2014/2015 ii. forduló megoldÁskönyves kálmán 4. „azt is elrendeltük, hogy ha mi vagy...
TRANSCRIPT
Megyei Történelemverseny
2014/2015
II. forduló
M E G O L D Á S
2
1. feladat
A feladat az ókori Róma történelméhez kapcsolódik.
Állapítsa meg, hogy igazak vagy hamisak az Octavianusra / Augustusra vonatkozó állítások! Írja a megfelelő betűket (Igaz – I, Hamis – H) az állítás elé! (Elemenként 1 pont)
H Felesége Julius Caesar testvére volt
H Fiát – Julius Caesar iránti tiszteletből – Caesarionnak nevezte el
I Az Augustus nevet Kr. e. 27-től viselte
I A második triumvirátus tagjai proscriptióval gyűjtöttek pénzt hadseregük hűségének
biztosításához
H Kleopátra és Antonius seregével Philippinél ütközött meg
I Győztes csatáinak vezetője barátja, Marcus Agrippa volt
H Augustus önéletrajza a Gemma Augustea címet viseli
H Az 1. számú műalkotás Augustust Mars hadistenként ábrázolja
I A 2. számú műalkotás Augustust főpapként jeleníti meg
1. kép 2. kép
H A térkép a Római Birodalom Augustus korabeli kiterjedését mutatja
/10
3
2. feladat
A feladat az ókori görög tudomány történetéhez kapcsolódik
Egészítse ki az alábbi mondatokat az odaillő fogalmakkal!
A fogalmakat a táblázat megfelelő száma mögé írja! (Elemenként 1 pont)
A Kr.e. VI. században, Milétoszból kiinduló új, tudományos gondolkodás elszakadt az istenek
cselekedeteinek taglalásától, a (1)…..-tól. Szaktudományok ekkor még nem léteztek, a természet és
a társadalom jelenségeinek tudományos vizsgálatát a „bölcsesség szeretetének”, (2)…..-nak
nevezték.
A demokrácia korában kialakult az első hivatásos értelmiségi réteg, akik fizetség ellenében
készítették fel tanítványaikat a szónoklásra. A (3)…..-k nem adtak egységes világképet, hiszen
céljuk a vita útján való meggyőzés volt, ezért azt hangoztatták, hogy minden relatív. Az értékek is
emberi megállapodás eredményei. Velük szemben foglalt állást (4)….., aki szerint léteznek örök
érvényű értékek, az ember feladata ezek megismerése. Leghíresebb tanítványa, (5)…..
továbbfejlesztette ezt az elgondolást, és azt tanította, hogy a világban létező összes dolog nem
egyéb, mint az örök és változatlan ideák árnyképe. Athénben iskolát alapított egy ligetben, mely
évszázadokon át működött, és nevéből származik az (6)….. kifejezés. Az ő tanítványa, egyben
Nagy Sándor nevelője volt (7)….., akit a későbbi szaktudományok alapítójának tartunk.
A polisz világának összeomlása és a demokrácia lehanyatlása a gondolkodásra is hatást gyakorolt.
A hellenizmus korának embere úgy érezte, hogy a sors, a végzet játékszerévé vált. (8)….. és hívei a
távolmaradást ajánlották a zavart keltő dolgoktól, és az élet kellemes oldalának élvezetét javasolták.
Zénón követői, a (9)…..-ok a vágyakról, a szenvedélyekről való lemondást választották, hogy a
külvilágnak így ellenállva az egyén belül szabad maradhasson. Ezeket a gondolatokat hirdette a
nagy műveltségű római császár, (10)….. is.
1. mitológia
2. filozófia
3. szofista
4. Szókratész
5. Platón
6. akadémia
7. Arisztotelész
8. Epikurosz
9. sztoikus
10. Marcus Aurelius
/10
4
3. feladat
A feladat a középkori gazdálkodás történetéhez kapcsolódik (Elemenként 1 pont)
a) A szöveg a 11-12. századi nagybirtokról szól. Válassza ki a szövegbe illő szavakat az alábbi
szókészletből, majd írja a táblázatba! A szám mindig ugyanazt a fogalmat jelöli.
majorság, mancipium, robot, ajándék, mansus, villicus, vár, udvarház vagy uradalom, servus
casatus
A nagybirtok középpontjában volt a földesúr lakhelye. A birtok kisebb körzetekre tagolódott, s ezek
központja egy-egy (1)….. volt, ahol a szolgálatukra rendelt szolgaszemélyzet lakott. Itt élt az
igazgatásukkal megbízott alkalmazott: a (2)….. is. A/Az (1)……hatáskörébe tartozó földek három
részre: (3)……-ra, telkekre és közös földekre oszlottak. A/Az (3)…..-i földek általában szétszórt
parcellák formájában helyezkedtek el a jobbágyok telkei között. A birtok nagyobb részét – általában
– kétharmadát paraszti telkekre osztották. A/Az (4)….. nagysága a talaj minőségétől függött. A
telekkel rendelkező jobbágyok (5)…..-al és természetben teljesítendő szolgáltatással tartoztak
földesuruknak, viszont használhatták a közös földeket, az erdőket, legelőket, vizeket.
1. 2. 3. 4. 5.
udvarház /
uradalom
villicus majorság mansus robot
b) A képek a megújult mezőgazdasági termelés eszközeit és módszereit ábrázolják. Döntse el
az állításokról, hogy melyik eszközre vagy módszerre vonatkoznak! Tegyen X jelet a megfelelő
ábra betűjelének oszlopába! (Egy sorban csak egy X szerepelhet.)
A) B)
C)
Állítás A B C egyik sem
a) Hozzájárult az igaerő növekedéséhez. X
b) Következménye volt az istállózó állattartás elterjedése. X
c) Megjelenése összefüggésben állt a fémmegmunkálás
fejlődésével. X
d) A faluközösség szervezett együttműködését igényelte. X
e) Lehetővé tette a szőlő- és gyümölcstermelés elterjedését. X
/10
5
4. feladat
A feladat a középkor történetével kapcsolatos
Töltse ki az alábbi táblázatot, majd a sorszám beírásával jelölje a térképen a vonatkozó
földrajzi nevet! (A helyszínt jelölje meg egy határozott ponttal, majd írja mellé a számot!)
Évszám
(Elemenként
1 pont)
Esemény
(Elemenként 1 pont)
Hely
(Földrajzi név: 1, vaktér-
képbe jelölés 0,5 pont)
1. 1099 Az első keresztes hadjárat során a keresztesek
elfoglalták
Jeruzsálem
2. 711 Az arabok átkeltek Európába
Gibraltári-szoros
3. 1278 Habsburg Rudolf legyőzte II. Ottokár cseh királyt
Morvamező
4. 1410 A lengyel és litván seregek legyőzték a Német
Lovagrendet
Grünwald
5. 1396 Luxemburgi Zsigmond lovagseregének veresége a
töröktől
Nikápoly
6. 800
Nagy Károly császárrá koronázása Róma
7. 1479 Mátyás király hadvezérei visszaverték a török
betolakodókat Erdélyben
Kenyérmező
8. 1444 Hunyadi János veresége a töröktől / I. (Jagelló)
Ulászló halála
Várna
9. 843 Nagy Károly utódai felosztották a Frank Birodalmat
/ verduni szerződés
Verdun
10. 1456 Hunyadi János győzelme a török felett Nándorfehérvár
/25
6
5. feladat A feladat a virágzó középkor történetére vonatkozik (Elemenként 1 pont)
Tanulmányozza az alábbi forrásokat, majd töltse ki a táblázatot! Az első sorban nevezze meg a
csoportképzés alapjául szolgáló szempontot, majd a 2. sorba írja be a csoporthoz tartozónak gondolt
források betűjelét! A 3. sorba írjon a csoporthoz rendelhető évszámot, a 4. sorban pedig nevezze meg a
korszakban uralkodó királyt!
1. Huszitizmus
1. Dózsa-féle parasztháború
2. A, D, E, F, H 2. B, C, G, I
3. 1414-1418, 1415, 1434 3. 1514
4. Luxemburgi Zsigmond 4. II. (Jagelló) Ulászló /15
A) B) C)
„Abban az időben (…) nem
lesznek a földön sem királyok, sem
uralkodók, sem alattvalók,
eltűnnek az adók és szolgáltatások,
senki senkit nem kényszeríthet
semmire, hiszen mindnyájan
egyformán testvérek és nővérek
lesznek. Ahogy (…) városában
nincsen „enyém”, „tiéd”, hanem
minden közös, ugyanígy mindig
mindennek közösen mindenkiének
kell lennie (…)”
„Krisztus testének és vérének magasztos
szentségét két szín alatt szabadon
szolgáltassák ki mindazon hű
keresztényeknek, akiket ebben halálos
vétkük nem akadályoz.”
D) E) F)
„ (…) az országban bárhol lakó
összes parasztok hűtlenségük
vétke miatt veszítsék el arra
való szabadságukat, hogy egyik
helyről másra költözzenek,
legyenek uraiknak feltétlen és
örök szolgaságba vetve.”
„A keresztesek, akik között kisnemesek,
jobbágyok, hajdúk, mezővárosi polgárok,
papok, diákok és más közrendűek egyaránt
akadtak, nagy számban özönlöttek a
gyülekezési pontokra. A feudális
kötöttségektől való szabadulás vágya éppúgy
motiválta őket, mint a pogányok elleni szent
háború ügye s a pápai bullában ennek fejében
beígért teljes bűnbocsánat és az elesettek
számára kilátásba helyezett örök boldogság”
G) H) I)
7
6.feladat
Fogalmak az egyetemes és a magyar középkorból
a) Adja meg a meghatározásoknak megfelelő fogalmakat! (Elemenként 1 pont)
1. Székely köznemes lófő
2. Középkori kereskedők érdekvédelmi szervezete gilde / hanza
3. A telekkel rendelkező székely személyek királyi adója a király koronázásakor, első
házasságkötésekor, illetve első fiúgyermeke születésekor ökörsütés / ököradó
b) Mondja idegen szóval a következő fogalmakat!
1. bányabér urbura
2. papi nőtlenség cölibátus /5
7. feladat
Források a magyar középkor történetéből (Elemenként 1 pont)
Olvassa el a forrásokat, majd nevezze meg melyik királyunk idején keletkeztek az idézett
törvények, rendelkezések!
1. „Hasonlóképpen elrendeljük, hogy minden évben a szent király ünnepén egy közülünk tartozzék
Fehérvárra menni és minden megyéből két vagy három nemes tartozzék összegyűlni, hogy azok
jelenlétében minden kár és jogtalanság felől, bárkik okozták és követték el azokat, minden
panaszosnak elégtételt adjon.”
IV. Béla / IV. Béla és fia, V. István (1267)
2. „Mind az országunk határai között lakó valódi nemesek, mind pedig azok is, akik országunk
határain belül fekvő hercegi tartományokban élnek, egy és ugyanazon szabadságot élveznek.”
I. (Nagy) Lajos (1351)
3. „Ha valaki négylábú állatot vagy ennek megfelelő dolgot, avagy húsz dénár értékű ruhát lop,
mint tolvajt ítéljék el.”
Könyves Kálmán
4. „Azt is elrendeltük, hogy ha mi vagy valamelyik utódunk valamikor e rendelkezésünknek ellene
akarna szegülni, e levél erejénél fogva a hűtlenség bélyege nélkül mind a püspököknek, mind
más jobbágyoknak és országunk nemeseinek, mostaniaknak és jövendőknek, együttesen és
egyenként álljon örökre szabadságukban ellenállni és ellentmondani nékünk és utódainknak.”
II. András (1222 – Aranybulla)
5. „(…) ha valamikor a királynak magva találna szakadni, és új királyválasztásról folyna
tanácskozás, a választásban, hivatala méltóságánál fogva, mindenkor a nádoré legyen az első
szavazat. (…) ha valamely király kiskorú örököst hagyna maga után, a nádor tiszténél fogva,
mint az ő gyámja tarozik és köteles őt apjától rámaradt országaiban és uradalmaiban megtartani
és hűségesen megvédelmezni.”
Hunyadi Mátyás (1486 – nádori cikkelyek)
/5
8
8. feladat
Pénzek a magyar középkorban
Válaszoljon az alábbi kérdésekre! (Elemenként 0,5 pont)
a) Ki volt az első pénzverető királyunk? I. (Szent) István
b) Melyik évben kezdte meg az aranyforint veretését Károly Róbert? 1325
Tanulmányozza az alábbi képeket, majd válaszoljon a kérdésekre!
c) Milyen változtatásokat hajtott végre I. (Nagy) Lajos apja aranyforintjának éremképén?
Az előlapon Károly Róbert idején a firenzei liliom volt, hátlapján Firenze védőszentjének,
Keresztelő Szent Jánosnak a képe.
I. (Nagy) Lajos az előlapra az egyesített magyar-Anjou címerpajzs képét helyezte, a hátlapra
pedig I. (Szent) László álló alakját.
Károly Róbert aranya Madonna-ábrázolás középkori magyar pénzérmén
d) Melyik királyunk pénzein jelent meg először a Madonna-ábrázolás, s miért kerülhetett rá ez
a motívum a pénzérmékre?
Hunyadi Mátyás idején. Utalás arra, hogy Magyarországot I. (Szent) István halála előtt
felajánlotta Szűz Máriának. / Magyarország Szűz Mária oltalma alatt áll.
e) Melyik királyunk idején történt meg az Árpád-korban létrejött két címerelem, a magyar vágások
és a kettős kereszt egyesítése? I. (Jagelló) Ulászló
f) A közép-és újkori magyar pénzek nyelve a latin volt. Mikor jelent meg a magyar nyelvű írás a
pénzeinken? 1848-ban
/5
9
9. feladat
A feladat a magyar királyok történetére vonatkozik. (Elemenként 1 pont)
A királykoronázás kellékei
koronázási
kard
A) B) C) D) E)
…… 4) …... …..… 3) …… ……6) ……. ……… 2) 5) ……... …… 1) ……
a) Írja be a hiányzó elem nevét a táblázat üresen maradt mezőjébe!
b) Válassza ki az alábbi elemek közül az egyes koronázási ékszerekhez kapcsolható
állításokat és írja a számukat a betűk alatti vonalra!
1. Egyik alkotóeleme a X. századi Egyiptomban készült
2. 1031-ben készült
3. Egyik alkotóeleme I. Géza királyhoz köthető
4. I. Károly uralkodása alatt készült
5. Első királyunk arcképe is megjelenik rajta
6. A XV. században Észak-Itáliában készült
Királykoronázás a középkori Magyarországon
a) Mi volt a királykoronázás három elengedhetetlen kritériuma a középkori Magyarországon?
Székesfehérváron az esztergomi érsek végezze a Szent Koronával
b) Mondja meg melyik királyunk koronázásának történetére ismer rá az alábbiakban!
1. Koronázásakor tizenkét hetes csecsemő volt V. (Utószülött) László
2. Apja 1508-ban koronáztatta meg II. Lajos
3. Idegen földről kellett visszavásárolnia a koronát Hunyadi Mátyás
4. 1310-ben koronázták meg a korábban egyházi átokkal sújtott Szent Koronával
Károly Róbert / I. Károly
5. Szent István király ereklyetartójáról levett koronával koronázták meg
I. (Jagelló) Ulászló
10
Királyaink magánélete
Alkosson párokat az alábbi nevekből! Lesznek nevek, amelyek kimaradnak!
Károly Róbert, I. (Jagelló) Ulászló, Podjebrád Katalin, II. András, Luxemburgi Zsigmond,
Szent István, Hunyadi Mátyás, I. András, Szent Erzsébet, Piroska, Salamon, Aragónia
Beatrix, Anjou Mária, Gertrúd, II. Lajos, Cillei Borbála, Gizella, Lokietek Erzsébet, Szilágyi
Erzsébet, V. István
Párok Rendező elv (Elemenként 0,5 pont)
Károly Róbert – Lokietek Erzsébet házastársak
Podjebrád Katalin – Hunyadi Mátyás házastársak
Aragóniai Beatrix – Hunyadi Mátyás házastársak
Szilágyi Erzsébet – Hunyadi Mátyás anya – gyermek
II. András – Gertrúd házastársak
II. András / Gertrúd – Szent Erzsébet szülő (k) – gyermek
(II. András / Gertrúd – V. István nagyszülő(k) – unoka)
Luxemburgi Zsigmond – Anjou Mária házastársak
Luxemburgi Zsigmond – Cillei Borbála házastársak
Szent István – Gizella házastársak
I. András – Salamon apa – fiú
Királytemetések
Ismerje fel a királyt a hozzá rendelt állítás alapján, majd töltse a ki a táblázatot!
A király nevéhez köthető
esemény
A király neve Uralkodási
ideje
Temetkezési helye
(településnév)
A kapuadó bevezetése
Károly Róbert 1308-1342 Székesfehérvár
A telekkatonaság
felállítása Luxemburgi
Zsigmond
1387-1437 Várad /
Nagyvárad
Horvátország elfoglalása
I. (Szent László) 1077-1095 Várad/
Nagyvárad
1052-ben visszaverte III. Henrik
császár támadását I. András 1046-1061 Tihany
Udvarába hívta Bonfinit
Hunyadi Mátyás 1458-1490 Székesfehérvár
/45
11
10. feladat
Értekezés
A feladat a középkori szerzetesség történetére vonatkozik (30 pont)
A források és ismeretei alapján mutassa be a szerzetesség kialakulásának körülményeit és a
szerzetesi életforma sajátosságait! Térjen ki a szerzetesség intézményében a középkorban
végbement változásokra, továbbá a különböző szerzetesrendek szerepére és tevékenységének
társadalmi hatásaira!
A Szent Katalin kolostor Egyiptomban A Meteorák kolostorai Görögországban
Szent Benedek Giotto: III. Ince és Szent Ferenc találkozása Johannita lovag
12
Műveletek tartalmak Pont
Feladatmegértés A tanuló bemutatja a szerzetesség kialakulásának körülményeit
és a szerzetesi életforma sajátosságait.
Utal a szerzetesség intézményében a középkorban végbement
változásokra, valamint beszél a különböző szerzetesrendek
szerepéről és azok tevékenységének társadalmi hatásairól.
Ismernie kell a keleti és nyugati szerzetesség közt mutatkozó
különbségeket és a nyugati szerzetesség körében a XI-XIII.
században végbement legfontosabb változásokat!
0-4
Tájékozódás térben
és időben
Kialakulás ideje, helye: IV. sz. – Egyiptom
Monte Cassino – 529
XIII. sz. – koldulórendek alakulása
0-4
Szaknyelv
alkalmazása
vallás, keleti és nyugati egyház, szerzetesség, szerzetes, kolostor,
regula, Nagy Szent Vazul (Baszileosz), Nursiai Szent Benedek,
Assisi Szent Ferenc, Szent Domonkos, baziliták, bencések,
ciszterciek, premontreiek, koldulórend, ferencesek, domonkosok,
lovagrend, eretnekség, inkvizíció, egyetem…
0-4
Források
használata Az első szerzetesi közösségeket az addig magányos, életüket a
hitnek szentelő remeték Egyiptomban hozták létre
A szerzetesség mind Keleten, mind Nyugaton elterjedt, de míg
a keleti szerzetesek (baziliták) a hit elvont kérdéseivel
foglalkoznak, s máig a világtól elvonulva élnek (ld. Meteorák),
addig a nyugati szerzetesek mindig is szorosabb kapcsolatot
ápoltak a világgal. Ezzel magyarázható, hogy az idők során
sokféle szerzetesi irányzat jött létre, eleget téve a változó
társadalom igényeinek (pl. ferencesek, lovagrendek…)
A nyugati szerzetesség Nursiai Szent Benedek tevékenysége
nyomán indult fejlődésnek
0-4
Eseményeket
alakító tényezők
feltárása
A szerzetesek a Krisztus által ajánlott szegénység, tisztaság és
engedelmesség megtartásával kívánnak Isten közelébe jutni
Elkülönülten, kolostorokban (monostorokban) élnek, szigorú
belső előírások (regulák) szerint
A szerzetesi közösségek szabályait Keleten Nagy Szent Vazul
(Baszileosz), Nyugaton Szent Ágoston, Nursiai Szent Benedek
és Szent Patrik fogalmazta meg a legsikeresebben.
A IX. sz. elejére Európában a bencés regula vált kizárólagossá,
s a kora középkor végére a bencés kolostorok az egész nyugati
keresztény világot behálózták
A nyugati kolostorok lakói önfenntartó életformát alakítottak
ki: a hitélet mellett megtermelték a szükséges élelmet, könyvet
másoltak, tanítottak, gyógyítottak, szállást adtak az úton
lévőknek, s részt vállaltak a hittérítő munkából.
A szerzetesség úttörő munkát vállalt a keresztény Európa
kultúrájának kialakításában, az antik örökség közvetítésében, a
kultúra terjesztésében, az európai népek keresztény hitre
térítésében és a szociális gondozás terén
A kora középkor végére az egyház elvilágiasodása a
kolostorokat is elérte. Az egyház megújítását célzó reformok a
franciaországi Cluny bencés kolostorából indultak ki. Céljuk a
kolostori fegyelem helyreállítása volt. Tevékenységük nyomán
a XI. századtól új szerzetesrendek alakultak: a szigorú
életformát követő cisztercieknek nagy szerepük volt a
0-12
13
mezőgazdasági és ipari technika terjesztésében; a premontreiek
és az ágostoni regulát követő közösségek pedig főként
lelkipásztorkodással foglalkoztak
A XIII. században az eretnekség terjedésének talaján alakultak
meg a koldulórendek. Azokat a mozgalmakat, amelyek készek
voltak együttműködni a pápával az egyház megújításában, a
pápa felkarolta. A magukat koldulásból fenntartó ferencesek és
domonkosok a városokban tevékenykedtek. Főként prédikáltak
és az eretnekek visszatérítésével foglakoztak (az inkvizíció
irányítását a pápa a domonkosokra bízta), de fontos szerepük
volt a tudományos életben és az egyetemi oktatásban is. Nem
csak az egyes szerzeteseknek, de a közösségnek sem lehetett
vagyona.
A keresztes hadjáratok alatt a keresztesek állandó szentföldi
fenyegetettsége miatt alakultak meg a fegyveres
szerzetesrendek, a lovagrendek (templomosok, johanniták,
Német Lovagrend), amelyek a szerzetesi és a lovagi
eszményeket egyesítették (közösségi élet, szigorú vallási
szabályok, harc, betegápolás…) A rendek a harcok során
hatalmas vagyonra tettek szert; a keresztes hadjáratok kudarca
után kiszorultak a Szentföldről
Megszerkesztettség,
nyelvhelyesség
A tanuló fogalmazása mondatokból áll, a mondatok világosak és
egyértelműek. Az elemzés szerkesztett szöveg, a tartalom
logikus kifejtését szolgálja. A tanuló megállapításai árnyalt
elemző-készségről tanúskodnak. A válasz nem tartalmaz súlyos
nyelvhelyességi vagy helyesírási hibát.
0-2
A feladatban elérhető összpontszám 30
14
11. feladat (15 pont)
Értekezés
A feladat a reneszánsz korstílusra vonatkozik.
Mutassa be a források és ismeretei segítségével a reneszánsz korstílus jellemző sajátosságait!
Térjen ki a művészeti megújulás társadalmi hátterére is!
F. del Cosa: A Venus diadala c. kép részlete (1470)
Bakócz-kápolna, Esztergom
Műveletek tartalmak Pont
Feladatmegértés A vizsgázó bemutatja a reneszánsz korstílus jellemző
sajátosságait, és feltárja kibontakozásának társadalmi hátterét. 0-2
Tájékozódás térben
és időben
A XIV-XVI. században uralkodott.
Itáliából (Firenze) kiindulva Európa jelentős részén elterjedt, így
Magyarországra is eljutott Hunyadi Mátyás korában
0-2
Szaknyelv
alkalmazása
Művészet, eszme, korstílus, építészet, reneszánsz, humanizmus,
emberközpontúság, művészetpártolás… 0-2
Források
használata a művészetekben újjáéledt az antikvitás
építészeti elemek (kupola, görög oszlopok, vízszintes tagolás…) mitológiai témaválasztás
0-3
Eseményeket
alakító tényezők
feltárása
a kor művészei szakítottak a középkor túlvilágra tekintő
világszemléletével, érdeklődésük középpontjába az e világi élet
került
az Istennel szembeni alázatot az embert dicsőítő világszemlélet,
a humanizmus váltotta fel
a reneszánsz kialakulásában nagy szerepet játszottak a
gazdagodó és polgárosodó itáliai városok vagyonos polgárai,
továbbá a hatalmuk fényét emelni szándékozó fejedelmek és
pápák, akik megrendelésekkel látták el a művészeket
a kor legnagyobb művészei: Leonardo da Vinci, Michelangelo,
Raffaello, Botticelli….
0-4
Megszerkesztettség,
nyelvhelyesség
A tanuló fogalmazása mondatokból áll, a mondatok világosak és
egyértelműek. Az elemzés szerkesztett szöveg, a tartalom
logikus kifejtését szolgálja. A tanuló megállapításai árnyalt
elemző-készségről tanúskodnak. A válasz nem tartalmaz súlyos
nyelvhelyességi vagy helyesírási hibát.
0-2
A feladatban elérhető összpontszám 15