A KOLA-FÉLSZIGET REJTÉLYES HANGJAI

A tudósok nemrégiben rátaláltak a Pokolra!

Az 1970-es években a Szovjetunióban, konkrétabban Szibériában egy geológusokból álló csoport ásványkincsek után kutatott a föld alatt. Számos fúrást végeztek abban a reményben, hogy kiterjedt kőolaj- és földgázmezőkre lelnek majd. Úgy tűnik azonban, hogy valami egészen más dologra bukkantak. A Kola-félszigeten járunk, annak is az északnyugati részén. Ez a régió Murmanszk kikötővárosához tartozik. Neve a számi Guoládat – „halban gazdag vidék” – szóból ered. Északon a Barents-tenger, délen és keleten a Fehér-tenger határolja. Kiterjedése nagyjából 100 000 négyzetkilométer. A félsziget belsejében található Lovozero, ahova anno a nomád számikat telepítették le. A mélyfúrásokat végző szovjet szakemberek hatalmas elánnal vetették bele magukat a munkába. Az egyik helyszín éppen a Kola-félsziget volt. A kutatók célja egy minden eddiginél mélyebb lyuk fúrása volt. A legmélyebbre fúrások nélkül a 11034 méter mély Marianna-árokban juthatott korábban az ember. Igaz, nincs olyan tengeralattjáró szerkezet, amely ebben a mélységben az irdatlan víznyomást kibírná. Ezúttal azonban nem a víz alá, hanem a föld alá merészkedett az ember. Az orosz és norvég tudósokból álló csoport több mint 14 kilométerre nyomultak a földkéregbe. A projekt vezetője Dr. Dimitrij Azzakov és a norvég Barn J. Nummendahl volt. Minden a vártnak megfelelő ütemben haladt, mígnem váratlanul a fúrás kilencedik kilométerénél a fúrófej egy kőzetrétegbe ütközött. Úgy tűnt, hogy az órákon keresztül küzdő fúrófej lassacskán megadja magát. Az egész fúrószár remegett. Végül nagy nehezen felgyorsult, amiből azt a következtetést vonták le a kutatók, hogy minden bizonnyal egy üregbe vájt magában utat. Ekkor a szokásos forgatókönyv szerint a fúrófejet kihúzzák és mikrofont engednek a mélybe, hogy lehallgassák a föld hangjait. Ennek a fajta lehallgatásnak a lényege, hogy hangminták által vizsgálják meg a földmozgásokat és a lemezaktivitást a ki tudja milyen méretű üregben. Mivel az első hangminta vételezés során meglehetősen szokatlan rezgéseket detektáltak, újabb mikrofonokat engedtek az üregbe. Az eredmény ugyanaz lett: a mikrofonok a föld elvárható morajlása-dübörgése helyett „ezernyi ember fájdalmas üvöltését” közvetítették. Dr. Azzakov így nyilatkozott: „Kezdetben minden rendben ment, de 14,4 kilométeres mélységben a fúrószár erősen melegedni kezdett, amire az az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy nagy kiterjedésű üregbe ért. Ebben a barlangban a hőmérséklet is elképesztően magas volt. Számításaink szerint elérte az 1000 ºC -ot. Ez semmiképp nem egyezik azzal, amit vártunk. Odalent szó szerint a pokol lángjainak kell égnie.” A jól hallható férfi és női sikolyokról hűen tanúskodnak a felvételek. Ezek elérhetők a következő portálon: http://www.youtube.com/watch?v=8iPIXq_jGMQ A felvétel 1977-ben készült és eléggé visszhangos, de ettől még hitelesnek fogadhatjuk el a fájdalom és az őrület hangjait. Ismét a fúrás vezetőjétől idézek: „Amikor a szuperérzékeny mikrofonokkal a talajmozgásokkal járó zajt akartuk felvenni, egy különös, magas frekvenciájú hangot érzékeltünk. Először azt gondoltuk, hogy ez műszereink hibás működéséből ered, de a hanganalízis kimutatta, hogy nem erről van szó. A letisztított és zajtól megszűrt felvételeken emberek fájdalomkiáltásai is sikolyai hallatszottak. Nem tudom hányan

lehettek, de több ezer, ha nem millió hang keveredett egymással. Azonnal felfüggesztettünk minden további kutatást.” Városi legendának beillő esemény történt azon az éjjelen. Az ominózus időpontban váratlanul füst tört fel a furatból, majd a füstből egy denevérszárnnyal rendelkező több méteres lény röppent fel. Néhány másodpercig körözött a meghökkent emberek felett, ezt követően tovaszállt a sötét éjszakába. Ezek után nem csoda, hogy hatalmas pánik lett úrrá a munkásokon. A közeli város összes mentőautóját a helyszínre vezényelték. Csak komoly dózisú nyugtatókkal sikerült egyeseket lecsillapítani. Többen kórházba kerültek. A geológusok táborát a hadsereg vonta kordonnal körbe, s azóta senki sem közelítheti meg azt a helyet. Csak a szinte azonnal hazaküldött tudósoknak köszönhető, hogy ez az eset ki tudott szivárogni, mert amúgy a Szovjetunióban hírzárlatot rendeltek el ezzel kapcsolatban. Az első hivatalos, a pokol létéről szóló publikáció az Ammenusastia című finn ismeretterjesztő magazin augusztusi számában jelent meg, s úgy fogalmaz, hogy szovjet és norvég tudósok talán felnyitották a pokol kapuit. A kutatócsoport több tagja örökre elbúcsúzott a projekttől. A szakértő pedig abbéli reményének adott hangot, hogy „ami odalent van, az örökre ott is marad”. Mindenesetre Dr. Azzakov az esetet megelőzően egyáltalán nem volt vallásos beállítottságú, s nem is hitt a mitikus helyek létezésében. Bár a kutató továbbra is szkeptikus maradt, viszont azóta hisz a pokol létezésében. Száraz György Boldog napot!

MIÉRT ÉRDEMES ÖNFEJLESZTÉSSEL FOGLALKOZNI? Mindenki mást ért önfejlesztés alatt. Én most a saját álláspontomat tárom fel az Olvasó előtt abban a reményben, hogy egy újabb megismeréssel gazdagodhat ezen a roppant szerteágazó területen. Önfejlesztés alatt ezúttal értsük az önismeretnek, a személyiségfejlődésnek és a holisztikának (test-lélek-szellem egységessé tételének) egy speciális, mégis rendkívül komplex rendszerét: az auránk fejlesztését. Életünk minden pillanata az auránkban történik. Jóllehet az ember az agyát tünteti ki a legfejlettebb és legfejlődőképesebb szervének, azért jegyezzük meg, hogy az aurában még több lehetőség található. Az aura nem csak a fiziológiai szerveinkkel – így az agyunkkal, szívünkkel, májunkkal stb. – áll szerves és elválaszthatatlan kapcsolatban, hanem minden egyes sejtünket áthatja egy elektromágneses mezővel. Minden sejtünknek tudata van, minden sejtünk múltja és jelene az auránkban lenyomatot, emléknyomot hagy, ezért a karma, vagyis az ok-okozat törvényszerűségei vonatkoznak rá. Ez azt jelenti, hogy minden bennünk zajló folyamat egyúttal az auránkban zajló folyamat is, melyeknek a nyoma megőrződik testünk energiamezejében. Így a múltunk minden építő és romboló jellegű folyamata valahol megtalálható a sejtemlékezetben, illetve az elektromágneses mezőnkben. Ámde az auránk lehetőségei sokkal tágabbak testünk adottságaitól. Auránkon keresztül folyamatos kapcsolatban és kölcsönhatásban állunk a környezetünk energiáival. Itt álljunk meg egy pillanatra és tűnődjünk el azon, hogy mit is nevezünk környezetnek. Ez nem csupán a szemmel látható fizikai környezetet fedi, hanem magában foglalja a szellemi valóságot, tehát a sokdimenziós univerzumot is.

Arról van szó, hogy az ember többsíkú lény, azaz egyszerre létezik a háromdimenziós anyagi és a többdimenziós nem anyagi világban. Utóbbiba tartozik az auratikus, a tudati, a gondolati, az érzelmi és még egy sor különleges összetevőnk. Ha mindezt végiggondoltuk, érthető, hogy a „környezet” és az ember (mi magunk) között milyen hallatlanul nagy és összetett a kapcsolat. Úgyszólván tökéletes összefonódásban élünk egy számunkra eleddig felfedezetlen energiaóceánban, amit nagyon leegyszerűsítve életnek is nevezhetünk. Tehát az élet tengerében kis halakként lubickolunk. Nem tudunk kiszakadni, kiválni, kilépni az ismeretlen Nagy Egészből. Így szabad akaratunk feltételekhez kötött. Választhatunk, hogy megismerjük önmagunkat és a lehetőségeinket, vagy sem. Fejlesztjük, bővítjük, tökéletesítjük önmagunkat, vagy sem. Természetesen a döntéseink ideiglenesek, hiszen az előre nem jósolható meg mindig, hogy a következő pillanatban mit és hogyan fogunk dönteni. De az élet ettől szép. Az auránk fejlettsége elárulja az életminőségünket és azt, hogy mi aktuálisan hol tartunk az önismeret és az önmegvalósítás útján. Árulkodik a félelmeinkről, a vágyainkról, az álmainkról, az egészségünkről és előrevetíti, mintegy előkészíti a velünk „jövőben” megtörténő eseményeket. Ha pedig nem avatkozunk be auránk diszharmonikus szektoraiba, akkor a jövőnk is békétlen és zavarokkal teli lesz. Ha felismerjük a tudatosságunk jelentőségét és a személyes felelősségünket, akkor logikus, hogy értelmes döntések sorozatát fogjuk meghozni, aminek az egyik eredménye azt lesz, hogy egész életünk fokozatosan önfejlesztéssé alakul át. Fejleszthetjük magunkat mások példái által, saját jellemünket a hibáink által, a sors mindig fog adni megéléseket, hol probléma, hol siker formájában, így az egész életünk egy varázslatos folyamattá alakul át. Ebben kulcsszerepe van minden embernek, mert igenis mindenki tehet arról, hogy az adott lehetőségtárából mikor mennyit hoz ki. Az aura fejlesztésére minden spirituális kultúra nagy hangsúlyt helyezett. Jómagam az egyiptomi tradíciókban vagyok egy picit járatosabb. Az egyiptomi hagyományban mindig nagy becsben tartották és tisztelték az individuumot, vagyis az egyéniséget. Még akkor is így volt ez, ha csetlő-botló életvitele során nehéz karmát írt magának az illető. Miért? Mert minden lélek a saját megtapasztalásai és megélései által fejlődhet igazán. Ha mindig más oldja meg helyette a problémákat, akkor a feladat ugyan elvégzésre került, de az individuum valójában fejletlen marad. Az egyiptomiak tökéletesen átlátták az élet működését, ezért olyan önfejlesztő gyakorlatokat dolgoztak ki, amelyek az adott tudati szinten álló, meghatározott kihívásokkal küzdők számára mindig biztosították a továbblépést. Nem szupermeneket neveltek, de kétségtelenül hozzásegítették az emberi lelkeket, hogy mindig a legjobbat hozzák ki magukból. Az önfejlesztő gyakorlatok eleinte az önmagunkra való ráhangolódásról szóltak, majd a megismerésről és a megértésről. Amit sikeresen megértettek az önfejlesztők, afölött hatalmat nyertek, s ha nem tetszett egy belső folyamat vagy állapot, akkor képesek voltak kijavítani, lecserélni, meggyógyítani, vagy harmonizálni azt. A következő lépésben ráhangolódtak a környezetükre, az energetikai és az informatikai valóságra gondolok. Megértették, hogy aki fejleszti magát, annak tudata a valóság egyre szélesebb spektrumát öleli fel. Így ahol más élőlényeket vagy tárgyakat lát, ők ott energiákat, majd más lényeket és végső soron az isteni tudat végtelen sokféleségét ismerhették fel. Ezt fejlesztették a tökélyre. Az önfejlesztő gyakorlatok segíthetnek a hibás gondolkodás kijavításában, az érzelmi blokkok feloldásában, a helyes önismeret kialakításában, az egészség helyreállításában és megőrzésében, a spirituális érzékszervek fejlesztésében és abban, hogy tudatosan éljük át az életünket, nem pedig valamiféle vakrepülésként ebben a varázslatos univerzumban. Ebbe beletartozik az álmaink

üzeneteinek a megértése, a tudatalattinkkal és a tudatfelettinkkel való összekapcsolódás, és az ezekkel együtt járó milliónyi élmény, amely messze felülmúlja az ember fantáziáját. Mindegy ki hol tart az életben, a tudatos önfejlesztést bármikor elkezdheti! Gyűjtsél minél több tapasztalatot és találd meg a saját utadat és járd végig kitartással az ösvényedet! Száraz György Boldog napot!

A TÜRELEM FONTOSSÁGA Az életfeladat szinte megoldhatatlan a türelem princípiuma nélkül. Sokan azt gondolják magukról, hogy ők türelmesek. Sokan azt állítják magukról, hogy türelmes emberek. De min múlik, hogy valaki mennyire képes türelmet gyakorolni? Mi is a türelem tulajdonképpen? Hogyan válhatunk valóban türelmesekké? A türelem sok mindent jelent, magába foglal és vonz. Például a tűrést. Ami annyit tesz, hogy képesek vagyunk-e elviselni valami olyat, amit igazából az egyik porcikánk sem kíván. A tűrés esetében mindenkinél van egy küszöb, egy mérce, amelyen túl valami elviselhetetlenné válik. Persze sokszor bebizonyosodik, hogy nem volt elviselhetetlen, de az ember olyankor menekülőre fogja, s igyekszik minél hamarabb, a lehető legkevesebb veszteséggel kilábalni az adott helyzetből. A tűrőképességünket nap, mint nap próbára teszi a Sors. Ezeket nevezhetjük nyugodtan türelempróbának. Ezek sokféleképpen jelentkezhetnek: az egészen pici zavaró zajoktól kezdve, a kevésbé tolerálható emberi tulajdonságok ismétlődésén keresztül, a legnagyobb, elemi megpróbáltatásokig. A lényeg a tűrés és a türelem. A kérdés csak az, hogyan? Hogyan lehet jópofát vágni valamihez, amitől berzenkedünk? Először is, nem szükséges jópofát vágnunk mindenhez. Igenis, vághatunk mogorva arcot. Kifejezhetjük, hogy valamit utálunk, gyűlölünk, nem vagyunk képesek elviselni. ez mindenkinek szíve joga. De még mielőtt elragadtatnánk magunkat, nem számolva a logikus következményekkel, használjuk fel önismeretre azt a néhány másodpercet, ami ilyenkor magától adódik. Vegyük észre, mire mutat ez rá a belső világunkban! Vegyük észre, hogy más ugyanerre a helyzetre nem így reagálna! Ebből pedig meríthetünk jó példát! Sőt, könnyen beláthatjuk, hogy mi magunk is megváltoztathatnánk a reakcióinkat, ha akarnánk! A helyzet sajnos úgy áll, hogy túlságosan könnyen veszítjük el a türelmünket. Miért? Mert hajlamosak vagyunk a látszatra könnyebbik utat választani: az igazam van…, a jogom van…, az igazságtalanság ért… stb. ösvényét. Bizony, nem mérjük fel ilyenkor, hogy a könnyű út ára sokkal nagyobb, mint a nehezebb út. Álljunk is meg egy pillanatra! Mit nevezünk rövid és könnyű, vagy hosszú és nehéz útnak? Könnyebb és rövidebb módon lerendezhető a kihívás, ha utat engedünk a dühünknek, vagy a keserűségünknek, vagy az önsajnálatunknak. Azzal áltatjuk magunkat, hogy levezettük a stresszt, s így akkor nem is marad bennünk semmi feszültség. Nos, jó volna, ha ez mindenkinél csak ennyivel lerendezhető lenne. De az élet engem arra tanított meg, hogy a hosszabb és rögösebb út mindig kifizetődőbb, ami jelen esetben a türelem ösvényének a járása. A türelem egyúttal azt is jelenti, hogy megőrizzük a béketűrésünket. Hogyan lehet megőrizni azt, ami nincs, vagy csak fejletlen bennünk? Mindenekelőtt ki kell fejlesztenünk. A béketűrés fakadhat a jóságból, a szeretetből, a megbocsátásból, az alázatból, az elfogadásból, az elkülönülésből, a hitből, a megértésből és a bölcsességből egyebek mellett. Minden esetben közös a tő: kivárni és elfogadni a személyeket és az eseményeket olyannak, amilyenek. Mindeközben nem ellenállni, nem lázadni, nem harcolni, nem ellenkezni, hanem tűrni.

Egy ember a mai tudatszintjén nem ismerhet meg mindent. Nem tudhatja teljes pontossággal, hogy mi miért történik vele. De hiheti, hogy mindennek oka és célja van. Továbbá elhiheti azt is, hogy ami vele történik, az jó célra vezet. Ha ezen túl van, akkor kell még egy adag bizalom a tekintetben, hogy az isteni erők girbegurba, kifürkészhetetlen kalandjaiban részt vegyen. S el kell fogadni a ráosztott szerepet. Mindenki színes maszkban játszik itt a Földön, egyszerre nem is tudnám megmondani, mennyiféle szerepet. Ezek között vannak szimpatikusak és antipatikusak. Van, aki szeret tetszelegni a szerepében, van, aki ki akar törni belőle. Spirituális szempontból az a teljesítmény, ha merjük levenni az álarcunkat, akár gazdagok vagyunk, akár szegények, akár van szégyellnivalónk, akár nincs. Ha valaki igazán bátor, az a hibáival együtt is meg meri mutatni magát. Minden embernek van valamennyi gyengesége, amit többnyire szégyell vagy rejteget. A türelmes embernek önmaga irányában is gyakorolni kell a türelmet. Nem lehet keresztülvágtatni az életen és minden karmikus kényszerzubbonyt egy pillanat alatt lerakni, mert a türelem egyik mértékegysége az idő. Az idővel való zavaros viszony a türelmetlenség egyik üzemanyaga. A fontosság, a magunk és az események fontosként való beállítása, sokszor elhangolódásokat okoz a sorsunkban. Fel kéne ismernünk, amikor mást akar belőlünk kihozni az élet, s mást akarunk mi megélni az életből. Arról beszélek, amikor az ember nem kaphatja meg, amit akar. Ilyenkor a kivárás lehet az egyik legjobb válasz. Megtenni, amit meg kell, a cél érdekében. Nem tenni, ami nem szolgálja céljaink kibontakozó megvalósulását. Ezen felül pedig bölcsen kivárni, amíg az események maguktól érnek el hozzánk. Ilyen esetben az idő másodlagossá válik, s amíg telik, addig felhasználható egyéb szép és jó dolgok teremtésére és átélésére, mígnem a jelen elérkezik az általunk áhított ponthoz. A türelmetlenségünk sokadik oka a görcsös akarat. Az ember nem csak azonnal, vagy rövid időn belül, hanem mindig az elvárásai, az elképzelései szerint akarja a dolgokat elérni vagy megtörténni látni. Ez egy rossz szokás, tömény egó! A gyenge jellem sajátossága az uralkodási hajlam. Na, persze attól nem kell félnünk, hogy önmaga ellen fordítja és önmagán gyakorol vele. Erről szó sincs. Az uralkodás, a kontrollálás, a manipuláció a vérünkben van. A türelmetlenségünk csupán egy válságtünete személyiségünk aberrációinak. A türelem véleményem szerint egy állapot, amely az alázatból és a tiszteletből fakad. Ki iránt? A Teremtő iránt. Ha úgy tetszik, az Életet irányító Intelligenciák iránt. A türelem lehet szakítópróba. A türelem lehet edzésgyakorlat. A türelem olyan valami, amit a tulajdonosa szinte észre sem vesz. Ugyanakkor sok-sok megtapasztalás gyümölcse a türelem. Ezért senki ne bánkódjon, aki intoleránsnak találja magát bizonyos szituációkban, mert azok csupán lehetőségek, hogy türelmünket pallérozzuk, kifejlesszük és kiterjesszük életünk minden egyes mozzanatára. A béke, a nyugalom és a jóindulat irányába haladni csupán döntés kérdése. Fontos, hogy tudjunk egótól mentesen tanulni a hibáinkból. Jó gyakorlást és kitartást kívánok Mindenkinek! Cél a türelem általi önuralom elérése. Ettől jobban aligha teremthet magának a türelmetlenkedő emberi psziché. Ha nehézségekbe ütközöl, akkor nyugodtan meríts erőt ennek a cikknek a soraiból! Száraz György Boldog napot!

A VATIKÁN TITKAI A Vatikán talán a világ legnagyobb titkainak az egyik fő központja. Ismerkedjünk meg a földkerekség egyik legbefolyásosabb városállamával és annak legféltettebb titkaival!

A VATIKÁN

A Vatikán, de mondhatnám úgy, hogy Vatikánváros, a katolikus egyház állama. Ez a legkisebb független állam a világon. Gyakorlatilag Róma teljesen körülveszi, ezzel együtt még néhány épület is hozzátartozik Róma városában, valamint a Castel Gandolfo-i pápai nyaraló is. A Vatikán államformája teokratikus monarchia, amelynek az abszolút uralkodója a pápa. A mindenkori pápa a végső és legfőbb joghatóság nem csak Vatikánváros, hanem az egész katolikus egyházban. Jogkörei elsősorban bírói és végrehajtói jellegűek. A Szentszék (Sedes Sancta) alatt kifejezetten Róma püspökének hivatalát értik, melynek székhelye Vatikánvárosban található. Ebből kitűnik, hogy míg a Vatikán egy nemzetközileg elismert állam, addig a Szentszék egy intézmény. Ennek ellenére a sajtó a Szentszék és a Vatikán elnevezéseket szinonimaként cserélgeti. Ami a Vatikán történetét illeti, Rómával szemben a Tevere partja régen lakatlan volt (ager vaticanus). Caligula császár (37-41) egy kocsiversenypályát kezdett építeni ezen a területen, amit Nero császár fejezett be. A vatikáni obeliszket Nero hozatta Egyiptomból és a versenypálya közepére helyezte. Ezen a helyen sok keresztény halt mártírhalált. A keresztény tradíciók szerint itt feszítették keresztre Szent Pétert. Ahol a „Kősziklát” eltemették, azon a helyen emelték fel a 326-ban az első templomot, a constantinusi bazilikát. A római püspökök földbirtokait a 8. században Kis Pipin gyarapította. Ennek nyomán született Itália középső részén a Pápai Állam, amely a pápák világhatalmi központjává avanzsált. 1859-1860-ban az egyházi állam északi részét elfoglalták és Olaszországhoz csatolták. A pápa soha nem ismerte el világi hatalmának csorbítását. 1929-ben az ún. lateráni szerződésben deklarálták, hogy a Vatikán Rómától és Olaszországtól független, jogilag önálló politikai képződmény, önálló városállam a pápa államfői vezetésével.

A VATIKÁNI TITKOS LEVÉLTÁR A vatikáni titkos levéltár címmel jelentetett meg nemrégiben egy belga kiadó gondozásában egy sokat sejtető könyv, amely 19 eddig publikálatlan dokumentumot tartalmaz. Felmerül a kérdés, vajon mi késztette a Vatikánt „titkainak” leleplezésére? Eme dokumentumok állítólag a Vatikánban őrzött, páratlan és évszázadokra titkosított írások. Ezek egyike a Dzsingiz kán unokájának, Güjük kánnak a IV. Ince pápához 1246-ban kelt levele, amelyből kiderül, hogy a mongol uralkodó nyíltan megfenyegeti a pápát és az összes európai uralkodó, hogy „hódoljanak neki és ismerjék el uruknak” a legfőbb kánt, máskülönben ellenségnek tekinti az öreg kontinens urait. Mi több, ellenkezésüket háborús okként fogja fel, s kilátásba helyez egy esetleges inváziót. Az isteni Gondviselés azonban közbeszólt, s a mongol áradatra nem került sor, mivel Dzsingiz kánt időközben megmérgezték. A könyv értékét tovább növeli, hogy az egyedülálló dokumentumokat facsimile formájában tartalmazza a könyv, azaz hasonmás kiadásban, tehát a képek, a szövegek, a kéziratok és a rajzok az eredeti méretű teljesen hű mása. A mű többek között olyan érdekfeszítő és kényes témákat is érint, hogy a Templomos Lovagok pere, vagy épp Michelangelo Buonarotti panaszlevele, amelyben a járandóságáért folyamodik a művész, tudniillik hiányolja a Szent Péter-bazilika kupolájának freskóiért járó és már több hónapja késő fizetségét. A belga könyvkiadó nem kevesebb, mint 105 történelmi dokumentumot ismertet. Az „enigma-fejtők” körében valóságos csemegének számít ez a mű, hiszen a Vatikán kulisszatitkaiba való betekintéssel

kecsegtet. Jómagamat azonban a legrégebbi, legkorábbi keresztény dokumentumok érdekelnének, amelyek alapján a Biblia is íródott. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az eredeti Biblia, amely a feltételezések szerint jóval vaskosabb és tartalmát tekintve ezoterikus és egészen más aspektusból tárja fel a kereszténység gyökereit, illetve a keresztény hitkultuszt megelőző korok történelmét. Talán nem tűnik epés megjegyzésnek, ha felteszem a költői kérdést: vajon érdekesebb-e a szóban forgó könyv tartalma, mint az, ami még mindig titkosítva pihen a vatikáni Levéltár rejtekén?

A TEMPLOMOS LOVAGOK KINCSE ÉS A VATIKÁN Kik voltak a Templomos Lovagok? Röviden, első pillantásra egy harcos szerzetesekből álló rend volt, amelyet Hugues de Payens francia lovag és nyolc társa alapított 1118-ban azzal a céllal, hogy a Jeruzsálembe látogató zarándokokat védelmezzék. Nevüket onnan kapták, hogy Jeruzsálem akkori uralkodója, II. Balduin, a Templom-hegy körüli negyedeket adományozta nekik. Innen származik az eredeti nevük: Krisztus és Salamon Templomának Szegény Harcostársai. Ahhoz képest, hogy kezdetben csak alamizsnákból tengették az életüket, csakhamar Európa egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb szövetségévé nőtték ki magukat, s ezzel óhatatlanul szemben találták magukat a Szentszékkel. Vagyonukra sokaknak fájt a foguk. Szép Fülöpnek sikerült meggyőznie V. Kelemen pápát, hogy törje meg a rend hatalmát. Erre 1307. augusztus 13-án került sor, amikor is Franciaországban a rend legtöbb tagját váratlanul letartóztatták. Így vette kezdetét a Vatikán Templomosok elleni harca és irtó hadjárata. A vád, amely ma is beillene egy inkvizítori perbe, a következő volt: ezotéria, sátánimádat, furcsa, okkult gyakorlatok végzése. A találós kérdés pedig így hangzik: hová tűnt a Templomos Rend irdatlan vagyona? Merthogy Fülöp nem talált rá a Templomosok kasszájában. Mi lehet az igazság? Nos, a Vatikán 2007-ben nyilvánosságra hozta a templomosok perével kapcsolatos dokumentumokat. Ekkor találkozott a nagyérdemű az 1308-ból származó chinoni pergamennel, melyet furcsamód 2001-ben fedeztek fel újra! Ez a történelmi dokumentum arról tanúskodik, hogy Kelemen pápa először felmentette a templomosokat az eretnekség vádja alól. Ámde a pápa oly mértékben függőt a francia király hatalmából, hogy gyakorlatilag teljes mértékben azt kellett tennie, amit a gall uralkodó kénye-kedve diktált. Ennél fogva a pápa engedett a világi nyomásnak és befolyásnak, s 1312-ben visszavonva korábbi döntését, ténylegesen keresztet vetett a rend sorsára. A Templomosok sorsa ezzel örökre megpecsételődött! Száraz György Boldog napot!

EUCHARISZTIKUS CSODÁK Csodák márpedig vannak! Jézus nem csak életével és halálával mutatott csodát. A hívőket és a papság tagjait mindenkoron foglalkoztatta a kérdés: miként változik át a bor és a kenyér Jézus vérévé és testévé? A szellemvilág pedig évszázadról évszázadra válaszolt!

MI AZ EUCHARISZTIA?

Az eucharisztia, más néven úrvacsora, az a keresztény szertartás, amelynek során Jézusnak az utolsó vacsora alkalmával a kenyérről és borról mondott szavait, illetve a cselekedeteit ismétlik meg rituális- liturgikus módon. Az eucharisztia a keresztény felekezetek egyik szentsége. Az erre vonatkozó egyik igehely így hangzik: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad, és én őbenne.” (Jn 6,56)

Ezzel együtt az eucharisztia szó több jelentéssel is rendelkezik. Egyik kontextusban az egész szentmisét, illetőleg liturgiát jelenti a katolikus és ortodox szóhasználatban. Ilyenkor kis kezdőbetűvel írjuk. A hazai és a nemzetközi) protestantizmus – beleértve a református, evangélikus egyházat, az egyéb protestáns és neoprotestáns felekezeteket is – az eucharisztikus szertartásra az úrvacsora megnevezést használja. Ezen felül az Eucharisztia a katolikus és az ortodox hitvallás értelmében jelenti még a kenyér és a bor színe alatt ténylegesen jelen lévő Jézus Krisztust is. Ez esetben nagy kezdőbetűvel írandó és szinonimája az Oltáriszentség. Ennyi bevezető után lássunk néhány eucharisztikus csodát!

EUCHARIKSZTIKUS CSODA EREKLYE AZ ITÁLIAI OFFIDÁBAN (1273) Offida közép-kelet Olaszországban, a Marche tartományban található Ascoli Piceno közelében fekszik. Az eucharisztikus csoda valójában nem pontosan itt történt, hanem a Chieti közelében fekvő ősi városkában, Lancianóban, de itt őrzik a csodával kapcsolatos ereklyét. Lanciano egyébként egy másik, tulajdonképpen a legrégibb (8. századi) és leghíresebb olaszországi eucharisztikus csodának a színhelye, amelyről külön alfejezetben fogok beszámolni. 1273-ban járunk. Giacomo Stasi felesége, Ricciarella asszonyság egy jósnőtől kért tanácsot, hogy az őt rendszeresen bántó férjét valahogy megbékítse. A jövendőmondó azt tanácsolta a kétségbeesett Ricciarellának, hogy miután megáldozott, az ostyát vigye haza, süsse meg és por formájában adja oda a férjének. Igen ám, de mihelyst a szentostyát az edénybe helyezte, az hússá változott és vér folyt ki belőle bőségesen. A történet folytatását a helyi plébános, Michele Mallicani atya, 1280-ban feljegyzett beszámolójából ismerjük. A megrettent asszony az átváltozott ostyára hamut és viaszt öntött, s igyekezett megállítani a vér kifolyását. Miután az asszony látta, hogy hasztalanul próbálkozik, egy lepedőbe pólyálta az edényt annak minden tartalmával együtt, és az istállóba vitte, ahol a trágya alá rejtette. A munkából estefelé hazaérkező férjének a szamara nem volt hajlandó az istállóba belépni. Végül nagy nehezen sikerült a férfinek betessékelni a szamarat, de az teljesen ellenkezett gazdájával szemben. A férj annyira dühbe gurult, hogy a feleségét gonosz praktikákkal való mesterkedéssel vádolta meg és továbbra is erősen szidalmazta. Ricciarella mindent tagadott, s ezzel bűnt követett el. Egy idő után már nem tudta magában tartani a múltat, ezért elment és meggyónta a történteket a lancianói Szent Ágoston kolostor elöljárójának, bizonyos Offidai Jakab atyának. Bár az asszony bűnbocsánatért folyamodott, nem vallotta be a teljes vétkét. A jóságos szerzetes miután felsorolta az összes lehetséges bűnt, megkérdezte az asszonytól, hogy „Hát csak nem ölted meg Istent?”. Mire a nő töredelmesen bevallotta, hogy éppen ezt tette. Ezután Offidai Jakab atya megkereste a csoda tanúbizonyságát. Az istálló trágyája alól kibányászta a tiszta oltáriszentséget, majd a kolostorba vitte. Néhány nap múlva a szerzetes szülőfalujába, Offidába ment és az eucharisztiát a város lakosainak ajándékozta. Az offidai emberek egy kereszt alakú ereklyetartóba helyezték a hússá vált csodás ostyát. Az ereklyét, a vérrel áztatott lepedőt és az edényt a Szent Ágoston templomnak ajándékozták. A mai napig itt találhatók az ereklyék. A Lancianoban történt, de Offidában tisztelt eucharisztikus csodát több dokumentum is megerősítette. Például VIII. Bonifác, II. Gyula, V. Piusz, V. Szixtusz és IX. Piusz pápa bullái, valamint két pápa: II. Piusz és II. Pál által ajándékozott gyűrűk.

Az ostyát többször is alávetették egyházi vizsgálatoknak. 1956-ban Ambrogio Squintani érsek végeztetett el egy vizsgálatot Angelo Lipinszky professzor közreműködésével. A laboratóriumi tesztek során „világosabb foltokkal erezett vöröses barna hússzálakat” találtak. A lepedőn égési foltokat találtak kisebb vérfoltokkal. Az edényzet külső falán a lepedő foltjaihoz hasonló pettyek láthatók. Az offidai ereklye főünnepét május 3-án tartják. Ezenkívül évente április 25-étől kezdődik a búcsú, merthogy időközben búcsújáró hellyé vált Offida. A csoda színhelyeként számon tartott Giacomo Stasio és Ricciarella lancianói házat 1582-ben oratóriummá alakították át és az Ágoston-rendi atyákra bízták. A házastársakat a nép ajkán csak „ostyaégetők”-nek, illetve a lancianói lakosokat „Krisztussütögetőknek” hívják.

EUCHARISZTIKUS CSODA BOLSENA VÁROSÁBAN (1512) A bolsenai csodát Raffaello is megörökítette a vatikáni Apostoli Palota stanzáiban, 1512-ben. Az etruszk eredetű Bolsena az azonos nevű tó partján fekszik Lazio, Toscana és Umbria között, a Tirrén-tenger és Viterbo közelében. A bolsenai csoda a 11. századi Szent Krisztina templomban történt. A templomot egy szent kislány emlékére emelték, aki 12 évesen, i. sz. 305-ben vértanúságot szenvedett Diocletianus császár keresztényüldözése folyományképpen. A történeti kútfők szerint 1263-ban egy „prágai Péterként” emlegetett pap szentmisét mutatott be Bolsenában. A papot erős kétségek gyötörték a tekintetben, hogy vajon az ostya valóban Krisztus testévé változik-e. Az átváltoztatás pillanatában a prágai pap látta, amint az átváltoztatott és megtört ostyából vércseppek hullanak alá az oltárra. A bolsenai hívek a véres oltárkendőt körmenet keretében vitték IV. Orbán pápához, aki a közeli Orvietoban tartózkodott. A Pápa meggyőződött az események hitelességéről és 1264. szeptember 8-ai dátummal bullát adott ki, amellyel elrendelte Corpus Domini, Úrnapja ünnepét. Ezután a pápa megbízta Aquinói Szent Tamást az ünnep liturgikus szövegeinek az elkészítésére, de IV. Orbán pápa halála miatt a Corpus Domini ünneplése csak később vált egyetemessé. Azóta a szent ostyából kicsöppenő vérrel illetett három márványkövet a bolsenai Szent Krisztina templom „Csoda Kápolnájában” őrzik és kérés alapján megtekinthetők. A vércseppek a mai napig egyértelműen láthatók. Az oltárkendő az orvietói dómban található. Az ereklye ma a dóm „Korporálé Kápolnájában” tekinthető meg. A vérrel áztatott oltárkendőt évente kétszer, Húsvétvasárnap délután és Úrnapján teszik ki közszemlére, az oltárra. Az eucharisztikus csoda tényleges helyén, Bolsenában évente nagy pompával ünneplik meg az Úrnapját. A belváros utcáit friss virágokból készült virágszőnyeggel borítják be és körmenetben hordozzák a vércseppel illetett kövek egyikét.

A LANCIANOI EUCHARISZTIKUS CSODA TÖRTÉNETE A közép-olaszországi Abruzzo tartományban, Anxanum romjaira épült Lanciano-ban történt több mint 1200 évvel ezelőtt a katolikus egyház első és legnagyobb eucharisztikus csodája. A város Szent Legonziano-nak szentelt templomában egy bazilita szerzetes abban kételkedett, hogy Jézus valóban jelen van-e az Oltáriszentségben. A szentmise alkalmával az átváltoztatásnál az ostya valóban élő hússá, a bor pedig élő vérré alakult át. A vér összesen öt szabálytalan formájú és eltérő nagyságú rögben alvadt meg. A hússá változott szentostyát 1713-tól egy ezüst Oltáriszentség-tartóban őrzik, míg a vért egy ősi kristálykehelyben tárolják. A csodás ereklyéket eleinte a bazilita szerzetesek, később a bencések őrizték. Ezután 1252-ben a helyi püspök, majd egy pápai bulla a minoriták gondozására bízta. Ma a Szent Ferencről elnevezett szentélyben tartják a szent ostyát és vért. 1902 óta a lancianói eucharisztikus csoda ereklyéi a főoltár második tabernákulumában láthatók.

Az ereklyéket 1574-től kezdve vizsgálják tudományos módszerekkel. A legalaposabb tudományos szövettani és laboratóriumi vizsgálatok a következő eredményre jutottak:

a hús valódi hús, a vér valódi vér

a hús és a vér embertől származik

a hús fő alkotóelemei egy emberi szívet mutatnak: a húsban megtalálható metszetben a szívizom, szívbelhártya, a bolygó ideg és a bal szívkamra

a hús és a vér ugyanabból az AB vércsoportból való

a vérben a friss emberi vérre jellemző arányban találtak proteineket

a vérben van klorid, foszfor, magnézium, kálium, nátrium, és kalcium Noha a szent vért és a húst már 1200 éve őrzik, s folyamatosan ki van téve olyan környezeti hatásoknak, mint a levegő és a hőmérséklet, ennek dacára megőrizték eredeti, természetes állapotukat. A további tudományos igényű vizsgálatok teljes mértékben hitelesítik a Lanciano Eucharisztikus Csodáját. Az ereklyéket évente több tízezer zarándok keresi fel, hiszen ezek a ma ismert legősibb eucharisztikus csodához kapcsolódnak. Száraz György Boldog napot!

INDIÁN SZERTARTÁSOK Az indián szertartások többségének a célja a természettel való összhang megteremtése vagy visszaállítása. Az ember és a természet közötti rend, illetve az ember egyes részei közötti harmónia a legfontosabb célja volt mindig is az indiánoknak. Ismerkedjünk meg a békepipa szertartással és az indián mandala általi gyógyítással!

A BÉKEPIPA A békepipa más néven kalumet (calumet). Ez mind a mai napig egy szent eszköz Észak-Amerika indián népeinek körében. A békapipa egy összetett jelkép. Jelenti az embert és a természetet egyaránt. A pipában található tűz (parázs), valamint a füst által idézik meg a szellemvilág lényeit az indiánok. A békepipa használatára a nyugati ember sokáig nem jött rá. Mi több, eleinte sípnak nézték, mivel alakjuk és díszítettségük miatt egyáltalán nem hasonlítottak az európai társaikra. Nevüket is e megfigyelés alapján kapták. A kalumet ugyanis franciául nádsípot vagy pásztorsípot jelent. A békepipák készítéséhez használt kövek Dél-Minnesota szent bányájából származnak. Ez a bánya egy különleges, zsíros tapintású követ ad az indiánoknak. A pipakövek lelőhelyét a 18. század végéig fehér emberek nem ismerhették, mert az indiánok igyekeztek a titkos ösvényeiket nem kiszivárogtatni a leigázóknak. George Catlin, híres amerikai festőművész, írta le először részletesen a békepipa kinézetét és a fejének készítéséhez használt zsíros kő bányászatát. A művész nem tudta eldönteni, hogy e szent kő egyfajta zsírkő lehet, vagy lávakővel van-e dolga, ezért egy ásványszakértőhöz fordult. Bostonban dr. Jakson alapos vizsgálatok alá vetette az ásványt és megállapította róla, hogy a gipsznél keményebb, ámde a mészkőnél puhább, zsíros tapintású újfajta kőről van szó. A művész iránt érzett tiszteletből catlinitnak nevezte el, mely a mai napig a hivatalos megnevezése ennek a kőfajtának. Miután megtudtuk, hogy a békepipa szent anyaga mennyire különleges, figyelmünket fordítsuk a pipaszívás indián szertartása felé. A pipaszívás rituáléját valószínűleg minden indián törzs alkalmazta

Észak-Amerikában. A pipa elsősorban az ember jelképe, tehát nem a dohányzás szenvedélyéért, vagy stressz oldó hatásáért használták előszeretettel. Olyannyira mágikus aktusnak számított a békepipa szívása, hogy minden apró részletének jelentősége és üzenete volt. A pipa színe, az egész rárajzolt vagy vésett motívumrendszer, a toll- és lószőrdíszítések az indián világképe apró részleteinek a tükröződései voltak. A pipának szinte lelke volt. Akinél békepipa volt, annál egy spirituális útlevél volt. Ennek birtokában bárki átkelhetett az idegen törzsek földjén. A minnesotai bánya pedig kollektív tulajdonnak számított, jobban mondva mindig a béke földjeként tartották számon, amit bárki felkereshetett bányászati célzattal. Azt a fajta békepipát, amely az indián regényekből és filmekből ismerünk, s amit oly nagy becsben tartottak, ténylegesen szentként tisztelték. Csak a törzs öregjei őrizhették, s ők is egy külön erre a célra készített bőrtokban tartották. Mire használták? Jeles alkalmakkor, békekötéskor, idegenekkel szemben a jó szándék jeleként, fogadalomtételkor és a törzs életében minden fontosabb esemény megerősítésére használták a díszes békepipát. A varázslók füstjén keresztül képesek voltak megidézni az ősök szellemét, ha szükség úgy kívánta. Ha ténylegesen békekötés megszentelésére használták a pipát, akkor annak komoly súlya volt, mivel évekre szavatolta a béke fennmaradását. Nem teljesen ez volt a helyzet akkor, amikor az indián nemzetségek varázslói először nyújtották a békepipájukat a fehér ember felé.

INDIÁN GYÓGYÍTÓ MANDALA A mandala nem csak a keleti kultúrákban volt használatos, mint a mágia rituális kelléke, hanem az amerikai kontinens őslakosainak a körében is előszeretettel használták többek között gyógyításra. Az indián sámán vagy varázsló egy kis tüzet rakott a sátor közepén (természetesen egy nagy sátorról van szó), majd saját kezűleg elkészítette a homokmandalát. A manadalát olyan méretűre csinálta a sámán, hogy a beteg kényelmesen a közepébe tudjunk ülni. Ennek segítségével idézte meg a segítő szellemeket. Miután a mandala elkészült és a beteg is elfoglalta a helyét, kezdetét vette a szertartás énekléssel, dobolással és egyéb rituálékkal. A mandala a betegség típusának megfelelően készült, egyes szimbólumai a kórságot jelenítették meg. Ehhez gyártott a sámán egy történetet, amelyet hangosan énekelni kezdett. A megénekelt történet főszereplőjével kellett azonosulnia a betegnek, aki a betegséggel kapcsolatos problémát mindig sikeresen győzte le. A beteg tehát egybeolvad a történet folyásával, a mandala formája, színei, szimbólumrendszere és a megidézett segítők egyaránt támogatják őt. Végül minden erő egyensúlyba kerül az emberben. A szertartás lezárultával a betegen még látszik a kórság tünete, de a lelke már meggyógyult és a bensőjében már megindultak a jótékony, harmonizáló folyamatok. Kis idő elteltével a fizikai test tökéletesen visszanyeri egészséges mivoltát és ezzel a folyamat betetőzik. Az indián mandalában a középpont a világ kicsinyített mása, amúgy a Napot mint központi égitestet és mint egységet jelképezi. A függőleges átlója azért hosszabb, mint a vízszintes, mert ez mutatja azt, hogy a spirituális világ az elsődleges az ember életében. A függőleges átló utal az Ég és a Föld összeköttetésére. Továbbá céloz a jelenre, nevezetesen arra, hogy az ember egyensúlyának folyamatosan meg kell lennie a jelen pillanatban. A mandalában szereplő csillagok az ellentétpárokban megnyilvánuló archetípusokat és tulajdonságokat jelenítik meg. A csillagok erői és energiái vezérlik képletesen az ember életét. Összességében az indián mandala egy kapu a tudat és a tudatalatti, a fizikai és a szellemi világ között, amelyen csak az ember léphet be. A gyógyuláshoz, tehát az egyensúly helyreállításához számos támogató erőt mozgósít a mandala. A beteg számára ezek az energiák egy megváltozott

tudatállapotot idéznek elő, amelyben a test és a lélek hatékonyabb együttműködésre képes. A sámán csupán elősegítője a gyógyító folyamatoknak, valójában a beteg hitén és koncentrációján múlik a siker. Az alany tudatalattijához az energiákon kívül a képi megjelenítés, a vizualizáció útján lehet utat törni. A képek, a formák, a mitikus történetek és szimbólumok mozgásba lendítik a tudattalan erőit, melyeket megfelelően irányítva bámulatos eredményeket, „spontán gyógyulásokat” tudnak produkálni az indián technikák. Ahhoz, hogy az indián mandala általi gyógyítás maximális legyen, előbb érdemes megismerni az indiánok gondolkodásmódját, életvitelét és világképét, hiszen a mi túlzottan anyagelvű és másokat lenéző, minősítő attitűdünk esetleg megakadályozhat abban, hogy kellő átéléssel vegyünk részt egy ilyen gyógyító processzusban. Ha azonban valaki képes levetkőzni az előítéleteit és teljesen átszellemül, s elengedi felnőttkori elméjének szorosan fogott pórázait, akkor viszonylag könnyen megtapasztalhatja az indián mágia csodáit. Ennek magyarázata az lehet, hogy a gyermeki énhez sokkal közelebb áll a tudatalatti képi nyelve, s gyermekkorban még szabadabb az átjárás tudat és a tudatalattink között. Vagyis nyitottabbak vagyunk és közvetlenebb a kapcsolatunk a saját lelkünkkel életünk első éveiben. Száraz György Boldog napot!

SÁMÁNDOBOK ÉS HASZNÁLATUK

A sámánok utazóknak számítanak a láthatatlan világokban. Üzeneteket közvetítenek, erőket mozgatnak meg, gyógyítanak, titkokat fürkésznek ki és csodákat tesznek. Révüléseikhez speciális eszközöket használnak, mely közül a rituális dob a legfontosabb. Ismerkedjünk meg a sámánparipának is becézett dob titkaival!

KIK A SÁMÁNOK?

Sámánoknak én nemes egyszerűséggel azokat a lelkeket tartom, akik minden korban egyfajta tudatos összekötő kapcsot jelentettek, ha úgy tetszik élő, eleven hídként szolgáltak a szellemi világok és a mi, fizikai világunk között. A sámánok alapjellegzetessége, hogy képesek kommunikálni a lét különböző síkjai között. Teljesen mindegy, hogy Skandinávia, vagy Tűzföld, Ausztrália vagy Korea sámánjairól beszélünk, mert sámánok mindig is voltak, vannak és lesznek a világban. Sámánnak véleményem szerint születni kell. Ugyanakkor ez a kiváltság nem jár együtt kivagyisággal, spirituális gőggel és egóval. Sőt, ami azt illeti, a sámán szolgálja a többi embert, akarom mondani, lelket. Őneki ez a hivatása és a küldetése. A sámán sokoldalú: képességei szerint lehet gyógyító, médium, pap, szellemi tanító, jövendőmondó, látó és sorolhatnám. Jegyezzük meg, hogy a sámánizmus vagy samanizmus nem vallás. Egyebek mellett azért nem, mert nincsen kiépített dogmatikája, szabályrendszere. Másfelől, a legősibb „vallás”, ha vallás alatt a természettel és a láthatatlan léttel való tökéletes összhang megteremtésének technikáját értjük alatta. A sámánizmus alapja a monizmus: az egység. Azt vallja, hogy bár elkülönült részek vagyunk a Teremtőben, mégis ez a különállás valójában csak látszólagos. Ezért a sámánizmus toleráns eszmerendszer, mindent és mindenkit ugyanannak a Teremtő Lénynek a megnyilvánulása formájának lát. A sámánizmus tehát az öröktől fogva létező törvényeket, durván leegyszerűsítve a természet törvényeit követi, jóllehet ezeket inkább maguktól értetődőnek tartja. Sokan ezért primitív lélekhitnek tekintik a sámánizmust, de talán az előzőekből kiderül, hogy a valóságnak az anyagitól jóval mélyebb szintjének ismeretéből fakadó eszmerendszer.

A SÁMÁNDOBOK

A sámánok kétségtelenül legfontosabb eszköze a dob, mert ennek segítségével tudnak révületbe esni. A révülés célja, hogy utazásokat tegyenek a szellemvilág különböző régióiba. A dob a maga speciális akusztikus hatásával egyfajta módosult tudatállapot elérését teszi lehetővé. A dob rezgése úgy hat a sámán tudatára és tudatalattijára, hogy e két tartomány között kinyílnak bizonyos kapuk, melyeken keresztül az érzékelés sokkal kiterjedtebb területeivel kerül kapcsolatba a sámán. A sámándob nem hangszer vagy játék, hanem egy rituális eszköz, mely különleges erőt képvisel. Minden sámándobnak különleges elkészítési módja van, mely tájegységenként és kultúránként, illetve személyenként változik. A sámándob tehát egy személyes kultikus tárgy, amelyet rendszerint magának készít el a használója. Ez azért fontos, mert így a dob valósággal életre kel és bizonyos értelemben egyesül a lelkünk a dob szellemével. Általában mire a jelölt eljut odáig, hogy saját dobot készítsen magának, már rendelkezik a szükséges jártassággal, ügyességgel és a fortélyok ismeretével.

A SÁMÁNPARIPÁK HASZNÁLATA A sámándob egyik lehetséges faalapanyaga nyírfa. Bőre készülhet kecske-, szarvasmarha- és lóbőrből is. Ezen kívül különböző enyveket és szegeket is használnak a készítéséhez, valamint némi növényi festékanyagot a díszítéséhez és a szimbólumok felrajzolásához. A sámándob bőre többnyire laza szobahőmérsékleten. Ha így akarnánk használni, valószínűleg semmilyen spirituális hatást nem tudnánk kiváltani vele. Ezért szokás szerint használat előtt tűz felett húzogatják a dobot, hogy kellőképpen felmelegedjen. A hő hatására a bőr összehúzódik és megfeszül, s a dob mintegy felhangolódik. Természetesen bármikor előfordulhat, hogy dobolás alatt megint veszít a hőmérsékletéből az eszköz. Ilyenkor a bőr újra meglazul. Ezért nem árt megismételni a melegítéses szertartást, hogy a bőr újra visszanyerje hangolásra alkalmas tónusát- Olykor a sámán tapasztalhatja, hogy a dobja túlzottan is megfeszül. erre is van megoldás, mert ilyenkor enyhén vizes ruhadarabbal szokták ellazítani a bőrt, míg a tökéletes feszességét vissza nem nyeri. A sámándobokat szokás még a sámánok lovának, vagy paripájának is nevezni, mivel az általuk kibocsátott rezgés lesz az a „vivőanyag”, amelyre képletesen ráül a sámán tudata, s amelyet meglovagolva utazik világokon át. A révülés tudatállapotának eléréséhez a sámán a ritmikusan ismétlődő dobszót használja fel. Természetesen egyéb kellékek is elfordulnak, mint például a tűz, a füstölőkeverék, a szent kövek, növények, italok, a megfelelő hely és időpont – többnyire éjszaka. A sámándob rezgései egyre mélyebb és mélyebb tudatállapotba vezetik a sámánt. Így tudata fokozatosan kitágul, s normál tudatállapotra jellemző béta-hullámokat hamarosan az alfa és a még mélyebb rezgéshullámok követik. Fontos megjegyeznem, hogy a sámán nem hallucinál vagy kábítószerezik, hanem spirituális, illetve asztrális utazáson vesz részt. A kettő között az a lényegi különbség, hogy a sámán egy magasabb rendű erőnek adja át magát, amely sokszor a felettes énje, s nem pedig alantasabb erőknek és tudatosságoknak. Az igazán erős akaratú sámánok a révülés ideje alatt is megőrzik identitásukat és akaraterejüket, továbbá énjüket. A szellemvilágban való kommunikáció egyik elengedhetetlen feltétele az érettség,

amely csak sámán beavatásokkal és hosszú évekig tartó gyakorlással érhető el. Ez kihagyhatatlan és megkerülhetetlen a sámánná válás folyamatában. A sámán a szellemvilágban nem csak közlekedik, hanem kommunikál is. Vagyis segítő lényektől tanul, ismereteket gyűjt, megoldást keres egyes problémákra és betegségekre. A fejlett sámán képes előre és hátra utazni az időben, ezáltal képes feltárni az idő titkait. Ezt a technikát felhasználva a sámándob segítségével a sámán gyógyítani is képes, hiszen segítő szellemeket tud odavonzani a beteghez, vagy védelemmel tudja ellátni a rászorulót, hogy a szellemvilág nemkívánatos lakói ne abajgassák az illetőt. Száraz György Boldog napot!

A BŰVÖS KÖR Egy szimbólum, melyet Indiától Észak-Amerikáig ismernek és alkalmaznak a spirituális beavatottak. A bűvös kört lehet gyógyításra és tanításra is használni, attól függően, hogy mit szeretne láttatni általa. A mandala szó szanszkrit eredetű, mivel a Védákban (indiai szent könyvekben) található. Jelentése: kör. Ez az első látszatra egyszerűnek tűnő elnevezés valójában egy nagyon is árnyalt szimbólumrendszert takar. A bűvös kör ugyanis a kozmosz és az istenek világának az archetípusát vetíti lelki szemeink elé. Magyarul itt arról van szó, hogy a különféle bűvös köröket azzal a megfontolással készítik, hogy kicsiben leképezzék, mintegy lehozzák a mandala készítői a teremtés tökéletességét, egységét és teljességét. A tökéletesség itt abban az értelemben használatos, mint tökéletes szimmetria, egyszerűség, átláthatóság, egymásba ágyazottság, teljes és mindent kitöltő kiegészültség. Ha belegondolunk minden vallásnak ezt az ideált kellene követnie és megvalósítania, vagy legalábbis felkínálni ennek az útnak a realizációját. A bűvös kör készítése elsősorban a hindu és a buddhista hagyományokban maradt fenn. Már magának a körnek az elkészítése is egy szertartás, amely tudati és lelki folyamatokat, valamint a készítők érettségét fejezi ki. Természetesen a kör, illetve áttételesen a gyűrű és a gömb, más vallási irányzatokban is megtalálható. Ilyen például a kereszténység vagy a muszlim vallás. Érdemes eltűnődni azon, hogy az egységből miként fakad a négyesség. Mert a bűvös kör ezt is reprezentálja. A négy fő lény a Teremtés hajnalán, a négy őselem, a négy égtáj, a Védák négy része, a keresztény négyféle irányultsága, az Újszövetség négy evangéliuma, János próféta négy lelkes lénye a Jelenések Könyvében stb., mintha a teremtés pillére lennének. A bűvös kör egységének és négyességre utaló jelképiségének emlékeivel találkozhatunk az amerikai kontinens indián kultúráiban, Egyiptomban, a keltáknál, tehát csaknem valamennyi ősi civilizációban fellelhető a nyoma. A mitológia, az emberiség kollektív tudattalanja valósággal hemzseg a négyesség kifejeződéseitől bármelyik evolúciós korszak bármelyik népének a szellemi hagyatékát vesszük szemügyre. Értsük meg jól, a kör az egység és az egyetemesség szimbóluma, melyből minden más forma, szám, betű származik, mintegy kibomlik. Erre tökéletes példa az Élet Virágának szimbóluma Egyiptomban, de ugyanezt a szakrális rendező elvet követik a naprendszerek, vagy az emberi sejtek, illetve az egyszerűségnél maradva a természet szabad szemmel is jól megfigyelhető tüneményei. Minden

koncentrikusság, szférikusság, pontszerűségből kiinduló szimmetriára törekvő formavilág. Mintha ugyanaz a valaki tervezte volna meg az életet a mikrovilágoktól az univerzális szintekig. A svájci pszichiáter, Carl Gustav Jung nagyon közel járt az igazsághoz, amikor a mandalát és az emberi személyiség struktúráját tanulmányozta. A magban ugyanis benne található az egész evolúciós folyamat. A mag tartalma azonban sokáig, az érés és fejlődés egy adott fokozatáig láthatatlan. A magból indul ki a növekedés, melynek során ugyanazok a mintázatok ismétlődnek, mint amelyek a magban találhatók. A bűvös kör akkor nyeri el legmélységesebb értelmét, amikor rájövünk arra, hogy mi magunk is bűvös körök, mandalák vagyunk. Azaz olyanok, mint az eredeti, az őskezdetben létező bűvös kör (teljesség), csak tudatunk ezt már égen elfejeltette. Az ember attól bűvös és egyedi lény, hogy mindent tartalmaz a teremtés alapmintáiból és a teremtés kicsinyített mása. Ahogyan Hermész Triszmegisztosz mondotta valaha: Ahogy fent, úgy lent. S ahogy kicsiben, úgy nagyban. Ez az emberre vonatkozik, akinek parányi lelke azonos a Legfelső Lény lényegével, s akinek belső magja ugyanarra képes, mint alkotója nagyban, vagyis a teremtésre. De erre a felismerésre csak megtapasztalások útján jöhetünk rá, s nem elméletben, hanem csakis gyakorlatban. Száraz György Boldog napot!

TŰZJÓSLÁS A tűz színeiből, alakzataiból, a tűz füstjének milyenségéből ősidők óta mondanak jövendőt az ezotéria avatott tudói. De miként is működik a tűz-mágia? Milyen jelekből milyen következtetéseket lehet levonnunk? Hogyan tehetjük próbára jóstehetségünket?

TŰZ MÁGIA A tűz, mint minden őselem, kétarcú. Életet adhat és vehet el. A tűz testesíti meg az elemek között a dinamikát, pontosabban a legdinamikusabb őserő. A tűz melege megolvasztja a fagyot, a tűz az új élet sarjadásának üzemanyaga. A tűz a fény és a világosság princípiumának képviselője. Ugyanakkor a tűz lehet pokoli, szenvedéllyel teli, lobbanékony mámorító, megigéző és romboló is. A tűz maga temperamentum, az ösztönösség, az akaratosság, a meggyőzés, a diadal, a lelkesedés, a hatalom, a siker, az életigenlés és kifelé áradó energia, mely a Nappal áll közeli rokonságban. Spirituális és alkímiai szempontból a tűz a megújhodás és az újjászületés letéteményese. Imígyen a tűzmadár vagy főnixmadár a szellemi újjáéledés szimbóluma a misztériumiskolákban. Az analógiás mágia szerint a tűz a nyár évszakhoz, a déli órákhoz vagy napszakhoz, az életpálya tekintetében a kamaszkor elejéhez tartozik. A tűz színei: a vörös, a vörösesbarna, a bíbor, rózsaszín és az ibolya. A formák közül a helyes, éles, felfelé törekvő geometriai alakzatok és mértani formák tartoznak hozzá. Például a piramis forma. Bolygók közül a Marssal és a Nappal analóg, vagyis a bátorság, a hősiesség, a férfiasság, a megvilágosodás, a harciasság rokon a tűz elemmel. A tűz és a fény elválaszthatatlan kettősét nyomon követhetjük a napfordulókhoz kapcsolódó ünnepek alkalmával. Az örömtüzek gyújtása, a Szent Iván-éji tűzugrások, a máglyák állítása, a boszorkánytüzek, a lángokból történő jóslás, az ünnepi tüzek mind-mind a tűz mágia alapján végzett ősi ceremóniák.

De nem kell ennyire messzire mennünk, hiszen egy egyszerű gyertya meggyújtása is már mágiának számít, mivel a fehér gyertya meggyújtása eredetileg a Teremtőre és az ő emberek iránt érzett szeretetére való megemlékezés aktusára vezethető vissza. Vagy a parázson járás, illetve a visszamaradt hamu begyűjtése és elraktározása szintén ősi mágikus rituálékból eredeztethető. (A hamunak tisztító hatása van, s nem csak ruhák mosásakor, vagy rágcsálók irtásakor!) Az ősidőktől fogva szent tűz égett a különféle isteneknek emelt oltárokon, amely egyfajta antennaként funkcionált az istenség és a papság között. Ez esetben a tűz jelentette az összeköttetést a főpap és az isteni lény között. A középkorban tűzben égették el, illetve máglyára vetették a boszorkányoknak bélyegzett (sokszor ártatlan középkori „természetgyógyászokat”) asszonyokat és férfiakat mondván, a tűz majd megtisztítja bűnös lelküket, avagy a pokol tűzében fognak égni örök időkig. Amúgy a tűz tisztító és gyógyító elem a normális kultúrákban, hiszen a negatív ráhatásokat a tűz erejével lehet semlegesíteni, számos rosszindulatú és gonosz lényt pedig eleve távol tart a felszentelt tűz.

TŰZJÓSLÁS Nincs olyan sámánkultúra, boszorkánytradíció, ezoterikus iskola vagy ősi okkult irányzat, amely ne foglalkozott volna behatóan a tűz erejével. A tűz egy közvetlen csatorna a szellemvilágokhoz, ezért nem árt ügyelnünk arra, hogy milyen kijelentéseket teszünk tűz jelenlétében. A tűz valóban egy kapu, amely a magasabb világok sztrádáira kapcsolja a tudatunkat, ezért akinek szellemileg iskolázott tudata van, az akár betekinthet az időtlenségbe, s onnan információkat olvashat ki a számunkra múltnak, avagy jövőnek nevezett térségekből. Ha csupán egy gyertyát gyújtunk, de nem szeretnénk jósolni, akkor is profitálhatunk a tűz jótékony hatásaiból. A béke, a lelki nyugalom, a feltöltődés, a megtisztulás erői egy égő gyertyából is ugyanúgy áradhatnak, mint egy hatalmas máglyából. A gyertyának is van kisugárzása, amely a napközben felzaklatott énünket megnyugtathatja és auránkat feltöltheti pozitív energiákkal. Nem csak meditációhoz, hanem csak a hangulat kedvéért is gyújthatunk időnként egy szál fehér gyertyát. A tűzjóslás azonban a jövendölésről szól. Ez már ott elkezdődik, hogy a gyertyának milyen lángja van. Úgy tartják, hogy ha a gyertyának szabályos a lángja, akkor az a tervek sikerét vetíti előre és a problémák megoldásának esélyét mutatja. Ha viszont a gyertya lángja imbolyog, össze-vissza hajladozik, akkor nem várt kényelmetlenségek, kellemetlenségek és akadályok várnak a kérdező személyre. Ha a gyertya, vagy a szabadban rakott tűz lángja egyben marad, akkor az a szerelem tartósságát és az együvé tartozást mutatja. A láng csapong, szikrát vet és pattog, akkor az a lehetőségek elillanását és az események kedvezőtlen fordulatát veti előre. Ha valamit a tűzbe dobunk és az nagyjából szabályosan elég, akkor az mindenképpen jót jelent. Ha azonban a tűzbe vetett anyag vagy folyadék szétspriccel, akkor az nem jó előjelnek minősül. Ha éppen elalszik a tűz attól, amit beledobtunk, akkor betegség közeleg. Ha tűzugráskor, vagy a tűz feletti átkeléskor valami a tűzbe pottyan, akkor válás, szakítás, vagy valamilyen veszteség várható. Bizonyos vidékeken szinte minden felesleges lomot tudatosan a tűzre hajítanak, s ettől várják, hogy a jövőjük szebb lesz. Ennek hátterében az áll, hogy az elégetett szegénység után a bőség korszaka következhet. A visszamaradó hamut pedig rendszerint felhasználják a kert vagy a szántóföld termésének szavatolására oly módon, hogy körbeszórják az adott területet a rágcsálókat távoltartandó.

A pyromantia (tűzjóslás) újabb példázata, amikor a tűzre sót szórnak és megvárják, amíg a fa felfénylik. Ilyenkor szoktak a tűzbe nézni és kifürkészni, meglátni a tűzben lévő képeket. Száraz György Boldog napot!