véget ért az országos nemzetiségi úttörőfesztivál kÉpernyŐ … · 2017-02-03 · 1984....

1
1984. április 10-, kedd Véget ért az országos nemzetiségi úttörőfesztivál Békéscsabán síikért érdemelnek dicsére- tet. A bratislavai együttes fellépéséről, bravúros tech- nikai tudásáról is csak a lel- kesedés hangján szólhatok. A román nemzetiség hagyo- mányait a méhkerékiek mu- tatták be a legszebben, vé- gül a délszlávok közül, hadd emeljem ki a felső-szentmár- toni kórus és zenekar telje- sítményét .. . * * * Aztán félhomály lett a zsúfolásig telt nagyteremben, s színpadra lépett a vendég- látó város Rábai Úttörő Együttese ... A külföldi cso- portok közül először egy NDK-ból érkezett zenekar mutatkozott be, hangulatos gyermekdalokkal. Szívesen hallgattuk a körösapátiak énekét, majd az ezt követő kedves bábjelenetet . . . Megyénket a méhkeréki táncosok képviselték a gá- la első részében. A gála szünetében elbe- szélgettünk volna néhány fesztiválra érkezett gyerek- kel, ám fesztelen viselkedé- sük, lelkes készülődésük a fellépésre egyaránt bizonyí- totta: itthon érezték magu- kat Békéscsabán. Minek hát ide a szó? Inkább visszaül- tünk a helyünkre, s vártuk a hangulatos, jól megszer- kesztett előadás második ré- szét . . . Nagy Agnes Koto: Ka/.t'kas Lrts/lO Ez a hatodik országos nemzetiségi úttörőfesztivál a rendezőknek sokáig bizonyá- ra arról lesz emlékezetes, hogy az utolsó percig aggód- niuk kellett. fogadóképes lesz-e n békéscsabai Kulieh Gyula Ifjúsági és Úttörőhöz nagyterme? A felújítás vé- gül is'— úgy, ahogy — be- fejeződött, s így április 2-án Fekete Jánosné megnyitó beszédét tartja. délután szokásos helyén nyílhatott meg az országos seregszemle. ,.A fesztivál fontos fóru- ma, műhelye a nemzetiségi kultúra megnyilvánulásá- nak. Annak a törekvésnek egyik kifejezője, hogy az ifjú nemzedék számára élő. alkotó- módon biztosítsuk a nemzetiségek kulturális kincsének ápolását, kifejez- ve egyben a generációk kö- zötti ' folytonosságot is". Mindezt Fekete Jánosné, a városi tanács elnökhelyette- se fogalmazta meg ünnepi beszédében. A program va- lóban e nemes célkitűzés je- gyében zajlott három napon át. Az első délutánon a , né- met és a román nemzetiség ifjú képviselői mutatkoztak be. a másikon pedig a dél- szláv és a szlovák nemzeti- ségi csoportok léptek szín- padra. Műsoruknak szép számmal akadt nézője: hi- szen a fesztivál éppen fel nem lépő részvevőin kívül, a város • folklórkedvelő la- kossága is figyelemmel kí- sérte a délutáni bemutató- kat. Ha éppen szünet volt, ak- J<or is akadt látnivaló, mert mint Fekete Jánosné mond- ta megnyitójában a részve- vő pajtásoknak: „Szép ha- gyománya a fesztiválnak, hogy minden alkalommal egy-egy nemzetiség tárgyi kultúrájába is bepillantást kaptok ..." S valóban, a ta- tai német nemzetiségi mú- zeum gazdag anyagot muta- tott be „Vannak városok, közsé- gek, ahonnan vissza-vissza- térnek a csoportok, új ta- gokkal gyarapodva, meg- újulva, továbbfejlesztve mű- vészeti tevékenységüket és őrizve a városunkhoz, a fesz- tiválhoz kötődésüket" idézhetnénk ismét a meg- nyitó szavakat, mikor a fesz- tivál egyéb, kulturális prog- ramjaira emlékezünk. Sokan már ismerősként üdvözölték egymást megérkezésükkor. Aztán az ismerkedési esten, a közös programokon új ba- rátságok szövődtek, s a ta- vasz jegyében megrendezett játszóházra — szerdán délT előtt — már igazi összeszo- kott kis társaságnak tűnt a fesztiválra érkezett több mint 300 gyerek. A legnépszerűbb elfoglalt- ság a labdarúgás volt. Ne- mezből. szappanos víz segít- ségével készültek a labdák, némi ügyesség és nagv-nagy kitartás eredményeként. S hogy oda is Jutott a szappa- nos vízből, ahová nem kel- lett volna? Hogy „fülig" ha- bosak voltak a kis alkotók? Ki figyelt oda? De készült ott papírból nyuszi és kiscsibe, társaság- nak ott voltak a raffiaálla- tok . . . Aki inkább a tojás- festés mellett döntött, arra is lehetőség nyílt, s hogy le- gyen mibe rakni, filctarisz- nvát készítettek hozzá . . . * * * Amíg a gyerekek a ját- szóházban foglalatoskodtak, a csoportok vezetői is útrava- lót kaptak, mert az előző napok bemutatóit zsűri is fi- gyelemmel kísérte. A dél- szláv szövetség részéről Bo- ros Józsefné. a német szö- vetségtől Kiinger Lőrinc, a szlovák szövetség részéről Medvegy András, a román szövetségtől Sztán Péter, az úttörőközpont képviseleté- ben F. Tóth Mária, a Nép- művelési Intézet képvisele- tében pedig Eredics Gábor nézte végig a produkciókat. Keszler Máriát — immár ha- gyományosan — a zsűri el- nökeként láttuk ismét vi- szont. A csoportvezetők és a zsűritagok e délelőtt ren- deztek tanácskozást. Aztán véget ért ez is, és lassan elérkezett az utolsó, nagy ünnepi esemény, a gá- la ideje. A kezdés előtt volt néhány percünk arra, hogy elbeszélgessünk Keszler Má- riával az eddigi fesztiválok tapasztalatairól. — A korábbi évekhez ké- pest nagy fejlődést figyel- hettünk meg, amely a mű- vészi színvonalban, s a vise- letek újraélesztésében egy- aránt tapasztalható — mond- ta.—. Előtérbe került a gyer- mekek számára oly fontos játék. Az éneklésről is csak jót mondhatok, örömünkre, különböző művészeti ágak- kal — bábozás, mese — gaz- dagodott a fesztivál, ame- lyek az anyanyelvi kultúra ápolásának fontos területei. A zsűri elnöke, aki nyug- díjba vonulása előtt a Nép- művelési Intézet munkatár- sa volt, a különösen kiemel- kedő produkciókról is szólt: — A német nemzetiségiek közül a véméndi táncosok játékos előadásmódját és stílusos népviseletét emel- ném ki. A szlovák nemze- tiség képviseletében jöttek el a püspökhatvaniak, akik gondos színpadi megjelené- KÉPERNYŐ Buják, Hajós, Öriszentpéter . . . Majd egy hét után sem fe- lejtem a Nógrád, Bács-Kiskun és Vas megyei falukat. Akkor nyomban pedig, mikor a múlt szerdán, éjjel 11-kor véget ért az ünnépi adás, csak egyetlen szó jutott az eszerpbe: üdeség. É^ olyan is volt a műsor, akár a tavasz maga, vagy egy fi- nom, csupa friss hozzávalókból készített kiadós étel. De egy jó lakodalomnak is mondhatnám, ezt az április 4-i Jó napot — Jó estét, Magyarország! című műsort, mely ebéd utántól kivilágos kivirradatig, azaz tévés időt nézve, záróráig tartott. Ünnepre készült, de nem előre, s így az élő adás minden esetlegességét — varázsát és buktatóit — bekalkulálva. A varázsa dominált, s ennél nagyobb dicséret nem kell. Bár alig lehet elképzelni, hogy az érintetteken kívül mások is mintegy 10 órát a készülék mellett töltöttéit, a „részidősök” is teljes élményt kaptak. Külön jól jött ki, hogy a nap sport- műsorát — a török—magyar meccset — is bele lehetett ol- vasztani, a nagy arányú győzelem már csak ráadás volt, igaz, nem akármilyen. Jó ötlet: a fórum. Az országos diskurzusa három helyszínről, amelyen felelős vezetők vettek részt az egészségügy, a belkereskedelem, a közlekedés és a mezőgaz- daság részéről. És a bemutatkozás, meg az esti kedves-játé - kos műsor, melyben a fellépő művészek maguk is élvezték a produkciót, annak ellenére is, hogy már ők is elszoktak hiszen oly ritka — az élő adástól. Pedig a siker titka, az egészre vonatkoztatva is pont ez volt. Az elsuhanó, az egy- szeri pillanat, maga az élet természetessége. Hogy ebben mennyi előzetes munka, jó szervezés, nagy adag helyszíni odafigyelés, s állandó'összehangolás volt. azt igazán a műsor gazdái tudják. Mi „csak” élveztük, olyan önfeledten, mintha magunk is szereplői lettünk volna. Talán azok is voltunk, együtt, egész Magyarország. S ez különösen illett felszabadu- lásunk ünnepéhez, ezért is olyan jó érzés, hogy így összeho- zott bennünket, mint egy óriási nagy családot a tévé. Alfred Hitchcock neve nem ismeretlen a magyar moziked- velő közönség körében. Tavaly épp a Manderley-ház asszonya című filmjét mutatták be — több évtized után — újból a mozikban. Aki olvasta Daphne Du Maurier regényét a harmincas évek végének nagy bestsellerét —, esetleg látta is annak idején a belőle készült filmet, az talán még nagyobb várakozással ült be, mint aki csak egy Hitchcock-filmre vál - tott jegyet. Vajon a történet feszültsége, a sorozatos baljós dolgok, az egész fenyegető légkör, annyi év után is érezhető még? A hatás a régi-e? Az volt, négy évtized után is. pedig az említett, múltat kereső odafigyelés nem a legjobb nézési módszer, akadálya lehet az élménynek. De itt szó sem volt erről. Más azonban egy sorozat, az életműből történt váloga- tás, mások a veszélyei; bár összképet nyújt, de pont ezért nem tudja kielégíteni a fölfokozott várakozást. Nem is tud- hatja, mert gyengébb művek keverednek a kiválóakkal. Ez utóbbit képviselte a Madarak, ez a méltán világhíres alkotás, mely az előbb említett írónő novellájából készült, s a fenye- getés, fenyegetettség iskolapéldája. S milyen fokozatosan fel- építve éri el a hatást, hogy válik egyre komorabbá a szóra- koztatónak induló szerelmi történet, és lesz csupa titokzatos- ság, melyre végül sem derül fény. Miért a madarak szinte tudatos támadása az emberek ellen? S ettől válik olyanná az egész, mint egy természeti csapás, tűnik oly.ok nélkülinek, akár a rossz sors, amikor rászakad az emberre. S ha már a Madarak-at említettem, érdekes volt a kései vetítés időpontjának bekonferálása, ugyanis azzal végződött, hogy a gyengébb idegzetűek talán jobb lenne, ha meg sem néznék. Nos, aki a borzalom ezt indokoló fajtáját várta, vagy megkönnyebbült, vagy rosszul járt. Annál inkább megkapta ugyanazon nap este 8 órakor a Nagyúri mesterség című má- sodik világháborús kémtörténetben előforduló kínzások so- rán. Megérne egy külön elemzést: miért? Egy biztos; a sok és rgjtenetes kegyetlenséget produkáló századunk — szeren- csére — nem tudta annyira eltompítani az emberi érzékeny- séget, hogy ne fájjon, ne riasszon vissza az embernek em- ber általi célzatos és kíméletlen kínzása. Ehhez képest a madarak dühödt támadása csak a mesék borzalmát idézte. Azt pedig a gyermekek is megrázkódtatás nélkül elviselik évezredek óta. Hasonló élvezettel, mint a felnőttek a krimit, amelyből szintén kiválót láthattunk a Mester régi munkái közül szombaton. Vasárnap késő este pedig egy kalandos belső-ázsiai uta- zást tettünk egy kiváló előadás kapcsán. Mert annak felelt meg, amint a Magyar tudósok sorozatban Ligeti Lajos aka- démikus, a híres orientalista beszélt egy hosszú élet munká- járól. A keletkutatás hazai kialakulásáról, a magyar nyelv és őshaza kereséséről, s a nagy elődök — Lóczi Lajos, Vám- béry, Körösi Csorna — hitéről, eredményeiről, s a mai napig folyó, céljában ugyan változáson átment munkáról. Minden tudományos hókuszpókusz nélkü], vonzón, egyszerűen, és hétköznapi, mindenki számára érthető nyelven. Magyarul. Vass Márta Mai műsor KOSSl/TH RADIO 0.27 : Lukáesy Sándor irodalom- történész műhelyében. (ism.) 0.57 : Hangleme?z MK. D.00: Debussy: Metszetek. 9.30 : Operaáriá k. 9.44 : V íz i z e n e . 10.05: MH 10—1-L 10..35 ; IMerre Bt>ulez vezényel. 11. 23 : Dunántúli népdalkörök rel- vételeiből 11..42: G le m b a (regény) XV'il., (ism.) 12 .45 : Törvénykönyv. 13,.00: Egy éj 1Velencében (epe- reit). 14 .40: Elő világ in >da lom. 15,,05: Az M R T szimfonikus z,C- ne ka rónai c hangversenye. 15,.33: Nyitni k é k 16. 05: Ha hinni tudnál (rádinjá- tok). 17. 05: nevezetes a filozófiába. 17. 35: Howarth: Három svájci dal. 17. 45 : A Szabó család. 19. 15 : Népzenei feldolgozásokból. 1U. 50 : A költészet hete. 20.19: T u d o m á n y es gyakorlat. 20.4SI: R é g i hires énekesek mű- sorából. 21.10: Nyugdíjasok lázadása (hang já ték). 22.20: Ti/, perc külpolitika. 22.30: Telem ann: Esz-dúr ver- senymű. 22.40: Hétköznapok kutatói. 22.5»: Népzene. PETŐFI RÁDIÓ 0.05: Verbunkosok. 0.20: Tíz perc külpolitika, (ism.) 0.35: Társalgó. 10.00: Zenedélelött. 30.45: I.áttuk. hallottuk. 12.25: Gyermekek könyvespolca. 32.35: Melódiákoktól. 13.25: Látószög. 13.30: Gyermekkórusok. 14.00: Operaslágerek. 34.35: Tánczenei koktél. 15.20: Könyvről könyvért. 15.30: örökzöld dallamok. Hí.35: Csúcsforgalom. 30.00: Kamasz-panasz. 30.35: Operettfelvételekből. 30.55: Zenei Tükör. 19.35: Csak fiataloknak. 20.35: Magyar anekdotakincs. 21.04: Nóták. 21.30: Vangeli.s összes lemeze. 23.20: A mai dzsessz. III. MŰSOR 9.00: Bluesfelvételek. 9.45: Kamarazene. 10.20: Zenés játékokból. 11.05: M a g y a r művészek opera- felvételeiből. II. 41): Z e n e k a ri muzsika. 13.07: A magyar nyelv hete. 13.27: Az Amadeus vonósnégyes felvételeiből. 14.51: K eiser: Croesus (opera). 10.45: Labirintus. 17.00: Kamarazene. 17.30: Külpolitikai arcképcsar- nok. 10.00: Durkcf Zsolt müveiből. 10.30: Szerb-horvát nyelvű mű- sor. 19.05: N é m e t nyelvű műsor. 19.35: G alsay Ervin operaéne- kessel beszélget. Boros At- tila. (ism.) 20.42: Szimfonikus zene. 22.10: Borisz Godunov (opera). SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00 r*toüsorismertetés. Hírek. 17.05: A rock mesterei. A Slade együttes dalai. 17.20: N ők negyedórája. 17.55: Sanzonok női előadókkal. 17.45: Közgazdasági kislexikon. 17.50: Szolnoki hangversenyek- ből. III. 00: Alföldi krónika. lil.15: Világslágerek magyar éne- kesek tolmácsolásában. 10.20—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és müsorelözetes. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 0.00: Tévétorna, (ism.) 8.05: Iskolatévé: világnézet. 9.00: Francia nyelv. 9.15: Fizikai kísérletek. 9/25: Aki mer, az nyer. VII. 9.55: Ártatlan hazugságok (olasz film), (ism.) 15.00: Iskolatévé: pedagógusok- nak ajánljuk. 15.35: Deltácska. 15.50: Adni. kapni jó. 10.05: Magyar irodalom. 16.40: A mi emberünk (NDK té- véfilm). VII/2. 17.40: K isfilm . 18.00: Színházat játsszunk. VI/5. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: A Laurent család (NSZK tévéfilm). Xfl. 20.55: Stúdió *84. 21.55: Népzene zenekarra. 22.00: Kockázat. 22.35: Tv-hiradó 3. II. MŰSOR 17.50: Csak gyerekeknek! 18.20: A sündisznó (svéd fcilm). 18.50: Nicaragua választások előtt (riportfilm). 19.20: M ozart: Esz-dúr diverti- mento. 20.00: Képmagnósok, figyelem! 20.30: Autó-motorsport. 20.50: M adeira, az Atlanti-óceán kertje (francia rövidfilm). 21.00: Tv-hiradó 2. 21.20: U tazás Alcarriába „ (spa- nyol tévéfilm). BUKAREST 15.25: Diákfórum. 16.10: Szünidei matiné. 20.00: Tv-hiradó. 20.20: Gazdasági figyelő. 20.35: Népzene. 20.50: A híd. Tv-játék. 21.50: Nemzetközi tv-hírek. 22.15: Tv_hiradó. BELGRAD, I. MŰSOR 16.40: Videooldalak. 16.50: A neretvai csata. 17.00: Magyar nyelvű tv_napló. 17.10: Macva — művelődési adás. 17.40: Hírek. 17.45: A tarka autóbusz — adás gyermekeknek. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Könnyűzenei adás. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Belpolitikai adás. 20.45: Lottósorsolás. 20.55: Conrack játékfilm. 22.35: Tv-napló. II. MŰSOR 10.15: Nyitott könyv. 18.45: Világnézet. 19.00: Népszerű-tudományos film. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Könnyűzenei adás. 20.45: Nagy vásári tv-iroda. 20.50: A forradalom emlékművei — dokumentumadás. 21.00: A szabadság útjain. 21.35: Zágrábi körkép. 22.00: Dzsessznapok ’83. SZÍNHÁZ 1984. április 10-én, kedden 15 órakor Békéscsabán: FEHÉR SZERECSEN Hófehérke-bérlet 19 órakor Békéscsabán: az Á rnyék V örösm a rty -bérlet 1984. április ll-én, szerdán 15 órakor Békéscsabán: AZ ÁRNYÉK Arany János-bérlet 19 órakor Békéscsabán: AZ ÁRNYÉK Móricz-bérlet M órakor Mezőberényben: BOLHA A FÜLBEN MOZI Békési Bástya, 4_kor: Tenger- szem, 6 és 8-kor: Adj király katonát! Békéscsabai Szabadság: Az óriás. Békéscsabai Terv, fél 6-kor: A versenyző, fél 8-kor: a szénakazalban. Gyulai Erkel: Cecília I—II. Gyulai Petőfi, Kincs, ami nincs. Orosházi Par- tizán, fél 4-kor: Honda-lovag, fél 8-kor: Forró vérű kísértet. Véméndi táncoslányok sok látnivaló akadt a német nemzetiség kiállításán

Upload: others

Post on 19-Feb-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Véget ért az országos nemzetiségi úttörőfesztivál KÉPERNYŐ … · 2017-02-03 · 1984. április 10-, kedd Véget ért az országos nemzetiségi úttörőfesztivál Békéscsabán

1984. április 10-, kedd

Véget ért az országos nemzetiségi úttörőfesztiválBékéscsabán

síikért érdem elnek dicsére­tet. A bratislavai együttes fellépéséről, bravúros tech­nikai tudásáról is csak a lel­kesedés hangján szólhatok. A román nem zetiség hagyo­m ányait a m éhkerékiek m u­ta tták be a legszebben, vé­gül a délszlávok közül, hadd em eljem ki a felső-szentm ár- toni kórus és zenekar te lje­sítm ényét .. .

* * *

Aztán félhom ály lett a zsúfolásig telt nagyterem ben, s színpadra lépett a vendég­látó város Rábai Úttörő Együttese . . . A külföldi cso­portok közül először egy NDK-ból érkezett zenekar m utatkozott be, hangulatos gyerm ekdalokkal. Szívesen hallgattuk a körösapátiak énekét, m ajd az ezt követő kedves bábjelenetet . . .

Megyénket a m éhkeréki táncosok képviselték a gá­la első részében.

A gála szünetében elbe­szélgettünk volna néhány fesztiválra érkezett gyerek­kel, ám fesztelen viselkedé­sük, lelkes készülődésük a fellépésre egyaránt bizonyí­to tta: itthon érezték m agu­kat Békéscsabán. Minek hát ide a szó? Inkább visszaül­tünk a helyünkre, s vártuk a hangulatos, jól megszer­kesztett előadás második ré­szét . . .

Nagy Agnes

K oto: K a/.t'kas Lrts/lO

Ez a hatodik országos nemzetiségi úttörőfesztivál a rendezőknek sokáig bizonyá­ra arról lesz emlékezetes, hogy az utolsó percig aggód­niuk kellett. fogadóképes lesz-e n békéscsabai Kulieh Gyula Ifjúsági és Úttörőhöz nagyterm e? A felújítás vé­gül i s '— úgy, ahogy — be­fejeződött, s így április 2-án

F e k e te J á n o s n é m eg n y i tó b e sz éd é t t a r t j a .

délután szokásos helyén nyílhatott meg az országos seregszemle.

,.A fesztivál fontos fóru­ma, műhelye a nemzetiségi ku ltú ra m egnyilvánulásá­nak. Annak a törekvésnek egyik kifejezője, hogy az ifjú nemzedék szám ára élő. alkotó- módon biztosítsuk a nemzetiségek kulturáliskincsének ápolását, kifejez­ve egyben a generációk kö­zötti ' folytonosságot is". Mindezt Fekete Jánosné, a városi tanács elnökhelyette­se fogalmazta meg ünnepi beszédében. A program va­lóban e nemes célkitűzés je ­gyében zajlott három napon át.

Az első délutánon a , né­met és a román nemzetiség ifjú képviselői m utatkoztak be. a másikon pedig a dél­szláv és a szlovák nem zeti­ségi csoportok léptek szín­padra. M űsoruknak szép számm al akadt nézője: hi­szen a fesztivál éppen fel nem lépő részvevőin kívül, a város • folklórkedvelő la­kossága is figyelemmel kí­sérte a délutáni bem utató­kat.

Ha éppen szünet volt, ak- J<or is akadt látnivaló, mert mint Fekete Jánosné m ond­ta m egnyitójában a részve­vő pajtásoknak: „Szép ha­gyománya a fesztiválnak, hogy minden alkalom m al egy-egy nemzetiség tárgyi ku ltú rá jába is bepillantást kaptok . . . " S valóban, a ta ­tai ném et nemzetiségi m ú­zeum gazdag anyagot m uta­to tt be

„Vannak városok, közsé­gek, ahonnan vissza-vissza- térnek a csoportok, új ta ­gokkal gyarapodva, meg­újulva, továbbfejlesztve m ű­vészeti tevékenységüket és őrizve a városunkhoz, a fesz­tiválhoz kötődésüket" — idézhetnénk ismét a meg­nyitó szavakat, mikor a fesz­tivál egyéb, ku ltu rá lis prog­ram jaira em lékezünk. Sokan m ár ism erősként üdvözölték egym ást megérkezésükkor. Aztán az ismerkedési esten, a közös program okon új ba­rátságok szövődtek, s a ta ­vasz jegyében megrendezett játszóházra — szerdán délT előtt — m ár igazi összeszo­kott kis társaságnak tűn t a fesztiválra érkezett több mint 300 gyerek.

A legnépszerűbb elfoglalt­ság a labdarúgás volt. Ne­mezből. szappanos víz segít­ségével készültek a labdák, némi ügyesség és nagv-nagy k itartás eredm ényeként. S hogy oda is Jutott a szappa­nos vízből, ahová nem kel­lett volna? Hogy „fülig" ha­bosak voltak a kis alkotók? Ki figyelt oda?

De készült ott papírból nyuszi és kiscsibe, társaság­nak ott voltak a raffiaálla- tok . . . Aki inkább a to jás­festés m ellett döntött, a rra is lehetőség nyílt, s hogy le­gyen mibe rakni, filctarisz- nvát készítettek hozzá . . .

* * *Am íg a gyerekek a ját-

szóházban foglalatoskodtak, a csoportok vezetői is ú trava- lót kaptak, m ert az előző napok bem utatóit zsűri is fi­gyelemmel kísérte. A dél­szláv szövetség részéről Bo­ros Józsefné. a ném et szö­vetségtől Kiinger Lőrinc, a szlovák szövetség részéről M edvegy András, a román szövetségtől Sztán Péter, az úttörőközpont képviseleté­ben F. Tóth Mária, a Nép­művelési Intézet képvisele­tében pedig Eredics Gábor nézte végig a produkciókat.

Keszler Máriát — im m ár h a­gyományosan — a zsűri e l­nökeként láttuk ism ét vi­szont. A csoportvezetők és a zsűritagok e délelőtt ren ­deztek tanácskozást.

Aztán véget ért ez is, és lassan elérkezett az utolsó, nagy ünnepi esemény, a gá­la ideje. A kezdés előtt volt néhány percünk arra, hogy elbeszélgessünk Keszler M á­riával az eddigi fesztiválok tapasztalatairól.

— A korábbi évekhez ké­pest nagy fejlődést figyel­hettünk meg, am ely a m ű­vészi színvonalban, s a vise- letek újraélesztésében egy­aránt tapasztalható — m ond­ta.—. Előtérbe került a gyer­mekek szám ára oly fontos játék. Az éneklésről is csak jót m ondhatok, ö röm ünkre, különböző művészeti ágak­kal — bábozás, mese — gaz­dagodott a fesztivál, am e­lyek az anyanyelvi ku ltú ra ápolásának fontos területei.

A zsűri elnöke, aki nyug­d íjba vonulása előtt a Nép­művelési Intézet m unkatár­sa volt, a különösen kiem el­kedő produkciókról is szólt:

— A ném et nemzetiségiek közül a véméndi táncosok játékos előadásm ódját és stílusos népviseletét em el­ném ki. A szlovák nem ze­tiség képviseletében jöttek el a püspökhatvaniak, akik gondos színpadi megjelené-

KÉPERNYŐBuják, Hajós, Ö riszentpéter . . . M ajd egy hét után sem fe­

lejtem a Nógrád, Bács-K iskun és Vas megyei falukat. Akkor nyom ban pedig, m ikor a m últ szerdán, é jjel 11-kor véget ért az ünnépi adás, csak egyetlen szó ju to tt az eszerpbe: üdeség. É^ olyan is volt a műsor, ak á r a tavasz maga, vagy egy fi­nom, csupa friss hozzávalókból készített kiadós étel. De egy jó lakodalom nak is m ondhatnám , ezt az április 4-i Jó napot — Jó estét, M agyarország! című m űsort, mely ebéd utántól kivilágos k iv irradatig , azaz tévés időt nézve, záróráig tarto tt. Ü nnepre készült, de nem előre, s így az élő adás minden esetlegességét — varázsát és buktató it — bekalkulálva. A varázsa dom inált, s ennél nagyobb dicséret nem kell. Bár alig lehet elképzelni, hogy az érin te tteken kívül mások is m integy 10 órát a készülék m ellett töltöttéit, a „részidősök” is teljes élm ényt kaptak. Külön jól jö tt ki, hogy a nap sport­m űsorát — a török—m agyar m eccset — is bele lehete tt ol­vasztani, a nagy arányú győzelem m ár csak ráadás volt, igaz, nem akárm ilyen. Jó ötlet: a fórum. Az országos d iskurzusa három helyszínről, am elyen felelős vezetők vettek részt az egészségügy, a belkereskedelem , a közlekedés és a mezőgaz­daság részéről. És a bem utatkozás, meg az esti kedves-játé­kos műsor, m elyben a fellépő művészek maguk is élvezték a produkciót, annak ellenére is, hogy m ár ők is elszoktak — hiszen oly ritka — az élő adástól. Pedig a siker titka, az egészre vonatkoztatva is pont ez volt. Az elsuhanó, az egy­szeri pillanat, maga az élet természetessége. Hogy ebben mennyi előzetes m unka, jó szervezés, nagy adag helyszíni odafigyelés, s állandó 'összehangolás volt. azt igazán a m űsor gazdái tudják. Mi „csak” élveztük, olyan önfeledten, m intha m agunk is szereplői le ttünk volna. Talán azok is voltunk, együtt, egész M agyarország. S ez különösen illett felszabadu­lásunk ünnepéhez, ezért is olyan jó érzés, hogy így összeho­zott bennünket, m int egy óriási nagy családot a tévé.

Alfred Hitchcock neve nem ism eretlen a magyar m oziked­velő közönség körében. Tavaly épp a M anderley-ház asszonya című film jét m uta tták be — több évtized után — újból a mozikban. Aki olvasta Daphne Du M aurier regényét — a harm incas évek végének nagy bestsellerét —, esetleg látta is annak idején a belőle készült film et, az ta lán még nagyobb várakozással ült be, m int aki csak egy H itchcock-film re vá l­to tt jegyet. Vajon a tö rténet feszültsége, a sorozatos baljós dolgok, az egész fenyegető légkör, annyi év után is érezhető még? A hatás a régi-e? Az volt, négy évtized után is. pedig az em lített, m últat kereső odafigyelés nem a legjobb nézési módszer, akadálya lehet az élménynek. De itt szó sem volt erről. Más azonban egy sorozat, az életm űből tö rtén t váloga­tás, mások a veszélyei; bár összképet nyújt, de pont ezért nem tud ja kielégíteni a fölfokozott várakozást. Nem is tu d ­hatja, m ert gyengébb művek keverednek a kiválóakkal. Ez utóbbit képviselte a M adarak, ez a m éltán világhíres alkotás, mely az előbb em líte tt írónő novellájából készült, s a fenye­getés, fenyegetettség iskolapéldája. S m ilyen fokozatosan fel­építve éri el a hatást, hogy válik egyre kom orabbá a szóra­koztatónak induló szerelm i történet, és lesz csupa titokzatos­ság, m elyre végül sem derül fény. M iért a m adarak szinte tudatos tám adása az em berek ellen? S ettől válik olyanná az egész, m int egy term észeti csapás, tűnik o ly .ok nélkülinek, ak á r a rossz sors, am ikor rászakad az em berre.

S ha m ár a M adarak-at em lítettem , érdekes volt a kései vetítés időpontjának bekonferálása, ugyanis azzal végződött, hogy a gyengébb idegzetűek talán jobb lenne, ha meg sem néznék. Nos, aki a borzalom ezt indokoló fa jtá já t várta, vagy m egkönnyebbült, vagy rosszul járt. Annál inkább m egkapta ugyanazon nap este 8 órakor a Nagyúri mesterség című m á­sodik világháborús kém történetben előforduló kínzások so­rán. M egérne egy külön elem zést: m iért? Egy biztos; a sok és rgjtenetes kegyetlenséget produkáló századunk — szeren­csére — nem tud ta annyira eltom pítani az em beri érzékeny­séget, hogy ne fájjon, ne riasszon vissza az em bernek em ­ber általi célzatos és kím életlen kínzása. Ehhez képest a m adarak dühödt tám adása csak a mesék borzalm át idézte. Azt pedig a gyerm ekek is m egrázkódtatás nélkül elviselik évezredek óta. Hasonló élvezettel, m int a felnőttek a krim it, am elyből szintén kiválót lá thattunk a M ester régi m unkái közül szombaton.

V asárnap késő este pedig egy kalandos belső-ázsiai u ta­zást te ttünk egy kiváló előadás kapcsán. M ert annak felelt meg, am int a M agyar tudósok sorozatban Ligeti Lajos a k a ­dém ikus, a híres orien talista beszélt egy hosszú élet m unká­járól. A keletku tatás hazai kialakulásáról, a m agyar nyelv és őshaza kereséséről, s a nagy elődök — Lóczi Lajos, Vám- béry, Körösi Csorna — hitéről, eredm ényeiről, s a mai napig folyó, céljában ugyan változáson átm ent m unkáról. Minden tudom ányos hókuszpókusz nélkü], vonzón, egyszerűen, és hétköznapi, m indenki szám ára érthető nyelven. Magyarul.

Vass M árta

Mai műsorK O S S l /T H RADIO0.27 : L u k á e sy S á n d o r iro d a lo m -

tö r té n é s z m ű h e ly é b e n .(ism .)

0.57 : H an g lem e?z M K.D.00: D e b u s s y : M etsze tek .9.30 : O p e ra á r iá k.9.44 : V íz i zen e .

10 .05: MH 10—1-L10..35 ; IM erre Bt >ulez v e zé n y e l.11. 23 : D u n á n tú li n é p d a lk ö rö k re l-

v é te le ib ő l11..42: G le m b a (re g é n y ) X V 'il.,

(ism .)12.45 : T ö rv é n y k ö n y v .13,.00: Egy éj 1V e len céb en (e p e ­

r e i t ) .14 .40: Elő v ilág in >da lom .15,,05: Az M RT s z im fo n ik u s z,C-

ne ka ró n a i c h a n g v e r s e n y e .15,.33: N y itn i k é k16. 05: Ha h in n i tu d n á l ( r á d in já -

to k ).17.05: n e v e z e te s a filo zó f iáb a .17. 35: H o w a r th : H á ro m s v á jc i

da l.17. 45 : A S zabó c sa lá d .19. 15 : N ép zen e i fe ld o lg o záso k b ó l.1U.50 : A k ö lté s z e t h e te .20.19: T u d o m á n y es g y a k o r la t . 20.4SI: R égi h ire s é n e k e s e k m ű ­

so rá b ó l.

21.10: N y u g d íja so k lá z ad á sa (h a n g já té k ) .

22.20: T i/, p e rc k ü lp o li t ik a .22.30: T e le m a n n : E s z -d ú r v e r ­

s e n y m ű .22.40: H é tk ö z n a p o k k u ta tó i.22.5»: N ép zen e .

PETŐFI RÁDIÓ0.05: V e rb u n k o so k .0.20: T íz p e rc k ü lp o li t ik a , (ism .) 0.35: T á rs a lg ó .

10.00: Z e n e d é le lö tt.30.45: I .á t tu k . h a llo t tu k .12.25: G y e rm e k e k k ö n y v e sp o lc a . 32.35: M eló d iák o k tó l.13.25: L á tószög .13.30: G y e rm e k k ó ru s o k .14.00: O p e ra s lá g e re k .34.35: T á n c z e n e i k o k té l.15.20: K ö n y v rő l k ö n y v é r t .15.30: ö r ö k z ö ld d a lla m o k .Hí.35: C s ú c s fo rg a lo m .30.00: K a m a s z -p a n a s z .30.35: O p e re ttfe lv é te le k b ő l.30.55: Z en e i T ü k ö r .19.35: C sa k f ia ta lo k n a k .20.35: M ag y a r a n e k d o ta k in c s . 21.04: N ó ták .21.30: V angeli.s ö ssze s lem eze . 23.20: A m ai d z se ssz .

III. MŰSOR9.00: B lu e sfe lv é te le k .9.45: K a m a ra z e n e .

10.20: Z e n é s já té k o k b ó l .11.05: M a g y a r m ű v é sz e k o p e ra -

fe lv é te le ib ő l.

I I . 41): Z e n e k a r i m u z s ik a .13.07: A m a g y a r n y e lv h e te .13.27: Az A m a d e u s v o n ó s n é g y e s

fe lv é te le ib ő l.14.51: K e is e r : C ro e su s (o p e ra ) .10.45: L a b ir in tu s .17.00: K a m a ra z e n e .17.30: K ü lp o li t ik a i a r c k é p c s a r ­

n o k .10.00: D urkcf Z so lt m ü v e ib ő l.10.30: S z e rb -h o r v á t n y e lv ű m ű ­

so r.19.05: N é m e t n y e lv ű m ű s o r.19.35: G a lsa y E rv in o p e ra é n e ­

k e sse l b e s z é lg e t . B o ro s A t­tila . (ism .)

20.42: S z im fo n ik u s zen e .22.10: B o risz G o d u n o v (o p e ra ) .

SZOLNOKI STÚDIÓ17.00 r* to ü s o r is m e r te té s . H íre k .17.05: A ro c k m e s te re i . A S la d e

e g y ü tte s d a la i.17.20: N ők n e g y e d ó rá ja .17.55: S a n z o n o k nő i e lő a d ó k k a l.17.45: K ö z g az d a sá g i k is le x ik o n .17.50: S z o ln o k i h a n g v e r s e n y e k ­

ből.III. 00: A lfö ld i k ró n ik a .lil.15: V ilá g s lá g e re k m a g y a r é n e ­

k e se k to lm á c s o lá s á b a n .10.20—18.30: H írö ssz e fo g la ló . L a p -

és m ü s o re lö z e te s .

TV, BUDAPEST, I. MŰSOR0.00: T é v é to rn a , (ism .)8.05: Is k o la té v é : v ilá g n é ze t.

9.00: F ra n c ia n y e lv .9.15: F iz ik a i k ís é r le te k .9/25: A k i m e r, a z n y e r . VII. 9.55: Á r ta t la n h a z u g s á g o k

(o lasz film ), (ism .)15.00: I s k o la té v é : p e d a g ó g u s o k ­

n a k a já n l ju k .15.35: D e ltá c s k a .15.50: A d n i. k a p n i jó .10.05: M ag y a r iro d a lo m .16.40: A m i e m b e rü n k (N D K té ­

v é film ) . VII/2.17.40: K is film .18.00: S z ín h á z a t já ts s z u n k . VI/5. 19.10: T é v é to rn a .19.15: E s ti m ese .19.30: T v - h ira d ó .20.00: A L a u re n t c sa lá d (N SZK

té v é f ilm ) . Xf l .20.55: S tú d ió *84.21.55: N é p z e n e z e n e k a r ra .22.00: K o c k áz a t.22.35: T v - h ir a d ó 3.

II. MŰSOR17.50: C sa k g y e re k e k n e k !18.20: A s ü n d isz n ó (sv éd fcilm). 18.50: N ic a ra g u a — v á la s z tá s o k

e lő t t ( r ip o r tf i lm ) .19.20: M o z a rt: E s z -d ú r d iv e r t i ­

m e n to .20.00: K é p m a g n ó s o k , f ig y e le m ! 20.30: A u tó -m o to rs p o r t .20.50: M a d e ira , a z A tla n ti-ó c e á n

k e r t j e ( f ra n c ia rö v id f ilm ) . 21.00: T v - h i r a d ó 2.21.20: U ta z á s A lc a r r iá b a „ (s p a ­

n y o l té v é film ).

BUKAREST15.25: D iá k fó ru m .16.10: S z ü n id e i m a tin é .20.00: T v -h ira d ó .20.20: G a z d a s á g i fig y e lő .20.35: N ép zen e .20.50: A h íd . T v - já té k .21.50: N e m ze tk ö z i tv -h í re k .22.15: T v _ h ira d ó .

BELGRAD, I. MŰSOR16.40: V id e o o ld a lak .16.50: A n e re tv a i c sa ta .17.00: M ag y a r n y e lv ű tv _ n a p ló . 17.10: M acva — m ű v e lő d é s i ad ás . 17.40: H íre k .17.45: A t a r k a a u tó b u s z — a d á s

g y e rm e k e k n e k .18.15: T v - n a p tá r .18.45: K ö n n y ű z e n e i ad ás .19.15: R a jz f ilm .19.27: M a e s te .19.30: T v -n a p ló .20.00: B e lp o litik a i ad á s .20.45: L o t tó so rso lá s .20.55: C o n ra c k — já té k f ilm . 22.35: T v -n a p ló .

II. MŰSOR10.15: N y ito tt k ö n y v .18.45: V ilág n éze t.19.00: N é p sz e rű - tu d o m á n y o s

film .19.27: M a e s te .19.30: T v -n a p ló .20.00: K ö n n y ű z e n e i ad ás .20.45: N ag y v á s á r i tv - i ro d a .

20.50: A fo r ra d a lo m e m lé k m ű v e i — d o k u m e n tu m a d á s .

21.00: A s z a b a d s á g ú tja in .21.35: Z á g rá b i k ö rk é p .22.00: D z se ss z n a p o k ’83.

SZÍNHÁZ1984. á p r i l is 10-én, k e d d e n 15 ó r a k o r B é k é s c s a b á n :FE H É R SZ E R E C SE NH ó fe h é rk e -b é r le t 19 ó r a k o r B é k é s c s a b á n :a z Á r n y é kV ö rö sm a r ty - b é r le t1984. á p r i l is l l - é n , s z e rd á n 15ó r a k o r B é k é s c s a b á n :AZ Á R N Y É K A ra n y J á n o s - b é r le t 19 ó r a k o r B é k é s c s a b á n :A Z Á R N Y É K M ó ric z -b é r le tM ó r a k o r M ez ő b e ré n y b e n : BO LH A A FÜ L B E N

MOZIB ék é s i B á s ty a , 4 _ k o r: T e n g e r ­szem , 6 é s 8 -k o r : A dj k irá ly k a to n á t ! B é k é s c s a b a i S z a b a d s á g : A z ó r iá s . B é k é s c s a b a i T e rv , fé l 6 -k o r : A v e rs e n y z ő , fél 8 -k o r : T ű a s z é n a k a z a lb a n . G y u la i E r k e l : C ec ília I—II. G y u la i P e tő fi , K in c s , a m i n in c s . O ro s h á z i P a r ­t iz á n , fé l 4 -k o r : H o n d a -lo v a g ,fé l 8 -k o r : F o r ró v é rű k ís é r te t .

V é m én d i tá n c o s lá n y o k

so k lá tn iv a ló a k a d t a n é m e t n e m z e t i sé g k iá l l í t á s á n