1

Varga Csaba

Új elmélet a régi paradigma határán

(Tézisek Vitányi Iván: Új társadalom - új szemlélet című könyvéről)

Csendes fejhajtással kell kezdenünk. Vitányi Iván - túl a nyolcvanadik életévén - képes volt új

és részben integrált elméletet alkotni és publikálni, s ez az elismerés független attól, hogy

magam alapvetően más elmélethipotézist képviselek. A szerző - az elmúlt ötven-hetven év

iszonyatos, korlátozott szellemi dogmái ellenére - képes volt részben nyitni az új tudomány új

felfogásai felé, s ez a méltatás független attól, hogy a szellemi nyitást nem tartom

elégségesnek. Fejhajtással azért is, mert gondolkodóként nem távolodott el eddigi értékeitől, s

ez szintén független attól, hogy magam nem osztom mind az általa vállalt értékeket.

1. Vitányi Ivánt magam régóta úgy tartom számon, mint a huszadik század befejező

harmadában a Valóság-nemzedék1egyik hangadó tagját. A Kádár-rendszer folyamatos

valósághamisításával szemben a tényleges valóság kutatását ösztönözték, ám a

hatalmi-uralmi rendszer alapvető kérdéseit nem, vagy csak áttételesen vethették fel. Ez

a szellemi nemzedék kettős szerepet töltött be: nem fordult szembe ugyan a Kádár-

rendszerrel, de folyamatosan kritizálta és tágította a "létező szocializmus" szellemi

határait. A nemzedék tagjai három évtizeden keresztül vezető hazai gondolkodók

voltak, egyrészt folyamatosan szembenálltak a rendszer dogmatikus (sztálinista

marxista) gondolkodóival, miközben a hetvenes-nyolcvanas években már egyetemi

tanszékek, állami kutatóintézetek vezetői lettek. A nemzedék tagjai ugyanakkor - noha

itthon viszonylag fontos könyveket publikáltak - zömében adósok maradtak alapvető

és maradandó művekkel.

2. Ha őszinte akarok lenni, a Valóság-nemzedéktől azt vártam, hogy a rendszerváltás

után átfogó kritikát-önkritikát ír a Kádár-rendszerről, vagy tágabban a kelet-európai

szocializmusról. Ez azonban láthatóan elmaradt. (Részben kivételt jelentenek például

Huszár Tibor történelemszociológiai tényfeltárásai.) Ugyanakkor magam sem vártam,

hogy ennek a nemzedéknek bármelyik tagjai is képes lesz - az elmúlt hetven-nyolcvan

2

év személyes tapasztalatát is felhasználva - új elméleti eredményekkel vagy új

jövőképpel előrukkolni. Már azért sem vártam, mert ez a nemzedék a Kádár-rendszer

végére jórészt beleszürkült-belefáradt a rendszer vegetálásába, s új szellemi

pozíciókat, új gondolati horizontokat már nem tudtak felépíteni. A rendszer egykori

bírálói szükségképpen a kritizált rendszer és az általuk kötött kompromisszumok

foglyai maradtak, miközben a világ tudománya - szociológiában, pszichológiában, stb.

- új és új paradigmaváltásokat vitt végbe. Ezért is meglepetés Vitányi új könyve.

3. Vitányi Iván új elmélete társadalomelmélet, amely lényegét tekintve

transzdiszciplináris elmélet. Kiindulópontja példaértékű: ha az emberi civilizáció és

kultúra új világállapotot hozott létre, akkor egy gondolkodó nem tehet mást, mint hogy

az új világállapot vizsgálatára új társadalom- vagy világszemléletet dolgoz ki. Más

kérdés ugyanakkor, hogy elméleti óvatossága mennyire jogos és helytálló, hiszen az új

szemlélet szükségességének bejelentése mellett megjegyzi, hogy szeretné megőrizni

előző korszakok szemlelétének időtálló eredményeit. Csakhogy ma egyáltalán nem

tisztázott, hogy mi is az időtálló eredmény. (A megőrzés hangsúlyozása a személyes

szellemi-elméleti kontinuitás megtartása érdekében érthető, ám nem mindig a szerves

szellemi életút konstruálása a megfelelő magatartás.)

4. Az új társadalomelmélet tulajdonképpen új történelemelmélet, amely a jelent úgy

definiálja, hogy két világállapot határán élünk, amelyet nevezhetünk első és második

modernizáció, vagy Vitányi Iván szerint másod- és harmadfokú társadalmi állapot

határának. Az új világállapot megragadását és pontos elemzését erre a két fogalomra

(másod- és harmadfokú társadalmi állapot) építi. A kérdés természetesen az, amivel

minden gondolkodónak szembe kell nézni, hogy egyrészt az új világállapot lényege

társadalomállapot-e, másrészt a társadalmi harmadfokúság megfelelő

transzdiszciplináris jelző-e. (Ha például nem csak Európában gondolkodunk, akkor

inkább sokadik világállapot van, amely nem is egyértelműen ilyen lineáris

állapotváltó-pályaként fogalmazható meg.)

5. Vitányi szerint az első fokon az egyén azonos a közösséggel, másodfokon az egyén

leszakad a közösségtől, autonómiát nyer, de elidegenedik a társadalomban,

harmadfokon viszont az autonóm egyének tudatosan szerveződnek magasabb típusú,

minőség- és értékorientált közösségekké. (A szakrális társadalmakban az egyén nem a

közösséggel azonos, és helyzete később sem csak a közösségen belüli autonómiával

jellemezhető.) Az első fok szerinte így egydimenziós társadalmi tér, a második

többdimenziós szerkezet és a harmadik fok viszont a dimenziók többdimenziós

3

rendszereként jön létre. Ezzel a logikai-elméleti modellel részben egyetértek, hiszen

magam az új globális világtársadalmat transznacionális ötdimenziós (vagy

sokdimenziós) hipertérnek2 nevezem. Ám az alapvető kritikai megjegyzésem: előbb

felhívom a figyelmet arra, hogy a harmadfokú közösségek feltételeként maga Vitányi

is úgy fogalmaz: tudatosan szerveződnek. A jövő kulcsa ugyanis a személyes és

kollektív tudat.

6. Az első alapvető kritikai megjegyzés. Az előbbi gondolatot folytatva korlátozottnak

érzem Vitányi elméleti-logikai modelljét. A recenzió címe sem véletlen: új elmélet a

régi paradigma határán. Az utóbbi kétszáz évben a modern tudomány egyre

sarkosabban, egyre dogmatikusabban leszűkítette a valóság fogalmát a megfogható,

anyagi, racionális, kísérletileg igazolható valóságdimenzióra. Ez a régi paradigma. A

katartikus az, hogy egyes természettudományok, különösen a kvantumfizika ezt a

valóságképet már jórészt átformálták, ám a társadalomtudományok viszont még

beleégetődtek az "objektív valóság� dogma sütőjébe. Holott az senki előtt nem

vitatott, hogy a társadalom valósága - finoman fogalmazva - egyszerre racionális és

racionalitáson túli valóság. Vitányi Iván új társadalomelmélete viszont ezt a régi

paradigmát sehol nem lépi át. Elmegy ugyan a paradigma határáig, hiszen már a

társadalom termodinamikájáról beszél, és a dinamikus osztályok határvonalait

értelmezi.

7. A határátlépésre egyetlen kivétel van a könyvben. A szerző váratlanul Hamvas Bélára

hivatkozik, aki szerint akkor jön létre igazi közösség, ha a középpontot valamennyien

Istenbe helyezzük. Ezt Vitányi nagyon mély és fontos gondolatnak minősíti, majd

érthetetlen módon úgy folytatja, hogy Isten személyét szimbolikusan értelmezve a

közösség fogalmával azonosíthatjuk. Szerinte a transzcendens kifejezés nem azt

jelenti, hogy valamilyen természetfeletti erőről, s hatalomról van szó, hanem csak

"éppen az ember hatalmát haladják túl". (Nem hiszem el neki, hogy nem tudja: ez az

elméleti "bukfenc" hamis. Már azért sem hihetem, mert Vitányi Iván 1943-ban a

Sárospataki Református Kollégiumban érettségizett.) Ez persze lehetne csak egy

mellékes érzelmi-gondolati tévedés, ám lényegesen többről, messzebbre vezető,

elméleti zsákutcáról van szó. Furcsa módon azt feltételezi, hogy a "transzcendencia

nem más, mint a közösség álneve, a közösségi viszonyok összessége", ami egyébként

nagyon félrevezető-félreérthető megfogalmazás, hiszen a transzcendens valóság nem

természeti, nem anyagi, sőt nem is valamilyen közösségi vagy szellemi

4

valóságdimenzió. Ám az viszont igazolható feltevés, hogy minden közösség egyszerre

valóságos és nem-valóságos (tehát transzcendens) közösség és közösségi tudat.

8. Az új világállapot nem pusztán anyagi-fizikai valóság. És nem csak abban más, hogy

az új világállapot magasabb rendű (ahogy Vitányi felismeri: harmadfokú) valóság. Az

új világállapot - az új tudomány felismerései szerint - valóban ötdimenziós hipertér.

Vegyük észre azonban, hogy ez eddig is így volt, csak most válik újra világossá. A

sokdimenziósság azt jelenti, hogy az egyik valóságdimenzió a racionális-anyagi-

intézményi valóság, a másik dimenzió a kollektív (univerzális, kontinentális, nemzeti,

lokális) tudatállapotok valósága, s szintén újabb dimenzió a magasabb rangú kozmikus

intelligencia, a transzcendens, vagy a szakrális valóság. Az új világállapot is

egyszerre új racionális valóság, új kollektív (vagy: univerzális) tudat és új kapcsolat a

transzcendens világgal. Ha tehát valaki ma átfogó elméletre törekszik, nem teheti meg,

hogy az elmélet vizsgálati tárgyát lefokozza, leszűkíti az első dimenzióra. Külön

érdekesség, hogy ez az új világállapot szerintem földi valóságként is kibővült: az első

és a második természeti valóság mellett létrejön az első univerzális virtuális valóság,

amely önmagában sem vizsgálható a hagyományos tudomány módszereivel.

9. Vitányi könyve tematikájába felveszi az új világállapot jellemzését ellátni akaró új

fogalmakat: globalizáció, posztmodern, információs társadalom, vagy hálózati

társadalom. Az általa kifejtett globalizációelméletben nincs új mozzanat, egyfelől a

dolgok számosságának növekedését és a folyamatok körbezárulását, zárt rendszerré

(világfaluvá) válását hangsúlyozza. Még azt a különbségtételt sem teszi meg, hogy ez

az új zárt rendszer önmagában még mindig sokkal nyitottabb, mint az eddigi

világhatalmak vagy az alávetett világok sokkal zártabb rendszere. Egészen meglepő,

hogy a globalizáció párját, a lokalizációt nem elemzi, s nem vizsgálja az új globlokális

világállapotot. A veszélyek közül sokadszor és joggal emeli ki, hogy a világ húsz

százalékának kezében van a gazdasági források és javak nyolcvan százaléka, ám arra

már nem tér ki, hogy mi van akkor, mint ami most globálisan végbemegy, hogy a

gazdasági javakkal egyenértékűvé válnak a tudás- és kulturális javak. Okkal

demonstrálja, hogy az új globális világállapotban elmarad a szellemi megújulás, ám

nem tekinti át, hogy a posztnormál új tudomány milyen tartalmi paradigmaváltást

hoz. (Ennek oka éppen az, hogy Vitányi elmélete marad a normál-tudományon belül, s

már nem akar - nem tud? - átlépni a posztnormál-tudományba.)

10. A másik alapvető kritikai megjegyzésem nem tartozik szorosan a könyv tárgyához. Az

1956 utáni nemzedékek egyik közös jellemzője, hogy a politikát felértékeli, a politikai

5

dimenziót felnagyítja. Ez egyfelől érthető, hiszen a Kádár-rendszerben (és talán azóta

is) nem volt autonóm, szabad gazdasági, szellemi, vagy civil valóságtér. Másfelől nem

érthető, hogy a nemzedékek vezetői tudósai, művészei - elég kevés kivétellel -

folyamatosan politikai szerepre, kormányzati funkciókra vágytak. Már-már beteges

politikai vonzalom tombolt és ez gyakran ma is folytatódik. (Most arról nem érdemes

beszélni, hogy egy vezető gondolkodó miért vállal képviselőséget, pártideológusi

szerepet, hiszen a kétségbeejtően kevés életidő a gondolkodói feladatok elvégzésére is

elégtelen.) Ennek az elméleti könyvnek a bevezetőjét meglepő módon az aktuális

kormányfő írta. Evvel egyáltalán nem értek egyet, ám ne legyen félreéretés: teljesen

mindegy, hogy ki ez a politikus, mindegy, hogy milyen hatalmi szerepet lát el. Nekem

az a bajom, hogy egy elméleti munkát nem hitelesíthet egy politikus, s viszont azt sem

pártolom, ha politikus könyvének előszavát tudós vagy művész írja. (A tudomány, a

gondolkodás függetlenségét megőrzendő értéknek tartom.) És egyáltalán az új

világállapotban a politika változatlan felértékelése indokolatlan, ráadásul az országok

többségében már lezajlott a politika dokonstrukciója.

11. Az új világállapot se baloldali, se jobboldali. A tudomány - szemben a politikai

ideológiákkal - nem konzervatív, nem liberális és nem szociáldemokrata. Ehhez képest

Vitányi Iván a következőket írja: "Előre kívánom bocsátani, hogy a politikai

eszmények világát a szociáldemokrácia szempontjából közelítem meg. Kérem, hogy

aki kezébe veszi e könyvet, tekintse ezt a szerző "fizikai" adottságának.- Szerintem

egy tudós ne egyetlen politikai eszmény szempontjából vizsgálja még a politikai

valóságot sem. A szerző éppen abban mutasson példát, hogy személyes politikai

elkötelezettsége ellenére minden politikai filozófia szempontjából - vagy minden

politikai nézetrendszer felett - képes elemezni. Egyébként a Vitányi által felvázolt új

demokratikus világrend - ha maradunk az emberiség második természeti valóságában -

a részvételi-konszenzusos demokrácia és az igazságos társadalom. Ez általános

célkitűzésként elfogadható. A részvételi demokrácia azonban nem csak

szociáldemokrata eszme. Ennek ma egyaránt vannak liberális, konzervatív és

szociáldemokrata hívei - és ellenfelei is. (Vitányi erőtlen a részvételi demokrácia-

modell felvázolásában, szóba sem hozza a digitális államot, az e-parlamentet vagy az

e-demokráciát.)

12. Arra a kérdésre, hogy az új demokratikus világrend hogyan valósulhat meg, Vitányi

Iván már kevés újat, kevés meggyőzőt tud mondani. A válasza alcímek alá tömörítve

így hangzik: több demokrácia, több szocializmus, gazdaság és társadalom

6

szimmetriája, több liberalizmus, több konzervativizmus és hagyománytisztelet. Ezek

majdnem mind régi programok és jelszavak, ám védelmére illik elmondanom, hogy a

régi jelszavak mögött sok fontos követelést rejt el, ám ez globális vagy magyar

programként csak töredékes. Abban igaza van, hogy erős, civil, participatív

demokrácia kellene - ez azonban nemcsak több, hanem gyökeresen más demokrácia is.

Több szocializmuson elsősorban nagyobb egyenlőséget ért, ám ez régóta nem csak

szocialista-szociáldemokrata program - és ez sokkal radikálisabb változásokat hoz,

mint azt Vitányi feltételezi. Nem nagyon mond kiérlelt alternatívát sem a

pénzközpontú kapitalizmussal, sem az információs posztkapitalizmussal szemben - az

ezzel kapcsolatos új felfogásokat sem ismerteti. A több liberalizmuson főként a saját

szabadság mellett a másik szabadságának az elfogadását érti - erre bólinthatunk, de a

probléma nem oldódik meg az elismeréssel, hiányzik az elismerés mellett a különböző

együttműködési technikák kidolgozása és bevezetése. Nem több, hanem más

liberalizmus kellene. A konzervativizmus pedig nem egyszerűsíthető le a

hagyománytiszteletre.

13. A jövő társadalmi feltételei közül hármat emel ki: új, erős közösségek, erős civil

társadalom és több kultúra. És mindezt Németh László minőség forradalma

programjának jegyében képzeli el. Úgy általában ez rendben is lenne. Egyetértek azzal

a felvetéssel, hogy ma a kvantitatív mennyiségi racionalizmust felváltja a minőség, a

kvalitás világa, csakhogy a kvalitatív program már nemcsak a racionalizmus

minőségivé tétele. Németh László minőség forradalom eszménye pedig eredetileg is

meghaladta Vitányi jelenlegi programját, messzebbre nézett és olykor messzebbre

látott. Ha a minőség valóban az újmodern társadalom, gazdaság és kultúra alapértéke,

akkor tudnunk kellene, hogy ez a minőség mivel több és mivel másabb a jelenlegi

minőségtelenségnél, s végül a minőségi gondolkodás régen (és ma is) nem az

anyagelvű racionális gondolkodás volt és lesz. Magam kész vagyok az új programot

szimbolikusan a minőség forradalmának is nevezni, ám a szimbolikus

programhirdetést Vitányinak nem sikerült tényleges programmá formálnia. Nem is

vázolja fel az emberiség új gondolkodási modelljeit, nem értelmezi az elindult

paradigmaváltásokat, nem ismerteti az elmúlt évtizedek gazdasági-társadalmi vagy

kulturális kísérleteit. (Magam az új program címének a tudás- és tudatközpontú

civilizáció és kultúra címet adtam.)

7

Ez a könyv Vitányi legjobb könyve. Valóban hoz új elméleti eredményeket. Magyarországon

ez az egyik példamutató gondolati nyitás, ám jobb lett volna, hogy több szellemi és ideológiai

korlátot lép át. Bízunk benne, hogy lesz még ideje és módja az elmélet továbbépítésére.

(2007)

Jegyzet

1 A nemzedék a Valóság című folyóiratról kaphatja nevét. Vitányi Iván 1964-tõl 1972-ig a

Valóság című folyóirat szerkesztőségének volt a tagja, ahol rovatvezetőként dolgozott, de

1972 után sem szakadt el a folyóirattól. Ez a folyóirat volt sokáig a Kádár-rendszer szinte

egyetlen kritikai szellemi fóruma volt.

2 Varga Csaba: A globalizáció metaelmélete (in. Varga Csaba: A metaelmélet gyönyörűsége,

Kairosz, 2008)