A D U A L I S Z T I K U S M O N A R C H I A .

BEKSICS GUSZTÁV.

*

A FRANCZIA SZÖVEG EREDETIJE UTÁN EGYEDÜL JOGOSÍTOTTMAGYAR KIADÁS

KIADJAA JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNYTÁRSULAT

SEPSI-SZENTGYÖRGYÖN.

NYOMATOTT A JÓKAI-NYOMDA KÉSZVÍ5NYTÁRS. KÖNYVNYOMDÁJÁBAN S.-SZENTGYÖRGYÖN.

E l ő s z ó .

A Kelet, a múlt ősz óta, élénk mozgalom szintére. Az örménylázongás, a bolgár trónörökös vallásváltoztatása stb. nem csekélyérdeklődést keltettek a hatalmaknál és a népeknél. A tavasz ismeg fogja már első virágaival hozni a maga érdekes eseményeit.A magas éjszakon pedig mire virágszőnyegek lepik el az óriáspusztaságokat, fényes ünnep fogja lekötni varázsával nemcsakOroszország, hanem az összes szlávság figyelmét. A czár koro-názása, a magyarok ezredéves ünnepe egyenlően kimagasló jelen-tősége lesz a tavasznak és a nyárnak. Mindez események Ausztria-Magyarország, Oroszország, a szlávizmus s a keleti kérdés irántfognak érdeklődést kelteni.

Különösen érdeklődhetik a világ azon lényegesen átalakultszerep iránt, mely Ausztria Magyarországra vár belső viszonyai-nak messze kiható átalakulása folytán Európa Keletén.

A jelen munka czélja az, hogy a tények erejével bizonyítsabe, a Habsburgok monarchiájának a porosz-osztrák, és a német-franczia háborúkra következő nagy válságok után létesült állandó,sőt végleges megszilárdulását.

Az osztrák-magyar monarchia egyik államának történetétsem tartalmazza a jelen tanulmány, a tulajdonkép való történet-írás szempontjából; de tartalmazza azon lényeges eseményeklegnagyobb részét, melyek közrehatottak Ausztria-Magyarországbelső konszolidácziójának, és a dualisztikus államrendszer meg-szilárdulásának létesítésére.

Csak természetes, hogy Ausztria-Magyarországnak az 1866.

óta, napjainkig tartó evolúczióját vizsgálva, a jelen munka nemkerülhette ki, hogy behatóbban foglalkozzék a szlávizmus kér-déseivel s magával a keleti kérdéssel. Az események előadásá-ban azonban mindig az Osztrák-Magyar monarchia, vagy Magyarország, vagy Ausztria, avagy mind a két állam együtt képezia központot. A lényeges átalakulások, a melyekre a munka utal,s az új szempontok, a melyeket különösen a szláv kérdés kap-csán feltár, ha tán nem keltűének figyelmet, egyetlen tény leg-alább az aktualitás érdekével mindenesetre felruházza azt.

Ez azon tény, hogy ugyanazon időben vállalkozik az osz-trák-magyar monarchia belső megszilárdulásának bizonyítására,a midőn egyrészt a nemzeti s névszerint a szláv eszme új rezdülést mutat, másrészt pedig Ausztria és Magyarország közt látszólag súlyos természetű közgazdasági ellentét létezik.

Ha sikerült megszüntetnie az osztrák-magyar monarchiabelső villongásainak alkalmát mindig gyászos következtetésekrefelhasználó föltevéseket, a következő fejtegetések megírása, nemtörtént hasztalanul.

Paris, márczius 10.

A SZERZŐ.

I. FEJEZET.

D i s s o l v i n g — v i e w .

A teljes felbomlásnak gyászosabb képét aligha mutatta azimént még hatalmasnak vélt állam, mint 1866-ban a sadovaicsata után Ausztria. Katonai szerencsétlenség más államokat issújtott már, még nagyobb mértékben, mint Ausztriát. A Napó-leoni háborúk a véderő szempontjából nagyobb megpróbáltatásratették a Habsburgok monarchiáját, mint a rövid tartamú poroszhadjárat. Sőt a sadovai katasztrófát némileg legalább a katonaiprestige szempontjából ellensúlyozta a custozzai győzelem, úgy,hogy Ausztria, habár a porosz fegyverek legyőzték s habár amagát Bécset fenyegető ellenség diadala súlyos békefeltételeketszabott a legyőzöttekre: az Olaszországban győzelmes, de Cseh-országban megvert Ausztria katonailag még jobban állott, minta kül- és belpolitika tekintetében.

Szomorú vigasztalás volt ez s a bomlás legnagyobb bizo-nyítékát képezte, hogy a megvert és megalázott hadsereg mégszilárdabb organizmust képezett, mint voltak Ausztria politikaiviszonyai kint és bent.

Hadvezére még csak volt Ausztriának, a custozzai csatatérendiadalmas Albrecht főherczeg, de nem volt sem diplomácziája,sem államférfia.

Ha valamit szemére lehetett vetni Ausztriának, úgy ez főlegaz volt, hogy alig néhány kivételes nagyságától eltekintve, nemvoltak egyáltalán államférfiai. Oly állam térfiai, a kikről el lehe-tett volna mondani: „Mens agitat molem.“ Schwarzenberg her-czeg kivételt képezett. Alig volt valaki hozzáfogható a jelenszázad közepén, egész azon korig, midőn Bismarck csillagzata

2

már elérte a zenitet. A „nagy hálátlanság“ indokolt politikájánakő volt a mestere s ő vitte Poroszországot az olmützi meg-aláztatásig.

Schwarzenberg herczeg azonban csak mint átfutó meteorjelent meg az osztrák politika horizontján. A külpolitikában, addiga míg a keleti kérdés át nem alakult, nem is volt szükségeAusztriának rendkívüli kaliberű diplomatákra és államférfiakra.Az osztrák külpolitika, különösen a keleti kérdésben Metternichóta, Beustig, valójában Andrássy-ig sablonná vált. Egészen büro-kratikusán lehetett intézni, az előiratok és ante-aktacsomók szerint.Egyszerűen csak le kellett másolni a régi jegyzéket, csak újdátummal kellett azokat ellátni. Beust gróf joggal mondhatta,hogy politikája nem más, mint melyet Metternichtől örököltAusztria. Beust megkísértette ugyan a keleti kérdésben a szakitásta múlt tradiczióival. Nemcsak beavatkozási jogot követelt Európaszámára a török belügyekbe, hanem revideáltatni akarta a párisiszerződést Oroszország javára. A homlokzatváltoztatást azonbannem volt képes gyakorlatilag érvényesíteni s maga Grorcsakowcsak később, saját kezdeményezésére vetette fel a pontusi kérdést.A külpolitika tehát Andrássy külügyminisztersége alatt lényegi-leg megmaradt a régi.

De egészen más volt a belügyek tere azon pillanattól kezdve,midőn Ausztria szakított régi belpolitikájával, mely az úgyne-vezett „örökös tartományokat“, hol a felvilágosult, hol fel nemvilágosult absolutizmussal kormányozta, Magyarországot ellenbenautonóm provincziának tekintette, melynek külön belügyei vannaka tulajdonképeni Ausztria belügyeitől. A míg e hagyományosbelügyi rendszer volt érvényben a Habsburgok monarchiájában,addig ennek nem volt szüksége nagy belügyi kormányzókra, akiknél a „raens agitat molem.“ A magyar diétákon szónokoltaks egészen sajátságos s érdekes politikai typus fejlődött ki, mely-nek azonban sem a monarchiára, sem az európai viszonyokra —Andrássyig — semmi befolyása sem volt. Magyarország érdekesalkotmányának birtokában s ennek koronként megújuló védel-mében, hol bús, hol víg napokban töltötte éveit és évtizedeit.Az osztrák népek ellenben belenyugodtak az absolutizmus mindenfajába s így az osztrák belpolitika nem hozhatott létre nagyobb-szabásu államférfiakat.

Goresakow, a párisi kongresszuson igen híressé vált mondássalvonta magára a közfigyelmet, hogy ,,Ausztria nem állam, hanem

3

csak kormány“. A sadovai csatavesztés után bebizonyosodott,hogy Ausztria szétzüllött volta daczára inkább állam, mint kor-mány. Tulajdonképvaló kormány Ausztriában egyáltalán nemlétezett. A nagy kaliberről, a kis kaliberre már az absolutizmusidejében rátért a politikusok tekintetében, míg a Mannlicher-félekis kaliberű fegyverekre az osztrák magyar hadsereg csak későbbtért át. Tujdonkép sem Bach, sem Schmerling nem voltak nagykaliberű államférfiak. Az első sarlatan poseur szerepét játszotta,a második tudósét, a ki politikába ártja magát. Schmerlingbizonyára jobban helyén volt a legfőbb törvényszék elnöki, minta birodalmi miniszteri széken. És a provizórium államférfiánakbukására még kisebb kaliberű államférfiak következtek. Csupaszélsőséget képviseltek, a német czentralizácziót és a szlávfoederalizmust. A kapkodás, rögtönzés és kísérletezés volt abomladozás ez állapotában Ausztria és belpolitikájának jellegzetesalapgondolata. A belügyek zavarát, a szilárd tradicziók daczárasok tekintetben osztották még a külügyek is. III. Napóleon általBeusthoz intézett eme szavak: „Nem vagyok kész a háborúra“s „a már késő“, valamint a sadovai csatavesztést követő időbena porosz gyűlölet s orosz rokonszenv ellentétes momentumaijellemezték az osztrák külpolitikát. A megvert, megalázott éstönkretett Ausztria nemcsak szövetségesek, hanem barátok, sőtrokonszenv nélkül volt játékszerül odadobva az eseményeknek ésa változandó sors szeszélyeinek.

Csak egy állott szilárdan, a Habsburgok trónja. Mindenmás trónt, kevésbbé a csatavesztések és külügyi sikertelenségek,mint inkább a belügyek hihetetlen szétzüllése okvetlenül ledöntöttvolna. A teljes anarchiában a trón magaslata volt az irányjelző,mely egyedül emelkedett ki a bizonytalanság hullámzó ködtöme-geiből. A Habsburgok trónja képezte az állammentő gondviselést,mely felette áll a czentralisták és foederalisták elvadult küzdel-meinek s apró embereinek. A trón, illetőleg az ezen ülő koronáspolitikus volt az, ki messze belátott a jövőbe és mert nem találtpolitikájához államférfiút Ausztriában, külföldről importálta achaos megtisztításának s a kibontakozásnak emberét. Az osztrákbelpolitikusokkal nem lehetett semmit sem végezni, vagy megértetni.A Kellersperg-féle czentralisták s a Belcredi-féle toederalisták az ál-talános zűrzavarban nem értették sem a maguk, sem a mások szavát.

A tanácstalanság és a kapkodás borzasztóbb átka voltAusztria belpolitikájának, még a külpolitikánál is.

4

Ausztriának 1848-ig, vagyis a régi tradiczió bukásáig, mintemlítés történt róla, ritkán volt baja a belpolitikával; egész ere-jével kultiválhatta a külpolitikát. A Bach-féle abszolutizmus ótaazonban Ausztriára nézve a belpolitika lett minden szerencsét-lenség és baj forrásává. Solferinonál a franczia fegyverek meg-buktatták az osztrák abszolutizmust, s erre a kísérletezésnek olyszerencsétlen korszaka következett:, mely Ausztriát lejebb éslejebb lökte a külpolitikai és katonai elernyedés lejtőjén.

Minden egyes kísérlet a legélesebb világításba helyezteAusztria belügyi ellentéteit. Az október 20-iki diploma örömrehangolta a szlávokat, a kik ebben a foederalizmusnak, a biro-dalmi egységgel való kompatibilitását pillantották rneg. Ellenbena legnagyobb haragra és passzív resistencziára bírta az osztráknémeteket és a, magyarokat.

A február 26iki pátens pedig a szlávokat lökte oppoziczióba,a nélkül, hogy megnyerte volna a magyarokat. Legfeljebb azosztrák németek láttak abban szabadság garancziát s kedvezéstpolitikai állásukra nézve. Valóban Csehországban és Morvaor-szágban a februári pátens alapján létesült választási törvénytöbbséget adott a németeknek.

De a februári pátens is megbukott s jött Belcredi, ki fel-függesztette az alkotmányt s ismét a foederalizmussal próbáltkísérletet. Ekkor újból a németek haragudtak s a szlávok örültek,a magyarok pedig várták, várták történeti alkotmányuk visszaállítását. A Belcredi rendszernek különösen a csehek örültek, akik a foederalizmus táborából segítséget kapva, már a Schmerling-féle rendszer utolsó idejében többségre tettek szert a prágaiLandtagban. A porosa háború után hatalmuk zenitjére jutottak.Az 1867. januári Reichsrath idején nagyobb erőt látszottakmutatni7 mint a Hohenwart aera korában.

Az osztrák szlávság soha sem volt ennyire egyesülve. Acsehek ezúttal nemcsak a szlovénekkel, hanem a lengyelekkelis teljesen egyetértettek, söt csatlakoztak hozzájuk még a tyrolinémetek is. Most már nemcsak arról volt szó, hogy a cseh ésmorva Landtagon többségük segítségével marakodjanak, hanem hogykét irányban befolyásolják Ausztria sorsát. Két homlokzatonharczoltak: végleg meg akarták buktatni a német czentralizácziótés meg akarták gátolni a dualizmus létesülését. A czentralizáczióvisszavonhatatlanul le is tűnt a politikai látóhatárról; de nem-csak a dualizmus létrejöttét nem gátolhatták meg, hanem még

5

legszűkebb küzdőterükön, Csehországban és Morvában is kisebb-ségre jutottak.

Ugyanezen sorsa lett azon küzdelemnek, mely a magasabbpolitikai régiókban ment végbe. Itt Belcredi és Beust álltakegymással szemben. Belcredi képviselte a foederalisztikus irányt,Beust a dualizmust. Az alkotmány felfüggesztés és a rendkívüliReichsrath összehívásának kérdésébe összeveszve Belcredi meg-bukott s Beust lett a helyzet urává.

De mily politikai anarchia, mily teljes szétzüllés előzte mega dualisztikus kibontakozást, mi sem mutatja ezt annyira, mintaz alkotmány felfüggesztését követő közbenső rendszer, melySadova után 1866. novemberben következett be a LandtagokÖsszehívása által.

Nem kevesebb, mint 17 tartománygyűlés jött össze és vitattameg a szerencsétlen belügyi helyzetet. Csak nagyon természetes,hogy a 17 tartománygyűlés valóságos politikai Bábelt képezett.Ausztria ez alkotmányos testületektől mem várhatta állammentőeszméjét.

Hosszú habozás, ingadozás, a czentralizáczió és a foederalizmusközti kapkodás után végre a dualizmus gondolata kezdett szilár-dabb alakot ölteni.

De .okak előtt csak, mint k í s é r l e t , nem mint véglegesforma. A helyzetet a Neue Freie Presse akkori röpke szavafejezte ki leginkább: ,,A Magyarországgal való kiegyezés, méga rossz kiegyezés is, csak a kisebb baj.“ Ausztria szerencsétlenhelyzetében kénytelen volt megkoczkáztatni a Magyarországgalvaló kiegyezést, vagyis a dualizmust.

Giskra nyíltan kimondta, hogy a Magyarországgal valókiegyezés, Ausztria hatalmi állásának érdekében feltétlenül szük-séges. Kaisersfeld pedig határozottan utalt rá, hogy a Magyar-országgal való kiegyezés lét és nemlét kérdése Ausztriára nézve.

A kül- és belpolitikai helyzet teljes szétzüllött volta kényszerítette fel Ausztriára a dualizmust. Miután sem a czentralizáczió,sem a foederalizmussal tett első kísérlet eredményre nem vezetett,más állammentő eszme nem is kínálkozott Ausztria számára, minta dualizmus. A felbomlás szomorú látványosságában a dualizmusvolt az egyetlen világos, pont. A belpolitika egész horizonjánkülönben a legsötétebb ködök ültek. A Habsburgok monarchiájánakszétroncsolt hajója a legellentétesebb áramlatok ellen küzdve, mintutolsó menedékhelyre, beevezett a dualizmus révébe,

6

De hosszú évek során itt sem volt nyugta. Havariáját nemreparálhatta azonnal helyre. Az új rendszer Ausztria népei köztnem egyhamar hozhatta létre a békét és egyensúlyt. A ,,dissolvingviewet“ örökségbe kapta a dualizmus is. Nemcsak a csehek mentekát a passiv resistencziába, hanem később a lengyelek, bukovinaiak,szlovének és mások is. Grocholszky maga állt a lengyelek élére,mikor ezek a Reichsrathból kivonultak.

A monarchia-mentő kísérlet tehát, bár a kik létrehozták,állandóságot reméltek számára, nem hozta létre a kívánt bel békét.Erre mutatott Ausztriának külügyi helyzete is.

A Habsburgok monarchiájának nem volt tekintélye a kül-földön. Szétzüllött belügyei gátolták akczió-képességét mindenirányban. Nemcsak keresett szövetséges nem volt, hanem attóllehetett tartani, hogy egy újabb háborús zivatar katasztrófáraviszi, mint a nyílt tengeren rendszerint el szokott merülni azonhajó, a mely havariáját ki nem igazította az elemek újabbcsatájáig. Ausztria külügyi és katonai tekintélyének hanyatlásareflektálta árnyát a keleti kérdésre is.

E kérdésnek minden vibracziója hatalmas resonancziát keltettegész Európa politikájában, mert attól lehetett tartani, hogy egykeleti háború nemcsak Törökországot, hanem egyszersmind Ausz-tria Magyarországot végveszélybe sodorja. Minden válság, melya Balkán félszigeten kitört, hasonlított az akna fölé tartott gyújtócsóvához; egyetlen szikra elégségesnek látszott általános európaikonflagráczió létesítésére. S a Balkán félsziget, sőt az egész törökbirodalom olyan volt, mint vulkanikus terület. A mélyben mindigrezgett valami, a talaj soh sem volt szilárd és biztos. Főleg azért,mert Ausztria sorsa is bizonytalan volt.

Így Európa sem lehetett soha biztos, vájjon nem sodorják-ea keleti események kiszámíthatatlan kalandba, tán végzetes kata-klismába. Még az utolsó orosz-török háború is, úgy előzményeit,mint lefolyását illetőleg a legnagyobb aggodalmat okozta világ-részünk kormányainak és népeinek. A diplomáczia rettegett,vájjon a keleti tűzvész elég jól van-e elszigetelve s nem boritja-elángba világrészünk egész tetőzetét.

Kétségtelen, hogy világrészünk közbékéje nyugati háborúkmiatt is gyakran veszélyben forgott.

A keleti kérdés kapcsán azonban, nemcsak a már kitörtháborúk, hanem már a puszta zavargások, bolgár attroczitások,román-szerb török villongások, boszniai lázadások stb. a fénye-

7

gető veszély érzetét keltették fel világrészünk államférfiakban ésnépeiben.

Legújabban azonban úgy látszik gyökeres változás állott bes az összefügg Ausztria-Magyarország belső konszolidácziójával.Az örmény-török vérengzés következtében támadt diplomácziaiakczió még laikus szem előtt is kétségtelenné tette, hogy igenlényeges átalakulás történt a keleten. A periodikusan ki-kitörőnyavalyának a Balkán félszigetről Ázsiába történt dislokácziójamár maga lényeges változás képét mutatja. A Balkán-télszigetszokásos forrongásai megszűntek. A bolgár attroczitások s aboszniai felkelések többé nem ismétlődhetnek.

A keleti horizon a Fekete-tenger északi vidékeitől az Aranyszarv városáig nem képez többé vulkanikus területet, melyetszakadatlan földrengések zavarnak és pusztítanak.

És midőn a beteg ember kóros szimptomái európai test-részéből átköltöztek az ázsiaiba, e kórtünek egész hidegen hagytákEurópát s ha valami izgalom támadt is ez főleg a megszokásnaks puszta idegességnek tulajdonítható.

Az átalakulás nem szorítkozik csak arra, hogy a balkáninépek legnagyobb része szabaddá lett s ekkép a tényes portaellen irányult lázongások s az ezek czímén történni szokottbeavatkozások lehetetlenekké lettek.

Ez igen fontos változás sem meríti ki teljesen a keleti kér-désben történt átalakulás lényegét. A kép csak akkor lesz teljessé,ha kiegészíti azt Ausztria-Magyarországnak az utolsó évtizedekalatt történt belső rekonstrukcziója, zilált viszonyainak megszi-lárdulása s ehhez képest azon igen lényegesen módosult szerep,melyre a Habsburgok monarchiája úgy a keleti kérdésben, mintegyáltalán a hatalmi viszonyok közt szert tett s melynek érvé-nyesítése tisztán ennek politikusaitól függ.

Ausztria-Magyarország újabb kibontakozása annyira fontosés annyira európai érdekű, hogy e nélkül sem a keleti kérdésbentörtént gyökeres változást nem lehetne kellőleg érteni, sem pediga hatalmi viszonyokat nem lehetne kellőleg mérlegelni.

Gúnyos közmondást képezett a Habsburgok monarchiájáranézve, hogy mindig hátra van egy eszmével, vagy egy hadsereg-gel. Szerencsétlen hadi vállalatait valóban gyakran hadvezéreinekügyetlensége, vagy a hátralékos eszme idézte fel; de a ki igaz-ságos akar lenni, el kell ismernie, hogy Ausztria katonai szerenesetlenségeit s tekintélyének gyakran súlyos megfogyatkozását,

8

nem ritkán, sőt lényegileg majd mindig belső viszonyainak álla-pota okozta.

És íme, most a Habsburgok monarchiája, belső erőinekhatalmas kibontakozásával kezd szerepelni. A konszolidácziónakoly jelenségeit mutatja, a melyek Ausztria-Magyarországot egé-szen új alakban jelentetik meg, új hivatást és szerepkört biztosítvaennek számára.

A dissolving — view gyászos képe véget ért. A dualiz-mussal tett kísérlet bevált. De előbb az osztrák-magyar monarchianehéz megpróbáltatásokon s végveszélyekkel fenyegető örvényekfelett ment keresztül.

II. FEJEZET.

A d u a l i s z t i k u s m o n a r c h i a .

A legveszélyesebb bontó erőt a nemzetiségi eszme hozta létreAusztria számára. Szerencsétlen hadi vállalatait kiheverhette. Defelettébb kérdéses volt, vájjon a nemzetiségi eszme nem fakaszt-ea Habsburgok monarchiájában veszedelmes életre oly destruktíverőket, melyek veszélyesebbekké lehetnek, minden szerencsétlenhadi vállalatnál?

A katonai szerencsétlenségek a régi abszolutisztikus Ausztriátsújtották. A nemzetiségi veszedelem az alkotmányossá és dualisz-tikussá lett osztrák-magyar monarchiát fenyegette s Európábanelterjedt nézetek szerint fenyegeti még ma is.

Ausztria ethnografiai viszonyait teljesen balul ítélte meg nem-csak a frankfurti parlament, hanem Bismarck is. De a frankfurtiparlamenttel szemben követett gőgös kritikusi szerepéhez képestez ép az ellenkező álláspontra helyezkedett, mint a nagy német-ség — szerinte — nehézkes, buta és lusta képviselete. A frankfurtiparlament azért zárta ki Ausztriát a német alkotmányból, mertAusztria nem tisztán német állam, hanem „alsóbb fajok“ felett isuralkodik. Az ,,alsóbb fajok“-at képviselték természetesen a szlá-vok és magyarok.

Bismarck ellenben a k k o r „csak azért is“ meg volt győ-ződve, hogy Ausztria teljesen német állam, csakhogy kiterjesztiuralmát más nemzetiségekre is.

Nemcsak a misztikus keleten, hanem Bismarck szerint „német“osztrák-magyar monarchiában is hatalmasan előtérbe lépett a szlávkérdés. Ugyanazon mérvben, mint felemelkedett a keleten Orosz-ország kolosszális árnyéka, azonkép nőttek a szláv nemzeti aspi-

10

rácziók a Habsburgok monarchiájában; különösen pedig a szorosértelemben vett Ausztriában. Már a dualizmus létesülte előtt, aprovizóriumok, a kiegyezési kísérletek idején Ausztria három tar-tományában élesen kidomborodott a szláv irányzat. A lembergi,prágai és laibachi tartománygyűlések szláv nemzeti többséggelbirtak. Mikor pedig a dualizmus létesült s a politikai hegemóniátAusztriában a németség, s Magyarországon a magyar faj kezébetette le, a szláv ellenhatásnak szükségkép be kellett következnie.

Az ausztriai szlávság sorsát a legrokonszenvesebb figyelemkisérte a külföldön.

Ausztriában a szlávság még számbeli többséget is képezetts hozzá a szláv népcsaládok közül kettő az összes szláv világ-ban kifejlett és érdekes egyéniséggel bírt. A Csehországban ésMorvaországban többséget képező cseh nép kulturailag fejlett,gazdaságilag, világrészünkben kiválóan előrehaladott s még poli-tikai múltjában sem hiányoztak a nagyobb szabású vonások. Acseh királyság tradicziói, mely egykor hatalmasabb volt Ausztriá-nál, úgy, hogy ez csak a magyarok segítségével győzhette le,fényes glóriájával nem veszett el a cseh nép visszaemlékezéséneklátóhatáráról.

A lengyelek pedig mindenkor a világ legrokonszenvesebbnépfajai közé tartoztak. Nagy szerencsétlenségeik következtébenalapos politikai iskolázottságra tettek szert, s nem egy államférfitszolgáltattak Ausztriának.

Szinte képtelenségnek látszott a szlávok előtt, hogy a Habs-burgok monarchiájának dualisztikus újjászületése és rekonstrukcziójakét kiváltságos faj alapján történik, annál nagyobb képtelenségnek,mert a nemzeti eszme a külföldön is óriási sikereket ért el. Létesülta n^met es aí5s olasz egység. A szláv népfajokban tehát szinténbe kellett következnie hatalmas mozgalomnak, mely ezeket azegység felé viszi. De mindenesetre be kellett következnie az osz-trák szlávoknál, legalább a nemzeti öntudat felébredésének. Ezugyan már a 40-es években kezdett ébredni; az októberi diplomaés a februári pátens megindították kibontakozását. Valójában azon-ban a szláv eszme a d u a l i z m u s e l l e n h a t á s a g y a n á n tjelent meg az osztrák magyar monarchia viszályainak küzdőterén;új és eddig nem ismert bontó elem gyanánt lépett fel, fenyegetveazon alakulást, mely 1867-ben létrejött.

A régi Ausztria nem ismerte a szláv eszme által képviseltbontó erőt. A bécsi kormányoknak sok bajuk volt ugyan Magyar-

11

országgal; ez azonban csak elkobzott, vagy sértett alkotmányánakvédelmére rántott kardot s nem képezte a Habsburgok monarchiá-jának kifelé gravitáló és bontó tényezőiét.

Voltak súlyos és végzetes pillanatok, a midőn a szlavizmusa dualisztikus rendszer következtében történt visszaszoríttatásamiatt ily tényezővé készült alakulni. Úgy látszott, valóságosekszploziv erő rejlik benne. A hetvenes évek elején kevesen jósol-hattak maradandóságot a csak imént létesült dualizmus számára.Lehetetlennek látszott, hogy egy harmadik faktor, a szlávság,leszorítható legyen az érvényesülés teréről s állandóan kizárvamaradjon a hatalomból.

A szlávokat ki kellett elégíteni. Addig a dualizmus nemlehetett szilárd, a míg a szlávok, vagyis a monarchiának szám-belileg legnagyobb néptöredéke azzal szemben életre-halálra oppo-zicziót csinál. Nem lehetett béke és nyugalom s végleges meg-szilárdulás a dualisztikus alapra helyezett osztrák-magyar monar-chiában, a szláv igényeknek legalább oly kielégítése nélkül, melyez igényeknek veszélyes jellegét megszünteti. Képtelelenség voltarra csak gondolni is, hogy a dualizmus állandó formája marada monarchiának, a szlávság jogos és megvalósítható követelései-nek teljesítése nélkül.

De hogy ez mikép és mily mérvben történjék, ez volt akérdés. Ebben tértek el egymástól államférfiak, politikusok. Váj-jon csakis a foederativ eszme vezethetett-e a szláv törekvésekkielégítésére, vagy a lényeges és jogos szláv követelések kiegyen-lithetők tán a dualizmus keretében is: ez volt soká a töprengésés gondolkodás tárgya Ausztriában .................

De vágjunk elébe a dolgok és események pragmatikus elő-adásának. Egy pillanatra a befejezett tények álláspontjára helyez-kedünk. Az eredményt és kibontakozást állítjuk a színtér elejére,hogy azután annál világosabb lehessen a háttér, vagyis a monar-chia belső megszilárdulásának proczesszusa.

Közel három évtized súlyos küzdelmei után ma már konsta-tálható, hogy a szláv eszme lényeges átalakulást idézett fel ugyanAusztriában; de a dualizmust nem döntheti le. Sőt megszűnt amonarchia bomlasztó erejének lenni; mert jogos követelései Ausz-triában már is érvényesültek a helyi viszonyok keretében. Azosztrák németek kultúrai hegemoniáiát érintetlenül hagyva meg-döntötte ezek politikai hegemóniáját, a nélkül, hogy saját vezér-szerepét kiküzdhette volna. A dualizmusnak azon akczesszorius,

12

törvényben ki nem mondott feltétele, hogy t. i. Ausztriában anémetségé legyen a vezérszerep; megbukott. A dualizmus azon-ban e változás következtében legkevésbé sem rendült meg; sőtoly konszolidácziót nyert, mely biztosítja nemcsak az 1867-benlerakott alap maradandóságát, hanem egyszersmind az osztrák-magyar monarchia nagyhatalmi állását; sőt vezérszerepét a keletens a kelethez közel álló közép Európában.

A sadovai csatavesztés után Ausztria megsemmisülni látszott.Beust későbbi mondása már ekkor igazolást nyert, hogy „Európátseholsem látja.“ Európa formaszerint ki volt szolgáltatva a győ-zelmes Poroszországnak. A hatalmi egyensúly teljesen felbillent.Ausztria nem volt többé mérséklő egyensúlyozó a germánság ésszlávság közt. A dualizmus ez állásponton kezdetben nem változ-tatott; de a Habsburgok monarchiájának hatalmi állását és tisz-teletet keltő nemzetközi szerepét rövid idő alatt helyreállította, soly történeti igazságot valósított meg, melyre a vezérhatalmaknem is gondoltak, sőt nem is gondolhattak. A Habsburgokmonarchiájának a dualizmus alapján történt megszilárdulásáigáltalános volt a hit, hogy Ausztria csak úgy lehet erős, csakúgy ellensúlyozhatja, egyrészt Porosz, másrészt Oroszországot éscsak úgy oldhatja meg konzervatív keleti hivatását, ha a németBundra támaszkodik. A sadovai csata után a német Bundbólkizáratva, olybá tűnt fel, mint egy röppályából kilökött égi test,melynek kozmikus körforgását többé kiszámítani nem lehet. Aztlehetett hinni, hogy Ausztria degradált politikai pályája hasonlitani fog azon üstökösökéhez, melyek végre is beleesnek valamelyiknaprendszer központjába. Vagy Németország és Berlin, vagySzt.-Pétervár és Oroszország képezték az eltévelyedett pályaközpontját. Sőt tán Ausztriának, mint Biela üstökösének, szétkellett válni s egyik részével a germán, s másik részével a szlávközponti napba kellett beleesnie.

A dualizmus megszilárdulása azonban megezáfolta a feltévéseket és csillagászati konjunktúrákat. A foszlónak vélt köd sajáttengelye körül forogva, megszilárdult, s új elemeire konczentrá-lódva nemcsak visszanyerte régi röppályáját, hanem ennek ivéthatalmasan kiterjesztette.

Az európai politika a 40-es évek .óta. csodákkal volt tele.A milyen szabályos volt újabban az európai politika körtutása,ép oly zavarokban telt el több mint három évtized. Nemcsakévek, hanem hónapok és napok csodákat szülhettek, s a szülöttek

13

közt nem egy valódi csodaszörny volt; de Európa és a világfolytonos idegfeszültséggel várta a lehetetlennek látszó dolgokmegvalósulását. A míg a népek és az uralkodó közti viszonyjutott a forradalom és a reakczió ellentéteibe, addig a csodálkozásnem bámulhatott oly tátongó szájjal, mini később midőn a legitimhatalmak viselték az olimpusi háborúkat.

A megvalósult csodák közt azonban a legcsodálatosabb tüne-mény volt a Habsburgok monarchiájának megszilárdulása s azonelsőrangú szerep, melyet e monarchia ugyanazon fokozott arányok-ban töltött be, a mint belső megszilárdulása a dualizmus alapjánelőrehaladt.

Mi volt a varázslat, mely e meglepő átalakulást létesítette?A csodák rendesen devalválódnak egyszerű gyakorlati tényékké.A varázslat volt a dualizmus 1867-ben történt világos körvona-lozása. Minden kísérlet, mely bár a legkedvezőbb körülményekközött történt de nem a dualizmus rendszer alapján létesült,szükségkép megbukott és szerencsétlen eredményekre vezetett.Ellenben a dualizmus megállapítása a lehető legkedvezőtlenebbkörülmények között történt, a nemzeti eszme azon korszakában,midőn a latin és germán nemzeti eszme diadala szükségkép fel-idézte a szláv törekvéseket s mégis, nagy ellenhatások daczára,a Habsburgok monarchiája a dualizmus alapján meg tudott szilár-dulni. Oly jelenség ez, mely előtt a történelem múzsája csakazért nem áll meg csudálkozva, meri ismeri az események lefo-lyását s azon döntő okokat, a melyek e jelenséget szükségképlétrehozzák. De ép ezért nem csak a történelem múzsája, hanem azokokat vizsgáló minden politikus bizonyos meglepetéssel kérdez-heti, miért nem jött létre a Habsburgok monarchiájának dualisz-tikus á alakulása már sokkal régebben?

A Habsburgok monarchiája külső közjogi és történelmi ala-kulását a dualizmus által befejezte 1867-ben. Ez új alapon belsőberendezkedése s végleges konszolidácziója szinte már már meg-történt. Az utóbbi proczesszusra elégséges volt néhány évtized,az előbbire a közjogi, a külső formák tekintetében való megala-kulásra századok voltak szükségesek. Sőt ez alakulásnak mégelőzménye is volt, a Mohács előtti Magyarország. Ez a Magyar-ország soká eleget tett a történet szelleme azon követelésének,hogy a közép Dunánál fennálljon egy hatalmas állam, a mely a ki-egyenlítés nagy művét közvetítse a Kelet és a Nyugat közt s mely ottálljon a Kelet határán, védve a czivilizácziót barbár hódítók ellen.

14

E feladatának a magyar állam, hosszú századokon keresztüleleget tett. Hosszú századokon át egymagában elégséges volt akettős nagy feladat megoldására. A küzdelemben végre Mohács-nál elbukott.

De az emberiség és a czivilizáczió követelménye volt, hogya közép Dunánál a kettős czélból erős hatalom létezzék. És mertMagyarország Mohácsnál halálos sebet kapva, egymaga nem volttöbbé képes a kettős feladat hordozására, Ausztriával szövetkezetta Habsburgok jogara alatt. Ketten együtt lettek a Kelet ésNyugat közt közvetítők s a nyugati czivilizáczió védői a keletibarbársággal szemben.

De mily csodálatos ellentmondás a történelem logikájában,mily nagy hézag az, hogy a Duna völgyének új hatalmi alaku-lása, biztos és határozott czélra teremtve, századokon át nem voltképes felvenni határozott és állandó formáját. Az egyczélu kettősszerepet mindig az emberiség czivilizácziója jelölte meg a Habsbur-gok monarchiájának számára s mennyi eltérés, ingadozás gátoltaaz örök törvénynek hódoló evolucziót, hová ez a monarchia jutott.

A római imperiumra támaszkodó nyugati politika gondolatavolt az első és legnagyobb kölöncz, mely a Habsburgok monar-chiájának haladását meglassította gondviselésszerű pályáján. Ez akölöncz sok bajt és szinte helyrehozhatatlan veszteségeket oko-zott; de e bajok és veszteségek az erők kiszámíthatatlan forrá-saivá alakultak át.

Még két más rossz szellem is késleltette azon hatalmi ala-kulást, mely Magyarországnak a Habsburgok révébe történt beme-nekülés által létrejött a közép és felső Duna völgyében. Az egyikvolt a czentralizáczió, mely az osztrák-magyar monarchiát egyetlenállami egységbe akarta gyúrni s ez egyrészt legfőbb gátját amagyar .nemzetet le akarta dönteni.

Ez a veszélyes törekvés, mely szakítást képezett a Mohácsután történt egyesülés alapgondolatával, időközi eltérések melletttartott 1867-ig, ekkor azonban örökre és visszavonhatlanul meg-bukott. A czentralizáczió gonosz szellemétől a Habsburgok monar-chiája végkép megmenekült.

Az egységesítő törekvések bukása után felépült dualisztikusrendszert mindjárt megalakulása után más veszély fenyegette. Aczentralizácziónak ép ellentéte, a foederativ rendszer, mely azosztrák-magyar monarchiát táji és tartományi éleméire akartabontani. Ausztria-Magyarország nem oldhatta meg történeti misz-

15

szióját a czentralisztikus irány mellett; de tán még kevésbbéoldhatta volna meg, ha a foederativ szélsőségbe csap át. Az anagy hatalom, mely a Duna völgyében a Kelet határán őrt álls a szlavizmus és germanizmus ellentéteinek kibékítését s ellen-súlyozóját képezi, nem lehet czentralizált egységes állam, mertakkor hódító törekvéseket ápolna s külügyi kalandokba rohanna.De nem lehet foederativ szerkezetű állam sem, mert akkor kép-telen volna minden akczióra s így sem kiegyenlítő, sem ellensú-lyozó feladatát nem oldhatná meg.

A dualizmus azon torma, mely egyedül telel meg az osztrák-magyar monarchia létérdekeinek és feladatainak. A kettős állam-rendszer képesíti ezt a monarchiát hatalmas erők kifejtésére smégis kényszeríti a külügyi kalandoktól való tartózkodásra seltiltja azon szereptől, hogy akár — múltjának hibás tradicziói-hoz képest — nyugaton, vagy akár missziójának valódi útján, akeleten hódítólag lépjen fel.

Három század tévedései után a Habsburgok monarchiájavalódi feladatainak megismerésére jutott s megtalálta azon vég-leges formát, melyben állandóan részt fog venni a vezérhatalmakközt, világrészünk sorsának intézésében.

A politikai czentralizáczió bukása után, a dualizmus keretében,létesült az osztrák-magyar monarchia népei érzelmeinek czentra-lizácziója, a monarchia hatalmas központjára, a dinasztiára. Eczentralizáczió, mely a Habsburgok monarchiájának politikai arca-numát képezi, az egyetlen czentralizáczió, melyet a monarchianépei el tudnak viselni, s melynek következményeit a legörven-detesebben és leglelkesebben le tudják vonni. A foederativ kísér-letek bukása után a raji parti kularizmus szerencsés elhelyezésttalált a helyi viszonyok kereteiben, úgy hogy ez a partikulariz-mus többé nem támad az osztrák állam s monarchia léte ellen.A faji ellentétek még ma is léteznek; de mennyire redukálva ésegészen más alakban.

Azt nem is ismételve, hogy az ellentétek nem ostromoljáktöbbé a monarchia szerkezetét; még a nemzetiségek kölcsönösgyűlölködése is leszállt azon pokoli hőfokról, a meddig a test-vérgyilkos harag fölhevítette.

De mintha ép most új kitörésre készülnének a régi ellenté-tek. Mintha kitörésre készülne a faj és nemzetiségi gyűlölködés.

Az általános összeveszés és torzsalkodás zűrzavara sivítóhangot kap. Mintha a gazdasági kiegyezés tárgyalása Magyar-

16

ország és Ausztria közt, felidézné a már feledésbe menni látszóellentétek zord szellemét. Németek és szlávok Ausztriában találtakközös érintkezési pontot Magyarország ellen; viszont Magyaror-szágon is a politikai szenvedélyek gazdasági kérdések alakjátöltik fel. Legmesszebb viszik az ellentétek kihegyezését a csehekés szlovének, a kik közül az elsők a gazdasági kiegyezés alkal-mából a régi dalt kezdik dúdolgatni Csehország egyenrangúsá-gáról s ekkép a trializmusról.

A gazdasági viszály az ifjú cseheket az ó csehek közjogiálláspontjára lökte vissza. A szlovének pedig most egyszerre aközös vámterület felbontásában látják politikai czéljaik megvaló-sításának garancziáját.

A „dissolving-view“ lefátyolozott képéből áttörni látszik aSötét fátyolon nem egy gyászos emlékezet.

De mindez csak látszat, mesterkélt harag; vagy a mennyi-ben igaz érzés nyilvánulása, úgy ez az érzés, egy nem egészentiszteletre méltó érzéssel áll kapcsolatban, ez a birvágy vagynevezzük szelídebben: üzleti szellem.

Bizonyos, hogy Ausztria népei szeretnének Magyarországranagyobb pénzügyi terhet róni s Magyarország viszont sehogy semakar terhesebb kötelezettségeket elvállalni. Ez azonban csak a quotakérdése, mely tulajdonképpen nem is tartozik a gazdasági kiegyezéskörébe. Maga a közös vám és kereskedelem kérdése komplikál-tabbnak látszik, de minden fenyegetődzés daczára, a melynek rém-képeit tüntetőleg meghordozzák a monarchia mindkét államában,szerencsés megoldást fog nyerni.

Ausztriának is, Magyarországnak is, a kiegyezési törvényekalapján joga van, külön vámterületté alakulni. Ezen intézkedés,a határidőre terjedő vámszövetségek s a véderő törvények bizonyosintézkedéseinek szintén 10 évre terjedő időközi hatálya azon hirbehozták az osztrák-magyar monarchiát, hogy ez nemcsak dualizmusra,hanem egyszersmind föl m o n d á s r a van alakítva.

Kevés ily igazságtalan röpke szó járta be Európát, mint ez,mely azonban a valódi viszonyok ismerése nélkül pattant ki egyszellemes agyvelőből. A vám és kereskedelmi ügy még akkorsem képezhetné a monarchia bontó elemét, habár az a gazdaságikülönválásra vezetne. A külön vámterület még nem volna egyértelműaz osztrák-magyar monarchia politikai és katonai szétválásával, dehozzá még a külön vámterület beláthatatlan időkig létre sem fogjönni s pedig nem politikai, hanem egészen gazdasági indokok miatt.

17

A kik a külön vámterületről beszélnek s nem pusztán fe-nyegetés a czéljuk, hanem komoly nézetnek akarnak kifejezéstadni, csak azt mutatják, hogy sejtélemmel sem bírnak a modernidő gazdasági követelményeiről. A jelen század második felénekpolitikai idiologiája a nagy államok ábrándképét festette ki s efantasztikus képen valóban meg is jelent néhány nagy alakulás.A jövővel nem foglalkozom, habár nagyon kétségesnek látszik,vájjon nagy államalakulások rendszere további fejlődésre megy-e?Az azonban bizonyos, hogy a jelen és a jövő nagy gazdaságitömörüléseké. Már talán a közel jövőben világrészek gazdaságiszövetsége fog szemben állni más világrészekével, a míg valamikoregy, most még ködös, de szebb és fényesebb jövendőben a szabadkereskedés le fogja dönteni a karotokat népek és népek, világ-részek és világrészek közt.

Addig azonban, a nagy gazdasági formácziók fognak ural-kodni. A korszellemnek; e jelentkezésével szemben anaehronizmustképezne az osztrák-magyar monarchia gazdasági különválása. Defeltéve, hogy e különválás mégis létesülne, Magyarország ésAusztria kény telének, volnának már a, szétválás napjának estéjénoly szerződéseket kötni, egymással, ÍJ- melyek lényegileg megva-lósítanák a közös vámterületet. Magyarország és Ausztria gazdasá-gilag annyira egymásra vannak utalva, hogy a szétválásuk követ-keztében létrejövendő kölcsönös romlást csak az ily szerződésekgátolhatnák meg. Ausztria rá van szorulva Magyarország nyerster-ményeire, Magyarország pedig Ausztria iparczikkeire, úgy, hogyegymás nélkül alig élhetnek meg. Jöhet idő, a midőn Magyarországis iparos állammá lesz, s akkor komoly gazdasági ellentét merül fela monarchia két állama közt, habár ezen ellentét is csak látszó-lagos. De kipróbálására még nem egyhamar jön el az idő; mertaz iparos átalakulásnak még csak kezdetén van Magyarország.

A jelen viszonyai föltétlenül követelik a gazdasági egyesülést.Ez egyesülés alapján és a szerencsésebb politikai viszonyok köztlett Ausztria-Magyarország a legvirágzóbb és leggazdagabb mon-archiák egyikévé Európában. A felbomlás képét a szerencsétlen50- és 60-as évtizedekben még a pénzügyi és gazdasági tönk iskiegészítette, s ma az osztrák-magyar monarchia kimeríthetetlengazdasági és pénzügyi segélyforrások fölött rendelkezik. S úgyMagyarország, mint Ausztria 1867. óta háromszorosra növekedettköltségvetését könnyebben viseli, mint régebben a legenyhébbterheket.

18

A gazdasági kérdések ekkép nem hogy bomlasztanák azosztrák magyar monarchiát, hanem inkább ennek erejét mutatják,mert kétségtelenné teszik, hogy a monarchia két állama nemcsakpolitikailag, hanem egyszersmind gazdaságilag a közös érdekekszéttör hetién alapján áll.

Annál kevésbbé szolgálnak rá a véderő törvények azon csipösmegjegyzésekre, hogy ezek is előmozdítják az osztrák magyarmonarchia felmondásos jellegét. Az osztrák-magyar véderő sokkalegységesebben van szervezve, mint a félelmes hatalom, melyetnémet hadseregnek hívnak. Azon külömbségről nem is szólok,hogy míg az osztrák magyar véderő mögött pusztán csak két államraszorítkozó dualisztikus rendszer van, addig a német hadseregmögött, bár a birodalmi egység keretében, több partikuláris államfoglal helyet.

Egyáltalában a legnagyobb tévedés annak feltételezése, hogya dualizmus meglazította az osztrák-magyar véderő organizmusátés lefokozta hatalmát. Az újoncz megajánlásnál s a véderőszerkezet változtatása idején a fellépő parlament jog s a közös had-seregnek az alkotmány keretébe való bevonása egyáltalán nemrontotta le Ausztria-Magyaroszág katonái jelentőségét; sőt ejelentőség soha eddig el nem ért fokra jutott a dualisztikus szer-kezet s a véderő törvények alapján. Magyarország összes hatalmátcsak a dualizmus s a véderő törvények vonták be a monarchiaérdekeinek feltétlen támogatásába. Ez az a mit nem vettek észre,nemcsak a monarchia felmondásos viszonya fölött tréfál kozók,hanem mások sem, sőt csak igen kevesek. Pedig kétségtelen tény,hogy Magyarország teljes ereje csak 1867. óta áll készen a mon-archia védelmére. Arról nem is szólva, hogy a régi védszervezet,vagyis a nemesi felkelés idején Magyarország komoly véderőt aligvolt képes sikra állítani, 1848. előtt Magyarország katonai erő-forrásai csak kivételesen, a nemzeti lelkesedés idején nyíltak mega monarchia számára. Az 1715. VIII. t. ez. felhatalmazta ugyana magyar koronát, hogy idegenekből és bennszülöttekből hadseregettoborozhat; a véradó ekkép egészen a hadi mesterségre vállal-kozók tetszésétől függött. A pénzadó megszavazása pedig azországgyűlés elé tartozott. A koronának nem volt joga rendkiviilierőfeszítéseket k ö v e t e l n i az országtól; csakis nagy háborúkidején k é r é s r e adtak a rendek a monarchia védelmére rendkívülisegélyt. Az első nagyobb segély volt a hét éves háború idején21 ezer ember s a Napóleon világcsatáinak idején 12 gyalog

19

és 10 lovas ezred, összesen 64 ezer ember. Ezen úgynevezettmagyar ezredek, melyek az országgyűlés ellenére állandókká let-tek, képezték a magyar hadsereget és ezen magyar hadseregfennállott 1848-ig. Ez a magyar hadsereg rendeltetése ellenérea cs. k. hadseregbe osztva is megismertette a világgal a magyarnemzetben szunnyadó katonai erőket Két ízben ez mentette mega monarchiát.

E véderő azonban távolról sem állott arányban Magyarországkatonai segélyforrásaival. A 48—49-iki események meg is mu-tatták, mily erő kifejtésére képes Magyarország. A dualizmusmegalakulása óta létrejött védtörvények véglegesen megnyitottáka segélyforrásokat a monarchia számára. A közös hadsereg magyarezredei, a magyar királyi honvédség s a népfelkelésről szóló tör-vény a legfőbb hadúr rendelkezésére bocsájtja Magyarország ösz-szes katonai anyagát. Már maga a közös hadsereg, s a két honvéd-ség, az osztrák-magyar monarchia katonai erejét számbelileg isa legnagyobb európai hadseregek közé emeli, a népfelkelés pedig,a melyről szóló törvény lehetségessé teszi, a katonai képzettséggelbiró elemeknek egész a késő férfikorig a honvédség, illetőleg aközös hadseregbe való bevonását, a monarchiát védő és támadóháborúban egyaránt kimeríthetetlen fegyveres eszközök birtokábahelyezi. És e ténynyel szinte egyenlő fontosságú ama másik tény,hogy a legfőbb hadvezénylet egyszerre és feltétlenül rendelkezik amonarchia s így Magyarország összes védereje fölött; holott régeb-ben a rendkívüli támogatást, sőt általában a segélyt mindig kérnikellett a magyar országgyűléstől. A pragmatika-szankczió köte-lezővé tette ugyan a monarchia két állama közt a kölcsönösvédelmet, de a kölcsönös védelem mivolta gyakran magyaráza-tokra s ellentétes felfogásokra adott alkalmat. Kossuth Lajos 1848-ban az olasz segély kérésének idején világosan kétségbevonta akölcsönös védelem feltétlen jellegét; casus tederist akart bele-okoskodni a pragmatika szankczióba. A monarchia hatalmi állásátaz ily bizonytalanság gyengítette, a korona és nemzet közt ellen-téteket provokált s főleg ez volt oka Magyarország és a monarchia48-iki nagy katasztrófájának.

A védelem kérdését a dualizmus úgy politikai, mint katonaiszempontból a leghatározottabban megoldotta. A véderő törvényeknagyobb befolyást engedtek ugyan Magyarországnak a monarchiakatonai erőire; de feltétlenné tették az erő kihasználását és alkalmázasát. 1848-ig kevesebb befolyása volt az országnak a had-

20

seregre. A császári királyi hadsereg ügyeihez a magyar országgyűlés hozzá sem szólhatott; maguk az úgynevezett magyarezredek a császári-királyi hadsereg kiegészítő részét képezték.Az országgyűlésnek kevesebb befolyása volt ezekre is, mint maa honvédségre. Egyáltalán a régi magyar diéták inkább csak arendkívüli segélyek kérésének idején beszélhették meg a katonaiügyeket. A dualizmus nagyobb alkotmányos jogokat adott s aközös hadsereget is bevonta az alkotmányosság keretébe; deviszont állandóvá és feltétlenné tette a monarchia közös védelmét.

A konszolidáczió e tényeivel szemben a jelentéktelenségszínvonalára sülyednek le az alkotmányos küzdelmek elfajulásai,azon botrányos jelenetek, a melyeket a pártfelekezeti és faji ellen-tétek létrehoznak s melyekből a külföld talán balul ítéli meg azosztrák-magyar monarchia belső konszolidáczióját.

A féktelen pártszenvedély régebben aggasztó tusát viselt adualizmus, Magyarország és a monarchia létalapja ellen. Kossuthlevelei belevillámlottak a magyar közviszonyokba, hirdetve azinkompatibilitás és az Ausztriától való elszakadás tanát. A füg-getlenségi eszme koronként el borítással fenyegette az országot smeg-megrendült a nemzeti eszme támadásának súlya alatt az egy-séges magyar állam. A forradalom jelenségeit viselő konvulziókczikáztak keresztül Szent-István birodalmán. A délszlavizmus fel-kelésben explodált, a dakoromanizmus felkelésre szervezkedett aháttérben. Ausztriában a szlávság, németség és felekezetek küz-delme oly bonyodalmakat idézett fel, hogy a kibontakozásnaksemmiféle módja nem látszott lehetségesnek. Könyörtelen circulusvitiosusban forgott a Habsburg monarchia nyugati államának köz-élete. Ha a németek voltak a hatalom rudjánál, ezek fenyegettekmaguk körül mindent; elnyomták a szlávokat, támadták Magyar-országot és a dualizmust. A szlávok felülkerekedése viszont amonarchiának darabokra való törését jelentette s a külső jelen-ségből ítélve attól kellett tartani, hogy a Habsburgok monarchiájamagyar és osztrák államával együtt, kibékíthetetlen antagonizmu-sai folytán, nagy robbanással egyszer csak szétpukkad

Milv versengés, mily küzdelmek voltak azok a Lajtháninn^n s tul, a melyek koronként már már a vég kezdetét jelen-tették. A nagy elvi ellentétek azonban megszűntek. Az Ausztriátólvaló elszakadás és az inkompatibilitás elve Magyarországon véglegmegbukott. A közjogi ellentétek csak idegességet kelthettek, detöbbé nem képeznek veszedelmet.

21

A hadsereg- és nemzeti szellem közt az antagonizmus elvesz-tette örök konfliktusokat fölidéző jellegét. A véderő intézményes a rá vonatkozó nézetek végleges konszolidácziót nyertek. Azegyházpolitikai reformok megtörték a felekezeti szellemet; a melymindenkor képes volt versenyzavarokat felidézni. A délszlavizmus,a mely egy évtizeddel ezelőtt még a szenvedélyek hőfokát árultael s képes volt a fegyveres kitörésre, visszavonult a közjogimagyarázatokba és a horvát tankönyvekbe. A dákoromán izmus,a mely már-már a keleti kérdéssel hozta kapcsolatba Magyaror-szág belügyeit, összeesett s a hivatalos Románia maga tiltakozottaz erdélyi elégedetlenek ellen.

A csehek nem zarándokolnak többé Moszkvába. Az osztrákszlávság nem helyezi át hadmüködési terét az orosz táborba, midőnbelpolitikai küzdelmeket eredménytelenül viv.

Lengyel, cseh, szlovén államjog, mely felbontással fenyegetteaz osztrák állam egységei, visszafejlődött a tényleges viszonyokkeretébe s ott folytatta detailküzdelmeit, elveszítve nemcsak mindenrobbantó, hanem még feszítő erejét is.

A magyar állam pedig a belső megszilárdulás, nemzetitömöriilés és végleges kibontakozás oly jelenségeit mutatja, ame-lyeket különbözően magyarázni igen, de eltagadni nem lehet. Hovátörpülnek a magyar állani, sőt a monarchia büszke oszlopai, amagasan tornyosodó s impozáns hatalmat mutató homlokzat mellett,azok a csúfondáros apró torzképek, melyeket a felekezeti spártszenvedély, valamint a fajgyűlölet rajzol a tömör falakra? Aközélet elvadulása a belső erők ily impozáns tömörülésével szembencsak olyan jelentőségű, mint midőn a kastély gyors kiépítésemellett a gazda egy kissé elhanyagolja a parkot. Majd erre isrákerül a sor és akkor lesznek szépen megnyílt alleék, lovas ésséta utak, a mértan szabályai szerint alkotott köröndök s akertészet művészete által létesített virágágyak. A közélet elvadulásakívül tombol az elhanyagolt parkban, de benn a kastélyban vég-leges munkáját végzi az alkotó szorgalom.

És a legörvendetesebb, hogy a Habsburgok monarchiájánakszerencsés átalakulása nem efemer jelenség. A dualizmus nemprovizórium és nem kísérlet, hanem állandó forma. Azon forma,mely az osztrák-magyar monarchiát legelőször tette valóban hatal-massá, a minő még soha nem volt.

Vannak államok, melyek kormány formát változtatva szerzikvissza hatalmukat. Így lett Francziaország Szedán után ismét

22

első hatalommá. A Habsburgok monarchiája nem lett és nem islehet monarchiából köztársasággá, hanem szakítva a czentraliszti-kus törekvésekkel, végleges formát adott történelmi dualizmusánaks ez alapon bontakozott ki, a népek szemei előtt, világrészünkegyik vezérhatalmává. A mi 1867-ben csak sejtelem volt, az avalóság lett. Minden ellentörekvés, mely az osztrák-magyarmonarchia átalakulását módosítani akarta, végleg megbukottnaktekinthető. Az osztrák magyar monarchia, a Magyarországgaltörtént kibékülés után soha nem ismert jelentőségre tett szert.De nem egyszerre, hanem fokozatosan; a szerint, a mint bebizo-nyosodott, hogy az új alakulás által felidézett ellenhatások gyengékés teljesen képtelenek ez új alakulás megdöntésére.

A nemzetiségi és faji torzsalkodások úgy Magyarországon,mint Ausztriában, nemcsak csillapultak, hanem végleg bebizonyo-sodott felőlük, hogy mit sem árthatnak a monarchia szilárd szer-kezetének. A virágzó Ausztria-Magyarországot meg nem dönthetiktöbbé belső ármányok s itthon leselkedő ellenségek. A hatalmasAusztria-Magyarország pedig győzhetlen hadseregével meg tudbirkózni minden külső ellenségével.

Ezek a hosszú küzdelem bevégzett tényei és eredményei, dea végzetesség zord uralmával érintkező irányzatok és tények kez-detben egyáltalán nem látszottak olyanoknak, a melyek ez ered-ményekre és bevégzett tényekre vezethettek volna.

I I I . F E J E Z E T .

O r o s z o r s z á g é s a z o s z t r á k b e l ü g y e k .

A dualizmus réve soká nem látszott biztos és végleges mene-déknek az osztrák-magyar monarchia szerencsétlen hajóroncsánakszámára. Ausztria-Magyarország újjá alakulását évekkel megelőztea keleti kérdés evolucziója s Oroszország hatalmas fellépte. Solfe-rinó után, mely Ausztriát tönkretette, de egyszersmind Franczia-országot merész politikai útján pillanatra megállította, Oroszországerőteljesen bontakozott ki ama fényes ködgomolyból, melylyelGorcsakow jellemezte, hogy Oroszország nem haragszik, hanemerőt gyújt. De nem annyira Oroszország gyűjtött erőt, mint vesztettekazon hatalmak, a melyek a p á r i s i szerződést létre hozták; vagypedig azt, mint Ausztria meg nem akadályozták. Sőt a „hálátlan“Ausztria Szebasztopol eleste után még abba is beleegyezett, hogya Fekete tenger semlegessé legyen, a mi legjobban sértette Orosz-ország büszkeségét.

Varsóba csak azért ment el 1860-ban Sándor czár, hogytanúságot tegyen a megváltozott európai egyensúlyról, s hogyOroszország ismét azon félelmes hatalom, mely a krimi háborúelőtt volt. Valójában Oroszország nem sok erőt gyűjtött katonaiszempontból. Nem volt ugyan az az óriási semmi, mint melynekBismarck tartotta, midőn szentpétervári missziójáról Berlinbe térvevissza, Klaczko szerint óralánczának egy zsuzsujába vésette e sza-vakat: ,,La Russie c'est lenéant.“ De bizonyos, hogy a megváltozotthelyzet homályában Gorcsakownak sikerült elhitetni Európával,hogy a czárok birodalma ép oly hatalmas mint volt Miklós és I.Sándor korában, a midőn dölyföt mutatott nemcsak az újító törekvé-sek, hanem egyszersmind a leghatalmasabb államokkal szemben.

24

A krími félszigeten megvert orosz hadsereg éveken át reor-ganizálatlan maradt, még a legutóbbi keleti háború idején is,a midőn nagyon kitűnt Oroszország katonai gyengesége. Deigenis Oroszország hatalmasabb és gazdagabb lett egy eszmével,mint bármikor ennek előtte. Ezen korszakban bontotta ki a keletikérdésben a hagyományos keresztény politika helyett a nemzeti-ségi politika zászlóját. Gorcsakow diplomácziai jegyzékeiben méga régi kifejezéseket használta; de mégis világosan előtérbe lépetta keleti kérdésnek szláv nemzeti jellege. II. Katalin idejétől a60-as és 70-es évekig az orosz czárok főleg az orthodox kereszténység protektorai gyanánt léptek tel; habár a vallás köpönyegealatt, 1804. óta, ott lappangott a nemzetiségi gondolat. A krimihadjáratban megvert, de csakhamar életre galvanizált orosz politika, nemzeti motívumokkal tért vissza a küzdőtérre. Oroszországkatonailag sokkal gyengébb lehetett s kétségtelenül volt is, dea nemzeti eszme és a pánszláv gondolat által sokkal nagyobbjelentőségre tett szert, mint bármikor ennek előtte. A keresztényeszme Oroszországot csak respektálttá tette, a nemzeti eszmefélelmessé. Francziaország Solferinonál megverte Ausztriát s meg-fosztotta azt egyik legszebb tartományától. Oroszország csatanye-rés nélkül pusztán a szláv eszme hatalmánál fogva urává látszottlenni nemcsak a Keletnek, hanem Ausztria belügyeinek. Bismarckosztrák gyűlöletét a „szívbe ható szúrás“ által elégítette ki acseh harcztéren, barátjának Gorcsakownak osztrák gyűlölete nemgázolt vérbe; de éles tőre a szláv eszme által behatolt Ausztriavelőjéig.

A vas és vér embere megcsonkította Ausztriát, Gorcsakowa szláv eszme által fertőző és bomlasztó mérget csöpögtetett aHabsburgok monarchiájának belső részeibe.

A régi Ausztria gyengeségét sem mutatta semmi annyira,mint ama tény. hogy belügyei alá voltak vetve a külügyi vi-szonyok hatásának. A szerencsés, vagy szerencsétlen háborúk sa nagy európai események sohasem mulasztották el hatásukat. Ausztria belügy eire/Solferi no nélkül a bécsi czentralisztikus irányaligha lép vala a kísérletezés terére. Sadova nélkül az osztrák-magyar monarchia dualisztikus átalakulása bizonyára még sokákésik vala. /

De sohasem volt oly megalázó és végzetes a külügyeknekaz osztrák belügyekre való hatása, mint a. szláv eszme és Gor-csakow működése következtében, Eddig csak az Ausztria által

25

viselt külháborúk keltették fel a belügyi visszahatást, a bomlásiproczessust most teljes béke idején sikerült becsempészni az. osz-trák magyar monarchiába, úgy hogy e monarchia valósággal meg-szégyenítő viszonyba került Oroszországhoz. A krími hadjáratidején állítólag elkövetett ,,nagy hálátlanságért“ Ausztria nemcsaka sadovai és solferinoi csatatéren „bűnhődött“, hanem belügyeinekanarchiája által is; de főleg azon alárendelt szerep folytán, melyrebel viszonyai kényszeri tették.

Gorcsakow joggal dicsekedhetett vele hogy: L'Autriche estdans nos eaux. Ausztria bizony kénytelen volt hol franczia, holporosz, de leginkább orosz vizekben hajózni. Ferencz József azosztrák császár s a csak nem rég megkoronázott magyar királynejével Erzsébet királynéval Galicziába akart utazni. Ez az uta-zás torma szerint a galicziai Landtag határozata miatt maradtel; de egyszersmind II. Sándor orosz czár kedve szerint történtGaliczia meglátogatásának feladása. Sőt a czár kijelentése szerint,melyet Thurn-Taxis herczegnek tett, Ferencz József utazását nemvette volna közönyösen. Ez pedig diplomácziai nyelven annyittesz, hogy ha Ferencz Józseí Galicziába utazik, ebből súlyosviszály keletkezett volna.

Az utazás el is maradt és csak később következett be,miután a szláv kérdés úgy a külföldön, mint az osztrák magyarmonarchiában lényegesen átalakult.

A Galicziának adandó önkormányzat 1870-ben pláne kül-ügyi jegyzékváltás tárgyát képezte. Ausztria-Magyarországnak megkellett érnie azon megaláztatást, hogy belügyeibe idegen hatalmakavatkoztak.

Oroszország ugyanis nem jó szemmel nézte azon terveket,a melyek a Galicziának adandó szabadságokra vonatkoztak. Aszt.-pétervári osztrák magyar követség folyton jelentéseket küldöttBécsbe, hogy a lengyeleknek adandó kedvezmények konfliktustfognak telidézni Oroszországban. Maga az akkori külügyminisz-ter Beust a cseh fundamentális artikulusok ellen az osztrák csá-szárhoz tett előterjesztésében világosan utalt az Oroszországgalkitörendő konfliktusok lehetőségére. Ugyancsak Beust Ausztria-Magyarország londoni nagykövetéhez intézett jegyzékében feláíli-totta a tételt, hogy a galicziai kérdés Ausztriának belügye, amelybe nincs „beleszólási joga“ semmiféle hatalomnak; de mégisszükségesnek tartotta megnyugtatni úgy az aggódó Angliát, minta haragvó és fenyegető Oroszországot, jelentette, hogy a Gali-

26

cziának adandó engedmények nem fogják átlépni a tartományiautonómia keretét. Határozottan megígérte, hogy Galiczia nemkap felelős kormányzatot. Nem is kapott; sőt a lengyel kiegye-zés dugába dőlt. És egyszersmind szükségesnek tartotta kijelen-teni, hogy az engedmények ily korlátozása által az osztrák-magyarmonarchia meg akarja mutatni, mikép szomszédainak nem akarjogos panaszra alkalmat adni.

Ide jutott Ausztria Magyarország. Vájjon nem hasonlított-ea kiegyezés első éveiben a balkánfélszigeti beteg emberhez, akinek házi ügyeit a jó és rósz szomszédok kénye szerint kellettberendeznie?

Csoda e, ha ily körülmények közt az osztrák-magyar monar-chia szlávjai csak efemer jelenségnek tekintették a dualizmust,melyet minduntalan megtámadhatnak? Sőt többet tettek. Orosz-országra úgy tekintettek, mint felszabadítójukra s a nagy szlávegység létesítőjére.

Oly két nagy, szinte világalakulás közepette, minő volt egy-részt a német egység, s az Oroszország által képviselt szláv egy-ség a régi Ausztria, illetőleg most mái“ Ausztria-Magyarországelveszteni látszott régi hivatását. Úgy látszott többé nem lehetsem a germánság, sem a szlávság fékezője. A szláv nemzetiaspirácziók által kiszínezett jövő perspektívájában Ausztria-Ma-gyarország valóban úgy tűnt fel, mint melynek szükségkép felkell bomolnia. Sejtelmek támadtak, melyek előre látták a vég-leges német s végleges szláv egység létesülését.

És akkor még senkinek sem jutott eszébe, hogy Oroszor-szág keleti szerepében s a szlávságra való befolyásában ép akkorkell bekövetkeznie a gyökeres változásnak, midőn az orosz poli-tika a kereszténység zászlóját felcseréli a szláv egység zászló-jával. A jóslások és komor sejtelmek e borús korszakában senkisem gondolta, hogy ép a szláv nemzeti eszme idézi fel a nagyváltozást és átalakulást. Hogy ez fogja megtörni Oroszországkeleti hatalmát, ez fogja eltávolítani úgy a balkáni, mint a nyu-gati szlávoktól. Még a legmerészebb álmodozó sem képzelhette,hogy a szláv eszme, melytől mindenki Ausztria-Magyarország fel-bomlását várta, fogja visszaadni a Habsburgok monarchiájánakbelső nyugalmát s ez fosztja meg Oroszországot az Ausztria bel-ügyeibe való avatkozástól. A szláv nemzeti eszmét szánták azonrobbantó erőnek, melynek hivatása leendett Ausztria darabokratörése s az erkölcsi és politikai világ sajátságos logikája és ellen-

27

mondása folytán ez az eszme lett Ausztria regenerátorává és egye-sítő erejévé.

A dualizmus első éveiben azonban az ellenkezőt lehetett éskellett feltételezni. Ezen tévhit s a szláv eszme félreismerése sokaggodalmat okozott a világnak s még több belső bajt a Habsbur-gok monarchiájának.

I V . F E J E Z E T .

A s z l á v i z m u s m i n t b o n t ó e r ő .

Az osztrák magyar monarchia harmadik nagy népfaja, aszlávság, nem volt képes, sem nemzetileg, sem államilag tömö-rülni Ausztria Magyarország határain belül.

A jelen munkában ismételten lesz szó róla, hogy e tömö-rülés egészen belső, a szlávságban rejlő okok miatt maradt el.A 60-as és a 70-es években azonban, úgy az osztrák, mint amagyar szlávok e miatt a dualizmust, a német és a magyar hegemoniát vádolták. Különösen az osztrák szlávok, névszerint acsehek, miután látták, hogy a monarchia szerkezetéhen nemdomborodhatik ki nemzeti és állami egyéniségük, Ausztria-Magyarország szétrobbantására törekedtek

A félreértés és feledés széles fátylával lehet csak elfedni sekkép megbocsájtani és menteni az osztrák magyar monarchiaszlávság\nak azon súlyos és végzetes tévelygését, melyben a60-as és a 70-es években leiedzett. A félreértés és feledés nagyfátyla fedheti be csak azon államférfiak és politikusok hibáités tévedéseit is, a kik a 60 as és 70-es évek szláv mozgalmaithelytelenül Ítélték meg. A pánszláv eszmétől mindenki megdöbbent.Katkov, az ,,őrült“ publiczista, hipnotizálta a pánszláv eszmévelEurópát. Segítségére ment Gorcsakow, a kinek összes politikájaarra irányult, hogy az orosz és német egység létesülte után aszláv egység megvalósítására kerüljön a sor.

A megelőző nagy tények s az orosz publiczistika és di-plomáczia szerepe valósággal fascinálólag hatottak. Egész Európaelámult. Maga Benedetti, Francziaország követe, a szent borzalomravalló elámulással szólt a pánszláv propagandáról. Moszkvában és

29

a Neva partján éveken keresztül nem volt másról szó, mint avilág csodálatos átalakulásáról, mely a szláv egység által fogbekövetkezni.

Így támadt a félreértések és tévedések egész sorozata, amelyek csak azért nem okoztak nagyobb szerencsétlenségei, mertezúttal a királyok és istenek tévedéseiért nem kellett bűnhődnieaz Achaiok népének.

A nagy fátyol már reá van borítva az osztrák szlávok múltjára.De a történelem Ítélőszéke előtt súlyos felelősségük még mindigtartana, ha a félreértés amnestiája nem volna készen számukra.

Es az ellenük emelt vádat még más súlyos váddal is kilehetne egészíteni. Mielőtt a pánszlávizmussal szövetkeztek, areakcziónak teljesítettek méltatlan szolgálatot. Mentségük Macchia-velli szerű ugyan, mert a reakczióval nemzeti érdekeik miattszövetkeztek. Az önkényuralom segítségével ennek szolgálva,fordultak a szabadelvűség ellen; de csak azért, hogy érvénye-sülhessenek. Az ifjú csehek jelenlegi példája mutatja, hogy aszlávság nem ellensége a liberalizmusnak, sőt hajlik a radikaliz-mus felé. De csak annál inkább kitűnik, hogy a szlávság Macchiavellitanácsát követte, a midőn a reakczió segítségével akarta létesítenisaját szabadságait.

Ezek előrebocsájtása után enyhébb formái nyernek az efejezetben s másutt mondandó dolgok s e munka írója Fischoffalegyetértve szívesen elismeri, hogy félreértéseken és tévedésekentul a viszonyok kényszerítő ereje vitte az osztrák-magyar szlávokatellentétes helyzetükbe. Ez kényszerítette őket azon kettős szerepre,hogy az abszolút monarchiának támaszai s az alkotmányos osztrák-magyar monarchiának bontó elemévé lettek.

A szláv eszme a dualizmus létesültének idején az osztrák-magyar monarchiára nézve ellenséges irányt váltott. Fenyegettenemcsak a dualizmust, hanem magát a monarchiát. Mindazonszámbeli, kultúrai és erkölcsi erő, mely a szlávságban rejlett ésrejlik, elveszni látszott az osztrák magyar monarchia számára. Anémetség hegemóniája Ausztriában s a magyarság döntő vezérsze-repe Magyarországon elkeseredett oppozíczióba kergette Ausztriá-ban különösen a cseheket, de a szlovéneket is, Magyarországonpedig a délszlávokat, névszerint a horvátokat s a szerbek egyrészét. A tótságra — bár Csehországban mindent elkövettekfelbolygatására — aránylag kevés hatással volt a szláv eszme,mely Ausztriában határozottan a monarchia bomlasztó elemévé lett.

30

A szlávok, úgy az ausztriaiak, mint a magyarországiak, adualizmus létesültéig, legbiztosabb támaszai voltak a Habsburgoktrónjának és a monarchiái egységnek. Különösen az osztrák szlávok:csehek, morvák s a magyarországiak közül: a horvátok, mindigkészséges eszközei voltak a reakcziónak és a szabadságellenestörekvéseknek. Mindig fegyverbe állottak a szabadság-mozgalmakellen, akár Magyarországon, akár Ausztriában jelentkeztek ezek.Magyarország alkotmánya ellen 1848-ban a horvátok intéztékaz első támadást. A bécsi forradalmat Windischgrätz herczeg csehés szláv ezredei nyomták el. Az absolutizmus összes korszakábancsehek, morvák és szlovének voltak az elnyomás legfőbb eszkö-zei. A birodalmi egység gondolatának ők képezték a legfőbbtámaszát. Ausztriában többséget képezve a czentralizáczióból őkhúzták a legtöbb hasznot. Az októberi diploma nekik biztosítottlegtöbb előnyt.

A monarchiának a dualizmus alapján való helyezése egy-szerre megfosztotta az osztrák szlávokat előnyeiktől.

Az abszolutizmus hűséges védői és támaszai egyszerre mon-archia-ellenes fordulatot vettek.

De a szláv kérdés jelentősége a viszonyok félreismerésébőlkeletkezett. Irányadó tényezők is nagyobb erőt tulajdonítottak amonarchia szlávjainak, de különösen Oroszországnak, mint minővelugyanazok és ez bírtak. 1869-ben Ferencz József király zágrábiútja alkalmával Beust kanczellár még teljesen át volt hatva azosztrák szlávság nagy jelentőségétől, a midőn a cseh kérdés fon-tosságára figyelmeztette Andrássy Gyula grófot. Potocky osztrákminiszterelnök s kebelbarátja és minisztertársa Taaffe, valamintHohenwart, még a franczia-porosz háború előtt hitték, hogy aszlávságban oly nagy erő rejlik, mikép ez erőket csak úgy leheta monarchia javára értékesíteni, ha a szlávság egyenlő jogokatnyer a monarchiában a magyarsággal és a németséggel. SőtPotocky és Taaffe meg voltak győződve már 1870. elején, hogya dualizmus azon alapgondolata, mely szerint Ausztriában német,Magyarországon magyar a hegemónia, első részében szükségképváltozást szenved, a mennyiben szerintük Ausztria csak szlávalapon rekonstruálható és csak szláv többséggel kormányozható.A két államférfi figyelmeztette is Lónyay és mások által a ma-gyarokat, hogy igyekezzenek jó lábon lenni a szlávokkal; mertcsak ezek segítségével tarthatják fenn úgy a dualizmust, mintsaját szupremacziájukat.

31

E szláv felfogás indokoltnak látszott, részint az osztrákszlávok számbeli többség-e, részint Oroszország hatalmi jelentő-sége által.

Maga Andrássy Gyula gróf, a ki leglényegesebb tényezővolt a szláv foederalizmus megbuktatásában, szintén — bár egészjoggal — túlnagy erőt tulajdonított a szlavizmusnak és Oroszor-szágnak. Az ő külügyi kormányzatának elején Oroszország foly-tonosan hatott Ausztria belügyeire, a mellett tehát, hogy Oroszor-szág, Németország szövetségese volt, ez is egyik indokát képezteannak, hogy Andrássy Gyula gróf Oroszország szövetségét óhaj-totta és megvalósította. Andrássy hivatalba lépésének kezdeténfeszültséget talált Oroszország és Ausztria-Magyarország viszonyá-ban. E feszültséget, melyet a pánszláv agitáczió fokozott, főlegép a pánszláv agitáczióra való tekintetből akart a külügyek újvezetője megszüntetni. De még a három császár szövetségénekidején sem szűnt meg teljesen, a panszlávoknak, az oroszokkalvaló összeköttetése. A külömbség csak az volt, hogy az osztrákés a magyar panszlávok nem részesültek többé nyílt felbátoritás-ban Szentpétervárról.

A szláv eszmének azonban, mely fellépett már a franczia-porosz háború előtt, annál erőteljesebben kellett kibontakozniaa franczia-porosz háború idején, mely Oroszországot szinte Európaurává látszott tenni. Poroszország csak úgy mehetett Francziaország elleni háborújába, ha Oroszország biztosította hátterét shadműködési alapjait az esetleg beavatkozó Ausztria-Magyarországellen. A czár kormánya megdöbbent ugyan a németek gyors ésváratlan diadalai miatt, mert ösztönszerűleg érezte, hogy a győ-zelmes német fegyverek később Oroszország ellen fordulhatnak.De midőn Francziaország le volt verve, a Kelet ura gyanántlépett fel s a pontusi kérdés felvetése által meglepte a világot.Meglepte, daczára annak, hogy Beust a pontusi kérdést már1867 ben fölvetette Oroszország javára.

Máskor, midőn Francziaország volt a vezérhatalom, ez afellépés végzetes háborút idézett volna fel Oroszország ellen,Anglia és Ausztria-Magyarország pusztán formai tiltakozásaután, az európai konferenczia megadta Oroszországnak, a mitkövetelt.

Gorcsakow merész játékot játszott. Beavatott diplomácziaikörökben később mulatságosan beszélgették, hogy a pontusi kérdésfelvetésének idején Oroszországnak nem volt több, mint 50 ezer

32

katonája, vagy legalább csak ennyit mozgósíthatott volna, de azorosz diplomáczia megnyerte a játszmát.

Miért nyerte meg? Mert minél ellenállhatlanabbul győzteka németek, annál impozánsabban jelent meg Oroszország silhuettjea keleti ködben. Ott állt, mint sötét, ismeretlen fenyegetés. Angliaés Ausztria-Magyarország megdöbbentek, mert sem a legyőzöttFrancziaországra, sem a győzelmes Németországra nem szá-míthattak.

Csoda e azután, ha az osztrák szlávok s névszerint a csehekelbizakodtak? A szláv eszme evolucziójának s orosz ellenes for-dulatának nem ismerése vezethette csak a monarchia intéző köreitmindjárt a dualizmus megalkotása után a szláv kísérletre. Azosztrák németség egy részének meggondolatlan viselkedése isközrehatott, a kik már Sadova, de különösen Sedán után feltű-nővé tették vonzódásukat a nagy németséghez. De kétségtelen,hogy a főindokot az osztrák szlávság, s általában a szlavizmusfélreismerése és súlyának túlságos mérlegelése okozta.

Különösen két szempont lehetett a döntő; melyek közül azegyik az, hogy Oroszország az egész Keleten megnyerte a szlávokrokonszenvét. Ezek tőle várták felszabadulásukat. A monarchiaintéző körei tehát attól tartottak, hogy ha a szlávság kielégítéstnem nyer, ez Oroszország télé fog gravitálni.

A második szempont vonatkozott a nemzeti eszmére. Ausztriavezérpolitikusai közül többen attól tartottak, hogy a nemzetieszme, mely miatt a Habsburgok monarchiája két nagy háború-ban vesztett döntő csatát, s mely miatt el kellett buknia a francziavezérharalomnak, szemben a német egységre való törekvéssel,további rombolást vihet véghez Ausztria-Magyarországon.

Idejárult még egy más körülmény s ez abból állott, hogyAusztria Sadova előtt német hatalom volt. Kérdezhetnék tehátsolsan Ausztria sorsának intézői közül, vájjon nem volna-e jobb,ha a Habsburgok monarchiája, a német alapról lelöketve, szlávalapra helyezkednék át, s a pánszlávizmust ekkép úgy törné meg,hogy a szlavizmus nyugoti góczpontjává alakulna át. Vagyisekép a katholikus szlavizmust egyesítené az Oroszország általvezetett orthodox szlavizmussal szemben.

Csak ily gondolatok és ily előzmények vezethettek a Ho-henwart-féle kísérletre. És midőn e kísérlet megbukott, sőt márelőbb kitűnt, hogy az osztrák szlávok dinasztikus hűsége mégkevésbbé szilárd, mint az osztrák németeké.

33

Klatzkó következő szép mondása igaz a jelenre s bizonyáramég igazabb leend a jövőre: „Van császárunk és királyunk, akihez híven ragaszkodunk s bármennyire meg vagyunk oszolvapolitikai, nyelvi s társadalmi tekintetben, egységünk teljes, felsé-ges uralkodónk iránt táplált érzelmeink tekintetében. Ausztriánaknincsenek forradalmi elemei s ezt tanulják meg az osztrák-magyarmonarchia ellenségei.“

De vájjon igaz volt-e mindez a 70-es évek elején?A szlávok s névszerint a csehek elégedetlensége nem legális

küzdelmet jelentett többé. Készek voltak szövetkezni a monarchiaellenségeivel.

A szlávságnak Oroszországgal való szövetsége, a monarchiateljes felbontására való törekvést árult el. így lett a politikai elége-detlenségből „árulás“ a dinasztia iránt.

E kemény szó: „árulás“ különben tán nem felel meg telje-sen a valóságnak. Talán igaza volt Beustnak, a ki a hazaáru-lás szó helyett a „hazafeladás“ szót használta azon iratában, amelylyel Rieger memorandumára válaszolt. Valóban a hazáteladás(Landes Preis-Gebung) volt a használatos jelző a hetvenes évek-ben a cseh és az osztrák szlávok államellenes törekvéseinek jel-lemzésére. De nem a szó határoz, hanem a tény. Bizonyos, hogyaz osztrák szlávok s leginkább a csehek vágyaikkal és törek-véseikkel Oroszország felé fordultak..

Az első érintkezés cseh politikusok és Oroszország közt1867. tavaszán történt, a moszkvai antropológiai kongresszuson:tehát akkor, a midőn a monarchiának dualisztikus rendszere márbevégzett ténynyé lett.

A pánszláv tüntetés azonban, nem annyira a dualizmus, mintinkább az osztrák Reichsrath ellen történt. Bizonyára a dualiz-mus ellen is, de sokkal inkább Ausztria német hegemóniája, sőtmaga a monarchia ellen. A pánszlávizmus nyíltan fellépett, s nem-csak Törökország, hanem egyszersmind Ausztria-Magyarországrovására érvényesülni akart.

Ausztriát a nemzeti eszme már két ízben megcsonkította.Az egyik csonkítás történt a latin s a másik a német egységjavára. Most kellett elkövetkeznie a harmadik nagy megcsonkí-tásnak, a mely már a felbomlással lett volna egyenlő, a szlávnépek kiválásának a monarchia keretéből. Ratkov őrjöngő pánszlávpolitikája hivatalos szentesítést nyert. A moszkvai kongresszus,mely nyílt tiltakozást képezett, nemcsak Törökország, hanem

34

Ausztria-Magyarország ellen, Vladimir nagyherczeg díszelnökségealatt állott s a czári pár nagy összegekkel járult a kongresszuslétesítéséhez. És a szinte hivatalosan bevallott indok egészenmegfelelt az akkori viszonyoknak. Ha Francziaország védelembevehette a latin egységet s Poroszország kihúzhatta a Hohenzol-lerek kardját a német egység érdekében, ki tagadhatná megakkor a Romanovoktól és Oroszországtól, hogy szintén kivonul-janak, ha kell, a küzdőtérre Európa harmadik nagy faja, a szlávok nemzeti egységének megvalósításáért. Már a mi nyíltantortént is, felháborító és megalázó volt Ausztria-Magyarországranézve. A Habsburgok alattvalói: csehek, morvák, ruthének, szlo-vénok és horvátok, a czárok protekcziója alatt, tiltakoztak AusztriaMagyarország alkotmányos rendje és területi épsége ellen. Detitkos megegyezésekről is volt szó. Sugdostak, s a cseh túlzóérdekeket szolgáló „Politik“ utólag fecsegett Ígéretekről s egyez-ményekről, a melyek Moszkvában létrejöttek volna. A nyílt for-dulat azonban csak a Hohenwart kabinet s a cseh követelésekután következett be. Prágában és egyéb cseh városokban utezaibotrányok fejezték ki a cseh nép hangulatát. Hohenwartot csehvárosok díszpolgárukká választották. Ujságczikkék és röpiratokjelentek meg, a melyek a cseh nép dinasztikus hűségét felmond-ták és nyíltan hirdették“ az Oroszországhoz való csatlakozást.

Es valóban, midőn Oroszország a német-franczia háború ide-jén, a párisi szerződést ketté tépte, a csehek nyíltan Oroszországmellett foglaltak állást. Kombináczióba jött egy esetleges oroszháború is, melyet a csehek kezdettek úgy tekinteni, mint melyfelszabadításukat létesiti. Külpolitikai eseményekkel hozták kap-csolatba vágyaikat; de azon különbséggel, hogy míg a magya-rok csak alkotmányuk visszaszerzését remélték Ausztria katonaivereségeitől, addig a cseh túlzók Oroszországba, illetőleg a pán-szlávizmusba akartak olvadni. Ez időtájt jelent meg Lipcsében,nyilván cseh tollból származó német nyelvű röpirat, mely Ausztria-Magyarországot Törökországhoz hasonlította.

„Ausztria-Magyarország — úgymond — ugyanazon helyzet-ben van, mint az ozmán birodalom. Sem egyik, sem másik, ezenállamok közül nem koczkáztathat meg háborút, annál kevésbbé,mivel ki volna téve annak a veszélynek, hogy birodalmának egy-egy részét elveszti, a mint ez Ausztriával már két ízben történt.Ausztriára nézve szerencsésnek mondható az a körülmény, hogycsupán Velenezét és Lombardiát vesztette el. Olaszország egyelőre

35

meg van elégedve e nyert részekkel. Hogy Poroszország nemszakított ki magának az osztrák birodalomból egves részeket,az szintén szerencse Ausztriára nézve. Poroszországnak ez a kö-rülmény még hasznára leend a jövőben. De nem így történtvolna, ha Ausztria Oroszországgal tényleg háborúba keveredettvolna. Mely hatalmakra számíthatott volna akkor Ausztria? Német-országra egyáltalán nem, mivel Németország ép akkor akartalétesiteni, a birodalom egységesítő törekvéseit. Talán Francziaor-szágra? Arra éppenséggel nem; a háborúban kapott sebek mégnem hegedtek be Francziaországban. De másrészt azért semtalálhatott volna Ausztria hűséges szövetségesre Francziaország-ban, mivel ez sokkal inkább szított és szít az oroszhoz, mint azosztrákokhoz. A Törökországgal való szövetségről szó sem lehet;hisz ez majdnem kezében van a czárok birodalmának. A portasouverenitása alatt álló apróbb hatalmaktól; mint Görögországs a szigetcsoportok, nem várhat Ausztria segítséget, mert ezekép Oroszországtól várják a török uralom alól való felszabadulá-sukat. Angliára nem számíthat, minthogy ez gyönge volna száraz-földi háború viselésére. Már most nem marad más hatalom hátra,mint Olaszország. De várhat Ausztria egy pénzügyileg úgy tönkre-tett államtól, mint Olaszország, segélyt? Ekkép tehát Ausztria,Magyarország és legteljebb Lengyelország kivételével más euró-pai hatalom segítségére nem számíthat. És csak ezeket állíthatnászembe az északi Titánnal s míg ez utóbbinak mire sem volnaegyébre szüksége, mint a Lajtán inneni és túli szlávok felizga-tására s az Oroszország által kezdett háború hasonlítana azondiadalmenethez, a melyben Cyrus és Maczedoniai Sándor tartot-ták hadmeneteiket.“

Majd később így folytatja:„Nagyon valószínű, hogy ha Oroszország elég erőt érez

magában arra, hogy Ausztriával kikezdjen, sőt hogy Ausztriaesetleges szövetségesével, Poroszországgal is végezzen, most jóürügyöt kaphat a háborúra; mert a vele faj rokonságban állócsehek manifestuma, sőt a cseh nemzet fegyveres felkelése Ausz-tria ellen szinte kényszeríteni fogja a beavatkozásra és a cseheksegítésére.“

A szláv egység gondolata s a nyugoti szlávoknak Oroszországáltal való felszabadítása még a nyolczvanas évek elején is meg-megrezdült Ausztria szlávjainak érzelmi világában. Az ifjú cseheknem zarándokoltak ugyan Moszkvába, de ép oly monarchiabontó

36

gondolatokat tápláltak, mint az ó-csehek vezére Gregr, az ifjúcsehek vezető szelleme a „Narodny Listy“ 1881. október 7-iki számában nyíltan a czár protektúráskodása alá akarta helyezni Cseh-országot. Majd abban konkludál czikke, hogy Ausztria ténylegesviszonyai között a szlávok törekvésének oda kell irányulnia, miképa nagy szláv birodalomba, az orosz czár birodalmába minél előhbbeolvadjanak.

Ennyire jutott a cseh túlzók merészsége és hűtlensége a di-nasztiához.

Az Oroszországgal való kaczérkodás jelenségei mutatkoztaka magyarországi délszlávok közt is. Szerb és horvát túlzókpánszláv törekvéseket ápoltak. Egyáltalán a dualizmus által sértettszlávság keveset törődött sokat hirdetett dinasztikus hűségével.

A szlávokat követték a románok. A dakorománizraus meg-támadta Magyarország s ekkép a monarchia épségét. A dakorománok szintén az orosz háborútól remélték a románok, mint aszlávok, a szláv és román egység létesítését.

Az 1867-ben a dualizmus alapján létesített átalakulás utánAusztria-Magyarország valóban kezdett hasonlítani a kelet betegemberéhez. A hatalmasan kibontakozó Oroszország, a szlávság ésrómánság elégedetlenségét mindig felhasználhatta volna czéljaira.

A dualizmus első éveiben úgy látszott, hogy a monarchiakonszolidácziójának új alapja nem válik be. Úgy látszott, hogya dinasztiának Magyarországgal való kiegyezése nem szolgáltat-hat kellő egyenértéket. Úgy látszott, hogy a forradalmi Magyar-ország helyére a forradalmi szlávság lépett. Vagyis, hogy bármilyirányban keresi a monarchia a kibontakozást, ezt meg nem találja.

De szerencsére a kik ekkép gondolkodtak s ekkép láttak,csalatkoztak és sötét vízió hatása alatt álltak. A dualizmust többmint egy negyedszázad igazolta. A szlávságból és románságbólnem lett forradalmi elem.

A mi a szlávságot illeti, legelső sorban saját érdekébennem lehetett a monarchia robbantó elemévé. A hazaárulássá fo-kozódott elégedetlenség magát a szlávságot tette volna tönkre.A lengyeleknek aránylag Ausztriában legjobb dolguk van. OroszLengyelország és Posen szomorú példája, szoros csatlakozásrakell hogy bírják a lengyeleket a Habsburg dinasztiához és azosztrák magyar monarchiához. A titkos vágyódásokkal a komolypolitika nem számolhat, csakis reális tényezőkkel. Reális bizo-nyosság az, hogy az osztrák-magyar monarchia szétrobbantásának

37

esetén Ausztria lengyel népét vagy Oroszország, vagy Német-ország ragadná el. Mind a két esetben hasonlíthatlanul rosszabbsors várna a lengyelekre, mint Ausztriában, a hol nemzetiségüketmi veszély sem fenyegeti. Ép azért bátran el lehet mondani, hogya lengyelek az osztrák állam és az osztrák-magyar monarchiakonzervatív elemét képezik.

A monarchia döntő köreinek nézetét fejezték ki, de egy-szersmind megfeleltek a teljes igazságnak, az osztrák-magyar pá-risi nagykövethez — Apponyihoz intézett jegyzéknek már idézettkövetkező szavai: „Parnii les diverses nationalités répanduesdans l'Empire Austro Hongrois, la nationalité polonaise est unede celles dönt le dévonement aux intéréts généranx et au maintieude l'Empire nous est le plus sűrement aequis. Eu eífet, elle n'aancuu appui a cherchez eu dehors de l'Empire dönt elle tait partié.“

Kétségtelen, s ez képezi a helyzet gyökeres átalakulásátAusztriában, hogy ugyané szavak elmondhatók most már a többiosztrák szlávokról is.

Fischoffnak nem 1869-ben volt, hanem tán jelenleg vanigaza, hogy a cseheket hatja át leginkább a szláv népek köztaz öntudat. Ausztria bukása az ő vesztüket is jelentené. Becsvá-gyukat csak az képezi, hogy az osztrák szlávok élén vezérsze-repet vigyenek. De vájjon lehetett volna-e ugyanezt mondani ahetvenes években? Bizonyára nem. Pedig a többi szláv népekreis ugyanazon sors várt volna és várna az osztrák-magyar monar-chia bukása után, mint a lengyelekre.

A dunai nagyhatalom szétszórt törmelékeit vagy Oroszor-szág, vagy Németország, avagy osztozkodás esetén mindkettővenné birtokába. De úgy a geográfiai, mint a kultur viszony okfolytán Csehország kétségkívül a német hatalmi szféra uralma alákerülne. És hogy a Poroszország által vezetett Nagy-Németor-szág miként szokott elbánni a szlávokkal, mutatja az Elbe-szlávoktörténete, a kiknek emlékét most már csak egyes helyek szlávnevei, mint Berliné, tartják fenn. És mutatja azon sors, melybenPoroszország a poseni lengyelséget részesíté. A cseh nép a kul-túrának bizonyára ma már igen magas íokán áll, ott, a hol abeolvadás előtt, a legnagyobb gátak emelkednek. De a nagy ger-mán törzsekbe olvasztva a cseheket nemzeti kultúrájuk daczáraazon veszély fenyegetné, hogy idővel nemcsak mint nemzetiség,hanem mint faj is elvesznének. Oroszországhoz csatlakozva, acseheket a faji elenyészés veszélye nem fenyegetné ugyan, de a

38

legkomolyabban lépne fel azon veszedelem, hogy a faji egységjavára elvesztenék nemzetiségüket. A vallás különbségről nem isszólva, maga a csehek nemzeti öntudata határozottan tiltakoznéka russzifikáczió ellen. Ugyanazon sorsra jutna a cseh nép, mintjutott a lengyel Oroszországgal szemben.

A pokoli gyűlölet izzó tüze égetné, ép úgy, minta lengye-leket. És ép a lengyelek példája mutatja, hogy a fajrokon népeka leggyilkosabb ellenszenvet éreztetik egymás ellen, oly ellenszenvet, mely az egymással rokonságban nem álló népek közt alighafordulhat elő.

És a legsajátosabb az, hogy Oroszország ellen ép a szlávnépek közt támadt e keserű ellentét azon pillanattól kezdve, midőnOroszország a faji egység dicsőségét kínálja a nemzeti öntudatfeláldozásáért cserében. Szemlélhető ez a Balkán-félszigeten is,annál inkább szemlélhető volna a műveltebb és a szabadsághozinkább hozzászokott nyugati szlávoknál. Nemcsak a cseheknél,hanem a szerbeknél, horvátoknál és szlovéneknél is.

Miért pillantottak mégis az osztrák, sőt a magyar szlávokOroszország felé?

Ennek okával kapcsolatban két kategória különböztethetőmeg. Az egyik kategóriába tartoztak, a kik tényleg Ausztria-Magyarország felbontására törekedtek. A másik kategóriába tar-toztak, a kik a hazaárulást csak taktikai eszköz gyanánt alkal-mazták.

Az előbbiek elárulták a dinasztiát, az utóbbiak Oroszorszá-got politikai taktikából játszották ki. Az osztrák-magyar monar-chia felbomlása csak veszélyt idézhetne fel, úgy az osztrák, minta magyar szlávokra nézve, a szabadság, vagy a nemzeti öntudat,avagy mindkettő elvesztenék veszélyét. Ily körülmények közt,habár Oroszország hatalmi állásában és a keleti viszonyokbannem is következik be változás, úgy az osztrák, mint a magyarszlávok szükségkép csakhamar szakítottak volna, a belpolitikaiczélokat szem előtt tartó orosz taktikával. De közbejátszott egyébis; a keleti viszonyok átalakulása.

Oroszország szerepe nemcsak a Balkán-félszigeten változottmeg, hanem egyszersmind megváltozott a czárok birodalmánakszláv hatalmi jelentősége is.

V . F E J E Z E T .

A p á n s z l á v e s z m e á t a l a k u l á s a .

Oroszország hatalmi állása változhatik. Katasztrófák sújt-hatják hatalmát és tekintélyét, mint a krimi hadjárat idején. Ésismét a legfélelmesebb tényező lehet, a melynek kedvében jár-nak a nagyhatalmasságok, mint Európa azon végzetes korszaká-ban, midőn a német franczia háború vihara tombolt keresztülvilágrészünkön. Nemzetközi szerződéseket téphet szét, mint tettea pontusi kérdésben. Sőt szövetségesévé teheti, s protekcziójábafogadhatja Európa beteg emberét, használva ekkép régi taktiká-ját, hogy a nyugati hatalmak befolyását ellensúlyozza, sőt épenonnét kizárja. Vagy pedig osztozkodhatik a keleti nagy örökség-ben, amely osztozkodás azonban jövőre csak Ázsiában történhe-tik. Szóval Oroszország lehet nagy és hatalmas, vagy gyenge;barátja és protektora lehet Törökországnak, vagy elfoglalhatjaÖrményországot, biztosítva ekkép saját számára a beteg emberörökéből a maga hányadát: a szláv kérdésre nézve mindez igennagy mérvben közönyös. Legkevésbé változtathat pedig azontényen, hogy Ausztria-Magyarország, Oroszország szerepe átala-kulásának és a szláv eszme hanyatlásának köszöni, kiváló mérv-ben belső konszolidáczióját. Ha Oroszország a hetvenes évekután is köz- és vonzó pontja marad a szláv egységi törekvések-nek, s az egységesítő szláv nemzeti eszmét darabokra nem toria szláv törzsek külön nemzeti eszméje, Ausztria-Magyarország ésa dualizmus meg nem szilárdultak volna és a Habsburgok mon-archiája eddig tán már egészen más alakkal bírna.

De tartsunk lépést az eseményekkel..........................................

40

Ki gondolhatta a hatvanas években és a hetvenes évek ele-jén, hogy a szláv eszmét virágzásának legszebb korszakában megfogja csípni a dér? Bizonyára csak igen kevesen s e kevesekközött talán Bismarck; a ki Szentpétervárott ismerős volt a vi-szonyokkal, s gondatlanságot hazudó vidámsága és tréfás modoraáltal még Katkovot is meg tudta nyerni. Ekkép talán behatoltazon sötét mélységekbe, melyeket élesen látó szeme előtt a pán-szláv eszme feltárt. De sejtelmét a későbbi vaskanczellár nemvésette híres óralánczának függelékére.

Az osztrák-magyar monarchia dualisztikus újjászületésénekidején Oroszország félelmes alakja nemcsak a keleti kérdésben,hanem egyszersmind a pánszlávizmus kapcsán hatalmas és fenye-gető alakban jelent meg a politika horizonján. Erélyes pánszlávagitáczió ment a szentpétervári politika segítségére, vagy pedige politika mesterségesen teremtette saját számára e segítséget.

A szentpétervári politika a pánszlávizmussal szövetségben,nemcsak a Balkán félsziget meghódítását látszott czélozni, hanemmidőn a szláv egység a eszméje felé törekedett, egyszersmind fenye-getést tartalmazott minden szláv lakossággal bíró államra nézve.A szláv népeknél valóban szinte mindenütt az egyesülést czélzómozgalom indult meg.

Több mint két évtizeddel ezelőtt mindenesetre úgy látszott,hogy a szláv egységi törekvésekben erő van, valamint, hogyOroszország elég hatalmas ez eszmének hódítások által való kép-viselésére.

Nemcsak a keleti szlávok, le egész a Balkán-félsziget délirégióiig, hanem egyszersmind a nyugoti szlávok rokonszenvetéreztek Oroszország iránt.

Több, mint két évtized eseményei azonban megváltoztattákOroszország szerepét nemcsak a kelet, hanem egyszersmind aszláv egység tekintetében.

A vonalakat növelő s összekuszáló köd oszlani kezd, sőtnagy részben már eloszlott.

Valamikor óriási hóbort és tévedés gyanánt fog feltűnni anemzetiségi kérdés; a népek szégyenleni fogják, hogy miattatestvérháborúkat viseltek egymás ellen.

Csakugyan, a kijózanodásnak legérdekesebb jelei mutatkoz-nak e tekintetben mindenfelé. A nemzeti eszme épúgy, mint min-den más eszme, rohamos dekadencziának indult attól a percztőlkezdve, midőn zenitjét elérte. A hatvanas és hetvenes évek for-

41

rongó időszakában Gorcsakow még kénytelen volt tűrni, hogy alengyel felkelés leveretése után, a szláv nemzeti eszme hősegyanánt együtt ünnepelték Katkovval „az örült publiczistával“ ésMuraviewvel, Haynaunak északi hasonmásával, a varsói hiénával.A nemzeti eszme ittassági állapotában a legdurvább erkölcste-lenség s a leggyalázatosabb erőszak is igazolást nyert, ha anemzeti motívumok képezték alapját.

A szent őrültség e korszakán szerencsére túl van Európa.Ezzel is az történt, a mi a vallási tébolylyal. A vallási extázisleghihetetlenebb kitöréseinek idején történtek a vallástalanság ésistentagadás legvakmerőbb tényei. Hisz a legnagyobb fény mel-lett, mindig a legnagyobb árny sötétlik. A nemzeti eszmének ahatvanas és hetvenes években történt kulminácziója idején is mármegjelentek az első árnyak, a hanyatlás első jelenségei. Deazokat csak kevés éles szem vette észre. Az utolsó emelkedés-nél, mely után a dekadencziának be kellett következni, két láng-eszű államtérfiú még megragadta a nemzeti eszmét, hogy azutolsó erőfeszítés segitségével diadalra juttassa törekvéseit ésnemzete érdekeit. Az egyik volt Cavour, a másik Bismarck. Anemzeti eszme végső nagy fellendülése valóban diadalra juttattaaz olasz és a német egység eszméjét; de egyiket sem végső kö-vetkezményeivel együtt. Az olasz egység nem terjedt továbbtermészetes határainál s érnem érhette a nyelvhatárokat A né-met egység hatalmas áradata megállt a csehországi Óriás-hegyek-nél s Ausztriának öt német tartományát Örökre kívül hagyta anémet egység szféráján, a magyarországi németségről nem is szólva.

Íme, a homogén népek egyesülése sem volt teljesen lehetsé-ges a nemzeti államok alakulásánál. Az állami határokat nemlehetett kiterjeszteni a nyelvhatárokig.

Annál kevésbé volt lehetséges a vegyes területek átkap-csolása révén megbontani a régi államalakulásokat. Minden esz-mének vannak szerencsés győzői és szerencsétlen áldozatai. Anemzeti eszme által egyesített népek Örömujjongását szükségképmegzavarta a vegyes területek fajainak sóhajtása, amelyekenellentétes faji érdekek kötötték le a nemzetiségi erőket. Ezekrea nemzeti eszme még legtúlzóbb korszakában sem tette rá a ke-zét, s azon nemzetközi jog, melynek az ötvenes évek végénNapóleon ingerencziája folytán a nemzeti eszme volt alaptételeés hóbortja, még legvirágzóbb fellendülése idején sem foglalta leazokat a vidékeket, ahol több nemzetiség lakik egymás mellett.

42

Annál kevésbbé lehet m o s t szó az ily vidékek hovátartozandó-ságának kérdéséről. Annyira már eljutottunk, hogy a vegyesnemzetiségi területekre nézve rendíthetetlenül áll a b e a t i pos-s i d e n t e s régi becsületes, nyugalmat biztosító jogszabálya.

Az osztrák magyar monarchia területén pedig nincs egyvidék, vagy tartomány sem, melyet ez az elv meg nem védelmezne.Ausztriában még a szláv jellegű tartományok is erős német, vagylatin elemet tartalmaznak; vagy ahol — mint Galícziában — ekét elem nagyon redukálva van, ott egy ellentétes irányú szlávnemzetiség képezi az ellensúlyt. Annál kevésbé veheti igénybe anemzeti eszme Magyarország vegyes nemzetiségi területeit. Itt nincsegyetlen egy nemzetiségi vidék sem, ahol az államalkotó magyarfaj, még számbelileg is tekintélyes, kultúrailag pedig nagy fölény-ben levő kisebbséget nem képezne. Ekként nemcsak Ausztria,hanem legelső sorban a Habsburgok monarchiájának keleti államamegmenekült a nemzeti eszme bontó hatásától. Élvezi azt az előnyt,hogy a vegyes nemzetiségi területekről ki van zárva a nemzetieszme átalakító és romboló hatása.

Úgy a nemet, mint az olasz egység csak tisztán homogénnyelvű területeket hódított meg. A szláv és román nemzeti eszmeszükségkép alá van vetve ugyanezen törvénynek. A szlavizniusés a romanizmus mindenütt e tiltó törvénybe ütközik. Valaminta német és olasz nemzeti egység csak a homogén nyelvi és kul-túrai jelleggel bíró tartományok egyesítésére szorítkozott, a szláveszme sem léphet e korlátokon túl. A nemzeti eszme tán befe-jezte véres és vérnélküli küzdelmeit. Sem az olasz, sem a németegység nem fejlődhetik tovább. A szláv eszme pedig midőn a het-venes években félelmesnek látszó szerepében fellépett, a nemzetieszmét már határozott dekadencziában találta, Katkov és Gurkótábornok, a pánszlávizmus Boulangerje szent tébolyukban túlbe-csülték a szláv eszme hatalmát; ez az eszme azonban tényleglekésett a diadalt és zsákmányokat ígérő korszakból. Lekésettmég a kizárólag szláv területek megszerzésének lehetőségétől is.A nemzeti egységnek pedig már alapgondolatából ki voltak zárvaa vegyes területek. A pánszlávizmusnak ezenfelül tapasztalniakellett, hogy tilalomfa emelkedett előtte még a balkán-szlávokteljesen szláv jellegű régióiban is.

A nagy orosz állam nem kevésbé nagy kanczellárja Gorcsa-kow, szinte megfoghatatlan tévedés körfutását tette meg. Azthitte és komolyan hitte, hogy a szlavizmus nem késett le a nem-

43

zeti eszme ép oly rohamosan föl vonuló, mint eltűnő diadalsze-keréről. A legteljesebben meg volt győződve, hogy a latin ésnémet egységre a szláv egység fog következni.

Lehet, hogy gondolt a vegyes területekre, a melyeket anemzeti eszme nevében nem lehet követelni. Sőt minden jel arramutat, s erre mutat különösen e nagy diplomatának és politikusnakjózan és hűvös értelme, mely minden más téren korlát és kése-delem nélkül érvényesült, hogy Ausztria és Magyarország vegyesszláv jellegű tartományaira Oroszország soha sem tarthat igényt.Szinte bizonyos, hogy csakis a Balkán félszigetre ezélzott s atörök uralom alól fölszabadítandó szláv népeket akarta egyesítenifelséges urának jogara alatt. A szláv egységet ép úgy nem kép-zelhette a legvégső határokig érvényesíthetőknek, mint nem kép-zelhették ilyennek az olasz és a német egységet Berlinben,Parisban és Firenzében. De a Poroszország vezérlete alatt léte-sült nagy német nemzeti államot, az Oroszország vezérlete alattlétesítendő nagy szláv birodalom mintájának tartotta. Oroszor-szágnak ugyanazt kellett tennie, mint a mit Poroszország ésPiemont tettek a nyugaton.

Gorcsakow magatartásának a hatvanas és hetvenes évekbennem lehetett más értelme. Engedte létesülni az olasz és németegységet, hogy azután követelhesse nemcsak a hála és viszont-szolgálat, hanem egyszersmind a bevégzett tények nevében aszláv egység megvalósítását. Különösen Poroszországnak és Bis-marcknak hagyott csodálatos méretekben szabad kezet, a mikülönben érthetetlen leendett, ha nem arra spekulál, hogy ugyan-azon áramlat, melyben evezett a latin és német egység hajója,Oroszországot is elviendi a szláv egység kikötőjébe.

Ha Grorcsakow a hatvanas években sejti vala, hogy a nem-zeti eszme azon zenitjéről csakhamar le fog hanyatlani, a hol azolasz és a német egység létesült; ha sejthette volna, hogy azonnagy türelem és kitartás fejében, melyet a nemzeti kérdés nyu-gati alakulásaival szemben tanúsított, nem kap egyebet, mint csaka párisi szerződés széttépését a pontusi kérdésben s a szabadsá-got kétes eredményű háborújának megindításához, bizony nemmozdította volna előre Poroszország terveit Sadowa előtt és után.Nem utasította volna vissza Francziaország indítványát az euró-pai kongresszus összehívása iránt. Ha az északi napfénybe ve-gyülő szláv egység dicsőségének fénye el nem homályosítja aNewa-parti nagy diplomatának szemét, Sadowa tán még csak létre-

44

jöhetett volna, de Sedan semmi esetre. A végzetes tévedéseksorskönyvének nevezett fekete könyvben azonban mindez másképvolt megírva. A szláv eszmének akkor kellett a dekadenczialejtőjére jutnia, midőn az államférfiúi lángész leggondosabban elő-készítette annak diadalútját. Talán azért, mert így kellett nyil-vánvalóvá lennie a szláv eszme gyengeségének, s hogy az eszmeképviselője a szerencse kerekét elkésve fogta meg, s nem azonpillanatban, mint a kellő alkalmak éles szemű felismerője ésgyakorlati felhasználója: Bismarck.

De akkor még, midőn mindez ki nem tűnt, Gorcsakow ésOroszország hatalmasan előtérbe léptek. Mint valamely gyorsanátalakított dekoráczió, úgy változott a színtér és változtak ajelenetek. Alig hogy átvonult Bismarck hatalmas silhuetteje akulisszákon, máris egy másik nagy alak árnyképe jelent meg:Gorcsakowé. S a nagy háttért képezte Oroszország keletimissziója.

Oroszország hét pecséttel lezárt állami léte tele volt akkora kelet összes misztériumaival. Mint alkonyatkor árnyak szövőd-nek a láthatár ködeibe, a politikai tél világosság mesésen megnöveltea keleti viszonyok mozgalmait és alakzatait. E félvilágitásban époly rejtelmesek, mint csodásak voltak Oroszország tervei, szándékaiés cselekedetei.

A realitás szemüvege azonban egészen más színben mutatjameg úgy a keleti kérdés perspektíváját, mint Oroszország hóditótörekvéseit. Oroszország katonai erejéről esett már egy-két meg-jegyzés. Bismarck bizonyára túlzott, midőn 1863-ban Oroszországotannyira gyengének tartotta, hogy még a lengyel felkelést semképes leverni. De bizonyos, hogy Plevna többet ártott Oroszor-szágnak, mint Sebastopol, s még nagyobb befolyást gyakoroltszerep változtatása a keleten. Mióta a Varengek hódítása után azorosz államiság kezdett kibontakozni, Oroszországot állandóanvalami rejtelem, vágyakodó ösztön kényszerítette a Byzancz felévaló előnyomulásra. Ez a jelenség azonban nem elszigetelt, semmisztikus tartalommal nem bírt. A nyugati barbárokat ép ilyellenállhatlan erő, feltartózhatatlan törekvés vitte a nyugati czivi-lizáczió központja, Róma felé. A keleti barbárok, szlávok,bolgárok stb. ép úgy törekedtek a keleti czivilizáczió kére ébejutni, a polgáriasodás áldásait élvezni, vagy ezt kifosztani, mintnyugaton a germán barbárok, gótok, teutonok, czimberek, lon-gobárdok, rugiak stb. betörtek Itáliába, ostromolták, vagy elfoglal-

45

ták Rómát, tönkretették a nyugati czivilizácziót, hogy felvegyékmagukba annak elemeit.

Az oroszok törekvésébe utóbb vallási momentumok vegyültek.A schisma után Róma a nyugati kereszténység székhelyévé lett.A nyugaton is mutatkozott azon törekvés, hogy a világi legfőbbhatalom felhasználja czéljaira, az egyházi legfőbb hatalmat. Agermán császárok használták a római czímet, a midőn Róma márrégóta csak vallásilag, nem egyszersmind politikailag volt úrnőjea nyugati művelt világnak.

A vallás erősebb politikai jelenségéről a keleten, szintefelesleges szólni, mert hisz ezt mindenki ismeri. A katholiczizmusegyetemessé lett. A keleti kereszténység ellenben a nemzeti ésállami szervezethez simul. Csak nagyon természetes tehát, hogyOroszország, bár vallási függését a byzanczi központtól régmegszüntette, törekedett, szinte önkénytelenül és be sem vallva,e központ elfoglalására.

A nemzeti eszme és fajközösség gondolata csak a jelen századeleje óta vegyült Oroszország hatalmi törekvéseibe. Legteljesebbenpedig a hatvanas és hetvenes években az olasz és német egységhatása alatt bontakozott ki úgy az orosz társadalmi, mint ahivatalos politikában a szláv gondolat.

De csodálatos, szinte paradoxon, több: tragikus Oroszországranézve, hogy ez a nemzeti eszme, fejlődésének arányában lejebbszáll, vagy átalakul Oroszország hódító törekvése. II. Katalin mégép oly merészen, mint meggondolatlanul alkuszik II. József csá-szárral a török birodalom felosztása iránt. Sem Oroszország,sem az akkori Ausztria sejtelemmel sem látszott bírni e felosztáskövetkezményeiről. De akár a Potemkin, akár a más által sugaltterv az északi Semiramis előtt nem a protektorátus, hanem aközvetlen hódítás és területi megszállás alakját vette fel.

A nemzeti eszme ébredésével Oroszország, illetőleg a czárokczélja nem változott, de módosultak az eszközök. A közvetlenhódítás és a területi megszállás eszméjét felváltja a protektorátus.

Oroszország többé nem akart hódítani, hanem a balkáni né-peket igyekezett felszabadítani a török uralom alól. Igaz, hogy afelszabadított népek által vélt uralkodhatni a Balkán félszigeten,de hatalmi törekvése világosan a protektorátus alakját vette fel.

És ennek oka nemcsak az, hogy a nyugati hatalmak, amelyek századok előtt Oroszország szövetségét keresték az ozmánbirodalommal szemben, most egyszerre féltékenyekké lettek s a

46

czárok birodalmát ellenőrizték. Oroszország oly időközökben semmerészelt közvetlen hódítási tervvel fellépni, a midőn Európa megvolt bénítva.

A közvetlen hódítási, vagy felosztási tervet minden hatalomképtelenség gyanánt ismerte föl a döntőpillanatban. Nagy Napó-leon előtt mi sem látszott lehetetlennek és a török birodalom föl-osztásának gondolatától az utolsó pillanatban mégis vissza lépett.Annál inkább le kellett mondania Oroszországnak a közvetlenhódítási tervről, mert Oroszország egyáltalán nem alkalmas anagymérvű expanzivitásra.

A czárok birodalma Róma bukása óta, páratlan nagy mére-tekben terjeszkedik keleten; de nem expanzivitása miatt, hanemazért, mert Ázsiában sehol sem kaphat határokat. E u r ó p a it e r j e s z k e d é s é h e z e x p a n z i v i t á s r a volna szüksége,vagyis otthon szilárd belviszonyokra, sűrű népességre, mely aszorosan zárt területen már nem képes többé megélni s erős értel-miségre. A czárok birodalma azonban ennek ép ellenkezőjét mu-tatja. Látszólag rend van Oroszországban. A konszolidácziót azonban a legdrakonikusabb rendszabályok tartják fenn. A népességiviszonyok pedig leglazábbak Oroszországban.

Ezért hódíthat Oroszország Ázsiában, de Európában nem,vagy csak igen csekély mérvben. Ázsiában elégséges a hódítóijogczímhez a megvert, vagy megfélemlített törzsek hódoltsági vi-szonya, Oroszország tekintélyének elismerése. A társadalmi hódí-tás, mely egyedül tarthatja meg a fegyveres hódítást, Ázsiábanmég sokáig nem lesz szükséges. A kultúra némileg előrehaladottfokán álló népeknél azonban a fegyveres hódítás után csakhamarbe kell következnie a kultúrai és társadalmi hóditásnak, különbencsakis katonai megszállásról lehet szó. Az ily hódításhoz társadalmi és kultúrai expanzivitás szükséges Európának még keletén is.

Az e x p a n z i v i t á s f e l t é t e l e i n e k hiánya az oka,hogy O r o s z o r s z á g s z á z a d o k o n k e r e s z t ü l oly las-san t u d o t t előre haladni, n e m c s a k é s z a k és nyu-gat, h a n e m e g y s z e r s m i n d d é l fe lé .

Besszarábiától eltekintve, a Konstantinápoly felé vezető utónmég ma is ott van, a hol volt Katalin czárnő idejében. NemcsakLengyelországot nem képes felszíni magába, hanem még a kisnyugati német tartományokat sem.

Az expanzivitás az állandó hódításokat mindig jellemezte sennek hiánya pillanatnyi sikerek után csak bukásra vezetett.

47

Vagy arra, hogy a hódítók beolvadtak a meghódítottakba. Porosz-ország az expanzivitásnak rendkívüli mérveivel bírt, midőn hódítószerepre vállalkozott s a brandenburgi nagyherczegségből lassan-ként a germán államalakulás magjává lett.

A legnagyobb képtelenség annak feltételezése, hogy Orosz-ország közvetlenül megszállani és bekebelezni merészelné azonterületeket, a melyek Konstantinápolytól elválasztják. És nemcsakaz európai egyensúly törvényei, hanem Oroszország expanzivitásánakhiánya miatt. A krimi háború előtt Miklós czár csak egyetlenerős hatalmat látott Európában, melylyel a keleti kérdésben kikellett egyeznie, s ez Anglia volt.

És a midőn a török birodalom felosztásának eshetőségéttárgyalta, még sem gondolt a közvetlen hódításra, hanem Oláh-ország, Szerbia, Bulgária teljes felszabadítása s ekkép a Balkán-félsziget felett való protektoroskodásra. Konstantinápoly elfoglalását,még csak képzeletben sem tette fel; legfeljebb csak az ideiglenesmegszállást tartotta lehetségesnek a viszonyok kényszeréhez képest.

A legutóbbi keleti háború a czár hadait ismét közelebb vitteKonstantinápoly falaihoz; de a közvetlen hódítás gondolata egypillanatig sem kísértette a czárt és kormányát.

Bulgária felszabadult s a porta egy új provincziával lettszegényebb; de Oroszország nem lett gazdagabb. És az új tarto-mány, melyben a nemzeti öntudat fölébredt, Oroszország Konstanti-nápolyba vezető útjának nem előkészítője, hanem inkább gátja.

Battenberg berczeg óta változtak Sofiában a viszonyok, Borisherczeg áttért az orthodox vallásra s így Bolgárország közeledettOroszországhoz. De a végső eredmény mégis az lesz, hogy abalkáni népek, Oroszországnak még protektoroskodása alól isigyekeznek felszabadulni.

Románia ma a hármas szövetség fegyveres társa. Szerbiábanmegszűnt Oroszország hatalma. Bolgárország ingadozásai utánkövetni fogja a példát, s vele minden tartomány, mely a Balkánfélszigeten már felszabadult, vagy fel fog szabadulni.

Tragikus sors nehéz súlya nyomul Oroszországra. Mindenlépés, melyet Konstantinápoly felé tesz, eltávolítja a Bosporusfényes városától.

Midőn a közvetlen hódítás gondolatáról lemondott, a protek-torátus eszméjéért ontott vért és könyeket. Es mindinkább bebi-zonyodik, hogy a Balkán meghódításának a második formájaüres árnyék gyanánt szintén ellebben kezei közül.

48

A midőn a vallási eszme helyére a nemzeti eszmét tettehódító törekvésének ürügyéül, mind a két eszme cserben hagyja.Mert valóban, a midőn a balkáni népek mind felszabadultak smidőn a keleti kérdés megoldást nyert, ép e népek felszabadulásas megerősödése által, akkor tapasztalni fogja Oroszország, hogymég a vallási eszme is ellebben hatalmi szférájából. A déli ésdunai orthodox népek vallásilag akkor Konstantinápolyra fognakgravitálni. A k o n s t a n t i n á p o l y i p a t r i a r k á t u s vissza-n y e r i t ö r t é n e t i j e l e n t ő s é g é t , a melytől azt rettenetesIván és utódai megfosztották, a midőn a szlávság vallási központ-jává Moszkvát tették.

Nemcsak az egyéni létküzdelmek, hanem gyakran a népekvágyódása és törekvései felett is a görög fátum komor fellegelebeg. Tragikusabb végzet még nem sújtott faji és nemzeti tö-rekvéseket, mint mely le fog szakadni Oroszország nemzeti ésvallási ábrándjaira. E tragikumra felteszi majd a töviskoszorútaz, hogy Oroszország látni fogja a Balkán félszigetet szabadnakés virágzónak.

A keleti renaissance ezen ígéret földéről azonban csakegyetlen egy hatalom leend teljesen kizárva s pedig kevésbbé ahatalmak, mint inkább a népek által — Oroszország.

A ki minderre nem gondolt a hatvanas években s AusztriánakSadovánál történt leverésekor, az az orosz közvélemény általünnepelt s a pánszlávizmus dicsőségének fényözönében úszó nemzetiállamférfiú, Gorcsakow, volt. Valami csodálatos hasonlóság létezetta Tuilleriák álmodozó czézárja és a keleti renaissanceot meg-teremteni ígérő névaparti politikus közt. Mindkettő a kor szellemétakarta felhasználni czéljaira. Sőt Napóleon egyenesen felidézteazon gonosz szellemet, mely utóbb összetépte. Gorcsakow pedignem okult a sedani gyászos példán. A romboló démont, a nemzetieszmét, a világ új átalakítására akarta felhasználni, s habár ez,az északi szellemidézőt nem is tépte szét, de mind leromboltaazon légvárakat, amelyeket Gorcsakownak szintén álmodozó szeme,a szláv dicsőségtől körülvéve vélt megpillantani.

Legkevésbbé gondolt Gorcsakow arra, hogy a pánszláviz-musnak csakhamar kifejlődik önmagában saját ellenmérge s eznem leend más. mint a szláv eszme. Oroszország, ha katonaierői megfelelnek vala nagy ambíczióinak, a 70-es években nagyhadi sikereket mutathatott volna fel, mert hisz Európa nem voltsehol. Jöhetnek még körülmények, a melyek közt Oroszország

49

ismét előtérbe léphet, sőt expanzivitásának hiánya daczára isméthódíthat. De a szláv eszme többé nem leend sem úttörője, semdiadalainak megkoronázója; mert ez az eszme a pánszláv gon-dolatnak ellenható tényezőjévé lett.

A vírus, melyet a pánszlávizmus beojtott a szláv törzsekbe,önmagának lett ellenmérgévé. A nemzeti eszme nélkül a pánszlávgondolat soha sem nyerhetett volna életet; de egyszersmind azönmagát újranemző ellenméreg nélkül semmi hatalom meg nemgátolhatta volna diadalát. Nagy Napóleon a pánszláv eszmekeletkezésének idején helyesen mondhatta, hogy Európa ötven évalatt vagy kozákká lesz, vagy köztársasággá. A francziák nagycsászára sasszemével mélyen behatott a jövőbe; de az eseményekakkor még nem szolgálhattak előtte alapul azon feltevésre, hogyaz egyesítő szláv eszme magában hordozza a bomlás elemeit.

Ha a nemzeti eszmében csak egyesítő erő rejlenek, akkorNagy Napóleon aforizmájának első része feltétlen teljesednék. Ki,vagy mely hatalom gátolhatná meg akkor a szláv törzsek egyesü-lését? Európa összes konzervatív, vagy radikális államai együttképesek volnának-e akkor meggátolni a pánszláv eszme diadalát?

A szövetségi viszonyok változhatnak. A hármas szövetségnem örök törvény, a franczia-orosz barátság sem végleges ala-kulás. De ha a szláv eszme nem hordaná önmagában bomlásánakcsiráit, léteznék egy állandó és örök szövetség. E szövetségállna a germán és latin törzsek szövetségéből, kiegészítve amagyarság és románság csatlakozásával, szemben a szlávságvilághatalmi jelentőségével. Melyik nyugati latin, vagy germánnép nem felej ené el sérelmeit Európa s az európai czivilizáczióveszélyének idején? Mily áldozatokat nem hoznának egymásnaka nem szláv nemzetek, hogy a pánszlávizmus világbontó eszméivelmegküzd jenek?

És Németország visszaadhatná Francziaországnak Elsas-Lotharingiát. A két testvér-latin nemzet, az olasz és a francziaközt teljes egyetértés jöhetne létre. Anglia, Francziaország,Németország, Olaszország és Ausztria Magyarország szövetkez-hetnének a félelmesen jelentkező szláv eszmével szemben. Demindez hasztalan lenne.

Ha a pánszláv eszme s a szláv nemzeti öntudat egymásbaolvadnának, ha az összes szláv törzsek egyesülni óhajtanának,ez egyesülés s a germán-latin népeknek a szlavizmus által valótúlszárnyaltatása csak idők kérdése lenne.

50

Közép és keleti Európa föltétlenül egységes szláv biroda-lommá alakulna át, melyben a német és magyar, valamint aromán szigetek lassanként elmerülnének, s a czivilizáczió hatásaalatt kifejlődő szláv birodalom csodás Oczeánja veszélylyel fényegetné még a germán és latin partokat is. E vészszel szembenhasztalan volnának a nagy hadseregek; tíz millió katonánál ishatalmasabb bontóerőt tartalmazna maga a nemzeti eszme.

De a nyugati és hozzá katholikus szlávság örökre kizárvamarad a szláv egység gondolatából. A nyugati szlávokban:csehekben, morvákban, tótokban s főleg a lengyelekben teljesena nyugati czivilizáczió szelleme lakik, szemben a Bizancz hagyómányait öröklő orthodox szlávokkal.

A történelem bizonyság rá, hogy Lengyelország századokonát a nyugoti világnézlet és a katholiczizmus eszméjét képviselteaz orthodoxismussal szemben. Ha a Jagellók törekvése, melyértannyi vér omlott, sikerül, a keleti szlavizmus ma nem orthodox,hanem katholikus volna. Lengyelország és Oroszország küzdelmeazonban az előbbinek bukásával ért véget. A lengyel nemzetháromfelé osztva, nem képez többé fegyveres, hanem csakiserkölcsi hatalmat. Az óriási szláv népcsaládban, ma töredékeibenis, a nyugati eszmét és a katholiczizmust képviseli, tehát olyválasztófalat, a melyet a szláv egység eszméje soha le nemdönthet.

A cseheket, morvákat és tótokat, nemcsak nyugoti kultúrájuk,hanem azon körülmény is örökre kiszakítja a szláv törzsekegységéből, mert erősen be vannak ékelve a germánság és amagyarság közé. A délszlávok vallásilag körülbelül egyenlőenoszlanak meg, de geografiailag oly messze esnek a szlavizmusközpontjától, hogy ez reájuk nagyobb befolyást soha sem gyako-rolt s jövőre sem gyakorolhatna.

De mind e körülménynél fontosabb az, hogy a nemzetieszme, melyet a panszlávok a szláv törzsek egyesítésére akartakfelhasználni, e törzsekben felébresztette a külön n e m z e t iö n t u d a t o t.

A faji egység gondolatát lerombolta bennük az egyéniségérzete. Ez egyéniség érzetét nem áldozza föl egy szláv nép sema faji egység oltárán.

Ez érzet hatalmasabb, még a vallási közösségnél is. A keletiszlávság, a bizanczi szellem ez örököse, hosszú időn át oly je-lenségeket mutatott, mintha a vallásnak, az orthodoxizmusnak

51

hatalmasabb egységesítő ereje volna még a nemzeti öntudatnális. A pánszláv eszme fényes korszakában még nem szláv, deorthodox népek is, mint a románok hajlandóknak látszottaknemzetiségük feladásával beolvadni a nagy vallási egységbe.

, A ne nzeti eszme további fejlődésében azonban lerombolta avallásnak ezen összeolvasztó erejét. Nemcsak a románok, hanemszerbek és bolgárok sem fognak többé beolvadni az orthodoxvallás egységébe nemzeti öntudatuk feláldozásával. A pánszlávizmusfenyegető felhője tehát ugyanazon mérvben oszlik el, amint meg-erősödik a szláv néptörzsekben saját külön létük öntudata.

A szláv egység gondolata egészen egyszerű lélektani tünetreredukálódik. Ha eddig valamely szláv törzs a Balkán félszigeten,vagy másutt el volt nyomva, Oroszország kedvében igyekezettjárni. Nemcsak a szlávok vallását, hanem ezek nemzetiségét isigyekezett protegálni a czárok birodalma. így jutottak Szent-Pétervárra koronként, nemcsak a balkáni szlávok, hanem a csehés délszláv túlzók is.

Az elégedetlenség volt mindig azon titkos szál, mely nem-csak a balkáni, hanem egyszersmind a nyugoti szlávokat, a szlávközponthoz fűzte. Ez a szál azonban, azon pillanatban elszakadt,a midőn bármely szláv törzs egyéni öntudata, vagy igényeltjogainak birtokába jutott.

A rászedett és a felültetett mindig a szláv egységnekletéteményese volt.

A kóranyag ellenhatása már szemlélhető. A szláv egységfaji eszméjét darabokra törte a szűkebb körű szláv nemzeti eszme.Oroszország mindig nagyhatalom lesz. Csak az elfogultság, vagyaz ellenséges érzet tagadhatja meg tőle azon nagy missziót, melyetaz emberiség érdekében betölt, midőn egy, bár mérsékeltenfejlődött, czivilizáczióval megszelidíti az ázsiai barbarizmust. Azonmissziót, melyet Oroszország megold, nem oldhatná meg Európaegyik más nemzete sem. Az igazi barbár Ázsiával soha semérintkezett európai nemzet. Az angolok Indiája ezredévek előttmüveit volt már akkor, mielőtt az angol nép első elemei, azangol-szászok és normannok megjelentek a világ színpadán.Közép-Ázsia ellenben mindig a barbárság zónája volt. Ennekmeghódítására nem volna alkalmas egy fejlett czivilizáczió,hanem csakis oly polgáriasultság, mely a barbárság és a mű-veltség közt inog, de melyet az ázsiai fogalmak közé egyedülbeilleszkedni tudó autokráczia feltartóztatlanul visz előre.

52

Oroszországnak Európában is nagy szerepe van. A múltszázad óta nem volt s annál kevésbbé lesz jövőre világrészünk-nek nagy válsága, melyben a hatalmas orosz állam nem bírnalegelső rangú szereppel. Keresett szövetséges és félelmes ellenfélleend minden korban s valószínű, hogy tanúja lesz népek ésállamok elzüllésének s újak keletkezésének. Fejlődésének óriásiméreteivel, a szláv törzsek egyesítése nélkül is föléje kereked-hetik a leghatalmasabb államoknak.

De a szláv egység eszméje már is a hajótörés küszöbérejutott, s rövid idő alatt nem lesz az egyéb, mint a történelemörvényébe lesülyedő hajóroncs. Oroszország nagy és hatalmaslesz önmagában, de a szláv Bábel épülete, melynek sötét körvo-nalai, ijesztő fantomok gyanánt emelkedtek Európa keleti hori-zonján, megingott és csakhamar teljesen romba dől.

Oroszország valódi érdekei nem vesznek el e romok alatt,hanem csakis azon képzelt érdekek, a melyeket a jelen ezredévlegnagyobb hazugsága és altatása akarta ráerőszakolni a czárokbirodalmára, — a pánszlávizmus.

V I . F E J E Z E T .

A d u a l i z m u s e l l e n .

A szláv eszme hanyatlásának arányában hanyatlott azosztrák-magyar monarchia szlávjainak kül- és belpolitikai jelentősége. Minél inkább eltávolította a szláv nemzeti eszme a keletiszlávokat a pánszlávizmustól, annál inkább belügyi térre konczentrálódott a nyugati szlávság küzdelme az osztrák-magyarmonarchiában.

A Hohenwart kísérlet után ismét felülkerekedett németczentralizácziót ostromolta, nem pedig az állameszmét. A dua-lizmust akarta aláásni, nem pedig a Habsburgok monarchiáját.

E téren, a hol az állam feladásával már szakított, többszövetségesre talált; többé-kevésbbé szövetségese lett a dualizmusminden ellensége. A dualizmusnak a magyar fajtához tartozóellenzői és a szlávság közt azonban egy pillanatra sem voltszövetség.

I . A m a g y a r f ü g g e t l e n s é g i t ö r e k v é s .

Az 1867-iki kiegyezés megszüntette a történelmi ellentétetMagyarország és Ausztria, illetőleg a dinastia közt. A véresmúltra fátyol borult. Kossuth nem adta ugyan fel az incompati-bilitás tanát, habár utóbb maga is módosította azt. Követői aszélső baloldali táborban azonban e tannal szakítottak.

Magyarország közjogi ellenzéke egy általán nem tartozik amonarchia bomlasztó elemei közé. Bármennyi logikai és történelmitévedés rejlik örökké változó s minduntalan újra szerkesztett

54

programmjaiban, az egészen bizonyos, hogy a magyar szélsőballegkevésbbé sem ápol elszakadó terveket. Sőt ha egy újabbprogramm szerkesztésnél — a mi azonban ki van zárva —visszatérne az incompatibilitás alapjára, a magyar nemzetnekmég csak egy csekély töredéke sem követné. E nemzet lojalitásaés dinasztikus hűsége a Kossuth-tradicziókhoz való ezen vissza-fejlődést a leghatározottabban elítélné.

A magyarországi közjogi ellenzék különben is a dekadencziaszélén van. Monarchia-bontó jelentősége pedig egyáltalán nincs.Különösen dinasztikus hűség tekintetében még a függetlenségipárt is teljesen megbízható. Nincs a magyar fajnak egyetlenegyathomja, a mely örömtől rezdülne meg azon gondolatra, hogykedvező világesemények hatása alatt Magyarország szakíthatnaAusztriával és a Habsburg-dinasztiával.

Az 1867-ben megalkotott dualizmus tehát állandó alakulásthozott létre a monarchiában. Magyarország megszűnt a Habs-burgok monarchiájának Achilles-sarka lenni.

Ausztria ellenségei soha többé nem számíthatnak Magyaror-szágra, sőt ellenkezőleg, a magyar nemzetnek becsületbeli köteles-sége megmutatni, hogy midőn a monarchia az ő érdeke és aző alkotmányának szellemében átalakult, ez új alakulást megtudja és meg akarja védeni, minden külső és belső támadássalszemben.

A világesemények még nem tették döntő próbára az 1867-ikiújjáalakulás rendszerét; de egészen bizonyos, hogy bármelyeshetőséggel szemben számíthat a Habsburg dinasztia és amonarchia Magyarország leghatározottabb és legönfeláldozóbbtámogatására.

A függetlenségi eszme s a függetlenségi párt nemcsak amonarchiának nem képezi többé bomlasztó elemét, h a n e m ad u a l i z m u s n a k sem. Az első, épúgy mint az utóbbi határozottdekadencziában van és ez a dekadenczia nem a legújabb keletű.Tart az évek, sőt évtizedek óta, ugyanazon méretekben, mintmegerősödött a magyar nemzet bizalma a dualizmusban. KossuthLajos haláláig ez a dekadenczia nem volt rohamos, vagy épenvertikális; mert az önkéntes száműzöttnek bármily kevés politikaiérzéke volt a nagy válságok idején, tudta, hogy a függetlenségieszmét, a dualizmussal szemben csak úgy mentheti meg a véglegeskatasztrófától, ha a magyar politika küzdőteréről elmarad.

A magyar közvélemény most már a baracconei remete

55

közbeszólásaitól meg nem zavarva, számolhat le a függetlenségieszmével. És hogy kezd leszámolni, mi sem mutatja annyira, minta függetlenségi párt iránt tanúsított közönye.

És e közönynek nemcsak a függetlenségi párt maga az oka.Sok hibát követett el e párt.

Az igazi vallásos érzületet azonban, a vallási eszmét meg-sértő papok bűnei soha sem tették tönkre; sőt e bűnök, a midőna vallási eszmének valódi ereje volt, ez erőt inkább diadalmaskitörésre vitték. Ha a függetlenségi eszmében erő rejlenek, aszélsőbal «ultramontánjainak és feudális demagógjainak viselkedésenem ártott volna neki. Hasztalan kelne ki sírjából Irányi Dániel.Ha nem Kossuth, de akár Rákóczy Ferencz vezérelné a függet-lenségi pártot, még ez esetben sem lenne ennek nagy hatása aközvéleményre.

A magyar nemzet elégedett, a függetlenségi eszmének pedigmindig az elégedetlenség volt szülőanyja Magyarországon. ARákóczy szabadságharczára következő hosszú korszakban skülönösen Mária Terézia korában szintén elégedett volt a nemzets e miatt a Rákóczy-féle függetlenségi eszme már teljesenelmosódott lelkében. Még II. József erőszakos rendszere semvolt képes azt felébreszteni. És ha történelmileg lehet valamitutólag bizonyosnak mondani, kétségtelen, hogy habár II. Józsefnem vonja vissza rendeleteit, Magyarország megmarad a passivreszistenczia alapján és nem bontja vala ki a függetlenségi eszmehazafias zászlaját.

A negyvennyolczadiki magyar szabadságharcz elbukása után,ha a rémuralom nem veszi kezébe a bosszú fegyverét, s eszabadságharcz általános amnesztiával végződik, mint a szatmáribékekötés idején történt, a függetlenségi eszme ép oly gyorsanelkallódik, mint elkallódott Rákóczy szabadságharcza után.

A korona és a nemzet második szatmári békekötése, az1867-iki kiegyezés által következettbe s ennek ugyanazon hatásalett, mint amannak. A függetlenségi eszme dekadencziának indult,akkor és most. Addig csak valahogy létezgetett, amíg Rodostóban,vagy a kerepesi úti temetőben egy-egy történeti nevezetességűsírdomb nem emelkedett. Rákóczy Ferencz és Kossuth Lajoshalála után azonban a függetlenségi eszme szükségkép az elzüllésstádiumába jutott.

A függetlenségi eszme ugyanis sem a nemzet, sem a komolypolitikusok előtt sohasem képviselhette a Mohácsnál rombadőlt,

56

külön álló magyar királyság visszaállításának eszméjét. HiszRákóczy is, Kossuth is idegen uralkodóknak ajánlották fel amagyar koronát, vagy oly szövetségeket és alakulásokat igye-keztek létrehozni, a melyek meg nem feleltek a különálló magyarkirályság eszméinek.

A függetlenségi eszme az elnyomással szembeállított daczot,s a beolvasztási kísérletekkel szemben a nemzeti lét öntudatátképviselte.

A dinasztiát fegyveres erővel kényszeríteni Magyarországalkotmányos jogainak visszaállítására, miután már az alkotmányoseszközök elégteleneknek bizonyultak: ez volt minden magyarszabadságharcznak alapgondolata. E nélkül nem lehetett képessenki fegyvert adni a nemzet kezébe. Ez alapgondolaton kelet-kezett Rákóczy forradalma, ép úgy, mint Kossuthé.

Károlyi, szatmári főispán ez alapgondolatot tartotta szemelőtt a győzelem napjaiban, ép úgy, mint Görgey s a békepárt,mely kezében tartotta a hatalmat, mind a két szabadságharczidején, Rákóczy korában győzött is. Kossuth idejében nemtudott győzni, mert fegyveres erőre nem támaszkodhatott s mertKossuth és Madarász terrorizmusa megbénította.

A békepárt 48-iki szabadságharczunk idején is nemcsak aközszellemben, hanem egyszersmind a parlamentben többségetképezett. Az áprilisi dicsőségteljes hadjáratot ez a párt ép úgya dinasztiával való kibékülésre akarta felhasználni, mint aRákóczy-kor békepártja, mely az ország alkotmányának integri-tásáért, a korona és a nemzet közti békéért, még vezérét, RákóczyFerenczet is feláldozta. Beleegyezett, hogy ez kizárassék azáltalános amnestiából.

A debreczeni békepárt szintén feláldozta volna Kossuthot,de Kossuth volt az erősebb s kimondatta a debreczeni nemzet-gyűléssel a Habsburgok trón vesztését.

Itt már aztán megszakad a hasonlat Kossuth és Rákóczyszabadságharcza közt. De nem változik meg azon tény igazsága,hogy a függetlenségi eszmét a magyar nemzet soha sem tekintettea régi, különálló magyar királyság restaurálásának gondolatagyanánt. A függetlenségi zászlót csak azért vette kezébe, hogymegsértett alkotmányát helyreállítsa, de egyszersmind kibéküljöna Habsburgok dinasztiájával, s így Ausztriával.

Ennek igazságát mutatja azon változandó sors is, a melyena függetlenségi párt programmja átment. E pártban az alkotmányos

57

aera kezdetén voltak 49-esek is, sőt a párt többsége által vallottnézeteknek logikai konzekvencziája a detronizáczióra vezetett. Dea mily mértékben bebizonyodott, hogy a korona és a nemzetkibékülése komoly, s hogy a dualizmus régi alkotmányos jogaibahelyezte vissza Magyarországot, a függetlenségi párt programmjavisszatért a történelem ismerős útjaira.

Kossuthtal eszmeileg szakított már ennek életében. Létjo-gosultságát most már nem képes mással igazolni, mint a különmagyar hadsereggel s tán még Magyarország külön diplomácziaiképviseletével.

De midőn ekkép a 49. forradalmi alapját ellökte, egyszersmindhűtlenné vált a legális 48 hoz; mert a 48-iki törvények semkülön magyar hadsereget, sem külön magyar diplomácziát nemismertek. A függetlenségi párt tehát nem képvisel valamelynemzeti jogsérelmet, vagy történeti alapot. A 48. és 49. köztk é p v i s e l t v a l a m e l y n e m z e t i é r z ü l e t e t , v á g y a k o -zást, a m e l y n e k i n p r a k t i k u s v o l t á r ó l a z o n b a n an e m z e t m e g g y ő z ő d ö t t .

Nem csoda ekkép, ha Kossuth halála óta rohamosan indulenyészetének. Magyarország a dualizmus alapján tágasabb körűönrendelkezési joggal bír, mint bírt az 1848. legális terén.Erről tanúskodik nagyszerű felvirágozása a nemzeti és politikairenaissencenak. Ez a felvirágozás és a renaissence megsemmisítőjea függetlenségi politikának, a mely tárgytalan és fölösleges létérearánylag rövid idő alatt megszűnik tényezőt képezni a magyarpolitikában.

A magyar függetlenségi eszme legmerészebb, vagy legkét-ségbeesettebb képviselői, még ábrándjaik közepette sem mene-külhettek azon aggodalomtól, hogy Magyarország egymagábannem állhat meg. Támaszt, vagy oldalvédet kerestek valamennyien,a Habsburg dinasztiával és Ausztriával szakító Magyarország-számára. Képtelenebbnél képtelenebb terveket szőttek. Agyrémeiksorából még azon gondolat sem volt kizárva, hogy Magyarországelszakad ugyan Ausztriától, de nem szakít meg minden kapcsolatot;egy Habsburg secundo genitúra alakjában vélték feltalálhatniMagyarország különvált állami egyéniségének garancziáját. Kossuthhatározottan törekedett eljutni ezen ábrándhoz; mindennél vilá-gosabban mutatja ezt a nádor azon szerepe, melyet Kossuthbeleiktatott törvényeink közé s mely a parlamenti s telelősminiszteri rendszer fölé, a távollevő király helyére a nádort tette.

58

A dunai konfocderáczió későbbi feltalálója ekkor még Ausztriáttartotta nélkülözhetetlen hátvéd gyanánt. Magyarországot, miniosztrák secundo genitúrát akarta rátámasztani Ausztriára s anémet-római-birodalomra. Midőn azután a forradalmas eseményekaz Ausztriával való szakítás örvényébe lökték, házalt az európaiudvaroknál a magyar koronával; míg végre az emigráczió idejénbelekapaszkodott a dunai konfoederácziók eszméjébe.

E tények kétségbevonhatlanul igazolják, hogy Magyaror-szágon még a legtúlzóbb politikai ábrándozok sem képzelték,hogy hazájuk önmagára hagyatva, szövetség, támasz és hátvédnélkül önálló és tartós életre számíthat. Felesleges a kalandosabbnálkalandosabb tervekkel foglalkozni s a szövetséges és hátvédekértékét összehasonlítani. A dunai konfoederáczió belső berende-zése bizonyára a legnagyobb veszélyeket tartalmazta volnaMagyarországra nézve s ez feltétlenül belehajtja vala a románés délszláv foederáczióba. De erről felesleges szólni. Nemzetköziés hatalmi egyensúlyi szempontból is csak azt érdemes megjegyezni,hogy a balkáni államok nemcsak nem pótolhatták volna Ausztriát,hanem még hozzá állandó terhet képeztek volna Magyarországnyakán.

De feltéve, hogy Magyarország sokkal erősebb s a magyarfaj hegemóniája Szent István birodalmában sokkal kétségtelenebbés megdönthetlenebb, mint a minő az tényleg, a magyar államotgeográfiai helyzete is valamely más állam szövetségére utalná,

A térképen Magyarország határai igen szép alakot mutatnak.A nyugati, északi és keleti Kárpátok szép ivben zárják s aHorvátország nélküli Magyarország természetes déli határa aDráva, Szent István birodalmáé pedig, keskeny kis vonalban atenger. E határok azonban sehol sem képeznek oly szilárdtermészeti gátakat, a melyekre nemzeti és állami létet alapítanilehetne. Határ viszonyai minden más államnak — kivéve Ausztriát— jobbak, mint Magyarországéi. A nyugati Kárpátok soha semképeztek akadályt a germán betörésekkel szemben s nem alkottakoly védvonalat, mely mögött a nemzeti erő súlyos időkben szer-vezkedhetett volna.

Nemcsak az avarok szomorú sorsa, hanem egyszersmind amagyarok története is kétségtelenné teszi ezt. A német birodalomhadait feltartóztatta, vagy megverte a magyarok fegyveres ereje,de a nyugoti Kárpátok a harczokban kevés szerepet játszottak.

Az északi Kárpátok s különösen a keletiek komolyabb

59

természetű védműveket képeznek, de oly legyőzhetetlen fizikaiakadályokat korántsem, a melyek a magyar államot — bár csakegy oldalról is — megtámadhatatlanná tennék. Negyvennyolczadikiszabadságharczunk története kétségtelenné teszi ezt. Osztrák ésorosz az északi és keleti Kárpát-szorosokon tört be Magyar-országba.

Ha tehát Magyarország minden más föltételét birná, nemcsakteljes önállóságának, hanem nagyhatalmi erejének, még akkor iskénytelen volna állandó szövetségben élni valamelyik szomszéd-jával. Legtermészetesebb és legbiztosabb szövetségese ekkor isAusztria volna. Azon védfal, mely mögött a magyar erő mindeneshetőséggel szemben biztosan szervezkedhetnék. Azon támasz,a melyre valamely katasztrófa esetén a magyar nemzet és államrátámaszkodhatnék.

Úgy lenne Magyarország Ausztriával a politikai szétválás,mint a gazdasági szétválás esetén. Ha Magyarország proklamálnáa külön vámterületet, a következő napon oly szerződéseket kötneAusztriával, melyek egészen hasonló helyzetet hoznának létre aközös vámterülethez. A p o l i t i k a i l a g s z é t v á l t Magyar-o r s z á g s z ü k s é g k é p o l y v i s z o n y b a j u t n a a véd ésd a c z s z ö v e t s é g a l a k j á b a n A u s z t r i á v a l , mely egé-szen h a s o n l í t a n a a d u a l i z m u s h o z ; de a dualizmusnakszilárdsága és állandósága nélkül.

A szövetségeket nem a véletlenségek, hanem a viszonyokés népek érdekei szülik. Magyarországot geográfiai helyzete atörök hódoltság által bekövetkezett elgyengülése utalták s utaljáka szoros kapcsolatra Ausztriával.

A mohácsi vész nem töri szét Magyarországot századokra,ha akkor létezik vala hatalmas Ausztria s létezik belső és állandószövetség Magyarország és az osztrák ház közt. Szerencsétlenségreakkor nem létezett a jelenlegi Ausztria, melyet a német impériumbelső nyavalyái inkább gyengítettek, mint megerősítettek. Ésnem létezett sem katonai, sem állami szövetség Magyarország ésAusztria közt. így borította el a török vész az előbbit, s a nélküllett védfallá a nyugat számára, hogy ezért a megfelelő rekompen-zácziót megkapta volna.

A török vész elmúlt. A beteg embert rossz álmai nyugtala-níthatják, hogy épen azon nemzetet tette tönkre, a mely mostlegtermészetesebb szövetségese. A török veszedelmet azonbanfelváltotta egy másik, sokkal végzetesebb. A török Mohács száza-

60

dókon át tartó kábultságából felocsúdhatott a magyar nemzet, dea szláv Mohács eltemetné örökre.

E veszélylyel szemben lehet e Magyarországnak természete-sebb és megbízhatóbb szövetségese Ausztriánál? Ha tehát apragmatica sanctio létre nem jő a múlt század elején s a dualizmus1867-ben mindakettőnek, mely egymást tulajdonkép kiegészíti,az utóbbi magyarázva az elsőt, most kellene létrejönnie.

De szerencsére, úgy a pragmatica sanctió, mint a dualizmuslétezik, az események által ki van próbálva. A magyar nemzettudja jól, hogy a két nagy alkotásban lerakott közjogi viszonyképezi létalapját s jövendőjének garancziáját. Minden kísérlet, amelyet a kétségbeesés sugalt s a mely Ausztria nélkül akartalétesíteni a magyar államiságot, tönkrement.

Maguk a függetlenségi törekvések mutatták meg leginkább,hogy Magyarország állami önállósága csak Ausztriával szövet-ségben valósítható meg s hogy a dualizmus azon forma, mely aleginkább megfelel a magyar nemzet önállósági törekvéseinek segyszersmind a monarchiái dinasztikus érdeknek. Magyaror-szág r é g e n nem, vagy e g é s z e n más, r o s s z a b b alakbanl é t e z n é k , ha a f ü g g e t l e n s é g i t ö r e k v é s e k A u s z t r i am e l l ő z é s é v e l h o z n a k v a l a l é t r e a l a k u l á s o k a t .

Hol volna a bármely secundo genitúra alatt létesített, vagya dunai konfoederáczióba lökött Magyarország? A magyar nemzetőszintén tud telelni e kérdésre. Ép azért a függetlenségi párt sa függetlenségi törekvések mindig jobban és jobban elzüllenek.A nemzeti királyság emlékei a magyarság szívében mindinkábbáthárulnak a Habsburg dinasztiára s ugyanily mérvben erősödika dualizmusnak a magyar nemzetet átható gyökere. Ez többékiirthatatlan a magyar fajból, mely nemzeti ideálját nem keresia monarchia keretén kívül, hanem azon alapon, a melyen amagyar érdek s a monarchiái érdek teljes harmóniába olvadnakössze.

A dualizmust tehát s ekkép a monarchia szilárdságát amagyar függetlenségi törekvésekkel s a függetlenségi párttalszemben mi bajtól sem lehet félteni. Bármily sorsa lesz tehát afüggetlenségi párt belső és külső válságának, a dualizmus és anagy monarchiái érdek a válságot csak souverain magaslatárólszemlélheti.

61

2 . D a k o r o m a n i z m u s .

A szlavizmus és románizmus sem képezi többé a dualizmus-nak robbantó elemét. És mert a szláv kérdéssel részletesen kellfoglalkozni, miután ehhez képest a román kérdés elenyészőencsekély jelentőségű, ez utóbbi röviden elintézhető. Bizonyos, hogya román politika gyökeresen megváltozott s e változás nincsenkötve semmiféle román kormány egyéneihez, vagy pártjához. Ezelőttazonban más volt a helyzet.

Az osztrák és a magyar határon román nemzeti állam alakult,mely kétségtelen fejlődésben van, úgy kultúrai, mint hatalmitekintetben. A román királyság evolucziója nem hagyhatta érin-tetlenül a monarchia román néptörzseit, annál kevésbbé, mert amúlt század s különösen a jelen század közepe óta a nemzetieszme a szétszórtan élő románságra is egyesítőleg hatott. Valóbanmár a 48. és 49-iki mozgalmak idején fellépett az osztrák ésa magyar románok közt a nemzeti egységre való törekvés gondolata. A Schaguna- féle memorandumban csak a monarchiái románokegyesüléséről volt ugyan szó a foederalizmus alapján, e törekvésmögött azonban kétségtelenül az általános román egy; ég vagyisDakorománia rejlett.

Ha a román nemzeti királyság nagy és hatalmas államala-kulást képezne, a dákoromán ábránd valóban veszélyt képezhetneaz osztrák-magyar monarchiára nézve. E veszély különösen Magyar-országot fenyegetné, melynek két és fél millió román lakosságavan s e lakosság több-kevesebb megszakítással kiterjed egész aTiszáig. Ha tehát a keleti Kárpátokon túl román nagyhatalomléteznék, ennek már puszta létezése állandó fenyegetést képezneAusztria-Magyarországra nézve. — Európai válság idején, midőna román nagyhatalom egyedül, vagy szövetségeseivel legyőziAusztria-Magyarországot, ez oly súlyos területcsonkítást képezne,mely létében támadná meg. Ez esetben valóban Ausztria-Magyar-ország a felbomlás szélére juthatna. Az európai egyensúly is nél-külözhetné, mert a Duna völgyében egy másik nagyhatalompótolná, a germán és szláv világ közt a szétválasztó vonalatképezve.

De Románia nemcsak kis állam, hanem semmiféle kombi-náczió, a szerencsének semmiféle kedvezése nem tehetné hatal-

62

massá. Valamennyi román egyesülésének esetén sem bírnaDakorománia több mint tíz-tizenegy millió lakossággal, amelylakosságban a magyarok és a németek képeznék a kultúrailagés vagyonilag fejlett elemet. És ép ez elemek, a magyarság ésnémetség, az Ausztria-Magyarországtól elvett területen többségetképezne még lélekszám tekintetében is. Az ekkép megalakultromán egység tehát nemcsak nem pótolhatná Ausztria-Magyar-országot, hanem kimutatná a dákoromán ábránd képtelenségét.De akkor, a midőn e képtelen kísérlet sajnálatos következményeitEurópa már súlyosan érezné.

Szerencsére azonban ily kísérletre nem kerülhet a sor. Ésnemcsak azért, mert Ausztria-Magyarországot nem lehet tetszés-szerinti időben és mértékben amputálgatni, hanem azért sem, merta Habsburgok monarchiáját sújtó legnagyobb csapás sem birhatnáaz európai hatalmakat Ausztria-Magyarország felbomlásának árán,Dakorománia létesítésére.

A nemzeti egységek sikere és dicsősége csak nagy népek-nek adatik, a melyek ennek kivívására képesek. A kis népekkis alakulásai nem hatnak korukra s koruk szelleme nem hatvissza rájuk.

Pánszláv ügynökök hitegethették a románokat Dakoromániaábrándképével, amíg Romániát a pánszlávizmus szolgálatábanakarták tartani. A román politika legújabb fordulata azonbanvéget vetett minden ígérgetésnek, csábításnak és illúziónak.

A midőn a román királyság határozottan csatlakozott a hár-mas szövetséghez, nyíltan szakított a román egység ábrándjávals a realitás terére lépett, mely nem más, mint a román államnakjelen határai közt való megszilárdítása és kifejtése.

Románia a szlavizmussal szövetségben nem valósíthatta volnameg Papiu Hilarion álmát; sőt koczkára tette volna állami lététés szabad fejlődését. Ausztria Magyarországgal való szövetségeellenségévé tette a szlavizmust, áthidalhatatlan űrt támasztott közteés Oroszország közt. Ekkép Dakorománia még mint tartalmatlanködkép is eloszlott. Ha maga Románia nem hisz abban többé,mikép higyjenek a román állam határain túl élő románok?

Ausztria-Magyarország volna elég erős hatalom, hogy akkoris állandóvá tegye Románia politikájának változását, habár Ro-mánia Oroszországgal tartana. Ez az eshetőség azonban ki vanzárva.

Már a balkán-félszigeti szlávoknál is legyőzte a faji össze-

63

tartozás érzését a nemzeti öntudat, annál inkább életre ébred eza nemszláv orthodoxokban, különösen a románokban.

A szláv Balkán államok sem készséges szolgái a czárizmusnak, annál inkább szétválnak és külön utakat követnek a romá-nok a szt.-pétervári politikától. Romániának Ausztria Magyaror-szághoz s ekkép a hármas szövetséghez csatlakozása nem efemer,hanem állandó jelenség. Nem képzelhető olyan román párt, vagykormány, mely ezentúl Oroszország karjaiba vetné magát, mikormég a balkáni szlávok is szabadulni igyekeznek a szláv egységörvényéből.

A román túlzók ekkép hasztalan várakoznak a politika vál-tozandóságára. Románia hosszú tévelygése után végre felismertevalódi szerepét és hivatását; minden párt és minden román poli-tikus e hivatás útján fog előremenni. Ez pedig teljesen kizárja,hogy az erdélyi dakoromanizmus biztatást és háttért kapjon Romá-nia által s így kétségtelen, hogy az erdélyi túlzók csakhamarkénytelenek lesznek belenyugodni a változhatatlanba.

A külpolitika időváltozásaira számító passzivitás tehát nemtartható fenn soká. A románoknak reá kell lépniök az alkotmányalapjára. Vagy nyíltan a dualizmus mellett, vagy nyíltan a dualiz-mus ellen kell állást foglalniok.

Eddigi maguktartását mi sem igazolhatta.A dualizmust nem ismerték el. Úgy tettek, mintha 1867-ben

mi sem változott volna. A monarchia nagy szerkezeti átalakulásareájuk nézve észrevétlenül ment végbe. A dualizmust gyűlölték,de csak azért, mert ez a monarchia keleti államát a magyarok-nak szolgáltatta ki. A dualizmust ostromló szélsőballal nem szö-vetkeztek, mert ők a monarchia két állama közti viszonyt nem-csak tágítani nem akarják, hanem ideáljuk az összmonarchia, az1863-iki alkotmány. A magyar függetlenségi párt perszonál-uniósködgomolyában nem képesek megtalálni helyüket, valamint nemvoltak eddig képesek ezt megtalálni a dualizmus keretében. Aző politikai szerkezetük a monarchia egysége, fajok és nemzetiséigek szerint való berendezkedés alapján. A Schaguna által 1849-benFerencz József király elé terjesztett azon követeléstől, hogy amagyarországi és az ausztriai románok egyesüljenek és különorganizmust kapjanak, elálltak ugyan, de a minimum eddig azvolt szemeikben, hogy a magyar királyság románjai, a monarchiá-nak a foederalizmushoz hasonló valamelyik formájában, a magya-rokétól különvált autonómiát nyerjen.

64

A dualizmust, csak átmeneti és kísérleti jelenségnek tartották.Készenlétben voltak azon reakczionárius elemek számára, a melyeka dualizmust szintén vissza akarták szorítani az 1863-iki alkot-mány álláspontjára. Ez az alkotmány azonban, amelyet a magya-rok erélyesen visszautasítottak, úgy politikailag, mint katonailag“csődöt mondott. Örökre eltemette azt az idők árja. Nincs semmihatalom, nincs a politikának semmi változása, amely azt valahaéletre tudná kelteni.

A román túlzók eddig talán bízhattak, vagy a külpolitikaesélyeiben, vagy a dualizmus belső ellenségeiben és ezek köztaz ausztriai szláv foederalizmusban.

Ausztria-Magyarország ma oly hatalmas s Oroszország sze-repe annyira megváltozott, hogy a keleti kérdésnek semmitélealakultára be nem folyhat a Habsburgok monarchiájának bel-ügyeibe. Az osztrák foederalizraus pedig még Ausztriában is dekadencziába jutott, annál kevésbé lehet annak hatása a magyar-országi viszonyokra.

Ily körülmények közt a románok nem követhetik az ő nagy-mesterüknek és a provizórium államférfiának Schmerlingnek taná-csát, hogy várhatnak. Vagy ha tovább várnak és reá nem lépnekaz alkotmány alapjára, végleg lemaradnak a gyorsan fejlődőesemények vonatáról.

A változott viszonyok között nem tehetnek egyebet, minthogy kénytelenek elismerni a dualizmus alapján restituált magyaralkotmányt, valamint az egységes, semmiféle területi különállásáltal meg nem bontott magyar állami egységet. A külön jogokköveteléséről ugyanazon pillanatban le kell mondaniok, a mikoraz 1867 ben létesült átalakulást törvényes konzekvencziájávalegyütt elismerik. De annál inkább részesülhetnek az egyenlő jo-gokban, amelyeket Magyarország alkotmánya minden állampolgárra kiterjeszt faji és felekezeti kulömbség nélkül.

A választó törvények és a választási sérelmek nem képezhet--i*£k ürügyöt az esztelen és oktalan passzivitásra. A románok nemceak hátrányt nem szenvednek a választó törvények révén, hanemhatározott előnyben részesülnek. A passzivitás hazug martir-ko-szoruja jó taktika alapját képezhette addig, a míg a román kér-dés külügyi kérdésekkel volt komplikálva. A keleti helyzet át-alakulása és Ausztria-Magyarország hatalmas előtérbe nyomulásaegyszer s mindenkorra véget vet a külügyi kapcsolatnak. Aromán kérdés ennekelőtte is Magyarország belügye volt, de létez-

65

tek szálak, a melyek azt a külügybe kapcsolták. Legújabban azutolsó szál is elszakadt. A románok csak a magyar alkotmány-nyal számolhatnak.

Annál inkább érezhetik annak szükségességét, hogy valódivagy vélt sérelmeiket a magyar alkotmány keretében s a magyarállamegység alapján orvosolják, mert tapasztalniuk kell nemcsakazt, hogy a román kérdés, mint Magyarország belügye egészenkülönvált a keleti kérdéstől. Tapasztalniuk kellett azt is, hogyaz osztrák foederalizmus visszafejlődött s a szláv követelések szin-tén az osztrák alkotmány keretébe helyezkednek el.

3 . A s z l a v i z m u s .

A szlávoknak a dualizmus elleni támadása már akkor kez-dődött, a midőn e támadás összeköttetésben volt a „Landes-Preiss-Grebung“-gal. A foederalizmus a dualizmusnak ellentéte, afoederalizmus czéljára térő szlávság tehát szükségkép ellentétbenvolt az 1867-iki alkotással. A németség és magyarság mellett,a harmadik hatalmas tényező, a szlávság érvényesíteni akarta amonarchia keretében nemzeti individualitását. Jelentkezett, hogyrészt vegyen a hatalomban. Az osztrák-magyar monarchia sajátsa-,gos viszonyai közepette azonban a harmadik néptényező tö-rekvése, a hetvenes évek széles alapján, nem sikerülhetett.Nem sikerülhetett még Ausztriában sem, annál kevésbé Ma-gyarországon.

És nem a magyarok, vagy a németek ellenséges indulatagátolta meg a monarchia harmadik nagy etnikai elemének diadalát,hanem maguk a tényleges viszonyok. Voltak pillanatok, a midőnminden komoly, sőt döntő tényező a szlavizmus érvényesítéséretörekedett. A szláv törekvés szolgálatába álltak nemcsak azesemények, hanem kiváló férfiak. A szlávságnak egyáltalán ahetvenes években ügyesebb és tetterősebb politikusaik voltak,mint az osztrák németeknek. Potipczky, Hohenwart nagyobbkaliberű férfiak voltak Auerspergnél és Hellersbergnél. GrófTaaffeval nem versenyezhetett egyetlen czentralista politikus sems a szláv eszme a küzdelemből mégis legfeljebb csak fél győze-lemmel került ki. Az állami színvonalról kénytelen volt leszállni,a tartományi és helyi viszonyok színvonalára.

A Hohenwart kabinet feladata volt 1871-ben a cseheknektett ígéret végrehajtása. Beust, akkori birodalmi kanczellár ép

66

oly kevéssé volt értesülve a készülő rendszerváltozásról, mintnem volt értesülte gróf Andrássy Gyula, akkori magyar mi-niszterelnök. A rendszerváltozás pedig nem szorítkozhatott volnapusztán csak a dualizmus alapján, alig néhány éve rekonstruáltmonarchia osztrák államára, hanem előbb-utóbb kihat vala azMagyarországra is. Az úgynevezett fundamentális artikulusok aMagyarországgal kötött közjogi kiegyezést elismerték ugyan,ekkép szólva: „Csehország érvényeseknek fogadja el azokat ahatározatokat, a melyek a delegácziók rendezéséről, hatáskörérőlés a tárgyalások módjáról Magyarországgal megállapíttattak.Csehország hozzájárul a Magyarországgal létrejött pénzügyi ki-egyezéshez, a megállapított quota-rendszer szerint, valamint ahatárőrvidék polgárosításáról és az általános állami adósságokköltségeiben való részesedésről hozott határozatokhoz. Elismeritovábbá a Magyarországgal kötött kereskedelmi szövetséget. El-lenben mindaz, a mi az előbbiekben nem mondatott ki közösügynek, elvileg a cseh országgyűlés törvényhozása elé, illetőlega cseh országgyűlésnek felelős cseh országos kormány hatóságaalá tartoznék.“

De egészen bizonyos, hogy ha a cseh fundamentális arti-kulusok érvényre emelkednek, miután Csehország számára Ausztriairányában ugyanazon jogokat biztosították volna, mint melyekkelMagyarország bírt, közvetlenül a trializmus s később, ha akísérletben erő leendett, a foederalizmus következett volna.

Beust igen helyesen mondta, hogy ha a cseh fundamentálisartikulusok érvénybe lépnének, Bécsben sem alsó ház, sem felsőház nem léteznék, hanem a különböző országok és tartományokidőnként való kongresszusa s az országos kormányok miniszterei-nek meg megújuló konferencziája.

A Hohenwart-féle programra a monarchia osztrák államátkét részre, két állami individualitásra osztotta volna, osztrákraés csehre. Sőt a cseh példán okulva, külön államiságot követeltekvolna provincziájuk számára, lengyelek, szlovének stb., úgy hogyAusztriában három-négy, sőt esetleg ötféle állam keletkezik vala,ugyanennyi kormánynyal és parlamenttel.

Ha a szlavizmus a kísérletnek megfelelő erővel rendelkezik,valóban feltétlenül bekövetkezik az osztrák államnak ennyi felévaló széttagolása. És ha a magyarországi szlávságban és román-ságban szintén megfelelő erő van, a széttagoltságnak be kellettvolna következnie Magyarországon is. Helyesen mondta Andrássy

67Gyula az 1871. október 23-iki audienczián, hogy Hohenwartközjogi alapja a foederalizmus s az övé a dualizmus. E kétrendszer pedig összeegyeztethetlen. Csak természetes tehát, haAndrássy Gyula ily körülmények közt Ferencz József király éscsászárnak rendelkezésére bocsájtotta tárczáját.

De nemcsak a dualizmus látszott veszélybén forogni, hanemaz osztrák-magyar monarchia utolsó konczentrikus ereje is s-azutolsó összetartó szál: a hadsereg, a közös véderő. Az akkorihadügyminiszter Kuhn, határozott veszélyt látott a monarchiavédrend szerére nézve a fundamentális artikulusok következőrészében; „A cseh királyság közösökül ismeri el a külügyets a hadügyet, kivéve az újonczállitás jogát, valamint a védelmikötelezettség teljesítésének módját s a sereg elhelyezésére ésélelmezésére s tagjainak polgári viszonyai rendezésére vonatkozóintézkedéseket; annyiban közösnek ismeri el továbbá a pénzügyet,a mennyiben a közösen fedezendő kiadásokat illeti.“

Különösen az ellen emelte fel szavát a közös hadügymi-niszter, hogy a cseh országgyűlésnek joga legyen az ujonczokmegszavazására. Az ellen pedig határozottan tiltakozott, hogy acsehországi honvédek a cseh kormány alatt álljanak s fenntar-tásukra a cseh parlament szavazza meg a költségeket.

A fundamentális artikulusok s így Hohenwart kísérlete kéttűz közé kerültek. Ez azonban mit sem tesz vala azon esetben,ha a kísérlet mögött komoly és megbízható erők állanak. Ha amonarchia először a trializmus, majd később a foederalizmusáltal erőt és hatalmat nyer, a rendszer-változtatást mi semtartóztathatta volna fel. Emlékirataiban hasztalan kérkedik Beust,hogy ő buktatta meg a Hohenwart-léle kísérletet.

Az osztrák császárhoz beadott memorandumában igen he-lyesen utalt ugyanazon veszélyekre, a melyek a Hohenwart-félekísérletből származni fognak. De ha a szláv eszme megfelelőerővel rendelkezik, hasztalan leendett már a különben is elkésettmemoranduma.

Ha egyáltalán személyek által eszközölt buktatásról lehetszó, akkor első sorban csak Andrássy Gyula említhető.

Igaz ugyan, hogy Andrássy Gyula gróf csak a legvégsőpillanatban avatkozott be, tehát szinte későbben, mint Beust. Elkell tehát hinni ez utóbbinak, hogy midőn Andrássyval Bécsbena Hohenwart-válság kezdetén találkozott, a magyar miniszterelnökazt mondta: „Mi köze neki Csehországhoz?“ De mikor azután

68

Andrássy Gyula a döntő pillanatot elérkezni látta, hihetetlenszívósságot fejtett ki a Hohenwart-féle kísérlet megbuktatására.És van még egy körülmény, mely Andrássynak Beust fölöttsúlyt adott, eltekintve attól, hogy Beust már a bukás szélén,Andrássy csillaga pedig emelkedőben volt. E körülmény abbólállott, hogy Andrássy mögött volt osztatlanul az egész magyarnemzet.

De Andrássy Gyula presztízse s a magyar nemzet osztatlanereje sem leendett képes a Hohenwart rendszer megbuktatására.

Ez új rendszert a tények ereje, vagy helyesebben a szla-vizmus erőhiánya buktatta meg. A legfelsőbb körök ugyanishatározott jóindulatot tanúsítottak a cseh államjog s a szlaviz-mus iránt.

Ha a monarchia a szlavizmus és foederalizmus által nyervala, szemben a német és a magyar hegemónián csak az iméntfelépült dualizmussal, a rendszerváltozás feltétlenül bekövetkezik.

De a végzetes és döntő pillanatban kitűnt, hogy a szlávés foederalisztikus alapon berendezett Ausztria gyengébb volna,sőt az események játékszerévé lenne, mert az osztrák németekés a magyarok passzív rezistencziája ezt az alakulást teljesenmegbénítaná. A szláv és foederalisztikus Ausztria nemcsak nagy-hatalom nem lehetne, hanem magában hordaná felbomlásánakcsiráit.

A végzetes és döntő pillanatban tehát a szláv programmvégleg elbukott. E nagy ténynyel szemben csak jelentéktelenepizód színvonalára száll le magának Hohenwartnak és kormá-nyának bukása.

Lesz szó alább a szláv foederalizmus képtelenségének arith-metikai bizonyítékairól. A szláv kísérletnek elítélése azonbankorántsem német, vagy magyar, tehát faji szempontból származik.Alapját és indokát kizárólag monarchiái érdek képezi.

Ha l e h e t s é g e s v o l n a az o s z t r á k - m a g y a r monar-chia m i n d k é t á l l a m á b a n a n e m z e t i s é g i a s p i r á c z i ó kk i e l é g í t é s e , f e l t é t l e n ü l ki k e l l e n e azokat e l é g í t e n i .Egyik faj sem nyomhatja el, tisztán faji önzésénél fogva a többifajokat. Az igazság is azt követeli, hogy minden faj természetesjogai érvényesüljenek, tekintet nélkül arra, vajion kis, gyenge,avagy erős fajról van-e szó. A jog. erő hiányában ép a gyengékfegyvere.

De az a kérdés, vájjon, eltekintve a gyakorlati megvalósí-

69

tás lehetőségétől, a faji és nemzetiségi vágyak kielégítése nemsértene-e sokkal fontosabb érdekeket s nem dobná-e koczkáramagának a Habsburgok monarchiájának életérdekeit.

E megfontolás s annak eredménye volt valódi indoka aHohenwart féle szláv rendszer bukásának.

Így menekült' meg a Habsburgok monarchiája egy szeren-csétlen kísérlettől, mely sorsára tán komor végzet felhőit borítottavolna.

A cseh államjoggal történt próbálkozás igen súlyos hibavolt. Az ily próbát csak az menti ki, ha sikere van. A siker-telenség gyászos következményeket von maga után, mint vonttényleg Csehországban. A ki nem elégített cseh követések explozíverővel léptek fel. A nemzeti ambícziók bent kielégítésre nemtalálva, kifelé Oroszország irányában lépett fel, s bent csakostromállapotok által voltak fékezhetők.

Kiszámíthatatlan baj és szerencsétlenség következik a Habs-burgok monarchiájára, a szláv kísérlet után, ha a szlavizmusbanazon erők rejlenek, a melyek feltevése volt egyik fő oka ma-gának a kísérletnek. így azonban a válság, bár az évek hosszúsorára terjedt, elvesztette aggasztó és veszélyes jellegét. Kétség-telenné teszi ezt az osztrák közállapotok felett a Hohenwart-félerendszer bukásának idejétől végrehajtott rövid szemle.

A csehek visszavonultak a passivitás terére. Hohenwart,Schäffe, Irecsek és Habietinek helyét elfoglalták egészen színtelenemberek. Kellersbergre, erős czentralisztikus hajlamai daczáraazért gondoltak Bécsben, hogy a Csehországtól ellökött súlypontGaliczia felé vándoroljon. Miután azonban e feladatnak meg nemfelelhetett vagy megfelelni nem akart, mandátumát visszatetteaz osztrák császár kezébe.

Valószínű, hogy nem akart, mert ő volt ama hírhedt czentra-lista, a ki még a dualizmust is szerencsétlenségnek tartottaAusztriában, annál kevésbbé volt rábírható, hogy a szeparatizmustbevigye magába az osztrák államba.

A lengyelekkel való kiegyezési kísérlet nem bukott el teljesena szláv rendszer katasztrófájával. A külön lengyel felelős mi-nisztérium eszméje elesett ugyan már Potoczky és Hohenwartidejében; Galiczia autonómiájának kiterjesztése azonban elég tágkaput nyitott, hogy azon a külön lengyel aspirácziók bevonul-hassanak. A kiegyezési albizottság munkálata külön közoktatásiés közigazgatási budgetet akart adni Galicziának. A lengyel

70

nyelv kizárólagos használata az iskolákban és a hivatalokbanmár az úgynevezett polgári minisztérium idejében kezdődött. Akiegyezési albizottság most az összes közoktatásügyet, polgári ésbüntető törvényhozást ki akarta szolgáltatni a lembergi ország-gyűlésnek. A lengyelek továbbá a közös kabinetben lengyelminisztert s a bécsi törvényszéknél külön lengyel tanácsot kö-veteltek.

A fordulat azonban Hohenwart bukása után, nemcsak Cseh-ország, hanem egyszersmind Galiczia irányában is csakhamarbekövetkezett.

Herczeg Auersperg miniszterelnöksége véget vetett a ki-egyezési kísérleteknek. Az új osztrák kormány és rendszerénekprogrammja határozottan az alkotmány szigorú keresztülvitelevolt, a mi természetesen a kiegyezési kísérletek mellőzését jelen-tette. A lengyelek is csak annyiban képeztek kivételt, hogy azúj rendszer jaodus^vivendit keresett velük; de Auersperg herczega kiegyezési bizottságban határozottan kijelentette nekik, hogya galicziai kérdés megoldását, csak annyiban és azért tartjaszükségesnek, a mennyiben ekkép a foederalistikus irányzat szoroszár alá kerül. A lengyel kisérlet már a bizottságban 15 szómellett 12 ellenében megbukott.

A szláv irány bukása után Rieger nagyszerű foederalisztikustüntetést akart rendezni; a csehekén kívül azonban alig néhányszlovén vett részt a tüntetésben, s így az megbukott. A birodalmitanács megnyitása alkalmával a csehek, morvák, sőt a szlovénekés a tiroli klerikálisok többsége nem jelentek ugyan meg; deaz ülésszak folyama alatt csaknem valamennyien visszaszivárogtak.A szláv kísérlet bukását, mint befejezett tényt, de egyszersminda lengyel modus vivendit jelezték a trónbeszéd következő pasz-szusai: „Ama hajlandóságom, hogy a Reichsrath hozzájárulásával,az állami egységgel összeférő legszélsőbb engedményeket tegyen,nem volt képes az óhajtott belső béke helyreállítására. Kormá-nyom, mely oly férfiakból alakult, kiket bizalmam az önökköréből szólított e helyre, első feladatának tartja az alkotmányosjogállapot megszilárdítását és azt, hogy a törvénynek a nyilvánosélet minden terén föltétlen engedelmességet biztosítson. A meny-nyiben a galicziai királyság sajátos viszonyai a törvényhozásbanés közigazgatásban külön figyelembevételt igényelnek, kormányomszívesen fog kezet nyújtani arra, hogy a birodalmi képviseletkeretében kifejezésre jutó óhajokat az összállam hatalmának és

71

egységének korlátain belül teljesítse s az által ez ügyet véglegelintézze“.

A lengyelekkel való modus vivendi, mely a trónbeszédbenkifejezésre jutott, soká állandó törekvésnek czélját képezteAusztriában.

Az osztrák császár abba is beleegyezett, hogy a lembergiegyetemen a vizsgálati nyelv a lengyel legyen, valamint, hogyaz egyetem és állami hatóságok egymással lengyel nyél venérintkezhessenek.

Az alkotmány keresztülvitelét azonban az Auersperg-kormánynemcsak a legszigorúbb értelemben vette, hanem egyszersmindösszekötötte ezt a német hegemónia legszélsőbb támogatásával.Sőt a reaktivált osztrák-német rendszer még a Lajthájnál semállt meg s a szlávság elnyomására is elégtelen hatalmi eszközeitMagyarország ellenében is alkalmazni akarta.

Egyik hiba a másikat érte. Az első hiba volt a szlávságfelbiztatása; a másik a szlávság teljes elejtése s az osztráknémetség czentralizáló és germanizáló törekvéseinek való kiszol-gáltatása.

így jutott Ausztria azon súlyos és végzetes viszonyok közé,a melyek közül csak most bontakozik ki. A csehek passzivitásbamentek, a szlovének cserélgették álláspontjukat, az olaszokkaczérkodtak az irridentizmussal. A mi az utóbbiakat illeti,hasztalan keletkezett Triestben 1879-ben hazafias párt, mely azirridentizmus, ellensúlya alkart lenni, az irridentizmustól Ausztriátkésőbb inkább a külpolitikai események szabadították meg, deszerencsére valószínűleg mindenkorra.

Az Auersperg-kormány s a német liberálisok mindent el-rontó, de leginkább a német hegemóniát aláásó uralma az éveksorán át komor belválságokat idézett fel Ausztriára s ekkép amonarchiára. A szlávság azonban mindinkább kezdte a belügyekkeretébe helyezni át a küzdelmet a pánszlávizmussal való ka-czérkodás helyett. A belügyek felé való konczentrálódás azonbanleginkább a Taaffe-kormány idejében kezdődött és jutott teljesbefejezésre. Ismét új rendszer következett 1879-ben Ausztriában.A német hegemónia háttérbe vonult, de nem foglalta el helyéta szláv hegemónia. A szláv aspirácziók nem nyertek kielégítést,de nem provokálta őket a német czentralizáczió és germanizáczió.Az új korszak belügyi küzdelmeire leginkább a csehek készültek.

Az ifjú és ó-csehek egyesültek s nagy vígság folyt ekkor

72

Csehország fővárosába. Megindult az általános mozgalom a Reichsrathba való választás s az oda való belépés iránt. 1879. október7-én megnyílt a Reichsrath s a trónbeszéd kedvezményeket helye-zett kilátásba a csehek javára. A fundamentális artikulusokrólazonban többé nem volt szó, sem a cseh államjogról és amonarchia trializmusáról. Az osztrák s különösen a csehországinémetek fájdalmasan vették ugyan tudomásul a császári kijelen-tést, az azonban nem vonatkozott többé Ausztria alkotmányosrendjének megbontására, a foederalizmus fékének eloldására,hanem csakis az ellentéteknek az alkotmány keretében valókibékítésére.

Ausztriának új korszakot jelentő belpolitikája felülről szár-mazott. Sem czentralizáczió, sem foederalizmus, a nemzeti ki-zárólagosság mellőzése, a faji ellentétek kibékítése helyi és nyelviengedmények által, az állami keretek érintése nélkül: ez voltaz új korszak politikai rendszere s az osztrák állam mentőgondolata. A nagy méretek s a lángész merész megnyilvánulásahiányzott e rendszerből és politikából. De annál praktikusabbvolt az rendszernek is, politikának is.

A kísérletezésből elég volt. Ha Ausztria szét nem akartpukkadni belső antagonizmusának ereje miatt, nem fogadhatottel más rendszert és politikát, mint ezt.

Ez új korszakhoz azonban államférfiú kellett, ki az utolsó,de ezúttal végleges kísérletre vállalkozott. Ez államférfit megtalálta Ausztria az osztrák császár barátjában, gróf Taaffeban.

A régi osztrák politikának az volt legfőbb baja. hogy vagya németekre, vagy a szlávokra igyekezett támaszkodni. Vagy atúlságos czentralizáczió, vagy a foederális törekvés bűnében voltvétkes. Az új rendszer, ha tisztán nyer vala alkalmazást, nemtámogatta volna egyik fajt sem, hanem csakis az állami érdekekkeretei fölött őrködött volna. Állami egység, faji, kultúrai ésnyelvi deczentralizáczióról, de a foederalizmus elkerülésével: ezaz egyetlen lehetséges politika Ausztriában. A nemzetiségekharagját ez a politika lefegyverezi az állam irányában. A fajokgyűlölhetik egymást, de nem az államot. Alig lehetett Ausztriábanpolitikust találni, a ki az új politikai alapgondolatnak rendszerétés következményeit jobban meg tudta volna állapítani, mintTaaffe gróf. Ha kikerüli sajnálatos túlzásait, legteljesebbenbetöltötte volna az új rendszer keretét. Így is jelentékeny sikere-ket ért el.

73

Valóban az osztrák alkotmányos küzdelem átalakult. Nema korona s nem az állam elleni harcz az a nyolczvanas évekóta, de különösen a legújabban. A nemzetiségi ellentétek vibrá-cziója s a faji gyűlölködés kemény pengéje élesen belemetszAusztria népeinek eleven busába, de az állami szerkezetneklényeges idegszálat nem támadja meg. Gregr a „Narodny Listy“-ben a nyolczvanas évek elején elkövetett támadása az osztrákállameszme ellen szinte az utolsó visszatérést képezte a „Landes-Preiss Gebung“-nak a párt és nemzeti politikába való bevitelére.Az áUamfelség megtagadása s a Habsburgok osztrák császárikoronájának elárulása ezentúl még taktikailag is megszűntszerepelni az osztrák pártvillongásokban.

Maguk a cseh fundamentális artikulusok csak elvi fentartástárgyát képezték.

A cseh nemzet vezetését az ó-csehektől átvették az ifjú csehek.Amazok megszűntek politikai vezértényezőt képezni. Erre részbena feudalizmussal való szövetségük disqualifikálta őket.

Bukásuk legfőbb oka azonban közjogi radikalizmusuk ésegyszersmind merevségük volt. Va banque-ot játszottak. Vagyaz egész Hohenwart féle programmot akarták megvalósítani, vagynem kellett nekik semmi Csak határoztak és nem alkudtak.

A fundamentális artikulusok egyéb politikai felfogásuk mel-lett nem emelő és fentartó erőt, hanem ballastot képezett reájuknézve.

Az ifjú csehek közjogi programmja nem volt ily merev. Azelveket föntartották ugyan, de hajlandók voltak a viszonyokkalmegalkudni s főkép lépésről-lépésre haladni előre a kitűzött czélfelé. Előföltétel gyanánt még a cseh németekkel való kibéküléstis elfogadták, hogy azután egyesült erővel törekedhessenek aközjogi czél, Csehország államisága felé.

Az ifjú-csehek programmja a mennyit vesztett közjogi tar-talom tekintetében, ugyanannyit, sőt többet nyert a gyakorlatiaspolitikai eszmék által Ez a programm behatolt az életbe. Úgya választó jog, mint a társadalmi és politikai kérdésekben kisséa radikalizmus felé hajlik, monarchiái szempontból mégis ke-vésbbé veszélyes volt a legújabb időkig, mint volt az ó-cseheké.

Az ifjú csehek a választási küzdelmekben a heves motívumokáltal vezérelt politikai ütközetekbe minden nagyobb alkalommalbeviszik ugyan a Hohenwart-féle reminisczencziákat; a funda-mentális artikulusok közjogi tartalma azonban a legújabb időkig

74

inkább czifrázat volt a cseh követelésekben. A kétfarku oroszlánhangjában megdördültek koronként a hetvenes évek közjogikövetelései; de ez az oroszlán nem mutatta fogait. Az ifjú csehek.1895-iki választási felhívásában is benfoglaltatik azon frázis,hogy a cseh nép nem hagyja el addig a harczot, a míg vele aközjogi kiegyezés létre nem jön, s a gazdasági kiegyezés moz-galmának kapcsán egyenlő jogot követel a választási felhívásMagyarország jogaival.*

De a közölt okmányok is kétségtelenné teszik, hogy az ifjúcsehek programmjában a közjogi követelések távolról sem voltakoly kizárólagosak, mint az ó csehekében; sőt e követelések inkábbcsak elvi fentartást, mint elvi álláspontot képeztek, melytől nin-csen visszalépésnek helye. Az általános felfogás is ily jelentőségettulajdonított az ifjú csehek közjogi programmjának. Különösena bécsi Reichsrathban elvesztette a cseh közjogi követelés egészmerevségét, habár el kell ismerni, hogy a Reichsrath falai közta közjogi követelések általában kisebb resonancziát okoznak, minta tartománygyűléseken. Különösen újabban az ifju-csehek annyiramérsékelték közjogi pontozataikat, hogy ezek egészen háttérbe

* Szükségesnek tartom azon két okirat lényeges tartalmának közlését, mely azifjú-csehek programmját tartalmazza. Az egyik azon felirati javaslat, a melyet az ifju-csehek 1891-ben a Reichstrathban előterjesztettek.

E felirati javaslatokban hivatkoznak igazi hazafiúi érzelmeikre, mely érzelmekazonban szigorúan körülhatárolt alap megteremtését követelik. Ez alapon az egymássalversenyző nemzeti, vallási, politikai és gazdasági csoportok megszabadulnának attól a nyo-masztó tudattól, hogy egyiküktől, vagy másikuktól mindenkor az önmegtagadásnak és a sajátérdekei háttérbe szorításának nagyobb mérve követeltetik, minta többitől. Ez alap megte-remtése képezi a párt által elérni óhajtott alkotmányt és közigazgatási reform czélját.

A felirati javaslat ezután megjegyzéseket tesz az egyes kormányjavaslatokra;a közoktatásügyre nézve a többi közt elvárja, hogy a kormány teljes készséggel fogjaa szláv lakosság közoktatásügyi kívánságait és igényeit ép oly figyelemben részesíteni,mint a német lakosságét. Végül áttér a felirat a nemzetiségi kérdésre s erre nézve akövetkezőket mondja:

„Teljesen áthat bennünket ama meggyőződés, hogy a Felséged uralma alatt egyesi-tett v a l a m e n n y i nép egy en lő j o g a i n a k f e l t é t l e n m e g v é d é s e képezielengedhetlen eltételét ez állam belső boldogulásának és erőteljes kifejlődésének, mertez az állam nemzetiségileg nem egységes s csak a népek egyenjogúsága által képes anemzeti eszme hatalmát saját szolgálatába szegődtetni.“

„Kötelességünk ellen vétenénk tehát, ha nem fejeznénk ki a trón zsámolya előtthódoló loyalitással ama hazafias meggyőződésünket, hogy a n e m z e t i s é g i v i s z o -n y o k n a k , n e v e z e t e s e n p e d i g a n y e l v k é r d é s n e k e d d i g f e n n á l l ós z a b á l y o z á s á t és az erre v o n a t k o z ó k o r m á n y p o l i t i k á t a czéle l é r é s é r e nem t a r t j u k a l k a l m a s n a k “ .

„Sőt mi a kormánynak úgy legnagyobb, mint látszólag legjelentéktelenebb intézkedé-seiben ama világos törekvést látjuk, hogy e g y nyelvet tegyen általánossá és uralkodóvá, atöbbit pedig leszorítsa az elkerülhetlen szükség mértékére s ez,által oly n é p e k e t ,m e l y e k jó és r o s s z i d ő b e n e g y a r á n t t ö r h e t e t l e n h ű s é g g e l ra-g a s z k o d t a k F e l s é g e d h e z és a l e g f e l s ő b b u r a l k o d ó házhoz, ezá l l a m s z e r v e z e t nem t e l j e s j o g ú t á r s a i n a k r a n g j á b a h e l y e z z e . .

75

látszottak vonulni, s a p a r l a m e n t i n y i l a t k o z a t o k e g é s zs o r o z a t a arról t a n ú s k o d o t t , hogy az i f j ú - c s e h e kki a k a r n a k b é k ü l n i a németekkel, és csak a z u t á nl é p n e k s o r o m p ó b a s p e d i g a n é m e t e k é v e l egyesi-tett e r e j ü k k i f e j t é s e m e l l e t t C s e h o r s z á g közjogii g é n y e i n e k é r d e k é b e n .

Annál meglepőbb hatást gyakorolt dr. Kramarz feliratijavaslata, melyet 1896. január 25-én, a prágai tartománygyűlésen,az ifjú-csehek nevében indítványozott, s mely szinte mindenegyéb kérdést mellőzve újra az egész vonalon felállította a csehközjogi követeléseket. Ez a felirat nem más, mint a magyarközjogi követelések másolata, a midőn ezek még nem teljesültek,s a cseh államjoguak a magyar államjoggal való parifikálása.Még a gravamenezés hangja is hasonló. „Az 1867. és 1873-ikialkotmány, ügymond: sérti a cseh korona országainak jogait,sérti az országnak szétválaszthatatlanságát, törvényhozási és igaz-gatási függetlenségét; sérti továbbá a cseh állam kiváltságait.Az alkotmány azon országok képviselőiből alakult törvényhozótestületben jött létre, mely országok nem tartoznak Csehország

„Hogy Felséged nagylelkű intencziói s mindenkor nyilvánított atyai kegye daczára akormánypolitika nem jut oda, hogy a n e m z e t i s é g i kérdés m e go 1 d á s á t a jelzettösvényre terelje, ezt mi annyival inkább sajnáljuk, mert ép ez i g a z s á g o s m e g o l d á sképezi egyikét a legfontosabb előfeltételeknek az á l l a m i a l k o t m á n y oly i r á n y úa l a k u l á s á n a k , mely a n é l k ü l , h o g y az e g é s z e g y s é g e s s é g é n e kárt a l m á r a v á l n é k , a r é s z e k l e h e t ő l e g s z a b a d és önálló m o z g á s as z á m á r a t e r e m t h e l y e t s mely alakulás egyedül felel meg úgy a t ö r t é n e l m ieszmének, mint ez állam annyira kölönböző ethnografiai és geográfiai struktúrájának segyszersmind az ö s s z e s cseh nép l e g b e n s ő b b k ö z j o g i meggyőződésének.“

„A legnagyobb mértékben él bennünk a hazafias öntudat, hogy a népek egyen-jogúságának s az alkotmány autonomisztikus átalakításának kívánása által nemcsak nemérintjük senki jogait és érdekeit, hanem ellenkezőleg az egyes népek és országok szabad,életteljes, sajátos kifejlődésére s az egésznek szerves egységére és hatalmára törekszünk.“

Az ifju-cseh párt választási manifesztuma, az 1895-iki tartománygyűlési választá-sok alkalmából a következőket tartalmazza:

Mindenekelőtt az utolsó tartománygyűlési választások óta történt mélyreható poli-tikai változásokra történik utalás, mely idő alatt, úgymond a manifesztum szerzője,dr. H e r o l d képviselő, a cseh nép kegye egyre nagyobb mértékben az ifju-cseh pártfelé fordult. Ez idő alatt azonban a cseh nép kívánságai nem teljesültek, sőt egyretart a germanizáló és czentralizáló rendszer. B tény azonban csak megerősítette a csehnépben ama meggyőződést, melyszerint szüksége van arra, hogy megvédelmezze politikaiá láspontját. A cseh k é r d é s továbbra is messzekiható politikai jelentőségű kérdésmarad; v é g l e g e s m e g o l d á s a n é l k ü l n i n c s sem béke, sem nyu-galom és nem t ö r t é n h e t i k m e g az e l k e s e r e d e t t cseh nép lecsil-l a p í t á s a . A most elkövetkező választások alkalmával mutassa ki a cseh nép, vájjonszándékszik-e folytatni ez erélyes harczot; mutassa meg, hogy hű marad programmjához,hogy nem h a g y j a abba a h a r c z o t és e l l e n t á l l á s t m i n d a d d i g , a míga r a j t a e l k ö v e t e t t s é r e l e m n e m t é t e t i k jóvá s a míg meg nemv e t t e t i k a l a p j a a cseh n é p p e l , a c s e h k o r o n a ö s s z e s t e r ü l e t é nvaló p o l i t i k a i és n e m z e t i s é g i k i e g y e z é s n e k . A képviselők azzal az

76

koronájához s melyek nem bírtak joggal a cseh tartományokügyei fölött tanácskozni és dönteni. Egyes egyedül a cseh koronahárom tartományának országgyűlése dönthet Felségeddel egyet-értésben, s adhatja beleegyezését ahhoz, mi tartozik e háromországgyűlés törvényhozó és igazgatási jogköréből Felséged többiörökös tartományának közös képviseletére. A jelen alkotmány súlyosigazságtalanságot képez a cseh korona országainak irányában. Ezaz alkotmány ugyan törvény, de alapját azon jogok megsértéseképezi, a melyeket Felséged ünnepélyesen elfogadni méltóztatott.Ez az alkotmány ezenfelül befejezetlen és tökéletlen, nem egyelven épül fel, hanem két egymást kizáró alapelven. A törvényhozás foederalisztikus, a kormányzat pedig czentralizált, aminek legelső eredménye az, hogy a parlament képtelen a sürgetőnagy kultúrai, gazdasági és társadalmi kérdések megoldására.“

Egyáltalán a nagymérvű czentralizáczió az, a mit a feliratleginkább ostoroz, s a történeti, vagyis az ifjú csehek nézeteszerint a foederalisztikus alapra való visszatérésben látja a meg-oldás lehetőségét.

S ezúttal az ifjú csehek előtérbe léptették a monarchia

eltökélt szándékkal fognak bemenni a tartománygyűlésbe, hogy oda hassanak, miképa tartománygyűlés, mint. a cseh önállóság reprezentánsa, saját jelentőségének, e királyságállásának, az összes lakosság kultuiai fokának és adófizetési erejének teljes súlyával, azállami szerződések, koronázási eskük és királyi igeretek által elismert jogait e király-ságnak megvédelmezze, hogy a cseh n é p b e l e e g y e z é s e nélkül az o r s z á gk á r á r a l é t r e j ö t t j e l e n l e g i a l k o t m á n y r e v í z i ó j á r a t ö r e k e d j é kés erélyes és méltóságos módon sürgesse ama változtatásokat a monarchia államszervezetében,mely változtatások megfelelnek a cseh korona országainak az önállóságukra és önrendel-kezési jogukra vonatkozó jogaiknak. A cseh tartománygyűlésnek törekednie kell a n y e l v ie g y e n j o g ú s á g r a és reklamálnia kell adókivetési jogát. Kívánja továbbá a manifesz-tum a politikai hatóságoknak az autonóm közigazgatással szemben gyakorolt felügyeleti jo-gának megszüntetését, illetőleg megszorítását és egész sorozatát a cseh belügyi reformoknak.

A M a g y a r o r s z á g g a l v a l ó k i e g y e z é s r e n zve a következő passzusttartalmazza a manifesztum: A Magyarországgal való kiegyezés megújítása alkalmávalaz lesz a tartománygyűlés feladata, hogy erélyes lépéseket tegyen arra nézve, hogymezőgazdaságunk, mezőgazdasági iparunk, hajdan oly virágzó malomiparunk stb., amagyar konkurrenczia ellen megvédessék. E tárgyalásoknál különben is alkalom leszarra, hogy a cseh királyság tartománygyűlése, a nélkül, hogy a m a g y a r ko-rona o r s z á g a i n a k k ö z j o g i á l l á s á t c s o r b í t a n i a k a r n á , f e l e m e l j es z a v á t a cseh o r s z á g o k h a s o n l ó j o g a i n a k m e g v é d é s é r e s hogyreklamálja ama jogát, mely szerint e kérdésben meghallgassák egyenlő sulylyal biró szavát.

Az ifjú-cseh pártnak a n é p i s k o l á v a l szemben elfoglalt álláspontját a kö-vetkezőkben praeczizálja a manifesztum:

„Ama meggyőződéstől vezérelve, hogy az iskola a h ízi nevelésnek folytatása, acseh képviselők hozzá fognak járulni ahhoz, hogy a n é p i s k o l a t é n y l e g nem-zeti i s k o l a l e g y e n , hogy megszabaduljon minden bürokratikus bilincstől; aleghatározottabban fognak küzdeni a legújabb időben nyilvánuló ama törekvés ellen,hogy az iskola az uralkodó rendszert szolgálja s a tanítókat a kormány szolgáivá ala-csonyítsa le. A cseh képviselők sürgetni fogják az autonómia javára az i s k o l a if e l ü g y e l e t r ő l szóló t ö r v é n y e k r e f o r m j á t . “

77

hatalmi állásának kérdését is s a felirat igyekezett bebizonyítani,hogy az osztrák-magyar monarchia hatalmi súlya csak növeked-nék, a cseh államiság helyreállítása által.

A jelen munka nem a vitás közjogi kérdések megoldásáttartja czéljának, s így nem is foglalkozik érdemlegesen a legújabbcseh közjogi programmal. De bizonyos, hogy a Kramarz-félefogalmazvány visszaesést képez az ó-csehek álláspontja felé. Joggalírhatta a „Neue Freie Presse“ 1896. január 26-iki számában:„Az ifjú-csehek a költségvetési vita óta alig lettek hat héttelidősebbek s máris ó csehekké váltak. Ugyanazon közjogi radi-kalizmus, ugyanazon nemzeti türelmetlenség uralkodik a csehtartománygy ülésen, mint Bel eredi és Hohenwart idejében.“

A jelen munka csakis a parifikáczió szempontjából veszivizsgálat alá a cseh közjogot.

Az ó csehek közjogi álláspontja az volt, hogy Csehországállami individualitását nem semmisítette meg sem a fehérhegyicsata, sem az elévülés. De egyszersmind azt vallották a Palaczky,Rieger és Clam-Martinitz nevű ó cseh közjogászok, hogy a II.Ferdinánd Landes-ordnungja sem érvényes, vagyis, hogy a ki

„A cseh képviselők“ — e szavakkal végződik a manifesztum — „éppenséggel nemakarják a német kisebbség jogait csorbítani, de másrészt nem engedhetik meg, hogy alakosság többsége a kisebbség javára károkat szenvedjen, hogy a többség nyelvét el-nyomják s hogy a kisebbség nyelvének uralma által amaz természetes fejlődési mene-tében akadályoztassák.“

„Miután az igazság és egyenlőség elvén alapuló kiegyezést német földieinkkel acseh korona egész területén kívánatosnak, lehetségesnek s az országra nézve üdvösnektartjuk, azt fogjuk cselekedni, a mit eddig tettünk, tudniillik ellent f o g u n k állniminden oly kísérletnek, mely arra irányul, hogy a kisebbségnek a cseh királyságbanúj privilégiumokat teremtsen, valamint hogy ellent fogunk állni a hazánk szétszakításáraés felosztására irányuló minden törekvésnek, mert hazánk integritása állami aktusokáltal biztosíttatott. Továbbá a legerélyesebben fogunk küzdeni minden oly intézkedésellen, mely azt czélozza, hogy a cseh nyelv az ország valamely részében a hivatalokbólés a nyilvános használatból kiszoríttassék.“

„A német-cseh kiegyezést azonban csak oly tartománygyűlés viheti keresztülmely igazságos alapon jött létre, melyet az igazságnak és a polgári egyenlőségnekmegfelelő v á l a s z t á s i t ö r v é n y teremtett. Ez okból képviselőink ezután épugy,mint ezelőtt sürgetni fogják az oktroyált választási rendszer igazságtalanságainak ^segyenlőtlenségeinek megszüntetését s e törvény oly irányú reformját, hogy ez által acseh királyság lakosságának természetes többsége megfelelő képviseletet nyerjen s hogylegkivált az i n d i r e k t v á l a s z t á s o k m e g s z ű n t e t t e s s e n e k , képviselőinkkészek minden oly akcziót támogatni, mely a parlamenti választóképességet kibővíti sazon lesznek, hogy a cseh királyság tartománygyűlésére vonatkozó választótörvény isaz á l t a l á n o s s z a v a z a t jog alapjára, különös tekintettel a kisebbséyi képviseletre,építtessék. Semmi kritikától vissza nem riadva, képviselőink állásuk egész súlyával el-lene lesznek minden oly kezdeményezésnek, mely az egységes népnek osztályok és rendekszerint való szétforgácsolását veszi czélba és kötelességüknek fogják ismerni, hogymegakadályozzák szétdúlását a nemzeti szabadelvű párt szilárd organizácziójá-nak, mely pártban biztosítékát látjuk a győzelemnek, melynek elvégre is be kellkövetkeznie.

78

restaurálni akarja a cseh államot, annak restaurálnia kellegyszersmind a régi cseh államnak alapját képező feudális rend-szert. Az ifjú-csehek két ponton tértek el az ó-csehektől. Azegyik volt a Landesordnungnak elfogadása s általában a feudálisrendszer visszautasítása. E rendszer nem volt megegyeztethetősem a modern idők szellemével, sem az ifjú-csehek liberálisprogrammjával. Ha valami, úgy a feudális restaurácziáó tettetönkre az ó-cseheket s a liberális radikális felfogás adta a ha-talmat az ifjú-csehek kezébe. Nem ily nagy mérvben, de lénye-gesen különböztek az ifjú-csehek az ó-csehektől a történeti közjogszempontjából is. A cseh államjognak történeti részére kevesebbsúlyt fektettek? mint a Hohenwart-féle rendszerre s az ismételveemiitett reskriptumra. A főkülönbség pedig a közjog terén az óés új politikai iskola közt az volt, hogy az ó-csehek mindentakartak egyszerre s a részleges sikerek aprópénzére nem váltottákfel a cseh közjog megbonthatatlan egységét. Az ifjú-csehek ellenbenbementek a Reichsrathba s lépésről-lépésre akarták előre haladnia közjogi czél felé.

De a „Verwirkungs theoria“ ellen ők is ép úgy állást fog-laltak, mint az ó-csehek. A cseh államjog nem mehetett veszendőbea fehérhegyi csata következtében ép oly kevéssé, mint MáriaTerézia ama rendelete folytán, mely megszüntette a cseh udvarikanczelláriát és Csehországot az osztrák örökös tartományokegységébe bekebelezte. Ekkép tehát a cseh közjog elvileg fönnállés pusztán csak a gyakorlati megvalósításáról van szó.

A Verwirkung theoriája ellen egykor Magyarország isharczolt saját alkotmányának védelmére és csakis ennyiből álla hasonlat a magyar és a cseh közjog közt. A pragmatikasankczióra való hivatkozás a parifikáczió szempontjából egyáltalánnem állhat meg, mert a trónöröklés rendjének megváltoztatásáhozaz osztrák császár és a magyar király valamennyi országa éstartománya rendjeinek megegyezését külön kikérte. Ekkép Hor-vátországot is parifikálta volna Magyarországgal, mert VI. Károlycsászár és magyar király a horvát rendekhez is járult kérelmével.Csehország akkori közjogi állása egyáltalán nem birt államijelleggel a Mária Terézia által eltörölt udvari kanczellária általsem, mert hiszen akkor minden osztrák tartomány és országfelöltötte volna az államiság jellegét. Maga Horvátország is, melypedig Magyarországnak mindig csak kiegészítő része volt.

Magyarország azonban igenis állam volt a pragmatika sankczió

79

előtt és után. Állam volt, nem azért, mert szintén külön udvarikanczelláriával és helytartósággal bírt, hanem azért, mert füg-getlen államiságát, úgy törvényei mint országgyűlésének hatáskörekétségtelenné tette. A mennyiben a rendiség mellett az államiságtisztán kifejlődhetett, Magyarország bírt ennek minden atributumával. A magyar törvényhozás még békekötéseket is törvénybeiktatott s a pénz és véradó pedig teljesen a rendek kezébenvolt. Az 1715. VIII. törvényczikkre, mely az állandó hadseregetmegteremtette és kifejtette, nem Csehország, hanem Magyarországmiatt volt szükség, mely a honvédelem terén teljes önállóság-gal bírt.

Hasonlatosság tehát alig marad egyéb a cseh és a magyarközjog közt, mint a már említett jogvesztési elmélet elleni küz-delem. De itt is milyen óriási előny van a magyar közjog oldalán.A magyarok igenis büszkén harczolhattak a jogvesztési elméletellen, mert az erőszaknak és önkénynek soha egy tényébe semnyugodtak bele. A Habsburgok valahányszor megtámadták amagyar alkotmányt, Magyarország mindig a fegyveres vagy apassiv ellentállás terére vonult ki és néha diadalmas háborúksegítségével kényszeritette a dinasztiát a magyar nemzet jogainakelismerésére, mint a két Rákóczy és Bocskay-féle háborúk idejéntörtént. A magyarok fehérhegyi csatája, hadi katasztrófája Vi-lágosnál következett be, de ők nem nyugodtak bele a meg-változhatlan gyászos ténybe, a passiv resistenczia által kivívták,a mit nem voltak képesek kiküzdeni Ausztria és Oroszországegyesült haderejével szemben.

A csehek ellenben mindenbe belenyugodtak. Elfogadták aII. Ferdinánd absolutiamusát, ép úgy, mint Mária Teréziáét. Ésnemcsak fegyveres fölkelések által nem szálltak síkra államjogukvédelmére, hanem az absolut uralomnak rendszerint ők voltaklegerősebb támaszai és haszonélvezői: Az önkényuralomnak legna-gyobb elaljasodása idején, a Bach-korszakban ők voltak legékesebbszolgái a vérben gázoló és fosztogató rendszernek. A monarchiacseh és szláv tartományai szolgáltatták a fegyveres erőt a sza-badság leverésére, s a fekete bürokrácziát a levert szabad népekigában tartására.

Szorosán véve tehát, a csehek egyáltalán nem hivatkoz-hatnak a jogvesztés elméletét támadó érvekre. Az erőszak nemvehet el jogot, csak attól, a ki utólag hozzájárult az erőszaktényéhez. A cseheknek a 60-as és 70-es évekig eszükbe sem

80

jutott komolyan visszakövetelni századok előtt elkobzott jogaikat.E jogok csak az évkönyvekben és Palaczky műveiben léteztek.Részünkről azonban hajlandók vagyunk a jogvesztés elméletétmegtámadni, még a szokásos határokon túl is. Hozzájárulunkazon tételhez, hogy a népek nem veszthetik el jogukat, mégazon esetben sem, habár szerencsétlen viszonyok közepette kény-telenek voltak azokról lemondani. Itt ugyan ellentétbe jutunkDeák Ferencz szellemével és hagyományával, a ki figyelmeztettenemzetét, hogy azon jogok igen is elvesznek, a melyekről anépek lemondanak. De ez ellentét daczára a magyar nemzetszívesen elismeri a csehek javára, hogy egy későbbi nemzedékvisszakövetelheti, még a könnyelműen eltékozolt nemzeti jogokatis. De mennyivel jogosabb és magasztosabb volt a magyarálláspont, midőn a magyar nemzet a jogvesztés tételével szembenarra hivatkozhatott, hogy soha egy perczre sem fogadta el azerőszak tényeit, sőt ezek ellen folyton és következetesen tilta-kozott. A magyarok szabadságharezba szálltak, midőn a reakeziómegtámadta az 1848-iki alkotmányukat. A magyarok a visinertiaet szegezték az absolutizmus ellen. A csehek vígan éltekannak rothasztó légkörében. A magyarok nem mentek be aReichsrathba, a csehek bementek.

A cseh államjog tehát egyetlen egy ponton sem parifikálhatóa magyar államjoggal. Tulajdonképen még jogvesztés elleniküzdelem terén is csak véletlen hasonlat s nem ténybeli egyenlőségáll fenn. A cseh állam elveszett a fehérhegyi katasztrófa által.A mi belőle egész Mária Terézia uralkodásáig felépült, az nemvolt államiság, hanem a tartományi önkormányzatnak némilegszéles alapra fektetett képződése. Mária Terézia óta pedig acseh államjognak még ezen szűkre vont alakja sem létezett és nemlétezett, szinte a cseheknek hozzájárulásával habár nem is nyíltbeleegyezésével.

Ismételjük, mi nem a cseh államjog ellen intézünk támadást,hanem csakis a parifikáczió ellen tiltakozunk. A hol úgy atörténelmi fejlődés, mint a nemzeti karakter s ennek döntő időbenvaló fellépte annyira különbözik, ott nem lehet beszélni mégcsak hasonlóságról sem, annál kevésbé egyenlőségről.

A németekkel való egyetértés s ekép a közjogi kérdésekkivívása, az ifjú-csehek ezen régi alapgondolata szintén dugába dőlt.

De vájjon csakugyan visszazökkent-e a cseh kérdés a Bel-credi és Hohenwart korszakának küzdelmeire? A látszat ezt

81

mutatja. A német képviselők tiltakozva hagyták el a bizottságitárgyalás termét. Épúgy, mint régen, midőn hol a németek, hol acsehek voltak a declaransok.

És mégis mily nagy a külömbség, kevésbé a csehek köve-telésében, mint a viszonyok átalakulásában.

A Hohenwart-féle program világra szóló jelentőséggel bírt.A dualizmus és a monarchia belső szerkezete akkor meginognilátszott, s ép ezért a cseh kérdés akkor európai jelentőségű kér-dés volt. És most, midőn az ifjú-csehek váratlanul elsütötték a„Neue Freie Presse“ kifejezése szerint a közjogi követelésekpisztolyát, e durranás még csak szenzácziót sem keltett, annálkevésbé okozott ijedelmet. Ez a külömbség maga igen ékesen ésvilágosan beszél. Leginkább mutatja a monarchia belső megszilár-dulását és a szláv kérdés dekadencziáját. De egyszersmind ép azértkétségtelen bizonyítéka az ifjú csehek által elkövetett taktikaihibának. Újra kiélési tették a faji és nemzetiségi harczot, fokoz-ták a németség elidegenülését. Nemcsak a nagy Csehországé, vagyisCseh-, Morvaország és Szilézia németjei nem lesznek hajlandóka cseh államjog követelésének támogatására, hanem a legszűkebbértelemben vett Csehország németjei sem. Nemcsak a nagy csehállam nem jöhet létre, hanem a németek ellenzése miatt alighalétesülhet a tulajdonképen való cseh állam sem, mert 2 millió 160ezer német érdekébe ütköznék a 3 millió 600 ezer cseh által kö-vetel cseh államiság.

Tehát oly lakosságéba, mely nemcsak számra igen tekinté-lyes, hanem egyszersmind vagyonosság és műveltség tekintetébena többségnek szinte felette áll. Legfellebb csak arról lehetne szóily nagy faji ellentét esetén, hogy a németek és csehek különszervezkedjenek. Vagyis Csehország kettéválásáról. Ámde e szét-választás is csak igen kis régiókban történhetnék meg s e kétrégiót a huszonöt tiszta cseh és a tizenöt tiszta német politikaikerület képezhetné. A huszonöt tiszta cseh kerületben azonban nemegészen egymillió hétszázezer ember lakik, a tizenöt tiszta németkerületben nem egészen nyolczszázezer. A vegyes kerületek számanegyvenkilencz s itt jóval több, mint 3 millió cseh és német egy-mással összekuszálva él, küzd és hadakozik. Mi történnék a szét-választás esetén a terület és a lakosság nagyobb részével? Akizárólag cseh zóna, valamint a kizárólag német vidék bizonyáraképtelen volna nemcsak az állami, hanem még a tartományiterhek viselésére is. Ekkép a cseh közjogi és nyelvi küzde-

82

lem, a belső ellentétek s nyelvi kikerekítési harczok tömkelegé-ben vész el.

Nem történt tehát visszazökkenés a hetvenes évek álláspont-jára. A csehországi németek maguk elég erősek, az osztrák álla-mot és őket fenyegető cseh túlzó követelések visszaszorítására.

Az osztrák állam s kormányzati legfőbb hatalom nem gátoljaa nemzetiségek s névszerint a szlávok jogainak érvényesülését,hanem a mi gát létezik, azt a gyakorlati viszonyok állítják fel.Ekkép tehát az osztrák népek nemzeti aspirácziói nem feküdhet-nek neki a dualizmusnak, annál kevésbé támadhatnak romboló-lag az osztrák állam ellen.

Ez aspirácziók egymást támadják és rombolják, s a nyolcz-vanas évek óta, a midőn meg-megvillant még az osztrák államés a monarchia ellenes harag tüze a szláv törekvésekben, foko-zatosan szemlélhető a küzdelem átalakulása részleges és helyiküzdelemmé a külömböző tajok közt. És e küzdelem annál inkábbveszti állam és monarchia ellenes jellegét, a mint kevésbbé álta-lános, mint inkább helyi kielégítést nyernek a nemzeti követelések.

Prágában cseh főiskola jött létre, cseh jogi és filozófiai fakul-tással, habár az 1881-iki császári leirat még a bírói és állam-vizsgákon fentartja a német nyelv kötelező voltát. Brünnbenkizárólag cseh nyelvű iskola létesült. — Conrad közoktatásügyiminiszter megengedte, hogy a szlovén tanítók és tanítónők anya-nyelvükön tehessenek vizsgát s hogy a krajnai képezdében aszlovén legyen a főbb tárgyak tannyelve. Krajna szlovén képvi-seletet nyer a Reichsrathban.

A helyi követelésekkel azonban nem tarthattak lépést azengedmények. A Taaffe-kormány a nemzetiségi ellentéteknek helyikonczessziók által való kiegyenlítését tűzte ugyan czéljává, demégis, vagy ép ezért a követeléseknek valóságos ostromzára alákerült. A sziléziai cseh-lengyel párt Taaffe miniszterelnökhöz inté-zett memorandumában kifejtette, hogy Sziléziában a szláv nyelvetkell hivatalos nyelvvé tenni s ugyancsak a sziléziai szlávok kül-döttségileg is ostromolták a Taaffe-kormányt, hogy a németnyelvre vonatkozó rendeleteket törölje el. Rieger lapja, pedig a„Pokrok“ rendszerbe foglalta a helyi és nyelvi engedményekkövetelését. A cseh, illetőleg a cseh-lengyel programm a békes-ség sine qua non-ja gyanánt állította oda, hogy az alsó és közép-iskolák Csehországban, Morvában és Sziléziában szláv tannyelvet

83

kapjanak. Troppauban cseh reálgymnáziumot és cseh nyelvű tanító-képzőt követelt a programm. Követelte továbbá, hogy a tanügyihatóságok ne németek, hanem csehek legyenek, sőt hogy a csehnyelv, mint hivatalos nyelv is érvényesüljön. Nagyon természe-tes, hogy a németek ellenkező követelésekkel járultak a kor-mányhoz; s így a részleges és helyi küzdelem valóságos detail-háborúvá alakult át, melyben a durva szenvedélyek is megmutattákhatalmukat. A csehek üldözték a németeket és viszont. A gyű-lölet kiterjedt magára az irodalomra és kultúrára. Prága „162,000cseh lakossága“ tiltakozott az ellen, hogy Schiller a cseh fővá-rosban szobrot kapjon. A cseh diákok pedig va1óságos forradalmikísérletet hozták létre. Támadásaikkal veszélyes helyzetet terem-tettek a német lakosságra nézve. Fegyveresostrom alá vették anémet kaszinót és színházat. Viszont a németek is túlzásra ragad-tattak. A bécsi cseh-német képviselők fanatizálták a csehországinémeteket. Követelték, hogy fiaikat ne küldjék cseh iskolába sviszont a német nyelvű iskolákat felhívták, hogy cseh tanulókatoda fel ne vegyenek.

Így folyt a nemzetiségi helyi harcz kisebb-nagyobb arányok-ban egész Ausztriában, de leginkább Csehországban, hol a németséga legerősebb oppozícziót szegezte a szláv követelésekkel szembe.A szenvedélyek elvadulása közvetlen veszélyt hozott magára azélet és vagyon biztonságára, úgy hogy az ostromállapot semmaradhatott ki az elfajult küzdelem megfékezéseinek eszközei közül.

A megpuhítás és megszelidítés eredményeiben az állami ha-talom erélyes közbelépése bizonyára szintén részt vett. De nempártszempontból, protekczióban nem részesítve egyik fajt sem, sekkép nem szolgált rá, hogy a nemzetiségi harag visszaforduljonaz állam ellen, amelytől a tényleges viszonyok hatása alatt el-fordult, hogy fajt és fajt tüzeljen fel egymás ellen helyi és nem-zetiségi küzdelemre.

Szerencsés fordulata volt ez az osztrák politikának, melyAusztria viszonyai miatt nem támaszkodhatott egyik faj kizáróla-gos uralmára sem. Ha az osztrák németségben államfentartó erővan, úgy a német hegemóniáért fel kellett volna áldozni a szlávnépek érdekeit. Viszont ha az osztrák szláv törzsekben leendettAusztria és a monarchia hatalmas kifejlődésének záloga, úgy aszlávok érdekében a németeket kellett volna feláldozni. De túl-súlyra és preponderancziára Ausztria egyik néptörzse sem szá-mithat s így bármelyik tartaná kizárólag kezében az állami

84

hatalmat, s visszaélne ezzel saját czéljaira: e ferde helyzetnekaz osztrák állam s így a monarchia meggyengülése volna követ-kezménye.

Az osztrák nemzetiségi mozgalmaknak ekkép nincs állam-ellenes jellegük s így az osztrák népek helyi elégedetlenségeik ésvillongásaik daczára az osztrák állam biztonságban érezheti ma-gát. A népek elégedetlensége csak akkor veszélyes az államokra,ha az elégedetlenség magát az államot teszi gyűlölet tárgyává.

A k ü l ü g y i és k a t o n a i akcz ió m e g b é n í t á s á t fel-idéző be lügy i e l l e n t é t a k k o r k e z d ő d i k , a m i d ő n an e m z e t n e k egyes r é s z e i , vagy á l l a m p o l g á r o k n a knagyobb tömegei lelkökben ö r ü l n e k az állam ve-reségének, vagy épen s z ö v e t k e z n e k az e l l e n s é g g e l .

Az ily állam biztos vereségnek megy elébe, vagy szégyen-teljesen kell háttérbe vonulnia, ha a bomlasztó elégedetlenségpolgárainak igen nagy részére kiterjed.

A belső konszolidáczió legfőbb föltétele a külügyi tekintély-nek és hatalomnak. A belső konszolidáczió azonban nemlehetsé-ges ott, ahol létérdekek választják el egymástól az állampolgároknagy rétegeit, s a hol nincs egyetlenegy eszme, vagy akárkülháboru sem, a mely egyesíteni tudná a harczban álló feleketés megszüntetné az ellentéteket. Itt nem következhetik a megszi-lárdulás, hanem csak a bomlás.

Ausztriában azonban a nemzetiségi ellentét államellenes hegyeletört, a gyűlölet mérgezett nyilát a fajok egymás ellen lövikel, de nem veszik czélba az államot.

A foederalizmus, melynek első diadalát a cseh fundamentálisartikulusok érvényre jutása képezte volna, nem diadalmaskodha-tott a hetvenes évek szerencsés körülményei közt sem.

Akkor minden külső jelenség a dualizmus bukását és afoederalizmus győzelmét tette valószínűvé.

A döntő körök hajtották a szlavizmus felé.Oroszország hatalmas volt akkor még, beavatkozott Ausztria

belügyeibe.Magyarország és a dualizmus ekkor még a kezdet nehéz-

ségeivel küzdöttek s távol állottak a megszilárdulástól.És a foederalizmus nagy kísérlete mégis hajótörést szenve-

dett a gyakorlati viszonyok szirtjein. — Annál kevésbbé léphetnefel a sikerre való kilátással a foederalizmusnak bármely új kísér-lete. Akkor, a midőn a szlavizmus valódi erői ismeretesek. A

85

midőn Oroszország szerepe átalakult s feltörhetlen zárok gátoljákAusztria belügyeibe való avatkozását. Akkor, a midőn Magyar-ország és a dualizmus hatalmasan konszolidálódtak.

A dualizmus bukását s a foederatív rendszer győzelmétazonban leginkább kizárják az arithmetika tényei, melyeket lenem győzhet sem jó, sem rossz akarat, sem politikai lángész.Ezeket nemlétezők gyanánt nem tekintheti még a politikai elfo-gultság sem.

Ez az oka, hogy Ausztriában a politikai villongások daczára,relativ elégedettség létezik, oly elégedettség, amelynek legalábbannyi értelme mindenesetre van, hogy az osztrák-magyar monar-chia semmi körülmények közt sem tarthat, még a legsúlyosabbkülügyi akcziók közt sem, népei belső elégedetlenségének para-lizáló hatásától. Ily értelemben valóban nincsenek elégedetlenrészek Ausztria-Magyarországon, mert a Habsburgok trónja szá-mithatna valamennyinek lelkesült önfeláldozására. Ekkép tehátAusztria-Magyarország nagy és hatalmas lehet. Saját belviszonyaisemmi esetre sem állítják fel számára a tilalomfát, hogy a nagy-ság és hatalom bármily magas czélja felé törekedjék.

V I I . F E J E Z E T .

T a r t o m á n y i r e n d s z e r é s á l l a m e g y s é g .

A modern politika szoros összeköttetésbe jutott az arithme-tika törvényeivel. Eszközei közé tartozik a szocziologia, demo-gráfia és csakis ezeken az alapokon számolhat a jövővel, csakígy készülhet el az új alakulásokra. A diplomáczia eddig tisztána jelen tényezőit vette figyelembe és ma már még a diplomácziais számolni kénytelen a jövővel. Számolni kénytelen az államokatés népeket alakító erőkkel. Csakis az a diplomáczia lesz győ-zelmes a jövőt illetőleg, a mely a demográfia, statisztika és szo-cziologia pozitív tanaira támaszkodik.

Az államokat alkotó és fenntartó belső erők ép úgy változ-nak, mint változnak a nemzetek és államok közti viszonyok.Csak az lát be messze a jövőbe, a ki az adott viszonyok befo-lyását a leendő alakulásokra ki tudja számítani és gyakorla-tilag alkalmazni. A történelem a múlt perspektíváját nyitjameg. A demográfia, statisztika és szocziologia megnyitják ajövőt. Ez utóbbiakból szinte konstruálható a jövő előre látotttörténete.

Cobdenig és a manchesteri iskoláig a politika és a diplo-máczia a bevett fogalmak és a megcsontosodott nézetek gyakor-lati alkalmazásából állott. Sem a népek belső átalakulásaival,sem a nemzetközi viszonyok jövendőbeli fejlődésével nem foglal-koztak, s nem is foglalkozhattak a politikusok, mert hiányzotta pozitiv alap a jövőbe való pillantáshoz. Sőt a tényleges álla-potok erőmérőjével sem bírtak. Biztos adatok hiányában csakhozzávetőleg ismerték a nemzet és az állam erőit. A szocziolo-gia és statisztika Cobden, Herbert Spencer és Quetelet óta vo-

87

nult be a politikába; úgy hogy ez szükségkép tudományos alaprahelyezkedett át. A pozitivizmus amúgy is lényeges tulajdonságaa politikának, nem pedig az elvont filozófia. A legpozitívebbtudományok tehát szükségkép a legnélkülözhetlenebb kellékeivélettek a modern politikának.

A szocziologia a társadalmi viszonyokba pillant. A statisztikapozitív tényeivel megvilágítja a jelen viszonyait; de egyszer-smind a múlt és jövő felé tekint. Biztos adatokkal tünteti fel anépesedési és foglalkozási viszonyokat, ekkép tehát épúgy szol-gál a szocziologiának, mint a demográfiának. Ez utóbbinak nagyegységébe olvad a pozitív tudományok összessége. Ez nyitja mega statisztika és a szocziologia segítségével a jövő panorámáját.Ez tárja fel a népek és államok jövendőbeli alakulását.

A politika modern segédeszközei mellett biztos pillantástlehet vetni a jövőbe. Az ezen segédeszközökre támaszkodó poli-tikus előre tudja, mikép fog kibontakozni az egyes államok belsőviszonya s mikép fog alakulni az európai egyensúly. A ténylegesviszonyok efemerek, s oda vannak vetve a legnagyobb változá-soknak. A hatalom és tekintély alapja a nemzet és állam belsőkifejlődése. Minél nagyobb egy állam népesedési, vagyonosságiés kultúrai fejlődése, annál nagyobb befolyást fog gyakorolni akül viszony okban. Ugyanez áll megfordítva is, s így minél inkábbvisszafejlődik valamely államban a népszaporodás, vagyon és kul-túra, annál nagyobb mérvben következik be az összezsugorodás.Régi dicsőségükből s hatalmuk emlékeiből egyideig tovább ten-gődhetnek hajdan első rangú államok. De a modern politikasegédeszközeivel rendelkező államférfi jól tudja, hogy a nagyságés hatalom külső jelei a legelső próbánál el fognak enyészni;mert nem felel meg ezeknek a belső tartalom. A legújabb kor-ban ép ezért léphettek fel merészen mélyrepillantó államférfiak,a kik felismerték a dekadencziát a külső jelenségek tiszteletetparancsoló formái mögött. Ugyanez áll s pedig sokkal fokozot-tabb mérvben a jövőre is.

A statisztika, szocziologia és demográfia biztos alapot ad azállamtérfiaknak és politikusoknak, a viszonyok jövendőbeli ala-kulása tekintetében. A pozitivizmusra támaszkodó politikus előrelátja a legközelebbi jövő fejleményeit, s e szerint készítheti elterveit. Vannak nagy hatalmak, melyek előre kiszámíthatólag,alig évtizedek múlva le fognak sülyedni hatalmi állásuk niveau-járól, s új és hatalmas alakulások fognak keletkezni.

88

Ugyanez áll s tán még nagyobb mértékben az egyes nép-fajokra nézve is. A statisztika, etimológia és demográfia pozitivalapján fel lehet építeni, a küzdelemben álló népfajok fejlődési ésvisszaesési állapotának kibontakozó egész rendszerét. Előre meglehet mondani, melyik faj lesz győzedelmes s melyik veszt csatáta küzdelemben. A modern politika segédtudományainak segítsé-gével be lehet pillantani a fajok jövőjébe. Esetleges változások,vagy épen váratlan katasztrófák ideiglenesen megváltoztathatjáka statisztika és demográfia pozitív következtetéseit; de a nagyátlagban és megszakítások után e következtetések érvényesülnifognak.

A biztosság tekintélyével fellépő ezen tétel kétségbe vonha-tatlan úgy a nagy nemzetközi viszonyokban; mint az egyes álla-mok bel viszonyaiban. A latin, germán és szláv népek jövőjébevilágosságot gyújtottak a politika modern segédtudományai. Anagy keretekben megvilágított alapelvek azonban nem szükség-kép érvényesülnek a részletekben. A latin, germán és szláv nép-tömbök szétforgácsolt alakzatai néha más törvénynek hódolnak,mint azon nagy tömegek, a melyekből kiszármaztak. De a sta-tisztika s az ennek adataiból táplálkozó demográfia e néptöredé-kek jövőjét is felderíti. Annál biztosabban összemérhető azosztrák-magyar monarchia népeinek s különösen Magyarországon amagyar tájnak fejlődési viszonya, s ez Összemérés eredményegyanánt feltárható a jövő.

Bekövetkezhetnek viszonyok és gátló körülmények, a melyekmegváltoztathatják a modern eszközökkel dolgozó politika per-spektívájában megjelenő alakulásokat. Lesújthatnak tán még katasz-trófák is, a melyek megsemmisítik a dus életnek induló csirákats termékenynyé tehetik a meddőséget. De feltéve a normálisviszonyokat és a szabad fejlődést, a statisztika és demográfiasegítségével kimutatható először az, hogy Ausztria és Magyaror-szág népességi, kultúrai és ethnografiai viszonyainak, a jelenlegipolitikai alakulás felel meg.

Kimutatható másodszor, hogy a közel jövő lényegesen nemfog különbözni a jelentől. Hogy tehát a dualizmus nagy kerete,s az egységes állam Magyarországon, Ausztriában pedig a tarto-mányi rendszer felel meg most s fog megfelelni még igen sokáa tényleges viszonyoknak, s a fajok jövendőbeli alakulásának.

A dualizmus maradandó megszilárdulásának s a foederaliz-mus kizárásának garancziái az osztrák magyar monarchiának nem-

89

csak keleti államában, hanem egyszersmind a nyugatiban, tehátAusztriában is léteznek.

Magyarországon az egységes czentralizált állami alakulásfelel meg a gyakorlati viszonyoknak; Ausztriában a tartományirendszer, de nem az állami foederalizmus.

Az osztrák állam és alkotmányosság eddig is a tartományiszervezet keretében nyerte megszilárdulását. Ebben) a keretbenfog tovább történni az osztrák-magyar monarchia nyugati államá-nak konszolidácziója.

Bizonyos tartományi„xendszer létezett Ausztriában még abirodalmi egység virágzó korszakában is. A tartományi külön-állás oly életerősen fejlődött ki az osztrák államban, hogy aztöbbé semmi kísérlét által meg nem semmisíthető. Még az alkot-mány felfüggesztése, bármily provizórium, vagy absolutizmus is,kénytelen volna számolni a tartományi különállással: mert hisz atartományi öntudat nemcsak a különböző nemzetiségekben létezik,hanem még az ugyanazon fajhoz tartozó, de különböző tartomá-nyokban lakó népekben is. Németekben és szlávokban egyaránt.

Az alsó és felső ausztriai, valamint a tiroli és stiriai németség, bár a szláv nyomás a germánság e tömbjeit közelebb hoztaegymáshoz, mégis ragaszkodik tartományi különéletéhez. A Habs-burg-ház iránt való hűsége által képviselt birodalmi hazafiságamellett nemcsak létezik, hanem ennél talán erősebb helyi patrio-tizmusa. Még sokkal fokozottabb mérvben áll ez a szlávokról, akiket sem a történelem kapcsai, sőt még a közös nyelv és közöskultúra szálai sem fűznek egymással össze.

A foederativ rendszernek egy alsóbb faja, vagyis a nyelvi-leg, igazgatásilag, sőt kultúrailag és társadalmilag deczentralizálttartományi rendszer ekkép elpusztíthatatlan a monarchia osztrákállamában. E t a r t o m á n y i r e n d s z e r a z o n b a n nem emel-k e d h e t i k az állami f o e d e r á c z i ó magaslatáig.

És nem a dualizmus miatt, a németek, vagy a magyarokkedvéért, s azért sem, hogy valamely ellenséges faktor gátoljaaz osztrák állam foederativ irányban való kibontakozását. Egy-szerűen azért, mert az osztrák tartományi deczentralizáczió, fajiés igazgatási különállás nem fejlődhetik az állami tömörülés felé,ugyancsak azon faji, kultúrai és partikuláris viszonyok miatt, amelyek Ausztriában létrehozták a tartományi rendszert, s a melyekennek akár a czentralizáczió, akár az állami foederalizmus felévaló kibontakozását lehetetlenné teszik.

90

Egyetlen pillantás Ausztria nemzetiségi térképére, teljesgarancziát szolgáltathat e tekintetben.

A foederatív szerkezet azt jelentené, hogy Ausztria tartomá-nyai a fejlődés fokozatában, nemcsak partikuláris, hanem egy-szersmind faji karaktert nyernének. A németség e kibontakozás-ban még nyerhetne. Ausztriának nem kevesebb mint hat tarto-mányában abszolút többséget képez a németség, s a hat közülnégyben oly nagy túlsúlya van minden más népelem fölött, hogye tartományok német faji jellege elvitatható nem volna. Alsó-Ausztriában a németség 96 %, Felső-Ausztriában 99.5, Salz-burgban 99.7 s Karinthiában 71.6 százalék a német elem. Stá-jerországról, hol a 67% németséggel szemben 32% szlovén áll,nem is kell szólni; pedig itt a szlovénség érzi gyengeségét anémet elem mellett, mert mint legújabban is, minduntalan apasszivitás terére lép.

A német tartományok homogenitása mellett, a szlávság csakegyetlenegy provincziában, Krajnában képez minden más fajjalszemben elnyomó többséget. Csak 5% németség mellett 94 %szlovén él Ausztria e tartományában. A szlávság mindenütt má-sutt nagy erős ellensúlyt talál a németségben, vagy a latin ele-mekben; vagy pedig önmagában van meghasonolva, mint Gali-cziában, hol 53% lengyel mellett 43% ruthén képezi a nemzetiirányban való kibontakozás gátját.

A jelenlegi osztrák miniszterelnök, gr. Badeni nagy ered-ményeket ért el ugyan a lengyelek és ruthének kibékítésénekterén. Kitűnő igazgatási rendszere joggal vonhatta magára akorona figyelmét és tetszését. Ferencz József császár és király,galicziai útja alkalmából, szokatlan módon ki is fejezte rendkívülimegelégedését. De a legutóbbi ruthén deputáczió viselt dolgai,Bécsben kétségtelenné tették, hogy a lengyelek és ruthének köztteljes békés egyetértés nemcsak most nem létezik, hanem alighafog létezni jövőre is.

Galicziának lengyel nemzeti kibontakozását tehát alighatenné lehetővé a ruthénség, mely fajrokon ugyan a lengyelekkel,de ezektől mégis külön öntudattal bir. A magyarországi ruthén-ség a fajkülömbség daczára sokkal inkább magyar, mint a gali-cziai ruthénség lengyel.

Mit lehet mondani Csehországról és Morvaországról, a hola nemzeti és külön állami kibontakozásnak nem is fajrokon,hanem a fajkülömbség által a gyűlölet izzó hőfokáig fölhevített

91

faji ellentét létezik? Csehországban 37, Morvaországban közel30%, nagy vagyonra és kultúrára támaszkodó németség szintelegyőzhetetlen gátakat emel a cseh-morva államalakulás előtt. Ilynagy és hatalmas kisebbséggel szemben a cseh-morva állam megnem valósulhat, vagy pedig oly belső ellentéteket létesítene, amelyek visszahathatnának a monarchia szilárdságára, tekintélyéreés erőkifejtésére.

A szlávságnál még kisebb evoluczió képességgel bír azausztriai latip faj, mely egyetlenegy tartományban sem éri el azÖsszes lakosságnak felét. Az olasz lakosság Isztriában csak 44.7,Tirol és Vorarlbergben 40%. A bukovinai románság szám-aránya csak valamivel haladja meg a 32%-ot.

Mindez adatok s általában Ausztria nemzetiségi statisztikájakétségtelenné teszik, hogy az osztrák állam nemzetiségi és par-tikuláris tényezői, a mennyire lehetetlenné teszik a homogén,vagy pláne nemzeti egységet Ausztriában, ép annyira kizárják afoederalizmusnak magasabb, minden oly alakulását, a mely azosztrák tartományoknak állami jelentőséget és különállást adna.Vannak igazságok, a melyekről csak az arithmetika segítségévellehet meggyőzni az ellenvéleményűeket. A következő táblázattartalmazza az arithmetikai bizonyítást.

92

93

Az előadottakhoz képest a foederativ államszerkezet magá-ban az osztrák államban is lehetetlenség. A faji, nemzetiségi éstörténelmi különállásoknak szükségkép a tartományi rendszerbenkell megtalálniok kielégítésüket. Az igazgatási deczentralizácziómég ölthet nagyobb méreteket. A nyelvterület kiterjesztése to-vább folyhat. A hatalom és vezérszerep is alá van vetve Ausztriábana módosulásoknak és folytonos ellenhatásoknak. De egészen bi-zonyos, hogy Ausztriából sem czentralizált, sem a foederaczióalapján kibontakozó állam nem lehet.

Annál kevésbbé lehetséges a foederativ szerkezet Magyaror-szágon, sőt itt még a nyelvterületek behozatala is kizártnak látszik.

A nemzetiségi viszonyokra alapitott foederativ szerkezetet amagyarok államában lehetetlenné teszik nemcsak a történelmielőzmények, hanem maguk a gyakorlati viszonyok.

Nem kétséges, hogy a magyar faj, a Habsburgok monarchiá-jának keleti államát nemzeti állammá akarja tenni s nem elégszikmeg a puszta hegemóniával. De a legerőteljesebben jelentkezőnemzeti érzés, mely a magyarokat jellemezte, vagy akár a leg-túlzóbb sovinizmus mellett sem volna lehetséges a magyar állam,magyar jellegének fentartására s Magyarországon is az Ausztriáhozhasonló tartományi rendszer valósulna meg, ha a Lajta folyótólkeletre hasonló viszonyok volnának, mint léteznek az osztrákállamban.

Szent István birodalmának azon területén, a hol a magyarfaj, a török hódítás következtében visszavonult s megtelepülthelyén a horvát nép, ez utóbbinak nemzeti egyénisége, kultúrájaés politikai külön élete szabadon, szinte a magyarok komolyellenzése nélkül fejlődött ki. Horvátország ma oly széleskörűautonómiával bíró tartománya Magyarországnak, amelyre vágyószemmel tekinthetnek az osztrák tartományok. A közös ügyekenkívül Horvátország autonóm ügyei megközelítik, bár el nem érik,szinte a szuverenitás határát. Ez az oka, hogy komoly horvátpolitikusok és közjogászok is horvát államiságról beszélnek, stagadják, hogy Horvátországnak csak tartományi jelentősége van.

A jelen munkának, mint ismételten volt róla szó, nemfeladata közjogi viták és vitás kérdések megoldása, annál kevésbbélesz feladata ellentétek támasztása és kihegyezése. Bizonyos, hogyHorvátország nem bir az államiság lényegesebb attribútumaival,mert hisz még saját belügyeiben sem teljesen független. Deegészen kétségtelen, hogy Horvátország területi különállása s a

94

horvát nép nemzeti egyénisége sokkal erősebben domborodik ki,mint akár Csehországé és a cseh nemzeté. A magyar-horvátkiegyezésről szóló törvény nemzet és nemzet közti alkuról beszélget;bizonyos tekintetben foederatív eszmét pendít meg. A horvát túlzókígy is fogják ezt fel s e gondolatot összekapcsolják a délszláveszmével.

De mindez csak azt bizonyítja, hogy Magyarországon isszükségkép létrejönne legalább a tartományi rendszer, ha a nem-zetiségi területek hasonlók volnának a Dráván túli területhez.Ha az erdélyi románság, s a felvidéki tótság oly kompakttömörülést mutatna, s nemcsak külön nyelvre, hanem különkultúrára támaszkodhatnék, mint a horvát nemzet, akkor mi semtartóztathatná fel a foederativ irányban való kibontakozást. Denemcsak erre nem kerülhet a sor, hanem még az osztrák tar-tományi rendszerre sem. Magyarország és Ausztria viszonyaiközött egyik fő külömbség az, hogy míg Ausztriában nem egészen8½ millió németség mellett, több mint 14 millió leginkább szlávlakosság él, s így a németség egyedül csak tekintélyes minoritástképez, addig a magyarság a szoros értelemben vett Magyaror-szágon már is elérte az 50%-ot. És még szinte fontosabb kö-rülmény az, hogy a németségnek egyetlenegy szövetségese sincsaz osztrák nemzetiségek közt. Még az úgynevezett enclavek semtartanak az osztrák németekkel.

Stájerországban a németség nagy többséget képez (67.80/0)s a 32% szlovénség mégis ellentétbe helyezkedik vele. Sőt méga karinthiai 28% szlovénség sem érzi magát politikailag asszi-miláltnak a németséghez. Viszont a szlávság tömbjei közé szorultnémetség sem asszimilálódott a grammatikán kívül, politikailagsem a szlávsághoz. A 37% csehországi s a 29% morvaországinémetség teljesen megtartotta nemzeti öntudatát; sőt még a krajnai5% németség is át van hatva e tudattól.

A magyarok ellenben kevés nemzetiségüket asszimiláltáknyelvileg; de annál több asszimiláczió létesült politikailag. Atúlnyomó magyar tömbök közé került s több, mint egy millióratehető nem magyar ajkú polgárok egészen a magyar fajjaléreznek együtt. Nemcsak azon vármegyékben, a hol a magyarságmegközelíti a 100%-ot, hanem még ott is, a hol a magyar fajépen nem, vagy csak valamivel haladja túl az 50%-ot, a beékeltnemzetiségek az egy román tájtól eltekintve, mind a magyarsággaltartanak. De vannak egész fajok is, a melyek a legbensőbben

95

csatlakoztak a speczifikus magyar fajhoz. Ilyen legelső sorban— az erdélyi szászság leszámításával — az összes németség,vagyis 1 ½ millió művelt és gazdag németajkú magyar állampolgár.

Politikailag asszimilálva vannak továbbá Magyarországon avendek, ruthének s a szerbek legnagyobb része; úgy hogy tulaj-donkép a magyar nemzeti törekvések számára az osztrák-magyarmonarchia keleti államában több, mint tízmillió honpolgár állkészen; úgy hogy a szoros értelemben vett Magyarországon a lakos-ságnak csak 1/5 részében lehetséges a nemzetiségi izgatás. Csak ezaránylag kicsiny s kultúrailag és gazdaságilag nagyon hátramaradtlakosságban lehet sikerrel propagálni a foederaczió eszméjét.

E hányadhoz hozzá van számítva az összes tótság, pedigennek nagy része is politikailag asszimiláltnak tekinthető.

A magyar nemzeti eszmével szemben Magyarországnak csakisromán lakossága állítható; sőt e 2½ millió lakosságnak semteljes egésze, mert vannak a magyar faj közé zárt oláh tömbök,a melyek szintén a magyarsággal tartanak. Ily oláh enklávékvannak Bihar megy ében, s ilyen gyanánt tekintendő a izalandi,margittai, érmihályfalvi stb. járások oláh lakossága. Vannaktovábbá erős oláh enklávék, amelyek ki vannak szakítva a románizgatás eszmeköréből: Árad, Krassó-Szörény és Temes megyékben.Sőt a Szilágy és Maros megyei oláhságnak, a magyar faj közéékelt igen jelentékeny tömbjeit sem választja el ellenséges érzületa magyaroktól.

Általában a népességi és kultúrai viszonyok lehetetlennéteszik, hogy a magyar állam egysége felbomoljék, azon egyetlennemzetiség igényeihez képest, melyben sikerült az izgatásnak különnemzeti öntudatot s az egységes magyar állam eszméjébe ütközővágyat becsempésznie. Erdély román autonómiája a Tiszáig, akultúrai és gazdasági viszonyokról nem is szólva, mert e több,mint 6 millió lakossággal bíró országrészben a románság nagykisebbségben van; csak 41½%-át képezi az összes lakosságnak.A tulajdonkép való Erdélyben a románság többséget képez ugyan,de többsége még a 7%-ot sem éri el. 1 millió 200 ezer oláhmellett 700 ezer magyar és 220 ezer német lakik. Ekkép tehátErdélynek román autonómiája, számra is majdnem egyenlő;gazdaságilag és kultúrailag pedig hasonlíthatlan fölényben levőnem oláh lakosság elnyomását jelentené. A csehek Csehországbansokkal nagyobb perczentet képviselnek a németség felett, mint azoláhság magában Erdélyben a nem oláh lakosság irányában.

96

Csehországban ugyanis a cseh lakosság majd 63, Morvaországszláv lakossága több mint 70%-ot képez, míg Erdély román la-kossága csak 56.72%.

A legfőbb külömbség pedig az, hogy Ausztriának szlávjellegű tartományaiban a szlávság vagy oly óriási többséget képez,mint Krajnában, hol 94% szlovén lakik; vagy pedig csak kétfaj él egymás mellett. Csehországban a cseh-morva népesség62.8%, s a németség 32-2%.

Morvaországban a morva lakosság 70.3%, a német 29.4%.A többi összes nemzetiségek száma alig emelkedik néhány százra,vagy néhány ezerre. Ide járul még, hogy a két kizárólag uralkodófaj, több mint fele részében elkülönített területeken lakik. Itttehát a nyelvterületek lehetségesek. Erdélyben, vagy a románizgatók által oláh nyelvterületnek nevezett vidéken, Magyarországés Erdély 18 vármegyéjében még a nyelvterületek sem lehetsé-gesek, mert e területen nem két nemzetiség, hanem legalábbhárom-négy, sőt öt lakik. 2 millió 300 ezer oláhság közt többmint 1 millió magyar, fél millió német, s 200 ezer szerb, ruthénés tót él.

És ugyanezen területen, a kultúra és politikai központokszinte mind túlnyomólag magyarok. Nincs egyetlenegy város a18 vármegyében, melyben a románság többséget képezne, sőtalig van néhány, a melyben a román lakosság nem elenyészőencsekély. A magyar lakosság számos, az úgynevezett román nyelv-területen levő városban túlhaladja még a 90%-ot is (Zilahon97.70%, Kolozsváron 96.76, Nagyváradon 97.57, Marosvásárhe-lyen 99.17, Szatmáron 98.30%). Ellenben a román lakosság csakegyetlenegy városban Lúgoson haladja tul a 40%-ot, a többibenleszáll egészen a 0-ig. És igen jellemző, hogy minél inkábbkultúrai központot képeznek az úgynevezett oláh nyelvterületvárosai, annál kissebb azokban a román lakosság perczentje ésmegfordítva.

Magyarországon tehát a foederativ eszmének egyáltalán nincssemmi talaja; sőt e rövid összehasonlítás azt is kétségtelenné teszi,hogy a magyarok államában — Horvátországot leszámítva —nemcsak az osztrák tartományi rendszer, hanem még a nyelvte-rületek sem valósithatók meg.

De valyon a monarchia, névszerint az osztrák és a magyarállam faji, kultúrai és politikai viszonyai nem szenvedhetnek-elényeges átalakulást a közel jövőben?

V I I I . F E J E Z E T .

J ö v e n d ő b e l i a l a k u l á s .

A statisztikának és a demográfiának mintegy a jövőt meg-jósló szerepéről volt már szó.

Örök és állandó formák még a képzőművészetben sincsenek,annál kevésbbé vannak azon művészet terén, melyet államférfiúiképességnek és politikának neveznek.

Maguk az államok is alá vannak vetve a változásnak, an-nál inkább azon formák, a melyekben fellépnek, fejlődnek éskibontakoznak. Különösen alá vannak vetve a változandóságnakazon államok, a melyek területén több, egymással küzdő faj,vagy nemzetiség él. És pedig nemcsak akkép, hogy egyik fajmesterségesen, vagy erőszakosan föléje kerekedik a másiknak.Egyik úgy a népszaporodás, mint a kultúra tekintetében hatal-masan kibontakozik s a másikat legyőzi a küzdőtéren. AusztriaMagyarország s a dualizmus jövőjének szempontjából érdekesvizsgálat alá venni azon kérdést, vájjon a jelenlegi kultúrai ésnépesedési viszonyok nem mennek-e már a közel jövőben át ak-kora alakuláson, hogy az átalakulás visszahatással lesz Ausztriá-nak s esetleg Magyarországnak államalakulására s így magáraa dualisztikus rendszerre.

Ausztriában jelenségek mutatkoznak, amelyek a szlavizmusraigen kedvezők. A szlávság nagyobb szaporaságot s a kultúra ésa vagyon-verseny terén oly nagy előnyöket vív ki a németségfelett, hogy maguk a németek közül igen sokan aggódva tekin-tenek a jövőbe. Csak nagyon természetes tehát, hogy az osztrákszlávok viszont a legfényesebb panorámát látják megnyílni sze-meik előtt.

A német pesszimisták és a szláv optimisták az idők során

98

fokról-fokra látják lesülyedni az osztrák németséget a nyugotiszlávság előretörő áradatában. Az a fényes metropolis, melyhezfogható kevés van a földgömbön s melyet a német kultúra, né-met vagyon és művészet teremtett, úgy a pesszimisták, mint azoptimisták látóhatárán a nyugoti szlavizmus nagyszerű fővárosáváfog átalakulni, a melyhez képest a keleti szlavizmus Szent-Péter vára a jelentéktelenség színvonalára sülyed le. A nyugotiszláv metropolis fénye annál inkább el fogná homályosítani amagyarok fővárosát, Budapestet. Lengyelek, csehek, morvák,szlovének és vendek faji propagatív erőikkel s a kultúrában valóhatalmas előrehaladásukkal annyira túl fogják szárnyalni azosztrák németséget, hogy ez csak jelentéktelen nemzetiséggé de-gradálódik a nyugoti szlávság hatalmas alakulásában, melynek mamég sem méreteit, sem határait nem lehet előre megjelölni.

Ez a nagy átalakulás éreztetné hatását nemcsak Magyaror-szággal, hanem egyáltalán a Habsburgok monarchiájának hatalmiés világjelentőségével. Az aggódás tehát nem szorítkoznék csakaz osztrák-németekre, hanem ki kell annak terjednie a magya-rokra is; mert ezek az osztrák németekkel szinte egyenlőenvolnának fenyegetve.

Az aggódásnak azonban semmiféle mérve, terjesztése ésmegosztása sem segítene. Ha a nyugoti szlávság evolucziójavalóban ily hatalmas volna; ha azok a fejlődési különbözetek,melyeket németek és csehek ellentétes szempontból közzétesz-nek, megfelelnének a valóságnak, az osztrák németség és amagyarság legnagyobb erőfeszítése sem volna képes meggátolnia végzetes következetességgel történendőket. Nem telnék bele félszázad s az osztrák-magyar monarchia gyökeresen átalakulna sa dualizmust többé nem a szláv foederalizmus fenyegetné, hanema szlávság elnyomó hatalma.

A fejlődések alapján történő számításoknak azonban igennagy hiánya az, hogy helytelenül állítják egymás mellé a külöm-böző epokák és a tartományok külömbségeit. A németség erőitazon korban nézi meg, a midőn ezt az állam összes hatalmaemelte. És azon tartományokat állítja egymással szembe, a me-lyek a kultúra s fejlődés elmaradottságát képviselik. így termé-szetes, hogy óriási csökkenés mutatkozik a németek rovására snagy fejlődési arányok bontakoznak ki a szlávok javára.

Ha a nagyobb perspektívákat s az ellentétes jellegű tarto-mányokat állítjuk egymással szembe, akkor az osztrák németség

99

már a legközelebbi évtizedben szükségkép összetörpülne a szláv-ság mellett. A népszaporodás 1830-tól 1890-ig a németeknélcsak 23, a szlávoknál 48 százalék szaporodást mutat.—E kü-lömbség oly nagy, hogy ha ez alapon kellene kiszámítani a jövőalakulásait, az osztrák németség, szemben a szlávsággal fél szá-zad alatt jelenlegi számarányának telére sülyedne le.

Ugyanez mondható a kultúrai viszonyokról is. Az elemioktatásnál a németjellegű iskolák 57, a szlávok 36%-ot tüntettek fel 1854-ben. A legutóbbi népszámlálás idején e perczent-viszony lényeges átalakuláson ment keresztül, mert ekkor anémetnyelvű iskolák perczentje 41, a szláv jellegűeké 51% volt.Még feltűnőbb az átalakulás ugyanezen időszak alatt a középiskoláktekintetében. A 102 középiskola közül 1852-ben még 79 tisztánnémet volt, 15 vegyes, 1 tiszta cseh és 7 tiszta olasz. A leg-utóbbi, vagyis az 1890-iki felvétel alkalmával 250 középiskolaközül 153 volt tiszta német, 3 vegyes és 85 tiszta szláv. Száza-lékokban kifejezve az arány az, hogy a német 78% leszállt6l-re, s a szláv 1%-ról felemelkedett 34%-ra. Az egyetemi ok-tatás nem mutat ugyan fel ily nagy eltérést, de mégis figyelemreméltó, hogy 1865-ben az egyetemi tanulók 53%-a német s38%-a szláv volt; ez a perczent viszony 1890-ben úgy alakultát, hogy a német tanulók %-a 46, a szlávoké 45 lett. Az ipar-oktatás tekintetében is a szlávság nagy előrehaladást tüntet fel.

Ha e nagy korszakok összehasonlításából vonnók le a kö-vetkeztetéseket, a német pesszimistáknak valóban igazuk lenne,ép úgy, mint a szláv optimistáknak. Lényeges, sőt döntő körülményazonban az, hogy e nagyobb perspektívákban a németekneknemcsak valódi belső erői jelennek meg, hanem egyszersminda politika által rájuk protegált előnyök. Nem is szólva az 1848előtti időkről, maga az abszolutizmus egyebet sem tett, mintgermanizált s az osztrák németséget tolta előtérbe. Egy czentra-lizált birodalom erőforrásait adta a németség erőforrásainakkiegészítésül. Maguk a népszámlálások, a németség javára s aszlávság ellen történtek. És mert nemcsak a kultúrai hegemóniavolt a németségnél, hanem az állami és birodalmi eszme erretámaszkodott, csak nagyon természetes, hogy az osztrák németségsaját faji erőin túl nyert dotálást az állami eszközökből. A leg-igazságtalanabb tehát a németség etnikai és kultúrai erőit a régikorszakok kapcsán állítani szembe a szlávság erőivel; mert midőna mesterségesen átvitt erők megszűntek, a németségnek szükség-

100

kép a legmeglepőbb hanyatlás színében kell feltűnnie a szlávságirányában.

A másik téves szempont az összehasonlításnál az északkeleti tartományok paralellákba állítása az alpesi német tartomá-nyokkal. Tirol, Salzburg, Vorarlberg, sőt némileg Felső-Ausztria,tehát a tulajdonképeni német tartományok legnagyobb része, ha-tározott stagnácziót, sőt részben visszaesést mutat. E tartomá-nyokat, különösen Tirolt, Salzburgot csak az idegen forgalomemelheti, mint e forgalom felemelte Svájczot. Es valóban azosztrák alpesi tartományok oly bámulatos természeti szépségek-kel bírnak, hogy az idegenforgalom tekintetében rövid idő alattversenyezni fognak Svájczczal. Az angol turisták, a kik pedig alegirányadóbbak, Vorarlberget, Tirolt és Salzkammergutot kezdiktöbbre tartani Helvécziánál. A rendkívül fokozódó idegen forga-lom rendkívüli fejlődést hozhat létre e tartományokban is, s ehhezképest emelkedni fog e vidékek iparos állapota is.

Egyelőre azonban e tartományok a sragnáczió, sőt a vissza-fejlődés szomorú képét mutatják. Az inkultura, obskurantízmus,s általában valamely csodálatos buti tó rendszer a kultúra élénhaladni szokott németséget, itt mélyen lealacsonyította. A birtok-viszonyok mozdulatlansága s a községek beleavatkozása a birtokrendszerbe és a házassági ügyekbe, a stagnáczióknak legsajnála-tosabb állapotát hozták itt létre. Az osztrák németség legtipi-kusabb tartományai ekkép a német szellemhez méltatlan elma-radottság és sötétség ködfátyola alá jutottak. A cseh, morva éssziléziai viszonyokat, a szlavizmusnak itt való fejlődését tehát atypikus német tartományokéval hozni kapcsolatba, a legnagyobbigazságtalanság s a legnagyobb tévedés. Ha majd az idegen for-galom s az ennek kapcsán támadó új kultúrai és gazdasági vi-szonyok az osztrák alpesi tartományokat felemelik, akkor lehetszó összehasonlításról. De addig nem.

Az igazságos és korrekt összehasonlítás a németség és szlávságerőinek megmérésénél csak két korlát között lehetséges. Az egyikkorlát az, hogy a szlávságot és németséget a valódi küzdőtéren, tehátelső sorban Csehországban, Morvában és Sziléziában s a délvi-déken, melyben a szlavizmus központja Krajna, kell egymássalösszemérni.

A második korlát abból áll, hogy az összehasonlítás chro-nologiai alapjává azon korszakot kell tenni, melyben úgy a német-ség, mint a szlávság természetes erőivel s nem az állam kiköl-

101

csönzött fegyvereivel volt a küzdőtéren. S az utóbbi tekintetbena politikai aera szinte teljesen összevág a statisztikai felvételekúj aerájával.

Az új korszak, Taafféval élén 1879. végén kezdődött. Ezidőtől kezdve a németség semmi állami protekczióban nem ré-szesült, sőt azt lehet mondani, hogy az állami hatalom igyekezettlevetkőztetni összes előnyeiből. Az osztrák németség ekkép egé-szen sajátját képező természetes erőire volt utalva és szinte aszlávság részesült, ha nem is állami protekczióban, hanem lega-lább rokonszenvben. S ezenkívül a szláv-német küzdőtéren kellösszehasonlítani az erőket s ekkép kell levonni a jövőre nézvea következtetéseket. Az 1880. és 1890. közt lefolyt 10 év aTaaffe rendszer légkörében tellett el s így egész tárgyilagosanlehet elfogadni a statisztikai felvétel adatait. Ez adatok azonbanegyáltalán nem mutatják a németség nagy erőhanyatlását. Aszlávság nem foglal tért Csehországban és Morvában. A sziléziaitérfoglalás pedig egészen jelentéktelen. Cseh és Morvaországbana szlávság és németség viszonya elenyésző csekélységgel ugyanazvolt 1890-ben, mint volt 1880-ban. Nem tagadható, hogy a csehnép szaporodásának feleslege jelentékeny kivándorlást mutat azosztrák-német tartományokban s különösen Bécsbe, amely utóbbihelyen a cseh lakosság 30.000 lélekszámmal szaporodott a lefolytévtized alatt. Az is kétségtelen, hogy magán a német-cseh küz-dőtéren a városokban szaporodik a cseh lakosság, a mennyibena cseh elem az 5000 lakón felüli városokban 56.9-rő l 58.4%-ra, sa 10.000 lakón felüli városokban 58.2%-ról 601%-ra emelkedett.Az is igaz, hogy a 20%-os népszaporodást feltüntető 14 járásközül magára Csehországra 6 esik, míg az összes német tarto-mányokra csak 3. Nem tagadható továbbá, hogy az északkeletitartományokban a szlávság kultúrailag is előrenyomul; 1880-banugyanis 247 középiskola között 160 volt tiszta német és 70tiszta szláv; míg 1890-ben 250 középiskola közül 153 volttiszta német és 85 tiszta szláv. Az alsó és legfelsőbb oktatás isa szlávság előrenyomulását jelzi. De a tulajdonképeni küzdőtéren a németség mégis csak igen keveset enged a szlávságnak.

Legjellemzőbb maga a népszaporodás, s itt a németség csakisegészében, vagyis a dekadens alpesi tartományokkal együtt vanhátrányban. Ezt a hátrányt is csak egy csekély törtszám mu-tatja; a mennyiben a németség aránya 1880-ban 36.75% volt se szám leszállott 1890 ben 36.05%-ra. De ha a szláv-német küz-

102

dőtér adatait hasonlítjuk össze, akkor azt tapasztaljuk, hogy anémetek még átlag is szaporábbak a cseheknél, morváknál ésszlovéneknél együttvéve. Ausztria lakossága ugyanis 1880 és1890 közt 7.70% szaporodást mutat fel. A nemetek az átlag alattmaradnak 2.65%-al. A csehek és morvák bár igen csekély törttele szaporodás fölött állanak (5.63%), a szlovének nagymérvű elma-radása miatt (3.19%) azonban a vegyes tartományok szlávjai nemérik el a németek átlagos szaporodását sem.

Igaz ugyan, hogy a németek szaporodásának egyik főténye-zöje Bécs városa, de az még soha sem képezett hátrányt egy fajra,ha a metropolis az ő javukra növekszik.

Magasan a szaporodási átlag fölött Ausztriában csak kétnemzetiség van: a lengyel és a ruthén; az utóbbinak szaporodásameghaladja a 10%-ot, az előbbié majdnem eléri a 15-öt. Alsó-Ausztria szaporodása, Bécs város hatalmas kifejlődése miattszintén meghaladja a 13%-ot. Ez azonban részben bevándorláskövetkeztében történő, tehát külső szaporodás eredménye.

Tartományok szerint következő volt a szaporodás 1880 és1890 közt Ausztriában:

Ez adatokból kétségtelenül kitűnik, hogy a legkissebb sza-porodást a két alpesi tartomány Tirol és Vorarlberg mutatja fel,a melyekben a német lakosság többséget képez. De feltűnő Cseh-ország, Szilézia és Morva elmaradása az átlag alatt. A 94%-banszláv lakosságú Krajna pedig épen igen alacsony szaporodásiarányt mutat.

103

A németségnek tehát egyáltalán nincsen oka a szaporodásamiatt való kétségbeesésre. Ha Tirolban és Vorarlbergben azidegen forgalom megnövekvése, ennek kapcsán az ipar kibonta-kozása, valamint a felekezeti obskurantizmus megszűnte után akultúra fejlődése kedvezőbbé teszi a viszonyokat, a németségszaporodási egyensúlya helyreáll, annál inkább, mert a tulaj-donképeni küzdőtéren, Krajnát is beleszámítva nemcsak hátrány-ban nincs, hanem fölényben van a szlávság fölött. A szlávságelőnyére csak Galiczia és Bukovina billentheti a mérleget; ittazonban a németségnek sem szerepe, sem missziója nincs.

A vagyonossági összehasonlítás is igen hiányos és igazság-talan, ha a cseh és morvaországi, valamint a sziléziai szlávságvagyoni fölénye kerül paralellába, a sokkal elmaradottabb alpesinémet tartományokéval. Csehországban ugyan 35, Morvában 28,Sziléziában 36% kenyérkereső tartozik az iparos osztályhoz, mígSalzburgban, Stiriában, Karinthiában stb. e perczent el nem éria 20-at. Csak Felső-Ausztriában haladja némileg tul e számot.Az említett cseh, morva, német tartományokban azonban a német-ség legalább is egy arányban vesz részt e számban; iparban ésvagyonosságban.

Ugyanígy értelmezendők a teherviselési viszonyok is. Amidőn Cseh-, Morvaország és Szilézia közel 45%-át viseli Ausztriaösszes egyenes adóinak, míg az összes alpesi tartományok csakvalamivel viselnek többet 18%-nál, ez nem a szlávság gazdaságifölényét jelenti, hanem azt, hogy az említett iparos tartományoka leggazdagabbak s így a teherviselésre legképesebbek s a német-ség e tartományokban a közterhekben bizonyára legalább is azonperczent arányában vesz részt, mely perczent feltünteti lélekszámviszonyát a csehekhez, morvákhoz és lengyelekhez.

Mindez adatokból világosan következik, hogy az osztráknémetség látszólagos térvesztése nem nagy, sőt csorbái könnyenkiköszörülhetök. Az pedig egészen bizonyos, hogy a közel jövőbenlényeges változás a lélek számbeli és kultúrai viszonyokban nemfog beállani.

Az új választási törvény, mely valamely komplikált, általánosszavazati jog mellett 72 új képviselőt visz be az osztrák par-lamentbe, kétségkívül a németség hátrányára lesz. Mert az ál-talános szavazatjog nem pusztán a szoczialista, hanem egyszersminda nemzetiségi nyers tömegeket is beviszi az alkotmányos küzdelembe. Ez az oka, a miért a szláv túlzók s névszerint az ifjú

104

csehek nemcsak a részleges és az érdekkörökkel komplikált,hanem az általános és egységes választó jogot követelték a f. évifebruár hóban kezdődött választási vitában. De a részleges álta-lános szavazatjog is, mint maga a Neue Freie Presse nemesheroizmussal bevallotta, hátrányos helyzetbe szorítja az osztráknémetséget. De még e változás sem lesz az osztrák németségnullifikálásával egyértelmű.

Oly változás semmi esetre sem következik be, mely azausztriai fajok közt felidézhetné az állami szerkezet és alkotmánymódosítását. Legkevésbbé történik Ausztriában oly változás, melyérinthetné magát a dualizmust s ekkép a monarchiának 1867-bentörtént berendezését.

Mindezt szemlélhetővé teszi a mellékelt két statisztikai táblá-zat, melyek közül az első feltünteti az osztrák tartományok szapo-rodását 1880—90 közt s ez arányból aproximatív következtetést vona jövő félszázad népességi evolucziójának második táblázat feltüntetiAusztria jelentékenyebb városainak nemzetiségi viszonyát 1880 és90 közt s e viszonyból vonja le a következtetést a jövőre nézve.

Ausztriában a németség az előadottakhoz képest csak szá-zadokon át tartó kultúrai és ethnikai küzdelemben fog alámerülni, a nyugoti szlávság fejlődésének emelkedő hullámaiban. Haa fejlődési viszonyok hasonlók maradnak, kétségtelen, hogy Ausz-tria kiszámíthatatlan hosszú idő múltán szláv állammá alakul át,melyben a németség csak beékelt, politikailag számításba nemjövő nemzetiség lesz. A gyakorlati politika azonban nem csinál-hatja számításait századokkal előre és egészen bizonyos, hogy aHabsburgok monarchiájának nyugoti állama még a jövő századközepén tul is lényegileg megtartja nemzetiségének számbeli éskultúrai egyensúlyát. Legföljebb csak arról lehet szó, hogy a né-metséget valamivel hátrább szorítja a szlávság.

De annál nagyobb változás fog beállani a nemzetiségi vi-szonyokban Magyarországon. E viszonyokkal csak azért nemszükséges olyan részletesen foglalkozni, mint az osztrák viszonyokkal. mert itt frappáns adatok már az első pillanatra meggyőzhétnek mindenkit arról, hogy az osztrák-magyar monarchia keletiállamábana magyarság, mely nemzeti jellegét különben is reá-nyomja Szent István birodalmára, bámulatos fejlődési viszonyokatmutat. Oly arányokat, melyek, ha változatlanul maradnak, anemrég még kisebbségben levő magyar faj, rövid évtizedek múl-tán óriásilag föléje növekszik a nemzetiségeknek, úgy hogy Ma-

105

gyarországon sem nemzetiségi kérdés, sem élesebb faji ellentétnem fog létezni.

A kultúrai viszonyok bővebb fejtegetése fölösleges ott, a hol amagyar faj nemcsak nem áll szemben, mint az osztrák szlávságegyenlő, vagy magasabb kultúrával, hanem a magyarság kultúraiereje mellett a többi nemzetiségek kultúrája (kivéve a magyarralszövetséges németségét) leszáll egész az inkultura sötétségéig. Aprimitív kultúrában, az irni és olvasni tudásban, a tótok és ven-dek, valamint a horvátok még eléggé tiszteletgerjesztő arányokatmutatnak a magyar faj mellett, a mennyiben e szláv fajok férfila-kosságának 40—50%-je tud írni és olvasni, míg a magyar fajférfilakossága 60% ben ír és olvas.

A románság ellenben, mely ma már szinte egyedül képez ellentétet a magyar nemzeti állameszmével, 19%-jével leesik az in-kultura sötét színvonalára. Egyáltalán el lehet mondani, hogyminél nagyobb perczentet képvisel az oláh lakosság Magyaror-szágon és Erdélyben, annál kissebb ott a kultúra s növekszikaz inkultura sötétsége.

A románság azonban a román királyságban még kissebb kul-túrai perczenteket mutat, a mennyiben ott az összes lakosságnakcsak 13%-je tud írni és olvasni. A műveltség magasabb fokozataina közép és felső oktatásban s általában az intelligenczia magasabbemeletén az eltérések még sokkal nagyobbak a magyar faj javára;sőt a tótságban az intelligenczia tulajdonképen egészen magyar.

A magyar faj óriási fölénye kidomborodik a vagyonosságiviszonyokban is. Amíg a cseh, morva, galicziai és sziléziai szláv-ság szinte egyenlően vagyonos az osztrák németséggel, addigpéldául az oláhság kezén levő közép földbirtok Magyarországonés Erdélyben csak 05 perczent. Az iparban pedig, melybenannyira kitűnik az osztrák szlávság, a magyarországi nemzeti-ségek következőleg vesznek részt: 90.7 nagyiparosból magyar533, német 320, tót 18, szerb 2, ruthén 1, román egy sem.Tehát ekkép a túlnyomólag agrikultúrával foglalkozó magyar fajmég az iparban is óriásilag felette áll a nemzetiségeknek általá-ban; a mi pedig a románságot illeti, ennek ipari jelentőségeegyáltalán semmi. A vagyonossági viszonyokat eklatánsán bizo-nyitja azon adat, hogy Budapest főváros egymaga közel akkoraadóterhet visel, mint az összes románság, tótság és horvátság.Vagyis a magyar állami czentrum egyedül akkora gazdaságisúlylyal bír, mint Szent-István birodalmának összes nemzetiségei.

106

Képzelhető abból, hogy az összes magyar faj mily rengeteg fölény-nyel bír a nemzetiségek fölött, ha már a főváros maga ily meg-lepő jelenséget mutat. A politikai és gazdasági erők eme nagyczentrális gyülemlése egyedül is képes volna meggátolni Magyar-országnak tartományokra való eloszlását és biztosítani a magyarfaj s a magyar állam magyar jellegének jövendőjét. A magyar faj^zajpjorodása- azonban nemcsak a jövendőt biztosítja, hanem létre-hozza csakhamar azon tüneményt, hogy a magyar számbelileg iss pedig beolvasztás és erőszak nélkül, a nemzetiségek fölé kere-kedik annyira, hogy ezek mellette össze tognak törpülni.

Magyarország 1akossága egyáltalán nagy szaporodási ará-nyokaflnutat. A míg ugyanis Ausztria csak 7.70% deczennálisszaporodást mutat, addig e szaporodási exponens Magyarországonmegközelíti a 11%-ot. Ekkép tehát Magyarország rövid évtize-dek alatt eléri Ausztria lakosságának lélekszámát. A mi pedig aMagyarországi nemzetiségek viszonyát illeti, a speczifikus magyarfaj a legszaporább valamennyi közt, úgy hogyha szaporodási per-szentje egy évtized alatt megközelíti a 20%-ot Ellenben a ma-gyar államra nézve egyedül veszélyessé lehető oláhság szaporo-dási aránya alig haladja túl a 11%-ot; tehát szinte csak félakkora szaporodást tüntet fel, mint a magyar faj. E számokékesen beszélnek a magyar faj javára.

Számbelileg nemcsak nem fogyja nemzetiségekhez képest,mint az osztrák németség, hanem inkább két, sőt többszörösszaporodási arányt mutatva a nemzetiségek irányában, a legkö-zelebbi félszázad alatt annyira fölül fog kerekedni, hogy ezekmegszűnnek divergens politikai tényezőt képezni. Ezen adatokután elég csak arra utalni, hogy a magyarság tartja megszállvaa kultúrai góczpontokat, a városokat is. a mennyiben ezekneklakossága hetvenkilencz perczentben magyar elem. Román, vagytót kultúrai központ, a mi e nevet megérdemli, egyáltalán nemlétezik. Ezen röviden vázolt tények ismerete után könnyű meg-jósolni Magyarország politikai evolúczióját.

A midőn Ausztriában a németségnek gyengülése s a szláváradat előrenyomulása csak nagyobb mérvben észrevehető leszis, akkorra már Magyarország, a szláv Horvátországról nemszólva, nemcsak politikailag, hanem egyszersmind társadalmilagés fajilag is magyarrá lesz. A tótság és románság, a fölnöveke-dett magyar faj mellett jelentéktelen s mindinkább összeomló,ethnikai szigetté változik.

107

Csak nagyon természetes, hogy ez alakulásnak meglesznekpolitikai következményei. E következményeket azonban nemvonom le Ausztria irányában. Csak azon egyet emliíem fel, hogya dualizmus, mely most is szilárd, az osztrák szlávok részérőlakkor egyáltalán megtámadhatlanná lesz.

Ami azonban a magyarországi szlávokat és románokat illeti,ezeknek faji és kultúrai egyénisége nem fog ugyan elveszni tel-jesen az új alakulásban; az arányok azonban oly nagy váltózáson mennek keresztül, hogy ez esetben a pánszlávizmus, haúj életre kelne is, oly óriási átalakulást találna Szent István bi-rodalmában, mely kényszerítené a lemondásra minden Magyaror-szág ellen intézett támadásról. A következő táblázat adja ajövő képét:

109

E statisztikai táblázat fényes jövendő perspektíváját nyitjameg a magyar faj számára A speczifikus magyar faj a szoros érte-lemben vett Magyarországon s a magyarul tudó nemzetiségek nélkülmég 1890-ben sem érte el egészen az 50%-ot, Szent István birodal-mában, vagyis Horvátországgal együtt pedig csak valamivel haladtatul a 40%-ot. A jövő század közepe felé pedig, ha a fejlődési vi-szonyok ugyanazok maradnak, a szoros értelemben vett Magyaror-szágon a magyar taj 72% leend, s még Szent István birodalmában,vagyis a Horvátországgal kiegészített magyar államban is, meg fogjahaladni a 72%-ot. Magyarország lakossága pedig Horvátországnélkül meghaladja a 24 és fél milliót, a mely számból 17,700,000leend a speczifikus magyar. Szent István birodalma pedig többmint 29 millió lakossággal fog bírni s e lakosság főzömét többmint 18 millió lélekszámmal a magyar faj fogja képviselni.

És kedvező földbirtokviszonyok még fokozhatják a magyarfaj terjeszkedő képességét, se fokozáshoz hozzájárulhat a köz-egészségi viszonyok javítása. Mindakét tekintetben kedvező elő-jelek tapasztalhatók. A magyar faj által lakott Alföldön ésDunántúl a nagy birtoktömegek felparczellázása s a közreszorítottpór nép közt való fölosztásra gazdasági és nemzeti mozgalomindult meg. A közegészségügy javítása pedig be fog következniaz állami adminisztráczióval és a kultúra fejlődésével. A birtok-parczellázás és a közegészségügy javításának segítségével Ma-gyarország lakossága Horvátországéval együtt 1940-ig meg fogjahaladni a 30 milliót, tehát meg fogja közelíteni Ausztria azonidőbeli lakosságának számát. És a speczifikus magyar faj, nemszólva az enklávékról és az asszimiláczióról, nem igen fog alattamaradni a 20 milliónak.

De ha a birtokviszonyok átalakítása és a közegészségügyjavítása, mely ép az agrikultúrával leginkább foglalkozó magyarrajnak válik hasznára, nem is jő számításba s kizárólag a tény-leges viszonyok alapján nyílik meg a jövő perspektívája, akkoris hasonlíthatlanul kedvezőbb leend a magyar faj helyzete. Ma-gyarország lakossága pedig rohamos lépésekkel fog közeledniAusztria lakosságának lélekszámához; mert az osztrák államnépeinek szaporodása sokkal lassúbb tempóban megy előre, úgyhogy a jelen fejtegetés határán túli jövőben Magyarország la-kossága eléri, vagy túlhaladja az osztrák államét.

Ily, a passzivitás igényével fellépő eredményekre vezetnek astatisztika és a demográfia adatai. Lényeges változás a közel-

110

jövőben csak a magyar faj javára fog; történni: ellenben a szia-vizmus Ausztriában csak igen csekély mérvben fogja háttérbeszorítani a németséget. Ekkép azon alapok, a melyekben a dua-lizmus létesült s az osztrák-magyar monarchia belső konszolidá-cziója történik, nemcsak nem gyengülnek, hanem inkább erősöd-nek. Erősödnek különösen az által, hogy a dualizmus és akonszolidáczió főoszlopa, a magyarság, hatalmasan kifejlődik saz összes európai fajok közt is kivételes evolúcziónak indul.

Az osztrák-magyar monarchiának tehát nemcsak jelene mu-tatja a konszolidácziónak azon mérvét, melyre a hatalmas politikaialakulásoknak feltétlenül szükségük van, hanem egyszersmind ajövőt illetőleg oly garancziáival bír a további konszolidácziónakés hatalmas kibontakozásnak, hogy a Habsburgok monarchiájaegyikévé lesz Európa legállandóbb, legszilárdabb s legerősebbhatalmainak.

Nagy és korszakot alkotó események fognak történni az eu-rópai politika színpadán. Régi alakulások felbomolhatnak s ujakkeletkezhetnek. Nagy állami és társadalmi erők züllhetnek széts új erőközpontok jöhetnek létre. Magukban, a nagyhatalmi vi-szonyokban lényeges átalakulások történhetnek. A Habsburgokmonarchiája azonban, mely annyiszor állott súlyos katasztrófákelőtt, sőt a végenyészet örvényének szélén, a történelem fátu-mának csodálatos változása gyanánt daczolni fog az állam ésvilágbontó eseményekkel. Szilárdan és rendületlenül fog állniakkor is, midőn körüle új alakulások elemeit képező romok fog-nak heverni.

Nem Miksa korában, hanem most, de annál inkább a közeljövőben lehet mondani: „Austria felix.“ Csakhogy nem házas-ságok, sőt nem is hadi események, hanem a jövendőbeli fejlődésbiztosabb garancziái adják a jogczímet a régi jelszó felújítására.

I X . F E J E Z E T .

P a r l a m e n t a r i z m u s é s a l k o t m á n y o s s á g .

Az alkotmányos viszonyok szorosan simulnak a népességi,kultúrai s a történeti fejlődés tényezőihez. Parlamentarizmus csakegységes államban lehetséges. Csak ott, ahol a faji ellentétekvagy nem léteznek, vagy minimális mértékre vannak leszorítvas ekkép a politikai pártok elvek körül csoportosulhatnak.

Magyarországon ekkép lehetséges és létezik is a parlamen-tarizmus. Ausztriában ellenben szükségkép csak az alkotmányos-ságnak csak sajátságos alakja fejlődhetett ki, melyet évek ótalátunk és tapasztalunk.

A kétféle parlamenti rendszernek természetes kicsucsosodásátés koloritját képezi a politikusok és államférfiak különbözőségeMagyarországon és Ausztriában. Már maga a politikai iskola, ahol az osztrák és a magyar államférfiak előkészülnek a közpá-lyára, vagy épen a vezérszerepre, teljesen elütő a Lajta két part-ján. Magyarországon legelső sorban és szinte kizárólag a magyarfajnak van politikai iskolázottsága, írért nyolcz évszázadon ke-resztül szinte kizárólag a magyar faj vezette a közügyeket ésvédte fegyverrel kezében a hazát.

Az osztrák népeknek egyáltalán kevés politikai iskolázottságuk volt a múltban. Államfentartó faj a Habsburgok nyugatiállamában nem létezett. A németségnek nagy politikai és kultúraifölénye volt ugyan a szlávok felett, de csak a kultúrai fölényvolt sajátja: a politikai fölényt felülről szabták rá, mint valamihivatalos öltönyt. Az alkotmányos küzdelmek óta pedig a szlávoksokkal több ügyességet és szívósságot tanúsítottak a küzdőtéren,mint a németek. Különösen a lengyelek, a kik mögött több szá-zadot felölelő alkotmányos múlt áll, sok politikai tapintatot és

112

ügyességet vittek az osztrák politikai viszonyokba, a csehekpedig makacs kitartást, szinte korlátozhatlan hevet. Magyaror-szágon a megyegyűléseken nyolcz százados iskolája volt a politikaiügyességre való képzésnek. Erdély pedig sajátságos balanzsírozóhelyzete miatt állandó képzőintézete volt a politikus diplomatákfajának.

Ausztria politikusainak soha sem volt rendszeres iskolájuks az osztrák közélet mindig nélkülözte azt az élénk és közvetlenszellemet, mely a magyar politikai és társadalmi életet áthatotta.A közéletnek plain-airje Magyarországon egészen máskép hatotta politikusok és államférfiak képzésére, mint az osztrák bürokra-tizmus félhomálya és megcsontosodott farmatizmusa. A mi pediglegfőbb baja az osztrák politikai életnek, a parlamentarizmusmúltjának és természetes fejlődésének hiánya. A magyar parlamentarizmushoz közel egy ezredév küzdelmeinek emléke fűződik.Az osztrák parlamentarizmusnak csak tegnapja van. Ekkép tehátaz osztrák parlamentarizmus nem képezhetett államférfiakat s ígya politikai vezérek nem voltak a parlamentből vehetők. Leg-inkább az arisztokráczia és a bürokráczia szolgáltatta azokat,mely két születési és hivatási kaszt között különben Ausztriábanbelső kapocs jött létre. Az osztrák, német, cseh és lengyel ariszto-kráczia a természetes jogra tett szert a magasabb bürokrácziaállásaihoz, különösen az egyes tartományok és országok helytar-tóságához és főmarschallságához.

Ausztriában nem lévén valódi parlamentarizmus, a kormá-nyok is ritkán kerültek ki a parlamentből, hanem a magasabbbürokrácziából. A hivatalnok minisztériumokat Ausztriában min-dig lehet létesíteni, a polgár minisztériumokat ellenben, mint azegyetlen nagyobb kísérlet sorsa is bebizonyította, csak úgy lehetaz osztrák államban létesíteni és fentartani, ha az arisztokratiko-biuokratikus elem kiegészíti azt. Különösen miniszterelnök Ausz-triában, alig néhány esettől, mint Hazner esetétől eltekintve,nem igen volt más, mint csak oly férfiú, a ki valahol már minthelytartó vagy főmarschall szerepelt.

Auersperg herczeg prágai főmarschall volt; Kellersperg b.akkor nyert megbízást kormány alakításra, a mikor b. HoffmannBeustot figyelmeztette a trieszti helytartóra. Ha helytartó nemleendett, szóba sem kerülhetett volna. Gróf Thnn, Taaffe, magaBadeni gróf, jelenlegi miniszterelnök, Potoczky és mások,mind helytartók voltak. A nagytehetségű Hohenwart gróf, mint

113

felső-ausztriai helytartó vonta magára a legfelsőbb körökfigyelmét.

E helytartó és főmarschall államférfiak a közigazgatás te-kintetében érdekes gyakorlati tapasztalatokat vittek magas pozi-cziójukba. De politikai rutint, taktikai és szónoklati ügyességetminél kevesebbet. Az összes helytartó miniszterek közt leg-több parlamenti és taktikai készültsége volt Hohenwartnak. defoederalisztikus törekvése miatt csakhamar buknia kellett. Azexeluziv és merev szellemű Auersperg herczeg aránylag hosszúminisztersége alatt kevés parlamenti ügyességet tanúsított. Kiválóparlamenti szónok is csak kettő volt Ausztriában: Giskra ésHerbst, a kik azonban sohasem töltöttek be helytartóságot. MagaTaaffe, Ausztria új politikai rendszerének inaugurálója, egyikevolt a legrosszabb szónokoknak. Nemcsak betanult beszédet nemvolt képes elmondani, hanem a mi a parlamenti élet szempont-jából még nagyobb hiba, rögtönözni sem tudott. A büróban, sőta miniszteri tanácsokban — mint már első resszort-miniszterkorában megmutatta — alig lehetett párját találni; de a parla-menti közvetlenség s az izgalmas jelenetek leküzdése nem volteleme. Nemcsak az osztrák nemzetiségi viszonyok kényszerítőereje, hanem egyszersmind az ő egyéniségének, a parlamentiharczokat kerülő sajátossága volt oka azon parlamenti rendszerlétesítésének, mely szerint Ausztriában a minisztérium fölötte álla pártoknak, nem gyökerezik állandó és biztos többségben, ha-nem az ahhoz összeverődött többségekkel kormányoz. És Taaffegróf nemcsak azért vetette meg a parlamentarizmust, mert annakosztrák példánya, sajnálatos hibákban szenvedett s legtöbb egyéne éspártja gyakran méltatlan eszközül hagyta magát felhasználni, ha-nem azért is, mert nem volt otthonos a parlamenti légkörben.

Magyarországon a politikai és államférfiúi iskola, egészenmás viszonyok közt, egészen más eredményeket hozott létre. Nemis szólva az 1848. előtti generácziókról s mellőzve Kossuth sze-repét a parlamentben; habár az osztrák alkotmányosság korsza-kával teljesen kongruens időszakot veszünk is fel, a magyar par-lamentarizmus egészen más vezéregyéniségeket mutathat, mintaz osztrák. Deák Ferencz, b. Eötvös Józset, Andrássy Gyulagróf, Tisza Kálmán, Apponyi Albert stb. kimagasló alakok snéhány e nagyok közül kolosszális méreteivel eléri a legnagyobbeurópai államférfiak színvonalat.

A magyar nemzet erői szinte kizárólag a parlamentben kon-

114

czentrálódtak. Néhány nagy világhírű írótól, Petőfitől, Aranytól,Madáchtól, Jókaitól eltekintve, a magyar géniusz csak politikaitéren produkált igazán nagyot. Még a képzőművészet terén néhányczelebritást, mint: Munkácsy, Zichy és mások.

Széchenyi, Kossuth, Deák és Andrássy a legnagyobb nem-zetek politikai életének is dicsőségére váltak volna. Európai je-lentőségű magyar tudós alig volt és van. A tudománynak szinteminden ágában Ausztria erősebbnek mutatkozik, mint Magyaror-szág. A magyar parlamentarizmus azonban nemcsak felette áll azősztráknak, hanem azonnal az angol után következik. Sokkalerőteljesebb élet lüktet abban, mint a szobatudósok által létesítettbelga parlamentarizmusban.

Ily viszonyok közt természetesen az alkotmányosságra is másmértéket kell felállítani, mint egyebütt. Az abszolutizmus nemelégítené ki egyik fajt sem. A szlávságnak régebben kedvezettaz Önkényuralom; de már ez is annyira hozzászokott az alkot-mányosság formáihoz, hogy az abszolutizmusnak többé nem igenlenne eszközévé. De mert a nemzetiségi viszonyok miatt Ausz-triában az igazi parlamentarizmus sem lehetséges, a monarchianyugoti államának meg kell elégednie az alkotmányosságnakazon alakjával, mely a viszonyoknak megfelel. Semmi más al-kotmány Ausztriában nem volna fentartható, mint csak az, melynem helyezkedik egyik nemzetiség s egyik politikai csoport ál-láspontjára sem, hanem a pártok felett állva igyekszik fentartaniáz egyensúlyt s létesíteni az ellentétek kiegyenlítését.

A Taaffe-kormány rendszerének alapgondolata soká állandótétele marad az osztrák politikának és parlamentarizmusnak. Eparlamentarizmust mmicsak a véresszájú botránycsinálók s nem-csak a tekete demagógia parlamentrontói tették tönkre, hanemtönkretették maguk az osztrák politikai viszonyok is. A feleke-zeti gyűlölködés sokat rontott, de még sem annyit, mint a nem-zetiségi viszálykodás.

A parlamentarizmus alapját az osztály-küzdelmek vetettékmeg, s a nemzeti jogoknak a királyság és az arisztokráczia el-len való harczából keletkezett. A nemzetiségi ellentétek határo-zott tagadásai a parlamentarizmus legprimitívebb tételeinek. Aparlamentarizmus a konzervatív és liberális eszme transzakczió-jából áll; abból az érdekes és nemes harczból, a melyben a ba-ladás mindig legyőzi a visszatartó erőt. De a faji és nemzetiségiellentét nem a haladás terén mérkőzik, s így nem is lehet a

115

parlamentarizmus alapgondolata, sőt annak határozott tagadása.Ausztria a hatvanas és hetvenes évek szép liberális küzdelmeiután egészen a nemzetiségi visszavonás útvesztőjébe jutott. Akonzervativizmus és reakczió fuzionált az állam és parlamentbontónemzetiségi eszmével, s a liberalizmus tanácstalanul kapkodvatévelyeg az opportunizmus poros útjain; soha sem találja meg ahelyes irányt, sem bátorságra nem tud szert tenni, hogy járat-lan és merész utakon vándoroljon tovább.

Az osztrák parlamentarizmus egy ideig a nemzetiségi ellentétek kibékíthetetlen antagonizmusában hánykolódott. Angliábanegyszer liberális, máskor konzervatív a kormány, a szerint, amint a többség liberális, vagy konzervatív. Ausztriában gr. Taaffeminiszterségéig a kormány német, vagy szláv volt, tehát nem-zetiségi exkluzivitásban gyökerezett, a szerint, a mint a németek,vagy szlávok jutottak a vezérszerepre.

Nemzetiségi alapon azonban parlamenti kormányrendszertfenntartani nem lehet, legkevésbbé lehet pedig Ausztriában, aholannyiféle nemzetiségi ellentét és a szeparatisztikus törekvés s ahol valójában a számbeli és kultúrai viszonyok miatt egyik nemze-tiség sem képes határozottan a másik fölé kerekedni.

Beust gróf kétségkívül alapos tévedésben volt, a midőn azthitte, hogy a konzervatív és liberális eszmék alapján lehetségesAusztriában parlamentáris pártviszonyokat létesíteni s pedig akkép,hogy az ócseheket a német konzervativekkel, feudálisokkal ésklerikálisokkal csapta össze s az ifjú-cseheket és egyéb liberálisabbhajlamú szlávokat a német liberálisokkal vélte összeköttetésbehozhatni. Az események alaposan megczáfolták Beustot. Az ó csehekelvesztették egyáltalán politikai jelentőségüket. Csehországot többénem ők vezetik, hanem az ifjú-csehek. Az előbbiek tehát egyál-talán nem számíthatnak jelentősebb szerepre az osztrák parla-mentizmusban. Az ifjú csehek pedig radikális hajlamaik daczáraegyáltalán nem hajlandók a liberalizmus zászlója alatt a német-séggel szövetkezni engedmények nélkül.

A z o s z t r á k p a r l a m e n t a r i z m u s nem állhat más-ból, mint a n e m z e t i s é g i e l l e n t é t e k ko n c z e s s z i ó j á -ból. A parlamentarizmus igazi földjén transzakczió a liberálisés konzervatív törekvések közt történik, Ausztriában a nemzeti-ségi ellentétek között. Ha a Taaffe-kormány nem hegyezi ki olynagy mértékben uralmát a németség ellen, a leghivatottabb kor-mánya lett volna Ausztriának. Súlyos hibái daczára csakis azért

116

tartotta meg oly soká hatalmát, mert a nemzetiségi ellentétekkiegyenlítésére törekedett, tekintet nélkül úgy a liberális és kon-zervatív elvekre, mint a parlamentarizmus arra az alapelvére,hogy a parlamenti kormánynak állandó többséggel kell birnia. Akoaliczióra támaszkodó Windischgrätz-kormánynak gyors buká-sát a választási reformnálást inkább az okozta, hogy heterogénpártokra támaszkodott.

Gróf Badeni nem követhet más politikát, mint Taaffe; deelkerülheti Taaffe rendszerének hibáit. Liberálisnak kell lennieés kétségkívül liberálisabb is, mint volt a Taaffe-kormány. Adualizmusnak nem követelménye ugyan, hogy Magyarország ésAusztria kormányzatában ugyanazon elvek érvényesüljenek. Ma-gyarországon nem lehetséges más kormány mint csak liberális, skétség kívül jó volna, ha Magyarország liberális rendszerénekAusztriában is hasonló kormányzati elv felelne meg. A legújabbválasztási reform a már említett részleges általános szavazatjogmellett kétségkívül radikálisabb nuance-ot is fog érvényesíteni azosztrák politikában. De e radikalizmus, a mellett, hogy nemze-tiségi velleitásokat fog tartalmazni, inkább a szoczialisztikus túl-zásokat hozza majd színre, mint a liberalizmus követelményeit.

Az általános szavazatjogból előtámadó 72 új képviselő azta komplikált választó és alkotmányos rendszert, mely Ausztriátjellemzi, nemhogy egyszerűsítené, hanem inkább még bonyoló-dottabbá fogná tenni. Mennyivel szerencsésebb Magyarország,melynek régi választó rendszere, bár modern újításokra rászo-rulna, sokkal liberálisabb, egységesebb s a konszolidált parla-menti viszonyok létesítésére alkalmasabb, mint Ausztriának akárrégi, akár e sorok írása alkalmával vitatott új választási rendszere.

Akár Badeni, akár más államférfi fog a közel jövőben állniAusztria belügyeinek élén, meg nem teremtheti a valódi parla-mentarizmust.

Nem lehet más mint az osztrák állami érdekek védelmezője,az állami keretek fentartója a provincziális túlzással szemben;de egyszersmind a nemzetiségi ellentétek kibékítője. A súrlódá-sokat nem szüntetheti ugyan meg, mert ezek mélyen gyökerez-nek az osztrák viszonyokban; de szelídítheti azokat s ebben kellkitűnnie államférfiúi ügyességének. Állandó és biztos parlamentitöbbségre azonban ép oly kevéssé támaszkodhatik, mint aTaaffe-kormány s mint nem fog támaszkodhatni egy osztrákkormány sem, a míg Ausztria nemzetiségi viszonyai át nem

117

alakulnak. Erre pedig hosszú évtizedeken keresztül nincs semmikilátás.

Nem valódi parlamenti kormányzás ez Ausztriában, hanemmégis valamely surrogátum, mely megfelel a tényleges viszonyok-nak s mely bizonyára mégis jobb a minden parlamentaris formátnélkülöző absolutizmusnál.

És a parlamentarizmus ez alakjával szemben egyáltalán nemlehet felvetni azon kérdést, vájjon nem képezi-e megsértését adualizmus azon alapelvének, mely szerint az osztrák-magyar mon-archiának dualisztikus rendszere megköveteli, mikép ne csakMagyarországon, hanem Ausztriában is alkotmány legyen. A dua-lizmus alkotmányt tételez fel s nem parlamentarizmust. Ez utóbbinaktermészete és jellege fölött mindig vitatkozni lehetne. Akadhatnaoly bizarr felfogás, mely állítaná, hogy tulajdonkép Magyarországonsincs igazi parlamentarizmus, mert a pártok nagyrésze itt semál) elvi alapokon s főleg mert nem fejlődött még ki a parlamentiváltógazdaság, mely szerint a pártok egymást váltanák fel a kormá-nyon. E parlamenti váltógazdaság helyett Magyarországon a fúzióés átszüremlési rendszer van gyakorlatban. De azért a magyarparlamentarizmus nagy erejét és fényes tulajdonságait senki semtagadhatja? Ilyparlamentarizmusra Ausztria még soká nem fogszert tenni. A dualizmus szempontjából csak az vizsgálható,vájjon Ausztriában alkotmányos rendszer áll-e fenn, mely rend-szer alapján a közösügyek a delegácziók segítségével intézhetők.És az osztrák alkotmányosság bármily sok kivánni valót hagyfenn a parlamentarizmus szempontjából, lehetségessé tette a közösügyek intézésének alkotmányos módját Ausztria részéről is. Máskérdés az: vájjon mi történnék akkor, ha az osztrák belviszo-nyok oly anarchisokká fejlődnének, hogy Ausztriában az alkot-mányt fel kellene függeszteni? Ekkor a dualisztikus rendszernekazon teltétele, hogy Ausztria is alkotmányos állam legyen, ténylegmegszűnnék; de még ezen aligha bekövetkező esetben sem szűn-nék meg a dualizmus lényege, annál kevésbbé hatna ki az osztrákalkotmányosság bukása Magyarország alkotmányára. A közösügyek intézése akkor történnék úgy, de nyíltan és világosan sza-bályozva, mint történt 1848 előtt burkoltan. Intézné azokat egy-részről a magyar országgyűlés s a magyar király, az Ausztriátképviselő osztrák császárral egyetértve. A dualizmus ekkép egyiklényeges oszlopát vesztené el ugyan, s a közös ügyek csak Ma-gyarország részéről nyernének alkotmányos és parlamenti inté-

118

zést, az a rendszer azonban, melynek alapköveit 1867-bén tettele a politikai bölcsesség, nem dőlne romba. Sőt kétségtelen, hogyaz alkotmányosság Ausztriában csak ideiglenesen volna korlátoz-ható, vagy éppen felfüggeszthető; ekkép tehát a dualizmus csak-hamar újra visszanyerné lényeges feltételét. Az alkotmányosságannyira életszükségletévé lett az osztrák népeknek is, hogy ezekarról többé le nem mondhatnak, sem pedig nem nyomhatók többé'vissza az absolutizmns igája alá. Az osztrák szlávok, a reakczióhajdani barátai annyit szivtak magukba a szabadság levegőjéből,hogy az absolutizraus börtönének fojtó levegőjét többé ki nemállnak, arról nem is szólva, hogy az önkényuralomtól többé nemvárhatnák, a mit ettől a régibb időben nyertek. így tehát, ha azalkotmányosságnak lehetnek is zavarai az osztrák államban, olybetegség ezt nem fenyegetheti, mely halálát idézné fel. Annálkevésbbé fenyegetheti veszedelem a magyar alkotmányosságot ésparlamentarizmust, valamint azon dualisztikus rendszert, mely-nek ezek legerősebb támaszát képezik. Sőt melyek a monarchiadualisztikus szervezetét létrehozták.

Ausztriában fenn fog maradni sui generis parlamenta-rizmus, Magyarországon pedig további virágzásra jut a valódiparlamentarizmus, melynek szilárd talapzatát egy millennium ér-dekes alkotmány fejlődése képezi.

X . F E J E Z E T .

A K e l e t .

A pánszlávizmus kapcsán sok zavar és téves fogalom kerülta keleti kérdésről átalában elfogadott nézetekbe. E zavaros éstéves fogalmak sok fölösleges emócziót s tán oly izgalmakat isokoztak, melyek hátrányosak voltak világrészünk fejlődésére. Etanulmánynak, mint mar ismételten említve volt, nem czélja akeleti kérdés részletes s történelmi dedukcziókon alapuló fejte-getése. A téves fogalmak kiküszöbölése, s az új fordulatokfeltárása azonban kiváló feladatát képezte; de természetesen csakazon keretben, melyben a keleti kérdést és a pánszlávizmustbensőbb szálak kötik össze az osztrák-magyar monarchia meg-szilárdulásával.

Ez az oka, hogy a jelen tanulmány csonka maradna Orosz-ország, valamint Ausztria-Magyarország keleti szereplésének, apánszlávizmus átalakulásának és részben a keleti kérdésnek, azeddigieknél némileg behatóbb fejtegetése nélkül.

Legelőször a czár koronázására s a szlávizmusnak ez ese-mény kapcsán való megmozdulására kell irányoznunk figyelmünket.

I . A g r a n d v i e w .

A szláv világ újra nagy látványosságra készül. Ismét egyközös czentrumban fog megjelenni a szláv népek összetartozan-dóságának eszméje. A nagy látványt apró jelenségek előztékmeg: a bolgár fejedelem közeledése Oroszországhoz, a nyugotiszlávok mozgalma s az Összes szláv világban valamely rég ál-modott, de elfeledett álom megújulása. Májusban lesz a nagylátvány Moszkvában, a midőn az összes szlávok: északiak, ke-

120

letiek és nyugotiak, legalább képviselőikkel részt fognak vennia nagy internáczionális szláv ünnepben.

A külső jelekből ítélve, úgy látszik, mintha az 1867-ikianthropologiai kongresszus nagy látványa ismétlődnék. Mindenszláv-törzs typikus képviselői akkor is megjelentek Moszkvában.Ott voltak a bolgárok, horvátok, szerbek, csehek, morvák ésszlovének. A nyugoti szlávság versenyzett a keletivel és délivel,hogy a szlavizmus nagy ünnepe minél fényesebb és nagyobbszerülegyen. A czár koronázásának ünnepe azonban bizonyára sokkalfényesebb és nagyobb látvány leend, mint volt a moszkvaianthropologiai kongresszus. És mégis a szláv egység szempont-jából mennyivel kevesebb jelentősége lesz a nyíló tavasz szlávünnepségének, mint volt akkor, midőn az anthropologiai kon-gresszuson az összes szlávság képviseltette magát Moszkvában.

Az ég és a föld külömbsége ez, habár a külső szinekhasonlók. E színek találkozása meg ne téveszszen senkit. Bol-gárország politikai fordulata ép a czár megkoronázása miattsürgősen létrejöhetett s Boris herczeg átbérmálása megtörténhetett.A nyugoti szlávság a keleti kérdés új mozzanata miatt újbólmerészebben léphetett föl. Kramarz közjogi programmja és akeleti fejlemények közt talán lehetett okozati összefüggés. Azosztrák-magyar monarchia két államának gazdasági ellentéteittán fokozhatja a szlavizmus új erőpróbája.

És mégis mennyire más a helyzet ma, mint volt 1867-ben.Ez utóbbi korszak kezdő évétől egy deczenniumon át a szláveszme virágzásának korszakát élte. Sadowa, majd később Sedanhatalmassá és merészszé tették a Sebastopolnál megalázott Orosz-országot. A keleti népek felszabadítójuk és uruk gyanánttekintették a minden oroszok czárját. Sőt az osztrák-magyarmonarchia dualisztikus rendszere által oppoziczióba lökött nyugotiszlávság is vágyakozva tekintett a moszkovitizmus székhelyefelé. Az egész művelt világ meglepetéseket várva, szemlélte aszlavizmus nagy felvonulását. Az akkori rózsaszínű ködök egyalakuló új világ chaosza gyanánt hömpölyögtek Európa keletilátbatárán.

A közelgő tavasz északi napfénye mindenesetre szebb, detávolról sem lesz oly misztikus és csodás, mint azon látomány,mely az anthropologiai kongresszus idején lebilincselte Európatekintetét. Nemcsak az ünnepélyek kivilágításai vetettek fényt azorthodoxizmus komor városának templomaira és ódon kupoláira.

121

Az összes szláv népek lelkesedése minden fáklyánál inkábbvilágított. A szláv egység gondolata akkor átjárta az összes szlávoklelkét s hatalmas erővel dobogtatta meg a szláv népek szivét.

A koronázási ünnep s ennek már most szemlélhető előjeleilényegesen különbözők. A szláv népeket nem az egység vágya,hanem vagy a hála, vagy a faji összetartozandóság gondolatafogja vinni a czárok városába. A lengyeleket véres árnyak mostis vissza fogják tartani; de ott lesznek a koronázási ünnepélyennemcsák a bolgárok és szerbek, hanem a csehek, morvák, szlo-vének, sőt tán horvátok és tótok. De egy nem lesz ott, alelkesitö és átható erő, a pánszláv eszme. Közel három évtizeddelezelőtt Axakov és Katkov lelke vulkanikus hévvel hatotta át azegyesülni akaró szlávok képviselőit. Az ábránd és az Európátrémületbe ejtő fantom szétfoszlott. Oroszország nem a felszabaditóés hóditó többé, a mely az olasz és német egység után a szlávegységet fogja megvalósítani. A szlávok birodalma nagy és ha-talmas. Kolosszális méretei még inkább fognak növekedni; dea szláv népek különálló nemzeti öntudata lehetetlenné teszi apánszláv eszmét. Az anthrppplogiai kongresszus pánszláv ünnepvolt, a czári koronázás orosz nemzeti ünnep lesz, a melyen aszláv népek csak üdvözölni fogják a hatalmas szláv államot, denem hódolnak meg az állam feje előtt.

Gyakran a hasonlat mutatja a legnagyobb ellentétet. Akeleti s általában a szláv kérdés most némi hasonlatot mutataz évtizedek előtti viszonyokkal. Bolgárország kibékülése Orosz-országgal nem egyedüli jelenség. Az összes szláv világ mozdulatot,sőt rithmikus lendületet hoz színre, mintha a rég szétszakadt lelkekegyesülnének s eltört kapcsok megújulnának. A 70-es évek végeóta nem volt oly evolúczióban a szláv eszme, mint jelenleg. Ésmégis ez új kibontakozás jobban mutatja a pánszláv eszme ha-nyatlását, mint a teljes apathia.

Mikor a szláv eszme áthatotta s megreszkettette a szíveket,a szláv törekvéssel szemben megvolt az ellenhatás. A veszélyérzete belopódzott Oroszország akkori szövetségeseinek és barátai-nak szívébe is. Németország és vezér államférfia Bismarck nemkövettek el nyílt s brüszk hálátlanságot Oroszország ellen, mintSchwarzenberg herczeg és Ausztria, de a parcziális árulás egészrendszerével készítették elő azon nagy és merész homlokzat-változtatást, mely a berlini kongresszus idején, de főleg utánnabekövetkezett. A pánszláv egység gondolata a le nem győzhető

122

rettegés és nyugtalanság érzetével lepett meg minden nem szlávszivet. Különösen a magyarok érezték, hogy létkérdésükről vanszó. Palacky szerint a szlávokat szétválasztó magyar ék aggo-dalmas napokat, sőt éveket töltött.

A szláv mozdulat ezen új korszaka s a moszkvai koronázáselőkészületei a régi lidércznyomáshoz hasonló érzést sehol semkeltenek. A bolgár kibékülés, az ifjú-cseh háborgás s a koronkéntismétlődő délszláv mozgalom nem kelti sem az ijedség, sem azaggódás érzetét. A félelem és gyűlölet nem veszi körül többéellenszenves légkör gyanánt Oroszországot. Még a magyaroknális enyészik világos emléke, úgy hogy a szláv nemzeti ünnepekakár Szófiában, akár Moszkvában történnek, Magyarországon semkeltenek ellenséges érzületet.

A három évtized előtti és a küszöbön álló nagy látványközt ily lényeges külömbség van. És ezt már megelőzte azosztrák magyar monarchiának barátságos előzékenysége a bolgárfejedelem elismerése tekintetében. Sőt már jó két évtizeddelmegelőzte Ausztria-Magyarország keleti politikájának megválto-zása. Oroszország többé nem csinálhat monopóliumot a szláv tör-zsek támogatásából és rokonszenvéből. Versenytárs gyanántmindig maga mellett látja Ausztria-Magyarországot. Ez az egyikfő oka, hogy midőn a szlavizmus valamely nagy ünnepre, „grandview“ re készül, ennek visszahatása Ausztria-Magyarországontöbbé nem jelenteti meg a „dissolwing view“ gyászos képét.

2 . A z o r t h o d o x v a l l á s m i n t a p á n s z l á v i z m u s e l l e n s é g e .

A legcsökönyösebb nézet volt eddig Európában azon felfogás,hogy az orthodox vallásban a pánszlávizmusnak nemcsak a múltbanvolt hatalmas támasza, hanem hatalmas támasza lesz jövőre is.Nem kétséges, hogy Oroszország a vallásközösséget már régeszközül használta keleti czéljaihoz, mielőtt a szláv nemzetieszmére csak gondolt volna is. A múlt század végéig, sőt ajelen század első szerb fölkeléséig a szláv nemzeti eszméről szósem volt, hanem csakis a vallási eszméről.

Csodálatos végzet, hogy Oroszország zászlóira irt mindennagy eszme önmagában hordja a bomlás csiráját.

A pánszláv eszmét tönkretette, vagy legalább is átalakítottaa szláv nemzeti eszme. Az orthodox vallás pedig, a helyett, hogyaz egység felé vinné a szlavizmust, hatalmas erővel löki azt a

123

deczentralizáczió és separatizmus irányába. Az orthodox vallásbanugyanis csak a vallás közös, de nem egyszersmind a szervezet.Igen helyesen mondja Leroy Beaulieu, hogy az orosz egyház éstársegyházai közt csak a dogma és a hit egysége létezik, denem a kormányzat egysége. Mindegyiknek, a nagy és kis egy-házaknak külön kormányzata, külön ritusza és külön lithurgiainyelve van.

A czárok, mint az orthodox vallás védői felléphettek a bal-káni keresztények védelmére; de a vallásnak külső kormányzatiegységére még csak kísérletet sem tettek, sőt az ellenkezőtcselekedték.

Az orosz nemzeti politika bátor és messzepillantó megterem-tője nagy Péter törte össze Oroszország leghatalmasabb eszközét,az orthodox vallást. Ez a vallás a katholiczizmusnak szinte el-lentéte, a mennyiben egészen tud simulni a nemzeti és államiélethez. E tekintetben Byzancz és az orthodox vallás örököltékRóma szellemét. De bizonyos nemzetközi vonás, legalább azorthodox népeket illetőleg kezdetben létezett a Kelet keresztényvallásában is. Byzancz lévén az orthodoxizmus központja, vallá-silag Byzancz hódította meg magát Oroszországot. A konstanti-nápolyi patriarchátus nem képezett ugyan oly merev központot,mint a nyugoti pápaság, de erkölcsi tekintélye, sőt hitfőnökijellege mégis volt.

Ha Oroszország az orthodox vallást, a vallási egységenalapuló szláv egység alapjává akarta tenni, akkor két ut volt előtte.

Az egyik a konstantinápolyi patriarchátus megerősítése sezzel kapcsolatban leendett azon orosz politika, mely Oroszorszá-got úgy is Byzancz örökösének tartotta.

Ez esetben az orthodox vallási központnak és tekintélynekByzanczban kell vala maradnia, s Oroszországnak arra kellettvolna törekednie, hogy vallásilag Byzanczból ő kormányozza aszláv világot.

A másik út az leendett, hogy Oroszországban létesül nagypatriarchátus, s ennek tekintélye alá igyekezett volna helyezniOroszország az orthodox szlávokat. Vagy pedig épen nagy Péter-nek magának kellett volna az egyházi főnökséget felvennie,mint fölvette Angliában VIII-ik Henrik. Ekkor a török uralomalól felszabaduló minden szláv nép egyház szervezetileg azonnalOroszországhoz csatlakozhatott volna. Nagy Péter azonban mind-ezek közül egyiket sem cselekedte. Sőt úgy ő, mint utódai mindazt

124

megtették, a mi szükséges volt, hogy a szláv népek közt egy-házkormányzati kapocs ne támadhasson.

A kiewi orosz patriarchátus megszűnt, s helyére lépett aszent zsinat.

Az orosz egyház egészen az állam hatalma alá került, anélkül, hogy a czár egyszersmind az egyház fejévé lett volna.

A szent zsinatok által való kormányzás állandó jellegévélett az orthodox egyházaknak. Maga a konstantinápolyi patriarchais csak a szent zsinattal egyetértve tartja kezében egyházánakkormányzatát. A nagy egyházi főnök hiánya belpolitikai szem-pontból nagyon előnyös lett Oroszországra. Az egyház és azállam közt nem lehet viszály ott, hol az egyház az államnakszolgája és nem ura, s hol még csak az egyéni megjelenéslátványát sem nyújtja valamely egyházfőnök által a vallási eszme.

Találóan jellemzi Leroy Beaulieu az egyházi főnökség hiányá-nak előnyeit a következőkben:

„Privée de chef supréme, l'orthodoxie orientale n'est pointobligée de lui chercher une souveraineté indépendante et de re-vétiv un monarque spirituel de la puissance temporelle. Déunéede centre local corame de tété visible, el le n'a point besoin decapitale internationale, de ville sainte, ou d'État éclésiastiquepiacé, pour la sauvegarde de la religion, en dehors du droitcoramun des peuples et au-dessus de toutes les péripéties de 1'histoire. Elle échappe á une des grandes difficultés de 1' Égliselatiné, coutrainte par son principe de réclameer une royautéterrestre dout les idées modernes de liberté et de nationalitésemblent rendre le retour impossible. Elle échappe du mérne coupá toute tentatione de suzerainete théocratique; sans unité mon-archique dans l'Eglise, il ne saurait étre quest.ion d'un représentantde la Divinite élévé au dessus des peuples et des courounes. Parla, P Orient se croit á l'abri de ces luttes entre les „deuxpouvoirs“ qui, pendant si longtemps, out désolé 1' Occident et,de nos jours mérne, troublent encore une partié du mondecatholique.“

Francziaország nagy publiczistája a keleti egyház szervezetikülombségének további következményeit is levonja, mondva, hogyRóma vallása czentralizáczióra és egyformaságra vezet, míg azorthodox vallás szükségkép deczentralizácziót és különféleségetidéz föl. így támadtak a keleti egyházak, mint különálló ésfüggetlen egyházak, a melyeket a görög kanonisták autocefal

125

egyházaknak neveznek. A szinte sokkal fontosabb politikai kö-vetkezményeket azonban csak kevéssé, vagy épen nem vontákle, sem ő, sem mások.

Az orhodox vallásnak megfosztása minden általános jellegtőls pusztán csak helyi egyházzá való degradálása, a hit közössé-gén tul megfosztotta az orthodox népeket minden kapocstól. Sőtmint várgyürüket organizálta átléphetlen falakkal a keleti népe-ket egymással, mint Oroszországgal szemben.

Mikép lehetne az orthodox egyház a szláv egység alapjává,midőn még a legkisebb keleti egyház is külön szervezkedik?

Mikép lehetne az orthodox egyház a nagy pánszlávizmus egyhá-zává, midőn a legkisebb állam és nemzetiség határát sem képesátlépni?

Az orthodoxizmus tehát, eredetével szinte némileg ellentét-ben, a teljes deczentralizáczió és pulverizáczió útjára jutott, azonerőszakos lökés következtében, melyet Oroszországban s pedigépen a legnagyobb orosz czár keze által kapott.

S a tények egész sorozata bizonyság rá, hogy a pánszlá-vizmus nemcsak támaszt nem nyer az orthodox vallásban, haneme vallás inkább határozott gátja. A keleti szláv népek előbbalakultak meg egyházilag, mint államilag. Egyházi különállásukrakövetkezett nemzeti különállásuk; sőt Bulgária, a szultán firmánjakövetkeztében, még politikai fölszabadulása előtt egészen füg-getlenné lett a konstantinápolyi patriarchától.

Az orthodox népek politikai és állami különállásánál legha-tározottabb szerepe az orthodox vallásnak van.

A nemzeti egyházak után következnek a nemzeti államokaz egész Balkán félszigeten. Ez az oka, hogy Boris herczeg át-bérmálásának nincs semmi hátrányos következménye Európáras egyszersmind nem válik hasznára a pánszlávizmusnak. A bolgárnemzeti egyház megerősödését jelenti ez, nem pedig a pánszlá-vizmusét. E lépés által Bulgária közeledhetett Oroszországhoz,Ferdinánd fejedelem pedig kibékíthette a haragvó czárt. Sőt aközeledés Sophia és Szentpétervár közt nagyobb mérveket ölthet.Politikai és katonai szövetség is támadhat Oroszország és Bul-gária közt; és Szentpéterváron törekedhetnek is arra, hogyRomániának a hármas szövetséghez történt csatlakozása a Balkánfélszigeten ellensúlyt nyerjen

De az egyházi szervezetre a russofil politika nem támaszkod-hatik. Az orthodox vallás, mint Oroszországra nézve fényes köd sEurópára fenyegető kísértet szétfoszlott Európa keleti láthatárán.

126

3 . A u s z t r i a - M a g y a r o r s z á g k e l e t i d i s l o k a c z i ó j a .

A nemzeti eszmével űzött szédelgés legsajátságosabb ésleghazugabb gondolata az volt, mely Ausztria-Magyarországot ateljes bizonytalanság és egy határozatlan révedezés homályábalökte. Ezt a gondolatot, — itt-ott megpedzette az európai diplo-máczia; a sadowai és a sedani katasztrófák után mindenkinekajkán volt. Több-kevesebb lehetőséget és valószínűséget az európaiközszellem nagy tévelygéseinek ama napjain még kiválóbb férfiakis tulajdonítottak neki.

Ez a monstruózus és képtelen gondolat nem kevesebbrőlterjeszt sejtéseket, mint hogy Ausztria-Magyarország kénytelenlesz súlypontját áthelyezni keletre; de nem a Grentz-féle elméletkörében Budapestre, hanem esetleg a még távolabb keletre, úgyhogy tulajdonkép a mai Ausztria-Magyarországnak kellene bir-tokba vennie a Balkán-félszigetet, a beteg ember európai birtokait.Csak valamely önmagában is túlhajtott eszme tulcsapongó kultuszahozhat létre ily beteges képzelgést. Francziaország leveretéseután sokféle járvány lepte meg a politikusok és népek gondol-kodását és lelkiismeretét. S ily erkölcsi járvány eredménye azonkiindulást képező gondolat, hogy Németország elmegy a nemzetieszmének legvégső érvényesítéséig s kiterjeszti uralmát az ötosztrák-német tartományra, sőt Ausztria vegyes tartományairais, a minek következtében azután a Habsburg dinasztia a keleten,vagyis a Balkánfélszigeten nyerne kárpótlást.

Bármily bizarrnak tetszik e föltevés, mégis foglalkoznikell azzal, mert habár a mese már régi keltű, s most márkevesebben hiszik, mégis kiirthatatlan az elmékből és kedélyekből,a jövő felé tekintő e mesének nem egy életerős gyökere.

A magyarok bizonyára nem pillantanák meg ez alakulásbana Mohácsnál elbukott nemzeti királyságunk restaurálását. A magyarkeleti misszió idején Magyarország kiterjesztette ugyan uralmáta Fekete-tengerig, de egészen más viszonyok közt, a midőn amagyar fajnak a nagy terjeszkedés daczára megvolt túlsúlya.Es a birtokbavétel sem volt k ö z v e t l e n , annál kevésbé terjedtaz ki a Balkán félsziget délibb részeire. Az Ausztria-Magyaror-szágot most keletre küldő s politikai kéjutazásokban tetszelgőgondolat a Habsburgoknak szánta az egész Balkán-félszigetet,vagy legalább annak legnagyobb részét. A magyarok ez alaku-lásban igen rosszul erezhetnék magukat, szinte még rosszabbul,

127

mint az elszerencsétlenedett dunai konföderáczió keretében. AHabsburgok új monarchiája, mely elvesztené német tartományait,nem lehetne más, mint szláv, vagy legalább túlnyomó nagy rész-ben szláv jellegű alakulás, melyben a föderalizmus szükségképelőtérbe lépne.

A világtörténelem azonban, a midőn nagy erőket léptet fela küzdőtérre, nem befolyásolhatja magát egyes fajok, vagy népekérdekei által. A keletre dislokált Ausztria-Magyarország, egyébdöntő indokok miatt nem jöhet létre, a melyeket csak a naivságignorálhat.

A nemzeti eszme nem képez többé döntő tényezőt, az államokalakulásánál s a német egység be van zárva a cseh Óriás hegy-ségnél. Ausztria német tartományai kívül esnek a német központvonzókörén és nemcsak Németország, hanem egész Európa ér-dekében van Ausztria-Magyarország jelenlegi alak iának és alkat-elemeinek fenntartása. Minden lényeges változtatás két iránybanis megsemmisítené Ausztria-Magyarország hivatását.

A mely pillanatban Ausztria megszűnnék, részben németjellegű hatalomnak is lenni, azonnal képtelen volna azon hivatá-sát is megoldani, hogy ellensúlyozó légyen a német és a szlávnagyhatalom közt. Német és szláv elemnek kell lenni a Habs-burgok monarchiájában, hogy a két nagy faj ellentétei közöttsemleges zóna támadjon s a magyarok hivatása, hogy a kétnagy faj monarchiái törmelékeit szintén ellensúlyozza s ekképlétrejöjjön azon egyensúly és harmónia, a melyet Ausztria Ma-gyarország két világhatalom közt, Németország és Oroszország-közt, képvisel. Sem a német, sem a szláv Ausztria nem volnaképes e feladat megoldására, hanem csakis a három „monarchiaalkotó“ faj szerepe következtében.

De elesnék Ausztria-Magyarországnak Balkán-félszigeti misz-sziója is, mely abból áll, hogy a balkáni népek függetlenségétóvja és védje minden túlkapással szemben s ekkép lehetségessétegye e népek szabad fejlődését. Akkor a Habsburgok monar-chiája lépne fel hódi tó gyanánt, vagy Európa kényszerítené amár szabad és független balkáni népeket, hogy a Habsburgokmonarchiájának alkatrészeivé legyenek.

Mondani sem kell, hogy ily alakulás csak az orosz hatalommegsemmisítése után következhetnék be s oly antagonizmust tá-masztana az előbb-utóbb életre kellő Oroszország és a Habsburgbirodalom közt. mely a konfliktusoknak egész sorozatát idézné

128

fel Európában. Ha mindezen szempontok meg nem győznék azúj keleti misszió lehetetlenségéről a politikai ideológokat, akkorbizonyára nem győzheti meg őket semmi, nem még az sem,hogy a Balkán félszigetre küllebbezett Ausztria hasonlithatlanulgyengébb lenne, mint a jelenlegi Ausztria-Magyarország.

Az osztrák tartományok elvesztéséért nem lenne megfelelőkárpótlás az Alduna vidékének s a Balkán-félszigetnek bekebe-lezése egész Konstantinápolyig. A terület kicserélésnek ez aneme rövidülést okozna a Habsburgoknak a katonai és a gazda-sági segélyforrásokban. Különösen a gazdasági segélyforrásokatmég Magyarország sem pótolhatná hosszú időn át bármi hatalmasfellendülés által. A Habsburgok átalakult monarchiája, a belszer-kezet képzelhetlenül zilált voltáról nem is szólva, minden tekin-tetben inferioritásra jutna: függő viszonyba, az osztrák tartomá-nyok által kiegészített óriási német birodalomtól. A politikus nagygyermekeknek való eme mese képtelenség, megvalósíthatlan ábránd,szükségtelen, sőt veszélyes Európa s a világ érdekeire nézve.Az ily mesék keletkezésének kezdetben az is volt indoka, hogyAusztria képtelennek látszott belső konszolidácziójának létesité-sére. Ma már azonban Ausztria-Magyarország a legkonszolidáltabbmonarchiák közé tartozik. A keleti dislokáczióra tehát semmiszükség nincs, sőt kizárja azt a számtalan ok közt kiváló mér-tékben épen Ausztria-Magyarország belső egyensúlya s ennekalapján kifejlődött hatalmi ereje.

4 . A z o s z t r á k - m a g y a r k e l e t i p o l i t i k a á t a l a k u l á s a .

Ismételten történt utalás Ausztria-Magyarország keleti poli-tikájának átalakulására. Ez átalakulás lépést tartott a pánszlávtörekvések dekadencziájával s a keleti kérdés természetének meg-változásával. De legkivált az osztrák-magyar monarchia konszo-lidácziójával. Minél inkább megszilárdultak a Habsburgok monar-chiájának belviszonyai, s minél erőteljesebben bontakozott ki emonarchia két állama, különösen pedig Magyarország, a monarchiakeleti politikája annál öntudatosabb és bátrabb lett.

Ép oly sajátságos mégis, mint igaz, hogy e politika alap-jainak lerakása akkor kezdődött, a midőn a keleti horizon mégtelve volt rémekkel, s az osztrák-magyar monarchia belügyeitelve voltak veszedelmekkel.

129

A Metternich-féle keleti politika nem volt tartható, mely ajelen század elejétől a sadovai csatáig politikai koránját képezteaz osztrák diplomatáknak. De Ausztriának régibb politikájára semlehetett visszatérni.

A múlt század, még a töröknek Magyarországból való kiűzéseután is, tele volt Ausztriának Oroszország szövetségében véghez vitttámadásaival. II. József hajlandó volt Oroszországgal megegyezni atörök birodalom felosztása iránt is, de persze a bécsi politikaekkor még nem számolt le a keleti kérdés következményeivel.

Oroszország magatartása a franczia forradalom s az elsőcsászárság idején, de leginkább a jelen század első nagy keletiháborúja, a melyben Oroszország győzelmes hadai szinte Kon-stantinápoly kapuiig nyomultak előre, maradandó életre keltettéknemcsak Francziaország és Anglia, hanem egyszersmind elsősorban Ausztria politikusaiban a konzervatív érdekeket.

A Metternich-féle örökségből Ausztriának azonban távolrólsem volt vezérszerepe a keleti kérdés irányában. Indokoltan mond-hatta I. Miklós czár Sir S. H. Seymour angol követnek a krimiháború kitörése előtt, hogyha Oroszország és Anglia megegyezneka keleti kérdésben, a többi hatalom nem számit. Ez a megjegy-zés főleg Ausztriára s annak a keleti kérdésben alárendelt sze-repére vonatkozott. Németország akkor még nem létezett; Po-roszország alig hogy hajlamot mutatott a keleti kérdés irántvaló érdeklődésre. A mi pedig Francziaorszagot illeti, az oroszokhajlithatatlan autokrata uralkodója czélzatos mellőzésben része-sítette a francziák császárját s ekkép Francziaországot, melypedig később a krimi kérdésben a vezér és döntő szerepet vitte.

A régi Ausztria keleti politikája a mozdulatlanságot és vál-tozatlanságot akarta rádiktálui a Balkán-félszigetre s Oroszországazon jogos gyanú alatt állott, hogy e politikával szemben aforradalmi törekvések pártfogója. Továbbá, hogy a porta ellenfellázadó népeket eszközökül akarja használni a kelet meghódí-tására. E felfogásnak, melyet az úgynevezett konzervatív hatal-mak osztottak, két természetes következménye lett. Az egyikaz volt, hogy a Balkán félszigeten támadt minden zavar és forrongásnagy válság előjele gyanánt tűnt föl. A másik az, hogy a balkáninépek, a törökökön kívül, a konzervatív hatalmakat is elnyomóik-nak tartották, s Oroszországért rajongtak, mint védőjük és fel-szabadítójukért.

A keleti szlávokat ez a politika szükségkép belekergette a

130

pánszlávizmusba. És ha ez a politika meg nem változik és azúgynevezett konzervatív hatalmak a legutolsó orosz-törők háborúalatt és után is ragaszkodnak e politikához, nemcsak az európaikonflagrácziót nem lehet vala kikerülni, hanem egyszersmind apánszlávizmus összefűző kapcsai nem pattogtak volna szét.

Az új keleti politika, a mely Oroszországnak többet ártottSebastopol bevételénél, s a pánszlávizmust egyedül volt képes adeczentralizált szláv eszme segítségével felbontani, konkurrencziátcsinált Oroszország számára a balkáni népek rokonszenvénekmegnyerésében. És az által, hogy e keleti szlávok nemzeti indi-vidualitását kifejteni igyekezett, a szuronyok erdőjénél is hatal-masabb korlátokatemelt a Balkán-félszigeten Oroszország előtt. Ekorlát akkor sem dől le, habár Oroszország iránt a Keleten itt-ottújabb rokonszenv nyilatkozik. Nincs többé egyetlenegy szláv nép-törzs sem Keleten, sem Nyugaton, a mely a pánszlávizmus általkinált faji egységért hajlandó volna feláldozni nemzeti egyéniségét.Az orosz közeledés daczára a bolgár nép szívében sokkal mélyeb-ben gyökerezik nemzeti függetlenségének tudata, hogy csak a leg-csekélyebb aggodalom is fen foroghatna, mikép Oroszország abolgár népet hatalmi terjeszkedésének eszközévé tehetné.

Ezen új keleti politika mellett lehetséges a szabad kéz ésszabad mozgás politikája a Balkán télszigeten nagyobb emócziókés veszélyek nélkül. Az új keleti politika sikerei nélkül Orosz-ország bulgáriai szereplése a legélesebb konfliktusokat idéztevolna fel. A gyakorlati eredmény szempontjából mindegy; dea történeti igazság előtt nem lehet közönyös azon kérdés: ki hoztalétre e gyökeres változást Ausztria-Magyarország s így a kon-zervatív hatalmak keleti politikájában?

Beust e téren is, mint a franczia-porosz háború idején s aHohenwart-féle alkotmány- és államválság terén magának tulaj-donítja az érdemet. De egyik esetben sem lép fel a jognak ésigazságnak azon erősségeivel, mint épen a keleti politikábantörtént fordulatot illetőleg.

Tagadhatatlan tény, hogy Beust osztrák-magyar külügyminis^-terségének mindjárt kezdetén politikai alaptételévé választottaa versenyzést Oroszországgal, nem a fegyveres hatalmi téren,hanem a balkáni népek rokonszenvének megnyerésében. Emlék-irataiban Beust előadja ezt, valamint azt is, hogy Oroszországotrokonszenv-monopolizáló szerepéért a párisi szerződésnek a pontusikérdésre vonatkozó részében való megszüntetése által akarta

131

kárpótolni. Határozottan írta 1867 január 1-én Metternich berezeg-nek Parisba:

„Il est iropossible de se dissimuler que les remédes á 1'aidedesquels an a cherché, dans le cours des derniéres années, á main-tenir le status quo en Orient se sönt montrés insuffisants ámaitriser des difficultés que chaque jour est venu acroitre . . .La physionomie de l'Orient prise dans son ensemble se présentedonc aujourd'hui sons un aspeet essentiellement diíférent de celuiqu'elle avait en 1856-et les stipulations de cetté époque, aussi bienque les conventions spéciales dönt elles furent suivies, dépasséesqu'elles sönt, sur plus d'un point important, par les. événementssurvenus depuis, ne suífísent plus aux nécessités de la situationactuelle.“

És ezek kapcsán Beust előadta, hogy Oroszországot fel kellmenteni a párisi szerződés által, hajóhadát illetőleg reárótt köte-lezettségtől. Kétségkívül eszes, sőt merész vállalkozás volt ez aSzászországból importált külügyminiszter részéről. De az 1868-ikivörös könyv bevezetésében önmaga volt kénytelen elismerni ak-cziójának sikertelenségét. „Az Ausztria-Magyarország részéről tettinditvány — úgymond — nem felelt meg a hozzá kapcsolt várako-zásnak. Jellemző, hogy a nyugati udvarok leginkább azon ked-vezmények ellen tettek kifogást, melyek Oroszország hozzájáru-lásának kieszközlését czélozták. Sőt még azon különös és teljesenalaptalan vád is átcsillant a válaszokon, hogy a kezdeményezésa bécsi kabinetnek Oroszországgal való megegyezéséből származott.“,

A későbbi események azonban megmutatták, hogy Beust kisér-jléte más okokon szenvedett hajótörést. Bismarck hatalmas keze mű-ködött Beust és Ausztria ellen, Gorcsakow pedig szívesen közre-működött Bismarckkal, mert tudta, hogy küszöbön vannak olyesemények, a melyek Oroszországra nézve lehetővé teszik, hogyönmaga tépje szét a párisi szerződést. Különben is czári ura II.Sándor, a ki örökölte Miklós czár haragját és elkeseredettségétAusztria ellen, nem fogadott volna el ajándékot a hálátlan kezéből.

Beustnak csak embrióban jelentkezett rendszerváltozása,nagyszabású és végleges kibontakozásra gróf Andrássy Gyula általjutott. E nagy államférfiú maradandóbb emléket állított fel magaszámára a keleti politika állandó fixírozása, mint bármily másprovidencziális tette által.

132

5 . A u s z t r i a - M a g y a r o r s z á g é s O r o s z o r s z á g a K e l e t e n .

Szerencse, úgy Ausztria-Magyarországra, mint a Keletre,hogy a Habsburgok monarchiája belső konszolidácziójára jutott,a török kérdés megoldásának küszöbén. Mennyi idő fog eltellenie megoldásig, senki sem mondhatja meg; és csak utólagos mo-solyt érdemel a hetvenes évek publiczistikájának azon jövendölése,hogy a török birodalom csak legfeljebb még 10 évig áll fenn.

A legnagyobb politikai kérdések lassan és csak fokról-fokrabontakoznak ki. A forradalmak kivételek s ezeknek is mindigvisszaeséseik vannak s így a végkibontakozás még forradalmibomladozások idején is csak nagy időközökben jut befejezéshez.A keleti kérdésnél nagyobb kérdése Európának nem volt s mégisszázadokon át fel-felmerült azon politikai naivitás, hogy ezt egy-szerre meg lehet oldani. A török uralom tulajdonképen még megsem szilárdult Európában, midőn már államférfiak és hadvezéreka törökök kiűzetését forgatták agyukban. A magyar történelembőltudva van, hogy már Hunyady János a törökök kiűzésének esz-méjével foglalkozott és híres téli hadjárata ez eszmével álltkapcsolatban. A mohácsi vész után pedig, mely a magyar nem-zeti királyságot megsemmisítette, királyok, fejedelmek és a rómaipápa egyében sem törték fejüket, mint a török uralom egyszerrevaló megsemmisítésén. Soranzo, Velencze követe, már 1576-bankidolgozta a Balkán-félsziget felszabadításának és a török kiűzé-sének tervét, Cedolini, lessinai püspök pedig VIII. Kelemenpápához 1594-ben benyújtott tervében világosan megjelölte azorthodox vallást, melynek segítségével a keleti keresztényeketfel lehet szabadítani a török uralom alól s így ez uralomnakegyszerre véget lehet vetni Európában. Igen érdekes, hogy avisszatérítés ekkor még nem nyomult előtérbe s Róma megelé-gedett volna azzal, ha a keleti kereszténység felszabadításaversenytársának, a keleti egyháznak, zászlója alatt történik. Mindenfegyveres győzelem, melyet a kereszténység nemzeti külömbségnélkül kivívott a török ellen, a keleti kérdés egyszerre valómegoldásának programmját vonta maga után. Savoyai Jenő épúgy egyszerre akarta megoldani a keleti kérdést, mint II. Kata-lin és II. József.

A török uralom hanyatlása a mohácsi vész után szinteazonnal bekövetkezett, mert akkora területekre szélesedett ki, amelyek központját meggyengítették. A czivilizátorius képesség

133

hiányában a török birodalom akkor sem maradhatna fenn állan-dóan, habár az alsó Duna völgyét nem lépi át s így nem hódítjameg a magyarok fővárosát, és nem fenyegeti a nyugati czivili-záczió második nagy metropolisát Bécset. De bizonyos, hogyMagyarország nagy részének meghódítása, mint a valódi erőköntul történt vállalkozás, a dekadenczia lejtőjére lökte Törökor-szágot. E túlterjeszkedés nélkül a török birodalom sokkal szilár-dabb volna a Balkán félszigeten és Ázsiában. A törökellenes nagyreakcziót Európában ép a czivilizáczió védbástyájának, a magyarnemzeti királyságnak ledöntése idézte fel. A nyugati hatalmaknakbár szétforgácsolt hadi ereje valóban a mohácsi vész után csak-hamar képes lett volna a törökök kiűzésére, valamint NagyKároly pánczélos vitézei képesek voltak nyolcz század előtt azavar várgyűrű megsemmisítésére. A barbár hordák nem tarthat-ták soká magukat, még a középkorban sem, a czivilizácziófegyveres hatalmával szemben. A török uralmat életképességénekhatárain messze tul nemcsak a hatalmak versenygése, hanemfőleg az tartotta fenn, hogy nem lehetett helyére mit tenni. Akeleti görög császárságot Bizancz metropolissal központján többénem lehetett restaurálni. Ez ép oly visszavonhatatlanul megbukott,mint megbukott hét századdal előbb a nyugat-római birodalom,Oroszország csak vallásilag lépett a bizanczi császárság örökségébe,de nem egyszersmind politikailag és katonailag. A MoszkvábólKonstantinápolyba való dislokáczióra s a közbe eső nagy terü-letek meghódítására a czárok birodalma már expanzi vitásánakdeficzitje miatt sem volt képes A török uralom hagyatékát máshatalom sem vehette át s így e körülmény a hatalmak verseny-gésénél jobban megmagyarázza, miért nem sikerülhetett és nemsikerülhet jövőre sem a keleti, a török kérdés egyszerre valómegoldása.

Ez a végzetes és csodás kérdés szükségkép a parcziálismegoldás és kiszámíthatatlan időkig való húzás-halasztás süppe-dős útjára jutott. A mily mérvben bekövetkezett a balkáni népekfelszabadulása s önálló nemzetekké való átalakulása, ugyanazonmérvben haladt előre a keleti kérdés megoldása. Görögország,Moldva és Oláhország, Szerbia és legújabban Bolgárország felsza-badulása képezik a lassú kibontakozás és megoldás okozatai,Bosznia és Herczegovina tartományoknak Ausztria-Magyarországáltal való elfoglalása, a míg egyrészt megállította Törökországbelső forradalmait, másrészt szintén egy lépéssel közelebb vitte

134

a megoldás felé a török kérdést. A bomlás most már Konstan-tinápoly falai alatt van. Maczedonia követni fogja, sőt részbenmár követte Románia, Szerbia és Bulgária példáját. A belső vil-longások és forrongások lángja Maczedoniából közvetlenül megfogja csapni azt a félholdat, mely Bizancz felett ragyog. VájjonMaczedonia önálló tartománynyá tud-e fejlődni, vagy pedig Bol-gárország és Szerbia fognak-e rajta osztozkodni, ez más kérdés.Ausztria-Magyarország politikája e tekintetben csak az lehet:gátolni a maczedoniai mozgalmak elharapózását, a meddig csaklehet. De egyszersmind óvakodnia kell, a merev állásponttól, kü-lönben mind Bulgária, mind Szerbia Oroszországtól fogják várnivágyaik teljesedését, mint várták a múltban.

A parcziális megoldás kátyús és akadály teljes utján a keletikérdés megoldása soká halasztható, de a végtelenségig nem. Esa mily mérvben képesek lesznek a balkáni népek az önállóéletre, ugyanoly mérvben és ugyanazon fokozatokban be kellkövetkeznie a török kérdés megoldásának.

Egészen kétségtelen, hogy a keleti beteg embernek, hanem is évei, de legalább tizedei meg vannak számlálva. A keletikérdés eljutott abba a stádiumba, a midőn komolyan kell gondol-kodni, mittevő legyen Európa a kiszenvedett betegnek örök-ségével?

Ausztria-Magyarországra nagy hivatás vár, nagyobb, mintbármely hatalomra; mert egyedül Ausztria-Magyarországnak nemlehet semmi haszna a keleti kérdés megoldásából, de származ-hatik annál nagyobb kára. A többi hatalom egy része különbenis kevésbbé érdeklődik már a Kelet sorsa iránt, mint régebben.Magában Angliában leszállt a keleti kérdés iránt való érdeklő-dés, valamely sokkal alacsonyabb fokra, mint ezelőtt. És ennekoka nem az, hogy Anglia hanyatlanék, mint Bismarck állitottaróla a jóniai szigetek átengedése miatt, hanem azért, mert akeleti kérdés s ú l y p o n t j a d e c z e n t r a l i z á l v a van.

A suezi csatorna megnyitása óta Konstantinápoly többé nemgóczpontja kereskedelemnek. Egyptomnak Anglia által történtmegszállása, legkiválóbb mértékben mutatja a keleti kereskede-lemnek s ennek kapcsán, részben a keleti kérdésnek áthelyez-kedését. Legalább Angliára nézve, nem oly fontos többé Konstan-tinápoly, mint Port-Said és Alexandria.

Az arany szarv fölé gyülemlő felhők villámai nem czikáz-nak többé oly rémségesen át a nehéz ködök szigetére, Angliára,

135

mint átczikáztak régen, a harczias hangulatot gyújtva ott föl. Mégmindig valószínűtlennek látszik, hogy Oroszország és Anglia közt,Konstantinápolyt illetőleg egyezmény jöhessen létre; de még sincskizárva a lehetőség, hogy Anglia bizonyos eshetőségek fölmerülése-kor nagyobb súlyt fektetne Egyptomra, mint a Balkán félszigetre,

Oroszország ez esetben sokkal sikerültebben játszhatna játé-kát, a portával való szövetséget illetőleg, mint Abdul Aziz ide-jében. Az orosz pénz nagyobb eredménynyel vásárolhatná mega háremekben szundikáló basákat és a török birodalom egyébkorhadt oszlopait. A protektorátusig is eljuthatna; s a czár vé-dőjévé lehetne a keleti hitnek és a keleti szlávságnak. De mindezlényegileg nem tenné előnyösebbé Oroszország szerepét s nemoldaná meg véglegesen a keleti kérdést.

Ez a kérdés E u r ó p á b a n nem oldható meg, sem protek-torátus, sem hódítás által, hanem csakis akkép, hogy a Balkánfélszigetet végleges birtokba veendik a balkáni népek, mihelytennek ideje elérkezik. Ausztria-Magyarország feladata ez időtnem siettetni, de egyszersmind az események elől ki nem térni,ha azok elérkeznek. Ép azért szinte vezérszerep illeti meg aHabsburgok monarchiáját a keleti kérdésben. Ausztria-Magyar-országban meg volna az expanzivitás, hogy a Keleten hódítson.Megmutatta ezt Bosznia és Herczegovina okkupálásával is, amely két tartomány az osztrák-magyar okkupáczió alatt bámula-tos fejlődést vett. Még r ó m a i p r o v i n c z i á k sem l e t t e kily g y o r s a n a rend, a b é k e és a k u l t ú r a s z í n t e r é v é ,mint B o s z n i a és H e r c z e g o v i n a , hova Ausztria-Magyar-ország mintegy kényszerítve nyomult be. Nem a hódító vágylökte oda, hanem a horror vacui; mert lehetetlen volt határaita folytonos anarchiában levő két tartományra rátámasztani. E kéttartomány példája mutatja, hogy Ausztria-Magyarországban ak-kora expanzivitás létezik, hogy képes volna lassanként az egészBalkán-félszigetet hatalmi körébe bevonni s ott az anarchiátrenddé, az in-kulturát czivilizáczióvá átváltoztatni.

Oroszország mint már fejtegetve volt, nem bir a hódításraszükséges expanzivitással. De természetes és szinte feleslegesismételni, hogy az expanzi vitásra csak Európában volna szüksége,Ázsiában nem.

A társadalmi és kultúrai hódításnak csak némileg magaskultúrai fokon is ki kell egészítenie a fegyveres hódítást, kü-lönben e hódítás a gyengeség és veszély forrásává lesz.

136

Föltéve tehát, hogy meghódítaná a Balkán félszigetet, ezvolna legnagyobb szerencsétlensége, különösen a mióta a balkánnépek nemzeti öntudata föllázad a szlávságban való egyesítés esz-méje ellen, s kultúrájuk emelkedik.

Az expanzivitás hiánya mellett a Balkán-félszigeten elhe-lyezkedő Oroszország örökölné Törökországnak nemcsak tarto-mányait, hanem betegségét is. Eddig csak Lengyelország voltsebezhető pontja, most az egész keleti vonalon sebezhető oldaláttárná fel a világ előtt.

Ausztria-Magyarországot pedig belső viszonyai tiltják el ahóditástól.

Ha Ausztria-Magyarország egyetlen, vagy legfeljebb kétnemzetből állana, a németből és a magyarból, feladata egészenmás volna a Keleten, mint jelenleg. Más volna akkor is, ha nemalkotmányos monarchia, ha autokraczia és szláv volna, mintOroszország. A két szláv és autokrata állam közt ekkor okvet-lenül kitörendő küzdelem végeredményének problémájával szük-ségtelen foglalkozni. Annál szükségtelenebb, mert Ausztria semszláv, sem autokrata állammá nem lehet. De csak ezen egyetlenparadox esetben léphetne fel hódítólag Ausztria a Keleten.

Ausztria-Magyarország mint német, magyar, szláv, román éslatin népek által lakott politikai alakulás sem a dualizmus, sema foederalizmus alapján nem vihet hódító szerepet sem a Nyugaton,sem a Keleten.

A Balkán-félszigeten támadó nemzeti államok meghódításátteljesen kizárják az osztrák magyar monarchia nemzetiségi ésalkotmányos viszonyai. Veszélyes borulás következnék be akkore viszonyokra, ha a Balkán-félsziget önállóságra törekvő szlávnépei bevonatnának a Habsburgok közvetlen uralma alá.

Oroszország nem hódíthatja meg a Keletet, mert hiányzike hódításhoz népességi és kultúrai expanzivitása. Ausztria-Magyar-ország nem léphet fel hódítólag a Balkán félsziget irányában;de nem azért, mert nincs a hódításhoz szükséges népességi éskultúrai expanzivitása, hanem azért, mert a dualizmust s a nem-zetiségi viszonyokat a monarchia határain belül felforgatná min-den nagyobb hóditó terjeszkedés.

A czárok és a Habsburgok birodalma között az a külömbség, hogy Európa és a Kelet népei egész biztosan tudják, miképAusztria-Magyarországra nézve a Kelet meghódítása ki van zárva.Oroszországot illetőleg az eredményre csak mélyreható vizsgálat

137

után lehet jutni s ez a vizsgálat sem zárja ki legalább a balkáninépek előtt a lehetőséget, hogy a czárok mégis akarnak hódítani.

Oroszország oly félelmes balhitet terjesztett maga felől,hogy még akkor sem akarnak hinni neki, a midőn a viszonyokkényszere alatt őszintén lemondani látszik a hódító terjeszkedésrőls hajlandó megelégedni a pusztán protektori szereppel a Keleten.

Oroszország keleti protektoroskodásához mindig gyanú tapad.Ausztria-Magyarország keleti szerepe ment minden gyanútól. Csaktermészetes lesz tehát, ha a keleti népek ugyanazon sorrendben,mint a Balkán-félszigeten kibontakoztak, Ausztria-Magyarország-ban pillantják meg barátaikat.

A legelső volt ezen az úton Szerbia, majd Románia. Utánukfognak következni, a legújabb szófiai események daczára a többiBalkán államok, a régi, az új és a leendő alakulások.

Ausztria-Magyarország politikája csak az lehet: lehetőlegelőmozditani a balkáni népek nemzetté és állammá tömörülését,hogy keleti határán szilárd konfigurácziókra támaszkodhassék.A meddig tehát Szerbia, Bulgária, Maczedonia stb. balkáni tartómányok végleg konstituált alakot nem öltenek, addig AusztriaMagyarország s vele a hármas szövetség konzervatív politikátfog követni.

A midőn azonban a Balkán-félszigeten szilárd alakulásokjönnek létre, vagy az ily alakulások létrehozhatók lesznek, Ausz-tria-Magyarországnak többé nem leend érdekében a beteg emberistápolása. Akkor a Balkán-félsziget a balkáni népeké lesz. Decsak akkor, ha e balkáni népek oly kifejlődést és szilárd államialakulást mutatnak, hogy míg egyrészt Oroszország nem uralkodhatik általuk a beteg ember örökségében, másrészt szilárdvonalat tudnak adni, a melyre a monarchia, névszerint Magyar-ország keleti határai rátámaszkodhatnak.

Ez lesz a keleti kérdés balkáni részének megoldása.A mondottakból megérthető először az, hogy a keleti kérdés

terhe jelenleg Ausztria Magyarországon és Oroszországon van. AKelet súlypont dislokácziója következtében, nemcsak Anglia,hanem egyszersmind Franczia- és Olaszország is megcsappantérdeklődéssel nézik a keleti dolgokat.

Németországra nézve a keleti kérdés csak annyiban nemközönyös, a mennyiben orosz hatalmi kérdés rejlik alatta. Egyéb-ként a német nemzet csak közvetve Ausztria-Magyarország általvan belebonyolítva a keleti kérdésbe. Azon mese ugyanis, mely-

138

ről már említés történt, hogy Németország Ausztria-Magyarorszá-got a Balkán-félszigetre akarja áthelyezni, nem más, mint a föl-hevített agy túlzó működése.

De habár a keleti kérdés Oroszországon és Ausztria-Ma-gyarországon fordul meg legelső sorban, ebből nem következik,hogy a Habsburgok monarchiája és a czárok birodalma kibékit-hetlen ellentétek alapján szükségkép ellenséges viszonyba sodor-tatik. Az előadottak tán némi meggyőző erővel bizonyították,hogy Ausztria-Magyarország nem a k a r h a t és Oroszország nemk é p e s hódítani a Balkán félszigeten.

Azon arányban, a mint ezt Oroszország belátja — s a pro-tektorátusi törekvések daczára, mindinkább kezdi belátni — tisz-tulni fog a helyzet s teljesen barátságossá válhatik a viszonyAusztria-Magyarország és Oroszország között.

Annál inkább, mert a keleti kérdés súlypontja Oroszországranézve is dislokálást nyert.

Konstantinápolyból és az arany szarvtól áthelyezkedett Ör-ményországra és Kis-Ázsiára s általában a Keletre.

II. Katalin terve a Balkán-félszigetet illetőleg megbukott.Oroszország itt nem hódíthat. De nincs is egyéb szüksége a

Fekete-tenger és a Bosporus táján, mint csak az, hogy szabadonközlekedhessek a Fekete tengerről a szorosokon át, úgy keres-kedelmi, mint hajóhadaival. Valódi tengeri hatalmasság Oroszor-szág máskép nem lehet. Hódi tó törekvéseinek számára pedigmegmérhetetlen területeket kínál Ázsia. Ha a nagy osztozkodásidején a Balkán félszigetről ki is lesz zárva nemcsak Oroszor-szág, hanem minden hatalom, a zsákmány és az örökségleséspolitikája valamennyire nézve kielégítést nyerhet a Földközi-ten-ger ázsiai és afrikai partvidékein.

Oroszország már akkor beatus possidens lehet Örményor-szágban, mely rá nézve sokkal értékesebb leend, mint lett volnaBolgárország, vagy akár Maczedónia; mert támpontját képezendiazon világhódításnak, mely Oroszországra, mint diadalmas győ-zőre vár, nemcsak az Amur és Sir Dária vidékein, hanem kor-lát és határ nélkül egész Ázsiában. A horror vacui, a fix határokhiánya végzetszerűen löki Oroszországot előre a nagy ázsiai is-mertbe és ismeretlenbe, mint az üstökösök ismert és ismeretlenégi tájékon vándorolnak kozmikus útjaikon.

Hódító útjain Oroszország meg nem állhat, a míg csakszilárd konfigurácziókat nem talál Anglo-Indiában és Chinában.

139

Világrészünk összes hatalmai között Anglia mellett csakOroszország van hivatva nagy világrészek elfoglalására és meg-czivilizálására. Szédítő magasságú hivatás ez, mely a világtör-ténelemben csak kevés fajnak adatott.

Oroszország népe és a czár birodalma a Kelet végtelensé-gében gondviselésszerű misszióval bír; de balkáni hivatása márkezdetben tévedés és nagy önáltatás volt. Az egész balkáni kérdésatommá törpül össze azon óriási s a gondviselés által kivételesenbeczézett népeknek adott misszióhoz képest, melylyel az orosznép bir Ázsiában, s melyet ha megold, az emberiség és a világ-történelem múzsája hódolva fog meghajolni a czárok, Oroszor-szág és az orosz nép előtt.

Csalatkozások nélkül a nagy lemondások fájdalmasak Vi-gasztalás nélkül a nagy szomorúságok lesújtók. De Oroszországnakvolt elég csalatkozása a balkáni népekben, s van elég vigasz-talása ázsiai hivatásában. Az arany szarv fényes kupolás városavolt a délibáb, mely csalogatta s útvesztőjébe vitte. Az igazrealitás és nagyság fénye többé nem az aranyos kupolákról, hanemÁzsia magános sivatagairól ragyog Oroszországra.

Oroszország akcziójának változtatásába szintén a végzetsze-rüség is belejátszik. Kultúrája, történelme s vallás viszonyai in-dokát képezik e végzetességnek.

Czivilizatorius hivatás Európában még soká nem várOroszországra. Egyes nagy emberei daczára Oroszországóriási embertömegét alig hogy érintette a polgáriasultságpálmaága.

Nagy elmaradottsága kifejezésre jut a már említett francziapubliczista szerint is, maga naptára által. A hány nappal vankésedelemben az orthodox kalendárium, az egész művelt világáltal elfogadott Gergely-féle naptár mögött, tán ugyanannyiszázaddal elmaradt Oroszország a nyugati kultúrától.

A Kelet és Nyugat közt nemcsak vallási, hanem egyszersmindkultúrai szakadás történt. Nem tartozik ide azon kérdésnekvizsgálata, vájjon a teljes mozdulatlanságot képviselő orthodoxvallás, vagy pedig a vallási motívumok által megerősödött c|es-potizmus oka e, a keleti keresztények, különösen pedig az oroszokkultúrai elmaradásának.

A nagy pánszlávok egész Katkowig a Kelet és Nyugat.közti kultúrai külömbséget ragyogó kép kifestésére használták fel,mely képen a szigorúan fegyelmezett, vallásos, tekintélynek hódoló,

140

de ős erőforrásokkal rendelkező orosz nép regencnitora a ,,romlott“és „erkölcstelen“ nyugoti czivilizácziónak.

A jövő hajnal fényében elmélyedő orosz hazafiak azonbantévedtek, midőn a Kelet és Nyugat kultúrája közt n e m b e l ikülömbséget akartak látni és nem a haladási külömbözetet. AKelet kultúrai deficzitjét, melyből még nagy haszon káromolhat.Oroszországra.

A latin, germán és magyar kultúra még kiszámíthatlanidőkig fog virágozni. Semmi jel sem mutatja, hogy a nyugotinépek műveltsége hasonlítana a görög római műveltséghez adekadenczia lejtőjén. A szlavizmus sem nozgósítja azon barbártömegeket, melyek kioltották a római czivilizáczió fényét, hogybennük és általuk megerősödve lobbanjon az lángra. De nemkétséges, hogy a nyugoti czivilizáczión a kifáradásnak itt-ottelőjele mutatkozik. Azon óriási munka, melyet a nyugoti czi-vilizáczió végez hosszú ezredévek alatt, valóban fárasztó hatástgyakorolhat. Oroszország kevés részt vett e harczban. Tétlen-sége tán nem puszta pangás, hanem tán erőgyűjtés. És midőna nyugoti népek egynémelyike fáradtan vonul félre, Oroszországpihent és századokon át gyűjtött erőit nagy sikerrel alkalmaz-hatja a czivilizáczió munkájának folytatására.

És akkor teljesedik, de csak részben a lánglelkű oroszpubliczisták álma. Oroszország nem egy korhadt czivilizácziót fogfeldúlni és azt mással helyettesíteni, hanem a nyugoti czivilizá-czió számára új és megmérhetlen erőforrásokat nyújt.

A természet a legravaszabb számitó és csodálatos oekono-mus. Világrészeket tart fenn a késő czivilizáczió számára, melyekmint Afrika belseje, ma még hozzáférhetlenek, de valamikor aczivilizácziónak fényes metropolisai lesznek ott. Népeket is épígy tart rezervában. Ezek most nyugosznak. A világi és egyházidespotizmus fogva tartja őket mereven. Valamikor azonban, amidőn a czivilizácziónak új elemekre lesz szüksége, a jövőszámára ezen fen tartott tömegek megmozdulnak. Tavaszi áradástés rügyezést hoznak akkor létre. De ekkor már nem lesz nem-zetiségi külömbség.

A faji gyűlölködés mint a kígyó, ki fog veszni az emberiségújjá születő paradicsomából.

T A R T A L O M .

Lap

Előszó .............................................................................................................. I.I. Fejezet. Dissolving-view................................................................................... 1

II. Fejezet. A dualisztikus monarchia..................................................................... 9III. Fejezet. Oroszország és az osztrák belügyek.................................................... 23IV. Fejezet. A szlavizmus mint bontóerő ............................................................... 28V. Fejezet. A pánszláv eszme átalakulása.............................................................. 39

VI. Fejezet. A dualizmus ellen ................................................................................ 521. A magyar függetlenségi törekvés ................................................................ 522. Dakoromanizmus ......................................................................................... 613. Szlavizmus .................................................................................................. 65

VII. Fejezet. Tartományi rendszer ós államegység .................................................. 86VIII. Fejezet. Jövendőbeli alakulás............................................................................ 97

IX. Fejezet. Parlamentarizmus és alkotmányosság ................................................. 111X. Fejezet. A Kelet................................................................................................. 119

1. A grand view................................................................................................ 1192. Az orthodox vallás, mint a pánszlávizmus ellensége .................................. 1223. Ausztria-Magyarország keleti dislokácziója................................................ 1264. Az osztrák-magyar keleti politika átalakulása ............................................. 1285. Ausztria-Magyarország és Oroszország a Keleten...................................... 132