Központi szociális információs fejlesztések (TÁMOP 5.4.2.)

kutatásának záró tanulmánya

Bevezetés

A szociális hatóságok működési engedélyhez kapcsolódó elektronikus nyilvántartási rendje, központi szoftverfejlesztése az egyik célja annak a „Központi szociális információs fejlesztések” kiemelt projektnek (TÁMOP 5.4.2.), amely 2009. év végén indult Uniós támogatással, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal fejlesztésében és koordinációjában.

A program célja a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások, intézmények engedélyezési eljárásának a teljes on-line tranzakció biztosítása (4. elektronikus szolgáltatói szint). Az elektronikus ügyintézés (amelyre a tanulmányban elektronikus eljárásként utalunk) bevezetése lényegesen egyszerűsítené, olcsóbbá tenné a hatósági feladatellátást.

A program tartalmazza a szociális ellenőrzési programfejlesztést is, amelyben a hatósági és szakmai ellenőrzések tartalmi és lebonyolítási folyamatai megtervezésre kerülnének, illetve elkészülhet egy elektronikus program és egységes elektronikus dokumentációs, nyilvántartási rend, a hatóságok együttműködésére, az ellenőrzés szakszerű lebonyolítására alkalmas képzési programmal együtt. A fejlesztés eredményeként megvalósulhatna, hogy az első fokú engedélyező hatóságok a működési engedélyezéshez kapcsolódó ellenőrzéseket egységes szempontrendszer, eljárás,- és dokumentációs rend alapján végezzék.

A megvalósítás első lépéseként került sor a jelenlegi engedélyezési és ellenőrzési gyakorlat felmérése, a hatóságok eljárásának a megismerése érdekében kérdőíves felmérésre.

Jelen tanulmány a felmérés elemzését és összegzését tartalmazza.

Az elkészített kérdőívben a kérdések jelentős része eldöntendő, vagy rövid válaszadásra adott lehetőséget, illetve több kérdés táblázatos formában készült, elősegítve, hogy az adatszolgáltatás gyors mégis informatív legyen.

A négy részből álló kérdőív fő témakörei:

- A hivatalok rendelkezésére álló erőforrások (humán erőforrás, technikai feltételek, valamint az ügyfelek rendelkezésére álló erőforrásokkal kapcsolatos tapasztalatok)

- Hivatali eljárások, ügymenetek megismerése- Az ágazati szabályozók alkalmazásának gyakorlata- Az ágazati szabályozók alkalmazhatóságának gyakorlata- Az ágazati szabályozás változtatására tett javaslatok- Az elektronikus ügyintézésre való áttéréssel kapcsolatos vélemények, javaslatok,

észrevételek

Engedélyező hatóság a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat-és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Korm. Rendelet mellékletében kijelölt települési, fővárosi kerületi önkormányzat jegyzője

(számuk: 281), a szociális és gyámhivatal (számuk: 19) és a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (továbbiakban: FSZH).

A felmérés nem reprezentatív mintavételen alapult, mivel a válaszadásra a legtöbb engedélyt kiadó hatóságokat kértük fel (az összes engedélyező hatóság 30 %-a), így a feldolgozás során kapott eredményeket is ennek tükrében kell kezelni. 100 db kérdőívet küldtünk elektronikus formában a választ is így kérve, melyből 85 kérdőív érkezett vissza. Az értékelésnél azt is figyelembe kell venni, hogy a visszaérkezett válaszokból azonosítható, hogy mely hatóság küldte meg azt, így feltételezhetjük, hogy egyes válaszok nem feltétlenül őszinték.A beérkezett válaszok feldolgozását több probléma nehezítette. A kérdőíveket több válaszadó is átszerkesztette (elkerülhető lett volna, ha pdf formátumban kerülnek kiküldésre a kérdőívek), továbbá egyes válaszadóktól olyan formátumban érkeztek vissza a kérdőívek vagy annak egy része, hogy az nem volt olvasható. A válaszadásra két hét állt rendelkezésre, 2010. január 20-ig kellett a válaszokat megküldeni. Az utolsó kérdőívek február végén érkeztek vissza. A kérdőívben a 2009 évben folytatott gyakorlatra kérdeztünk rá, a kérdések érintették a jogszabályi változásokat, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 2009. október 1. napjától hatályos módosulását, illetve az ágazati jogszabályok terén bekövetkezett változásokat is.

A kutatás kezdetekor a következő előzetes feltevéseink voltak:

- Jobb feltételekkel rendelkeznek a szociális és gyámhivatalok, mint a települési önkormányzatok hivatalai, ezért várhatóan pozitívabban viszonyulnak az elektronikus ügyintézésre való áttérésre;- Várhatóan eltérő lesz az engedélyezési eljárás gyakorlata, a szereplők bevonásának gyakorlata, valamint a felek közötti együttműködés;- Eltérés lesz a kérdőívvel érintett területen a dolgozók leterheltsége, illetve munkaterhelés tekintetében a szociális és gyámhivatal, valamint a városi jegyzők között;- A gyakorlatban dolgozók vélhetően az eljárást szabályozó joganyag egységesítését és egyszerűsítését preferálják, és fontosnak tartanák egységes rendszerek használatát;- A működési engedélyezési eljárás során az 1. elektronikus szint valósul meg, vagyis a hatóságok honlapjukon keresztül tájékoztatást nyújtanak az ügyfeleknek a hivatalukról, az elérhetőségükről, az ügymenetről, a vonatkozó jogszabályokról, szükséges dokumentumokról.

I. Általános rész

A visszaérkezett kérdőívek 76,5 %-át kijelölt jegyzők, míg 21,2 százalékát szociális és gyámhivatalok töltötték ki. A válaszadók között szerepelt a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal is. Tekintettel arra, hogy az FSZH egy kérdőívet töltött ki, a kérdésekre adott válaszaikat külön tüntetjük fel. Az általános rész 17 kérdésből állt. Itt kérdeztünk rá a személyi feltételekre, a munkatársak felkészültségére, szakképzettségére, arra, hogy mennyi ideje foglalkoznak az adott területtel, illetve rákérdeztünk a rendelkezésükre álló tárgyi feltételekre.

Az 1. kérdésben arra kértünk választ, hogy hány munkatárs foglalkozik a működési engedélyek kiadásával.

A válaszok alapján a hivatalok többségében egy fő foglalkozik ezzel a területtel, jellemzően kapcsolt munkakörben. A vizsgált mintában 147 fő foglalkozott engedélyezéssel, melyből kizárólag ezzel a területtel 58 fő foglalkozott. Kapcsolt ágazaton kívüli feladatok ellátása mellett végezte feladatát 64 fő, és más kapcsolt ágazaton belüli feladat ellátásával is meg volt bízva 25 fő. A válaszadók közül a kettő, illetve három, esetleg négy munkatárs foglalkoztatása a szociális és gyámhivatalokra jellemző. A válaszokból az is egyértelmű, hogy szintén a szociális és gyámhivatalok munkatársai azok, akik kizárólag ezzel a területtel foglalkoznak. Az FSZH összesen 15 munkatársat foglalkoztat, ebből kizárólag ezen a területen 13 főt. Meglepő, hogy az engedélyezés feladataival megbízott önkormányzati ügyintézők 27,1 %-a ágazaton kívüli feladatok elvégzésével is meg van bízva (pl. adóügyek, kereskedelmi működési engedélyek kiadása). Az ágazaton belül kapcsolt munkakörben dolgozók jellemzően gyermekjóléti és egészségügyi feladatokat látnak el, illetve segélyezési feladataik vannak.

1.sz. ábra: Hány munkatárs foglalkozik kizárólag engedélyek kiadásával? (N=84; fő)

A 2. kérdésben ugyanazon bontás szerint az ellenőrzést végző kollégák számára kérdeztünk rá. Az első kérdésre adott válaszokkal azonos megoszlások születtek. A válaszoló szervezetekben 164 fő foglalkozott ellenőrzéssel a vizsgálat idején. Kizárólag ezzel a feladattal 70 fő volt megbízva, 67 fő kapcsolt ágazaton belüli feladatokat is ellátott, míg kapcsolt ágazaton kívüli feladata 27 főnek volt.

2.sz. ábra: Hány munkatárs foglalkozik kizárólag ellenőrzési feladatok ellátásával? (N=84; fő)

A válaszadók szerint (szociális és gyámhivatalok és jegyzői hatáskört gyakorlók N=84) az esetek 96,4%-ában azonos volt az engedélyezési és az ellenőrzési feladatokat ellátó személy a hivatalokban.

A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal által működtetett szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények országos nyilvántartásában 2009 márciusában 3073 fenntartó, 15617 engedélyes került rögzítésre, az engedélyezett szolgáltatások száma mintegy 36.400, közülük 9.900 a gyermekjóléti, illetve gyermekvédelmi szolgáltatások száma. Az engedélyeket 19 szociális és gyámhivatal és 281 kijelölt városi jegyző adta ki.

A kérdésekre adott válaszok és a regiszter adatai alapján megállapítható, hogy a szociális intézmények és szolgáltatások engedélyezésével foglalkozó kollegák leterheltsége óriási. Ehhez a városi jegyzők esetében hozzájárulnak az ágazati és sok esetben az ágazaton kívüli feladatok ellátásai is.

A kérdőív későbbi kérdései között válaszként gyakran szerepelt az ügyintézők leterheltségére történő hivatkozás.

A 3. és a 4. kérdésben arra kérdeztünk rá, hogy azonos-e a regiszter vezetésével megbízott kolléga az engedélyezés, illetve az ellenőrzést végző kollégával. A válaszok alapján (95,3%) szinte minden hivatalban az engedélyezést, az ellenőrzést és a regiszter vezetését ugyanaz a személy/ek végzik.

3.sz. ábra: Engedélyezést és ellenőrzést végző kollégák által ellátott egyes munkakörök kapcsolódása. (N=67; %)

Az 5. kérdésre a városi jegyzőktől vártuk a választ arra a kérdésre, hogy a működési engedélyek kiadásával foglalkozó ügyintéző fenntartói feladatokat is ellát-e. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 86. §-a meghatározza a települési önkormányzatok kötelező feladatait, a 92/B §-a fenntartói feladatokat. A válaszok alapján a működési engedélyezési eljárással, ellenőrzéssel foglalkozó munkatársak 45,3 %-ának munkakörébe a fenntartói feladatok ellátása is beletartozik.

A feladatok gyors, hatékony és szakszerű ellátásához szükséges egyrészt a megfelelő szakképzettség másrészt a megszerzett tapasztalat. A 6. és 7. kérdésben az iskolai végzettségre és arra kérdeztünk rá, hogy egy-egy munkatárs hány éve dolgozik ezen a területen.

4.sz. ábra: Milyen szakképzettséggel végzik feladataikat a munkatársak a szociális és gyámhivatalokban (balra) és a jegyzői hatáskörben (jobbra)?(N=83; elemszám)

Megjegyzés: Az ábra a szakképzettségek megoszlását mutatja. Feltételezve, hogy egyes munkatársak több szakirányú végzettséggel láthatják el feladataikat, az ábrából nem lehet következtetni a területen dolgozók számára.

A többfajta, jellemzően jogi, igazgatási és szociális végzettség vélhetően nagyobb rálátást biztosít a szakemberek számára az ágazati feladatok ellátásában. A két ábra alapján jól látható, hogy szinte azonos arányban foglalkoztatnak szakvégzettséggel rendelkezőket a szociális és gyámhivatalok és a városi jegyzők.Ugyanakkor a hivatalok 12 %-ában foglalkoztatnak megfelelő végzettséggel nem rendelkező munkatársat is. Itt visszautalok az általános részben megfogalmazottakra, mely szerint a felmérés nem volt reprezentatív, hiszen a 100 legtöbb engedélyt kiadó hivatalt kérdeztük meg. Feltételezhető tehát, hogy a reprezentatív minta alapján ez az érték magasabb lenne.

A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal által kitöltött kérdőív szerint a dolgozók közül öt fő rendelkezik jogi, 9 fő szociális végzettséggel.

5. sz. ábra: Mennyi ideje dolgoznak ebben a munkakörben?(fő)

A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal minden munkatársa 1 – 3 éve dolgozik az általa betöltött munkakörben, ami nem jelenti azt, hogy az FSZH létrehozása előtt nem ilyen területen szerzett volna munkatapasztalatot.

Az ábrán látható, hogy a területeken nem jellemző a kimagasló munkaerő vándorlás. A dolgozók jelentős része vagy több mint öt éve dolgozik a munkakörében, vagy egy - három éve látja el munkakörét. Ugyanakkor nagyobb számban alkalmaznak új munkatársakat a városi jegyzők.

Az ágazati és a feladat ellátásához kapcsolódó jogszabályok folyamatos változása (a „régi” Szmr-t 10 év alatt 33 alkalommal módosították) miatt elengedhetetlen, hogy a területen dolgozó munkatársak munkáját segítsék a központi hivatalok szakmai anyagok

kiadásával, szakmai fórumokkal. A 10. kérdésben azt vizsgáltuk, hogy milyen segítséget kaptak a kollegák a feladatuk megfelelő szintű elvégzéséhez. A válaszok alapján szakmai segítséget leginkább a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal által kiadott anyagok (91,8 %), a szakmai továbbképzések (69, 4 %), a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által kiadott szakmai anyagok jelentették (64,7%). A válaszadók kevesebb, mint fele használ a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet által kiadott szakmai anyagokat (38,8 %).

6. sz. ábra: Az elmúlt évben segítették – e a munkatársak felkészítését?(%)

Az adatokból látható, hogy jelentős a különbség a minisztérium két háttérintézményének a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal és a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet szakmai anyagainak használata között, annak ellenére, hogy mindkettő foglalkozik a szociális szolgáltatások területén történő fejlesztéssel, illetve mindkettő honlapja a minisztérium honlapján keresztül is elérhető. Ugyanakkor az ábrából jól látható, hogy vélhetően az egyéb feladatok ellátása miatt inkább a városi jegyzők munkatársai látogatnak egyéb honlapokat (pl. APEH, ÁNTSZ, stb.). A jegyzők a várakozással ellentétben egyáltalán nem használják az államigazgatási hivatalok szakmai anyagait.

Szintén meglepő, hogy a módszertani intézmények által kiadott anyagok használatát csak a megkérdezettek 43,5 %-a említette és jellemzően inkább az önkormányzati dolgozók.

A 12. kérdésben az előző kérdéssel összefüggésben arra kérdeztünk rá, hogy milyen honlapokat látogatnak. A válaszok itt még nagyobb különbségeket eredményeztek. A megkérdezetteknek csak a 7,1 %-a válaszolta, hogy látogatja az SZMI honlapját, míg az FSZH honlapját 89,4 %. A módszertani intézmények honlapjának látogatását a megkérdezett 85 hatóságból mindösszesen 16 említette (19%).

A 8. kérdésben a tárgyi feltételekre kérdeztünk rá. Azt vizsgáltuk, hogy az elektronikus ügyintézéshez szükséges feltételek biztosítottak-e, illetve a munkatársak rendelkeznek-e számítógépes ismeretekkel. A válaszok alapján rendelkezésre áll a hivatalokban és az ügyintézők megfelelő ismeretekkel rendelkeznek a word, excel, internet, regiszter, elektronikus levelezés, jogtár használatához, azonban a megkérdezett hivatalok felében (50,6 %) nem biztosított az ügyfélkapu, illetve annak használatát a válaszadók 51,7 %-a nem ismeri.

7. sz. ábra Számítógépes ismeretek megléte és az elektronikus eljárásra való áttérés összefüggései (%).

Az ábrából látszik, hogy a számítógépes ismeretek megléte, vagy hiánya nem befolyásolja az elektronikus eljárásra való áttérés motivációját. Az ábra az ügyfélkapu használatával való összefüggést mutatja, de hasonló eredményekre jutottunk az egyéb ismeretek (pl. Internet, Word, Excel, stb.) használatával kapcsolatosan is egy – egy százalékpont eltérésekkel.A legjellemzőbb válasz az elektronizálás során az elektronikus és papír alapú eljárások párhuzamos alkalmazása, mely az elektronikus eljárások biztonságával kapcsolatos óvatosságra utal. Az eljárások teljes elektronizálását a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal munkatársai képzelték el az elektronikus rendszerre való teljes áttéréssel.

A fejlesztési javaslatok 9. kérdésében a hatóságok véleményét kérdeztük az ellenőrzés elektronizálásáról.

8. sz. ábra Ellenőrzés elektronizálásának szándéka a hatóság típusa szerint (%).

Ha a kérdésre adott választ összehasonlítjuk a 14. és 16. kérdésre adott válasszal (lásd 11. oldal), akkor nem meglepő, hogy az elektronikus ügyintézéshez szükséges feltételek közel 90 %-át megteremtő szociális és gyámhivatalok inkább preferálják az ellenőrzés elektronizálását.

A 13. kérdésben arra kérdeztünk rá, hogy az általunk elsősorban az ellenőrzéshez szükségesnek vélt technikai eszközök rendelkezésre állnak-e. A válaszok alapján a leginkább biztosított eszköz a számítógép (91,8%), az adathordozó (45,9%) és a hivatali gépjármű (54,1%).

9. sz. ábra: Gépkocsi használata az eljárások során.(%)

10. sz. ábra: Útiköltség térítés használata az eljárások során.(%)

11. sz. ábra: Hordozható számítástechnikai (laptop) eszközök használhatósága az eljárás során.(%)

12. sz. ábra: Hordozható számítástechnikai eszközök (nyomtató) használhatósága az eljárás során.(%)

13. sz. ábra: Hordozható számítástechnikai eszközök (adathordozó) használhatósága.(%)

14. sz. ábra: Mobiltelefon használhatósága az eljárás során. (%)

15. sz. ábra: Fényképezőgép használhatósága az eljárás során.(%)

16. sz. ábra: Személyi számítógép használhatósága az eljárás során.(%)

17. sz. ábra: Diktafon használhatósága az eljárás során.(%)

Az ábrákból jól látható, hogy az előzetes feltételezésnek megfelelően a szociális és gyámhivatalok tárgyi eszközökkel való ellátottsága jobb.

Előzetesen azt feltételeztük, hogy a hivatalok működési engedélyezési eljárása során az 1. elektronikus szint valósul meg, vagyis honlapjukon keresztül tájékoztatást nyújtanak az ügyfeleknek a hivatalukról, az elérhetőségükről, az ügymenetről, a vonatkozó jogszabályokról, szükséges dokumentumokról.

A kérdőív 14. és 16. kérdése erre a gyakorlatra kérdezett rá. A válaszok alapján a hivatalok 90,6 %-a ad tájékoztatást a szervezetéről és elérhetőségéről, azonban már csak 58,8 % közli az eljáró ügyintéző elérhetőségét. A hatóságok kevesebb, mint fele ad tájékoztatást az ügymenetről (44,7%), a jogszabályi háttérről (40,0 %) és még kevesebb a csatolandó dokumentumokról (32,9 %). Mindösszesen a válaszadók 12,9 %-a tesz közzé általa szerkesztett adatlapot.

18. sz. ábra: Elektronikusan közzétett információk az eljáró hatóságok között.

A válaszok alapján téves volt az a feltételezés, hogy a hivatalok az első elektronikus szint követelményeit megvalósítják. Jelentős különbség van a két engedélyező hatóság között. A szociális és gyámhivatalok közel 90 %-ban közzé teszik az adatokat (ez alól az adatlap kivétel). Közel azonos arány csak a hatósági adatok publikációjánál található.A feltételezés jogszabályi kötelezettségen alapult.2009. október 1-én lépett hatályba a 2008. évi CXI. törvény, mely többek között a Ket. elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos szabályait módosította. A törvény 28/B. § (2) bekezdése szerint, ha törvény, eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott kormányrendelet vagy önkormányzati hatósági ügyben önkormányzati rendelet eltérően nem rendelkezik, az eljárás megindítására irányuló kérelmet benyújtó ügyfél jogosult elektronikus úton kapcsolatot tartani a hatósággal, kivéve, ha az adott kapcsolattartás tekintetében nem értelmezhető. A módosítás a hatóság és az ügyfél közötti elektronikus kommunikáció megvalósulását kívánja létrehozni. Ehhez a hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy szolgáltatásaikat az ügyfélkapun keresztül, vagy elektronikus aláírás felhasználása útján el lehessen érni. Emellett a honlapjukra feltöltött elektronikus tájékoztatáson kívül a tőlük elvárható legszélesebb körű segítséget meg kell adniuk ügyfeleik részére az ügyek minél hatékonyabban történő elintézése érdekében (közzé kell tenni az ügyintéző nevét, hivatali elérhetőségét, ügyfélszolgálat elérhetőségét, ügyintézés határidejét, stb.). A Ket. 164. § (1) bekezdése szerint a hatóság és a 38/A. § szerinti közreműködő hatóság az elektronikus információszabadságról szóló törvényben meghatározott közérdekű adatokat - a (2) és (3) bekezdésben foglaltakkal - az ott meghatározottak szerint teszi közzé elektronikusan.

A kérdőív II. és IV. részében felmértük a hatóságok elektronikus eljárás bevezetésével kapcsolatos véleményét is. Arra a kérdésre, hogy áttérne az elektronikus ügyintézésre vagy a papíralapú ügyintézést preferálná, vagy mindkettőt alkalmazná, csak a 72 válaszadó 14,1 %-a állította, hogy jobb, hozzáférhetőbb az elektronikus ügyintézés ezért áttérne arra és azt alkalmazná. Azok a válaszadók, akik lehetőséget adnának a papíralapú ügyintézésre továbbra is, vagy csak azt használnák (80%) válaszukat azzal indokolták, hogy részben a fenntartók, részben maguk a hatóságok sincsenek felkészülve az elektronikus kapcsolattartásra.

19. sz. ábra Elektronikus eljárással kapcsolatos vélekedések hatóságok típusai szerint (%)

20. sz. ábra Elektronikus eljárással kapcsolatos vélekedések az eljáró hatóságok szerint (%).

II. Szociális intézmény/szolgáltatás engedélyezésének gyakorlata

A kérdőív II. részében 35 kérdés segítségével kíséreltük meg az eltérő méretű, illetőleg különböző hatáskörökkel rendelkező engedélyező hatóságok gyakorlatának felmérését. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatalnak – tekintettel arra, hogy működési engedélyek kiadásával nem foglalkozik – a kérdőív ezen részét nem kellett kitöltenie.

A kérdések összeállítása során egyszerre próbáltunk a régi és az új Szmr. szabályainak érvényesülését, a változások megjelenítését bemutatni, tekintettel a Ket. 2009. november 1. napján hatályba lépő megváltozott általános eljárásjogi szabályaira is.

Az 1. kérdésében a válaszadók röviden bemutatták a működéi engedély kiadására irányuló kérelem útját az adott hivatalban annak megérkezésétől az iktatásig, illetőleg az ügyintézőhöz kerülésig.

Alapfeltevésként abból indultunk ki, hogy jelentős különbségek lehetnek a kijelölt városi jegyzők, illetőleg a szociális és gyámhivatalok gyakorlata között.

A válaszadók jelentős részénél (77,6%) a kérelem a megérkezést követően 3-5 „kézen” keresztül jut el az ügyintézőig. A legtipikusabbnak az érkeztetés – szignálás – iktatás – ügyintéző útvonal tekinthető, azonban a válaszadók tekintélyes része (13%) számolt be 6-9 állomásos útvonalról is.

A szociális és gyámhivatalok esetében a kérelem általában hosszabb utat jár be a hivatalban, amelynek oka a regionális államigazgatási hivatalokkal közös központi iktatásban és postázásban, illetőleg a hivatalvezetők, kirendeltség-vezetők, főosztály- és osztályvezetők által végzett többszörös szignálásban keresendő.

A 2. kérdés – az előző kérdéssel szoros összefüggésben – arra kereste a választ, hogy a hatóságokhoz beérkezett kérelmek iktatása mennyi időn belül történik meg. A válaszokból kiderül, hogy a kérelmek mintegy fele részben a beérkezés napján, illetőleg másnap iktatásra kerülnek, ugyanakkor a válaszadók 9,5%-a számolt be egy héten túli iktatásról, igaz, hogy csak az összes ügy töredék részében.

Az előző problémakörrel összefüggésben az 5. kérdés arra kereste a választ, hogy az összes ügy százalékában kifejezve annak beérkezésétől számítva mennyi időn belül történik meg a kérelem és csatolt mellékleteinek vizsgálata, áttanulmányozása.

Az összes ügy 71-100%-ában a válaszoló hatóságok 57,7%.-a a beérkezéstől számított öt napon belül megvizsgálja az iratokat, amely a beérkezés napján az ügyek 16,5%-ában történik meg. A hatóságok 32.9%-a számolt be arról, hogy a kérelmeket csak 5 nap elteltével vizsgálja meg.

A 3. kérdésre adott válaszokból kiderült, hogy az engedélyező hatóságok 80%-a küld értesítést a szolgáltatók/intézmények fenntartóinak a hivatalból történő eljárás megindításáról.

A működési engedélyezési eljárások során a gyakorlatban többször merül fel problémaként, hogy a működési engedély kiadására, módosítására vagy éppen visszavonására irányuló kérelmet nem a fenntartó képviselője, hanem adott esetben az intézményvezető, vagy a fenntartó helyi önkormányzat jegyzője nyújtja be.

A 4. kérdés célja annak felmérése volt, hogy az engedélyező hatóságok ilyen esetekben hogyan járnak el, azzal, hogy a négy felkínált válaszlehetőség közül a hatóságok többet is megjelölhettek.

A válaszadók mindössze 2,4%-a folytatja le az eljárást abban az esetben is, ha az erre irányuló beadványt nem az arra jogosult fenntartó nyújtja be. A hatóságok 59,2%-a a szolgáltató/intézmény fenntartóját formális hiánypótlás keretében hívja fel a kérelem benyújtására, míg 35.3%-uk mindezt szóbeli értesítés formájában teszi meg. A válaszadók 16,5%-a nyilatkozott úgy, hogy ilyen esetekben hatósági döntés formájában elutasítja a nem arra jogosulttól érkező kérelmet.

A 6. kérdés az ügyintézési határidő lerövidítése érdekében használt ügyintézési technikákra kérdezett rá (a felajánlott hat válasz-lehetőség közül a kérdőív kitöltői többet is megjelölhettek). A válaszadók 95,3%-a tartotta lényegesnek az engedélyezési eljárások gyorsítását.

Az engedélyező hatóságok 80%-a hiánypótlásra történő felszólítással egyidejűleg telefonon vagy elektronikus levélben is tájékoztatja az ügyfelet, míg 23.5%-uk ezt a hiánypótlásra történő felszólítás helyett (is) alkalmazza.

A hatóságok 38,8%-a az eljárásban részt vevő szakhatóságo(ka)t a hivatalos megkereséssel egy időben faxon vagy elektronikus levélben is megkeresi, míg 55,3%-uk ugyanerre kéri a szakhatóságo(ka)t is. A régi Szmr. alkalmazásának esetén a hatóságok 43,5%-a fogadta el a fenntartó által a szakhatóságtól vagy módszertani intézménytől előzetesen megkért szakmai véleményt. (Az új Szmr. ilyen irányú megváltozott előírásai tehát pozitív fogadtatásra számíthatnak.)

A 7. kérdésben arra kerestük a választ, hogy a legtöbb működési engedélyt kiadó hatóságok hány esetben szüntették meg az eljárást arra tekintettel, hogy a fenntartó az eljárás során kért hiányosságokat nem pótolta. A válaszadók 71,8%-a egyetlen ilyen esetről sem tudott beszámolni.

Az előző kérdéssel szoros összefüggésben a 26. kérdés azt vizsgálta, hogy a hatóságok milyen arányban utasítják el a beérkezett kérelmeket, illetőleg ezt milyen okok miatt teszik meg. A válaszadók mindössze 10,6%-a nyilatkozott úgy, hogy a hiánypótlásra történő felszólítás nem teljesítése esetén elutasította a benyújtott kérelmet.

Az előzőekben kifejtettek alátámasztották azt az előzetes felvetésünket, hogy a működési engedélyek kiadására, módosítására irányuló eljárások elhúzódásának, az ügyintézési határidők kitöltésének egyik oka az, hogy az engedélyező hatóságok a hiányosan beérkezett beadványok esetén addig nem hozzák meg – akár elutasító – döntésüket, amíg az ügyfelek a hiányosságokat maradéktalanul nem pótolták.

A válaszadók mindössze 42,4%-a utasított el kérelmet, az esetek mintegy felében ennek oka a személyi és/vagy tárgyi feltételek hiányosságaiban keresendők, míg a többi esetben a hiánypótlásra felszólítás eredménytelenségére, vagy a szakhatóságok állásfoglalásaira vezethetőek vissza az elutasító hatósági döntések.

Beszédesek a 27. kérdésre adott válaszok is, amely szerint az elutasító döntések mindössze 9,4%-ában nyújtott be a fenntartó fellebbezést. A 28. kérdésre adott válaszokból kiderült, hogy a benyújtott fellebbezések elbírálása során a másodfokú hatóságok az első fokú elutasító döntések mintegy felét helybenhagyták.

A 8. és 9. kérdések arra irányultak, hogy 2009. évben a hatóságok előtt elektronikus úton nyújtottak-e be kérelmet, illetve hány ilyen eset történt.A válaszadók közül mindössze egy hatóság számolt be arról, hogy 2009. évben 1 esetben került sor elektronikus úton kérelem beadására.

Látszólag csak távolról kapcsolódnak ide a 10. és 11. kérdések, amelyek arra keresték a választ, hogy a hatóságokat az ügyfelek még a kérelem benyújtását megelőzően felkeresik-e egyeztetés, tájékoztatás céljából.

Az engedélyezési eljárásban meglévő tapasztalataink alapján az volt előfeltevésünk, hogy a jelenlegi – igen gyakran változó – jogszabályi környezetben a fenntartók a működési engedélyeik kiadását, módosítását, ismételt kiadását megelőzően a kérelem benyújtása előtt az esetek igen nagy százalékában egyeztetést kezdeményeznek az eljáró hatóság vezetőjével, ügyintézőjével. Ezeket az „eljáráson kívüli” informális jellegű egyeztetéseket a sokszor rendkívül rövid jogszabályi (például az éves költségvetési törvényben rögzített, a következő évi finanszírozást meghatározó) határidők indokolják.A válaszadók 72,9%-át a fenntartók gyakran felkeresik előzetes tájékoztatás céljából, további 23,5%-ukat ritkán, és mindössze egyetlen válaszadó állította, hogy ez soha nem fordul elő.

A 11. kérdésre adott válaszok alapján kijelenthető, hogy az engedélyező hatóságok mintegy 80%-ánál az ügyintézők munkaidejének átlag 15%-át teszi ki az ügyfelek tájékoztatása.

A 12-14. kérdésekkel a módszertani intézmények engedélyezési eljárásban játszott szerepét vizsgáltuk.

Előzetes feltevésként megfogalmaztuk, hogy az engedélyezési eljárások elhúzódásának – és egyben kiszámíthatatlanságának – egyik legfontosabb oka lehet a szakmai programok szakértői véleményeztetésének időigényessége, az esetleg felmerülő hiányosságok pótlásának módszereinek eltérő volta.A megkérdezettek mintegy fele úgy nyilatkozott, hogy az összes ügy 80-100%-ában a módszertani intézmények 16-30 napon belül véleményezik a szakmai programot, azonban nem tekinthető ritkának a 30 napon túli véleményezés sem.Ugyanakkor – a régi Szmr. illetőleg a Ket. előző állapotában rögzített eljárási szabályokat tekintve – a hatóságok 37,6%-a függesztette fel az eljárást minden esetben a módszertani szakvélemény megérkezéséig, további 30,6 %-uk ezt csak esetenként tette meg, az engedélyező szervek 28,2%-a nem élt az eljárás felfüggesztésének lehetőségével.Szintén gyakorlati tapasztalataink alapján merült fel az a kérdés, hogy az eljáró hatóságok milyen eljárási cselekményeket végeznek akkor, amikor a módszertani szakvélemény a szakmai programmal kapcsolatban hiányosságokat fogalmaz meg. A probléma abból adódik, hogy az eljárásjogi törvény értelmében a szakvéleményben foglaltak nem kötik a hatóságot, tehát nem egyértelmű, hogy az engedélyezési eljárás során az esetleges hiányosságok megléte releváns tényezőként befolyásolja-e a működési engedély kiadását.

A 14. kérdéshez felkínált három válaszlehetőség közül a hatóságok többet is kiválaszthattak. A válaszadók 41,2%-ban a szakvéleményben foglaltak alapján kijavított szakmai programot saját hatáskörben elfogadják, 50,6%-ban ismételt módszertani szakvéleményt kérnek. A válaszadók 30,6%-a jelölte meg alkalmazott eljárásként azt, hogy a módszertani intézmény az esetleges hiányosságokat közvetlenül a fenntartóknak

küldi meg, majd csak a pótlást, kijavítást követően ad a szakmai programról pozitív szakvéleményt.

További gyakorlatban tapasztalható problémaként megjelölhető, hogy a nagy méretű, több szolgáltatást nyújtó szociális intézmények szakmai programja, házirendjei, szervezeti és működési szabályzata igen tekintélyes terjedelmű. A kérelemhez mellékletként csatolt szakmai anyagokat a hatóságok a módszertani intézményeknek a kijelöléssel egyidejűleg postai úton küldik meg, akik azonban az esetek egy részében azokat nem juttatják vissza.

A probléma megoldásának egyik lehetőségeként megjelölhető, hogy a szakmai anyagokat a fenntartóknak esetleg elektronikus formátumban (is) kellene csatolniuk a kérelmükhöz, amely így könnyebben továbbítható lenne a társszervek között.

A módszertani intézmények mellett a 15. kérdésben rákérdeztünk arra is, hogy a működési engedély kiadásához szükséges hozzájárulásokat az eljárásban részt vevő szakhatóságok mennyi idő alatt küldik meg a hatóságoknak.A válaszok alapján a kép igen vegyesnek mondható, a jogszabályban előírt 15 napos (10 munkanapos) határidő kevésbé jellemző, a válaszadók többsége az esetek nagyobb százalékában a 16-30 napon belüli időtartamot jelölte meg, de nem ritka a 30 napon túli szakhatósági ügyintézés sem.

A 16. kérdés arra vonatkozott, hogy a hatóságok tapasztalatai alapján mennyi időt vesz igénybe egy működési engedély megszerzése a kérelem benyújtásától a határozat jogerőre emelkedéséig. A szociális alapszolgáltatásokra (szolgáltatókra) vonatkozóan a válaszadók 50,6%-a 31-60 napos időtartamot jelölt meg, a nappali ellátások esetében ugyanezt az időtartamot 57,6%-uk választotta. A szociális és gyámhivatalok 53%-a a bentlakásos intézményekre vonatkozóan 61-90 napos időtartamot, míg 42%-a 31-60 napos időtartamot jelölt meg.

A 17. kérdésre adott válaszok alapján a szociális és gyámhivatalok 89%-a egyetért a bentlakásos intézmények korábbi két szakaszos engedélyezési eljárásának 2010. január 1. napjával történő megszüntetésével, alátámasztva ezzel azt az előzetes feltételezésünket, hogy a korábbi szabályozás feleslegesen bonyolította az eljárást, illetőleg az elvi engedély megszerzését követően az eljárás második szakaszának lefolytatása csupán „felesleges” formaságnak volt tekinthető.

A 18. és 19. kérdésekben arra kerestük a választ, hogy az engedélyező hatóságok indokoltnak tartják-e a jogerős működési engedélyek egy példányának megküldését a módszertani intézményeknek, illetőleg azoknak az önkormányzatoknak, amelyek közigazgatási területén az adott szolgáltató / intézmény szolgáltatást nyújt, tehát amelyekre az adott szolgáltatás ellátási területe kiterjed.

A válaszadók 56,5%-a tartja szükségesnek a jogerős engedélyek megküldését a módszertani intézményeknek, illetőleg számottevő arányban (88,2%) indokoltnak tartják az ellátási területtel érintett önkormányzatok tájékoztatását a jogerős határozat kézbesítésével.

A 20. kérdésben a városi jegyzőktől arra kértünk választ, hogy lefolytatták-e az engedélyezési eljárást olyan szolgáltató/intézmény vonatkozásában, amelynek fenntartója saját önkormányzatuk. A válaszra a jegyzők mintegy 10%-a válaszolt igennel.

A Ket. 42.§ (5) bekezdése – a 2009. október 1. napján hatályba lépő módosítást követően – már egyértelművé teszi azt, hogy a jegyző, mint hatóság nem vehet részt annak a hatósági ügynek az elintézésében (pl. működési engedély kiadása), amelyben az őt foglalkoztató önkormányzat, a foglalkoztató önkormányzat társulása vagy az egyéb munkáltatói jogokat gyakorló polgármester ellenérdekű ügyfél, illetve a határozattal az önkormányzat, a társulás vagy a polgármester jogosulttá vagy kötelezetté válhat, vagy az eljárás tárgyával összefüggő kötelezettséget vállal.

Az eljárásjogi törvény idézett módosítását megelőzően a hatóságok egy része „saját ügyében” is lefolytatta az eljárás, és nem kérte eljáró szerv kijelölését a szociális és gyámhivataloktól.

A 21-23. kérdések megfogalmazásával a szociális ágazati regiszternek az engedélyezési eljárásban történő használatára voltunk kíváncsiak.

A válaszadók 83,5%-a mindig határidőben megkéri az ágazati azonosítót az engedélyezési eljárás során. A hivatalok 87,1%-ában a működést engedélyező és ellenőrző ügyintéző használja a regisztert, kéri meg az ágazati azonosítót és rögzíti a szükséges adatokat.

A válaszadók 11,8%-a szerint a regiszter használata során a jogszabályban előírt határidőket nem tudja teljes körűen tartani, amelynek az indoklások szerint általában az ügyintézők leterheltsége az oka.

A 23. kérdésre adott válaszokból kiderült, hogy a hatóságok 73%-a az engedélyezési eljáráson kívül is használja a regisztert. Jelentési kötelezettség teljesítésére (tehát fenntartói feladatokra), valamint ellenőrzésre egyaránt 15,3%, adatgyűjtésre 25,9%, tájékozódásra 56,5% veszi igénybe az országos nyilvántartó rendszert.

A válaszok alátámasztották azt az előzetes vélekedésünket, hogy a szociális regiszter használata szorosan összefügg az engedélyezési és ellenőrzési tevékenységgel, s noha pusztán adminisztratív jellegű cselekménynek tűnik, a folyamatok, eljárások, gyakorlatok és a vonatkozó jogszabályi háttér ismerete nélkül – pl. egy ügykezelő számára – nem használható. Az elektronikus eljárás bevezetésének vizsgálata során – az új Szmr. rendelkezéseit is figyelembe véve – a 24. kérdésben arra kerestünk választ, hogy a hatóságok szükségesnek tartják-e formanyomtatvány(ok) bevezetését az engedélyezési eljárásban.

A válaszadók 82,4%-a fogalmazta meg, hogy az engedélyezési feladatok ellátásához szükségesnek tartaná formanyomtatványok kidolgozását. A hatóságok 41,2%-a tartja szükségesnek kérelem-nyomtatvány bevezetését az eljárásban, míg a változás-bejelentésre, kirendelő végzésre, illetőleg hiánypótlásra vonatkozóan már jóval kisebb arányban (9,4%, 3,5% és 5,9%) igénylik ugyanezt.

Az engedélyezési eljárásokkal kapcsolatban visszatérően felmerülő problémaként jelentkezik, hogy az ágazati jogszabályokban rögzített tárgyi feltételek egyes szolgáltatás-, illetve intézménytípusok esetében nem kellően pontosak, nehezen értelmezhetők és alkalmazhatók, így a különböző hatóságok előtt folyó eljárások végkimenetele sem egyértelmű.Ez a tapasztalatok alapján jelentősen sértheti a jogbiztonságot, és nehezítheti a jogalkalmazást.

A 25. kérdésben éppen ezért arra kerestük a választ, hogy az engedélyező hatóságok hogyan ítélik meg az ágazati jogszabályok értelmezhetőségét a szolgáltatások tárgyi feltételeit illetően.

A válaszadók mindössze 29,4%-a vélekedett úgy, hogy megfelelő a jogszabályi háttér értelmezhetősége, míg 49,4% megítélése szerint a jogszabályi előírások bizonytalanságot okoznak, továbbá 22,4% véli úgy, hogy a tárgyi feltételek jelenlegi szabályozása nem minden szolgáltatásra, intézménytípusra megfelelő.

A hivatalok 9,4%-a szerint a szabályozás túlzott rugalmasságot „biztosít” az engedélyezés során, 2,4%-uk a túlszabályozottságot említette problémaként, míg 3,5% szerint a jelenlegi előírások egy része mintegy a szakhatóságokra bízza az engedélyezéssel kapcsolatos érdemi döntés meghozatalát.

A 29. kérdésben a válaszadóknak egy 1-től 6-ig terjedő skálán (az elégtelentől a teljesen megfelelőig) kellett osztályozniuk az engedélyezési eljárás egyes feltételeinek megfelelőségét, úgymint az eljárási határidőket, a társhatóságokkal való együttműködést, a jogszabályi környezetet, a fogalmak jogi értelmezését, saját technikai feltételrendszerüket, leterheltségüket, illetőleg az ágazati regiszter megfelelőségét.

A válaszok rendkívül vegyes képet mutatnak, egyértelmű tendenciákat nehezen lehet kirajzolni, azonban annyi nagy általánosságban elmondható, hogy az egyes feltételek megfelelőségének megítélése az éppen megfelelő és a megfelelő szint között helyezkedik el.A társhatóságokkal való együttműködést a megkérdezettek az átlagosnál jobbnak, míg a leterheltség szintjét az átlagosnál rosszabbnak ítélték meg.

21. sz. ábra: Az egyes feltételek megfelelősége százalékosan kifejezve:

A 30. és 31. kérdésben a hatóságok véleményét kérdeztük arról, hogy ők maguk, illetve a fenntartók rendelkeznek-e a megfelelő technikai feltételekkel az elektronikus eljárás

bevezetéséhez. A válaszadók több mint felének véleménye szerint az elektronikus eljárás bevezetésének technikai feltételei sem az engedélyező hatóságok, sem pedig a fenntartók esetében nem állnak fenn, továbbá jelentős százalékuk véli úgy, hogy a feltételek csak részben biztosítottak.

22. sz. ábra

(valamennyi válasz alapján, százalékos eloszlásban)

A hatóságok és a fenntartók feltételrendszerének megítélése a 19 szociális és gyámhivatal megítélése szerint kedvezőbb:

(a szociális és gyámhivatalok válaszai alapján százalékos eloszlásban)

Az engedélyezési eljárások gyakorlata az utóbbi években – köszönhetően a költségvetési törvények megváltozott finanszírozási előírásainak is – tovább „színesedett” az egyes szolgáltatások/intézmények önkormányzati társulási formákban történő fenntartásának, megszervezésének köszönhetően. Tapasztalataink szerint a különböző társulásos formában végzett feladatellátások engedélyezése a hatóságok számára jelentős nehézségeket okozott.

A 32. kérdésben ezért arra kerestük a választ, hogy a hatóságok megítélése szerint mennyire nehezíti az engedélyezési eljárást a társulásos formában történő feladatellátás. A válaszok értékelése során arra helyeztük a hangsúlyt, hogy egyrészt a társulásos fenntartási forma jelent-e egyáltalán nehézséget, vagy minőségi különbséget az engedélyezési eljárás szempontjából, másrészt ha igen, akkor ennek oka miben (többletadminisztráció fennállása, a testületi döntések hiánya, a csatolandó mellékletek körének tisztázatlansága, az eljárás bonyolultsága) keresendő. (A válaszokat a 23. számú ábra szemlélteti, a megkérdezettek igenlő válasz esetén több okot is megjelölhettek).

A válaszadók 45,9%-a szerint az eljárás során többletadminisztráció jelentkezik, 21,2% szerint pedig az eljárás során gondot okoz a megfelelő képviselő-testületi döntések hiánya, illetve a megfelelő iratanyag nehezen beszerezhető. További 42,4% értékelése szerint a társulásos feladatellátás engedélyezési eljárása jóval összetettebb. A válaszadók 23,5%-a semmilyen komolyabb nehézségről nem tudott beszámolni, sőt 3,5%-uk szerint az eljárás így még könnyebbé is válik.

23. sz. ábra:Nehezíti-e az engedélyezési eljárást a társulásos feladatellátás?

(százalékos megoszlás)

Nehezíti-e az engedélyezési eljárást a társulásos feladatellátás?(százalékos megoszlás)

A 33. és 34. kérdésben megpróbáltuk felmérni, hogy a hatóságok vezetnek-e nyilvántartást, és ha igen, milyen formában, egyrészt az általuk kiadott működési engedélyekről, másrészt pedig az illetékességi területén működő működési engedéllyel rendelkező szolgáltatókról, intézményekről.

24. sz. ábra:Vezet-e nyilvántartást a kiadott engedélyekről?

(százalékos megoszlás)

25. sz. ábra

Vezet-e nyilvántartást a területén működő szolgáltatókról, intézményekről?(százalékos megoszlás)

A válaszokból megállapítható, hogy a nyilvántartások vezetése elsősorban word és excel formátumokban történik. Megállapítható az is, hogy a szociális és gyámhivatalok jóval nagyobb arányban vezetnek valamilyen nyilvántartást az illetékességi területükön (az adott megyében) működő szociális intézményekről, amelynek oka elsősorban az lehet, hogy a regionális államigazgatási hivatalok honlapjain egységesen megtalálhatók ezek az adatok, amelyek alapját a vezetett nyilvántartások jelentik.

Több válaszadó megemlítette továbbá, hogy az ágazati regisztert is rendszeresen használja a területén működő szolgáltatásokkal, intézményekkel kapcsolatos információgyűjtésre, illetőleg tájékozódásra.

A 35. kérdésben egy kitöltendő táblázat formájában a hatóságok véleményét kértük arról, hogy az engedélyezési eljárás egyes momentumaira, a becsatolandó mellékletekre, az egyes eljárási cselekményekre, aktusokra vonatkozóan biztosítottnak látják-e az elektronizálás lehetőségét.A megadott 5 válaszlehetőség közül több is megjelölhető volt, amellyel a válaszadók nagy része élt is. Az egyszerűen eldönthető igen-nem válaszok mellett az igen választ árnyalandó lehetőség volt 3 egyéb válasz megjelölésére is (igen, de csak jogszabályi módosítás esetén; igen, de csak a tárgyi feltételek fejlesztése esetén; igen de csak a személyi feltételek javítása esetén).

A válaszok alapján – amelyeket a 23. számú ábra foglal össze – megállapítható, hogy az egyértelmű igen válaszok aránya kizárólag a kérelem nyomtatvány esetében haladta meg az 50%-ot (egészen pontosan 51,8%). Általánosságban elmondható, hogy az engedélyezési eljárás egyes szakaszainak elektronizálása a többség véleménye szerint csak a tárgyi, személyi feltételek javítása és fejlesztése esetén, illetőleg a vonatkozó jogszabályi előírások módosítását követően biztosítható.

26. sz. ábra:

A kérdőív IV. részének első öt kérdése a hatóságoknak az engedélyezési eljárással kapcsolatos fejlesztési javaslataira kérdezett rá.

A 1. kérdésre adott válaszokból kiderül, hogy a megkérdezettek 50,6%-a szükségesnek tartotta az ágazati (szociális) jogszabályok módosítását, míg 38,8%-uk a kapcsolódó egyéb jogszabályok módosítását is indokoltnak tartja.

A 3. és 4. kérdésekre adott válaszokból egyértelművé vált, hogy a hatóságok elsöprő többsége (82,4%) eljárásai során szükségesnek tartja iratminták létrehozását és alkalmazását, illetőleg 78,8%-uk véli úgy, hogy az eljárás egységesítése (egységes eljárási gyakorlat) a fenntartókra nézve kedvezőbb lenne.Az esetleges változtatásokra vonatkozó javaslataik szerint a hatóságok 23,5%-a kiszámíthatóbb, 15,3%-a gyorsabb, 17,6%-a pedig egységesebb eljárást tartana kívánatosnak.

Az 5. kérdésben arra kerestük a választ, hogy milyen technikákat javasolnának a hatóságok a működési engedélyek számának csökkentése érdekében. A válaszadók 29,4%-a javasolja a szolgáltatási díj bevezetését, míg 42,4%-uk a kiszámíthatóbb jogszabályi környezetet tartaná megoldásnak.

Az engedélyezéssel kapcsolatban érdekes következetések vonhatók le a I. Általános rész 17. kérdésére adott válaszokból is, amelyben számszerűen kértük megjelölni a 2009. évben kiadott új működési engedélyek, illetőleg a módosított, ismételten kiadott, továbbá visszavont működési engedélyek számát.

A fentiekben tett megállapításainkat – amely az engedélyezéssel, ellenőrzéssel foglalkozó ügyintézők jelentős leterheltségére vonatkozott – némiképpen árnyalja az egy év alatt kiadott, módosított működési engedélyek számának alakulása, egyrészt a szociális és gyámhivatalok, másrészt a városi jegyzők szempontjából.

Előzetesen – korábbi gyakorlati tapasztalataink alapján – azt feltételeztük, hogy a városi jegyzők esetében a kiadott, ismételten kiadott, módosított működési engedélyek száma, csakúgy mint az engedélyezett és ellenőrizendő szolgáltatók, intézmények száma alacsonyabb, mint a szociális és gyámhivatalok esetében.

Általános tapasztalatként elmondhattuk, hogy a városi jegyzők hivatalainak jelentős részénél az engedélyezéssel foglalkozó ügyintézők azért látnak el – akár ágazaton kívüli – több egyéb feladatot is, mert a szolgáltatók/intézmények száma nem teszi indokolttá azt, hogy kizárólag ezzel a területtel foglalkozzanak.

A 24. és 25. számú ábrákon szemléltetett adatokból nyilvánvaló, hogy az új működési engedélyek kiadása és a működési engedélyek visszavonása között a két különböző hatóság között gyakorlatilag nincs számszerű eltérés. A már meglévő működési engedélyek módosítása, illetőleg ismételt kiadása esetében ugyanakkor egyértelmű, hogy a szociális és gyámhivatalok nagyságrendekkel több engedélyezési eljárást folytatnak le. Előzetes feltételezésünk tehát helyesnek tekinthető.

27. sz. ábra: Az engedélyezések számszerű alakulása a 19 szociális és gyámhivatal esetében:

28. sz. ábra: Az engedélyezések számszerű alakulása a 65 városi jegyző esetében:

III. Szociális szolgáltatások ellenőrzése

A kérdőív III. része tartalmazta a legtöbb kérdést összesen 61-et. A hatóságok szociális intézmények és szolgáltatók ellenőrzésével kapcsolatos feladatait a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről szóló 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet szabályozta 2009. december 31. napjáig (továbbiakban: régi Szmr.). 2010. január 1-ével hatályba lépett a szociális szolgáltatók és intézmények működésének engedélyezéséről és ellenőrzéséről szóló 321/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet (továbbiakban: új Szmr.) A hatályba lépés és a kérdőív kitöltése között eltelt rövid időszak csak arra adhatott lehetőséget, hogy a hatóságok megismerhessék az új rendelet tartalmát, nyilván gyakorlati tapasztalataik alkalmazását tekintve még nem lehetnek. Ezért a régi Szmr. alapján kérdeztük meg az ellenőrzési gyakorlatot. Egy-egy kérdésben azonban az új Szmr. szabályaival való véleményükre is rákérdeztünk.

Jelentős könnyebbséget eredményezett a régi Szmr. 2009. január 1. napján hatályba lépett módosítása, mely a nem állami fenntartók esetében is az éves ellenőrzés helyett kétévente történő ellenőrzést írt elő. Az 1. kérdésben arra kerestük a választ, hogy az ellenőrző hatóságok, hogyan alkalmazkodtak a megváltozott követelményhez. A kérdés azt is vizsgálta, hogy a hatóságok készítettek-e korábban ellenőrzési ütemtervet (az új Szmr. 11. § (2) bekezdése kötelezővé teszi minden évben január 31. napjáig éves ellenőrzési terv készítését).A megkérdezettek 63,5 %-a nyilatkozott úgy, hogy megtartotta a kétévenkénti ellenőrzést valamennyi intézménynél. A kérdés arra is vonatkozott, hogy hány intézménynél végezték el a vizsgálatot. A válaszadók 54,1 %-a nyilatkozott úgy, hogy egy intézménynél sem vizsgált. A két válasz összevetéséből arra az eredménye jutunk, hogy a hatóságok egy része nem ellenőrzött 2009 évben. A 3. és 4. kérdésre adott válasszal történő összehasonlítás is alátámasztja az előző megállapítást. A 3. kérdésre a megkérdezettek 90,6 %-a válaszolt úgy, hogy készített éves ellenőrzési ütemtervet, de csak 20 %-a vette alapul annak elkészítésekor, hogy minden intézmény/szolgáltató kétévenkénti ellenőrzése megvalósuljon.

Az ellenőrzések megszervezése sokszor nehézségekbe ütközik. Arra is választ kerestünk, hogy mennyire lehetséges az ütemtervet tartani. Az 5. kérdésben azt vizsgáltuk, hogy eltérnek-e a hatóságok az ütemtervtől, ha igen mi ennek az oka. A válaszadók több mint fele (58,8 %) válaszolta, hogy eltér az ütemtervtől. Az okok között csak elenyésző százalékban szerepelt, hogy az ügyintéző osztott munkakörben dolgozik (7,1%), illetve, az időhiány (3,5%). Az okokra a 26. kérdés vizsgálata ad választ. Arra a kérdésre, hogy a fenntartó vagy intézményvezető kérheti-e az ellenőrzés időpontjának a megváltoztatását a hatóságok 95, 1 %-a igennel válaszolt. Jogosan tehetjük fel azt a kérdést, hogy ha az elkészített ütemtervek folyamatosan változnak, hogyan valósulhat meg az együttes ellenőrzés a társhatóságokkal, illetve a módszertani intézményekkel. (Az új Szmr. 11. § (2) bekezdése előírja, hogy az ütemtervet meg kell küldeni a felügyeleti szervnek, a módszertani intézményeknek, étkeztetés, nappali ellátás és bentlakásos intézmény esetén az ÁNTSZ kistérségi intézetének és egyházi, illetve nem állami fenntartású, tanköteles korú vagy annál fiatalabb fogyatékos személyeket is ellátó ápolást gondozást nyújtó intézmény esetén a megyei, fővárosi főjegyzőnek.)A válaszok alapján elmondható, hogy az ellenőrző hatóságok rugalmasak az intézményekkel szemben. Ahhoz, hogy az ütemterv mégis tartható legyen érdemes átgondolni, hogy az éves ütemtervet valamennyi fenntartó részére év elején küldjék meg.

A kérdőív több kérdése is az ellenőrző hatóság és a módszertani intézmények együttműködését vizsgálta. Arra a kérdésre (6. kérdés), hogy a módszertani intézmény részt vett-e az ellenőrzésben, a megkérdezettek 70,6 %-a válaszolt igennel.

29. sz. ábra Részt vesz – e a módszertan az ellenőrzésen?

A 7. kérdésre adott válasz alapján az összes vizsgált intézmény 76,5 % esetén bevonták a módszertani intézmény munkatársát az ellenőrzésbe.

30. sz. ábra Szociális és Gyámhivatal ellenőrzéseinek hány százalékában vesz részt a módszertani intézmény? (Szociális és Gyámhivatal – balra, Jegyzői hatáskört gyakorló – jobbra) (%)

Az ábrából jól látható, hogy ha a megkérdezett azt válaszolta, hogy csak részben vett részt a módszertan az ellenőrzésben, akkor csak az ellenőrzések nagyon kis százalékban kapcsolódik be. Ebből arra következtethetünk, hogy a hivatalok, illetve a módszertanok között vagy nagyon szoros az együttműködés, vagy egyáltalán nincs. Ha a kérdőívvel

mértük volna a területi eloszlásokat választ kaphattunk volna arról, hogy megyéként eltérő mértékű-e a kapcsolat intenzitása.

A 8. kérdésben az értesítés módját kérdeztük. Közel fele-fele arányban történt kirendelő végzéssel (49,4 %) illetve előzetes értesítéssel (41,2 %) a módszertani intézmények bevonása. (a Ket. 2009. október 1-én hatályba lépett módosítása vélhetően egységesítette az eltérő joggyakorlatot. )

31. sz. ábra Hogyan történik a módszertan bevonása? (%)

Az FSZH válasza szerint előnyben részesíti a módszertan előzetes értesítéssel történő bevonását, bár nem minden esetben tartja szükségesnek.

A megkérdezett hatóságok nemcsak jogszabályi kötelezettségük, hanem meggyőződésük alapján is együttműködnek a módszertani intézményekkel. A 43. kérdésre adott válasz szerint a hatóságok 84,7 %-a szükségesnek tartja a módszertani intézmény bevonását, 65,9 %-uk szakmai szempontokkal indokolta.Az együttes ellenőrzések esetén közel azonos arányban történik a módszertani intézmény megállapításának jegyzőkönyvbe rögzítése (69 válaszból 29) és mellékletként történő csatolása (26 válasz). (A fenntartó a jegyzőkönyvből értesül a feltárt hiányosságokról és annak felszámolásához szükséges intézkedésekről.)Arra a kérdésre (46. kérdés), hogy eltérnek-e a hatóság és a módszertani intézmény ellenőrzés során tett megállapításai 78-an válaszoltak. Az esetek közel a harmadában eltérő megállapításokat tesznek (25,9%). Megoldásként konszenzusra törekszik a hatóság a módszertani intézménnyel.

Arra a kérdésre, hogy a módszertani intézmény megállapításait a fenntartó felé tett intézkedések közül milyen formában veszi figyelembe a hatóság, a megkérdezettek 45,9%-a válaszolt úgy, hogy intézkedés alapja lehet, 16,5 %-a szankció alapjának tekinti (összesen 62,4 %). A válaszadók 29,4 %-a ajánlásként fogalmazza meg azt az intézmények felé. A három válasz az összes válasz 91,8 %-a. Ha a kérdésre adott választ összevetjük azzal, hogy a hatóságok 15,3 %-a nem ismerteti a fenntartóval a módszertani intézmény megállapításait (69 válaszadóból 26) felmerül a kérdés, hogyan fogalmazhatnak meg arra alapozva intézkedéseket.

Az 56. kérdésben ismét rákérdeztünk arra, hogy a hatóságok szükségesnek tartják-e a módszertani intézmények bevonását az ellenőrzésbe.

Erre a kérdésre már csak a megkérdezettek 54, 1 %-a válaszolta, hogy minden esetben szükséges a módszertani intézménnyel történő együttes ellenőrzés. Ugyanakkor a többi hatóság (ÁNTSZ, MÁK) bevonását még ennyire sem tartják szükségesnek.

32. sz. ábra: Szükségesnek látja – e az együttes ellenőrzést a módszertannal? (%)

Két kérdést is feltettünk arra vonatkozóan, hogy a hatóság és a módszertani intézmény között hogyan történik a feladat megosztás az ellenőrzés során. A 9. kérdés nyitott kérdés volt.

A válaszok alapján jellemzően, ha együtt történt is az ellenőrzés, akkor is külön szempontsor szerint.Mindössze a megkérdezett munkatársak 16,5 %-a válaszolta, hogy a feladat megosztásának alapja az volt, hogy a módszertani intézmény a szakmai szempontok szerint ellenőriz, míg a hatóság a jogszabályoknak való megfelelést vizsgálja.

A 10. kérdésben arra kerestük a választ, hogy konkrét szempontokat ki vizsgált, a hatóság illetve a módszertani intézmény vagy jellemzően mindketten vizsgálták.

A megkérdezettek több min fele válaszolta azt, hogy mindketten ellenőrizték a személyi feltételeket (létszám 61,2 % szakképesítés 57,6 %).

A személyi kérdések közül a speciálisabb kérdésekre már csak a válaszadók harmada nyilatkozott úgy, hogy mindketten vizsgálták (munkáltatói felmentés 32,9 %, szakvizsga megléte 40,0%, továbbképzés 37,6%, egyéb létszám 31,8%.).

A tárgyi feltételeket jellemzően (52,9%) szintén mindkét hatóság megvizsgálta. Azt, hogy a tájékoztatás megtörténik, illetve hogyan történik az igénybevételi eljárás többségében szintén mindketten vizsgálták.

Az előgondozás, a gondozás, illetve a mentálhigiénés ellátást vagy mindketten, de inkább jellemzően a módszertani intézmények vizsgálták. Az ellátotti jogok érvényesülését inkább mindkét hatóság vizsgálta.Az alapító okiratokat és az ellátási szerződéseket inkább a hatóság vizsgálta.

33. sz. ábra Hogyan történik a feladatmegosztás a Módszertani Intézménnyel történő közös ellenőrzés során? (Hatóságok szerint az esetek %-ában)

Több következtetést is levonhatunk a válaszokból. Egyrészt jól látható, hogy nincs munkamegosztás a hatóság és a módszertani intézmény között. Ugyanakkor a válaszok alapján kibontakozni látszik az a gyakorlat, hogy a hatóságok inkább a jogszabályi feltételek meglétét vizsgálják, míg a módszertani intézmények a szakmai követelmények megvalósulását. Felmerülhet a kérdés, hogy jogszabályi szinten szüksége-e a hatóságok ellenőrzési feladatát és a módszertani intézmények feladatát pontosan a kompetencia határok megjelölésével megfogalmazni.

A kérdések egy része az ellenőrzés lefolytatásának gyakorlatára kérdezett rá. Arra a kérdésre, hogy az ellenőrzés minden esetben teljes körű a megkérdezettek 87,1 %-a válaszolt igennel. Célvizsgálatra jellemzően csak a feltárt hiányosságok utóellenőrzése érdekében kerül sor.Az ellenőrzések alkalmával jellemzően jegyzőkönyvet készítenek (75,3%). A válaszadók 30,6%-a hivatalos feljegyzést készít. Az ellenőrzések esetén inkább a helyszínen kérnek adatokat (88,2%), tekintik meg az iratokat (84,7%), kérnek tájékoztatást (83,5%). Kisebb arányban történik adatbekérés (63,5%), illetve iratbekérés (55,3%). Előzetes adat-és iratbekérés majd ellenőrzés a helyszínen módszert már csak a megkérdezettek 25 %-a választja.

Az ellenőrzésről 2009. október elsejét megelőzően jellemzően levélben küldtek értesítést (91,8%) a hatóságok, október 1-ét követően a Ket. előírásai ellenére még vannak olyan hivatalok, ahol továbbra is levélben értesítenek végzés helyett (14,1%). Jellemzően az értesítés kiküldésére legalább 5 napnál korábban sor kerül. A hatóságok többsége lehetőséget biztosít az időpont változtatásra (lásd 26. kérdésre adott válasz), annak ellenére, hogy kellő időt biztosítanak a fenntartók részére a felkészülésre. Az ellenőrző hatóságok többségében a fenntartókat értesítik az ellenőrzésről, mégis jellemzően csak részben vagy egyáltalán nem vesznek részt abban. Maguknak a hatóságoknak is csak kevéssel több mint a fele (58,8%) tartja szükségesnek a fenntartói jelenlétet. A jegyzőkönyvre a fenntartó jellemzően annak elkészítése után tehet észrevételt. Ugyanakkor a hatóságok fele nyilatkozott úgy, hogy a fenntartó nem élt ezzel a lehetőséggel.Az ellenőrzés során a hatóságok 96,5 %-a megállapításait jogszabályi hivatkozással is alátámasztja. A hatóságok közel azonos arányban válaszoltak úgy, hogy ajánlásokat is megfogalmaznak a kötelezésen túl (48,2%) illetve, hogy nem (45,9%).A fenntartókkal szemben alkalmazott intézkedések közül a leggyakrabban alkalmazott módszer a felszólítás (78,8%). Egyéb intézkedéseket csak az esetek kis százalékában alkalmaznak.

34. sz. ábra Az ellenőrzést követően alkalmazták – e az alábbi intézkedéseket? (%)

A kérdőívben rákérdeztünk arra, hogy egyet értenek-e az új Szmr-ben szabályozott intézkedésekkel. Itt elsősorban arra lettünk volna kíváncsiak, hogy azon intézkedésekkel egyet értenek-e, melyek alkalmazására korábban nem volt lehetőség (épület egy részének lezárása, új ellátottak felvételének megtiltása). Azonban a válaszadók többsége (67,1%) egységesen valamennyi intézkedés alkalmazásával egyet értett.Rákérdeztünk arra is, hogy saját tapasztalatai alapján milyen intézkedést tartanak a leghatékonyabbnak. Egyetlen intézkedés sem szerepel 15 %-nál magasabb százalékban a válaszok között.

35 .sz. ábra Saját tapasztalatai alapján mely intézkedések a leghatékonyabbak? (%)

Ebből arra lehet következtetni, hogy az ellenőrzést végző hatóságok nem szívesen alkalmaznak szankciókat a fenntartókkal szemben. Arra a kérdésre, hogy miért nem szabott ki még bírságot, jellemzően azt válaszolták, hogy nem volt szükség az alkalmazására (56,5%). Az indokok között szerepelt még, hogy nem tartják célravezetőnek (24,7%) és az, hogy nincs rá irányadó gyakorlat (23,5%). Azok a hatóságok (12), akik kiszabtak bírságot 100.000 Ft-nál nagyobb összegben tették azt..

A válaszok alapján a bírság kiszabására inkább csak a több jogsértést elkövető fenntartóval szemben kerül sor. Összességében azt feltételeznénk, hogy az intézmények/szolgáltatók a jogszabályi követelményeknek megfelelően műkődnek.

A szociális intézmények tárgyi és személyi feltételeinek vizsgálatára vonatkozóan egyetlen kutatást találtam, melynek legfontosabb következtetéseit azzal idézem, hogy a kutatás 10 évvel ezelőtti eredményeket mutat, meglehetősen rossz ellátási feltételekkel rendelkező terület elemzésével.

„A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet a Szociális és Családügyi Minisztérium megbízása alapján felmérést végzett a hajléktalan emberek, valamint az ellátásukra szakosodott intézmények körében. Ennek keretében 150 fő 30 évnél fiatalabb hajléktalan ember, valamint 122 átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény és 51 nappali melegedő adatait vettük fel, valamit 408 embert kérdeztünk meg a hajléktalan szálláshelyek használatára vonatkozóan. Az adatokból megállapítható, hogy a vizsgálatba bevont 122 intézménynek mindössze 12 %- a, azaz 15 intézmény (ami 460 férőhelyet jelent) felel meg mindkét szempontból a jogszabályi előírásoknak. Mindez azt is jelenti, hogy a végleges működési engedéllyel rendelkező intézmények 48%-a ténylegesen nem felel meg az alkalmazotti létszámra vonatkozó előírásoknak, és 54%-ában valójában kisebb az egy férőhelyre jutó alapterület 4 négyzetméternél. ( Az említett adatok súlyosan megkérdőjelezik a működési engedélyek kiadását megelőző eljárások szakszerűségét és tárgyszerűségét is. ).” (Gyuris 2002).

A kérdőív IV. részében feltettük azt a kérdést, hogy milyen problémákkal találkoznak az engedélyező hatóságok. A válaszok alapján valószínűleg jelenleg is több olyan intézmény/ szolgáltató működik, akik nem felelnek meg az összes jogszabályi feltételnek.

36. sz. ábra Mely szolgáltatástípusoknál találkozott a legtöbb problémával? (esetszám)

Az alapszolgáltatások működése során tapasztalat problémák több okra is visszavezethetők. Legkézenfekvőbb ok nyilvánvalóan a vizsgált szolgáltatások nagyobb száma, de ok lehet az új szolgáltatások megjelenése, illetve ezek nem megfelelő feltételrendszere is, finanszírozási nehézségek, illetve a jogszabályok folyamatos változása.

37. sz. ábra Milyen problémákkal találkozott az ellenőrzések során? (említés gyakorisága szerint%)

Az ábrából jól látható, hogy nem szűkíthető le néhány problémára a kérdés. A válaszadók fele egyéb okokat nevezett meg a személyi feltételek, a nyilvántartás, dokumentáció hiányosságai mellett. Az egyéb okok között szerepel például a térítési díjak nem megfelelő megállapítása. Szintén az egyéb kategória tartalmazza azokat a válaszokat, mely szerint a fenntartók nem rendelkeznek kellő jogszabályi ismerettel, ezért nem teljesítik megfelelően a követelményeket.

Megoszlanak a válaszok abban, hogy a hiányosságok felszámolását hogyan ellenőrzik a hatóságok. Következő soros ellenőrzés alkalmával (43, 5%), utóellenőrzéssel a helyszínen (38,8%), dokumentumok bekérésével (48,2%), fenntartói nyilatkozat alapján (51,8%). A válaszok eloszlása közel azonos, mely visszavezethető arra, hogy a jogszabályokban nem található erre nézve szabályozás.Az ellenőrzés során leginkább az intézményvezetőtől és a fenntartótól kérnek tájékoztatást.

Az ellenőrzést jellemzően egy (55,3 %), de legfeljebb két fő végzi (23,5%).

A válaszadók több mint fele nyilatkozott úgy, hogy nincs elég idő az alapos vizsgálat elvégzésére (51,8%). Indokként az osztott munkakört jelölték meg. Az ellenőrzés időtartamát tekintve jellemzően egy nap (74,1 %) szükséges a helyszíni ellenőrzéshez

A válaszadók közel negyede a teljes vizsgálat lefolytatására 5 napnál többet fordít. Ha összevetjük a választ azzal a válasszal, hogy az ellenőrzéseket jellemzően a helyszínen végzik vélhetően a jegyzőkönyvek készítése vesz jelentősebb időt igénybe.

A válaszadók többsége (78,8 %) használ szempontsort, ebből 54,1 % használja az FSZH által készített útmutatót.

A 60. kérdésben likert skálával vizsgáltuk azt, hogy az ellenőrző hatóságok tapasztalatai alapján a fenntartók által nyújtott szolgáltatások színvonala emelkedett vagy sem.

38. sz. ábra:Az ellenőrzést követően a szolgáltatások színvonala emelkedett (%)(Ahol az egy az egyáltalán nem ért egyet, a hat a teljesen egyetért értéket jelenti)

A válaszok alapján a színvonal minden típusú fenntartónál emelkedett, de inkább kisebb mértékben.

Az 59. kérdésben azt vizsgáltuk, hogy a munkatársak szükségesnek tartanak-e egységes képzés kidolgozását az ellenőrzések hatékonysága érdekében. A válaszadók 92,8 %-a vélekedik úgy, hogy segítené munkájukat. Ezzel összefüggésben arra is rákérdeztünk, hogy elégségesnek tartják-e az ellenőrzés szabályanyagát. A válaszadók 70 %-a nem tartja annak.

Arra a kérdésre (IV kérdőív 4. kérdés), hogy szükséges-e egységes eljárási gyakorlat, megoszlanak a vélemények, már csak a válaszadók 53,8%-a tartja szükségesnek.

A válaszok alapján nem rajzolódik ki egységes álláspont abban a tekintetben, hogy esetlegesen egy központi hatóság irányítása alatt egységes ellenőrzési gyakorlat bevezetését szükségesnek tartanák, vagy inkább szeretnék a hatóságok saját szempontjaik szerint az ellenőrzési feladataikat elvégezni.

Összegzés

A leglényegesebb megállapításaink a következők:

- Az önkormányzatnál dolgozó munkatársak az engedélyezéssel és ellenőrzéssel kapcsolatos feladataikat többségében kapcsolt munkakörben végzik. A munkájukhoz szükséges tárgyi feltételek kevésbé biztosítottak, mint a szociális és gyámhivatalok esetében. Mivel jellemzően egy fő végzi a feladatot, esetükben fontos szerepe lenne a képzéseknek és az államigazgatási hivataloktól kapott segítségnek. Egyik hatóság esetében sem jellemző a munkaerő vándorlás és mindkettőnél hasonló arányban foglalkoztatnak szakképzett munkaerőt.

- Az elektronikus ügyintézés terén a szociális és gyámhivatalok inkább megvalósították a jogszabályi követelményeket, mint a városi jegyzők, és ezzel összefüggésben jobban preferálják az egyes eljárások elektronikussá tételét. Ugyanakkor mindkét hatósági típus bizonytalan az elektronikus eljárással kapcsolatosan.

- Az engedélyezési eljárás szabályozásával kapcsolatban általános elvárásnak és kívánalomnak tekinthető az eljáró hatóságok azon igénye, hogy a jogszabályi módosításokat követően egységesebb, gyorsabb, kiszámíthatóbb legyen az eljárás, megfelelve ezzel – a fenntartók, szolgáltatók, illetőleg az szolgáltatást igénybe vevő ellátottak szempontjából is rendkívül fontos – jogbiztonság elvének.

- Egységes a vélekedés, hogy az engedélyezési eljárás egyszerűsítését, gyorsítását az elektronizálás magasabb szintje (is) jelentheti, amelynek feltétele azonban egyrészt a tárgyi és személyi feltételrendszer javítása, másrészt a jogszabályi környezet megfelelő módosítása. A felmérésben megkérdezettek tekintélyes részének véleménye szerint az elektronikus eljárás bevezetésének technikai feltételei sem az engedélyező hatóságok, sem pedig a fenntartók esetében nem állnak fenn, továbbá jelentős százalékuk véli úgy, hogy a feltételek csak részben biztosítottak.

- Az elektronikus eljárásra való áttérés alapjai, a résztvevő fogadókészsége a jelenlegi rendszerben és gyakorlatban is megvannak, azonban a teljes áttéréshez tekintélyes fejlesztésekre lenne szükség. Ennek legfontosabb előfeltételének az eljárások egységesítése, az átláthatóbb, stabilabb jogi szabályozás tekinthető.

- Mindkét hatóságra jellemző, hogy a fenntartókat rugalmasan kezeli. Nincs különbség abban, hogy milyen szankciókat alkalmaznak, csak a bírság kiszabása tekintetében. Bírságot jellemzően az FSZH, illetve kisebb mértékben a szociális és gyámhivatalok szabják ki. A hatóságok mind a korábban alkalmazott, mind pedig az új intézkedésekkel egyetértenek, mégis a gyakorlatban inkább a fenntartók felszólítását és utóellenőrzését alkalmazzák a hiányosságok felszámolása érdekében.

- Szintén nem mutatható ki különbség a módszertani intézményekkel történő együttműködés terén. Összességében elmondható, hogy fontosnak tartják a módszertani intézmények ellenőrzésbe történő bevonását. Tőlük a szakmai munka ellenőrzését várják. Jelenleg nincs munkamegosztás közöttük, sok az átfedés az ellenőrzésben.

- Az ellenőrzések alapján a hatóságok továbbra is tapasztalnak hiányosságokat jellemzően az alapszolgáltatások esetében. A jogszabályok nem kellő ismerete miatt főleg az eljárások és a dokumentációs rend, a nem megfelelő adminisztrációt nevezik meg hibaként. A személyi feltételek nem megfelelő biztosítása is probléma. A hiányosságok oka lehet a vizsgált szolgáltatások nagyobb száma, de ok lehet az új szolgáltatások megjelenése, illetve ezek nem megfelelő feltételrendszere, finanszírozási nehézségek, illetve a jogszabályok folyamatos változása is.

- A hatóságok nagyobb jogbiztonságot várnának, a munkájuk segítéseként fontosnak tartják a szakmai anyagok megjelentetését (jelenleg a gyakorlatban főleg az FSZH anyagait használják), illetve fórumok, képzések tartását, de a válaszok alapján nem olyan egyértelmű, hogy szeretnék, ha a munkájukat direkt módon irányítanák.

Készítette:

dr. Krizsai Anita és dr. Himics Péter

Felhasznált irodalom

GYURIS Tamás (2002): Hajléktalanellátás 2001-2002.,Kapocs, I. 1. sz. június

A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények országos nyilvántartása (szociális regiszter) www.afsz.hu

Jogszabályi források

A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat-és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet

A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről szóló 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet

A szociális szolgáltatók és intézmények működésének engedélyezéséről és ellenőrzéséről szóló 321/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény

ezzel megerősítve azt az általános részben többször megfogalmazott véleményt, amely szerint az engedélyező hatóságok ellenőrzési feladataikhoz előszeretettel használják a Foglalkozatási és Szociális Hivatal által kidolgozott és honlapján közzétett ellenőrzési szempontsorokat, jegyzőkönyv- és feljegyzésmintákat