=== A Lateráni Szt. János-főszékesegyház¤; olaszul: Arcibasilica di San Giovanni in Laterano, teljes

hivatalos neve latinul: Archibasilica Sanctissimi Salvatoris et Sancti Iohannes Baptista et Evangelista in

Laterano = „a Legszentebb Megváltó és Keresztelő Szt. János és János Evangélista Lateráni

Főszékesegyháza”.

¤ közjogilag nem az olasz állam része, hanem - Olaszország területébe ékelődő enklávé-ként - Vatikán

Államhoz tartozik;

{ A lateráni főszékesegyház mai alapterületének egyik részét eredetileg - a Római Köztársaság (Kr. e. 509~29), majd

az ezt követő (még nem keresztény) Római Császárság idején - a Lateranus család palotája foglalta el. E családból

Lucius Sextius Lateranus néptribunus (Kr. e. 376~367) volt az első plebeius, aki consuli rangra jutott. A Lateranusok

később kormányzói posztokat töltöttek be több császár uralkodása idején. A család egyik consul-jelölt tagja részt vett

egy Nero elleni összeesküvésben: ekkor kobozták el e birtokukat is. A főszékesegyház alapterületének másik része a

pogány Róma császári lovas testőrsége „új erődjének” maradványaira épült. Magát az erődöt Septimus Severus

császár építtette 193-ban, de I. (Nagy) Constantinus leromboltatta, miután feloszlatta az ellenfelét támogató testőrsé-

get. Az erőd maradványai ma a bazilika főhajója alatt találhatók.

A pápák 1309-től 1377-ig tartó avignoni fogságából haza hívott XI. Gergely (1370~1378) 1377. január 17-én vonult

be a Vatikánba, utódját - VI. Orbánt - már a Vatikánban választották meg (beiktatása: 1378. 04. 10.); Laterán helyett

ekkortól (1378) lett a Vatikán a pápai egyházkormányzás és a Pápai Állam igazgatásának a székhelye. }

Első formájában a főszékesegyház a Nagy Constantin-i fordulat (= a keresztények szabad vallás-

gyakorlása) időszakában épült --- Róma 1. nyilvános keresztény templomaként, I. Szilveszter pápa

szentelte fel 324-ben: az akkor még fából készült oltáron mutatva be a szentmisét. A kezdetektől, tehát a

IV. sz.-tól egészen „Avignonig” - azaz közel ezer éven át - (igen rövid kivételektől eltekintve) a

Lateránban volt [címei/tisztségei szerint] Róma püspöke, „a Nyugat pátriárkája”, későbbi és mai

titulusa szerint: a pápa, személye révén a pápaság, egyúttal a latin (= római katholikus) keresztény

felekezet/egyház székhelye. A lateráni főszékesegyház „minden templom szülőanyja és feje”, [a

„tanító széket = cathedrá-t” is itt őrzik, a „székfoglalási” szertartás is a pápa beiktatásának alapvető

része], tehát mindmáig ez a templom a pápa ún. cím-temploma. Többször átépítették és bővítették,

ill. díszítették. A mai oltár fölött gránit oszlopokon álló baldachin van, amely alatt a kegytárgy-tartóban

Szent Péter és Szent Pál apostol egy-egy ereklyéje is megtalálható.

Az 5-hajós főszékesegyház mai alaprajza:

=== Az I. évezred, majd a II. ée. eleje pápáinak többségét is itt temették el, többek között a keresztény

Magyar Királyság függetlenségét koronázási jelvények küldésével is elismerő II. Szilveszter pápát is; [D-franciaországi származású volt, eredeti neve: Gerbert d’Aurillac; egész életében - pápaként is - a természettudo-

mányokat (is) művelte; továbbá pl. fiatal bencés szerzetesként a katalóniai Barcelonában (is) szolgálva, az Ibériai-fél-

sziget D-i részén akkor szomszédos muszlim maurus/mór Córdobai Kalifátus tudósaitól „eltanulta” az arab számokat,

és pápaként engedélyezte/bevezette azok össz-európai használatát, mert saját maga is meggyőződött arról, hogy a

számtani műveletek végzése sokkal egyszerűbb velük, mint a római számokkal].

=== A Francia Köztársaság mindenkori elnöke ((jelenleg tehát Nicolas Sarkozy)) ex officio/hivatalából

eredően e főszékesegyház „első és tiszteletbeli kanonoka”; ezt a címet a francia köztársasági elnökök

a francia királyoktól örökölték, akik azt IV. Henriktől kezdve birtokolták.

A baszkföldi/navarrai hugenotta (franciául: huguenot)/kálvini református Bourbon Henrik király,

röviden: Navarrai Henrik → utóbb IV. Henrik*, Franciaország királya --- katholizálása révén lehe-

tett/lett a lateráni főszékesegyház „első és tiszteletbeli kanonoka”, a cím „örökletessége” okán viseli azt

minden közjogi értelmű utódja is, mindmáig …

*Az 1244-ben újra meghódított és muszlim közigazgatás alá került Jeruzsálem keresztény felszabadítá-

sát is célul kitűző 1250~’54 közötti szentföldi 7. keresztes háborúban is részt vevő [és itt a keresztes

államok pozícióit segítő, ennek során pl. Szidón, Akkó, Caesarea Maritima, Jáfó/Joppe/Jaffa keresztény

közigazgatását is rendező, és a muszlim támadások elleni védelmüket szervező] IX. (Szent) Lajos fran-

cia király (1226~1270) férfiági leszármazottja Henri de Bourbon, Baszkföld/Navarra királya

(1572~1594) = Navarrai Henrik, aki majd 1594-től - ím már Franciaország királyaként - címei közé

felveszi a „Navarra királyá”-t is, (és ezt a cím-használatot minden király-utódja követi).

Navarrai Henrik anyai részről bizonyos arányban baszk-ági [fej-alkatát, így az orrát is vlsz. „innen” örö-

költe…; proto-mediterrános szaglószerve miatt ellenségei gúnyolták is: nagyobb az orra, mint az orszá-

ga], apai vonalon francia-ági ősei eredeti navarrai királyságának D-i, nagyobbik részét Spanyolország

1512-ben „bekebelezte”. [A Pireneusok vízválasztó gerinc-vonulatának mindkét oldalára kiterjedő Baszkföldre -

az 1134-től ismét független Navarrai Királyságra - „szemet vetett” az akkor már 60 éves Aragóniai II. Ferdinánd,

azaz „Katholikus” (értsd: az Ibériai-félszigetet a részben arab kultúrájú muszlim maurus-/móroktól visszafoglaló, az

„egyetemes/görög szóval: katholikus” Spanyolföldet egyetlen államba szervező) Ferdinánd, aki az inkább hegyvidé-

ki~felvidéki/fennsíki jellegű D-i, azaz Felső-Navarrát elfoglalva, azt 1515/’16-tól Kasztíliához csatolta, bár némi

autonómiáját - ld. „(felső-)navarrai királyi tanács” - meghagyta. Az É-i = kisebb, inkább domb- és síkvidéki jellegű

rész, azaz Alsó-Navarra a baszk önálló államiságot még bő 1 évszázadon át megőrizte --- a NY-aquitániai/Gascogne-i

Labrit-/Albret-grófok beházasodása révén keletkezett É-baszkföldi Albret-dinasztia királyai irányításával. Fiú-örökös

híján e dinasztiába házasodott be 1548-ban a Szent Lajos-leszármazott francia Antoine de Bourbon/Bourbon Antal,

Bourbon és Vendôme hercege (→ É-navarrai társuralkodó: 1555–1562): Navarrai Henrik apja, aki az 1550-es évek

közepén hitvesével és öccsével - I. Louis de Bourbon-Condé herceggel - együtt protestánssá lett. (Míg Condé herceg

a hugenotta/kálvini református párt vezetője lett, Antal navarrai társuralkodó - 14 évnyi házassága, ebből 7 évnyi

uralkodása alatt - többszöri vallás-„csere” után végül is katholikusként halt meg). Felesége: Jeanne d'Albret, azaz

Albret-házi Navarrai III. Johanna (ur.: 1555-1572, 1562-ig társuralkodó) nagyon művelt és okos királynő volt,

egyúttal a hugenották = a francia kálvini reformátusok egyik jelentős szellemi vezére. Aki ha kellett, kemény harcok-

kal, ha pedig úgy kellett, akkor ügyes diplomáciával védte a 2 nagyhatalom: a Spanyol Királyság és a Francia

Királyság közé szorult kicsiny országa, a maradék Navarrai Királyság önállóságát. Az 1534-től fokozódó franciaor-

szági belpolitikai feszültség, majd 1562-ben kitört francia vallásháborúk sorozatában 1570-ben átmeneti fegyver-

nyugvásra és békekötésre került sor. Ekkor tárgyalások kezdődtek III. Johanna királynő és ellenfele, Medici Katalin

anyakirályné, a Valois-házbeli II. Henrik francia király özvegye, mint régensnő között, amelyek 2 év múlva III.

Johanna és Bourbon Antal fiának, Henriknek Medici Katalin és II. Henrik lányával, Valois Margittal való

házasságához vezettek]. A baszkföldi Navarrai Henriket 1553-ban római katholikusnak keresztelték, ám protestánsként nevelték,

és már 1558-ban „vezető énekesként” ő is aktívan részt vett azon a hitvalló, ám a római katholikus

francia király szemében engedetlenségi eseményen, amikor - az eretnek-(= protestáns-)üldöző II. Henrik

francia király tilalma ellenére - 4.000 hugenotta nyilvánosan zsoltárokat énekelt. Apja 1562-beli halála

után következetes hugenotta/kálvini református édesanyja - az özvegy királynő - e felekezet/vallás

tanításait és egyházi gyakorlatát rendelte a Baszkföld/Navarra nevet továbbra is fenntartó [rész-]ország

- de ekkor még nem ország-része Franciaországnak - államvallásává. Maga Navarrai Henrik tehát a

legfogékonyabb kamasz-korban lett öntudatos hugenottává/kálvini* reformátussá.

* { Jean Caulvin, vagy Cau’vin/Kálvin János (1509-1564) [római katholikus] theológiai, továbbá bölcsészi, ógörög

nyelvészeti, majd jogi felsőfokú végzettségű francia, majd svájci reformátor - a kálvini reformátusság/kálvinizmus

névadója - legkésőbb 1533-ra kötelezte el magát a reformáció eszméi mellett; (re-formáció = „vissza-alakítás” = hit-

megújítás: korabeli evilági célja a keresztyénség/kereszténység megtisztítása volt az apostoli kor, ill. az ősegyház

századai után rárakodott tév-eszmék és téves gyakorlat hatásaitól); egyik méltatója szerint Kálvin a reformáció vezér-

alakjai között „a legnagyobb elme és a legjobb szervező”, aki megteremtette Genfben az „istenfélő város tökéletesen

működő prototípusát” is. Elsősorban theológiai és egyházszervezői munkássága maradandó, ám fontos szerepet ját-

szott a francia irodalmi nyelv kialakításában, és az ezen alapuló retorika (szónoki beszéd, népnyelvi prédikáció/Ige-

hirdetés és -magyarázat) elméleti és gyakorlati kimunkálásában is. 26 éves korában írt fő műve - amelyet aztán egész

életében bővített, ill. többször átdolgozott - az Institutio Christianae religionis („A keresztyén vallás rendszere”); ez

1536-ban nyomtatásban is megjelent, és 1 példányát - a protestáns tanítás igazságait bizonyítandó - Kálvin a francia

királynak is megküldte. Tevékenységének másik fő, még életében megvalósult műve az általa kialakított genfi

egyházszervezet, amely Európa-szerte - így a Kárpát-medence magyarsága körében is - mintaként szolgált a reformá-

tus egyházak megalakulásához.

[A Wikipedia felhasználásával:] »Kálvin theológiájára hatottak a korábbi reformátorok, mint a német Luther Márton

és Melancht(h)on Fülöp, [[utóbbival Kálvin levelezett is, sőt, 1540-től személyesen együttműködve közösen dolgoz-

ták ki az ágostai (lutheránus) hitvallás módosított változatát (Confessio augustana variata)]], a svájci Zwingli Ulrik,

majd elsősorban az 1. helvét hitvallás megfogalmazásában is közreműködő „zwingliánus” Martin Bucer német refor-

mátor: „a protestánsok egyik legokosabb és legműveltebb hittudósa”, továbbá mind az 1., mind a 2. helvét hitvallás

kimunkálásának egyik fő kezdeményezője: Bullinger Henrik svájci reformátor. Kálvin theológiájában ugyanakkor

felismerhető Szent Ágoston és egyes középkori skolasztikusok, mint Duns Scotus, Canterbury Szt. Anzelm alapos

ismerete is. [[Egykori honfitársára, sőt - Gerbert d’Aurillac francia érsekként reimsi székhelye, ill. Kálvin

szülővárosa, Noyon viszonylagos közelsége okán - „földijére” előszeretettel és büszkeséggel emlékezve Kálvin

tanulmányozta - és hallgatósága körében népszerűsítette - Gerbert d’Aurillac/II. Szilveszter pápa teljes (akkor még

hiánytalanul meglévő, utóbb vlsz. „a nagy francia forradalom”-ban és/vagy a napóleoni háborúkban elpusztult)

párizsi és reimsi szellemi/írásbeli~levéltári/egyetemi könyvtári hagyatékát, különösen a Szt. Ágostonnal kapcsolatos,

meg a retorikai, ill. esztétikai tanulmányait. (B.S.)]]

Kálvin kiindulási alapja a Biblia, amelynek - az akkor „egyedül hivatalos római” értelmezéssel ellentétben - szerinte

nem az egyház biztosítja a tekintélyt, hanem a Szentlélek. Kálvin szerint azonban a keresztyénség/kereszténység

középpontjában nem a Biblia, hanem Krisztus áll*; a könyv - a Könyvek Könyve, tehát a Biblia - eszköz, amelynek

segítségével eljuthatunk a Krisztussal való találkozásig.

*[[„csak érdekesség”: korunkban a II. Vaticanum alapfeladatként határozta meg, hogy a római katholikus felekeze-

tet/egyházat Kriszto-centrikussá/Krisztus-központúvá (!) kell tenni … (B.S.)]]

Kálvin szerint Szentírás-beli kijelentésével Isten igazodik az ember felfogóképességéhez, és ebben a hozzáigazodás-

ban is megnyilvánul az emberek iránti kegyelme és gondviselése. Kálvin alapvető gondolata az is, hogy Isten bárki

által megismerhető, aki racionálisan szemléli a természet rendjét, az emberiséget és a történelem menetét, ez a

fajta ismeret tehát nem csak a keresztyének/keresztények sajátja; ezzel szemben Jézus Krisztus csakis a Szentírás

szövegeiből ismerhető meg, a Bibliát tehát mindenkinek a kezébe kell adni! Az Ó- és Újszövetség között alapvető

folytonosság áll fenn, lényegüket illetően azonosak, de Isten üdv-terve időrendjében elfoglalt különböző helyük miatt

egyes dolgokban formailag eltérnek egymástól. Mindkettő Jézus Krisztusról és az isteni kegyelemről szól, de az

Újtestamentum sokkal világosabban, egyértelműbben, meg nem kerülhetően.

Kálvin értelmezése szerint az ember a hit által misztikus kapcsolatba kerül Krisztussal, ennek ellenére továbbra is

bűnös marad«.

A vallás-/felkezet-történeti szempontokon túlmenően Kálvin azzal is hatott a nyugati kultúrára, hogy megváltoztatta a

(világi) munkáról és a természettudományos kutatásról alkotott korábbi szemléletet: a) kivitte a kolostorok falai közül

Szt. Benedek »Ora et labora ! = Imádkozz és dolgozz !« jelmondatát és gyakorlatát azzal, hogy a munka, mint munka

nem a bűn büntetése, hanem Isten munkatársaként végzett felelős tevékenység; b) az azonos szemléletű, ám saját

korában ellenségesen fogadott, később saját római katholikus felekezetében „az ördöggel cimborálás gyanúja” miatt

agyonhallgatott Gerbert d’Aurillac-kal/II. Szilveszterrel együtt vallotta és szorgalmazta Pál apostolnak és nyomában

Szt. Ágostonnak az emberi értelemről/észről szóló tanítása alapján a természettudományos ismereteknek a minden-

napi életben, így a munkában is alkalmazását. „… illik, hogy az ember Isten műveit komoly buzgósággal szemlélje,

mivel e fényes és tündöklő világba [az ember] azért helyeztetett, hogy szemlélője [értsd: → megvizsgálója, kutatója]

is legyen annak.” (Institutio I/VI/2). Kálvin és a svájci központú ún. református reformáció idézett hozzáállása a

tudományos kutatásokhoz tehát „kivitte” [[mégpedig elsőként vitte ki]] a kolostorok falai közül a teremtett világra

rácsodálkozás, a Teremtés művének rendszeres tanulmányozása, kutatása ügyét is, és ezt szinte minden egyes ember

„istenes” feladataként határozta meg. (B.S.) } Kálvinról Czinke Zsolt bátorkeszi református lelkész rövid összefogla-

lója olvasható [+ mellé szerkesztve látható néhány, a világhálóról levett kép a genfi Szt. Péter-székesegyházról, ill. a

reformáció-emlékműről] a http://www.palmito.hu/utjeldl/kalvin.pdf helyen.

Jelmagyarázat: violaszín = protestáns országok, ill. Franciaországban a hugenotta/kálvini református tartományok;

fekete háromszögek = a Nantes-i ediktumban (1598) a hugenották számára törvény által biztosított ún. védett/

önvédelmi helyek; fekete négyzetek = a hugenották parlamentjeinek székhelyei; körök, közepükön fekete pötty =

(béke-)szerződési helyszínek; csíkozott = semleges tartományok, sárga = római katholikus államok, ill. Franciaor-

szágban a pápa és a spanyol király által támogatott - 1576-ban megszervezett - francia Katholikus Liga tartományai;

ciklámenszín = Svájcban Genf (és környéke), mint 1536-tól, ill. 1541-től a kálvini reformáció korabeli

szellemi~lelki központja.

* * * * * * * * * * * * * * * *

Navarrai Henrik 1572-ben vette feleségül - anyósa: a felekezeti-/vallás-/háborúkban eleinte mérsékelt,

később az „eretnek-[értsd: protestáns-]üldöző” fanatikusokkal együttműködő, így a szélsőségektől sem

mentesen katholikus Medici Katalin* [Caterina de’ Medici: II. Henrik feleségeként Franciaország

királynéja (1547–1559), majd 1559-től özvegyként a fiai, így pl. IX. Károly mellett régens; Medici

Katalin † 1589] „fenntartásai” ellenére, ám közös diplomáciai érdekből - Valois Margitot, a 10 éves

korában, azaz kiskorúként trónra került IX. Károly francia király (1560–1574) testvérét. A jeles esemény kapcsán Párizsban tartózkodó É-baszkföldi/(alsó-)navarrai III. Johanna özvegy királynő pár nappal

az esküvő előtt meghalt, egyes források szerint Medici Katalin mérgeztette meg. Navarrai Henrik anyja halála

után lett kicsiny országa királya - ott Navarrai III. Henrik néven -, ám franciaföldi birtokai révén NY-

Európa egyik leggazdagabb ura is.

Az esküvői szertartást augusztus 18.-án a párizsi Miasszonyunk-/Notre-Dame-székesegyház előtt tartot-

ták meg, számos katholikus és protestáns vezető személyiség jelenlétében. Maga a hugenotta/kálvini

református vőlegény azonban nem vett részt a római katholikus szentmisén.

Medici Katalin viszont előzetesen titokban megszervezte az esküvőre Párizsba érkező hugenotta/kálvini

református főurak, köznemesek, világi és egyházi protestáns értelmiségiek - és a vidéken maradt, ám

szintén ünneplő híveik és szimpatizánsaik otthoni vezetőinek - tömeges elpusztítását; (Szent Bertalan-

éji mészárlás, 1572. augusztus 23/24. éjszakája. Párizsban és környékén sok ezer*, a lakodalom után

alvó védtelen hugenottát gyilkoltak le „a király elleni összeesküvés” közvetlenül akkor frissen koholt,

soha ki nem vizsgált „vádja” alapján). *korabeli források alapján ezen az egyetlen éjszakán (!) - Navarrai

Henrik és neje nászéjszakáján - az ország egészében ma mintegy 20.000 (!) áldozatot valószínűsítenek:

http://history.wisc.edu/sommerville/351/351-07.htm , ill. SH atlasz, Világtörténelem (pl. Bp.-1992. p. 247.), közülük

kb. minden 7.-et (azaz mintegy 3.000 embert) Párizsban. Emiatt nevezi e dátumot az utókor a vérnász éjszakájának.

*„Mellesleg”: a rinascimento-t renaissance-ként Franciaföldön meghonosító itáliai származású római katholikus

Medici Katalin intenzíven érdeklődött az okkult „tudományok” iránt is, és számos varázslóval, jóssal, csillagásszal

vette körül magát, mivel azok tovább erősítették az önmagába: saját jellemébe és ravaszságába vetett önhittségét,

(túlzott) önbizalmát, „mindent előre tudása, ez által irányítása” tévképzetét. „Továbbá”: e célból hívta meg még férje

életében a királyi udvarba - az ellenségei által protestantizmus vádjával lejáratni óhajtott - Nostradamus-t is, akinek

jóslat-szolgálatait 1556-tól a jós haláláig (1566) egyre inkább igényelte és megfizette… Az 1542-ben újjászervezett

Szent Inkvizíció, és/vagy az 1545~1563 közötti tridenti zsinat révén megújuló római katholikus egyház mindezek

fölött szemet hunyt.

Maga a Szt. Bertalan-éjen elfogott Navarrai Henrik is csak úgy menekült meg a legyilkolástól, hogy -

színleg - áttért a római katholikus vallásra (= fogolyként kikényszerítettek belőle egy, a római

katholikusságra tett hitvallást), ezt követően kb. 4 évig gyakorlatilag házi őrizetben tartották, ahonnan

azonban sikerült megszöknie, és visszatért Navarrába, ahol a hugenották mérsékelt szárnyához

csatlakozva - egyébként egész életében szokatlan emberséget és türelmet tanúsított eszmeköri

ellenfeleivel szemben - visszaállította kálvini reformátusságát. Ekkor XIII. Gergely pápa kiátkozta, ám

még ő sem vonta kétségbe Henrik navarrai király mivoltát.

1589. augusztus 1-jén egy fanatikus domonkos-rendi szerzetes(!) az utolsó Valois-házi francia királyt, a

hugenottákkal/kálvini protestánsokkal, és vezérükkel: Navarrai Henrikkel [reálpolitikai kényszer-

]szövetséget kötő III. Henriket orgyilkosként(!) halálosan megsebesítette. Egyenes ági trónutód nélküli

haldokló elődjétől - a Szt. Lajos-leszármazottakra vonatkozó törvény alapján - Navarrai Henrik ekkor -

1589-ben - vette át a francia uralkodói címet, a IV. Henrik nevet választva. Franciaországban vallás-

háború tombolt, a katholikusok és a hugenották meg-megújuló erővel irtották egymást. A polgár-

háború, az élelemhiány és a járványok következtében vészes gyorsasággal pusztult a lakosság. S az

új, protestáns uralkodónak ki kellett űznie a katholikusok támogatására érkezett spanyol katonákat az

országból, sőt, még francia királysága katholikus lakosságú fővárosát is meg kellett hódítania.

IV. Henrik okos és nagylelkű lépései, továbbá átütő katonai sikerei okán mind a katholikus ellen-

pártból, mind a hugenották/kálvini reformátusok békülékenységet korábban ellenző szélsőséges szárnyából egyre többen hajlottak a kiegyezésre. Mivel a király tisztában volt azzal, hogy 18~20

millió alattvalójának mindössze a 10~15 %-a hugenotta/kálvini református, [akik (kerekítve) 2.150

gyülekezeti közösségben gyakorolják felekezeti/vallási életüket], tehát a franciák messze túlnyomó több-

sége római katholikus, ezért - kemény hitvitája után, amely kapcsán a vitapartner katholikus főpapok

kijelentették, hogy „sohasem láttak még ilyen eretneket, aki ennyire tájékozottan védené tévelygéseit” -

(a hitvitát a maga részéről nem kis iróniával lezárva: "Hiszek hát a purgatóriumban is, hogy ezzel

örömet okozzak önöknek, mert jól tudom, hogy ebből élnek a papok!" --- saját kezűleg leírt szavai

szerint: megtéve „a halálugrást”) 40. életévében, 1593. július 25.-én áttért a római katholikus felekezet-

re/vallásra. Ha nem csak legenda, úgy ekkor hangzott el híres, szállóigévé vált - az egészséges és

erkölcsös kompromisszumokra mindenkor alkalmazható, baszk szellemességű - mondása: „Párizs

megér egy misét!”. ["Sokan vitatták ennek az áttérésnek a komolyságát - írja Pierre Goubert francia történész -,

amely ráadásul már a második volt. (Az elsőre Szent Bertalan-éjszakáján került sor). Nagyon valószínű, hogy Henrik,

aki ugyanolyan keresztény volt, mint valamennyi kortársa, a theológiai viták viszont nem nagyon érdekelték, … ifjú-

kora ((és fiatal + java férfikora)) vallásáról szeretett alattvalói vallására" ((áttérésekor az elkerülhetetlenül

szükséges kompromisszum pragmatizmusát előbbre valónak tartotta „a halálugrás” kételyeinél. B.S.))].

1594. február 27.-én koronázták királlyá a Chartres-i székesegyházban, 1 hónap múlva Párizsba is

bevonult. A király áttérésével az utolsó akadály is elhárul a kiegyezés elől, és az idegen (spanyol)

katonákat is kiebrudalták mind Párizsból, mind az országból. 1595. szeptemberében VIII. Kelemen

pápa (1592~1605) is elismerte IV. Henrik francia királyi címét, katholizálását „megjutalmaz-

va/megerősítve” a lateráni főszékesegyház „első és tiszteletbeli kanonoka” címmel …

IV. Henrik --- Franciaország és Navarra királya

IV. Henrik 1598-ban kiadta a híres Nantes-i ediktumot, amelyet bár a pápa "átkozott"-nak nevezett,

ám amely türelmi rendelet a vallási tolerancia jegyében megszüntette a hugenották üldözését. IV.

Henrik - a politikai realizmus mestere - összes alattvalójának lelkiismereti szabadságot biztosított,

egyúttal a hugenották/kálvini reformátusok előtt is megnyitotta valamennyi pálya és közhivatali tisztség

betöltésének lehetőségét, lelkészeik számára pedig megadta mindazokat a jogokat, amelyeket a római

katholikus papok élveztek. A hugenottáknak viszont mindezek fejében fizetniük kellett a tizedet, és

tiszteletben kellett tartaniuk a római katholikus egyházi ünnepeket. [Mindkét felekezet papságának szélsősé-

gesei - a katholikusok sokallták, a hugenották kevesellték a protestánsoknak adott jogokat - gyűléseiken az ediktum

eltörlését követelték; a parlamentnek nevezett legfelsőbb területi törvényszékek pedig nem voltak hajlandók beiktatni

az új rendeletet a királyság törvényei közé. A király érvelt, fenyegetőzött, parancsokat osztogatott, és csak 1609-re

sikerült az utolsó makacskodó parlamenttel is elfogadtatnia az ediktumot].

--- Csak emlékeztetőül: a vallási türelem jegyében a mi Erdélyünkben a tordai országgyűlés éppen 30

évvel korábban, 1568-ban - az egész világon legelőször - mondta ki és iktatta törvénybe a lelkiis-

mereti és vallásszabadságot; valószínűsíthető, hogy a jól informált, titkon hugenotta/kálvini református

szimpátiájú, hugenotta lelkű Henriknek is volt erről tudomása; { Erdélyben akkor az ún. 4 bevett vallás: a

római katholikus, az evangélikus, a (kálvini) református és az unitárius volt; a tűrtek pedig: a szombatosok, az alvinci

anabaptista közösség, és az erdélyi románság görög szertartású orthodox/keleti egyháza. A két kategória között az

alapvető különbség közjogi helyzetükben volt: a bevett vallás (religo recepta) alkotmányos, törvényi garanciákkal

bírt, a tűrt vallás (religio tolerata) viszont ilyen súlyú biztosítékokkal nem rendelkezett, háborítatlan léte az állam

szempontjából vett hasznosságán alapult: vallás-gyakorlatát megtűrték, de ezt időleges, átmeneti helyzetnek

tekintették.}

VIII. Kelemen pápa 1599-ben felbontotta IV. Henrik kérésére a Valois Margittal 1572-ben kötött házasságot, mert azt

nem kísérte gyermekáldás. 1600-ban elvett felesége - a toszkánai nagyherceg leánya, Medici Mária - 1601-ben szülte

meg 1. gyermeküket, IV. Henrik trónutódját: a későbbi XIII. Lajost, majd további 3 leány- és 1 fiú-gyermeket. [Adott

korban és a feudális társadalom uralkodó osztályában „elnézték”, hogy IV. Henriknek a barátnőitől 11 gyermeke

született …].

IV. Henrik - a megosztó/dezintegráló felekezeti/vallási ellentétek ellenére - országaiban belső rendet teremtett, és

jogszabályaival biztosította a gazdasági élet fejlődését. 1597-től kinevezett egyik államminisztere, a hugenotta / kál-

vini református Maximilien de Béthune, Sully hercege új gazdaságirányítási modellt vezetett be, amely ösztönözte a

[korabeli NY-európai protestáns, ezen belül: kálvini református többségű országokban/országrészekben - Svájc,

Flandria, Németalföld, Anglia, Skócia - már bevált] manufaktúrák (= a nagyüzemek/gyárak prototípusai) létrehozá-

sát, köztük a jól jövedelmező, tehát jól adózó pl. textil-előállító vagy luxuscikk-gyártó (köztük a Sully herceg által

ekkor meghonosított selyem-szövő) üzemekét is. Maguk a manufaktúra-alapítók állami támogatást kaptak. Az ipar

felvirágoztatását szolgálta az is, hogy államilag szabályozták a béreket és a munkarendet. A gazdaság érdekében ki-

terjedt infrastruktúra-fejlesztés folyt: utakat, hidakat, hajózható és/vagy vízgazdálkodási (lecsapoló, ill. öntöző) célú

csatornahálózatokat építettek. Ösztönözték a mezőgazdaság fejlesztését és az exportot is. IV. Henrik pénzügyi

szakembere és másik minisztere: Charles Paulet javaslatára engedélyezték az állami hivatalok megvásárlását, és a

megvásárolt hivatalok örökölhetőségét, ez által kialakult egy új nemesi rend: a taláros nemesség (noblesse de rope),

amely a történelmi nemességgel szemben adóalanynak számított, (a miniszter nevéről elnevezett paulette bérleti

rendszer, amelyet 1604-től vezettek be). Noha a beruházások serkentése végett csökkentették az állami adókat, a

jelentősen megnövekedő létszámú adózó adóiból és a hivatal-megvásárlásokból, ill. -bérletekből befolyt összegek a

királyi kincstárat nagyságrendileg gyarapították.

A hugenotta/kálvini református Sully herceg, Franciaország gazdasági reformere:

A folyamatosan feltöltött királyi kincstár alapozta meg IV. Henrik fia: XIII. Lajos - és helyette az államot irányító

Richelieu bíboros - abszolutizmus-kiépítő és -megerősítő intézkedéseit: az államigazgatás egységesítését, markáns

központi irányítását (pl. úgy is, hogy a király - a rendi gyűlés összehívása helyett - rendeletekkel kormányzott).

[Richelieu - szintén az állami jövedelmek növelése érdekében - támogatta a gyarmatosítást is].

A római katholikus többségű Franciaország irányítói és régi + új vagyonos rétegének tagjai - „természetesen” a forrás

megnevezése nélkül - átvették „az eretnek Kálvinnak és munkatársainak” a vállalkozók egyéni érdekeltségéről, erköl-

csileg nem kifogásolható, azaz tisztességes (!), egyúttal jogos hasznáról szóló gondolatmenetét, tanítását és gyakorla-

tát: a tulajdonos/tőkés az üzleti életben a vagyonát/tőkéjét kockáztatja, ezért a termelt haszon/nyereség/profit arányos

része személy szerint megilleti. Ugyanez vonatkozik a pénz-piaci kölcsön-ügyletek során a tisztességes (!) kamat

szedésére is. A profitról és/vagy a kamatról szóló kálvini református gondolkodás és gyakorlat vállalkozás-serkentő

volt, a vállalkozásba visszaforgatott haszon pedig alapvetően segítette elő az ún. eredeti tőke-felhalmozást.

[[Az már Engels és más marxisták agyament túlzása, hogy „a kálvinizmus = a kapitalizmus ideológiája”. Az ókorral

és középkorral szemben (időben a reformációt megelőzve: Petrarca 1353-ig tartózkodott időnként Avignon-ban, ott

írt leveleiben fogalmazza meg először a korabeli római katholikus egyházzal - benne a középkori egyház ember-

képével - kapcsolatos legkorábbi kritikáit, ellenvéleményeit, és saját, Platón tanaira alapozott javaslat-csíráit) a

humanizmus eszme-áramlata kezdte megfogalmazni általában az egyén, a személyiség szerepét. A humaniz-

mus~rinascimento/renaissance gondolatiságának „atyja”, az antikvitás ismeretanyagát, benne erkölcs-filozófiáját a

keresztény filozófiával ötvözni igyekvő hívő katholikus Petrarca (1304~1374) is - aki Anjou Nagy Lajos királyunkkal

is levelezett, egy évszázad múlva pedig a mi Janus Pannonius-unk (1433~1472) példaképe lett - „az embert” a szemé-

lyes/önálló gondolkodás és döntés képességével rendelkező racionális és érző lénynek tekintette. [A humanizmus

alapeszméje az ember-központúság: „minden dolgok mértéke és végső célja az ember”. A humanizmus gyökerei az

erős korai polgári hagyományú Itáliába nyúlnak vissza, amelynek hajósai, kereskedői és bankárai már a keresztes

háborúk során jelentős vagyonra és ismeretekre tettek szert. Európa (és a világ) 1. nyilvános bankháza a genovai San

Giorgio volt, amely 1407-ben nyitott ki. Az egyén középkori névtelenségével szemben megnőtt az egyéniség szerepe.

A fő cél az ember sokoldalú képzése, egyénisége harmonikus fejlődésének elősegítése volt --- egy erősen idealizált

(!) antikvitás-kép vélt újjászülethetősége jegyében. Új életforma, új eszmerendszer kezdett kialakulni: az evilági/földi

élet szépsége, a szellem szabadsága, a művészetben pedig a korábbi, szinte kizárólagosan vallásos témák mellett a

természet és az emberi test ábrázolása került előtérbe]. Az eleinte főként az antikvitás megbecsülésén, feltárásán, az

antik kultúra egyes elemeinek újra bevezetésén (rinascimento/renaisance = újjászületés) alapuló, 1300 után, de

mindenképpen már 1353 előtt megfogalmazott korai humanizmus-eszmeiséggel szemben az előreformátor angliai

John Wycliffe csak 1363-tól, még határozottabban 1376-tól, az ő művei alapján a cseh Husz János pedig majd csak a

XIV./XV. századfordulótól kezdte meg felismerései és tanai, köztük protestáló/tiltakozó élű egyház-kritikája nyilvá-

nos hirdetését. A reformáció azonban - részben a humanizmus gondolatiságára adott válaszként is - sem nem általá-

nosságokról, sem nem önmagában az emberről szólt és szól, hanem az egyén - minden egyes ember - Istennel való

közvetlen(!) kapcsolatának szükségességét ismerte fel és hirdette/hirdeti; emellett pedig maga a kálvinizmus társadal-

mi~gazdasági vélemény-nyilvánításában és gyakorlatában az Újszövetségi Szentírásban Jézus Krisztus által a jó

sáfárról és a tálentumokról mondott tanításokat aktualizálta adott történelmi korra és helyzetre.]]

A vallási fanatizmust Franciaföldön sem lehetett egyetlen rendelettel megsemmisíteni: IV. Henrik

– Franciaország és Navarra királya, a római lateráni főszékesegyház „első és tiszteletbeli kanonoka”

- maga is egy fanatikus katholikus szerzetes(!), a jezsuita François Ravaillac tőrének esett áldoza-

tul; [a gyilkos indítéka - a kivégzése előtti tárgyalásokon hangoztatott „indokai” -: 1./ a király korábban kiutasította

országából a jezsuitákat, mert azok a vallási türelem és kiegyezés ellen lázítottak, ((és személy szerint IV. Henrik

ellen is, aki a hugenották/kálvini reformátusok = korabeli római katholikus meggyőződés szerint eretnekek egyen-

jogúságát törvényi garanciákkal biztosította, tehát korabeli jezsuita szemszögből „az igaz (= római katholikus) hit”

esküdt ellensége)); 2./ IV. Henrik Franciaországban és Navarrában a római katholikus egyház bevonása nélküli,

pusztán világi abszolutisztikus eszközök igénybevételével is rendet teremtett, „tehát zsarnok”, aki ezért valláserkölcsi

aggályok nélkül likvidálható/likvidálandó; 3./ a király római katholikus hitre áttérése azért sem volt őszinte, mert

((francia állami érdekek védelmére ! B.S.)) 1610 tavaszán háború indítását készítette elő szomszédos katholikus

hatalmak ellen].

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az 1572. májusa óta új pápa: a reformáció ádáz ellensége, a harcos ellenreformációt tevékenysége

középpontjába helyező XIII. Gergely [iskola-alapító, (hit)oktatás-szervező, egyházjogász, utóbb: a róla

elnevezett Gergely-naptár (pl. Kepler közreműködésével) kidolgoztatója, Róma nagyvonalú építkezései-

nek kezdeményezője és finanszírozója] a Szent Bertalan-éji irgalmatlan öldöklést nem ítélte el, sőt, a

pápai udvarban kitörő örömmel ünnepelték a vérontás hírét, „hiszen katholikus király győzött” a trónját

[állítólag] veszélyeztető eretnekek fölött. Gergely Te Deumot (= hálaadó istentiszteletet) celebrált a hír

vételekor, majd a pápai palotában három freskón is megörökíttette a [vérfürdős] úgymond dicső esemé-

nyeket. A protestáns hugenották/kálvini reformátusok vesztének örömére a római katholikus egyházfő

még emlékérmet is kibocsátott, amelynek egyik oldalán az ő arcképe volt, míg a másikon egy kivont

kardú angyal (!) látható a(z) Vgonotorium Strages latin felirattal, (magyarul: „A hugenották

legyőzéséért”):

* * * * * * * * *

Medici Katalin a „vérnász”-ról XIII. Gergely pápához írt beszámoló diadal-jelentésének zárómondata:

Laudetur Jesus Christus !/Dicsértessék a Jézus Krisztus !

A keresztény/keresztyén testvérek tömeggyilkossága vérében-mocskában fogantatásától eltekintve

önmagában hitvallásnak tekintendő gondolatot 15 év múlva is emlékezetében tartotta az akkori pápa, V.

Sixtus, (ld. http://www.franciscan-sfo.org/ap/rac/jesus.htm : INVOCATION OF THE MOST HOLY

NAME. The Sovereign Pontiff Sixtus V.*, of holy memory, in his desire that all faithful Christians

should have frequently during life, in their hearts and on their lips, the most holy Name of Jesus,

together with the name of Mary, and especially at the moment of their death, granted by his Bull

"Reddituri," July 11, 1587 -i. An indulgence of 100 days every time any one saluting another should say

- Laudetur Jesus Christus-Praised be Jesus Christ; or should answer

- In saecula, amen-Praised for evermore; [[vagy: in aethernum, amen]];

[[ebbe a XVIII. sz.-tól „beleemelték” Szűz Mária, Jézus édesanyja nevét is: »Laudetur Jesus Christus, et Maria

Mater ejus« vagy: »Laudetur Jesus Christus, et Maria Immaculata«; írott rövidítése: "LJC & MI"]]

*A Loyolai Szt. Ignác által is elismert szónoki/prédikációs tehetségű minorita ferencesből, velencei inkvizítorból, a

római inkvizíciós központ tanácsosából, majd püspökből, bíborosból, érsekből pápává választott V. Sixtus

(1585~1590, összesen 5 és fél év) a katholikus egyház gazdálkodásának és szervezetének markáns belső reformja

mellett az általa barokkra átformált Rómában felújíttatta a Lateráni Palotát is, ő készíttette el a lateráni Szt. János

főszékesegyház Sixtus-loggiáját is, befejezte a XIII. Gergely által megkezdett Quirinalis-palotát is, sikerült

befejeztetnie a Szent Péter-főszékesegyház kupoláját is, amivel tulajdonképpen elkészült a régóta épülő hatalmas

bazilika, és a Vatikánban ő alakította ki azt a szárnyat, amely mind a mai napig a pápák lakhelyéül szolgál; [a Sixtus-

kápolna azonban példaképe: IV. Sixtus idején épült, és Michelangelo már 1512-ben befejezte az 540 m2-nyi, szépség

tekintetében azonban semmiféle fizikai dimenzióval ki nem fejezhető mennyezetfreskóját].

V. Sixtus trónra lépésekor úgy tűnt, hogy a Szent Bertalan-éji vérfürdő = hugenották/kálvini reformátusok lemészár-

lása által Franciaországban a római katholikus uralkodó pontot tett a protestantizmusra. Láttuk azonban, hogy a

francia Bourbon-ház egyik előkelő tagja, Henrik, Navarra uralkodója - távol a párizsi udvartól - protestánsként

nevelkedett, és ő is jelen volt az 1572-es mészárlásnál, de megmenekült, amikor kényszerből azt színlelte, hogy áttér a

római katholikus hitre. Franciaföldön egy ideig nem bolygatták a fogságából megszökött, és Baszkföldön hugenotta-

ként/kálvini reformátusként élő és uralkodó Navarrai Henrik ügyét, ám 1584-ben meghalt a francia trón sorrendben

őt megelőző örököse, és ezzel Navarrai Henrik lett a párizsi trón várományosa. V. Sixtus azonnal követelte az így

trónörökössé vált Henriktől, hogy vegye fel a római katholikus hitet, különben nem fogja támogatni királlyá

koronázását. Miután Navarrai Henrik e fenyegetéstől nem ijedt meg, és franciaországi [zömükben katholikus] ellenfe-

leivel szemben háborút háború után nyert meg, a pápa kiátkozta a későbbi uralkodót. V. Sixtus igyekezett a spanyol

II. Fülöp figyelmét is „Franciaországra irányítani”, ám a spanyol király - a protestáns Anglia elleni hadjárataiban

hadereje zömét lekötve - Navarrai Henrik ellenében „nem volt túl hatékony”, bár támogatta az V. Sixtus pápa által

szorgalmazott francia Katholikus Liga nevű katonai szövetség 1576-ban létrehozását Navarrai Henrik és a

hugenották/kálvini reformátusok ellen. E Katolikus Liga Navarrai Henrik rokonát: Bourbon Károly római katholikus

bíborost támogatta a francia trón elnyerésében. Ám a bíboros akkorra már Navarrai Henrik foglya volt, és 1590-ben

meghalt. Az uralkodó-jelölt nélkül maradt Liga a hadszíntereken is vesztésre állt, és a pápának is döntenie kellett

volna, hogy vagy valamilyen kompromisszum-kötéssel mégis Henrik mellé áll, vagy egy újabb királyságot veszít el a

római katholikus egyház. Sokáig húzta a döntést, és végül [szintén 1590-ben] a halál váltotta meg a válaszadás

nehézségétől. 1593-ban - 40 éves korában - pedig maga a realista IV. Henrik katholizált.

* * * * * * * * * * *

A római katholikus Illyés Gyula „Szent Bertalan bosszútlan* éjszakájá”-ról ír „A reformáció genfi

emlékműve előtt” c. megrázó versében. És kérdez. És meg is válaszol: [* értsd: megbosszulatlan]

»Kálvin, Knox, Farel, Béza! S bika-fővel

a hadrakelt hit zord hadnagyai,

a Vilmosok! és Coligny és Cromwell

– ők néztek rám – s a szablyás Bocskay!...

Hátrálnom kellett közelükből: mindet

nem fogta össze csak messzibb tekintet.

Fölhúzódtam a kert felé, a fákig

s lelkemben is hűs tárgyilagosságig.

…

Kik ott álltatok, "nem tehetve másképp",

mert ez vagy az, de megalkuvás nincsen,

mert a langyosat kiköpi az Isten,

kik után tárgyként maradt fönn a szándék,

mennyi az igazság még öklötökben,

mely négy százada oly nagy esküt markolt,

mely kőbe s öröklétbe görcsösödten

tartja ma is a bibliát s a kardot?

…

Hiszed, hogy volna olyan-amilyen

magyarság, ha nincs – Kálvin?

Nem hiszem.

…

Mondd hát velem, hogy dicsőség reájuk!«

A magyarországi reformáció magyar nemzetet/magyarságot megtartó szerepéről szebb és hitelesebb

vallomás aligha képzelhető el.

* * * * * * * * * * * * * * * *

Kálvinról és az ő genfi Szt. Péter-templomáról rövid összefoglaló tanulmány, képekkel:

http://www.palmito.hu/utjeldl/kalvin.pdf

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

És ma már (szerintem is) ez a helyes álláspont a »Laudetur Jesus Christus« hitvallásos

köszöntéssel kapcsolatban:

[http://www.servinghistory.com/topics/Laudetur_Jesus_Christus]

The salutation is also commonly used by other Christian denominations, including Lutherans and

other Protestants, as well as some Eastern Churches.

A reformáció genfi emlékművén a Szt. Bertalan-éjen legyilkolt Coligny Gáspár admirális, a hugenották

vezérének szobra mellett a kőfalba egy domborművet illesztettek: a római katholikus IV. Henrik francia

és navarrai király, a római lateráni főszékesegyház „első és tiszteletbeli kanonoka” - az egykori

hugenotta/kálvini református Navarrai Henrik - aláírja a Nantes-i ediktumot.

* * * * * * * * * * * * * * * *

=== A Lateráni Szt. János-főszékesegyház - olaszul: Arcibasilica di San Giovanni in Laterano, teljes

hivatalos neve latinul: Archibasilica Sanctissimi Salvatoris et Sancti Iohannes Baptista et Evangelista in

Laterano = „a Legszentebb Megváltó és Keresztelő Szt. János és János Evangélista Lateráni

Főszékesegyháza” - képekben:

http://www.vatican.va/various/basiliche/san_giovanni/vr_tour/index-en.html

A kurzorral a számra mutatva és kattintva megjelenik az épületrész képe.

Az egér bal gombját lenyomva tartva és bármerre mozgatva: a kép is fordul, tehát bármely részlet

megnézhető, (pl. oldalirányban mozgatjuk, akár körbe is lehet fordulni, ill. felfelé haladva a mennyezet

is megcsodálható). [Célszerű nagyon lassan mozgatni a lenyomott egeres kurzort: a képrészletek

feltöltésére is idő kell, ill. a gyors forgatás szédülés-érzést kelthet].

A kép bal alsó sarkában lévő » +-« jellel bármely részlet ki is nagyítható.

A saját monitor bal felső sarkában balra mutató nyíllal lehet adott képről a számozott vázrajzra/átnézeti

térképre visszatérni, és újabb helyszínt választani.

Győr, 2010. kora ősze Írta: Bolla Sándor (úgy is, mint ökuménia-elkötelezett magyar hugenotta/kálvini

református)