a negyedik magyar bÜntetŐkÓdex régi és újabb vitakérdései · az egység és halmazat...

A NEGYEDIK MAGYAR BÜNTETŐKÓDEX – régi és újabb vitakérdései

A NEGYEDIK MAGYAR BÜNTETŐKÓDEX – régi és újabb vitakérdései

SZERKESZTETTE

HOLLÁN MIKLÓS ÉS BARABÁS A. TÜNDE

Kiadó: MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Országos Kriminológiai Intézet

Felelős kiadó: Rudas Tamás főigazgató

Szerkesztők: Hollán Miklós Barabás A. Tünde

© MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, 2017© Országos Kriminológiai Intézet, 2017© Szerzők, szerkesztők, 2017

Szöveggondozó: Takács AndreaTördelés és borítóterv: Pala 11. Bt.

ISBN: 978-963-418-012-8 (print) 978-963-418-011-1 (elektronikus)

A kötet ingyen letölthető az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet és az Országos Kriminológiai Intézet honlapjáról:http://jog.tk.mta.hu/http://okri.hu

TARTALOM

Tartalom 5 Előszó 7 Szerkesztői előszó 9 Rövidítések jegyzéke 11

I. A jogos védelem általános szabályai – különös tekintettel a szükségességre és az arányosságra (Mészáros Ádám) 13

II. A szituációs jogos védelem (Ujvári Ákos) 31

III. A megelőző jogos védelem – dogmatikai, alkotmányos és empirikus kritikai megközelítésben (Bárd Petra) 39

IV. A bűncselekményi egység és a bűnhalmazat (Ambrus István) 53

V. A megbánás helye és szerepe a magyar büntetési rendszerben – Mediáció Magyarországon (Barabás A. Tünde) 73

VI. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés – büntetőjog-elméleti meggondolások tükrében (Gellér Balázs) 87

VII. A sportrendezvény látogatásától eltiltás – büntetőjogi válasz a futballhuliganizmus elleni harcban (Borbély Zoltán – Fazekas Attila Erik – Kovács Péter) 109

VIII. Az emberölés – szabályozási újdonságok és régi vitakérdések (Bolyky Orsolya) 119

IX. Az életveszélyt okozó testi sértés (Deres Petronella) 135

X. A vagyon elleni bűncselekmények – „Valami régi–valami új?” (Madai Sándor) 151

XI. A hitelezési csalás – a dekriminalizáció és a rekriminalizáció hullámai között (Hollán Miklós) 169

XII. A szerzői jogsértésekkel kapcsolatos dekriminalizáció egyes kérdései – talmi szabadság (Ott István) 215

XIII. A csődbűncselekmények (Gula József) 229

XIV. A fogyasztók érdekeit sértő bűncselekmények (Békés Ádám) 247

XV. A kartellbűncselekmény (Sinku Pál) 259

XVI. A költségvetési csalás (Jacsó Judit) 267

XVII. A készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kapcsolatos bűncselekmények (Mezei Kitti – Tóth Dávid) 297

XVIII. A korrupciós bűncselekmények (Inzelt Éva) 309

XIX. A környezet és a természet elleni bűncselekmények (Kőhalmi László) 327

XX. A pénzmosás elleni küzdelem magyarországi büntetőjogi eszközrendszerének kialakulása, változásai és továbbfejlesztésének lehetőségei (Schubauer László) 343

XXI. A negyedik magyar büntetőkódex – összegző tanulmány (Hollán Miklós) 363

Kötetünk közreműködői 381

7

ELŐSZÓ

Tapasztalataim szerint a gyűjteményes kötetek élén álló előszót – különösen ha kettő van belőlük – a Tisztelt Érdeklődők ritkán olvassák el. Tudják, hogy az előzetes infor-málódásához vagy elég a fülszöveg, vagy alaposabb tanulmányozásra van szükség. Meg azzal is tisztában vannak, hogy nem lehet olyan érdekfeszítő bevezető gondo-latsort előrebocsátani, ami az írások esetleg hiányzó színvonalát pótolná, az igazán jó tanulmányokhoz viszont felesleges a kedvcsinálás.

Nos, mindezek ellenére megkísérlem néhány megjegyzéssel kicsit ráhangolni a fen-tiekkel mégis dacoló olvasót a következő írásokra.

Mindenekelőtt fontosnak vélem hangsúlyozni, hogy jó dolog, ha egy ország leg-alább részben azonos kutatásokkal foglalkozó intézetei együttműködnek. S még jobb, ha ennek fontos és kézzelfogható eredménye is lesz.

Az OKRI és az MTA Jogtudományi Intézete az elmúlt években nagy érdeklődés-sel kísért előadás-sorozatot szervezett az új Btk. első tapasztalatairól. Sikerült rangos előadókkal azokat a legfontosabb kérdéseket áttekinteni, amelyek vagy újdonságuk, vagy nem teljesen egységes megítélésük okán erre érdemesnek látszottak. Nem újabb (rész)kommentár, inkább kritikai elemzéssorozat született.

A kötet huszonegy tanulmányt tartalmaz.Mészáros Ádám, Ujvári Ákos és Bárd Petra írásai az én olvasatomban azzal a

tanulsággal járnak, hogy a jogos védelem örökzöld cserjéje nem csak gyümölcsöket, vadhajtásokat is teremhet. Ezek megtalálása, az intézmény reális értékelése, megőr-zése és továbbfejlesztése a jelenlegi, részben új keretek között is fontos lehet, egyes rendelkezések újragondolása azonban valószínűnek látszik.

Az egység és halmazat kérdése – mint Ambrus István írásából kitűnik, nem pusztán elméleti kérdés: a büntetés kiszabásánál – például a visszaesés körében – komoly tét-tel jár a látszólagos vagy valóságos halmazat megállapítása, illetve kizárása. Barabás Andrea tanulmánya világossá teszi, hogy korunk büntetőjogának inkább restriktív világában is fontos helye maradt a mediációnak. A szankciórendszer kérdései közül Gellér Balázs a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kapcsán kialakult, a jelenlegi keretek között nehezen feloldható ellentmondásokkal szembesíti az olva-sót, Borbély Zoltán, Fazekas Attila Erik és Kovács Péter pedig a sportrendezvények

8

ELŐSZÓ

látogatásától eltiltás hatékonyabb alkalmazása előtt álló akadályok elhárításához ad szempontokat.

Bolyki Orsolya és Deres Petronella tanulmányai bizonyítják, hogy lehet újabb érve-ket találni az élet elleni bűncselekmények minősítésének és elhatárolásának sokat vizsgált kérdéseiben is. Egyes gazdasági és vagyon elleni bűncselekmények válto-zásait, jogalkalmazási problémáit elméleti igényességgel, ám gyakorlatias szemmel elemzi Madai Sándor, Hollán Miklós, Ott István, Gula József, Békés Ádám, Sinku Pál, Jacsó Judit, Mezei Kitti és Tóth Dávid írása.

Inzelt Éva, Kőhalmi László és Schubauer László tanulmányaiból jól érzékelhető, hogy a megalapozott kriminológiai szemlélet, a tételes jog egyes intézményei gyö-kereinek, indokainak feltárása továbbra is nélkülözhetetlen a kodifikáció számára, és meghatározó módon hozzájárulhat a büntetőjog helyes irányainak, eszközeinek meg-találásához. (Persze csak akkor, ha valóban figyelembe veszik őket.)

A kötet záró- és mintegy összegző tanulmányában Hollán Miklós – a korábbi írá-sokhoz hasonlóan – kritikus hangon értékel, eljutva odáig is, hogy az átfogó újrasza-bályozást igazán nyomós indokok talán nem is támasztották alá. A szerzővel együtt magam is tisztában vagyok azonban vele, hogy e vélekedésnek a következő évtize-dekben aligha lesz érdemi jelentősége. Pontosabban, nem ennek lesz jelentősége.

A büntetőjogászok munkaeszköze – legyenek kutatók, oktatók, vagy gyakorlati szakemberek – elsősorban a büntető törvénykönyv. Meg kell tehát szoknunk, el kell fogadnunk, értő módon kell alkalmaznunk, ki kell használnunk a benne rejlő lehető-ségeket. De – mint ez a könyv is meggyőzően igazolja – nem mondhatunk le a töké-letesítéséről sem.

Tóth Mihály

9

SZERKESZTŐI ELŐSZÓ

2013. július 1. napján hatályba lépett Magyarország negyedik büntető törvénykönyve, a 2012. évi C. törvény (Btk.).

Egy új büntetőkódex hatálybalépésének idején mindig megélénkül a szakmai és tudományos diskurzus. Így történt ez 2012 környékén is. Ebbe kapcsolódott bele az MTA TK Jogtudományi Intézete és az Országos Kriminológiai Intézet, amikor Régi és újabb vitakérdések a negyedik büntetőkódex kapcsán címmel 2014 és 2015 folyamán négy alkalomból álló konferenciasorozatot rendezett. Ennek keretében a felkért elő-adók nemcsak a Btk. újdonságait mutatták be, hanem annak olyan jogintézményeit is újragondolhatták, amelyek a korábbi kódexek örökségeként maradtak meg büntetőjo-gunkban. Az egyes rendezvények a következők voltak:

• A büntetőjogi felelősség alapjai (2014. június 25.)• A büntetőjogi szankciórendszer alapkérdései (2014. szeptember 16.)• Az egyén elleni bűncselekmények fontosabb kérdései (2014. november 26.)• A közösségi érdekek elleni bűncselekmények fontosabb kérdései (2015. május 14.)

A tanulmánykötet részben a fenti négy konferencián elhangzott előadások aktualizált, továbbfejlesztett írásos változatát tartalmazza. A tanulmányok kéziratát a szerzők 2016. július 1. napján zárták le. A kiadványban helyet kaptak olyan kollégák írásai is, akik a Btk. hasonló formájú elemzésére a szervezőktől más témákban felkérést kap-tak és vállalkoztak. A kötetet egy összegző tanulmány zárja, amely – az egyes tanul-mányok anyagára is támaszkodva – értékeli és elemzi negyedik büntetőkódexünket.

A tanulmánykötet célja, hogy a negyedik büntetőkódex legfontosabb kérdéseiben elméletileg kimunkált, így gyakorlatilag is hasznosítható útmutatást adjon a joggya-korlat résztvevői, a jogkereső közönség, illetve a kodifikátorok számára.

A kötet természetesen nem vizsgálja a Btk. összes jogintézményét, bűncselekményi tényállását, de még újdonságát sem. Bátorítjuk azonban az olvasóinkat, hogy továb-bi – hasonló témákban született – írásaikat juttassák el a szerkesztők számára. Ezek ugyanis megjelenhetnek a kötet egy következő (már tervezett) kiadásában. A két inté-zet közös projektjének végső célja ugyanis egy olyan kutatóintézeteken és egyetemeken

10

SZERKE SZTŐI ELŐSZÓ

átívelő szellemi műhely létrehozása volt, amely egyik meghatározó résztvevője bün-tetőjogunk fejlesztésének.

A szerkesztők – az előadókon és a szerzőkön túl – ezúton is szeretnék megköszönni az intézetek igazgatóinak (Vókó Györgynek és Jakab Andrásnak) a projekt, illetve a tanulmánykötet szakmai és anyagi támogatását. Hálásak vagyunk Tóth Mihály pro-fesszornak, aki nemcsak több konferencia levezetését vállalta el, hanem e kötet lekto-rálását, illetve előszavának megírását is. Ezen felül köszönettel tartozunk Mészáros Ádámnak az első rendezvények megszervezéséért, Balázs Mariannának a kötet koordinálásáért, illetve Giricz Annának a szakmai és Takács Andreának az olvasó-szerkesztői munkájáért.

Budapest, 2016. december 5.

A szerkesztők

11

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE

Btk. 2012. évi C. törvényBe. 1998. évi XIX. törvényBv. tv. 2013. évi CCXL. törvény1978. évi Btk. 1978. évi IV. törvény1961. évi Btk. 1961. évi V. törvényBtá. 1950. évi II. törvény1878. évi Btk. 1878. évi V. törvény1959. évi Ptk. 1959. évi V. törvény

13

I. A JOGOS VÉDELEM ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI – KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZÜKSÉGESSÉGRE ÉS AZ ARÁNYOSSÁGRA1

MÉSZÁROS ÁDÁM

I.1. SzabályozástörténetI.1.1. Jogtalan támadásI.1.2. A kitérési kötelezettség és annak eltörléseI.1.3. A szükségesség és az arányosságI.1.4. Az arányosság túllépéseI.2. A hatályos szabályozás bemutatásaI.3. A hatályos szabályozás elemzése és értékeléseI.3.1. A védekezés szükségessége és arányosságaI.3.2. Az arányosság túllépéseI.3.3. A jogos védelem korlátaiI.4. De lege ferenda javaslatokI.4.1. A jogtalan támadásI.4.2. Az arányosság követelményének visszaállításaI.4.3. Az arányosság túllépéseI.4.4. A jogos védelem korlátaiI.5. Felhasznált irodalom

I.1. SZABÁLYOZÁSTÖRTÉNET

A jogos védelem törvényi szabályai az elmúlt majd negyven éven keresztül szinte érintetlenek voltak, áttörő változást a 2009. évi LXXX. törvény hozott. Ez kivételt nem tűrően fektette le a szembeszállási jogot (pontosabban törölte el a kitérési köte-lezettséget immár általános jelleggel)2, megszüntette a felismerési képességet korlá-tozó túllépésre vonatkozó külön szabályozást3, illetve szabályozta a megelőző jogos védelmet.4

1 A tanulmány alapjául szolgáló kutatási beszámoló időközben könyv formájában megjelent: Mészáros (2015)

2 Vö. I.1.2. fejezet.3 Vö. I.1.4. fejezet.4 Vö. III. fejezet.

MÉ SZÁROS ÁDÁM

14

I.1.1. JOGTALAN TÁMADÁS

a) A jogos védelem alapja változatlanul a támadás, ami az elterjedt nézet szerint kizá-rólag aktív (emberi) magatartás lehet5, de idetartozik az is, ha a támadó állattal való-sítja meg azt. Ez ugyanis a jogos védelem szempontjából emberi cselekmény lesz.

A valóságban a tipikus az aktív támadó magatartás, azonban nem volna helyes elvi-tatni annak lehetőségét, hogy a támadás mulasztásban nyilvánuljon meg, és ezáltal jogos védelmi helyzetet alapozzon meg.6 A mulasztás a büntetőjogban nem azonos pusztán a passzív magatartással, a nemtevéssel. A mulasztás fogalmához hozzátarto-zik a cselekvési lehetőség és képesség, illetve a cselekvési kötelesség is. Büntetőjogi értelemben mulasztásról csak akkor beszélünk, ha az elkövető e három feltétel fenn-állása esetén nem cselekszik. Csak az ennek megfelelő magatartás alapozhat meg mulasztásos támadást a jogos védelem körében is, azzal kiegészítve, hogy az ún. nyi-tott törvényi tényállásos bűncselekmények esetében az elkövetőt egyben valamilyen speciális jogi kötelezettségnek (például a szülő gondviselési kötelezettsége a gyerme-ke vonatkozásában) kell terhelnie az eredmény elhárítása érdekében. Erre szolgálhat például, ha az édesanya nem táplálja a gyermekét, akinek ezáltal az élete vagy a tes-ti épsége veszélybe kerül. Ilyen esetben egy kívülálló harmadik személy az anyával szemben fellépve is megszüntetheti ezt a helyzetet.

Megalapozhatja a jogos védelmet a jogellenes állapotot létrehozó, megelőző aktív magatartást követő puszta passzivitás is. Ez tipikusan a személyi szabadság meg-sértése (Btk. 194. §), vagy az azt magában foglaló emberrablás (Btk. 190. §) esetén fordulhat elő. Ennek létjogosultságát a Legfelsőbb Bíróság már korábban is elismer-te, midőn felmentette azt a két orosz állampolgár vádlottat, akit üzleti megbeszélés-re hívott egy lakásba öt orosz „üzletember”, ahol a két vádlottat durván bántalmaz-ták, összebilincselték, megöléssel fenyegették, egyiküknek heroininjekciót adtak be, és azzal fenyegették, hogy mindezt addig folytatják, amíg nagy összegű pénzt nem kapnak tőlük. A két vádlottat három napig tartották így fogva, mikor az öttagú társa-ságból négyen eltávoztak a lakásból, így csak egy személy őrizte őket, aki kienged-te a két vádlottat az illemhelyre. Itt az egyiküknek sikerült a bilincset meglazítania és levennie, majd a szobában televíziót néző fogvatartóra támadtak, amikor a dula-kodás közben az egyik vádlott egy 12 cm pengehosszúságú kést ragadva háromszor hátba szúrta a sértettet, aki ennek következtében életét vesztette. Ezt követően sike-rült elmenekülniük a lakásból.7 Az ilyen és hasonló esetekben (ezek azok a bűncselek-mények, amelyek esetén a befejezetti szaktól megkülönböztethető a bevégzetti szak) valójában intézett támadásról (annak a fenntartásáról) van szó, tekintve hogy a jogi tárgy elleni támadás már megvalósult, azonban még nem ért véget.8

5 A Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében maga a támadás fogalmilag tevést jelent (BH 2011. 54.), pon-tosabban célzott, egyoldalú (nem kölcsönös), tevőleges, fizikai ütközést kezdő magatartást (EBH 2011. 2393.).

6 Ezzel szemben nem egyedi az az álláspont, amely szerint a mulasztás végszükséghelyzetet alapozhat csupán meg. Lásd Tokaji (1984) 249. o.; Földvári (2006) 135. o.

7 BH 1997. 512.8 A fenti esetben a támadás nyilvánvalóan megkezdődött, a bűncselekmény ezzel be is fejeződött, de a jog-

talan támadás még tart.

I. A JOGOS VÉDELEM ÁLTAL ÁNOS SZABÁLYAI

15

b) A támadás a törvény szerint intézett vagy közvetlenül fenyegető lehet. A köz-vetlenül fenyegetettség az azonnali bekövetkezés reális lehetőségét hordozza magá-ban. Nem áll fenn azonban jogos védelmi helyzet, ha a sértett (támadó) fenyegető kijelentése nem azonnali (közvetlen), hanem egy esetleges és későbbi bántalmazást helyez kilátásba.9 Úgyszintén az általános fenyegetettség érzése, a jogtalan támadás bekövetkezhetőségének távoli veszélye nem alapozhat meg jogos védelmi helyzetet.10 A jogos védelmi helyzet mindazonáltal mindaddig fennáll, amíg a megtámadott okkal tarthat a támadás megkezdésétől, vagy annak folytatásától. A közvetlen fenyegetett-ség korlátja az időbeli túllépés.

A jogos védelmi helyzet addig tart, amíg a jogtalan támadás, vagy a támadás foly-tatásának, felújításának közvetlen veszélye.11 Ez magában foglalja azt is, hogy meg-szűnik a védekezés jogossága, ha a támadó kétséget kizáróan felismerhetően felhagy a további támadás szándékával. Amennyiben viszont a jogtalan támadás megismét-lődése fenyeget, a jogos védelmi helyzet fennáll. E helyütt kell azt megemlíteni, hogy vannak olyan bűncselekmények, amelyek az elkövetési magatartás kifejtésével befe-jezetté válnak ugyan, azonban ezt követően is fennmarad a jogtárgysértés, a jogelle-nes állapot. Erre példa a személyi szabadság megsértése: ha valakit például bezárnak, ebben a pillanatban befejezetté válik a bűncselekmény, azonban a jogtárgysértés addig marad fenn, amíg ez a jogellenes állapot meg nem szűnik. Ennek azért van jelentő-sége, mert az ilyen esetben a jogtalan támadás addig tart, amíg a jogi tárgy sértése fennáll, így jogos védelem ennek megszűnéséig kifejthető.

Amennyiben a jogos védelmi helyzet már nem áll fenn (időbeli túllépés), a továb-bi „védekezés” immár támadásba áthajló magatartás (megtorlás) lesz.12 De ha ennek indoka a korábbi jogtalan támadás miatti erősen felindult állapot, amely a belső egyensúly megbomlását és a tudat elhomályosulását idézi elő, az ennek során kifej-tett ölési cselekmény az emberölés enyhébb megítélésű esete, az erős felindulásban elkövetett emberölés szerint minősülhet.13 Megjegyezendő, hogy a testi sértés ese-tén nincs olyan privilegizált tényállás, ami hasonló „kedvezményt” jelentene az idő-beli túllépő részére.

c) A jogtalanság kapcsán annyi mindenképpen és aggály nélkül leszögezhető, hogy a támadás jogtalansága a cselekmény objektív jellegére utaló sajátosság.14 Ebből következően a gyermekkorú vagy elmebeteg személy támadása is megalapozza a jogos védelmi helyzetet.

Kérdésként az merül fel, hogy a jogos védelem fogalmában említett jogtalanság a jogellenesség milyen értelmezésével azonosítható. Az kétségtelen, hogy a bűncselek-ménynek minősülő cselekményben megnyilvánuló támadás megalapozza a büntetőjo-gi jogos védelmet. Nem elszigetelt azonban az a nézet, amely szerint azok a szabály-sértések, amelyeknek a tényállását a Btk. határozza meg, és a cselekmény minősülése

9 BH 1998. 63.10 EBH 2011. 2393.11 BH 2006. 239.12 BH 2012. 140.13 BH 2001. 310.14 Földvári (2006) 136. o.

MÉ SZÁROS ÁDÁM

16

adott esetben bizonyos értékhatárhoz kötött, megalapozzák a büntetőjogi értelemben vett jogos védelem fennállását15, míg a többi szabálysértés esetén a szabálysértési tör-vény szerinti jogos védelem jöhet csupán szóba.16 Sőt, olyan vélemény is van, amely a büntetőjogi jogos védelem szempontjából jogtalan támadásnak tekinti azt, ha a tulaj-donos a jogszerű birtokostól megpróbálja titokban visszavenni a saját dolgát.17

Érdemes ennek kapcsán megemlíteni a Legfelsőbb Bíróság egy határozatát, amely-nek rendelkező része szerint a birtokvédelem körében alkalmazott önhatalom is meg-alapozhatja a jogos védelem megállapíthatóságát. A határozat indokolásából kitűnő-en a sértett valójában a magánlaksértés szabálysértését kísérelte meg elkövetni azzal, hogy a szoba felett rendelkezni jogosult terhelt tilalmát nem vette figyelembe, és meg-próbált oda bemenni. A jogi konklúzió pedig – a rendelkező résszel szöges ellentét-ben18 – az, hogy az 1959. évi Ptk. alapján a birtokos a birtoka ellen irányuló támadást – a birtok megvédéséhez szükséges mértékben – önhatalommal is elháríthatja; ebből következően akkor is fel kellett volna menteni a terheltet, ha a sértett cselekményé-vel nem kísérelt volna meg szabálysértést elkövetni, és így a terhelt nem került vol-na jogos védelmi helyzetbe, mégpedig a cselekmény jogellenességének hiányában.19

Egy másik döntés – immár rendelkező része – azt az álláspontot rögzíti, hogy nem jogos védelem, hanem – mert a cselekmény nem jogellenes20 – bűncselekmény hiá-nyában van helye a terhelt felmentésének, ha a sértettel szemben az elveszett birto-ka visszaszerzése érdekében önhatalommal lép fel, és ezzel a birtoksérelemmel ará-nyos erőszakos magatartásával a birtoka visszaszerzését követően nyomban felhagy.21

Ez a nézet azonban – legalábbis dogmatikai szempontból – nem feltétlenül aggály-mentes. Egyrészről a büntetőjog hatálya alá alapvetően a büntetőjog-ellenes cselek-mények és azok megítélése tartozik, legyen szó akár támadásról, akár védekezés-

15 BH 1996. 70. 16 Belovics (2009) 86–88. o.17 Tokaji (1984) 251. o.; Nagy (2010) 142. o.18 Ezt figyelmen kívül hagyva méltatja a döntést Alföldi (2011) 37–38. o.19 EBH 2007. 1584. A döntéssel kapcsolatban lásd még Ujvári (2010). Itt a szerző állást foglal a jogtalan-

ság kérdésében is, azonban nem teljesen következetesen. Abból indul ki, hogy a jogos önhatalom gyakor-lását lehetővé tevő magatartás nem feltétlenül alapoz meg jogos védelmi helyzetet; ez csak akkor lehet-séges, ha a jogszabályba ütköző magatartás egyúttal büntetőjogi értelemben büntetendő is. Ezt követően több helyen leszögezi, hogy a jogtalanság (jogellenesség) büntetőjogi értelemben vett jogtalanságot (jog-ellenességet) jelent, tehát a támadó magatartás diszpozíciószerű, megfelel valamely különös részi tör-vényi tényállásban megfogalmazott elkövetési magatartásnak; a jogos védelmi helyzetet megalapozó magatartás kizárólag büntetendő cselekmény lehet, azaz jogtárgyat sértő vagy veszélyeztető, különös részi törvényi tényállást kimerítő cselekvés. Majd arra utal, hogy ha az egyébként diszpozíciószerű (tény-állásszerű) támadás csak az eset körülményeire figyelemmel minősül szabálysértésnek, a cselekmény jogos védelmi helyzetet keletkeztet; elvi megerősítésre szorul tehát, hogy jogos védelmi helyzetet csak a büntetőjogi értelemben vett jogellenes (büntetendő) magatartás eredményezhet. A problémát Ujvárinál a büntetőjog-elleneség meghatározásának hiánya jelenti. Büntetőjogi értelemben a büntetőjog-ellenes magatartás lesz „jogtalan”. A büntetőjogi értelemben vett jogellenességnek pedig nemcsak a büntető-törvény általi büntetni rendeltség az eleme, hanem a büntetőjogi szankcióval való fenyegetettség is. Ez viszont kizárja a bár tényállásszerű, de valamely körülmény folytán szabálysértésnek minősülő cselek-mény büntetőjog-elleneskénti kezelését.

20 Érdemes megjegyezni, hogy a bíróság itt (és az indokolásban is) jogellenesség hiányáról és ezáltal bűn-cselekmény hiányáról szól, holott a jogellenesség a bűncselekménynek nem törvényi fogalmi eleme.

21 BH 2012. 1.


17

ről. A büntetőjog-ellenesség a formális jogellenesség szintjén akkor valósul meg, ha a tényállásszerű cselekmény büntetőjogi normába ütközik, és büntetőjogi szankcióval fenyegetett.22 Ebből következően nem minden jogtalan magatartás (támadás) alapoz meg büntetőjog-ellenességet, hanem csupán annak a jogágnak a szempontjából lehet jogellenesnek tekinteni, amelyet a támadás sért.23

Másrészről abból kiindulva, hogy a szabálysértések között ritka az olyan, amely-lyel egy szabálysértésben megnyilvánuló támadást el lehet hárítani, el lehet jutni oda, hogy a bűncselekményi szintet elérő védekezés szükséges lehet. Elvi aggályt vet fel azonban, hogy egy pusztán szabálysértési cselekmény elhárítása egy egyébként bűn-cselekménynek minősülő cselekménnyel nem sérti-e az arányosság követelményét.

I.1.2. A KITÉRÉSI KÖTELEZETTSÉG ÉS ANNAK ELTÖRLÉSE

A Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve azt tartalmazta, hogy jogtalan támadás esetén a megtámadott általában nem köteles meneküléssel kitérni a támadás elől, elő-írta azonban, hogy kivételesen a büntetőjogilag közömbös elhárítási mód választá-sának a kötelezettsége terheli. Az irányelv szerint büntetőjogilag közömbös elhárítá-si mód terhelte a hozzátartozót a felmenője, testvére vagy házastársa részéről ellene intézett, illetőleg fenyegető támadás esetén, illetve bárkit a súlyosabb fokban kóros elmeállapotú, láthatóan tudatzavarban lévő személyek támadása esetén.24 Az ítélke-zési gyakorlat később az önhibájából eredő ittas támadóval szembeni kitérési kötele-zettséget nem követelte meg.25

A kitérési kötelezettség Legfelsőbb Bíróság általi megkövetelése a szakirodalom szerint alkotmányossági aggályokkal volt terhes. Ujvári Ákos arra mutatott rá, hogy a kitérési vagy menekülési kötelezettség alkotmányellenes azért, mert egy a büntető-jogi felelősségre vonást kizáró körülmény (jogos védelem) hatókörét törvényi felha-talmazás nélkül a Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve leszűkíti, ezáltal büntetőjo-gi felelősséget alapít olyan helyzetekre is, amelyeket a jogalkotó a felelősséget kizáró normaszöveg megalkotásakor kivett a kriminalizáció alól.26

Belovics Ervin – annak törvénysértő voltára tekintettel – szintén felhívta a figyel-met az említett irányelven alapuló ítélkezési gyakorlat helytelenségére, mivel a jogos védelem törvényi szabálya semmilyen formában nem említi a kitérési kötelezettsé-get.27 A már említett érveket azzal egészítette ki, hogy az irányelv a támadó sze-22 Mészáros (2008) 44. o.; illetve Nagy (2010) 130. o.23 A Legfelsőbb Bíróság egy határozata szerint büntetőjogi értelemben jogtalan minden olyan támadás, ami

tárgyilag valamely büntetőtörvényi tényállás keretei közé illeszkedik (BH 2011. 54.).24 15. sz. irányelv III. 2. pont. In: Berkes (1996) 20. o. Megemlítendő, hogy találni példát a kitérési kötele-

zettség „kiterjesztésére”, így az ügyben eljárt elsőfokú bíróság a szomszédok között létrejött konfliktus értékelésénél azt az álláspontot fejtette ki, hogy a terhelt terhére azért nem állapítható meg jogos véde-lem, mert az ellene irányuló jogtalan támadást kivédhette volna azzal, hogy visszahúzódik a lakásába és értesíti a rendőröket, ezzel szemben viszont dulakodásba kezdett, aminek során két sértettnek súlyos tes-ti sérülést okozott (BH 2004. 44.).

25 BH 2003. 140.; BH 1998. 158.26 Ujvári (2009) 9. és 231. o.27 Belovics (2009) 103. o.

MÉ SZÁROS ÁDÁM

18

mélyére tekintettel konstituál büntetőjogi felelősséget, azaz jogszabályi háttér nél-kül tesz különbséget megtámadott és megtámadott között, ennek következtében az ugyanolyan jellegű jogellenes magatartás az egyik esetben megalapozza a jogsze-rű védekezést, a másik esetben ellenben nem.28 Végkövetkeztetése szintén az, hogy az irányelven alapuló jogalkalmazói gyakorlat összeegyeztethetetlen a jogbiztonság alkotmányos elvével.29

A 2009. évi LXXX. törvény egyértelművé tette, hogy a jogtalan támadóval minden esetben szembe lehet szállni. A jogalkotó törvényben írta elő, hogy a megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől. Ennek indoka azonban egészen más volt, mint az előbbiekben említett alkotmányossági aggály. A törvény indokolása ugyanis kizárólag a megváltozott társadalmi viszonyokra, a családon belüli erőszak megvál-tozott megítélésére utal.30

I.1.3. A SZÜKSÉGESSÉG ÉS AZ ARÁNYOSSÁG

A jogos védelem kapcsán talán a legélénkebb vitáknak teret adó kérdés – már az 1978. évi Btk. szabályozása kapcsán is – a szükségesség és az arányosság mibenlété-vel, ezek egymáshoz való viszonyával volt kapcsolatos.

Korábban Tokaji Géza a szükségességet a szembeszállási jogon belüli kettős kor-látként értelmezte, amely magában foglalja a legenyhébb elhárítási mód követelmé-nyét (amennyiben nyilvánvaló, hogy többféle, egyaránt teljes biztonságot nyújtó elhá-rítási mód is rendelkezésre áll), és bizonyos mérvű arányosságot.31 Tokaji szerint nem szükséges az, ami nem felel meg a bizonyos mérvű arányosságnak.32 Ez a felfogás jelent meg több, a Legfelsőbb Bíróság által közzétett eseti döntésben, így például a BH 1996. 508. szerint a szükségesség fogalmilag magában foglalja azt, hogy az elhá-rító tevékenység nem idézhet elő aránytalanul súlyosabb sérelmet, mint amilyet a jog-talan támadás okozott volna.33

Ezzel szemben a védekezést Békés Imre akkor tekintette szükségesnek, ha a táma-dás jellege és intenzitása ezt indokolja.34 Véleménye szerint a szükségesség fennállá-sa esetén kell azt vizsgálni, hogy a védekezés mértéke arányban állt-e a támadó cse-lekménnyel.35 Ez a felfogás szintén megjelent a Legfelsőbb Bíróság döntéseiben, így a BH 1996. 405. szám alatt közzétett eseti döntésben is, amelyben a Legfelsőbb Bíróság előbb arra mutatott rá, hogy a jogtalan támadás elhárításához a kés igénybevétele szükséges volt, majd ezt követően foglalkozott az arányosság kérdésével.36

28 Uo. 105. és 206. o.29 Uo. 105. o.30 A 2009. évi LXXX. törvény 4. §-ához fűzött részletes indokolás 2. pontja.31 Uo. 255. o.32 Uo. 256. o.33 A BH 2003. 394. sz. alatt közzétett döntés szintén úgy értelmezi a szükségességet, mint ami magában

foglalja az arányosságot.34 Békés – Földvári – Gáspár – Tokaji (1980) 176–177. o.35 Uo. 177. o.36 Szintén külön vizsgálja a szükségesség és az arányosság követelményét a BH 2007. 178.; a BH 2004.

92.; és a BH 2004. 91. sz. alatt közzétett döntés.


19

Az arányosság megítélését tekintve ekkoriban még az volt az alapvető követel-mény, hogy a jogos védelmi helyzetben okozott sérelemnek arányosnak kell lennie azzal a sérelemmel, amelyet a jogtalan támadás okozott volna, ha nem hárítják el; ez az arányosság azonban nem követelte meg a kisebb sérelem okozását, hanem megen-gedte, hogy a védekező magatartás ne okozzon aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amelynek az elhárítására törekedett.37

Az arányosság megítélése során – a bírói gyakorlatot is figyelembe véve – a követ-kezőket lehet megállapítani.

Ekkoriban a Legfelsőbb Bíróság egy döntésében kimondta a jogos védelem fennállá-sát, majd ezt követően azt, hogy az nem alkalmazható, mivel a védekezés olyan mér-tékben aránytalan volt.38 Hasonlóan az ítélőtábla megállapította, hogy a terhelt jogos védelmi helyzetben volt, amelyet jogosan elháríthatott, amikor azonban a lőfegyverét szabálytalanul használva kioltotta a sértett életét, megsértette az arányosság követel-ményét, ezért javára a jogos védelem nem állapítható meg.39

Mindkét döntéssel szemben felhozható, hogy a védekezés szükséges volt, hiszen jogos védelmi helyzet állott fenn (ezt egyik döntés sem vitatta). Mivel a védekezés aránytalan volt, mégsem lehetett felmenteni a terhelteket jogos védelem címén. Az arányosság azonban nem volt fogalmi eleme a jogos védelemnek, így adódik a kérdés: mi alapján? Kétségtelen, hogy mindkét döntés igazságos, azonban egyik sem törvé-nyes: a büntetőjogi felelősségnek egy a törvényben nem megkövetelt kategória hiá-nyán alapuló megállapítása nem áll összhangban a nullum crimen sine lege elvével, még akkor sem, ha egyébként igazságos eredményre vezet.

a) Ha élet elleni támadásról van szó, az arányosság kérdése az általános felfogás szerint fel sem merülhetett.40 Ez azt jelenti, hogy a védekezés eljuthat a támadó életé-nek kioltásáig. Ami e helyütt megemlítendő, az az, hogy ebben az esetben voltaképp nem ölési jogról vagy annak állam általi átengedéséről, és nem a „halálbüntetés áten-gedéséről”41 van szó (ez utóbbinak a felvetése már csak azért is abszurd, mert a jogos védelem körében kifejtett cselekmény nem lehet megtorlás!). Valójában védekezési jogról van szó: az állam a védekezés jogát adja át a polgárnak abban az esetben, ha maga a védekezésről nem képes gondoskodni. Mivel pedig senki sem köteles az életét veszni hagyni, ha van módja menteni azt, ez a védekezési jog adott esetben elmehet odáig, ami a támadó életének kioltásához vezet.

b) A testi épség elleni támadással arányos védekezés tekintetében a bírói gyakorlat korábban ingadozott. A testi épség elleni támadás elhárítását életveszélyt okozó tes-ti sértéssel néha túllépésnek42, néha arányosnak43 ítélte. Az 1978. évi Btk. gyakorla-tának utóbbi időszakát tekintve azonban az állapítható meg, hogy a testi épség elleni támadás alapvetően elhárítható a testi sértés bármely alap- vagy minősített eseté-

37 BH 2003. 394.; BH 1993. 534.38 BH 1998. 464.39 BH 2005. 1. 40 BH 1992. 566.41 Sólyom László párhuzamos véleménye a 23/1990. (X. 31.) AB határozathoz, 4. pont.42 BH 1990. 8.; BH 1993. 534.43 BH 1990. 3.; BH 1993. 75.

MÉ SZÁROS ÁDÁM

20

vel44, így akár életveszélyt45, akár halált okozó testi sértéssel is, mivel a gondatlanság kívül áll a védekezési szándékon.46 Azaz testi sérüléssel járó vagy fenyegető támadás esetén a támadó halálát okozó védekezés is lehet jogszerű.

Ebben a körben azonban két korlátot kell megemlíteni. Az egyik az, hogy a tes-ti épség elleni támadás nem hárítható el szándékos emberölést jelentő védekezéssel, az mindenképp túllépésnek minősül.47 A támadó halálát okozó védekezés arányossága akkor állapítható meg, ha a védekezés testi sértés okozására irányul, és a halálos ered-ményre a védekezőnek csupán a gondatlansága terjed ki (halált okozó testi sértés).48

A másik – voltaképp a joggyakorlatban fellelhető – korlát pedig, hogy a könnyű tes-ti sérüléssel fenyegető támadás elhárítása maradandó fogyatékosságot [vagy ennél szándékosan(!) súlyosabb eredményt] okozó testi sértéssel, túllépésnek minősül.49

Azaz összefoglalva, a súlyos testi sértéssel fenyegető támadás elhárítható a testi sértés bármilyen szándékos és gondatlan eredményt okozó alakzatával, a könnyű testi sértéssel fenyegető azonban legfeljebb szándékos súlyos testi sértéssel, illetve a súlyo-sabb eredményt okozó gondatlan testi sértéssel.

Ebben a körben végezetül egy a halált okozó testi sértéssel, illetve a gondatlan emberöléssel járó védekezés kapcsán felmerülő problémáról kell röviden szót ejte-ni. Mindkét cselekmény eredménye a sértett halála, amelyre az elkövetőnek csupán a gondatlansága terjedhet ki.50 A különbség a két bűncselekmény között az, hogy volt-e az elkövetőnek testi sértés okozására irányuló szándéka, vagy sem. Amennyiben igen, és annak következménye a sértett halálának gondatlan okozása, halált okozó testi sér-tés, amennyiben nem állapítható meg testi sértés okozására irányuló szándék, gon-datlan emberölés valósul meg. Mindennek a jogos védelem szempontjából visszás következménye lehet. Ha a testi sértéssel fenyegető jogtalan támadást a védekező úgy hárítja el, hogy a támadót tenyérrel ellöki magától (azaz nincs testi sértés okozá-sára irányuló szándék), aki az esés következtében beveri a fejét az útpadkába és ennek következtében életét veszti, a védekező – eltekintve most az ijedtség vagy menthe-tő felindulás fennállásától – gondatlan emberölés miatt felel, mivel a védekezés és a támadás eltérő törvényi tényállás (testi sértés – emberölés) alá esik. Ha viszont a védekező ököllel üti meg a támadót, aki emiatt elesik, beveri a fejét és meghal, nem fog felelősséggel tartozni, mert a gondatlan eredmény kívül esik a védekezési szán-dékon, az elhárító magatartás pedig a támadással azonos törvényi tényállás keretein belül van (testi sértés – halált okozó testi sértés).

c) A vagyoni jogokat érő támadás esetén az elhárítás arányosságára kevés legfel-sőbb bírósági döntés született. Az egyik a vagyon elleni és személy elleni jogtalan támadás esetén a könnyű testi sértés okozásával járó védekezést szükségesnek és ará-

44 BH 1996. 405.45 BH 2008. 260.; BH 2004. 92.; BH 2003. 140.; BH 2002. 213.46 Belovics (2009) 110–111. o.; Ujvári (2009) 104., 106–107., 110. o.; BH 2008. 260.; BH 2004. 92.; BH

2003. 394.47 BH 2007. 178.; BH 2005. 1.; BH 2003. 175.; BH 2002. 419.48 BH 2003. 394.; BH 1999. 193.49 BH 2002. 42.50 Ha ugyanis a halál okozását az elkövető (itt a védekező) kívánja, vagy annak lehetőségébe belenyugszik,

szándékos emberölésért fog felelni.


21

nyosnak tartotta.51 A másik a vagyon elleni támadás elhárítását halált okozó testi sér-téssel aránytalannak.52 Ezek a döntések húsz évvel ezelőtt születtek. A jelenlegi viszo-nyok között az az álláspont tekinthető helyesnek, amely szerint a javak elleni támadás elhárítható olyan módon, hogy a védekező a testi sértés alap- vagy bármely minősített esetét valósítja meg.53 E körben az arányosságra nézve egyértelmű eligazítást adhat a támadó által elkövetett bűncselekmény, a védekezés során megvalósuló magatartás jogi minősítése, illetve az ezekhez kapcsolódó törvényi büntetés. A védelmi cselek-ménynek csupán egyetlen korlátja van: a javak ellen intézett támadás nem hárítható el a támadó életének szándékos kioltásával.54 Kiegészítést mindehhez csupán annyit kell tenni, hogy a vagyon elleni támadás büntetési tételével a testi sértésben megnyil-vánuló elhárító magatartás szándékos alakzatának büntetési tétele állhat, a gondatlan eredményt okozó alakzat (így például a már említett halált okozó testi sértés) bünteté-si tétele e tekintetben nem kerülhet a mérleg serpenyőjébe.

d) A nemi élet szabadsága, illetve a nemi erkölcs elleni erőszakos támadás elhá-rítása során az uralkodó nézet – hasonlóan az élet elleni támadáshoz – nem követel meg arányosságot, és megállapítja a jogellenességet kizáró jogos védelmet a támadó életének kioltásával járó védekezés esetén is. Véleményem szerint a nemi élet szabad-sága, illetve a nemi erkölcs elleni bűncselekmények esetén nem lehet automatikusan kimondani azt, hogy a védekezés során meg lehet ölni a támadót, ellenkező esetben nem volna indok megtagadni ennek lehetőségét például a rablás esetén sem. A fen-ti állítás csak akkor állja meg a helyét, ha a támadás élet elleni közvetlen fenyegetést valósít meg. Ha azonban csupán erőszakot vagy testi épség elleni közvetlen fenyege-tést, a védekezés – hacsak nem áll fenn ijedtség vagy menthető felindulás – nem jár-hat élet kioltásával.

e) A becsületet érő támadás kapcsán az ítélkezési gyakorlat egységesnek defini-álja magát abban, hogy a becsületsértő kijelentés nem alapoz meg jogos védelmet.55 A tettleges becsületsértéssel szemben ellenben lehet jogos védelem, azonban annak elhárítása emberölés kísérletével még akkor is túllépés, ha az önkéntes eredményelhá-rítás folytán a maradék-bűncselekmény életveszélyt okozó testi sértés marad.56 A sze-mélyi szabadság megsértése esetén a könnyű testi sértéssel járó védekezést a bírói gyakorlat szükségesnek és arányosnak tartja.57

Ami bizonyos, hogy a védekező a támadó szándékától függetlenül – amelyről sok esetben nem tudhat – csak a külső megjelenési formákból következtethet arra, hogy milyen veszély fenyegeti. Ilyen objektív megjelenési formák: a sértett fenyegetései, az egyre élesebb fellépés, a tettlegesség, amely megfelel a korábbi fenyegető kijelenté-seknek. De szintén figyelembe kell venni az arányosság vizsgálatánál a támadó és a védekező személynél lévő eszközök veszélyességét, az egymással szemben álló sze-

51 BH 1995. 441.52 BH 1996. 508.53 Békés (2003) 156. o.; illetve: Belovics – Nagy – Tóth (2014) 227. o.54 Belovics (2009) 119. o.55 BH 2000. 335.56 BH 2001. 204.57 BH 1998. 471.

MÉ SZÁROS ÁDÁM

22

mélyek adottságait, számarányát, fizikai erőfölényét. Az arányosság nem jelenthet azonosságot, és a megtámadottnak nem kell kivárnia azt, hogy a támadás teljesen kifejlődjék, és egyértelműen világossá váljék, hogy mire irányul a támadó szándé-ka: testi épség vagy élet ellen, és ennek megfelelően mérje fel a védelem módját, mert ebben az esetben a védekezés lehetősége is kizárt lenne.58

I.1.4. AZ ARÁNYOSSÁG TÚLLÉPÉSE

Korábban a törvény egyértelművé tette, hogy amennyiben az ijedtség vagy menthető felindulás kizárta a védekező felismerési képességét az elhárítás szükséges mértékével kapcsolatban, a bűnössége hiányában (a felismerési képesség a beszámítási képesség elemeként a bűnösség fogalmi eleme) nem volt büntethető, míg a felismerési képesség korlátozottsága esetén (amikor a bűncselekmény egyébként fogalmilag megvalósul), a büntetés korlátlanul enyhíthető volt.

A 2009. évi Btk.-módosítás csupán annyit rögzít, hogy nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépi. A változást hozó törvény miniszteri indokolása szerint az ijedtség/menthető felindu-lás továbbra is büntethetőséget kizáró ok, amely a beszámítási képességre gyakorolt tényleges hatásától függetlenül minden esetben kizárja a büntethetőséget.59

Ez a megoldás azért teremtett sajátos helyzetet, mert eddig csak a bűncselekmény fogalmát kizáró objektív vagy szubjektív okok jellemzője volt a büntetendőség/bün-tethetőség kizártsága (a bűnösséghez szükséges megfelelő életkort kizáró gyermek-kor, a felismerési képességet kizáró kóros elmeállapot, az akarati képességet kizá-ró kényszer vagy fenyegetés, a szándékosságot kizáró tévedés, a jogellenességet és a felismerési képességet kizáró jogos védelem, végszükség). A bűncselekmény fogal-mát érintetlenül hagyó, a büntetőjogi felelősséget korlátozó szubjektív okok (a felis-merési képességet korlátozó kóros elmeállapot, az akarati képességet korlátozó kény-szer vagy fenyegetés, a felismerési képességet korlátozó jogos védelem, végszükség) következménye ellenben a büntetés korlátlan enyhítése.

I.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS BEMUTATÁSA

Új fejezetet nyitott a védekezés jogának értelmezésében az alkotmányozó hatalom, midőn az Alaptörvény Szabadság és felelősség című fejezetének V. cikkében dekla-rálta azt az alapvető jogot, amely értelmében – a törvényben meghatározottak sze-rint – mindenkinek joga van a személye, illetve a tulajdona ellen intézett, vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához. Azt a kitételt azonban, hogy „törvényben meghatározottak szerint”, a mindenkori büntető törvénykönyv töl-ti ki valódi tartalommal.

58 BH 1996. 292.59 A 2009. évi LXXX. törvény 4. §-ához fűzött részletes indokolás.


23

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) lényegében átvette a 2009. évi törvénnyel beiktatott szabályokat, illetve kiegészítette azokat az ún. szituá - ciós jogos védelemmel.60

A hatályos szabályozás alapján „Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges”61. A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.62 Nem büntethető, aki „az elhárítás szük-séges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl”63.

I.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ELEMZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE

I.3.1. A VÉDEKEZÉS SZÜKSÉGESSÉGE ÉS ARÁNYOSSÁGA

A Kúria a 4/2013. Büntető jogegységi határozatában úgy foglalt állást, hogy ha van jogtalan támadás, akkor annak az elhárítása szükséges. A szükségesség pedig azt jelenti, hogy a védekezőnek a jogtalan támadás elhárításához enyhébb védekezési mód nem állt rendelkezésére, mint amilyet alkalmazott.

Valójában a szükségesség azt jelenti, hogy a jogtalan támadás – figyelemmel a szembeszállás jogára – másként, mint bűncselekményi tényállást kimerítő védelmi cselekménnyel nem hárítható el. (Ha a megtámadott kitér a támadás elől, nincs olyan helyzet, amely miatt a felelősségét vizsgálni kellene.) Az arányosság a védelmi cse-lekmény jellemzője.

A Kúria azon felfogása, amely szerint a szükségesség azt jelentené, hogy a védeke-zőnek a jogtalan támadás elhárításához enyhébb védekezési mód nem állt rendelke-zésére, mint amelyet alkalmazott, egyszerűen nem állja meg a helyét, és nincs össz-hangban sem magával a jogos védelem intézményével, sem a törvényi szabályokkal. Ugyanígy az sem, hogy az elhárítás szükségességének mértéke (ami valójában nem más, mint az arányosság!) a szükségességen belül bírna jelentőséggel. A szükséges-ségnek (a védekezés szükségességének) valójában nincs meghatározható mérté-ke: vagy szükséges a védekezés, vagy nem szükséges. Ha szükséges, azaz a jogtalan támadás másként, mint bűncselekményi tényállást kimerítő védelmi cselekménnyel nem hárítható el, azt lehet vizsgálni, hogy az elhárítás arányban állt-e a támadás-sal: elegendő volt-e, vagy esetleg meghaladta-e azt. A szükségességnek ettől eltérő értelmezéséről azért sem helyes beszélni, mert az esetek egy – nem feltétlenül kis – részében a támadás elől ki lehet térni, el lehet futni stb. A törvény azonban egyértel-műen mondja azt ki, hogy a megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől, hanem szembeszállhat a támadóval. De ha szembe lehet szállni, amikor van lehetőség kitérni (elfutni), akkor nem igaz az, hogy a szükségesség a legenyhébb elhárítási mód lenne (a Kúria szavaival: enyhébb védekezési mód nem állt rendelkezésére), mert az

60 Vö. II. fejezet.61 Btk. 22. § (1) bek.62 Btk. 22. § (4) bek.63 Btk. 22. § (3) bek.

MÉ SZÁROS ÁDÁM

24

enyhébb védekezés a kitérés lenne. A védekezés szükségességétől különböző kategó-ria az elhárítás mértékének szükségessége, ami voltaképp az arányosság.

Érdemes tisztázni, hogy a jogos védelem törvényi fogalmának az arányosság – ahogy korábban sem volt – a Btk. alapján sem eleme.64 Voltak olyan törekvések, ame-lyek azt célozták, hogy a fogalom elemévé kellene tenni az arányosságot, mások kife-jezetten ellenezték ezt. A 2012. évi Btk.-ban végül nem történt ebben a tekintetben változás: a jogos védelem fogalmában nem jelenítették meg az arányosság követel-ményét.

A Kúria a 4/2013. Büntető jogegységi határozatában az arányossággal kapcsolat-ban arra az álláspontra helyezkedik, hogy a korábban a 15. számú irányelvben kifej-tettek a továbbiakban nem alkalmazhatók. Az indokolás szerint meghaladottá vált ugyanis annak vizsgálata, hogy az elhárító magatartás nem idézett-e elő aránytala-nul nagyobb sérelmet, mint amelyet a jogtalan támadás okozott volna. Az érvelés sze-rint ennek a követelménynek a törvényi alapja korábban is hiányzott (ezzel szemben a 15. számú irányelv határozottan ezt az álláspontot érvényesítette, és tette a bíróságok számára kötelezővé az alkalmazását!65), a hatályos szabályozás pedig tudatosan mel-lőzte az arányosság fogalmának megjelenítését. Mindebből a legfőbb bírói fórum sze-rint az következik, hogy a meg nem jelenített fogalom (ti. az arányosság) a szükséges-ség kritériumából vezethető le, és csak azon belül bír jelentőséggel.

A két kategória a jogos védelem esetén nyilvánvalóan összefügg egymással, de nem azonos, és az egyiket a másikban értelmezni nem igazán szerencsés. Érdemes meg-jegyezni azt is, ahogy változatlan törvényszöveg mellett változott meg a Kúria állás-pontja az arányosság kérdéséről. Annak a Kúriának, amely még egy 2013-ban köz-zétett határozatában66 is a következetes ítélkezési gyakorlatra hivatkozva állította azt, hogy az elhárító magatartás egyik legfőbb jellemzője az arányosság: az elhárító magatartás nem idézhet elő aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amekkorát a jogta-lan támadás okozott volna; ez azonban nem zárja ki súlyosabb sérelem okozását, mint amilyet a támadás okozott, vagy amivel fenyegetett. Ugyanebben a határozatában a legfőbb bírói fórum – mint egyébként maga a 15. számú irányelv is – élesen elválaszt-ja a szükségességet az arányosságtól, midőn a terhelt felelőssége kapcsán megállapít-ja, hogy cselekménye szükséges volt a támadás leküzdéséhez és az arányosság köve-telményét sem sértette; illetve később ugyanezt másként fogalmazva ismétli meg: a terhelt tényállásszerű magatartása szükséges volt az ellene intézett jogtalan támadás elhárításához, és a védekezés szükséges mértékét sem lépte túl.

A szükségesség és az arányosság a jogszerű védekezés immanens elemei. Ez még akkor is így van, ha az arányosságot a törvény szövege nem követeli meg. Egyszerűen

64 A Btk. T/6958. számú tervezete szerepeltette az arányosságot a jogos védelem fogalmában [22. § (1) bek.]. Az ehhez fűzött indokolás szerint „Az elhárító cselekmény vonatkozásában a magyar büntetőjog két követelmény vizsgálatát teszi kötelezővé, ez a szükségesség és az arányosság követelménye”. Az elfogadott törvény azonban elvetette az arányosság önálló fogalmi elemkénti szerepeltetését, ezt az indo-kolás is követte. Érthetetlen ezért az a megoldás, amelyik érvrendszere alátámasztására nem az elfoga-dott törvény, hanem annak egy korábbi változata indokolását veszi helyeslően alapul, és hivatkozik rá, mint a Btk. indokolására. Vö. Polt (2013) 158–159. o.

65 Vö. I.1.3. fejezet.66 BH 2013. 31.


25

fogalmazva, mintegy összegzésként: a jogellenességet kizáró jogos védelem fennál-lásához két dolgot kell megkövetelni: a védekezés szükséges, az elhárítás pedig ará-nyos legyen. A Kúria szerint az arányosság a szükségesség kritériumából vezethető le, s csak azon belül bír jelentőséggel. Azonban az, hogy ezek után mellőzik-e a bíró-ságok az arányosság külön vizsgálatát, a jövő kérdése.


A Btk. átvette a jogos védelem arányosságának túllépésével kapcsolatos, a 2009. évi LXXX. törvény által beiktatott szabályozást.

Az arányosságbeli túllépés kapcsán, különösen, ha elfogadjuk a Kúria azon állás-pontját, hogy az arányosság tudatos jogalkotói döntés nyomán nem fogalmi eleme a jogos védelemnek, sajátos eset áll elő: ez ugyanis valójában az arányossági kité-tel nélküli arányosság túllépését jelentené. Ha nem törvény szerinti fogalmi elem az arányosság, akkor gyakorlatilag nincs mit túllépni, főleg nem értékelhető a túllépés a védekező hátrányára. Eltekintve mindettől, ezen a ponton két esetet kell megkülön-böztetni.

a) Ha a védekező az elhárítás szükséges mértékét felismeri, azonban azt szándé-kosan haladja meg a védekezés során, ezért a túllépésért büntetőjogi felelősséggel kell tartoznia. Kivételt az önkéntes visszalépés jelenthet. Ilyenkor az esetleges mara-dék-bűncselekményért tehető felelőssé a túllépő, azonban a jogos védelmi arányossá-got az eredetileg szándékolt bűncselekmény kísérlete szerint kell megítélni.

b) Ha viszont a védekező az elhárítás szükséges mértékét ijedtsége vagy a támadás miatti menthető felindulása miatt lépi túl, nem fog felelősséggel tartozni.

Mint ahogy arra a Kúria bírái által írt kommentár rámutat, az ijedtség és a menthe-tő felindulás a törvényhely alkalmazásában már nem az elkövető felismerési, akara-ti vagy értékelő képességét kizáró tudatzavar, hanem olyan hétköznapi – az általános élettapasztalat szerint is megítélhető – érzelmi reagálás, amelyet a jogtalan támadás ténye vált ki, azzal ok-okozati összefüggésben van, és amely a privilegizált ember-ölés kapcsán megkívánt erős felindulással nem azonosítható, hanem annál intenzitá-sában kevesebb.67

E szabályozás alkalmazásából azonban további problémák is adódnak. Ezek szem-léltetésére álljon itt – a korábbi gyakorlatból vett – két eset.68

a) A sértett és a vádlott közti szóváltás közben a sértett elővett a zsebéből egy gáz-spray-t, és azzal a vádlott feje irányába fújt, a permet azonban teljes egészében nem érte el a vádlott arcát, aki emiatt mégis olyannyira feldühödött, hogy kihúzott a földből egy 125 cm hosszúságú fakarót, és azzal legalább két alkalommal, nagy erővel a sér-tett feje irányába ütött. A kórházban elvégzett koponyaműtét ellenére a sértett meg-halt. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az ügyben eljárt bíróságok helyesen vontak következtetést a vádlott ölési szándékára. Kiemelte azonban, hogy a vád-

67 Kónya (2013) 122. o.68 Hasonló eseteket tett közzé a Legfelsőbb Bíróság a BH 2002. 419. és a BH 2002. 125. szám alatt.

MÉ SZÁROS ÁDÁM

26

lott javára értékelhető a jogos védelem túllépése, és az akkor hatályos 1978. évi Btk. 29. § (3) bekezdése értelmében a vádlott büntetését 8 évi börtönbüntetésről 6 évi bör-tönbüntetésre enyhítette. Indokolása szerint a vádlott az arányosság követelményét messze túllépte, amikor testi épség elleni kisebb támadást a sértett életének kioltását eredményező módon hárította el. Az elhárítás szükséges mértékének felismerésében azonban korlátozta őt az a menthető felindulása, amit benne a sértett teljesen váratlan és jogtalan támadása keltett. Mindezen túl az, hogy a permet az arcát elérte, a sértett eljárása a vádlottban a megalázottság érzését is alappal kiválthatta.69

b) A vádlott számára idegen sértett a vádlott lakásában támadt rá a vádlottra, meg-ragadta, a fotelba lökte, agyonveréssel fenyegetve a fejét és a tarkóját ütötte. A sér-tett magatartása a vádlott testi épsége ellen intézett jogtalan támadás volt, a vádlott ennek elhárítása végett, jogos védelmi helyzetben cselekedett. A vádlott azonban a testi épségét fenyegető veszélyt a sértett egyenes szándékkal végrehajtott megölésé-vel, az elhárítás szükséges mértékét túllépve hárította el. A tényállás szerint a vádlott nagyfokú ijedtség állapotába került, illetve az ölés túlméretezett végrehajtási módjá-ból a felindult állapotra lehet következtetni. Az ijedtség és a felindulás azonban nem volt olyan mértékű, ami képtelenné tette volna a vádlottat annak felismerésére, hogy a sértett által kézzel végrehajtott bántalmazás elhárításához nincs szükség a táma-dó megölésére, mindez csupán korlátozta a vádlottat a védekezés szükséges mértéké-nek a felismerésében, ez pedig lehetővé tette a büntetés korlátlan enyhítését [1978. évi Btk. 29. § (3) bek.]. Ennek figyelembevételével a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 8 évi börtönbüntetést kiszabó ítéletét 6 évi börtönbüntetésre enyhítette.70

A hatályos szabályozás szerint ezekben az esetekben a vádlottakat fel kell mente-ni, mert nincs lehetőség a megkülönböztetésre. Ez azonban objektíve nézve túl eny-he értékelése az ilyen jellegű túllépéses cselekményeknek. A másik megoldás az lehet, hogy ha bíróság úgy gondolja, hogy mégsem kellene felmenteni a vádlottat, akkor viszont nem tehet mást, mint nem állapítja meg, vagy nem veszi figyelembe az egyéb-ként fennálló méltányolható felindulást, és a túllépés miatt szigorú büntetést szab ki. Ez viszont azon túl, hogy nem fér össze a törvény szövegével, túl szigorú megítélése az ilyen jellegű bűncselekményeknek.

A 2009-es törvényi módosításkor többször hangoztatott azon érv, hogy a koráb-bi (3) bekezdés szerinti eset azért fölösleges, mert ilyenkor a bíróság ahelyett, hogy felmentené, csak „kicsit megbünteti” a túllépőt, a példák fényében egyértelműen nem állja meg a helyét, mert adott esetben – mint arra az említett példák tanítanak – 6 évi börtönbüntetés kiszabásáról van szó.

69 BH 2007. 178.70 BH 2003. 225.


27

I.3.3. A JOGOS VÉDELEM KORLÁTAI

A jogos védelem korlátait a Kúria a következők szerint állapította meg:

• verbális cselekményekkel szemben nem vehető igénybe;• megtorlásként nem alkalmazható;• kölcsönös kihívás elfogadása mindkét fél számára a jogtalanság állapotát hozza

létre;• a támadás kiprovokálása megfosztja a védekezőt az elhárítás jogszerűségétől;• javak elleni, közvetlen erőszakkal nem járó cselekmény elhárítása a támadó életének

kioltását általában nem eredményezheti.

Ami talán ezek közül – előfordulási valószínűsége miatt – fontos lehet, az a kölcsö-nös és egyidejű támadás. A gyakorlat alapján nem hivatkozhat jogos védelemre az, aki az általa intézett támadás miatt kialakult dulakodás közben öli meg a sértettet.71 De a verekedésre való kihívás „elfogadása” is alapvetően kizárja a jogos védelemre hivatkozást, tipikusan annak a részéről, aki az erőviszonyok eltolódása folytán vesz-tes helyzetbe kerül. Ilyen esetben ugyanis mind a kihívó, mind a kihívást elfogadó egyaránt a jogtalanság talaján áll.72 Akkor azonban, ha a kölcsönös tettlegesség során azért változnak meg az erőviszonyok, mert az egyik félhez később és előzetesen fel nem ismerhetően további támadó személy csatlakozik, az emiatt hátrányba kerülő fél javára a jogos védelem nem zárható ki.73

Szintén kiemelendő a verbális cselekményekkel (becsületsértő kijelentésekkel) szembeni jogos védelem kizártságának „tana”. Ez a bírói gyakorlatban elfogadottá vált, és legutóbb a Kúria is szabályként fektette le. Megemlítendő – és egyben elgon-dolkodtató – azonban Karsai Krisztina álláspontja, amely szerint ez a megoldás súlyosan korlátozza a Btk. szerinti „személy” fogalom tartalmát, ezzel pedig a jogos védelem megállapítását szűkíti, tehát a büntetőjogi felelősséget szokásjogi (bírói jogi) alapon kiterjeszti. Mindebből következően felvetődik, hogy a 4/2013. BJE szabálya súlyosan sérti a törvényesség elvét.74

I.4. DE LEGE FERENDA JAVASLATOK

I.4.1. A JOGTALAN TÁMADÁS

De lege ferenda mind a támadás, mind a jogtalanság fogalma pontosításra, helyesbí-tésre szorul.

A támadás ugyanis nemcsak tevékenység, hanem mulasztás is lehet. Erre irányuló konkrét javaslat már korábban is született, amely szerint a „jogtalan támadás” helyett

71 BH 2014. 323. 72 EBH 2011. 2393.73 BH 2008. 260.74 Karsai (2013) 88. o.

MÉ SZÁROS ÁDÁM

28

a „jogtalan cselekmény” szerepelhetne a törvényben. Mivel a támadás valóban nem-csak aktív magatartás lehet, hanem akár mulasztás, akár valamely jogellenes állapot fenntartása. Ezt a „cselekmény” terminológia jobban kifejezi, a lehetséges esetkörö-ket jobban átfogja.

A jogtalanság helyett helyesebb lenne a jogellenesség kategóriáját használni, arra való tekintettel, hogy itt nem pusztán arról van szó, hogy a támadónak nincsen joga a támadáshoz, hanem arról, hogy cselekménye kimondottan ellenszegül a jognak. A jogos védelem esetén pedig pont erről van szó. Bűncselekménytani szempontból is a jogellenesség kategóriája az értelmezhető és alkalmazandó fogalom. Az objektí-ve jogellenes, azaz tényállásszerű és büntetőjog-ellenes cselekménnyel szemben van helye jogos védelemnek, és az nem szükséges, hogy a támadó ezen felül bűnösnek is tekinthető legyen (a gyermekkorú vagy kóros elmeállapotú személy támadása is meg-alapozza a jogos védelmi helyzetet).

I.4.2. AZ ARÁNYOSSÁG KÖVETELMÉNYÉNEK VISSZAÁLLÍTÁSA

Az arányosságot de facto eddig is vizsgálta a jogalkalmazás (ügyész, bíró), és vélhe-tően ez után is fogja. Jól is teszi, mivel az igazságosság ezt követeli: nem lehet arány-talanul védekezni.

A szükségesség és az arányosság fogalmának elkülönülése a bírói gyakorlatban is általánossá vált. Az arányosság a szükségességen belül nem értelmezhető, két külön-álló és vizsgálandó, de nyilvánvalóan egymással összefüggő kategóriáról van szó.

Így tehát továbbra is probléma, hogy a törvény az arányosságot nem tartalmazza. Ez ugyanis ellentétben áll a nullum crimen sine lege elvével, mivel az arányosság túl-lépése (ha nem ijedtségből vagy menthető felindulásból eredt) büntetőjogi felelősséget keleteztet, holott az arányosság vizsgálata nem törvényi követelmény. Előfordulhat, hogy a bíróság megállapítja a jogos védelmi helyzet fennállását, majd elítéli a védeke-zőt azzal, hogy a védekezés aránytalan volt. Az arányosság törvényszövegbeli hiánya tehát továbbra is problematikus kérdés. A jogellenességet kizáró jogos védelem fogal-mában tehát véleményem szerint meg kellene jeleníteni az arányosságot. A határo-zott normaalkotás jogállami követelményének ugyanis ez felelne meg.

A szükségességet így a támadásból kellene származtatni, az arányosságot pedig kizárólag a védelmi cselekményre lehetne vonatkoztatni, immár törvényi normára hivatkozva. Az arányosság tartalmának kimunkálása pedig nem lehet más, mint a jog-gyakorlat feladata. Ez azonban már réges-régen megtörtént.

Van olyan vélemény is, amely az arányosságot – német minta alapján – szociáleti-kai korlátokkal helyettesítené. Ez a megoldás azonban visszacsempészné a kitérési kötelezettséget olyan elv alapján, hogy a legtöbben egyetértenének azzal, hogy etikai szempontból elfogadhatatlan egy olyan személynek súlyos sérelem okozása, aki gyer-mekkorának vagy kóros elmeállapotának tulajdoníthatóan nem tudja, hogy mit tesz; a szociáletika elve az agresszív védekezési módokat csak akkor tekinti jogszerűnek, ha nem áll a megtámadott rendelkezésére a támadás elhárítására alkalmas defenzív esz-köz, ami azt jelenti, hogy a megtámadott menekülési lehetőség fennállása esetén igenis


29

köteles lenne a jogtalan támadás elől kitérni, és csak ilyen kitérési lehetőség hiányá-ban lenne jogosult adott esetben „szükséges” lőfegyver használatára.75 Ráadásul ez a felfogás szintén törvényi felhatalmazás nélkül szűkítené a jogos védelem körét, és talán kevésbé szilárd elvek alapján, mint az arányosság követelménye.


Az arányosság megjelenítésével párhuzamosan véleményem szerint helyesebb lenne visszaállítani az arányosságbeli túllépés korábbi szabályait. A közzétett bírósági dön-tésekben számos olyan eset lelhető fel, amikor a jogos védelem szükséges mértékét az elkövető úgy lépi túl ijedtségből vagy menthető felindulásból, hogy az elhárítás szükséges mértékének felismerésében az említett állapota csupán korlátozza őt, és így követ el indokolatlanul súlyos bűncselekményt. A hatályos szabályozás szerint azon-ban ezekben az esetekben a vádlottakat fel kell menteni, mert nincs lehetőség a meg-különböztetésre. Ez azonban objektíve nézve túl enyhe értékelése az ilyen jellegű túl-lépéses cselekményeknek.

I.4.4. A JOGOS VÉDELEM KORLÁTAI

Megfontolandó a verbális cselekményekkel (becsületsértő kijelentésekkel) szembeni jogos védelmet kizáró joggyakorlat (jogegységi határozat) felülvizsgálata.

I.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

Alföldi Ágnes Dóra (2011) „Jogos védelem a birtokvédelem területén” Ügyészek Lapja, 2011/1. 35–47. o.

Békés Imre (szerk.) (2003) Büntetőjog. Általános rész. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2003.

Békés Imre – Földvári József – Gáspár Gyula – Tokaji Géza (1980) Magyar büntetőjog. Általános rész. Belügyminisztérium, Budapest, 1980.

Belovics Ervin (2009) A büntetendőséget kizáró okok. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2009.

Belovics Ervin (2013) „Az emberi élethez és méltósághoz való jog és az új Btk., különös tekintettel a büntetési rendszerre és a jogos védelemre” In: Új büntető törvénykönyv. Hagyomány és megújulás a büntetőjogban (szerk. Hack Péter). ELTE Bibó István Szakkollégium, Budapest, 2013. 69–73. o.

Belovics Ervin – Nagy Ferenc – Tóth Mihály (szerk.) (2014) Büntetőjog I. Második, hatályosított kiadás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2014.

75 Várszegi (2012) 75–77. o.

MÉ SZÁROS ÁDÁM

30

Berkes György (1996) Legfelsőbb Bíróság büntetőjogi és büntető eljárásjogi testületi állásfoglalásai. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1996.

Földvári József (2006) Magyar büntetőjog. Általános rész. Osiris Kiadó, Budapest, 2006.Györgyi Kálmán (1984): Büntetések és intézkedések. KJK, Budapest, 1984.Karsai Krisztina (szerk.) (2013) Kommentár a Büntető Törvénykönyvhöz. Complex Kiadó,

Budapest, 2013.Kónya István (szerk.) (2013) Magyar büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára. I. kötet.

HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2013.Mészáros Ádám (2008) A bűncselekmény elkövetői. Elméleti és gyakorlati alapkérdések. Ad

Librum Kiadó, Budapest, 2008.Mészáros Ádám (2015) A jogos védelem elvi és gyakorlati problémái. Országos

Kriminológiai Intézet, Budapest, 2015.Nagy Ferenc (2010) A magyar büntetőjog általános része. Második, átdolgozott kiadás.

HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2010.Polt Péter (főszerk.) (2013) Új Btk. kommentár. 1. kötet. Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv

Kiadó, Budapest, 2013.Tokaji Géza (1984) A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. Közgazdasági és

Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1984.Ujvári Ákos (2009) A jogos védelem megítélésének új irányai. Ad Librum Kiadó, Budapest,

2009.Ujvári Ákos (2010) „A jogos védelem és a birtokvédelem viszonya az EBH 2007. 1584. számú

határozatban”. Jogelméleti Szemle, 2010/4. 5–9. o.Várszegi Márk (2012) „Néhány gondolat a jogos védelemhez kialakított bírói gyakorlatról a

németországi ítélkezés tükrében” In: Kriminológiai Közlemények 71. (szerk. Kiss Valéria) Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 2012. 68–85. o.

31

II. A SZITUÁCIÓS JOGOS VÉDELEM1

UJVÁRI ÁKOS

II.1. ElőzményekII.2. A hatályos szabályozás bemutatásaII.3. A hatályos szabályozás értékelése és elemzéseII.4. De lege ferenda javaslatII.5. Felhasznált irodalom

II.1. ELŐZMÉNYEK

Degré Lajos 1910-ben napvilágot látott monográfiájában idézi Löfflert, aki a jogos védelem jogintézményének másodlagos, társadalmilag hasznos funkciójáról ír. Ez pedig a jogos védelem generálpreventív, edukatív jellegében érhető tetten; abban, hogy a jogtalan támadónak a jogi szabályozás révén tartania kell egy a jog által támo-gatott és ezért jogszerű védelmi cselekménytől.2

Annak ellenére, hogy a jogos védelmi helyzet esetében az arányosság követelmé-nyét az 1878. évi V. törvénycikk sem tartalmazta, a Curia arányosságot olykor figye-lembe vevő ítéleteit, ha jogilag nem, de etikailag elfogadhatónak tartotta Degré is.3

Az 1978. évi IV. törvényen alapuló ítélkezési gyakorlatból4 egyfelől az a következ-tetés volt levonható, hogy a szükségesség és az arányosság két különálló kategória, a szükségesség arra ad választ, hogy egyáltalán létrejött-e jogos védelmi helyzet, nem áll-e fenn kitérési kötelezettség. Az arányosság vizsgálatára csak az előbbi kérdésre adott pozitív válasz után van szükség, ekkor van értelme megvizsgálni azt, hogy az elhárító magatartás nem okozott-e aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amekkorát a támadás okozott volna.

1 A 2014. június 25. napján az OKRI és az MTA Jogtudományi Intézete által megrendezett konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata Adalékok a szituációs jogos védelemhez címmel megjelent a Büntetőjogi Szemle 2015/3. számában. Jelen írás ennek az átdolgozott, kiegészített változata.

2 Degré (1910) 519. o.3 Uo. 388. o.4 BH 1999. 5.; BH 2004. 91.

UJVÁRI ÁKOS

32

Másfelől az eseti döntésekben olvasható volt arra is utalás, hogy a bírói gyakorlat a szükségesség fogalmi elemének tekintette a törvényben elő nem írt, de a judikatúra által megkövetelt arányosság követelményét. Ezt fejezte ki a Legfelsőbb Bíróság a BH 2003. 394. számú elvi határozatában, amikor így fogalmazott: „A szükségesség azt is magában foglalja, hogy az elhárító cselekmény nem idézhet elő aránytalanul súlyo-sabb sérelmet, mint amilyet a jogtalan támadás okozott volna.”

Az 1978. évi IV. törvény rendelkezésein nyugvó bírói gyakorlat az alábbi jelentős téziseket fogalmazta meg a szükségesség, arányosság fogalma tekintetében.

A jogos védelem szükségességének megítélését nem lehet kizárólag a támadó és a védekező személynél lévő eszközök veszélyességének mechanikus vizsgálatára kor-látozni, hanem a konkrét veszélyhelyzet felmérése, az egymással szembenálló szemé-lyek adottságai, a támadók, illetőleg a védekezők számaránya, fizikai erőfölénye és az ebből fakadó támadási, védekezési lehetőségek alapján kell a helyzetet értékelni (BH 1983. 304).

Az ítélkezési gyakorlat tehát a Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelvének vonatkozó rendelkezésein alapulva egységes volt abban, hogy a jogos védelem szükségességének megítélése nem szűkíthető le a támadó és a védekező személynél lévő eszközök veszé-lyességének vizsgálatára (BH 1983. 304.; BH 1986. 169.; BH 1990. 1.; BH 1990. 367.).

Az eset összes körülményeire figyelemmel természetesen lehet szó arról, hogy az adott eszköz, adott módon történő használata, az adott támadás elhárításához nem szükséges (BH 1985. 170.).

Az arányosság a joggyakorlat szerint nem jelentett eszközarányosságot. A BH 2004. 92. számú határozat szerint a jogos védelem szempontjából nem értékelhető az arányosság követelményének sérelmeként, ha a vádlott a testi épsége ellen késsel jog-talanul támadóval szemben a kés elvétele után más eszköz alkalmazásával védekezve közvetetten életveszélyes sérülést okoz.

A 15. számú irányelv szerint a jogos védelmi cselekmény arányossága szempontjá-ból azt kellett vizsgálni, hogy az elhárító magatartás nem idézett-e elő aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amelyet a jogtalan támadás okozott volna.

Az ítélkezési gyakorlat a védekező szándékának is meghatározó jelentőséget tulaj-donított, ennek a következménye kétirányú:

1. az objektíve arányos elhárító cselekmény túllépéssé válik, ha a szándék alapján az arányosságot meghaladó bűncselekmény kísérlete állapítható meg;

2. a védekezés arányossága szempontjából figyelmen kívül marad a jogtalan támadó-nak okozott olyan többletsérelem, amelyet az elhárító cselekmény kifejtőjének szán-déka nem fog át. Ebből következően, az elhárító tevékenység gondatlan következ-ményei az arányosság körén kívül maradnak.

Az utóbb leírt, a védelmi szándéknak relevanciát tulajdonító állásfoglalást erősítette meg a bírói gyakorlat a BH 2003. 50. számú eseti döntésével, amely szerint a jogta-lan támadás és az elhárítás arányosságának vizsgálatánál a támadás és a védekezés szándékolt következményeit kell összevetni, így az elhárítás gondatlan következmé-nyei az arányosság körén kívül esnek.

I I. A SZITUÁCIÓS JOGOS VÉDELEM

33

A fenti elvi alapokra építkezett – a történeti tényállásában is hasonló – BH 2003. 394. számú elvi határozat, amely szintén a védelmi szándék relevanciáját emeli ki. E szerint a jogos védelem megállapítását nem zárja ki, ha a vádlott testi épsége ellen irányuló jogtalan támadást a sértett combjára leadott szúrással hárítja el, amely a verőér sérülése folytán a sértett halálát eredményezi. Ez esetben is érvényesült az a jogelv, miszerint a támadás elhárításának gondatlan következményei az arányosság körén kívül rekesztendők.

Az arányosság az objektíve lehetséges következményekkel való összemérhetőséget jelentette. Nem kellett az egymással szembe állítható cselekményeknek a jogi minősí-tésükben is megegyezniük (BH 1990. 1.). Ebből kifolyólag, illetve a védekezési szán-dék relevanciájából fakadóan a testi épség ellen irányuló támadással szemben a bírói gyakorlat következetesen elismerte a formálisan testi sértésben megnyilvánuló elhá-rító cselekmények jogosságát. Ez esetben az elhárító cselekmény akár életveszélyes, sőt halált okozó eredménye sem jelentette az arányosság sérelmét (BH 1987. 337.; BH 1989. 2.; BH 1990. 1.; BH 1993. 75.; BH 1996. 405.)5.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló volt a bírói gyakorlatban érvényesülő jogelvek alap-ján, hogy testi épség elleni támadás ölési szándékot magában foglaló elhárító maga-tartással a jogos védelem keretei között nem verhető vissza. Ezt példázta a BH 2000. 522. számú eseti döntés.

A 15. irányelv vonatkozó rendelkezései szerint nem jelentette az arányosság köve-telményének megsértését az sem, ha az életveszélyt okozó testi sértést célzó jogtalan támadás elhárítása a támadó halálát eredményezte.

Egyes, a jogalkalmazásban érvényre nem jutó tudományos nézetek szerint, a meg-támadott érdekeit szolgálta az is, hogy a társadalomra veszélyességet kizáró jogos védelem fennállásának vagy hiányának az eldöntésénél az alanyi oldalon megmu-tatkozó szándékosságnak szerepe nem lehetett, tehát a védekezési szándék a jogos védelem megítélése szempontjából irreleváns volt. Ebből az következik, hogy csakis a védekező által ténylegesen okozott sérelem vagy veszély az irányadó, közöm-bös, hogy a cselekmény egyébiránt milyen bűncselekmény kísérletének minősülne.6 (Például ha a megtámadott a támadást életveszélyt okozó testi sértéssel hárítja el, fel sem merülhet, hogy a szándék alapján ez emberölés kísérletének minősülne.) E Tokaji Géza által megfogalmazott nézeteket az ítélkezési gyakorlat teljes mértékben eluta-sította, hiszen mint arra már a korábbiak során kitértem, a jogalkalmazás a védekező szándékának is meghatározó jelentőséget tulajdonított (többek között BH 1984. 84.; BH 1990. 367.).

Már a Csemegi-kódex rendelkezésein alapuló ítélkezési gyakorlat is döntő jelen-tőséget tulajdonított a védelmi szándéknak, amikor a Curia így fogalmazott: „Gondatlanságból elkövetett cselekményre nézve a jogos védelem megállapíthatása ki van zárva, mert a jogos védelem szándékos, sőt célirányos, ti. a megtámadás elhárí-tására irányzott és arra szükséges cselekvést feltételez.”7

5 Megjegyezendő, hogy ezt a jogtételt egyes eseti döntések árnyalták, vö. BH 2002. 42. 6 Tokaji (1984) 261. o. 7 Balogh (1907) 305. o.; Curia 6186/908., 1908. 09. 15.

UJVÁRI ÁKOS

34

A jogos védelem határai kapcsán a bírói gyakorlatban az 1990-es évek közepétől jelentős változás következett be.

A legjelentősebb áttörést a BH 1996. 292. számú eseti döntés jelentette, amelynek leginkább előremutató eredménye a „támadó viseli a kockázatot” tézis8 megfogal-mazásában rejlik. Ennek értelmében a szükségesség–arányosság megítélésénél nem a jogtalanság talaján álló támadó, hanem a megtámadott szempontjait kell elsődlege-sen értékelni, és a támadónak kell a kockázatot viselnie, vagyis azokat a következmé-nyeket, amelyeket a védelmi cselekmény okoz.

A „támadó viseli a kockázatot” tétel korántsem új keletű, e tézist már a XIX. század végén úgy elvi, mint gyakorlati éllel megfogalmazták. Edvi Illés Károly vélekedése szerint „A személy ellen intézett támadásoknál aligha kétséges, hogy túlnyomóan a védelmi helyzetben lévőnek felfogása irányadó […] mert ily esetekben a nyugodt megfontolásra rendszerint nincs idő”9. A Curia álláspontja pedig egybevágott a fent idézett szerzővel: „a jogos védelem mindig tág értelemben magyarázandó a vádlott javára”10.

II.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS BEMUTATÁSA

A Btk. 22. § (2) bekezdése szerint „jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna, ha

a) azt személy ellenaa) éjjel,ab) fegyveresen,ac) felfegyverkezve vagyad) csoportosankövetik el, b) az a lakásbaba) éjjel,bb) fegyveresen,bc) felfegyverkezve vagy bd) csoportosantörténő jogtalan behatolás, vagyc) az a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolás”.

A fenti jogszabályhelyen meghatározott esetekben gyűjtőfogalomként a „szituációs jogos védelem” terminológia használata bevetté vált, ezt nem csupán a jogirodalom használja, a jogos védelem kérdéseit rendező 4/2013. Büntető jogegységi határozat I.2. pontja is átvette.

8 A támadó viseli a kockázatot jogtételt később közzétett elvi határozatok is megerősítették, vö. BH 2005. 308.

9 Edvi Illés (1894) 296. o.10 Curia BJT (XX. kötet, 241. o.)


35

A BJE is utal arra, hogy a fenti szabályozásnak nem volt előzménye a hazai jogalko-tásban. A Kúria kiemeli azt is, hogy a szituációs jogos védelem taxatíve felsorolt ese-teihez megdönthetetlen vélelem társul. A felsorolt esetekben ugyanis a jogtalan táma-dást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna.

Az említett BJE szerint a Btk. 22. § (2) bekezdés a)–c) pontjaiban megkívánt feltéte-lek megvalósulása esetén további mérlegelés szükségtelen, és a védekező cselekménye már a megvalósulásakor nem büntetendő, mert nélkülözi a társadalomra veszélyességet, éppúgy, mint a 22. § (1) bekezdése alapján az elhárító cselekmény kifejtője esetében.

A jogegységi határozatból egyértelműen kiolvasható a Kúria azon törekvése, amely-lyel az új szabályozás parttalan alkalmazásának kíván gátat szabni.

A BJE hangsúlyozza, a szituációs jogos védelem esetei is kivétel nélkül feltételezik a jogtalan támadás megvalósulását. E fogalommal kapcsolatban ugyanis mindazt vizs-gálni kell, amely a 22. § (1) bekezdése során sem mellőzhető. Ugyanakkor az új anyagi jogi rendelkezések egyik lényegi elemét a Kúria is külön kiemeli, miszerint az új törvé-nyi feltételek mellett megvalósuló – mindig aktív magatartással elkövetett – jogtalan támadások esetén a támadó konkrét szándékának további vizsgálata szükségtelen.

A BJE – a törvény szövegével és a korábbi bírói gyakorlattal összhangban – rögzí-ti, hogy a 22. § (2) bekezdésében említett elkövetési idő alatti vagy elkövetési módok megvalósításával kifejtett jogtalan személy elleni támadást – arra való tekintet nélkül, hogy az ténylegesen milyen sérelem okozására irányult – úgy kell tekinteni, mintha az a megtámadott élete ellen is irányult volna, tehát a védekező a jogtalan támadó életét védelmi cselekményével kiolthatja.

A jogos védelem határait jelentős mértékben kiszélesítő törvényi rendelkezések jogértelmezéssel történő esetleges további tágítását akadályozza meg a Kúria azzal, hogy a 22. § (2) bekezdésének b) és c) pontjaiban modellezett helyzeteket logikai-lag az a) ponthoz kapcsolja.

Ezzel a BJE-ben kimondhatóvá válik: a b) és a c) pontban nevesített jogtalan táma-dások esetében a szituációs jogos védelem szabályainak alkalmazására csak akkor van lehetőség, ha a támadás hatókörében olyan vétlen személy tartózkodik, aki véde-kezni kényszerül, és a támadást el kell hárítania. A 22. § (2) bekezdése ugyanis félre-érthetetlenül védekezőről rendelkezik.

II.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ÉRTÉKELÉSE ÉS ELEMZÉSE

A bírói gyakorlatban bekövetkezett változásokra tekintettel nem lett volna szükséges a jogos védelem szabályozásának absztrakciós szintjén változtatni. Nem kellett vol-na elindulni a meddő, diszfunkcionális hatásokkal járó kazuisztika irányába. A bün-tetőjogi felelősséget kizáró okok körében ez idáig példa nélküli volt, hogy a jogalko-tó megdönthetetlen törvényi vélelem formájában húzza meg a felelősség kizárásának határvonalait. Ha a törvényhozó elszánt a tekintetben, hogy a jogos védelem 130 éven át (1878–2009) lényegét tekintve változatlan generálklauzula absztrakciós szintjén megfogalmazott rendelkezéseit módosítsa, akkor sem helyes egy törvényhelyen belül a szabályozás fogalmi szintjeit így váltogatni.

UJVÁRI ÁKOS

36

A Btk. 22. § (2) bekezdése szerinti törvényi vélelem implicit módon a már hatá-lyát vesztett 15. számú irányelv arányossági követelményéből indul ki. Ugyanis az a ki nem mondott, de ezek szerint paradigmatikusan még mindig érvényes előfeltevés az alapja, hogy az arányosságnak a védekezés jogszerűsége szempontjából jelentősé-ge van, továbbá az élet elleni jogtalan támadás esetén az arányosság vizsgálata szük-ségtelen, a támadó élete a védekezés során kioltható. Ha nem az arányossági köve-telmény a jogalkotó rejtve maradt kiindulási pontja, akkor teljesen értelmetlen lenne a törvényi vélelem felállítása, mivel semmilyen jogi relevanciája nem lenne a jogtalan támadás élet elleni irányának.

Ugyanakkor tényként rögzíthető, hogy a jogos védelem alapvető rendelkezése11 a 4/2013. Büntető jogegységi határozat12 által kinyilvánítottan már nem írja elő az ará-nyosság követelményét.13

Mindezekre figyelemmel az arányosság kritériumának burkolt „visszacsempészése” a jogos védelem határait – kazuisztikus módon – kitágító szituációs jogos védelembe az egész új jogintézmény [Btk. 22. § (2) bek.] létjogosultságát a belső logikai követke-zetlensége alapján is megkérdőjelezi.

Álláspontom szerint e felelősséget kizáró ok szabályozásánál egyensúlyi helyzetre kellene törekedni. A cél, hogy a normatív rendezés valóban védje a megtámadottat, üzenje a társadalomnak a nem büntetendő védekezés lehetőségét, önmagában a jogi rendelkezések hordozzanak generálpreventív funkciót.

Ezzel egyidejűleg azonban óvakodni kellene a jogos védelem határainak indokolat-lan kiterjesztésétől, mivel ez paradox módon a megtámadottat is kedvezőtlenebb hely-zetbe hozhatja, hiszen a morális fékekkel nem rendelkező támadónak nem lesz veszí-tenivalója, ha az életben maradása a tét. A kiterjesztett szabályozásnak lehet egy – a jogalkotó által nyilvánvalóan nem kívánt – másodlagos, társadalomra veszélyes disz-funkciója is. Ez utóbbi potenciális veszélyt Tóth Mihály abban látja, hogy „a valóban veszélyes támadót is fokozottabb agresszivitásra ösztönzi: ha tudja, hogy az életével játszik, ő sem fog válogatni az eszközökben”14.

II.4. DE LEGE FERENDA JAVASLAT

Az elvi jellegű, az esetek sokfélesége miatt a bírói mérlegelésnek kellő teret adó sza-bályozás és a jogos védelem határai megfontolt kiterjesztésének összeegyeztethetősé-gére gondolatébresztő példaként szolgálhat a dán büntető törvénykönyv15.

Ennek releváns rendelkezése szerint a jogos védelemben elkövetett cselekmény nem büntethető, ha az szükséges volt a megkezdett vagy közvetlenül fenyegető jogtalan

11 Btk. 22. § (1) bek.12 „A 15. Irányelv III. részének 4. pontjában az arányossággal kapcsolatban kifejtettek a továbbiakban nem

alkalmazhatók. […] az arányosság elvárásának törvényi alapja korábban is hiányzott, a hatályos szabá-lyozás pedig tudatosan mellőzte az arányosság fogalmának megjelenítését.” (4/2013. BJE, I.1. pont)

13 Vö. I.3.1. fejezet.14 Tóth (2013) 532. o.15 Greve – Høyer – Spencer (1999) 20. o.


37

támadás elhárításához, feltéve ha a cselekmény a támadásban rejlő veszélyre, a táma-dóra, a veszélyeztetett érdekek jelentőségére tekintettel nem minősül kifejezett túllé-pésnek.16

A dán kódex egy nagyon jól hasznosítható terminológia segítségével fejezi ki e jog-intézmény lényegét. Az elhárítás szükségességét, valamint a szükségesség és a túl-lépés viszonyát a támadásban rejlő veszély17 mértéke határozza meg. A támadásban rejlő veszélyre lehet következtetést levonni az (1) bekezdésben felsorolt további két ismérv elemzéséből is (a támadó jellemzői, a veszélyeztetett érdekek jelentősége). Az elhárítás szükségességét mint alapfeltételt bele lehet sűríteni a „támadásban rejlő veszély” kategóriájába, amelyet tágabb értelemben a támadó és a védekező attribú-tumai, a veszélyeztetett érdekek, a támadás realizálása esetén bekövetkezhető sére-lem mértéke határoz meg.

Ez a megoldás alkalmasabbnak látszik a jogos védelem alapjául szolgáló – nem sematizálható – élethelyzetek szabályozására, mint a szituációs jogos védelem jelen-legi rendelkezései.

II.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

Balogh Jenő (szerk.) (1907) Büntetőjogi döntvénytár 1. kötet. Franklin Nyomda, Budapest, 1907.

Degré Lajos (1910) A jogos védelem az anyagi büntetőjogban. Pestvidéki Nyomda, Vác, 1910.Edvi Illés Károly (1894) A büntetőtörvénykönyv magyarázata. Révai Testvérek Nyomdája,

Budapest, 1894.Greve, Vagn – Høyer, Gitte – Spencer, Martin (1999) The Danish Criminal Code. English

version. DJØF Publishing, Copenhagen, 1999.Tokaji Géza (1984) A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. Közgazdasági és

Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1984.Tóth Mihály (2013) „Az új Btk. bölcsőjénél” Magyar Jog, 2013/9. 525–534. o.Ujvári Ákos: „Adalékok a szituációs jogos védelemhez” Büntetőjogi Szemle, 2015/3. 113–

115. o.

16 §13 (1)17 “…what is reasonable with regard to the danger inherent in the attack…”

39

III. A MEGELŐZŐ JOGOS VÉDELEM – DOGMATIKAI, ALKOTMÁNYOS ÉS EMPIRIKUS KRITIKAI MEGKÖZELÍTÉSBEN

BÁRD PETRA

III.1. Szabályozástörténet és elméleti előzményekIII.1.1. A jogos védelem jogelméleteIII.1.2. A bűnüldözés kudarcaIII.1.3. Korábbi joggyakorlat kontra társadalmi igényIII.2. A hatályos szabályozás bemutatásaIII.2.1. Első feltétel: az élet kioltására nem lehet alkalmas a védelmi eszközIII.2.2. Második feltétel: elvárhatóságIII.2.3. Harmadik feltétel: a védekezésből származó sérelem csupán jogtalan támadót érhetIII.3. A hatályos szabályozás értékeléseIII.3.1. Alkotmányjogi és jogelméleti aggályokIII.3.2. A jogos védelem mint a bűnüldözés rendszerszintű kudarcára adott gyógyír…III.3.3. …vagy annak illúziójaIII.3.4. A jogértelmezési, alkotmányjogi és jogelméleti aggályok empirikus igazolásaIII.4. Összegzés és de lege ferenda javaslatokIII.5. Felhasznált irodalom

III.1. SZABÁLYOZÁSTÖRTÉNET ÉS ELMÉLETI ELŐZMÉNYEK

III.1.1. A JOGOS VÉDELEM JOGELMÉLETE

Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata szerinti „mindent szabad, ami másnak nem árt”1 elve csak akkor működik, ha a francia deklaráció egy másik pontja is teljesül és az állam képes kikényszeríteni a jogok érvényesülését.2 Ez szükségessé teszi az állami karhatalom létrehozását, a jogok sérelme esetén a jogsértés felderítését és a magán-bosszú helyére lépve azok állami megtorlását.3 Az állam azonban képtelen minden esetben biztosítani a biztonságot – ezen keresztül jogaink gyakorlását – és megaka-

1 Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata, 1789. augusztus 26. (Mika Sándor fordítása), IV. cikk.2 Uo. XII. cikk.3 Beccaria (1967) 56. o.

BÁRD PETRA

40

dályozni a jogsérelmet. Hibátlan bűnmegelőzés, tökéletes biztonság nincs4, az állam pedig nem tudja megakadályozni valamennyi jogsértés bekövetkezését. Ezt elismer-ve bizonyos szűk körben, ún. jogos védelmi helyzetben megengedi a jog, konkrétab-ban a büntető anyagi jog, hogy az állam helyett az egyén védje meg saját vagy mások életét és tulajdonát, illetve a közrendet.5 A jogtalan támadás elhárításához szükséges cselekmény nem büntetendő akkor sem, ha ugyanaz a tett alapesetben bűncselekmény volna. A jogos védelem voltaképpen a felvilágosodás fő szabálya alóli kivétel, ilyen-kor „olyat is szabad, ami másnak árt”, tekintettel arra, hogy a deklaráció másik idézett premisszája nem teljesül, azaz az állam nem tud élni a ráruházott hatalommal, és nem tudja garantálni az egyén biztonságát.

A jogos védelem e természetjogias elmélete szerint tehát „miután az állampolgár az önerőszakhoz való jogot szükségképpen átruházta az államra”, a jogos védelem gya-korlásához „oly eset szükséges, melyre az önerőszakhoz való jognak ez az átruházása nem hatályos. Ez az eset akkor forog fenn, ha a közhatalom nem nyújthat oltalmat” – idézi Degré Lajos6 Anselm Feuerbachot.7

Az egyén ilyenkor még az arányosság kereteit is áthághatja. Ami az állami erőszak alkalmazása esetében egyértelmű önkény volna, az az egyén védekezésekor eseten-ként megengedhető, hiszen a jogos védelmi helyzet csakis kivételes esetekben való-sulhat meg, márpedig e kivételes helyzetben – hasonlóan a végszükséghez8 – nincs mód precíz mérlegelésre. Ezért nem büntetendő annak a cselekménye, aki a jogtalan támadás elhárításához szükséges viszonttámadás mértékét ijedtségből vagy menthe-tő felindulásból lépte túl. Hangsúlyozandó, hogy az állam a klasszikus jogos védelem valamennyi esetében magánál tartja az erőszak monopóliumát, tehát sem szankci-ós céllal, sem bosszúból nem lehet túllépni a támadás elhárításához szükséges mérté-ket – írja Edvi Illés Károly 1894-ben.9 Ilyenkor erő áll az erőszakkal szemben, ahol az erő a jogos, az erőszak a jogtalan hatalomgyakorlás.10 Finkey Ferenc hasonlóan érvel, amikor a jogos védelmet mintegy fő szabály alóli kivételként értelmezi, amikor nem az állam, hanem az egyén akadályozza meg a jogsértést, és így a védekező vol-taképpen „önbíráskodást követ el, midőn maga veri vissza a jogtalan támadást; de az is kétségtelen, hogy az állam a maga védelmi eszközeivel (hatóságaival) nem lehet

4 Beck (1986); Giddens (1995)5 Lásd például a 2012. évi C. törvény (Btk.) indokolását: „A jogellenes cselekmények elhárítására az álla-

mi szervek jogosultak és kötelesek. Minden olyan esetben, amikor az állami szervek e kötelezettségük-nek nem tesznek eleget, a megtámadott részére biztosítani kell a védekezés jogát. A jogos védelemmel a törvény ennek a védekezésnek a jogát biztosítja. A jogszerűen védekező ezért valójában nemcsak a saját, hanem a társadalom érdekében is cselekszik.”

6 Degré (1910) 493. o. Degré ugyanakkor nem fogadja el az idézett feuerbachi gondolatot, amelynek sze-rinte hibája, „hogy jogi aprioristicumokon sarkallanak; eredetileg adva levő jogok és jogtételek tudomá-nyosan értéktelen fictiojával magyarázzák a jogintézmény empirikusan adott létezését. […] Ezért kell a kérdéses elméletet a jogbölcseleti módszer mai állása mellett teljesen elavultnak, és pusztán kulturtörté-neti simptoma értékével birónak tekinteni.” Degré (1910) 494–495. o.

7 Von Feuerbach (1801) § 368 Vö. Btk. 23. § 9 Edvi Illés (1894) 289. o.10 Ugyanott Edvi Illés arra is felhívja a figyelmet, hogy a magyar nyelv mennyivel kifejezőbb, mint a fen-

ti különbségtételt vissza nem tükröző „Gewalt gegen Gewalt” német formula. Vö. „Vim vi repellere licet”, Cassius-Ulpian, Digest 43.16.1.27.

I I I. A MEGELŐZŐ JOGOS VÉDELEM

41

mindig és mindenütt jelen, meg kell tehát engednie, hogy az egyén maga védhesse meg magát a rendkívüli, s világosan jogtalan támadások ellen, mert enélkül számta-lan esetben nem lehetne megakadályozni a jogsértéseket”11. Angyal Pál azt is meg-indokolja, hogy a felvilágosodás e fő szabálya alóli kivétel magát a fő szabályt erősí-ti, hiszen ha a megtámadott nem védekezhetne, „ez azt jelentené, hogy az erőszakkal párosult jogtalanság hatalmasabb, mint a jog, ami a jogállam eszméjével homlokegye-nest ellenkezik”12.

Belovics Ervin szavaival: „ma már egyértelműen uralkodónak tekinthető az a fel-fogás, amely szerint e büntetendőséget kizáró ok törvénybe iktatásának az alapja az, hogy a jogosan védekező olyan támadást hárít el, amelynek megakadályozására a bűnüldöző hatóságok lennének jogosultak és kötelesek. Amennyiben ezek a szervek az említett kötelezettségüknek nem képesek eleget tenni, a megtámadott számára bizto-sítani kell a védekezés jogát. Lényegében tehát a jogszerűen védekező a társadalom védekezését valósítja meg a támadóval szemben.”13

III.1.2. A BŰNÜLDÖZÉS KUDARCA

A jogos védelem hallatán sokak szeme előtt az életéért küzdő áldozat esete lebeg, azonban nem ez a sértetté válás tipikus útja. A személy elleni bűncselekmények az összbűnözés 4-5 százalékát teszik ki, míg a bűncselekmények több mint kétharma-da vagyon ellen irányul. Ez még akkor is igaz, ha az emberölések természetesen job-ban megingatják a lakosság biztonságérzetét, amit fokoz e cselekmények nagy média-nyilvánossága.

Ha figyelembe vesszük a felderítési, illetve nyomozás-eredményességi mutatót, még inkább láthatóvá válik, hogy a betöréses lopásoknál mutatkozik meg a bűnüldözés iga-zi kudarca.14 Általános trend a nyomozás-eredményességi mutató folyamatos csök-kenése, ám a betöréses lopásoknál már eleve alacsony volt a felderített bűncselek-mények száma. Az ezredfordulón a rendőri eljárásban befejezett összes büntetőügy nyomozáseredményessége még 46 százalék volt, míg 2012-ben 37 százalék; a betöré-ses lopásoknál pedig ugyanezen idő alatt 23 százalékról indult és 14 százalékra csök-kent.15 Másképpen fogalmazva, a statisztikák szerint minden hetedik bejelentett betö-rés elkövetőjét sikerül csak kézre keríteni.

11 Finkey (1909) 174–175. o.12 Angyal (1909) 429. o.13 Belovics (2009) 77. o.; Belovics – Gellér – Nagy – Tóth (2012) 244. o.14 Az ismeretlen tetteses felderítési mutatót a rendőrség hatékonysági mutatóként használta 2008-ig. Ekkor

megszűnt, részben a visszaélések miatt, részben azért, mert az ügyészség nem tartotta releváns krimi-nálstatisztikai adatnak. A felderítési mutató megjelenítette az ismeretlen tettes ellen indított eljárásokban azokat a bűncselekményeket, amelyekben a rendőrség a tettest felderítette. Az ezzel kapcsolatos adat-rögzítés első pontja ennek megfelelően annak rögzítése volt, hogy a terhelt ismert vagy ismeretlen, azzal, hogy a Robotzsaru bizonyos esetekben automatikusan ismertre állította a bejelölést. A számítás módja: ismeretlen volt, de felderítették / összes ismeretlen elkövető ellen indított eljárás.

15 http://www.parlament.hu/irom39/12197/12197-0001.pdf

BÁRD PETRA

42

III.1.3. KORÁBBI JOGGYAKORLAT KONTRA TÁRSADALMI IGÉNY

Míg a személy elleni bűncselekményeknél, legalábbis önvédelem esetén, a védeke-ző elvileg személyesen tudja elhárítani a támadást, a vagyon elleni cselekményeknél ez nincs így, hiszen a tulajdonos jelentős időt tölt távol a vagyontárgyaitól, így laká-sától, földjétől, terményétől, amikor személyes védekezésre szükségszerűen képte-len. A vagyonvédelem ezért jellemzően passzív fizikai védelmi rendszerrel vagy vala-milyen automatizmus alapján működő, jellemzően behatolásra aktiválódó védelmi berendezés segítségével történik.

2009-et megelőzően azonban az állam impotenciáját védelmi berendezéssel kom-penzálni igyekvők törekvéseit nem fogadta el a joggyakorlat jogos védelemként. A 90-es évek derekán a Legfelsőbb Bíróság is úgy vélte, hogy a védelmi eszköz üze-meltetője nincs jogos védelmi helyzetben, mivel a védekező tevékenység nem egy már megindított jogtalan támadás leküzdésére, vagy egy közvetlenül fenyegető jogelle-nes támadás megelőzésére irányul.16 „Az általános fenyegetettségi érzés, a jogtalan támadás bekövetkezhetőségének távoli veszélye” a joggyakorlat szerint nem alapoz-hatta meg a jogos védelmi helyzetet.17

Ezen felül a védelmi berendezés nem képes a védekezés szükségességét vagy a szükségesség mértékét felmérni, sőt még azt sem, hogy a behatoló jogtalan támadó-e egyáltalán. A védekező berendezés alkalmazása kizárólag akkor biztosította a jogos védelem körébe eső büntetlenséget, ha az nem veszélyeztette mások életét, testi épsé-gét vagy egészségét.18

A szakirodalomban leggyakrabban felidézett védekező módszer, az áram alá helye-zett kerítés vonatkozásában a Legfelsőbb Bíróság azt is kimondta, hogy a több embe-ren elkövetett emberölés bűntettének kísérletét eshetőleges szándékkal valósítja meg, aki ilyet telepít.19

A joggyakorlatot több jeles jogtudós és gyakorlati szakember is kritizálta, mond-ván, a védekezés egy idős az emberiséggel, és nem elvárható, hogy az újabb technikai vívmányokat a potenciális sértettek ne állíthassák tulajdonuk védelmének szolgálatá-ba20, sőt a védelmi berendezések általi védekezés jogszerűségét el nem ismerő ítélke-zési gyakorlat a törvényi rendelkezésekkel is ellentétes21, egyenesen ahhoz járul hoz-zá, hogy a „jogküzdelem jogellenes küzdelemmé váljék” azáltal, hogy „a bűnös nyert oltalmat, a megtámadott lett védtelen”22. Székely János szerint ezért a jogos védelem gyakorolható óvó-védő berendezés segítségével is, a kockázatot pedig „nem a jogot védelmezőnek, hanem az agresszornak kell viselnie”23. Belovics Ervin ehhez hozzáte-

16 BH 1995. 685.17 Uo.18 Uo.19 BH 2000. 97.20 Székely (1994) 164. o.21 Belovics (2009) 207. o.22 Ujvári Ákos utal Rudolf von Jhering: Küzdelem a jogért c. munkájára. Lásd Ujvári (2009) 168. o.23 Mivel „kerítésen keresztül nem érkezik jószándékú ember, [aki] ilyen behatolás során összevagdalja vagy

felnyársalja magát, akit a kutya összeharapdál, az a saját bűncselekményével járó kockázatot maga kell, hogy viselje”. Székely (1994) 164. o.


43

szi, hogy a berendezés telepítésekor ugyan még nincs támadás vagy annak veszélye, ám a védelmi berendezés beüzemelése nem tekinthető jogellenesnek, ha biztosított, hogy csupán a jogtalan támadóval szemben fejtse ki hatását a támadás megindulá-sakor.24

III.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS BEMUTATÁSA

Elvileg a berendezéssel történő védekezés kérdése kezelhető lett volna a jogos véde-lem szabályozásán belül, még ha nem is lett volna könnyű a gyakorlatban a jogos védelem általános szabályait a védelmi eszközök telepítésére és működtetésére vonat-koztatni.25 Ehelyett azonban a jogalkotó látványosabb módon állt ki az áldozatok mel-lett. 2009-ben a magyar törvényhozó az áldozatorientált kriminálpolitika törekvéseit érvényre juttatva26, a sértettek fokozottabb büntetőjogi védelmét szolgáló rendelke-zések között27 a vagyonvédelmi védőeszköz vagy védekező berendezés üzemeltető-jének büntetőjogi felelősségét mérsékelendő, bevezetett egy új jogintézményt, a meg-előző jogos védelmet.28

A megelőző jogos védelemről szóló rendelkezés felhívása három feltétel együttes fennállása esetén lehetséges: 1) ha az alkalmazott eszköz nem alkalmas az élet kiol-tására; 2) ha a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy a berendezés ne okozzon sérelmet; és 3) ha a védekezésből szárma-zó sérelem a jogtalan támadót éri.

A Btk. módosításokkal ugyan, de átvette a régi Btk. szerinti jogintézményt. A vál-toztatások pontosabbá teszik, jelentős eltérés azonban nincs a két normaszöveg között. Az új Btk. megszövegezése annyiban különbözik a régitől, hogy nem a megtá-madott büntethetőségét, hanem a cselekmény büntetendőségét zárja ki. Két további változtatás a megelőző jogos védelem hatályát kiterjeszteni látszik: egyrészt a védel-mi eszköznek nem kell „szükségesnek” lennie a jogtalan támadás megelőzése érdeké-ben, elég, ha a védekező megelőző céllal telepíti azt. Másrészt a védelmi eszköz által okozott esetleges sérelem elkerülése érdekében a védekezőnek nem azt kell megten-nie, ami tőle az adott helyzetben elvárható, hanem ami általában az adott helyzetben elvárható.

24 Belovics (2009) 127–128. o.25 Egy ilyen kísérletre lásd Ujvári (2002). Mészáros Ádám tizenöt európai ország büntetőkódexét áttekint-

ve arra jutott, hogy a klasszikus jogos védelem szabályai nem terjednek ki a berendezés útján történő védekezésre. Lásd Mészáros (2011).

26 A 2009. évi LXXX. törvény 5. §-a illesztette be az 1978. évi IV. törvénybe (régi Btk.) a 29/A. §-t. A tör-vényt az Országgyűlés a 2009. június 29-i ülésnapján fogadta el. A megelőző jogos védelem 2009. augusztus 9-től hatályos.

27 T/9554. számú törvényjavaslat a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról, 2009. április, 29., 34–35. o.

28 1978. évi IV. törvény (régi Btk.) 29/A. §

BÁRD PETRA

44

1978. évi Btk. 29/A. § Btk. 21. §Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások sze-mélye vagy javai elleni jogtalan támadás megelő-zéséhez szükséges védelmi eszközt alkalmaz, ha az az élet kioltására nem alkalmas, és annak foly-tán a jogtalan támadó szenved sérelmet, továbbá ha a védekező a sérelem elkerülése érdekében min-dent megtett, ami tőle az adott helyzetben elvár-ható volt.

Nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kiol-tására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárha-tó annak érdekében, hogy az általa telepített védel-mi eszköz ne okozzon sérelmet.

A jogalkotó néhány, a joggyakorlat által észlelt problémát megoldott az új szabályo-zással. Így például elismerte, hogy egy a jogtalan támadás megelőzése céljából telepí-tett eszköz nem képes felismerni, hogy az ingatlanra történő behatolásnak mi a célja, azaz a támadás mire irányul: így például magánlaksértésre, lopásra vagy emberölés-re, ezért nem tudja felmérni a védekezés szükségességét és annak mértékét sem. Ezért – szemben a jogos védelem általános szabályaival – halál okozásán kívül bármilyen sérelem okozása megengedett; mértékbeli túllépés nem fordulhat elő akkor sem, ha a klasszikus jogos védelem esetén az volna. Egyszerre azonban számos problémát teremtett a törvényhozó az új szabályozással.

III.2.1. ELSŐ FELTÉTEL: AZ ÉLET KIOLTÁSÁRA NEM LEHET ALKALMAS A VÉDELMI ESZKÖZ

Az első feltétel, hogy a védelmi eszköz ne legyen alkalmas az élet kioltására. A jogos védelem általános szabályaihoz képest ezzel a feltétellel a jogalkotó egyszerre tágítot-ta és szűkítette is a védekezés megengedhetőségét. Tágította a jogos védelem alkal-mazási lehetőségét, hiszen a tényállás szövegéből arra következtethetünk, hogy a halál okozása a jogos védelmi berendezés alkalmazásának egyetlen korlátja, azaz a szükségesség, a szükséges mérték, az arány- vagy időbeli túllépés fel sem merül. A jogalkotó azonban egyszerre szűkítette is a jogos védelem lehetőségét a szabá-lyozással, hiszen a halál okozásáért akkor is felel a védekező, ha a támadó szándé-ka emberölésre, vagy a nemi élet szabadsága ellen irányuló támadásra terjedt ki.29 Persze amennyiben valaki a saját vagy mások életét védi, nagy valószínűséggel a védőberendezés közelében tartózkodik, márpedig, ahogy a Kúria Büntető Jogegységi Tanácsa a 4/2013. BJE jogegységi határozatában fogalmaz, ha jelen van a berende-zés telepítője, akkor az elhárító cselekményt a klasszikus jogos védelem szabályrend-szere szerint kell megítélni, és így nincs is szüksége arra, hogy megelőző jogos véde-lemre hivatkozzon.30

29 Belovics Ervin szerint indokolatlan a jogos védelem általános szabályaitól történő, a védekező terhére történő eltérés ilyen esetekben. Belovics (2009) 129. o.

30 „[H]a a »telepített« védelmi eszköz – a bekövetkező jogtalan támadást érzékelve – akkor lép működésbe, amikor a védelmi eszköz telepítője maga is jelen van, akkor az aktualizálódott elhárító cselekményt nem a 21. §, hanem a 22. § (1) vagy (2) bekezdése szerint indokolt megítélni.” 4/2013. BJE jogegységi hatá-rozat, 3. pont.


45

Felmerül továbbá a kérdés, hogy mi történik akkor, ha a védekező az eszközt annak tudatában telepítette, hogy az nem alkalmas az élet kioltására, és ez általában igaz is, de a támadó mégis meghal, például mert esőben mezítláb belegabalyodik a gyen-geárammal töltött drótkerítésbe, vagy a csapdába esve éhen hal vagy elvérzik. Ha a támadó meghal, a védelmi eszköz egyértelműen alkalmas volt a konkrét esetben az élet kioltására, márpedig „ha a testi épség sérelménél súlyosabb (élet kioltásával járó) következménnyel jár, úgy a védekező emberölés miatt lesz felelősségre vonható, s őt a 21. § szerinti jogos védelem nem fogja megilletni”31. Ugyanígy kérdéses annak az esetnek az elbírálása, amikor az adott körülmények között vagy feltételek mellett nem volt ugyan alkalmas a berendezés az élet kioltására mint szándékolt eredmény létre-hozására, de más körülmények között alkalmas lehetett volna.32

További kérdés, hogy mely eszköz alkalmas az emberi élet kioltására. A miniszte-ri indokolás e vonatkozásban a megelőző jogos védelem bevezetésekor hatályos Btk. „felfegyverkezve” történő elkövetés fogalmára utal vissza, amelynek értelmében „fel-fegyverkezve követi el a bűncselekményt, aki az ellenállás leküzdése vagy megaka-dályozása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál”33. Ez a kitétel azonban jelentősen nem szűkíti a paragrafus alkalmazási körét: noha a törvényi indo-kolás csak a szúró, vágó fegyvert, lőfegyver automatikus működésbe hozatalát, illet-ve a nagy erősségű, magas feszültségű áram alkalmazását említi, az 1978. évi IV. tör-vény kommentárja szerint „az élet kioltására alkalmas lehet […] a rendeltetésszerűen más célt szolgáló csákány, fejsze, konyhakés”, továbbá a joggyakorlat szerint a bal-ta34 is idetartozik, sőt a bírói gyakorlat élet kioltására alkalmasnak tekintette ezen felül az asztallábat35, a farudat36, az alumíniumcsövet37 és a gumibotot38 is.39 Ahogy Mészáros Ádám fogalmaz, mindez „kiegészítendő azzal, hogy »megfelelő« használat mellett szinte bármi lehet az emberi élet kioltására alkalmas”40.

Végül a legégetőbb kérdés, hogy milyen berendezést tud telepíteni a védekező, amely nem alkalmas élet kioltására, és hatékony is. Ezt a következőkben tárgyaljuk, itt elég annyit előrebocsátani, hogy a jogintézmény – részben azért, mert nem enge-di az élet kioltására alkalmas eszköz telepítését – gyakorlatilag semmilyen új eszközt nem ad a potenciális áldozatok kezébe, ami hatékony védekezésre alkalmas.

31 4/2013. BJE jogegységi határozat, 3. pont. 32 Ezt a dilemmát Costopulos Orestis az „egyáltalán” szó betoldásával oldaná fel. Costopulos (2009) 18. o.33 1978. évi IV. törvény, 137. § 4. pont b) alpontja34 26/2007. BK vélemény35 BH 1995. 385.36 BH 2003. 350.37 BH 2002. 212.38 26/2007. BK vélemény39 A korábbi Btk.-hoz, az 1961. évi V. törvényhez kapcsolódó esetjog a kaszát és a vasvillát is nevesítette,

mint a felfegyverkezve elkövetés módját (BH 1976. 44.; BH 1976. 526.).40 Mészáros (2011)

BÁRD PETRA

46

III.2.2. MÁSODIK FELTÉTEL: ELVÁRHATÓSÁG

A második követelmény, hogy a védekezőnek mindent meg kell tennie, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az eszköz ne okozzon sérelmet.41

Ez a feltétel is eltérés a hagyományos jogos védelem szabályaitól, hiszen a támadás személyes elhárítása esetén nem terheli olyan kötelezettség a védekezőt, hogy előze-tesen értesítse a támadót arról, miszerint védekezni fog, mégpedig oly módon, amivel esetleg sérelmet okoz.42 Ennek az a mögöttes indoka, hogy a jogalkotó elismerte: a védekező a berendezés telepítésekor nem képes előre megjósolni, illetve egy berende-zés nem képes felmérni a támadó szándékát, és így a védekezés szükségességét vagy annak szükséges mértékét sem. A második feltétel tehát felfogható egy olyan elté-résnek az általános jogos védelmi szabályoktól, amelynek célja, hogy a jogos véde-lem általános szabályaitól történő másik eltérést: a szükségesség előreláthatóságának hiányát kompenzálja. A személyesen védekező ugyanis nem mentesül a felelősség-re vonás alól túllépés esetén, ezért ügyelni fog rá, hogy ne lépje túl a jogtalan táma-dás elhárításának szükséges mértékét – hacsak nem annyira rémült vagy feldúlt, hogy erre képtelen legyen –, amely eseteket a jog szintén tekintetbe veszi. A védelmi beren-dezés üzemeltetője azonban a gyakorlatban – kihasználva, hogy az előreláthatóság hiánya miatt a jogalkotó a halál okozásán kívül mindent megengedett – bátran túllép-heti a védekezés szükséges mértékét, akár bosszúból is. Az általános szabályok sze-rint a védekező ezzel átlépné a védekezés szükséges mértékét, ám a megelőző jogos védelem megengedi számára a tulajdonvédelem ilyen módját. Finszter Géza ezt éles kritikával illeti: „Ez nem lehet jogpolitikai cél, ugyanis akit védeni akarok, annak a magatartása is meg kell, hogy maradjon a jogkövetés követelményének sáncai között. Ellenkező esetben nem nagyobb közbiztonságot teremtek, hanem újabb veszélyfor-rást létesítek.”43 Vélhetően tehát ezt az anomáliát kívánta kompenzálni a jogalkotó a második feltétellel. A figyelmeztető jelzés egyben fokozza annak az esélyét is, hogy a harmadik feltétel teljesüljön, azaz hogy nem jogtalan behatoló ne sérüljön.

A második követelmény a gyakorlatban több problémát is felvet. Egyrészt kérdéses, hogy mit is kell tennie a védekezőnek, hogy a telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet. A miniszteri indokolás szerint a berendezés üzemeltetőjének az a kötelessé-ge, hogy figyelmeztessen a veszélyre, „teljesíthető például a jogtalan támadás esetle-ges következményeire a figyelmet közvetlen, vagy közvetett módon felhívó valamely jelzés (felirat, ábrázolás, fény- vagy hangjelzés) alkalmazásával”44. E követelmény súlyos felelősséget helyez a védekezőre, hiszen vélhetően nem lesz elég egy magyar nyelvű, írásos figyelmeztetést kifüggeszteni: gondoskodni kell arról, hogy a jelzést ne verje le a szél, ne lopják el, az ne mosódjon vagy halványuljon el; hogy minden irányból közelítve és sötétben is látható vagy hallható legyen; hogy ne csak szövege-

41 A 2009-es változat a „tőle az adott helyzetben elvárható” fordulatot, a 2012-es az „adott helyzetben elvárható” kifejezést alkalmazta.

42 Belovics Ervin ezt a feltételt súlyos kritikával illeti. Belovics (2009) 130. o.43 Párvy (2012)44 T/9554. számú törvényjavaslat a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról,

2009. április, 29., 35. o.


47

sen, hanem – a kisgyerekek, analfabéták, idegen ajkúak érdekében – fény- és hang-jelzéssel, piktogramokkal is figyelmeztessen az esetleges sérelem bekövetkeztére. Másrészt, a gyakorlatban a veszélyre való figyelmeztetés a védelmi berendezés haté-konyságát csökkenti és a bűnözők felkészültségét segíti, esetleg radikalizálódásukhoz vezet, hiszen lehetővé teszi, hogy számoljanak a védelmi eszközzel és felkészüljenek annak ártalmatlanná tételére.

III.2.3. HARMADIK FELTÉTEL: A VÉDEKEZÉSBŐL SZÁRMAZÓ SÉRELEM CSUPÁN JOGTALAN TÁMADÓT ÉRHET

A harmadik feltétel, hogy a védelmi berendezés a jogtalan támadónak okozzon sérel-met, rávilágít a megoldás alapproblémájára, amennyiben a védelmi berendezés üze-meltetésével hatványozott felelősséget vállal magára a védekező, hiszen minden olyan esetben, ahol nem jogtalan behatolót ér sérelem, felelősséggel tartozik. Még ha szá-mos óvintézkedést megtett is a berendezés üzemeltetője, hogy statisztikailag csök-kentse a végszükségben cselekvő, a jogszabály engedélye alapján, hivatali hatósági jog gyakorlása vagy kötelezettség teljesítése során az ingatlanra behatolók bántódá-sának esélyét, akkor is hatalmas a rá terhelt felelősség, amennyiben egyetlen jogkö-vető személy sérüléséért is büntetőjogi felelősséggel tartozik.

III.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ÉRTÉKELÉSE

III.3.1. ALKOTMÁNYJOGI ÉS JOGELMÉLETI AGGÁLYOK

A jogalkotó visszautal ugyan a megelőző jogos védelem szabályainál a jogos védelem szabályrendszerére45, a két jogintézmény közötti eltérések számossága és mélysége felébreszti a gyanút, hogy az előbbi talán nem is az utóbbi egy alfaja, hanem a külön-bözőségek mennyisége egy minőségileg más jellegű jogintézménynek az indikátora. A hagyományos és a megelőző jogos védelem jogelméleti háttere közötti különbség megvilágítja az alapvető eltérések indokát.

III.3.2. A JOGOS VÉDELEM MINT A BŰNÜLDÖZÉS RENDSZERSZINTŰ KUDARCÁRA ADOTT GYÓGYÍR…

A megelőző jogos védelem elnevezése megtévesztő: nem is jogos védelemről, hanem sokkal inkább valamiféle megelőző védekezésről vagy intézkedésről van szó, ami azál-tal „védi” a tulajdont, hogy a bűnüldöző szervek alacsony nyomozáseredményessége miatt nagy valószínűséggel elkerülhető és ezért preventív funkcióval korlátosan ren-delkező állami szankció kilátásba helyezésének esélyét növeli. Noha a törvényhely

45 Uo.

BÁRD PETRA

48

védendő érték alatt a javak mellett a védekező „saját, illetve a mások személy[ét]” is említi, ezt véleményem szerint csak a jogszabály belső koherenciája érdekében kényte-len megtenni, ám a tényállás elsősorban a vagyon elleni bűncselekmények megelőzését szolgálja. A miniszteri indokolás is árulkodó e tekintetben, amely védett jogi tárgyként egyedül a „tulajdonos szokásos tartózkodási helyétől távol lévő ingatlan” példájával él.

A minőségi különbség tehát jogelméleti szempontból az a jogos és a megelőző jogos védelem között, hogy míg a jogos védelemmel az állam elismeri, hogy nem tud min-den egyes bűncselekményt megakadályozni, a megelőző jogos védelemmel azt isme-ri el, hogy rendszerszinten alkalmatlan a bűncselekmények – elsősorban a betöréses lopások – megelőzésére és megtorlására. Amennyiben rendre állami megtorlás nél-kül maradnak a vagyon elleni cselekmények, a további áldozattá válást elkerülendő, azaz a hatékony vagyonvédelem céljából kénytelen lesz a tulajdonos a passzív eszkö-zöknél (fal, kerítés, zár) lényegesen agresszívabb berendezéseket alkalmazni; olyano-kat, amelyek nemcsak a dolgot védik, hanem amelyek az elkövető ellen aktiválódva az állami szankció elszenvedésének esélyét növelik (ilyenek a sziréna, a rendőrségre, jár-őrszolgálathoz bekötött riasztó), vagy olyan hátrányt okoznak, amely a bűnöző költ-ség-haszon elemzésekor kiváltja az állami szankció helyét (mérgezés, kutyaharapás, áramütés). Ez utóbbi eszközök azáltal védik a tulajdont, hogy voltaképpen az állami megtorlásból származó hátrány helyébe a tulajdonos által üzemeltetett védelmi meg-oldással okozott fájdalom lép; ezt kell – a védekező is azt kívánja, hogy ezt kelljen – mérlegelnie az elkövetőnek a bűncselekményből származó előnyökkel szemben.46

Ám az egyénnek az állammal szemben nincs saját erőszakrendszere, és nem tud arányosan kényszert alkalmazni, továbbá nincs fokozatos szankciós eszköztára sem, amellyel arányosan állapíthatná meg a bűnözés „költségét”. Ezért voltaképp nem marad más, mint az állami szankció bekövetkezési esélyének növelése (passzív véde-kezés, vagy a passzív védekezést segítő automatizmus), vagy pedig az ősállapotra47 jellemző testi fájdalommal, visszafordíthatatlan hátrány okozásával és a halállal való fenyegetés (aktív automatizmus). Ha ezt elfogadjuk, megértjük, hogy miért kellett kizárni az emberi élet kioltására alkalmas eszköz alkalmazását. Egyrészt alapvető-en a vagyonvédelemnél ismeri be az állam a kudarcát, amivel nem állhat szemben élet kioltása. Másrészt, ha valóban meg is próbálná az állam átadni az erőszak-monopóliu- ma egy részét, olyan lehetőséget nem adhatna át, amire magának sincs felhatalma-zása. Az is világossá válik, hogy – szemben a jogos védelem általános szabályaival – miért kell mindent megtenni, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy a telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet, ideértve azt is, hogy erre figyel-meztető jelzést kell kitenni. A társadalmiszerződés-elmélet keretén belül az az oka a figyelmeztetési kötelezettségnek, hogy voltaképpen egy alternatív erőszakrendszer-be téved a behatoló, és erre kell felhívni a figyelmét.

46 A német jogirodalom még a klasszikus jogos védelemnek is generálpreventív funkciót tulajdonít. Löffler (1901) 567. o.; Baumgarten (1911); Roxin (1981) 73. o. Belovics Ervin is osztja ezt a véleményt: „minél kockázatosabbá válnak az efféle gaztettek (és minél köztudottabban kockázatossá), annál kevesebben próbálkoznak majd meg velük”. Belovics (2009) 130. o. Belovics Ervin itt Székely János munkásságára is hivatkozik, lásd Székely (1983) 288. o.

47 Beccaria (1967) 51–52. o.


49

III.3.3. …VAGY ANNAK ILLÚZIÓJA

Egy privát erőszakrendszer telepítését azonban nem engedheti meg az állam. Formális, ám jelentős érv, hogy ez Alaptörvény-ellenes volna, tekintettel a C) cikk (3) bekezdésére, amely szerint „Az Alaptörvény és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására az állam jogosult”48. A tulajdonosok általi kény-szer engedélyezésével az állam a magánbosszút szentesítené, amit a bőséges tör-ténelmi tapasztalatokra tekintettel a felvilágosodás óta kizár a büntetőpolitika és a büntetőjog.49 Ennek megfelelően a jogalkotó kellően körülbástyázta a jogintézmény felhívásának lehetőségét, hogy az ne veszélyeztesse az állam kényszer-monopóliu-mát.

Nézzük lépésről lépésre a tulajdonos számára fenntartott védekezési lehetőségeket! A halál okozását maga a tényállás zárja ki. Marad tehát a visszafordíthatatlan hát-rányt vagy jelentős fájdalmat okozó egyéb eszköz telepítése: a megelőző jogos véde-lem látszólag maradandó fogyatékosság okozására, például automatikusan műkö-désbe lépő látáskárosító, fejmagasságban elhelyezett savat spriccelő berendezés vagy vakító lézer, illetve más önműködő kínzóeszköz alkalmazására is felhatalmaz. Azonban e kreatív védekezési lehetőségek nagy része azért megengedhetetlen, mert a magyar állam a pozitív védelmi kötelezettség doktrínáján keresztül a magyar Btk.-t is felülíró nemzetközi jog50 alapján felelősséggel tartozhat a kínzásnak minősülő sére-lem okozásáért. A gyengeáram, farkasverem, medvecsapda jöhet tehát csak szóba, ám ezek alkalmazásakor túlságosan nagy a védekezőre telepített felelősség, hiszen felelni fog akkor is, ha a védekező eszközt annak tudatában telepítette, hogy az nem alkalmas az élet kioltására, és ez általában igaz is, de a támadó mégis meghal. A cse-kélyebb testi fájdalmat okozó védelmi berendezések (például enyhe áramütés) pedig vélhetően nem lesznek hatékonyak. A védekező berendezések eszköztárából így logi-kailag semmilyen lehetőség nem marad a bűnmegelőző funkciót az államtól átválla-ló egyén számára. Összefoglalva tehát: míg az első feltétel a hatékony aktív automa-tizmusokat szűri ki, addig a második és harmadik úgy allokálja a felelősséget, hogy a védekezőn aránytalan lesz a teher.

48 Az Alaptörvény V. cikke irreleváns, mivel az csak az intézett vagy közvetlenül fenyegető támadás elhárí-tásáról szól; továbbá kizárólag a jogos önvédelmet érinti, míg a megelőző jogos védelem hatálya tágabb: a mások személye vagy tulajdona elleni támadással szembeni védelemre is kiterjed.

49 Földvári (2003) 134. o.50 Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, 7. cikk; A kínzás és más kegyetlen, emberte-

len vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni nemzetközi egyezmény; Emberi Jogok Európai Egyezménye, 3. cikk; A kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzésé-ről szóló európai egyezmény; A. kontra Egyesült Királyság, ügyszám: 100/1997/884/1096, 1998. szep-tember 23.; Z. és mások kontra Egyesült Királyság, ügyszám: 29392/95, 2001. május 10.; Opuz kontra Törökország, ügyszám: 33401/02, 2009. június 9.

BÁRD PETRA

50

III.3.4. A JOGÉRTELMEZÉSI, ALKOTMÁNYJOGI ÉS JOGELMÉLETI AGGÁLYOK EMPIRIKUS IGAZOLÁSA

A megengedett és egyszerre hatékony eszközök hiánya nehezen elképzelhető. Ez nem feltétlenül a kutató fantáziátlanságának tudható be, empirikus kutatásom eredménye szerint a védekezésre kényszerült tulajdonosoknak sem sikerült ilyen berendezéseket beüzemelniük, pedig rendkívül kreatív ötletekkel álltak elő.51 Az összes, 2009 és 2013 között megelőző jogos védelem címén, felmentéssel záruló aktát bekérve a megyei főügyészségektől és a Fővárosi Főügyészségtől, összesen két releváns akta érkezett, ám ott is tévesen alkalmazták a jogintézményt. Mindkét esetben valójában a jogos védelem klasszikus esetét tekintette megelőző jogos védelemnek az ügyészség.

Az ENYÜBS-adatbázis szerint 28 jogesetben kellett volna felmerülnie megelőző jogos védelemnek.52 Az aktákat áttekintve azonban kiderült, hogy valamennyi esetben félrekódolás történt: a) egyáltalán nem merült fel jogos védelem az ügyben (22 eset-ben csalás, zsarolás, garázdaság volt a vád); b) a jogos védelem hagyományos eseté-ről volt szó, azaz arról, hogy egy megindított támadást vagy annak közvetlen veszé-lyét személyesen hárította el a védekező (6 ügyben).

A tényállás Tóth Mihály professzor szavaival élve „fantomjogalkotási” termék53: egyetlen tulajdonost sem mentett meg a büntetőjogi felelősségre vonás alól. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor számos esetben megtörtént a köznyelvi értelemben vett „védekező” büntetőjogi felelősségre vonása, mivel a félreértelmezett tulajdonvédelem emberélet kioltásával végződött.

III.4. ÖSSZEGZÉS ÉS DE LEGE FERENDA JAVASLATOK

A megelőző jogos védelem intézményén keresztül a jogalkotó csak látszólag felelt meg a társadalmi kívánalomnak, hogy a bűnüldözés kudarca esetén a védekezőnek átad-ja a bűnmegelőzés és a védekezés lehetőségét. A bűnüldözés tehetetlenségének kom-penzálására szánt megoldást a jogalkotó kellően szűken szabta meg ahhoz, hogy azzal az erőszak alkalmazásának állami monopóliumát ne fenyegesse. Ezzel azonban a tör-vényhozó gyakorlatilag hatástalanná tette a problémára szánt gyógyírt: a látszattal ellentétben semmilyen új védelmi eszközt nem adott – mert nem is adhatott – a poten-ciális sértettek kezébe. Egy jogállamban a törvényhozó nem is tehet másképp, minden ezzel ellentétes megoldás a magánbosszú állami szentesítése volna, és szemben állna a humanizált büntetőjog alaptételeivel.

A probléma az, hogy a magyar jogalkotó azt a látszatot keltette, hogy átadja a védekezés címén az állami erőszak magánúton történő alkalmazásának lehetőségét.

51 A tulajdonosok jellemzően az emberélet kioltásával végződő eszközöket tekintették kellően biztosnak és olcsónak. Ilyen például a fagyálló borba öntése, vagy a bicikli fékjének meglazítása. Lakner (2013); Haszán (2013)

52 A fent említett két ügy, ahol tévesen hivatkozott az ügyészség és a bíróság megelőző jogos védelemre, az ENYÜBS-ben szereplő 28 aktán felül érkezett. Összesen tehát 30 ügyről tudunk, ezen belül 28 esetben tévesen kódolták, két esetben pedig rosszul alkalmazták a megelőző jogos védelmet.

53 Tóth (2013)


51

A populista jogalkotásból adódó félreértéseknek mindenki kárvallottja lesz. Elsősorban az elhunyt behatoló és családja. Másodsorban a magukra hagyott tulajdonosok jár-nak rosszul, akik elkeseredésükben megengedhetetlen tulajdonvédelmi eszközökhöz folyamodnak abban a hitben, hogy a megelőző jogos védelem jogintézménye alap-ján elkerülhetik a felelősségre vonást. Alapvetően jogtisztelő állampolgárnak nem jó érzés azzal a tudattal élnie, hogy más halálát okozta. Leginkább azonban az okoz majd frusztrációt, ha kiderül, hogy a megelőző jogos védelem nem hívható fel a konkrét ügy-ben. A tulajdonos, akit oly sokszor cserbenhagyott már az állam (azaz a bűnüldözés), tovább „viktimizálódik”, amikor rájön, hogy megint a vesztes oldalon áll: a felelősség alóli mentesülés helyett emberölésért felel. Végül a megelőző jogos védelemből szárma-zó félreértéseknek a társadalom is áldozatává válik, mégpedig két szempontból: egy-részt azáltal, hogy az előreláthatóság hiányának mint rendszerhibának a következmé-nyeit az ártatlanok viselik (akik ellen működésbe lép a védelmi berendezés), másrészt a megelőző jogos védelem felhívási lehetőségének félreértése nemcsak a védekező, hanem a társadalom frusztrációját is kiváltja, tovább szítva társadalmi feszültségeket; fokozva a kiszolgáltatottság érzését; a közbiztonság miatti elkeseredést; a kegyetlen büntetés iránti igényt; egyben csökkentve az alkotmányos büntetőjog, valamint a bün-tetőeljárási garanciák amúgy is igen csekély társadalmi elfogadottságát.

A felderítés hatékonyságának növelése kézenfekvő megoldás a megelőző jogos védelem mögötti problémára. Kétségtelenül olcsóbb, egyszerűbb, gyorsabb és látvá-nyosabb megoldás a Btk.-t kiegészíteni, mint a bűnüldözés hatékonyságának növe-lése érdekében érdemi lépéseket tenni, ám a választott megoldás jogdogmatikailag hibás. A jogintézmény nem működik, és ha megértjük a mögöttes jogelméletet, rájö-vünk, hogy soha nem is működhet. Az elsődleges probléma nem is az, hogy a jogin-tézmény „használaton kívül” áll, hanem az, hogy megadja a hatékony védekezés lát-szatát, hogy nem egy áldozatvédelmi intézmény, hanem annak veszélyes délibábja, ami tragédiákhoz vezet.

A dolgozat kereteit túlfeszítő, messzebb mutató probléma, hogy politikai aktusként, legalábbis rövid távon, sikeres a jogintézmény, hiszen a cselekvés és a sértettekkel való szolidaritás látszatát kelti. Félő, hogy a megelőző jogos védelem esetében, csak-úgy mint általában, ha büntetőjog-dogmatikai szempontokról van szó, „a szakmai szempontok szinte lényegtelenekké, zavaró tényezővé, és így a politika játékszerévé válnak”54. Kérdés, hogy mennyire lehet a politikán számon kérni, hogy ne használ-jon fel minden eszközt saját sikeressége érdekében, illetve hogy mennyi katasztrófá-nak kell még bekövetkeznie, hogy ismét a szakmai szempontok mutathassanak irányt.

III.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

Angyal Pál (1909) A magyar büntetőjog tankönyve. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1909.

Baumgarten, Arthur (1911) Notstand und Notwehr: Studie im Hinblick auf das künftige Strafrecht. Mohr, Tübingen, 1911.

54 Nagy (1999)

BÁRD PETRA

52

Beccaria, Cesare (1967) Bűntett és büntetés. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967.Beck, Ulrich (1986) Risikogesellschaft: auf dem Weg in eine andere Moderne. Suhrkamp,

Frankfurt am Main, 1986.Belovics Ervin (2009) A büntetendőséget kizáró okok. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó,

Budapest, 2009.Belovics Ervin – Gellér Balázs – Nagy Ferenc – Tóth Mihály (szerk.) (2012) Büntetőjog I.

A 2012. évi C. törvény alapján. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2012.Costopulos, Orestis (2009) „Jogos védelem az ún. »őrző-védő« berendezések körében”

Ügyészek Lapja, 2009. évi Különszám, 15–18. o.Degré Lajos (1910) A jogos védelem az anyagi büntetőjogban. Pestvidéki Nyomda, Vác, 1910.Edvi Illés Károly (1894) A Büntető Törvénykönyv magyarázata. Révai testvérek Nyomdája,

Budapest, 1894.Feuerbach von, Paul Johann Anselm (1801) Lehrbuch des gemeinen in Deutschland

geltenden Peinlichen Rechts. Heyer, Giessen, 1801.Finkey Ferenc (1909) A Magyar Büntetőjog tankönyve. Grill, Budapest, 1909.Földvári József (2003) Magyar Büntetőjog. Általános Rész. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.Giddens, Anthony (1995) The consequences of modernity. Polity Press, Cambridge, 1995.Haszán Zoltán (2013) „Ne ölj rozzant biciklivel tolvajokat!” 444.hu (2013. 11. 16.) http://444.

hu/2013/11/16/ne-olj-rozzant-biciklivel-tolvajokat/Lakner Dávid (2013) „Fagyálló a borba, áram a kerítésbe – miért nem jogos védelem?” VS.hu

(2013. 12. 04.) http://vs.hu/fagyallo-borba-aram-keritesbe-miert-nem-jogos-vedelem-1204Löffler, Alexander (1901) „Unrecht und Notwehr“ Zeitschrift für die gesamte

Strafrechtswissenschaft, 21/1901. 537–581. o.Mészáros Ádám (2011) „A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai” Jogelméleti

Szemle, 2011/1. http://jesz.ajk.elte.hu/meszaros45.htmlNagy Ferenc (1999) „A büntetőjogi szankciórendszer továbbfejlesztésének egyes elvi és

gyakorlati kérdéseiről” Magyar Jog, 1999/1. 5–15. o.Roxin, Claus (1981) „Die »sozialethischen Einschränkungen« des Notwehrrechts – Versuch

einer Bilanz“ Zeitschrift für die gesamte Strafrechtswissenschaft, 93/1981. 68–104. o.Székely János (1983) A jogos védelem. Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 1983.Székely János (1994) „Egy betöltésre váró joghézag” Magyar Jog, 1994/3. 163–165. o.Tóth Mihály (2012) „Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához” Büntetőjogi

Szemle, 2012/1. 24–30. o.Tóth Mihály (2013) „A változó Btk. társadalomvédelmi dilemmái: A »fantom-jogalkotástól«

a »precedens-jogalkotásig«” c. előadás. Elhangzott: 2013. november 27-én, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Büntető anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszéke által szervezett, A büntetőjog társadalom védelmi szerepe c. konferencián.

Ujvári Ákos (2002) „Adalékok a jogos védelem és a védelmi berendezések viszonyának értelmezéséhez” Jogelméleti Szemle, 2002/1. http://jesz.ajk.elte.hu/ujvari9.html

Ujvári Ákos (2009) A jogos védelem megítélésének új irányai. Ad Librum, Budapest, 2009.

53

IV. A BŰNCSELEKMÉNYI EGYSÉG ÉS A BŰNHALMAZAT

AMBRUS ISTVÁN

IV.1. SzabályozástörténetIV.1.1. A bűnhalmazatIV.1.2. A folytatólagos bűncselekményIV.1.3. Összetett és összefoglalt bűncselekmények, a törvényi egység különleges eseteIV.1.4. Az üzletszerűségIV.1.5. Az érték-egybefoglalásIV.1.6. A látszólagos halmazatIV.2. A hatályos szabályozás bemutatásaIV.2.1. A bűnhalmazatIV.2.2. A folytatólagosságIV.2.3. Az érték-egybefoglalásIV.2.4. A rendszeres elkövetésIV.2.5. A törvényi egység számos új eseteIV.2.6. A szubszidiaritásIV.3. A hatályos szabályozás elemzése és értékeléseIV.3.1. A bűnhalmazatIV.3.2. A folytatólagosságIV.3.3. Az érték-egybefoglalásIV.3.4. A rendszeres elkövetésIV.3.5. A szubszidiaritásIV.4. De lege ferenda javaslatokIV.4.1. A bűnhalmazatIV.4.2. A folytatólagosságIV.4.3. A rendszeres elkövetésIV.4.4. A szubszidiaritásIV.4.5. A szabálysértések kapcsánIV.4.6. Az ismételt elkövetés fogalmának bevezetéseIV.5. Felhasznált irodalom

AMBRUS ISTVÁN

54

IV.1. SZABÁLYOZÁSTÖRTÉNET

A bűncselekményi egység és a bűnhalmazat az anyagi büntetőjog-dogmatika nagy szabályozási múltra visszatekintő elméleti kategóriái.1 Részletes kifejtésük és tar-talommal történő feltöltésük alapvetően nem a büntetőtörvénnyel, hanem a jogtu-domány és a joggyakorlat művelőivel szemben fogalmazható meg követelményként. A vonatkozó törvényi rendelkezések erre is figyelemmel általában csupán a legalap-vetőbb szempontok rögzítésére szorítkoznak.

A büntetőtörvények különös részében írt egyes tényállások minden esetben a bűn-cselekményi egység körébe eső ismérveket tartalmazzák.

Ebből fakadóan – a formális logika szabályai szerint – a fogalmi párosból elegen-dő a bűnhalmazat törvényi definiálása, ugyanez az egység kapcsán már szükségtelen (ugyanis ami nem halmazat, az szükségképpen csak egység lehet).2 A bűncselekmé-nyi egység általános fogalmával ezért büntetőkódexeinkben nem találkozhatunk, az egységnek a jogtudomány által kimunkált kategóriáit azonban természetesen azono-síthatjuk. A bűncselekményi egység két fő formája a magyar büntetőjogban (a folyta-tólagos bűncselekmény legáldefiníciójának megalkotása óta) a természetes és a törvé-nyi egység. Miután azonban a természetes egység lényegében az egyes különös részi tényállások kereteinek feleltethető meg, tehát az egység alapvető megjelenési formá-ja, e helyütt elegendő – a halmazat mellett – a törvényi egység fajtáinak szabályozás-történetét bemutatni. Röviden szükséges végül utalni a végeredményben ugyancsak bűncselekményi egységként értelmezendő látszólagos halmazat kategóriáira.

IV.1.1. A BŰNHALMAZAT

A legrészletesebb szabályozást a bűnhalmazatról az 1878. évi Btk. (Csemegi-kódex) 95–100. §-ai adták, amelyek lényegében úgy rendelkeztek, hogy alaki halmazat ese-tén csupán az abszorpció, míg anyagi halmazat esetében az aszperáció alkalmazha-tó büntetéskiszabási elvként. E törvénykönyv tehát az alaki (ekkoriban: ideális, esz-mei vagy „eszményi”3) halmazat esetében nem engedte meg a bűnhalmazatban álló legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele felső határának átlépését (aszperáció), hanem legfeljebb ebben a keretben mozoghatott a bíró (abszorpció). Anyagi halma-zat esetén azonban lehetőség volt a felső határnál súlyosabb büntetés kiszabására is.

A törvény eme megoldása azonban a joggyakorlatban sokszor igazságtalan ered-ményre vezetett. Nehezen megindokolható például, hogy miért részesüljön enyhébb megítélésben a két vagyontárgyat is megrongáló elkövető kizárólag azon körülmény-

1 Tekintettel arra, hogy a bűnhalmazat problémaköre önálló, felelősségtani (bűncselekménytani) kérdés, a jogkövetkezményekre vonatkozó szabályozást (a halmazati büntetést) jelen tanulmány keretében részle-teiben nem vizsgálom.

2 Hasonló példával találkozhatunk a stádiumok körében is: a Különös Rész a befejezett bűncselekmény kategóriájára épül, ezért az előkészület és a kísérlet általános részi definiálása mellett a befejezettség külön törvényi felemlítése mellőzendő.

3 Ezt az archaikus szóhasználatot szerepelteti Löw (1880) 546. o.

IV. A BŰNCSELEKMÉNYI EGYSÉG É S A BŰNHALMA ZAT

55

re figyelemmel, hogy tervét csupán egyetlen magatartással hajtotta végre, és ehhez nem volt szüksége több tettre. A Csemegi-féle felfogás tarthatatlanságát erre is figye-lemmel nálunk meggyőzően elsőként Finkey Ferenc mutatta ki, aki már a XIX. szá-zad végén úgy fogalmazott, hogy „[a]z anyagi és alaki halmazat közti egész meg-különböztetés […] elvi alapra vissza nem vezethető s elméletileg nem igazolható”4. A XX. század derekára a magyar büntetőjog-tudományban kikristályosodott az a nézet, amely szerint egy cselekménnyel ugyanúgy megvalósítható több bűncselek-mény, mint többel, ezért az alaki és az anyagi halmazat között anyagi jogi szempont-ból különbséget tenni nem szabad.5

A jogalkotásban mindez a Büntető Törvénykönyv Általános részéről szóló 1950. évi II. törvényben (Btá.) csapódott le, amelynek 57. § (1) bekezdése szerint „[h]a ugyan-annak az elkövetőnek egy vagy több cselekménye több bűntettet valósít meg (bűn-halmazat), a büntetést valamennyi bűntettért egy büntetésbe foglalva kell kiszabni (összbüntetés)”6. Az 1961. évi Btk. ezt követően azt a megoldást választotta, hogy a bűnhalmazatot magát nem definiálta, 65. §-a csupán azt rögzítette, hogy „[h]a a bíró-ság az ítéletben több bűntettet állapít meg (bűnhalmazat), valamennyi bűntettért egy büntetést (halmazati büntetés) kell kiszabni”.

A jogalkotó ugyanakkor ezt követően sem kívánt visszatérni az alaki és az anyagi halmazat eltérő törvényi kezeléséhez, amelyet jól jelez, hogy a korábbi Btk. kodifiká-ciós munkabizottsága egyöntetűen úgy foglalt állást, hogy „[a]z alaki halmazat nálunk rég nyugvópontra jutott kérdését azzal együtt sem tartjuk vitára érdemesnek, hogy annak különkezelésére napjainkig akad példa (lengyel Btk.)”.7

A korábbi Btk. 12. § (1) bekezdése végül lényegében a Btá. megoldásához tért visz-sza, mégis azzal a különbséggel, nem az egységes büntetés kiszabásának kötelezett-ségét, hanem a több bűncselekmény egyazon eljárás keretében történő elbírálását tette törvényi kritériummá: „[b]űnhalmazat az, ha az elkövető egy vagy több cselek-ménye több bűncselekményt valósít meg, és azokat egy eljárásban bírálják el”.

IV.1.2. A FOLYTATÓLAGOS BŰNCSELEKMÉNY

Noha a jogirodalom Csemegi-kódex előtti képviselői egybehangzóan elismerték a folytatólagos bűncselekmény bűnhalmazatot kizáró jelentőségét8, az kifejezett törvényi szabályozást első büntetőtörvényünkben még nem nyert. A hozzá fűzött Anyaggyűjtemény (a korabeli miniszteri indokolás) már említést tett ugyan a folytató-lagos bűncselekményről, amely szerint „a folytatott bűntett a bűnhalmazat esetei közé

4 Finkey (1895) 154. o.5 Így Vámbéry (1913) 270. o.; Angyal (1920) 494–495. o.; Irk (1928) 227. o.; Hacker (1936) 245. o.6 A hivatkozott törvényszövegben szereplő „összbüntetés” kitétel nem összetévesztendő a hatályos bünte-

tőjogból ismert összbüntetés (Btk. 93–96. §) intézményével. A Btá. szóhasználatában szereplő összbün-tetés még a mai halmazati büntetéssel volt szinonim fogalom.

7 László (1984) 329. o. Kiemelhető, hogy Földvári József később, még az 1990-es években is hangsúlyoz-ta az alaki és anyagi halmazat megkülönböztetésének szükségtelenségét. Lásd Földvári (1995) 53. o.

8 Szlemenics (1847) 46. o.; Szokolay (1848) 218. o.; Pauler (1869) 123. o.; Kautz (1873) 100. o.

AMBRUS ISTVÁN

56

épen nem tartozik”9. Ezután azonban – a jogtudomány sürgetése ellenére10 – sem a Btá., sem az 1961. évi V. törvény (az 1961. évi Btk.) nem határozta meg a folytatóla-gos bűncselekmény fogalmát.11 A folytatólagosság ebben az időszakban bírói (vagy jogi) egységként töretlenül érvényesült.

Az 1978. évi IV. törvény (1978. évi Btk.) előkészítő ülései során már lényegében tel-jes támogatottságot élvezett az a felfogás, amely szerint a folytatólagosságról kifeje-zetten rendelkeznie kell a törvénynek.12 Ennek megfelelően, a folytatólagosság törvé-nyi egységgé vált, megállapításának feltételeit az 1978. évi Btk. 12. § (2) bekezdése kifejezetten szabályozta. Ez alapján „nem bűnhalmazat, hanem folytatólagos bűncse-lekmény az, ha az elkövető ugyanolyan bűncselekményt, egységes elhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid időközökben többször követ el”.

IV.1.3. ÖSSZETETT ÉS ÖSSZEFOGLALT BŰNCSELEKMÉNYEK, A TÖRVÉNYI EGYSÉG KÜLÖNLEGES ESETE

Összetett és összefoglalt bűncselekményeket, valamint a törvényi egység különleges esete körébe tartozó különös részi tényállásokat valamennyi büntetőtörvényünk tar-talmazott, amelyeket absztrakció révén a jogtudomány sorolt be bűncselekménytani kategóriákba. Mindhárom fogalomkör közös ismérve, hogy olyan bűncselekmények-ből (vagy kivételesen szabálysértésekből) tevődnek össze, amelyeket egyébként bűn-halmazatként kellene értékelni.13 Összetett bűncselekményre a rablást (1978. évi Btk. 321. §), összefoglalt bűncselekményre a több emberen elkövetett emberölést [1978. évi Btk. 166. § (2) bekezdés f) pont]14, míg a törvényi egység különleges esetére a köz-úti veszélyeztetés bűncselekményét (1978. évi Btk. 186. §) szokás példaként említeni.

IV.1.4. AZ ÜZLETSZERŰSÉG

A Csemegi-kódex az üzletszerűség fogalmát még nem határozta meg, hanem a bíró szabad mérlegelésére bízta azt.15 A 8800/1946. ME rendelet 9. §-a (BHÖ 272. pont) már tartalmazott egy fogalommeghatározást, amely szerint üzletszerűen az követte el a bűncselekményt, aki „arra törekedett, hogy illetéktelen nyereségből állandó kereset-forrása legyen”. A fogalom törvényi szintű szabályozása azonban egészen az 1961. évi

9 Löw (1880) 546. o.10 Horowitz (1891) 302–308. o.; Degré (1912) 312. o.; Finkey (1900) 10. o.; később Ádám (1961) 52. o.;

Földvári (1962) 277. o.; Julis (1971) 206. o.11 Megjegyezhető, hogy az 1961. évi Btk. egyetlen különös részi tényállás kapcsán, az alárendelt megsér-

téséről rendelkező 321. § (2) bekezdés b) pontjában már megjelenítette a folytatólagosságot, éspedig minősítő körülmény formájában. Erre tekintettel e bűncselekmény kapcsán – a minősítő körülmény mel-lett – külön folytatólagosságot vagy halmazatot nem lehetett megállapítani. Lásd BH 1977. 370.

12 Vö. Berkes – László (1977) 392–393. o.; Györgyi (1984) 339. o.; László (1984) 347. o.13 Ambrus (2014c) 83–85. és 183–184. o.14 Hatályos elnevezése: több ember sérelmére elkövetett emberölés [Btk. 160. § (2) bekezdés f) pont]. 15 Balogh (1886) 36. o.


57

Btk. hatálybalépéséig váratott magára, amely 114. §-ában már úgy rendelkezett, hogy „üzletszerűen követi el a bűntettet, aki hasonló bűntettek elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik”. A fogalom ezt követően csak kevés és akkor sem érdemi változáson ment keresztül. Az 1961. évi Btk. 1971. évi novelláris módosítása nyomán – a bűncselekmények bichotom rendszerű súly szerinti osztályozására való áttérés folyományaként – az üzletszerűség fogalmában használt „bűntett” helyét a „bűncse-lekmény” kifejezés vette át.16 Ezt követően a korábbi Btk. 137. § 9. pontjában szabá-lyozott a definíció már csak egy ízben módosult, amikor a „hasonló bűncselekmények” az „ugyanolyan” kitétellel egészült ki.17

Jóllehet az üzletszerűséget hagyományosan a törvényi egység egy válfajának tekin-tik, és tankönyv- és kommentárirodalom is itt szokta tárgyalni, megjegyezendő, hogy az a bírói gyakorlatban régóta érvényesülő felfogás szerint egyetlen esetben létesít csupán törvényi egységet: amennyiben az alaptényállás keretében jelenik meg.18 Erre a hatályos büntetőjogban a zugírászat bűncselekménye szolgálhat például.19 Egyéb esetekben – amikor az üzletszerűség minősítő körülményként jelenik meg – bűnhal-mazatot kizáró tulajdonsága nincs, hanem lényegében ugyanúgy viselkedik, mint bár-mely más minősített eset (így a lopás, a sikkasztás stb. esetén).

IV.1.5. AZ ÉRTÉK-EGYBEFOGLALÁS

Az érték-egybefoglalás a törvényi egység leginkább hányatott sorsú válfaja, számos újra- és újrakodifikálást ért meg, és megannyi szabályozási módozata volt ismere-tes. A Csemegi-kódex 335. §-a alapján létezett azon érték-egybefoglalás, amelyet a már önmagukban is bűncselekményt megvalósító cselekmények vonatkozásában kel-lett elvégezni, s amely folytán az alapeseti bűncselekmények (ekkoriban kizárólag a lopások) összértékük alapján a minősített eset körében voltak értékelhetők. Később, az 1971. évi Bn. alapján az 1961. évi Btk. 311. § 4. pontjában olyan rendelkezés jelent meg, amely az elkövető több szándékos vagyon elleni bűncselekménye körében a jelentős, illetve különösen nagy érték vagy kár viszonylatában egybefoglalást írt elő (ún. „nagy érték-egybefoglalás”).20 E rendelkezést azonban a 1978. évi Btk. már nem vette át.

16 1971. évi 28. tvr. (1971. évi Bn.) 1. § (3)–(5) bek.17 1999. évi CXX. törvény 6. § (2) bek.18 Lásd a Legfelsőbb Bíróság Büntető és Katonai Kollégiumának az 1982. június 25-én elfogadott 104. szá-

mú közös állásfoglalását. Az itt kifejtett álláspont jelenleg a BKv 37. alapján érvényesül.19 Megjegyezhető, hogy a zugírászatnak a korábbi Btk. 248. §-ában szereplő tényállását a 2001. évi CXXI.

törvény 2002. április 1-jei hatállyal úgy módosította, hogy annak elkövetési magatartásává a korábbi beadvány-/okiratszerkesztés helyett az ügyvédi stb. tevékenység végzését tette. Utóbbi kapcsán pedig alappal lehet olyan álláspontra helyezkedni, hogy az ab ovo természetes egységbe olvadó magatartá-sok sorozatát is magában foglalhatja. Mint a Kis–Hollán szerzőpáros írja: „[a] bűncselekmény elkövetési magatartása folyamatos, így természetes egység az ügyvédi, jogtanácsosi vagy közjegyzői tevékenység körébe tartozó több részcselekmény végzése”. Lásd Kis – Hollán (2008) 394. o.

20 A jogirodalomban lásd Halász (1972) 195–201. o.; Békés – Szalma (1973) 309. o. A gyakorlatban BH 1976. 348.

AMBRUS ISTVÁN

58

Emellett a szabálysértések létrejöttét21 követően nem sokkal, az 1956. évi 16. tvr. 8. §-a alapján megjelent azon egybefoglalási forma, amely a szabálysértéseket bűn-cselekményekké minősítette át abban az esetben, ha az elkövetési összérték a bűncse-lekményi értékhatárt meghaladta (ún. „kis érték-egybefoglalás”).22 A későbbiekben az 1962. évi 10. tvr. (az 1961. évi Btk.-t hatályba léptető jogszabály) 57. § (3) bekez-dése, majd az 1968. évi I. törvény (a korabeli szabálysértési törvény) 105. § (4) bekez-dése rendelkezett az érték-egybefoglalásról. Ez a szabályozási forma azonban a gya-korlat szerint nem létesített törvényi egységet, hanem a szabálysértések halmazata helyébe bűncselekmények halmazata lépett.23

Az 1979. évi 10. tvr. 40. §-a azután teljesen megváltoztatta az 1968. évi Szabs. tv. 105. §-át, s annak új (3) bekezdése már úgy rendelkezett, hogy érték-egybefogla-lásnak csak ugyanolyan cselekmény több alkalommal történő elkövetése esetén van helye, amelyekből az egybefoglalás révén egy egységes bűncselekmény (törvényi egység) jön létre. Ezzel összhangban került megállapításra a Btké. (1979. évi 5. tvr.) ekkoriban hatályos 28. § (2) bekezdésének szövege is.24 Az érték-egybefoglalásra vonatkozó törvényi rendelkezéseket – gyakorlati nehéz alkalmazhatósága miatt – az 1987. évi III. törvény 42. §-a szüntette meg.

Ezt követően, a 1978. évi Btk. hatálya alatt a jogalkotó az érték-egybefoglalás sza-bályait – az 1979 és 1987 között hatályban volt szabályozási megoldáshoz hasonló technikával és tartalommal – a 2009. évi CXXXVI. törvény 16. §-a, majd (ismételten) a 2010. évi LXXXVI. törvény 15. §-a állapította meg.25 Az érték-egybefoglalás szabá-lyait egyrészt 2010. január 1. napjától 2012. április 14. napjáig az 1999. évi Szabs. tv. 157. § (6) bekezdése, majd 2012. április 15. napjától 2013. június 30. napjáig a 2012. évi Szabs. tv. 177. § (6) bekezdése, másrészt az említett időpontok alatt mindvégig a Btké. 28. § (2) bekezdése tartalmazta. A Szabs. tv. vonatkozó rendelkezése ezt köve-tően is hatályban maradt. Ebben az időszakban a 2010. évi CXLVII. törvény 79. §-a 2011. január 1-jei hatállyal is módosította a vonatkozó szabályokat (abból eltávolítot-ta a folytatólagosságra való utalást).26

21 Király (1955) 549–555. o.22 Ehhez lásd Viszokay (1960) 112. o.23 A korabeli joggyakorlatban lásd a Legfelsőbb Bíróság 496. sz. büntető kollégiumi állásfoglalását (megje-

lent: BH 1972. 3.). A jogtudományban meggyőző kritikai álláspontot fejtett ki róla Erdősy (1977) 893. o.24 Ehhez lásd Viszokay (1980) 593–599. o.25 Egy jogalkotási hiba miatt a 2009. évi CXXXVI. törvény 26. § (2) bekezdés da) pontja, amint hatályba

léptette – 2010. január 1. napjával – az érték-egybefoglalásnak az 1999. évi Szabs. tv.-beli szabályait, azonnal hatályon kívül is helyezte azokat. A jogalkotó ezt a későbbiekben észlelve, a 2010. évi LXXXVI. törvény 15. §-ával, 2010. augusztus 19-i hatállyal ismét elhelyezte a Szabs. tv.-ben a már említett 157. § (6) bekezdését. Ehhez lásd Mészár (2010) 18. o.

26 A recens jogirodalomból a jogintézményhez lásd Ambrus (2010) 274–281. o.; Ambrus (2014c) 206–220. o.; Belovics (2014) 141–161. o.; Szomora (2014) 137–146. o.


59

IV.1.6. A LÁTSZÓLAGOS HALMAZAT

Amennyiben az elkövető egy vagy több cselekménye több bűncselekmény törvényi tényállását is kimeríti, és egyetlen természetes vagy törvényi egységi kategória sem állapítható meg, fő szabálynak tekinthető a valóságos halmazat megállapítása. Ha azonban a megvalósulni látszó törvényi tényállások közül az egyik – valamilyen, az érintett tényállások között fennforgó viszony folytán – alkalmazása kizárja a továb-bi bűncselekmények megállapításának lehetőségét, a halmazat csupán látszólagos.27 A látszólagos halmazatnak – a valóságoshoz hasonlóan – kimunkálható az alaki és anyagi változata. A látszólagos alaki halmazat körébe többnyire a specialitást, a kon-szumpciót és a szubszidiaritást szokták sorolni. A látszólagos anyagi halmazat köré-ben az egyes álláspontok olyannyira szóródnak, hogy uralkodó álláspontról nehezen lehet beszélni. Általában az önállótlan részcselekményt (büntetlen előcselekményt), az összeolvadást (beolvadást), valamint a büntetlen eszköz-, utó- és mellékcselekménye-ket említi a jogirodalom.28

A látszólagos halmazat kategóriái alapvetően jogértelmezési termékek, ezért – a természetes egységhez hasonlóan – kimunkálásuk alapvetően jogtudományi feladat. Ez alól kivételt képezhet a szubszidiaritás esete, amelyet – éppen arra tekintettel, hogy a törvény minden esetben expressis verbis szól róla – a törvényi egység esetei közé is meggyőzően be lehetne sorolni.29

A szubszidiaritást már a Csemegi-kódex is ismerte, 350. §-ában például a zsaro-lást a rabláshoz viszonyítva olyképpen határozta meg, hogy zsarolás megállapításá-nak csak akkor van helye, „a mennyiben cselekménye sulyosabban büntetendő cse-lekményt nem képez”. Ezt követően büntetőtörvényeink a szubszidiaritást vagy a „ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg” [ún. tágabb értelemben vett szubszidia - ritás, például 1961. évi Btk. 161. § (1) bekezdés, 1978. évi Btk. 178. §], vagy a „ha más bűncselekmény nem valósul meg” (ún. szoros értelmű szubszidiaritás, például 1961. évi Btk. 261. §, 1978. évi Btk. 174. §) záradékkal jeleníti meg. A tágabb értel-mű szubszidiaritást a bírói gyakorlat hosszú ideig úgy értelmezte, hogy a klauzulával ellátott bűncselekmény súlyosabb bűncselekménnyel alaki halmazatban való találko-zásakor csak ez utóbbit lehet megállapítani. Ugyanolyan vagy enyhébb bűncselek-ménnyel való együttes felmerüléskor sem volt azonban valódi halmazat megállapítá-sának helye, ilyenkor csak a záradékolt bűncselekményt rótták az elkövető terhére.30 A korábbi Btk. hatálybalépését követően azonban a Legfelsőbb Bíróság feladta az előző pontban vázolt elveket. 93. számú kollégiumi állásfoglalásában ugyanis a leg-gyakrabban előforduló szubszidiárius bűncselekmény, a garázdaság kapcsán kimond-ta, hogy „bűnhalmazat létesül, ha az elkövető egy cselekménnyel a garázdaság, valamint a testi sértés vagy a rongálás törvényi tényállását is megvalósítja, feltéve hogy a testi sértés vagy a rongálás törvényi büntetési tétele nem súlyosabb, mint

27 Ambrus (2014c) 233–239. o. 28 A vonatkozó álláspontokhoz részletesen lásd Ambrus (2014c) 221–290. o. 29 Uo. 221. o. 30 BJD 2848.; BJD 5855.

AMBRUS ISTVÁN

60

a garázdaságé”. A BKv 34. pedig gyakorlatilag változatlan tartalommal és formában tartotta fenn a BK 93. számú állásfoglalásban foglaltakat.

IV.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS BEMUTATÁSA


A 2000-es évek elején megindult büntetőjogi kodifikáció során felmerültek ugyan módosító javaslatok31, a Btk. a bűnhalmazat kérdése kapcsán lényegében átvette az 1978. évi Btk. szabályozási megoldásait. Így változatlan tartalommal szerepel a bűn-halmazat [Btk. 6. § (1) bekezdés] és az üzletszerűség [Btk. 459. § (1) bekezdés 28. pont] fogalma.

IV.2.2. A FOLYTATÓLAGOSSÁG

Az új Btk.-ra vonatkozó első, 2012 februárjában napvilágra került Előterjesztés a folytatólagosság fogalmát még a korábbi Btk.-ból ismertnek megfelelő, változat-lan formában kívánta fenntartani. Ezzel szemben a 2012. évi áprilisi Btk. Javaslat (T/6958.)32 már az „ugyanolyan cselekmény” kitételt kívánta szerepeltetni a norma-szövegben, és a Btk. 6. § (2) bekezdése ebben a formában került 2012. július 13-án kihirdetésre.

Ezt követően azonban, még a Btk. hatálybalépése előtt, a 2012 decemberében elfo-gadott és kihirdetett 2012. évi CCXXIII. törvény 318. § (1) bekezdése visszaállította a korábbi Btk. 12. § (2) bekezdésében írt szövegezést és végül a Btk. 6. § (2) bekez-dése 2013. július 1. napjával így, a folytatólagosság törvényi ismérveként az „ugyan-olyan bűncselekmény” elkövetését megkövetelve lépett hatályba.


Az érték-egybefoglalás vonatkozásában elmondható, hogy a Btk. 464. § b) pontja a Btké.-t a maga egészében hatályon kívül helyezte, ezért szabályai 2013. július 1. nap-jától csak hiányosan, a Szabs. tv. 177. § (6) bekezdésében voltak fellehetők. Törvényi alapját azonban e jogintézmény ekkor leginkább azért veszítette el, mivel jogforrási háttere miatt nem felel meg a bűncselekmény új törvényi definíciójának. A Btk. 4. § (1) bekezdése szerint bűncselekmény – az eddigiekkel szemben – az a „ […] cselek-mény […] amelyre e törvény büntetés kiszabását rendeli”33. Mindezzel a jogalkotó egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy bűncselekmény és ekként büntetőjogi felelős-ség megállapítására kizárólag a Btk.-ban írt feltételek egyidejű megvalósulása esetén kerülhet sor. Az érték-egybefoglalás útján létrejövő „bűncselekményt” azonban nem e

31 Wiener (2003) 56. o.; Gál (2006) 59. o.; Ligeti (2006) 35., 47. o.32 Forrás: http://www.parlament.hu/irom39/06958/06958.pdf33 Kiemelés – A. I.


61

törvény (tehát a Btk.) rendelte büntetni, hanem a 2012. évi szabálysértési kódex. Erre figyelemmel az érték-egybefoglalás jogintézménye nem felelt meg a bűncselekmény büntető anyagi jogi definíciójának, hiszen az annak megfelelő cselekményt nem a Btk. rendelte büntetni.

Ezen a helyzeten változatott azután ismét a jogalkotó, amikor 2015. július 1-jei hatállyal, a 2015. évi LXXVI. törvény 34. §-ával az érték-egybefoglalás szabályait a Btk. 462. § (4)–(5) bekezdéseiben ismét megjelenítette.34

IV.2.4. A RENDSZERES ELKÖVETÉS

Egyfajta régi-új törvényi egységként fogható fel a Btk.-ban a rendszeres elkövetés szabályozása. Egység-többségtani szempontból a jogirodalom felfogása a korábbi Btk. hatálya alatt lényegében egységes volt abban, hogy azok a büntetőjogi tényállá-sok, mint például a kuruzslás (1978. évi Btk. 285. §), a zaklatás [korábbi Btk. 176/A. § (1) bekezdés], vagy a tiltott szerencsejáték szervezése (1978. évi Btk. 267. §), ame-lyek rendszeres elkövetési magatartással valósíthatók meg, a természetes egység körébe sorolandók.35 Ennek indoka, hogy ezek a deliktumok csak az elkövetési maga-tartás többszöri kifejtésével válnak tényállásszerűvé, az egyszeri elkövetés bűncselek-ményt nem valósít meg.

A helyzet némileg módosult azonban a Btk. hatálybalépésével.36 A kapcsolati erőszak37 Btk. 212/A. § (2) bekezdés a) és b) pont szerinti alakzatai ugyanis azál-tal válnak tényállásszerűvé, hogy az elkövető a testi sértés egyes eseteit, a tettleges becsületsértést, a személyi szabadság megsértésének alapesetét vagy a kényszerítést meghatározott személyek sérelmére, rendszeresen követi el. E cselekmények azon-ban nemcsak rendszeres, hanem egyszeri megvalósítás esetén is bűncselekményként értékelendők, amelyeknek így kvázi minősített esete a kapcsolati erőszak. Utóbbi ese-tében tehát a természetes személet szerint bűncselekményi egységről már nem lehet

34 (4) Bűncselekmény valósul meg, ha az ugyanazon elkövető által, egy éven belül elkövetett és együttesen elbírált

a) ugyanolyan tulajdon elleni szabálysértés esetén a dolog értéke, az okozott kár, illetve az okozott vagyoni hátrány a (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott összeget,

b) szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése esetén az üreshordozó díj, illetve a reprog - ráfiai díj a (2) bekezdés d) pontjában meghatározott összeget,

c) iparjogvédelmi jogok megsértése esetén a vagyoni hátrány a (2) bekezdés e) pontjában meghatározott összeget,

d) rossz minőségű termék forgalomba hozatala vagy a versenytárs utánzása esetén a termék, illetve áru értéke a (2) bekezdés f) pontjában meghatározott összeget,

e) vámszabálysértés esetén a vagyoni hátrány a (3) bekezdésben meghatározott összeget érték-egybefoglalás folytán meghaladja. (5) Bűncselekmény valósul meg ugyanazon elkövető által elkövetett és együttesen elbírált szerzői vagy

szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése szabálysértés esetén, ha az egyes cselekményekkel más vagy mások, a szerzői jogról szóló törvény alapján fennálló szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogát vagy jogait a (2) bekezdés d) pontjában meghatározott összeget meghaladó vagyoni hátrányt okozva sértik meg.

35 Nagy F. (2010) 235–236. o.; Földvári (2006) 216. o.36 Erre kifejezetten utal Gellér (2012) 362. o.37 E bűncselekményt a Btk.-ba a 2013. évi LXXVIII. törvény 19. § (5) bekezdése vette fel.

AMBRUS ISTVÁN

62

beszélni. Ezért itt lényegében a törvényi egység egy sajátos, újfajta – bár szabályozá-si előzménnyel rendelkező38 – típusával állunk szemben.39

IV.2.5. A TÖRVÉNYI EGYSÉG SZÁMOS ÚJ ESETE

Utalnunk kell ebben a körben arra, hogy az elmúlt évtizedben a törvényi egység szá-mos új esete jelent meg a magyar büntetőjogban. Ezek egy részét a korábbi Btk. leg-utóbbi módosításai jelenítették meg először, amelyeket a Btk. is átvett. Akadnak azon-ban olyanok is, amelyek kifejezetten a Btk. termékeinek tekinthetők.

A) A joggyakorlatban legnagyobb jelentőséggel a 2012. évi CCXXIII. törvény 36. §-a által, 2013. február 1-jei hatállyal elvégzett módosítások jártak. E törvény-hely vezette be a korábbi Btk.-ba az egy vagy több közokirat, magánokirat vagy kész-pénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás [korábbi Btk. 316. § (2) bekezdés II. ford. e) pont; Btk. 370. § (2) bekezdés b) pont be) alpont], az egy vagy több okiratra elkövethető okirattal visszaélést (korábbi Btk. 277. §; Btk. 346. §), valamint az egy vagy több készpénz-helyettesítő fizetési eszközre elkövethető készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélést [korábbi Btk. 313/C. § (7) bekez-dés; Btk. 393. § (1) bekezdés a) pont].

Egy vagy több költségvetésnek okozhat vagyoni hátrány a 2011. évi LXIII. törvény 2. §-a alapján 2012. január 1-jétől hatályos költségvetési csalás (korábbi Btk. 310. §; Btk. 396. §).

A korábbi Btk. 204. §-ában szabályozott tiltott pornográf felvétellel visszaélés 2007. június 1-jétől vált törvényi egységgé, amely megoldást a Btk. (gyermekpornog-ráfia néven) ugyancsak átvette.

B) A Btk. újdonságai között említhető a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének új szabályozása (Btk. 385. §), amely nemcsak fontos dekrimi-nalizációt hajtott végre, hanem – a korábbi Btk. 329/A. §-ában foglalt szabályozási elődjével szemben – a bűncselekmény sértettjének mást vagy másokat tekinti, ezáltal itt is kiküszöbölve a rendbeliség problematikáját.

A korábbi joggyakorlat bizonytalanságait küszöbölte ki a jogalkotó, amikor az állat-kínzás minősített esetévé tette, ha az elkövető több állat maradandó egészségkároso-dását vagy pusztulását okozza [Btk. 244. § (2) bekezdés a) pont]. Ennek révén a több állat sérelmére való elkövetés súlyosabban minősül, azonban az állatok tényleges szá-ma a rendbeliségre nem hat ki.

Végül megemlíthető a Btk. utóbbi módosítása is. A 2013. évi CLXXVIII. törvény 1. §-a 2013. november 16. napjától helyezte el a Btk. 226/A. §-ában a becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel készítését, továbbá a 226/B. §-ban annak nyil-vánosságra hozatalát. Mindkét bűncselekmény más vagy mások becsületét érintheti.

38 Hasonlóan (tehát lényegileg minősítő körülményként) szabályozta az 1961. évi Btk. 131. § (3) bekezdés b) pont I. fordulata a rendszeresen elkövetett kémkedést. Erre figyelemmel a korabeli jogirodalom törvé-nyi egységnek tekintette a rendszeres elkövetést. Lásd Földvári (1962) 298–301. o.; Kádár – Kálmán (1966) 619. o.

39 Ehhez lásd Ambrus (2014a) 20–22. o.; Márki (2013) 812. o.


63

IV.2.6. A SZUBSZIDIARITÁS

Tág értelemben szubszidiárius bűncselekményre új példa a Btk.-ban a fogyasztással elkövetett kábítószer birtoklása [Btk. 178. § (6) bekezdés], a biztonsági okmány hami-sítása (Btk. 344. §), a gépjármű kilométer-számláló műszer által jelzett érték megha-misítása (Btk. 348. §), valamint a családi kapcsolatok létesítésével visszaélés (Btk. 355. §).

A szoros értelemben vett szubszidiaritásnak megfelelő záradékkal sokáig csupán egyetlen bűncselekmény, a kényszerítés tényállásában találkozhattunk. A Btk. azon-ban ugyancsak az amennyiben „más bűncselekmény nem valósul meg” kitétellel lát-ta el a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartás elleni bűncselekmény (Btk. 267. §), az okirattal visszaélés egy változata, az ún. „okirat-orgazdaság” [Btk. 346. § (2) bekezdés], valamint a versenytárs utánzása (Btk. 419. §) tényállását is.

IV.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ELEMZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE

Abból a körülményből, hogy a jogalkotó – egyébként számos felelősségtani rendel-kezéshez hasonlóan – a bűncselekményi egység egyes szabályozott eseteinek, vala-mint a bűnhalmazatnak a törvényi fogalmán sem változtatott a korábbi Btk.-hoz képest, több következtetés is adódhat. Így feltehető, hogy a jogalkotás a vonatkozá-sukban állandósult bírói gyakorlat irányait helyesli, a korábban kikristályosodott jog-értelmezéseket a jövőben is érvényesnek tartja. Nyilvánvaló továbbá, hogy változat-lan szabályozás mellett az a kérdés sem szorul értelmezésre, hogy a korábbi vagy az új jogszabályt kell-e az enyhébb büntetőtörvénynek tekinteni.40 Végül felületesebb szemlélődés esetén arra is következtethetnénk, hogy a jogpolitikai koncepcióban sem állt be változás. Több jogintézmény (például folytatólagosság41) kapcsán felmerül azonban a gyanúja annak, hogy a szabályozás állandóságának oka nem a koncep-ció változatlanságára, hanem inkább annak hiányára vezethető vissza.


A bűnhalmazat törvényi fogalma42 nem változott ugyan a Btk.-ban, mégis itt látszik indokoltnak felhívni a figyelmet egy-két nem szerencsés tendenciára.

a) A büntetőjog-alkotásban a Btk. eredeti 81. § (4) bekezdése emelhető ki, amely az ún. „halmazati három csapás” szabályozása körében úgy rendelkezett, hogy csak a legalább három, különböző időpontokban elkövetett bűncselekmény szolgálhat alapjául a szigorúbb halmazati büntetésnek. Ezáltal a szabály alkalmazását elsősor-

40 Kivételt ez alól legfeljebb a törvényi egységgé vált bűncselekmények jelenthetnek, ahol a korábbi Btk. alapján bűnhalmazat, míg a hatályos Btk. szerint egység jön létre.

41 Vö. IV.2.2. fejezet.42 Vö. IV.2.1. fejezet.

AMBRUS ISTVÁN

64

ban az anyagi halmazat gyakorlati eseteire korlátozta.43 E rendelkezést azonban az Alkotmánybíróság 23/2014. (VII. 15.) számú határozatával – mert a jogbiztonság-ból fakadó előreláthatóság követelményével összeegyeztethetetlen volt – megsemmi-sítette.44

b) Emellett a joggyakorlatban is előfordultak vitatható megoldások. Így hangsú-lyozottan helytelenítendő például a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság azon – a Bírósági Határozatokban is publikált – döntése, amely szerint „[a] járművezetéstől eltiltás alkalmazásának nincs helye, ha a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopási cse-lekmény azért minősül többrendbeli bűntettnek, mivel az elkövető a térben és időben el nem különülő egyetlen elkövetési tevékenység keretében több sértett tulajdonában levő ingóság elviteléhez használja a gépjárművet”.45 Ha ugyanis komolyan vesszük azt, hogy az alaki bűnhalmazat a törvény szerint az anyagi halmazattal egyenér-tékű halmazati kategória, akkor a járművezetéstől eltiltás feltételéül szolgáló „bűn-cselekmények” kitételen az alaki halmazatban álló deliktumokat is feltétel nélkül ér- teni kell.

A külföldi megoldások közül e helyütt röviden a német büntetőjogra utalva az rög-zíthető, hogy a német jogtudomány az alaki és anyagi halmazat elhatárolása kérdé-sében a hazaival összevetve alapvetően más fejlődési pályát járt be. Ennek legfőbb indoka, hogy a német büntetőtörvény (StGB) 52–53. §-ai – a többségi álláspont sze-rint elsősorban a kétszeres értékelés kiküszöbölése érdekében – a mai napig fenntart-ják az alaki és az anyagi bűnhalmazat jogkövetkezményeinek megkülönböztetését. A németeknél uralkodó felfogás továbbá nem a törvényi tényállás által in abstracto körülhatárolt, hanem az életbeli esetben, in concreto egységet alkotó cselekménysor-ba illeszkedő valamennyi bűncselekményt egy cselekménynek tekinti és az alaki bűn-halmazat körébe utalja. Ezáltal annak hatókörét – hazai szemmel nézve – meglehe-tősen kiterjeszti.46


A folytatólagosság fogalmának47 – hatályba sem lépett – módosítása, majd annak elvetése valószínűsíthetően az egységes szabályozási koncepció hiányából fakadha-tott. A már idézett, 2012. április hónapból származó Btk. Javaslat Indokolása szerint a fogalomban az „ugyanolyan bűncselekmény” kitételnek „ugyanolyan cselekmény”-re történő felcserélése azért szükséges, mert „a cselekmény szó használata lehetővé teszi

43 Megjegyezhető, hogy ez a felfogás – és így az alaki és anyagi bűnhalmazat közötti különbségtétel bur-kolt felélesztése – több hazai szerző részéről is helyeslésre talált. Lásd Tóth (2010) 103–104. o.; Kónya (2011) 132–133. o. Feltehető azonban, hogy a jelzett munkák elsősorban a halmazati három csapás visz-szaszorítása érdekében helyezkedtek erre az álláspontra.

44 Ambrus (2015) 5–16. o.; Csemáné Váradi (2014) 489–490. o.45 BH 1994. 466. (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság, 3.Bf.191/1994.) 46 Lásd Wessels (1994) 234. o. Az alaki halmazat uralomkörének szűkítésére törekvő felfogásokhoz lásd

Puppe (1979) 125. o.; Frister (2008) 422. o.47 Vö. IV.2.2. fejezet.


65

az üzletszerűség egységébe tartozó szabálysértések vétséggé minősítését”48. E meg-fogalmazásból az tűnik ki, hogy a jogalkotó némileg félreértette a definíció megvál-toztatása szükségességének indokát, hiszen az üzletszerűség a szabálysértési érték-re elkövetett részcselekményeket egyébként is vétségekké minősíti fel, majd ezek, ha ennek feltételei szintén fennállnak, a folytatólagosság egységébe olvadhatnak. Ennek a lehetőségnek azonban semmi köze a „cselekmény/bűncselekmény” kitétel használa-tához, az éppen az üzletszerűség hiányában juthat jelentőséghez.

Ezután, mint láttuk, a Btk. még a hatálybalépést megelőzően úgy módosult, hogy minden maradt a régiben. A módosító törvény Miniszteri Indokolása mindezt az aláb-biak szerint okolta meg: „az új Btk. 6. § (2) bekezdésében foglaltak szerint a folyta-tólagosságnál az »ugyanolyan cselekményt« kifejezés szerepel. Az új Btk. 370. § (2) bekezdés b) pont bc) alpontja szerint azonban az üzletszerűen szabálysértési érték-re elkövetett lopás bűncselekmény, tehát a hatályos Btk. 12. § (2) bekezdése szerinti »ugyanolyan bűncselekményt« fogalom teljes mértékben helytálló, esetükben a foly-tatólagosság megállapítása a joggyakorlatnak nem jelent problémát”.49

A gyanú tehát beigazolódott: a jogalkotás figyelmen kívül hagyta mindazon cse-lekményeket, amelyeket a folytatólagosságra jellemző körülmények között, ám nem üzletszerűen követnek el. Az ilyen cselekmények – a BKv 87. iránymutatására is figyelemmel – a Btk. szerint tehát nem képezhetnek folytatólagos bűncselekményt, és legfeljebb szabálysértés miatti felelősségre vonás alapjául szolgálhatnak. Mindez a joggyakorlatot azért érintheti érzékenyen, mert a szabálysértési értékhatár 2012. április 15. napjától 50 ezer forintra emelkedett, így például áruházi lopások esetén a folytatólagosság (legalábbis üzletszerűség hiányában) nem állapítható meg, mert a tipikus és életszerű esetek legnagyobb részében az egyes lopások elkövetési értéke a pár ezer vagy egy-két tízezer forintot nem haladja meg. A törvényesség fokozottabb érvényesüléséhez az pedig bizonyosan nem járul hozzá, ha a bíróságok ezt a problé-mát úgy próbálják meg áthidalni, hogy az üzletszerűség fogalmát objektivizálva, azt lényegében három elkövetéstől felfelé automatikusan megállapítják.50


Az érték-egybefoglalás51 jelenleg hatályos szabályozása kapcsán kétségtelen, hogy a jogalkotó eleget tett azon jogirodalmi sürgetéseknek, amelyek kizárólag a jogintéz-mény Btk.-ban történő szabályozását látták a legalitás elvével összeegyeztethetőnek.

Sajnálatos azonban, hogy az érték-egybefoglalásnak a Btk.-ba történő beemelése mellett a jogalkotás azon irányba nem tett lépéseket, hogy a jogintézmény gyakorla-ti használhatóságát növelje. Ehhez mindenekelőtt olyan infrastrukturális/informatikai háttér megteremtése lett volna szükséges, amely biztosítaná, hogy – amennyiben az érték-egybefoglalás törvényi feltételei fennállnak – a cselekmények ne a szabálysér-

48 Btk. Indokolás. Részletes Indokolás a 6. §-hoz. 2. pont. Forrás: Complex Jogtár49 A 2012. évi CCXXIII. törvény Indokolása. Részletes Indokolás a 318. §-hoz. Forrás: Complex Jogtár50 Ambrus (2014c) 204–205. o.51 Vö. IV.2.3. fejezet.

AMBRUS ISTVÁN

66

tési hatóságok által, szabálysértésként kerüljenek elbírálásra, hanem haladéktalanul büntetőeljárás indulhasson.52

Látni kell azonban, hogy – mint fentebb már történt rá utalás – a gyakorlat az üzletszerűséget a fogalom objektív oldalának túlhangsúlyozásával értelmezi, ezért azt legtöbbször aggálytalanul megállapítja már néhány elkövetés esetén is, ezért az érték-egybefoglalásra különösebb szüksége nincs. Amennyiben pedig annak alkalma-zása ritka kivételként mégis felmerül, a szabálysértések elévülése folytán felelősség-re vonásra nem kerül sor.53

Az érték-egybefoglalás kérdéskörén túlmutató, rendszerszintűnek tekinthető prob-léma, ezért csak felvillantásképp indokolt utalni arra, hogy a 2012. évi szabálysérté-si törvény krudélisnak is mondható szigorítást végzett el a szabálysértési felelősség körében.54 Erre tekintettel pedig az érték-egybefoglalás, ha a gyakorlatban el tudna is terjedni, valójában nem súlyosabb, hanem éppenséggel kedvezőbb helyzetbe hoz-ná az elkövetőt azáltal, hogy a rövid úton borsos pénzbírsággal sújtható szabálysérté-sek helyett évek múltán, jogkövetkezményként esetleg egy próbára bocsátással vég-ződő bűncselekményt írnak a terhére. E meglátás helyességét csak tovább erősítik a szabálysértések ismételt elkövetésére vonatkozó kiemelten szigorú rendelkezések.55


A rendszeres elkövetés56 értelmezése a jogirodalomban tarka képet mutat. A Btk. hatálybalépése óta napvilágot látott munkák közül Lajtár István a kapcsolati erő-szak tényállását a Btk.-ba iktató 2013. évi LXXVIII. törvényhez fűzött Miniszteri Indokolással57 egyetértve, „legalább két, rövid időközönkénti elkövetést” ért rend-szerességen.58 Élesen vitatja e felfogás helyességét Szomora Zsolt, szerinte „téves a miniszteri indokolás azon megállapítása, hogy a rendszeres elkövetés legalább kettő elkövetést feltételez. A rendszeres elkövetés »alsó határa« egzakt módon nem szám-

52 Ehhez nyilvánvalóan nem elegendő például a Szabs. tv. 117. § (6) bekezdésében foglalt azon rendelkezés, amely a rendőrség számára a szabálysértési előkészítő eljárás során azon kötelezettséget írja elő, hogy az érték-egybefoglalás megállapíthatósága érdekében ellenőrizze: folyik-e az eljárás alá vont személlyel szemben tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt másik előkészítő eljárás.

53 Részemről nem értek egyet a BKv 87. 3. pontjával, amely szerint a szabálysértések elévülése akkor is külön-külön folyik, ha az érték-egybefoglalás feltételei fennállnak. A jogintézmény ugyanis nem bírói, hanem törvényi egység, az a vonatkozó szabálysértések elkövetésekor, a törvény kötelező erejénél fog-va létrejön, így amennyiben valamennyi feltétele fennáll, az egyes szabálysértések már nem bírnak önál-ló léttel, hanem egy több cselekményből felépülő, törvényi egységként szabályozott bűncselekmény rész-cselekményei csupán. A bírói gyakorlatban azonban töretlen az önálló elévülés elvét valló felfogás, lásd például a Pécsi Ítélőtábla Bhar.II.36/2015/4. számú végzését. Érdekes egyébként, hogy a BKv 87. e vonatkozásban ellentétbe kerül az ugyancsak törvényi egységnek tekintett folytatólagos bűncselekmény elévüléséről rendelkező BKv 31. felfogásával.

54 Nagy M. (2012) 222. o.55 Szabs. tv. 23. §56 Vö. IV.2.4. fejezet.57 A 2013. évi LXXVIII. törvény indokolása. Részletes indokolás a 19. §-hoz. 5. pont. Forrás: Complex

Jogtár58 Lajtár (2013) 80. o.


67

szerűsíthető, de mindenképpen kettőnél több, nagyobb számú elkövetési alkalmat jelent”59.

Végül kiemelhető Márki Zoltán álláspontja, aki a „legalább két elkövetés” követel-ményével egyetért ugyan, a rövid időköz feltételét azonban elveti, amikor úgy fogal-maz, hogy „a rendszeresség valójában nem a köztes időtartam hosszát, hanem az alkalomszerűség megállapításának kizártságát feltételező fogalom”, megkövete-li továbbá „az elkövetőnek az egyes alkalmakat összekapcsoló tudatállapotát”60. E tekintetben Márki felfogását osztja Sinku Pál.61

A rendszerességet részemről – máshol részletesen kifejtett indokok alapján62 – olyan objektív tényállási ismérvnek (elkövetési módnak) tekintem, amely előre nem meghatározható, de nagyobb számú, az alkalomszerűséget kizáró, hosszabb időinter-vallumon belül, időről időre – akár nagyobb időközökkel is megszakítottan – vissza-térő elkövetés esetén állapítható meg.63 A jogirodalmi álláspontok szóródására figye-lemmel, még eme objektív fogódzókat kereső definíció mellett is kétséges azonban, hogy a bíróságok mikor helyezkednek majd arra az álláspontra, hogy a rendszeresség jegyeit az alapul fekvő történeti tényállás magán viseli. Erre figyelemmel megkockáz-tatható, hogy a rendszerességet fogalmi elemként megjelenítő törvényi tényállások a 9/1992. (I. 30.) AB határozatban foglalt jogbiztonság követelményével nincsenek kel-lő összhangban.


A szubszidiaritás64 értékelése kapcsán röviden az emelhető ki, hogy aggályosnak tekinthető az ún. szoros értelmű szubszidiaritási záradékkal ellátott bűncselekmé-nyek számának gyarapodása a Btk.-ban. Elvi szempontból nem helyeselhető ugyanis, hogy egy enyhébb súlyú bűncselekmény háttérbe szoríthasson egy súlyosabbat, mivel ebben az esetben a joghoz némileg értő bűnelkövető bízvást azzal védekezne a zára-dékolt tényállás kimerítése esetén, hogy ő még egy másik, enyhébb deliktum tényállá-sát is kimerítette, így enyhébb büntetésre tarthat számot.

IV.4. DE LEGE FERENDA JAVASLATOK

Az egység-többség tana körében törvénymódosítás mellett érvelő jogirodalmi javas-latok napjainkban nem gyakran születnek.

59 Szomora (2013) 445. o.60 Márki (2013) 811. o.61 Sinku (2013) 239. o.62 Ambrus (2014a) 20–22. o.63 Ugyanígy Pápai-Tarr (2015) 622–623. o.64 Vö. IV.2.6. fejezet.

AMBRUS ISTVÁN

68


Kiemelhetőek azonban azok a 2000-es években megjelent álláspontok, amelyek a bűnhalmazat és a folytatólagos bűncselekmény fogalmát nem a büntetőjogi felelős-ség, hanem a szankciótani szabályok körében helyezték volna el.65 Ezt a megoldást részemről azért nem tudom támogatni, mert az egység vagy a halmazat kérdésében való döntés még csupán az „egyszerű” büntetés vagy a halmazati büntetés alkalma-zásának előkérdése, amelynek magva ugyanolyan felelősségtani (bűncselekménytani) probléma, mint például a büntethetőségi akadályok, a stádiumok vagy a tettesség-ré-szesség kérdésében történő állásfoglalás. A bűnhalmazat rendszerbeli helye tehát a jelenleg hatályos megoldásnak megfelelően, A büntetőjogi felelősség elnevezésű, III. fejezetben van.


A folytatólagos bűncselekmény kapcsán érdemes utalni arra, hogy a német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság Büntető Nagytanácsának 1994. május 3. napján meghozott dön-tése (BGHSt 40, 138 ff.) a német joggyakorlatból a náluk addig szokásjogi úton érvé-nyesült folytatólagosság intézményét lényegében kiiktatta.66 Ez a megoldás azonban hazai büntetőjogunkban nem támogatható. A folytatólagosság intézményének fenn-tartását – ha nem is ezzel az elnevezéssel és mai tartalmával67 – a sorozatos elkö-vetések kapcsán jelentkező bizonyítási nehézségek, pergazdaságossági szempontok, illetve nem egy esetben a felelősségenyhítés eszméje egyaránt megköveteli.


A rendszeres elkövetés kapcsán javasolható, hogy helyette a jogalkotó a vonatkozó tényállásokban az ismételt elkövetés kategóriáját alkalmazza. Ez a – magyar bün-tetőjogban szabályozási múlttal rendelkező68 – törvényi egységi forma egyértelmű-en kifejezésre juttathatná, hogy már a kétszeri (tehát legalább egyszer megismétlődő) elkövetés is megalapozza a (szigorúbb) büntetőjogi felelősséget, ezáltal a jogbiztonság és a legalitás elvével jobban összeegyeztethető szabályozást valósítana meg.

65 Wiener (2003) 56. o.; Gál (2006) 59. o.; Ligeti (2006) 35., 47. o.66 Lásd Geppert (1996) 57–63. o.; Roxin (2003) 872–878. o.; Frister (2008) 427. o.; Kühl (2008) 779. o.67 Vö. IV.4.6 cím.68 Korábban az 1950. évi 24. tvr. 5. §-a [BHÖ 232. p. (2) bekezdés] határozott meg súlyosabb jogkövetkez-

ményt egyes bűncselekmények ismételt elkövetésének esetére, rendelkezéseit azonban az 1961. évi Btk. nem vette át. A fogalomhoz lásd Földvári (1955) 17. o.


69


A szubszidiárius bűncselekmények vonatkozásában indokolt lenne a szoros és tág értelemben vett szubszidiaritás közötti különbségtétel megszüntetése, egységes sza-bályozásuk megteremtése. Ennek érdekében a „ha más bűncselekmény nem valósul meg” kitételek valamennyi vonatkozó tényállásból törlendők, és egységesen a „ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg” záradék lenne használandó.

IV.4.5. A SZABÁLYSÉRTÉSEK KAPCSÁN

Mérsékelt de lege ferenda javaslatnak tekinthető a szabálysértések bevonása a foly-tatólagosság keretébe, amit mindenképpen kívánatosnak tartanék, például a folytató-lagos bűncselekmény törvényi fogalmában az „ugyanolyan bűncselekmény vagy sza-bálysértést”, vagy egyszerűen az „ugyanolyan cselekmény” kitétel szerepeltetésével.

A szabálysértések folytatólagosságának kizártságával és az érték-egybefoglalással kapcsolatos problémák kiküszöbölése érdekében végül a szabálysértési joganyagnak a büntetőjogba integrálása javasolható, lényegében a bűncselekmények súly szerin-ti felosztása körében, a trichotómia ismételt bevezetése révén.69 Ezzel együtt termé-szetesen a szabálysértés–vétség–bűntett kategóriáinak egyazon jogterületen belüli egymás mellett élésének összhangját is szükséges megteremteni, elsősorban a vétség kategóriájának (felfelé történő) kiszélesítésével.70

IV.4.6. AZ ISMÉTELT ELKÖVETÉS FOGALMÁNAK BEVEZETÉSE

Lényegesen radikálisabbnak ható, azonban megfelelően átgondolt törvényi kidolgo-zás esetén a joggyakorlat számára egyszerűbb és jóval áttekinthetőbb megoldás lenne, ha az alapvetően a sorozatos, nagyszámú elkövetések értékelésére „kitalált” törvé-nyi egységi kategóriákat a jogalkotó egy közös (fő) fogalom alatt újrakodifikálná. Ily módon a gyakorlatnak nem kellene bajlódnia a folytatólagosság, az üzletszerűség, az érték-egybefoglalás vagy a rendszeresség egymás mellett éléséből fakadó anomá-liákkal, hanem például ugyanolyan (vagy hasonló) bűncselekmény (vagy szabálysér-tés) többszöri elkövetése esetén egyszerűen annyit kellene megállapítania, hogy a cse-lekmény ismételten elkövetett.

Az új, egységesített törvényi egységi formához („ismételtség”) az alapesetre irány-adónál magasabb büntetési tételt kellene hozzárendelni, hatókörét pedig célszerű len-ne a bűnhalmazatéhoz hasonlóan meghúzni annyiban, hogy csak az egy eljárásban elbírált cselekmények képezhetnék a törvényi egység részét. Ez a megoldás eljárásjo-gi szempontból az ügyek egyesítésének kötelezettségét és a nem alaptalanul bírált res iudicata hatás problematikáját is kiküszöbölhetné.71 Mindennek egyébként – figye-

69 Ehhez lásd Ambrus (2014b) 35. o. 70 Így Mészáros (2012) 6–7. o. 71 E problémákhoz lásd Gál (1980) 983–996. o.

AMBRUS ISTVÁN

70

lembe véve azt is, hogy a gyakorlat az egyszerűbb és időszerű büntetőeljárás eszmé-jének égisze alatt mind a folytatólagosság, mind az üzletszerűség törvényi ismérve-it bevallottan objektivista alapon, messze kitágítóan értelmezi – sokkal őszintébb és kiszámíthatóbb jogalkalmazás lehetne a hozadéka.

IV.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

Ádám György (1961) „A folytatólagos egység és a bűnhalmazat kérdése a Büntető Törvénykönyv Tervezetében” Magyar Jog, 1961/2.

Ambrus István (2010) „Az ismételten bevezetett érték-egybefoglalásról és az ezzel kapcsolatos egyes elméleti és gyakorlati problémákról” Magyar Jog, 2010/5.

Ambrus István (2014a) „A kapcsolati erőszak néhány büntetőjog-dogmatikai kérdése” Családi Jog, 2014/2.

Ambrus István (2014b) „A szabálysértési jog néhány aktuális kérdése – büntetőjogászi szemmel” Közjogi Szemle, 2014/4.

Ambrus István (2014c) Egység és halmazat – régi dogmatikai kérdés, új megközelítésben. SZTE ÁJTK, Szeged, 2014.

Ambrus István (2015) „Az Alkotmánybíróság határozata a halmazati három csapásról. A jogbiztonság elvét sértő büntetőjogi rendelkezés alaptörvény-ellenessége, valamint az alaki és az anyagi bűnhalmazat eltérő megítélésének lehetőségei” Jogesetek Magyarázata, 2015/4.

Angyal Pál (1920) A magyar büntetőjog tankönyve. Athenaeum, Budapest, 1920.Balogh Jenő (1886) A delictum collectivum és a szokásszerű és üzletszerű bűncselekmények

tana. Franklin-társulat, Budapest, 1886.Békés Imre – Szalma László (1973) Magyar Büntetőjog I. Általános Rész. BM Tanulmányi és

Propaganda Csoportfőnökség, Budapest, 1973.Belovics Ervin (2014) „Az érték-egybefoglalás múltja és jelene” In: Pusztai László emlékére

(szerk. Bárd Petra – Hack Péter – Holé Katalin). OKRI–ELTE ÁJK, Budapest, 2014. 141–161. o.

Berkes György – László Jenő (1977) „A bűncselekmény és a büntetőjogi felelősség” Magyar Jog, 1977/5.

Csemáné Váradi Erika (2014) „A halmazati büntetés” In: Magyar Büntetőjog. Általános Rész (szerk. Horváth Tibor – Lévay Miklós). Complex Kiadó, Budapest, 2014.

Degré Lajos (1912) Adalékok a folytatólagos bűncselekmény tanához. Tanulmány az anyagi büntetőjog köréből. Wessely és Horváth, Budapest, 1912.

Erdősy Emil (1977) „Értékegybefoglalás a tulajdon elleni szabálysértések esetében” Magyar Jog, 1977/10.

Finkey Ferenc (1895) Az egység és a többség tana a büntető jogban. (Egy büntetendő cselekmény és bűnhalmazat). Sárospatak [s. n., nyomtatta: Steinfeld Jenő], 1895.

Finkey Ferenc (1900) „A bűnhalmazati szabályok revisiója” Jogtudományi Közlöny, 1900/2.Földvári József (1955) „Az »ismételtség« a társadalmi tulajdon elleni bűncselekményeknél”

Jogtudományi Közlöny, 1955/1.


71

Földvári József (1962) Az egység és a halmazat határesetei a büntetőjogban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1962.

Földvári József (1995) „Finkey Ferenc és a bűnhalmazat tana” In: Emlékkönyv. Finkey Ferenc 1870–1949 (szerk. Szathmáry Béla). Jogászok a Kultúráért Alapítvány, Sárospatak, 1995.

Földvári József (2006) Magyar büntetőjog. Általános rész. Osiris Kiadó, Budapest, 2006.Frister, Helmut (2008) Strafrecht Allgemeiner Teil. C. H. Beck, München, 2008.Gál Attila (1980) „Az üzletszerűen elkövetett vagyon elleni bűncselekmények törvényi

egysége és az ebből adódó eljárásjogi problémák” Magyar Jog, 1980/11.Gál Attila (2006) „Néhány büntetéskiszabást érintő kérdés és az új Btk.” In: Bűnügyi mozaik.

Tanulmányok Vida Mihály 70. születésnapjára (szerk. Nagy Ferenc) Pólay Elemér Alapítvány, Szeged, 2006.

Gellér Balázs (2012) „Bűncselekményi egység és többség” In: Büntetőjog I. Általános Rész. A 2012. évi C. törvény alapján (szerk. Belovics Ervin – Gellér Balázs – Nagy Ferenc – Tóth Mihály). HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2012.

Geppert, Klaus (1996) „Zurstraf- und strafverfahrenrechtlicher Bewältigung von Serienstraftaten nach Wegfall der Rechtsfigur der fortgesetzten Handlung” Neue Zeitschrift für Strafrecht, 2/1996.

Györgyi Kálmán (1984) Büntetések és intézkedések. KJK, Budapest, 1984.Hacker Ervin (1936) A magyar büntetőjog tankönyve. Általános Rész. Ludvig István,

Miskolc, 1936.Halász Sándor (1972) „A vagyon elleni bűncselekmények értékegybefoglalásáról” Magyar

Jog, 1972/4.Horowitz Simon (1891) A magyar büntetőjog rendszeres tan- és kézikönyve. Bernovits G.,

Kassa, 1891. Irk Albert (1928) A magyar anyagi büntetőjog. Dunántúli Pécsi Egyetemi Nyomda, Pécs,

1928.Julis Mihály (1971) „Néhány gondolat a folytatólagosság törvényi szabályozásáról” Magyar

Jog, 1971/4.Kádár Miklós – Kálmán György (1966) A büntetőjog általános tanai. KJK, Budapest, 1966.Kautz Gusztáv (1873) A magyar büntető jog és eljárás tankönyve különös tekintettel a

gyakorlati élet igényeire is. Eggenberger, Pest, 1873.Király Tibor (1955): „A szabálysértések” Állam és Igazgatás, 1955/9.Kis Norbert – Hollán Miklós (2008) A magyar büntetőjog tankönyve II. Különös rész.

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2008.Kónya István (2011) „A három csapás bírói szemmel” Magyar Jog, 2011/3.Kühl, Kristian (2008) Strafrecht Allgemeiner Teil. Franz Vahlen, München, 2008.Lajtár István (2013) „A gyermekek érdekét sértő és a család elleni bűncselekmények” In: Új

Btk. Kommentár. 4. kötet, Különös Rész (főszerk. Polt Péter). Nemzeti és Közszolgálati Tankönyv Kiadó, Budapest, 2013.

László Jenő (szerk.) (1984) Az 1978. évi IV. Törvény (BTK) Előkészítése. I. kötet. Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 1984.

Ligeti Katalin (2006) „Az új Büntető Törvénykönyv Általános Részének koncepciója” Büntetőjogi Kodifikáció, 2006/1.

AMBRUS ISTVÁN

72

Löw Tobiás (szerk.) (1880) A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878: 5. tcz.) és teljes anyaggyűjteménye. Első kötet. Pesti könyvnyomda-részvény-társaság, Budapest, 1880.

Márki Zoltán (2013) „A gyermekek érdekét sértő és a család elleni bűncselekmények” In: Magyar Büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára. III. kötet (szerk. Kónya István). HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2013.

Mészáros Ádám (2012) „Észrevételek a Büntető törvénykönyvről szóló Előterjesztés egyes rendelkezéseihez” De iurisprudentia et iurepublico, 2012/1–2.

Mészár Róza (2010) „Ellentmondások, furcsaságok a büntető törvénykönyv módosításaiban az elmúlt egy évben” Belügyi Szemle, 2010/7–8.

Nagy Ferenc (2010) A magyar büntetőjog általános része. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2010.

Nagy Marianna (2012) „Quo vadis Domine? Elmélkedések a szabálysértések helyéről a 2012. évi szabálysértési törvény kapcsán” Jogtudományi Közlöny, 2012/5.

Pápai-Tarr Ágnes (2015) „A kapcsolati erőszak kritikai megközelítésben” Magyar Jog, 2015/11.

Pauler Tivadar (1869) Büntetőjogtan. Pfeifer Ferdinánd, Pest, 1869.Puppe, Ingeborg (1979) Idealkonkurrenz und Einzelverbrechen. Logische Studienzum

Verhältnis von Tatbestand und Handlung. Duncker & Humblot, Berlin, 1979.Roxin, Claus (2003) Strafrecht Allgemeiner Teil. Band II. Besondere Erscheinungsformen

der Strafrecht. C. H. Beck, München, 2003.Sinku Pál (2013) „A gyermekek érdekét sértő és a család elleni bűncselekmények” In:

Büntetőjog II. Különös Rész. A 2012. C. törvény alapján (szerk. Belovics Ervin – Molnár Gábor Miklós – Sinku Pál). HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2013.

Szlemenics Pál (1847) Fenyítő törvényszéki magyar törvény. Eggenberger, Pest, 1847.Szokolay István (1848) Büntető jogtan. Heckenast Gusztáv, Pest, 1848.Szomora Zsolt (2013) „Btk. XX. Fejezet: A gyermekek érdekét sértő és a család elleni

bűncselekmények” In: Kommentár a Büntető Törvénykönyvhöz (szerk. Karsai Krisztina). Complex Kiadó, Budapest, 2013.

Szomora Zsolt (2014) „Létrejöhet-e bűncselekmény szabálysértések érték-egybefoglalásával. Egy alkotmányellenes büntető kollégiumi vélemény margójára” In: Emberek őrzője. Tanulmányok Lőrincz József tiszteletére. 1. kötet (szerk. Hack Péter – Koósné Mohácsi Barbara). ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2014.

Tóth Mihály (2010) „Gondolatok büntetőjogunk fejlődésének újabb dilemmáiról és távlatairól” JURA, 2010/2.

Vámbéry Rusztem (1913) Büntetőjog. Grill Károly, Budapest, 1913.Viszokay László (1960) „Néhány szó az értékegybefoglalásról” Magyar Jog, 1960/4.Viszokay László (1980) „A törvényi egység különleges esetei: az értékegybefoglalás és az

üzletszerűség” Magyar Jog, 1980/7.Wessels, Johannes (1994) Strafrecht Allgemeiner Teil. Die Straftat und ihr Aufbau. C. F.

Müller, Heidelberg, 1994.Wiener A. Imre (2003) A Btk. általános része de lege ferenda. MTA Jogtudományi Intézete,

Budapest, 2003.

73

V. A MEGBÁNÁS HELYE ÉS SZEREPE A MAGYAR BÜNTETÉSI RENDSZERBEN – MEDIÁCIÓ MAGYARORSZÁGON

BARABÁS A. TÜNDE

V.1. SzabályozástörténetV.2. A hatályos szabályozás elemzéseV.3. A hatályos szabályozás értékeléseV.4. De lege ferenda javaslatokV.5. Felhasznált irodalom

V.1. SZABÁLYOZÁSTÖRTÉNET

A bűnelkövetés és következménye – a bűnhődés–jóvátétel–büntetés gondolatkörének kialakulása – egy időszakra tehető a civilizált emberi társadalom kezdeteivel. A bün-tetés „elődje” a bosszú, majd a talio elvén működött a primitív társadalom közössé-geiben. A messzemenő egyenlőség, a társadalmi hierarchia és a központi intézkedé-sek hiánya miatt a konfliktusokat általában az érintett felek önállóan, vagy a közösség bevonásával rendezték. Az így alkalmazott szankciók ekkor „egyedi”, kifejezetten az „adott esetre” kialakított eszközök voltak, és főként a deviáns magatartások következ-ményeit, a „rosszabb” elkerülését, a lehetséges kár megtérítését, a status quo vissza-állítását és a béke helyreállítását szolgálták.1

A büntetőjog elődje – a deliktuális felelősség ősi formája, amely alapján az elköve-tő elkerülhette a bosszút – a megváltás volt a sértett vagy hozzátartozói részére.2 Ahogyan Horten megfogalmazta: „kártérítés és büntetés egyazon gondolatból szár-mazó testvérek, akik az idők folyamán elidegenedtek egymástól”3.

Az egyéni bűnüldözés gyakorlata, illetve „részleges magánkézben maradása” végig-kíséri a történelmet egészen a modern korig. A sértetti jogérvényesítés eszközei, a jóvátétel, a megbánás mint a büntetőjogi relevancia eltűnése a polgári forradalmakkal egy időre tehető. A XIX. századtól ugyanis a büntetőpolitikai gondolkodás fordulatot vett az egyenlőség–jogegyenlőség szellemében, és ettől az időszaktól az elkövető tet-te, majd személye került a figyelem középpontjába.

1 Hess – Stehr (1987) 18–58. o.; Gellér (2012) 81. o.2 Gellér (2012) 81. o.3 Horten (1985). Idézi Frehsee (1987) 12. o.

BARABÁS A. TÜNDE

74

A sértetti jogok az 1960–70-es években, az áldozati mozgalmak fellépésével kerül-tek ismét előtérbe, azokkal a törekvésekkel, amelyek az áldozat helyzetének javítását, eljárásjogi pozíciójának és alkotmányos jogainak erősítését tűzték ki célul.

A 80-as években a nemzetközi és európai normákban is helyet kapott a sértett sze-repének, illetve a kárjóvátétel gondolatának hangsúlyosabb megjelenése. Így példá-ul alapdokumentumnak tekinthető az ENSZ 1985. évi deklarációja A bűncselekmé-nyek és a hatalommal való visszaélés áldozatainak nyújtandó igazságszolgáltatás alapelveiről, vagy az Európa Tanács Miniszterek Bizottságának 1987. évi 21. számú ajánlása az áldozatok segítéséről és az áldozattá válás megelőzéséről [Rec(87) 21].

1990-ben létrejött az Európai Áldozatvédő Fórum (European Forum for Victim Services), amely ma Victim Support Europe néven működik, és amelyhez 22 nem-zet, közöttük Magyarország is csatlakozott. A szervezet tevékenységéhez köthető Az áldozatok jogai a büntetőeljárásban (1996), A bűncselekmények áldozatainak szo-ciális jogai című nyilatkozat (1998), valamint Az áldozatok jogai a megfelelő szín-vonalú szolgáltatáshoz 16(1999) című deklaráció megszületése.4 Ezek a dokumen-tumok nagy szerepet játszottak az áldozat szerepének újraértékelésében és a részére nyújtandó jóvátételről való gondoskodásban.

Szintén a 80-as évekre vált elfogadottá a resztoratív igazságszolgáltatás gondola-ta, amely a tettes megbüntetése helyett a sértett részére történő jóvátételt, bocsánat-kérést mint a megbánás eszközét helyezi előtérbe. Elméletében tehát a hangsúly az elkövető helyett az áldozatnak okozott sérelem és szükségletei elismerésére tevődik át, ami az elkövetőt arra ösztönzi, hogy elmagyarázza tettének okait, és aktív szere-pet játsszon a kár helyreállításában.

A kiegyezéshez vezető úton a következő fontos lépcsőfok az Európa Tanács Miniszteri Bizottság R(99) 19. számú ajánlása5 volt a büntetőügyekben alkalma-zott mediációról, amely az áldozat és az elkövető érdekeire tekintettel javasolja a tag-államok számára az ajánlás alkalmazását büntetőügyekben, hangsúlyozva az elköve-tő felelősségvállalásának és jóvátételének szükségességét.6

A megbánásnak és a jóvátételnek a büntetőeljárásba való implementálásához a vég-ső lökést az Európai Unió Tanácsa 2001/220/IB számú, 2001. március 15-én kelt kerethatározata adta. A sértett jogállásáról a büntetőeljárásban című határozat 10. cikkelye szerint törekedni kell a büntetőügyekben a közvetítés elősegítésére az erre alkalmas bűncselekmények esetében, valamint figyelembe kell venni a közvetítés során elért megállapodást a büntetőeljárásban [10. cikk (1)–(2)].7

A közvetítés alkalmazásáról büntetőügyekben Magyarországon az 1990-es évek-től zajlottak viták. Az ellenzők érvei között szerepelt, hogy a büntetőjog és jogalkal-mazás szerepétől és céljától, a magyar lakosság, illetve a jogalkalmazók lelkületétől, vagy akár a magyar jogintézmények megoldásaitól idegen a közvetítés. A közvetítés

4 Schweighardt (2009) 5 Recommendation No. R(99) 19 of the Committee of Ministers to member States concerning mediation in

penal matters (Adopted by the Committee of Ministers on 15 September 1999 at the 679th meeting of the Ministers’ Deputies)

6 Erről lásd Belovics (2012) 278. o.7 A közvetítést érintő nemzetközi nyilatkozatokról részletesen lásd Görgényi (2006).

V. A MEGBÁNÁS HELYE É S SZEREPE A MAGYAR BÜNTETÉ SI RENDSZERBEN

75

során a két, büntetőügyben ellentétes oldalon álló fél, a sértett és az elkövető önkéntes közvetítő (mediátor) segítségével zajló párbeszéde a megbékélés és a jóvátétel lehe-tőségét teremti meg. E gondolatkör meglehetősen távol áll a legalitás elvén, az állami büntetőigény érvényesítésén alapuló kontinentális jogrendszerünktől, különösen hogy a felek közötti egyetértés csökkentheti vagy kiválthatja az egyébként irányadó szank-ciót.8 Felmerült az a kérdés is, vajon joga van-e a sértettnek, illetve az államnak lemondani a büntetőigényről a jóvátétel esetén.

A mediáció mellett érvelő szakemberek körében is vitatott volt, hogy annak a bün-tetőeljáráson belül, vagy azon kívül kell-e működnie.

E vitákat zárta le a 2006. évi LI. számú törvény9, amely a közvetítői eljáráshoz szükséges változásokat tartalmazta, és amelyet 2006 februárjában, az utolsó előt-ti pillanatban fogadott el az Országgyűlés, hiszen európai uniós csatlakozása után Magyarország számára 2006. március 22-i határidővel kötelezővé vált a kerethatáro-zatban foglaltak végrehajtása.10

Magyarországon 2007. január 1. óta alkalmazható a közvetítői eljárás, vagy más néven mediáció a büntetőügyekben.11 A 2006-os törvény több ponton módosította a büntetőeljárási törvényt (Be.)12, és új büntethetőséget megszüntető okként iktatta be a Büntető Törvénykönyv 32. §-ába a tevékeny megbánást, amelynek bevezetése (Btk. 36. §) a mediáció feltételét képezte.13 A törvényi indokolás szerint ennek a jogintéz-ménynek a kriminálpolitikai kiindulópontja alapvetően a sértett érdekeinek szolgálata. Ezért a jogalkotó arra törekszik, hogy előmozdítsa a közvetítői eljárás lehető legszéle-sebb körű alkalmazását. A sikeres közvetítői eljárás eredményét a jogalkotó az elköve-tett bűncselekmény súlyától függően honorálja vagy a büntethetőség megszűnésével, vagy a büntetés korlátlan enyhítésének a lehetőségével.14 Ebbe a körbe a szabályozás szerint a háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő, személy elleni (Btk. XII. fejezet I. és III. cím), közlekedési (Btk. XIII. fejezet), illetőleg vagyon elleni (Btk. XVIII. fejezet) bűncselekmények tartoztak. A fiatalkorúakra vonatkozó rendelke-zésben a felső határ az ötévi szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények köre lett (Btk. 107/A. §). Mindemellett a felnőttek esetében a maximum öt évvel fenyege-tett fenti cselekmények körében, amelyek büntetése azonban a három évet meghalad-ja, a törvény lehetővé tette a közvetítés alkalmazását, amelynek eredményes lezárul-tára tekintettel a bíróság a büntetést korlátlanul enyhítheti [Btk. 36. § (2)].

A tevékeny megbánás kifejezése a bűncselekménnyel okozott kár a sértettnek köz-vetítői eljárás keretében történő megtérítésével vagy a bűncselekmény káros követ-

8 E rendszerre az jellemző – Nils Christie megfogalmazásában –, hogy az állam a konfliktust kisajátítva kivette a sértett kezéből a saját ügye feletti döntés jogát. Ebből az alapállásból azután nehezen enged a későbbiekben. Lásd Christie (1977) 1–15. o.

9 2006. évi LI. törvény a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról.10 Az EU Tanácsa 2001/220/IB számú, 2001. március 15-én kelt kerethatározata.11 Meg kell említeni, hogy mediációra nem csak büntetőügyekben kerülhet sor Magyarországon. Családjogi

és más polgári peres eljárásokban már korábban lehetővé vált a mediáció alkalmazása, amelynek meg-történtéről a per megindítása előtt a feleknek nyilatkozniuk kell.

12 A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény.13 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről (régi Btk.).14 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény indoklása.

BARABÁS A. TÜNDE

76

kezményeinek egyéb módon történő jóvátételével történhetett. Ez a szabályozás tehát viszonylag kevés szerepet juttatott a sértettnek abban, hogy eldöntse, mi is jó neki. A tevékeny megbánás szabályozása több kizáró okot is megfogalmazott, részben az elkövető személyéhez, részben jelenlegi vagy korábbi cselekményéhez kapcsolódóan.

Kettős természetű jogintézményként15 a mediáció alkalmazásának megteremtésé-hez módosultak a büntetőeljárás egyes szabályai is. Így a Be. 221/A. §-ában foglal-tak alapján a Btk. 36. §-a szerinti feltételek teljesülése esetén, kizáró okok hiányában, amennyiben a felek, illetve az ügyész/bíró kezdeményezi (és a felek azzal egyetérte-nek), az ügyben a közvetítői eljárás alkalmazható. Ez elsősorban a bírósági ügysza-kot megelőzően, a vádemelésig lehetséges, ha a gyanúsított vállalja és képes a sértett kárát megtéríteni, vagy a bűncselekmény káros következményeit más módon a sér-tettnek jóvátenni.

A tevékeny megbánásra vonatkozó rendelkezéseket a 2009. évi LXXX. törvény módosította.16 Míg a korábbi szabályozás csak a háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekménynél tette lehetővé a tevékeny megbánás sza-bályainak alkalmazását, addig az új szabályozás kiterjesztette ezt valamennyi vét-ségre is.

A tevékeny megbánás további feltételeként beemelte annak szükségességét, hogy az elkövető a bűncselekmény elkövetését a vádemelésig beismerje, tekintettel azokra a tapasztalatokra, amelyek azt mutatták, hogy aki nem ismeri el a tett elkövetését, az nem alkalmas arra, hogy a sértett irányába kifejezze megbánását.17 Új feltétel volt a teljesítés esetén az, hogy „a bűncselekménnyel okozott sérelemnek a sértett által elfo-gadott módon és mértékben” kell megtörténnie. A törvény ezzel egyértelművé kíván-ta tenni azt, hogy a tevékeny megbánás elengedhetetlen feltétele – a beismerés mel-lett – a sértettel a jóvátétel módjában való megegyezés.18

Végül a két év tapasztalatának eredményeként kiegészült az alkalmazhatóság kizá-rásának köre is, így annak esetében, aki korábban szándékos bűncselekménye miatt közvetítői eljárásban vett részt, és ennek eredményeként vele szemben a Btk. 36. § (1) vagy (2) bekezdését alkalmazták, ha az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésétől az újabb szándékos bűncselekmény elkövetéséig két év még nem telt el, szintén nem alkalmazható a tevékeny megbánás lehetősége.

A büntetőeljárási szabályok a későbbiek során – a szerzett tapasztalatoknak meg-felelően – folyamatosan módosultak: először 2007-ben, majd 2009-ben, 2011-ben, és végül 2012-ben is.

A közvetítéssel kapcsolatos másik lényeges jogszabály, amely a büntetőszabályozás mellett feltétlenül megemlítendő, a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevé-kenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény (Bktv.), amely a közvetítők tevékenysé-gét, feladatait, és más ehhez kapcsolódó gyakorlati kérdéseket szabályozza. E szerint

15 Polt (2013) 203. o.16 A 2009. évi LXXX. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról.17 A törvény indokolásának megfogalmazásában: a terhelt beismerésének ki kell terjednie a bűnösség elis-

merésére is, mert a ténybeli beismerés önmagában, a bűnösség elismerése hiányában aligha fejezi ki az elkövető őszinte megbánását.

18 Tóth – Balogh (2010)


77

a büntető- (illetve 2014-től a szabálysértési) ügyekben folytatott közvetítői eljárás-ban a fővárosi és megyei kormányhivatalok igazságügyi szolgálatainak e feladatra kiképzett pártfogó felügyelői járhattak el mediátorként. Emellett Magyarországon egy 2007-es módosítást követően19 ügyvédek is eljárhatnak közvetítőként, amennyiben képzésen vesznek részt, és felkerülnek a közvetítői névjegyzékbe. Az eljárás mind ügyvéd, mind pártfogó felügyelő esetében ugyanaz.

A mediációt érintő szabályozás az elmúlt tíz évben rugalmasan változott, úgy tűnik, a jogalkotó segíteni kívánta a fejlődő lehetőség kibontakozását.

V.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ELEMZÉSE

A Btk. alapján a tevékeny megbánás alkalmazhatósági köre szélesedett. E szerint a törvényben meghatározott, az élet, testi épség és az egészség elleni, az emberi sza-badság elleni, az emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni, a közlekedési, a vagyon elleni, illetve a szellemitulajdon-jog elleni vétség, és/vagy három évnél nem súlyosabban büntetendő bűntettek elkövetése esetében van helye. Emellett a törvény indokolása szerint nincs akadálya a közvetítői eljárásnak, ha a felsorolt „bűncselekmé-nyekkel szorosan összefüggő, vagy halmazatban álló más (nem súlyosabb büntetési tétellel fenyegetett) bűncselekmény is megvalósult. Továbbá indokolt, hogy olyan ese-tekben, amikor nincs sértett, de az ügyész perindításra jogosult, az ügyész vagy más állami hatóság (fogyasztóvédelem, környezetvédelem) is kerülhessen alkupozícióba, és közvetítői eljárást lehessen lefolytatni.” Azaz a közvetítés alkalmazásának lehető-sége e tekintetben is gyarapodott.

A szabályozás egyebekben nem változott. Megmaradtak a kizáró okok, amelyek megléte esetében nem alkalmazható a mediáció. Így, ha az elkövető többszörös vagy különös visszaeső, a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, a bűncselekménye halált okozott. Nem alkalmazható akkor sem, ha a szándékos bűncselekményt a sza-badságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt, vagy a szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a szabadságvesz-tés végrehajtásának befejezése előtt, illetve próbára bocsátás vagy vádemelés elha-lasztásának tartama alatt követte el, vagy korábban szándékos bűncselekménye miatt közvetítői eljárásban vett részt és ennek eredményeként vele szemben az (1) vagy (2) bekezdést alkalmazták, feltéve hogy az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésétől az újabb szándékos bűncselekmény elkövetéséig két év még nem telt el.20

A felnőttek körében egyébként eredményes közvetítés esetén, ha az elkövető bün-tethetősége megszűnik, az ügyész az eljárást megszünteti, más esetben pedig vádat emel. A három évet meg nem haladó büntetéssel fenyegetett cselekmény esetén a vád-emelést egytől két évig terjedő időre elhalasztja, ha a gyanúsított a teljesítést meg-kezdte, de még nem fejezte be. Ha az előbbi bűncselekmények három évnél súlyo-sabban, ám öt évnél nem súlyosabban büntetendők, és az egyéb törvényi feltételek is

19 2007. évi CLXIII. törvény 3. §20 Btk. 29. § (3) bek.

BARABÁS A. TÜNDE

78

fennállnak, akkor a sikeres közvetítői eljárás eredményes lezárását követően a bün-tetés korlátlanul enyhíthető. A fiatalkorúak esetében egységesen az ötéves büntetési tételkeret a lehetséges felső határ.21

A tevékeny megbánás érvényesülésének kereteit a kezdetektől a büntetőeljárás adta. A szabályozás szerint amennyiben a törvényi feltételek fennállnak, az ügyész legfeljebb hat hónapra felfüggesztheti az eljárást a kiegyezés lebonyolítása céljából. Amennyiben azonban valamilyen okból a közvetítés lefolytathatóságának kérdése csak később, a bírói szakban merül fel, akkor ezen eljárási szakaszban is lehetséges a köz-vetítés. Amennyiben az ügyész az eljárást felfüggeszti és közvetítő elé utalja a feleket, az eljárás megszüntetésének van helye, vagy a büntetés korlátlanul enyhíthető.

A büntetőeljárási szabályozásban történt számos változás közül kiemelendő az a nóvum, hogy az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. LXXXIX. törvény 9. §-a hozta változás alapján az elkö-vető által a már a közvetítői eljárást megelőzően teljesített és a sértett által elfogadott jóvátételt utólagosan – közvetítői eljárás keretében – megállapodásba lehessen fog-lalni és az eljárást meg lehessen szüntetni. A jogalkotó így kívánja elősegíteni, hogy a sértett kára minél hamarabb megtérüljön. Fontos kiemelni, hogy a tevékeny megbá-nás jogintézménye nem korlátozódik a vagyoni jellegű jóvátételre, és kizárólag akkor van helye, ha mind a sértett, mind az elkövető beleegyezik, hogy közvetítői eljárás-ra kerüljön sor.

A pozitív eredményeknek köszönhetően jól látható a törvényhozói szándék a köz-vetítés alkalmazásának bővítésére, a büntetőeljáráson kívül is. Itt említendő meg két további új terület, amelynek szabályozására az elmúlt években került sor. Az egyik a szabálysértési törvény22 módosítása, amely alapján 2014. január 1-jétől a szabálysér-tési eljárásba is bekerült a közvetítői eljárás.

Emellett találkozhatunk a mediáció lehetőségével a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvényben (Bv. tv.), amelynek 171. § (1) bekezdése szerint: „A fegyel-mi jogkör gyakorlója az elítélt másik elítélt sérelmére megvalósított fegyelemsérté-se miatt indult eljárást megszüntetheti, a fenyítés végrehajtását felfüggesztheti, ha az elítélt közvetítői eljárásban vesz részt.” Bár ez egy viszonylag kis lépés a bünte-tés-végrehajtás történetében, de reménykeltő abban a tekintetben, hogy a későbbiek-ben a közvetítés más konfliktusokban, illetve a sértett utólagos bevonásával is meg-történhessen.

V.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ÉRTÉKELÉSE

A mediáció alkalmazása igazi sikertörténet Magyarországon. A hivatalos statisztikai adatok szerint már az alkalmazás első évében az összes sértett több mint egy száza-lékát érintette a jogintézmény. Az Igazságügyi Minisztérium az első évben eredetileg

21 Btk. 107. §22 2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási

rendszerről, amelyet a 2013. évi CLXXXVI. törvény rendelkezései módosítottak.


79

ötszáz lehetséges üggyel számolt, ehhez képest kiváló eredmények születtek, hiszen több mint kétezer-négyszáz közvetítői eljárást folytattak le az igazságügyi hivatalok. Ezeknek nagyjából kétharmadát az ügyészségek utalták közvetítésre. Több mint ezer-ötszáz megállapodás született. Ezek kétharmada anyagi jellegű, míg huszonegy szá-zalékban nem anyagi (immateriális) jellegű volt, vagyis bocsánatkérésre került sor. Az esetek csupán tizenöt százalékában végződött eredménytelenül a közvetítői eljárás.

A következő években ez a sikerszéria folytatódott. 2012-ben már több mint hat-ezer közvetítői eljárás zajlott hazánkban büntetőjogi ügyekben, ami azt jelenti, hogy a növekedés folyamatos. Az ügyek száma 161 százalékkal emelkedett a kezdetekhez képest, és ez a tendencia azóta is folytatódik.

A közvetítői eljárásra utalt ügyek bűncselekményi összetétele nem változott jelen-tősen az évek folyamán. Az ügyek csaknem felét vagyon elleni bűncselekmények (nagyobb számban lopás, rongálás, csalás és sikkasztás), a harmadát a közlekedé-si bűncselekmények (elsősorban a közúti baleset gondatlan okozása), az ötödét pedig személy elleni cselekmények (elsősorban testi sértés és zaklatás) teszik ki.

Noha az alkalmazás területe bővült, ám a jogszabályi korlátok miatt a szóba jöhető ügyek körében – az elkövetőhöz, illetve cselekményéhez kötődő korlátozások miatt – továbbra is csorbul a sértettek körében az egyenlő bánásmód elvének érvényesülése. Hiszen nem mindegy, hogy aki ellenük bűncselekményt követett el, visszaeső-e, vagy csak megtévedt első bűntényes, továbbá hogy milyen jellegű bűncselekményt követett el, és milyen súlyosan büntethető.

Az már az első évben kiderült, hogy az országban a közvetítői eljárás alkalmazá-sának aránya megyénként meglehetősen eltérően alakult, vagyis igen nagy különb-ségek mutatkoztak az ügyek számát illetően az egyes területeken. Ez a helyzet (bár a megyei sorrendek évente változtak) alapvetően fönnmaradt: azaz továbbra is jelen-tősek az esetszámok közötti eltérések, ami arra utal, hogy az alkalmazási kedvet az emberi tényezők is jelentősen befolyásolják. Az országon belüli ügymegoszlás egyenetlensége arra utal, hogy a sértett szempontjából korántsem mindegy, hol zajlik az eljárás. 2012-ben például Budapesten érezhette leginkább szerencsésnek magát a sértett, legalábbis abból a szempontból, hogy itt jó esélye volt az ügy egyezségi eljá-rásra utalásának. Ezzel szemben az ország egyes megyéiben, ugyanilyen ügyben, ez szinte teljesen esélytelen volt.

A 2012-ben befejezett 4660 ügy közül a közvetítői eljárás során a tevékeny megbá-nást megalapozó megállapodás 3623 esetben, tehát az összes befejezett ügy nyolcvan százalékában jött létre. Ezek több mint kilencven százalékban teljesültek is, hasonló-an a nemzetközi tapasztalatokhoz. A teljesítések magas aránya jelzi, hogy a megálla-podások tartalma jellemzően megfelelő, és egyaránt tekintetbe veszi a sértetti igényt és a terhelt teljesítőképességét.23

Sajnálatosan ritkán – az összes ügy 10-11 százalékában – alkalmazzák e megol-dást a fiatalkorú elkövetők ügyeiben, ahol pedig az eredmények szerint különösen hatékonynak mutatkozik. Ez a tendencia azóta is változatlan.

23 A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium adatai szerint.

BARABÁS A. TÜNDE

80

Ez részben annak tulajdonítható, hogy esetükben az eljárás hatásosságában kétel-kednek a jogalkalmazók, nevezetesen, hogy mit nyújthat nekik, és mennyire van rájuk bármilyen hatással a szembesülés a sértettel és a tettel, főként mivel a terhel-tek helyett – anyagi eszközök hiányában – rendszerint a szülők fizetik a jóvátételt, ha ezt meg tudják tenni egyáltalán. Éppen ezért a fiatalkorú elkövetőknél más elterelési módokat jobb eszköznek tartanak az ügyészek, mivel a közvetítői eljárás eredménye-ként nem látják biztosítottnak a fiatal jó útra terelését.

Bár ez az arány nem tűnik annyira csekélynek, ha összevetjük a fiatalkorú bűnelkö-vetők arányával, amely nagyjából hasonlóan alakul éves szinten. Nyilvánvaló, hogy a nemzetközi gyakorlattal szemben – ahol a közvetítést éppen a fiatalkorúak ügyeiben tartják igen hatékony módszernek24, illetve a jogintézmény bevezetésekor elsőként az ő eseteikben alkalmazták –, a hazai jogalkalmazók nem részesítik előnyben a fiatalko-rúak ügyeiben a közvetítői eljárást.

Az ügyeket jellemzően a büntetőeljárások ügyészségi szakaszában kezdeményezik, ez a folyamat egyezik azzal a jogalkotói szándékkal, amely szerint a közvetítői eljá-rás lehetőségét bírósági szakban csak akkor teszi lehetővé, ha arra már korábban is lehetőség lett volna, csak arra valamiért nem került sor. Az alkalmazás eredményes-ségének legfőbb letéteményesei tehát részben maguk az eljáró hatóságok. Így ha az ügyész, akinek a közvetítéshez szükséges lépések megtételében kiemelkedően jelen-tős szerepe van (hiszen indítványozhat, kezdeményezhet és tájékoztat), nem ért egyet az intézmény céljával, vagy kétségei vannak vele kapcsolatban, akkor nem fogja szor-galmazni a közvetítést, amely így nem fog működni az adott területen. Ilyen kétsé-get jelent a tettarányos büntetés érvényesítésének szükségessége, és ennek kapcsán az, hogy mi számít valóban megfelelő jóvátételnek. Sokan nem értenek egyet azzal például, hogy elégséges lehet egy bocsánatkérés testi sértés vagy súlyosabb vagyoni kár okozása esetén. E kétely indokolatlanul csökkentheti a sértettek lehetőségét arra, hogy az egyébként alkalmas esetekben igénybe vegyék a közvetítést.

Eltérő emellett annak megítélése is, hogy milyen ügyekben megfelelő eszköz meg-oldásként a közvetítői eljárás. Így például a családon belüli erőszak eseteinél többen megkérdőjelezik egyrészt a sértett önkéntességét az eljárásban, másrészt a létrejövő egyezségek tartalmának komolyságát, és éppen a sértett érdekeinek védelmében uta-sítják el a közvetítést. Más szempontok alapján ugyan, de szintén értelmetlennek lát-ja a jogalkalmazók egy része a közvetítés lefolytatását családtagok között olyan eset-ben, amikor például a súlyos testi sértést okozó közlekedési balesetben elkövetőként a férj, míg sértettként a baleset során mellette ülő felesége vesz részt az eljárásban. E kérdések valóban kevéssé tisztázottak, és a nemzetközi tapasztalatok is igen elté-rőek e tekintetben. Ausztriában például évek óta sikeresen működtetik a közvetítést a családon belüli erőszak eseteiben.25 Tény azonban, hogy ott fölkészült szakmai csa-pat segíti a közvetítő munkáját.

A fentiekből látható, hogy az előremutató törekvések és a folyamatos fejlődés elle-nére az alkalmazhatóság köre továbbra is korlátozott, főként az elkövetett bűncse-

24 A fiatalkorúak büntetési elveiről lásd Ruzsonyi (2001) 39–68. o.25 Erről lásd Pelikan (2002).


81

lekmény jellege, körülményei és súlya, valamint az elkövető előélete szempontjából. Valójában nem is olyan könnyű az évi mintegy százhúszezer ismertté vált bűnelköve-tő közül olyat találni, akinek az ügye közvetítésre alkalmas.

A 2013. július elsején hatályba lépett Btk.-módosítások hozta változások értékelésé-hez – a pártfogó mediátorok nézőpontjának megismerése céljából – 2015 októberében az Igazságügyi Hivatalban fókuszcsoportos beszélgetés keretében vizsgáltuk a köz-vetítői eljárás sikerességét érintő egyes kérdéseket. A beszélgetésből kiderült, hogy a mediátorok számára a legnagyobb gondot nem a jogszabályi változások, hanem az Igazságügyi Hivatal folyamatos átszervezése, illetve az áldozatsegítő szolgálatok megyei kormányhivatalokhoz való csatolása okozza. Ezzel ugyanis együtt jár a fel-adatok és hatáskörök változása, az adminisztratív terhek növekedése, egyes illetékes-ségi kérdések tisztázatlansága, illetve a pártfogástól idegen feladatok ellátása (például földárverési bizottsági részvétel). A szervezeti széttagoltság csökkenti a munka haté-konyságát, és további feladatokkal terheli a pártfogókat. Ennek egyik legegyszerűbb és talán leginkább kézzelfogható következménye a határidők betartásának nehezedé-se. A kerekasztal résztvevői egyöntetűen említették, hogy a kormányhivatali működés velejárójaként a központi levelezőrendszer alkalmazásával megnehezedik a határidők betartása. A központi érkeztetést követően nem érkeznek meg ugyanis határidőben a helyi szinten működő mediátorokhoz a sértetti nyilatkozatok például a megállapodás-ban foglalt teljesítés megtörténtéről.

Ennek ellenére az ügyszámok folyamatosan növekednek, részben a szabálysér-tési mediáció 2014. január 1-jei bevezetése miatt. Ez azonban nem feltétlenül van összhangban az intézmény tényleges céljával, hiszen ezekben a kis súlyú, bűncse-lekménynek nem minősülő esetekben a sértettekre nem jellemző a súlyos lelki sérü-lés elszenvedése, és az elkövetőt sem fenyegeti szabadságvesztés, amelynek hatásait ellensúlyozni kellene, így a felek inkább teherként élik meg. Erre utal az a mára kiala-kult gyakorlat is, hogy főként a tulajdon elleni szabálysértési ügyekben alkalmazzák a jogintézményt.

A Btk. által szélesebbé vált alkalmazási kör alapvetően nem változtatta meg az eddi-gi bűncselekmények részesedési arányát. Továbbra is maradt a vagyon elleni, közle-kedési, személy elleni ügyek túlsúlya, amelyek mindegyikében növekednek az eset-számok. Ez részben annak is tulajdonítható, hogy az új ügycsoportok általában nem klasszikusan mediálhatók. A gyakorlatban ezek közül a készpénz-helyettesítő fizető-eszközzel való visszaélés, az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, az iparjogvédelmi jogok megsértése, valamint más szellemitulajdon-jog elleni bűn-cselekmények azok, amelyek esetében sokszor vezet sikerre a közvetítés. Feltehetően ezek az ügyek a technika fejlődésével mind gyakrabban fordulnak majd elő.

Ezzel szemben továbbra sem alkalmazható a közvetítés például a rablás alapeseté-ben, vagy a zsarolásnál, ahol pedig kimondottan jelentős szerepe lehetne a sértett és elkövető közötti megbeszélésnek.

Hozzá kell tenni azt is, hogy a tapasztalatok azt mutatják, nem alkalmazott a közve-títés a törvény által lehetővé tett súlyosabb esetekben sem. Miközben a mediáció ere-deti célját tekintve alternatív eszköz, úgy tűnik, a jogalkalmazó, sőt a jogalkotó is egy-aránt az enyhébb, alkalmasint bagatellesetek irányába megy el.

BARABÁS A. TÜNDE

82

Erre utal a szabálysértési mediáció bevezetése is. A szabálysértési ügyekben alkal-mazható mediációval kapcsolatos első tapasztalatok szerint nem szívesen ülnek le a felek egymással beszélgetni, vagy legalábbis kevésbé szívesen. Sok esetben nincs kár-érték vagy nagyon kevés, és így a sértett fél nem akar eljönni, nem érdekli, az eljárás alá vont meg inkább zavarban van, vagy sok esetben szégyelli magát. Az itt végzett közvetítés a határidők rövidsége miatt aránytalanul nagyobb terhet ró a mediátorok-ra is.

A közvetítés esetében problémát jelent még az ügyvédi fellépés kereteinek tisztázat-lansága. Az ügyvéd jelenléte egyrészről hasznos lehet a felek oldalán, hiszen segíthet a helyzet értelmezésében, illetve az álláspontok tisztázásában. Sok esetben viszont hátráltatja a megegyezést, mert ügyfele helyett konkrét igénnyel lép fel, folyamato-san beavatkozik a felek megbeszélésébe. Előfordul az is, hogy az eljáró ügyvéd nem fogadja el a mediátor folyamatkoordináló szerepét.

V.4. DE LEGE FERENDA JAVASLATOK

A sértetti akarat figyelembevételének lehetősége és mértéke a büntetőeljáráson belül azt tükrözi vissza, hogy az állam az érintett felek viszonyába mennyire kíván beavat-kozni. Gellér szerint a deliktuális felelősségi viszonyrendszer megosztása napjainkban a büntetőpolitikában érhető tetten, aminek jellemző megnyilvánulása a Btk.-ban sza-bályozott tevékeny megbánás intézménye.26

A közvetítői eljárás célja kettős irányú. Egyrészről hatni kíván a bűncselekmény elkövetőjére, hiszen a sértettel való találkozással és beszélgetéssel, a neki adandó jóvátétellel elő kívánja segíteni az őszinte megbánást, és ezzel jövőbeni tartózkodá-sát a hasonló cselekedetektől. Ugyanilyen súllyal esik emellett latba – a magyar bün-tetőeljárásban eddig egyedülálló módon – a sértett szándéka és akarata az egyezsé-gi eljárásbeli részvételét illetően, és a tekintetben is, hogy kíván-e, és ha igen, milyen formában találkozni azzal, aki a sérelmét okozta, meghallgatni őt, valamint arról egyezkedni vele, hogyan kaphatna jóvátételt. Vagyis a másik fő irány a sértetti igény megfogalmazása és érvényesítése az elkövető önkéntes teljesítésével, és mindezzel a felek megbékélésének elősegítése.

A súlyosabb bűncselekmények esetén történő alkalmazás a tapasztalatok szerint sok esetben abba az elkövető személyét érintő akadályba ütközik, hogy visszaeső, több-szörös visszaeső, vagy éppen büntetés alatt áll. Ellentmondásos ugyanakkor, hogy a szabálysértési mediációban, az előéletet érintő kizáró okok hiánya miatt, részt vehet olyan terhelt is, aki a büntetőmediációba nem lenne bevonható. Ezt a szabályozást cél-szerű egységessé tenni, mégpedig a büntető korlátozás megszüntetésével. Ezzel elér-hetővé válna, hogy a közvetítés kérdésében elsősorban a sértett, illetve az elkövető szándéka legyen a meghatározó.

Az elkövető oldaláról további felesleges és egyben a sértett jogát csorbító körül-mény a büntetési tétel felső korlátjának meghatározó jellege. A kutatások eredmé-

26 Gellér (2012) 81. o.


83

nyei szerint az áldozatok körében lenne igény a közvetítői eljárás hatókörének akár korlátlan szélesítésére, ami segíthetne abban is, hogy a büntetőeljárás során a sér-tetteket érő másodlagos és harmadlagos viktimizáció esélye csökkenjen, és a bűncse-lekmény miatti sérülések földolgozhatók legyenek.27 Erre egyébként a hazai áldozat-segítés rendszere más formában nem is képes.28

Ha a sértetti igényeket is figyelembe vesszük, indokolt lenne – különösen első bűn-cselekményesek eseteiben – a büntetési tételkorlát megemelése, esetleg eltörlése.

A közvetítői eljárás alkalmazása azonban nem csak a jogi szabályozás változtatásá-val szélesíthető, hiszen jelenleg kiaknázatlan e lehetőség, a közvetítés csak bizonyos ügyekben működik aggálytalanul. Ilyen eszményinek tűnő eset: ha lehetőleg a sértett maga vagy az elkövető kezdeményezi az eljárást; a cselekmény vagyon elleni; van anyagi jellegű kár (ami azonban nem túl nagy); a sértettnek nem lesz elég egy bocsá-natkérés; az ügyben nem volt több sértett, illetve több elkövető; vagy az elkövető nem követett el egyidejűleg más bűncselekményeket is. Ez az első olvasatra hosszúnak tűnő felsorolás azonban folytatható lenne. Az mindenesetre látható, hogy a közvetítés szempontjából az ismérvek milyen bonyolult rendszerének kell megfelelnie nemcsak az eszményi sértettnek, hanem az elkövetőnek és az ügynek is. Mindezek azt mutat-ják, hogy az elrendelések gyakoriságát erősen befolyásolja a jogalkalmazói attitűd és a megoldatlan támogatói háttér.

A közvetítői eljárás alkalmazása folyamán tehát arra kellene törekedni, hogy a felek szabad döntésén túlmenően a jogszabályi feltételek vizsgálata legyen elsődleges szempont, és az eljáró hatóságok fogadják el, hogy az ügyben a továbbiakban a köz-vetítő felügyeli az eljárás jogszerű folyamatát és a felek érdekeinek érvényesülését.

A közvetlen érintettek oldaláról is számos, nem a jogi szabályozásból fakadó körül-mény befolyásolja a közvetítés igénybevételét. Így a jelenlegi gazdasági helyzetben jellemzőbb, hogy a sértettek anyagi jóvátételt kérnek, és elsősorban ezekben az ese-tekben részesítik előnyben a megegyezést, amit az elkövető rossz anyagi háttere miatt nem képes teljesíteni, azaz a sértett részéről igényként felmerülő jóvátételi összeg megfizetése gyakran lehetetlen. A megbocsátás elfogadása elsősorban ott vetődik föl, ahol hozzátartozó a gyanúsított.

A sértettek sokszor kevéssé vagy egyáltalán nem ismerik a közvetítést, mellette gyakran kívánják az elkövető megbüntetését, vagy közben gondolják meg magukat, azt érezve, hogy éppen az ő számukra nehezedik az eljárás. A vizsgálatok szerint az ország egyes erősen leszakadó térségeiben a sértettek a hagyományos eljárási formá-kat részesítik előnyben a megbocsátással szemben, ezt tekintik valódi büntetésnek. Ugyanitt különös gond, hogy az elkövetők az egyezkedés folyamán könnyen ígérnek, de azután nem kerül sor tényleges teljesítésre. Ez részben a teljesítőképtelenségükkel és a kilátástalan helyzetükkel is összefügg.

27 Lásd Barabás – Windt (2009) 132–168. o.; Barabás (2004)28 A 2005 óta hatályos, a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005.

évi CXXXV. törvény értelmében a segítségnyújtás a következő területekre terjed ki: a tájékoztatásra, az érdekérvényesítés elősegítésére, az azonnali pénzügyi segélyre, a szakjogászi segítségre és az álla-mi kárenyhítésre. A lélektani és egyéb, nem anyagi természetű segítségnyújtás nem szerepel az állami intézményes feladatok között. Vö. Sömjéni – Zséger (2009) 73–94. o.

BARABÁS A. TÜNDE

84

A sértetti jogegyenlőség elvének érvényesítése érdekében mindenképpen meg kel-lene oldani a kártalanítani kívánó, ám teljesítésre képtelen helyzetben lévő elkövető jóvátételének elősegítését. Erre megoldás lenne egy kár-megelőlegezési alap létreho-zása, amely a nehéz anyagi helyzetben lévő elkövetők számára megelőlegezné a kár-talanítás összegét, mint ahogyan ez például Belgiumban meg is valósul. Az elkövető szerződést kötne az alappal arról, hogy milyen formában, módon, részletekben fizeti vissza az összeget, vagy esetleg valahogyan ledolgozza. Ez egy egyenlőtlen és igaz-ságtalan helyzetet oldana meg akár az elkövetői, akár a sértetti oldalon.

A mediáció 2006-os bevezetését követően két irányban folytatódtak a kutatások. Részben a működésnek induló lehetőség eredményességét, problémáit és javítható-ságát vizsgálták a kutatások. Így az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) kuta-tói 2008–2009-ben, fókuszcsoportos vizsgálattal, az ügyészségi gyakorlat oldaláról kísérték végig a közvetítői eljárás tapasztalatait.29 Ennek során megfogalmazódtak azok a nehézségek, amelyek szerepet játszottak az eltérő megyei gyakorlatok kialaku-lásában. Az is világossá vált, hogy minden olyan akadály, amely a közvetítés alkal-mazását nehezíti, gyakorlatilag sérti az áldozatok azon jogát, hogy azonos módon „szolgáltassanak igazságot” ügyükben Magyarország különböző területein.30 Ez egyébként korántsem kirívó eset, hiszen más vizsgálatok hasonló anomáliákat talál-tak az igazságszolgáltatás további területein is.31

A kutatások másik iránya a bővítés lehetőségét járta körül. Ezek a kutatások pilot módszerrel, a gyakorlatban próbálták tágítani a mediáció alkalmazhatóságát. Ilyenek voltak elsősorban az OKRI, valamint a Foresee Kutatócsoport együttműködésében megvalósuló MEREPS, és az új módszert kipróbáló Békéltető kör (PMC) projektek.

A MEREPS32 – Mediáció és helyreállító igazságszolgáltatás a büntetés-végre-hajtásban elnevezésű, magyar vezetés alatt álló nemzetközi konzorcium által végre-hajtott európai projekt – a mediáció és a többi resztoratív eljárás szerepét és lehetősé-gét vizsgálta, azonban nem a büntetés kiszabása előtt, hanem börtönkörnyezetben, a súlyos bűncselekmények elkövetőit és áldozatait fókuszba állítva.33

A projekt eredményei rávilágítottak arra, hogy fontos lenne a mediáció lehetőségé-nek bővítése a súlyosabb bűncselekmények érintettjei esetében is, és arra lenne foga-dókészség a büntetés-végrehajtási intézmények részéről is. Részben talán e projekt sikerei is segítették, hogy az új Bv. Kódex lehetővé tette a mediáció alkalmazását a büntetés-végrehajtási intézetekben is.

29 Lásd Barabás – Windt (2009) 132–168. o.30 A szolgáltatott igazság kérdéseiről lásd bővebben Gönczöl (2005).31 Lásd például Fleck (2008); Bencze (2008) 185–268. o.32 Mediation and Restorative Justice in Prison Settings.33 A projekt célja az volt, hogy empirikus kutatással és kísérleti programmal hazai és nemzetközi szinten

vizsgálja a helyreállító igazságszolgáltatási eszközök alkalmazhatóságát a büntetés-végrehajtási rend-szerben; feltérképezze a bv. személyzet, az elítéltek és a lakosság ezzel kapcsolatos attitűdjeit; képzést nyújtson az igazságügyi és bv. személyzet számára az alkalmazható börtönmediációs szolgáltatásokról; működő technikákat (mediáció, facilitáció, körök, egyéb resztoratív technikák stb.), jó gyakorlatokat és standardizálható eljárásokat dolgozzon ki; valamint elősegítse az érintett szakemberek közötti tapasz-talat- és információcserét, valamint a jövőbeni együttműködéseket. Minderről részletesen lásd http://mereps.foresee.hu/mi-a-mereps/, az eredményekről pedig Barabás – Fellegi – Windt (2011).


85

A Hogyan lehet a békítőkör-modellt a legalitás elvén működő országokban meg-valósítani? (PMC)34 nemzetközi projekt fő célja a helyreállító igazságszolgáltatás új, Európában még kevéssé alkalmazott, úgynevezett békítőkör-módszer modelljének és a jó gyakorlatoknak a kialakítása volt Németország, Belgium és Magyarország együtt-működésében. A kutatás ráirányította a figyelmet arra, hogy magyar viszonyok között a békítő kör működtetése a sértett és terhelt közötti közvetlen közvetítői eljárásnak bizonyos esetekben jól alkalmazható változataként képzelhető el, amely a közvetí-tői eljáráshoz hasonlatosan működik, ám a sérelmek szélesebb körű jóvátételét teszi lehetővé a konfliktus rendezésével, s ezzel egyidejűleg prevenciós célokat is szolgál.35

A jelenlegi jogszabályi lehetőségek mellett úgy tűnik, hogy némileg emelkedhet még a közvetítői eljárások száma, de lényeges változás nem várható. Bár az új Btk. némi-leg tágította az alkalmazási kört, semmilyen valódi érv sem szól a közvetítés lehető-ségének korlátlan kiterjesztése ellen. Azaz érdemes lenne a megegyezés lehetőségét a bűncselekmények minden olyan esetében megengedni, ahol erre sértetti igény mutat-kozik. Nem volna szabad, hogy kizáró okot jelentsen például a cselekmény jellege, az elkövető előélete, vagy akár a cselekmény súlya. A távlatokat tekintve bizakodásra ad okot, hogy a jogalkotás iránya a sértett és a közösség számára történő helyreállí-tás irányába mutat – még ha nem is a súlyosabb esetekben –, tekintve az új Btk. hoz-ta változásokat a tevékeny megbánás szabályozásában, vagy akár a jóvátételi munka intézményének bevezetését.

V.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

Barabás A. Tünde (2004) „Általános viktimológia, latencia” In: Áldozatok és vélemények I. (szerk. Irk Ferenc). Országos Kriminológiai Intézet, Budapest, 2004. 157–198. o.

Barabás A. Tünde – Fellegi Borbála – Windt Szandra (szerk.) (2011) Felelősségvállalás, kapcsolat és helyreállítás. Országos Kriminológiai Intézet, Budapest, 2011.

Barabás A. Tünde – Windt Szandra (2009) „Az ügyész szerepe a mediációban: Az első év tapasztalatai” In: Kriminológiai Tanulmányok 46. (szerk. Virág György). Országos Kriminológiai Intézet, Budapest, 2009. 132–168. o.

Barabás A. Tünde – Windt Szandra (2014) „Mediáció körben” In: Kriminológiai Tanulmányok 51. (szerk. Vókó György). Országos Kriminológiai Intézet, Budapest, 2014. 185–204. o.

34 Az Európai Unió által támogatott JUST/2010/JPEN/AG/1609 30-CE-0429369/0090. számú Peacemaking Circles in Europe (PMC) projekt a Tübingeni Egyetem Kriminológiai Intézete vezetésével, a Leuveni Egyetem Kriminológiai Intézete, valamint Magyarországról az Országos Kriminológiai Intézet és a Foresee Kutatócsoport együttműködésében zajlott. A békítő kör alapvető mássága abban fogalmaz-ható meg, hogy ellentétben a mediációba bevonható személyek limitált számával, ebben részt vehet min-den olyan személy, akit a bűncselekmény valamilyen módon érintett, és együtt dolgozzák fel a bűncselek-ménnyel okozott sérelmeket, állapodnak meg a helyreállítás módjáról. Az OKRI kutatói fókuszcsoportos módszerrel, illetve félig strukturált kérdőívek alkalmazásával tárták fel a magyar ügyészek véleményét, attitűdjét, és résztvevő-megfigyelői státusban bekapcsolódtak az első hazai békítőkör-módszerrel zajló pilot projektbe.

35 Erről részletesen lásd Barabás – Windt (2014) 185–204. o.

BARABÁS A. TÜNDE

86

Belovics Ervin (2012) „A büntetőjogi felelősségrevonás akadályai” In: Büntetőjog I. (szerk. Belovics Ervin – Gellér Balázs – Nagy Ferenc – Tóth Mihály). HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2012.

Bencze Mátyás (2008) „A magyar felsőbírósági gyakorlat jellemző problémái” In: Bíróságok mérlegen II. (szerk. Fleck Zoltán). Pallas Könyvek, Budapest, 2008. 185–268. o.

Christie, Nils (1977) „Conflicts as property” British Journal of Criminology, vol. 17, 1/1977. 1–15. o.

Fleck Zoltán (szerk.) (2008) Bíróságok mérlegen II. Pallas Könyvek, Budapest, 2008.Frehsee, Detlev (1987) Schadenswiedergutmachung als Instrument strafrechtlicher

Sozialkontrolle. Duncker & Humblot, Berlin, 1987.Gellér Balázs (2012) „A büntetőpolitika” In: Büntetőjog I. (szerk. Belovics Ervin – Gellér

Balázs – Nagy Ferenc – Tóth Mihály). HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2012.Gönczöl Katalin (2005) „A szolgáltatott igazság” Élet és Irodalom, 2005/40.Görgényi Ilona (2006) Kárjóvátétel a büntetőjogban, közvetítés a büntetőügyekben. HVG-

ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2006.Hess, Henner – Stehr, Johannes (1987) „Die ursprüngliche Erfindung des Verbrechens“

Kriminologisches Journal, 2/1987. 18–58. o.Horten, Heinrich (1985) Schadenersatz und Strafe. Wien, 1985.Pelikan, Christa (2002) “Victim–Offender-Mediation in Domestic Violence Cases:

A Comparison of the Effects of Criminal Law Intervention: The Penal Process and Mediation” Qualitative Social Research (Doing Qualitative Research Forum) 3/2002.

Polt Péter (főszerk.) (2013) Új Btk. Kommentár I. Nemzeti Közszolgálati Tankönyv Kiadó, Budapest, 2013.

Ruzsonyi Péter (2001) „Bűn–büntetés–reszocializáció” Belügyi Szemle, 2001/6. 39–68. o.Schweighardt Zsanett (2009) „Áldozatvédelem, áldozatsegítés és a büntető felelősségre

vonás” De iurisprudentia et iure publico, 2009/2. http://dieip.hu/wp-content/uploads/2009-2-03.pdf

Sömjéni László – Zséger Barbara (2009) „Az állami áldozatsegítés rendszere és értékelése” In: A kriminálpolitika és a társadalmi bűnmegelőzés kézikönyve II. (szerk. Borbíró Andrea – Kiss Anna – Velez Edit – Garami Lajos). IRM, Budapest, 2009. 73–94. o.

Tóth Mihály – Balogh Ágnes (2010) Magyar büntetőjog. Általános rész. Osiris Kiadó, Budapest, 2010.

87

VI. A TÉNYLEGES ÉLETFOGYTIG TARTÓ SZABADSÁGVESZTÉS – BÜNTETŐJOG-ELMÉLETI MEGGONDOLÁSOK TÜKRÉBEN

GELLÉR BALÁZS

VI.1. Bevezetés és szabályozástörténetVI.1.1. BevezetésVI.1.2. SzabályozástörténetVI.1.2.1. ElőzményekVI.1.2.2. A halálbüntetés eltörléseVI.1.2.3. A „három csapás”VI.2. A hatályos szabályozás bemutatásaVI.3. A hatályos szabályozás elemzése és értékeléseVI.3.1. A tész összhangja az AlaptörvénnyelVI.3.2. A tész az 1978. évi és a jelenleg hatályban lévő Btk.-banVI.3.3. A tész nemzetközi egyezményekkel való összhangjaVI.3.3.1. A Kafkaris-ügyVI.3.3.2. A Hutchinson-ügyVI.3.3.3. A Vinter és társai ügyVI.3.3.4. MegállapításokVI.3.4. Az EJEB-joggyakorlat hatásai a magyar jograVI.3.4.1. A Magyar-ügyVI.3.4.2. Az Alkotmánybíróság álláspontjaVI.3.4.3. A Bv. törvény módosított szabályaiVI.3.4.4. A Kúria jogegységi határozataVI.4. Konklúzió, várható fejleményekVI.5. Felhasznált irodalom

GELLÉR BAL Á ZS

88

VI.1. BEVEZETÉS ÉS SZABÁLYOZÁSTÖRTÉNET

VI.1.1. BEVEZETÉS

George Fletcher professzor Rethinking Criminal Law1 című műve nagy hatással volt rám, amikor jó néhány évvel ezelőtt olvastam. Ennek eredményeképpen érdek-lődésemet a büntetőjog alapelveinek általános újraértékelése felé fordítottam, külö-nös tekintettel az 1990-es években e jogterületen végbement drámai változásokra. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az alkotmányos alapelvek ugyanúgy döntő hatás-sal vannak az anyagi büntetőjogra, mint ahogyan a büntetőeljárás szabályait is meg-újították. E problémakör legizgalmasabb oldala az volt, hogy e fejlődés következtében lehetővé vált az európai anyagi büntetőjog akkor még futurisztikusnak tűnő képének megrajzolása. Azóta ez az akkor forradalminak tűnő gondolat az Európai Unió egyre terebélyesedő büntetőjogának árnyékában (fényről nem nagyon beszélhetünk) kasz-szandrai jóslattá vált.

A 2000-es évek elejére kidolgoztam az anyagi büntetőjoghoz kapcsolódó lega-litás új struktúráját, amely reményeim szerint a nullum crimen/poena doktrínák modern értelmezéseként lassan bekerül a magyar büntetőjogi gondolkodásba is.2 Bemutattam, hogy a legalitásnak elsősorban a visszaható hatály, az analógia, a bírói jogalkotás és a szokásjog tilalmára koncentráló fogalma több okból is hibás.

A kriminalizáció kettősségéért a büntetőjogban szintén jelenlévő különbözőség paradoxona okolható: a büntetőjog annak meghatározásával, hogy mely magatartá-sok büntetendők, korlátozza és egyben ki is terjeszti az emberek cselekvési szabadsá-gát. A büntetőjog minden kiterjesztése tehát egyszerre jelenti a cselekvési szabadság korlátozását és kiterjesztését; de ugyanígy minden dekriminalizáció is egyaránt kiter-jeszti és korlátozza az egyéni szabadságot. Ennek következtében a kriminalizációt nem lehet kifogásolni vagy lemondani róla azon az alapon, hogy korlátozza a cselek-vési szabadságot. A büntetőjog bírói jogalkotáson keresztüli kiterjesztése önmagában még nem jelent támadást az emberi szabadság ellen. Ezért az analógia, az értelme-zés, vagy a kifejezett bírói jogalkotás által történő visszaható hatályú bírói pönalizáció helyességén alapuló érvelés nem feltétlenül igaztalan, még akkor sem, ha úgy tűnik, méltánytalan terhet ró a vádlottra.

A bírói aktivizmus minden jogrendszerben jelen van, és a büntetőjog általánossá-ga szükségessé is teszi a bírói értelmezést. Ebben az értelemben a bíróságok értel-mezési tevékenysége általános szinten növeli az előreláthatóságot, még ha az egye-di esetben visszaható hatályúnak tűnik is.3 Az értelmezés az a sarokkő, amelytől egy büntetőjogi norma legalitásának kérdése függ, mivel egyrészt „az általánosság-nak, illetve az univerzalitásnak mindaddig eldöntetlenül nyitva kell hagynia a [normá-kat], amíg az őket megvalósító események be nem következnek”4. Másrészt arra a következtetésre jutottam, hogy az értelmezés „eredménye a hasonlóság vagy külön-

1 Fletcher (1978)2 Gellér (2012)3 Kramer (1991) 18. o.4 Uo.

VI. A TÉNYLEGE S ÉLETFOGYTIG TARTÓ SZABADSÁGVE SZTÉ S

89

bözőség kritériumának meghatározására kiválasztott általánossági szinten múlik”5. Ennélfogva, a legalitás és az értelmezés közötti kapcsolat két szinten mutatkozik meg. Először is, a normákban rejlő kétértelműség szükségessé teszi az értelmezést a nor-ma minden egyes alkalmazásakor. Másodsorban pedig ez a kapcsolat magában fog-lalja azt a lehetőséget, hogy a hivatalnokok (bírók és más tisztségviselők stb.) az értel-mezés során téves eredményre juthatnak, ami az igazságtalanság egyik formájához vezethet.6

Felvetettem, hogy az értelmezés a normának a címzett általi felfogásától függ. Azonban a büntetőjogi normáknak legalább két különböző címzettjük van: egyrészt az állampolgár, akinek alkalmazkodnia kell a normákhoz, másrészt az, akinek a normá-kat érvényre kell juttatnia. Azt állítottam, hogy hiábavaló elutasítani egy olyan értel-mezési módszert, mint az analógia. Ehelyett meg kell határozni a jövőbeni értelme-zéseket irányító paramétereket. A büntetőjogi normák morális erejét kell valamiféle felhatalmazásba foglalni, amely hivatkozási alapként szolgálhatna. Társadalmi támo-gatás esetén egy ilyen felhatalmazás könnyen elérhető a demokrácia elve alapján7: vagyis akkor, amikor az emberek többsége a kérdéses tevékenység kriminalizáció-ját és megbüntetését kívánja. Mindazonáltal, ha a joggyakorlat szembemegy ezzel a többségi felfogással, a kisebbség erkölcsének érvényre juttatását – ahogy Alexy írja8 – a normák univerzalitásával kell igazolni.

Az univerzalitásnak három dimenziója van. Először is, az idődimenzió, amely azt jelenti, hogy történeti szempontból a-t a-ként kezeljük; másodszor, a többségi dimen-zió, amely a többség meggyőződését tükrözi arról, hogy vajon a-t a-ként kell-e kezel-ni; harmadszor pedig a Dworkin által leírt integritás9, amely ebben a vonatkozásban azt jelenti, hogy az, hogy a-t a szerint kezeljük, nem okoz semmilyen ellentmondást a jogrendszerben. Az univerzalitásnak ez a leírása a felvetett hermeneutikai-morá-lis olvasathoz kötődik. Párhuzamok figyelhetők meg az idődimenzió és a hermeneuti-kai megközelítés között: az univerzalitás első dimenziója nagyon közel áll a konven-cionalitáshoz, ha nem éppen azonos vele. Hasonlóság van továbbá a többségi elv és a demokrácia elve között10 abban az értelemben, hogy a büntetőjogi törvényhozás-nak és a büntetőtörvények érvényre juttatásának tükröznie kell a többség akaratát. És végül, a jog integritása a radbruchi formulát idézi: a moralitás az a közeg, amely a jog integritását hordozza. A jog integritását annak univerzalitása jelenti, és ezért a három dimenzió együtt adja meg annak teljességét. Mindazonáltal, a legszélsősége-sebb körülmények között az idődimenzió és az erkölcs felülírhatja a demokrácia elvét annak érdekében, hogy megvédje a jog integritását.

Ez igaznak tűnik mind a jogalkotói tevékenységre, mind a bírói döntésekre.11 Annak szükségessége, hogy megszüntessük az igazolások másként végtelenné váló

5 Hall (1960) 36–37. o.6 Rawls (1973) 235. o.7 Gellér (2012) 35–42. o.8 Alexy (1989) 9 Dworkin (1986) 6–7. fejezetek; Dworkin (1996) 10–11., 4. fejezet.10 A legalitás javasolt struktúrájáról lásd Gellér (2012) 53–56. o.11 Lásd a magyar Alkotmánybíróság halálbüntetést eltörlő határozatát: 23/1990. (X. 31.) AB hat.

GELLÉR BAL Á ZS

90

regresszusát12, elkerülhetetlenné teszi, hogy egy ponthoz érkezve az adott hivatko-zási alapot elfogadjuk anélkül, hogy az zavart okozna, vagy további igazolás iránti igényre adna okot.13 „Ezért vannak olyan jogelvek, melyek bármilyen jogszabálynál erősebbek, tehát az ezen elvekbe ütköző jog érvénytelen.”14

A „nehéz ügyek” túlnyomó többségében, amelyekben maga a törvény nem válik érvénytelenné, egy olyan jelentést kell találni, amely továbbra is megőrzi a büntetőjog univerzalitását és fenntartja a legalitás elvét, még ha új jelentést ad is annak.

A büntetőjogi normák értelmezéséhez a lehetséges nyelvtani értelemnek kell kiindu-lópontul szolgálnia, amely egyúttal az előreláthatóságot is biztosítani fogja. A lehet-séges nyelvtani értelem magában foglalja mindazon jelentéseket, amelyeket egy ész-szerűen gondolkodó ember a kérdéses szövegnek tulajdoníthat; következésképpen az értelmezőnek az értelmezés egyéb szabályainak alkalmazásával kell megalapoznia a ratio legist. A bíróságnak, amikor így jár el, fel kell tennie a kérdést, hogy vajon egy észszerűen gondolkodó jogász hogyan értelmezné a büntetőjogi normát. A ratio legis nem azonos a törvényhozás szubjektív akaratával, hanem azt a büntetőjogi norma univerzalitásának (az idődimenzió–hermeneutikai értelmezés, a többségi felfogás–a demokrácia elve, jogegység–radbruchi formula) kifejeződéseként kell felfogni.

A nyelvtani értelem külső korlátját ezért absztrakt módszerrel kell meghatároz-ni alapvetően a ratio legis absztrakt minőségéből kifolyólag: „az értelmezés tárgya maga a törvény, a törvényhozás objektív szándéka. Az állam nem a törvény megal-kotásában közreműködők egyéni megnyilvánulásain keresztül szól, hanem kizárólag magán a törvényen keresztül. Annak érdekében, hogy megragadhassuk a törvényho-zás objektív szándékát, mindezen értelmezési módszerek elfogadottak […]. A törvény-hozás szándékát csak annyiban lehet figyelembe venni, amennyiben az a törvényben kellőképpen meghatározott módon kifejezésre jut.”15

Végül felvetettem, hogy vannak olyan abszolút emberi jogok, amelyeknek büntetőjo-gi eszközökkel történő védelme az állam alapvető alkotmányos kötelessége. Ez a köte-lesség olyannyira alapvető, hogy ha annak az állam a múltban nem tett eleget, akkor köteles ezt akár visszaható hatállyal is megtenni. E jogok azonosítása sem nem köny-nyű, sem nem vitathatatlan; mindazonáltal az élethez való jog, a szexuális önrendel-kezéshez való jog és a súlyos lelki és fizikai sérülés elleni védelem e jogok és szabad-ságok közé tartozik. E jogok igazolásának elsődleges alapját az igazságosság azon alapfogalma jelenti, amely az emberek egyenlőségének a priori elméletére épül.

Tehát a büntetőjogi normák megfelelő alkotmányos értelmezésének figyelembe kell vennie e jogok létét és védelmét. Ezen kívül a nem abszolút jogokat tartalmazó bün-tetőtörvények értelmezése során nem a jog típusa határozza meg azt, hogy az e jogok között felmerülő konfliktusokat hogyan kell megoldani, sokkal inkább bizonyos más tényezők. Ezek a tényezők és a nekik tulajdonított jelentőség az alkalmazott tesztek – vagyis a jogok preferenciarendszerét meghatározó bírósági eljárásmódok – szerint változik.

12 Lásd Alexy (1989) 178. o.; Gellér (2012) 42–56. o.13 Vö. Gellér (2012) 35–42. o.14 Radbruch (1991) 104. o.15 BverfGE 11, 126 (129-130).


91

Összefoglalva megállapítható, hogy a bíróságoknak igazságot kell szolgáltatni-uk, ezt a feladatot pedig legjobban az integritás, vagyis a büntetőjog univerzalitásá-nak megőrzésével teljesíthetik. Ha a törvényhozás ezt elmulasztja, vagyis az abszolút jogok nem állnak büntetőjogi védelem alatt, vagy a jogalkotó olyan jogszabályt alko-tott, amely sérti a büntetőjog univerzalitását, a bíróságok feladata megelőzni, akár bírói jogalkotás útján is, hogy a jog saját magát ássa alá.

Ezzel párhuzamosan – természetesen az én kutatásaimtól függetlenül – az előbb említetthez igen sokban hasonló forradalmi változás ment végbe 1993-tól kezdve a nemzetközi büntetőjog területén is, ami a csúcspontját talán 2000-ben érte el, amikor felállt az állandó Nemzetközi Büntetőbíróság.

Közbevetőleg meg kell jegyeznem, hogy az ELTE Bibó Szakkollégium által szer-vezett konferencián Az emberi élethez és méltósághoz való jog és az új Btk. cím-mel tartottam előadást16, majd azt a gondolatmenetet próbáltam folytatni a Békés Imre Emlékkötetben publikált Az új Btk. büntetéselméleti alapjai különös tekintet-tel a büntetési rendszerre és a jogos védelemre17 című írásomban. Ez utóbbi címe kissé megtévesztő, hiszen a jelzett teljes témakör feltárására nem kerül sor. E hibát próbáltam pótolni az ELTE Law Journal hasábjain megjelent Some Thoughts on the Changing Faces of Human Dignity in Criminal Law18 írásomban. Ennek a gondo-latmenetnek a következő állomása a Polt Péter 60. születésnapja tiszteletére készült tanulmánykötetben megjelent A büntető igazságszolgáltatás lelke című írásom19, az abban közreadott gondolatokat e dolgozatban a tényleges életfogytig tartó szabadság-vesztésre vetítem.

Visszatérve a nemzetközi büntetőjoghoz, e legutóbbi tanulmányban a következőket állítottam: Végigtekintve a büntetőjog történetén, számos szemléletváltást észlelhe-tünk. Az utóbbi idők legfontosabb szemléletváltására az 1990-es évektől kezdve került sor. Ennek a folyamatnak valójában három egymástól független, de sok tekintetben azonos kérdéseket és problémákat felvető társadalompolitikai, történelmi változás volt okozója. Egyrészt a szocializmusban (kommunizmusban) érvényesülő társadal-mi érdekek köré épülő büntető igazságszolgáltatással szemben, a szocializmus buká-sa után, a részrehajló diktatúra ellentéteként a klasszikus, tettarányos (megtorló-meg-bocsátó) büntetőjog jelent meg újra20; ugyanakkor pedig megkerülhetetlen kérdésként merült fel az igazságosság és a formális jogállam összeütközése a szocialista (kom-munista) diktatúra alatt állami jóváhagyás mellett elkövetett súlyos bűncselekmé-nyek visszaható hatályú büntetésével összefüggésben.21 Másrészt a volt Jugoszlávia területén, majd később máshol is (például Ruanda) kialakult nemzetközi, illetve nem nemzetközi fegyveres összeütközéssel kapcsolatban elkövetett súlyos nemzetkö-zi bűncselekményekért való felelősség ugyancsak a pozitív jog és az alapvető érté-keket közvetítő norma elvi kollízióját hozta (legalábbis a Martens-klauzula szintjén).

16 Gellér (2013a) 17 Gellér (2013b)18 Gellér (2013c)19 Gellér (2015) 20 Szabó András véleménye, 23/1990. AB hat.21 Vö. 11/1991. (III. 5.) AB hat.

GELLÉR BAL Á ZS

92

Végül kialakult a kriminalizációs kötelezettség valós anyagi jogi formája, amely a bel-ső jogban jelenítette meg a mindenkitől elvárt büntetőjogi felróhatóság kötelező for-máját. Összefoglalva tehát 1) a kommunista rendszerek bukásából következő ellen-tét az igazságosság és a formális jogállam között; 2) belső jogok és az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) felismerése, hogy bizonyos jogokat kötelező a büntető-jog eszközeivel védeni (kriminalizációs kötelezettség); és végül 3) a nemzetközi jog fejlődése oda vezetett, hogy az emberi méltóság vált azzá az elméleti alappá, amely eme, a pozitív jogot felülíró jogfejlődésnek a legitimitását biztosította. A büntetőjogot ért előbb felsorolt nemzetközi és belső jogi kihívások azt eredményezték, hogy „a civi-lizált nemzetek között kialakult alkalmazásból, az emberiesség szabályaiból ere-dő nemzetek jogának elvei és a köz lelkiismeret parancsaiból” is levezethető embe-ri méltóság újra a jog fundamentumává vált. Azaz, az emberi méltóság és egyenlőség elválaszthatatlan, nem értelmezhető a méltóság egyenlőtlen méltóságként.

Úgy tűnt, hogy az emberi méltóság az állami büntetőhatalom abszolút korlátja, de jogosítója is, vagyis az emberi méltóság legsúlyosabb megsértése esetén a bűnösségi elv sem gátolhatja a büntetőjogi felelősségre vonást. Az emberi méltóságnak mint jogi relevanciával is rendelkező metafizikai és metajurisztikus jelenségnek van egy másik oldala, ha úgy tetszik másik jogkövetkezménye is. Nemcsak jogosítja az egyént (az embert), azaz korlátot állít az állami beavatkozás elé, hanem kötelezi is: az emberi lét, amely születéstől fogva minden mástól megkülönbözteti az embert, nemcsak jogosít, de kötelez, ennek a kötelezettségnek a következtében válik lehetővé a bűnösségi elv-vel szemben a bűnösség megdönthetetlen vélelemmé alakítása a legsúlyosabb nem-zetközi, illetve az abszolút jogokat sértő bűncselekmények esetén. Arra a következte-tésre kell jutnunk, miszerint az emberi méltóságnak van egy felelősséget, esetünkben büntetőjogi felelősséget keletkeztető jellege. Aki embernek született, az felel az abszo-lút jogokat megsértő bűncselekményekért, illetve a súlyos nemzetközi bűncselekmé-nyekért, függetlenül attól, hogy tudta-e, hogy rosszat tesz, vagy éppen az adott állam büntette-e, vagy üldözte-e e cselekményeket.

Az emberi méltóság tehát sokrétű hatást gyakorol a büntetőjogra, egyrészt az állam által át nem hágható határt húz, amelyen az állam még a büntetőjog ultima ratió-jára hivatkozva sem léphet át, másrészt viszont nemcsak abszolút védelmet, hanem abszolút kötelezettséget is teremt. Az abszolút jóként megjelenő emberi méltóság, az abszolút rossz (az emberi méltóság legsúlyosabb megsértése) esetén nem a pozitív jog, hanem az államon túli „transzpozitív” kötelezettség az abszolút rossz tagadásá-ra, így büntetésére.

A bűncselekmény emberiméltóság-sértésének aránya a büntetésben a prevenció és megtorlás arányaként jelenik meg. Elviekben tehát kizárólag az emberi méltósá-got sértő bűncselekményre (ha ilyen volna, de nincs) egy tiszta megtorló-megbocsátó büntetés kell hogy válaszoljon, míg emberi méltóságot nem sértő cselekményre csak preventív büntetés szabható ki.

A büntetés preventív vagy megtorló-megbocsátó jellege nincs összefüggésben annak szigorával. Igaz azonban, hogy a legsúlyosabb bűncselekmények (például nép-irtás, háborús bűncselekmények, emberölés stb.) esetén a preventív jelleg nem érvé-nyesül, és a megtorló karakterisztika kell hogy a szankciót meghatározza.


93

Ennek fényében kell értékelni a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést és persze a halálbüntetést is. Mivel a büntetés célja nem a reszocializáció, teljesen érdek-telen, hogy az elítélt megbánta-e cselekményét és újra hasznos tagja lehet-e a társa-dalomnak. A megtorlás mellett a maximális generálprevenció jelenhet meg és a spe-ciálprevenció végletesen leszűkített formája, ám ez elkerülhetetlen „mellékhatása” a megtorló jogkövetkezménynek. Igaz, nem mindig azonos mértékben. Az arányos megtorló szankciónál szigorúbb büntetés nem zárja ki a generálprevenció fokozottabb érvényesülését (a közhelyszerű tétel, amely tagadja az összefüggést a szankció szigo-ra és preventív hatása között, valójában sem történelmileg, sem bármely jogrendszer empirikus vizsgálata alapján nem foghat helyt). Nem lehetséges tehát teljes megbánás és „reszocializáció” mellett sem feltételesen szabadságra bocsátani a csoport tagjai-nak megölésével elkövetett (gyermekek, nők, különös kegyetlenség, több száz ember stb.) népirtásért elítéltet, hiszen ekkor a büntetésnek nincs teljes körű speciálpreven-tív célja (reformációs cél nem létezik, létezhet), csupán megtorló és generálpreventív. Ugyanakkor a megbocsátás ebben az esetben sem zárható ki, ami jogrendszertől füg-gően kegyelem formáját öltheti.

Le kell szögezni tehát, hogy a büntetés megtorló jellege nem egy anakronisztikus idea, hanem az emberi méltóságnak, az emberek egyenlőségének mint a büntető igaz-ságszolgáltatás filozófiai alapjának elismerése. Továbbá a megtorló cél/funkció nem egyenlő a büntetés, a büntetési rendszer szigorával. Ellenkezőleg, egy megfelelően kiegyensúlyozott szankciórendszer kellő alapot biztosíthat a megbocsátó funkció gya-korlásán keresztül a sértettel és/vagy a bűnüldöző hatóságokkal való fokozott együtt-működésre.

VI.1.2. SZABÁLYOZÁSTÖRTÉNET

VI.1.2.1. ELŐZMÉNYEK

Az 1978. évi Btk. eredetileg nem tartalmazta a tényleges életfogytig tartó szabad-ságvesztés intézményét (a továbbiakban: tész), a törvényben meghatározott feltéte-lek fennállása esetén az elkövetőt feltételesen szabadságra kellett bocsátani. „Az élet-fogytig tartó szabadságvesztésből az elítélt akkor bocsátható feltételes szabadságra, ha a szabadságvesztésből legalább húsz évet kitöltött, és alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető.”22

Az 1993. évi XVII. törvény iktatta először törvénybe a valódi életfogytig tartó sza-badságvesztést: „Nem bocsátható feltételes szabadságra az életfogytig tartó szabad-ságvesztésre ítélt, ha ismételten életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélik.”23 Bár a szabályt beemelték a Btk.-ba, inkább csak formális intézményként létezett.

Az 1998. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Btk. novella) hozta meg a lényegi változást, mert kibővítette azoknak a bűncselekményeknek a körét, amelyek legsúlyo-

22 1978. évi Btk. 47. § (4) bek.23 1978. évi Btk. 47/A. § (4) bek.

GELLÉR BAL Á ZS

94

sabb eseteiben életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, és ezáltal meghono-sította az 1978. évi Btk.-ban a tész intézményét.24 A Btk. novella lehetővé tette, hogy a bíró az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a feltételes szabadság-ra bocsátás legkorábbi időpontjának meghatározása helyett kizárja a feltételes sza-badság lehetőségét.

Az 1978. évi Btk. 47/A. § (1) bekezdése – „Életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a bíróság az ítéletében meghatározza a feltételes szabadságra bocsá-tás legkorábbi időpontját, vagy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizár-ja” – tartalmazta az új rendelkezést, amely a Btk. hatálybalépéséig életben maradt.

VI.1.2.2. A HALÁLBÜNTETÉS ELTÖRLÉSE

Mindenekelőtt ki kell hogy térjek a 23/1990. (X. 31.) AB határozatra, amely eltöröl-te Magyarországon a halálbüntetést. Az Alkotmánybíróság e határozatában megálla-pította, hogy a halálbüntetés nem fér össze az 1949. évi XX. törvénnyel (a továbbiak-ban: Alkotmány).

Az Alkotmány az Általános rendelkezések című I. fejezetében leszögezte, hogy „A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”25

Az Alkotmánybíróság az Alkotmány idézett szakaszából levezette, hogy Magyar- országon mindenkit megillet az élethez és emberi méltósághoz való jog, ez minden embernek sérthetetlen, korlátozhatatlan és elidegeníthetetlen alapjoga, a magyar államnak pedig nemcsak joga, hanem kötelessége, hogy érvényesülését minden esz-közzel védje és biztosítsa.

„Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a Btk.-nak és a kapcsolódó hivatkozott jogszabályoknak a halálbüntetésre vonatkozó rendelkezései az élethez és az emberi méltósághoz való jog lényeges tartalma korlátozásának tilalmába ütköznek. Az élet-től és az emberi méltóságtól halálbüntetéssel való megfosztásra vonatkozó rendelke-zések ugyanis az élethez és az emberi méltósághoz való alapvető jog lényeges tartal-mát nemcsak korlátozzák, hanem az életnek és az emberi méltóságnak, illetve az ezt biztosító jognak a teljes és helyrehozhatatlan megsemmisítését engedik meg. […] Az emberi élethez és méltósághoz mint abszolút értékhez való jog korlátot jelent az állam büntetőhatalmával szemben.”26

A halálbüntetés eltörlésével értelemszerűen a legsúlyosabb büntetés az életfogytig, majd a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetés lett.

24 Belovics – Gellér – Nagy – Tóth (2012) 408. o.25 1949. évi XX. törvény 8. § (1) bek.26 23/1990. (X. 31.) AB határozat.


95

VI.1.2.3. A „HÁROM CSAPÁS”

Szigorodott a tésszel kapcsolatos szabályozás a 2010. évi LVI. törvény hatálybalé-pésével, amely több ponton módosította az 1978. évi Btk. rendelkezéseit. A „három csapás” néven elhíresült szabályozás bizonyos esetekre nézve kötelezővé tette a tész kiszabását.

Az erőszakos többszörös visszaesők tekintetében, akik már harmadik alkalommal követnek el személy elleni erőszakos bűncselekményt, a vonatkozó módosítás a hatá-lyos Btk.-ban is változatlanul megmaradt. „97/A. § (1) Az erőszakos többszörös visz-szaesővel szemben az erőszakos többszörös visszaesőkénti minősítést megalapozó, súlyosabban büntetendő személy elleni erőszakos bűncselekmény büntetési tételének felső határa szabadságvesztés esetén a kétszeresére emelkedik. Ha a büntetési tétel így felemelt felső határa a húsz évet meghaladja, vagy a törvény szerint a bűncse-lekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, az elkövetővel szemben életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni.”27

A halmazati elkövetést érintő módosítás viszont rövid időn belül alkotmányossá-gi problémát vetett fel. „Ha a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül legalább három a 137. § 17. pontjában meghatározott személy elleni erőszakos bűncselekmény, a (2) bekezdés szerinti büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik. Ha a büntetési tétel így felemelt felső határa a húsz évet meghaladja, vagy a törvény sze-rint bármelyik bűncselekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, az elkövetővel szemben életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni.”28

A Fővárosi Ítélőtábla tanácsa bírói kezdeményezéssel fordult az Alkotmány- bírósághoz, hogy az idézett 1978. évi Btk. 85. § (4) bekezdésének alaptörvény-elle-nességét megállapítsa, és a szabályt megsemmisítse.29

A módosítás értelmében azoknál az elkövetőknél, akiknek esetében fennállnak a törvényben meghatározott feltételek, tehát legalább három, bűnhalmazatban lévő, meghatározott személy elleni erőszakos bűncselekményt követnek el, az így kiszab-ható büntetési tételkeret felső határa a kétszeresére emelkedik. Ha a megemelt tétel-keret a húsz évet meghaladná, vagy bármely bűncselekmény egyébként büntethető lenne életfogytig tartó szabadságvesztéssel is, az elkövetővel szemben kötelező a tész kiszabása.

A szabályozás kiszámíthatatlanná és bizonytalanná tette a bírói büntetéskiszabást, mivel többféle értelmezésnek is utat adott, ezáltal sértette a jogbiztonság követelmé-nyét, hiszen a jogbiztonság feltételez egy részleteiben szabályozott büntető anyagi és eljárásjogot.30

Ezzel a követelménnyel szemben pedig a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) bár biztosította a lehetőséget, hogy a büntetőeljárás jogerős befejezéséig a három, személy elleni erőszakos bűncselekmény elbírálására

27 2010. évi LVI. tv. 4. §28 2010. évi LVI. tv. 2. §29 Fővárosi Ítélőtábla, 6.Bf.230/2012/9. szám30 24/2014. (VII. 15.) AB határozat.

GELLÉR BAL Á ZS

96

egy eljárásban kerüljön sor, de ezt kötelezővé nem tette, így nem volt egy objektív fel-tételrendszer, amely alapján el lehetett volna dönteni, hogy mely esetekben kell bűn-halmazatban elbírálni az elkövető cselekményeit. Ebből kifolyólag nem érvényesült az egyenlő bánásmód alkotmányos követelménye sem, mert a szabályozás folytán egyes elkövetők, annak függvényében, hogy a büntetőeljárásokat egyesítették-e, vagy sem, hátrányosabb helyzetbe kerülhettek.

Az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezés okán visszamenőleges hatállyal meg-semmisítette a kérdéses jogszabályi rendelkezést, illetve elrendelte az e szakasz alkal-mazásával jogerősen befejezett büntetőeljárások felülvizsgálatát.

A megsemmisítés okán a Btk. már hatályos, bűnhalmazati elkövetésre vonatkozó szabályai egyértelművé tették, hogy e szabályokat mely esetekben kell alkalmazni. Az 5/2013. (XII. 11.) BK vélemény részleteibe menően kifejtette a pontosított szabá-lyozás lényegét. Leszögezi, hogy „…a Btk. 81. §-ának (4) bekezdésében foglalt ren-delkezések kizárólag a különböző időpontokban elkövetett, befejezett bűncselekmé-nyek esetén alkalmazhatók, amennyiben azok valódi anyagi halmazatot képeznek. Az anyagi halmazat feltétele, hogy […] a több bűncselekményt megvalósító cselekmé-nyek időbelileg elkülönülnek, egymást követik.”31

A 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvénybe bekerült a tész szabályozása. „Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés csak szándékos, erőszakos bűncselek-mény elkövetése miatt szabható ki.”32 Ezáltal ezt a büntetőjogi jogkövetkezményt a törvényalkotó a jogforrási hierarchia csúcsára emelte.

VI.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS BEMUTATÁSA

A 2012. évi C. törvény (Btk.) indoklásában kifejti, hogy az életfogytig tartó szabad-ságvesztés egy határozatlan tartamú büntetés, mert az akár az elítélt élete végéig is eltarthat, aminek időpontja igazából bizonytalan, de valójában mégsem tekinthető határozatlan tartalmú büntetésnek. Nemzetközileg elfogadott az az álláspont, hogy annak az elkövetőnek is reményt kell nyújtani a reintegrációra, a jövőjének lehetséges szabadlábon való töltésére, akit életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek.

Rögzíthetjük azt is, hogy a jelenlegi büntetési rendszerünk „mind »alul«, mind »fe-lül« generális alternativitást kínál”; az életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetés kiszabásának a lehetősége a legtöbb esetben egy alternatíva a bíró számára a határo-zott ideig tartó szabadságvesztés büntetése mellett.33

Ki kell emelni azt a szignifikáns és tradicionális korlátot, hogy életfogytig tartó sza-badságvesztés-büntetés csak olyan elkövetővel szemben alkalmazható, aki a bűn-cselekményt a huszadik életéve betöltése után követte el – ez a kitétel a kötelező-en alkalmazandó életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetés kiszabása esetében is fennáll.34

31 5/2013. (XII. 11.) BK vélemény.32 Alaptörvény IV. cikk (2) bekezdés.33 Belovics – Gellér – Nagy – Tóth (2012) 402. o.34 Kommentár a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényhez.


97

A tészt részletesen a Btk. szabályozza, rögzíti, hogy „Életfogytig tartó szabadság-vesztés kiszabása esetén a bíróság az ítéletében meghatározza a feltételes szabadság-ra bocsátás legkorábbi időpontját, vagy a feltételes szabadságra bocsátás lehetősé-gét kizárja”35.

A Btk. 44. § (1) bekezdése sorolja fel azt a 18 bűncselekményt, amelyeknél alkal-mazható a tész, de csak ha ezeket személy elleni vagy dolog elleni erőszakkal köve-tik el (népirtás; emberiesség elleni bűncselekmény; apartheid; hadikövet elleni erőszak súlyosabban minősülő esetei; védett személy elleni erőszak, emberölés, emberrablás, emberkereskedelem súlyosabban minősülő esetei stb.).

A Btk. 44. § (2) bekezdése értelmében pedig, ha valamely bűncselekményt az emlí-tett 18 közül az elkövető bűnszervezetben követte el, vagy erőszakos többszörös visz-szaeső, a tész alkalmazására már nem lehetőséget kínál a törvény, hanem kötelező-vé teszi azt.

VI.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ELEMZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE

VI.3.1. A TÉSZ ÖSSZHANGJA AZ ALAPTÖRVÉNNYEL

A hatályos Btk.-szabályozás egyértelműen összhangban áll a magyar Alaptörvénnyel, hiszen a fent idézett Alaptörvény IV. cikke szabályozza a tész kiszabásának a lehető-ségét, ugyanakkor megállapítható az is, hogy a tész alkotmányos szintű rögzítése egy unikális szabályozás.

Nagy Ferenc is kifejti tanulmányában azt az elterjedt nézetet, hogy mivel alkotmá-nyos szinten rögzített a tész, ezért az alkotmánybírósági vizsgálat tárgya nem lehet. Álláspontja szerint viszont ez a nézet nem helytálló, mert bár a IV. cikk tartalmaz-za a szabályt, de a III. cikk tiltja a kínzást, embertelen, megalázó bánásmódot, bün-tetést36, a II. cikk pedig deklarálja a mindenkit megillető emberi méltósághoz való jogot.37 Nagy szerint így „felmerülhet az Alaptörvény említett rendelkezései közöt-ti ellentmondás”38.

VI.3.2. A TÉSZ AZ 1978. ÉVI ÉS A JELENLEG HATÁLYBAN LÉVŐ BTK.-BAN

Hivatkozva a leírtakra, a halálbüntetés eltörlésével tehát az életfogytig tartó szabad-ságvesztés a legszigorúbb büntetés jelenleg a Btk.-ban, ami alkalmas is a halálbünte-tés kiváltására, hiszen alkalmazása esetén az elkövető végleg izolálódik a társadalom-tól; ha nem kap köztársasági elnöki kegyelmet, élete végéig fogságban van.39

35 Btk. 42. §36 Alaptörvény III. cikk (1) bek.37 Alaptörvény II. cikk38 Nagy (2014) 9. o.39 Polt (2013) 29. o.

GELLÉR BAL Á ZS

98

Egyértelműen látható, hogy a tész jelenleg hatályos szabályozása két külön aspek-tusból megvizsgálva is súlyosabb, mint az 1978. évi Btk. hatályban léte alatt.

Az 1978. évi Btk.-ban nem voltak olyan esetek, amelyekben a bírói mérlegelést a törvény kizárta volna a büntetés kiszabása során, csak lehetőséget kínált a jogalkal-mazó számára, hogy mely esetekben van lehetősége kizárni a feltételes szabadság-ra bocsátást.40

Ehhez képest a Btk. fent idézett 44. § (2) bekezdése a bírói mérlegelést kizárva teszi kötelezővé a tész alkalmazását azokban az esetekben, amikor a 44. § (1) bekezdésé-ben meghatározott bűncselekmények közül valamelyiket az elkövető bűnszervezetben követte el, vagy az elkövető erőszakos többszörös visszaeső.

Meg kell állapítani, hogy az erőszakos többszörös visszaesők tekintetében felmerül az a probléma, hogy a rájuk vonatkozó jogszabályhely kétféleképpen értelmezhető.41

A 44. § (2) bekezdés a) pontja csak azt mondja, hogy „A feltételes szabadság-ra bocsátás lehetőségét ki kell zárni, ha az elkövető erőszakos többszörös vissza-eső,”42. Mivel a (2) bekezdés nem utal vissza az (1) bekezdésben felsorolt bűncse-lekményekre, így ha pusztán nyelvtanilag értelmeznénk a szakaszt, jelenthetné a következőket is: „önmagában az elkövető erőszakos, többszörös visszaeső mivolta kizárja feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, függetlenül attól, hogy az álta-la megvalósított bűncselekmény szerepel-e az (1) bekezdésben felsoroltak között vagy sem”43.

De ha logikailag értelmezzük e szakasz két bekezdését, egyértelmű, hogy csak arra a következtetésre juthatunk, hogy az erőszakos többszörös visszaeső elkövetők ese-tében is csak akkor kell kizárni a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, ha az e szakaszban meghatározott bűncselekmények valamelyikét követik el.

Másodszor, elmondhatjuk, hogy összességében is súlyosabb és szigorúbb a Btk. sza-bályozása.

Ad. 1. Az 1978. évi Btk. alkalmazásánál a határozott ideig tartó szabadságvesztés-re ítélés esetén a bíró legfeljebb húsz évre ítélhette az elkövetőt – ez is csak abban az esetben volt kiszabható, ha a bűncselekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntetendő bűncselekmény volt, vagy az elkövető bűnszervezetben követte el, illetve ha különös vagy többszörös visszaesőként minősült.44

Ezzel szemben szigorodott a Btk. szabálya, mert az a szerint kiszabható maximum – határozott ideig tartó szabadságvesztés esetén – huszonöt év, ha az elkövető bűn-szervezetben követte el a bűncselekményt, különös vagy többszörös visszaesőként minősült, illetve halmazati vagy összbüntetés esetén.45

Ad. 2. Az életfogytig tartó szabadságvesztésből a feltételes szabadságra bocsátás tekintetében is módosult a szabályozás. Az 1978. évi Btk. hatályban léte alatt az ítél-kező bíró, ha a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét nem zárta ki ítéletében,

40 1978. évi Btk. 47/A. § (3) bek.41 Polt (2013) 32. o.42 Btk. 44. § (2) bekezdés.43 Polt (2013) 33. o.44 1978. évi Btk. 40. § (2) bek.45 Btk. 36. §


99

annak legkorábbi időpontját húsz évben, illetve ha olyan bűncselekmény miatt ítélték életfogytig tartó szabadságvesztésre, amelynek büntethetősége nem évül el, minimum harminc évben határozta meg.46

A Btk. szigorított, mert a feltételes szabadságra bocsátás húszéves legkorábbi idő-pontját huszonöt évre emelte fel, illetve ennek legkésőbbi időpontját negyven évben határozza meg.47

Nagy Ferenc álláspontja szerint a jogalkotó arra törekedett az áldozatok védelme érdekében a Btk. szankciórendszerét illetően, hogy szigorítson a törvényen – a bün-tetési tételkeretek megemelésével, illetve az életfogytig tartó szabadságvesztés-bün-tetés gyakoribb alkalmazásával. „A jelenleg hatályos Btk.-val szembeni egyik leg-fontosabb elvárás […] – a törvényjavaslat indoklása szerint – a szigorúság, amely a tettarányos büntetőjogi szemlélet hangsúlyosabb megjelenítését jelenti a törvény-ben.” A jelenlegi büntetőpolitikai irányok közül a „következetes szigor” – a visszaesők szigorúbb büntetése, a szabadságelvonással járó szankciók körének bővítése valósul meg.48

VI.3.3. A TÉSZ NEMZETKÖZI EGYEZMÉNYEKKEL VALÓ ÖSSZHANGJA

Az Emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt egyezmény (EJEE) 3. cikke alapján „senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni”. Felmerül a kérdés, hogy a tész beleütközik-e az egyezményben foglaltakba. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a közelmúltban több esetben is foglalkozott a kérdéssel, és az alábbiakra jutott.

VI.3.3.1. A KAFKARIS-ÜGY49

A konkrét ügyben a következőkre jutott az EJEB. Alapvetően fenn lehet tartani a tész intézményét, egy felnőtt elkövetőre kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés önmagában nem egyezménysértő, mert ez az adott állam mérlegelési körébe tartozik. Ugyanakkor mégis ellentétes lehet az egyezménnyel, ha az adott ország igazságszol-gáltatási rendszere de facto és de jure nélkülözi az ilyen jellegű büntetés felülvizsgá-latának lehetőségét.

Ebben az esetben a bíróság arra jutott, hogy a ciprusi köztársasági elnök kegyelmi jogkörére tekintettel nem mondható ki, hogy az elítéltnek ne lenne reménye a szaba-dulásra. A diszkrecionális, fellebbezhetetlen, indokoláshoz nem kötött kegyelmi dön-tésből következő bizonytalanság pedig nem tekinthető elegendő súlyú sérelemnek ahhoz, hogy a 3. cikk védelme kiterjedjen rá.

46 1978. évi Btk. 47/A. § (2) bek.47 Btk. 43. § (1) bek.48 Nagy (2014) 1. o.49 Case of Kafkaris v. Cyprus (App. No. 21906/04) 12 February 2008.

GELLÉR BAL Á ZS

100

VI.3.3.2. A HUTCHINSON-ÜGY50

A Hutchinson v. Egyesült Királyság ügyben az EJEB a döntéstől visszakozott, mert megítélése szerint ez egy olyan kérdést vetett fel, amely a „belső jog” értelmezésére irányult és így a „belső bíróság” volt kompetens a kérdésben dönteni – így nem állapí-tott meg egyezménysértést.

VI.3.3.3. A VINTER ÉS TÁRSAI ÜGY51

A Vinter és társai v. Egyesült Királyság ügyben az EJEB az EJEE kínzás tilalmát kimondó 3. cikke és a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés közötti ellentmon-dással foglalkozott. A bíróság az ügy kapcsán megállapította, hogy az olyan életfogy-tig tartó szabadságvesztés kiszabása, amely esetében nincs lehetőség a feltételes sza-badságra bocsátásra, az EJEE 3. cikkébe ütközik.

A bíróság ítéletének indoklásában kifejtette, hogy az EJEE 3. cikkében foglaltak megsértése akkor valósul meg, ha a kérelmező további fogva tartása nélkülöz minden legitim büntetési alapot, vagy ha az ítélet alapján kiszabott szabadságvesztés csök-kentésére de facto és de jure sincs lehetőség.

Az indokolás szerint megdönthetetlen tény, hogy az elítélt nem tartható fogva az annak alapjául szolgáló legitim cél hiányában. Ahogy azt a bíróság a Bieber-ügy kap-csán is kimondta, a fogva tartás legitimitását az elítélt megbüntetése, a bűncselek-mény elkövetésétől való elrettentés, a társadalom védelme és az elítélt társadalomba való visszavezetésének céljai együttesen alkotják. E szempontok és célok az ítéletho-zatalkor együttesen, arányosan esnek latba, azonban az ezek közti arány a büntetés kitöltése során eltolódhat, ezáltal veszélyeztetve a büntetés törvényes alapját.

Az idő előrehaladtával a szabadságvesztés a többi pönológiai alapelvet elnyomva, puszta megtorlássá válik, és bár a megtorlás a szabadságvesztés egyik célja, ez a cél semmiképpen sem kizárólagos, ugyanis az európai büntetési politika egyre inkább a rehabilitációt mint fő célt hangsúlyozza. „Valójában az európai és nemzetközi jog ma már tisztán támogatja azt az elvet, hogy minden fogvatartottnak – beleértve az élet-fogytig tartó börtönbüntetésre ítélteket – biztosítani kell a rehabilitáció lehetőségét és a szabadulásra való esélyt, ha a rehabilitáció sikeres volt.”52

„Mindezekre tekintettel megállapítható, hogy a szabadságvesztés egyedüli cél-ja nem lehet a puszta megtorlás és büntetés. Ahhoz azonban, hogy megállapítható legyen, hogy a büntetés legitim céljai továbbra is megfelelő arányban fennállnak, a kiszabott büntetés tekintetében megfelelő időközönkénti – legalább 25 évenkénti – intézményesített felülvizsgálat szükséges.”53

Ilyen felülvizsgálati rendszer hiányában és a büntetés enyhítésének reménye nélkül az életfogytig tartó büntetésre ítélttől nem várható, hogy saját rehabilitációján dolgoz-

50 Case of Hutchinson v. The United Kingdom (App. No. 57592/08) 01 June 2015.51 Case of Vinter and Others v. The United Kingdom (App. No. 66069/09, 130/10 and 3896/10) 9 July

2013.52 Vinter v. UK Judgment of 9 July 2013, 114. bek.53 Uo. 118. bek.


101

zon. „Az életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltnek joga van arra, hogy már az ítélet-hozatalkor tudja, hogyan kell viselkednie ahhoz, hogy szabadulására esély nyíljon, és hogy milyen feltételek mellett (beleértve a lehetséges felülvizsgálat időpontját) nyílik lehetőség arra, hogy a további szabadságvesztés végrehajtása alól mentesüljön. Ebből kifolyólag az olyan nemzeti jog, mely nem biztosít lehetőséget a tényleges életfogytig tartó börtönbüntetés ilyen jellegű felülvizsgálatára, nincs összhangban az Egyezmény 3. cikkével, és ez az összeférhetetlenség nem később, hanem már az ítélet meghoza-talakor felmerül.”54

Az ügy kapcsán a bíróság megjegyzi, hogy az igazságügy-miniszter (egyes álla-mokban, ahogy hazánkban a köztársasági elnök) diszkrecionális jogkörében rendkívül behatárolt feltételek mellett biztosított kegyelmezési jogköre nem elegendő lehetőség a kiszabott szabadságvesztés csökkentésére, illetve felülvizsgálatára, hiszen e jogát a miniszter (köztársasági elnök) csak a fogvatartott fizikai leépülésére vagy gyógyít-hatatlan betegségére tekintettel gyakorolhatja. Mivel csak ilyen szűk körben lehetsé-ges ennek alkalmazása, „kétséges, hogy tényleg számba vehető lehetőségnek tekint-hető-e, ha csak arra szolgál, hogy az elítélt nem a börtön falak között, hanem otthon, vagy kórházban haljon meg”55.

VI.3.3.4. MEGÁLLAPÍTÁSOK

Az EJEB hivatkozott eseteiből összességében azt olvashatjuk ki, hogy többféle bünte-tési cél létezik – megtorló, reparatív, nevelő szándékú, amelynek célja a társadalom-ba való visszavezetés –, ezek változhatnak az egyes államok büntetés-végrehajtási szabályainak keretein belül, de senkit nem lehet pusztán büntetőpolitikai alapon fog-va tartani, hiszen ezek a politikai célok változhatnak. A lényegi következtetés, hogy egy bizonyos ponton ki lehessen engedni az elkövetőt, hiszen ez lenne a felülvizsgá-lat célja.

A hivatkozott jogesetekből egyértelműen láthatjuk azt is, hogy akkor egyezmény-konform a tész intézménye, ha de jure és de facto megvalósul a felülvizsgálat, vagyis a büntetés időtartama érdemi csökkenésének a lehetősége.

Maga az EJEB nem írja elő ugyan a felülvizsgálat módját, ezt az államok belső jogá-ra bízza, nem határozza meg a „mikort” sem, de ajánlja a huszonöt évet.

Az ajánlott időpont viszont álláspontom szerint nem fér össze a nálunk hatályos sza-bályozással, hiszen a jelenlegi magyar tész intézménye lényegében egyetlen büntetési célt ismer el, a megtorlást, hogy a bűncselekmény elkövetője tettéért élete végéig tölt-se büntetését, kvázi már a tész kiszabásánál ab ovo kizárja a szabadulás lehetőségét, hiszen végérvényben minden változás ellenére benn marad az elkövető. Ugyanakkor nagy kérdés, hogy az EJEB-nek van-e hatásköre arra, hogy ilyen konkrétan meghatá-rozza a tagállam számára a büntetési célokat. Azaz kizárja annak a lehetőségét, hogy egy tagállam bizonyos bűncselekmények esetén a megtorlást, a generálprevenciót és a speciálprevenciónak az elkülönítéssel való érvényesítését helyezze előtérbe, és a tár-

54 Uo. 122. bek.55 Uo. 90. bek.

GELLÉR BAL Á ZS

102

sadalomba visszavezetést mint célt elhagyja. A társadalomba való visszavezetés mint kötelező büntetőjogi cél nem olvasható ki az Emberi Jogok Európai Egyezményéből és a korábbi joggyakorlatból sem. Ugyanakkor az EJEB egy ilyen értelmezéssel az adott tagállamot olyan világnézeti, ideológiai választásra kötelezi, amely a szuvereni-tás központi elemét érinti, és nyilván teljességgel antidemokratikus.

VI.3.4. AZ EJEB-JOGGYAKORLAT HATÁSAI A MAGYAR JOGRA

VI.3.4.1. A MAGYAR-ÜGY56

Tóth Mihály cikkében részletesen ismerteti mind az ügy előzményeit, mind a végki-menetelét. Magyar László, a kérelmező, 1999 és 2002 között egy tízfős banda egyik tagjaként több mint húsz rablást követett el, többnyire már idősebb, kiszolgáltatott személyek sérelmére – egyes esetekben az összekötözött, illetve megvert sértet-tek közül többen meghaltak. A leírt cselekményekért 2005-ben ítélték tészre, majd 2009-ben a megismételt eljárásban ugyanezt a büntetést szabták ki rá. 2010-ben a Kúria elutasította Magyar László felülvizsgálati kérelmét és ekkor fordult panasszal az EJEB-hez.57

A panasz kiterjedt az eljárás indokolatlan elhúzódására is, de elsősorban a tész-nek az egyezmény 3. cikkébe való ütközését kérte megállapítani Magyar László, mert álláspontja szerint a büntetése sem de jure, sem de facto nem mérsékelhető.

A panasz benyújtásakor hatályos magyar szabályozás alapján a tészből való egyet-len szabadulási lehetőség a köztársasági elnök kegyelme. A köztársasági elnök kegyelme csak az igazságügy-miniszter ellenjegyzése mellett lehetett érvényes, tehát ez egy kvázi „elnöki-miniszteri” kegyelemként működött. Fontos megjegyezni, hogy sem a köztársasági elnök, sem a miniszter nem volt köteles indoklásra a tekintetben, hogy támogatja-e a kérvényt vagy sem – vagyis a kegyelem két politikus diszkrecio-nális döntésétől függött, mely döntés indokai nem voltak megismerhetők.58

Az ügyben az EJEB megállapította az egyezménysértést mind a 6., mind a 3. cikk vonatkozásában, és az alábbiakra jutott.

Magyarországon szűkebb körű a kegyelem lehetősége, mint a Kafkaris v. Ciprus ügyben, így már az a kérdés is felmerül, hogy de jure létező jogintézmény-e. A tészt a Btk.-ba beemelő 1998. évi Btk. novella óta nem volt példa a kegyelem megadására, tehát Magyarországon de facto bizonyosan nem érvényesült.

Az EJEB a konkrét ügyben arra jutott tehát, hogy a köztársasági elnök kegyelmi joga nem elegendő lehetőség a felülvizsgálat de jure, illetve de facto megvalósulására, a magyar szabályozás ugyanis

56 Case of László Magyar v. Hungary (App. No. 73593/10) 20 May 2014.57 Tóth (2014) 58 Karsai (2014) 75. o.


103

– „nem kötelezi a hatóságokat vagy a köztársasági elnököt, hogy értékelje, a kérelme-ző fogva tartása igazolható-e legitim pönológiai alapon”59; továbbá

– „a szabályozás nem biztosít a kérelem vizsgálatához világos szempont- és kritéri-umrendszert”60; és

– „a szabályozásnak biztosítani kellene, hogy a fogvatartott tudja, mit szükséges ten-nie ahhoz, és milyen feltételeknek kell hogy megfeleljen a feltételes szabadságra bocsátás kiérdemléséhez”61.

A Magyar L. v. Magyarország ügy elsősorban megerősítette az EJEB-nek a már a Vinter v. Egyesült Királyság ügyben is kifejtett álláspontját, hogy a tész önmagában nem sérti az egyezményt, de az ilyen súlyú büntetés alkalmazásánál a fogvatartott-nak joga van a felülvizsgálat lehetőségéhez, ennek a kizárása embertelen és megalá-zó bánásmódnak minősül – tehát sérti az egyezményt. „Az ítélet értelmében az ezirá-nyú magyar szabályozás rendszerszintű hiányosságban szenved, ezért az életfogytig tartó szabadságvesztésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések felülvizsgálatra és vál-toztatásra szorulnak.”62

A magyar szabályozás összefoglalva tehát az alábbi problémákban szenvedett:

– a de jure megvalósulása a köztársasági elnöki kegyelemnek sem megfelelő, hiszen nincsenek objektív szempontok, amelyek alapján a köztársasági elnök és az igaz-ságügyi-miniszter dönt, illetve nincs indoklási kötelezettségük a döntés tekinteté-ben;

– mivel nincsen létező gyakorlata a köztársasági elnöki kegyelemnek, ezért az de fac-to sem érvényesült.

VI.3.4.2. AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG ÁLLÁSPONTJA

A már hivatkozott Vinter v. Egyesült Királyság ügyben a marasztaló ítélet megho-zatala után a Szegedi Ítélőtábla előtt BF.II.10/2014. számon folyamatban volt bün-tetőügyben az I. r. vádlott védője – jelen cikk szerzője – indítványozta a Szegedi Ítélőtáblánál, hogy az ítélőtábla forduljon az ügyben az Alkotmánybírósághoz, mert a hazai jogrendszer nem biztosítja a tész kiszabásánál az EJEB által megfogalma-zott követelményeknek megfelelő felülvizsgálati eljárást és ezáltal a magyar jog nincs összhangban a nemzetközi joggal, ami pedig az Alaptörvény Q cikkébe63 ütközik. Az indítvány benyújtására 2013. november 19-én került sor.

A Szegedi Ítélőtábla 2014. április 3-án meghozott 33/II. számú végzésével az indít-ványnak helyt adott, kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárását, és felfüggesz-tette a büntetőeljárást annak döntéséig. Az Alkotmánybíróság döntését a bírói kez-deményezés után kilenc hónappal, 2015. január 20-án hozta meg. Meg kell jegyezni,

59 László Magyar v. Hungary Judgment of 20 May, 2014. 57. bek.60 Uo. 57.61 Uo. 62 Nagy (2014) 8. o.63 Alaptörvény Q cikk.

GELLÉR BAL Á ZS

104

hogy a Szegedi Ítélőtábla a nyilvános ülés új határnapja előtt egy nappal, este tud-ta csak megküldeni faxon a védelem számára az Alkotmánybíróság végzését, mert az Alkotmánybíróság a kitűzött nyilvános ülés előtt egy nappal hozta meg határozatát…

A magyar kormány miniszterei 2014. június 6-án tették le esküjüket, de a későb-bi igazságügy-miniszter, Trócsányi László a Magyar L. v. Magyarország ügyben 2014. május 20-án meghozott ítéletet megelőzően már kidolgozta a későbbi Bv. tör-vény64 ide vonatkozó módosítását65, az alkotmánybírósági beadvány várható hatását kivédendő (a 2014. évi LXXII. törvény elfogadásának időpontja 2014. november 18.). Mivel a miniszter úr a cikk szerzőjét is megtisztelte azzal, hogy elképzeléseit e kör-ben vele megosztotta, ezért alappal állítható, hogy a Szegedi Ítélőtáblához benyújtott, és általa magáévá tett indítványunk váltotta ki a tésszel összefüggő kegyelmi eljárás módosítását a Bv. törvényben.

VI.3.4.3. A BV. TÖRVÉNY MÓDOSÍTOTT SZABÁLYAI

A Bv. törvénybe bekerülő új szabályok lényeges tartalma az alábbiakban foglalha-tó össze.

Ad. 1. Tész esetén a feltételes szabadságra bocsátásból való kizárás kötelező felül-vizsgálata negyven év elteltével.

Ad. 2. A köztársasági elnöki kegyelem megadásának szabályai is módosultak, mert az igazságügy-miniszter és a köztársasági elnök közé a Kegyelmi Bizottság ékelő-dött, amelynek feladata, hogy az ügy rendelkezésre álló adatai alapján állást foglal-jon a kérdésben, ezt felterjessze az igazságügy-miniszterhez (aki ettől az állásponttól el nem térhet), aki ezt megküldi a köztársasági elnök részére.66

Ezen a ponton kell visszautalnom a hivatkozott 3013/2015. (I. 27.) AB végzésre, mert bár a Bv. tv. módosítása megszületett a döntés meghozataláig, de azt látnunk kell, hogy az Alkotmánybíróság az új szabályozást nem vizsgálta, csak megállapítot-ta, hogy a jogalkotó a szabályok módosításával megpróbált eleget tenni az EJEB által támasztott követelményeknek.

Álláspontom szerint két súlyos probléma is felmerült az Alkotmánybíróság dönté-sével kapcsolatban.

Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indoklásában kifejti, hogy álláspontja sze-rint alapvető garanciális követelmény, hogy a kegyelmi döntést megalapozó indokok megismerhetők legyenek: „A felülvizsgálatra vonatkozó szabályozásnak és gyakorlat-nak azonban világosnak, nyilvánosnak kell lennie, mert az életfogytig tartó szabad-ságvesztésre ítélt személynek joga van tudni már az elítélésekor, hogy a szabadláb-ra kerülése érdekében milyen feltételeknek kell megfelelnie, beleértve azt is, hogy az ítéletének a felülvizsgálatára mikor kerülhet sor. Meg kell jegyeznem, hogy a kegyel-

64 A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv.)

65 2014. évi LXXII. törvény a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosítá-sáról

66 Bv. tv. 46/A–H. §


105

mezési rendszer transzparenciája nélkülözhetetlen, különösen abból a szempontból, hogy a döntések indokai eljuthassanak az elítélthez, illetve közismert legyen a kegyel-mezési gyakorlat.”

Ezenfelül azt is kifejti, hogy álláspontja szerint a negyvenéves várakozási időtartam túlságosan hosszú, nem megfelelő, hiszen bizonyos korú elkövetők esetében ez meg sem valósulhat. Az EJEB által előirányzott huszonöt évhez közelítené a felülvizsgálat időpontját a magyar szabályozásban.67

Lévay Miklós alkotmánybíró különvéleményében véleményem szerint a legsúlyo-sabb problémára hívja fel a figyelmet: „Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak az indítvány előterjesztését követően beállt jogi helyzet vizsgálatát el kellett volna végeznie. […] Úgy vélem azonban, hogy ezen változás okán az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna vizsgálnia, hogy a 2014. évi LXXII. tv. 109. §-a által a Bv. tv.-be iktatott rendelkezések maradéktalanul megfelelnek-e az Egyezménynek és az EJEB joggyakorlatának az életfogytig tartó szabadságelvonás büntetést érintően. Ilyen vizs-gálat hiányában nem megalapozott a többségi döntésnek az a következtetése, amely szerint a jogszabályi környezet megváltozása az indítvány nyilvánvaló okafogyottsá-gát eredményezte, ami pedig következményként az alkotmánybírósági eljárás meg-szüntetését vonta maga után.”

Indoklása szerint az Alkotmánybíróság azon túlmenően, hogy megszületett az – elviekben megfelelő – új szabályozás, nem vizsgálta meg kellő alapossággal azt, hogy ez megfelel-e az EJEB által megfogalmazott követelményeknek. Kiemeli azt is, hogy a megszületett új kegyelmi eljárási szabályok két szempontból megvizsgálva sem felel-nek meg az EJEB által támasztott követelményeknek.

A Czine Ágnes alkotmánybíró által is aggályosnak tartott felülvizsgálati időpontra Lévay Miklós is felhívja a figyelmet: „szemben a Magyar László kontra Magyarország ügyben megjelölt legalább 25 év elteltével történő felülvizsgálattal, az új, kötelező kegyelmi eljárásra csak akkor kerülhet sor, ha az elítélt a szabadságvesztésből 40 évet kitöltött”.

Másodszor az eljárás menetével kapcsolatban emeli ki a szabályozás súlyos hibá-ját: „az eljárás során a döntést a köztársaság elnök hozza meg. Márpedig a köztársa-ság elnök kegyelmi döntésében nincs kötve a Kegyelmi Bizottság állásfoglalásának megfelelő előterjesztéshez. Továbbra sem állapítható meg tehát, hogy a köztársaság elnök e jogkörének gyakorlása során milyen szempontokat mérlegel, ezért valójában változatlanul nem látható az elítéléskor, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie az elítéltnek ahhoz, hogy a szabadulásra reális esélye legyen.”68

VI.3.4.4. A KÚRIA JOGEGYSÉGI HATÁROZATA

A Magyar L. v. Magyarország-ítélet alapján kötelezően lefolytatott felülvizsgálati eljárásban 2015. június 11-én kihirdetett, Bfv.II.1812/2014/18. számú felülvizsgálati határozat hatására a Kúria Büntető Kollégiumának vezetője jogegységi eljárás lefoly-

67 3013/2015. (I. 27.) AB végzés [22], [23] és [28] bekezdések.68 3013/2015. (I. 27.) AB végzés [33], [34], [38], [50], [53] és [54] bekezdések.

GELLÉR BAL Á ZS

106

tatását indítványozta. A Büntető Jogegységi Tanács által 2015. július 1-jén megho-zott, 3/2015. BJE határozat két elvi jelentőségű megállapítása a következő:

„1. Az életfogytig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátás kizá-rásának lehetősége az alkotmányos jogrend része, amelynek – törvényi előfeltételek megvalósulása esetén történő – bírósági alkalmazását nemzetközi szerződés nem tilt-ja. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés (TÉSZ) kiszabásának kialakult ítél-kezési gyakorlatától eltérésre a hatályos jogszabályok, az EJEB esetjoga, alkotmány-bírósági döntés és a Kúria Bfv.II.1812/2014/7. számú, 2015. június 11-én kihirdetett felülvizsgálati határozata nem adnak okot.

2. Nemzetközi szerződéssel létrehozott emberi jogi szerv döntése folytán, törvény-ben kihirdetett nemzetközi szerződésnek megfelelő határozat meghozatala nem köz-vetlenül, az Emberi Jogok Európai Egyezménye (Egyezmény), mint ítélkezésre szol-gáló anyagi vagy eljárási jogszabály alapján, hanem az emberi jogi szerv döntésének alapulvételével annak magyar jogrendszerbe beillesztésével, a büntetőeljárásról szó-ló törvény szerinti felülvizsgálati eljárás lefolytatásával, az egyezménysértéssel nem érintett hatályos jogszabályok alkalmazásával történik.”

A Kúria is megállapítja, hogy „önmagában az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása nem sérti az Egyezményt, ha ennek mérséklésére megvan a lehetőség”69.

Nem vitatja, hogy az egyezmény, illetve kiegészítő jegyzőkönyvei a kihirdetésük folytán a magyar jog részévé váltak, ezért a magyar bíróságoknak figyelembe kell venniük őket az értelmezés során, de véleménye szerint az egyezmény nem egy köz-vetlen jogalap. Annak, amit az EJEB mond, konkrét ügyben van kötelező ereje, más ügyekben ez pedig már egy értelmezési kérdés és nem közvetlen hivatkozási alap, mert az EJEB döntései az adott eljárásban szereplő felekre nézve kötelezőek, és csak rájuk. A nemzeti bíróságok feladata pedig, hogy döntéseik meghozatalakor, a jogsza-bályok alkalmazása során az egyezményt ne sértsék meg.70

Továbbá, álláspontja szerint „az EJEB nem írta elő a felülvizsgálat formáját és ide-jét. Ennek megfelelően nem következik az ítéletéből az, hogy a szabadlábra helyezésre kizárólag feltételes szabadságra bocsátás formájában kerülhet sor.” Véleményem sze-rint, bár tény, hogy az EJEB nem határozta meg a felülvizsgálat idejét, de előirányoz-ta a huszonöt év utáni időpontot, ami a jelenlegi szabályozással összhangban nem áll, így továbbra is fennáll az a kérdés, hogy Magyarország eleget tett-e nemzetközi szer-ződésben foglalt kötelezettségének.

A Magyar L. v. Magyarország ügy vonatkozásában arra jut, hogy a bírósági felül-vizsgálati eljárásnak akkor van teendője, ha a bírósági jogalkalmazás okozta az egyezménysértést, a konkrét ügyben viszont a törvényi szabályozás okozta ezt, amely egy rendszerszintű probléma volt, de ezt a jogalkotás megoldotta a Bv. tv. módosítá-sával.71

„Az EJEB tehát nem a jogerős ítéleti büntetést tekintette egyezménysértőnek, hanem a feltételes szabadlábra helyezés megfontolására lehetőséget nyújtó és elítélt

69 3/2015. BJE határozat, II. 70 3/2015. BJE határozat, IV.71 3/2015. BJE határozat, I.


107

által megismerhető szabályozás előírásának a hiányát. Ekként az EJEB határozatá-nak a címzettje nem a jogalkalmazó bíróság, hanem a Magyar Állam jogalkotása.”72

A Kúria véleményem szerint hibásan következtetett, amikor az alábbi megállapításra jutott: „Az EJEB határozatban felhozott hiányosságot a magyar jogalkotás – indokolá-sából megállapíthatóan – megszüntette, azzal szemben az Alkotmánybíróság aggályt nem támasztott. […] Fogalmilag kizárt ugyanis, hogy egyezménysértő legyen az a döntés, amely a hatályos jogot, s egyben az EJEB által el nem bírált, egyezménysértő-nek nem ítélt, és az Alkotmánybíróság által megengedett szabályt alkalmazza.”73

Az Alkotmánybíróság valóban nem állapította meg azt, hogy a szabályozás nem megfelelő, de ez egy formállogikai következtetés, amelyet álláspontom szerint téve-sen vont le a Kúria, hiszen az Alkotmánybíróság nem is tudta megállapítani, hogy megfelelő-e, vagy sem a szabályozás, mert nem is vizsgálta azt, hiszen a már fent hivatkozott 3013/2015. (I. 27.) AB végzésben megszüntette eljárását, éppen azért, mert időközben hatályba léptek a Bv. tv. új rendelkezései és így véleménye szerint okafogyottá vált az eljárás folytatása. Az Alkotmánybíróság végzése pusztán annyit jelent, hogy a módosításokat nem vizsgálta, de nem azt, hogy azok megfelelőek len-nének.

Gönczi Gergely is a kifejtett álláspontra helyezkedik a Kúria döntése vonatkozá-sában. „Alkotmánybírósági megengedésnek minősíti az el nem bírálást, másrészt azt a látszatot kelti, hogy bárminemű belső jogi változtatás, annak tartalmától függetle-nül, fogalmilag zárja ki, hogy egy arra alapított döntés egyezményellenes legyen. Ez a megközelítés összeegyeztethetetlen az EJEB vizsgálati módszerével, amely a konkrét belső jogi megoldás, jogtechnikai részletkérdések helyett azok érvényesülését, valódi, kifejtett hatását vizsgálja. A Magyar László ügyében lefektetett szempontoknak pedig minden Magyarországon hozott bírói döntésnek meg kell felelnie.”74

VI.4. KONKLÚZIÓ, VÁRHATÓ FEJLEMÉNYEK

Összességében megállapítható, hogy az EJEB túlterjeszkedett hatáskörén, erre egyébként az angol Court of Appeal is utalt említett döntésében, hiszen a halálbün-tetéshez hasonlóan megtiltotta a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés alkal-mazását. De míg a halálbüntetés tilalmát egyezményi szinten a 6. és 13. Kiegészítő Jegyzőkönyvek mondják ki, jelen esetben a büntetési nem tilalmát a bíróság jogese-tei fogalmazzák meg. Hiszen nyilvánvalóan nem tekinthető tényleges életfogytig-lannak az a szabadságvesztés, ahol a szabadságra bocsátásra reális és kiszámítható esély van húsz-huszonöt év elteltével. Valójában pedig éppen ez az EJEB által meg-fogalmazott feltételrendszer. Az is világos ebből kifolyólag, hogy az új szabályozás sem oldja fel ezt a problematikát, és így csak idő kérdése, hogy mikor születik újabb, Magyarországot elmarasztaló ítélet.

72 3/2015. BJE határozat, I.73 3/2015. BJE határozat, I.74 Gönczi (2015) 499. o.

GELLÉR BAL Á ZS

108

VI.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

Alexy, Robert (1989) A theory of legal argumentation: the theory of rational discourse as theory of legal justification. Clarendon Press, Oxford, 1989.

Belovics Ervin – Gellér Balázs – Nagy Ferenc – Tóth Mihály (szerk.) (2012) Büntetőjog I. Általános rész. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2012.

Dworkin, Ronald (1986) A matter of Principle. Harvard University Press, Cambridge, 1986.Dworkin, Ronald (1996) Law’s Empire. Fontana Press, London, 1996.Fletcher, George P. (1978) Rethinking Criminal Law. Little, Brown & Co., Boston, 1978.Gellér Balázs (2012) Legalitás a vádpadon. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2012.Gellér Balázs (2013a) „Az emberi élethez és méltósághoz való jog és az új Btk., különös

tekintettel a büntetési rendszerre és a jogos védelemre” In: Új Büntető törvénykönyv. Hagyomány és megújulás a büntetőjogban (szerk. Hack Péter). ELTE Bibó István Szakkollégium, Budapest, 2013. 63–68. o.

Gellér Balázs (2013b) „Az Új Btk. büntetéselméleti alapjai” In: Békés Imre Emlékkötet (szerk. Gellér Balázs – Csige Zoltán). Tullius Kiadó, Budapest, 2013. 85–95. o.

Gellér, Balázs (2013c) “Some Thoughts on the Changing Faces of Human Dignity in Criminal Law” ELTE Law Journal, 2013/1. 29–52. o.

Gellér Balázs (2015) „A büntető igazságszolgáltatás lelke” In: Tanulmányok Polt Péter 60. születésnapja tiszteletére (szerk. Vókó György). HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2015. 54–76. o.

Gönczi Gergely (2015) „A ténylegesen életfogytiglanra ítéltek kötelező kegyelmi eljárása a brit határozatokat elbíráló strasbourgi joggyakorlat fényében” Magyar Jog, 2015/9.

Hall, Jerome (1960) General principles of criminal law. 2nd ed. Bobbs-Merrill Company, Indianapolis, 1960.

Karsai Dániel (2014) „Az Emberi Jogok Európai Bíróságának határozata a tényleges életfogytiglani szabadságvesztésről” Jogesetek Magyarázata, 2014/1.

Kramer, Matthew H. (1991) Legal theory, political theory, and deconstruction (against Rhadamanthus). Indiana University Press, Bloomington, 1991.

Nagy Ferenc (2014) „A szabadságelvonással járó szankciókról az új Btk.-ban” Börtönügyi Szemle, 2014/4.

Polt Péter (főszerk.) (2013) Új Btk. Kommentár 2. kötet, Általános rész VII. fejezet. Nemzeti Közszolgálati Tankönyv Kiadó, Budapest, 2013.

Radbruch, Gustav (1991) “Five minutes of legal philosophy” In: Philosophy of Law (eds. Joen Feinberg – Hyman Gross). Wadsworth Publishing Company, Belmont, 1991.

Rawls, John (1973) A theory of justice. Oxford University Press, Oxford, 1973.Tóth Mihály (2014) Gondolatok az életfogytig tartó szabadságvesztés lehetséges jövőjéről.

http://jog.tk.mta.hu/blog/2014/09/eletfogytiglan

109

VII. A SPORTRENDEZVÉNY LÁTOGATÁSÁTÓL ELTILTÁS – BÜNTETŐJOGI VÁLASZ A FUTBALLHULIGANIZMUS ELLENI HARCBAN

BORBÉLY ZOLTÁN – FAZEKAS ATTILA ERIK – KOVÁCS PÉTER

VII.1. Szabályozási előzményekVII.1.1. Nemzetközi kitekintésVII.1.2. Hazai előzményekVII.2. A hatályos szabályozás bemutatásaVII.3. A hatályos szabályozás elemzése és értékeléseVII.3.1. A kizárásVII.3.2. A sportrendezvényről kitiltásVII.4. Gyakorlati tapasztalatok és de lege ferenda javaslatok VII.5. Felhasznált irodalom

„Az a csapat, amelyik minden mérkőzését zárt kapu előtt akarja játszani, ne akarja, hogy neki szurkoljon a közönség!”

(Vitray Tamás)

VII.1. SZABÁLYOZÁSI ELŐZMÉNYEK

VII.1.1. NEMZETKÖZI KITEKINTÉS

Az 1960-as évek Angliájában jelent meg a futballhuliganizmus mint a labdarúgás kísé-rőjelenségeként megismert viselkedésforma. Számos kutató a futball munkásosztály általi visszakövetelésével állítja párhuzamba a jelenség kialakulását. A futballhuliga-nizmus elterjedésének első öt évében megduplázódtak a bűncselekmények. Európában a liverpooliaknak volt a legrosszabb hírük.

Az angol szurkolók 1985-ben nagyban hozzájárultak a belgiumi Heysel-stadionban történt katasztrófához, ahol 39 halálos áldozatot követelt a Juventus szurkolóival tör-tént összecsapás.1 Az eset szomorú érdekessége, hogy az áldozatok többsége nem az

1 A probléma már a mérkőzés előtt megkezdődött. A két szurkolótábor az akkor már elavult stadion pad-lózatának köveit dobálta egymásra. Őket mindössze egy gyenge drótkerítés és egy néhány méteres üres terület választotta el egymástól, melynek következményeként az angol drukkerek könnyedén betörtek az olasz szurkolókhoz. A szektor nem bírt már el annyi embert, ledőlt egy fal és 39 ember – köztük 38 olasz

BORBÉLY ZOLTÁN – FA ZEKAS ATTIL A ERIK – KOVÁCS PÉTER

110

egymás elleni kézitusában veszítette életét, hanem a nézőtéren kitört pánikhangulat-ban az olasz szurkolók összetaposták egymást.

Egy hónappal a Heysel stadionbeli tragédiát megelőzően Angliában, a shef eldi Hillsborough stadionban 96 ember halálát okozta a szurkolói rendbontás.2 A kataszt-rófa cselekvésre kényszerítette a kormányt, így Margaret Thatcher felkérte Lord Taylor legfelsőbb bírósági bírót, hogy tegyen jelentést a stadionban történtekről, és írja le a lehetséges megoldásokat a futballhuliganizmus megszüntetésére.

A Taylor-jelentés 1989. augusztus 4-én megállapította, hogy a tragédiát a rendőr-ség „rossz tömegkezelése” okozta, és cáfolta azokat a vádakat, amelyekkel a South Yorkshire-i rendőrség a szurkolókra próbálta áthárítani a felelősséget, mondván megkésve és ittas állapotban érkeztek. A jelentés ellenére a shefeldi bíróság 1990. augusztus 14-én úgy határozott, hogy bizonyítottság hiányában sem a szurkolók, sem a rendezők felelősségét nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, így a brit futball-történelem legsúlyosabb katasztrófájáért végül senkit sem vontak felelősségre.

Ennek ellenére, a Taylor-jelentés hatására jelentős (főként személyvédelmi és biz-tonságtechnikai) szigorítások történtek, amelyek az alábbiakban foglalhatók össze:

– átalakították a stadionokat, a régi állóhelyes rendszert ülőhelyek váltották fel (ezzel csökkentve a stadionok befogadóképességét és a túlzsúfoltság okozta katasztrófák kockázatát);

– elkülönítették egymástól a rivális szurkolótáborokat;– bevezették a teljes alkoholtilalmat a stadionokban és azok környékén;– biztonsági kamerákkal ellenőrizték a szurkolókat3;– komoly büntetésekkel, eltiltással szankcionálták a rendbontó nézőket;– meghatározták a kötelező fejlesztési, pénzügyi és biztonsági szabályokat;– bevezették a szurkolói azonosítás rendszerét.

Az angol futball megtisztult, a jelentést követő változtatások eredményeként mára a Premier League nemcsak a folyamatos botrányoktól mentes, hanem a világ egyik leg-népszerűbb, legmagasabb minőséget nyújtó labdarúgó-bajnoksága.

VII.1.2. HAZAI ELŐZMÉNYEK

Hazánkban már az államszocializmus alatt is megjelent a futballhuliganizmus, igazán azonban a mai napig is komoly feszültségeket magában hordozó Újpest–Ferencváros viszály az 1970–80-as években kezdődött el. A parázs hangulatot az okozta, hogy az akkori Újpesti Dózsa a Belügyminisztérium csapata volt, míg a Ferencváros a hata-

szurkoló – vesztette életét. Az eset következtében az angol klubokat eltiltották az európai kupaküzdel-mektől.

2 Fél órával a kezdés előtt már zsúfolásig tele voltak a szektorok, ám a rendőrök folyamatosan engedték be az újabb nézőket. Ahogy ők benyomultak, az előttük állókat nekinyomták a pályát védő vasrácsnak.

3 Noha a Taylor-jelentésben megfogalmazott, zárt kamerarendszerre vonatkozó ajánlás soha nem lépett hatályba kötelező normaként, szinte minden első- és másodosztályú klub stadionjában kiépítették.

VII. A SPORTRENDE ZVÉNY L ÁTOGATÁSÁTÓL ELTILTÁS

111

lommal szemben álló ellenzéket képviselte. A verbális csaták mellett fizikai összecsa-pások is előfordultak.

A korszakra jellemző szigor és a határozott rendőri fellépés könnyedén elérte, hogy a Népstadionban megrendezett kettős rangadókon is alapvetően rendben és fegyelem-ben tudták tartani az oda kilátogató, nem ritkán hetven-nyolcvanezer nézőt.

A rendszerváltás hatása a futballban is érezhető volt: a stadionokban megjelentek az ultrák, és új szurkolói kultúrát honosítottak meg. Az „ultrásodás” hatására az egy-re vehemensebb, agresszívabb stílus határozta meg a szurkolást. Előtérbe kerültek a szurkolói összecsapások, rendszeressé váltak a mérkőzést megelőző és az azt követő verekedések, rendzavarások.

1999. április 17-én az FTC–UTE mérkőzést megelőzően többszáz ferencvárosi szurkoló támadt rá a vendégszurkolók biztosítását végző rendőrökre. Lovas rendőrök bevetésével sikerült oszlatni a tömeget.

2012. augusztus 15-én a Puskás Ferenc stadionban lejátszott Magyarország–Izrael felkészülési mérkőzésen elhangzottak a „Mocskos zsidók!” rigmusok, Palesztina élte-tése és a FIFA Fegyelmi Bizottsága által „náci szimbólum”-nak minősített árpád-sá-vos zászlók lengetése bontotta meg a mérkőzés rendjét. A verbális sértő megnyilvá-nulásokra a rendező azonnal reagált és felszólította a szurkolókat a sportszerűtlen magatartás beszüntetésére, a biztonsági szolgálat tagjai pedig felvonultak a szektor körül. A biztosítás parancsnoka rövid mérlegelés után úgy döntött, hogy a szektorki-ürítés a korábbi tragikus tapasztalatok miatt (lásd a Hillsborough és Heysel stadion-katasztrófák) sokkal súlyosabb következményekkel járhatott volna.4

VII.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS BEMUTATÁSA

A Btk. új büntetési nemként vezette be a sportrendezvények látogatásától való eltil-tást (a továbbiakban: eltiltás). A büntetés „a sporthuliganizmus elleni megfelelő fellépés jegyében született, és felfogható a kitiltás sajátos formájaként is. A különbség nyilván-való: a tartózkodás lehetőségének megvonása nem egy állandó közigazgatási egység-hez, hanem sportrendezvények idejére, azok lebonyolításának helyszínéhez kötődik.”5

Az eltiltás kiszabásának feltétele, hogy a bűncselekményt az elkövető a sportren-dezvényen (vagy oda menet, illetve onnan távozóban), vagy a sportrendezvénnyel összefüggésben kövesse el. A futballhuliganizmus mint jelenség nemcsak a stadion területéhez vagy annak közvetlen környezetéhez kötődik, hanem a sportrendezvény-hez vezető és az onnan visszavezető úthoz is. Tipikus elkövetési mód a szállítóeszköz (vonat, autóbusz) megrongálása, az útba eső benzinkutak, vendéglátóegységek áru-készletének elvétele és „ellenszolgáltatás nélküli eltulajdonítása”.

Az eltiltás büntetés bármely a sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: sporttörvény) szerinti szövetség (pontosan: országos sportági szakszövetség) ver-

4 Ilyenkor tipikus magatartás, hogy a látszólag neutrális, de fizikai atrocitás esetén aktivizálódó, addig passzív tömeg a rendfenntartók ellen fordul, azok határozott fellépése esetén pedig menekülés közben a szurkolók összetaposhatják egymást.

5 Belovics – Gellér – Nagy – Tóth (2014).


112

senyrendszerében (bajnokságában) meghatározott sportrendezvényre (versenyre, mérkőzésre) vonatkozhat (ideértve általában az eltiltás alkalmazására okot adó bűn-cselekmény elkövetésével érintett sportág versenyét, mérkőzését), illetve sportlétesít-mény(ek)re meghatározottan érvényesül a bíróság ítéletében.

Időtartama legalább egy, legfeljebb öt év, attól függetlenül, hogy az eltiltás a fentiek közül melyik opció alapján kerül meghatározásra.

Az eltiltás önállóan vagy más büntetés mellett egyaránt kiszabható. Háromévi sza-badságvesztésnél nem súlyosabb büntetési tételű bűncselekmény elkövetése esetén szabadságvesztés-büntetés helyett, illetve elzárással büntetendő bűncselekmény elkö-vetése esetén elzárás helyett is kiszabható az új Btk. szerint az eltiltás büntetés.

Eltiltás büntetés kiszabására csak a bíróság jogosult, arról a szervező, vagy sza-bálysértési hatóságként eljárva a rendőrség nem jogosult dönteni.

A szabadságvesztésben eltöltött idő nem számít bele az eltiltásba, és ugyanez alkal-mazandó, ha az elítélt kivonná magát a szabadságvesztés végrehajtása alól. A feltételes szabadság tartama azonban beleszámít, feltéve hogy a bíróság ezt nem szüntette meg.

A megfelelő végrehajtás elengedhetetlen feltétele, hogy a sportrendezvény szerve-zője a beléptetéskor megvizsgálja, a néző a sportrendezvények látogatásától eltiltás büntetés hatálya alatt áll-e.

A jogkövetkezmény végrehajtását a sportrendészeti nyilvántartás alapján a rendőr-ség végzi. A sportrendészeti nyilvántartás tartalmazza többek között az eltiltás hatá-lya alatt álló személy fontosabb személyes adatait, az elkövetett bűncselekmény meg-nevezését, az eltiltás időtartamát, valamint a sportlétesítmények megnevezését és a sportrendezvények körét, amelyekre a sportrendezvények látogatásától való eltiltás hatálya kiterjed.

Ha az eltiltott személy az eltiltás szabályait megszegi, szabálysértést követ el [Szabs. tv. 201. § (2) és (3) bekezdés].

VII.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ELEMZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE

A szankció megnevezése tekintetében semmi szükség a „való” kitételre, a nyelvtanilag helyes elnevezése: eltiltás sportrendezvények látogatásától.

Az eltiltás (azaz a büntetőjogi büntetés) mellett a jogrendszerben ismeretes– a sportrendezvényen történő részvételből való kizárás (a továbbiakban: kizárás);

illetve– a sportrendezvényről kitiltás.

VII.3.1. A KIZÁRÁS

A kizárás szankció a sporttörvény korábban hatályos eltiltás büntetésének pontos megfelelője.

A sporttörvény ugyanis az eltiltás fogalmat a sportrendezvénnyel összefüggésben elkövetett bizonyos típusú jogsértések esetén már az új Btk. hatálybalépését meg-


113

előzően is éveken át használta. A sporttörvény 2013. június 30-ig hatályos 73. § (1) bekezdésének rendelkezése szerint „a szervező az általa szervezett sportrendezvény esetén köteles a sportrendezvényről eltávolított személy részére a belépőjegy-el-adást megtagadni, valamint megakadályozni, hogy a sportrendezvényen részt vehes-sen”. A Btké. változtatta meg a korábbi szankció elnevezését, a módosítás célja a Sporttörvény és az új Btk. közötti összhang megteremtése, a jogalkalmazás megköny-nyítése és a jogbizonytalanság kiküszöbölése volt. A hatályos sporttörvényben szabá-lyozott „sportrendezvényen történő részvételből való kizárás” tartalmilag, a gyakor-lati alkalmazás szempontjából, mindenben megfelel a 2013. július 1-jét megelőzően a sporttörvény alapján alkalmazott, „sportrendezvény látogatásától eltiltás” magánjo-gi szankciónak, a módosítás a jogintézmény tartalmát nem érinti.

A sportrendezvényen történő részvételből kizárható az a személy is, akit el kellett volna távolítani, de erre azért nem került sor, mert a sportrendezvény helyszínén való szervezői (rendezői) beavatkozás következtében olyan nézői cselekmény volt várható, amely a sportrendezvény biztonságát aránytalanul veszélyeztette volna.6

A kizárás tehát a szervező által, magánjogi szankcióként kerül alkalmazásra. A ren-dező a törvényben foglalt feltételek bekövetkezte esetén gyakorolt kizárást nem ható-sági jogkörben eljárva gyakorolja, mivel a közérdek védelme itt csak másodlagos, nem hatósági jellegű, de közvetve a közérdek védelmét is szolgálhatja, azaz elsősorban a magántulajdon védelme érdekében meghatározott tevékenységet végez a kizárás alkalmazásával, továbbá személyi és vagyoni érdekeket és értékeket is véd. A kizárás mint a szervező által alkalmazható jogkövetkezmény azért került a sporttörvényben szabályozásra, mert az nem büntetőjogi szankció, értelemszerűen nem büntető-, illet-ve szabálysértési tényálláshoz kapcsolódik.

A sporttörvény a kizárás (korábban eltiltás) alkalmazását a sportrendezvény részt-vevőjének korábbi magatartása miatt alkalmazandó sportrendezvényről történő eltá-volításához köti. Eltávolítás alkalmazására akkor kerül sor (mégpedig kötelezően), ha a néző nem felel meg a beléptetés feltételeinek. A néző a sportrendezvény helyszíné-re akkor léptethető be, ha:

– érvényes belépőjeggyel, bérlettel vagy más, a sportrendezvény helyszínére való belépésre jogosító igazolással rendelkezik;

– nyilvánvalóan nem áll alkohol, kábítószer vagy más bódító hatású szer befolyása alatt;

– nem tart magánál szeszes italt, kábítószert, valamint olyan tárgyat, amely a sport-rendezvény megtartását, továbbá mások személyi és vagyonbiztonságát veszé-lyezteti, vagy amelynek a sportrendezvényre való bevitelét a szervező a belépő-jegy vásárlását megelőzően megtiltotta, és erről a belépőjegy vásárlóját megfelelő módon tájékoztatta;

– nem tart magánál mások iránti gyűlöletre uszító feliratot, zászlót vagy egyébként jogszabály által tiltott önkényuralmi jelképet;

6 Sporttörvény 73. § (4) bek. Lásd a korábbiakban említett, 2012. augusztus 15-én rendezett Magyarország– Izrael válogatott labdarúgó-mérkőzést, amely miatt a 2013-as magyar–román Eb-selejtező zárt kapuk mögött került megrendezésre.


114

– nem áll kizárás, a sportrendezvények látogatásától eltiltás büntetés vagy a szabály-sértési kitiltás hatálya alatt;

– vállalja, hogy a rendező felszólítására igazolja személyazonosságát; valamint– tudomásul veszi, hogy a sportrendezvény ideje alatt róla kép- és hangfelvétel

készíthető.7

A szervező köteles azt a résztvevőt, aki a sportrendezvény megtartását, illetve mások személyi és vagyonbiztonságát veszélyezteti, vagy rasszista, gyűlöletre uszító, másokban félelmet keltő, vagy másokat megbotránkoztató, nem a sportszerű szur-kolással, buzdítással összefüggő magatartást tanúsít, e magatartások abbahagyására felszólítani.8 Az eltávolítás akkor is kötelező, ha ezt a magatartást a résztvevő a ren-dező figyelmeztetésére nem hagyja abba.

A rendező az eltávolítandó személyt felszólítja személyazonossága igazolására. Amennyiben az eltávolítandó személy a felszólításnak nem tesz eleget, a rendező – jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában – a rendőrséget haladéktalanul értesíti az igazoltatás érdekében. A rendőrség kiérkezéséig, de legfeljebb az értesítéstől szá-mított harmadik óra végéig a rendező az eltávolítandó személyt visszatarthatja, felté-ve hogy a visszatartásra a helyszínen működő képfelvevő eszköz látóterében kerül sor. A visszatartott személy rendőrség által történő igazoltatása esetén a szervezőt kell a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 24. § (4) bekezdése szerinti igazolta-tást kérőnek tekinteni.

A fentiekhez kapcsolódnak a sportrendezvény szervezője részére előírt tájékoztatási kötelezettség szabályai is. A szervező ugyanis a résztvevőt a beléptetés feltételeiről, az ellenőrzés módjáról és az eltávolítás lehetőségéről a sportlétesítményen kívül és annak területén jól látható, piktogramokkal is ellátott, aktualizált hirdetményeken, valamint a belépőjegyen és a bérleten köteles – magyar, angol, német és a külföldi vendég sportszervezet országa szerinti nyelven is – tájékoztatni.9 A sportrendezvé-nyen történő részvételből való kizárás lehetőségéről a szervező a sportlétesítményen kívül és annak területén jól látható hirdetményben köteles tájékoztatást adni, amit – általános szerződési feltételként – magyar, angol, német és a külföldi vendég sport-szervezet országa szerinti nyelven is fel kell tüntetni.10

A sportrendezvényen való részvétel és a mérkőzés megtekintésének feltétele a jegy megvásárlása, amellyel polgári jogi jogviszony jön létre a szervező és a sportrendez-vény résztvevője (illetve a néző) között. A sporttörvény által a jegyvásárlás mellett további feltételként előírt, a néző részvételével összefüggésben elvárt követelménye-ket – a sporttörvény kötelezően alkalmazandó rendelkezései mellett – összefoglalva általános szerződési feltételekként is előírhatják a szervezők. A Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) hatályos rendelkezései szerint általános szerződési feltételnek minősül az a szerződési feltétel, amelyet az egyik fél több szerződés megkötése céljából

7 Sporttörvény 71. § (1) bek.8 Sporttörvény 71. § (2) bek.9 Sporttörvény 71. § (5) bek.10 Sporttörvény 73. § (1) bek. második mondat.


115

egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre meghatároz, és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg.

A Ptk. lényeges rendelkezése még, hogy az általános szerződési feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tar-talmát megismerje. Ennek gyakorlati érvényesülését szolgálja a sporttörvényben elő-írt jól látható közzététel kötelezettsége a sportrendezvény helyszínén – beléptetés során a kapuknál és a sportlétesítmény területén belül egyaránt –, és ha azt a másik fél kifejezetten, vagy ráutaló magatartással elfogadta. (Ez a feltétel a bérlet, illetve jegy megvásárlásával megtörténtnek minősül.)

A beléptetés megtagadásának – személy- és vagyonvédelmi – okai, illetve a tájé-koztatási kötelezettség előírása olyan mélységben körülbástyázzák a kizárás lehetsé-ges alkalmazását, hogy az önkényes visszaélés a jogintézmény rendeltetésszerű alkal-mazásával kapcsolatban nem merülhet fel.

A kizárás alkalmazása arányos eszközökkel védi egyrészt a tulajdonos érdekeit (pél-dául a vagyoni károkozással szemben), másrészt biztosítja azt, hogy egyes személyek biztonsága, alapvető emberi jogainak védelme (hiszen a rasszista jelszavak hangozta-tásával alapvetően sérülhet az emberi méltósághoz való jog), továbbá – másodlagos hatásként – a közbiztonság rendjének fenntartása biztosított legyen. A kizárás alkal-mazásával tehát a szervező tulajdonképpen a sportlétesítmény tulajdonosának érde-keit szem előtt tartva, de a közösség érdekeit is védve alkalmaz olyan jellegű korlátozó szabályokat egyes személyekkel szemben, amelyek a sportrendezvények látogatásá-tól eltiltás büntetés (mint már büntetőjogi szankció) és a szabálysértési kitiltás mellett is biztosítják a sportrendezvények biztonságos megrendezését.

A kizárás lehetséges alkalmazása a fentiekből következően tehát alapvetően polgá-ri jogi jellegű szankció, és mint ilyen, az erre vonatkozó garanciákkal került szabá-lyozásra. A védendő érdek ugyanakkor egyidejűleg köz- és magánérdek is egyaránt.

A kizárás büntetés alkalmazásának kereteit szintén a sporttörvény határozza meg. A sportrendezvényen történő részvételből való kizárás időtartama hat hónapnál rövi-debb nem lehet, és a szervező által szervezett minden sportrendezvényre vonatkozó kizárás esetén a két évet, a meghatározott sportlétesítményre vonatkozó kizárás ese-tén a négy évet nem haladhatja meg.11

A „szervező által szervezett minden sportrendezvény” és a „meghatározott sport-létesítmény” elhatárolása a gyakorlati jogalkalmazás során problémákat vethet fel, mivel a szervező sportrendezvényt szervez, a sportrendezvények pedig – általában, az esetek túlnyomó többségében, a sportágak legnagyobb részében – sportlétesít-ményben kerülnek megtartásra. Továbbá a szervező az általa szervezett sportrendez-vényeket az esetek többségében egy meghatározott sportlétesítményre nézve szerve-zi (X klub a hazai mérkőzéseit általában mindig Y stadionban tartja). Erre tekintettel a két-, illetve négyéves kizárás vélhetően akkor merülhet fel gyakorlati szempontból is értelmezhetően, ha szervezőként a bajnokság egészét kiíró országos sportági szak-szövetség jár el, vagy a válogatott részvételével megtartott sportrendezvényekről kell állást foglalni, ezek esetében ugyanis szintén a szakszövetség jár el szervezőként.

11 Sporttörvény 73. § (2) bek.


116

A kizárás büntetés alkalmazása írásbeliséghez kötött, azt a szervező köteles meg-küldeni a sportrendészeti nyilvántartás részére. A kizárásról való döntést a kizárással érintett nézővel közölni kell.

A sporttörvény fent hivatkozott rendelkezése alapján a kizárásról határozatot kell hozni, amit az alábbiak szerinti tartalommal és eljárási szabály alkalmazásával meg kell küldeni a sportrendészeti nyilvántartás részére. Tekintettel arra, hogy a kizárás-ról rendelkező határozat személyes adatokat is tartalmaz, ezért a határozatot csak a sporttörvényben meghatározott esetekben és módon, a leírt célból lehet továbbítani, kizárólag a sportrendészeti nyilvántartás részére, a személyes adat kezelése során a szervező az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben foglaltak szerint köteles eljárni.

A szervező az általa kizárt személy nevét, születési helyét és idejét, a kizárás idő-tartamát, a sportlétesítmény megnevezését, valamint azon sportrendezvények körét, amelyre a kizárás hatálya kiterjed, továbbítja a sportrendészeti nyilvántartásba.12

Mivel a kizárásról a szervező polgári jogi úton határoz, ezért tárgyalás tartása, vagy a kizárással érintett néző meghallgatásának kötelezettsége nem merül fel a kizárás büntetés alkalmazásával összefüggésben. A törvény garanciális szabályként rögzíti, hogy a szervezőnek a sportrendezvényen történő részvételből való kizárásra vonatko-zó döntése ellen a néző bírósághoz fordulhat. A jogérvényesítés tehát a néző tekinte-tében is biztosított, a kizárás alkalmazása nem lehet önkényes. A bírósághoz fordulás életszerű esete lehet a fentebb már ismertetett tájékoztatási kötelezettség megszegé-se, vagy annak bizonyítása, hogy a kizárást megalapozó eltávolítás, vagy ennek ered-ményeként a belépőjegy-, bérletértékesítés megtagadása nem volt jogszerű.

VII.3.2. A SPORTRENDEZVÉNYRŐL KITILTÁS

A sportrendezvényről kitiltás – mint szabálysértésként alkalmazható intézkedés – szabályait a Szabs. tv. tartalmazza13, ami önálló intézkedésként, más intézkedés vagy szabálysértés miatt alkalmazott büntetés mellett is kiszabható.

A szabálysértési kitiltás egyik változata szerint a sportrendezvényen való részvétel-lel, az odautazással vagy az onnan történő távozással összefüggő szabálysértés miatt az eljárás alá vont személy kitiltható bármelyik sportszövetség versenyrendszerében megrendezésre kerülő sportrendezvényről, valamint bármelyik sportszövetség verseny-rendszerében megrendezett sportesemény helyszínéül szolgáló sportlétesítményből.14

A kitiltás legrövidebb tartama hat hónap, leghosszabb tartama két év.A fentiekben ismertetett szabálysértési kitiltás nem keverendő össze a büntetőjogi

kitiltással, amelyet az új Btk. a büntetések között nevesít.15

A sportrendezvény helyszínére nem léptethető be a szabálysértési kitiltás hatálya alatt álló, illetve részére a belépőjegy, bérlet értékesítését és a sportrendezvény hely-

12 Szabs. tv.73. § (5) bek.13 Szabs. tv. 8. § (1) bekezdés c) pont.14 Szabs. tv. 19. § (1) bek.15 Btk. 33. § (1) bek. g) pont.


117

színére való belépését meg kell tagadni. A szabálysértési kitiltás hatálya alatt álló sze-mélyek adatai is szerepelnek a sportrendészeti nyilvántartásban.

A következő táblázat segít a hazai jogunkban szereplő három, sportrendezvénnyel kapcsolatos szankció összevetésében:

Eltiltás(sporttörvény)

Kitiltás(Szabs. tv.)

Sportrendezvények látogatásától való eltiltás (Btk.)

tartalom sportrendezvény – sportrendezvény– sportlétesítmény

– sportrendezvény– sportlétesítmény

tartam 6 hó – 2/4 év 6 hó – 2 év 1–5 év

VII.4. GYAKORLATI TAPASZTALATOK ÉS DE LEGE FERENDA JAVASLATOK

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján a 2016. március 1-jei álla-pot szerint 43 kizárt; 24 eltiltott; és 4 kitiltott, összesen 71 személy szerepel a sport-rendészeti nyilvántartásban (ebből mindössze egyetlen kizártja van a kosárlabda sportágnak, a többi mind futball vonatkozású).

Az adatok alapján megállapítható, hogy a bíróságok és az ügyészek a kezdeti bizonytalanság után végre elkezdték alkalmazni az eltiltás intézményét, amely egyéb-ként hosszas egyeztetések után, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) előké-szítő munkájának köszönhetően került be a negyedik büntetőkódex újdonságai közé.

A bírósági gyakorlatban korábban azért nem alkalmazták a szabálysértéseknél a kitiltás intézményét, mert az eljáró bíróknak meggyőződésük volt, hogy nem tudják a szankciót a jogszabályoknak megfelelően érvényesíteni, hiszen a manuális ellenőr-zés adatvédelmi aggályokat is felvetett. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) sta-dionbiztonsági projektjének megvalósulása előtt ugyanis nem volt biztosítva, hogy az elektronikus/informatikai ellenőrzés megfeleljen a személyes adatok védelméhez fűző-dő jogszabályi előírásoknak.

Jelenleg már nem az ismeretek hiányával vagy a szankció újszerűségével van első-sorban gond; a problémák a végrehajtás folyamatában adódnak. Ilyen gyakran előfor-duló tipikus hiba például, hogy a bíróságok a sportrendezvények látogatásától eltil-tást is tartalmazó ítéleteiket nem a sportrendészeti nyilvántartás rendszerébe küldik, hanem a sportági szakszövetségbe, tipikusan az MLSZ-be.

Ahogyan az a fenti adatokból is kiderül, a szabálysértési hatóságok még nem alkal-mazzák a sportrendezvényről kitiltás jogintézményét. Azokon a sportrendezvénye-ken, ahol nincs névre szóló jegyértékesítés, nem is hoznak kizáró határozatokat a sportszövetségek vagy sportszervezetek. Ahhoz, hogy ezeken a helyeken áttörést érjünk el, folytatni kell a stadionbiztonsági rendszerek fejlesztését.

Összegzésképpen kijelenthető, hogy a stadionbiztonsági rendszer mellett működ-tetett sportrendészeti nyilvántartás jól működik, folyamatos felügyelete biztosított, így Magyarországon több mint negyedszázados késéssel, de megvalósulhat a Taylor-jelentés egyik legfontosabb ajánlása: a szurkolói anonimitás felszámolása. Az ugyan


118

továbbra is kérdéses, hogy ez vénaszkennerrel vagy más (biometrikus azonosításra is alkalmas) kamerarendszerrel, illetőleg egyéb módon történjen, de ennek megválaszo-lása nem jogi természetű probléma.

Ne felejtsük el azonban, hogy a sportpályák szellemiségétől teljességgel idegen kerí-tések, rácsok végleges eltávolítása alapvetően nem büntetőjogi kérdés, mint ahogyan az sem, hogy a helyenként félelemkeltő biztonsági embereket a későbbiekben szolgál-tató jellegű stewardok, esetleg stewardessek váltsák fel…

VII.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

Bedő Péter (2013) „Gondolatok a sportrendezvény nézőivel szemben alkalmazható szankciók új rendszeréről”

http://www.mabie.hu/sites/mabie.hu/files/Gondolatok_sportrend_szankciok_2013-08-13_veg.doc.

Belovics Ervin – Gellér Balázs – Nagy Ferenc – Tóth Mihály (2014) Büntetőjog I. Általános rész. A 2012. évi C. törvény alapján. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2014.

Görgényi Ilona – Gula József – Horváth Tibor – Jacsó Judit – Lévay Miklós – Sántha Ferenc – Váradi Erika (2014) Magyar Büntetőjog. Általános Rész. Wolters Kluwer, Budapest, 2014.

Tóth Mihály (2011) „Remények és aggodalmak negyedik Büntető Törvénykönyvünk bölcsőjénél” Állam- és Jogtudomány, 2011/4. 435–455. o.

119

VIII. AZ EMBERÖLÉS – SZABÁLYOZÁSI ÚJDONSÁGOK ÉS RÉGI VITAKÉRDÉSEK

BOLYKY ORSOLYA

VIII.1. SzabályozástörténetVIII.1.1. A büntethetőségi korhatárVIII.1.2. Az öngyilkosságban közreműködéssel elkövetett emberölésVIII.1.3. Az „újszülött megölése” és a 14 éven aluli sértett sérelmére elkövetett emberölésVIII.1.4. A passzív alany speciális állapotával kapcsolatos más minősítő körülményekVIII.1.5. Az erős felindulásban elkövetett emberölésVIII.2. A hatályos szabályozás (újdonságainak) bemutatásaVIII.2.1. A büntethetőségi korhatár leszállításaVIII.2.2. Az öngyilkosságban közreműködéssel megvalósuló emberölésVIII.2.3. Az elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes

személy sérelmére elkövetett emberölésVIII.2.4. Az erős felindulásban elkövetett emberölésVIII.3. A hatályos szabályozás elemzése és értékeléseVIII.3.1. A büntethetőségi korhatár leszállításaVIII.3.2. Az öngyilkosságban közreműködéssel megvalósuló emberölésVIII.3.2.1. Jogtechnikai elhelyezésVIII.3.2.2. A stádiumokVIII.3.2.3. Akaratnyilvánításra képtelen passzív alany segítéseVIII.3.3. Büntethetőségi korhatár és öngyilkosságban közreműködéssel elkövetett emberölésVIII.3.4. 14 év alatti sérelmére elkövetett emberölés versus újszülött megöléseVIII.3.5. Az elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes

személy sérelmére elkövetett emberölésVIII.3.6. Az erős felindulásban elkövetett emberöléssel kapcsolatos jogalkalmazási

problémákVIII.4. De lege ferenda javaslatokVIII.4.1. Öngyilkosságban közreműködéssel elkövetett emberölésVIII.4.2. Az újszülött megöléseVIII.4.3. Az erős felindulásban elkövetett emberölésVIII.5. Felhasznált irodalom

BOLYKY ORSOLYA

120

Tanulmányomban az emberölés szabályozásának a Btk.-ban megjelent változásaival, illetve egyes, az emberöléshez kapcsolódó régebbi jogértelmezési és jogalkalmazá-si problémával foglalkozom. A vázolt témák önmagukban is önálló kutatások tárgyát képezhetnék, ezért jelen cikk a legfontosabb szempontokat kiemelve – a tanulmány-kötet célját szem előtt tartva – csupán összefoglalja ezeket.

VIII.1. SZABÁLYOZÁSTÖRTÉNET

Az emberölés az egyik legősibb „büntetőjogi” tényállások egyike. A következőkben az emberölés szabályozástörténetének csak azon kérdéseit tekintem át, amelyek a hatá-lyos jog újdonságainak vagy továbbra is szabályozott, de vitatható megoldásainak előzményei.

VIII.1.1. A BÜNTETHETŐSÉGI KORHATÁR

A büntethetőségi korhatár kodifikált büntetőjogunk kezdeteitől fogva azonos volt emberölés és más bűncselekmények esetén.1

VIII.1.2. AZ ÖNGYILKOSSÁGBAN KÖZREMŰKÖDÉSSEL ELKÖVETETT EMBERÖLÉS

Az 1878. évi Btk. is büntetni rendelte az öngyilkosságban közreműködés mind rábí-ró jellegű, mind a fizikai bűnsegély jellegű formáját.2 Angyal Pál korabeli jogtudós kiemelte, hogy az emberölés közvetett tetteseként felel az, aki beszámítási képesség-gel nem rendelkező egyént vagy tévedésben lévő személyt bír rá az öngyilkosságra, vagy aki evégett kényszert alkalmaz.3

Az 1961, évi Btk. az öngyilkosságban közreműködés súlyosabban minősülő esete-ként szabályozta, ha az öngyilkos fiatalkorú vagy beszámítási képességében korláto-zott személy.4 Az indokolás konkrétan kitér arra, hogy a tizennégy éven aluli személy (gyermekkorú) vagy a beszámítási képességgel nem rendelkező személy rábírását az öngyilkosság elkövetésére az emberölésre irányadó szabályok szerint kell büntetni.5

Az 1978. évi IV. törvény jogirodalmi értelmezése és a joggyakorlat szerint szintén az emberölés közvetett tetteseként felelt, aki gyermekkorút vagy kóros elmeállapotú személyt bírt rá öngyilkosság elkövetésére.6

1 1878. évi V. törvény 83–84. §; 1961. évi V. törvény 20. §; 1978. évi IV. törvény 23. §.2 1878. évi Btk. 283. §.3 Angyal (1928) 66. o.4 1961. évi Btk. 255. § (2) bek. 5 A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyve (1962) 428. o. 6 Vö. BH 1983. 7.; Horváth (2000) 89. o.

VIII. A Z EMBERÖLÉ S

121

Belovics Ervin már 2001-ben rámutatott arra, hogy „közvetett tettességről akkor beszélhetünk, ha az elkövető büntetőjogilag felelősségre nem vonható személyt esz-közként használ fel bűncselekmény elkövetésére. Az öngyilkosság nem bűncselek-mény, ezért a gyermekkorút vagy a beszámítási képességgel nem rendelkező kóros elmeállapotú személyt öngyilkosság elkövetésére rábíró, az emberölésnek nem köz-vetett, hanem közvetlen tettese, csak az elkövetési magatartást pszichés úton valósít-ja meg.”7 Mészáros Ádám pedig – többek között – kifejtette, hogy egyfelől a közvetett tettesség megállapításának nincs és nem is volt törvényi alapja, másfelől az öngyilkos-ság nem bűncselekmény, így a közvetett tettesség egyik fogalmi ismérve is hiányzik.8

A gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvé-nyek módosításáról szóló 2012. évi LXII. törvény az emberölés speciális alakzataként vette figyelembe a gyermekkorú vagy akaratnyilvánításra képtelen személy öngyil-kosságra való rábírását, így ekként vezette be az 1978. évi Btk.-ba is.9

A javaslat indokolása szerint a gyermekek fokozottabb védelme érdekében szüksé-ges a módosítás, mivel „a tizennégy év alatti sértett nem képes arra, hogy a cselekmé-nye következményeit felismerje, és e felismerésnek megfelelő magatartást tanúsítson, ezért az ilyen korú sértettet öngyilkosságra rábíró személy nem öngyilkosságban köz-reműködésért, hanem az emberölés bűntettének az elkövetése miatt felel, és ugyan-csak emberölés bűntettének az elkövetése miatt felel az is, aki akaratnyilvánításra képtelen személyt bír rá az öngyilkosságra. A passzív alany ezekben az esetekben ugyan maga hajtja végre a konkrét ölési magatartást, de ezt az elkövető pszichikai ráhatásának eredményeként teszi, az öngyilkosság tulajdonképpen nem a passzív alany saját, hanem a rábíró szándékának és akaratának megfelelően következik be.” Az indokolás meghatározza az akaratnyilvánításra képtelen személy fogalmát: olyan személy, akinek akár állandó jelleggel, akár alkalmilag nincs jogi értelemben figyelem-be vehető akarata, vagy aki az akaratát nem képes kifejezésre juttatni. Az indokolás szerint idetartoznak az öntudatlan állapot különböző formái, mint például az ájulás, a hipnotikus állapot, a kábítószeres befolyásoltság, illetve a kóros elmeállapotúak.10

VIII.1.3. AZ „ÚJSZÜLÖTT MEGÖLÉSE” ÉS A 14 ÉVEN ALULI SÉRTETT SÉRELMÉRE ELKÖVETETT EMBERÖLÉS

A szülő nő az újszülött sérelmére a szülést követően közvetlenül vagy rövid időn belül elkövetett ölési cselekménye már a Csemegi-kódex szerint is az emberölés speciális, privilegizált eseteként volt büntetendő.11 A korszak erkölcsi felfogásának megfelelően azonban csak annál a nőnél merülhetett fel e bűncselekmény megállapíthatósága, aki a gyermeket házasságon kívül szülte, mivel a társadalom mind a törvénytelen gyer-

7 Belovics (2001) 99. o.8 Mészáros (2015) 27. o.9 1978. évi IV. törvény 166. § (3a) bek.10 A 2012. évi LXII. törvény javaslatának 3–4. §-okhoz fűzött indokolása.11 1878. évi Btk. 284. §: „Azon anya, a ki a házasságon kivül született gyermekét a szülés alatt, vagy köz-

vetlenül a szülés után szándékosan megöli: öt évig terjedhető börtönnel büntetendő.”

BOLYKY ORSOLYA

122

mekekhez, mind pedig a házasságon kívül teherbe esett nőkhöz negatívan viszonyult, amely a jogalkotó megítélése szerint – a szégyen és eltitkolás okozta – „különleges” pszichikai állapotot válthatott ki az elkövetőből.12

Az 1961. évi Btk. megszüntette az emberölés e privilegizált esetét és azt alapesetként rendelte büntetni, arra hivatkozva, hogy a társadalom szemléletének változása miatt a házasságon kívül született gyermekek már nem számítottak törvénytelennek és az anyáknak sem kellett – legalábbis elvi szinten – a társadalom rosszallásától tartaniuk.13

Ezt a megoldást vette át az 1978. évi Btk. is.14 A Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy az anya beszámítási képességét fokozot-tan vizsgálni kell, és mivel az esetek nagy részében a terhelt beszámítási képessége korlátozott volt, a büntetés korlátlan enyhítésére is lehetőség nyílt. A bírák az esetek nagy részében enyhe büntetést szabtak ki az újszülöttjük megölését elkövető nőkkel szemben.15

Az 1978. évi Btk.-t módosító 1998. évi LXXXVII. törvény visszatért a Csemegi-kódex szabályozásához, amikor az emberölés új privilegizált tényállását alkotta meg az újszülött megölése bűncselekmény bevezetésével. Az elkövető kizárólag a szülő nő lehetett, aki „a szülési folyamat során kivételes testi és lelki állapotban van”16 és ebben az állapotban végez újszülöttjével. A „szülő nő különleges testi és lelki állapo-tának részletes vizsgálata általában nem szükséges, az ilyen cselekményt közvetle-nül a szülés után elkövetettnek kell tekinteni […]” – mondta ki a Legfelsőbb Bíróság elvi határozata.17 A szülés utáni elkövetési idő tehát nem jelölt meg biztos időhatárt, amely alatt a gyermek megölésének be kell következnie, hanem vélelmezte, hogy a szülést követően az anya mindenképpen kivételes testi és lelki állapotban van. A ter-hesség eltitkolása – amely leggyakrabban megelőzi az újszülött megölését – nem ala-pozta meg az előre kiterveltséget18, ezért ilyenkor is megállapítható volt a privilegizált eset.

Az 1998. évi módosítás az újszülött megölése mellett az emberölés új minősített eseteként vezette be a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkö-vetést. A bírói gyakorlat ugyanakkor kimondta, hogy a két tényállás nem ütközik egy-mással, mivel a privilegizált eset „nem a sértett személyének eltérő megítéléséből fakad, hanem a szülő nőnek a szüléskori állapotából indul ki”19.

A privilegizált tényállás hatálybalépését követően a bírói gyakorlat a korábban az enyhítő szakasz alkalmazásával általában kiszabott két-három évi szabadságvesztés vagy felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásának gyakorlatát követte.20

A 2003. évi II. törvény hatályon kívül helyezte az újszülött megölésének tényál-

12 Angyal (1928) 51. o.13 Az 1961. évi Btk. XIV. fejezetéhez fűzött indokolás. In: A Magyar Népköztársaság Büntető Törvény-

könyve. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1962. 420. o. 14 1978. évi Btk. 166. §.15 Mészáros (2002) 3. o.16 EH 2001. 390.17 EH 2001. 390.18 Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve, IV/5. pont.19 390/2001. számú büntető elvi határozat20 Kónya (2015) 7. o.


123

lását. Ennek az lett az eredménye, hogy a korábban enyhébben megítélendő újszü-löttölést a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett, az emberölés minősített eseteként kellett értékelni, amelyhez így lényegesen súlyosabb büntetési tételkeret járult (tíztől tizenöt évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabad-ságvesztés).21 A 2003-as módosítással tehát a bíróságnak tízévi szabadságvesztés-ből kellett kiindulnia és még a maximális (egyfokú) enyhítéssel is legalább öt év sza-badságvesztést kellett kiszabnia.22

VIII.1.4. A PASSZÍV ALANY SPECIÁLIS ÁLLAPOTÁVAL KAPCSOLATOS MÁS MINŐSÍTŐ KÖRÜLMÉNYEK

Az 1978. évi Btk. módosításaként a 2009. évi LXXX. törvény iktatta be a védekezés-re képtelen személy sérelmére elkövetés minősítő körülményét. A módosító törvény – javaslatának indokolása szerint – „a védekezésre képtelen személyek fokozottabb védelme érdekében több különös részi tényállásban is minősített esetként határozza meg a védekezésre képtelen személy sérelmére történő elkövetést, ezzel párhuzamo-san pedig törvényi definíciót is ad ennek a fogalomnak”.

Az indokolás szerint „a védekezésre képtelenség értelmezése a gyakorlat számá-ra egyértelmű, amit a bíróságok változatlanul, következetesen, töretlenül és egysége-sen alkalmaznak. A Javaslat ezt a töretlen gyakorlatot kívánja megerősíteni, ezzel is hatékonyabb védelmet biztosítani a védekezésre képtelen személyek számára”23. Az ehhez kapcsolódóan az általános részbe beiktatott24 értelmező rendelkezés szerint „védekezésre képtelennek kell tekintetni azt is, aki helyzeténél vagy állapotánál fogva ideiglenesen vagy véglegesen nem képes ellenállás kifejtésére.25 A módosító törvény javaslatának ehhez kapcsolódó indokolása szerint „az »azt is« kifejezés […] azt feje-zi ki, hogy a Btk. nem határozza meg taxatíve, hogy mely személyeket tekint védeke-zésre képtelennek. Azt rögzíti csupán, hogy az is védekezésre képtelennek tekintendő, aki helyzeténél (például mert lekötözték) vagy állapotánál (például koránál, betegsé-génél) fogva ideiglenesen vagy véglegesen nem képes ellenállás kifejtésére.”26

VIII.1.5. AZ ERŐS FELINDULÁSBAN ELKÖVETETT EMBERÖLÉS

Az emberölés elkövetésének pillanatában az elkövetőnél fennálló erős felindultság állapotát már az 1878. évi Btk. is privilegizált esetként értékelte, és nem tíz évtől tizenöt, hanem csak tíz évig terjedhető fegyházzal rendelte büntetni. Még enyhébb megítélés (öt évig terjedhető börtönbüntetés) alá esett az emberölés, ha az elkövető

21 A 2003. évi II. törvény 88. § (1) bekezdésének e) pontja törölte el az „Újszülött megölése” tényállást.22 Kónya (2015) 6–7. o.23 2009. évi LXXX. törvény indokolása a 43. §-hoz.24 42. § (5) bek.25 1978. évi Btk. 137. § 18. pont. Hatályos 2009. augusztus 9. napjától.26 2009. évi LXXX. törvény indokolása a 43. §-hoz.

BOLYKY ORSOLYA

124

erős felindultságát a bűncselekmény sértettje idézte elő azzal, hogy előzőleg bántal-mazta vagy szidalmazta akár az elkövetőt, akár annak hozzátartozóját. Ekkor azon-ban különbséget tettek aszerint, hogy a „különleges” érzelmi állapotban lévő terhelt kinek a sérelmére követte el az emberölést: abban az esetben ugyanis, ha a sértett az elkövető felmenő vagy lemenő ágbeli rokona vagy házastársa volt, súlyosabban (öt évtől tíz évig terjedhető fegyházzal) büntették a cselekményt.27

Az 1961. évi V. törvény is szabályozta az erős felindulásban elkövetett emberölést.28 A privilegizált tényállás azonban csak akkor volt megállapítható, ha az erős érzel-mi fellobbanás méltányolható okból származott: azt tehát egyrészt az elkövetőn kívü-li oknak kell kiváltania, másrészt annak bizonyos fokig erkölcsileg menthetőnek kell lennie. További feltétel volt, hogy az ölési cselekményt ebben az állapotában köves-se el.29

Az 1978. évi Btk. lényegében ezzel egyezően szabályozta az erős felindulásban elkövetett emberölés tényállását, eszerint „két évtől nyolc évig terjedő szabadság-vesztéssel” volt büntetendő, „aki mást méltányolható okból származó erős felindulás-ban megöl”30.

Az erős felindulás az ekkoriban irányadó jogirodalmi álláspontok szerint jogkérdést képezett.31 A privilegizált eset megállapításának további feltételeként meghatáro-zott méltányolható ok a következőket jelentette: erkölcsileg bizonyos fokig igazolható legyen, és az ok álljon arányban az ölési cselekménnyel. Az arányosság követelménye itt azt jelenti és akkor tekinthető az ok méltányolhatónak, ha az elkövetést kiváltó ok vagy körülmény az elkövetőn kívül áll és az elkövetőt ért sérelem jelentős, mert jelen-téktelen körülmény nem fogadható el a privilegizált eset megállapításához.32

A bírói gyakorlat nem volt egységes az emberölést megelőző, régóta tartó konfliktu-sos viszony hatásának értékelésében.

Az egyik álláspont szerint, amennyiben az elkövető és a sértett kapcsolatában a durva veszekedések mindennaposak, megszokottak és az elkövető egy konkrét bán-talmazás alkalmával öli meg a sértettet, a privilegizált eset megállapítható.33

A másik álláspont értelmében azonban a cselekmény nem minősülhet erős felindu-lásból elkövetettnek, ha az indulat pusztán az előzetes életvitelből és viszonyból szár-mazó motívumból fakad, valamint akkor sem, ha az adott szituációban a bántalmazás (például csak szidalmazás) nem áll arányban az ölést kiváltó indulattal.34

Kriminológiai kutatásunkban35 is ezzel a második értelmezéssel találkoztunk. Ebben az egyik konkrét ítélet egyértelműen kimondta, hogy az évek óta súlyosan bán-talmazó környezetben élők hozzászoktak a mindennapos verbális és fizikai konfron-tációkhoz, ezért egy újabb, a „megszokott” módon zajló veszekedés során az elkövető

27 1878. évi Btk. 281. §.28 1961. évi Btk. 254. §. 29 Horváth (1968) 1217–1218. o.30 1978. évi Btk. 167. §31 Például Horváth (2000); Nagy (szerk.) (2000) 82–88. o.; Nagy (szerk.) (2009) 83–89. o.32 Kónya (2012) 333. o.33 BJD 5067.34 BH 1995. 617.; BH 2002. 214.35 Tamási – Bolyky – Sárik (2013)


125

nem kerülhet olyan erősen felindult állapotba, amely a privilegizált eset megállapítha-tóságát megalapozná.36

A bíróság máskor viszont azt mondta ki, hogy a „rokonok között fennálló állan-dó súrlódások, veszekedések, verekedések, az alkoholizmus talaján kialakult dur-va, goromba magatartások hosszú idő elteltével az indulatoknak az összesűrűsödé-sét hozzák létre […] Az egymás ellen kifejlődött és addig elnyomott, lappangó indulat viszonylag jelentéktelennek tűnő kiváltó ok hatására heves indulatkitörést eredmé-nyezhet. Az ítélkezési gyakorlat a most említett esetekben az ilyen közeli hozzátarto-zó viszony ellenére sem zárja ki a méltányolható okból keletkezett felindultság megál-lapítását az emberölési cselekményeknél.”37

VIII.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS (ÚJDONSÁGAINAK) BEMUTATÁSA

VIII.2.1. A BÜNTETHETŐSÉGI KORHATÁR LESZÁLLÍTÁSA

A Btk. emberöléshez kapcsolódó lényeges változtatása a büntethetőségi korhatár leszállítása a korábbi 14. életévről a 12. életévre a törvényben taxatíve felsorolt bűn-cselekmények38 (többek között a szándékos emberölés) esetén.

A törvényi indokolás a büntethetőségi korhatár leszállítását elsősorban azzal magyarázta, hogy „a tizenkettő-tizennégy év közötti gyerekek körében is egyre nagyobb mértékben elterjedt az erőszakos érdekérvényesítés, ezért szükséges a bün-tethetőségi korhatár módosítása, a kirívóan agresszív, élet ellen irányuló bűncselek-ményt megvalósító gyermekkorúak büntetőjogi felelősségre vonása és egyes súlyos bűncselekményeknél a büntethetőség korhatárának leszállítása tizenkét évre”39.

Az indokolás arra is hivatkozott, hogy „napjainkban a gyermekek biológiai fejlődé-se felgyorsult, a gyermekek korábban »érnek«, az információs forradalom következ-tében a kiskorúakat már tizennegyedik életévüket megelőző életszakaszukban elérik a társdalom olyan különféle hatásai, amelyektől a korábbi időkben védve voltak”40.

36 Fővárosi Ítélőtábla 1.Fkf.589/2004/5.37 Horváth (2000) 86. o.38 A Btk. 16. §-a értelmében a következő bűncselekmények megvalósítása esetén került sor a büntethető-

ségi korhatár leszállítására: az emberölés, az erős felindulásban elkövetett emberölés, az életveszélyt és halált okozó testi sértés, a rablás és a kifosztás súlyosabban minősülő esetei [366. § (2)–(3) bekezdés], amennyiben az elkövető az elkövetéskor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismerésé-hez szükséges belátással.

39 2012. évi C. törvény indokolása. A 16. §-hoz fűzött részletes indokolás. 14. o.40 Uo.

BOLYKY ORSOLYA

126

VIII.2.2. AZ ÖNGYILKOSSÁGBAN KÖZREMŰKÖDÉSSEL MEGVALÓSULÓ EMBERÖLÉS

A Btk. – a 2012-ben beiktatott rendelkezésekhez41 hasonlóan – emberölésnek minő-síti és az emberölés alapeseteként bünteti azt az elkövetési magatartást, amely szerint az elkövető tizennégy évet be nem töltött vagy akaratnyilvánításra képtelen személyt bír rá öngyilkosság elkövetésére, feltéve hogy az öngyilkosságot elkövetik.42 Belovics Ervin meghatározása szerint az ilyen cselekményt „pszichés módon elkövetett ember-ölésnek”43 is nevezhetjük.

VIII.2.3. AZ ELHÁRÍTÁSÁRA IDŐS KORÁNÁL VAGY FOGYATÉKOSSÁGÁNÁL FOGVA KORLÁTOZOTTAN KÉPES SZEMÉLY SÉRELMÉRE ELKÖVETETT EMBERÖLÉS

Az elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes sze-mély sérelmére elkövetett emberölés tényállása a Btk. javaslatában nem szerepelt.44 Azt módosító indítványra iktatták be a Btk. szövegébe.45 A kapcsolódó indokolás sze-rint „az utóbbi időben az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények vonatko-zásában nem csak számszerű növekedés mutatkozik, hanem a jogsértések elkövetési módja is egyre súlyosabb. Az elkövetők kihasználják, hogy az általában egyedülál-ló időskorúak kevésbé tudnak védekezést tanúsítani. Hasonlóan a fiatalkorúakhoz az időskorúakat is nagyobb védelemben kell részesítenie a büntetőjognak. A sérelmük-re megvalósított tipikus bűncselekmények, így az emberölés […] esetében ezért indo-kolt minősítő körülményként szabályozni a bűncselekmény felismerésére, illetve elhá-rítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére történő elkövetést, amely nagyobb visszatartó erővel hat. Ez ugyancsak indokolt az állapotuknál fogva kiszolgáltatottabb helyzetben lévő fogyatékos személyek esetében is.”46


Jelenlegi szabályozásunkban továbbra is az emberölés (jelenleg egyetlen) privilegizált esete az erős felindulásban elkövetett emberölés.47

41 Vö. VIII.1.2. fejezet.42 Btk. 160. § (5) bekezdés43 Belovics (2014c) 197. o.44 Btk. javaslat 160. § (2) bek.45 Btk. 160. § (2) bek. k) pont.46 T/6958/137. számú módosító indítvány (Mengyi Roland és Rogán Antal).47 Btk. 161. §


127

VIII.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ELEMZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE

VIII.3.1. A BÜNTETHETŐSÉGI KORHATÁR LESZÁLLÍTÁSA

A törvényi indokolással szemben azt láthatjuk, hogy mind a tizennégy év alatti elkö-vetők, mind az általuk megvalósított erőszakos cselekmények száma jelentősen csök-kent.48

A gyermekek érettségével kapcsolatban a törvény indokolása kimondja, hogy „Napjainkban a gyermekek biológiai fejlődése felgyorsult, a gyermekek korábban »érnek«, az információs forradalom következtében a kiskorúakat már tizennegyedik életévüket megelőző életszakaszukban elérik a társadalom olyan különféle hatásai, amelyektől a korábbi időkben védve voltak”49. Nemzetközi dokumentumok50, bün-tetőjogászok51, a gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek és civil szervezetek álláspontja egységes abban, hogy a büntethetőségi korhatár leszállításának e magya-rázata nem fogadható el, mivel az érintett korosztályba tartozók személyiségfejlődése még folyamatban van, és általában jellemző rájuk, hogy ösztöneiken és érzelmeiken sokszor kevésbé képesek uralkodni, befolyásolhatók, csábíthatók.52

Emellett a büntethetőséghez megkövetelt „büntetőjogi” belátási képesség – amely az életkornak megfelelő szintű szellemi, erkölcsi érettséget és önkontrollt jelenti53 – pontos meghatározása is további magyarázatra szorul, illetve a kapcsolódó vizsgálati módszer kidolgozása és finomítása is várat magára.

Kevéssé fogadható el a büntetőjogi felelősségre vonás mellett érvelők azon állítá-sa, amely szerint több fejlettebb európai országban még a 12. életévnél is alacsonyabb a büntethetőségi korhatár. A jogkövetkezményeket tekintve ugyanis a magyar bün-tetőjogi szankciórendszer kevésbé differenciált, mint más európai országoké (például Egyesült Királyság), hazánkban a fiatalkorúakkal szemben alkalmazható intézkedé-sek köre is sokkal szűkebb.

48 2011-ben 2714; 2012-ben 2604; 2013-ban 2191; 2014-ben 1482 tizennégy év alatti regisztrált elkövető volt. Forrás: Egységes Nyomozó Hatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ENYÜBS). http://www.mklu.hu/repository/mkudok9816.pdf

49 2012. évi C. törvény indokolása a 16. §-hoz.50 Például: a New Yorkban, 1989. november 20-án aláírt, a Gyermek jogairól szóló egyezmény,

Magyarországon kihirdette az 1994. évi LXIV. törvény; a szabadságuktól megfosztott fiatalkorúak védelmének szabályairól szóló, 1990. december 14-én elfogadott, 45/113-as számú ENSZ-közgyűlési határozat (a továbbiakban: ún. Havannai Szabályok); a fiatalkori bűnözés megelőzéséről szóló, 1990. december 14-én elfogadott, 45/112-es számú ENSZ-közgyűlési határozat (a továbbiakban: ún. Rijádi Iránymutatások); a szabadságelvonással nem járó szankciók minimumszabályairól szóló, 1990-ben született, 45/110-es számú ENSZ-közgyűlési ajánlás (a továbbiakban: ún. Tokiói Szabályok); az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának Gyermeki jogok a fiatalkorúak igazságszolgáltatásában című, 10. Általános Kommentárja; lásd részletesen az alapvető jogok biztosának jelentését az AJB-3070/2012. számú ügyben. A civil szervezetek közül említhető a Szülői Hálózat; Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány (CFCF); továbbá a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI).

51 Például Tóth (2013) 530. o.52 Németh (2013). 53 Ficsór (2014) 86–87. o.

BOLYKY ORSOLYA

128

VIII.3.2. AZ ÖNGYILKOSSÁGBAN KÖZREMŰKÖDÉSSEL MEGVALÓSULÓ EMBERÖLÉS

VIII.3.2.1. JOGTECHNIKAI ELHELYEZÉS

Az öngyilkosságban közreműködéssel megvalósuló emberölés jogtechnikai elhe-lyezése is problémás: a közvetett tettesként való értékelés kiküszöbölése érdekében helyezte el a jogalkotó az emberölés tényállásaként, az alapeset szerinti büntetéssel. A 3/2013. BJE is kimondja, hogy az elhelyezésből és abból adódóan, hogy a passzív alany megegyezik a 160. § (2) bekezdés j) pontjában meghatározott egyik lehetséges passzív alannyal (védekezésre képtelen személy), az következik, hogy erre a cselek-ményre nem alkalmazhatók sem az emberölés, sem az öngyilkosságban közreműkö-dés minősített esetei.54

Probléma akkor adódik, ha az elkövető például az örökség megszerzése céljából veszi rá a speciális passzív alanyt az öngyilkosság megvalósítására. Ilyenkor a tör-vény értelmében nem lehetséges az emberölés minősített esetének – nyereségvágy-nak vagy aljas célnak – a megállapítása, kizárólag az emberölés alapesetéhez tartozó büntetési tétel vehető figyelembe.55

VIII.3.2.2. A STÁDIUMOK

Nem jelent problémát a bűncselekmény befejezettségének megállapítása, amennyiben a rábírt személy – passzív alany – sikeres öngyilkosságot követ el. Lehet-e azonban kísérlete az öngyilkossággal közreműködés bármely alakzatának?

A 3/2013. számú BJE határozat szerint, amennyiben „a passzív alany az öngyilkos-ság fogalmi ismérveit kimerítő magatartást megkezdi, de nem fejezi be, avagy befeje-zi, de a halál (az önkéntes elállás, illetőleg az önkéntes eredményelhárítás kivételével) bármely okból nem következik be, e bűncselekmény kísérletét kell megállapítani”56.

Mészáros Ádám szerint, ha a rábírás sikeres és az öngyilkosságot megkísérlik, az elkövetési magatartás teljes egészében megvalósul, de az elkövető mégis büntetlen-séget élvez, miután a törvény az öngyilkosság elkövetését állítja feltételül a bűncse-lekmény megvalósulásához. Mészáros tehát az öngyilkosság elkövetése alatt a pasz-szív alany halálának bekövetkezését érti. E logika alapján, a bűncselekmény kísérlete elvileg akkor valósulna meg, ha a rábírás eredménytelen lenne és a passzív alany meg sem kísérelné elkövetni az öngyilkosságot, azonban ezt a törvény szintén nem bün-teti.57

Belovics Ervin szerint e bűncselekmény kísérlete fogalmilag kizárt, mivel amennyi-ben a passzív alany akár csak megkísérli az öngyilkosságot, az elkövetési magatar-tás – rábírás – befejezetté vált. Belovics szerint tehát az elkövető ebben az esetben is

54 3/2013. BJE, III. rész.55 Belovics (2014c) 199. o.56 3/2013. BJE, III. pont 1. alpont.57 Mészáros (2015) 34. o.


129

büntethető, mivel a büntethetőség objektív feltétele az, hogy az öngyilkosságot elkö-vessék, vagy azt megkíséreljék.58

A tényállás törvényi elhelyezésénél is fogva az öngyilkosságban közreműködéssel megvalósuló emberölés előkészülete nem büntetendő.59

VIII.3.2.3. AKARATNYILVÁNÍTÁSRA KÉPTELEN PASSZÍV ALANY SEGÍTÉSE

A vonatkozó jogegységi határozat értelmében, „akaratnyilvánításra képtelen pasz-szív alany esetén, minthogy az ilyen személy általában az öngyilkosságra vonatkozó akarat-elhatározásra sem képes, segítségnyújtással a 162. § szerinti bűncselekmény fogalmilag nem valósulhat meg. Ilyenkor a tárgyi értelemben öngyilkosságot kimerí-tő tevékenység »segítése« tulajdonképpen öngyilkosságra rábírás, ami a 160. § (5) bekezdésében meghatározott emberölés megállapítására ad alapot.”60

Belovics Ervin álláspontja szerint itt a Kúria ellentmondásba keveredik saját magá-val, hiszen ha az ilyen személy akaratelhatározásra nem képes, akkor a rábírás sem történhet meg, mivel nem képes az akaratának kialakítására. Belovics ezt úgy oldotta fel, hogy a rábíró magatartás ilyenkor nem szándékkiváltó, hanem szándékpótló lesz, ezáltal válik közvetlen tettessé a rábírást megvalósító elkövető. Másrészről, a jogi értelemben akaratnyilvánításra képtelen személynek lehet öngyilkosság elkövetésé-re irányuló szándéka, amit segítségnyújtással csak erősíteni lehet, kiváltani nem. Így segítségnyújtás esetében csak az öngyilkosságban közreműködés valósulhat meg.61

Részemről az utóbbi álláspontot tartom helyesnek. Az emberölésnek a Btk. 160. § (5) bekezdésében szabályozott formája tehát csak rábírással (szándékkiváltó maga-tartás, azaz felbujtás) valósítható meg, az öngyilkossághoz történő segítségnyújtás-sal (szándékerősítő magatartás, azaz bűnsegély, amely lehet pszichikai vagy fizikai is) nem. A tizennégy év alattinak vagy akaratnyilvánításra képtelen személynek történő segítségnyújtás esetében a Btk. 162. § (2) bekezdés szerinti öngyilkosságban közre-működés minősített esete valósul meg.

VIII.3.3. BÜNTETHETŐSÉGI KORHATÁR ÉS ÖNGYILKOSSÁGBAN KÖZREMŰKÖDÉSSEL ELKÖVETETT EMBERÖLÉS

Ellentmondásos a Btk. szabályozása a tizennégy év alattiak élet értékéhez való viszo-nyulása tekintetében. Míg ugyanis a büntethetőségi korhatár leszállításánál az indo-kolás 12-13 éves gyermekek korai érettségére és felvilágosultságára hivatkozik, addig az emberölésnek minősített öngyilkosságban közreműködés tényállásánál a tizen-négy év alatti sértettek felismerési és akarati képességének hiányát említi mint külön-leges védelmet érdemlő csoport jellegzetességét. Másként fogalmazva, míg az elköve-tői oldalon a 12-13 évesek beszámítási (és belátási) képességének fennállását elismeri

58 Belovics (2014b) 100–101. o.59 3/2013. BJE, III. rész.60 3/2013. BJE, III. pont 4. alpont c.) szakasz. 61 Belovics (2014c) 200–201. o.

BOLYKY ORSOLYA

130

a jogalkotó, addig az öngyilkosságban közreműködésnél az ugyanilyen korú sértettek esetében nem ismeri el, hogy rendelkeznek az öngyilkosság vonatkozásában szüksé-ges felismerési és akarati képességgel.

VIII.3.4. 14 ÉV ALATTI SÉRELMÉRE ELKÖVETETT EMBERÖLÉS VERSUS ÚJSZÜLÖTT MEGÖLÉSE

A szülő nő által, a szülést követő rövid időn belül, az újszülött sérelmére elkövetett ölési cselekménnyel kapcsolatos jogpolitikai vita az „Újszülött megölése”62 elnevezé-sű tényállás megszüntetése óta zajlik.

Az újszülött megölése mint privilegizált tényállásban rögzített cselekmény jellem-zői nagyfokú hasonlóságot mutatnak a jelenkori modern országokban. Az elkövetők többsége fiatalkorú vagy húsz év körüli, alkalmi partnertől teherbe esett lány. Első terhességüket eltitkolják környezetük elől, bizalmatlanok mind szüleik, tanáraik, mind kortársaik iránt. Családi és egzisztenciális hátterük rendezettnek mondható, káros szenvedélyektől mentes.63

Kutatásunk is alátámasztotta a felsorolt körülmények gyakori előfordulását, ugyan-akkor ezekben az ügyekben minden esetben felvetődik az elkövetőt körülvevő szűk környezet kiemelkedő felelőssége a cselekmény megelőzése tekintetében. A kiszabott ítéletek általában enyhék voltak – amelyben az elkövetők beszámítási képességének korlátozottsága is szerepet játszott –, így felfüggesztett szabadságvesztést, valamint rövid tartamú – két év, illetve négy év – szabadságvesztést szabtak ki legtöbb eset-ben. A büntetés súlyossága összefüggést mutatott az elkövető személyiségével és a tárgyaláson tanúsított magatartásával: a megbánást mutató, szemérmes, szégyenke-ző lányok részesültek enyhébb szankcióban, míg az ellenséges, összeférhetetlennek látszó, olykor agresszív elkövetők szigorúbb büntetést kaptak.64

A kivételes lelkiállapot vizsgálatát igazságügyi pszichiáter és pszichológus végzi el, ennek során tisztázzák, hogy a szüléssel együtt járó különleges pszichés állapot befolyásolta-e és ha igen, mennyiben az anya beszámítási képességét. Végeredmény- képpen a korlátozott vagy kizárt beszámítási képesség (kóros elmeállapot) alapoz-za meg az enyhe büntetést vagy esetleg a felmentést. A bíróság figyelembe veszi azt is, hogy milyen okok vezették az anyát a cselekmény elkövetéséhez, így a házasságon kívüli terhesség miatti, a környezet rosszallásától való félelem jelentős enyhítő ténye-ző a büntetés kiszabásánál.65

A privilegizált eset eltörlése azonban a jogalkotói akarat és a hatályos joggyakorlat bizonyos fokú ellentmondását okozta. Azáltal ugyanis, hogy megszüntették a privile-gizált esetet, az újszülöttnek az anya általi megölése a tizennégy év alattiak sérelmére elkövetett emberölésekhez került, így büntetése is a többi minősített esetre irányadó büntetési tételkeret alapján történik. A bírói gyakorlat azonban a korábbi privilegizált

62 1978. évi Btk. 166/A. §63 Tamási (2015) 145. o.64 Uo. 150. o.65 Uo.


131

tényállásban megfogalmazottaknak megfelelő cselekményeket – a fentiek szerint – továbbra is enyhébben ítéli meg.

A jelenlegi gyakorlat sem tekinti az eltitkolt terhességet, az orvosi ellátás és terhes-gondozás elutasítását az emberölés előkészületének, és az nem alapozza meg az előre kiterveltség megállapítását sem.66

VIII.3.5. AZ ELHÁRÍTÁSÁRA IDŐS KORÁNÁL VAGY FOGYATÉKOSSÁGÁNÁL FOGVA KORLÁTOZOTTAN KÉPES SZEMÉLY SÉRELMÉRE ELKÖVETETT EMBERÖLÉS

A vonatkozó jogegységi határozat67 kimondja, hogy a sértett mentális és fizikai álla-pota, a támadás jellege és a kialakult erőviszonyok vizsgálata határozza meg az elhá-rítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetés minősítő körülményének megállapítását. Amennyiben az idősko-rú vagy fogyatékkal élő személy állapotánál fogva egyáltalán nem képes védekezés kifejtésére, úgy a védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés álla-pítandó meg.68

Az Országos Kriminológiai Intézetben végzett kutatás eredményei alátámasztják az időskorúak és/vagy fogyatékosságuk miatt védekezésre kevésbé képes személyek fokozott büntetőjogi védelmének indokoltságát. Az emberölést elkövető fiatalkorúak-ra és fiatal felnőttekre vonatkozó aktakutatás adatai szerint a nyereségvágyból tör-ténő emberölések sértettjeinek nagy része idős, egyedül élő, kiszolgáltatott helyze-tű személy volt, akiket az elkövetők legalább látásból ismertek, és tisztában voltak az élethelyzetükkel. A sértettek 19,5 százaléka hetvenévesnél idősebb volt, és 13 száza-léka fogyatékkal élt. A fiatalok által elkövetett emberölések fő motívuma a nyereség-vágy volt (46 százalék), az áldozatok között pedig kiemelkedően gyakran szerepeltek idős, beteg emberek.69

VIII.3.6. AZ ERŐS FELINDULÁSBAN ELKÖVETETT EMBERÖLÉSSEL KAPCSOLATOS JOGALKALMAZÁSI PROBLÉMÁK

A vonatkozó jogegységi határozat70 szerint erős felindulás esetében „az indulat olyan – fiziológiai eredetű – magas foka szükséges, amelynek következtében az elkövető belső egyensúlya megbomlik, tudata elhomályosul és ennek folytán a megfontolás szokásos mértékének megtartása lehetetlenné válik. Ha viszont az indulat kóros ala-pon fejlődött ki, akkor a Btk. 17. §-ában (értsd kóros elmeállapot – B. O.) foglaltak szerint kell eljárni […] Az erős felindulás fennállta és foka nem elmeorvos-szakértői,

66 3/2013. BJE, II. pont 9. alpont; Kónya (2015) 10. o.67 3/2013. BJE, II. pont 11. alpont.68 Btk. 160. § (2) bekezdés j) pont.69 Sárik (2015) 45–84. o.70 3/2013. BJE, I. pont B. 6. alpont.

BOLYKY ORSOLYA

132

hanem a bíróság által eldöntendő tény és jogkérdés, amelyet az elkövető konkrét pszi-chikai tulajdonságai alapján kell megítélni.”71

A 3/2013. számú Büntető jogegységi határozat újdonságként kifejezetten megálla-píthatónak tartja az erős felindulásban elkövetett emberölést, „amikor a hosszan tar-tó, folyamatos gyötrésből, megaláztatásból egy viszonylag kisebb jelentőségű sérelem hatására tör ki a fékezhetetlen indulat”72.

Alapvetően tehát súlyosabb sérelem szükséges az erős felindulás kimondásához, azonban a tipikusan családon belül előforduló, hosszú éveken át tartó bántalmazó viszony mintegy végső akkordjaként megvalósuló emberölések hátterében az adott helyzetben akár egy kisebb sérelem is kiválthat méltányolható okként tudatszűkült állapotot és az ehhez társuló indulatot.

A 3/2013. számú Büntető jogegységi határozat kifejezetten kimondja, hogy „az erős felindulás fennállta és foka nem elmeorvos-szakértői, hanem a bíróság által eldönten-dő tény és jogkérdés”73, azaz az ez irányú döntéshez nem szükséges elmeorvos szak-értőt igénybe vennie a bíróságnak.

Ezzel szemben álláspontom szerint az erős felindulásnál létrejövő elhomályosult tudat (ahogy a kóros elmeállapot körébe tartozó tudatborult állapot) vizsgálata szak-értőre tartozik. Azt gondolom, e két kategória nehezen különíthető el egymástól, mivel nagyon hasonlóak a tünetei, illetve maguknak a cselekményeknek a körülményei is. Miután a tudatborult állapot is létrejöhet erkölcsileg menthető okból, nem ez lesz a fő elhatárolási szempont, hanem az, hogy az indulat ép vagy kóros lélektani alapon keletkezett-e. Amennyiben felmerül a patológiás pszichés állapot lehetősége, a lélek épségéről (egészségéről) való döntést mindenképpen szakértőre kellene bízni.

VIII.4. DE LEGE FERENDA JAVASLATOK

VIII.4.1. ÖNGYILKOSSÁGBAN KÖZREMŰKÖDÉSSEL ELKÖVETETT EMBERÖLÉS

Ha kizárólag az emberölésre vonatkozó szabályok koherenciájának szempontjából közelítünk, a 14 év alatti vagy akaratnyilvánításra képtelen személy öngyilkosságra való rábírását az emberölés minősített eseteként kellene büntetni, ez kizárná a jelen-leg fennálló dogmatikai ellentmondást. Azonban magát a tényállást és az emberölés minősített eseteihez viszonyított belső arányosságot tekintve nyilvánvalóan enyhébb szankcióval sújtandó bűncselekményről beszélünk, így a 162. § további minősített eseteként történő szabályozás lenne indokolt.

Az öngyilkossághoz történő segítségnyújtást a tizennégy év alattiak és az akarat-nyilvánításra nem képes kóros elmeállapotúak vonatkozásában is a Btk. 162. § (2) bekezdése szerint öngyilkosságban közreműködés minősített eseteként kellene bün-tetni rendelni.

71 Uo.72 3/2013. BJE, 6. pont b) alpont.73 3/2013. BJE, 6. pont a) alpont.


133

VIII.4.2. AZ ÚJSZÜLÖTT MEGÖLÉSE

Átgondolandó, hogy legyen-e újra privilegizált tényállás az újszülött megölése, hiszen a joggyakorlat is ebbe az irányba mutat; azonban a korábbi, „automatikus” alkalma-zást váltsa fel az elmeorvosi és pszichológusi vizsgálat eredményéhez kötöttség a kivételes lelki állapot vonatkozásában.


Az erős felindultságról szóló döntés legyen szakkérdés, mivel az erős felindultság megállapíthatóságának feltétele, hogy az elkövető indulata ép lélektani alapon alakul-jon ki. Márpedig a lélek épségének – vagy a másik oldalról betegségének – vizsgála-ta szakértőre tartozik.

Az erős felindulásban elkövetett emberölések vonatkozásában a 3/2013. számú Büntető jogegységi határozatban szereplő jogértelmezés következetes alkalmazása szükséges az olyan elkövetők esetében, akik folyamatos abúzusnak vannak kitéve – általában a családjukban –, ahol az erőszak és a durvaság a mindennapok része.

VIII.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

Angyal Pál (1928) Az ember élete elleni bűncselekmények és a párviadal. Athenaeum Kiadó, Budapest, 1928. [A Magyar büntetőjog kézikönyve sorozat]

Belovics Ervin (2001) „Az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények” In: Büntetőjog II. Különös Rész (szerk. Belovics Ervin – Molnár Gábor – Sinku Pál). HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2001.

Belovics Ervin (2014a) „A büntetőjogi felelősségre vonás akadályai” In: Büntetőjog I. Általános Rész. A 2012. évi C. törvény alapján (szerk. Belovics Ervin – Nagy Ferenc – Tóth Mihály). HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2014.

Belovics Ervin (2014b) „Az élet, a testi épség és egészség elleni bűncselekmények” In: Büntetőjog II. Különös Rész. A 2012. évi C. törvény alapján (szerk. Belovics Ervin – Molnár Gábor Miklós – Sinku Pál). HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2014.

Belovics Ervin (2014c) „Az öngyilkosság büntetőjogi értékelésének sajátosságai” Magyar Jog, 2014/4.

Ficsór Gabriella (2014) „A belátási képességről” In: Kónya István ünnepi kötet (szerk. Varga Zoltán). HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2014.

Horváth Tibor (1968) „A személy elleni bűntettek” In: A büntető törvénykönyv kommentárja (szerk. Halász Sándor). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1968.

Horváth Tibor (2000) „Erős felindulásban elkövetett emberölés” In: A magyar büntetőjog különös része (szerk. Nagy Ferenc). Korona Kiadó, Budapest, 2000.

Kónya István (2012) „A személy elleni bűncselekmények” In: Magyar Büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára (szerk. Berkes György – Rabóczki Ede). HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2012.

BOLYKY ORSOLYA

134

Kónya István (2015) „Gyermekölések a bíróságok ítélkezési gyakorlatában” című előadás a XXII. Pannon Jogásznapokon 2015. szeptember 19-én, Stegersbachban. Letölthető: http://www.lb.hu/sites/default/files/sajto/gyermekolesek_honlapra_1.pdf

Kuncz Elemér (2011) „Tudatzavarok” In: Igazságügyi pszichiátria (szerk. Kuncz Elemér). Medicina Kiadó, Budapest, 2011.

Mészáros Ádám (2002) „Gondolatok az újszülött megöléséről és a gyermeki élet büntetőjogi védelméről” Jogelméleti Szemle, 2002/4.

Mészáros Ádám (2015) „Az emberölés és az öngyilkosságban közreműködés aktuális kérdései” Ügyészek Lapja, 2015/3–4.

Nagy Ferenc (szerk.) (2000) A magyar büntetőjog különös része. Korona Kiadó, Budapest, 2000.

Nagy Ferenc (szerk.) (2009) A magyar büntetőjog különös része. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2009.

Németh Rita (2013) A pszichológus szakértő szerepe a belátási képesség büntetőjogi szempontú vizsgálatában. Tudományos előadás. Magyar Pszichológiai Társaság Kriminálpszichológiai és Igazságügyi Szekció ülése, ELTE PPK, Budapest, 2013. december 17.

Sárik Eszter (2015) „Kegyetlenségre ítélve. Az emberölések kriminológiai háttere és jogi következményei” In: Különös kegyetlenséggel. Emberölést elkövető fiatalkorúak és fiatatal felnőttek kriminológiai vizsgálata (szerk. Tamási Erzsébet). Országos Kriminológiai Intézet, Budapest, 2015. 45–84. o.

Tamási Erzsébet (2015) „Női végzet, férfibűn. Emberölések a nemek tükrében” In: Különös kegyetlenséggel. Emberölést elkövető fiatalkorúak és fiatal felnőttek kriminológiai vizsgálata (szerk. Tamási Erzsébet). Országos Kriminológiai Intézet, Budapest, 2015.

Tamási Erzsébet – Bolyky Orsolya – Sárik Eszter (2013) Az emberöléshez vezető út rizikófaktorai fiatalkorúak és fiatal felnőttek körében. Kézirat. Országos Kriminológiai Intézet, Budapest, 2013.

Tóth Gábor Attila (2003) „Az emberi méltósághoz való jog és az élethez való jog” In: Emberi jogok (szerk. Halmai Gábor – Tóth Gábor Attila). Osiris Kiadó, Budapest, 2003.

Tóth Mihály (2013) „Az új Btk. bölcsőjénél” Magyar Jog, 2013/9. 525–534. o.

135

IX. AZ ÉLETVESZÉLYT OKOZÓ TESTI SÉRTÉS

DERES PETRONELLA

IX.1. SzabályozástörténetIX.1.1. A Csemegi-kódex előttIX.1.2. Az 1878. évi Btk.IX.1.3. Btá. – eshetőleges szándékIX.1.4. A 4. számú irányelvIX.1.5. Az 1978. évi IV. törvényIX.2. A hatályos szabályozás bemutatásaIX.3. A hatályos szabályozás elemzése és értékeléseIX.4. De lege ferenda javaslatokIX.4.1. Eltörlés vagy szükségképpen vegyes bűnösségű bűncselekményi

tényállás megalkotásaIX.4.2. Életveszélyes eszközzel elkövetett testi sértésIX.4.3. Sui generis tényállás megalkotásaIX.5. Felhasznált irodalom

IX.1. SZABÁLYOZÁSTÖRTÉNET

IX.1.1. A CSEMEGI-KÓDEX ELŐTT

A római jogban a modern értelemben vett bűncselekmények két kategóriája alakult ki: a delicta, a magánjogi szankcióval járó – illetve legsúlyosabb esetben a talio alkalma-zását lehetővé tévő – bűncselekmények és a crimina, a közüldözés alá eső bűncselek-mények csoportja. A deliktumok közül témánk szempontjából kiemelendő az iniuria, avagy személysértés, amelynek a XII táblás törvény három tényállását szabályozza.1

1 Az iniuria legsúlyosabb esete a membrum ruptum, amikor az elkövető a sértettnek maradandó testi káro-sodást okoz. Ilyenkor talio alkalmazásának van helye: „Si membrum rupsit, ni cum eo pacit, talio esto. – Ha valaki másnak tagját csonkítja, és nem egyezik ki vele, hasonló büntetés érje.” Másik eset az „os - fractum” (csonttörés) tényállása, amelynél vagyoni váltság tarifális megállapítását kell alkalmazni. E szabály a rabszolgát ért testi sértést a szabad embert ért iniuriához hasonlóan kezeli, míg a későbbi időkben keletkezett lex Aquilia a rabszolga megölését a fontosabb állatok elpusztításához hasonló delik-

DERE S PETRONELL A

136

Az 1803. évi osztrák, az 1910. évi francia és az 1813. évi bajor büntető törvényköny-vek már külön bűncselekmény rangjára emelték a testi sértést.2

Hazai jogunkban az Árpád-kor és a rendi korszak időszakában a testi sértésekért kompenzáció járt a sértettnek, kivéve ha a tettes maradandó fogyatékosságot oko-zott (a sértett elvesztette lábát, szemét stb.). Ilyen esetekben dekrétum a talio elvét írta elő, de ez a büntetés is legtöbbször pénzben megváltható volt. Az életet és a tes-ti épséget veszélyeztető cselekmények közül meg kell említeni a más házára fegyve-res erővel történő rátörést (invasiodomus), amelyből a XIII. század végén alakult ki a hatalmaskodás bűntette. I. Mátyás, majd II. Ulászló az ország rendes bíráinak, a rokonoknak a megsebesítését és a szemkivájást „hütlenségnek” nyilvánítja, az 1723:X. t.-cz. pedig ugyanezeket nagyobb hatalmaskodásnak.3

Az 1792. évi javaslat a XXXI. és a XXXII. czikkeiben már külön fejezetben intéz-kedik a testi sértésről, külön említve a szülők bántalmazását. E javaslat szól először a testi sértés szabályozása kapcsán a szándékos cselekmény életveszélyt (die crimen vitae) okozó eredményéről.4 Ezen kívül rendelkezik arról, hogy a halálos sértések az emberölésre felállított szabályok szerint büntetendők, valamint a súlyosabb büntetés-sel büntetendő esetköröket is részletezi. Önálló fejezetet szentel a javaslat a mérgezés bűncselekményének, amelyet akkor is büntetni rendel, ha a cselekmény csak veszé-lyes volt az életre.5

tumnak minősíti (ugyanez vonatkozott a rabszolgának okozott testi sértésekre is): „Manu fustive si os fregit libero, CCC, si servo, CL poenam subit sestertiorum. – Ha valaki kézzel vagy bottal szabad ember csontját törte, 300, ha rabszolgáét, 150 sestertius büntetés alá esik.” A harmadik tényállás az enyhébb súlyú jogsértéseket szankcionálja, poena megállapításával például könnyebb testi sértésekért: „Si iniu-riam alteri faxsit, viginti quinque poenae sunto. – Ha mással szemben személysértést követnek el, 25 legyen a büntetés”. Földi – Hamza (1996) 554–573. o.

2 Angyal (1928) 5. o.3 Finkey (1909) 553. o.4 „2. Meg kell külömböztetni: a) vájjon valaki haragból, vagy mas gonosz indulatból ölési szándékkal intéz-

te támadását, a melyből azonban véletlenül csak sértés vagy testcsonkitás származott; b) vájjon a tettes szándékosan – consulto – (a „malitianak, propositumnak” is nevezett dolusnak második foka) követte el a cselekményt, mely életveszélyt (die crimen vitae), vagy állandó betegséget (perpétuamsanitatis juctu-ram) vont maga után, vagy a szándéknak valamely jelentékeny foka forog-e fenn? c) vájjon a tettes vélet-lenül támadt verekedésben (rixa) és ölésre alkalmas fegyverekkel, vagy csakis meggondolatlanságból súlyos sértést ejtett e? d) vájjon végül a tettes könnyű sértést okozott-e és ölésre alkalmatlan eszközök-kel? 3. A javaslat megkülömböztet: a) súlyos sértéseket, a melyek t.i. kellő gyógyulás után is káros nyo-mokat hagyunk; b) könnyű testi sértésekei, a melyeknek gyógyulás után nyomuk nem marad; c) halálos és nem halálos sérüléseket, a szerint, a mint halált eredményeznek vagy nem; d) a halálosak ismét vagy feltétlenül (absoluie, per se), vagy csak esetleg (per accidens) halálosak, feltétlenül halálos az, melyen semmiféle orvosi tudomány nem segíthet. A halálos sértések az emberölésre felállított szabályok szerint büntetendők.” Heil (1903) 2–3. o.

5 „A mérgezés minősített emberölés (intoxicatio, veneficium) fogalma alá esett, mert ezt a törvényjav. 25-ik czikke szerint nemcsak másnak méreggel egyenes megölése, hanem annak cselekménye is állapí-totta meg, a ki kutakat, füveket, zöldséget s egyebeket, a melyek emberi használatra szolgálnak, akként mérgez meg, hogy abból bárkinek halála bekövetkezik vagy bekövetkezhetik; külömbség teendő a sze-rint, a mint az, a kinek mérget beadtak, helyrehozhatlan kart szenvedett vagy előbbi egészségét visz-szanyerte, vagy továbbá a mérget beadás előtt felfedezték, vagy végül a méregkeverő tévedésből méreg helyett mas valamit adott be, a mi tényleg nem méreg.” Heil (1903) 4. o.

IX. A Z ÉLETVE SZÉLYT OKOZÓ TE STI SÉRTÉ S

137

IX.1.2. AZ 1878. ÉVI BTK.

Első magyar büntető törvénykönyvünk, az 1878. évi Btk. (Csemegi-kódex) XX. feje-zetében találjuk a testi sértés tényállásait. A Csemegi-kódexben a testi sértés alap-esete volt gyógytartam alapján: a súlyos testi sértés bűntette (20 napnál hosszabb gyógytartam), a súlyos testi sértés vétsége (8–20 nap gyógytartam), és a könnyű tes-ti sértés vétsége (8 napon belüli gyógytartam).

A legélesebb és legmesszebbre ható vita tárgyát képezte a testi sértések felosztá-sa: az orvosok egyik része minden felosztást – tehát a könnyű és súlyos testi sértések-re is – orvosi lehetetlenségnek tartott. A másik kardinális kérdés az okozott eredmény körül forgott, többek között az eredmény bekövetkezésének vagy bekövetkezhetésé-nek a tettes általi előrelátásáról.6 Angyal Pál kapcsolódó gondolatai szerint „a testi sértésnek önálló bűncselekménnyé nyilvánítása óta kezdettől fogva napjainkig vitás volt a kérdés, vajjon a szándékos elkövetésnek a gondatlanságból származó elköve-téstől különtartásán kívül e deliktumnak az életben előforduló súlykülönbségeit érté-kelje-e a törvényhozó s ha igen, mily kritériumok figyelembevételével”7.

A későbbi fejlemények ismeretében érdekességképpen hadd utaljak a Curia testi sértési ügyben – a Csemegi-kódex alapján – hozott döntésének egy megállapításá-ra: „azon körülmény, hogy a sértettnek más magatartása vagy orvosi kezelése által a beállott baj el lett volna hárítható: nem változtatja a bekövetkezett sérelem és az azt okozó behatás közötti kapcsolatot mássá, mint a minővé az a késsel való erőszakos behatás természeti fejleményei következtében alakult s mint a minővé azt a beállott következmény tényleg előtünteti”8.

IX.1.3. BTÁ. – ESHETŐLEGES SZÁNDÉK

Az 1960-as években (amikor tehát az életveszély-okozás mint a testi sértés minősített esete nem létezett) már többen rámutattak arra, hogy – még a Csemegi-kódex rendel-kezései alapján elbírált ügyekben, de már a Büntető Törvénykönyv Általános Részéről szóló 1950. évi II. törvény (Btá.) által időközben törvénybe iktatott eshetőleges szán-dék fogalmának gyakorlati kihatásaival kapcsolatban – a bírósági gyakorlatban külö-nösen nagy jelentősége van a nem halálos következménnyel járó testi sérülést előidé-ző szándékos magatartásoknál a szándékosság fogalmának. Azokban az esetekben ugyanis, amikor az emberölésre irányuló egyenes szándék megállapítására nincsen adat, vizsgálni kell, hogy a testi sértésre irányuló szándékon túl a halálos eredmény bekövetkezésének a lehetősége felmerült-e az elkövető tudatában, és ebbe belenyu-godva cselekedett-e. Az ilyen esetekben széles lehetőség van eltérő gyakorlat kiala-kulására.9

6 Löw (1880) 535. o.7 Angyal (1928) 6. o.8 DtárXXVI. 105. Idézi: Fayer (1905)9 Lásd például Király (1962) 195–199. o. és Turi (1968) 516-524. o.

DERE S PETRONELL A

138

Érdemes e kérdéskört illetően az akkori bírósági gyakorlat négy szakaszát elkülö-níteni10:

1. Kezdetben a mechanikus szemlélet alakult ki: a jogalkalmazó kizárólag az eszköz alkalmas voltából és a sérülés helyéből vont le a szándékra következtetést, amelynek az lett a következménye, hogy komolyabb sérülés előidézésére alkalmas eszköz hasz-nálata esetén csak azt vizsgálták, hogy a sérülés hol történt, és minden más körül-ményt figyelmen kívül hagyva lehetőnek látták az emberölésre irányuló szándék meg-állapítását. Ezen kívül kiemelik a korabeli jogászok ennek azt a további gyakorlati következményét, hogy a szándékos emberölés bűntettének kísérlete miatt indult bűn-ügyek száma igen magasra duzzadt.

2. A későbbiekben a Legfelsőbb Bíróság ítéleteiben többször kifejtette, hogy nem elegendő e két korábbiakban említett elem vizsgálata, hanem a sérülés súlyosságára is figyelemmel kell lenni. Ily módon több esetben azt a következtetést vonta le a sérü-lés enyheségéből, hogy az elkövető szándéka még eshetőlegesen sem irányulhatott emberölésre.

Egyik vonatkozó ügyben a Legfelsőbb Bíróság nem állapította meg az emberölésre irányuló eshetőleges szándékot: a hentes és mészáros foglalkozású vádlott egy bárd-dal ütött a sértett fejére, de úgy, hogy csak jelentéktelen bőrsérülést okozott. A vádlott azzal védekezett, hogy a kérdéses bárddal a foglalkozása során állandóan állatokat szokott feldarabolni, ismerte annak veszélyességét, és azzal nem is akart komolyabb sérülést okozni.

3. Több hasonló esetet követően a bírói gyakorlat abba az irányba mozdult el, hogy az egyébként halálos eredmény előidézésére alkalmas eszközzel életfontosságú szer-veket tartalmazó emberi testrész megsértése esetén vizsgálni kell még a támadó esz-köz alkalmazásának módját, azaz foglalkoztak immár többek között az ütések erejé-vel, a szúrások irányításával, a hadonászó, csapkodó jellegű mozdulatokkal, a létrejött sérülés súlyosságával.

4. A kvázi negyedik lépcsőben pedig – különösen a támadás módjának és sérülés súlyosságának értékelését tekintve – a joggyakorlat további fejlődése és egységesí-tése lett a cél, amelynek a Legfelsőbb Bíróság 1965-ben megalkotott 4. sz. irányelve lett az eredménye. Ennek létjogosultságát több jogesettel és ítéleti indokolással lehet szemléltetni:

– „aki verekedő tömegben kést vesz elő, és azzal szívmagasságban emberek felé támadólag csapkod, annak számolnia kell azzal a lehetőséggel, hogy valakin halá-los eredménnyel járó sérülést ejthet”;

– „ha az elkövető nem az emberi test belsejébe irányuló szúrást ad le, hanem csapko-dó mozdulattal a mellen hasított sérülést okoz, ilyen késhasználat esetén nem kell a halálos eredménnyel számolnia”;

– ugyanakkor: „a hadonászó, csapkodó mozdulatoknak éppen az a veszélye, hogy igen könnyen életveszélyes sérülés jöhet létre, és ezzel az elkövetőnek is számolnia kell”.

10 Uo.


139

Gyakori volt az az eset, mikor az elkövető a sértett mellkasán késsel sérülést oko-zott, a kés pengéje azonban a mellüregbe nem hatolt be. Az ilyen sérülés az orvos-tudomány akkori állása szerint is általában 8 napon belül gyógyult.

Ezen eseteket a jogalkalmazás több ízben úgy ítélte meg, hogy mivel a kés köztudot-tan súlyos sérülések előidézésére alkalmas, a vádlott szándéka is súlyos testi sértés okozására irányult és csak a véletlenen múlott, hogy ez az eredmény ténylegesen nem következett be, tehát súlyos testi sértés bűntettének kísérletét állapította meg.11

Kérdés, hogy észlelhető-e ellentmondás e döntésekben, arra figyelemmel, hogy aki késsel az emberi mellkason 20 napon túl gyógyuló sérülést akart okozni kifejezet-ten, ez általában csak úgy képzelhető el, hogy a kés pengéje a mellüregbe be is hatol. A mellüreg megnyitása viszont majdnem minden esetben életveszélyes, aki ilyen sérülést akart okozni, annak a halálos eredmény bekövetkezésével is számolnia kellett, s ebbe belenyugodva cselekedett, amikor kifejezetten ilyen sérülést akart előidézni.

A Csemegi-kódexen alapuló ítélkezési gyakorlatban azokban az esetekben, amikor az eszköz, a mód és a sérülés helyét megvizsgálva azt látta a bíróság, hogy ezekkel összefüggően súlyos, életveszélyes állapot állt elő (például koponyacsonttörés, a nyak átvágása, mellbe hatoló szúrás, hasüreg megnyitása), és az eset többi körülménye sem cáfolta meg, hogy az elkövetőnek látnia kellett, hogy tevékenységének az általános tapasztalat szerint szokásos következménye az ilyen jellegű sérülés, már megnyugtató formában lehetett arra következtetni, hogy a tettes nemcsak tudta a következménye-ket, hanem azokba belenyugodva cselekedett, s így a minősítés az eshetőleges szán-dékkal elkövetett emberölés lehetett.

IX.1.4. A 4. SZÁMÚ IRÁNYELV

A Legfelsőbb Bíróság az emberi élet hathatósabb büntetőjogi védelme, valamint a helyes és egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása céljából 1965-ben irányelvet alko-tott. Ezt a 4. számot viselő irányelvet az jellemezte, hogy elsősorban a vitás kérdések-ben adott elvi iránymutatást: így többek között az emberölés kísérletének és a szándé-kos testi sértésnek az elhatárolásában.12

A 4. sz. irányelv – amelynek idején tehát a vizsgált életveszélyt okozó minősített tényállás a Btk.-ban még nem szerepelt – leszögezte, hogy a testi sértésre irányu-ló szándéknál az elkövető cselekményének azt a társadalomra veszélyes következmé-nyét kívánja, hogy a sértett testén életveszélyt nem eredményező sérülést vagy beteg-séget (egészségkárosodást) okozzon, illetve ennek bekövetkezésébe belenyugszik.

11 Amely az akkori szabályozás szerint a 20 napon túli gyógytartamú testi sértést jelentette.12 Bagi (1982) 136–142. o.

DERE S PETRONELL A

140

IX.1.5. AZ 1978. ÉVI IV. TÖRVÉNY

Az életveszélyt okozó testi sértés tényállását a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi Btk.) szabályozta elsőként törvényi szinten a magyar büntetőjog történetében, a 170. § (5) bekezdésének I. fordulatában. A tör-vény indokolása szerint – az akkori jogszabályi környezetben új – törvényi tényállás megalkotására azért került sor, mert a bíróságok számos olyan cselekményt is ember-ölés kísérletének tekintettek, amikor valójában az elkövető szándéka nem ölésre irá-nyult, továbbá az emberölés és a súlyos testi sértés között nem volt jogilag értékelhető átmenet, a két bűncselekmény büntetési tételei között túlságosan nagy volt a különb-ség.

Dezső László rámutat arra, hogy még ha elfogadható lenne is ez az érvelés, akkor sem biztos, hogy ez új tényállás megalkotását teszi szükségessé: „azért, mert a főher-ceg fordítva ült a lóra, nem a lovat kell megfordítani, hanem a főherceget”13.

Több, szakirodalomban is napvilágot látott koncepció szerint pedig a változtatás fő oka a szocialista ideológiában keresendő, amely nem engedhette meg magának a bűn-ügyi statisztikában akkoriban mutatkozó – a tőkés országok adataihoz képest igen magas számú – hazai emberölési mutatókat.14

Az új törvényi tényállás hatálybalépését követően vitacikksorozat jelent meg a Magyar Jog című folyóirat hasábjain, a tanulmányok szerzői megpróbáltak az elmé-leti és gyakorlati szempontok figyelembevételével megnyugtató választ adni az elha-tárolási kérdésekre. Bár mind a törvény igazságügy-miniszteri indokolása, mind a Legfelsőbb Bíróság pár évvel később megalkotott 15. sz. irányelve határozottan utalt arra, hogy az életveszélyt okozó testi sértés esetén az elkövetőt az eredmény vonat-kozásában akár szándékosság, akár gondatlanság terhelheti, mégis ebben a kérdés-ben alakult ki a legélesebb vita.

Érdemes kitérni annak a „vitafórumnak” a központi kérdésére, amely az 1980-as évek elején öblösödött ki, kifejezetten az életveszély mint eredmény vonatkozásában.

Az említett vitafórum kiindulópontja Julis Mihály tanulmánya volt. Julis rámutatott arra, hogy a gyakorlat számára megoldhatatlan az életveszély okozására, illetőleg az ölésre irányuló szándék egymástól történő elhatárolása, mégis álláspontja szerint15 a büntetőjogi szabályozás hézagpótló, hiszen korábban testi sértést kellett megállapíta-ni, ha az életveszélyre nem terjedt ki a szándék, de a gondatlanság igen, így ennek az igen súlyos eredménynek gondatlan előidézése értékelés nélkül maradt. Julis szerint az életveszélyt okozó testi sértést – a halált okozó testi sértéshez hasonlóan – csak praeterintencionális bűncselekményként szabad felfogni, a két eredmény bűnösségi szerkezete azonos.

Ennek az 1978. évi Btk. 15. §-ára való hivatkozás sem mond ellent, mert a „leg-alább gondatlanság” kitétel a felelősségnek az alsó, de nem a felső határát jelenti. Julis szerint, ha egy eredmény valamely bűncselekmény minősített esetében található, és ugyanez az eredmény egy súlyosabban büntetendő szándékos bűncselekmény alap-

13 Dezső (2005) 5–8. o. 14 Kőhalmi (2012) 160. o.15 Julis (1980) 331–335. o.


141

esetének eleme, akkor az eredmény szándékos előidézése mindig az utóbbi szerint értékelendő.

Az életveszélyt okozó testi sértés szándékos megfelelője tehát Julis Mihály néze-te alapján nem más, mint az emberölés kísérlete, a különbség pedig a két tényállás bűnösségi szerkezetében figyelhető meg. Aki szándékos testi sértéssel másnak gon-datlanul a halálát okozza, az halált okozó testi sértésért felel, míg a szándékos halál-okozás az emberölés tényállását hívja életre.

Ugyanilyen elv alapján – Julis hangsúlyozottan utal arra, hogy a Btk.-ba kifejezet-ten a halál mellé került be újabb fordulatként e másik eredmény: az életveszély – élet-veszélyt okozó testi sértés a minősítés annak gondatlan előidézésekor, de emberölés kísérlete annál, aki az életveszélyt akár egyenes, akár eshetőleges szándékkal okozza.

A maradandó fogyatékosságra, vagy a súlyos egészségromlásra azért terjedhet ki az elkövetőnek a szándéka is Julis szerint, mert nincs olyan szándékos bűncselekmény, amelynek alapesetében ezek az eredmények megtalálhatók lennének.16

Julis jelzi azt is, hogy az életveszély előidézésének szándéka a magyar nyelv és az orvostudomány – utalva az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet akkoriban irány-adó 2. sz. módszertani levelének VI. fejezetére17 – fogalmai szerint a halál előidézé-sének szándékától meg nem különböztethető.18

Szeder Gyula19 véleménye alapján az életveszélyt okozó testi sértés eshetőleges szándékkal is elkövethető. Szerinte az eshetőlegesen elkövetett életveszélyt okozó testi sértés és az eventuális ölési kísérlet testi sérülés okozására irányul. Ezért az eventuá - lis ölési kísérlet közelebb áll a testi sértéshez, mint az emberölés bűntettéhez. Nézete szerint minden eventuális szándékkal elkövetett ölési kísérletet életveszélyt okozó tes-ti sértésként kell elbírálni.

Bócz Endre abból indul ki, hogy az életveszély fogalmát kell tisztázni a probléma megoldásához. Azt a megállapítást tartja helyesnek, hogy az életveszély a halál bekö-vetkezésének a lehetősége, de a fogalmában nem a halál, hanem a halál lehetősége van benne („a halál bizonyosfajta lehetősége az életveszély”), és a kettő között nem az a különbség, „ami a veszély és az eredmény között”, hanem a lehetőség és a való-ság közötti viszonynak felel meg. Álláspontja szerint akkor is meg lehet állapítani az életveszélyt okozó testi sértést, ha az elkövető tudata átfogja az életveszély okozását, amelynek eredményeként megfelelő beavatkozás hiányában meghalhat, de azt is fel-

16 Finkey Ferenc megállapítása szerint a testi sértés az emberölés mellett kisegítő (szubszidiárius) cselek-mény. Az emberölés ugyanis a legtöbb esetben testi sértés által hajtatik végre, ily esetekben az ember-ölés abszorbeálja a testi sértést. Lásd Finkey (1909) 554. o.

17 A 4. sz. irányelv alapján az életveszélyt eredményező sérülés vagy betegség szándékos okozása ember-ölés kísérletének minősült, az ölési szándék ilyen esetben megállapítható volt. 1978-tól ugyanaz a cselek-mény – időtől függően – immár ölési kísérlet helyett életveszélyt okozó testi sértésként nyert elbírálást. Az életveszély megállapítása szakkérdés. A korábbi 2. sz. OIOI módszertani levél szerint, ami életveszé-lyes, az az élet kioltására is alkalmas. 1988-ban e módszertani levél módosítása az élet kioltására való alkalmasságot „helyettesítette” az életveszély okozására való alkalmassággal. Majd tíz év múlva az új 16. sz. módszertani levél újra visszatért az élet kioltására alkalmasság meghatározásához: „a gyógytartam rövid volta nem zárja ki az élet kioltására alkalmasságát, ha az erre önmagában is alkalmas volt”.

18 Julis megjegyzi, hogy természetesen itt a szándék vizsgálatáról van szó, hiszen a halál és az életveszély különbözik egymástól, de ez már nem a szándék, hanem az eredmény különbözőségének kérdése.

19 Szeder (1980) 336–345. o.

DERE S PETRONELL A

142

ismeri, hogy a konkrét helyzetben a sértett halálát el lehet hárítani. Így oka van azt hinni, hogy az életveszély megszüntethető, a sértett halála a körülmények folytán nem következik be.20

Megvonhatjuk-e a határt az életveszély okozására, illetve a halál okozására irányu-ló szándékosság között? Maga Bócz is utal rá, hogy ez csak egy elméletileg meg-vont határ lehet, mégis segítséget nyújthat a releváns – következésként bizonyítan-dó – tények meghatározásához és a bizonyítás módjának kidolgozásához. Megjegyzi továbbá, hogy nézete szerint nem az ölési szándék hiányára módot adó következte-tés léte folytán kell az élet tényleges kioltásával nem járó esetekben előtérbe kerülnie az életveszélyt okozó testi sértés tényállásának, hanem fordítva: az emberölés tényál-lása csak akkor jöhet szóba, ha bebizonyosodik, hogy az elkövető tudatában a sértett halála mint tényleges következmény tükröződött és érzelmileg ebbe az eredménybe belenyugodott (amikor a sértett halála csak az elkövető által tényleg számításon kívül hagyott körülmények folytán maradt el).

Kunyhár László – Bócz álláspontjával egyezően – nem veti el a cselekmény egye-nes szándékkal történő elkövetését. De véleménye szerint vizsgálni kell azt a körül-ményt, hogy a terheltnek az életveszély kívánását kifejező elkövetési magatartása nem alkalmas-e az eshetőleges ölési szándék megállapítására.21

Az életveszélyt okozó testi sértés praeterintencionális jellege mellett foglal állást Turi István.22

1981-ben pedig a Legfelsőbb Bíróság az élet és a testi épség büntetőjogi védelmé-ről új irányelvet alkotott: a 15. számú instrumentumot. A Legfelsőbb Bíróság tehát a vegyes bűnösségi alakzat kizárólagosságára vonatkozó nézeteket nem osztotta.23

A vita a későbbiekben sem jutott nyugvópontra. Balogh Ágnes vitatja e tényállás eshetőleges szándékkal való elkövetését is. Szerinte ilyen elkövetés esetén csak az elméleti síkon egyértelmű a két cselekmény, az életveszélyt okozó testi sértés és a szándékos emberölés kísérletének az elhatárolása, a gyakorlatban viszont nem. Az emberölés is az esetek jelentős részében a sértett bántalmazásával valósítható meg, és az életveszélyes sérülés okozása olyan fokú bántalmazást feltételez, amely magá-ban foglalja a halál bekövetkezésének lehetőségét is. Ilyen esetekben az elkövetéskori tudattartalmat nem lehet bizonyítani, más szóval az életveszélyes sérülésbe való bele-nyugvás gyakorlatilag a halál bekövetkezésébe való belenyugvást jelenti. Mindez az életveszélyt okozó testi sértés praeterintencionális jellegét erősíti.24

Dezső László az életveszély fogalmi meghatározását adó mondatot elemezve arra jutott, hogy a halál bekövetkezésének reális lehetősége kitétel kifejtésénél a „rendsze-rint” azt jelenti, hogy többnyire fennáll, de lehet és van kivétel, tehát van véletlenszerű eset. Azaz nem lehet kizárni, hogy ilyen esetek is vannak (vannak is!). Az orvostudo-mány jelenlegi fejlettsége (mint ahogy alapvetően a többi említett tényező is) szin-tén további kérdéseket vet fel, hiszen az térben és időben nem azonos szintű. A halál

20 Bócz (1980) 724–730. o.21 Kunyhár (1980) 865–877. o.22 Turi (1981) 436–441. o.23 A Legfelsőbb Bíróság 15. sz. irányelve.24 Balogh (2006) 58–76. o.


143

szükségszerű beállásának lehetőségét illetően: szükségszerű az, ami a dolgok, ese-mények összefüggéséből elkerülhetetlenül következő, lehetőség az az eshetőlegesség, hogy valami lehetséges, illetve bekövetkezhet. Azaz Dezső szerint a mondat értelme: „az elkerülhetetlenül bekövetkező, lehetséges bekövetkezhetősége”25.

IX.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS BEMUTATÁSA

Az életveszélyt okozó testi sértés tényállását a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) változatlanul minősítő körülményként szabályozza, a 164. § (8) bekezdésének első fordulatában.

A törvény indokolása annyit mond: „Külön minősítő körülményként kerül megállapí-tásra az életveszélyt vagy halált okozó testi sértés okozása.”

A Btk.-val párhuzamosan a Kúria meghozta 3/2013. (VII. 8.) BJE számú jogegysé-gi határozatát, amely ebben a vonatkozásban a 15. sz. irányelv I. és II. részének helyé-be lépett.

A 3/2013. BJE – a korábbi iránymutatásokhoz (4. sz., 15. sz. irányelv) hasonlóan – kiemeli, hogy az emberölésre, illetőleg a testi sértésre irányuló szándék megállapí-tásánál az elkövetéskori tudattartalomra a tárgyi (objektív) és az alanyi (szubjektív) tényezőkből lehet következtetni. Ezeknek a példálózó jellegű felsorolása segítséget ad az elkövetéskori szándék jellegének helyes megítéléséhez. Az ítélkezési gyakorlat tehát napjainkban is objektív és szubjektív tényezőkből következtet az elkövető eshe-tőleges szándékára, tehát közvetett úton vonja le megállapításait abban a kérdésben, hogy ténylegesen felmerült-e az elkövető tudatában a súlyosabb eredmény bekövet-kezésének a lehetősége.

A 3/2013. BJE továbbra is kimondja, hogy „Az életveszélyt okozó testi sértésnél a szándék kiterjedhet az eredményre, de lehetséges e vonatkozásban a gondatlanság is”, ugyanakkor rámutat arra, hogy „Jóllehet az életveszély, mint eredmény tekinteté-ben az egyenes szándék elméletileg nem zárható ki, a gyakorlatban az életveszélyes eredményt érintő szándék eventuális formában jelentkezik”.

A Kúria az életveszély fogalmi meghatározásán nem változtat: „az életveszély a halál bekövetkezésének a reális lehetőségét jelenti, de nem azonosítható a halál szük-ségszerű beállásának a lehetőségével”. A Kúria szerint életveszélyről akkor van szó, „ha a testi sértés folytán megindult az az okfolyamat, amely a halál bekövetkezésé-hez vezethet, de rendszerint fennáll az életveszély megszüntetésére, illetőleg a halál elhárítására alkalmas beavatkozás lehetősége is. A hírközlés, a közlekedési hálózat, az egészségügyi ellátás és szolgálat, valamint az orvostudomány jelenlegi fejlettségére tekintettel ma már többnyire nem a »véletlenen« múlik az életveszély tényleges elhá-rítása. Mindez a társadalmi tudatban is általánosan ismert.”

A testüreg sértését illetően a mai orvos szakértői gyakorlatban irányadó 16. sz. módszertani levél rögzíti egyrészről, hogy az általános orvos szakértői gyakorlat tapasztalatai szerint általában 8 napon túl gyógyulnak a testüregbe hatoló vagy jelen-

25 Dezső (2005) 5–8. o.

DERE S PETRONELL A

144

tős vérvesztéssel járó (hemoglobin és hematokrit) járó szúrt, metszett, vágott sérülé-sek, másrészről ugyanitt olvashatjuk, hogy ha a sértett olyan szúrt vagy szúrt-met-szett sérülést szenvedett, amely tájékozódó (diagnosztikus) has- vagy mellkasfeltárás műtétjét tette szükségessé – bár a testüregbe behatolás nem állapítható meg –, a test-üregek műtéti megnyitását és annak esetleges szövődményeit (sebszétválás, másod-lagos gyógyulás, sérvképződés stb.) is be kell számítani a gyógytartamba.26

Herczeg László és Sótonyi Péter szerint a sérülés általában közvetlenül életveszé-lyesnek véleményezhető, ha a trauma – többek között – szervsérüléssel és/vagy jelen-tősebb vérzéssel nem járó, de testüreget megnyitó (koponya-, mellkas-, has-) sérü-lés.27

Az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 16. sz. módszertani levele ugyanakkor ugyanezen – a szervsérüléssel és/vagy jelentősebb vérzéssel nem járó, de testüreget (koponya, mellkas, has) megnyitó – sérülésre megjegyzi, hogy az önmagában közve-tett életveszélyt jelent.28

A Btk.-hoz kapcsolódó irodalomban Belovics Ervin elismeri a vegyes bűnösségű alakzatot és az életveszélyre irányuló eshetőleges szándék fennállásának lehetőségét, kizárja viszont az egyenes szándékkal történő elkövetést. Elképzelhetetlennek tart-ja, hogy ha az életveszély valójában halálveszély is, akkor a halál vonatkozásában az elkövetőt közömbösség se terhelje, miközben a sértett életének veszélyeztetését kívánja.29 Ezzel szemben más álláspontok szerint az életveszélyt okozó testi sértés szándékosan, vegyes bűnösséggel és tisztán gondatlanul is elkövethető.30

IX.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ELEMZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE

Álláspontom szerint a „klasszikus” életveszélyt okozó testi sértés, mint a szándékos testi sértés minősített eredményt magában foglaló esete, speciális bűnösségi konst-rukcióval bír: a testi sértés mint alapcselekmény mindig szándékos. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a testi sértés tényállása egy külön fordulatban a gondatlan súlyos testi sértés legsúlyosabb minősített eseteként nevesíti az életveszélyes sérülés okozá-sát. E tényállás tiszta gondatlan alakzatú, kifejezetten (és kizárólag) gondatlan súlyos testi sértés alapcselekményhez kötött, valamint a megfogalmazásból adódóan (élet-veszélyes) sérülést követel meg eredményként.

A praeterintencionális tényállás elismerésének létjogosultsága véleményem sze-rint nem vitatható, azonban a tényállás szándékos életveszélyt okozó alakzata ese-tén egyetértek Kőhalmi László életveszélyt okozó testi sértésre vonatkozó összeg-ző megállapításával, amely szerint az, hogy egy életveszélyes sérülésbe a sértett nem

26 Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 16. sz. módszertani levele, 5. o.27 Herczeg – Sótonyi (2011) 112. o.28 Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 16. sz. módszertani levele, 6. o.29 Belovics (2012) 96. o.30 Utóbbiról e nézet szerint akkor lehet szó, amikor az elkövető a testi épséget sértő szándék nélkül cselek-

szik, és magatartásával okozati összefüggésben kialakul az életveszély. Czencz –Vaskuti (2013) 162–163. o.


145

hal bele, csak egyvalamin múlik: ez pedig a véletlen.31 Önmagában az a körülmény, hogy az orvostudomány fejlettségének köszönhetően az – elkövető által egyenes vagy eshetőleges szándékkal előidézetten – életveszélyes állapotba került sértett halálá-nak bekövetkezése több esetben elmarad, nem változtat a tudattartalom vizsgálatá-ból levont ténykövetkeztetések jogkövetkezményén. Természetesen az önkéntes ered-ményelhárítás esete e szempontból speciális jogkövetkezményekkel bír, az emberölés kísérletétől való önkéntes eredményelhárítás esetén mint maradék-bűncselekmény „funkcionál(hat)” a tényállás szándékos életveszélyt okozó alakzata.

A jogalkotó egyelőre új megoldást, feloldást nem ad, holott tagadhatatlan, hogy – a jogegységet biztosítani hivatott instrumentumok kötelező iránymutatásai ellenére – a bírósági gyakorlatban máig észlelhető az a jogbizonytalanság, amely az életveszélyt okozó testi sértés tényállása körül 1978 óta kialakult.

A szándékot mint tényállási elemet viszont mindig bizonyítani kell. Ebből eredően a tudattartalom mint tény megállapítása után kerülhet csak sor a jogi értékelésre.32 A konkrét testi sértési ügyekben az objektív tényezők mellett nem mindig sikerül olyan szubjektív körülményeket felderíteni, amelyek az objektív tényezőkkel való összeve-tésükben az elkövető szándékának (tudattartalmának) következtetés útján való meg-állapításánál szerepet játszottak volna. Például előfordul, hogy a bizonyított motívum e következtetéshez nem elegendő, illetőleg egyéb szubjektív körülmények feltárása elmaradt vagy nem volt bizonyítható.

Vannak olyan esetek is, amelyekben a szándék tartalmára csak az objektív ténye-zőkből lehet következtetni, ilyenek tipikusan az ittas (bódult) állapotban elkövetett testi sértéses cselekmények. Tényadat33, hogy az erőszakos és garázda jellegű bűn-cselekmények elkövetői kb. 40 százalékban alkohol hatása alatt állnak, valamint az évi kimutatásokban azt láthatjuk, hogy a közlekedési bűncselekmények után (azok kb. 40 százalékát) a szándékos súlyos testi sértéseket (azok kb. 8-10 százalékát) köve-tik el legnagyobb arányban alkohol hatása alatt. A fent említett esetek egy részében a jogalkalmazó az objektív körülményekből visszakövetkeztet arra, hogy az elkövetőnél megvolt, illetve meg kellett hogy legyen az eshetőleges szándékhoz szükséges tudat-tartalom, vagy sem.

IX.4. DE LEGE FERENDA JAVASLATOK

Az életveszélyt okozó testi sértéssel kapcsolatos elméleti és gyakorlati problémák fel-oldására különféle de lege ferenda javaslatok születtek.

31 Kőhalmi (2012) 160. o.32 Turi (1981) 436–441. o.33 Tájékoztató a bűnözésről. Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztály–Legfőbb Ügyészség

Informatikai Főosztály (évenkénti kiadás).

DERE S PETRONELL A

146

IX.4.1. ELTÖRLÉS VAGY SZÜKSÉGKÉPPEN VEGYES BŰNÖSSÉGŰ BŰNCSELEKMÉNYI TÉNYÁLLÁS MEGALKOTÁSA

A hatályos Btk. kodifikációját megelőzően Kőhalmi kétféle megoldást látott elfogad-hatónak34: vagy beismerjük, hogy e tényállás politikai okokból került be a Btk.-ba és „száműzzük” a kódexből, vagy a tényállás csak mint a súlyos testi sértés gondatlan alakzata kerül szabályozásra.

IX.4.2. ÉLETVESZÉLYES ESZKÖZZEL ELKÖVETETT TESTI SÉRTÉS

Mások az „életveszélyes eszközzel követik el” fordulat beiktatását javasolták a tes-ti sértés bűncselekményének súlyosabb minősítésű eseteinek körébe. Így az életve-szélyes eszközt, objektív elemként, mint a testi sértés súlyosabb megítélésű minősí-tési körülményét már Angyal Pál is említi, továbbá Turi István, Steffler Sándor és Fadgyas András is foglalkozik e lehetőséggel. Wiener A. Imre pedig már kifejezetten az életveszély mint minősített eredmény okozása helyett javasolja e fordulatot.

Angyal az igazságügy-miniszter megbízásából készített 1904. évi tervezetében a testi sértés bűntetti alakzataként javasolja szabályozni, ha a testi sértést – tekintet nélkül az okozott sérülés, betegség vagy elmekór gyógyulásának tartamára – a tettes életveszélyes eszközt használva követte el.35

Turi az eshetőleges szándékkal elkövetett emberölés problematikájával kapcsolat-ban hangsúlyozza a súlyos testi sértés bűncselekményénél egy további minősített eset törvénybe iktatásának szükségességét: az életveszélyes sérülések okozásával, illet-ve élet kioltására alkalmas eszközzel elkövetett súlyos testi sértést. E megoldás kikü-szöbölné az eshetőleges szándék bizonyíthatóságának és a minősítés elhatárolásának nehézségeit.36

Steffler szintén a Turi által vizsgált problémát értékelve jut ugyanerre a következte-tésre, azzal kiegészítve a javaslat indokát, hogy ebben az esetben a büntetés kiszabá-sánál a nagyfokú, nehezen indokolható leszállás helyett a törvényi keretek között reá-lis büntetésre nyílna lehetőség.37

Fadgyas az 1970-es években az eshetőleges szándékkal elkövetett súlyos testi sér-tés kísérlete és a befejezett könnyű testi sértés elhatárolási problémáit elemezve jut arra a megfontolásra, hogy de lege ferenda indokolt lenne a könnyű testi sértést még egy minősített esettel kiegészíteni: életveszélyes vagy súlyos sérülés okozására alkal-mas eszközzel és módon elkövetett könnyű testi sértés.38

Wiener indokolása szerint e megoldással – az életveszély mint minősítő ered-mény helyett az „életveszélyes eszközzel követik el” fordulatot beiktatva – ki lehet-ne küszöbölni az általa is tévesnek minősített jogértelmezési gyakorlat törvényi alap-

34 Kőhalmi (2012) 160. o.35 Angyal (1928) 6. o.36 Turi (1968) 516–524. o.37 Steffler (1969) 1–4. o.38 Fadgyas (1970) 612–615. o.


147

ját. Szerinte ugyanis „a gyakorlat a halált okozó testi sértést helyesen csak gondatlan eredményokozással tekinti megvalósíthatónak, viszont az életveszélyt, mint ered-ményt szándékosan is elkövethetőnek tartja. Ennek következetes alkalmazásával elju-tott az életveszélyt okozó testi sértés kísérletéig is […] Amennyiben a tv-i tényállás az életveszélyes eszköz alkalmazását szabályozná, megszűnne az eredmény szerin-ti bűnösség problémája.”39

Véleményem szerint azonban kérdéses, hogy önmagában a tárgyi oldali elemek közül egynek a kiemelése feloldaná-e a napi gyakorlatban tapasztalható ellentmon-dásokat, esetleg nem generálna-e újabb értelmezési, elhatárolási, minősítési problé-mákat.

IX.4.3. SUI GENERIS TÉNYÁLLÁS MEGALKOTÁSA

Felmerült még a szándékos életveszélyt okozó testi sértés egyfajta – horribile dictu – sui generis emberölési kísérleti tényállásként történő, privilegizáltan megítélendő bűncselekményének „megteremtése”.

Viski László leszögezte, hogy egyedül az ember élete és testi épsége elleni bűncse-lekményeknél tart szükségesnek egy általános veszélyeztetési tényállást, amelynek létrehozása megszüntetné a dulakodásoknál, virtuskodásnál, kocsmai verekedések-nél keletkezett sérülések vagy halálos eredmény minősítésénél jelentkező nehézsége-ket. Álláspontja szerint ez megfelelő elbírálást tenne lehetővé anélkül, hogy erőltetett indokolásokkal a halálos eredmény bekövetkezési lehetőségének előrelátását is meg kellene állapítani azért, hogy a magatartás szándékos ölési bűncselekménynek, illetve ilyen bűncselekmény kísérletének legyen tekinthető.40

Köztes megoldásként felmerülhet továbbá az életveszélyes sérülés okozása, esetleg másnak a közvetlen életveszélybe hozása mint szándékos szubszidiárius tényállás a „klasszikus” életveszélyt okozó testi sértés praeterintencionális jellegének elismerése mellett, vagy e szubszidiárius tényállás keretében büntetendő ilyen eredmény megva-lósítása, amely mind szándékosan, mind gondatlanul előidézhető.

IX.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

Angyal Pál (1928) A magyar büntetőjog kézikönyve 3. A testi sértés és a közegészség elleni bűntettek és vétségek. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. kiadása, Budapest, 1928.

Bagi Dénes (1982) „Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől” Magyar Jog, 1982/2.

Balogh Ágnes (2006) „Dogmatikai és gyakorlati kérdések a testi sértés körében” Belügyi Szemle, 2006/6.

39 Wiener (2006) 511–522. o.40 Viski (1959) 253. o.

DERE S PETRONELL A

148

Belovics Ervin (2012) „Az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények” In: Büntetőjog II. A 2012. évi C. törvény alapján (szerk. Belovics Ervin – Molnár Gábor Miklós – Sinku Pál). HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2012.

Bócz Endre (1980) „Életveszélyt okozó testi sértés vagy emberölési kísérlet?” Magyar Jog, 1980/8.

Boda Zoltán Krisztián (2013) Az emberölés kísérlete és az életveszélyt okozó testi sértés elhatárolásának egyes kérdései.

http://www.jogiforum.hu/files/publikaciok/boda_zoltan_krisztian__emberoles_kiserlete_eletveszelyt_okozo_testi_sertes_elhatarolas[jogi_forum].pdf

Czencz Zoltán – Vaskuti András (2013) „Az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények” In: Új Btk. kommentár. 3. kötet. Különös Rész (főszerk. Polt Péter). Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, Budapest, 2013.

Dezső László (2005) „Az életveszélyt okozó testi sértés, avagy fából vaskarika” In: Orvosok és jogászok a büntető igazságszolgáltatásban. Dezső László emlékkönyv (szerk. Tremmel Flórián – Mészáros Bence – Fenyvesi Csaba). Studia iuridica auctoritate Universitatis Pécs publicata 137. PTE ÁJK, Pécs, 2005.

Fadgyas András (1970) „A könnyű testi sértés és a súlyos testi sértés kísérletének elhatárolásával kapcsolatos kérdések” Magyar Jog, 1970/10.

Fayer László (1905) A magyar büntetőjog kézikönyve. 2 kötet. Franklin Társulat, Budapest, 1905.

Finkey Ferencz (1909) A magyar büntetőjog tankönyve. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1909.

Földi András – Hamza Gábor (1996) A római jog története és institúciói. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996.

Heil Fausztin (1903) „A testi sértés” Ügyvédek Lapja, 1903/2.Herczeg László – Sótonyi Péter (2011) „A testi sérülések vizsgálata és véleményezése” In:

Igazságügyi orvostan (szerk. Sótonyi Péter). Semmelweis Kiadó, Budapest, 2011.Julis Mihály (1980) „Egy jogalkalmazó felfogása az életveszélyt okozó testi sértés bűntettéről”

Magyar Jog, 1980/4.Király Gyula (1962) „Eshetőleges szándékkal megkísérelt emberölés és a testi sértésre

irányuló cselekmények” Magyar Jog, 1962/5.Kőhalmi László (2012) A büntetőjog alapproblémái. PTE ÁJK–Kódex Nyomda Kft., Pécs,

2012.Kunyhár László (1980) „Az életveszélyt okozó testi sértés bűntette a Legfelsőbb Bíróság

ítélkezési gyakorlatában” Magyar Jog, 1980/10.Löw Tobiás (szerk.) (1880) A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és

vétségekről (1878: 5. tcz.) és teljes anyaggyűjteménye. Második kötet. Pesti könyvnyomda-részvény-társaság, Budapest, 1880.

Steffler Sándor (1969) „Az ügyészi vádképviselet tapasztalatai az emberölés miatt indított bűnügyekben” Ügyészségi Értesítő, 1969/4.

Szeder Gyula: „Az életveszélyt okozó testi sértés bűntettével összefüggő értelmezési kérdések” Magyar Jog, 1980/4.

Tájékoztató a bűnözésről. Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztály–Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály, Budapest (évenkénti kiadás)


149

Turi István (1968) „Az eshetőleges szándékkal elkövetett élet elleni bűncselekmények” Jogtudományi Közlöny, 1968/10.

Turi István (1981) „Ismételten az életveszélyt okozó testi sértés bűntettéről” Magyar Jog, 1981/5.

Viski László (1959) Szándékosság és társadalomra veszélyesség. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1959.

Wiener A. Imre (2006) „A Büntető Törvénykönyv Különös Részének kodifikálásáról” Állam- és Jogtudomány, 2006/4.

151

X. A VAGYON ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK – „VALAMI RÉGI–VALAMI ÚJ?”*

MADAI SÁNDOR

X.1. SzabályozástörténetX.2. A hatályos szabályozás bemutatásaX.2.1. Szerkezeti kérdésekX.2.2. A bűncselekmény felismerésére korlátozottan képes személy sérelmére elkövetésX.2.3. A rablás minősítési rendszereX.2.4. Az önbíráskodás visszatéréseX.2.5. A hitelsértés áthelyezéseX.2.6. A vásárlók megkárosításának dekriminalizációjaX.2.7. Erdőben jogellenes fakivágással elkövetett lopásX.2.8. A kár fogalma csalás eseténX.2.9. A jótékony célú adománygyűjtést színlelve elkövetésX.2.10. A gazdasági csalásX.2.11. Az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalásX.2.12. Az értékhatárok módosulásaX.2.13. Módosítás a hatálybalépést követőenX.3. A hatályos szabályozás értékeléseX.3.1. Általános értékelésX.3.2. A bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy

fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelméreX.3.3. A jótékony célú adománygyűjtés színleléseX.3.4. A gazdasági csalásX.3.5. A fakivágással történő lopásX.4. De lege ferenda javaslatokX.5. Felhasznált irodalom

* A tanulmány az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP-16-4-III kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával készült.

MADAI SÁNDOR

152

X.1. SZABÁLYOZÁSTÖRTÉNET

1852 szeptemberében az 1852-es osztrák büntetőtörvénykönyv – amelyet Finkey „ócskának” titulált1 – lépett hazánkban hatályba.2 Az 1861-es Országbírói Értekezlet – az osztrák joggal szembeni oppozícióból következően – az 1848 előtti magyar jogot rendelte ismét alkalmazni. Ezzel nem csupán az 1843-as javaslat szellemisége látszott veszni, de sok tekintetben még az 1795-ös javaslat elvei is háttérbe szorulni látszottak, és a magyar büntetőjog visszatért a széttagolt, sok tekintetben követhetetlen szabály-anyaghoz. A kodifikáció szükségességét felismerte Horvát Boldizsár igazságügy-mi-niszter, s a munkálatok megkezdéséről is döntött. A kodifikációs folyamat hangsúly-, s nem egy esetben szemléletváltásokkal ugyan3, de elvezetett odáig, hogy hatályba lépett hazánk első büntető törvénykönyve, az 1878. évi 5. törvénycikk, a Csemegi-kó-dex. Csemegi elsősorban a gyakorlat oldaláról közelítette meg a kodifikációs problé-mákat, a jogalkotási légkör pedig egy higgadt, szakmai jogalkotásnak kedvezett.4

Közismert tény, hogy a kódex nem tartalmaz a mai törvény által alkalmazott feje-zetelést. Csupán a törvény szerkezetét szem előtt tartva – nehéz egyértelműen állást foglalni abban a tekintetben, hogy Csemegi milyen cselekményi kört kívánt vagyon elleni cselekményként meghatározni. Talán segítséget nyújt saját értelmezése, amely szerint a Csemegi-kódex 333–390. §-ait tekinti vagyon elleni deliktumoknak.5 Az említettek alapján a Csemegi-kódexben vagyon elleni bűncselekménynek volt tekint-hető a lopás (XXVI. Fejezet), a rablás és zsarolás (XXVII. Fejezet), a sikkasztás, zár-törés és hűtlen kezelés (XXVIII. Fejezet), a jogtalan elsajátítás (XXIX. Fejezet), az orgazdaság és bűnpártolás (XXX. Fejezet) és a csalás (XXXI. Fejezet). Láthatjuk, hogy a klasszikus – napjainkban is vagyon elleni cselekménynek tekinthető – maga-tartások már itt is szerepeltek, ugyanakkor például a napjainkban az igazságszolgál-tatás elleni bűncselekmények körében szereplő bűnpártolást ide sorolta a kódex- és a jogalkotó. Közös jellemzőként említendő, hogy már ebben az időszakban is sajá-tossága volt e cselekmények egy részének a kétnyomú minősítési rendszer. Egyfelől súlyosabb büntetést vont maga után, ha az elkövetési érték, az okozott kár maga-sabb volt, azonban ez nem volt annyira tagolt rendszer, mint napjainkban, ugyan-is például a lopás és a csalás esetében az 50 forint alatti, illetőleg feletti differenci-álás figyelhető meg: alatta vétségként, felette bűntettként minősült.6 Másfelől pedig az értékre, kárra tekintet nélkül bűntettnek minősült a cselekmény bizonyos körül-mények fennforgása esetén. Kijelenthetjük, hogy Csemeginek – a vagyon elleni cse-lekmények vonatkozásában mindenképpen – sikerült olyan normaszöveget alkotnia, amely – minimális korrekciókkal – kiállta az idők, s a jogalkotási forgószelek megpró-báltatásait. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az egységes büntetőkódexre vonatkozó

1 Mezey (2007) 326. o.2 Finkey (1914) 83. o.3 Szabó (1979) 201–203. o.4 Horváth Tibor szerint „az 1843-as javaslat inkább a büntetőjog fejlődését átható »örök« eszményeket,

míg az 1878-as törvény a konkrét társadalmi realitást ragadta meg”. Horváth (1979) 200. o.5 Csemegi Károly művei (1904) 380. o.6 Lásd például a Csemegi-kódex 380. §-a.

X. A VAGYON ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK

153

igény nem minden esetben érvényesült még ekkor hazánkban; erre példa az uzsorá-ról és káros hitelügyletekről szóló 1883. évi XXV. törvénycikk, amely a kódextől füg-getlenül, önálló jogszabályban rendelte büntetni az uzsora vétségét, amely napjaink-ban a Btk. vagyon elleni fejezetében kapott helyet.

A büntetőtörvénykönyvek és a bűnvádi perrendtartás kiegészítéséről és módosí-tásáról szóló 1908. évi XXXVI. törvénycikk (a Csemegi-kódex I. novellája, I. Bn.) első pillantásra nem túl jelentős módosításokkal érintette a vagyon elleni cselekmé-nyek körét, azonban e módosítások egyike – nevezetesen a lopást illető módosítás – viszont a későbbi jogalkotásban markánsan érvényesülő jogpolitikai szemléletvál-tás első lépéseként értékelhető, amely napjaink jogalkotására is hatással van: ez a módosítás a korábbi, kevésbé tagolt minősítési rendszer további differenciálása volt. Az I. Bn. 48. §-a kimondta, hogy – a korábbi 50 forintos határ helyett – ha a lopott dolog értéke kétszáz koronánál nem nagyobb, a lopás vétség, ellenkező esetben bűn-tett. A 49. §-ban tükröződik az a differenciált büntetési szemlélet, amely a hazai jog-alkotásban később még inkább teret nyert. E szerint bizonyos minősítő körülmények fennállása esetén a lopás bűntette az általános szabály helyett – amely öt évig terjed-hető börtön volt – ugyanilyen tartamú fegyházzal volt büntethető. S végül a leginkább egyértelmű jele a szemléletváltásnak az volt, hogy az I. Bn. szerint tíz évig terjedhető fegyházzal volt büntetendő a lopás, ha

– a lopott dolog értéke négyezer koronánál nagyobb és a cselekmény a lopott dolog értékére való tekintet nélkül is bűntettnek minősült;

– a 338. § esetében az előző büntetéseket bűntett miatt szabták ki és a tettesnek újabb cselekménye más körülménynél fogva is bűntettnek minősült;

– a tolvaj a lopással üzletszerűleg foglalkozott.

A vagyon elleni deliktumokat érintő másik módosítás az I. Bn.-ben a csalás kap-csán volt megfigyelhető. A Csemegi-kódex szövegezését a gyakorlat és a tudomány a következő pontokon kifogásolta:

– a „ravasz fondorlat” kifejezése;– a megtévesztett személy és a károsult személy azonossága;– a csalás vétségi alakzata kísérletének büntetetlen volta.7

A fenti szempontok szerint a jogalkotó módosította az alaptényállást, s az I. Bn. 50. §-a már így határozta meg a csalást: „A ki azon czélból, hogy magának vagy más-nak jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, valakit fondorlattal tévedésbe ejt, vagy téve-désben tart és ez által annak, vagy másnak vagyoni kárt okoz, csalást követ el.” Ezzel egyidejűleg a jogalkotó büntetni rendelte a csalás vétségi alakzatának kísérletét is.

7 A novella indokolása még a részletes indokolás keretében sem tér ki a csalással összefüggő módosítások bemutatására. Érdekes lenne a számunkra rejtve maradt jogalkotói megfontolás indokát megismerni.

MADAI SÁNDOR

154

A büntetőtörvények egyes fogyatékosságainak megszüntetéséről és pótlásáról szóló 1948. évi XLVIII. törvénycikk (a Csemegi-kódex III. novellája, III. Bn.) VIII. fejezete tartalmazta a vagyon ellen elkövetett bűncselekményekre vonatkozó rendel-kezéseket. A III. Bn. – Ries István igazságügy-miniszter által előterjesztett – indoko-lása szerint a „fejezet törekvése arra irányul, hogy a Btk. egyik-másik logikai hibáját kiküszöbölje, a vagyon elleni bűncselekmények szabályozását az élet józan felfogá-sához közelebb hozza, szociálisabbá tegye, a nehézségekkel küzdő, kevésbé tehetős ember munkájának eredményeit hatékonyabban biztosítsa, egyben pedig az állami vagyont is a jelenlegieknél szigorúbb büntető jogkövetkezmények kilátásba helyezésé-vel védelmezze”8. A III. Bn. vagyon elleni bűncselekményeket módosító fejezete kap-csán több szempontot is ki kell emelnünk. Egyrészt bizonyos, már korábban is szabá-lyozott bűncselekményekhez kapcsolódóan új minősített eseteket iktatott törvénybe (például a lopás esetén súlyosabb megítélés alá esett, ha azt a munkáltató munkavál-lalója sérelmére követte el), másrészt új tényállásokat konstruált (például bevezette a jogtalan önbíráskodás tényállását), harmadrészt – nyilvánvalóan a társadalmi beren-dezkedés változásának következtében – teljesen új szemlélet is megfigyelhető a jog-alkotásban, ugyanis a 28. § szerint tekintet nélkül a lopott dolog értékére, bűntettet képezett a lopás akkor is, ha a tolvaj állami tulajdonban lévő vállalat üzeméhez tar-tozó berendezési vagy felszerelési tárgyat lopott el. A Csemegi-kódex e „búcsúnovel-lája” már normaszöveg szintjére emelte az állami tulajdon kiemelt büntetőjogi védel-mének bizonyos aspektusait, s mint látni fogjuk, ez a tendencia később – egy ideig legalábbis – tovább erősödött. Még az 1949. évi XX. törvény – az Alkotmány – 1949. augusztus 20-i hatálybalépése előtt született meg a termelőszövetkezeti csoportok, tagjaik és vagyonuk fokozott büntetőjogi védelméről szóló 2560/1949. (III. 19.) Kormányrendelet, amely az állami tulajdon mellett a termelőszövetkezeti tulajdon fokozott büntetőjogi védelmét biztosította, így téve mintegy egyenlőségjelet a két tulajdoni forma közé. Ennek kapcsán már érezhetjük a későbbi jogalkotás előszelét, hiszen az Alkotmány ezt a legmagasabb törvényi szinten is megtette akkor, amikor a társadalmi tulajdonon az állami tulajdont, a közületi, illetve a szövetkezeti tulajdont is érette.9 A 2560/1949. (III. 19.) Kormányrendelet nem sokáig óvhatta a termelőszövet-kezeti tulajdont, ugyanis a társadalmi tulajdon büntetőjogi védelméről szóló 1950. évi 24. törvényerejű rendelet10 9. §-ának (3) bekezdése a jelen tanulmány szempont-jából fontos részeit hatályon kívül helyezte.11

A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvény (1961. évi Btk.) merőben más személetet tükrözött, mint a Csemegi-kódex, ugyan-akkor a világháborút közvetlenül követő jogalkotási impulzusok továbbra is hatottak. Nyilvánvaló, hogy a két kódex mögött meghúzódó jogpolitikai megfontolások olyan

8 Az 1948. évi XLVIII. törvénycikk VIII. fejezetéhez fűzött indokolás.9 A társadalmi tulajdon fokozott büntetőjogi védelméről lásd Madai (2013) 143–178. o.10 A tvr.-ben tükröződött a büntetőjog ultima ratio jellege is, mivel a korabeli szakirodalom rámutat arra,

hogy a társadalmi tulajdon fokozottabb védelmét más területen is érvényesítette az állam. Ilyen terület volt például a politikai nevelés, a kulturális színvonal emelése stb. Kálmán (1951) 281. o.

11 Csupán az érdekesség kedvéért utalunk rá: mozgalmas év volt a büntetőjog-alkotás terén az 1950. esz-tendő, ugyanis ekkor fogadták el a büntető törvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvényt (Btá.) is.


155

mértékben tértek el egymástól, mint amilyen mértékben eltértek egymástól a kodifi-káció időszakát jelentő társadalompolitikai megfontolások. Az 1961. évi Btk. XVI. feje-zete tartalmazta a vagyon elleni bűncselekményeket, azonban más terminus techni-cust használva. A fejezetnek kettős címe volt: A társadalmi tulajdon elleni bűntettek; A személyi javak elleni bűntettek. A sorrendben felfedezhetünk egyfajta értéksorren-det is, ami – az akkori jogalkotói szemléletről napjainkban alkotott felfogás szerint – talán nem meglepő. S talán az sem meglepő, hogy a klasszikusnak tekinthető vagyon elleni deliktumokkal – vagy legalábbis azok többségével – olyan megfogalmazásban találkozhatunk, amely szó szerint visszaköszön a jelenleg hatályos magyar törvény-ben. A társadalmi tulajdon fokozottabb védelme nem minden tényállásban tükröződött egyformán, előfordult, hogy egyáltalán nem bírt relevanciával (például önbíráskodás); volt, hogy már alapesetben súlyosabb büntetéssel volt fenyegetve (például társadal-mi tulajdont károsító lopás, sikkasztás, csalás vagy hűtlen kezelés), s találkozhatunk olyan megoldással is, ahol csupán a minősített esetek kapcsán bírt relevanciával az elkövetési tárgy speciális volta (például rablás), de találkozhatunk kivétellel is, mint például a rongálás [302. § (4) bek.]: a társadalmi tulajdonra elkövetett rongálás ese-tében annak gondatlan alakzata is büntetendő volt. Elmondhatjuk ugyanakkor, hogy volt arra is példa – bár ez talán sokak számára nem ismert –, hogy maga a jogalko-tó tett egyenlőségjelet a társadalmi tulajdon vagy a személyek javai ellen elkövetett lopás, sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés, orgazdaság vagy rongálás kapcsán, ha az eset körülményeire (különösen a kár nagyságára, az elkövető személyi körülményei-re, a bűntett indítékára és az elkövetés módjára) tekintettel a bűntett kisebb súlyú volt [Kisebb súlyú bűntettek; 303. § (1) bekezdés12].

Az 1971. évi 28. törvényerejű rendelet – 1972. január 1-jei hatállyal – azon túlme-nően, hogy generális jelleggel revideálta a vagyon elleni deliktumok körét, szemléle-tét tekintve is új alapokra helyezte a társadalmi tulajdon fokozottabb védelmének bün-tetőjogi szabályozását. Utóbbi vonatkozásában megjegyzendő, hogy a tvr. nem a jogi tárgyak különbözőségére figyelemmel változtatott a szabályozási elveken – hiszen a differenciálást a deliktumok többségének relációjában meg is szüntette –, hanem elsősorban praktikus szempontokat kívánt előtérbe helyezni.13 Minthogy az e feje-zetben elhelyezett rendelkezések nemcsak a tulajdonjogot, hanem minden vagyoni jogosítványt védenek, a tvr. a fejezet címéül az addigra már általánosan is elfogadottá vált A vagyon elleni bűncselekmények megjelölését vette fel. Mindezeken túl kiemelt jelentőségű a tárgyalt törvényerejű rendelet a hazai jogfejlődés szempontjából, mert megszüntette a halálbüntetés alkalmazásának lehetőségét a vagyon elleni cselekmé-nyek körében, és szélesítette a csekélyebb súlyú cselekmények körében a vagylagos szankciók alkalmazásának lehetőségét.14 Ugyanakkor a vagyon elleni deliktumok tekintetében a tvr. indult el azon az úton, amely napjainkig hatóan determinálja a sza-bályozást: ez pedig a minősítési rendszer talán kissé széles körű differenciálása.

12 Bár megjegyezendő, hogy ugyanezen paragrafus (3) bekezdése némiképp árnyalta a képet.13 Bodgál et al. (1981) 491. o.14 Györgyi (1984) 94. o.

MADAI SÁNDOR

156

1974-ben megkezdődtek az Igazságügyi Minisztériumban az új büntető törvény-könyv előkészítésének munkálatai.15 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (1978. évi Btk.) megalkotása során a kodifikációs bizottság – a vagyon elle-ni bűncselekmények vonatkozásában – több olyan kérdéssel is foglalkozott, amelyek részben teoretikus, részben praktikus igénnyel bírtak. A fejezeten belül elhelyezett bűncselekmények tényállása nem módosult jelentős mértékben, az 1971. évi 28. tvr. kapcsán már említett minősítési rendszer sem egyszerűsödött túlságosan, s a bünte-tési tételek némiképp mérséklődtek. A társadalmi és személyi tulajdon kapcsán a két tulajdoni forma fenti tvr. által bevezetett egységes büntetőjogi védelmének koncepci-óját az új büntető törvénykönyv is követte, mivel „az 1971. évi módosítás indokai vál-tozatlanul fennállnak”16. E deklarációnak megfelelően az új törvény tehát megtartotta a társadalmi, illetőleg a személyes tulajdon elleni cselekmények egységes szabályozá-sát, két vonatkozásban tartva meg csupán a kollektív tulajdon preferáltságát: az egyik a hanyag kezelés tényállása volt, a másik pedig a gondatlan rongálás szabályozása. Az 1978. évi Btk. vagyon elleni bűncselekményekre vonatkozó 1990 utáni szabályanyaga – hasonlóan az egész törvényhez – magán viselte a rendszerváltás és az utána követ-kező időszak sajátos jogalkotási jegyeit. Több módosítás érintette a fejezetet, azonban e módosítások, a kisebb korrekcióktól eltekintve, inkább a büntetési tételek módosítá-sára vonatkoztak, mintsem koncepcionális változást eredményeztek volna. A vagyon elleni bűncselekmények között kapott helyet a szellemitulajdon-jog elleni bűncselek-mények köre is17, mint látjuk, ez az új Btk. kapcsán módosult. Ebbe a fejezetbe került új tényállásként a kifosztás, a vásárlók megkárosítása, valamint a hitelsértés. Feltétlenül utalnunk kell ugyanakkor arra is, hogy – különösen a rendszerváltást követően – több alkalommal sor került a vagyon elleni cselekményeknél jelentőséggel bíró értékhatárok valorizálására – a valós értékviszonyokhoz történő igazítására –, amire hivatkozással a jogalkotó több alkalommal emelte az e körbe tartozó cselekmények érték-, kár- és vagyoni hátrány határait. A 2006. évi LI. törvénnyel kikerült a fejezetből a tevékeny megbánásra vonatkozó rész, ezzel utat engedett a jogintézményt szélesebb körben alkalmazni óhajtók szavának, hiszen majd az általános részben találkozhatunk vele, s több cselekményre vonatkozóan. Az egyes törvényeknek az uzsoratevékenységgel szembeni fellépést elősegítő módosításáról szóló 2008. évi CXV. törvény 2. §-a iktat-ta be az 1978. évi Btk.-ba az uzsora-bűncselekményt.

Az 1961. évi V. törvény, majd az 1978. évi IV. törvény – amelyek társadalmi hátte-rüket és sok esetben szövegezésüket tekintve is szoros kapcsolatban álltak egymással – stabil hátteret nyújtott a bírói gyakorlat kialakulásához, majd rögzüléséhez. Ezen a tényen az sem változtatott, hogy jött a rendszerváltás, s emiatt, illetve ezt követően jóval többször nyúltak a törvényhez, mint az szakmailag indokolt lett volna, a vagyon

15 Részletesebben lásd Bárd (1978) 762–766. o.16 László (1991) 373. o.17 Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az eredeti normaszövegben csupán a bitorlás volt – szellemi tulajdon

elleni – bűncselekményként szabályozva, azonban az 1999. évi LXXVI. törvény három új tényállást ikta-tott a Büntető Törvénykönyvbe. Tekintettel arra, hogy jelen tanulmány az új Btk.-ra koncentrál – s mint látjuk majd, ebben már nem vagyon elleni deliktum a szellemi tulajdon elleni magatartás –, így az e cse-lekményekkel kapcsolatos részletes fejtegetéseket mellőzzük.


157

elleni cselekmények kiforrott dogmatikája azonban biztosította azt, hogy a fejezetet alapjaiban ritkán érje változás.

X.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS BEMUTATÁSA

X.2.1. SZERKEZETI KÉRDÉSEK

Törvényszerkesztési szempontból nóvum, hogy a Büntető Törvénykönyvről szó-ló 2012. évi C. törvényben (Btk.) a korábbi vagyon elleni bűncselekményeket három külön fejezetben szabályozzák: a vagyon elleni erőszakos, a vagyon elleni és a szelle-mitulajdon-jog elleni bűncselekmények cím alatt. Talán nem haszontalan felhívnunk a figyelmet arra, hogy a Büntető Törvénykönyv változásait értelemszerűen a krimi-nálstatisztika is követi, így a Btk.-ban nevesített vagyon elleni bűncselekmények köre nem azonos az 1978. évi IV. törvényben nevesített vagyon elleni bűncselekmények-kel, s mivel a korábbi egy fejezet háromra szakadt, amikor tehát az új Btk. vonatkozá-sában a vagyon elleni deliktumok összbűnözésben betöltött szerepéről beszélünk, cél-szerű a XXXVI. fejezetben rögzített bűncselekmények számához hozzáadni a másik két fejezet (XXXV. és XXXVII.) számait is. Így talán pontosabb képet kaphatunk a tág értelemben felfogott vagyon elleni deliktumok összbűnözésen belül betöltött szerepé-ről, már ha az a célunk, hogy összevessük az 1978. évi Btk.-ra vonatkozó adatsorok-kal az új statisztikai adatokat.

Az új törvény tehát önálló fejezetben szabályozza a szellemitulajdon-jogot sér-tő bűncselekményeket. Ennek okát a jogalkotó az indokolásban arra vezette vissza, hogy azok egységes jogi tárgya a szellemitulajdon-jogokkal kapcsolatos sajátos érde-kek védelme. Ezek össztársadalmi szinten a szellemi teljesítmények alkotóinak elis-meréséhez és ösztönzéséhez, a kreativitás és az innováció előmozdításához, valamint – az árujelzők kapcsán – a vállalkozások azonosíthatóságához és a fogyasztók valós tájékoztatásához fűződő érdekben jelölhetők meg. Az e fejezetben meghatározott bűn-cselekményekben és a vagyon elleni bűncselekményekben közös az, hogy a vagyoni viszonyokat sértik, mégis a védelem jellegében eltér a klasszikus vagyon elleni bűn-cselekményekétől. Eltérés mutatkozik a szabályozás módjában is, miszerint e tényál-lások keretdiszpozíciók, vagyis az egyes tényállási elemeket az egyes ágazati jogsza-bályok töltik ki tartalommal. Az indokolás szerint ezek a jellemzők alapozzák meg az önálló, fejezeti szintű szabályozás kialakítását.

X.2.2. A BŰNCSELEKMÉNY FELISMERÉSÉRE KORLÁTOZOTTAN KÉPES SZEMÉLY SÉRELMÉRE ELKÖVETÉS

Mind a vagyon elleni, mind a nem erőszakos vagyon elleni bűncselekmények köré-ben több tényállás vonatkozásában új elem, hogy súlyosabb megítélés alá esik a cse-lekmény a „bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogya-tékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére” történő elkövetés esetén.

MADAI SÁNDOR

158

X.2.3. A RABLÁS MINŐSÍTÉSI RENDSZERE

Az indokolás a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények keretében a legjelentősebb változást abban látja, hogy a rablás meglehetősen bonyolulttá vált tényállását a jog-alkotó az új törvényben jelentősen egyszerűsítette, ezzel mintegy visszatérve a 2009. augusztus 9. előtti szabályozáshoz.

X.2.4. AZ ÖNBÍRÁSKODÁS VISSZATÉRÉSE

Régi ismerősként köszönthetjük az erőszakos vagyon elleni bűncselekmények csapa-tában az önbíráskodást, amely az 1978. évi Btk.-ban a közrend elleni bűncselekmé-nyek fejezetében, annak keretei között pedig a köznyugalom elleni deliktumok sorában helyezkedett el. Talán jobb helye van itt.

X.2.5. A HITELSÉRTÉS ÁTHELYEZÉSE

A vagyon elleni bűncselekményekről szóló fejezetből a hitelsértés bűncselekménye átkerült a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények közé, mivel annak védett jogi tárgya nem elsősorban a vagyoni viszonyok rendje.

X.2.6. A VÁSÁRLÓK MEGKÁROSÍTÁSÁNAK DEKRIMINALIZÁCIÓJA

Az új törvényben nem szerepel a vásárlók megkárosítása bűncselekmény. A dekrimi-nalizáció indoka az volt, hogy ez a magatartás kellően szankcionálható szabálysértés-ként és fogyasztóvédelmi eszközökkel.

X.2.7. ERDŐBEN JOGELLENES FAKIVÁGÁSSAL ELKÖVETETT LOPÁS

A lopás vonatkozásában új minősített esetre figyelhetünk fel a 370. § (2) bekezdés b) pontjának bi) alpontjában, ami alapján súlyosabban minősül a lopás – egészen pontosan a szabálysértési értékre történő elkövetés vétségnek minősül –, ha „erdő-ben jogellenes fakivágással” követik el. Az eredeti törvényjavaslat18 nem tartalmaz-ta e körülményt, majd egy 2012. május 30-i egyéni képviselői módosító indítvány for-májában került a törvényhozás elé, azonban e módosító még az „erdőben található élő fára” elkövetett lopást rendelte volna szabálysértés helyett vétségként szankcio-nálni.19 A falopás „karrierje” e módosító javaslattal azonban csupán elkezdődött, de nem ért véget. A vonatkozó 2012. június 5-i együttes bizottsági ajánlás20 keretében az

18 T/6958. számú törvényjavaslat a Büntető Törvénykönyvről.19 T/6958/138. módosító javaslat a Büntető Törvénykönyvről szóló T/6958. számú törvényjavaslathoz.20 Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának; Emberi jogi, kisebbségi, civil-

és vallásügyi bizottságának; Fogyasztóvédelmi bizottságának; Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatá-


159

alkotmányügyi bizottság – változatlan tartalommal – támogatta a fent említett egyé-ni képviselői módosító javaslatot, s azzal az előterjesztő képviselője is egyetértett. A T/6958/237. számú egységes javaslat a Büntető Törvénykönyvről szóló T/6958. számú törvényjavaslat zárószavazásához nevű dokumentumban még az egyéni képvi-selői indítványnak megfelelő szöveg szerepelt. 2012. június 22-én a Kormány mint elő-terjesztő nevében a közigazgatási és igazságügyi miniszter zárószavazás előtti módo-sító javaslatában21 már a hatályos törvényben szereplő szöveggel javasolta elfogadni a törvényjavaslatot.22 Ezt a módosítást az alkotmányügyi bizottság – a módosítás-nak megfelelő szöveggel – 2012. június 25-én elfogadta.23 Végül a falopás tekinteté-ben módosított szöveg nem változott, s az Országgyűlés erre a változatra bólintott rá. A lopás vonatkozásában volt még egy változás, amit feltétlenül említenünk kell. A már elfogadott, de még hatályba nem lépett Btk.-t módosította az Országgyűlés a 2013. április 15-i ülésnapján elfogadott, a közveszély színhelyén elkövetett lopás szi-gorúbb büntetőjogi szankcionálásáról szóló 2013. évi XLV. törvénnyel, amelynek a 2. §-a egészítette ki az elfogadott Btk. szövegét, s már az új tartalommal lépett hatály-ba. A módosítás szerint súlyosabban minősül a lopás – illetve a szabálysértési értékre elkövetett lopás vétségnek minősül –, ha azt közveszély színhelyén követik el.24

X.2.8. A KÁR FOGALMA CSALÁS ESETÉN

A nem erőszakos vagyon elleni deliktumok esetében talán a legnagyobb arányú válto-zás a csalás, illetve az új csalás jellegű magatartások kapcsán figyelhető meg. A csa-lás tényálláshoz kapcsolódóan a jogalkotó egyértelművé tette, hogy az is csalásnak minősül, ha a kár valamely igénybe vett szolgáltatás ellenértékeként merült fel (példá-ul szállodai szoba fizetés nélküli igénybe vétele, fizetés nélküli lakásbérlések).

X.2.9. A JÓTÉKONY CÉLÚ ADOMÁNYGYŰJTÉST SZÍNLELVE ELKÖVETÉS

A jogalkotó bővítette a csalás minősített eseteinek körét: súlyosabban minősül a cse-lekmény, ha a szabálysértési értékhatárra elkövetett csalást „jótékony célú adomány-gyűjtést színlelve” követik el. Az adomány nemcsak a pénzadományt, hanem a tárgy-adományt is magában foglalja.

si bizottságának T/6958/215. számú ajánlása a Büntető Törvénykönyvről szóló T/6958. számú törvény-javaslat részletes vitájához, 272. pont.

21 T/6958/239. számú zárószavazás előtti módosító javaslat a Büntető Törvénykönyvről szóló T/6958. szá-mú törvényjavaslathoz 13. pont.

22 Nem túl bőbeszédű a módosító javaslat indokolása, amely szerint – egyebek mellett – a lopás e minő-sített esetének új szövegére – vagyis az egyéni képviselői módosító javaslattól való eltérésre – „jog-szabály-szerkesztési, nyelvhelyességi, illetve pontosító módosítások” miatt került sor. Sokat tehát nem tudunk meg a jogpolitikai indokokról.

23 Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának T/6958/241. számú ajánlása a Büntető Törvénykönyvről szóló T/6958. számú törvényjavaslat záró vitájához, 13. pont.

24 A törvény inspirálói vélhetően elsősorban a 2013. március 14–15-én hazánkra lesújtó hóvihar ideje alatt elkövetett lopások lehettek.

MADAI SÁNDOR

160

X.2.10. A GAZDASÁGI CSALÁS

Bővült a fejezet egy a jogalkotó által csalásként definiált cselekménnyel, ez pedig a gazdasági csalás (374. §). Az indokolás szerint a „gyakorlatban több ízben fordult elő az, hogy a jellemzően állami tulajdonú gazdasági társaság vezetői olyan tevékeny-séget végeztek, amely a gazdasági társaságnak milliárdos kárt okozott. Természetes személy megtévesztésének hiányában a csalás ezen esetekben nem volt megállapít-ható, holott magát a gazdasági társaságot, illetve annak szerveit tévedésbe ejtették. A hűtlen kezelés törvényi tényállása nem értékeli e cselekmények legfőbb jellegzetes-ségét, azaz a megtévesztő magatartást. Ugyanakkor e cselekményeknél a büntetőjo-gi megítélés szempontjából kevésbé releváns az, hogy az elkövetőre rá van-e bízva a vagyon és megállapítható-e a kötelességszegés.” A deliktumot az okozott vagyoni kár nagysága, az üzletszerűség és a bűnszövetségben történő elkövetés minősíti.

X.2.11. AZ INFORMÁCIÓS RENDSZER FELHASZNÁLÁSÁVAL ELKÖVETETT CSALÁS

Szintén új vagyon elleni bűncselekményként kerül sor az információs rendszer felhasz-nálásával elkövetett csalás (375. §) bevezetésére, tényállási elemei lényegüket tekint-ve megfelelnek az 1978. évi Btk. 300/C. § (3)–(4) bekezdésében foglaltaknak. Az információs rendszer felhasználásával elkövetett, kárt okozó magatartások elsősorban vagyoni érdekeket sértő, csalásszerű magatartások, mindazonáltal ezeket – a jogalko-tó indokolásban kifejtett álláspontja szerint – a csalástól elkülönítetten indokolt szabá-lyozni, hiszen hiányzik a klasszikus értelemben vett tévedésbe ejtés vagy tévedésben tartás; a kárt az információs rendszer jogtalan befolyásolása okozza. A Btk. ennek meg-felelően a vagyon elleni bűncselekmények fejezetében önálló tényállásként szabályoz-za az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalást. A törvény új elemként információs rendszer felhasználásával elkövetett csalásként rendeli büntetni az elektro-nikus készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalásszerű visszaéléseket is, mivel ezek szükségszerűen információs rendszer felhasználásával valósulnak meg. Az 1978. évi Btk.-nak megfelelően a bűncselekmény körébe vonja a készpénz-helyettesí-tő fizetési eszköznek nem minősülő kincstári kártyát és fizetésre alkalmas kereskedelmi kártyákat, valamint a külföldön kibocsátott készpénz-helyettesítő fizetési eszközöket.

X.2.12. AZ ÉRTÉKHATÁROK MÓDOSULÁSA

Végül, de nem utolsósorban ki kell térnünk arra is, hogy a jogalkotó némiképp módosí-totta az érték, a kár és a vagyoni hátrány határait. Ennek megfelelően a törvény alkal-mazásában az érték, a kár, valamint a vagyoni hátrány ötvenezer-egy és ötszázezer forint között kisebb, ötszázezer-egy és ötmillió forint között nagyobb, ötmillió-egy és ötvenmillió forint között jelentős, ötvenmillió-egy és ötszázmillió forint között különö-sen nagy, ötszázmillió forint felett különösen jelentős.


161

X.2.13. MÓDOSÍTÁS A HATÁLYBALÉPÉST KÖVETŐEN

A rongálás 371. § (3) bekezdés b) pont bb) alpontja eredetileg azt rendelte súlyo-sabban büntetni, aki „vallási tisztelet tárgyát vagy vallási szertartás végzésére szol-gáló épületet” megrongál. Az Országgyűlés azonban a 2013. július 5-i ülésnapján elfogadta a vallási közösségek jogállásával és működésével kapcsolatos törvények-nek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXXXIII. törvényt, amelynek 158. § b) pontja módosította a már elfogadott, de hatályba még nem lépett Btk.-t. E szerint súlyosabban büntetendő, aki „vallási tisz-telet tárgyát vagy templomot, vallásgyakorlásra rendelt más helyet” megrongál. A módosítás szükségességére vonatkozóan az indokolásból nem sokat, sőt valljuk meg: semmit sem tudunk meg.

X.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ÉRTÉKELÉSE

X.3.1. ÁLTALÁNOS ÉRTÉKELÉS

A Btk. új fejezeti rendjét illetően nem vitatható el a jogalkotó kompetenciája ahhoz, hogy erről (is) döntsön, s mint tudjuk, a fejezeti beosztás a gyakorlatra kevéssé hat, nem is arra szolgál. Jelen esetben úgy véljük, hogy elsősorban a jogi tárgyak differen-ciált megkülönböztetésére tett kísérletet a jogalkotó. Nyilván megfigyelhető a klasszi-kussá vált tétel, amely szerint a fejezetek sorrendje kifejezi a jogalkotó értéksorrend-jét, amikor az erőszakos vagyon elleni deliktumok után következik a vagyon elleni deliktumok sora.

A két új vagyon elleni fejezetet értékelendő elmondhatjuk, hogy a jogalkotó mérték-tartása okán nem került sor alapvető koncepcionális változások bevezetésére a vagyon elleni deliktumok kapcsán. Ez azért is szerencsés, mert az itt szabályozott deliktumok többsége több évtizedre visszamenően változtatás nélkül szerepelt a magyar bünte-tő törvénykönyvekben, s hozzájuk kapcsolódóan kialakult a bírói gyakorlat is. A több tényállásban is felbukkanó új minősítő körülmény (a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes sze-mély sérelmére történő elkövetés) kifejezetten előremutató, az idősek, illetőleg fogya-tékkal élők fokozott büntetőjogi védelmét szolgálja, amely kiemelt célja a nemzetközi egyezményeknek, és az Alaptörvénynek is.

A vagyon elleni bűncselekmények kapcsán sem volt tehát mindent elsöprő jogal-kotási kényszer, s ezt helyesen ismerte fel a kodifikátor. Alapvetően és a két fejezetet szemügyre véve megállapítható, hogy hasonló büntetési tételek fenyegetik a vagyon elleni magatartások elkövetőit, mint az 1978. évi Btk.-ban. Az új minősített esetek, illetve tényállások kapcsán mégis azt mondhatjuk, hogy egyes esetekben súlyosabb-nak tekinthető az új törvény, de szerkezeti egységre vetítve, generálisan ez már nem igaz.

MADAI SÁNDOR

162

X.3.2. A BŰNCSELEKMÉNY FELISMERÉSÉRE VAGY ELHÁRÍTÁSÁRA IDŐS KORÁNÁL VAGY FOGYATÉKOSSÁGÁNÁL FOGVA KORLÁTOZOTTAN KÉPES SZEMÉLY SÉRELMÉRE

Az új törvény egyes nóvumait számba véve, kezdjük az értékelést a több deliktum minősített esetei között újként felbukkanóval, a „bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes sze-mély sérelmére” történő elkövetéssel. Ennek szabályozását az indokolta, hogy az időskor, illetve a szellemi vagy fizikai fogyatékosság egyrészt kihathat a valós elkö-vetői szándék felismerésére, másrészt korlátozhatja az elhárítási képességet is. Ennek fennállása az eset körülményeinek egymással egybevetett értékelésével állapítható meg. A jogpolitikai célkitűzés világos, nem is vitatható, azonban már érzékelhetők bizonyos esetekben a minősített eset értelmezési kihívásai, elsősorban a bűncselek-mény felismerésére való korlátozott képesség megállapíthatósága kapcsán.25

Az indokolás mindkét vagyon elleni fejezet kapcsán rögzíti, hogy a korábban túl bonyolult tényállások egyszerűsítése is cél volt a kodifikáció során. Nem mindenhol sikerült elérni ezt a célt, erre a későbbiekben utalunk.

X.3.3. A JÓTÉKONY CÉLÚ ADOMÁNYGYŰJTÉS SZÍNLELÉSE

A csalással kapcsolatos változások külön szót érdemelnek, nemcsak azért, mert új minősített esettel gazdagodott a tényállás, hanem két új csalásnak nevezett, azon-ban klasszikus felfogással annak aligha tekinthető tényállással is bővült a vagyon elleni deliktumok fejezete. A „jótékony célú adománygyűjtést színlelve” elkövetés kizárólag a szabálysértést minősíti fel vétséggé. E körülménnyel kapcsolatban nem értjük, hogy ha a jogalkotó olyan fokban érezte társadalomra veszélyesnek e körül-ményt, hogy vétséggé avatja általa a szabálysértést, akkor miért nem indokolt a magasabb kárt okozó esetekben is szabályozni? Magával a minősítő körülmény beve-zetésével azonban egyetérthetünk. Az 1990-es évektől kezdődően egyre gyakrab-ban fordul elő, hogy az elkövetők különféle jótékony célra gyűjtenek adományokat, amelyeket nem továbbítanak a passzív alanyok számára megjelölt személyekhez, szervezetekhez. E magatartásukkal az elkövetők nem csupán a korábban már meg-jelölt jogi tárgyakat (vagyon, bizalom) támadják, hanem az állampolgárokban meg-lévő (meglévő?) társadalmi szolidaritás érzését is semmibe veszik. Ebben az esetben egyfajta szűkebb26 büntetőjogi védelmet biztosíthatunk a cselekménnyel szemben, s így megtartható az a differenciálás, ami indokolt ahhoz, hogy csupán ott legyen büntetőjogi beavatkozás, ahol feltétlenül szükséges a társadalom védelme érdekében.

25 E helyütt csupán utalunk Bánáti János felvetésére: „Talán nem kell részletesen indokolnom, hogy a bírói gyakorlatban e körben is milyen nehéz feladat vár.” Bánáti (2013) 38. o.

26 Másik megoldás lehetett volna, ha „a vagyoni előny közhasznú célra történő felhasználásának színlelé-sével” történő elkövetést rendelte volna a törvény súlyosabban büntetni. Mindkettővel kapcsolatban lásd Madai (2011) 252–253. o.


163

A jótékony cél meghatározása pedig – nem meglepő módon – a bíró mérlegelési jogkörébe tartozik, az eset körülményeinek függvényében.

X.3.4. A GAZDASÁGI CSALÁS

A gazdasági csalás törvénybe iktatását szükségtelennek tartjuk.27 A korábbiakban már hivatkozott indokolás szerint: „természetes személy megtévesztésének hiányá-ban a csalás ezen esetekben nem volt megállapítható, holott magát a gazdasági társa-ságot, illetve annak szerveit tévedésbe ejtették”. Nyilvánvalóan önellentmondó indo-kolás. Legjobb tudásunk szerint egy gazdasági társaságot fogalmilag kizárt tévedésbe ejteni, mert nincs tudata, amiben a valóságtól eltérő tartamú tévképzet(ek) tükröződ-het(nek). Eddig még nem is lenne probléma az indokolással, azonban azzal már igen, hogy a gazdasági társaság képviselői természetes személyek, illetőleg annak szervei mögött természetes személyek állnak. Ebből a szempontból tehát a csalás megállapít-ható, ha az – egyéb törvényi kritériumokon túl – elkövető részéről volt megtévesztő magatartás. A csalás ugyanis több szempontból is sajátos jellemzőkkel bíró bűncse-lekmény, nem csupán a vagyon elleni, hanem általában a bűncselekmények körében. Egyik sajátos tulajdonsága az esetleges többpólusú volta.28 Feltétlenül szükséges a cselekményhez az elkövető, aki a megtévesztő magatartást kifejti (első pólus), rajta kívül szintén nélkülözhetetlen a passzív alany, akit az elkövető becsap, és aki a vagyo-ni hatályú diszponálást megvalósítja (második pólus – egyben szükséges és mellőz-hetetlen követelmény a passzív alany és a rendelkező személyazonossága). Abban az esetben, ha az elkövető egyben a vagyonnal, vagyonelemmel gazdagodó fél is, továb-bá a passzív alany egyben a sértett, akkor megmarad kétpólusú jogviszonynak a szi-tuáció. Abban az esetben viszont bővülhet, ha a passzív alany nem a saját vagyo-na rovására, hanem máséra nézve tesz rendelkező nyilatkozatot. Ebben az esetben a passzív alany mellett egy tőle különböző személy is belép a jogviszonyba sértet-ti minőségben (harmadik pólus). És bár feltehetően nem jelent tipikus megvalósulá-si formát, de nem zárható ki, hogy a vagyon nem az elkövető oldalán, hanem egy tőle különböző személynél jelentkezik (negyedik pólus). Ez utóbbi lehetőség nem kizárt, tekintettel arra, hogy a normaszöveg alapján nem azt kívánja meg a jogalkotó, hogy az elkövető gazdagodjon, nála csupán a jogtalan haszonszerzés célzatát kell a bün-tetőeljárás során bizonyítani, s ebből a szempontból annak a kérdése, hogy a vagyo-ni előny hol, illetve kinél realizálódik, mellékes. Ezt egyébként a hazai felsőbírósá-gi gyakorlat is kifejezetten elismeri.29 A gazdasági csalás vonatkozásában a három-, illetőleg a négypólusú variáns jöhet szóba, ha a gazdasági társaság képviseletében, érdekében eljáró személy tesz vagyoni rendelkezést, de az eredmény (csalásnál kár, gazdasági csalásnál vagyoni hátrány) a gazdasági társaságnál realizálódik. Ebből a szempontból tehát csak úgy képzelhető el a gazdasági csalás, ha mindkét fél részt

27 A szükségességét egyébként nem támasztja alá eddig a kriminálstatisztika sem: a 2014. évben egy ilyen bűncselekményről tudunk. Tájékoztató a 2014. évi bűnözésről (2015) 13. o.

28 Schönke – Schröder (2005) 206–210. o.29 EBH 2003. 841.

MADAI SÁNDOR

164

vett a „színlelésben”. De ekkor meg nem csalási magatartás álláspontunk szerint, mert nincs megtévesztett természetes személy. A csalásnál pedig a klasszikus dogmatika is feltételezi a megtévesztő manővert. Ha tehát egyáltalán nincs megtévesztés – mert mindkét fél részt vett a „színlelésben” –, akkor vélhetően a közreműködők a külvi-lág felé próbálják leplezni cselekményük hamis voltát. Kiindulva az indokolásból („a hűtlen kezelés törvényi tényállása nem értékeli e cselekmények legfőbb jellegzetes-ségét, azaz a megtévesztő magatartást”), egyetértünk Tóth Mihály álláspontjával: „továbbmenve: miért okoz hiányérzetet, hogy a hűtlen kezelés tényállása nem értékeli »a megtévesztő magatartást«? A jogtalan haszonszerzés által motivált megtévesztés nem szükségszerűen mindig kötelességszegés is egyben? Dehogynem.”30

X.3.5. A FAKIVÁGÁSSAL TÖRTÉNŐ LOPÁS

A lopás vonatkozásában ki kell térnünk az új minősített esetre, az erdőben jogellenes fakivágással elkövetett lopásra. Ennek mind jogpolitikai célkitűzése, mind szövegezé-se legalábbis elgondolkodtató.

A szabályozás jogpolitikai célkitűzése világos, bár a miniszteri indokolás szemér-mesen hallgat e körülmény törvénybe iktatásának kérdéséről. Napjainkban tipi-kus – különösen őszi–téli időszakban – elkövetésnek tekinthető a fakivágással tör-ténő lopás, amely jellemzően Janus-arcú: többnyire olyan személyek szereznek így tüzelőt, akik anyagi szükségük okán nem tudják megvásárolni a fát, azonban előfor-dul az is, hogy az elkövetők az így megszerzett fát továbbértékesítve tesznek szert haszonra. Az új törvény nem értékeli az elkövetés kiváltó okát, erre azonban a bünte-tés kiszabásánál sor kerülhet. Feltétlenül utalnunk kell azonban arra, hogy e minősí-tő körülmény a lopás minősítési rendszerében kizárólag egy helyen bír relevanciával, mégpedig a szabálysértési értékre elkövetett lopást minősíti fel vétséggé. Mindezen túlmenően jelentősége nincs e körülménynek, ugyanis a továbbiakban az ellopott fa értékétől függően kizárólag az elkövetési érték nagysága releváns, ha más minősí-tő körülmény nem kapcsolódik a cselekményhez. Persze felvetődik a kérdés, hogy el fogja-e érni a célját e szabályozás. Önmagában a büntetőjogi fenyegetettség képes-e olyan társadalmi hatást elérni, mint amit a jogalkotó elvár e minősítő körülménytől? Egyfelől kriminálstatisztikai következményekkel jár, s növeli az igazságszolgáltatási szervek leterheltségét. Másfelől választás elé állítja a jogalkalmazót: milyen szankciót szabjon ki egy fakivágással, szabálysértési értékre elkövetett lopás vétségéért? Vonjuk el a szabadságát? Lehet, hogy ez lesz a jövő, különösen ha abból indulunk ki, hogy a tulajdon elleni szabálysértés esetén – aminek e cselekmény is minősülne, ha a jogal-kotó nem emeli vétséggé – gyakorinak tekintető a szabálysértési elzárás alkalmazá-sa. Vajon szükséges ez? A választ mindenki belátása alapján tudja megadni… A nor-maszöveggel kapcsolatban is merülnek fel bennünk kételyek. Ha megtekintjük az új minősítő körülményt, több kérdés is felvetődhet bennünk. Indokolt-e a „jogellenes” jel-ző beépítése a normaszövegbe, esetleg a lopás minősített eseteként történő szabályo-

30 Tóth (2015) 16. o.


165

zásával és a bűncselekmény új törvényben is fellelhető fogalmában szereplő társada-lomra veszélyességével – mint kodifikált materiális jogellenességgel – magára ölti a minősítő körülmény a jogellenesség ruháját? Alkalmazási problémát jelent az elköve-tés helyeként rögzített „erdőben” történő elkövetés is. Alapvető kérdés tehát, hogy mit tekintünk erdőnek. Le kell szögeznünk, hogy nem erdőben történő fakivágással elkö-vetett lopás – ha valamilyen egyéb bűncselekmény vagy minősített eset megállapít-hatósága nem merül fel – az ellopott fa értéke szerint minősül, jelen esetben szabály-sértésként. Ez persze további kérdéseket is felvet. Vajon a jogalkotó valóban csupán az erdőnek minősülő területről történő falopást kívánta súlyosabban szankcionálni és nem kívánta fokozott büntetőjogi védelem alá vonni az erdőnek nem minősülő, gyé-rebb, esetleg néhány fából álló facsoport „sérelmére” elkövetett lopást? És egyáltalán: vajon miben különbözik a szabálysértési értékre elkövetett falopás a szabálysértési értékre elkövetett jószáglopástól? Néhány ház körül – vagy nem csak ott – éldegé-lő (haszon)állat ellopása mennyiben eshet más megítélés alá? S vajon valóban eltérő megítélésű lehet az az eset, amikor szabálysértési értékre követik el a terménylopást? Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a lopás ruhájára új gombot – minősített esetet – kívánnánk felvarrni, de elgondolkodtató a jogalkotó értékválasztása ezen új minő-sített eset kapcsán… A törvényben a fakivágás szerepel mint elkövetési mód. A nor-maszöveg nyelvtani értelmezése semmiféle problémát nem okozhat e tekintetben. Ez alapján kizárólag a fa elkövető általi kivágása után történő elvétele felel meg a törvé-nyi kritériumnak. A kivágás konkrét körülményeire nem tartalmaz további utalást a jogalkotó, azaz bármilyen eszközzel kivágható a fa (kézi fűrész, motoros fűrész, fejsze stb.). Problémát jelenthet viszont az, hogy a „kivágás” – maradva a nyelvtani értelme-zésénél – a fa tövénél (annak környékén) történő beavatkozást jelent? Vagy tényállás-szerű lehet a fa törzsének közepén (esetleg feljebb) történő vágás is? További problé-ma is adódik a „kivágás”-sal. A jogalkotó valóban csak a vágással történő eltávolításra gondolt? Esetleg „kivágáson” érthetjük a fa más módon történő eltávolítását is (pél-dául robbantással történő eltávolítását, esetleg munkagéppel, egyéb járművel törté-nő földből való kitépését, kiásását stb.)? S a fenti kérdések az új minősített eset által generált problémák csupán egy részére világítanak rá… Megítélésünk szerint – persze a jogalkotói értékválasztás normaszöveg szintjén történő exponálásának jogát elis-merve – nem indokolt az új minősített eset.

X.4. DE LEGE FERENDA JAVASLATOK

Az indokolás mindkét vagyon elleni fejezet kapcsán rögzíti, hogy a korábban túl bonyolult tényállások egyszerűsítése is cél volt a kodifikáció során. Nem mindenhol sikerült elérni ezt a célt. A rablás esetében valóban egyszerűbbé – vagy legalább-is rövidebbé – vált a normaszöveg, azonban a visszautalások folytán talán nehéz-kesebb az értelmezés. A másik, első pillantásra még inkább kétségbeejtő szerkezetű lopás tényállása pedig nemhogy egyszerűsödött volna, hanem nőtt az itt szabályozott minősített esetek száma. Az új Btk. kodifikációja kapcsán tehát egyetérthetünk Tóth Mihállyal: „ugyancsak ígéret hangzott el az olykor nyomasztó számú minősített ese-

MADAI SÁNDOR

166

tek redukálására is, ám pl. a leginkább érintett lopás súlyosabban fenyegetett alakza-tainak száma még tovább nőtt”31. A magyar büntetőjog tehát továbbra is azon az úton jár – legalábbis ami a minősítési rendszer komplexitását jelenti –, amin a Csemegi-kódex I. novellája indította el, s amelyen mérföldkőként a 1971. évi 28. törvényerejű rendelet továbbra is irányt mutatott. A jövőben valóban szerencsés lenne a minősített esetek számának csökkentése.

Az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás szükségessége vitatha-tatlan.32 Az pedig nyilvánvalóan a jogalkotói attitűdön múlik, hogy ekként nevezi el a bűncselekményt, vagy esetleg valamilyen más néven rendeli büntetni, hiszen koráb-ban – az 1978. évi Btk.-ban – a számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncse-lekmény név alatt voltak kriminalizálva. Ugyanakkor ezen „újszülött” esetében is meg kell jegyeznünk, hogy mivel nincs természetes személyre vonatkoztatott tévedésbe ejtés, szerencsésebb lenne a csalás helyett más nevet adni a deliktumnak.

Tóth Mihály szerint „deklarált cél volt az elburjánzott csalásszerű magatartások csökkentése, erre válaszul bekerült a törvénybe a gazdasági csalás (374. §), amit bizo-nyára kezelni lehetne a csalás, a költségvetési csalás vagy a hűtlen kezelés befejezett alakzatával, esetleg kísérletével”33. A kijelentéssel csak egyetérthetünk. A gazdasá-gi csalást a fentiekre tekintettel szükségtelennek véljük, „csalás”-ként pedig pláne. A jogtalan haszonszerzési célzat még önmagában nem teszi csalássá a magatartást, hiszen erre hivatkozással akár a kerítés (200. §) is az lehetne, pedig attól a cselek-ménytől ez távol áll. A „színlelt”-ség szintén nem teszi csalássá, legfeljebb csalárd-dá; az eredménye – vagyoni hátrány – pedig éppen a hűtlen, illetőleg hanyag keze-léssel teszi rokonná. Úgy véljük, hogy a fent említett triász – a csalás, a költségvetési csalás vagy a hűtlen kezelés, esetleg a sikkasztást sem feledve –, a megfelelő elköve-tői alakzat megválasztásával, tökéletesen alkalmas a jogalkotó által itt védeni kívánt jogi tárgyak oltalmára.

X.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

Bánáti János (2013) „Vélemények és várakozások az új Büntető Törvénykönyv kapcsán” In: Új Büntető Törvénykönyv. Hagyomány és megújulás a büntetőjogban (szerk. Hack Péter). ELTE Bibó István Szakkollégium, Budapest, 2013. 33–39. o.

Bárd Károly (1978) „Vita a Büntető Törvénykönyv Tervezetéről” Magyar Jog, 1978/8. 762–766. o.

Bodgál Zoltán – Bodrogi Károly – Erdősy Emil – Fonyó Antal – Gál Andor – Gáspár Gyula – Kovács Lajos – Pintér Jenő –Wéber Gyula: Magyar Büntetőjog különös rész. BM Könyvkiadó, Budapest, 1981. [Bogdál et al.]

Csemegi Károly művei II. (1904) Sajtó alá rendezték Edvi Illés Károly, Gyomai Zsigmond. Budapest, Franklin, 1904.

Finkey Ferenc (1914) A magyar büntetőjog tankönyve. Grill, Budapest, 1914.

31 Tóth (2013) 529. o.32 2014-ben 1871 ilyen cselekményről tudunk. Tájékoztató a 2014. évi bűnözésről (2015) 13. o.33 Tóth (2013) 529. o.


167

Györgyi Kálmán (1984) Büntetések és intézkedések. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1984.

Horváth Tibor (1979) „Az első magyar büntető kódex száz év távlatából” Jogtudományi Közlöny, 1979/4. 193–201. o.

Kálmán György (1951) „A tulajdon elleni bűncselekmények új szabályozásához” Jogtudományi Közlöny, 1951/5. 281–283. o.

Kindhäuser, Urs (2005) Strafrecht – Besonderer Teil II. Nomos, Baden-Baden, 2005.László Jenő (szerk.) (1991) Az 1978. évi IV. törvény (Btk.) előkészítése. XI. kötet. Budapest,

1991.Madai Sándor (2011) A csalás büntetőjogi értékelése. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó,

Budapest, 2011. 252–253. o.Madai Sándor (2013) „A társadalmi tulajdon fokozottabb büntetőjogi védelme egykor és most”

In: Békés Imre emlékkötet (szerk. Gellér Balázs – Csige Zoltán). Tullius Kiadó, Budapest, 2013. 143–178. o.

Mezey Barna (szerk.) (2007) Magyar jogtörténet. Osiris Kiadó, Budapest, 2007.Schönke, Adolf – Schröder, Horst (2001) Strafgesetzbuch Kommentar. C. H. Beck, München,

2001.Szabó András (1979) „A Csemegi-kódex és a magyar polgári állam kiépítése” Jogtudományi

Közlöny, 1979/4. 201–206. o.Tájékoztató a 2014. évi bűnözésről. Legfőbb Ügyészség, Budapest, 2015Tóth Mihály (2013) „Az új Btk. bölcsőjénél” Magyar Jog, 2013/9. 525–534. o.Tóth Mihály (2015) „A gazdasági bűnözés és bűncselekmények néhány aktuális kérdése”

MTA Law Working Papers, 2015/4. 1–21. o.

169

XI. A HITELEZÉSI CSALÁS – A DEKRIMINALIZÁCIÓ ÉS A REKRIMINALIZÁCIÓ HULLÁMAI KÖZÖTT

HOLLÁN MIKLÓS*

XI.1. SzabályozástörténetXI.1.1. Az 1878. évi Btk. szabályozásaXI.1.1.1. A rendszerbeli elhelyezésXI.1.1.2. A polgári út és a büntetőjog viszonyaXI.1.1.3. A jogi tárgyXI.1.1.4. Az elkövetési magatartásXI.1.1.5. Az elkövetési módXI.1.1.6. Az eredmény és más következményekXI.1.1.7. A szándékosságXI.1.1.8. A célzatXI.1.1.9. Az önálló tettesek köreXI.1.1.10. A magánindítványXI.1.1.11. A büntethetőség megszűnéseXI.1.1.12. A stádiumokXI.1.1.13. A büntetési tételXI.1.1.14. A közönséges csaláshoz fűződő viszonyXI.1.1.15. RészösszegzésXI.1.2. A dekriminalizáció évtizedeiXI.1.2.1. Az 1961. évi Btk.XI.1.2.2. Az 1978. évi Btk.XI.1.3. A rekriminalizációXI.1.3.1. A rendszerbeli elhelyezésXI.1.3.2. A büntető- és polgári jog viszonyaXI.1.3.3. A jogi tárgyXI.1.3.4. Az elkövetési tárgyXI.1.3.5. Az elkövetési magatartásXI.1.3.6. Az eredmény hiányaXI.1.3.7. A gazdasági tevékenység nem objektív tényállási elem

* Készült a szerző Bolyai János Kutatási Ösztöndíja (2014–2017) keretében.

HOLL ÁN MIKLÓS

170

XI.1.3.8. Az önálló tettesXI.1.3.9. A szándékosságXI.1.3.10. A célzatXI.1.3.11. A büntethetőség megszűnéseXI.1.3.12. A stádiumokXI.1.3.13. A tettesség és részességXI.1.3.14. A rendbeliségXI.1.3.15. Halmazat más bűncselekményekkelXI.1.3.16. A büntetési tétel és a büntetés kiszabásaXI.1.3.17. A közönséges csaláshoz fűződő viszonyXI.1.3.18. RészösszegzésXI.2. A hatályos szabályozásXI.2.1. Az önálló tényállás megszüntetéseXI.2.2. Az új szabályozás érvényesülésének előbbre hozatalaXI.3. A hatályos szabályozás elemzése és értékeléseXI.3.1. Az indokolás érveinek vizsgálataXI.3.1.1. A stádiumtani tévedésXI.3.1.2. Az ellenőrzés kérdéseXI.3.1.3. A gazdasági tevékenységgel kapcsolatos hitelek többletvédelmeXI.3.1.4. A maradék-bűncselekményXI.3.2. Az új szabályozás a Btk. kontextusábanXI.3.3. A hatályon kívül helyezés előrehozatalának értékeléseXI.4. De lege ferenda javaslatokXI.4.1. Egy új tényállás elvi alapjaiXI.4.1.1. A rendszertani helyXI.4.1.2. A jogi tárgyXI.4.1.3. Az elkövetési magatartásXI.4.1.4. A szándékosság és a célzatXI.4.1.5. A büntethetőség megszűnéseXI.4.1.6. A közönséges csaláshoz fűződő viszonyXI.4.1.7. A büntetési tétel és a minősített esetXI.4.1.8. Összefoglaló táblázatXI.4.2. Szövegszerű kodifikációs javaslatXI.5. Felhasznált irodalom

A tanulmány a kötetben rendhagyó módon egy olyan bűncselekményi tényállást (hite-lezési csalás) vizsgál, amely – egyes korábbi szabályozásokkal szemben – már nem szerepel az új büntetőkódexben, de amelyet (legalábbis a szerző véleménye szerint) rekriminalizálni kellene.

XI. A HITELE ZÉ SI CSAL ÁS

171

XI.1. SZABÁLYOZÁSTÖRTÉNET

A hitelezési csalás esetén nyilvánvalóan különös jelentősége van a jogtörténeti vissza-tekintésnek, ha egyszer ilyen bűncselekmény csak a korábbi szabályozásokban szere-pel.

XI.1.1. AZ 1878. ÉVI BTK. SZABÁLYOZÁSA

A jogtörténeti vonatkozásokban – a büntetőjogászoknál (de nem a jogtörténészek-nél1) megszokott megoldást követve – célszerű az első magyar büntető törvény-könyvig visszatekinteni. Egy ilyen visszatekintés azért is hasznos, mert ezen idő-szak jogirodalma – dogmatikai elemzéseinek részletességét és igényességét tekintve – büntetőjog-tudományunk egyik aranykorát jelentette, így nemcsak bármely szakiro-dalmi áttekintés nélkülözhetetlen forrása, hanem annak értékeiből mai ítélkezési gya-korlatunk is számos esetben merít.2

Az 1878. évi Btk. alapján „a ki azon czélból, hogy magának vagy másnak jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, valakit ravasz fondorlattal tévedésbe ejt, vagy tévedés-ben tart, és ez által annak vagyoni kárt okoz: csalást követ el”3. Ezen felül azonban „csalásnak tekintetik […]: ha valaki, habár csalási czélzat nélkül, ravasz fondorlat-tal mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart a végett, hogy attól magának hitelezést vagy hitelhosszabbitást eszközöljön ki”4. Az utóbbi rendelkezés a kódexben külön címet nem kapott, de a jogirodalomban már akkoriban is „hitelezési csalás” elnevezés-sel szerepelt, amivel elkülönítették azt az előbbiekben idézett ún. „közönséges” csa-lástól.5

XI.1.1.1. A RENDSZERBELI ELHELYEZÉS

A hitelezési csalást a kódex a XXXI. fejezetében „csalás” cím alatt szabályozta, de a javaslat indokolása is utalt arra, hogy „a vita […] részint a körül forog, vajjon tekin-tettel a cselekmény természetére, ennek a büntetendő csalás fogalma alá foglalása jogilag egyáltalán indokolható-e? Részint pedig, tekintettel az egyes büntetőtörvény-könyvek szövegére, a körül forog vajjon ez vagy amaz büntetőtörvénykönyv szerinte bennfoglaltatik-e ezen eset.”6

A kódexben szereplő „csalásnak tekintetik” kifejezésből arra lehet következtet-ni, hogy az 1878. évi Btk. 384. §-ának megfelelő cselekmény külön rendelkezés hiá-nyában nem lenne csalás (vagy legalábbis nem lenne egyértelmű, hogy csalásnak

1 Bató (2016) 19. o. 2 Így például az egyik elvi határozat (Legfelsőbb Bíróság, Bhar.III.1.155/2011. – EH 2011. 2392. = EH

2012.05.B4) Pauler Tivadar, Werner Rezső és Finkey Ferenc munkáit idézi, míg Angyal Pál munkáit hivatkozza az 1/1999., illetve a 3/1999. Büntető jogegységi határozat.

3 1878. évi Btk. 379. §4 1878. évi Btk. 384. §5 Vö. Edvi Illés (1909) 336., illetve 338. o.6 Az 1878. évi Btk. indokolását lásd Löw (1880) 738. o.

HOLL ÁN MIKLÓS

172

minősül-e). A kódex javaslatának indokolása az első feltételezést erősíti meg, amikor megállapítja, hogy az 1878. évi Btk. 384. §-ában leírt cselekményt „a csalás fogalom-meghatározás[a] alá nem tartjuk szubszumálhatónak […], hanem a cselekménynek mint külön delictumnak a meghatározásában, s ellene egy külön büntetési tétel meg-állapításában láttuk megoldottnak, s az igazságnak és a jogos érdekének megfelelőleg elintézettnek a kérdést”7.

Ezzel van összhangban Edvi Illés Károly azon megállapítása, hogy „a hitelezési csalás csak alakilag tekinthető csalásnak”8, míg lényegét tekintve (azaz materiáli-san) nem. Sőt Angyal Pál szerint ez a (tágabb értelemben vett) csalás olyan „külö-nös esete”, amely a közönséges csalástól „alapismérvei tekintetében teljesen különbö-zik”9. A hitelezési csalás így csak a „quasi csalások”, azaz a közönséges „csaláshoz hasonló, de attól egy vagy más tekintetben eltérő” cselekmények közé tartozik.10

Éppen a közönséges csalástól való különbségre volt figyelemmel a törvény, amikor „nem nevezi e cselekményt csalásnak, hanem – nem a legszerencsésebb megjelöléssel – csalásnak tekintendő vétségnek”11. Angyal szerint ugyanis különbség van aközött, hogy valami csalásnak minősül, vagy csak „annak tekintetik”. A „tekintetik” kifejezés viszont „nem csekély homállyal takarja el a törvény értelmét”, illetve később nehézsé-get is okozhatott bizonyos dogmatikai kérdések megoldása tekintetében.12

A jogirodalomban megkonstruálták a csalás tágabb fogalmát is, amelynek fő ismérve a „ravasz fondorlattal való tévedésbe ejtés” volt13, amely így átfogta a közönséges csa-lást és a hitelezési csalást is. Azonban e tudományos csalásfogalom sem illett minden olyan tényállásra, ami a kódex csalás című fejezetében szerepelt. E fejezetben ugyan-is a kódex büntetni rendelt további, a csaláshoz képest szintén előre hozott védelmet jelentő14, illetve a már jogviszonyba lépett hitelezők megkárosítására irányuló cselek-ményeket (például hitelező kijátszását a végrehajtás meghiúsítása által15, illetve a hite-lező csalárd kijátszását csőd esetén kívül16), amelyek megtévesztést sem feltételeztek.

XI.1.1.2. A POLGÁRI ÚT ÉS A BÜNTETŐJOG VISZONYA

A korszak szerzőit komolyan foglalkoztatta a csalás tényállása kapcsán a polgári és a büntetőjogi felelősség kapcsolatának akkoriban is igen érzékeny kérdése. Amint azt máig ható érvénnyel Kautz Gusztáv megfogalmazta: „a büntetendő tévedésbe ejtés és a megengedett eszélyes magaviselet közti határvonalt kell e bűntett fogalommeghatá-rozásában a törvényhozónak megállapítania, mely egyuttal a büntetőjog és a magán-jog közötti határvonalt képezi; ezen határvonal épen e téren oly parányi, hogy kép-

7 Uo.8 Edvi illés (1909) 338. o.9 Angyal (1939) 130. o.10 Finkey (1902) 613. o.11 Angyal (1939) 133. o.12 Uo. 140. o.13 Finkey (1902) 606. o.14 1878. évi Btk. 385. §15 1878. évi Btk. 386. §16 1878. évi Btk. 387. §


173

zelhető legcsekélyebb elhajlással már a szomszéd területre átjátszódik és gyakran annyira elmosódik, hogy a legélesebb szem sem képes azt felismerni”17.

A két jogág viszonyát úgy is megfogalmazták, hogy „a hol a civilis dolus megszűnik, és a kriminális dolus kezdődik”18. Valójában azonban a polgári jogi védelem elvi ható-köre nem szűnik meg a büntetőjog határán, hanem azzal párhuzamosan is érvényesül. Szemléletesebb tehát ugyanezen szerző azon megfogalmazása, hogy a büntetőbíró-ság „főfeladatát az képezi, hogy jogi tudásának egész erejével közbelépjen ott, a hol a polgári jogügylet alakjában jelenik meg a törvénysértés”19.

Azt is elismerték azonban, hogy a büntetőjogi fellépés – legalábbis bizonyos ese-tekben – a polgári jogi igények érvényesítésének gyakorlati nehézségeit volt hivatott pótolni. E szerint a büntetőtényállás tág szövegezése „módot ad” a büntetőbírónak „arra, hogy óvó kezét kiterjessze akkor a polgár vagyoni érdekei fölött, mikor a civilis bíró praktikus czélra vezető hatalma már megszűnt”20. A büntetőjogi út kihasználása mellett szóló gyakorlatias érv volt az is, hogy „nem olyan egyénekkel áll itt szemben a bíróság, ki nem fél a büntetőjogi következményektől, mint a lopásoknál […], hanem oly bűnözőkkel, kik félnek a büntetéstől, féltik vagyoni, társadalmi állásukat”21.

XI.1.1.3. A JOGI TÁRGY

A hitelezési csalás jogi tárgya „a vagyonnal való szabad és megfontolt, okszerű ren-delkezéshez fűződő, jogi védelmet igénylő érdek”. Ezen „az érdeken nemcsak akkor esik sérelem, ha a rendelkezés nyomán vagyoni kár áll elő, hanem már akkor, ha a rendelkező […] nem saját érdekeit szolgálva, s így nem az adott helyzetből folyó motí-vumok mérlegelésével szabadon és nyilván nem okszerűen rendelkezik, illetőleg ren-delkezett volna, ha arra sor kerül”22.

A rendelkezési jog azonban jelen esetben nem általános személyiségi jogként, hanem csak a tulajdon (illetve a vagyon) részjogosítványaként szereplő érdekként részesül védelemben. A hitelezési csalás által ugyanis „nem a tulajdon [vagyon] maga, hanem annak egy része, a szabad rendelkezési jog” szenved sérelmet.23

A tényállás azonban nem bármilyen vagyoni rendelkezésre, hanem „csak a hitele-zés vagy hitelhosszabbitás felé irányzott rendelkezésre indítást” rendelte büntetni.24 Ezzel összhangban állapítja meg egy későbbi forrás, hogy „a Csemegi Btk. hatálya idején az ügyleti akarat fondorlattal való befolyásolása önmagában […] nem volt bűn-tett, mert az ilyen magatartások közül csupán egyet (a hitelezési csalást) rendelt bün-tetni a törvény, azaz – a contrario – a többit nem […]”25.

17 Kautz (1881) 600. o.18 Szakolczai (1895) 94. o.19 Uo.20 Uo. 95. o.21 Uo.22 Angyal (1939) 132. o.23 Kuluncsics (1883) 363. o.24 Angyal (1939) 132. o.25 Rónai – Salamon (1969) 63–64. o. Az idézett műről írta Bócz Endre, hogy „a hagyományos vagyon

elleni bűncselekményeket tárgyaló olyan mű, amely a pallérozott jogászi gondolkodást hozzá mérhető módon segítené elő, azóta sem keletkezett”. Bócz (2010) 97. o. 8. lj.

HOLL ÁN MIKLÓS

174

Ez a szűkítés viszont – a rendelkezési jog védelmén alapuló tényállás konstrukciójá-nak elfogadása esetén – mindenképpen megkívánja annak vizsgálatát, hogy mi indo-kolta a hitelezők más jogalanyokhoz képest fokozottabb védelmét. Az ugyanis nem állít-ható, hogy a hitelezők vagyoni rendelkezési joga többet érne, mint más személyeké.

A későbbi jogirodalomban a hitelezők más gazdasági szereplőkhöz képest erőtelje-sebb védelmének indokaként arra mutattak rá, hogy „bár a hitelügylet érvényessége is megtámadható megtévesztés címén, de minthogy ez bizonyos időt vesz igénybe, és a tettes célja éppen az, hogy bizonyos ideig használhassa a tőkét, ezért a megtámadha-tóság nem nyújtott kellő védelmet a hitel megtévesztéssel való megszerzése ellen. Az egyéb ügyleteknél a megtámadhatóság és az eredeti állapot helyreállítása kellő védel-met nyújtott”26.

Ez az okfejtés jól illeszkedik az 1878. évi Btk. azon alapkoncepciójába, amely sze-rint a megtévesztő cselekmények ellen akkor szükséges a büntetőjogi védelem, ha a polgári jogi nem elegendő.27 Azt azonban még ennek a feltevésnek az elfogadása sem magyarázza meg, hogy más – például dolgokon fennálló – használati jogosult-ság elvonása ellen miért nem kellett a jogosultnak a megtévesztés ellen külön védel-met nyújtani. Ha ugyanis valaki megtévesztéssel mástól használati célból megszerez egy lovat, akkor a kölcsönkérő eredeti célja ugyanúgy beteljesül, a jogosultnak pedig éppúgy nem nyújt elegendő jogi védelmet az ügylet megtámadhatósága, azonban az 1878. évi Btk. 384. §-a alapján mégsem kap büntetőjogi védelmet.

A hitelezőket védő külön tényállás léte sokkal jobban igazolható, ha a büntetendő-ség megalapozásaként egy másik érdeket is figyelembe veszünk. A hitelezési csalás büntetni rendelése e szerint arra vezethető vissza, hogy „végeredményben ugyanazon materiális eredményre vezethet”, mint a közönséges csalás.28 A hitelezési csalás tehát „szorosan véve veszélyeztetési bűncselekmény”, mivel „a törvény figyelembe vette annak a veszélynek a lehetőségét, mely a hitelezőt az ily csalárd módon kieszközölt hitelnyújtásnál a kihitelezett érték visszanyerése tárgyában fenyegeti”29.

A bűncselekmény lényege tehát „a hitelező követelési jogának veszélyeztetésében […] áll”30. A büntetni rendelés által megelőzni kívánt károkozás tehát nem a kölcsön kifizetéséhez, hanem annak vissza nem fizetéséhez kapcsolódik. A kár tehát a köl-csönszerződés alapján a hitelezőnek járó és határidőben meg nem fizetett tartozás, ami a szerződésen alapuló kártérítési kötelezettség alapjául szolgál.

A hitelezési csalás büntetni rendelését (azaz a büntetőjogi felelősség előrehozata-lát) éppenséggel a tényállásban tipizált cselekmények károkozásra való fokozott alkal-massága támasztja alá. A veszélyeztetésre alkalmasság a megtévesztő magatartásból ered, hiszen a hitelezési csalás esetén „a kölcsönzött pénznek visszafizetése, sőt visz-szafizethetése a legtöbb ily esetben olyan viszonyoktól és esélyektől tétetik függővé, melyektől a hitelező, ha ez iránt ravaszul nem szedetik rá, vagyonának megtérítését nem tette volna függővé”31.26 Uo.27 Vö. XI.1.1.2. fejezet.28 Edvi illés (1909) 338. o. Kiemelés tőlem – H. M.29 Angyal (1939) 139. o.30 Finkey (1902) 614. o.31 Az 1878. évi Btk. indokolását lásd Löw (1880) 738. o.


175

A megtévesztés azonban önmagában nem elegendő a vagyoni viszonyok veszélyez-tetéséhez, hanem ahhoz a hitelviszony is szükséges. Ha a hitelező vagyonának érté-ke nem is változik meg a hitelezés következtében, de annak szerkezete igen (mégpe-dig kockázatosabbra). A hitelügyletet megelőzően a hitelező birtokában lévő készpénz ugyanis nyilvánvalóan csak összegében ugyanaz, mint egy korlátolt felelősségű társa-sággal szemben fennálló követelés.

Erre figyelemmel nemcsak fogalmilag, hanem jogpolitikai szempontból is lényeges a hitel büntetőjogi fogalmának meghatározása, hiszen ez határolja körül a vagyon érté-kének megtévesztésen alapuló veszélyeztetései közül azokat, amelyeket a jogalkotó fokozott védelemben kíván részesíteni. A törvény ugyanis nem bünteti azokat az ügy-leti megtévesztéseket, amelyeknél hitelviszony nem jelenik meg, hanem a megtévesz-tett vagyonának szerkezete pusztán megváltozik.32

Önmagában a hitelviszonyban rejlő kockázat azonban nem indokolja a vagyont veszélyeztető cselekmények büntetni rendelését. Minden hitelviszonyban benne rej-lik a nemfizetés kockázata, de a hitelezéssel együtt járó vagyonveszélyeztetés lehető-sége büntetőjogi beavatkozást csak akkor igényel, ha a sértett részéről nem önkéntes (azaz például megtévesztésen alapuló) kockázatvállalásról van szó.

A hitelezési csalás bizonyos esetei a vagyoni viszonyok tekintetében már a rendel-kezési jog elvonása esetén is sérelmet okozhatnak, még akkor is, ha a követelést vég-ső soron majd kamatostul kiegyenlítik. A pénz feletti használati jogosultság csalárd elvonása ugyanis – ha értékcsökkenést nem is okoz, de – elmaradt hasznot jelent-het. Lehetnek ugyanis olyan kedvező befektetési lehetőségek, amelyeket a megtévesz-tett hitelező aktuálisan mobilizálható tőke hiányában nem tud igénybe venni. Ilyenkor viszont a megtévesztés folytán elmaradt hasznot a kikötött kamat későbbi megítélé-se sem kompenzálja.

Abban az időszakban csak egészen elvétve jelentkezett olyan felfogás, amely a tény-állás hátterében valamilyen közösségi érdeket jelölt meg, de ilyenként nevesítették például a tisztességes kereskedelmi forgalmat.33

XI.1.1.4. AZ ELKÖVETÉSI MAGATARTÁS

A hitelezési csalás elkövetési magatartása a tévedésbe ejtés vagy a tévedésben tar-tás volt, ami megegyezett a csalás korabeli törvényi meghatározásával.34 Akkoriban is elterjedt volt az a felfogás, hogy a tévedésbe ejtés aktív, míg a tévedésben tartás passzív magatartás35 lenne. Ennél azonban helyesebb az a dogmatikai konstrukció, hogy mindkét magatartás elkövethető tevéssel és mulasztással is, elhatárolásuk pedig a tévedéshez való időbeli viszonyuk alapján lehetséges.36

A tévedésbe ejtés másban valósággal ellentétes képzet felkeltése, ami állítás, illetve ráutaló magatartás (akkori kifejezéssel konkludens cselekedet) által is elkövethető.37

32 Erre lásd részletesen az 1978. évi szabályozásra visszatekintve Rónai – Salamon (1969) 64. o.33 Szakolczai (1895) 95. o.34 Vargha (1886) 105. o.35 Irk (1933) 613. o.36 Angyal (1939) 43–46. o.37 Edvi illés (1909) 305. o.

HOLL ÁN MIKLÓS

176

A tévedésben tartás a már létrejött tévedés pozitív cselekvéssel való megerősítése, illetve a tévhit felfedezésének megakadályozása is lehet. Nem minősül tévedésben tar-tásnak azonban, ha valaki „mást tévedéséről föl nem világosít”, hanem azt csak föl-használja. Így például a műértő képárus valamilyen műtárgyat áron alul vesz meg.38

A hallgatás tehát csak akkor lehet eszköze a tévedésbe ejtésnek (de a tévedésben tartásnak is), ha „a jogügylet megkötésénél olyan dolgokat hallgatott […] el az ille-tő, amelyeknek elmondása az ügyforgalom biztonsága érdekében közszokás szerint kötelessége lett volna”39. A korabeli német büntetőjogtudóstól (Merkel) idézett bon-mot szerint, ha az igazmondás általános kötelesség lenne, akkor mézeskalácsosnak figyelmeztetnie kellene vevőjét, hogy a sok nyalánkság megárt, ne vegyen annyit.40

XI.1.1.5. AZ ELKÖVETÉSI MÓD

A hitelezési csalás elkövetési módja a ravasz fondorlat volt, ami a kódex eredeti sza-bályozásában még a csalás tényállásában is szerepelt.41 A ravasz fondorlat ismérve következtében „a büntetendő csalás nem terjedt ki a tévedésbe ejtés minden eseté-re, hanem csak azokra, amelyek ellen a használt eszköz általános társadalmi jellegű veszélyességénél fogva sem a magánvédelem (az élet rendes tapasztalatainak tekin-tetbevétele), sem a civilis reparatio elegendő védelmet nem nyújt. Ellenben ahol az élet rendes tapasztalata és a magánjogi védelem elegendő a kár megelőzésére, ott ez elvnél fogva: »vigilantibus jura« – a csalás” nem volt büntethető. A kódex alapjául szolgáló jogalkotási koncepció szerint „a ravasz fondorlat képezi az elhatároló ismér-vet a fraus civilis és fraus criminalis, azaz a csalárd megkárosítás polgári jogilag és büntető jogilag releváns esetei között.”42

Az elhatárolás alapja „a ravaszság fogalmára is figyelemmel mennyiségi” volt, azon-ban „a büntetendő rész kezdőpontjának meghatározására” akkoriban „nem sikerült a positív biztosság kellékeivel bíró formulát föltalálni”43. A ravasz fondorlat fogalmá-nak értelmezése ugyanis korántsem volt egységes a joggyakorlatban, számos döntés pedig egyáltalán nem találkozott a jogirodalom helyeslésével.44 A leginkább vitatott kérdés az volt, hogy az egyszerű hazugság, s az ígéret vagy szerződési kötelezettség meg nem tartása; ha az illető a szerződést már eredetileg ily szándékkal kötötte meg, ravasz fondorlatnak tekintendő-e.45

Abban viszont egységes volt az álláspont, hogy a ravasz fondorlatot a megtévesz-tett személy körülményeihez képest kellett értelmezni.46 Ennek alapján, ha valaki a saját körében szerzett élettapasztalatokat figyelembe nem veszi, s emiatt rászedik: ez esetben fondorlat nem forog fenn, akárminő műveltségű vagy állapotú legyen is az

38 Uo. 306–307. o.39 Uo. 306. o.40 Vö. Finkey (1902) 609. o. 1. lj.41 Vargha (1886) 105. o.42 Edvi illés (1909) 308. o.43 Uo.44 Ezekre lásd uo. 313–315. o.45 Finkey (1902) 608. o.; Edvi illés (1909) 313. o. 46 Finkey (1902) 609. o.; Edvi illés (1909) 309–310. o.


177

illető. Ha azonban saját észbeli fölfogásának és műveltségének megfelelő körültekin-téssel élt, s ennek ellenére megcsalták, akkor az eszköz ravasz fondorlatnak tekinten-dő.47 A „bírónak azt kell szem előtt tartania, hogy a törvény nem lehet a nagykorúak gondnoka s így bárminő […] üzleti fogást (reklám) nem tekinthet bűncselekménynek, ellenben az alacsonyabb értelmi színvonalon állók csalárd kizsákmányolását büntetni óhajtja akkor is, ha az nem valami nagyszabású fondorlattal, hanem egyszerű rásze-déssel történt is”48.

A közönséges csalásról szóló rendelkezés „helyébe” a büntetőtörvénykönyvek és a bünvádi perrendtartás kiegészitéséről és módositásáról szóló 1908. évi XXXIII. tör-vény (1908. évi Bn.) következő rendelkezése lépett: „a ki azon czélból, hogy magá-nak vagy másnak jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, valakit fondorlattal tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ez által annak, vagy másnak vagyoni kárt okoz, csalást követ el”, amelyek kísérlete büntetendő.49 A módosítás indoka az volt, hogy a gyakor-lat a ravasz fondorlatnak szűk körű magyarázatával igen sokszor nemcsak az egysze-rű hazugságot, hanem a tervszerű megtévesztést is kizárta a büntetés alól.50

A Bn. hatálybalépése után „a közösséges csalásnál a […] »fondorlattal« [kifejezés-sel] helyettesítette a ravasz fondorlatot, míg a hitelezési csalásnál […] az utóbbit meg-hagyta”51. Edvi Illés szerint ez puszta „következetlenség volt”52, míg Angyal szerint „a törvény különbséget kíván tenni két elkövetési cselekvés között, mert nem tehe-tő fel, hogy – amikor egy tollvonással megtehette volna – ok nélkül érintetlenül hagy-ja a »ravasz« jelzőt a 384. §-ban”53. Nem is lett volna egyébként dogmatikai hiba, ha a jogalkotó a ravasz jelző meghagyásával szándékosan hagyja szűkebbre a hitelezé-si csalás tényállását, mint a közönséges csalásét. A kiegészítő védelmet nyújtó, példá-ul veszélyeztetési bűncselekmények hatóköre ugyanis gyakran már objektív oldalon is szűkebb, mint a jogtárgy sérelmét pönalizáló büntetőrendelkezéseké.

Irk szerint a Bn. alkalmazása esetén kifejezetten elhatárolási elem volt, hogy „a megtévesztéshez nem elégséges az egyszerű, hanem ravasz fondorlat […] szüksé-ges”54. Ezzel szemben Angyal szerint „bírói gyakorlatunk már a[z 1908. évi] Bn. élet-belépése előtt erősen kitágította a ravasz fondorlat fogalmi körét, úgy, hogy azóta s ma is a két fogalom között elvileg fennállott – különben is alig megkonstruálható – különbség gyakorlatilag elenyészett”55. Ehhez hasonlóan Edvi Illés szerint is „észre-vehető következményei azonban ennek nem lesznek, mert a fondorlat, […] magában foglalja a ravaszságot és így majdnem azonos a ravasz fondorlattal”56.

47 Edvi illés (1909) 310. o.48 Finkey (1902) 609. o., hasonlóan Irk (1933) 613. o.49 1908. évi Bn. 50. §.50 Irk (1933) 613. o. 51 Edvi Illés (1909) 338. o.52 Uo.53 Angyal (1939) 135. o.54 Irk (1933) 616. o.55 Angyal (1939) 135. o.56 Edvi Illés (1909) 309., 338. o.

HOLL ÁN MIKLÓS

178

XI.1.1.6. AZ EREDMÉNY ÉS MÁS KÖVETKEZMÉNYEK

A hitelezési csalás „eredménye […] bár a törvény kifejezetten nem említi, nyilván – a sértett tudatvilágában beállott vagy fenntartott tévedés”57.

A befejezettséghez „nem kell, hogy a sértettben a hitelnyújtásra vagy a hitelhosz-szabbításra vonatkozó elhatározása valósággal létrejött légyen s még kevésbé kell, hogy a hitelezési ügylet megkötött légyen”58. Erre figyelemmel nem fogadható el azon kisebbségi nézet, hogy a bűncselekményhez az is kellett volna, hogy „a hitelezés egyedül a rászedésnek eredménye volt”59.

A bűncselekmény megvalósulásához a lehető „legkevésbé kell, hogy hitelező káro-sodott, vagy akár hogy a hitelezett szolgáltatás veszélyben legyen”60. A hitelezési csa-láshoz „nem szükséges” többek között „csalási eredmény (vagyoni károkozás)” sem.61

A jogirodalom szerint a kár akkor következik be, ha a sértett „vagyoni helyzete ked-vezőtlenebbé vált, ha tehát az a kérdéses esemény után értékében csökkent”62. Az akkoriban elfogadott álláspont szerint a kár büntetőjogilag is nemcsak a vagyon érté-kének tényleges csökkenése (damnum emergens), hanem vagyoni haszon meghiúsu-lása is lehet (lucrum cessans).63

A károsítás föltétele minden esetben az, hogy megfelelő aequivalens vagy egyálta-lában nem forog fenn vagy kisebb mértékben létezik, mint amennyi a kár kiegyenlíté-sére szükséges.64 Nem valósul meg viszont kár, így csalás sem „oly esetben, midőn az érték kevesbedésével szemben megfelelő (aequivalens) haszon áll, s az utóbbi amazt kiegyenlíti, vagyoni károsodás nem forog fenn”65.

Ezzel összhangban a javaslat indokolása szerint „maga a kölcsönzés nem képez még kárt. Sőt még az a tény, hogy a kölcsönző rászedetés, a kölcsönvevő részéről használt hamis ürügyek, valótlan szövevények, chmerikus fikciók által biratott a kölcsönadásra: még nem állapít meg az elsőnek részén veszteséget, vagyoni kárt […]”66

XI.1.1.7. A SZÁNDÉKOSSÁG

Az elkövető szándékának ki kell terjednie a megfelelő tényállási elemekre, így a téve-désbe ejtésre, vagy tévedésben tartásra.67

Egyes álláspontok szerint a sértetti rendelkezésre is ki kell terjednie a szándék-nak.68 Mivel azonban a hitelezésről szóló döntés nem objektív tényállási elem69, így

57 Angyal (1909) 138. o.58 Uo.59 Kuluncsics (1883) 363. o.60 Angyal (1909) 138–139. o.61 Irk (1933) 616. o.62 Edvi Illés (1909) 318. o.63 Finkey (1902) 609. o.; Edvi Illés (1909) 319. o.64 Edvi Illés (1909) 318. o.65 Uo. 319. o.66 Löw (1880) 738. o.67 Edvi Illés (1909) 326–327. o.68 Uo.69 Vö. XI.1.1.6. fejezet.


179

arra álláspontom szerint nem az elkövető szándékának, hanem célzatának kell kiter-jednie.70

A javaslat indokolása tartalmaz egy olyan mondatot, amely szerint „még az is meg lehet, hogy a hitelező megkárosítása magának a fondorlatos úton kölcsönhöz jutott-nak sem volt szándékában”71.

Ebből egyrészt levezethető, hogy a sértett megkárosítására – mivel az nem objektív tényállási elem – az elkövető szándékának nem kell kiterjednie. Tipikus esete a bűn-cselekménynek, amikor az elkövető a hitelt vissza akarja fizetni, de utóbb úgy alakul-nak a viszonyai, hogy arra nem képes. Ilyen esetekben az ilyen cselekmény (legalább-is némelykor) „a károsítási szempontból tekintve a culpa jellegével bír”72.

XI.1.1.8. A CÉLZAT

A hitelezési csalás célzata, hogy a tettes „magának hitelezést vagy hitelhosszabbitást eszközöljön ki”. A célzat tartalmát leíró két fogalom vagylagos szerepeltetése követ-keztében a tényállás nem kizárólag jövőbeli, hanem a tényleges hitelezőt is védi. Az 1878. évi Btk. viszont ennek alapján nem rendelte büntetni a hitel megszüntetése vagy puszta csökkentése érdekében tanúsított megtévesztéseket.

XI.1.1.9. AZ ÖNÁLLÓ TETTESEK KÖRE

A törvény azt tekintette tettesnek, aki a cselekményt avégből követi el, hogy a tévesz-tett személytől „magának” eszközöljön ki hitelezést vagy hitelhosszabbítást. Ebből következően a „betűmagyarázat”, azaz szó szerinti „értelmezés mellett […] az, aki a [1878. évi Btk.] 384. § minden tényálladéki elemét megvalósítva más részére való hitelkieszközlés céljából cselekszik, nem volna tettes, szóval nem követné el tettesi minőségben a vétséget; de akkor tettesi cselekmény hiányában nem volna felelősség-re vonható az sem, akinek érdekében felhívására, vagy az ilyen ajánlkozás elfogadá-sával a tévesztésen nyugvó, hitelezés kieszközlésére irányuló cselekményt elkövet-ték (nem mint tettes, mert a tettesi cselekményből semmit meg nem valósított, de nem mint felbujtó vagy bűnsegéd sem, mert alapbűncselekmény hiányában e bűnrészessé-gek meg nem állapíthatók)”73.

Angyal szerint „kiküszöbölendő ezt az inkonvenienciát, a [1878. évi Btk.] 384. §-t a jog azon akaratához mérten kell értelmezni, mely abban megnyilvánul. […] S mi a jog akarata. Kétségen kívül a hitelező rendelkezési szabadságnak megvédése…” Márpedig „nyilván közömbös volt előtte vajjon az ily célú tévesztő cselekmény elkövetője a maga vagy más részére akarta-e a hitelezést kieszközölni. A hitelezőt védeni kívá-nó törvény nem akarhat bizonyos irányban kedvezményezni s nem akarhat éppen úgy rést ütni önmagán úgy, hogy azon mindenki büntetlenül kisurranjon”. Ennek alapján

70 Vö. XI.1.1.8. fejezet.71 Löw (1880) 738. o. Kiemelés tőlem – H. M.72 Szegő (1905) 62. o.73 Angyal (1939) 141. o.

HOLL ÁN MIKLÓS

180

a magának kifejezés „felesleges”, azt „éppúgy nem kellett volna a 384. § szövegébe felvenni, mint ahogy nem vette fel azt a törvény más helyütt sem”74.

A fenti eszmefuttatás önmagában teleologikus értelmezésként elfogadható, de a tényállás egyértelmű nyelvtani, logikai, rendszertani és történeti értelmezésével szemben álláspontunk szerint nem érvényesíthető. A közönséges csalás tényállásá-ban ugyanis a jogalkotó kifejezetten kiemelte, hogy a bűncselekményt az követi el, „a ki azon czélból, hogy magának vagy másnak jogtalan vagyoni hasznot szerez-zen”. Ennek alapján a közönséges csalásnál helyes az az értelmezés, hogy közöm-bös, hogy a tettes magának vagy másnak kívánja e vagyoni hasznot megszerezni.75 Ebből azonban argumentum a contrario éppen az következik, hogy a hitelezési csalás esetén a jogalkotó szándékában állt a büntetőjogi felelősséget a saját részre igényelt hitelekre korlátozni. E következtetés helyességét a rendszertani értelmezés kereté-ben csak megerősíti, hogy hitelezési csalás mint kiegészítő védelmet nyújtó tényállás objektív hatóköre szűkebb is lehet a jogi tárgy sérelmét pönalizáló bűncselekménynél. Az előkészítő anyagok alapján pedig „e szó »magának« a vétség tényálladékának sza-batosabb meghatározása czéljából vétettet fel”76.

XI.1.1.10. A MAGÁNINDÍTVÁNY

Az 1878. évi Btk. alapján „csalás miatt a sértett fél, – a 384. § esetében pedig a hite-lező inditványára inditandó meg a bűnvádi eljárás”77. A miniszteri indokolás szerint „a hitelezés végetti csalárdságra vonatkozóan külön ki kellett emelni a hitelezőt, mert ezen vétség esetében […] még nem lévén kár, nem lévén károsított, ha e külön felemlí-tés elmarad: e legenyhébb esete a csalásnak hivatalból lenne üldözendő”78.

Az 1878. évi Btk. 116. §-a alapján „a magánfél, a mennyiben a törvény kivételt nem tesz, az itélet kihirdetése előtt inditványát vissza is vonhatja”. Ennek a lehetőségnek igen komoly hatása volt a gyakorlatban, mivel e szerint „a feljelentések 95%-át a pana-szosok visszavonják, mert kiegyeznek a panaszolttal”. Az ezzel kapcsolatos ügyészi kritika szerint „a bíróság nem arra való, hogy ijesztőül szolgáljon, melynek ha megvolt anyagi haszna a panaszosra, további közbenjárást többé igénybe nem veszik”. Ezzel szemben viszont a jogirodalom szerint „épen az, hogy a feljelentések 95%-a visszavo-natik, mutatja a helyes irányt. Mutatja azt, hogy a büntető bíróság beavatkozása szük-séges, jótékony gazdaságilag és erkölcsileg, mert kötelezettségének teljesítésére szo-rítja azt az adóst is, ki a polgári bíró minden hatalmával leszámolt”. Ennek alapján „konstatáljuk továbbá azt az elvitázhatatlan elvet is, hogy a büntető bíróságoknak ép úgy, mint a polgári bíróságoknak igenis egyik czélját képezi, hogy a bűntény által oko-zott kár helyrepótoltassék, és épen nem tekinthető a büntető bíróság hivatása leala-csonyításának az, ha a fél, mikor ép a csalás deliktuma által elesik attól, hogy polgári

74 Uo. 142. o.75 Edvi Illés (1909) 323. o.; Finkey (1902) 610. o.76 Löw (1880) 761. o.77 1878. évi Btk. 390. §78 Az 1878. évi Btk. javaslatának miniszteri indokolását lásd Löw (1880) 764. o.


181

úton követelését behajthassa, a büntetőbíróság jogsegélyét veszi igénybe azon czélból, hogy jogos követeléséhez jusson”79.

Az 1908. évi Bn. 50. §-a hatályon kívül helyezte a csalás és a hitelezési csalás magánindítványhoz kötöttségéről szóló rendelkezést. Megszűnt tehát annak lehető-sége, hogy a hitelező a büntetőjogot a teljesítésre irányuló kényszereszközként hasz-nálja.

XI.1.1.11. A BÜNTETHETŐSÉG MEGSZŰNÉSE

A jogirodalomban volt olyan értelmezés is, hogy ha „a tettes a nyert kölcsönt rendes időben visszafizeti, a tényálladék meg nem állapítható, mert a hitelező veszélyezteté-se elesett”80.

Ez az értelmezés azonban nem fogadható el, mivel a kölcsön visszafizetése nem érinti a tényálladék megvalósulását. A hitelező veszélyeztetése ráadásul csak a vagyon állaga tekintetében szűnt meg, a rendelkezési jog sérelme a hitel folyósításáé- val bekövetkezett.81

A kölcsön visszafizetése csak akkor nyerhetett volna büntetőjogi jelentőséget, ha arra a jogalkotó kifejezetten büntethetőséget megszüntető okot konstruált volna. Annak is csak abban az időszakban lett volna gyakorlati jelentősége, amikor a (visz-szavonható) magánindítvány már nem volt a hitelezési csalás üldözhetőségének fel-tétele.82 Egy ilyen rendelkezés egyébként nem lett volna idegen büntetőjogunk akkori rendszerétől sem, mivel az 1878. évi Btk. esetében is megszokott volt, hogy az előre-hozott felelősséget teremtő tényállásoknál a törvény a jogi tárgy sérelmének megaka-dályozását a büntethetőség megszűnésével jutalmazza.83

XI.1.1.12. A STÁDIUMOK

A hitelezési csalás a tévedés létrejöttével befejezett, azaz „itt zárja be a törvény szinte türelmetlenül a folyamatot és minősíti bevégzettnek a cselekményt, holott az élet nem áll meg”. A hitelnyújtás vagy hitelhosszabbítás „a törvényes tényálladékon immár túl-menő mozzanat, mely súlyosító körülményként értékelhető”84.

A hitelezési csalás esetén tehát a „bevégzettség” (ezt akkoriban a mai befejezettség értelmében használták85) „jogilag – a törvény akaratából – sokkal korábbi szakasz-ban áll be, mint amelyhez a természetes gondolkodás köti”86. Ráadásul a hitelezési csalás nemcsak a közönséges csaláshoz képest hozza előre a büntetőjogi felelősséget, hanem a hitelezési csalás tényállása által védett jogi tárgyakat tekintve is. A vagyon vonatkozásában ez nyilvánvaló, hiszen ennek sérelme akkor következik be, amikor a

79 Szakolczai (1895) 94–95. o.80 Finkey (1902) 614. o.81 Vö. XI.1.1.3. fejezet.82 Vö. XI.1.1.10. fejezet.83 Így például az 1878. évi Btk. 159. §-a a lázadás kapcsán.84 Angyal (1939) 140. o.85 Vö. például 1878. évi Btk. 107. § 1. pont.86 Angyal (1939) 139. o.

HOLL ÁN MIKLÓS

182

tettes az általa csalárdul felvett hitelt nem tudja törleszteni, ez azonban a fentiek sze-rint jóval a tényálláson túli következmény. A hitelezési csalás megvalósulása azon-ban a rendelkezési jog sérelmét sem feltételezi, hiszen a jogalkotó még a hitelhosszab-bításra vonatkozó elhatározást (döntést) sem követelte meg a büntetőjogi felelősség feltételeként. A hitelezési csalás tehát nemcsak a vagyon, hanem annak részjogosít-ványa, a vagyonnal kapcsolatos rendelkezés tekintetében is veszélyeztetési bűncse-lekményt képezett.

A hitelezési csalás kísérlete a megtévesztésre irányuló cselekmény, amely a tévedést nem idézi elő87, illetve már a megtévesztő levél feladása is.88 A hitelezési csalás vét-ség volt, kísérletének büntetni rendeléséről viszont a Btk. nem rendelkezett. Márpedig az 1878. évi Btk. alapján „a bűntett kisérlete mindig – a vétségé azonban csak a tör-vény különös részében meghatározott esetekben büntetendő”89.

A hiteligénylést tartalmazó levél megírása azonban már csak – e bűncselekménynél szintén nem büntetendő – előkészület.90

A Bn. 50. §-a büntetni rendelte a csalás vétségének kísérletét is. Ez a rendelkezés azonban – mivel a cselekmény nem minősül, csak tekintendő csalásnak – nem terjedt ki a hitelezési csalásra.91

XI.1.1.13. A BÜNTETÉSI TÉTEL

A hitelezési csalás nem a csalásra az 1978. évi Btk. 383. §-ában meghatározott, hanem külön büntetési tétel alá esik.92 A hitelezés csalás büntetési tétele – a csalás vétségéhez hasonlóan – „egy évig terjedhető fogház”. Hitelezési csalás esetén a kódex pénzbüntetés (mellékbüntetésként való) alkalmazását nem tette lehetővé, míg a „csa-lás vétsége […] ötszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel” is büntethető volt.93

A hitelezési csalásra nem hatottak ki azok a minősítő körülmények, amelyek miatt a csalás bűntettet képezett és öt évig terjedhető börtönnel és kétezer forintig terjed-hető pénzbüntetéssel volt büntetendő.94 Ezek egy része (például „a csaló, csalás miatt már két izben megbüntetve volt, és utolsó csalása elkövetését megelőző büntetésének kiállása óta tiz év még nem telt el”95) elvileg a hitelezési csalás esetén is alkalmazha-tó lett volna. A hitelezési csalásnak azonban volt saját „meghatározást nyújtó és bün-tetést rendelő” tényállása96, és annak tekintetében a törvény nem mondta ki, hogy az (közönséges) csalásként büntetendő. Éppen ezt igazolja a logikai értelmezés (argu-mentum a contrario) is, hiszen egy másik (a kódex rendszerében csalásnak minősülő)

87 Uo. 139–140. o.88 Uo. 139. o.89 1878. évi Btk. 65. § második mondat.90 Angyal (1939) 139. o.91 Uo. 140–141. o.92 Uo. 134. o.93 1878. évi Btk. 379. § és 383. §.94 Így például 1878. évi Btk. 380. § II. fordulat és 381. §.95 1878. évi Btk. 381. § 3. pont96 Angyal (1939) 134. o.


183

tényállás kapcsán a törvény kifejezetten úgy rendelkezett, hogy „csalást követ el, és a jelen fejezetben megállapított különbségek szerint meghatározott büntetéssel bün-tetendő”97.

XI.1.1.14. A KÖZÖNSÉGES CSALÁSHOZ FŰZŐDŐ VISZONY

A hitelezési csalás törvényi tényállása kifejezetten tartalmazza a „habár csalási czél-zat nélkül” kitételt. A hitelezési csalás tényállásának amúgy megengedő megfogal-mazását a jogirodalomban úgy értelmezték, hogy a hitelezési csalásnak „nem szabad azon czélból történni, a mi a közönséges csalásnak alkotó eleme”98.

A törvény a „csalási czélzat” fogalmát nem határozza meg ugyan, de a két tényállás összevetéséből „kétségtelen hogy a[z 1878. évi Btk.] 384. §-ban meghatározott csalá-si czélzat alatt csakis a[z 1878. évi Btk.] 379. §-ban meghatározott czélzatot […] lehet és kell érteni”99. A közönséges csalás tényállása az „a ki azon czélból, hogy magának vagy másnak jogtalan vagyoni hasznot szerezzen” kitételt tartalmazza.

A csalási célzat értelmezéséhez kulcsfontosságú azon megállapítás, hogy a kárnak és a haszonnak kölcsönösnek (korrelát) kell lenni, vagyis ami a sértettnek a kár, annak kell a tettes vagy más részére jogtalan haszon gyanánt szerepelni.100 Erre figyelemmel viszont a csalás nem pusztán károkozási szándék vagy jogtalan haszonszerzési cél-zat, hanem szándékolt károkozásból való haszonszerzés101, azaz „jogtalan gazdago-dás [célzata] más rovására”102.

Hitelezés esetén csalási célzat tehát akkor állt fenn, ha „már a priori a viszonttelje-sítés alóli kibúvás, az equivalens megtagadása, elvonása által a hitelező vagyoni álla-gának csökkentése czéloztatott”103. Ha tehát „a hitel igénybe vétele oly körülmények között történt […], hogy a tettes a hitel igénybe vételénél nem számíthatott arra, hogy elvállalt fizetési kötelezettségének meg fog felelhetni”, akkor „a tettesnek az a tuda-ta, hogy a hitelbe kapott érétket ellenérték nélkül kapja, hogy tehát hitelezője ezzel az értékkel károsodik, míg ő maga ezzel az értékkel jogtalanul gazdagodik, a csalási czél-zatot teljesen kimeríti”104.

Az irodalomban olyan álláspont is megjelent, amely önmagában a károkozás alap-ján kívánta a közönséges és a hitelezési csalást elhatárolni. Ezzel szemben azonban rámutattak arra, hogy az, hogy valaki „vagyoni kárt okozott a hitelezőjének”, az „egy-magában véve a közönséges csalás tényálladékát ki nem meríti”, ha „a fődolog […] a jogtalan vagyoni haszon szerzésére irányuló czélzat” hiányzik.105

97 1878. évi Btk. 385. §.98 Vargha (1886) 105. o., hasonlóan Angyal (1939) 134. o. és Heil (1897) 249. o.99 Heil (1897) 249. o.; Angyal (1939) 142. o.100 Finkey (1902) 609–610. o. A célzott „vagyoni haszonnal correlatioban kell lennie az okozott vagy okoz-

ni szándékozott kárral”. Edvi Illés (1909) 328. o. 101 Lásd ebben a tekintetben a javaslat indokolásának fejtegetéseit: Löw (1880) 741. o.102 Edvi Illés (1909) 338. o.103 Kuluncsics (1883) 364. o.104 Heil (1897) 251. o.105 Vargha (1896) 106. o.

HOLL ÁN MIKLÓS

184

Az egyik álláspont szerint „magában a hitelezésben vagy hitelhosszabbításban való részesedés nem esik a vagyoni haszon fogalma alá”, mert ilyenkor „a mérleg eredmé-nye változatlan”106. Ha a hitelnyerést vagyoni haszonnak minősítenénk; „úgy minden a 384. § alá esőnek látszó tényálladék a Bn. 50. §-a alá esnék, ami a 384. §-nak elvér-telenedését jelentené”107.

Ezzel szemben azonban álláspontom szerint hitelnyerés esetén is elképzelhető, hogy az elkövető jogtalan haszonszerzésre törekszik. Az ilyen cselekmény azonban csak addig hitelezési csalás, amíg ezt a hasznot a pénz jogosulatlan használatából, nem pedig a hitelező vagyoncsökkenéséből kívánja megszerezni. Így viszont rögvest érthetővé válik az is, hogy a hitelezési csalást nem önmagában a jogtalan haszonszer-zési, hanem a fentiek szerint értelmezett csalási célzat hiánya jellemzi.

A „hitelezési csalás törvényes fogalma alá a tényálladék csak akkor és illetőleg addig tartozik, ameddig kizárólag hitelnyerési vagy hitelhosszabbítási célzat vezeti”108. Az 1878. évi Btk. 379. és 384. §-ainak egybevetése bizonyítja, hogy „a törvényhozó a hitelezést s a hitelhosszabbítást a vagyoni haszonnal ellentétbe helyezte”109. Ez lénye-gében azt is jelenti, hogy amennyiben a csalási célzat fennáll, akkor a hitelnyerési (hitelhosszabbítási célzat) fogalmilag kizárt. Így tehát akinek az a célja, hogy „mások megkárosításával magának jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, az abból a czélból és nem hitelnyerés czéljából cselekszik”110. Más megfogalmazásban ilyenkor „a hitelnye-rési célzat csak az álarcz, mely mögött a tettesnek valódi czélzata rejtőzik”. Azonban „minősítésre nézve döntő czélzat alatt nem az álczélzat, nem az ürügy, hanem a való-di czélzatot kell érteni”111.

A két tényállás viszonyát érintően mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy a hitele-zési csalás nem speciális a csaláshoz képest. A gyakorlat ugyanis „hajlandó a 379. § feltétlen kizárásával a 384. §-t alkalmazni mindannyiszor, valahányszor a vádlott ter-hére eső cselekmény hitelnyerés alakjában jelentkezik, vagyis mihelyt alakilag a cse-lekmény abban áll, hogy a tettes magának hitelezést eszközölt ki”112. Angyal példákkal is bemutatja, hogy a „bírói gyakorlat nem egyszer afelé a felfogás felé hajlott, hogy a Bn. 50. §-ának kizárásával a Btk. 384. §-át alkalmazza, mihelyt megállapítást nyer, hogy a tettest hitelnyerési vagy hitelhosszabbítási cél vezeti, holott nyilvánvaló, hogy a tettes fizetésképtelensége tudatában és tehát valósággal jogtalan vagyoni haszon szerzésére irányuló célzattal vette igénybe (vagy akarta igénybe venni) a hitelt s így cselekménye közönséges csalás”113.

106 Heil (1897) 250. o.; Angyal (1939) 142–143. o.107 Angyal (1939) 142. o.108 Angyal (1939) 137. o.; Heil (1897) 249. o.109 Heil (1897) 250. o.110 Uo. 251. o.111 Uo. 250–251. o.; Angyal (1939) 137. o.112 Heil (1897) 250. és 252. o.113 Angyal (1939) 137. o.


185

XI.1.1.15. RÉSZÖSSZEGZÉS

A hitelezési csalás első hazai szabályozása a következőképpen jellemezhető:1. A hitelezési csalást a jogalkotó önálló, de a közönséges csaláshoz kapcsolódó tény-

állásban rendelte büntetni. A bűncselekmény szabályozásának indokaként merült fel a polgári jogi védelem gyakorlati elégtelensége is.

2. A hitelezési csalás jogi tárgya a hitelező vagyona, illetve vagyoni természetű ren-delkezési joga volt, amely érdekek tekintetében a tényállás előrehozott büntetőjo-gi védelmet biztosított. Az absztrakt veszélyeztetési konstrukció alapja a hitelvi-szonyból és a megtévesztésből együttesen eredő fokozott kockázat volt. A hitelezési csalás a vagyon tekintetében nem annak állagát, hanem a hitel megtérülését veszé-lyeztette.

3. A hitelezési csalás elkövetési magatartásaként a törvény a tévedésbe ejtést vagy a tévedésben tartást nevesítette.

4. A hitelezési csalás elkövetési módja a ravasz fondorlat volt, amire figyelemmel a megtévesztő magatartások egy része nem büntetőjogilag, hanem csak polgári jogi-lag volt releváns. Ezzel a konstrukcióval a jogalkotó nem kívánta szükségtelenül korlátozni a gazdasági élet szabadságát, miközben a fogalom sértettre konkretizált értelmezése alkalmas volt arra, hogy a joggyakorlat többletvédelmet nyújtson az erre rászoruló (például alacsony műveltségű) hitelezőknek.

5. A hitelezési csalás megvalósulásához csak a tévedésbe ejtés (vagy a tévedésben tartás) volt szükséges, a hitellel kapcsolatos tényleges rendelkezés, illetve a károko-zás nem képezte a tényállás elemét.

6. A tényállás nyelvtani (logikai, rendszertani és történeti) értelmezés alapján csak azokra a megtévesztésekre terjedt ki, amikor a tettes saját magának kívánt hitelt vagy hitelhosszabbítást biztosítani. A jogirodalom egy része azonban a bünteten-dőséget (látszólag teleologikus értelmezéssel, de valójában annak határait fesze-getve) kiterjesztette az olyan megtévesztésekre is, amelyek mások hitelhez jutását szolgálták.

7. A törvényi tényállás a közönséges csalástól való elhatárolás alapjaként kifejezetten nevesítette a csalási célzat hiányát. Ez utóbbi fogalom kapcsán a korabeli jogiroda-lom külön hangsúlyozta a károkozási szándék és a haszonszerzési célzat tartalmá-nak immanens összefüggését (a kár és a haszon ún. korrelációját). Erre figyelemmel a közönséges csalást a hitelezési csalástól nem önmagában a károkozási szándék, illetve nem is pusztán a jogtalan haszonszerzési célzat, hanem a kárból való haszon-szerzés hiánya határolta el.

8. A hitelezési csalás kapcsán már akkoriban is jelentkezett az alulminősítés veszélye, amely szerint ezen (enyhébb) tényállást a joggyakorlatban olyan esetekre is alkal-mazni kezdik, amelyek valójában csalásként minősülnek.

9. A hitelezési csalás az eredeti szabályozás szerint magánindítványra üldözendő bűncselekmény volt, az 1878. évi Btk. törvényes lehetőséget biztosított a magánin-dítvány visszavonására is. Mindez módot adott a hitelezőknek arra, hogy az általuk előterjesztett magánindítvány visszavonását kilátásba helyezve segítsék elő polgá-ri jogi igényük érvényesítését.

HOLL ÁN MIKLÓS

186

XI.1.2. A DEKRIMINALIZÁCIÓ ÉVTIZEDEI

XI.1.2.1. AZ 1961. ÉVI BTK.

A hitelezési csalás tényállását az 1961. évi Btk. nem vette át, az akkoriban irányadó jogirodalom szerint azt „mint elavultat, elhagyta”114.

A csalás tekintetében fennmaradt az a bírói gyakorlat, amely „nem tekinti kárnak […] a fondorlattal kieszközölt hitel nyomán keletkező anyagi veszteséget”. Ebben a vonatkozásban „hitelügylet alatt nem csupán a készpénz-, illetve áruhitelezést kell érteni, hanem minden olyan ügyletet, ahol a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás idő-ben a szokásosnál távolabb esik egymástól. Ez az időbeli távolság (időintervallum) az, amely alatt az adós a hitelező pénzét használja.”115

A hitellel kapcsolatos „elkövetés csak akkor valósítja meg a csalást, ha a tettes nem kölcsönt, vagy hitelt akar szerezni, hanem kárt akar okozni. Ha az eset körülményeiből azt a következtetést lehet levonni, hogy a tettes a kölcsönformát csupán megtéveszté-sül használta, de a kapott összeget eleve nem is állt szándékában visszafizetni, úgy a csalás megállapítható. De megállapítható akkor is, ha a kölcsön felvételének időpont-jában (a terhelt) semmiféle reális lehetőséggel nem rendelkezik a kölcsön visszafize-tésére. Ebből a körülményből egymagában is – egyéb bizonyítékok nélkül – arra kell következtetni, hogy a tettes kárt akart okozni, hiszen neki kellett a legjobban tudnia, hogy semmiféle lehetősége nincs a kölcsön visszafizetésére.”116

Nem változtat e „következtetés helyességén az sem, ha esetleg a tettes korábbi hite-lezőit úgy elégíti ki, hogy újabb sértettet károsít meg »kölcsön« felvételével és ebből fizet. Az ilyen láncolatos cselekménysorozat azon része is bűntett tehát, amely részé-ben a tettes a kárt utóbb (újabb bűncselekményből szerzett pénzzel) megtérítette.”117

XI.1.2.2. AZ 1978. ÉVI BTK.

Az 1978. évi Btk. eredeti szabályozása sem tartalmazott a hitelezési csalásra vonat-kozó rendelkezést. Az ebben az időszakban irányadó kommentár szerint „nem jön lét-re csalás, ha az elkövető csupán a hitel megszerzése végett téveszti meg a sértettet, és csupán később alakul ki benne az elhatározás, hogy a kölcsönt nem fizeti vissza. Egymagában azon az alapon, hogy az adós a lejáratkor nem tudja visszafizetni a kölcsönt, csalás megállapításának nincs helye.” Az idézett korabeli joggyakorlat alapján „viszont az, aki eladósodott voltának, fizetésképtelenségének az elhallgatásá-val vesz igénybe kölcsönt, amit nyilvánvalóan nem képes visszafizetni és ilyen módon a kölcsön adó sértettet megtéveszti, csalást követ el”118.

114 Rónai – Salamon (1969) 63. o. 115 Uo.116 Uo., illetve visszatekintésként Bócz (2010) 165. o. 2. lj.117 Rónai – Salamon (1969) 63. o.118 Bagi (1986) 890. o.


187

XI.1.3. A REKRIMINALIZÁCIÓ

A hitelezési csalásról szóló tényállást a büntető jogszabályok módosításáról szó-ló 1994. évi IX. törvény 14. §-a iktatta be az 1978. évi Btk. 297/A. §-ába. Az 1994. május 15. napjától hatályos tényállás alapján három évig terjedő szabadságvesztéssel volt büntetendő, aki „gazdasági tevékenység gyakorlásához folyósítandó hitel nyújtá-sának, megszüntetésének vagy a hitelfeltételek megváltoztatásának kedvező elbírálá-sa érdekében valótlan tartalmú okiratot használ fel”119.

A javaslat indokolásának – a véglegesen elfogadott tényálláshoz fűződő része sze-rint – „a hitelezői védelem erősítése érdekében ez a tényállás előbbre hozza a büntet-hetőséget, amikor a hitel felvételénél történő megtévesztést rendeli büntetni, ha ez annak érdekében történik, hogy az elkövető a hitelt megkapja, vagy kedvezőbb felté-teleket állapítsanak meg”120.

XI.1.3.1. A RENDSZERBELI ELHELYEZÉS

A jogalkotó a tényállást a gazdasági, azon belül is a „gazdálkodási kötelességeket és a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények”121 közé helyezte el. A gazdasági bűncse-lekmények ettől eltérő tudományos csoportosításában a tényállást a „hitelezők bün-tetőjogi védelmét” szolgáló bűncselekmények közé helyezik el, amelyek elkülönülnek azoktól a büntetendő cselekményektől, amelyek pusztán a gazdálkodási kötelessége-ket és a gazdálkodás rendjét sértik.122

XI.1.3.2. A BÜNTETŐ- ÉS POLGÁRI JOG VISZONYA

A büntető- és polgári jog viszonyát illetően az ítélkezési gyakorlatban a csalás kap-csán megállapították, hogy „téves továbbá az az álláspont is, hogy a kölcsöntartozá-sok visszafizetésének kikényszerítésére csupán a polgári jogi szankciók szolgálhatnak. Abban az esetben ugyanis, ha az elkövető egy polgári jogi aktus során a bűncselek-mény törvényi tényálláselemét is megvalósítja, már a büntetőjog hatálya alá tarto-zó cselekményről van szó, és ez büntetőjogi szankciókat eredményez. Következik ez abból is, hogy ha a polgári jogi jogügylet során bűncselekmény valósul meg, a szer-ződés érvénytelenné válik, és a polgári jog szabályai ilyen esetben már háttérbe szo-rulnak.”123

119 1978. évi Btk. 297/A. §. Hatályos 1994. május 15. napjától 2013. január 31. napjáig.120 Az 1994. évi IX. törvény javaslatának 14. §-ához fűzött indokolás.121 1978. évi Btk. XVII. fejezet I. cím.122 Molnár (2009) 31–32. o.123 Legfelsőbb Bíróság Bfv.III.1988/1998. sz. – BH 2000. 6.

HOLL ÁN MIKLÓS

188


A hitelezési csalás a törvény rendszerében való elhelyezése124 inkább kollektív jogi tárgy védelmére utal. Ugyanakkor a kapcsolódó miniszteri indokolás szerint „a hitele-zői védelem erősítése érdekében […] a tényállás előbbre hozza a büntethetőséget”125. Ebben a vonatkozásban lényeges lehet a jogirodalom azon megállapítása is, hogy a cselekmény „sérti a hitelező hitelpolitikáját”, illetve „fokozza a hitelnyújtás kocká-zatosságát, csökkenti annak biztonságát”126. Mindezt összegezve a hitelezési csalás elsődleges jogi tárgya a gazdálkodás és a hitelviszonyok rendje, illetve másodlago-san a hitelezők rendelkezési joga (hitelpolitikája, végső soron pedig vagyona) volt. A korábbi szabályozáshoz127 képest tehát (elsősorban a rendszertani értelmezés alap-ján) megállapítható, hogy a jogi tárgyak közül – legalábbis a jogalkotó szándéka sze-rint – a közösségi érdekek védelme került előtérbe.

XI.1.3.4. AZ ELKÖVETÉSI TÁRGY

A bűncselekmény elkövetési tárgya a valótlan okirat, amely magán-, illetve közokirat is lehet. A hitelkérelemhez mellékelt tipikus iratok:

– a cégbírósági iratok;– az esetleges tartozásokra vonatkozó hatósági igazolások;– esetleges működési engedélyek;– az előző év vagy évek gazdasági mérlegei, adóbevallásai;– a kérelmet megelőző hónap főkönyvi kivonata;– a cég gazdasági tevékenységét érintő jelentősebb szerződések;– a hitel fedezetére vonatkozó dokumentáció.128

Az okiratnak valótlan tartalmúnak kell lennie, ilyen – az a hamis közokirat, amely nemcsak formailag, hanem tartalmilag is hamis;– az a közokirat, amelynek tartalmát hamisították meg;– az a hamis közokirat, amely úgy készült, hogy valaki abban működött közre, hogy

hivatalos személy jog vagy kötelezettség létezésére, megváltozására vagy megszű-nésére vonatkozó valótlan adatot, tényt vagy nyilatkozatot foglaljon közokiratba;

– az a hamis közokirat, amelyet hivatalos személy lényeges tényt hamisan foglalva közokiratba, hivatali hatáskörével visszaélve készített;

– az a magánokirat is, amely (alaki hamisságától függetlenül) valótlan tartalmú.

124 Vö. XI.1.3.1. fejezet.125 Az 1994. évi IX. törvény javaslatának 14. §-ához fűzött indokolás.126 Molnár (2009) 105. o.127 Vö. XI.1.1.3. fejezet.128 Tóth (2002) 237. o.


189

Nem valótlan tartalmú azonban– az a közokirat, amely csak alakilag hamis, azaz amelynek nem az a kiállítója, akit az

irat feltüntet;– az a közokirat, amely más nevére szól;– az a magánokirat, amely csak alakilag hamis, de valós tartalmú.


A hitelezési csalás elkövetési magatartása a valótlan tartalmú okirat felhasználása. Ennek körébe tartozik lényegében minden olyan tevékenység, amelynek következté-ben a valótlan tartalmú okirat eljut a hitel tárgyában döntésre jogosult intézményhez vagy személyhez.

A felhasználás megvalósítása nem feltételezi a készítésben (meghamisításban) való közreműködést, ahogy a készítésben (meghamisításban) való közreműködés sem minősül felhasználásnak.

XI.1.3.6. AZ EREDMÉNY HIÁNYA

Annak ellenére, hogy a bűncselekmény elnevezése csalás, annak megvalósulásához nem szükséges sem a tévedés kialakulása129, sem a hitel folyósítása (vagy más, az adós szemszögéből kedvező döntés meghozatala).130

A hitelezési csalásnak továbbra is lehetett az a következménye, hogy a hitelező-nek elmaradt hasznot okozott (az elkövető a forrást nagyobb kamattal is ki tudta vol-na helyezni). Az ilyen elmaradt haszon azonban a Btk. alkalmazásában – szemben a korábbi joghelyzettel131 – a kifejezett büntetőtörvényi definícióra tekintettel nem minősült kárnak (hanem csak vagyoni hátránynak). 132

A tényállás eredményként nem feltételezte büntetőjogi értelemben vett kár bekö-vetkezését sem.133 Sőt a hitelezési csalás nem is járt kár okozásával, amikor azt olyan ügyben állapították meg, amikor a megszerzett pénzkölcsön visszafizetésére is sor került.134

Az azonban hitelezési csalás esetén sem volt kizárt, hogy – különösen a hitel visz-szafizetésének más okból utólagosan bekövetkező elmaradása (és a fedezet érvénye-síthetőségének hiánya) miatt – vagyonban okozott értékcsökkenés következzen be.135

129 Varga (2004) 1093. o.130 Tóth (2002) 238. o.131 Vö. XI.1.1.6. fejezet.132 1978. évi Btk. 137. § (1) bek. 5. pont.133 Varga (2004) 1093. o.134 Vö. 3/2009. Büntető jogegységi határozat, rendelkező rész, 2. pont.135 A korábbi joghelyzetre vö. XI.1.1.6. fejezet.

HOLL ÁN MIKLÓS

190

XI.1.3.7. A GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG NEM OBJEKTÍV TÉNYÁLLÁSI ELEM

A gazdasági tevékenység csak a tényállás célzatában szerepelt, így annak – a fel-használás időpontjában – ténylegesen nem kell léteznie. Erre tekintettel nem tartjuk helyesnek azt a joggyakorlati megállapítást, hogy „a hitelezési csalás […] kizárólag a gazdasági tevékenység körében követhető el”136.

XI.1.3.8. AZ ÖNÁLLÓ TETTES

A bűncselekmény önálló tettese bárki lehet, amennyiben azt az elkövetéskor gazdasá-gi tevékenység gyakorlásához folyósítandó hitel célzatával valósították meg.

Az ellenkező álláspont szerint a bűncselekmény „tettese lehet bárki, aki gazdasági tevékenységet folytat.”137 Ehhez képest még inkább szűkítő nézet szerint „a hitelezé-si csalás bűntettét tettesként csak a gazdasági tevékenységet folytató társaság nevé-ben eljárni jogosult személy követheti el, ő használja fel a valótlan tartalmú okiratot a benyújtással”138.

Mivel a gazdasági tevékenységnek objektíve nem kell fennállnia a bűncselekmény megvalósulásához,139 így a törvény az önálló tettesek körét erre tekintettel nem szű-kítette le.

Az ellenkező felfogás alapjaként Molnár arra is utal, hogy „a tulajdonképpeni gaz-dasági bűncselekményeket tettesként értelemszerűen csak az ilyen értelemben meg-határozott gazdasági tevékenységet folytató személy követheti el. Ide sorolható a pl. a hitelezési csalás [(1978. évi Btk.) 297/A. §]”140. Azt azonban álláspontom szerint nehéz megállapítani, hogy mi alapján minősül valamely tényállás tulajdonképpeni gazdasági bűncselekménynek, illetve a hitelezési csalás miért tekinthető ilyennek. Azt ugyanis Molnár is elismeri, hogy „van […] olyan gazdasági bűncselekmény is, amely ugyan kizárólag gazdasági tevékenységhez kapcsolódóan valósulhat meg, tettese azonban nem feltétlenül gazdasági tevékenységet folytató személy”141. Álláspontom szerint a hitelezési csalás is éppen az utóbbi – ezek szerint nem tulajdonképpeni – gazdasági bűncselekmények közé tartozott.

XI.1.3.9. A SZÁNDÉKOSSÁG

A hitelezési csalás csak szándékos elkövetés esetén büntetendő, ennek tudati oldalán a tettesnek tudnia kell, hogy a felhasznált okirat valótlan tartalmú. Az okirat valót-lan tartalmába a tettesnek elegendő belenyugodnia, még akkor is, ha a célja a gaz-dasági tevékenység gyakorlásához folyósítandó hitel nyújtásának, megszüntetésének vagy a hitelfeltételek megváltoztatásának kedvező elbírálása. Újabb példáját látjuk

136 Legfelsőbb Bíróság, Bfv.I.567/2009/4.137 Molnár (2009) 109. o.138 Fővárosi Törvényszék, B.827/2004/52.139 Vö. IX.1.3.7. fejezet.140 Molnár (2009) 13. o.141 Uo.


191

tehát annak, hogy a célzat csak általában, de nem feltétlenül feltételez egyenes szán-dékot.142

Ha az elkövetőnek eleve nem volt visszafizetési szándéka, akkor a terhére – károko-zási szándékára (és abból való jogtalan haszonszerzés) célzatára figyelemmel – csak közönséges csalást lehetett megállapítani.143

XI.1.3.10. A CÉLZAT

A hitelezési csalás célzatos bűncselekmény, amely akkor valósul meg, ha a valótlan okirat felhasználása gazdasági tevékenység gyakorlásához folyósítandó hitel nyújtá-sának, folyósított hitel megszüntetésének vagy (a folyósított vagy folyósítandó) hitel feltételei megváltoztatásának kedvező elbírálása érdekében történik. A korábban hatályos tényálláshoz144 képest tehát kifejezetten nevesíti a hitel megszüntetését, míg a hitel feltételei megváltoztatása magában foglalja a hitelhosszabbítást.

1. Az 1978. évi Btk. a hitel fogalmát nem definiálta. Így a jogirodalom számára kézenfekvőnek tűnt ezt a kifejezést alapvetően más jogszabályok, így kezdetben az 1959. évi Ptk.145, illetve az 1991. évi Pit.146, illetve az utóbbit felváltó 1996. évi Hpt.147 alapján értelmezni.148 Az egyes szerzők között azonban abban már nem volt egyetér-tés, hogy a többféle hitelfogalom közül melyiket tartják elsődlegesnek, illetve mi a jog-következménye annak, ha a pénzmozgás az egyik fogalomnak nem felel meg.149

2. Amennyiben a hitel fogalmát kizárólag és szigorúan a Hpt.-ben szereplő rendel-kezések alapján értelmezzük a büntetőjogban is, akkor ennek a dogmatikai következ-ménye (lehet) az is, hogy a tényállás alkalmazásában hitelezőként csak (pénzintéze-tet) hitelintézetet ismerünk el.150 A hitelezők körét a hitelintézetekre korlátozó felfogás másik (erőteljesebb érve) a tényállás jogtárgyharmonikus értelmezése151. Ennek köré-ben Molnár arra utal, hogy a tényállás jogi tárgya a „gazdasági rend”, míg a hitelezők érdeke „ennek keretében” részesül védelemben.152 Ez az álláspont arra figyelemmel konzekvens, hogy a hitelezés rendjét nem sértheti egy olyan magatartás, ami a hitelezés törvényes keretein kívül helyezkedik el.

Ha azonban a tényállás – ha ez a rendszerbeli elhelyezéséből nem következik is – a hitelezők vagyoni érdekeit is védi, akkor a hitelezési csalás sértettje nem kizárólag pénzintézet/hitelintézet lehet. Vagyoni érdeke ugyanis azon (akár természetes, akár jogi személy) hitelezőnek is van, aki a tettes célzata szerint a tényállásban szerep-

142 Így például Gellér (2008) 150. o.; illetve csak „általában” van ilyen viszony: Nagy (2008) 129. o.143 Vö. XI.1.3.17. fejezet.144 Vö. XI.1.1.8. fejezet.145 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről, 522. §146 1991. évi LXIX. törvény a pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről, 3. § (6) bek. (hk.) 147 1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról, 2. számú melléklet I. fejezet

10. pont.148 Így például Tóth (2002) 238. o.; Varga (2004) 1090. o.149 Vö. például Tóth (2002) 238. o.; Molnár (2009) 108. o.150 Molnár (2009) 108. o.151 Erről az Alaptörvény előtti időszakra büntetőjogi vonatkozásban lásd Szomora (2009) 11–17. o.; illetve

azt követően Hollán (2013) 62–63. o.; Szomora (2015) 10–11., 27. o.; valamint Gál (2016) 337–338. o.152 Molnár (2009) 108. o.

HOLL ÁN MIKLÓS

192

lő hitelt (beleértve abba egy egyszeri kölcsönt is) nyújtaná. Ilyen elvi alapon – a csa-lásnál általában elismert tételekkel153 is összhangban – a hitelezési csalás körében is védelemben részesülnek azok, akik maguk is jogellenes cselekményt valósítottak meg, így a sértettek köréből nem zárható ki az sem, aki az üzletszerű hitelnyújtáshoz nem rendelkezik a Hpt. által megkívánt engedéllyel, illetve aki egyszeri (de az 1959. évi Ptk. alapján semmis) uzsorakölcsönt nyújtott.154 Sőt hitelezőként az is büntetőjogi védelemben részesül, aki az 1978. évi Btk. 298/D. §-a alapján jogosulatlan pénzinté-zeti (majd pénzügyi) tevékenységért155, illetve uzsora-bűncselekmény miatt tartozott büntetőjogi felelősséggel.

3. A hitelben a tettes célzata szerint majdan részesülő személy bárki lehet, nem kizá-rólag az okiratot felhasználó tettes. Ellenkező értelmezés a tényállás szövegéből csak akkor következne, ha abban a „gazdasági tevékenysége gyakorlásához folyósítandó hitel” szerepelne. A tényállás szövege azonban birtokos személyjelet nem tartalmaz, ezáltal a jogalkotó nyitva hagyta azt a lehetőséget, hogy más személy az okirat fel-használója és más a hiteljogviszony jogosultja.156 Tényállásszerű tehát az is, ha a kezes a hitelintézet közvetlen megkeresésére valótlan tartalmú jövedelemigazolást ad be.

4. A tényállás a megszerezni kívánt hitel jellemzőjeként határozta meg a hitel gaz-dasági tevékenységgel való kapcsolatát. A „hitelezési csalás bűntette megállapításá-nak feltétele, hogy az elkövető a hitelt – csalárd módon ugyan, de – a gazdasági tevé-kenységének gyakorlásához szerezze meg”, illetve kívánja megszerezni.157

A tényállás beiktatásakor a gazdasági tevékenység fogalmát a Btk. nem határozta meg, így a gyakorlat a más jogszabályokban található definíciókra, vagy a közgazda-ságtan meghatározásaira volt utalva.158

A hitelezési csalás tényállásának beiktatása idején például az egyéni vállalkozók-ról szóló törvény tartalmazott csak „gazdasági tevékenység” fogalmat. Ennek alap-ján gazdasági tevékenység az üzletszerűen – ellenérték fejében, nyereség- és vagyon-szerzés céljából, rendszeresen – folytatott termelő vagy szolgáltató tevékenység.159 Ez a hitelezési csalás tekintetében is megfelelően alkalmazható volt, még olyan eset-ben is, amikor a hitel jogosultja nem egyéni vállalkozó volt.

A 2007. évi XXVII. törvény 31. §-a iktatta be az 1978. évi Btk.-ba azon értelme-ző rendelkezést, amely szerint a kódex XVII. fejezete (így a hitelezési csalás tényál-lása) vonatkozásában „gazdasági tevékenység a bevétel elérése érdekében vagy azt eredményező módon saját kockázatra rendszeresen végzett termelő, kereskedelmi vagy szolgáltató tevékenység”. A módosító törvény javaslatának indokolása szerint ezt azért kellett megtenni, mert „a gazdasági tevékenység” fogalma „a Btk. több tény-állásában is megjelenik”160.

153 BH 1991. 184.; illetve Papp (1996) 665. o. 154 1959. évi Ptk. 202. §155 Varga (2004) 1092. o.; Tóth (2002) 238. o. 156 Varga (2004) 1092. o.157 Legfelsőbb Bíróság, Bfv.III.264/2010/6.158 Egy másik a gazdasági tevékenység fogalmát tartalmazó bűncselekményi tényállás (a pénzmosás) kap-

csán lásd Gál – Sinku (2008) 129–139. o.159 1990. évi V. törvény 2. § (1) bek. (hk.)160 A 2007. XXVIII. törvény javaslatának 25–28. §-aihoz fűzött indokolás.


193

Ha a hitel nem kapcsolódik gazdasági tevékenységhez, akkor hitelezési csalás bűn-cselekménye nem állapítható meg. Így például akkor sem, amikor a terheltek a hite-lek „fedezetéül is szolgáló járművek értékét, egyben vételárát valótlanul 5 mFt-ban, illetve 3,2 mFt-ban jelölték meg”, holott a „járművek szerződéskori tényleges értéke ugyanis 600 000, illetve 200 000 Ft-ot tett ki”. A „pénzintézeteket a kölcsön folyó-sítása érdekében hamis okiratok felhasználásával mindkét esetben megtévesztették”, de „a terhelteknek a kölcsön felvételekor szándékában állt a felvett kölcsön visszafize-tése”, így csalás sem volt megállapítható e vádpontokban. A cselekményt azért követ-ték el, hogy „az egyik esetben 2 millió Ft, míg a másik esetben 2 millió 560 ezer Ft kölcsön felvehető legyen”, de a járművekkel nem kívántak gazdasági tevékenységet végezni, így a cselekmény hitelezési csalásnak sem minősülhetett. A cselekményeket a Legfelsőbb Bíróság magánokirat-hamisításnak minősítette, de annak kapcsán meg-állapította, hogy „a terhelt magatartása […] tulajdonképpen a hitel megtévesztéssel történő megszerzésének minősül, vagyis ún. hitelezési csalás”161.

Egy másik ügyben a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa a vádlott cselekményét az 1978. évi Btk. 297/A. §-ába ütköző hitelezési csalás bűntettének minősítette, amikor lakásvásárlás céljára felvenni kívánt munkáltatói kölcsön igénylésekor valótlan adatot adott meg.162 Ezzel szemben a Fővárosi Ítélőtábla rámutatott, hogy amint arra a kato-nai ügyész, illetve a vádlott védője helyesen hivatkozott, hitelezési csalás nem álla-pítható meg, mivel a vádlott „nem gazdasági tevékenység gyakorlásához folyósítandó hitelt igényelt”, hanem lakásvásárlás céljából.163

E két ügy azonban az elemzőben felveti annak a gyanúját is, hogy a hitelezési csalás tényállásának a gazdasági tevékenységgel kapcsolatos hitelekre szűkítése indokolat-lan volt. A Legfelsőbb Bíróság határozatának szóhasználata pedig mutatja azt is, hogy ebben az időszakban is lehetnek olyan cselekmények, amelyek ha nem is a kódex alap-ján, de a köznapi szóhasználat szerint hitelezési csalásnak minősültek.

Ha az elkövető gazdasági tevékenység célzata hiányában (de gazdasági tevékeny-séget hamisan ígérve) vesz fel hitelt, akkor rendszerint nem hitelezési, hanem közön-séges csalásért felel.164 Ha ugyanis a visszafizetési szándék hiányzik, akkor sok eset-ben ez együtt jár azzal is, hogy a gazdasági tevékenység célzata sem állapítható meg. Így csalást állapítottak meg, amikor „nem volt olyan gazdasági tevékenység sem, amely hitel igénybevételét indokolta volna”165, illetve amikor „szó sem volt gazdálko-dásról, illetőleg nemcsak hamis okiratok felhasználása történt meg, hanem károkozás is. A kölcsön és járulékai nem lettek teljesítve, a jogtalan haszon gyanánt megszerzett pénzt I. rendű vádlott saját céljaira fordította.”166

161 Legfelsőbb Bíróság, Bfv.I.567/2009/4. 162 Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa, Kb.II.37/2009/11.163 Fővárosi Ítélőtábla, 6.Kbf.64/2010/5.164 Vö. XI.1.3.17. fejezet.165 Legfelsőbb Bíróság, Bfv.III.264/2010/6.166 Győri Ítélőtábla, Bf.100/2012/7.

HOLL ÁN MIKLÓS

194


A sértett által elfogadott jóvátételt a hitelezési csalás esetén is érdemes lett volna – a korábbi tényállás alkalmazási tapasztalatai167 alapján – valamilyen konstrukcióban a büntethetőség megszűnésével jutalmazni. Erre vonatkozó rendelkezés azonban a tényálláshoz nem kapcsolódott.

A tényállás beiktatásakor a vagyon elleni bűncselekmények között szerepelt a tevé-keny megbánásról szóló rendelkezés, amely szerint „a büntetés korlátlanul enyhíthető – különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető is –, ha a […] csalás […] elkövető-je a cselekményt – mielőtt felfedezték volna – a hatóságnak vagy a károsultnak beje-lenti és a kárt megtéríti, vagy megtesz minden tőle elvárhatót a kár megtérítése érde-kében”168. Ez azonban – rendszertani értelmezés alapján – kizárólag a Btk. XVIII. fejezetében szereplő vagyon elleni bűncselekményekre vonatkozott, így a gazdasá-gi bűncselekmények közé elhelyezett169 hitelezési csalás esetén nem. Arról már nem is szólva, hogy a rendelkezés tartalmilag sem igazodott a hitelezési csalás tényállásá-hoz, amely rendszerint kár okozása nélkül valósult meg.170

A 2006. évi LI. törvény 264. §-a a tevékeny megbánás szabályozását általános részi jogintézménnyé tette, így nem volt büntethető, aki „vagyon elleni (XVIII. feje-zet), három évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény-nyel okozott kárt a sértettnek közvetítői eljárás keretében megtérítette vagy a bűncse-lekmény káros következményeit egyéb módon jóvátette”171. Ez a rendelkezés azonban továbbra sem volt alkalmazható azokra, akik hitelezési csalást valósítottak meg, mivel e tényállás szabályozására nem a vagyon elleni bűncselekmények között került sor. Az alkalmazás hiánya azonban itt már mindenképpen érdemi problémát jelenthetett, mivel a bűncselekmény káros következményeinek jóvátételébe egyértelműen beletar-tozik a megfelelő fedezet nyújtása is.

A tevékeny megbánásból eredő rendelkezések hiánya azzal az abszurd következ-ménnyel járt, hogy aki nagyobb kárt okozó csalást valósított meg (a hitelt nem akar-ta kifizetni) a tevékeny megbánás keretében mentesülhetett a felelősségre vonás alól (ha a hitelt később megfizette). Ezzel szemben, aki nagyobb értékű hitelt úgy vett fel, hogy azt vissza akarta és tudta volna is fizetni, annak büntethetősége hitelezési csalás miatt akkor sem szűnt meg, ha a hitelt teljes egészében visszafizette.

Ebből egyértelműen látszik, hogy elementáris szükség lett volna a tevékeny meg-bánásra vonatkozó rendelkezések hatókörének kiterjesztésére (ennek egyik módszere lett volna a tényállás vagyon elleni bűncselekmények körébe való áthelyezése), vagy a hitelezési csalás vonatkozásában erre vonatkozó külön rendelkezés megalkotására.

167 Vö. XI.1.1.10., illetve XI.1.1.11. fejezet.168 1978. évi Btk. 332. §. Hatályos 2006. június 30. napjáig.169 Vö. XI.1.3.1. fejezet.170 Vö. XI.1.3.6. fejezet.171 1978. évi Btk. 36. § (1) bek. Hatályos 2006. július 1. napjától.


195

XI.1.3.12. A STÁDIUMOK

A bűncselekmény a valótlan tartalmú okirat felhasználásával, vagyis annak a hitele-zőhöz való eljutásával befejezett volt. Nem volt szükséges, hogy a megtévesztés ered-ményes legyen, de az sem, hogy a hitelt folyósítsák, megszüntessék vagy a hitelfelté-teleket kedvezőbben módosítsák. Ez utóbbi ugyanis csak a célzat tárgyaként szerepelt a tényállásban, így megvalósulása nem volt feltétele a befejezettségnek.

Kísérlet megállapítására alkalmas az okirat megküldése postán, ha az a hitelezőhöz nem érkezik meg.172

A magánokirat meghamisítása e bűncselekmény vonatkozásában önmagában még büntetlen előkészületi cselekmény. A közokirat esetén viszont az ilyen cselekmény befejezett közokirat-hamisítás megállapítására szolgálhatott alapul.173

XI.1.3.13. A TETTESSÉG ÉS RÉSZESSÉG

A hitel igénylője a bűncselekmény tettese csak akkor lehet, ha az okiratot ő használja fel. Ha az okiratot például a bank közvetlen megkeresésére a kezes nyújtja be, akkor az ő cselekményében közreműködő hiteligénylő – a magyar büntetőjog objektív ala-pú tettesség-fogalmára tekintettel – a cselekmény felbujtója vagy bűnsegédje lehetett.

A magánokirat meghamisítása a hitelezési csaláshoz nyújtott bűnsegélyt való-sít meg174, ha a felhasználás megtörtént és a hamisítónak tudomása van a felhaszná-ló céljáról és tervezett cselekményéről is.175 Ezek hiányában a hamis okirat készíté-se (meghamisítása stb.) önmagában is közokirat-hamisítás176 megállapítására lehet alkalmas.

XI.1.3.14. A RENDBELISÉG

A bűncselekmény egyrendbeli, ha egyetlen hitelügylet keretében több valótlan tartal-mú okiratot használnak fel.

Természetes egység az is, ha az elkövető ugyanazzal a hitelezővel szemben elkülö-nült magatartással előbb a hitelfolyósításhoz, később a hitelfeltételek módosításához, majd vagy esetleg a hiteljogviszony megszüntetéséhez használ fel valótlan tartalmú okiratot. Más tényállásoknál (sőt fő szabály szerint) érvényesülő dogmatikai elv azon-ban, hogy ugyanazon bűncselekmény ugyanazon tényállása több elkövetési magatar-tásának megvalósítása nem keletkeztet halmazatot.177 Ekkor viszont indokolt ugyan-ezt érvényesíteni, amikor a tettesnél ugyanazon bűncselekmény ugyanazon tényállása tekintetében (időben eltolódva) többféle célzat is fennáll.

172 Tóth (2002) 238. o.173 1978. évi Btk. 274. § (1) bek. a) pont.174 Varga (2004) 1092. o.175 Tóth (2002) 238. o.176 1978. évi Btk. 274. § (1) bek. a) pont.177 Vö. Ambrus (2014) 40–42. o.; illetve ez a jogtétel szolgált alapul az 1/2000. Büntető jogegységi határo-

zatnak is.

HOLL ÁN MIKLÓS

196

Ilyen esetben Varga folytatólagosság megállapítását tartja szükségesnek.178 Ha azonban a természetes egység fennáll, akkor ugyanezen vonatkozásban a törvényi egység (így a folytatólagosság) nem is jön számításba.179

A bűncselekmény rendbeliségét a hitelügyletek száma határozza meg. A hitelezési csalás akkor is többrendbeli, ha a több hitelügylet hitelezője azonos személy.

Annak viszont nincs akadálya, hogy több hitelügylet, de ugyanazon hitelező tekin-tetében a cselekmények a folytatólagosság egységébe tartozzanak. Álláspontom sze-rint ugyanis a hitelező a bűncselekménynek – anyagi jogi értelemben is – sértettje az 1978. évi Btk. 12. § (2) bekezdés alkalmazásában.180 Ha pedig a sértetti minőségét nem ismerjük el, az sem akadálya a folytatólagos egység megállapításának, mivel a 4/2004. Büntető jogegységi határozatból általánosítható az a tétel, hogy „minthogy a […] bűncselekmény[…]nek […] (sértettje) nincs, a folytatólagosság törvényi fogalmá-nak elemei között szereplő »azonos sértett sérelmére« történő elkövetés hiánya – ha az egyéb törvényi feltételek fennállnak – a törvényi egység megállapítását önmagá-ban nem zárja ki”181.

Ezzel szemben az ítélkezési gyakorlatból olyan döntés is ismert, hogy amikor „a vádlott két időpontban, két hitelszerződés alapján, két különböző összegű hitelt vett fel a hitelintézettől”, akkor az „ítélőtábla megítélése szerint a kétszeri hitelfelvétel a folytatólagosság egységébe sem vonható, mivel a bűncselekmény törvényi tényállá-si részét képező kétszeri hamis magánokirat felhasználására nem ugyanabban a jog-viszonyban került sor”182.

E döntés jól láthatóan a magánokirat-hamisítás rendbeliségére vonatkozó kúriai iránymutatást alkalmazta a hitelezési csalásra is. Annak alapján „a hamis magánok-irat felhasználása folytatólagosan elkövetett, ha a hamis, hamisított vagy valótlan tar-talmú – ugyanazon vagy több – magánokiratot ugyanazon jogviszonyból származó jog vagy kötelezettség létezésének, megváltoztatásának vagy megszűnésének bizo-nyítására többször használják fel”183.

Álláspontom szerint a magánokirat-hamisítás rendbeliségére vonatkozó kúriai iránymutatás nem alkalmazható minden további nélkül a hitelezési csalásra. A hite-lezési csalás ugyanis (legalábbis részben) egyéni jogok elleni184 (de sértettel minden-képpen rendelkező185) bűncselekmény. Ha pedig a rendbeliséget mégis a fenti irány-mutatás megfelelő alkalmazásával kívánjuk eldönteni, akkor sem kell a hitelező és a hitelfelvevő közötti jogviszonyt az egyes szerződésekhez kötni. Merőben formális

178 Varga (2004) 1093. o.179 A két kategória viszonyára lásd Ambrus (2014) 31. o.; illetve az 1/2016. Büntető jogegységi határozat

indokolásának azon részét, hogy „a természetes egységhez képest elkülönülnek azok az esetek, amikor az elkövető egy vagy több magatartása – amely a természetes szemlélet szerint ugyan több bűncselek-ményt alkotna – a törvény rendelkezésénél fogva mégis egy bűncselekményként értékelendő, azaz ún. törvényi egység” [III/2. pont.].

180 Vö. XI.1.3.10. fejezet.181 Így az orgazdaság kapcsán a 4/2004. Büntető jogegységi határozat, rendelkező rész II. pont; illetve ezt

általánosítva Ambrus (2014) 138. o. Ezt a felfogást kritizálja Mészáros (2015) 115. o. 182 Győri Ítélőtábla, Bf.64/2008/4.183 Kúria, BKv 36.184 Vö. XI.1.3.3. fejezet.185 Vö. XI.1.3.10. fejezet.


197

tényezőktől függ (sokszor jogtechnikai kérdés) ugyanis, hogy egy ilyen folyamatos hitelezési kapcsolatban az ügyféllel szemben az előző szerződés alapján hitelhosszab-bításra, illetve egy új hitelszerződés megkötésére kerül sor.

A hitelezési csalás esetén jelentkezhet olyan konstelláció is, hogy „folytatólagos egység esetén […a]z egyes részcselekmények maguk is természetes egységet alko-tó különböző elkövetési magatartásokból álltak össze”186. Ennek példája az, amikor az elkövetők a hitelezőt a folyósítás és a hitelhosszabbítás során is megtévesztik a fede-zet tekintetében, majd rövid időn belül (szintén megtévesztéssel) egy újabb hitelt igé-nyelnek.

XI.1.3.15. HALMAZAT MÁS BŰNCSELEKMÉNYEKKEL

1. Az egyik nézet szerint a hitelezési csalás és a közokirat-hamisítás 1978. évi Btk. 274. § (1) bekezdés b) pontja látszólagos alaki halmazatban áll, mivel a kettő közül a speciális hitelezési csalást kell megállapítani.187 A tettesként elkövetett hitelezési csaláshoz képest viszont az elkülönülő magatartásokkal, például meghamisítással188, vagy intellektuálisan elkövetett közokirat-hamisítás189 halmazatban megállapítható.190 Így a hitelezési csalás bűnsegédje is valóságos anyagi halmazatban felel közokirat-ha-misításért, ha például a hamis közokiratot el is készíti.191

Ezzel szemben Molnár helytállóan mutat rá, hogy a fenti nézet elfogadása esetén súlyosabban (halmazati keretek között) felelne a közokirat hamisítója, mint aki azt fel-használja. Az első nézettel szemben az is felvethető, hogy két bűncselekmény alaki és anyagi halmazata tekintetében nem kell szükségképpen azonos álláspontot elfoglalni ugyan, de ebben a vonatkozásban az eltérő minősítés – legalábbis szerintem – részle-tesebb indokolást igényelt volna.

A másik felfogás szerint a közokirat-hamisítás valamennyi változata valóságos hal-mazatban áll a hitelezési csalással.192

Harmadikként olyan álláspont is elképzelhető volt, hogy a közokirat-hamisítás fel-használása nem áll sem alaki, sem anyagi halmazatban a közokirat-hamisítással. Azonos cselekmény esetén ugyanis a hitelezési csalás a közokirat-hamisítást konszu-málja, míg a második esetben összeolvadás miatt nem indokolt az anyagi halmazat megállapítása.

2. Az uralkodó nézet szerint a hitelezési csalás a magánokirat-hamisításhoz (Btk. 276. §) képest speciális tényállás, így ahhoz képest látszólagos alaki halmazatban elő-térbe lép.193 Ezt követte az ítélkezési gyakorlat is, így a hitelezési csalás bűntette és a magánokirat-hamisítás vétsége halmazatban történő megállapítására ugyanazon cse-

186 Így sikkasztás kapcsán a Budapest Környéki Törvényszék, B.12/2012/144.; illetve általában Ambrus (2014) 31. o.

187 Tóth (2002) 239. o.188 1978. évi Btk. 274. § (1) bek. a) pont II. fordulat.189 1978. évi Btk. 274. § (1) bek. c) pont.190 Tóth (2002) 239. o.191 Varga (2004) 1093. o.192 Molnár (2009) 109–110. o.193 Tóth (2002) 239. o.

HOLL ÁN MIKLÓS

198

lekmény kapcsán nem kerülhet sor194, azaz „látszólagos alaki halmazat áll fenn”195. A hitelezési csalás és magánokirat-hamisítás között azért „nem létesül valóságos ala-ki halmazat, mivel e gazdasági bűncselekményt magánokirat-hamisítás nélkül el sem lehet követni”196.

Ezzel szemben Molnár szerint azonban tartalmilag és alakilag is hamis magánokirat esetén szó sincs specialitásról, és a különböző jogilag védett érdekek sérelmét csak a halmazati értékelés tudja megfelelően kifejezni.197

XI.1.3.16. A BÜNTETÉSI TÉTEL ÉS A BÜNTETÉS KISZABÁSA

A hitelezési csalás büntetési tétele háromévi szabadságvesztés volt. Ez alkalmas volt arra, hogy megfelelő büntetőjogi védelmet nyújtson a veszélyeztetett vagyon-nak akkor is, ha a megtévesztés igen magas összegű hitelek folyósítására irányult. Eközben azonban nem zárta ki azt sem, hogy a jogalkalmazók méltányosan értékel-hessék (például próbára bocsátás segítségével198) azokat a cselekményeket, amikor az elkövető kis összegű hitelt kívánt megtévesztéssel megszerezni.

Még jobb megoldás lett volna ugyanakkor, ha a tényállás a (folyósított vagy folyó-sítandó) hitel összege tekintetében különböző büntetési tételeket tartalmaz, így a kisebb összegű hitelek esetén két- (vagy egy-) évi, míg a magas összegű hitelek ese-tén háromévi szabadságvesztést. Az értéken alapuló minősítés ugyanis nemcsak a vagyon elleni bűncselekményeknél volt bevett megoldás a kódexben, de arra a gazda-sági bűncselekmények esetén is volt példa.199

Az ítélkezési gyakorlatban helytállóan állapították meg, hogy ha „a hitelezési csalás bűntette vonatkozásában a törvény nem [is] differenciál a csalárd módon felvett hitel összegét illetően, ez utóbbi körülmény […] a büntetés kiszabása során az adott bünte-tési tételkeretek közt nyilvánvalóan értékelést kell, hogy nyerjen. A vádlott által fel-vett hitel összege, ezáltal a cselekmény társadalomra veszélyessége” ugyanis ettől is függ.200 Súlyosító körülményként „e körben kellett figyelembe venni az igényelt hitel összegének különösen jelentős összegét is”201.


1. A hitelezési csalás és csalás viszonya a jogirodalomban és a joggyakorlatban lénye-gében (ha nem is mindig) kimondottan nem halmazati, hanem elhatárolási kérdés-ként jelentkezett. Így ebben az időszakban is elismert volt, hogy ha az elkövető már

194 Győri Ítélőtábla, Bf.64/2008/4.195 Fővárosi Ítélőtábla, Bf.317/2012/14.196 Fővárosi Ítélőtábla, Bf.347/2009/17.197 Molnár (2009) 109–110. o.198 1978. évi Btk. 72. §199 1978. évi Btk. 303. § (4) bek. (pénzmosás).200 Győri Ítélőtábla, Bf.64/2008/4.201 Fővárosi Bíróság, 2.B.1148/2006/15.


199

eredendően a visszafizetés szándékának hiányában folyamodik hitelért, akkor „nem hitelezési csalást, hanem csalást követ el”202.

Erre példaként szolgál azon ügy, amelyben „a bt. működésének költségeihez a ter-heltek 1992. és 1993. évben úgy vettek fel több személytől kölcsönt, hogy fedezetként tulajdonukban nem lévő ingóságot és ingatlant ajánlottak fel – figyelemmel a koráb-bi nagy összegű tartozásaikra is – úgy, hogy a visszafizetés reális lehetősége a köl-csönfelvétel időpontjában sem állt fenn. […] a terheltek a felvett kölcsönösszegeknek csak egy töredékét törlesztették, ami szintén azt igazolja, hogy fizetésképtelenek vol-tak. […] a felvett kölcsönöket nem áruvásárlásra fordították, így nem is bizakodhat-tak abban, hogy a pénz megforgatásával lehetőségük nyílik a kölcsön visszafizetésére. […] a terhelteknek fedezetként felajánlható nagy értékű ingatlanaik, gépeik nem vol-tak.” Ezekből a tényekből a Legfelsőbb Bíróság szerint „az eljárt bíróságok helyesen vonták le azt a következtetést, hogy a terhelteknek a felvételkor szándékukban sem állt a kölcsönösszegek visszafizetése”203. A Legfelsőbb Bíróság arra is utalt, hogy „az adott ügyben a kár már bekövetkezett, amikor a terheltek visszafizetési szándék nél-kül a kölcsönösszegeket átvették. Nem változtatott ezen az sem, hogy a sértettek kára kisebb részben utólag megtérült, de annak sincs jelentősége, hogy a terheltek tulaj-donában az összes okozott kárt meghaladó, nagy értékű ingatlan van. Ez ugyanis azt jelentené, hogy akinek jelentős vagyona van, annak az elkövetőnek az esetében a csa-lás bűntette miatti büntetőjogi felelősség megállapítására nem kerülhetne sor.”204

Ezt a gyakorlatot megerősítette a Legfelsőbb Bíróság 3/2009. Büntető jogegységi határozata, amelynek indokolása szerint „a csalás megállapításának a feltétele […] a visszafizetési szándék hiánya. Erre számtalan tényezőből, de leggyakrabban a fede-zet, illetve a biztosítékok hiányából lehet következtetni. Ám, ha a visszafizetésnek van fedezete, ha a felajánlott biztosíték kellő fedezetet nyújt, a fizetési szándék hiánya a csalás megállapítását ugyanúgy megállapíthatóvá teszi.”205 Ezen felül a jogegységi tanács – az indítványozó tanács álláspontjától206 eltérően, de a legfőbb ügyész állás-pontjával207 egyezően – azt is megállapította, hogy „amennyiben az elkövető visz-szafizetési szándék nélkül, a pénzintézet megtévesztésével vesz fel kölcsönt, a csa-lás bűncselekménye nem a futamidő végén válik befejezetté. A kölcsön összegének a kiutalásával a kár bekövetkezik, a hitelintézet vagyonában beállott értékcsökkenés véglegessé válik, tehát a bűncselekmény befejezett alakzata megvalósul.”208

Ebben az időszakban is megjelent elhatárolási szempontként, hogy hitelezési csalás esetén „az elkövető szándéka azonban nem irányulhat károkozásra, ellenkező esetben a gazdasági bűncselekmény helyett a vagyon elleni bűncselekmény megállapításának

202 Így például Tóth (2002) 239. o. A hitelezési csalás tényállásának megalkotása előtt is ez volt a helyzet. Vö. XI.1.2. fejezet.

203 Legfelsőbb Bíróság, Bfv.III.1988/1998. – BH 2000. 6.204 Uo.205 3/2009. Büntető jogegységi határozat, Indokolás III.2.b) pont.206 Uo. I/c. pont.207 Uo. II. pont.208 Uo. III.7. pont.

HOLL ÁN MIKLÓS

200

van helye”209. A korábbi joghelyzettel210 szemben ez a felfogás már elfogadható alapja volt a két bűncselekmény elhatárolásának. A kár büntetőjogi fogalmába ugyanis ekko-riban már csak a vagyonban okozott értékcsökkenés tartozott. Így viszont az elköve-tőnek már nem lehetett úgy károkozási szándéka, hogy ez ne vonta volna maga után szükségképpen a csalás megállapítását. Hitelezési csalás esetén ugyanis az elkövető szándéka legfeljebb az elmaradt haszonra terjedhet ki, ez azonban ekkoriban már nem minősült büntetőjogi értelemben vett kárnak.

Mások arra utaltak, hogy „a jogtalan haszonszerzési célzat egyenesen kizárja a hite-lezési jogviszony létrejöttét”211. Ezzel szemben volt olyan bírói döntés is, amely sze-rint „a jogtalan haszonszerzést ugyanis úgy a hitelezési csalás, mint a csalás is magá-ban foglalja. A hitelezési csalásnál a jogtalan haszon éppen abból következik, hogy a valós adatokat tartalmazó okiratok alapján a hitelező nem juthatna a kérdéses hitel-hez. Ezáltal a kölcsön összege nála akkor is jogtalan haszonként jelentkezik, ha azt a szerződési feltételeknek megfelelően visszafizeti. A csalás ennyiben tér el az előbbi bűncselekménytől, hogy az elkövető már a hitelfelvétel időpontjában is tisztában van, illetőleg tisztában kellene lennie azzal a ténnyel, hogy a kölcsönt nem akarja, vagy nem tudja visszafizetni.”212

A két bűncselekmény viszonya elhatárolási kérdésként jelentkezett arra tekin-tettel is, hogy a csalás megvalósulásának tipikus esete, hogy az elkövető gazdasá-gi tevékenység célzata nélkül (de jövendő gazdasági tevékenység színlelésével) vesz fel hitelt. Márpedig gazdasági tevékenységhez kapcsolódó hitel célzatának hiányában hitelezési csalás eleve nem is állapítható meg.213

2. Ekkoriban sem volt azonban kizárt, hogy a csalás és a hitelezési csalás olyan viszonyba kerüljön egymással, hogy halmazatuk valóságosságáról vagy látszólagos-ságáról kelljen dönteni. Így például egy nagyobb cég által pályakezdő kisvállalkozók számára – gazdasági tevékenységük elkezdéséhez vagy bővítéséhez – nyújtott támo-gatással vegyes kölcsön megtévesztéssel való megszerzése esetén a támogatás jogo-sulatlan elnyerésének célja (károkozásból való haszonszerzés) nem zárta ki a gazda-sági tevékenységgel kapcsolatos hitel megszerzésének célzatát.

Ilyen esetben a két bűncselekmény viszonyát a gazdasági bűncselekmények és a csalás halmazatára vonatkozó – a témával foglalkozó büntetőjogi irodalomban soká-ig önmagában is erőteljesen vitatott214 – általános elvek alapján kellett feloldani. Így a gazdasági bűncselekményt kellett megállapítani, ha annak büntetési tétele azonos vagy magasabb a csaláshoz képest215, ilyen esetben viszont a tényleges károkozás képezett súlyosító körülményt. Ha viszont a gazdasági bűncselekményhez képest a csalás súlyosabban büntetendő, akkor a gazdasági bűncselekmény a látszólagos

209 Győri Ítélőtábla, Bf.75/2008/87.210 Vö. XI.1.1.7. fejezet.211 Varga (2004) 1093. o.212 Győri Ítélőtábla, Bf.64/2008/4.213 Vö. XI.1.3.10. fejezet.214 Kereszty (1999) 611. o.215 Tóth (2002) 84–85. o.; Molnár (2009) 18–19.


201

halmazatban háttérbe lép216, ennek keretében azonban a gazdasági rend sérelme súlyosító körülményként értékelhető.

Ha ezt a tételt az ekkoriban három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő hitelezési csalásra vonatkoztatjuk, akkor ez a bűncselekmény háttérbe szorul az ötévi vagy annál súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő csaláshoz képest.217 Ilyenkor a hitelben való jogtalan részesülés célzata, illetve a vagyon a hitel összegére kiterje-dő veszélyeztetése súlyosító körülmény. Ezzel szemben viszont a két- vagy háromévi szabadságvesztéssel büntetendő csalás218 látszólagos halmazatban háttérbe szorul a hitelezési csaláshoz képest, itt azonban a támogatás tényleges felvétele (kísérlet ese-tén annak szándéka) súlyosító körülmény.

Mivel azonban a hitelezési csalás álláspontom szerint csak egy hitelezőt része-sít védelemben (nem pedig azok összességét)219, a halmazatot csak azonos hitelező sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén tartom látszólagosnak. Ha az elköve-tő a megtévesztést több személy vagyonának vonatkozásában valósítja meg, azaz egy magatartással egyiktől támogatást, másik személytől pedig kölcsönt vesz fel, akkor a helyes minősítésnek a halmazat megállapítását tartom.

XI.1.3.18. RÉSZÖSSZEGZÉS

A hitelezési csalás 1978. évi Btk.-ban szereplő tényállása vonatkozásában a követke-ző összegző megállapítások tehetők:1. A hitelezési csalást a jogalkotó nem a vagyon elleni, hanem a gazdasági bűncselek-

mények között helyezte el.2. Az uralkodó nézet szerint a tényállás elsősorban a hitelezés rendjét, másodsorban

az egyes hitelezőket védte. 3. A hitelezési csalás körében már a hamis okirat felhasználását is befejezett bűncse-

lekményként szabályozták. A tévedés tényleges kiváltása (a kölcsön folyósítása, kár okozása) nem volt feltétele a büntetőjogi felelősségnek.

4. A tényállás védelmi köre a valótlan tartalmú okiratokkal kapcsolatos elkövetések-re korlátozódott.

5. A büntetőtörvény használta, de nem definiálta a hitel fogalmát. A jogirodalom a tényállási elem értelmezése során általában a polgári és igazgatási jogi definíciók-hoz fordult. Ezek kapcsán elsősorban az volt vitatott, hogy miképpen hat ki a bün-tetőtényállás alkalmazására, hogy a hitel más jogszabályokban szereplő fogalmai a tényállás hatókörét a hitelintézetekre szűkítették.

6. A hitelezési és közönséges csalás általában „elhatárolási viszonyban” állt egymás-sal, azaz amennyiben az elkövető a hitelként felvett összeget eleve nem akarta visz-szafizetni (de azzal gazdagodni kívánt), akkor hitelnyerési célzat hiányában csalást kellett megállapítani.

216 Uo.217 1978. évi Btk. 318. § (5)–(7) bek.218 1978. évi Btk. 318. § (2) és (4) bek.219 Vö. XI.1.3.3. fejezet.

HOLL ÁN MIKLÓS

202

7. A két bűncselekmény között azonban (magáncég által nyújtott támogatással vegyes hitel esetén) halmazati viszony is fennállhatott. Ilyenkor a vagyon elleni és gaz-dasági bűncselekmények általános elhatárolási elvei alapján a csalás súlyosabban büntetendő alakzatai látszólagos halmazatban előtérbe léptek a hitelezési csaláshoz képest. A hitelezési csaláshoz képest pedig az azonosan van enyhébben bünteten-dő csalás látszólagos halmazatban háttérbe szorult. A halmazat látszólagosságára és annak feloldására vonatkozó fenti tételek azonban csak azonos sértett esetén vol-tak alkalmazandók, azaz különböző sértettek esetén a támogatásra elkövetett csa-lás és a hitelezési csalás (a vagyon elleni bűncselekményekhez hasonlóan) alaki hal-mazatban állhatott.

8. A hitelezési csalás büntetési tétele megfelelő volt, de azt indokolt lett volna a folyó-sított (vagy a folyósítandó) hitel összege alapján differenciálni.

9. A hitelezési csalás szabályozásának komoly hiányossága volt, hogy az utólagos jóvátétel (hitel visszafizetése, valóságos fedezet biztosítása) e bűncselekménynél nem képezett büntethetőségi akadályt. A tevékeny megbánásra vonatkozó rendel-kezések hatóköre pedig (még az erre vonatkozó rendelkezések 2006-os reformját követően is) csak a vagyon elleni bűncselekményekre korlátozódott.

XI.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS

XI.2.1. AZ ÖNÁLLÓ TÉNYÁLLÁS MEGSZÜNTETÉSE

A hitelezési csalás tényállását a Btk. tudatosan nem tartotta fenn. A Btk. javaslatá-nak ehhez kapcsolódó indokolása szerint „a hitelezési csalás tulajdonképpen a csalás előkészületének tekinthető, amely kizárólag a gazdasági tevékenység gyakorlásához folyósítandó hitel nyújtásának, megszüntetésének, vagy a hitelfelvételek megváltozta-tásának kedvező elbírálása érdekében történő valótlan tartalmú okiratok felhasználá-sa esetén büntetendő. Ebből eredően a gazdasági tevékenység végzésével össze nem függő hitelek kapcsán annak a megállapítására nem kerülhet sor. A hitelbírálati folya-matok bonyolultságára és komplexitására figyelemmel a mai viszonyok között szinte kizárt, hogy a kérelemhez mellékletként benyújtandó okiratok valódiságának ellenőr-zésére ne kerüljön sor. Ugyanakkor maga a folyamat jelentősen nem különbözik a más tevékenységhez, így elsősorban a magánszemélyek szükségleteinek az ellátásához igénybe vett hitelek elbírálásától. Emiatt nem indokolt ezek külön kezelése, de nem indokolt a büntetőjogi védelem önálló tényállásban történő fenntartása sem, figyelem-mel arra, hogy a hamis vagy valótlan tartalmú okiratok büntethetőségére a közbiza-lom elleni bűncselekmények körében a Javaslat alapján lehetőség lesz.”220

220 A Btk. javaslatának indokolása a XLI. Fejezethez (A gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények).


203

XI.2.2. AZ ÚJ SZABÁLYOZÁS ÉRVÉNYESÜLÉSÉNEK ELŐBBRE HOZATALA

A hitelezési csalás tényállását a 2012. évi CCXXIII. törvény (Btké.) 36. §-a hatá-lyon kívül helyezte, így az 2013. február 1. napjától nem hatályos. Az ilyen bűncse-lekményekhez (így valószínűleg a hitelezési csaláshoz is kapcsolódó) indokolás sze-rint „figyelemmel a[z 1978. évi] Btk. 2. §-ában és a Be. 6. § (3) bekezdés a) pontjában foglaltakra, indokolt a dekriminalizálást már 2013. február 1-jével végrehajtani”.221

XI.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ELEMZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE

XI.3.1. AZ INDOKOLÁS ÉRVEINEK VIZSGÁLATA

XI.3.1.1. A STÁDIUMTANI TÉVEDÉS

Az indokolás felütése szerint „a hitelezési csalás tulajdonképpen a csalás előkészüle-tének tekinthető”.

Ha a „tulajdonképpen” itt azt jelenti, hogy „lényegét tekintve”, akkor ez az állítás nem igaz. Ehhez ugyanis a hitelezési csalás tényállásának olyan magatartást kellene leírnia, amely 1. teljesen kívül esik a közönséges csalás tényállásának keretein; vala-mint 2. célzata a jogtalan haszonszerzés és az abból való károkozás. Ehhez képest a hitelezési csalás objektív elemeit tekintve átfedésben van a csalás tényállásával (a hamis okirat felhasználása a tévedésbe ejtés része)222, illetve annak megvalósulásához károkozási szándék223 (jogtalan haszonszerzési célzat224) nem szükséges. Erre figye-lemmel a hitelezési csalás nem olyan cselekményt rendel büntetni befejezett bűncse-lekményként, amely tartalmilag a csalás előkészületének minősülne. Ha a hitelezési csalás ilyen tényállás lenne, akkor a bevett (bár szerintem nem igazán szerencsés) ter-minológia a sui generis előkészület lenne.225 A hitelezési csalás azonban nem a csalás sui generis előkészülete, mivel a bűncselekmény befejezésére irányuló célzat hiányá-ban nemcsak valóságos, hanem sui generis előkészületről sem lehet szó.226

Az 1. pont alapján legfeljebb az merülhet fel, hogy a hitelezési csalás a közönséges csalás sui generis kísérlete lenne. Ezt a (szintén nem túl szerencsés) szakkifejezést a jogirodalom olyan tényállások megjelölésére használja, amelyek egy olyan magatar-tást rendelnek büntetni befejezett bűncselekményként, amely tartalmilag egy másik bűncselekmény kísérletének minősül.227 A hitelezési csalás azonban a közönséges csa-lás sui generis kísérlete sem lehet, mivel a tényállás objektíve a megtévesztésre irá-nyuló magatartást ír le ugyan, azonban károkozási szándékot228 (sem jogtalan haszon-

221 A Btké. javaslatának 36. §-ához fűzött indokolás.222 Így például a csalás tekintetében Kúria, Bfv.III.1.538/2012/10.223 Vö. XI.1.3.9. fejezet.224 Vö. XI.1.3.10. fejezet.225 Hollán (2013) 226 Nagy (2008) 194. o.227 Vö. Hollán (2013) 228 Vö. XI.1.3.9. fejezet.

HOLL ÁN MIKLÓS

204

szerzési célzatot229) nem követel meg. Sui generis kísérletről azonban (a kísérlethez hasonlóan) csak akkor lehet szó, ha a cselekmény tartalmilag is kísérletnek minősül. Márpedig a kísérlet szubjektív oldala teljesen azonos a befejezett bűncselekményé-vel230, ami viszont csalás esetén a károkozásra irányuló legalább eshetőleges szándé-kot feltételez.231

A hitelezési csalás tényállása tehát valójában – ahogy azt az 1994-es beiktató tör-vény indokolása helyesen tartalmazta – egy olyan tényállás, amely a büntetőjogi fele-lősséget előbbre hozza a közönséges csaláshoz képest. Jó lett volna, ha a 2012. évi kódex miniszteri indokolása ezen a helyes dogmatikai kiindulóponton alapult volna.

XI.3.1.2. AZ ELLENŐRZÉS KÉRDÉSE

Az indokolás szerint „a hitelbírálati folyamatok bonyolultságára és komplexitására figyelemmel a mai viszonyok között szinte kizárt, hogy a kérelemhez mellékletként benyújtandó okiratok valódiságának ellenőrzésére ne kerüljön sor”.

A potenciális sértettek nyilvánvalóan törekednek a benyújtott okiratok valódisá-gának ellenőrzésére, de erre nincs mindig lehetőségük. Itt is axiómaként kezelhető ugyanis, hogy semmiféle ellenőrzés nem lehet olyan hatékony, hogy mindenféle visz-szaélést kizárjon (gondoljunk csak a mérlegadatok „kozmetikázására”).

A sértett önvédelmi lehetősége egyébként sem indokolhatja a büntetőjogi védelem megvonását, különösen nem egy megtévesztésre épülő tényállás esetén. (Képzeljük el, hogy a jogalkotó a rossz minőségű termék forgalomba hozatalának tényállását arra hivatkozással törli el, hogy a fogyasztók az ilyen termékeket úgysem fogják meg - venni!)

Ennek kapcsán azonban megfontolandó az a felvetés, hogy nem szükséges befeje-zett bűncselekmény megállapítása olyan ügyekben, amikor a tényleges megtévesztés nem következik be. A hitelezési csalás tényállása tehát abban a vonatkozásban túl tág lehetett, hogy a befejezett bűncselekmény akkor is megállapítható volt, ha a hitelké-relem az ellenőrzésen megbukott.232 Ebben a körben tehát elképzelhető lett volna egy olyan javaslat, amely alapján a hitelezési csalás esetén csak az eredményes megté-vesztést (tévedésbe ejtést, tévedésben tartást) kellene büntetni rendelni.

A tényállás elkövetési magatartásának tévedésbe ejtésre (tévedésben tartásra) uta-ló átfogalmazása ellenére azonban a tényleges megtévesztésre irányuló szándékos magatartások kísérletként büntetendők maradnának. Figyelemre méltó az 1878. évi szabályozás azon megoldása, amely – a hatályoshoz képest eltérő általános részi sza-bályozásra233 is tekintettel ugyan, de – a kísérletet ennél a bűncselekménynél nem rendelte büntetni.234

229 Vö. XI.1.3.10. fejezet.230 Nagy (2008) 195. o.231 Legfelsőbb Bíróság, Bfv.II.757/2008.232 Vö. XI.1.3.12. fejezet.233 A „bűntett kisérlete mindig, a vétségé azonban csak a törvény különös részében meghatározott esetek-

ben büntetendő” [1878. évi Btk. 65. § második mondat].234 Vö. XI.1.1.12. fejezet.


205

XI.3.1.3. A GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS HITELEK TÖBBLETVÉDELME

Az indokolás szerint a gazdasági tevékenységgel kapcsolatos hitelbírálati kérelemhez mellékletként benyújtandó okiratok valódiságának ellenőrzése „jelentősen nem külön-bözik a más tevékenységhez, így elsősorban a magánszemélyek szükségleteinek az ellátásához igénybe vett hitelek elbírálásától. Emiatt nem indokolt ezek külön kezelése.”

Ha ez így van, akkor az indokolásban arra azért ki kellett volna térni, hogy a gazda-sági tevékenységgel kapcsolatos elkövetés miért eredményez szigorúbb elbírálást más tényállások esetén. Így a Btk. alapján aki „az írásbeli szerződés alapján fennálló köve-telés fedezetéül szolgáló vagyont részben vagy egészben elvonja, és ezzel a tartozás kiegyenlítését részben vagy egészben meghiúsítja, vétség miatt egy évig terjedő sza-badságvesztéssel büntetendő”235. Ezzel szemben „aki ezt a „cselekményt a gazdasá-gi tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyonra követi el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”236. Elképzelhető természe-tesen, hogy a gazdasági tevékenységgel való kapcsolatnak más jelentőséget kell tulaj-donítani a hitelezési csalás alapesete, illetve a tartozás fedezete elvonásának minősí-tett esete körében. Ekkor azonban a megkülönböztetés indokát (már amennyiben van ilyen) a jogalkotónak érdemes lett volna részletesebben elemeznie (esetleg okulásunk-ra az indokolásban is kifejtenie).

Ha a gazdasági tevékenységgel kapcsolatos hitelbírálatot nem kell fokozott véde-lemben részesíteni, abból nem következik feltétlenül a hitelezési csalás tényállásá-nak eltörlése (ezt egyébként az indokolás sem állítja). A megkülönböztetés eltörlésé-hez eljuthattak volna úgy is, hogy a hitel gazdasági tevékenységgel való kapcsolatára utaló mindenfajta hivatkozást eltörölnek a tényállás szövegéből, de azt nem helyezik hatályon kívül. Ebben az esetben a büntetőjogi védelem fennmaradt volna, de nem korlátozódott volna a gazdasági tevékenység gyakorlásához folyósítandó hitelekre. Ebben az esetben nyilvánvalóan átgondolást igényelt volna a tényállás a gazdasági bűncselekmények között való rendszerbeli elhelyezése237 is.

XI.3.1.4. A MARADÉK-BŰNCSELEKMÉNY

Az indokolásban megjelölt legfontosabb ok a hitelezési csalás büntetni rendelésének megszüntetésére az volt, hogy „a hamis vagy valótlan tartalmú okiratok [felhaszná-lásának] büntethetőségére a közbizalom elleni bűncselekmények körében a Javaslat alapján lehetőség lesz”.

Ez valóban így van. A korábban hitelezési csalásnak minősülő cselekmények a Btk. alapján közokirat-hamisításnak238, illetve hamis magánokirat felhasználásának239 minősülhetnek.

235 Btk. 405. § (1) bek.236 Btk. 405. § (2) bek.237 Vö. XI.1.3.1. fejezet.238 Btk. 342. § (1) bek. b) pont.239 Btk. 345. §

HOLL ÁN MIKLÓS

206

Valótlan tartalmú magánokirat felhasználása esetén azonban a Btk. nem biztosít ugyanolyan szintű büntetőjogi védelmet. A hamis magánokirat felhasználása ugyanis „egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”240, míg a hitelezési csalás bünteté-si tétele három évig terjedő szabadságvesztés volt.

A hatályos szabályozás alapján ráadásul jelentős különbség van abban a tekintet-ben, hogy az elkövető közokiratot használ fel vagy magánokiratot. Ez viszont arra is ösztönözheti a hitelezőket, hogy a fokozott büntetőjogi védelemben részesülés-hez akkor is közokiratokat követeljenek meg, ha erre egyébként nem lenne szükség. Ez viszont aránytalanul korlátozza a hitelpiac hatékony működését, illetve – különö-sen közjegyzői okiratok megkövetelése esetén241 – teljesen felesleges költségeket ró a hitelfelvevőkre.

A miniszteri indokolás szerint a Btk. alapján lényegében a hitelezési csalás helyett közbizalom elleni bűncselekményt kell megállapítani. Ez a megközelítés azonban nem vet számot azzal, hogy az 1978. évi Btk. rendelkezéseinek volt olyan értelmezése is, hogy a hitelezési csalással a közbizalom elleni bűncselekmény (például a közok-irat-hamisítás) valóságos halmazatban áll.242 Ebben az esetben (például hamis közok-irat készítése és felhasználása esetén) viszont a Btk. szabályozása szintén kevesebb büntetőjogi védelmet biztosít. A közokirat-hamisítás és hitelezési csalás halmazata helyett ugyanis csak közokirat-hamisítást lehet megállapítani, így viszont a Btk. sze-rinti büntetési tétel (három év) alacsonyabb, mint az 1978. évi Btk. 85. § (3) bekezdé-se szerinti büntetési tétel (négy év hat hónap).

Utalnék arra is, hogy a megmaradó bűncselekményre hivatkozó fenti érvelés csak akkor releváns, ha elfogadjuk, hogy a büntetendőség körét a valótlan tartalmú okira-tok felhasználására kell korlátozni. Ha viszont a hitelezők védelmét ettől nem kívánjuk függővé tenni, akkor az okiratokkal kapcsolatos bűncselekmények nem alkalmasak a hitelezők teljes körű védelmére.

XI.3.2. AZ ÚJ SZABÁLYOZÁS A BTK. KONTEXTUSÁBAN

A hitelezési csalás eltűnése beilleszthető abba a kontextusba, hogy a Btk. megalko-tásánál „deklarált cél volt az elburjánzott csalásszerű magatartások csökkentése”243.

Ez a cél azonban a végleges kodifikációs termék tekintetében nem érvényesült maradéktalanul, mivel például a javaslatban még nem szerepelt, de később bekerült a törvénybe a gazdasági csalás (374. §), amit ráadásul Tóth Mihály szerint „bizonyára kezelni lehetne a csalás, a költségvetési csalás vagy a hűtlen kezelés befejezett alak-zatával, esetleg kísérletével”244. Erre figyelemmel viszont már végképp nehezebben érthető, hogy miért is volt akkor indokolt a hitelezési csalás hatályon kívül helyezése.

240 Btk. 345. §241 1991. évi XLI. törvény IX. fejezet.242 Vö. XI.1.3.15. fejezet.243 Tóth (2013) 525–534. o.244 Tóth (2013) 529. o.


207

Ennek a tényállásnak a hatóköre ugyanis bizonyosan nem fedhető le a csalás kísérle-tével, hanem a büntetőjogi felelősséget ahhoz képest előrehozza.245

A kódex szabályozási környezetével ráadásul a hitelezési csalás tényállásának megtartása és a csalás szabályozásához kötése is összhangban lett volna. A Btk.-ban ugyanis érvényesült egy olyan (szerintem helyes) tendencia, hogy egyes – az addig más fejezetekben szabályozott – csalásszerű bűncselekményeket a közönséges csalás mellé helyezi el. Így a javaslat indokolása szerint „az információs rendszer felhaszná-lásával elkövetett, kárt okozó magatartások elsősorban vagyoni érdekeket sértő, csa-lásszerű magatartások, mindazonáltal ezeket a csalástól elkülönítetten indokolt szabá-lyozni, hiszen hiányzik a klasszikus értelemben vett tévedésbe ejtés vagy tévedésben tartás. A kárt az információs rendszer jogtalan befolyásolása okozza. A Javaslat ennek megfelelően a vagyon elleni bűncselekmények fejezetében önálló tényállásként szabá-lyozza az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalást.”246

A hitelezési csalás 2012-ben történt megszüntetése akkor tűnik igazán furcsá-nak, ha azt megkíséreljük a hazai büntetőjog szabályozástörténetébe247 beilleszteni. Természetesen egy kodifikációs megoldás nem értékelhető kizárólag annak alapján, hogy a korábbiak közül mely időszakban készült jogalkotási termékekhez hasonlít a legjobban. Eltérő gazdasági-társadalmi folyamatokon is alapulhat azonos kodifikáci-ós technika. Mégis meglepődve észlelhetjük, hogy a hatályos szabályozás az 1961. évi kódex megoldásához igazodik, nem pedig az 1878. évi Btk., illetve a rendszerváltás idejét követő időszak szabályozáshoz. Holott éppen ennek ellenkezője lenne logikus arra figyelemmel, hogy a csalásszerű bűncselekmények szabályozása más tényállá-sokhoz képest nagyobb mértékben függ a társadalmi-gazdasági rendszertől.248

Azt pedig részemről már csak remélem, hogy az előrehozott büntetőjogi védelem visszavonására nem egy olyan politikai játszma egyik vadhajtásaként került sor, ame-lyik a hitelezőkkel (és elsősorban a bankokkal) szembeni ellenérzések meglovagolásá-ra (részben azok további gerjesztésére) irányult.

XI.3.3. A HATÁLYON KÍVÜL HELYEZÉS ELŐREHOZATALÁNAK ÉRTÉKELÉSE

A hatályon kívül helyezés előrehozatalával a jogalkotó érthető módon el kívánta kerül-ni azt a helyzetet, hogy amennyiben az elbírálás 2013. március 12. napjára esik, akkor a bíróságnak a vádlottat hitelezési csalás miatt kell elmarasztalnia, míg amennyiben 2013. július 12. napjára, akkor magánokirat-hamisításban.

A választott jogtechnikai megoldás azonban nem volt alkalmas más – ehhez teljesen hasonló – esetek kezelésére. Ha ugyanis a cselekményt az elsőfokú bíróság 2013 janu-árjában bírálta el, akkor a vádlottat hitelezési csalás miatt kellett elmarasztalnia. Ha pedig ez utóbbi ítélet 2013. január 30. napjáig jogerős lett, akkor a minősítés (kisza-bott büntetés) korrekciójára a Btk. 2. §-a alapján sem nyílt lehetőség.

245 Vö. XI.3.1.1. fejezet.246 A Btk. javaslatának 374. §-hoz fűzött indokolása.247 Vö. XI.1. fejezet.248 Így például az 1961. évi változásokra a csalás szabályozása tekintetében lásd Madai (2011) 56. o.

HOLL ÁN MIKLÓS

208

A hatályon kívül helyezés előrehozatalára egyébként egyáltalán nem lett volna szükség, ha a Btk. 2. §-a (vagy még inkább a Bv. tv.) általános érvénnyel rendezné a jogerő utáni jogszabályváltozások kérdését.249

XI.4. DE LEGE FERENDA JAVASLATOK

XI.4.1. EGY ÚJ TÉNYÁLLÁS ELVI ALAPJAI

De lege ferenda vissza kellene állítani a hitelezési csalás külön tényállásban való büntetni rendelését. Ennek körében azt kellene büntetni rendelni, aki hitel nyújtásá-nak, megszüntetésének vagy a hitelfeltételek megváltoztatásának kedvező elbírálása végett mást tévedésbe ejt vagy tévedésben tart.

XI.4.1.1. A RENDSZERTANI HELY

A hitelezési csalást a közönséges csaláshoz (Btk. 373. §) kapcsolódva, de a többi súlyosabb csalásszerű vagyon elleni bűncselekményt (Btk. 374–375. §) követően kel-lene szabályozni (a Btk. 375/A. §-ában).


Az új rendszertani hely is kifejezésre juttatná, hogy a hitelezési csalás akkor is első-sorban egyéni érdeket véd, ha egyúttal közösségi érdeket (a hitelezés rendjét) is oltal-maz. A hitelezési csalás büntetni rendelésének elsődleges indoka ugyanis a hitelező vagyonának (a követelések tényleges visszafizetésének) veszélyeztetése. Ezen felül jogi tárgy körében azt is figyelembe kell venni, hogy a hitelezési csalás rendszerint tényleges vagyoni hátrányt (elmaradt hasznot) is okoz. Amennyiben ugyanis a megté-vesztés a hitelkockázat tekintetében lényeges elemet (például a fedezetet) érint, akkor a hitelt nem olyan feltételekkel (például kedvezőbb kamatozással) nyújtotta a hitelező, mint ahogy azt az összeget a valóság ismeretében kihelyezte volna.


A hitelezési csalás javasolt tényállása nem pusztán az okirat felhasználását, hanem a tévedésbe ejtést vagy tévedésben tartást rendelné büntetni. A tévedésbe ejtésre (vagy tévedésben tartásra) irányuló magatartások – az általános szabályok szerint – a bűn-cselekmény kísérletét valósítanák meg.

A megtévesztés tehát – az 1994 és 2013 között hatályos szabályozástól eltérően – attól függetlenül büntetést érdemelne, hogy azt okirat felhasználásával követik-e el. A gyakorlatban ez a körülmény rendszerint amúgy is fennáll majd, de azt – mivel a jogi tárggyal és a büntetést érdemlőséggel nincs kapcsolatban – nem kell a tényállás-

249 A jogerős ítélet utáni enyhébb megítélés problematikájára lásd Csomós (2014) 35–36. o.


209

ban megjeleníteni. Az okirattal kapcsolatos bűncselekményekkel való halmazat kérdé-sét pedig a joggyakorlatnak kell a közönséges csaláshoz hasonló módon (de nem fel-tétlenül a hatályos jog szellemében) megoldania.

XI.4.1.4. A SZÁNDÉKOSSÁG ÉS A CÉLZAT

A hitelezési csalás de lege ferenda is szándékos és célzatos bűncselekmény lenne. Az elkövető szándékának a tévedésbe ejtésre (tévedésben tartásra) kellene kiterjednie, míg a célzat a hitel nyújtásának, megszüntetésének vagy a hitelfeltételek megváltoz-tatásának kedvező elbírálása lenne.

A hitelezési csalás tényállásához kapcsolódó értelmező rendelkezésnek – a jogbiz-tonság érdekében – meg kell határoznia a hitel büntetőjogi fogalmát. Ennek során a jogalkotónak tételesen meg kell jelölnie, hogy a büntetőjog mely más jogszabályok hitelfogalmára épít, illetve azok mely feltételeit (például polgári jogi érvényesség) nem kívánja érvényesíteni a hitelezési csalás tényállása körében. Értelmező rendelkezés-ben kell nyilvánvalóvá tenni, hogy a hitelező vagyona a megtévesztéssel szemben e tényállás körében még akkor is védelmet kap, ha a hitel nyújtása bűncselekményt (pél-dául uzsora-bűncselekmény, jogosulatlan pénzügyi tevékenység) is megvalósít.

Az új tényállás célzatát illetően sem korlátozódna a gazdasági tevékenységgel kap-csolatos hitelekre250, hiszen ez a körülmény egy vagyon elleni bűncselekmény esetén közömbös.

A hitelezési csalás akkor is megvalósulna, ha az elkövető könnyelműen bízik abban, hogy a hitel visszafizetése elmarad. A hitel visszafizetésének elmaradása ugyanis nem lenne objektív tényállási elem, így arra az elkövető szándékának nem kellene kiterjednie.


A vagyon elleni bűncselekményként való szabályozás következtében hitelezési csalás esetén is alkalmazhatók lennének a tevékeny megbánásról szóló általános részi ren-delkezések. Erre figyelemmel nem lenne büntethető az elkövető, ha a hitelezési csa-lás elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében – vagy azt megelőzően, de a közvetítői eljárás keretében született megállapodásban jóváhagyva – a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette.251 Ennek körében értékelhető, ha az elkövető például a hitelt (akár részben) visszafizeti vagy erre ígéretet tesz, illetve a hamis fedezetet megfelelő valóságossal pótolja.

Ezen felül azonban külön rendelkezésben kellene kimondani, hogy nem büntethető az elkövető, ha a hitelt a vádemelésig – az elkövető vagy más – visszafizeti. Ez a ren-delkezés akkor is alkalmazható lenne, ha ezt a jóvátételt a sértett nem tartja elegendő-nek (például az elmaradt hasznot is követeli), illetve tevékeny megbánásra valamely kizáró ok miatt nem kerülhetne sor.

250 Vö. XI.1.3.10., illetve XI.3.1.3. fejezet.251 Btk. 29. §

HOLL ÁN MIKLÓS

210


A csalás és hitelezési csalás tényállása a fentiek szerint – a hitelre vonatkozó vissza-fizetési szándék megléte vagy hiánya alapján – általában egymást kizáró viszonyban áll, így azok halmazata rendszerint nem is merülhet fel.

Alaki halmazatban való megvalósulásról legfeljebb akkor lehet szó, ha az elköve-tő egyetlen megtévesztéssel hitelt és ingyenes előnyt is meg akar szerezni (például támogatással kombinált hitel esetén).

Ilyen esetben a csalás súlyosabb alakzatának azonos sértett sérelmére történő meg-valósulása esetén nem indokolt a hitelezési csalás halmazatban való megállapítása, hanem a hitel visszafizetési szándékkal való igénylését kellene súlyosító körülmény-ként értékelni. A csalás azonosan büntetendő alakzatának azonos sértett sérelmére való megvalósulása esetén sem indokolt két bűncselekmény halmazatát megállapítani, hanem a hitelezési csalás büntetési tételében kell értékelni a támogatás jogosulatlan igénylését. Ha azonban a támogatást és a hitelt (akár egyetlen alkalommal) két külön-böző személy nyújtja, akkor a csalás és a hitelezési csalás alaki halmazatban állhat.

A törvényben külön indokolt utalni arra, hogy a hitelezési csalás a csalás (és más csalásszerű bűncselekmények) súlyosabban büntethető minősített eseteihez képest – azonos sértett sérelmére elkövetés esetén – látszólagos halmazatban háttérbe szo-rul. A szubszidiaritásra vonatkozó klauzula ugyanis jobban eligazít az egység-többség kérdésében való döntésnél, mint a törvény hallgatása.252

A kifejezett törvényi rendelkezés ráadásul gátat is szabhat egy olyan (a hitelezési csalás első szabályozását jellemző253) gyakorlat újbóli kialakulásának is, amelyben a hitelezéssel kapcsolatos csalás enyhébben büntetendő tényállása elvonta a közönsé-ges csalás alkalmazási körének egyes részeit.

XI.4.1.7. A BÜNTETÉSI TÉTEL ÉS A MINŐSÍTETT ESET

A bűncselekmény alapesetének büntetési tétele két évig terjedő szabadságvesztés len-ne, ami elegendő az olyan cselekmények értékelésére, amelyek legfeljebb jelentős kár okozásával fenyegetnek.

A bűncselekmény minősített eseteként (három évig terjedő szabadságvesztéssel) kellene büntetni rendelni, ha a megtévesztéssel ténylegesen megszerzett összeg külö-nösen nagy vagy azt meghaladó értékű.

Ez a minősített eset – az alapeset körében szereplő, de itt is érvényes szubszidiari-tási klauzulára tekintettel – a csalás ötévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő azonos sértett sérelmére elkövetett alakzataihoz képest lépne látszólagos halmazatban háttérbe. A csalás két- vagy háromévi szabadságvesztéssel büntetendő alakzataihoz képest viszont a hitelezési csalás minősített esete lépne látszólagos hal-mazatban előtérbe (azonos sértett sérelmére elkövetés esetén).

252 Így általánosságban Ambrus (2014) 221–222. o.253 Vö. XI.1.1.14. fejezet.


211

XI.4.1.8. ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT

Az eddigi hazai megoldások és az általam javasolt tényállás hatókörének egymás-hoz való viszonyát az egyes kulcskérdéseket tekintve a következő táblázat szemlélteti:

1878. évi Btk. 1978. évi Btk. (1994–2013) Btk. Btk. javasolt

jogi tárgy elsősorban a hite-lező vagyona és ezzel kapcsolatos rendelkezése

elsősorban gazda-sági rend, másod-sorban a hitelező hitelpolitikája

közbizalom elsősorban a hite-lező vagyona

elkövetési maga-tartás

tévedésbe ejtés okirat-felhasználás okirat-felhasználás tévedésbe ejtés

elkövetési mód (ravasz) fondorlat – – –okiratokkal való kapcsolat

nem szükségkép-peni

szükségképpeni szükségképpeni nem szükségkép-peni

célzat hitelnyerés, „hitel-hosszabbitás”

hitelnyerés, hitel megszüntetése, hitelfeltételek meg-változtatása

– hitelnyerés, hitel megszüntetése, hitelfeltételek meg-változtatása

a hitel fogalma jogszabályban nem meghatározott

jogszabályban nem meghatározott, és vitatott

– értelmező rendelkezésben meghatározott

a hitel bármilyen gazdasági tevé-kenységgel kap-csolatos

bármilyen

a hitelező bárki hitelintézet (vita-tott)

– bárki

a hitel jogosultja a tettes (vitatott) nem csak a tettes nem csak a tettesbüntethetőség megszűnése

magánindítvány visszavonása (1908-ig)

nincs rendelkezés – tevékeny megbá-nás és külön bün-tethetőséget meg-szüntető ok

viszonya a csa-láshoz

törvényben szabá-lyozott

jogegységi határo-zat rendezte

– kifejezett törvényi rendelkezés

hitel összege [súlyosító körül-mény]

súlyosító körül-mény

minősítő körül-mény

XI.4.2. SZÖVEGSZERŰ KODIFIKÁCIÓS JAVASLAT

De lege ferenda a következő rendelkezés Btk.-ba iktatására teszek javaslatot:Btk. 375/A. § (1) Aki hitel nyújtásának, megszüntetésének vagy a hitelfeltételek meg-változtatásának kedvező elbírálása végett mást tévedésbe ejt vagy tévedésben tart, ha a cselekmény azonos sértett sérelmére a 373–375. §-ok alapján súlyosabban bünte-tendő bűncselekményt nem valósít meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesz-téssel büntetendő.

(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a megtévesz-tés eredményeként folyósított összeg különösen nagy vagy azt meghaladó értékű.

HOLL ÁN MIKLÓS

212

(3) Nem büntethető az elkövető az (1) és a (2) bekezdések alapján, ha a hitelt a vád-emelésig visszafizetik.

(4) a) E § alkalmazásában hitelnek minősül:1. pénzösszeg fizetése, amelynek alapja hitelszerződés [Polgári Törvénykönyv

6:382. §] vagy kölcsönszerződés [Polgári Törvénykönyv 6:383. §], akkor is, ha a szerződés bármely okból semmis, vagy

2. hitel vagy pénzkölcsön nyújtása a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény [3. § (1) bekezdés 40. pont a) vagy b) alpont] alapján, akkor is, ha arra engedély nélkül kerül sor, valamint

3. minden olyan ügylet is, amelyre a Polgári Törvénykönyv 6:389. §-a kölcsönszer-ződés szabályainak megfelelő alkalmazását írja elő.

b) A hitelezési csalás akkor is megvalósul, ha a hitel nyújtásával, megszüntetésé-vel vagy a hitelfeltételek megváltoztatásával a hitelező más bűncselekményt valósí-tana meg.

XI.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

Ambrus István (2014) Egység és halmazat – régi dogmatikai kérdés, új megközelítésben. SZTE ÁJK, Szeged, 2014.

Angyal Pál (1939) A csalás. „A magyar büntetőjog kézikönyve 16.” Attila nyomda, Budapest, 1939.

Bagi Dénes (1986) „A vagyon elleni bűncselekmények” In: A Büntető Törvénykönyv Magyarázata. KJK, Budapest, 1986. 859–937. o.

Bató Szilvia (2016) „Büntetést érdemlő cselekmény-e az uzsora” In: Ad valorem. Ünnepi tanulmányok Vida Mihály 80. születésnapjára (szerk. Gál Andor – Karsai Krisztina). Iurispertius Bt., Szeged, 2016. 19–33. o.

Bócz Endre (2010) Négy évtized az ügyészségen. Pályám emlékezete. Pallas, Budapest, 2010.

Csomós Tamás (2014) „Az új Btk. időbeli hatályra vonatkozó rendelkezései a gyakorló jogász szemével” Magyar Jog, 2014/1.

Edvi Illés Károly (1909) A magyar büntetőtörvénykönyv magyarázata. Harmadik, teljesen átdolgozott kiadás. Harmadik kötet. Révai, Budapest, 1909. vii + 688 o.

Finkey Ferencz (1902) A magyar büntetőjog tankönyve. Politzer Zsigmond, Budapest, 1902. xvi + 752 o.

Gál Andor (2016) „A jogos védelem szabályozási céljára vonatkozó elméletekről” Jogtudományi Közlöny, 2016/6. 328–338. o.

Gál István László – Sinku Pál (2008) „Dinamikus és statikus pénzmosás – egy új tényállás kritikai elemzése” Magyar Jog, 2008/3. 129–139. o.

Gellér Balázs (2008) A magyar büntetőjog tankönyve I. Általános tanok 2008. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2008.

Heil Fausztin (1897) „Hitelezési csalás” Büntető Jog Tára, XXXIV. k. (1897) 21. sz. 249–253. o.


213

Hollán Miklós (2013) „A büntetőtörvény értelmezése (és annak egységesítése); A büntetőtörvény (annak értelmezése)…; Stádiumok” In: Büntetőjog I. Általános rész. Alapismeretek a közigazgatási szakemberképzés számára. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2013.

Irk Albert (1933) A magyar anyagi büntetőjog. Dunántúl, Pécs, 1933.Kautz Gusztáv (1881) A magyar büntetőjog tankönyve. Különös tekintettel a gyakorlati élet

igényeire. Eggenberger, Budapest, 1881. iv + 679 o.Kereszty Béla (1999) „A gazdasági bűncselekmények” In: A magyar büntetőjog különös része

(szerk. Nagy Ferenc). Korona Kiadó, Budapest, 1999. 607–707. o.Kuluncsics T. (1883) „Csalás hitelnyerés céljából” Büntető Jog Tára, VI. k. (1883) 363–

364. o.Löw Tóbiás (1880) A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878: 5.

tc.) és teljes anyaggyűjteménye (szerk. Löw Tóbiás). Második kötet. Pesti könyvnyomda, Budapest, 1880. viii + 920 o.

Madai Sándor (2011) A csalás büntetőjogi értékelése. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2011.

Mészáros Ádám (2015) „Ambrus István: Egység és halmazat – régi dogmatikai kérdés, új megközelítésben (Szeged: SZTE ÁJK Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék 2014)” Állam- és Jogtudomány, 2015/1. 113–119. o.

Molnár Gábor (2009) Gazdasági bűncselekmények. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2009. 537 o.

Nagy Ferenc (2008) A magyar büntetőjog általános része. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2008.

Papp László (1996) „A vagyon elleni bűncselekmények” In: A Büntető Törvénykönyv magyarázata (szerk. Györgyi Kálmán – Wiener A. Imre). KJK, Budapest, 1996. 645–720. o.

Rónai Róbert – Salamon Géza (1969) A vagyon elleni bűntettek minősítési kérdései. „Ügyészi Kiskönyvtár”. Legfőbb Ügyészség Titkársága, Budapest, 1969.

Szakolczai Árpád (1895) „Hitelezési csalás” Jogtudományi Közlöny, 1895/12. 94–95. o.Szegő Hugó (1905) „Hitelezési csalás” Büntető Jog Tára, L. k. (1905) 4. sz. 61–63. o.Szomora Zsolt (2009) „A jogi tárgy funkciói és a jogtárgyharmonikus értelmezés” Bűnügyi

Szemle, 2009/2. 11–17. o.Szomora Zsolt (2015) Alkotmány és anyagi büntetőjog. A büntetőjog-alkalmazás

alkotmányosságának egyes kérdései. Pólay Elemér Alapítvány, Szeged, 2015. Tóth Mihály (2002) Gazdasági bűnözés és bűncselekmények. KJK-Kerszöv, Budapest, 2002.Tóth Mihály (2013) „Az új Btk. bölcsőjénél” Magyar Jog, 2013/9. 525–534. o.Varga Zoltán (2004) „A gazdasági bűncselekmények” In: A Büntető Törvénykönyv

magyarázata (szerk. Jakucs Tamás). KJK, Budapest, 2004. 1090. o.Vargha Ferencz (1886) „Adalék a hitelezési csalás fogalmához” Büntető Jog Tára, XII. k.

(1886) 7. sz. 104–106. o.

215

XII. A SZERZŐI JOGSÉRTÉSEKKEL KAPCSOLATOS DEKRIMINALIZÁCIÓ EGYES KÉRDÉSEI – TALMI SZABADSÁG

OTT ISTVÁN

XII.1. SzabályozástörténetXI.2. A hatályos szabályozás bemutatásaXII.3. A hatályos szabályozás elemzése és értékeléseXII.3.1. A törvényi egység jellegeXII.3.2. A vagyoni hátrány összegének megállapításaXII.4. De lege ferenda javaslatXII.5. Felhasznált irodalom

XII.1. SZABÁLYOZÁSTÖRTÉNET

A magyar büntetőjogban a szerzői jogok büntetőjogi védelme először az 1993. évi XVII. törvényben jelenik meg, amelynek 72. §-a 1993. május 15. napjától kezdődő hatállyal integrálta az 1978. évi Btk.-ba a szerzői és a szomszédos jogok megsérté-sét, bűncselekménnyé minősítve a korábban szabálysértési felelősséget megalapozó magatartást.1 Ennek okát a törvény indokolása abban határozta meg, hogy egyrész-ről a szabálysértési tényállás nem terjed ki mindazokra a magatartásokra, amelyek szankcionálása indokolt, másrészről a szabálysértési törvény által kilátásba helye-zett joghátrány alkalmatlan a speciális és generális prevenció céljainak megvalósí-tására. Az 1978. évi Btk. 329/A. § (1) bekezdése szerint: aki irodalmi, tudományos vagy művészeti alkotás szerzőjének művén, előadóművésznek előadói teljesítményén,

1 Az egyes szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) számú kormányrendelet – a 19/1983. MT rende-let által beiktatott – 165. §-ában rendelkezett a szerzői művek jogosulatlan használatáról, illetve az e szabálysértés miatti felelősség megállapítása esetén alkalmazható hátrányos jogkövetkezményekről. Az 1983. szeptember 1. napjával hatályos rendelkezés szerint: aki más szerzői jogi védelem alatt álló művét jövedelemszerzés céljából jogosulatlanul hang- vagy képhordozóra lemásolja, a mű másolatát forgalom-ba hozza vagy nyilvánosan előadja, háromezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A törvény csupán lehetőségként és nem kötelezettségként írta elő az eszközül használt másolóberendezés, valamint a sza-bálysértés elkövetése útján előállott hang- vagy képhordozó elkobzását. Ezt a szabályozást a 6/1986. MT rendelet módosította 1986. március 9. napjával, annyiban, hogy a jogosulatlan másolat forgalomba hoza-tala miatti eljárást a kereskedelmi felügyelőség hatáskörébe utalta. Megjegyezendő, hogy a bitorlás tör-vényi tényállását már 1993 előtt is tartalmazta a Btk.

OTT ISTVÁN

216

hangfelvétel előállítójának hangfelvételén, rádiónak vagy televíziónak a műsorán fennálló jog megsértésével vagyoni hátrányt okoz, vétséget követ el, és két évig ter-jedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.2 A jogszabály a nemzetközi egyezmények rendelkezéseit szem előtt tartva differenciált az egyéni, eredeti alkotáson fennálló és az ún. műközvetítői teljesítményre vonatkozó jogok között, amely utóbbiak alkotják a szomszédos jogok kategóriáját.

A 2000. március 1. napjáig hatályos törvény az irodalmi, tudományos vagy művé-szeti alkotás szerzőjének művén, előadóművésznek előadóművészi teljesítményén, hangfelvétel előállítójának hangfelvételén, rádiónak vagy televíziónak a műsorán fennálló jogának vagyoni hátrány bekövetkezésével járó megsértését rendelte büntet-ni. A 1999. évi CXX. törvény 36. §-ával végrehajtott módosítás az elkövetési maga-tartások körébe vonta a film előállítójának a teljesítményén fennálló joga megsérté-sét, egyúttal – a vagyoni hátrány értékelése mellett – tényállási elemként tételezte a haszonszerzési célzatot. A módosítás tovább differenciált a cselekménnyel okozott vagyoni hátrány nagysága szerint, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetve a különösen jelentős vagyoni hátrány bekövetkezését.

A 2001. évi CXXI. törvény a bűncselekmény megnevezését szerzői vagy szomszé-dos jogok megsértéséről szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésére változtatta és a védendő jogi tárgyak körében tételezte az adatbázis előállítójának a teljesítményén fennálló jogát.3

2007. június 1. napjával a 2007. évi XXVII. törvény 89. §-a lényegesen leegysze-rűsítette a törvényi tényállást, amennyiben az egyes műtípusok taxatív felsorolását mellőzve, kizárólag a szerzői jogi törvényre hivatkozással határozta meg a büntetőjo-gi szempontból releváns jogsértések körét. Ezzel a módosítással a jogalkotó a koráb-ban is meghatározó kerettényállási jelleget még határozottabbá tette, a szankcionálás körét a szerzői jogi törvényben meghatározott valamennyi jog sérelmére kiterjesz-tette, egyidejűleg a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok gondatlan megsér-tésének büntetőjogi fenyegetettségét megszüntette. A törvényi tényállás szerint: aki másnak a szerzői jogról szóló törvény alapján fennálló szerzői vagy ahhoz kapcsoló-dó jogát haszonszerzés végett vagy vagyoni hátrányt okozva megsérti, vétséget követ el. A törvény a bűncselekmény minősített esetei között rendelte büntetni az üzletszerű elkövetést, illetőleg az okozott vagyoni hátrány nagysága szerint differenciált, anélkül hogy az elkövetési érték alsó határát meghatározta volna.

2 A 329/A. § (2) bekezdése minősített esetként rendelte büntetni az üzletszerű, illetve a jelentős vagyoni hátrányt eredményező elkövetést, a (3) bekezdés pedig a gondatlan elkövetést is a büntetőjogilag értéke-lendő magatartások körébe vonta. A szabálysértési törvénytől eltérően már nem pusztán lehetőségként merül fel az elkobzás; az (5) bekezdés szerint el kell kobozni azt az elkövető tulajdonában lévő dolgot, amelyre a bűncselekményt elkövetik. E dolog elkobozható abban az esetben is, ha nem az elkövető tulaj-dona ugyan, de a tulajdonos a bűncselekmény elkövetéséről előzetesen tudott. Az 1998. évi LXXXVII. törvény 93. §-ának (2) bekezdése 1999. március 1. napjával hatályon kívül helyezte az elkobzásra vonat-kozó speciális rendelkezést, így e vonatkozásban a Btk. 77. §-ában tételezett általános szabályok érvé-nyesültek a módosítást követően.

3 A törvényhez fűzött indokolás szerint „a szerzői jogi törvény a védelem alá tartozó szomszédos jogi és más hasonló teljesítményeket tételesen felsorolja, és ezt a kimerítő jellegű felsorolást a Btk. hatályos szö-vege is átveszi”. A bűncselekmény megnevezésének változását ugyancsak a szerzői jogi törvény szó-használatának módosítása tette szükségessé.

XII. A SZER ZŐI JOGSÉRTÉ SEKKEL KAPCSOL ATOS DEKRIMINALIZÁCIÓ EGYE S KÉRDÉ SEI

217

A törvényi tényállás alakulása kapcsán egyértelműen felismerhető az a törvényho-zói szándék, amely a védendő jogtárgyak körét kerettényállás megalkotásával igyeke-zett a lehető legszélesebben, illetve teljeskörűen meghatározni. A szerzői jogról szóló törvényben foglalt jogokra történő általános hivatkozás nemcsak azt a veszélyt mini-malizálta, hogy valamely, a büntetőtörvényben nem nevesített műtípusra vagy fel-használási módra vonatkozó jog a büntető törvénykönyv módosításának hiányában büntetőjogi védelem nélkül marad, de egyfajta nélkülözhetetlen állandóságot és folya-matos időszerűséget is biztosított a jogszabálynak. A technikai fejlődés olyan új műtí-pusok és felhasználási módok megjelenésével jár, amelyek nem feltétlenül lennének értékelhetők az alkalmazott kerettényállási technikától eltérő szabályozási megoldás adta lehetőségek között. A korábbi szabályozási formák minden olyan esetben szüksé-gessé tették a büntető törvénykönyv módosítását, amikor a szerzői jogi törvény rele-váns rendelkezései megváltoztak.

A 2007. évi XXVII. törvény indokolása – a 2004. évi XLIX. törvénnyel kihirde-tett Szerzői Jogi Szerződés4 12. cikkéhez fűzött közös nyilatkozattal összhangban – rámutatott: „a vagyoni jogok gyakorlási módjai a felhasználás engedélyezésére való kizárólagos jog, illetve a megfelelő díjazásra való jogosultság a felhasználás engedé-lyezésére való jogosultság nélkül. A jog megsértésének kérdése független a szerzőnek rendelkezésére álló gyakorlási módoktól: a szerzői jog megsértése megvalósul akkor is, ha egy engedélyköteles cselekményhez nem kérték a jogosult engedélyét és abban az esetben is, ha a díjigényt nem teljesítették. […] A Btk. 329/A. § bevezető szövegé-nek átalakítása tehát annak egyértelművé tételét szolgálja, hogy szerzői vagy a szer-zői joghoz kapcsolódó jogok megsértése megvalósulhat a díjigény megsértésével is.”5

További nagy jelentőségű változás, hogy a törvény kirekesztette a büntetendő cse-lekmények köréből a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését, ha annak elkövetésére gondatlanságból kerül sor. Ennek okát az indokolás abban jelö-li meg, hogy a korábbi szabályozás – a cselekmény vagyoni jelentőségétől és társa-dalomra veszélyességétől függetlenül – bármilyen szerzői jogi jogsértés esetén lehe-tővé tette büntetőjog szankciók alkalmazását, amely gyakorlat ellentétben áll az Alkotmánybíróság 18/2000. (VI. 6.) és 11/1992. (III. 5.) számú határozataiban a bűn-cselekménnyé nyilvánítással és a büntetéssel való fenyegetéssel összefüggésben kifej-tettekkel.

A 2008. évi XCII. törvénnyel 2009. január 12. napjától beiktatott változtatás szerint a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének vétségi alakzatát való-sítja meg, aki a szerzői jogi törvény szerint a magáncélú másolásra tekintettel a szer-zőt, illetve a kapcsolódó jogi jogosultat megillető üreshordozó-díj, illetve reprográfiai díj megfizetését elmulasztja. A módosítás jól látható célja az volt, hogy a már koráb-ban is érzékelhető, az átfogó védelem biztosításának irányába ható tendenciát erősít-

4 WIPO Copyright Treaty (WCT)5 2007. évi XXVII. törvény indokolása. Megjegyezendő, hogy a bírói gyakorlat már a hivatkozott jogsza-

bály hatálybalépése előtt is követte az indokolásban kifejtett elvet. Az irányadó szabály szerint: a szerzői vagy szomszédos jogok megsértése vétségének elkövetési magatartása a jogdíj megfizetésének elmulasz-tása, amelyet az a természetes személy valósít meg, akinek kötelessége lett volna a fizetési aktus teljesí-tése, és közömbös, hogy a jogdíj megfizetése kinek a vagyonát terhelte volna (BH 202. 301.).

OTT ISTVÁN

218

se. A kerettényállási szabályozás az üreshordozó-jogdíj megfizetése elmaradásának szankcionálása körében nem volt kifogástalannak mondható. Ennek oka elsősorban arra vezethető vissza, hogy az üreshordozó-díj nem kapcsolódott egyetlen konkrét, kézzel-fogható szerzői jogi oltalom alatt álló alkotáshoz sem, bár megfizetésének elmaradása nyilvánvalóan vagyoni hátrányt generált a jogosulti oldalon. A jogszabályi módosítást az a jogalkalmazási anomália tette szükségessé, hogy konkrét, szerzői jogi oltalom alatt álló alkotás hiányában felhasználásról sem eshetett szó, márpedig a jogdíjfizetési köte-lezettséget a mű felhasználása alapozza meg.6 Konkrét szerzői jogi védelem alatt álló alkotás, illetőleg a szerzői jogi törvény körében értelmezhető felhasználási tevékeny-ség hiányában az üreshordozó-díj megfizetésének elmaradása sem volt aggálytalanul szankcionálható az alaptényállás alkalmazásával. Ezt a bizonytalanságot a 2008. évi XCII. törvény egyértelműen megszüntette. Az újonnan beiktatott (2) bekezdés „a tör-vény eredeti szövege helyett nem azt mondja ki, hogy az engedélyezési jog nélkül fenn-álló bármely díjigény megsértése is a szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jog megsértésének minősül, hanem kifejezetten rögzíti azt, hogy a szerzői jogban szabályozott két átalány-díj típusú díj megfizetésének elmaradását is ugyanúgy kell szankcionálni, mint a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jog megsértését. […] Ez a kiemelés természetesen nem érinti azt, hogy a jogosultakat az Szjt. alapján megillető kizárólagos jogok, illetve a töb-bi, nem átalányjellegű díj megfizetésének elmulasztása az (1) bekezdés szerint szankcio - nálandó, ha az ott megjelölt többi tényállási elem is megvalósul.”7

XII.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS BEMUTATÁSA

A Btk. által a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének törvé-nyi tényállásában eszközölt változtatások8 közül a téma szempontjából kiemelendő, hogy a jogalkotó törvényi egységet hozott létre, illetőleg a felhasználás meghatáro-zott eseteiben büntethetőséget kizáró okot konstruált.9 A törvényi egység létesítése folytán összefoglalt bűncselekmény jött létre, amelynek minősítése az okozott vagyoni hátrány összegéhez igazodik.10 Ennek okát a törvényhez fűzött indokolás abban jelöli meg, hogy az egyes jogdíjak mértéke alapján nem értékelhető kellő súllyal a nagyobb számú jogsértés. Az arányosítást az összefoglalt bűncselekményi konstrukció azzal

6 Jól példázza ezt a BH 2007. 116. számú eseti döntés, amely szerint szerzői jogok megsértésének vétsé-ge nem valósul meg, ha a terhelt saját célú felhasználásra vásárol – más által jogdíj fizetése nélkül másolt és forgalomba hozott – CD-ket. A döntés indokolása szerint a másolt mű megszerzése önmagában nem illeszthető a szerzői jogi törvényben meghatározott tevékenységi körbe, így nem minősül felhasználás-nak és nem sérti az alkotás szerzőjének jogát.

7 2008. évi XCII. törvény indokolása, CompLex Jogtár Plusz8 A nem tárgyalt változások közül kiemelendő a haszonszerzési célzat alaptényállási elemként történő

értékelésének mellőzése. Vö. Ujhelyi (2015)9 Belovics – Molnár – Sinku (2013) 683. o.10 EBH 2014. B.7. Az elkövetőnek több jogosult szerzői (vagy ahhoz kapcsolódó) jogát sértő egy eljárás-

ban elbírált részcselekményei, amennyiben az azokkal okozott vagyoni hátrányok összege a bűncselek-ményi értékhatárt meghaladja, összefoglalt bűncselekményként törvényi egységet alkotnak. A törvényi egységben értékelésre kerülnek azok a részcselekmények is, amelyek az általuk okozott vagyoni hátrány folytán önmagukban véve csak szabálysértésnek minősülnének.


219

kívánja előmozdítani, hogy az egyes sértetteknek okozott vagyoni hátrányok össze-adódnak.11 Amennyiben az okozott vagyoni hátrány összege az ötszázezer forintot nem haladja meg, és a szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jog megsértése többszörözés-sel, vagy lehívásra történő hozzáférhetővé tétellel történik, bűncselekmény nem való-sul meg.12 A kifejezetten a fájlcserélő rendszerek tömeges használatára tekintettel megalkotott büntethetőséget kizáró ok indokát a jogalkotó abban jelölte meg, hogy „a büntetőjog mint végső eszköz szempontjából indokolatlannak tűnik a nem jelentős mennyiségű szerzői mű vagy kapcsolódó jogi teljesítmény vonatkozásában megvaló-suló, személyes célokat szolgáló felhasználások tömeges kriminalizálása”13.

XII.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ELEMZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE

XII.3.1. A TÖRVÉNYI EGYSÉG JELLEGE

A „vagy mások” fordulat alaptényállásba iktatásával törvényi egység, összefoglalt bűncselekmény jött létre, amelynek minősítése – tekintet nélkül a sértettek számára – a sértetteknek okozott vagyoni hátrány összegéhez igazodik.14 Az ennek kapcsán fel-merülő első kérdés, hogy a Btk. 385. §-ának (5) bekezdésében foglaltakra figyelem-mel beszélhetünk-e egyáltalán összefoglalt bűncselekményről abban az esetben, ha a szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jog megsértésére többszörözéssel vagy lehívásra tör-ténő hozzáférhetővé tétellel kerül sor, és a cselekménnyel okozott vagyoni hátrány az ötszázezer forintot meghaladja. A hivatkozott (5) bekezdés ugyanis nem a cselekmény büntethetőségét zárja ki, hanem az ott meghatározott cselekményről megállapítja, hogy az nem valósítja meg az (1) bekezdés szerinti bűncselekményt. Arról van tehát szó, hogy amennyiben a bűncselekménynek egyébként nem minősülő magatartások által generált vagyoni hátrányok együttes összege az ötszázezer forintot meghalad-ja, a (3) bekezdés szerinti bűncselekmény megvalósul. Mérvadó jogirodalmi álláspon-tok szerint ugyanakkor összefoglalt bűncselekményről abban az esetben beszélhetünk, ha a jogalkotó azonos vagy különböző bűncselekmények törvényi tényállását kimerí-tő tevékenységeket foglal össze15. tehát olyan bűncselekményeket, amelyeket törvé-nyi rendelkezés hiányában halmazatként kellene értékelni.16

Mindezekre figyelemmel – véleményem szerint – amennyiben a (3) bekezdésben meghatározott bűncselekmény többszörözéssel vagy lehívásra történő hozzáférhető-vé tétellel valósul meg, nem összefoglalt bűncselekmény jön létre, a törvényi egysé-get ez esetben az alapozza meg, hogy a törvényi tényállás a sértettek számát figyel-men kívül hagyja.17

11 A 2012. évi C. törvény indokolása.12 Vö. EBH 2014. B.7.13 A 2012. évi C. törvény indokolása.14 A 2012. évi C. törvény indokolása. Vö. Belovics – Molnár – Sinku (2013) 683. o.15 Belovics – Gellér – Nagy – Tóth (2014) 341. o. Vö. Földvári (1997) 218. o.16 Vaskuti (2004) 65. o.17 Vö. Belovics – Gellér – Nagy – Tóth (2014) 351. o.

OTT ISTVÁN

220

Lényegesen komolyabb, szintén dogmatikai kérdésekre visszavezethető problémá-val állunk szemben, ha a törvényi egység körében értékelt részcselekmények sajátos-ságait vesszük górcső alá. A többszörözéssel vagy egyedi lehívásra történő hozzáfér-hetővé tétellel megvalósuló jogsértés ugyanis nem valósít meg bűncselekményt, ha a vagyoni hátrány összege az ötszázezer forintot nem haladja meg. A (3) bekezdésben meghatározott bűncselekmény esetében tehát arról van szó, hogy önmagukban sem bűncselekménynek, sem szabálysértésnek18 nem minősülő magatartások a törvényi egység keretein belül bűncselekménnyé állnak össze, amint az általuk okozott vagyo-ni hátrány kvázi érték-egybefoglalással meghatározott együttes összege meghalad-ja az ötszázezer forintot. Hasonló jogtechnikai megoldást a jogalkotó a törvényi egy-ség más eseteinél, így a folytatólagosság, az üzletszerűség és az érték-egybefoglalás kapcsán is alkalmaz, azonban ez utóbbiaknál kivétel nélkül időbeli korlátokat állít fel a részcselekmények vonatkozásában. Folytatólagosság csak akkor állapítható meg, ha a bűncselekmények elkövetésére – az egyéb feltételek fennállása mellett – rövid idő-közönként kerül sor, az üzletszerűség rendszerességet feltételez, érték-egybefoglalás pedig kizárólag az egy éven belül elkövetett szabálysértések esetén lehetséges.

Amennyiben a Btk. 385. §-ának (3) bekezdésében meghatározott bűncselekmény többszörözéssel vagy lehívásra történő hozzáférhetővé tétellel megvalósuló egyes részcselekményei önmagukban nem minősülnek bűncselekménynek, a fentiekhez hasonló időbeli korlát egyáltalán nem érvényesül. Mivel a részcselekmény sem sza-bálysértést, sem bűncselekményt nem valósít meg, elévülésének lehetősége fogalmi-lag kizárt. Mindez praktikusan azt jelenti, hogy ha a felhasználó a többszörözéssel vagy a lehívásra történő hozzáférhetővé tétellel megvalósított jogsértéssel ötszázezer forint vagyoni hátrányt generál, majd bármilyen hosszú idő elteltével újabb egy forint vagyoni hátrányt okoz, a (3) bekezdésben meghatározott bűncselekmény ez utób-bi magatartással befejezetté válik. Mindezek egyúttal felvetik a nullum crimen sine lege elve, illetőleg az ex tunc hatály tilalma sérelmének lehetőségét, hiszen a legutolsó részcselekménnyel olyan magatartások válnak a törvényi egységet képező bűncselek-mény részcselekményeivé, s így büntetendővé, amelyek tanúsításuk időpontjában – az (5) bekezdésben foglaltakra figyelemmel – nem valósítottak meg bűncselekményt.

XII.3.2. A VAGYONI HÁTRÁNY ÖSSZEGÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSA

A bűncselekmény minősülése, illetőleg a büntethetőséget kizáró ok megállapítható-sága szempontjából a korábbiaknál19 is jelentősebb szerephez jut a sértetteknek oko-zott vagyoni hátrány összege. Megjegyezendő, hogy a hatályos szabályozás nem tesz

18 Szabs. tv. 238/A. § (3) bekezdés: „Nem valósítja meg az (1) bekezdés a) pontja szerinti szabálysértést, aki másnak vagy másoknak a szerzői jogról szóló törvény alapján fennálló szerzői vagy ahhoz kapcso-lódó jogát vagy jogait többszörözéssel vagy lehívásra történő hozzáférhetővé tétellel sérti meg, feltéve, hogy a cselekmény jövedelemszerzés célját közvetve sem szolgálja.”

19 A Legfőbb Ügyészség Nyomozás Felügyeleti Főosztálya által 1999-ben adott iránymutatás szerint a tény-állás a vagyoni hátrány tekintetében – általában – akkor tekinthető felderítettnek, ha annak nagyságrendje a cselekmény minősítése, illetve a felelősségre vonás módja és mértéke szempontjából kellő támpontot ad. Hatályos anyagi jogi és nyomozás felügyeleti eljárási iránymutatások gyűjteménye, 9. pont.


221

különbséget az egyes műtípusok szerint, tehát a büntethetőséget kizáró ok a szabad felhasználás korlátaira tekintet nélkül megállapítható. E tény jelentőségét az adja, hogy a jogszabály engedélyeként értékelt szabad felhasználás a számítógépi prog-ramalkotások esetében nem adott. Így a szoftver többszörözése vagy lehívásra tör-ténő hozzáférhetővé tétele büntetlenül maradhat20 ugyan, de a bűncselekményt meg nem valósító módon többszörözött számítógépi programalkotás minden más, illetve további felhasználása bűncselekményt valósíthat meg.21

A szerzői jogsértéssel okozott vagyoni hátrány megállapításának módszereit illető-en már az új Btk. hatálybalépését megelőzően is igen változatos kép alakult ki a hazai jogalkalmazásban.22 A vitatott kérdések jelentőségét nagymértékben fokozta, hogy az új Btk. hatálybalépését követően a tét már nem „pusztán” a jogosultaknak okozott vagyoni hátrány pontos összegének meghatározása lett, hanem – a többszörözéssel vagy hozzáférhetővé tétellel megvalósuló cselekmények esetében – a büntethetőséget kizáró ok megállapíthatósága is.23 A vagyoni hátrány pontos összege emellett komoly jelentőséghez jut a bűncselekmény minősítése kapcsán, tekintettel arra, hogy azt az egyes sértetteknek okozott vagyoni hátrányok együttes összege határozza meg. A tör-vényi egységben értékelésre kerülnek azok a részcselekmények is, amelyek az álta-luk okozott vagyoni hátrány folytán önmagukban véve csak szabálysértésnek minő-sülnének.24

A vagyoni hátrány összegének megállapítására irányuló egyes megközelítések és számítási módszerek ismertetése nélkül szükséges felhívni a figyelmet a Szerzői Jogi Szakértői Testület SZJSZT-03/14. számú véleményében foglaltakra, amelyek gyakor-lati alkalmazása meghatározó jelentőséggel bír a dekriminalizáció kapcsán. A véle-ményben foglaltak szerint: „a kizárólagos jogok jellegéből következik az, hogy a művek/műpéldányok piaci értékét a jogosult állapítja meg. A realizált vagyoni hátrány ezzel szoros összefüggésben van, mivel a jogosultat – mint a hátrány legalacsonyabb összege – éppen akkora hátrány éri, amekkora összegtől azáltal elesik, hogy az adott felhasználásra nem adhatott engedélyt.”25 A testület ezen elvek mentén, a nemzetközi gyakorlatot is figyelembe véve, filmek esetében letöltésenként 1100 forint, hozzáférhe-tővé tétel esetében filmenként 800–3000 amerikai dollárnak megfelelő forint összeg-ben tartja megállapíthatónak a vagyoni hátrány összegét. A fájlcserélő rendszerek technikai sajátosságai26 folytán ugyanakkor a többszörözéssel egyidejűleg hozzáfér-

20 Belovics – Molnár – Sinku (2013) 683. o.21 Vö. Ujhelyi (2015) 64. o.22 Lásd részletesen Kármán – Mészáros – Nagy – Szabó – Windt (2010); Kőhidi (2011); Spránitz (2007);

Szathmáry (2010); Magyar (2004); továbbá vö. Szerzői Jogi Szakértői Testület SZJSZT 1/2000; SZJSZT 26/2005., illetve SZJSZT 29/2005. számú véleményekkel.

23 Megjegyezendő, hogy a büntethetőséget kizáró ok fennállása továbbra sem képezi akadályát annak, hogy a jogosultak polgári jogi igényüket egyéb törvényes úton érvényesítsék. Vö. 2012. évi C. törvény indokolása.

24 EBH 2014. B.7.25 A Szerzői Jogi Szakértői Testület SZJSZT-03/14. számú szakértői véleménye a fájlcsere büntetőjo-

gi megítéléséről. http://www.sztnh.gov.hu/sites/default/files/SZJSZT_szakvelemenyek_pdf/szjszt_szakv_2014_03.pdf

26 Lásd részletesen Mezei (2012) 72–74. o.; Kármán – Mészáros – Nagy – Szabó – Windt (2010) 49–50. o.

OTT ISTVÁN

222

hetővé tétel is megvalósul27, tehát a két felhasználási cselekménnyel generált vagyoni hátrány összeadódik. E számítási módszer szerint egyetlen film fájlcserélő rendszer-ben történő többszörözése és egyidejű hozzáférhetővé tétele megközelítőleg 220 ezer forint vagyoni hátrányt generál, tehát három film letöltése a szerzői vagy szerzői jog-hoz kapcsolódó jogok megsértésének bűntetti alakzatát valósítja meg.

A fenti megközelítést osztó Nemzeti Adó- és Vámhivatal nem hivatalos álláspont-ja szerint „aki háromnál több filmet szerez meg és azok torrent fájljait elhelyezve több ezer személy részére teszi lehetővé a filmek letöltését […] továbbra is bűncselekményt követ el, mert nyilvánvaló a szerzői jogot megsértő megosztási célzat és esetében a minimum licencdíj megállapítása is indokolt. Az a felhasználó, akinél csak letöltési, megszerzési célzat állapítható meg (még akkor is, ha a letöltés közben bizonyos visz-szaosztás is történt), álláspontunk szerint a jelenlegi jogi szabályozás mellett sem követ el bűncselekményt és az ő esetében nem is lenne indokolt a fenti vagyoni hát-rány egyedi megállapítása.”28

Véleményem szerint a vagyoni hátrány megállapításának ilyen módja nem fogad-ható el. Vagyoni hátrányon a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsér-tése körében tipikusan az elmaradt vagyoni előny értendő, amelynek összege eseten-ként vizsgálandó. Sokkal inkább elfogadhatóak ezért azok a megközelítések, amelyek szerint a vagyoni hátrány meghatározása során a jogosult tiszta hasznából kellene kiindulni.29 Ennek folytán – az SZJSZT-03/14. számú véleményben kifejtettekre30 is figyelemmel – nem vethető el a sértett nyilatkozata.31

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatkozott, több ponton is vitatható álláspont-ja figyelmen kívül hagyni látszik egyebek mellett, hogy az egyébként tényállásszerű magatartások nem – a tényállás körében egyébként nem is értékelt – célzattól, hanem kizárólag az általuk okozott vagyoni hátrány összegétől függően minősülhetnek bűn-cselekménynek.

A vagyoni hátrány megállapításának problémaköréhez szorosan kapcsoló-dó, kiemelt jelentőségű kérdés, hogy e körben szükséges, illetve indokolt-e számí-tástechnikai vagy más szakterületen működő – szakértő alkalmazása. A büntetőjo-gi felelősség önálló elbírálásának garanciális elvére32 is figyelemmel a jogszabályi környezetben bekövetkezett változások ellenére is irányadó, hogy a szerzői jogok megsértésének bűncselekménye miatt emelt vád esetén a büntetőbíróságoknak önál-lóan kell vizsgálniuk, hogy a büntetőjogi felelősséget megalapozó szerzői vagy szom-szédos jogi jogsértés megvalósult-e.33 E rendelkezések természetesen nem zárják ki, hogy a büntetőügyben eljáró hatóság szakértőt alkalmazzon valamely bizonyítandó

27 Mezei (2009) 16–17. o.; részben ellentétes véleményt lásd Ibolya (2012) 33. o.28 Mezei (2012b)29 Ujhelyi (2015) 74. o.; Magyar (2004) 35. o.30 „Hangsúlyozni kell tehát, hogy a kizárólagos jogok jellegéből következik az, hogy a művek/műpéldányok

piaci értékét a jogosult állapítja meg. A realizált vagyoni hátrány ezzel szoros összefüggésben van […]”31 Vö. Markó (2015) 43. o.; ellentétes véleményt lásd Ujhelyi (2015) 74. o.32 Be. 10. §: Abban a kérdésben, hogy a terhelt követett-e el és milyen bűncselekményt, a bíróságot, az

ügyészt, a nyomozó hatóságot nem köti más eljárásban, így különösen a polgári eljárásban, a szabály-sértési vagy fegyelmi eljárásban hozott határozat, illetőleg az abban megállapított tényállás.

33 EBH 2000. 188.


223

tény megállapításához vagy megítéléséhez, erre azonban – egyes szerzők vélemé-nyével34, illetve a kialakult gyakorlattal35 ellentétes álláspontom szerint – a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt indult büntetőeljárásokban igen szűk körben kerülhet sor. A korábban kialakult, kifogásolható gyakorlatban rend-szerint számítástechnikai szakértő kirendelésére került sor úgy, hogy a szakértőnek feltett kérdések36 túlnyomó része nem volt különleges szakértelmet igénylő szakkér-déseknek37 tekinthető, illetőleg nem tartozott a szakértő kompetenciájába.38 A fel-használási cselekménnyel érintett másolatok jogi státusának megítélése kétséget kizá-róan nem különleges szakértelmet igénylő tény-, hanem olyan jogkérdés, amelyre a büntetőeljárás hatósági és igazságszolgáltatási alanyainak kell választ adnia. Ezért csak egyetérteni lehet azokkal a megközelítésekkel, amelyek szerint a szakértő közre-működése a bizonyítási eszközök beszerzése technikai feltételeinek biztosítására kor-látozandó.39

A szakértő alkalmazása más vonatkozásban is aggályosnak nevezhető a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt indult büntetőeljárásokban. Az a garanciális alapelv ugyanis, amely szerint a vád bizonyítása a vádlót terheli, csorbát szenvedni látszik azokban az esetekben, ahol a megalapozott gyanú, majd utóbb a vádemelés alapját olyan szakértői vélemények képezik, amelyek tényként állapítják meg a lefoglalt másolatok40 jogellenes keletkezésének tényét.41 Azáltal, hogy a másolatokat a szakértői vélemények eleve jogsértőként azonosítják, a bizo-nyítási teher megfordul.42 A terheltnek kell bizonyítania a továbbiakban, hogy a tőle lefoglalt másolatok a szakértői vélemény állításával szemben nem jogellenes cselek-mény folytán állottak elő. A másolatok jogszerűségének bizonyíthatósága azonban legalább annyira viszonylagos, mint a jogellenesség bizonyítása. Önmagában ugyan-is a másolat létrejöttének ténye a keletkezés körülményeit, illetve a másolat készítésé-

34 Ujhelyi (2015) 64. o.35 Kármán – Mészáros – Nagy – Szabó – Windt (2010) 110. o.; Szathmáry (2010) 154. o.36 Gyaraki Réka a szakértőnek – mindenképpen – felteendő kérdések között veszi számba – egyebek mel-

lett – az alábbiakat: ad 1) a szakértő rendelkezésére bocsátott adathordozókon található(k)-e szerzői jog által védett művek; ad 2) amennyiben az előző kérdésre adott válasz pozitív, akkor állapítsa meg a sértet-teket, és az egyes sértettekre lebontva állapítsa meg a kárértéket; ad 3) megállapítható-e, hogy a vizsgá-lat tárgyát képező adathordozón található filmalkotásokat vagy egyéb szerzői jogvédelem alá eső műve-ket internetes oldalakról szabadfelhasználással töltötték le, amennyiben igen, a letöltés jogszerű volt-e. Gyaraki (2010) 219. o.

37 A különleges szakértelmet alapvetően a jogon kívül eső szakmai ismeretek teszik ki, amelyek meghalad-ják az általános ismeretek szintjét. Lásd Erdei (1987) 25–27. o.

38 Vö. Kardos – szilágyi (2012) 11–12. o.; Horváth (2007).39 Markó (2015) 42. o.40 A fájlcserélő rendszerben többszörözött vagy lehívásra hozzáférhetővé tett, illetőleg általában az elekt-

ronikus formában tárolt szerzői jogi oltalom alatt álló alkotás szükségképpen csak másolat formájában létezhet.

41 Például: „A winchestereken található programok beszerzéséről számla, ajándékozási szerződés, eredeti adathordozó nem áll rendelkezésre, így a jogos használat nem állapítható meg.” Más ügyben: „Az összes olyan megtalált tételt – programot, játékot, filmet, zenét –, amelyhez nem mellékeltek a legalitást igazoló okmányt vagy eredeti CD/DVD-t, jogellenesen használtnak tekintettem.” Forrás: Kármán – Mészáros – Nagy – Szabó – Windt (2010) 114–115. o.

42 Kármán – Mészáros – Nagy – Szabó – Windt (2010) 112. o.

OTT ISTVÁN

224

nek jogszerű vagy jogellenes módját illetően semmiféle információval nem szolgál.43 Erre következtetni engedhetnek ugyan bizonyos körülmények44, de semmi esetre sem mondható megalapozottnak egy olyan szakértői vélemény, amely másolatok ab ovo jogsértő mivoltát általánosságban állapítja meg. Az ilyen szakértői vélemények alap-ját az a megfontolás képezi, hogy a szakértőnek átadott adathordozók vizsgálata alap-ján nem állapítható meg kétséget kizáró módon a másolatok jogszerűsége, így azok – kizárásos alapon – csak jogellenesek lehetnek. Rendkívül fontos megjegyezni ezzel összefüggésben, hogy még ha a másolatok jogellenességére vonatkozóan tett szak-értői ténymegállapítás valósnak bizonyul is, az önmagában nem alapozhatja meg a lefoglalást szenvedő büntetőjogi felelősségét. A jogellenesen másolt mű megszerzé-se önmagában ugyanis nem illeszthető a szerzői jogi törvényben meghatározott tevé-kenységi körbe, így nem minősül felhasználásnak és nem sérti az alkotás szerzőjének jogát.45 A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 4. § (1) bekezdésé-ben meghatározott garanciális alapelv érvényesüléséhez nélkülözhetetlen lenne, hogy a szakértők – már amennyiben alkalmazásuk egyáltalán indokolt – kizárólag olyan ténymegállapításokra szorítkozzanak, amelyek a rendelkezésükre álló adatok alapján bizonyossággal megtehetők.

A fájlcserélő rendszerek használatával létrehozott másolatok esetében az említett problémák fokozott súllyal jelentkeznek. A rendszer ugyanis kizárólag dinamikájá-ban alkalmas arra, hogy a digitalizált alkotások forrásáról olyan egyértelmű informá-ciót szolgáltasson, amely a forrás és a felhasználás jogszerűségének megítéléséhez szükséges és elégséges.46 Amennyiben a felhasználó az általa letöltött adattartalom hozzáférhetővé tételét megszünteti, utóbb az adathordozót vizsgáló nyomozó ható-ság kizárólag annak megállapítására képes, hogy az adathordozó az adott művet tar-talmazza. A másolatkészítés forrására, illetőleg az esetlegesen megvalósult hozzáfér-hetővé tételre vonatkozóan semmiféle adat nem áll rendelkezésre. A tényállás teljes körű felderítéséhez, valamint a jogellenes többszörözés és hozzáférhetővé tétel bizo-nyításához arra lenne szükség, hogy a felhasználó által folyamatba helyezett le-, illet-ve feltöltéseket dinamizmusában dokumentálja a nyomozó hatóság. Ez igen egyszerű feladatnak látszik. A teendő csak annyi, hogy meg kell kezdeni egy alkotás letöltését

43 Vö. Ibolya (2011) 5. o. 44 Ilyen lehet például az adatállományok jellemző megnevezése. Lásd a Győr-Moson-Sopron Megyei

Bíróság Katonai Tanácsának Kb.II.49/2006/24. számú ítéletét.45 EBH 2006. 1494.46 Kifejezetten a fájlcserélő rendszerek használatával foglalkozik a Szerencsi Rendőrkapitányság Bűnügyi

Osztályán 05090/531/2009.bü. számon indult büntetőügyben beszerzett szakértői vélemény. E szerint: „[…]természetesen megtehetem azt is, hogy nem osztom meg egyetlen alkönyvtáramat sem, vagy azok-ban nem tárolok semmilyen anyagot, s így nem követek el jogsértést. Ám a helyzet mégsem ennyire egy-szerű. A fájlmegosztó programok telepítése, a hálózat szervezése nagyon ésszerű és átgondolt. Ha elkez-dek letölteni egy állományt, akkor a letöltött részt már tőlem is tovább lehet töltetni. Azaz, ha akár csak egy töredéke is letöltődött a gépemre a kiválasztott zeneszámnak, akkor azt már tőlem is lehet kezde-ni tölteni. Ily módon viszont, véleményem szerint nyomban megvalósul a jogsértés.” A szakértő az ügy-ben képernyőmentés alapján állapította meg, hogy mely alkotások hozzáférhetővé tétele valósult meg. Ugyanakkor – mint arra Ibolya Tibor rámutat – „a bizonyításhoz nem lehet elegendő a feltöltés alatt álló mű nevét és a fájl kiterjesztését tartalmazó, a torrentklienst működés közben ábrázoló ún. »print screen« kép”. Lásd Ibolya (2012) 33. o.


225

a rendszerben. A kliensprogram egyértelmű adatokat szolgáltat arról, hogy az éppen folyamatban lévő letöltés során milyen IP-címmel rendelkező személyi számítógé-pekről érkeznek adatcsomagok. Ezek a kliensek nyilvánvalóan és egyértelműen meg-valósítják az egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tételt. Az IP-címek használói könnyűszerrel azonosíthatók, az eljárás során a szerzői jog jogosultjától esetlegesen kapott engedélyről nyilatkoztathatók. Ez a megoldás azonban – bár igen ígéretes-nek tetszik – számos hibában szenved. A hozzáférhetővé tétel kétséget kizáró módon történő bizonyításához ugyanis valamennyi hozzáférhetővé tett adat próbaletöltése szükséges.47 „Ennek oka az, hogy ellenkező esetben (a szerzői műpéldány nélkül) nem lehet cáfolni a gyanúsított azon védekezését, hogy az általa feltöltött műpéldánynak csak a neve azonos a szerzői jogvédelem alatt álló fájllal, valójában az tartalma szerint jogvédelem alatt nem álló tartalmat takar.”48 A megalapozott gyanú közléséhez a fel-jelentések tartalma, illetve a feljelentő által rendelkezésre bocsátott bizonyítékok nem lehetnek elégségesek.49 Bár a bűncselekmény gyanúja – egyebek mellett – az IP-cím ismeretében tűnik megalapozottnak50, ezen azonosítószám ismerete legfeljebb a lehet-séges elkövetők körének szűkítésére adhat lehetőséget, a megalapozott gyanú viszont csak meghatározott személlyel közölhető.

XII.4. DE LEGE FERENDA JAVASLAT

Véleményem szerint a fentiekben vázolt problémák jelentős része kizárólag az alap-tényállás módosításával, a büntethetőséget kizáró okot meghatározó (5) bekezdés mellőzésével, és további új alaptényállás megalkotásával oldható meg. Az általam helyesnek gondolt törvényszöveg szerint:

„385. § (1) Aki másnak vagy másoknak a szerzői jogról szóló törvény alapján fenn-álló szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogát vagy jogait másként, mint többszörözés-sel vagy lehívásra történő hozzáférhetővé tétellel, vagyoni hátrányt okozva megsér-ti, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a szerzői jogról szóló törvény szerint a magáncélú másolásra tekintettel a szerzőt, illetve a kapcsolódó jogi jogosultat megil-lető üreshordozó-díj, illetve reprográfiai díj megfizetését elmulasztja.

(3) Aki másnak vagy másoknak a szerzői jogról szóló törvény alapján fennálló szer-zői vagy ahhoz kapcsolódó jogát többszörözéssel vagy lehívásra történő hozzáférhe-tővé tétellel

a) nagyobb vagyoni hátrányt okozva,b) jövedelemszerzés céljából, vagyoni hátrányt okozvamegsérti, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (4) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekez-

dés szerinti bűncselekményt nagyobb vagyoni hátrányt okozva követik el.

47 Gyaraki (2010) 219. o.; Ibolya (2011) 6–7. o.48 Ibolya (2011) 6–7. o.49 Mezei (2012) 183. o. 50 Uo.

OTT ISTVÁN

226

(5) Ha a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértéséta) jelentős vagyoni hátrányt okozva követik el, a büntetés bűntett miatt egy évtől

öt évig,b) különösen nagy vagyoni hátrányt okozva követik el, a büntetés két évtől nyolc

évig,c) különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva követik el, a büntetés öt évtől tíz évig

terjedő szabadságvesztés.”A törvényszöveg javasolt módosítása a tárgyalt bűncselekménnyel összefüggésben

megfogalmazható dogmatikai jellegű kérdésekre adhat választ, azonban nem oldja meg azt a problémát, hogy a fájlcserélő rendszer használatának bűncselekménykénti értékelése jelentős mértékben a vagyoni hátrány megállapításának módszerétől függ. E körben megítélésem szerint az a feladat vár a jogalkotóra, hogy olyan általánosan alkalmazható és alkalmazandó rendszert dolgozzon ki, amely egzakt módon lehető-vé teszi a törvényi tényállásban meghatározott magatartásokkal okozott vagyoni hát-rány összegének megállapítását. E körben nem vetendő el egy az üreshordozó-díjhoz hasonló átalánydíj alkalmazásának lehetősége sem.

XII.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

Belovics Ervin – Molnár Gábor Miklós – Sinku Pál (szerk.) (2013) Büntetőjog II. Különös Rész. A 2012. évi C. törvény alapján. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2013.

Belovics Ervin – Gellér Balázs – Nagy Ferenc – Tóth Mihály (szerk.) (2014) Büntetőjog I. Általános rész. A 2012. évi C. törvény alapján. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2014.

Erdei Árpád (1978) Tény és jog a szakvéleményben. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1987.

Földvári József (1997) Magyar Büntetőjog. Általános rész. Osiris Kiadó, Budapest, 1997.Gyaraki Réka (2010) „Az on-line elkövetett szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok

megsértésének bűncselekménye” Infokommunikáció és Jog, 2010/6.Horváth Gyöngyi (2007) „Az igazságügyi szakértői tevékenység egyes kérdései a szerzői és

szomszédos jogok, valamint az iparjogvédelem területén” Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2007/3.

Ibolya Tibor (2011) A torrentrazziák büntetőjogi megítélése http://ibolyatibor.atw.hu/Sajat/7.pdf

Ibolya Tibor (2012) A számítástechnikai jellegű bűncselekmények nyomozása. Patrocinium Kft., Budapest, 2012.

Kardos Andrea – Szilágyi Dorottya (2012) „Szellemi alkotások büntetőjogi védelme. II. rész” Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2012/1.

Kármán Gabriella – Mészáros Ádám – Nagy László Tibor – Szabó Imre – Windt Szandra (2010) A szellemitulajdon-jogokat sértő bűncselekmények vizsgálata. Empirikus elemzés. Kézirat. Országos Kriminológiai Intézet, Budapest, 2010.

Kőhidi Ákos (2011) „A felhasználók által fájlmegosztással okozott kár” Jogi Iránytű, 2011/4.Magyar Csaba (2004) „Mennyit ér a szoftver?” Infokommunikáció és Jog, 2004/1.


227

Markó Szörény (2015) „A vagyoni hátrány meghatározása szerzői és iparjogvédelmi deliktumoknál” Ügyészek Lapja, 2015/6.

Mezei Péter (2009) „A sárkány levágott feje helyére mindig kettő új nő?” Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2009/3.

Mezei Péter (2012a) A fájlcsere dilemma. A perek lassúak, az internet gyors. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2012.

Mezei Péter (2012b) A NAV válaszol: nem eszik olyan forrón… http://copyrightinthexxicentury.blogspot.hu/2012/07/nav-valaszol-nem-eszik-olyan-forron.html

Spránitz Gergely (2007) „Digitális tartalmak szerzői jogi védelme online környezetben” Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2007/3–4.

Szathmáry Zoltán (2010) „A szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése nyomozásának jogalkalmazási anomáliái” Magyar Jog, 2010/3.

Ujhelyi Dávid (2015) „Megjegyzések a Büntető Törvénykönyv szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése tényállásához” Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2015/6. 59–77. o.

Vaskuti András (2004) „A bűncselekmény és az elkövető” In: A Büntető Törvénykönyv magyarázata (szerk. Jakucs Tamás) KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2004.

229

XIII. A CSŐDBŰNCSELEKMÉNYEK

GULA JÓZSEF

XIII.1. Szabályozástörténeti áttekintésXIII.1.1. A bűnös bukás megjelenése a magyar jogbanXIII.1.2. A Csemegi-kódex és a hitelsértésről szóló 1932. évi IX. törvénycikkXIII.1.3. A csődbűntett és a csődbűncselekmény az 1978. évi Btk.-banXIII.2. A hatályos szabályozás bemutatásaXIII.3. A hatályos szabályozás elemzése és értékeléseXIII.4. De lege ferenda javaslatokXIII.4.1. A csődbűncselekmények jogforrási helye, elhelyezésük a büntetőkódex

rendszerébenXIII.4.2. A büntetendő cselekményekXIII.4.3. Az objektív büntethetőségi feltételXIII.4.4. A csődbűncselekmények alanyi köreXIII.4.5. Bűnösségi kérdések, büntetési tételekXIII.5. Felhasznált irodalom

XIII.1. SZABÁLYOZÁSTÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS

Az első magyar büntető törvénykönyv, a büntettekről és vétségekről szóló 1878. évi V. törvénycikk (Csemegi-kódex) hatálybalépését megelőzően is fellelhetőek voltak jog-rendszerünkben a csődbűncselekmények előzményei. Egységes büntetőtörvény hiá-nyában külön jogszabályok, illetve – mai fogalmaink szerint – az ún. szaktörvények tartalmazták a büntető rendelkezéseket.

XIII.1.1. A BŰNÖS BUKÁS MEGJELENÉSE A MAGYAR JOGBAN

Hazánkban elsőként az 1807. évi XII. törvénycikk rendelkezett a csalárd bukások büntetéséről. A büntetendővé nyilvánítás indoka – a törvénycikkből kitűnően – a jóhi-szemű hitelezőknek a csalárd bukásból keletkező károsodásának megelőzése volt. A törvénycikk büntetés alá vonta a vagyonelrejtés által elkövetett csalást, a hitele-

GUL A JÓZSEF

230

zők megkárosítására irányuló kereskedelmi ügyletek kötését, valamint a vagyon csök-kentését maga után vonó nyilvánvaló pazarlást és költekező életmódot. Nem csupán a „vagyonbukott”, hanem bűntársai is, akik a vagyon eltitkolásának tényénél vagy más káros műveleteinél tudva és szándékosan közreműködtek, tolvajként voltak bün-tethetők. A csalárd bukás büntetéséről rendelkező törvénycikk előírta azt is, hogy a vagyonbukott bukásának okait is igazolni tartozott.1

Differenciáltabb szabályozást nyújtott a csődületről (Concurs) szóló 1840. évi XXII. törvénycikk, amely „a hamissággal párosult és a vétkes gondatlanságból ere-dett bukásról” is rendelkezett 124–131. §-aiban. A jogtudományban bűnös bukásnak tekintették az adósnak hamissággal vagy vétkességgel párosult tehetetlenségét hitele-zői teljes kielégítésére.2 Már ekkor általánosan elfogadott volt, hogy a vagyonbukás, amennyiben balesetekből, szerencsétlenségből ered, nem a büntető-, hanem a polgári jog, illetőleg törvénykezés köréhez tartozik. A büntetőhatalom csak ott léphet közbe, hol az adós e vagyoni állapotának (fizetési tehetetlenségének) valóságos vagy lehet-séges fennforgásáról tudomással bírván szándékos vagy vétkes eljárása által a hite-lezőit fenyegető kárt és hátrányokat még fokozta, s ezáltal egyszersmind a forgalom-biztosság alapját képező közhitelt többé-kevésbé megrendítette.3 A hamis bukás az adósnak hitelezői megrövidítésére irányzott fizetési tehetetlenséggel párosult szándé-kos cselekményeit jelentette. A gyakorlat szerint nem volt szükséges, hogy a törvény-ben meghatározott csalárd cselekmények okozzák a közadós fizetési tehetetlenségét, elégséges volt az is, ha azzal a törvény szavai szerint párosultak. A hamis bukás ala-nya bárki lehetett, egyes a törvényben megjelölt elkövetési magatartások vonatkozá-sában azonban csak a kereskedők, illetve gyárosok válhattak a bűncselekmény tette-sévé. Maga a csődtörvény hatálya értelemszerű eltérésekkel ugyanis a természetes személyekre is kiterjedt. A vétkes bukás tettese azonban csak kereskedő lehetett.

XIII.1.2. A CSEMEGI-KÓDEX ÉS A HITELSÉRTÉSRŐL SZÓLÓ 1932. ÉVI IX. TÖRVÉNYCIKK

Csemegi Károly úgy foglalt állást, hogy helyesebb, ha e bűncselekmények is azon büntető törvénykönyvbe vannak foglalva, amely a büntetőjog általános elveit és rendelkezéseit megállapítja.4 A Csemegi-kódex ennek megfelelően önálló fejezet-ben rendelte büntetni a csalárd és vétkes bukást.5 A csalárd bukás lényegét akként 1 1807. évi XII. tc. 1. §: „Hogy a vagyonbukott, akár nemes, akár nem nemes legyen, bukásának okait is

igazolni tartozzék, és ha rábizonyul a vagyonának eltitkolásával elkövetett csalás vagy az, hogy hitele-zőinek kárára irányzott kereskedelmi müveletekkel vagy nyilvánvaló pazar és költekező életmódjával jel-zálogilag terhelt birtokát szükségképen megfogyasztotta; büntársaival együtt, kik a vagyon eltitkolásá-nak tényénél, vagy más káros müveleteinél tudva és szándékosan közremüködtek, mint tolvaj bünfenyitő eljárás alá vétessék és vétkességéhez képest a törvény szigora szerinti illendő büntetéssel fenyittessék.” http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=5037

2 Pauler (1870) 285. o. 3 Kautz (1873) 368. o. 4 Csemegi Károly művei (1904) 438. o. 5 Más nézet szerint a releváns bűncselekmények csődtörvényben való elhelyezését indokolhatja a célszerű-

ség, mivel így a büntetőrendelkezések szemet szúróan a csőd és csődön kívüli eljárással foglalkozó bíró,


231

fogalmazhatjuk meg, hogy az a törvényben meghatározott cselekményeknek a hitele-zők megkárosítására irányuló célzattal történő elkövetése, mely magatartások a csőd-nyitásból eredőleg a hitelezők követelési jogát sértik vagy veszélyeztetik.6 A csalárd és a vétkes bukás közötti elhatárolást – a korábbi szabályozástól eltérően, amely a szándékos, illetve gondatlan elkövetés alapján vonta meg a hamis és a vétkes bukás közötti határvonalat – a Csemegi-kódexben elsősorban a célzat alapján tehetjük meg. A csalárd bukás csak a hitelezők megkárosítására irányuló célzattal volt elkövethető, a vétkes bukás megállapítására pedig e célzat hiányában is sor kerülhetett. A vétkes bukás azonban már nem csupán gondatlanul, hanem szándékosan is elkövethető bűn-cselekmény. Az elkövetési magatartások köre is részben eltérően nyert szabályozást. A Csemegi-kódex alapján a csalárd és a vétkes bukást bárki elkövethette7, egyes elkövetési magatartásokat azonban (például kereskedelmi könyvekkel kapcsolatos cselekmények, amelyek vezetésére csak a kereskedő volt kötelezve) kizárólag a keres-kedők valósíthattak meg.8 Tekintettel arra, hogy a magyar büntetőjog alapvetően az egyéni büntetőjogi felelősség talaján állt, a törvény tettességre vonatkozó értelmező rendelkezése kimondta, hogy ha valamely kereskedelmi társaság vagy egylet vagyo-na ellen nyittatott csőd, a bűnösség az üzlet vezetésével megbízott azon személyeket terhelte, akik a büntetendő cselekményt elkövették.9

A terjedelmi korlátokra tekintettel jelen tanulmányban nem vizsgáljuk, csak uta-lunk arra, hogy már röviddel a Csemegi-kódex hatálybalépése után, 1881. évi csőd-törvényünk 265. és 266. §-ai büntető határozatok cím alatt két új vétséget állapítottak meg.10 A tényállások büntetni rendelik azt, aki a csődeljárás során koholt követe-lést jelent vagy jelentet be, valamint azt is, aki valamely hitelezőt vagy annak hoz-zátartozóját valamely határozat céljából megveszteget. A megvesztegetett szintén büntetendő.11 A csődtörvénybe foglalt büntetőhatározatok a büntetőkódex kiegészí-tését célozták. Az indokolás utalt arra, hogy a büntető törvénykönyv csak azokról az esetekről intézkedik, amelyekben a közadósnak a hitelezők megkárosítására irányu-ló cselekményei nyilvánulnak meg. A korabeli irodalom szükségesnek látta hangsú-lyozni, hogy a cselekmények kapcsán a büntetőtörvény általános része alkalmazandó, az eljárás pedig nem a csődbíróság, hanem a büntetőbíróság hatáskörébe tartozik.12

A csődön kívüli kényszeregyességről és a csődtörvény egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló 1916. évi V. törvénycikk a csődtörvény büntetőjogi tárgyú 265.

illetve az érintett publikum előtt vannak, közelebb magához a bázikus hiteljogi jelenséghez. E nézet kép-viselői sok esetben azt a gondolatmenetet követik, hogy a büntetendő bukás jogi tárgya a fides publica, a közhitel, továbbá a hitel a kereskedelmi élet sine qua nonja, a büntetővédelem tehát ilyen értelemben a kereskedők világát szolgálja. Lásd Zöldy (1930) 6–9. o.

6 Angyal (1929) 151. o. 7 Zöldy Mikós e kérdést összefüggésben állónak látja a védett jogi tárgyat illetően elfoglalt állásponttal

is. Ha ugyanis elfogadjuk azt a felfogást, hogy a fizetőképtelenséghez kapcsolódó bűncselekmények a vagyoni jogokat veszélyeztetik, az egyenlő elbánás elve követeli azt, hogy e vagyon elleni támadások bárki részéről ily vonatkozásban egyforma megtorlásban részesüljenek. Zöldy (1930) 10. o.

8 Lásd még Gula (2013a) 91–121. o.9 1878. évi V. tc. 417. §10 1881. évi XVII. törvénycikk 11 Balás (1901) 125. o.12 Apáthy (1888) 197. o.

GUL A JÓZSEF

232

és 266. §-ait hatályon kívül helyezte, ez azonban nem jelentette az imént tárgyalt cselekmények dekriminalizálását. A törvény részben módosított tartalommal újra-szabályozta a hitelezők megvesztegetésének vétségét, a koholt követelés bejelenté-sének vétségét, és további büntetőintézkedéseket is tartalmazott arra nézve, hogy egyes csődhöz kapcsolódó cselekmények a csalásra, illetve a hűtlen kezelésre vonat-kozó rendelkezések alapján ítélendők meg.

A csőddel kapcsolatos további büntetőjogi rendelkezéseket találhatunk a Pénzintézeti Központról szóló 1920. évi XXXVII. törvénycikkben, valamint a bizto-sító magánvállalatok állami felügyeletéről és egyes közhiteli kérdések rendezéséről szóló 1923. évi VIII. törvénycikkben.

A hitelsértésről szóló 1932. évi IX. törvénycikk (Hs.) hatályon kívül helyezte a Csemegi-kódex csalárd és vétkes bukásra vonatkozó rendelkezéseit, valamint a csőd-höz kapcsolódó – a korábbiakban tárgyalt – további deliktumokat13, és a Btk. XXXV. fejezetének helyébe A hitelezőket károsító cselekmények cím alatt új rendelkezése-ket iktatott be.14 A jogalkotó célja a miniszteri indokolás szerint az volt, hogy „egy-séges rendszerbe foglalja a hitelezőket károsító azokat a cselekményeket, amelyeket az eladdig fennállott jogunk részint a Btk-ban, részint külön törvényekben a csalás-hoz hasonló bűncselekményekként, vagy csalárd, illetőleg vétkes bukásként büntetett, s e rendelkezéseket a Btk. Különös Részének XXXV. fejezete helyébe tegye, hogy ott együtt lehessen megtalálni a hitelezők kijátszásának büntetőjogi szabályait, akár van csőd, kényszeregyességi vagy kényszerfelszámolási eljárás, akár nincs”. Úgy látták, hogy a gyakorlatban nem vált be az a szabályozás, amely a csalárd és vétkes bukás büntethetőségét a csődnyitáshoz kötötte.15 A hitelsértésről szóló törvény több, a hite-lezőket károsító bűncselekményi tényállást is konstruált önálló megnevezés vagy cím nélkül. A törvényben írt deliktumokat tartalmuk alapján az alábbiak szerint különíthet-jük el: hitelsértés bűntette (Hs. 1. §); hitelsértés vétsége (Hs. 4. §); hitelező által elkö-vetett passzív vesztegetés (Hs. 9. §); koholt követelés érvényesítése (Hs. 10. §); az adós vagyonának kezelésével megbízottak visszaélései (Hs. 11. §). A hitelezőket káro-sító egyes cselekményeket tehát elkövethette az adós, illetve a vagyonának kezelője, a hitelező, s végül harmadik személy, az álhitelező.16 A hitelsértés bűntettét az adós

13 A hitelsértésről szóló törvény hatályon kívül helyezte az 1878. évi Btk. 386., 387., 414–417. §-ait, továb-bá az 1916. évi V. tc. 2–5. §-ait, az 1920. évi XXXVII. tc. 12. § (3) bekezdését, valamint az 1923. évi VIII. tc. 10. §-át.

14 E szabályok nemcsak helyettesítették a hatályon kívül helyezett törvényi rendelkezéseket, hanem tágabb, általánosabb megfogalmazást adva minden olyan magatartást szankcionáltak, amely a hitelezők kiját-szására irányult. Fejes – Szabó (1990) 15. o.

15 Már 1928-ban a XIII. Országos Jogászgyűlés elvi éllel mondta ki, hogy „a büntető intézkedések a fizetés-képtelenségek azon eseteire is kiterjesztessenek, amelyekben csőd nem nyittatott. Rámutattak arra, hogy a magyar bírói gyakorlat az alaki csőd mellett az anyagi fizetőképtelenséget, mint e bűncselekmény-cso-port megállapításának sine qua nonját eddig is megkívánta. Elképzelhető továbbá, hogy a csődnyitás az adóstól független körülmények folytán marad el. Az alaki csőd joghatályának fenntartása a tényállás konstrukciója szempontjából sem nem gyakorlatias, sem nem igazságos. A vagyonbukási bűncselekmé-nyek sikeres, egyenlő és biztos megtorlási lehetőségének gátját képezheti. A hitelező megbocsátása az állami büntetőigény halálát is jelentheti. Az eltérő álláspont viszont azt hangoztatta, hogy az alaki csőd mellőzése folytán a szabályozás túl szigorú.” Zöldy (1930) 79–80., 127–128. o. 1929-ben el is készült a törvényjavaslat, amely azonban számos ponton érdemi eltérést mutat az elfogadott törvénytől.

16 Fehérváry (1936) 174. o.


233

követi el, ha kielégítési alapul szolgáló vagyonát a valóságban vagy színlegesen jog-talanul csökkenti, vagy hitelezője részére hozzáférhetetlenné teszi, és ezzel egy vagy több hitelezőjének kielégítését szándékosan meghiúsítja vagy csorbítja. Hitelsértés vétsége valósul meg, ha az adós egy vagy több hitelezőjének kielégítését gondatlan-ságból hiúsítja meg vagy csorbítja azzal, hogy nyilvánvaló pazarlása vagy nagymér-tékben hanyag vagy nagymértékben könnyelmű üzletvitele, illetőleg gazdálkodása következtében fizetésképtelenné vált. A hitelezők megvesztegetése vonatkozásában – a korábbi szabályozástól eltérően – a gyakorlati célszerűségre és az 1898. évi német csődtörvényre is hivatkozással úgy látták, hogy az aktív vesztegetést indokolt bün-tetlenül hagyni.

Mint ismeretes, a Csemegi-kódex a második világháborút követően is hatályban maradt, a hitelsértésre vonatkozó korábbi szabályok tehát még tovább éltek, de foko-zatosan megjelentek az állami és a társadalmi tulajdon kiemelt védelmét biztosító normák, a tervgazdálkodás során megvalósítható „hitelsértések” különböző formái. A Csemegi-kódex magántulajdonon alapuló hitelkapcsolatok védelmére irányuló bün-tetőjogi rendelkezései a társadalmi és gazdasági viszonyok alapvető változása foly-tán szerepüket már kevéssé tudták betölteni. Korábbi csődtörvényünket, az 1881. évi XVII. törvénycikket hatályon kívül helyezték, és helyébe formailag semmilyen sza-bályozás nem lépett azon ideológiai elv alapján, hogy a csőd mint gazdasági jelenség kizárólag a tőkés gazdaságokra jellemző, szocialista viszonyok között csőd nem for-dulhat elő.17 A direkt tervutasításon alapuló gazdaságirányítási rendszernek nem volt szüksége a csődjog intézményére, a gazdálkodó szervezetek piaccal való kapcsolata ugyanis megszűnt.18

XIII.1.3. A CSŐDBŰNTETT ÉS A CSŐDBŰNCSELEKMÉNY AZ 1978. ÉVI BTK.-BAN

A második magyar büntető törvénykönyv, az 1961. évi V. törvény, majd az 1978. évi Btk. szabályozott olyan tényállásokat, amelyek közvetlenül vagy közvetve kapcsolat-ba hozhatók a hitelezői érdekek védelmével, szorosan a témánkhoz tartozó csődbűn-cselekmények azonban a fentebb ismertetett okokra is tekintettel csak 1992-ben jelen-tek meg újra büntetőjogunkban.

A bűncselekményt – hosszabb szünet után – csődbűntett megnevezéssel az 1978. évi Btk.-ba iktató 1992. évi XIII. törvény indokolása kiemeli, hogy a piacgazdaság működőképességéhez hozzátartozik a hitelek igénybevétele, s a hitelnyújtás bizton-ságát érintő visszaélés valamennyi formáját szankcionálni kell. A törvény a csődel-járásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. tör-vény (Csődtv.) rendelkezéseivel összhangban fogalmazott meg új tényállásokat. Az újonnan beiktatott két bűncselekmény a csődbűntett és a hitelező jogtalan előnyben részesítése volt. A miniszteri indokolás szerint e tényállások a hitelezőket védik abból

17 Tóth – Török (2001) 58. o. 18 Juhász (2006) 15. o.

GUL A JÓZSEF

234

kiindulva, hogy ha az adós fizetésképtelen helyzetbe jut, köteles a kielégítés alapjá-ul szolgáló vagyonát a hitelezők érdekében megóvni. A bűncselekmények alkalmaz-hatósága – hasonlóan a Csemegi-kódexhez, de eltérően a Hs.-től – a csőd- és a fel-számolási eljáráshoz kapcsolódott.19 Az 1992. évi XIII. törvény a csődbűntett három alapesetét szabályozta [290. § (1) bek., (3) bek. és (5) bek.]. Az (1) bekezdés ese-tén az adós gazdasági tevékenysége körében fizetésképtelen helyzetbe került, s az elkövető e helyzet tudatában fejtette ki tényállásszerű fedezetelvonó tetteit, amelyek eredménye, hogy a hitelezők kielégítését akár részlegesen meghiúsítja.20 A bűncse-lekmény második alapesete az elkövetési magatartások és az eredmény tekinteté-ben sem tért el az imént tárgyalt esettől. Az elkövetés ideje, az ok-okozati összefüg-gés szempontjából azonban lényegi a különbség, ez esetben ugyanis az elkövető előbb fejti ki a tényállásszerű elkövetési magatartások valamelyikét, s ezzel idézi elő a fize-tésképtelenséget, illetve hiúsítja meg a hitelezők kielégítését.21 Az (5) bekezdésben szabályozott „adminisztratív csődbűntett” az előzőektől eltérő cselekményt kriminali-zált. Csak a felszámolás elrendelését követően volt megvalósítható a törvényben előírt számviteli és egyéb kötelezettségek megszegésével, eredménye pedig a felszámolás eredményének legalább részleges meghiúsítása. (Közvetve természetesen a hitele-zői érdekeket is sértette a bűncselekmény, hisz a felszámolási eljárás célja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők a Csődtv.-ben meghatározott módon kielégítést nyerjenek.)22 Az első két alapesetben objektív bün-tethetőségi feltételként került megfogalmazásra, hogy a csődeljárást vagy a felszá-molási eljárást megindítsák, illetve ennek hiányában is büntethető, ha a csőd vagy a felszámolási eljárás iránti kérelem előterjesztését kötelezően írta elő a törvény, ám ezt elmulasztották.23 Más megközelítés szerint négy alapeset különíthető el, mert a 291. § (1) bekezdésében szabályozott hitelező jogtalan előnyben részesítésének vétsége valójában a csődbűncselekmény negyedik alapesetének tekintendő. E megközelítés is szükségesnek látja rögzíteni, hogy a négy alapeset tárgyi súlya nem azonos, a hitelezői érdekek sérelme eltérő síkokban jelentkezik. A legsúlyosabb az (1) és (3)

19 A csődeljárás és a felszámolási eljárás 1991. évi XLIX. törvényben meghatározott fogalma jelentősen eltér a hagyományos magyar csődjogi terminológiától.

20 290. § (1) Aki a gazdasági tevékenysége körében bekövetkezett fizetésképtelensége esetén a) a tartozása fedezetéül szolgáló vagyont elrejti, eltitkolja, megrongálja, megsemmisíti, használhatatlan-

ná teszi, b) színlelt ügyletet köt, vagy kétes követelést ismer el, c) az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon veszteséges üzletbe kezd, azt tovább folytatja, d) az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétesen vagyonát más módon ténylegesen vagy színleg

csökkenti, és ezzel a hitelezői kielégítését részben vagy egészben meghiúsítja, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 21 290. § (3) Aki a hitelezői kielégítését részben vagy egészben azáltal hiúsítja meg, hogy a fizetésképte-

lenné válást vagy annak látszatát az (1) bekezdésben írt magatartások valamelyikével idézi elő, bűntet-tet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

22 290. § (5) Aki a felszámolás elrendelését követően a jogszabályban előírt beszámolási, leltárkészítési vagy egyéb tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, és ezzel a felszámolás eredményét részben vagy egészben meghiúsítja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

23 Az 1996. évi LII. törvény a Csődtv. módosítására, a csődeljárás iránti kérelem előterjesztésére irányu-ló kötelezettség megszüntetésére tekintettel az objektív büntethetőségi feltétel körében a vonatkozó szö-vegrészt hatályon kívül helyezte.


235

bekezdés szerint csődbűntett, mert közvetlen vagyonvesztéssel, a fedezet elvonásával (vagy annak látszatával) jár, és ezáltal az összes hitelező érdekét sérti. A felszámolás eredményének meghiúsításával járó csődbűntett már enyhébb, mert közvetlenül nem jár vagyonvesztéssel, de szintén az összes hitelező érdekét sérti. A legenyhébb a hitelező jogtalan előnyben részesítése, mivel nem jár vagyonvesztéssel, és nem sérti az összes hitelező érdekét.24

A 2007. évi XXVII. törvény25 a megváltozott jogi környezethez igazodva és a gya-korlati tapasztalatok figyelembevételével jelentős mértékben újrafogalmazta a tényál-lást, megváltoztatva annak elnevezését is. A módosítás fontosabb elemei26 az aláb-biakban foglalhatók össze:

1. A bűncselekmény megnevezése csődbűntettről csődbűncselekményre változott, mivel a deliktum a korábbiaktól eltérően immár vétségi alakzatot is tartalmazott.

2. A módosítás egy új – álláspontom szerint szükségtelen – bűntetti alakzatot veze-tett be, a vétkes gazdálkodást, amely fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben is elkövethető.

3. Változott a tényállás szerkezeti felépítése, amelynek során a kronológiai és logikai sorrendnek megfelelően a törvény elsőként a vétkes gazdálkodást, majd a csalárd bukást, és végül a fedezetelvonó csődbűntettet szabályozta, mindháromra közös minősített esetet meghatározva.

4. Az objektív büntethetőségi feltételt pontosította, a büntethetőség körét szűkítette. A felszámolási eljárás megindítása helyett a felszámolás elrendelését követelte meg objektív büntethetőségi feltételként abból a helyes kiindulási pontból következően, hogy alaptalan felszámolási kérelem ne teremtse meg a büntethetőséget.

5. A hitelező jogtalan előnyben részesítésének vétségét – amely korábban önálló bűn-cselekmény volt – beépítette a tényállásba, egyidejűleg módosítva is azt.

6. Az adminisztratív csődbűntettet a jogalkotó kiemelte a csődbűncselekmények köré-ből, és a számvitel rendjének megsértése tényállásának keretében, annak önálló alakzataként – részben eltérő tartalommal – szabályozta.27

XIII.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS BEMUTATÁSA

Hatályos büntetőtörvényünk, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) a csődbűncselekmény négy alapesetét szabályozza:

– Fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben elkövetett csődbűncselekmény [Btk. 404. § (1) bek.].

24 Belovics – Molnár – Sinku (2005) 441. o.25 2007. évi XXVII. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tár-

gyú törvények módosításáról.26 Lásd Gula (2009) 80–95. o.27 A 2011. évi CL. törvény végül a felszámolás elrendelését követően elkövetett számvitel rendjének meg-

sértését (korábban „adminisztratív csődbűntett”) dekriminalizálta.

GUL A JÓZSEF

236

– Fizetésképtelenséget előidéző csődbűncselekmény [Btk. 404. § (2) bek. a) pont].– Fizetésképtelen helyzetben elkövetett csődbűncselekmény [Btk. 404. § (2) bek. b)

pont]. – Hitelező jogtalan előnyben részesítésével elkövetett csődbűncselekmény [Btk.

404. § (4) bek.].

1. Az (1) bekezdés esetén a gazdálkodó szervezet fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe kerül, s az elkövető e helyzet tudatában fejti ki tényállásszerű fedezetelvo-nó tetteit, a vagyont ténylegesen vagy színleg csökkenti, s ezzel a hitelezői kielégítést akár részlegesen meghiúsítja (fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben elkövetett csődbűncselekmény).28

2. A bűncselekmény második alapesetében [404. § (2) bek. a) pont] az elkövető előbb fejti ki a tényállásszerű elkövetési magatartások valamelyikét, s ezzel idézi elő a fizetésképtelenséget vagy annak látszatát, illetve hiúsítja meg – legalább részben – a hitelező(k) kielégítését. (Az irodalomban csalárd bukásként is jellemzett alakzat, fize-tésképtelenséget előidéző csődbűncselekmény).

3. A (2) bekezdés b) pontjában írt deliktum esetén az adós fizetésképtelen helyzeté-ben tanúsított fedezetelvonó magatartások hiúsítják meg legalább részlegesen a hite-lezői kielégítést (fizetésképtelen helyzetben elkövetett csődbűncselekmény).29

4. A csődbűncselekmény legenyhébb alakzata csak a felszámolás elrendelését köve-tően valósítható meg, lényege a Csődtv. szerinti kielégítési sorrend megsértésével valamely hitelező előnyben részesítése (hitelező jogtalan előnyben részesítésével elkövetett csődbűncselekmény).30

A tényállás szerkezetét áttekintve rögzítendő még, hogy a (3) bekezdés az első három alapesetre nézve közös minősítő körülményeket állapít meg31, az (5) bekezdés pedig fizetésképtelenségi eljárásokhoz kapcsolja a csődbűncselekményért való büntet-

28 Btk. 404. § (1) Aki a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó gazdál-kodó szervezet fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete esetén

a) a vagyon vagy annak egy része elrejtésével, eltitkolásával, megrongálásával, megsemmisítésével, használhatatlanná tételével,

b) színlelt ügylet kötésével vagy kétes követelés elismerésével, vagy c) az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes más módon a gazdálkodó szervezet vagyonát ténylegesen vagy színleg csökkenti, és ezzel a hitelező vagy a hitele-

zők kielégítését részben vagy egészben meghiúsítja, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadság-vesztéssel büntetendő.

29 404. § (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló tör-vény hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezet

a) fizetésképtelenné válását vagy annak látszatát az (1) bekezdésben meghatározott magatartások vala-melyikével idézi elő, és ezzel vagy

b) fizetésképtelensége esetén az (1) bekezdésben meghatározott magatartások valamelyikével a hitelező vagy a hitelezők kielégítését részben vagy egészben meghiúsítja.30 404. § (4) Aki a felszámolás elrendelését követően valamely hitelezőjét a csődeljárásról és a felszámolá-

si eljárásról szóló törvényben meghatározott kielégítési sorrend megsértésével előnyben részesíti, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

31 404. § (3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a) a csődbűncselekményt stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetre nézve követik el, vagy b) a tényleges vagy színlelt vagyoncsökkenés mértéke különösen jelentős.


237

hetőséget, objektív büntethetőségi feltételt szabályoz32. A 404. § (6) bekezdése a tet-tességre vonatkozó speciális rendelkezést tartalmaz.33

A „feljelentés elmulasztása a felszámolási eljárásban” megnevezésű bűncselek-ményt a 2012. évi Btk. eredetileg nem tartalmazta, a 2012. évi CCXXIII. törvény egé-szítette ki e tényállással. A törvény indokolása utal arra, hogy a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 33. § (4) bekezdése szerint a felszámoló a tudomására jutott bűncselekményt – ha az elkövető ismert, annak meg-jelölésével – köteles az eljárás lefolytatására illetékes hatóságnak írásban bejelenteni. A felszámolási eljárás során jellemzően a számvitel rendje megsértésének bűncselek-ménye és a csődbűncselekmény jut a felszámoló tudomására. A jogalkotó álláspont-ja szerint a felszámolási eljárások eredményes lefolytatásának biztosítása, a hitele-zők érdekének fokozottabb védelme indokolttá teszi, hogy büntetendő legyen, ha e két bűncselekmény valamelyikére utaló hitelt érdemlő adatok birtokába jutó felszámoló a feljelentési kötelezettségét szándékosan elmulasztja.34

XIII.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ELEMZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE

A 2012. évi Btk. indokolása a csődbűncselekmény újraszabályozásáról ír, és valóban történt több változás a tényállást illetően, a bűncselekmény vonatkozásában felmerülő problémákat azonban a törvény nem oldotta meg, újraszabályozásról valójában nem beszélhetünk. Az új Btk. ugyanakkor új problémákat is hozott.

A korábban írtak alapján megállapítható, hogy a Btk. a továbbiakban is fenntartja a csődbűncselekmény négy alapeseti fordulatát, és az első három alapesethez kapcso-lódóan minősítő körülményeket értékel. Eltérő jogszabályszerkesztési megoldással, de fennmaradt az objektív büntethetőségi feltétel, és a speciális alanyiságra vonatko-zó értelmező rendelkezés is.

A változásokat számba véve a törvény mellőzi a vagyon vonatkozásában a „tarto-zása fedezetéül szolgáló” kifejezést, hivatkozással arra, hogy a gazdálkodó szervezet vagyona az erre irányuló külön jognyilatkozat nélkül is a tartozás fedezetéül szolgál. Ez utóbbi megállapítás helyes ugyan, de nem indokolja a törvény e szövegrészének mellőzését. A szakirodalomban már eddig is érték kifogások a tényállás szövegezését amiatt, hogy nem kellő egyértelműséggel fogalmazza meg: a bűncselekmény elköveté-si tárgyaként a gazdálkodó szervezet és nem az elkövető vagyona tekintendő.

Egyet lehet érteni a törvény azon megoldásával, amely az észszerű gazdálkodás követelményével ellentétes, korábban több pontban szabályozott különböző magatar-tásokat az egyszerűsítés jegyében összevonja.

32 404. § (5) Az (1)–(3) bekezdésében meghatározott bűncselekmény akkor büntethető, ha a) a csődeljárást megindították, b) a felszámolást, kényszertörlési, illetve kényszer-végelszámolási eljárást elrendelték, vagy c) a felszámolási eljárás megindítása törvény kötelező rendelkezése ellenére nem történt meg.33 404. § (6) A csődbűncselekményt tettesként az követheti el, aki az adós gazdálkodó szervezet vagyoná-

val vagy annak egy részével rendelkezni jogosult, vagy arra lehetősége van, akkor is, ha a vagyonnal tör-ténő rendelkezés alapjául szolgáló jogügylet érvénytelen.

34 A vizsgált bűncselekmények részletes dogmatikai elemzését lásd Gula (2013b) 635–645. o.

GUL A JÓZSEF

238

A minősített eset változtatásának indokaként a jogalkotó azt jelöli meg, hogy a gaz-dasági életben súlyos következményekkel járó csődbűncselekmény megállapíthatósá-gára nézve a bírói gyakorlat nem alakított ki olyan mércét, amely zsinórmértékül szol-gálhatna – arra az indokolás is utal, hogy a szakirodalom ezt megtette. Helyeselhető törekvés, hogy a törvény objektív körülményeket kíván megjelölni a minősített ese-tek megállapításának feltételéül, egyrészt az elvont vagyontömeg mértékére, másrészt pedig a stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetekre tekintettel.

Érdemes azonban felhívni a figyelmet arra, hogy a vagyoncsökkenés – az 1978. évi Btk. 2007. évi módosítása óta és az új Btk. alapján is – csak az első alapesetnek exp-licit tényállási eleme, a második és harmadik alapesetnek nem.

A másik minősített eset vonatkozásában utalni kell arra, hogy a kormány rendelet-ben határozza meg, hogy mely társaságot tekint stratégiailag kiemelt jelentőségű-nek. Ez történhet a fizetésképtelenségi eljárást megelőzően, de annak tartama alatt is. A bűncselekmény minősített esete értelemszerűen csak akkor kerülhet megállapítás-ra, ha a gazdálkodó szervezet stratégiailag kiemelt jelentőségűnek nyilvánítása után követték el.

A változás érinti továbbá a csődbűncselekmény tettesére vonatkozó értelmező ren-delkezést. A 2012. évi Btk. új eleme, hogy a korábbi szabályozástól eltérően már nem-csak a vagyonnal rendelkezni jogosult követheti el tettesként a cselekményt, hanem az is, akinek a rendelkezésre lehetősége van. Az indokolás szerint ezzel a törvény „a büntethetőségi feltétel körét kibővítve nevesíti azt az esetet is, amikor a vagyonnal jogszerűen már nem rendelkezhet a tulajdonos cégképviselő, de erre lehetősége van”. A módosítás indokolása és a törvény szövege azonban nincs összhangban egymással. Az indokolás szakmai színvonala is számos kívánnivalót hagy maga után (a büntet-hetőségi feltétel körének bővítésére utalás, a tulajdonos cégképviselő fogalom hasz-nálata), ennél komolyabb probléma azonban, hogy a törvény szövege valójában meg-szünteti a bűncselekmény vonatkozásában ez ideig megkívánt speciális alanyiságot, a tettességre vonatkozó értelmező rendelkezés ily módon értelmét veszti. A jogalko-tói szándék – az indokolásból kitűnően – nem erre irányult. A gyakorlat a bűncselek-ményt a továbbiakban is delictum propriumként kezeli, az új Btk. indokolásában írtak-nak megfelelően kibővített speciális alanyi körrel. A tettességre vonatkozó új törvényi rendelkezés – az indokolásnak megfelelő – módosítása azonban szükségesnek látszik.

Kisebb mértékben változott az objektív büntethetőségi feltételek köre, a háttér-jogszabályok rendelkezéseire figyelemmel a törvény – helyeselhetően – kiegészült a kényszertörlési és a kényszer-végelszámolási eljárás elrendelésével.

A „feljelentés elmulasztása a felszámolási eljárásban” megnevezésű bűncselek-mény vonatkozásában problémát jelent, hogy a törvény szövege szerint a bűncse-lekmény tettese a felszámoló. A tényállás háttérnormáját jelentő Csődtv. 27/A. §-a szerint azonban a felszámoló csak szervezet lehet, mely szervezet a felszámolás lefolytatására felszámolóbiztost jelöl ki. A magyar büntetőjogban bűncselekmény ala-nyává szervezet, jogi személy nyilvánvalóan nem válhat, ezen nem változtat a jogi személyekkel szemben alkalmazható intézkedések rendszere sem. Ennek alapján a tényállás módosítása – tettesként a felszámoló helyett a felszámolóbiztos megjelölé-se – indokolt.


239

XIII.4. DE LEGE FERENDA JAVASLATOK

A büntetőjog-tudomány természetesen az új Btk. megalkotását követően sem mond-hat le arról, hogy saját eszközeivel a szabályozás továbbgondolására is ösztönözzön. Az eddig írtakon kívül vegyünk számba néhány továbbgondolásra érdemes kérdés-kört!

XIII.4.1. A CSŐDBŰNCSELEKMÉNYEK JOGFORRÁSI HELYE, ELHELYEZÉSÜK A BÜNTETŐKÓDEX RENDSZERÉBEN

1. A csődbűncselekmények jogforrási helye – a büntetőkódexben, vagy szaktörvény-ben való elhelyezése – tárgyában a Btk. előkészítése során lefolyt polémia35 nem új keletű, már a Csemegi-kódex megalkotása során felmerültek egymásnak ellentmon-dó nézetek.

Nem vitatva, hogy mind a magyar büntetőjog történetében, mind nemzetközi össze-hasonlításban találunk példákat a szaktörvényekben történő szabályozásra, tradicio-nális és garanciális szempontból egyaránt e bűncselekmények büntető törvénykönyv-ben történő elhelyezése látszik helyesebbnek.

Helyes tehát az új Btk. vonatkozásában az egységes (egy törvényben való) szabá-lyozás fenntartása.

2. Kifogásolható azonban az új Btk. szerkezeti felépítése, a csődbűncselekmények elhelyezése a kódex rendszerében. A törvény XLI. fejezetében, „A gazdálkodás rend-jét sértő bűncselekmények” között lelhetjük fel e deliktumokat.

A 2012. évi Btk. Különös Része harminchárom fejezetből áll, a fejezeteken belül címekre tagolás nem érvényesül, az egyes bűncselekmények önálló megnevezést kap-nak. A jogalkotó a Különös Részben a korábbinál több, azonban kisebb terjedelmű fejezetet kívánt kialakítani, azzal a célkitűzéssel, hogy az egy fejezet alá tartozó bűn-cselekmények a védett jogtárgy alapján szorosabb kapcsolatban álljanak.

A magam részéről úgy ítélem meg, hogy a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmé-nyeket szabályozó fejezetbe foglalt cselekmények e kívánalomnak kevéssé felelnek meg, a jogi tárgyak eltérőek. A fejezet 12 bűncselekményt foglal magában, a törvény indokolása is rögzíti, hogy a gazdálkodás rendjét, a hitelezői érdekek sérelmét, vala-mint a gazdálkodási kötelességeket sértő bűncselekményeket foglalja össze. A hite-lezőket károsító bűncselekmények elhelyezését önálló fejezetben látom célszerűnek.

E megközelítésnek vannak történelmi gyökerei hazánkban, a Csemegi-kódex e bűn-cselekményi kört önálló fejezetben szabályozta (csalárd és vétkes bukás, majd a hite-lezőket károsító cselekmények). A sok esetben mintául szolgáló német Btk. a fizetés-képtelenségi bűncselekményeket szintén önálló fejezetben tartalmazza, de az osztrák Btk.-ban is jól elkülöníthető e deliktumok köre. A törvény áttekinthetősége, a védett jogtárgy szerinti kellő differenciálás is ezt a megoldást támasztja alá.

35 E bűncselekmények szakmai törvényben történő szabályozása mellett érvelt például Wiener A. Imre. Wiener (2001) 18. o.

GUL A JÓZSEF

240

XIII.4.2. A BÜNTETENDŐ CSELEKMÉNYEK

Érdemes arra is utalni, hogy a régi magyar büntetőjog, de más európai országok (pél-dául Anglia, Németország, Ausztria) joga is a csődbűncselekmények hazainál diffe-renciáltabb rendszerét értékeli, amelyek a csődbűncselekmények lehetséges körének hazai kialakításához – természetesen összhangban a mai magyar büntetőjogi dogma-tikával – segítséget nyújthatnak.

Büntetendő magatartásként jelennek meg például a hitelezők szavazati joggal kap-csolatos visszaélései, a hitelező megvesztegetése, a fizetésképtelenségi eljárás egyéb közreműködőinek megvesztegetése, a koholt követelés érvényesítése. A könyvvezeté-si kötelezettség megszegésével kapcsolatos magatartások, kívülálló személyek tettesi felelősségét megalapozó egyes tényállások36, sőt az angol jog szerint az is bünteten-dő, ha a nem mentesített bankrupt a hitelező tájékoztatása nélkül vesz fel hitelt, vagy más név alatt vállalkozásba kezd, vagy bizonyos vagyonnal megszökik Angliából és Walesből37.

Hazánkban is gyakran szembesülünk olyan cselekményekkel, amelyek a hatályos jog keretei között megfelelően nem értékelhetők. Angliában önálló tényállás vonat-kozik például – a gyakorlatban nálunk is tapasztalt – „főnix-szindrómá”-nak neve-zett jelenségre, amikor egy fizetésképtelen adós ellen felszámolási eljárás indul, majd rövid idő múlva újra feltűnik csaknem azonos névvel, tevékenységgel és vezetőkkel. Az újjászületett vállalkozás jogilag immár új entitás, amelyet nem kötnek a korábbi adósságok, és gyakran áron alul szerzi meg a másik társaság eszközeit a felszámo-lótól.38

A „hitelező megvesztegetése” beiktatását indokolja egyebek mellett, hogy a vesz-tegetés hatályos tényállásai a büntetőjogi üldözést igénylő magatartások egy részét jelenleg nem képesek lefedni.

Ezzel szemben a csődbűncselekmény hatályos rendszerében a fizetésképtelenség-gel fenyegető helyzetben elkövetett csődbűncselekmény szükségessége a csődbűn-cselekmény rendszerét megvizsgálva (tényállásszerű eredmény, objektív büntethe-tőségi feltétel) megkérdőjelezhető. A tényállás bűnösségi szempontból is aggályos. A csődbűncselekmény szándékosan követhető el. Ugyanakkor a tényállás elemévé tet-ték a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetet, amely a háttérnorma alapján akkor is megállapítható, ha a gazdálkodó szervezet vezetője „ésszerűen előre láthatta, hogy tartozásait az esedékességkor nem lesz képes kiegyenlíteni”. A büntetőjogi felelőssé-get szándékos bűncselekmény esetén nyilvánvalóan nem alapozhatja meg, ha pusz-tán előre láthatta volna az elkövető az eredményt. Mindezen körülmények alapján az a véleményem, hogy a wrongful trading jogintézményének jogrendszerünkbe törté-nő teljes körű integrálására irányuló igyekezet – amely a társasági jog és a csődjog vonatkozásában kétségtelenül helytálló – egy szükségtelen büntetőjogi normát ered-ményezett.

36 Tröndle – Fischer (2007) 1970. o. 37 Insolvency Act 1986, s. 358.38 Murphy (2004) 430. o.


241

XIII.4.3. AZ OBJEKTÍV BÜNTETHETŐSÉGI FELTÉTEL

Alapvető kérdés, hogy a csődbűncselekmények büntethetősége fizetésképtelenségi eljáráshoz kötődik-e, vagy attól függetlenné válik.

A 2012. évi Btk.-ban is fellelhető objektív büntethetőségi feltétellel az állam valójá-ban bizonyos esetekben lemond olyan magatartások üldözéséről, amelyek önmaguk-ban véve büntetést érdemelnének, azért, hogy a meggyengült vállalkozásokat e fel-tételek bekövetkezése előtt ne tegye ki a büntetőeljárással együtt járó egzisztenciális fenyegetésnek.

A Csemegi-kódex, a hatályos magyar és német Btk. alapján a büntethetőség vala-mely fizetésképtelenségi eljáráshoz kapcsolódik, az 1932. évi hitelsértési törvényünk és a hatályos osztrák Btk. szerint egyes bűncselekmények (hitelsértés, Betrügerische Krida39) annak hiányában is megállapíthatóak.

A Csemegi-kódex kiindulópontja az volt, hogy büntetendő az adós, aki fizetéskép-telen lett és vagyonára csőd nyittatott, ha bizonyos, a hitelezők érdekeit sértő vagy veszélyeztető cselekményeket követett el. Sem a fizetésképtelenség vagy csőd, sem az elkövetett visszaélések izoláltan nem alapozták meg a bűnösséget, csupán ezek meg-határozott kapcsolata. A csődnyitás volt az a körülmény, amelynek folytán a potenciá - lisan bűnös cselekmény realiter is büntetendővé vált. Már a Csemegi-kódex indoko-lása utalt arra, hogy a törvény nem terjed ki azon terület egészére, amelyet átfognia szükséges lenne, nevezetesen azon személyekre, akikkel szemben csődnyitás nem tör-tént, de fizetéseiket megszüntették, és egyébként a tényállásba illeszkedő magatartá-sokat követtek el annak érdekében, hogy hitelezőiket a követeléseikből való leenge-désre kényszerítsék, vagy azokat egész követelésükre nézve csalárdul megkárosítsák. Úgy vélték azonban, hogy a büntetőtörvény a csődjogtól e körben teljesen nem sza-kadhat el.

Ezen a szemléleten alapvetően változtatott a hitelsértésről szóló 1932. évi IX. tör-vénycikk, amelynek 6. §-a úgy rendelkezett, hogy a törvény alkalmazása szempont-jából közömbös, hogy az adós ellen csődöt, csődön kívüli kényszeregyezséget vagy kényszerfelszámolást elrendeltek-e, vagy sem. Úgy látták ugyanis, hogy a gyakorlat-ban nem vált be az a szabályozás, amely a csalárd és vétkes bukás büntethetőségét a csődnyitáshoz kötötte. Érdemes azért rámutatnunk arra, hogy a hitelsértés bűntette és vétsége megállapíthatósága valóban nem kapcsolódott a továbbiakban a likvidáci-ós eljárás mozzanataihoz, a törvény által szabályozott hitelező által elkövetett passzív vesztegetés, illetve a koholt követelés érvényesítése azonban igen.

Tény, hogy az objektív büntethetőségi feltétel mellőzése a hitelezői érdekek védel-mét elvileg jobban szolgálná, és hosszabb távon megfontolandó, de a büntetőjogi fele-lősség körének lényeges kiterjesztését jelenti.

A büntetőjog ultima ratio jellege a modern fizetésképtelenségi bűncselekmények esetén abban is megnyilvánul, hogy nem a csőd miatt, de csak csőd esetén kíván bizo-nyos hitelezői érdekeket sértő magatartások ellen fellépni.

39 A bűncselekmény elnevezésének inkább történeti előzményei vannak, hiszen a csalárd magatartás nem szükségszerű tényállási elem, illetve a csődeljárás megindítása sem tartozik a tényállási elemek közé. Kirchbacher – Presslauer (2001) 156. §

GUL A JÓZSEF

242

Jelenleg indokoltnak látom az objektív büntethetőségi feltétel módosított tartalom-mal történő fenntartását.

Helyes volt ugyanis azon 2007. évi módosítás, amely alapján már nem a felszámo-lás megindítása, hanem elrendelése a büntethetőség objektív feltétele, így az alapta-lan felszámolási kérelem nem teremti meg a büntethetőséget.

A felszámolásnál érvényesített gondolatmenetet azonban a csődeljárás vonatkozá-sában nem követte a jogalkotó. Ismeretes, hogy a reorganizációt szolgáló csődeljárás kevéssé funkcionál. Az adósok csődkérési hajlandóságát egyebek mellett az sem befo-lyásolja kedvezően, ha saját kérelmük nyitja meg a büntethetőséget. Indokolt lehetne a csődeljárásban is a megindításnál későbbi időpontban meghatározni a büntethető-ségi feltételt.40

XIII.4.4. A CSŐDBŰNCSELEKMÉNYEK ALANYI KÖRE

A csődbűncselekmény és a feljelentés elmulasztása a felszámolási eljárásban tettesé-re vonatkozó hatályos törvényi rendelkezések módosításának indokoltságáról koráb-ban már szóltunk.

Lényeges kérdés továbbá, hogy a jövőben a csődbűncselekmények továbbra is kizá-rólag a Csődtv. hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetekhez kötődnek-e, vagy az angol, német, osztrák stb. jogokban régóta ismert, s a közelmúltban a magyar jogba is bevezetett ún. magáncsőd41 kihatással legyen-e a fizetésképtelenségi bűncselekmé-nyért felelősségre vonható személyek körére.

A magyar büntetőjogban a csődületről szóló 1840. évi XXII. törvénycikk szerinti hamis bukás alanya bárki lehetett, egyes a törvényben megjelölt elkövetési magatartá-sok vonatkozásában azonban csak a kereskedők, illetve gyárosok válhattak a bűncselek-mény tettesévé. Maga a csődtörvény hatálya értelemszerű eltérésekkel ugyanis a termé-szetes személyekre is kiterjedt. A vétkes bukás tettese azonban csak kereskedő lehetett. Csemegi Károly is úgy foglalt állást, hogy nincs különbség a hitelezők jogos követelései - nek dolossus kijátszásában, ha ezt kereskedő, vagy ha nem kereskedő követi el.

Az angol fizetésképtelenségi törvény szerkezetileg is elkülönítve külön fejezetekben szabályozza a gazdálkodó szervezetek fizetésképtelenségéhez kapcsolódó deliktumo-kat, illetve az egyéni csődhöz kapcsolódó bűncselekményeket.

A német jogban ilyen kategorikus elkülönítéssel nem találkozunk, a német btk. meg-oldása szerint egyes csődbűncselekményeket csak kereskedők követhetnek el.

A magyar büntetőjogban a csődbűncselekmény csak a Csődtv. hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezet keretében történő elkövetés esetén alkalmazható, természetes személyre, de még az egyéni vállalkozóra sem terjed ki a Csődtv. hatálya.

Átgondolást érdemel továbbá a felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmu-lasztásával megvalósuló vezetői büntetőjogi felelősség e körben történő alkalmazá-sának lehetősége.

40 Lásd még Gula (2011) 255–270. o.41 2015. évi CV. törvény a természetes személyek adósságrendezéséről.


243

Hatályos büntetőjogunkban a hivatali vesztegetés [Btk. 293. § (4)–(5) bekezdés] körében találunk ilyen rendelkezést, továbbá önálló tényállás a költségvetési csalás-hoz kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztása (Btk. 397. §). A két tényállás – az elkövetési magatartások hasonlósága mellett – érdemi eltérése-ket is mutat.

A gazdasági vezetőknek a beosztottak bűncselekményéhez kapcsolódó felelősségét, az ún. vezetői büntetőjogi felelősséget a 2001. évi CXXI. törvény iktatta be büntető-jogunkba, jogalkalmazási gyakorlata azonban nem alakult ki. Így ellenérvként fogal-mazható meg, hogy indokolt-e valójában nem funkcionáló jogintézmények alkalma-zási körének kibővítése.

Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy következetesnek nevezhető-e az a büntetőpo-litika, amely a jellemzően szervezetben elkövetett szándékos bűncselekmények közül csupán két cselekményre vonatkozóan tágítja ki a büntetőjog hatókörét a mulasztó vezetőre, míg súlyos szervezeti visszaélések soránál a gondatlan (esetenként a szán-dékos) vezetői mulasztás büntetlen marad.42

A felelősségi alakzat megteremtésének pozitív vonása, hogy megfelelő ellenőrzési és felügyeleti rendszer kiépítésére ösztönzi a vezetőket a bűncselekmények megaka-dályozása érdekében.

Utalhatunk végül arra, hogy tételes jogunkban ugyan csak a 2001. évi CXXI. tör-vénnyel jelent meg a vezetőknek a beosztottak bűncselekményéhez kapcsolódó bün-tetőjogi felelőssége, de mintegy jogtörténeti, gondolati előzményként említhető, hogy a Hs. javaslata az üzlet vezetésével megbízott személyek felügyeleti vagy ellenőrzé-si kötelezettségének akár szándékos akár gondatlan elmulasztását a hitelezők érdeke-it sértő bűncselekmények esetén vétségként büntetni kívánta.

A csődbűncselekmény alanyi körét vizsgálva43 felmerülhet továbbá a vagyonfel-ügyelő, a felszámolóbiztos vonatkozásában speciális szabályok szükségessége, a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásában kirendelt pénzügyi gondnok büntethe-tőségének megteremtése, a 2006. évi Csődtv. módosítással a magyar jogban is meg-jelent „árnyékvezető”44 büntetőjogi felelőssége.

XIII.4.5. BŰNÖSSÉGI KÉRDÉSEK, BÜNTETÉSI TÉTELEK

1. Nézetem szerint helyes az a megközelítés, amely a csődbűncselekményeket alapve-tően szándékos deliktumoknak tekinti. Mégis indokolt lehet szűk körben a gondatlan bűncselekmények büntethetőségének megteremtése is. Mind a régi magyar büntető-jogban, mind a hatályos német és osztrák jogban ismertek e cselekmények gondat-lan alakzatai.

2. A bűncselekmények rendszerének kialakítását követően – a gyakorlati tapasz-talatokra is figyelemmel – határozható meg a büntetési tételek adekvát rendszere.

42 Kis (2004) 333. o. 43 Lásd Gula (2015) 204–220. o.44 Az angol jogban számos tényállás kifejezett rendelkezést tartalmaz az árnyékvezető (shadow director)

büntetőjogi felelősségére nézve. Insolvency Act 1986, s. 206., s. 208. stb. Lásd még Gula (2008b).

GUL A JÓZSEF

244

A korábbi magyar büntetőjogi rendelkezésekkel összevetve azt láthatjuk, hogy hatá-lyos büntetőkódexünk büntetési tételei meglehetősen szigorúnak tűnnek. (A Csemegi-kódex például három évig terjedő börtönnel büntetendő privilegizált esetet is ismert, ha az okozott kár bizonyos összeget nem haladott meg.) Ezt a megállapítást támasztja alá a büntetéskiszabási gyakorlat áttekintése is. Az új Btk. ezzel szemben a büntetési tételeket illetően mindössze annyi változást eszközölt, hogy a bűntetti alakzatok büntetési tételének alsó határát egy évre emelte.

Összegzésként elmondható, hogy egy új büntető törvénykönyv megszületése szük-ségképpen számvetésre, értékelésre is késztet, s bár a csődbűncselekmények új szabá-lyozásának egyes elemeivel egyet lehet érteni, nem csekély a továbbgondolást érdem-lő és igénylő kérdések száma sem.45

XIII.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

Angyal Pál (1929) A magyar büntetőjog kézikönyve. 5. kötet. Okirathamisítás. Bélyeghamisítás. Védjegybitorlás. Csalárd és vétkes bukás. Athenaeum, Budapest, 1929.

Apáthy István (1888) A magyar csődjog rendszere II. Az Eggenberger-féle Könyvkereskedés kiadása, Budapest, 1888.

Balás Elemér (1901) A magyar büntetőjog tankönyve. Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest, 1901.

Belovics Ervin – Molnár Gábor Miklós – Sinku Pál (szerk.) (2005) Büntetőjog Különös Rész. V. átdolgozott kiadás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2005.

Csemegi Károly művei II. (1904) (szerk. Edvi Illés Károly – Gyomai Zsigmond). Franklin-Társulat, Budapest, 1904.

Fehérváry Jenő (1936) Magyar anyagi büntetőjog kistükre. Budai-Nyomda, Budapest, 1936.Fejes Péter – Szabó Sándor (1990) „A hitelezéssel kapcsolatos jogi szabályozás történeti

áttekintése” Ügyészségi Értesítő, 1990/2. Gula József (2008a) „A csődbűncselekmények de lege ferenda” Büntetőjogi Kodifikáció,

2008/1. 9–25. o. Gula József (2008b) „Fizetésképtelenségi bűncselekmények az angol jogban” In:

Publicationes Universitatis Miskolcinensis. Sectio Juridica et Politica Tomus XXVI/2. Miskolc University Press, Miskolc, 2008.

Gula József (2009) „A csődbűncselekmények 2007-es újraszabályozásának értékelése” Rendészeti Szemle, 2009/7–8. 80–95. o.

Gula József (2011) „A fizetésképtelenségi eljárások és a fizetésképtelenségi bűncselekmények kapcsolatának egyes aspektusai” In: Tanulmányok Tóth Mihály professzor 60. születésnapja tiszteletére (szerk. Gál István László). PTE ÁJK, Pécs, 2011.

Gula József (2013a) „Csődjog és büntetőjog – a Csemegi-kódex tanulságai” In: Tanulmányok a bűnügyi tudományok köréből (szerk. Bragyova András). Miskolci Egyetem–Gazdász Elasztik Kft., Miskolc, 2013.

45 Kodifikációs javaslataimat lásd részletesebben Gula (2008a) 9–25. o.


245

Gula József (2013b) „A gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények” In: Magyar Büntetőjog. Különös Rész (szerk. Horváth Tibor – Lévay Miklós). Wolters Kluwer–CompLex Kiadó, Budapest, 2013.

Gula József (2015) „A csődbűncselekmények alanyi körének meghatározása” In: Ünnepi tanulmányok Bíró György professzor 60. születésnapjára (szerk. Barzó Tímea – Juhász Ágnes – Leszkoven László – Pusztahelyi Réka). Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért, Miskolc, 2015.

Juhász László (2006) A magyar fizetésképtelenségi jog kézikönyve. Novotni Alapítvány, Miskolc, 2006.

Kautz Gusztáv (1873) A magyar büntető jog és eljárás tankönyve. Eggenberger-féle Akadémiai Könyvkereskedés (Hoffmann és Molnár), Pest, 1873.

Kirchbacher, Kurt – Presslauer, Walter (2001) Wiener Kommentar zum Strafgesetzbuch. Manz, Wien, 2001.

Kis Norbert (2004) „Gondolatok a bűnösségi elv hanyatlásáról” In: Györgyi Kálmán ünnepi kötet (szerk. Gellér Balázs). KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest, 2004.

Murphy, Peter (ed.) (2004) Blackstone’ s Criminal Practice. Oxford, 2004.Pauler Tivadar (1870) Büntetőjogtan II. Kiadta Pfeifer Ferdinánd, Pest, 1870.Tóth Mihály – Török Gábor (2001) Csődjog. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest,

2001.Tröndle, Herbert – Fischer, Thomas (2007) Strafgesetzbuch und Nebengesetze Kommentar.

C.H. Beck, München, 2007.Wiener A. Imre (2001) „A büntető törvénykönyv szerkezete” Büntetőjogi Kodifikáció, 2001/1.

12–18. o.Zöldy Miklós (1930) A hitelezőket károsító bűncselekmények. Tébe Kiadóvállalat, Budapest,

1930.

247

XIV. A FOGYASZTÓK ÉRDEKEIT SÉRTŐ BŰNCSELEKMÉNYEK

BÉKÉS ÁDÁM

XIV.1. Szabályozási előzményekXIV.2. A hatályos szabályozás bemutatásaXIV.2.1. A rossz minőségű termék forgalomba hozatalaXIV.2.2. A fogyasztók megtévesztéseXIV.2.3. A megfelelőség hamis tanúsításaXIV.2.4. A versenytárs utánzásaXIV.3. A hatályos szabályozás elemzése és értékeléseXIV.3.1. A rossz minőségű termék fogalomba hozatalaXIV.3.2. A megfelelőség hamis tanúsításaXIV.3.3. A fogyasztók megtévesztéseXIV.3.4. A versenytárs utánzásaXIV.4. De lege ferenda javaslatokXIV.4.1. A fogyasztó fogalmaXIV.4.2. A rossz minőségXIV.4.3. A fogyasztói csoportokXIV.5. Felhasznált irodalom

XIV.1. SZABÁLYOZÁSI ELŐZMÉNYEK

Időről időre felmerül az a probléma, hogy a fogyasztói érdekeket valóban a büntetőjo-gi pönalizáción keresztül lehet-e a legjobban érvényesíteni, vagy az ultima ratio elvé-nek megfelelően más jogágak szankciórendszere alkalmasabb a kívánt cél eléréséhez. Nyilvánvaló, hogy a büntetőjog csak kisegítő szerepet tölthet be, hiszen a fogyasz-tóvédelem és a gazdasági verseny közjogi téren és szakhatósági oldalon hatékonyan valósul meg a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által, de említeni lehet a Magyar Nemzeti Bankot mint a pénzügyi fogyasztóvédelem terén eljáró hatóságot is.

A GVH kiemelkedő aktivitása a fogyasztói csoportok kontrollálása, a kartellek fel-derítése vagy éppen a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megakadályozása terén

BÉKÉ S ÁDÁM

248

nem is hasonlítható össze a bűnügyi statisztikákban regisztrált és a fejezethez tarto-zó bűncselekmények esetszámával. Érdemes kiemelni, hogy a 2010–2015 közötti idő-szakban a megfelelőség hamis tanúsítása és a minőség hamis tanúsítása bűncselekmé-nyek regisztrálására egy-egy alkalommal került sor, de a többi bűncselekmény éves elkövetési száma is gyakran öt alatt van.1 Ezek olyan számok, amelyek alappal vetik fel a dereguláció kérdését, ha csupán az elkövetések gyakorisága alapján vizsgáljuk egy tényállás hasznosságát.2

A 334/B/2004. (III. 28.) AB határozat alapját azon utólagos normakontroll irán-ti indítvány képezte, amely szerint a fogyasztókat károsító cselekmények büntetőjogi szankcionálása szükségtelen. Az indítványozó érvelése szerint a tisztességtelen pia-ci résztvevőket a természetes piaci mechanizmusok kiszűrik, illetve ha a piaci sze-replő a magatartásával kárt okoz, akkor a károsult polgári perben vagy közigazgatá-si eljárásban orvoslást találhat. Ezen álláspont szerint a büntetőjogi fellépés eltúlzott a piaci résztvevők magatartásának valós társadalomra veszélyességéhez képest. Az Alkotmánybíróság az utólagos normakontroll iránti indítványt elutasította. Visszautalt a 30/1992. (V. 26.) AB határozatra, amely szerint „[…] a büntetőjog társadalmi rendel-tetése, hogy a jogrendszer egészének szankciós zárköve legyen. A büntetőjogi szank-ció, a büntetés szerepe és rendeltetése a jogi és erkölcsi normák épségének fenntartá-sa akkor, amikor már más jogágak szankciói nem segítenek.” Az Alkotmánybíróság a 334/B/2004. határozatában kifejtette, hogy a jogrendszerben szokásos és üdvös meg-oldás az, ha a polgárjogi eszközök, az igazgatási és szabálysértési szabályok, valamint a büntetőnormák a fokozatosság elvének megfelelően egymásra épülő rendszerben jelennek meg. E nézőpont szerint, ha úgy tetszik – függetlenül a bűnügyi statisztika számaitól – a jogalkotó az alkotmányossági követelményeknek megfelelően teljesítet-te az ultima ratio elvét, hiszen a megfogalmazott bűncselekmények mellett a szabály-sértési törvény is szankcionálja a kisebb súlyú, fogyasztókat sértő cselekményeket3.

XIV.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS BEMUTATÁSA

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) XLII. fejezetét alkotják azok a bűncselekmények, amelyek szankcionálásával a fogyasz-tók érdekeit és a gazdasági verseny tisztaságát igyekeznek megőrizni. A fogyasztók védelme terén azonban hiba lenne a fejezet törvényi tényállásait önmagukban tekin-teni, hiszen vannak olyan kettős jogtárgyú bűncselekmények, amelyek a fogyasztók mellett például az emberi egészséget is védelmezik, példaként említhető az ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés.

1 Forrás: Bűnügyi Statisztikai Rendszer. Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztálya, https://bsr.bm.hu

2 Érdemes megjegyezni, hogy a statisztika szerint az élelmiszerlánc-biztonsági és fogyasztóvédelmi sza-bálysértések miatt indult ügyek száma ennél jóval nagyobb: 2012-ben 1223; 2013-ban 1395; 2014-ben 417. Forrás: Bűnügyi Statisztikai Rendszer..., i. m.

3 Lásd a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szó-ló 2012. évi II. törvény XXIX. fejezet szabálysértéseit.


249

A korábbi Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (1978. évi Btk.) leg-utolsó szabályozásához képest a hatályos Btk. XLII. fejezetének törvényi tényállá-sai nem mutatnak jelentős szemléletbeli változást, a fellelhető különbségek leginkább finomításokra és egyértelműsítési törekvésekre utalnak. Az alacsony számú regiszt-rált bűncselekmény miatt a bírói gyakorlat megítélésére alkalmas eseti döntésekben sem bővelkedünk.

A fejezetbe tartozó bűncselekmények hatályos és az 1978. évi Btk.-ban volt szöve-gének változásait az alábbiakban foglalhatjuk össze.4

XIV.2.1. A ROSSZ MINŐSÉGŰ TERMÉK FORGALOMBA HOZATALA

A Btk. a rossz minőségű termék forgalomba hozatalának tényállását a háttérszabá-lyok változására tekintettel korszerűsítette, illetve megváltoztatta az elkövetési maga-tartások körét, ugyanis elhagyták a termék minőségének megállapítására vonatkozó szabály megszegésével megvalósítást, tudniillik ez kellően értékelhető a megfelelő-ség hamis tanúsítása körében. A Btk. nem vette át a használatba ad, feldolgozás-ra értékesít, vagy ezek iránt intézkedik fordulatokat. A jogalkotó ezáltal megerősíte-ni kívánja azt, hogy a forgalomba hozatalon, forgalmazáson érteni kell a használatba adást, és nemcsak a közvetlen fogyasztás célját szolgáló, hanem a termelés folyama-tában továbbfeldolgozásra kerülő termék értékesítése is ide értendő. A törvény bün-tetendővé teszi a forgalomba hozatalra irányuló előkészületet is, ezáltal biztosítva a forgalomba hozatalt megelőző – korábban tételesen felsorolni próbált – magatartások büntethetőségét.

XIV.2.2. A FOGYASZTÓK MEGTÉVESZTÉSE

A fogyasztók megtévesztése bűncselekmény az 1978. évi Btk. 296/A. §-ához képest több módosítást vezetett be. A tényállás két alapesetet szabályoz: a) büntetendő annak a cselekménye, aki szervezett termékbemutatón különleges árkedvezmény vagy árelőny meglétéről, vagy nyerési esélyről megtévesztésre alkalmas tájékoztatást ad; illetve b) áru lényeges tulajdonsága tekintetében valótlan tartalmú tájékoztatást ad. A Btk. új minősített esetet is ismer, a bűncselekmény súlyosabban fog minősülni, ha a (2) bekezdésben meghatározott cselekményt az áru egészségre és a környezetre gyakorolt hatásával, veszélyességével, kockázataival vagy biztonságosságával kap-csolatos jellemzőivel összefüggésben követik el, mivel ezek olyan tényezők, amelyek fokozottabban érinthetik a fogyasztók testi épségét, egészségét, ezért súlyosabban értékelendők.

A törvény új büntethetőséget megszüntető okot állapít meg a rossz minőségű ter-mék forgalomba hozatala esetére: nem lesz büntethető az elkövető, ha mihelyt tudo-mást szerez a termék rossz minőségéről, mindent megtesz azért, hogy a rossz minősé-

4 Békés (2013) 171. o.

BÉKÉ S ÁDÁM

250

gű termék a birtokába visszakerüljön. Ez esetben a károsodás megelőzése érdekében megtett, annak elhárítását célzó aktív magatartást méltányolja a törvény a büntetlen-ség biztosításával. Ez a büntethetőségi akadály jól jellemzi a jogalkotó azon törekvé-sét, hogy sokkal fontosabb a tényleges fogyasztóvédelem és a prevenció érvényre jut-tatása, mintsem az állami büntetőhatalom érvényesítése.

XIV.2.3. A MEGFELELŐSÉG HAMIS TANÚSÍTÁSA

A hatályos Btk. a minőség hamis tanúsítása tényállás elnevezés helyett bevezette a megfelelőség hamis tanúsítása elnevezést, mivel ez a fogalom szerepel immár a ter-mékek piacfelügyeletéről szóló 2012. évi LXXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Tpftv.).

XIV.2.4. A VERSENYTÁRS UTÁNZÁSA

A versenytárs utánzása bűncselekmény a korábbi törvényben áru hamis megjelö-lése elnevezés alatt szerepelt (1978. évi Btk. 296. §). A hatályos törvény a korábbi elkövetési magatartásokat átemelte, ugyanakkor a törvényi tényállást kisegítő jelleg-gel állapítja meg. Ennek oka, hogy számos esetben vitát okozott, hogy az áru hamis megjelölésének és az iparjogvédelmi jogok megsértésének mi az elhatárolási ismér-ve. A szubszidiaritással a jogalkotó egyértelművé tette, hogy ha az utánzás vagy az utánzott árura elkövetett jogsértés bejegyzett oltalom által védett jogokat sért (olta-lombitorlás), az iparjogvédelmi jogok megsértése állapítandó meg, míg ha a jellegze-tes külsejű, csomagolású, megjelölésű, elnevezésű áru nem áll iparjogvédelmi oltalom alatt, de az a fogyasztók számára az adott jellegzetességgel vált ismertté (jellegbitor-lás), akkor e tényállás lesz megállapítható.

XIV.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ELEMZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE

XIV.3.1. A ROSSZ MINŐSÉGŰ TERMÉK FOGALOMBA HOZATALA

A rossz minőségű termék fogalomba hozatala bűncselekmény védett jogi tárgya a fogyasztói érdekek (fogyasztó életének, testi épségének, és biztonságnak) biztosítása a termékek biztonságosságának, minőségének védelme útján. A bűncselekmény keret-diszpozícióként jelenik meg, amelyet a nemzeti szinten legfőbb normaként a fogyasz-tóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (Fgytv.) és a Tpftv., míg szupranacionális szinten az uniós jogi aktusok töltenek ki tartalommal (például az Európai Parlament és a Tanács 765/2008/EK rendelete). Az egyes termékekre és szolgáltatásokra külön részletszabályokat határozhatnak meg az eltérő szintű normák és uniós jogi aktusok,


251

amelyeket az egyedi eset vizsgálatakor figyelembe kell venni. A fogyasztó fogalmát5 – amely 2012 nyarán kiszélesedett – az Fgytv. 2. § a) pontja adja meg, amelyből bün-tetőjogi szempontból az alábbi meghatározás releváns: fogyasztónak minősül az önál-ló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró ter-mészetes személy.

A rossz minőségű termék fogalomba hozatala bűncselekmény elkövetési tárgya a rossz minőségű termék, amelyet a jogalkotó a tényálláshoz fűzött – (6) bekezdés – értelmező rendelkezésben határozott meg. Ezen értelmezés azonban inkább arra vilá-gít rá, hogy mit kell rossz minőségen érteni, hiszen a biztonságossági és minőségi követelményeknek, illetve a rendeltetésszerű használhatóságnak való meg nem fele-lést hivatkozza.6

A termék fogalmát az Fgytv. határozza meg, amely szerint terméknek minősül min-den birtokba vehető forgalomképes ingó dolog – ide nem értve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt –, továbbá a dolog módjára hasznosítható természeti erő, ame-lyet a gyártó vagy forgalmazó a fogyasztó számára hozzáférhetővé tesz. Ezt a fogal-mat azonban pontosítani szükséges, mivel a Tpftv. eltérő fogalmat használ a termékre: minden olyan ingó dolog, amelyet fogyasztóknak és felhasználóknak szántak, és üzleti tevékenység folyamán, ellenszolgáltatás fejében vagy anélkül, új, használt vagy újra feldolgozott állapotban szállítottak vagy bocsátottak rendelkezésre, kivéve az élel-miszer, a takarmány, az élő növény vagy állat, az emberi eredetű készítmény vagy a közvetlenül a növények vagy állatok reprodukciójához kapcsolódó növényi vagy állati eredetű készítmény, továbbá a villamos energiáról, a földgázellátásról és a távhőszol-gáltatásról szóló törvény hatálya alátartozó termékek és szolgáltatások.

A rossz minőség meghatározásához ellenkező megközelítést kell alkalmazni, azaz vizsgálni kell, hogy milyen termék tekinthető biztonságosnak, vagy mit jelent a ren-deltetésszerű használat.7 A Tpftv. szerint biztonságosnak kell tekinteni egy termé-ket, ha az a szokásos vagy észszerűen előrelátható használati feltételek mellett nem jelent veszélyt, vagy kizárólag a termék használatával összeegyeztethető, elfogadha-tónak tekinthető, és a személyek biztonsága és egészsége magas szintű védelmének megfelelő legkisebb veszélyt jelenti. A rendeltetésszerű használat fogalmát sem az Fgytv., sem pedig a Tpftv. nem határozza meg, így annak köznapi értelmét kell hasz-nálni, amely nyilvánvalóan nehézséget okozhat a mindennapi bírósági munkában.

Az Európai Parlament és a Tanács 765/2008/EK rendelete (EK-rendelet) szerint forgalmazónak azt kell tekinteni, aki az értékesítési láncban a gyártón és az impor-tőrön kívül a közösségi piacon a terméket a gazdasági tevékenység keretében ren-delkezésre bocsátja értékesítés, fogyasztás vagy használat céljára, akár ingyen, akár ellenérték fejében. Tekintettel azonban arra, hogy a rossz minőségű termék fogalomba hozatala törvényi tényállásnak az előkészülete is büntetendő, így annak tettese lehet a gyártó és az importőr is.

A magatartás akkor diszpozíciószerű, ha az elkövető tisztában van azzal – vagy gondatlan elkövetés esetén fel kellene ismernie –, hogy az általa forgalmazott termék

5 Molnár (2009) 61. o.6 Békés (2013) 173. o.7 Péter (2000) 64–70. o.

BÉKÉ S ÁDÁM

252

rossz minőségű. Ez a tudati elem szükséges ahhoz, hogy a csalárd jellegű magatartás megvalósuljon, hiszen a tényállásszerű elkövetési magatartás a fogyasztóban téves feltevést alakít ki. Az elkövetési magatartás a forgalomba hozatallal megvalósul, így nem szükséges, hogy a terméket a fogyasztó ténylegesen meg is vásárolja. Maga a forgalomba hozatal mindig aktív magatartás, azonban a gondatlan alakzatban a for-galmazó valamely – a biztonságos forgalmazásra vonatkozó – kötelezettségét elmu-lasztja teljesíteni.8

XIV.3.2. A MEGFELELŐSÉG HAMIS TANÚSÍTÁSA

A megfelelőség hamis tanúsítása bűncselekmény szükségességét az a társadalmi érdek adja, hogy a forgalmazásra szánt termékeknek az előírt követelményeknek való megfelelősége a valóságnak, vagyis tényleges minőségüknek megfelelően kerüljön megállapításra. A bűncselekmény keretdiszpozícióként jelenik meg, amelyet nemze-ti szinten legfőbb normaként a Tpftv., míg szupranacionális szinten az uniós szakági (értsd termékkategóriák, szabványok) jogi aktusok töltenek ki tartalommal, ezekből talán a legfontosabb a 2001. december 3. napján elfogadott, utoljára 2009-ben módo-sított, az általános termékbiztonságról szóló 2001/95/EK irányelv.

A megfelelőség hamis tanúsítása bűncselekmény elkövetési tárgya a megfelelőségi tanúsítvány, megfelelőségi nyilatkozat és jelölés. A megfelelőséget igazoló dokumen-tumokat – ahogy a Tpftv. fogalmaz – az Európai Parlament és a Tanács 765/2008/EK rendelete szerinti megfelelőségértékelési eljárásban adja ki a megfelelőségértéke-lő szervezet, ezzel bizonyítva, hogy egy termékkel, eljárással, szolgáltatással, rend-szerrel, személlyel vagy szervezettel kapcsolatos, meghatározott követelmények tel-jesültek.

A tényállásban meghatározott elkövetési magatartás a valótlan adat tanúsítása. Az elkövetési magatartás csalárd jellegű, hiszen a fogyasztóban téves feltevést alakít ki. A diszpozíciószerű magatartás mindig aktív, mivel a dokumentációt módosítania, hamisítania kell az elkövetőnek, vagy teljesen valótlan dokumentumot kell készítenie.9 A törvény a tanúsítás igével minden cselekményt a hatálya alá von, amelynek ered-ményeként a valótlan adatot – irreleváns, hogy jobb vagy rosszabb adatot – igazo-ló dokumentum létrejön, vagy a terméken elhelyezésre kerül. Önmagában a CE jelzés megalapozatlan feltüntetése a terméken is már tényállásszerű, mivel a termék ilyen esetben nem esett át a jogszabályi kötelező vizsgálatokon és megfelelőségértékelésen.

A cselekmény rendbelisége a termékfajták számához igazodik, ugyanazon ter-mék valótlan tanúsítása több darab termék forgalomba hozatala esetén is termé-szetes egységet képez és a darabonkénti érték így összeadódik. A bűncselekmény csak akkor büntetendő, ha azt jelentős értékre vagy jelentős mennyiségre követik el. Megjegyezendő, hogy a darabszámnak nincs jelentősége abban az esetben, ha az elkövetési érték a jelentős érték kategóriáját eléri.

8 Békés (2013) 174. o.9 Békés (2013) 178. o.


253

XIV.3.3. A FOGYASZTÓK MEGTÉVESZTÉSE

A fogyasztók megtévesztése bűncselekmény célja a tisztességes és megbízható áru-forgalomhoz fűződő társadalmi érdek biztosítása, továbbá a fogyasztói érdekek védel-me a tisztességes és valós tájékoztatás útján, a fogyasztói döntések befolyásmentessé-ge arra vonatkozóan, hogy kössön-e, illetve hogyan és milyen feltételek mellett kössön szerződést, gyakorolja-e valamely jogát az áruval kapcsolatban. A tényállás mind-két alapesete keretdiszpozíció, amelyet alapvetően a fogyasztókkal szembeni tisztes-ségtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.), valamint a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szó-ló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) tölt ki tartalommal. Fontosnak tartom az Fttv. 3. §-a hivatkozását, amely szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül mind-az: a) amelynek alkalmazása során a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója nem az észszerűen elvárható szintű szakismerettel, illetve nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható gondossággal jár el; b) amely érzékelhetően rontja azon fogyasztó lehetőségét az áruval kapcsolatos, a szükséges információk birtokában meghozott tájékozott döntésre, akivel kapcsolatban alkalmazzák, illetve akihez eljut, vagy aki a címzettje, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára kész-teti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas.

Az elmúlt évek során elszaporodtak az olyan rendezvények, amelyeken például koruknál fogva megtévesztésre alkalmasabb személyeket győztek meg olyan üzle-ti döntésről, amelynek feltételei valójában a fogyasztók számára előnytelenek: nem alkalmasak nagyobb mértékű árelőny, árkedvezmény elérésére.10 A tényállásban sze-replő „különleges” kitétel arra utal, hogy az árelőny vagy árkedvezmény csak korláto-zott mértékben és korlátozott ideig áll fenn, így a fogyasztónak nem áll rendelkezésé-re hosszabb idő az üzleti döntés átgondolásra, vagy összehasonlítások elvégzésére.11 Az ilyen típusú bűncselekmény elkövetésére jellemző, hogy a szervezők azonnali dön-tést várnak el a fogyasztóktól, máskülönben az árelőnyt, árkedvezményt, sorsoláson való részvétel lehetőségét stb. elveszítik. Az elkövetési magatartásnak alkalmasnak kell lennie a fogyasztóban a téves feltevés kialakítására, amelynek alapján a sértett olyan magatartást tanúsít, amelyet a valós tények ismeretében nem tett volna meg.12 A tényállás megvalósulásához nem szükséges, hogy a sértett a termékbemutatón tényleges üzleti döntést hozzon.

A második alapeset elkövetési magatartásai több fordulatban a valós vagy valótlan tény megtévesztő állítása, vagy megtévesztésre alkalmas tájékoztatás adása, ame-lyekben a megtévesztésre alkalmasság mint elkövetési mód jelenik meg. A megtévesz-tés az áru lényeges tulajdonságaira vonatkozik.

A fogyasztók megtévesztésével kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy ez keretdisz-pozíció-e, vagy sem. Álláspontom szerint a 417. § (1) és (2) bekezdése is úgy került megfogalmazásra, hogy a törvényi tényállás leíró jellegű, így nem tekinthető keret-diszpozíciónak, a tényállásból a más normára való hivatkozás hiányzik. Erre tekintet-

10 Miskolczi (2008) 127–146. o.11 Békés (2013) 180. o.12 Filó (2015) 165–172. o.

BÉKÉ S ÁDÁM

254

tel a törvényi tényállás értelmezésekor az e fejezethez tartozó normák háttérjogszabá-lyaira történő hivatkozás aggályosnak tekinthető.

További kérdésként merül fel, hogy a 417. § (2) bekezdése szerinti fogyasztók meg-tévesztése, amikor az elkövető az áru lényeges tulajdonsága tekintetében valótlan tényt vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állít, vagy megtévesztésre alkalmas tájékoztatást ad, úgy a csalás megállapítása lehetséges-e, vagy sem. A kér-dés felvetése már csak azért is érdekes, mert a fogyasztók megtévesztése nem célza-tos bűncselekmény. A védett jogi tárgyak különbözőségéből adódik, hogy a halma-zat valóságos lehet, amennyiben nem állnak a csalással a specialitás viszonylatában. Álláspontom szerint azonban a jogtalan haszonszerzési szándék hiánya, továbbá a bűncselekmény alaki jellege folytán (nincs a bűncselekménynek vagyoni hátrányként vagy kárként megjelölt eredménye) nem állapítható meg a specialitás, azonban a csa-lás súlyosabb büntetés esetén konszumálja a bűncselekményt.

Fel kell hívni továbbá a figyelmet a fogyasztók megtévesztésénél az alábbi fogalmak jelentéstartalmának meghatározására. A törvény ugyanis meghatározza, hogy mi az áru lényeges tulajdonsága, de nem beszél arról, hogy milyen mérték után beszélhe-tünk különleges árkedvezményről, árelőnyről és mekkora esélyt jelent a nyerési esély. Ezeknek a fogalmaknak a meghatározását a bírói jogalkalmazásra bízta, amely akár megfelelő jogalkotási megoldás is lehetne, ha a bűnügyi statisztika szerint három év alatt nem tizenhárom esetet regisztrálhattunk volna összesen.

Az elkövetési magatartások mindegyikét az áru értékesítése érdekében követi el a tettes, így a tényállás célzatos. A jogalkotó vagylagosan határozta meg, mi az a társadalomra veszélyességi szint, amely a büntetőjog ultima ratiós jellegével és az állam büntetőjogi igényével már összeegyeztethető. A tettes vagy nagy nyilvános-ság előtt, vagy pedig jelentős értékű, illetve mennyiségű árura követi el a bűncselek-ményt. A meghatározás vagylagos, így a nagy nyilvánosság megállapítása esetén az érték további vizsgálata már nem szükséges.13 A jelentős mennyiség fogalmát a tör-vény nem határozza meg, így azt a mennyiség és az áru értékének szorzata adja meg. Megjegyezzük, a törvény így biztosítja, hogy a csekély forgalmi értékkel rendelkező, de nagy számban eladott áru – amely természetes egységet képez – vonatkozásában is fennálljon a büntetőjogi védelem.

A bűncselekmény rendbelisége alapesetenként eltérő. Az első alapesetben a rend-beliség a termékbemutatók számához igazodik azzal, hogy azonos termékbemutatók többszöri ismétlése folytatólagosságot alapít; míg a második alapesetben az áruk faj-tái, az eltérő áruféleségek száma határozza meg a rendbeliséget. Utóbbihoz hozzá kell tenni, több esetben tapasztalható, hogy az adott árunak vannak különböző specifikáci-ói (például számítógép, háztartási elektromos berendezés, autó), amelyek azonos áru-nak tekintendők.14 Lehetséges, hogy több termék ugyanazon kollekcióba tartozik, ami nem szintén nem alapozza meg a többrendbeliséget. Azonos áru több helyen történő egyidejű reklámozása természetes egységet képez, ha a megtévesztő információtar-talom azonos a különböző reklámokban.

13 Madai (2008) 105–112. o.14 Molnár (2009) 60. o.


255

A tényállást a csalástól szükséges elhatárolni. A jelen tényállás nem speciális a csa-láshoz képest, de előbbre hozott védelmet ad. Csalást abban az esetben kell megálla-pítani, amennyiben mindkét tényállás elemei maradéktalanul megvalósultak, azonban a csalás súlyosabban büntetendő, így a jelen tényállás a csaláshoz képest látszóla-gos alaki halmazatban háttérbe szorul.15 A tényállás valóságos halmazatban állhat a fogyasztókat megtévesztő más tényállásokkal a tényállási elemek eltérésére és a védett jogi tárgy különbözőségére tekintettel.

XIV.3.4. A VERSENYTÁRS UTÁNZÁSA

A versenytárs utánzása bűncselekmény – szemben a fogyasztók megtévesztésével – elsődlegesen nem a fogyasztók védelmére szolgál. A jogalkotó célja a piacgazdaság szereplőinek védelme, a versenytársak tisztességes piaci részvételének biztosítása. A tényállás háttérjogszabályát a Tpvt. jelenti.

A tényállás megértésének alapjául szolgál a védeni kívánt igazgatási norma, amely a Tpvt. 6. §-a: „Tilos az árut, szolgáltatást (a továbbiakban együtt: áru) a verseny-társ hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel – ideértve az eredetmegjelölést is – vagy elnevezéssel előállítani vagy forgalomba hoz-ni, reklámozni, továbbá olyan nevet, megjelölést vagy árujelzőt használni, amelyről a versenytársat, illetőleg annak áruját szokták felismerni.” A tényállás szerinti áru a kül-ső megjelenése, csomagolása, tulajdonsága vagy elnevezése alapján annyira egyedi és jellegzetes, hogy arról a fogyasztók és a versenytársak magát az árut és nem mel-lékesen a gyártót, forgalmazót, szolgáltatót (versenytársat) egyértelműen fel tudják ismerni. A bűncselekmény társadalomra veszélyessége abban áll, hogy az ilyen jelleg-zetesség megszerzéséhez és fogyasztó általi megismertetéséhez drága és hosszadal-mas piaci bevezetésen keresztül vezetett az út, például reklámkampányokkal. A bűn-cselekmény elkövetője ezt akarja mind időben és költségben megtakarítani.16

Számos terméket ismerünk, amelynek a formaterve egyedi, így a gyártója piaci előnnyel tudja azt értékesíteni. Ilyenre példa egy személygépkocsi formája, egy divat-márka termékeinek jellegzetes szabása, anyagválasztása. Ezek az ismertetőjegyek egyediek és csak arra a gyártóra vagy árura jellemzőek, ezáltal képesek a fogyasztó-ban a képzettársításra. Az elkövetés diszpozíciószerűsége szempontjából az számít, hogy a csomagolás anyaga, színválasztása, formája stb. önmagában a terméket egye-dileg beazonosíthatóvá teszi, megkülönböztetve más termékektől, szolgáltatásoktól.

Természetesen előfordulhat, hogy az elkövető egyidejűleg sérti az áru megjelö-lését és csomagolását, külső vagy belső tulajdonságát, illetve bármely más ismér-vet. Az ilyen halmozódásnak nincs jelentősége a tényállásszerűség szempontjából. Megjegyzem, hogy a jellegzetességek egyikének sem kell oltalom alatt állnia a disz-pozíciószerűséghez. A védeni kívánt áru minősége nincs kihatással az elkövetés-re. A korábbi bűncselekmény elkövetési magatartásait az 1978. évi Btk. 1998., majd

15 Tóth (2002) 465. o.16 Békés (2013) 191. o.

BÉKÉ S ÁDÁM

256

2011. évi módosítása kiszélesítette, amelyet a jelen tényállás is tartalmaz. A jogalko-tói cél az volt, hogy ne csupán a forgalomba hozatal legyen büntetendő, hanem az azt megelőző tevékenységek is, amelyek egyébként előkészületi jellegűek a forgalomba hozatalhoz képest. Így az előállítás, megszerzés és tartás is büntetendő, utóbbi kettő azonban csak akkor, ha azt forgalomba hozatal céljából követik el.

Az egyes elkövetési magatartások kísérlete értelmezhető, így az előállítás kísérle-tét jelenti azon munkafolyamatok tanúsítása, amelyeknél az áru mint késztermék nem jön létre, de például a termék gyártása már megkezdődött. Így a termékhez szüksé-ges nyersanyagok beszerzése nem büntetendő előkészület, de a gyártósor beindítá-sa – amelynek közvetlen eredményeként a késztermék létrejön – már kísérletet való-sít meg. A megszerzés és tartás érdekében például a megrendelés leadása kísérletnek minősül. A forgalomba hozatal azzal válik befejezetté, hogy a termék a kereskedelmi forgalomba bekerül. De a forgalomba hozatal kísérlete csak akkor állapítható meg, ha a többi előzetes elkövetési magatartás nem állapítható meg, máskülönben azok közül a legkésőbbi befejezett alakzatért felel az elkövető.

A bűncselekmény az áruval érintett versenytársak számához igazodik, így az azo-nos versenytárs több árujára való elkövetés természetes egységet képez. A cselek-mény alternatív bűncselekmény, így minden más bűncselekmény esetében, tekintet nélkül a büntetési tételre, a másik bűncselekményt kell megállapítani.

XIV.4. DE LEGE FERENDA JAVASLATOK

XIV.4.1. A FOGYASZTÓ FOGALMA

Jelen tanulmány szinte minden mondatában szerepel a fogyasztó kifejezés, ahogy a Btk. XLII. fejezet elnevezésében is szerepel a fogyasztó. A Btk. azonban nem defini-álja a fogyasztó fogalmát, de érdemes megfigyelni, hogy tényállási elemként sem sze-repel a fejezet egyik törvényi tényállásában sem. A problémafelvetés lényege tehát, hogy ki a fogyasztó, akinek az érdekeit védjük, illetve a tényállások értelmezésénél kinek az érdekeire kell tekintettel lenni. Könnyű megoldást jelenthet a keretdiszpo-zíciós jellegre való hivatkozás, és rögtön segítségül hívhatjuk az Fgytv. fogalmát a fogyasztóról. E szerint a fogyasztó önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy. A Tpftv. fogalma lénye-gében ezzel megegyező. A fogyasztónak ilyen értelemben vett alkalmazása azon-ban olyan jelentősen szűkítené le az egyes bűncselekmények alkalmazási körét, ami nyilvánvalóan ellentétes a jogalkotói szándékkal. Nem nehéz belátni ugyanis, hogy a fogyasztó nem csupán az a személy, aki a végterméket használja, elhasználja vagy a szolgáltatást igénybe veszi. Nehezen lehetne ugyanis meggyőzni a lisztet felhaszná-ló péket, hogy ő a csalárd malommal szemben nem fogyasztó, hanem csak a kiskö-zértben vásárló nyugdíjas, aki a rossz minőségű kenyeret megvásárolja. A probléma tehát az, hogy a háttérnormák csak a közvetlen fogyasztóról szólnak, a büntetőjogi védelmet viszont a további feldolgozásra való termék vagy szolgáltatás beszerzésére is érteni kell. Ez az értelmezés azonban legfeljebb teleologikus módszer alapján érhe-


257

tő el, ugyanis a tételes szöveg erről nem szól, a keretdiszpozíciót kitöltő normaanyag pedig contra legem alkalmazást tesz szükségessé.

XIV.4.2. A ROSSZ MINŐSÉG

A rossz minőségű termék forgalomba hozatala esetén a jogalkotó igyekezett megha-tározni, hogy mit jelent a rossz minőség. Teljes mértékben igazat kell adni Karsai Krisztinának, hogy a Btk. 415. § (6) bekezdésében lévő meghatározás jelentős teret ad a jogalkotó szubjektumának.17 Az értelmezés ugyanis úgy szól, hogy rossz minő-ségű a termék, ha jogszabályban előírt biztonságossági vagy minőségi követelmé-nyeknek nem felel meg, de ilyen előírás hiányában akkor, ha a termék rendeltetéssze-rűen nem használható, vagy használhatósága jelentős mértékben csökkent. Ez utóbbi két kitétel úgy tűnik, hogy egyértelmű, azonban az első fordulattal együtt értelmezve valójában igenis megtévesztő. A rendeltetésszerű használat ugyanis akkor állapítható meg, ha van például szabvány az adott termékre; de ha van szabvány, akkor az az első fordulat szerinti jogszabályban leírt minőségi követelményt jelenti. Ebből az követke-zik, hogy a rendeltetésszerű használatot szabvány hiányában kell megállapítani, így ennek eldöntése a bírói és a szakértői kompetencia metszéspontjába tartozó, nehezen eldönthető kérdés marad. Lehetséges, hogy ezen értelmező rendelkezés nem állná ki a normavilágosság alkotmánybírósági kontrollját.

XIV.4.3. A FOGYASZTÓI CSOPORTOK

Veres Zoltán a fogyasztói csoportok szervezésének kriminalizációs kérdéseit vetet-te fel tanulmányában.18 Finoman ugyan, de hibáztatja a jogalkotót, hogy a fejezet-ben lévő bűncselekmények mellett a valós problémát jelentő fogyasztói csoportok működésére, szervezésére nem volt tekintettel és nem alkotott megfelelő bűncselek-ményi tényállást erre. Figyelmét azonban elkerülhette, hogy a fogyasztók megtévesz-tése kifejezetten a szervezett termékbemutatók különleges árkedvezményt vagy nye-rési esélyt megtévesztésre alkalmas módon történő közlésén alapul, míg a jogtalan haszonszerzés iránti célzat és a sértett megtévesztése a csalás megállapítására lehet alkalmas. Nehéz tehát azt mondani, hogy a büntetőjog ne adna védelmet a fogyasz-tóknak, legfeljebb ez a jogág a vagyoni jogokat érintő sérelem jogtárgyán keresztül közelíti meg a kérdést. Úgy vélem, hogy ez a szemlélet helyes, hiszen az üdvözlendő a jogalkotó részéről, ha minél kisebb lehetőséget ad a valóságos alaki heterogén hal-mazat megállapítására.

17 Karsai (2011) 81. o.18 Veres (2012)

BÉKÉ S ÁDÁM

258

XIV.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

Békés Ádám (2013) „A fogyasztók érdekeit és a gazdasági verseny tisztaságát sértő bűncselekmények” In: Új Btk. Kommentár. 8. kötet (főszerk. Polt Péter). Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, Budapest, 2013

Bűnügyi Statisztikai Rendszer. Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztálya, bsr.bm.hu

Filó Mihály (2015) „A fogyasztók megtévesztése – gondolatok a büntetőjogi jogtárgy-védelem határairól” In: Multidiszciplináris kihívások – Sokszínű válaszok. 5. kötet 3. rész: A fogyasztók etikai és jogi védelme (szerk. Hamar Farkas – Hámori Antal). Budapesti Gazdasági Főiskola, Budapest, 2015. 165–172. o.

Karsai Krisztina (2011) Fogyasztóvédelem és büntetőjog. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2011

Madai Sándor (2008) „Fogyasztóvédelmi büntetőjog? Megjegyzések a fogyasztók érdekeit sértő, megtévesztő típusú bűncselekmények szabályozásához” In: A fogyasztóvédelem új irányai az elméletben és a gyakorlatban (szerk. Szikora Veronika). Konferenciakötet, Debrecen, 2007. május 17–18. Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Debrecen, 2008. 105–112. o.

Miskolczi Bodnár Péter (2008) „A fogyasztók megtévesztésének egyes kérdései a GVH gyakorlatában” In: A fogyasztóvédelem új irányai az elméletben és a gyakorlatban (szerk. Szikora Veronika). Konferenciakötet, Debrecen, 2007. május 17–18. Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Debrecen, 2008. 127–146. o.

Molnár Gábor (2009) Gazdasági bűncselekmények. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2009

Péter Judit (2000) „A fogyasztóvédelmi szabályozás és a büntetőjog kapcsolata” Belügyi Szemle, 2000/6. 64–70. o.

Tóth Mihály (2002) Gazdasági bűnözés és bűncselekmények. KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest, 2002

Veres Zoltán (2012) „A fogyasztók védelmét szolgáló tényállások a jelenlegi Btk.-ban és az új Btk. tervezetében – különös tekintettel a fogyasztói csoportok szervezésével kapcsolatos kriminalizáció kérdésére” Fogyasztóvédelmi Szemle, 2012. http://www.fvszemle.hu/aktualis_szam/2012_majus/paragrafus/a_fogyasztok_vedelmet/

259

XV. A KARTELLBŰNCSELEKMÉNY

SINKU PÁL

XV.1. Szabályozási előzményekXV.2. A hatályos szabályozás bemutatásaXV.2.1. Az alaptényállásokXV.2.2. A büntethetőséget megszüntető okok (a korlátlan enyhítés,

a büntetésmellőzés lehetősége)XV.3. A hatályos szabályozás elemzése és értékeléseXV.3.1. Az alaptényállásokXV.3.2. A büntethetőséget megszüntető okok (a korlátlan enyhítés,

a büntetésmellőzés lehetősége)XV.3.3. Gyakorlati problémákXV.4. De lege ferenda javaslatok

XV.1. SZABÁLYOZÁSI ELŐZMÉNYEK

A kartellek a versenykorlátozó megállapodások legsúlyosabb esetei. A vonatkozó jog-források, valamint meghatározások szerint az ilyen, versenykorlátozó megállapodá-sokat a verseny torzítására, korlátozására, illetve akadályozására irányuló, az önálló piaci szereplők által megkötött egyezségeknek kell tekinteni.

A versenykorlátozó megállapodások két szinten jöhetnek létre. Vertikális megálla-podást a piaci rendszer különböző szintjein működő vállalkozások kötnek, horizontá-lis kartell a versenytársak között jön létre. Attól függően, hogy a felek közötti megálla-podás mire irányul, az alábbi kartelltípusokat különböztethetjük meg.

Árkartell esetén a versenytársak eladási vagy beszerzési áraikat egyeztetik.Információkartellben a versenytársak egymás között tipikusan titkos, aktuális ada-

tokat, információkat osztanak meg, amelyek a piaci versenyből adódó bizonytalan állapotot mérsékelik.

A piacfelosztó kartell részesei lehetnek beszerzők, illetve értékesítők. A beszerző kartell a beszerzési források felosztását, a választást korlátozza, valamint kizárja a fogyasztók egy részét valamely áru megszerzéséből.

SINKU PÁL

260

Az értékesítő kartell a piac felosztására, az értékesítési lehetőségek korlátozásá-ra irányul.

A kvótakartell az előállítás, a forgalmazás vagy befektetés korlátozására irányul, jellemzően a felek által meghatározott mennyiségi limitet meg nem haladóan, a gyár-tókapacitás korlátozásával.

A kartelltevékenység folytán évi 100-150 milliárd forintnyi kár keletkezik (2013-as adat), valamint nem elhanyagolható az árfelhajtó hatása, amely – esetektől függően – akár 10–40 százalékos is lehet. Ugyanakkor az ilyen jogellenes tevékenység eseté-ben a latencia – akárcsak a magyar viszonylatban a jelen bűncselekményhez szorosan kapcsolódó korrupciós bűncselekmények esetében – igen magas. Nemzetközi szin-ten ez azt jelenti, hogy a kartelltevékenység felderítettsége kb. 15 százalékos, és ez nem büntetőjogi, hanem versenyjogi szempontból ennyi: ehhez képest az ilyen jellegű ügyekből még kevesebb az, amely a büntetőhatóságokhoz is eljut és ott a büntetőeljá-rás után érdemi döntés születik.

A magyarországi közigazgatási, versenyjogi szabályozás – amelynek alapja az uni-ós szabályozás – kategorikus tilalmat állít fel a kartellek létesítésére, ilyen jellegű megállapodások kötésére, összehangolt magatartások tanúsítására. A gyakorlatban is előforduló, jellegzetes, tipikus esetek:

– vételi és eladási árak meghatározása;– előállítás, forgalmazás korlátozása;– a beszerzési források felosztása, a választási lehetőségek korlátozása;– a piac felosztása;– üzletfelek megkülönböztetése azonos ügyletek esetén, ár, fizetési határidő, eladá-

si-vásárlási feltételek stb.

Magyarországon a jellegzetesen érintett területek:

– az út- és az ingatlanépítés;– az egészségügyi; és – az energiaellátási szektor.

Mi utal kartellre:

– az ajánlattevő visszavonja ajánlatát, majd a győztest alvállalkozóként a teljesítésbe bevonja;

– a legalacsonyabb és a többi ajánlat között jelentős különbség van;– több versenytárgyaláson ugyanazok a szereplők, és mindig a másik nyer (körbenye-

rés);– a nyertes eláll a szerződéskötéstől, így a kiíró a második legjobbal szerződik;– a versenytársak rendszeresen találkoznak, megbeszéléseket tartanak, egyeztetnek

az ajánlattételi határidő lejárta előtt.


261

A magyar jogrendszerben a kartelltilalom megszegőivel szemben hosszú időn keresz-tül kizárólag a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárása keretében, igazgatási eszkö-zökkel volt mód fellépni.

A versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűn-cselekményt a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más törvények módosításáról rendelkező 2005. évi XCI. törvény 14. §-a iktatta be a 296/B. §-sal az 1978. évi IV. törvény (1978. évi Btk.) rendelkezései közé. Ennek alapján bűntet-tet követett el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel volt büntetendő, aki „a köz-beszerzési eljárás, illetve a koncesszióköteles tevékenységre vonatkozóan kiírt nyílt vagy zártkörű pályázat eredményének befolyásolása érdekében az árak (díjak), ille-tőleg egyéb szerződési feltételek rögzítésére, illetve a piac felosztására irányuló meg-állapodást köt, vagy más összehangolt magatartást tanúsít, és ezzel a versenyt kor-látozza”1.

Az is büntetendő volt, „aki a közbeszerzési eljárás, illetve a koncesszióköteles tevé-kenységre vonatkozóan kiírt nyílt vagy zártkörű pályázat eredményének befolyásolá-sa érdekében a vállalkozások egyesülete, a köztestület, az egyesülés és más hasonló szervezet olyan döntésének a meghozatalában vesz részt, amely a versenyt korlátoz-za”2. Privilegizált esetért felelt, és két évig terjedő szabadságvesztéssel volt bünte-tendő, aki a bűncselekményt jelentős értéket meg nem haladó közbeszerzési értékre követte el.3

Nem volt büntethető a bűncselekmény elkövetője, ha a cselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelentette, és az elkövetés körülmé-nyeit feltárta. Hatóságon e rendelkezés alkalmazásában „a verseny- vagy pénzügyi felügyeletet ellátó szerveket és a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogorvoslati eljárást lefolytató szerveket” is érteni kellett.4

XV.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS BEMUTATÁSA

XV.2.1. AZ ALAPTÉNYÁLLÁSOK

A jelenlegi szabályozás a Btk., az alapeseteket és a privilegizált esetet tekintve a korábbi szabályozást veszi át.5

Ennek alapján egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a köz-beszerzési eljárás, illetve a koncesszióköteles tevékenységre vonatkozóan kiírt nyílt vagy zártkörű pályázat eredményének befolyásolása érdekében „az árak, díjak, egyéb szerződéses feltételek rögzítésére vagy a piac felosztására irányuló megállapodást köt, vagy más összehangolt magatartást tanúsít, és ezzel a versenyt korlátozza”6,

1 1978. évi Btk. 296/B. § (1) bek.2 1978. évi Btk. 296/B. § (2) bek.3 1978. évi Btk. 296/B. § (3) bek.4 1978. évi Btk. 296/B. § (4) bek.5 Btk. 420. § (1)–(3) bek.6 Btk. 420. § (1) bek.

SINKU PÁL

262

illetve „a vállalkozások egyesülete, a köztestület, az egyesülés és más hasonló szer-vezet olyan döntésének a meghozatalában vesz részt, amely a versenyt korlátozza”7. Privilegizált eset miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki bárme-lyik cselekményt „jelentős értéket meg nem haladó közbeszerzési értékre követi” el.8

XV.2.2. A BÜNTETHETŐSÉGET MEGSZÜNTETŐ OKOK (A KORLÁTLAN ENYHÍTÉS, A BÜNTETÉSMELLŐZÉS LEHETŐSÉGE)

A jogalkotó a büntethetőséget megszüntető okokat a Btk.-ban a korábbi szabályozás-hoz képest kibővítette, a hatályos versenyjogi, kartellellenes törvénynek megfelelő-en, azzal harmonizálva. A kódex javaslatának indokolása szerint „a versenyjog terü-letén alkalmazott engedékenységi politikára is figyelemmel, az a mögött meghúzódó jogpolitikai szándék érvényesülését elősegítendő” a Btk. „kibővíti a kartell megálla-podásokhoz fűződő büntethetőséget megszüntető ok személyi körét, illetve egy újabb esetkörrel és a korlátlan enyhítésre, különös méltánylást érdemlő esetben a büntetés kiszabásának a mellőzésére is lehetőséget biztosít”9. A Btk. 420. §-a három bekez-désben rendezi a büntethetőséget megszüntető okokat, illetve a büntetés enyhítésé-nek/mellőzésének lehetőségét.

Hatályos jogunk szerint sem büntethető, aki „a cselekményt, mielőtt az a büntető-ügyekben eljáró hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti és az elköve-tés körülményeit feltárja”10.

Ezen felül azonban nem büntethető akkor sem, ha „a cselekmény elkövetésekor olyan vállalkozás vezető tisztségviselője, tagja, felügyelő bizottságának tagja, alkal-mazottja vagy ezek megbízottja, amely – mielőtt a versenyfelügyeleti ügyekben eljáró hatóság az ügyben vizsgálatot indított volna – a cselekményre kiterjedően a verseny-korlátozás tilalmáról szóló törvény szerinti bírság mellőzésére alapot adó kérelmet nyújtott be, és az elkövetés körülményeit feltárja”11.

A Btk. a büntetés korlátlan enyhítésének (különös méltánylást érdemlő esetben mel-lőzésének) lehetőségét is biztosítja, mégpedig „azzal szemben, aki a bűncselekmény elkövetésekor olyan vállalkozás vezető tisztségviselője, tagja, felügyelőbizottságának tagja, alkalmazottja vagy ezek megbízottja, amely a versenyfelügyeleti ügyben eljáró hatóságnál a cselekményre kiterjedően a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény szerinti bírság mellőzésére vagy csökkentésére alapot adó kérelmet nyújtott be, és az elkövetés körülményeit feltárja”12.

7 Btk. 420. § (2) bek.8 Btk. 420. § (3) bek.9 A Btk. javaslatának 419. §-ához fűzött indokolás. A versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és

koncessziós eljárásban tényállását a javaslatban még ez a paragrafus tartalmazta.10 Btk. 420. § (4) bek.11 Btk. 420. § (5) bek.12 Btk. 420. § (6) bek.


263

XV.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ELEMZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE

XV.3.1. AZ ALAPTÉNYÁLLÁSOK

A büntetőjogi szempontok közül véleményünk szerint a legfontosabb, hogy csak a köz-beszerzési eljárások és a koncessziók részesülnek büntetőjogi védelemben. Ez persze alkotmányossági kérdéseket felvethet [miért csak a közvagyon részesül büntetőjogi védelemben – lásd a 6/1992. (I. 30.) AB határozatban foglaltakat –, vagy lehet-e csa-lás miatt büntetőeljárást indítani, mint ahogy a német példa mutatja?]. A csalás meg-állapíthatósága esetén vizsgálni kellene, van-e sértett. Ha van, akkor a sértetti jogok is felélednek, így szóba jöhet a Be. 54. § (1) bekezdésében szabályozott polgári jogi igény is.

Közbeszerzési eljárás az államháztartás kiadásainak optimalizálása, hatékonysá-ga és a közpénzek felhasználásának észszerűsítése érdekében történik, és kizárólag visszterhes szerződések megkötésére irányul.

A koncesszióköteles tevékenységek körébe a kizárólagos állami és önkormány-zati tulajdon hatékony működtetése körében kötelezően kiírt pályázatok tartoznak, a végezhető gazdasági tevékenység gyakorlására irányuló időleges jog koncessziós szerződés keretében történő átengedésére.

Büntetőjogi szemszögből tipikus elkövetési magatartás az árak meghatározása, valamint a piac felosztása. Ilyen lehet a pályázatokon történő összejátszás a szállítás és/vagy az árak harmonizációja révén, illetőleg annak egymás közti meghatározása, hogy az adott cég mely pályázaton indul, vagy a pályázat mely elemére ad kedvezőbb és így eredményes ajánlatot.

E körben a törvény elsősorban a megállapodás megkötését jelöli meg elkövetési magatartásként. A megállapodás feltételezi az abban részes legalább két fél egybe-hangzó akaratkijelentését.

Az összehangolt magatartás lényege, hogy az érdekeltek saját érdekeik szerint köt-nek megállapodást. Idetartozik minden írásbeli, szóbeli, érvényes, hatálytalan, de a felek által betartott szerződés, a ráutaló magatartás, a peren kívüli vagy perbeli egyezség. Lényeges, hogy az ún. elhatárolódási kötelezettség teljesítésének az elmu-lasztása versenyjogi szempontból versenykorlátozó megállapodásban való részvételt jelent.

Tipikus magyarországi elkövetési mód, hogy a pályázat, közbeszerzés stb. kiírója a pályázat kiírásával, feltételeinek meghatározásával egy harmadik, jó esetben erre szakosodott céget bíz meg. Ez a cég a pályázatot, közbeszerzést stb. úgy írja ki, hogy az abban szereplő feltételeknek csak egy cég, csak egy vállalkozás feleljen meg, kizá-rólag ez a cég legyen a befutó. Ilyen esetben a pályázat kiírattatója lehet vétlen fél is, de lehet érintett is, azaz leplezett és jogtalan együttműködések megkötésére kerül sor a közbeszerzéssel érintett állami/önkormányzati szervek, a pályázat kiírásával meg-bízott és az azon egyedül elindult cég között. Itt a háttérben már más bűncselekmény – jellemzően vesztegetés, hivatali visszaélés, hűtlen kezelés vagy más hivatali bűn-cselekmény – elkövetése jöhet szóba. Ezekben az esetekben a bizonyíthatóság még nehezebb, hiszen egyetlen érdekeltnek sem lehet érdeke az ügy feltárása.

SINKU PÁL

264

Hasonló eset miatt – ahol a pályázat kiírásával, feltételrendszerének kialakításával megbízott cég képviselője ellen is – folyik eljárás13, amely bírói szakban van. A tör-téneti tényállás lényege, hogy a 12 fővárosi kórház 2012. évi gyógyszer- és infúziós szükségletére gyorsított meghívásos közbeszerzést rendeltek el. A tender – amelyet ötmilliárd forintos értékben írtak ki utóbb – lebonyolításával megbízott cég képvise-lője három gyógyszergyártó és -forgalmazó céggel kapcsolatba lépve a pályázat kap-csán előzetesen egyeztetett, és gyógyszerkészítmény-soronként megállapodtak, hogy melyik nagykereskedő milyen végső ajánlati árakat ad, illetve termékenként vállal-kozásokra lebontva felosztották az érintett termékeket. A feltételrendszernek a kiíró általi elfogadásához szükséges meghatározását további tanácsadó személy segítet-te elő.

XV.3.2. A BÜNTETHETŐSÉGET MEGSZÜNTETŐ OKOK (A KORLÁTLAN ENYHÍTÉS, A BÜNTETÉSMELLŐZÉS LEHETŐSÉGE)

Kiemelkedő jelentőséggel bírnak a Btk.-nak a büntethetőséget megszüntető okai. E körben azonban a szoros összefüggések okán meg kell vizsgálni, hogy a Tpvt. milyen lehetőségeket biztosít a GVH-val együttműködő természetes vagy jogi sze-mélynek.

Kartellügyekben az eljárás hivatalból történő megindítását engedékenységi kére-lem benyújtása előzheti meg, illetve a már megindult versenyfelügyeleti eljárásban is nyújtható be ilyen kérelem. A Tpvt.-ben szabályozott engedékenységi politika – szi-gorúan meghatározott feltételek mellett – lehetőséget ad a kartellező vállalkozások számára a GVH-val való együttműködés esetén a versenyfelügyeleti bírság alól való teljes vagy részleges mentesülésre, mivel a kartellek felderítéséhez és megszünteté-séhez fűződő közérdek fontosabb, mint a kartell feltárását lehetővé tevő, abban részes vállalkozás megbírságolásához fűződő közérdek.

Az engedékenységi politika arra épül, hogy a titkos megállapodásoknak lehetnek olyan résztvevői, akik készek lennének részvételüket megszüntetni és a kartell léte-zéséről, működéséről információkat szolgáltatni, ha nem tartanának a tevékenységük miatt rájuk váró versenyfelügyeleti szankcióktól. A hivatallal együttműködő, a kartell feltárását tevékenyen elősegítő vállalkozások ily módon viszont mentesülhetnek az egyébként kiszabásra kerülő versenyfelügyeleti bírság egésze, vagy annak egy része alól, amelyet engedékenységi kérelem benyújtásával kezdeményezhetnek.14

Az elvárt bizonyítékoknak szorosan össze kell függeniük azokkal az információk-kal, amelyekre szükség van ahhoz, hogy adott esetben a hatóság célirányos helyszíni vizsgálatot tudjon lefolytatni. A mentességért folyamodni szándékozó vállalkozások-nak egyrészt szolgáltatniuk kell a közleményben jelzett információkat és bizonyítéko-kat, másrészt arról is gondoskodniuk kell a kérvényezés során, hogy ne tegyenek sem-mi olyasmit, ami a hatóság esetleges helyszíni vizsgálatait veszélyeztetné.15

13 Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség, B.X.1847/2012.14 Vö. http://www.gvh.hu/szakmai_felhasznaloknak/engedekenysegi_politika15 Vö. http://europa.eu/legislation_summaries/competition/firms/l26119_hu.htm


265

Ezen adatok, információk a párhuzamosan folyó büntetőeljárás során is sikerrel fel-használhatóak, ezért az engedékenységi politika büntetőjogi oldala is hasonló szabá-lyozást követelt. A büntetőjogi szabályozás célja a Tpvt.-vel való megfelelés előse-gítése volt: az, hogy a két eljárás egymást segítse, támogassa, ne pedig hátráltassa.

A Tpvt. 78/A. § (2) bekezdése a bírság mellőzése körében két esetkört határoz meg:

– a bírság kiszabása azzal a vállalkozással szemben mellőzendő, amely elsőként nyújt be erre irányuló kérelmet és szolgáltat olyan bizonyítékot, amely a GVH-nak alapot ad arra, hogy a jogsértéssel kapcsolatban intézkedjen (feltéve, hogy a GVH a kére-lem benyújtásának időpontjában nem rendelkezett elegendő információval); illetőleg

– amellyel a jogsértés elkövetése bizonyítható (feltéve, hogy a kérelem benyújtásának időpontjában a GVH még nem rendelkezett elegendő bizonyítékkal ahhoz, hogy a jogsértést bizonyítsa).

A Btk. igazodik ahhoz a Tpvt.-ben is megtett különbségtételhez, miszerint attól füg-gően alakul a büntetőjogi felelősség megállapíthatósága, hogy sor került-e már a ver-senyhatóság részéről vizsgálati cselekményre. Büntethetőséget megszüntető okot az engedékenységi kérelem benyújtása akkor fog eredményezni a vállalkozás elkövetés-kor vezető tisztségviselője (tagja, felügyelő bizottsági tagja, alkalmazottja vagy ezek megbízottja) számára, ha annak benyújtása olyan időpontra esik, amikor a verseny-hatóság még nem végzett vizsgálati cselekményt. Ha a versenyfelügyeleti eljárás már megindult, akkor csak a büntetés korlátlan enyhítésére, kivételesen mellőzésére lesz lehetőség a Btk. 420. § (6) bekezdés rendelkezéseinek megfelelően.

Az engedékenységi kérelemhez kapcsolódó büntethetőséget megszüntető ok alkal-mazásának nem feltétele, hogy az érintett személy bejelentést tegyen a nyomozó hatóságnak, de együttműködési kötelezettség terheli a büntetőeljárás során is.

Az engedékenységi kérelemmel összefüggő büntethetőséget megszüntető ok, illetve a korlátlan enyhítés alkalmazásához vagy a büntetés mellőzéséhez önmagában nem elegendő az engedékenységi kérelem benyújtása. A kérelemnek a bírság mellőzésére vagy csökkentésére alapot adónak kell lennie, amiről a büntetőügyben eljáró hatóság a versenyhatóság erről szóló feltételes döntésének beszerzése révén tud meggyőződ-ni. Ilyen büntetőeljárás lefolytatása során tehát elmaradhatatlan a GVH-hoz intézett megkeresés, a válasz, a hivatal döntésének a bevárása. E nélkül a megszüntethetősé-gi ok fennállása körében nem lehet dönteni.

A vonatkozó rendelkezések alkalmazása során további feltétel, hogy az elkövető az elkövetés körülményeit a büntetőügyben eljáró hatóság előtt feltárja. Az elkövetés körülményeinek feltárására vonatkozó követelmény beiktatása megfelelően egyénie-sít, és a nem együttműködő személyek esetén a kedvezmény alkalmazásának akadá-lya lehet.

Látható, hogy a büntetőjogi szabályozás szerinti mentesülés – a Btk. 420. § (6) bekezdésben írtakra is figyelemmel – szélesebb, mint a versenyjogi:

– nemcsak az elsőként benyújtó mentesülhet, hanem az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmek előterjesztői; valamint

SINKU PÁL

266

– a mentesülés kiterjed – szintén a Btk. 420. § (6) bekezdésben írtakra is figyelemmel – azon együttműködő személyekre is (korlátlan enyhítés/kivételesen teljes mentesí-tés), akik versenyjogi kedvezményekben már nem részesülhettek.

XV.3.3. GYAKORLATI PROBLÉMÁK

Bár 2005-ben a büntető anyagi jog része lett a versenyt korlátozó megállapodás köz-beszerzési/koncessziós eljárásban bűntette, viszonylag ritka bűncselekmény: nyomo-zás elrendelésére is ritkán kerül sor, vádemelés – pontosan a már hivatkozott bizonyí-tási nehézségek okán – alig pár ügyben történt.

További probléma, hogy a nyomozó hatóság oldalán gyakran a gazdasági, verseny-jogi ismeretek hiánya nehezíti az eljárás kellő mélységű és szakszerű tisztázását, a bizonyítékok értékelésének nem ritkán a piaci, közgazdasági folyamatok elemzésén kell alapulnia.

E problémák kapcsán fel is merült, hogy a NAV-hoz hasonlóan nyomozási jogkört kellene a GVH-nak biztosítani, azonban ez jogelméleti viták után elmaradt, így a nyo-mozások lefolytatása továbbra is a gyakran gazdasági ismeretek hiányát mutató álta-lános nyomozó hatóság feladata.

XV.4. DE LEGE FERENDA JAVASLATOK

A Btk. szabályozása koherens a Tpvt. szabályaival, az megfelel a nemzetközi standar-doknak, módosítása nem szükséges.

Eljárásjogi szempontból rendezetlen a polgári jogi igény kérdése: megítélhető-e, lehetne-e sértetti pozícióban a kárt szenvedő, hiszen a versenyjogi sérelmek mellett adott esetben a pályázat, közbeszerzés kiírója a kartellezés kapcsán polgári jogi kárt szenved el, amely a fent írtak alapján nem elhanyagolható mértékű is lehet. A jogi sza-bályozás átgondolását igényelheti, hogy a vétlen kiírót sértetti pozícióba kell-e helyez-ni, vagy marad a régi megoldás: a büntetőjogi eljárás után kerül sor a polgári per érde-mi lefolytatására.16

16 Mivel a polgári ügyben eljáró bíróság arra az információra, hogy az ügyben büntetőeljárás folyik, a pol-gári pert ennek jogerős lezárásáig fel fogja függeszteni.

267

XVI. A KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁS

JACSÓ JUDIT

XVI.1. SzabályozástörténetXVI.1.1. Az első világháborút követő időszakXVI.1.2. A második világháborút követő időszakXVI.1.3. Az 1978. évi Btk. szabályozásaXVI.1.4. A pénzügyi büntetőjog 2011. évi reformjaXVI.2. A hatályos szabályozás bemutatásaXVI.2.1. A költségvetés büntetőjogi védelmének koncepciója a hatályos büntetőkódexbenXVI.2.2. A költségvetési csalás tényállásának jellemzéseXVI.3. A hatályos szabályozás elemzése és értékeléseXVI.3.1. Jogpolitikai koncepcióXVI.3.2. Az Alaptörvénnyel való összhangXVI.3.3. Egyes kiemelt jogalkalmazási kérdésekXVI.3.3.1. Halmazati kérdésekXVI.3.3.2. A költségvetési csalás egységet teremtő jellegeXVI.3.3.3. Az üzletszerűség és a folytatólagosság problematikája a költségvetési csalás

kapcsánXVI.3.4. A hatályos szabályozás pozitívumai és negatívumaiXVI.4. De lege ferenda javaslatokXVI.4.1. A büntetés mellőzéseXVI.4.2. A költségvetés fogalmaXVI.5. Felhasznált irodalom

XVI.1. SZABÁLYOZÁSTÖRTÉNET

A költségvetés bevételi és kiadási oldalának egységes büntetőjogi védelme hazánk-ban nem tekint régi múltra vissza. A költségvetési csalás törvényi tényállását a 2011. évi LXIII. törvény1 iktatta a III. Büntetőkódexbe.2 A 2012. január 1. napján hatály-

1 2011. évi LXIII. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és egyes törvények pénz-ügyi bűncselekményekkel összefüggő módosításáról (a továbbiakban: 2011. évi Btk.-módosítás).

2 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről (a továbbiakban: 1978. évi Btk.) 310. §

JACSÓ JUDIT

268

ba lépett, pénzügyi büntetőjogot érintő módosításokkal a jogalkotónak az volt a dek-larált célja, hogy a költségvetésnek minden eddiginél nagyobb védelmet biztosítson.3 Az új szabályozási koncepciót a IV. Büntetőkódex is fenntartotta.4 A 2011. évi Btk.-módosítás óta eltelt rövid idő nem tette lehetővé, hogy a jogalkalmazás során fel-merülő esetleges problémákra a jogalkotó az új kódexben reagálni tudjon. Így tehát a költségvetési csalás törvényi tényállásának szabályozástörténetét néhány mondat-ban össze lehetne foglalni. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a jogalko-tó e bűncselekményben több, a költségvetést – annak bevételi vagy kiadási oldalát, valamely alrendszerét, a társadalombiztosítási pénzügyi alapjait – károsító magatar-tást rendelt büntetni, amelyek korábban külön-külön törvényi tényállásban voltak sza-bályozva.5 A terjedelmi korlátok okán e rövid visszapillantás során leginkább a költ-ségvetés bevételi oldalának büntetőjogi védelmét ellátni hivatott bűncselekményre, az adócsalásra fókuszálunk.

Amióta az állam a befolyt adókból fedezi az állami feladatokkal együtt járó kiadáso-kat, próbálják azt az adó fizetésére kötelezett személyek elkerülni. Szinte közhelynek számít, hogy amióta létezik adó, azóta létezik adócsalás is. A szabályozás és a kilá-tásba helyezett jogkövetkezmény jellege azonban koronként változott. Az első magyar büntető törvénykönyv6, a Csemegi-kódex még nem szabályozta ezt a magatartást. Hazánkban a pénzügyi büntetőjog kialakulásának kezdeti fázisában az adózással összefüggő kötelezettségek megszegése kihágásként került értékelésre.7 Az adócsa-lás büntetőjogi értékelése a XX. század elején jelent meg hazánkban. A kor neves bün-tetőjogásza, Angyal Pál a jogalkotási tapasztalatokra és a szabályozás hiányosságai-ra tekintettel 1930-ban megjelent kézikönyvében nem jósolt hosszú jövőt az adócsalás fogalmának.8 Ennek ellenére az adócsalás büntetőjogi tényállása szép kort élt meg: közel száz évig – 1920-tól 2012-ig – volt a büntetőjogunk része, ez időszak alatt azon-ban számos módosításon ment keresztül. Az azonban változatlan maradt, hogy mind-végig az államkassza bevételi oldalának büntetőjogi védelmét hivatott ellátni.

3 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és egyes törvények pénzügyi bűncselekmények-kel összefüggő módosításáról szóló 2011. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: a 2011. évi Btk.-módosítás) indokolása, Általános indokolás, 1. o.

4 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről (a továbbiakban: Btk.) 396. §5 Lásd B.2. A költségvetési csalás tényállásának jellemzése.6 1878. évi V. törvénycikk a magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről.7 Lásd például a közadók kezeléséről szóló 1883. évi XLIV. törvényt (III. fejezet: Az adótörvények és sza-

bályok elleni kihágások büntetéséről), amely kihágásként szabályozta e cselekményeket. Az adócsalás szabályozásának történeti áttekintéséről lásd Tóth (2000) 390. o.; Molnár (2011) 24–43. o.; Jávorszki (2005) 88–93. o.; Kelemen (2015) 76–88. o.

8 Ennek legfőbb oka az volt, hogy az akkori adócsalás-fogalom még nem vonta szabályozási körébe az összes adónemet (például a fogyasztási adók nem tartoztak alá, de az egyenes adók igen, pedig az előb-bit a társadalom is súlyos visszaélésnek tartotta, ellenben a közvetlen adók továbbra is az enyhébb meg- ítélésű jövedéki kihágás fogalma alá tartoztak). Angyal (1930) 33., 43. o.

XVI. A KÖLTSÉGVETÉ SI CSAL ÁS

269

XVI.1.1. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚT KÖVETŐ IDŐSZAK

Az adócsalás büntetőjogi üldözését hazánkban az államkincstár megkárosítására irányuló bűntettekről és vétségekről (adócsalásról) szóló 1920. évi XXXII. törvény-cikk (a továbbiakban: Acs.) vezette be. Erre a lépésre az első világháborút követően, hazánk válságból való kilábalásának egyik eszközeként került sor. Angyal Pál e delik-tum jogi természetét vizsgálva találóan jegyezte meg, hogy az adócsalás büntetőjogi fogalma hazánkban egy „inflációs termék” volt. Az első világháborút követő inflációs idők után szükséges volt ugyanis a korábban pénzügyi kihágásként szabályozott cse-lekmények közül a súlyosabbakat kiemelni és a büntetőjog körébe vonni az államház-tartás egyensúlyának megteremtése érdekében.9

Az Acs. meghatározása szerint azon cselekmény minősült adócsalásnak (bűntett-nek vagy vétségnek), amelyet adóról vagy egyéb köztartozásról rendelkező törvény kifejezetten adócsalásnak nyilvánított.10 Így tehát a definíció eleget tett a nullum crimen sine lege alapelvnek. A büntetendő magatartások tartalmára nézve azon-ban az Acs. nem állított fel kritériumokat, a büntetőjogi törvényi tényállás az adó-törvények által került kitöltésre. Keretjellegű szabályozási technikával került tehát az adócsalás a büntetőjogunkba.11 Közös tartalmi elem volt viszont, hogy valamennyi cselekménynek az államkincstár megkárosítására kellett irányulnia.12 A törvényalko-tó az adójogszabályok szerteágazó jellegében látta a valamennyi adónemre egyaránt vonatkozó tényállás törvénybe iktatásának akadályát.

Érdemes megvizsgálni, hogy az első büntetőjogi szabályozás milyen kritériumok alapján tett különbséget az adócsalás bűntette és a vétsége között. A bűnismétlés ténye, a speciális elkövetői kör (közhivatalnok általi hivatali körében történő elkövetés), valamint az üzletszerű elkövetés eseteiben az adócsalás bűntette, míg az ezen kívül eső esetekben az adócsalás vétsége valósult meg.13 Láthatjuk tehát, hogy – ellentétben a későbbi szabályozással – az adócsalás legkorábbi büntetőjogi definíciójában az államkincstárnak okozott „károsodás” mértéke még nem vont maga után súlyosabb megítélést, vagy úgyis fogalmazhatunk, hogy annak mértékére tekintet nélkül az államnak bevételkiesést okozó cselekmények büntetőjogi következményekkel jártak. Fontos utalnunk azonban arra, hogy a Csemegi-kódex szubszidiárius jelleggel volt alkalmazható. Ha az Acs. nem tartalmazott eltérő szabályozást, az 1878. évi V. törvénycikk rendelkezései vonatkoztak az adócsalásra is.14

Az államkasszának bevételkiesést okozó cselekmények azonban ebben az időszak-ban sem korlátozódtak az adócsalásra; alapvetően három részre tagolódtak. A jöve-déki kihágások mellett külön szabályok vonatkoztak a vámjövedéki kihágásokra15, az adócsalásra pedig az Acs. és a Csemegi-kódex rendelkezései voltak irányadók.16

9 Angyal (1930) 42–44. o.10 Acs. 1. §11 Angyal (1930) 50. o.12 Angyal (1930) 52. o.13 Acs. 4. §14 Acs. 13. § 15 1924. évi XIX. törvénycikk a vámjog szabályozásáról.16 Vö. Molnár (2011) 30. o.

JACSÓ JUDIT

270

A legenyhébb cselekményeknek minősülő közigazgatás-ellenességet megtestesítő szabályellenességektől kiindulva, a jövedéki kihágásokon keresztül juthatunk el a leg-súlyosabb megítélés alá tartozó adócsaláshoz.17

XVI.1.2. A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚT KÖVETŐ IDŐSZAK

A második világháborút követő időszakban kezdett meghonosodni hazánkban a pénzügyi büntetőjog – legalábbis az államkassza bevételi oldalának védelmét szol-gáló rendelkezések tekintetében – egységes szemléletét követő szabályozási modell. A bűncselekmények súly szerinti felosztásában a dichotóm rendszert bevezető, a bün-tetőtörvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvény (Btá.) rendelkezései alkalmazandóak voltak az 1950. évi 47. törvényerejű rendeletben szabályozott pénz-ügyi bűncselekményekre is, amelynek két kategóriája volt: a pénzügyi bűntettek és a pénzügyi kihágások. Az elhatárolás egyrészt a bűnösség (a gondatlanság alakzat pénzügyi kihágásnak minősült), másrészt az értékhatár alapján történt. Fontos meg-jegyezni, hogy a pénzügyi bűncselekmények tekintetében az 1950. évi 47. tvr. vezette be a bagatellhatárhoz kötött szabályozást, ötezer forint alatt ugyanis pénzügyi kihá-gásnak minősült a cselekmény.

Az egységes szabályozási koncepció bevezetése ellenére a jövedéki termékekre még mindig különálló szabályok vonatkoztak.18 Ezen változtatott az adócsalás bűntet-téről és a pénzügyi szabálysértésekre vonatkozó rendelkezések módosításáról szó-ló 1959. évi 18. törvényerejű rendelet, amely már valamennyi adónem szempontjá-ból egységesen határozta meg az adócsalás bűntettének minősülő magatartásokat. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy csak olyan magatartásokat rendelt adócsalásként büntetni, amelyek valamennyi adónem tekintetében megvalósulhattak. Ezzel a meg-oldással már nem volt szükséges az egyes adónemeket külön felsorolni.19 Továbbá a bűncselekmény az illetékekre is elkövethetővé vált. Az adócsalás bűntettének egyet-len minősített esete az öt éven belüli ismételt elkövetés volt. Az 1959. évi módosítás is fenntartotta az ötezer forintos bagatellhatárt, amennyiben az államnak okozott kár ezt az összeget nem haladta meg, pénzügyi szabálysértés valósult meg. Fontos utal-nunk arra, hogy a szabálysértési jog kialakulásával párhuzamosan bevezetésre került a pénzügyi szabálysértés fogalma is.20

Az 1959. évi tvr. rendelkezéseit vette át II. Büntetőkódex is (1961. évi V. törvény).21 Fontos változás, hogy ezzel a jogalkotói lépéssel megszűnt az adócsalás különálló sza-bályozása. A törvényi tényállás a büntetőkódex rendszerébe, a pénzügyi bűntettekről szóló fejezetbe került. A szabályozás az adócsalásnak három alapesetét különböztet-

17 Angyal (1930) 31. o.18 Molnár (2011) 32. o.19 1959. évi 18. tvr. indokolása az adócsalás bűntettéről és a pénzügyi szabálysértésre vonatkozó rendelke-

zések módosításáról.20 Az 1953. évi 16. tvr. bevezető részében a jogalkotó kilátásba helyezte a kihágás intézményének meg-

szüntetését; az 1955. évi 17. tvr. pedig azt felszámolta. Lásd Jacsó – Sántha (2012) 23–29. o.21 1961. évi V. törvény Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről.


271

te meg. A „klasszikus” adócsalás mellett [adókötelezettség megállapítása szempont-jából jelentős tény (adat) hatóság előtti valótlan előadása (aktív) vagy elhallgatása (passzív), és ezzel vagy más megtévesztő magatartással adóbevétel csökkenése] – az 1959. évi tvr. megoldásához hasonlóan – az adómentesség, adóbevétel hatóság meg-tévesztésével történő igénybevétele és a jövedéki visszaélés is büntetendő volt.22

XVI.1.3. AZ 1978. ÉVI BTK. SZABÁLYOZÁSA

Az 1978. évi Btk. gazdasági bűncselekményekről szóló fejezetét a rendszerváltozást követően számos módosítás érintette, amelyet a piacgazdaságra való átállás, vala-mint a nemzetközi kötelezettségvállalásoknak való megfelelés tett szükségessé. Ezek közül a teljesség igénye nélkül csak a legfontosabb változásokat emeljük ki. Az 1993. évi Btk.-módosítás23 átfogó változást hozott a gazdasági bűncselekmény szabályo-zásában. Az egyik leglényegesebb változás, hogy büntetendővé vált a már megál-lapított adó meg nem fizetése céljából történő megtévesztő magatartás, ha ezzel az adós a behajtást jelentősen késleltette vagy megakadályozta. A korábbi időszakokban jelentkező tendencia tovább folytatódott, hiszen újabb elkövetési tárgyakat vont a jog-alkotó a tényállás hatálya alá, amelyek szükségszerűek voltak az új járulékok (a tár-sadalombiztosítás, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék) bevezetésével. Másik fon-tos változás, hogy a jövedéki visszaélés kikerült a tényállásból, azt a Btk. önállóan szabályozta. Az 1993. évi Btk.-módosítás indokolásában található megállapítás sze-rint az új elkövetési tárgyak vonatkozásában is fenn kívánta tartani a jogalkotó a már kialakult gyakorlatot, amely szerint az adócsalás adónemenként külön-külön bűncse-lekményt valósít meg, így a járulékok tekintetében is az adó és a járulékok egyidejű be nem fizetése halmazatot valósított meg. Utalnunk kell rá, hogy ezt a gyakorlatot a 2011. évi Btk.-módosítás gyökeresen megváltoztatta. A költségvetés kiadási olda-la kapcsán kiemelendő, hogy a 1993. évi Btk.-módosítással hazánkban büntetendő-vé vált a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, amely a gazdasági bűncselek-mények közé került beiktatásra, és ezzel annak alkalmazási területét is a gazdálkodás körére szűkítette le.24

Az adócsalás szabályozását érintette az 1997. évi LXXIII. és az 1999. évi CXX. tör-vény is. Fontos változást vezetett be a 2005. évi Btk.-módosítás25, amely a „feke-temunka” elleni hatékonyabb fellépés érdekében szigorúbb szabályozást vezetett be; hiszen a Btk.-ba iktatta – az adócsaláshoz képest speciális tényállásként – a „mun-káltatással összefüggésben elkövetett adócsalást”. Ezt a módosítást azért érdemes kiemelnünk, mert ezáltal lehetővé vált, hogy a munkáltató általi munkaszerződés nél-kül vagy színlelt szerződéssel foglalkoztatottak után be nem fizetett adók és egyéb

22 1961. évi Btk. 248. §23 1993. évi XVII. törvény a büntető jogszabályok módosításáról.24 1978. évi Btk. 288. §. Lásd bővebben e bűncselekmény szabályozástörténetéről: Kelemen (2015)

76–88. o.25 2005. évi XCI. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más törvények módo-

sításáról (a továbbiakban: 2005. évi Btk.-módosítás).

JACSÓ JUDIT

272

járulékok az adóbevétel-csökkenés meghatározásakor összeadódjanak. Így a törvényi egység létesítésével a halmazati szabályoknál súlyosabb büntetés kiszabása is lehető-vé vált.26 Ez a megoldás eltért az adócsalás esetében alkalmazott bírói gyakorlattól, amely szerint a cselekmény annyi rendbeli, ahány adó- vagy járuléknemre elkövet-ték.27 Nem tekinthetjük tehát előzmények nélkülinek a magyar büntetőjogban a 2011. évi Btk.-módosítással bevezetett egységes szabályozási koncepciót.

Az adónemek szerint alakuló rendbeliség abban az esetben is igaz volt, ha az elkö-vető több gazdasági társaság tekintetében mulasztotta el az adófizetési kötelezettsé-gét. Bár meg kell jegyeznünk, hogy ezen alaptétel ellenére az egységhalmazati kér-déskörben ellentmondásosság jellemezte a bírói gyakorlatot. Leginkább az adócsalás és a csalás elhatárolása, a felmerülő halmazati kérdések jelentettek problémát. A 2011. évi reformot megelőzően e tárgyban a Legfelsőbb Bíróság egy jogegységi határoza-tot fogadott el. Az 1/2006. sz. Büntető jogegységi határozat három esetkört különböz-tetett meg.

– Csalás bűncselekményét valósítja meg az, aki adóalanyiság nélkül, vagy adó-alanyként, de valóságos gazdasági tevékenység nélkül kiállított bizonylatok alap-ján igényel vissza általános forgalmi adót. A jogi minősítést meghatározó kár a visszaigényelt és visszautalt, illetőleg egyéb módon elszámolt általános forgalmi adó összege.

– Az adócsalás bűntettét követi el az általános forgalmi adó alanya, ha – akár az általa felszámított fizetendő adóra nézve, akár más adóalany által előzetesen felszámított levonható adó összegének a feltüntetése körében – fiktív bizonylatok alapján valótlan adatokat közöl az adóhatósággal, amennyiben cselekményének az eredménye a törvényes mértékű adófizetési kötelezettség keretei között marad. A jogi minősítés alapjául szolgáló elkövetési érték az adócsökkentés összege.

– Abban az esetben, ha az adóalany fiktív bizonylatok felhasználásával történő adó-elszámolása a törvény szabályai szerint fizetendő általános forgalmi adó összegé-nek csökkentésén túlmenően jogszerűtlen adó-visszatérítési igényt is eredményez – függetlenül a visszatérítés módjától –, az elkövető terhére az előző pont szerint megállapítandó adócsalás bűncselekményével valóságos alaki halmazatban a visszaigényelt adó összegére mint kárra megvalósult csalás bűncselekményét is meg kell állapítani.28

26 2005. évi Btk.-módosítás miniszteri indokolása, Általános indokolás. Gula (2006) 370. o.27 Tóth (2007) 479. o. E gyakorlattal szemben foglalt állást Molnár Gábor Miklós, és a munkáltatással

összefüggésben elkövetett adócsalás körében alkalmazandó szabály általánossá tétele mellett érvelt. Javaslata szerint az adócsalás attól függően minősülhetne egy-egy rendbeli bűncselekménynek, hogy azt a központi vagy a helyi adók vonatkozásában követték-e el. Így a sértettek számához és az adóbe-vallási időszakhoz kötődne a rendbeliség kérdése, amely által szükségtelenné válna a két bűncselekmény különálló szabályozása. Vö. Molnár (2011) 161–162. o.

28 Kiemelések a szerző által.


273

XVI.1.4. A PÉNZÜGYI BÜNTETŐJOG 2011. ÉVI REFORMJA

Hazánkban 2012. január 1-jétől a költségvetés komplex védelmét célul tűző új kon-cepció került bevezetésre, ezzel párhuzamosan kikerült a magyar büntetőjogi termi-nológiából az „adócsalás” fogalma. A költségvetési csalással29 párhuzamosan került beiktatásra a Btk.-ba a visszaélés társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással30, valamint a költségvetési csaláshoz kapcsolódó felügyeleti vagy ellen-őrzési kötelezettség elmulasztása31. A 2012. évi Btk. átvette az 1978. évi Btk. vonat-kozó rendelkezéseit. Így a költségvetési csalás hatályos szabályozását valójában a harmadik büntetőkódex örökségének tekinthetjük. A jövedéki orgazdaság különál-ló szabályozása is megszűnt, e cselekmények ma a vagyon elleni bűncselekmények között szabályozott orgazdaság tényállása alá tartoznak.

XVI.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS BEMUTATÁSA

XVI.2.1. A KÖLTSÉGVETÉS BÜNTETŐJOGI VÉDELMÉNEK KONCEPCIÓJA A HATÁLYOS BÜNTETŐKÓDEXBEN

A költségvetési csalás törvényi tényállásában a 2013. július 1. napján hatályba lépett Btk. lényegi változást nem hozott. Rendszertani szempontból azonban mégis jelen-tős újítást vezetett be, hiszen a költségvetést megkárosító bűncselekmények immár önálló fejezetben kerültek szabályozásra. Ez a jogalkotói döntés jól illeszkedett a bün-tetőjogi kodifikáció általános koncepciójába. A jogalkotó a III. Büntetőkódex Különös Részének fejezeti felosztását „idejétmúltnak” tekintette, így szükségessé vált egy új törvényszerkesztési megoldás alkalmazása. Az új felosztás az Alaptörvényben meg-fogalmazott alapvető értékeket szem előtt tartva hangsúlyosabban juttatja kifejezés-re a kiemelt védett jogi tárgyakat.32 A különböző fejezetek alá tartozó bűncselekmé-nyek a védett jogtárgy alapján szorosabb kapcsolatot alkotnak, ezért indokolt ezeket egy fejezeten belül szabályozni. A tagoltabb különös rész bevezetése által a különös részi fejezetek száma megháromszorozódott.

A költségvetést károsító bűncselekmények fejezete (XXXIX.) a pénz- és bélyegfor-galom elleni bűncselekményeket (XXXVIII.) követően, a pénzmosásról szóló fejezet (XL.) előtt kapott helyet. A törvény a költségvetést károsító bűncselekmények feje-zeten belül helyezte el a költségvetési csalás33 mellett a társadalombiztosítási, szo-ciális vagy más jóléti juttatással visszaélés34, a költségvetési csaláshoz kapcsoló-dó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztása35, valamint a jövedékkel

29 1978. évi Btk. 310. §30 1978. évi Btk. 309. §31 1978. évi Btk. 310/A. §32 2012. évi C. törvény indokolása a Büntető Törvénykönyvről (a továbbiakban: Btk. indokolása), Általános

indokolás.33 2012. évi Btk. 396. §34 2012. évi Btk. 395. §35 2012. évi Btk. 397. §

JACSÓ JUDIT

274

visszaélés36 deliktumok törvényi tényállását. Egyértelművé vált ezáltal, hogy a költ-ségvetési csalás nem sorolható a szűkebb értelemben vett gazdasági bűncselekmé-nyek37 csoportjába. Az önálló fejezetbe rendezéssel a jogalkotó figyelembe vette azt a körülményt, hogy ezek a bűncselekmények gyakran, de mégsem kizárólagosan való-sulhatnak meg a gazdasági élet szereplői által, gazdasági tevékenységgel összefüg-gésben.38 Sokkal inkább tekinthetjük a költségvetési csalást és a hozzá kapcsolódó deliktumokat a tágabb értelemben vett gazdasági bűncselekmények körébe sorolandó pénzügyi büntetőjog egyik meghatározó tényállásának.39 A fejezetek elrendezésével is kifejeződik a bűncselekmények absztrakt társadalomra veszélyessége. E szempon-tot figyelembe véve megállapítható, hogy a gazdasági érdekek védelmét megelőzi az állami költségvetés büntetőjogi védelme.

További érdemi változást a 2012. évi Btk. nem eredményezett, azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy a költségvetési csalás új elkövetési magatartásaként beveze-tésre került a költségvetésbe történő befizetési kötelezettség, vagy a költségvetés-ből származó pénzeszköz vonatkozásában „a valótlan tartalmú nyilatkozat tétele”. A jogalkotó ezzel a megfogalmazással kívánta egyértelművé tenni, hogy az adóbe-vallás vagy beszámolási kötelezettség elektronikus formában történő teljesítése során tanúsított megtévesztő magatartás is a tényállás hatálya alá tartozik.40 A visszaélés társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással41 elnevezésben történt ezen kívül egy apró változtatás (társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti jutta-tással visszaélés), továbbá a vagyoni hátrány költségvetési csalásra vonatkozó fogal-ma nem különállóan, az értelmező rendelkezések között, hanem magában a törvényi tényállásában kapott helyet.42

36 2012. évi Btk. 398. §37 Ezen érthetjük a 2012. évi Btk. XLI. fejezetében szabályozott, a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmé-

nyeket.38 Tóth (2014) 507. o.39 E terminológia használatával kapcsolatosan utalhatunk az új szabályozást bevezető 2011. évi Btk.-

módosítás címére is. A költségvetési csalást a Kúria is a pénzügyi érdekeket sértő bűncselekmények cso-portjába sorolja. (Lásd a Kúria az üzletszerűség szempontjából hasonló bűncselekményeket kategorizáló 39. sz. büntető kollégiumi véleményét.) Az 1978. évi Btk.-ban még a gazdasági bűncselekmények fejeze-ten belül különálló címként voltak szabályozva a pénzügyi bűncselekmények. A hatályos Btk.-ban ilyen fejezetcímet már nem találunk, hiszen a jogalkotó a közvetlen jogi tárgyak alapján rendezte egy feje-zet alá az összetartozó bűncselekményeket. Megjegyzendő továbbá, a szabálysértési törvény (2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszer-ről – a továbbiakban: Szabs. tv.) XXV. fejezete szabályozza „A pénzügyi és kereskedelmi szabálysér-téseket”. A szabálysértési jogban használatos „pénzügyi szabálysértések” terminológián azonban csak a „vámszabálysértés” (209. §), a „vámszabálysértés elkövetőjének segítése” (210. §), és a „vámorgaz-daság” (211. §) értendő. Fontos különbség, hogy a pénzügyi szabálysértések csak a vámokat fogják át. A vámszabálysértés büntetni rendeli a nem közösségi áruk tekintetében a százezer forintot meg nem haladó vagyoni hátrány okozásával járó meghatározott cselekményeket (így például a valótlan nyilatko-zattételt), valamint a vagyoni hátrány összegére tekintet nélkül a gondatlan elkövetést. Az ezt megha-ladó vagyoni hátrány okozása esetén bűncselekmény valósul meg. 2015-től az érték-egybefoglalás jog-intézménye is alkalmazandó. A bűncselekmény megállapítása kizárja a szabálysértés miatti felelősségre vonást [Szabs. tv. 2. § (4) bek.], ellenben az adók tekintetében alkalmazott adójogi szankciók tekinteté-ben ilyen szabály nincs.

40 Lásd 2012. évi Btk. indokolása, a 396. §-hoz fűzött indokolás.41 2012. évi Btk. 395. §42 2012. évi Btk. 396. § b) pontja


275

Az alábbiakban a költségvetési csalás és az azzal párhuzamosan beiktatott tény-állások összehasonlító elemzését végezzük el a 2011. évi reform előtti szabályozás-sal összevetve.

A társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással visszaélés kapcsán kiemelendő, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás határa kiszélesedett, hiszen azt a jogalkotó az adott államháztartási alrendszernek okozott ötvenezer forintot meghala-dó kárhoz köti, a korábbi szabályozás – az adócsalás törvényi tényállásán keresztül – ezeket az eseteket százezer forinttól rendelte büntetni.

A költségvetési csalásnál – a vagyon elleni bűncselekményekhez hasonlóan – minősített esetként került szabályozásra a bűnszövetségben és az üzletszerűen törté-nő elkövetés. Ezzel a jogalkotó figyelembe vette e bűncselekmény elkövetésében tör-tént minőségi változást. Fontos továbbá hangsúlyozni, hogy az adócsalás esetében a maximális büntetési tételkeret korábban kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesz-tés volt, ezzel szemben a költségvetési csalás legsúlyosabb esetére öttől tíz évig terje-dő büntetési tétel vonatkozik. Ezek a módosítások egyértelműen a szigorítás irányá-ba mutatnak.

A költségvetési csaláshoz kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztása deliktumban meghatározott cselekmény 2012. január 1. előtt kizárólag az Európai Közösségek költségvetése vonatkozásában volt büntetendő.43 E bűncse-lekmény hatálya immár a költségvetési csalás valamennyi esetére, és ezáltal vala-mennyi költségvetésre kiterjed. A „vezetői felelősség” – az EK pénzügyi érdekeinek megsértése bűntettének44 törvénybe iktatásával – a 2001. évi Btk.-módosítás45 által került be a magyar büntetőjogba. A cselekmény kriminalizálására az EK pénzügyi érdekekeinek védelméről szóló 1995. évi egyezménynek46 való megfelelés érdekében került sor. A deliktum a gazdasági bűncselekmények fejezeten belül, azonban sajátos megoldásként a fejezet végén, a IV. cím vegyes rendelkezései között kapott helyet. E büntetőnorma kezdetben nehezen volt a magyar büntetőjogi dogmatikába illeszthe-tő, a gyakorlatban is ritkán került alkalmazásra. A normaszöveg kapcsán értelmezé-si problémák merültek fel, amelyek a magyar igazságszolgáltatás és a többi tagállam, illetve az Európai Bizottság kapcsolatában nem egyszer vezettek feszültségekhez. Az új tényállással a jogalkotó ezeket az értelmezési problémákat igyekezett kiküszöböl-ni.47 A jogalkotó további célja az új szabályozással, hogy megteremtse az összhangot az Európai Unió költségvetése és a magyar költségvetés büntetőjogi védelme között azáltal, hogy azonos védelmi szintet vezetett be. A magyar költségvetés ellen irányuló cselekmények ugyanis a 2011. évi Btk.-módosítás előtt enyhébb megítélésűek voltak. Megszűnt viszont az új szabályozásban a vezetői felelősség gondatlan alakzata, azzal

43 Lásd Klenanc (2015) 462–466. o.44 1978. évi Btk. 314. § (a 2011. évi módosítást megelőzően). Az EU-csalás témaköréről lásd Farkas (2008)

454–456. o.; Udvarhelyi (2014) 171–172. o.45 2001. évi CXXI. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról.46 Az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikke alapján, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek

védelméről szóló egyezmény, HL C 316., 1995. 11. 27. (a továbbiakban: PÉV-egyezmény).47 2011. évi Btk.-módosítás indokolása, Általános indokolás.

JACSÓ JUDIT

276

az indokkal, hogy ez a magyar büntetőjog dogmatikai rendszerével nem volt össze-egyeztethető, és azt a joggyakorlat sem tudta megteremteni.48

A jövedékkel visszaélés elősegítése sui generis deliktumot a 2001. évi LIX. tv.49 kriminalizálta. Az előkészületi magatartások büntetendővé tételével a jogalkotó a bün-tetőjogi felelősségre vonást előbbre hozta. A deliktumot a 2012. évi Btk. is átvette, és rendszertani szempontból – az azonos jogi tárgyra tekintettel – a költségvetést káro-sító bűncselekmények között helyezte el.

XVI.2.2. A KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁS TÉNYÁLLÁSÁNAK JELLEMZÉSE

Ezen alponton belül a költségvetési csalás részletes dogmatikai elemzése50 helyett a törvényi tényállás néhány jellemzőjét emeljük ki, továbbá megvizsgáljuk, hogy az 1978. évi Btk.-ban még külön-külön deliktumban szabályozott bűncselekményekhez képest milyen változást eredményezett a releváns cselekmények egységes tényállás-ba foglalása. Tóth Mihály51 a költségvetési csalást joggal nevezi „gyűjtő-tényállás-nak”. Jól szemlélteti e megfogalmazás a tényállás alapvető jellemzőjét, hiszen általa különböző tényállások, amelyek korábban a Btk.-nak nem ugyanazon fejezetében vol-tak szabályozva, kerültek egy elnevezés alatt összevonásra.

1978. évi Btk.XVII. Fejezet:A gazdasági bűncselekmények

2012. évi Btk.XXXIX. fejezet:A költségvetést károsító bűncselekmények

I. cím Gazdálkodási kötelességeket és a gazdálkodás rend-jét sértő bűncselekmények1) Jogosulatlan gazdasági előny megszerzése

Költségvetési csalás

III. cím Pénzügyi bűncselekmények2) Adócsalás3) Munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás4) Visszaélés jövedékkel5) CsempészetIV. címben a Vegyes rendelkezések6) Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértéseXXIII. Fejezet Vagyon elleni bűncselekmények7) Áfára elkövetett csalás és a csalás minden olyan esete, amely a költségvetés sérelmével jár

48 2011. évi Btk.-módosítás indokolása, 3. §49 2001. évi LIX. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról.50 Lásd a téma kommentár- és tankönyvirodalmából Molnár (2015) 1498–1597. o.; Molnár (2014) 738–

751. o.; Tóth (2014) 506–515. o.; Gula (2013) 603–612. o.; Karsai (2013a) 832–837. o.; Miskolci (2013) 9–40. o.; Karsai (2013b) 253–260. o.; Molnár (2011) 278–308. o.; továbbá Jacsó (2014b) 98–109. o.; Jacsó (2015b) 187–224. o.

51 Tóth (2014) 506. o.


277

A jogalkotó nem titkoltan a tényállási elemek „absztrakt” megfogalmazása által érte el e bűncselekmények összevonását.52 A jogalkotó a tévedésbe ejtést, a tévedésben tar-tást és a valós tény elhallgatását olyan tipikus és „kellően absztrakt” elkövetési maga-tartásnak tekintette, amely valamennyi, a korábban a befizetési kötelezettségek tel-jesítését biztosító tényállás (adócsalás, munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás, csempészet stb.) elkövetési magatartását magában foglalja.53 Kérdésként merülhet fel, hogy a legalitás alapelvéből levezethető törvényi pontos meghatározott-ság követelményével hogyan egyeztethető össze egy vállaltan absztrakt megfogalma-zás. Mivel azonban az elkövetési magatartások a törvényi tényállásban kellően körül vannak határolva, így a tényállás nem ütközik e tilalomba.

A költségvetési csalás törvényi tényállásának szerkezeti felépítését tekintve meg-állapítható, hogy a jogalkotó három alapesetet különböztet meg. Az első két alapeset-hez kapcsolódóan a törvény minősítő körülményeket, valamint a büntetés korlátlan enyhítésére vonatkozó, továbbá értelmező rendelkezéseket szabályoz.

Költségvetési csalás (396. §)(1) bek. a)–c) (2)–(5) bek. (8) bek. (9) bek.1. alapeset Szűkebb értelemben vett

költségvetési csalásMinősítő körül-mények

Korlátlan enyhí-tésre vonatkozó szabály

Értelmező rendelkezések

(6) bek.2. alapeset Jövedéki termékre elköve-

tett költségvetési csalás(7) bek.3. alapeset Adminisztratív költségve-

tési csalás – –

De vajon a büntetőjogi felelősség köre csökkent vagy szélesedett az új szabályozás-sal? E kérdésre általános válasz nem adható, hiszen az attól függ, hogy mely bűncse-lekmény korábbi szabályozásával vetjük össze a hatályos rendelkezéseket. A teljesség igénye nélkül néhány példán keresztül kívánjuk szemléltetni a legjellemzőbb válto-zásokat. A két bűncselekményre – így az adócsalásra és a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésére – fókuszálva vetjük össze a 2011. évi Btk.-módosítást megelőző és azt követő szabályozásokat.

a) Amíg az adócsalás jogi tárgya az államháztartás fiskális bevételei, a bevéte-li rendszer törvényes működése, az adók és járulékok megfizetéséhez fűződő érdek volt, addig a költségvetési csalás által közvetlenül a költségvetések, közvetve pedig a közteherviselési kötelezettséget teljesítő embereknek a költségvetések prudens működéséhez fűződő érdeke.54 Így tehát a jogi tárgy – a gyűjtőtényállás megalkotá-sa végett – sokkal tágabb lett. Ahogy arra Miskolczi Barna rámutat, a büntetőjognak

52 Egy a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt indult büntetőperben megfogalmazódott olyan védői érvelés, hogy a költségvetési csalásban több bűncselekmény összevonása „törvényszerkesztési” kodifikációs hiba, a Btk. az egyes elemeket nem megfelelően szabályozza, amely hibák a jogértelmezés-sel nem korrigálhatók (BH 2013. 323.). Ezzel a védői érveléssel helyeselhető módon a bíróság nem értett egyet.

53 2011. évi Btk.-módosítás indokolása, 2. §54 2011. évi Btk.-módosítás indokolása, 2. §.

JACSÓ JUDIT

278

már nem feladata „annak értékelése, hogy költségvetések megfelelő működése milyen célt takar”55. A jogalkotó egy értelmező rendelkezés beiktatásával éri el, hogy a jog-alkalmazás során egyértelmű legyen, mit kell „költségvetés” alatt érteni, ami nem-csak a jogi tárgy, hanem az elkövetési tárgy meghatározása kapcsán is jelentőséggel bír. Noha a tekintetben megoszlanak a jogirodalmi álláspontok, hogy az adócsalás-nak dogmatikai értelemben volt-e elkövetési tárgya56, annyi azonban bizonyosság-gal megállapítható, hogy az elnevezésével ellentétben a bűncselekmény már az 1978. évi Btk.-ban sem csak adó kapcsán volt elkövethető. Az adó büntetőjogi szempont-ból tágan volt értelmezendő, így a járulékok, illetékek is e fogalom alá tartoztak (Btké. 26. §), de fontos hangsúlyozni, hogy a jövedéki adók a jövedéki visszaélés bűncselek-ménye által részesültek büntetőjogi védelemben. A költségvetési csalás tényállásában az elkövetési tárgy ennél is szélesebb körben került meghatározásra, hiszen a bűn-cselekmény valamennyi költségvetésbe történő befizetési kötelezettséggel összefüg-gésben (sőt ezen kívül a költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában is, amely azonban már a kiadási oldal védelmét jelenti) megvalósulhat. A Btk. miniszteri indokolása szerint „a befizetési kötelezettségek nem korlátozódnak a hatályos törvény szerinti adókra és az adó fogalma alá eső (Btk. 26. §) befizetési kötelezettségekre, továbbá vámra, vámtartozás megfizetését szolgáló biztosítékra, nem közösségi adókra és díjakra vonatkozó – jogszabályon alapuló – befizetési kötelezettségekre, annál szé-lesebb kört ölelnek fel. Ide tartoznak azok a magatartások is, amikor az elkövető a költ-ségvetéssel szemben fennálló egyéb egyoldalú (pl. bírságfizetési), továbbá kontraktuá - lis kötelezettségéből származó befizetési kötelezettségének csalárd módon nem tesz eleget, és ezzel okoz vagyoni hátrányt”57. Megállapíthatjuk tehát, hogy a hatályos sza-bályozás sokkal tágabban húzza meg a határt a korábbi szabályozáshoz képest.

A IV. Büntetőkódex a szűkebb értelemben vett költségvetési csalás négy elköve-tési magatartását58 határozza meg, de azok között nem tartalmazza kifejezetten – az adócsalás korábbi szabályozásában megtalálható – adóvégrehajtáshoz kapcso-lódó különállóan szabályozott esetet, amikor a hatóság irányában a megtévesztő magatartás kifejtésére a már megállapított adó meg nem fizetése céljából kerül sor és ezzel az elkövető az adó behajtását jelentősen késlelteti, vagy megakadályozza.59 Kérdésként merülhet fel, hogy e cselekmények dekriminalizálásra kerültek-e a 2011. évi Btk.-módosítással. A nyelvtani értelmezés alkalmazásával arra a következtetésre juthatunk, hogy a törvény hatályos szövege kellően tágan van ahhoz megfogalmazva, hogy az alá az „utólagos” megtévesztő magatartások is beletartozhassanak, hiszen a felsorolt elkövetési magatartásokat a „költségvetésbe történő befizetési kötelezettség vonatkozásában” kell megvalósítani (e tekintetben „mást tévedésbe ejt, tévedésben tart, vagy valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, vagy a valót elhallgatja”).

Jelentős változást hozott az új szabályozás az eredmény tekintetében is. Az adócsa-lás első alapesetének eredménye az adóbevétel csökkenése volt, a második alapeset az

55 Miskolci (2013) 16. o.56 Vö. Tóth (2007) 476. o.; Molnár (2011) 98–99. o.57 2011. évi Btk.-módosítás indokolása, 2. §.58 Btk. 396. § (1) bek. a) pontja.59 1978. évi Btk. 310. § (5) bek.


279

adó behajtásának jelentős késleltetése vagy megakadályozása. A költségvetési csalás ellenben az adóbevétel csökkenése helyett a vagyoni hátrányt határozza meg ered-ményként, megadva egyben annak a zárórendelkezésekben található értelmezéshez képest speciális jelentéstartalmát. A 2012. évi Btk. 396. § (9) bekezdés b) pontja sze-rint „vagyoni hátrány alatt érteni kell a költségvetésbe történő befizetési kötelezettség nem teljesítése miatt bekövetkezett bevételkiesést, valamint a költségvetésből jogosu-latlanul igénybe vett vagy céltól eltérően felhasznált pénzeszközt is”. Így tehát az adó behajtásának késleltetése esetén nem lesz befejezett a költségvetési csalás, annak leg-feljebb kísérletéről lehet szó, ha az elkövető a megtévesztő magatartást már kifejtette. Fontos utalnunk arra, hogy a jogalkotó az eredmény megfogalmazásával a költségve-tés több alrendszerének okozott vagyoni hátrány okozása esetében törvényi egységet hozott létre („és ezzel egy vagy több költségvetésnek vagyoni hátrányt okoz”).

A büntetési tételek tekintetében kiemelendő, hogy a vétségi alakzat a költségveté-si csalás esetében is két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a bűntetti alak-zatoknál azonban még differenciáltabb szabályozás került bevezetésre, hiszen a külö-nösen jelentős vagyoni hátrány okozását öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti a törvény.

b) Ha összehasonlítjuk a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének tényállá-sát a költségvetési csalás szabályozásával, szembetűnő változás, hogy már nemcsak a jogszabály alapján, céljelleggel nyújtott pénzügyi támogatás vagy más gazdasági előny, hanem bármely költségvetésből származó pénzeszköz vonatkozásában is meg-valósulhat a bűncselekmény. Így tehát már nem szükséges gazdasági előnynek lennie, és nem feltétel a jogszabályon alapuló jelleg sem. Amíg a költségvetési csalás mind egyenes, mind pedig eshetőleges szándékkal megvalósulhat, addig a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűncselekmény első alakzata csak célzatosan volt elkö-vethető. A második alapeset („jogcímtől eltérő felhasználás”) kapcsán kiemelendő, hogy az korábban csak akkor volt büntetendő, ha a visszafizetési kötelezettségének az elkövető nem tett eleget. A költségvetési csalás materiális deliktumként történő megfogalmazása miatt a jóváhagyott céltól eltérő felhasználás önmagában megala-pozza a büntetőjogi felelősségre vonást, amelyet úgy ér el a jogalkotó, hogy a vagyo-ni hátrány fogalmába sorolja expressis verbis ezt az esetet. Jelentős változást hozott az új szabályozás a cselekmény szankcionálása és a minősítő körülményei tekinte-tében is. A korábban egytől öt évig terjedő szabadságvesztés helyére differenciáltabb szabályozás lépett, amelyet a jogalkotó a költségvetési csalás valamennyi alapese-te vonatkozásában egységesen szabályoz, így a legsúlyosabb minősített esethez öttől tíz évig terjedő szabadságvesztést rendel. Végül fontos hangsúlyozni, hogy a költség-vetési csalás valamennyi, korábban más törvényi tényállásban szabályozott költség-vetést, vagy annak valamely alrendszerét, illetőleg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait károsító megtévesztő magatartást büntetni rendeli. Ezért – ahogy azt a Kúria megállapította – az új törvény hatálybalépését követő elbírálás során az elkövetés ide-jén jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntettének minősülő cselekmény miatt felmentésnek nincs helye.60 Ez vonatkozik azonban az összes többi bűncselekményre

60 BH 2013. 323.

JACSÓ JUDIT

280

is, amely az elnevezés tekintetében kiiktatásra került ugyan a Btk.-ból, de tartalmilag a költségvetési csalás tényállásán keresztül továbbra is büntetendő.

A költségvetés bevételi oldalának sérelmével járó bűncselekmények szabályozá-sa a 2011. évi Btk.-módosítást megelőzően nem volt egységes sem a minősített ese-tek, sem pedig a büntetési tételek tekintetében. Az alábbiakban e két szempont alap-ján vizsgáljuk meg a törvényi tényállásokat: – Csak a jövedékkel visszaélés bűncselekményében értékelte a jogalkotó a különösen

jelentős adóbevétel-csökkenést, amelyhez öttől tíz évig terjedő szabadságvesztést fűzött.

– Kizárólag az adóbevétel-csökkenés összege volt szabályozva az adócsalás és a munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás tényállásaiban.

– Az üzletszerűség minősítő körülményként került értékelésre a visszaélés jövedék-kel, a jövedéki orgazdaság és a jövedékkel visszaélés elősegítése tényállásaiban.

– Az üzletszerűség és a bűnszövetségben történő elkövetés csak a csempészésnél került minősítő körülményként meghatározásra. A hatályos szabályozással egyező-en e körülmény eggyel súlyosabb büntetési tételkeretet eredményezett az értékha-tárok szerint minősülő esetekhez képest.

– Sem a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének, sem pedig az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűncselekménynek nem volt minősí-tő körülménye szabályozva.

– Az adócsalás és a visszaélés jövedékkel bűncselekmények minősítési rendszere eltérően volt szabályozva. Öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel volt bünteten-dő, ha a visszaélés jövedékkel bűncselekményével a jövedékiadó-bevétel különö-sen jelentős mértékben csökkent. Az üzletszerűség szintén felminősítő körülmény-ként volt szabályozva, amelyet az adócsalás törvényi tényállása nem tartalmazott. Adócsalásnál kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés volt a maximális bün-tetési tétel, a különösen nagy vagy azt meghaladó adóbevétel-csökkenés esetén. Megfelelő indok valóban nem hozható fel arra, hogy a jövedékiadó-bevételek elvo-násával járó cselekmények miért vonhattak maguk után súlyosabb jogkövetkez-ményt, mint a más adóbevételek csökkenésével járó deliktumok elkövetése.

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűncselekmény esetében a büntetőjogi felelősség köre kiszélesedett, a minősített ese-tekre és az ahhoz kapcsolódó büntetési tételkeret változására tekintettel a költségve-tési csalás is súlyosabb bűncselekménynek tekinthető a korábbi szabályozáshoz viszo-nyítva.


281

XVI.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ELEMZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE

XVI.3.1. JOGPOLITIKAI KONCEPCIÓ

Egy új szabályozás hátterében meghúzódó jogpolitikai célkitűzések feltérképezése a jogalkalmazás során felmerülő kérdések megválaszolásánál is jelentőséggel bír. Így a teleologikus értelmezés lehet az egyik támpont a jogalkalmazás során, mindemellett azonban természetesen a büntetőjogi normának a törvényi pontos meghatározottság feltételének is fokozottan eleget kell tennie. Ez következik a jogállamiság alapelvéből levezethető jogbiztonság követelményéből. Hangsúlyozandó továbbá, hogy hazánk-ban az Alaptörvény is meghatározza a bírói jogértelmezés irányvonalait, hiszen kife-jezett rendelkezése szerint a bíróságoknak a jogalkalmazás során a jogszabályok szö-vegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban kell értelmezniük.61

Ahogy arra korábban utaltunk, az új szabályozási koncepció legfontosabb célkitűzé-se az állami költségvetés hatékonyabb védelmének megteremtése volt. „A Kormány a költségvetés védelmének minden eddiginél nagyobb jelentőséget tulajdonít. A védelem jelenlegi rendszere elavult, a védelmet biztosító tényállások a költség-vetést támadó bűncselekmények egyes megjelenési formáira adnak választ, elmoz-dulva ezzel a túlzottan részletező szabályozás nem kívánt irányába”62 – olvashat-juk a 2011. évi Btk.-módosítás miniszteri indokolásában. A költségvetés hatékonyabb védelme érdekében megalkotott költségvetési csalás kodifikálásának közvetlen cél-ja, hogy következetesebbé és használhatóbbá tegye a büntetőkódexet a költségvetést károsító bűncselekmények vonatkozásában.

A költségvetés fokozottabb és összehangoltabb védelmének megteremtése, a kis-kapuk és visszaélési lehetőségek kiiktatása – kiemelt célkitűzésként került meghatá-rozásra. Mindezek mellett az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűncselekmény kapcsán a gyakorlatban felmerülő értelmezési problémák megszünte-tése is célja volt az új szabályozásnak.63 A korábbi kényszerhalmazatok megszünte-tésére is alkalmas szabályozást kívánt az új szabályozás megteremteni.64 A költség-vetési csalás tényállása az EK pénzügyi érdekeinek megsértése bűntettét is magában foglalja, amellyel a jogalkotó egyrészt a korábbi szabályozásból eredő jogértelmezési problémákat igyekezett kiiktatni, másrészt az Európai Unió pénzügyi érdekeinek bün-tetőjogi védelmével azonos szintű védelmet kívánt megteremteni a hazai költségvetés számára is. Mindezen célok megvalósítása érdekében a jogalkotó a költségvetést állí-totta a védelem fókuszába.

További fontos vívmánya a 2011. évi Btk.-módosításnak az egységes büntetőjogi védelem megteremtése: az új tényállás egységesíti az eddigi széttagolt bűncselekmé-

61 Lásd Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) 28. cikk. Természetesen – ahogyan arra az Alaptörvény indokolásában is utalást találunk – ez nem zárja ki más jogértelmezési formák alkalmazását.

62 2011. évi Btk.-módosítás indokolása, Általános indokolás.63 Uo.64 A gyakorlatban a legnagyobb problémát az adócsalás és a csalás elhatárolása jelentette. Ezt bizonyítja,

hogy számos eseti döntés és 2006-ban a Legfelsőbb Bíróságnak egy jogegységi határozata is született az elhatárolási kérdések tárgyában. Lásd erről bővebben Tóth (2002) 83. o.; Molnár (2011) 196–201. o.

JACSÓ JUDIT

282

nyi értékhatárokat, a költségvetést sértő valamennyi bűncselekményt egy fejezet alá vonja össze, és ezzel megszünteti a szankciók indokolatlan kuszaságát, és egységes, differenciált szankciórendszert vezet be.65

XVI.3.2. AZ ALAPTÖRVÉNNYEL VALÓ ÖSSZHANG

Fontos azt is megvizsgálni, hogy a költségvetés komplex büntetőjogi védelme alkot-mányos indokokon nyugszik-e. Magyarország Alaptörvénye 2012. január 1. nap-ján lépett hatályba.66 A közpénzekkel kapcsolatos rendelkezések hazánk új alkot-mányában is helyet kaptak.67 Összevetve a vonatkozó rendelkezéseket a régi Alkotmánnyal68, lényeges különbséget fedezhetünk fel. Az Alkotmány 70/I. § (1) bekezdése szerint: „Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiség-gel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelő-en a közterhekhez hozzájárulni.” Az Alaptörvény alapvetései között található O) cikk ezzel szemben az alábbiakat tartalmazza: „Mindenki felelős önmagáért, képessé-gei és lehetőségei szerint köteles az állami és közösségi feladatok ellátásához hoz-zájárulni.” Látható, hogy az állam adókivetési jogát megalapozó rendelkezésben a hangsúly a közterhekről az állami feladatokhoz való hozzájárulásra tevődött át, és az a korábbi szabályozáshoz képest sokkal tágabb tartalommal bír.69 Az Alaptörvény vonatkozó rendelkezése tehát már nem a közterhekhez való hozzájárulást fogalmaz-za meg kötelezettségként, hanem az állami, közösségi szükségletekhez, azaz a kiadá-sokhoz való hozzájárulást.70 Így nem a bevételi oldal kerül előtérbe, hanem az állam működőképességének egésze, de főként annak kiadási oldalára fókuszálva kerül meg-fogalmazásra a minden állampolgárt terhelő kötelezettség.71 Úgy vélem, hogy az Alaptörvény szabályozásában megfigyelhető hangsúlyeltolódás tükröződik vissza a költségvetés komplex büntetőjogi védelmében is, amely 2012-től a bevételi és a kiadá-si oldal egységes szabályozásában jelenik meg. Az Alaptörvényben megfogalmazott új szemléletnek a büntetőjogi szabályozás is megfelelni látszik, hiszen az Alaptörvény

65 2011. évi Btk. Általános indokolás. E differenciáltság nyilvánvalóan a vagyoni hátrány szerinti különbö-ző büntetési tételkeret meghatározására utal, amely egységesen vonatkozik a költségvetés bevételi és kiadási oldalára egyaránt. Nem áll tehát ellentmondásban a differenciált jellegű alapeseti szabályozás megszüntetésének elképzelésével [a szerző megjegyzése].

66 Az Alaptörvény 36–44. cikkei szabályozzák a közpénzekre vonatkozó rendelkezéseket. A régi Alkotmány még nem tartalmazta a központi költségvetés megalkotásával kapcsolatos hatásköröket, ezt orvosolta az Alaptörvény.

67 Alaptörvény 40. cikke. Ezzel összefüggésben meg kell még említenünk, hogy az Alaptörvény 40. cikke értelmében a közteherviselés általános szabályairól a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény rendelkezik, amely meghatározza a közteherviselés alapvető szabályait. A közteher-viselés elvéről lásd Erdős (2011) 46. o.

68 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya.69 Lásd Árva (2013) 59. o.70 Az Alkotmánybíróság a régi szabályozással kapcsolatosan is alapvetően úgy értelmezte a köztehervise-

lési kötelezettséget, hogy a feladatokhoz való hozzájárulást helyezte előtérbe, erre lehet következtetni az elv történeti elemzéséből is. Lásd Erdős (2011) 56. o.

71 Alaptörvény O) cikkhez fűzött indokolás. Lásd a kétféle megközelítés közötti különbségről és az új szabá-lyozás kritikájáról Erdős (2011) 46. o.


283

sem a bevételi oldalt állítja immár a központba, hanem a közteherviselési kategória helyett az ellátandó feladatokra fókuszál.

XVI.3.3. EGYES KIEMELT JOGALKALMAZÁSI KÉRDÉSEK

Az alábbiakban a költségvetési csalással összefüggésben felmerülő gyakorlati kérdé-seket vizsgáljuk, amely során a költségvetési csalás és a társadalombiztosítási, szociá- lis vagy más jóléti juttatással visszaélés közötti elhatárolási kérdésekre, és a költség-vetési csalás egységet teremtő jellegére fókuszálunk.

XVI.3.3.1. HALMAZATI KÉRDÉSEK

A jogalkotó a szabályozás differenciáltságának megszüntetésében látta a költség-vetés hatékony védelmének egyik kulcsát.72 Ennek módja a bevételi és kiadási oldal egységes büntetőjogi védelmének megteremtése volt. A költségvetés meghatározott alrendszerei sérelmére megvalósuló cselekményeket azonban az új szabályozás is különállóan kezeli. A Btk. „a táppénz- és egyéb társadalombiztosítási csalásokat” a társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással visszaélés tényállása73 által részesíti védelemben.74 E cselekmények kapcsán a Btk. nem a csalás kifejezést hasz-nálja, az államháztartás meghatározott alrendszereit „kijátszó”, azzal „visszaélő” cse-lekményeket rendeli büntetni. Noha ezeknek a magatartásoknak – az okozott sérelem-re tekintettel – kisebb a társadalomra veszélyességük, de mégis tömegesen előforduló visszaélésekről van szó. Ezért szükséges volt ennél a cselekménynél a büntetőjogi fele-lősségre vonás határának a leszállítása. E bűncselekmény már az ötvenezer forintot meghaladó kár okozásától büntetendő.75 Szembetűnő, hogy a jogalkotó e tényállásban az államháztartás kifejezést használja, ezzel is kifejezésre juttatva azt, hogy e fogalom nem tágan értendő, mint a költségvetés a költségvetési csalás törvényi tényállásában. Az elkövetési magatartások a szűkebb értelemben vett költségvetési csalás első for-dulatánál meghatározottak szerint kerülnek megfogalmazásra – azaz mást tévedésbe ejt, tévedésben tart, vagy a valós tényt elhallgatja, ellenben a valótlan tartalmú nyilat-kozat tétele nem kerül szabályozásra –, viszont itt célzatot is értékel a tényállás. Így az eshetőleges szándékkal megvalósuló cselekmények nem vonhatók a törvényi tény-állás hatálya alá. A társadalombiztosítási ellátás vagy az államháztartás alrendszere-iből jogszabály alapján természetes személy részére nyújtható pénzbeli vagy termé-

72 Az 1978. évi Btk. a 2011. évi módosítást megelőzően különbséget tett az adócsalás és a 310/A. §-ban szabályozott munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás között. Ez utóbbi kapcsán utalnunk kell arra, hogy a 2005. évi XCI. törvénnyel bevezetésre került az „érték-egybefoglalás” sajátos esete, amely szerint a munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalásoknál az összes adó-, illetve járulékfajtá-ra elkövetett adócsalás összegét egybe kellett számítani (lásd a 2005. évi Btk.-módosítás indokolásá-nak 22. §-át). Az adócsalás más eseteiben a különböző adónemekre elkövetett cselekmények halmazatot eredményeztek. E szabállyal kapcsolatosan megfogalmazott kritikáról lásd Somogyi (2008) 47–60. o.

73 2012. évi Btk. 395. §74 2011. évi Btk.-módosítás indokolása, Általános indokolás.75 Vö. 2012. évi Btk. 462. § (1) bek. b) pont.

JACSÓ JUDIT

284

szetbeni juttatás megszerzése vagy megtartása céljából kell az elkövetési magatartást megvalósítani. Eredményként a kárt határozza meg a törvény, ami – a Btk. értelme-ző rendelkezése alapján76 – a bűncselekménnyel a vagyonban okozott értékcsökke-nést jelenti. E deliktum kapcsán az elmaradt előny nem értelmezhető. A kár össze-ge meghatározó jelentőségű, hiszen az ötvenezer forintot meg nem haladó kárt okozó magatartás nem valósít meg bűncselekményt, sőt szabálysértés sem valósul meg.77 A költségvetési csalás ellenben csak akkor valósul meg, ha az eredményként szabá-lyozott vagyoni hátrány összege meghaladja a százezer forintot.78 Így ezen érték-határ alatt a halmazat problematikája fel sem merülhet. A Btk. 395. §-a csak alap - esetet szabályoz, amelyben a kár felső határára nem találunk utalást, és minősített eseteket sem rendel hozzá a törvény. Így ebből sem következtethetünk az alapese-ti kár összegére. Ezért felmerülhet az a kérdés, hogy hol húzható meg a határvonal a társadalombiztosítási alrendszerekhez kapcsolódó visszaélés és a költségvetési csalás között. A költségvetési csalás alapesetével – amely körbe a százezer forintot megha-ladó, de az ötszázezer forint alatti vagyoni hátrány tartozik – azonos a büntetési tétel, hiszen mindkettő két évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett cselekményt ren-del büntetni. A költségvetési csalás – mint „generális” tényállás – megvalósul ugyan, de a halmazat a 395. §-sal csak látszólagos, amelyet a specialitás elve79 oldhat fel. A költségvetés fogalmából kiemelt alrendszerek mellett a célzattal is indokolhatjuk a társadalombiztosítás, szociális vagy más jóléti juttatással visszaélés vétsége speciális tényállási jellegét. A társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással visz-szaélés bűncselekménye tehát speciális tényállás a költségvetési csaláshoz képest.80 A 2011. évi Btk.-módosítás indokolása81 szerint, amelyet a jogirodalmi álláspontok többsége82 is alátámaszt, a nagyobb kárt okozó társadalombiztosítási visszaélés ese-tén – azaz ötszázezer forintot meghaladó kár esetében – viszont már a költségvetési csalás állapítandó meg. Ebben az esetben a konszumpció elve83 hívható segítségül a

76 Btk. 459. § (1) bek. 16. pont.77 Btk. 462. § (1) bek. b) pont.78 Btk. 462. § (3) bek. Utalnunk kell arra, hogy vámok tekintetében a vámszabálysértés állapítandó meg

nemcsak ezen összeghatár alatt, hanem a vagyoni hátrány összegére tekintet nélkül akkor is, ha gondat-lanul valósul meg a cselekmény. Adók tekintetében adójogi következmények alkalmazandók.

79 Lásd a specialitás tágabb és szűkebb értelemben vett fogalmáról Ambrus (2014) 240–245. o.80 Vö. Karsai (2013a) 831. o.; Miskolci (2013) 33. o.; Gula (2013) 603. o.; Tóth (2014) 515. o.; Molnár

(2015) 1498. o.81 2011. évi Btk.-módosítás indokolása, 1. §82 Molnár (2015) 1498. o.; Miskolci (2013) 12. o.; Tóth (2014) 515. o.; Karsai (2013a) 831. o.; Gula (2013)

603. o. Utalnunk kell azonban arra, hogy megfogalmazódott olyan álláspont is, amely szerint a súlyo-sabb büntetési tétel önmagában nem elegendő a specialitás elvének feloldásához egyéb törvényi felha-talmazás hiányában. E vélemény szerint az in dubio mitius elve alapján ilyen esetben az elkövetőre ked-vezőbb értelmezést kellene alkalmazni [lásd Karsai (2013b) 256. o.]. A kérdés eldöntésénél kiindulópont lehet, hogy a 2012. évi Btk. 395. §-ában szabályozott vétségi alakzat a költségvetési csalás „privilegi-zált” alakzataként került-e meghatározásra. A miniszteri indokolás egyértelművé teszi ugyan ezen ese-tek megítélését, mégis a jogbiztonság követelményének megfelelés érdekében a törvényi tényállásban való rögzítése is indokolt lehetett volna. A specialitás és a konszumpció elvének alkalmazása között egy-fajta rangsor figyelhető meg a fent nevezett két bűncselekmény kapcsán, ez utóbbi elv segítségül hívásá-val ugyanis a tényállás speciális jellege nem érvényesül maradéktalanul minden esetben.

83 Lásd a konszumpció elvének különböző értelmezéséről Ambrus (2014) 245–254. o.


285

látszólagos alaki halmazat feloldására, így a súlyosabb büntetéssel fenyegetett átfogó tényállás elnyeli az enyhébbet.

Végül utalnunk kell arra, hogy noha a jogalkotó a csalás „evolúciójával” létrejövő valamennyi tényállást egy önállóan szabályozott törvényi tényálláson – a költségve-tési csaláson – keresztül kívánta szabályozni, mégis a Btk.-ba iktatott újabb, korábban nem szabályozott „csalásszerű” deliktumokat, így a társadalombiztosítási, szociá-lis vagy más jóléti juttatással visszaélés mellett a gazdasági csalás törvényi tényál-lását is.84 Megjegyzendő, hogy ezen esetekben – a költségvetési csalás valamennyi tényállási elemének megvalósulásánál – a halmazat csak látszólagos, a specialitás elve oldja fel az újabb „kényszerhalmazat” problémáját.85 A költségvetési csalás spe-ciális bűncselekmény a vagyoni elleni bűncselekmények között szabályozott csalás-hoz képest is.

XVI.3.3.2. A KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁS EGYSÉGET TEREMTŐ JELLEGE

A költségvetési csalás tényállásával a jogalkotó deklarált szándéka volt, hogy törvé-nyi egységet teremtsen.86 A törvényi egység jellegére nézve azonban nem találha-tó támpont a 2011. évi Btk.-módosítás indokolásában. A Btk. 396. § (1) bekezdésé-ben az eredmény megfogalmazásából következtethetünk a törvényi egységre („ezzel egy vagy több költségvetésnek vagyoni hátrány okozása”). A vagyoni hátrány-nak az elkövetési magatartással okozati összefüggésben kell létrejönnie. A nyelvta-ni értelmezés alkalmazásával arra a következtetésre juthatunk, hogy nincs jelentősé-ge annak, hogy a cselekmény hány költségvetés, a költségvetés bevételi vagy kiadási oldalának sérelmével jár, illetve hogy mely költségvetésnek (az államháztartás mely alrendszerének, vagy nemzetközi szervezetnek) okoz vagyoni hátrányt az elkövető. Egységteremtő ereje van a vagyoni hátrány eredményként történő meghatározásá-nak is, hiszen a vagyoni hátrány fogalma felöleli nemcsak az állami költségvetésnek okozott kárt, azaz a bekövetkezett értékcsökkenést, hanem az elmaradt hasznot is.87

A 2011. évi Btk.-módosítás általános indokolása is támpontot nyújthat a joggyakor-lat számára. Kifejezett utalást találunk arra az esetre, hogyha az elkövető megtévesz-tő magatartással nemcsak csökkenti adóját, hanem még adót is igényel vissza, akkor ezen eset – ellentétben a korábbi bírói gyakorlattal – egységesen a költségvetési csa-lás bűncselekménye szerint minősül.88 A korábbi bírói gyakorlatban problémát jelentő és végül a jogalkalmazási nehézségek megszüntetése érdekében megszületett 1/2006. Büntető jogegységi határozat89 így már nem alkalmazandó.

Kérdésként merül fel e tekintetben, hogy a költségvetési csalásnál a hagyomá-nyos dogmatikai kategorizálás alapján a törvényi egységnek mely típusáról van szó.

84 Tóth (2014) 506. o.85 Vö. Miskolci (2013) 31. o.86 2011. évi Btk.-módosítás indokolása, Általános indokolás.87 Miskolci a törvényi egység megvalósulását három szempontból vizsgálja: több sértett, a költségve-

tés bevételi és kiadási oldala, valamint a részcselekmények időpontja tekintetében. Miskolci (2013) 29–31. o.

88 2011. évi Btk.-módosítás indokolása, 2. §89 1/2006. BJE.

JACSÓ JUDIT

286

Amennyiben a nyelvtani értelmezésből indulunk ki, akkor a törvény azon megfogal-mazásából, hogy egy vagy több költségvetésnek okozott vagyoni hátránnyal valósul-hat meg a bűncselekmény, arra a következtetésre juthatunk, hogy a jogalkotó szándé-ka alapján az okozott eredmény „foglalja” egységbe a különböző cselekményeket. Ha az elkövető egyetlen elkövetési magatartással okoz több költségvetésnek sérelmet, a tényállás törvényi egységet teremt.90

A büntetőjogi irodalomban a szerzők kezdetben nem foglaltak állást a tekintet-ben, hogy a törvényi egységnek mely esetéről van szó. Majd megfogalmazódott olyan álláspont, amely szerint a költségvetési csalás első alapeseténél összefoglalt bűncselekményről van szó (delictum complexum).91 A joggyakorlatban is talá-lunk példát erre a kategóriára.92 A törvényi egység ezen esetének egyik jellemző-je, hogy az egyes cselekmények között nem szükséges szoros kapcsolatnak fennállnia (lásd például a több ember sérelmére elkövetett emberölést). Az összefoglalt bűncse-lekménnyel azonban a jogalkotónak meghatározott célja van: annak lehetővé téte-le, hogy a jogalkalmazás során a halmazati büntetésnél súlyosabb büntetést lehes-sen kiszabni.93 A költségvetési csalásnál azonban a büntetési tétel nemhogy nőne, hiszen az alapesetnél két évig terjedő szabadságvesztésben került meghatározásra, amely a többrendbeli adócsalás megállapítása esetén kiszabható halmazati büntetést (három évig terjedő szabadságvesztés) sem éri el.94 Kondorosi megközelítése szerint a bűncselekmény sokkal inkább mutat rokon vonásokat a foglalkozás körében elköve-tett veszélyeztetés és a közúti baleset okozása bűncselekményekkel. Valóban, a tör-vényi egységnek egy sajátos esetéről van szó, amelyet azonban – álláspontom sze-rint – indokolt a fent nevezett esetkörtől is elkülönülten kezelni, hiszen a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésnél a több sértett sérelmére történő elkövetést ren-deli egységként büntetni a jogalkotó, de csak abban az esetben, ha azok azonos alka-lommal (térben és időben ugyanakkor) valósulnak meg. Helyesebb lenne éppen ezért a költségvetési csalást az okozott eredményre – vagyoni hátrányra – tekintettel a tör-vényi egység önálló különös típusaként kezelnünk.95

Megoszlanak a vélemények abban a kérdésben is, hogy mikor zárul le a törvényi egység során értékelésre kerülő elkövetési időszak. Az egyik megközelítés szerint a vádemelés időpontjával zárul le ez az időszak, amely alatt megvalósult részcselek-mények a törvényi egységbe tartoznak96, a másik ellenben – tekintettel arra, hogy

90 2011. évi Btk.-módosítás indokolása, 2. §91 Btk. 396. § (1) bek. a) pont. A 396. § (6) bekezdésében szabályozott alapeset vonatkozásában viszont ter-

mészetes egységről van szó, „mert az egységesen jelentkező eredmény – a költségvetésnek vagyoni hát-rány okozása – azokat természetes egységbe olvasztja”. Molnár (2014) 749. o.; Molnár (2015) 1588. o.

92 Vö. BH 2015. 59. 76. pontja.93 Ambrus (2014) 162. o.94 Kondorosi (2014) 15. o.95 A Kúria a „különös törvényi egység” megfogalmazást is használta a költségvetési csalásra (BH 2015. 59.

72. pontja). Ahogy arra Rácsokné Fügedi Zsófia Eszter rámutatott, hasonló megoldással találkozhatunk a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeknél, igaz, ott természetes egységet alkot a kábítószernek minősülő anyagok fogyasztásának számától függetlenül a bíróság ítéletével elbírált időszakban elköve-tett valamennyi részcselekmény (1/2007. BJE). Rácsokné (2014) 90. o.

96 A Btk. 396. § (8) bekezdésében szabályozott korlátlan enyhítés szabályából következtetünk erre az idő-pontra. Molnár (2014) 749. o.; 7.Bf.1106/2013/4. sz. Forrás: Rácsokné (2014) 87–95. o.


287

az ügyész a vádat a Be. 321. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésig kiterjesztheti – az ügyészi végindítványban fenntartott időt tartja elfogadhatónak.97 Büntetőeljárás-jogi szempontból is relevanciával bír e kérdés. A 2012. évi Btk. előtt is egységes volt a bírói gyakorlat a tekintetben, hogy a törvényi egység – mint egyrendbeli bűncse-lekmény – különböző részcselekményeit egy eljárásban kell elbírálni, amely alaptétel az új Btk. vonatkozásában is alkalmazandó. A 6/2009. sz. Büntető jogegységi hatá-rozat szerint „ha erre bármely okból nem kerül sor, az utóbb ismertté vált részcselek-mények önálló elbírálását – miként arra a Legfelsőbb Bíróság a Bfv.II.462/2007/5. számú határozatában rámutatott – a res iudicata kizárja, ezért ilyen esetben vádirat benyújtására nincs törvényes lehetőség”.

XVI.3.3.3. AZ ÜZLETSZERŰSÉG ÉS A FOLYTATÓLAGOSSÁG PROBLEMATIKÁJA A KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁS KAPCSÁN

Új minősítő körülményként került bevezetésre a költségvetési csalás tényállásába az üzletszerű elkövetés. Ahogyan arra korábban utaltunk, a magyar büntetőjog törté-netében nem volt előzmény nélküli az adócsalás esetében az üzletszerűség minősítő körülményként történő szabályozása. A bírói gyakorlat szerint a törvényi egység nem képezi akadályát annak, hogy a törvényi tényálláson belül értékelésre kerülő külön-böző elkövetési magatartások vonatkozásában az üzletszerűség megállapításra kerül-jön.98 Az üzletszerűség legáldefiníciójának tárgyi oldalán – „ugyanolyan vagy hasonló bűncselekmények elkövetése” – felmerülhetnek azonban problémák a jogalkalmazás során. Tóth Mihály99 rámutatott arra, hogy értelmezési nehézséget jelenthet az üzlet-szerűség megállapítása a költségvetési csalásnál. Álláspontja szerint, ha a költségve-tést károsító tetteket folyamatosan, haszonszerzés által motiváltan valósítják meg, akkor a törvényi egység ellenére megállapítható ez a minősített eset. Abból indult ki, hogy az üzletszerűség fogalmában szereplő „bűncselekmények” fogalmat nem formá-lisan kell érteni. Ezt a megközelítést támaszthatja alá az az ítélkezési gyakorlat is, amely szerint az üzletszerűség legáldefiníciójában nem abszolút feltétel a „bűncse-lekmények” megfogalmazás, hiszen akár egyetlen bűnelkövetés is megalapozhatja az üzletszerűség megállapítását, feltéve hogy az elkövető rendszeres haszonszerzésre törekedve valósította meg az első cselekményt.100 Miskolczi Barna szintén úgy fog-lalt állást, hogy az üzletszerűség tekintetében azonos bűncselekmények a tényálláson belüli részcselekmények is.101 A törvényi egység folytán egyrendbeli bűncselekmény-nek minősülő költségvetési csalás esetén nem kizárt tehát az üzletszerűség megálla-pítása abban az esetben, ha azok különböző időben valósulnak meg és amelyek a tör-vényi egységbe foglalás nélkül valódi anyagi halmazatot alkotnának.

97 Miskolci (2013) 31. o.98 BH 2015. 59.99 Tóth (2014) 513. o.100 Mészár (2013) 1946. o.; BH 2011. 92. II.101 Miskolci (2013) 33. o.

JACSÓ JUDIT

288

Az üzletszerűség mellett indokolt még a folytatólagosság megállapításával kapcso-latos kérdéseket is megvizsgálnunk, amelyről megoszlanak a vélemények.102 A 2011. évi Btk.-módosítás miniszteri indokolása egyértelműen foglal állást e kérdésben: „a bűncselekmény rendbelisége és a folytatólagosság megítélése tekintetében az új tényállás az adócsalás esetében kialakult gyakorlatra kiható változást nem eszkö-zöl”103. A korábbi bírói gyakorlat egységes volt abban a kérdésben, hogy egyéb felté-telek fennállása esetén, a folytatólagosság az adócsalásnál az azonos adónemben és több bevallási időszakon keresztül történő elkövetés esetén megállapítható.104 A jog-irodalmi álláspontok ezzel szemben a hatályos szabályozás alapján nem tartják meg-állapíthatónak a folytatólagosságot a költségvetési csalás esetén. Tóth Mihály105 sze-rint – tekintettel az új szabályozás hátterében meghúzódó jogpolitikai indokokra és a költségvetés tág értelmű fogalmára – kizárt a folytatólagosság megállapítása a költ-ségvetési csalásnál.106 A bírói gyakorlatban is találhatunk példát erre a megközelítés-re.107 A Legfőbb Ügyészség szerint azonban a különböző adóbevallási időszakokban elkövetett cselekmények továbbra is tartozhatnak a folytatólagosság egységébe.108 A problémát a gyakorlatban az okozhatja, hogy folytatólagosság esetén az egyes részcselekményeknek el kell érniük a bűncselekményi értékhatárt. A folytatólagossá-got a jogalkotó a Btk. Általános részében szabályozza, tehát az valamennyi különös részi deliktum vonatkozásában alkalmazandó.109 A költségvetési csalásnál a jogalkotó a törvényi egység különös esetét hívta életre, amely „speciális szabályként” megelő-zi a folytatólagosság alkalmazását.110 Amennyiben a törvényi egységre tekintettel az okozott vagyoni hátrányok egybevonására kerülne sor, nem maradna el a büntetőjogi felelősségre vonás amiatt, hogy az egyes részcselekmények által okozott vagyoni hát-rány a bűncselekményi értékhatár (százezer forint) alatt marad, de egyébként össze-adva azt meghaladná.111 Ezen indokok alapján – a jogalkotói szándékra is tekintettel

102 Lásd a folytatólagosság vizsgálatáról Rácsokné (2014) 87–95. o.103 2011. évi Btk.-módosítás indokolása, 2. §104 Megfogalmazódott olyan álláspont is a 2011. évi Btk.-módosítást megelőzően, hogy különböző adóne-

mek tekintetében is megállapítható a folytatólagosság. Lásd erről és a folytatólagosság eltérő értelmezé-séről Kéméndi (2011) 11. o., 9–16. o.

105 Tóth (2014) 512. o.106 Molnár (2014) 749. o.107 7.Bf.1106/2013/4. sz. [Rácsokné (2014) 87–95. o.]108 Lásd LÜ BF.72/2013 sz. iránymutatása; LÜ KF.6654/2011. sz. iránymutatása. [Rácsokné (2014) 88. o.]109 E megközelítést alkalmazta Kondorosi András, rámutatott viszont arra is, hogy a törvényi egység más

eseteiben (pl. rablás) sem jelent problémát a folytatólagosság megállapítása. Kondorosi (2014) 19. o.110 A jogalkalmazásban találhatunk példát arra, amikor a törvényi egység egyes esetei között egyfajta

„rangsor” kerül felállításra. Lásd a szabálysértési jogban szabályozott érték-egybefoglalással kapcsola-tosan a 87. BKv-t.

111 Utalnunk kell arra, hogy a Szabs. tv. 2015. évi módosításával a jogalkotó a pénzügyi szabálysértéseknél – így a vámszabálysértés esetén is – bevezette az érték-egybefoglalás jogintézményét. E szerint, ha az eljárás alá vont személy a vámszabálysértés tényállásában szabályozott elkövetési magatartásokat több alkalommal, legfeljebb egy éven belül tanúsítja, az okozott vagyoni hátrányok összegét össze kell adni. Eljárásjogi feltétel, hogy a cselekményeket egy eljárásban bírálják el. Ezáltal szabálysértés bűncselek-ménnyé minősülhet. A folytatólagosság megállapítására szabálysértések esetén nincs lehetőség (vö. 87. BKv). A Btk. kifejezett rendelkezése alapján [2012. évi Btk. 462. § (4) bek. e) pont] bűncselekmény való-sul meg, ha érték-egybefoglalással a vagyoni érték meghaladja a százezer forintot. Lásd az érték-egybe-foglalás jogintézményéről: Szomora (2015) 114–120. o.; Ambrus (2014) 206–220. o.


289

– azt az álláspontot tartjuk elfogadhatónak, amely szerint költségvetési csalás tekin-tetében a folytatólagosság kizárt.

XVI.3.4. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS POZITÍVUMAI ÉS NEGATÍVUMAI

E fejezet elején szükséges feltenni azt a kérdést, hogy vajon a költségvetés bünte-tőjogi védelmének magyar modellje mennyiben felel meg az uniós elvárásoknak, annak milyen pozitívumai vannak, és nem rejthetjük véka alá a szabályozás esetle-ges negatívumait sem. A szabályozás előnyeként elsőként említendő, hogy a jogalkotó a büntetőjogi védelem középpontjába a költségvetést állította és egységes szabályo-zást vezetett be a költségvetés bevételi és kiadási oldala tekintetében. Ez a koncep-ció teljes mértékben megfelel az Európai Unió elvárásának, amely az uniós költségve-tés védelme tárgyában megszületetett 1995. évi PÉV-egyezményben112 és az Európai Bizottság 2012-ben kidolgozott irányelvjavaslatában113 is megfogalmazódott. A hazai és uniós költségvetés azonos büntetőjogi védelmi szintjének a bevezetése is üdvözlen-dő. Az Európai Unió más tagállamaiban megfigyelhető az a tendencia, hogy a jogal-kotó a költségvetés bevételi oldalának védelmét a vagyon elleni bűncselekményekhez igazítani törekszik, ezáltal kifejezésre juttatva, hogy a költségvetés bevételi oldalának sérelmével járó adócsalás nem tekinthető kisebb társadalomra veszélyességű cselek-ménynek a vagyon elleni deliktumokhoz képest. További pozitívuma a magyar sza-bályozásnak, hogy a jogbiztonság követelményének megfelelően a törvény pontosan körülírja a költségvetés fogalmát, amelyet tágan határoz meg (nemzetközi szerveze-tek, EU által vagy nevében kezelt költségvetés, a kiadási oldal tekintetében pedig a külföldi állam által vagy nevében kezelt költségvetés, pénzalapok). Látható, hogy a halmazati problémák egy része a törvényi egység új típusának bevezetésével kiküszö-bölésre került, de a folytatólagosság és az üzletszerűség megállapítása további egy-séges választ igénylő kérdéseket vetett fel a gyakorlatban. A korábbi büntethetőséget megszüntető ok helyett bevezetésre kerülő korlátlan enyhítés tág alkalmazási köre, amelyre az okozott vagyoni hátrány összegére tekintet nélkül sor kerülhet, szintén a szabályozás pozitívumának tekinthető.114 Az új szabály alkalmazásával kapcsolato-san azonban felmerülnek olyan kérdések, amelyek de lege ferenda javaslat megfogal-mazását teszik szükségessé.

A pozitívumok mellett érdemes azokat a tényezőket is számba venni, amelyek a jogalkalmazást kedvezőtlen irányban befolyásolhatják vagy nem állnak összhangban más tagállamok megoldásaival. Az egységes szemlélet bevezetésének szükséges vele-járója volt, hogy az ún. „rafinált” praktikákkal megvalósuló elkövetési formák az „egy-

112 A Tanács jogi aktusa (1995. július 26.) az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény létrehozásáról [HL C 316., 1995. 11. 27., 48–57.]

113 Az Európai Bizottság javaslata: Az Európai Parlament és a Tanács irányelve az Unió pénzügyi érdeke-it érintő csalás ellen büntetőjogi eszközökkel folytatott küzdelemről [COM(2012) 363 final, Brüsszel, 2012. július 11.]

114 A jogirodalomban már korábban megfogalmazódott e jogintézmény bevezetésének indokoltsága, tekin-tettel a cselekmény „csalárd jellegére”, amelynek a büntethetőséget megszüntető ok helyére kellene lép-nie. Tóth (2004) 15. o.

JACSÓ JUDIT

290

szerűbb” csalási esetekkel azonos megítélés alá esnek. Más tagországokban épp a dif-ferenciált szemlélet kezd meghonosodni.115 Németországban116 és Ausztriában is az adócsaláshoz – az önfeljelentés jogintézményén keresztül – speciális büntethetőséget megszüntető okot kapcsol a vonatkozó ágazati törvény, illetve a pénzügyi büntető tör-vénykönyv, nálunk épp ellenkezőleg, a jogalkotó a büntethetőséget megszüntető okot kiiktatta, és bevezette helyette a korlátlan enyhítés lehetőségét, amelynek alkalmazá-sát a gyakorlatban a kizáró körülmények (bűnszövetség, üzletszerűség) indokolatlanul leszűkíthetik. A jövedéki termékekre megvalósuló költségvetési csalásnál indokoltnak tekinthető az üzletszerűség minősítő körülményként történő szabályozása, ugyanak-kor nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a szűkebb értelemben vett költség-vetési csalás bizonyos eseteiben (például havi áfabevallások elmulasztása esetén) az üzletszerű elkövetés eleve benne foglaltatik az elkövetés formájában, e cselekmények-nél az szinte „automatikusan” megállapításra kell hogy kerüljön.117

A Btk. 396. § (8) bekezdésében szabályozott korlátlan enyhítés szabályozása kap-csán az alábbi problémára kell felhívnunk a figyelmet. Ahogy arra utaltunk, a 2011. évi Btk. novella kiiktatta a korábban az adócsalás118, a munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás119, a jövedékkel visszaélés120 és a csempészet121 törvényi tényál-lásában szabályozott büntethetőséget megszüntető okot. Az elkövető ezt megelőzően a vétségi alakzatnál (kétszázezer forintig terjedő adóbevétel-csökkenés esetén) nem volt büntethető, ha a vádirat benyújtásáig az adótartozását, a jövedékiadó-tartozá-sát, az okozott vámbevétel csökkenésével azonos tartozását kiegyenlítette. E büntet-hetőséget megszüntető ok alkalmazására a bűncselekményi értékhatárokra vonatko-zó szabályok miatt igen szűk körben kerülhetett sor (százezertől kétszázezer forintig terjedő adóbevétel-csökkenés esetén). A hatályos szabályozás a bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrány „jóvátételének” lehetőségét szélesebb körben szabályoz-za, hiszen az nem korlátozódik a vétségi alakzatokra, a vagyoni hátrány nagyságára tekintettel megnyitja a korlátlan enyhítési szabály alkalmazását. Rá kell azonban arra is mutatnunk, hogy a kizáró okok körében szabályozott – üzletszerűség – fogalmá-nak tág értelmezése a gyakorlatban kiüresítheti e szabály alkalmazását. További kér-désként merülhet fel, hogy e „kedvezmény” mennyire hat ösztönzőleg az elkövetőre.

A különös részi deliktumok közül harminc esetben szabályozza a jogalkotó a kor-látlan enyhítést, amelyek bevezetésére különböző jogpolitikai indokokból került sor. A bűncselekményeket több csoportba sorolhatjuk:

a) A korlátlan enyhítés alkalmazásának időbeli korlátja van: aa) a bűncselekmény hatóság tudomására jutását megelőző időhöz köti (például vesztegetés elfogadá-

115 Lásd az osztrák pénzügyi büntetőjog reformjáról Jacsó (2015a) 195–201. o.116 Lásd a német szabályozásról Jacsó (2015a) 189–194. o. Jacsó (2014a) 273–293. o.117 Németországban is bevezetésre került 2001-ben az adózással összefüggő bűncselekmények tekinteté-

ben az üzletszerű elkövetés. A szabályozás – egyéb okok miatt – a német alaptörvénnyel nem volt össze-egyeztethető, ezért 2008-ban hatályon kívül helyezték. Lásd Jacsó (2015a) 191. o.

118 1978. évi Btk. 310. § (6) bek.119 1978. évi Btk. 310/A. § (6) bek.120 1978. évi Btk. 311. § (6) bek.121 1978. évi Btk. 310. § (6) bek.


291

sa, vesztegetés); ab) a vádemelés időpontjához (például költségvetési csalás, kábí-tószer birtoklása); ac) az elsőfokú ítélet meghozatalához (például tartási kötelezett-ség elmulasztása, környezetkárosítás); vagy ad) az alapügy befejezéséhez (például hamis vád, hamis tanúzás) köti.

b) E bűncselekmények másik csoportjánál e szabály alkalmazását a törvény a veszély-elhárításhoz (mielőtt a káros/súlyos következmény beállt volna) köti (például a köz-veszély okozása, a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény).

c) Néhány bűncselekménynél az alapeset mellett a minősített esetekre is vonatkozik a korlátlan enyhítésre vonatkozó szabály (például a közveszély okozása).

A vesztegetés és a vesztegetés elfogadása bűncselekményeknél a bűnszövetségben és az üzletszerűen történő elkövetés kizárja a korlátlan enyhítés alkalmazását. Az alapeset tekintetében azonban – különös méltánylást érdemlő esetben – a büntetés akár mellőzhető is.122

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a magyar szabályozási modell összhangban van az Alaptörvénnyel, és megfelel a szabályozás egységesítésére vonatkozó uniós elvárásoknak is. Végezetül utalnunk kell arra, hogy hazánkban a büntető anyagi jogi szabályozás reformjára egy átfogó intézkedéscsomag részeként került sor, amely érin-tette az adójogi szabályokat és a büntetőeljárás-jogot is. A magyar jogalkotó felis-merte azt, hogy a költségvetés bevételi és kiadási oldalának effektív védelmét komp-lex eszközrendszerrel lehet csak elérni, amelynél nem hagyható figyelmen kívül, hogy e bűncselekmény az utóbbi években egyre inkább határokon átívelő jelleget öltött és nemzetközi méretűvé vált, így ellene csak nemzetközi összefogással lehet eredmé-nyeket elérni.

XVI.4. DE LEGE FERENDA JAVASLATOK

A XVI.3. pontban megfogalmazottakra tekintettel az alábbi de lege ferenda javaslato-kat fogalmazzuk meg.

XVI.4.1. A BÜNTETÉS MELLŐZÉSE

A korlátlan enyhítés szabályozása kapcsán – a korrupciós deliktumoknál találha-tó megoldáshoz hasonlóan – indokolt lenne a költségvetési csalásnál is azon kiegé-szítő szabály bevezetése, amely lehetővé tenné különös méltánylást érdemlő eset-ben a büntetés mellőzését. Több külföldi országban ismert olyan megoldás (Ausztria, Németország), ahol az önfeljelentés büntethetőséget megszüntető okként van szabá-lyozva.123 Hazánkban jelenleg az önfeljelentés csupán a büntetés kiszabása során az alanyi tényezők körében értékelendő enyhítő körülmény az 56. sz. BKv124 alapján. Az

122 Btk. 290. § (5) bek.; 291.§ (5) bek.123 Lásd az önfeljelentés (Selbstanzeige) német jogintézményéről Rolletschke – Roth (2015).124 56. BK vélemény a büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről, II. 11.

JACSÓ JUDIT

292

adózás rendjéről szóló törvény szabályozza ugyan az önellenőrzés esetét125, azonban nem mentesíti az adózót a korábban szándékosan megvalósuló költségvetési csalás miatti felelősségre vonás alól.126 Ez az eset a jogalkalmazás során értékelhetővé vál-na különös méltánylást érdemlő esetként. A joggyakorlatban figyelembe lehetne venni ezáltal, hogy nem a büntetőeljárás megindulását követően, hanem még azt megelőző-en önkéntes alapon került sor a cselekmény felfedésére, és a hatóság az elkövető köz-reműködése által szerezhetett tudomást az ügyről. Természetesen ebben az esetben is feltétel lenne a be nem fizetett adó megfizetése, azaz az okozott vagyoni hátrány meg-térítése. A fiskális szempontok határozottabb érvényre juttatását jelentené, ha a – kül-földi szabályozási példákat alapul véve – a jogalkotó a büntethetőséget megszüntető ok legalább e szűk körben történő visszavezetése mellett döntene. A resztoratív szem-lélet minél szélesebb körben történő alkalmazásával is összhangban állna e szabályo-zás. Megjegyezzük, hogy a Btk. általános részében szabályozott tevékeny megbánás jogintézménye meghatározott feltételek mellett a vagyon elleni bűncselekményekre is alkalmazandó127.

Kiemelendő továbbá, hogy a korlátlan enyhítés szabálya nem vonatkozik a 396. § (7) bekezdésében szabályozott, ún. „adminisztratív” költségvetési csalásra, így az elszámolási, számadási kötelezettség utólagos elégtételére. Igaz ugyan, hogy ennél az alapesetnél nem szabályoz eredményt a törvényi tényállás, így a vagyoni hátrány megtérülése fogalmilag kizárt, de ha a súlyosabb alakzatoknál a jogalkotó lehető-vé teszi e jogintézmény alkalmazását, akkor annak – akár eltérő feltételekkel való – alkalmazása az enyhébb megítélésű esetekben is indokolt lehetne.

A korlátlan enyhítésre vonatkozó szabály alkalmazása a törvényben meghatározott esetekben lehetséges. Az Általános részben a Btk. azt néhány helyen (például kóros elmeállapot, kényszer vagy fenyegetés, tevékeny megbánás alkalmazásánál) szabá-lyozza. A tevékeny megbánás128 jogintézménye körében a kivételekre vonatkozó ren-delkezéseknél láthatjuk, hogy a bűnszövetségben való elkövetést nem, csak a bűnszer-vezetben elkövetést szabályozza. A költségvetési csalásnál e szabály alkalmazását a bűnszövetség zárja ki, nem rendelkezik viszont a törvény a bűnszervezetben történő elkövetésről. A Btk. 91. § (3) bekezdésében található rendelkezés szerint „a bűncse-lekmény bűnszervezetben való elkövetésének megállapítása esetén az e törvényben a bűncselekmény bűnszövetségben történő elkövetésének esetére megállapított jogkö-vetkezmények nem alkalmazhatóak”. Ha ezt a szabályt a vizsgált esetre konkretizál-juk, ez azzal jár, hogy a társas bűnelkövetés súlyosabb formája esetén a törvény nem zárja ki a büntetés korlátlan enyhítésének a lehetőségét, ellenben az „enyhébb” formá-nál igen, ami azonban nehezen egyeztethető össze a jogalkotói akarattal.

125 Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 49. §.126 Lásd a korábbi bírói gyakorlatból: EBH 2004. 1106.127 Btk. 29. § 128 Btk. 29. §


293

XVI.4.2. A KÖLTSÉGVETÉS FOGALMA

A költségvetés legáldefiníciójával kapcsolatosan az alábbiakat kívánjuk megjegyezni. A magyar szabályozás nemcsak az Európai Unió által vagy nevében más tagállamok által kezelt költségvetést, hanem – a kiadási oldal tekintetében – bármely más külföl-di állam költségvetését is védelemben részesíti.129 Így a törvényi tényállás hatálya kiterjed nemcsak az Európai Unió tagállamaira, hanem más országok költségvetésé-re is. Mindemellett azonban különbséget tesz a Btk. a külföldi állam költségvetésének bevételi és kiadási oldala között, hiszen csak ez utóbbi tartozik a legáldefiníció hatálya alá. A külföldi országok adóbevételei – így az unió tagállamaiéi – sem sorolhatók ide. Kérdésként merülhet fel azonban, hogy miért nem tartotta ezt indokoltnak megtenni a magyar jogalkotó az uniós jogharmonizáció által érintett adóra, így a hozzáadottér-ték-adóra elkövetett költségvetési csalás vonatkozásában, abban az esetben, ha azt az Európai Unió más tagállamában követik el.130 Az EU költségvetésének mind a bevé-teli, mind a kiadási oldala a legáldefiníció alapján a költségvetési csalás körébe tarto-zik. A problémát az jelenti, hogy máig nem tudott egységes álláspont kialakulni arról a kérdésről, hogy a tagállamok által beszedett általános forgalmi adó, amelynek meg-határozott százaléka – a tagállami befizetések által – az uniós költségvetés saját for-rásainak részét képezi, az unió pénzügyi érdekeinek büntetőjogi védelme tárgyában kidolgozott jogi aktusok hatálya alá kell-e hogy tartozzon. A Bizottság határozottan állást foglalt e kérdésben akkor, amikor – az Európai Unió Bíróságának joggyakorla-tára hivatkozással – a hozzáadottérték-adót expressis verbis az EU pénzügyi érdeke-inek büntetőjogi védelméről szóló 2012. évi irányelvjavaslat hatálya alá – azaz az uni-ós csalás fogalmi körébe – vette.131 Ha elfogadjuk a Bizottság állásfoglalását, akkor ilyen módon a tagállami áfacsalások mégis a költségvetési csalás hatálya alá tar-tozhatnak. Kérdés azonban, hogy az értelmezés összhangban áll-e a jogalkotói akarattal.

129 Btk. 396. § (9) bek. a) pontja: „Költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában elkövetett bűn-cselekmény tekintetében a felsoroltakon kívül költségvetésen a külföldi állam által vagy nevében kezelt költségvetést, pénzalapot is érteni kell.”

130 Németországban az adókijátszás (Steuerhinterziehung) fő szabályként a német adókra és járulékok-ra terjed ki, azonban az adózás rendjéről szóló törvény (AO) 2001. évi módosítása kiterjesztette annak hatályát más tagországoknak bevételkiesést eredményező esetekre is meghatározott adónemek tekin-tetében, amelyre uniós szabályozás vonatkozik, így a hozzáadottérték-adót is e körbe sorolja a törvény. Lásd a külföldi szabályozási példákról Jacsó (2015a) 176–201. o.; Dannecker – Jansen (2007) 15–93. o.

131 Lásd Az Európai Bizottság javaslata: Az Európai Parlament és a Tanács irányelve az Unió pénzügyi érdekeit érintő csalás ellen büntetőjogi eszközökkel folytatott küzdelemről [COM(2012) 363 final, Brüsszel, 2012. július 11.], a hivatkozott bírósági ítélet: C-539/09. sz., Bizottság kontra Németország ügyben hozott 2011. november 15-i ítélet (HL 2012., C 25., 5. o.). A Tanács azonban ellentétes vélemé-nyen van. A jogalkotási folyamat még nem zárult le. Elképzelhető azonban az is, hogy az uniós jogalko-tó külön jogi aktust fogad el az egyre inkább nemzetközi méreteket öltő adócsalás elleni egységes bünte-tőjogi védelem megteremtése érdekében. Vö. Jacsó (2015a) 177–186. o.; Jacsó (2016).

JACSÓ JUDIT

294

XVI.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

Ambrus István (2014) Egység és halmazat – régi dogmatikai kérdések, új megközelítésben. Szegedi Tudományegyetem ÁJK Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék–General Nyomda Kft., Szeged, 2014.

Angyal Pál (1930) A magyar büntetőjog kézikönyve. 8. Adócsalás. Athenaeum, Budapest, 1930.

Árva Zsuzsanna (2013) Kommentár Magyarország Alaptörvényéhez. Wolters Kluwer–CompLex Kiadó, Budapest, 2013. [Közigazgatási és Jogi Kiadványok]

Dannecker, Gerhard – Jansen, Oswald (2007) Steuerstrafrecht in Europa und den Vereinigten Staaten. Linde Verlag, Wien, 2007.

Erdős Éva (2011) „A közteherviselés elvének kiterjesztő értelmezése az európai adóharmonizáció tükrében” Miskolci Jogi Szemle, 2011. évi Különszám, 46–61. o.

Farkas Ákos (2008) „28. § Az EU-csalás” In: Az Európai Büntetőjog kézikönyve (szerk. Kondorosi Ferenc – Ligeti Katalin). Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2008. 454–456. o.

Gula József (2006) „A munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás” In: Magyar büntetőjog. Különös rész II. (szerk. Horváth Tibor – Lévay Miklós). CompLex Kiadó, Budapest, 2006. 369–373. o.

Gula József (2013) „Költségvetési csalás” In: Magyar büntetőjog. Különös rész (szerk. Horváth Tibor – Lévay Miklós). Wolters Kluwer–CompLex Kiadó, Budapest, 2013.

Háger Tamás (2014) „A költségvetési csalás pénzügyi, anyagi jogi és bizonyítási alapjai, különös tekintettel a terhelt vallomására” Jogelméleti Szemle, 2014/1. 20–37. o.

Jacsó Judit – Sántha Ferenc (2012) Közigazgatási büntetőjog. Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc, 2012.

Jacsó Judit (2014a) „Gedanken über die deutsche Regelung der Selbstanzeige im Fall der Steuerhinterziehung“ In: Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Juridica et Politica, Tomus XXXII. Miskolc University Press, Miskolc, 2014. 273–293. o.

Jacsó, Judit (2014b) „Straftatbestand des Haushaltsbetruges im ungarischen Strafrecht“ NZWiSt, 3/2014. 98–109. o.

Jacsó Judit (2015a) „Az adócsalás elleni büntetőjogi fellépés aktuális tendenciái az Európai Unióban – különös tekintettel a német, az osztrák és a magyar szabályozásra” In: Kriminológiai Közlemények 75. (szerk. Inzelt Éva). Válogatás a 2014-ben és 2015-ben tartott tudományos rendezvények előadásaiból. Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 2015. 176–201. o.

Jacsó, Judit (2015b) „Neue Wege zur Bekämpfung der Steuerhinterziehung durch den Straftatbestand des Haushaltsbetrugs im ungarischen StGB“ ZStW, (127) 1/2015. 187–224. o.

Jacsó Judit (2016) „Az adócsalás elleni büntetőjogi fellépés: Uniós törekvések, tagállami reformok” In: Decem anni in Europeae Unione V., Tanulmányok a bűnügyi tudományok köréből (szerk. Róth Erika). Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc, 2016. 118–160. o.

Jávorszki Tamás (2005) „Az adócsalás törvényi tényállásának története” Belügyi Szemle, 2005/4. 88–93. o.


295

Karsai Krisztina (2013a) „XXXIX. Fejezet: A költségvetési károsító bűncselekmények” In: Kommentár a Büntető Törvénykönyvhöz (szerk. Karsai Krisztina). CompLex Kiadó, Budapest, 2013.

Karsai Krisztina (2013b) „A költségvetést károsító bűncselekmények (Btk. XXXIX. fejezet)” In: Anyagi büntetőjog. Különös rész II. (szerk. Karsai Krisztina – Szomora Zsolt – Vida Mihály). Iurisperitus Bt., Szeged, 2013. 253–260. o.

Kelemen József (2015) „A költségvetés kiadási oldalát sértő cselekmények szabályozástörténeti fejlődése Magyarország harmadik Büntető törvénykönyvében, és az azzal kapcsolatban felmerült jogalkalmazási problémák” Büntetőjogi Szemle, 2015/3. 76–88. o.

Kéméndi Konrád (2011) „A folytatólagosság eltérő értelmezései a gyakorlatban” Ügyészek Lapja, 2011. évi Különszám, 9–16. o.

Klenanc Miklós (2015) „A költségvetési csaláshoz kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztása felügyelő- és audit bizottsági tagok által” Magyar Jog, 2015/7–8. 462–466. o.

Kondorosi András (2014) „A költségvetési csalás és az egység-többség kérdése” Gazdaság és Jog, 2014/11. 14–19. o.

Mészár Róza (2013) „Záró Rész” In: Magyar Büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára (szerk. Kónya István). 3 kiadás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2013. 1900–1967. o.

Miskolczi Barna (2013) „XXXIX. A költségvetést károsító bűncselekmények” In: Új Btk. Kommentár (főszerk. Polt Péter). Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, Budapest, 2013. 9–44. o.

Molnár Gábor Miklós (2011) Az adócsalás a költségvetési csalásban. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2011.

Molnár Gábor Miklós (2014) „XXXIX. Fejezet: A költségvetést károsító bűncselekmények” In: Büntetőjog II. Különös rész. A 2012. évi C. törvény alapján (szerk. Belovics Ervin – Molnár Gábor Miklós – Sinku Pál). 3., hatályosított kiadás, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2014. 736–757. o.

Molnár Gábor Miklós (2015) „XXXIX. Fejezet: A költségvetést károsító bűncselekmények” In: Magyar Büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára (szerk. Kónya István). 3 kiadás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2015. 1496–1604. o.

Rácsokné Fügedi Zsófia Eszter (2014) „A költségvetési csalás megítélési problémái a gyakorlatban” Ügyészek Lapja, 2014/6. 87–95. o.

Rolletschke, Stefan – Roth, David (2015) Die Selbstanzeige. C.H. Beck Verlag, München, 2015.

Somogyi Ferenc (2008) „Gondolatok a munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalásról” Ügyészek Lapja, 2008/2. 47–60. o.

Szomora Zsolt (2015) Alkotmány és anyagi büntetőjog. A büntetőjog-alkalmazás alkotmányosságának egyes kérdései. Szegedi Tudományegyetem ÁJK Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék–Pólay Elemér Alapítvány–Iurisperitus Bt., Szeged, 2015.

Tóth Mihály (2000) Gazdasági bűnözés és bűncselekmények. CompLex Kiadó, Budapest, 2000.

JACSÓ JUDIT

296

Tóth Mihály (2002) Gazdasági bűnözés és gazdasági bűncselekmények. KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest, 2002.

Tóth Mihály (2004) „Néhány szempont a gazdasági bűncselekmények újraszabályozásához” Büntetőjogi Kodifikáció, 2004/4. 3–16. o.

Tóth Mihály (2007) „A pénzügyi bűncselekmények” In: Magyar büntetőjog. Különös rész (szerk. Erdősy Emil – Földvári József – Tóth Mihály). Osiris Kiadó, Budapest, 2007. 475–480. o.

Tóth Mihály (2014) „XXXIX. Fejezet: A költségvetést károsító bűncselekmények” In: Magyar büntetőjog. Különös rész (szerk. Tóth Mihály – Nagy Zoltán). Osiris Kiadó, Budapest, 2014. 506–514. o.

Udvarhelyi Bence (2014) „Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme a magyar büntetőjogban” Miskolci Jogi Szemle, 2014/1. 170–188. o.

297

XVII. A KÉSZPÉNZ-HELYETTESÍTŐ FIZETÉSI ESZKÖZÖKKEL KAPCSOLATOS BŰNCSELEKMÉNYEK

MEZEI KITTI TÓTH DÁVID

XVII.1. SzabályozástörténetXVII.2. A hatályos szabályozás bemutatásaXVII.2.1. A készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kapcsolatos bűncselekmények

újdonságaiXVII.2.2. Az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalásXVII.3. A hatályos szabályozás elemzése és értékeléseXVII.3.1. Készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításaXVII.3.2. Készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításának elősegítéseXVII.3.3. Készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélésXVII.3.4. Információs rendszer felhasználásával (elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési

eszközzel) elkövetett csalásXVII.3.5. Statisztikai adatokXVII.4. De lege ferenda javaslatokXVII.5. Felhasznált irodalom

XVII.1. SZABÁLYOZÁSTÖRTÉNET

Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank rendelkezése1 1992-ben tette lehetővé a bankkártyák és hitelkártyák használatát, amelyek fokozatosan terjedtek el. A rend-szerváltás előtt a készpénzforgalmat csak a csekkek csökkentették.2 Viszonylag korán felismerték, hogy a bankkártyák büntetőjogi védelme is indokolt. A deliktumokat a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvénybe (1978. évi Btk.) a büntető jog-szabályok módosításáról szóló 1994. évi IX. törvény 26. és 27. szakaszai iktatták be, akkor még bankkártya-hamisítás, illetve bankkártyával visszaélés néven. A módosító törvény indokolása szerint a bankkártya-hamisítás a magánokirat-hamisításhoz képest a büntethetőséget előrehozó sui generis alakzat, mivel a cselekmény már akkor megva-

1 3/1992. (MK 34.) MNB rendelkezés a pénzforgalomról2 Bujáki (2008) 493. o.

ME ZEI K ITTI – TÓTH DÁVID

298

lósul, ha az elkövető felhasználás céljából bankkártyát meghamisít, vagy ilyet megsze-rez.3 A bankkártya-hamisítás bűncselekménye kezdetben szubszidiárius jellegű volt, csak akkor lehetett megállapítani, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósult meg.4

A Magyar Bankszövetség az 1998-as Btk. novella5 előkészítésekor kritizálta a bankkártya-hamisítás tényállását, mivel az előkészületet nem rendelte büntetni. A bankszövetség indokolása szerint „ilyen módon nem büntethető annak a cselekmé-nye, aki a bankkártya hamisításához szükséges technológiai részműveleteket elvég-zi […] Önmagában a bankkártya-hamisításra alkalmas berendezés a bankkártya alap-anyagának előállítása, beszerzése, birtoklása, vagy a hamisított bankkártya birtoklása nem bűncselekmény.” A megfogalmazott kritikák a jogalkotónál meghallgatásra talál-tak, így a bankkártya-hamisítás előkészületét az 1998. évi LXXXVII. törvény 1999. március elsejétől büntetni rendelte6, továbbá a módosító törvény kibővítette a bank-kártyával visszaélés elkövetési magatartásait.7

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról rendelkező 2001. évi CXXI. törvény kiterjesztette a büntetőjogi védelmet a kereskedői kártyára is, de a következő érdemi módosítást a büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcso-lódó egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi II. törvény hozta meg, amely az Európai Unió Tanácsa által 2001. május 28-án kibocsátott kerethatározat8 alapján próbált megfelelni a jogharmonizációs kötelezettségeknek. Az acquis részét képező joganyag hazai bevezetése során szükségessé vált kiterjeszteni az elkövetési tárgyak körét a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök teljes körére. Ekkor került be a büntető törvénykönyvbe új önálló tényállásként a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hami-sításának elősegítése.9

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más törvények módosítá-sáról rendelkező 2005. évi XCI. törvény egy fontos, bár a jogalkotó által jogtechnikai - nak minősített változást hozott, ugyanis – Kőhalmi László véleményével egyetértve – megszüntette a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűncselekményé-nek szubszidiárius jellegét.10

Az 1978. évi Btk. a gazdasági bűncselekmények elnevezésű fejezetében, ezen belül is a pénzügyi bűncselekmények cím alatt szabályozta a bankkártyával, később a kész-pénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kapcsolatos bűncselekményeket.

Az információs csalás elődje az 1994. évi módosítás révén jelent meg az 1978. évi Btk.-ban (számítógépes csalás elnevezéssel) a gazdasági bűncselekmények11, azon belül azonban a gazdálkodási kötelezettségeket és a gazdálkodás rendjét sértő bűn-3 Tóth (2002) 445. o.4 Uo. 446. o.5 1998. évi LXXXVII. törvény a büntető jogszabályok módosításáról6 Tóth (2002) 445. o.7 Bujáki (2008) 496. o.8 A Tanács 2001/413/IB számú Kerethatározata a nem készpénzes fizetőeszközökkel összefüggő csalás és

hamisítás elleni küzdelemről (a továbbiakban: kerethatározat).9 Bujáki (2008) 493. o.10 Kőhalmi (2008) 388–389. o. 11 A gazdasági bűncselekmények fogalmáról lásd bővebben Tóth (2002) 19. o.; Gál (2007) 18. o. Kőhalmi

László szerint a gazdasági bűncselekményeknél problémát jelent az is, hogy e jelenség büntetőjogi és a kriminológiai fogalma nem mindig esik egybe. Vö. Kőhalmi (2007) 141–142. o.

XVII. A KÉ SZPÉNZ-HELYETTE SÍTŐ FIZETÉ SI E SZKÖZÖKKEL KAPCSOL ATOS BŰNCSELEKMÉNYEK

299

cselekmények között.12 Később a 2001. évi módosítással a tényállás elnevezése szá-mítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekményre változott.

XVII.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS BEMUTATÁSA

A Btk. a Pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények elnevezésű XXXVIII. fejezetében szabályozza a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kap-csolatos bűncselekményeket, azaz

– a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítását;– készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélést;– készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításának elősegítését.

Ezeket egészíti ki a vagyon elleni bűncselekmények között

– az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás elektronikus kész-pénz-helyettesítő fizetési eszközzel megvalósítható tényállása.

XVII.2.1. A KÉSZPÉNZ-HELYETTESÍTŐ FIZETÉSI ESZKÖZÖKKEL KAPCSOLATOS BŰNCSELEKMÉNYEK ÚJDONSÁGAI

A készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítása elnevezésben csak egy „a” tolda-lékkal a végén változott a korábbi Btk.-hoz képest. Tartalmát tekintve nóvum, hogy új elkövetési magatartással egészült ki: az elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszközön tárolt adatok vagy az ahhoz kapcsolódó biztonsági elemek technikai eszköz-zel történő rögzítése. További újdonság, hogy a külföldön kibocsátott készpénz-he-lyettesítő fizetési eszköz is büntetőjogi védelemben részesül. A tényállás az immateri-ális jellegét megőrizte és továbbra is vétségként kerül szabályozásra. A hatályos Btk. e bűncselekmény előkészületénél az új intézkedést, az elzárást írja elő szankcióként.

Nevében nem, de tartalmát tekintve nagyobb változáson ment keresztül a kész-pénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés tényállása. A hatályos szabályozás elemzésénél erre részletesen kitérünk, itt a lényeges változásokra összefoglaló jelleg-gel utalunk:

– megváltozott a tényállás faja, már nem materiális, hanem immateriális bűncselek-ménnyé vált;

– alapesetben a büntetési tétel lecsökkent két évig terjedő szabadságvesztésről egy évre;

– a külföldön kibocsátott készpénz-helyettesítő fizetési eszköz a belföldön kibocsátott készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel azonos védelemben részesül.

12 1978. évi Btk. 300/C. §


300

A készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításának elősegítése nevű tényállásnál újdonság, hogy már minősített alakzattal is rendelkezik, s akkor állapítandó meg, ha a cselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követik el.

XVII.2.2. AZ INFORMÁCIÓS RENDSZER FELHASZNÁLÁSÁVAL ELKÖVETETT CSALÁS

Az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás nóvumként jelent meg az új Btk. 375. §-ában a vagyon elleni bűncselekmények között. A javaslat indoko-lása szerint az információs rendszer felhasználásával elkövetett, kárt okozó csalások elsősorban vagyoni érdekeket sértő cselekmények, illetve ezek a csalásszerű maga-tartások azért kerültek a csalástól eltérő önálló tényállásba, mert hiányzik belőlük a klasszikus értelemben vett tévedésbe ejtés vagy tévedésben tartás. Ennek a bűncse-lekménynek a keretében kerültek szabályozásra bizonyos készpénz-helyettesítő fize-tési eszközzel kapcsolatos megtévesztő jellegű cselekmények [Btk. 375. § (5) bek.]. Továbbá a javaslat indokolása szerint az új kódex ezeket „információs rendszer fel-használásával elkövetett csalásként rendeli büntetni […], mivel […] szükségszerűen információs rendszer felhasználásával valósulnak meg”13.

XVII.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ELEMZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE

XVII.3.1. KÉSZPÉNZ-HELYETTESÍTŐ FIZETÉSI ESZKÖZ HAMISÍTÁSA

A bűncselekmény jogi tárgya a készpénzkímélő fizetési eszközökkel lebonyolított gaz-dasági, pénzügyi forgalom biztonsága és zavartalansága.14 Nemcsak a bankszámla-jogosultakat, hanem a forgalom lebonyolítást végző pénzintézetek és más gazdasá-gi szereplők érdekeit is védi.15 Elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszközök esetében a jogi tárgy kettős, ez esetben az elektronikus adatfeldolgozó és -átviteli rendszerek biztonsága is jogvédett értékként jelenik meg.16

A bűncselekmény elkövetési tárgyai készpénz-helyettesítő fizetési eszközök, ame-lyek lehetnek papíralapúak vagy elektronikusak. A Btk. 459. § (1) bekezdés 19. pont-ja tartalmazza a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz fogalmát, miszerint az „a hitel-intézetekről szóló törvényben meghatározott készpénz-helyettesítő fizetési eszköz és a forgatható utalvány, a kincstári kártya, az utazási csekk, a kifizetőt terhelő adó mel-lett vagy adómentesen adható, korlátozott körű áruk vagy szolgáltatások ellenérté-kének kiegyenlítése céljából törvény alapján kibocsátott utalvány és a váltó, feltéve hogy kivitelezése, kódolása vagy a rajta lévő aláírás folytán a másolás, a meghamisí-tás vagy a jogosulatlan felhasználás ellen védett”.

13 A Btk. javaslatának 374. §-ához fűzött indokolás.14 Ettől részben eltér Gula József véleménye. Lásd bővebben Gula (2013) 592. o.15 Polt (2013) 288. o. 16 Nagy (2014b) 500. o.


301

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény rendelkezése sze-rint17 készpénz-helyettesítő fizetési eszköz:

– a csekk;– az elektronikus pénz;– a pénzforgalmi szolgáltató és az ügyfél közötti keretszerződésben meghatározott

olyan személyre szabott dolog vagy eljárás, amely lehetővé teszi az ügyfél számára a fizetési megbízás megtételét.

Az értelmező rendelkezésnek megfelelően idetartozik a bankkártya, hitelkártya, az Erzsébet-utalvány, a Széchenyi pihenőkártya, az utazási (vagy közismertebb nevén üdülési csekk) és más fizetési csekkek, valamint a váltó.18

A Btk. 459. § (1) bekezdés 19. pontja alapján „elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz a hitelintézetekről szóló törvényben meghatározott készpénz-helyette-sítő fizetési eszköz mellett a kincstári kártya és a személyi jövedelemadóról szóló tör-vény felhatalmazása alapján kiadott elektronikus utalvány, feltéve hogy ezek infor-mációs rendszer útján kerülnek felhasználásra”. Erre a legjobb példa a bankkártyával történő fizetés az interneten.

A törvény kimondja, hogy a külföldön kibocsátott készpénz-helyettesítő, illet-ve elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz a belföldön kibocsátott kész-pénz-helyettesítő fizetési eszközzel azonos védelemben részesül.

A törvényi tényállás három elkövetési magatartást tartalmaz, és csak a felhaszná-lás célzatával követhetők el:

– a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz meghamisítása;– hamis készpénz-helyettesítő fizetési eszköz készítése;– az elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszközön tárolt adatok vagy az ahhoz

kapcsolódó biztonsági elemek technikai eszközzel történő rögzítése.19

A meghamisítás a már létező készpénz-helyettesítő fizetési eszköz megváltoztatását jelenti. Általában a jogosulatlan változtatások számítástechnikai rendszerek felhasz-nálásával történnek. Gyakorlatban előforduló példa lehet lejárt csekk, kártya felhasz-nálhatósági idejének megváltoztatása.20

A hamis készpénz-helyettesítő fizetési eszköz készítése új, eddig még nem létező fizetési eszköz előállítását jelenti. Ebben az esetben pontosabb nem elkövetési tárgy-ról, hanem az elkövetési produktumáról beszélni. Az elkövetési magatartásra példa lehet a gyakorlatban újonnan gyártott klónkártyák készítése.

Az elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszközön tárolt adatok vagy az ahhoz kapcsolódó biztonsági elemek technikai eszközzel történő rögzítése sokféle módon történhet a gyakorlatban:

17 A 2013. évi CCXXXVII. törvény 6. § (1) bekezdés 55. pontja.18 Nagy (2014b) 500. o.19 Gál (2013) 218. o.20 Nagy (2014b) 501. o.


302

– ATM-visszaélések. Egyre gyakoribb jelenség, hogy bankautomatákra a bűnelkö-vetők ún. skimmer (miniatűr adatrögzítő) eszközöket telepítenek. Egyre többféle skimmer eszközzel találkozhatunk, például 3D nyomtatóval készített billentyűzet, hamis ATM-nyílások, billentyűzetre néző kamerák. A bűnelkövetők célja a gyanút-lan ATM-használók bankkártyaadatainak megszerzése.

– Amennyiben sikeresen megszerezték az adatainkat, klónkártyákat készíthetnek, és visszaélhetnek velük.

– Rádiófrekvenciás jelek rögzítése. Új és kényelmes fizetési megoldást jelent a PayPass kártyával történő fizetés, ahol már az is elegendő, ha a kártyát odatartjuk a POS-terminálhoz, és a két eszköz rádiófrekvenciás jelek útján kommunikál egymás-sal. A bűnelkövetők ezeket a rádiófrekvenciás jeleket képesek rögzíteni újabb skim-mer eszközökkel, és az ilyen módon szerzett adatokkal az interneten vásárolnak.

Halmazat keletkezik, ha az elkövető több készpénz-helyettesítő fizetési eszközt hami-sít meg, illetve több hamis eszközt készít. A bűncselekmény rendbeliségét az határoz-za meg, hogy hány ilyen eszközre nézve követik el. Természetes vagy folytatólagos egységnek minősül a több készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítása, feltéve hogy azonos bankszámlára vonatkozik.21 A valódi anyagi halmazat megállapításá-nak van helye, amennyiben a hamisítást térben és időben elkülönítve követi a visz-szaélés. Halmazat nem jöhet létre a hamis magánokirat felhasználásával, illetve az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűncselekményével. Az előb-bi esetben a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítását kell megállapítani, mivel az befejezetté válik a felhasználás nélkül is. Amennyiben viszont a felhaszná-lás során kárt okoznak a bűnelkövetők, az információs rendszer felhasználásával elkö-vetett csalás a helyes minősítés, mert ezekben az esetekben a készpénz-helyettesí-tő fizetési eszköz hamisítása általában eszközcselekmény, ezért látszólagos halmazat keletkezik.22

XVII.3.2. KÉSZPÉNZ-HELYETTESÍTŐ FIZETÉSI ESZKÖZ HAMISÍTÁSÁNAK ELŐSEGÍTÉSE

Sorrendben célszerűbb az előbbi bűncselekménnyel szorosan összefüggő kész-pénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításának elősegítése című tényállással folytat-ni, annak ellenére, hogy a Btk.-ban előbb a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűncselekménye szerepel.

A bűncselekmény jogi tárgya azonos az előbbiekben leírtakkal. Elkövetési tárgyai a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításához szükséges kellékek.

Elkövetési magatartások készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításához szük-séges anyagok, eszközök, számítástechnikai programok

21 Polt (2013) 287–288. o.22 Karsai (2013) 826. o.


303

– készítése;– megszerzése; – tartása;– átadása; – forgalomba hozatala; – az ország területére import, export, tranzit.

Az előző alfejezetben tárgyalt bűncselekmény előkészületétől az különbözteti meg, hogy itt a felhasználásra irányuló célzat hiányzik. Érdekes módon a jogalkotó – az elméletben veszélyesebb – célzatos előkészületnek alacsonyabb büntetési tételt ír elő, mint ennek a delicta sui generis tényállásnak. A bűncselekmény elkövetője bárki lehet, és csak szándékosan követhető el.

XVII.3.3. KÉSZPÉNZ-HELYETTESÍTŐ FIZETÉSI ESZKÖZZEL VISSZAÉLÉS

A bűncselekmény jogi és elkövetési tárgya megegyezik az előbbiekben leírtakkal. E tényállásnál azonban elsősorban a bankszámla-tulajdonosok érdekeit védi. A lejárt érvényességű bankkártya nem lehet elkövetési tárgya a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűncselekményének.23

A bűncselekmény elkövetési magatartásai: a) a jogtalan elvétel vagy a megszer-zés, illetve a b) pont esetében átadás, országba behozatal, ország területéről kivitel vagy átszállítás. A megszerzés viszonylag hosszabb ideig tartó visszaélésszerű cse-lekmény. A korábbi bírói gyakorlatban a személyes holmikat tartalmazó táskák, pénz-tárcák elvétele esetén a közokirattal visszaéléshez hasonlóan a készpénz-helyettesí-tő fizetési eszközzel visszaélést eshetőleges szándékkal megvalósítottnak tekintették. Nem lehetett azonban a terhelt megszerzésre irányuló eshetőleges szándékára meg-alapozottan következtetni akkor, ha a más cselekménnyel együtt megszerzett kész-pénz-helyettesítő fizetési eszközöket, közokiratokat nyomban eldobta. A jogalkotó az „elvétel” elkövetési magatartásának törvénybe iktatásával az ilyen esetekre néz-ve egyértelművé tette a felelősséget. Az új rendelkezést a 2012. évi CCXXIII. törvény iktatta be az akkor még nem hatályos Btk. szövegébe.24 A készpénz-helyettesítő fize-tési eszközön tárolt adat vagy biztonsági elem megszerzésére példa a kártyán tárolt PIN-kód elektronikus eszközzel történő kifürkészése.

A megszerzés fontos kritériuma, hogy jogtalan legyen, mert abban az esetben, ha az elkövetési magatartás tanúsítására jogszabály engedélye vagy az erre jogosult felha-talmazása alapján kerül sor, a bűncselekmény akkor sem valósul meg, ha a tulajdonos akarata nem érvényesül. Ilyen eset lehet, ha az ATM bevonja a bankkártyát a PIN-kód háromszori eredménytelen beütését követően.25

A készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés ún. magatartási (immateriá-lis) bűncselekménynek minősül, a tényállás eredményt már nem értékel, ami nóvum

23 BH 2009. 349.24 Karsai (2013) 826. o. 25 Molnár (2014) 732. o.


304

a korábbi szabályozáshoz képest. Amennyiben az elkövetési magatartással okoza-ti összefüggésben kárt is okoznak, akkor nem ezt a bűncselekményt, hanem a Btk. 375. § (5) bekezdésében szabályozott információs rendszer felhasználásával elköve-tett csalást kell megállapítani. A súlyosabb vagyon elleni bűncselekmény az enyhébb megítélésű készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűncselekményt is kon-szumálja.26

A bűncselekmény alanya bárki lehet. Kivételt képez a 393. § (1) bekezdés a) pont-ja, mely értelmezés alapján készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kizárólagos tulajdo-nosa nem lehet a bűncselekmény alanya.

Bűnösséget tekintve a bűncselekmény elkövethető egyenes, illetve eshetőleges szándékkal is.

A törvény az „egy vagy több” megfogalmazással törvényi egységet hozott létre, vagyis a bűncselekmény a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök számától függetle-nül egyrendbelinek minősül. A bűncselekmény rendbelisége a sértettek (készpénz-he-lyettesítő fizetési eszköz tulajdonosainak) számához igazodik. Mindaddig azonban, amíg az elkövető azonos bankszámlaszerződés keretei közötti felhasználás céljából szerez meg stb. több készpénz-helyettesítő fizetési eszközt, cselekménye – a konk-rét magatartások függvényében – a természetes vagy a folytatólagos egység keretei között értékelendő. Így például az azonos csekkszerződésen alapuló, tehát ugyanazon számlakövetelés címzettjét érintő több hamis, hamisított vagy lopott csekk rövid idő-közönként történő kibocsátását – amennyiben a folytatólagosság egyéb törvényi fel-tételei is fennállnak – folytatólagos egységként értékeli a bírósági joggyakorlat.27

A készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés lex specialisnak minősül a Btk. 346. § (3) bekezdésében szabályozott magánokiratra elkövetett visszaéléshez képest, így azzal valóságos alaki halmazatban nem állhat.28

XVII.3.4. INFORMÁCIÓS RENDSZER FELHASZNÁLÁSÁVAL (ELEKTRONIKUS KÉSZPÉNZ-HELYETTESÍTŐ FIZETÉSI ESZKÖZZEL) ELKÖVETETT CSALÁS

A bűncselekmény védett jogi tárgya a vagyoni viszonyok, az információs rendszerek, a készpénzkímélő fizetés zavartalan működéséhez fűződő érdek.29

A deliktum egyik változata a károkozó adatvisszaélés30, a másik pedig az elektro-nikus készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés.31

A második alakzat elkövetési tárgya a hamis, hamisított, illetve jogosulatlanul meg-szerzett elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (beleértve a külföldön kibo-csátott eszközt is). Hamis az elkövetési tárgy, ha annak kibocsátására nem jogosult személy új fizetési eszközt hoz létre, hamisított, ha az eredetileg szabályosan kibo-

26 Molnár (2013) 1493. o. 27 Gál (2014) 379. o.28 Molnár (2013) 1494. o.29 Akácz (2013) 1412. o.30 Btk. 375. § (1)–(4) bek.31 Btk. 375. § (5)–(6) bek.


305

csátott eszközt megváltoztatták. Jogosulatlanul megszerzett, ha más személy valódi fizetési eszköze e bűncselekmény elkövetését megelőzően az elkövető birtokába került (például lopás vagy rablás útján).32

A bűncselekmény sértettje az, akinél a kár keletkezik33, ez nemcsak természetes, hanem jogi személy is lehet.

Az elektronikus készpénz-helyettesítő fizetőeszközzel való visszaéléssel megva-lósuló alakzat hamis, hamisított vagy jogosulatlanul megszerzett elektronikus kész-pénz-helyettesítő fizetési eszköz felhasználásával vagy az ilyen eszközzel törté-nő fizetés elfogadásával valósul meg, amennyiben ezek kárt okoznak. Az elkövetési magatartásokon belül a felhasználáson az eszköz rendeltetés szerinti használatát kell érteni (például bankkártyával fizetés, készpénzfelvétel stb.). A készpénz-helyettesítő fizetési eszköz felhasználásába beolvad a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hami-sítása vagy a hamis fizetési eszköz készítése (Btk. 392. §), amennyiben a két bűncse-lekményt ugyanaz a személy követi el. Az elfogadása pedig tulajdonképpen sui gene-ris fizikai bűnsegéd, akár valóságos térben (például csekk, váltó beváltása készpénzre vagy SZÉP-kártyával fizetés), akár számítógépes környezetben (például internetes vásárlás).34

A tettes az első fordulatban bárki lehet, a második fordulatban a fizetéselfogadás-ra jogosult személy.

A bűnösség csak szándékos lehet, a szándéknak a károkozást is át kell fognia, illet-ve a fizetés elfogadója tudatának ki kell terjednie az eszköz hamis, hamisított voltára, illetve arra, hogy az eszközt jogosulatlanul használja fel.35

Az elektronikus készpénz-helyettesítő fizetőeszközzel való visszaéléssel megva-lósuló alakzat a jogosulatlanul megszerzett készpénz-helyettesítő fizetési eszköz fel-használásával is megvalósulhat, jogtalan haszonszerzési céllal. A törvény összetett bűncselekményként törvényi egységet hozott létre, amelyben a jogosulatlan meg-szerzés mint a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés szerinti magatartás rendszerint az eszközcselekménye ennek az alakzatnak. A két bűncselekmény halma-zata látszólagos, csak az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás meg-állapításának van helye.36

A minősítési rendszert a kár nagysága, valamint a bűnszövetségben, illetve az üzletszerűen történő elkövetés határozza meg. Az alapeset átfogja mind a kisebb, mind a nagyobb kár bekövetkezését, a súlyosabban minősülő esetek a jelentős kártól kezdődnek. Külön érdekesség, hogy nincs szabálysértési alakzata, így egyből bűncse-lekménynek minősül, ha megfelel a tényállási feltételeknek. A rendbeliségét pedig a sértettek száma határozza meg.37

32 Sinku (2012) 623. o.; Akácz (2013) 1414–1415. o.33 Nagy (2014a) 461. o.34 Uo.35 Pallagi (2013) 206. o.36 BH 2015. 244.37 Szomora (2013) 789. o.


306

XVII.3.5. STATISZTIKAI ADATOK

A következő táblázat38 éves szinten mutatja a regisztrált készpénz-helyettesítő fize-tési eszközökkel kapcsolatos bűncselekmények számát Magyarországon.

2010 2011 2012 2013A készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítása 282 485 246 65A készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés 10 172 13 057 17 595 5804A készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításának elősegítése 11 3 3 3Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás 623 570 689 1021

A regisztrált bűncselekmények közül a visszaélések száma a legmagasabb. A kész-pénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításának elősegítése statisztikailag nagyon elenyésző az évi három regisztrált bűncselekménnyel. 2009-től egészen 2012-ig jelentősen növekedett a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kapcsolatos bűn-cselekmények száma. 2013-ban egy drasztikus visszaesés mutatkozik meg, amelynek több összetevője is lehet, így a megfelelő új szabályozás, a bűnüldöző szervek haté-kony munkája, újabb chipes biztonsági megoldások a bankkártyáknál.

XVII.4. DE LEGE FERENDA JAVASLATOK

De lege ferenda javasoljuk a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításának elő-segítése nevű tényállás eltörlését a büntető törvénykönyvből. Véleményünk szerint a tényállás felesleges duplum, azok után, hogy a készpénz-helyettesítő fizetési esz-köz hamisításának előkészületi stádiuma is már büntetendő. A törvényi tényállással több probléma van. Egyrészt nem életszerű, hogy valaki azért készít hamisításhoz szükséges eszközöket, hogy utána azokat ne használja fel. Ezt a bűnügyi statiszti-kák is alátámasztják. Másrészt a delicta sui generis bűncselekménynek a büntetési tétele magasabb, mint a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításának előké-születe. Így az elkövető a büntetőeljárásban abban lesz érdekelt, hogy magára vállal-ja a felhasználás célzatát, hogy enyhébb büntetést kapjon; azaz egy évig terjedő sza-badságvesztés helyett legfeljebb 60 napig tartó elzárást. A vonatkozó kerethatározat 6. cikkének véleményünk szerint megfelelne a szabályozás a gyakorlatban alig léte-ző tényállás nélkül is.

XVII.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

Akácz József (2013) „A vagyon elleni bűncselekmények” In: Magyar Büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára. II. kötet (szerk. Kónya István). 3. kiadás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2013. 1412–1415. o.

38 Forrás: Egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika (ENYÜBS).


307

Bujáki László (2008) „Készpénz-helyettesítő fizetési eszközök védelme” In: Az Európai Büntetőjogi Kézikönyve (szerk. Kondorosi Ferenc – Ligeti Katalin). Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2008. 493–507. o.

Csák Zsolt (2003) „A vagyon elleni bűncselekmények” In: Új Btk. Kommentár. 7. kötet (főszerk. Polt Péter). Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, Budapest, 2013. 49–168. o.

Gál István László (2007) Gazdasági büntetőjog közgazdászoknak. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007.

Gál István László (2013) „Pénz és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények” In: Új Btk. Kommentár. Különös rész. 7. kötet (főszerk. Polt Péter). Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, Budapest, 2013. 193–224. o.

Gula József (2013) „Pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények” In: Magyar Büntetőjog Különös Rész (szerk. Horváth Tibor – Lévay Miklós). Wolters Kluwer, Budapest, 2013. 581–599. o.

Gyaraki Réka (2012) „A számítógépes környezetben elkövetett gazdasági bűncselekmények. A PIN kód megadása sikeres vagy biztonságos az internet?!” In: Tanulmányok „A biztonság rendészettudományi dimenziói – változások és hatások” című tudományos konferenciáról (szerk. Gaál Gyula – Hautzinger Zoltán). Pécs, 2012. 235–247. o. [Pécsi Határőr Tudományos Közlemények XIII.]

Karsai Krisztina (2013) „Pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények” In: Kommentár a Büntető Törvénykönyvhöz (szerk. Karsai Krisztina). CompLex Kiadó, Budapest, 2013. 817–830. o.

Kőhalmi László (2007) „A gazdasági és a szervezett bűnözés” In: Bevezetés a bűnügyi tudományokba (szerk. Csemáné Váradi Erika). Átdolgozott, bővített kiadás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2007. 141–155. o. [Assisitentia Iuris 5.]

Kőhalmi László (2008) „A pénzhamisítással kapcsolatos bűncselekmények. A pénz büntetőjogi fogalma” In: Büntetőjog II.: Különös rész (szerk. Balogh Ágnes). Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs 2008. 388–394. o.

Nagy Zoltán (2009) Bűncselekmények számítógépes környezetben. Ad Librum, Budapest, 2009.

Nagy Zoltán (2014a) „A vagyon elleni bűncselekmények” In: Magyar büntetőjog – Különös rész (szerk. Tóth Mihály – Nagy Zoltán). Osiris Kiadó, Budapest, 2014. 428–480. o.

Nagy Zoltán (2014b) „Pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények” In: Magyar Büntetőjog – Különös rész (szerk. Tóth Mihály – Nagy Zoltán). Osiris Kiadó, Budapest, 2014. 493–504. o.

Molnár Gábor (2013) „Pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények” In: Magyar Büntetőjog, Kommentár a gyakorlat számára (szerk. Kónya István). 3. kiadás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2013. 1455–1495. o.

Molnár Gábor (2014) „Pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények” In: Büntetőjog II. Különös rész (szerk. Busch Béla). Harmadik, hatályosított kiadás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2014. 714–735. o.

Pallagi Anikó (2013) „A vagyon elleni bűncselekmények” In: Büntetőjog – Különös Rész II. (szerk. Blaskó Béla). Rejtjel Kiadó, Budapest, 2013. 200–206. o.


308

Polt Péter (2013) „Pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények” In: Büntetőjog – Különös Rész II. (szerk. Blaskó Béla). Rejtjel Kiadó, Budapest, 2013. 273–292. o.

Sinku Pál (2012) „A vagyon elleni bűncselekmények” In: Büntetőjog II. Különös rész (szerk. Busch Béla). HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2012

Szomora Zsolt (2013) „A vagyon elleni bűncselekmények” In: Kommentár a Büntető Törvénykönyvhöz (szerk. Karsai Krisztina). CompLex Kiadó, Budapest, 2013.

Tóth Mihály (2002) Gazdasági bűnözés és bűncselekmények. KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest, 2002.

309

XVIII. A KORRUPCIÓS BŰNCSELEKMÉNYEK

INZELT ÉVA

XVIII.1. SzabályozástörténetXVIII.1.1. A régebbi kódexekXVIII.1.2. Az 1978. évi Btk. (és módosításai)XVIII.2. A hatályos szabályozás bemutatásaXVIII.2.1. A gazdasági vesztegetésXVIII.2.2. Az aktív hivatali vesztegetésXVIII.2.3. A passzív hivatali vesztegetésXVIII.2.4. Vesztegetés (elfogadása) bírósági vagy hatósági eljárásbanXVIII.2.5. Befolyás vásárlásaXVIII.2.6. Befolyással üzérkedésXVIII.2.7. A korrupciós bűncselekmények feljelentésének elmulasztásaXVIII.3. A hatályos szabályozás elemzése és értékeléseXVIII.3.1. Az előny jogtalanságaXVIII.3.2. A hálapénz büntetőjogi megítéléseXVIII.3.3. Szigorodó büntetésekXVIII.3.4. A fontosabb ügyben intézkedésre hivatott személy általi elkövetés kérdéseXVIII.4. De lege ferenda javaslatokXVIII.4.1. A hálapénzXVIII.4.2. Az aktív hivatali vesztegetés célzataXVIII.4.3. A fontosabb ügyben intézkedésre hivatott személyXVIII.4.4. Az önálló intézkedésre jogosult személyXVIII.4.5. A büntetés enyhítése vagy a büntethetőség megszűnéseXVIII.5. Felhasznált irodalom

INZELT ÉVA

310

XVIII.1. SZABÁLYOZÁSTÖRTÉNET

XVIII.1.1. A RÉGEBBI KÓDEXEK

A büntettekről és vétségekről szóló 1878. évi V. törvénycikk (Csemegi-kódex) az első modern magyar büntető törvénykönyv. XLII. fejezetében, amely A hivatali és ügyvé-di büntettek és vétségek címet viseli, találhatók azon cselekmények, amelyek a mai felfogásban korrupciónak tekinthetők. Ezek a passzív hivatali vesztegetés (465. §), vesztegetés kötelességszegéssel (467–468. §), az aktív hivatali vesztegetés (470. §), valamint a hivatali hatalommal visszaélés (471. §). E tényállásoknál a védett jogi tárgy az állami hatalom rendeltetésszerű gyakorlásának biztosítása a büntetőjog által. A törvény meghatározza a közhivatalnok fogalmát is (461. §).

A magyar állam biztonságát és nemzetközi érdekét veszélyeztető egyes cselek-mények büntetéséről szóló 1940. évi XVIII. törvénycikk a közhivatalnok fogalmát kiszélesítette (lásd 3. §). A közoktatási, honvédelmi vagy gazdálkodási tennivalói-nak teljesítésére, úgyszintén az állam, a törvényhatóság vagy a község intézeteiben, közintézményeiben, közműveiben vagy üzemeiben való működésre hivatalánál, szol-gálatánál vagy különös megbízatásánál fogva köteles minden személyt e fogalom alá sorolt.

Az egyes közéleti visszaéléseket büntető rendelkezésekről szóló 1942. évi X. tör-vénycikk szabályozta a vesztegetés különböző formáit lásd: tiltott ajándékozás (3. §), ajándék tiltott követelése és elfogadása (4. §), befolyással üzérkedés (5. §), továbbá az e bűncselekményekhez kapcsolódó szankciókat. E törvény az, amely a befolyással üzérkedést is a büntetendő cselekmények között kodifikálja.

A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvény XI. fejezete (Az államigazgatás és az igazságszolgáltatás elleni bűntettek) II. címe A hivatali bűntettek címszó alatt szabályozza a hivatali visszaélést (144. §), a jogtalan előny követelését vagy elfogadását (149–150. §), a hivatali vesztegetést (151–152. §), valamint a befolyással üzérkedést (153. §). E törvényben kerül először pönalizálásra a gazdasági vesztegetés (235. §), igaz, a törvény XIII. fejezetének (A népgazdaság elle-ni bűntettek) I. címe, A gazdálkodás rendjét sértő bűntettek között.

XVIII.1.2. AZ 1978. ÉVI BTK. (ÉS MÓDOSÍTÁSAI)

Az 1970-es évek elejétől kezdődött el a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (1978. évi Btk.) kodifikációja. E folyamat során megfogalmazásra került, hogy a hivatali és gazdasági vesztegetést, valamint a befolyással üzérkedést egy fejezetben szükséges szabályozni. Bócz Endre1 is hangsúlyozza, hogy a vesztegetés és a befo-lyással üzérkedés nem belső gazdasági bűncselekmény, hanem az állami és szövet-kezeti gazdálkodásban az állampolgárokkal való érintkezés tekintetében jelentkező bűnös magatartás. Így nem a gazdasági bűncselekményeket tartalmazó fejezetben,

1 Bócz (1998) 31–34. o.


311

hanem a XV. fejezetben (Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisz-tasága elleni bűncselekmények) A közélet tisztasága elleni bűncselekmények címszó alatt kodifikálták e magatartást is.

Ezek a bűncselekmények a közélet tisztasága, az állami és társadalmi szervek, a hivatalos és/vagy közfeladatot ellátó személyek törvényes, pártatlan és befolyástól mentes működését kívánták biztosítani. A korrupciós bűncselekmények megingatják az állami intézményekbe, azok szabályszerű működésébe vetett bizalmat. A korrup-ciós cselekmények jellemzői, hogy legalább két személy részvétele szükséges, ahol az egyik fél (passzív fél) döntési jogosultsággal rendelkezik, valamilyen szükségletkielé-gítés történik, továbbá a felek hathatós együttműködése és konspiráció van jelen.2

Az 1978. évi Btk. vesztegetés elnevezés alatt külön paragrafusokban szabályozta a korrupciós tényállásokat. Ezen belül a szakirodalom3 megkülönböztette a pasz-szív hivatali vesztegetést (250. §), a passzív gazdasági vesztegetést (251–252. §), az aktív hivatali vesztegetést (253. §) és az aktív gazdaság vesztegetést (254. §). A köz-élet tisztasága elleni bűncselekmények cím alatt szabályozta a 1978. évi Btk. a vesz-tegetés feljelentésének elmulasztását (255/B. §), a befolyással üzérkedést (256. §), a befolyás vásárlását (256/A. §), valamint a közérdekű bejelentő üldözését4 (257. §).

Az 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló 2001. évi CXXI. törvény iktatta be a hatósági eljárással kapcsolatos aktív és passzív vesztegetést (255. §), továbbá nem-zetközi jogharmonizációs kötelezettségből adódóan5 a nemzetközi kapcsolatokban történő vesztegetés üldözését is jogrendszerünk részévé kellett tenni (258/B–F. §).

A szabályozásnak ügyelnie kell arra, hogy a vesztegetés két fél érdekközösségén alapuló megállapodás, emiatt különböztetjük meg az aktív és a passzív vesztegetést.

A passzív hivatali vesztegetés bűntettét [250. § (1) bekezdés] az a hivatalos sze-mély követi el, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, vagy a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetőleg a jogtalan előny kérőjével vagy elfoga-dójával egyetért. Minősített esetei [250. § (2) és (3) bekezdés], ha az elkövető veze-tő beosztású vagy fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személy, illet-ve még súlyosabban minősül a cselekmény, ha a hivatalos személy a jogtalan előnyért hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyéb-ként visszaél, illetőleg ha a cselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követi el.

A passzív gazdasági vesztegetés vétségét [251. § (1) bekezdés] követi el a költség-vetési szervnek, gazdálkodó szervezetnek vagy az egyesületnek az a dolgozója, ille-tőleg tagja, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, vagy a kötelességé-nek megszegéséért az ilyen előnyt, illetve annak ígéretét elfogadja, vagy a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért. A passzív gazdasági vesztegetés bűntet-tét [252. § (1) bekezdés] követi el a költségvetési szervnek, gazdálkodó szervezetnek

2 Kránitz (1988)3 Sinku (2005) 309–317. o.4 E cselekmény 2013. február 1. napjától szabálysértéssé minősült át. 5 Tudniillik hazánk csatlakozott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamai,

valamint Argentína, Brazília, Bulgária, Chile és Szlovákia által Párizsban, 1997. november 21-én elfoga-dott – a külföldi hivatalos személyek megvesztegetése elleni küzdelemről szóló – egyezményhez (kihir-detéséről a 2000. évi XXXVII. törvény gondoskodott); valamint az ENSZ Meridában, 2003. december 10-én kelt korrupció elleni egyezményéhez (amelyet a 2005. évi CXXXIV. törvény hirdetett ki).

INZELT ÉVA

312

vagy az egyesületnek az az önálló intézkedésre jogosult dolgozója, illetve tagja, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, vagy az ilyen előnyt vagy ennek ígére-tét elfogadja, illetve a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért.

Az aktív hivatali vesztegetés bűntettét [253. § (1) bekezdés] az követi el, aki hiva-talos személy működésével kapcsolatban, neki vagy reá tekintettel másnak jogtalan előnyt ad vagy ígér. Szintén aktív hivatali vesztegető az elkövető, ha az előnyt azért adja vagy ígéri, hogy a hivatalos személy a hivatali kötelességét megszegje, a hatás-körét túllépje, vagy a hivatali helyzetével egyébként visszaéljen [253. § (2) bekezdés]. Az 1978. évi Btk. a 253. § (3) bekezdésében szabályozza azt az esetet, amikor a gaz-dálkodó szervezet vezetője, illetőleg ellenőrzésre vagy felügyeletre feljogosított tagja vagy dolgozója az aktív hivatali vesztegetést a gazdálkodó szervezet érdekében köve-ti el, és a felügyeleti vagy az ellenőrzési kötelezettségének teljesítése a bűncselekmény elkövetését megakadályozhatta volna. E cselekmény gondatlan alakzata is bünteten-dő [253. § (4) bekezdés]. A (3)–(4) bekezdés esetében az elkövetési magatartás a fel-ügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség nem teljesítése, vagyis a kötelezettségek tel-jesítése esetén a bűncselekmény nem valósulhatott volna meg. További feltétel még, hogy az aktív vesztegető a gazdálkodó szervezet érdekében kell hogy elkövesse cse-lekményét.

Az aktív gazdasági vesztegetés vétségét [254. § (1) bekezdés] követi el, aki költ-ségvetési szerv, gazdálkodó szervezet vagy egyesület dolgozójának, illetve tagjának, vagy reá tekintettel másnak azért ad, vagy ígér jogtalan előnyt, hogy a kötelességét megszegje. E bűncselekmény célzatos, csak egyenes szándékkal követhető el.

Az 1978. évi Btk. 137. § 19. pontja értelmében a gazdálkodó szervezet: az 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.) 685. §-ának c) pontjában felsorolt gaz-dálkodó szervezet, valamint az a szervezet, amelynek gazdálkodó tevékenységével összefüggő polgári jogi kapcsolataira a Ptk. szerint a gazdálkodó szervezetre vonatko-zó rendelkezéseket kell alkalmazni. A Ptk. 685. § c) pontja alapján gazdálkodó szer-vezet: az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, a szövetkezet, a gazdasá-gi társaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, a közhasznú társaság, az egyes jogi személy vállalata, a leányvállalat, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirto-kossági társulat, a végrehajtói iroda, továbbá az egyéni vállalkozó. Az állam, a helyi önkormányzat, a költségvetési szerv, az egyesület, a köztestület, valamint az alapít-vány gazdálkodó tevékenységével összefüggő polgári jogi kapcsolataira is a gazdálko-dó szervezetre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, kivéve ha a törvény e jogi személyekre eltérő rendelkezést tartalmaz. A felsorolt szervezetek alkalmazottainak, tagjainak kötelezettségét jogszabályok, munkaköri leírások tartalmazzák. Emiatt csak olyan kötelezettségek alapján beszélünk tényállásszerűségről, amelyek jogilag szabá-lyozottak.6

Vesztegetés bírósági vagy más hatósági eljárásban bűntettet [255. § (1) bekez-dés] követ el, aki azért, hogy más a bírósági vagy más hatósági eljárásban a törvé-nyes jogait ne gyakorolja, vagy a kötelezettségeit ne teljesítse, neki vagy reá tekin-tettel másnak jogtalan előnyt ad. Fontos leszögezni, hogy ha az előny elfogadója az

6 Finszter (2008) 39–42. o.


313

eljárásban részt vevő hivatalos személy, akkor passzív hivatali vesztegetés megálla-pítására kerül sor.

A korrupciós bűncselekményekre jellemző a felek közötti érdekközösség, titkosság és konspiráció. E tulajdonságok miatt a korrupció óriási latenciával bír. A felek közöt-ti érdekazonosság megtörését célozza a korábban büntethetőséget megszüntető ok, illetve a 2011. évi CL. törvénnyel a büntethetőséget megszüntető ok helyett bevezetett a büntetés korlátlan enyhítésére vagy mellőzésére lehetőséget adó szabály. E sza-bály értelmében korlátlanul enyhíthető, különös méltánylást érdemlő esetben mel-lőzhető a büntetése annak az elkövetőnek, aki a cselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, az elkövetés körülményeit feltárja, passzív vesztegetés esetén a kapott jogtalan vagyoni előnyt vagy annak ellenértékét a hatóságnak átadja. Mivel hazánk ratifikálta az Európa Tanács korrupcióról szóló bün-tetőjogi egyezményét, az abban foglaltak végrehajtását az Európa Tanács Korrupció Elleni Államok Csoportja (Group of States against Corruption – GRECO) ellenőrzi. A GRECO Magyarország harmadik körös országértékelése után, 2010. június 11-én az automatikus, kötelező erővel bíró és teljes büntetés alóli mentességet adó – akár aktív, akár passzív, hazai hivatali vagy gazdasági vesztegetést elkövetőkre vonatko-zó – szabályozás felülvizsgálatát írta elő.7 A jelentésben aggodalmukat fejezték ki a téren, hogy bírói felülvizsgálat nélkül aktív és passzív korrupció nagyon súlyos ese-teiben is teljes büntetlenséget lehet élvezni. Úgy gondolják, hogy „fennáll a veszé-lye annak, hogy visszaélnek ezzel az eszközzel, például úgy, hogy a megvesztegetett személy nyomást gyakorol a vesztegetőre annak érdekében, hogy az még nagyobb összeget adjon át neki”8. A magyar szabályozásban problémásnak találták az időbe-li korlát hiányát, vagyis hogy a bejelentésnek elég azelőtt kell történnie, hogy a cselek-mény a hatóság tudomására jutott volna. Sérelmezték, hogy nincs lehetőség az egyedi körülmények mérlegelésére, azon okok vizsgálatára, hogy miért hozza az elkövető a hatóság tudomására a cselekményt. Nem tartották megfelelőnek azt sem, hogy nem a bíróság dönt e kérdésben. Az új szabály értelmében nem „automatikusan” kerül alkal-mazásra e kedvezmény. A döntés a bíróság kezében van, a kedvezmény mértékének megállapítása is a bírói döntés függvénye, ami így az egyedi körülmények mérlegelé-sére is lehetőséget ad. A bűncselekmény bejelentésére vonatkozó időbeli korlátot nem határozott meg a jogalkotó, amit a törvény indokolásában azzal magyaráznak, hogy a sikeres felderítéshez fűződő érdeke a hatóságnak mindaddig fennáll, amíg más forrás-ból nem jut a hatóság tudomására a cselekmény.

A vesztegetés feljelentésének elmulasztása bűntettét (255/B. §) követi el az a hivatalos személy, aki e minőségében hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy még le nem leplezett vesztegetést (250–255. §) követtek el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz feljelentést. A hivatalos személyt – hivatásából adódóan – feljelenté-si kötelezettség terheli, amelynek elmulasztása bűncselekmény.

A befolyással üzérkedés bűntettét (256. §) követi el, aki arra hivatkozással, hogy

7 http://www.coe.int/t/dghl/monitoring/greco/evaluations/round3/GrecoEval3(2009)8_Hungary_One_HU.pdf

8 http://www.coe.int/t/dghl/monitoring/greco/evaluations/round3/GrecoEval3(2009)8_Hungary_One_HU.pdf 24. o.

INZELT ÉVA

314

hivatalos személyt befolyásol, a maga vagy más részére jogtalan előnyt kér vagy elfo-gad. Befolyással üzérkedés vétségét követi el, aki a fenti magatartást gazdálkodó szervezet vagy egyesület dolgozójával, illetve tagjával kapcsolatban követi el. A bűn-cselekmény megvalósulását illetően közömbös, hogy az elkövető kinek a részére kéri az előnyt. Sinku Pál szerint9, ha az előny adója a befolyással üzérkedőnek azért adja az előnyt, hogy ő a befolyását érvényesítse, és nem az előny adója a korrupci-ós kapcsolatok kezdeményezője, bűncselekmény nem valósul meg. Ha azonban más személynek azért adja az előnyt, hogy ügyének kedvező elbírálása miatt azt az eljáró hivatalos személynek adja, hivatali vesztegetés (253. §) miatt vonható felelősségre. Sinku hangsúlyozza a szolgáltatás–ellenszolgáltatás viszonyának tisztázását e cselek-mény kapcsán, hiszen az ellenszolgáltatás a befolyás érvényesítése.

A 256/A. §-ban szabályozott befolyás vásárlása tényállást a 2011. évi CL. törvény iktatta be az 1978. évi Btk.-ba, ami 2012. január 1-jétől volt hatályos. Befolyás vásár-lása bűntettét követi el, aki olyan személynek, aki arra hivatkozik, hogy hivatalos sze-mélyt vagy gazdálkodó szervezet vagy egyesület dolgozóját, illetve tagját befolyásol, vagy reá tekintettel másnak jogtalan előnyt ad vagy ígér. Bevezetésére a GRECO har-madik körös értékelése alapján került sor.10 A jelentés elismerte, hogy az aktív befo-lyással üzérkedés egyes eseteiben az aktív vesztegetésre vonatkozó rendelkezéseket lehet alkalmazni, azonban az Európa Tanács korrupcióról szóló büntetőjogi egyez-ménye 12. cikkében11 meghatározott a befolyással üzérkedés mind aktív, mind pasz-szív formáját e tényállás nem fedi le. Az egyezmény és a jelentés szerint „nem felté-tele ugyanis, hogy a hivatalos személyt a befolyással üzérkedő megvesztegesse; a döntéshozó hivatalos személyre gyakorolt (állított vagy tényleges) jogtalan befolyá-solás különbözhet az (ígért) jogtalan előnytől”12. A jelentésben megfogalmazott aján-lás szerint biztosítani kell, hogy az aktív befolyással üzérkedésre vonatkozó magyar büntetőjogi szabályozás teljes mértékben megfeleljen a 12. cikkben foglalt rendelke-zéseknek.13

9 Sinku (2005) 319. o.10 http://www.coe.int/t/dghl/monitoring/greco/evaluations/round3/GrecoEval3(2009)8_Hungary_One_

HU.pdf 22. o. 11 12. cikk: „Mindegyik Szerződő Fél megteszi azokat a jogalkotási és egyéb intézkedéseket, amelyek ahhoz

szükségesek, hogy – belső jogával összhangban – szándékos elkövetés esetén bűncselekménnyé nyilvá-nítsa, ha ellenszolgáltatásként jogtalan előnyt ígérnek, adnak vagy ajánlanak fel közvetlenül vagy köz-vetve olyan személynek, aki azt állítja vagy megerősíti, hogy képes jogtalan befolyást gyakorolni a 2., a 4–6. és a 9–11. Cikk szerinti személy döntéshozatalára, függetlenül attól, hogy az előnyt számára vagy másnak ígérik, adják, illetőleg ajánlják fel; ugyanígy bűncselekménnyé nyilvánítsa az ellenszolgáltatás-ként járó ilyen előny kérését, elfogadását, valamint ígéretének vagy ajánlatának elfogadását; tekintet nélkül arra, hogy tényleg befolyást gyakorolt-e, illetőleg arra, hogy a feltételezett befolyás elérte-e a kívánt eredményt.”

12 http://www.coe.int/t/dghl/monitoring/greco/evaluations/round3/GrecoEval3(2009)8_Hungary_One_HU.pdf 22. o.

13 Részletesen lásd Hollán (2012) 17–29. o.


315

XVIII.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS BEMUTATÁSA14

A Btk. XXVII. fejezetében A korrupciós bűncselekmények fejezetnév alatt, egy feje-zetben szabályozza a szűkebb értelemben vett korrupciós bűnözést. A fejezet elneve-zése azért is figyelemre méltó, mert egy kriminológiai fogalmat büntető anyagi jogi fogalommá alakít a törvény. Érdemes megjegyezni, hogy nemcsak az e fejezetben tár-gyalt vesztegetés vagy a befolyással üzérkedés, hanem a hivatali visszaélés, a hűt-len kezelés, a sikkasztás vagy a zsarolás is korrupciós bűncselekménynek tekinthető tágabb értelemben.15

A törvény indokolásában is szerepel, hogy „a törvény szerkezetileg is egyszerűsíti a tényállásokat, így egy fejezetben szabályozza az 1978. évi Btk. XV. fejezetében két önálló cím alatt szereplő, a közélet tisztasága elleni és a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekményeket”. Ennek indoka, hogy a nemzetközi közélet tisztasága elle-ni bűncselekmények elkövetési magatartása, valamint büntetési tétele is megegyezik a megfelelő közélet tisztasága elleni bűncselekmény tényállásával. Ennek megfelelően a törvény az adott tényállásoknál önálló bekezdésben utal arra, hogy az ott szabályo-zott cselekmény külföldi hivatalos személy vagy külföldi gazdálkodó szervezet részé-re vagy érdekében tevékenységet végző személy vonatkozásában is büntetendő, ahol ez nemzetközi szerződések, illetve az Európai Unió jogi aktusai alapján szükséges.16 Az egyszerűsítés valóban ildomos, logikus és követhető.

Jelentős újítása a szabályozásnak, hogy az 1978. évi Btk. szövegezésében nehezen kezelhető vesztegetés tényállását a 2012. évi Btk. tagolja, és külön elnevezésű tényál-lásokként kodifikálja őket. Az aktív vesztegetést „vesztegetés”, a passzív vesztegetést „vesztegetés elfogadása” elnevezés alatt szabályozza. Ennek megfelelően megkülön-böztet: vesztegetést (290. §), vesztegetés elfogadását (291. §), hivatali vesztege-tést (293. §), hivatali vesztegetés elfogadását (294. §), vesztegetést bírósági vagy hatósági eljárásban (295. §), vesztegetés elfogadását bírósági vagy hatósági eljárás-ban (296. §), vesztegetés feljelentésének elmulasztását (297. §), befolyás vásárlását (298. §), valamint befolyással üzérkedést (299–300. §).

A fejezet az aktív gazdasági vesztegetéssel kezdődik, amelyet vesztegetés (290. §) elnevezéssel illet a törvény. Az 1978. évi Btk. a passzív hivatali vesztegetés tény-állás tárgyalásával kezdte (1978. évi Btk. 250. §), ezt követte a passzív gazdasági vesztegetés (1978. évi Btk. 251–252. §), az aktív hivatali vesztegetés (1978. évi Btk. 253. §), majd pedig az aktív gazdaság vesztegetés (1978. évi Btk. 254. §).

Az új Btk.-ban szereplő vesztegetési tényállások sorrendváltozását nem tartom indokoltnak. Véleményem szerint a hivatali vesztegetés az, amelyet kiinduló tényál-lásnak kell tekintenünk, hiszen a hivatali hatalommal való visszaélés, az állami intéz-ményekbe vetett bizalom a vesztegetés elsődleges típusa. A szabályozás további érde-kessége, hogy míg a hivatali vesztegetések esetén a törvény használja a „hivatali” jelzőt, addig a gazdasági vagy más szakirodalmi megközelítésben gazdálkodó szer-

14 Lásd Inzelt (2014) 39–51. o. 15 Soós – Hazafi (2006) 16 Az alábbiakban ezen utaló szabályokra az egyes tényállások elemzésénél nem térek ki.

INZELT ÉVA

316

vezettel kapcsolatos vesztegetés17 esetén a gazdasági jelzőt nem nevesíti a tényál-lás elnevezésekor. Ami a terminológiát illeti, egyetértek Hollán Miklóssal18, hogy a vesztegetés elfogadása nem szerencsés kifejezés, hiszen a passzív vesztegető valójá-ban nem az aktív vesztegetést fogadja el, hanem a jogtalan előny kapcsán valósít meg elkövetési magatartásokat.

XVIII.2.1. A GAZDASÁGI VESZTEGETÉS

Aktív gazdasági vesztegetés bűntettét (290. §) követi el, aki gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében tevékenységet végző személynek vagy rá tekintettel más-nak azért ad vagy ígér jogtalan előnyt, hogy a kötelességét megszegje. Az elkövetési magatartás a jogtalan előny adása vagy ígérése, célzata a kötelességszegés.

A tényállásban a „költségvetési szerv, gazdálkodó szervezet, egyesület dolgozója, illetve tagja” kifejezés helyett az adott szervezet „részére vagy érdekében tevékeny-séget végző személy” kifejezés szerepel. Ezáltal a jogalkotó értelmezési problémákat küszöbölt ki. Az új szabály értelmében az adott szervezettel bármilyen jogviszonyban lévő személy alanya lehet, így például megbízási, vállalkozási, vagy munkaszerződés keretében tevékenységet végző személy is. Az indokolás arra hivatkozik, hogy a „költ-ségvetési szerv” és az „egyesület” fogalom tényállásban történő szerepeltetésétől az „egyszerűsítés” elvének megfelelően a jogalkotó eltekint, figyelemmel arra, hogy Ptk. 685. § c) pontjában meghatározott gazdálkodó szervezet fogalmát a törvény – átvéve az 1978. évi Btk. 137. § 19. pontjában található fogalommeghatározást – a „költség-vetési szerv”-re is érti [459. § (1) bekezdés 8. pont]. Minősített esetek az önálló intéz-kedésre jogosult személlyel kapcsolatos elkövetés (egytől öt évig terjedő szabadság-vesztés, amely szigorítást jelent), bűnszövetségben történő vagy üzletszerű elkövetés (új minősített eset e tényállás tekintetében).

A fejezetben szereplő egyes tényállások felépítéséről elmondható, hogy egységes és átlátható abban a tekintetben, hogy általában a tényállás utolsó bekezdése tartal-mazza a korlátlan enyhítésre, mellőzésre vonatkozó szabályt, az utolsó előtti bekezdés pedig a külföldi hivatalos személy, külföldi gazdálkodó szervezet részére vagy érdeké-ben tevékenységet végző személyre tartalmaz utalást. Ez az egység megtörik a hiva-tali vesztegetés [293. § (3) bekezdés] esetén a külföldi személyek vonatkozásában, és a befolyással üzérkedés [299. § (3) bekezdés] esetén. Fontos hangsúlyozni, hogy a korlátlan enyhítésre, mellőzésre vonatkozó passzus nem volt biztosítva a befolyás vásárlása és a befolyással üzérkedés esetében. A jogalkotó, korrigálandó kodifikációs hibáját, a 2015. évi LXXVI. törvény egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításá-ról szóló törvénnyel19 bevezeti a korlátlan enyhítés lehetőségét valamennyi korrup-ciós bűncselekmény tekintetében. A törvényjavaslat indokolása szerint „a korrupciós bűncselekményeknél kiemelkedően magas a latencia. Az ilyen típusú bűncselekmé-nyek felderítési hatékonyságának növelése érdekében a Javaslat a befolyás vásárlása

17 Hollán (2014) 41–43. o.18 Uo. 45. o.19 A törvény 2015. július 1-jén lépett hatályba.


317

és a befolyással üzérkedés tekintetében is megteremti a korlátlan enyhítés lehetősé-gét, így valamennyi korrupciós bűncselekménynél egységesen biztosítva lesz e meg-oldás.”20 Osztom Hollán Miklós véleményét, hogy az önfeljelentési hajlandóságot a büntethetőséget megszüntető ok visszaállításával lehetne hatékonyan előmozdítani.21

A fejezet a passzív gazdasági vesztegetéssel folytatódik, vesztegetés elfogadása néven (291. §). Az elkövetési magatartás a jogtalan előny kérése, elfogadása, ígére-tének elfogadása vagy a rá tekintettel harmadik személynek adott vagy ígért jogta-lan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetértés. Az elkövetési magatartásokból lát-szik, hogy a passzív korrupciós cselekmények tipikusan szóbeli elkövetést jelentenek, a bűncselekmény befejezettségéhez nem szükséges az előny kérése esetén a másik fél (pozitív) reakciója, továbbá az előny tényleges átadása. Minősített esetek a köte-lességszegés, a bűnszövetségben vagy üzletszerűen való elkövetés, illetve ha önálló intézkedésre jogosult személy követi el a cselekményt.

XVIII.2.2. AZ AKTÍV HIVATALI VESZTEGETÉS

A hivatalos személyek meghatározásában egyetlen lényeges változás következett be. Az 1978. évi Btk. 137. § 1. pont l) alpontja alatt – külön pontban – szabályozott sze-mélyek köre „jogszabály alapján közhatalmi, államigazgatási feladatokkal megbízott szervnél, testületnél az a személy, aki közhatalmi, államigazgatási feladatot lát el” kikerült a szabályozásból, és beépült a Btk. 459. § (1) bekezdés 11. pont k) alpontjá-nak22 szabályai közé.

Aktív hivatali vesztegetés bűntettét (293. §) követi el, aki hivatalos személyt a működésével kapcsolatban neki vagy rá tekintettel másnak adott vagy ígért előnnyel befolyásolni törekszik. Az elkövetési magatartás kiegészült a „befolyásolni törekszik” fordulattal, továbbá megszűnt az előny előtti „jogtalan” fordulat.

Az eredeti gazdasági vesztegetés kodifikálásánál mindenhol megmaradt a „jogta-lan” előny fogalma, míg a hivatali vesztegetés, illetve a bírósági vagy hatósági eljá-rásban való vesztegetés esetén a jogtalan kitétel nem szerepel. Ezt a kodifikációs hibát orvosolta a jogalkotó a 2015. évi LXXVI. törvénnyel. A törvényjavaslat indoko-lása szerint „a Btk. XXVII. Fejezete következetlenül használja az »előny« milyensé-gének megjelöléseként a »jogtalan« szót, egyes tényállásokban megtalálható a »jog-talan« jelző, míg a tényállások egy részében a »jogtalan« kifejezés nem szerepel. Erre figyelemmel a következetesség érdekében a módosítás az érintett rendelkezése-

20 A törvényjavaslat általános indokolása, illetve a 27–28. §-okhoz fűzött indokolás. http://www.parla-ment.hu/irom40/04643/04643.pdf, 24. o.

21 Hollán (2015) 10. o. 22 k) az Alkotmánybíróságnál, a Köztársasági Elnök Hivatalánál, az Országgyűlés Hivatalánál, az

Alapvető Jogok Biztosának Hivatalánál, a Magyar Nemzeti Banknál, az Állami Számvevőszéknél, bíró-ságnál, ügyészségnél, minisztériumnál, autonóm államigazgatási szervnél, kormányhivatalnál, központi hivatalnál, önálló szabályozó szervnél, rendvédelmi szervnél, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál, az Országgyűlési Őrségnél, fővárosi vagy megyei kormányhivatalnál, önkormányzati igazgatási szerv-nél, megyei intézményfenntartó központnál vagy köztestületnél közhatalmi feladatot ellátó vagy szolgá-latot teljesítő személy, akinek a tevékenysége a szerv rendeltetésszerű működéséhez tartozik.

INZELT ÉVA

318

ket pontosítja, és a jogbiztonság érdekében rögzíti, hogy az előnynek jogtalannak kell lennie.”23

A „befolyásolni törekszik” fordulattal pedig az indokolás szerint „a jogalkotó jelzi, hogy az előnynek alkalmasnak kell lennie a befolyásolásra, illetve az előny adásának célja a hivatalos személy befolyásolása”. Leszögezi azt is, hogy „egyrészt fogalmilag nem képzelhető el, hogy a befolyásolásra törekvéshez adott vagy ígért előny jogsze-rű legyen, másrészt az adott vagy ígért előny mindig az aktív vesztegető személyé-re nézve közvetlenül vagy közvetve jelent az addiginál kedvezőbb állapotot, ezért a »jogtalan« kifejezés használata felesleges”. E szabályozással a jogalkalmazó feladata lesz annak megítélése, hogy a befolyásolni törekszik magatartásforma megvalósul-e, továbbá hogy az adott cselekmény a szokásos ajándékozás keretei között vagy éppen a hála utólagos kifejezése befolyásolási törekvés nélkül.

XVIII.2.3. A PASSZÍV HIVATALI VESZTEGETÉS

A passzív hivatali vesztegetés (294. §) elkövetési magatartásai az előny kérése, az előny vagy ennek ígéretének elfogadása, a hivatalos személyre tekintettel harma-dik személynek adott vagy ígért előny kérőjével vagy elfogadójával való egyetér-tés. Az elkövetőre tekintettel harmadik személynek adott vagy ígért előny kérőjé-vel vagy elfogadójával egyetértés esetén az elkövető abba nyugszik bele, hogy az ő működésével kapcsolatban és rá tekintettel részesüljön a harmadik személy a jogta-lan előnyben. A minősített eseteket tekintve a „fontosabb ügyben intézkedésre hivatott hivatalos személy”, valamint a „más hivatalos személy fontosabb ügyben” eset meg-szűnt. Minősített esetek a vezető beosztású hivatalos személy elkövetése, a kötelesség megszegése, a hatáskör túllépése, a hivatali helyzettel visszaélés, a bűnszövetségben vagy üzletszerűen való elkövetés. Az alap- és minősített esetek büntetési tétele nem változott. A 2015. évi LXXVI. törvény e tényállás esetén is beillesztette a „jogtalan” jelzőt az előny elé.

XVIII.2.4. VESZTEGETÉS (ELFOGADÁSA) BÍRÓSÁGI VAGY HATÓSÁGI ELJÁRÁSBAN

A Btk. 295. §-ában szabályozott vesztegetés bírósági vagy hatósági eljárásban, valamint a 296. §-ban meghatározott vesztegetést elfogadása bírósági vagy ható-sági eljárásban tényállások esetén a törvény azt is büntetni rendeli, aki a bűncse-lekményt törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződéssel vagy az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa kötelező határozatával létrehozott nemzetközi büntetőbíróság, illetve az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő eljárás során vagy azzal kap-csolatban követi el. A „vesztegetés elfogadása bírósági vagy hatósági eljárásban”

23 A törvényjavaslat 36. §-ához fűzött indokolás. http://www.parlament.hu/irom40/04643/04643.pdf, 34. o.


319

elkövetési magatartásai kiegészülnek az előny ígéretének elfogadásával, valamint az elkövetőre tekintettel harmadik személynek adott vagy ígért előny kérőjével vagy elfo-gadójával való egyetértéssel. Ezáltal a vesztegetés elfogadása elkövetési magatartá-sának szabályozása mind a gazdasági, mind a hivatali és mind a bírósági vagy hatósá-gi eljárás vonatkozásában egységessé válik. A 2015. évi LXXVI. törvény e paragrafust is kiegészítette a „jogtalan” jelzővel.

XVIII.2.5. BEFOLYÁS VÁSÁRLÁSA

A 298. § szabályozza a befolyás vásárlása tényállást, amelyet az valósít meg, aki olyan személynek, aki arra hivatkozik, hogy hivatalos személyt befolyásol, vagy olyan személyre tekintettel, aki arra hivatkozik, hogy hivatalos személyt befolyásol, másnak előnyt ad vagy ígér. A 2015. évi LXXVI. törvény öt módosítást hajtott végre a tény-álláson:

1) A jogbiztonság érdekében, illetve az egységesítés jegyében kiegészült a „jogtalan” jelzővel.

2) Kodifikálásra került egy (1a) bekezdés, amely alapján az is büntetendő, aki magát hivatalos személynek kiadó személy részére vagy rá tekintettel másnak jogtalan előnyt ad vagy ígér. Ennek oka a javaslat indokolása szerint, hogy „az aktív olda-li elkövetést jelentő befolyás vásárlása korrupciós bűncselekményként csak azt bünteti, aki olyan személynek vagy rá tekintettel másnak ad vagy ígér jogtalan előnyt, aki arra hivatkozik, hogy hivatalos személyt befolyásol. A befolyás vásár-lása nem állapítható meg akkor, ha a jogtalan előnyt olyan személynek adják vagy ígérik, aki magát hivatalos személynek adja ki, miközben ennek a cselekmény-nek a passzív oldala a befolyással üzérkedés súlyosabban minősülő esete. A befo-lyás vásárlása semmilyen esetben sem lehet a hivatalos ügyek elintézésének mód-ja.”24 Véleményem szerint, aki magát hivatalos személynek kiadó személy részére ad vagy ígér jogtalan előnyt, nem befolyással vásárlást, hanem aktív hivatali vesz-tegetést valósít meg. Ezen álláspontomat támasztja alá több szakirodalomi okfej-tés is.25 Továbbá, ha valaki hivatalos személynek adja ki magát, akkor cselekménye csalásnak fog minősülni, amennyiben vagyoni előnyt szerez, ahogy erre Hollán is rámutat.26

3) A Btk. 298. § (2) bekezdésében szereplő „illetve egyesület” kifejezés törlésre került, ami egy szövegezési hibának tekinthető, amit javított a jogalkotó. A fejezet-ben mindenhol a gazdálkodó szervezet kifejezés található, illetve a Btk. 459. § 8. pontja alapján e fogalom az egyesületet is takarja, így felesleges a duplikált feltün-tetés.

24 A törvényjavaslat 27–28. §-ának indokolása. http://www.parlament.hu/irom40/04643/04643.pdf, 32. o. 25 Hollán (2015) 8. o.; Gál (2014) 304. o. 26 Hollán (2015) 8. o.

INZELT ÉVA

320

4) Egy technikai jellegű módosítás, amely az (1a) bekezdés kodifikálása miatt történt, hiszen ezen alakzatot is el lehet követni külföldi hivatalos személlyel kapcsolatban.

5) A Btk. 298. § (4) bekezdésében pedig a befolyás vásárlása esetében is biztosítja a törvény a büntetés korlátlan enyhítését, illetve mellőzését.

XVIII.2.6. BEFOLYÁSSAL ÜZÉRKEDÉS

Befolyással üzérkedés bűntettét követi el (299. §), aki arra hivatkozással, hogy hiva-talos személyt befolyásol, a maga vagy más számára előnyt kér, az előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetve a rá tekintettel harmadik személynek adott vagy ígért előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért. Az elkövetési magatartások igazodnak a vesz-tegetés elfogadásának elkövetési magatartásaihoz, így az előny kérése és elfoga-dása mellett büntetendő az ígéret elfogadása, valamint az adott vagy ígért az előny kérőjével vagy elfogadójával való egyetértés is. A befolyással üzérkedő a vesztege-tő és a vesztegetés elfogadója között található, emiatt szükséges, hogy az elkövetési magatartások igazodjanak a vesztegetés elfogadásának tényállásában szereplőkhöz. A 2015. évi LXXVI. törvény e tényállást is kiegészíti az előny előtti „jogtalan” jelzővel, továbbá a büntetés korlátlan enyhítését, illetve mellőzését is lehetővé teszi a törvényi körülmények fennállása esetén.

Szintén a 2015. évi LXXVI. törvény iktatta be a 300/A. §-t, amelyben az eddig hiányzó kötelezettségszegés – amely a kötelességnek előny adásához kötött teljesíté-se is – fogalmának magyarázatát adja.

XVIII.2.7. A KORRUPCIÓS BŰNCSELEKMÉNYEK FELJELENTÉSÉNEK ELMULASZTÁSA

A vesztegetés feljelentésének elmulasztása eredetileg a Btk. 297. §-ában volt szabá-lyozva, az alábbiak szerint: az a hivatalos személy, aki e minőségében hitelt érdem-lő tudomást szerez arról, hogy még le nem leplezett vesztegetést vagy vesztegetés elfogadását követtek el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz feljelentést, bűntettet követ el. A tényállásból kitűnik, hogy nem valamennyi korrupciós bűncse-lekmény feljelentésének elmulasztását kívánta eredetileg a jogalkotó szankcionálni. Ez merőben érdekes, hiszen például a hivatali vesztegetés elfogadása vagy a hivatali befolyással üzérkedés nem tartozott a feljelentési kötelezettség alá eső bűncselekmé-nyek közé. E helyzet azért is tekinthető furcsának, mert e cselekményeket súlyosabban rendeli büntetni a törvény (egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel), mint a gaz-dasági vesztegetést (három évig terjedő szabadságvesztés). A 2015. évi LXXVI. tör-vény ezt a csorbát is kiköszörülte. Hatályon kívül helyezte a Btk. 297. §-át, egyúttal Korrupciós bűncselekmények feljelentésének elmulasztása alcímmel a 300. §-ban a következőként kodifikálta a tényállást: az a hivatalos személy, aki e minőségében hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy még le nem leplezett vesztegetést, vesz-tegetés elfogadását, hivatali vesztegetést, hivatali vesztegetés elfogadását, vesztege-


321

tést bírósági vagy hatósági eljárásban, vesztegetés elfogadását bírósági vagy hatósá-gi eljárásban, befolyás vásárlását vagy befolyással üzérkedést követtek el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz feljelentést, bűntettet követ el.

XVIII.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ELEMZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE

XVIII.3.1. AZ ELŐNY JOGTALANSÁGA

A szakirodalom és a bírói gyakorlat szerint jogtalan előny lehet vagyoni, személyes vagy erkölcsi jellegű, amely az adott személyre nézve közvetlenül vagy közvetve ked-vezőbb helyzetet eredményez. Vagyoni előny lehet pénz, bankszámla-követelés, pénz-értékű dologi juttatás, kölcsön, hitel vagy tartozás elengedése. Személyes előny lehet visszterhes jogügylet, kereseti lehetőség biztosítása vagy elfogadása, szexuális kap-csolat létesítése27. Erkölcsi előny lehet karrierelőny, például kitüntetésre felterjesztés. Az aktív hivatali vesztegetés esetében a szakirodalom azt mondja, hogy „az előny nem lehet jelentéktelen, annak felajánlását a társadalmi szokások nem helyteleníthetik (pl. névnapra pár szál virág, szimbolikus ajándék, kávéval, cigarettával való kínálás elfogadása a hivatalos megbeszélés során)”28. Hivatali vesztegetés bűntettéért vonták büntetőjogilag felelősségre azt a terheltet, aki a vele szemben közlekedési szabálysér-tés miatt intézkedő rendőröknek „kávéra” pénzt ajánlott fel, azért, hogy tekintsenek el a helyszíni bírság kiszabásától.29 A kávéval kínálás a mindennapi emberi interakci-ókhoz tartozó udvarias viselkedés, azonban a „kávéra” pénz felajánlás már nem, így e magatartás tekintetében büntetőjogi felelősség keletkezik.

Az előny jogtalanságával kapcsolatban fontos megemlíteni a bírói gyakorlat „szóró-ajándékokra” vonatkozó dilemmáját. Gál István László szerint30 a vesztegetés min-den formája esetén vizsgálni kell a kapott előny értékét, és azt, hogy a konkrét sze-mély esetében ez az előny alkalmas lehetett-e arra, hogy őt motiválja. Véleménye szerint az előny a társadalomra veszélyesség hiánya miatt nem minősül jogtalannak, ha egyrészt olyan csekély értéket képvisel, ami nem alkalmas a befolyásolásra, más-részt „ha nem az előnyt elfogadó személy kérésére történik az előny átadása, és az előnyért cserébe nem tesz semmilyen ellenszolgáltatást az, aki az előnyt kapta”31.

27 Sinku (2005) 310. o.; Horváth – Lévay (2006); Gál (2014) 291–292. o.28 Sinku (2005) 315. o.; Horváth – Lévay (2006) 105. o.29 BH 2005. 44.; Horváth – Lévay (2006) 105. o.30 Gál (2014) 292. o. 31 Uo.

INZELT ÉVA

322

XVIII.3.2. A HÁLAPÉNZ BÜNTETŐJOGI MEGÍTÉLÉSE

Tóth Mihály álláspontja32 szerint a hálapénz minden formáját (akár előzetesen ígért vagy utólag elfogadott) kriminalizálta az új szabályozás azáltal, hogy a Btk. 291. § vesztegetés elfogadása cselekmény alaptényállása esetén a jogtalan előny elfogadá-sának nem feltétele a kötelességszegés.

A hálapénz utólagos elfogadásának büntetőjogi tilalmával kapcsolatos értelmezés pikantériáját a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 52. § (2) és (4) bekezdése adja. Vagyis az Mt. 52. § (2) bekezdése „a munkaválla-ló a munkáltató előzetes hozzájárulása nélkül harmadik személytől díjazást a munka-viszonyban végzett tevékenységére tekintettel nem fogadhat el vagy nem köthet ki”. Az Mt. 52. § (4) bekezdése szerint „díjazásnak minősül minden olyan vagyoni értékű szolgáltatás, amelyet harmadik személy a munkáltatót megillető szolgáltatáson felül a munkavállalónak nyújt”. A szakirodalomban a kérdés nem egyértelműen tisztázott.33

Hollán Miklós34 szerint, ha az orvos kötelességének teljesítéséért előzetesen vagy utólag előnyt fogad el, csak abban az esetben büntetendő vesztegetés elfogadásáért, ha a juttatás jogtalan, vagyis „a hálapénz elfogadásának törvényi tilalma alól a mun-káltató nem adott felmentést”35. Véleménye szerint az Mt. rendelkezése alapján „a munkáltató által engedélyezett hálapénz elfogadása az előny jogtalanságának hiányá-ban nem minősül bűncselekménynek”36. A munkáltató felmentése az új Btk. 15. § g) pontja és a 24. § büntethetőséget kizáró okként megjelölő „jogszabály engedélye” alapján válik jogszerűvé.

Amennyiben elfogadjuk ezt az érvelést, az – álláspontom szerint – a jogegyenlő-ség elvét, az állampolgárok – jelen esetben az orvosok, az egészségügyben dolgo-zók – egyenjogúságának elvét és érvényesülését is sérti, hiszen amelyik egészségügyi intézményben engedélyezi a munkáltató a hálapénz elfogadását, ott a személyzet nem valósít meg bűncselekményt, ahol pedig nem, ott büntetőjogi felelősséggel tartoznak ugyanazért a magatartásért.

Jómagam Tóth Mihállyal értek egyet abban, hogy a „munkáltatói hozzájárulás nem teheti jogszerűvé” ezt a magatartást.

A kialakult helyzet tisztázása érdekében 2014. április 1-jén a Magyar Rezidens Szövetség Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult azzal a kérdéssel, hogy az „orvosok által előre nem kért, utólag elfogadott előny (hálapénz) kimeríti-e az ügyészség szak-mai álláspontja szerint a vesztegetés elfogadása tényállását?”37.

A Legfőbb Ügyészség a beadvány vizsgálata után, 2014 májusában jogsza-bály-módosítást kezdeményezett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál. Az Igazságügyi Minisztérium 2015. március 3-i előterjesztése az egyes büntetőjogi

32 Tóth (2013) 529. o.; Tóth (2014)33 Gellér (2013) 18–21. o.; Gál (2014) 297. o.; Tóth (2014) 5. o. 34 Hollán (2014) 106–111. o.35 Uo. 111. o. 36 Uo. 108. o. 37 http://www.shp.hu/hpc/userfiles/geller/magyar_rezidens_szovetseg_allasfoglalas_kerese_2014._04._

01..pdf


323

tárgyú törvények módosításáról szóló törvény tervezete38 értelmében a Btk. 291. § (1) bekezdés tényállásának szövegét az „avagy a kötelességének megszegéséért” for-dulat beiktatásával újból legalizálta volna a hálapénzt. Az azóta elfogadott 2015. évi LXXVI. törvény nem módosította a hivatkozott tényállást.

XVIII.3.3. SZIGORODÓ BÜNTETÉSEK

A vesztegetés elfogadása (291. §) minősített eseteinél, egyrészt amikor kötelesség-szegés is történik, másrészt az önálló intézkedésre jogosult személy által való elköve-tés esetén az egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel való szankcionálás súlyosítást jelent. Ugyancsak súlyosítás a vesztegetés elfogadása bírósági vagy hatósági eljárás-ban (296. §) alapeset büntetési tétele (egy évtől öt évig tartó szabadságvesztés). A tör-vény előterjesztéséhez fűzött általános indokolás kifejti: „a Nemzeti Együttműködés Programja úgy fogalmaz, hogy a »jogszabály szigora, a büntetési tételek növelése, az életfogytig tartó szabadságvesztés többszöri alkalmazása, az áldozatok védelme meg fogja fékezni a bűnök elkövetőit és világossá teszi a társadalom minden tagja számára, hogy Magyarország nem a bűnelkövetők paradicsoma«”39. A 2001. évi CXXI. törvény volt az, amely beiktatta a súlyosabb büntetési tételeket a korrupciós bűncselekmények-nél. E megemelt büntetési tételeket az új Btk. meghagyta, illetve az általános részben tapasztalható súlyosítási tendencia, amely kihat a korrupciós cselekmény esetén kilá-tásba helyezett büntetések fajtáira és volumenére. A szigorításra hangsúlyt helyező, csak és kizárólag a büntetési tételeket emelő büntetőpolitika a bűnelkövetés visszaszo-rítását nem tudja előidézni. A büntető igazságszolgáltatás látókörébe kerülő korrupci-ós bűncselekmények esetében pedig felmerül az a kérdés, hogy a jogalkotó valóban az ún. kisstílű korrupciós esetekre (például pár ezer forint átadása a közterület-felügyelő-nek) kívánta-e megfogalmazni e súlyos büntetéseket.40

XVIII.3.4. A FONTOSABB ÜGYBEN INTÉZKEDÉSRE HIVATOTT SZEMÉLY ÁLTALI ELKÖVETÉS KÉRDÉSE

A fontosabb ügyben intézkedésre hivatott személy általi elkövetés minősített esete megszűnik. E körülményt a büntetés kiszabása körében tartja értékelhetőnek a jogal-kotó. Véleményem szerint e körülmény büntetéskiszabás körében való értékelése nem eredményez egységes joggyakorlatot. A problémát megoldandó a jogalkotó értelmező rendelkezések keretében szerepeltethette volna a fogalom meghatározását. A helyzet érdekessége, hogy a vezető beosztású hivatalos személyek általi elkövetés változat-lanul fennmaradt, így előfordulhat, hogy egy nem vezető beosztású személy, például ügyész vagy bíró passzív vesztegetési cselekménye enyhébben minősülhet, mint egy vezető beosztású rendőré ugyanazon ügy kapcsán.

38 http://www.kormany.hu/hu/dok?source=5&type=302#!DocumentBrowse39 http://konyvtar.bpugyvedikamara.hu/wp-content/uploads/2012/02/BTKeloterjesztes-tervezet.pdf40 Lásd Inzelt – Kerezsi – Lévay (2014) 1–156. o.

INZELT ÉVA

324

XVIII.4. DE LEGE FERENDA JAVASLATOK

XVIII.4.1. A HÁLAPÉNZ

A hálapénz büntetőjogi megítélésének tisztázása érdekében a Btk. 291. § vesztege-tés elfogadása alaptényállást az „avagy a kötelességének megszegéséért” fordulattal szükséges kiegészíteni, azzal a megjegyzéssel, hogy a hálapénz jogszabály általi lega-lizálása nem lehet a probléma kezelésének végső megoldása.

XVIII.4.2. AZ AKTÍV HIVATALI VESZTEGETÉS CÉLZATA

A Btk. 293. §-ában szabályozott aktív hivatali vesztegetés célzatos szabályozása nem felel meg a védett jogi tárgy (vagyis jelen esetben az állami intézmények törvényes, pártatlan és befolyástól mentes működése) szerinti követelményeknek. Egyetértek Hollán Miklós azon javaslatával41, hogy az aktív hivatali vesztegetés célzatos szabá-lyozását meg kellene szüntetni.

XVIII.4.3. A FONTOSABB ÜGYBEN INTÉZKEDÉSRE HIVATOTT SZEMÉLY

A hivatali vesztegetések esetén a fontosabb ügyben intézkedésre hivatott személy általi elkövetés mint minősített eset visszaállítását javaslom, amelynek meghatározá-sát egy értelmező rendelkezésnek kellene tartalmaznia. Ennek a fentebb kifejtett indo-kán kívül alapja, hogy a gazdasági vesztegetések esetén az „önálló intézkedésre jogo-sult személy” a hatályos szabályozásunk részét képezi, amelynek nem minden esetben feleltethető meg a „vezető beosztású hivatalos személyek” általi elkövetés, így indo-kolatlanul enyhítheti a jelen szabályozás a büntetőjogi felelősséget a hivatalos szemé-lyek esetén.

XVIII.4.4. AZ ÖNÁLLÓ INTÉZKEDÉSRE JOGOSULT SZEMÉLY

Az önálló intézkedésre jogosult személy fogalmának meghatározása is szükséges egy értelmező rendelkezés keretében. Ahogy Hollán is fogalmaz a terminológia kapcsán: „jogbiztonságot veszélyeztetően bizonytalan kontúrú fogalom”42.

41 Hollán (2014) 81. o. 42 Uo. 172. o.


325

XVIII.4.5. A BÜNTETÉS ENYHÍTÉSE VAGY A BÜNTETHETŐSÉG MEGSZŰNÉSE

A büntetés korlátlan enyhítése vagy mellőzése szabály helyett vissza kellene állíta-ni a büntethetőséget megszüntető ok intézményét. A jelen szabályozás nem ösztön-zi a korrupcióban részt vevő felet, hogy cselekményét a hatóságnak jelentse. A felek közötti érdekközösség megtörése esetén és a feljelentési hajlandóság elmozdulása-kor szükséges, hogy a nyomozó hatóságoknak valamilyen hatékony eszköz legyen a kezükben.

XVIII.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

Bócz Endre (1998) „A kriminális korrupció a magyar büntetőjogban” In: Írások a korrupcióról (szerk. Gombár Csaba – Hankiss Elemér – Lengyel László). Helikon Kiadó, Budapest, 1998. 31–34. o.

Finszter Géza (2008) „A közélet tisztasága elleni bűncselekmények oksága. A korrupció jogszempontú elemzése” Magyar Rendészet, 2008/4. 39–42. o.

Gál István László (2014) „XXVII. fejezet. Korrupciós bűncselekmények” In: Magyar Büntetőjog – Különös Rész (szerk. Tóth Mihály – Nagy Zoltán). Osiris Kiadó, Budapest, 2014.

Gellér Balázs (2013) „Paraszolvencia – büntetőjogi kategória?” Med et Jur, 2013/4. 18–21. o.Hollán Miklós (2012) „A befolyás vásárlásának büntetendőségéről” Jogelméleti Szemle,

2012/3. 17–29. o. Hollán Miklós (2014) Korrupciós bűncselekmények az új büntetőkódexben. HVG-ORAC

Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2014.Hollán Miklós (2015) „A korrupciós bűncselekmények szabályozási újdonságai – egy

törvényjavaslat margójára” MTA Law Working Papers, 2015/2016.Horváth Tibor – Lévay Miklós (szerk.) (2006) Magyar Büntetőjog, Különös Rész. 2. kötet.

CompLex Kiadó, Budapest, 2006.Inzelt Éva (2014) „A társadalom korrózióvédelme. Segít-e az új Btk. a korrupció

visszaszorításában?” In: Fiatal büntetőjogászok az új Büntetőtörvénykönyvről (szerk. Mészáros Ádám). Magyar Jog- és Államtudományi Társaság, Szeged–Budapest, 2014. 39–51. o.

Inzelt Éva – Kerezsi Klára – Lévay Miklós (2014) Korrupciós bűncselekmények a büntető igazságszolgáltatás tükrében. ELTE ÁJK, Budapest, 2014. 1–156. o.

Kránitz Mariann (1988) A korrupciós bűnözés. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1988.

Sinku Pál (2005) „Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények” In: Büntetőjog. Különös Rész (szerk. Belovics Ervin – Molnár Gábor Miklós – Sinku Pál). 5. kiadás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2005. 309–319. o.

INZELT ÉVA

326

Soós István – Hazafi Zoltán (2006) A korrupció elleni küzdelem elvei és módszerei, a közszolgálati etika érvényesítése. Tankönyv a köztisztviselők továbbképzéséhez. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2006.

http://www.nki.gov.hu/images/tudasbazis/archiv/3/3_korrupcio_tankonyvTóth Mihály (2013) „Az új Btk. bölcsőjénél” Magyar Jog, 2013/9. 525–534. o.Tóth Mihály (2014) „Boríték kapható” Élet és Irodalom, 2014/28.

327

XIX. A KÖRNYEZET ÉS A TERMÉSZET ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK

KŐHALMI LÁSZLÓ

XIX.1. SzabályozástörténetXIX.1.1. A kodifikált környezeti büntetőjog előzményeiXIX.1.2. A Csemegi-kódexXIX.1.3. Az 1961. évi V. törvényXIX.1.4. Az 1978. évi IV. törvényXIX.2. A hatályos szabályozás bemutatásaXIX.3. A hatályos szabályozás elemzése és értékeléseXIX.4. De lege ferenda javaslatokXIX.5. Felhasznált irodalom

XIX.1. SZABÁLYOZÁSTÖRTÉNET

XIX.1.1. A KODIFIKÁLT KÖRNYEZETI BÜNTETŐJOG ELŐZMÉNYEI

A kodifikált környezetvédelmi jellegű jogszabályok közül az elsők egyike a mezei rendőrségről szóló 1840. évi IX. törvény-czikkely.1 A jogalkalmazó igen széles hatás-kört kapott, hiszen a kertekben, szőlőkben, erdőkben, vetésekben, réteken, nádasok-ban, legelőkön, hidakon, kőszénbányákban elkövetett károsítások esetén járhatott el. A rendelkezésekben kiemelt szerepet kaptak az erdővédelmi, élővilágvédelmi és vízvédelmi előírások. Az 1840. évi X. törvény-czikkely is jelzi, hogy milyen kiemelt jelentőséget tulajdonított a kor jogalkotója ez utóbbi feladatnak.2 A vizekről és a csa-tornákról szóló jogszabály tilalmazott minden olyan magatartást, amely a „vizeknek természetes lefolyását akármelly módon és alakban” gátolta, s a rendelkezések meg-sértőjének kártérítéssel kellett számolnia.

Az 1843-as Büntetőjogi Javaslatokban környezetvédelmi büntetőjogi jellegű ren-delkezés a 402. §-ban szabályozott „szándékosan okozott vízáradás általi károsítás”3

1 Kőhalmi (2001) 147. o.2 Szalóki (2008) 418. o.3 Fayer (1896) 91. o.

KŐHALMI L ÁSZLÓ

328

megjelölésű bűncselekmény4, mely elkövetőjének büntetése hat hónapi fogházig ter-jedhetett, amennyiben a vízáradás, illetőleg veszély vagy kár nem következett be; két év „rabságig” ezer forint alatti, illetve nyolcévi rabságig ezer forint feletti károkozás esetén; tizenkét évi rabságig, ha a vízáradás falut vagy egyéb lakhelyet pusztított el, míg holtig tartó rabságig, ha a vízáradásban valaki életét veszítette. Nem büntethe-tő az, aki a törvénytelenül felállításra került gátat, töltést, zúgókat azért „rontja meg”, mert „egyébkint a fenyegető veszélyt el nem háríthatta”.

1874 a következő „jogtörténeti megálló” vizsgálatunk szempontjából, hiszen ekkor készült el a törvényjavaslat a Magyar Büntetőtörvénykönyvről, s ennek A közegész-ség elleni büntettek és vétségek címet viselő XXI. fejezet 305. §-a szabályozott kör-nyezeti büntetőjogi jellegű tényállást.5

XIX.1.2. A CSEMEGI-KÓDEX

Az 1878. évi V. törvényczikknek A közegészség elleni büntettek és vétségek6 címet viselő XXI. fejezete adott helyt a környezeti büntetőjogi jellegű törvényi tényállásnak. A Csemegi-kódexbeli bűncselekmény7 megtartotta azt a szabályozási technikát, hogy egy szakaszban rendelkezett két jogtárgy (környezet és a közegészség) védelméről, s jobbára csak stilisztikai-grammatikai eltérést mutat az 1874-es javaslattal összevetve, valamint azt, hogy nem a 305., hanem a 315. §-ban8 került megszövegezésre.

Egyetlen érdemi eltérés mutatható ki az új tényállás oldalán, nevezetesen a minősí-tett alakzatnál nemcsak a halál bekövetkezése, hanem a súlyos testi sértés okozása is hátrányosabb büntetőjogi megítélést vont maga után az elkövetővel szemben.

Fayer László a deliktum rendszertani elhelyezését azzal indokolta, hogy a köz-egészség elleni bűncselekmények gyakorta a testi épséget és az egészséget fenyege-tik, s ezért célszerű a testi sértéseknél szabályozni.9

4 „A ki valamelly töltést vagy gátot jogtalanúl és szándékosan megrontott, vagy valamelly zúgót jogtala-núl és szándékosan felnyitott, ha tudta vagy legalább előre láthatta, hogy az által káros vagy veszélyes vízáradást fog okozni, büntetendő lészen…”

5 Törvényjavaslat (1874) 74. o.: „A ki pedig használatban levő valamely kutat, vizvezetéket, vagy viztartót megmérgez, vagy életveszélyes vagy az egészségre ártalmas anyaggal kevert valamely élelmi czikket (304. §.), ennek veszélyes vagy ártalmas tulajdonságát elhallgatva elárusit, áruba bocsát, vagy szétoszt: 5 évtől 10 évig terjedhető fegyházzal; s ha ebből valakinek halála következett be, a mennyiben gyilkos-ság nem forog fenn: 10 évtől 15 évig terjedhető fegyházzal büntetendő.”

6 Finkey (1902) 640. o.7 Tilki (2004a) 50. o.8 „A ki használatban levő kutat, vizvezetéket, viztartót megmérgez, úgyszintén a ki életveszélyes, vagy

egészségre ártalmas anyaggal kevert valamely élelmi czikket (314. §) – ennek veszélyes vagy ártalmas tulajdonságát elhallgatva, elárusit, áruba bocsát vagy szétoszt: öt évtől tíz évig terjedhető fegyházzal; s ha ebből valakinek súlyos testi sértése vagy halála következett be, – amennyiben gyilkosság nem forog fenn – tíz évtől tizenöt évig terjedhető fegyházzal büntetendő.”

9 Fayer (1896) 248. o.

XIX. A KÖRNYE ZET É S A TERMÉ SZET ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK

329

XIX.1.3. AZ 1961. ÉVI V. TÖRVÉNY

Az 1950. évi II. törvény (Btá.) nem érintette a különös részi szabályokat10, s a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről rendelkező 1961. évi. V. törvény megal-kotása jelentett újabb előrelépést honi környezetvédelmi büntetőjogunk fejlődésében. A kódex A közbiztonság és a közrend elleni bűntettek címet viselő XII. fejezetének „kútmérgezés”11 elnevezésű ekocid12 jellegű bűncselekménye érdemel említést. A tör-vényi tényálláshoz írott miniszteri indokolás13 a szabályozás szükségét az alábbi lako-nikus rövidséggel magyarázta: „Ez a bűncselekmény – bár igen ritka – a hatályos büntető kódexek túlnyomó többségében szerepel.”

A kútmérgezés bűntettének megfogalmazása és a hozzá fűzött miniszteri indokolás alapján elképzelhető, hogy kodifikálása inkább a jogi szabályozásban gyakorta meg-jelenő „tehetetlenségi mozgás”14 terméke, semmint a jogalkotó tudatos környezet-védő célja.

Az 1961. évi V. törvény a kútmérgezés tényállásával még csak a legfontosabbnak vélt környezeti elem, a víz, azon belül is csak az ivóvíz védelmét tartotta fontosnak.15

Később a jogalkotó az akkori időkben meglehetősen ritkának mondható jogtechnikai módosítással „becsempészett” a büntető törvénykönyvbe egy, már a deliktum nevé-ben is a környezetvédelemre utaló törvényi tényállást. Az emberi környezet védel-méről szóló 1976. évi II. törvényben „elrejtett” Btk.-módosítással16 kétségkívül az elsők közé került hazánk a környezeti kriminalitással szembeni fellépés17 tekinteté-ben, azonban „a környezetvédelmet sértő bűncselekmény”18 törvényi tényállása19

10 A BHÖ 168. pontjában szabályozott „vízáradás okozása” deliktum nem tekinthető kifejezetten környezet elleni bűncselekménynek.

11 „197. §: (1) Aki kutat, forrást, vízvezetéket vagy egyéb olyan víztárolót, amelynek vizét ivóvízként hasz-nálják, az egészségre ártalmas anyaggal beszennyez, vagy vizét fogyasztásra alkalmatlanná teszi, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűntett folytán emberi életre veszély származott.

(3) Aki a bűntettet gondatlanul követi el, egy évig, a (2) bekezdés esetén három évig terjedő szabadság-vesztéssel büntetendő.”

12 Bodnár (1974) 230. o.13 A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyve (1962) 332. o.14 A Csemegi-kódex „burzsoá jogi matériaként” megbélyegezve nem szolgálhatott hivatkozási alapul a jog-

alkotónak, azonban az 1878. évi. V. tc. 315. §-ában szabályozott bűncselekmény kivételt képezhetett e körből, hiszen az új, szocialista ideológia szemszögéből sem lehetett kifogást emelni vele szemben, úgy-mond az „osztályellenessége” miatt.

15 Földvári (1972) 340. o.; Görgényi (1996) 191. o.16 1976. évi II. törvény 47. §17 Sinku (2012) 307. o.18 „197. § (1) Aki az emberi környezet védelem alatt álló tárgyait úgy szennyezi, ártalomnak vagy károso-

dásnak teszi ki, hogy ezzel az ember életét vagy egészségét jelentős mértékben kedvezőtlenül befolyá-solja – ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg – három évig terjedő szabadságvesztéssel bünte-tendő.

(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény folytán emberi életre veszély származott.

(3) Aki a (2) bekezdésben meghatározott cselekményt gondatlanul követi el, három évig terjedő szabad-ságvesztéssel büntetendő.”

19 Nagy (2003) 17. o.

KŐHALMI L ÁSZLÓ

330

már megalkotásakor sejteni engedte, hogy alkalmatlan lesz a kijelölt funkcióra, hiszen megfogalmazása olyannyira általános volt, ami konkrét alkalmazását lehetetlenné tet-te20, s így nem meglepő, hogy ilyen bűncselekmény miatt a jogszabály hatályossága alatt büntetőeljárás nem indult.21

XIX.1.4. AZ 1978. ÉVI IV. TÖRVÉNY

A modern magyar környezeti büntetőjog a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény hatálybalépésétől számítható. Ekkor a jogalkotó két törvényi tényállással (környezetkárosítás, természetkárosítás) kívánta védeni a környezeti és a természe-ti elemeket.

A környezeti deliktumoknak „mostohagyermekkénti” kezelését mi sem szemlélte-ti jobban, mint hogy a kor egyetemi büntetőjogi tankönyvei nem is tárgyalták e bűn-cselekményeket.22

1996-tól „a környezetre veszélyes hulladék jogellenes elhelyezése” nevű bűncse-lekménnyel bővült a magyar büntetőjogi szabályozás. Ez a bűncselekmény 2005-től már „hulladékgazdálkodás rendjének megsértése” névvel szerepelt a büntető tör-vénykönyvben.

A 2000-es években a környezeti bűncselekmények újrakodifikálását nemcsak az e deliktumok esetében tapasztalható latencia és végrehajtási deficit23, hanem kivált-képpen az európai elvárásoknak való megfelelés is indukálta.24

Az Európai Unióban a jogközelítés döntően a piaci tényezők mind szabadabb műkö-dését lehetővé tévő gazdasággal kapcsolatos joganyagra fókuszálódik. Természetesen a civiljogi integrációtól a büntetőjog sem marad(hat) érintetlenül. Ennek módja, hogy a Közösség az EK-szerződésben ráruházott hatáskörének gyakorlásával kötelezi a tagállamokat egyes magatartások hazai joguk általi büntetni rendelésére, ha valamely közösségi anyagi jogi rendelkezés hatályosulása ezt szükségessé teszi.25

Az európai jogalkotó az európai büntetőjogi integráción belül a környezetjog26 által oltalmazott érdekek büntetőjogi védelmének tagállami szintre történő emelésével szándékozott a környezeti bűnelkövetőkkel szemben összehangoltabban és ezáltal hatékonyabban fellépni. Mindezek biztosítására az Európai Bizottság 2001. március 15-én az Európai Közösséget létrehozó szerződés 175. cikkének (1) bekezdése alap-ján javaslatot nyújtott be a környezet büntetőjog általi védelméről szóló európai parla-menti és tanácsi irányelv megalkotására.27 Az Európai Parlament a javasolt irányelv-ről 2002. április 9-én nyilvánított véleményt. Az Európai Bizottság 2002 októberében az irányelvre vonatkozó módosító javaslatot nyújtott be az Európai Közösséget létre-

20 Márkus (1981) 187. o.21 Tilki (2004a) 50. o.22 Földvári (1972); Kádár (1962)23 Tilki (2004b) 228. o.24 Kőhalmi (2006) 212–213. o.25 Kónya (2005) 683. o.26 A környezetjog elnevezéssel kapcsolatos álláspontot lásd bővebben Bándi (2011) 12–15. o.27 Vorschlag für eine Richtlinie des Europäischen Parlaments und des Rates, 2001/0076 (COD)


331

hozó szerződés 250. cikkének (2) bekezdése alapján. A Tanács azonban ezt a javas-latot nem tartotta indokoltnak. A Tanács úgy ítélte meg, hogy kerethatározati formá-ban alkot jogi normát, amelyet az Európai Unióról szóló szerződés 34. cikkére alapít. A Dán Királyság indítványára a Tanács 2003/80/IB kerethatározatát a környezet büntetőjog általi védelméről 2003. január 27-én fogadta el.

A kerethatározatnak – mint jogi aktusnak – nincs közvetlen hatálya. A Bizottság álláspontja még a kerethatározat megalkotása előtt az volt, hogy e normatípus olyan jogi eszköz, amely nem alkalmas a tagállamok számára előírni a környezetet károsító bűncselekmények nemzeti szintű büntetőjogi szankcióinak megalkotását.

Az Európai Közösségek Bizottsága az EU-szerződés 35. cikke alapján 2003. ápri-lis 15-én megsemmisítés iránti keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz. A Bíróság 2005. szeptember 13-án a környezet büntetőjog általi védelméről szóló, 2003. január 27-i 2003/80/IB tanácsi kerethatározatot megsemmisítette.28 Az ugyanis formailag megsértette a harmonizációs jogalkotás „eljárási szabályait”, mert közösségi hatáskört bitorolt.29 A Bíróság a kerethatározat részleges megsemmisítésére a benne foglalt rendelkezések oszthatatlansága folytán nem látott lehetőséget. A Bíróság álláspontja szerint a környezet büntetőjogi védelméről szóló irányelvben kellett volna rendelkez-nie30 az európai jogalkotónak.

A hazai szabályozásban mindezek után furcsa helyzet állt elő, mivel a környezeti büntetőjogi tényállások koncepcionális hátterét képező európai jogforrás megszűnt. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy a magyar szabályok alkalmatlanok lettek volna a környezetet károsító bűncselekmények elkövetőivel szembeni összehangolt fellépésre.

Az 1978. évi Btk. környezetvédelmi büntetőjogi szabályozási megoldásai időről idő-re jogirodalmi kritikákat31 kaptak, s talán ez is indokolta a környezeti deliktumok tényállásainak újragondolását.

XIX.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS BEMUTATÁSA

Hazánk korábbi „anyajogszabálya”, a már hatályon kívül helyezett Alkotmány – véle-ményünk szerint – hosszú ideig csak deklaratív szinten óvta környezeti és természeti értékeinket és ehhez képest a védelemnek egy magasabb szintre helyezését figyelhet-jük meg Alaptörvényünkben.32

A Nemzeti Hitvallás világossá teszi, hogy felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit.

28 Az Európai Bíróság ítélete a C-176/03. sz. ügyben. http://curia.eu.int29 A kerethatározat meghozatalának körülményeiről lásd bővebben Görgényi (2005) 106–111. o.30 Karsai (2004) 137–141. o. 31 Lásd például Ligeti (2004) 212–215. o.; Gellér – Bárányos (2011) 289–291. o.; Farkasné (2015) 157–

160. o.; Julesz (2011) 57–59. o.; Román (2013) 78–98. o.; Vida (2013) 249–267. o.32 A téma árnyaltabb elemzését lásd Antal (2011) 46–50. o.

KŐHALMI L ÁSZLÓ

332

Az Alaptörvény konkrét passzusait vizsgálva több helyen észlelhetjük, hogy a jog-alkotó nevesíti is környezeti és természeti értékeinket. Az Alaptörvény P) cikke kinyil-vánítja, hogy a természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdő és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növényi és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége. A környezet- és természetvédelem szempontjából az Alaptörvény XX. és XXI. cikkelyeiben megfo-galmazottak jelentőségére kell felhívni a figyelmet.33

A XX. cikk (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. A XX. cikk (2) bekezdése kimondja, hogy az (1) bekezdés szerinti jog érvényesülé-sét Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosításával, a mun-kavédelem és az egészségügyi ellátás megszervezésével, a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával, valamint a környezet védelmének biztosításával segíti elő.

Ez nyilvánvalóvá teszi, hogy az Alaptörvény a testi és a lelki egészség egyik fel-tételének a környezet megfelelő védelmét tekinti34. Környezetvédelmi szempontból a XXI. cikk (1) bekezdése talán az egyik legfontosabb mondata az Alaptörvénynek: „(1) Magyarország elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezet-hez.” Ehhez hasonló jelentőséggel rendelkezik a reparációs kötelezettséget megfo-galmazó XXI. cikk (2) bekezdése is: „(2) Aki a környezetben kárt okoz, köteles azt tör-vényben meghatározottak szerint helyreállítani, vagy a helyreállítás költségét viselni.”

Az Alaptörvény modern szemléletét igazolja, hogy korunk egyik legnagyobb globá-lis környezeti kihívásáról, a hulladékprobléma elleni fellépésről sem feledkezik meg, hiszen a XXI. cikk (3) bekezdése szerint „Elhelyezés céljából tilos Magyarország terü-letére szennyező hulladékot behozni”. Mindezek mellett számtalan olyan inherens rendelkezést is találunk az Alaptörvényben, amelyekben a környezetvédelmi jelleget könnyű felfedezni35, bár elsődlegesen nem környezetvédelmi célból kerültek megal-kotásra.36 Az Alaptörvényről elmondható tehát, hogy kedvezőbb szabályozási bázist teremtett meg a környezet- és természetvédelem terén, mint a korábbi Alkotmány.37

Fodor László szerint az Alaptörvény értékrendje elsődlegesen annyiban módosult a korábbi Alkotmány szabályaihoz képest, hogy megtartva az egészséges környezet-hez való jogról szóló rendelkezést, a jövő nemzedékek érdekeit is figyelembe veszi, és 33 Polt (2016) 771. o.34 „Az alanyi kör függvényében tehát a környezethez való jog kettősséget mutat. A jog erga omnes hatályát

alapul véve a maga teljességében kikényszeríthetetlen. A belső jogban a környezet védelme ugyancsak olyan állami kötelezettség, amelynek teljesítése kompromisszumokkal terhelt. Realitásoktól elrugaszko-dott elvárást jelentene mindenki számára biztosítani az életfeltételeit képező környezeti elemek tökéle-tes szennyezésmentességét (tiszta levegő a Múzeum körúton is, teljesen nitrát mentes víz mindenhol.” Horváth (2013) 230. o.

35 Például Polt Péter szerint a XIII. cikkben megfogalmazott, a tulajdonhoz kapcsolódó társadalmi felelős-ség egyik megnyilatkozása lehet a tulajdonjog gyakorlása során a környezetvédelmi érdekek érvényesí-tése. Bővebben lásd Polt (2016) 771. o.

36 Fodor (2015) 110. o.37 Lásd még Háger (2016) 29–30. o.


333

az ember, valamint a környezet viszonyának számos részterületét is nevesíti, például a vízvédelmet is mint a környezetvédelem egyik speciális területét.38

Amikor környezet- és természetvédelemről beszélünk, akkor nem feledkezhetünk meg a nemzetközi jogi szabályozási környezetről sem. Fontos kiemelni az Emberi Jogok Európai Egyezményét, illetve ehhez kapcsolódóan az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogát.

A magyar Alkotmánybíróság a környezetvédelmi jogokat érintő jogértelmezéshez több alkalommal is iránymutatást adott a jogalkalmazó szervek számára. Erre példa a 28/1994. (V. 20.) AB határozat, amely hangsúlyozza, hogy a környezethez való jog nem alanyi alapjog ugyan, de nem is csupán alkotmányos feladat vagy államcél, ahol az állam szabadon rendelkezik arról, hogy milyen eszközöket alkalmaz.39

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) XXIII. fejezetének címe, illetve önmagában az önálló fejezet ténye az 1978. évi Btk.-nál job-ban fejezi ki a fejezetben foglalt tényállások által védett jogi tárgyakat és azok jelen-tőségét, mivel korábban a környezetet és természetet károsító vagy ezzel összefüggő cselekmények nem is szerepeltek önálló fejezet vagy cím alatt.

Napjainkban azonban egyértelműen igény mutatkozik a környezet autonóm védel-mére, így a törvényben indokolt egy külön fejezetben, önállóan, a többi közegészség elleni tényállástól elkülönítve rögzíteni a környezetvédelmi tényállásokat.

Polt Péter szerint a fejezet alá tartozó tényállások igen sokrétűek, vannak azon-ban olyan közös jellemzők, amelyek miatt egy fejezet alá vonhatók. Ilyen közös jel-lemző, hogy a környezetet és a természetet, valamint azok elemeit védik (lásd környezetkárosítás, természetkárosítás). Az állatkínzás és a tiltott állatviadal szervezése bűncselekményeknek a környezetvédelmi fejezetben történő elhelyezését az azonos jogi tárgy, az állatok kímélete, a velük való humánus bánásmód indokolja. Ez ugyanis szorosan összefügg a környezetkárosításban szereplő élővilág, valamint a természetkárosításban szereplő növények és állatok védelmével. Ugyanez indokolja az új tényállások, az orvvadászat és az orvhalászat tényállás megalkotását.40

Az atomenergiával kapcsolatos tényállásoknak a klasszikus környezetvédelmiek-kel egy fejezetben való elhelyezését az indokolja, hogy az Európai Unió is környezet-védelmi bűncselekményeknek minősíti az atomenergiával való visszaélést (lásd a kör-nyezet büntetőjog általi védelméről szóló 2008/99/EK irányelvet, a továbbiakban: 2008/99/EK irányelv).

Fontos kiemelni, hogy a 2008/99/EK irányelv szerint bűncselekménynek minő-sül minden olyan üzem jogellenes működtetése, amelyben veszélyes tevékenységet végeznek, illetve veszélyes anyagokat vagy készítményeket tárolnak vagy használ-nak, és amely az üzemen kívül bármely személy halálát vagy súlyos sérülését, vagy a levegő, a talaj, a víz minőségének, vagy az állatoknak vagy a növényeknek a jelentős károsodását okozza vagy okozhatja.

38 Fodor (2013) 331. o.39 Az Alkotmánybíróság környezetjogi tárgyú joggyakorlatáról bővebben lásd Fodor (2007) 17–18. o.40 Polt (2016) 774. o.

KŐHALMI L ÁSZLÓ

334

Amennyiben valaki jogszabályban meghatározott engedély nélkül vagy az enge-délytől eltérően nukleáris létesítményt üzemeltet, akkor a hatályos Btk. 264/A. §-a szerinti visszaélés nukleáris létesítmény üzemeltetésével tényállását valósítja meg. Ha azonban a veszélyes anyag, illetve veszélyes tevékenység nem nukleáris, hanem pél-dául vegyi anyagokat és ezekhez kapcsolódó tevékenységet jelent (lásd vörösiszap), akkor a magyar törvény szerint önmagában nem valósul meg bűncselekmény jogellenes üzemeltetés kapcsán.

Ennek oka az, hogy a veszélyes anyag önmagában nem egy egzakt módon meghatá-rozott fogalom, nem világos, mi tartozik ide, milyen jogszabályok az irányadók, enél-kül pedig nem lehet a normavilágosság követelményének megfelelő kerettényállást kialakítani. Természetesen bűncselekmény megállapítható, ha valaki e tevékenység során a foglalkozása szabályainak megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz, tehát a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés tényállása megfe-lel az irányelvnek.41

A Btk. XXIII. fejezetében szabályozott, a környezet és a természet elleni bűncse-lekmények a következők: környezetkárosítás, természetkárosítás, állatkínzás, orvva-dászat, orvhalászat, tiltott állatviadal szervezése, a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése, ózonréteget lebontó anyaggal visszaélés, radioaktív anyaggal visszaélés, nukleáris létesítmény üzemeltetésével visszaélés, atomenergia alkalmazásával visz-szaélés.

XIX.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ELEMZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE

A hatályos Btk. környezeti büntetőjogi tényállásainak elemzése megkezdésekor meg kell állapítani, hogy hosszú utat tett meg a jogalkotó, mire eljutott a környezetet és a természetet sértő kriminális magatartások önálló fejezetben történő szabályozásáig.

A hazai szakirodalomban kétféle terminus technicus is létezik a környezetre és a természetre veszélyes deliktumok összefoglaló megnevezésére, az egyik a környe-zetvédelmi büntetőjog42, a másik a környezeti büntetőjog. Megítélésem szerint a két kifejezés lényegében egymás szinonimái, s a szerzők ugyanazt a szabályozási maté-riát értik rajta. A jogirodalomban többször igény fogalmazódott43 meg a környezetet és a természetet sértő magatartásoknak a büntető anyagi kódexben önálló fejezetbeli szabályozására.

A Btk. környezeti büntetőjogi fejezetében szabályozott valamennyi deliktum részle-tes elemzésétől – a terjedelmi korlátok miatt – eltekintek, s csak a tényállások „glosz-szálására”, inkább elvi jellegű véleményezésére kerül sor.

Mint korábban már utaltam rá, az egész fejezet szempontjából meghatározó jelentő-ségű a 2008/99/EK irányelv rendelkezéseinek szem előtt tartása.44

41 Btk. indokolás42 Görgényi (2002) 39–41. o.43 Uo. 50. o.44 Bővebben lásd Tóth (2014) 220–221. o.


335

Fontos arra is felhívni a figyelmet, hogy a környezet és a természet sérelmét oko-zó elkövetési magatartások gyakran valamilyen hasznos cél érdekében történnek, és a károkozás(ok) nem szándékolt „mellékhatásként” jelentkeznek.45 Érdemes kitérni olyan – egyébként büntetőjogi dogmatikai alapkérdésnek számító – problematika tár-gyalására is, mint a kockázatvállalás46, különösen annak szerepére és hatására.

A környezeti deliktumok hazai szabályozástechnikai megoldásmódozatának hagyo-mányát, azaz a keretdiszpozíciót továbbörökíti a jogalkotó az új kódexben is. A keret-tényállási jelleg miatt a jogalkalmazók csak akkor tudnak otthonosan „mozogni” a környezeti deliktumok üldözése során, ha kellő mélységben ismerik a környezet- és természetvédelmi háttérjogszabályokat; például a környezetkárosítás (Btk. 241. §) „anya-háttértényállása” a környezetvédelméről szóló 1995. évi LIII. törvény; a ter-mészetkárosítás (Btk. 242. §) „anya-háttértényállásai” a természet védelméről szó-ló 1996. évi LIII. törvény, az Európai Közösségek Tanácsának a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmi szabályozás által biztosított védelemről szóló 338/97/EK rendelete, a vadon élő madarak védelméről szóló 2009/147/EK irányelv, a természetes élőhelyek, a vadon élő állatok és a növények védelméről szóló 92/43/EGK irányelv stb. Egy jogász számára mindezek látszólag felesleges biológiai jellegű isme-retet jelentenek, de a magabiztos napi jogalkalmazáshoz elengedhetetlen.

A környezet és természet elleni bűncselekmények nem delictum sui generisek ugyan, de sokszor egy jól körülhatárolható személyi körre koncentrálódnak, neveze-tesen a közigazgatási jog kötelezettjeire.

Komoly dilemmát jelenthet a környezeti bűnelkövetőkkel szemben mind a speci-ál-, mind a generálpreventív szempontokat szem előtt tartó szankció megállapítása, mivel a környezetet sértő bűncselekményeknél a gondatlan magatartások is rendkívül súlyos környezeti károk okozói lehetnek.

Az elvárhatóság szintje a környezeti bűncselekményeknél igen magas lehet, néha már tudományos analízisek készítését is elvárják47 a legtriviálisabb környezethasz-nálat esetén, úgy, hogy a szakvélemények sokszor egymásnak feszülnek, vagy a szak-értő korábbi saját szakvéleményével is ellentétes új szakvéleményt ad. Gyakran csak utólag derül ki, hogy a környezetvédelmi normák be nem tartásához és a környeze-ti elemnek/elemeknek részben ebből is eredeztethető hátrányos megváltozása a ható-ságok és a kötelezett közös félrenézésének a terméke. Mindez azért jelentősen árnyal-ja az elkövetői felelősséget és indokolhatná a jelenleg tetszhalotti állapotban lévő jogi személyekkel szemben induló büntetőeljárások aktivizálódását.48 Az elkövetői objek-tív felelősség bevezetésének ilyen körülmények között jelenleg sem jogszabályi, sem jogelméleti indokát nem látjuk.

A környezetvédelmi büntetőjog jogalkotói oldalról azért jelent „kemény diót”, mivel a kriminális környezeti magatartások következménye sokszor teljesen egzaktul nem határozható meg.49

45 Polt (2006) 774. o.46 Erdősy (1988) 71–91. o.47 Kőhalmi (2004) 191–195. o.48 Bővebben lásd Klotz (2014) 19–27. o.49 Polt (2016) 774. o.

KŐHALMI L ÁSZLÓ

336

Az eredmény-bűncselekményként szabályozott tényállásoknál a szakértői tevé-kenység választ ad a felmerülő kérdésekre, azonban az eredményen túli következmé-nyek bizonytalansága problémát jelenthet, továbbá előfordulhat, hogy az adott bűn-cselekmény hatásai nemzedékeken át, illetve nemzedékek felnövéséhez szükséges időn túl következnek be.50

A büntetés célja a Btk. Általános Részében megfogalmazott büntetési célon belül elsősorban a megelőzés és ezt követően a megtorlás, de véleményünk szerint mind-ezzel konkurálhat a sérült környezet, illetve a természet helyreállításának lehetősége, igénye. Mi hasznosabb a társadalom számára, ha bezárjuk és közpénzből eltartjuk az elkövetőt, vagy ha menlevelet adunk ugyan a terhelnek, de újból ihatóvá válik a szeny-nyezett forrás vize? Be kell látni, hogy a környezet és természet elleni deliktumoknál nem a mindenáron „lesújt a törvény pallosa” szemléletmód a helyes, hanem az ökoló-giai (és a társadalmi) érdekek elsődlegessége.

A társalmi-politikai elvárásoknak engedve a jogalkotó kiterjesztette a környezetet és természetet támadó hagyományos magatartások körét. Így került a fejezetbe a már korábban is létező állatkínzás vagy tiltott állatviadal szervezése. Az állatok kíméle-te, a velük való humánus bánásmód szorosan összefügg a környezet- és természetvé-delemmel.

Az persze más kérdés, hogy a bűnüldöző szervek részéről megfigyelhető – egy korábbi korszak terminológiáját használva – „felsőbb szervektől elvárt” vagy önkén-tes eredménykényszer, és az ún. „könnyű terheltekkel” szemben szívesebben kezde-ményeznek – egyébként már a megindításkor hamvába holt – büntetőeljárást. Amikor a tanú feljelentést tesz, hogy egy fiatalkorú rokona bottal verte a kóbor macskát, és a kisállat-gyógyász szakállatorvos szerint mindez akár maradandó egészségkároso-dással is járhatott, majd ezt követően, bár a macska eltűnt, mégis beindul az igazság-szolgáltatás gépezete: komoly kételyek merülhetnek fel az iránt, hogy valóban ez len-ne a jogalkotói cél perfektuálódása a környezet és a természet büntetőjogi védelme kapcsán.

Jogalkalmazói oldalról Háger Tamás az orvhalászat törvényi tényállásával kapcso-latosan dogmatikai problémaként vetette fel, hogy a nem védett, illetve fajlagos tilal-mi idővel és méretkorlátozással nem oltalmazott egyéb halfajok (például ezüstkárász, szélhajtó küsz) élő egyedeinek csaliként való használata nem ütközik-e a Btk. 244. § (1) bekezdés a) pontja szerinti állatkínzás törvényi tényállásába, illetve összhangban áll-e az élőcsalihalas horgászat az állatvédelmi törvényi rendelkezéseivel vagy épp az európai uniós természetvédelmi normákkal. Az élő csalihalat rendszerint éles egyágú, vagy háromágú horogra tűzve veti a horgász a vízbe, úszós vagy fenekező készségen, vagy tapogatva, mártogatva. Emellett előfordul a csalihal bőr alatt történő felfűzé-se, vagy a szemüregbe való horogakasztás. A halgazdálkodásról és a hal védelmé-ről szóló 2013. évi CII. törvény 2. § 16. pontja deklarálja a csalihalfogást, ezáltal nyil-vánvalóan az élőcsalihalas horgászat törvényességét. (Ezt támasztja alá a Magyar Horgászok Országos Szövetségének releváns előírása is.) A kishal horogra tűzé-se olyan bánásmód, amely maradandó egészségkárosodást, sok esetben pusztulást

50 Uo.


337

okoz, de a ragadozó táplálékszerzésre irányuló magatartását, halász-horgász műszó-val „rablását” kiváltó, a horgon való, sokszor órákig tartó vergődés egyben különös szenvedéssel jár. A csalihalas horgászat mégsem valósít meg büntetőtörvényi tény-állást, mert egyrészt hiányzik egy tényállási elem, a bántalmazás indokolatlan volta, másfelől a halgazdálkodási törvény idézett rendelkezése olyan jogszabályi engedélyt jelent, amely kizárja a jogellenességet. Perspektivikusan ugyanakkor megfontolandó lehet a horgászati szabályok szigorítása, az élőhalas csalizás lehetőségének megszün-tetése, mert a horgászat rekreációs céljával nem áll összhangban a gerinces állatnak minősülő halnak akár csalizás során a rendkívüli szenvedés okozása, s nem igazodik a környezetjogi alapelvekhez sem.51

A Btk. hatálybalépése óta a környezeti büntetőjogi fejezetet két módosítás érintet-te: az egyik a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése, míg a másik a radioaktív anyaggal visszaélés tényállása.

A Btk. 248. § (2) és (4) bekezdéseit a 2012. évi CCXXXIII. törvény52 318. § (16)–(17) bekezdései módosították, mivel a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény pontosította a hulladék fogalmát.53

A másik módosítás a Btk. 250. § (4) bekezdését érintette, amelyet a 2013. évi CCXLV. törvény54 75. § (2) bekezdése írt elő.

XIX.4. DE LEGE FERENDA JAVASLATOK

A környezetet sértő magatartásoknál fontos, hogy a büntetőjog alkalmazására való-ban ultima ratio55 jelleggel kerüljön sor. Joghatékonysági56 szempont, hogy a jog-sértésekkel szemben a szankciók alkalmazására arányosan kerüljön sor, azaz kis neg-ligens cselekményért ne azonnal büntetőjogi represszáliával válaszoljon a jogalkotó, hanem előzze azt meg a közigazgatási vagy a szabálysértési eljárás.

Kutatások is igazolták, hogy amennyiben túl szigorúan lép fel a jogalkotó a jogsér-tővel szemben, akkor a szigornak egy szintje után már nem működik a jogszabályok visszatartó ereje, például ha a legenyhébb környezeti szabályszegésért is életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetés járna, akkor sem tartanák be többen a környezetvé-delmi előírásokat, illetve nem csökkenne a környezeti bűncselekmények száma. A drá-ga jogállami büntetőeljárási apparátust nem érdemes feleslegesen működésbe hozni.

A környezet büntetőjogi védelme akkor fokozható, ha a környezetvédelmi normá-kat az állam betartatja.57 A környezeti jogszabályok részben virtuális joganyagként értelmezhetők a végrehajtási deficit jelensége miatt. A környezetvédelmi büntetőjogi

51 Háger (2016) 37. o.52 2012. évi CCXXIII. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez

kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról.53 Bővebben lásd Polt (2014) 285–289. o.54 2013. évi CCXLV. törvény egyes törvényeknek a gyermekek védelme érdekében történő módosításáról.55 Krusche (1989) 489–491. o.56 Visegrády (2003) 165. o.57 Király (1987) 426. o.

KŐHALMI L ÁSZLÓ

338

szabályozásban általános jelenség a nem megfelelő vagy alacsony hatásfokú szabá-lyozási hatékonyság, s ebben a mindenkori államhatalomnak felelőssége és lehetősé-ge van.58

A külön „környezeti rendőrség”, „környezetvédelmi ügyészség” felállítása önmagá-ban nem jelent automatikus eredményt az ökobűnözés elleni küzdelemben.

Nem elhanyagolható körülmény a környezet és a természet büntetőjogi védelmében áttételesen a kormányzat szerepvállalása sem, hiszen ha maga a kormányzati aka-rat nem eléggé elkötelezett, erős és egységes a környezetvédelem ügye iránt, akkor az alárendelt szervektől – így a bűnüldözésért elsődlegesen közvetlenül felelős rend-őrségtől – sem várható el megfelelő aktivitás a környezet (büntetőjogi) védelmének előmozdítása érdekében. Emellett hiányzik a kellő létszámú szakapparátus és kont-rollrendszer, amelyik gondoskod(hat)na a normák gyakorlati érvényesüléséről. Ezt nevezi a szakirodalom ellenőrzési deficitnek. A környezetvédelmi szabályozás rész-beni újdonsága miatt kevés a hozzáértő jogász, s ez természetesen kihat a jogalkal-mazás színvonalára is.59

A környezeti kriminalitás elleni egységes fellépést vitathatatlanul segíti, hogy az európai jogalkotó60 végre felébredt Csipkerózsika-álmából61, s az Európai Parla-ment és a Tanács a környezet büntetőjog általi védelméről szóló 2008/99/EK irány-elve (2008. november 19.) kijelöli az uniós országok számára a környezet büntetőjo-gi védelmének irányvonalait.

A környezetet és a természetet sértő vagy veszélyeztető kriminális magatartások túlnyomórészt a latens bűncselekmények62 számát szaporítják, s kriminálstatisztikai szempontból a környezet és a természet büntetőjogi védelme jelentéktelen problémá-nak látszik.

A környezeti és természeti büntetőjogi tényállások esetében mindenképpen tágí-tani kellene büntetőjogi mentességet, vagy az enyhébb felelősségre vonást biztosí-tó szabályok körét, hiszen az in integrum restitutiónak kellene a fő szabályozási és jogalkalmazói csapásiránynak lennie. Ma még talán eretnek gondolatnak számít, de megfontolandó lehet a megengedett büntetőjogi kockázatvállalás eddigi kategóriái-nak kibővítése vagy tágabb értelmezése, úgymint például a „megengedett környezet-kockázat”-nak a büntetőkódexbeli nevesítése.

A környezeti bűncselekmények kapcsán mindképpen javítani kell az állampolgárok feljelentési hajlandóságát, s ennek a kiindulópontja a környezettudatos nevelés min-den társadalmi csoport és korcsoport irányában. Ez azonban már nem a büntetőjo-gász kompetenciája.

Age quod agis. Hajtsd végre, ami a kötelességed. Talán ennek a vezérelvnek a betartása segíthetne a legtöbbet környezeti és természeti értékeink megóvása érde-kében.63

58 Fodor (2005) 31. o.59 Fodor (2005) 20–34. o.60 Horváth (2008) 87. o.61 Csapó (2007) 140. o.62 Korinek (2006) 249–252. o.63 Háger (2016) 37. o.


339

XIX.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyve (1962). Igazságügyi Minisztérium–Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1962.

Antal Attila (2011) „Az új Alaptörvény környezetvédelmi filozófiája” Közjogi Szemle, 2011/4. 43–51. o.

Bándi Gyula (2011) Környezetjog. Szent István Társulat, Budapest, 2011.Bodnár László (1974) „Az »ekocidium« kérdéséről” Jogtudományi Közlöny, 1974/5. 230–

239. o.Csapó Orsolya (2007) „A környezeti károkért való felelősség kérdése az Európai Unióban”

Iustum Auequum Salutare, 2007/3. 139–157. o.Erdősy Emil (1988) A megengedett kockázat a büntetőjogban. Akadémiai Kiadó, Budapest,

1988.Fayer László (szerk.) (1896) Az 1843-iki Büntetőjogi Javaslatok Anyaggyűjteménye. Magyar

Tudományos Akadémia, Budapest, 1896.Farkasné Halász Henrietta (2015) „A környezeti bűncselekmények joganyagáról” In:

Modernkori veszélyek rendészeti aspektusai (szerk. Gaál Gyula – Hautzinger Zoltán). Pécs, 2015. 157–160. o. [Pécsi Határőr Tudományos Közlemények XVI.]

Finkey Ferencz (1902) A magyar büntetőjog tankönyve. Politzer Zsigmond és fia könyvkereskedése, Budapest, 1902.

Fodor László (2005) „A hatékonyság kérdése és a végrehajtási deficit jelensége a környezetvédelmi szabályozásban” In: A környezetvédelmi szabályozás elmélete és gyakorlata – A környezetvédelmi jog és igazgatás hatékonyságának aktuális kérdései (szerk. Fodor László). Debreceni Konferenciák III., Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Debrecen, 2005. 17–51. o.

Fodor László (2007) „A környezethez való jog dogmatikája napjaink kihívásai tükrében” Miskolci Jogi Szemle, 2007/1. 5–19. o.

Fodor László (2013) „A víz az Alaptörvény környezeti értékrendjében” Publicationes Universitatis Miskolciensis Sectio Juridica et Politica, Tomus XXXI. 329–345. o.

Fodor László (2015) Környezetjog. Második, javított kiadás. Debreceni Egyetem, Debrecen, 2015.

Földvári József (1972) Büntetőjog – Különös Rész. (Kézirat). Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar–Tankönyvkiadó, Budapest, 1972.

Gellér Balázs József – Bárányos Bernadett (2011) „Mitől hulladék a hulladék? Gondolatok a Btk. 281/A §. margójára” Magyar Jog, 2011/5. 287–294. o.

Görgényi Ilona (1996) “The protection of the Environment by Criminal Law” Acta Juridica Hungarica, 1995–96/3–4. 189–199. o.

Görgényi Ilona (2002) „A környezetvédelmi büntetőjog aktuális fejleményei Európában” Belügyi Szemle, 2002/10. 29–50. o.

Görgényi Ilona (2005) „Az Európai Unió elvárásai és a hazai fejlemények a környezet büntetőjogi védelme terén” In: A környezetvédelmi szabályozás elmélete és gyakorlata – A környezetvédelmi jog és igazgatás hatékonyságának aktuális kérdései (szerk. Fodor László). Debreceni Konferenciák III. Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Debrecen, 2005. 104–124. o.

KŐHALMI L ÁSZLÓ

340

Háger Tamás (2016) „A környezet alkotmányos és büntetőjogi védelme, különös tekintettel a vizek élővilágának oltalmára” Büntetőjogi Szemle, 2016/1–2. 27–37. o.

Horváth Gergely (2013) „Az Alaptörvény környezetjogi előírásai” In: Tanulmányok a 70 éves Bihari Mihály tiszteletére (szerk. Szoboszlai-Kiss Katalin – Deli Gergely). Universitas-Győr Nonprofit Kft., Győr, 2013. 222–234. o.

Horváth Zsuzsanna (2008) „A környezeti integráció alapelvének közösségi jogi aspektusai” In: Ünnepi Kötet Jóri János 75. születésnapjára (szerk. Andrássy György). Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2008. 83–98. o.

Julesz Máté (2011) „Környezetvédelmi büntetőjogunk változó erőtérben” Belügyi Szemle, 2011/5. 49–60. o.

Karsai Krisztina (2004) Az európai büntetőjogi integráció alapkérdései. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2004.

Király Miklós (1987) „Gondolatok a természeti környezet büntetőjogi védelméről” Magyar Jog, 1987/5. 426–431. o.

Klotz Péter (2014) „Bűntelenség vagy büntetlenség? A jogi személlyel szembeni büntetőjogi intézkedések” Magyar Rendészet, 2014/2. 19–27. o.

Korinek László (2006): „A bűnözés visszatükröződése. Latens bűnözés, bűnözésábrázolás, félelem a bűnözéstől” In: Kriminológiai – Szakkriminológia (szerk. Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára – Korinek László – Lévay Miklós). CompLex Kiadó, Budapest, 2006. 247–272. o.

Kónya István (2005) „A közrend elleni bűncselekmények” In: Magyar Büntetőjog – Kommentár a gyakorlat számára. 2. kiadás (szerk. Berkes György). HVG-ORAC, Budapest, 2005.

Kőhalmi László (2001) „A magyar környezeti büntetőjog kialakulása” In: Minúciák – Tanulmányok Tremmel Flórián professzor 60.születésnapjára (szerk. Fenyvesi Csaba – Herke Csongor). Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2001. 147–160. o.

Kőhalmi László (2004) „A környezet és a természet büntetőjogi védelmének néhány jogdogmatikai és jogpolitikai problémája” Belügyi Szemle, 2004/7–8. 191–201. o.

Kőhalmi László (2006) „Az újrakodifikált magyar környezeti büntetőjog” Magyar Jog, 2006/4. 211–218. o.

Krusche, Matthias (1989) „Verschärfung des Umweltrechts – Konsequenzen für die Unternehmen“ Juristische Rundschau, 12/1989. 489–494. o.

Ligeti Miklós (2004) „A környezetre veszélyes hulladék jogellenes elhelyezésének büntetőtörvényi tényállása” In: Kriminológiai Tanulmányok 41. (szerk. Irk Ferenc). Országos Kriminológiai Intézet, Budapest, 2004. 194–216. o.

Márkus Ferenc (1981) „Az emberi környezet büntetőjogi védelme” In: Környezetvédelem és jog (szerk. Trócsányi László). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981. 180–201. o.

Nagy Nikoletta (2003) „A környezetvédelem büntetőjogi szabályozása hazánkban” Cég és Jog, 2003/12. 17–20. o.

Polt Péter (2014) „A környezet és a természet elleni bűncselekmények” In: Új Btk. Kommentár. Frissítés az első kiadáshoz (főszerk. Polt Péter). Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, Budapest, 2014. 285–299. o.


341

Polt Péter (2016) „A környezet és a természet elleni bűncselekmények” In: A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény nagykommentárja (szerk. Polt Péter). OPTEN Informatikai Kft., Budapest, 2016. 771–815. o.

Román Róbert (2013) „A környezet és a természet elleni bűncselekmények az új Büntető törvénykönyvben” Agrár- és Környezetjog, 2013/14. 74–98. o.

Sinku Pál (2012) „A környezet és a természet elleni bűncselekmények” In: Büntetőjog II. Különös Rész (szerk. Busch Béla). HVG-ORAC, Budapest, 2012. 307–329. o.

Szalóki Kitti (2008) „Környezetünk büntetőjogi védelmének fejlődése” In: Studia Iurisprudentiae Doctorandorum Miskolciensium, Tomus 9. Bíbor Kiadó, Miskolc-Egyetemváros, 2008. 403–427. o.

Tilki Katalin (2004a) „A környezetvédelem és büntetőjogi megjelenése” Ügyészek Lapja, 2004/3. 45–57. o.

Tilki Katalin (2004b) „A környezetkárosítás és a természetkárosítás jogalkalmazói gyakorlata” In: Kriminológiai Tanulmányok 41. (szerk. Irk Ferenc). Országos Kriminológiai Intézet, Budapest, 2004. 217–248. o.

Tóth Mihály (2014) „A környezet és a természet elleni bűncselekmények” In: Magyar Büntetőjog. Különös Rész (szerk. Tóth Mihály – Nagy Zoltán). Osiris Kiadó, Budapest, 2014. 220–230. o.

Törvényjavaslat (1874) – a Magyar Büntetőtörvénykönyv a büntettekről és a vétségekről. Magyar Királyi Igazságügyi Ministerium, Budapest, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1874.

Vida Mihály (2013) „A környezet és a természet elleni bűncselekmények (Btk. XXIII. fejezet)” In: Anyagi büntetőjog. Különös Rész I. (szerk. Karsai Krisztina). Iurisperitus Bt., Szeged, 2013.

Visegrády Antal (2003) Jog és állambölcselet. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2003.

343

XX. A PÉNZMOSÁS ELLENI KÜZDELEM MAGYARORSZÁGI BÜNTETŐJOGI ESZKÖZRENDSZERÉNEK KIALAKULÁSA, VÁLTOZÁSAI ÉS TOVÁBBFEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI

SCHUBAUER LÁSZLÓ

XX.1. SzabályozástörténetXX.1.1. BevezetőXX.1.2. A pénzmosás mint járulékos bűncselekmény megjelenéseXX.1.3. A büntetőjogi szabályozás szemléletváltásaXX.2. A hatályos szabályozás bemutatásaXX.2.1. A szabályozás általános jellemzőiXX.2.2. A pénzmosás tényállásának elemzéseXX.2.3. A pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztásaXX.3. A hatályos szabályozás elemzése és értékeléseXX.4. De lege ferenda javaslatok a szabályozás továbbfejlesztéséreXX.5. Felhasznált irodalom

XX.1. SZABÁLYOZÁSTÖRTÉNET

XX.1.1. BEVEZETŐ

Magyarország az 1990-es évek elején lezajlott politikai és gazdasági rendszerváltás következtében piacgazdaságú országgá vált, és szinte a rendszerváltás pillanatában kinyilvánította szándékát az euroatlanti együttműködés szervezeteihez, így a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozásra. Az új külpolitikai orientáció megkövetel-te e közösségek értékrendjének elfogadását, és a részvételt a nemzetközi együttműkö-dés különböző formáiban, amelyek a környezetvédelemtől a bűnözés elleni küzdelemig számos területen kerestek megoldásokat a fejlett államokat érintő problémákra.

A nemzetközi közösség számára már az 1980-as évektől egyre nagyobb gondot jelentett a szervezett bűnözéssel szembeni eredményes fellépés. Korán megszületett a felismerés, hogy a küzdelem egyik fontos eszköze lehet e bűnözési formák pénzügyi forrásainak kiapasztása, a bűncselekményekből származó vagyoni javak nemzetközi áramlásának megakadályozásával.

Korona Lajos megállapítása szerint: „A pénzmosással kapcsolatos nemzetközi jogal-kotási folyamat kezdete a nyolcvanas évekre tehető. Az Európa Tanács Minisztereinek

SCHUBAUER L ÁSZLÓ

344

Bizottsága 1980 júniusában fogadta el a bűncselekményekből származó pénz külföldre szállításának és biztonságba helyezésének megakadályozására vonatkozó ajánlását; a dokumentum javasolta a tagállamoknak, hogy szervezzék meg a bizonyos összegű készpénzügyleteket, vagy bankközi forgalmat lebonyolító pénzintézeti ügyfelek azo-nosítását […] Javasolták továbbá a feltehetően bűncselekmény elkövetéséből szárma-zó gyanús bankjegykészletek visszatartását, valamint a nemzetközi együttműködés lehetőségeinek a megteremtését.”1

A pénzmosás visszaszorítására irányuló közös gondolkodás különböző fórumokon – az Egyesült Nemzetek Szervezetének égisze alatt, az Európai Unióban, a legfejlet-tebb országokat tömörítő G7 szervezet keretében – egymással párhuzamosan folyt, és szinte egy időben születtek meg azok az első dokumentumok, amelyek a pénzmosás elleni küzdelem jogi, technikai és szervezeti kereteit megteremtették. 1988. decem-ber 20-án, Bécsben 67 ország írta alá az ENSZ keretében a kábítószerek és pszicho-tróp anyagok tiltott forgalmazása elleni egyezményt, amely Bécsi Konvenció néven vált ismertté.2 Ez az első nemzetközi szerződés, amely meghatározta a pénzmosás fogalmát, és a részes államok számára kötelezettséget keletkeztetett a kábítószer-ke-reskedelemmel összefüggésben elkövetett pénzmosás üldözésére.

Ezzel egy időben, 1988 decemberében jelent meg a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság (BCBS) iránymutatása (Bázeli Nyilatkozat), amelyben a pénzintézetek számára tett közzé ajánlásokat a pénzmosás megelőzése érdekében követendő eljárásokról.3

A pénzmosás elleni küzdelem szervezetrendszerének kialakításában fontos lépésnek számított a Pénzügyi Akciócsoport (Financial Action Task Force on Money Laudering; FATF) létrehozása, amelyről a legfejlettebb országokat tömörítő G7 szervezet 1989-ben, Párizsban tartott találkozóján határoztak a résztvevők. Ez a szervezet a pénzmo-sás elleni küzdelem nemzetközi koordinációját volt hivatott biztosítani.4

A folyamat részeként 1990. november 8-án az Európa Tanács tagállamai aláírták a pénzmosás megakadályozásáról és a bűncselekményekből származó termékek felku-tatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról szóló nemzetközi egyezményt.5

A nemzetközi közösség tehát az 1990-es évek elejére kialakította azt a jogi és szer-vezeti rendszert, amelynek segítségével az együttműködéshez csatlakozó államok hasonló módon léphettek fel a pénzmosás elleni küzdelemben, bezárva ezzel a kiska-put, amelyen keresztül a nemzetközi bűnözői csoportok mindig a számukra büntetlen-séget vagy legkedvezőbb elbírálást biztosító országokba költöztethették át „pénzmo-sodájukat”.

Magyarország a piacgazdaságra áttérés időszakában, mint a piaci viszonyok jogi szabályozásában fejletlen, ugyanakkor állandó tőkehiánnyal küszködő ország, lehet-séges célponttá vált a nemzetközi bűnözői körök számára. A gazdasági szerkezet kor-szerűsítéséhez jelentős külföldi tőke bevonására volt szükség, és ezt a tőkeéhséget a

1 Korona (1999) 293. o. 2 Gál (2004) 37. o. 3 Prevention of Criminal use of the Banking System for the Purpose of Money-Laundering. December

1988. http://www.bis.org/publ/bcbsc137.pdf4 Tóth (2000) 305. o.5 Uo. 306. o.

XX. A PÉNZMOSÁS ELLENI KÜZDELEM

345

világ minden tájáról érkező – illegálisan megtermelt jövedelmeiket legalizálni kívánó – bűnszervezetek is csillapították.

A nemzetközi közösség részéről Magyarországgal szemben határozott igény fogal-mazódott meg a pénzmosás elleni küzdelemben alkalmazott nemzetközi eszközök és eljárások átvételére. Nyilvánvalóvá vált, hogy az integrálódás feltétele a pénzmosás elleni küzdelem területén az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek által meg-fogalmazott elvárások teljesítése is.

Magyarország kettős nyomás alá került, a gazdaság szereplői oldaláról folyama-tos igény mutatkozott a mind nagyobb mértékű külföldi tőkebevonásra, a másik oldal-ról a taggá válással megcélzott nemzetközi közösség részéről ugyanilyen határozott igény fogalmazódott meg a pénzmosás elleni küzdelemben alkalmazott nemzetközi standardok átvételére és hatékony együttműködésre a pénzmosásellenes nemzetkö-zi szervezetekkel.

Olyan megoldást kellett tehát találni a pénzmosás elleni küzdelemben, amely telje-síti a nemzetközi közösség elvárásait, miközben Magyarország „tőkevonzó képessé-ge” sem csorbul.

XX.1.2. A PÉNZMOSÁS MINT JÁRULÉKOS BŰNCSELEKMÉNY MEGJELENÉSE

A pénzmosás törvényi tényállását a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi Btk. 1994. IX. törvénnyel történt módosítása teremtette meg.6 A pénzmosás bűncse-lekménnyé nyilvánítását a kábítószerrel visszaélésből származó anyagi javak tekin-tetében a kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott forgalmazása elleni Bécsi Egyezményhez történő magyar csatlakozással vállalt nemzetközi jogi kötelezettség indokolta, mint ezt a törvénymódosítás miniszteri indokolása megfogalmazta.7

Az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében a kábítószerek és pszichotróp anya-gok tiltott forgalmazása elleni, 1988. december 20-án, Bécsben kelt egyezmény8 3. cikk 1. bekezdése kimondta:

1. Minden Fél meghozza azokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy belső joga szerint, amennyiben azokat szándékosan követik el, bűncselekmé-nyekké nyilvánítsa: […]

b) (i) Javak konverzióját vagy átutalását, annak tudatában, hogy a javak az e bekezdés a) pontjában megállapított valamely bűncselekményből vagy bűncselekmé-nyekből, vagy olyan bűncselekményben vagy bűncselekményekben való részvételből származnak, melyek célja az ilyen javak jogellenes eredetének vagy az eredeti bűn-cselekménynek leplezése vagy álcázása,

(ii) javak valódi természetének, forrásának, helyének, a felettük való rendelkezés-nek, mozgásuknak, a javak tulajdonlásának és a tulajdonláshoz kapcsolódó jogoknak eltitkolását és leplezését, annak tudatában, hogy a javak az e bekezdés a) pontjában

6 1978. évi Btk. 303. §7 Az 1994. évi IX. tv. miniszteri indokolása.8 Kihirdette az 1998. évi L. törvény.

SCHUBAUER L ÁSZLÓ

346

megállapított valamely bűncselekményből vagy bűncselekményekből, vagy ilyen bűn-cselekmény vagy bűncselekmények elkövetésében való részvételből származnak.

c) Alkotmányos elveinek és jogrendje alapelveinek fenntartásával(i) javak megszerzését, birtoklását vagy használatát, annak tudatában, hogy a javak

az e bekezdés a) pontjában megállapított valamely bűncselekményből vagy bűncse-lekményekből, vagy ilyen bűncselekmény vagy bűncselekmények elkövetésében való részvételből származnak,

(iii) mások bármilyen módon történő nyilvános felbujtását az e cikk által megálla-pított bármely bűncselekmény elkövetésére avagy kábítószer vagy pszichotróp anya-gok jogellenes használatára,

(iv) az e cikkben megállapított bármely bűncselekmény elkövetésére irányuló bűn-szervezet létrehozását, az ilyen bűncselekményben való részvételt, függetlenül attól, hogy azt bűnszervezet keretében vagy azon kívül követik el, vagy a cselekmény fel-bujtásnak vagy bűnsegélynek minősül […].

3. A tudattartalom, a szándék vagy a célzat, mint az e cikk 1. bekezdése szerin-ti valamely bűncselekmény szükséges tényállási eleme, az objektív ténybeli körülmé-nyekből kikövetkeztethető.

A pénzmosás bűncselekménytartalmának meghatározását befolyásolta az Európai Unió Tanácsa által 1991-ben elfogadott I. Pénzmosási Irányelv9 is, amely javasol-ta, hogy a tagállamok saját jogalkotásukban terjesszék ki az irányelv hatályát a kábí-tószer-kereskedelmen túl más bűnözői tevékenységekből származó jövedelmekre is.

Az 1978. évi Btk. 303. §-a megfogalmazásakor a jogalkotó az illegálisan szerzett jövedelem tisztára mosásának tilalmát – összhangban az I. Pénzmosási Irányelvvel –kiterjesztette a fegyvercsempészéssel és a terrorizmussal összefüggésben elkövetett bűncselekmények folytán keletkezett anyagi javakra is.

Az 1978. évi Btk. a pénzmosást olyan bűncselekményként fogalmazta meg, amely csak más által elkövetett „alapbűncselekményhez” kapcsolódhatott. A törvény a pénz-mosás szempontjából ún. alapbűncselekménynek tekintett minden ötévi szabadság-vesztésnél súlyosabban büntetendő bűncselekményt, valamint néhány – a törvényben külön felsorolt – enyhébb büntetési tételű cselekményt is.

Az 1978. évi Btk. 303. § (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott elkövetési maga-tartások köre igyekezett követni az I. Pénzmosási Direktívában, valamint a Bécsi Egyezményben pénzmosási cselekményként megfogalmazott elkövetési magatartá-si kört, de egyes megfogalmazásaiban eltért attól:

– Az 1978. évi Btk. szerint a bűncselekményből származó vagyontárgy átruházása vagy cseréje esetén az elkövetőnek tisztában kellett lennie az anyagi javak eredeté-vel, de a törvény nem kívánta meg a vagyontárgy jogellenes származásának leple-zésére irányuló, vagy az alapcselekmény elkövetőjének a jogi következmények alóli

9 Az Európai Unió Tanácsának irányelve (1991. június 10.) a pénzügyi rendszerek pénzmosás céljára való felhasználásának megelőzéséről (91/308/EGK). EK HLL 166, 28/06/1991 0077–0083.


347

kibújását segítő célzat fennállását, amely körülmény a büntetőeljárásban nehezen bizonyítható.

– A magyar törvény önálló magatartásként fogalmazta meg a dolog megőrzését, kezelését, értékesítését, valamint a dologgal vagy a dolog ellenértékével pénzügyi vagy bankművelet végzését. E magatartások büntetendővé nyilvánítása túlteljesí-tette a nemzetközi közösség elvárásait.

A törvény ugyanakkor nem teljesítette azt az ajánlást, hogy a pénzmosás elkövetésé-re szövetkezést, az elkövetés támogatását, elősegítését, pártolását és ajánlását is bün-tetendővé kell nyilvánítani.

Ugyancsak figyelmen kívül hagyta a magyar jogi szabályozás annak az értelmező szabálynak az átvételére irányuló ajánlást, amely szerint a cselekmények alkotórésze-ként megkívánt ismeretre, szándékra vagy célzatra az objektív ténybeli körülmények-ből lehet következtetni.

Az 1978. évi Btk. a pénzmosás megelőzése érdekében a pénzmosás bejelentésének elmulasztását is bűncselekménnyé nyilvánította, azaz bűncselekmény valósult meg, ha a pénzügyi területen dolgozó személy – a külön törvényben előírt – gyanús ügyle-tekkel kapcsolatos bejelentési kötelezettségének nem tett eleget. A bejelentés szándé-kos és gondatlan elmulasztása egyaránt bűncselekménynek minősült.

Az 1978. évi Btk. 1994. évi kiegészítése tehát kialakította a magyar büntetőjog-ban a pénzmosás elleni küzdelem büntetőjogi eszközrendszerének mindmáig létező két alappillérét, büntetendővé nyilvánította a pénzmosást, továbbá a gyanús ügyletek bejelentésének elmulasztását bűncselekményként megfogalmazva a pénzmosási tevé-kenység számára igyekezett „ellenséges környezetet” teremteni.

Az 1978. évi Btk. pénzmosással kapcsolatos szabályozásának lényeges átalakí-tására 2001 decemberéig – az időközben történt négy kisebb módosítás ellenére – nem került sor. Csupán annyit érdemes megjegyezni, hogy az 1999. évi módosítás az „alapbűncselekmények” körét kiterjesztette, így – más által elkövetett – bármely szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményből származó anyagi javak „legalizálása” pénzmosásnak minősült. Ez a törvényi rendelkezés messze túlhaladta az „alapcselekmények” körének meghatározásával kapcsolatos nemzetközi ajánlások-ban megfogalmazott igényeket.

A pénzmosás bűncselekmény fejlődésének első szakaszát az 1978. évi Btk.-t is módosító, a terrorizmus elleni közdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról szó-ló rendelkezések szigorításáról, valamint az egyes korlátozó intézkedések elren-deléséről szóló 2001. évi LXXXIII. törvény zárta le, amely azonban elsősorban a pénzmosás elleni fellépés büntetőjogon kívüli, egyéb jogi eszközeit szigorította. E törvény megalkotására egyértelműen a nemzetközi közösség nyomására került sor, miután Magyarország 2001 júniusában felkerült a Pénzügyi Akciócsoport (FATF) által vezetett nem együttműködő országok és területek10 listájára (NEOT), mert a nemzet-közi szervezet többszöri jelzése ellenére Magyarország vonakodott teljesíteni egyes ajánlásokat.

10 Non-Cooperative Countries and Territories (NCCT)

SCHUBAUER L ÁSZLÓ

348

Mint Dusik Sándor megállapította11, „a vonatkozó pénzmosásellenes joganyag kifejezetten nem írja elő az ügyfelek személyazonosságának megállapítását az üzle-ti jogviszony létesítésekor, vagy a haszonélvező tulajdonosok személyazonosságá-nak megállapítását. Ezen túlmenően a joganyag nem terjeszti ki a személyazonosság megállapításával kapcsolatos követelményt az olyan kapcsolt tranzakciókra, amelyek – együttvéve – meghaladnák a kikötött küszöbbel kapcsolatos követelményt, csak akkor, ha pénzmosás gyanúja merül fel. Maga a küszöbbel kapcsolatos követelmény csak a készpénzzel járó tranzakciókra korlátozódik.”12

A „NEOT-listára” kerülés a presztízsveszteségen felül jelentős gazdasági-pénzügyi hátrányokkal is járt, így Magyarország számára fontos volt gyorsan teljesíteni a nem-zetközi közösség által megfogalmazott elvárásokat. Ezt a sietséget erősítette a 2001. szeptember 11-i terrortámadás nyomán a pénzmosásellenes szabályok szigorítására, egységesítésére irányuló nemzetközi nyomás, amelynek célja a nemzetközi terrorizmus finanszírozási alapját is jelentő pénzmosás elleni hatékonyabb fellépés megteremtése volt.

A nemzetközi elvárások teljesítése érdekében megalkotott 2001. évi LXXXIII. törvény jelentősen szigorította a pénzügyi jogi és polgári jogi szabályokat, például megszüntette a bemutatóra szóló (anonim) bankbetéteket, és a nyilvános kibocsátású értékpapírok anonimitását is. Ugyanakkor a törvénynek az 1978. évi Btk.-t módosí-tó szabályai tartalmilag enyhítést jelentettek, mert az alapbűncselekményből szárma-zó dologgal kapcsolatosan a hatóság részére a 303. § (1) bekezdés b) pontja szerin-ti hamis adatszolgáltatást – a módosítás következtében – nem bármely hatósággal szemben, csupán a pénzügyi szolgáltató (bank, biztosító stb.), vagy a vámhatóság részére adott hamis tájékoztatással lehetett elkövetni. Ez a rendelkezés a korábbi sza-bályozáshoz képest szűkítette a pénzmosásként büntetendő magatartások körét.

XX.1.3. A BÜNTETŐJOGI SZABÁLYOZÁS SZEMLÉLETVÁLTÁSA

A magyar jogalkotás rendjében addig példátlan módon – három héttel a pénzmosás elleni küzdelem szigorítását biztosító 2001. évi LXXXIII. törvény elfogadása után – a magyar parlament újra módosította az 1978. évi Btk. pénzmosással kapcsolatos ren-delkezéseit, és a 2001. évi CXXI. törvény megalkotásával alapjaiban változtatta meg a tényállásra vonatkozó büntetőjogi szabályozást.

A legfontosabb változás, hogy a törvénymódosítás büntetni rendelte a saját bűncse-lekménnyel szerzett pénz tisztára mosását is, tehát ez időponttól nem csupán a más által elkövetett alapcselekményhez kapcsolódó pénzmosás minősült bűncselekménynek.

A bűncselekmény járulékos jellegének megszüntetésén túl, a törvénymódosítás több mint tízéves késéssel a magyar jog részévé tette az I. Pénzmosási Direktívának a pénzmosás elkövetésére vonatkozó társulás vagy szövetkezés büntetendővé nyilvání-tására vonatkozó ajánlását, ezért az elkövetési magatartások körébe bekerült a pénz-

11 Dusik (2000) 116. o.12 Ebből az idézetből kiviláglik, hogy sokkal mélyebb kifogások fogalmazódtak meg a nemzetközi szerve-

zetek részéről hazánkkal szemben, mint a sajtóban kommunikált ok, a bemutatóra szóló lakossági taka-rékbetétek anonimitásának megszüntetésével kapcsolatos késlekedés.


349

mosás elkövetésében megállapodás. További újdonság, hogy összhangban a nemzet-közi ajánlásokkal, a törvény módosítása az idegen pénz tisztára mosásának gondatlan alakzatát is büntetni rendelte.

E szigorító rendelkezés hatását jelentősen rontotta, hogy a törvénymódosítás szűkí-tette a pénzmosásnak minősülő magatartások körét, az illegális javaknak csak a gaz-dasági tevékenység során történő felhasználását vagy a pénzügyi intézményrendszer segítségével történő „legalizálását” tekintette pénzmosásnak, számos korábban tilal-mazott elkövetési magatartás büntetendőségét (például az illegális anyagi javak meg-szerzését vagy felhasználását) dogmatikai okból feleslegesnek ítélve, megszüntette. Szintén problémát jelentett az a változtatás is, amely a gyanús ügyletek bejelentésére vonatkozó kötelezettség megszegésének büntetendőségét csak a pénzügyi szolgáltató szervezetek alkalmazottaira korlátozta.13

Külön érdekessége a 2001. évi CXXI. törvény megalkotásának, hogy a magyar par-lament döntésével egy napon fogadta el az Európai Parlament és Tanács a 2001/97/EK irányelvet (továbbiakban: II. Pénzmosási Irányelv) a pénzügyi rendszerek pénzmosás céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló 91/308. EGK tanácsi irányelv módosí-tásáról.14 Az uniós irányelv előkészítéséről és tervezett tartalmáról a magyar kormányzat nyilvánvalóan tudott, a Btk.-módosítás megalkotásakor mégis figyelmen kívül hagyta.

Az Európai Unió szervei által megalkotott II. Pénzmosási Irányelv jelentősen bővítette azon gazdasági szereplők körét, amelyekre nézve különböző kötelezett-ségeket (ügyfél-azonosítási, gyanús ügyletek jelzésére vonatkozó, illetve adatszol-gáltatási kötelezettséget stb.) állapított meg. A kötelezettek körébe bekerültek az ingatlanforgalmazók, könyvvizsgálók, könyvelők és adótanácsadók, a közjegyzők és más független jogi szakemberek, a drágakövekkel, nemesfémekkel és művészeti alkotásokkal kereskedelmi tevékenységet folytatók, valamint meghatározott értékha-tár15 feletti készpénzügyletet lebonyolító személyek is.

A II. Pénzmosási Irányelv rendelkezései tehát azon a napon bővítették a pénzmo-sásgyanús ügyletek bejelentésére kötelezett személyek körét, amikor a magyar bünte-tőtörvény éppen ellentétes hatású változást hozott, így nem csoda, hogy a nemzetközi szervezetek szinte azonnal megfogalmazták kritikáikat a törvénymódosítással kap-csolatban. A hibákat az 1978. évi Btk.-t ismételten módosító, a pénzmosás megelő-zéséről és megakadályozásáról szóló 2003. évi XV. törvény részben megszüntette, miután újból kiterjesztette a gyanús ügyletek bejelentésére kötelezett személyek körét.

A Nemzetközi Valutaalap/Világbank/Moneyval Magyarországgal kapcsolatos 2005. évi vizsgálata kifogásolta, hogy a pénzmosás tényállásban nincsenek benne (a 2001. évi CXXI. tv. megalkotásakor a tényállásból kikerültek) azok az elkövetési magatar-tások, amelyeket akár az EU I. és II. Pénzmosási Irányelve, akár a Bécsi Egyezmény, akár a Strasbourgi Egyezmény16 mint tipikus pénzmosási magatartásokat rögzített.

13 Barabás (2003) 131–143. o.; Barabás – Molnár (2000) 184–205. o.14 EK H LL 344, 28/12/2001, 0076–008215 Tizenötezer euró értéket meghaladó készpénzforgalom esetén.16 A pénzmosásról, a bűncselekményből származó dolgok felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról szó-

ló, Strasbourgban, 1990. november 8-án kelt egyezmény. Kihirdetéséről hazánkban a 2000. évi CI. tör-vény rendelkezett.

SCHUBAUER L ÁSZLÓ

350

A pénzmosás bűncselekményi tényállását újra módosító 2007. évi XXVII. tör-vény megalkotására egyrészt a nemzetközi pénzmosás elleni szervezetek 2005. évi vizsgálatai alapján megfogalmazott ajánlások teljesítése érdekében került sor, más-részt az Európai Unió szervei által 2005. október 26-án elfogadott III. Pénzmosási Direktíva17 előírásainak történő megfelelést szolgálta.

Mint Jacsó Judit megállapítja18, „a pénzmosás elleni fellépés területén nagy jelen-tőségük van az úgynevezett softlaw szabályoknak19. Egyrészt a gyakran évekig elhúzódó ratifikációs eljárások megkerülésével a politikai nyomásgyakorlás eszköz-tára szolgálhatja leginkább az egységes fellépés elérését, másrészt a jogi kötő erővel nem bíró szabályok iránymutatásként szolgálnak a kötelező erővel bíró dokumentu-mok megalkotásánál is.”

A 2007. évi XXVII. törvény tehát alapvetően a korábbi jogalkotási ügyetlenkedések javítását végezte el, amikor ismételten a tényállás részévé tette a pénzmosás számos lehetséges elkövetési magatartását, kis részében pedig biztosította a megfelelést az EU III. Pénzmosási Irányelve rendelkezéseinek.

Mint a törvény miniszteri indokolása megállapítja: „a törvénymódosítás úgy illesz-ti be a 2001. évi CXXI. törvénnyel történt módosításkor elhagyott elkövetési magatar-tásokat, hogy azok teljes körűen lefedjék az Egyezményben meghatározott cselekmé-nyeket, de igazodjanak a hazai jogi nyelvhez, és felesleges ismétléseket, átfedéseket se tartalmazzanak”20.

A hatályos büntető törvénykönyv megalkotásáig a pénzmosás törvényi tényállásá-nak több kisebb, technikai jellegű módosítása történt, így az egyes büntetőjogi tár-gyú törvények módosításáról szóló 2007. évi CLXII. törvény pontosította a minősített esetet, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról rendel-kező 2009. évi LXXX. törvény pedig módosította a pénzmosásért kiszabható bünte-tés mértékét.

XX.2. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS BEMUTATÁSA

XX.2.1. A SZABÁLYOZÁS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

A pénzmosás elleni küzdelem büntetőjogi eszközrendszerében a Btk. létrehozása nem hozott minőségi változást. A törvény miniszteri indokolása hivatkozik rá, hogy a Btk. pénzmosásra vonatkozó tényállását a törvény az Európa Tanács pénzmosás-ról, a bűncselekményből származó jövedelmek felkutatásáról, lefoglalásáról és elkob-zásáról, valamint a terrorizmus finanszírozásáról szóló, Varsóban, 2005. május 16-án

17 A pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint a terrorizmus finanszírozása céljára való felhaszná-lásának megelőzéséről szóló 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv. Forrás: http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=celex:32005L0060

18 Jacsó (2009) 222. o. 19 Jacsó ilyen softlaw szabályokon a nemzetközi pénzmosásellenes szervezetek ajánlásait, vizsgálati meg-

állapításait érti. 20 Lásd a 2007. évi XXVII. tv. miniszteri indokolását.


351

kelt egyezménye21 9. cikkének rendelkezései szem előtt tartásával alakította át, de figyelembe vette a kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott forgalmazása elleni, 1988. december 20-án, Bécsben kelt egyezmény 3. cikkének és az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében, Palermóban, 2000. december 14-én létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni Palermói Egyezmény22 6. cikkének rendelkezéseit is.23

A Btk. megtartotta a pénzmosás elleni küzdelem két alappillérét, a pénzmosás tör-vényi tényállását, valamint a pénzmosás bejelentésének elmulasztását szankcionáló törvényi tényállást.

XX.2.2. A PÉNZMOSÁS TÉNYÁLLÁSÁNAK ELEMZÉSE

A bűncselekménnyel védett jogi tárgy továbbra is a bűncselekményből származó dol-gok – elsősorban pénz – pénzügyi és tőkepiaci rendszeren keresztül, vagy egyéb gazdasági tevékenység keretében történő tisztára mosásának megakadályozásá-hoz, a pénzügyi rendszer tiszta működésének megőrzéséhez fűződő társadalmi érdek. Számos szerző a bűncselekmény elsődleges jogi tárgyaként a szervezett bűnözés elle-ni küzdelmet jelöli meg, álláspontom szerint azonban a jogalkotó a tényállásnak a gaz-dasági bűncselekmények körébe helyezésével másként határozta meg az általa elsőd-legesen védeni kívánt társadalmi viszonyt.

A bűncselekmény elkövetési tárgya a Btk. 399. § (1) és (2) bekezdéseiben szabályo-zott cselekménynél a más által elkövetett büntetendő cselekményből származó dolog, a Btk. 399. § (3) bekezdésében szereplő „bűncselekményének elkövetéséből” (tehát az elkövető saját korábbi bűncselekményéből) származó dolog, a Btk. 400. §-ában szabályozott cselekménynél a más által elkövetett bűncselekményből származó dolog.

A pénzmosás törvényi tényállásával összefüggésben a dolog fogalmát a nemzetközi jogi dokumentumok alapján a legtágabb értelemben használja a jogalkotó. A pénzmo-sásról, a bűncselekményből származó dolgok felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzá-sáról szóló, Strasbourgban, 1990. november 8-án kelt egyezmény kihirdetéséről szóló 2000. évi CI. törvény I. cikk b) pontjának meghatározása szerint „»dolog« bármilyen dolog lehet, legyen az megfogható vagy megfoghatatlan, ingó vagy ingatlan, illetve olyan jogi irat vagy okmány, amely az ilyen dolgokra vonatkozó jogosultságot, vagy ahhoz fűződő érdeket igazol”.

Ezt a fogalmat egészíti ki a Btk. 402. § (1) bekezdése az alábbiak szerint: „A 399–400. § alkalmazásában dolgon a vagyoni jogosultságot megtestesítő olyan okiratot, dematerializált értékpapírt is érteni kell, amely a benne tanúsított vagyoni érték vagy jogosultság feletti rendelkezést önmagában, illetve dematerializált formában kibocsá-tott értékpapír esetén az értékpapírszámla jogosultjának biztosítja.”

A pénzmosás tényállásának felépítése az 1978. évi Btk.-hoz képest alapvetően nem változott. A jogalkotó a pénzmosás négy önálló változatát fogalmazta meg.

21 Kihirdette és ezzel a magyar jogrendszer részévé tette a 2008. évi LXIII. törvény.22 Kihirdette a 2006. évi CI. törvény.23 Lásd a 2012. évi C. törvény 398–399. szakaszaihoz fűzött részletes indokolást.

SCHUBAUER L ÁSZLÓ

352

1. változat: más által illegálisan megszerzett pénz tisztára mosása, amely leheta) az alapbűncselekmény elkövetője érdekében történő „szolgáltatói” elkövetés – Btk.

399. § (1) bekezdés a) pont szerinti változat;b) az alapcselekmény elkövetőjén túl más személyek (akár kizárólagosan a pénzmosó

személy) érdekét szolgáló „orgazdaságszerű” elkövetés – Btk. 399. § (1) bekezdés b) pontja és (2) bekezdés szerinti változat;

2. változat: saját pénz „tisztítása” – Btk. 399. § (3) bekezdés;3. változat: megállapodás pénzmosásra – Btk. 399. § (5) bekezdés;4. változat: gondatlan pénzmosás – Btk. 400. § (1) bekezdés.

Egyes szerzők a tényállás részekre osztása során dinamikus és statikus pénzmosás között tesznek különbséget az elkövetési magatartásnak az elkövetési tárgyra gyako-rolt hatása alapján. Gál István László szerint24 ha az elkövetési magatartás következ-tében vagyontranszformáció következik be, dinamikus pénzmosásról, ha az elköveté-si magatartás vagyontranszformációval nem jár, statikus pénzmosásról beszélhetünk.

Ad. 1a) A Btk. 399. § (1) bekezdése a) pontja a más által elkövetett büntetendő cselekménnyel kapcsolatos pénzmosást rendeli büntetni. E változatban az elköve-tő mint „szolgáltató” jár el. A dolog eredetének leplezését, vagy a büntetőeljárás meg-hiúsítását célzó elkövetői magatartás megvalósulhat a dolog fizikai állapotának vagy jog státusának megváltoztatásával. A dolog átalakítása bűncselekményből származó dolog fizikai jellemzőinek a megváltoztatását jelenti, és ezzel a dolog azonosítását nehezíti meg, a dolog átruházása a dolognak a tényleges tulajdonossal fennálló kapcsolatát tünteti el, a dologgal összefüggésben pénzügyi tevékenység végzése vagy ilyen szolgáltatás igénybevétele a dolog jogi státusának megváltoztatását idézi elő, így mosva el a korábbi bűncselekménnyel fennálló kapcsolatára vonatkozó nyomokat.

Az elkövető az (1) bekezdés a) pontjában felsorolt magatartásokat célzatosan a dolog eredetének leplezése, vagy a büntetőeljárás meghiúsítása céljából, az alapbűn-cselekmény elkövetője érdekében tanúsítja.

A bűncselekményből származó dologgal összefüggésben végzett pénzügyi művelet során az elkövető a bűncselekményből származó dolgokban megtestesülő értéket köz-vetlenül vagy közvetve más értékre váltja át.25 Az átváltás következtében az alapbűn-cselekmény és az alapbűncselekményből származó dolgokban megtestesülő érték kap-csolata megszűnik, a helyébe lépő értékkel a közvetlen kapcsolat már nem mutatható ki.

A Btk. 402. § (2) bekezdésében található értelmező szabály az alábbi tevékenysé-gek végzését tekinti pénzügyi tevékenységnek: a pénzügyi szolgáltatási vagy kiegé-szítő pénzügyi szolgáltatási, befektetési szolgáltatási vagy befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatási, árutőzsdei szolgáltatási, befektetésialap-ke-zelési, kockázatitőkealap-kezelési, tőzsdei, elszámolóházi, központi értéktári, közpon-ti szerződő fél, biztosítási, viszontbiztosítási, független biztosításközvetítői, önkéntes kölcsönös biztosítópénztári, magánnyugdíjpénztári, foglalkoztatói nyugdíjszolgálta-tási tevékenységet.

24 Gál (2012) 60. o.25 Gál István László fogalomhasználata alapján az elkövető dinamikus pénzmosást valósít meg. Gál (2012)


353

A felsorolt tevékenységeknek a pénzmosást végző személy mint megrendelő álta-li igénybevételét – azaz más személlyel végeztetését – a törvény pénzügyi szolgálta-tás igénybevételének tekinti.

A jogalkotó büntetni rendeli a pénzmosás megrendelői oldalát, azt a személyt, aki mást pénzügyi szolgáltatás végzésére vesz rá a bűncselekményből származó dologgal kapcsolatban, de büntetni rendeli a pénzügyi szolgáltatót is, aki a bűncselekményből származó dologra pénzügyi tevékenységet végez.

A Btk. 399. § (1) bekezdés b) pontja szerinti változat esetén az elkövető akár az alapbűncselekmény elkövetője, akár más személy érdekében eljárhat. Ellentétben az a) pontban meghatározott magatartásokkal, hiányzik az alapbűncselekmény elköve-tését (elkövetőjét) leplező speciális célzat.

A dolog eredetének vagy a dolgon fennálló jogoknak a létét, vagy ezek változá-sát érintő leplezés vagy eltitkolás a dolog jogi státusát érinti, a dolog helyének, vagy a feltalálási hely változásának eltitkolása vagy elleplezése a dolog fizikai státusát, fellelhetőségét érintő megtévesztő magatartás. A leplezés a tények (például a dolog-nak bűncselekményből származására, vagy a dolog őrzési helyére vonatkozó tények) bárki számára történő megismerhetetlenné tételét jelenti, az eltitkolás során az elkö-vető konkrét személy (hatóság) megkeresésére hallgatja el a jelzett információkat. (Álláspontom szerint nem minősül eltitkolásnak az információ elhallgatása, ha a ható-ság nem fordul az elkövetőhöz információért, tehát nincs közlési kötelezettsége. Abban az esetben viszont, ha az elkövető a pénzmosásgyanús ügyletekkel kapcsolatban beje-lentésre kötelezett személy, úgy a Btk. 401. § szerinti bűncselekmény valósulhat meg.)

A Btk. 399. § (2) bekezdés szerinti magatartások nem „legendateremtésre”, nem a dolog eredetének mások számára felismerhetetlenné tételére, sokkal inkább a bűncse-lekményből származó dolog hasznosítására, felhasználására irányulnak. Jellegében az orgazda magatartásához hasonlatos tevékenységet fejt ki az elkövető.

A dolog megszerzése a dolog feletti tényleges uralom létrejöttét jelenti, a dolog az elkövető vagy harmadik személy birtokába kerül, illetve olyan dolgok esetén, amelyek közvetlen testi őrizetbe nem vonhatók, olyan helyzet jön létre, amelyben a dolog felett az elkövető maga vagy harmadik személy javára rendelkezni képes.

Mind a megőrzés, mind a kezelés az eredeti birtokos érdekében végzett időleges tevékenység, amelynek végeztével a dolog visszakerül az eredeti birtokoshoz. A meg-őrzésnél a dolog eredeti formájában kerül vissza a korábbi birtokoshoz, a dolog keze-lése a dolog állapotváltozásával is járhat.

A dolog használatára vagy felhasználására nem az eredeti birtokos, hanem a pénz-mosást végző személy vagy harmadik személy érdekkörében kerül sor, a tevékenység számukra teremt valamilyen szempontból kedvezőbb állapotot. A felhasználás köré-ben a magáncélú és a gazdasági tevékenység keretében történő felhasználás is érten-dő, amelynek során a dolog korábbi formájában, állapotában megszűnik.

A dolgon vagy a dolog ellenértékén más dolog szerzése, a dolog „lecserélése” azok-ban az esetekben állapítható meg, ha az elkövető nem az alapcselekmény elkövetője érdekében tanúsítja a magatartást. [Ha az alapcselekmény elkövetője érdekében jár el, akkor a Btk. 399. § (1) bekezdés a) pontja szerinti elkövetési magatartások vala-melyike valósul meg.]

SCHUBAUER L ÁSZLÓ

354

Ad. 2. A Btk. 399. § (3) bekezdésében a jogalkotó az alapbűncselekmény elköve-tőjének saját alapbűncselekményével megszerzett dolgokkal kapcsolatos pénzmosást rendeli büntetni. Az elkövető saját korábbi bűncselekményéből származó dolgoka) gazdasági tevékenység gyakorlása során történő felhasználása; illetve b) a dologgal összefüggésben bármilyen pénzügyi tevékenység végzése, vagy pénz-

ügyi szolgáltatás igénybevétele büntetendő magatartás.

Ad a) Nem minősül pénzmosásnak a saját korábbi bűncselekménnyel megszerzett anyagi javak nem gazdasági tevékenység során történő felhasználása. A magáncélú felhasználás olyan büntetlen utócselekménye az alapbűncselekménynek, amely önál-ló büntetőjogi értékelést nem kaphat. Ezzel szemben a gazdasági tevékenység során történő felhasználás sérti a többi gazdasági szereplő érdekeit, hiszen tisztességtelen versenyelőnyt biztosít annak a gazdasági szereplőnek, aki a gazdasági folyamatokba bűncselekményből származó dolgokat (tőkét) tud bevonni. Az 1978. évi Btk.-val ellen-tétben a hatályos Btk. nem határozza meg a gazdasági tevékenység fogalmát, tehát a „gazdasági tevékenység gyakorlása során felhasználás” fogalmának értelmezése a jogalkalmazói gyakorlatra vár, bár egyet lehet érteni azzal az állásponttal, amely sze-rint az 1978. évi Btk. fogalommeghatározása probléma nélkül irányadó lehet.26

Ad b) A bűncselekményből származó dolognak a pénzügyi szektorba áramoltatá-sa akár úgy, hogy az alapbűncselekmény elkövetője maga használja fel a pénzügyi tevékenysége során, akár úgy, hogy mást bíz meg a pénzügyi tevékenység végzésével (tehát pénzügyi szolgáltatást vesz igénybe), olyan társadalomra veszélyességgel bír, hogy mindenképpen üldözendő magatartás.

A magyar büntetőtörvény a saját, korábbi bűncselekményből származó dolgok tisz-tára mosásának büntetendővé nyilvánítására vonatkozó – egyáltalán nem kötelező – nemzetközi ajánlást a 2001. évi CXXI. törvénnyel, a szigorúbb nemzetközi standar-dot átvéve honosította meg, vállalva ezzel az enyhébb nemzetközi gyakorlatot folytató más országokat is érintő ügyekben az eltérő pénzmosási szabályozásból eredő prob-lémákat.27

Ad 3. A jogalkotó a Btk. 399. § (5) bekezdésében önálló előkészületi bűncselekmény alkotásával büntetendővé nyilvánítja a pénzmosás elkövetésében való megállapodást. Ennek a magatartásnak tényállásba emelésére a már hivatkozott nemzetközi egyez-mény28 rendelkezései alapján került sor.

Az elkövető a pénzmosás elkövetésében való megállapodás esetén nem előkészüle-tért, hanem önálló, befejezett bűncselekményért vonható felelősségre.

Ad 4. A Btk. 400. §-a a pénzmosás gondatlan változatának büntetendőségét terem-ti meg.

26 Gál (2012) 62. o.27 Például a kiadatási kérelem teljesítésének akadálya lehet, ha ilyen cselekmény miatt olyan államtól kéri

az elkövető kiadatását Magyarország, ahol az elkövető saját korábbi bűncselekményéből származó anya-gi javak tisztára mosását nem szankcionálja a kiadatási kérelmet elbíráló állam.

28 1998. évi L. törvény az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében a kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott forgalmazása elleni, 1988. december 20-án, Bécsben kelt egyezmény kihirdetéséről.


355

A jogalkotó e szakaszban a pénzmosás bűnkapcsolati alakzatban megvalósítható változataként határozza meg azt az esetet, amikor az elkövető gondatlansága folytán nem tud arról, hogy az általa felhasznált dolog bűncselekményből származik.

A pénzmosás e változata csak a más által elkövetett bűncselekményből szárma-zó dologra követhető el, logikus következményeként annak, hogy az elkövető saját korábbi cselekményéből származó dologgal kapcsolatban fogalmilag kizárt, hogy az elkövetőnek ne legyen ismerete a cselekményével érintett dolog valódi természetéről.

A jogalkotó az elkövetési magatartások körét a Btk. 399. § (3) bekezdésében meg-fogalmazottakkal egyezően határozza meg ebben a tényállásban is. A bűncselek-ményből származó dolgoknak a gazdasági életbe áramoltatása, akár úgy, hogy az elkövető gazdasági tevékenysége során felhasználja azokat, akár úgy, hogy a pénz-ügyi tevékenység tárgyaivá teszi azokat, olyan veszélyességű magatartások, amelyek indokolják a gondatlan elkövetés büntetendővé nyilvánítását. A gondatlan elkövetés megállapíthatósága feltételezi, hogy az elkövető kellő körültekintés mellett a dolog eredetére vonatkozóan információt szerezhetne.

A Btk. 399. § (1) és (2) bekezdésében szabályozott bűncselekmény elkövetője csak az alapbűncselekmény elkövetőjétől különálló személy lehet. Aki akár tettesként, akár részesként az alapbűncselekményben részt vett, az tettesi minőségben a Btk. 399. § (3) bekezdés szerinti fordulatért – a „saját pénz tisztára mosásáért” – vonható felelős-ségre. (Felbujtóként természetesen elkövetheti ezt a fordulatot is.)

A Btk. 400. § (1) bekezdésében szabályozott cselekmény elkövetője csak a megelő-ző (alap) cselekmény elkövetőjétől különböző, más személy lehet.

A Btk. 399. § (5) bekezdésében szabályozott pénzmosás elkövetésében megálla-podás elkövetője lehet az alapbűncselekmény elkövetője, és lehet az alapbűncselek-ményben részt nem vevő személy is.

A Btk. 399. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott cselekményt az elkövető kizárólag egyenes szándékkal és célzatosan követheti el, azaz a bűncselekményből származó dologgal összefüggésben a dolog eredetének eltitkolása vagy elleplezése céljából, vagy a más által elkövetett büntetendő cselekmény elkövetőjével szemben folytatott büntetőeljárás meghiúsítása céljából tanúsítja a törvényben felsorolt maga-tartásokat.

A Btk. 399. § (1) bekezdés b) pontja vagy a (2) bekezdése szerint minősülhet az elkövető magatartása, ha szándékosan (a dolog eredetéről tudva) tanúsítja a dologgal kapcsolatban a törvényben leírt magatartásokat, de nem lehet megállapítani, hogy a dolog eredetének leplezésére, titkolására irányuló célzat, vagy a büntetőeljárás meg-hiúsítására irányuló célzat vezetné az elkövetőt. (Például tudva, hogy bűncselekmény-ből származik a dolog, az elkövető nem azért végez a dologgal pénzügyi műveletet, hogy ezzel az alapbűncselekmény elkövetője számára nyújtson segítséget, hanem azért, mert saját maga számára törekszik haszon elérésére a pénzügyi művelet által.)

A Btk. 399. § (3) bekezdésében meghatározott „saját pénz tisztára mosása” szintén egyenes szándékkal elkövethető célzatos magatartás, az elkövető a dolog eredetének leplezése, titkolása céljából követi el a bűncselekményt.

A Btk. 399. § (5) bekezdésében megállapított közös elkövetésben megállapodás szintén szándékos bűnösséggel valósítható meg, valamennyi elkövetőnek tudnia kell,

SCHUBAUER L ÁSZLÓ

356

hogy büntetendő alapbűncselekményből származó dologra elkövetendő pénzmosás-ként büntetendő magatartásban állapodnak meg.

A Btk. 400. §-ában meghatározott pénzmosás alapján az elkövető felelőssége akkor állapítható meg, ha gondatlanságból nem tud a dolog eredetéről. A gondatlan tudat-tartalom a gazdasági művelet (felhasználás, pénzügyi tevékenység) végzésének idő-pontjában áll fenn az elkövetőnél, és csak a dolog eredetére vonatkozik, maga a pénz-ügyi vagy bankművelet, illetve egyéb gazdasági tevékenység természetesen tudatos (szándékos) magatartást feltételez.

Ha az elkövetőnek utóbb tudomására jut az általa korábban felhasznált dolog erede-te, az utólagos tudomásszerzés a pénzmosás bűncselekményének szándékos változa-tát nyilvánvalóan nem alapozza meg, felmerülhet azonban a pénzmosással kapcsola-tos bejelentési kötelezettség elmulasztása, ha az elkövető a tudomásszerzést követően nem teszi meg a szükséges bejelentést.

XX.2.3. A PÉNZMOSÁSSAL KAPCSOLATOS BEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG ELMULASZTÁSA

A pénzmosás elleni küzdelem másik pillérét jelentő pénzmosással kapcsolatos bejelen-tési kötelezettség elmulasztása bűncselekmény29 változatlan tartalommal van jelen a Btk.-ban is, bár a tényállás egyes fogalmait tartalommal kitöltő mögöttes jogszabály – a pénzmosásról és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról rendelkező 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: Pmt.) – időközben több pon-ton változott.

A pénzmosás elleni hatékony fellépés biztosításában továbbra is fontos tényező a pénzmosók számára ellenséges gazdasági környezet megteremtése. Az ügyfél-azono-sítási kötelezettséget és a pénzmosásgyanús ügyletek jelzésének kötelezettségét évről évre újabb szakmák képviselői számára teszi kötelezővé a Pmt., amelynek 1. § (1) és (2) bekezdései felsorolják azokat a személyeket, akik tevékenységük során kötelesek az illetékes hatóság számára jelzést adni pénzmosás gyanúja esetén. E személyi kör a Btk. hatálybalépése óta kiegészült a játékkaszinót, kártyatermet működtető, vagy táv-szerencsejátékot, online kaszinójátékot szervező, valamint a bizalmi vagyonkezelési tevékenységet végző személyekkel.30

A jogalkotó a pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása tényállással a bűncselekményből származó pénzeknek a pénzügyi rendszeren, továb-bá más – a pénzmosás szempontjából különösen veszélyeztetett – tevékenységeken keresztül történő tisztára mosásának megakadályozásához fűződő társadalmi érde-ket kívánja biztosítani.

A bűncselekmény elkövetési magatartása a pénzmosás és a terrorizmus finan-szírozásának megelőzésével és megakadályozásával kapcsolatos törvényben előírt bejelentési kötelezettség elmulasztása. A jogalkotó tiszta mulasztásos bűncselekményt

29 2012. évi C. tv. 401. §30 Lásd a Pmt.-t módosító 2014. évi XV. törvény 66. §-át, valamint a 2015. évi CXCII. törvény 38. §-ának

rendelkezéseit.


357

alkotott. A mulasztás egyik fogalmi elemét képező cselekvési kötelezettséget a 2007. évi CXXXVI. tv. teremti meg, amikor 23. § (1) bekezdése kimondja: „Pénzmosásra vagy terrorizmus finanszírozására utaló adat, tény, körülmény felmerülése esetén a szolgáltató vezetője, alkalmazottja és segítő családtagja köteles haladéktalanul a (3) bekezdésben megjelölt személynek bejelentést tenni.”

A bejelentés elmulasztása csak akkor róható az elkövető terhére, ha a bejelentési kötelezettség teljesítésével kapcsolatban – a mulasztás másik fogalmi elemét képező – cselekvési lehetősége is fennállt, azaz a bejelentésre kötelezett személynek fizikailag lehetősége volt a bejelentés megtételére. Ha a személy akadályoztatva van a bejelen-tés megtételében, az akadály megszűnésekor köteles eleget tenni bejelentési kötele-zettségének.

A bejelentés elmulasztása, mint tiszta mulasztásos bűncselekmény, akkor válik befe-jezetté, amikor a bejelentésre kötelezettnek, a bejelentési kötelezettséget keletkeztető tudomásszerzést követően először lehetősége adódott a bejelentés megtételére.

Az elkövetési magatartás megfogalmazása során a jogalkotó – a korábbi törvény-hez képest – pontosította az elkövetőt terhelő bejelentési kötelezettség tartalmát: nem bármely adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása minősül bűncselekménynek, hanem csak az, amely tartalmában a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzésével és megakadályozásával kapcsolatos, és a bejelentési kötelezettséget maga a törvény rögzíti.

Álláspontom szerint nem valósít meg olyan bejelentés elmulasztása bűncselek-ményt, amelyet nem a törvény, hanem csak a szolgáltató belső szabályzata ír elő a szolgáltató tagjai, alkalmazottai számára.

A bűncselekmény alanya csak a 2007. évi CXXXVI. tv. 1 §-ában felsorolt tevékeny-séget végző személy lehet, tehát a törvény speciális alanyisági feltételt határoz meg.

A bűncselekmény alanyi oldalát megvizsgálva megállapítható, hogy a jogalko-tó a bejelentés elmulasztásának szándékos változatát rendeli büntetni. A szándékos bűnösség megállapításának feltétele, hogy az elkövető tudomással bírjon arról, hogy olyan tevékenységet végez (például nagy összegű készpénzbefizetésnél közreműkö-dik), vagy olyan körülményt észlel (például ugyanazon számlára gyakran fizetnek be azonosítási kötelezettség alá nem eső, de azt megközelítő összegű pénzt), amellyel kapcsolatban bejelentési kötelezettsége áll fenn.

XX.3. A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS ELEMZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE

A pénzmosási tényállás felépítésének változatlansága ellenére, a korábbi szabályo-záshoz képest néhány lényegi változtatásra, és több pontosításra is sor került a tény-állás megfogalmazásakor.

Az egyik legjelentősebb változtatás, hogy amíg az 1978. évi Btk. a pénzmosás alap-cselekményeként a szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények körét határoz-ta meg, a hatályos Btk. tovább tágította a lehetséges alapcselekmények körét, amikor a más által elkövetett büntetendő cselekményt, illetve az elkövető saját korábbi bűn-cselekményét jelöli meg, megszüntetve tehát az alapcselekmény szabadságvesztés-

SCHUBAUER L ÁSZLÓ

358

sel fenyegetettségét mint kritériumot. Ugyanakkor a megfogalmazás kettőssége nem segíti megoldani azt a dilemmát, hogy pénzmosás csak akkor állapítható-e meg, ha az alapcselekmény tekintetében bíróság már kimondta a cselekmény bűncselekmény vol-tát, vagy elegendő az eljárás során valószínűsíteni az alapcselekmény büntetendősé-gét, és például a külföldön folyó alapeljárással párhuzamosan le lehet folytatni a pénz-mosás miatti eljárást.31

A jogalkotó a más által elkövetett „alapcselekményből” származó dolgok tekinte-tében elkövetett pénzmosásra vonatkozóan két évtizedes hiányt pótolt32, amikor a dolog eredetének titkolására vagy leplezésére vonatkozó elkövetői célzat mellett – új változatként – a más által elkövetett büntetendő cselekmény elkövetőjével szemben folytatott büntetőeljárás meghiúsítására törekvést is célzatként fogalmazta meg, ezzel egy bűnpártolásszerű magatartást is a pénzmosás körébe vonva.

A törvény miniszteri indokolásában hivatkozott nemzetközi szerződések ajánlása-ival összhangban szűkült azon magatartások köre, amelyekre vonatkozóan a törvény a büntetendőség feltételéül szabta a speciális elkövetői tudattartalom (a célzat) fenn-állását. Így a továbbiakban nincs szükség a célzat fennállásának bizonyítására, ami-kor az elkövető a dolog eredetét, az ilyen dolgon fennálló jogot vagy az e jogban bekö-vetkezett változásokat, az ilyen dolog helyének változását vagy azt a helyet, ahol az ilyen dolog található, eltitkolja, vagy elleplezi. E magatartások tehát eshetőleges szán-dékkal is büntetendővé váltak, nagyban könnyítve az ilyen elkövetési magatartásokra vonatkozó bizonyítási lehetőségét a hatóságnak.33

Fontos változás, hogy a hatályos Btk. 400. § (3) bekezdés rendelkezései alapján csak a gondatlanságból elkövetett pénzmosás elkövetője mentesülhet a cselekmény büntetőjogi következményei alól, ha a cselekményt a hatóság számára feljelenti és együttműködik a hatósággal az elkövetés körülményeinek feltárásában. (Az 1978. évi Btk. alapján a szándékos pénzmosás elkövetője is élhetett ezzel a lehetőséggel.) A büntethetőséget megszüntető ok ilyen szűkítése mindenképpen a pénzmosás elleni fellépés szigorodására utal.

Bár a törvény miniszteri indokolása szerint a jogalkotási folyamatban figyelembe vették az elmúlt két évtized pénzmosás elleni küzdelem szempontjából legfontosabb három nemzetközi szerződés előírásait, és igyekeztek a magyar szabályozást ezek-kel az előírásokkal összhangba hozni, a törvényszöveg ismeretében megállapítható, hogy maradt még tennivaló. A három nemzetközi jogi dokumentum közül különösen a Varsói Egyezmény34 (a továbbiakban: egyezmény) 9. és 10. cikkének rendelkezé-sei érdemelnek megkülönböztetett figyelmet, mert ezek a rendelkezések jelölték ki a

31 Tóth (1998) 42.o.32 Lásd a pénzmosásról, a bűncselekményből származó dolgok felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásá-

ról szóló, Strasbourgban, 1990. november 8-án kelt egyezményt kihirdető 2000. évi CI. törvény 6. cikk (1) bekezdés a) pontját.

33 A célzat mint alanyi oldali tényállási elem bizonyítása mindig nehezen megoldható feladat elé állítja a hatóságot, így az elkövetési magatartásokkal kapcsolatos célzat száműzése a pénzmosás könnyebb bizo-nyíthatóságát szolgálja.

34 Az Európa Tanács pénzmosásról, a bűncselekményből származó jövedelmek felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról, valamint a terrorizmus finanszírozásáról szóló, Varsóban, 2005. május 16-án kelt egyez-ménye.


359

változás irányát a pénzmosás büntetőjogi szabályrendszerének továbbfejlesztésére, a változások pontos formájának és tartalmának meghatározása nélkül.

Az egyezmény hivatkozott rendelkezései például kötelezik a csatlakozó államo-kat, hogy teremtsék meg annak jogi feltételeit, hogy a pénzmosás miatti felelősségre vonásra akkor is sor kerülhessen, ha az alapbűncselekményben még nem történt fele-lősségre vonás, vagy az alapbűncselekmény pontos meghatározása nem lehetséges. Fontos megjegyezni, hogy az egyezményt kihirdető 2008. évi LXIII. törvény 4. §-a e rendelkezéssel kapcsolatos magyar fenntartást fogalmazott meg. Ez a fenntartás tartalmilag úgy rendelkezik, hogy a pénzmosással kapcsolatos elítélés nem lehetsé-ges anélkül, hogy ne kerülne sor az alapbűncselekmény pontos meghatározására.35 E fenntartás értelmében tehát a pénzmosásért való felelősség megállapításának felté-tele az alapbűncselekmény megfelelő felderítése, a tényállás tisztázása és minősítése.

Az egyezmény 9. cikk (2) bekezdés b) pontjának értelmében a pénzmosás miat-ti felelősségre vonás során nem bír jelentőséggel az, hogy az alapbűncselekmény a szerződő fél (a pénzmosás miatti eljárást lefolytatni szándékozó állam) joghatósága alá tartozik-e. E rendelkezés nem jelenik meg a magyar pénzmosási szabályokban.

Az egyezmény 10. cikke részletes követelményeket állapít meg a jogi személyek pénzmosás miatti felelősségének megállapítása tárgyában. A magyar büntetőjog rendszerében büntetőjogi felelősséget csak természetes személlyel szemben állapít-hat meg a büntetőbíróság. A jogi személyek kvázi felelősségre vonhatóságát a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény úgy teremtette meg, hogy büntetőjogi felelősség megállapítása nélkül lehető-séget biztosít a büntetőbíróság számára a jogi személlyel szemben intézkedés alkal-mazására, amennyiben a bűncselekményt a jogi személy érdekében, vagy a jogi sze-mély felhasználásával a jogi személlyel valamilyen kapcsolatban álló személy (jogi személy tagja, alkalmazottja, vezető tisztségviselője stb.) követte el.36

A pénzmosás elleni küzdelem magyar szabályrendszerében ez az a terület, ahol a legnagyobb az eltérés a nemzetközi közösség elvárásai és a magyar jogi szabályo-zás között. A 2001. évi CIV. törvény szabályainak és a Varsói Egyezmény 10. cikk (1) bekezdésének egybevetése alapján úgy tűnik, hogy a magyar szabályozás alapján a jogi személlyel szemben nincs lehetőség pénzmosás miatti eljárás megindítására a jogi személy formális tisztséget nem viselő tulajdonosai által a jogi személy érdeké-ben elkövetett pénzmosási cselekmény esetén, illetve abban az esetben sem, ha a jogi személy érdekében még megbízottnak sem tekinthető, a jogi személytől függetlenül cselekvő személy követi el a pénzmosást. Ilyenkor csak a természetes személy bünte-tőjogi felelősségét lehet megállapítani, a jogi személlyel szemben büntetőjogi intézke-dést alkalmazni nem lehet.

35 A 2008. évi LXIII. tv. 4. § a) pontja úgy rendelkezik, hogy „A Magyar Köztársaság fenntartja a jogot, hogy a 9. Cikk 6. bekezdésében foglalt rendelkezést ne alkalmazza”. A fenntartással kizárt 6. bekezdés szövege: „Minden Szerződő Fél biztosítja, hogy a jelen cikk szerinti pénzmosással kapcsolatos elítélés lehetséges, ha bebizonyosodott, hogy a jelen cikk 1. a) vagy b) pontjának tárgyát képező dolog alapbűn-cselekményből származott, anélkül, hogy szükség lenne a bűncselekmény pontos meghatározására.”

36 2001. évi CIV. tv. 2. § (1) és (2) bek.

SCHUBAUER L ÁSZLÓ

360

A magyar jogi szabályozás közel két évtizede ellenáll valamennyi eddigi pénzmo-sással kapcsolatos nemzetközi szerződésben megjelenő értelmező szabály törvényi rögzítésének, amely szerint: „…a bűncselekmények elemeként meghatározott tudo-másra, szándékra, vagy célzatra objektív, ténybeli körülményekből lehet következ-tetni”37.

Bár a magyar büntetőjog elméletben ismeri, és a gyakorlatban alkalmazta is a „tár-gyiasult célzat” fogalmát38, és a mai napig több bűncselekmény elhatárolása során39 az elkövetői tudattartalomra az objektív tényállási elemekből következtet, ennek az elvnek a hatályos Btk.-ban történő rögzítésére mégsem került sor. Ebben a kérdésben a jogalkotó minden nehézség nélkül közelíthetne a nemzetközi elvárásokhoz.

XX.4. DE LEGE FERENDA JAVASLATOK A SZABÁLYOZÁS TOVÁBBFEJLESZTÉSÉRE

A pénzmosás bűncselekményének szabályozása a magyar büntetőjogban nem tekint-hető lezárt folyamatnak. Az előzőekben jelzett körben további finomítás lehet indokolt, így érdemes lenne az értelmező szabályok körében rögzíteni, hogy a büntetőjogi fele-lősségre vonásnak nem akadálya, ha a pénzmosás alapjául szolgáló bűncselekmény-re más állam joghatósága terjed ki. Ugyancsak indokolt lehet annak rögzítése is, hogy a pénzmosás miatti felelősség megállapítható az alapjául szolgáló cselekmény jogerős elbírálását megelőzően is. Ezzel együtt azonban meg kell teremteni azon jogi eszkö-zöket is – elsősorban a büntetőeljárási törvény keretein belül –, amelyek segítségé-vel kezelni lehet azon helyzetet, amely akkor következik be, ha a pénzmosás elbírá-lását követően mondja ki az alapcselekményről jogerős bírósági ítélet, hogy az nem volt büntetendő.

A magam részéről úgy gondolom, hogy az elkövetői tudattartalomra az objektív tényállási elemekből következtetés nem áll ellentétben a magyar büntetőjog elveivel és gyakorlatával, tehát indokoltnak látszik az előzőekben már jelzett módon – össz-hangban a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettséggel – a Btk.-ban rögzíte-ni, hogy az elkövetői célzatra a cselekmény tárgyi oldali elemeinek vizsgálata alapján következtetés vonható.

A gazdasági, társadalmi, politikai változások, és ezekkel összhangban a bűnözés változásai is a nemzetközi közösséget folyamatosan arra ösztönzik, hogy az eddigi-ekhez képest új, hatékonyabb eszközöket dolgozzanak ki a pénzmosás megakadályo-zására, illetve a meglévő eszközöket időről időre korszerűsítsék. Ennek a folyamatnak egyik újabb állomásaként az Európai Parlament és Tanács 2015. május 20. napján

37 Varsói Egyezmény 9. cikk (2) bek. c) pont.38 Például az 1978. évi Btk.-ban a rendszerváltást megelőzően létező izgatás (148. §) és a közösség meg-

sértése (269. §) bűncselekmények elhatárolását a bírói gyakorlat a tárgyiasult célzat vizsgálata alapján oldotta meg.

39 Lásd a bírói gyakorlatban a halált okozó testi sértés, szándékos emberölés elhatárolását, vagy éppen az önhibából eredő ittasság esetén az elkövetői tudattartalom „pótlását” a tárgyi oldali tényállási elemek alapján.


361

elfogadta a 2015/849. számú irányelvet40 a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről, amelyet IV. Pénzmosási Irányelvként emleget a szakmai közvélemény.

Az irányelv a pénzmosás elleni küzdelem eszközrendszerét egyszerre racionalizálja és szigorítja. Lehetőséget biztosít arra, hogy az alacsony kockázatú tevékenységek-kel kapcsolatban a tagállamok könnyítéseket léptessenek életbe, ugyanakkor az elő-írásokat kiterjeszti bizonyos magas kockázatú személyi körre, így a politikai élet köz-szereplőire is.

Az irányelv megalkotásának indokait számba vevő bevezető rendelkezésekből meg-állapítható, hogy az Európai Unió is felfigyelt a jogi entitásoknál a tényleges tulajdonos személyét elrejtő láncolatos vagy kereszttulajdonlásos tulajdonosi szerkezet pénzmo-sás, illetve terrorizmusfinanszírozás szempontjából fennálló veszélyeire, és megfogal-mazza az igényt a tényleges tulajdonosok személye megismerhetőségének biztosításá-ra. Az irányelv számos ponton módosítja és korszerűsíti a pénzmosás elleni küzdelem közigazgatási jogi, pénzügyi jogi szabályait, amelyeknek azonban áttételesen hatá-sa lehet a büntetőjogi szabályozásra is. Ennek alapján a bizalmi vagyonkezelőknek, illetve a szerencsejáték-szervezőknek az irányelv hatálya alá vonása szükségképpen a pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása bűncselekmény alanyainak körét bővíti, ugyanakkor indokolt e személyi körrel kiegészíteni a 399. § (4) bekezdés c) pontjában, valamint a 400. § (2) bekezdés b) pontjában a pénzmo-sás elkövetése miatt fokozott büntetőjogi felelősséggel tartozó személyek felsorolását.

Úgy vélem, a IV. Pénzmosási Direktíva hatálybalépéséig, 2017. június 26. napjá-ig a jogalkotónak nem csupán a közigazgatási jogi és pénzügyi jogi rendelkezéseket kell áttekintenie, hanem az irányelv célkitűzéseivel összhangban különösen a jogi sze-méllyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. tör-vény, valamint a Btk. rendelkezéseit is célszerű lenne módosítania.

Bár az egyes nemzeti jogrendszerekbe, így a magyar Btk. rendszerébe sem illeszt-hetők be maradéktalanul a nemzetközi szerződésekben megfogalmazott jogi megol-dások, mind a nemzetközi közösség, mind Magyarország számára fontos érdek a bün-tetőjogi szabályozás legalább olyan szintű közelítése, amely kizárja, hogy a konkrét pénzmosási ügy kezelése kapcsán a nemzetközi együttműködés elé a közrendi zára-dékra hivatkozással a jogi szabályozás eltéréséből eredő akadály gördülhessen, és a nemzetközi bűnözői körök Magyarország és más országok pénzmosással kapcsolatos szabályozási eltéréseit kihasználva teremtsenek maguknak büntetlenséget.

XX.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

Barabás A. Tünde (2003) „Látszat és valóság” Belügyi Szemle, 2003/7–8. 131–143. o.Barabás A. Tünde – Molnár Csaba (2000) „A pénzmosás fantomja. Tanulmány a

pénzmosással kapcsolatos empirikus kutatásról” In: Kriminológiai Tanulmányok XXXVII. (szerk. Irk Ferenc). Országos Kriminológiai Intézet, Budapest, 2000. 184–205. o.

40 H LL 141/73, http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX:32015L0849

SCHUBAUER L ÁSZLÓ

362

Dusik Sándor (2000) „Pénzmosás” Belügyi Szemle, 2000/3. 112–116. o.Gál István László (2004) A pénzmosás. KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest, 2004.Gál István László (2005) „A pénzmosás mint globális gazdasági és büntetőjogi kihívás”

Belügyi Szemle, 2005/6. 89–109. o.Gál István László (2012) A pénzmosással és a terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos

jogszabályok magyarázata. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2012.Jacsó Judit (2009) „Az Európai Unió III. pénzmosási irányelve és magyarországi gyakorlati

tapasztalatai” Rendészeti Szemle, 2009/7–8. 220–239. o. Kemenes Csaba (2001) „A pénzmosás technikái és a jogalkalmazás hazai tapasztalatai”

Belügyi Szemle, 2001/4–5. 40–61. o.Kereszty Béla (1995) „A pénzmosás” Magyar Jog, 1995/2. 65–69. o.Korona Lajos (1999) „A pénzmosás elleni harc eszközei a nemzetközi büntetőjogban” In:

Kriminológiai és Kriminalisztikai Tanulmányok XXXVI. (szerk. Irk Ferenc). Országos Kriminológiai Intézet, Budapest, 1999. 293–299. o.

Tóth Mihály (1997) „Járulékos bűncselekmények (a tárgyi bűnpártolás, az orgazdaság, a pénzmosás) elhatárolási dilemmái” Magyar Jog, 1997/9. 513–518. o.

Tóth Mihály (1998) „A pénzmosás Magyarországon – avagy fantomból valóság” Ügyészek Lapja, 1998/6. 39–44. o.

Tóth Mihály (2000) Gazdasági bűnözés és bűncselekmények. KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest, 2000.

Udvarhelyi Bence – Jacsó Judit (2014) „A pénzmosás alapcselekményi körének változása különös tekintettel az adócsalás problematikájára” In: Miskolci Doktoranduszok Jogtudományi Tanulmányai 14. kötet. ME ÁJK, Miskolc, 2014. 348–368. o.

363

XXI. A NEGYEDIK MAGYAR BÜNTETŐKÓDEX – ÖSSZEGZŐ TANULMÁNY

HOLLÁN MIKLÓS

XXI.1. Az új kódex megalkotásának indokoltságaXXI.1.1. A korábbi kódex hibáinak korrekciójaXXI.1.2. Társadalmi változások?XXI.1.3. Új büntetőpolitikai koncepció?XXI.2. Az új kódex jellemzéseXXI.2.1. Változások és örökségXXI.2.2. Jobb rendszerezésXXI.2.3. Szigorítás – enyhítésXXI.3. Az új kódex kodifikációjának viszonyítási pontjaiXXI.3.1. Visszanyúlás régebbi kódexek tapasztalataihozXXI.3.2. A joggyakorlati tapasztalatokXXI.3.3. Jogtudományi impulzusokXXI.3.4. A nemzetközi és az EU-jog hatásaXXI.3.5. A külföldi jogok szerepeXXI.4. Összegzés és jövőképXXI.5. Felhasznált irodalom

XXI.1. AZ ÚJ KÓDEX MEGALKOTÁSÁNAK INDOKOLTSÁGA

A Btk. javaslatának indokolása műfajából adódóan nyilvánvalóan szükségesnek tart-ja az új kódex megalkotását, addig a jogirodalom véleménye megoszlik erről. Egyesek szerint „egy átfogó novelláris módosítás elég lett volna”1, míg mások szerint a prob-lémák azzal nem lettek volna orvosolhatók, hanem egy új kódex megalkotására volt szükség2. Tekintsük át, hogy milyen tényezőkkel kívánta az előterjesztő az új kódex megalkotásának szükségességét alátámasztani!

1 Gellér (2015) 78. o.2 Miskolczi (2015) 282. o.

HOLL ÁN MIKLÓS

364

XXI.1.1. A KORÁBBI KÓDEX HIBÁINAK KORREKCIÓJA

A megalkotásánál uralkodó jogelméleti koncepció alapján a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (1978. évi Btk.) szavatossági ideje húsz év volt3, így azt feltehetően akkor is új kódex váltotta volna fel, ha a szocialista gazdasági, társadalmi és politikai rendszer megmarad Magyarországon.

A Btk. javaslatának indokolása szerint az 1978. évi Btk. „hatályba lépése óta több mint száz alkalommal módosult, ebből a jogalkotó az elmúlt három évtizedben több mint kilencven alkalommal (tehát évente átlagosan többször is) módosította”4. Az 1978. évi kódexet tehát évente három módosítás érintette, a rendszerváltás utáni idő-szakban pedig évente négy. Önmagában azonban nem a módosítások száma vagy gyakorisága indukálhatta (indokolhatta) egy új kódex megalkotását. Jól látszik ez visszatekintve abból is, hogy elfogadása óta maga a Btk. is legalább 18 alkalommal módosult, ami évente átlagosan kilenc alkalom. Mégsem állítja senki, hogy 2015-ben pusztán erre figyelemmel aktuális lenne egy új büntetőkódex megalkotása.

Az indokolás szerint „a rendszerváltás óta a különböző kormányzatok eltérő bünte-tőpolitikai irányvonalat követve alakították át – sokszor egymásnak ellentmondva – a büntetőjogi rendelkezéseket, így a módosítások a törvény eredeti rendszerét mára jelentősen átformálták”5.

Az indokolás fenti következtetése erősen vitatható. A rendszerváltás utáni módosí-tások jelentős része ugyanis politikailag semleges volt (azokat más jogszabályok vál-tozása, illetve nemzetközi kötelezettség indukálta). Ez már csak abból is látható, hogy a korábbi kódex módosításai évente egyszer (többször) és nem négyévente (nyolc-évente) jelentkeztek. Voltak természetesen a kormányváltáshoz kapcsolódó politika-ilag megosztó módosító törvények is, így az 1998. évi LXXXVII. törvényt 210 igen, 125 nem szavazattal6, míg a 2003. évi II. törvényt 195 igen, 179 nem szavazattal fogadták el.7 Azonban még e jogszabályok módosításainak egy része is politikailag semleges volt.8

A politikailag (büntetőpolitikailag) érzékeny kérdések szabályozása pedig sok eset-ben nem volt alkalmas a kódex rendszerének megbontására. A kábítószerrel kap-csolatos bűncselekményeknél az elterelés szabályai politikailag (büntetőpolitikailag) érzékenyek (és természetesen nagy gyakorlati jelentőségük is van), de ennek módo-sításai9 a kódex rendszerét nem is érintették. A politikailag érzékeny kérdések szabá-lyozása pedig sok esetben azért nem okozott rendszertani törést, mert az egymásnak ellentmondó szabályok nem voltak egy időben hatályban. Így amennyiben a közép-mértékű büntetésre vonatkozó szabály 1998-as beiktatása10 megbontotta a kódex

3 Szabó I. (1973) 557–563. o. alapján Györgyi (1984) 10. o.4 A Btk. javaslatának általános indokolása, I. pont.5 Uo.6 T/250. sz. javaslat – A büntető jogszabályok módosításáról.7 T/1218 sz. javaslat – A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról.8 Így pl. a külföldi ítélet érvényének újraszabályozása, 1998. évi LXXXVII. törvény, 1. §.9 1998. évi LXXXVII. törvény 63. §, 2003. évi II. törvény 21. §.10 1998. évi LXXXVII. törvény 18. §

XXI. A NEGYEDIK MAGYAR BÜNTETŐKÓDEX

365

rendszerét (részemről még ezt is kétlem), akkor ezt az erre vonatkozó szabályozás 2003-as eltörlése teljesen helyrehozta.11

A nagyszámú módosítás természetesen – más körülményekre tekintettel – alkalmas lehet a törvénykönyv egységének megbontására. Ez azonban az előbbiek szerint meg-győzőbb indokolást igényelt volna az új kódex előkészítői részéről. Ebben a körben az indokolás utalhatott volna például a különböző tényállások büntetési tételeinek „szét-csúszására”12, ami az 1978. évi Btk. különböző módosításainak eredményeként való-ban érezhető volt (és a kódex adott időpontban hatályos szövegében is tükröződött).

A Btk. javaslatának indokolása szerint „azokat a problémákat […], amelyek a számos módosítás folytán a törvénykönyv egységének megbontásából fakadnak, végső soron csak egy új kódex tudja megoldani”13. A miniszteri indokolás itt azért nem tekinthető meggyőzőnek, mert az egyensúlyát vesztett rendszer stabilizálása inkább egy novel-láris módosítást igényelt volna. Egy új kódex megalkotására viszont inkább egy gyö-keresen új szisztéma megalkotásának igénye szolgáltathatott volna megfelelő indokot.

XXI.1.2. TÁRSADALMI VÁLTOZÁSOK?

Az új büntetőkódex megalkotása már a rendszerváltás idején is szükséges (egyes véle-mények szerint elkerülhetetlen) lett volna,14 de arra különböző okok miatt nem akkor került sor. A megváltozott társadalmi, gazdasági és politikai viszonyokhoz különbö-ző módosító törvények igazították hozzá az 1978. évi büntetőkódexet,15 elsősorban olyan területeken, amelyeket a rendszerváltás erősebben érintett (ilyen például az állam elleni vagy az indokolásban is kiemelt gazdasági bűncselekmények16 szabá-lyozása). Éppen ezek a módosítások voltak azok, amelyek nemcsak nem akadályoz-ták, hogy az 1978. évi Btk. „megfelelő jogi védelmet biztosítson alapvető értékeink-nek”17, hanem annak nélkülözhetetlen előfeltételét képezték.

A Btk. megalkotásának paradox módon van egy olyan újdonsága, amely – ha közve-tetten is, de – a rendszerváltáshoz, pontosabban az akkor kezdődő (és sajátos módon azóta is folyamatban lévő) igazságtételi folyamathoz köthető. A Btk. ugyanis már kife-jezetten úgy rendelkezik, hogy „a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai alap-ján büntetendő cselekmények” esetén nem képezi a büntetőjogi felelősségre vonás fel-tételét, hogy a cselekményt a magyar törvény az elkövetés idején büntetni rendelje.18 Az újdonság azonban nem büntetőjogunkban, hanem csak a büntetőjogszabály szöve-gében jelentkezik,19 mivel a vonatkozó jogtétel korábban már megjelent az 53/1993. (X. 13.) AB határozatban, illetve az Alaptörvény XXVIII. cikk (5) bekezdésében.

11 2003. évi II. törvény 88. § (1) bek. e) pont.12 Miskolczi (2015) 282. o.13 A Btk. javaslatának általános indokolása, I. pont.14 Csomós (2014) 32. o.15 Ebben a vonatkozásban összegfoglalóan lásd Nagy (2007) 431–463. o.16 A Btk. javaslatának általános indokolása, I. pont.17 Uo.18 Btk. 1. § (1) bek.19 Ezek elkülönítésére lásd Wiener (2000) 9. o.

HOLL ÁN MIKLÓS

366

Arra azonban van példa, hogy a rendszerváltást követően bekövetkezett kisebb volumenű társadalmi változások hatása a Btk. újdonságaiban csapódjon le. Ilyen pél-dául: „a katonai bűncselekmények vonatkozásában több bűncselekmény büntetési tételének enyhítése, amelynek magyarázataként az szolgált, hogy »a súlyos bünteté-si tételek további fenntartása önkéntes haderő esetében, illetve a katonai büntetőeljá-rás hatálya alá tartozó fegyveres rendészeti szervek hivatásos állománya vonatkozá-sában békeidőben szükségtelenek«, hanem csak »háború vagy az állam biztonságát veszélyeztető vészhelyzet esetén […] indokoltak«”20.

XXI.1.3. ÚJ BÜNTETŐPOLITIKAI KONCEPCIÓ?

A Btk. javaslatának indokolása idézi a Nemzeti Együttműködés Programját (a továb-biakban: NEP), amely szerint „a Jogszabály szigora, a büntetési tételek növelése, az életfogytig tartó szabadságvesztés többszöri alkalmazása, az áldozatok védelme meg fogja fékezni a bűnök elkövetőit és világossá teszi a társadalom minden tagja szá-mára, hogy Magyarország nem a bűnelkövetők paradicsoma […] ebből következően […] szigorú törvények születnek, amelyek minden jogkövető állampolgárnak védel-met garantálnak, a bűnelkövetők számára azonban hatékony és visszatartó erejű bün-tetést helyeznek kilátásba”.21

A NEP azonban szintén nem indokolja önmagában egy új kódex megalkotását, hiszen ilyet nem is irányoz elő. Abban ugyanis az szerepel, hogy „a választások utáni első lépések egyikeként szigorítani fogjuk a büntető törvénykönyvet”22. Ezt pedig – amint már utaltunk rá – a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításá-ról rendelkező 2010. évi LVI. törvény már megtette, hiszen az olyan esetekre is lehető-vé (kötelezővé) tette az életfogytiglani szabadságvesztés alkalmazását, amikor az elkö-vetett bűncselekményekre azt a különös rész nem írja elő.23 Ezenfelül visszahozta a középmértékű büntetést, ami az előzmények24 alapján méltán jellemezhető az akkor hatalomra jutott kormánypártok egyik kedvenc büntetőjogi jogintézményeként. Ehhez képest a Btk. hozhat (és hozott is) bizonyos további szigorítást25, de az előzmények-hez képest ezek már önmagukban biztosan nem igényelték egy új kódex megalkotását.

XXI.2. AZ ÚJ KÓDEX JELLEMZÉSE

Természetesen az új kódexet a várakozásokhoz és a félelmekhez is lehet mérni, ami-nek tekintetében Tóth Mihály találóan állapítja meg, hogy „jobb törvény született, mint amilyentől tartottunk, de kevésbé jó ahhoz képest, amilyen talán lehetett volna”.

20 A Btk. javaslatának általános indokokolása, IV/22. pont.21 A Nemzeti Együttműködés Programja, 46, www.parlament.hu/irom39/00047/00047.pdf22 Uo.23 Például 1978. évi Btk. 85. § (4) bek. (hk.). Vö. 23/2014. (VII. 15.) AB hat.24 1998. évi LXXXVII. törvény 18. §25 Vö. XXI.2.3. fejezet.


367

Az új kódex „koncepcionálisnak minősíthető változásai elmaradtak a várakozástól, a nóvumok egy része pedig a jövőben alaposabban átgondolandó”26.

Az új kódex jellemzésének másik magától értetődő útja és így a „szakirodalmi mun-kák kifogyhatatlan témája, hogy összehasonlítják” az 1978. évi és a hatályos Btk.-t27, azaz az előző joghelyzettel összevetve kívánják megragadni annak lényegét. Ilyen témában természetesen már az új kódex megalkotását követően született a gyakorlat igényeit kielégítő összehasonlító szövegtükör28, illetve számos összegző munka29, tematikus cikk30, cikksorozat31, tanulmánykötet32 és monográfia is33.

XXI.2.1. VÁLTOZÁSOK ÉS ÖRÖKSÉG

A Btk. újdonságát nyilvánvalóan mennyiségi szemlélettel is meg lehet közelíteni, meg-vizsgálva, hogy az új kódex szövege mekkora részében azonos, hasonló vagy elté-rő az előzőhöz képest. Így megállapítható, hogy: „huszonhat olyan külön alcímmel megnevezett tényállás van a […] Btk.-ban, amelynek semmilyen előzménye nem volt a régiben, ennél nagyságrendekkel magasabb a valamilyen előzménnyel rendelkező, de lényegét tekintve kisebb vagy nagyobb mértékben megváltozott törvényi tényál-lás”34.

Az egyes újdonságok gyakorlati kihatása azonban jelentős mértékben eltér egymás-tól, így a minőségi értékelés ebben a vonatkozásban sem mellőzhető. A Btk. javaslatá-nak önértékelése szerint „úgy hoz jelentős változásokat, hogy nem jelent egyúttal tel-jes dogmatikai szakítást a[z 1978. évi] Btk.-val”35. Ezzel összhangban Tóth szerint „az új törvény valójában a korábbi Btk. mértéktartó és elkerülhetetlen korrekciója”. Az új kódexet „nem a minden áron való újítani akarás, nem a korábbi elvekkel és intézmé-nyekkel való görcsös szakítás kényszere jellemzi”36. Az újdonságokat tekintve tehát a Btk. az ilyen tipológiák közül inkább a „felhalmozódó jogváltozásokat összefogla-ló”37, illetve a törvényi jog rendezésére (rendszerezésére) irányuló kodifikáció38.

Az újdonságok mértékének meghatározásánál a Btk.-t azért sem mérhetjük egy átlagos kodifikációs produktumra irányadó mércével, mivel annak közvetlen előzmé-nyei (nevezetesen a 2009. évi LXXX., illetve a 2010. évi LVI. törvények) ebben a vonatkozásban „ellopták a műsort” a 2012-es jogalkotó elől. Erre figyelemmel egyéb-

26 Tóth (2013) 534. o. 27 Miskolczi (2015) 281. o.28 Vaskuti (2013) 731. o.29 Így például Tóth (2013), Bárándy – Bárándy (2013) 8. o.30 Például Csomós (2014); Szomora (2013) 649–657. o.; Franczia (2013) 51–56. o.; Verebics (2013)

3–7. o.; Hollán (2013) 141–168. o.; Hollán (2014a); Hollán (2014b) 108–120. o.31 Lásd például a Jogtudományi Közlöny 2014/11. számától kezdődően.32 Például Mészáros (2014); Hack (2013).33 Például Hollán (2014c) 194. o.34 Miskolczi (2015) 284–285. o.35 A Btk. javaslatának általános indokolása, I. pont.36 Tóth (2013) 529. o. Hasonlóan Miskolczi (2015) 282. o.37 Varga (2002) 344. o. 38 Varga (2002) 347. o.

HOLL ÁN MIKLÓS

368

ként nem véletlen az az értékelés sem, hogy a Btk.-t sok tekintetben a 2009. évi LXXX. törvényben megkezdett út folytatása jellemzi.39 Ez különösen örvendetes pél-dául a közvetett tettesség kodifikációját40, a büntetések kombinálhatóságának rugal-masabb rendszerét41, illetve a kétévi szabadságvesztés végrehajtásának felfüggeszt-hetőségét42 tekintve. Más esetekben azonban a Btk. kifejezetten visszalép a 2009. évi LXXX. törvényben megkezdett útról, így különösen a részben felfüggesztett sza-badságvesztés, illetve a kényszergyógykezelés kapcsán.

XXI.2.2. JOBB RENDSZEREZÉS

„A törvény […] általános indokolása […] többtucatszor használja az »új« vagy az »újdonság« szavakat, s többször tesz említést »lényeges változásról« is, ám ami ezután következik, legtöbbször csak a tartalmi kérdéseket nem érintő formai, szerke-zeti, szóhasználatot érintő korrekció.”43

Ez valóban nem szerencsés, de arra tekintettel érthető, hogy a kódex megalkotásá-nak elsődleges indoka a szabályozás koherenciájának megteremtése (visszaállítása) volt44, amihez az ilyen formális változások jobban illeszkednek, mint a tartalmiak. Ilyen formális változás például az, hogy az új kódexnek elődje utolsó időállapotával szemben van preambuluma, illetve van benne nevesített büntetőjogi alapelv.45

A formális változások köréből kiemelést igényel annak szándéka, hogy „a Javaslat a büntető anyagi és büntetés-végrehajtási szabályokat világosan elkülöníti, így az új törvény tisztán anyagi jogi törvényként kerül meghatározásra”. Így a kódexből kike-rült a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának utólagos meghatározása46, illet-ve a büntetés végrehajtását kizáró okok felsorolása.47 A végrehajtási jogi elemektől való megtisztítás azonban csak részlegesen sikerült, mivel a Btk. változatlanul tartal-mazza az összbüntetés szabályait48, pedig ez a jogintézmény is egy olyan alapvetően büntetés-végrehajtási jellegű intézmény, amelynek a Btk.-beli szabályozása nehezen indokolható. Az összbüntetésbe foglalásról az (egyik) ítélőbíróság rendelkezik ugyan, de arra más az anyagi jogi kódexben szabályozott végrehajtási jogi kérdésektől – pél-dául a feltételes szabadság legkorábbi időpontjának meghatározásától – eltérően nem szükségképpen a bűncselekmény elbírálásakor kerül sor.49

Üdvözlendő célkitűzés a kódex eljárásjogi elemektől való megtisztítása is, hiszen valóban „nem anyagi jogi kérdés a diplomáciai és a nemzetközi jogon alapuló egyéb

39 Gellér (2015) 73. o.40 1978. évi Btk. 20. § (2) bek.; Btk. 13. § (2) bek.41 1978. évi Btk. 38. §; Btk. 33. §42 1978. évi Btk. 89. §; Btk. 85. §43 Tóth (2013) 529. o.44 Vö. XXI.1.1. fejezet.45 Btk. 1. §46 1978. évi Btk. 46. §. Ezeket jelenleg a Bv. tv. 115. §-a szabályozza.47 1978. évi Btk. 66–69. § Ezeket jelenleg a Bv. tv. II. Fejezete szabályozza.48 Btk. 93–96. §49 Vö. a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 327., illetve 574. §-ai.


369

mentességet élvező személyek büntetőjogi felelősségére vonatkozó eljárás”50, ezért helyes, hogy arról a Btk. – elődjével51 szemben – már nem tartalmaz rendelkezést, hanem a kérdést az 1998. évi XIX. törvény (Be.) szabályozza.52 Azonban a profiltisz-títás itt sem volt teljesen sikeres, mivel a Btk. továbbra is tartalmaz eljárásjogi jogin-tézményeket, így azt a rendelkezést, amely szerint „a büntetőeljárás megindítását a legfőbb ügyész rendeli el”53.

Lényeges formai változás az is, hogy az értelmező rendelkezések mindegyikét a kódex, nem pedig hatályba léptető jogszabálya tartalmazza. Korábban ugyanis a kábí-tószer csekély és jelentős mennyiségének, vagy a pénznek a fogalmát az 1979. évi Btké. tartalmazta54, ma már a Btk.55 A korábbi megoldást – legalábbis annak a tör-vényerejű rendeletek megszűnése utáni fenntartását – a jogirodalom már korábban is bírálta.56

A kódex indokolása szerint: „az Általános Rész szerkezeti felépítésében nagyrészt követi a hatályosat, hiszen az logikus, időtálló, ezért annak lényegi módosítása nem szükséges”57. Szerkezeti változások azonban az általános részben is történtek, így például a büntethetőségi akadályok rendszerében.58 Az általános részben kifejezett gyakorlati jelentőséggel is bíró szerkezeti változás, hogy a Btk. elkülönült címekkel rendelkező paragrafusokban szabályozza a feltételes szabadságra bocsátásból kizá-ró okokat, aszerint hogy azok határozott ideig59, illetve az életfogytig60 tartó sza-badságvesztésre vonatkoznak. A korábbi kódex módosított szövege ugyanis értelme-zési nehézséget okozhatott abban a vonatkozásban, hogy az 1978. évi Btk. 48. § (4) bekezdésében felsorolt okok csak a határozott tartamú szabadságvesztésből való fel-tételes szabadságra bocsátást zárják ki, vagy az életfogytiglaniból történőt is. A rend-szertani interpretatio alapján egyértelműen az előbbi tekinthető helyes értelmezés-nek, a Btk. egyértelmű szövegezése azonban mindenképpen szerencsésebb megoldást nyújt a jogalkalmazónak.

Vannak azonban itt szerkezetileg aggályos megoldások is, így különösen a koráb-bi kódexből61 átvett „más állam katonája ellen elkövetett bűncselekmény”. Ebben a vonatkozásban ugyanis az új kódex általános része arról rendelkezik, hogy bizonyos katona „a XLV. Fejezet szerint büntetendő”62. Az ilyen hatókörű normák helye nyil-vánvalóan a Btk. különös részében, azon belül is XLV. fejezetében lenne.

A szerkezeti változás elsősorban a különös részt érintette, így abban az indoko-lás szerint az addiginál „több, azonban kisebb terjedelmű fejezet lesz, az egy fejezet

50 A Btk. javaslatának általános indokolása, II/2. pont.51 1978. évi Btk. 5. §52 Be. 553. § (1a) bek.53 Btk. 3. § (3) bek. Így Miskolczi (2015) 283. o.54 1979. évi Btké. 23, illetve 24. §55 Btk. 461. §; 389. § (5) bek.56 Így például Tóth (1996) 297. o.57 A Btk. javaslatának általános indokolása, II/3. pont.58 Btk. IV–VI. fejezet59 Btk. 38. §60 Btk. 42. §61 1978. évi Btk. 122/A–B. §62 Btk. 128. § (1) bek.; 129. §

HOLL ÁN MIKLÓS

370

alá tartozó bűncselekmények a védett jogtárgy alapján szorosabb kapcsolatot alkot-nak”63. Ez javarészt a korábbi kódex címeinek fejezeti rangra emelkedését jelentet-te64, de születtek új szerkezeti egységek is. A környezet és természet elleni bűncse-lekmények65 külön szerkezeti egységben való kezelése mindenképpen előrelépés, még akkor is, ha az „nem annyira az új törvény erénye, hanem a régi súlyos” mulasz-tásának korrekciója.66 Ehhez hasonlóan hibajavítás az is, hogy a Btk. „egy fejezetben szabályozza a[z 1978. évi] Btk. XV. fejezetében két önálló cím alatt szereplő – köz-élet tisztasága elleni és a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekményeket”67.

A különös részt jellemző szerkezeti újdonság, hogy az 1978. évi Btk.-hoz képest a Btk. javaslata „egyes [tényállásokat] összevon vagy több tényállásra bont”68. Ezek közül helyes és régóta várt változás, hogy a Btk. „összevonja az erőszakos közösülést és a szemérem elleni erőszakot, és egységesen a szexuális erőszak megnevezést hasz-nálja ezekre az elkövetési magatartásokra”69. Ezzel szemben ugyanebben a fejezet-ben a gyermekprostitúcióval kapcsolatos új szabályozás „nem túlzás azt állítani […] kaotikusra sikerült”. A jogalkotó ugyan „megalkotta a gyermekprostitúció kihaszná-lásának speciális tényálláskomplexumát”, de „nem próbálta meg az összes releváns magatartást e komplexumban szabályozni”. Holott ez segíthetett volna „a magatar-tások és azok egymáshoz való viszonyának áttekintésében és a büntetési tételek […] arányos megválasztásában”70.

Újdonság, hogy a kódexnek van külön záró része. Az általános indokolás szerint az új kódex az 1978. évi „Btk. széttagolt szabályozásától eltérően – a több fejezetre vagy a Javaslat egészére vonatkozó értelmező rendelkezéseket a Záró Részbe helye-zi”71. Részemről – a korábbi kódexen iskolázódva – nehezen tudom elfogadni, hogy az ilyen típusú értelmező rendelkezéseknek miért nem lett volna jó helyük a Btk. álta-lános részében.

A zárórész azonban – a fenti általános indokolással ellentétben és meglepő módon – olyan értelmező rendelkezéseket is tartalmaz, amelyek hatálya bizonyos fejezetekhez, illetve tényállásokhoz kapcsolódik. Így például meghatározza, hogy „a XIV. Fejezet alkalmazásában” ki a „védett személy”72, „a XXVI. Fejezet alkalmazásában” mi a „fegyelmi ügy”73, illetve „a 176–180. §-ok alkalmazásában” mikor „csekély mennyi-ségű” a kábítószer74.

A javaslat 458. §-ának indokolása szerint ráadásul ez nem véletlen, hanem: „a ren-dező elv […] az értelmező rendelkezések vonatkozásában az [volt], hogy – a jogalkal-

63 A Btk. javaslatának általános indokolása, IV. pont.64 Így például köznyugalom elleni bűncselekmények, 1978. évi Btk. XVI. fejezet II. cím, illetve Btk. XXXII.

fejezet.65 Btk. XXIII. fejezet66 Miskolczi (2015) 285. o.67 A Btk. javaslatának általános indokolása, IV/12. pont.68 Uo. IV. pont.69 Btk. 197. §70 Szomora (2013) 657. o.71 A Btk. javaslatának általános indokolása, V. pont.72 Btk. 460. § (1) bek.73 Btk. 460. § (2) bek.74 Btk. 461. § (1) bek.


371

mazók munkáját segítve – lehetőleg egy helyen, a Záró Részben legyenek ezek a foga-lom-meghatározások. A Záró Rész ezen §-ai az Általános Rész több fejezetében, a Különös Rész több fejezetében vagy azonos fejezetének több §-ához, illetve az Általános és Különös Részben is többször előforduló, értelmezést igénylő rendelkezéseket határoz-za meg. Azok a rendelkezések, amelyek csak egy §-hoz kapcsolódnak (például terror-cselekmény) vagy többhöz ugyan, de ezek egymáshoz szorosan kapcsolódnak (például ittasság), azok továbbra is a vonatkozó fejezeten belül lesznek elhelyezve.”75

Részemről nem tudom pontosan meghatározni, hogy azonos fejezetnek melyek az egymáshoz szorosan kapcsolódó, illetve egymáshoz szorosan nem kapcsolódó parag-rafusai. Ez szerintem a jogalkotónak sem sikerült, mivel a kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása tényállásairól76 nehéz azt állítani, hogy nem olyan szorosan kap-csolódnak egymáshoz, mint a járművezetés ittas állapotban, illetve a járművezetés til-tott átengedése.77 Mégis az előbbiekre vonatkozó értelmező rendelkezéseket „csak” a zárórész tartalmazza78, míg az utóbbiakra irányadókat a Btk. 240. § (3) bekezdése.

Összességében a Btk. „fő erénye, hogy általában egységesebb, valamivel koheren-sebb, mint a korábbi”79, amit remélem, a fenti áttekintés is megerősít. A kiragadott példák azonban összességükben azt is mutatják, hogy az új kódexen a szerkezetét tekintve is lenne továbbfejlesztenivaló.

XXI.2.3. SZIGORÍTÁS – ENYHÍTÉS

Az általános indokolás szerint a NEP alapján: „az új Büntető Törvénykönyvvel szem-beni egyik legfontosabb elvárás […] a szigorúság”. Ez „nem feltétlenül jelent tételha-tár-emelést, hanem a tettarányos büntetőjogi szemlélet hangsúlyosabb megjeleníté-sét a törvényben. A szigorítás elsősorban a visszaesőkre vonatkozó rendelkezésekben nyilvánul meg, az első alkalommal bűncselekményt elkövetők esetén a […] [j]avaslat […] a prevenciós szempontok érvényesítését is lehetővé teszi.”80

Az indokolásnak ez a része meglehetősen nehezen értelmezhető. Homályban marad, hogy mi lehet az a tettarányos szigorítás, ami nem jelent tételhatár-emelést. Kizárásos alapon ez legfeljebb a középmértékű büntetéskiszabásra vonatkozó rendel-kezés lehetne, de az nem tekinthető a Btk. újdonságának, hiszen azt a 2010. évi LVI. törvény vezette be. A visszaesőkre vonatkozó szigorítás viszont nem lehet tettará-nyos, hiszen a visszaesés elsősorban az elkövető személyét jellemzi.81 Csak remél-hető, hogy a javaslat a prevenciós szempontokat a visszaesőknél is figyelembe vette. Esetükben ugyanis éppen a megelőzés gondolata indokolhat a tettarányos megtorlás-nál súlyosabb büntetést.82

75 A Btk. javaslatának 458. §-ához fűzött indokolás.76 Btk. 176–180. §77 Btk. 236. és 238. §78 Btk. 461. § (1) bek.79 Tóth (2013) 529. o.80 A Btk. javaslatának általános indokolása, I. pont.81 Ennek igazolására elegendő legyen utalni a BKv 56. II/2. pontjára.82 Így például Vókó (2002) 37. o.

HOLL ÁN MIKLÓS

372

A Btk. számos rendelkezése szigorúbb elődjénél83, így kifejezetten ezt a jogpoliti-kai célt szolgálja az indokolás szerint, hogy a büntethetőség elévülési idejének mini-muma három helyett öt év84, illetve például az, hogy a szabadságvesztés büntetési tételének maximuma bűnszervezetben, különös vagy többszörös visszaesőként törté-nő elkövetés, illetve halmazati vagy összbüntetés esetén huszonöt évre emelkedik.85 A különös részi szigorítás például az, hogy a pénzhamisítás minősített esetének bün-tetési tétele öttől tíz évig terjedőről öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztésre emelkedik.86

Az elvárt szigorítás túlhangsúlyozása azonban olyan abszurd megállapításokhoz vezet, mint például „a szigorítás elvét követve, a közérdekű munka legkisebb mértéke negyvennyolc, legnagyobb mértéke háromszáztizenkét órára emelkedik”87. A korábbi kódex alapján „a közérdekű munka […] legkisebb mértéke negyvenkettő, legnagyobb mértéke háromszáz óra”88. Az új kódex így valóban súlyosabb, de az annak alap-ján ledolgozandó további hat, illetve tizenkét óra nyilvánvalóan nem tekinthető olyan módosításnak, amelynél az indokolásban a szigorítást kellene hangsúlyozni. Más ese-tekben pedig az kérdéses, hogy az újdonság nem csupán a szigor híveinek kielégítését szolgáló látszatintézkedés-e.89

Az enyhítés nem kapott ilyen kiemelt szerepet az általános indokolásban, hiszen arra a NEP sem utal, illetve azt jóval kevésbé lehet (szimbolikus jogalkotásként90) politikai aprópénzre váltani. A jogirodalom elfogulatlan elemzése szerint azonban a Btk. számos vonatkozásban enyhítést jelentett, így ilyen például 1) „a pénzbünte-tés napi összege esetén az alsó határ csökkentése91; 2) a járművezetéstől eltiltás alsó határának leszállítása92 […]; 3) a határozott tartamú szabadságvesztésből való fel-tételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának korábbi meghatározása93; 4) a méreggel visszaélés94 alacsonyabb büntetési tétele„.

Az enyhítéseket és szigorításokat áttekintve még az sem biztos, hogy a Btk. több rendelkezése lenne szigorúbb, mint enyhébb. Ennek kapcsán találóan állapítja meg Jávorszky – az általános rész kimerítő és példaértékű katalogizálása alapján –, hogy „a szigorúság áttételesen érvényesül, a számos súlyosabb elbírálást eredményező válto-zás mellett jócskán találhatunk olyan rendelkezéseket, melyek enyhítő hatása vitatha-

83 A katalogizálásra az általános részét tekintve lásd Háger (2015) 68–75. o.; Nagy (2015) 1. o.84 A Btk. javaslatának 26. §-ához fűzött indokolás.85 A Btk. javaslatának 36. §-ához fűzött indokolás.86 A Btk. javaslatának 388. §-ához fűzött indokolás.87 A Btk. javaslatának 47. §-ához fűzött indokolás.88 Btk. 49. § (4) bek. 89 Vö. pl. III.3.3. fejezet.90 A fogalom egyik szép meghatározása szerint „a bűnözés értelmezése és a kezeléséről alkotott elképzelé-

sek döntően a bűnözési félelemtől hajtott közvélemény és a szavazóit kiszolgálni vágyó politikusok dis-kurzusában formálódnak”. Borbíró (2008) 175. o. A hazai szakirodalomban átfogóan Gönczöl (2013) 155–165. o.

91 Háger (2015) 71. o.92 Nagy (2015) 1. o.93 Uo.; Háger (2015) 71. o.94 A Btk. javaslatának 188. §-ához fűzött indokolás.


373

tatlan. Tovább árnyalja a képet, ha az egyes különös részi törvényi tényállásokat vesz-szük górcső alá.”95

Ráadásul a számszerűség – ahogyan az újszerűség esetén – itt sem döntő tényező, hiszen egyetlen enyhítés is lehet ugyanolyan (vagy még nagyobb) hatású gyakorlat-ban, mint tíz más szigorítás. Így a feltételes szabadságra bocsáthatóságra vonatkozó előírások módosulása96 sokkal több esetet érint, mint a pénzhamisítás minősített ese-tének büntetési tétele97.

A szigorítás és enyhítés egyébként a leginkább konkrétan és így a legpontosabban nem az egész kódex, hanem az elkövető adott ügyben elbírált cselekményeit tekintve vizsgálható. Éppen erre az önmagában is igen komplex kérdésre kell választ adnia a mindennapi joggyakorlatnak, amikor az időbeli hatály kérdését vizsgálja.98

XXI.3. AZ ÚJ KÓDEX KODIFIKÁCIÓJÁNAK VISZONYÍTÁSI PONTJAI

A következőkben megkísérlem bemutatni, hogy melyek voltak azok az impulzusok, amelyek szerepet játszottak a Btk. megalkotásánál (vagy hasonló kódexek esetén kihatással vannak a kodifikációra).

XXI.3.1. VISSZANYÚLÁS RÉGEBBI KÓDEXEK TAPASZTALATAIHOZ

A Btk. indokolása igencsak minimális terjedelmet szentel annak, hogy elhelyez-ze a hatályos szabályozást a hazai kodifikációs hagyományok kontextusában. Ennek körében különösen furcsa, hogy egyáltalán nem említi viszonyítási pontként az első magyar büntetőkódexet99 (1878. évi Btk.). Ezzel szemben például a Be. indokolása külön részt szentelt a Bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvényhez (Bp.) való viszonynak, amelyben kimondta, hogy a Be. „feléleszt néhányat [annak] a második világháborút követően indokolatlanul mellőzött elvei és intézményei közül, anélkül azonban, hogy visszatérne [annak] a nemzetközi összehasonlítás alapján meghaladottnak tekinthető megoldásaihoz”100. Ehhez hasonló szemlélet érvényesülé-se számos esetben szerencsés lett volna a Btk. megalkotásánál is.

Még inkább sajnálatos, hogy amikor az indokolás egyáltalán szól a kodifikációs hagyományokról, akkor abban igencsak vitatható megállapítások találhatók. Ilyen például az, amely szerint: „a halmazati büntetés kiszabására a magyar büntetőjog 1961 óta az aszperáció elvét érvényesíti. Eszerint a halmazati büntetést a bűnhalma-zatban lévő bűncselekményekre megállapított tételkeretek közül a legsúlyosabbnak az alapul vételével kell kiszabni. Az aszperáció elve lehetővé teszi a […] büntetési tétel-

95 Jávorszki (2013) 58–65. o.96 Btk. 38. § (2) bek. a) pont.97 Btk. 389. § (2) bek.98 Erre lásd például Háger (2015); illetve Busch (2014) 495–503. o.99 1878. évi V. törvény100 A Be. általános indokolása, III. pont.

HOLL ÁN MIKLÓS

374

keret felső határának az áttörését abban az esetben, ha az nem elegendő a bűnhalma-zatban lévő bűncselekmények megfelelő elbírálására.”101

Az aszperáció első említése szerkesztési hiba, az indokolás szerzői nyilvánvalóan itt még az abszorpció elvére akartak utalni. Az érdemi problémát inkább az 1961-es dátumra hivatkozás képezi, az ugyanis csak akkor igaz, ha halmazati büntetésen az adott törvény által ilyen elnevezéssel illetett szankciót értjük.102 A szakirodalomból azonban könnyen megtudható, hogy az 1950. évi II. törvény a büntetőtörvénykönyv általános részéről (Btá.) a mai értelemben vett halmazati és összbüntetést „egysége-sen összbüntetésnek nevezte” és „az abszorpció és az aszperáció elveinek kombinálá-sával szabályozta”103. Hasonlóan rendelkezett az 1878. évi Btk. az anyagi halmazat jogkövetkezményeiről104, aminek kapcsán az akkori tankönyvekben kifejezetten hasz-nálták a „halmazati büntetés”, illetve az „exasperatio” kifejezést.105

XXI.3.2. A JOGGYAKORLATI TAPASZTALATOK

A Btk. indokolása a jogegységi határozatokra vagy kollégiumi véleményekre általá-ban annyiban reflektál, hogy azok továbbélését megállapítja106, vagy jogértelmezé-süket az azokban értelmezett vagy más bűncselekményi tényállásoknál is irányadó-nak tekinti.107

A Btk.-t tekintve meglehetősen ritka eset, hogy a kódex törvényi formába öltöztetné a korábbi joggyakorlat elvi irányítási eszközeit.108 Ritka kivétel az 1/2005. BJE szá-mú Büntető jogegységi határozat iránymutatásának részbeni kodifikációja az elévü-lést félbeszakító cselekmények tekintetében.109 Egy korábbi, 2007-ben közzétett ter-vezet110 egyébként az 1/1999. számú Büntető jogegységi határozat iránymutatását is törvényszöveggé emelte volna.111

A kódex természetesen számos olyan módosítást tartalmaz, amely kifejezetten a joggyakorlatban felmerülő nehézségek áthidalását szolgálja. Így például „jogalkal-mazói” véleményre hivatkozással állapítja meg az indokolás (egyébként helyesen) azt, hogy „a három veszélyfogalom megtartása a közlekedési fejezetben szabályo-zott bűncselekmények körében nem szükséges”112. Ehhez hasonlóan a kár fogalmá-

101 A Btk. javaslat 81. §-ához fűzött indokolás.102 Halmazati büntetést ugyanis a büntetőtörvény valóban csak az 1961. évi V. törvény (1961. évi Btk.) óta

ismer.103 Györgyi (1984) 53. o.104 1878 évi Btk. 96. és 99. §105 Heller (1945) 297. o.106 A Btk. javaslatának 80., illetve 272–276. §-aihoz fűzött indokolás.107 A Btk. javaslatának 186., 232., 268–270., 371., illetve 458. §-aihoz fűzött indokolás.108 Ez más kodifikációk esetén gyakoribb volt. Vö. például 2013. évi V. törvény (Ptk.) Ötödik könyv XVI.

Fejezet és a PK 5. sz. kollégiumi állásfoglalás, Ötödik könyv XIX. Fejezet és a PK 9. sz. kollégiumi állás-foglalás, illetve a Be. szabályait módosító 2002. évi I. törvény általános indokolása II. 3. b) pont.

109 A Btk. javaslatának 28. §-ához fűzött indokolás.110 Tervezet a Büntető törvénykönyvről (2007) 3. o.111 Csomós (2014) 34. o.112 A Btk. javaslatának 232. §-ához fűzött indokolás.


375

nak értelmezésére (a korábbiakhoz képest az elmaradt vagyoni előnyök egy részére való kiterjesztésére) a csalás tényállását illetően azért került sor, mert „a gyakorlatban problémát okozott azon csalásszerű magatartások megítélése, ahol a kár valamely igénybe vett szolgáltatás ellenértékeként merült fel (például szállodai szoba fizetés nélküli igénybevétele, fizetés nélküli lakásbérlések)”113.

XXI.3.3. JOGTUDOMÁNYI IMPULZUSOK

A szakirodalom recepcióját tekintve a Btk. javaslatának indokolása csak olyan általá-nos megállapításokat tartalmaz, mint például „a felbujtó büntetését illetően a jogtudo-mány […] álláspontja egyöntetű abban, hogy a felbujtó büntetőjogi felelőssége elvileg ugyanolyan mértékű, mint a tettesé”114.

A Btk. újdonságai számos más esetben akkor is jogirodalmi javaslatra épülnek, ha arra az indokolás nem utal, így 1) a cselekmény büntetendőségét és az elkövető bün-tethetőségét kizáró okok elkülönítését115 tekintve Wiener A. Imre116; 2) a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának maximálása117 vonatkozásában Nagy Ferenc118; 3) az erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszak összevonása119 kapcsán Szomora Zsolt.120

Figyelemmel kell lenni arra is, hogy korábbi kódexek is tartalmaztak olyan rendel-kezéseket, amelyek a szakirodalom javaslatain alapultak. Ilyen volt például a köz-vetett tettesség, amelyet Sántha Ferenc121 és Szomora Zsolt122 is javasolt, majd a 2009. évi LXXX. törvény beiktatott az 1978. évi kódexbe. A Btk. tehát akkor is sok-szor – ha közvetetten, de – jogirodalmi javaslaton alapult, amikor a korábbi kódexek szabályozását vette át.

Természetesen számos olyan rendelkezés is van, amely a konkrét és kidolgozott tudományos javaslatok ellenére nem változott. Így például az új kódex fenntartotta az elkobzás és vagyonelkobzás indokolatlan megkülönböztetését123, nem különíti el tel-jesen az önrendelkezés sérelmére, illetve a passzív alany életkorára tekintettel bünte-tendő nemi bűncselekményeket124, illetve hiányzik abból a legkedvezőbb büntetőtör-vény alkalmazására vonatkozó rendelkezés.125

113 Vö. X.2.8. fejezet.114 A Btk. javaslatának 12–14. §-aihoz fűzött indokolás 6. pont.115 A Btk. javaslatának általános indokolása, III.5. pont.116 Wiener (2000) 79. o.117 Btk. 43. § (1) bek.118 Így például Nagy (2005) 208. o.119 Btk. 197. §120 Így például Szomora (2009) 186–187. o.121 Sántha (2000) 225–232. o.122 Szomora (2002) 25–28. o.123 A Btk. 72–73., illetve 74–75. §-ai. Vö. Hollán (2007) 35–42. o.124 Btk. 197. § (2) bek. Vö. Szomora (2009) 246. o.125 Btk. 2. § (2) bek. Vö. Békés (2005) 484. o.

HOLL ÁN MIKLÓS

376

XXI.3.4. A NEMZETKÖZI ÉS AZ EU-JOG HATÁSA

A Btk. javaslata természetesen messzemenően figyelemmel van azokra a jogharmo-nizációs kötelezettségekre, amelyeket hazánk vonatkozásában nemzetközi és euró-pai szervezetek instrumentumai tartalmaznak.126 Ez tükröződik a preambulumban, amely utal arra, hogy a kódex megalkotása „Magyarország nemzetközi jogi és európai uniós kötelezettségeinek figyelembevételével” történt. A Btk. jogharmonizációs klau-zulát is tartalmaz, amelyből kifejezetten kitűnik, hogy mely rendelkezései mögött áll európai uniós kötelezettség.127 Ennek felsorolása egyébként nem teljes, mivel bizo-nyos esetekben csak a Btk. javaslatának indokolásából tudjuk meg, hogy más rendel-kezései mögött is európai uniós kötelezettség teljesítése áll. Így például a 2011/93/EU irányelvre vezethető vissza a foglalkozástól eltiltás egyik új esetkörének128 bevezeté-se, illetve az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele elnevezésű új intéz-kedés129 beiktatása.

A jogharmonizációs kötelezettségeket sok esetben már az 1978. évi kódex, illetve annak módosításai teljesítették, így a Btk. már eleve olyan szabályozást vett át, ami megfelel a nemzetközi jogi (európai uniós) követelményeknek. Így például „az elévü-lés félbeszakadására és nyugvására vonatkozó rendelkezések az elmúlt években több-ször változtak. A változtatásokat részben a Magyarország által vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek” indokolták, így az 1978. évi Btk. „korszerűsített rendelkezései nem szorulnak revízióra”130.

Vannak viszont olyan rendelkezések, amelyeket a kodifikáció alkalmával igazítot-tak hozzá a régebb óta fennálló jogharmonizációs kötelezettséghez. A korábbi kódex privilegizált esetként szabályozta a váltópénzre, illetve a kisebb vagy azt el nem érő értékű pénzre elkövetett pénzhamisítást.131 Ennek büntetési tétele azonban nem felelt meg a 2000/383/IB számú kerethatározat 6. cikkében a tagállamoktól megkívánt büntetőjogi fenyegetettség mértékének. Így a Btk. a korábbi jogban szereplő privi-legizált esetet már nem tartalmazza, a bíróság az ilyen cselekmények „kisebb tárgyi súlyát” a büntetés enyhítésének lehetőségével élve értékelheti.132

A javaslat indokolása szerint a korábbi kódexben szabályozott133, „a közművelődési feladatok ellátására rendelt épület területén történő elkövetés nem lesz minősített eset, azt ugyanis a nemzetközi egyezmények nem teszik kötelezővé”134. Ez a megközelítés azonban a nemzetközi kötelezettségek szerepének félreértéséről tanúskodik. A nem-zetközi egyezmények ugyanis csak a büntetni rendelés minimumát írják elő, azokból nem következik az addig fennálló szigorúbb nemzeti szabályozás megszüntetése (az

126 Lásd Kara (2015)127 Btk. 465. § (1) bek.128 Btk. 52. § (3) bek.129 Btk. 77. §130 A Btk. javaslatának 28. §-ához fűzött indokolás.131 1978. évi Btk. 304. § (3) bek.132 A Btk. javaslatának XXXVIII. fejezetéhez fűzött indokolás.133 1978. évi Btk. 282/B. § (2) bek. b) pont.134 A Btk. javaslatának XVII. Fejezethez fűzött indokolás, 4. pont.


377

a fenti esetben is mindenképpen érdemi indokolást igényelt volna).135 Ezzel szemben a nemzetközi joghoz való helyes viszonyulást példaszerűen tükrözi az indokolás egy másik része, amely szerint: „a szerzői jog területén fennálló nemzetközi kötelezettsé-geink […] csupán a szándékos és kereskedelmi mértékű »szerzői jogi kalózkodásra« nézve teszik kötelezővé a büntetőjogi szankciók előírását, a kereskedelmi mértéket el nem érő cselekmények esetén nincs olyan körülmény, amely ezen a területen a nem-zetközi normáknál szigorúbb büntetőjogi szabályozást indokolná”136.

Sok esetben a nemzetközi jog nem érdemi, hanem csak terminológiai változást hozott, így részben erre vezethető vissza a „szexuális visszaélés”137, illetve a „prosti-túció” kifejezések megjelenése kodifikált büntetőjogunkban.138

XXI.3.5. A KÜLFÖLDI JOGOK SZEREPE

A külföldi jogok megoldásai igen fontos szerepet játszottak a magyar büntetőjog ko- difikációjában, különösen az 1843. évi javaslat, illetve az 1878. évi Btk. megalkotása-kor.139 A Be. általános indokolása tartalmazott külön A külföldi minták és a Javaslat című módszertani megalapozó részt is.140 A külföld irányában való nyitottság hagyo-mánya a Btk. kodifikációjának kezdetén folytatódni látszott, hiszen számos külföldi kódexet lefordítattak magyar nyelvre.141

Mindehhez képest – legalábbis számomra – meglepő a külföldi példák igen alacsony hivatkozási száma a Btk. javaslatának indokolásában. Ebben a vonatkozásban a Btk. általános részében ráadásul csak olyan általánosságok jelennek meg, hogy az adott kérdésről „a legtöbb európai büntetőkódex is rendelkezik”142. Üdítő kivétel az egyenes ági rokonok közötti vérfertőzés büntetési tételének csökkentése, amire külföldi példá-ra hivatkozással került sor.143

Lehetséges egyébként, hogy a külföldi kitekintést az indokolásban más helyeken nem tartották szükségesnek megjeleníteni, de azért az hatással volt a Btk. norma-szövegére. Így feltehetően külföldi előképe van annak is, hogy a Btk. a kábítószerrel való kereskedelemmel kapcsolatos vagyonelkobzás kapcsán is megfordította a bizo-nyítási terhet.144 Más esetekben ezt viszont részemről csak remélni tudom. A jog-ösz-szehasonlítást ugyanis nem pótolja még a nemzetközi jogharmonizációs instrumentu-

135 Wiener (1999) 66. o. 80. lj.136 A Btk. javaslatának 384. §-ához fűzött indokolás.137 A Btk. javaslatának 198. §-ához fűzött indokolás.138 A Btk. javaslatának 196. §-ához fűzött indokolás.139 Lásd erre például Kormány – Szalóki (2011). Sőt „több mint másfél száz évvel ezelőtt […] egy-egy jelen-

tősebb kódex készítésekor még külföldi szaktekintélyek véleményét is kikérték.” Tóth (2013) 534. o.140 A Be. javaslatának általános indokolása, IV. pont.141 Erről számol be például Ligeti (2006) 6. o.142 A Btk. javaslatának 15. §-ához fűzött indokolás.143 1978. évi Btk. 203. § (1) bek.; Btk. 199. § (1) bek.; illetve a Btk. javaslatának 199. §-ához fűzött indoko-

lás.144 Btk. 74. § (1) bek. c) pont, 74. § (5) bek. c) pont. A külföldi példára a korábbi hazai szakirodalomból

Hollán (2003) 19–27. o.

HOLL ÁN MIKLÓS

378

mok figyelembevétele145 sem. Ez utóbbiak ugyanis elve fragmentálisak (így például az általános rész nagy részét és számos bűncselekménycsoportot, például az élet elle-ni bűncselekményeket nem érintik), illetve azokat sok esetben a nemzeti jog büntető-tényállásainál magasabb absztrakciós fokon határozzák meg.

XXI.4. ÖSSZEGZÉS ÉS JÖVŐKÉP

Álláspontom szerint sem a korábbi kódex módosításai, sem a társadalmi változások, sem egy új büntetőpolitika érvényre juttatása nem tette szükségessé egy új kódex megalkotását. Az azonban már nem zárható ki, hogy ezek együttese – legalábbis a jogalkotó értékelése szerint – elért egy kritikus tömeget, ami ezt már megfontolandó-vá tette. Az új kódex formájában való jogalkotás azonban még így is inkább szimboli-kus intézkedésnek tekinthető, nem pedig jogtechnikai kényszernek. Természetesen az új kódex mint forma ettől még alkalmas volt arra, hogy olyan változások katalizáto-raként funkcionáljon, amelyek talán egy novella előkészítése során elsikkadtak volna (ilyen volt például egy a korábbinál koherensebb szabályozás létrejötte146).

Nyilvánvalóan a Btk. megalkotása után egy ideig – legalábbis a politikai rendszer földindulásszerű változásának hiányában – nem várható átfogó anyagi büntetőjogi kodifikáció.147 Ha tehát a magyar büntetőjoggal kívánunk foglalkozni (akár távolabb-ról például tudományosan), akkor meg kell szoknunk ezt a kódexet. Még akkor is, ha mindenkinek az egyetemen tanult törvénykönyv a viszonyítási pont148, illetve a hiva-tásában sokáig használt kódex az „origó”149.

Ha ennek során nem könnyen – vagy egyáltalán nem is – barátkozunk meg a Btk.-val, akkor is elkezdhetjük (el kell kezdenünk) tudományos alapossággal felmér-ni annak erényeit és hibáit. Ehhez mindenképpen jó kiindulópontot jelenthet az ilyen és ehhez hasonló tanulmánykötetek elkészítése. Remélem, eljön azon idő is, amikor a Btk. minden (vagy legalább minden lényeges újdonságokat tartalmazó) fejezete monografikus feldolgozást kap. Ezzel nyújtaná ugyanis a tudomány a legértékesebb háttértámogatást a joggyakorlat, illetve a további jogalkotás számára.

XXI.5. FELHASZNÁLT IRODALOM

Bárándy Gergely – Bárándy Aliz (2013) „Gondolatok az új Büntető Törvénykönyv elvi jelentőségű rendelkezéseiről” Bűnügyi Szemle, 2013/3.

Békés Ádám (2005) „Büntetőpolitika és jogbiztonság” Magyar Jog, 2005/8.Bócz Endre (2006) Büntetőeljárási jogunk kalandjai. Sikerek, zátonyok és vargabetűk.

Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2006.

145 Vö. XXI.3.4. fejezet.146 Vö. XXI.2.2. fejezet.147 Erre utal például Csomós (2014) 38. o.148 Bócz (2006) 207. o.149 Miskolczi (2015) 281. o.


379

Borbíró Andrea (2008) “»Three Strikes and You’re Out« Magyarországon – kriminálpolitikai racionalitás vagy szimbolikus jogalkotás?” Acta Facultatis Politico-Iuridicae, 2008.

Busch Béla (2014) „Az új Btk. Általános Részének alapfogalmai (hatály, a bűncselekmény, a tettesek és részesek, a társadalomra veszélyesség)” Jogtudományi Közlöny, 2014/11. 495–503. o.

Csomós Tamás (2014) „Az új Btk. időbeli hatályra vonatkozó rendelkezései a gyakorló jogász szemével” Magyar Jog, 2014/1.

Deák Zoltán (2012) „A kár büntetőjogi fogalmáról – megjegyzések egy eseti döntés margójára” Magyar Jog, 2012/6. 369–374. o.

Franczia Barbara (2013) „Az ittas járművezetés jogalkalmazási dilemmái az új Btk. tükrében” Jura, 2013/2. 51–56. o.

Gellér Balázs (2015) „Büntetéskiszabás Magyarország negyedik Büntető Törvénykönyvében” Jogtudományi Közlöny, 2015/2.

Gönczöl Katalin (2013) „A büntető populizmus és a társadalmi kirekesztettség” Acta Facultatis Politico-Iuridicae, 2013. 155–165. o.

Hack Péter (2013) Új büntetőtörvénykönyv. Hagyomány és megújulás a büntetőjogban. Bibó István Szakkollégium, Budapest, 2013.

Háger Tamás (2015) „A büntetőtörvény időbeli hatályára vonatkozó rendelkezések mint alapvető alkotmányos, garanciális szabályok” Bűnügyi Szemle, 2015/3. 68–75. o.

Heller Erik (1945) A magyar büntetőjog általános tanai. Grill, Budapest, 1945.Hollán Miklós (2003) „A bűncselekményből eredő vagyon elvonása: az angol megoldás

jellegzetességei” Büntetőjogi Kodifikáció, 2003/4. 19–27. o.Hollán Miklós (2007) „Az elkobzás a vagyonelkobzás szabályozásának egyesítéséről”

Büntetőjogi Kodifikáció, 2007/1. 35–42. o.Hollán Miklós (2013) „A hivatali vesztegetés szabályozása az új Btk.-ban” Iustum Aequum et

Salutare, 2013/4. 141–168. o.Hollán Miklós (2014a) „A hatósági eljárással kapcsolatos vesztegetés az új büntető kódexben”

Miskolci Jogi Szemle, 2014/1.Hollán Miklós (2014b) „A gazdálkodó szervezettel kapcsolatos passzív vesztegetés az új

büntető kódexben” Magyar Jog, 2014/2. 108–120. o.Hollán Miklós (2014c) Korrupciós bűncselekmények az új büntetőkódexben. HVG-ORAC

Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2014.Jávorszki Tamás (2013) „Az időbeli hatály értelmezése az új Btk. Általános Részének egyes

rendelkezései kapcsán” Jogelméleti Szemle, 2013/2. 58–65. o.Kara Ákos (2015) „Nemzetközi kötelezettségek, ajánlások és az új Btk.” Jogtudományi

Közlöny, 2015/10.Kormány Zita – Szalóki Gergely (2011) „A Csemegi kódex szankciórendszere I.” Jogelméleti

Szemle, 2011/3.Ligeti Katalin (2006) „Az új Büntető törvénykönyv általános részének koncepciója”

Büntetőjogi Kodifikáció, 2006/1.Mészáros Ádám (szerk.) (2014): Fiatal büntetőjogászok az új büntető törvénykönyvről.

Magyar Jog- és Államtudományi Társaság, Szeged–Budapest, 2014.Miskolczi Barna (2015) „Kodifikátori gondolatok az új Btk. Különös részéről de lege lata és de

lege ferenda” Jogtudományi Közlöny, 2015/5. 281–291.

HOLL ÁN MIKLÓS

380

Nagy Ferenc (2005) Tanulmányok a Btk. általános részének kodifikációjához. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2005.

Nagy Ferenc (2007) „A magyar büntető anyagi jog (át)alakulása a rendszerváltozás óta” In: A magyar jogrendszer átalakulása 1985/1990–2005. I. kötet (szerk. Jakab András – Takács Péter). Gondolat Kiadó–ELTE ÁJK, Budapest, 2007. 431–463. o.

Nagy Ferenc (2015) „A szankciórendszer” Jogtudományi Közlöny, 2015/1.Sántha Ferenc (2000) „Még egyszer a közvetett tettességről – Javaslat a törvényi

szabályozásra” Publicationes Universitatis Miskolciensis. Sectio Juridica et Politica, 2000. 225–232. o.

Szabó Imre (1973) „Jogfejlődésünk tendenciája és problémái” Jogtudományi Közlöny, 1973/11. 557–563.

Szomora Zsolt (2002) „A közvetett tettesség de lege ferenda” Büntetőjogi Kodifikáció, 2002/4. 25–28. o.

Szomora Zsolt (2009) A nemi bűncselekmények alapkérdései. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2009.Szomora Zsolt (2013) „Megjegyzések az új Büntető Törvénykönyv nemi bűncselekményekről

szóló XIX. Fejezetéhez” Magyar Jog, 2013/11. 649–657. o.„Tervezet a Büntető törvénykönyvről” Büntetőjogi Kodifikáció, 2007/1.Tóth Mihály (1996) Gazdasági bűncselekmények az alakuló joggyakorlatban. ELTE Jogi

Továbbképző Intézet, Budapest, 1996.Tóth Mihály (2013) „Az új Btk. bölcsőjénél” Magyar Jog, 2013/9. 525-534. o.Vaskuti András (2013) A Büntető Törvénykönyv 1978–2012 – Jogszabálytükör. CompLex

Kiadó, Budapest, 2013.Varga Csaba: A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség. 2. kiadás. Akadémiai Kiadó,

Budapest, 2002.Verebics János (2013) „Az információs bűncselekmények és az elektronikus adat ideiglenes

hozzáférhetetlenné tételének lehetősége az új Btk.-ban” Gazdaság és Jog, 2013/2. 3–7. o.Vókó György (2002) „A büntetési teóriák racionalitásai” Büntetőjogi Szemle, 2002/1.Wiener A. Imre (1999) „Büntetőpolitika – büntetőjog (jogszabálytan)” In: Büntetendőség,

büntethetőség. Büntetőjogi tanulmányok (szerk. Wiener A. Imre). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó–MTA ÁJTI, Budapest, 1999.

Wiener A. Imre (2000) Elméleti alapok a büntetőtörvény általános része kodifikálásához. MTA JTI, Budapest, 2000.

381

KÖTETÜNK KÖZREMŰKÖDŐI

AMBRUS ISTVÁN PhDügyész, Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészségadjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszék

BARABÁS ANDREA TÜNDE habil.osztályvezető, tudományos főmunkatárs, Országos Kriminológiai Intézetintézetvezető, egyetemi docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézete

BÁRD PETRA LL.M., PhDosztályvezető, tudományos főmunkatárs, Országos Kriminológiai Intézet

BÉKÉS ÁDÁM PhDadjunktus, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék

BOLYKY ORSOLYAtudományos munkatárs, Országos Kriminológiai Intézet

BORBÉLY ZOLTÁNügyvéd

DERES PETRONELLA PhDtudományos főmunkatárs, Országos Kriminológiai Intézet

FAZEKAS ATTILA ERIKfőosztályvezető, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért Felelős Államtitkárság

382


GELLÉR BALÁZS habil.tanszékvezető, egyetemi tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszék

GULA JÓZSEF PhDegyetemi docens, Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

HOLLÁN MIKLÓS PhDtudományos főmunkatárs, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézeteegyetemi docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészeti Jogi és Igazgatási Tanszék

INZELT ÉVA PhDegyetemi adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kriminológiai Tanszék

JACSÓ JUDIT PhDegyetemi docens, Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

KOVÁCS PÉTERelnök, Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége Biztonsági Bizottság

KŐHALMI LÁSZLÓ habil.tanszékvezető, egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék

MADAI SÁNDOR PhDtanszékvezető, egyetemi docens, Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék

MÉSZÁROS ÁDÁM PhDosztályvezető-helyettes, tudományos főmunkatárs, Országos Kriminológiai Intézet

MEZEI KITTIPhD-hallgató, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszék


383

OTT ISTVÁN PhDszázados, katonai ügyész, Legfőbb Ügyészség Terrorizmus, Pénzmosás és Katonai Ügyek Főosztályamegbízott oktató, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék

SCHUBAUER LÁSZLÓ mesteroktató, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Büntetőjogi Tanszék

SINKU PÁLfőosztályvezető ügyész, legfőbb ügyészségi tanácsos, Legfőbb Ügyészség Terrorizmus, Pénzmosás és Katonai Ügyek Főosztályacímzetes egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék

TÓTH DÁVIDPhD-hallgató, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék

TÓTH MIHÁLY DScegyetemi tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszékegyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem

UJVÁRI ÁKOS PhDbíró, Fővárosi Ítélőtáblamegbízott oktató, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék

a negyedik magyar bÜntetŐkÓdex régi és újabb vitakérdései · az egység és halmazat...

Documents