theophrasztosz - jellemrajzok-upbyom

8/19/2019 Theophrasztosz - Jellemrajzok-upByOM

1/140

THEOPHRASZTOSZ

Jellemrajzok

EURÓPA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST 1982


2/140


3/140

FORDÍTOTTA ÉS A JEGYZETEKET ÍRTA

SZEPESSY TIBOR

A KÖTETET PAPP OSZKÁR

FEJSOROZATA DÍSZÍTI


4/140

A FORDÍTÁS ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ SZÖVEGKIADÁSOK:THEOPHRASTUS. CHARACTERES. ED. O. IMMISCH, LEIPZIG, 1923.

THÉOPHRASTE: CARACTÉRES. TEXTE ÉTABLI ET TRADUIT PAR Ο. NAVARRE, PARIS,

1920.THE CHARACTERS OF THEOPHRASTUS. NEWLY EDITED ANDTRANSLATED BY J. M.

EDMONDS, LONDON-CAMBRIDGE MASS., 1967.THEOPHRASTS CHARACTERS HERAUSGEGEBEN, ERKLÄRT UND

ÜBERSETZT VONDER PHILOLOGISCHEN GESELLSCHAFT ZU LEIPZIG, LEIPZIG, 1897.

HUNGARIAN TRANSLATION © SZEPESSY TIBOR, 1982


5/140

Bevezetés


6/140


7/140

Vizsgálódásaim során már korábban is sokat törtem afejemet, s alighanem mindig fejtörést fog okozni, mi-ért van az, hogy Görögország ugyan egyazon éghajlat

alatt fekszik, és a görögök mind hasonló neveltetés- ben részesülnek, a lelki alkatunk mégsem azonos.Ezért én, Polüklész* – mint aki huzamos ideje figye-lem az emberi természetet, és kilencvenkilenc eszten-dőt értem meg, azonkívül sok és különféle természet-tel kerültem kapcsolatba, és aprólékos gonddal össze-hasonlítottam a derék és a hitvány embereket -, szük-

ségesnek éreztem könyvben megírni, hogyan viselke-dik mindegyikük az életben. Bemutatom hát nekedfajtánként, hányféle jellem tartozik a két csoporthoz,és melyiknek milyen a szokványos magatartása: mertúgy vélem, Polüklész, derekabbak lesznek a fiaink, haolyan feljegyzések maradnak rájuk, melyek útmuta-

tásával a legjelesebbek társaságát és barátságát fogjákmajd választani, hogy ők se legyenek alábbvalóak.De hadd térjek máris a tárgyra: te csak kövess nyo-mon, és jól figyelj, vajon jól beszélek-e. Először a tet-tetés képviselőir ől fogok szólni, mellőzve a bevezetéstés a téma körvonalazását. Kiindulok tehát elsőnek atettetésből és annak meghatározásából, aztán pedig le-

festem, milyen a tettető, és melyik csoportba sorol-hatjuk; s ugyanígy igyekszem majd a többi lelki haj-lamról is, ahogyan elterveztem, fajták szerint világosképet adni.


8/140


9/140

1. A tettetés


10/140


11/140

Tömören fogalmazva, a tettetést úgy foghatjuk fel,mint szavakban és tettekben megnyilvánuló, alantascélzatú színlelést.

Tettető az az ember, aki haragosaihoz közeledve„csevegni óhajt és nem civakodni”; szemtől szembemagasztalja azokat, akik ellen titkon áskálódott, s ha

bajba keverednek, „együtt érez velük”; „megbocsát”az őt rágalmazóknak, és „nem haragszik” a rá szórtszidalmakért; a sérelmeiket felpanaszolókkal „tárgyi-lagos hangnemben” beszél; aki sürgősen akar vele ta-

lálkozni, arra rászól, hogy „jöjjön késő bb”; sohasemárulja el, amit már csinál, hanem azt mondja, hogy„tervbe vette”; szokása elhitetni, hogy „csak az iméntérkezett”, vagy hogy „későn jött”, és hogy „gyengél-kedett”; a kölcsönt vagy baráti támogatást kér őknek

bőkezűen ad, de hozzáf űzi, hogy „nem veti fel a

pénz”; ha van eladnivalója, azt mondja, hogy „nemadja el”, ha meg nincs, azt, hogy „elad”; teszi, hogy„nem hallotta”, amit hallott, kijelenti, hogy „nem lát-ta”, amit látott, az ígéreteire pedig „nem emlékszik”;és gyakran mondogatja, hogy „gondolkozni fog raj-ta”, „fogalma sincs róla”, „furcsának tartja”, „ez márneki is eszébe jutott”. Általában jellemzők rá az

olyanfajta kifejezések, mint „nem hiszem”, „fel nemfoghatom”, „meg vagyok döbbenve”, és hogy „sza-vaidból ítélve nagyon megváltozott”, „egészen más-ként mesélte nekem”, „számomra elképzelhetetlen a


12/140

dolog”, „beszéld be másvalakinek”, „nem tudom, ne-ked ne higgyek, vagy az ő szavában kételkedjem”,„csak vigyázz, ne légy túl hiszékeny”.

Ilyen hangnemet és körmönfontságot, ilyen vissza-tér ő fordulatokat találunk a tettetőknél; az efféle ép- pen nem egyenes, hanem kétszínű jellemektől őriz-kednünk kell – a viperáknál is veszélyesebbek.


13/140

2. A hízelgés


14/140


15/140

A hízelgést úgy foghatnánk fel, mint becstelen, de ahízelgő számára hasznos érintkezési módot.

Hízelgő az az ember, aki sétálópartneréhez így be-

szél: „Veszed észre, milyen csodálattal néznek rád azemberek ? Ez senkivel a városban elő nem fordul, csakveled. Hogy dicsértek tegnap is a Csarnokban!* Többmint harminc ember üldögélt ott, de mikor arról ke-rült szó, ki a legderekabb, mind rajtad kezdte a sort, ésa te nevednél kötött ki.” Ilyen és hasonló szavak kí-séretében a másik köpenyér ől eltávolít egy gyapjúszá-

lat, ha pedig a szél polyvát sodort a szakállára, felcsip- penti, és rámosolyogva ezt mondja: „Lám-lám, kétnapja nem találkoztam veled, s egészen szürke lett aszakállad, ámbár éveid számához képest olyan fekete,mint senki másé.” Ha „barátja” megszólal, a többie-ket csendre inti, magasztalja őt, ha énekel, s alig fejez-

te be, egy „bravó”-val juttatja kifejezésre elragadtatá-sát: sületlen élceit hahotával fogadja, s még köpenyétis a szájába gyömöszöli, mint aki másképp abba sem

bírná hagyni a nevetést; a szembejövőkre megálljt pa-rancsol, „míg őurasága el nem vonul”; a gyermekei-nek almát-körtét vesz ajándékba, apjuk szeme láttáranyújtja át nekik, s miközben babusgatja a kicsiket, így

lelkendezik: „Kiváló atya magzatjai”; ha cipőt vásá-rol vele, rászól, hogy „a lábad kecsesebb vonalú ennéla sarunál”; ha amaz valamelyik barátjához indul, elő-reszalad a hírrel, hogy „látogatóba jön hozzád”, aztán


16/140

visszafordulva közli, hogy „bejelentettelek”. Termé-szetesen a női holmik piacán is hajlandó bármit felhaj-tani; a lakomázók közül elsőnek dicséri meg a ven-

déglátó borát, és mellette lebzsel, hogy elmondhassa:„Milyen pompás a konyhád”, aztán felemel valamitaz asztalról és kijelenti: „Ez ám a nagyszer ű falat!”;megtudakolja tőle, nem fázik-e, nem óhajt-e betaka-ródzni, ne terítsen-e rá valamit, s persze mindezt kö-zel hajolva hozzá, a fülébe súgja; ráfüggeszti a tekin-tetét, úgy cseveg a többiekkel, a színházban elveszi a

szolgától és saját kezűleg igazgatja alája a párnát; ál-lítja, hogy a háza „építészeti remekmű”, hogy a földje„kitűnően gondozott”, s hogy a róla készült kép„megszólalásig hű”.

Egészében véve tehát a hízelgő, láthatjuk, mindigazt mondja és teszi, amivel úgy gondolja, hogy meg-

kedvelteti magát.


17/140

3. A szószátyárság


18/140


19/140

A szószátyárság gondolatok terjengős és zagyva elő-adása.

Szószátyár az az ember, aki akármilyen vadidegen

mellé odatelepszik, és először is dicshimnuszt zeng afeleségér ől; aztán azt kezdi mesélni, milyen álmot lá-tott az éjszaka; aztán tövir ől hegyire elmondja, mi-lyen fogásokból állt az ebédje; aztán, ha már eddig ju-tott a beszédben, szóvá teszi, mennyivel hitványabbaka ma élő emberek az ősök nemzedékénél; milyen ol-csó lett a búza a piacon; milyen sok idegen települ be

a városba; meg hogy a Dionüszosz-ünnepek* óta ha- józható a tenger, hogy szebbek lennének a vetések, haZeusz több esőt adna; hogy jövőre melyik földet fog-

ja művelni; hogy milyen nehéz a megélhetés; hogyDamipposz állíttatta a misztériumokon a legnagyobbfáklyát, hogy hány oszlopa van az Odeionnak;* köz-

li, hogy „tegnap okádtam”, hogy milyen nap van ép- pen, hogy Boédromión hónapra* esnek a misztériu-mok, Püanopszión hónapra az Apaturia-ünnep, Po-szeidón havára* pedig a falusi Dionüszosz-ünnepek

– s amíg valaki eltűri a társaságát, nem tágít mellőle. Az ilyen emberek elől sebes vágtában kell mene-

külnie mindenkinek, ha nem akar hideglelést kapni;

mert nehéz dolog a védekezés olyanok ellen, akik sema szabad idődre, sem a munkaidődre nincsenek tekin-tettel.


20/140


21/140

4. A bárdolatlanság


22/140


23/140

A bárdolatlanságot úgy foghatnánk fel, mint a jó mo-dor nem ismerését.

Bárdolatlan az az ember, aki kükeónt iszik,* és úgy

megy el a népgyűlésre; makacsul állítja, hogy a mir-tuszolaj cseppet sem kellemesebb illatú a kakukkf ű-nél; olyan sarut visel, hogy lötyög a lábán; a hangjacsevegés közben is harsog; barátaiban és rokonaibannem bízik, szolgái előtt viszont a legfontosabb dolgaitis kiteregeti, s földjén, a nála dolgozó napszámosoknakszámol be a népgyűlésen történtekr ől; ha leül, térde

fölé húzza a ruháját, hogy a szemérméig látni; az ut-cán sem nem csodálkozik, sem meg nem lepődik sem-min, de ha marhát, szamarat vagy kecskét vesz észre,azt földbe gyökerezett lábbal bámulja. Rendszerint azéléskamrából szed elő valamit, úgy eszik, s a bort ke-veretlenül issza; suttyomban szerelmével ostromolja

kenyérkészítő rabn

ő jét, aztán vele együtt

őrli meg amagának és egész háza népének szükséges lisztet; míg

reggelizik, egyszersmind az igásállatait is ellátja; havalaki kopogtat az ajtón, személyesen megy elébe,odahívja a kutyát, s az orrát megpaskolva közli: „Ő aházam és a telkem őre”; bárkitől vesz át pénzt, fity-málva méricskéli, s mert szerinte „túl kopott”, mást

követel helyette; ha kölcsönadott valamit, akár azekét, akár egy kosarat, sarlót vagy zsákot, s ez éjjel, ál-matlanul forgolódva, az eszébe ötlik, nyomban felkel,hogy visszakérje; ha lemegy a városba, mindjárt az el-


24/140

ső szembejövőt kikérdezi, mennyibe került a bőr és asózott hal, s vajon aznap tartja-e az arkhón* az új-holdünnepet,* aztán rögtön tudatja vele abbéli szán-

dékát is, hogy „a városba leérve megnyiratkozik”, éshogy „egyúttal elhozza Arkhiasztól a sózott halat”;szokása fürdő ben énekelni; a sarujába pedig szögeketver.*


25/140

5. A magakelletés


26/140


27/140

A magakelletés, hogy fogalmilag körülhatároljuk,nem jó célzatú, tetszést hajhászó érintkezési mód.

Kétségkívül magakellető az az ember, aki a másikra

már messzir ől ráköszön, „nagy hatalmú férfiú”-nakcímezi, valósággal körüludvarolja, két kézzel kapasz-kodik belé, és nem engedi tovább, aztán egy darabonvele tart, megkérdezi, mikor láthatja viszont, s árado-zó szavakkal vesz tőle búcsút; ha bírói tárgyalásra idé-zik, nemcsak az általa támogatott, de a szemben állófél rokonszenvét is ki szeretné vívni, hogy „elfogulat-

lan”-nak tartsák; az idegeneket biztosítja, hogy „kö-zelebbjárnak az igazsághoz”, mint polgártársai; ha la-komára hivatalos, a házigazdával előhívatja a gyer-mekeit, s mikor a kicsik bejönnek, úgy találja, „job-

ban hasonlítanak apjukra, mint füge a fügére”, átöleli, babusgatja, maga mellé ülteti őket, egyikkel-másikkal

játszani kezd, sőtő vezényli, hogy „fel-száll”!, „leme-rül!”, a többit hagyja elaludni az ölében, bár meg sem

moccanhat tőlük. Unos-untalan nyiratkozik, a fogait hófehéren tart-

ja, egyik elegáns ruhát veszi a másik után, és illatos ke-nőcsöt használ; az agorán a pénzváltók asztalait láto-gatja, a tornacsarnokok közül abban időzik, ahol az

ephéboszok* gyakorlatoznak, a színházban pedig, haelőadás van, a sztratégoszok* közelében foglal helyet;magának semmit sem vásárol a piacon, ismer őseinekviszont Büzantionba sót, Küzikoszba spártai kutyá-


28/140

kat, Rhodoszba hüméttoszi mézet küld, s efféle tény-kedéseit városszerte elmeséli. Természetesen neki juteszébe, hogy majmot neveljen, hogy titüroszmadár-

ra,* szicíliai galambokra, őzcsontból készült játékkoc-kákra, thuriói hasas olajosedényekre, görbe spártai botokra, perzsa figurákkal telehímzett függönyre te-gyen szert, s hogy legyen egy homokos talajú kis tor-nacsarnoka labdapályával; ezt aztán, körbekilincselvea filozófusokat, szofistákat, vívókat és zenészeket, elő-adások céljára ajánlja fel, ő maga pedig az előadások

alkalmával utolsónak érkezik, hogy a nézők megje-gyezhessék egymás közt: „íme, a csarnok tulajdono-sa!”


29/140

6. A megátalkodottság


30/140


31/140

A megátalkodottság szégyenletes tettekhez és szavak-hoz való ragaszkodás.

Megátalkodott az az ember, aki gátlástalanul eskü-

dözik, fittyet hány a hírhedtségére, mester a gorom- báskodásban; ami a jellemét illeti, közönséges, er-kölcstelen és mindenre kapható; magától értetődik,nem átall színjózanon is álarcot ölteni és eljárni a kor-daxot* valamilyen komédia táncosai között; a mutat-ványosok bódéjában ő megy körbe, és szedi be min-denkitől a bronzgarast, és közelharcot vív azokkal,

akik szabad jegyük birtokában ingyen akarják nézni alátványosságot; kitűnő korcsmáros, bordélyház-tulaj-donos, vámszedő válik belőle, egyáltalán, semmimegvetésre méltó foglalatosságot nem utasít vissza,hanem kikiáltónak, szakácsnak, kockajátékosnak is el-szegődik; anyjára nem visel gondot, vád alá helyezik

lopásért, s a börtönben több időt tölt, mint otthon.Sorolhatnánk őt azok közé is, akik maguk köré csődí-

tik az alja népet, és szóba elegyednek a járókelőkkel,aztán rekedten harsogó hangon szitkozódnak és vitat-koznak velük. Egyesek persze közben jönnek, másokúgy mennek tovább, hogy végig sem hallgatták, te-hát kinek közlendő je elejét, kinek a végét, kinek egy

részét mondja csak el, ahhoz azonban ragaszkodik,hogy megátalkodottságát ne máskor, hanem valaminagy ünnepen bocsássa közszemlére. Elboldogul egy-szerre több perrel is, s ha itt alperes, amott meg felpe-


32/140

res, az egyik alól esküvel kimenti magát, a másikonviszont megjelenik, ruhája redőibe iratcsomót rejtveés aktaköteggel a kezében; attól sem riad vissza, hogy

amíg egy sereg szatócs „harcát irányítja”, egyszer-smind ne hitelezzen is nekik, mégpedig drachmán-ként napi másfél oboloszért,* s hogy mikor sorbajár-

ja a lacikonyhákat, az élőhalárudákat és a sózotthal- boltokat, üzletelése kamatait ne a pofazacskójába„szedje be”.

Kellemetlen emberfajta ez, a szájuk egyhamar szi-

tokra áll, s olyan harsogó hangon beszélnek, hogy a piac és minden üzlet tőlük visszhangzik.


33/140

7. A fecsegés


34/140


35/140

A fecsegést, ha valaki a meghatározására kíváncsi,szertelen beszélgethetnéknek nevezhetnénk.

Fecsegő az az ember, aki boldog-boldogtalant azzal

torkol le – kezdje amaz a beszélgetést bármir ől -,hogy „nincs igaza”, meg hogy ő „err ől mindent tud”,és csak hallgasson rá az illető, „tőle felvilágosítást kap-hat”; ha a másik válaszol, ő közbevág: „ne feledd,amit mondani akartál”, „jó, hogy figyelmeztetsz”,„ugye, milyen hasznos a csevegés”, „ezt el is felejtet-tem”, „igazán hamar átláttad a dolgot”, „régóta

figyelem, ugyanoda lukadsz-e ki, ahová én”, mondja,és más efféle kezdőformulákat eszel ki, hogy beszélge-tőtársába belefojtsa a szót; ha egyenként már minden-kit holtra fárasztóit, nagy bőszen a csoportosulok ésegybegyűltek ellen vonul, akiket aztán teendőik vég-zése közben futamít meg; ha be-beállít az iskolákba és

a tornacsarnokokba, gátolja a gyermekeket a tanulás- ban, annyit fecseg edzőiknek és tanáraiknak; hiába búcsúzik el valaki többször is tőle, ő konokul veletart, és egészen hazáig kíséri; ha a népgyűlésr ől szer-zett értesüléseit adja tovább, mellesleg elmeséli a kétszónok* hajdani, Arisztophón alatt megesett összecsa-

pását, a Lüszandrosz és a spártaiak közti vitát, hogy ő

maga egykor milyen beszédekkel szerzett közmegbe-csülést a nép előtt, s előadását teletűzdeli a tömegreszórt vádakkal, mígnem hallgatói vagy elvesztik a fo-nalat, vagy álomba szenderülnek, vagy a kellős köze-


36/140

pén faképnél hagyják, és odébbállnak; ha törvényszéktagja, nem lehet ítéletet hozni, ha színházban ül, nemlehet figyelni, ha lakomán vesz részt, nem lehet enni

tőle, de hát mondja is, hogy „nehéz ám a fecsegőnekhallgatnia”, hogy „mintha motolla lenne a nyelve”, shogy „akkor sem hallgatna, ha a fecskénél is fecse-gő bbnek tartanák”; a gúnyolódást pedig fel sem veszi,még saját gyermekeitől sem, akik alváshoz készülőd-ve, így biztatják beszédre: „Apu, fecsegj egy kicsit ne-künk, hadd álmosodjunk el!”


37/140

8. A rémhírterjesztés


38/140


39/140

A rémhírterjesztés nem létező események és megálla- pítások kitalálása, melyeket aztán a rémhírterjesztő hiteleseknek igyekszik feltüntetni.

Rémhírterjesztő az az ember, aki alighogy össze-akadt a barátjával, magából kikelve és cinkos mosoly-lyal fogja vallatóra: „Honnan jössz?”, „Van valamihíred?”, „Hát err ől és err ől semmi újságot nem tudszmondani?”, és türelmetlenül faggatja tovább: „Fris-sebb újság nincsen?”, „Pedig pompás hírek keringe-nek!”; aztán válaszra sem hagyva időt, így szól: „Mit

mondasz? Nem hallottad?! Akkor, gondolom, én la-kathatlak jól friss hírekkel!” És neki mindig van isme-r őse, vagy „egy katona”, vagy „a fuvolajátékos, Asz-teiosz rabszolgája”, vagy „Lükón, a vállalkozó”, aki„épp abból a csatából érkezett”, s akinek beszámolójátállítólag hallotta. Hírforrásai ugyan olyanok, hogy

soha senki meg nem lelhetnéő

ket, mégis rájuk hivat-kozva meséli el, hogy „Polüperkhón és a király győz-tek a csatában, Kasszandrosz fogságba esett”;* s havalaki azt találja mondani neki: „És te elhiszed ezt?”,nyomban kijelenti, hogy „hiszen a dolog nyílt titok avárosban”, „egyre tovább gyűr űzik a híre”, és „min-denki elbeszélése egybehangzó”, mert „ugyanazokat

a részleteket mesélik a csatáról”, mely „iszonyatosvérfürdő volt”. Számára „áruló jel” az államférfiakarckifejezése is: úgy látja, valamennyiüké „gyökere-sen megváltozott”. „Fél füllel azt is hallotta”, teszi


40/140

hozzá, hogy amazok egy házban rejtegetnek valakit,aki már öt napja megjött Makedóniából, s akinek„minderr ől pontos tudomása van”. S története befeje-

zéseként a lehető legmeggyőző bb hangon így sopán-kodik: „Szegény, szerencsétlen Kasszandrosz! Veszedészre, mire képes a sors? Pedig mekkora hatalmavolt!”, aztán hozzáf űzi: „De err ől egyedül te tudhatszám!” (holott az egész várost rég körültalpalta a hír-rel).

Az ilyen embereken mindig csodálkoztam: ugyan

mi céljuk lehet a rémhírterjesztéssel? Hiszen nem csu- pán hazudnak, de még hasznuk sincs belőle! Sokanvannak közöttük, akik a fürdő ben csapatostul vonz-zák maguk köré az embereket, s közben eltűnik a ru-hájuk, akik a Csarnokban győztesen vívnak meg egyszárazföldi vagy tengeri ütközetet, de távollétük mi-

att pert veszítenek, vagy akik szóban városokat vesz-nek ugyan be rohammal, viszont lemaradnak a vacso-ráról. Bizony, felettébb nyomorúságos foglalkozás azövék: melyik csarnokban, melyik műhelyben, azagora melyik részén nem ácsorogtak már naphosszat,míg végül hallgatóiknak szólni sincs erejük többé,annyira belefáradtak az ő hazug történeteikbe?


41/140

9. A szégyentelenség


42/140


43/140

A szégyentelenség, hogy meghatározásba foglaljuk, jó hírünknek becstelen nyerészkedés érdekében törté-nő elhanyagolása.

Szégyentelen az az ember, aki elő bb elmegy valaki-hez, s noha épp ő károsította meg, kölcsönt kér tőle,aztán áldozatot mutat be az isteneknek, de ő magamáshol ebédel, az áldozati húst pedig besózza, és mindfélrerakja; vendégségben odaszólítja az inasát, húst éskenyeret emel le az asztalról, s mindenki füle hallatárae szavakkal nyomja a markába: „Lakjál jól, Ti-

beiosz!”; bevásárlóútján emlékezetébe idézi a mészá-rosnak, ha valami szívességet tett neki, közben a mér-leg mellett ácsorogva, lehetőleg húst vagy hús híjánlevesbe való csontot vet a serpenyőre, s ha megkapja,akkor jó, ha meg nem, felragad a pultról egy darabka

belet, és nagy nevetve azzal távozik; ha vendégei szá-

mára színházjegyet vesz, a ráeső

hányadot nem fizetiugyan ki, mégis velük együtt nézi végig az előadást,sőt a másnapi előadásra gyermekeit és azok nevelő jétis eltereli; aki olcsón vásárolt holmit visz haza, arra rá-

parancsol, hogy egy részét neki adja át; idegenek há-zába megy árpát, olykor akár polyvát is kölcsönkérni,és er ősködik, hogy hitelezői mindezt még szállítsák is

el hozzá; de ugyancsak ő az is, aki odamegy a fürdő- ben lévő bronzüstökhöz, megmeríti bennük a kan-csót, s hiába kiabál rá a fürdős, saját kezűleg locsolja


44/140

végig magát, aztán elmenő ben visszaszól, hogy vég-zett a mosdással, és hogy: „Ezúttal semmi borravalótnem kapsz!”


45/140

10. A zsugoriság


46/140


47/140

A zsugoriság szerfeletti takarékoskodás az anyagiak-kal.

Zsugori az az ember, aki hó végén még fél obolosz-

nyi kamatot is házhoz megy behajtani; ha piknikenvan, számon tartja, ki-ki hány serleggel ivott, és a la-komázók közül ő mutatja be a legszegényesebb áldo-zatot Artemisznek; ha valaki potom pénzen vásároltneki egyet-mást, és átnyújtja a számlát, ő minden té-telt méregdrágának talál; ha a szolgálója egy csészétvagy tányért összetör, napi élelmiszeradagjából vonjale az árát; ha felesége elejt egy háromfillérest, képes

bútorokat, fekhelyeket, szekrényeket széttologatni ésa takarók között turkálni utána; ha valamit áruba bo-csát, annyiért ad túl rajta, hogy a vevő ne járhasson

jól; hozzá nem járulna, hogy kertjében megkóstoljáka fügét, hogy átvágjanak a telkén, hogy egyetlen

szem földre hullott olajbogyót vagy datolyát fölemel- jenek; és minden áldott nap ellenőrzi, vajon a határ-kövek változatlanul a helyükön vannak-e. Ugyancsakő az, aki késedelmes fizetés esetén eljárást indít, és ka-matos kamatot szed; ha démosztársait* vendégül lát-

ja, cafatnyi hússzeleteket tétet elébük; a bevásárlásbólüres kézzel érkezik haza; feleségére ráparancsol, hogy

ne adjon kölcsön se sót, se lámpabelet, se köményma-got, se majorannát, se darát, se gyapjúszalagot, se ál-dozati kalácsot, mert, úgymond, „ezek az apróságokegy év alatt sokra mennek”. És általában: a zsugoriak


48/140

pénzesládáit, bárki láthatja, belepi a penész, kulcsaikrozsdásak, ruhájuk a combjukat sem takarja, parányiolajosedényből kenekednek, a hajukat tövig nyírat-

ják, szandáljukat csak délben veszik fel, a tisztítósok-nak pedig lelkükre kötik, kezeljék a köpenyüket sokfehér földdel, nehogy gyorsan piszkolódjék.


49/140

11. Az otrombaság


50/140


51/140

Az otrombaság, nem nehéz meghatározni, tolakodóés ízléstelen bohóckodás.

Otromba az az ember, aki szabad nőknek, vala-

hányszor találkozik velük, ruháját felrántva, a sze-mérmét mutatja; a színházban akkor tapsol, mikor atöbbiek abbahagyják, és azt fütyüli ki, akit mindenkimás gyönyör űséggel hallgat; ha elcsöndesedik a néző-tér, ő emelt fejjel böfögni kezd, hogy a körülötte ülőkfigyelmét magára vonja; ha zsúfolásig tele az agora, ő a dió-, mirtuszbogyó- és gesztenyeboltokhoz ballag,

aztán ott téblábol és csemegézget, szóba elegyedveegy-egy árussal; a járókelők közül azt is nevén szólít-

ja, akivel nincs ismeretségben; akiket valahová sietnilát, azokat marasztalni igyekszik; aki nagy fontosságú

pert veszített, és épp távozóban van a törvényszékr ől,annak melléje szegődik, és melegen gratulál; maga

vásárol be, és maga bérel fuvoláslányt, a szembejö-vőknek megmutogatja szerzeményeit, és mindjárt el-hívja őket lakomára is, és a borbély műhely vagy az il-latszerbolt ajtajába állva jelenti be, hogy hamarosantökrészegre issza magát.


52/140


53/140

12. A tapintatlanság


54/140


55/140

A tapintatlanság a másik ember számára kellemetlenérintkezési mód.

Tapintatlan az az ember, aki munkában nyakig ülő

barátját keresi fel, hogy a szívét kiöntse; szerelménekakkor ad szerenádot, mikor a lány lázas beteg; éppenegy jótállás miatt már elítélthez fordul a kéréssel,hogy vállaljon kezességet érte; ha tanúvallomásra ké-szül, csak az ítélet meghozatala után érkezik; vala-hányszor esküvőre hívják, vádbeszédet tart az asszo-nyi nem ellen; aki hosszú útról alighogy hazatért, azt

sétára invitálja; mindig akkor hoz többet ígér ő vevőt,ha az áru már elkelt; mikor egy dolgot már mindenkihallott és ért, ő kapja magát, és elölr ől elmagyarázzaaz egészet; lelkesen töri magát olyasmiért, amit a má-sik nem szeretne, de szégyell visszautasítani; ha valakiáldozatot mutat be, és költséges lakomát rendez, ő ak-

kor megy hozzá behajtani a kamatot; ha jelenlétébenegy szolgát korbácsolnak, mindjárt elmeséli hajdaniszolgája esetét, aki hasonló ütlegelés után akasztottafel magát; ha döntő bíráskodáson vesz részt, egymás-nak ugrasztja a feleket, pedig mindkettő szívesen ki-egyeznék ; ha pedig táncolni támad kedve, olyan part-nert választ, akiben még egy csepp ital sincs.


56/140


57/140

13. A túlbuzgóság


58/140


59/140

A túlbuzgóságot nyilvánvalóan valamiféle, szavakbanés tettekben megnyilvánuló, jóindulatú tettetésnekfoghatjuk fel.

Túlbuzgó az az ember, aki olyan ígéretekkel áll elő,melyeket késő bb nem tud teljesíteni; hiába tartanakvalamit egyhangúan igazságosnak, ő csak hajtja a ma-gáét, míg le nem hurrogják; er őszakosan több bortkevertet a szolgával, mint amennyit a vendégek megtudnak majd inni; a civakodókat akkor is szétválaszt-

ja, ha nem ismer ősei; kalauznak ajánlkozik egy ösvé-nyen, le is tér az országútról, de aztán fogalma sincs,merrefelé tart; a hadvezérhez azzal a kérdéssel fordul:mikorra tervezi a csatát, és milyen jelszót ad ki har-madnapra; apjának hírül viszi, hogy anyja már lefe-küdt a hálószobában; ha az orvos nem javasolja, hogya gyengélkedőnek bort adjon, ő, úgymond, „igenis,

próbát tesz vele”, és alaposan leitatja betegét; ha egyasszony meghal, a síremlékre az illető nevén és szár-mazási helyén kívül mindjárt a férje, az apja és az any-

ja nevét is felíratja azzal a kísér őszöveggel, hogy„mindegyikük nemes jellem volt”; eskütétel előtt pe-dig biztosítja a körülállókat, hogy „már eddig is ren-getegszer esküdtem.”

.


60/140


61/140

14. A szórakozottság


62/140


63/140

A szórakozottság, meghatározásként elmondhatjukróla, a lélek szavakban és tettekben megnyilvánulótunyasága.

Szórakozott az az ember, aki számol a kövecseivel,és kihozza a végösszeget, mégis a mellette ülőtől kér-dezi meg: „Mennyi is az eredmény?”; ha alperes, éséppen tárgyalásra kellene mennie, feledékenységébenvidékre utazik; ha beül a színházba, végül egyedülmarad a nézőtéren, mert közben elaludt; ha sokatevett, és éjszaka felkászálódik, hogy kimenjen az ár-

nyékszékre, megmarja a szomszéd kutyája; ha kapottvalamit, és saját kezűleg teszi el, késő bb hiába kutatutána, nem tudja megtalálni; ha valaki bejelenti neki,hogy egyik barátja elhunyt, vegyen részt a temetésén,ő elkomorult arccal és könnyekkel a szemében jegyzimeg: „Isten éltesse!” Ugyancsak rá vall, hogy amikor

kölcsönadott pénzét visszakapja, tanúkat hív; télvízidején azon veszekszik a szolgálójával, miért nem vá-sárolt uborkát; fiait addig nógatja birkózásra és futás-ra, míg holtra nem fáradnak; vidéken, mikor magaf őzi a lencsét, kétszer vet sót a lábosba, úgyhogy azétel ehetetlenné válik; ha zuhog az eső, ő úgy véli,hogy „bizony elbűvölően ragyognak a csillagok”

(bezzeg a többiek inkább szuroksötétr ől beszélnek); sha valaki megkérdezi tőle: „Mit gondolsz, hány ha-lottat vittek már át a Szent kapun?”,* ő így válaszol:„Bár lenne neked is, nekem is ugyanannyi!”


64/140


65/140

15. Α gorombaság


66/140


67/140

A gorombaság az érintkezés során szavakban meg-nyilvánuló kíméletlenség.

Goromba az az ember, aki arra a kérdésre, hogy

„Ez és ez hol van?”, így válaszol: „Hagyj engem bé-kén!”; ha ráköszönnek, nem köszön vissza; ha eladvalamit, nem mondja meg a vevőknek, mennyi az ára,hanem őket faggatja, mit kap érte; akik becsülik, ésünnepnapon ajándékot küldenek neki, azoknak sze-mébe mondja, hogy „bár ne küldtek volna semmit”;nem ismer bocsánatot, ha valaki véletlenül meglöki,

kézzel érinti, vagy a lábára tapos; ha egy ismer őse ba-ráti szívességként arra kéri, járuljon hozzá a költségei-hez, elő bb odavágja, hogy „semmit sem adhat”, ké-ső bb elhozza ugyan az összeget, de felemlegeti, hogy„ez is ablakon kidobott pénz”; ha megbotlik az úton,szitkok özönét zúdítja a k őre; senkit huzamosabb ide-

ig háborgás nélkül nem vár; sem énekelni, sem törté-neteket mesélni, sem táncolni nem hajlandó; és kiteliktőle, hogy még az istenekhez sem imádkozik.


68/140


69/140

16. A babonaság


70/140


71/140

Α babonaságot, nyilvánvaló, úgy foghatnánk fel,mint az emberfeletti er ők iránt táplált félelmet.

Babonás az az ember, aki „megtisztítja magát a

szennytől”, kezet mos, és forrásvízzel permetezi a tes-tét, aztán a szentélyből kilépve, borostyánt vesz a szá- jába, és naphosszat így járkál; ha menyét keresztezi azútját, tapodtat sem mozdul, míg csak el nem mentelőtte valaki, vagy át nem hajított három követ az úttúloldalára; ha netán kígyót pillant meg otthon, s haaz a vörös kígyó, akkor Szabazioszhoz fohászkodik,*

ha meg a szent kígyó, akkor azon nyomban szentélytalapít; ha a hármas utaknál álló áldozati kövek mellettmegy el, mindegyiket meglocsolja olajosedényéből,térdre hullik előttük, és csak áhítatos imádság után in-dul tovább; ha pedig liszteszsákját kirágja az egér, jós-

jelmagyarázóhoz siet megtudakolni, mi a teendő, s ha

az illető

azt válaszolja neki, hogy „adja csak oda egy bőrművesnek, és varrassa össze vele”, ő ügyet sem veta tanácsára, hanem faképnél hagyja, és engesztelő ál-dozatot mutat be. Rögeszméje, hogy folyton a házát„tisztítja”, mert – ez a szavajárása – „Hekaté* tanyájalett”; ha séta közben bagolyhuhogást hall, halálra ré-mül tőle, és csak egy „Athéna hatalma nagyobb” elre-

begése után távozik onnan; síremlékre rálépni, halott-hoz vagy gyermekágyas nőhöz közelíteni nem haj-landó, mondván, hogy „elemi érdeke kerülnie a tisz-tátalanságot”; minden hónap negyedik és huszonne-


72/140

gyedik napján meghagyja háza népének, hogy mele-gítsenek bort, ő meg elmegy mirtuszt, tömjént és ál-dozati kalácsot vásárolni, aztán egész álló nap Her-

maphroditosz* szobrait koszorúzza; ha álmában rém- képeket lát, sorrajárja az álomfejtőket, jövendőmön-

dókat és madárjósokat a kérdéssel, melyik istenhez vagy istennőhöz tanácsos könyörögnie, sőt felkeresi Orpheusz papjait* is, hogy avassák be őt a misztériu- mokba. Olyan embernek is bízvást tekinthetjük, aki elővigyázatosan meg-meghinti magát tengervízzel,

hiszen ő is havonta elzarándokol a tengerhez a felesé-

ge – vagy, ha a felesége nem ér rá, a dajka – és gyér- mekei kíséretében; ha a hármas utaknál lézengők közt valakinek a fején fokhagymakoszorút pillant meg, tüstént hazatér, tetőtől talpig megmosakszik, és pap- nőket hívat, hogy tengerihagymával és kölyökkutya

tetemével körös-körül „megtisztítsák”; ha pedigőrültre vagy epilepsziásra esik a tekintete, szent borzalommal köp* ruhájának a redői közé.


73/140

17. Az elégedetlenség


74/140


75/140

Az elégedetlenség osztályrészünk igazságtalan fitymá-lása.

Elégedetlen az az ember, aki, ha barátja kóstolót

küld neki a lakomából, a küldönc jelenlétében így fa-kad ki: „Hát irigyelte tőlem a levest meg azt a rosszlőrét, hogy nem hívott meg a lakomára?”; ha szerelmemegcsókolja őt, ez rá a válasza: „Kíváncsi volnék, va-

jon a lelked mélyén is így szeretsz-e!”; Zeuszra zsör-tölődik, de nem azért, mert nem küld esőt, hanemmert késik vele; ha az utcán pénztárcát talál, meg-

jegyzi: „Bezzeg kincset sohasem találtam!”; ha hosz-szasan alkudozott az árussal, és sikerült potom pénzenrabszolgát vennie, „Fogalmam sincs – mondja -, vásá-rolhat-e az ember valamirevalót ilyen olcsón”; hameghozzák neki az örömhírt, hogy „fiad született”,mindjárt rávágja: „Tennéd hozzá, hogy oda a fél va-

gyonom, és igazad lesz”; ha perében egyhangú szava-zással győz, szemrehányást tesz az ügyvédjének, hogy„rengeteg bizonyítékot kiaknázatlanul hagyott”; ha

pedig ismer ősei baráti segélyt gyű jtöttek össze számá-ra, és egyikük azt találja mondani: „Most már fel afejjel!”, ő így válaszol: „Ugyan miért, mikor mind-egyikteknek vissza kell fizetnem a pénzt, és azonkívül

még hálás is lehetek a jóságtokért?”


76/140


77/140

18. A bizalmatlanság


78/140


79/140

Nyilvánvaló, hogy a bizalmatlanság egyfajta, min-denkiben rosszindulatot sejtő gyanakvás.

Bizalmatlan az az ember, aki bevásárlásra menesz-

tett szolgájának egy másik szolgát küld a nyomába,fürkéssze ki, mit mennyiért vett amaz; pénzét magánálhordja, és minden sztadionnyi út* után lekuporodikszámba venni, megvan-e; feleségétől már ágyban fek-ve kérdezi végig, lezárta-e a pénzesládát, rajta-e a pe-csét a pohárszéken, elreteszelte-e az udvari ajtót, s báraz igennel felel, ő csak felcihelődik a fekhelyér ől, mé-

csest ragad, ruhátlanul és mezítláb körüllohol, és sze-mélyesen ellenőriz mindent, de így is nehezen jönálom a szemére; akik pénzzel tartoznak neki, azoktóltanúk előtt követeli a kamatokat, „nehogy adósságu-kat letagadhassák”; megrögzött szokása, hogy köpe-nyét nem ahhoz adja be tisztítani, akitől a legjobb

munkát várhatná, hanem aki mellett „megbízható sze-mély” kezeskedik; ha valaki serlegeket jön kölcsön-kérni tőle, többnyire nem ad, ha meg rokon vagy kö-zeli ismer ős az illető, kis híján tűzpróbának veti alá ésleméri mindet, sőt majdnem kezest hívat, mielőttegyet is átengedne; az őt kísér ő rabszolgára ráparan-csol, ne mögötte, hanem előtte menjen, úgy „szemmel

tarthatja”, és nem szökhet meg útközben; ha pedigvalaki vásárol tőle, és azt kérdezi, hogy „Mikor fizes-sek? Most nem érek rá”, így válaszol: „Emiatt ne fáj-

jon a fejed, addig kísérlek, míg rá nem érsz.”


80/140


81/140

19. A visszataszítóság


82/140


83/140

A visszataszítóság a test undort keltő ápolatlansága. Visszataszító az az ember, aki leprától és sömörtől

borított testtel és megfeketült körmökkel jár-kel, és

kijelenti, hogy mindez nála „öröklött nyavalya”, apjaés nagyapja is szenvedett tőle, következésképp „az ő nemzetségükbe senki sem csempészheti be magát egy-könnyen”. Magától értetődik, lábszára örökké telides-tele sebekkel, ujjai zúzódásokkal, ő azonban ügyet semvet rájuk, hanem hagyja, hogy elgennyesedjenek;hónalját és két oldalát majd tövig állatokéhoz hasonló,

bozontos szőr fedi, fogai pedig feketék és odvasak,úgyhogy undor és utálat találkozni vele. És foly-tathatjuk tovább: evés közben fújja az orrát; áldozatalatt vakaródzik; ha beszélget, fröcsög a nyála; haiszik, nagyokat böfög hozzá; az ágyban holtmocsko-san hál a feleségével; a fürdő ben „vérpezsdítőül” bü-

dös olajjal kenekedik; és vastag ingben, ütött-kopottés folt-hátán-folt köpenyegben megy az agorára. Ha anyja madárjóshoz indul, elkáromkodja magát;

imába és áldozatba merült emberek között földhözcsapja az áldozati poharat, és úgy nevet rajta, mint va-lami felettébb szellemes csíny tevésen; ha fuvolajáté-kot hallgat, a közönségnek ő az egyedüli tagja, aki ke-

zével veri a taktust, együtt dúdol az előadóval, és rári- pakodik a fuvoláslányra, miért fejezte be olyan hamara műsort; és ha túl akar köpni az asztalon, a bortöltö-gető szolgát találja telibe.


84/140


85/140

20. A modortalanság


86/140


87/140

A modortalanság, hogy meghatározásba foglaljuk,ártalmatlan, de bosszúságot okozó érintkezési mód.Modortalan az az ember, aki beront, és első álmá-

ból veri fel a másikat, hogy „cseveghessen vele”; kés-lelteti azokat, akik épp tengerre szállnának; a látoga-tóit megkéri, „várjanak rá, míg sétájáról visszatér”;gyermekét kikapja a dajka öléből, hogy a magacsó-csálta étellel és saját kezűleg etesse, csettegve gügyöghozzá, és „apuka kis gézengúza”-nak nevezi; evésközben meséli el, hogy hunyort ivott, ami „fent is,

lent is alaposan meghajtotta”, s hogy „székletében azepe feketébb az asztalra tálalt levesnél”; ugyancsak ő az, aki a szolgák jelenlétében teszi fel a kérdést:„Mondd, anyukám, mit éreztél aznap, mikor vajúd-tál, és világra hoztál engem?”, s anyja helyett mármondja is, hogy „boldogságot és fájdalmat egyszer-

re”, „de hát nem könnyen szerez ám az ember olyas-mit, amivel ne járna együtt mindkettő”; ha lakomárahívják, hosszasan ecseteli, hogy nála a ciszternában

jéghideg a víz, az ő kertjében sok és finom zöldség te-rem, az ő szakácsa kitűnően f őz, hogy a háza akár egyszálloda, mindig zsúfolásig tele van, meg hogy a bará-tai olyanok, mint a lyukas hordó, hiába tömi őket

megannyi jóval, nem tudnak eltelni vele; ha viszont ő ad lakomát, elő bb bemutatja vendégeinek, mit tud a parazitája,* mikor pedig az ivásra kerül sor, buzdítá-sul kijelenti, hogy „a jelenlévők szórakoztatására min-


88/140

den előkészület megtörtént”, csak szóljanak, a szolgamáris elhozza a bordélyházból a fuvoláslányt, „akinek

játékában és bájaiban valamennyien gyönyör űségün-

ket leljük majd”.


89/140

21. A nagyzolás


90/140


91/140

A nagyzolás, úgy foghatjuk fel, tekintélyszerzésre irá-nyuló, nemtelen törekvés.

Nagyzoló az az ember, akinek egy lakomameghí-

vás birtokában az a leghő bb vágya, hogy vendéglátó- ja mellett heveredhessen le a lakomához; fiát az ünne- pélyes nyiratkozásra* Delphoiba viszi; gondosanügyel, hogy az inasa néger legyen; tartozzék bár egymina* ezüsttel, úgy intézi, hogy adósságát csupa fris-sen vert pénzdarabban róhassa le; otthon nevelt csó-kájának – rá jellemző ötlet – kis létrát vásárol, s még

bronzpajzsocskát is csináltat, hogy a madár ilyen fel-szerelésben ugrándozhasson a létráján; ha ökröt áldoz,fejbőrét a bejárattal szemközt kiakasztja, és hatalmasszalagokkal köti körül, hadd lássák a belépők, hogyökröt áldozott; ha a lovagok soraiban vett részt egyfelvonuláson, utána díszruhájának más darabjait haza-

viteti ugyan a szolgával, és köpenyt ölt, de amúgysarkantyúsan sétál körbe az agorán; ha melitéi ölébekimúlik, síremléken kívül egy kis oszlopocskát is állít-tat neki, s arra ráíratja: „Virág, Melité szülötte”; fo-gadalmi ajándékul bronzból készült ujjat helyez elAszklépiosz szentélyében, de azt minden áldott napfényesíti, újrakoszorúzza, és friss olajjal keni meg.

Magától értetődik, ő eszközli ki prütanisztársaitól,*hogy áldozatuk megtörténtét bejelenthesse a népnek;ilyenkor pompás ruhában feszítve, fején koszorúvallép a gyűlés elé, és így beszél: „Athéni férfiak, mi,


92/140

prütaniszok, bemutattuk az áldozatot a nagy isten-anyának,* hozzá méltó áldozatot, kedvező áldozatot,ti tehát fogadjátok a belőle fakadó áldást”, jelentése

után pedig hazatér, és otthon elmeséli a feleségének,milyen módfelett sikeres napja volt.


93/140

22. A fukarság


94/140


95/140

A fukarság egyfajta, túlzásba vitt, a tisztes kiadások-nak is gátat vető takarékosság.

Fukar az az ember, aki tragikus kórusának győzel-

méért fából való diadémmal adózik Dionüszosznak,*s tintával íratja rá a nevét; ha a nép önkéntes felajánlá-sokat tesz, ő is jelentkezik, de vagy egy mukkot semszól az összegr ől, vagy elillan a gyűlés kellős közepén;ha férjhez adja a leányát, az áldozati állat húsát a papo-kat illető rész kivételével eladja, az esküvő szolgasze-mélyzetét pedig azzal a kikötéssel fogadja fel, hogy

otthon étkeznek; mint triérarkhosz,* a kormányos pokrócát teríti maga alá a fedélzetre, a sajátját megfélrerakja; gyermekeit — megrögzött szokása ez – aMúzsák ünnepén* nem küldi iskolába, hanem a rosz-szullétükre hivatkozik, hogy ne kelljen elvinniük ahozzájárulást; bevásárlás után a piacról saját kezében

cipeli a húst, ruhája ölében a zöldséget; ha köpenyét atisztítóba adta, otthon rostokol; ha egy ismer őse bará-ti segélyt gyű jt, és err ől neki is beszéltek már, mihelytaz illetőt közeledni látja, kitér az útjából, és nagy var-gabetűvel hazamegy; feleségének, bár szép hozo-mányt hozott, nem vásárol szobalányt, hanem csakházon kívüli útjaira kísér őül bérel fel szolgát a női

holmik piacán; kétszer talpalt sarut hord, de kijelenti,hogy „a bika szarva nem elnyűhetetlenebb”; felkelésután a lakást söpri, és a fekhelyeket poloskátlanítja; ha

pedig leül, felhajtja agyonnyúzott köpenyét, melyalatt semmit sem visel.


96/140


97/140

23. A hencegés


98/140


99/140

A hencegést nyilvánvalóan úgy foghatjuk fel, mint azelismerés egyfajta, nem létező javakkal történő hajhá-szását.

Hencegő az az ember, aki a mólón ácsorogva azzaltraktálja az idegeneket, milyen temérdek pénzt fekte-tett be a tengeren; hosszú előadást tart nekik a köl-csönügyletek mibenlétér ől, meg hogy ő maga meny-nyit nyert és vesztett vele; s miközben csak úgy dobá-lódzik az ezresekkel, rabszolgáját elszalajtja a pénzvál-tóasztalokhoz, holott egy árva drachma sincs a szám-

láján. Ha úton van, az útitársával járatja a bolondját:nagy hangon elmondja, hogy s mint harcolt NagySándor oldalán, milyen közel állt hozzá, hány ékkö-ves serleget hozott a hadjáratból, s az ázsiai mesterem-

berekr ől is „meri állítani”, hogy jobbak az európaiak-nál; és minderr ől éppen ő fecseg, bár még ki sem

tette a lábát a városból. Folytatásul megjegyzi, hogyimmár harmadszor kapott Antipatrosztól* levelet,melyben hívja, látogasson el Makedóniába; továbbávámmentes fakivitelt is felajánlott neki, ő azonbanvisszautasította, mert nem szeretné, ha akár egyvalakiis vádat emelne ellene, hogy az illendőnél barátibb vi-szonyban van a makedónokkal; és hogy az éhínség

idején több mint öt talentumra rúgtak a kiadásai, eny-nyit juttatott a szűkölködő polgároknak, de hát „nemvolt szíve nemet mondani”. Ha ismeretlenek ülnekmellette, egyikükkel a számolókövecseket rakatja, ő


100/140

meg hatszáz drachmányi, illetve minányi összegeketsorol fel, a hitelesség kedvéért mindegyikhez egy-egynevet is hozzáf űzve, mígnem kihoz vagy tíz talentu-

mot :* az egészet, úgymond, barátai megsegélyezésé-re fordította, és, jelenti ki, „akkor még nem is számít- ja sem a triérarkhiákat, sem a többi kötelezettséget,melyeket önként vállalt”. El-elmegy a luxuslovakatárusító kereskedőkhöz is, és úgy tesz, mintha vásárol-ni akarna; a boltokat jártában két talentumért válogatruhákat, aztán ráförmed az inasára, miért nem hozta a

pénzt magával; s bár bérelt lakásban lakik, a helyzetétnem ismer őknek azt állítja, hogy „atyai örökség”, deszeretne túladni rajta, mert „az estélyeihez már túlon-túl szűk”.


101/140

24. A g ő g


102/140


103/140

A gőg magunkon kívül mindenki másnak bizonyosfokú megvetése.

Gőgös az az ember, aki, bármennyire sietne a má-

sik, úgy dönt, hogy „majd a vacsora után, sétája alattkeresse meg”; ha valakivel jót tett, azt figyelmezteti,hogy „vésse az emlékezetébe”; ha döntő bírónak kérikfel, menet közben az utcán ítélkezik; ha tisztviselőnekválasztják, esküvel menti ki magát, mondván, hogy„ilyesmire nincs ideje”; meglátogatni senkit sem haj-landó elsőként; a kereskedőket és a bérlőket követke-

zetesen kora hajnalra rendeli magához; az utcán ha-ladtában nem ereszkedik szóba a járókelőkkel, inkábbhol a földre, hol meg az égre szegezi a tekintetét, mi-kor milyen a hangulata; ha vendégül látja a barátait, ő nem vesz részt a lakomán, csak egyik alantasának pa-rancsolja meg, hogy tör ődjék velük; küldöncöt me-

neszt ahhoz, akihez indulni készül, hogy jelentse azérkezését; sem kenekedés, sem mosdás, sem étkezésközben nem fogad látogatót; ha elszámol valakivel,természetesen a szolgájának ad parancsot, hogy rakos-gassa a számolókövecseket, állapítsa meg és írja a vég-összeget a másik terhére; leveleiben pedig nem azt ír-

ja, hogy „lennél szíves”, hanem hogy „így és így aka-

rom”, „elküldtem érte hozzád, add ide”, „ne is pró- bálj mást csinálni”, meg hogy „a legrövidebb időn belül”.


104/140


105/140

25. A gyávaság


106/140


107/140

A gyávaság, nyilvánvalóan így foghatnánk fel, a lélekegyfajta behódolása a félelem előtt.

Gyáva az az ember, aki tengeri útján minden szirtet

kalózhajónak kiált ki; ha fodrozódni kezdenek a ha- bok, azon morfondírozik, nincs-e útitársai közöttolyan, akit nem avattak be; ha észreveszi, hogy a kor-mányos változtat a menetirányon, faggatóra fogja,megtették-e az út felét, és mit olvas ki az égi jelekből,a mellette ülőnek viszont elárulja, hogy balsejtelmekgyötrik egy éjszakai rémlátomás miatt; utóbb a ruhá-

ját is leveti, és inasa kezébe nyomja, sőt már azért ri-mánkodik, hogy tegyék őt partra. Hadjárat közben,ha a gyalogság előrenyomul, odahívja démosztársait,és rábeszéli őket, hogy álljanak meg mellette, nézze-nek elő bb körül, mert, úgymond, „nehéz dolog ámkideríteni, csakugyan ez-e az ellenség”; ha fülébe jut a

harci zaj, és látja az első halottakat, szól a körülötte ál-lóknak, hogy „a nagy sietségben elfelejtette magához

venni a kardját”, visszalohol a sátrába, a szolgáját ki-küldi, és ráparancsol, tartsa szemmel, hol van az ellen-ség, ő meg fegyverét a párna alá dugja, és jó sokáig

bent matat, mintha azt keresné; ha aztán a sátorbólmeglátja, hogy egyik barátját hozzák sebesülten, tüs-

tént odafut, vet neki néhány bátorító szót, és segít ci- pelni ; ettől kezdve vele foglalatoskodik, tetőtől talpiglemossa, és melléje telepedve, a legyeket hessenti a se-

bér ől – mindent inkább, csak az ellenséggel ne kelljen


108/140

harcolnia; ha pedig a kürtös rohamra fúj, a sátorbankucorogva, így méltatlankodik: „Hogy a fene ennémeg! Nem hagyja elaludni ezt a szerencsétlent az örö-

kös trombitálással!”; végül, bár a testét bemocskolóvér más sebéből származik, elébe megy a csatábólvisszatér őknek, s mintha az életét kockáztatta volna,úgy adja tudtukra, hogy „megmentettem egy baráto-mat”, sőt bevezeti a sebesülthöz démosz- és phülétár-sait,* hadd lássák, és mindegyiküknek előadja, mi-képpen cipelte őt „tulajdon két karjában” a sátorig.


109/140

26. Az oligarchia


110/140


111/140

Felfoghatnánk az oligarchiát úgy, mint egyfajta, hata-lom és vagyon birtoklására irányuló uralkodási vá-gyat.

Oligarchikus jellemű az az ember, aki, ha a nép-gyűlésben azon folyik a vita, kiket válasszanak meg azarkhón mellé az ünnepi felvonulás társrendezőinek,előáll, és azt bizonygatja, hogy „a tiszt betöltőit telj-hatalommal kell felruházni”, s ha mások tízet javasol-nának, neki az a véleménye, „elég egy is, de az emberlegyen a talpán”; a homéroszi eposzokból egyedül azt

a sort jegyezte meg, hogy nem jó ám a sok úr kormányzata, egy legyen úr csak,* a többire nem emlékszik; és természetesen ő szo-

kott használni olyasfajta fordulatokat is, mint „ne-künk magunknak kell összejönnünk és megtárgyal-nunk a dolgot”, „szakítsunk végleg a piaci csőcselék-kel”, „többé hivatali tisztségekért se törjük magunkat,hogy ne legyünk ilyen csürhe kényének-kedvének ki-szolgáltatva”, és „vagy csak ezek, vagy csak mi kor-mányozhatjuk a várost!” Déltájban indul el otthonról

– köpenyén elegáns redők, frizurája közepesen nyírt,körmei ízlésesen levágva —, s miközben végigvonul azOdeion utcán, így fortyognak benne a gondolatok:

„A feljelentők miatt kihal az élet a városban”, „a tör-vényszékek megvesztegetett bírái előtt mindig a rövi-


112/140

debbet húzzuk”, „fel nem foghatom, mi csábítja azo-kat, akik manapság közpályára lépnek”, „hálátlan atömeg, ajándékokkal és bőkezűséggel bárki lekenye-

rezheti”, meg hogy ég a szégyentől a népgyűlésen, haegy toprongyos éhenkórász telepszik melléje. Felteszia kérdést: „Mikor szabadulunk meg a közterhektől ésa triérarkhiáktól, melyek koldusbotra juttatnak?”;„gyűlöletes fajzat a demagógok”, mondja, s mindjárthozzáteszi, hogy elsősorban Thészeusz felelős a város-ra zúdult bajokért, hiszen ő terelte tizenkét városból

egybe a tömeget, ő vetett véget a királyságnak, ha-nem aztán elnyerte méltó büntetését, mert a csőcselékelső áldozata is ő lett – és így tovább, valahányszoridegenekkel vagy vele egyívású és azonos pártállású

polgárokkal akad össze.


113/140

27. Az örökifjúság


114/140


115/140

Az örökifjúság, így foghatnánk fel, korunkhoz márnem illő foglalatosságok kedvelése.

Örökifjú az az ember, aki hetvenéves fejjel költe-

ményrészleteket bifláz, de poharazás közben belesül aszavalásba; fiától vesz leckéket „Jobbra át”-ból, „Bal-ra át”-ból és „Hátra arc”-ból; a hősök ünnepén befi-zeti a hozzájárulást, csak hogy az ifjakkal fáklyás fu-tásban versenyezhessen; ha történetesen Héraklésztemplomába kap meghívást, természetesen köpenyétledobva er őlködik, hogy felemelje és hátrafeszítse a

bika fejét;* el-eljár a tornacsarnokokba, hogy résztvegyen a birkózóedzéseken; a mutatványosok bódéi-

ban három vagy négy előadást is végigrostokol, mertkívülr ől akarja tudni a dalbetéteket; ha Szabazioszmisztériumaiba avatják be, minden igyekezetévelazon van, hogy a pap őt ítélje a legdaliásabbnak; sze-

relemre lobban egy hetaira iránt, és faltör ő kosokkalront az ajtajának, mígnem a vetélytársa elagyabugyál-

ja, és az ügy a bíróságon ér véget; vidékre más lovánutazik, hogy mellesleg lovaglásbeli ügyességét is gya-korolja, de földre huppan, és a fejét töri; a „TizedikénÜnneplők Egyleté”-ben összejövetelt rendez azokszámára, akik vele együtt az egylet fel virágozta tói

voltak; „nagy szobrot” játszik az inasával; gyermekeinevelő jét íjász- és dárdavető versenyre hívja ki, sőt azttanácsolja, „vegyen példát majd róla”, mintha amaznem is konyítana hozzá; a fürdő ben birkózik, s köz-


116/140

ben szaporán riszálja az ülepét, hogy képzett birkózó-nak tűnjék; ha pedig asszonyok vannak jelen, tánclé-

péseket próbál, magában még a dallamot is dúdolva.

Ilyen megszállottakká és magukból kivetk őzöttek-ké teszi az embereket a túltengő tanulásvágy.


117/140

28. A rágalmazás


118/140


119/140

A rágalmazás lelki készség a rosszindulatú beszédre.Rágalmazó az az ember, aki, ha megkérdezik tőle,„kicsoda ez és ez”, egy családfakutató szakszer űségé-

vel ad felvilágosítást: „Elő bb néhány bevezető szó azillető nemzetségér ől. A fickó apja kezdetben a Szószi-asz névre hallgatott, katonáskodása alatt Szószisztra-tosszá lépett elő, a démosztagok jegyzékébe pedigmár Szószidémosznak írták be. Hanem az anyja elő-kelő ám, thrák származású, hiszen Krinokoraka a kisédes neve, de hát az efféle nőszemélyeket tekintik ha-

zájukban előkelőknek. Barátunk tehát, mint ilyenszülők sarjához illik, sötét egy csirkefogó!”Jóhiszemű embereknek így beszél: „Én aztán kiismertem, mifé-lék azok, akikr ől te naiv tájékozatlansággal áradozolnekem!”, s ennek utána részletes magyarázatba fog:„Ezek a hölgyek az utcán a járókelők közül szedik az

áldozataikat”, ,,az amolyan vesd-szét-a-lábad ház, amicseppet sem üres fecsegés, mert, ahogy mondani szok-ták, az utcán üzekednek, akár a kutyák”, „egy szó,mint száz, csupa férfifaló némber”, és „asszony létük-re saját kezűleg eresztenek be az utcai kapun”. Ha má-sok szapulnak valakit, ő természetesen tódítja, mond-ván : „Ezt az embert mindenki másnál inkább gyűlö-

löm. Undorító egy figura, már az ábrázatáról is lerí.És az elvetemültsége? Párját ritkítja! íme, a bizonyí-ték : felesége több talentum hozományt hozott, gye-reke van tőle, mégis mindössze három bronzgarast ad


120/140

neki kosztra, és Poszeidón napján* is arra kényszeríti,hogy hideg vízben mosakodjék!” Ha társaságban ül,mindig azon köszörüli a nyelvét, aki éppen távozott, s

ha már elkezdte, nem tudja megállni, hogy az illető atyafiságát is ne ócsárolja; de saját rokonairól és bará-tairól, sőt az elhunytakról is ő mondja a legtöbb rosz-szat, mert a rágalmazást, melyet élete legkedvesebbidőtöltéseként űz, pőre őszinteségnek és demokráciá-nak kiáltja ki.


121/140

29. A bű npártolás


122/140


123/140

A bűnpártolás rokonszenv a rossz iránt. Bűnpártoló az az ember, aki megbélyegzett és köz-

jogi perekben elítélt személyekkel érintkezik, és azt

képzeli, hogy a velük való kapcsolat eredményekénttapasztaltabb és félelmetesebb hír ű lesz; a becsületesembereket illetően az a véleménye, hogy „a természetrendje szerint senki sem becsületes”, mert „mindenkiegyforma”, s csak gúnyból használja a „becsületes”·szót; a bűnöző viszont, úgymond, „szabad szellem”, sha valakit bűnös jellemként emlegetnek, elismeri

ugyan, hogy egyben-másban igazat beszélnek róla azemberek, de „bizonyos tulajdonságait nem ismerik”;az ő szemében ugyanis az illető „jó képességű, barátai-hoz ragaszkodó, talpraesett férfi”, s határozottan állít-

ja róla, hogy „remekebb emberrel még sohasem talál-kozott” ; ha amaz a népgyűlésben beszél, vagy a bíró-

ság ítélkezik fölötte,ő pártját fogja; nem mulasztja elaz ott ülők figyelmébe ajánlani, hogy „ne a személyt,

hanem az ügyet nézzék, úgy ítéljenek”; előadja, hogy„ez a férfi hű kutyaként őrzi a népet a jogtiprók el-len”; s kijelenti, hogy „senki nem lesz, aki szívén vi-selje a közjót, ha ilyen embereket félreállítunk”.Ugyancsak rá jellemző, hogy jöttment senkiket is

pártfogásba vesz, a bíróságok előtt sötét ügyek védel-mét is elvállalja, s ha ő bíráskodik, a felek vallomásaitrosszindulatúan értelmezi.


124/140

Mindent összevetve, a bűnpártolás a bűn édestest-vére, és igaz a közmondás, hogy hasonszőr ű a hason-szőr űhöz húz.


125/140

30. A haszonlesés


126/140


127/140

A haszonlesés tisztességtelen haszonra irányuló vágy.Haszonleső az az ember, aki lakomavendégeineknem szolgáltat fel elég kenyeret; kölcsönt a nála meg-

szállt idegentől kunyerál; ha szétoszt valamit, úgy véli,hogy ,,az osztónak igazság szerint két rész jár”, s eztazon nyomban ki is porciózza magának; ha bort áru-sít, még a barátjának is vizezetten adja; színházba csakakkor indul, de akkor a fiait is viszi, mikor a színház

bérlői már ingyen beengedik; ha hivatalos kiküldetés- ben van, a várostól kapott útiköltséget otthon hagyja,

és követtársaitól kér kölcsön; kísér ő rabszolgájávaltöbb poggyászt cipeltet, mint amennyit elbír, és atöbbieknél szűkmarkúbban adagolja neki az ételt; avendégeket megillető ajándékokból kiköveteli a ma-ga részét, és eladja; a fürdő ben kenekedve ráförmed arabszolgára: „Avas olajat vásároltál, fickó!”, és a

szomszédjáéval kenekedik; ha emberei az utcán né-hány bronzgarast találtak, nem átall részt követelni belőle, mondván, hogy „Hermész ajándéka* köztu-lajdon”; ha köpenyét tisztítóba adja, és ismer ősétőlvesz kölcsön egyet, hosszú napokig húzza-halasztja azidőt, míg csak vissza nem követelik. És folytathatjuktovább: saját kezűleg méri ki háza népe fejadagját, de

aprócska és ráadásul horpadt fenek ű mér őedénnyel, smég jócskán le is csap belőle; áron alul vásárol vala-mit a barátjától, aki abban a hiszemben van, hogy jóvásárt csinált, ő pedig busás haszonnal ad rajta túl; ha


128/140

harminc mina adósságot fizet vissza, természetesen el-sinkófál egy négydrakhmást; ha fiai betegség miattnem mennek iskolába, a hiányzásukkal arányos össze-

get levonja a tandíjból, s Anthesztérión* hónapban,mikor olyan sok az ünnep, egyáltalán nem küldi őkettanulni, hogy ne kelljen a teljes tandíjat lerónia; harabszolgájától beszedi a bérleti díjat, a bronzpénz át-váltási költségét is ráhárítja, s ugyanígy tesz intéző jé-vel is, valahányszor elszámol vele; ha phratriatársait*vendégeli, rabszolgái számára is követel a közösen

vett élelmiszerekből, az asztalról lekerülő félig meg-evett sárgarépákat pedig leltárba veszi, hogy a felszol-gáló személyzet el ne csenhesse; ha ismer őseivel uta-zik együtt, ő is amazok szolgáit dolgoztatja, a sajátjaitviszont bérmunkásnak szegődteti el, s még be semfizeti bérüket a közös kasszába; ha pikniket tartanak

nála, csak természetes, hogy suttyomban felszámítjaaz általa adott fát, lencsét, ecetet, sót és lámpaolajat is;ha barátainak egyike nősül, vagy a leányát készül férj-hez adni, jó előre elutazik, hogy ne kelljen nászaján-dékot küldenie; és ismer őseitől csupa olyan holmitkér kölcsön, amit többé nem követelnek, s még haadnák, akkor sem igen szoktak visszavenni.


129/140

Jegyzetek


130/140


131/140

7. old. Polüklész – III. Philipposz makedón király(uralkodott i. e. 323-tól 317-ig) feleségének,Eurüdikének a tanácsadója. Neki ajánlotta

művét Theophrasztosz (kb. i. e. 372-287), haugyan a Bevezetés szövege nem késői betol-dás.

15. old. a Csarnokban – vagyis az athéni agorán emel-kedő Tarka Csarnokban.

19. old. a Dionüszosz-ünnepek – tavaszra, március-áp-rilisra estek.

az Ódeionnak-zz Ódeion zenei előadások cél- jaira emelt épület volt az athéni Akropoliszlábánál.

Bóédromión hónapra – azaz szeptember végére,október elejére. A Püanopszión hónap ezutánkövetkezett.

Poszeidón havára — vagyis december végére, január elejére. 23. old. kükeónt iszik – a kükeónt árpalisztből, kecs-

kesajtból és borból készítették. 24. old. az arkhón – Athén legf ő bb tisztviselőit (szám szerint kilencen voltak) nevezték arkhónok- nak.

az újholdünnepet – az újhold napja ünnepnek számított; ilyenkor vásárokat tartottak. a sarujába. . . ver – a sarut általában varrták, csak a „bárdolatlan” szögezi.


132/140

27. old. az ephéboszok – így hívták az athéni ifjakat anagykorúság elérése után.

sztratégoszok – magas rangú athéni hivatalno-

kok. 28. old. titüroszmadárra -közelebbr ől meg nem hatá-rozható, nyilván ritka vagy egzotikus madár-fajta.

31. old. eljárni a kordaxot – a kordax az athéni ókomé-dia buja, leplezetlenül érzéki tánca volt; magá-ra adó polgár legfeljebb nézte, de nem , járta”.

32. old. drachmánként.. .másfél oboloszért - tehát uzso-rakamatért, mert az obolosz a drachma egy-hatod része volt.

35. old. a két szónok – a makedónpárti Aiszkhinész ésa makedónellenes Démoszthenész. Ariszto-

phón athéni államférfi volt az i. e. 5. és 4. szá-zad fordulóján, Lüszandrosz pedig (meghalt395-ben) spártai hadvezér. Mindezek az ese-

mények a „fecsegő” korában már a régmúlt-hoz számítottak.

39. old. Polüperkhón… esett – a rémhírterjesztő a Nagy Sándor halálát (i. e. 323) követő idők-re, a makedón hatalmi harcok egyik epizód-

jára céloz: tudni véli, hogy a mindösszenégyesztendős makedón király és gyámja,

Polüperkhón csatát nyertek, a trónkövetelő


133/140

Kasszandrosz ellenében, holott ennek éppenaz ellenkező je történt.

47. old. démosztársait – Athén 174 démoszra, területi-

közigazgatási egységre oszlott. 63. old. a Szent kapun – Athén északnyugati kapuján,mely a temető, a Kerameikosz felé nyílt.

71. old. Szabazioszhoz fohászkodik – a phrügiai ere-detű istentől ugyanis szerencsét, üdvöt re-méltek.

Hekaté- minden bű báj, ártás és varázs isten-

nő je. 72. old. Hermaphroditosz – Hermész és Aphrodité két-

nemű fia; tisztelete Athénban az i. e. 4. szá-zadtól fogva terjedt el.

Orpheusz papjait – a mitikus dalnok aránylagkorán egy misztikus-vallásos filozófiai irány-

zat központi figurájává vált. szent borzalommal köp – a nyálnak, a köpés-nek ugyanis baj elhárító hatást tulajdonítot-tak.

79. old. sztadionnyi út- egy sztadion 164 méter, tehát„lépten-nyomon”.

87. old. mit tud a parazitája – a parazita az antik lako-

mák lenézett „mulattatója” volt. 91. old. ünnepélyes nyiratkozásra- az első hajat az iste-neknek áldozták – ehhez azonban az athéni-


134/140

nak nem kellett feltétlenül Delphoiba men-nie.

egy mina – azaz 100 drachma.

prütanisztársaitól – prütaniszoknak neveztékaz athéni tanács éppen hivatalban lévő ötventagját. Az, hogy valaki ilyen minőségben be-

jelentette egy szokványos áldozat megtörtén-tét, csak a „nagyzoló” számára jelenthetettsikerélményt.

92. old. a nagy istenanyának – Kübelének.

95. old. adózik Dionüszosznak – minthogy a tragédiá-kat Dionüszosz ünnepein mutatták be; a „fu-kar” a khorégia, vagyis a kórusállítás kötele-zettségének tett eleget, tehát korántsem saját

jószántából szervezte a győzelmet arató tra-gikus kórust.

mint triérarkhosz – ugyancsak a vagyonosathéni polgár kötelezettségei közé tartozott atriérarkhia, azaz kiállítani, felszerelni, sőt oly-kor vezényelni is egy háromevezős (= tré-rész) hajót.

a Múzsák ünnepén – a Múzsák, lévén ők a tu-dományok és a művészetek védőistenei, az is-

kolákban különös tiszteletet élveztek; ünne- püket majálissal, versenyekkel kötötték ösz-sze.

99. old. Antipatrosztól – Antipatrosz makedón király


135/140

volt Nagy Sándor halála után; meghalt i. e. 319-ben.100. old. tíz talentumot – óriási összeg, mert 1 talentum= 60 mina.

108. old. phülétársait – a phülé több démoszt magá- ban foglaló területi-közigazgatási egység; Athénban tíz phülé volt.

in. old. nem jó ám… egy legyen úr csak – Iliász 2,204. 115. old. felemelje… a bika fejét – az áldozatra szántállatról van szó.

120. old. Poszeidón napján – ez a tél kellős közepéreesett.

127. old. Hermész ajándéka – minden talált tárgyat, ér-téket Hermész ajándékának tekintettek.

128. old. Anthesztérión – a mi időszámításunk szerint február vége, március eleje.

phratriatársait – a phratria eredetileg többrokon nemzetség szervezete; a phratriata-gok közös ünnepeket, közös lakomákat tar-tottak.


136/140


137/140

Tartalom


138/140


139/140

Bevezetés ................................................................. 5 1. A tettetés ............................................................... 9 2. A hízelgés ............................................................13

3. A szószátyárság ..................................................17 4. A bárdolatlanság.................................................21 5. A magakelletés ..................................................25 6. A megátalkodottság.............................................29 7. A fecsegés ...........................................................33 8. A rémhírterjesztés................................................37 9. A szegyentelenség................................................41

10. A zsugoriság......................................................45 11. Az otrombaság ..................................................49 12. A tapintatlanság ................................................53 13. A túlbuzgóság....................................................57 14. A szórakozottság................................................61 13. A gorombaság ...................................................63

16. A babonaság .....................................................65 17. Az elégedetlenség ..............................................73 18. A bizalmatlanság ..............................................77 ig. A visszataszítóság ..............................................81 20. A modortalanság ...............................................83 21. A nagyzolás .......................................................89


140/140

22. A fukarság .............................................................. 93 23. A hencegés .............................................................. 97 24. A g ő g ................................................................... 101

25. A gyávaság ........................................................... 105 26. Az oligarchia ....................................................... 109 27. Az örökifjúság....................................................... 113 28. A rágalmazás......................................................... 117 2g. A bű npártolás ........................................................ 121 30. A haszonlesés ......................................................... 125

Jegyzetek ...................................................................... 129

theophrasztosz - jellemrajzok-upbyom

Documents