weber max protestáns etika

8/19/2019 Weber Max Protestáns Etika

1/120

EMBER ÉS TERMÉSZET SZERKESZTI NAGY JÓZSEF

EGYETEMI TANÁR

A PROTESTÁNS ETIKA ÉS

A KAPITALIZMUS SZELLEME

BUDAPESTFRANKLIN-TÁRSULAT

MAGYAR ÍROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA KIADÁSA


2/120

WEBER M.

A PROTESTÁNS ETIKA És

A KAPITALIZMUS SZELLEME

FORDÍTOTTA

VIDA SÁNDOR

BUDAPESTFRANKLIN-TÁRSULAT

MAGYAB IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA

KIADÁSA


3/120

A SZEKKESZTŐ KÍSÉR Ő SZAVAI.

Örömmel nyújtom át közönségünknek a következő lapo-kon Max Webernek, a nemrég elhunyt kiváló heidelbergi professzornak egyik jellemző és pompás tanulmányát. Aző neve még szinte teljesen ismeretlen a magyar olvasó előtt,

bár a szakemberek régóta tisztelettel és elismeréssel szok-ták emlegetni. Pedig megérdemli, hogy közelebbi ismeret-séget kössünk vele, mert aligha mondunk nagyot, ha aztállítjuk, hogy a modern európai kultúrának ő volt köztünka legkiválóbb történetírója. Egyetemességben és a törté-net szövevényes szálainak fölfejtésében senki sem múltaőt fölül. S a modern élet tragikumát kell abban látnunk,hogy ez a nagy konstruktív elme és roppant tudás csakértekezésekben tudott megnyilatkozni, — utolsó nagyműve, a Wirtschaft und Gesellschaft (1921), mely egy mun-kás élet, egy tudós aszkézisben töltött «hivatás» elvi szin-tézisének készült, szintén töredék maradt.

Bízom benne, hogy a magyar közönség, mely nem riadvissza a komoly olvasmányoktól, lapról-lapra fokozódóérdeklődéssel fogja olvasni az itt adott fejtegetéseket, me-

lyek a szellem determináló erejét mutatják még ott is,ahol csak materiális tényezők érvényesülését várnók: agazdasági élet területén. M. Weber objektivitása jóleső józan szó gyanánt szól hozzánk a történet egyoldalú, akármaterialista, akár spiritualista magyarázatainak harcaközepetta. Legyen ez a könyv az igaz és pártatlan tudo-mány minden barátjának kedvesen látott vendége!


4/120

Max Weber személyes ismer ősei beszélik, hogy ha va-laki közelebb férhetett e nagy és gazdag elméhez, senki

sem vonhatta ki magát e férfiú diabolikus hatása alól,kiben igazán élt a modern tudomány. Bár ez az értekezéseis keltené föl a magyar olvasóban a vágyat a könyveivelvaló további megismerkedésre!

A mai viszonyok miatt a szerkesztő fájó szívvel kény-telen volt elhagyni az eredeti mű minden jegyzetét. Velüka könyv kétszeresére nőtt volna, s ijesztő módon megdrá-

gította volna e kötetet. Pedig e jegyzetek nem henye uta-lások, hanem rengeteg bizonyító anyag, sőt egy-egy új ér-tekezés rejlik bennük. De biztat a remény, hogy ez a cson-kaság a magyar könyv olvashatóságát még inkább fokozza,mert a jegyzet nem állítja meg lépten-nyomon az olvasót, —aki pedig mélyebb tanulmányozásra vágyik, az úgy is elő fogja keresni az eredeti értekezést s így e hiba nem helyre-hozhatatlan mulasztás.

Csákvár, 1923 július 12-én. Nagy József.


5/120

ELŐSZÓ.

A modern európai művelt világ gyermeke világtörténeti problémákat kikerülhetetlenül és jogosan csak azon kérdésfelvetése mellett tárgyalhat, hogy a körülmények milyláncolata következtében jutottunk oda, hogy épen a Nyugattáiaján, s csakis itt tűntek fel olyan kulturális jelenségek,melyek — ahogy legalább mi szeretjük képzelni — mégis

egyetemes jelentőségű és érvényű fejlődés mozzanatai voltak.Csak a Nyugoton van «tudomány» azon a fejlődésifokon, amelyet mi ma «érvényes»-nek ismerünk el. Tapasz-talati ismeretek, a világ és élet problémáira irányuló elmél-kedések, sőt – noha rendszeres theologia teljes kialakításacsak a görög hatás alatt álló kereszténység érdeme (azizlámban és néhány indiai felekezetnél csak a kezdet kezde-

tével találkozunk) – mélyebben járó theológiai élet- bölcsesség, s rendkívül magasfokú tudás és megfigyelésekis voltak másutt is, így különösen Indiában, Kínában,Babilonban és Egyiptomban. De a babilóniai s mindenmás asztronómiából hiányzott – amit kivált a babilóniaicsillagászat fejlődése csak annál csodálatosabbá tesz –a matematikai megalapozás, melyet csak a görögök adtakmeg neki. Az indiai geometriából meg hiányzott a racionális

«bizonyítás»; ez is annak a görög szellemnek a terméke,amely elsőnek teremtette meg a mechanikát és fizikát.A megfigyelés tekintetében rendkívül fejlett indiai ter-.mészettudományok híjával voltak a racionális kísérletnek,mely ókori kezdeményezések után tulajdonképen a rene-szánsz terméke; híjával voltakba modern laboratóriumnak,s ezért a kiváltképen Indiában empirikus és technikai

szempontból nagy fejlettségű orvostudomány biológiai skülönösen biokémiai alapvetés nélkül szűkölködött. A racio-


6/120

8

nális kémiával a Nyugoton kívül egyetlen művelt ország- ban sem találkozunk. A magas fejlettségű kínai történet-

írásból hiányzik a thukydidesi «pragma». MacchiavellinekIndiában vannak előhírnökei, de minden ázsiai államtanhíjával van az aristotelesihez hasonló rendszerességnek sáltalában a racionális fogalmaknak. A racionális jog-tudomány számára minden indiai kezdeményezés ellenére(Mimamsa-iskola), a kiváltképen Elő-Ázsiában végzettszéleskör ű kodinkációk ellenére, s az Indiában és egyebütttalálható jogi könyvek mellett is hiányoznak mindenüttmásutt a római, s a rajta iskolázott nyugati jognak szi-gorúan jogi szkémái és gondolkodási formái. Olyan képződ-ményt pedig, amilyen a kánoni jog, csakis a Nyugot ismer.

Ugyanilyen formán vagyunk a művészettel is. A zeneihallás más népeknél látszólag még fejlettebb volt, mint manálunk, vagy legalább nem kevésbé fejlett. Különböző fajtájú polifónia a földön nagyon elterjedt volt; több

hangszer összejátszását- s a diszkantot is megtaláljukmásutt is. Valamennyi racionális hangközünket másutt ismegállapították és ismerték. De racionális harmonikuszene: – kontra pont, valamint akkordharmonia, – ahanganyagnak a három hármas hangzat alapján való ala-kítása a harmonikus terccel; a mi, nem disztanciaszer űen,hanem a reneszánsz óta racionális formában harmonikusan

kifejtett kromatikánk és enharmoniánk, azután zene-karunk a maga vonóskvartettjével, mint magvával, s afúvók együttesének megszervezésével, a generálbasszus, a mikótaírásunk (amely modern zeneművek komponálását ésgyakorlását, tehát azok fennmaradását egyáltalán lehet-ségessé teszi), szonátáink, szimfóniáink, operáink (jóllehet programmzene, hangfestés, hangváltoztatás és kromatika,mint kifejező eszközök voltak a különböző zenékben) s az

eszközökül szolgáló összes f őhangszereink, mint az orgona,zongora, hegedű: mindezek csak a Nyugoton találhatók fel.

A csúcsív, mint díszítési eszköz, másutt is megvolt,az antik népeknél és Ázsiában; állítólag a csúcsíves kereszt- boltozat sem volt ismeretlen a Keleten. De a gótikus bolto-zatnak racionális alkalmazása, mint a súlyelosztásnak stetszés szerint formált terek beboltozásának eszköze s

mindenekelőtt, mint nagy monumentális építmények kon-struktív elve s a szobrászatot és festészetet magába felvevő stílusnak alapja, ahogy azt a középkor megteremtette, ez


7/120

9

másutt nincs meg. Továbbá, habár a technikai alapokkeletr ől származnak, hasonlóképen hiányzik ott a kupola-

problémának az a megoldása s az egész művészet «klasszikus»racionalizálásának az a módja, melyet nálunk a reneszánszteremtett meg (s melyet a festészetben a vonal- és levegő- perspektiva racionális alkalmazása valósított meg). Kínábanismerték a nyomtatás termékeit, de a csupán kinyomatásraszámító, s csakis ezáltal életképes Irodalom: elsősorbantehát a hírlapok és folyóiratok csak a Nyugoton kelet-keztek. Mindennemű f őiskolák, olyanok is, melyek külsőlega mi egyetemeinkhez vagy pedig akadémiáinkhoz hason-lítottak, voltak másutt is (Kínában, az izlám világában).De a tudomány racionális és rendszeres szakszer ű mű-velését, az iskolázott szakembert , a mai műveltségen uralkodó jelentőségében csak a Nyugoton találjuk; kiváltképen aszakszer űen képzett tisztvisel ő t, a Nyugot modern államá-nak és modern gazdaságának f ő pillérét. Ennek másutt csak

csiráit látjuk, melyek sehol semmiféle tekintetben semváltak oly döntő fontosságúakká a társadalmi rendre nézve,mint a Nyugoton. Természetesen a «tisztviselő», a munka-megosztás alapján specializált tisztviselő is, ősrégi jelenségea legkülönböző bb kultúráknak. De egész életünknek,létünk politikai, technikai és gazdasági alapfeltételeinekegy szakszer űen képzett tisztviselői szervezet keretébe való

teljességgel kikerülhetetlen beleszorítását, a mű

szaki, keres-kedelmi s mindenekelőtt a jogi képzettségű állami tiszt-viselőt, mint társadalmi életünk legfontosabb napi mű-ködéseinek szervét abban az értelemben, mint a modern Nyugot, semmiféle ország és semelyik kor sem ismerte.A politikai és társadalmi kötelékek rendi szervezete nagyonel volt terjedve. De már a nyugati értelemben vett rendiállamot, a «rex»-et és «regnum»-ot, szintén csak a Nyugot

ismerte. S jóllehet «partok», a politikai hatalom meg-szerzésére és irányítására szolgáló szervezetek értelmében,az egész világon voltak, de az időszakonként választottképviselőkből álló parlamenteket, a demagógot, a párt-vezérek uralmát, a parlamentáris felelősségű «minisztereket»csak a Nyugot hozta létre. Általában a politikai intézményértelmében vett «állam»-ot, racionálisan megállapított

«alkotmány»-nyal, racionálisan megállapított joggal és ra-cionális tételes szabályok azaz «törvények» szerint igazodós szakképzettséggel bíró tisztviselőktől ellátott közigazgatás-


8/120

10

sal, ilyen államot, a döntő fontosságú sajátságoknak ebben areá nézve lényeges, kombinációjában, minden máshol való

kezdeményezések ellenére, csak a Nyugot ismer.S így vagyunk már most modern életünk legvégzet-szer ű bb hatalmával, a kapitalizmussal is.

A «szerzési ösztönnek» »nyereségvágynak», a pénz-nyerésre, lehetőleg sok pénz nyerésére irányuló törekvés-nek magábanvéve a kapitalizmushoz egyáltalán semmi köze.Ez a törekvés megvolt és megvan pincéreknél, orvosoknál,kocsisoknál, művészeknél, kokottoknál, megvesztegethető hivatalnokoknál, katonáknál, rablóknál, keresztes vitézek-nél, játékbarlangok látogatóinál, koldusoknál, – mond-hatnók, minden fajta és foglalkozású embereknél, a világminden országának minden korszakában, ha annak objektívlehetősége valamiképen adva volt vagy van. A művelődés-történeti gyermekszobába való, hogy ezzel a naiv fogalmimeghatározással egyszersmindenkorra végezzünk. Határ-

talan szerzési vágy a legkevésbé sem azonos a kapita-lizmussal, még kevésbé azonos annak «szellemével». Sőt akapitalizmus épen ennek az irracionális ösztönnek a fékezésé-vel vagy legalább észszer ű mérséklésével lehet azonos. Deigenis a kapitalizmus azonos a nyereségre való törekvéssela folytonos, racionális kapitalisztikus üzemben, tehát amindig megújuló nyereségre, a «jövedelmező ség»-re (renta-

bilitás) való törekvéssel. Mert a kapitalizmusnak ennekkell lenni. Az egész gazdasági élet kapitalisztikus rendjén belül olyan kapitalisztikus egyes üzem, mely nem a jövedel-mezőség elérésének kilátásaihoz igazodnék, pusztulásravolna ítélve. – Határozzuk meg tehát mindenekelőtt kissé pontosabban ezt, mint ahogyan szokták. «Kapitalisztikus»gazdasági ténykedésnek az olyant kell elsősorban nevez-nünk, mely csere-esélyek kihasználása útján szerzendő

nyereség várásán alapul, tehát (formálisan) békés szerzésikilátáson. A (formálisan és aktuálisan) er őszakos szerzéssaját külön törvényeit követi és nem célszer ű azt (bármilykevéssé tilthatja meg valaki) a (végül) csere-nyereségkilátásaihoz igazodó cselekvéssel ugyanazon kategória aláfoglalni. Aki racionálisan törekszik kapitalisztikus nyere-ségre, annak megfelelő cselekvése a tőke számlához igazodik.

Azaz oly módon van besorozva dologi vagy személyi hasznothajtó munkák tervszer ű alkalmazásába, hogy az egyesvállalatnak pénzérték ű javakban való mérlegszer űen számí-


9/120

11

tott végső hozadéka (vagy másként: egy folytonos vállalatiüzem pénzérték ű javainak időszakonként mérlegszer űen

kiszámított becsértéke) a számadás lezárásánál a «tőkét»,vagyis a nyereség céljából csere útján felhasznált tárgyikereseti eszközök mérlegszer ű becsértékét felülmúlja (állandó jellegű vállalatnál tehát mindig újra felülmúlja). Teljesenegyremegy, hogy egy utazó kereskedőnek in natura bizo-mányba adott áruk összességér ől van-e szó, melyek végső jövedelme megint más beszerzett árukban (in natura)állhat, vagy pedig valami gyárüzemr ől, melynek alkat-részei, épületek, gépek, pénztartalékok, nyers anyagok, fel-es késztermékek, olyan követeléseket képviselnek, melyekkeltartozások állnak szemben. A döntő mozzanat mindig az,hogy tőkeszámla nyittatik pénzben, akár modem könyv-szer ű, akár még oly primitív és felületes módon is. Vala-mint a vállalkozás kezdetén kezdőmérleg szerepel, azon-képen minden egyes kereskedelmi ügylet előtt számvetés s

hasonlóképen a célszer űség ellenőrzésénél és felülvizsgálásá-nál utánaszámítás, zárásnál annak megállapítása végett,mi a «nyereség», záró-mérleg. Egy kereskedelmi megbízáskezdőmérlege pl. annak megállapítása, hogy az átadott javaknak mi a felek közt érvényes pénzértéke, ha azokmár eredetileg nem pénzformájúak. A zárómérleg pedig anyereség és veszteség elosztásának az ügylet végén alapul

vett becslése. A számvetés – racionális esetben – alapulszolgál a bizományba vevő minden egyes üzleti cselekedeté-nek. Az, hogy a valóban pontos számítás és becslés teljesenelmarad, s hogy tisztán becslésszer űen vagy egyszer űenhagyományos és konvencionális módon járnak el, a kapita-lisztikus vállalkozás minden formájában egészen a mainapig előfordul, ahol csak a körülmények nem kényszeríte-nek pontos elszámolásra. Ezek azonban olyan dolgok,

melyek a kapitalisztikus szerzés racionalitásának csak afokát illetik.

A fogalmat illetőleg csak az a fontos, hogy a becslés-szer ű pénzértékbeli eredménynek a pénzértékbeli befek-tetéssel való összehasonlítása szerint igazodó ténylegestájékozódás, – bármily primitív formájú legyen is az, –határozza meg döntő módon a gazdasági ténykedést. Ebben

az értelemben már most «kapitalizmus» és «kapitalista»vállalkozások, a tőkeszámla meglehetős racionalizálásávalis, a Föld minden országában voltak, már ameddig a gazda-


10/120

12

sági bizonyítékok visszanyúlnak: Kínában, Indiában,Babilonban, Egyiptomban, a Földközi-tenger-melléki ókori

népeknél s a középkorban épúgy, mint az újkorban. Még pedig nemcsak egészen elszigetelt egyes vállalkozásokvoltak, hanem olyan gazdaságok is, melyek teljesen mindigúj egyes vállalkozásokra voltak berendezve, s nem hiányoz-tak a folytonos «üzemek» sem, habár épen a kereskedelemhosszú időn át nem a mi tartós jellegű üzemeink képétmutatta, hanem velejében egyes vállalkozások sorozatának jellegét, s csak lassanként férk őzött be belső («szakma-szer űen» igazodó) összefüggés épen a nagykereskedők maga-tartásába. Mindenesetre bizonyos, hogy a kapitalista vállal-kozás és a kapitalista vállalkozó, nemcsak mint alkalmi,hanem úgyis, mint állandó vállalkozó, ősrégi s mindenfelénagyon el volt terjedve.

A Nyugot azonban a kapitalizmusnak oly mérték ű jelentőséget adott, – s ami ennek alapjául szolgál, –

a kapitalizmusnak olyan fajait, formáit és irányait hoztalétre, melyek másutt sohasem voltak meg. Az egész világonvoltak kereskedők, még pedig nagy- és kiskereskedők, helyiés távolsági kereskedők, voltak mindennemű kölcsön-üzletek, továbbá bankok, nagyon különböző, de a mi XVI.századunkéihoz velejében hasonló működési körökkel. Atengeri kölcsönök, bizományi- és betéti üzletek és társu-

lások, üzletszer ű

ek is, szintén nagyon el voltak terjedve.Ahol csak a nyilvános testületek pénzgazdálkodása fel-található volt, ott megjelent a pénzkölcsönző; így Babilo-niában, Görögországban, Indiában, Kínában, Kómábanelsősorban a hadjáratok és a kalózkodás pénzzel való el-látására, azután mindennemű szállítások és építkezésekfinancirozására, tengerentúli politika esetében mint gyar-mati vállalkozó vagy mint rabszolgákkal s közvetlenül vagy

közvetve kényszerített munkásokkal dolgozó ültetvényes,megjelent továbbá uradalom-, hivatal- s mindenekelőttadóbérletek pénzelésénél, pártvezéreknek választás céljábóls kondottiereknek polgárháborúk viselése végett valófinancirozására; megjelent végül mint mindenféle pénz-nyereségbeli kilátásra spekuláló üzér. Ilyenfajta vállalkozóalakok, ilyen kapitalista kalandorok az egész világon szalad-

gáltak. Kilátásaik – a kereskedelem s a hitel- és bank-üzletek kivételével – leginkább vagy tisztán irracionális-spekulatív természetűek voltak, vagy pedig er őszak útján


11/120

13

való vagyonszerzésre, különösen zsákmányolásra ténylegeshadi vagy huzamos államkincstári zsákmányra (alattvalók

kifosztása) irányultak.Az alapító (gründoló), nagyban üzérkedő, a gyarmatis a modern finanszírozó kapitalizmusnak már a békébenilyen volt a jellege, f őképen azonban minden kiválóan hadikapitalizmus Nyugaton a jelenkorban is gyakran ugyanilyen jellegű, s a nemzetközi nagykereskedelem egyes – csakisegyes – részei, ma is mint mindenha, közel állnak hozzá.De a Nyugat az újkorban ismer emellett egy egészen másés a Földön egyebütt soha ki nem fejlett fajtájú kapitaliz-must is: a (formálisan) szabad munka racionális-kapitalisz-tikus szervezetét. Máshol ennek csak előkészítéseit találjuk.Még a nem-szabad munka szervezete is csak az ültetvények- ben, s – korlátolt mértékben – az ókor műhelyeiben érteel a racionalitás bizonyos fokát, s ennél még alacsonyabbataz újkor kezdetén a robotmunkában, uradalmi gyárakban

vagy földesúri házi iparban, hol jobbágyokkal vagy szol-gákkal folyt a munka. A szabad munkát illetőleg Nyugotonkívül a tulajdonképeni «háziiparról» is csak szórványosanvan kétségtelen bizonyságunk, s a mindenütt feltalálhatónapszámos-munka, csekély s a modern üzemszervezetektőlmég mindig nagyon eltér ő természetű kivételekkel (államiegyedárúsági üzemek), nem jutott el a kézműiparhoz

(manufaktúrához), ső

t még a kézmű

vességnek a nyugotiközépkor jellegével bíró racionális tanítási szervezetéhezsem. De az árupiac s nem a politikai hatalmaskodás vagyirracionális spekuláció szerint tájékozódó racionális üzem-szervezet nem az egyetlen sajátos jelensége a nyugotikapitalizmusnak. A kapitalista üzem modern racionálisszervezete nem lett volna lehetséges a fejlődés két továbbifontos eleme nélkül; ezek egyike a háztartás és az üzem

szétválasztása, mely a mai gazdasági életen egyenesenuralkodik, a másik, mely ezzel szervesen összefügg, aracionális könyvvezetés. A műhely és árúhely térbeli el-különítése a lakástól másutt is megvan (a keleti bazárbans egyéb kultúrterületek műhelyeiben). S különálló üzem-számadással bíró kapitalista társulások megteremtésé isfeltalálható Kelet-Ázsiában, valamint a Keleten és az ókor-

ban. De a haszonra dolgozó üzemek modern önállósulásávalszemben mindezek csak kezdő lépések, és pedig elsősorbanazért, mert ezen önállóság belső eszközei: a mi racionális


12/120

14

üzemkönyvvitelünk, valamint az üzleti tőkének és a személyesvagyonnak nálunk keresztülvitt jogi elkülönítése amott

teljesen hiányzik vagy csak alig fejlett ki. A fejlődésegyébként mindenütt arra hajlott, hogy a haszonra dolgozóüzemek, mint egy fejedelmi vagy földesúri nagy háztartás(«oikos») részei jöjjenek létre. Ez a fejlődés tehát, mint márRodbertus felismerte, a modernnel való némi látszólagosrokonsága mellett is, attól nagyon eltér ő, sőt vele egyenesenellentétes irányú.

A nyugoti kapitalizmus mindezen különleges sajátos-ságai azonban mai jelentőségükre csupán a kapitalistamunkaszervezettel való összefüggésük által tettek szert.Az is, amit kommercializálásnak szoktak nevezni: az érték- papírok kialakulása és a spekuláció racionalizálása a börze,szintén ezzel függ össze. Mert a kapitalisztikus-raciohálismunkaszervezet nélkül mindez, a kommercializálás felé hajlófejlődés is, ha egyáltalán lehetséges volna is, korántsem

volna ilyen f ő benjáró fontosságú, kiváltképen a társadalmiszerkezet s minden vele kapcsolatos különlegesen modernnyugati probléma szempontjából. Pontos számítás, ami pedig minden egyébnek az alapja, csupán csak a szabadmunka talaján lehetséges. S valamint – és minthogy –a világ a modern Nyugoton kívül nem ismert racionálismunkaszervezetet, azonképen – s ugyanazért – nem

ismerte a racionális szocializmust sem. Természetesen, ahogyvolt a világon városi gazdálkodás, városi élelmezési politika,merkantilizmus és fejedelmi jóléti politika, adagolás, szabá-lyozott gazdálkodás, protekcionizmus és laissez-faire-elmélet(Kínában), ugyanúgy voltak nagyon különböző természetű kommunísztikus és szociálisztikus gazdasági rendszerek is;volt családi, vallási és katonai jellegű kommunizmus, svoltak állami szociálisztikus (Egyiptomban) s egyedárúsági

kartell-rendszerek s igen különböző fajtájú fogyasztásiszervezetek. De valamint a «polgár» fogalma a Nyugotonkívül s a «bourgeoisie» fogalma a modern Nyugoton kívülmindenütt ismeretlen volt (jóllehet mindenütt voltak egy-kor vásári kiváltságok, céhek, testületek s város és vidékközt a legkülönböző bb formájú jogi elkülönítések), azon-képen ismeretlen volt a «proletariátus» is, mint osztály,

s ilyennek is kellett lennie, mert ismeretlen volt a szabadmunkának üzem formájában való racionális szervezete.«Osztályharcok» hitelezők és adósok közt, földbirtokosok és


13/120

15

nincsetlenek vagy robotosok vagy bérlők között, kereske-delmileg érdekeltek és fogyasztók vagy földbirtokosok

között már régóta mindenütt voltak különböző formákban.De már a vállalkozó és alkalmazott közti nyugati-középkoriharcok másutt csak csirájukban voltak meg. Hiányzikvégül a nagyipari vállalkozó és szabad bérmunkás köztimodern ellentét. S így nem voltak lehetségesek olynemű problémák sem, amilyeneket a modern szocializmus ismer.A művelődés egyetemes történetében tehát reánk nézve,tisztán tudományos szempontból, nem a kapitalista tény-kedésnek, mint ilyennek, tehát nem a kalandor- vagy kalmár-típusnak vagy pedig a háború, a politika, közigazgatás sezek nyereségi kilátásai szerint berendezkedő kapitalizmus-nak mindenütt csak formában változó kialakulása lesz aközépponti probléma, hanem a polgári üzemkapitalizmusnaka szabad munka megszervezésével való keletkezése. Vagy aművelődéstörténet nyelvén szólva: a nyugoti polgárság-

nak s az ő sajátosságának keletkezése, amely a kapitalistamunkaszervezet keletkezésével ugyan természetszer űenszoros kapcsolatban van, de azért nem azonos vele. Mert«polgár», rendi értelemben véve, volt már a különlegesnyugoti kapitalizmus kifejlődése előtt is. De természetesencsak Nyugoton. – A modern nyugati kapitalizmus kelet-kezésében nyilvánvalóan nagy mértékben közrejátszottak

első

sorban bizonyos technikai lehető

ségek kialakulásai.Racionalitásának feltétele lényegileg a technikailag döntő tényezőknek, az exakt kalkuláció alapjainak kiszámítható- sága, ami a valóságban nem jelent mást, mint a nyugotitudománynak, kiváltképen a matematikailag és kísérletilegexaktan és racionálisan megalapozott természettudományok-nak a sajátos mivoltát. Ezeknek a tudományoknak és arajtuk alapuló technikának a fejlődése viszont azoktól akapitalisztikus kilátásoktól kapta és kapja döntő ösztön-zéseit, melyek jutalomként gazdasági alkalmazhatóságuk-hoz f űződnek. A nyugoti tudomány keletkezését természete-sen nem az ilyen kilátások indították meg. A helyi érték ű számokkal dolgozó algebrát már az indusok is művelték,a helyi értéken alapuló számrendszer feltalálói, amelyrendszer csak a Nyugoton került a fejlődő kapitalizmus

szolgálatába, míg Indiában nem teremtett modern szám-vetést és mérlegkészítést. A matematika és mechanikakeletkezése sem függött kapitalista érdekektől. De már a


14/120

16

tudományos ismeretek technikai alkalmazásának, ennek amai tömegeink életrendjére döntő fontosságú mozzanatnak,

feltételei azok a gazdasági eredmények voltak, melyeket Nyugaton épen tőle vártak. Ezek az eredmények a Nyugattársadalmi rendjének sajátosságából fakadtak. Azt a kérdéstkelt már most felvetnünk, hogy ezen sajátosságnak, melyalkatrészeiből, mert bizonyára nem mind egyformán fonto-sak. A kétségkívül fontosakhoz tartozik a jog és közigazgatásracionális szerkezete. Mert a modern racionális üzem-kapitalizmusnak szüksége van egyrészt a kiszámíthatótechnikai munkaeszközökre, másrészt a formális szabályokszerint számbavehető jogra és közigazgatásra is, mert énei-kül bár lehetséges kalandor- és üzérkedő kalmárkapita-lizmus, s mindenféle politikai színezetű kapitalizmus is,de nem lehetséges az állandó tőkével és biztos száraadássaldolgozó racionális magángazdasági üzem. Ilyen jogot ésilyen közigazgatást már most ebben a jogtechnikai és forma-

lisztikus tökéletességben csak a Nyugat bocsátott a gazdál-kodás rendelkezésére. Honnan vette ezt a jogot? – vetődikfel önkénytelenül a kérdés. Kétségtelen, hogy a racionális jogban szakképzettséggel bíró jogászság uralmának útjáta jogszolgáltatásban és közigazgatásban, egyéb körülmé-nyeken kívül, kapitalisztikus érdekek is egyengették,amint ezt minden kutatás mutatja. De semmiesetre sem

csak vagy kiválóan ezek. S nem is ezek teremtették meg azta jogot, hanem még egészen más er ők működtek közreezen fejlődésnél. Vagy miért nem hoztak létre a kapitalistaérdekek hasonló eredményt Kínában vagy Indiában? Miértnem jutott ott általában sem a tudományos, sem a művészi,sem az állami és gazdasági fejlődés a racionalizálásnakugyanazon útjaira, melyek a Nyugat sajátjai?

Mert az összes felemlített sajátos esetekben nyilván a

nyugati kultúra különleges természetű «racionalizmusáról»van szó. Ezen a szón már most, ahogy a késő bbi fejtegeté-sek ismételten meg fogják világítani, nagyon sokfélétlehet érteni. Vannak pl. «racionalizálásai» a misztikus szem-lélődésnek, tehát oly magatartásnak, mely más életkörök- ből nézve, sajátosan «irracionális»; s ép így vannak raciona-lizálásai a gazdaságnak, technikának, a tudományos munká-

nak, a nevelésnek, hadviselésnek, jogszolgáltatásnak és kor-mányzásnak. Továbbá mindezen területeket nagyon külön- böző szempontokból és célokból lehet «racionalizálni» s ami


15/120

17

egyik tekintetből «racionális», ugyanaz a másikból tekintve,«irracionális» lehet. Racionalizálások tehát a kultúra minden

körében az élet legkülönböző bb területein is történtek,még pedig nagyon különböző módon. A racionalizálások-nak művelődéstörténeti szempontból való különbségérenézve a jellemző mozzanat elsősorban az lesz, hogy melykörökben és mily irányban történt a racionalizálás. Itttehát ismét mindenekelőtt az a fontos, hogy a nyugati,s ezen belül tovább, a modern nyugati racionalizmus sajátosmivoltát felismerjük, s keletkezésében megmagyarázzuk.Minden ilyen magyarázó kísérletnek pedig – a gazdaságalapvető jelentőségének megfelelően – először is a gazdaságifeltételekre kell tekintettel lenni, de emellett a megfordítottoksági kapcsolatot sem szabad figyelmen kívül hagynunk.Mert a gazdasági racionalizmus valamint a racionális tech-nikától és racionális jogtól, azonképen függ keletkezésébenaz embereknek a gyakorlati-racionális életmód bizonyos

fajaira való képességétől és készségétől is általában. Aholezen életmód elé lelki természetű akadályok gördültek, ott gazdaságilag racionális életmód kifejlődése is súlyos ellen-állásokba ütközött. A múltban már most az életmód formálóelemeihez tartoztak mindenütt a mágikus és vallási hatal-mak és a hitben hozzájuk láncolt etikai kötelességképzetek.Ezek egyikér ől lesz szó az itt következő tanulmányban.


16/120

A PROTESTÁNS ETIKA ÉS A KAPITALIZMUSSZELLEME.

I. A probléma.

Tartalom: 1. Felekezet és társadalmi tagozódás 18. 1. –2. A kapitalizmus szelleme 26. 1. – 3. Luther «hivatás»-fogalma.

A kutatás feladata 49. 1.

1.

Ha egy pillantást vetünk valamely vegyes felekezetű ország foglalkozási statisztikájába, feltűnő gyakran fogunkegy oly jelenséggel találkozni, mellyel a katholikus sajtóbanés irodalomban s Németország katholikus gyűlésein issokat foglalkoztak. Ez a jelenség a tőketulajdonnak és

vállalkozásnak, valamint a modern vállalatokban alkalma-zott munkásság felső bb rétegeinek s különösen a magasabbtechnikai vagy kereskedelmi képzettséggel bíró személyzet-nek protestáns jellege. A felekezeti statisztika számadatai- ban tapasztalható ezt a jelenséget nemcsak ott találjukélesen kidomborodva, ahol a felekezeti különbség összeesika nemzetiségivel s a kulturális fejlettség fokának különb-

ségével, mint pl. Kelet-Németországban a németek éslengyelek között, hanem majdnem mindenütt, ahol akapitalista fejlődésnek, felvirágzása idejében, szabad kezevolt arra, hogy a népességet a maga szükségletei szerinttársadalmi rétegezettségében átalakítsa és foglalkozás-szer űen tagozza. És pedig minél inkább így volt, annálvilágosabban észlelhető az említett jelenség. Már most a protestánsoknak viszonylag sokkal nagyobbarányú, t. i.az össznépességet tekintve percentszámukat felülmúlórészesedését a tőketulajdonban s a nagy modern ipari és


17/120

19

kereskedelmi vállalatok munkájának vezetésében és maga-sabb f ok aiban kétségtelenül részben történeti okokra kell

visszavezetnünk, melyek a távoli múltban rejlenek s melyek-nél a felekezeti hovatartozóság nem a gazdasági jelenségekokának, hanem bizonyos fokig azok következményének tűnikfel. Ama gazdasági ténykedésekben való részvétel részinttőkebirtoklást, részint költséges nevelést tételez fel, részintés legtöbbnyire mind a kettőt; ma öröklött gazdagsághozvagy legalább bizonyos jómodúsághoz van kötve. De aXVI. században épen a birodalom leggazdagabb, természetifekvésük és közlekedésük folytán legkedvező bb helyzetbenlevő és gazdaságilag legfejlettebb vidékeinek nagy száma,a gazdag városok többsége a protestantizmusra tért át sennek utóhatásai a létért való gazdasági harcban a pro-testánsoknak még ma is javára szolgálnak. Felmerül azonban már most az a történeti kérdés: mi volt az oka annak,hogy a gazdaságilag legfejlettebb vidékeknek oly er ős

hajlamuk volt az egyházi forradalomra? S a felelet errekorántsem oly egyszer ű, mint az ember az első pillanatrahinné. A gazdasági tradicionalizmus elvetése kétségkívülolyan mozzanatnak látszik, melynek a vallási hagyomány- ban való kételkedésre s a hagyományos tekintélyekkel valóellenszegülésre irányuló hajlamot táplálnia kellett. De itttekintetbe kell vennünk azt, amit ma gyakran elfelejtenek,

hogy t. i. a reformáció nem annyira az életen való egyháziuralomnak megszű ntetését, hanem inkább eddigi formájánakmással való helyettesítését jelentette; és pedig egy nagyonkényelmes, gyakorlatilag azidő ben alig érezhető, gyakranmajdnem csak formális uralomnak olyannal való helyettesí-tését, mely az egész életmódot a házi és nyilvános életminden körébe az elgondolható legnagyobb mértékben behatoló, végtelenül terhes és komolyan vett szabályok

békójába szorította. A katholikus egyház uralmát –«mely az eretnekeket büntető, de a vétkezők iránt szelíd»volt, régebben még inkább, mint ma – jelenleg elviselikteljesen modern gazdasági berendezkedésű népek is éshasonlóképen elviselték a leggazdagabb, gazdaságilag leg-fejlettebb vidékek, melyeket a XV. század vége körül a vi-lág ismert. A kálvinizmus uralma abban a formában, amely-

ben a XVI. században Genfben és Skóciában, a XVI. ésXVII. század fordulóján Németalföld nagy részében, aXVII-ben Új-Angliában s koronként magában Angliában


18/120

20

is érvényesült, reánk nézve az egyén egyházi ellenőrzéséneka legeslegelviselhetetlenebb formája volna, ami egyáltalán

lehetséges. Ugyanilyennek érezték azon idők régi patríciusai-nak széles rétegei is, Genfben épúgy, mint Hollandiában

és Angliában. Az életen való egyházi gyámkodásnak nemtúlsága, hanem kis mértéke volt az, amit gáncsolni valónaktaláltak épen azok a reformátorok, akik a legfejlettebbgazdaságú országokban támadtak. Honnan van az vajjon,hogy akkor épen ezek a legfejlettebb gazdaságú országoks — amint még látni fogjuk — ezeken belül is az azon

idő ben gazdaságilag fölemelkedő «polgári» középosztályokezt az előttük eladdig ismeretlen puritán zsarnokságotnemcsak eltűrték, hanem védelmezésében olyan hősiességetfejtettek ki, amilyent épen polgári osztályok, mint ilyenek,azelőtt ritkán s késő bb sohasem ismertek, – «the last ofour heroisms», ahogy Carlyle nem ok nélkül mondja?

Továbbá azonban, ha, mint mondtuk, a protestánsoknak

a modern gazdasági életben a tőketulajdonban és vezető állásokban való nagyobbfokú részesedését ma részben tör-ténetileg átszármazott, átlag nagyobb vagyonosságuk követ-kezményének tekinthetjük is: másrészt oly jelenségek istűnnek fel, melyeknél az oksági viszony kétségtelenül nemígy van. Ide tartoznak pl. a következők : mindenekelőttaz egészen általános, Badenben, valamint Bajorországbans pl. Magyarországban is kimutatható különbség a felső bboktatás módjában, melyet katholikus szülők a protestánsok-kal szemben gyermekeiknek adni szoktak. Azt, hogy akatholikusok percentje a «magasabb» tanintézetek tanulóiés végzettjei között egészében a népességben való percent-szer ű számuk mögött meglehetősen elmarad, legnagyobb-részt az említett átszármazott vagyoni különbségeknektulajdoníthatjuk. De hogy a katholikus vallású végzett

tanulókon belül is azoknak a percentje, akik a modern,különösen technikai tanulmányokra és ipari, kereskedelmi pályákra, általában polgári kereseti életre előkészítő intéze-tekből, reálgimnáziumokból, reáliskolákból, felső polgáriiskolákból stb. kerülnek ki, szintén feltűnő er ő sen elmarad a protestánsok percentszáma mögött, míg a humanisztikusgimnázium nyújtotta előképzést a katholikusok előnyben

részesítik, – ez olyan jelenség, amely az említett különb-séggel nincs megmagyarázva, amelyet inkább ellenkezőlega katholikusoknak a kapitalista pályákon való csekély


19/120

21

részvételének megmagyarázására kell felhasználnunk. Mégfeltűnő bb azonban egy oly megfigyelés, mely a katholiku-

soknak a modern nagyipar tanult munkás-személyzetébenvaló csekélyebb részvételét érteti meg velünk. Az az ismert jelenség, hogy a gyár a maga tanult munkaer őit nagy-mértékben az ipar neveltjeiből veszi, munkaer őinek elő-készítését tehát ennek engedi át s azokat teljes előkészítésután elvonja, lényegesen nagyobb mértékben mutatkozika protestáns, mint a katholikus vallású iparossegédeknél.Másszóval: az iparossegédek közül a katholikusok er ősebbhajlamot mutatnak a mesterségükben való megmaradásra,tehát viszonylag gyakrabban lesznek mesterekké, míg a protestánsok viszonylag nagyobb mértékben özönlenek agyárakba, hogy itt a tanult munkásság és az ipari tiszt-viselői állások magasabb fokait betöltsék. Ezekben az ese-tekben kétségtelenül úgy áll az oksági viszony, hogy anevelés útján szerzett szellemi sajátosság és pedig itt a nevelés-

nek a szülőföld és a szülői ház vallási légkörétől függő iránya határozta meg a pályaválasztást és az élet továbbihivatásszer ű folyását.

A katholikusoknak a modern gazdasági életben valócsekélyebb részvétele Németországban már most annál fel-tűnő bb, mert ellenkezik azzal a kezdettől fogva és a jelen- ben is tett tapasztalattal, hogy nemzeti vagy vallási kisebb-

ségek, melyek mint «alávetettek» egy másik csoporttal,mint «uralkodóval» szembenállnak, a befolyásos politikaiállásokból való önkéntes vagy önkénytelen kizártságukkövetkeztében különösen nagy mértékben szoktak a gazda-sági pályára menni, hogy legtehetségesebb tagjaik becs-vágyukat, mely az államszolgálat talaján nem érvényesül-het, itt igyekezzenek kielégíteni. Félreismerhetetlenül ígyállt a dolog a kétségtelen gazdasági előhaladásban levő

lengyelekkel Oroszországban és keleti Poroszországban, —ellentét ben Galíciával, ahol ők voltak az urak — ugyanígykorábban a hugenottákkal Franciaországban XIV. Lajosalatt, a nonkonformistákkal és quákerekkel Angliában és —last not least — a zsidókkal két ezredév óta. De Német-ország katholikusainál ilynemű hatásból semmit vagy leg-alább semmi szembeötlőt nem látunk s a múltban is, a

protestánsokkal ellentétben, sem Hollandiában, sem Angol-országban azokban az időkben, amikor vagy üldözték őketvagy csak megtűrték, nem tudtak valami érdemleges gazda-


20/120

22

sági fejlődést felmutatni. Sőt úgy áll a dolog, hogy a pro-testánsok (különösen bizonyos irányaik), úgyis, mint ural-

kodó, úgyis mint alávetett réteg, úgyis, mint többség, úgyis,mint kisebbség, olyan különleges hajlamot mutattak agazdasági racionalizmusra, amilyent a katholikusoknál semaz egyik, sem a másik helyzetben ilyen módon nem tapasz-taltunk és nem tapasztalunk. A különböző magatartás okáttehát lényegileg a felekezetek állandó belső mivoltában ésnem csupán mindenkori külső történeti és politikai hely-zetében kell keresnünk.

Mindenekelőtt annak a kikutatásáról volna tehát szó,melyek a felekezetek jelzett belső sajátosságának azok azelemei, amelyek az elő bb vázolt irányban hatottak és rész- ben még hatnak. Felületesen tekintve és bizonyos modern benyomásokból ítélve, kísértetbe jöhetne az ember, hogyaz ellentétet úgy formulázza, hogy a katholicizmusnak avilágtól való er ősebb elfordulása, az aszketikus vonások,

melyeket legf ő bb eszményei feltűntetnek, hitvallóit a világ javaival szemben nagyobb közömbösségre nevelték. Ez amegokolás valóban megfelel a két felekezet megítélésébenma használatos népies szkémának. Protestáns részr ől ezta felfogást a katholikus életmód említett (valódi vagyállítólagos) aszketikus eszményeinek bírálatára használjákfel, katholikus részr ől pedig a «materializmus» szemre-

hányásával felelnek, mint amely következménye annak,hogy a protestantizmus az élet egész tartalmát elvilágiasí-totta. Egy modern író ezt az ellentétet, ahogyan az a kétfelekezetnek a gazdasági élettel szemben való magatartásá- ban megjelenik, így vélte formulázandónak: «A katholikus...nyugodtabb; kisebb benne a szerzési ösztön, többre becsülia lehetőleg biztos, bár kisebb jövedelemmel járó élet- pályát, mint a kockázatos, izgalmakkal járó, de esetleg

kitüntetéseket és vagyont hozó életet. A közmondás tréfásanígy szól: vagy jól enni, vagy nyugodtan aludni. Jelenesetben a protestáns szeret jól enni, a katholikus pedignyugodtan akar aludni.» Valóban a «jól enni szeretés»-sela protestánsoknak egyházilag közömbös része szempontjá- ból Németországban és a jelenre nézve az indítékolást, bártökéletlenül, de legalább részben helyesen lehet jellemezni.

De nemcsak a múltban állottak másként a dolgok, amennyi- ben az angol, holland és amerikai puritánokra nézve tudva-levőleg az «élet élvezetének» épen az ellenkező je a jellemző,


21/120

23

és pedig, mint még látni fogjuk, ez épen egyike az ő, reánknézve legfontosabb jellemvonásaiknak, hanem pl. a francia

protestantizmus is azt a jelleget, amely a kálvinista egy-házakon általában, s különösen a vallási harcok idejében«a kereszt súlya alatti»-akon mindenütt kidomborodott,nagyon sokáig s bizonyos mértékben máig megőrizte. S ez a protestantizmus mégis – vagy, így kell majd késő bbkérdeznünk: tán épen ezért? – tudvalevőleg Francia-ország ipari és kapitalista fejlődésének egyik legfontosabbtényező je volt és maradt is abban a kis mértékben, ameny-nyire az üldözés engedte. Ha az életmódnak ezt a komoly-ságát és a vallási érdekek hathatós uralmát «a világtól valóelfordulásának akarjuk nevezni, akkor a francia kálvinistákmindenkor legalább annyira világgyűlölők voltak, mint pl.az északnémet katholikusok, akiknek az ő katholicizmusukkétségkívül oly mértékben szívügyük, mint a világ semmi-féle más népének se jobban. És mindkett ő ugyanoly módon

különbözik az uralkodó vallási pártoktól: Franciaországnak,alsóbb rétegeiben nagyon is életvidám, a felső bbekbenegyenesen vallásellenes katholikusaitól, és Németországnakmostanság a világi vagyonszerzésbe elmerülő felső bb réte-geiben vallásilag közömbös protestánsaitól. Semmi semmutatja oly világosan, mint ez a párhuzam, hogy olyingatag fogalmakkal, mint a katholicizmusnak a világtól

való (állítólagos) idegenkedése és a protestantizmusnak(állítólagos) materialista életöröme, s más hasonlókkal ittmit sem kezdhetünk, mert azok ebben az általánosságbanrészint ma sem, részint a múltra nézve sem találók. Ha azember ezekkel akarna dolgozni, akkor a már tett megjegy-zéseken kívül némely más megfigyeléseknek, melyek önkéntkínálkoznak, azt a gondolatot kellene felkelteni, vájjonegyrészt a világtól való elfordulásnak az aszkézisnek és

egyházi jámborságnak, másrészt a kapitalista gazdaságiéletben való részvételnek egész ellentéte nem változtatható-eép ellenkezőleg belső rokonsággá.

Hogy néhány, egészen külső mozzanattal kezdjük, való- ban feltűnő, mily nagy volt a legbenső bb keresztyén jám- borság azon képviselőinek száma, akik kereskedői körökbőlszármaztak. Különösen a pietizmus legkomolyabb hit-

vallóinak feltűnően nagy száma ilyen származású. Azember a «mammonizmus»-nak, a benső és a kereskedőihivatásra nem alkalmas természetekre gyakorolt, ellen-


22/120

24

hatására gondolhatna és a «megtérés» lefolyása, mint AssisiFerencnél, hasonlóképen sok más pietistánál is szubjektíve

bizonyára nagyon gyakran ilyennek tűnt fel a megtértelőtt is. És azt a, hasonlóképen – egészen Cecil Rhodes-ig –oly feltűnően gyakori jelenséget, hogy papi házakból alegnagyobb stílű kapitalista vállalkozók származnak, szinténa fiatalkori aszketikus nevelés ellen támadt visszahatásgyanánt magyarázhatnók. Ez a magyarázási mód azonbancsütörtököt mond ott, ahol mesteri kapitalista üzleti érzékaz egész életet átható és szabályozó jámborság legbenső bbformáival ugyanazokban a személyekben és embercsoportok- ban összetalálkozik. S ezek az esetek épen nem szórványosak,hanem nagyon is jellemző tulajdonságai a történetileg leg-fontosabb protestáns egyházak és felekezetek egész cso- portjainak. Különösen a kálvinizmus mutatja ezt a kom- binációt mindenütt, ahol csak fellépett. Amily kevéssékapcsolódott ez (mint általában bármelyik protestáns

felekezet is) a reformáció elterjedésének korában akár-melyik országban is egy meghatározott osztályhoz, époly jellemző és bizonyos értelemben «tipikus» mégis pl., hogy afrancia hugenotta egyházakban szerzetesek, kereskedők ésiparosok számbelileg csakhamar különösen nagymértékbenvoltak képviselve az áttértek közt és nagy számban marad-tak meg f őkép az üldözés idejében. Már a spanyolok

tudták, hogy «az eretnekség» (t. i. a németalföldiek kál-vinizmusa) «a kereskedelmi szellemet táplálja és ez teljesenmegfelel azoknak a nézeteknek, melyeket Sir W. Petty a Németalföld kapitalista fellendülésének okairól szóló érte-kezésében nyilvánított. Gothein a kálvinisták szétszóródását joggal nevezi «a tőkegazdaság faiskolájának.» A franciaés holland gazdasági kultúra fölényét, amelyből ez a szét-szóródás f őképen származott, tekinthetnők itt döntőnek,

vagy pedig a száműzetésnek és a hagyományos életviszony- ból való kiragadásnak hatalmas befolyását is. MagábanFranciaországban azonban, mint Colbert küzdelmeibőlismeretes, a XVII. században egészen így állott a dolog.Ausztria is – hogy más országokról hallgassunk – alkal-milag egyenesen importált protestáns gyárosokat. Úgylátszik azonban, hogy nem minden protestáns felekezet

hatott egyforma er ősen ebben az irányban. A kálvinizmusmegtette ezt, amint látszik, Németországban is. A «reformált»felekezet, a Wupper-völgyben, valamint másutt is, más


23/120

25

vallásokkal összehasonlítva a kapitalista szellem kifejlő-désére hasznosnak látszott. Hasznosabbnak, mint pl. a

lutheránus vallás, mint ezt a nagyban és kicsinyben valóösszehasonlítás, különösen a Wupper-völgyben mutatja.Skóciára nézve Buckle és az angol költők közül f őleg Keatshangsúlyozta ezeket a vonatkozásokat. Még feltűnő bb(amire szintén csak emlékeztetni akarunk) a vallási élet-irányításnak az üzleti érzék legintenzívebb fejlődésével valóösszefüggése épen azon felekezetek nagy számánál, melyek-nek «az élettől való elfordulása» époly közmondásos lett,mint gazdaságuk: f őkép a quakereknél és mennonitáknál.Az a szerep, melyet az elő bbiek Angliában és Észak-Ameriká- ban játszottak, az utóbbiaknak Németalföldön és Német-országban jutott. Hogy Kelet-Poroszországban I. FrigyesVilmos a mennonitákat, jóllehet azok a katonai szolgálatotfeltétlenül megtagadták, mint a gazdasági élet nélkülöz-hetetlen tényezőit megtűrte, csak egyike, de mindenesetre

ezen király sajátosságánál fogva egyik leger ősebbike annaka számos, jól ismert ténynek, melyek ezt megvilágítják.Hogy végül a pietistáknál épígy meg volt az intenzív jám- borságnak az époly er ősen fejlett üzleti érzékkel és sikerrelvaló kapcsolata, eléggé ismeretes. Gondoljunk csak a rajnaiviszonyokra és Calw-ra. Azt hisszük ennélfogva, hogyezekben az egészen ideiglenes fejtegetésekben nem szükséges

további példákat felhalmozni. Mert már ez a kevés példamindazt az egyet mutatja, hogy «a munka szellemét», a«haladás szellemét», vagy akárhogy hívjuk is, melynek fel-keltését a protestantizmusnak szokták tulajdonítani, nemszabad az «életöröm» értelmében vagy bármi másféle «fel-világosodási» értelemben venni, ahogy ezt manapság gyak-ran teszik. A Lutherek, Kálvinok, Knoxok és Voétiusokrégi protestantizmusának édeskevés köze van ahhoz, amit

manapság «haladás»-nak neveznek. A modern élet számosoldalával, melyeket ma a legtúlzóbb vallásos ember semnélkülözhetne már, a régi protestantizmus határozottanellenségesen állott szemben. Ha tehát valami belső rokon-ságot akarunk mindenáron megállapítani a régi protestánsszellem bizonyos jellemző vonásai és a modern kapitalistakultúra között, akkor – már helyesen vagy helytelenül –

meg kell kísérelnünk, hogy ezt a rokonságot ne a protestánsszellem (állítólagos) többé vagy kevésbé materialisztikusvagy pedig anti-aszketikus «életöröm»-ében, hanem inkább


24/120

26

tisztán vallásos vonásaiban keressük. – Montesquieumondja (Esprit des lois, XX. könyv, 7. fej.) az angolokról,

hogy azok «a világ minden népe közül három dologbanlegtöbbre vitték: a jámborságban, a kereskedelemben és aszabadságban. Vajjon összefüggőnek kell-e tartanunk agazdaság terén való felső bbségüket – és, ami más kap-csolatba tartozik, szabad politikai intézményekre való rá-termettségüket – azzal a jámborsági rekorddal, melyetMontesquieu tulajdonít nekik? A lehetséges vonatkozásoknagy száma tolul fel, homályosan érezve, legott előttünk,ha a kérdést így állítjuk fel. A feladat már most épen az,hogy azt, ami homályosan előttünk lebeg, oly világosan formulázzuk, amennyire ez, a minden történelmi jelenségben benne rejlő kimeríthetetlen sokféleség mellett, egyáltalánlehetséges. Hogy azonban ezt tehessük, az ingatag általánosfogalmak területét, amelyen eddig mozogtunk, szükségképenel kell hagynunk s meg kell kísérelnünk, hogy behatoljunk

azon nagy vallási gondolatvilágok jellemző sajátosságábaés különbségeibe, melyek a keresztény vallás különböző megjelenési formáiban történetileg adva vannak.

Előzőleg azonban még néhány megjegyzésre van szük-ség: elsősorban annak a tárgynak a mivoltáról, amelynektörténeti magyarázatát itt adni akarjuk, s azután arról,hogy mily értelemben foglalhat helyet egyáltalában ilyen

magyarázat ezen vizsgálódások keretében.2.

E tanulmány címében ezt a kissé követelődzően hangzófogalmat használtuk: «a kapitalizmus szelleme». Mit kellezen értenünk? Ha megkíséreljük, hogy róla valami «meg-határozás»-félét adjunk, azonnal bizonyos, a vizsgálat

céljának lényegében rejlő nehézségekre akadunk.Ha található egyáltalán olyan tárgy, amelyre nézve a jelzett megnevezés használatához valami értelem járulhat,akkor ez csak egy történeti egyedi) lehet, azaz oly összefüggé-seknek a történeti valóságban előforduló összessége, melyeketmi kulturális jelent ő ségük szempontjából fogalmilag egyegésszé foglalunk össze.

Egy ilyen történelmi fogalmat azonban, minthogy tar-talmilag egy egyéni mivoltában fontos jelenségre vonat-kozik, nem lehet a «genus proximum, differentia specifica»


25/120

27

szkémája szerint meghatározni, hanem a történeti valóság- ból veendő egyes alkatrészekből fokozatosan kell megalkotni

(komponálni). A végleges fogalmazás tehát nem állhat akutatás elején, hanem a végén. Más szóval csak a tárgyalásfolyamában, s annak lényeges eredményeként fog kitűnni,hogy azt, amit itt a kapitalizmus «szellem»-én értünk,hogyan lehet legjobban – azaz a bennünket itt érdeklő szempontból legmegfelelő bben – formulázni. Ezek a szempontok ismét (amelyekr ől még csak ezután fogunk beszélni),nem az egyedül lehetségesek, melyekből a vizsgálatra kerülő jelenségeket elemezhetjük. Más vizsgálati szempontok ittis, mint minden történeti jelenségnél más vonásokat tüntet-riének fel «lényeges»-eknek. Ebből pedig minden továbbinélkül következik, hogy a kapitalizmus «szellem»-én egy-általán nem csupán csak szükségszer űen azt érthetjük, vagykell értenünk, ami nekünk benne a mi felfogásunk számáralényegesnek tűnik fel. Ez benne rejlik a «történeti fogalom-

alkotás» lényegében, mely a maga rendszeres céljaira valótekintettel nem arra törekszik, hogy a valóságot elvontnemi fogalmakba skatulyázza, hanem, hogy mindig és ki-kerülhetetlenül különlegesen egyéni színezetű konkrét gene-tikus kapcsolatokba foglalja.

Ha mégis meg kell állapítanunk azt a tárgyat, amelynekelemzése és történeti megmagyarázása forog szóban, akkor

ennélfogva nem lehet szó fogalmi meghatározásról, hanemelőszörre legalább, csak ideiglenes szemléletessé tételér ő l annak,amit itt a kapitalizmus «szellem»-én gondolunk. Ilyen meg-érzékítés a kutatás tárgyára vonatkozó egyértelműségcéljából valóban nélkülözhetetlen, s evégből ama «szellem»-nek oly dokumentumához igazodunk, amely azt, ami ittfontos, majdnem klasszikus tisztaságában tartalmazza ésmég az az előnye is megvan, hogy ment a valláshoz való

minden közvetlen vonatkozástól, tehát – tárgyunk szem- pontjából – «előfeltevés nélküli».

«Gondold meg, hogy az id ő pénz; aki munkájával naponkénttíz sillinget kereshetne s fél napot elsétál, vagy szobájában lus-tálkodik, annak, hacsak hat pennit ad is ki szórakozására, nemszabad csupán ezt számítani, mert ezenkívül még öt sillingetadott ki vagy inkább kidobott.

Gondold meg, hogy a hitel pénz; ha valaki pénzét, mikorfizetése esedékessé vált, nálam hagyja, akkor nekem ajándékozzaa kamatokat, vagy annyit ad, amennyit én vele ezen idő alatt


26/120

28

kezdhetek. Ez tekintélyes összegre rúg, ha valakinek jó és nagyhitele van s annak jó hasznát veszi.

Gondold meg, hogy a pénz teremt ő erejű és gyümölcsöző termé- szet ű . A pénz pénzt hozhat létre és az ivadékok még többethozhatnak létre és így tovább. Öt silling forgatva hat lesz,tovább forgatva hét silling három penni és így tovább egészenszáz font sterlingig. Minél több van belőle, annál többet szül a

pénz forgatáskor, úgy hogy a haszon gyorsabban és mindig gyor-sabban emelkedik. Aki egy anyadisznót megöl, az megsemisítiannak minden utódját egészen az ezredik tagig. Aki egy ötsillinges darabot elpusztít, az megöl (!) mindent, amit azzal ter-

melhetett volna: font sterlingek egész oszlopait.Gondold meg, hogy – a közmondás szerint – a jó fizet ő

mindenki erszényének ura. Akit úgy ismernek, mint aki pontosanfizet a kitűzött idő ben, az mindenkor kölcsön veheti mindazt a

pénzt, amelyre barátainak épen nincsen szüksége.Ennek néha igen nagy a haszna. A szorgalmon és mérték-

letességen kívül semmi sem járul annyira hozzá ahhoz, hogy egyfiatalembert a világban el ő re segítsen, mint a pontosság és becsü-

letesség minden üzleténél. Ezért kölcsönzött pénzt soha egyórával se tarts tovább magadnál, mint amikorra ígérted, nehogy

barátodnak emiatt érzett boszusága annak erszényét egyszer-smindenkorra bezárja előtted.

A legjelentéktelenebb cselekvésekre is ügyelni kell, melyekvalakinek a hitelét befolyásolják. Kalapácsod ütése, melyet hite-leződ reggel 5 órakor, vagy este 8 órakor hall, hat hónapra ki-elégíti őt; ha ellenben a billiárdasztalnál lát téged, vagy han-

godat a korcsmában hallja olyankor, mikor munkában kellenelenned, akkor másnap reggel megintet a fizetésért s követelnifogja a pénzét, mielőtt néked rendelkezésedre áll.

Azonkívül ha dolgozol, ez azt mutatja, hogy nem feledkezelmeg adósságaidról, tehát ép oly pontos, mint becsületes embernekt ű ntet fel és ez emeli hiteled.

Óvakodjál attól, hogy mindent, amid van, tulajdonodnaktarts és aszerint élj. Ebbe a csalódásba esik sok ember, akinek

hitele van. Hogy így ne járj, pontos számadást vezess kiadásaid-ról és bevételeidr ől. Ha nem sajnálod a fáradságot, hogy mindenaprólékosságra ügyelj, ennek a következő jó hatása van: fel-fedezed, hogy mily csodálatosan kicsi kis kiadások dagadnak megnagy összegekké és észreveszed, mit lehetett volna megtakarítaniés mit lehet megtakarítani a jövő ben.

6 font sterlingért évenként 100 font sterlingnek veheted hasz-nát, feltéve, hogy közismert okos és becsületes ember vagy. Akinaponként hiába kiad egy garast, az évenként 6 font sterlingetad ki hiába, s ez 100 font sterling használatának az ára. Akinaponként idejének egy részét egy garas értékéig elpazarolja, (sez lehet csupán egy perc) az; ha a napokat összegezzük, elveszti


27/120

29

a jogát arra, hogy évenként 100 font sterlinget felhasználjon. Akihaszontalanul eltékozolja idejét 5 silling értékben, elveszt 5 sil-linget s annyi, mintha 5 sillinget a tengerbe dobna. Aki 5 sil-linget elveszt, nemcsak ezt az összeget veszti el, hanem mindazt,amit annak a mesterségében való felhasználásával kereshetettvolna – ami, ha egy fiatal ember magas kort ér el, nagyon

jelentékeny összegre rúg.»

Ezekben a mondatokban Franklin Benjámin szól hoz-zánk. Ugyanezek a szavak, melyeket Kürnberger Ferdi-nánd az ő szellemes és gyilkos «amerikai kultúrkép»-ébenmint a jenkik állítólagos hitvallását gúnyol. Hogy a «kapi-talizmus szelleme» az, ami Franklinból jellemző módon szól,azon senki sem kételkedhetik, époly kevéssé állíthatjukviszont, hogy minden, amit ezen a «szellem»-en érthetünk,szavaiban bennfoglaltatik. Hogyha elidőzünk még egy kisséennél a helynél, melynek életbölcsességét Kürnberger«Amerikamüder»-je abban foglalja össze, hogy «marhákból

faggyút csinálnak, emberekből pénzt», akkor mint «a fös-vénység» ezen «filozófiájának» jellemző vonása a hitelreméltó becsületes ember eszménye s mindenekelőtt annak akötelezettségnek a gondolata tűnik fel, mellyel az egyéntőkéje nagyobbításában rejlő, öncélul feltételezett érdeké-nek tartozik. Mindenesetre a dolog lényegéhez tartozik az,hogy itt nem egyszer űen élettechnika, hanem sajátos

«etika» hirdetésér ől van szó, melynek megsértése nemcsakostobaság, hanem egy faja a kötelességr ől való meg-

feledkezésnek. Nem csak «üzleti okosság» az, amit Franklintanít – ilyent másutt is találunk eleget – hanem ethosaz, ami itt megnyilatkozik, és épen ebben a minőségbenérdekel benünket.

Ha Fugger Jakab egyik üzlettársának, aki nyugalombavonult, s őt rá akarja beszélni, hogy ugyanúgy cselekedjék,

mert már eleget szerzett s másoknak is kell hagyni, ezt,mint «kislelk űséget» elutasítja, és azt feleli, hogy «neki;(Fuggernek) egészen más a felfogása, mert addig akarszerezni, amíg tud»: akkor ennek a nyilatkozatnak a«szelleme» nyilvánvalóan különbözik Franklinétól. Ami azelő bbinél kereskedői vakmer őség és személyes, erkölcsilegközömbös hajlam kifolyásaként nyilatkozik, az Franklin-

nál az életmód erkölcsi színezetű maximájának jellegétveszi fel. Ebben a különleges értelemben használtatik itt a«kapitalizmus szellemé»-nek fogalma; természetesen: a


28/120

30

modern kapitalizmusénak. Mert hogy itt csak err ől a nyugat-európai és amerikai kapitalizmusról van szó, az, ha a kérdés

felállítását tekintjük, magától értetődik. «Kapitalizmus» voltKínában, Indiában, Babilonban, az ókorban és a közép-korban. De épen ez az említett sajátos ethos hiányzott bel ő le,mint látni fogjuk.

Franklin összes erkölcsi utasításai már most utilitarista jellegűek: a becsületesség hasznos, mert hitelt hoz, a pon-tosság, a szorgalom, a mértékletesség szintén, és ezérterények. Ebből egyebek közt az következnék, hogy ott,ahol pl. ugyanezt a szolgálatot megteszi a becsületességlátszata is, ez is elég volna s a becsületesség szükségtelenfölöslege terméketlen pazarlásnak tűnnék fel Franklinszemében. S valóban, aki olvassa önéletrajzában az említetterényekhez való «megtérésé»-nek elbeszélését, vagy végülarról a haszonról szóló fejtegetéseit, mellyel a szerénységlátszatának, továbbá a saját érdemek szándékos háttérbe

szorítása látszatának szigorú fenntartása bír a közelismeréselérése céljából, annak szükségképen arra a következtetésrekell jutnia, hogy Franklin szerint az említett erények, vala-mint mind a többiek is, csak annyiban erények, amennyibenin concreto az egyesnek használnak s a puszta látszat pótléka is elég mindenütt, ahol ugyanazt a szolgálatot teszi.Ez valóban kikerülhetetlen következménye a szigorú

utilitarizmusnak. Azt, amit a németek az amerikanizmuserényeiben «képmutatás»-nak szoktak érezni, itt, úgy látszikin flagranti kaptuk. – De a valóságban éppenséggel nemily egyszer ű a dolog. Nemcsak Franklin Benjámin sajátos jelleme, ahogyan önéletrajzának mindenkor ritka becsü-letességében elénk tűnik és nemcsak az a körülmény, hogymagát azt a tényt, hogy előtte az erény «hasznosság»-a fel-tárult, isteni kinyilatkoztatásra vezeti vissza, mely őt

ilymódon akarta az erényre hajlítani, nemcsak ez a kétdolog mutatja, hogy itt mégis valami mással van dolgunk,mint tisztán egocentrikus szabályok felcifrázásával. Hanemmindenekelőtt ennek az «etikának» «summum bonum»-ja:t. i. pénznek és mindig több pénznek a szerzése, mindengondtalan élvezésnek legszigorúbb elkerülésével, annyira kivan vetk őztetve minden eudaimonisztikus vagy még inkább

hedonisztikus jellegből, annyira öncélként jelentkezik, hogyúgy tűnik fel, mint valami, az egyén «boldogság»-ával vagy«haszná»-val szembenálló, mindenesetre egészen transzcen-


29/120


30/120

32

mai kapitalizmusra nézve a fennmaradás feltétele. A maikapitalista gazdasági rend egy rettenetes nagy kozmosz,

melybe az egyes ember beleszületik s amely számára, leg-alább mint egyes ember számára adva van, mint ténylegmegváltoztathatatlan keret, melynek határai közt élnie kell.Ez a koszmosz rákényszeríti az egyes emberre, amennyibenaz belekapcsolódik a piac kötelékébe, a maga gazdaságicselekvésmódjának normáit. A gyáros, aki tartósan ezennormák ellen cselekszik, gazdaságilag époly kétségtelenülkiküszöbölődik, mint ahogyan a munkás, aki nem tudvagy nem akar hozzájuk alkalmazkodni, munkátlanként azutcára kerül.

A gazdasági életben uralomra jutott mai kapitalizmustehát felneveli és megteremti magának gazdasági kiválasztásútján azokat a gazdasági alanyokat – vállalkozókat ésmunkásokat – akikre szüksége van. De épen itt kézzel-foghatók a «kiválasztás» fogalmának, mint a történelmi

jelenségek magyarázási eszközének korlátai. Hogy az élet-módnak és a hivatás felfogásának a kapitalizmus sajátos-ságához alkalmazott formája «kiválhassék», azaz másokongyőzedelmeskedhessek, nyilvánvalóan mindenekelőtt létrekellett neki jönnie, és pedig nem egyes elszigetelt egyének- ben, hanem mint olyan felfogásmódnak, melyet egészembercsoportok magukénak vallanak. Tulajdonképen tehát

ez a keletkezés az, ami magyarázatra szorul. A naiv törté-nelmi materializmusnak arra a felfogására, hogy az ilynemű eszmék gazdasági helyzetek «tükröződéseként» vagy «fel-építményeként» jönnek létre, csak késő bb fogunk behatóbbanrátérni. Itt célunkra elégséges, ha rámutatunk arra, hogyFranklin Benjámin szülőhelyén (Massachusetts-ben) a«kapitalista szellem» (az itt felvett értelemben) már a«kapitalista fejlődés» el ő tt megvolt (Új-Angliában – Amerika

más vidékeivel ellentétben – már 1632-ben hangzottak panaszok haszonleső spekulációk különleges jelenségeimiatt), továbbá, hogy ez a szellem pl. a szomszédos gyar-matokon – az Unió késő bbi déli államaiban – hasonlít-hatatlanul fejletlenebb maradt, jóllehet ez utóbbiakat,üzleti célokból, nagy kapitalisták alapították, az új angliaigyarmatokat pedig prédikátorok és akadémiai képzettségű

emberek kispolgárokkal, kézművesekkel és yeoman-ekkelegyetemben, vallási okokból. Ebben az esetben tehát azoksági viszony fordítottja annak, amit «materialista» állás-


31/120

33

pontról várhatnánk. De az ily eszmék ifjúkora általábantövisesebb, mint a «felépítmény»-elmélet írói feltételezik, s

fejlődésük nem úgy megy végbe, mint valami virágé.A kapitalista szellemnek, abban az értelemben véve ezt afogalmat, amelyre idáig szert tettünk, kemény küzdelmetkellett vívni ellenséges hatalmak egész világa ellen. Azt azérzületet, amely Franklin Benjámin idézett fejtegetéseibenkifejezésre jutott és egy egész nép tetszésére lelt, az ókorban,valamint a középkorban is épúgy a legpiszkosabb kapzsiságés teljesen méltatlan érzület kifejezésének bélyegezték volna,mint ahogy ezt még ma is legtöbbnyire teszik azok a társa-dalmi csoportok, melyek legkevésbé kapcsolódtak bele akülönlegesen modern kapitalista gazdaságba vagy amelyekahhoz legkevésbé alkalmazkodtak. Nem azért, mert «aszerzési ösztön» a kapitalista korszakot megelőzőleg mégismeretlen vagy fejletlen lett volna – mint ahogyan gyakranállították – vagy mivel az «auri sacra fames», a pénzvágy

akkor – vagy ma is – a polgári kapitalizmuson kívülkisebb volna, mint a különlegesen kapitalista körön belül,ahogyan modern romantikusok illúziója a dolgot elképzeli.A kapitalista és kapitalizmus előtti «szellem» különbségenem itt van: a kínai mandarin, a régi római arisztokrata,a modern agrárius telhetetlensége kibír minden össze-hasonlítást. S a nápolyi kocsisnak vagy bárkásnak vagy

végül hasonló munkák ázsiai képviselő jének, de ugyanúgya déleurópai és ázsiai országok kézművesének is az «auri

sacra fames»-e, mint bárki magán tapasztalhatja, még igensokkal undorítóbb, s f őkép szemérmetlenebb, mint hasonlóesetben valami angolé. Az önérdeknek az az egyetemesuralma, mely a pénzszerzésnél teljesen aggálytalanul érvé-nyesül, egészen különleges jellemző vonása volt olyanországoknak, melyeknek polgári kapitalista fejlettsége –

a nyugati fejlődés mértékével mérve – «kezdetleges»maradt. Mint minden gyáros tudja, ilyen országok munká-sainak hiányzó «öntudatossága» (coscienziositá) (amilyen pl. Olaszország Németországgal ellentétben). egyike voltkapitalisztikus fejlődésük f őakadályainak s bizonyos mérték- ben még mindig az. A kapitalizmus a fegyelmezetlendiberum arbitrium» gyakorlati képviselő jét munkásul épúgy

nem használhatja, mint amennyire nem használhatja,ahogyan már Franklintól megtanulhattuk, a külső eljárásá- ban minden aggályt elvető üzletembert. A pénzre irányuló


32/120

34

bármiféle «ösztön»-nek különböző er ősségű fejlettségébentehát nem rejlik a különbség. Az auri sacra fames olyan

régi, mint az emberiség ismert története. Látni fogjukazonban, hogy azok, kik a pénzéhségnek, mint ösztönnekfenntartás nélkül átengedték magukat – mint pl. az aholland kapitány, aki «nyereség kedvéért a poklon akartkeresztül menni, ha mindjárt a vitorláit égetné is el» –egyáltalán nem voltak képviselői annak az érzületnek,melyből a különleges modern kapitalista «szellem», minttömegjelenség – s ezen fordul meg a dolog – fakadt. A kímé-letlen, belsőleg semmiféle normával nemtör ődő vagyon-szerzés a történet minden korában megvolt, ahol és amikorcsak egyáltalában lehetséges volt. Mint a Háború és akalózkodás, azonképen a szabad, normákkal meg nem kötöttkereskedés is teljesen akadálytalanul folyt az idegen, tör-zsekkel való viszonylatokban; itt megengedte a «külerkölcs»(Aussenmoral) azt, ami «a testvérek közti» viszonyban

tiltva volt. És valamint, külsőleg, a kapitalista vagyon-szerzés, mint szerencsevadászat, otthon volt mindazongazdasági viszonyok között, melyek pénzszer ű birtok-tárgyakat ismertek s kilátást nyújtottak azok nyereségesértékesítésére – bizomány, adóbérlet, államkölcsön útján,vagy hadjáratok, fejedelmi udvarok, hivatalnokok finanszí-rozásával, – ugyanúgy megvolt mindenütt az agibelső

kalandor érzület is, mely fittyet hány az erkölcs szabályai-nak. A nyereségre való törekvésnek feltétlen és tudatoskíméletlensége gyakran közvetlenül a legszigorúbb hagyo-mánybeli megkötöttség mellett állott fenn. És ennek ahagyománynak szétmállásával s a szabad szerzésnek atársadalmi kötelékek belsejébe való többé-kevésbé hathatós benyomulásával nem szokott ennek az új jelenségnekerkölcsi helyeslése és formulázása beállani, hanem csak el

szokták t ű rni, vagy mint erkölcsileg közömbösét, vagy pedig mint olyant, ami bár nem örvendetes, de, sajnos,kikerülhetetlen. Ez volt a rendes állásfoglalása nemcsakminden etikai elméletnek, hanem – ami itt lényeges –a kapitalizmust megelőző korbeli átlagemberek gyakorlatimagatartásának is. A «kapitalizmust megelőző» kifejezéstabban az értelemben kell vennünk, hogy a racionális üzem-

szer ű tőkeértékesítés és a racionális kapitalista munka- szervezet még nem váltak uralkodó hatalmakká a gazdaságitevékenység irányításában. De épen ez a magatartás volt


33/120

35

az egyik leger ősebb belső akadály, melybe az emberekneka rendezett polgári-kapitalista gazdaság előfeltételeihez való

alkalmazkodása mindenütt beleütközött.Az az ellenfél, mellyel a kapitalizmus «szellemé»-nek,egy meghatározott, «etikai» mezben fellépő, normákkalmegkötött életstílus értelmében, mindenekelőtt meg kellettküzdenie, az a fajta érzés és magatartás maradt, melyettradicionalizmusnak nevezhetünk. Egy végleges «meghatá-rozás» mindennemű kísérletét itt is fel kell függesztenünk.Tegyük inkább néhány különleges eseten – természetesenitt is csak ideiglenesen – világossá azt, hogy mit akar ez jelenteni, és pedig kezdjük alulról, a munkásoknál.

Egyike azoknak a technikai eszközöknek, melyeket amodern vállalkozó alkalmazni szokott, hogy az «ő» munkásairészér ől a munkateljesítménynek lehető maximumát érjeel vagyis a munka intenzitását fokozza: az akkord-bér.A földmívelésben pl. olyan eset, mely a munka-intenzitás

lehetséges fokozását parancsolóan követeli, a termés be-hordása szokott lenni, mert – különösen bizonytalan idő esetén – a hordás lehető legnagyobb gyorsaságától rend-kívül nagy nyereség- és veszteségbeli lehetőségek függnek.Ezért itt általában az akkordbér-rendszert szokták alkal-mazni. S mivel a termésnek és az üzemintenzitásnak fokozó-dásával általában er ősödni szokott a vállalkozónak az

aratás siettetéséhez f ű

ződő érdeke, azért ismételten meg-kísérelték azt, hogy az akkordbérek emelésével a munka-

teljesítmény fokozásában érdekeltté tegyék a munkásokatis, akiknek így alkalom kínálkozott arra, hogy rövid időn belül rendkívül nagy keresetre tegyenek szert. Itt azonbansajátos nehézségek mutatkoztak. Az akkordtételek fel-emelése feltűnően gyakran nem azt eredményezte, hogyugyanazon időközben nagyobb, hanem ellenkezőleg kisebb

munkateljesítményt értek el, mert a munkások az akkord-emelésre a napi teljesítménynek nem felemelésével, hanemleszállításával válaszoltak. Az az ember pl., aki egy morgengabona lekaszálásáért járó egy márka mellett eddig napon-ként 2½ morgent kaszált és így 21/2 márkát keresett, azakkordbérnek morgenenként 25 fillérrel való emelésévelnem – mint remélni lehetett volna, a jó kereseti alkalomra

való tekintettel – 3 morgent kaszált, hogy így 3 márka75 fillért keressen, – ahogy ez nagyon is lehetséges lettvolna – hanem napjában csak 2 morgent, mert így is 21/2


34/120


35/120

37

átmenetet, melyek a munkát intenzívebben kihasználják.Alacsonyabb bér semmiképen sem azonos olcsóbb munkával.

Már tisztán mennyiségi szempontból tekintve, a munka-teljesítmény minden körülmények között csökken a fizioló-giailag elégtelen bérrel, s ez utóbbinak tartósabb voltagyakran egyenesen «a legalkalmatlanabbak kiválasztását» jelenti. A mai átlagos sziléziai munkás teljes er őmegfeszítésmellett ugyanazon idő alatt valamivel több, mint kétharmadannyi földet kaszál le, mint amennyit a jobban fizetett éstáplált pomerániai vagy mecklenburgi; a lengyel, minélinkább keletr ől való, annál kövesebb munkát tud végeznia némethez képest. S az alacsonyabb bér, mint a kapitalistafejlődés támasza, tisztán üzletileg is csütörtököt mondmindenütt, ahol oly termékek előállításáról van szó, melyekvalamiféle minősített (tanult) munkát vagy drága éskönnyen károsuló gépek kezelését vagy pedig általábannagyobb mérték ű figyelmet és kezdeményezést követelnek.

Itt az alacsonyabb bér nem fizeti ki magát, s hatásában aszándékoltnak az ellentétébe csap át. Mert itt nemcsakfejlett felelősségérzetre van feltétlen szükség, hanem általá- ban olyan érzületre, mely legalább a munka tartama alattmentesíti magát attól az állandó kérdéstől, hogy miképen.lehet a legnagyobb kényelmesség és a legcsekélyebb teljesít-mény mellett mégis a szokásos bérre szert tenni, és amely

a munkát úgy irányítja, mintha az feltétlen öncél –«hivatás» – volna. Az ilyen érzület azonban nem a termé-szet adománya. Ezt nem lehet közvetlenül sem magas,sem alacsony bérekkel létrehozni, hanem az csupán hosszan-tartó nevelési folyamat eredménye lehet. Ma a már nyereg- ben ülő kapitalizmusnak viszonylag könnyen sikerül mun-kásainak toborzása valamennyi ipar űző országban s azegyes országokon belül minden ipari vidéken. A múltban

ez minden egyes esetben rendkívül súlyos probléma volt.S még ma sem jut mindig célhoz a kapitalizmus egy olyanhatalmas segítő támogatása nélkül, amilyen, mint látnifogjuk, kialakulásának korában segítségére volt. Hogy miregondolunk, azt ismét egy példán világíthatjuk meg legjobban. A munka maradi, tradicionalisztikus képét makülönösen gyakran a munkásnő k szolgáltatják, f őleg a

hajadonok. Azoknak a munkaadóknak, kik leányokat,kiváltkép német leányokat foglalkoztatnak, majdnem egye-temes panaszuk, hogy a leányokból teljességgel hiányzik a


36/120

38

képesség és akarat arra, hogy a munka hagyományos ésegyszer elsajátított módjairól más gyakorlatibb módok

javára lemondjanak, hogy új munkaformákhoz alkalmaz-kodjanak, hogy tanuljanak, értelmüket összpontosítsákvagy csak általában használják is. Minden magyarázatannak lehetőségér ől, hogy a munkát könnyebbé s f őleg jövedelmező bbé formálják, náluk teljes megnemértésreszokott találni s az akkordbérek emelése is hatástalanul pattan le megszokásuk faláról. Másképen szokott állni adolog – s ez nagyon fontos a mi szempontunkból –rendszerint csak kiválóan vallásosan nevelt, f őleg pietistaszármazású lányokkal. Gyakran hallhatjuk, s alkalmiszámításbeli vizsgálatok is meger ősítik azt, hogy a gazdaságinevelés legkedvező bb kilátásai ennél a kategóriánál nyílnak.A gondolatok összpontosításának képessége, valamint az afeltétlenül centrális magatartás, melynél fogva «a munkávalszemben lekötelezettnek» mutatja magát, feltűnően gyakran

található itt együtt szigorú takarékossággal, mely számola keresettel, s annak magasságával; továbbá józan ön-uralommal és mértékletességgel, mely a munkaképességetrendkívül fokozza. A munkának, mint öncélnak, mint«hivatás»-nak ilyen felfogása számára – amilyent a kapi-talizmus követel – itt van a legkedvező bb talaj, s itt leg-nagyobb a kilátás, a vallásos nevelés következtében, a tra-

dicionalisztikus nemtör ő

dömség legyő

zésére. Már ez akapitalizmus jelenére vonatkozó szemlélődés újra aztmutatja, hogy mindenesetre jutalmazó dolog annak akérdésnek a felvetése, hogy a kapitalista alkalmazkodásiképességnek vallási mozzanatokkal való ilynemű kapcsolataimiképen alakulhattak a kapitalizmus fiatal korában. Mert,hogy ezek akkor is hasonló viszonyban voltak, azt sokrészjelenségből következtethetjük. Az az utálat és üldözés,

mellyel pl. a methodista munkások a XVIII. századbanmunkatársaik részér ől találkoztak, nem vonatkozott csupánvagy f őleg vallási különösségeikre, ahogy már a szerszámaikgyakran ismétlődő elpusztításáról szóló hírek is mutatják.Az ilyen különösségekből Anglia sokat és feltűnő bbeket islátott. Az az utálat inkább az ő különleges «munkakészsé-gükre» vonatkozott, ahogy ma mondanánk.

De forduljunk mindenekelőtt ismét a jelenhez és pedigmár most a vállalkozókhoz, hogy itt is megvilágítsuk a«tradicionalizmus» jelentését.


37/120

39

Sombart a kapitalizmus eredetér ől szóló fejtegetéseibenmint két nagy «vezérmotívumot», melyek közt a gazdaság

történeti folyása mozgott, megkülönböztette a «szükségletfedezését» és a «vagyon szerzést», aszerint, amint a személyes szükséglet mértéke vagy a szükséglet korlátaitól függetlennyereségre való törekvés és a nyereségszerzés lehet ő ségeválik mértékadóvá a gazdasági tevékenység módjára ésirányára. Az, amit ő a «szükségletfedezés gazdasági rend-szerének nevez, első tekintetre azonosnak látszik azzal,amit itt mint «gazdasági tradicionalizmust» magyaráztunk.Valóban ez az eset áll fenn akkor, ha a «szükséglet» fogalmáta tradicionális szükséglet-ével azonosítjuk. Ha ellenben nem,akkor igen sok olyan gazdálkodás, melyeket szervezetükformája szerint a «tőkének» Sombart műve más helyénadott meghatározása értelmében is «kapitalisztikusaknak»kell tekintenünk, kiesik a «vagyonszerző»-gazdálkodás köré- ből és a «szükségletfedezés» gazdasági rendszeréhez tartozik.

Olyan gazdaságok is magukon hordhatják t. i. a «tradiciona-lista» jelleget, melyeket magánvállalkozók vezetnek tőke(pénz vagy pénzérték ű javak) nyerési célokra fordításánakformájában termelési eszközök vásárlása és termékek el-adása által, melyeket tehát kétségkívül mint «kapitalistavállalatokat») vezetnek. Ezt az esetet látjuk az újabb gazda-ságtörténelem folyamában is, még pedig nemcsak kivétel-

képen, hanem – a «kapitalista szellem»-nek mindig új éshatalmasabb betörései folytán állandóan visszatér ő meg-szakításokkal – egészen rendszeresen. A gazdaság «kapi-talista» formája és az a szellem, melyben a gazdaságotvezetik, bár általánosan «adaequat» vonatkozás viszonyábanállanak, de nem az egymástól való «törvényszer ű» függésviszonyában. És ha mi mégis annak az érzületnek a számára,mely hivatásszer ű en rendszeresen és racionálisan törvénye?

haszonra törekszik olyan módon, ahogyan ezt FranklinBenjámin példáján megvilágítottuk, itt ideiglenesen «a(modern) kapitalizmus szelleme» kifejezést használjuk: akkorez történeti okból történik, mert az az érzület a modernkapitalista vállalkozásban találta legmegfelelő bb formáját,a kapitalista vállalkozás viszont benne találta a legmeg-felelő bb szellemi hajtóer őt.

De magában véve a kettő nagyon könnyen széteshetik.Franklin Benjámint «kapitalista szellem» töltötte el olyankorban, amikor az ő könyvnyomda-üzeme, formája tekin-


38/120

40

tetében miben sem különbözött akármilyen kézműves-üzemtől. S látni fogjuk, hogy az újkor küszöbén általában

nem csupán vagy nem f őképen a kereskedelmi patriciátuskapitalista vállalkozói, hanem sokkal inkább az ipariközéposztály feltörekvő rétegei voltak annak az érzületneka képviselői, amelyet mi a «kapitalizmus szellemé»-nekneveztünk. A XIX. században is nem Liverpool és Ham- burg előkelői örökölt ősi kereskedői vagyonukkal, hanemManchester- és Rheinland-Westfalennek gyakran szűkösviszonyokból felkapaszkodott vállalkozói ennek a szellem-nek klasszikus képviselői. S ugyanígy volt már a XVI.században: az akkor újonnan keletkező iparvállalatokatigazában legtöbbnyire parvenűk teremtették.

Valamely banknak vagy kiviteli nagykereskedésnek vagyegy nagyobbfajta kiskereskedésnek vagy végül háziiparútján előállított áruk valamely nagy értékesítő vállalatánaküzeme kétségkívül csak a kapitalista vállalat formájában

lehetséges. Mindazonáltal szigorúan tradicionalista szellem- ben is lehet vezetni valamennyit: a nagy jegybankoküzleteit egyáltalán nem is szabad másként vezetni; egészkorszakok tengerentúli kereskedelme a monopóliumok ésszigorúan tradicionális jellegű rendszabályok alapján nyugo-dott; a kiskereskedésben (s itt nem a kis, tőkenélküli nap-lopókról van szó, kik manapság államsegélyért kiabálnak)

a forradalmasítás, mely a régi tradicionalizmusnak végetvet, még teljes folyamatban van. Ez az az átalakulás, melyannak az értékesítő vállalati rendszernek régi formáit szét-vetette, mellyel a modern házimunka csak forma szerintrokon. Hogy ez a forradalmasítás miképen folyik le és mit jelent, ezt – akármily ismeretesek is ezek a dolgok –legjobban ismét egy különös eseten szemléltethetjük.

Egészen úgy a múlt század közepéig a nagykereskedő

élete, legalább a szárazföldi szövőipar némely ágaiban,a mi mai fogalmaink szerint elég kényelmes volt. Folyásátkörülbelül a következőképen képzelhetjük. Bejöttek a parasztok házi-szőtteseikkel, melyek gyakran (lenvászonnál)még f őképen vagy egészen maguk-termelte nyersanyagbólkészültek, abba a városba, amelyben a nagykereskedőklaktak, és a minőségnek gondos, gyakran hivatalos meg-

vizsgálása után megkapták értük a szokásos árakat. A nagy-kereskedők vevői minden, távolabbi vidékre való eladásnálközvetítő kereskedők voltak, akik szintén ideutaztak. Leg-


39/120

41

többnyire még nem minták, hanem a szokásos minőségekszerint és a raktárból vásároltak vagy (s akkor sokkal

elő bb) rendeltek, mire azután a parasztoknál esetleg továbbirendelés történt. A vevőközönségnek személyes felkeresése,ha egyáltalán megtörtént, akkor is nagy időközökben,ritkán történt; egyébként elégséges volt a levelezés és alassanként lábrakapó mintaküldés. Az irodai órák mérsékeltterjedelme – úgy 5-6 napjában, időnként jóval kevesebb,a munkaévadban, ahol volt ilyen, több – meglehetőskereset, mely elégséges volt a tisztességes megélhetésre s jó idő ben még egy kis vagyon félretételére is, a verseny-társaknak az üzleti elvek nagy összhangjából folyó aránylagnagyon békességes viszonya, a «ressource» napról-napra valókiadós látogatása s azután még az esti poharazás, zártkör ű mulatságok, s általában kényelmes életfolyás: ez volt aző életük.

A szervezetnek minden tekintetben «kapitalista» formája

volt ez, ha a vállalkozóknak tisztán kereskedői-üzleti jellegét, vagy ha újabb tőkék befektetésének nélkülöz-hetetlenségét vesszük tekintetbe, melyeket az üzletbenmegforgattak, vagy végül ha a gazdasági folyamat objektívoldalára vagy a könyvvezetés módjára tekintünk. De«tradicionalisztikus» gazdálkodás volt, ha azt a szellemetnézzük, mely a vállalkozókat lelkesítette. A hagyományos

életmód, a hagyományos magasságú haszon, a hagyományosmérték ű munka, az üzletvitelnek, s a munkásokkal és alényegében hagyományos üzletkörrel való viszonyok hagyo-mányos módja, a vevőközönség szerzésének és az eladásnakhagyományos formája uralkodott az üzletmenetben, ezekszolgáltak – azt mondhatnók – az ezen korbeli vállalkozók«ethos»-ának alapjául.

Közben-közben ez a kényelmesség hi

weber max protestáns etika

Documents