Pilinszky János

A várakozás szentsége Mire is várakozunk ádvent idején? Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban maga a teremtő Isten is testet öltsön. Arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént.

Ez a magatartás, ez a várakozás nem új. A felületen az ember köznapi életét mindenkor könyörtelenül meghatározza az idő három - múlt, jelen és jövő – látszatra összebékíthetetlen fázisa. A felületen igen. De nem a mélyben. Ott, a mélyben mindig is tudta az emberiség, hogy tér és idő mechanikus határait képes elmosni a minőség, a jóság, a szépség és igazság ereje. Elég, ha a nagy drámákra vagy a nagy zeneművekre gondolunk, melyek titokzatos módon attól nagyok, hogy többek közt alkalmat adnak arra is, hogy a jövőre emlékezzünk és a múltra várakozzunk. A minőség ideje időtlen. Amikor Bach passióját hallgatjuk: honnét szól ez a zene? A múltból? A jelenből? A jövőből? Egy bizonyos: mérhetetlenül több, mint kegyeletes megemlékezés és sokkalta több, mint reménykedő utópia. Egyszerre szól mindenfelől. Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódáról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő és tér vastörvényén, melynek - megszületvén Betlehemben - maga a teremtő Isten is készséggel és véghetetlen önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk és az után vágyódhatunk: ami megtörtént és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk között tartunk Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből. Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valóban mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosan úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart. (Új Ember, 1975. december 14.)

Adventi lapszámunk súlypontját a várakozás tematikájára helyeztük -- a szerk.

A B O R N E M I S Z A P É T E R T Á R S A S Á G K U L T U R Á L I S É R T E S Í T Ő J E Új sorozat, VI. évfolyam, 8. (48.) szám Bécs, 2011 november

A tartalomból: A Biblia a magyar képző- művészetben (2. oldal) MEGHÍVÓ: Prof.Dr. LŐRINCZ ZOLTÁN művészettörténész: „Karácsony a magyar festészetben” (3. oldal) Gondolatok a várakozásról (4. oldal) CANTIO OPTIMA Jánosházy György Vermesser Levente (5. oldal) WASS ALBERT Karácsonyi mese (6.-7. oldal) FIGYELŐ: kiállítások, színház, impresszum (8. oldal)

2. VI/8. 2011 november

A Biblia a magyar képzőművészetben A Hegyi beszéd (Máté 5–7. fejezet)

Ferenczy Károly: Hegyi beszéd, 1896, olaj ,vászon,

135x203 cm, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria

Gyógyításai, csodái, az egyes emberekért végzett fáradozásai után csakhamar kedvező hírek terjedtek Jézusról az országban. A történetek mindenfelé eljutottak, mindenki a Názáretiről beszélt. „Jöhet-e jó hír Názáretből?” – volt addig az emberek szavajárása. Most pedig már Galileiről és galileus mozgalomról beszélt a világ. A csodatételek és a példázatok után az élet összes területét átfogó, nagy programbeszédet vártak Jézustól. A mindent felölelő tanítást, egyetlen hatalmas keretbe rendezve. Jézus eleget tett e kívánalomnak. Ezért hangzott el szolgálatának második fele elején a Hegyi beszéd. A Hegyi beszéd felépítése is monumentális, részletei is lenyűgözők. Egyszerű és fenséges, természetes és emberi, falusiaknak és városiaknak egyaránt a legtöbbet mond. Ezért láthatjuk Ferenczy Károly 1898-as olajfestményén Jézust félprofilból – nem magát képviselte, hanem Isten küldötteként kérlelte az embereket (ezért kér a két kéz, és nem lök vagy utasít), s ezért vonul fel körülötte a kisdedtől az aggastyánig, a cséplőparaszttól a városi kalapot vise-lőig vagy vértbe öltözött katonáig mindenki, minden történelmi időből. Jézus egymagában valóban több, mint az egész világ. A Hegyi beszéd hangütése: a boldogmondások, a nyolc boldogság. Jézus azért jött a világra, hogy a valódi boldogsághoz vezető utat ebben a nyolc mondatban megmutassa. Mert igaza van költőnknek: „Nézd a világot: annyi milliója, / S köztük valódi boldog oly kevés.” (Vörösmarty: A Merengőhöz. Részlet) A világ által felajánlott álboldogsággal, „zaklatott boldogság”-gal (Füst Milán: Öregség) szemben Ő valódi, majd az örök életben teljes, tökéletes boldogságot ígért. Az ember őszinte beismerésén, a lelki szegénység megvallásán léphet rá bárki a boldogsághoz vezető útra.

Mivel a boldogsághoz vezető út az élet törvényei kikövezésén át vezet, a Hegyi beszéd második része az isteni törvények változtathatatlanságával foglalkozik. Jézus idéz a Tízparancsolatból, s a parancsolatok mélységére mutat rá. Isten kegyelmével sokat ígér, de a kegyelmét elfogadótól sokat is kér. „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5:48)

Borsos Miklós: Hegyi beszéd, 1975, lavírozott tusrajz, magántulajdon

Nem csak elvi síkok magasában mozog a Hegyi beszéd. A harmadik rész a keresztény élet gyakorlatát öleli fel: az igazi böjt, ima, aggodalmaskodás nélküli élet tükörképét adja. De aki híven követi a hétköznapokban is Jézust, ítélkezni mások felett az sem jogosult. A negyedik rész az ítélkezésben Isten irgalmasságának mint legmagasabb rendű igazságosságának szöges ellentétét láttatja és utasítja el. Ez a rész helyezi a lelkiismeret törvényét minden más törvény alapjává: „Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal, mert ez a törvény és a próféták.” (Mt 7:12) S végül, a nagy beszéd lezárása az ötödik részben az igaz és a hamis prófétaság közötti különbség szemléltetéséről, valamint a farizeus leleplezéséről szól, és példázattal zárul: a homokra és a kősziklára épített ház példázatával. A nagybányai iskola után alig több mint másfél évtizeddel Pór Bertalan és Kmetty János alkotásai a XX. századi avantgárd állásfoglalását közvetítik. Ők is új törvényeket, új életet kívántak és hirdettek meg. A Hegyi beszédhez fordulásuk érthető, még ilyen szekularizált formában és jelentésben is. Borsos Miklós alkotása az igazi hitre való vágyakozás fennkölt kifejezése. (biblia.hu)

VI./8. 2011 november 3.

M E G H Í V Ó a Bornemisza Péter Társaság adventi estjére

Meghívottunk

Prof. Dr. Lőrincz Zoltán művészettörténész

Az előadás témája:

Karácsony a magyar festészetben

2011. december 4.-én, vasárnap, d.u. 17:30 órakor Az előadás helyszíne: Bécs 6., Capistrangasse 2/15

Dr. Lőrincz Zoltán, művészettörténész, született: Debrecen, 1951. május 7. 1977–1982: Református Hittudományi Egyetem, Debrecen; 1982–1983: Universität Zürich (Svájc), teológia és művészettörténet; 1986–1991: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest (könyvtár és művészettörténet); 1986: Dr. Univ. fokozat; 1990: Egyetem, Birmingham (Anglia), művészettörténet; 1999: Ph. D fokozat; 2001: Dr.habil; 1998. nyári szemeszterében a Bécsi Egyetem vendégtanára volt. A szemeszter témája: A magyarországi reformáció és a művészet viszonya („…die Bilder sind von uns genehmigt …”) címmel. 2002. téli szemeszterében a bécsi Akademie der Bildenden Künste-n tartott előadásokat: „Transzendens in der zeitgenössischen Kunst in Ostmitteleuropa” címmel. 2003 nyári trimeszterében az oxfordi egyetemen a magyarországi művészettörténetet tanított vendégprofesszorként. 1991-től 2005-ig a Berzsenyi Dániel Főiskola (Szombathely) oktatója, jelenleg (2009) a Kaposvári Egyetem tanára. Lőrincz Zoltán főbb kutatási területei: A művészet és a vallás sajátos viszonya, a refor-máció és a művészet kapcsolata különösen hazánkban, a protestáns templomépítészet kér-dései, a szakrális tér és az építészet viszonya, az ikonográfián belül Szent Márton alakja és ábrázolásai. Főbb művei: Ars Savaria,Szombathely, 1993 Die belebende Kunst, Stadtschlaining, 1996, Concentrum, 139 o. Die Kirche als Kunstwerk. Die reformierte Kirche in Kőszeg. Artes salubres, Szombathely, 1996, Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, 27 o. A kőszegi református templom, Kőszeg, 1996, Protestáns Tanulmányi Központ, 45 o. Die reformierte Kirche in Kőszeg, Kőszeg, 1996, Protestáns Tanulmányi Központ, 43 o. A templom mint műalkotás. A kőszegi református templom. Artes salubres, Szombathely, [1996], Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, 27 o Ezer év 100 templom [elektronikus dok.]. 100 churches of thousand years ; 100 Kirchen von tausend Jahren, Veszprém, 2000, Nautilus Multimédia Group, (2001-ben az Oktatási Minisztérium TTI-25479-KT/2001 számon az általa készített és írt CD-Rom-ot tankönyvvé nyilvánította.) "Ne hagyjátok a templomot...". Új református templomok, 1990-1999, Budapest, 2000, Kálvin Kiadó, 205. Szent Márton, Savaria szülötte. Saint Martin the son of Savaria . Sankt Martin der Sohn von Savaria, Szombathely, 2000, B. K.L., 174 o. Saint Martin, dans l'art en Europe . Tours, 2001, C.L.D. Éditeur , 111 o. A Biblia a magyar festészetben, Budapest, 2002, Kálvin Kiadó, 184 o. „…die Billder sind von uns genemight…”. Die Stellung der ungarischen Reformation zur Kunst und Architektur, Stadtschlaining, 2002, Concentrum, 201 o. "Tedd templomoddá, Istenem". Válogatás Árpád- és középkori eredetű református templomokból, 2002, Kálvin Kiadó, 115 o. "Nem vonakodom a munkától" (Szent Márton kultusza hazánkban, Templomépítészet ma a Református Egyházban, Sankt Martin in der deutschsprachigen Folklore), Szombathely, 2004, Savaria University Press , 91 o. Szent Márton ábrázolások a romanikában, Szombathely, 2005, Savaria University Press, 19 o. A református templom Kőszegen, Szombathely, 2006, B.K.L., 37 o. Jézus példázatai a magyar festészetben, 2008. Bp., Kálvin Kiadó, 119 o.

4. VI/8. 2011 november

Gondolatok a várakozásról

Márai Sándor “Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött. Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni. A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként

félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról. Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel, rivaldafénnyel, sőt valószínűleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon, és rosszakat mondanak a darabról. Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot. Mindezt persze selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig a világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almás rétes és diadal összes ellenségeim fölött.” (A négy évszak – December).

“Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és lényeddel.” (Füves könyv – Arról, hogy a dolgokat meg kell várni)

“Otthon minden sokkal egyszerűbb, de titokzatosabb, sejtelmesebb is, mert a legmutatványosabb külföld sem nyújtja azt az élményt, amit az elhagyott otthon szobái rejtegetnek. Ez az élmény a gyermekkor. A várakozás emléke. Ez van minden élet alján. Erre emlékezünk akkor is, amikor később egyszer a Gaurizankárt látjuk, vagy a Michigan-tavat. Az a világítás, azok a hangok, azok az örömek és meglepetések, az a reménykedés és félelem, melyet a gyermekkor zárt magába.” (Az igazi)

Jókai Anna Az ember egyik legfontosabb képessége s egyben, sajnos, a legritkább is: várni tudni. Türelemmel várni egy levélre, egy találkozásra, egy jó kapcsolatra, az enyhülést hozó holnapra. A telt szív nyitott kapujában bizalommal várakozni. Egészen addig várni, amíg reményünk kitart. Az úgynevezett "birkatürelem" azonban már nem erény - hanem önleépítés. A mérték - ez a kulcsa mindennek.

Antoine de Saint-Exupéry “Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, hogy milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe szívemet… Szükség van bizonyos szertartásokra.” (A kis herceg)

Karitnhy Frigyes A türelem rózsát terem. Egyebet nem.

VI./8. 2011 november 5.

˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜ Jánosházy György

Várakozás A fürge percek mily hosszúra nyúlnak! Egy évig tart a bús, télvégi éj. Úgy érzed, már sosem virrad fel új nap, felfrissítő álmot ne is remélj. Dermedt, fagyos csend. Egy porszem se rezdül. De ódon képekről halott szemek szúrnak belém a sötéten keresztül, s formátlan, furcsa árnyak intenek. Oly gyenge vagyok, olyan védtelen, olyan riadt, hogy most nem vagy velem, vacogó lélekkel hiába várlak. De kint, komor, fekete csillagok között, szemed vidáman felragyog, s fényétől szertefoszlanak az árnyak. (Látó, 2009. december)

Vermesser Levente

Várakozás a vörös áfonyát s a véle rokon lombot napfény simogatja vérünk oly lassú ősszel odakint róka sompolyog de nincs szárnyas állat ketrecben mindahány elvermeltük a fontos dolgokat hangokat színeket érzést hordóba vagy palackba zártuk pince őrzi az almát szőlő levét kimértük bedugaszoltuk azt ami erre várt most hagyni kell pihenjen jön a tél megjön bizonyosan nagy pelyhekkel jön az angyal hogy békésen befedjen (Látó, 2011. február)

6. VI/8. 2011 november

Wass Albert

Karácsonyi mese Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék felhőbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng.

Sandro Botticelli: S.Martino-i Angyali üdvözlet, 1481 Mi gyermekek a mennyezetig érő, gyertyafényben izzó karácsonyfa körül álltunk elfogódottan és izgalomtól elmeredt szemmel, és sóvár pillantásokat vetve a karácsonyfa alatt fölhalmozott ajándékokra, hűségesen elénekeltük a Mennyből az angyal összes verseit. Ének után apám fölolvasta a betlehemi csillag történetét a Bibliából, elmondtuk közösen a karácsonyi imádságot, s azzal nekiestünk a játékoknak, akár karámba szorított birkanyájnak az éhes farkascsorda. Kis idő múltával nagyapánk megszólalt ott a kandalló mellett a maga érdes vénemberhangján: - Aztán tudjátok-é – kérdezte -, hogy miképpen keletkezett tulajdonképpen a karácsony? - Akkor született a Jézus Krisztus – felelte Margit húgom okosan új babaháza előtt térdepelve, s nagyapánk bólintott rá. - Ez igaz – mondta -, mert hogy ő volt az Úristen legnagyobb karácsonyi ajándéka az emberi világ számára. De maga a karácsony már régen megvolt akkor. Ha ideültök mellém a tűzhöz, elmondom, hogyan keletkezett. Köréje gyűltünk a szőnyegre, mindegyikünk valami új játékot cipelve magával, s figyelmesen lestük a száját, mert nagyapánk nagyon szép és érdekes meséket tudott ám. - Hát az úgy volt – kezdte el, miután nagyot szippantott a pipájából -, hogy réges-régen, amikor Noé apánk unokái megépítették volt a Bábel tornyát, s annak ledőlte után nem tudták megérteni egymást többé, mert az önzés összezavarta a nyelvüket, az irigység és az elfogultság egyre jobban és jobban kezdett elhatalmasodni ezen a földön. Aki nem volt olyan ügyes, mint a szomszédja, azt ölte az irigység, hogy a másiknak szebb háza van. Aki rest volt megművelni a földjét, az irigyelte azt, akinek szebb búzája termett, s mikor az irigykedés már igen-igen elhatalmasodott az embereken, akkor megszületett benne a gonoszság. A rest lopni kezdett, a tolvaj gyilkolni, s a kéregető rágyújtotta jótevőjére a házat. Addig-addig, hogy egy napon aztán az Úristen odafönt az égben megsokallotta az emberek gonoszságát, s rájok szabadította a sötétséget és a hideget. A nap eltűnt az égről, a vizek befagytak, s a rablógyilkos számára nem termett többé semmi az elrablott földön. Nagy fázás, éhezés és pusztulás következett ebből az egész emberi világra. Mikor pedig már közeledett erősen az idő, mikor minden emberi életnek el kellett volna pusztulnia a földön, az Úristen odaintette maga mellé kedvenc angyalát, a Világosságot, és ezt mondta neki:

VI./8. 2011 november 7.

“Eridj le, hű szolgám, s nézz körül a földön, melyet gonoszsága miatt pusztulásra ítéltem. Vizsgálj meg minden embert, asszonyt és gyermeket, s akiben még megtalálod egy csöpp kis nyomát a jóságnak, annak gyújtsál gyertyát a szívében. Én pedig majd az utolsó előtti napon alánézek a földre, s ha csak egy kicsike világosságot is látok rajta, megkönyörülök az emberi világon, s megváltoztatom az ítéletet, amit kiróttam rája.” Ezt mondta az Úristen, s a Világosság angyala alászállott a földre, hogy teljesítse a parancsot. A föld sötét volt és hideg. Mint a csillagtalan, zimankós téli éjszaka, olyan. Az emberek tapogatózva jártak az utcákon, s akinek még volt egy darabka száraz, fagyott kenyere, az elbújt vele a pincék mélyére, hogy ne kelljen megossza mással. Egy birkabőr bundáért meggyilkolta apját a fiú, s akinek még tűz égett a kemencéjében, az fegyverrel őrizte szobája melegét a megfagyóktól. Az angyal nagyon-nagyon elszomorodott, hogy hasztalan járta az emberi világot, mert nem talált benne sehol egy fikarcnyi jóságot sem. Lassanként kiért a városból, s ahogy a dűlőúton haladt fölfele a hegyek irányába, egyszerre csak összetalálkozott a sötétben egy emberrel, aki egy döntött fát vonszolt magával kínlódva. Kiéhezett, sovány ember volt, s csak szakadt rongyok borították a testét, de mégis húzta, vonszolta magával a terhet, bár majdnem összeroskadt a gyöngeségtől. “Minek kínlódsz ezzel a fával? – kérdezte meg az angyal. – Hiszen ha tüzet gyújtanál belőle magadnak itt, ahol állsz, megmelegedhetnél mellette.” “Jaj, lelkem, nem tehetem én azt – felelte az ember. – Asszonyom, s kicsi fiacskám van otthon, kik fagynak meg, s olyan gyöngék már, hogy idáig nem jöhetnének el. Haza kell vigyem nekik ezt a fát, ha bele is pusztulok.” Az angyal megsajnálta az embert, és segített neki a fával, s mivel az angyaloknak csodálatos nagy erejük van, egyszerre csak odaértek vele a sárból rakott kunyhóhoz, ahol a szegény ember élt. Az ember tüzet rakott a kemencében, s egyszeriben meleg lett tőle a kicsi ház, s míg egy sápadtra éhezett asszony s egy didergő kisfiú odahúzódtak a tűz mellé melegedni, az angyal meggyújtott egy gyertyát az ember szívében, mert jóságot talált abban. ”Édesanyám, éhes vagyok…” – nyöszörögte a gyermek, s az asszony benyúlt a rongyai közé, elővett egy darab száraz kenyeret, letörte az egyik sarkát, s odanyújtotta a gyermeknek. “Miért nem eszed meg magad a többit? – kérdezte az angyal. – Hiszen magad is olyan éhes vagy, hogy maholnap meghalsz.” “Az nem baj, ha én meghalok – felelte az asszony -, csak legyen mit egyék a kicsi fiam.” S az angyal ott nyomban meggyújtotta a második gyertyát is, és odahelyezte az asszony szívébe. A gyermek leharapott egy kis darabot a kenyér sarkából, aztán megszólalt: “Édesanyám, elhozhatom két kis játszótársamat a szomszédból? Ők is éhesek, s nincs tűz a házukban. Megosztanám velük ezt a kis kenyeret, meg a helyet a tűznél!” Az angyal pedig meggyújtotta a harmadik gyertyát is, és odaadta a kisfiúnak, aki boldogan szaladt ki a gyertyával a sötét éjszakába, hogy fénye mellett odavezesse kis társait a tűzhöz és a kenyérhez. S pontosan ekkor érkezett el az utolsó előtti nap, és az Úristen alánézett a földre, s a nagy-nagy sötétségben meglátott három kis pislákoló gyertyalángot. És úgy megörvendett annak, hogy az angyal mégis talált jóságot a földön, ha nem is többet, csak hármat, hogy azon nyomban megszűntette a sötétséget, visszaparancsolta a napot az égre, s megkegyelmezett az emberi világnak. S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennünk lévő rosszat. - Ez a karácsony igazi meséje – fejezte be nagyapánk ott a kandalló mellett azon a régi-régi karácsonyestén -, én pedig azért mondtam el nektek, gyerekek, hogy megjegyezzétek jól, és emlékezzetek reá. Mert ez a mi emberi világunk újra építeni kezdi a Bábel tornyát, melyben egyik ember nem értheti meg a másikat, jelszavakból, hamisságokból, elfogultságokból és előítéletekből, s jönni fog hamarosan az irigység is, a rosszindulat, meg a gonoszság, melyek miatt az Úristen újra pusztulásra ítéli majd az embert. Tolvajlás és gyilkosság fog uralkodni a földön, s ha a nyomorúság és a nagy sötétség rátok szakad majd, akarom, hogy emlékezzetek: csak a szívetekben égő gyertya menthet meg egyedül a pusztulástól. ( A szerző A költő és a macska című kötetéből, 1989)

8. VI/8. 2011 november

˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜

Tisztelt olvasónk!

Lapszámunkhoz ezúttal csekket is mellékeltünk, azzal a kéréssel, hogy lehetőségei szerint támogassa a

Bornemisza Péter Társaság művelődési-irodalmi munkáját, valamint a Bécsi Posta megjelentetését.

Hozzájárulását előre is köszönjük!

Tisztelettel:

Dézsi-Szente Zsuzsa, a BPT pénztárosa

KIÁLLÍTÁSOK

Új kiállítótér nyílt meg Bécsben: az „21er Haus” („A 21-ik század háza”)

November 15-én nyitotta újra kapuit a bécsi Schweizergarten-ben az egykori „20er Haus“, új nevén az „21er Haus“. Az épület eredetileg az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás osztrák pavilonja volt, majd 1962-től Bécs első Modern Művészetek Múzeumaként szolgált 2002-ig, Azóta új gazdája, a Belvedere Múzeum vezetésével felújították, új nevet és arculatot kapott. Kiállításaival az 1945-től napjainkig létező kortárs osztrák művészetet hívatott bemutatni, annak nemzetközi összefüggéseiben.

El Grecótól Rippl-Rónaiig - Nemes Marcell, a mecénás műgyűjtő.

A Szépművészeti Múzeum kiállítása elsősorban Nemes Marcell nagyvonalú mecénási tevékenységének kíván emléket állítani. A több mint 120 műalkotást felvonultató tárlat anyagában épp úgy szerepelnek antik vázák, középkori szobrok vagy régi olasz és németalföldi mesterek elsőrangú alkotásai. Bemutatja Nemes egykori Greco-kollekciójának féltett darabjai mellett a 19-20. századi magyar képzőművészet emblematikus alkotóinak, többek között Munkácsy Mihály, Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József, Szinyei Merse Pál, Uitz Béla, Kernstok Károly és Vaszary János műveit is.

A kiállítás 2012 február 19-én zár.

SZÍNHÁZ

Georg Büchner: WOYZECK (Katona József Színház, Budapest) Tom Waits zenéjével, Rendező: Ascher Tamás. Szereplők: Keresztes Tamás, Jordán Adél, Fekete Ernő, Bezerédi Zoltán, Nagy Ervin, Kovács Lehel, Kiss Eszter. Előadások: december 3, 6, 9, 12 és 17-én.

Absender: P.b.b. Péter Bornemisza Gesellschaft A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15. www.bornemisza.at “Wiener Post“ Gefördert aus Mitteln der Volksgruppenförderung. Erscheinungsort: Wien Verlagspostamt: A-1060 Wien Medieninhaber und Herausgeber: Péter Bornemisza Gesellschaft, A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15. Tel.: +43/6767196330. E-Mail: zoltan_ka@yahoo.com Redaktion: Zoltán Kászoni /// Bankverbindung: Creditanstalt Bankverein, A-1011 Wien, Schottengasse 6 BLZ: 11000. Konto Nr. 00207578600, IBAN: AT581100000207578600; SWIFT (BIC): BKAUATWW

Österreichische Post AG Info.Mail Entgelt bezahlt

Lapunk letölthető a BPT honlapjáról: www.bornemisza.at