T E R M É S Z E T V É D E L E M 

I. Bevezetés  

     A téma kifejtéséhez feltétlenül szükségesnek tartom a Világ keletkezésének természettudományos felfogását és a témához tartozó legfontosabb fogalmakat vázlatosan bemutatni, hogy képet kaphassunk az ember helyéről és szerepéről ebben a rendszerben és a feladatokat is világosabban láthassuk.

     Jelenlegi tudásunk szerint az Univerzum körülbelül 15 milliárd éves. Az átlag 70 évet élő ember számára nehezen kezelhető időtartam könnyebb áttekinthetősége kedvéért ezt az ősköd keletkezésének, az ősrobbanás (Big Bang) pillanatától napjainkig eltelt időmennyiséget tekintsük 1 naptári évnek és vizsgáljuk meg a legfontosabb evolúciós eseményeket.

     Tehát január 1. 0 óra 0 perctől május 1-ig tartott a Tejútrendszer kialakulása, augusztusban alakul ki Naprendszerünk és egyik bolygólyaként a Föld. Október 9-én a legősibb kövületek tanúsága szerint már léteznek baktériumok és kékalgák, november 12-én pedig megjelennek a fotoszintetizáló növények. A fotoszintézis következményeként megkezdődik a szárazföldi életet biztosító oxigéntartalmú légkör kialakulása. A december hónap bővelkedik evolúciós eseményekben, melyek közül csak a legfontosabbakat emelem ki

      December 17.  : gerinctelen állatok

      December 19.  : gerincesek

      December 20.  : edénynyalábos növények ( 450 millió év )

      December 23.  : karbonkorszak ( fák és az őshüllők)

      December 26.  : madarak

      December 27.  : emlősök

      December 29.  : főemlősök

      December 31.22 óra 30 perc : első előember

      December 31.23  óra 59 perc 20 másodperc : földművelés kezdete

      December 31.23  óra 59 perc 58 másodperc : tatárjárás 

     Az utolsó percben íródik az emberiség története, az utolsó másodperc pedig ebben az időbeosztásban a reneszánsztól az ezredfordulóig tart. Mintegy 10-12 ezer évvel ezelőtt körülbelül 1 millió ember élt a Földön és mintegy 15 milliárd hektár szárazföld állt rendelkezésére, mint élettér és termőföld. Napjainkban már több mint 6 milliárdan vagyunk, miközben nemhogy növekedett volna a termőterület, hanem rohamosan csökken. A földművelés kezdetén tehát átlag 15 ezer hektárnyi terület jutott egy emberre, ma ez mindössze 2,5 hektár.

     Az emberiség történetének egyik nagy ellentmondása az a kapcsolat, ami az ember és a természet között évezredek alatt kialakult. Évezredek során úgy viselkedett, mintha a természeti kincsek – a termőtalaj, a víz, az ásványkincsek és energiaforrások, a növények és az állatok – korlátlan mennyiségben és kiváló minőségben az idők végezetéig rendelkezésére állnának. A természet korlátlan pusztítása következtében az erdők, füves élőhelyek töredékre csökkentek, a vizek elszennyeződtek, a termőtalaj rohamosan pusztul, az energiaforrások kimerülőben vannak. A korlátlan növekedés zsákutca, ökológiai katasztrófa fenyeget.

     A technikai és kulturális fejlődés egyes területeken jólétet teremtett, ugyanakkor nagy területeken károsítja, pusztítja a természeti környezetet jelenleg is.(Körülbelül 17 millió hektárnyi – két magyarországnyi – erdőtakaró tűnik el minden egyes évben a Földről. Az éves termőtalaj veszteséget 24 milliárd tonnára becsülik, megközelítőleg ennyi Ausztrália búzaföldjeinek termőtalaj mennyisége).

     A probléma magával hozta a megoldási törekvéseket. Ahhoz, hogy a  természet-, és környezetvédelmi problémákat helyesen lássuk és meg is tudjuk oldani meg kell ismernünk a természeti rendszerek működését és törvényszerűségeit. A XX.század közepén két korszakalkotó tudomány született, a rendszerelmélet és az ökológia. Segítségükkel kezdjük megismerni azt a bonyolult rendszert, amelyben élünk, amelynek részei vagyunk, az élő-, és élettelen természetet Földünkön.

     Az ökológia görög eredetű szó, lakóhely körüli világot, élőhelyet jelent. Először az élőlények és környezetük kölcsönhatásait, kapcsolatait vizsgáló tudományként írták le, majd lépésről-lépésre ébredtek rá, hogy az egyes élőlények és környezetük egy fantasztikusan bonyolult, csodálatos rendszert alkotnak, amelyet ökoszisztémának neveztek el.  

      Az ökológia a Föld élettelen világának és tényezőinek az élővilággal való kapcsolatát, kölcsönhatását, bonyolult egymásra hatását vizsgálja. Az ökológia az a természettudomány, amely feltárja és leírja az élő szervezetek közösségi életműködésének a törvényeit. Az ökológia ugyanakkor az élő szervezetek és populációk1 bennünket körülvevő világáról történő gondolkodás módszere és világnézete is.

     A rendszerelmélet kifejezést 1945-ben használta először egy Ludwig von Bertalanffy nevű magyar származású biológus. A rendszer: egymással kölcsönhatásban, kapcsolatban lévő elemek együttese. A világon minden tekinthető rendszernek: a világegyetem, a naprendszer, egy élő sejt, egy élő szervezet, egy ember, a társadalom, egy vállalat, egy autó stb. Teljesen különböző dolgok, de mind rendszer. Ennek jobb megértéséhez nézzük meg a rendszerek néhány jellemző tulajdonságát:

minden rendszer elemekből áll, az elemek között a rendszerre jellemző kapcsolatok vannak, a környezetükhöz való viszonyuk szerint lehetnek : 

a) ZÁRT

b) NYÍLT  rendszerek. 

     A zárt rendszerek a környezetükből nem vesznek fel anyagot, energiát és információt, és nem is adják le környezetüknek mindezeket. Ilyen rendszerekre az élettelen világban találunk példákat.

     A nyílt rendszerek a környezetükből anyagot, energiát és információt vesznek fel, és bizonyos folyamatok után átalakulva ugyanezeket adják le.  

     Minden rendszernek három fő eleme van:

ANYAG ENERGIA INFORMÁCIÓ

 

Létünk alapja az ÖKOSZISZTÉMA, mint rendszer a következőképpen épül fel : 

     Anyagát a Föld anyaga, annak is elsősorban a felső kb.50 cm-es termékeny rétege, a termőföld biztosítja. Az energiát a Nap sugárzó energiája szolgáltatja. A növényi sejtek zöld színtesteiben zajlik le az a folyamat, amely a Nap sugárzó energiáját a rendszer számára hasznosítható kémiai energiává, azaz a szerves anyagban megkötött energiává alakítja. A szerves anyag tulajdonképpen nem más, mint ”napenergia konzerv”. A rendszer energiatartalma tehát a szerves anyagban, ökológiai fogalommal a BIOMASSZÁBAN található. A Földön lévő összes szerves anyagot – növényi-, állati-, emberi élő és elhalt szerves anyagot - számoljuk ide, beleértve a mikroorganizmusokat is.

     Az információ minden egyes élő sejtben, a sejtmagban, a génekben2 genetikai információként kódoltan található meg.

     Az ökológia tudománya rávilágított arra is, hogy nemcsak az egyedi tulajdonságokat határozza meg a genetikai információ, hanem egy adott faj, egy adott egyed helyét, szerepét az ökoszisztémában is. Azt, hogy hol él, mivel táplálkozik, hol foglal helyet a táplálkozási hálózatban, vagyis az anyag-, és energiaforgalmi rendszerben. Az információ szabályozza a rendszer működését és az élőlények sokszínűsége gazdag információtartalmat jelent, ami a rendszer stabilitását is jelenti egyúttal. A fajok kipusztulása tehát nemcsak etikai, esztétikai szempontból baj, hanem azért is, mert ezzel az ökoszisztéma - a földi rendszer- információtartalma, ezzel együtt pedig stabilitása is visszafordíthatatlan módon csökken. A fajok gazdagságának, kipusztulásuk felgyorsulásának megakadályozása tehát alapvetően fontos feladat.

     Elsősorban az ökológia eredményeinek és fejlődésének nyomán, a XX. század második felében született meg az a felismerés, hogy a természeti erőforrások - a termőtalaj, az ivóvíz, az ásványkincsek, a földgáz, a kőolaj, a növény és állatvilág, stb.- végesek, a korlátlan növekedés pedig katasztrófához vezet. Ezért a környezet védelme, a természeti értékek megőrzése napjainkra - világszerte és hazánkban is - a társadalmi-gazdasági élet meghatározó részévé vált.

     A harmadik évezred legnagyobb gondja és feladata az egyre növekvő létszámú emberiség biztonságos élelmiszerellátása, s nem is akárhogy, hanem úgymond környezeti szempontból fenntartható módon.

     A természetvédelem, a mezőgazdálkodás és a vidékfejlesztés programszerű összehangolása a környezeti szempontból fenntartható fejlődés3 világméretű kihívásainak és az Európai Unióhoz való felzárkózás (integráció) követelményeinek jegyében Magyarországon is elkerülhetetlen feladat.

      A fenntartható fejlődés követelményeihez igazodó vidékfejlesztés főbb irányainak kijelölésekor nagyon fontos annak figyelembevétele, hogy Magyarország természeti értékekben ma még viszonylag gazdag Ez a tény az EU csatlakozás miatt is fontos, hiszen az Unió legtöbb tagországában a természet állapota - a különböző ipari és intenzív mezőgazdasági tevékenységeknek következtében - jelentősen károsodott, meg sem közelíti a hazai adottságokat. A jövőbeli fejlesztési célokat így csak és kizárólag az ökológiai adottságokra alapozva szabad kijelölni.

II. A természet és a természetvédelem fogalma

-A környezet-, és természetvédelem  összehasonlítása  

A természet az ember tevékenységétől függetlenül kialakult dolgok, szervezetek, jelenségek és folyamatok összessége, amelyet két fő részre az élő-, és élettelen természetre szokás felosztani. Az élettelen természethez tartoznak például a kőzetek, a Föld felszíni formái, a víz, a levegő stb., erre épül az élő természet a maga számtalan fajával, azok bonyolult szerveződéseivel és fejlődési folyamataival. 

Mint erről már a bevezetésben is szó volt, a technikai és kulturális fejlődés egyes területeken jólétet teremtett, ugyanakkor nagy területeken károsítja, pusztítja a természeti környezetet jelenleg is. Napjainkban az emberek milliói nem jutnak elegendő élelemhez vagy szennyezett levegőben élnek, egészségkárosító élelmiszert esznek és rossz minőségű vizet isznak.

Mindezek ellenére a természeti környezet védelmének soha nem volt és nem is lehet célja az emberi kultúra fejlődésének fékezése, megakadályozása vagy visszafordítása.  

Természetvédelemmel azért kell foglalkoznunk, hogy e tevékenységek révén olyan szennyezésmentes, egészséges és harmonikus környezetet őrizzünk meg és tartsunk fenn, amelyben az ember által létrehozott és a természetes alkotó elemek egyensúlya tartósan biztosított és méltó az emberhez.  

Ezt a magatartásformát nevezzük harmonikus fejlesztésnek. Ezt a harmóniát, a természetes és mesterséges környezet közötti összhangot csak maga az ember képes és tudja megteremteni. Mivel az ember maga is része a természetnek, azon belül az élővilágnak, az abban évmilliók alatt kialakult törvényszerűségeket az emberi tevékenység során is figyelembe kell vennie. A korlátlan növekedés zsákutca. 

A természetmegőrzés alapelve, hogy a természet az emberiség közös kincse, a természeti értékek az emberiség közös örökségét jelentik és azokat meg kell őrizni mind a jelen, mind a jövő nemzedékei számára.  

A természet országhatárok közé zárt része közös nemzeti kincsünk, az ország közvagyona. Ennek a közvagyonnak jelentős része olyan természeti erőforrás, amelyet felhasználnak a termelő tevékenység során. ( pl.termőföld, ásványkincsek, víz stb.) 

A természet másik részének látszólag nincs anyagi haszna, de hozzátartozik az emberi léthez és életünk minőségéhez. (ritka, egyedi értékek: pl. barlangok, sziklaalakzatok, tájak, vadon élő növény és állatvilág és ezek életközösségei stb.) 

Természeti örökségünk egésze nemcsak eszmei értékű, hanem a gazdasági eltartó-képességnek, az emberi egészségnek és a fenntartható, harmonikus fejlődésnek is az alapja. 

A környezet-, és természetvédelem összehasonlítása 

A természeti környezet és az élet sokféleségének (biodiverzitás) megóvását a modern társadalmak fontos feladatuknak ismerik el. A természetmegőrzés egyik szakterülete a természetvédelem. A természetvédelmet gyakran összetévesztik, azonosítják, illetve felcserélik a környezet-védelemmel. A természetvédelem nem azonos a környezetvédelemmel és nem is része annak.

A környezetvédelem olyan emberi tevékenység, amely az embert körülvevő természeti-, mesterséges és társadalmi környezetre irányul, és amely az ember által okozott ártalmakkal szemben folyik. A környezetvédelem az embert körülvevő - főként élettelen - természeti rendszerek: levegő, víz, talaj állapotának megőrzésére, környezetre kiterjedő javítására, a kommunális és veszélyes hulladékok biztonságos elhelyezésére, a zajoktól, rezgésektől, sugárzásoktól való védelemre törekszik.

A természetvédelem a környezetvédelemmel összefüggő, ugyanakkor azzal egyenrangú, önálló és globális feladat.

A természetvédelem célja a bioszféra illetve a bioszféra konkrét részrendszereinek, s a velük kapcsolatban álló élettelen környezetnek működőképes állapotukban és változatosságukban való megőrzése.

A természet védelméről szóló 1996.évi LIII. törvény szerinti célok :

1.§ a) a természeti értékek és területek, tájak, valamint azok természeti rendszereinek, biológiai sokféleségének általános védelme, megismerésének és fenntartható használatának elősegítése, továbbá a társadalom egészséges, esztétikus természet iránti igényének kielégítése.  

Feladata a természet embertől függetlenül, fejlődéstörténetileg kialakult élő-, és élettelen értékeinek feltárása, fenntartása, és bemutatásuk révén azok közkinccsé tétele.

Vagyis a természetvédelem elsődleges feladata azoknak az élő fajoknak és e fajok élőhelyeinek védelme, amelyek ritkaságukból vagy speciális előfordulásukból adódóan egy adott területnek sajátos, egyedi jellegét képezik, valamint feladata azoknak a természetes földtani, víztani képződményeknek védelme, amelyek egyediek, nem megismételhetőek és nem állíthatók helyre. Pl. barlangok, sziklaalakzatok, vízesések stb. 

A környezetvédelem és természetvédelem viszonyának értelmezésekor figyelembe kell venni, hogy az élővilág nem tekinthető a környezetvédelem ugyanolyan elemének, mint a termőföld, a víz, a levegő, mert az élővilág a környezetnek - bonyolultabb szerveződése következtében- magasabbrendű eleme, mint a környezetvédelem tárgyát képező víz, levegő, talaj stb.

Minden természetvédelmi tevékenység egyben környezetvédelmi cselekedet is, de fordítva ez a tétel nem igaz. 

Egyes környezetvédelmi tevékenységek nemhogy nem tekinthetők természetvédelminek, de gyakran azzal ellentétesek, természetvédelem-ellenesek. Ilyenek például a meggondolatlanul végzett vízrendezések, talajjavítások, fásítások stb., amelyek a természeti környezet megváltoztatásával, biológiai sokféleségének csökkentésével járnak. 

III. A természetvédelem múltja 

A természet védelmének az emberiség történetében igen mélyre nyúló gyökerei vannak. Kezdetét a XII.századra , Assisi Szent Ferenc ( 1181-1226 ) tevékenységének idejére teszik. 

Az ember fokozódó, és egyre nagyobb méreteket öltő ”természetátalakító” tevékenysége következtében  fellépő természetkárosodások indították el a természeti értékek védelmének szükségességét. 

A szervezett természetvédelem kezdetét nemzetközileg 1872-től számítják, amikor az Amerikai Egyesült Államokban létrehozták a világ első nemzeti parkját, a Yellowston Nemzeti Parkot. Napjainkban a nemzeti parkok és egyéb védett területek már behálózzák az egész világot.

Magyarországon a természetvédelem fontossága akkor került a figyelem homlokterébe, amikor a természeti értékek tömeges pusztulása az iparilag fejlett államok után hazánkban is bekövetkezett. A természetvédelem fejlődése pedig az azt szabályozó jogszabályokhoz kötődik. 

Hazánkban az intézményes természetvédelem kezdetét az 1879-ben megjelent erdőtörvény megalkotásától számítjuk, amelynek számos természetvédelmi előírása is volt. Így például védelmet biztosított a magasabb hegyek kőgörgetegein álló erdőknek, amelyek letarolása káros következménnyel járt volna (erózió). 

Az 1883-ban hatályba lépett vadászati törvény előírta az énekesmadarak általános védelmét, számos egyéb, ritkábban előforduló madárfajt pedig a költés ideje alatt részesített oltalomban.

Egy évtizeddel később, 1894-ben a mezőrendezőségről szóló törvény a hasznos madarak védelméről még alaposabban intézkedett. Hasznos madárnak tekintette az énekes madarak nagy részét, a ragadozók közül pedig azokat, amelyek egerekkel és kisebb emlősökkel táplálkoznak. Utóbbiak közé sorolták az egerészölyvet, a vércséket és a baglyokat. 

Az Országos Erdészeti Egyesület 1908-ban felmérte a hazai őserdőállományokat. A felmérő munka kezdeményezője Kaán Károly (1867-1940) erdőmérnök volt, aki a természetvédelem kialakításának meghatározó egyéniségeként elsőként dolgozta ki a hazai természetvédelmi szervezet koncepcióját, ma is érvényes természetvédelmi alapelveket és fogalomrendszert alkotott.

Előkészítette a természetvédelem átfogó szabályozását tartalmazó jogszabály, az 1935. évi az erdőkről és a természetvédelemről szóló törvény megjelenését. E törvény alapján jött létre az Országos Természetvédelmi Tanács, amelynek feladata a védetté nyilvánítási javaslatok elkészítése és szaktanácsadás volt. 

Az első magyarországi természetvédelmi területet 1939-ben nyilvánították védetté a debreceni Nagyerdő területén, 1945-ig pedig további 219 terület kapott jogi oltalmat. 

A II. világháború után 1950-től indult meg újra a védetté nyilvánítás. Az első tájvédelmi körzet 1952-ben (Tihanyi TK), az első nemzeti park pedig 1973-ban (Hortobágyi NP) jött létre.

A természetvédelmi jogszabályokat 1961-ben törvényerejű rendelet formájában korszerűsítették, majd 1962-ben megalakult az Országos Természetvédelmi Hivatal, amely 1977-ig látta el a természetvédelem irányítását.  

1977-87 között az Országos Környezet-, és Természetvédelmi Hivatal, 1987-1990-ig a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium, 1990-től a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, 1998-tól a Környezetvédelmi Minisztérium, 2002-től pedig a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium irányítja a hazai környezet és természetvédelmet.

IV. Hazánk Természeti értékei, a természetvédelem főbb adatai

  

A természetvédelmi tevékenység tárgyai a természeti értékek. Természeti érték a természet valamennyi élettelen és élő eleme és azok rendszere. A jogszabályi védelem alá helyezett természeti értékeket védett természeti értékeknek, vagy más szóval természetvédelmi értékeknek nevezzük. 

A védett természeti értékek fő típusai szakmai   csoportosításban a következők :  

Földtani és felszínalaktani értékek: a földkérget alkotó kőzetek természetes, tipikus vagy különleges megjelenési formái, hegyek, völgyek, sziklaalakzatok, felszíni karsztformák, homokbuckaformák, szikes mikrodomborzati formák stb. 

Barlangok : a földkérget alkotó kőzetek természetes üregei, amelyek hossztengelye a két métert meghaladja és méretük egy ember számára a behatolást lehetővé teszi. 

Víztani értékek: a földfelszíni vízterek természetes, tipikus vagy különleges megjelenési formái, így a források, vízesések, patakok, folyók, tavak, holtágak, lápok, mocsarak, csatornák, víztározók stb. 

Növénytani értékek: vadon élő és termesztett növényfajok és fajták (utóbbiak közül főleg az ősi, hagyományos tájfajták és a ritka telepített egzóták), továbbá a természetes növénytársulások, különleges korú és méretű faegyedek, fasorok, parkok, arborétumok. 

Állattani értékek: vadon élő és háziasított állatfajok (utóbbiak közül főleg az ősi, hagyományos fajták). 

Tájképi értékek: a tipikus és/vagy különleges tájalkotó elemek (természetesek: domborzat, vízrajz, növénytakaró; mesterségesek: területhasználat és beépítettség, egyes építmények, létesítmények) ezek kombinációi, illetve harmonikus együttesei. 

Kultúrtörténeti értékek: őslénytani, ősrégészeti és régészeti feltárások, műemlékek, történelmi emlékhelyek és természeti környezetük, a régi gazdálkodási módok fenntartására, bemutatására szolgáló területek, a népi építészet, településszerkezet, temetői kultúra stb. tárgyi emlékei és természeti környezetük. 

A védett természeti értékek lehetnek területtel és terület nélkül védettek. 

Terület nélkül védettek :  

- a barlangok, a védett növény és állatfajok és ezek társulásai Magyarország egész területén.   

A területtel védett ún. védett természeti területek a következők :  

- nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek és természetvédelmi területek

természeti emlék ( az 1996.évi LIII. A természet védelméről szóló törvény 28.§ (1) d) pontja szerint ide tartozik, de nincs minden esetben egész hektárban kifejezhető területi kiterjedése pl. egy védett fa )

 

Nemzeti park: az ország jellegzetes, természeti adottságaiban lényegesen meg nem változtatott olyan nagyobb kiterjedésű területe, melynek elsődleges rendeltetése a különleges jelentőségű, természetes növény-és állattani, földtani, víztani tájképi és kultúrtörténeti értékek védelme, a biológiai sokféleség és a természeti rendszerek zavartalan működésének fenntartása, az oktatás, a tudományos kutatás és a felüdülés elősegítése. 

Tájvédelmi körzet: az ország jellegzetes, természeti, tájképi adottságokban gazdag nagyobb, általában összefüggő területe, tájrészlete, ahol az ember és a természet kölcsönhatása esztétikai, kulturális és természeti szempontból jól megkülönböztethető jelleget alakított ki, és elsődleges rendeltetése a tájképi és a természeti értékek megőrzése. 

Természetvédelmi terület: az ország jellegzetes és különleges természeti értékekben gazdag, kisebb összefüggő területe, amelynek elsődleges rendeltetése egy vagy több természeti érték, illetve ezek összefüggő rendszerének védelme.

* A természet védelméről szóló 1996.évi LIII. törvény 23.§ (2) és 28.§(4) bekezdése alapján védett láp, szikes tó természetvédelmi területnek minősül.) 

Természeti emlék: valamely különlegesen jelentős egyedi természeti érték, képződmény és annak védelmét szolgáló terület. (sziklaalakzat, fa, kisebb területű facsoport stb.).

*A természet védelméről szóló 1996.évi LIII. törvény 23.§ (2) és 28.§(5) bekezdése alapján védett forrás, víznyelő, kunhalom, földvár természeti emléknek minősül. 

Nemzeti park és tájvédelmi körzet létesítésére kizárólag a környezetvédelmi miniszter jogosult.

Természetvédelmi terület lehet országos vagy helyi jelentőségű . Utóbbi esetben a települési - Budapesten a fővárosi - önkormányzat a védetté nyilvánító hatóság, amely gondoskodik a védett terület megóvásáról és fenntartásáról. 

Fokozottan védettek azok a természeti értékek, amelyek megóvásához kiemelkedően fontos tudományos és társadalmi érdek fűződik, és amelyekre ezért különleges védelmi előírások és szankciók érvényesek. Fokozott védettséget csak a környezetvédelmi miniszter mondhat ki, tehát fokozottan védett értékek csak az országos jelentőségű értékek köréből kerülhetnek ki. 

Fokozottan védett terület: nemzeti parkban, tájvédelmi körzetben, országos jelentőségű természetvédelmi területen belül kiemelkedő jelentőségű természeti értékek és élőhelyek védelmére kijelölt terület.  

Ex lege védelem: a törvény erejénél fogva bekövetkező védelem. A természet védelméről szóló törvény alapján külön védetté nyilvánítás nélkül védett valamennyi forrás, láp, barlang, víznyelő, szikes tó, kunhalom és földvár. Az „ex lege védelem” szerint védett területek országos jelentőségű védett természeti területnek minősülnek. Ezekről országos jegyzék készül, melyet a környezetvédelmi miniszter tájékoztatóban tesz közzé. 

Bioszféra rezervátum: az a védett természeti terület vagy annak az a része, amelyet nemzetközileg kiemelkedő tudományos jelentősége miatt a környezetvédelmi miniszter jogszabályban bioszféra rezervátummá minősített. A bioszféra rezervátumon belül a kiemelkedő természeti értékek megóvására a magterületek szolgálnak, amelyek fokozottan védett területek. A magterületeket gazdasági hasznosításból ki kell vonni, és azokat a tudományos kutatás céljaira kell fenntartani. 

A bioszféra rezervátumok világméretű hálózatának létrehozását az UNESCO MAB / Man And Biosphere: Az ember és bioszféra/ programja kezdeményezte és koordinálja, így a benne való részvétel egyúttal nemzetközi együttműködéshez való csatlakozás is. 

Natura 2000 területek: az Európai Unió természetvédelmi jogi aktusai alapján kijelölendő különleges természetmegőrzési területek, különleges madárvédelmi területek és kiemelt jelentőségű különleges természet-megőrzési területek együttesen Natura 2000 területeknek minősülnek. 

Magyarország területe mintegy 93 ezer négyzetkilométer, hektárban kifejezve 9.303.000 ha.

Hazánk összterületének 9,40%-a , 874 440 ha áll természetvédelmi oltalom alatt. 

 

Magyarország védett természeti területei(2005. december 31) 

 

      Védett természeti területek  védettségi kategóriái

Száma Területe Ebből  fokozottan

védettHektár

Nemzeti Parkok (NP) 10 485038 81750Tájvédelmi Körzetek (TK) 36 321837 45630Természetvédelmi Területek (TT) 145 27731 2845Természeti Emlék 1 0  

Országos jelentőségű védett természeti területek  összesen

192 834976 130225

Helyi jelentőségű védett természeti területek  összesen

1273 39464 0

Mindösszesen 1465 874440 130225Védett területek aránya   hektár %Magyarország területe   9303000 100Védett területek aránya az ország területéhez képest

  9,40% 1,39%

      

       

Terület nélkül védett természeti értékek

(2005.december 31)  

  A világon ismert fajok száma

Hazai fajok száma

 Védett

Foko-

zottan

védett

 Összesen

Növények 350000 3000 632 63 695

   Mohák 25000 589 78 0 78   Harasztok 13000 60 42 1 43   Nyitvatermők 640 8 0 1 1   Zárvatermők 311360 2343 512 61 573Állatok 1250000 42016 828 137 965   Gerinctelenek 1205000 41460 450 32 482   Gerincesek 45000 556 378 105 483       Körszájúak * * 0 2 2       Halak 22900 81 27 5 32       Kétéltűek 3000 16 18 0 18       Hüllők 6300 15 12 3 15       Madarak 8700 361 280 81 361       Emlősök 4100 83 41 14 55Összesen: 1600000 45016 1460 200 1660

 

V. Magyarország természeti értékeinek állapota 

     Természeti örökségünk- az ország földrajzi fekvésének, életföldrajzi helyzetének és földtörténeti múltjának köszönhetően - ma még viszonylag értékekben gazdag. Területünkön három éghajlati körzet (atlantikus-alpesi, kontinentális és szubmediterrán) elemei keverednek. Mindezek következtében kis területen sokféle, változatos élőhelytípus alakulhatott ki, amelyek közül az ún. maradvány vagy jégkorszaki élőhelyek természeti örökségünk pótolhatatlan értékei, a hazai föld-, és élettörténet szentélyei, élő múzeumai.

     Ezek a változatos, fajokban gazdag élőhelyek éppen mozaikos elhelyezkedésük, sokrétűségük miatt igen sérülékenyek. Széttöredezésük, elszegényedésük veszélye nagy, ezért fennmaradásuk csak fokozott védelemmel érhető el. Magyarország természeti értékeinek és azok állapotának vázlatos bemutatásához a szakmai csoportok szerinti kategorizálás látszik legalkalmasabbnak.

Földtani és felszínalaktani értékek

     A természetvédelem az élőlények és a földtani alakzatok védelmével kezdődött, vagyis a földtani értékek védelme a természetvédelem hagyományos tevékenységi körébe tartozik. A földtani értékek köre nem szűkíthető le néhány, a föld felszínén található sziklaalakzat és a barlangok védelmére. A védendő földtani értékek közé tartozik a barlangokon és a sziklaalakzatokon kívül, az őskövület, a kőzetfeltárulás, a hegy (hegység, hegygerinc, hegycsúcs, orom, vulkánkúp, stb.), domb, a völgy, a sziget és félsziget, partfal, szárazulat (zátony ), a puszta, az értékes, fogytán lévő talajtípus és a kunhalom.

Barlangok

     Ismert barlangjaink száma közel 3800, ebből fokozottan védett 145. A földkérget alkotó kőzetekben kialakult, az ember számára járható méretű természetes üregek – azaz a barlangok – a természet különleges, helyhez kötött és meg nem újuló egyedi képződményei, amelyek nemcsak a legkülönfélébb tudományágak, de a gazdasági szféra és az oktatás számára is

jelentős értéket képviselnek. Kiemelkedő jelentősége alapján eddig hazánk 132 barlangját nyilvánították fokozottan védetté.

     Barlangokban leggazdagabb mészkőhegységeink: a Bükk, az Aggteleki karszt, a Pilis, a Budai hegyvidék, a Bakony és a Mecsek, de kisebb barlangokat más hegységeink is rejtenek magukban.

     Az Aggteleki-karszt barlangvilága – a Baradla-Domica barlangrendszer- pedig már szerepel a Világörökség listán. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének UNESCO Világörökség Bizottsága 1995 decemberében, a Szlovák karszt barlangjaival együtt, a két ország közös előterjesztése alapján sorolta a Világ egyetemes értékei közé. Légúti megbetegedésben szenvedők gyógykezelésére alkalmas klimatikus adottságai alapján eddig négy barlangot (Béke-, Kórház-, Szemlő-hegyi- és Szent István-barlang) nyilvánítottak gyógybarlanggá, az ötödik ilyen célra hasznosított barlang az Abaligeti-barlang esetében az eljárás folyamatban van.

     A szervezett idegenforgalom számára megnyitott - utcai ruhában látogatható- barlangok száma tíz. Ezek az Aggteleki-cseppkőbarlang, a lillafüredi István-barlang, a lillafüredi Anna-barlang, a Miskolc-tapolcai Fürdő barlang, a Budapesten lévő barlangok közül a Pálvölgyi, a Várhegyi és a Szemlőhegyi-barlang, a balatonfüredi Lóczy-barlang, a tapolcai Tavas-barlang és az Abaligeti-barlang.A barlangokat főképpen a bányászat és egyéb földmunkák végzése, a robbantások, a felszín beépítése, a szennyvíz és az idegenforgalom veszélyeztetik. Hazánkban minden barlang törvényes védelem alatt áll. Védelmük az esetek nagy részében csak úgy biztosítható, ha a védelem kiterjed a barlangok felszíni területére is, természetes bejárataik pedig lezártak.

Víztani értékek

     A földfelszíni vízterek természetes, tipikus vagy különleges megjelenési formái, így a források, vízesések, patakok, folyók, tavak, holtágak, lápok, mocsarak, csatornák, víztározók stb. tartoznak ide. A civilizáció terjedésének hatására bolygónk szárazföldi felületén a vizes élőhelyek általában megfogyatkoztak, hazánk területén pedig az eredetinek töredékére csökkentek. A folyószabályozások és a nagy vízlecsapolások előtt hazánk területének több, mint egytizedét víz borította, ami napjainkra (a mesterségesen létrehozott  vízfelületekkel együtt) két százalék körülire csökkent.

     A víztani értékek védelme érdekében elsősorban a károsításukat kell megelőzni (szennyvízbevezetés, szemétlerakás stb.), továbbá sokrétű, fenntartható hasznosításukat kell megvalósítani.

     A legtöbb esetben éppen a megfelelő, az ökológiai adottságokhoz illeszkedő hasznosítás tartja fenn a terület természeti értékeit. A vízgazdálkodással együttműködve a vízi élőhelyek természetközeli állapotát, mozaikosságát, fajgazdagságát kell bölcs hasznosítással megóvni, illetve szükség esetén helyreállítani.

Növénytani értékek

     Ide taroznak a vadon élő és termesztett növényfajok és fajták (utóbbiak közül főleg az ősi, hagyományos tájfajták és a ritka telepített egzóták), továbbá a természetes növénytársulások, különleges korú és méretű faegyedek, fasorok, parkok, arborétumok.

     A világ ismert növényfajainak száma 350.000  faj. Magyarország ismert növényfajainak száma: 3.000, ebből védett 515 , fokozottan védett 52  faj. Ismereteink szerint eddig hazánk területéről 36 növényfaj, köztük egy, csak nálunk élő benszülött faj (mészpázsit ) pusztult ki és 41 faj jutott a közvetlen kipusztulás szélére.

     Hazánk Európai Unióhoz való csatlakozásának előfeltétele a közösségi joganyag átültetése a magyar jogrendbe. A jogharmonizációs tevékenység során a hazai védett fajok mellett további növényfajok kereskedelmét illetve szándékos elpusztítását kellett jogszabályban megtiltani és ezzel a védett növényfajok száma 695-re nőtt.

     A vadon élő növényfajok és társulásaik egyre kisebb területre szorulnak hazánkban.

Különösen kell figyelni azokra az élőhelyekre, amelyek ”szigetek”, és azokra a fajokra, társulásokra, amelyek másutt nem fordulnak elő. Az egyes növényfajok egy területen sohasem önmagukban, hanem más növényekkel együtt fordulnak elő. A tömegesen jelenlévő ún. uralkodó fajhoz számos egyéb növényfaj társul és együtt növénytársulást alkotnak. A növényösszetételtől függően számos növénytársulást különítettek el. (Magyarországon közel 400 társulás található)

     A növényvilág változatosságának fenntartásához valamennyi természetes vagy természetszerű növénytársulásból megfelelő méretű védett területet kell létrehozni. A növényvilág védelme elválaszthatatlan a talaj illetve az erdők védelmétől.

Állattani értékek

     Ebbe a kategóriába a vadon élő és háziasított állatfajok (utóbbiak közül főleg az ősi, hagyományos fajták) tartoznak. A világ ismert állatfajainak száma 1.250.000 faj, Magyarország ismert állatfajainak száma: 42.000, ebből védett 855, fokozottan védett 84 faj. Az EU jogharmonizációs tevékenység következtében a védett, fokozottan védett állatfajok száma hazánkban 965 fajra növekedett.

     Az állatfajok megőrzése elválaszthatatlan a növényzet illetve a táj védelmétől. A védetté nyilvánítás önmagában nem elegendő, az állatok életterét is védeni kell olyan kiterjedésben (pl. túzok, fogoly stb.), amely elegendő nagyságú életképes állományt tart fenn.

A Földön az elmúlt 300 évben közel 70 emlős, 140 madárfaj és alfaj pusztult ki, közvetlenül veszélyeztetett fajok száma meghaladja az ötszázat. A kipusztult gerinctelen fajok száma nem ismert. Az ismert állatfajok közül Magyarországról 18 gerinces és 35 gerinctelen faj tűnt el vagy pusztult ki.

     A vadon élő állatokat számos tevékenység veszélyezteti. Pl. élőhely-megszűnés, környezetszennyeződés, a vadászat, a kereskedelmi vagy hobby-jellegű befogás, begyűjtés, a madártojásgyűjtés, a madárkitömés, a halászat, a horgászat stb.

     Az állatfajok védelmére, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – a civil szervezetek bevonásával - védelmi programokat dolgoz ki a természetvédelem, és gondoskodik azok folyamatos, működtetéséről (pl.parlagi vipera, túzok, gólya, parlagi sas, kerecsensólyom stb.).

Kultúrtörténeti értékek

 

     Ilyenek az őslénytani, ősrégészeti és régészeti feltárások, műemlékek, történelmi emlékhelyek, a régi gazdálkodási módok fenntartására, bemutatására szolgáló területek, a népi építészet, településszerkezet, temetői kultúra stb. tárgyi emlékei és természeti környezetük. A kultúrtörténeti értékek sajátos helyet foglalnak el a természeti értékek között. Míg a többi érték elsősorban természetes folyamatok eredménye, az e csoportba tartozó értékeket az ember hozta létre.

     Az emberiség történetének, alkotásainak emlékei, egy nép történelmének emlékhelyei kultúrtörténeti értékek. Megóvásukkal más szervek is foglalkoznak (pl. műemlékvédelem), védetté nyilvánításukkal viszont a természetvédelem biztosít méltó környezetet számukra. A védetté nyilvánításuk legfőbb indoka az, hogy ezen értékek a táj szerves részei, onnan kiemelve, múzeumba szállítva, értéktelenné válnának. Szerepük, jelentőségük elválaszthatatlan természeti környezetüktől. Kultúrtörténeti értékeink e megfontolások alapján általában kettős - természetvédelmi és műemlékvédelmi - védelem alatt állnak.

Tájképi értékek

     Ezek az értékek tipikus és/vagy különleges tájalkotó elemek (természetesek: domborzat, vízrajz, növénytakaró; mesterségesek: területhasználat és beépítettség, egyes építmények, létesítmények), ezek kombinációi, illetve harmonikus együttesei.

     Természetközeli és történelmileg kialakult kultúrtájaink összefüggő rendszert alkotnak, védelmükről is ilyen szemlélettel kell gondoskodni.

   Tájvédelmi szempontból súlypontosnak kell tekinteni azokat a tájakat: 

amelyek kizárólagosan hazánkban illetve a legszebb kialakulásban csak nálunk fordulnak elő (Tapolcai medence vulkáni kúpjai : Szigliget, Badacsony, Gulács stb., Hortobágy);

amelyek még nagy kiterjedésben, viszonylagos érintetlenségben őrzik a természetes táj képét (pl. Őrség,  Beregi-sík stb.);

amelyek  az ország vízgazdálkodása szempontjából kitüntetett víznyerő vagy vízmegőrző funkciót töltenek be (pl.nagy folyók völgye, lápok, tavak, karsztterületek stb.);

amelyek különleges tájképi értéket és/vagy élőhelyeket foglalnak magukba (pl. dolomit felszínek, magányos  sasbércek, szigethegyek és ezek élőhelyei).

 

   Az ilyen területeket meg kell óvni a tájromboló nagy létesítményektől (pl.ipar- vagy lakótelep, út, híd, erőmű stb.), a kiterjedt parcellázásoktól. Rajtuk szigorúan meg kell őrizni a táj természetes képét meghatározó élő környezetet és a hagyományos gazdálkodási módokat.

     A természeti értékek védelmének ismeretén túl szükséges a természetvédelmi szempontból legfontosabb élőhelyek helyzetének megismerése is.

VI. A természeti értékek állapota hazánkban, Magyarország legfontosabb élőhelyei

 

    Bár Magyarország területe alig éri el Európa területének 1%-át, természeti értékeink gazdagsága jóval túlhaladja ezt az arányt. A Kárpátok, az Alpok és a Dinári-hegység ölelésében a Kárpát-medence központi és nyugati részén elterülő országunk nagytájai - a Dunántúli-középhegység kivételével - az országhatáron túl is folytatódnak. A medencejelleg az éghajlatot, a vízhálózatot is jelentősen befolyásolja. A különböző klimatikus hatások és földtani adottságok miatt az ország növény- és állatföldrajzi képe nagyon változatos. Nagymértékben hozzájárult az élőhelyek mozaikosságához és a jelentős fajgazdagsághoz az is, hogy a hozzávetőleg tízezer évvel ezelőtt befejeződött utolsó jégkorszak idején a Kárpát-medence az eljegesedés peremén volt.

    Ennek hatására a jég elől délre húzódó északi fajok képesek voltak eljutni e területre, ugyanakkor a felmelegedés után a hideg-hűvös zugokban ezek közül több itt maradt, és jelenlétével ma is gazdagítja élővilágunkat.

A jégkorszak után számos déli, melegebb területre húzódott faj tért vissza a Kárpát-medencébe, ezért nemcsak az itt maradt hidegkedvelők, hanem a visszatért melegkedvelők is hozzájárultak növény- és állatvilágunk fajgazdagságához. Emellett sok növényfaj (és valószínűleg sok gerinctelen állatfaj is) a jégkorszakot a meleg délies lejtőkön vészelte át - nem egy közülük itt alakult önálló fajjá.

    Természeti örökségünk gazdagságát tovább gyarapítja a természet "élettelen" értékeinek változatossága is. A különböző időszakokban és képződési feltételek mellett létrejött kőzettípusok, a kőzeteket alkotó ásványok, az ősmaradványok, valamint a felszínformáló erők hatására kialakult egyedi formák és formaegyüttesek a Kárpát-medence több százmillió évre visszakövethető földtörténeti múltjának és az élővilág fejlődésének változatos emlékeit őrzik, egyúttal ásványi nyersanyagként meg nem újuló természeti erőforrást jelentenek a gazdaság számára. Földtani-felszínalaktani értékeink sorában megkülönböztetett helyet foglalnak el a karsztterületek: itt a jellegzetes felszíni formák alatt változatos méretű és arculatú barlangok is rejtőznek. Jelenlegi ismereteink szerint ma Magyarországon mintegy 3700 barlang található, járataik együttes hossza eléri a 200 kilométert. Nemzetközi összehasonlításban is feltűnően magas a hévizes kialakulású barlangok aránya, Budapest kiterjedt barlangrendszereinek a főváros lakóterülete alatti elhelyezkedése pedig egyedülálló a világon. Az összességében közel 1800 km2-nyi nyílt karsztterület - a beszivárgó és a víznyelőkön át koncentráltan befolyó vizek révén - a felszín alatti vízkészleteink jelentős részét alkotó karsztvizek utánpótlási területét is jelenti.

    Az intenzív emberi hasznosítás és terhelés következtében a természetes élőhelyek jelentős része - a természetvédelmi erőfeszítések ellenére - hazánkban is megsemmisült vagy feldarabolódott. A fajok az eredeti állapothoz képest kisebb kiterjedésű területekre, a megmaradt természetes és természetközeli élőhelyekre szorultak vissza, illetve egy részük mesterséges vagy degradált élőhelyekre kényszerült. Az emberi hatástól viszonylag kevésbé terhelt természetközeli területek aránya a kedvezőtlen folyamatok eredményeként európai átlagban 15-16%-ra zsugorodott. Nálunk az arány jóval kedvezőbb, körülbelül 30%-nyi a természetközeli terület. Magyarország természetes élővilága, amely a sokoldalú átalakítások ellenére a többi európai országhoz képest még mindig meglehetősen jó állapotban maradt fenn, meghatározó részét képezi nemzeti értékeinknek.

    A hazai természeti területek jellemzője, hogy - főleg az ember tájátalakító tevékenysége következtében - kis kiterjedésűek, mozaikos elhelyezkedésűek. Fennmaradásuk ezért többnyire folyamatos és gyakran speciális beavatkozást igényel. Megőrzésükben fontos befolyásoló tényező, hogy milyen emberi tevékenység terjedt el a védett területeken és azok közvetlen közelében, azaz milyen területhasználat jellemzi a természetközeli területek környékét.

    Mára bebizonyosodott, hogy a védett természeti területeket, mint védendő szigeteket környezetükből kiragadva csak sokkal nagyobb erőfeszítéssel és anyagi ráfordítással lehet megmenteni, egyáltalán fenntartani, mintha azt a közeget is megfelelő módon kezelnénk, ahová e területek beágyazódnak. A kilencvenes évektől ez az új típusú megközelítés egyre jobban elterjedt Európában, és minőségi változást, új korszakot jelentett a természetvédelmi politikákban.

Erdők

     A védett területek 47 %-át, mintegy 370.000 hektár kiterjedésben erdők borítják. Az emberi beavatkozás megkezdése előtt Magyarország területének 70 %-át borította erdő. Ez az arány a II.világháború utáni évekre mindössze 12 %-ra csökkent. Azóta ugyan 19 %-ra növekedett hazánk erdősültsége, ez a növekedés azonban nem járt együtt az erdők állapotának javulásával.

     Az erdőgazdaságok haszonérdekeltsége a gyors növekedésű fafajok és fajták telepítését helyezte előtérbe, értékes őshonos faállományokat cseréltek le. Például ártéri ligeterdőket nemesnyárasokra (cellulóz-nyár), homoki kocsányos tölgyeseket akácosokra és fenyvesekre, bükkösöket és tölgyeseket lucosokra sőt sok helyen erdei fenyvesekre. Erdeink állapotának romlása továbbá a következő okokra vezethető vissza:

talajvízszint csökkenés, csúcsszáradás, a felújulás sikertelensége (túltartott vadállomány miatt pl. a Bükkben), erősen gépesített, környezetromboló fakitermelés stb.

     Az erdők természetvédelmi jelentőségét növeli az a körülmény is, hogy európai viszonylatban hazánktól nyugatra természetes illetve természetközeli erdők már alig találhatók. Ezért létre kellett hozni, illetve erdőrezervátum-hálózat formájában fenn kell tartani a kárpát-medencei erdőtársulások modellterületeit. Az 1990-es évek elején kezdődött el a hazai természetes erdőrezervációk hálózatának kijelölése és ezzel párhuzamosan több területen a kutatásuk is. Hosszú időtartamú, országos léptékű, tudományközi (interdiszciplináris) kutatómunka indult el ezzel, amelynek célja a hazai természetes és természetszerű erdei életközösségek megőrzése és teljes háborítatlanságuk biztosítása. 2001-ben összesen 63 erdőrezervátum tartozik a hálózathoz, 13 100 ha összterülettel, ez a hazai erdők 0,76 %-a. Folyamatban van az erdőrezervátumok állapotfelvétele, hosszú távú fenntartási terveinek kutatásokkal megalapozott kidolgozása.

     További cél, hogy az ország erdősültsége érje el a 20 %-ot, a természetközeli erdők pedig a 12 %-ot. Az erdőgazdálkodás egész rendszerét a természetvédelmi szemléletnek kell áthatnia. Valamennyi erdőben biztosítani kell a gazdálkodás során a fenntartható használatot és a biológiai sokféleség védelmét.

Füves területek

A védett területek második legnagyobb kategóriája (művelési ága) a 213 469 hektárnyi  védett gyep. Hazánkban többé-kevésbé természetes területnek csak a rétek és legelők tekinthetők. Ismeretes azonban, hogy a rétek nagy, a legelőknek pedig szintén számottevő része másodlagos. Ezt figyelembevéve természetes ősgyep hazánk területének csak néhány százalékát borítja. Természetvédelmi szempontból az ősgyepek rendkívül értékesek, a védett növényfajok számottevő része él gyeptársulásban. A gyepeket alkotó növényekhez igen sok gerinctelen állat léte kötődik. Ezek közül számos fajnak, pl. a lepkéknek meghatározott gazdanövénye van, és ha ez eltűnik a gyepből, vele együtt eltűnik a lepkefaj is.

     A gyepek nagy része legeltetéssel vagy kaszálással hasznosítható. A gyepekre vonatkozó természetvédelmi előírásokat az ott élő védett növények és állatok ökológiai igénye szabja meg.

Vízterek, vizes területek

     Magyarország földrajzi helyzetéből, medencejellegéből következően felszíni vízkészletünk döntő többsége a környező országokból érkezik. E vizek mennyiségét és minőségét tekintve egyaránt kiszolgáltatott helyzetben vagyunk. A vízkészletek és a vízigények térben és időben is jelentősen eltérnek egymástól. Hasznosítható felszíni és felszín alatti vízkészleteink hozamban jelentős ingadozást mutattak (az aszályos éveket árvizek követték), minőségükben pedig erősen leromlottak. Az utóbbi 2-3 csapadékosabb évben kialakult árvizek-belvizek, majd ugyanezen években később jelentkező aszályok komoly gazdasági károkat okoztak. Az elöntések főleg a Tisza vízgyűjtőjében, az Alföldön jelentkeztek.

     Magyarországon jelenleg 22 nemzetközi jelentőségű vizes élőhely, ún. Ramsari45 terület található. A Balaton, amelynek csak két kisebb öble védett, és a helyi védett Tatai Öreg-tó kivételével valamennyi országos védelem alatt áll. Ezeken a területeken a leggyakoribb hasznosítási forma a turizmus és a rét-legelő használat. Ezenkívül kutatás, szántóföldi művelés, vadászat, nád-, és halgazdálkodás, erdészet fordul elő hasznosításként, a felsorolás szerinti csökkenő mértékben. Legfőbb veszélyeztető tényezőként minden harmadik Ramsari vizes területen jelen van az illegális vadászat és horgászat. Ezt követik a korábbi vízszabályozási munkálatok negatív hatásai, amelyek mérséklése vagy megszüntetése nagy erőfeszítést igényel. Ehhez hasonló arányban a turizmus fejt ki kedvezőtlen hatásokat.

     A magyarországi vizes élőhelyekről általában elmondható, hogy a legsúlyosabb veszélyt az emberi (kommunális és ipari) szennyezés jelenti, s ezen csak akkor lehet számottevően javítani, ha alapvető szemléleti változást sikerül elérni a társadalmi-gazdasági élet minden szintjén. Szakítani kell azzal a szemlélettel, hogy a vízterek a szennyezés természetes befogadói, amelyek elnyelnek, elszállítanak mindent.

     A természetes álló-, és folyóvizek, összefüggő vízrendszerek vizes élőhelyeinek átalakítására irányuló tevékenységet kerülni kell. Fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy az ilyen élőhelyen történő minden beavatkozás csak az ott élő növény-, és állatvilág állományának károsítása nélkül végezhető.

     Összefoglalóan megállapítható, hogy Nyugat Európában az intenzív, erősen támogatott mezőgazdálkodás, területhasználat következtében már jórészt megsemmisültek, eltűntek azok a természeti értékek, amelyek hazánkban még megtalálhatók. Van még mit megvédeni és erre

kiemelt figyelmet kell fordítani a gazdaságpolitikában és az EU harmonizáció során egyaránt.  

     VII. Természetvédelmi célú gazdálkodás  

Magyarország jellegzetes természetföldrajzi adottságai és földhasználati hagyományai miatt a természetvédelmi célokat elsősorban az ökológiai adottságokhoz igazított mező-és erdőgazdálkodással lehet elérni. Az ország 83 %-át érinti az előbbi két ágazat, ezek közül a mezőgazdaság és a természetvédelem összehangolásával, az ún. agrár-környezetgazdálkodással foglalkozik ez a fejezet.

Az agrár-környezetgazdálkodás lényege, hogy a környezet-és természetvédelmi szempontokat beépíti a természeti erőforrás-használatba, jelen esetben a termőföld használatába. A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv agrár-környezetgazdálkodási intézkedéseinek minden egyes eleme tartalmaz környezet- és természetkímélő előírásokat, de nem azonos mértékben. Ezért tárgyaljuk az alábbiakban részletesebben az érzékeny természeti területek rendszerét.

.A természetvédelem és a mezőgazdálkodás kapcsolata

    Az új szemléletű természetvédelem egyre inkább a biológiai sokféleség megőrzésére összpontosít, stratégiája az élővilág sokféleségét, a fajok, társulások változatosságának összefüggő rendszerben történő megőrzését tűzi ki célul. Jóllehet hazánkban a konzervációs törekvések régóta élnek, és a kiemelkedő jelentőségű védett természeti területek hálózatának kiépítése is előrehaladt (bár korántsem fejeződött be), a biodiverzitás védelme ennél mégis többet jelent. A figyelem egyre inkább kiterjed a közönséges társulásokra, a mező- és erdőgazdasági tájakra, a művelés alatt álló területekre. Nyilvánvaló ugyanis, hogy természeti értékeinket csak környezetükkel együtt, ezzel összhangban őrizhetjük meg. 

    A mezőgazdálkodás és a vidék fejlődésének, a természeti erőforrások hosszú távú fenntartásának egyik fő akadálya a természet- és környezetvédelem hibás értelmezése. Ennek lényege, hogy a mezőgazdaságot és a környezetet különálló rendszerként értelmezik, nem pedig kölcsönhatásaikban és összefüggéseikben. A vidéki táj és természeti környezet szerepének felfogása – szerte a világon és különösen Európában – a múlt század hatvanas éveitől kezdve jelentős változásokon ment át. A természeti értékek rohamos pusztulása, a környezetszennyezés fokozódása ráébresztette az embereket arra, hogy a vidéki térség nemcsak a mezőgazdasági termelés színtere, hanem az ott élő emberek biológiai és társadalmi életközege is.

    A hozamok állandó fokozása, a termelés hatékonyságának növelése visszafordíthatatlan természetpusztításhoz vezet és ez már alapjaiban veszélyezteti az emberi lét feltételeit.

A vidéki térségek fenntartható fejlesztése során a mezőgazdálkodás fogalmát tágabban kell értelmezni, egyre inkább megtöltve azt környezetgazdálkodási tartalommal, vagyis

a természet- és környezetvédelmi (stabilizálási) a termelési a fogyasztási-szolgáltatási, társadalmi-, közösségi-, kulturális funkciókat egyaránt

figyelembe kell venni. Hosszú távon csak az a gazdálkodás lehet fenntartható és értékőrző, amely e hármas szempontrendszerre épül.

Ezek a felismerések vezettek el – sűrűn lakott vidéki térségekkel és még mindig gazdag természeti értékeket hordozó természeti és kultúrtájakkal jellemezhető kontinensünkön – a többfunkciós európai agrármodell megfogalmazásához, az e modell elterjesztését szolgáló közös agrár- és vidékpolitika reformjához, támogatási rendszerének kiépítéséhez és közösségi költségvetési forrásainak európai megteremtéséhez.

A természetvédelem és a mezőgazdálkodás összehangolásának európai uniós és hazai gyakorlata 

Az Európai Unió Közös Agrárpolitikája az elmúlt évtizedekben több reformon ment át. Ennek okai közismertek:

Közgazdasági abszurditássá vált, hogy az adókból származó közpénzekből eladhatatlan termékfeleslegek keletkeztek, amelyeket szintén közpénzekből felvásároltak (intervenció), majd ugyancsak közpénzekből – nem is a termelőknek, hanem a kereskedőknek nyújtott exportámogatással – vitték ki a feleslegeket a belső piacokról.

Ez a rendszer a támogatások odaítélésénél kizárólag a megtermelt mennyiséget vette figyelembe. Nem volt tekintettel sem a foglalkoztatásra, sem a termelési technológia környezeti hatásaira. Mindez a vidéki természeti és társadalmi környezet súlyos eróziójához vezetett. Ezek orvoslása további közösségi forrásokat, erőfeszítéseket igényelt, fokozódó természetkárosítás mellett egyre drágult az agrártermelés finanszírozása.

 

    A fenti zsákutcás folyamatok alapján válik világossá és a reformok alaptételévé, hogy a mezőgazdaság csak akkor tarthat igényt közösségi forrásokra, ha a termelési feladatok mellett környezeti és társadalmi, foglalkoztatási feladatokat is magára vállal. Ez utóbbiak olyan – a termeléssel egyenrangú, az egész társadalom és a helyi közösségek számára egyaránt fontos szolgáltatások - „nem importálható közjavak”, amelyek helyben keletkeznek, és amelyekért a mezőgazdaságot, a gazdálkodót közpénzekből nyújtott fizetség illeti meg.

Így alakul ki az EU –ban a többfunkciós európai agrármodell és ez indítja el a közös agrár- és vidékpolitika 1992-es, azóta is ezt az irányt erősítő reformját. A reformok eredményeként csökkennek a termeléshez (kvótákhoz, mennyiségekhez) kötődő támogatások, és az így felszabaduló források fokozatosan átkerülnek az agrár-környezeti és vidékfejlesztési kifizetésekre.

    Az EU-ban az agrártámogatásoknak ma tehát két, eltérő jellegű csoportja létezik: a régi típusú, mennyiségekhez (kvótákhoz) kötött, un. 1. pilléres támogatások, illetve az új típusú, gazdálkodási rendszerekhez és területekhez kötött vidékfejlesztési (ökoszociális) vagy 2. pilléres kifizetések.

A CAP reform lényege, hogy csökkenteni szükséges a mezőgazdasági többlettermelést, meg kell állítani a mezőgazdasági támogatási összegek növekedését, a mezőgazdaságban dolgozók életszínvonalának megőrzése mellett.

Az EU támogatási rendszerének fokozatos átstrukturálása folyamatban van, melyben az agrárkörnyezeti kifizetések fontos szerepet játszanak. A berlini csúcson 1999. március 26-án elfogadott AGENDA-2000 EU-dokumentum és költségvetés 2006-ig tartó időszaka ezt a reformfolyamatot tovább erősítette. A reform gyorsításáról hozott legutóbbi, 2003. június 26-i luxemburgi döntés is fontos állomása annak az erősödő folyamatnak, amely a gazdálkodóknak kifizetett támogatást nem a megtermelt termékmennyiségtől, hanem inkább a gazdálkodás rendszerétől, annak minőségi, biztonsági, környezeti valamint társadalmi teljesítményétől teszi függővé.

    Az európai közvélemény és az agrár- és vidékpolitika mértékadó szereplői megfogalmazták az elvárást, hogy ha a mezőgazdaság közpénzekből, adókból közösségi kifizetésekre és támogatásokra tart igényt, akkor azért nyújtson a közösség számára hasznos társadalmi szolgáltatásokat, ökoszociális teljesítményeket. A változtatási szándékot az is jelzi, hogy a CAP nevét megváltoztatták. A Közös Agrárpolitika (Common Agricultural Policy) helyett Európai Közös Agrár és Vidékfejlesztési Politika (Common Agricultural and Rural Policy for Europe, CARPE) nevet kapott.

    A közösségi elhatározás az, hogy a mezőgazdasági politikának tovább kell haladnia abban, hogy ne csak szektorális politika legyen, amely a gazdálkodókat segíti a termékpiacokon, hanem egy területileg meghatározott, sokkal inkább integrált politika, amely az állami politika más elemeivel együtt hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez. Ehhez a CAP-ot úgy kellett átalakítani, hogy a piaci ártámogatások helyett több közvetlen kifizetést adjon a kulturális, környezeti és területi feladatokért. Az átalakítás célja, hogy lehetővé tegye a gazdaságilag hatékony és környezeti szempontból fenntartható mezőgazdaságot, miközben serkenti az Unió vidéki területeinek integrált fejlődését. Mindez elősegíti a mezőgazdaság, a környezet és a vidéki térségek közötti konfliktus csökkentését.

    Magyarország 85 százaléka művelt terület, és legfontosabb, megújítható erőforrásunk a termőtalaj. Az összterület 65,5 %-át mezőgazdálkodással, 19,5 %-át pedig erdőgazdálkodással hasznosítjuk. Hazánkban tehát a kultúrtáj fő használója a mező- és erdőgazdaság, a védett és érzékeny természeti területek kiterjedése pedig meghaladja a 3 millió hektárt. Ez az összterület harmada, a művelt terület fele. A védett és érzékeny természeti területek magyar sajátossága, hogy kevés kivételtől eltekintve rajtuk fenn kell tartani a művelés bizonyos kíméletes módját. A természetvédelem és a mezőgazdaság egymásrautaltsága elkerülhetetlenné teszi a két terület összehangolását. A természeti értékek megőrzése szempontjából a mezőgazdasági szabályozás meghatározó részét képezi a természetvédelem eszközrendszerének, ezért Magyarországon is a védelmi szempontok integrálására van szükség kormányzati, ágazati illetve területi szinten egyaránt. A mezőgazdaság és a természetvédelem tevékenységének összehangolása és hatékony együttműködése nélkül országunkban sem valósítható meg a fenntartható gazdálkodás és a természeti erőforrások hosszú távú hasznosítása, megőrzése.

    Ma már sürgetően szükséges és elkerülhetetlen a védelmet azokra a területekre is kiterjeszteni, ahol az emberek élnek és napi tevékenységüket végzik. A természet védelmének új értelmezése szerint az élővilág még a sűrűn lakott területeken is képes fennmaradni, amennyiben igényeit figyelembe veszik.

    Hazánkban a nemzeti parkok a természetmegóvás központjai. Biztosítják az ökológiai rendszerek megóvását, azok természetes növénytakarójával, illetve a természetes fejlődés révén helyreálló vegetációjával együtt. A nemzeti parkokban kizárják a károsító

tevékenységek folytatását, de elviselik a kikapcsolódás céljából tett látogatásokat, ahol azok összeférhetőek a kezelés és gazdálkodás céljaival.

    Védett természeti területeken és azok védőövezetein a hagyományos, extenzív gazdálkodás (legeltetés, kaszálás, haltenyésztés, szőlőművelés stb.) a természetvédelemmel nemcsak összeegyeztethető, hanem kezelési szempontból az esetek többségében szükséges is. Az ilyen területek kezelésére leginkább a hagyományos magyar állatfajták (szürke marha, racka, cigája stb.) alkalmasak, hiszen ezek a fajták jól alkalmazkodtak a kevésbé intenzív tartási módokhoz. Az egyszerűbb tartási körülményeken kívül számolni lehet ezen állatok tájképi, kultúrtörténeti értékével is, hiszen megjelennek a magyar képzőművészeti alkotásokon, a mondákban és mesékben, így ezek fenntartásával a magyar kultúra egy-egy darabját is megőrizzük.

    A mezőgazdálkodás hazánkban az 1960–as évekig csak kis mértékben okozott környezet-károsodást. Jelentős területeken alkalmaztak olyan gazdálkodási módokat, amelyek változatos élőhelyi viszonyok fenntartását és fajgazdag élővilág megélhetését is lehetővé tették. A hetvenes évektől a rendszerváltásig hazánk agrártermelését az intenzív földhasználat jellemezte, és ez már nagyobb környezeti terhelést okozott. A jelenlegi, tulajdonosi szerkezetváltás átmeneti időszakában jelentősen csökkent a gazdálkodás intenzitása. A parlagon hagyott és nem kezelt területeken nagymértékű a gyomosodás, a kártevők rendkívüli módon elszaporodtak.

    A kemikáliák használatának átmeneti visszaesése környezeti-természeti szempontból előnyős volt ugyan, viszont mind a mezőgazdaságot, mind a környezet-, és természetvédelmet illetően káros hatásai is megmutatkoztak.

    Mivel az ökológiai folyamatok nem állnak meg a mezőgazdasági táblák szélén, a hatékony természetvédelem érdekében a természetvédőknek és a mezőgazdászoknak olyan közös megoldásokat kellett keresniük, amelyek mind a termelés, mind a védelem ügyét megfelelően képviselik.

A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program

    A földhasználat és a természetvédelem integrálására a földművelésügyi tárca irányításával, a környezetvédelmi tárca és a gödöllői Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetének jelentős közreműködésével EU konform javaslat készült. Ennek lényege egy új földhasználati struktúra kialakítása, amely a táj ökológiai adottságainak megfelelően határozza meg a használat és a védelem intenzitását, egymáshoz viszonyított arányát. A vidéknek nemcsak a mezőgazdasági árutermelést, hanem sok egyéb feladatot is el kell látnia. Elsősorban az ott élő lakosság életkörülményeit kell javítani, megélhetésének gazdasági alapjait szükséges bővíteni.

    A természetvédelem, a mezőgazdálkodás és a vidékfejlesztés programszerű összehangolása 1996-tól, az EU integráció jegyében gyorsult fel és a témára vonatkozó hazai és EU joganyag áttekintését és elemzését követően, a hazai alkalmazás vizsgálatával elkészült a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP).

    Bevezetéséről a Kormány már 1999 őszén határozott, de csak az eredeti célkitűzésektől lényegesen eltérő időpontban és finanszírozással indulhatott el a program. Az előírt kezdet 2000. január 1., a keret pedig 6,5 milliárd forint lett volna, ehhez képest 2002 tavaszán jelent meg a pályázati kiírás és 2,2 milliárd Ft összeg szolgált fedezetül. Ezt egészítette ki a

környezetvédelmi tárca 300 millió forinttal, ezzel is segítve a sikeres indítást. A 2003. évi folytatás sem tudta kielégíteni a pályázói igényeket, mert minden erőfeszítés ellenére sem sikerült lényeges forrásnövelést elérni, mindösszesen 4,5 milliárd Ft-ot különített el a földművelésügy erre a célra.

A NAKP környezetbarát mezőgazdasági földhasználatot támogató célprogramjai két fő típusba sorolhatók:

Az első fő típust az úgynevezett horizontális vagy országos célprogramok alkotják, amelyek a hazai mezőgazdasági földhasználat teljes területére kiterjednek. A horizontális programok célkitűzése az, hogy támogatást nyújtsanak - a különféle földhasználati ágakban - a környezetbarát termelési, gazdálkodási eljárásoknak, így elősegítsék a magyar agrárgazdaság új, hosszú távon is fenntartható, de emellett versenyképes fejlődését, ilyen modellek kialakulását.

A célprogramok másik fő típusát az úgynevezett zonális vagy térségi célprogramok képezik, amelyek az adott térség környezet- és természetvédelmi szempontú mezőgazdasági földhasználatát segítik. Céljuk az, hogy hozzájáruljanak az egyes térségek adottságaihoz illeszkedő gazdálkodási formák elterjedéséhez, az úgynevezett tájgazdálkodás kialakulásához, a terület környezeti, természeti értékeinek megőrzéséhez és fejlesztéséhez.

A zonális programok célterületei közé olyan térségek, kistérségek tartozhatnak, amelyek természetvédelmi, tájvédelmi, talajvédelmi vagy vízvédelmi szempontok miatt valamilyen speciális hasznosítást igényelnek. Az említett térségi célprogramok hálózatot alkotnak, így alakult ki az Érzékeny Természeti Területek (ÉTT) hálózata.

Az érzékeny természeti területek fontos szerepet játszanak az extenzív gazdálkodási módokhoz kötődő természeti, táj- és kultúrtörténeti értékek megőrzésében, valamint az agrár-környezetgazdálkodási és vidékfejlesztési intézkedések gerincét is képezik, ez utóbbiakkal összehangoltan történt megtervezésük.

Az Érzékeny Természeti Területek rendszerének bevezetése mellett természetvédelmi, mezőgazdasági és vidékfejlesztési érvek is szóltak, a területi kijelölésnél mind a három ágazat igényeit célszerű volt szem előtt tartani. Ezért az ÉTT-be:

a természeti környezet állapota és jelentősége; hagyományos gazdálkodási módok jelenléte; hátrányos gazdasági, társadalmi térségek; ökoturizmus és idegenforgalom szempontjából jelentős térségek

elhelyezkedése alapján kerültek be térségek.

    Ez a zonális program jól illeszthető a Tisza-menti árapasztó tározók létesítéséről szóló, a környezetvédelmi és vízügyi tárca irányításával és koordinálásával megvalósuló ún. Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) programhoz is.

    A beruházás tervezése során a műszaki beavatkozások mellett megtervezik a jövendő tározóterek, és tágabb térségük tájhasználatát is, az ott élő lakosság életfeltételeinek figyelembevételével, és a tározók területe természeti állapotának javítása szándékával. A többirányú agrárhasznosítás segítésére, a tározók területén belül, olyan kis műtárgyak

rendszerét is ki kell alakítani, amelyek révén a tározó „nyugalmi idejében” lévő víz magassága is szabályozhatóvá válik.  

    A két fő programtípus közös jellemzője az volt, hogy a hozzájuk való csatlakozás önkéntes. A gazda minimum 5 évre szóló szerződést kötött az állammal, és a szerződésben foglalt feltételek teljesítése esetén évente megállapított – hektárra vagy számosállatra vetített kifizetést kapott a szerződés időtartamára. Ez fedezte a felvállalt intézkedések miatti esetleges jövedelemkiesést, a felmerülő többletköltségeket és tartalmazott további ösztönzőt is (20 %) annak érdekében, hogy vonzóvá és versenyképessé tegye ezt a környezetbarát földhasználati formát a gazdálkodók számára. Az egyes célprogramokhoz kapcsolódó földalapú éves támogatásokhoz beruházás jellegű támogatások is kapcsolódtak. 

    A program első évében, 2002-ben 2691 pályázatra 2,14 milliárd Ft támogatás jutott, és ezzel több mint 150 ezer hektáron indult el a környezet-, és természetkímélő gazdálkodás.

2003-ban az előző évi, öt évre szóló keretszerződést kötött pályázók újra regisztráltatták magukat, és ezzel együtt 5114 pályázati darabszámmal folytatódott a program. A két év alatt összesen 234 631 hektárra sikerült növelni az agrár-környezetgazdálkodás területi mértékét, a támogatás összege pedig 4,088 milliárd forint volt.  

    A finanszírozási keret nem tette lehetővé sem a jelentős területi kiterjesztést, sem az átlagos támogatási összeg számottevő növelését. A területnövekedés mintegy 80 000 ezer hektár, az átlagos támogatás az első évben 16 386 Ft/ha, a második évben pedig 17 424 Ft/ha mértékű volt.

A területi arányok alapján a legnagyobb érdeklődés sorrendben

a gyephasznosítási célprogram (38 %) az ökológiai gazdálkodási célprogram (25 %) és az ÉTT célprogram (17 %)

iránt mutatkozott.

Az alapprogram, az integrált gazdálkodási célprogram illetve a vizes élőhelyek program részesedési aránya a teljes programterületből összesen 20 százalék volt.

A 2003-2004. év eredményeinek tükrében mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy az agrár-környezetgazdálkodás elvű földhasználat kiterjesztése a magyar érdekek érvényesítését, az uniós többletforrásokhoz való hozzájutást, a mezőgazdasági termelők megélhetési lehetőségét, valamint új piacok megszerzését elősegítő út, amely elsősorban az agrárium és a környezet-, természetvédelem közös céljait, ezen túl a vidékfejlesztést és a foglalkoztatás-politikát is szolgálja.

     Magyarország előcsatlakozási vidékfejlesztési programjai – köztük a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program – 2004. május elsejével, az EU csatlakozással véget értek. A tagországokra vonatkozó vidékfejlesztési kerettervek egységes rendszerbe foglalják és továbbviszik, kibővítik az előcsatlakozási vidékfejlesztési terveket. Ezek a Nemzeti Fejlesztési Tervhez (NFT) illeszkedő tervek: a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) és az Agrár-és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP). A vidékfejlesztési tervek 3 évre, az EU jelenlegi költségvetési időszakának végéig, 2006. december 31-ig készültek.

     A következő, 2007-2013 közötti költségvetési időszak tervezése uniós szinten már igen előrehaladott állapotban van, a vidékfejlesztés közösségi szabályait már 2005-ben elfogadja az EU ebben illetékes szerve. Ennek alapján készíthetik el az egyes tagállamok az új, nemzeti fejlesztési terveiket, köztük az új Nemzeti Vidékfejlesztési Tervet is.

A vidékfejlesztési programok mentén 1 Ft nemzeti forrással 3 Ft (AVOP) illetve 4 Ft (NVT) európai uniós forrást tudunk megmozdítani és megszerezni a magyar agrárium és vidék számára.

    Az Agrár-és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) intézkedéseinek célja az NVT-ben megfogalmazott, támogatott gazdálkodási rendszerekhez kapcsolódó mezőgazdasági termelés és élelmiszer-feldolgozás strukturális, beruházási jellegű feltételeinek megteremtése, valamint a vidék felzárkóztatásának elősegítése.

    A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) intézkedései elsősorban a gazdálkodás folyó támogatását biztosítják, és részben a környezeti kihívásokra adnak választ (agrár-környezetgazdálkodási rendszerek, kedvezőtlen adottságú térségek támogatása, EU-követelményeknek való megfelelés elősegítése, mezőgazdasági területek erdősítése). Másrészben segítenek az átalakulás okozta gazdasági és társadalmi nehézségek enyhítésében (termelői csoportok létrehozásának támogatása, félig önellátó gazdaságok támogatása, korai nyugdíjazás).

Támogatott intézkedései az alábbiak:

agrár-környezetgazdálkodás:

- szántóföldi

- gyepgazdálkodási

- ültetvénykezelési

- vizes élőhely

- extenzív állattenyésztési

- kiegészítő agrár-környezetgazdálkodási programok.

Kedvezőtlen adottságú és környezetvédelmi korlátozások alá eső területek támogatása Az EU környezetvédelmi, állatjóléti és higiéniai követelményeinek való megfelelés Mezőgazdasági területek erdősítése Szerkezetátalakítás alatt álló, félig önellátó gazdaságok támogatása Termelői csoportok létrehozásának és működtetésének támogatása Technikai segítségnyújtás

 

    Az NVT forrásainak közel 80 százaléka az első négy intézkedést finanszírozza. Ezek közül is kiemelkedik az 1. intézkedési terület, az agrár-környezetgazdálkodási rendszerek földalapú támogatásának forráskerete, amely a NAKP kibővített folytatását szolgálja.

A gazdák területükkel, gazdaságukkal önkéntes módon csatlakozhatnak a célprogramok formájában megfogalmazott támogatható gazdálkodási rendszerekhez, ha

Legalább 0,5-1 hektár saját tulajdonú mezőgazdasági területük, vagy ennyi területre vonatkozó – legalább 5 éves – tartós földbérleti szerződésük van;

Elfogadják az adott gazdálkodási rendszer technológiai és egyéb előírásait, követelményeit;

Azokat saját gazdálkodásukba beépítik, és a vállalt időtartamra (5 év) betartják, a teljesítés ellenőrzését elfogadják;

Betartják a jogszabályban kihirdetett „Helyes Gazdálkodási Gyakorlat” előírásait, és vezetik a kötelező nyilvántartásokat (gazdálkodási napló);

A vállalt gazdálkodási rendszerhez kapcsolódó képzési programban a vállalt időtartam alatt, évente 1 alkalommal részt vesznek.

 

A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv agrár-környezetgazdálkodási intézkedéseit 2004. év őszén miniszteri rendeletek formájában hirdette meg a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Az agrár-környezetgazdálkodási intézkedésekre 2004. október 15. - november 26. között lehetett a gazdálkodóknak kérelmet benyújtani. A tervek szerint a további években a kérelmezés mindig tavasszal, a támogatási határozatok kiadása mindig ősszel és a kifizetések a vegetáció indulása előtt történnek. A támogatási év szeptember 1-jétől augusztus 31-éig tart. 

A programban való részvétel

Gazdaönrészt nem igényel; A kifizetés 80 %-át az EU, 20 %-át a nemzeti költségvetés biztosítja; Egyszerre nem kell az egész gazdaságot bevinni a programba, sőt a különböző

gazdaságrészek – az ökológiai gazdálkodás kivételével –különböző gazdálkodási rendszerekhez is csatlakoztathatók;

A csatlakozás kérelem benyújtása viszonylag egyszerű, speciális regisztrációs folyamattal indul, amelyben a gazda megadja

saját maga és gazdasága adatait; azon területi adatait, amelyeket be kíván vinni az adott rendszerbe; az e területek tulajdoni vagy bérleti viszonyait igazoló

dokumentumokat; kinyilvánítja, hogy az adott rendszer szabályait, előírásait magára nézve

kötelező érvénnyel elfogadja, és vállalja, hogy amennyiben bekerül az adott gazdálkodási rendszerbe, ez

esetben a képzési programban évente 1 alkalommal részt vesz.

 

Az agrár-környezetgazdálkodási rendszerekhez kötődő kifizetések az 1. pilléres közvetlen (SAPS) támogatással valamint a kedvezőtlen adottságú térségek támogatásával is kombinálódhatnak, azaz összeadódnak.

. Érzékeny Természeti Területek támogatása az NVT-ben

A vidékfejlesztés és a környezeti szempontból fenntartható gazdálkodás fontos területe az Érzékeny Természeti Területeken (ÉTT) folytatott természetkímélő gazdálkodás

    Mint az előző fejezetekben már bemutattuk, a természetvédelmi követelmények megjelennek valamennyi agrár-környezetgazdálkodási intézkedésben, de a legmagasabb követelmények az ÉTT területeken gazdálkodókra vonatkoznak és ennek arányában itt a legmagasabbak a kifizetési összegek is.

    Az érzékeny természeti területekről szóló 2/2002 (I.23.) KÖM-FVM együttes miniszteri rendelet szerint, a finanszírozási források mértékének függvényében, fokozatosan történik a kijelölt ÉTT földrészletek bevonása a rendszerbe. Jelenleg 15 kijelölt terület mintegy 500 ezer hektárjából, már közel 120 000 ezer hektáron művelik így földjeiket a gazdák.

    Az agrár-környezetgazdálkodási rendszer teljes kiépítése a 2007-2013 közötti következő EU költségvetési időszakban valósulhat meg. Eredményeként kíméletesebb, az ökológiai adottságokhoz illeszkedő mezőgazdálkodás valósul meg, amelynek révén egészséges, jó minőségű élelmiszert lehet termelni és a biológiai sokféleséget is fenn lehet tartani.

1 a populáció az egyedi szint feletti elemi szerveződési egység. A populációt rendszerint olyan azonos fajú egyedek alkotják, amelyek egy adott területen, azonos időben, együtt élnek.

2 A gén az öröklődés egysége

3 A fenntartható fejlődés (sustainable development,ang.): olyan gazdaságfejlődési modell, amely megőrzi a természeti erőforrásokat a jelen és a jövő generációk számára is.

4 Nemzetközi jelentőségű vadvizekről, különösen, mint a vízimadarak tartózkodási helyéről szóló, az iráni Ramsarban, 1971-ben elfogadott egyezmény szerint

 

Dr. Vajna Tamásné