„Amikor pedig a százados, és akik őrizték Jézust,

látták a földrengést és a történteket,

nagyon megrémültek, és így szóltak:

(Mt 27,54)

Az idén korán lesz Húsvét. Ellenben gyermeki lelkünkben március idusán még elevenen él Karácsony.

Az elmúlt hetekben néhány megmaradt gyülekezeti ajándékcsomag fontos tartozékát hasznosítottam újra.

Mennyire sejtelmes megfogalmazása annak, hogy kitettem a megmaradt szaloncukrot az iroda asztalára. Az

átlag minőségű édesség, ami nem kézzel mártogatott, és nem méreg drága őszinte örömöt okozott az

érkezőknek. A készlet elfogyott, attól tartok sokak számára hiányozni fog a vendégfogadó édesség. Talán ezzel

a tettel sikerült egy kicsi külsőséget átmenteni az Isten szeretetének ünnepéből, amikor testté lett értünk

emberekért, értem az érdemtelenért.

Karácsonynak sokszínű üzenete van, a hívő és a nem hívő embert is megszólítja az ünnep. Ahogyan

felettem is telnek az évek, számomra is más és más válik az ünnepből személyes megszólítássá. Az első óbudai

Karácsonyon engem Mária személye ragadott meg, aki a pásztoroktól hallott szavakat „megőrizte, és forgatta a

szívében.” (Lk2,19)

Mária példáját követve először is magam számára teszem a fel a kérdést:

mennyire őriztem és forgattam szívemben a karácsonyi evangéliumot? Mennyire

helyeztem életem előterébe? Mennyire maradtam hűséges a mennyei

kijelentéshez?

Amennyire meglepetésként szolgálhat a lelkész önmarcangoló

kérdése, annyira érthetetlen is. A lelkésznek is vigyáznia kell a helyes

fokuszálásra? Neki ez az élete! Ez a „szakmája” (nem szeretem, amikor ezt

mondják)! Talán baj van a hitével? Milyen egyszerű lehetne az ismert válasz:

a lelkész is ember! Sajnos a lelkész szolgálatában és személyes életében is van

sok olyan feladat, amely elvonhatja a figyelmet Krisztusról. Az olvasók számára

ez az önkitárulkozás mentségül is szolgálhat, amennyiben a lelkész számára

nem olyan egyszerű Krisztus követőnek lenni, akkor mi mit mondjunk.

Az ember egész földi élete a mennyei kijelentéshez való hűségről szól.

Jézust, a keresztre feszítettet és feltámadt Urat állítani életünk középpontjába. Egy

másik képben a színházi világosító munkáját látom magam előtt, akinek az feladata, hogy a főszereplő teljes

reflektorfényt kapjon, ezért követnie kell annak minden mozdulatát. Amennyiben a figyelmét valami elvonja,

akkor már a főszereplő sötétbe kerül és más, kevésbé fontos lesz megvilágítva. A mi figyelmünket is gyakran

elvonja a világ történése, emiatt éberségünk gyakran lankad, ezért nem az válik fontossá, aminek annak kéne

lennie.

Az élet számos meglepetést is tartogat, mert gyakran előfordul, hogy olyanok szeme nyílik meg és jut

boldog felismerésre, akikről soha nem is gondoltuk volna. Igénkben a százados és a Jézust őrző katonák

szeméről esik le a pikkely, és ismerik fel Jézusban az Isten Fiát! Pogány emberek által kerül kijelentésre a

kereszt titka. Ők sem gondoltál volna. Isten eszközei voltak. Jézust a kor legkegyetlenebb kínzásában

részesítették, megverték és megalázták, keresztre feszítették és most őket használja fel Isten bizonytévőkként.

Különös mennyei koreográfia…

A kereszt tövében történnek a csodák, ezért nem kell a Szentföldre zarándokolni. Mi, óbudai

evangélikusok, rendelkezünk „saját Golgotával és saját kereszttel”. Hónapról-hónapra borulunk le a kereszt

tövében és vesszük magunkhoz közös kehelyből vagy bemártással Jézus Krisztus testét és vérét, hatására fiatal

és idős életek változnak meg és alakulnak át.

Isten áldásaként élem meg annak a fiatal házaspárnak a hűségét, amellyel vasárnapról-vasárnapra jelen

vannak nem evangélikusként, és vágyakoznak az úrvacsora után. Valami csoda történhetett velük

házasságkötésük alkalmával a kereszt tövében. Vágyódni a kereszthez, ez a bűnbocsánatra szomjazó ember

óhaja. Az énekszerző vallomása lebeg a szemem előtt: „A keresztfához megyek, Mert máshol nem lelhetek

nyugodalmat lelkemnek…” (EÉ 208,1).

A keresztfán történtek azonban csak azokban indítanak el változást, akik felismerik a szenvedőben az

ártatlan, bűntelen szenvedőt, Jézust, az Isten Fiát. Lehet rutinból a kereszthez zarándokolni, részt lehet venni

zarándok utakon, mert most ez a szokás dívik, de ha nem az igazi célt követik, azaz az Isten szeretetében való

elmélyülést, akkor az egész csak testedzés. A kereszt tövéhez eljutni minimum két esélyes.

A több mint két évtizedes lelkészi szolgálatom alatt immár kétszer fordult velem elő, hogy a háznál

történő úrvacsoraosztást félbe kellett szakítanom. A világtól elkülönülve élő, egykori gyakorló evangélikusok

idős korukra, bár elméjük tiszta, a hitviláguk összezavarodhat. Ennek két gyakorlati megnyilvánulásával

találkoztam. Vannak olyanok, akik kárhozatra méltónak, bűnösnek tartják magukat,

akik tudják, hogy Jézus értük halt meg, akik könnybe lábadt szemmel éneklik „Tied

vagyok Jézusom”. Mások elveszítik bűnösségük felismerését, egy bűnnélküli

állapotba kerülnek. Nagyon kellemetlen helyzet a lelkész számára, ha bűnös állapot

felismerése miatt egy idős ember zokogásba tőr ki az úrvacsorára készülve, de

ennél zavaróbb, amikor nem vallja magát bűnösnek. Egyházunk rendje szerint

úrvacsoravétel előtt nem hagyható el a gyónás, mert a bűnvallásra érkezik a

feloldozás: megbocsátattak bűneid! Mindkét alkalommal el kellett magyaráznom a

bűn fogalmát, a „gyorstalpaló” oktatás sikeres volt, az úrvacsoravétel megtörtént.

Kételyek, azért maradtak bennem.

A böjti időszak elején írva ezeket a gondolatokat lelkem vágyódik a

keresztfán történtek megértésére. Énekszerzőnk ismét segítségül szolgál: „Én

voltam az elveszett, Aki halált érdemelt…Isten Fia a jó pásztor Megváltott a bűn

átkától: Üdvöm, napom feltámadt.” (EÉ 208/3)

Húsvét hajnalán vált számunkra valósággá az Isten által megtervezett

megváltás, amikor a pokol hatalma és a halál fölött Jézus diadalmat aratott és

feltámadt. Vágyódjunk ennek a szeretetnek a megismerésére, kutassuk Isten országának a titkát, hogy

megtaláljuk Isten Fiában a bebocsátást, és másokat is erre az ismeretre vezessünk. Ámen.

Jakab Béla

Mintha még mindig nem barátkoztunk volna meg azzal a helyzettel, hogy egyházunk ismét

iskolafenntartó lett. Tizenhat középiskola, kilenc általános iskola, huszonöt óvoda! Néha azt hallani, hogy

túlvállaltuk magunkat. Erőnkön felül való teher is, felelősség is. Lesznek-e rátermett evangélikus tanáraink,

tudásra vágyó diákjaink, és nem utolsó sorban anyagi erőnk ehhez a roppant feladathoz – kérdezik sokan. Az

iskola és az iskolai oktatás nem idegen test az egyházban. Még akkor sem, ha az 1948-as teljes államosítás

idején, amikor iskolák százai szűntek meg egyháziak lenni, azzal vigasztalódtunk, hogy az egyház elsődleges

feladata az evangélium hirdetése.

Egyházunk múltját felidézve több száz evangélikus iskoláról tudunk. Az ellenreformáció üldözéseinek

elmúltával, új települések létrejöttekor nem egyszer iskolát építettek először és az istentiszteleteket is ott

tartották, míg templomépítésre nem tellett. Sok évtized küzdelmes erőfeszítésével nemcsak kis falusi iskolák

keletkeztek és működtek. Létrejöttek országszerte híres iskolák is kiváló tanárokkal és híressé vált diákokkal.

Minden tanterem, minden tanári-tanítói állás mögött az egyházközségek roppant erőfeszítése, áldozathozatala

és Isten gondviselése rejlik. Az államosítás előtt ezek úgy működtek, hogy nem dúskáltak a földi javakban. Az

egyházi tanítók és tanárok pedig sem a nemzetnek, sem az egyháznak nem voltak agyon-ajnározott

napszámosai.

A Templom és iskola, Reményik Sándornak verse jut az eszünkbe:

Kicsi fehér templomotokba

Most minden erők tömörülnek.

Kicsi fehér templom-padokba

A holtak is mellétek ülnek.

A nagyapáink, nagyanyáink,

Szemükben biztatás vagy vád:

Ne hagyjátok a templomot,

A templomot s az iskolát!

Versének sajátos aktualitást adott a magyarság helyzete az elszakított Erdélyben. De templom és iskola,

egyház és oktatás a reformáció egyházat és hitet megelevenítő látásmódjában gyökerezik. Az iskola és az

oktatás, a fiatalok tanítása és nevelése annak a felelősségnek a megélése, amiben minden ember, a hívő

keresztyén ember pedig különösen is osztozik. Mert a keresztyén ember, akár pedagógus, akár diák, akár szülő,

akár közoktatási szakpolitikus, akár ún. egyszerű gyülekezeti tag, szívén és imádságában is hordozza az oktatás

ügyét, és ami ezen múlik, a jövő nemzedék sorsát.

Az oktatást az ország, de az egyházi élet felvirágoztatása szempontjából is igen fontosnak tartotta

Luther. Keresztyén iskolák állítása s fenntartása ügyében készült irata 1524-ben jelent meg. A reformátor, aki

azt hirdette, hogy Isten előtt hit által, nem cselekedetekkel leszünk igazzá, nem riadt vissza attól, hogy a

keresztyének felelősségét hangsúlyozza: Bizony nem tesz Isten csodát, amíg a dolgon az általa

rendelkezésünkre megadott eszközökkel nem segítünk. Kifejti, miben látja az oktatás értelmét a világban:

Valamely város felvirágzása azonban nemcsak attól függ, hogy rengeteg kincset gyűjtenek, erős falakat, szép

házakat építenek, sok puskát és páncélt készítenek, sőt hogyha ezekből sok van, és ostoba bolondok kezébe

kerülnek, annál rosszabb és annál nagyobb ama város kára. Hanem abban van a város igaz java és

felvirágzása, boldogsága, üdve és ereje, hogyha minél több művelt, tudós, értelmes, tiszteletre méltó jól nevelt

polgára vagyon. Ezek aztán tudnak kincseket és minden jót gyűjteni, meg is tudják azokat tartani és helyesen is

tudnak azokkal élni. A művelt emberek nemcsak a földi jóléthez és békéhez szükségesek, írja, hanem ahhoz is,

hogy a Szentírást helyesen értsék és hirdessék, vagyis az egyházban is.

Az oktatásról beszélve éppen ezért ne csak az iskolai oktatásra gondoljunk. A hit, a mi hitünk nem

érzelmi vagy pszichológiai állapot csupán, hiszen nem úgy általában hiszünk, hanem hitünknek határozott

tárgya van, amit meg tudunk különböztetni attól, amit nem hiszünk. Ezért tisztázni kell a magunk számára is

hitünk tartalmát. Csak így tudunk mások előtt tanúskodni hitünkről. Csak hitünk tudatos ismeretében tudjuk

elkerülni, hogy mindenféle babonaság, megtévesztés, tévhit áldozataivá váljunk. Ha a felkínált alkalmakat

nézzük, az egyházi szolgálat elhanyagolt területe ez. A felnőtt gyülekezet tanítása mégis mintha a lelkészi

szolgálat mostohagyermeke lenne.

Gyülekezeti tagok között néha olyan kijelentéseket hallani, amelyek az igaz tanítás és az eleven hit, a

teológiai ismeret és a megélt keresztyén élet ellentétét hangsúlyozzák. Mintha valami aggodalom élne

közöttünk, hogy az ismeretek veszélyeztetik a hitet.

Ezzel szemben Jézust úgy mutatja be az Újszövetség, hogy miközben arról beszélt, hogy a hitéről kell

majd minden embernek számot adnia, fáradhatatlanul tanította is tanítványait, hogy a hitük helyes hit legyen.

Nem fogadta el azokat a válaszokat, amelyek nagy prófétákkal

azonosították őt (Mt 16,13-18). Amikor pedig Péter Krisztusnak

vallotta őt, kifejtette, hogy ezt hogyan kell érteni, és határozottan

elutasította, ami azzal nem fér össze (Mt 16,21-23). A missziói

parancsban azt a megbízást adja tanítványainak, hogy tanítvánnyá

tegyenek minden népet, és a parancs tanítással és kereszteléssel

teljesítendő. Az Újszövetségben az evangélium hirdetése és a tanítás

számos helyen azonos jelentésű szavak. A levelek az érett hitet tartják

szükségesnek. Ennek jellemzője, hogy az egyszerű, könnyen

emészthető táplálékot a kemény eledel váltja fel (1Kor 3,1-3), a

tanítottakból tanítók lesznek (Zsid 5,12), a Krisztus teljességét elérő

nagykorúság a cél (Ef 4,11-13), amelyben jelen van a jó és a rossz megkülönböztetésének (Zsid 5,12) és Isten

akarata megítélésének képessége (Róm 12,2), ezzel jár a számadás készsége (1Pt 3,15) is.

Az egész gyülekezetnek van szüksége a tanításra és tanulásra, nem egyedül a jó papnak. Ezért a

gyülekezeti alkalmakra úgy is lehetne gondolni és úgy is élni velük, hogy a hitbeli tanulás alkalmai legyenek.

Számos gyülekezet próbálkozása és azok sikere tanúsítja, hogy az emberekben van érdeklődés a régi hitbeli

ismeretek felfrissítésére és új hitbeli ismeretek szerzésére. Ezen túl már másodlagos kérdés, hogy milyen

elnevezést kap a tanítási alkalom.

Nyilvánvaló, hogy az alapvető „tananyag” a Biblia. Sok mindent tudunk, de még többet nem tudunk

vagy rosszul tudunk, és ezért rosszul értünk. Szinte mindenkinek keze ügyében vannak énekeskönyvek,

hittankönyveink és hitvallási irataink, amelyek sokféle lehetőséget kínálnak valamely részletben való

elmélyedésre. Számos magyarázatot írtak az Apostoli hitvalláshoz, a Tízparancsolathoz vagy a káté más fő

részeihez. De a reformátori hitvallásoknak is több olyan szakasza van, amely még lelkészek számára is

feltárandó kincsesbánya. Örvendetesen gyarapodik Luther magyarul olvasható írásainak listája. Mivel a

reformátor a legtávolabbi kérdések tárgyalásánál is hitünk középpontjába vezet, nem felekezeti elfogultság, ha

tanulmányozásra ajánljuk. Nemcsak régi, hanem egyre több, a mai keresztyénséget szem előtt tartó kiadvány

jelenik meg egyházunkban is.

Az egyház legnagyobb tanítói, mint Augustinus vagy Luther azt mondták magukról, hogy tanulva

tanítottak. A tanulás kezdete az, amikor a hallgatók fölteszik egyszerűnek tűnő kérdéseiket. Ezek ugyanis arra

sarkallnak, hogy újra végiggondoljuk hitünk igazságtartalmát és érveinket.

Dr. Reuss András

Lelkész Úr! Különböző fórumokon már kérdezték Önt Óbudára való kerüléséről. Azonban az eltelt

félév alatt megkérdezték-e, hogyan érzi magát mint lelkész, és hogy sikerült a családnak beilleszkedni a

városba és a gyülekezetbe?

Természetesen többen is megkérdezték. Válaszom, köszönöm jól érzem magam. Megismertem a

gyülekezet aktív tagjait, a környéket, az iskolákat és Budapest számos temetőjét. Otthonosan mozgok a

kerület utcáin, ismerősek az előttünk kutyákat sétáltatók, és kedvesen köszönnek vissza a bolti eladók.

A családom nehezebben tudná a válaszát megfogalmazni. A lelkészcsalád egyik nagy próbatétele a

költözés. Ha kicsik a gyerekek azért, ha nagyobbak másért nehéz a helyváltoztatás. Feleségem biztos

munkahelyi előmenetelét kellett feladja, jelen helyzetben, ugyanabban a munkakörben, kezdőként kell

bizonyítania. Lányom, Johanna egyetemi tanulmányai miatt könnyen tudná kijelenteni, hogy „jól” érzi

magát. Ádám fiam tizenöt évet járt ugyanabba az egyházi intézménybe, három évet óvodába és tíz évet

iskolába. Megszakítani a tanulmányt és máshol folytatni, hátrahagyni a barátokat és a biztos környezetet

nehéz próbatétel egy fiatal felnőtt számára. Jelen helyzetben az ő válasza egy kevésbé magabiztos „jól”

lenne.

Kevesen gondolnák, hogy a lelkész és családjának élete ennyire összetett. Hogy érzi a gyülekezet

befogadta Önöket?

Szerintem a gyülekezet aktív része ismer, tudja, hogy én vagyok az új lelkész, de két hónap szolgálat

után egyik gyülekezeti tag megkérdezte a feleségemet – hozzám, azaz a lelkészhez tartozik-e? Ebből a

történésből látszik, hogy az óbudai gyülekezet mennyire heterogén. Az is felmerült bennem, hogy

vasárnaponként ismét álljon ki ő is velem együtt, és fogjon kezet a gyülekezettel. A gyulai

gyülekezetnek ő volt a motorja, remélem, hogy itt is meg fogja találni a helyét. Az emberek manapság

nehezen fejezik ki érzéseiket, így van ez az egyházban is. A lelkészi munka egyik erőforrása a

visszajelzés, mert az azt jelenti, hogy figyelik munkáját, fontos számára a szolgálattevő.

Egy hónappal óbudai szolgálata után ismertette a gyülekezettel munkaprogram tervezetét. Hogyan

állítja össze az új lelkész a programját?

A lelkészi szolgálatra való megszólításom pillanatától elindult bennem az új helyen való szolgálat

feladatainak megszervezése. Átgondoltam a húszévi lelkészi szolgálatomat, milyen gyülekezetet építő

programot indítottam el, és az hogyan sikerült. A gyülekezetek élete nagyon hasonló, főváros és vidék

alig különbözik egymástól. Mindegyiknek a célja a közösségépítés, a misszió és a gyülekezet lelki és

anyagi stabilitása, ezt egészíti ki a gyülekezet sajátossága. A specifikumra külön figyelmet kell fordítani,

mert az a gyülekezet erőssége.

Mit tart gyülekezetünk specifikumának?

A gyülekezet történelméhez való ragaszkodást!

A múltra lehet új gyülekezeti programot építeni? Összefér a kettő?

A múltra mindig figyelmet kell szánni, az a gyökér, és nem szabad a gyökeret kivágni, mert az

visszafordíthatatlan kárt okozhat. Veszélyforrást is jelent, mert a múltat ápolni nem jelenti a múltban

való élést. Figyelembe kell venni a kor mai lehetőségeit és aszerint kell tervezni, hogy az újdonság

mögött tiszteletben tartsuk az elődök hitét. Nemrég hallottam Fabiny püspök úrtól, hogy nem az számít,

kinek milyen evangélikus elődje volt, hanem hogy unokája és dédunokája evangélikus lesz-e.

Két kérdést hagytam a végére. Az első, mi az, amit nem szeret hallani egy újonnan beiktatott lelkész

munkája közben?

Tényleg van egy ilyen szó, amit nem szeretek. Ez pedig az „így szoktuk”. Szerintem minden új

munkahelyen, világi és egyházi közegben előkerül érvként. Viszonyítja a régit és az újat. Ritkán

hallottam szolgálatom évei alatt, de hallottam. Nem az érvként való használatával van kifogásom,

hanem a hangsúllyal, ahogyan kimondásra kerülhet. A lelkésznek mindenkor figyelembe kell vennie a

már jól működő gyülekezeti aktivitásokat, de a gyülekezetnek mindig nyitottnak kell lennie az

újításokra. Az új lelkész a jól működő dolgokat nem eltörölni akarja, hanem a saját szemlélete, hite és

kegyessége szerint kiegészíteni. Talán ezt nevezhetnénk a konstruktív kontinuitásnak. Így válhat a régi

szokás sajátjává, amit zászlójára tűzhet. Viszont, amennyiben az „így szoktuk” dominál, az hasonló

ahhoz a vitorlás hajóhoz, amelynek a vitorlájából kifogják a szelet, annak eredménye evidens, a hajó

megáll.

Milyen fontos két szó! És második kérdésemként mi az, amit szívesen hallana?

Erre a válaszom sokkal egyszerűbb: „Köszönjük, hogy családjával együtt itt van nekünk!”

AKIK A 2014. ÉVBEN

keresztségben részesültek

Boncsér Emese, Boncsér Luca Janka, Buda Lilien, Győrffy Szabolcs,

Kovács Boróka Dóra, Kovács Ármin, Vahl Emili Emma,

Kaposi Anna Réka, Sík Máté, Miriam Dicone, Oliver Dicone, Ladányi Zoé Lilla,

Pálinkás Márta, Illés Nándor, Kovács Liliána Hanna,

Dobrocsi Dávid János, Katona Kitti Karolina.

házasságot kötöttek

Oszoly Tamás – Makó Magdolna

Kósa Bence – Péter Viktória

Horváth Péter – Gincsai Beáta Eszter

Solymos Elemér Mihály – Budahelyi Dalma Georgina

Iván Matich – Leidecker Orsolya

Horváth Tamás – Werner Katinka

Horváth Ákos – Szántó Csilla

akiket utolsó útjukra kísértünk

Benecz Tamás (79), Sebestyén László (90), Kenneth John Walter (87),

Cserni Ilona (99), Horváth Attila (88), Budavári Miklósné Makács Ilona (90),

Wladár Sándor (82), Sík Tamás (63), Dr. Székely István (58),

Füredi Nándorné Pfahler Edit Tekla (90), Gécs Zsuzsanna Vilma (74).

A mindenkori ember két kérdése szegeződik elénk Húsvét idején. A kérdések megválaszolásában

segítségünkre van Werner Gitt: Gyakran feltett kérdések könyve, amit az Evangéliumi Kiadó 1992-ben adott ki.

„…Az egyiptomiak óriási piramisai tanúskodnak az akkori építészeti ismeretekről, azonban még inkább

hatalmas bizonyságtételek egy olyan emberiségről, amely hitt abban, hogy a halálon túl is van élet. Nem létezik

e Földön egyetlen néptörzs, sem kultúra, amelynél meg ne találnánk ezt a hitet. E tény alól még az ateisták sem

kivételek. Amikor Észak-Vietnam elhunyt forradalmárának, Hi Si Minh-nek végrendeletét felolvasták a

kommunista vezetők előtt, abban többek között ez állt: „Elmegyek, hogy viszontláthassam Marx, Lenin és

Engels elvtársakat.” Mi ennek az oka? Isten „az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta.” (Préd 3,11)

Számunkra a halál olyan fa, amelyen nem tudunk átlátni, de volt Egyvalaki, aki áttörte ezt a falat. Odaát volt, és

visszajött a túloldali világból: az Úr Jézus az! Meghalt a kereszten és feltámadt a halottak közül a harmadik

napon. Ő, aki legyőzte a halált, adott nekünk bizonyságot arról, hogy létünk nem szűnik meg a halállal.

Bizonyságot tett nekünk a menny és a pokol realitásáról. Örökkévaló teremtmények vagyunk, és az Őbenne

való hit által örök életre hívattunk el. „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz énbennem, ha meghal is él.”

(Jn 11,25)

…Otto von Bismarck mondta: „Az élet olyan, mint egy ügyes foghúzás. Mindig azt hisszük, most jön a

tulajdonképpeni, míg egyszer csak hirtelen észrevesszük, hogy már minden elmúlt.”

Chr. F. Hebbel, a költő úgy véli: „Az élet hétszeres aranypapírba burkolt keserű mandula”, Adolf Reitz

esszéista pedig úgy határozta meg az életet: „a remények és csalódások tömegsírja”. A Biblia ezzel szemben

egészen más perspektívát tár elénk. Ott ahol az emberek felfedezik, hogy életük Isten jó ajándéka és Jézus

követésére formálják azt, ott az élet új dimenziót nyer. …Ez az élet az Istenben való élet, ama lényeges,

múlhatatlan örök élet. Jézus Krisztus azért jött ebbe a világba, hogy az örök életet hozza el nekünk. Az örök

élete ígérete által (1Jn 2,25) a mi időhöz kötött földi életünk örök alapon áll… Az örök élet a maga teljes

valóságában csak a feltámadáskor tárul elénk.” (96-97 old.)

Városi gyülekezeteink többségében heterogén közösségek, amit egy „keménymag”, a bibliaórai

„maradék” tart össze. Ezért az istentiszteleten résztvevők nagyobb hányada változó. Szőke vagy barna, fiatal

vagy idős, magányosan vagy párosan, egyedül vagy gyermekkel érkezve vesznek részt alkalmainkon. A

nyikorgó ajtó hangjára senki sem fordul meg, talán annak örülnek, hogy ismét belépett valaki.

Ki ül mellettem? El szoktunk-e ezen gondolkodni, és szeretnénk-e megismerni, kíváncsiak vagyunk-e

padtársunkra? A mindenkori lelkész hőn áhított vágya, hogy ismerjék egymást a testvérek. A gyülekezet új

lelkészeként különös vágyat érzek nyájam megismerésére. Meglepődtem, amikor egy keresztelési bejelentés

alkalmával az időpont egyeztetéskor a foglalkozás kérdésére elhangzott a válasz – artisták vagyunk. Rögtön

átfutott az agyamon egy újságcikk írásának a lehetősége.

Így indulunk el Proksza Gyuszival, hűséges szerkesztőmmel az interjúra. A napfényes februári nap

ragyogása feledteti a csípős hideget, útközben egyeztetjük a kérdéseket. Mindketten bizonytalanok vagyunk,

rádöbbenünk a nagy kihívásra. Megérkezvén rövidesen megpillantjuk a mozgó otthont, a „lakókocsit” az út

szélén (erre még visszatérek), itt kell lennie a lakóháznak is. Korábban érkeztünk. Vendéglátónk elnézést kér,

de a frissen megkeresztelt Emíliát beszélgetésünk előtt haza kell hoznia az óvodából.

Próbálom elképzelni, hogy milyen lehet a lakásuk? Magam előtt látom a művészi fotókat, a

fellépésekkor gyűjtött ereklyéket. A lakásba érve azonban teljesen más kép fogad bennünket. Egy modern,

emeleti, manzárd típusú lakás, igazi meleg otthon. A bútor többségét én készítettem – szólal meg Lajos, a

faragásokat is. Szeretem a fát. Csillogó szemmel mutatja meg a falon található faragványait.

A cserépkályha igazi meleget áraszt. Felesége Éva átöltözeti Emíliát, és hozzákezd az asztal terítéséhez.

Zavaromban próbálom magunkat mentegetni, szándékosan kértem ebéd utáni időpontot. De nekünk is terítenek,

hellyel kínálnak az asztalnál. Currys csirke rizzsel, előtte egy kis

szíverősítő azoknak, akik nem vezetnek kocsit. Minden olyan

természetes. Lajos elmagyarázza, hogy mindig ők főznek, és nem

használnak kész alapanyagot, de fontosnak tartják, hogy az lehetőség

szerint magyar legyen, vagy legalább ahhoz hasonló. Az ízletes ebéd

után a dohányzó asztal köré telepszünk és kávénkat szürcsölgetjük.

Emília, mint az örök mozgó, uralja a teret. Tehetségesen rajzol –

mondja Éva, így próbálja kifejezni magát. Nagy türelemmel csitítja,

közeledik a délutáni alvás időpontja.

– Hogy lesz valaki artista? Családi példa? – hangzik el az első

bátortalan kérdés.

A válaszból kiderül, hogy nem volt a családban artista, a

békéscsabai jól tornázó fiút vonzotta a művészeti iskola, de a szülők

kérésére szakközépiskolába került, mérnöknek szerették volna

taníttatni a szülei. Nyaranta a cirkuszok körül forog. (Magam előtt

látom a 70-es és 80-as évek vándorcirkuszát, abban az időben

Nagyváradon büszkén olvastam a cirkuszi lakókocsik oldalán: Budapest Cirkusz!) Még alig 19 éves, és már

Jugoszláviában a Colorado Cirkusz tagja, ennek az az érdekessége, hogy a 2015-ös szerződést első

munkaadójának unokájával kötötte.

Megnyílt számára a kommunizmus vasfüggönye, és olyan világ tárult ki előtte, amit soha el nem tudott

volna képzelni. A csillogó városok manézsaiban a közönség bőkezűen jutalmazta tapsával a fiatal tehetséges

komikus-artistát. Családot is a cirkusz világából alapít, első felesége és gyermekei is a cirkusz csillogásában

érzi otthon magát. Dél-Afrika, Japán, Portugália, hosszabb ideig Skandinávia, Egyesült Államok, távoli

országok és városok. Természetszerű, hogy poliglottá vált, számtalan nyelven érteti meg magát, de négy-öt

nyelven folyékonyan beszél.

– Különböző földrajzi helyek, más-más kultúrák okán a produkciónak is változnia kell? – hangzik el az

új kérdés. Meglepetésünkre Lajos választékosan, tanult szociológusként válaszol. Ismerni kell a népet, ezért a

produkciót mindig adaptálni kell, mert pl. más a francia és más az angol vérmérséklet. Érdekességként említi

meg az angol születésnap-kívánás értelmét: „az első napod a hátralevő idődből”.

– Milyen lehet húsz négyzetméteren élni? – praktikus kérdés abban a világban, amikor a gyermekes

szülők többsége menekül az ötven négyzetméteres panelből. – Szeretjük ezt az életet, együtt vagyunk, ennyi az

életterünk, de világot látunk. (Az utolsó kérdés is ide tartozik, miszerint meg lehet-e ebből élni? Bátor voltam,

nem konkrét összeg után érdeklődtem, de szerettem volna tudni, hogy megéri-e az örökös utazást. Éva

mosolyog, nincs zavarban. A válasz is őszinte, persze a pénz is fontos, de a világban élni a ráadás.)

Világlátás, felfedezés, kultúrák megismerése és mégsem kozmopolitizmus. Szeretnek hazajönni. A fiatal

és bájos Éva új kezdetet jelentett Lajos számára, a lakókocsit, azt a lakóotthont, amelyet két kisgyermekkel

osztanak meg. Lóránd, az idősebb, a jelenlegi képességei szerint tehetséges artistává válhat. (Közben

elfelejtettem megkérdezni, hogy szeretné-e a szakmája továbbadását. Hála Istennek a szerződések miatt

állandóan úton vannak, ezért Lóri magántanuló. Éva revütáncos volt megismerkedésük idején, most

egyensúlyozó művész. A kisördög motoszkál bennem, de jó volna felkérni egy kis bemutatóra. Nem merem.

Emília produkálja magát, a hittanos csodatáskámban található gumicukor rövid időre elvonja figyelmét.)

– Fényes karrier és nagy csillogás, nem lett volna könnyebb külföldön élni? – szólal meg bennem a

racionalizmus. – A szülők és a testvérem miatt mindig hazatértem, Istennek hála szüleim nyolcvan fölött is jó

egészségnek örvendnek, itt lakunk egymás mellett. – Ismét őszinte válasz, semmi művészi allűr, ők ilyenek.

Most már tudom, hogy az ebédmeghívásunk is ennyire őszinte és spontán volt.

Ide tartozik az új kérdés? – Milyen a többiekkel, a cirkusz tagjaival együtt élni? – Kihívás és változó,

mindenhol vannak összeférhetetlen emberek, de ők igyekeznek mindenkivel jól kijönni. Lóránd már most jól

ért angolul, ez az együttélés egyik ajándéka.

(A szakmára terelem szót, közben Gyuszi fényképez.) – Létezik-e szakmai féltékenység, azaz inspirálja-

e az egyik sikere a másik produkció minőségét? Sajnos a cirkuszt is elérte a

másolás – magyarázza Lajos. Találnak egy jó produkciót, megtanulják, és

azt adják elő. Megváltozott a szakma. Kevés a gyakorlás, a többség

rutinból lép fel alkalomról alkalomra. A Lumierre-fivérek korában, az első

némafilmek szereplői artisták voltak, mivel még nem voltak filmszínészek.

Ezek az ősi filmek igényes produkciókat örökítettek meg. A mai

cirkuszvilág produkciói műfailag sajnos szegényebbek. Egy félkarú artistát

említ, aki a háborús sérülésé ellenére egy olyan produkciót állított össze,

amit Chaplin is elismert, de az első alkalommal meg is sértődött, mivel a

szalmavirágot és csokoládét ajándékként nyújtó már híres művésztől az

artista csak a virágot vette el. Később mondták el neki, nagy ámulatára,

hogy félkarú, ezért nem tudta a csokoládét is elvenni.

Az órámra nézek. Lajosnak lassan mennie kell Lórándért, Emília

nyűgös, aludna már. De a számomra legfontosabb kérdés még el sem

hangzott. – Mit jelent a hit az életében? (A magabiztos és választékosan

beszélő Lajos bizonytalanná válik.) – Mi az, ami arra késztet, hogy a rövid

itthon tartózkodás ideje alatt itt legyetek a templomban? – igyekszem mentő kérdést tenni. Értette a kérdést. A

hit az élet tükre – hangzik a summás válasz. A hit vezérli az életemet, a hitem mutatja meg a másik ember

számára, hogy ki vagyok. Nem akarok nagy szavakat használni, inkább mutatok valamit. Nyakláncán ott van a

Luther-rózsa.

Lajos és Éva 2015 március első hétvégéjén kezdi a turnét, Románia számtalan településén fog fellépni.

Nagyváradon kezdenek, abban a vársáncban lesz a manézs felállítva, amely mellett gyermekkoromban gyakran

mentem el, és kíváncsian figyeltem a varázslatos cirkusz világát. Nem szerettem volna velük szökni, pedig oly

sok ember rejtett vágya volt. Talán féltem a „cigányélet” bélyegétől, a kiszámíthatatlan jövőtől. Negyven évvel

később Lajos, Éva, Lóránt és a kis Emília egy új szemlélettel ajándékozzák meg e művészet bírálóit. Lui Nereus

és Vitzo Nereus (művészneveik) gyermekeikkel az evangélikus hit hordozói és modern bizonyságtevői. Idén

Erdély és Románia lakosságának apraja-nagyja az ő produkcióikon fog ámuldozni. Apropó, ők is a mi óbudai

padtársaink.

Jakab Béla

Valter Géza

Ott állt az anyja. Nem volt könnye sem...

Szép, halvány arcán dermedt fájdalom.

Sötét az ég.

Magdolna könnyesen

megdidergett. S az Ige égi titkán

tépelődött a fiatal tanítvány.

Magdolna sírt és leborult a földre,

A Mester szenved ... s vége mindörökre?!

Oly kusza minden. Megrendül a hit:

hogy tűrheti az Isten kínjait

a Jónak, Bölcsnek, Egyedülvalónak?

Az Anya ott állt hétfájdalmú sebbel.

Eszébe villant az a nyári reggel,

mikor sietett hegyen-völgyön át,

még szíve alatt hordva magzatát

és ujjongott a dal: Magnificat ...

A föld morajlott. Vésszel terhes óra,

Halk sóhajtás. A szívverés megáll.

Följajdultak a síró asszonyok,

János halálos kínnal hallgatott -

de az Anya emlékezett a szóra:

Szívében tudta, hitte: nincs halál.

Az idei évben gyülekezetünk folytatja a többnapos, általában nyár eleji kirándulások sorát, és ezen túl egy egynapos belföldi utat is tervezünk. Az utóbbi évek erdélyi – s zajzoni testvérgyülekezetünk meglátogatását is tartalmazó – túrák sorát nem folytatva, az idei cél a cseh-lengyel határszakasz közelében fekvő Óriáshegység (Krkonose) nyúlványában található két „sziklaváros” megtekintése. Trutnov és Nachod városai közt egy 25 ezer km

2 nagyságú

középhegység jellegű területen nagyon sok látványos sziklaképződmény látható, köztük öt „sziklaváros” is. Közülük kettő kiépített turista utakkal várja a látogatókat.

A látványos sziklaképződményeket a víz és a szél eróziós munkája alakította ki hosszú idő alatt. A XVIII. században Goethe járta be a vidéket és fedezte fel a nagyvilágnak ezt a természeti csodát, és kezdetét vette ezzel a hely turisztikai célú látogatása. A csodálatos, természet által formált sziklaképződmények közül többnek saját megkülönböztető neve van, mint a „doni kozák”, a „szerelmespár” vagy a „Szmetana orgonája”, illetve a „Szibéria” nevű, patakkal átvágott szikla kanyon, ahol még nyáron sincs melegebb 12-14 foknál.

Adrspach nad Metuji és Teplice nad Metuji sziklavárosainak megtekintését tervezzük, mindegyikre egy napot szánva. Jellegükben eltérő látványosságot kínálnak. Míg az adrspachi jellemzően egymástól külön álló

sziklaképződményeket tartalmaz, addig a teplicei inkább egybefüggő sziklafalakkal és sziklaképződményekkel nyújt különleges látványt. A terület bejárása kényelmes tempóban 5 – 6 órát igényel, s könnyű lábbelit, mert a turista utat fedő homokréteg sok helyen tengerparti homok finomságával vetekszik. A túrák bármely korosztály számára ajánlhatók, és remélhetően felejthetetlen élményt jelenthetnek.

A végcél Budapesttől 550 km távolságra van, így az oda és a vissza út is egy-egy napot vesz igénybe, amit a korábbi kirándulásaink megszeretett autóbusz vezetőjével, Virágh Krisztián által vezetett busszal teszünk meg.

Az oda úton csak áthaladunk a néhai koronázó városunkon, Pozsonyon. Az első látványosság célú megállást Brnóban tervezzük. A városra egy nap sem elég, hogy legfontosabb látnivalóit megismerjük, így csak a székesegyházat és a mumifikált barátokat nézzük meg a kapucinus templomban. Alig 25 km megtétele után a sziklára épült Pernstejn várát tudjuk megtekinteni, amely a cseh mesefilmeket látottaknak ismerős lesz, mert ezt a csodás középkori várat a filmesek is szeretik forgatási helyszínnek választani.

A hazafelé vezető úton két nevezetességet nézünk meg. Az első a Svitavy és Brno közt félúton található Sloup-i cseppkőbarlang, ami szép, nagy terű „csarnokokat” foglal magában, és jól kiépített, megvilágított utakkal rendelkezik. A cseh-osztrák-szlovák határháromszögtől nem túl messze a Lednice-i kastély a második megállás helyszíne. A gondozott kastélypark és a látványos üvegház mellet álló kastély megtekintése várhatóan mindenkinek tetszeni fog, ami a régi időkben – a Habsburg birodalomban örökös tartományi státuszú Csehországban, gyakori volt a várak és kastélyok vonatkozásában – a Habsburg uralkodóház családtagjainak, illetve a hozzájuk közel álló hűséges főurak, előkelőségek tulajdonát képezték.

A négy napos, három éjszakás út a kitűzött terv szerint június 18. csütörtök és 21. vasárnap közt lesz félpanziós ellátással. Mivel a szálláshely keresése még folyamatban van, esetleg az tolhatja el az utat egy héttel.

A felmerülő költségek megoszlása miatt kedvező helyzetet jelentene, ha legalább 28 gyülekezeti tagunk eljönne, mert az előzetes számítások szerint ilyen esetben az egy főre vetített részvételi költség 56 – 60 ezer Ft összeget jelent. Bízom benne, hogy a templomban kifüggesztett jelentkezési lista túl fogja lépni ezt a létszámot.

Az őszi, szeptemberre tervezett egy napos autóbuszos kirándulás még csak előkészítési fázisban van. Annak konkrét részletei nincsenek kidolgozva. Az úti cél és meglátogatásra kiszemelt kiválasztott helyszínek azonban a következők:

Monok – ahol Kossuth Lajos szülőházát, és az Andrássy kastélyt nézzük meg;

Gönc – a tradicionális bortermelő vidék hordójának készítéséről elnevesült falu, ahol a Huszita házat ás a Károlyi Gáspár Múzeumot és Biblia kiállítást tekinthetjük meg;

Vizsoly – ahol Károli Gáspár lefordította magyar nyelvre a Bibliát és az itt létesített nyomdában ki is nyomtatták – megnézzük a református templomot, a bibliatörténeti kiállítást, és a vizsolyi kőfejtőt;

Boldogkői vár – ahol valamikor Dévai Bíró Mátyás is prédikált - a vár és múzeumának megtekintése szerepel a tervek közt.

Ennél többet egy napra nem szabad tervezni, de lehetséges, hogy a részletes tervezéskor a megtekintésre szándékozott látnivalók sorát csökkenteni kell. Ezen a kiránduláson is Virágh Krisztián vezette autóbusszal mennénk, remélhetően legalább negyvenen. A 7 db múzeumbelépő, az autóbusz költsége, valamint ebédeléssel is számolva a részvételi létszámtól függően a teljes költség 10.00 – 13.800 Ft között becsülhető.

Szeretettel várunk minden gyülekezeti tagot a közösségi élményeink gyarapítása reményében.

Hunyadi László

Táborozzunk együtt!

A hitoktatás is tanulmányi évhez kötődik. Az iskolák többségében heti egy, egyházi iskolákban

heti két órában kell elsajátítani a tananyagot. A diákok elfoglaltsága miatt a gyülekezeti hittanos

rendezvényeken sem tud a teljes ifjúság együtt lenni, pedig nagyon fontos a közösség élménye, az

evangélikus identitás tudat megerősítése.

Az evangélikus fiatalok hátránya és előnye a kis létszám. Ez a kijelentés látszólag

ellentmondásos, mégis igaz. Előny a kis csoport, mert nem kell fegyelmezéssel foglalkozni, több idő jut

a magyarázatra, beszélgetésre, a felvetődő kérdések megválaszolására. Hátránya viszont az, hogy a kis

létszámú csoportban nem lehet egy igazit játszani, élményeket megosztani.

A gyülekezet vezetősége ezért tartja fontosnak a hittanos tábort. A tábor helyszínének a

megtalálása nem egyszerű, sok feltételnek kell megfelelnie: ne legyen távol, legyen igényes, tiszta, és

nem utolsó sorban olcsó. A sok elvárásnak a nagybörzsönyi evangélikus vendégház látszott

megfelelőnek. A szállás hálózsákkal 1000 Ft/éj, az étkezést mi magunk is megoldhatjuk, de

rendelhetünk készételt is. A hittanosok éves munkájának köszönetéül az egyházközség átvállalja az

étkeztetés költségét. Természetesen szeretettel várunk a szülőktől és a gyülekezet tagjaitól anyagi és

természetbeni felajánlásokat, így válhat a hittanosok tábora közös ügyünké és örömünké.

Nagybörzsöny – Reménység háza

1. Az egyszerűsített éves beszámoló eredmény-kimutatásának főbb adatai

1000 Forint

Összes bevétel 1598

Ebből:

Személyi jövedelemadó felajánlás 337

Önkormányzati támogatás 500

Magánszemélyek és cégek adományai 469

Összes ráfordítás 2080

Ebből:

Szociális segélyek 265

Karácsonyi ajándékcsomagok 119

Közösségi programok támogatása 500

Adózás előtti eredmény - 482

Adózási kötelezettség 0

Tárgyévi eredmény - 482

Az Alapítvány mérlegfőösszege 2014.december 31-én 946 ezer Ft.

2. Költségvetési támogatások felhasználása

Az Alapítvány 2014-ben 500 ezer Ft támogatást kapott a helyi Önkormányzattól., a templom alagsora berendezéséhez és működési költségek fedezésére használtuk fel.

Nyilatkozatok, egyéb megjegyzések

2.1. Az Alapítvány vezető tisztségviselői, akik a Kuratórium tagjai, semmilyen juttatásban nem részesültek. 2.2. A gyülekezeti tagok befizetéseit hálásan köszönjük. A személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásából befolyt

összeg 2014-ben 337 ezer Ft volt. Ez az összeg 78 fő felajánlásából származik. Ebből az összegből 119 ezer Ft-ot karácsonyi csomagokra, 49 ezer Ft-ot pedig működési költségekre fordítottuk. A fennmaradó 169 ezer Ft-ot áthoztuk 2015 évre.

2.3. Az érdeklődők tájékoztatására az alábbiakban adjuk meg az elmúlt évek SZJA 1%-ból származó bevételeit:

Év Összeg 1 %-ból (Ft)

2000 417 000

2001 466 000

2002 591 000

2003 647 000

2004 823 000

2005 808 873

2006 760 503

2007 893 202 (rekord)

2008 780 651

2009 703 887

2010 664 584

2011 609 895

2012 361 699

2013 299 583

2014 337 000

Egyházközségünk több mint 600 regisztrált tagjából csupán 79-en ajánlották fel személyi jövedelemadójuk 1 %-át. Ez még akkor is kevés, ha tudjuk, hogy sok a nyugdíjasunk, és persze a gyerekektől sem várható felajánlás. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a gyülekezet tagjai és a szimpatizánsok ne csak a maguk lehetőségein belül ajánlják fel az 1%-ot Alapítványunk számára, hanem rokoni, ismerősi körből is „toborozzanak” felajánlókat, mert ezzel is támogatják az anyagi szempontból önfenntartásra szorított gyülekezeti tevékenységünket. Sajnos sokan továbbra is sehova nem

ajánlják fel adójuk 1%-át, jóllehet ez a felajánlóknak semmibe se kerül. E helyzet tanulsága alapján mindannyiunk feladata a tájékoztató, felvilágosító munkánk eredményesebbé tétele.

Az Erős Várunk Alapítvány Kuratóriuma nevében

2015. március 2. dr. Győrfi Károly elnök

minden vasárnap de. 10 órakor.

Az istentisztelettel azonos időben a kisgyermekek részére tartunk a gyülekezeti

teremben. Ezzel szeretnénk a szülőknek segítségére lenni, hogy gyermekeikkel együtt jöhessenek

istentiszteletre. Szeretettel ajánljuk testvéreink figyelmébe ezt a lehetőséget.

Ugyancsak szeretettel ajánljuk a kisgyermekekkel érkező szülők figyelmébe az oltártér bal oldalán

kialakított, padlószőnyeggel és játékokkal ellátott, télen fűthető

ahol a kisgyermekek szabadon mozoghatnak, játszhatnak, és a szülők hangosítás útján figyelemmel

kísérhetik az istentiszteletet.

minden hónap 3. vasárnapján 10 órakor az ifjúság műsorával, majd közös

ebéddel összekötött kötetlen beszélgetés a gyülekezeti házban (süteményeket szívesen fogadunk).

– minden hónap első vasárnapján. Idősek, betegek részére (kérésre) készséggel ajánljuk fel az

úrvacsora házi kiszolgálását.

Iskolákban - az iskolai hitoktatást egy lelkész és egy hitoktató végzi 8 iskolában, 22 órában.

Gyülekezeti házban – hétfőn 17 órától két csoportban ovis és alsós gyülekezeti hittan.

hétfőn 18 órakor a gyülekezeti házban.

– szombaton 10 órától.

– szerdán 10 órakor a gyülekezeti házban.

Vasárnap fél 9-től a gyülekezeti teremben.

minden hónap 2. szerdáján 18 órakor, vendégek közreműködésével.

Minden hónap 2. szombatján délelőtt 9 órakor.

az istentiszteleteken és egyéb templomi alkalmakon van lehetőség.

Az önkéntes minden hónap első vasárnapján borítékban gyűjtjük össze az

istentisztelet keretében. Egyházközségünk életének feltétele, hogy tagjai adományokkal is segítsék működési és

fenntartási kiadásaink fedezetét. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy

kényszerűségből, mert

(2Kor 9,7)

ALAPÍTVÁNYAINK

Erős Várunk Alapítvány

Adószáma: 18072251-1-41

Bankszámlaszáma: MKB Bank Nyrt.

103000021037551649020012

Kérjük, hogy az Erős Várunk Alapítványra

a SzJA felajánlott 1 %-át és/vagy adományt

utaljanak, vagy fizessenek be.

Ne Aggódj Alapítvány

Adószáma: 18521937-1-41

Bankszámlaszáma: MKB Bank Nyrt.

10300002-1058396649020010

Kérjük, hogy a Ne Aggódj Alapítványra

csak adományt utaljanak,

vagy fizessenek be.

Gyülekezetünk bankszámlaszáma:

OTP Kereskedelmi Bank Rt.

11703006-22056126

Magyarországi Evangélikus Egyház

technikai száma (az 1 % felajánlásához):

0035

Hivatali cím 1034 Bp., Dévai Bíró Mátyás tér 1.

Telefon: (+36-1) 388-1773

E-mail: obudaev@gmail.com

Honlap: obuda.lutheran.hu

Jakab Béla parókus lelkész Telefon: +36-20-824-29-89

E-mail: bela.jakab@lutheran.hu

Személyes találkozóra a fenti elérhetőségeken lehet időpontot egyeztetni.

Templomunk akadálymentes megközelítése

Szeretettel tájékoztatjuk a mozgásukban korlátozott, tolószékkel közlekedő, valamint az idős testvéreinket

és babakocsival érkező kismamákat, hogy templomunk akadálymentes megközelítése érdekében a

Dévai téri toronybejárati ajtónál lift áll a rendelkezésükre.

„Halott voltam, de íme, élek örökkön örökké,

és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.” (Jel 1,18)

ÓBUDAI HARANGSZÓ Az Óbudai Evangélikus Egyházközség híradója.

Megjelenik évente háromszor: Virágvasárnap, Szeptember első vasárnapja, Advent-Karácsony.

Kiadó: Jakab Béla, szerkesztő: Proksza Gyula.

Internetes változat.