a váltó és használata napjainkban, egy esettanulmány tükrében (szakdolgozat)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Jogi Továbbképző Intézet

Jogi szakokleveles közgazdász-képzés

2006-2008

Konzulens: Dr. Tomori Erika

SZAKDOLGOZAT

A VÁLTÓ ÉS HASZNÁLATA NAPJAINKBAN,

EGY ESETTANULMÁNY TÜKRÉBEN

Budapest, 2008. szeptember

A szakdolgozatot készítette: Bobek Ernő

Szakdolgozat – A váltó és használata napjainkban, egy esettanulmány alapján

Tartalomjegyzék

BEVEZETÉS........................................................................................................................3

1. AZ ÉRTÉKPAPÍROKRÓL ÁLTALÁBAN .............................................................5 1.1. AZ ÉRTÉKPAPÍROK PTK. SZERINTI ALAKZATA .............................................................................. 6 1.2. AZ ÉRTÉKPAPÍROK FŐBB CSOPORTOSÍTÁSA.................................................................................. 7

2. A VÁLTÓ.....................................................................................................................9 2.1. TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTÉS, A HAZAI ÉS A NEMZETKÖZI JOGFEJLŐDÉS........................................... 9 2.2. A VÁLTÓ DEFINÍCIÓJA ................................................................................................................ 11 2.3. A VÁLTÓJOGVISZONY ÉS AZ ALAPJOGVISZONY ÖSSZEFÜGGÉSEI................................................. 12 2.4. A VÁLTÓ FUNKCIÓI..................................................................................................................... 14 2.5. A VÁLTÓ TÍPUSAI........................................................................................................................ 14

2.5.1. A saját váltó .......................................................................................................................... 14 2.5.2. Az idegen váltó...................................................................................................................... 14

2.6. A VÁLTÓ KELLÉKEI ÉS AZOK PÓTLÁSA ....................................................................................... 15 2.7. A VÁLTÓ ÁTRUHÁZÁSA .............................................................................................................. 16 2.8. A VÁLTÓHOZ KÖTŐDŐ FELELŐSSÉGEK ....................................................................................... 18

2.8.1. Az egyenes váltóadósok ........................................................................................................ 19 2.8.2. A megtérítési váltóadósok..................................................................................................... 19 2.8.3. Kezesek ................................................................................................................................. 19

2.9. AZ ÓVÁS..................................................................................................................................... 19 2.10. A MEGTÉRÍTÉSI ÖSSZEG.............................................................................................................. 20 2.11. A VÁLTÓ, MINT PRIVILEGIZÁLT KÖVETELÉS ............................................................................... 21

2.11.1. Az elévülés........................................................................................................................ 21 2.11.2. Bemutatási, óvási és egyéb határidők .............................................................................. 22 2.11.3. Eljárásjogi különlegességek............................................................................................. 22 2.11.4. Egyéb szabályozási vonatkozások .................................................................................... 23

2.12. A VÁLTÓKIFOGÁSOK .................................................................................................................. 23 2.12.1. A váltójogon alapuló kifogások........................................................................................ 24 2.12.2. A felperessel való személyes viszonyon alapuló kifogások............................................... 24 2.12.3. A váltó kibocsátójával/előző váltóbirtokossal szemben fennálló személyes viszonyon alapuló kifogások abban az esetben, ha a felperes a váltó megszerzésével tudatosan az adós hátrányára cselekedett ........................................................................................................................ 27

3. ESETTANULMÁNY ................................................................................................28 3.1. AZ ÜGYLET ÉS SZEREPLŐINEK BEMUTATÁSA.............................................................................. 28

3.1.1. A szerződés............................................................................................................................ 28 3.1.2. A Fizetési Megállapodás és a váltók..................................................................................... 28

3.2. AZ ELSŐ VÁLTÓPER .................................................................................................................... 30 3.3. A MÁSODIK VÁLTÓPER ............................................................................................................... 37 3.4. A HÁTTÉRVISZONYOKRÓL.......................................................................................................... 38 3.5. ÖSSZEFOGLALÁS ........................................................................................................................ 39

4. A VÁLTÓHASZNÁLAT KORLÁTAI NAPJAINKBAN.....................................41

ZÁRÓGONDOLATOK.......................................................................................................43

IRODALOMJEGYZÉK .....................................................................................................46

2


Bevezetés Hazánk gazdasági életében a váltó korántsem tölti be azt a szerepet napjainkban, mint

amire történelmi hagyományai, de még inkább a gazdasági szereplők igényei alapján

hivatott lenne.

A váltóhasználat előnyei elvileg magukért beszélnek. Hogy csak a lényegesebbeket

említsem: a szigorú szabályozás által biztosított behajthatóság, az a lehetőség, hogy a

váltó lejárat előtt pénzzé tehető, a készpénzszükséglet csökkentése, a hazai és

nemzetközi váltójogi szabályok több évtizedes változatlansága által garantált

jogbiztonság. A váltó tökéletesen alkalmas a benne tanúsított követelés mobilizálására,

melyhez gyorsított és egyszerűsített végrehajtási szabályok kapcsolódnak, így valódi

gazdaságélénkítő erőként tudna működni napjainkban is.

Ha egy váltó teljesíti a vele szemben jogszabályban meghatározott formai

követelményeket, a peresítése viszonylag egyszerű, mondhatni egyesélyes, még azokban

az esetekben is, amikor a bíróság a váltó létrejöttének tartalmi alapjául szolgáló polgári

jogi viszony, az ún. alapjogviszony szempontjait is mérlegelni kész, vagy kénytelen.

Mivel a vizsgálat alapeseten csak a „külalakra” vonatkozik, a „tartalomra” csak ritkán,

elvben csak idő kérdése, hogy a bíróság mikor hozza meg a váltójogosult számára

kedvező ítéletét.

Mindezek ellenére a tapasztalat azt mutatja, hogy az üzleti szférában idegenkednek a

váltó használatától, szerepe napjainkban inkább csak a külkereskedelmi forgalomban

említést érdemlő, az intézmény a gazdasági szféra egyéb területeiről sajnálatos módon

eltűnőben van. A váltó háttérbe szorulása mindenképpen kedvezőtlen tendencia, hiszen

alkalmas eszköz lehetne a hazai kis- és középvállalkozások forráshiányos,

alulfinanszírozott helyzetének javításában, vagy akár a körbetartozások kialakulásának

megelőzésében is.

Jelen szakdolgozatomban, az elméleti háttérrel és az általános szabályozással való

foglalatoskodás után egy (egyébként még folyamatban lévő) esettanulmány bemutatásán

keresztül próbálom meg a gyakorlatot az elmélettel szembe állítani. A téma, illetve a

jogeset feldolgozása során érinteni fogom a releváns jogszabályokat, így az értékpapírok

polgári jogi szabályozását, a váltórendeletet, a vonatkozó eljárásjogi szabályokat,

valamint az ítélkezési gyakorlatra következtetni engedő Bírósági Határozatokat is.

3


Reményeim szerint az esettanulmány alapján, „testközelből” jobban megítélhetjük a

gazdasági szereplők váltóval kapcsolatos viszonyulásának hátterét, megérthetjük a

váltóval kapcsolatos ellenérzéseiket, továbbá valószínűsíthetjük a konkrét jogesetben a

bíróság meghozandó ítéletét is.

Végezetül, igyekszem a számomra legizgalmasabb kérdésre is választ keresni: mit

lehetne tenni a jogi szabályozás, illetve a gazdaságirányítás szintjén annak érdekében,

hogy a váltó szélesebb körben alkalmazott eszközzé váljon a hazai gazdasági szereplők

életében?

4


1. AZ ÉRTÉKPAPÍROKRÓL ÁLTALÁBAN

A váltó az értékpapírok fogalomkörébe tartozó jogintézmény, ezért célszerű előbb az

utóbbi jelentését tisztázni.

Az újkor vívmányai fellendítették a nemzetközi kereskedelmet, és létrehozták azt az

igényt is, hogy a jogok mobilizálhatóak legyenek – ezt a célt szolgálták az értékpapírok.

A kereskedelem alapvető érdekévé vált a könnyű hitelszerzés és a tömegfizetések

egyszerű lebonyolítása. E két szükséglet kielégítésének tökéletes eszközeként alakult ki a

váltó és a csekk. Az értékpapírok közül jogtörténetünkben a váltó töltötte be a

legfontosabb szerepet, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a dualizmus korában voltak

utoljára az üzleti élet középpontjában a váltón alapuló hitel- és kereskedelmi

jogviszonyok.

Pénzügyi szempontból jellemzően jövőbeli fizetésre vonatkozó egyoldalú ígéretet

tartalmaznak az értékpapírok. Az értékpapír mögött mindig meghúzódik egy másik,

kétoldalú polgári jogi viszony is, az ún. alapjogviszony, melyből látható, hogy mivel is

tartozik az értékpapír kibocsátója annak jogosultja felé. Tehát az értékpapírok

alapjogviszonyukat tekintve olyan okiratok, melyek valamilyen pénzügyi vonatkozású

• követelésre,

• dologra, tulajdonjogra,

• tagsági viszonyból eredő jogra

vonatkozó jogosultságot bizonyítanak, és amelyeket általában meghatározott szabályok

szerint, adni-venni, átruházni is lehet.

Jogi szempontból vizsgálva, akkor nevezhetünk egy okiratot értékpapírnak, ha ennek

jogszabályi feltételei is fennállnak. A normatív kiindulási pontot a Polgári Törvénykönyv

(Ptk.) adja meg számunkra, ezen kívül speciális jogszabályok kifejezett értékpapír-

minősítése is szükséges e megkülönböztetett minőség elnyeréséhez.

5


1.1. AZ ÉRTÉKPAPÍROK PTK. SZERINTI ALAKZATA

A Ptk. általános definíciója1 szerint értékpapírnak csak olyan okirat, vagy más

jogszabályban meghatározott adat (számítógépes jel)2 tekinthető, amely jogszabályban

meghatározott kellékekkel rendelkezik és kiállítását (kibocsátását), illetve ebben a

formában történő megjelenítését jogszabály lehetővé teszi. Így pl. ha egy értékpapír nem

felel meg a jogszabályban előírtaknak, kellékhiányosan kerül kiállításra, úgy nem is

minősül értékpapírnak, ergo a törvényben meghatározott jogkövetkezmények sem

fűződhetnek hozzá.

Az új, előkészítés alatt álló Ptk. egyébiránt egy rugalmasabb szabályozás felé mozdul el,

normatív alapon határozná meg, mit kell értékpapírnak tekinteni.

Fontos tartalmi eleme az értékpapíroknak, hogy minden esetben a kibocsátó egyoldalú és

feltétlen kötelezettségvállalását tartalmazzák, így a kibocsátó pusztán az értékpapír

alapján köteles a megnevezett jogosult számára az értékpapírban foglalt (pénz)tartozást

teljesíteni, vagy más jogosultságokat biztosítani.

Az értékpapír olyan okirat, amely a benne tanúsított alanyi jogot úgy testesíti meg, hogy

azt a papír nélkül sem érvényesíteni, sem bizonyítani, sem átruházni nem lehet.

Értékpapírról rendelkezni tehát csak annak birtokában lehet. Ez a funkció dolog jelleget

kölcsönöz az értékpapírnak, hiszen a papír és a benne foglalt jog szorosan

összekapcsolódnak.

Fontos jellemzője az értékpapíroknak az átruházhatóságuk – tulajdonképpen e funkció

(hiánya) hívta életre magát az intézményt. A gazdasági fejlődés adott szintjén ugyanis

szükségessé vált, hogy az értékpapírban rögzített jogok önállóan is forgalomképesek

legyenek, így magában az értékpapírban öltve testet, „dologgá” válva, önálló életre

kelhettek.

Az értékpapír átruházása során az abból kitűnő összes jog, de csak az abból kitűnő jogok

szállnak át az új birtokosra, függetlenül attól, hogy az átruházó milyen jogokkal

rendelkezett. Ez eltérést jelent a római jog mai is élő „senki nem szerezhet több jogot,

mint amennyivel az átruházó rendelkezett” elvétől, hiszen az értékpapírból kitűnő

jogokat megszerzi a következő jóhiszemű birtokos pl. akkor is, ha az átruházó nem volt

1 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről, 338. A-D § 2 2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról, 6-12. §

6


jogszerű birtokosa az értékpapírnak. Ugyanígy, ha pl. egy kezességet nem vezettek rá a

papírra, az nem is kerül átruházásra.

A kötelezettre vonatkozó kifogás-korlátozás alatt azt értjük, hogy csak olyan kifogásokra

hivatkozhat, melyek szerepelnek az értékpapíron, olyanokra viszont semmiképp, melyek

valamely korábbi jogosulttal szemben esetlegesen fennálló személyes viszonyán

alapulnak.

További ismérve az értékpapíroknak, hogy velük kapcsolatosan ún. alaki legitimáció

érvényesül. Más szóval, az értékpapír jogszerű birtokosának az tekintendő, aki az

értékpapírból kitűnik, akit az igazol, azaz legitimál. Lehet ez a birtokos (ha bemutatóra

szóló papírról van szó), akit a forgatmányok megszakítatlan láncolata igazol (névre szóló

papír esetén), vagy az, akinek a számláján az értékpapírt nyilvántartják (dematerializált

értékpapíroknál). Fontos kiemelni itt is, hogy nem feltétlenül (sőt, gyakran nem) azt

legitimálja az értékpapír, aki az értékpapír alapjogviszonya alapján vélelmezhető lenne,

hiszen az alapjogviszony már az értékpapír első átruházása során látványosan elkülönül

az értékpapírban foglalt követeléstől.

1.2. AZ ÉRTÉKPAPÍROK FŐBB CSOPORTOSÍTÁSA

A törvény a pénzkövetelést megtestesítő értékpapírt tekinti az értékpapír alaptípusának,

de a tulajdonjogról és más jogról, tagsági viszonyból eredő jogosultságról kiállított

értékpapírokat is „védőszárnyai alá veszi”3.

Az alapjogviszony jellege szerint megkülönböztetünk

a) pénzkövetelésről szóló értékpapírokat, melyek jellemzője, hogy az egyik fél

elismeri a másik fél felé fennálló tartozását, és vállalja, hogy azt

meghatározott időben és módon ki fogja egyenlíteni, melyhez a jog megfelelő

kikényszeríthetőséget biztosít. A kibocsátó pénzzel tartozik, és a jogosult sem

kérhet más teljesítést. Ezen a csoporton belül megkülönböztetünk még

• hiteljogviszonyt tartalmazó (váltó, kötvény, kincstárjegy, jelzáloglevél),

• készpénz-helyettesítő értékpapírokat (csekk), illetve

• befektetési jogviszonyt tartalmazó befektetési jegyeket.

3 Ptk. 338/D. §

7


b) részesedési/tagsági jogokat megtestesítő értékpapírokat, melyek azt igazolják,

hogy tulajdonosuk valamely vállalkozás alaptőkéjéhez hozzájárult, melynek

révén meghatározott tagsági jogosultságokkal rendelkezhet (szavazat,

osztalék). Ennek a csoportnak az alaptípusa a részvény, továbbá a vagyonjegy

és a szövetkezeti üzletrész is ide tartoznak.

c) dologra/tulajdonra vonatkozó jogokat megtestesítő értékpapírokat, melyek

áruval kapcsolatos jogokat testesítenek meg, valamely áru feletti rendelkezési

jogot biztosítanak a tulajdonosuknak – ilyen a közraktári jegy, vagy a

hajóraklevelek.

Az értékpapír megjelenési formája szerint lehet okirati, illetve dematerializált

(számítógépes jel formájú).

A megjelenés jellege szerint megkülönböztetünk egyedi papírokat, ahol egy követelésről

egy értékpapír kerül kiállításra, illetve sorozatpapírokat, melyek az alapul szolgáló

jogviszonyból eredő jogokat több, egymással azonos értékű részre (névérték) osztva

testesítik meg.

Átruházhatóságuk szerint pedig névre szóló, illetve bemutatóra szóló értékpapírokat

különböztetünk meg. A névre szóló okirati formájú értékpapír esetén az átruházás, azaz a

tulajdonosváltás az értékpapír hátoldalára (vagy toldatára) vezetett átruházó

nyilatkozattal, azaz forgatmánnyal történik, dematerializált értékpapírok esetén pedig

számlaművelettel (terhelés-jóváírás). A bemutatóra szóló értékpapírok átruházása

birtokba adással, azaz egyszerű átadással történik.

Végezetül meg kell említeni, hogy az értékpapírok dematerializálása, nyomdai előállítása,

felülbélyegzése, megsemmisítése szintén csak jogszabályban meghatározott eljárások

során történhet. A további csoportosítási szempontok (lejárat, hozam, kibocsátó

személye, iránya, forgalomképesség, elévülés stb.) ismertetésétől azonban terjedelmi

okok, illetve a témával való csekély összefüggésük miatt eltekintek. Meglátásom szerint a

fenti keretrendszerben már így is jól el tudjuk helyezni a következő fejezet, és a dolgozat

fő témáját: a váltót.

8


2. A VÁLTÓ

2.1. TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTÉS, A HAZAI ÉS A NEMZETKÖZI JOGFEJLŐDÉS

A 12-13. századi Európában (Olaszországban) a váltó lényege az volt, hogy kibocsátója a

neki átadott pénzösszeg fejében arra vállalt kötelezettséget, hogy ő, vagy egy neki tartozó

harmadik személy a váltóban szereplő összeget egy másik helyen, az ottani pénznemben

meg fogja fizetni. A váltó tehát ténylegesen pénzváltást és utalványozást jelentett, amely

különböző helyek között a váltólevél közvetítésével történt. A váltó itt még nem

hiteleszközként működött, csak a súlyos pénzes ládák nagy távolságokba történő

kockázatainak, és a szó szoros értelmében vett nehézségének elkerülését célozta. A

pénzváltásról kezdetben nem állítottak ki okiratot, de később kialakult az a szokás, hogy

a bankár a kereskedőtől átvett pénz fejében egy hiteles okiratot (fizetési ígéretet,

kötelezvényt) adott át, amelyben kijelentette, hogy a papírban foglalt pénzösszeget

későbbi időpontban ő maga ki fogja fizetni.

A kereskedelmi forgalom diktálta igényeket követve a váltóüzlet is átalakult, a

kereskedők a pénzváltók közbeiktatása nélkül, maguk is állítottak ki váltókat, ezzel

egyenlítve ki az egymás közötti kölcsönös követeléseiket. Ennek köszönhetően a

váltóüzlet sokkal gyorsabban terjedt, nagyobb lendületet vett, ami a forgatmány – azaz a

váltóátruházás – intézményének megjelenésével azt eredményezte, hogy a váltó az

áruforgalom tárgyává vált.

A 17-19. században Európa-szerte sokféle váltórendszabály élt egymás mellett, de ezek

különbözősége nem bénította meg a váltó gazdasági funkcióját, ugyanis többnyire

néhány bevált rendszabály másolatai voltak csak; nem annyira a tartalmuk, inkább csak a

címük volt különböző. Az egymással konkuráló jogrendszerek között a francia jogot

tekinthetjük dominánsnak, egészen a német 1847. évi német váltótörvény megjelenéséig,

mely a váltót, mint jogintézményt új, szigorúbb alapokra fektette. Az angolszász jog a

francia és német jogrend közé pozícionálta magát.

Az egyre inkább fellendülő nemzetközi kereskedelemben is számos olyan váltójogi

jogvita merült fel, amely megkívánta a váltójog nemzetközi szintű egységesítését. Ez egy

hosszú folyamat volt, amelynek fordulópontjai az 1885. évi antwerpeni nemzetközi

kereskedelmi jogi kongresszus, az 1910. évi első, illetve 1912. évi második hágai

államértekezletek voltak, mely legutóbbi két megállapodással (az Egyezménnyel és a

9


Szabályzattal) zárult. Végezetül az 1930. június 7-én megkötött, azóta számtalan állami

jogrendszer által törvénybe iktatott, és azóta is érvényes szabályozást tartalmazó Genfi

Váltójogi Egyezmény elfogadása jelentette a kontinentális jogfejlődés legjelentősebb

mérföldkövét.

A váltó múltja hazánkban jóval szerényebb, 1840-ig még a kereskedők sem nagyon

ismerték. A 19. századi magyar jogtudomány nem tekintette a váltójogot a kereskedelmi

jog részének, hanem önálló jogágként kezelte, tekintettel arra, hogy a váltó nem csak

fizetési, hanem hiteleszköz is volt. A hazai jogfejlődés német, illetve főleg osztrák

alapokon nyugszik. Első váltótörvényünk, a 1840. évi 15. törvénycikk („régi”

váltótörvény) is az osztrák váltótörvény alapján került összeállításra. A Kiegyezés után

az Osztrák-Magyar Monarchiában megélénkültek a gazdasági és kereskedelmi

kapcsolatok, mindennapossá vált a váltóval való fizetés, a váltó uralta a magyar

hiteléletet, melyet az osztrák és magyar váltójog harmonizálása alapozott meg. Az 1876.

évi 27. törvénycikk („új” váltótörvény) javaslatát szintén osztrák minta alapján

dolgozták ki.

Az 1912-es hágai Egyezményt Magyarország is aláírta, amellyel vállalta, hogy mind azt,

mind pedig a Szabályzatot törvénybe iktatja. A világháború kitörése azután

megakadályozta az új váltójogi jogszabályunk létrejöttét, mint ahogy az 1930-as Genfi

Váltójogi Egyezmény belső jogforrássá minősítése is kényszerűen elmaradt. Ennek

ellenére a nemzetközi normák messzemenően beépültek a hazai jogalkalmazásba.

Érdekesség, hogy 1960 és 1965 között egyáltalán nem volt hatályos váltótörvényünk,

mivel az 1876-os törvény 1960-ban hatályon kívül lett helyezve4. Igaz, az

államszocializmus keretei között igazából szükség sem volt váltóra, legfeljebb csak a

külkereskedelemben játszott szerepet.

A hazai jogszabály megszületéséig egészen 1965-ig kellett várni, amikor Magyarország

is csatlakozott a Genfi Váltójogi Egyezményhez. Az Egyezmény belföldi jogforrásként

történő kihirdetése „A váltójogi szabályok szövegének közzétételéről szóló 1/1965. (I.

24.) IM rendelet” (továbbiakban: „Vár.”) formájában öltött testet. Az egyszerű

kihirdetés miatt a hazai joggyakorlat specialitásait mellőzte a jogalkotó, ugyanakkor a

4 1960. évi 11. tvr. a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről, 95. §

10


részletes váltójogi szabályokat tartalmazó rendelet megjelenése óta alig esett át

változtatáson.

2.2. A VÁLTÓ DEFINÍCIÓJA

Sem az 1876. évi váltótörvényünk, sem a jelenleg hatályban lévő 1/1965. (I. 24.) IM

rendelet nem adja meg a váltó definícióját. Hazai jogszabályaink közül utoljára az 1840.

évi 15. tc. 1.§ tartalmazta a váltó fogalmát:

„A váltó olly oklevél, melly által kibocsátója magát a köztörvényieknél

szigorúbb feltételek alatt kötelezi, hogy valamelly meghatározott

somma pénzt, bizonyos helyen és időben vagy maga fizetend,

vagy annak más általi kifizetését eszközli.”

Eredeti definíciója szerint tehát a váltó írásbeli feltétlen fizetési ígéret, amely a hasonló

természetű jognyilatkozatoktól annyiban különbözik, hogy törvény(ek) speciális

szabályai vonatkoznak rá. A váltót a konstitutív értékpapírok közé sorolták, és a

legtisztább írásbeli szerződésnek tekintették. A korabeli felfogás szerint az értékpapírnak

az a jog ad „értéket”, amelyet az okirat tanúsít. Az ún. kreációs elmélet különösen a

német és a magyar váltójogi irodalomban terjedt el, melynek lényege, hogy az

értékpapírba foglalt kötelezettséget magának a papírnak a kiállítása „szüli.” A váltó

kibocsátója, amikor aláírja a váltót, arra tesz a publikumnak ígéretet, hogy valóságos

papírpénzt kreál. A kiállítás, azaz a kreáció nem előkészítő aktus, hanem magát a

kötelmet testesíti meg. Az értékpapír által nyújtott minőségi többlet (a deklaratív és az

érvényességi okiratokhoz képest) abban állt, hogy a szóban forgó jogosultság az okirat

kiállításával keletkezett, s az értékpapírban foglalt jogot, követelést, az értékpapír nélkül

bizonyítani, érvényesíteni, átruházni, megterhelni főszabályként nem lehetett.

A mai szabályozás talaján állva azt röviden mondhatjuk, hogy a váltó törvényen alapuló,

szigorú alakszerűségekhez kötött különleges okirat. Ezt részletesebben definiálva, a váltó

nem más, mint egy

követelést megtestesítő, pénzösszeg megfizetéséről szóló, feltétlen kötelezettségvállalást

tartalmazó, kifejezetten váltó elnevezéssel kiállított egyedi értékpapír, amely

forgalomképes és forgatható, s amelynek kiállítója (vagy elfogadója) a vele szemben

alkalmazható fokozott jogi szigor terhe mellett vállalja, hogy a váltón meghatározott

összeget meghatározott helyen és időben meg fogja fizetni.

11


A Vár. ugyan nem tartalmaz konkrét utalást arra nézvést, hogy a váltó értékpapír lenne,

ugyanakkor megállapítható, hogy a váltóra vonatkozó, részletesen kidolgozott

szabályrendszer jellemzőiben maradéktalanul megfelel az értékpapírokról

elmondottaknak (így Pt. szerinti meghatározásnak is), tehát a váltó értékpapír

minősítéséhez kétség nem férhet.

A váltó az egyetlen olyan értékpapír, amelynek kibocsátására nézve nem állít fel a

jogalkotó természetes személyeket kizáró, vagy a jogosulti kört számottevő mértékben

leszűkítő törvényi korlátokat. Váltót minden külön hivatalos segítség vagy ellenjegyzés

nélkül kiállíthatnak a szerződő felek, és élhetnek a törvényi szabályozás által az

értékpapírok számára biztosított joghatásokkal, mindössze a váltó kötelező tartalmi

elemeire és egyértelműségére kell fokozottan ügyelniük annak érdekében, hogy a váltó

megőrizhesse forgalomképességét – azaz váltó mivoltát.

Jogszabályban nem definiált, de mégis bevetté vált az úgynevezett váltóképes személy

fogalma, ami a váltó kibocsátására való képességre utal. Fontos, hogy a

váltóképességnek a váltónyilatkozat megtételekor kell fennállnia. Ez a fogalom

nagyjából a polgári jogi teljes cselekvőképességet5 fedi le, vagyis elviekben mindenki

bocsáthat ki váltót, aki cselekvőképes.

2.3. A VÁLTÓJOGVISZONY ÉS AZ ALAPJOGVISZONY ÖSSZEFÜGGÉSEI

A váltó kiállítására általában valamilyen más ügylet, egyéb polgári jogi viszony, azaz az

alapjogviszony alapján kerül sor, ahol az egyik félnek tartozása keletkezik a másik felé,

melynek azonnali kifizetése azonban akadályokba ütközik.

A váltó kiállításának tehát mindig oka van, általában valamilyen ellenszolgáltatás –

leggyakrabban áruhitelezés, amikor az áru vevője a felek megállapodása szerint nem

készpénzzel fizet, hanem váltót bocsát ki. A váltó használatával az ügylet egyik

résztvevője, a kötelezett az őt terhelő pénztartozást – a jogosult követelését – váltó

kiállításával és átadásával ismeri el, egyúttal feltétlen kötelezettséget vállal annak

meghatározott módon és időben és helyen történő kiegyenlítésére.

A váltójogviszony tehát a készpénzfizetés elhalasztása tárgyában létrejött, szigorú

formaságokhoz kötött megállapodás, amelynek fontos eleme, hogy a kötelezett a

meghitelezés fejében a váltó részét képező kamatot fizet a jogosultnak.

5 Ptk. 11. §

12


A váltójogosult alapszerződésben foglalt ellenszolgáltatási kötelezettségét, azaz az

ellenértéket a váltó értékének (valutának) is szokás nevezni. Az ellenértékre való

hivatkozás nem kötelező eleme a váltónak, de viták elkerülése céljából hasznos lehet az

ún. értékzáradék („értéke áruban”) használata a váltón. Ebben az esetben sem

beszélhetünk feltételről, pusztán arról van szó, hogy már magán a váltón szerepel egy

utalás az alapügyletre, melyet ha nem teljesít a váltójogosult (mégsem szállítja le pl. az

árut), a váltókötelezett kifogásai biztosabb lábakon állhatnak. Mindazonáltal az ilyen

záradékolás semmiféle kiegészítő biztosítékkal nem jár a váltójogosult számára, pusztán

egyértelművé tehet későbbi vitás helyzeteket.

Természetesen a váltó kiállításának nem elengedhetetlen feltétele, hogy a felek

ellenértékben állapodjanak meg; adható váltó ellenérték nélkül is (bár ez nem jellemző).

A váltó megszületésétől kezdődően az alapjogviszony és a váltójogviszony sajátos

módon elszakadnak egymástól. A váltó kiállítása az ügyletből fakadó jogviszonyt

önmagában nem szünteti meg, és fordítva: a váltó alapján a váltó jogosultja az

alapjogviszonytól függetlenül léphet fel a váltó kötelezettjével szemben. Ha a váltó

elveszne, vagy megsemmisülne, akkor a követelést csak az alapügylet jogcíme alapján

érvényesíthetné a jogosult, a kötelezett pedig a polgári jog szabályai szerint vitathatná

azt, az értékpapír megléte esetén azonban az abban megtestesített követelés fennállása –

elvben – kétségbe nem vonható.

A váltó függetlenedik tehát az alapjogviszonytól, kiegészítésre már nem szorul, absztrakt

jelleget ölt, önálló életre és útra kel, átruházhatósága, forgalomképessége révén betöltve

gazdasági rendeltetését. Rögtön hozzá kell tenni, hogy ez az absztrakció jogesetről

jogestre más és más lehet, az alapjogviszony jellegétől, illetve a váltó további sorsától

függően. Kissé előreugorva azt is megállapíthatjuk, hogy elvont karaktere a váltónak

igazán akkor érvényesül, ha legalább egyszer átruházásra (forgatásra) kerül, ekkor

ugyanis a váltójogviszony szereplői is eltérnek már az alapjogviszony személyeitől.

Természetesen azokban a jogvitákban sem kérdőjelezhető meg a váltókövetelés maga,

ahol átruházásra nem kerül sor, (tehát azonosak maradnak az alapjogviszony és a

váltójogviszony szereplői), legalábbis „első látásra” nem; a kötelezett azonban később

sikerrel védekezhet az alapjogviszonyból származó ellenköveteléseire, beszámítási

kifogást emelhet, ahogy azt később az esettanulmányunkból látni is fogjuk.

13


2.4. A VÁLTÓ FUNKCIÓI

a) Hiteleszköz, mivel a kiállításánál későbbi időpontra vonatkozó fizetési

ígéretet testesít meg.

b) Fizetési készpénz-helyettesítő eszköz, mivel a váltó átruházásával a váltó

tulajdonosa harmadik személyek felé fennálló kötelezettségeit kiegyenlítheti,

leszámítolással a váltót lejárat előtt pénzzé teheti.

c) Biztosíték, mert a váltójogi szigornál fogva a hitelező követelésének gyors és

egyszerű behajtását biztosítja.

d) Befektetési eszköz, jogszabályban lefektetett átruházhatósága révén bárki

számára megvásárolható a jogosítotti minőség, így pl. a pénzintézetek a váltó

(viszont)leszámítolásával rövid lejáratú befektetési lehetőséghez juthatnak.

2.5. A VÁLTÓ TÍPUSAI

A Vár. idegen és saját váltó között tesz megkülönböztetést. Ugyan a gyakorlatban

elterjedtebb a saját váltó használata, a jogi szabályozás az összetettebb idegen váltót

tekinti alapesetnek.

2.5.1. A saját váltó

Ennél a váltótípusnál a kötelezett maga a váltó kiállítója, aki feltétlen fizetési ígéretet

tesz arra, hogy a váltóban feltüntetett összeget a megjelölt időpontban és helyen ki fogja

fizetni. A hitelt igénybe vevő állítja ki és írja alá a váltót, ami kötelezvény, tartozás-

elismerés jelleget kölcsönöz a saját váltónak. A csak két alanyt tartalmazó saját váltónak

tisztán hitelezési funkciója van. A saját váltó kibocsátóját kiállítónak nevezzük.

2.5.2. Az idegen váltó

Az idegen váltó kibocsátója egy másik személy, a címzett felé intéz felszólítást a célból,

hogy a váltóban megjelölt összeget a váltón feltüntetett kedvezményezett részére fizesse

ki. Az idegen váltó formailag a váltó kibocsátójának a címzetthez intézett levele,

amelyben felszólítja a címzettet arra, hogy meghatározott személynek (a

rendelvényesnek), illetőleg a rendelvényes által történt átruházás esetén a váltó alapján

megállapítható jogosultnak fizesse ki a váltóban meghatározott összeget. A kibocsátó

tehát a váltó kiállításával a rendelvényesre ruházza át/engedményezi a címzettel szemben

fennálló követelését.

14


Látható, hogy az idegen váltó mögött két mögöttes jogviszony is meghúzódik: egyrészt a

kibocsátó követeléssel bír a címzett felé, másrészt a tartozik rendelvényesnek (azaz a

kedvezményezettnek, a jogosultnak).

Ha a címzett a váltót elfogadja („elfogadom” + aláírás), ettől kezdve váltókötelezetté

válik, ennek megtagadása esetén pedig az idegen váltó kibocsátója felel a váltóért

(lényegében az saját váltóvá alakul vissza). A címzettnek a váltó előlapjára írt puszta

aláírása a jogszabály erejénél fogva elfogadásnak minősül. Az elfogadásnak feltétlennek

kell lennie, azonban a címzett azt az összeg egy részére korlátozhatja.

Idegen váltót a kibocsátó saját rendeletére is kiállíthat, sőt módjában áll saját magát

címzettként is feltüntetni6.

2.6. A VÁLTÓ KELLÉKEI ÉS AZOK PÓTLÁSA

Annak ellenére, hogy gyakorlatban a blankettára írt váltóval találkozunk általában, a

váltók kiállításánál nem a forma a mérvadó. Gyakorlatilag bármire lehet váltót írni, de

váltónak csak azt az iratot lehet (és kell) tekinteni, ami a Váltórendeletben szigorúan

meghatározott tartalmi elemekkel, az ún. váltókellékekkel hiánytalanul rendelkezik:

• A „váltó” kifejezés a szövegen belül („Fizetek e váltó alapján…”).

• Határozott pénzösszeg megfizetésére szóló feltétlen ígéret (saját váltó) vagy

felszólítás (idegen váltó).

• A fizetésre kötelezett, azaz a címzett neve az idegen váltón.

• Annak a neve, akinek a részére vagy rendelkezésére kell a fizetést teljesíteni (első

jogosult, rendelvényes, kedvezményezett).

• Az esedékesség, azaz a lejárat megjelölése: az az időpont, amikor a tartozást meg

kell fizetni. A váltóbirtokos esedékesség előtt nem köteles a váltóra fizetést

elfogadni, a címzett pedig csak saját kockázatára és veszélyére fizethet. A váltó

lejárat szerint lehet

o megtekintés/bemutatás után esedékessé váló; az ilyen váltókon külön

kamat kiköthető, mivel kibocsátásukkor nem ismert a futamidő.

Esedékessé fizetésre való bemutatásukkor válhatnak, vagy bemutatás után

a váltón meghatározott idővel.

6 Vár. 3. §

15


o előre ismert, határozott futamidejű, melyek kiállítás után adott

határnapon, vagy meghatározott számú nap múlva lehetnek esedékesek.

Ezen esetekben a váltó összege a kamatot tartalmazza, minden további

kamatkikötés „nem írottnak tekintendő”.

• A fizetés helyének megjelölése: ez lehet a kiállító, a címzett lakcíme, telephelye,

de lehet a kiállító vagy a címzett bankja is inkasszó szándéka esetén. Utóbbi

esetben, illetve ha a váltó a címzett (v. kiállító) székhelyétől eltérő közigazgatási

helyen fizetendő, telepített váltóról beszélünk.

• Keltezés, azaz a váltó kiállítási napjának és helyének megjelölése.

• A kibocsátó (kiállító) aláírása.

Az az okirat, amelyből a fent felsorolt kellékek valamelyike hiányzik, nem váltó –

kivéve, ha a hiányzó kellékek pótolhatók. A hiányzó elemek jóhiszemű pótlására

legkésőbb az érvényesítésig, illetve peresítés esetén legkésőbb a tárgyalás berekesztéséig

van lehetőség. A váltón szereplő, de hiányos, vagy nem egyértelmű adatok értelmezésére

vonatkozóan maga a Vár. is tartalmaz kisegítő szabályokat, jogi vélelmeket. Ezen kívül

módjában áll a feleknek a kellékpótlásról külön szerződésben is rendelkezni (pl.

lízingszerződésnél, ha a futamidő csak később válik ismertté).

Fontos tudni, hogy amennyiben egy váltóról belátják, hogy kellékhiányos, azaz nem

váltó, akkor a váltójogi szabályok nem vonatkoznak rá, de attól még a tartalmából más, a

polgári jogi rendes szabályai szerint értékelendő kötelezettségek származhatnak.

2.7. A VÁLTÓ ÁTRUHÁZÁSA

Mint láttuk, a pénztartozás alapjogviszonytól elkülönült, forgalomképes „dologként”

való kezelésének igénye hívta életre az értékpapírokat, elsősorban a váltót, melynek

részletszabályai irányadók a többi értékpapír átruházására vonatkozóan is.

A váltó egyik leglényegesebb tulajdonsága a továbbadhatóságban és átruházhatóságban

rejlik. A váltó a Vár. alapján, tehát ipso iure forgatható, átruházható.

Akárcsak a váltó kiállításának, a forgatásnak is mindig oka van, e mögött is mindig

meghúzódik egy alapügylet, éppen ezért a forgatás a kibocsátással azonos elbírálás alá

esik a vele járó felelősségek szempontjából.

16


A váltó átruházását forgatásnak nevezzük, ahol az átruházó a forgató, a

kedvezményezett pedig a forgatmányos. Az első átruházó értelemszerűen mindig az

eredeti rendelvényes. A forgatás a váltóra, pontosabban annak hátoldalára (vagy a

toldatra) írt átruházó nyilatkozattal (régi szóhasználattal, hátirattal) történik, amely

kifejezi az értékpapírból eredő jogok átruházásának szándékát. Az egymást követő

forgatmányokat úgy kell egymás alatt elhelyezni, hogy abból teljes láncolat

visszakövethető legyen.

Az üres forgatmány nem tartalmazza annak a személynek a megjelölését, akire az

értékpapírt átruházzák, állhat a forgató puszta aláírásából is – így bárkinek is kerül a

birtokába, az jogszerű birtokosként, jogosultként léphet fel a váltó puszta felmutatásával.

A teljes forgatmány egyértelműen meghatározza azt a személyt, akire a váltót átruházták.

A teljes forgatmánnyal történő váltóátruházás átruházó, igazoló és kötelező hatással jár,

melyek vonatkozásában is érvényesek az értékpapírokról az 1.1. fejezet alatt leírtak. Így

a váltóból kitűnő összes jog a forgatmányost illeti meg, jogos váltóbirtokosnak azt kell

tekinteni, akit a forgatmányok megszakítatlan, rendelvényesig visszanyúló láncolata

igazol, továbbá az átruházó felelős marad a váltó kifizetéséért a váltó későbbi jogos

birtokosaival szemben (ez utóbbi érvényes az idegen váltó kibocsátójára is abban az

esetben, ha a címzett megtagadja a váltó elfogadását).

Az esedékességig terjedő időtartam alatt a váltót tetszőleges alkalommal lehet átruházni,

vagyis törvényi, jogszabályi korlátozás ebben a vonatkozásban nem érvényesül. A

forgatók le is rövidíthetik a váltó bemutatására eredetileg esetlegesen meghatározott

határidőt.

A váltóátruházás egyébként csak feltétlen lehet, ebből eredően pedig a váltóátruházáshoz

fűzött bármilyen feltételt, részlegességre vonatkozó kitételt nem írottnak kell tekinteni

(pontosabban, a rendelet a részleges váltóátruházáshoz, illetőleg minden erre irányuló

kísérlethez a semmisség jogkövetkezményét fűzi).

Mindazonáltal, a váltó kibocsátója, vagy forgatója megfoszthatja a váltót a

forgathatóságától, amennyiben ún. negatív rendeleti záradékkal látja el azt („…de nem

rendeletére”). Ez a rekta-váltó, melynek a további átruházása nem lehetséges, így

leszámítolásra is alkalmatlan. (A váltóbirtokos természetesen ezt a követelését is

17


továbbruházhatja, akár forgatás módján is, erre azonban már az engedményezés7

„normál” polgári jogi szabályai vonatkoznak csak, azaz az engedményes csak annyi

jogot szerez magának, mint amennyivel az engedményező rendelkezett, az adós pedig

élhet olyan kifogásokkal, melyek a váltójogi szabályok szerint kizártak lettek volna.)

A váltó leszámítolása a forgatás egy speciális esetét jelenti, melyben a váltóbirtokos az

esedékesség előtt pénzért eladja váltóját egy banknak (pontosabban a bankra forgatja

azt). Ilyen esetben az eladó természetesen nem a váltó névértékéhez jut hozzá, hanem

annak meghatározott kamatokkal és díjakkal csökkentett részéhez, vagyis az úgynevezett

diszkontértékhez – ehhez viszont akár jóval a váltó lejárata előtt. A leszámítolás tehát

nem más, mint a váltó lejárat előtti értékesítése.

Ide tartozik még a viszontleszámítolás fogalma is, amikor a bank az általa beváltott váltót

a jegybanknál újra leszámítolja. A váltók virágkorában a jegybank által megállapított

viszontleszámítolási kamatlábak az egyes országok pénzügyi és gazdasági helyzetének

egyik legfontosabb fokmérőiül szolgáltak.

2.8. A VÁLTÓHOZ KÖTŐDŐ FELELŐSSÉGEK

A váltónak megvan az az előnye is, hogy az abból fakadó igényt több adóssal szemben is

lehet érvényesíteni, abban az esetben, ha a váltót forgatták. Fontosnak tartom kiemelni,

hogy a váltó bármilyen jellegű aláírása felelősséget keletkeztet, így a váltó annál

értékesebb, minél több aláírás szerepel rajta.

A váltó kibocsátói, elfogadói, átruházói és kezesei a váltóbirtokos irányában

egyetemlegesen, sortartási kötelezettség nélkül felelnek, tehát a váltóbirtokos jogosult a

váltókötelezettekkel szemben akár egyenként, akár együttesen fellépni anélkül, hogy

figyelembe kellene vennie kötelezettségvállalásuk sorrendjét.

Amennyiben a jogosult érvényesíti követelését az egyik forgatóval szemben (más szóval,

ha a váltó egy korábbi aláírója a váltót „visszaváltja”), az újólag felléphet az őt megelőző

korábbi forgatókkal szemben, akik feléje szintén egyetemlegesen felelnek. A forgatás és

a kezesség így elvben „nem olyan veszélyes”, mint a kibocsátás, mivel a forgatmányban

és a kezeskedésben mindig van egy előző személy, aki ellen visszkereset gyakorolható.

Végeredményben pedig mindig számon lehet kérni a váltót annak kibocsátóján.

7 Ptk. 328., 329. §

18


A váltó forgatója ugyanakkor felelősségét kizárhatja a „visszkereset nélkül” záradékkal,

de ez óhatatlanul a váltó forgalomképességének jelentős csökkenésével jár.

2.8.1. Az egyenes váltóadósok

Egyenes váltóadósok a saját váltó kiállítója, az idegen váltó címzettje, ha elfogadta a

váltót, továbbá kezeseik. Velük szemben óvás (lásd 2.9.) nélkül, közvetlenül is felléphet

a jogosult. Esedékességkor be sem kell feléjük mutatni a váltót fizetés végett – elegendő

az elévülési időn belül ezt pótolni (akár a bíróságon keresztül, ahogy az

esettanulmányunkban is látni fogjuk).

2.8.2. A megtérítési váltóadósok

Megtérítési váltóadós minden olyan kötelezett (váltóaláíró), aki nem tekinthető egyenes

váltóadósnak. Ilyenek tehát a forgatók, az idegen váltó kibocsátója, ha nem zárták ki

felelősségüket, illetve az ő kezeseik. Fontos szabály, hogy feléjük csak szabályszerű

óvást követően fordulhat a váltójogosult.

2.8.3. Kezesek

A fentebb említetteken túl a váltójogviszonynak olyan szereplői is lehetnek, akik a

váltókötelezett érdekében vállalnak kötelezettséget. Ezek a kezesek, akik készfizető

kezességet vállalnak. A váltó összegének kifizetését a rendelet szerint egészen vagy

részben váltókezességgel lehet biztosítani. Ezt a biztosítékot harmadik személy vagy a

váltó egyik aláírója is nyújthatja. A váltókezességet a váltóra vagy a toldatra kell írni. A

váltó előlapján szereplő aláírás kezességként értelmezendő, ha az nem a címzettől, vagy

a kibocsátótól származik.

A váltóra írt kezesség a váltójogi szabályok szerint elbírálandó kötelezettséget

keletkeztet, míg ha a kezes váltótartozásért kezeskedő nyilatkozata külön okiratban

szerepel, akkor „csak” a Ptk. szerinti eljárásban érvényesíthető.

2.9. AZ ÓVÁS

Fontos szabály, hogy a megtérítési váltóadósok felé a megtérítési igényt, más szóval

visszkeresetet csak szabályszerű óvás után lehet érvényesíteni, azaz az óvás a

visszkereseti jog érvényesítésének törvényes feltétele a kibocsátóval, a forgatókkal,

valamint az esetleges kezesekkel szemben.

19


Az óvás tartalmilag annak közhitelű igazolása, hogy a váltót esedékességkor nem fizették

ki, illetve, hogy az elfogadás végetti bemutatás sikertelen volt.

A váltó fizetés végetti bemutatásának sikertelenségét 2 napos jogvesztő határidőn belül

ily módon kell alátámasztani, melynek felvételére közjegyző jogosult. Szintén óvatolni

kell a címzettnél elfogadás végett sikertelenül bemutatott idegen váltót, ennek hiányában

ugyanis a jogosult a kibocsátó felé keresettel nem élhet.

Az elfogadás hiánya miatt felvett óvás feleslegessé teszi a bemutatást fizetés végett és az

óvást a fizetés hiánya miatt.

Az óvás elengedésére is van lehetőség. A váltó kibocsátója, vagy forgatója felmentheti a

váltóbirtokost az óvás felvétele alól, így az visszkereseti jogát a közhiteles igazolás

nélkül is gyakorolhatja (ez azonban csak az óvásra vonatkozik, a bemutatásra nem – így

célszerű mégis az óvást felvenni, pl. abban az esetben, ha az adós meghalt, vagy

megszüntette tevékenységét, mert utólag vita tárgyát képezheti a bemutatás ténye is).

A gyakorlatban a banki óvatolás az elterjedtebb, amikor fizetés helyeként megjelölt

pénzintézet a váltóra egy tényállást rögzítő nyilatkozatot vezet rá, amelyből

egyértelműen kiderül, hogy a váltóbirtokos megkísérelte beszedni követelését, de az

fedezet hiányában nem volt lehetséges. A banki óvatolás értelemszerűen az egyenes

váltóadósokkal szemben is alkalmazható.

Magára az óvásra vonatkozóan egyébként nincs részletes szabályunk, ez is a Genfi

Egyezmény változtatás nélküli átörökítésének eredménye – noha az Egyezmény

kifejezetten a tagországok jogalkotóira bízta ezt a kérdést8. A közjegyzőkről szóló

törvény említést tesz ugyan a közjegyzői okiratok között a váltóról, a Vár. pedig

meghatározza9, hogy az óvást a közjegyző veszi fel, de ennél pontosabb iránytűvel nem

rendelkeznek sem a közjegyzők, sem az óvásra szoruló váltóbirtokosok.

2.10. A MEGTÉRÍTÉSI ÖSSZEG

A Vár. egyértelműen meghatározza a jogosult számára járó összeg mértékét, amennyiben

lejáratkor nem jutott jogszerű követeléséhez, és további költségei merültek fel a

megtérítési igény érvényesítése során. A váltóbirtokos így a következőket követelheti:

8 Vár. 85. § 9 Vár. 44. § (8) bekezdés

20


• a váltó összegét,

• évi 6%-os váltókamatot, az esedékességtől számítva,

• 0,3% váltódíjat, valamint

• igazolt óvási, értesítési és egyéb költségeit.

A megtérítési váltóadósok egymás közötti visszkeresetei során a váltó összege helyébe

mindig az általa megfizetett teljes megtérítési összeg lép, azaz a kamatok és költségek

folyamatosan halmozódnak – ezt nevezzük a váltóadósság kumulálódásának. Egy

többször forgatott váltó esetén így a sor végén álló forgatók, vagy utolsó láncszemként a

váltó kibocsátója az eredeti összegénél jóval magasabb megtérítési igénnyel

szembesülhet.

2.11. A VÁLTÓ, MINT PRIVILEGIZÁLT KÖVETELÉS

Mint már említettem, a váltóhoz kapcsolódó rövidebb eljárási határidők, jogbiztonság,

kellékszigor stb. mind azt lennének hivatottak szolgálni, hogy a váltó általánosabban

alkalmazott eszköz legyen a gazdasági élet szereplői között. A következőkben

megkísérlem összegyűjteni azokat a váltójogi-adminisztratív különlegességeket,

melyektől a váltóhasználat szélesebb elterjedését várná a jogalkotó.

2.11.1. Az elévülés

Az egyenes váltóadósokkal szemben a váltóból származó követelések bíróság előtti

érvényesíthetőségének határideje 3 év (a Ptk. szerinti általános 5 év helyett), azok

esedékességétől számítva.

A váltóbirtokos követelései a megtérítési váltóadósok ellen egy év alatt évülnek el, a

kellő időben felvett óvás keltétől, illetve óváselengedés esetében az esedékességtől

számítva. Az átruházó követelése a többi átruházó és a kibocsátó ellen hat hónap alatt

évül el attól a naptól számítva, amely napon az átruházó a váltót kifizette, vagy amely

napon az ellene beadott keresetet neki kézbesítették.

Az elévülést pusztán a váltókövetelés bíróság előtti érvényesítése szakítja meg, továbbá

az elévülési időn túli teljesítés nem számít tartozatlan fizetésnek.

21


2.11.2. Bemutatási, óvási és egyéb határidők

Meghatározott napra vonatkozó esedékesség esetén a váltóbirtokos köteles a fizetési

napon, vagy az azt követő 2 munkanapon belül a váltót fizetés végett bemutatni. Ez

ugyan egy gyorsítást célzó intézkedés, a valóságban viszont éppen nem a jogosult

érdekeit védi, ugyanis egy csupán 3 napos késedelem miatt már azzal a

jogkövetkezménnyel szembesülhet, hogy elveszti a megtérítési adósok felé fordulás

lehetőségét. Ráadásul, ebbe a két napba az óvatolás időszükségletét is bele kell

kalkulálni.

A megtekintésre kiállított váltó bemutatáskor azonnal esedékes. A váltóbirtokosnak a

kiállítástól számított 1 éven belül sort kell kerítenie a bemutatásra, kivéve, ha a kibocsátó

1 évnél hosszabb határidőt állapított meg. Ezek a határidők jogvesztők, azaz ha a

váltóbirtokos elmulasztja őket, illetve ha megteszi, de szabályszerű óvást nem vesz fel

sikertelen bemutatásról, többé nem érvényesítheti visszkereseti követelését a megtérítési

váltóadósokkal szemben.

További váltóbirtokost „ösztökélő” szabály, hogy az elfogadás, vagy a fizetés végetti

bemutatás után 4 munkanapon belül köteles annak sikertelenségéről értesíteni az őt

megelőző forgatót (illetve a kibocsátót), akinek már csak kézhezvételtől számított 2

munkanap áll rendelkezésére, hogy az őt megelőző váltóbirtokost (illetve a kibocsátót)

értesítse. Az értesítések elmulasztása azonban „csak” azzal jár, hogy a mulasztó fél az

ezzel okozott károkért a váltó összegének mértékéig felel.

2.11.3. Eljárásjogi különlegességek

Először is a váltóperek a közhiedelemmel ellentétben nem rendkívüli, hanem ugyanolyan

rendes, kétfokú eljárás során zajlanak, mint bármely más polgári per. Az eljárások

rövidsége leggyakrabban a per tárgyával függ össze, hiszen a váltó feltétlensége miatt

kevesebb a jogvita – sokszor pusztán arról a formai kérdésről kell dönteni, hogy váltó-e a

váltó? A váltójogi kifogások elbírálása is lehet persze igen összetett.

A Polgári perrendtartás (A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény,

továbbiakban: „Pp.”) tartalmaz ugyan eljárást gyorsító rendelkezéseket10, de ezek

alapvetően az ügyfélhatáridők kurtítását célozzák, ráadásul a gyakorlatban nem is

valósulnak meg maradéktalanul. Ilyenek például: az alperes idézésére, fellebbezésre,

10 38. §, 125. § (2), (4), 234. § (1), 317. § d) bekezdések

22


ellentmondásra nyitva álló határidő 15 helyett csak 3 nap, az első tárgyalást 8 napon belül

ki kell tűzni a keresetlevél beérkezését követően, illetve kereset indítható a fizetési hely

bírósága előtt is, továbbá váltóperben a bíróság soron kívül jár el.

2.11.4. Egyéb szabályozási vonatkozások

A váltókövetelés érvényesítéséhez inkasszójogot, azonnali beszedési megbízást biztosít a

jelenlegi pénzforgalmi szabályozás11, ami valóban előnyös tulajdonsága lehet egy

váltónak, feltéve, hogy a fizetés helyeként a kötelezett bankfiókját jelölik meg (bankra

telepített váltó). A bankok azonban magukra nézve már nehezebben fogadnak el ilyen

rövid határidőket – a gyakorlat a bank legalább 15 nappal korábbi értesítése irányába

mozdult el, hogy az esetlegesen szükségesé váló banki, vagy közjegyzői óvatolással járó

előkészületeket időben meg lehessen tenni.

A váltóhamísítás visszaszorítása céljából a Büntető Törvénykönyv is tartalmaz a váltóval

kapcsolatos rendelkezést: a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítása illetve az

azzal való visszaélés12 akár a csalás kategóriájába tartozó büntetendő cselekmények is

lehetnek.

Amennyiben a váltó kötelezettje ellen felszámolási eljárást indítanak, csődbe jut,

fizetéseit megszünteti, kényszerfelszámolás alá kerül, vagy vagyonára sikertelen

végrehajtást rendeltek el, a jogosultnak módjában áll már a váltó esedékessége előtt a

megtérítési igényének bejelentéséhez szükséges lépéseket megtenni (elfogadás, fizetés

végetti bemutatás, óvás). Ennek a kedvezménynek azonban jelentősen lerontja a hatását

az a tény, hogy a felszámolási eljárás során a váltókövetelés nem élvez privilegizált

helyzetet, ugyanolyan szinten szerepel a kielégítési sorrendben, mint bármely más, pl.

szállítói tartozás (egyéb követelések, f-kategória)13.

2.12. A VÁLTÓKIFOGÁSOK

A váltó, mint jogintézmény részletes bemutatása után rátérnék a váltójog legvitatottabb

területére, a váltóval szemben felhozható kifogások elemzésére, annál is inkább, mivel a

3. fejezetben bemutatásra kerülő esettanulmányban mindennek fontos szerepe lesz.

11 21/2006. (XI. 24.) MNB rendelet a pénzforgalom lebonyolításáról, 30. § 12 A büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény, 313/B-E. §, EBH 2004.1013 13 1991. évi XLIX. tv. a csőd- és a felsz. eljárásról, 57. § (1) bekezdés f) pont, 72.2007/Számviteli kérdés

23


A Vár 17. § indirekt megfogalmazását pozitívan értelmezve, a váltón alapulón keresettel

megtámadott személy a váltóbirtokossal szemben csak olyan kifogásokra hivatkozhat,

melyek a következők egyikén alapulnak:

• magán a váltójogon (kellékek),

• a felperessel való személyes viszonyán,

• a váltó kibocsátójával/valamelyik előző váltóbirtokossal szemben fennálló

személyes viszonyán, feltéve, hogy a felperes a váltó megszerzésével tudatosan

az adós hátrányára cselekedett.

2.12.1. A váltójogon alapuló kifogások

Az ebben a körben foglalt esetek triviálisnak mondhatók a precíz váltójogi szabályok, a

kellékszigor alapján. A teljesség igénye nélkül, a kötelezett sikerrel hivatkozhat a

következő kifogásokra: kellékhiány, elévülés, váltóképtelenség, hamisítás, szöveg

utólagos megváltoztatása, óvás/bemutatás hiánya megtérítési váltóadósok esetén, formai

legitimáció hiánya, hatálytalan nyilatkozat, kellékpótlásra szóló megállapodással

ellentétes tartalmú kitöltés, a kibocsátó feltehető akaratától eltérő (rosszhiszemű)

kellékpótlás, kizárt felelősség (rekta), továbbá a váltó megfizetése.

2.12.2. A felperessel való személyes viszonyon alapuló kifogások

Ez a váltójog talán legérdekesebb, és legellentmondásosabb témaköre, mely szakmai

viták tárgyát képezi, mióta váltó csak létezik. Egyértelmű szabályozás sincs rá,

mindössze a bírói gyakorlatból lehet következtetni a fő elvi tartalomra. A Vár. nem

rendelkezik arról, hogy melyek azok a nem váltójogi kifogások, amelyek a váltóperben

felhozhatók. A váltójog irodalmából ismert, hogy ebben a kérdésben a genfi váltójogi

egyezményt létrehozó konferencián a szerződő felek sem tudtak megállapodni, miután a

belső jogi szabályozás is elmaradt.

A bírói gyakorlatnak arra a nehéz kérdésre kell válaszolnia, hogy hol van az ésszerű

határ a váltó forgalomképességének megőrzése, azaz a kifogások merev elutasítása,

illetve a tartozatlan fizetések elkerülése, azaz a kifogások messzemenő figyelembe

vétele között?

24


Nyilvánvalóan kettős a cél. Mint ahogy a jogintézmény kiürítését sem engedheti a

jogalkalmazás, úgy a váltó absztrakt jellege sem indokolhatja a jogalapját vesztett

fizetések automatikus kikényszeríthetőségét.

Magam is fontosnak tartom, hogy a váltóadós pusztán a váltójogi szigor miatt ne

kényszerüljön tartozatlan fizetésre, azaz ha az alapjogviszony alapján fennálló

kötelezettsége valamilyen okból teljesen megszűnt, álljon módjában a

váltókötelezettségtől is megszabadulni. De legalább ilyen fontos, hogy a pénzzel tartozó

kötelezett ne tudja időhúzással, egyéb kifogásokkal ellehetetleníteni a váltón alapuló

követelés behajtását, ne csorbíthassa a váltóhoz fűződő gazdasági érdekeket.

A bírósági határozatok is ezt az egyensúlyt keresik, de a megfogalmazás változatlanul

óvatos és általános. Az a benyomásunk támadhat, hogy a bíróság minden esetben

egyedileg, de a váltójog szellemiségének megfelelően értelmezi a jogszabályokat és az

addigi gyakorlatot:

• „…a váltóban tett feltétlen fizetési ígéretre és az érvényesítés módjában is

privilegizált kötelezettségvállalásra figyelemmel sem fogadható el korlátlanul

minden kifogás, amely a váltóadós és a váltóbirtokos közötti, nem váltójogi

jogviszonyból ered.”14

• „…a váltóban tett feltétlen fizetési ígéret az érvényesítés módjában is privilegizált

helyzetet élvez, épp ezért nem fogadható el korlátlanul minden kifogás, amely a

váltóadós és a váltókötelezett közötti, nem váltójogi viszonyból ered.”15

• „…az alperes felhozhatja az alapjogviszonyból származó kifogását a közvetlen

hitelezővel szemben, ha az a rövid és gyors eljárást nem akadályozza.”16 (Azaz,

ha a beszámítási kifogás elbírálása szakértő bevonásával, összetettebb eljárással

járna, az alperesnek az eljárási jog általános szabályai szerint kell külön pert

indítania.)

• „…a közvetlen hitelezővel szemben a váltón alapuló keresettel megtámadott

személy alapjogviszonyból eredő kifogását „megengedi…”17

14 BH 1992.342 15 Gf.I. 32.044/1992 16 Legfelsőbb Bíróság Gf.I 32.818/1992/3 17 Fpk. 1994/34

25


Összességében az alapügylet érvénytelenségére, semmisségére alapított kifogások

sikerrel járhatnak, a részleges kifogások azonban kevésbé népszerűek a bíróságokon.

Tovább árnyalja a képet, hogy vajon kifogás alapját csak az alapügyletből származó

ellenkövetelések képezhetik, vagy azonos felek között, de a váltótól teljesen független

jogviszonyból származó követelések is beszámíthatók? A váltókövetelés absztrakt jellege

és az igényérvényesítés szigora elvben korlátozzák a más jogviszonyokból eredő

beszámítási kifogások parttalan érvényesítésének lehetőségét. Ugyanakkor azt is látni

kell, hogy a beszámítás fizetéssel egyenértékű, tehát ha van beszámításra alkalmas

követelésem, annyival automatikusan csökken a váltókötelezettségem.

A váltók fénykorában érvényes gyakorlat szerint beszámításra csak azokat a

követeléseket tartotta alkalmasnak, melyek vagy maguk is váltón alapultak, vagy jogerős

bírósági határozatban kerültek megítélésre.

A mai gyakorlat a váltóval, vagy jogerős bírósági határozattal alátámasztott

követeléseket minden további nélkül engedi beszámítani, ám ésszerű mértékben helyt ad

más, hosszadalmas bizonyítást nem igénylő kifogások mérlegelésére is (pl. más okirattal

igazolt, vagy a váltójogosult által is elismert követelések).

A Legfelsőbb Bíróság BH 1997. 542. sz. alatt közzétett eseti határozatában pontosan azt

mondja ki, hogy amennyiben ugyanaz a hitelező érvényesíti a váltókövetelését, aki az

alapügyletet kötötte, a személyes viszonyon alapuló ellenköveteléseit a bizonyítás terhe

mellett a kiállító érvényesítheti, illetve amennyiben azok lejártak és egyneműek, ezek

mértékéig a váltókötelezettsége meg is szűnik18.

Természetesen nem ez lenne a helyzet, ha a váltó forgatásra került volna: ekkor a

kötelezett már nem emelhetne kifogást a korábbi jogosulttal fennálló személyes viszonya

alapján.

Fontos azt is látni, hogy a beszámításnak nem feltétele, hogy azonos jogviszonyból

származzanak az egynemű és lejárt követelések – elég, ha az alanyok azonosak. Való

igaz, hogy a váltó, mint a fizetési biztosítékok egyik lehetséges fajtája, az átlagosnál

gyorsabb érvényesítési lehetőséget élvez a gazdasági életben neki szánt szerepe miatt, ez

18 Ptk. 296.§ (2) bekezdés

26


azonban korántsem jelenti azt, hogy a váltó által biztosított követelésekre eltérő polgári

jogi szabályok vonatkoznának, ide értve a beszámítási kifogás intézményét is.

2.12.3. A váltó kibocsátójával/előző váltóbirtokossal szemben fennálló személyes

viszonyon alapuló kifogások abban az esetben, ha a felperes a váltó

megszerzésével tudatosan az adós hátrányára cselekedett

Ezekben a speciális esetekben a váltóbirtokos célzatosan, és rosszhiszeműen, az adós

hátrányára szerzi meg a váltót. Mint tudjuk, a váltó forgatásával kiürül a váltóadósnak az

a joga, hogy a váltó forgatója felé a vele fennálló személyes viszonya alapján kifogást

emeljen – a forgatmányossal szemben ezzel nem élhet, hiszen a forgatott váltó valóban

absztrakt módon testesíti meg a követelést. Abban az esetben azonban, ha a forgatás

rosszhiszeműen, azzal a pontos céllal történt, hogy a váltóadós jogos kifogásait

lehetetlenné tegye, a váltóadós mégis érvényesítheti azokat.

Természetesen igen nehéz feladat annak a bizonyítása, hogy a váltóadós a váltó

megszerzése időpontjában rosszhiszeműen cselekedett, de amennyiben ezt a kötelezettek

mégis bizonyítani tudják, ennek közvetlen jogkövetkezménye a váltó jogos birtokosnak

történő át/visszaadása, akivel szemben az adós már felhozhatja közvetlen kifogásait.

Hasonlóan kell eljárni a súlyosan gondatlan szerzés esetében is, amikor a váltót

megszerzőnek tudomása volt, vagy kellett volna lennie arról, hogy a forgató nem volt a

váltó jogos birtokosa.

A különleges váltó- és forgatmánytípusok, záradékfajták, a váltómásolatok, a

közbenjárás, illetve az egyéb váltójogi specialitások részletesebb ismertetésétől

terjedelmi okok, illetve a dolgozat fő csapásirányával való csekély összefüggésük miatt

eltekintettem.

27


3. ESETTANULMÁNY

Vezetési tanácsadói tevékenységem során alkalmam nyílt egyik ügyfelünk peresítésre

került váltóügyeiben szorosan és aktívan közreműködni, melyből kifolyólag nemcsak az

ügy üzleti hátterét ismerhettem meg részletesen, de annak perirataiba is betekintéssel

rendelkezem. Ügyfelünk a szakdolgozattal kapcsolatosan a titkosságot kért, így a

jogesetet anonim módon, kerekített összegekkel és dátumokkal mutatom be.

3.1. AZ ÜGYLET ÉS SZEREPLŐINEK BEMUTATÁSA

3.1.1. A szerződés

Ügyfelünk (a továbbiakban: „Terjesztő”, vagy „alperes”) 2005. szeptemberében szállítási

szerződést (a továbbiakban: Keretmegállapodás”) kötött EU-tagállambeli jogi személy

partnerével (a továbbiakban: „Szállító”, vagy „felperes”), meghatározott termékek (a

továbbiakban: „Termékek”) Magyarország területén történő kizárólagos jellegű

forgalmazására, 90 napos fizetési határidő kikötése mellett. A szerződés érvényessége

2006. januárig, míg a Termékekre vonatkozó forgalmazási jog kizárólagossága ennél egy

évvel hosszabbra, 2007. januárig szólt.

Felek, élve a jogválasztás szabadságával19, a Keretmegállapodásban irányadó jogként a

magyar jogot határozták meg, hivatalos nyelvként az angolt, jogviták esetére pedig a

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság

kizárólagos hatáskörét és illetékességét kötötték ki20.

3.1.2. A Fizetési Megállapodás és a váltók

A szerződés szerinti megrendelések teljesítése 2006. január után is folytatódott, a felek

tehát a szerződést továbbra is érvényben lévőnek tekint(h)ették. A Termékek

forgalmazása során 2006. szeptemberéig a Terjesztőnek azonban közel 45 millió forintos

számlatartozása halmozódott fel a Szállító felé, melynek átütemezésében a felek ekkor

egy Fizetési Megállapodásban állapodtak meg. Eszerint az egyéb tételekkel (+ kamat, –

selejt, visszáru) korrigált tartozást Terjesztőnek 3 részletben kellett (volna) megfizetnie,

2006. október, november illetve december végéig, 5, 10 és 20 millió forint értékben.

2006. júniusában Szállító hazai leányvállalatot alapított (továbbiakban: „Szállító HU”),

abból a célból, hogy a jövőben vegye át majd a Terjesztővel való üzleti kapcsolatot.

19 1979. évi 13. tvr. a nemzetközi magánjogról, 24. § 20 Pp. 41. §

28


Szállító HU és Terjesztő 2006. augusztusában hasonló szállítási keretszerződést kötöttek

egymással (a továbbiakban: Keretmegállapodás 2). Szállító HU aláírta továbbá a Fizetési

Megállapodást is, teljesítési segédként – az ő hazai telephelyére kellett leszállítani a

Fizetési Megállapodásban szereplő visszárukat. Mindennek a váltóperekhez ugyan

szorosan nincs köze, de a leányvállalat később a felek közötti jogviszonyok

főszereplőjévé lépő majd elő.

Terjesztő a Szállító rendeletére szóló saját váltókat állított ki, a Fizetési

Megállapodásban rögzített összegeknek és határidőknek megfelelően. A váltók fizetés

végetti bemutatáskor váltak esedékessé, mely nem lehetett korábbi, mint a váltón

feltüntetett határnapok. A váltók fizetési helyeként a Szállító (külföldi)

bankszámlaszámát jelölték meg.

Meglátásom szerint Szállító hibát követett el akkor, amikor fizetési helyként a saját

bankját jelöltette meg Terjesztőé helyett, hiszen ezzel elvesztette a váltók egyszerű

beszedési megbízással való érvényesítésének lehetőségét. További szépséghibának látom

a határidő megfogalmazását, hiszen a konkrét fizetési határnapot gyengíti, kezdő

időponttá teszi a „nem előbb, mint” kitétel. A Szállító számára szerencsésebb lett volna

konkrét határnapra, bemutatás nélkül, és a Terjesztő bankjára telepítve kiállíttatni a

váltókat.

A saját váltók kiállítója, a Terjesztő ügyvezetője és egyben 50%-os tulajdonosa a

váltókat előlapjukon magánemberként, kezesként is aláírta.

Az első, 5 millió forintos váltót Terjesztő határidőben ki is egyenlítette.

Tekintettel azonban arra, hogy a mind Szállító, mind Szállító HU folyamatosan és

összehangoltan a kizárólagosságot sértő, továbbá mindkét Keretmegállapodást súlyosan

megszegő magatartást tanúsított, károkat és hitelrontást okozott a Terjesztő számára,

Terjesztő a 2. és a 3. váltó kifizetésétől tartózkodott. Pontosabban, a 2. váltóból mintegy

200 ezer forintot megfizetett november végén, a különbözetre vonatkozó

ellenköveteléseit pedig egy levélben foglalta össze (mely később az első váltóperben a

beszámítási kifogás alapját képezte), a 3. váltó megfizetése pedig teljes egészében

elmaradt.

29


3.2. AZ ELSŐ VÁLTÓPER

Szállító megbízott hazai jogi képviselője útján keresetet nyújtott be a 2. váltó

érvényesítése céljából a Fővárosi Bírósághoz, 2007. január közepén a Szállító, illetve a

kezes, mint másodrendű alperes ellen.

Ebből a lépésből is megerősítést nyer az alapjogviszony és a váltójogviszony éles

elkülönülése, hiszen a felek a Keretmegállapodásban választottbírósági kikötéssel éltek,

míg a felperes itt – helyesen – a normál polgári eljárásjogi szabályok szerint az alperes

székhelye szerint állapította meg a bíróság hatáskörét és illetékességét21. Ennek a

kérdésnek egyébként később még kiemelt még jelentősége lesz.

Az ügynek nemzetközi vonatkozása is lehetett volna eljárásjogi szempontból: a felek a

magyar jogot kötötték ki, eszerint pedig a váltón alapuló követelés érvényesítésére

irányuló per a hitelező választásától függően a váltó fizetési helyének bírósága előtt is

megindítható lett volna22. Érzésem szerint a Szállítónak egyszerűen nem volt tudomása

arról a lehetőségről, hogy a pert saját országában is megindíthatta volna.

A felperes márciusban beadott, biztosítási intézkedés (bankszámla zárolása)

elrendelésére vonatkozó kérelmét a bíróság elutasította. Az eljáró Fővárosi Bíróság

Gazdasági Kollégiuma végül 2007. április közepére tűzte ki az első tárgyalást – már

ekkor eltelt 3 hónap az első keresetlevél benyújtása óta.

A tárgyalást megelőzően az alperes jogi képviselője ellenkérelmet nyújtott be, a per

időelőttiségére, illetve mögöttesen a fenti levélben foglalt beszámítási kifogásra

hivatkozva.

A per időelőttiségét arra alapozta, hogy a megtekintésre23 szóló váltót nem mutatták be

az alperes részére (és nem is óvatolták), következésképp a követelés még nem lehet

esedékes. A beszámítás kapcsán pedig a Ptk. 296. §-ra hivatkozott, mely szerint az

egynemű, lejárt, azonos felek között fennálló követeléseket egymással szemben be lehet

számítani.

Amint ebből láthatjuk, alperes formai kifogást nem emelt, magát a váltótartozást sem

vitatta, pusztán arra hivatkozott – joggal –, hogy ha nem mutatták be neki a váltót, nem is

21 Pp. 23. § (1) bekezdés h), Pp. 29. § (1), 30. § (1) bekezdések 22 Pp. 38. §, 367. § (1) bekezdés, BH 1992.121 23 Vár. 34. § (1), BH 1994.383

30


állhatott módjában fizetni. Az adós ugyanis nem köteles kutatni, hogy a forgalomképes

váltó kinél lehet. Élhetett volna ugyan az összeg bírói letétbe helyezésével24, de ez az

adósnak csak joga, nem kötelessége. Mindennek persze némileg ellentmondani látszik a

beszámítás szándékát tartalmazó fenti levél ténye, melyből látható, hogy az alperes

számon tartotta a fizetési kötelezettségeit, továbbá az is, hogy az első váltót (illetve a

Fizetési Megállapodás szerinti először esedékes 5 milliós összeget) Terjesztő időben

megfizette – anélkül, hogy magát az első váltót előtte látta volna. Mindezzel együtt a

bemutatás hiánya miatt feltétlenül jogosulti késedelemmel állunk szemben, ami a

kötelezett egyidejű késedelmét kizárja25.

Az ítélkezési gyakorlat szerint a perindítás pótolja a megtekintésre szóló váltók

bemutatását26, így az alperes késedelme 2006. november helyett csak 2007. január óta

állhatott fenn. A bemutatás elmulasztása a kamatveszteségen túl még egy igen súlyos

következménnyel járhat a felperes számára: ha alperes a perben a váltókövetelést

elismeri, a perköltségeket a felperesnek kell állnia27.

A beszámítás kapcsán pedig jó példáját láthatjuk annak, hogyan igyekeznek az alperesek

az alapjogviszonyból, sőt, a felperessel fennálló egyéb viszonyaikból származó

ellenköveteléseiket „visszacsempészni” a váltóperekbe.

Érdekesség, hogy valójában semmilyen jogszabály nem mondja ki, hogy a beszámítási

kifogás a Ptk. 296. § szakasza szerint ne lenne érvényesíthető a váltóval szemben – talán

éppen ezért ez a váltóperek legvitatottabb kérdése.

Ezt követően a felek előkészítő és válaszirataikban pro, és kontra igyekeztek

álláspontjaikat megalapozni, további okirati bizonyítékokat tártak a bíróság elé:

• Felperes szerint az adós az alapjogviszonyból eredő kifogására csak abban az

esetben hivatkozhat, ha az nem kíván olyan terjedelmes bizonyítást, amely

ellentétes lenne a váltókövetelés absztrakt jellegével, illetve a rövid és gyors

elbíráláshoz fűződő érdekkel.

24 Vár. 42. § (1) bekezdés 25 Ptk. 303. § (3) bekezdés 26 BH 1996.486 27 BH 1994.383

31


• Felperes „fizetési” váltónak állította be a szóban forgó értékpapírt, szembeállítva

azt a „fedezeti” váltóval. Itt érdemes röviden kitekinteni ezen fogalmak

jelentésére:

o Fizetési váltóról abban az esetben beszélhetünk, ha a kibocsátó (kiállító) a

váltót az alapügyletből származó kötelezettségének kiegyenlítéséül adta. A

váltójogosult ebben az esetben követelését csak a váltó alapján

érvényesítheti, az alapügyletre csak abban az esetben mehet vissza, ha a

váltó érvényesítése sikertelen volt. A váltó kifizetése az alapügyletből

származó (kibocsátói) kötelezettséget megszünteti.

Mindemellett, a váltó adása nem zárja ki teljesen itt sem a váltóperben az

alapügyletből származó kifogások érvényesíthetőségét, kivéve, ha a felek

ebben kimondottan így állapodnak meg. A váltó adása a felek közötti

alapügyletből származó összes kötelezettséget megszüntetheti, az ún.

nováció esetén, amikor is a fizetési kötelezettség a felek megállapodás

szerint is elválik az alapügylettől, a tartozás feltétlen elismerésre kerül,

többé azzal szemben kifogás nem hozható fel. Ilyen lehet pl. a már

leszállított áruk kifizetésének céljából kibocsátott váltó. A nováció

intézményét ugyan a jog nem szabályozza (a tartozáselismerés28 áll talán

legközelebb hozzá), viszont az ítélkezési gyakorlat elismeri, mivel a

jogalkalmazás a jogforrások meghatározása során a hazai és nemzetközi

jogalkotói szándékot is figyelembe veszi a váltójogszabályok speciális

előtörténete miatt. Érdemes tehát ilyen esetben a váltóra pl. „tartozás

feltétlen elismeréséül” záradékot rávezetni (ami jelen esetben nem történt

meg), mely egyértelműen utal a megújítás szándékára, valóban absztrakttá

teszi a váltót, és kizárhatja a későbbi kifogások lehetőségét.

o Fedezeti váltóról abban az esetben van szó, amikor az alapügyletből eredő

tartozást biztosítani kívánja a jogosult. Ebben az esetben a váltó

érvényesítése csak abban az esetben lehetséges, ha a kötelezett az

alapszerződésből származó kötelezettségét nem teljesítette, és a jogosult

még ekkor is szabadon választhat, hogy követelését az alapügylet, vagy a

váltó alapján peresíti. A váltó mindebből következően az alapügylettel

szoros kapcsolatban van, így a kifogások érvényesítésére is nagyobb a

28 Ptk. 242. §

32


lehetőség, mint a fizetési, és főleg a megújított fizetési váltó esetén. A

kifogások bizonyítása pedig értelemszerűen a váltókötelezettet terheli, a

jogosultnak elég a váltót felmutatni.

Míg a fedezeti váltónál védekezhet a kötelezett az alapügyletből származó

ellenszolgáltatás hiányára, annak érvénytelenségére, illetve az ezekből

származó kifogásaira, a fizetési váltó nem más, mint egy feltétlen fizetési

kötelezvény, tartozás végleges elismerése, melyet utólag vitatni nem lehet.

Ha nem is jogszabályi, de gyakorlati vélelem is kötődik eme fogalmakhoz:

ha nem bizonyítható, hogy a váltót fizetésül adták, akkor azt fedezeti

váltónak kell tekinteni29.

Jelen esetünkben a váltót már leszállított árukért adták, nem pedig

leszállítandókért, így az érvelés helyesnek látszik – ugyanakkor a hagyomány

szerint továbbélő fogalmakkal legfeljebb tankönyvekben, illetve az ítélkezési

gyakorlatban találkozhatunk, jogszabályokban viszont nem.

• Felperes a váltó mögött meghúzódó alapügyletként a Fizetési Megállapodást

igyekezett beállítani, az eredeti Keretmegállapodás helyett, melyben a tartozás

megerősítésre, megújításra (nováció) került volna. Érvelését azzal támasztotta alá,

hogy abban már egy új fél, a Szállító HU is szerepel, így a Fizetési Megállapodás

nem a Keretszerződés módosítása, hanem már egy új szerződés a felek között.

Véleményem szerint ezt nemcsak nem „fair”, de kissé értelmetlen is: irreleváns

ugyanis, hogy melyik iratot tekintjük alapügyletnek, a váltójogviszonyban csak az

alapkövetelés és a váltókövetelés alanyait kell néznünk, ezek pedig nem változtak

attól, hogy Szállító HU, mint teljesítési segéd, mellékszereplő a színre lépett.

Tekintettel arra, hogy az ügyben önállóan elbírálható részt képezett a váltókötelezettség,

melytől a beszámítási kifogás elkülöníthetően is vizsgálható, a bíróság részítéletet30

hozott 2007. május végén, érzésem szerint a váltó jogintézményét is védendő. A

részítéletben az I. és II. rendű alpereseket egymás között egyetemlegesen a teljes

váltókötelezettség 3 napon belüli megfizetésére kötelezte, növelve ezt a 6%-os

késedelmi kamattal, illetve a 3 ezrelékes váltódíjjal. A kamatot csak a kereset

29 Salamonné Dr. Solymosi Ibolya: A váltó (1994) II./2. fejezet 30 Pp. 231. § (2) bekezdés

33


benyújtásától, azaz 2007. januártól szabta meg a bíróság, azaz helyt adott az alperes

bemutatás hiányára, illetve időelőttiségre való hivatkozásának.

A bíróság az óvás hiányára vonatkozó, időelőttiséget alátámasztó alperesi kifogások

elutasítására sajátos indoklást adott: szerinte nem volt szükség a fizetés hiányának

közokirattal történő igazolására, mivel a fizetés hiánya a perben tényként állapítható

meg. A helyes indoklás véleményem szerint azonban az lett volna, hogy az egyenes

váltóadósok ellen (a saját váltó kiállítója, illetve az idegen váltó elfogadója) közvetlenül,

óvás nélkül lehet keresetet benyújtani, az óvás pusztán a megtérítési adósok perbe

fogásának feltétele31.

A részítélet a Pp. már hivatkozott rendelkezéseinek megfelelően előzetesen végrehajtható

volt, illetve a később hozandó ítélettel a beszámítási kifogásra, illetőleg a

viszontkeresetre vonatkozó tárgyalás eredményéhez képest hatályon kívül helyezhető,

vagy megfelelően módosítható.

A jogerőre emelkedett elsőfokú részítélet szerinti fizetési kötelezettséget alperes a

kérelmére engedélyezett módon, 3 egyenlő havi részletben teljesítette.

Itt láthatjuk, mit is jelent a váltóperek gyors elbírálása a gyakorlatban: a második váltó

eredeti esedékességéhez képest közel egy év múlva jutott a pénzéhez a váltójogosult,

igen csekély kamat mellett, és még örülhetett, hogy a bíróság számára kedvezően élt a

részítélet lehetőségével.

A per így a továbbiakban elvileg csak a beszámítási kifogásról szólna, ami tartalmát

tekintve elmaradt haszonból, jogalap nélküli gazdagodásból, hibás termékek

ellenértékéből, egyéb kártérítésből áll. A tételek egy része a felek Keretmegállapodáson

kívüli együttműködéséből származik. Alperes a továbbiakban sem vitatta magát a (már

kifizetett) váltókövetelést, „mindössze” a beszámítás mértékéig kívánta azt megszüntetni

az eljárás hátralévő részében.

2007. októberében a felperes beadványában alapjában, és tartalmi részleteiben egyaránt

továbbra is vitatta a beszámítást. Ezen kívül keresetkiterjesztés útján kérelmezte a

harmadik, 20 millió forintos váltó megfizettetését is. Ez utóbbi kérelmét azonban a

31 Vár. 43. § (1) bekezdés, BH 2004.74, BH 2007.55

34


bíróság érdemi vizsgálat nélkül, végzéssel elutasította továbbá a tárgyalás majd félévvel

későbbi, 2008. márciusi folytatását tűzte ki.

E némileg meglepő fejlemény magyarázata ismét a váltójog szépségében, illetve a

felperes eljárásjogi tévedésében keresendő. A Polgári perrendtartás szerint

keresetváltoztatásra az elsőfokú ítélet hozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig van

mód, feltéve, hogy a megváltoztatott keresettel érvényesített jog ugyanabból a

jogviszonyból ered, mint az eredeti kereset, vagy azzal összefügg32. Mint tudjuk, a váltó

önmagában testesíti meg a benne foglalt követelést, de csak azt, ami benne foglaltatik,

ebből következően ahány váltó, annyi jogviszony (még ha mindnek is ugyanaz az eredeti

alapjogviszonya). A kereset felemelése nem lehetséges azon az alapon, hogy a harmadik

váltó ugyanabból az alapjogviszonyból származik, mint ahogy ez az összefüggés

önmagában az absztrakt váltók alapján sem állapítható meg. Ráadásul a bíróság a

felperes eredeti kérelmét részítélettel, teljes terjedelmében, a tárgyalást berekesztve már

elbírálta, így a felperesnek elbírálatlan keresete nem maradt fenn, következésképpen azt

kiterjeszteni, módosítani sem lehetett.

Ezt követően, 2007. decemberében felperes – mintegy újabb próbálkozásként –

illetékességi kifogást nyújtott be a Keremegállapodásra hivatkozva, melyben, mint

tudjuk, a felek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó

Választottbíróság kizárólagos illetékességének vetették alá magukat33.

Felperes kifogásában arra kérte a bíróságot, hogy a pert szüntesse meg34. A bíróságnak

a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítnia, ha a felperes követelésének

érvényesítése más bíróság vagy más hatóság hatáskörébe tartozik, vagy a perre más

bíróság illetékes, ha áttétel nem alkalmazható. Mivel felperes szerint ezt kellett volna

tennie eredetileg a bíróságnak, álláspontja szerint meg most kell szüntetnie a pert.

Ez nyilván azzal az előnnyel járt volna a felperesnek, miután a váltóköveteléséhez már

hozzájutott, hogy a beszámítás témája legalább ideiglenesen lekerült volna az asztalról.

Ebből a lépésből azt a következtetést is le lehet vonni, hogy valójában a felperes is

megalapozottnak tarthatja a beszámítási kifogást, tart annak megítélésétől, ezért döntött

az egyébként alpereseknél szokásos permegszüntetési kérelem mellett.

32 Pp. 146. § (1) bekezdés 33 Pp. 41. § (1) bekezdés 34 130. § (1) bekezdés b) pont, 157. § a) pont

35


A bíróság a felperes ezen kérelmének természetesen nem adott helyt. Indoklása szerint

permegszüntetésre ebben a stádiumban már nincsen mód, mivel nemcsak az alperes

perbe bocsátkozása történt már meg, de jogerős és teljesített részítélet is született már.

Érzésem szerint a helyes indoklás azonban ismét a váltójogi oldalon lett volna

keresendő: a perrendtartás szerint ugyanis kizárólagos illetékesség észlelése esetén a pert

a bíróság az eljárás bármely szakaszában köteles meg szüntetni35 – így a felperesi

kérelem akár helytálló is lehetne. Ám itt ismét abba a kérdésbe ütközünk, hogy a

választottbírósági illetékesség csak a Keretmegállapodásból származó jogvitákra

vonatkozik – az attól elvont váltóra viszont nem. Hiszen éppen ezen az alapon nyújtotta

be keresetét felperes anno a váltóadós székhelye szerint illetékes Fővárosi Bíróságnak.

Így az illetékességi kifogás elutasításának valós indoka véleményem szerint nem a per

előrehaladottsága, hanem az, hogy valójában az éppen eljáró bíróság az illetékes.

Ezen túlmenően pedig a beszámítási kifogás tartalmi elemei sem közvetlenül a

Keretmegállapodásból erednek, keletkezési idejük is annak lejárta utániak, így azokra

sem vonatkozhatna a választottbírósági kikötés. Alperes rá is mutatott minderre a

következő iratában, melyben a beszámítási kifogásának részletezése mellett azt

kérelmezte a bíróságtól, hogy

• a részítéletet változtassa meg,

• állapítsa meg, hogy a váltókövetelés az azt meghaladó mértékű beszámítás révén

megszűnt,

• a felperes kérelmét utasítsa el,

• kötelezze a felperest a már teljesített alperesi kifizetések Ptk. 301. § szerinti

kamatokkal növelt visszafizetésére, valamint a perköltség viselésére.

A márciusi tárgyalás folytatását a bíróság 2008 szeptemberére tűzte ki, mely további

elhalasztásra került időközben. A pert továbbá „összetettsége miatt” áthelyezték a

Polgári Kollégiumba, ahol igazságügyi szakértő kirendelése van folyamatban.

Az eljárás véleményem szerint egy teljesen átlagos kártérítési perré fog fajulni, ahol a

már részítélettel „elintézett” váltóval való kapcsolat óhatatlanul háttérbe szorul, vagy

feledésbe is merül. Az önálló eljárás benyomását keltő jogvita elhúzódhat így akár 4-5

35 Pp. 158. § (1) és (2) bekezdések

36


évig is, amikor megítélésem szerint a beszámítási kifogás túlnyomó részének

megítélésével fog az ügy lezárulni. Ez visszamenőleg módosítja majd a részítéletet, azaz

a felperesnek vissza kell fizetni a váltó összegének jelentős részét, kamatokkal terhelve.

Ezen kívül a perköltségeket is vélhetően neki kell majd viselni, nemcsak a pernyertesség-

vesztesség aránya miatt, de azért is, mert mint fent már említettem, a váltó bemutatását

elmulasztotta, az alperes pedig a váltótartozást magát nem vitatta.

3.3. A MÁSODIK VÁLTÓPER

Miután a bíróság elutasította a felperes keresetkiterjesztését, a Szállító annak rendje és

módja szerint 2008. januárban külön keresetet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz a

harmadik, 20 millió forintos váltó érvényesítése végett. Keresetében helyesen, a második

váltóra vonatkozó kereseti kérelmével analóg módon, megjelölte a hatáskör és

illetékesség alapításának szempontjait36 – nem ügyelt azonban arra, hogy ezzel teljesen

ellentmond az első váltóperben ezzel szinte egyidejűleg benyújtott, saját fenti

illetékességi kifogásának (ha ebben illetékes a Fővárosi Bíróság, akkor abban vajon miért

ne lenne?)

A hiánypótlási procedúra után a bíróság április elején (a Pp. szerinti 8 nap helyett) május

közepére tűzte ki az első tárgyalást.

Alperes következő lépése – talán a fenti illetékességi kifogástól megihletve – egy

ellenkérelem volt, melyben arra kérte a bíróságot, hogy a pert hatáskör hiányában

szüntesse meg, mivel a felek alávetéses módon a fent nevezett választottbíróság

kizárólagos hatáskörét és illetékességét kötötték ki, így a keresetlevelet már eredetileg,

januárban idézés kibocsátása nélkül kellett volna elutasítani37.

A bíróság egy számomra nehezen érthető fordulattal színezte tovább az amúgy sem

eseménytelen eljárást: helyt adva az alperesi ellenkérelemnek, a pert valóban

megszüntette. Ez az a pont, amikor minden eddigi érvelés kissé talajvesztetté válik, mint

maga a sorok írója is… Véleményem szerint

• a bíróság a felperesi illetékességi kifogásnak is helyt adott volna korábban, ha a

részítélet nem született volna már meg – annak ellenére, hogy mint fent már

taglaltam, az alapjogviszonytól elvont váltóper esetében nem a választottbíróság

36 Pp. 23. § (1), Pp. 29. § (1), 30. § (1) bekezdések 37 Pp. 157. § a) pont

37


az illetékes a felek között, az csak a közvetlenül a Keretmegállapodásból

származó vonatkozó vitákra érvényes kikötés.

• a bíróságnál egyszerűen összecsúszott az immár mindkét féltől származó

választottbírósági hivatkozás. Természetesen látnia kellett volna, hogy külön

perben és eltérő taktikai okokból hivatkoztak a felek a bíróság illetékességének

hiányára.

• mindehhez talán hozzájárulhatott némi szubjektum is: a bíróság egyszerűen

ráunhatott a perre, a szereplőire, a beszámítás rengeteg aprólékos részletére, a

következetlen beadványokra, így azt mondhatta: „ha annyira ragaszkodtok hozzá,

részemről rendben, forduljatok a választottbíróságotokhoz”.

A permegszüntető határozat ellen, amint azt sejteni lehet, a felperes fellebbezést nyújtott

be, melyet a másodfokú bíróság még nem bírált el. Véleményem szerint az ítélőtábla

helyt fog adni a fellebbezésnek, és kötelezni fogja az elsőfokú Fővárosi Bíróságot a per

lefolytatására. De nem lehet kizárni a fentiek alapján már azt sem, hogy az ítélőtábla

elutasítja a fellebbezést, azaz helybenhagyja a pert megszüntető elsőfokú határozatot, így

a felperes mégis a választottbíróságnál kényszerül keresetét újólag benyújtani (közel 1,5

millió forintos illeték lerovása mellett) – és szerencsésnek mondhatja majd magát, ha a

választottbíróság nem fogja azt illetékesség hiányában elutasítani....

A per végkimenetelét tekintve azonban nincs afelől kétségem, hogy az érdemi

keresetnek helyt fog adni bármelyik bíróság, mivel a harmadik váltóval szemben

Terjesztő semmit nem tudni felhozni védekezésül.

3.4. A HÁTTÉRVISZONYOKRÓL

A fenti, olykor kaotikusnak tűnő lépések megértéséhez szükséges látnunk a Terjesztő, és

a Szállító hazai leányvállalatának viszonyrendszerét is. Noha, mint fent említettem a

Szállító HU csak jelentéktelen mellékszereplőnek látszik a váltóperek kapcsán, a

személyazonosságok, a történések szétválaszthatatlansága, illetve a bíróság ezekről való

tudomása érzésem szerint befolyásolta a váltóper kimenetelét is.

Szállító HU és Terjesztő a Fizetési Megállapodást kevéssel megelőzően, 2006.

augusztusában megkötötték egymással a Keretmegállapodás 2-t, azzal, hogy ettől fogva

közöttük zajlik majd a termékforgalmazás, a külföldi Szállító kiiktatásával, tudtával és

beleegyezésével. Ennek ellenére Szállító HU a Keretmegállapodás 2 megkötésének

38


napjától láthatólag arra törekedett, hogy a Terjesztő piaci pozícióját, vevőit átvegye, őt

ellehetetlenítse, anyacégének magyarországi előretolt helyőrségeként tegyen meg

mindent a még fennálló kizárólagosságok megszüntetése végett, illetve a szabaduljon a

szerződéses kötelemtől. A Keretszerződés 2-őt vélhetően csak időnyerés, megtévesztés

céljából vállalta néhány hónapra, hogy a közelgő karácsonyi szezonra való

előkészületeket megtegye, illetve ebben a Terjesztőt akadályozza. A Keretmegállapodás

2-őt többször próbálta a Terjesztő szerződésszegő magatartására hivatkozva felmondani,

mindannyiszor sikertelenül. Tette mindezt anyacége, a Szállító aktív támogatása mellett,

de nem túl taktikusan: végül azzal kellett szembesülnie, hogy Terjesztő a nem teljesített

megrendelések után járó közel 30 millió forintos kötbérigényét választottbírósági úton

érvényesítette felé.

A dolog pikantériája, hogy a hazai felek között zajló kártérítési per csak 2007 végén,

közel egy évvel az első váltóper után indult csak el, de idén tavasszal, az első váltópernél

rövidebb átfutási idő alatt már be is fejeződött. Az eljáró bíróság helyt adott a Terjesztő

keresetének, aki a végrehajtás során azonnali beszedéssel érvényesíteni is tudta a

választottbírósági eljárásnak köszönhetően rögtön jogerős követelését.

3.5. ÖSSZEFOGLALÁS

Az alperes oldaláról vizsgálva a dolgot, ő azt szűrheti le, hogy a tartozásainak kényszerű

kifizetése a váltó nélkül hamarabb bekövetkezhetett volna. Ugyanis váltó nélkül a Szállító

a rögtön választottbírósághoz fordulhatott volna a Keretmegállapodás alapján, ahol egy

költségesebb, de jellegéből fakadóan gyorsabb, egyfokú eljárás mentén minden

bizonnyal elintézték volna az elfogadható beszámításokkal korrigált, Fizetési

Megállapodással alátámasztott teljes tartozást. Hiszen a bonyolultságában összemérhető

kártérítési (kötbér) perben a Terjesztő és a Szállító HU között per is ugyanez történt. Az

alperes levonhatja tulajdonképpen azt a következtetést, hogy a váltók kibocsátása révén

ugyan megerősítette tartozásainak fennállását, de végeredményben évekkel sikerült azok

esedékességét kitolni – még ha ez eredetileg nem is állt szándékában. Ez nyilván nem

fogja őt a jövőben arra ösztönözni, hogy üzleti tevékenysége során minden további

nélkül váltókat fogadjon el… de arra bizonyosan, hogy szakértőivel háromszor is nézesse

át, akár aláír, akár elfogad ilyen okiratot.

Mindezek révén a Terjesztő, aki három váltó kötelezettjeként indult, a hazai féllel

szemben időközben megnyert per révén anyagi- és lépéselőnybe került, ráadásul a

39


beszámítási kifogása is jó lábakon áll. A harmadik váltóval szemben ugyan javarészt

védtelen, de még alkupozícióba kerülhet, ha a permegszüntetéssel kapcsolatos procedúra

megegyezésre indítaná a felperest.

Felperes hosszadalmas eljárásba volt kénytelen bonyolódni, melynek révén a

követelésének egy részéhez ugyan hozzájutott, de ahhoz is csak átmenetileg. Ráadásul

kamatveszteség érte, nemcsak futamidőben, de a mértékét tekintve is (6%), míg a

beszámítás miatt várható visszafizetésére ennél magasabb, jegybanki alapkamatot kell

majd figyelembe venni a Ptk. szabályai szerint. A költségeket is neki kellett előlegezni

felperesként, és mint fent bemutattam, az első per költségei várhatóan őt fogják végül

terhelni (sőt, talán a másodiké is) a bemutatás elmulasztása miatt. Erre halmozódnak még

a tetemes ügyvédi és fordítási költségek, illetve az esetleges válaszottbírósági eljárás

rendkívül magas illetéke.

Természetesen azt is látnunk kell, hogy a felperes sok kisebb-nagyobb hibát vétett,

kezdve a váltó ügyetlen kitöltésétől, bemutatásának elmulasztásától a harmadik váltó

peresítésének eltaktikázásáig, de végeredményben a jogban kevéssé jártas cégvezetőben

csak az fog megmaradni, hogy „volt két kezesi garanciával ellátott váltóm, melyeket

évekig nem tudtam pénzzé tenni Magyarországon”.

Fentiek alapján biztos vagyok benne, hogy a felek bizalma a váltóban, mint gyors és

biztos fizetést garantáló jogintézményben megrendült. Így tehát esetünkben hiába az

egyes lépések jogi megalapozottsága, végeredményben ez is csak egy olyan újabb eset,

ami nem járul hozzá a váltó gazdasági szereplők közötti népszerűsítéséhez.

Véleményem szerint az ésszerű megoldás ebben a kissé betokosodott helyzetben az

lenne, ha a felek megpróbálnának peren kívül megegyezni.

40


4. A VÁLTÓHASZNÁLAT KORLÁTAI NAPJAINKBAN

Véleményem szerint a váltó szélesebb körű elfogadottságát, használatának terjedését a

következő tényezők akadályozzák meg elsősorban, amint arra a 3. fejezetben is

láthattunk példákat:

a) A váltóval kapcsolatos előítéletek, félelmek. A témában kevésbé jártasak a váltó

kifejezést hallva mindmáig könnyen asszociálnak a századforduló világában

elhíresült, kártya- és egyéb adósságok fejében kiállított „fedezetlen” váltókra.

b) A váltó méltatlanul „rossz postája” valahol következménye a sajnálatos módon

már-már kultúránk szerves részének tekinthető általános bizalmi válságnak,

illetve az ezzel szoros kölcsönhatásban álló fizetési morállal.

c) A gazdasági szereplők sokaságának alapvető és téves hiedelme, hogy gyanús az

az adós, aki váltót akar adni, biztosan csak ki akar bújni a kötelezettség alól, időt

nyerve egy komolynak tűnő kötelezvény kiállításával. Sajnos csak kevés hitelező

tekinti a váltóelfogadást természetes üzleti tranzakciónak, számára előnyös

eszköznek, inkább csak reménykednek benne olyan helyzetekben, amikor a

fizetés amúgy esélytelen lenne.

d) Az általános váltóügyi tájékozatlanság; kevesen ismerik a jogintézményt, kiment

a gyakorlatból. A szocialista államosítás által megszűnt a magántőke, a cégek

között hitelezés. A Vár. 1965-ös megjelenése után is 25 évet kellett arra várni,

hogy a cégek közötti hitelezés ismét lehetővé váljon38, így értelemszerűen a váltó

kicsit kikopott a köztudatból – ami viszont elszomorító, hogy a rendszerváltás óta

eltelt közel 20 évben sem tért még oda vissza.

e) Váltóügybe csak szakember (szakjogász) támogatása mellett mernek bocsátkozni

a felek, ennek a költségei azonban magasak.

f) A váltóleszámítolással kapcsolatos banki díjak rendkívül magasak. A

leszámítolási kamatlábak 15-20% között is mozognak, amihez még egyéb

tranzakciós költségek is kapcsolódnak.

38 1979. II. törvény az állami pénzügyekről

41


g) Léteznek helyettesítő pénzintézeti termékek (bankgarancia, különféle hitelek).

Mivel ezek pénzbe kerülnek, a váltókiállítás pedig mindenki számára ingyenes,

nyilvánvaló, miért nem népszerűsítik a váltót a bankok.

h) A bankok felkészültsége, tájékozottsága sem megfelelő. Egy elrontott banki

óvatolás azzal járhat, hogy a jogosult elveszti megtérítési kereseti lehetőségét –

melynek kapcsán ugyan a bank felé kártérítési igénnyel élhet, de ez nem igazán

vonzó alternatíva.

i) Végezetül, a jogi intézményrendszer hatékonysága és következetessége is hagy

némi kívánnivalót maga után a váltókból származó követelések

kikényszerítésének gyorsaságát illetően.

42


Zárógondolatok A dolgozat készítése során mindvégig igyekeztem arra a kérdésre választ keresni, hogy

milyen mozgástere van a jogalkotónak, a gazdasági élet irányítóinak a váltó

népszerűsítése terén?

Alapvetőnek érzem a váltóval kapcsolatos bizalom helyreállítását. Akár az élet más

területein is, a váltóra is igaz, hogy a bizalmat elveszíteni könnyű – néha pusztán egy

pillanat műve –, visszaszerezni azonban olykor csak hosszú évek kemény munkájával

lehet. Annak ellenére, hogy korunk gazdaságának általános kulturális közege e

szempontból nem a legmegfelelőbb, sokat lehetne tenni a gazdasági és pénzügyi szektor

vezérlésében, ami aztán pozitívan hatna vissza az üzletviteli kultúrára is. Az alábbiakban

néhány lehetséges „bizalomerősítő intézkedés” ötletszerű csokorba gyűjtésére

vállalkozom:

a) A váltóval kapcsolatos misztikus köd eloszlatása – a váltó, mint jogintézmény

ismertetése, népszerűsítése, egy összehangolt, alkalmasint a szak-

minisztériumokból/MNB-ből kiinduló összehangolt lépéssorozat révén. Ilyen

intézkedések lehetnének pl.: a váltóhasználat előnyeinek ecsetelése, a lényeges

váltójogi szabályok ismertetése, kampányolás kamarák, kiadványok, szaklapok,

hírlevelek útján, banki honlapokon, bankfiókokban használati útmutatók

elhelyezésével, továbbá a témakör szakirányú képzések programjába történő,

gyakorlati személetű beépítésével.

b) A Vár. módosításával a 6%-os váltókamat mértékét a mindenkori jegybanki

alapkamathoz kötni, és annak legalább 150%-ában meghatározni. A 6%-os

váltókamat még a Genfi Váltójogi Egyezmény „egy az egyben” történt

kihirdetéséből származik, de ennek mértékét az egyes államok szabadon

módosíthatják. Magyarországon sajnos erre nem került sor, így mind a mai napig

kedvező finanszírozásnak számít, mivel nem jut benne kifejezésre semmilyen

büntető jelleg. Érzésem szerint nőne a váltókhoz kapcsolódó fizetési fegyelem, ha

az adósok tudnák, hogy váltóper elvesztése esetén jelentős, átlagfeletti

kamatköltséggel számolhatnak.

c) Az eljárásjogi szabályok váltóra vonatkozó rendelkezéseit úgy kellene

módosítani, hogy ne csak a felekre vonatkozó beadási, értesítési határidők

43


rövidüljenek, hanem a bíróság ügyintézésére vonatkozóak. is. Legalkalmasabb

talán a folytatólagos tárgyalás kitűzési határidejének maximalizálása lehetne, pl.

15 napban.

d) A felszámolási eljárásban a váltótartozást előbbre kellene sorolni a

Csődtörvényben meghatározott kielégítési sorrendben. Jelenleg az egyéb, azaz f)

kategória alatt szerepel a váltó, azaz ha a váltó adósa felszámolás alá kerül,

pontosan úgy lesz elbírálva a váltótartozás, mint bármely más, váltóval alá nem

támasztott lejárt kötelezettség. Éppen ezért a váltókötelezettségeket érzésem

szerint legalább a d) kategória alatt kellene nevesíteni (magánszemélyeknek járó

kártérítés stb.)

e) Szigorúbban kellene kezelni a váltókifogásokat. A jogalkotásnak kellene

egyértelműen, taxatíve meghatározni, hogy melyek a váltóköveteléssel szemben

felhozható kifogások és beszámítható ellenkövetelések. A jogalkalmazás

területén is szerencsés lenne egységes, következetesebb módon kezelni ezt a

kérdést – ebből a szempontból a Legfelsőbb Bíróság mérvadó állásfoglalásaira

lenne szükség.

f) Az egyik legnagyobb feladat a banki termékfejlesztésre hárulna érzésem

szerint. Ellenérdekeltségük, egyéb szempontok miatt ezt a bankok önszántukból

valószínűleg nem fogják kezdeményezni, így a pénzügyi kormányzat szintjén

kellene kényszerpályára állítani és/vagy kedvezményezni a bankok ilyen irányú

tevékenységét. Olyan banki megoldásokra lenne szükség, melyek révén az adott

ügyfél (váltókötelezett) hitelképességének, minősítésének függvényében

differenciált leszámítolási rátákat, kedvezőbb váltókezességi díjakat állapítanának

meg. Más szóval, a bank megbízható ügyfelei által kiállított váltót csekélyebb

levonás mellett is leszámítoltathatna az adott bank, mivel tudja, hogy lejáratkor

bizton hozzájuthat a váltó értékéhez. A megkülönböztetett banki státusz igazolása

mellett a banki ügyfél által kiadott váltót is szívesebben elfogadnák, hiszen az a

magasabb leszámítolási értékének köszönhetően forgalomképesebb. Ezekkel a

módszerekkel további hitellehetőséghez juthatnának a forráshiányos

vállalkozások, illetve a bank számára is új üzleti, kihelyezési lehetőségek

nyílnának.

44


g) A váltóbiztonság növelését célozná, ha a már működő banki adósok

„feketelistájához” hasonlóan, a bírósági nyilvántartásokra, határozatokra

támaszkodva létre kellene hozni egy olyan dinamikus központi információs

rendszert, amely a nem teljesített váltók kibocsátóit/kiállítóit tartalmazná, a

célból, hogy a váltóhitelezők előzetesen tájékozódni tudjanak a kötelezettek

váltó-előéletéről.

h) További központi intézkedés lehetne a bankok rászorítása a váltóval kapcsolatos

díjaik csökkentésére. A váltóleszámítolásért felszámítható díjak maximális

mértékének meghatározása, adókedvezmények, különadók kidolgozása

hathatnának ebbe az irányba.

i) Kereskedelmi banki/MNB szolgáltatásként olyan elektronikusan kitölthető

váltóblanketta bevezetése, amelyet csak az összes kellék kitöltése után lehet

kinyomtatni – ennek révén csökkenhetne a kellékhiányos váltók száma.

j) Mivel a fenti rendelkezések révén egyszerűsödhetne a váltóval kapcsolatos

ügyintézés, a kamarákon keresztül nyomást lehetne gyakorolni a váltóval

kapcsolatos közjegyzői és ügyvédi díjak csökkentése végett – ami nyilván

pozitívan hatna vissza a váltóhasználatra.

Feltevésem szerint a váltó reneszánsza a hazai gazdasági élet szereplőinek valós érdeke

lenne. A kiforrott hagyományok, a jogbiztonság és a modern gazdaság követelményei

egyaránt támogatnák, hogy az egykoron meghatározó jogintézmény újra szerves részévé

váljon az üzleti életnek – de ehhez elengedhetetlen az is, hogy a magyar gazdaság

versenyképességéért felelős kormányzati szervek olyan érdemi lépéseket tegyenek,

melyek hatásukat a valós értékfolyamatok szintjén fejtik ki.

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

45


Irodalomjegyzék

1. Salamonné dr. Solymosi Ibolya: A váltó (alcím: A magyar váltójog a hatályos jogi szabályozás és a bírói gyakorlat tükrében), Agrocent kiadó 1994.

2. Dr. Tomori Erika: Értékpapírjog és a tőkepiac szabályozása, Közép-európai Brókerképző Alapítvány, Budapest, 2008. április

3. Az esettanulmány periratai (peres felek beadványai, bírósági határozatok és jegyzőkönyvek)

4. Cégvezetés: Váltójogviszonyok (2007/11 – Mozgástér)

5. Babják Ildikó: A váltó fajai a 19. században, Miskolci Jogi Szemle 2. évf. (2007) 1. szám

6. Dr. Tomori Erika „Az Értékpapírjog és a tőkepiac szabályozása c.” 2008. évi előadássorozatán készített hallgatói jegyzetek

7. Burián László-Kecskés László-Vörös Imre: Magyar nemzetközi kollíziós magánjog, Krim Bt. Budapest, 2005.

8. http://gazdasag.ma.hu/tart/cikk/c/0/21892/1/gazdasag/A_kulfoldiek_kezeben_az_ertekpapir_allomany_kozel_fele

9. www.otpbank.hu

10. Kempelen Farkas Hallgatói Oktatási Központ Tankönyvtár: Adósságok kiegyenlítése, váltó, bankbetét, bankjegy (http://www.hik.hu/index.asp?r=261)

11. www.palyazatblog.hvg.hu: A faktoring és a váltó, 2007. november

12. http://www.wikipedia.org („váltó”)

13. A váltójogi szabályok szövegének közzétételéről szóló 1/1965. (I. 24.) IM rendelet

14. 1959. évi IV. évi törvény a Polgári Törvénykönyvről

15. 1960. évi 11. tvr. a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről

16. 21/2006. (XI. 24.) MNB rendelet a pénzforgalom lebonyolításáról

17. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény

18. 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről

19. 1991. évi XLIX. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról

20. 2006. évi IV. törvény a gazdasági társaságokról

21. 2003. évi XV. törvény a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról

22. 1979. évi 13. tvr. a nemzetközi magánjogról

46

http://gazdasag.ma.hu/tart/cikk/c/0/21892/1/gazdasag/A_kulfoldiek_kezeben_az_ertekpapir_allomany_kozel_fele

http://gazdasag.ma.hu/tart/cikk/c/0/21892/1/gazdasag/A_kulfoldiek_kezeben_az_ertekpapir_allomany_kozel_fele

http://www.otpbank.hu/

http://www.hik.hu/index.asp?r=261

http://www.palyazatblog.hvg.hu/

http://www.wikipedia.org/

a váltó és használata napjainkban, egy esettanulmány tükrében (szakdolgozat)

Documents