A R U N Á C S A L A K Ö N Y V E K

A R U N Á C S A L A K Ö N Y V E K

SRÍ RAMANA MAHARSI ÖSSZES MŰVEI

PRÓZAI MŰVEK,

KÖLTEMÉNYEK,

FORDÍTÁSOK

FILOSZ

Budapest, 2006

A fordítás alapjául szolgáló kiadás: The Collected Works of Ramana Maharshi, Sri Ramanasramam, Tiruvannamalai, 1996

Sixth Revised Edition és

The Collected Works of Ramana Maharshi, Sri Ramananasramam, Tiruvannamalai, 2004

Ninth Revised Edition

Fordították:

A L D E R MÓNIKA

BUJI FERENC

FAJD E R N Ő

M A L I K T Ó T H ISTVÁN

SZÁSZ ILMA

VESZPRÉMI KRISZTINA

Lektorálták:

Buji Ferenc, Fajd Ernő, Malik Tóth István, Pál Dániel,

Veszprémi Krisztina

© Sri Ramanasramam Hungarian translation © Fordítók, 2006

TARTALOMJEGYZÉK

Előszó (Malik Tóth István fordítása) 11

L RÉSZ: EREDETI MŰVEK Prózai művek

1. Ön-ku ta tás (Malik Tóth István) 23

2. Ki vagyok én? (Bitji Ferene) 57

3. Szellemi ú tmuta tá s (Bitji Ferenc) 69

K ö l t e m é n y e k 4. Öt h i m n u s z az Arunácsalához (Malik Tóth István) 99

Szavak hitvesi virágfúzére (Malik Tóth István) 106 A kilenc drágakőből készült nyaklánc (Szász Ilma) 126 Tizenegy versszak a Sri Arunácsalához (Szász Ilma) 129 Nyolc versszak a Sri Arunácsalához (Szász Ilma) 133 Öt versszak a Sri Arunácsalához (Malik Tóth István) 136

5. Az ú t m u t a t á s veleje (Malik Tóth István) 141

6. Negyven versszak a Valóságról (Malik Tóth István) 145 Függelék a Negyven versszakhoz (Malik Tóth István) 154

7. Öt versszak az Önvalóról (Malik Tóth István) 162

8. Vegyes versek 164 Dal a poppadamról (Malik Tóth István) 164 Ön-ismeret (Malik Tóth István) 166 Versek Bhagaván születésnapi ünnepsége alkalmából

(Malik Tóth István) 169 A gyomor panaszai (Malik Tóth István) 170 Kilenc kóbor versszak (Alder Mónika) 170 Bocsánatkérés a darazsaktól (Malik Tóth István) 172 Válasz az Anyának (Malik Tóth István) 173 Az Anya gyógyulásáért (Malik Tóth István) 174 Arunácsala Ramana (Alder Mónika) 175 A Szív az Önvalóban (Malik Tóth István) 175

9. Alka lmi versek 176 Tirucsul i (Malik Tóth István) 176 Hara és U m á (Malik Tóth István) 176 Szülőváros és szülők (Malik Tóth István) 177 M u r u g a jegyei (Malik Tóth István) 178 Szubrahmanjáró l (Malik Tóth István) 178 Virúpáksa-bar lang (Malik Tóth István) 179 Laksmí , a tehén (Malik Tóth István) 179 Ganésa (Malik Tóth István) 179 Visnu (Malik Tóth István) 180 Dípával i (Malik Tóth István) 180 Daks inámúr t i csodája (Malik Tóth István) 181 Az Önvaló (Malik Tóth István) 181 Megszabadulás (Malik Tóth István) 181 Csend (Alder Mónika) 182 Egy be tű (Alder Mónika) 182 Alud j ébrenlét közben (Malik Tóth István) 183 A dnyán í és a teste (Malik Tóth István) 183

II. RÉSZ: FORDÍTÁSOK ÉS ÁTDOLGOZÁSOK

1. Az Is teni É n e k (Bhagavad Gítá) (Malik Tóth István) 187

2. Ford í t á sok az ágamákból 193 Atma száksátkára (Veszprémi Krisztina) 195 Dévíkálót tara (Veszprémi Krisztina) 208

3. Sankarácsár ja- fordí tások 224 Daks inámúr t i sztótram (Fajd Ernő) 225 G u r u sztuti (Fajd Ernő) 229 Hasz támalaka sz tót ram (Fajd Ernő) 232 Á tma bódha (Malik Tóth István) 235 Vivéka-csúdámani (Fajd Ernő) 246 Drik-dris ja-vivéka (Fajd Ernő) 315

4. Egyéb fordí tások 322 Vicsára m a n i málá (Alder Mónika és Malik Tóth István) . . . .322 A Sr ímad Bhágavatamból és a Ráma Gítából

(Malik Tóth István) 339 Ki Hara? (Malik Tóth István) 339 Ramana astóttara sa tanámasztót ram (Malik Tóth István) . .340 A Szív és az agy (Alder Mónika) 341 Na ka rmaná (Malik Tóth István) 343

Függe lék (Malik Tóth István) 345 Szójegyzék 351

Az indiai kiadó megjegyzése E könyv korábbi angol nyelvű kiadásai Arthur Osborne be-vezetőjét és tamil nyelvből készült fordításait tartalmazták. Alapos mérlegelés után a hatodik kiadástól kezdve Arthur Osborne néhány fordítását a pontosság kedvéért helyettesí-tettük Bhagaván kiváló követőinek átültetéseivel, akik tu-dásuk és odaadásuk mellett a tamil nyelv finomságaiban is járatosak. A fordítások nagy része ennek ellenére Arthur Os-borne-é. Bárhol, ahol változtattunk, ott feltüntettük az új for-dító nevét. Máskülönben e könyv tartalma megegyezik az eredeti kiadáséval, amelyet Arthur Osborne készített elő.

V. S. Ramanan, a Sri Ramanásramam elnöke

Előszó Amikor a Maharsi - Bhagaván Sri Ramana - felismerte az Önvalót, akkor tizenhetedik évében járó, Dél-Indiában élő középosztálybeli bráhmin családból származó ifjú volt. Még középiskolába járt, és nem részesült semmilyen spirituális képzésben, sőt nem is tudott semmit az ilyenfajta filozófiá-ról. Általában valamiféle tanulmányokra van szükség, me-lyet azután hosszú és fáradságos gyakorlás követ. Ez sokszor egy egész emberöltőn keresztül tart, sőt leggyakrabban az ember még élete alkonyára sem ér a végére. Amint azt a böl-csek kijelentik, minden az illető szellemi érettségén múlik. Ezt a spirituális utat egy zarándoklathoz hasonlíthatnánk, annak egynapi útját pedig egy élet időtartamához. Hogy va-laki eléri-e célját, vagy hogy milyen közel kerül ahhoz, az részben attól az erőfeszítéstől is függ, amellyel törekszik elő-re az úton, részben pedig annak a helynek a céltól való távol-ságától, ahol felébred, és ahonnan elkezdi aznapi útját. Csak a legritkább esetben lehetséges, amint a Maharsinál is tör-tént, hogy a célt egyetlen lépéssel elérjük.

Ha azt állítjuk, hogy a Maharsi felismerte az Önvalót, ezen nem azt értjük, hogy valamilyen új elméletet vagy dokt-rínát ismert fel, vagy hogy valamiféle magasabb állapotot vagy csodás képességeket ért el, hanem azt, hogy az az „én", aki megérti vagy nem érti meg a doktrínákat, aki birtokolja vagy nem birtokolja a képességeket, tudatosan azonossá vált az Atmannal1, az egyetemes Önvalóval vagy Szellemmel A Maharsi maga írta le egyszerű, szemléletes nyelven, ho-gyan is történt mindez:

1 Az idegen szavak magyarázatát lásd a szójegyzékben. Az indiai (főként szanszk-rit) szavak magyaros átírásban szerepelnek, a hivatalos átírás szerint, kivételt csak azon szavak esetében tettünk - a könnyebb olvashatóság kedvéért amelyek már meghonosodtak a magyar köztudatban (pl. Atman). (A szerk.)

„A halálfélelem sokkja befelé vezette az elmémet, és a következőket mondtam magamban anélkül, hogy valójában megfogalmaztam volna a szavakat: »Hát el-jött a halál. De mit jelent ez? Mi az, ami meghal? A test hal meg.« S azonnal eljátszottam a halál megtör-téntét: mereven kinyújtott végtagokkal lefeküdtem, mintha a tetszhalál állapotában lennék, és halottnak tettettem magam, hogy nagyobb valóságot adjak a vizsgálódásnak. Visszatartottam a lélegzetemet, és összeszorítottam ajkaimat, hogy hang se hagyhassa el a számat, hogy se az »én« szót ne tudjam kiejteni, se mást. »Rendben hát - mondtam magamban -, ez a test meghalt. A tetemet elszállítják majd és elhamvasztják, ám a test halálával én is meghaltam-e? Vajon a test-e az én? A test csendes és érzéketlen, de én személyisé-gem teljes erejét érzem, sőt még az én hangját is hal-lom magamban, a testtől függetlenül. Tehát én a Szel-lem vagyok, ami meghaladja a testet. A test meghal, de az azt meghaladó Szellemhez nem férkőzhet a ha-lál. Ez azt jelenti, hogy én a halhatatlan Szellem vagyok.«

Ezek nem puszta gondolatok voltak, hanem az egész elevenen keresztülvillant rajtam, mint az élő igazság, amelyet közvetlenül felfogtam, majdnem minden gondolkodás nélkül. »Én« valami nagyon va-lós voltam, az egyetlen valós dolog jelenlegi állapo-tomban, és a testemmel kapcsolatos minden tudatos aktivitás erre az »énre« összpontosult. Ettől a pillanat-tól kezdve az »én« vagy az Önvaló valami hatalmas vonzerő által önmagára irányította figyelmét. A halál-félelem egyszer s mindenkorra eltűnt, és a feloldódás az Önvalóban innentől fogva töretlenül folytatódott. Más gondolatok felbukkanhattak és eltűnhettek, mint a különböző hangjegyek, de az »én« fennmaradt, mint

a fundamentális sruti-hang, mely minden egyéb hang-nak az alapja, és amely minden egyéb hanggal együtt zeng. A test lehetett beszéddel, olvasással vagy bármi mással elfoglalva, én mindig az »énre« összpontosítot-tam. Ezt a válságot megelőzően nem volt tiszta érzé-kelésem az Önvalómról, és nem is vonzódtam hozzá tudatosan. Nem éreztem iránta észrevehető vagy köz-vetlen érdeklődést, még kevésbé szándékoztam folya-matosan benne időzni."

Egy ilyen azonosságtapasztalás nem mindig, sőt általá-ban nem eredményez megszabadulást. A kereső részesül e tapasztalásban, de az egóban rejlő hajlamok [vászanák] újra elfelhőzik azt. Innentől kezdve az emberben ott él az igaz állapot emléke, annak kétségbevonhatatlan bizonyossága, de nem él abban folyamatosan. Törekednie kell elméje megtisz-títására és annak teljes uralma alá hajtására, hogy ne legye-nek jelen többé a korlátok közé szorított, elkülönült létezés illúziójába visszahúzó hajlamok. Tehát az Önvalóról elfeled-kezett ego még akkor sem nyeri el a megszabadulást, azaz az Ön-megvalósítást, az Ön-felismerést, ha egy alkalommal már tudatára ébredt az Önvalónak, mert a felgyülemlett mentális hajlamok megakadályozzák ebben. Gyakran megesik, hogy az ego összetéveszti a testet az Önvalóval, elfeledkezve arról, hogy valójában önmaga az Önvaló. A csoda az, hogy a Mahar-si esetében nem volt elfelhőzés, nem volt visszaesés a nem-tudásba; ő attól a pillanattól kezdve az egyetlen Önvalóval való azonosság folyamatos tudatosságában élt.

Felébredése után néhány hétig még a családjával maradt, külsőleg egy iskolás fiú életét élve, noha minden külső érték elveszítette számára a jelentőségét. Nem törődött többé az-zal, hogy mit evett, s egykedvűen fogadott el mindent, amit elé tettek. Nem állt ki a jogaiért, és nem érdekelték immár azok a tevékenységek, amikkel a vele egykorú fiúk kötik le

magukat. Amennyire csak lehetséges volt, alkalmazkodott életének körülményeihez, és titokban tartotta új tudatálla-potát, ám idősebb rokonai felfigyeltek rá, hogy nem mutat érdeklődést tanulmányai és a világi elfoglaltságok iránt, és meg is feddték ezért.

Számos szent hely található Indiában, melyek a spiritua-litás különböző formáit és a különféle ösvényeket képvise-lik. Az Ön-kutatás közvetlen ösvényének központjaként a legfontosabb közülük az Arunácsala szent hegye - lábánál Tiruvannámalai városával -, Siva szent és titkos Szív-köz-pontja, ahol Siva mindig egy sziddhaként (nagy szentként) időzik. A közvetlen ösvényre jellemző Ön-kutatást a Guru csendes befolyása irányítja, mely a követő Szívére hat. Siva székhelye ez, aki Daksinámúrtiként testet öltve csendben ta-nít, amint erre Bhagaván élete is jó példával szolgált.

Ez az a központ és ösvény, ahol a Guruval való fizikai kap-csolat nem szükséges, mert a csendes tanítás közvetlenül a Szívhez szól. A hegy már önmegvalósítása előtt örömmel te-li borzongással töltötte el a Maharsit, és mágnesként von-zotta őt:

„Figyelj! Csak áll, érzéketlen[séget színlelő]2 Hegy-ként, tevékenysége titokzatos, meghaladja az emberi megértést. Ártatlanságom éveitől kezdve ott ragyo-gott az elmémben, hogy az Arunácsala valami párat-lanul nagyszerű dolog,3 de még amikor megtudtam valakitől, hogy ugyanaz, mint Tiruvannámalai,4 ak-kor sem ismertem fel ennek jelentését. Amikor egé-szen magához vonzott engem, elcsendesítve elmé-

2 A szó abban az értelemben is állhat, hogy „az objektív tudás felszámolója". 3 „Megpillantani Csidambaramot, Tiruvarurban születni, Benáreszben meghalni

vagy pusztán az Arunácsalára gondolni: ez biztosan elhozza a Megszabadulást." Ez egy népszerű mondás Indiában, különösen a déli vidékeken.

4 A hegy szanszkrit neve Arunácsala, míg a tamil neve Annámalai, a tamil tiru szó pedig szentet jelent. (A ford.)

met, és én közel léptem hozzá, akkor láttam csak, hogy mozdulatlan(ul áll).5" (Nyolc versszak a Sri Aru-nács alához)

Az ifjú, látva, hogy idősebb rokonai nem veszik jó néven, hogy úgy él, mint egy szádhu, miközben élvezi a családi élet nyújtotta előnyöket, titokban elhagyta otthonát, és szá-dhuként Tíruvannámalaiba ment - majd el sem hagyta töb-bé a helyet. Több mint ötven évig maradt ott Daksinámúr-tiként, az Ön-kutatás ösvényét tanítva mindenkinek, aki eljött hozzá Indiából és külföldről, Keletről és Nyugatról. Később egy ásram jött létre körülötte. Nevét - Vénkatara-man - Ramanára rövidítették, és Maharsinak is nevezték, vagyis mahá minek, azaz nagy bölcsnek, mely címmel a ha-gyomány szerint olyanokat szokás megtisztelni, akik egy új spirituális ösvényt nyitnak meg. Követői azonban leginkább Bhagavánnak hívták. Ha mondtak neki valamit, szintén egyes szám harmadik személyben szólították meg, Bha-gavánként. Az Ön-megvalósítás annyit jelent, hogy szaka-datlanul tudatában vagyunk az Atmannal, az Abszolúttal, a Szellemmel, mindennek Önvalójával való azonosságunknak. Erre az állapotra utalt Krisztus, amikor kijelentette: „Én és az Atya egyek vagyunk." Ez rendkívül ritka dolog. Az ilyen embert a hagyomány szerint Bhagavánnak szólítják, mely kifejezés annyit tesz: „Isten".

Amikor Bhagaván megérkezett Tiruvannámalaiba, fel sem merült az a kérdés, hogy tanítványokat fogadjon, és ta-nításokat adjon. Sőt, még látszólagos érdeklődést sem muta-tott a megnyilvánult világ iránt, csak ült, a Létezésnek abba a tapasztalatába merülve, mely mindent átfogó Bölcsesség és szavakkal kifejezhetetlen Üdv, s mely meghaladja az életet és a halált egyaránt. Közömbös volt aziránt, hogy vajon a teste

5 Egy másik lehetséges fordítás: „felismertem, hogy azt jelenti: Tökéletes Csen-desség".

tovább él-e, és nem tett semmilyen erőfeszítést annak fenn-tartására. Mások végezték ezt el helyette, elhozván neki azt a napi egy csésze ételt, amely a test életben tartásához szüksé-ges volt. Amikor azután Bhagaván fokozatosan újra részt kezdett venni a mindennapok tevékenységeiben, azért tette ezt, hogy spirituális táplálékban részesítse azokat, akik köré gyűltek.

Ugyanez érvényes filozófiai tanulmányaira is. Nem neki volt szüksége arra, hogy az elme megerősítéssel szolgáljon a tündöklő Valóságról, melyben ő már megszilárdult, hanem követői igényelték a magyarázatokat. Az egész Palániszvá-míval, Bhagaván egy malajálam nyelvet beszélő segítőjével kezdődött, aki csak tamil nyelvű spirituális könyvekhez fért hozzá. E műveket nagy nehézségek árán olvasta, ezért Bha-gaván elolvasta helyette a könyveket, és elmagyarázta neki a lényegüket. Ugyanígy olvasott el más könyveket további kö-vetők kedvéért, és így vált műveltté anélkül, hogy törekedett volna a műveltségre, vagy bármilyen értéket tulajdonított volna annak.

Tanításának több mint ötven éve alatt filozófiája semmit sem változott vagy fejlődött. Ez nem is volt lehetséges, hi-szen nem arról volt szó, hogy kidolgozott volna valamilyen filozófiát, hanem pusztán felismerte a transzcendens Igazság kifejeződéseit az elméleti munkákban, a mítoszokban és a jelképekben. Amit tanított, az a nemkettősség vagy advaita végső tana, melybe végül az összes többi tanítás beletorkol-lik: nevezetesen hogy Egyetlen Létezés van csupán, mely úgy nyilvánul meg a világegyetemben és minden teremt-ményben, hogy közben örök, megnyilvánulásán Önvalója soha nem változik meg, hasonlóan ahhoz, ahogy álmában az elme embereket és eseményeket teremt, ám teremtésükkel nem veszít semmit, és nem is nyer semmit azzal, ha azok újra feloldódnak benne, hiszen ezáltal nem szűnik meg ön-maga lenni.

Voltak, akik nehezen hitték el ezt, és a tanítását úgy ér-telmezték, hogy abból a világ valótlansága következik; a Maharsi azonban elmagyarázta nekik, hogy a világ csak vi-lágként, azaz elkülönült, önmagában létező dologként valót-lan, ám az Önvaló megnyilvánulásaként valós, éppen úgy, mint ahogy a mozivásznon játszódó események mint tényle-ges események nem valósak, árnyjátékként viszont azok. Mások attól tartottak, hogy tagadja a személyes Isten létét, akihez imádkozhatnának, ám ez a tanítás anélkül haladja meg ezt a doktrínát, hogy tagadná, mivel végül az istentisz-teletet végző feloldódik a tisztelet tárgyával való egységben. Az imádkozó, az ima és az Isten, akihez imádkozik, csak az Önvaló megnyilvánulásaiként valósak.

Ahogy a Maharsi minden előzetes elméleti útmutatás nélkül ismerte fel az Önvalót, ugyanúgy tanítványai képzése során sem tulajdonított nagy jelentőséget az elméleteknek. Az itt következő művekben kifejtett elmélet mind arra a gya-korlati célra irányul, hogy az olvasót az Ön-ismeret felé segít-se - ezen nem valamiféle pszichológiai tanulmányok, hanem az Önvaló megismerése és az Önmagunkként való létezés ér-tendő, mely az egón, azaz az elmén túl létezik. Az olyan kér-déseket, melyeket a kérdező pusztán kíváncsisága kielégítése végett tett fel, a Maharsi egyszerűen félresöpörte. Ha az em-ber halál utáni állapotáról kérdezték, akkor rendszerint azt válaszolta: „Miért akarod tudni, mi leszel, amikor meghalsz, mielőtt tudnád, mi vagy most?" így a kérdezőt a mentális kí-váncsiskodás helyett inkább a spirituális keresés felé irányí-totta. Hasonló módon kitért az olyan kérdések elől is, melyek a szamádhiról vagy a dnyání (Önvalójára ébredt személy) álla-pota felől érdeklődtek: „Miért akarsz tudni a dnyáníról, mi-előtt ismernéd önmagadat? Először azt ismerd fel, ki vagy te magad!" Ám ha a kérdéseket az Ön-felfedezésre való elszánt-ság inspirálta, akkor végtelen türelemmel magyarázta el a részleteket.

Az általa tanított kutatás módszere meghaladja a filozó-fiát és a pszichológiát, mert itt nem az ego tulajdonságait kutatjuk, hanem az Önvalót, mely tulajdonságoktól mentesen tündököl, ha az ego felhagy tevékenységével. Az elmének nem kell sugalmaznia semmiféle választ, hanem csak marad-jon csendben, hogy a valódi válasz megjelenhessen. „Nem helyes recitálni a »Ki vagyok én?«-t?" „Csak egyszer tedd fel a kérdést, majd összpontosíts arra, hogy megtaláld az ego forrását, és megakadályozd a gondolatok felbukkanását." „Az ego forrásának megtalálása" annyit tesz, hogy a testben lévő spirituális központra, a jobb oldalon elhelyezkedő Szívre összpontosítunk - amint azt a Maharsi elmagyarázta -, és ekképpen koncentrálva, „megakadályozzuk a gondolatok felbukkanását".6 „Meditáció közben nem kell olyan sugal-mazott válaszokat adnunk az elmének, mint például az »Én Siva vagyok.« Az igaz válasz magától megjelenik majd. Az olyan felelet, melyet az ego ad, nem lehet helyes. Ezek a megerősítések vagy önszuggesztiók talán hasznosak lehet-nek azoknak, akik más módszereket követnek, de nem így áll a helyzet a kutatás e módszere esetében. Ha egyre csak kérdezel, a válasz meg fog jelenni." A válasz felébred egy, a Szívben érezhető éberségáramlat formájában, melyet csak komoly erőfeszítés árán érhetünk el, és rendszertelenül je-lentkezik először, ám fokozatosan növekszik erőben és áll-hatatosságban. Később egyre természetesebbé válik, ellenőr-

6 Itt szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy ez a kijelentés Arthur Osborne véle-ményét tükrözi, mivel Sri Ramana Maharsi - noha tényleg hangoztatta, hogy az Önvaló megtapasztalása a jobb oldalon elhelyezkedő szívközpontban érezhető mint szphurana (lüktetés, ragyogás) - többször felhívta rá a figyelmet, hogy ez a testi szívközpont csupán viszonylagos megfelelője a Szívnek mint a Valóság szi-nonimájának, és nem a test e helyén kell a koncentrációt végezni, hanem gondo-latoktól mentesen a tiszta Létezésbe kell merülni, vagy az Ön-kutatást kell vé-gezni a „Ki vagyok én?" kérdés segítségével (lásd pl. Devaraja Mudaliar: Day by Day with Bhagavan [Nap mint nap Bhagavánnal], Sri Ramanasramam, Tiruvan-namalai, 1995, 202. o. vagy Talks with Sri Ramana Maharshi [Beszélgetések Sri Ramana Maharsival], Sri Ramanasramam, Tiruvannamalai, 1996, 116. és 229. o.) (A ford.)

zése alá vonja gondolatainkat és cselekedeteinket, s aláássa az egót, míg végül az ego eltűnik, és csak a tiszta Tudatosság bizonyossága marad.

A Maharsi tanítása szerint az Ön-kutatás felöleli a karma márgát éppúgy, mint a dnyána márgál, vagyis a cselekvés ös-vényét éppúgy, mint a tudásét, hiszen az Ön-kutatást nem-csak meditációként kell használni, hanem a mindennapi életben is, megtámadva az egoizmus megnyilvánulásait azál-tal, hogy feltesszük magunknak a kérdést: Kié a jó- vagy bal-szerencse, kié a győzelem vagy a sorscsapás? Ily módon a mindennapi élet körülményei nemhogy akadályai lennének a szádhanának, hanem azok a szellemi gyakorlás eszközeivé válnak. Ezért ha valaki azt tudakolta tőle, hogy lemondjon-e a világról, akkor a Maharsi mindig lebeszélte erről a lépés-ről. Ehelyett inkább azt tanácsolta neki, hogy önérdek nél-kül teljesítse kötelességeit az életben.

Az Ön-kutatás a szeretet és odaadás ösvényét is magában foglalja. A Maharsi azt mondta: „Két út van: vagy tedd fel magadnak a »Ki vagyok én?« kérdését, vagy pedig add át magad [a felsőbb hatalomnak]." Egy másik alkalommal pe-dig kijelentette: „Add át magad nekem, és én majd lesújtok az elmére." Sokan voltak, akik - a szeretetet gyakorolva - a Bhagavánnak való önátadás ösvényét követték. Ez is ugyan-ahhoz a célhoz vezetett. Azt mondta: „Isten, a Guni és az Ön-való nem különböznek valójában, hanem ugyanazok." Akik az Ön-kutatás ösvényét követték, azok az Önvalót belül keresték, míg akik a szeretet útján igyekeztek, azok átadták magukat a kívül megnyilvánult Gurunak. Ám e két dolog ugyanazt jelenti. Ez még nyilvánvalóbb követői számára most, hogy a Maharsi elhagyta a testét, és mindegyikőjük Szívében a belső Guruvá vált.

Egy új és átfogó ösvényt nyitott meg tehát a Maharsi azok számára, akik hozzá fordultak segítségért. Az Ön-kuta-tás ősi ösvénye tiszta dnyána márga volt, melyet remeteként,

csendes meditációval kellett követni, sőt mi több, a bölcsek ezt már nem is tartották alkalmas módszernek a kali jugában, ebben a spirituális szempontból sötét korban, amelyben élünk. Bhagaván nem annyira a régi ösvényt újította fel, mint inkább egy újat hozott létre, mely megfelel korunk követel-ményeinek; egy olyan ösvényt, melyet ugyanúgy lehet kö-vetni a városban, a családdal élve, mint az erdőben, a remete-ségben, méghozzá egy rendszeres napi meditációs időszakkal és a napi tennivalók közbeni folyamatos emlékezéssel, a kül-sődleges hagyományok megtartásával vagy pedig azok nélkül.

A Maharsi nagyon keveset írt. Ő főként a spirituális csend mérhetetlen ereje révén tanított. Ez nem azt jelenti, hogy nem volt hajlandó válaszolni, ha kérdezték. Ha úgy érezte, hogy őszinte indítékkal, nem pedig üres kíváncsiságból teszik fel neki a kérdést, akkor kimerítő választ adott, szóban vagy írás-ban. Lényegi tanítása azonban a Szívre gyakorolt csendes hatás volt.

Majdnem minden, amit írt, valamilyen kérésre született, valamelyik követő egyéni igényeinek kielégítésére, ezért a különböző művek előtt röviden megadjuk azok keletkezésé-nek körülményeit is. Ez az olvasó érdekében történik, ám az adott igény, mely előhívta a műveket, a legkisebb mértékben sem csökkenti tartalmuk egyetemességét.7

7 Itt kell még megjegyeznünk azt is, hogy a kötetben a versek nem időrendi sor-rendben szerepelnek. Maga Bhagaván rendezte őket így egy követője (Szádhu Arunácsala, azaz A. W. Chadwick őrmester [Major Chadwick]) számára, aki sa-ját magának gyűjtötte össze őket. Az itt szereplő legutolsó összeállításban ez a sorrend is változott némileg.

I . R É S Z

E R E D E T I M Ű V E K

P R Ó Z A I M Ű V E K

1 .

ÖN-KUTATÁS

Az Ön-kutatás az első mű, amit a Maharsi írt. Keletkezésének dátuma 1901 tájára tehető. Ekkor a Maharsi huszonkét év körüli fiatalember - és rnár dnyání (bölcs) volt, az Önvaló tökéletes meg-valósításában, az isteni tudás ragyogó üdvösségében. Akkoriban a Virúpáksa-barlangban élt, az Arunácsala hegyen, s addigra szá-mos tanítvány gyűlt köré. Noha nem tett hallgatási fogadalmat, de igen ritkán beszélt, s ezért Gambhíram Sésajja - a legkorábbi tanít-ványok egyike - kérdéseire is írásban válaszolt. Gambhíram a válaszokat naplójába másolta. Halála után a naplóhoz bátyja ré-vén hozzájutottak, a kérdéseket és a válaszokat Natanánanda szer-kesztői munkája után, Bhagaván jóváhagyásával kiadták Vícsára szangraham, vagyis Ön-kutatás címmel. Később a mű formáját tanulmányra változtatták, mi azonban e helyen az eredeti alakban adjuk közre.

A műben a fiatalságnak vagy az éretlenségnek nyomára sem bukkanhatunk. A Mester a teljes szellemi tudás tekintélyével írt, akárcsak későbbi éveiben. Minden (írásbeli vagy szóbeli) megnyi-latkozásához hasonlóan ez is az Önvaló felismeréséhez vezető ös-vény gyakorlati kérdéseivel foglalkozik, nem pedig a meddő elmé-letekkel. Egy fontos szempontból azonban különbözik a későbbi magyarázatoktól, ami nem más, mint hogy nemcsak az Ön-kuta-tás ösvényét írja le, hanem más utakat is számba vesz: az Önva-lóval való azonosságra irányuló meditációt és a légzésszabályozá-

son alapuló jógikus ösvényt. Ó maga csak az Ön-kutatást vagy a guru iránti engedelmességet írja elő. Szokás szerint azt mondta: „Két út létezik: vagy tedd fel magadnak a »Ki vagyok én?« kér-dést, vagy add át magad."

Miért foglalta bele ebbe az első írásbeli megnyilatkozásába a kevésbé közvetlen és bonyolultabb módszerekre való utalást? A ké-zenfekvő lehetséges válasz az, hogy a tanítvány, aki számára írta, számos könyvet olvasott ezekről a módszerekről, és kérdéseket tett fel velük kapcsolatban. Talán, tágabb értelemben, az is lehetett az ok, hogy először szülessen egy általános magyarázat a különféle módszerekről, majd következzen az az útmutatás, amelyet Bhaga-ván egész életén át előírt. Az biztos, hogy a többi módszert, jóllehet leírta, szinte sohasem javasolta.

Az itt leírt légzésszabályozás természetesen nem pusztán test-gyakorlat. A gyakorlat szellemi fontossága teszi kifinomult tudo-mánnyá. A „tudomány" valóban megfelelő szó rá, mivel az ön-tisztítás hagyományos indiai tudományáról van szó. Ez nehezen érthetővé teszi a nyugati olvasó számára, akinek nincsenek koráb-bi ismeretei e tárgyból, és különösen mivel - mint minden más tu-domány esetében - a légzésszabályozásnak is megvan a saját szó-kincse, amely miatt a pontos fordítás terjedelmes lábjegyzetek nélkül nem lehetséges. Emlékeznünk kell rá, hogy miközben a Maharsi e magyarázatokat írta, tisztában volt vele, hogy a kérde-zőnél számíthat e tudomány ismeretére. A nyugati olvasó számára vigaszul szolgálhat, ha eszébe idézi, hogy a Maharsi ezt az ösvényt nem ajánlja, sőt a későbbi munkáiban szinte alig említi. Ezért nem is szükséges elsajátítania a szakkifejezéseket.

Invokáció

Hát más módon is imádhatnánk a Legfőbbet, amely min-den, mint hogy szilárdan megmaradunk Annak?!

1.

Tanítvány: Mester! Mi a módja annak, hogy elérjük az örök bol-dogság minden nyomorúságtól mentes állapotát?

Mester: A Védák kijelentik, hogy ahol test van, ott szükség-szerűen jelen van a szenvedés is, de ez az emberek közvetlen tapasztalata is egyben. Ezért az embernek kutatnia kell igaz természete után - mely örökké test nélküli és akként is kell maradnia. Ilyen módon érheti el az említett állapotot.

2.

T: Mit jelent az, hogy az embernek fel kell kutatnia és meg kell értenie igaz természetét?

M: Az olyan tapasztalatok, hogy „(én) elmentem", „visszajöt-tem", „ez és ez voltam", „ezt és ezt tettem", természetesen je-lennek meg mindenki számára. Vajon ezekből a tapasztalatok-ból nem tűnik úgy, hogy az „én"-tudatosság az alanya ezeknek a különféle cselekedeteknek? E tudatosság igaz természetének felkutatása és az, hogy önmagaként időzik: ez a módja annak, hogy az ember megértse - kutatás révén - igaz természetét.

3.

T: Hogyan kell kutatni, hogy „Ki vagyok én?"

M: Az olyan cselekedetek, mint a „jövés" és a „menés", csu-pán a testhez tartoznak. Amikor tehát valaki azt mondja, hogy „(én) elmentem", „visszajöttem", akkor mintha azt mondaná, hogy a test az én. Ám lehet-e azt állítani a testről, hogy az az „én"-tudatosság? Hiszen nem létezett a születése előtt, az öt

elem alkotja, nem létezik a mélyalvás állapotában, és a halál után tetemmé válik. Hát kijelenthetjük-e erről a testről, mely élettelen, mint egy fadarab, hogy az „Én-Én"-ként ragyog? Te-hát az „én"-tudatosságra, mely először a testre vonatkozóan merül fel, különféle módon utalnak: úgy, mint önhittség (tarbódham)1, egoizmus (áhankára), nemtudás (avidjá), májá, tisztátalanság (mala) és egyéni lélek (dzsíva). Vajon elmulaszt-hatjuk-e, hogy ezt megvizsgáljuk? Vajon nem a mi kutatás ál-tali megváltásunk miatt jelentik ki a szent iratok, hogy az „önhittség" felszámolása a megszabadulás (mukti)? Ezért - miközben a test-tetemet tetemként békén hagyjuk, és ki sem ejtjük az én szót - így kell lelkesen vizsgálódnunk: „Mi az, ami »én«-ként felmerül?" Ekkor felragyogna a Szívben egyfaj-ta szavak nélküli megvilágosodás az „Én-Én" alakjában, azaz a határtalan és egyetlen tiszta tudatosság önmagától felragyog-na, miután a határokkal rendelkező és számos gondolat el-tűnt. Ha az ember nyugalomban marad, anélkül hogy elhagy-ná ezt [a tapasztalást], akkor az egoizmus, azaz a különálló személyiség „én a test vagyok" alakjában megjelenő érzete tel-jesen megsemmisül, míg végül az utolsó gondolat, vagyis az „én"-forma is ellobban, mint a kámfor tüze.2 A nagy bölcsek és a szent iratok kijelentik, hogy egyedül ez a megszabadulás.

4. T: Amikor az ember felkutatja az „önhittség" gyökerét, melynek

formája az én, akkor úgy tűnik, hogy számtalan különféle gondo-lat merül fel, nem pedig valamiféle elkülönült „én"-gondolat.

M: Akár megjelenik az alanyeset (mely az első eset), akár nem, azoknak a mondatoknak, melyekben a többi eset előfor-dul, az alanyeset az alapjuk. Hasonlóképpen mindazoknak a

1 Az önhittség kifejezés szó szerint értendő, vagyis arra utal, hogy az ember ha-mis önazonosságáról elhiszi, hogy valóban létezik. (A ford.)

2 Vagyis anélkül, hogy bármi visszamaradna.

gondolatoknak, melyek felmerülnek a szívben, az énség az alapjuk, mely az „én" első elmebeli változata, az „én a test vagyok" alakjának észlelése. Ekképpen az énség megjelenése minden egyéb gondolat oka és forrása. Ebből az következik, hogy ha felszámoljuk az énség alakjában felmerülő önhittsé-get - mely a szanszára illuzórikus fájának a gyökere -, akkor az összes többi gondolat tökéletesen elpusztul, mint a gyöke-restől kitépett fa. Bármilyen gondolat merüljön is fel az em-ber szádhanájának akadályaként, az elmét nem szabad abba az irányba engednie, hanem el kell nyugtatnia önmagában, ami nem más, mint az Átman. Az embernek szemtanúnak kell maradnia, bármi is történjék, a következő szemlélet-módot téve magáévá: „Bármilyen különös dolog történik is, hadd történjen, lássuk csak!" Ez legyen a gyakorlat. Más sza-vakkal, soha nem szabad azonosulni a látszatokkal, az ember soha ne hagyja el Önvalóját. Ez az elme elpusztításának (ma-nónása) megfelelő módszere. Az elme természete olyan, hogy a testet az Önvalónak látja, s az elme az előbb említett akadá-lyok oka. Ezt a módszert, mely könnyedén felszámolja az én-séget, jogosan nevezzük önátadásnak (bhakti), meditációnak (dhjána), összpontosításnak (jóga) és bölcsességnek (dnyána). Mivel Isten mindig azonos az Önvaló lényegével, „énként" ragyogva a szívben; mivel a szent iratok kijelentik, hogy ma-ga a gondolat a kötöttség, ezért a legmegfelelőbb módszer nyugodtnak maradni anélkül, hogy valaha is elfeledkeznénk Róla (Istenről, az Önvalóról), miután - mindegy, milyen mó-don - feloldottuk Benne az elmét, melynek alakja az „én"-gondolat. Ez a szent iratok bizonyító erejű tanítása.

5.

T: A kutatás egyedül annak az eszköze, hogy eloszlassuk azt a téves elképzelést, mely szerint önnön valónk a durvatest, vagy el-oszlatja azt a téves elképzelést is, hogy a finom- és az okozati test-tel azonos?

M: A durvatesttől függnek a többi testek. Az a téves elképze-lés, mely szerint „én a test vagyok", az öt burokból álló mind-három testet magában foglalja, s annak a téves elképzelésnek a felszámolása, hogy önnön valónk a durvatest, egyben a töb-bi testtel való téves önazonosítást is megszünteti. A kutatás te-hát az az eszköz, mellyel eloszlathatjuk azt a téves elképzelést, hogy önmagunk a három testtel azonos.

6.

T: Fia egyszer a belső szervnek (antah-karana) különféle módo-sulásai vannak - úgymint a manasz (gondolkodás), a buddhi (értelem), a csitta (emlékezés) és az ahankára (énség) -, hogyan lehet kijelenteni azt, hogy egyedül az elme elpusztítása a megsza-badulás?

M: Az elme természetét fejtegető könyvek a következőt állít-ják: „Az elme az elfogyasztott táplálék finom részének meg-szilárdulásából alakul ki, s az olyan szenvedélyekkel növek-szik, mint a ragaszkodás és az ellenszenv, a vágy és a harag. Mivel átfogja az elmét, az értelmet, az emlékezést és az énsé-get, az egyetlen »elme« gyűjtőnévvel illetik; jellemzői a gon-dolkodás, a meghatározás stb. Mivel a tudatosság (az Ön-való) tárgya, ezért látható, tehát élettelen. Jóllehet élettelen, tudatosnak tűnik a tudatossággal fennálló kapcsolata miatt (mint a vörösen izzó vasgolyó). Korlátozott, nem örök, ré-szekre osztott és változékony, mint a viasz, az arany, a gyertya és a hozzájuk hasonló dolgok. Természete (a jelenségszerű lé-tezés) minden elemének természetéhez hasonló; székhelye a szívlótusz, még ha a látás érzékének székhelye a szem is, és így tovább. Az egyéni lélek velejárója; egy dologra gondolva adott formává változtatja önmagát, és az agyban található tu-dással együtt keresztüláramlik az öt érzékcsatornán, az agy (mely kapcsolatban áll a tudással) révén kapcsolatba lép a tárgyakkal, és ezáltal tárgyakat ismer és tapasztal meg, ami

megelégedettséggel tölti el. Ilyen az elme szubsztanciája." Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hason-lóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző ne-veken - elme, értelem, emlékezet és énség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség mi-att. Az elme maga mindennek - vagyis a[z egyéni] léleknek, Istennek és a világnak - a formáját magára ölti. Amikor Ön-való formájúvá válik a bölcsesség révén, akkor megjelenik a megszabadulás, mely természete szerint Brahman. Ez a tanítás.

7.

T: Ha ez a négy - az elme, az értelem, az emlékezet és az énség -egy és ugyanaz, akkor miért említenek velük kapcsolatban külön-féle székhelyeket?

M: Igaz, hogy a torkot említik az elme székhelyének, az ar-cot vagy a szívet az értelem, a köldököt az emlékezet, a szí-vet vagy a szarvángát pedig az énség székhelyének; noha így, különbözőképpen írják le őket, az összességük - azaz az el-me, vagyis a belső szerv - székhelye mégis egyedül a szív. Ezt bizonyító erővel állítják a szent iratok.

8.

T: Miért jelentik ki azt, hogy kizárólag a belső szervvel azonos elme ragyog minden - azaz a[z egyéni] lélek, Isten és a világ -formájaként?

M: A tárgyak megismerésének eszközeiként az érzékszervek kívül helyezkednek el, ennélfogva külső érzékeknek hívják őket. Az elmét viszont belső szervnek nevezik, hiszen belül található. A külső és a belső közötti különbség azonban csu-pán a test viszonylatában érvényes, a valóságban nincs sem belső, sem külső. Az elme természete, hogy olyan tiszta ma-

radjon, mint az éter. Amire szívként vagy elmeként utalunk, az a (jelenségszerű létezés) elemeinek kapcsolata, mely bel-sőnek vagy külsőnek tűnik. Kétség sem fér hozzá tehát, hogy minden nevekből és formákból álló jelenség kizárólag elme-természetű. Mindaz, ami látszólag kívül található, valójában belül van, nem pedig kívül. Ennek tanítása érdekében a Védák is kijelentik mindenről, hogy szívtermészetű. Amit szívnek neveznek, az nem más, mint a Brahman.

9.

T: Hogyan lehet kijelenteni, hogy a szív nem más, mint a Brah-man?

M: Jóllehet az Önvaló élvezi az ébrenlét, az álom és a [mély] alvás tapasztalatait, hol a szemben, hol a torokban, hol a szív-ben időzve, valójában azonban soha nem hagyja el legfőbb székhelyét, a szívet. A szívlótuszban, melynek természete mindennek a természete, más szavakkal az elme-éterben, en-nek az Önvalónak a fénye ragyog az „én" alakjában. Mivel ez ragyog ekképp mindenkiben, erre az Önvalóra mint a tanúra (száksí) és a [három állapotot] meghaladóra ( túr i ja-„a negye-dik") utalnak. Az „én" nélküli magasztos Brahman - mely minden testben mint a fényhez képest belső ragyog az „én" alakjában - nem más, mint az Önvaló-éter (vagy bölcsesség-éter): egyedül ez az abszolút Valóság. Ez a mindent meghala-dó (turíjátíta). Ezért jelentik ki, hogy amit a szívnek hívnak, az nem egyéb, mint a Brahman. Sőt mi több, amiatt, hogy a Brahman ragyog minden lélek szívében az Önvalóként, a „Szív" névvel is illetik.3 A hridajam szó jelentése, melyet hrit-ajamként lehet tagolni, valójában Brahman. A tényt, hogy az Önvalóként ragyogó Brahman lakozik minden szívben, meg-felelőképpen bizonyítja, hogy minden ember a mellkasára mutatva utal önmagára.

3 „Minden egyéni lélek szívében a Brahman ragyog, melyet ezért Szívnek is ne-veznek." (Brahma Gítá)

10. T: Ha az egész világegyetem, elmetermészetű, akkor ebből nem következik-e az, hogy a világ káprázat? S ha ez a helyzet, akkor a Védák miért említik a világ teremtését?

M: Kétség sem férhet hozzá, hogy a világegyetem a legtelje-sebb káprázat. A Védák legfontosabb célja abban áll, hogy feltárják a Brahman ismeretét, miután megmutatták, hogy a látszólagos világegyetem hamis. Ebből, s nem más okból fo-gadják el a Védák a világ teremtését. Továbbá a kevésbé kép-zetteknek úgy tanítják a teremtést, mint aprakritt (elsődleges természet), a mahat-tattva (nagy értelem), a tanmátrák (finom-lényegiségek), a bhúták (durvaelemek), a világ, a test stb. lép-csőzetes kifejlődését a Brahtnanból; míg a képzettebbeknek az egyidejű teremtést tanítják, vagyis azt, hogy ez a világ úgy jelent meg, mint egy álom, az ember saját gondolatainak kö-szönhetően, melyek oka az a tévedés, hogy nem az Önvaló-ként ismeri fel önmagát. Az a tény tehát, hogy a teremtést különböző módokon írják le, nyilvánvalóvá teszi a Védák célját, ami pedig nem egyéb, mint a Brahman igaz természe-tét tanítani, miután valamilyen módon a világ káprázatszerű volta bebizonyosodott. Hogy a világ illuzórikus, az minden-ki számára közvetlenül megismerhető a megvalósítás állapo-tában, mely az ember üdvösségtermészetének megtapaszta-ásában áll.

11.

T: Lehetséges az Ön-megtapasztalás az elme számára, melynek természete a szakadatlan változás?

M: Mivel a szattva az elme természete, s mivel az elme tisz-ta és makulátlan, mint az éter, amit elmének hívunk, az va-lójában bölcsességtermészetű. Amikor ebben a természetes (vagyis tiszta) állapotában időzik, akkor még az „elme" név sem illik rá. Csupán a téves tudást nevezzük elmének, mely

az egyik dolgot a másikkal összetéveszti. Ami (eredetileg) a tiszta szattva-elme volt, természete szerint tiszta bölcsesség, az most elfeledkezik bölcsességtermészetéről a nemtudás kö-vetkeztében, és a tamasz befolyása alatt a világgá válik. A ra-dzsasz befolyása alatt azt képzeli, hogy „én a test vagyok, a vi-lág pedig valós", és a ragaszkodás, idegenkedés és az ehhez hasonló dolgok miatt erényt és érdemtelenséget halmoz fel. A visszamaradó benyomások (vászanák) révén születésben és halálban van része. Ám az olyan elme, mely megszabadult a szennyeződéseitől (a bűntől) a számos születésen keresztül végzett ragaszkodás nélküli cselekvés által, az meghallja a szent iratok tanításait egy igaz tanító szájából, elmélkedik a tanítások jelentésén, és meditál, hogy elérje az elme létmód-jának természetes állapotát. Ez a természetes állapot nem más, mint az Önvaló, vagyis az „én a Brahman vagyok" alak-ja, mely a Brahman felett végzett szakadatlan kontempláció eredménye. Ily módon szűnik meg az elme világgá alakulása a tamasz következtében. Amikor ez megtörtént, az elme szub-tilis és mozdulatlan marad. Csak a tisztátalan, a radzsasz és a tamasz befolyása alatt álló elme miatt nem tapasztalható meg a Valóság (azaz az Önvaló), éppen úgy, ahogy egy hatalmas emelőrúddal sem lehet megvarrni egy finom selyemruhát, vagy ahogy egy apró dolog részleteit sem lehet alaposan meg-szemlélni a szél által ide-oda fúj t láng fényénél. Ám a tiszta elmében, melyet a fent vázolt meditáció kifinomulttá és moz-dulatlanná tett, feltárul az Önvaló üdvössége (vagyis a Brah-man). Minthogy elme nélkül nem létezhet megtapasztalás, a megtisztított, rendkívül finom módosulásokkal (vritti) meg-áldott elme számára lehetséges megtapasztalni az Önvaló üd-vösségét azáltal, hogy abban a formában (vagyis a Brahman formájában) marad. Ekkor az ember tisztán megtapasztalja, hogy Önmaga Brahman-természetű.

12, T: Még a tapasztalati létezés állapotában is lehetséges az említett Ön-megtapasztalás annak az elmének, amelynek cselekedeteket

kell végrehajtania prárabdhá jának megfelelően?

M: Noha egy bráhmin számos szerepet játszhat el egy színda-rabban, attól még az a gondolat, hogy ő bráhmin, nem hagy-ja el a tudatát. Hasonlóképpen-, miközben az ember különfé-le cselekedeteket tapasztal, legyen szilárdan meggyőződve arról, hogy „én az Önvaló vagyok", anélkül hogy az „én a test vagyok" és az ehhez hasonló téves képzeteket engedné fel-merülni. Ha az elme elhagyja saját állapotát, akkor az ember-nek azonnal vizsgálódnia kell: „Óh! Óh! Én nem a test vagyok! Ki vagyok én?" Így kell visszahoznia elméjét abba a (tiszta) állapotba. A „Ki vagyok én?" vizsgálódás a legfonto-sabb módja minden szenvedés eloszlatásának és a végső boldogság elérésének. Amikor az elme ily módon elnyugszik saját állapotában, az Ön-megtapasztalás önmagától, akadály-talanul megjelenik. Ezután az érzékszervek öröme és fájdal-ma nem fogja befolyásolni az elmét. Minden (jelenség) úgy jelenik majd meg, ragaszkodás nélkül, mint az álomban. Sohasem elfeledkezni az ember teljes Ön-megtapasztalásá-ról: ez a valódi bhakti (önátadás), jóga (uralkodás az elmén), dnyána (bölcsesség) és minden más vezeklés. Így mondják a bölcsek.

13.

T: Amikor aktívan munkálkodunk, akkor mi e munkáknak sem a cselekvői nem vagyunk, sem az élvezői. A tevékenység a három eszközhöz (azaz az elméhez, a beszédhez és a testhez) tartozik. Ha ekképpen gondolkodunk, (nem kötődőek) maradhatunk?

M: Miután az elmét arra bír tuk, hogy megmaradjon az Ön-valóban, mely az elme Istensége, és közömbössé tettük a ta-pasztalható dolgok iránt - hiszen nem kóborol el az Önvaló-

tól -, miképpen gondolkodhatna a fentebb említett módon? Hát nem béklyót eredményeznének az ilyen gondolatok? Amikor egy ilyen eszme megjelenik a visszamaradó benyo-mások (vászanák) miatt, akkor az embernek meg kell akadá-lyoznia az elmét, hogy abba az irányba áramoljon, töreked-nie kell megtartania az Önvaló állapotában, és közömbössé kell tennie a tapasztalati dolgokkal szemben. Nem szabad helyet adnia az elméjében az olyan gondolatoknak, hogy: „Ez a jó? Vagy az a helyes? Ezt meg lehet tenni? Vagy még-sem szabadna?"

Az embernek ébernek kell lennie már a hasonló gondo-latok megjelenése előtt, és az elmét arra kell bírnia, hogy megmaradjon veleszületett állapotában. Ha bármilyen kis teret is enged neki, az ilyen (felkavart) elme ártalmára lesz, miközben barátjaként tetszeleg. Mint az ellenségünk, aki ba-rátnak álcázva közelít, és romlásba dönt bennünket. Hát nem azért merülhetnek fel ilyen gondolatok és okozhatnak egyre több rosszat, mert elfeledkezünk az Önvalóról? Noha igaz, hogy ha a megkülönböztetést alkalmazva azt gondoljuk, hogy „Nem én teszek semmit, minden tevékenységet a cselekede-tek eszközei végeznek el", az lehet eszköz az elme vászanák-kal való kiáramlásának megakadályozásában, de vajon nem következik-e ebből az is, hogy csak ha az elme a gondolat-vászanákkú kiáramlik, akkor van szükség a fentebb említett megkülönböztetés révén megzabolázni? Vajon az az elme, amely az Önvaló-állapotban marad, képes-e úgy gondolkoz-ni, hogy „én", vagy hogy „én tapasztalatilag így és így visel-kedem"? Az embernek minden lehetséges módon arra kell törekednie, hogy ne feledkezzen el (igaz) Önvalójárói, mely nem más, mint Isten. Ha ezt elérte, mindent elért. Az elmét nem kellene semmilyen más dologhoz terelni. Még ha az ember esetleg mint egy őrült végzi is cselekedeteit prárab-dha karmájának következményeként, az elméjét az Önvaló-állapotban kell megtartania, nem engedvén felmerülni az

„én teszem" gondolatát. Hát nem végezte rengeteg tapaszta-lati cselekedetét számtalan bhakta a felülemelkedett egyked-vűség hozzáállásával?

14.

T: Mi a szannjásza (lemondás) valódi célja?

M: A szannjásza csak az „én"-gondolatról való lemondás, nem pedig külső tárgyak visszautasítása. Aki lemondott (az „én"-gondolatról), az ugyanaz marad akár egyedül van, akár a kiterjedt szanszára (tapasztalati világ) kellős közepén. Épp-úgy, mint amikor az elme egyetlen tárgyra összpontosít, és nem vesz észre más dolgokat, melyek pedig a közelében van-nak, a bölcs ugyanúgy számtalan tapasztalati cselekedetet végrehajthat, valójában mégsem hajt végre semmit, hiszen az elméjét az Önvalóban nyugtatja, nem engedvén felmerül-ni az „én"-gondolatot. Mint amikor valaki álmában látszólag orra esik, jóllehet a valóságban meg sem mozdult, hasonló-képpen a tudatlan személy is - azaz akiben az „én"-gondolat nem szűnt meg merüljön akár szakadatlan meditációba, gyakorlatilag maga végzi el minden tapasztalati cselekede-tét.4 Ekképpen mondják a bölcsek.

15.

T: Az elmének, az érzékszerveknek stb. megvan a képességük az érzékelésre, miért tekintik mégis érzékelt dolgoknak őket?

„Hasonlóan ahhoz, akinek egy történetet mesélnek, ám gondolatai messze ka-landoznak, a ragaszkodásoktól [vászanáktól] mentes elme is úgy cselekszik, hogy közben tétlen marad. Ám a kötöttségekbe [vászanákba] feledkezett elme tevékeny akkor is, ha éppen nem cselekszik, hasonlóan ahhoz, aki mozdulatla-nul alszik, miközben álmában hegyet mászik és lebukfencezik." Negyven vers-szak a Valóságról, Függelék, 30. vsz.

4

M:

Drik (megismerő)

1. A látó

Drisja (megismert)

a korsó (azaz a látott tárgy)

TOVÁBBÁ

2. A szem érzékszerve 3. A látás képessége 4. Az elme 5. Az egyéni lélek 6. Tudatosság (az Önvaló)

a test, a korsó stb. a szem érzékszerve a látás képessége az elme az egyéni lélek

Amint a fenti táblázat mutatja, mivel mi - a tudatosság - is-merünk meg minden tárgyat, driknek (megismerő) neveznek bennünket. A korsóval kezdődő kategóriák a látott tárgyak, hiszen ezek a megismert dolgok. A megismerő-megismert fenti táblázatában a megismerők és a megismerés tárgyai között látható, hogy az egyik a másikhoz képest megismerő; mégis, mivel ugyanez a dolog egy másikhoz képest [a megis-merés] tárgy[a], a valóságban ezen kategóriák egyike sem a megismerő. Noha azt állítják rólunk, hogy mi a „megisme-rők" vagyunk - hiszen mi ismerünk mindent -, nem pedig megismertek - mert bennünket semmi más nem ismer -, csak a megismert tárgyak viszonylatában jelentik ki rólunk, hogy mi vagyunk a „megismerők". Valójában azonban az úgyneve-zett „megismert" nem különbözik tőlünk. Így tehát az a Való-ság vagyunk, mely meghaladja e kettőt (a megismerőt és a megismertet). Minden egyéb a megismerő-megismert kategó-riáiba tartozik.

16.

T: Hogyan történik meg az énség, a lélek, az Önvaló és a Brah-man azonosítása?

M:

A példa

1. A vasgolyó

2. Felhevített vasgolyó

3. A tűz, mely benne van a felhevített vasgolyóban

4. A láng, mely egy marad

A példázott

az énség

a lélek, mely megjelenik az Önvalóra történő rávetítésként

a tudatosság fénye, azaz a változás nélküli Brahman, mely minden-kiben ott ragyog a lélekben

a mindent átható Brahman, mely egyetlen marad

A fenti példákból nyilvánvalóvá válik, hogyan történik meg az énség, a lélek, a tanú és a Mindennek Tanúja azonosítása.

Éppúgy, mint ahogy a kovácsnál lévő viaszdarabban szá-mos különféle fémdarabka található, és az egész mégis egyet-len viaszdarabnak tűnik, a mélyalvásban is az összes egyéni lélek durva- és finomtestét a kozmikus májá tartalmazza, mely nem egyéb, mint nemtudás, s melynek természete me-rő sötétség, és mivel ezek az Önvalóban feloldódott lelkek eggyé válnak vele, mindenütt csak sötétséget látnak. Az alvás sötétségéből megjelenik a finomtest, azaz az énség, ebből (az énségből) pedig a durvatest. Ahogy az énség megjelenik, lát-szólag az Önvaló természetére vetül, mint az izzó vasgolyó [és a tűz esetében]. A lelken (dzsíva), vagyis a tudatosság fényé-vel felruházott elmén, avagy énségen kívül a léleknek nincs más tanúja, csak az Önvaló [Atman], mely azonos mindenek tanújával: a Brahmannal [Pararnátman]. Hasonlóképpen ah-hoz, ahogy a kovács a[z izzó] vasgolyót különféle formára ko-vácsolja, ám az abban lévő tűz ezáltal semmilyen változáson nem megy át, úgy a lélek is számos tapasztalásban részesül-

het, s örömöt és fájdalmat élhet át, a benne lévő Önvaló-fény mégsem változik ezáltal a legkevésbé sem. Mint az éter, a mindent átható, tiszta tudás az, ami egy, és az ragyog a szív-ben a Brahmankém.

17.

T: Miképpen tudhatja meg az ember, hogy a szívben maga az Önvaló ragyog a Brahmanként?

M: Éppúgy, ahogy a lámpás lángjában lévő éter elemről köz-tudott, hogy a lámpás lángját minden különbség és minden határ nélkül kívül-belül áthatja, ugyanúgy a szívben, az Ön-való-fényben lévő tudás-éter minden különbség és minden határ nélkül megtölt mindent ezen az Önvaló-fényen kívül és belül egyaránt. Erre utalnak a Brahmanként.

18.

T: Hogyan jelenik meg az egy, osztatlan és önmagától ragyogó Önvaló-fényben a tapasztalás három állapota, a három test és az ezekhez hasonló, csupán képzeletbeli dolgok? És ha meg is jelen-nek, honnan tudhatjuk, hogy egyedül az Önvaló marad mindig mozdulatlan?

M: A példa A példázott

1. A lámpa az Önvaló 2. Az ajtó az alvás 3. A küszöb a mahat-tattva 4. A belső fal a nem tudás vagy

okozati test 5. A tükör az énség 6. Az ablakok az öt kognitív érzékszerv 7. A belső szoba a mélyalvás, melyben az

okozati test megnyilvánult 8. A középső szoba az álom, melyben

a finomtest megnyilvánult 9. A külső udvar az ébrenléti állapot,

melyben a durvatest megnyilvánult

Az Önvaló, mely a lámpa (1), önmagától ragyog a belső szo-bában, azaz az okozati testben (7), melyet belső falként (4) övez a nem tudás és ajtóként (2) az alvás. Amikor az idő, kar-ma stb. által feltételekhez kötött vitális princípium kinyitja az ajtót, akkor a küszöb - mahat-tattva (3) - közelében lévő énség-tükörben (5) megjelenik az Önvaló tükörképe. Az én-ség-tükör ily módon megvilágítja a középső szobát, azaz az álomállapotot (8), és az ablakok - az öt kognitív érzékszerv (6) - által megvilágítja az ébrenlét állapotát. Amikor - ismét csak az idő, karma stb. által feltételekhez kötött vitális prin-cípium révén - bezáródik az alvás-ajtó, akkor az énség meg-szűnik az ébrenléttel és az álmodással együtt, és egyedül az Önvaló ragyog örökké.

Az iménti példa azt magyarázza el, hogy az Önvaló moz-dulatlan, hogy mi a különbség Önvaló és énség között, s hogy a tapasztalás három állapota, a három test és a hasonló dolgok miképpen jelennek meg.

19. T: Noha [figyelmesen] hallgattam a kutatás jellemzőiről szóló igen részletes magyarázatot, elmém ennek ellenére még csak egy kis békére sem tett szert. Mi ennek az oka?

M: Az ok az elme erejének vagy egyhegyűségének a hiánya.

20.

T: Mi az oka a mentális erő hiányának?

M: Az eszközök, melyek alkalmassá teszik az embert a kuta-tásra: a meditáció, a jóga stb. Fokozatos gyakorlás által jár-tasságra kell szert tenni ezekben, ezáltal biztosítva a mentá-lis módosulások [csitta-vritti] olyan áramát, mely természetes és s e g í t ő hatású. Amikor az elme, mely ily módon éretté vált, hall a szóban forgó kutatásról, akkor egyszeriben felismeri igaz természetét, mely az Önvaló, és tökéletes békességben marad, anélkül hogy elhagyná ezt az állapotot. Az olyan el-mének, amely még nem vált éretté, az azonnali felismerést és békét nehéz elérnie pusztán azáltal, hogy hall a kutatásról. Mégis, ha az ember egy ideig gyakorolja az elmeszabályozást, akkor végül elérheti az elme békességét.

21.

T: Az elmeszabályozás eszközei közül melyik a legfontosabb?

M: A légzésszabályozás az elmeszabályozás eszköze.

22.

T: Hogyan szabályozzuk a légzést?

M: A légzést vagy a lélegzet teljes visszatartása (kévala-kumbhaka), vagy a légzés fegyelmezése (pránájáma) révén szabályozhatjuk.

23. T: Miben áll a lélegzet teljes visszatartása?

M: Abban áll, hogy a vitális levegőt szilárdan a szívben tart-suk, ki- és belégzés nélkül. Ez úgy érhető el egyebek között, hogy meditálunk a vitális princípiumon.

24.

T: Miben áll a légzés fegyelmezése?

M: Abban áll, hogy a vitális levegőt szilárdan a szívben tart-juk a kilégzés, a belégzés és a visszatartás által, a különféle

jógaszövegekben megadott útmutatások szerint.

25.

T: A légzésszabályozás miként lehet az elmeszabályozás eszköze?

M: Kétség sem férhet hozzá, hogy a légzésszabályozás az el-meszabályozás eszköze, mivel az elme, akárcsak a lélegzet, a levegő része; mivel mindkettőjük közös természete a mozgé-konyság; mivel származási helyük megegyezik; és mivel ha az egyiket ellenőrzésünk alatt tartjuk, azzal a másikat is sza-bályozzuk.

26.

T: Miután a légzésszabályozás csupán az elme nyugalmához (manólaja), nem pedig annak elpusztításához (manónása) vezet, hogyan lehet kijelenteni, hogy a légzésszabályozás a kutatás eszkö-ze, mely viszont az elme elpusztítását célozza meg?

M: A szent iratok az Ön-megvalósítás elérésének eszközeit kétféle módon tanítják: a nyolctagú jógaként (astánga-jóga), illetve a nyolctagú bölcsességként (astánga-dnyána). A légzés fegyelmezésével (pránájáma) vagy teljes visszatartásával (ké-vala-kumbhaka), mely egyike a jóga tagjainak, az elme ellen-őrzésünk alá kerül. Ha nem hagyjuk itt magára az elmét, ha-

nem a további diszciplínákat is gyakoroljuk - mint például az elme visszavonását a külső tárgyaktól (pratjáhára) -, akkor végül az Ön-megvalósítást, mely a kutatás gyümölcse, bizo-nyosan elérjük.

27.

T: Melyek a jóga tagjai?

M: Jama, nijama, ászana, pránájáma, pratjáhára, dháraná, dhjána és szamádhi. Részletesebben:

1. Jama: Az olyan helyes viselkedési elvek megszilárdítását jelenti, mint az erőszakmentesség (ahinszá), az igazságfos-ság] (szatja), a nemlopás (asztéja), a cölibátus (brahmacsar-ja) és a nembirtoklás (aparigraha).

2. Nijama\ A helyes viselkedési elvek olyan szabályainak be-tartását jelenti, mint például a tisztaság (saucsa), a megelé-gedettség (szantósa), az önfegyelem (tapasz), a szent iratok tanulmányozása (szvádhjája) és az Isten iránti odaadás (Isvara-prantdhána).5

3. Aszana: A különböző testtartások közül nyolcvannégy fő testtartást tartanak számon. Ezek közül is kiválónak mondanak négyet, a szinha-, a hhadra-, a padma- és a sziddha-ászanát. Ezek közül pedig a sziddha6 a legkitű-nőbb. Ekképpen állítják a jóga szövegek.

4. Pránájáma: A szent szövegekben előírt mértékek szerint a vitális levegő kilégzése a récsaka, belégzése a púraka, a szív-ben való visszatartása pedig a kumbhaka. Ami a „mérté-

5 A jama és a nijama célja a helyes ösvények elérése, melyek nyitva állnak a mók-sára alkalmasak előtt. További részletekért lásd az olyan műveket, mint a Jóga-szútrák vagy a Hatha jóga pradípiká.

6 Sziddhászana: a bal lábunk sarkát helyezzük a gáthoz, majd arra helyezzük a jobb sarkunkat. Tekintetünket a szemöldökök közé kell rögzítenünk, testünknek pe-dig mozdulatlannak és egyenesnek kell lennie, akár egy botnak.

ket" illeti, néhány szöveg azt állítja, hogy a récsakának és a púrakknak egyenlő mértékűnek kell lennie, a kumbha-kának pedig kétszer olyan hosszúnak, míg más szövegek szerint ha a récsaka egy egységnyi időtartamú, akkor a púrakának két egységnyinek, a kumbhakának pedig négy egységnyinek kell lennie. „Egységnyi" az az időtartam, ami alatt a Gájatrí-mantrát egyszer elmondjuk. Ekképp a récsakából, piirakából és kumbhakából álló pránáj árnál na-ponta kell gyakorolni képességeink szerint, lassan és fo-kozatosan. Ekkor az elmében fel fog ébredni a vágy, hogy a boldogságban pihenjen meg, mindenféle mozgás nél-kül. Ezután kell az embernek gyakorolnia a pratjáhárát.

5. Pratjáhára: Az elme fegyelmezése azáltal, hogy megakadá-lyozzuk az elme külső nevek és formák felé áramlását. Az elme, mely eddig szétszórt volt, most összeszedetté válik. Ebben segítségére vannak: (I.) a meditáció a pranaván, (II.) a figyelem rögzítése a szemöldökök közé, (III .) az orr he-gyére nézés és (IV) a nádára irányuló elmélkedés. Az elme, mely ily módon egyhegyűvé vált, alkalmas lesz arra, hogy egy helyben maradjon. Ezután a dhúranát kell gyakorolni.

6. Dháraná: Az elme rögzítése egy meditációra alkalmas helyre. A nyilvánvalóan alkalmas helyek a meditációra a szív és a Brahma-randhra (a fejtetőn található nyílás). Az embernek azt kell gondolnia, hogy az e helyen lévő nyolcszirmú] lótusz7 közepén lángként ragyog az Isten-ség, mely az Önvaló, azaz a Brahman, és abban kell rög-zítenie az elmét. Ezután következzen a meditáció.

7. Dhjána: Annak a gondolatnak a segítségével végzett me-ditáció, hogy „én Ő vagyok", vagyis hogy az ember nem

7 Noha igaz, hogy a fejtetőn található lótuszról úgy tartják, hogy ezerszirmú, mégis leírható nyolcszirmúként is, mert mind a nyolc szirom százhuszonöt alsziromból áll.

különbözik az előbb említett fény természetétől. Sőt, ha a „Ki vagyok én?" kutatásába fog az ember, akkor - össz-hangban a szent iratokkal, amelyek szerint „a mindenütt jelen lévő Brahman Önvalóként, az értelem tanújaként ra-gyog a szívben" - fel fogja ismerni, hogy az Isteni Önva-ló az, ami a szívben ragyog „Én-Én"-ként. A szemlélődés-nek e módja a legkiválóbb meditáció.

8. Szamádhi: Az említett meditáció eredményeként az elme feloldódik a meditáció tárgyában anélkül, hogy helyet ad-na az olyan elképzeléseknek, hogy „én ilyen és ilyen va-gyok; ezt és ezt teszem". Ez a szubtilis állapot, melyben még az „Én-Én" gondolata is eltűnik, a szamádhi. Ha az ember mindennap gyakorolja ezt, ügyelve rá, hogy az al-vás be ne következzen, akkor Isten hamarosan részesíti őt az elme békességének legfőbb állapotában.

28.

T: Mi a célja annak a tanításnak, hogy a pratjáhára során az embernek a pranaván kell meditálnia?

M: A pranaván történő meditáció előírásának a célja a követ-kező. A pranava a három és fél mamiból (a, u, m és ardha-mátra) álló Ómkára. Ezek közül az a az ébrenléti állapotot, a visvadzsívát és a durvatestet jelenti; az u az álmodás állapotát, a taidzsasza-dzsívát és a finomtestet; az m az alvás állapotát, a pradnyá-dzsívát és az okozati testet; az ardha-mátra pedig a túriját, mely az Önvaló vagy „én"-természet, és ami meg-haladja ezt, vagyis a turíjátítát vagy tiszta Üdvösség állapotát. A negyedik állapotra, mely az „én"-természet állapota, már utal tunk a meditációról (dhjána) szóló részben. Ezt külön-bözőképpen írják le: mint ami amátra-természetű, mely magá-ban foglalja a három mátrát, az a-t, az u-t és az m-et; mint ami maunáksara (csendszótag); mint ami adzsapa (recitálás nélküli recitálás), és mint ami az advaita-mantra, mely minden mantra

- például a pancsáksara - lényege. Hogy az ember ehhez a va-lódi jelentéshez elérjen, apranaván kell meditálnia. Ez az ön-átadástól áthatott meditáció az Önvaló igazságára irányul. E módszer gyümölcse a szamádhi, mely elhozza a megsza-badulást, a felülmúlhatatlan boldogság állapotát. A nagyra becsült guruk szintén kijelentették, hogy a megszabadulást csak olyan önátadással lehet elérni, melynek természete az Önvaló igazságán történő szemlélődés.

29.

T: Mi a célja annak a tanításnak, hogy az embernek az „én O vagyok"gondolata révén azon az igazságon kell meditálnia, hogy nem különbözik az önfényű Valóságtól, mely tűzként ragyog?

M: A) A célja annak a tanításnak, hogy az embernek ki kell alakítania magában azt az elképzelést, miszerint nem külön-bözik az önfényű Valóságtól, a következő. A szent iratok ezekkel a szavakkal jellemzik a meditációt: „A nyolcszirmú szívlótusz közepén, amelynek természete mindennek termé-szete, s amelyre Kailászaként, Vaikunthaként. és Parama-pa-daként utalnak, ott a Valóság, melynek mérete hüvelyknyi, mely kápráztat, mint a villám, s mely ragyog, mint a tűz. Ezen meditálva az ember halhatatlanságra jut." Ebből tud-nunk kell, hogy az ilyen meditáció révén elkerüljük az olyan hibákat, mint (1) a különbözőség gondolata, melynek formá-ja: „én más vagyok, s az is különböző"; (2) a meditáció olyas-valamin, ami határok közé szorított; (3) az elképzelés, hogy a valós határok közé szorított; valamint (4) hogy egyetlen helyre korlátozódik.

B) A célja annak a tanításnak, hogy az embernek az „én Ő vagyok" (szah aham = szóltam; a szah a legfőbb Önvaló, az aham pedig az „én"-ként megnyilvánult Önvaló) gondolatá-val kell meditálnia, a következő. A dzsíva - mely a Siva-lingam - a szívlótuszban lakozik, amely a székhelye, s a test-

ben helyezkedik el, ami viszont a Brahman városa. Az énség-természetű elme kifelé indul, azonosítva önmagát a testtel stb. Az elmét tehát a szívben kell feloldani, vagyis a testben elhelyezkedő én-érzettől meg kell szabadulni. „Ki vagyok én?" Amikor az ember így vizsgálódik, és zavartalan marad, akkor abban az állapotban az Ön-természet megnyilvánulttá válik az „Én-Én" szubtilis formájában. Ez az Ön-természet minden, és mégis semmi, s a legfőbb Önvalóként nyilvánul meg mindenütt , a külső és a belső különbözősége nélkül. Ez ragyog, mint a tűz, amint idéztük, kifejezésre juttatva az igazságot: „Én a Brahman vagyok." Ha az ember nem úgy meditál rajta, mint ami önmagával azonos, hanem tőle kü-lönbözőnek képzeli magát, akkor a tudatlanság nem hagyja el. Ezért javasolt az azonosság-meditáció.

Ha hosszú ideig zavartalanul meditálunk az Önvalón az „én Ő vagyok" gondolatával, mely az Önvalón történő szem-lélődés módszere, akkor a nemtudás szívben honoló sötétsé-ge eloszlik, és minden akadály - mely e nemtudás következ-ménye - eltűnik, s elérjük az abszolút bölcsességet.8

A Valóság ilyen felismerése a szívbarlangban, mely (a Brahman) város(á)ban, vagyis a testben található, ugyanaz, mintha a mindig tökéletes Istent ismertük volna fel. Köny-nyedén időzik a bölcs a kilenckapus városban, amely a test.9

A test a templom, a dzsíva Isten (Siva). Ha az ember az „én Ő vagyok" gondolatával tiszteli Őt, akkor elnyeri a meg-szabadulást.

Az öt burokból álló test a barlang, a Magasztos pedig, aki abban lakozik, a barlang ura. így mondják a szent iratok.

„Ha a meditáció »én Siva vagyok« (Sivóham bhávana) formáját gyakoroljuk fo-lyamatosan, mely megakadályozza a gondolatok kifelé áramlását, akkor megje-lenik a szamádhi." (Vallalár) „A városban, melynek kilenc kapuja van, Ő időzik az üdvösség formájában." (Bhagavad Gítá)

9

8

Mivel az Önvaló minden isten valósága, a tőlünk nem különböző Önvalón történő meditáció a legnagyszerűbb minden meditáció közül. Ebben minden más meditáció ben-ne foglaltatik. Azért javasolják a többi meditációt, hogy ezt elérjük. Ezt elérve a többire nincs szükség, Önvalónkat is-merve Istent is ismerjük. Ha azonban anélkül, hogy ismer-nénk Önmagunkat, aki meditál, azt képzeljük, hogy létezik egy különálló istenség, majd meditálunk rajta, akkor, a kivá-lóak szerint, úgy teszünk, mintha a lábunkkal próbálnánk megmérni saját árnyékunkat, vagy egy hétköznapi kagylót keresnénk, miután elhajítottuk a már tulajdonunkban lévő drágakövet.10

30.

T: Jóllehet a szív és a Brahma-randhra a meditációra alkalmas helyek, meditálhat-e mégis az ember, ha szükséges, a hat misztikus központon (adhárák)?

M: A hat misztikus központ és a hasonlók, melyeket a medi-táció helyszíneinek mondanak, nem egyebek, mint a képzelet szüleményei. Mindezek a jógában kezdőknek valók. A hat központon történő meditációval kapcsolatban a Siva-jógik azt mondják: „Isten, aki nem kettős, abszolút, tudatosság-Önvaló-természetű, megnyilvánít, fenntart és felold mindannyiunkat. Hatalmas bűn beszennyezni ezt a Valóságot azzal, hogy kü-lönböző neveket és formákat vetítünk rá, mint például Gana-pati, Brahmá, Visnu, Rúdra, Mahésvara és Szadásiva [alak-ját]." A védántinok pedig kijelentik: „Mindezek csupán a képzelet szülöttei." Ennélfogva ha az ember ismeri Önvaló-ját - mely természete szerint mindentudó tudatosság -, ak-

10 „Azon kell meditálnunk, ami - az Önvaló formájában létező - átma-tattva, ami fénylő, és ami minden élőben ott lakozik, mindig „én"-t mondván. Ha kívül ke-resünk egy Istent, elhagyva a szív barlangjában lakozó Istent, akkor úgy te-szünk, mintha elhajítanánk egy rendkívül értékes drágakövet, és egy jelenték-telen gyöngyszem keresésére indulnánk." (Jóga Vászistha)

kor mindent tud. A kiválóak azt is mondták: „Ha Az ismert akként, ami Önmagában, akkor minden, ami addig nem volt ismert, ismertté válik." Ha mi, akiknek különböző gondola-taink vannak, meditálunk Istenen, aki az Önvaló, akkor megszabadulunk a gondolatok sokaságától ez által az egyet-len gondolat által. Ezután még ez az egyetlen gondolat is el-tűnik majd. Ezt jelenti az az állítás, hogy ha az ember isme-ri Önvalóját, ismeri Istent. Ez a megismerés megszabadulás.

31.

T: Hogyan gondoljon az ember az Önvalóra?

M: Az Önvaló önmagától ragyog sötétség és fény nélkül, és az a valóság, mely önmagától megnyilvánul. Ezért nem úgy kell gondolni rá, mint erre vagy arra a dologra. Épp maga a gon-dolkozás az, amely végül is béklyóba veri az embert. Az Ön-valón történő meditáció célja az, hogy az elmét az Önvaló alakjának felvételére késztesse. A szívbarlang közepén a ma-kulátlan Brahman közvetlenül megnyilvánul az Önvalóként az „Én-Én" formájában. Lehet-e nagyobb tudatlanság annál, mint hogy különféle módokon elgondoljuk anélkül, hogy az említettként ismernénk?

32.

T: Elhangzott, hogy a Brahman megnyilvánul az Önvalóként az „Én-Én" formájában, a szívben. Hogy megértsem ezt a kijelen-tést, kaphatnék további magyarázatot?

M: Vajon nem mindenki tapasztalta-e mélyalvás, ájulás stb. közben, hogy egyáltalán nincs jelen tudás, sem önmagáról, sem másról? Amikor azután a „felébredtem az alvásból" vagy „magamhoz tértem az ájulásból" formájában megjelenik a ta-pasztalás, az vajon nem egy különleges tudás-e, mely az előbb említett különbség nélküli állapotból jelent meg? E különle-ges tudást nevezik vidnyánának. Ez a vidnyána magában nem

jelenhet meg, csak úgy, hogy vagy az Önvalóhoz, vagy a nem-Önvalóhoz tartozik. Ha az Önvalóhoz tartozik, igaz tudásnak nevezik, tudásnak annak a mentális módosulásnak a formá-jában, amelynek tárgya az Önvaló, vagy olyan tudásnak, melynek tartalma az osztatlan (Önvaló). Amikor pedig a nem-Önvalóhoz tartozik, nemtudásnak hívják. E vidnyána ál-lapotáról, amikor az Önvalóhoz tartozik és Önvaló formájú-ként nyilvánul meg, úgy tartják, hogy „én"-megnyilvánulás. Ez a megnyilvánulás nem történhet meg a Valóstól (azaz az Önvalótól) különbözőként. Ez a megnyilvánulás az, ami jel-zésként szolgál a Valós közvetlen megtapasztalásához. Önma-gában azonban mégsem alkothatja azt az állapotot, hogy a Valós vagyunk. Az, amelytől függően e megnyilvánulás meg-történik, az alapvető valóság, melyet pradnyánának is nevez-nek. A „pradnyánam brahma" védántikus szöveg ugyanezt az igazságot tanítja.

Légy tisztában vele, hogy ez a szent irat lényege is.. Az Önvaló, mely önmagától ragyog és mindennek tanúja, a vidnyánakósában (értelmi burok) lakozóként nyilvánul meg. Az által a mentális módosulás által, mely osztatlan, ragadd meg célodként és élvezd az Önvalóként ezt az Önvalót.

33.

T: Mi az, amit belső istentiszteletnek vagy a tulajdonságok nél-küli tiszteletének neveznek?

M: Az olyan szövegek, mint a Ribhu Gítá, a tulajdonságok nélküli tiszteletét részletesen elmagyarázták (külön diszcip-línaként). Mégis minden gyakorlat, mint például az áldozás, a jótékonykodás, a vezeklés, a fogadalmak betartása, a dzsapa, a jóga és a púdzsá, végeredményben az „én a Brahman vagyok" meditációs formájának valamilyen módja. Tehát mindenfajta gyakorlás során ügyelni kell arra, hogy az ember ne térjen el attól a gondolattól, hogy „én a Brahman vagyok". Ez a tulaj-donságok nélküli tiszteletének jelentése.

34. T: Mely a bölcsesség nyolc tagja (dnyána-astánga)?

M: A nyolc tag ugyanaz, mint amelyeket már említettünk, azaz a jama, a nijama és így tovább, ám másként határozzák meg őket.

Meghatározásuk a következő:

/1. Jama: Az érzékszervek összességének uralma, felismerve a testből stb. álló világban jelen lévő tökéletlenségeket.

2. Nijama: Az Önvalóhoz kapcsolódó mentális módosulá-sok folyamának fenntartása és az azzal ellentétes módok elutasítása. Más szavakkal: azt a szeretetet jelenti, mely megszakítás nélkül áramlik a magasztos Önvaló felé.

3. Aszana: Az, melynek segítségével a Brahmanon való me-ditáció könnyedén lehetővé válik, az ászana.

4. Pránájáma: A récsaka (kilégzés) a világot, a testet stb. al-kotó dolgok két valótlan jellegének, a névnek és a formá-nak az eltávolítása. A púraka (belégzés) a három valós jel-leg: a létezés, a tudatosság és az üdvösség megragadása, melyek állandóak e dolgokban. A kumbhaka pedig az ek-képpen felfogott jellegek megtartása.

5. Pratjáhára: A már eltávolított név és forma megakadá-lyozása, hogy újra belépjen az elmébe.

6. Dháraná: Az elme rögzítése a szívben, anélkül hogy ki-felé kalandozna, és annak felismerése, hogy az ember maga az Önvaló, mely létezés-tudatosság-üdvösség.

7. Dhjána: Az „én csakis a tiszta tudatosság vagyok" formá-jában történő meditáció; vagyis az ember, miután el-hagyta az öt burokból álló testet, a következő módon vizsgálódik: „Ki vagyok én?" Ennek eredményeképpen az „én"-ként megmarad, mely az Önvalóként ragyog.

8. Szamádhi: Amikor az „én"-megnyilvánulás is megszű-nik, akkor ott a (szubtilis) közvetlen megtapasztalás. Ez a szamádhi.

Az imént részletezett pránájáma stb. céljára a jógánál említett gyakorlatok, mint például az ászana stb., nem szükségesek. A bölcsesség tagjai bárhol és bármikor gyakorolhatóak. Ami a jógát vagy a bölcsességet illeti, az ember azt követheti, ame-lyik kedvére való, vagy mindkettőt, a körülményeknek meg-felelően. A nagy tanítók azt mondják, hogy a felejtés minden baj forrása, és a halál azok számára, akik a megszabadulást keresik.11 Tehát az embernek az Önvalójában kell nyugtatnia az elméjét, és soha nem szabad elfeledkeznie az Önvalóról. Ez a cél. Ha az elme uralmunk alatt áll, mindent képesek le-szünk uralmunk alatt tartani. A nyolctagú jóga és a nyolc-tagú bölcsesség közötti különbségeket alapos részletességgel tárgyalják a szent szövegek, ezért itt csak a tanítás lényegét ismertettük.

35.

T: Lehetséges egyszerre gyakorolni a jógához tartozó pránájámát és a bölcsességhez tartozó pránájámát?

M: Amíg az elmét nem nyugtattuk el a szívben vagy a teljes visszatartás (kévala-kumbhaka), vagy a kutatás révén, addig a récsaka, púraka stb. szükséges. Ennélfogva a jóga pránájámá) a gyakorlandó a [jóga]képzés idején, a másik pránájáma pedig gyakorolható mindig. Így tehát mindkettő gyakorolható. A jógikus pránájámát elég addig gyakorolni, amíg elsajátít-juk a teljes visszatartást.

11 „A halál vagy kála az, ha feladjuk a szemlélődést az Önvalón, melyet a legcse-kélyebb mértékben sem szabadna feladnunk." (Vivéka-csúdámani)

36. T: Miért szükséges a megszabaduláshoz vezető ösvényt különbö-zőképpen tanítani? Nem eredményez ez zavarodottságot a törek-vők elméjében?

M: A Védákban számos ösvényt tanítanak, hogy igazodjanak a törekvők különféle szintjeihez. Ám mégis, mivel a megsza-badulás nem egyéb, mint az elme elpusztítása, minden erő-feszítés célja az elme feletti uralom. Noha a meditáció mód-jai egymástól eltérőeknek tűnhetnek, végül mind eggyé válnak. Nem szükséges ezt kétségbe vonni. Az ember elfo-gadhatja azt az ösvényt, amely elméje érettségének megfelel.

A prána feletti uralom - a jóga - és az elme feletti uralom - a dnyána12 -: e kettő az elme elpusztításának fő eszköze. Va-laki számára az előbbi tűnhet könnyűnek, másnak pedig az utóbbi. A dnyána azonban olyan, mint amikor egy feldühö-dött bikát illatos fűvel csábítgatva csillapítunk le, a jóga pe-dig olyan, mint amikor erővel hajt juk uralmunk alá. A böl-csek azt mondják: az alkalmas törekvők három szintje közül a legmagasabbon lévők úgy érik el a céljukat, hogy az elmét szilárdan az Önvalóban rögzítik azáltal, hogy védántikus ku-tatás révén meghatározzák a valóság természetét, s önma-gukra és minden dologra úgy tekintenek, mint amelynek természete [maga] a valóság. A középső szinten lévők a kévala-kumbhaka által az elmét a szívben rögzítik, és hosszú ideig a valóson meditálnak; míg a legalacsonyabb szinten lé-vők fokozatosan, légzésszabályozás stb. segítségével érik el ezt az állapotot.

Az elmét el kell nyugtatni a szívben, amíg el nem pusz-títjuk az „én"-gondolatot, mely a nemtudás formájában ho-nol a szívben. Ez maga a bölcsesség (dnyána), és ez maga a meditáció (dhjána) is. A többi puszta mellébeszélés, akár szó-

Mindent a Valósként látni a szent iratok szerint, vagyis úgy, hogy én a Brahman vagyok, egyetlenegy, második nélkül.

12

ban, akár írásban. Ezt állítják a szent iratok. Ezért tehát ha az ember valamilyen módon elsajátítja, hogyan kell az elmé-jét az Önvalóban tartania, akkor nem kell aggódnia más dol-gok miatt.

A kiváló tanítók szintén azt tanították, hogy az önmagát átadó követő nagyszerűbb, mint a jógi,13 és hogy a megszaba-dulás eszköze az önátadás, melynek természete az ember sa-ját Önvalóján történő szemlélődés.14

Ekképpen a Brahman felismerésének ösvényét nevezik különféle módokon Dahara-vidjának, Brahma-vídjanak, At-ma-vidjának stb. Mi többet lehet ennél elmondani? A többit az embernek a következtetések levonásával kell megértenie.

A szent iratok különböző módokon tanítanak. Miután ezeket a módokat a kiválóak alaposan elemezték, kijelentet-ték, hogy ez a leggyorsabb és legmegfelelőbb eszköz.

37. T: A fenti diszciplínákat gyakorolva az ember megszabadulhat az elmében jelen lévő akadályoktól, vagyis a nemtudástól, a két-ségtől, a tévedéstől és a hasonlóktól, és ezáltal elérheti az elme bé-kességét. Mégis felmerül még egy utolsó kétség. Miután az elme fel-oldódott a szívben, csak tudatosság van jelen, mely az abszolút valóságként ragyog. Amikor az elme ily módon az Önvaló alakját öltötte, ki az, aki kutat? Az ilyen kutatás önimádatot eredményez-ne, és hasonló lenne ahhoz a történethez, amelyben a pásztor azt a bárányt keresi, amely egész idő alatt a vállán volt!

M: Az egyéni lélek (dzsíva) maga Siva, Siva pedig maga a dzsíva. Igaz az, hogy a dzsíva nem más, mint Siva. Amikor a mag a pelyvában rejtőzik, kalásznak nevezik, amikor ki-

„Minden jógi közül az a legkedvesebb számomra, aki rendületlen elméjét és szeretetét bennem nyugtatja." (Bhagavad Gítá) „A megszabadulás eszközeivel kapcsolatban csak a bhaktiról (önátadás) jelent-hetjük ki, hogy a legmagasabb rendű, hiszen a bhakti szakadatlan szemlélődés saját Önvalónkon." (Vivéka-csúdámani)

14

13

csépelik, búzának hívják.15 Hasonlóképpen, amíg az embert köri a karma, addig dzsíva marad; amikor a tudatlanság bi-lincsét letöri, Sivaként, az Istenségként tündököl. így írják a szent szövegek. Ennek megfelelően a dzsíva, mely elme, a va-lóságban a tiszta Önvaló, de - elfeledkezve erről az igazság-ról - önmagát egyéni léleknek képzeli, és az elme alakjában béklyóba kerül. Így hát kutatása az Önvaló után, mely önma-ga, hasonló a pásztor birka utáni kutatásához. Ám mégis, az önmagáról elfeledkező dzsíva nem válik az Önvalóvá pusztán közvetett tudás segítségével. A korábbi születésekben össze-gyűlt visszamaradó benyomások által emelt akadály miatt a dzsíva újra meg újra elfeledkezik azonosságáról az Önvaló-val, és tévedésbe esik, a testtel stb. azonosítva önmagát. Hát lesz-e valakiből magas rangú hivatalnok azáltal, hogy egy ilyen emberre tekint? Nem sokkal inkább az ez irányú erő-feszítései teszik azzá? Hasonlóképpen a dzsívának is, mely béklyóban van a testtel stb. történő mentális azonosulás mi-att, erőfeszítést kell tennie az Önvaló feletti szemlélődés for-májában, fokozatosan és lankadatlanul. Amikor az elme ily módon elpusztul, a dzsíva az Önvalóvá válik.16

Az ekképpen gyakorolt szüntelen szemlélődés az Önva-lón el fogja pusztítani az elmét, majd elpusztítja önmagát is, mint a halotti máglya meggyújtásához használt fadarab. Ezt az állapotot nevezik megszabadulásnak.

38.

T: Ha a dzsíva természete szerint azonos az Önvalóval, mi aka-dályozza meg igaz természetének felismerésében?

Az eredeti szövegben hántolatlan és hántolt rizs szerepelt, melyekre nincs két külön kifejezés a magyarban. (A ford.) „Jóllehet a születés béklyóját okozó akadály számos lehet, minden ilyen válto-zásnak egyetlen gyökéroka van, mégpedig az ahankára. Ezt a gyökérokot kell örökre elpusztítani." (Vivéka-csúdámani)

15

16

M: A dzsíva igaz természetéről való elfeledkezés, mely az el-fátyolozás erejeként ismert.

39.

T: Ha igaz, hogy a dzsíva elfeledkezett önmagáról, akkor miként jelenik meg mindenki számára az „én"-tapasztalat?

M: A fátyol nem teljesen rejti el a dzsívát,17 csak az „én" Ön-való-természetét takarja el, és kivetíti az „én a test vagyok" képzetét. Nem rej ti azonban el az Önvaló létét, mely az „én", s amely valós és örök.

40.

T: Melyek a dzsívan-mukta (az életében megszabadult) és a vídéha-mukta (a halálakor megszabadult) jellemzői?

M: „Én nem a test vagyok; én a Brahman vagyok, mely az Önvalóként nyilvánul meg. Bennem, ki az abszolút Valóság vagyok,18 a testekből stb. álló világ puszta látszat, mint az ég kékje." Aki felismerte az igazságot ilyenformán, az dzsívan-mukta. Amíg azonban az elméje nem oldódott fel, szenvedés jelenhet meg számára prárabdhájának (karmájának, mely el-kezdte meghozni gyümölcsét, és melynek eredménye a jelen test) köszönhetően, a dolgokkal való kapcsolata miatt. S mivel az elme mozgása nem szűnt meg, az üdvösség tapasztalása sem lesz jelen. Az Önvaló megtapasztalása csak annak az elmének lehetséges, amely szubtilissá és mozdulatlanná vált a hosszas meditáció eredményeként. Aki tehát olyan elmével rendelke-zik, mely kifinomulttá vált, és aki részesült az Önvaló megta-pasztalásában, azt dzsívan-muktának nevezik. A dzsívan-mukti állapotára utalnak úgy, mint a tulajdonságok nélkül Brah-

„A nemtudás nem rejtheti el az alapvető »én«-t, de elrejti azt a sajátos igazságot, hogy a dzsiva a Legfőbb (Önvaló)." (Kaivalja navartíta) „A világok csak látszatok bennem, ki az abszolút Valóság vagyok. Ha az ember hosszasan meditál ezen, hol maradhat meg nemtudás?" (Kaivalja navanita)

17

18

manra és a Túrijára. Amikor még a szubtilis elme is feloldó-dik, az Önvaló tapasztalása megszűnik, és az ember elmerül az üdvösség óceánjában, eggyé válva vele minden különálló létezés nélkül, akkor vidéha-muktának nevezik. A vidéha-mukü állapota az, amelyre úgy utalnak, mint a transzcen-dens, tulajdonságok nélküli Brahmanra és a transzcendens Túrijára. Ez a végső cél. A szenvedés és a boldogság külön-böző fokozatai szerint a megszabadultak - a dzsívan-mukták és a vidéha-mukták - négy kategóriába sorolhatók: Brahma-vid, Brahmavara, Brahmavaríja Brahmavaristha. Ám ezek a megkülönböztetések azok nézőpontjából [származnak], akik rájuk tekintenek; a valóságban nincsenek különbségek a dnyána révén elért megszabadulásban.

Tiszteletadás

Virágozzék örökké a [lótusz]lába Ramanának, a Mesternek, aki maga a Hatalmas Siva, és aki emberi formát is öltött!

(Di: T. M. P. Mahádévan fordítása alapján)

2.

KI VAGYOK ÉN?

A Ki vagyok én? (Nánjár?) ugyanakkor íródott, amikor az Ön-kutatás, Sivaprakásam Pillái, egy korai követő kérdéseire írt vá-laszokként. Sív aprakásam Pillái később sorba rendezte, átdolgoz-ta a kérdéseket és a válaszokat, majd megmutatta Bhagavánnak, aki jóváhagyta a művet, amit azután ki is adtak. Később a szöve-get egybefüggő tanulmánnyá változtatták, de jelen kiadásunkban megőriztük a kérdés-felelet formát.1

* * *

Mivel minden élőlény (dzsíva) állandó, szenvedéstől mentes boldogságra vágyik, mivel az elsődleges szeretet (parama pri-jam) mindenkiben kizárólag önmagára irányul, s mivel ez a szeretet csak arrafelé fordul, amerre boldogságot talál, ahhoz, hogy az ember elérje ezt a boldogságot - amely tulajdonkép-peni természetét alkotja, s amely az elme működésétől mentes mélyalvás állapotában naponta megtapasztalható meg kell ismernie saját valóját. Ennek alapvető eszköze (mukkja szá-dhana) egyedül a „Ki vagyok én?" kérdésén alapuló kutatás (dnyána viesára).

1 A fordítás forrása: The Collected Works of Ramana Maharshi (Sri Ramanasra-mam, Tiruvannamalai, 1996), pp. 39-50, valamint Sri Sadhu Om: The Path of Sri Ramana I. The Jnana Aspect of the Teaching (Sri Ramana Kshetra, Tiruvan -namalai, 1997), pp. 148-158. A szöveg a magyar kiadás (in: A nyílegyenes ösvény. Ramana Maharsi tanításai. Stella Maris, Budapest, 1998) revideált változata.

1. Ki vagyok én?

Nem én vagyok a hét alkotóelemből (dhátu) álló durva- [anya-gi] test; nem én vagyok az öt megismerő képesség, nevezete-sen a hallás, a tapintás, a látás, az ízlelés és a szaglás képessé-ge, amelyek a nekik megfelelő tárgyakat, vagyis a hangot, a tapintást, a színt, az ízt és az illatot érzékelik; nem én vagyok az öt akarati képesség, nevezetesen a beszéd, a helyváltoztatás, a fogás, az ürítés és a nemzés képessége, amelyek a nekik meg-felelő funkciókkal, vagyis a beszéd, a helyváltoztatás, a fogás, az ürítés és a gyönyörérzés funkcióival rendelkeznek; nem én vagyok az öt életszél, vagyis a prána és a többi, amelyek a be-légzésnek és a többi négy lélegzési funkciónak felelnek meg; de nem én vagyok a gondolkozó elme sem; s ugyanígy nem vagyok azonos a [mélyalvásban megvalósuló] tudatlansággal sem, amely mit sem tud a [mentális] objektumokról, amely-nek nincsenek funkciói, s amely a tárgyaknak csupán vissza-maradó benyomásait (vászana) hordozza.

2. Ha ezek közül egyikkel sem vagyok azonos, akkor ki va-gyok én?

Miután a fent említett azonosítások mindegyikét a „sem ez [nem vagyok]", „sem az [nem vagyok]" válaszokkal elutasí-tottuk, egyedül maga a tudatosság marad: az, hogy vagyok.

3. Mi voltaképpen a tudatosság?

A tudatosság [egyszerre] lét, tudat és üdvösség.

4. Mikor éri el az ember az Önvaló megvalósítását?

Akkor éri el az Önvaló megvalósítását, vagyis [magát] a Lá-tót, ha eltávolítja a világot, vagyis a látottat,

5. Az Önvaló megvalósítása [ezek szerint] nem mehet végbe mindaddig, amíg a világ jelen van?

Nem mehet végbe.

6. Miért?

A látó és a látott tárgy viszonyát a kötél és a kígyó hasonlata világítja meg. Ahogy az ember a kötéldarabot csak akkor is-meri fel kötéldarabként, ha többé nem vetíti ki rá a kígyó ha-mis képzetét, éppúgy az Önvaló megvalósítására is csak ak-kor nyílik lehetősége, ha felszámolja a világ valóságába vetett hitét.

7. Mikor mondhatja azt az ember, hogy sikerült eltávolíta-nia a világot, vagyis a látás tárgyát?

A világ akkor tűnik el, ha az összes megismerés és az összes cselekvés forrásául szolgáló elme lecsillapodik.

8. Mi voltaképpen az elme?

Amit „elmének" neveznek, az egy Önvalón belüli rendkívü-li hatalom. Az elme az összes gondolat megjelenésének oka. Minthogy az elme lényege a gondolkozás, gondolatoktól függetlenül létező elméről nem beszélhetünk. S [ugyanígy] a világról mint gondolatoktól független entitásról sem beszél-hetünk. Az álomtalan mélyalvásban nincsenek gondolatok és nincsen világ. Az ébrenléti és az álomállapotban viszont vannak gondolatok és van világ is. Ahogy a pók kiereszti ma-gából hálója fonalát, hogy aztán újra visszahúzza magába, úgy vetíti ki magából az elme is a világot, hogy aztán ismét magába vonja. Amikor az elme kilép az Önvalóból, megjele-nik a világ. Ezért amikor a világ megjelenik, az Önvaló rejt-ve marad; és amikor az Önvaló felragyog, a világ eltűnik. Ha az ember állhatatosan tanulmányozza az elme természetét, akkor az végül is eltűnik, s ami. visszamarad, az az Önvaló lesz. Amikor az Önvalóról beszélünk, akkor ez alatt az Át-mant értjük. Az elme mindig csak valami durva objektum-mal együtt jelentkezik; egyedül képtelen fennmaradni. Amit szubtilis testnek vagy léleknek (dzsíva) nevezünk, az az elme.

9. Milyen módon kell kutatnia az embernek, ha meg akarja érteni az elme természetét?

Ami a testben „én"-ként jelenik meg, az az elme. Ha az em-ber megvizsgálná, hogy a testben hol jelenik meg először az „én" gondolata, rájöhetne arra, hogy az először a Szívben bukkan fel. Innen ered az elme. Ha az ember egyszerűen csak folytonosan arra gondolna, hogy „én", „én", már akkor is el-juthatna az elme forrásához... Az elmében megjelenő összes gondolat közül az „én" gondolata a legelső. Csak e gondolat megjelenése után jelenik meg a többi gondolat. A második és a harmadik személyű személyes névmás csupán az egyes szám első személyű személyes névmás megjelenése után szü-letik meg; az egyes számú személyes névmás nélkül nem születhet meg a második és a harmadik sem.

10. Hogyan csendesíthető le az elme?

A „Ki vagyok én?" kérdés segítségével. A „Ki vagyok én?" kérdés gondolata az összes többi gondolatot elpusztítja, s mi-ként a halottégető máglya piszkálgatására használt bot, végül maga is elpusztul. Ekkor következik be az Önvaló megvaló-sítása.

11. Hogyan lehetséges folyamatosan kitartani a »Ki vagyok én?« gondolata mellett?

Ha más gondolatok bukkannak fel, az embernek nem szabad követnie azokat, hanem a következő kérdést kell feltennie magának: „Kinek a gondolatai ezek?" Hogy mennyi gondo-lat bukkan fel, az ezúttal érdektelen. Amint egy gondolat fel-bukkan, késlekedés nélkül fel kell tenni a kérdést: „Kinek a gondolata ez?" Az erre adandó válasz: „Az én gondolatom." Ha ezek után az ember felteszi azt a kérdést, hogy „Ki va-gyok én?", akkor az elme visszatér saját forrásához, a felbuk-kanó gondolat pedig elenyészik. Aki kitartóan folytatja e

gyakorlatot, annak elméje egyre könnyebben fog megmarad-ni forrásában. Amikor a szubtilis elme az agyon és az érzék-szerveken keresztül kifelé irányul, megjelenik a nevek és for-mák durva világa; ha viszont megmarad a Szívben, a nevek és formák világa eltűnik. „Befelé fordulásnak" (antar-mukha) azt nevezik, amikor az ember nem engedi, hogy az elme ki-felé irányuljon, hanem megtartja a Szívben; „kifelé fordulás-nak" (bahir-mukha) azt nevezik, amikor az ember engedi, hogy az elme kilépjen a Szívből. Amikor az elme a Szívben marad, az összes gondolat forrását képező „én" eltűnik, s fel-ragyog az örökké létező Önvaló. Bármit is tegyen az ember, azt az „én" énsége nélkül kell tennie. Aki ekképpen cselek-szik, az mindenben Sivát fogja látni.

12. Vannak-e még más módjai is a mentális nyugalom eléré-sének?

A kutatáson (vicsára) kívül nincs más kielégítő módszer. Ha az ember más módon igyekszik uralma alá vonni elméjét, ak-kor bizonyos eredményt ugyan elérhet, elméje azonban ké-sőbb ismét működésbe fog lendülni Az elme lecsendesítését a légzés feletti uralom révén is el lehet érni; viszont az elme csak addig marad nyugalomban, amíg a légzés uralása tart, s amint megszűnik a légzés ellenőrzése, az elme a visszamara-dó benyomások hatására ismét mozgásba lendül, s újra ked-ve szerint fog vándorolni. Az elme és a légzés forrása ugyan-is ugyanaz. Az elme lényege valójában a gondolkozás. Az „én"-gondolat az elme első gondolata; és ez az énség. Ahon-nan az énség ered, onnan ered a légzés is. Ezért amikor az el-me lecsendesül, a légzés is szabályozottá válik, és a légzés szabályozásával az elme is lecsendesül. Mindazonáltal hiába csendesül le az elme az álomtalan mélyalvásban, a légzés mégsem áll le. Ez Isten akaratának köszönhető, ő ugyanis ekképpen gondoskodik a test fennmaradásáról, s arról, ne-hogy mások halottnak gondolják a testet. Amikor az elme az

ébrenléti állapotban a szamádhi során elcsendesül, a légzés is szabályossá válik. A légzés az elme durva formája. A légzést a halál pillanatáig az elme tartja fenn a testben; amikor pedig meghal a test, az elme magával viszi a légzést. Ezért a légzés ellenőrzése csupán az elme lecsendesítésének (manónigraha) lehet segédeszköze, önmagában arra már nem képes, hogy el is pusztítsa az elmét (manónása).

A légzésszabályozáshoz hasonlóan az isteni formákon va-ló meditáció, a mantrák ismételgetése, a táplálék korlátozása és a többi hasonló módszer is csupán az elme lecsendesítésé-nek lehet segédeszköze. Az isteni formákon való meditáció és a mantrák ismétlése révén az elme [kétségtelenül] egyhegyűvé válik - [egyébként azonban] hol erre, hol arra fog vándorolni. Ahogy az elefántnak egy láncot adnak, hogy azzal foglalja le [ide-oda himbálózó] ormányát, s ahogy az azt követően már csak a lánccal foglalkozik, épp ilyen módon foglalja le az el-mét egy név vagy egy forma, amikor egyedül csak azzal fog-lalkozik. Amikor az elme számtalan gondolatra osztódva szerteárad, mindegyik gondolat elerőtlenedik; a gondolatok felszámolásával azonban az elme egyhegyűvé és erőssé válik; az ilyen elme számára az Önvaló kutatása már nem okoz kü-lönösebb nehézséget.

Minden olyan korlátozás, amely arra irányul, hogy csak szattvikus táplálékot vegyünk magunkhoz - s azt is csak kis mennyiségben kifejezetten hasznos; e szabályt betartva az elme egyre szattvikusabb lesz, s ez komoly segítséget jelent az Önvaló kutatása során.

13. A tárgyak visszamaradó benyomásai - vagyis a gondola-tok - vég nélküliek, akárcsak az óceán hullámai. Mikor sikerülhet az embernek eltávolítania az összeset?

Ahogyan az Önvalón történő meditáció egyre magasabb és magasabb szintre emelkedik, úgy fognak a gondolatok is fo-kozatosan megsemmisülni.

14. Elképzelhető-e az, hogy a tárgyak visszamaradó benyomá-sai, amelyek az idők végtelensége óta áradnak, elenyéssze-nek, s hogy egyedül a tiszta Önvaló maradjon fenn az em-berben?

Anélkül, hogy a „Lehetséges-e, vagy nem lehetséges?" kétely-nek helyet adna, az embernek állhatatosan ki kell tartania az Önvaló fölötti meditációban. Még ha nagy bűnös volna is, ak-kor sem volna szabad ekképpen aggodalmaskodnia és panasz-kodnia: „Ó, én bűnös, hogyan is menekülhetnék meg?" Ha az ember megszabadul a „bűnös vagyok" gondolatától, figyelmét pedig állhatatosan az Önvaló fölötti meditációra rögzíti, akkor joggal reménykedhet a sikerben. Nincs két elme - egy jó és egy gonosz elme; csak egyetlen elme létezik. A visszamaradó benyomások azok, amelyek kétfélék: kedvezőek vagy kedve-zőtlenek. Amikor az elme kedvező befolyások hatása alá ke-rül, akkor jónak nevezik; amikor pedig kedvezőtleneké alá, akkor gonosznak tekintik.

Nem szabad hagyni, hogy az elme a világi tárgyak és a többi emberrel kapcsolatos dolgok irányába csapongjon. Bár-mennyire is rosszak legyenek az emberek, a törekvőnek nem szabad gyűlöletet éreznie irántuk. A vágyaktól éppúgy tartóz-kodnia kell, mint a gyűlölettől. Mindazt, amit az ember má-soknak ad, valójában önmagának adja. Ha az emberek meg-értenék ezt az igazságot, ki tarthatná vissza őket attól, hogy másoknak adjanak? Amikor az ember felébred, [vele együtt] minden felébred; amikor elcsendesül, [vele együtt] minden elcsendesül. Amilyen mértékben alázatosak vagyunk, olyan mértékben fog ez a beállítottság jó eredményeket szülni. Ha az elme elcsendesül, az ember bárhol élhet.

15. Meddig kell a kutatást gyakorolni?

A „Ki vagyok én?" kérdést mindaddig fel kell tenni, amíg az elmében tárgyak benyomásai jelennek meg. Amint felbuk-

kannak a gondolatok, ott és akkor, közvetlenül megjelené-sük pillanatában kell őket a vizsgálódás révén elpusztítani. Ha az ember szakadatlanul az Önvaló kontemplációjába me-rülne, mindaddig, amíg az Önvalót el nem érné, akkor ez [a „Ki vagyok én?" kérdésének vizsgálata nélkül] önmagában is elegendő volna. Mindaddig, amíg a várban ellenséges erők vannak, újra és újra támadásba lendülnek; ha azonban fel-bukkanásuk pillanatában elpusztítjuk őket, a vár a mi ke-zünkre kerül.

16. Mi voltaképpen az Önvaló?

Ami valójában létezik, az egyedül az Önvaló. A világ, az egyéni lélek és az Isten, akárcsak a gyöngyház ezüstös csillo-gása, csupán az Önvalón belüli tünékeny jelenségek; e há-rom ugyanabban a pillanatban jelenik meg, és ugyanabban a pillanatban tűnik el.

Az Önvaló ott található, ahonnan az „én"-gondolat telje-sen hiányzik. Ezt nevezik „csendnek". Az Önvaló maga a vi-lág; az Önvaló maga az „Én"; az Önvaló maga az Isten. Min-den Siva - [vagyis] minden az Önvaló.

17. Nem Isten műve-e minden?

A Nap vágy, szándék és erőfeszítés nélkül kel fel. A Nap puszta jelenléte révén a napkőből tűz csap ki, a lótusz virág-ba borul, a nedvesség pedig elillan; [a Nap puszta jelenléte révén] az emberek nekilátnak különféle feladataiknak, hogy azután nyugovóra térjenek. Mint ahogy a mágnes közelében megmozdul a tű, a három kozmikus funkció és az ötrétű is-teni tevékenység által irányított lelkek úgy viszik véghez tet-teiket és úgy térnek nyugalomra saját karmáikkal összhang-ban, Isten puszta jelenléte révén. Isten nem akar elérni semmit. Hozzá éppúgy nem tapad semmilyen karma, mint ahogy e világ cselekedetei sincsenek semmilyen hatással a Napra, vagy mint ahogy a többi, négy elemhez kapcsolódó ér-

demek, avagy érdemtelenségek sem gyakorolnak befolyást a mindent átható éterre.

18. Ki tekinthető legnagyobbnak a törekvők közül?

Aki Önmagának, azaz Istennek szenteli magát, az a legkivá-lóbb törekvő. Önmagunkat Istennek szentelni annyit jelent, mint állandóan az Önvalóban maradni anélkül, hogy az Ön-való gondolatán kívül teret engednénk bármilyen más gon-dolatnak.

Bármekkora terhet rakunk is Istenre, Ő elbírja azt. Ha egyszer mindent Isten legfelső hatalma mozgat, miért nem vetjük alá magunkat ennek a hatalomnak, és miért enged-jük, hogy folytonosan olyan gondolatok nyugtalanítsanak bennünket, hogy mit és hogyan kell tennünk, illetve mit és hogyan kell elkerülnünk? Ha egyszer tudjuk, hogy miután felszálltunk a vonatra, minden terhünket az viszi, miért tar-tanánk csomagjainkat kényelmetlenül a fejünkön ahelyett, hogy leraknánk azokat, és kényelembe helyeznénk ma-gunkat?

19. Mit jelent a ragaszkodástól való mentesség?

A ragaszkodástól való mentesség nem más, mint a felbukka-nó gondolatok teljes és maradéktalan elpusztítása születésük pillanatában. Mint ahogy a gyöngyhalász egy derekára kö-tött kő segítségével merül le a tenger fenekére, hogy ott gyöngyöket kutasson fel, éppúgy kell az embernek is a ra-gaszkodásnélküliség segítségével alámerülnie önmagába, hogy hozzájuthasson az Önvaló igazgyöngyéhez.

20. Isten vagy a guru meg tudja-e szabadítani a lelket?

Isten és a guru csak a megszabadulás útját mutatják meg; ők egyedül nem fogják a lelket a szabadság állapotába emelni.

Isten és a guru valójában nem két külön valóság. Mint ahogy a tigris nem ereszti többé zsákmányát, ha már egyszer

fogaival megragadta, éppúgy akire a guru kegyelmének fény-sugara [egyszer már] ráesett, többé sosem marad magára, és bizonyosan megmenekül; mégis mindenkinek saját erejéből kell járnia az Isten vagy a guru által mutatott ösvényt, és sa-ját erőfeszítésével kell kivívnia megszabadulását. Az ember csak saját tudása révén ismerheti meg magát, másvalakié ál-tal semmiképpen. Szüksége van-e Rámának tükörre ahhoz, hogy megtudja, ő Ráma?

21. A megszabadulás után vágyakozónak meg kell-e ismernie a [mindenséget alkotó] princípiumok (tattvák) természetét?

Mint ahogyan annak, aki a konyhai hulladékot ki akarja ha-jítani. semmi szüksége sincs arra, hogy a szemetet megvizs-gálja, s megnézze, hogy mit dob ki, éppúgy annak sincsen szüksége a tattvák számbavételére, avagy jellegzetességeik kutatására, aki az Önvalót akarja megismerni. Amit tennie kell, az az Önvalót eltakaró valamennyi kategória elutasítá-sa. A világra úgy kell tekintenie, mint egy álomra.

22. Van-e különbség az álom és az ébrenlét között?

Az ébrenlét hosszú - az álom rövid; más különbség nincsen. Mint ahogy az ébrenlét során történtek valóságosnak tűnnek az ébrenlét alatt, éppúgy valóságosnak tűnnek az álomban történtek is alvás közben. Az álomban az elme egy másik tes-tet ölt magára. Az ébrenlét és az álom állapotában a gondo-latok, nevek és formák egyszerre jelennek meg.

23. Van-e valamilyen haszna a könyvek olvasásának azok számára, akik a megszabadulás után vágyakoznak?

Az összes szent szöveg azt mondja, hogy a megszabadulás előfeltétele a nyugodt elme; ebből következően azt tanítják, hogy az elmét le kell csillapítani. Ha egyszer az ember ezt megértette, semmi szükség a könyvek vég nélküli olvasga-tására. Az elme lecsendesítéséhez az embernek csupán saját

Önvalóját kell felkutatnia magában - s Önmagát vajon ho-gyan találhatná meg a könyvekben?! Önmagunkat saját böl-csességünk szemével kell felismernünk. Az Önvaló az öt bu-rok mögött lelhető fel; a könyvek azonban a burkokon kívül találhatóak. S minthogy az Önvalót csak az öt burok eltávo-lítása után lehet megtalálni, hasztalan lenne azt a könyvek-ben keresni.

Eljön majd az idő, amikor az embernek mindazt el kell felejtenie, amit valaha is megtanult.

24. Mi a boldogság?

A boldogság az Önvaló voltaképpeni természete. A boldogság és az Önvaló nem két külön valóság. A boldogság a világ egyetlen tárgyában sem lelhető fel - tudatlanságunk miatt [mégis] azt képzeljük, hogy a tárgyakból boldogságot meríthe-tünk. Amikor az elme kifelé irányul, szenvedéssel kénytelen szembesülni. Valójában akkor teljesülnek be az elme vágyai, amikor visszatér saját forrásához, és elmerül a boldogságban - vagyis az Önvalóban. Az álomtalan alvás közben, a szamá-dhi alatt és az eszméletlenség állapotában, illetve vágyainak tárgyát elérve, avagy az ellenszenves tárgyakat eltávolítva ép-pen ez történik: az elme befelé fordul, és tiszta ön-boldogsá-got élvez. Az elme tehát megállás nélkül, nyughatatlanul ván-dorol, s hol kilép az Önvalóból, hol visszatér oda. A fa alatti árnyék kellemes; az árnyékon kívül, a szabad ég alatt a hőség elviselhetetlen. Aki a tűző napról az árnyék oltalmába siet, azt kellemes hűvösség öleli körül. Aki viszont önszántából újra meg újra elhagyja az árnyék hűvösét, s kimegy a tűző napra, majd utána ismét az árnyék hűvösébe menekül, azt mi más-nak nevezhetnénk, mint bolondnak? A bölcs ember állandó-an az árnyékban hűsöl. Hasonlóképpen, annak az embernek az elméje; aki ismeri az igazságot, soha nem hagyja el a Brah-mant, Ezzel szemben a balga elméje, miközben ide-oda fordul a világban, csak szenvedést tapasztal, és csak egy kis időre tér

vissza a Brahmanhoz, hogy a boldogságot megízlelje. Amit vi-lágnak neveznek, az valójában csupán egy gondolat. Amikor a világ eltűnik - vagyis a gondolatoktól mentes állapotban az elme boldogságot tapasztal; amikor pedig újra megjelenik a világ, az elme ismét belemerül a szenvedésbe.

25. Mit jelent a bölcsesség megpillantása (dnyána-dristi)?

A bölcsességet megpillantani annyit jelent, mint csendben maradni. Csendben maradni annyit jelent, mint feloldani az elmét az Önvalóban. A telepátia, a múlt-, jelen- és jövőbeli dolgok ismerete és a tisztánlátás korántsem egyenlő a böl-csesség megpillantásával.

26. Milyen viszonyban van egymással a vágytalanság és a bölcsesség?

A vágytalanság - bölcsesség. E kettő nem különbözik egy-mástól. Ugyanazok. A vágytalanság védi meg az elmét attól, hogy valamilyen tárgy irányába elmozduljon. A bölcsesség a tárgyak megjelenésének, avagy felmerülésének hiányát je-lenti. Más szavakkal, az elkülönülés és a vágytalanság nem más, mint kizárólagosan az Önvaló keresése; a bölcsesség pe-dig nem más, mint megmaradás az Önvalóban.

27. Mi a különbség a kutatás (vicsára) és a meditáció (dhjá-na) között?

A kutatás az elme megmaradása az Önvalóban. A meditáció-ban az ember önmagának és a léttel, tudattal és üdvösséggel egyenlő Brahmannak az azonosságára irányítja gondolatait.

28. Mi a megszabadulás?

A megszabadulás rabságban senyvedő önmagunk eredendő természetének felkutatása és valódi természetünk megvaló-sítása.

3.

SZELLEMI ÚTMUTATÁS

Sri Natanánanda, Bhagaván egyik legkorábbi követője jegyezte le a Bhagaván és néhány követője között elhangzott beszélgetést. Ezeket sorba rendezték, és kiegészítették a jegyzeteit, majd meg-mutatták Bhagavánnak, aki nagyra becsülte őket. A szöveg nem sokkal később Upadésa mandzsarí (Szellemi útmutatás) címen nyomtatásban is megjelent.1

Invokáció

Az áldott Ramana szent lábainál keresek menedéket - aki a teremtés, fenntartás és pusztítás teljes művét végzi, mialatt Őt magát nem érinti meg mindez, és aki ráébreszt bennün-ket arra, ami valós, és így védelmez bennünket -, hogy sza-vait illően lejegyezhessem.

A mű jelentősége

Bhagaván Sri Ramana Maharsi szent lótuszlábait imádva (a gondolat, a szó és a test) eszközeivel, aki maga a kezdet nélküli, végtelen, legfőbb Brahman, a szatcsitánanda (létezés-tudatosság-üdvösség), összegyűjtöttem az útmutatások virá-gainak e füzérét (upadésa mandzsarí) a megszabadulás legki-

1 A fordítás forrása: The Collected Works of Ramana Maharshi (Sri Ramanasra-mam, Tiruvannamalai, 1996), pp. 53-79. A szöveg a magyar kiadás (in: A nyíl-egyenes ösvény. Ramana Maharsi tanításai. Stella Maris, Budapest, 1998) revide-ált változata.

emelkedőbb keresői számára - akiket tanult emberek csodál-nak hogy önmagukat ezzel ékesítve elérjék a megszabadu-lást. Ez a könyv a nagy lélek, Sri Ramana Maharsi halhatat-lan szavainak kivonatát tartalmazza, kinek tanításai úgy oszlatták el ennek az alázatos személynek a kételyeit és téves elképzelésit, miképpen a nap oszlatja szét a sötétséget. A mű témája az örök Brahman, aki minden véda és ágama csúcs-pontjaként és szíveként sugárzik. E munka témája az összes upanisad által dicsőített, semmihez nem hasonlítható Ön-fel-ismerés (átma-sziddhi), amelyet a legfőbb jóként kellene ku-tatnia minden nemes törekvőnek (brahmavid).

I. Útmutatás - Upadésa

1. Milyen tulajdonságok jellemzik az igazi tanítót (szadguru)?

Az igazi tanító megállapodott Önmagában, nem tesz különb-séget a dolgok között, s mindenkor, mindenhol és minden kö-rülmények között rendíthetetlenül bátor marad.

2. Milyen tulajdonságok jellemzik az igazán komoly tanít-ványt (szadsisja)?

Az igazán komoly tanítványt a szomorúság felszámolására és a boldogság elérésére irányuló intenzív vágyakozás, valamint a világi örömökkel szembeni mélységes ellenszenv jellemzi.

3. Milyen sajátosságai vannak az útmutatásnak (upadésa)?

Az upadésa szó szerint azt jelenti: „közel a helyhez", avagy „közel az ülőhelyhez" [upa: „közel" - désa: „hely", avagy „ülő-hely"]. A guru, aki annak megtestesülése, amit a szat („lét"), csit („tudat") és ánanda („üdvösség") szavak kifejeznek, meg-akadályozza, hogy a tanítvány, aki az érzéki tapasztalás tárgya-inak formáit valóságosnak tekintve elfordult a valódi álla-pottól, s ennek következtében az örömöknek és bánatoknak kiszolgáltatva hol erre, hol arra űzetik, továbbra is megma-radjon ebben az állapotban, s megszilárdítja őt saját valósá-gos, különbözőséget nem ismerő természetében.

Az upadésa ugyanakkor egy távoli tárgy közelről való megmutatását is jelenti. Ennek révén győződhet meg a tanít-vány arról, hogy a Brahman, melyről azt hiszi, hogy távoli és tőle különböző, valójában közeli, s nem különbözik tőle.

4. Ha igaz az, hogy a guru az ember saját Önvalója (At-man), mi az alapja annak a tanításnak, amely szerint bár-

mennyire is képzett legyen egy tanítvány, vagy bármiféle ok-kult képességekkel is rendelkezzék, az Ön-megvalósítást (átma-sziddhi) nem érheti el a guru kegyelme nélkül?

Habár az abszolút igazság szempontjából a guru rangja azo-nos a tanítvány rangjával, a tudatlanság révén egyéni lélekké (dzsíva) vált Önvaló számára a guru kegyelme nélkül mégis komoly nehézséget jelent tulajdonképpeni állapotának, avagy természetének megvalósítása.

A mentális képzetek fölött a tanítvány már a valódi guru puszta jelenléte révén is uralmat szerezhet. Ha valaki öntel-ten azzal dicsekedne, hogy ő már látta a tudás óceánjának tá-volabbi partjait is, vagy dölyfösen kijelentené, hogy olyan cselekedeteket is véghez tud vinni, amelyek majdnem lehe-tetlenek, s ha ezek után a guru azt mondaná neki: „Igen, megtanultad mindazt, amit meg kellett tanulnod - de vajon megtanultad-e megismerni önnönmagadat? Te, aki képes vagy arra, hogy olyan tetteket hajts végre, amelyek majdnem lehetetlenek, vajon láttad-e már önmagad?" - az fejét lehajt-va szégyenében elhallgatna. Tehát nyilvánvaló, hogy semmi-lyen más módon, egyedül csak a guru kegyelmének segítsé-gével lehet elérni az önismeretet.

5. Milyen jelei vannak a guru kegyelmének?

[A guru kegyelme] túl van a szavakon és a gondolatokon.

6. Ha ez így van, hogyan lehet azt állítani, hogy a tanítvány a guru kegyelme révén valósítja meg voltaképpeni termé-szetét?

Olyan ez, mint amikor az elefánt, álmában oroszlánt látva, felriad. Ahogy az elefánt az oroszlán puszta megpillantásától felébred, úgy eszmél fel a tanítvány is a valódi tudás ébersé-gére a tudatlanság álmából a guru kegyelmének jótékony ha-tása alatt.

7. Mi a jelentősége annak a kijelentésnek, hogy az igazi gu-ru természete azonos a Legfelső Úr [Szarvésvara] termé-szetével?

Először is az egyéni lélek, amely az Istenség (Isvara) állapotát - vagyis a valódi tudás állapotát - szeretné elérni, szüntelen odaadást gyakorol. Amikor aztán ez az egyéni odaadás elér egy bizonyos szintet, az Úr - aki az egyéni lélek Szemtanúja (ám ugyanakkor azonos is vele) - emberi formában megnyi-latkozik számára a szatcsitánandának, vagyis három inherens tulajdonságának segítségével, hogy a kegyesen magára öltött formával és névvel (náma-rúpa) felruházva a tanítvány megál-dásának leple alatt magába vonja őt. E tanítás értelmében a guru valóban azonosnak tekinthető az Úrral.

8. Hogyan nyerhette el akkor néhány kiváló személy (mahát-ma) a tudást guru nélkül is?

Néhány érett személyiségnek az Úr a megismerés forma nél-küli fényeként ragyog fel, hogy az igazság tudatosságában ré-szesítse őket.

9. Mi az odaadás (bhakti) célja, s miben áll a [saiva] szidh-dhánta ösvénye?

Annak az igazságnak a felismerésében, hogy az ember ösz-szes tette, amit önzetlen odaadással, a három megtisztított eszköz [cselekvés, beszéd és gondolat] segítségével és az Úr szolgájaként hajt végre, az Úr cselekedetévé válik, és meg-szabadul az „én" és az „enyém" tudatától. Ez az igazság azo-nos azzal az igazsággal, amit a saiva-sziddhántinok pará-bhaktindk [„legmagasabb rendű odaadásnak"], avagy „Isten szolgálatában töltött életnek" (irai-pam-nittal) neveznek.

10. Mi a célja a tudás (dnyána) ösvényének, a védántának?

Annak az igazságnak a megismerése, hogy az „Én" nem különbözik az Úrtól (Isvara), valamint annak a tudatnak

a felszámolása, miszerint „én vagyok a cselekvő" (kartritva, ahankára).

11. Milyen megfontolások alapján jelenthető ki az, hogy mindkét ösvény ugyanoda vezet?

Bármilyenek is legyenek az eszközök, a cél az „én" és az „enyém" tudatának felszámolása; s minthogy ezek kölcsönö-sen függnek egymástól, bármelyikük felszámolása a másik felszámolásához vezet. így hát ahhoz, hogy a gondolatokon és szavakon túli csend állapotát elérjük, éppúgy célravezető az „én" érzését eltávolító tudás (dnyána) ösvényének követése, mint az „enyém" érzését eltávolító odaadás (bhakti) ösvényé-nek követése. Ilyenformán kétségtelen, hogy az odaadás és a tudás ösvényének célja egy és ugyanaz.

Megjegyzés: Mindaddig , amíg létezik az „én", az embernek el kell fogadnia az Úr létét is. Aki könnyen vissza akarja szerezni az azonosság-nak azt a legfelső állapotát (szájudzsja), melyet most nélkülöz-ni kénytelen, az ezt a következtetést n e m utasí that ja el.1

12. Miről ismerhető fel az ego?

Az ego az „én" formájában megnyilvánuló egyéni lélek. A tudat (csit) természetével rendelkező Önvaló nem ismeri az „én" érzését - és az érzéketlen test sem ismeri az „én"-érzést. Az illuzórikus egónak az érző és az érzéketlen lét kö-zötti rejtélyes megjelenése képezi minden baj gyökerét. E gyö-kérok bármilyen módon történő felszámolását követően Az, ami valóban létezik, akként tárul fel, Ami, Ezt nevezik meg-szabadulásnak (móksa).

1 Sri Ramana Maharsi megjegyzése.

II. Gyakorlás -Abhjásza

1. Mi a gyakorlás módja?

Minthogy az Ön-megvalósítás végrehajtását megkísérlő em-ber Önvalója nem különbözik [magától] az [Ön-megvalósí-tásra törekvő] embertől, s minthogy [Önmagán kívül] sem-mi más vagy magasabb rendű nem létezik, amit el kellene érnie (ugyanis az Ön-megvalósítás egyszerűen a tulajdon ter-mészet megvalósítása), a megszabadulás keresője kétségek és tévedések nélkül, az örökkévalót a mulandótól megkülön-böztetve valósítja meg valóságos természetét, és természetes állapotától sohasem fordul el. Ez az, amit úgy neveznek: „a tudás gyakorlása". E kutatás (vicsára) vezet az Ön-megva-lósításhoz.

2. Minden törekvő követheti a kutatásnak ezt az ösvényét?

Ez az út csak érett lelkek számára járható. A többieknek mentális fejlettségüknek megfelelő módszerekhez kell folya-modniuk.

3. Melyek ezek a módszerek?

A sztuti, a dzsapa, a dhjána, a jóga, a dnyána és a többi ezek-hez hasonló módszer.

A sztuti az Urat dicsőítő himnuszok odaadással áthatott éneklése. A dzsapa az istenek neveinek vagy az Ómhoz ha-sonló szent mantráknak gondolatban vagy fennhangon való ismételgetése.

Megjegyzés: Miközben az ember a sztuti és a dzsapa módszerei t követi, az elme időnkén t zárttá, azaz összeszedetté, i dőnkén t pedig nyi-tottá, azaz szétszórttá válik, [mindazonál tal] az elme effajta szeszélyes viselkedése e módszerek követői előtt rejtve marad.

A dhjáná a nevek és mantrák áhítatos, mentális ismétlését (dzsapa) jelenti. E módszert követve az elme állapota könnyen felismerhetővé válik, mert az elme nem lehet egyszerre össze-szedett és szétszórt. Amikor az ember belemerül a dhjánába, az elme nem érintkezik az érzékek tárgyaival; amikor az elme érintkezik a tárgyakkal, az ember nincs dhjánában. Ezért azok, akik ebben az állapotban vannak, megfigyelhetik az elme sze-szélyes viselkedését, és megakadályozva az elmét abban, hogy további gondolatokat szüljön, képesek azt a dhjáná ban rögzí-teni. Tökéletességre jutni a dhjánában annyit jelent, mint az Önvalóban tartózkodni [tadákáranilai - szó szerint: „az Az!

formájában tartózkodni"]. S mivel a meditáció révén a gya-korló már egészen közel jár az elme forrásához, könnyen fel-ismerheti annak feltámadását és elmerülését.

Ami a jógát illeti, a légzésnek és az elmének ugyanaz a for-rása; ezért az egyik lecsendesítése szükségképpen a másik le-csendesüléséhez is vezet. Az elme légzésszabályozás (pránájá-ma) révén való lecsendesítését nevezik jógának. Miközben a jógik a pszichikus centrumokra, például a szahaszráráva, vagy-is az ezerszirmú lótuszra rögzítik elméjüket, korlátlan ideig képesek testtudat nélkül maradni. Mindaddig, amíg ez az ál-lapot tart, a jógik láthatólag egyfajta boldogságba merülnek. Amikor azonban a lecsillapodott elme feltámad, vagyis ami-kor ismét aktívvá válik, újra belemerül világi gondolataiba. Ezért kell a kifelé fordult elmét olyan gyakorlatokkal edze-

1 Utalás az upamsadok egyik „nagy mondására" (mahávákjaj: Tat wam aszi - „Az (Brahman) vagy te." (A ford.)

ni, mint amilyen a dhjána. Ilyen módon fog az elme elérni abba az állapotba, amelyben már nincs sem lecsendesülés, sem feltámadás.

A dnyána az elme megsemmisülése, amelyben a meditáció (dhjána) vagy a kutatás (vicsára) állandó gyakorlása révén az elme az Önvaló formáját ölti magára. Az elme kialvása az az állapot, amelyben minden erőfeszítés megszűnik. Azok, akik megszilárdulak ebben az állapotban, többé már nem fordul-nak el igazi természetüktől. A „csend" (mauna) és a „nemcse-lekvés" kifejezések egyedül erre az állapotra vonatkoznak.

Megjegyzések: 1. Valamennyi gyakorlat csak az elme összpontosításával foly-tatható. Mivel m inden mentál is aktivitás (emlékezet, felejtés, vágy, gyűlölet, vonzódás, valamivel való felhagyás és így to-vább) mentál is modif ikáció, így ezek egyike sem tekin the tő az ember valódi állapotának. Az ember voltaképpeni termé-szete az egyszerű és változatlan lét. Így hát megismerni az em-beri lét igazságát és annak lenni egyet jelent a béklyóktól való megszabadulással és a kötelékek kioldásával (granthi násam). Mindaddig , amíg a törekvő az e lmének ezt a nyugalmi állapo-tát szilárdan el nem éri, gyakorolnia kell az Önvalóban való tántor í thatat lan jelenlétet, s elméjét meg kell őriznie a külön-féle gondolatok beszennyező hatásától.

2. Noha az elme megerősödését számos gyakorlattal el lehet érni , azok mindegyike ugyanahhoz a célhoz vezet. Mer t bár-milyen tárgyra is összpontosítsa elméjét az ember, az elme a mentál is képek felszámolásával az adott tárgy [mentális] for-májá t ölti magára. Ezt nevezik sikeres medi tációnak (dhjána ssiddhi). Azok, akik a kutatás (vicsára) ösvényét követik, felis-mer ik , hogy a kutatás végére megmaradó tudat azonos a Brah-mannal. Azok, akik a meditációt (dhjána) gyakorolják, felis-mer ik , hogy ami az eredményes meditációban f ennmarad , az [egyedül] meditációjuk tárgya. Mivel az eredmény mindké t esetben ugyanaz, a törekvők feladata az, hogy e két módszer valamelyikét megszakítás nélkül gyakorolják mindaddig , míg csak el nem érik a célt.2

4. Szükség van-e a »csend« (mauna) állapotában az erőfe-szítésre - vagy ez az állapot mentes minden erőfeszítéstől?

A csend nem a tunyaság erőfeszítés nélküli állapota. Az összes világi cselekvés - amelyet közönségesen „erőfeszítés-nek" neveznek - az elme egy részének segítségével s ugyan-akkor gyakori megszakításokkal megy végbe. Azonban az Önvalóval való egység (átma vjavahára), vagyis a benső nyu-galom állapotában való időzés olyan intenzív benső aktivi-tást feltételez, amelyet az elme egészével s ugyanakkor meg-szakítás nélkül kell gyakorolni.

A káprázatot (májá) semmilyen más módon, csak ezzel a „csendnek" (mauna) nevezett intenzív aktivitással lehet tö-kéletesen elpusztítani.

5. Mi voltaképpen a májá?

Az, hogy a mindig és mindenhol jelen levő, mindent átható és önfényű Önvalót, a valóságot nemlétezőnek tekintjük, míg a mindig és mindenütt következetesen nemlétezőnek bizonyuló egyéni lelket (dzsíva), világot (dzsagat) és Istent (para) létezőnek tekintjük, a májának tulajdonítható.

6. Ha egyszer az Önvaló önként ontja sugarait, miért nem ismeri fel mindenki éppúgy, mint a világ más tárgyait?

Bármilyen egyedi tárgy is váljék a megismerés tárgyává, mindig az Önvaló az, ami az adott tárgy formájában önma-gát megismeri. Mert ami megismerésként vagy tudatosság-ként ismeretes, az nem más, mint az Önvaló hatalma (átma sakti). Az Önvaló az egyetlen, ami magától eleven. [Sőt] az Önvalón kívül nincs is semmi. De még ha feltételeznénk is, hogy az Önvalón kívül is vannak dolgok, azok akkor is tehe-tetlenek (dzsada), s ennélfogva sem magukat, sem pedig egy-

2 Sri Ramana Maharsi megjegyzései.

mást nem ismerhetik meg. S mivel [a látszólagosan egyéni lélekké vált] Önvaló ezen a módon képtelen felismerni vol-taképpeni természetét, úgy tűnik, mintha az egyéni lélek for-májában a születés [és halál] óceánjába merülve küszködne.

7. Noha az Űr mindeneket áthat| úgy tűnik - mint ahogy azt például a »felékesítvén őt kegyelmével« kijelentés is mutatja mintha őt csak kegyelme révén lehetne megis-merni. Vagy az Ön-megvalósítás mégis elérhető volna az Ur kegyelme nélkül, pusztán az egyéni lélek saját erőfe-szítése révén?

Mivel az „Úr" [megnevezés] az Önvalóra vonatkozik, s mi-vel a kegyelem az Úr jelenlétét, avagy megnyilatkozását je-lenti, egyetlen olyan pillanat sincs, amelyben az Úr ismeret-lenségben maradna. Ha a Nap fénye a bagoly számára láthatatlan, az csak az ő tökéletlenségének jele, s nem a Nap hiányosságának tulajdonítható. S ugyanígy a tudatlan embe-rek is mi másnak köszönhetnék a mindig tudatos Önvalóra irányuló tudatosságuk hiányát, mint saját tökéletlenségük-nek? Hogyan lehetne ezt az Önvaló tökéletlenségének rová-sára írni? Mivel a kegyelem valójában az Úr lényegéhez tar-tozik, „áldott kegyelemnek" nevezik őt. Ezért az Úrnak, akinek maga a kegyelem a természete, nem kell [külön] ke-gyelmet adományoznia, s nincsen szüksége meghatározott időre ahhoz, hogy hívét kegyelmében részesítse.

8. Hol található az Önvaló a testben?

Azt szokták mondani, hogy a Szív a mellkas jobb oldali ré-szében található, mégpedig azért, mert akkor, amikor ma-gunkra utalunk, rendszerint a mellkas jobb oldali részére mutatunk. Némelyek azt mondják, hogy a szahaszrára, az ezerszirmú lótusz az Önvaló tartózkodási helye. Ha azonban ez így lenne, akkor a fejnek nem volna szabad előrebuknia az elalvás vagy az eszméletvesztés következtében.

9. Mi a Szív?

A szent szövegek a Szívet a következőképpen írják le: A két mellbimbó között, a mellkas alatt és a hasüreg fö-

lött hat, különböző színű szerv található.3 Ezek közül azt, amelyik a vízililiom bimbójához hasonlít, és amelyik [a test középvonalától] kétujjnyira jobbra helyezkedik el, „Szívnek" nevezik. Ennek a fordított helyzetű szervnek a nyílása zárva van, s így üregének belseje sűrű sötétségbe burkolja a vágya-kat; itt futnak össze a pszichikus idegvezetékek (nádik); ez a vitális erőknek (pránák), az elmének és a [tudat] fény[é]nek a székhelye.

De még ha így is írják le a Szívet (hridajam), az voltakép-pen [maga az] Önvaló (Atman). Mivel a lét (szat), a tudat (csit), az üdvösség (ánandam), az örökkévalóság (nitjam) és a teljes-ség (púrnam) kifejezések is a Szívre vonatkoznak, érvénytele-nek vele kapcsolatban az olyan megkülönböztetések, mint „külső" és „belső", „fent" és „lent". Azt a nyugalmi állapotot, amelyben minden gondolat megszűnik, az Önvaló állapotá-nak nevezik. Ha egyszer az ember elérte ezt az állapotot a ma-ga teljességében, érvényüket veszítik az olyan próbálkozások, amelyek a Szívet valamilyen testen belüli vagy testen kívüli helyre akarnák lokalizálni.

10. Miért merülnek fel az elmében a különféle tárgyakra vo-natkozó gondolatok még akkor is, amikor már nincs kap-csolata a külső tárgyakkal?

Az efféle gondolatok megjelenése a lappangó hajlamoknak (púrva szanszkára) tulajdonítható. [Mindazonáltal] ezek a gon-dolatok csak a valódi természetéről megfeledkező és kifelé forduló egyéni tudatban (dzsíva) jelennek meg. Amikor az

3 Ezek a szervek nem azonosak sem a csakrákkal, sem a fizikai szervekkel. (Az ere-deti kötet szerkesztőjének megjegyzése)

ember a különféle dolgokat érzékeli, a „Ki az, aki ezeket lát-ja?" kérdést kell feltennie magának; akkor azonnal eltűnnek.

11. Hogyan nyilvánul meg a szamádhiból és az álomtalan mélyalvásból hiányzó három tényező, a megismerő, a megismert és a megismerés az Önvalóban az ébrenlét és az álomállapot során?

Az Önvalóból egymás után az alábbi három dolog jön létre:

I. A csidábhásza [a tükrözött tudat], amely egyfajta fé-nyesség.

II. A dzsíva [az egyéni tudat], azaz a látó, vagyis az első gondolat.

III. [Maguk] a jelenségek, vagyis a világ.

12. Ha egyszer az Önvaló szabad a tudás és a tudatlanság eszméjétől, hogyan állítható róla, hogy az érzékelés alak-jában az egész testet áthatja, vagy hogy az érzékeket az érzékelés képességével ruházza fel?

A bölcs emberek tudják, hogy kapcsolat van a különböző pszichikus idegvezetékek forrása és az Önvaló között, s hogy ez nem más, mint a Szív csomója (hridajagranthi); [tudják,] hogy az érző és érzéketlen között; kapcsolat mindaddig fennmarad, amíg az igazi tudás pallosával szét nem vágják ezt a csomót; [tudják,] hogy miként az elektromosság szub-tilis és láthatatlan ereje különleges dolgokat eredményezve halad keresztül a vezetékeken,4 úgy áramlik az Önvaló ereje is a pszichikus idegvezetékeken keresztül, rajtuk keresztül hatva át az egész testet és általuk ruházva fel érzékelőképes-séggel az érzékszerveket; s [végül tudják,] hogy mihelyt e

4 Például - mint ahogy más alkalommal a Maharsi említette - ventilátort hajt, vagy egy villanykörte révén fényt ad. (A ford.)

kapcsolatot megszakítják, az Önvaló az marad, ami - min-denféle sajátosságot nélkülözve - mindig is volt.

13. Hogyan lehet kapcsolat a tiszta tudást képviselő Önvaló és a relatív tudást képviselő hármas tényező [megismerő -megismert - megismerés] között?

Ezt bizonyos értelemben a filmszínházban történő vetítés-hez hasonlíthatjuk,

FILMVETÍTÉS ÖNVALÓ

1. A lámpa a vetí tőgépben Az Önvaló

2. A lámpa előtti lencse Az Önvalóhoz közel lévő tiszta

(szattvikus) e lme

3. A f i lmkockák sorozatából A szubtil is gondola tokból álló

összeálló f i lm lappangó haj lamok tárháza

4. A lencse, a lencsén keresz- Az elme, az e lme megvilágítása

tülhaladó fény és a lámpa, és az Önvaló, amelyek együtt

amelyek együtt hozzák létre hozzák létre a[z egyéni] látót,

a fókuszált fényt vagyis a dzsívát

5. A lencsén áthaladó és a Az Önvaló fénye, mely az elmé-

filmvászonra vetülő fény ból kilépve az érzékszerveken

keresztül vetül a világra

6. A vászonra eső fény révén A világra vetülő fényben észlelt,

megjelenő különféle képek tárgyakként megjelenő különfé-

le fo rmák és nevek

7. A szerkezet, amely mozgás- Az e lme lappangó haj lamai t fel-

ba hozza a filmszalagot színre hozó isteni törvény

Ahogyan mindaddig képek jelennek meg a filmvásznon, amíg a film a lencsén keresztül az árnyképeket vetíti, úgy a jelenségvilág is mindaddig folyamatosan megjelenik az egyén számára az ébrenléti és az álomállapotban, amíg a lappangó mentális benyomások léteznek. Mint ahogy a lencse hatal-mas méretűvé nagyítja az apró porszemeket, és egyetlen má-sodperc leforgása alatt számos képet vetít, úgy növeli az elme a csíraszerű hajlamokat fához hasonlatos gondolatokká, s egyetlen másodperc alatt megszámlálhatatlanul sok világot hoz létre. Továbbá ahogy a filmszalag hiányában csupán a lámpa fénye látható, úgy ragyog az Önvaló is a három ténye-ző nélkül önmagában, amikor a hajlamok formájában megje-lenő mentális fogalmak az álomtalan mélyalvás, az eszmélet-lenség és a szamádhi állapotában nincsenek jelen. S ahogy a lámpa fénye megvilágítja a lencsét s mindazt, ami a lencsét követően még útjába esik, miközben maga változatlan ma-rad, úgy világítja meg az Önvaló fénye is az egót (csidábhásza) és a többit, miközben ő maga változatlan marad.

14. Mi a dhjáná (meditáció)?

A dhjáná az, amikor az ember megmarad Önmagában a vol-taképpeni természetétől való legcsekélyebb elfordulás nélkül, még anélkül is, hogy tudatában lenne magának a meditáció végzésének. Mivel ekkor az ember egyáltalán nincs tudatá-ban a különböző állapotoknak (ébrenlét, álom és így tovább), az alvás úgyszintén [egyfajta] dhjánának tekintendő.

15. Mi a különbség a dhjáná és a szamádhi között?

A dhjáná szándékos mentális erőfeszítéssel érhető el [és tart-ható fenn]; a szamádhiban ilyen erőfeszítés nincs jelen.

16. Mire kell odafigyelni a dhjáná során?

Annak, aki szilárdan megállapodott Önmagában (átma nisthá), mindenekelőtt arra kell ügyelnie, hogy a legcseké-

lyebb mértékben se forduljon el ettől az elmélyedéstől. Való-di természetétől elfordulva [ugyanis] ragyogó sugárzást láthat maga előtt, szokatlan hangokat hallhat, vagy valóságosnak vélheti a benne, avagy rajta kívül megjelenő isteneket. De ezeknek [a jelenségeknek] nem szabad félrevezetniük: nem engedheti meg, hogy ezek eltereljék figyelmét önmagáról.

Megjegyzések: 1. Ha az ember azokat a pil lanatokat, amelyeket a különféle tárgyakra - vagyis nem Önmagára - figyelve veszteget el, az Önmaga utáni kutatásra fordí taná, akkor az Ön-megvalósítást igen rövid idő alatt elérhetné.

2. Mindaddig , amíg az elme nem állapodott meg az Önvalóban, szükség van valamiféle bhávanára [egy megszemélyesített isten vagy istenség mély érzelmekkel és vallásos érzéssel áthatott kontemplációjára]. Enélkül ugyanis az elmét gyakran eláraszt-ják a csapongó gondolatok, vagy éppen rátör az álom.

3. Ahelyett , hogy az ember vég nélkül az olyan bhávanák gya-korlásába merü lne , m i n t az „én vagyok Siva" vagy „én vagyok a Brahman" - amelyeket [összefoglalóan] nirgunópászanának [a tulajdonságok nélküli Brahman kontemplációjának] nevez-nek - , az önmagára kérdezés módszerét kellene gyakorolnia, mihelyt az efféle upászaná [kontempláció] e redményeként megjelenő mentál is erőt elérte.

4. A gyakorlás (szádhana) csak akkor t ek in the tő sikeresnek, ha az ember egyetlen mentá l i s fogalomnak (vritti) sem ad helyet.5

17. Milyen életvezetési szabályokat kell követnie a törekvő-nek (szádhaka)?

Mértékletesség az étkezésben, mértékletesség az alvásban, mértékletesség a beszédben.

5 Sri Ramana Maharsi megjegyzései.

18. Meddig kell folytatni a gyakorlást?

Mindaddig, amíg az elme el nem éri a fogalmaktól való men-tesség erőfeszítés nélküli és természetes állapotát, avagy az „én" és az „enyém" érzetének megszűnését.

19. Mi az értelme a magányos életnek (ékánta vásza)?

Mivel az Önvaló mindent áthat, a magány nem a tartózkodási hely függvénye. A „magányos élet" a mentális fogalmaktól mentes állapotot jelenti.

20. Miről lehet felismerni a megkülönböztetés bölcsességét (vivéka)?

A megkülönböztetés bölcsességének szépsége nem más, mint az igazság megvalósítását követően létrejövő, káprázattól mentes állapot. A félelmet csak azok ismerik, akik még vala-milyen különbséget vélnek felfedezni a magasztos Brahman-ban. Mindaddig, amíg fennmarad az az elképzelés, hogy a test az Önvaló, az ember - bármilyen is legyen [egyébként] - nem valósíthatja meg az igazságot.

21. Ha minden a [prárabdha] karma [a múltban elkövetett cselekedetek következménye] szerint történik, akkor ho-gyan győzhetők le a meditáció (dhjáná) akadályai?

A prárabdha csak a kifelé forduló elmét érinti, az önmaga felé fordulót nem. Azt, aki valódi Önmagát keresi, nem fogja el-ijeszteni semmiféle nehézség.

22. Szüksége van-e aszkézisre (szannjásza) annak, aki az Önvalóban való megállapodottságot (átma nisthá) tűzte ki céljául?

Az az erőfeszítés, amelynek révén az ember a saját testéhez való ragaszkodásától igyekszik megszabadulni, valójában az Önvalóban tartózkodásra irányul. Egyedül a gondolkozás és a kutatás érettsége szünteti meg a testhez való ragaszkodást,

s nem az életszakaszok (ásrama) rendjének követése, mely-nek első lépcsője a tanulmányozás stádiuma (brahmacsarja). A ragaszkodás ugyanis az elme ragaszkodása, míg az életsza-kaszok a testhez tartoznak. S vajon miképpen tudnák a testi állapotok az elmében gyökerező ragaszkodást kiküszöbölni?! Minthogy a gondolkozás és a kutatás érettségéről [csak] az el-me vonatkozásában beszélhetünk, csakis az elme képes eltá-volítani a kutatás révén azokat a béklyókat, amelyek saját fi-gyelmetlensége következtében kerültek rá. Mivel azonban az aszketikus fegyelem (szannjászásrama) a szenvedélytelenség (vairágja) elérésének eszköze, s mivel a szenvedélytelenség a kutatás eszköze, az aszkéták rendjéhez való kapcsolódást bi-zonyos módon úgy lehet tekinteni, mint a szenvedélytelensé-gen keresztül végbemenő kutatás eszközét. [Ám] ahelyett, hogy az ember arra vesztegetné az életét, hogy időnap előtt az aszkéták rendjéhez csatlakozna, sokkal inkább helyénvaló a családfő életét élnie. Ahhoz, hogy az ember az Önvalóban - vagyis voltaképpeni természetében - rögzítse elméjét, min-denekelőtt a képzelődések (szankalpa) és kétségek (vikalpa) családjától kell elkülönítenie azt: vagyis az embernek mentáli-san kell megtagadnia családját (szanszára). Ez a valódi aszkézis.

23. Alapszabály, hogy amíg a legkisebb mértékben is létezik az »én vagyok a cselekvő« gondolata, az Ön ismeretei nem le-het elérni; de vajon a családfői tisztet betöltő törekvő ennek tudata nélkül is kielégítően elvégezheti kötelességeit?

Mivel nem létezik olyan szabály, amely szerint a cselekvés előfeltétele az „én vagyok a cselekvő" tudata volna, értelmet-len azt kérdezni, hogy vajon bármilyen adott cselekedet vég-be fog-e menni a cselekvő vagy a cselekvés aktusa nélkül. Noha mások szemében úgy tűnik, hogy a kincstár felügyelő-je egész nap figyelmesen és felelősen végzi munkáját, ő - ar-ra gondolva, hogy „ehhez a tömérdek pénzhez nekem igazá-ból semmi közöm nincs" - ragaszkodás nélkül fog eleget

tenni kötelességének, anélkül hogy elméjében megjelenne a birtoklás érzése. S ugyanígy a bölcs családfő is ragaszkodás nélkül eleget tehet családfői kötelezettségeinek, melyek múltbeli kannájának megfelelően úgy jutottak osztályrészé-ül, mint ahogy egy szerszám valakinek a kezébe kerül. A cse-lekvés és a megismerés nem akadályozza egymást.

24. Mire jó a családnak egy bölcs családfő, aki nem törődik tes-ti kényelmével, és mire jó egy ilyen családfőnek a család?

Noha a bölcs családfőt a testi kényelem egyáltalán nem ér-dekli, ha múltbeli kannájának köszönhetően családjának az ő erőfeszítésével kell fenntartania magát, akkor úgy kell őt tekinteni, mint aki másoknak tesz szolgálatot. Ha azt kér-dezzük, merít-e valamilyen hasznot a bölcs ember abból, hogy a családjával kapcsolatos kötelességeit elvégzi, akkor erre azt válaszolhatjuk, hogy mivel elérte minden jótéte-mény legfelső fokát és a legmagasabb rendű jót jelentő teljes megelégedettség állapotát, családi kötelességeinek teljesítése révén már nem nyerhet semmit.

25. Hogyan érhető el a tevékenység megszüntetése (nivritti) és az elme békéje a családfői teendők közepette, amelyeket éppen az állandó tevékenység jellemez?

Minthogy a bölcs (dnyání) tevékenységei csak mások szemé-ben léteznek, nem pedig sajátjáéban, akár tömérdek felada-tot is végezhet, valójában nem csinál semmit. Éppen ezért tevékenységei nem állnak útjában a nemcselekvésnek és az elme békéjének. Ő ugyanis ismeri az igazságot, hogy ő pusz-tán jelen van a tevékenységeknél, s nem véghezvivője azok-nak. Ilyen módon ő [csupán] csendes tanúja lesz a különféle tevékenységeknek.

26. Ha egyszer a bölcs jelenlegi cselekedetei múltbeli karmá-jából fakadnak, akkor a jelenlegi cselekedetek által létre-

hozott benyomások (vászana) nem fogják-e követni őt a jövőben?

Csak azt nevezhetjük bölcsnek, aki minden lappangó haj-lamtól (vászana) mentes. S ha egyszer így van, akkor a kar-mikus tendenciák miképpen gyakorolhatnának hatást arra, aki maradéktalanul szabad a cselekvéstől?

27. Mi a brahmacsarja [az önmegtartóztató tanulói életsza-kasz] értelme?

Csak a Brahman keresését nevezhetjük brahmacsarjának.

28. A tudás eszközei közé tartozik-e az életszakaszok (ásra-ma) rendjével összhangban gyakorolt brahmacsarja gya-korlása?

Mivel a tudás különféle eszközeit - például az érzékszervek megfékezését - a brahmacsarja magában foglalja, a tanulók (brahmacsárinok) rendjéhez tartozó törekvők erénygyakorla-tai igazi segítséget fognak jelenteni tökéletesedésük során.

29. Átléphetünk-e közvetlenül a tanulók rendjéből (brahma-csarja) az aszkéták rendjébe (szannjásza)?

Azoknak, akik megfelelő képességekkel rendelkeznek, nem kell az életszakaszok sorrendjét betartva formálisan brahma-csárinná válniuk. Az, aki megvalósította Önmagát, nem tesz különbséget a különböző életszakaszok között. Ezért nincs olyan életszakasz, amely segítené vagy gátolná.

30. Elveszít-e valamit a törekvő (szádhaka) akkor, ha nem tartja be a kasztra és az életszakaszokra vonatkozó szabá-lyokat?

Mivel a tudás megszerzése [anusthána - szó szerint: gyakorlás] az összes gyakorlat legvégső célja, nincs olyan szabály, hogy annak, aki valamelyik életszakaszban van - s ugyanakkor fo-lyamatosan a tudás megszerzésének szenteli magát -, követnie

kellene az adott életszakaszhoz tartozó szabályokat. Ha köve-ti a kasztra és az életszakaszokra vonatkozó előírásokat, azt csak a világ érdekében teszi. Ahogy a szabályok betartásából neki már semmiféle haszna sincs, éppúgy nem veszít semmit akkor sem, ha nem tartja be azokat.

III. Tapasztalás -Anubhava

1. Mi a tudat fénye?

Az önfényű lét-tudat tárja fel a látó számára a nevek és for-mák világát kívül s belül [egyaránt]. E lét-tudat létére az ál-tala megvilágított tárgyakból lehet következtetni. Ez [a lét-tudat azonban soha] nem válik a tudat tárgyává.

2. Mi a tudás (vidnyána)?

A vidnyána a lét-tudatnak a hullámtalan óceánhoz, avagy a mozdulatlan éterhez hasonló, a törekvő által megtapasztal-ható nyugalmi állapota.

3. Mi az üdvösség (ánanda)?

Az üdvösség a boldogság és béke tapasztalata a vidnyána minden aktivitástól mentes, álomtalan mélyalváshoz hason-ló állapotában. Ez az az állapot, amit másképpen kévala nirvikalpának [az elme ideiglenes Önvalóba merülésének] is neveznek.

4. Melyik az az állapot, ami túl van az üdvösségen?

Az, ami az üdvösségen túl van, az elme szüntelen békéjének állapota, mely a tökéletes nyugalom, a dzságrat-szusupti [éber-alvás] állapotában lelhető fel, s amely a minden aktivitástól mentes mélyalváshoz hasonlítható. Ebben az [üdvösségen túli] állapotban a test és az érzékek aktivitása ellenére sincs külső tudatosság, akárcsak a [szoptatás közben] álomba me-rült gyermek esetében (aki nincs tudatában annak, hogy édesanyja táplálja).6 A jógi, aki ebben az állapotban tartózko-dik, még akkor is mentes a tevékenységektől, ha cselekvésbe

bocsátkozik. Ez az az állapot, amit másképpen szahadzsa nir-vikalpa szamádhinak [az elme folytonos Önvalóba merülésé-nek] is neveznek.

5. Milyen alapon jelenthetjük ki azt, hogy az összes mozgó és mozdulatlan világ tőlünk magunktól függ?

A megtestesült lét nem más, mint az Önvaló. A tárgyi világ csak akkor tapasztalható, ha a mélyalvás során szunnyadó energia az „én" eszméjével társulva manifesztálódik. Az Ön-való észlelőként van jelen minden észlelésben. Az „én" hiá-nyában nincsenek látható tárgyak. Mindezek ismeretében határozottan ki lehet jelenteni, hogy minden az Önvalóból származik, s minden az Önvalóba tér vissza.

6. Mivel a testek és az őket éltető »én«-ek [ang. selves] meg-számlálhatatlanul sokan vannak, hogyan állítható az, hogy az Önvaló csupán egyetlenegy?

Ha az „én test vagyok" gondolatát elfogadjuk,' akkor a lelkek valóban megszámlálhatatlanul soknak tűnnek. Az az állapot, amelyben ez a képzet eltűnik, az Önvaló állapota, mivel eb-ben az állapotban nincsenek tárgyak. Emiatt tekintendő az Önvaló egyetlennek.

7. Mi az alapja annak a kijelentésnek, hogy a Brahmant f e l -foghatja az elme, s ugyanakkor a Brahmant mégsem fog-hatja fel az elme?

A Brahmant a tisztátalan elme nem foghatja fel, ellenben a tiszta elme felfoghatja.

6 Az alvó gyerekek cselekedetei - mint például az evés és ivás - csak mások sze-mében számítanak cselekvésnek, önmagukéban nem. Ezért ők a látszattal szemben valójában nem hajtják végre ezeket a cselekedeteket. (Az eredeti kötet szerkesztőjének megjegyzése)

7 Azt az elgondolást, hogy az ember a testével egyenlő, hridajagranthinak (a szív csomójának) nevezik. A különböző csomók közül ez a tudatost az érzéketlennel összekötő kötelék az oka az emberi lény rabságának. (Az eredeti kötet szerkesztő-jének megjegyzése)

8. Mi a különbség a tiszta elme és a tisztátalan elme között?

Amikor felfoghatatlan ereje révén a Brahman elválasztja ma-gát önmagától, és a tudat tükörképével (csidábhásza) egybeol-vadva különböző formákat ölt magára, akkor azt „tisztátalan elmének" nevezzük. Amikor az elme a megkülönböztetés révén a tudat tükröződésétől mentessé (ábhásza) válik, akkor azt „tiszta elmének" nevezik. [Az elme] Brahmannal való egységének állapota a Brahman felfogásával egyenlő. A tudat tükröződése által kísért energiát tisztátalan elmének neve-zik, és ennek a Brahmantól való elválasztottsága azt jelenti, hogy nem fogja fól a Brahmant.

9. A prárabdha karmáról azt állítják, hogy egészen a testi lét végéig fennmarad. De vajon nem győzhető-e le a karmá-nak ez a része még a testi létben?

De legyőzhető. Ha az a tényező, amelynek a karma a függvé-nye, nevezetesen az ego - amely a test és az Önvaló között jön létre - belemerül forrásába és elveszíti formáját, hogyan élhetne tovább az a karma, amely ennek a függvénye? Ha nincs „én", nincs karma.

10. Ha egyszer az Önvaló lét (szat) és tudat (csit), milyen megfontolásból írják le úgy, mintha különbözne a léttől és nemléttől, illetve attól, ami érző, és attól, ami érzéketlen?

Habár az Önvaló valóságos, minthogy mindent magában fog-lal, nem engedi meg, hogy valóságosságára és valótlanságára vonatkozó, vagyis kettősséget implikáló kérdéseket tegyünk fel vele kapcsolatban. Ezért mondjuk azt, hogy egyaránt kü-lönbözik a valóságostól és a valótlantól. Hasonlóképpen, ha-bár [az Önvaló] tudat, mivel nincs semmi, amit meg kellene ismernie vagy ami számára ismertté kellene tennie magát, azt mondjuk, hogy egyaránt különbözik attól, ami érző, és attól, ami érzéketlen.

IV. Célba érés - Árúdha

8

1. Mi jellemzi a tudás elérésének állapotát?

Ez az állapot megingathatatlan és erőfeszítés nélküli jelenlét az Önvalóban, amelynek során az elme eggyé válik az Önva-lóval, s így már soha többé nem merül fel újra. Vagyis ahogy testét tartva szem előtt rendszerint mindenki magától érte-tődően úgy gondol önmagára, hogy „én nem vagyok sem kecske, sem tehén, sem bármilyen más állat, hanem ember vagyok", éppúgy amikor az ember arra gondol, hogy „én nem vagyok azonos a testtel kezdődő és a hanggal (náda) végződő princípiumok (tattva) összességével, hanem az Ön-való vagyok, amely lét, tudat és üdvözült boldogság", [vagyis amikor önmagát] az eredendő Ön-tudat[tal (átma prádnyá) azonosítja], akkor mondható el róla, hogy a megingathatat-lan tudás birtokába jutott.

2. A bölcs (dnyání) a tudás hét fokozata (dnyána-bhú-miká)9 közül melyikhez tartozik?

A negyedikhez.

3. Akkor miért kell még három további fokozatot is megkü-lönböztetni?

Az utolsó három fokozat megkülönböztető vonásai a megva-lósított személy (dzsívan-mukta) tapasztalatain alapulnak.

8 Szó szerint: „elérés", „odaérés". (A ford.) 9 A hét dnyána bhúmiká a következő: 1. subhéccshá (a megvilágosodás utáni vágy);

2. vicsárana (kutatás); 3. tanumánasza (fínomelme); 4. szatvápatti (Ön-megvalósí-tás); 5. aszamszakti (a ragaszkodás hiánya); 6. padárihábhávana (a tárgyak észlelé-sének hiánya); 7. turjaga (transzcendencia). Azokat, akik az utolsó négy bhúmikát elérték, brahmavidnak, brahimavidvarának, brahmavidvaríjának, illetőleg brahmavid zvarísthának nevezik. (Az eredeti kötet szerkesztőjének megjegyzése)

Ezek [már] nem a tudás és megszabadulás fokozatai. A tudás és a megszabadulás szempontjából semmi különbség nincs e négy fokozat között.

4. Ha egyszer a megszabadulás [állapota] mindenki számára egyaránt azonos, miért egyedül a varisthát [szó szerint: a legkiválóbbat] magasztalják annyira?

Amennyiben a varistha üdvösségre vonatkozó általános ta-pasztalatát nézzük, őt csak az előző születései során elért - és boldogsága okául szolgáló - különleges érdeme miatt becsül-jük nagyra.

5. Mivel nincs olyan ember, aki ne vágyakozna az állandó boldogság megtapasztalására, miért nem éri el minden bölcs (dnyání) a varistha állapotát?

A vágy és az erőfeszítés önmagában nem elegendő ennek az állapotnak az eléréséhez. Ez a [prárabdha] karma miatt van így. Mivel az ego - okával egyetemben - már a negyedik fo-kozaton (bhúmiká) elpusztul, ezen az állapoton túljutva mi lehetne az, ami valamire még vágyakozhatna, vagy éppen erőfeszítéseket tehetne valami érdekében? Mindaddig, amíg az ember erőfeszítéseket tesz, nem lehet bölcsnek (dnyání) tekinteni De vajon a szent szövegek (sruti), amelyek különös hangsúllyal említik avaristhát, szólnak-e arról, hogy az utol-só három [fokozathoz tartozó] személy megvilágosulatlan volna?

6. Minthogy néhány szent szöveg azt állítja, hogy a legfőbb állapot az, amelyben az érzékszervek működése megszű-nik, s az elme teljesen kialszik, hogyan egyeztethető össze ez az állapot a test és az érzékek működésével?

Ha ez így lenne, akkor semmilyen különbség nem lenne ezen állapot és a mélyalvás állapota között. Továbbá hogyan tekinthetnénk ezt természetes állapotnak, amikor egyszer fennáll, másszor viszont nem? Mint ahogy már szó volt róla,

egyesek, karmájukkal összhangban, ideig-óráig vagy [egészen] halálukig ebbe az állapotba merülnek. Ezt [nyilvánvalóan] nem lehet végső állapotnak tekinteni. Ha annak tekintenénk, akkor ez azt jelentené, hogy az Úr, valamint az összes nagy lé-lek, akik a védikus művek (dnyána grantha) és a Védák szerzői voltak, nem voltak megvilágosodottak. Ha az a legfelső álla-pot, amelyben sem az érzékek nem működnek, sem pedig az elme nem létezik, s nem az, amelyben ezek léteznek, akkor hogyan lehetne ez a tökéletes állapot (paripúrnam)? Mivel a bölcsek tevékenysége, avagy tétlensége kizárólag a barmának tulajdonítható, a nagy lelkek kijelentették, hogy egyedül asza-hadzsa nirvikalpa állapota (az Ön-tudatosság fogalmak nélküli természetes állapota) tekinthető a végső állapotnak.

7. Mi a különbség a közönséges alvás és az éberalvás (dzsá-grat-szusupti) között?

A közönséges alvás nemcsak a gondolatok, hanem a tudatos-ság hiányát is magában foglalja. Az éberalvást egyedül a tu-datosság jellemzi. Ezért nevezik ezt az alvást „ébernek", vagyis olyan alvásnak, amelyben jelen van a tudatosság.

8. Miért van az, hogy az Önvalót hol negyedik állapotként (túrija) írják le, hol pedig olyanként, mint ami túl van a negyedik állapoton (turíjátíta)?

A túrija azt jelenti: „negyedik". A visvaként, taidzsaszaként és prádnyaként ismeretes ébrenlét, álmodás és mélyalvás ál-lapotának tapasztalói (dzsíva), akik hol ebbe, hol abba az ál-lapotba merülnek bele, nem azonosak az Önvalóval. Hogy világossá tegyék ezt - tudniillik azt, hogy az Önvaló, mint e három állapot szemtanúja, különbözik ezektől -, ezért hív-ják az Önvalót negyediknek (túrija). Amikor ezt felismeri az ember, a három [állapot] tapasztaló[ja] eltűnik, s ugyanakkor eltűnik az a képzet is, miszerint az Önvaló egy szemtanú, azaz egy negyedik [tényező] volna. Ezért írják le úgy az Ön-valót, mint ami túl van a negyedik állapoton (turíjátíta).

9. Milyen előnye származik a bölcsnek a szent könyvek (sru-ti) olvasásából?

A bölcsnek, aki maga az írásokban említett igazságok meg-testesülése, nincs szüksége e könyvekre.

10. Van-e valami kapcsolat a természetfölötti erők (sziddhi) és a megszabadulás (mukti) elérése között?

Egyedül a megvilágosult kutatás vezet el a megszabadulás-hoz. A természetfölötti erőket a májá hatalma (májásakti) hoz-za létre - vagyis ezek mind illuzórikus természetűek. Az egyetlen valódi és folyamatos képesség (sziddhi) az Ön-meg-valósítás. Azok a képességek, amelyek hol megjelennek, hol eltűnnek, minthogy a májá következményei, nem lehetnek valóságosak. Ezekre azért fordítanak gondot az emberek, hogy hírnévhez, élvezethez és ehhez hasonlókhoz jussanak. Némelyek azonban karmájukból kifolyólag anélkül is hozzá-jutnak ezekhez a képességekhez, hogy törekednének rájuk. [Mindazonáltal] nem szabad megfeledkezni arról, hogy min-den képesség tulajdonképpeni célja a Brahmannal való egye-sülés. Ez, vagyis az egyesülés (szájudzsja) révén megvalósuló állapot ugyanaz, mint a megszabadulás állapota (aikja mukti).

11. Ha ez a megszabadulás (móksa), akkor néhány szöveg miért kapcsolja össze [ezt az állapotot] a testtel, és miért mondja azt, hogy az egyéni lélek csak akkor érheti el a megszabadulást, ha nem hagyja el a testet?

A megszabadulást és a megszabadulás átélését csak akkor kell figyelembe venni, ha a kötöttség valóságos. Ami az Ön-valót (Purusa) illeti, az valójában a négy állapot egyikében sem ismer kötöttséget. Mivel a kötöttség a védánta rendszer nyomatékos tanításának értelmében pusztán egy nyelvi fel-tevés, hogyan jelenhet meg a megszabadulás kérdése - mely a kötöttség kérdésétől függ - magának a kötöttségnek a hiá-nyában? Ennek az igazságnak az ismerete nélkül a kötöttség

és a megszabadulás természete utáni kutatás olyan, mintha egy meddő anya fia után vagy egy nyúl nem létező szarvának nagysága, színe stb. iránt érdeklődnénk.

12. Ha azonban ez így van, akkor az írások kötöttségre és megszabadulásra vonatkozó megfogalmazásai vajon nem minősülnek-e lényegtelennek vagy éppen hamisnak?

Nem. Éppen ellenkezőleg, az időtlen idők óta fennálló tudat-lanság által előidézett kötöttség káprázatát csak a tudás távo-líthatja el - és többnyire éppen emiatt használják a „megsza-badulás" (mukti) kifejezést. Ennyi az egész. Az a tény, hogy a megszabadulás ismertetőjeleit különbözőképpen írják le, éppen azt bizonyítja, hogy azok pusztán képzeletbeliek.

13. Ha ez igaz, akkor az olyan erőfeszítések, mint amilyen például a tanítás hallgatása vagy az elmélkedés, vajon nem értelmetlenek-e?

Nem, egyáltalán nem értelmetlenek. Minden erőfeszítés leg-főbb célja arra a sziklaszilárd meggyőződésre jutni, hogy nincs sem kötelék, sem megszabadulás. Minthogy az ember csak az előbb említett gyakorlatok által juthat el oda, hogy közvetlen tapasztalat révén bátran felismerje a kötöttség és a megszabadulás illuzórikus természetét, ezek az erőfeszítések [nagyon is] hasznosak.

14. Alátámasztja-e valamilyen tekintély azt a kijelentést, hogy nincs sem kötelék, sem megszabadulás?

Ez csupán a tapasztalásban tárul fel; pusztán az írások alap-ján nem lehet kijelenteni.

15. Ha ez csupán a tapasztalásban tárul fel, akkor miképpen lehet erről tapasztalatot szerezni?

A „kötelék" és a „megszabadulás" pusztán nyelvi kifejezé-sek. Saját valóságuk nincsen, s így önmagukban érvénytele-nek. [Viszont] kell lennie egy fundamentumnak, amelynek

ezek csupán a módosulásai. Ha az ember felteszi magának azt a kérdést, hogy „A kötöttség és a megszabadulás kinek a kö-töttsége és megszabadulása?", akkor azt fogja látni, hogy „A kötöttség és a megszabadulás az én kötöttségem és megsza-badulásom." Ha ekkor azt kérdi, hogy „Ki vagyok én?", ak-kor rájön arra, hogy nincs olyan, hogy „én". Hogy ami ekkor megmarad, az az ember valóságos lénye, az annyira magától értetődő lesz számára, mint egy kezében tartott ámalaka-gyümölcs. Ha erről az igazságról természetes és félreérthetet-len tapasztalatot szereznek azok, akik maguk mögött hagyták a puszta nyelvi fejtegetéseket, és bensőleg kutatják önmagu-kat, akkor többé nem fognak kételkedni abban, hogy az Ön-magukat megvalósító emberek voltaképpeni Önmagukat tekintve sem kötöttséget, sem megszabadulást nem ismernek.

16. Ha valójában nincs sem kötöttség, sem megszabadulás, akkor az ember miért tapasztal örömet és szomorúságot?

Ezek csak akkor tűnnek valóságosnak, ha az ember elfordul igazi természetétől. Valójában ezek nem léteznek.

17. Megismerheti-e mindenki közvetlenül és minden kétségen felül, hogy mi az ember voltaképpeni természete?

Természetesen.

18. Hogyan?

Mindenki tapasztalta már, hogy ha a mélyalvás vagy az esz-méletlenség állapotában az egész mozgó és mozdulatlan vi-lágegyetem - a földtől kezdve egészen a megnyilvánulatlan ősanyagig (prakriti) - el is tűnik, ő maga nem tűnik el. így hát az ember igazi természete a tiszta létnek az az állapota, amely mindenki számára azonos, és amit mindenki mindig közvetlenül tapasztal. Ebből következően az összes tapaszta-lat - legyen az a megvilágosodott, avagy a tudatlan állapot-ban megjelenő bármilyen rendkívüli tapasztalat is - szem-ben áll az ember igazi természetével.

K Ö L T E M É N Y E K

4.

Ö T HIMNUSZ AZ ARUNÁCSALÁHOZ

Néhány rövidebb versét kivéve az Öt himnusz az Aruná-csalához a Maharsi legkorábbi költeményei. 1914 körül írta őket, azaz harmincöt éves kora táján (1879 decemberében született). Ekkor még a hegyen, a Virúpáksa-barlangban lakott, és néhány követője - akik szádhuk voltak - naponta bejártak Tiruvanná-malaiba élelmet koldulni. Egyszer arra kérték a Maharsit, hogy szerezzen nekik egy költeményt, amit útjuk során énekelhetnének. A Maharsi először visszautasította a kérésüket, mondván, hogy már így is van éppen elég dal, melyeket az ősi saiva szentek sze-reztek. Ők azonban nem adták fel, és tovább kérlelték, mire elkez-dett írni egy dalt, minden versszak végén ugyanazzal a refrénnel

Egy nap elindult a hegy körül, Palániszvámí pedig mögötte sétált. Miután egy kicsit eltávolodott, úgy mondják, Aijaszvámí visszahívta Palániszvámít, és papírt meg ceruzát nyomott a kezé-be: „A Szvámí [a Maharsi] már több napja versszakokat ír. Ta-lán ma is így lesz, ezért jobb, ha viszel magaddal papírt és ceru-zát." Aznap Sri Bhagaván valóban befejezte a Szavak hitvesi virágfüzér ét, az öt himnusz közül az elsőt, mely ragyogó szimbo-likával írja le a szeretetet az emberi lélek és Isten között, valamint ezek egyesülését, s a világirodalom legmélyebb és legmegindítóbb

költeményeinek egyike. Jóllehet az, aki írta, már megszilárdult a feloldhatatlan Egység üdvösségében, a mű a követők kedvéért szü-letett, és egy olyan lélek nézőpontjából íródott, aki még vágyódik a Legfelsőbbre.

A második, harmadik és negyedik vers (himnusz) nagyjából ugyanekkor íródott, és szintén a fent említett hozzáállást képviseli. Míg a későbbi költemények inkább a tanítás elméleti részét fejtik ki, ezek a himnuszok érzelmekben gazdagabbak, jobban kifejezésre juttatják az önátadást és a vágyakozást.

A Tizenegy versszak és a Nyolc versszak a Maharsi azon kevés költeményei közé tartozik, melyet önként, mindenféle fel-kérés nélkül írt, amint azt maga is megjegyezte, amikor e műveiről beszélt:

„A Tizenegy versszak a Sri Arunácsalához és a Nyolc versszak a Sri Arunácsalához voltak az egye-düli versek, melyek mintegy önkéntelenül jöttek a nyelvemre, és szinte kényszerítettek arra, hogy leírjam őket, anélkül hogy bárki megkért volna engem erre. A Tizenegy versszak kezdőszavai egy reggel bukkantak fel önmaguktól, és noha én megpróbáltam őket elhallgattatni, mondván, »Mi dolgom van nekem ezekkel a szavakkal?«, addig nem tudtam őket elnyomni, amíg versbe nem foglaltam mindahányat. A szavak könnye-dén, minden erőfeszítés nélkül áradtak. A hátra-lévő versszakok - kettő kivételével - ugyanígy születtek.

Röviddel ezután Nárájana Reddi jött el. Az idő tájt Vellúrban élt, a Singer & Co. ügynökeként dolgozott, és alkalmanként meglátogatott. Aija-szvámí és Paláni mesélt neki a versekről, mire ő így szólt: »Azonnal adjátok oda nekem a verse-ket, és intézkedem a kiadásukról!« Nárájana

Reddi már azelőtt is adott ki néhány könyvet. Amikor ragaszkodott hozzá, hogy magával viszi a versszakokat, mondtam neki, hogy rendben van, kiadhatja az első tizenegy versszakot egy költeményként, a többit pedig, melyek más vers-mértékben íródtak, egy másik versként. Hogy meglegyen a szükséges mennyiség, ott helyben írtam még két versszakot, s ő magával vitte mind a tizenkilencet, hogy kiadja őket."1

Az ötödik költemény, az Arunácsala pancsaratna, más jellegű, mint az első négy. A nagyszerű szanszkrit költő, Bhagaván köve-tője, Ganapati Sásztrí könyörgött Bhagavánnak, hogy írjon egy verset szanszkrit nyelven. Bhagaván erre nevetve azt válaszolta, hogy alig tud szanszkritul, és nem is ismeri a szanszkrit versmérté-keket. A Sásztrí ennek ellenére elmagyarázott neki egy metrumot, és megismételte kérését. Bhagaván ekkor egy öt versszakhói álló verset szerzett, két versszakot egy napon, hármat pedig másnap - tökéletes, hibátlan szanszkritsággal. A mű az Ön-megvalósítás-

hoz vezető különböző ösvényeket írja le rejtélyes nyelven, ezért a for-dításhoz egy kommentárt is mellékeltünk. Ezt a himnuszt naponta éneklik a Védapárájana idején [a Sri Ramanásramamban].2

Nem szabad szem elől tévesztenünk azt, hogy e himnuszokban az „Arunácsala" szó nem kevesebbet, mint magát Istent jelenti. De jelenti egyben a Dél-Indiában található Arunácsala hegyet is, melyben Isten személyesen is megnyilvánult a Maharsi és követői számára. Indiában a különböző spirituális ösvényeket és tanokat ősi időktől fogva különböző szellemi központok képviselték, köztük az Arunácsala az advaita rendszerét és az Ön-kutatás ösvényét. Noha ez a végső tanítás, a legmagasabbrendű és legközvetlenebb ösvény, az idők során mégsem ez lett a legnépszerűbb, mivel a leg-több ember számára túl szigorúnak és nehéznek tűnt. A Maharsi a

1 Idézi: Arthur Osborne: Ramana Maharshi and the Path of Self-knowledge. 2 A magyar fordítás a szanszkrit mértékre készült.

felébredést az Ön-kutatás önkéntelen folyamata révén érte el, em-beri formát öltött guru segítsége nélkül. Hely hiányában itt csak érinthetjük ennek misztériumát. Elég megjegyezni annyit, hogy a Maharsi minden mesterrel egyetértett abban, hogy szükséges a gu-ru, azt is hozzátette azonban, hogy nem szükséges emberi formát öltenie. Amikor ifjúként - de már bölcsként - elhagyta otthonát, az Arunácsala úgy vonzotta magához, mint egy hatalmas mágnes. Ö pedig egyenesen odament, és életének hátralevő részében ott is maradt. Az Arunácsalát tekintette gurujának, és ezeket a himnu-szokat az Arunácsalához, a Guruhoz, a megnyilvánult Istenhez, az Abszolúthoz írta.

Bhagaván Ramana Maharsi hatékony kegyelme révén az Ön-kutatás ösvénye újra elérhetővé vált korunk embere számára, s valójában olyan új ösvénnyé vált, melyet névtelenül, a modern világ körülményei között követhetünk, a szertartások minden for-mája nélkül s anélkül, hogy külsőleg bármi megkülönböztetne ben-nünket attól a világtól, amelyben élünk. Az új ösvénynek - mely megfelel korunk szükségleteinek - e megteremtése tette az Aruná-csalát a világ szellemi központjává. Most, hogy a Maharsi elhagy-ta fizikai testét, és eggyé vált az Arunácsalával, a hozzá fordulók és tőle segítséget kérők felé belőle áradó kegyelem és útmutatás minden korábbinál nagyobb erővel összpontosul az Arunácsalá-nál. Szent hely ez, mely rengeteg embert vonz, a Maharsi életéből való tanítványokat és később érkezőket egyaránt.

Meg kell még jegyeznünk, hogy az irodalmi tamil, mely nyel-ven ezek a himnuszok íródtak, rendkívül rejtélyes használatra ad lehetőséget, és különösen az első himnusz bővelkedik olyan részek-ben, melyek többféleképpen is érthetők. Ilyen esetekben megadtuk a lehetséges olvasatokat.3

3 Sri Ramana sokféle és bonyolult tamil, illetve szanszkrit versformát használt. Az angolhoz hasonlóan a magyar fordításnál a legtöbb esetben ezeket nem adap-táltuk, tekintettel a többi között arra, hogy Bhagaván minden esetben a jelentést tartotta elsődleges fontosságúnak, amikor fordítások készültek műveiből, míg a költemények - nem csekély - irodalmi értékét másodrendűnek tekintette. Ahol mégis sikerült megtartanunk az eredeti versformát, ott külön jeleztük. (A ford.)

Az öt himnusz előtt egy olyan verset adunk közre, melyet Bha-gaván Sri Ganésához irt, a költemények előtti szerencsehozó nyitó-versként.'' Utána egy olyan vers következik, melyet Sri Muruganár írt az Arunácsala jelentéséről, majd Bhagaván egy költeménye a jelzőtűzről, melyet minden évben a Dípam fesztivál alkalmával gyújtanak a hegytetőn. Ezt egy, a Szkanda puránaból vett részlet követi, mely az Arunácsala dicsőségét zengi, s melyet Sri Bha-gaván tamil nyelven versbe szedett. Csupán ezután következik az öt himnusz.

Sri Ganésához

Egy napon, 1912-ben, egy fazekas érkezett a Virúpáksa-barlanghoz egy általa készített kis Sri Ganésa-képmással, melyet Sri Bhaga-vánnak ajándékozott. Egy tanítvány azt javasolta, hogy a fazekas és Sri Bhagaván egyaránt költsön egy-egy verset, hogy megünnepel-jék ezt az eseményt. Sri Bhagaván ezt írta:

Koldussá tetted azt, ki nemzett téged, S te magad gyermekként éltél mindenhol, Csak hogy hatalmas pocakodat növeszd. Én is gyermek vagyok. Oh, Gyermek-Isten ezen a talapzaton! Ha találkozol valakivel, ki utánad született, Hát kőből van a szíved? Könyörgök, nézz rám!

4 A hindu mitológia szerint ha Ganésához, az elefántfejű istenséghez, az akadá-lyok elhárítójához fordulunk, mielőtt valamibe belefognánk, akkor ezzel előse-gítjük vállalkozásunk sikerét. (A ford.)

Az Arunácsala valódi jelentése

Annámalai lángoszlopának hirtelen megjelenése Brahmá és Visnu előtt,

s végső csüggedésük amiatt, hogy ők nem képesek azt megismerni,

nem más, mint a Szív-központ szphuranájának jelképe,

mely az értelem és az ego valódi Önvalója.

A jelzőtűz valódi jelentése

Megszabadulni az „én a test vagyok" képzetétől és az elmét hagyni a Szívbe beleolvadni, hogy felismerjük az Önvalót a nem kettős létként és mindennek fényeként, ez az Annámalaion, a világegyetem középpontján gyújtott jelzőtűz látásának5 valódi értelme.

Sri Arunácsala Máhátmja6

(Az Arunácsala dicsősége)

Nándi7 így szólt: - Ez a szent hely! Mindenek között az Arunácsala a leg-

szentebb! Ez a világegyetem szíve! Tudd, hogy ez Siva titkos és szent Szív-központja! Ő mindig itt lakozik ezen a helyen a dicsőséges Aruna-hegyként!

5 Darsanjának. 6 Részletek a Szkanda puránából. 7 Nándi, a szent bika Siva legfőbb tanítványa, aki mindig Ura előtt marad

A napot, amikor az Arunácsala ősi és csodálatos lingamja formát öltött, az Árdrá csillagképe jelzi Mrigasira hónapjában. Az a nap pedig, amikor Visnu és más dévák tisztelték az Urat, aki megjelent a ragyogás formájában, Mahásivarátri napja.

Siva így szólt: - Noha valójában tűztermészetű vagyok, fénytelen meg-

jelenésem hegyként ezen a helyen a kegyelem és a szerető gondoskodás következménye, mely a világ fenntartását szol-gálja. Itt mindig a Hatalmasként (sziddha) időzöm. Emlékezz arra, hogy Szívem belsejében érzékeken túli dicsfény ragyog, melyben ott van a világ összes gyönyörűsége.

Tudd, hogy mivel megkötik a világ lényeit, az irgalmat-lan karmák a dzsívák kötöttségeívé válnak. E ragyogó Aru-nácsala puszta látványa elegendő ahhoz, hogy felszámoljon minden karmát.

Amihez végtelen fájdalmak árán sem lehet eljutni - a vé-dánta valódi értelméhez azt könnyen elérheti bárki, aki közvetlenül látja ezt a hegyet, vagy a távolból reá gondol.

Úgy rendelem, hogy ha valaki a hegytől számítva három jódzsanán8 belül lakik, már az elegendő ahhoz, hogy eléges-sen minden tökéletlenséget, és a Legfőbbel való egyesülést eredményezze (akár még beavatás nélkül is).

Déví így szólt: - Ez mindig jámbor törekvők szállása volt és lesz. Azok,

akik gonoszságot művelnek másokkal, itt, miután meglakol-tak tettükért, elpusztulnak. A gonosz emberek itt egy szem-pillantás alatt teljesen megfosztatnak kártékony erejüktől. Vigyázz magadra, és ne hullj a tűz hegyének formáját magá-ra öltött Úr Arunácsala haragjának mardosó tüzébe!

8 Egy jódzsana kb. tíz mérföld, vagyis kb. tizenhat kilométer.

Szavak hitvesi virágfüzére (Aksara mana málai)

Ezt az örvendetes Szavak hitvesi virágfüzérét, mely a felkelő nap sugaraihoz hasonlatos, a nemes bölcs, Ramana, a Kegyelem Óceánja énekelte imaként, hogy a megvilágosodást kutató derék követők tudatlansága eloszoljon. Azok, akik az Arunácsala éber-ségével a szívbe merülnek, s eme Hitvesi virágfüzérhez fordulnak segítségért, uralkodni fognak Siva világában (azaz eggyé válnak magával az Úr Sívával).9

Invokáció

Oh, Ganapati10, a Kegy megtestesülése! Védj meg, és nyújtsd segítő kezed, Hogy e hitvesi virágfüzér Felérjen a vőlegényhez: az Arunácsalához!

Refrén

Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala!

Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala!

9 A bevezető versszakot Sri Muruganár költötte a vershez. 10 Ganésa másik neve.

1. Kiirtod az egóját Azoknak, kik szívükben Nálad időznek, Oh, Arunácsala!11

2. Te és én legyünk egyek S elválaszthatatlanok, Mint Alagu és Szundara,12

Oh, Arunácsala!

3. Belépve otthonomba, Elcsábítottál onnan, S Szív-barlangodba zártál, Oh, Arunácsala!

4. Kiért tetted mindezt? Ha most elpártolsz tőlem, A világ megfedd Téged, Oh, Arunácsala!

5. Menekülj meg ettől! Miért hívtál magadhoz, Hogy hagyhatlak el most? Oh, Arunácsala!

6. Szereteted áthatóbb Az anyai érzésnél, Ekképpen szeretsz Te, Oh, Arunácsala!13

'' A versszak egy másik lehetséges fordítása: Gyökerestől kiirtod az egóját azok-nak, akik a Veled való (spirituális) azonosságukon időznek (meditálnak).

12 A tamil alagu és a szanszkrit szundara szó egyaránt szépséget jelent. Szintén Alagu és Szundara volt a neve Sri Ramana édesanyjának, illetve édesapjának.

13 A versszak egy másik lehetséges fordítása: Sokkal kedvesebb vagy az anyánál, hát ez a Te nagy szereteted, óh, Arunácsala!

7. Ragadd meg az elmém, Nehogy az elrohanjon Megtréfálva Téged, Oh, Arunácsala!14

8. Fedd fel a szépségedet! Azt látva az elme Megpihen a békében, Óh, Arunácsala!15

9. Miután megszöktettél, És nem ölelsz kebledre, Milyen vőlegény vagy? Oh, Arunácsala!

10. Mondd, miért alszol, Mikor mások bántanak? Illik-e ezt tenned? Óh, Arunácsala!

11. Amikor az érzékszervek Tolvajként betörnek hozzám, Te nem vagy a szívemben, Óh, Arunácsala!

12. Ez is a Te fortélyod, Ki léphet be kívüled, Hisz Te létezel egyedül, Óh, Arunácsala!16

14 A versszak további lehetséges fordításai: a) Szilárdan foglald el a helyed az el-mémben, nehogy az elmeneküljön előled, óh, Arunácsala! b) Ne tedd azt velem, hogy megváltoztatod a természeted, és megszöksz előlem, hanem tarts ki szilár-dan az elmémben, óh, Arunácsala!

15 A versszak további lehetséges fordításai: a) A szajha elme nem rója többé az ut-cákat, ha Rád talál. Fedd hát fel a szépséged, és ne ereszd el őt, óh Arunácsala! b) Az állhatatlan elme megakadályozza, hogy Téged keresselek, és békére leljek; (ragadd meg őt és) hadd láthassam meg szépségedet, óh, Arunácsala!

13. Lényege az Ómnak, Páratlan és egyetlen, Ki érthet meg Téged? Oh, Arunácsala!

14. Köteles vagy megadni Anyaként a szeretetet, Gondoskodjál rólam! Óh, Arunácsala!

15. A szemek szeme vagy Te! Ki pillanthat meg Téged, Ki szemek nélkül is látsz? Óh, Arunácsala!17

16. Mint mágnes a vasat vonzza, Húzz engem magadhoz, S légy velem egy, Óh, Arunácsala!

17. Irgalomnak óceánja, Könyörülj meg rajtam, Mozdulatlan Hegy, Óh, Arunácsala!

18. Lángoló ékkőként Beragyogsz Te mindent, Rombold le a bástyám, Óh, Arunácsala!18

16 A versszak egy másik lehetséges fordítása: Egyetlenegy vagy [Te vagy az is, ami tőled különbözőnek látszik]. Ki merészelne kijátszani Téged és belépni ide? Ez is csak a Te szemfényvesztésed, óh, Arunácsala!

17 A versszak egy másik lehetséges fordítása: Mivel Te vagy a szem látása, ismerj meg engem szemek nélkül. Ki képes megismerni Téged (ha nem Tenmagad), óh, Arunácsala!

18 A versszak egy másik lehetséges fordítása: Minden irányban fénylő tüzes Drá-gakő, égesd ki a salakot belőlem, óh, Arunácsala!

19. Gurumként világítasz, Hibáimat felszámolod, S erényessé teszel engem, Oh, Arunácsala!

20. Ments meg a hívogató Asszonyok csapdájától, S egyesülj velem, Oh, Arunácsala!

21. Noha én könyörgök, Nem ereszkedsz le hozzám, Hogy azt mondd: „Ne félj!" Oh, Arunácsala!

22. Kéretlenül adakozol, Erről vagy Te híres. Ne hazudtold meg magad! Oh, Arunácsala!

23. Gyümölccsel a kezemben Hadd kortyoljam lényedet, S legyek részeg üdvödtől, Oh, Arunácsala!

24. Hogy élhetném túl, hiszen Átöleltem azt, ki Megöli imádóit, Oh, Arunácsala!

25. Haragra ki sosem gerjedsz, Kivívtam a rosszallásod, De mit tettem én? Oh, Arunácsala!19

19 Egy másik lehetséges fordítás: Haragra ki sosem gerjedsz, milyen (vezekléseket hagytam) befejezetlenül (előző életeimben), hogy elnyertem különleges kegyedet?

26. Könyörület nagy hegye, Kit Gautama20 dicsőített, Tekints rárn és irányíts, Oh, Arunácsala!

27. Világot elnyelő napfény Kápráztató sugarai, Lótusz-szívem nyisd ki! Oh, Arunácsala ?

28. Táplálékért jöttem Hozzád, De a prédád lettem, És most itt a béke, Oh, Arunácsala!21

29. Kegyelemnek holdja! Enyhet adó sugaraid Fedjék fel a nektárt, Óh, Arunácsala!22

30. Szabadíts meg ruháimtól, S takarj be a glóriáddal, Kegyelmed fényével, Óh, Arunácsala!

31. Csendesen pihenjünk, Áradjon az üdv tengere, Ahol szó nem hallik, Óh, Arunácsala!

20 A név nem a Buddhára utal, hanem egy Gautama nevű hindu szentre (risire), aki az Arunácsalánál élt.

21 A versszak egy másik lehetséges fordítása: Engedd, hogy prédádként megadjam magam Neked, s így eméssz el, hogy elérjem a békét, óh, Arunácsala!

22 A versszak egy másik lehetséges fordítása: Kegyelemnek holdja! Hűs sugaraid-dal (mintegy kézként) nyisd meg (bennem) az ambrózia nyílását, hadd örven-dezzen a Szívem, óh, Arunácsala:

32. Ne tégy próbára többé! Hadd lássam fény-alakodat, Nyilvánulj meg, kérlek, Oh, Arunácsala!23

33. Vess véget a káprázatnak, S taníts nékem bölcsességet, Örök élet titkát, Óh, Arunácsala!

34. Ha nem egyesülsz vélem, Elveszek a könnyekben, S elolvad a testem, Óh, Arunácsala!

35. Ha megtagadsz engem, Eléget a karmám, S nem marad reményem, Óh, Arunácsala!

36. Szavak nélkül szóltál: „Maradj csendes!", és magad Csendes maradtál, Óh, Arunácsala!

37. Mondd meg, mi lesz vélem, Ha Te lustán elpihensz Üdvösségbe térve? Óh, Arunácsala!24

23 A versszak egy másik lehetséges fordítása: Hagyd abba, hogy örökösen próbára teszel, és bolondot csinálsz belőlem! Ehelyett fedd fel inkább transzcendens Önvalódat, óh, Arunácsala!

24 A versszak egy másik lehetséges fordítása: A boldogság a békés pihenés az Ön-valóban. Túl van a szavakon Önvalóban pihenő vitézséged. Túl van a szavakon az én jelenlegi állapotom, óh, Arunácsala!

38. Csendes maradsz, mintha A veszély elmúlt volna Bátorságod által, Oh, Arunácsala!25

39. Ki kutyább az ebnél, Hogyan kutathatnálak S érhetnélek el? Oh, Arunácsala!26

40. Fedd fel a bölcsességet, S elhagy majd az óhaj, Hogy megismerjelek, Oh, Arunácsala!

41. Hogy mondhatod előttem Méhecskeként lebegve: „Nem nyíltál még ki!" Óh, Arunácsala!27

42. „Felismerted Önvalód Anélkül, hogy tudnád." E szavakkal szólj, Óh, Arunácsala!28

25 A versszak további lehetséges fordításai: a) Egyszer kimutattad vitézségedet, és elmúlt a veszély. Térj nyugovóra, óh, Arunácsala! b) Nap! Előretörtél, és a káp-rázat (támadása) véget ért. Ezután mozdulatlanul ragyogtál, óh, Arunácsala!

26 A versszak egy másik lehetséges fordítása: (Még egy kutya is képes kiszimatolni a gazdáját,) rosszabb lennék a kutyánál? Kitartóan keresni foglak, és utolérlek, óh, Arunácsala! (Indiában a kutya meglehetősen alantasnak tartott állat - a ford.)

27 A versszak további lehetséges fordításai: a) (Napsütésben kinyílik a lótusz,) ho-gyan körözhetsz előttem Te, a napok Napja méhecskeként, azt mondván: „Nem nyíltál még ki!" Óh, Arunácsala! b) Nem találtad kinyílva a virágot, mégis ott maradtál. Nem vagy jobb, mint egy (csalódott) méhecske, óh, Arunácsala!

28 A versszak további lehetséges fordításai: a) A legkülönbözőbb nézetek tárgya vagy Te, mégsem csak ennyi vagy, óh, Arunácsala! b) Nem ismernek a tattvák, noha Te vagy a létük! Mit jelent ez, óh, Arunácsala!

43. Igazán az Önvaló A legfelsőbb valóság. Nyilvánítsd ezt ki, Óh, Arunácsala!29

44. „Tekints mindig Magadba, És a belső szemeddel Megleled majd" - mondod, Óh, Arunácsala!

45. Bátortalan elmével Kerestem az Önvalót, S nem is leltem, segíts, Óh, Arunácsala!30

46. Tudás nélkül mi haszna Eme születésnek? Jöjj, és teljesítsd be, Óh, Arunácsala!31

47. Igaz Önvalódba Engedj elmerülnöm, hol Csak a tiszták laknak, Óh, Arunácsala!32

48. Mikor hozzád tértem, Egyetlen Istenemhez,

29 A versszak további lehetséges fordításai: a) Hogy mindenki maga a Valóság, Te természetedből fakadóan megmutatod, óh, Arunácsala! b) Fedd fel magad! Te vagy az egyedüli Valóság, óh, Arunácsala!

30 A versszak további lehetséges fordításai: a) Noha erőfeszítéseim gyengék vol-tak, kegyelmed révén elértem az Önvalót, óh, Arunácsala! b) A Végtelen Ön-valóban keresve Téged elértem a saját (Önvalóm), óh, Arunácsala!

31 A versszak egy másik lehetséges fordítása: Mi haszna van ennek a születésnek a Megvalósításból eredő bölcsesség nélkül? Említésre sem méltó, óh, Arunácsala!

32 A versszak egy másik lehetséges fordítása: Kegyelmed révén elmerültem az Ön-valódban, ahová csak azok térnek, kik megfosztattak elméjüktől és ekként meg-tisztultak, óh, Arunácsala!

Megsemmisítettél, Oh, Arunácsala!

49. Kéretlenül feltárult Isteni kegy kincstára, Állítsd meg az elmém, Oh, Arunácsala!

50. Bátran hozzád jönni, Semmi más nem szükséges. Ilyen a kegyelmed, Óh, Arunácsala!33

51. Karodat ha nem tárod, S nem ölelsz meg, végem. Könyörülj meg rajtam, Óh, Arunácsala!

52. Hogy az üdv legyen örök, Lakozz a szívemben! Szeplőtelen, tiszta, Óh, Arunácsala!

53. Ne űzz gúnyt belőlem, Ki menekült Tehozzád! Ékesíts kegyeddel, Óh, Arunácsala!34

54. Mikor hozzád tértem, Mozdulatlan maradtál. Hát nem szégyen ez? Óh, Arunácsala!35

A versszak egy másik lehetséges fordítása: Miközben bátran kerestem igaz Ón-valód, tutajom felborult, és elborított a víz. Könyörülj rajtam, óh, Arunácsala! A versszak egy másik lehetséges fordítása: Mosolyogj rám kegyeddel, ne pedig gúnyosan, hiszen (menedékért) jöttem hozzád, óh, Arunácsala!

3 4

3 3

55. Árassz el a kegyelmeddel, Mielőtt a vágyam Hamuvá eléget, Óh, Arunácsala!36

56. Hozd el az örök üdvöt, És egyesülj vélem, Ne legyen „én" és „te", Óh, Arunácsala!

57. Mikor áll meg az elmém, Hogy elérjelek Téged, Ki finomabb a térnél? Óh, Arunácsala!37

58. Nem ismerek szentírást, S nincsen bölcsességem. A káprázatot űzd el, Óh, Arunácsala!38

59. Olvadva a vágytól Menekültem Tehozzád, S ott álltál lepel nélkül, Óh, Arunácsala!

60. Szenvedélyt ébresztettél, Pedig nem szerettelek.

A versszak további lehetséges fordításai: a) Amikor megközelítettelek, Te le sem hajoltál. Mozdulatlanul álltál, egyként velem, óh, Arunácsala! b) Hát nem szégyen az, hogy úgy álltál, mint egy oszlop, (és hagytad, hogy) én találjalak meg Téged, óh, Arunácsala! A versszak egy másik lehetséges fordítása: Hullasd rám irgalmad esőjét, mielőtt a Rólad való tudás hamuvá égetne engem, óh, Arunácsala! A versszak egy másik lehetséges fordítása: Mikor (válok) olyanná, mint az éter, és érlek el Téged, finom lét, hogy gondolataim vihara véget érhessen, óh, Aru-nácsala! A versszak egy másik lehetséges fordítása: Számold fel hamis tudásom, könyör-gök, hiszen nem rendelkezem a tudással, melyhez a szent iratok vezetnek, óh, Arunácsala!

3 5

3 6

3 7

3 8

Ne hagyj hát el most, Óh, Arunácsala!

61. Kiszáradt gyümölcsnek Többé haszna nincsen. Fogyaszd el éretten, Óh, Arunácsala!39

62. Add magad, és végy engem Kínzatásom nélkül! Ne legyél halálom, Óh, Arunácsala!40

63. Érintésed, tekinteted S gondolatod által Legyek a Tiéd, Óh, Arunácsala!41

64. Májá mérge megfertőz, S átjárja a testem, Ha nem nyújtasz kegyelmet, Óh, Arunácsala!

65. Ha Te nem pillantasz rám, Elűzve a káprázatot, Ki áll ki mellettem? Óh, Arunácsala!

A versszak egy másik lehetséges fordítása: Nem (olyan) vagyok (mint egy) gyü-mölcs, mely túlérett és romlott. Húzz hát be (Szíved) mélyére, és rögzíts az örökkévalóságban, óh, Arunácsala! A versszak további lehetséges fordításai: a) Hát nem cserélted el ravaszul Ma-gad értem (hiszen egyéni létem elveszett)? Te vagy a halálom, óh, Arunácsala! b) Hát nem cserélted el boldogan Magad értem (mindent odaadva semmiért)? Hát vak vagy, óh, Arunácsala?! A versszak a beavatás három formájára, a tekintet, a gondolat és az érintés általi beavatásra utal.

3 9

4 0

4 1

66. Egyik őrületből A másikba estem. Gyógyítsál meg, kérlek, Oh, Arunácsala!42

67. Félelemtől mentes! Mért nem mersz elvenni, Ki bátran jött Tehozzád? Óh, Arunácsala!

68. Hol a tudatlanságom, Mondd, ha megáldottál S kegyedet megkaptam? Óh, Arunácsala!43

69. Keljél egybe vélem, Hogy világi elmém Egyesüljön Véled, Óh, Arunácsala!44

70. Pusztán Rád gondoltam, S ez elhozott Hozzád, Ki mérhet fel Téged? Óh, Arunácsala!

71. Őrült kísértetként Tulajdonod lettem. Ne kelljen bolyongnom! Óh, Arunácsala!45

42 A versszak egy másik lehetséges fordítása: Az Irántad való őrülettel megszaba-dítottál a (világért való) őrületből. Gyógyíts meg most minden őrületből, óh, Arunácsala!

43 A versszak egy másik lehetséges fordítása: Hol a tudatlanságom bölcsességed felől, ha megáldottál a Veled való egyesüléssel, óh, Arunácsala?!

44 A versszak további lehetséges fordításai: a) Elmém kivirágzott, illatosítsd (hát) illatoddal, és tökéletesítsd, óh, Arunácsala! b) Jegyezz el, könyörgök, és add, hogy ez az elme, mely most a világ hitvese, a tökéletességgel lépjen frigyre, óh, Arunácsala!

72. Nyújtsál nékem támaszt, Nehogy elhajoljak, Mint egy gyenge repkény, Oh, Arunácsala!

73. Porral megbabonáztál, Elloptad az énem, S megmutattad valódat, Oh, Arunácsala!46

74. A kegyelem harcát Fedd fel az éterben, Ami mozdulatlan, Óh, Arunácsala!

75. Ragyogásod által Hadd vessem el béklyóját Az elemi testnek! Óh, Arunácsala!47

76. Minden zavar gyógyírja, Miért habozol átadni Gyógyszerét bajomnak? Óh, Arunácsala!48

45 A versszak egy másik lehetséges fordítása: Megszálltál engem, kiűzhetetlen Szellem, és megőrjítettél (Magadért), hogy ne legyek többé (világban bolygó) szellem, óh, Arunácsala!

46 A versszak egy másik lehetséges fordítása: (Képességeimet) elnémítottad elbó-dító poroddal, aztán elloptad megértésemet, és felfedted Önvalód tudását, óh, Arunácsala!

Ez a vers olyan vándoraszkétákra utal, akik gyermekeket bájolnak el tanít-ványnak, szent hamuhoz hasonló porral bódítva el őket.

47 A versszak egy másik lehetséges fordítása: Nem ragaszkodva az öt elemből álló fizikai vázhoz (testhez), hadd pihenjek meg örökké boldogan tündöklésed lát-ványában, óh, Arunácsala!

48 A versszak egy másik lehetséges fordítása: Beadtad nekem a zavarodottság gyógyírját, tehát biztosan zavarodott vagyok! Ragyogj kegyelemként, minden zavarodottság gyógyírja, óh, Arunácsala!

A versszak egy másik lehetséges fordítása: Én nélkül ragyogsz, legyőzve a büsz-keségét azoknak, akik szabad akaratukkal kérkednek, óh, Arunácsala! A versszak egy másik lehetséges fordítása: Átvágtad a csomót, mely elrejtette fe-jed és lábad (a korlátlan Önvaló) látványát. Mint egy [jó] Anyának, nem kelle-ne befejezned a feladatod, óh, Arunácsala?!

Az embert a káprázathoz kötő csomó átvágása a nirvikalpa szamádhi elérésére utal, míg a feladat befejezése a szahadzsa szamádhi állapotára. A versszak egy másik lehetséges fordítása: Ölelkezzünk a puha virágágyon

mely az elme - a test szobájában (vagy a Végső Igazságban), óh, Arunácsala!

4 9

5 0

5 1

77. Éntelenül ragyogsz Te, S leigázod egóját A büszkén kérkedőnek, Oh, Arunácsala!49

78. Én bolond nem imádkozom, Csak ha itt a bánat, Mégse ábrándíts ki, Oh, Arunácsala!

79. Ha nem védsz meg, olyan leszek, Mint hajó a viharban Kormányosa nélkül, Oh, Arunácsala!

80. Anyaként nem feladatod Felnevelni Abban, Melynek nincsen vége? Oh, Arunácsala!50

81. Ne légy olyan, mint egy Tükör a torzszülöttnek! Emelj fel, és ölelj át! Oh, Arunácsala!

82. A test lakában élő Elme virág-ágyban Merül jünk a létbe, Oh, Arunácsala!51

A versszak egy másik lehetséges fordítása: Megszüntetted a tudatlanság vaksá-gát kegyelmed balzsamával, és valóban Magadévá tettél, óh, Arunácsala! A versszak további lehetséges fordításai: a) Noha elválasztottál a világtól, és hű-ségessé tettél Magadhoz, szenvedélyed irántam nem csillapodott, óh, Aruná-csala! b) Noha kiszabadítottál hibáim ködfátyolából, és megőrjítettél Önmaga-dért, miért nem szabadítottál még meg a káprázatból, óh, Arunácsala?!

Szó szerint: sarat dobott a számba. Ez egy tamil szólás, melynek jelentése: vesz-temet okozta. A vers mélyebb jelentése: Ki az, aki egyénivé tett engem, elrabol-va tőlem a Tökéletes Létemet?

83. Hírneved lett azáltal, Hogy egyesülsz azokkal, Kik érettek s szerények, Oh, Arunácsala!

84. Elűzted a káprázatot Kegyed gyógyírjával, S birtokoddá tettél, Oh, Arunácsala!52

85. Leborotváltad fejem, S eltáncoltad táncod A teljes szív-térben, Oh, Arunácsala!

86. Teljesítsd a vágyam: Űzd el a káprázatot! Megőrülök Erted, Oh, Arunácsala!53

87. Igaz hallgatás-e Kőként nem felelni? Illik e csend Hozzád? Oh, Arunácsala!

88. Ki vetett sárdarabot54

Elém eledelként, Tönkretéve éltem?55

Óh, Arunácsala!

5 2

5 3

5 4

89. Senki nem ismeri Őt. Ki ragadott el engem Elrabolva elmém? Óh, Arunácsala!

90. Te vagy az én kedvesem, Beszédem hát ne sértsen! Örvendeztessél meg, Óh, Arunácsala?

91. Gyere mulatozzunk56

Az űr üres házában, Mely napszakoktól mentes, Óh, Arunácsala!57

92. Megcéloztál engem Kegyed sugarával, És elnyeltél élve, Óh, Arunácsala!

93. Mondd, mit kaptál általam, Ki nem ért el semmit Sem itt, sem más világban? Óh, Arunácsala!

94. Hát nem Te hívtál engem? Most szenvedd a végzeted: Gondoskodjál rólam, Óh, Arunácsala!

95. Amint szívembe léptél, Nekem adtad élted,

55 „Tönkretéve éltem", azaz elrabolva megélhetésemet. 56 Szó szerint: élvezzük egymást. 57 A hasonlat a Szív „barlangjára" utal, mely túl van téren és időn.

S én elvesztettem sajátom, Oh, Arunácsala!

96. Ha elhagysz, nekem végem, Ne engedj el engem, Mikor lejár éltem! Óh, Arunácsala!58

97. Elragadtál titokban Szív-lakomba lépve, S felfedted azt Tiédként, Óh, Arunácsala!59

98. Elárultam tetteid, De harag helyett védj meg, S kegyelmedet áraszd rám, Óh, Arunácsala!

99. A Védáknak l ényegét , Amely egyként tündököl, Adományozd nékem, Óh, Arunácsala!60

100. Rágalmam dicséretként Fogadd, s vezess engem! Imádkozom Hozzád, Óh, Arunácsala!61

58 A versszak egy másik lehetséges fordítása: Áldj meg, hogy úgy haljak meg, hogy nem eresztelek Téged, máskülönben nyomorult lesz (végzetem), óh, Arunácsala!

59 A versszak egy másik lehetséges fordítása: Otthonomból elcsábítottál, majd belo-póztál a Szívembe, és a Sajátodéba vonzottál. (Ilyen) a kegyelmed, óh, Aruná-csala!

60 A versszak egy másik lehetséges fordítása: Részesíts engem a Védák lényegében, mely.a védántában ragyog, kettősség nélkül, óh, Arunácsala!

61 A versszak további lehetséges fordításai: a) Legyen számomra még a rágalom is olyan, mint a dicséret, és örökké védelmezz engem sajátodként, óh, Arunácsala! b) Helyezd (kezed) fejemre! Részesíts kegyedben, és ne hagyj el, kérlek, óh, Arunácsala!

101. Mint jeget, mely vízben olvad, Olvassz be a szeretetbe, Amely a Te formád, Oh, Arunácsala!

102. Arunaként Rád gondoltam, S kegyelmed hálója Vajon elereszt-e valaha? Oh, Arunácsala!

103. Tőrbe csalva áldásodba Pókként elejtettél, S táplálékod lettem, Oh, Arunácsala!

104. Hadd legyek tisztelője Azoknak, kik nevedet Szeretettel hallják, Oh, Arunácsala!

105. Megmentve a gyengét, Hozzám hasonlókat, Tündököl j örökké, Óh, Arunácsala!

106. Szívlágyító dalokat Énekelnek Hozzád, De fogadd kis dallamom, Óh, Arunácsala!

107. Türelemnek nagy Hegye! Hallgasd silány szavaim Magasztaló himnuszként! Óh, Arunácsala!

108. Arunácsal'-Ramana! Nyújtsd hitvesi koszorúd, S fogadd eme verset! Oh, Arunácsala!62

Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala!

Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala!

Dicsőség az Arunácsalának! Dicsőség tisztelőinek! Dicsőség eme Hitvesi virágfüzérnek!

(Br. Szarvátma Csaitanja, Szvámí Sri Szádhu Óm

és Arthur Osborne fordításai alapján)

62 A versszak egy másik lehetséges fordítása: Óh, Arunácsala, szerető Uram! Akaszd virágfüzéredet (a nyakamba), Te pedig viseld ezt az általam (fűzöttet), óh, Arunácsala!

A kilenc drágakőből készült nyaklánc

63 Bár Siva természete maga mozdulatlan Álló saktija előtt táncol eksztázisban, Arunácsalán viszont áll méltósággal, Önmagába visszatérő saktijával.

2. Az ,A", „ R u „ N a " a Lét-Tudat-Üdvöt jelöli, Vagy a legfőbb Önvalót, az egyéni lelket És egyesülésüket, az Abszolút Egyet, Ahogy ezt a nagy „Te vagy Az" aforizma kifejezi. ,Acsala" a tökéletességet jelzi Imádd hát az aranyragyogású Arunácsalát, Hiszen a puszta ráemlékezés elhozza a megszabadulást.

3. Kik a kegyelem Arunácsalán lakozó legfőbb Urának lótusz lábainál laknak és ott menedéket találnak,

Elméjük eloldva immár vagyontól, földtől, rokonoktól, kaszttól és egyebektől64,

És jóindulatú kegyelmedet keresve tovább tisztulnak örökre,

Ok a sötétség nyomorúságától megszabadulnak, s az Üdv Óceánjába merülve boldogan élvezik

Örökké védelmező kegyelmed sugarait, mely aranylón fénylik, mint a kelő nap.

A legenda szerint Csidambaramban táncol Siva Natarádzsa, a tánc Ura, aki tán-cával teremti meg, tartja fenn és pusztítja el a világot. Az egyebek itt az élet négy szakaszára (az ásramákra) utal.

6 3

6 4

4. Annámalai65! Ne engedd, hogy vágyakozva senyvedjek, mint aki elfelejtett Téged.66

S az is oly méltatlan lenne, hogy porrá legyek, Önvalónak képzelve a gyarló testet.

Vesd rám kegyes és frissítő tekinteted, mert a szememnek Szeme vagy Te,

Ne hagyj cserben, lelkemnek Ura, ki a Tudat vagy maga,

Ki se nem férfi, se nem nő, légy inkább a Szívemben élő!

5. Uram, aki maga vagy a Tudatosság, S uralkodsz a magasztos Sónagiri67 dombján, Jóságos esőfelhőként kegyes tekinteteddel Ments meg attól, hogy újra a pusztaságban vesszek el, És add, hogy a zord folyón átgázolhassak, Zord folyóján a megnyilvánulásnak. Nézd el szegény fejemnek a sok megbánt hibám! Mi érhet fel egy anya gondoskodásával,

ó, Egyetemes Anyám!68

6. „Káma gyilkosaként"69 hívnak követőid, Uram, Aruna, kétlem, hogy e cím reád illik! Ha Te vagy a gyilkosa, akkor hogyan lehet, Hogy Káma - a nagyszerű, a láthatatlan -,

Az Arunácsala tamil neve. A mondat második fele a következőképpen is fordítható: „hiszen mindörökké Rád gondolok". Annyi mint Vörös hegy, az Arunácsala másik neve. Vö: Szavak hitvesi virágfüzére, 14. versszak. Káma a szerelem istene (mint Ámor). Megkísértette Sivát annak vezeklése köz-ben, aminek következtében Siva hamuvá égette harmadik szeméből kicsapó ha-ragos pillantásával. Káma kétségbeesett felesége, Ratí iránti szánalmában azon-ban Siva később lehetővé tette Káma számára, hogy finomtestben tovább éljen.

6 5

6 6

6 7

6 8

6 9

Noha bátran és derekasan, Egy olyan elmébe még mindig betérhet, Mely lábaidnál vett menedéket?

7. Ó, Arunácsala! Mióta benyújtottad rám igényedet, Mi mást kívánhatnék? Testem és lelkem a Tiéd lett. Te vagy érdem és érdemtelenség, ó, életem! Tégy, amit akarsz, én szerelmem, De örökké növeld irántad érzett szeretetem!

8. Hogy a siralmas világi élet fájdalmaitól megmentsen engem,

- ki az erényes Szundarától és Szundarítól70 születtem Tirucsuri szent városában, Bhúmináthésvara székhelyén -Megszilárdított engem Tudata szintjén, Hogy a szíve örüljön és vigadjon, Hogy a mindenben benne lakozó Siva felragyogjon, Az Önvaló pedig virágozzon Ilyen az Arunácsala, híres az egész világon!

9. Megszültél mint anyám s apám, Te viseltél a világban gondot énrám, Az elmémben időztél, magadhoz vettél, Mielőtt az illúzió tengerébe fúltam volna, kimentettél. Arunácsala, a Tudatosság maga, Ilyen a Te kegyelmed: nagy csoda!

70 Szundarí jelentése: szépség, és Alagura, Bhagaván édesanyjára utal.

Tizenegy versszak a Sri Arunácsalához

1. Minthogy kegyelmed által igényt tartottál rám, Jaj nekem, ha nem jelensz meg most már! Sóvárgok utánad, s bánt a világ sötétje, O, szerelmem, hát el lennék veszve? Mondd csak, nyílik a lótusz napfény hiányába'? O, látható szerelmem, Arunácsala, A napok Napja, az vagy Te nekem, Bő forrás és folyó, tiszta kegyelem.

2. Te a kegy alakja maga vagy, Arunácsala, Ha érzéketlen vagyok, sem hagyhatsz magamra. Tölts fel szeretettel, hogy vágyakozzalak, S olvadjak, mint tűz fölött a viasz. O, híveknek szívében felbuzgó nemes méz, Benned van a kikötő és a menedék! Eletem Ura, örömöd enyém legyen, Hiszen ebből fakad saját örömem!

3. Bár homályosan sem fogtalak fel Téged, Lasszójával utolért a kegyelmed, S terve az volt, hogy azonnal megsemmisítsen. De megbántottalak volna én, a gyenge, És munkádat félbehagytad?71 Kérlek, ne kínozz, ne, Ne hagyj élet-halál között lebegve,

71 A mondat egy másik lehetséges fordítása: Milyen előző életekben befejezetle-nül hagyott vezeklések által nyertem el különleges kegyedet?

Teljesítsd kívánságod, Mindenek Ura, És csak Te élj bennem ezen túl, Aruna!

4. Mi hasznod abból, hogy kiválasztottál engem, Ki a létforgatagban gyámoltalanul küszködtem? A pusztulástól megmentve A lábaidhoz vontál cserébe! A Kegyelem Óceánjának Ura vagy Te! Ha Rád gondolok, beleveszek a szégyenbe. Örökké éljen az Úr! Dicsőítés jár Neked, Ó, áldalak, és meghajtom fejem előtted.

5. Engem, ó, Uram, furfangos módon elfogtál, S azóta lábaidnál tartottál. Hagytad, hogy szoborként lehajtott fejjel álljak, Ha arról kérdeztelek, hogy milyen vagy.72

Uram, kérlek, enyhítsd kimerültségemet, Olyan vagyok, mint a szarvas, ki csapdába esett! Én Uram, Arunácsala! Egyre csak figyellek,73

De hát hogyan is érthetnélek meg Téged?

6. Mindig lábaidnál vagyok, Életemnek Ura, Mint a lótuszszáron csüngő béka. Tégy inkább méhhé, ki a Szív-virágra szállva A Tiszta Tudatosság mézét szívja megszabadulva. Ha elveszem Lótuszlábaidat fogva, Másnak Te leszel majd: a szégyen oszlopa. Ó, éternél finomabb kegyelmed messze árasztva, A neved, vakító fényoszlop, Arunácsala!

72 A mondat egy másik lehetséges fordítása: Olyanná tettél, mint egy megfeszített íj, amikor megkérdeztem, milyen a Te természeted.

73 Mi lehet a te akaratod?

7. Ó, tiszta! Ha minden, ami megnyilvánult, Az élőlények, a tárgyak s az öt elem A Te mindent átölelő Fényed, Uram, Akkor én egyedül hogy állhatnék különváltan? Kettőzöttség nélkül ragyogsz s áradsz a Szívben, Tőled elszakadtan nem létezhetek én sem. Kérlek, tedd Lótuszlábad egóm fejére, Hogyha az felbukkanni igyekezne!

8. A fokozatos elérés tudását visszafogtad tőlem, És elhoztad a Békét, míg a világban éltem! Boldogító és nem fájdalmas a törődésed, Hiszen valóban dicső, ha meghalok, míg élek.74

Kérlek, ne tagadd meg tőlem, Ki csak pusztít és megőrül érted, A fenséges írt, mi elhozza a gyógyulást: A lábaidhoz való ragaszkodást.

9. Nem vagyok olyan bölcs s szabad, ó, Transzcendensem, Hogy kötődés nélkül lábadat öleljem. Semmisítsd meg a szabad akaratomat, És a terhem Magadra visszautaljad, Hiszen mi lehet teher a Fenntartónak? Legfőbb Úr! Elég már e világ súlya, Különválva Tőled, Arunácsala, Legfőbb Énem. Ne is gondolj rá, hogy lábaidtól elkülöníts engem!

A szakasz egy másik lehetséges fordítása: Leromboltad a képességemet arra, hogy előteremtsem a megélhetésemet a világban, és semmirekellővé tettél. Nyomorult és boldogtalan állapot ez, és jobb meghalni, mint ilyen gyalázatban élni.

7 4

10. Megértettem valami újat! E hegy, életek mágnese, Aki csak gondol rá, azt mozdulatlanná téve Szeme elé vonzza s magához hasonítja, Hogy az ekként érlelt lelkét elfogyassza. Milyen csoda is ez! Értsétek meg, ó, lelkek, Éljetek és meneküljetek meg!75

A szívben fénylő csodás Arunácsala Az életek ilyen elpusztítója.

11. Én és még hányan vesztettük el egónkat, Kiknek e hegy volt a leghatalmasabb?76

O, emberek, akik már megelégeltétek A nyomorult létet, és elhagynátok a testet, Van egy olyan ritka ír, mi bárkit megsemmisít, Ki gondol rá, s közben nem öl meg senkit. Tudjátok meg, hogy nem más ez a nagy csoda, Ez O, az Arunácsala maga!

75 A mondat egy másik lehetséges fordítása: Ó, lelkek, gondolkozzatok el ezen, és meneküljetek meg!

76 A mondat egy másik lehetséges fordítása: Hányan vannak olyanok, akik elvesz-tek, mert azt gondolták, hogy e hegy a Legfőbb?

Nyolc versszak a Sri Arunácsalához

„A hegy, amely magához vonzza azokat, akik gazdagok a dnyánatapaszban77, nem más, mint az Arunácsala."

(Guru Namasivája: Annámalai venbá)

1. Nézd, a Fény Hegye úgy áll, mint egy érzéketlen78 tömb! De titkos hatása az értelmünknél messze több, Ez már ártatlan kisgyermekként az elmémben ragyogott.79

Amikor megtudtam, hogy Tiruvannámalaijal azonos, Ennek jelentése még mindig meg nem fogott. Miután azonban elvezérelt Önmagához, egészen közel, S elmémet elcsendesítette - mozdulatlan, ismertem fel.80

2. „Ki a látó?" Amikor ekképpen kutattam, Megfigyeltem a látó eltűnését magamban, És ami túlélte azt. Nem volt több „Én láttam", De vele eltűnt a gondolat is, hogy: „Én nem láttam." Ki is lenne képes átadni mindezt szavakban? Még az ősi időkben is (mint Daksinámúrti) Csak a csend által tudtad közvetíteni. Hogy csendeddel átadd (transzcendens) voltodat épp itt, Azért tornyosulsz hegyként, ragyogva égtől a földig.

77 Vagyis azok, akik örökké arra törekszenek, hogy elérjék a bölcsességet. 78 A jelző azt is jelentheti, hogy „az (objektív) tudás megsemmisítője". 79 „Megpillantani Csidambaramot, Tiruvarurban születni, meghalni Benáreszben

vagy pusztán az Arunácsalára gondolni: ez biztosan a megszabaduláshoz vezet." Ez egy népszerű mondás Indiában, különösen a déli vidékeken.

80 Egy másik lehetséges fordítás: „felismertem, hogy azt jelenti: Tökéletes Csendesség".

3. Ha formával bíróként közelítlek, a földön állsz hegyként, Ha (elméjével a kereső lényegi) formádat kutatja, Úgy tesz, mint aki az étert keresve a földet körbeutazza. Gondolat nélkül időzzünk korlátlanságodban, Ekkor megszűnünk létezni különváltságunkban, Nektáróceánba merülő cukorbabákká leszünk, Ha igazi önazonosságunkra ébredünk, És végre rájövünk, hogy mi sem létezünk másként, Mint Te, ki állsz fölmagasló Aruna hegyként.

4. Istent kutatni s nem venni tudomást Rólad, Aki Létezés és Tudatosság vagy, Olyan, mint lámpással keresni a sötétet. Csak hogy Létként s Tudatként megismerjenek, Azért jelensz meg különböző formákban (És nevekben) a különféle vallásokban. Akik még mindig nem ismertek fel Téged, azok Olyanok, mint a vakok, kik nem látják a Napot. O, Arunácsala, Te nagyszerű, páratlan drágakő, Önvalómként és Egyetlenként tündöklő!

5. Miként a zsinór a drágakövek nyakláncában, Hatolsz át lények és vallások sokaságában. Ha, ahogy a drágakövet megmetszik és fényesítik, A (tisztátalan) elmét a (tiszta) elme kövével köszörülik, S hibáit lemetszik, akkor úgy tündöklik Kegyelmed fényét árasztva, mint sugárzó rubint, Ékkő, melynek tüzét nem kívülről vetítik. Ha a fényérzékeny lemezt a Nap sugarának kiteszik, Rögzíthet-e azután benyomást, ó, jóságos, tündöklő Arunácsala? Van-e bármi, ami Tőled különböző!

6. Te vagy a létező, az Egyetlen magadban, Ki önfényű Szívként tudatos szakadatlan! Benned misztikus erő81 rejlik, mi nélküled semmi se. Abból származik az elme kísértete.

Ez titokzatos, sötét ködöket bocsát ki, Melyeket (tudatosságod) visszatükröződő fénye megvilágít, S melyek belül, a prárabdha örvényében Kavargó gondolatokként jelennek meg. Majd alakulnak lelki világokká, Ezután kivetülnek az anyagi világgá, Kiinduló érzékeink által felnagyított tárgyakká, Melyek a mozi képeihez hasonlóan mozognak. Láthatatlanul vagy láthatóan, ó, Hegye az irgalomnak, Nélküled a semmivel azonosak!

7. Amíg jelen az én-gondolat, másik nem lesz jelen. Kérdezzünk rá a többi gondolatra: „Kinek merülnek fel?" A válasz: „Nekem." Tovább vizsgáljuk, űzzük: „Az én honnan ered?" A kutatást mélyre merítsük, Jussunk el a Tudat-trónhoz, be a Szív-kamrába, Ekkor mi leszünk az univerzum korlátlan Ura.82

Ó, korlátlan keg3relem-tenger áradata És fényesség, kit úgy hívnak, Arunácsala, Mozdulatlan táncod helye: szívünknek pitvara. Nincs már álom ott kettősségé: Kint-bent, helyes-helytelen, születés-halál, öröm-fájdalom, fény és sötétség nincs többé.

8. Felhőként felszáll a tengernek sok-sok vízcseppje, Aztán esőként lehullva visszafolyik mind a tengerbe. A belőled felszálló lelket sem lehet visszatartani, Veled újra egyesül, bár útközben számos örvény kíséri. A madár sem pihenhet meg fent a levegőben, Ahonnan felszállt, vissza kell térnie a földre. A léleknek is meg kell találnia, hol volt a forrása, Beléd süllyed-olvad, Arunácsala, Te, Boldogság Óceánja!

81 Sakti. 82 Szó szerint: „a felséges Úr egyetlen esernyő árnyéka alatt".

Öt versszak a Sri Arunácsalához

1. Kegyelemmel teli nektár-tenger, fényeddel elnyeled a világot, Arunácsala, Te a Legfőbb, ragyogj Napként, viruljon kt a Szív-lótusz!

A Pancsaratna nyitó versszaka - melynek formája sztótram, vagyis Isten dicsőítése - a felébredésből eredő legfőbb tudás lényegét tartalmazza. Azt mondják, olyan, mint egy szútra, vagyis rendkí-vül tömör nyelvezetű, és jelentése sokkal mélyebb, mint ahogy az el-ső olvasásra tűnik.

Az Arunácsala - Aruna fény) és acsala (hegy) - jelentése: Siva tédzsólingamja (fényszimbóluma). Jelentősége az egyén számára az, hogy ha az ember túllép a testtudatosságon, akkor a belső Önvaló tisztán és világosan felragyog.

A testtudatosság hétköznapi elvesztése (mint például sokk esetén) pusztán sötétséget eredményez, míg ha elveszítését akaratla-gosan, az Ön-felismerés szándékával idézzük elő, akkor ennek eredménye az lesz, hogy fény derül az Önvalóra, Isten egyedülálló kegyelme révén.

Az ilyen megvilágosodás elpusztítja az egót, és eredménye az Úr iránti tökéletes önátadás lesz. Az Úr örök, s az örökkévalóság érzete üdvösség (nektár).

Éppen úgy, ahogy az ingoványos tavakban virágzó lótusz-bimbó napkeltekor nyílik, a Szív is - a tisztátalanságokkal szeny-nyezett elme mögött - felragyog Isten kegyelme által, aki minden én Énje, s aki külsőleg az Arunácsalaként látható. Ám ez a nap sohasem nyugszik le, ha egyszer felkelt, s az Önmagát felismert lélek Szíve egyszer s mindenkorra virágba borul.

2. Oh, Arunácsala! Benned született, lakozik és bomlik is fel a világ. Uram, olyan ez, mint egy kép.83

A Szív a Te neved, a Szívben Énként táncolsz!

Ez a versszak Istenre először mint a teremtőre, fenntartóra és pusz-títóra utal, majd pedig úgy, ahogy a megvilágosodottak felismerték.

A megszabadultak azt mondják, hogy éppen úgy, ahogy Isten a világegyetem támasza, a Szív az egyén támasza. A rész szükség-szerűen ugyanolyan természetű, mint az egész; s az egész (Isten) a végtelenség. Ennélfogva nincs különbség a Szív és Isten között.

Isten tudatosság, és Isten a Szív is. Független és magasztos, s az egyéni énként nyilvánul meg, melyet egy egóként vagy „énként" érzékelhető individualizáló erő kísér. Ha az egót visszafelé nyo-mon követjük [egészen az eredetéig], úgy mondják, érezhetővé válik egy, a Szívből eredő rezgés, mely az igaz Önvaló jele.

3. Elnyugszik Benned - mint az óceánban a folyó -, aki tiszta, befelé figyelő elmével az „én" eredete után kutat, s így megismeri magát.

83 A hasonlat a művészetekből veszi a példát: az Abszolút a vászon, melyen a vi-lág festménye látható. A mondat egy másik lehetséges fordítása: Ez csodálatos, Uram!

Ez a versszak a dnyána márgával, a tudás ösvényével foglalko-zik, melyet az igazság vizsgálói és keresői követnek. Ez egyike az Önvaló felismeréséhez vezető három, sőt négy ösvénynek, melyek: a dnyána, a jóga, a bhakti és a karma.

Az óceán, mely minden víz tárolója, párolog, ebből felhők ke-letkeznek, majd eső hullik alá, folyókat hozva létre, melyek szüle-tésük pillanatától kezdve nyugtalanok, mintegy rohannak, s mint-ha csak akkor találnák meg eredetüket és lelnék meg nyugalmukat, amikor beleömlöttek az óceánba. Ehhez hasonlóan a Szívből kiára-dó egyén is nyugtalan, és türelmetlenül vágyik arra, hogy meglelje önnön forrását. Az út: az ego nyomát visszafelé követni a Szívbe.

4. Rajtad meditál a jógi, elhagyva a külvilágot, elmét, légzést uralva. Oh, Arunácsala, meglátja a fényed, és örömét lelj benned.

Ez a versszak a Patandzsali Jóga-szú tikiban leírt jóga márg kval foglalkozik.

Míg a dnyání önmagában keresi az ego forrását, és megszaba-dul azáltal, hogy nyomon követi azt vissza, egészen a Szívbe, a jó-gi - Isten dicsőségének látására sóvárogva - elfordul a más irányú törekvésektől, és Örá összpontosít (az Arunácsala formájában vagy nevében). A hegy, noha külsőleg anyaginak tűnik, élettel telivé és érzékelhetővé válik a jógi transzcendens látomásában az egyetemes dicsőséges fényként, mely nem különbözik az Önvalótól.

5. Elméjét felajánlván, mindenben Téged és alakodat látja, aki Téged imád, győztes, Benned, ki üdv vagy, elmerül, óh Arunácsala!

E versszak első fele a bhakti márgával foglalkozik. Ha. az ember heves szeretettel dicsőíti Istent, akkor meghaladja a szanszárát, és boldoggá válik azáltal, hogy elvész Őbenne. Ez a bhakti, A transzcendens látomás saját mesterünkként fedi fel az Aruná-csalát, és az ilyen ismétlődő tapasztalatok meggyőznek bennünket Isten bennünk élő valóságáról (immanenciájáról). Ezt a tökéletes önátadás követi, és ami azután marad: a mindent átható, örökké jelen lévő, dicsőséges Létezés-Tudatosság. A transzcendencia el-söpri a neveket és a formákat, és ennek eredménye a végtelenség, az örökkévalóság.

A versszak második fele a karma márgáról szól. Ha az em-ber Isten benne rejlőségét érzi mindenhol, akkor önmagát nem cse-lekvő személynek tekinti, hanem eszköznek, mely a környezete alakjában megnyilvánuló Istent szolgálja.

Istennek három aspektusa van, az ember megvalósításának megfelelően. E három: a szat (létezés), a csit (tudatosság) és az ánanda (boldogság).

A szat jelleget a dnyáník hangsúlyozzák, akikről úgy tartják, hogy a létezés lényegében pihennek el, miután azt szakadatlan ke-resésselfelkutatták, és egyéniségük a Legfőbbe veszett.

A csit aspektus a jógiké, akik légzésük szabályozásán fára-doznak, hogy állhatatossá tegyék elméjüket, s akikről azt mond-ják, hogy ezáltal Isten dicsőségét (létezésének tudatosságát) az egyetlen fényként látják meg, mely minden irányban ragyog.

Az ánanda jelleg azoké a híveké, akik megmámorosodtak Is-ten szeretetének nektárjától, és elveszítik magukat az üdv tapasz-talatában. Nem akarván elhagyni ezt, örökké Istenben elmerülve maradnak.

A négy márga - karma, bhakti, jóga és dnyána - nem zár-ja ki egymást. A klasszikus művek azonban mind a négyet külön-külön írják le, mégpedig azért, hogy Isten megfelelő aspektusának eszméjét könnyen érthető formában közvetítsék a törekvőknek, azok fogékonysága szerint.

Ez a sztótram rövidsége ellenére mindent tartalmaz, és oly módon kifejthető a benne foglalt tartalom, hogy az a tudósok és bölcselők érdeklődésére is számot tarthat.

Ez az árjá-gíti versmértékben, az istenek nyelvén írott öt drá-gakő az upanisadok lényege, Sri Ramana Maharsi látomása az Arunácsaláról.84

Éljen örökké az isteni Arunácsala dicső neve! Éljen örökké a nevét viselő öt himnusz! Éljen örökké a nagyszerű Ramana, akinek szavaiból ez a virág megszületett! Éljenek örökké azok a jámbor követők, akik Ramana lábánál vesznek menedéket!85

Ezt a versszakot Gadzsánanan (Daivaratha) írta szanszkritul Az utolsó versszak Muruganár szerzeménye.

8 4

8 5

AZ ÚTMUTATÁS VELEJE

A legenda szerint risik egy csoportja élt egyszer a Dáruká-erdőben, s olyan szertartások bemutatását gyakorolták, melyek ál-tal természetfeletti erőkre tettek szert. Azt remélték, hogy ugyan-ilyen módon elérhetik a végső megszabadulást is. Ebben azonban tévedtek, hiszen cselekedet eredménye csakis cselekedet lehet, nem pedig a cselekedet megszűnése; a szertartások vezethetnek külön-féle erők megszerzéséhez, de a megszabadulás békéjét nem hozhat-ják el, amely túl van a szertartásokon, az erőkön és a cselekedetek minden formáján. Siva elhatározta, hogy felfedi előttük tévedésü-ket, s ezért vándorszerzetesként megjelent előttük. Vele együtt jött Visnu is, gyönyörű asszony képében. Minden risi szerelemre gyul-ladt az asszony iránt, és így lelki egyensúlyuk felborult, ami miatt szertartásaik összezavarodtak, és az erejük megcsappant. Sőt mi több, feleségeik, akik szintén velük éltek az erdőben, szerelembe es-tek az idegen szádhuval.

Ezen felbőszülve a risik mágikus szertartásaik segítségével egy elefántot és egy tigrist varázsoltak, hogy azokat küldjék a szádhu ellen. Siva azonban könnyedén elpusztította őket, és az elefánt bő-réből ruhát, a tigris bundájából pedig takarót készített. A risik ek-kor felismerték, hogy olyasvalakivel szálltak szembe, aki náluk hatalmasabb. Meghajoltak hát előtte, és útmutatást kértek tőle.

Ő akkor elmagyarázta nekik, hogy nem a cselekedet, hanem egye-dül a cselekedetről való lemondás vezet a megszabaduláshoz.

5.

(Upadésa száram)

A költő Muruganár száz versszakot akart szentelni ennek a té-mának, ám nem s ikerült tovább jutnia hetvennél. Ekkor eszébe jutott, hogy Bhagaván lenne a legmegfelelőbb személy, aki a Siva útmuta-tásáról szóló versszakokat megírhatná. Ezért hát könyörgött Bha-gavánnak: írja meg a hiányzó versszakokat. Ő ennek megfelelően költött is harminc versszakot tamil nyelven. Később maga Bhagaván ültette át a versszakokat telugu nyelvre Anubhútí száram címmel, majd ezután szanszkritra is lefordította. Ehhez hasonlóan malajálam nyelvre is átültette a szöveget. A szanszkrit változatot (Upadésa szá-ram) mindennap recitálták előtte a Védákkal együtt, és mind a mai napig éneklik a sírja előtt, vagyis azt mondhatjuk, hogy szent irat-ként tisztelik. A versben Bhagaván a megvalósítás különböző ösvé-nyeiről beszél, a hatékonyság és a kiválóság foka szerint sorolva be őket, s megmutatva, hogy a legtökéletesebb közülük az Ön-kutatás.

1. A tett gyümölcsöt terem, az Úr rendelte így, A karma nem a Legfőbb, hiszen érzéketlen.

2. A gyümölcs eltűnik, de a tett magot vet el, Mely tett-tengerhez vezet, nem szabadít fel.

3. Az Úrnak átadott, önzetlen cselekedet Elmetisztító, szabadsághoz vezet.

4. Szertartás, dzsapa, meditáció: Test, beszéd, elme szolgálata ez.1

5. A szolgálat alatt gondolj az Úrra,2

Mindenben őt látni istentisztelet.

6. A dicshimnusznál jobb a hangos, a halk dzsapa, A mentális dzsapa, majd a meditáció.

7. Mint aghi-sugár vagy a folyó patak, Az összpontosítás is jobb, ha folyamatos.

1 Azaz a versszak első sorában szereplő tevékenységek a test, beszéd és elme által (az Úrnak) végzett szolgálatok. (A szerk.)

2 Szó szerint: Az Úrra, aki felölti a teremtés nyolc aspektusának alakját. (A lord.)

8. Másikként látni Őt - ennél megtisztítóbb, Ha úgy szemlélődünk, hogy „Ő én magam vagyok."

9. A létben időzünk állapottól3 mentesen. Ebből ered a legfőbb önátadás.

10. Ha szív-hajlékában az elme elpihen, Az tett, önátadás, jóga és tudás.4

11. A légzést szabályozva,5 az elmét szabályozod, Mint hálóban a madár, az elme elpihen.

12. Elme és prána - a gondolat s a tett -Kettéágaznak, de a gyökerük egy erő.

13. Az elmeszabályozás kétféle lehet: Ha alámerült, felkél; ha megsemmisült, halott.

14. A légzésszabályozás: uralt gondolat. Az elme megsemmisül, ha az Egyen meditálsz.

15. Az elméje kihunyt a legfőbb jóginak, Van-e teendője, ha önlényegébe tért?

16. Ha az elme a tárgyaktól befelé forduló, Tudatosságot látva igazságot lát.

17. Ha az elme szüntelen kutatja önmagát, Semmit sem talál. Ez a közvetlen út.

18. Az elme gyökere az én-gondolat6. Az elme: gondolat7. Az elme: az ego.

19. Ha azon meditálsz, honnan ered az én, Az ego eltűnik. Ez az Ön-kutatás.

3 Bháva: lelkiállapot, hangulat, Isten iránt érzett érzelem, melynek különféle faj-tái lehetnek. A bhakti-jóga alapvető fogalma. (A ford.)

4 Karma-, bhakti-, astánga- (nyolcrétű)jóga és dnyána.

Pránájáma. 6 Aham-vritti. 7 Vritti

20. Ha az én-képzet eltűnt, a tiszta Én, a Szív Feltárul8 a Lét legfőbb teljességeként.

21. Amit az „Én" jelent, az a Szív, a Tiszta Lét, Mely az éntelen, mély alvásban sem szűnik.

22. Test, érzék, prána, értelem, nemtudás Nem lehet a valódi én, hiszen érzéketlen.9

23. A létet megvilágítja a tudatosság, A léttől, az éntől így nem lehet különböző.

24. Isten és egyén természetében egy, Csak öltözékük más, s tudásuk másmilyen.

25. Ha eltávolítod az öltözékeket, Meglátod az Önvalód, meglátod az Istent.10

26. Ismerd az Önvalót, s akkor te leszel Az,11

Hisz kettő nélküli. Ezt tudva Abban maradsz.

27. A tudás és nemtudás nélküli tudatosság Az igaz tudás, van-e megismerendő más?

28. Mi az Ön-természet? Az Ön-megismerés12

Kezdet s vég nélküli, teljes tudatosság-üdv.

29. A legfőbb üdv meghalad rabságot, szabadulást, Ki azt eléri itt, valóban isteni lesz.

30. Az ego eltűnik, felragyog az Önvaló, A legnagyobb vezeklés ez. így tanítja Ramana.13

(Várnádévá Sásztrí [dr. Dávid Frawley] és prof. K. Szvámínáthan fordítása alapján)

8

9

10

11

12

13

Szó szerint: „Én-Én"-ként pulzál önmagától. (A ford.) Szó szerint: Test, érzék, prána, értelem, nemtudás érzéketlenek, így nem való-sak (aszat), míg az egyetlen valódi létező (szat) az „Én vagyok". (A ford.) Saját lényegi formádként. Szó szerint: Időzz szilárdan az Önvalóban, s akkor meglátod Önmagadat. (A ford.) Anna-darsana. Egy másik lehetséges fordítás: Elbűvölő (ramana) tanítás ez. (A ford.)

6.

NEGYVEN VERSSZAK A VALÓSÁGRÓL

(Ulladu nárpadu)

Egy ízben Bhagaván húsz tamil strófát írt, mely fontos tanításait tartalmazta. Ezek nem úgy következtek egymás után, hogy egy ver-set formáljanak, ennélfogva Sri Muruganár azt javasolta, hogy Bhagaván egészítse ki a verset még húsz versszakkal, hogy meg-legyen a hagyományos negyven. Ő megfogadta a tanácsot. Ebből az elkészült negyven strófából Kávjakantha Ganapati Muni kettőt In-vokációnak kiválasztott, ami után Bhagaván írt még kettőt, kiegé-szítendő a negyven versszakot. A strófák közül néhány szanszkrit fordításból származott, ám mivel a követők azt szerették volna, hogy minden egyes versszak eredeti legyen, ezeket a szövegből kiemelték, és újak kerültek a helyükre. A versszakokat ezután sorba rendezték, hogy egyetlen verset alkossanak. Ezek után megszületett egy Füg-gelék, mely újabb negyven versszakot tartalmazott. Bhagavánt annyira hidegen hagyta a szerzőség kérdése, hogy nem maga írta a Függelékben szereplő összes strófát. Ha egy megfelelőre bukkant, felhasználta azt (mely leginkább valamilyen szanszkrit eredetiből készült fordítás volt), ha nem, maga költött egyet. Az eredeti negy-ven versszakból kiemelt részeket a Függelék tartalmazza.1

1 Régebbi forrásokból származik az Invokáció, az 1-7., a 9., a 12. versszak utolsó sora, a 18-30., a 34., a 37. és a 39-40. versszakok.

Ez a nyolcvan versszak a Maharsi tanításainak legátfogóbb magyarázata. Számos fordítása elkészült2, és több kommentárt írtak hozzá. A Sri Rarnanásramam különálló könyvecskeként többször megjelentette, Ulladu nárpadu, Szad-vidjá és Truth Revealed (Ki-nyilvánított Igazság) címmel.3 Bhagaván telugn nyelven prózafor-dítást készített belőle, melynek címe: Unnadi nalupadi, malajálam nyelven pedig Szaddarsanam címmel ültette át vers formájába.

Invokáció

1. Ha a Valóság nem létezne, hogyan születhetne róla gondo-lat? Mivel a Valóság, gondolat nélkül, a Szívként bensőnk-ben él, miképpen ismerhetjük meg e Szívnek nevezett Rea-litást? Megismerni Azt annyi, mint Akként létezni, a Szívben.4

2. Amikor azok, akiket heves halálfélelem gyötör, menedé-ket keresnek a Legfőbb Úr lábainál, aki nem születik s hal meg, akkor énjüknek és ragaszkodásaiknak vége szakad. Ez-után, immár halhatatlanul, nem gondolnak többé a halállal.

A szöveg

1. Minthogy ismerjük a világot, el kell fogadnunk mind-annyiunk közös Forrását, mely egyetlen, ám rendelkezik az-zal a képességgel, hogy számosnak látszik. A nevek és for-mák képei, a nézők, a vászon és a fény - valójában mindez nem más, mint Ő.

A magyar fordítás prof. K. Szvámínáthan angol prózai átültetésére támaszko-dik. (A ford.) Magyarul a Buddhista Misszió Sad-Vidya címmel jelentette meg a művet belső használatra 1983-ban, dr. Ferenczy Éva fordításában, valamint az Arunachala Könyvek kiadásában látott napvilágot 1999-ben Negyven versszak a Valóságról címmel, egy kötetben Arthur Osborne A szent hegy bölcse című írásával, Malik Tóth István fordításában. (A ford.) Az első mondat a következőképpen is olvasható: „A Valóság megismerésének lehet-e egyéb módja, mint a Valóságként létezni?"

2

3

4

2. Minden vallás három létezőn alapul: az egyénen, Istenen és a világon. Hogy „az egy hárommá válik", s hogy „a három mindig három", azt csupán az mondja, kiben az ego él. Elve-szíteni az „ént" és az Önvalóban tartózkodni a legfőbb állapot.

3. „A világ valós." „Nem, hamis látszat csupán." „A világ az elme." „Hogyan is állíthatsz ilyet?" „A világ remek hely." „Nem jól mondod." Mi haszna az ilyen beszédnek? Békében hagyni a világot és megismerni az Önvalót, meghaladni az egy és a kettő minden gondolatát: ez az ego nélküli állapot a mindenki által elérendő közös cél.

4. Ha az Önvaló formával bír, akkor a világnak és Istennek szintén alakja van. Ha az Önvaló forma nélküli, ki láthat(ja a világ és Isten) formá(já)t, és miképpen? Létezhet-e látás vagy látvány szem nélkül? Az Önvaló, a valódi szem, végtelen.

5. A testet az öt burok alkotja,5 a test szó mind az öt burkot magában foglalja. A test nélkül nem létezik a világ. Vajon vannak-e olyanok, akik látták a világot a test nélkül?

6. A világot az érzékelés öt formája alkotja, semmi egyéb. Ezen érzékleteket az öt érzékszerv tárgyaknak érzékeli. Minthogy az elme egyedül az öt érzékszerv segítségével érzé-keli a világot, lehet-e a világ egyéb, mint az elme?

7. Bár a világ és az elme együtt születik meg és enyészik el, a világ az elme fénye által ragyog. Mindkettő alapja - melyből erednek, s ahová visszatérnek - az a tökéletesség, amely anél-kül ragyog, hogy keletkezne vagy eltűnne: s ez a Valóság.

8. Bármilyen névben és formában tiszteljük is Azt, Az elve-zet bennünket a név és forma nélküli Abszolút megismeré-séhez. Az Igazság valódi megismerése mégis az, hogy meg-

5 Az öt burok magában foglalja a mentális burkot is.

látjuk igaz Önvalónkat az Abszolútban, beleolvadunk, és eggyé válunk Vele.

9. A kettősségek és a hármasságok egyetlen dologtól függ-nek, az egótól. Ha az ember Szívében kutatja, „Mi is ez az ego?", s megleli azt, a kettősségek és a hármasságok elillan-nak. Csak akik felfedezték ezt, azok ismerik az Igazságot, Őket sohasem háborgatja zavarodottság.6

10. Tudás nem létezik tudatlanság nélkül, tudatlanság nem létezhet tudás nélkül. „Kié e tudás? Kié e tudatlanság?" Ek-képpen vizsgálódni és felismerni az eredendő Önvalót, ez egyedül a Tudás.

11. Anélkül, hogy ismernénk az Önvalót, a megismerőt, is-merhetünk mindent, az csupán tudatlanság. Ha az ember is-meri az Önvalót, a tudás alapját, és tudja, mi a nem-Önvaló, akkor tudás és tudatlanság eltűnik.

12. Az igaz tudás annyi, mint mentesnek lenni a dolgokra vonatkozó tudástól és tudatlanságtól. A dolgok ismerete nem igaz tudás. Mivel az Önvaló saját fénye által ragyog, és nincs semmi, amit meg kellene ismernie, vagy ami Őt meg-ismerné, az Önvaló a tudás. Nem tudatlanság Az.

13. Egyedül az Önvaló, mely tudatosság, a valóság. A külön-bözőség ismerete nem egyéb hamis tudásnál. Még ez utóbbi - mely nem más, mint tudatlanság - sem létezhet az Ön-valón kívül. Az ékszerek különböző formáikban valótlanok, hiszen nem létezhetnek az arany nélkül, mely egyedül valós.

14. „Te" és „ő" csak akkor jelenik meg, ha az „én" felbuk-kant. Ám amikor az „én" természetét kutatjuk, és az ego

6 A kettősségek olyan ellentétpárok, mint például az öröm-fájdalom, a tudás-tu-datlanság, míg a hármasságok olyan triászok, mint a megismerő-megismerés-megismert.

megsemmisül, akkor a „te" és az „ő" szintén elenyészik. Ez-után az igaz Önvaló egyetlenegyként ragyog.

15. Múlt és jövő a jelen függvénye. Azok, amíg folyamatban vannak, szintén nem különböznek a jelentől. A jelen örökké jelen lévő. Arra törekedni, hogy megismerjük a múltat és a jövőt anélkül, hogy ismernénk a jelen igazságát, éppen olyan, mint megpróbálni számolni az egység, az egy nélkül.

16. Rajtunk kívül nem létezik idő és tér. Ha csupán a test va-gyunk, e kettő köt minket, de vajon a test vagyunk-e? Egyek és ugyanazok vagyunk most és mindörökké, itt, ott és minde-nütt. Egyedül mi létezünk, tér nélküliek és időtlenek.

17. A test az „én" azok számára, akik ismerik az Önvalót, s azok számára is, akik nem. Ám akik nem ismerik, azoknál az „ént" a test határolja, míg azok számára, akik a testben meg-ismerték az Önvalót, az „Én" határok nélkül ragyog. Ez a kü-lönbség közöttük.

18. A világ valós azok számára, akik ismerik az Önvalót, s azok számára is, akik nem. Ám az utóbbiak esetében a Való-ságot a világ határolja, míg azoknak, akik felismerték az Ön-valót, a Valóság a világ alapjaként forma nélkül ragyog. Ez a különbség közöttük.

19. „A szabad akarat uralkodik, vagy a végzet?" Erről vitat-kozni azoknak való, akik nem ismerték fel ezek gyökerét. Akik felismerték az Önvalót, a szabad akarat és a végzet kö-zös forrását, azok túljutottak mindkettőn, és nem is fognak hozzájuk visszatérni többé.

20. Istent látni az Önvaló, a látó látása nélkül nem egyéb, mint az elme kivetítését látni. Csak az látja Istent, aki az Ön-valót látja - ekképpen mondják. Ám aki elveszítette az egót, és meglátta az Önvalót, az nem különbözik Istentől.

21. Amikor a szent iratok „az Önvaló és Isten látásáról" be-szélnek, mit is értenek ezen? Miképpen láthatja valaki az Önvalót? Minthogy az Önvaló egy, kettősség nélküli, annak látása nem lehetséges. S hogyan lássuk Istent? Őt látni any-nyi, mint általa megsemmisülni.

22. Anélkül, hogy befelé fordulnánk, és egyesítenénk az Úr-ral az Ő fényét, mely az elménkben ragyog, s mely annak minden fényét kölcsönzi, hogyan is ismerhetnénk meg a Fé-nyek Fényét az elme kölcsönkapott fényével?

23. A test nem mondja: „én". Senki sem állítja azt, hogy az „én" nincs jelen még az alvás állapotában is. Ha egyszer fel-merül, minden (egyéb) megjelenik. Lelkes elmével kutasd, honnan ered!

24. E test, mely anyag csupán, nem mondja, hogy „én". Az örökkévaló Tudatosság nem születik meg, s nem is enyészik el. A kettő között és a test korlátaihoz szabottan megjelenik az „én" gondolata. Ez a csomó az anyag és a tudatosság között.7 Ez a kötelék, a dzsíva, a finom test, az ego. Ez a szan-szára, s ez az elme.

25. Egy formát megragadva létrejön, s míg egy formát meg-őriz, fennmarad. Egy formát birtokolva táplálja önmagát, és nagyra nő, majd ezt feladva egy másikat ölt magára. A kere-sés elől menekül ez a saját formával nem rendelkező ego-kísértet.

26. Amikor az ego megjelenik, minden más is megszületik. Fia az nem létezik, semmi egyéb sincs. Mivel az ego minden, ennélfogva az ego mibenlétére vonatkozó vizsgálódás a kiol-tása mindennek.

7 Csitdzsada-granthi.

27. Amikor az „én" nem jelenik meg, Az vagyunk. Anélkül, hogy kutatná az ember, honnan ered ez az „én", hogyan való-síthatná meg önmaga kioltását, amely után az „én" nem éled fel újra? Anélkül, hogy ezt elérnénk, hogyan volna lehetséges saját állapotunkban időznünk, amelyben Az vágjunk?

28. Ahhoz hasonlóan, ahogy az ember alámerül egy vízbe hullott tárgyért, úgy kellene mindenkinek mélyen önmagá-ba merülnie, szabályozva a beszédet és a légzést, s megtalál-nia, honnan ered a törtető ego.

29. Hagyj fel minden „énről" szóló beszéddel, és befelé merü-lő elmével kutasd, honnan ered az „én" gondolata! Ez a böl-csesség útja. Azt gondolni ehelyett: „ez nem én vagyok, Az va-gyok én", lehet segítség a kutatásban, mégsem maga a kutatás.

30. „KÍ vagyok én?" Amikor az elme befelé fordul ekképpen kutatva, és beleolvad a Szívbe, akkor az „én" szégyenkezve lehajtja fejét, s az egyetlen „Én" Önmagaként megnyilvánul. Bár „Én-Énként" fedi fel magát, az nem az ego, hanem a va-lóság, a tökéletesség, az Önvaló lényege

31. Mi a teendője annak, aki az Önvaló boldogsága, mely az ego kioltásából született meg? Ő semmi egyebet nem ismer, csupán ezt az Önvalót. Hogyan lehetne képet alkotni állapo-tának természetéről?

32. A Védák kinyilvánítják: „Az tenmagad vagy." Ha nem keresed és találod meg Önvalód természetét, s időzöl Abban, hanem ehelyett azt gondolod, „Én Az vagyok, nem ez", az erőtlenségedet tanúsítja, hiszen Az örökké az Önvalóként időzik.

33. Nevetséges kijelenteni, hogy: „Nem ismerem önmagam", vagy „Megismertem önmagam." Hogyan? Létezne két Ön-való, hogy az egyik megismerje a másikat? Csakis egy léte-zik, mindenki tapasztalatának Igazsága.

34. A természetes és igaz Valóság örökké ott lakozik minden-ki Szívében. Ha nem ismerjük Azt fel és időzünk Abban, ha-nem így vitázunk: „Az létezik", „Nem, nem létezik"; „For-mával bír", „Nélkülözi a formát"; „Az egy", „Az kettő", „Nem is egy, és nem is kettő", akkor a májá megtévesztésé-nek áldozatai vagyunk.

35. Felismerni az örökké jelen lévő Valóságot és Abban ma-radni: ez a valódi eredmény. Minden egyéb szerzeményünk olyan, mint az álomban élvezett különféle erők.8 Amikor fel-ébredünk az alvásból, vajon léteznek-e még? Sohasem csa-lódnak azok, akik az Igazság állapotában időznek, miután elvetették a valótlant.

36. Ha a testnek véljük magunkat, akkor azt mondani önma-gunknak: „Nem, én Az vagyok", segítség abban, hogy Akként időzzünk. Mégis, minthogy örökké Akként időzünk, miért kellene folyamatosan arra gondolnunk: „Én Az vagyok"? Gondolunk-e szakadatlanul arra: „Én ember vagyok"?

37. „Amíg kutatunk, kettősség, ha már megtaláltuk, Egység" - ez az elmélet szintúgy téves. Bármilyen buzgón is kereste s végül találta meg magát a történetben a tizedik ember, ő volt a tizedik, és senki más. (A példázatban tízen keltek át egy fo-lyón, s ezután meg akartak róla győződni, hogy mindannyian biztonságban megérkeztek. Számoláskor mindegyikük ki-hagyta önmagát, és így csupán kilencet vett számba, ekkép-pen azt gondolták, egyikük elveszett. Egy arra haladó vándor mind a tízükre rásuhintott, és számoltatta velük a tíz ütést.)

38. Ha mi vagyunk a cselekedetek végrehajtói, nekünk kell learatnunk azok gyümölcseit is. Ám ha feltesszük a kérdést: „Ki vagyok én, a cselekvő?", és felismerjük az Önvalót, ak-

8 Sziddhik.

kor a tevékenység érzete elvész, s a három karma elillan. Ez a megszabadulás örök.

39. A rabság és a szabadság gondolata csupán addig van je-len, ameddig az ember azt érzi: „Rabságban vagyok." Ha megvizsgáljuk: „Ki vagyok én, a rabságban lévő?", akkor a mindig szabad, örök Önvaló marad. A rabság gondolata el-tűnik, s vele együtt távozik a szabadságé is.

40. Ha felteszik nekem a kérdést: „A három közül melyik a végső megszabadulás, ahol a forma jelen van, a forma nél-küli vagy a formával együtt és anélkül történő?", én a követ-kezőket felelem: „A megszabadulás az ego megsemmisülése. Ez az ego kérdezi, melyik a végső megszabadulás."

Függelék a Negyven versszakhoz

Invokáció

Ami az egész világ alapja, lelke, forrása, célja és ereje, az a látszat mögött meghúzódó Valóság, mely valóban létezik. Töltse el szívünket Az, az Igazság!

A szöveg

1. A bölcsek társaságában a ragaszkodások megszűnnek, s a ragaszkodások felszámolásával a káprázatnak vége szakad. A káprázattól megszabadulva az ember eléri az Állandósá-got, s még életében elnyeri a megszabadulást. Keresd tehát a bölcsek társaságát!

2. A legfőbb állapot nem elérhető szentbeszédek hallgatása, könyvek tanulmányozása, erényes cselekedetek vagy egyéb eszközök által. Csak úgy valósítható meg, hogy keressük a bölcsek társaságát, és figyelmesen kutatjuk az Önvalót.

3. Ha egyszer az ember megtanulta szeretni a bölcsek társasá-gát, m célt szolgálna az önfegyelem számos módszere? Mi haszna egy ventilátornak, ha a lágy, hűs déli szellő lengedez?

4. A lázat enyhítik a hold hűvös sugarai, a kívánság-fa8 fel-számolja a szűkölködést, míg a bűnöket a Gangesz szent vi-ze mossa el. Mindezen csapásokat együttesen száműzi az egyedülálló bölcs magasztos látványa9.

8 A mitológiában szereplő kalpaka-fa. 9 Darsanja.

5. A szent folyók - melyek víz csupán - és az istenségek agyagból és kőből készült képmásai nem állhatják ki az ösz-szehasonlítást a bölccsel. Azoknak számtalan napra van szükségük, hogy megtisztítsák az embert, ám a bölcs mihelyt ráveti valakire pillantását, azonnal megtisztítja őt.

6. Tanítvány: Ki Isten? Mester: Az, aki ismeri az elmét.

T.: Önvalóra, a Szellem ismeri az elmémet. M.: Tehát te vagy Isten. Hiszen a sruti szintén ki-

jelenti, hogy csupán egyetlen Isten létezik: a megismerő.

7. Mester: Milyen fény teszi lehetővé, hogy láss? Tanítvány: Nappal a nap, éjszaka a lámpa fénye.

M.: Milyen fény által látod ezeket? T.: A szem által.

M.: Milyen fény által látod a szemed? T.: Az elme által.

M.: Milyen fény által látod az elméd? T.: Az Önvalóm által.

M.: Akkor te vagy a Fények Fénye. T.: Igen, Az vagyok.

8. A szívbarlang középpontjában az egyetlen Brahman ra-gyog egyedül „Én-Énként", az Átmanként. Érd el a Szívet az-által, hogy mélyen elmerülsz az Önvaló utáni kutatásban, vagy azáltal, hogy a légzéssel uralmad alá vonod az elméd, s maradj szilárdan az Átmanban!10

10 1915-ben, amikor Bhagaván a Virúpáksa-barlangban lakott, Dzsagadísvara Sászt-rí, egy ifjú követője egy papírlapra a következőket jegyezte fel szanszkritul: „hridaja kuhara madhjé". Ezután távozott, majd miután visszatért, meglepődve egy teljes szanszkrit verset talált, amit, mint megtudta, Bhagaván írt. Ezt később maga Bhagaván fordította tamil nyelvre, és felvette a Negyven versszak a Valóság-ról függelékébe. Kávjakantha Ganapati Muni Sri Ramana Gítájában szintén sze-repel ez a versszak.

9. A Szív-lótuszban tiszta és változás nélküli tudatosság lako-zik az Önvaló alakjában. Amikor az ego megsemmisül, akkor az Önvaló e tudatossága elhozza a lélek megszabadulását.

10. A test élettelen, mint egy agyagedény. Minthogy annak nincs én-tudatossága, s minthogy a test nélküli alvás állapo-tában valódi természetünket nap nap után megtapasztaljuk, a test nem lehet az „én". Akkor ki ez az „én"? S hol talál-ható? Azok szívének barlangjában, akik ilyenformán vizsgá-lódnak, maga az Úr Arunácsala Síva ragyog az „énként".

11. Ki születik meg? Egyedül az születik meg a Brahmanban, az elsődleges forrásban, aki ekképpen vizsgálódik: „Honnan jöttem a világra?" Ő valóban örökkön megszületik, ő a szen-tek Ura, ő az örökké új.

12. Vesd el a képzetet, mely szerint a hitvány test vagy, és ku-tasd az Önvaló szakadatlan boldogságát! Az Önvaló megisme-résére törekedni, miközben a mulandó testet dédelgeted, olyan, mint tutajként megragadni egy krokodilt azért, hogy átkelj a folyón.

13. A jótékony cselekedetek, az önmegtartóztatás, az áldozat, a dharma, a jóga és a bhakti útja; a mennyország, a valóság, a béke, az igazság, a kegyelem, a csend, az állandóság, a halha-tatlan halál, a tudás, a lemondás, a megszabadulás és az üd-vösség célja - mindez nem más, mint felhagyni azzal, hogy úgy véljük: a test az Önvaló.

14. Mi a cselekedet, az önátadás, az egyesülés és a megisme-rés?11 Feltenni a kérdést: „Kié e cselekedet, e közömbösség, elkülönültség vagy tudatlanság?"12 Ha ekképpen vizsgáló-dunk, az ego elenyészik. Az Önvalóként időzni, melyben az előbb említett dolgok sohasem bukkantak fel, ez az igaz létezés.

11 Karma, bhakti, jóga és dnyána. 12 Karma, vibhakti, vijóga és adnyána

15. Némely balga nem ismeri fel, hogy az Energia13, mely moz-gatja, nem sajátja, és csodás képességek14 megszerzését haj-szolja. Komédiája hasonlít a nyomorék dicsekvéséhez, aki így szól barátaihoz: „Ha lábaimra segítetek, ezek az ellenségek semmivé válnak előttem!"

16. Minthogy egyedül az elme lecsendesítése az igaz meg-szabadulás, és a csodás képességek nem elérhetőek az elme tevékenysége nélkül, hogyan oldódhatnak fel azok a meg-szabadulás boldogságában - amely minden elmeműködés meg-szüntetése -, akiknek elméje ilyen képességekre összpontosít?

17. Miközben Isten viseli a világ terhét, a hamis ego grima-szokat vágva magára veszi azt, mint a szobor, mely látszólag a tornyot tartja. Ha egy utazó nem teszi le poggyászát a vo-naton, mely bármilyen terhet elbír, hanem fáradságosan a fe-jén szállítja, kinek a hibája ez?

18. A két mell között, a mellkas alatt s a gyomor felett hat kü-lönböző színű orgánum található. Ezek egyike a Szív, mely kétujjnyira fekszik a középponttól jobbra, s egy bimbózó lili-omhoz hasonlít.

19. Nyílása zárva, üregében súlyos sötétség uralkodik, me-lyet vágyak töltenek meg. Minden hatalmas ideg itt összpon-tosul, s ez a lélegzet, az elme és a Tudás fényének hajléka.

20. Az Urat, kinek szállása a Szív-lótusz belseje, a barlang Uraként magasztalják. „Én az ego vagyok" - az ember ezt a képzetet testében megszilárdította, ám ha a gyakorlás ere-jével az „én vagyok Ő, én vagyok a barlang Ura" érzését ál-landósítja, és ekképpen a barlang Uraként ragyog, akkor az a káprázat, hogy ő a mulandó test, eloszlik, mint a sötétség a felkelő nap előtt.

13 Sakti. 14 Sziddhik.

21. „Mely hatalmas tükör az, amelyben látjuk a dolgok e kép-másait? Mi az, amit a világegyetem összes létezőjének szíve-ként jellemeznek?" - így kérdezte Ráma a bölcs Vaszisthát, s az a következőképpen válaszolt: „Ha elmélkedünk, megtud-juk, hogy a világ létezőiben két különböző szív dobog.

22. Egyikük méltó arra, hogy elfogadjuk, ám a másik vissza-utasítandó. Hallgasd, miben különböznek. Az a szívnek ne-vezett szerv, mely a fizikai test mellkasán belül, egy bizonyos helyen található, elutasítandó. Az a Szív, mely a tiszta tuda-tosság formájával bír, elfogadandó. Bár eme Szív úgy belül, mint kívül megtalálható, mégis mentes belsőtől és külsőtől.

23. Valóban Az a lényegi Szív, s abban lel hajlékra az egész világ. Az minden dolog tükre, s minden jólét forrása. Ennél-fogva a tudatosságot minden létező Szívének nevezhetjük. Az nem a mulandó test része, mely érzéketlen, mint egy kő."

24. Így hát a törekvés által, hogy az egót a tiszta Szívbe ol-vasszuk, mely csupa tudatosság, az elme hajlandóságai s a légzés legyőzetnek.

25. „E tiszta, feltételektől mentes tudatosság, azaz Siva, én vagyok." Ha ekképpen szakadatlanul meditálsz a szívben, az ego minden ragaszkodásától megszabadulsz.

26. Miután kifürkészted a lét különböző állapotait, és elméd-ben szilárdan megállapodtál a legfőbb Valóság állapotában, játszd el szerepedet a világban, óh, te hős! Felismerted az igazságot, mely minden látszat szívében ott lakozik. Anél-kül, hogy valaha elfordulnál ettől a Valóságtól, játssz a világ-ban, amiképpen jólesik!

27. Tűn jön úgy, hogy lelkesedsz és örvendezel, tűnjön úgy, hogy izgalom vagy idegenkedés tölt el, tűnjön úgy, hogy kez-deményező vagy állhatatos vagy, mégis ragaszkodás nélkül játssz a világban! Megszabadulván a ragaszkodás minden

kötelékétől, megnyugodott elmével és látszólag minden helyzetben a vállalt szerepeddel összhangban cselekedve, játssz a világban, óh, te hős, amiképpen jólesik!

28. Aki az Atman megismerése által megszilárdult az Igaz-ságban, aki leigázta az öt érzéket - hívd őt a tudás tüzének, a tudás villámjának forgatójának, az idő legyőzőjének és a ha-lált elpusztító hősnek!

29. Éppen úgy, ahogy a tavasz beköszöntével a fák lombko-ronája üde szépséggel ragyog, azok, akik meglátták az Igaz-ságot, egyre növekvő fénnyel, értelemmel és erővel tündö-kölnek.

30. Hasonlóan ahhoz, akinek egy történetet mesélnek, ám gondolatai messze kalandoznak, a ragaszkodásoktól mentes elme is úgy cselekszik, hogy közben tétlen marad. Ám a kö-töttségekbe feledkezett elme tevékeny akkor is, ha éppen nem cselekszik, hasonlóan ahhoz, aki mozdulatlanul alszik, miközben álmában hegyet mászik és lebukfencezik.

31. Min t a fogaton alvó utas számára a lovak mozgása, meg-állása és azok járomból való kifogása, olyan a cselekvés, a kontempláció és az alvás a bölcs számára, aki testének foga-tában alszik.

32. Annak, aki kutatja az ébrenlét, az álom és az alvás termé-szetét, létezik egy állapot e hármon túl: az ébren alvás,15 a tutijának nevezett negyedik állapot. Ám mivel egyedül eme túrija állapota valós, s a három látszólagos állapot illuzórikus, valóban a „negyedik" a transzcendens állapot.16

33. Az állítás, mely szerint a dnyání megtartja a prárabdha karmát, míg a szancsita és az ágámi karmától megszabadul,

15 Dzságrat-szusupti. 16 Turíjátíta.

csupán külsődleges válasz a tudatlan által feltett kérdésekre. Ha egy férfiembernek több felesége van, egyik sem menekül az özvegység elől, amidőn a férj elhalálozik. Ehhez hasonló-an, amikor a cselekvő eltűnik, akkor mindhárom karma elenyészik.16

34. A tanulatlan embernek egyetlen családja van, melyet a feleség, a gyermekek és a hozzátartozók alkotnak. Ám azok elméjében, kik rengeteget tanultak, ott a könyvek, az elmé-letek és a vélemények számtalan családja, melyek akadályai a jógának.

35. Mi haszna a betűknek a művelt ember számára, aki nem törekszik arra, hogy eltörölje a sors könyvét a vizsgálódás által: „Honnan jöttem a világra?" Óh, Arunácsala, olyan ő, mint egy gramofon. Csak tanul, és más szavait ismételgeti anélkül, hogy felfogná azok értelmét.

36. Könnyebb megmenteni a tanulatlant, mint azt, aki bár művelt, nem alázatos. Az előbbi megmenekült a büszkeség démonjának karmai közül, kiszabadult a gondolatok és a szavak örvényéből, a gazdagság őrült hajszolásából, és renge-teg, rengeteg szerencsétlenségtől megmenekült.

37. Tekintsen bár az ember úgy a világra, mint egy szalma-szálra, és ismerje betéve a szent iratokat, mégis nehezen me-nekül a rabságból, ha enged a hitvány hízelgésnek, annak a szajhának.

38. Ha az ember szakadatlanul Önvalójában tartózkodik, anélkül hogy különbözőnek vélné önmagát másoktól, anél-kül hogy eltérne igaz állapotától, akkor ki lehetne számára idegen? Mit számít, hogy mások mit állítanak róla? Mit szá-mít, ha az ember önmagát magasztalja vagy pocskondiázza?

16 Szancsita: a múltban összegyűlt karma; prárabdha: a jelenben megnyilvánuló karma; ágámi. a jövőben megnyilvánuló karma.

39. Zárd az advaitát a szívedbe, de soha ne fejezd ki a csele-kedeteidben! Óh, fiam, mindhárom világra alkalmazhatod, ám soha ne alkalmazd a Gurura!

40. Íme, kinyilvánítom a védánta végső tanításának lényegét: Amikor az ego megsemmisül, és Azzá, a tiszta tudatosság természetű Önvalóvá válik, akkor egyedül Az marad.

Ez Bhagaván utolsó verse, melyet egy követője, Szúrl Nágammá (a Letters from Sri Ramanasramam [Levelek a Sri Ramanás-ramamból] című könyv szerzője) kérésére írt. Először telugu nyel-ven írta, ám egy venbá nevű tamil versformára, majd lefordította tamilra. Mivel Sankarácsárja egyik művének címe Atma pan-csakam, ezért Bhagaván úgy döntött, hogy szerzeményének az Ékátma pancsakam címet adja.

1. Elfelejtkezve az Önvalóról, Az ember a testnek véli önmagát, Számtalan születésen keresztülmegy, Végül visszaemlékezve az Önvalóvá válik, Ami ahhoz hasonló csupán, Mint amikor felébred egy álomból, Amelyben keresztülvándorolt az egész világon.

2. Mindig az Önvaló vagyunk. Aki felteszi magának a „Ki vagyok én?" S a „Hol vagyok én?" kérdést, Az olyan, mint az önazonosságát És hollétét vizsgáló ittas ember.

7.

T VERSSZAK AZ ÖNVALÓRÓL

Ö

3. A test az Önvalóban létezik. Aki mégis az hiszi, Hogy az Önvaló az élettelen testen belüli, Az hasonlatos ahhoz a nézőhöz, aki úgy gondolja, Hogy a vásznat, melyre a kép kivetül, A mozgókép tartalmazza.

4. Létezik-e az ékszer az arany nélkül? Létezik-e a test az Önvaló nélkül? „Én a test vagyok" - véli a tudatlan, Míg a megvilágosodott tudja: „Az Önvaló vagyok."

5. Egyedül az Önvaló, az Egyetlen Valóság Létezik örökkön-örökké. Ha hajdanán az Első Tanító Néma csendben nyilvánította ki, Ki képes azt felfedni beszéddel?

(Prof. K. Szvámínáthan fordítása alapján)

8.

VEGYES VERSEK

Dal a poppadamról

1914-ben vagy '15-ben Bhagaván a Virúpáksa-barlangban élt. A főzést javarészt édesanyja végezte, ám maga Bhagaván is ügyes szakács volt, s akkoriban - és később is - gyakran segédkezett az étel elkészítésében. Egy alkalommal anyja poppadamot (kerek, nagyon vékony, fekete bagolyborsóból készült sós lepényt, más szó-val appalamot) sütött, és megkérte Bhagavánt, hogy segítsen. O azonban ehelyett inkább ezt a verset költötte, melyben a szelle-mi fejlődésre vonatkozó útmutásait a poppadam készítésének szimbolikájával írja le.

1. Készíts egy kis appalamot, Fogyaszd el, és a vágyad beteljesül. Ne kóborolj kétségek között a világban! Figyelj a szóra, az egyedülállóra, A ki nem mondottra, Melyet az igaz tanító tanít, Aki a Lét-Tudat-Üdvöt felfedi. Készíts egy kis appalamot, Fogyaszd el, és a vágyad beteljesül.

2. Vedd a bagolyborsót, az ego-ént, Mely az ötrétű testmezőn nő,1

És őröld meg a kézimalomban, A „Ki vagyok én?" bölcsesség-keresésében, így porítsd finomlisztté. Készíts egy kis appalamot, Fogyaszd el, és a vágyad beteljesül.

3. Keverd össze pirandai-lével, Mely a szent ember társasága, Add hozzá az elmén való uralkodást, a köménymagot, Az önmérséklet borsát, A nemragaszkodás sóját, És az aszandkóró porát,2

Az erényes indíttatások aromáját. Készíts egy kis appalamot, Fogyaszd el, és a vágyad beteljesül.

4. Helyezd a tésztát a Szív-mozsárba, És a befelé fordított elme mozsártörőjével Zúzd össze keményen az „Én-Én" csapásaival, Majd a csendesség sodrófájával Nyújtsd ki azt a (Lét) gyúródeszkáján. Dolgozz fáradhatatlanul, állhatatosan és vidáman. Készíts egy kis appalamot, Fogyaszd el, és a vágyad beteljesül.

A hindu filozófiai iskolák az ember finomabb testeinek létét tanítják, melyek mind egy finomabb tartományban működnek. A szövegben jelzett öt burkot a három test foglalja magában: az anyagi, a finom és az okozati. A burkok a kö-vetkezők: testi, vitális, mentális, intellektuális és üdvös. Bővebb részletekért lásd a Vivéka-csúdámanit. Erős szagú, a Ferula assa foetida növényből nyert fűszer.

1

2

5. Helyezd az appalamot a Brahman tisztított vajába A végtelen csend serpenyőjében, És süsd ki a tudás tüzén. Most, hogy az „én" „Azzá" változott, Fogyaszd és ízleld az Önvalót Önvalóként, Egyedül az Önvalóban időzve. Készíts egy kis appalamot, Fogyaszd el, és a vágyad beteljesül.

(Prof. K. Szvámínáthan fordítása alapján)

Ön-ismeret (Átma-vidjá)

Egyszer Bhagaván egyik követője azt írta egy darab papírra, hogy az Ön-ismeret a legegyszerűbb dolog, hiszen az ember már most is maga az Önvaló. A papírt átnyújtva azt kérte Bhagavántól, hogy írjon egy költeményt erről. A kérésre Bhagaván a következő verset költötte.

Lám, az Ön-ismeret a legkönnyebb, Óh, az valóban nagyon könnyű!

Még a legbizonytalanabb ember számára Is olyan valós Önmaga, Hogy ahhoz képest a tenyéren lévő Ámlak-gyümölcs is csak puszta káprázatnak tűnik.

1. Igazként, erősen, örökké Üdén áll az Önvaló, S valójában ebből jelenik meg E fantomtest és e fantomvilág. Ha a káprázat eloszlik S írmagja sem marad, Akkor az Önvaló-nap Valóságként felragyog A végtelen Szív-térben. A sötétség eloszlik, A szenvedés véget ér, És felbuzog a boldogság.

2. Az „én a test vagyok" gondolata a zsineg, Melyre a különböző gondolatok fűződnek. Belül kutatva, feltéve a kérdést: „Ki vagyok én? És honnan e gondolat?", Minden egyéb gondolat eltűnik, S „Én-Én"-ként a Szív-barlangban Az Önvaló önmagától felragyog. Az ily Ön-tudatosság az egyetlen mennyország, Ez a csendesség, ez a boldogság lakhelye.

3. Mi haszna van ismerni olyan dolgokat, Melyek nem az Önvaló? S ha az Önvalót ismerjük, Mi egyéb marad megismerendő? Az egyetlen fényt, mely számos lélekként ragyog, Az Önvalót látni belül, A Tudatosság villámló fényét: A kegyelem színjátéka, az ego halála, Az üdvösség virágba borulása ez.

4. Hogy leoldjuk a karma bilincsét És véget vessünk a születéseknek, Ez az ösvény könnyebben járható bármely másiknál. Időzz a nyugalomban anélkül, hogy felkavarnád azt Nyelveddel, testeddel vagy tudatoddal, S lásd meg bensődben az Önvaló ragyogását: Az Örökkévalóság tapasztalata, Minden félelem hiánya, Az üdvösség parttalan Óceánja ez!

5. Annámalai az Önvaló, A Szem az elme szeme mögött, Mely látja a szemet és minden egyéb érzéket, Ez ismeri az étert3 és a többi elemet. Ez a Lét, mely tartalmazza, felfedi és érzékeli A Szívben belül ragyogó égboltot, Ha a gondolatoktól megszabadult elme befelé fordul, S Annámalai saját Önvalómként mutatkozik meg. Igaz, ehhez szükséges a Kegyelem is, Majd megjelenik a szeretet, És felbuzog a boldogság.

(Prof. K. Szvámínáthan fordítása alapján)

3 A szanszkrit ákása szó egyaránt jelent „étert", „teret" és „eget" is.

Versek Bhagaván születésnapi ünnepsége alkalmából

Bhagaván 1879. december 29-én született. Születésnapja a tamil (hold)naptár szerint dhanurmászára esik, amikor a Hold a punarvaszu csillagképben áll. A nyugati naptár szerint ez a nap december-január hónapban van. Amikor először vetették fel Bha-gavánnak az ötletet, hogy megünneplik a születésnapját, ő tiltako-zott, és az alábbi verset költötte. Tanítványai azonban, ennek elle-nére megünnepelték a jeles napot, és a dzsajanti napi fesztivál máig az egyik legnagyobb évi ünnep az ásramban.

1. Te, ki megünnepelnéd a születés napját, keresd először azt, honnan születtél. Az ember igaz születésnapja az, amikor belép Abba, mely meghalad születést s halált - ez pedig az örök Lét.

2. Az embernek legalább születésnapján gyászolnia kellene amiatt, hogy belépett e világba. Büszkélkedni vele és ünnepelni azt olyan, mintha gyönyörködnénk egy hullában, miután felékesítettük. Ha valaki Önvalója után kutat és eggyé válik Azzal, arról kijelenthetjük, hogy bölcs.

A gyomor panaszai Egy alkalommal ünnepi lakoma volt az ásramban. Sokan szinte elrontották a gyomrukat a hatalmas mennyiségű, tápláló ételtől Valaki idézte a tamil költőnő, Auvaiyár versét, melyben a gyomor-ról panaszkodik: „Egyetlen napot sem bírsz ki étel nélkül, de két napra valót sem tudsz elfogyasztani egyszerre. El sem tudod kép-zelni, milyen sokat szenvedek tőled! Oh, átkozott gyomor, lehetet-lenség boldogulni veled!" Bhagaván azonnal egy paródiával vá-laszolt, melyben a gyomor panaszkodik az ego miatt.

Egyetlen óra nyugalmat sem adsz, te ego! Nap nap után, minden percben csak eszel és eszel! El sem tudod képzelni a szenvedésemet! Oh, bajkeverő ego, lehetetlenség boldogulni veled!

Kilenc kóbor versszak Egy régi követő, Szómaszundara Szvámí egyszer azért könyörgött Bhagavánnak, hogy legalább egy aksaráí (szótagot) írjon a jegy-zetfüzetébe. Az aksara azt is jelenti, hogy maradandó, és a Brah-manra utal. Bhagaván rövid epigrammát írt az aksara leírásának nehézségéről. Ez az első versszak az alábbiak közül. A fennmara-dó versszakokat különböző időpontokban szerezte Bhagaván, és ezeket Muruganár beillesztette néhány versébe. A versszakok sor-rendje Bhagaván javaslatára született.

1. Egyetlen szótag ragyog Önvalóként a szívben örökké. Hát létezik valahol olyasvalaki, aki le tudná azt írni?

2. A hang forrását elérő dzsapa a legjobb út azok számára, akik nem szilárdultak meg a tudatosságban, mely az „én" forrása.

3. Aki összetéveszti ezt az ürülékgyártó testet az Önvalóval, az rosszabb, mint aki disznóként születve ürüléket eszik.

4. Az Önvaló szakadatlan kutatását Isten egyedülálló szere-tetének hívjuk. Mert egyedül Ő lakozik Önvalóként min-denki Szívében.

5. Amit a befelé forduló elme békének hív,

kívül erőként mutatkozik, akik elérték és rátaláltak erre az igazságra,

azok egysége ismertté vált.

6. Aki sorsával elégedett, mentes a féltékenységtől, kiegyensúlyozott mind jólétben, mind balsorsban, őt nem kötik a tettek.

7. Csak az szabadíthat fel másokat, ki önmagát felszabadította. Mások megsegítése különben ahhoz vezet, mint amikor vak vezet világtalant.

8. Kérdés és válasz a beszédhez, a kettősség birodalmába tartozik. Az egységben lehetetlen bárhol is megtalálni őket.

9. Nem létezik sem teremtés, sem pusztítás, sem sors, sem szabad akarat, sem ösvény, sem eredmény. Ez a végső igazság.

Bocsánatkérés a darazsaktól Egy napon, amikor Bhagaván a hegyen sétált, véletlenül egy lóda-rázsfészekbe rúgott. A darazsak megtámadták, és a lábát súlyosan megcsipkedték, Bhagaván azonban lelkiismeret-furdalást érzett amiatt, hogy megzavarta őket. Jeles követője, Muruganár versben tette fel neki a kérdést:

Meglátva egy hatalmas, zöld levelű bokrot, Ráléptél, és úgy megcsíptek a darazsak, Hogy a lábaid megdagadtak. Vénkata, mi a valódi oka, Hogy egy véletlen eset miatt Ily kíméletlen bánásmódban részesültél, Mintha durván megtámadtad volna őket?

Sri Bhagaván a következőképpen válaszolt:

Megtorlásként a darazsak Úgy megcsípték a lábamat, Hogy az begyulladt, Bár véletlenül léptem egy cserjére Gondosan épített fészkükre. Milyen annak az elméje, Aki nem is érzi bűnnek, Hogy ilyen dolgot művelt?

(Szádhu Arunácsala [A. W. Chadwick] fordítása alapján)

Válasz az Anyának Amikor Bhagaván elhagyta az otthonát, a családja megpróbálta felkutatni őt, kezdetben sikertelenül Csupán néhány évvel később találták meg Tiruvannámalaiban. Anyja, ki akkor még nem érett meg arra, hogy lemondjon a világról és csatlakozzon fiához, el-ment, hogy rábeszélje őt a hazatérésre. Abban az időben Bhagaván nem beszélt, így hát röviden leírta, hogy bármi, ami elrendeltetett, az szükségszerűen meg is fog történni. Válaszának költői átültetése a következő néhány sor:

A lélek sorsát Isten rendeli Aszerint, hogy milyenek tettei. Célt, ha úgy dönt a végzet, Ember sohasem érhet, Próbálkozzék bármilyen hévvel. Ami viszont ott a sors könyvében egy lapon, Annak meg kell történnie egy napon, Bármit is teszel, hogy elkerüld, S az események folyását eltereld. Ez bizonyos, s végül magad fogod belátni, Hogy a legjobb: csendben maradni.

(Szádhu Arunácsala [A. IV. Chadwick] fordítása alapján)

Az Anya gyógyulásáért 1914-ben Bhagaván édesanyja rövid látogatást tett nála Tiruvan-námalaiban. Ottléte során magas láztól szenvedett, s a tífusz tüne-teit vélték felfedezni rajta. Az életben maradására nem volt remény. Bhagaván az alábbi verset költötte gyógyulása érdekében. Talán szükségtelen is megjegyezni, hogy az Anya meggyógyult. Két évvel ezután újra eljött, és Bhagaván hegyen lévő ásramjába költözött.

1. Menedékem hegye, mely kigyógyítasz az ismétlődő születések betegségéből! Óh, Uram! Neked kell orvosolnod anyám lázát!

2. Óh, Isten, ki magát a Halált legyőzöd! Egyetlen mentsváram! Terjeszd ki áldásodat anyámra, és védelmezd meg őt a Haláltól! Mi a Halál, ha megvizsgáljuk?

3. Arunácsala! Te, lobogó tüze a dnyánának! Kegyeskedj anyámat fényedbe vonni, és tedd őt Magaddal eggyé! Mi szükség van akkor a hamvasztásra?4

4. Arunácsala, ki elűzöd a káprázatot! Miért késlekedsz eloszlatni anyám önkívületét? Van-e Rajtad kívül bárki, aki anyai gondoskodással megvédhetné az esdeklő lelket, és elháríthatná a sors csapásait?

(Prof. K. Szvámínáthan fordítása alapján)

4 E sorok 1922. május 19-én teljesedtek be, amikor Bhagaván édesanyja elhagyta testét, és az Indiában szokásos hamvasztás helyett a szenteknek kijáró temetés-ben részesítették.

Arunácsala Ramana Amritanátha Jati nevű követője egy papírdarabra írt malajálam nyelvű versben esdekelve kérte Bhagavánt, árulja el magáról, hogy ővajon Hari (Visnu), Sivaguru (Szubrahmanja), Jativara (Síva) vagy Vararucsi-e. Bhagaván ugyanabban a malajálam versmér-tékben, ugyanarra a papírdarabra írta a válaszát:

A Paramátman, aki azonos Arunácsala Ramanával, tiszta értelemként (Abszolút Tudatosságként) ragyog Visnuval kezdődően minden élőlény lótusz formájú szívének mélyén. Amikor az elme az Őiránta érzett szeretetbe olvad, és eléri a Szív legmélyét, ahol Ő a szeretettként lakozik, a tiszta értelem finom szeme megnyílik, és Ő Tiszta Tudatosságként tárja fel magát.

A Szív az Önvalóban Ez a Negyven versszak a Valóságról függelékének nyolcadik versszaka, lírikus formában. Keletkezésének körülményeit az ere-deti vershez fűzött lábjegyzetben találjuk.

A legbelsőben, a Szívben Brahmanként, „Én-Én"-ként Egyedül az éber Önvaló ragyog. Mélyen merülj a Szívbe Az Önvalót kutatva Vagy a légzésed uralva, S így időzz az Atmanban örökké!

9.

ALKALMI VERSEK

Tirucsuli Miután Bhagaván hallotta Mánikkavácsahar költeményét, me-lyet Tirucsuliról szerzett, a következő verset költötte:

Önvaló, mely zavartalan boldogságként táncolsz a követők Szívében,

páratlan Síva, legfőbb fény, szakadatlanul tündökölsz a ragyogó Tirucsuliban, árassz el kegyelmeddel, és ragyogj

a szívemben a Szívként!

(Prof. K. Szvámínáthan fordítása alapján)

Hara és Umá Isvara Szvámí egy nap versben ezt kérdezte Bhagavántól:

Makulátlan, légy kegyes, és áruld el nekem a régről híres Tirucsuliban lakó Umá és a táncoló Hara, valamint az ott hömpölygő folyó nevét!

Bhagaván a következő versben válaszolt:

Minthogy akik fürdőt vesznek benne, azoknak eltűnnek a bűnei,

A Tirucsulin keresztülhömpölygő folyó neve Pavahari.

Minthogy az Urat az egész világ tiszteli, Bhúmísaként ismert,

Déví neve pedig Tunaimalai Ammai,

Szülőváros és szülők Míg az Arunácsala hegyen élt| Isvara Szvámí a következő verset írta Bhagavánhoz, hogy megtudakolja tőle szülővárosának és szü-leinek nevét:

Virágzó Sri Arunán élő Ramana, úgy véltem, Ideje elmerengned, és elmesélned életed. Áruld el nekem születésed helyét és szüleid nevét, S ha megteszed, akkor a világ szerencsés.

Válaszként ezt írta Bhagaván:

Az igaz látó elméje és Önvalója Nem hagyhatja el a napnyugtaszínű Egyet, Csupán kiárad belőle. Mindazonáltal apám Szundara volt, A fákkal övezett Tirucsuliból, Anyám pedig Alagammál, Az Úr lábának imádója.

Muruga jegyei Egy kérdésre, mely arra kereste a választ, hogy miért nem láthatók Ramanán Muruga ismertetőjegyei:

A dárda, a ragyogó keleti hegy, Az Anya tejének kegyelme, A tizenkét kar, az elmét elbájoló Hatalmas, kék páva, Mindezek olyan mértékben vannak jelen, Amennyire az ember Ramanát, Az Anyát félve él a világban (Ramana Anyját félve él a világban).

Szubrahmanjáról Bhagaván egyik követője, T. K. Szundarésa Aijar szerette volna, ha születik egy tamil változata az Úr Szubrahmanjáról szóló stró-fának, melyben Isten neve helyett Ramana szerepel. Sri Bhaga-ván a következőt írta:

A (nemtudás) sötétség(ének) eloszlatója az erényesekben, barlanglakó, elpusztíthatatlan, fénytermészetű, örök nap, a Tudatosság dárdájának forgatója, a Szív-barlangban időző Ramana - imádjuk egyedül Őt!

(Prof. K. Szvámínáthan fordítása alapján)

Virúpáksa-barlang

A forma nélküli és örök Lét áll kinyilatkoztatva az én Aruna-hegyemben, a háromszemű Isten testet öltött jelenlétében. Mivel a Virúpáksa-barlang tartja fenn azokat a tanítványokat, akik eme Isten Szív-barlangjában laknak, joggal hívhatjuk azt Anyának.

(Prof. K. Szvámínáthan fordítása alapján)

Laksmí, a tehén

Áni hónap 5-én, pénteken, a hónap világos felében Visákha Naksatra Dvádasí napján, Szarvadhárí évében, azaz 1948. jú-nius. 18-án Laksmí tehén elérte a muktit [megszabadulást].

Ganésa Ez az ima az Úr Ganésához, az akadályok eltávolítójához szól. Utalás szerepel benne egy, a puránikban található történetre, melyben Ganésa Vjásza írnokaként lejegyezte a Mahábháratát. Ganésa kegyét itt azért hívja segítségül a szerző, hogy az megvédel-mezze a védánta bölcseletét.

Óh, Vinájaka, ki pergamenre (azaz a Méru hegy lankáira) írtad a Nagy Bölcs (vagyis Vjásza) szavait, és a győzedelmes Arunácsalánál lakozol, gyógyítsd meg a betegséget (a máját), mely az ismétlődő születések oka, és védelmezd kegyesen a Nemes Hitet, mely csordultig van az Önvaló mézével!

Visnu Ha veszendőben az igazság1, és eluralkodik az igaztalanság2, Akkor megszületsz, hogy fenntartsd az erényt és az erényest, És felszámolj minden gonoszságot. Ekképpen újítod meg a földi életet, te Rejtélyes. Kik vagyunk hát mi, hogy felfoghatnánk alakodat?

Dípávali A következő két versszak a Dípávali (a fények ünnepe) valódi je-lentését magyarázza el:

Az a nap, amikor Nárájana halálra zúzta A naraka-egót a bölcsesség keresése során, kutatva, Honnan ered a naraka-én, hogy a naraka-világot kormányozza, Az a nap a Naraka-Csaturdasí fényfesztiválja.

Felkutatni és megsemmisíteni a bűnöst, a naraka-egót, Melyet megront a gondolat, hogy az ember a naraka-alak, A hamis test-lakás, és az igaz Önvalóként ragyogni, Valójában ez a Dípávali.

(Prof. K. Szvámínáthan fordítása alapján)

1 Dharma. 2 Adharma.

Daksinámúrti csodája

Ki az ifjú guru a banjanafa alatt? Aggok az őt felkereső tanítványok. A gyönyörű tanító beszéde a csend, S a tanítványok minden kételye eloszlik.

A csodálatos banjanafa alatt ragyog az ifjú guru, Akit idős tanítványok keresnek fel. A csend e tanító beszéde, S kétségektől mentes a tanítványok elméje.

Az Önvaló

Ha az ember felismeri Szívében igaz természetét, Akkor az a létezés-tudatosság-boldogság bősége Kezdet és vég nélkül.

Megszabadulás

A vadász kezei közül elröppenő gerle, Úgy mondják, az erdőből is elmenekül. Amikor az „ént" üldöző vadász megszabadul, Akkor az erdő otthonná zsugorodik.

Csend

Bhagaván egyik követője egy cikket írt róla, „Ahol a csend ihletett szentbeszéd" címmel. Amikor Bhagaván látta ezt, a következő verset írta:

A kegyelem állapota az a beszéd, mely a csend szívéből kél.

Egy betű

E könyv minden betűje egyetlen, elpusztíthatatlan betűvé adódik össze.

Elolvastad úgy, ahogy leírták. Az egyetlen betű örökké ragyog önmaga által a szív belsejében. Ki is remélheti, hogy leírja azt?

Aludj ébrenlét közben

Mélyalvásban időzhetsz ébrenléted során Azáltal, hogy kutatsz az Önvaló után.

Az álom és az ébrenlét állapotában Keresd az Önvalót egyfolytában,

Míg az alvás tudatlansága Azokat is át nem járja.

(Szádhu Arunácsala [A. W. Chadwick] fordítása alapján)

A dnyání és a teste

Sri Bhagaván életének utolsó napjaiban írta a következőket:

Mint étkezés után banánlevelét,3

Úgy hagyja hátra a látó a testét.

3 Indiában az ételt gyakran banánlevélre szolgálják fel, melyet később eldobnak, vagy az állatoknak adnak.

I I . R É S Z

F O R D Í T Á S O K É S Á T D O L G O Z Á S O K

Az ISTENI ÉNEK (Bhagavad Gítá)

Bhagaván egyszer egy nála látogatóban járó pandittal a Bha-gavad Gítá nagyszerűségéről beszélgetett, amikor egy követő azt panaszolta, hogy milyen nehéz mind a hétszáz versszakot észben tartani, és azt kérdezte, nem lenne-e egyetlen versszak, melyre mint a Gítá lényegére lehetne tekinteni, Bhagaván ekkor a X. fe-jezet 20. versét idézte: „Én vagyok, óh, Gudákésa, a mindenki Szívében lakozó Önvaló. En vagyok a kezdete, közepe és vége mindennek." Később kiválasztotta az itt következő negyvenkét versszakot (amelyek közül a negyedik az előbb idézett versszak), és úgy rendezte őket, hogy útmutatóként szolgáljanak az olvasók szá-mára. Bhagaván később e versszakok tamil és malajálam fordítá-sait is elkészítette. Az alábbi fordítás az általa átnézett angol átül-tetés alapján készült.

1. Szandzsaja szól: Ekkor a szánakozástól megindulthoz, kinek szeme könnyes volt a fájdalomtól, a esüggedőhöz ekképpen szólt Madhuszúdana [Madhu legyőzője, Krisna]:

(II. 1.)

2. Az Úr szól: Ezt a testet, mely látható, a mezőnek nevezik, azt pedig, aki ismeri, a mező ismerőjének hívják a bölcsek, óh, Kuntí fia. (XIII. 1.)

1.

3. Tudd, hogy Én vagyok minden mezőben a mező isme-rője! A mezőről és a mező ismerőjéről való tudás pedig az igaz tudás az Én szememben. (XIII. 2.)

4. Én vagyok, óh, Gudákésa, a mindenki Szívében lakozó Önvaló. Én vagyok a kezdete, közepe és vége minden-nek. (X. 20.)

5. Mert biztos, hogy meghal, ki megszületett, s megszüle-tik, aki meghal; ne bánkódj hát az elkerülhetetlenen!

(II. 27.)

6. Nem születik, és nem hal meg Az; mindig is létezett, és soha többé meg nem szűnik létezni; születés és vég nélküli, örökkévaló és ősi, s ha testét meg is ölik, ő meg nem ölhető. (II. 20.)

7. Szétvághatatlan, tűz nem fogja, nedvesség és szél nem árthat neki, örökkévaló, mindent átható, változatlan, mozdulatlan mindörökre Ő. (II. 24.)

8. Mert tudd meg, hogy elpusztíthatatlan Az, ki az egész mindenséget áthatja. Nem létezik olyan, mi a Változha-tatlant elpusztíthatná. (II. 17.)

9. A valótlannak nincs léte, és a Való nem szűnik létezni soha. Ezt az igazságot már meglátták a Valóság látnokai.

(II. 16.)

10. Ahogy finomsága folytán meg nem érintheti semmi a mindenüt t jelen lévő étert, éppúgy nem érintheti sem-mi az egész testet átható Önvalót sem. (XIII. 32.)

11. Ott nem a Nap, nem a Hold s nem a tűz világít. Ki oda jutott, többé vissza nem tér onnan. Az az Én legfőbb hajlékom. (XV. 6.)

12. E Megnyilvánulatlant „az Elpusztíthatatlannak", a leg-főbb Állapotnak nevezik. Akik Ezt elérik, vissza nem térnek soha. Ez az Én legfőbb hajlékom. (VIII. 21.)

13. Akik büszkeség és káprázat nélkül a ragaszkodáson győzedelmeskednek, állandóan az Önvalóban lakoz-nak, lecsillapított vágyakkal, felszabadulva az öröm és fájdalom ellentétpárja alól, azok térnek erre az el-pusztíthatatlan helyre. (XV. 5.)

14. Aki sutba dobja a szent iratok parancsait, és a vágyak sugallatát követi, nem éri el sem a tökéletességet, sem a boldogságot, sem a legmagasabb célt. (XVI. 23.)

15. Az lát, aki Őt látja minden létezőben egyaránt: a Leg-főbb Urat, az örökké megmaradót a mulandóban.

(XIII. 27.)

16. Csak az Irántam való odaadás által vagyok lényegemben így látható, megismerhető, és csak így lehet mélyemre hatolni, óh, Ardzsuna. (XI. 54.)

17. Mindenki hite természetének megfelelő. Az ember alap-vetően meg van áldva hittel, óh, Bhárata, s amilyen a hite, olyan ő maga is. (XVII. 3.)

18. Akiben megvan a hit, az eléri a tudást, valamint az is, aki uralkodik az érzékein; elérve a tudást, hamarosan a Békét is eléri. (IV. 39.)

19. E mindig elcsendesedetteknek, akik szeretetteli oda-adással imádnak engem, a kutatás jógáját (buddhi-jóga) adományozom, amely révén Énhozzám jönnek, óh, Bhárata. (X. 10.)

20. Tiszta könyörületből, Önvalójukban lakozván, a Tudás fénylő lámpásával eloszlatom a tudatlanságukból született sötétséget. (X. 11.)

21. Bizony, akiben a tudatlanságot az Önvaló Tudása már eloszlatta, abban a Tudás föltárja a Legfőbbet, s mint a Nap, ragyog. (V. 16.)

22. Azt mondják, az érzékek hatalmasak; az érzékeknél hatalmasabb az elme, az elménél hatalmasabb az érte-lem, de ami az értelemnél is sokkal hatalmasabb, az Ő.

(III. 42.)

23. Megértvén Őt, akt az értelemnél is sokkal hatalmasabb, és megfékezvén az egót az Önvaló által, öld meg az ellenséget, a vágyat, akit legyőzni nehéz, óh, hatalmas karú! (III. 43.)

24. Miként a lobogó lángban elhamvad a tüzelő, Ardzsuna, úgy hamvaszt el a Tudás tüze is minden cselekedetet.

(IV. 37.)

25. Akinek művét nem a vágy formálja, akinek tetteit a Tudás tüze emészti el, azt „Nagy Tudásúnak" nevezik.

(IV. 19.)

26. Beborítja azokat az Örökkévaló Üdve, akik ismerik magukat, akik elszakadtak a vágytól és a haragtól, akik uralkodnak természetükön, s uralkodnak gondolataikon. (V. 26.)

27. Fokról fokra nyerje el a békét, a szilárdan eltökélt és kitartó értelem által. Miután elérte, hogy az elme az Önvalóban lakozzék, ne gondoljon többé semmire.

(VI. 25.)

28. Ahányszor csak kivetül az ingatag és állhatatlan elme, húzza azt onnan vissza, és tartsa az Önvaló uralma alatt. (VI. 26.)

29. Érzékein, elméjén, értelmén állandóan uralkodva, a Bölcs egyetlen célja a Megszabadulás; a vágyat - a félelemmel és a haraggal együtt - örökre elvetette, s ő valóban szabad. (V. 28.)

30. A jógával összhangba hozott ember meglátja az Önvalót mindenben, mindent az Önvalóban lát, és mindenre pártatlanul tekint. (VI. 29.)

31. Akik csak Engem imádnak, akik másra nem gondolnak, az ilyen örökké összhangban lévőknek gondját viselem.

(IX. 22.)

32. Közülük legjobb az örök összhangban lévő Bölcs, aki az Egyet imádja. A Bölcs számára Én vagyok a legkedve-sebb, és a Bölcs a legkedvesebb Számomra. (VII. 17.)

33. Sok születés végén Engem imád a nagy tudású, miköz-ben azt gondolja: „Vászudéva minden." De ilyen Mahátmát találni nehéz. (VII. 19.)

34. Aki lemond elméjének minden vágyáról, és az Önvaló által Önvalójában elégedett, azt szilárd elméjűnek mondják. (II. 55.)

35. Ki minden vágyról lemond, s minden sóvárgástól men-tesen, az „én" és „enyém" érzete nélkül járja az útját, az eléri a Békét. (II. 71.)

36. Aki nem zaklatja a világot, s akit nem zaklat fel a világ, aki mentes a harag, az öröm és a félelem okozta nyugta-lanságtól, az kedves Énnekem. (XII. 15.)

37. Ugyanaz dicséretben és gyalázatban, ugyanolyan barát-jához, mint ellenségéhez, minden célkitűzésről lemon-dott: az ilyenről mondják, hogy tökéletesen meghaladta a három minőséget. (XIV. 25.)

38. Ám aki az Önvalóban találja örömét, az Önvalóval meg-elégszik, az Önvalóban elégedett, annak valóban nincs több teendője. (III. 17.)

39. Ő nem nyer vagy veszít semmit cselekedeteivel, sem a tétlenséggel, s neki nincs szüksége rá, hogy bárkitől bármit kérjen. (III. 18.)

40. Aki megelégszik azzal, ami erőfeszítés nélkül az övé, s az ellentétpároktól megszabadult, ahogy az irigységtől is, aki kudarcban és sikerben kiegyensúlyozott marad, azt, noha cselekszik, tettei nem kötik. (IV. 22.)

41. Az Úr ott lakozik mindenki Szívében, s megtévesztő erejével Ő okozza, hogy minden úgy forog, mint a ke-rékhez rögzített marionettbábok. (XVIII. 61.)

42. Tiszta szívből menekülj Hozzá menedékért, s kegyel-méből eléred a legfőbb békét, az örök hajlékot.

(XVIII. 62.)

2.

FORDÍTÁSOK AZ ÁGAMÁKBÓL

Az ágamák a hindu hagyományhoz tartozó szent iratok, melyeket ugyanúgy irányadónak és hitelesnek tekintenek, mint a Védákat. Isteni forrás által kinyilatkoztatott tanításokként fogadják el azo-kat, és úgy tartják, nem emberi szerzőktől származnak. A templo-mi istentiszteletek is javarészt ezeken alapulnak.

Huszonnyolc ágamat fogadnak el hiteles forrásként. Közülük a Szarva dnyánóttara és a Dévíkálóttara kiemelkedő példái a tiszta advaitának, vagyis az egység tanításának. Az Átma szák-sátkára a Szarva dnyánóttara legfontosabb része.

A Maharsi mindenféle külső ösztönzés nélkül fordította le e két ágamat tamil versmértékbe. A Dévíkálóttarát azokban a ko-rai időkben, amikor még a Virúpáksa-barlangban lakott, az Átma Száksátkárát pedig 1933-ban, amikor már a hegy lábánál épült ásramban élt. Mindkettő olyan útmutatásokat tartalmaz, melye-ket az Úr Siva adott a bölcsesség ösvényére vonatkozólag, az előb-bit feleségének, Párvatínak, az utóbbit pedig fiának, Guhának. (Guha az Úr Szubrahmanja másik neve.)

A Dévíkálóttara 70-72. versszakait, melyek megtiltják még a növényi élet kioltását is, nem kell úgy értenünk, hogy az úton igyekvőkre vonatkoznak.1

1 Felhívjuk a kedves olvasó figyelmét, hogy ez a szerkesztő, Arthur Osborne véleménye. Találunk olyan feljegyzéseket, melyek egyértelműen mutatják, hogy a Maharsi helytelenítette a növényekkel való érzéketlen bánásmódot. Eg

Semmiféle szélsőséges viselkedés vagy fegyelmi szabály nem szükséges részükről. Valójában, ahogy ezt e két ágama is mutatja, a fegyelmi és viselkedésbeli szabályok, valamint a szertartások ezen az ösvényen sokkal kevésbé fontosak, mint bármely másikon, hiszen ez az ösvény közvetlenül a Szíven munkálkodik, szellemi bölcsességet ébresztve.

alkalommal például egyik lelkes követője büszkén újságolta neki, hogy olyan speciális istentiszteletet (púdzsát) végzett, melyhez százezer levelet használt fel. Erre Bhagaván így felelt: „Ahelyett, hogy ilyen sokszor megcsípted a növényt, nem tudtad volna inkább a saját bőrödet megcsípni százezerszer, és így végezni el a púdzsát?" (Dávid Godman [szerk.]: The Power of the Presence [A jelenlét ere-je], I. kötet, 202. o.) (A ford.)

Átma száksátkára2

(Mindent magába foglaló tudás)

(Sri Bhagaván áldó sorai)

Az az Önvaló közvetlen tudása, Melyet maga ísvara - a legkiválóbb és legfőbb Úr -, Aki az Önvalóként lakozik a szívemben, Tamilul fejt ki most kegyesen Guhának.

EZUTÁN ÍGY SZÓLT SIVA:

1. Guha! Egy másik útról beszélek neked, Mellyel ama Valóságot elérheted, mely osztatlan,

mindent áthat, S ugyanakkor túl finom ahhoz, Hogy (az elmével) meg lehessen ragadni,

Amely által a Tudatosságról szerzett tudás elnyerhető, Amelynek ismeretével az ember magává Sivává válik. Ezt ez eddig még senkinek sem adtam át, Ma halld tőlem e bölcsességet!

2 Az Önvaló felismeréséről (átma-száksátkára) szóló fejezet egy Sri szarva dnyánót-tara (Minden tudás csúcspontja) címen ismert upa-ágáma szöveg, amelyet az eredeti szanszkritból Bhagaván Sri Ramana ültetett át tamilra.

2.

3. A guruk hagyományvonalán átörökítve, A logika tudósainak ismeretét meghaladva, Ez a születés-halál forgatagából való megszabadulás, Melynek legfőbb látomása mindenhol ragyog.

Ő, az Egyetlen, aki mindent áthat, Ő, aki Mindenként nyilvánul meg, Ő, akinek arca minden irányba tekint, aki túl van

a gondolaton, Aki Önmaga marad minden lényegiségként (tattva), és aki

meg is haladja őket - Ő az Önvaló.

Ő meghalad minden igaz állítást, Beszéd, elme és név nem ér el hozzá. „Én Az (a Siva-Én) vagyok": így kellene meditálnod Tökéletesen megkülönböztetés nélküli elmével.

Megszilárdulva az Örökkévalóként, Mely elmúlhatatlan és különbségek nélküli, A mindent átható, részek nélküli Tudás, melynek az elme a

mélyére nem hatolhat, A legfőbbként ragyog - nincs semmi hozzá fogható.

Makulátlan, elpusztíthatatlan, teljesen nyugodt, Minden érzéktárgyat meghaladó tudás, A gondolat, fogalom és kétség határain túl Az (a Legfőbb) én vagyok - efelől semmi kétség.

E legfőbb istenség, Siva valóban én vagyok, Ki minden mantra lényege,

4.

5.

6.

7.

8.

És mindezen mantrákat meghaladja, Pusztulást és teremtést nem ismerve.

Ami látható, s ami láthatatlan, mozgó és mozdulatlan, Mindazt áthatom én. Én vagyok e világegyetem Ura. Minden általam ragyog.

10. Változatos - egymástól különböző - formákkal tele, Világok galaxisával ragyogó, Az egész világegyetem, Sivától egészen a földig, Bennem létezik.

11. Bármi látható e világon, Bármi hallható e világon, Bármi, ami ragyog, bármi, amit belsőként vagy külsőként

észlelünk,

Mindazt én hatom át - a mindent átható Egy. Ismerd ezt fel!

12. Aki ugyan önmagát az Önvalónak gondolja, de mégis Mint tőle különállót szeretné elérni Sivát, a Legfőbb

Önvalót (Paramátman), Bárki, aki Siván ily tévhitben meditál, Az nem éri el a Siva-állapotot (sivatva) ily elmélkedéssel

- tudd ezt! 13. „Siva különbözik tőlem, én különbözöm Sivától" -Vesd el e különbségtevő hozzáállást (bhinna-bháva)! „Én valóban Siva vagyok" -E nem kettős meggyőződést (advaita-bhávaná) alkalmazd

mindig!

9.

14. E nem kettős meggyőződést magáévá téve az, Aki mindenhol örökké az Önvalóban időzik, Minden dologban, minden testben Kizárólag a Siva-Ént fogja látni - efelől semmi kétség.

15. Akiben soha nem inog meg e meggyőződés az egyetlen

Önvalót illetően, Az megszabadítja magát a káprázattól és a kettősség

észlelésétől. Az a jógi eléri a mindentudást - ahogy azt a Védák kijelentik. Ezt tudnod kell!

16. Akit a szent iratok A meg nem születettként, az ísvaraként magasztalnak, Az a forma és tulajdonságok nélküli Önvaló Vagyok én valóban - efelől semmi kétség.

17. Csak aki nem ismeri valós természetét, Az a születésnek, halálnak és a többi dharmának (jellemző-

nek) kitett dzsíva. Aki ismeri, igaz Valóját, az örökkévaló, Az tiszta - Ő Siva. Semmi kétséged ne legyen efelől!

18. Így tehát amit a megkülönböztetés emberének figyelmesen

kutatnia kell, És közvetlenül fel kell ismernie, az az Önvaló, Mely kétféleképpen ragyog, A transzcendens és az alsóbbrendű elkülönítéseként,

a durvaként és a finomként.

19. A Legfelső nirvána (parama-nirvána) a magasabb rendű, Az alsóbbrendű a teremtésként nyilvánul meg, A mantrákról mint annak durva formájáról beszélnek, S ami a változatlan tudatosságban lakozik, az a finom.

20. Sanmukha! Annak (az Átmannak) felismerése nélkül, Mondd, mi haszna a róla szóló végtelen magyarázatoknak! Mindaz csupán a szavakkal való szellemes kérkedés, Az elme káprázatának okozója.

21. Minden dharma (tulajdonság; náma-rúpa) az Önvalóban

lakozik. Bármelyiket képzeli is el a dzsíva, És összpontosít ismételten arra, Ugyanoda fog eljutni - efelől semmi kétség.

22. Úgy mondom el ezt, mint az Önvaló ismeretét, Melyet tömör formában összefoglaltam. Minden feltétlenül az Önvaló természetével rendelkezik

(átmamaja). Ezt felismervén szilárdulj meg örökké az Önvalóra gondol-

va (átma-csintá)!

23. Az istenségek, a Védák, a tűzáldozatok S a papoknak adott különféle felajánlások e rítusok során -Ezek egyike sem létezik ott (az Önvaló természetében). Találj menedéket az Önvaló ismeretében, mely megingatha-

tatlanul makulátlan (nirmala) és sokarcú!

24. A dzsívának, mely a születés-halál körforgásának Hatalmas óceánjában fuldoklik, és menedéket keres, Ami menedéket nyújt, az csupán az Önvaló ismerete, Más semmi - tudd ezt!

25. Az, aki a Legfőbbé válva Szilárdan felismeri természetét, ahogy az valóban van, Bár talán megtapasztalja mind(ezeket) a változó állapotokat, Erőfeszítés nélkül a megszabadulásban nyugszik - légy ennek tudatában!

26. Nincs nagyobb áldás Mint az Önvaló elérése. Meditálj örökké az Önvalón! Ő, aki az Én, Valóban a mindent átható Legfőbb Önvaló - légy ennek tudatában!

27. Az Önvaló nem a prána (a testet átjáró éltető levegő),

sem az apána (a lefelé áramló levegő), Sem az ezek felett álló eszközök, az érzékek,

az elme és az ehhez hasonlók (karanák). Gondolatodban időzz mindig az Önvalónál

- a Mindentudónál és Tökéletesnél!

28. Az se nem belül, se nem kívül van, Se nem távol, se nem közel található, s nem tartozik

egyetlen helyhez sem. A Legfőbb forma nélküli, mindent átható és fénytől sugárzó, Irányítsd a gondolataidat örökké Őhozzá!

29. A „belsőt" és a „külsőt" áthatva, Az át, felül és alul (fogalmaival) örökké felosztva, Mindenhol és mindenkor szilárdan áll az üresség,

az önmagától fénylő Önvaló. Örökké azon meditálj, mind többet és többet!

30. Nem üresség (súnja), és nem is nem üresség (asúnja), De nemüresség és üresség is egyben, Mindent átható, ám részlehajlások nélküli - örökké gondolj erre az Önvalóra!

31. Szenvedéstől mentes, mindenféle támasz nélkül álló, Kaszttól, névtől és formától független - a makulátlan, tulajdonságok nélküli Önvalón, Azon meditálj szüntelen!

32. Aminek nincs menedéke, nincs, mi támogatná, A megértés határain túli, páratlan, Természetéből adódóan makulátlan, örökkévaló - az Önvalón, mely ilyen, azon meditálj örökké örömmel!

33. Az embernek, miután magáévá tette a szenvtelenséget, Felhagyván minden karmikus cselekedettel, S visszavonulva a társadalomtól, Örökké a benne lévő Önvalón kellene meditálnia,

egyes-egyedül - légy ennek tudatában!

34. Ország (désa) és származás (dzsáti) tradicionális kasztok

(varna) és életszakaszok (ásrarna)

- kitörölve az ezekből felmerülő gondolatokat, A bölcsnek nap mint nap saját természetén Kellene meditálnia.

35. „Ez a mantra", „Ez az istenség", „Valóban ezt nevezik meditációnak", „Valóban ez a tapasz" - vess el minden gondolatot, S összpontosíts saját Önvalód természetére!

36. Az Önvaló gondolat nélküli. Ne hagyj helyet a felbukkanó gondolatoknak - az ember elsődleges gondolatokba bonyolódásának. Csendesítsd le a gondolkodó elmét az Önvalóban, Megsemmisítve a gondolatot.

37. Az Önvalóra nem lehet gondolni, s nem lehet nem gondolni. Az maga nem gondolat, Az a gondolat maga - ami nem hajlik ezek egyike felé sem, Az a Legfőbb, az Önvaló, örökké meditálj azon!

38. Örökké meditálj Azon, Amihez a gondolat nem érhet el, Az elmének nem adva menedéket. Az öröm, melyben bőségesen van részünk az Önvalóban, Túl van minden tattván, teljes,

39. Megkülönböztetés nélküli, és a gondolat nem érheti el, Példátlan, nincs hozzá hasonló, Abban, ami az abszolút és legfőbb üdvként magasztalják, Abban merülj el!

40. Minden érzéktárgy iránti vágyat elvetve, Az elmemódozatokat (vrittik) pusztítsd el. A nem kettős létállapotot, Amikor az elme megszűnik létezni, Legfőbb üdvösségnek nevezik.

41. Minden irány (dis) minden hely (désa), minden idő (kála) Megfelel az Önvaló jógája számára - ezt állítják a szent

iratok. A kasztkülönbségek, az életszakaszok és a hasonlók Nem okozhatnak különbségeket a tudás természetében.

42. A tej egyszínű, a tehenek viszont sokszínűek, Ilyen a tudás természete is - figyeld meg a bölcseket!2

A különböző jegyekkel és tulajdonságokkal felruházott szentek

Olyanok, mint a tehenek, a felismerésük mégis ugyanaz; Ezt a példát ismernünk kell.

43. A Brahman bensőségesen áthat mindent, Arcai minden irányban ragyognak. Szüntelenül megállapodva Abban, Ne gondolj hely- vagy iránybeli különbségekre.

44. Az Önvalóban elmerült bölcsnek ebben a világban

nincsenek feltétlen ismertetőjegyei, Életvezetési szabályok vagy hagyományok nem szükségesek

a számára.

2 Vagy: mondják a bölcsek.

Nincs mit elérnie cselekedetek által, cselekednie nem szükséges,

És cselekedeteket elrendelő parancsok (vidhi) sem vonatkoz-nak rá - tudd ezt!

45. Akár jár, áll vagy alszik, Ébren van, eszik vagy iszik, Széllel, hideggel vagy hőséggel dacol, Nem érinti őt semmi - semmilyen helyzetben, semmikor.

46. Félelem, nélkülözés, heves láz, gyomorrontás - még ha ezek támadják is meg azt, Aki az Önvalóban megszilárdult, Ő békés és teljességében ragyog. Soha nem tanácstalan; az Önvalóban való elmerülés

elégedettségét élvezi.

47. „Akár elmegyek valahová, akár jövök valahonnan, nem én

vagyok az, Aki megy vagy jön. Ha alaposan megvizsgálod, nem találsz

jövést és menést. A Prakriti - az illuzórikus teremtés [májá] okozója - örökké

változó dharmá jában Soha nem merültem el - és nem merülök el most sem.

48. Minden elrendelt cselekedet a Prakriti, az illúzió műve. Ez a Prakriti minden cselekedet forrása. A Makulátlan, a Cselekvés Nélküli vagyok én" - a bölcs valóban így gondolkodik Ő a tudás ismerője.

49. Számára nem létezik az illuzórikus Prakriti köteléke, Kiérdemelte a megszabadult nevet. Őt soha nem érintik azok a tökéletlenségek, Amelyekről mint a Prakriti következményeiről beszélnek.

50. A lámpa világít, s fényével eloszlatja a sötétséget. Ugyanígy ragyog az Önvaló, a tudás tiszta fénye, Eloszlatva a mindent elnyelő sötétséget, Mely e megmagyarázhatatlan nemtudásból jelenik meg.

51. Mint ahogy a tűz a tüzelő elemésztése után A megnyilvánulatlanba lobban, Ugyanúgy az Önvalón szünet nélkül kontempláló jógi is Eléri (a megnyilvánulatlant).

52. Amikor egy korsót viszünk, akkor azt gondoljuk, Hogy az edényben lévő teret is cipeljük, De vajon nem pusztán a korsót visszük-e? Az Önvaló, szintúgy, mint a Tér, mindvégig mozdulatlan.

53. Amikor a korsó összetörik, A korsóban lévő tér egyesül a nagy Térrel (mahákása). Amikor az érzéketlen test meghal, az Önvaló, mely látszólag

a testben van, Azonnal eggyé válik a Legfőbb Önvalóval.

54. Imigyen szólt végül (fiához, Guhához) ellentmondást nem

tűrő hangon A (teremtés mögött meghúzódó) Legfőbb Hatalom,

a mindentudó Úr:

„Az, aki megszabadult, minden köteléktől szabad, Felismeri a mindenütt jelenvalóságot és a végtelen, abszolút

Tudatosságot."

55. Minden ágamát teljességgel elvetve, Az Önvalóba olvadás makulátlan szamádhi]kl elérve S felismerve, hogy nincs több tennivaló, Semmisíts meg az elmében minden különbségre vonatkozó

káros elképzelést!

56. Szüntelenül kutatva ezt (az Önvalóra vonatkozó) különleges

tudást, A jógi egyszer csak eléri a test (valósága) tagadásának állapotát. E tiszta dnyání, aki imigyen elkötelezte magát e

(testre alapozott kettősségek valótlanságát illető) dharma megtartására,

Kívül s belül ragyogva, E Megszabadult arra megy, amerre csak a kedve tartja.

57. Mindentudás, üdvösség és bölcsesség, Függetlenség, határtalan erő - ezeket elérve ragyog ő, a szenvedések nélküli Önvaló. Makulátlan testtel elmerül ő Sivában.

58. [Számára] nem fontos [Isten] nevének az ismétlése, Az istentisztelet, a szent vizekben való megmártózás, A rituális tűzáldozatok bemutatása, Sem másmilyen gyakorlás. A dharma és az adharma gyümölcsei, Az ősöknek felajánlott vízáldozat - ezek egyike sem szükséges számára.

59. Sem betartandó parancsok, sem böjtök nem vonatkoznak rá, Semmilyen cselekedetbe nem szükséges belebonyolódnia,

vagy azt elutasítania, S nem kell nőtlenségi fogadalmat tennie - tudd ezt!

60. (Annak, aki már életében test nélkül létezik) lényegtelen

testi létezésének úgy véget vetnie, Hogy a test tűzbe vagy vízbe esik, vagy akár lezuhan egy

szikláról. Élvezd Siva ismeretét, mely örökkévaló és tiszta. A teremtményekre vonatkozó törvényektől megszabadulván

kalandozz kedved szerint!

61. Azt mondom neked háromszor, ez az Igazság, ez az Igazság,

ez az Igazság, Guha! Nincs ennél nagyszerűbb, Semmi kiválóbb, amit meg kellene ismerni, Egyáltalán semmi - sehol, semmikor.

62. Hiányosságtól, tudatlanságtól megszabadulván, Letisztult értelemmel, a tiszta Önvalóként, Igaz meggyőződéssel, hogy minden, amit lát, az tiszta, És a Makulátlanon meditálva, Eléri a Tudatosságot.

(Dr, H. Rámamúrti fordítása alapján)

Dévikálóttara (Sri Bhagaván bevezetőjével)

E mű egyike az upa-ágamáknak, és az érett lelkek számára el-érendő legmagasabb rendű bölcsességet és a követendő élet-módot fejti ki. A Legfőbb Úr, Siva tárta fel Déví Párvatínak. Ez minden ágama sásztra lényege a spirituális tudás kérdé-seit illetően. Valóban ez a csónak, mely megmentheti a halan-dókat, akik keményen küzdenek, elsüllyednek és kiemelked-nek a szanszára, a születés és halál végtelen körforgásának siralmas óceánjában, és a nyílegyenes ösvény által elvezeti őket a megszabadulás partjára. Fogadja el az Igazság min-den őszinte keresője e nyílegyenes ösvény segítségét, s ahe-lyett, hogy a sötétben tapogatóznának zavarodottan tévelyeg-ve, érjék el a boldogság és béke legmagasabb rendű állapotát!

Invokáció

Meditálj a Szívben az Úr Ganésán - a csendes, kettősség nél-küli, egyetemes tanún -, aki az isteni boldogság nektárja, ke-gyelemmel teli, és azon törekvők bőséges virágaként tündö-köl, kik a Dévíkálóttarában - melyet az Úr Isvara fejtett ki Isvarí Istennőnek - kinyilatkoztatott spirituális bölcsesség ösvényét követik.

Megjegyzés: Az eredeti tamil versben a „kart" szó „elefántot" jelent, mely a hagyomány szerint az Úr Ganésára utal; a „kan" szó azonban még „tanút" is jelent, mely az advaita-megtapasztalással össz-hangban az Egyetemes Önvalót jelöli.

A szöveg

Déví:

1. Ó, minden mennyei lény Ura! Égek a vágytól, hogy meg-ismerjem a legmagasabb rendű tudás útját és az életvitelre vonatkozó szabályokat, melyek követésével el lehet érni a megszabadulást, hogy minden ember elnyerhesse az üdvö-zülést. Kérlek Téged, kegyelmed segítségével világítsd meg számomra mindezeket!

Isvara:

2. Ó, te királynő az asszonyok között! Hogy mindenki szert tehessen e tudásra, világosan elmagyarázom ma neked a leg-magasabb rendű tudást és a fegyelemre vonatkozó előíráso-kat, melyek által a megkülönböztetés képességével rendelke-ző keresők el fogják nyerni a megszabadulást, a makulátlant, melyet leírni oly nehéz!

3. Ó, szépséges hölgy! Tudd, hogy aki nem képes a szívében ráébredni a kála dnyánaként ismert Igazságra a spirituális bölcsesség által, az soha nem lesz képes elérni azt, még ha megszámlálhatatlan sásztrát [szent iratot] tanulmányoz is, melyek terjedelmesebbek, mint az égbolt.

4. Vess hát el minden félelmet [az ösvény követését illetően], s oszlass el minden kételyt! A kötődéseket vagy a bármire irányuló vágyat feladva, teljes szívből jövő önátadással és tiszta elmével [a zavarodottság legkisebb jele nélkül] lelke-sen kutasd a végső tudást!

5. Miközben semmiről sem jelented ki, hogy „enyém", együtt-érzés tölt el, minden élőlényt védelmezel, hogy egyetlen te-remtmény se féljen tőled, elmerülsz a jógában [mely a dzsíva és a Para egyesülése, az egyéni én és az egyetemes Én egybe-

olvadása], tanulmányozd a Dévíkálóttarát, s kövesd igaz szív-vel és állhatatosan az abban bemutatott egyedülálló ösvényt!

6-7. Ha jellemezni kellene a személyt, aki elméjét - mely nyugtalan és féktelen, mint a forgószél - az uralma alá képes hajtani s nyugodt állapotban megtartani, akkor [azt mond-hatjuk róla, hogy] ő valóban Brahma [a teremtő Isten], Siva [a megmentő, aki az üdvözüléshez vezető utat megmutatja] és Visnu [a világ fenntartója]; ő Indra, a dévák királya, és az Úr Szubrahmanja [az égi erők főparancsnoka]; ő Brihasz-pati, minden dévák guruja; ő a legfőbb jógi, ki minden vezek-lést elvégzett, és elnyerte azok eredményét; ő a nagy tudós [minden Védák és sásztrák tökéletes ismerője], rendkívüli ember ő, ki elérte a valódi spirituális célt.

8-9. Az az eszköz, amelynek segítségével a szélnél is sebeseb-ben száguldó, nyughatatlan elmét uralmunk alá hajthatjuk, ténylegesen a szabadság elérésének az eszköze; valóban meg-felelő azok számára, akik az állandó Valóságot kutatják. Ez [az eszköz egyenlő] magával a tiszta tudatosság és az állhata-tosság állapotával; sőt mi több, egyedül az az igaz kötelesség, amit a megkülönböztetés képességével bíró törekvőnek kö-vetnie kell; egyedül az a szent vizekhez való zarándoklat; egyedül az a könyörületesség; egyedül az a vezeklés. Tudd, hogy ehhez kétség sem férhet!

10. Ha az elme akár egy kis mozdulatot is tesz, az a szanszára [világi kötelék]; ha szilárdan és mozdulatlanul időzik [az Önvaló állapotában], az a mukti [megszabadulás]. Ez bizo-nyos. Tudd hát, hogy a bölcsnek az elméjét szilárdan meg kell tartania a legfőbb Önvaló ébersége által.

11. Az ebben az egyedüllétben elért boldogság a legfőbb, ha-tártalan boldogság. Vajon a nagy tudásúak közül ki ne lelné kedvét e Legfőbb Valóságban, melyben egyáltalán nincs cse-lekvés? Ezt mondd meg nekem!

12. A világi tudástól megszabadulván a nagyszerű hős, ki el-nyerte a tiszta, érzéktárgyaktól mentes, mindent átható és forma nélküli bölcsességet, feltétlenül el fogja érni az állan-dó móksát, még ha nem is él vágy benne aziránt, hogy elérje a megszabadulást.

13. A „vagyoksággal" kapcsolatban álló tudatosság [csattan-ja] neve Sakti. Az univerzum annak fénye által ragyog. Az egész teremtés a Sakti szankalpáya [gondolata]. Az elérendő tiszta bölcsesség az az [elme]állapot, mely tökéletesen men-tes minden kötődéstől,

14. Az üresség, mely a végtelen és mindent felölelő egyetlen egész, mely csakis a tiszta bölcsesség ragyogása, mely tökéle-tesen mentes minden látható megnyilvánulástól, s mely az „én" aspektusa, az a mag, mely megszabadulásként termi gyümölcsét, elhozva a szabadságot azáltal, hogy lehetővé te-szi az ember egyesülését a Legfelsőbbel.

15. E nyílegyenes ösvény követése helyett soha, még a legke-vésbé se elmélkedj a csakrákon [melyek a hat ádhárában, a test hat központjában találhatók], a nádikon [finom idegeken, melyek az olyan isteni hangokat képzik, mint a Pranava], a lótuszszékhelyekhez kapcsolódó istenségeken [az ádhára-csak-rákban, melyek közül az első Vinájaka], a mantráksarákon [nagy erővel bíró szótagok ezen istenségek imádására] és a kü-lönféle mandala múrtikon [isteni aspektusok, kezdve a Napot {Szúrja Mandala}, a Holdat {Csandra Mandala} és a tüzet {Agni Mandala} uralóktól].

Megjegyzés: Néhány törekvő szigorú vezeklésre és fáradságos gyakorlásra adja a fejét, különböző technikákat sajátít el, és esetleg külön-leges természetfeletti erőkre is szert tesz. Mindezeket határo-zottan el kell utasítani, mivel nem vezetnek el a végső békéhez és örömhöz. Ezzel szemben az itt: leírt kála dnyána ösvénye a muktihoz elvezető nyílegyenes ösvény.

16. Azoknak, akik az örökké tartó megszabadulást kutatják, nem szükséges erőfeszítést tenniük a számtalan különféle mantra ismételgetésére és az olyan jógamódszerekre, mint a légzésszabályozás [pránájáma], a légzésvisszatartás [kumb-haka] és a koncentráció.

17. Nincs helye apúdzsák végzésének, a namaszkáramnak [az olyan tiszteletadásnak, mint a leborulás], a dzsapának [mant-rák ismételgetésének], a dhjánának és az ezekhez hasonlók-nak. Halld szavam: a Védákban magasztalt legfelsőbb igaz-ság csak a dnyána által megismerhető; ekképpen egyáltalán semmi szükség arra, hogy önmagunkon kívül bármit is meg-ismerjünk.

18. Akiknek elméje folytonosan kiterjed, s külső tárgyakhoz ragaszkodik, azok számára mindig is meg fognak jelenni olyan tényezők, melyek egyre szorosabb köteléket vonnak köré. Ha a kifelé kalandozó elmét befelé fordítjuk, hogy ter-mészetes állapotában időzzön, tudd, hogy akkor nem fogunk szenvedni semmitől a világban.

19. Tökéletesen válj eggyé azzal a teljességgel, amely mindent áthat, amelynek nincs belseje vagy külseje, amelyből teljesen hiányoznak az olyan irányok [minden fogalma], mint fent, lent és közötte, amely magára ölti a teremtés minden formá-ját, önmaga mégis forma nélküli, amelyet megismerni csak önmaga által lehet, s amely önmagától ragyog.

20. Az emberek úgy hajtják végre cselekedeteiket, hogy köz-ben saját céljaikat tartják szem előtt, s annak megfelelően aratják le cselekedeteik gyümölcseit, ahogy e célokat elérik. Ne bonyolódj hát ilyenfajta tevékenységekbe, melyek nem mentesek a tévedésektől [s így kötelékhez vezetnek]! Figyel-medet teljesen fordítsd el a külső tárgyaktól, és összpontosíts arra [az Önvalóra], ami nem látható!

21. Természetes állapotunkban nem léteznek a tettek, a tet-tek okai és következményei, sőt az összes többi [szent iratok-ban] ismertetett elmélet sem létezik. Valójában még a válto-zatos világ sem létezik, és nem létezik a világi egyén sem, aki kötődik a világ [különböző vonzó dolgaihoz],

22. Az egész világegyetem nem egyéb, mint nirálamba [min-denféle támaszték nélkül létező valóság]. Sőt mi több, az univerzum a nirálamba fénye által ragyog. A jógi [befelé for-dult elmével] beleolvad ebbe a teljességbe, eggyé válik vele úgy, hogy a világ minden tárgyát eggyé teszi vele. Légy tisz-tában ezzel!

23. Ha valaki nem meditál ezen a mindent átható ürességen, a tudatosság terén [csit-ákása], akkor szanszárí [világi sze-mély] válik belőle, akit mindörökké béklyóba vernek a vilá-gi kötöttségek, mint a selyemhernyót a saját maga készítette gubó. Ezt meg kell értened!

24. Minden élőlény - tartozzon bármilyen nemzetséghez -újra és újra hatalmas szenvedéseken megy keresztül. Halld hát szavam! Ahhoz, hogy elkerüld mindezt a szenvedést és bánatot, folyamatosan, megszakítás nélkül meditálj a nagy ürességen.

25. A helyes cselekedeteket és a helyes viselkedésmódot csu-pán azért írták elő, hogy a keresőt a tudás megszerzésének ösvénye felé irányítsák. Ennélfogva add fel még a szálamba-jógát3 is - az elmében egy tárgyon [mint például egy mantrán vagy Isten egy formáján] való meditálást maradj rendíthe-tetlenül valódi állapotodban [szahadzsa szvarúpa], melyben a külvilágot nem érzékeled.

3 A szálamba-jóga szó szerinti jelentése: segítséggel (álamba) végzett jóga, azaz bármilyen spirituális gyakorlás, amelynek során az elme segítségként valami-lyen tárgyhoz ragaszkodik. Lásd még a 35., a 38., a 40. és a 41. szakaszokat.

Megjegyzés: Az előírt cselekedetek között megtalál juk Siva imádatát úgy az e lmében , m i n t azon kívül. Az ágama sásztrákban előírt kü-lönböző szertartások, melyek célja a szaguna fo rmában meg-nyi lvánul t Siva templomi imádata, m a g u k b a n foglalják a he-lyes viselkedésmódot .

26. Aki a súnjabháva nyila segítségével elpusztít minden tattvát [alapelvet] a pátálalókától [a legalsó világtól] a Saktiig [a legma-gasabb rendű tattvák egyikéig], melyek kölcsönösen függnek egymástól, az az ember nagy hősiességről tesz tanúbizonysá-got. Ő elérte az anyagot meghaladó végső bölcsességet.

Megjegyzés: A súnjabhávában az egyén csupán tudatos létének van tudatá-ban, míg m i n d e n más ürességszerű [súnja] - létezés nélküli .

27. A világ dolgai után sóvárgó elme a majomnál is nyugha-tatlanabb. Ha az ember megakadályozza az elmét abban, hogy külső dolgok után kalandozzon, s megtartja a nem anyag ürességében, akkor azonnal elnyeri a megszabadulást.

28. A teljes tudatosság [púrna csit], mely nem más, mint az „én" szó valódi jelentése, és mely nem azonos az „én a test vagyok" [téves meggyőződésével], átjárja az összes alapelvet [tatwát]. Az a mindent átható valóság.

29. Ez a tökéletes teljesség áthat minden teremtményt kívül és belül, min t az éter, s összeolvad velük, noha maga forma nélküli. Kedvesem, akik elmerülnek ebben a végső boldog-ságban, azok maguk is a végső boldogsággá válnak. Látod, mily csodálatos?

30. A kiterjedő elme békességre jut, s önmagától elcsendesül, ha megvonnak tőle minden olyasmit, amihez ragaszkodhat-na, éppen úgy, mint ahogy a tűz is kialszik lassan, ha nem táplálják tovább.

31. Fel kell ismerned, hogy az elvakultság, a káprázat, a [sokk okozta] ájulás és az álmodás négy állapotát, az alvással és az ébrenléttel egyetemben, mind el kell oszlatni.

32. Ha az ember azon meditál, hogy az egyetlen tudatosság [csit] különbözik apránától [életerőtől] - mely finoman oda-kötötte magát ehhez a durvatesthez -, az elmétől, az intel-lektustól és az egótól, akkor megszilárdul ebben a tudatos-ságban.

33. Az alvás és a gondolatok miatt az elme elveszti értelmét, ostobasága egyre csak nő, míg végül összeomlik. Azáltal, hogy erőfeszítést teszünk az elme felébresztésére, és megaka-dályozzuk, hogy elkalandozzon, megszilárdítjuk az Önvaló állapotában. Tarts ki erőfeszítésedben úgy, hogy az elmét újra és újra természetes állapotában rögzíted.

34. Ha az elme egyszer már állhatatossá vált, többé nem sza-bad megzavarni. A legkevésbé sincs szükség valami másra gondolni vagy kételyeket táplálni. Az elmét szilárdan rögzít-ve az [öntudatosság] állapotában, tartsd azt mozdulatlanul!

35. Foszd meg minden támaszától az elmét, mely [az érzék-tárgyakhoz kötve magát] mindig ragaszkodik valamilyen se-gítséghez. Mozdulatlanná téve az elmét, mely nyughatatla-nul ragaszkodik a külső támaszokhoz, egy kicsit se zavard meg ezt a nyugalmat!

36. Meditálj az egyedülálló Önvalón, mely áthatja az összes különböző formát, s mégis makulátlan marad [mivel ezek nem érintik meg], éppen úgy, mint az éter, mely áthatja az öt elemből alkotott összes teremtményt, s azok megsemmisülé-sekor mégis makulátlan marad.

37. Amikor az ember nekifog a gyakorlásnak [szádhanának], melynek segítségével az elme - mely nyughatatlan, mint a szél - örökre mozdulatlanná válik, akkor beteljesíti az em-berként való születés célját. Ez jellemzi a valódi tudóst is.

38. Ne gyakorold azt a meditációt, hogy az elmét a hat ád-hára-csakrára összpontosítod, melyek fent, lent, középen vagy bárhol máshol vannak. Az ilyen meditációk feladásával vonj meg az elmétől mindenfajta támogatást [belsőt és kül-sőt egyaránt].

39. Ha az elme elalszik, ébreszd fel! Ekkor ha kalandozni kezd, csendesítsd le. Ha eléred azt az állapotot, amelyben az elme nem alszik s nem is mozdul, akkor maradj meg mozdu-latlanul abban a természetes [valódi] állapotodban.

40. Az az állapot, amelyben az elme elvesztette minden olyan támaszát, amihez ragaszkodhatna, amely örökké makulátlan és tiszta, s mentes a világi kötődésektől, az a megszabadulás ter-mészete, melyet a tudás által érünk el. Ne feledd el ezt soha!

41. Légy mindig állhatatos a gyakorlásban minden kötődés tökéletes felszámolásával és az elmének a Szívben való szi-lárd rögzítésével, hogy megerősítsd a tudatosságot, mely ek-kor hatalmas fényességgel és tisztasággal ragyog fel.

42. Tudd, hogy bárki, aki ezen a legfőbb ürességen meditál, s abban az állandó gyakorlás erénye által megszilárdul, az minden bizonnyal eléri a születésen és halálon túli nagy-szerű állapotot.

43. Istenek és istennők, érdemek, vétkek és azok következ-ményei - melyek úgyszintén anják [önmagunktól különbö-zőek] -, a kötődés tárgyai és e tárgyak ismerete: mindezek az embert a hatalmas szanszára kötelékébe vetik.

44. A kötődések mindennemű tárgyairól úgy tartják, hogy ellentétpárok [boldogság és szomorúság, jó és rossz, nyereség és veszteség, győzelem és vereség stb.]. Amikor az ember felülemelkedik ezeken az ellentétpárokon, felismeri a Leg-felsőt. Az ilyen jógi dzsívan-mukta, kötelékeitől megszabadult. A testtől megszabadulván vidéha-muktává válik.

45. Egy bölcs ne adja fel a testét az attól való idegenkedéstől vezérelve! Tudd, hogy ha egyszer a test létrejöttéért felelős prárabdha karma lejár, akkor a test terhe önmagától lehull!

46. A tudatosság, mely „énként" ragyog a Szívlótuszban, tisz-ta [makulátlan] és tökéletesen szilárd. Ha elpusztítod az egót, mely felbukkan [ebből a tudatosságból], maga a tuda-tosság részesít a megszabadulás legfőbb boldogságában. Eb-ben bizonyos lehetsz.

47. Ha hatalmas odaadással folyamatosan azon meditálsz, hogy „Siva vagyok, az egyetlen tudatosság azon formája, mely állandóan makulátlan, minden korlátozó járuléktól mentes", az felszámolja minden kötődésedet.

48. Feladva minden elképzelést hazáról, kasztról, feddhetet-len közösségről, ásramáról és az ezekhez kapcsolódó dolgok-ról, ragaszkodj az Önvalóhoz, s gyakorold a meditációt Azon, saját természetes állapotodon!

49. Egyedül Én vagyok. Senki sem tartozik hozzám, s én sem tartozom senkihez. Nem ismerek senkit, aki engem sajátjá-nak nevezhetne, s olyat sem, aki az enyém lenne. Én létezem egyes-egyedül.

50. Tudd, hogy az a valódi mukta [megszabadult], aki szilárd meggyőződéssel tapasztalja: „A legfelsőbb Brahman, a világ-egyetem Ura vagyok!", míg az, aki az ennek ellentmondó ös-vényeket követi, kötelékben van.

51. Azon a napon, amikor az ember képes a belső szemével önmagát a testtől különbözőként látni, akkor minden vágya eltűnik, és megtapasztalja a tökéletes békét.

52. Akit a szent iratok a meg nem születettként és az Úrként írnak le, Az vagyok én, az Átman [Önvaló], aki örökké forma vagy tulajdonságok nélküli. Efelől semmi kétség.

53. Tiszta tudatosság vagyok, makulátlan, tökéletesen meg-szabadult, mindenhol örökké jelen lévő. Meghatározhatat-lan vagyok. Senki sem képes megragadni vagy elhagyni en-gem. Mentes vagyok a szomorúságtól, mindig brahma-majam [Brahman-természetű] vagyok.

54. Az Önvaló vagyok, ami tudatosság, abszolút teljesség, halál nélküli és önmagában megszilárdult, s ami különbözik ettől az érzéketlen testtől, mely a fejtető és a talpak közé ha-tárolt, és melyet - az antahkaranával [az olyan belső eszkö-zökkel, mint az elme és az intellektus] együtt - a bőr határol.

55. Azt gondolván: „Minden - mozgó vagy mozdulatlan -teremtmény Ura én vagyok, a világ számára én vagyok az atya, az anya, sőt az atya atyja", a muktira törekvők csak Én-rajtam elmélkedjenek összeszedetten és állhatatosan, aki a kimagasló túrija állapota vagyok.

56. Az vagyok, akit áldozathozatallal és önsanyargatással imád minden égi lény, kezdve Brahmával [a Teremtővel] a mennyei leányokon át, akik maguk is törekvés tárgyai, az emberekig, ajaksákig, a gandharvákig, a nágákig és az ember-feletti lények egyéb csoportjaiig - és sokan mások is. Tudd, hogy mindenki kizárólag Engem imád!

57. A számos rendkívüli önmegtartóztatáson és könyörüle-tességen keresztül mindenki csakis Engem imád. Tudd, hogy ez a hatalmas - mozgó és mozdulatlan - teremtés és a [teremtett] tárgyak nem különböznek Tőlem, a Végtelentől.

58. Sem a durvatest, sem a finomtest nem vagyok, de nem vagyok az okozati test sem. A világegyetemhez vagyok hason-latos. Az vagyok, aki természete szerint transzcendentális tu-dás. Ezenkívül az örökkévaló vagyok, az Úr, a makulátlan, aki mentes az [ébrenlét, álom és mélyalvás] állapotaitól, Az, aki számára nem létezik a világegyetem.

59. A kezdetek nélküli tudatosság meg nem született, teljes, és a Szív-barlangban, örökké természetes otthonában lako-zik, valamint formától, világtól és tisztátalanságtól mentes. Túl van minden összehasonlításon, s tökéletesen érintetlen. Az elme meg nem értheti, és nem láthatják vagy észlelhetik az érzékek.

60. Újra és újra lásd meg hát: „Én Ő vagyok, az örökkévaló, mindenhol jelen lévő Valóság, ami a Brahman." Bárki, aki hosszú időn keresztül meditál ily módon, és rendületlenül ebben időz, az a legfőbb Brahmanná válik, s ezáltal eléri a halhatatlanságot.

61. Ekként elmagyarázván a tudás természetét, hogy min-denkit képessé tegyek a megszabadulás elérésére, mely min-dig nyitva áll mindenki előtt, a továbbiakban ismertetem azt a magatartást, amit a keresőknek tanúsítaniuk kell. Nemes Hölgy, hallgasd ezt nyugodtan!

62. Ó, te királynő az asszonyok között! Tudd, hogy a szent vizekben való fürdőzés, a szent nevek vagy szavak [mantrák] ismételgetése, a napi hóma bemutatása, az istentisztelet, az egyéb lobogó tűzben végzett felajánlások vagy más eszközök [szádhana], melyeket hosszú évek tanulása előz meg - mind-ezek nem szükségesek [a megszabadulást kutató komoly tö-rekvő] számára.

63. A szigorú életvezetési szabályok arra vonatkozólag, hogy mit, mikor és hogyan együnk, mit viseljünk, hová üljünk, és így tovább (nijamák), istenségek imádata szent helyeken, náma arcsaná [istenségek imádata szent nevek recitálásával], pitru karmák [az ősökért végzett felajánlások stb., hogy maga-sabb rendű állapot eléréséhez segítsük őket], a népszerűvé vált szent helyekre való zarándoklat, nagy fogadalmak meg-tartása - mindezek nem [a komoly törekvőnek] valók, ha jól meggondoljuk.

64. Ő [ugyanis] nem aratja le tettei gyümölcseit, sem a jókat, sem a rosszakat. A jelentőségteljesnek tartott napok és a vi-lág által buzgón betartott szokások nem őneki valók. Adj fel minden cselekedetet és mindenfajta világi erkölcsöt!

65. Vess el teljesen minden vallási rendelkezést és szabályt! Mivel mindenfajta cselekedet köteléket hoz létre, adj fel min-den cselekvésre irányuló tervet, minden mentális konfliktust és minden ragaszkodást a kasztbéli kötelezettségeidhez.

66. Még ha a törekvő számos különböző természetfeletti és mágikus erőre tesz is szert - például látja, mi rejlik a föld alatt, s azt képes feltárni a világ számára fel kell adnia az összes mentális kötődést irántuk.

67. Mindezek [az erők] csupán megkötik az egyéni lelket. Csak még inkább visszahúzzák az embert, hogy egy ala-csonyrendű ösvényt kövessen. A megszabadulás legmaga-sabb rendű öröme ezek egyikében sem rejlik, hanem egyedül a végtelen tudatosságban.

68. Az embernek minden körülmények között hűségesen meg kell maradnia a jóga mellett [az Önvalóban elnyugvás gyakorlatában] anélkül, hogy hagyná, hogy bármilyen várat-lan esemény rossz irányba befolyásolja. Amennyiben - a két-ségeknek betudhatóan - téveszmék jelennek meg a szent he-lyeken és templomokban végzendő istentisztelethez való vonzódás formájában [a múltbeli gyakorlás és a vászanák kö-vetkeztében], utasítsa el őket azon nyomban!

69. Hallgass rám, hölgyem! Tudd, hogy csupán a bölcs em-ber kutatja a valódi tudást, aki soha nem tesz olyat, ami az élet bármilyen formájának - mint például rovarok, férgek, madarak vagy növények - elpusztulásához vezet.

70. Neki [az igaz törekvőnek] nem szabadna kihúznia [az il-latos növények] gyenge gyökereit [melyeket gyakran isten-

tiszteletekhez használnak]; még a leveleket sem szabad le-szakítania; egyetlen élőlényt se bántson dühtől vezérelve; szívtelenül ne tépjen le még virágokat se!

71-72. Az Úr Siva tiszteletére csak olyan virágokat használ-jon, melyek maguktól hullottak le. Nem szabad olyan hitvány gyakorlatokba belemerülnie, mint a márana [mely bizonyos mantrák használata által pusztulást okoz], az uccsátana [mely a mantrák ereje által megőrjít valakit], a vidvésana [gyűlölet ébresztése barátok között], a jól ismert sztambhana [egy ember képességeinek lebénítása], láz előidézése, gonosz szellemek bevetése, nyugtalanság keltése, gonosz módon a mások feletti uralom megszerzése, mások vonzása, bolondítása és hason-lók. Hagyjon fel a kövek, a fatárgyak és az ezekhez hasonló dolgok imádatával!

73. A nagy mudrák elhagyásával, melyeket azért alkalmaztál, hogy az elmét rögzítsd a szent helyeken és templomokban lakozó dévatákon [istenségeken], valamint a hozzájuk kap-csolódó áldozatok miatt, szabadulj meg a vászanáktól is, me-lyek esetleg felhalmozódtak az ilyen múltbeli gyakorlások eredményeként, és egyedül az Önvalóhoz ragaszkodj, a min-dent átható valódi tudatossághoz!

74. Egykedvűen viszonyulj minden dologhoz, ne válj elva-kulttá semmi iránt, maradj kiegyensúlyozott szenvedés és boldogság közepette egyaránt, légy ugyanolyan a barátaid-dal, mint az ellenségeiddel, és bánj ugyanúgy egy törött cse-répdarabbal, mint egy aranyröggel!

75. Tudd, hogy a makulátlan jógi az, aki soha nem engedi, hogy az érzéki örömökre irányuló vágy eluralkodjon rajta, aki a szívében megszabadul a mamakárától [attól, hogy a dol-gokat „enyémként" kezelje], akinek az elméje megingatha-tatlan, aki mentes a vágyaktól és a félelemtől, és aki mindig az Önvalóban leli kedvét.

76. Miközben nem érinti meg sem dicséret, sem rágalmazás, és egyformán viszonyul minden teremtményhez, állhatato-san fenn kell tartania az egyforma látásmódot [szama dristi], a világ minden élőlényére önmagaként tekintve.

77. Kerüld a felesleges vitákat és a világi társaságot! Ne szíts nézeteltérést mások között! Ne csatlakozz a szent iratokban [sásztrák] járatos vallási testületekhez! Hagyd el mind a bán-tó, mind a dicsérő szavakat!

78. Fokozatosan és teljesen szabadulj meg a féltékenységtől, a rágalmazástól, az e világi hívságoktól, a szenvedélytől, a harag-tól, a vágytól, a gyűlölettől, a félelemtől és a szomorúságtól!

79. Ha az ember megszabadult az ellentétpároktól, és min-dig magányosságban [egyedül önmagában megszilárdulva] él, akkor tökéletes bölcsességre tesz szert már jelenlegi testé-ben, s hatalmas fényességgel ragyog.

80. A megszabadulást egyedül a tudás [dnyána] által érjük el. Más erők [sziddhik] által e gyümölcs elérhetetlen. A törekvő-ket mégis magukkal ragadják a tisztátalan világi élvezetek és a csodatévő erők [sziddhik], s a vágyaktól vezérelve azokat hajszolják.

81. Tudd, hogy aki tiszta és tökéletes, az meg fogja tapasztal-ni a makulátlan Urat [a magasztos Brahmanl], és minden bi-zonnyal eléri a megszabadulást, akár rendelkezik természet-feletti erőkkel, akár nem!

82. A test [csupán] egy forma, mely az öt elemből [föld, víz, tűz, levegő és éter] áll. Az egyetlen, mindent átható Siva ab-ban is megtalálható. Ekképpen az egész világegyetem - egé-szen az oszthatatlan, mindent átható Sivamtól [a legmaga-sabb rendű és legelvontabb tattvától, avagy alapelvtől] e világig - Sankara formája.

83-84. Legkedvesebb, legbuzgóbb keresőim, akik látják a megvilágosodottat, s mindhárom eszközzel [az elmével, a be-széddel és a testtel] egyhangúlag őt imádják, szívet meglágyító szeretettel édes illatú szantálpasztát, gyümölcsöket, virágo-kat, füstölőt, fürdőzésre alkalmas vizet, ruhát és ennivalót ajánlanak fel neki, ily módon elérik a megszabadulást. Tudd, hogy azok, akik az ilyen dnyánít imádják, learatják erényes cselekedeteik gyümölcsét, míg azok, akik rágalmazzák őt, szembesülnek bűneik következményeivel.

85. Feltártam a tudás igazságát és a rá vonatkozó szabályo-kat, amint kérted. Ez a teljes ösvény valóban kálóttara dnyá-na [az érettség utolsó állomásánál feltárandó tudás]. Mondd, ó, hölgyem, van-e még bármilyen kérdésed?

(T. K. Dzsajaráman fordítása alapján)

3.

SANKARÁCSÁRJA-FORDÍTÁSOK

Az időszámításunk szerinti nyolcadik században mélypontjára süllyedt a tiszta védántikus tanítás, az advaita, vagyis a nemket-tősség doktrínája, mely a hinduizmus veleje, ám a nagyszerű spiri-tuális tanító, SriSankara, aki Sankarácsárja („Sankara, a tanító") néven is ismert, újra visszaállította régi ragyogását. Ramana Ma-harsi, aki maga is tökéletes dnyání volt, vagyis megszabadult a káprázattál és megszilárdult a tökéletes bölcsességben, sajátjaként fogadta el Sankara tanítását. Időről időre lefordított egyet Sankara művei közül, vagy önmagától, vagy valamelyik olyan követője kí-vánságára, aki nem olvasott szanszkritul, és tamil fordításra volt szüksége.

Daksinámúrti sztótram A bevezetést írta: Sri Bhagaván

Brahmá (a négyarcú isten) gondolata hatalmával négy fiút teremtett, akiknek neve Szanaka, Szananda, Szanatszudzsá-ta és Szanatkumára volt.

Megkérte őket, hogy végezzék el a világ teremtésének, fenntartásának stb. munkáját, de őket ez nem érdekelte, mivel teljesen szenvtelenek voltak. Vándoroltak, keresve a békét és az elcsendesedést. Mivel egyáltalán nem voltak vá-gyaik, és készek voltak arra, hogy a spirituális tanítást meg-kapják, Siva, az együttérzés nagy istene emberi formában megnyilvánította magát előttük egy banjanfa alatt mint Dak-sinámúrti, a dél felé tekintő Isten. Daksinámúrti csak ült csendben, elmerülve önmagában, jobb kezével a csinmudrát1

mutatva. A négy keresőt úgy vonzotta magához, mint mágnes a vasat. Leültek elé, és hozzá hasonlóan elmerültek maguk-ban, az Önvalóban. Még fejlett spirituális keresők sem köny-nyen értik meg a csendnek ezt az állapotát. A világ, a látó és a tudatosság, mely lehetővé teszi a megismerést, mind csak akadályok ennek az állapotnak a felismerésében. De mivel ez az egyetlen erő (sakti) az, mely megnyilvánítja magát e há-romként, majd pedig visszavonja azokat magába, [így azt mondhatjuk, hogy] minden [ami csak létezik, az valójában] ez az erő, azaz az Önvaló. Sankarácsárja ezt az igazságot fej-tette ki a következő himnuszban.

1 Csinmudrá: szó szerint: a tiszta tudatosságot jelképező kéztartás, mely a hü-velykujj és a mutatóujj hegyének összeérintésével és a többi ujj széttárásával jön létre. Ez a kéztartás nemcsak a sokság mögött meghúzódó egységet, hanem az egyéni lélek és a legfelsőbb Önvaló egységét is jelképezi.

Himnusz Daksinámúrtihoz

A hindu legenda szerint Daksinámúrti (ami annyit tesz: „dél felé forduló") Istennek, azaz Sivának ifjúként való megnyilvánu-lása, aki az isteni Guru, és saját magánál idősebb tanítványait a szívükre gyakorolt csendes ráhatás révén vezeti. A nevet „Daksiná-amúrti"-ként is szokták tagolni, és így forma nélküli erőt jelent.

A Maharsi maga Siva megnyilvánulása volt, ő volt az isteni Guru, aki a csend révén tanított, és ezért Daksinámúrtival azono-sították.

Invokáció

Az a Sankara lakik énbennem, aki Daksinámúrtiként jelent meg, hogy békét adományozzon a nagy aszkétáknak (Szana-kának, Szanandának, Szanatkumárának és Szanatszudzsátá-nak), aki felfedte az ő valódi csend-állapotát, és aki az Önva-ló természetét nyilvánította ki ebben a himnuszban.

Szöveg

1. Aki a csend révén tanítja a Legfőbb Brahman természetét, az ifjú, aki a legkiemelkedőbb Guru, s a legrátermettebb ta-nítványok veszik körül, kik szilárdan elmerültek a Brahman-ban; aki a megvilágosodást jelentő kézjelet mutatja,2 a boldog-

Sok hagyományos mudrá, azaz kéztartás van az indiai táncban és ikonográfiá-ban, s ezek mindegyikének megvan a maga jelentése.

2

ságtermészetű, a jóságos arcú, ki saját Önvalójának örvend - azt az Atyát, aki dél felé néz,3 Őt imádjuk!

2. Aki az álomhoz hasonlatos májá révén úgy látja önmagá-ban az univerzumot - mely őbenne található -, mint a tükör-ben látszó várost, amely úgy tűnik, mintha kívül lenne, aki a felébredéskor felfogja egyedüli Önvalóját, ő a legfőbb Guru, Daksinámúrti, illesse őt hódolat!

3. Aki, mint egy varázsló, mint egy nagy jógi, saját hatalma révén megnyilvánítja e világmindenséget, mely kezdetben tagolatlan volt, mint magban a csíra, de amely tagolttá vált a tér, az idő és a karma különböző körülményei által, és a májá tartja fenn, Guru Daksinámúrti, illesse őt hódolat!

4. Akinek léttermészetű fényessége önmaga által ragyog, be-hatolva a nemléttermészetű tárgyi világba, aki az „Az vagy te" mondat által tanítja a hozzá folyamodókat, akit ha [való-jában] felismerünk, nincs többé visszahullás a születés óce-ánjába, aki az aszkéták menedéke, Guru Daksinámúrti, illes-se őt hódolat!

5. Aki ragyog, mint a soklyukú korsóba állított lámpás fé-nye, akinek megismerőképessége a szemén és többi érzék-szervén keresztül kilép, aki „Tudom"-ként ragyog, és az egész univerzum az ő fényétől tündököl, a mozdulatlan Gu-ru, Daksinámúrti, illesse őt hódolat!

6. Akik a testet, a lélegzetet, az érzékeket, az intellektust vagy az ürességet gondolják az „én"-nek, azok tévelyegnek, mint az asszonyok, a gyerekek, a vakok és a félkegyelműek, azonkívül sokat is beszélnek. Aki megsemmisíti a nemtudás teremtette nagy káprázatot, aki eltávolítja a tudás akadályait, Guru Daksinámúrti, illesse őt hódolat!

3 A legfelsőbb Guru a spirituális északi sark, és ezért a hagyomány szerint dél felé néz.

7. Aki a májá elfedése következtében aludt - mint a Nap vagy a Hold fogyatkozáskor amikor a megnyilvánult elme feloldódott, és felébredéskor ekképp ismerte fel önmaga lé-tezését: „Mostanáig aludtam"; minden mozgó és mozdulat-lan Guruja, Daksinámúrti , illesse őt hódolat!

8. Aki a megvilágosodást jelentő kézjel révén saját Önvalóját - mely belül örök „Én"-ként fénylik - állandóan megnyilvá-nítja hívei számára, minden állandótlan állapotban (mint amilyen a gyermekkor és a többi [életszakasz], az ébrenlét és a többi [tudatállapot]), akinek szeme a tudás tüzével ég, Gu-ru Daksinámúrti , illesse őt hódolat!

9. Az Önvaló, aki - a májá által megtévesztve - álom és éb-renlét idején az univerzumot megkülönböztetésekkel telve (úgymint: ok és okozat, úr és szolga, tanítvány és tanító, apa és fiú) látja, a világ Guruja, Daksinámúrti , illesse őt hódolat!

10. Akinek nyolcrétű formája mindez a mozgó és mozdulat-lan univerzum, mely mint föld, víz, tűz, levegő, éter, Nap, Hold és lélek jelenik meg; akin túl nem létezik semmi más a[z Önmagát] kereső számára, mivel Ő a legfelsőbb és min-dent átható - a kegyes Guru Daksinámúrti, illesse őt hódolat!

11. Mivel ebben a himnuszban azt magyaráztuk el, hogy minden az Önvaló, ezt hallgatva, ennek jelentésén elmélked-ve, ezen meditálva és ezt recitálva elérjük az Istennel való Egységet és ezzel együtt a legfelsőbb ragyogást, vagyis az Ön-való egyetemességét,4 s egyúttal a korlátok nélküli, magát nyolc formában megnyilvánító természetfeletti erőt is el-nyerjük.

4 Mely annyit jelent, hogy mindent Önmagunkként látunk.

Guru sztuti A bevezetést írta: Sri Bhagaván

Amikor Sankarácsárja az országot járta, a különböző filozó-fiai iskolák képviselőivel vitázva és legyőzve őket, egyszer az Észak-Indiában található Mahismatíba érkezett, ahol Mandana Misra, a védikus szertartások kiváló ismerője élt. Felette is győzedelmeskedett a vitában, de a hittudós felesé-ge addig nem fogadta el a diadalt, amíg ő is le nem győze-tett. Így aztán Sankarácsárja vitába szállt vele, és minden té-mában fölébe kerekedett, kivéve egyet: az erotikát. Ekkor egy hónap haladékot kért. Ezután levetette és egy barlang-ban a tanítványai felügyeletére hagyta a testét, majd Ama-ruka király holttestét magára öltve a száz királyi hitves tár-saságában - férjük külsejében - kellemesen múlatta idejét. Mikor azonban a tanítványok észrevették, hogy a Gurujuk által megadott idő lejárt, elkezdtek aggódni. Néhányan kö-zülük vándor énekesnek álcázták magukat, elmentek hozzá, s hogy emlékeztessék őt [valódi mibenlétére], az alábbi him-nuszt énekelték neki:

A szöveg

1. Az Igazság az, amit a bölcsek Önvalójukként felismernek, ez az, ami megmarad, mikor a formával rendelkező és forma nélküli finomelemekből álló5 külső tárgyaktól visszahúzó-dunk, a szent irat szövegének - „Sem nem ez, sem nem az" -körültekintő alkalmazásával. Te Az vagy!

5 Éter, levegő, tűz, víz és fóld.

2. Az Igazság az, ami - miután létrehozza [a világ] alapjait (az étert, a levegőt, a tüzet, a vizet és a földet), és belép a világba -rejtőzve megbújik az öt burok mögött, és amit a bölcsek ala-posan kicsépeltek a megkülönböztetés cséplőmozsarában, ahogy a gabonaszemet is kinyerik, csépelve s kiszelelve a pely-vát. Te Az vagy!

3. Ahogy a vadlovakat is betörik ostorral, és karámba zárják őket, a bölcsek ugyanúgy megfegyelmezik a megkülönbözte-tés ostorával a zabolátlan érzékeket, melyek az érzéktárgyak között kószálnak, felfedve, hogy a tárgyak nem valósak; s ki-pányvázzák azokat az Önvalóhoz a tiszta értelem kötelével. Ilyen az Igazság, s Te Az vagy!

4. Az Igazságot a bölcsek a szubsztrátumként határozzák meg, mely különbözik az ébrenlét, az álom és a mélyalvás ál-lapotaitól, melyek csupán módosulatai, s valójában ez az alap tartja össze őket, mint megannyi virágot, füzérre fűzve. Te Az vagy!

5. Az az Igazság, amit a szent iratok mindenek ősokaként írnak le, világossá téve azt az ilyen szövegekkel: „Mindez a Purusa", vagy: „ . . . mint az arany az arany ékszerekben". Te Az vagy!

6. Az Igazságot nyomatékosan kinyilatkoztatták az írások az efféle szövegekben: „Aki a Napban van, az van az emberben is", vagy: „Aki a Napban fénylik, az fénylik a jobb szemben is." Te Az vagy!

7. Amit a tiszta papok oly odaadóan kutatnak a Védák reci-tálása révén, vallásos adományokkal, kemény munkával megszerzett tudásuknak gyakorlatba történő őszinte átülte-tésével és a lemondással, az az Igazság, és te Az vagy!

8. Az az Igazság, amit a bátrak igyekezettel, megfékezett el-mével, önmegtartóztatással, vezekléssel, önmagukat az Ön-

valóba merítve elnyertek. Akik felismerték, azokat hősök-nek tekintik, legmagasabbrendű céljukat elérteknek. Ez a[z Igazság a] transzcendens Szat-Csit-Ananda (Lét-Tudatosság-Boldogság), melyet elnyerve nincs már miért aggódni, mivel a tökéletes Béke honol bennünk. Te Az vagy!

Ezt a verset hallva az Acsárja meghagyta nekik, hogy távoz-zanak, majd azonnal levetette a király testét, és újra felöltöt-te a sajátját. Aztán elment Mandana Misra feleségéhez, és miután [a vitában] legyőzte, az asszony és a férje is tanítvá-nyaivá lettek. Azután folytatta útját, hogy az egész világot a megvilágosodásra vezesse.

Hasztámalaka sztótram A bevezetést írta: Sri Bhagaván

Amikor Sankara, a világ Guruja India nyugati részein járva a különböző filozófiai iskolák képviselőit vitában legyőzte, egyszer egy Srívalí nevű faluhoz érkezett. Amikor Prabhá-kara, a falu egyik papi származású lakója hírét vette Sankara érkezésének, tizenhárom éves fiával együtt meglátogatta. Leborult előtte, és szólt fiának is, hogy ő is tegyen ugyanígy. Aztán elmagyarázta, hogy a fiú gyermekkora óta néma, s hogy semmi iránt nem érez sem rokonszenvet, sem ellen-szenvet, senkit sem tisztel, és senkit nem néz le, s hogy sem-mi sem mozdítja ki tétlenségéből. A Guru akkor felemelte a fiút, és derűsen az alábbiakat kérdezte tőle:

Szöveg

1. „Ki vagy te? Kinek a gyermeke vagy? Hová tartasz? Mi a neved? Honnan jöttél? Óh, gyermek! Szeretném hallani a válaszodat ezekre a kérdésekre." így beszélt Sri Sankarácsár-ja a fiúhoz, és Hasztámalaka a következőképpen válaszolt:

2. Sem ember, sem istenség, sem tündér; sem pap, sem har-cos, sem kézműves, sem szolga; sem Véda-tanuló, sem házas, sem erdei remete, sem pedig mindenről lemondott nem va-gyok; hanem pusztán tiszta Tudatosság vagyok.

3. Ahogy a Nap az oka minden mozgásnak e világban, ugyan-úgy én - a mindig jelen levő, Tudatos Önvaló - teszem az el-mét aktívvá, és én működtetem az érzékeket. Ahogy az éter

áthat mindent, és még sincs semmilyen jellemző tulajdonsá-ga, ugyanúgy mentes vagyok én is minden tulajdonságtól.

4. Én vagyok a tudatos Önvaló; a mindig jelen levő és min-dennel kapcsolatban levő, ugyanúgy, ahogy a meleg mindig kapcsolatban van a tűzzel. Az az örök, osztatlan, rendíthetet-len Tudatosság vagyok, amely az érzéketlen elmét és az érzé-keket működteti, mindegyiket a maga módján.

5. Én az a tudatos Önvaló vagyok, amelytől függetlenül nem létezhet az ego, mint ahogy a tükörben látszó kép sem létez-het a tükröződő tárgytól függetlenül.

6. Én a határtalan, tudatos Önvaló vagyok, amely még az ér-telem eltűnése után is megmarad, ahogy a tárgy is ugyanaz marad a[z azt tükröző] tükör eltávolítása után.

7. Én vagyok az elmétől és az érzékektől különálló örök Tuda-tosság. Én vagyok az elme elméje, a szem szeme, a fúl füle és így tovább. Engem az elme és az érzékek fel nem foghatnak.

8. Én az örök, egyedüli, tudatos Önvaló vagyok, mely a kü-lönböző értelmekben tükröződik, mint ahogy a Nap tükrö-ződik a különböző vízfelszíneken.

9. Én az egyedüli, tudatos Önvaló vagyok, mely megvilágít minden értelmet, mint ahogy a Nap is egyszerre világít meg minden szemet, hogy azok érzékeljék a tárgyakat.

10. A szem csak akkor képes a tárgyakat látni, ha a Nap hoz-zásegíti ehhez, egyébként nem. Én vagyok a forrás, amelyből a Nap is meríti erejét.

11. Ahogy a hullámzó vízen tükröződő Nap képe töredezett-nek látszik, de a nyugodt felszínen tökéletes[en egész] ma-rad, ugyanilyen vagyok Én is, a tudatos Önvaló: észrevétlen megbújok a felkavart értelemben, de tisztán ragyogok abban, mely csendes.

12. Ahogy az ostoba azt hiszi, hogy végleg eltűnt a Nap, ha sűrű felhők takarják el, ugyanígy az emberek azt gondolják, hogy az örökké szabad Önvalót bármiféle kötöttség korlátoz-hatja.

13. Ahogy az éter is mindent áthat, de mégsem hat rá az a tárgy, amivel érintkezésbe kerül, ugyanígy az örökké tudatos Önvaló is áthat mindent anélkül, hogy bármi is hatna rá. Én ez az Önvaló vagyok!

14. Ahogy az átlátszó kristály felveszi a mögé helyezett tárgy vonásait [színét], de ettől még nem változik meg, vagy ahogy a változatlan Hold úgy tűnik, mintha kavarogna, mikor hul-lámzó [víz]felszínen tükröződik, ugyanígy van ez veled is, a mindent átható Istennel !

A fiú apja e szavakat hallva szóhoz sem jutott a csodálkozás-tól. Az Acsárja azonban így szólt hozzá: „Ez a gyermek a be nem fejezett vezeklése miatt lett a te fiad, jó sorsodnak kö-szönhetően. Ám ebben a világban semmi hasznát nem fogod látni. Hagyd inkább, hogy velem maradjon." Azután meg-hagyta az apának, hogy menjen haza, ő pedig a fiúval folytat-ta útját. A tanítványok megkérdezték tőle: „Hogyan érte el ez a fiú a Brahmant anélkül, hogy hallotta volna a tanítást [a Gurutól, és részesült volna az Igazság megismerésének többi, a hagyomány által tanított feltételében]?" A Guru így vála-szolt: „Amikor az anyja egyszer az asszonyokkal a folyóhoz ment fürödni , a kétéves gyermeket egy, a Jamuná folyó part-ján vezeklő, magas szintet elért jógira bízta. A gyermek a fo-lyóba tipegett, és a vízbe fulladt. A vigasztalhatatlan anya iránti együttérzésből a szerzetes feladta testét, és a sajátja he-lyett a gyermekét öltötte magára. Hát így érte el a gyermek ezt a magas fejlettségi fokot."

a bódha (Az Önvaló ismerete)

Egy muszlint tanítvány egy ízben elküldte Bhagavánnak Sankará-ecsárja e szanszkrit versének tamil fordítását. Bhagaván a követke-ző új fordítást készítette el tamil nyelven, ráadásul az egész mun-kát egyetlen éjszaka alatt befejezte, zseblámpa fényénél!

„Különbözhet-e Sankara, az Önvaló megvilágítója, saját Ön-valónktól? Ki más, mint ő, legbensőbb Önvalómként , beszé-li el a következőket tamil nyelven?"

(Sri Bhagaván)

1. Ezen Atma Bódha azért íródott, hogy kielégítse a megsza-badulást keresők szükségleteit, akik állhatatos önmegtagadá-suk révén már megtisztították magukat a szennyeződésektől, békéssé és vágytalanokká váltak

2. A megszabaduláshoz vezető eszközök közül egyedül a tu-dás a közvetlen - olyan lényeges, mint a tűz a főzéshez, nél-küle a megszabadulás nem érhető el.

3. Mivel a tett (karma) nem ellentéte a nemtudásnak, nem számolja azt fel. A tudás az, ami felszámolja a nemtudást , olyan biztosan, mint a fény a sötétséget.

4. A tudatlanság miatt tűnik most úgy, hogy az Önvaló elrej-tőzött. A nemtudás megszüntetésével a tiszta Önvaló magától felragyog, mint a Nap a felhők eloszlása után.

5. A dzsíva tudatlansággal szennyezett, ám a tudás folyamatos gyakorlásával tisztává válik, mert a tudás eltűnik (a tudatlan-

Átm

sággal együtt), mint ahogy a tisztítószer a szennyeződésekkel együtt kiülepszik a vízből.6

De itt ez a világ! Hogyan lehet egyedül az Önvaló valóságos és nem kettős?

6. A szanszára vonzódással és ellenszenvvel s a hozzájuk ha-sonló ellentétpárokkal teli. Mint az álom, egy ideig valósnak tűnik, de a felébredéssel szertefoszlik, hiszen valótlan.

Mivel az álmot érvényteleníti a felébredés, tudom róla, hogy valót-lan, ám a világ fennmarad, ezért valósnak találom.

7. Amíg mindennek alapját, a nem kettős Brahmant nem lát-juk, addig a világ valósnak tűnik, akárcsak az ezüst illúziója egy darab igazgyöngyben.

De a világ olyan sokféle, s te mégis azt állítod, egyetlenegy létezik csupán!

8. A Legfőbb Létező (Paramésa) mindennek a gyökéroka és támasza, ebből ered, ebben marad fenn és ebbe tér vissza minden világ, akárcsak az óceán vízének felszínén megjelenő buborékok.

9. A létezés-tudatosság-boldogságban, mely a mindent átható, örök Visnu, jelennek meg mindezek a különféle dolgok és egyének, mint az aranyból a különféle ékszerek.

Igen ám, de mi a helyzet a számtalan egyéni lélekkel?

10. A mindent átható éter (ákása) megosztottnak tűnik a kü-lönféle tárgyakban (mint például egy üregben, korsóban, házban vagy teremben), ám osztatlan marad, amint a határ eltűnik. Ugyanez áll az érzékek egyetlen, nem kettős Urára

6 Régen Indiában a piszkos vízbe a tisztító dió porát szórták, ha a víz földes, sá-ros volt. Az leülepedett az edény aljára, megkötve és magával víve az idegen al-kotórészt, a szennyeződést.

(mely látszólag istenekként, emberekként, tehenekként stb. jelenik meg a világban).

De az egyéneknek különböző jellemvonásaik vannak, és a külön-böző körülményeknek megfelelően viselkednek.

11. A jellemvonások stb. szintén csak rávetítések. Az (önma-gától íz nélküli) tiszta vizet édesnek, keserűnek vagy sósnak érezzük a hozzá adott anyagtól7 függően. Ugyanígy a szárma-zás, a név, a társadalmi helyzet stb. csak a mindenek nem ket-tős Önvalójára való rávetítések.

Melyek ezek a járulékok, amelyek ilyen varázslatot művelnek az Önvalón? (A járulékok lehetnek durvák, finomak és nagyon fino-mak, ahogy az a következőkből kiderül.)

12. Az öt durvaelemből (földből, vízből, tűzből, levegőből és éterből) álló durvatest feladata, hogy learassa a múltbéli cse-lekedetek gyümölcseit, és hogy örömöt és fájdalmat tapasz-taljon.

13. Az öt életszélből, az elméből, az értelemből és a tíz érzék-ből álló finomtest, melyet finomelemek alkotnak, az élveze-tek céljára szolgál (mint az álmokban).

14. A leírhatatlan és kezdet nélküli nemtudást tartják az oko-zati testnek (mint a mély álomban). Légy tisztában azzal, hogy az Önvaló nem azonos e három járulékkal.8

Kétely: Ha így van, akkor miért nem nyilvánvaló számomra az Önvaló? Másrészről pedig a sruti azt mondja, hogy „E Purusát az annarasza (tápláléklényeg) alkotja."

7 Upádhi (járulék). Az upádhi olyasvalamit jelöl, ami által egy bizonyos dolog másnak tűnik, mint ami valójában. Az Átman számára a test-elme komplexum upádhi, hiszen azáltal tűnik dzsívának.

8 Vagyis a fizikai, a finom- és az okozati testtel.

15. Ahogy a tiszta kristály (mely maga színtelen) pirosnak, kéknek, sárgának stb. látszik a háttér szerint, úgy az Önvaló is, mely tiszta és makulátlan, azonosnak tűnik a testtel, az ér-zékekkel, az elmével, az értelemmel vagy a boldog tudatlan-sággal (azaz a pancsakósával, az öt burokkal), amikor kapcso-latba kerül velük.

16. Ahogy a rizs hántolása előhozza a (rizsben lévő) magot, úgy kell belátással elkülönítened az Önvalót az azt elfedő burkoktól,

Úgy tartják, az Átman mindenhol jelen lévő. De akkor miért kell belátással felkutatni az öt burkon belül?

17. Bár mindig és mindenhol jelen lévő, az Önvaló nem ra-gyog minden helyen. Éppen úgy, ahogy a fény csak a kristály-tiszta dolgokban tükröződik, az Önvaló is csupán az értelem-ben látható tisztán.

18. Az Önvalót az értelemben a test, az érzékek, az elme, az értelem és a természet (prakriti) tevékenységeinek tanújaként ismerjük fel, mely különbözik a testtől, az érzékektől, az el-métől, az értelemtől és a természettől, ahogy a király külön-bözik alattvalóitól.

Úgy tűnik, hogy az Önvaló részt vesz azok tevékenységeiben, ennél-fogva nem lehet azoktól különböző, s nem is lehet tanújuk.

19. Ugyanúgy, ahogy a Hold mozogni látszik, amikor a körü-lötte lévő felhők mozognak, annak aki nem tesz különbséget, az Önvaló is tevékenynek tűnik, pedig valójában az érzékek tevékenyek.

Hogy tevékeny legyen, a testnek és a többinek is értelmesnek kell lennie, pedig érzéketlennek mondják őket. Hogyan cselekedhetnek az értelmes Önvaló részvétele nélkül?

20. Ugyanúgy, ahogy az ember a Nap fényénél végzi tevé-kenységét (de a Nap nem vesz részt benne), a test, az érzékek stb. is az Önvaló fényében működnek, anélkül hogy az részt venne bennük.

Igen, egyedül az Önvaló az értelem. Tudom magamról, hogy meg-születtem, felnőttem, megöregszem, boldog vagy boldogtalan va-gyok, és így tovább. Igazam van?

21. Nincs. Aki nem tesz különbséget, az a test és az érzékek jellemzőit (születés, halál stb.) rávetíti a létezés-tudatosság-boldogságra, mint ahogy a kék színt rávetítjük a tiszta égre.

22. Ugyanígy az elme tulajdonságait, mint hogy tevékeny stb., a tudatlanság következtében rávetítjük az Atmanra, ahogy a víz hullámzását a benne tükröződő Holdra.

23. Csak amikor az értelem megnyilvánul, akkor érzünk von-zódást és ellenérzést, örömet és fájdalmat. A mélyalvásban, amikor az értelem nem nyilvánul meg, nem érezzük ezeket. Ezért ezek az értelemhez tartoznak, nem pedig az Átmanhoz.

Az Átman valódi természete a következő:

24. Ahogy a ragyogás a Napnak, a hűvösség a víznek, a forró-ság pedig a tűznek öntermészete, ugyanúgy az örök, tiszta létezés-tudatosság-boldogság az Önvaló saját természete.

„Boldog vagyok." Ezt időnként mindenki átéli, ekképpen a létezés-tudatosság-boldogság megtapasztalása teljesen hétköznapi dolog. Hogyan teheti azonban az ember e megtapasztalást állandóvá és változásoktól mentesséf

25. A létezés-tudatosság az Önvalóhoz tartozik, az én-alak az értelemhez, s e kettő egymástól határozottan különbözik. A tu-datlanság miatt azonban az ember összekeveri őket, úgy érzi, „(én) tudok", és ennek megfelelően cselekszik.

26. Soha semmilyen változás (tevékenység) nincs az Atman-ban, sem tudatosság az értelemben. Ám a dzsíva félrevezeti magát, s úgy véli, hogy ő az, aki tud, lát és cselekszik.

27. Miként a kötelet kígyónak, az ember a dzsívát az Önvaló-nak gondolja, s emiatt eluralkodik rajta a félelem. Ha viszont tudja magáról, hogy ő nem a dzsíva, hanem a Legfőbb Önva-ló, akkor tökéletesen mentes a félelemtől.

28. Egyedül az Önvaló világítja meg az érzékeket, az értelmet stb., miként a lámpa megvilágít egy edényt. Nem azok vilá-gítják meg az Önvalót, hiszen élettelenek.

Ha az Önvaló nem ismerhető meg az értelem által, akkor nincs megismerő, aki megismerné, s így nem is ismerhető meg.

29. Hogy lásd a lámpást, ahhoz nem szükséges másik fényfor-rás. Ugyanígy az Önvalónak sincs szüksége más megismerő eszközre, hiszen önmagától ragyog.

Ha így lenne, akkor mindenkinek önmagára ébredettnek kellene lennie, minden erőfeszítés nélkül, de ez nem így van.

30. „Sem ez, sem az."9 E védikus tanítás alapján különítsd el a járulékokat, és a nagy mondások10 segítségével ismerd fel a dzsívátman (egyéni én) azonosságát a ParamátmamvA (Leg-főbb Énnel).

31. Az egész tárgyi világ, mint például a test, a nemtudásból születik, és mulandó, mint a vízen úszó buborék. Légy tisztá-ban azzal, hogy az Önvaló ettől különböző, és azonos a Brah-mannal (a Legfőbbel).

32. Mivel különbözöm a durvatesttől, a születés, halál, öreg-ség, betegség stb. rám nem vonatkozik. Mivel az érzékek sem

9 Néti-néti. Lásd a szójegyzéket. (A ford.) 10 Mahávákja, bővebben lásd a szójegyzékben.

vagyok, nincs kapcsolatom az érzékek tárgyaival, a hanggal és a többivel.

33. A srutik kinyilvánítják: „Nem az életszél s nem is az elme, hanem a tiszta (Létezés) vagyok." Mivel nem az elme vagyok, mentes vagyok a vonzódástól és az ellenszenvtől, a félelemtől és a többitől.

34. „Mentes vagyok a tulajdonságoktól, és tevékenység nél-küli, örök, különbözőségek nélküli, makulátlan, változás és forma nélküli, örökké szabad és tiszta vagyok.

35. Mint az éter, mindent mindenkor áthatok kívül-belül, változatlan és mindenben ugyanaz vagyok, vágytalanul, tisz-tán és mozdulatlanul.

36. Az örökkévaló, tiszta, örökké megszabadult, egyedüli, za-vartalan boldogság, nem kettős, létezés-tudás-boldogság, vég-telen, legfőbb Brahman vagyok én."

37. Az „Egyedül a Brahman vagyok" szakadatlan gyakorlása felszámol minden tudatlanságból eredő szunnyadó hajlandó-ságot, miként a hatásos orvosság meggyógyítja a betegséget.

38. Vágytalanul, érzékeidet uralva ülj le egy magányos he-lyen, és megingathatatlan elmével meditálj a végtelen, egyet-len Önvalón.

39. Tiszta elmével, éles értelemmel az Önvalóban oldj fel minden érzéktárgyat, és mindig az Önvalón meditálj, mely egyetlen és tiszta, mint az éter.

40. Ha elvetsz minden nevet és formát, a Legfőbb Létező is-merője vagy, és a tökéletes tudatosság-boldogság is maradsz.

41. Mivel az Önvaló azonos a tudatosság-boldogsággal, nem létezik a megismerő és a megismert közötti különbség; ön-magában ragyog Az.

42. Ha ily módon a szakadatlan meditációban egymásnak dörzsöljük a tűzgyújtásra használt két botot, azaz az Önvalót és az egót, akkor a tudásból felcsapó lángok elégetik az egész nemtudást.

43. Ha a tudás ekképpen legyőzi a tudatlanságot, mint ahogy a hajnal fényei elűzik az éjszaka sötétjét, az Önvaló a Naphoz hasonlóan teljes dicsőségében felragyog.

44. Igaz, hogy az Önvaló mindig jelen van, a tudatlanság mi-att azonban mégsem nyilvánvaló. A tudatlanság legyőzésével úgy tűnik, megtaláltuk, mint a nyakéket saját nyakunkon.11

45. Ugyanúgy, ahogy a sötétben tolvajnak nézünk egy oszlo-pot, a tudatlanság miatt a Brahmant összetévesztjük a dzsívá-val. Ha azonban a dzsíva valódi természetét meglátjuk, a káp-rázat eloszlik.

46. A valóság megtapasztalásából eredő tudás azonnal lerom-bolja az „én" és „enyém" tudatlan képzetét, mely a sötétben való tévelygésre hasonlít.

47. A dnyání, aki tökéletesen önmagára ébredett jógi, a böl-csesség szemével minden dolgot az Önvalóban és az Önva-lóhoz tartozónak lát, és így az Önvalót látja az egyetlen léte-zőnek.

És akkor hogyan cselekszik a világban?

48. Ahogy a különféle edények (mint például a korsó, a cse-rép stb.) mind agyagból készülnek, [a dnyání1 azt látja, hogy az egész világegyetem az Önvalóból áll, és semmi sem létezik, csak az Önvaló.

11 A hasonlat arra a történetre utal, melyben a drága nyakéket viselő asszony nem találja ékszerét, nyugtalanul keresni kezdi mindenhol, még mások segítségét is igénybe veszi, mígnem egy barátja felvilágosítja, hogy a nyakék az asszony nya-kán van.

49. Hogy a bölcs még életében megszabaduljon, teljesen le kell mondania járulékairól, és így elérnie a létezés-tudatosság-boldogság természetét, akárcsak a lárvának, mely darázzsá válik.

50. A jógi, miután átszelte az illúzió óceánját, s leszámolt a vonzódások és ellenszenvek démonaival, egyesül a békesség-gel, s az Önvalóban leli örömét, önnön ragyogásában maradva.

51. A dzsívan-mukta, miután megszabadult minden mulandó, külső gyönyör iránti vágytól, az Önvaló boldogságában leli örömét, s tiszta és mozdulatlan marad, mint az agyagedény-ben világító lámpa.

52. Akárcsak az étert, amit nem szennyeznek a benne lévő dolgok, a bölcset sem érintik az őt elfedő járulékok. Minden-tudóként olyan marad, mint aki semmit sem tud, és úgy ván-dorol, mint a szél, amit nem szennyez semmi, bármihez is ér.

53. A járulékok (a test, az érzékek stb.) eltűnésével a megkü-lönböztető jegyektől így megszabadult bölcs feloldódik a mindent átható Létezőben (Visnuban), mint víz a vízben, éter az éterben vagy tűz a tűzben.

54. Amit ha elértél, nincs többé elérnivaló, nincs azon túli és azt meghaladó boldogság, nincs azon túli és azt meghaladó tudás - ismerd fel, hogy az a Brahman.

55. Amit ha látsz, nem marad más látnivaló, ha azzá válsz, nincs visszatérés a létforgatagba, ha megismered, nincs már semmi megismernivaló - ismerd fel, hogy az a Brahman.

56. Ami megtölt mindent, fent, lent és ezek között létezik, maga a létezés-tudatosság-boldogság, nem kettős, végtelen, örök és egyetlenegy - ismerd fel, hogy az a Brahman.

57. Ami örök, zavartalan boldogságként, egyetlenként meg-marad, amire még a szent iratok is csak közvetetten utalnak

a „sem ez, sem az" kizárásos módszer által - ismerd fel, hogy az a Brahman.

58. Az Atman kimeríthetetlen üdvének hányadától függve minden isten - mint például Brahmá - rangjának megfelelő üdvösséget tapasztal.

59. Mint a vaj a tejben, a tárgyi világ a Brahmanban található, s egyedül az az összes tevékenység alapja. A Brahman ennél-fogva mindent áthat.

60. Ami nem finom, sem pedig durva, nem rövid, sem hosszú, nem született, s nem múlik el, ami mentes formától, tulajdon-ságtól, színtől és névtől - ismerd fel, hogy az a Brahman.

61. Melynek fényétől ragyog a Nap és a többi égitest, ám azok nem világítják meg őt, s melynek fényében látható minden - ismerd fel, hogy az a Brahman.

62. Mint a tűz az izzó vasgolyót, úgy hatja át a Brahman az egész világot kívül-belül, megvilágítva azt, miközben ön-maga is fénylik.

63. A Brahman különbözik a világegyetemtől, még sincs sem-mi, ami tőle különbözne. Ha bármi más tőle különbözőnek látszik, az illúzió csupán, mint a víz a délibábban.

64. Bármit látunk vagy hallunk, az nem különbözhet a Brah-mantól Az igaz tudás szerint a Brahman a kettősség nélküli létezés-tudatosság-boldogság, az egyetlenegy.

65. Csak a bölcsesség szeme képes meglátni a mindenütt je-len lévő létezés-tudatosság-boldogságot, a nemtudásé nem, mint ahogy a vak sem láthatja a tündöklő Napot.

66. A dzsiva, kit a hallás, az elmélkedés és a meditáció (srava-na, manana és nididhjászana) által fellobbantott tudás tüze megperzselt, s ki így megszabadult minden szennytől, ön-magától fénylik, mint a salaktól megszabadított arany.

67. Mivel felkelt a tudás Napja, a sötétség eloszlatója, min-dent megvilágítva ragyog a Szív égboltján az Önvaló, mely át-hat és fenntart mindent.

68. Aki az Önvaló tiszta, meleg és örökké frissülést hozó vi-zében megmerítkezik - melyet nem kell különleges helyeken és időben keresnie, hiszen bárhol, itt és most is jelen van -, az cselekedetek nélküli marad. Az ilyen ember mindentudó, mindent átható és halhatatlan.

Vivéka-csúdámani12

A megkülönböztetés koronaéke

Ezt a művet, akárcsak a Drik-drisja-vivékát, Bhagaván fordí-totta tamil prózára, amikor még a Virúpáksa barlangban lakott. Ebben a fordításában Bhagaván az eredeti szöveget nagyon sza-badon kezelte, néhány helyen még a bekezdések sorrendje is eltér az eredetitől.

Bevezetés

í r ta : Bhagaván Sri Ramana Mahars i

A világon minden lény arra vágyik, hogy mindig boldog és a szenvedés sötét árnyától mentes legyen, és hogy megszaba-duljon a testi betegségektől és a többi [szenvedést okozó] té-nyezőktől, amelyek nem tartoznak saját természetéhez. To-vábbá mindenki a legnagyobb szeretettel viseltetik önmaga iránt, és ez a szeretet nem lenne lehetséges a boldogság hiá-nyában. Noha a mélyalváskor semmi sincs jelen, mégis azt tapasztaljuk, hogy boldogok vagyunk. Az emberek azonban, elhagyva a boldogsághoz vezető helyes ösvényt, az anyagi lét mérhetetlen óceánjában vergődnek saját lényükre - mely maga a boldogság - vonatkozó tudatlanságuk miatt, és a sze-rint a téves hit szerint cselekszenek, hogy ezen és más vilá-gok örömeinek elérése jelenti a boldogságot.

Sajnos azonban nincs olyan öröm, amelyre ne vetülne a szenvedés árnya. Pontosan azért, hogy megmutassa az igaz

12 Csúdámani: férfiak és nők által a fejtetőn viselt ékszer.

boldogságra vezető nyílegyenes ösvényt, az Úr Siva magára öltötte Sri Sankarácsárja formáját, hogy megírja a védánta hármas kánonjához (praszthána traja) a kommentárokat, ame-lyek ennek az üdvösségnek a kiválóságát magasztalják; vala-mint azért is, hogy ezt [a tanítást] saját példájával mutassa be az életben. Mindazonáltal e kommentároknak kevés hasznuk van azon buzgó törekvők számára, akiknek bár feltett szán-dékuk a megszabadulás üdvösségének megvalósítása, még-sem rendelkeznek a tanulmányozásukhoz szükséges előkép-zettséggel.

Az ilyen törekvők kedvéért nyilvánította ki Sri Sankara a kommentárok lényegét ebben a rövid tanulmányban, A meg-különböztetés koronaékében. Ebben részletesen elmagyarázza, hogy mit kell megértenie annak, aki a megszabadulást kere-si, így irányítva őt az igaz és közvetlen ösvényre.

Sri Sankara először arra hívja fel a figyelmet, hogy való-jában milyen nehéz dolog is elérni az emberi születést, és hogy ha ez sikerült, akkor a megszabadulás üdvének elérésé-re kell törekednünk - amely valójában nem más, mint saját lényünk természete. Csak a dnyána (spirituális tudás) által valósítható meg ez az üdvösség, a dnyána pedig csak a vicsára, azaz az állhatatos kutatás révén érhető el. Hogy megtanuljuk a kutatásnak ezt a módszerét, mondja Sri Sankara, egy Guru (mester) kegyelméhez kell folyamodnunk. Ezután leírja a Gurunak és a tanítványának a tulajdonságait, továbbá hogy az utóbbi hogyan járuljon Mesteréhez, és hogyan szolgálja őt. Ezenkívül azt is hangsúlyozza, hogy a megszabadulás üdvös-ségének megvalósításához elengedhetetlen az egyéni erő-feszítés. A pusztán elméleti tudás soha nem fog elvezetni ehhez az üdvösséghez, hiszen az csak az Ön-kutatás vagy vi-csára révén valósítható meg, amelyet a sravana, azaz a Guru tanítása iránt; odaadó figyelem, a manana, azaz a mély kon-templáció, és a nididhjászana, avagy az Önvaló békéjének gya-korlása alkot.

A három test13 valótlan, és nem azonos valódi Önma-gunkkal. Az Önvalónak, azaz az „Én"-nek (Aham) nem sok köze van hozzájuk. A tudatlanság miatt van az, hogy Önma-gunk tapasztalása, az „Én" képzete rávetül arra, ami nem az Önvaló; és ez az, ami valójában a kötöttséget okozza. Mivel a tudatlanság miatt jön létre a kötöttség, a tudásból szárma-zik a megszabadulás. Ezt megtudni a Gurutól a sravana,

A manana (kifinomult kutatás vagy mély kontempláció) folyamata az öt (étel, életszél, elme, értelem és boldogság alkotta) burokból álló három test elutasítását foglalja magá-ban, mivel azok nem azonosak valódi Énünkkel. Ezenkívül a „Ki vagyok én?" kifinomult kutatásán keresztül Annak a felismerését is magában foglalja, ami különbözik mindhá-romtól, és a Szívben létezik „Én"-ként (Aham), mint egyedü-li és egyetemes [létező]. Ahhoz hasonló ez a folyamat, mint amikor egy fűszálat kihúzunk az azt burkoló levelek közül. Ezt az „Én"-t jelöli a tvam szó (a szent irat kijelentésében: „Tat tvam aszi" - „Te Az vagy").

A név és forma világa a „Tat"-nak, azaz a Brahmannak csak járuléka, és mivel nem rendelkezik Attól független va-lósággal, ezért a szerző elutasítja annak valóságát, és csakis Brahmanként való létét erősíti meg. Ez az upadésa (spirituá-lis vezetés) az a tanítványnak szóló előírás, amit a Guru ad a „Tat tvam aszi" mahávákjában (nagy mondásban) - mely Ön-magunk és a Legfelsőbb egységét jelenti ki. Ezután meg-hagyja a tanítványnak, hogy maradjon az Aham-Brahman (Én, az Abszolút) üdvözítő állapotában. Azonban az elme ré-gi tendenciái nagy erővel és nagy számban jelennek meg, és akadályoznak minket ebben. Ezek a tendenciák háromfélék lehetnek,14 és az ego a gyökerük. Az ego megerősödik a kül-

13 Durva- (szthúla), finom- (szúksma) és ok-okozati (kárana) test. (A ford.) 14 Tamasz, radzsasz, szattva.

sővé tett és különbségeket létrehozó tudatosságban - mely-nek oka a radzsasz miatti kivetítőerő és a tamasz miatti el-fedőerő.

Nididhjászana vagy átmánuszandhána - azaz az Önvaló-ban való folytonos megmaradás - a neve annak, amikor az el-mét szilárdan rögzítjük a Szívben, amíg ezek az erők meg-semmisülnek, és amikor megingathatatlan, szüntelen éberséggel felébresztjük az igazi és mindannyiunkban közös tendenciát, amely az Atman jellemzője, és amit az [ilyen] mondások fejeznek ki: „Aham Brahmászmi" (Én a Brahman vagyok), és „Brahmaiváham" (Csakis a Brahman vagyok). Más szóval ezt bhaktinak, jógának és dhjánának hívják.

Az átmánuszandhánát ahhoz szokták hasonlítani, mikor aludttejet köpülünk, hogy vajat kapjunk. Az elmét a köpülő-fához, a Szívet az aludttejhez, az Önvalón történő meditáció gyakorlatát pedig a köpülés folyamatához hasonlítják. Ahogy a vajat az aludttej köpülésével nyerik, a tüzet pedig dörzsölés-sel, ugyanígy a nirvikalpa szamádhi természetes és változatlan állapotát az Önvalón történő tántoríthatatlan és éber kon-centráció hozza létre, mely folyamatos, akár a szakadatlan sugárban folyó olaj. Ez azonnal és spontán módon a Brahman közvetlen, akadály nélküli és egyetemes megtapasztalását eredményezi, amely egyszerre tudás és tapasztalat, s túl van téren és időn.

Ez az észlelés az Önmegvalósítás, és ennek elérése szét-vágja a Szív csomóját. A tudatlanság miatti megtévesztettség, az elme tévedésen alapuló, időtlen idők óta fennálló hajlamai, melyek e csomót alkotják, elpusztulnak. Minden kétely el-tűnik, és véget ér a karma miatti kötöttség.

Így tehát ebben a műben, A megkülönböztetés koronaéké-ben Sri Sankara a szamádhit (spirituális elragadtatást) írta le, mely a megszabadulás kételyen és kettősségen túli határta-lan boldogsága (ánanda). Ugyanakkor megmutatta az eléré-séhez szükséges eszközöket is. Ennek a kettősségtől mentes

állapotnak az elérése az élet valódi értelme. Csak aki elérte ezt, az az élve megszabadult (dzsívan-mukta), nem pedig az, aki pusztán elméleti megértéssel rendelkezik az emberi tö-rekvés vágyott céljáról és értelméről (purusártha).

A fogalmat definiálva Sri Sankara elmondja, hogy a dzsí-van-mukta mentes a háromféle (szancsita, ágámi és prárabdha) karma kötöttségeitől. A tanítvány eléri ezt az állapotot, majd beszámol személyes tapasztalatáról. Aki megszabadult, az va-lójában szabadon tevékenykedhet, ahogy csak kedve tartja, és amikor leveti testét [vidéha-mukti], a Megszabadulásban időzik, és sohasem tér vissza a születésbe, amely [valójában] halál.

Sri Sankara úgy írja le a megvalósítást, azaz a megszabadu-lást, mint ami kétféle lehet - dzsívan-mukti és vidéha-mukti ahogy azt fent kifejtettük. Ezenkívül ebben a rövid tanul-mányban, mely a Guru és tanítványa közötti dialógus formá-jában íródott, sok más idevágó témával is foglalkozik a szerző.

Invokáció

Örvendezzetek mindörökké! A Szív örvendezik az Úr lábai-nál, aki nem más, mint az Önvaló, mely belül „Én-Én"-ként örökké fénylik, hogy éj s nappal ne váltakozzon.15 Ennek eredményeként az Önvalóra vonatkozó tudatlanság eltűnik.

A Guru dicsőítése

Sri Sankara Dzsagadguru16 az Úr Siva formájaként tündököl. Ebben a műben, a Vivéka-csúdámaniban a védánta lényegét és annak jelentését magyarázta el részletesen azért, hogy a meg-

15 Azaz az ellentétek váltakozása helyett (ami az elme teremtette kettősség világá-ra jellemző) a megvalósítás fényen túli, örök Boldogsága ragyogjon, mely válto-zások nélküli (lásd: Az Isteni Enek [Bhagavad Gítá], XV. 6.). Akinek elméje Ab-ban elmerül, az nem veszi észre, hogy a fizikai világban nap és éj váltakozik, csak az örök Valóságot tapasztalja. (A ford.)

16 „A világ tanítója."

szabadulásra készek legbuzgóbbjai megismerjék azt, és elér-jék a halhatatlanságot.

Hódolat az örökké üdvvel teli Sri Góvinda Szadgurunak, aki semmilyen más szintű tanítás által nem ismerhető meg, csak a védánta végső igazsága révén!

A szöveg

Nagyon nehéz elnyerni az emberi testet. Még ha valakinek ez sikerül is, nagyon nehéz bráhmin (papi) születést elnyerni. Még ha valakinek ez sikerül is, még nehezebb a védikus dharma ösvényén járni, a Védákat recitálva. Még ennél is ne-hezebb tökéletes hittudóssá válni, és még nehezebb kutatni, mi az Önvaló, és mi nem az. Még ezeknél is nehezebb elérni az Önvaló megtapasztalásából születő bölcsességet. Az ebből a bölcsességből születő megszabadulás, mely nem más, mint az állandó időzés az Önvalóban, nem érhető el másképp, mint számtalan születésen keresztül végzett erényes tettek eredményeképpen. De ha a fentiek mindegyikére nem is si-kerül szert tennünk, a megszabadulást az Úr kegyelme biz-tosítja [számunkra], ha pusztán három tulajdonsággal ren-delkezünk, melyek: az emberi születés, a megszabadulásra való intenzív vágyódás és a bölcsek társasága.

Ha valamiféle nagy vezeklés folytán elnyertük e ritka kincset, az emberi testet, a szent iratok megértésének képes-ségével együtt, ám az érzéketlen dolgokhoz való ragaszkodás miatt nem törekszünk arra, hogy elérjük a megszabadulás rendíthetetlen állapotát, ami saját igaz állapotunk, akkor ön-gyilkos bolondok vagyunk. Elképzelhető-e ostobább annál, aki nem keresi a saját javát?

A megszabadulás nem érhető el sem a szent íratok olva-sása, sem az istenek imádata, sem semmi egyéb által - még ha világkorszakokon át vég nélkül gyakoroljuk is ezeket -, csak a Brahman és az Átman egységének tudása révén. Az

anyagi jólét és a tettek, melyekre a jólét által nyílik lehető-ség, nem vezetnek a megszabadulásra való vágyakozásra. Ezért az írások - igen helyénvalóan - kinyilvánították, hogy a tettek soha nem hozhatják el a megszabadulást. Ahhoz, hogy valaki azt elnyerje, hősiesen le kell mondania a világi örömöknek még a vágyáról is. Azután fel kell kutatnia a tö-kéletes Gurut, aki a béke megtestesülése, és összeszedetté kell tennie elméjét, s szüntelenül azon kell meditálnia, amibe be-avatták. Az ilyen meditáció az elért tapasztalás bölcsességé-ben való időzéshez vezet. Beszállva a bölcsesség eme hajójá-ba, át kell juttatnia a megszabadulás partjára az Önvalót, mely elmerült a szanszára óceánjában. Ezért a bátor jelöltnek fel kell adnia a feleséghez, fiakhoz és tulajdonhoz fűződő ra-gaszkodást, és le kell mondania minden tevékenységről. Így kell megszabadítania magát a születés és halál körforgásának láncaitól, és kell keresnie a megszabadulást. A tettek csak az elme megtisztítását szolgálják, nem pedig az Önvaló felisme-rését. Az Önvaló Igazságának felismerése csak az Ön-kutatás révén érhető el, és tettek végtelen sora sem hozhatja azt el. Aki összetéveszti a kötelet a kígyóval, az ezáltal félelmet éb-reszt magában, s a félelme és aggodalma csak azon felismerés által szűnik meg, hogy egy kötélről van szó. Egy barátja, aki tudja ezt, elmondja neki, ő elgondolkodik rajta, s ráébred, hogy társának igaza van. Nincs más út. Hasonlóképpen, a Brahman tudása is a Guru által adott beavatás és az Igazság kutatása révén érhető el. Ez az Igazság nem ismerhető fel tisztító fürdők, felajánlások, légzésszabályozás vagy bármi-lyen más gyakorlat révén. Aki az Önvaló felismerése által keresi a megszabadulást, annak az Önvalót kell kutatnia a tö-kéletes Guru segítségével, aki, lévén vágyaktól mentes, a Brah-man tudója és a kegyelem óceánja. Az arra alkalmas ember főként a kutatás révén ismeri fel az Önvalót; a körülmények, az idő és az Úr kegyelme csak segítséget jelentenek a kere-sésben.

Hogy valaki alkalmas legyen az Önvaló kutatására, a szent iratok által felsorolt egyéb szükséges tulajdonságok mellett erőteljes intellektussal kell rendelkeznie, és meg kell tudnia ragadni a lényegeset és elutasítani a lényegtelent. Melyek ezek a tulajdonságok? Az embernek képesnek kell lennie ar-ra, hogy megkülönböztesse a valóst a nem valóstól; ragasz-kodás nélküli elmével kell rendelkeznie; hevesen kell vágy-nia a megszabadulásra; és fáradhatatlannak kell lennie a gyakorlásban. Csak az olyan ember alkalmas a Brahman ku-tatására, aki az alábbi tulajdonságokkal rendelkezik:

1. a valós és a valótlan megkülönböztetése; 2. elfordulás a tettek gyümölcseinek ebben vagy bármely

későbbi életben való élvezetétől; 3. a nyugalom, az önfegyelem, [az elme] visszavonás[a],

a tűrés, a hit és az Önvalón történő koncentráció hat erénye;

4. a megszabadulásra való intenzív vágyakozás.

A jelöltnek rendelkeznie kell ezekkel a tulajdonságokkal, hogy elérje az Önvalóban időzést; ezek nélkül az Igazság nem valósítható meg. Nézzük meg közelebbről, mit is jelen-tenek ezek:

1. A valós és valótlan megkülönböztetése [vivéka] az a szi-lárd meggyőződés, hogy egyedül a Brahman az Igazság, és hogy a világ nem valóságos.

2. Az írásokban is azt olvassuk, és tapasztaljuk is, hogy Brahmától lefelé a „lelkes lények" által tapasztalt min-den öröm mulandó és időleges, valamint bánat és töké-letlenség a velejárójuk; az ezekre irányuló vágy feladá-sa a vairágja vagy nemragaszkodás.

3. a) A nyugalom [sama] magában foglalja az elmének a célján való rögzítését azáltal, hogy gyakran meditá-

lünk a dolgok tökéletlenségén, és hogy a dolgokat nem találjuk kielégítőnek.

b) Az önfegyelem [dama] jelentése: uraljuk a külső és belső érzékeket, és a megfelelő központjaikban rög-zítjük őket.

c) A visszavonás [uparati] minden külső aktivitás fel-adását jelenti az elmének a tárgyán való olyan szilárd rögzítése révén, hogy előző hajlamai ellenére se időz-zön a tárgyakon.

d) A tűrés [titiksá] bármiféle bánat elviselését jelenti, ami csak előfordulhat, anélkül hogy megpróbálnánk elkerülni azt.

e) A hit [sraddhá], amely az Önmegvalósítás oka, a vé-dánta iratok igazságába és a Guru szavaiba vetett szi-lárd meggyőződésből fakad.

fi Koncentráció [szamádhána]: minden erőfeszítést meg-tenni azért, hogy az elmét csapongó természete elle-nére a tiszta Brahmanon rögzítsük.

Ezeket mondják a szamádhi gyakorlásához szükséges hat tulajdonságnak.

4. A megszabadulás iránti intenzív vágyakozás [mumuksut-va] abból a vágyból fakad, hogy megszabadítsuk magun-kat igaz természetünk megvalósításával, elérve a test és ego kötöttségétől való megszabadulást, melynek oka a tudatlanság. Ez a vágyakozás különböző fokú lehet. Le-het lanyha vagy közepes, de lehet magasan fejlett az előbb említett hat tulajdonság révén, és ebben az esetben gyümölcsöt hozhat. Ám ha a lemondás és a vágyakozás gyenge, az eredmény lehet puszta látszat, akár a délibáb a sivatagban.

A megszabadulás összes eszköze közül a bhakti (Istennek való önátadás) a legjobb; a bhakti azt jelenti: keressük Önva-lónk igazságát - így mondják a bölcsek.

A jelöltnek, aki rendelkezik a szükséges tulajdonságok-kal, és neki kíván fogni az Ön-kutatásnak, keresnie kell egy Szadgurut, és le kell borulnia előtte tisztelettel, alázattal és hódolattal, s különféle módokon szolgálnia kell őt. A Szadgu-ru képes felszámolni azok kötelékeit, akik kitartanak mellet-te. Ő a változatlan bölcsesség óceánja, tudása mindent átfogó. Tiszta, mint a kristály, legyőzte a vágyakat, a legelőkelőbb a Brahmant ismerők közt. A Szadguru csendesen honol a Brah-manban, mint a tűz, mely felemésztette a tüzelőjét. Ő a Ke-gyelem végtelen tárháza. Nincs rá magyarázat, hogy miért kegyes; ilyen a természete. Minden szádhunak, aki ragaszko-dik hozzá, a barátja lesz. Egy ilyen Guruhoz a tanítvány így folyamodik: „Leborulok előtted, óh, Mesterem, ki a támasz nélküliek igaz barátja! Könyörgök, segíts átkelni a rabság szörnyű óceánján, melybe belehulltam, és amely azután el-borított. Pusztán kegyes pillantásod is már egy tutaj, mely megment engem. Óh, Kegyelem áradó folyama! Megátalko-dott sorsom szele vadul dobál engem ide-oda! Azt sem tu-dom, merre forduljak! Kínlódom a létforgatag csillapítha-tatlan tüzében, mely lángol körülöttem! Folyamatosan imádkozom hozzád, hűsíts le Kegyelmed nektárjával! A hoz-zád hasonló szádhuk, akik mindig a békében honolnak, ha-talmasak és nagylelkűek, s a világnak folyamatosan a javára vannak, akár a tavasz. Nemcsak hogy átszelték a szanszára óceánját, hanem mások félelmeit is képesek eloszlatni. Mint ahogy a Nap égető sugarai által felforrósított világot lehűtik a Hold hűvös és kegyes sugarai, ugyanúgy természetedből fa-kadóan minden ok nélkül megvédelmezed a hozzám hasonló embereket, akik menedéket vettek nálad a szanszára óceánja elől. Valóban, támasz és minden egyéb menedék híján rád helyeztem annak terhét, hogy megvédelmezz a születés és

halál létforgatagától. Óh, Uram! Az egyéni létezés tűzvészé-nek lángjai megperzseltek engem! Hűts le, kérlek, kegyes szavaid zuhatagával! Szavaid elhozzák a békét, mivel az iste-ni üdvösség tapasztalatából születtek! Áldottak, akik akár csak kegyes pillantásodban részesülhettek! Áldottak, akiket elfogadtál! Hogyan keljek át az óceánon, és milyen eszköz áll rendelkezésre ehhez? Valójában azt sem tudom, mi a sorsom. Neked kell védelmezned engem, egyedül neked, szabadíts meg a szanszára szenvedésétől!"

A tanítvány ily módon vesz menedéket a Gurunál, aho-gyan a szent iratok előírják. A Guru szolgálatába szegődik, mivel nem bírja már elviselni a szanszára perzselő szelét. A Guru előírásait követve elméje lecsendesedik. A tanító, az-az a Brahman ismerője kegyesen rátekint, s megérinti lelke bensőjét, biztosítva őt oltalma felől. „Bölcs tanítványom, ne félj! Ezután nem érhet baj téged! Adok neked egy egyedülál-ló eszközt, amellyel átszelheted a létforgatag szörnyű és mér-hetetlen óceánját, hogy így elérd a legfelsőbb boldogságot. Ennek az eszköznek a segítségével a világról lemondott szá-dhuk átszelték a szanszárat, és a te kötöttségeid is megsemmi-sülnek, itt és most. A szent iratok kijelentik: »A keresők szá-mára a megszabadulás eszköze a hit, az [Isten iránti] odaadás, a meditáció és a jóga.« Te is el fogod nyerni ezeket az eszkö-zöket, és ha állhatatosan alkalmazod őket, akkor megszaba-dulsz a testhez kötöttségtől, melynek oka a tudatlanság. A te természeted mindig is a Paramátman, és a szanszárának, a nem-Önvalónak a kötöttsége csak a tudatlanság miatt kerített hatalmába. Ám teljes mértékben el fogja pusztítani az Önva-lód kutatásából születő tudás."

A fentieket válaszoló Gurura a tanítvány tágra nyílt sze-mekkel tekint, és ezt kérdezi tőle: „Óh, Mester, mi az a kö-töttség? Hogyan jött létre, hogyan marad fenn, és hogyan semmisíthető meg? Mi a nem-Önvaló? És micsoda valójá-ban az Önvaló? És mi az Önvaló és a nem-Önvaló közötti

különbségtétel? Kegyesen áldj meg az e kérdésekre adott vá-laszokkal, hogy, hallva válaszaidat, magam is áldott legyek!"

A tanítvány eme kérésére a Mester így válaszol: „Kedves lélek! Ha megérezted a vágyat, hogy az Önvaló légy, a tudat-lanság okozta kötöttségektől mentesen, akkor valóban áldott vagy. Elérted az élet célját, megszentelted az összes felmenő-idet. Ahogy a fiúk és más rokonok fizetik meg az apa adós-ságát, ugyanígy vannak olyanok, akik megszabadítanak a vállainkra nehezedő terhek viselésétől. De az éhség kínja csak úgy enyhíthető, ha mi magunk eszünk, és nem mások esznek helyettünk. Ha pedig beteg vagy, neked kell beven-ned a gyógyszert, és neked magadnak kell megfelelő diétát tartanod; senki más nem tudja ezt helyetted megtenni. Ugyanígy, a kötöttség a saját tudatlanságod miatt jön létre, és csak te magad távolíthatod el. Bármilyen tanult is legyen valaki, nem tudja magát megszabadítani a vágyak és a sors miatti kötöttségtől, hacsak fel nem ismeri a Brahmant saját végtelen tudásával. Hogyan lehetne segítségedre, ha mások látják a Holdat? Neked kell kinyitnod a szemed, és saját ma-gadnak kell megpillantanod! A megszabadulás nem érhető el a szánkhja, a jóga, a szertartások vagy tanulás révén, csak a Brahman és az Atman egységének tudása révén. Ahogy a viná szép formája és húrjainak hangja bár gyönyört ad az embe-reknek, de királyságot nem adhat,17 ugyanígy a tanult embe-rek számára a szent iratok kifejtésére való képességük és mély műveltségük, megnyerő szavaik és okos érveik csak pillanatnyi örömöket hozhatnak. Még a szent íratok tanul-mányozása is haszontalan, mivel nem hozza el a vágyott eredményt. Ha valaki tudja a Legfelsőbb igazságát, a szent iratok tanulmányozása szükségtelenné válik, mert már sem-mi sincs, amit el kellene érnie. Ezért lépjünk túl a sásztrák

17 Mert a király dolga az, hogy alattvalóinak örömet szerezzen; s bár a víná által örömet szerezhetnek az emberek másoknak, ez mégsem teszi őket királlyá. í(A ford.)

(szent iratok) hatalmas erdején, amelyek csak zavart okoz-nak az elmében, s helyette inkább ténylegesen tapasztaljuk meg az Önvalót a Guru révén, aki a valóság ismerője. Akit a tudatlanság kígyója megmart, annak számára a megváltást csak az Önvaló tudásának elixírje hozhatja el, nem pedig a Védák, a szent iratok, a varázsigék vagy bármi más orvosság. Mint ahogy a betegség sem múlik el, ha nem vesszük be a gyógyszert, ugyanígy a kötelékekkel terhes állapot sem mú-lik el (pusztán) a szent iratok mondatai - mint az »Én a Brah-man vagyok« - által, ha az Önvalót saját magunk közvetlenül nem tapasztaljuk meg. Senki sem válik királlyá pusztán az-által, hogy azt mondogatja: »Én vagyok a király!« Le kell győznie az ellenségeket, és a valóságban el kell nyernie a ha-talmat. Hasonlóképp, nem nyerjük el a megszabadulást, ma-gát a Brahmanként való létezést pusztán a szent irat formulá-ját ismételgetve: »Én vagyok a Brahman«, ha nem pusztítjuk el a nemtudás okozta kettősséget, és nem tapasztaljuk meg közvetlenül az Önvalót. A föld alá rejtett kincs sem lesz a mi-énk csupán azáltal, hogy hallottunk róla, csak akkor, ha egy barátunk, aki tud róla, megosztja velünk titkát, azután kiás-suk, eltávolítjuk a kőlapot, mely elrejti, és kiemeljük a föld alól. Hasonlóképp, hallanunk kell igaz állapotunk felől a Gu-rulói, aki ismeri a Brahmant, azután meditálnunk kell rajta, és állandó meditáció révén közvetlenül meg kell tapasztal-nunk. E nélkül, puszta okoskodás révén saját Önvalónk igazi formája, melyet a májá elfed, nem ismerhető fel. Ezért aki bölcs, minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy az egyéni létezés kötöttségét felszámolja, és elnyerje a megszaba-dulást, mint ahogy mindent megtenne, ha meg akarna sza-badulni egy betegségtől.

Szeretett tanítvány! Az általad feltett kérdés nagyon fon-tos, és szívesen hallják a szent iratokban járatos, Önmagukat megvalósított lelkek. Olyan ez, mint egy mélyebb jelenté-sű aforizma, amelyet a megszabadulásra vágyakozó megért.

Hallgasd a választ csendes és zavartalan elmével, és béklyó-id azonnal lehullnak majd. A megszabadulás elérésének el-sődleges eszköze a vairágja (szenvedélytelenség). Más tulaj-donságok, mint a nyugalom, az önfegyelem, a béketűrés és a tevékenységről való lemondás később is jöhetnek, még ké-sőbb a védánta igazságának hallása, és azután az ezen az igaz-ságon való meditáció. Utoljára jön el a szakadatlan és tartós meditáció a Brahmanon. Ez hozza létre a nirvikalpa szamá-dhit, amelynek révén megszületik az erő a legfelsőbb Önvaló közvetlen felismeréséhez. A közvetlen felismerésnek ez az ereje teszi alkalmassá a megkülönböztetőképességgel rendel-kező lelket arra, hogy itt és most megtapasztalja a megszaba-dulás boldogságát. Ez a megszabaduláshoz vezető szádhaná (gyakorlás).

Most az Önvaló és a nem-Önvaló közötti különbség-tételről fogok neked beszélni. Figyelj, és vésd jól az eszedbe! A kettő közül először a nem-Önvalóról fogok szót ejteni,

[A DURVATEST LEÍRÁSA]

Az agy, a csontok, a zsír, a hús, a vér, a bőr és a mag a hét té-nyező, melyek a durvatestet alkotják. így mondják azok, akik tudják. A lábak, a combok, a mellkas, a vállak, a hát, a fej stb. annak tagjai. Az emberek ezt tekintik az énnek, mivel az el-me ehhez ragaszkodik. Ez az elsődleges vonzerő mindenki számára, és ez a legnyilvánvalóbb. Éter, levegő, tűz, víz és föld alkotja, és ezek, akárcsak a finomelemek, érzéktárgyakat hoznak létre, valamint ötös csoportokat, mint például a hang, az érintés, a látás, az ízlelés, a szaglás. Az ego (dzsíva), mivel mindenáron a gyönyöröket akarja élvezni, ezeket az élvezet eszközeinek tekinti. A bolond és tudatlan embereket a vágy köteléke az érzéktárgyakhoz köti a karma felettük gyakorolt hatalma által, mely egyszer felfelé, másszor lefelé viszi és gyötrelmes vándorlásra készteti őket. A kígyó és az őz meg-hal a hangért, az elefánt az érintésért, a hal az ízért, a méh pe-

dig az illatért. Ha ezek [az élőlények] egy-egy érzékért hal-nak meg, vajon milyen sors vár az olyan emberre, aki mind az öthöz ragaszkodik? Az érzéktárgyak veszélyesebbek, mint a kobra mérge, mert a méreg csak azt öli meg, akibe bele-kerül, míg az érzéktárgyak arra is pusztulást hoznak, aki csu-pán látja őket, vagy akár csak rájuk gondol! Egyedül az éri el a megszabadulást, aki a nemragaszkodás éles kardjával el-vágja az érzéktárgyakhoz való vonzódás erős kötelékét, és így szabaddá teszi magát tőlük. Máskülönben még ha valaki mind a hat sásztrában járatos is, nem fogja elérni a megsza-badulást. A vágy, akár a krokodil, azonnal megragadja s egyenesen lehúzza az óceánba azt a megszabadulásra törek-vőt, aki szilárd nemragaszkodás nélkül próbál meg átkelni a szanszára óceánján, és így igyekszik elérni a megszabadulás partját. Csak az a törekvő szelheti át az óceánt és érheti el biztonságban a megszabadulás partját, aki megöli a kroko-dilt a nemragaszkodás éles kardjával. Aki, megfelelő értelem híján, az érzékekhez való ragaszkodás egyik útját a másikra cseréli, az egyre nagyobb nyomorúságot tapasztal majd, míg végül utoléri őt a pusztulás. De aki önfegyelmet gyakorol, az a Guru által megmutatott megkülönböztetés útját járja, és el is éri a célját. Ez az igazság. Ezért ha valóban meg akarsz sza-badulni, vesd el az érzéktárgyak élvezetét, akár a mérget. Tartsd magad a megelégedettség, együttérzés, megbocsátás, őszinteség, csendesség és önfegyelem erényeihez. Adj fel minden tettet, ami a testhez való ragaszkodásból ered, és fá-radhatatlanul törekedj a kötelékektől való megszabadulásra, melyek oka a nemtudás. Ezt a testet végül elemészti a föld, a tűz, a vadállatok vagy a madarak. Aki, elfeledve valódi ter-mészetét, ezt a testet összetéveszti Önmagával, ragaszkodik hozzá és kényezteti azt, az ily módon az Önvaló gyilkosa lesz. Aki az Önvaló keresése közben a testtel törődik, az olyan, mint aki szorosan megragad egy krokodilt, hogy se-gítségével átkeljen a folyón. A testhez való túlzott ragaszko-

dás végzetes veszélyt jelent a megszabadulásra törekvő szá-mára. Csak aki legyőzi ezt a ragaszkodást, az éri el a megsza-badulást. Ezért te is győzd le a test, a feleség és a gyermekek iránti túlzott ragaszkodásodat. Ekkor el fogod érni a megsza-badulást, azaz Visnu legfelsőbb állapotát, melyet a nagy böl-csek is elértek. Ez a durvatest, mely bőrből, húsból, vérből, artériákból és vénákból, zsírból, velőből és csontokból áll, és tele van vizelettel és ürülékkel, nagyon is rászolgált arra, hogy elutasítsuk. Múltbeli tetteink hozzák létre a durva-elemekből. A fmomelemek egyesüléséből jönnek létre a durva-elemek. Így, akárcsak a családos embernek az otthona, ez [a test] az ego állandó lakhelyévé válik, ahol a gyönyöröket él-vezi. Az ego az ébrenlét állapotában tapasztalja a durvatestet. Az csak abban az állapotban tapasztalható, amikor az Önvaló - bár valójában különbözik tőle - a megtévesztettség miatt azonosnak hiszi magát vele, és a külső érzékeken keresztül él-vezi a gyönyörök különböző, csodálatos durva anyagi tárgya-it (mint például virágfüzért, szantálkenőcsöt, nőket). Tudd, hogy az egész külső szanszára a durvatesten mint közvetítőn keresztül ront rá a Szellemre (Purusára). Születés, növekedés, öregség, hanyatlás és halál a durvatest jellemzői. Gyermek-kor, serdülőkor, ifjúkor és öregkor a fennállásának a szaka-szai. Kasztokat és életszakaszokat rendelnek hozzá. Külön-böző bánásmódoknak, megbecsülésnek és gyalázatnak alávetett, valamint különféle betegségek lakhelye.

[A FINOMTEST LEÍRÁSA]

A fül, bőr, szem, orr és a nyelv a megismerés szervei, mert ezek tesznek képessé minket arra, hogy felismerjük a tárgya-kat. A beszéd szervei, a kéz, a láb stb. a cselekvés szervei, mert ezek végzik a rájuk jellemző cselekedeteket. A belső szerv (elme) egyedüli, de többféle néven nevezik, úgymint elme, intellektus, ego vagy vágy (csitta). Az elme a kívánság-ra és ellenszenvre való képesség. Az intellektus (értelem) a

dolgok valóságának megállapítására való képesség. Az ego a belső szerv azon képessége, amely a testtel mint önmagával azonosítja magát. A vágy (csitta) a belső szervnek az a képes-sége, mely a gyönyört keresi. Ahogyan az arany és az ezüst különböző formát kap [amikor ékszert készítenek belőle], ugyanígy az egyetlen életszél pránávk, apánávk, vjánávk, udánávk és szamánávk lesz. Az elemek ötös csoportja (éter, tűz, víz, levegő, föld), a megismerés szerveinek ötös csoport-ja (fúl, szem, bőr, orr, nyelv), a cselekvés szerveinek ötös cso-portja (a beszéd szervei, kezek, lábak, végbél, nemi szervek), az életszelek ötös csoportja (prána, apána, vjána, udána, sza-mána), a belső szervek négyes csoportja (csitta, manasz, budh-dhi, ahankára) - mindezek együtt alkotják a finomtestet, me-lyet a nyolc részből álló városnak hívnak. Mivel vágyakkal rendelkezik, a [finom]elemekből jön létre, azok különválását és kölcsönös összekapcsolódását megelőzően.18

A kezdet nélküli rávetítést a lélek hozta létre saját maga számára, saját tettei által. A tapasztalatnak ez az állapota az álom. Ebben az állapotban az elme saját törvényei szerint működik, önmagát cselekvőként tapasztalva meg, sokféle hajlamából és az ébrenlét tapasztalatainak hatásából kifolyó-lag. Ebben az állapotban az Önvaló, saját fényével ragyogva, mintegy rávetítődik az elmére, és pusztán tanúként marad meg, anélkül hogy ragaszkodna tetteihez. Ahogy az ács sze-kercéje és egyéb szerszámai csak eszközök a munkájához, ugyanígy ez a finomtest is csupán eszköz az örökké tudatos Önvaló cselekedetei számára. A belső szervek minden tevé-kenységüket az Önvaló puszta közelsége folytán fejtik ki, ám az Önvalóra nem hatnak és az Önvalót nem érintik ezek a tevékenységek. A jó vagy rossz látás a szem állapotának tud-ható be, a süketség a fül állapotának, stb.; ezek nincsenek

A finomelemek kombinálódása (,,pancsíkarana", azaz ötössé válása) révén jön-nek létre a durvaelemek.

18

hatással az Önvalóra, a tudóra. Azok, akik tudják, azt mond-ják, hogy a belégzés, kilégzés, ásítás, tüsszentés stb. az életszél működései, mint ahogy az éhség és a szomjúság is. A belső szerv (az elme) a tudatosság tükröződő fényével együtt a kül-ső szervekben - mint például a szemben - székel, és azokkal azonosítja magát. Ez a belső szerv az ego. Az ego a cselekvő és az élvező, s a testtel »én«-ként azonosítja magát. A három guna hatására magára veszi az ébrenlét, álom és mélyalvás há-rom állapotát. Amikor az érzéktárgyak kedve szerint valók, akkor örül, amikor nem, akkor viszont szenved. így tehát az öröm és a bánat az egóhoz tartozik, és nem az örökké boldog Önvaló jellemzője. A tárgyak az Önvaló miatt tűnnek kelle-mesnek, nem pedig a bennük található boldogság miatt. Az Önvalóban nincs szenvedés. Az Önvaló boldogságát, mely független a tárgyaktól, mindenki tapasztalja a mélyalvás álla-potában, és így az mindenki számára kedves. Ezt támasztja alá az upanisadok tekintélye, a közvetlen észlelés, a hagyo-mány és a következtetés is.

[A MÁJÁ LEÍRÁSA] A Legfelsőbbnek (Brahmannak) van egy csodálatos saktija (erő vagy energia), melyet »differenciálatlannak«, »tudat-lanságnak«, »májának« stb. neveznek, s mely a három guna formáját ölti magára. Létezésére a jó felfogásúak az okozatai-ból következtetnek. Messze magasabb rendű minden tárgyi jellegnél, és ő teremti az egész világegyetemet. Sem lét, sem nemlét, és nem is olyasmi, ami egyszerre e kettő természeté-vel rendelkezik. Nem részekből álló, nem is oszthatatlan, de nem is mindkettő. Se nem forma, se nem forma nélküli, sem pedig mindkettő. Ezek egyike sem ő. Hogy milyen, az leír-hatatlan. Kezdet nélküli is. Mégis, akárcsak a tévedésből fa-kadó félelem, mely a kötélben kígyót lát, és amely semmivé foszlik a kötél felismerésével, ugyanígy a májá is elpusztít-ható a Brahman teljes felismerésével.

Három gunával rendelkezik, melyekről hatásaik alapján szerezhetünk tudomást.

[A RADZSASZ] A radzsasz színe a vörös, tulajdonsága a tevékenység, a hozzá tartozó erő pedig a kivetítés. Ez minden tevékenység ere-deti oka. Emiatt jönnek létre az elmemódosulatok, melyek a vágyakat és a bánatot eredményezik. A kéjvágy, a harag, a ra-gaszkodás, a büszkeség, a gyűlölet és az önzés mind a ra-dzsaszra jellemző tulajdonságok. Ez a kivetítőerő a kötelékek oka, mert ez hozza létre a kifelé irányuló, azaz világi tenden-ciákat.

[A TAMASZ] A tamasz, melynek színe a fekete, az elfedőerő. Ez okozza azt, hogy a dolgok másnak tűnnek, mint amik valójában. A ki-vetítés erejével karöltve ez az eredeti oka az ember állandó újraszületésének. Akit ez az elfedőerő burkol be, legyen bár mégoly bölcs, tanult vagy okos, a szent íratok jelentésének szakértője vagy csodás tettekre képes személy, nem lesz képes megragadni az Önvaló igazságát, még ha a Guru és mások többféleképpen világosan elmagyarázzák is neki azt. Mivel ennek az elfedőerőnek az uralma alatt áll, azokat a dolgokat tiszteli, melyek az illúzió és a tudatlanság bélyegét viselik magukon, és ezeket szerzi meg magának. Még ha tanítják is neki, akit ez az elfedőerő hatalmába kerít, nem fogja elérni a tiszta tudást és megértést, melyek nélkül ez az erő nem szá-molható fel. Az ilyen ember mindig kétségek között marad, és az igazsággal ellentétes döntésekre jut. Ugyanakkor a kive-títés ereje nyugtalanná teszi. Nemtudás, tunyaság, nehézkes-ség, aluszékonyság, a kötelességek teljesítésének elmulasztása és butaság a tamasz jellemzői. Aki ezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik, nem fog fel semmit, hanem olyan, mint egy al-vó ember vagy egy kő.

[A SZATTVA] Most pedig a szattvához értünk, amely fehér színű: bár ez elég tiszta, mint a tiszta víz, mégis homályossá válik, ha a radzsasszal vagy a tamasszal keveredik. Az Önvaló úgy fény-lik át a szattván, ahogy a Nap világítja meg az egész anyagi világot. Még a kevert szattvából is erényes tulajdonságok jönnek létre, mint például a szerénység, a jama és a nijama, a hit, az istennek való odaadás és erre az odaadásra irányuló vágy, az isteni tulajdonságok és a valótlantól való elfordulás. A keveredés nélküli szattva tisztaságából jön létre az Önmeg-valósítás, a legfőbb béke, a mindig megmaradó elégedettség, a tökéletes öröm és az időzés az Önvalóban, az örök boldog-ság forrásában.

[ A z OK-OKOZATI/KAUZÁLIS TEST] A differenciálatlan erő a lélek kauzális teste, mely a három gunából áll. Ehhez tartozik a mélyalvás állapota, amelyben az összes érzékszerv és az elme különböző funkciói nyugalom-ban vannak. Ebben az állapotban minden érzékelés elenyé-szik, és az elme finom, magszerű formájában a legfelsőbb bol-dogságot tapasztalja. Ezt fejezi ki az általános tapasztalat: »De jót aludtam, semmiről sem tudtam!«

[A NEM-ÖNVALÓ]

Ez volt a nem-Önvaló leírása. Az alábbi dolgok nem az Ön-valóhoz tartoznak: a test, az érzékszervek, az elme, az ego és annak módosulatai, az érzéktárgyakból származó öröm, az elemek az étertől kezdve és az egész világ egészen a differen-ciálatlan májáig. Mindez nem az Önvaló. A mahattól (kozmi-kus intelligencia) egészen a durvatestig minden a májá oko-zata. Minderről tudd, hogy nem az Önvaló! Mindezek valótlanok, akárcsak a délibáb a sivatagban.

[ A z ÖNVALÓ] Most pedig a legfelsőbb Önvaló valódi természetéről fogok neked beszélni, amelyet felismerve lehullnak rólunk a köte-lékek, és elérjük a megszabadulást. Az »Én«-nek ez a felisme-rése csakugyan az Önvaló, amelyet önmagától ragyogó »Én-Én«-ként tapasztalunk. Ez maga az abszolút Lét, az ébrenlét, az álom és a mélyalvás három állapotának tanúja, mely kü-lönbözik az öt buroktól, és amely tudatában van az ébrenlét és az álom idején az elme állapotainak, mélyalváskor pedig azok hiányának. Ez az Önvaló természetéből fakadóan min-dent lát, de őt magát soha semmi sem láthatja. Ez kölcsönöz fényt az intellektusnak és az egónak, és nem azok világítják meg Ezt. Ez hatja át a világegyetemet, és Ennek fénye világít-ja meg az egész élettelen univerzumot, de a világegyetem a legkisebb mértékben sem hatja át. Jelenlétében a test, az ér-zékek, az elme és az intellektus elkezdik végezni megfelelő tevékenységeiket, mintha Ez irányítaná őket. Ezen teljes tu-dás révén jön létre minden dolog, és ezáltal észlelünk minden [érzék]tárgyat, az egótól a testig. Ez mozgatja az élet[szel]et és a különféle szerveket. Ez a belső Önvaló, mint az ősi szellem, örök, szakadatlanul fénylő, tökéletes és végtelen boldogság, egyedüli, oszthatatlan, teljes és élő, mindenkiben ott fénylik mint a tanúként jelen levő tudatosság. Ez az Önvaló világít-ja meg a maga tündöklő voltában a világegyetemet, akárcsak a Nap, és ragyog a Szív barlangjában a finom, mindent átha-tó, de mégis megnyilvánulatlan éterként. Tudatában van az elme és az ego módosulatainak, a test, az érzékszervek és az életszél tevékenységeinek. Magára ölti formájukat, ahogy a tűz a felhevített vasgolyóét, ám eközben önmaga nem válto-zik meg. Ez az Önvaló nem született, nem hal meg, nem nö-vekszik, nem enyészik, nem változik. Csak az edény törik el, a benne lévő tér nem, ugyanígy, amikor a test meghal, a ben-ne lévő Önvaló örökké megmarad. Az Önvaló különbözik a

kauzális májától és annak okozataitól. Az Önvaló tiszta tu-dás; tulajdonságok nélküli, a Létet és a nemlétet egyaránt megvilágítja, s az értelem tanúja is az ébrenlét, álom és mély-alvás állapotában. »Én-Én«-ként fénylik, mint a mindig jelen lévő, közvetlen tapasztalat. Ismerd meg ezt a legfelsőbb Ön-valót az egyhegyű elme segítségével, és tudd: »Éz az 'Én' a Brahman«! Így az intellektus révén megismerheted az Önva-lót önmagadban, önmagad által, és ezen eszköz segítségével átszelheted a születés és halál óceánját, és olyan emberré vál-hatsz, aki beteljesítette élete célját, és mindörökké az Önva-lóként honol!

Minden szenvedés, azaz kötöttség forrása az Önvalónak, vagyis az Énnek a testtel, azaz a »nem-Én«-nel való össze-tévesztése. Ez a kötöttség a születés és halál okát illető nem-tudásból fakad, mert a nemtudás az oka annak, hogy az em-ber ezeket az élettelen testeket valóságosaknak tekinti, összetéveszti őket az Önvalóval, érzéktárgyak révén fenn-tartja őket, míg végül saját pusztulását okozzák, ahogy a se-lyemhernyó [eleinte] az általa kibocsátott selyemszálakkal védi meg magát, de végül azok miatt pusztul el. Azok elől, akik a kötelet összetévesztik a kígyóval, az eredeti állapot mindent magában foglaló tiszta fénylését a tamasz fedi el, ahogy a sárkányfej is elfedi a Napot napfogyatkozás idején, és ennek eredményeként a Szellem (Purusa) elfelejtkezik sa-ját valóságáról. Felfalja Őt a megtévesztés sárkánya, és, ösz-szetévesztve a nem-Önvalót az Önvalóval, úrrá lesznek rajta az elme különféle állapotai. Alámerül a szanszára mérhetetlen óceánjába, mely csordultig van az érzéki élvezetek mérgével, és, egyszer felemelkedve, másszor alámerülve, nem talál me-nekvést belőle. Ilyenek a gyötrelmek, melyeket a radzsasz kivetítőereje és a tamasz elfedőereje okoz. Ahogy a felhők ré-tegei, melyeket a Nap sugarai hoznak létre, egyre sokasod-nak, míg elfedik magát a Napot is, ugyanígy növekszik az Önvalóban az egónak a nemtudás okozta kötöttsége, míg vé-

gül elfedi magát az Önvalót is. Ahogy a fagy és a hideg sze-lek gyötrik az embert egy téli napon, amikor a Napot felhők takarják el, ugyanúgy amikor a tamasz elfedi az Önvalót, a radzsasz kivetítőereje olyannyira megtéveszti a tudatlanokat, hogy a nem-Önvalót az Önvalónak gondolják, és ez sokféle szenvedéssel gyötri őket. Kizárólag e két erő az oka annak, hogy az Önvaló kötöttségbe süllyedt. A szanszára fájának magja a tamasz, az »én a test vagyok«-képzet a hajtása, a vágy a zsenge levél, a tevékenység a víz, melytől növekedik, a test a törzse, az egymást követő születések az ágai, az érzékszer-vek a gallyai, az érzéktárgyak a virágai, a tevékenység okoz-ta különféle szenvedések pedig a gyümölcsei. Az ego a ma-dár, mely a fán ül, és élvezi annak gyümölcseit.

Ez a nem-Önvaló általi kötöttség, mely a nemtudásból származik, és a születés, halál és öregség révén vég nélküli szenvedést okoz, kezdet nélküli, teljes megsemmisítése még-is megvalósítható azon a módon, ahogyan el fogom azt mon-dani. Higgy a Védákban, és végezz el minden tettet, amelyet előírnak, anélkül hogy ezért bármilyen jutalmat remélnél. Ez megtisztítja az elmét. Ezzel a tiszta elmével meditálj sza-kadatlanul, és ennek révén közvetlenül meg fogod ismerni az Önvalót. Ez az Önvalóra vonatkozó tudás az az éles kard, mely átvágja a kötelékeket. Semmi más fegyver vagy eszköz nem képes megsemmisíteni azokat, sem szél, sem tűz, sem a tettek megszámlálhatatlan sora.

Az Önvalót a nemtudás ereje által létrehozott öt burok fe-di el a szem elől, ahogy egy tavacska vizét befedi a növényzet. Ha a vízinövényeket eltávolítjuk, a víz ismét napvilágra kerül, és az emberek szomjukat olthatják vele, s hűsíthetik magukat a hőségben. Ugyanígy, a tárgyi világhoz tartozó öt burkot a ki-zárás módszerével - »Sem nem ez, sem nem az« -, éles elmé-vel különítsd el az Önvalótól. Tudd, hogy az Önvaló a testtől és minden formától különböző, ahogy a fű szára is különbö-zik levélburkaitól. Úgy ismerd azt, mint ami örök, tiszta, lé-

nyegéből fakadóan egyedülvaló, ragaszkodás és kötelességek nélküli, örökké boldog és önmagában fénylő. Aki megszaba-dult, felismeri, hogy minden tárgyi valóság, amelyet az Ön-valóra vetítenek, akár a kígyó gondolatát a kötélre, valójában nem más, mint az Önvaló, és hogy ő maga ez az Önvaló. Ezért a bölcs törekvő megkülönbözteti az Önvalót a nem-Önvalótól.

[ A z ÉTEL ALKOTTA BUROK (annamaja kósa) ] Az öt burok közül (étel-, életszél-, elme-, intellektus- és bol-dogságburok) a durvatest ételből áll, növekszik, ha ételt eszünk, és elpusztul, ha nem eszünk. Ez az ételből álló bu-rok. Bőr, vér, hús, zsír, velő, ürülék és vizelet alkotja, és rend-kívül tisztátalan. Nem létezik a születés előtt és a halál után, de a kettő között megjelenik. Minden pillanatban változik. Ezt a változást semmilyen szabályszerűség nem jellemzi. A test egy tárgy, érzéketlen, akár a korsó, és sokféle formá-ban jelenhet meg. Tőle különböző erők működtetik. Az Ön-való azonban különbözik ettől a testtől, egyedüli, örök és tisz-ta. Elpusztíthatatlan, a test viszont részeivel együtt elpusztul. Az Önvaló a tanú, aki ismeri a test tulajdonságait, tevékeny-ségének módozatait és három állapotát. Az Önvaló Ön-tuda-tos, és Az irányítja a testet. Ha ilyen szembeötlő a különbség a test és az Önvaló között, akkor hogyan lehetne a test az Ön-való? A bolond a testre mint Önmagára tekint. A bölcsen cselekvő, aki rendelkezik már némi megkülönböztetőképes-séggel, a testet és a lelket [dzsíva] együtt tekinti az »En«-nek, de a valóban bölcs ember, aki a kutatást szilárd megkülön-böztetőképességgel végzi, magát mindig a legfelsőbb Brah-mannak tudja, a Létnek, mely önmaga természetével rendel-kezik. Az »Én a test vagyok« gondolat minden szenvedés magja. Ezért, mint ahogy nem azonosítod magad a tested árnyékával, a tested tükörképével, álombéli testeddel vagy azzal a testtel, amellyel képzeletedben rendelkezel, hagyj fel

azzal is, hogy az Önvalót bármilyen módon kapcsolatba hozd a bőrből, húsból és csontból álló testtel! Tégy meg minden erőfeszítést, hogy gyökerestől kiirtsd ezt a tévedést, és szilárdan tartsd magad a valóság tudásához, mely nem más, mint az abszolút Brahman. Semmisítsd hát meg az el-mét, s érd el a legfelsőbb békét! Akkor nem születsz meg többé. Még egy olyan tudósembernek sincs reménye a meg-szabadulásra, aki tökéletesen érti a védánta jelentését, ha a megtévesztettség miatt nem képes feladni azt a gondolatot, hogy a nem létező test az Önvaló.

[ A z ÉLETSZÉL ALKOTTA BUROK (pránamaja kósa)] Most pedig a pránából álló életszéltest következik, amely nem más, mint az életszél a cselekvés öt szervével együtt. Az előbb említett ételburok akkor kezdi el cselekedetei sorát, amikor megtölti ez az életerő, ami a levegő módosulata, és akárcsak a levegő, belép a testbe és kilép abból. Nincsenek saját vágyai és ellenszenvei, és mások vágyainak és ellen-szenveinek sincs tudatában. Örökké az Önvalótól függ. Te-hát az életszéltest nem lehet az Önvaló.

[ A z ELME ALKOTTA BUROK (manómaja kósa)] Az elmeburok az elme a tudás szerveivel [érzékelőerőkkel] együtt. Ez az oka annak, hogy az Önvaló fogalmát helytele-nül »én«-ként és »enyém«-ként értelmezzük. Az elmeburok nagyon erőteljes, sokféle gondolatformával rendelkezik, kezdve az »én«-gondolattal. Megtölti és áthatja az életszél-burkot. Az egész világot elemészti az elmeburok örökké lán-goló tüze, melyet az öt érzékszerv áldozópapok módjára meggyújtott, az érzéktárgyak a tűzbe öntött tisztított vajként táplálnak, a szunnyadó tendenciák [vászanák] pedig tüzelő-ként tartják fényesen ragyogva. Az elmén kívül nem létezik nemtudás. Az elme a születés és halál kötelékének oka. Az elme felmerülésével jön létre minden, lecsillapodásával pe-dig minden eltűnik. Az álom állapotában, amikor nincsenek

[érzék]tárgyak, az elme saját ereje révén teremti meg az élve-zőkből [az élvezet tárgyaiból és élvezésből] álló álomvilágot. Hasonlóképpen mindazt, amit az ébrenlét állapotában ész-lel, saját maga vetíti ki. Mindannyiunk tapasztalata az, hogy amikor az elme elcsitul a mélyalvás állapotában, akkor sem-mi sem nyilvánul meg; tehát a szanszára kötelékét az elme csak rávetíti az Önvalóra. Igazából ez a kötelék nem valósá-gos. Ahogy a szél összetereli a felhőket az égen, aztán meg szétoszlatja őket, éppen úgy az elme hozza létre a köteléke-ket, de az hozza el a megszabadulást is. Az elme az emberben először ragaszkodást hoz létre a test és minden érzéktárgy iránt, ami azt eredményezi, hogy az embert megkötik ezek a ragaszkodások, ahogy a marhát szokás kikötni kötéllel. A ra-dzsasz és a tamasz hatására [az elme] elgyengül, és az ember belebonyolódik a test és a tárgyak iránti vágyakba; de aztán a szattva hatása alatt kitör a radzsaszból és tamaszból, eléri a nemragaszkodást és a megkülönböztetést, és elutasítja az ér-zéktárgyakat, akár a mérget. Ezért a megszabadulás bölcs ke-resőjének először a megkülönböztetésben és a vágytalanság-ban kell állhatatosságra jutnia. Az elme egy nagy tigris, mely az érzéktárgyak hatalmas őserdejében kóborol. Ezért a tö-rekvő tartsa távol magát tőle! Csak az elme az, ami felidézi az Önvaló előtt a finom és durva tárgyakat, valamint a sokféle testet, kasztot, életszakaszt, tulajdonságot és tettet, okot és okozatot. Ezzel az Önvalót, amely valójában ragaszkodás nélküli tiszta tudatosság, megkísérti és megtéveszti, majd megköti a test, az érzékek és az életszél minőségeivel, továb-bá megtéveszti a tettek általa teremtett gyümölcseire vonat-kozó »én« és »enyém« gondolatával. A dolgok ilyen módon történő hamis bemutatása révén az elme megteremti a szan-szára mítoszát a Szellem [Purusa] számára. Ez a születés és halál gyötrelmének elsődleges oka, amely azokat köti, akik-ben megvannak a radzsasz és tamasz által okozott hibák, és híján vannak a megkülönböztetőképességnek. Ahogy a fel-

hők tömegei gomolyognak a levegőben, ugyanúgy forog az egész világ az elme megtévesztettsége révén. Ezért akik is-merik a valóságot, kijelentik, hogy az elme [léte maga a] nemtudás. Aki a megszabadulást keresi, annak saját erőfeszí-tései révén meg kell vizsgálnia az elméjét, és ha az elme ezen önvizsgálat által megtisztult, akkor az illető elérte a megsza-badulást, ami nyilvánvaló és természetes lesz számára. Ha vágysz a megszabadulásra, akkor minden egyéb vágyat gyö-kerestől irts ki, mondj le a tevékenységekről, és állandóan merülj bele az Igazságba (sravana, manana), ami folyamatos meditációhoz fog vezetni (nididhjászana). Csak ekkor csen-desíthetők el az elme hullámai. Ezért még ez az elmeburok sem lehet az igazi Önvaló, mivel létrejön és elmúlik, válto-zásoknak alávetett, a fájdalom és a bánat jellemzőek rá, és maga tárgya az észlelésnek.

[ A z ÉRTELEM/INTELLEKTUS ALKOTTA BUROK (vidnyánamaja kósa)] Az értelem a megismerés öt szervével együtt alkotja a vidnyá-namaja-burkot, és ez is oka a Szellem [Purusa] megkötöttsé-gének. Ez a burok a megnyilvánulatlan, kezdettelen Önvaló módosulata, mely az ego formáját vette magára, és minden tevékenységet a tudatosság visszatükröződő fénye által hajt végre. Ez a burok a tevékenységek tudatos végrehajtója, s az értelem és a tettek a jellemzői. A testet és az érzékeket »én«-nek, ezek életmódját, kötelességeit, tetteit és minőségeit pedig »enyém«-nek tekinti. Helyes és helytelen tetteket hajt végre, amint azt előző [életek során felhalmozott] hajlamai diktálják, és e tettek eredményeként magasabb vagy alacso-nyabb létszférákba kerül, ahol addig vándorol, amíg egy hí-vogató anyaméh újraszületésre nem csábítja. Megtapasztalja az ébrenlét, az álom és a mélyalvás állapotait, valamint tettei kellemes és szenvedésteli gyümölcseit. Ebben az értelem-burokban az Önvaló önmagától ragyogó fényként lüktet, ami

a legfelsőbb lélek, az Igazság, egyöntetű, mindent átható, tel-jes, változatlan, a legfelsőbb Úr. Az Önvaló azonban mégis korlátokat vesz magára az értelem hamis rávetülése által - mely rávetülés ebben a burokban jön létre -, mert ez közel van hozzá, sőt valójában ez a legközelebbi a járulékai közül. Ennek következtében magát tévesen ennek a buroknak gon-dolja. Ahogy egy korsó különbözőnek tűnhet az agyagtól, amiből készült, ugyanúgy [az Önvaló] önmagát önmagától különbözőnek képzeli, s azt hiszi, hogy ő a cselekvő és az él-vező, és ily módon korlátozottnak tűnik, noha valójában olyan, mint a tűz a forró vasgolyóban, melyre nincs hatással a golyó formája."

A tanítvány erre azt válaszolja a Gurunak: „Mester, elfo-gadom a kijelentésedet, hogy vagy a megtévesztettség miatt, vagy sem, de a legfelsőbb Önvaló elkezdte önmagát egónak tekinteni. De mivel ennek az egoképzetnek a rávetítése kez-det nélküli, nem feltételezhetjük azt sem, hogy véget ér vala-mikor. Akkor hogyan lehetséges a megszabadulás? Ha vi-szont nincs megszabadulás, az egoképzet és a kötelék is örökké megmarad. Kérlek, világítsd meg ezt számomra!"

Erre a Mester így válaszol: „Ez egy helyénvaló kérdés, nagy tudású tanítványom. Most pedig figyelj egyhegyű el-mével a magyarázatomra! Bármit idézett is fel az illúzió, azt meg kell vizsgálni az ész tiszta fényénél. A dolgok valóságo-saknak tűnnek mindaddig, amíg az illúzió fennáll, és mint valótlanok és nem létezők eltűnnek, amint az illúzió eltűnik. Olyan ez, mint amikor a kötélben tévedésből kígyót látunk, mely, amíg fennáll ez a tévképzet, valóságosnak tűnik. Va-lójában az Önvaló ragaszkodástól mentes, változatlan, tett, tulajdonságok és forma nélküli, Lét-Tudatosság-Boldogság. Az Önvaló a belső tanú, és semmivel sem áll kapcsolatban. Azt gondolni, hogy bármivel is kapcsolatban áll, puszta illú-zió, akár a kék szín látszata az égen. Az ego téves viszonyulása az Önvalóhoz a kezdettelen és valótlan »járművel« [burokkal]

való kapcsolata miatt van így, de a kapcsolatnak még a pusz-ta érzése is csak az illúzió eredménye. Bár az egónak ez a viszonyulása az Önvalóhoz kezdet nélküli, attól még nem válik valóságossá. Ahogy a víz megtisztul, amint a szennyező-dést eltávolítjuk belőle, ugyanez történik az Önvalóval, ami-kor az ego hatásaitól és annak hamis járulékaitól megtisztít-juk, s az Önvaló és a nem-Önvaló közötti megkülönböztetés révén eltűnik a nemtudás. Akkor előtűnik annak igaz, ön-magában fénylő tudása, hogy Isten és az Önvaló valójában azonosak.

A kezdettelen nemtudás elvetése annak minden okával, okozatával, testeivel és állapotaival olyan, mint a kezdettelen nemlét vége vagy mint egy álom vége, amikor a felébredés bekövetkezik. A hamis egoképzet kötelékétől való megszaba-dulás csak az Önvaló és a nem-Önvaló közti helyes különb-ségtételből fakadó tudás révén következik be. Ezért neked is gyakorolnod kell a megkülönböztetést, hogy eltávolítsd a nem létező egót. Még ez az értelemburok is alá van vetve a válto-zásnak, élettelen, része az egésznek, tárgya az érzékelésnek, és így nem lehet az Átman. Válhat-e valaha is örökkévalóvá a nem örök?

[A BOLDOGSÁG ALKOTTA BUROK (ánandamaja kósa)] Elérkeztünk a boldogságburokhoz: ez nem más, pusztán a nem tudás módosulata, amelyben a legfelsőbb Önvaló tükrö-ződik vissza. Önmaga akaratából fedi fel Önmagát az ébren-lét, az álom és a mélyalvás idején, és a boldogságot különféle módokon nyilvánítja meg a dolgok észlelésekor, elérésekor és megtapasztalásakor. A boldogságburkot bizonyos mértékig mindenki megtapasztalja spontán módon a mélyalvás során, de a szádhuk, akik gyakorolták a megkülönböztetést, erőfeszí-tés nélkül és folyamatosan tapasztalják annak teljes boldogsá-gát a mélyalvás állapotában. Mindazonáltal még ez a boldog-ságburok sem lehet a legfelsőbb Önvaló, mivel változásoknak

alávetett, és tulajdonságokkal rendelkezik. A boldogságbu-rok a múltbeli jó tettek következménye és a praknti módosu-lata, ezenkívül a többi burkon belül helyezkedik el, melyek maguk is módosulatok. Ha a téves elképzelések elutasításával mind az öt burkot eltávolítottuk, akkor csak az Önvalót ta-pasztaljuk »Én-En«-ként. Egyedül az Önvaló marad, amely teljes és Ön-tudatos, az öt buroktól különböző, a három álla-pot tanúja, önmagától ragyogó, változhatatlan, folttalan, örökkévaló boldogság. Olyan, mint Dévadatta, aki sem nem a korsó, sem nem osztozik annak természetében, hanem pusztán tanúja annak. Az Önvaló nem az öt burok, amelyek [érzék]tárgyak, és nem is osztozik azok természetében, ha-nem azoknak pusztán csak tanúja."

Erre a tanítvány így felel: „Óh, Mester, miután az öt bur-kot valótlanként elvetettük, semmi sem marad, csak az üres-ség! Tehát mi az, amit »Én-Én«-ként, az Önvaló igazsága-ként kell ismernünk?"

A Guru erre így válaszol: „Óh, nagy tudású tanítvány, gyakorlott vagy a megkülönböztetésben, és az igazságot szól-tad. A kutatás vagy észlelés szabálya ez: »Annak, amit valami más észlel, ez utóbbi a tanúja. Amikor nincs észlelő, akkor nem beszélhetünk magáról az észlelt tárgyról sem.« Ennek megfelelően, az Önvaló mint tudatosság nemcsak önmagát tapasztalja, hanem az ego létét, annak különböző, átmeneti név- és formamódosulatait és azok tudatlanságát is. Ezért az Önvaló azok tanúja. Azon túl nincs semmi, amit ismerni kel-lene. Saját ragyogása által tudatában van Önmagának, és így Önmaga tanúja. Egyedüli és változhatatlan az ébrenlét, az álom és a mélyalvás állapotaiban. Lét-Tudatosság-Boldogság-ként mutatkozik meg, és »Én-Én«-ként önmagától fénylik a Szívben. Éles értelmeddel tudd, hogy ez az örök, boldog tu-datosság az Önvaló, azaz az »Én«. A bolond a korsó vizében tükröződő napot véli a Napnak, a bölcs viszont elhagyja a korsót, a vizet és a tükörképet, és úgy ismeri az égen levő Na-

pot, ahogy az valójában van, azaz mint ami egyedülvaló és nem hat vissza rá semmi, mégis megvilágítja mindhármat. Ugyanígy az ostoba ember tévedése és téves észlelése miatt magát az egóval és annak visszatükröződő fényével azonosít-ja, melyet az intellektus közvetítésével tapasztal. Aki azonban bölcs és rendelkezik a megkülönböztetőképességgel, az eli-minálja a testet, az intellektust és a tudatosság visszatükrö-zött fényét, és mélyen elmerül saját Önvalójában, mely mind-hármat megvilágítja, változatlanul megmaradva a Szív éterében. Ezáltal felismeri az örök tanút, mely a mindent megvilágító abszolút tudás. Az örök tanú finom és mindent áthat, se nem lét, se nem nemlét, nincs külső és belső része, és önmaga által ragyog. Ezt felismerve a bölcs megszabadul az ego tisztátalanságaitól, nem születik és nem hal meg töb-bé, bánattól mentesen él, és a boldogságban megszilárdulva, annak változhatatlan lényegével egyként létezik. A dnyání, aki saját tapasztalata révén Önvalójaként felismerte a Brah-mant, ahogy az valójában van - vagyis mint Igazság, Tudás, végtelen boldogság, egyedüli lényeg, örökkévaló, kötöttség nélküli, tiszta, ragaszkodástól mentes és oszthatatlan nem-csak hogy nem tér vissza a kötöttségbe, de ő maga az a Brah-man, az Egység (advaita, azaz nem kettős). Tehát a Brahman és az Önvaló egységének felismerése a kötöttségektől való meg-szabadulás elsődleges oka. Annak, aki a megszabadulásra tö-rekszik, nincs más mód a kötöttségektől való megszabadulás-ra, mint a Brahman és az Önvaló egységének felismerése. Ezért saját tapasztalatból te is mindig tudd az Önvalódról: »Én vagyok a Brahman«, »Én a Brahman vagyok«, »Én egye-dül a Brahman vagyok«!

Mivel semmi más nincs, mint a Brahman, az a legfelsőbb egység (advaita). Az agyagból készült korsónak nincs más formája, csak ami az agyagé is. Senki sem tudja másképp megmutatni a korsót, csakis az agyag segítségével. A korsó csupán a képzelet tévedése, és pusztán névleg létezik, mivel

nincs más valósága, csak amit az agyag kölcsönöz neki. Ha-sonlóképpen, az egész világegyetem a formák rávetítése a Brahtnanra, bár úgy tűnik, mintha az Tőle függetlenül létez-ne. Az alapzat, a Brahman úgy tűnik, mintha a rávetítés illú-zióján keresztül jelenne meg. Ám ez utóbbi valójában nem is létezik, mint ahogy a kötélbe beleképzelt kígyó sem. A meg-nyilvánult csak illúzió. A gyöngyházba mint alapba belelá-tott ezüstnek nincs a gyöngyháztól különálló léte, hanem az maga a gyöngyház. Hasonlóképpen, a megnyilvánulásnak nincs az alapjától, azaz a Brahmantól különálló léte. Oh, szá-dhu, bármi tűnjön is fel a megtévesztettek számára nemtudá-suk és téves megismerésük miatt a nevek és formák megnyil-vánult világaként, bármilyen tárgyi megjelenés tűnjön is valósnak, ha a maga valóságában ismerszik meg, mindez pusztán a Brahman okozata, és a Brahmanta mint alapra ve-tül rá. Csak az illúzió miatt tűnik valóságosnak, és a Brah-man, mely az illúzió alapja, emiatt úgy tűnik, mintha arra lenne rávetítve. Valójában mindezek a nevek és formák egy-általán nem is léteznek. Pusztán téves hiedelmek, és nem lé-teznek szubsztrátumuk nélkül.19 Nem egyebek, mint a Lét-Tudatosság-Boldogság, ami se nem kel fel, se nem nyugszik le. Ha azt állítanánk, hogy a megnyilvánult világ bármilyen léttel is rendelkezik a Brahmantól függetlenül, ez csorbítaná a Brahman végtelenségét. Ez az Atharva-véda hiteles szavai-nak is ellentmondana, mely egyértelműen kijelenti: »Mindez a világ bizony a Brahman.« Ez a mindentudó Urat is olyan színben tüntetné fel, mint aki hamis dolgot állított, amikor azt mondta: »Mindezek az elemek nem énbennem vannak. Én, az Oszthatatlan Egész, nem vagyok bennük.« A mahát-mák, akik igaz szádhuk, sem fogadnák el ezeket az ellentmon-dásos kijelentéseket. Továbbá a külső világ a mélyalvás álla-

Vagyis a Brahman, a minden mögött ott húzódó alap nélkül. 1 9

potában nem létezik, és ha közelebbről megvizsgáljuk, akkor azt olyan valótlannak fogjuk találni, mint az álmok világát. Tehát bármi afféle, a tudatlanok által tett kijelentés, hogy a külső világ a szubsztrátumától, a Brahmantól független saját léttel rendelkezik, ugyanolyan ostobaság, mint az álmá-ban beszélő ember értelmetlen szavai. Maga a Brahman az, ami mindenüt t tündököl, egyöntetű(en) és teljes(séggel). Ezt az igazságot a megvilágosodottak (dnyáník) úgy ismerik, mint az Egyetlenegyet, forma nélkülit, tevékenység nélkülit, megnyilvánulatlant, amely soha el nem pusztul, kezdet és vég nélküli, s ami az Igazság, az abszolút tisztaság, a tiszta boldogság lényege. A Brahmanban nincs meg a májá által lét-rehozott belső különbségek egyike sem. A Brahman örök, folytonos, makulátlanul tiszta, folttalan, név nélküli, diffe-renciálatlan, önmagától fénylő, túl van a megismerő, megis-merés, megismert hármasságán, abszolút, tiszta, töretlen Tudatosság, örökké fénylő.

[A »TE AZ VAGY« NAGY MONDÁS JELENTÉSE] Szeretett tanítványom, ezt az Önvalót sem megtartani, sem feladni nem lehet. Túl van minden érzékelésen és kimond-hatóságon; felmérhetetlen, nincs kezdete, sem vége. A Brah-mannak ez a végtelensége az én Önvalóm, a te Önvalód és mindenki Önvalója. A nagy mondások, mint például a »Te Az vagy«, felfedik a Brahmannak (amire az »Az« utal) és az egyénnek (amire a »te« utal) az azonosságát. Az azonosságot nem az »Az« és a »te« szavak szó szerinti jelentése mutatja. Az »Az« szónak a szó szerinti jelentése Isvara [a személyes Isten] májá ja, ami a világegyetem oka, a »te« szónak a szó szerinti jelentése pedig az ego öt burka. Ezek nem létező fan-tomok okai és okozatai, nem létező rávetítések. Ezek tulaj-donságai egymással ellentétesek, mint a Nap és a szentjános-bogár, a király és a szolga, az óceán és a kút, a Méru hegy és az atom. Az »Az« és a »te« szavak szó szerinti jelentésében

nem lehet azonosság a Brahman és az egyén között, és az írá-sok sem ebben az értelemben jelentik ki az azonosságot.

[A szavak másodlagos jelentésére vonatkozó tudást lak-sanának nevezik, és ennek három formája van. Az elsőt dzsa-hat-laksanának hívják; ennél a kifejezés elsődleges jelentését elvetik, és a másodlagos jelentést megtartják. A másodiknál {adzsahat-laksaná) az elsődleges jelentést megtartják, és a má-sodlagos jelentést elvetik. A harmadiknál (dzsahat-adzsahat-laksaná) az elsődleges jelentést részben elvetik, és csak rész-ben tartják meg. (Az angol szöveg szerkesztőjének megjegyzése.)] E három közül ez első kettőt mint célunkra alkalmatlant fi-gyelmen kívül hagyhatjuk, és tekintsük csak a harmadikat. Eszerint az olyan szövegben, mint például »Ő az a Dévadat-ta«, figyelmen kívül hagyjuk Dévadatta különböző helyeken és időben megnyilvánuló, egymásnak ellentmondó aspektu-sait, és magának Dévadattának helytől és időtől független azonosságát emelj Lik ki. Hasonlóképpen, a kérdéses szöveg-ben az »Az« és a »te« nem létező, objektív/tárgyi, egymásnak ellentmondó jellegzetességeit figyelmen kívül hagyjuk a »sem nem ez, sem nem az [vagyok]« révén. Ezt végezheted a Védák hitelességére támaszkodva, amelyek elutasítják a Brahmanva rávetített kettősséget, de végezheted a saját értel-medre hagyatkozva is. Ha az olyan sajátságokat, mint példá-ul egy királyi családból származó személy címerét vagy egy szolga tulajdonosát jelölő billogot eltávolítjuk, akkor láthat-juk, hogy mindketten egyforma módon az emberi nemhez tartoznak. Hasonlóképpen, a[z »Az«-ról és a »te«-ről szóló] szöveg kinyilvánítja Isvara és az egyén természetes azonossá-gát maradandó aspektusuk, a Tudatosság tekintetében, mely független Isvara és az egyén formájától. Ebben nincs semmi ellentmondás, hiszen a Tudatosság a teljes és egyedüli lénye-ge mindkettőnek. A mahátmák fizikai jelenlétében való idő-zés segítségével ismerd meg a Brahmannak és az Önvaló[d]-nak ezt az áldott egységét, »nem én«-ként elutasítva a nem

létező testet. Saját tiszta értelmeddel tudd, hogy a Brahman a te Önvalód, mely önmagától létező, finom, mint az éter, örök-ké sugárzó, igaz, tudatosság, boldogság, oszthatatlan és teljes!

Valóban, »Te Az vagy«, az Önvaló, ami a kettősség nélküli Brahman, tiszta és rendkívül békés, az Igazság, amin kívül nem létezik semmi más. Ez így van, mivel a világ, a test az ér-zékkel együtt, az ego - amely a nemtudás miatt különállónak tűnik az Önvalótól - és az életszél még ebben az ébrenléti ál-lapotban is csak puszta képzelgés. »Te Az vagy«, mert az álom állapotában az időt, a teret és a tárgyakat, valamint azt is, aki azokról tud, mind az alvás teremti, és ezek csak látszólagosan léteznek. »Te Az vagy«, mivel ez az egész világ a Brahmanból árad ki, ami az egyedüli, ami VAN, és Az maga a Brahman, ahogy a korsó is agyagból készül, sőt az agyag maga, és való-ban az agyagból való. Ezt a Brahmant nem érinti a hat válto-zás, melyek az alábbiak: születés, ifjúság, felnőttkor, öregkor, hanyatlás és halál. Nem tartozik kaszthoz vagy hagyomány-hoz, közösséghez vagy családhoz, nem rendelkezik névvel vagy formával, sem attribútumokkal, nincsenek erényes vagy erénytelen tettei, nem ismeri a mentális és fizikai szenvedést. Mentes a hat rossztól, melyek az éhség, a szomj, a bánat, a téves tudás, az öregkor és a halál. Nincs benne idő, tér, és nin-csenek benne tárgyak, s szavakkal le nem írható. A durvaelme el nem érheti, csak a bölcsesség szeme láthatja meg, és csak a jógi szíve képes a Brahmant megtapasztalni, a[z érzék]szervek segítsége nélkül, önnön létezésében. Ez az illuzórikus világ szubsztrátuma, mely világ rá vetített látszatként tűnik fel. Ez a világ kiáradásának, fennmaradásának és újra feloldódásá-nak az oka. Ez a legfelsőbb ok, amelynek magának nincs oka. A nevek és formák összes világa ennek az okozata, és mégis különbözik októl és okozattól egyaránt; különbözik a léttől és a nemléttől is. Bár a téves tudás miatt az aranyhoz hason-lóan a név és forma megannyi aspektusában és módosulatá-ban tűnik fel, mégsem rendelkezik névvel és formával, attri-

bútumokkal vagy módosulatokkal, és az egyensúly hiánya sem jellemzi. Csendes, mint a hullámok nélküli óceán. Örök, forma nélküli, makulátlan, máshoz nem hasonlítható, mindig szabad, elpusztíthatatlan, tiszta, kezdettelen. Ezen túl nincs semmi. Teljes, nincsenek elemei vagy részei, Lét-Tudatosság-Boldogság, egységes, egylényegű, oszthatatlan boldogság. »Te is Az vagy« - az a Brahman, mely egyben ezt a világot is alkot-ja. Folyamatosan, csöndesen, okosan és éles értelemmel min-dig ezen az igazságon meditálj a Szívedben! Így el fogod érni a lényegi tudást, mely mentes a kétségektől, és tiszta, mint a tenyérben levő víz. A belső szerv különféle képességeivel [ego, csitta, manasz, értelem] felruházott testben megszerzett tudás olyan, mint a király, hatalmas seregei közepette, és ez a tudás az Önvaló, a Brahman. Ismerd meg ezt a megkülön-böztetés által! Minden ettől különálló dolgot úgy tekints, mint Ezt magát, és maradj meg mindig ekként az Önvaló-ként. Ha megszakítás nélkül így időzöl, el fogod érni a bol-dogságot és a Létezés békéjét.

Az értelem barlangjában található a Brahman egyedüli Igazsága, mely a létezéstől és a nemlétezéstől egyaránt kü-lönbözik. Aki örökké ezen Igazságként marad meg, annak soha többé nem kell testben megszületnie.

Bár az ember tudja, hogy ez igaz, benne az »Én vagyok a cselekvő« és az »Én vagyok az élvező« érzete nagy erővel jele-nik meg a kötöttség (szanszára) miatt, amit az erős, kezdet nél-küli vászanák okoznak, s ezek gyakran akadályoznak minket. Zabolázd meg ezeket a hajlamokat abban a pillanatban, ami-kor megjelennek, saját erőfeszítésed révén, szilárdan az Ön-valóban időzve és figyelmedet az Önvalóra szegezve! A böl-csek, mint például Vaszistha, kijelentették, hogy a vászanák megsemmisülése valóban a megszabadulás. Az Önvaló felis-merése akként, ahogy Az van, nem érhető el a világi vagy az érzékek általi tevékenységekre késztető hajlamok révén, sem a szent iratok kitartó tanulmányozása által. Akik a börtönből

- azaz a szanszára óceánjából - való megszabadulást áhítják, azok számára a fent felsorolt háromféle hajlam csak olyan, mint a vasbéklyó - mondják azok, akik felismerésre jutottak. Ezért a világhoz, a szent iratokhoz és a testhez való ragaszko-dást fel kell adni, és teljes mértékben fel kell ismerni, hogy a testet a prárabdha ereje tartja fenn. Ezért hősiesen mondj le ezekről a ragaszkodásokról, és teljes erődből küzdj azért, hogy felülkerekedj a tamaszon a szattva és a radzsasz ereje révén, az-tán a radzsaszon a kevert szattva által, majd a kevert szattván a tiszta szattva által. Mindezt tedd szilárd és csendes elmével, a »Te Az vagy« és a többi hasonló nagy mondás segítségével, melyek az egyéni önmagunk és a Brahman azonosságát jelen-tik ki. A józan ész és a tapasztalat révén törekedj a vászanák-tól való megszabadulásra, hogy szilárd hited legyen a Brah-manban, és teljes mértékben irtsd ki a testből és az érzékekből az »én« és az »enyém« érzetét, mely folyamatosan megjelenik a rávetítés eredményeképpen. Ahhoz, hogy ezt elérd, időzz szilárdan a Szívben, az egy, oszthatatlan Önvalóban, és medi-tálj a Brahman és az Önvaló felismert egységének el nem mú-ló tapasztalatán, ekképpen: »Én nem az ego vagyok. Én a Brahman el nem múló tökéletessége vagyok, melyet 'Én'-ként, a gondolatformák tanújaként tapasztalok.« Rendületlenül így meditálj mindaddig, amíg az ego érzetének legutolsó nyoma is tökéletesen el nem tűnik a testből, és az egyének világát puszta álomként szemléled. Aki meditál, annak nincs [más] dolga, mint hogy kolduljon és természetes szükségleteinek eleget tegyen. Sohasem szabad megfeledkezned az Önvalóról azáltal, hogy teret engedsz a világi beszédnek és az érzéktár-gyaknak. A szantálfa természeténél fogva illatozik. Ha víz éri, akkor az illatát kellemetlen szag nyomja el, de ha a fát meg-dörzsölik, az illat ismét megjelenik. A meditáció folyamatos gyakorlása ez a dörzsölés. Az elme szunnyadó hajlamai felszá-molódnak, de csak olyan mértékben, amilyen mértékben az elme az Önvalóba merül. Az Önvalóban való ilyen folyamatos

időzés megsemmisíti a jógi elméjét, és az elme pusztulásával a Szív külső, nem Önmagunkhoz tartozó hajlamai teljes mér-tékben megsemmisülnek. Akkor a legfelsőbb Önvaló tapasz-talata, melyet eddig a vászanák illúziója elfedett, önmagától előtűnik, mint a szennyezetlen szantálpaszta illata.

Bármilyen módon vizsgáld is azt, az ego a belső szerv ké-pességeivel egyetemben valótlannak, pillanatnyi korlátozás-nak, élettelennek, érzéketlennek, illetve az Egy felismerésére alkalmatlannak fog bizonyulni. A Legfelsőbb Önvaló külön-bözik mind a durva-, mind pedig a finomtesttől. Tanúja az egónak és a belső szerv képességeinek, és mindenkor, még a mélyalvás idején is létezik. A szent irat ezt mondja: »Nem születik, és nem hal meg.« Változhatatlan, és különbözik mind a léttől, mind pedig a nemléttől. Az ego sohasem lehet a valódi Önvaló, sohasem lehet az »Én« valódi jelentése. Tartsd távol magad ettől a tisztátalan testtől, ahogy egy kasz-ton kívüli, tisztátalan embertől távol tartanád magad. Add fel a durvatestbe vetített »én« érzetét és az elméből eredő, a név-hez és formához, a közösséghez, családhoz, kaszthoz és élet-szakaszhoz fűző összes ragaszkodást. Add fel a finomtesthez és annak természetéhez, illetve a cselekvőség érzetéhez való ragaszkodást is. Keresd meg az »Én«-érzetet az Önvalóban, ami maga az Igazság, a tudás és az örökkévalóság. Ahogy a korsóban levő levegő része a külső légtérnek, ugyanúgy az Önvalót az önmagától fénylő Brahmanként fogd fel, mely mindennek az alapja, amelyben a világ úgy tükröződik, mint egy [egész] város a tükörben, vagy min tha árnyékok vetülné-nek rá. Gondolj magadra »Én Az vagyok«-ként, részek nélkü-li, forma nélküli, tevékenység nélküli, kettősség nélküli, vég nélküli Lét-Tudatosság-Boldogságként. Ismerd meg az Önva-lót a maga mivoltában. Add fel hamis testi önmagadat, ahogy a színész is feladja a szerepét, és [éppen ezáltal valódi] önma-ga marad. Az Ön-kutatás által elnyert tudás révén mind a mikrokozmoszt, mind pedig a makrokozmoszt vesd el mint

valótlant, és a folytonos csendben időzve maradj örökké nyu-galomban a tökéletes boldogságban a sajátságok nélküli Brah-manként, így érd el a legfelsőbb békét, ami az élet célja.

Bár több különböző gátló tényező okozza a lélek kötött-ségét, mindezek közül az elsődleges ok, hogy létrejön a hamis egoérzet. Az egónak az Önvalóra történő rávetítése miatt tu-dott a születés, halál és szenvedés kötöttsége hatalmába kerí-teni téged, aki természeted szerint Lét-Tudatosság-Boldogság vagy, a dicsőséged határtalan, s örök, lényegedben egyetlen és változatlan vagy. Természeted szerint nincsenek kötöttségeid. Ahogy nem lehetséges teljes egészség sem mindaddig, amíg a méregből akár csak egy kicsi is mérgezi még a testet, ugyan-úgy nem jöhet létre a megszabadulás sem mindaddig, amíg az egóval való azonosulás fennáll. Az Önvaló és a Brahman azo-nosságának ismerete világosan feltárul, amint az ego utolsó maradványa is elpusztult, s vele együtt a sokság illúziója, melynek oka a tamasz elfedőereje. Ezért alaposan vizsgáld meg a ragaszkodás nélküli Önvaló természetét, és fedezd fel saját Önvalód Igazságát, mely teljes, tökéletes, önmagától fénylő és örökké boldog. Aki megszabadult az egótól, az az Önvalóként örökké fénylik, mint a telihold, mikor kilép a sárkányfejből (a holdfogyatkozás után). A Szív mezejében, az Önvaló boldogsága köré tekeredve található az ego, s mint egy félelmetes kobra, megakadályozza az Ahhoz való hozzá-férést a három gunából álló kámzsája révén. Az ego kígyó-jának ezt a három félelmetes fejét kell levágni, az írások út-mutatásait követve, nagy bátorsággal és az Önvaló tényleges megtapasztalásának hatalmas erejű kardjával. Aki ily módon elpusztította a háromkámzsás kígyót, csak az érheti el és él-vezheti a Brahman boldogságának mérhetetlen kincsét. Ezért te is add fel az »én«-érzetnek az egóra való rávetítését, mely valóságosan létezőnek tűnik, és úgy tesz, mintha ő lenne a cselekvő, noha csak az Önvaló visszatükröződő fénye. Fordíts befelé minden olyan gondolatformát, mely az egóhoz kötő-

dik. Az ego az ellenséged, végezz hát vele a tudás kardjával! Szenvedést okozott neked mind ez idáig, mint evés közben a torkodon akadó szálka. Adj fel minden vágyat, hogy a Legfel-sőbb Önvalóként ismerhesd fel saját állapotodat! Élvezd az Önvaló birodalmát, légy tökéletes és csendes a Brahman vál-tozhatatlan állapotának csendjében!

Az egót ilyen módon meg lehet ölni, de ha gondolatokat adunk neki akár csak egy pillanatra is, újraéled, tevékeny-ségbe lendül, és hajtja maga előtt az embert, akár télen a szél a felhőket. Ne feledd, hogy aki az »én«-érzetet a testtel és an-nak adottságaival hozza összefüggésbe, az kötöttségben él, míg aki nem tesz így, az szabad.

Az érzéktárgyakra vonatkozó gondolatok az elkülönült-ség érzetét hozzák létre, és ezáltal a születés és halál kötött-ségének okai. Ezért ne kegyelmezzünk az egónak, mely az el-lenségünk, hiszen neki vannak efféle gondolatai. Ahogy a látszólag elszáradt citromfa is új leveleket hoz, ha megöntö-zik, ugyanígy az ego is újraéled, ha az érzéktárgyakra gondo-lunk. Az okozat növekedésekor annak magja, azaz oka is ki virul, míg az okozat hanyatlása annak okát is elpusztítja. Ezért először az okozatot pusztítsd el! Ha a gondolatok (az okozatok) virulnak, az ego (mely azok oka) a hajlamaival együtt szintén virul. A gondolatokból külső tettek lesznek, s e kettőből létrejönnek a hajlamok, és létrehozzák az egyéni lelkeket fogva tartó kötöttségeket. Hogy ettől megmenekül-jünk, mindhárom dolgot - a gondolatokat, a tevékenysége-ket és a hajlamokat - fel kell számolnunk. A legjobb mód-szer erre, ha szilárdan tartjuk magunkat ehhez a nézethez: »Ami különböző nevek és formák alatt jelenik meg, az mind maga a Brahman.« Ezt a nézetet fenn kell tartani mindig, mindenütt és minden állapotban. Ha szilárdan tartjuk ma-gunkat ehhez a nézethez, akkor ezáltal alábbhagynak a tevé-kenységek, aminek hatására csökken a gondolatok [meny-nyisége és intenzitása], ami viszont pusztítja a szunnyadó

hajlamokat. A szunnyadó hajlamok elpusztulása pedig maga a megszabadulás. Ezért szilárdítsd meg azt az előnyös szokást, hogy mindenre úgy tekintesz, mint a Brahmanra. Ennek ered-ménye az lesz, hogy az ego tisztátalan hajlamai eltűnnek, mint a sötétség a Nap fénye előtt. Ahogy a sötétség minden le-hangoló hatásával együtt eltűnik a felkelő Nap sugarai előtt, ugyanígy a kötöttség is nyomtalanul köddé válik minden bá-natával együtt, amikor az Egység megtapasztalásának Napja felkél. Ezért tekints minden tárgyi megnyilvánulásra úgy, mint a Brahmanva, és tarts ki a béke (azaz a szamádhi) s a kül-ső és belső boldogság (niscsala bháva) állapotában, amíg a múltbeli tettek (karma) miatti kötöttség fennáll. Miközben így teszel, ne feledd: »Én maga a Brahman zavartalan boldog-sága vagyok.«

E mellett a Brahmanként való időzés mellett lankadatla-nul ki kell tartani, mert ha valaki nem így tesz, akkor az Igazság hamis képzete ébred fel benne, ami valójában maga a halál, ahogy azt Bhagaván Sri Szanatszudzsáta, Brahmá fia is mondja. Az Igazságban való időzés feladása miatt az Igaz-ságról hamis képzet alakul ki, és ez teret ad a megtévesztett-ségnek. A megtévesztettség miatt az egót és tárgyait gondol-juk az »én«-nek, ebből megkötöttség, a megkötöttségből pedig szenvedés származik. Ezért nincs nagyobb szerencsét-lenség a megvilágosodott számára, mint a helytelen megér-tés és a valóságtól való eltévelyedés. Mint ahogy a vízinövé-nyek is, noha eltávolítottuk azokat a tóból, nem fognak a parton maradni, hanem újból ellepik az egész tavat, ugyan-így, ha valaki kifelé fordul - legyen bár megvilágosodott ha a májá egyszer csak elkezdi őt beborítani, akkor a hamis értelem számtalan módon fogja eltéríteni. Ennek az az oka, hogy visszacsúszik az éberségből, elfelejti igaz állapotát, és kifelé, az érzéktárgyak felé fordul. Az olyan emberhez ha-sonló ő, akit eltérít és hatalmába kerít egy buja nő, akibe be-leszeretett. Ha a nem megfelelő megértés és a valóságtól va-

ló elhajlás miatt valakinek a tudatossága akár a legkisebb mértékben is elcsúszik saját Önvalójának céltáblájáról, ak-kor annak az embernek a tudatossága bele fog merülni a kül-ső tárgyakba, és az egyik tárgyról a másikra ugrál majd, mint a labda, ha kiesik a kezedből, és pattogva legurul a lépcsőn. E tudatosság elkezdi a külső tapasztalatokat Önmaga számá-ra jónak képzelni, és emiatt vágy ébred benne, hogy élvezze azokat. Ennek az lesz a következménye, hogy részt vesz e tapasztalatokban, ami viszont aláássa az Önvalóban időzését. Ennek hatására olyan mélyre süllyed, hogy onnan soha töb-bé nem lesz képes kiemelkedni, és így elvész. Ezért nincs na-gyobb veszély a Brahman-tudatosságban, min t a helytelen megértés, ami annyit jelent, hogy elhagyjuk igaz állapotun-kat. Csak akinek már sajátja a tudatosság örök állapota (nistha), az éri el a felismerést (sziddhi), és lesz képes ezáltal

lemondani a helytelen megértésből (pramáda) és a gyakorlás elhanyagolásából születő célokról (szankalpa). Az ilyen hely-telen megértés az oka minden spirituális visszacsúszásnak (anartha). Ezért legyél szvarúpa nistha, aki mindig az Önvaló-ban időzik!

Aki még életében elérte a megszabadulást a Brahman ál-lapotában, az ugyanúgy fog fényleni test nélküli állapotában is. A Jadzsur-védában ez áll: »Akiben ott bujkál akár a legcse-kélyebb megkülönböztetés is, azt mindig háborgatja a féle-lem érzése!« Ha valaki az abszolút Brahmanban megkülön-böztető jellemzőt lát, bármilyen kicsi legyen is az, akkor emiatt rettegésben fogja élni az életét. Aki az »én«-érzetet az érzéketlen testbe és annak tárgyaiba - melyeket alacsonyren-dűeknek mondanak a különböző iratok és azok kommentár-jai - helyezi, az egyik szenvedést fogja tapasztalni a másik után, mint a bűnös, aki törvénytelen tetteket követ el. A tol-vaj és a becsületes ember megkülönböztetésére használt módszerből is láthatjuk, hogy aki az igazsághoz hű, az meg-menekül a szerencsétlenségtől és sikerrel sár, míg aki a ha-

missághoz ragaszkodik, az elvész.20 Azt is tapasztaljuk, hogy a külső tárgyak kizárásával az elme tisztán felfogja az Önva-lót, ami viszont a szanszára kötelékének megsemmisüléséhez vezet. Ezért a tárgyi valóság elvetése a megszabaduláshoz ve-zető út. Ha valaki a megszabadulás keresése során különbsé-get tesz az Igazság és a nem igazság között, és a szent iratok te-kintélye révén felfedezi a legfelsőbb Úr Igazságát, akkor vajon a gyermekhez hasonlóan fut-e majd nem létező mesebeli lé-nyek után, tudva, hogy azok pusztulást hoznak rá? Senki sem tenne ilyet. Ezért aki rendelkezik a helyes megkülönböztető-képességgel, annak a lemondást is gyakorolnia kell, és fel kell hagynia a külső dolgokra való törekvéssel, mert ezek az ala-csonyabb rendű hajlamokat táplálják, melyek létrehozzák a kötöttséget. [Az ilyen ember] semmisítse meg az életében a nemtudás okozta összes szenvedést az »Én egyedül a Leg-felsőbb Brahman vagyok, amely Lét-Tudatosság-Boldogság« tapasztalata révén, és időzzön örökké igaz állapotában, ami a boldogság. Aki az ébrenlét állapotában van, az nem álmo-dik, és aki az álom állapotában van, az nincs ébren. A kettő kölcsönösen kizárja egymást. Hasonlóképpen, aki nem ra-gaszkodik a testhez, az megszabadult, aki viszont ragaszkodik hozzá, az nem szabad.

Megszabadult lény az, aki egyedüliként látja magát, és a mozgó és mozdulatlan dolgok világának kívül és belül egy-aránt [csak] tanúja, mindenek alapjaként. Ő a finomelme révén megtapasztalt egyetemes tudatosság által már eltávolí-tott minden járművet21, és abszolút egészként ebben az álla-potban időzik. Csak az ilyen emberről mondhat juk, hogy megszabadult; ő valóban nem ragaszkodik a testhez. Nincs

20 Ez a tűzpróbára utal, amikor a tolvajlással gyanúsított kezébe forró vasat tesz-nek; ha bűnös az illető, akkor megég, ha nem, akkor sértetlen marad.

21 Azaz a burkokat már nem önmagaként éli meg. (A ford.)

más eszköz a megszabadulásra, mint a »Minden az egyedüli Önvaló« áldott megtapasztalása. És ezt a »minden egy« hoz-záállást kell elérni azáltal, hogy állandóan az Önvalóban idő-zünk, valamint a tárgyak elutasításával, nem ragaszkodva azokhoz. Hogyan utasíthatná el valaki a tárgyi valóságot, ha él még benne az »Én a test vagyok« képzete, ragaszkodik a külső dolgokhoz, és mindig általuk ösztönzött cselekedete-ket hajt végre? Ez lehetetlen. Ezért mondj le minden vallási és világi kötelezettségekből fakadó (a karmán és a dharmán alapuló) tettről, és a tattva tudásával időzz folyamatosan az Önvalóban! Készítsd fel az elmédet az örök boldogságba va-ló belemerülésre! Ez az erőfeszítés képessé tesz majd téged arra, hogy elutasítsd a tárgyi valóságot. Ez arra szolgál, hogy elérd ezt a »minden az Önvaló« hozzáállást (szarvátmabháva), amit az »elcsendesedett és önuralomra szert tett« (sántó dán-ta) formulával a szent irat nirvikalpa szamádhiként ír elő azon keresők számára, akik csandrajána fogadalmat tettek (azaz növekvő, majd csökkenő mennyiségű ételt vesznek maguk-hoz két egymást követő kéthetes perióduson keresztül), és részesültek a sravanában is (azaz a »Te Az vagy« mondást hallhatták [egy Mestertől]). Az olyan hittudós, aki még nem tapasztalta meg szilárdan a nirvikalpa szamádhit, bármilyen tanult legyen is, nem lesz képes elpusztítani az egót és annak tárgyi valóságát, valamint előző születései során felgyülem-lett összes hajlamát.

A májá kivetítő- és elfedőereje az, ami egyesíti a lelket az egóval, a megtévesztettség okával, és annak tulajdonságai révén az embert arra készteti, hogy céltalanul kóboroljon, mint egy kísértet. Ha az elfedőerő elpusztult, akkor az Ön-való önmagától felragyog, és nem fog többé létezni számunk-ra sem a kétség, sem pedig bármiféle akadály. Akkor a kive-títőerő is el fog tűnni, vagy ha meg is marad, létezése csak látszólagos lesz. De a kivetítőerő addig nem tűnhet el, amíg az elfedőerő meg nem szűnik. Az pedig csak akkor semmisül

meg, amikor az alanyt tökéletesen megkülönböztet jük a tár-gyaktól, mint a tejet a víztől,

A tökéletes tudásból származó tiszta megkülönböztetés képes különbséget tenni az alany és a tárgy között, és elpusz-títja a nemtudásból származó megtévesztettséget. A meg-különböztetőképességgel rendelkező ember különbséget tesz a valós és a valótlan között, az alábbi okfejtést követve: »Ahogy a vas eggyé olvad a tűzzel, az értelem is úgy olvad eggyé a nemtudással, hogy képzelt egységet alkosson az Ön-valóval, mely maga a Létezés, és a látó, látás és látott világa-ként vetíti ki magát. Ezért az előttünk megjelenő dolgok hamisak, a megtévesztettséghez, az álomhoz vagy a képzelő-déshez hasonlóan. Az egótól kezdve egészen a testig minden érzéktárgy hamis, mivel azok a prakriti módosulatai, és válto-zásnak vannak kitéve, pillanatról pillanatra. Csak az Önvaló nem változik soha. Az Önvaló, mely különbözik a testtől, a léttől és a nemléttől, tanúja az értelemnek és az 'énérzet'-ként megnevezett dolognak, egyedüli, örök, oszthatatlan - ez valóban a Legfelsőbb Önvaló, mely maga a megtestesült örök boldogság.«

Az ember ily módon különbséget tesz az Igazság és a ha-misság között, és ezáltal felfedezi az igaz Önvalót. A meg-világosodás szemével ténylegesen felismeri az Önvalót, és ezt az »Én«-t az abszolút Brahman oszthatatlan tudásaként tapasztalja meg. Ezáltal elpusztít ja az elfedőerőt, a hamis tudást és a többi szenvedést, amelyet a kivetítőerő hozott lét-re, m in t ahogy a kígyótól való félelem is el tűnik, amint fel-ismerjük annak kötél voltát. Megszabadulva ezektől a ked-vezőtlen dolgoktól, elérjük azt, hogy szilárdan időzünk a tökéletes béke állapotában. Tehát csak amikor a nirvikalpa szamádhi révén elértük a legfelsőbb azonosság felismerését, akkor fog a nemtudás utolsó nyoma is elpusztulni és a Szív csomója megoldódni. Hogyan maradhatna a szanszárának akár a legparányibb magja is a megszabadult lélekben, amely

felismerte a legfelsőbb azonosságot azáltal, hogy a nemtudás erdejét a legteljesebb mértékben kiirtotta azon felismerés tü-zével, miszerint az Önvaló és a Brahman egy? Számára nem létezik többé szanszára, nincs újra megszületés, és nincs halál sem. Ezért a megkülönbözetőképességgel bíró léleknek ismernie kell az átma tattvát [az Önvaló Igazságát], hogy megszabadulhasson a szanszára kötelékéből.

A teremtés és a képzelet minden formája, melyek mint én, te, ez stb. jelennek meg, mind az értelem tisztátalanságá-nak a következménye. Ezek úgy tűnnek, mintha az abszolút, attribútumok nélküli legfelsőbb Önvalóban léteznének, de a szamádhiban és a Brahman megtapasztalásának állapotában megszűnnek létezni. Az Önvaló is feloszthatónak tűnik az upádhikban meglévő különbségek miatt, de ha ezeket eltá-volítjuk, akkor mint egyedüli és teljes ragyog. Folytonos kon-centráció szükséges ahhoz, hogy feloldjuk ezeket a megkülön-böztetéseket az Abszolútban. A lárva, mely lemond minden tevékenységről, és folyamatosan a darázson meditál, darázzsá válik.22 Ugyanígy az a lélek, amely egyhegyű meditációval vágyik a Brahmanta, a meditáció ereje és a Brahmanban mint az abszolút csendben való folyamatos időzése révén a Leg-felsőbb Önvalóvá válik. Tarts ki tehát rendületlenül a Brah-manon való meditációban, és ennek eredményeként az elme megtisztul majd a három guna szennyétől, míg teljesen tisz-tává nem válik, és régi állapotát vissza nem nyeri ismét; [ez akkor következik be] amikor éretté vált arra, hogy feloldód-jon a Brahmanban, mint a só a vízben. Olyan ez, mint amikor az aranyat megtisztítják az ötvöző fémektől, és eredeti állapo-tának tisztaságát visszanyeri azáltal, hogy kemencébe teszik. Csak az elme ilyen tiszta állapotában lehet a nirvikalpa szamádhit és azáltal az egység alapvető boldogságát elérni.

22 A hagyomány szerint a darázs által foglyul ejtett lárva a darázstól való félelmében egyhegyűen a darázson meditál, és ennek következtében darázzsá válik. (A ford.)

A szamádhi által a vászanák minden csomója megoldódik, minden múltbeli karma elpusztul, és így az Önvaló Fénye erőfeszítés nélkül, kívül és belül, mindenütt és mindenkor megtapasztalhatóvá válik. Ekképpen a szamádhi egyedüli és finom elmeállapotában, ha értelmünk kifinomult, megta-pasztaljuk a szubtilis Brahmant. Ez más módon, durva szem-léletmóddal nem tapasztalható meg. Hasonlóképpen, a bölcs, aki megfékezte külső és belső érzékeit, magányban és egy-kedvűségben, folyamatos koncentráció révén eléri a mindent átható Önvaló tapasztalatát, és megszabadul az elme által létrehozott összes dologtól, melyeknek oka a nemtudás sötét-sége. Ennek hatására tettek és sajátságok nélkülivé válik, és örökké a Brahman boldogságában marad. Csak az szaba-dult meg a szanszára kötelékéből, aki, elérve a nirvikalpa sza-mádhit, az elmét, az érzékeket, a tárgyakat, a fület, a hangot stb. az Önvalóban lévőként fogja fel, nem pedig az, aki pusz-tán elméleti bölcsességére támaszkodva beszél. A Brahman korlátoktól mentesen csak a nirvikalpa szamádhiban tapasztal-ható meg tisztán, mert ezen kívül az elmeállapot mindig vál-takozik, az elme az egyik gondolatról a másikra ugrál. Ezért fékezd meg az érzékeket és az elmét, és időzz szilárdan az Önvalóban! Irtsd ki teljesen a nemtudás sötétségét és annak okát az egyetlen Önvaló megtapasztalása révén, és időzz mindörökké az Önvalóként! A hallott igazságon való elmél-kedés százszor hatékonyabb, mint hallani azt; és szilárdan abban időzni százezerszer hatékonyabb, mint a rajta való el-mélkedés. Akkor vajon lehet-e határuk a nirvikalpa szamádhi elérésében rejlő lehetőségeknek?

A visszafogottság a beszédben, másoktól semmit el nem fogadni, a vágyak legyőzése, a tettekről való lemondás, a meg-elégedettség és a magány mind segítséget jelentenek a sza-mádhi-jóga kezdeti szakaszában. A magány segít az érzékek, és ezáltal az elme elcsendesítésében. Az elme csendessége elpusztítja a szunnyadó hajlamokat, ami elhozza a Brahman

lényegét alkotó boldogság folyamatos megtapasztalását. Ezért a jóginak mindig elméje megfékezésére kell törekednie. A lé-legzetnek az elmébe, az elmének az értelembe, az értelemnek pedig a tanúba kell térnie, és ha a tanút úgy ismerjük fel, mint a sajátságok nélküli Legfelsőbb Brahman teljességét, ak-kor elérjük a tökéletes békét.

Aki meditál, lényének azon aspektusává válik, ahol épp a tudatossága nyugszik. Ha ez a test, a testté válik; ha ez az érzékek, akkor az érzékekké válik; ha ez az életszél, akkor azzá válik, ha az elme vagy az értelem, akkor pedig az elmévé vagy az értelemmé lesz. Ezért mindezeket elutasítva a tuda-tosságnak a Brahmanba - mely örök boldogság - kell térnie, hogy Abban elérje a békét.

Aki a megszabadulás utáni vágyakozás révén elérte a vá-gyaktól való tökéletes mentességet, az képes az Önvalóban időzni és megszabadulni minden ragaszkodástól, külsőtől és belsőtől egyaránt. Csak az ilyen ember éri el a külső és a bel-ső lemondást. Sőt, csak neki nem lesznek vágyai, csak ő lesz tökéletesen nem ragaszkodó, ami által eléri a szamádhit, a sza-mádhi révén pedig az abbéli bizonyosságot, hogy elnyerte a megszabadulást elhozó tattva dnyánát. Aki elérte a megsza-badulást, az az örök boldogságot is elérte. Ezért a teljes nem-ragaszkodás az egyedüli út azok számára, akik a Megszabadu-lás-menyasszonnyal való egyesülés boldogságára vágynak. Az Önvaló tudásával ötvözött nemragaszkodás elhozza a meg-szabadulás királyságát. A nemragaszkodás és a tudás olya-nok, mint a madár szárnyai, melyekre szüksége van ahhoz, hogy feljusson a megszabadulás hegyére; és ha bármelyik is hiányzik, nem járhat sikerrel. Ezért mondj le a dolgok utáni vágyakozásról, mely olyan, mint a méreg. Add fel a kaszthoz, közösséghez, életszakaszokhoz és sorshoz való ragaszkodást, és ne vetítsd az »én«-érzetet a testbe, hanem mindig az Ön-valóra összpontosíts, mert valójában te vagy a tanú, a maku-látlan Brahman.

A Brahman formájában az önmagától fénylő Önvaló, mely minden véges lény tanúja, a vidnyánaburokban »Én-Én«-ként örökké ragyog, az öt buroktól elkülönülve. »Én«-ként megtapasztalva az Önvaló igaz formájaként tündököl, mely a nagy mondások közvetlen megtapasztalása. A Szíved-del figyelmezz folyamatosan a Brahmama, mely maga a cél. Az érzékeket nyugtasd a központjaikban, és tartsd a testet mozdulatlanul azáltal, hogy közömbös maradsz iránta, és gyakorold a meditációt: »Én a Brahman vagyok, a Brahman vagyok én«-, s ne engedd, hogy más gondolatok is felmerül-jenek. Fokozatosan csendesítsd le az elmét a boldogság szaka-datlan folyamának gyakorlásával! Ismerd fel az Önvaló és a Brahman azonosságát, és kortyold a Brahman boldogságának nektárját, örök örömöt lelve benne. Mi hasznuk a testre és a világra - melyek a nem-Önvaló - vonatkozó alacsonyrendű gondolatoknak? Add fel ezeket a nem-Önvalóra vonatkozó gondolatokat, amelyek minden bánat okai! »Én«-ként ragadd meg és tartsd szilárdan az Önvalót, a boldogság székhelyét, és többé ne tulajdonítsd az »Én«-érzést az egónak és attribútu-mainak. Légy tökéletesen közömbös irántuk, és meditálj folyamatosan az Önvalón, amely a megszabadulás oka.

Egy korsó, egy nagy gabonatároló agyagedény és egy tű mind elkülönült dolgok, de amikor elvetjük őket, csak a min-dent átható tér marad. Egy dologról helytelenül azt képzeljük, hogy valamely másik dolgon mint szubsztrátumon alapulva létezik, pedig annak valójában nincs a valós dologtól külön-álló léte, mint ahogy a kötélbe beleképzelt kígyónak sincsen [a kötéltől független léte]. Hullám, hab, buborék és örvény: ha ezeket megvizsgáljuk, mindet egyszerűen csak víznek fog-juk találni. A különböző méretű és alakú korsók agyagtárgyak csupán, és nincsenek másból, mint agyagból. Hasonlóképpen, utasítsd el a test, az érzékek, az életszél, az elme és az ego által létrehozott korlátokat, amelyek pusztán képzeletbeliek. Csak a bolondok beszélnek »én«-ről, »te«-ről, »az«-ról és hasonlók-

ról, és észlelnek ilyeneket a megtévesztettség és a tudatlanság miatt, az illúzió (májá) borától megrészegedve. De még a sokság-tapasztalásuk is benne foglaltatik a Lét-Tudatosság-Boldogságban, az Önvaló tökéletes tisztaságában, amely Brah-manként tündököl, egészként, mely oszthatatlan, mint a vég-telen tér. [Az Önvalóra történő] minden rávetítés - mint amilyen a test és az egoérzet, Brahmától egészen a kőig -, ame-lyeket világként fogunk fel, valójában nem más, mint az egyetlen Önvaló. Azok pusztán a prakriti és az Önvaló mint tiszta Lét megnyilvánulásai.. Az egy, folytonos és osztatlan leg-felsőbb Önvaló maga a kelet, a nyugat, a dél és az észak, a kül-ső és a belső, a fent és a lent, Ő van mindenütt. Ő maga Brah-má, Ő maga Visnu, Siva, Indra, az istenek és az emberek, minden. Mi egyebet lehetne még mondani Róla? Az egyén, a világ és a személyes Isten (hármas megjelenéséből egészen a legkisebb atomig minden pusztán a Brahman formája. Hogy eltávolítsák a hamis (mithjá) rávetítést, a szent iratok kijelen-tik: »Egyáltalán nem létezik kettősség« (azaz Brahman az egyetlenegy, és rajta kívül nem létezik semmi más). így hát te magad vagy a kettősség nélküli Brahman, folttalan, mint az éter, külső és belső nélküli, tulajdonságok nélküli, kiterjedés és részek nélküli, változatlan, időtlen. Mi mást kellene még ismerni ezen kívül? A szent iratok kijelentik: »Amíg a testre, erre a tetemre mint 'én'-re tekintesz, addig tisztátalan leszel, és sokféle bajnak - mint például születés, halál és betegség -leszel kitéve [mivel a testnek ezek a jellemzői]. Oszlass el min-den tárgyi realitást, melyeket a nemtudás vetít rá az Önvaló-ra, és úgy ismerd magad, mint a tiszta, változhatatlan Sivát. Akkor megszabadulsz, és a Brahmanná válsz, amely tevékeny-ség nélküli, és maga az oszthatatlan tökéletesség.« A megvilá-gosodottak, akik elérték a végső tudást, teljesen lemondva a tárgyi valóságról Lét-Tudatosság-Boldogságként, az osztatlan Brahmanként ragyognak. Ezért te is utasítsd el a tisztátalan durvatestet és a fmomtestet, amely bizonytalanul ingadozik,

mint a szél, továbbá a bennük levő »én«-érzetet, és úgy tekints magadra, ahogy a védánta kijelenti, vagyis Lét-Tudatosság-Boldogságként, és örökké maradj így a Brahmankénl.

A szent iratok kijelentik: »A kettősség az illúzió (mája) természetéhez tartozik, és csak az egység a Legfelsőbb Igazság.« Az a tapasztalatunk, hogy a tudatosság által létre-hozott sokféleség megszűnik létezni a mélyalvásban, amikor a tudatosság feloldódik a boldogságban. Akik bölcsek, és ren-delkeznek a helyes megkülönböztetőképességgel, azok tud-ják, hogy a példázatban szereplő kígyó nem létezik a kötél szubsztrátumától függetlenül, mint ahogy a délibáb vize sem létezik a pusztaság földjétől függetlenül. Ezenkívül azt is ta-pasztaljuk, hogy amikor az elme felveszi az Önvaló természe-tét, és eggyé válik a sajátságok nélküli legfelsőbb Önvalóval, akkor a mentális megnyilvánulások megszűnnek. Mindezek a varázslatos megnyilvánulások, amelyeket az elme illúziója a világegyetemként tár elénk, nem rendelkeznek valóságos lét-tel, és elvesztik realitásukat, amikor a mögöttük meghúzódó Igazságot Brahmanként felismerjük. A kettősség nélküli Brah-manbun nem létezik a látó-látás-látott hármassága. A nem-tudás, a sokféleség illúziójának gyökéroka a szubsztrátumban oldódik fel, akárcsak a fényben a sötétség. Mint az óceánok, melyek a világkorszak végéig fennmaradnak, a Brahman igaz-sága egyedüli, teljes, abszolút tiszta, tevékenységtől mentes, minőségek nélküli, változatlan és forma nélküli marad. Ám akkor hogyan beszélhetnénk kettősségről vagy sokféleségről a Brahman osztatlanságában? Amikor a megvilágosodott dnyá-ní a szamádhi állapotában időzik, akkor a Brahman osztatlan teljességét tapasztalja meg a Szívben »Én-Én«-ként, amely örök, maga a tudás semmihez sem hasonlítható boldogsága, független, forma nélküli, tevékenység nélküli, minőség nél-küli, változhatatlan, jellegzetesség nélküli, név nélküli és kö-töttségtől mentes. Az osztatlan Brahman csendes, mint az éter - és még sincs semmi, ami hozzá fogható lenne. Nincs oka, és

nem is okozat. Minden képzeletet felülmúl. Csak a felismerés által érhető el, a védánta mint hiteles forrás alapján. Igazsága a Szívben lakik, és folyamatosan tapasztaljuk »Én«-ként. Mentes a születéstől, az öregségtől és a haláltól, önmagában örök, csendes és különbözőségek nélküli. Mérhetetlen és bé-kés, mint egy csendes, part nélküli óceán. Hogy ne hullj visz-sza a szanszárába, gyakorold a nirvikalpa szamádhit a Brahma-rnon való koncentráció révén, amelyet a Szívben saját, minden korláttól mentes, sugárzó Önvalónkként, Lét-Tudatosság-Boldogságként tapasztalunk. Ez elpusztítja az egyéni tuda-tosságot, ami minden tévedés oka, és így kioldhatod a Szív csomóját, mely a születés és halál betegségének okozója. Ek-képpen, felismerve az Önvalót, eléred a szüntelen boldogság dicsőségét, és ezáltal az emberi élet célját, azt a kegyet, melyet oly kevesen érnek el.

Az Önvalóját felismert jógi, a nagy mahátmá, ismerve igaz természetét, kinyilvánítja bölcsességét azáltal, hogy elutasítja a testét. Úgy tekint rá, mint egy tetemre, mint lényének pusz-ta árnyékára, mely csak a múltban gyökerező karma miatt lé-tezik. Az ilyen nagy mahátmá önmagát az Önvaló folytonos boldogságaként ismeri. A testet és annak sajátságait teljesen elégette a Brahmannak, az örök, változhatatlan Igazságnak a tüzében. Mivel így elemésztette a testét, és tudatosságával mindig a boldogság óceánjába, a Brahmanba merül, ő maga az örök Tudás és Boldogság. Miért kellene hát a test táplálásával vagy fenntartásával foglalkoznia, vagy miért kellene ragasz-kodnia ahhoz, amikor ő a Brahman örök nektárján él, kívül és belül egyaránt? Ahogy a tehén sem törődik a nyakába akasz-tott virágfüzérrel, ugyanúgy ő sem törődik azzal, hogy a test, melyet a múlt karmájának szálai kötnek még, él-e, avagy meg-halt. Ugyanígy te is utasítsd el ezt az érzéketlen és tisztátalan testet, és ismerd fel a tiszta és örök Önvalót, mely maga a böl-csesség. Ne gondolj többet a testtel! Ki enné azt meg, amit egyszer már kiöklendezett?

Ha tudjuk valamiről, hogy délibáb, akkor ez a tudás tá-vol tart minket tőle, viszont ha nem tudjuk, akkor ez arra sarkall minket, hogy törekedjünk felé. Hasonlóképpen, a tu-dás ahhoz vezet, hogy az elengedés útján járjunk, míg a nem-tudás a világi dolgok hajszolását eredményezi. Ha elértük az Önvaló tudását és felismerését, akkor szabaddá válunk a tévedésből származó kellemetlen dolgoktól, ami elhozza számunkra az örök elégedettséget és az örökké tapasztalt, mindent felülmúló boldogságot. Másrészt viszont a nemtudás a tévedés és a gyötrelem tárgyi (objektív) megtapasztalásába taszít. A bölcs embernek, aki a bölcsesség kardjával elvágta a Szív csomóját, miért kellene továbbra is különböző hiába-való tevékenységeket végeznie, melyekkel megtévesztettsége idején foglalatoskodott? Mi sarkallhatná őt cselekvésre?

A tudás nemragaszkodáshoz, az otthon feladása és a ma-gány pedig tudáshoz vezet, míg a tevékenység feladásának az eredménye az Önvaló tapasztalatának boldogsága és a nyu-galom lesz. Ha ezeket az eredményeket nem fokról fokra, egymás után érjük el, akkor az előző fokozatok hiányát [saját bőrünkön] fogjuk megtapasztalni. A nemragaszkodás tökéle-tessége az, amikor az élvezetek keresésére irányuló korábbi hajlamok nem merülnek fel többé. A tudás tökéletessége az, amikor az »én«-érzetnek többé már nincs köze a testhez. A magány tökéletessége az, amikor a gondolatok - a folya-matos küzdelem eredményeként - elülnek, és feloldódva a Brahmanban többé már nem fordulnak kifelé.

Ne tégy különbséget az Önvaló és a Brahman, illetve a vi-lág és a Brahman között. A Védák hiteles szavai alapján is-merd fel: »Én a Brahman vagyok.« Érd el az Egység tiszta Boldogságát, és megtisztított tudatosságod rendíthetetlenül nyugodjon a Brahmanban, hogy feloldódj Benne. Mivel te mindig is a Brahman voltál, mondj le a tárgyi valóságról, és csak a Brahmanról tudva, pusztán tapasztald az érzéktárgya-kat, mint ahogy azt egy gyermek vagy egy alvó ember teszi.

Mondj le a tevékenységről, és az elsődleges Létezés tisztasá-gával időzz szilárdan a tiszta Boldogság örök élvezetében. Bár az elméd feloldódott, és olyan vagy, mint aki megfeled-kezett a világról, mégis maradj mindig éber, de úgy, mint aki még sincs ébren. Maradj közömbös a test, az érzékek és a külső dolgok iránt, melyek úgy követnek téged, mint az ár-nyék. Legyen meg benned a megkülönböztetés képessége, légy mentes a szanszára szennyétől, a szunnyadó hajlamok-tól, és tartsd távol magadtól az érzéktárgyakat. Tartsd fenn a gondolatok nélküli tudatosságot. Tartsd meg a formát, de te legyél a forma nélküli. Ne legyen benned rokonszenv vagy ellenszenv az iránt, amit épp ebben a pillanatban tapasztalsz, és ne gondolj arra, mi fog történni a jövőben. Add fel a kül-ső és belső dolgokra vonatkozó minden gondolatot, és össz-pontosíts folyamatosan a Brahman boldog megtapasztalására. A tudás ereje révén őrizd meg a tökéletes egykedvűséget a bűn és az erény, a rokonszenv és az ellenszenv, a dicséret és a szidalom, valamint az összes ehhez hasonló ellentét dacára, akár szádhuk teszik azt veled, akár gonosz emberek. Az eltö-kélt bölcs olyan, mint az óceánba torkolló folyó, nem érintik meg az érzéktárgyak támadásai, már elmerült az Önvalóban, és csak az ilyen ember éri el a felismerést még ebben a fizikai testben. Csak ő az, aki tiszteletreméltó, és egyedül ő aratja le kiváló tettei méltó jutalmát. Összes magával hozott hajlama elpusztult a Brahmannal való egységének felismerése által, és a szanszára nem fog többé felkelni számára. Még ahogy a leg-bujább személy sem gondol soha arra, hogy saját anyját élvez-ze, ugyanígy a bölcs, aki a Brahman tökéletességét tapasztal-ja, sohasem fog visszafordulni a szanszárához. Ha mégis így tenne, akkor nem a Brahmant megismert bölcs, hanem egy kifelé forduló bolond volna csupán.

A Brahmannal való azonosság a tudás tüze, amely elé-geti a szancsita karmát és az ágámi karmát. A szancsita karma azért pusztul el, mert többé nem okozhat magasabb és ala-

csonyabb világokban való születést, ha egyszer a bölcs feléb-redt a tevékenység illúziójából, amelyben élve számtalan vi-lágkorszakon keresztül szüretelte erényes és erénytelen tet-tei gyümölcsét. S az ágámi karma sem tud többé hatni rá, mert úgy ismeri magát, mint aki szilárdan megállapodott a legfelsőbb Brahmanként, s már közömbös a karma hatásai iránt, akárcsak az éter. A likőrt tartalmazó korsóban is van tér, de vajon hat-e rá a likőr szaga? Semmiképpen sem. Mi-vel már beszéltünk a bölcs szancsita és ágámi karmáikról, már csak annak magyarázata van hátra, hogy prárabdha karmája is miért csak puszta látszat. Bár a bölcs mindig igaz állapotá-ban elmerülve időzik, néha azt látjuk, hogy múltbeli tettei-nek gyümölcseit tapasztalja meg, vagy hogy külső tevékeny-ségekben vesz részt. Ezért az emberek azt állítják róla, hogy nem szabadult még meg a karmától, mert le kell aratnia múltbeli karmájának jó és rossz gyümölcseit. Vajon a bölcsre nem vonatkozik-e a törvény, hogy ha létezik karma, akkor lé-tezik a múltbeli tettek gyümölcse is, viszont ha nincs karma, akkor nincs a tetteknek gyümölcse sem? így érvelnek: ha va-laki nyilat lő ki egy állatra, azt gondolván, hogy az egy tigris, de később kiderül róla, hogy egy tehén, vissza lehet-e hívni a nyilat? Ha egyszer kilőtték, bizonyosan meg fogja ölni a te-henet. Ugyanígy azt mondják, a megvilágosodás előtt elkez-dődött karmának meg kell hoznia a gyümölcsét, így a bölcs a prárabdha karmának még mindig alávetett, és meg kell ta-pasztalnia annak hatásait. Mindazonáltal a szent iratok az ilyen prárabdháról ki jelentik, hogy valótlan, mert aki feléb-redt egy álomtapasztalatból, az nem fog visszatérni ugyanab-ba az álomba, vagy nem fog vágyakozni az álombeli élmé-nyeire, az álomban viselt testre vagy az álomban tapasztalt környezetre mint »én«-re vagy »enyém«-re. A felébredett ember tökéletesen független ettől az álomvilágtól, és boldog felébredett állapotában, míg arról, aki bármihez is ragaszko-dik az álomból, nem lehet elmondani, hogy elhagyta az alvás

állapotát. Ugyanígy, aki felismerte a Brahman és az Önvaló azonosságát, az a Brahmanon kívül nem lát semmi mást. Eszik és ürít, de úgy, mintha csak álmodna. Túl van már a korlátokon és a kapcsolatokon. Ő az abszolút Brahman ma-ga. Ha a karma három fajtája a legkevésbé sincs hatással rá, akkor hogyan jelenthetné ki róla bárki, hogy csak a prárab-dha karma hat rá? Aki már felébredt, az hogyan álmodhatna? Még ha azt is mondaná valaki, hogy a prárabdha karma hatás-sal van a bölcs testére, amit a múlt karmájának hatása hozott létre, az csak addig lenne rá hatással, amíg az »Én a test vagyok« képzet él benne. De amikor ez eltűnt, a prárabdhát nem tulajdoníthatjuk neki, mivel ő maga az Önvaló, mely nem karmából született, kezdettelen, tiszta, és a szent iratok úgy írják le, mint ami »nem született, örök, és halhatatlan«. De az az állítás, hogy prárabdhát tulajdonítunk a testnek, mely valótlan és pusztán illúzión alapuló tévképzet, maga is csak egy illúzió. Hogyan születhetne, maradhatna fenn és pusztulhatna el egy illúzió úgy, mintha valóságos lenne? Ez-zel kapcsolatban felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért utalnának a szent íratok egy nem létező prárabdhára? Azt is meg lehetne kérdezni, hogy akkor miként folytatódhat a test létezése a tudás ellenére, miután a nemtudás és annak hatá-sai megsemmisültek? Azoknak, akik így tévelyegnek, és ha-mis képzetek hatása alatt vannak, a következő magyarázatot adják: a szent iratok ugyan elfogadják, hogy a bölcs rendel-kezik illuzórikus prárabdhával de ez csak egy, az érvelés ked-véért tett engedmény, nem pedig azt akarják állítani, hogy a bölcs testtel és képességekkel rendelkezik: Őbenne a kettős-ség nélküli Brahman örökké megingathatatlan állapota lát-ható, mely túl van minden mentális és szóbeli leíráson és meghatározáson, kezdet és vég nélküli, egységes Lét-Tu-datosság-Boldogság, megszilárdult, osztatlan, melyet sem el-utasítani, sem megszerezni nem lehet, finom, befelé és ki-felé teljes, nincs szubsztrátuma, túl van a gunákon, nincs

színe, formája, nem változik, és maga a színtiszta Létezés. Ott túlnan semmit sem fogsz látni abból, ami itt van. Csak az Átman-jóga által elért szívbéli egység ismerete, valamint az élvezetekről és magáról az élvezetre való vágyról való le-mondás révén érik el a békességre és önuralomra jutott, el-tökélt bölcsek a végső megszabadulást.

Ezért, fiam, ha a rendületlen szamádhi révén megszerzett bölcsesség szeme által minden kétséget kizáróan te is felfede-zed a legfelsőbb Önvalót, mely maga a tökéletes boldogság, és amely a te eredeti természeted, akkor többé nem lesz semmi kételyed sem afelől, amit hallottál. Ezért vesd el az elme által teremtett illúziót, és válj bölccsé, Önvalóját felismert ember-ré, aki elérte az élet célját! A tanító, akárcsak az írások, olyan útmutatásokat tud adni, melyek mindenki számára érvé-nyesek, de mindenkinek magának keli megtapasztalnia a kö-töttséget és a megszabadulást, az éhséget és a jóllakottságot, a betegséget és az egészséget. Mások csak következtetéseket vonhatnak le a tanító szavaiból. Hasonlóképpen, aki rendel-kezik a helyes megkülönböztetőképességgel, annak saját ereje és a Legfelsőbb Úr kegyelme által kell keresztüljutnia a szüle-tés és halál óceánján. Így megszabadulva a kötöttségekből, amelyek csak a nemtudásból eredtek, időzz a Lét-Tudatosság-Boldogságként. A szent iratok, a következtetés, a Guru szavai és a belső megtapasztalás azok az eszközök, melyeket ehhez fel kell használnod. A védánta szent iratainak lényegét az alábbi-akban lehet összefoglalni.

ELŐSZÖR: minden, ami különbözőként tűnik fel bennem, a mozdulatlan Brahmanban, az teljességgel valótlan. Egye-dül csak én vagyok. Ezt hívják a kizárás álláspontjának (bádha dristi).

MÁSODSZOR: az álom és minden egyéb, ami a káprázat ered-ményeként feltűnik bennem, mind puszta illúzió. Egye-dül én vagyok az Igazság. Ezt hívják az illúzió álláspont-jának (mithjá dristi).

HARMADSZOR: minden, ami a tengertől különböző forma-ként - azaz hullámként és buborékként - jelenik meg, az [is csak maga] a tenger. Az álomban látott minden dolgot abban látjuk, aki az álmot látja. Hasonlóképpen bennem is - akárcsak az óceánban vagy az álmodóban - minden, ami tőlem különbözőnek látszik, az [valójában] én ma-gam vagyok. Ezt az álláspontot hívják a(z okozat) felol-d á s i n a k az okban) (pravilápa dristi).

Utasítsd el a külső világot e három eszköz valamelyi-kének segítségével, annak látóját pedig ismerd fel a végtelen, tiszta, egyöntetű Brahmanként, aki maga az Önvaló[d]. Aki így felismerte a Brahmant, az megszabadult. Bár e három né-zőpont mindegyike segítséget jelent a felismerésben, közü-lük mégis a harmadik a legerőteljesebb, melyben mindent mint saját Önvalónkat fogunk fel. Ezért, az oszthatatlan Ön-valót saját tapasztalatunkból Önmagunkként ismerve, időz-zünk szilárdan saját igaz természetünkben, túl minden men-tális formán!

Mit lehetne ennél többet mondani? Az egész világ és minden egyén valójában maga a Brahman, és az ezen osztha-tatlan Brahmanként való szilárd időzés maga a megszabadu-lás. Ez a Védák lényege és végkövetkeztetése, s a szent iratok is alátámasztják ennek hitelességét."

A tanítvány a Guru e szavai, a szent iratok kinyilatkozta-tása és saját megértése révén felismerte az Önvaló igazságát. Megfékezte érzékszerveit, és mikor egyhegyűvé vált, a leg-felsőbb Önvalóban egy időre elmerült a rendíthetetlen sza-mádhiban. Aztán felállt, és így szólt a Gurujához:

„Óh, legfelsőbb megtapasztalás Mestere, aki a legfelsőbb békének, a Brahmannak, az egység örök lényegének megtes-tesülése vagy, kegyelem végtelen óceánja, leborulok előtted!"

Miután leborult, saját megtapasztalásáról kezdett el be-szélni;

„Áldott tekinteted kegyelme révén a születés betegsége miatti szenvedésnek immáron vége, és egy pillanat alatt elér-tem az azonosság boldog állapotát. Az Önvaló és a Brahman azonosságának felismerése által örökre eltűnt belőlem a ket-tősség érzete, és mentessé váltam a külső tevékenységektől Nem tudok különbséget tenni aközött, ami létezik, és am nem létezik.23 Mint a jéghegy az óceánba, apránként beleol-vadtam a Brahman boldogságának óceánjába, míg végül azzÉ az óceánná nem váltam, amelynek természetét és kiterjedését az értelmem képtelen felfogni. Hogyan lehetne képes bárki felfogni a Brahman óceánjának isteni lényeggel teli végtelen-ségét, s hogyan lehetnék én képes arra, hogy azt szavakba önt-sem? A világ, amit még egy pillanattal ezelőtt tapasztaltam, nyomtalanul eltűnt. Hová lett? Ki tüntette el? Miben oldó-dott fel? Milyen csoda! A Brahmanra jellemző boldogság e mérhetetlen óceánjában, mely isteni megtapasztalással teljes, milyen elutasítani vagy elfogadni, látni, hallani vagy tudni va-ló lenne, mely saját Önvalómtól különböző? Egyedül én ma-gam vagyok a boldogsággal teli Önvaló. Független vagyok mindentől, nincs sem durva-, sem finomtestem; elpusztítha-tatlan vagyok, tökéletes csendesség; sem a cselekvő, sem az él-vező nem én vagyok, s nem változom. A cselekvés nem hoz-zám tartozik. Sem a látó, sem a halló, sem a beszélő, sem pedig a cselekvő vagy az élvező nem én vagyok. Én nem vagyok azo-nos sem a megtapasztalt, sem pedig a meg nem tapasztalt dol-gokkal, hanem az vagyok, aki mindkettőt megvilágítja. Én vagyok az űr, kívül és belül egyaránt. Semmihez sem vagyok hasonlítható. Én vagyok az ősi Szellem. Kezdettelen vagyok. Nincs meg bennem az »én«, a »te«, az »ez« vagy az »az«. Belül és kívül is megtalálható vagyok mindegyik elemben a tudatos

23 Ez nem azt jelenti, hogy a tanítványon valamiféle tudatlanság vett erőt, és nem képes különbséget tenni a valóság és az illúzió között, hanem épp ellenkezőleg: megszilárdult a minden ellentéten túli egységben, ami meghaladja még a léte-zés és a nemlétezés ellentétét is.

éterként, és én vagyok azok szubsztrátuma is, vagyis amin nyugszanak. Brahma, Visnu, Rúdra, Ísa, Szadásiva vagyok. Még Isvarán is túl vagyok.24 Én vagyok a mindent felfogó tanú, az oszthatatlan, egylényegű Brahman, mely végtelen, örök, maga a Lét. Én vagyok a teljes tökéletesség, a létezés, örök, tiszta, megvilágosodott, megszabadult vagyok, s enyém a végső boldogság. A korábban magamtól különállóként, tapasztaló-tapasztalat-megtapasztaltként érzékelt dolgokat most mind Önmagamban tapasztalom. Bár a világ hullámai megjelennek a májá miatt, ahogy a szél is feltámad s elnyug-szik, de ezek bennem merülnek fel és nyugszanak el, ben-nem, aki a boldogság határtalan óceánja vagyok.

A tudatlan emberek, akiket tévedésük miatt szokás el-ítélni, helytelenül testet és más elképzeléseket tulajdoníta-nak nekem, aki forma nélküli és változhatatlan vagyok. Olyan ez, mint a határok közé nem szorítható, forma nélkü-li időt afféle részekre osztani, mint év, fél év és évszak. Ahogy a földet sem nedvesítik meg a délibáb hullámai, ugyanúgy semmilyen módon nem férhet hozzám a pusztulás, mert füg-getlen vagyok, mint az éter, különbözők mindentől, amit megvilágítok, mint a Nap, mozdulatlan vagyok, mint a hegy, s határtalan, mint az óceán. Ahogy az égre sincsenek hatás-sal a felhők, ugyanúgy rám sincs hatással a test. Hogyan le-hetne akkor az én természetem az ébrenlét, az álom és az al-vás [három állapota], amelyek a testre jellemzőek? Csak a (Létezésre rávetülő) testi korlátok jönnek és mennek, tevé-kenykednek és aratják le tetteik gyümölcseit; születnek meg, léteznek és oldódnak fel. Hogyan vihetnék végbe karmát, ho-gyan választhatnék tevékenység vagy visszavonultság kö-zött, hogyan arathatnám le erényes és erénytelen tetteim

24 Az abszolút Létnek még Isvara, a személyes Isten is csak megnyilvánulása, vagyis „besűrűsödése", ezért bizonyos mértékig Ő is csak egyfajta behatárolódása, kor-látok közé szorított manifesztációja Annak. A tisztátalanságok és mindenféle egoérzet nélküli állapotban még ezt is meghaladjuk.

gyümölcseit én, aki olyan vagyok, mint apurúnákban említett mozdulatlan hegy; aki mindig rendíthetetlen, oszthatatlan, teljes és tökéletes vagyok, mint az éter; aki tökéletes egész, nem változik, s nincsenek érzékei, tudatossága, sem formája? Hogy valakinek az árnyéka hideg-e vagy meleg, jó, illetve rossz tulajdonságokkal rendelkezik, az egyáltalán nincs hatás-sal az emberre; én ugyanígy vagyok túl erényen és bűnön. A szent iratok is kijelentik ezt. Mint ahogy a ház természete sem befolyásolja a házban világító fényt, ugyanígy a tárgyi jel-lemzők sem lehetnek hatással rám, aki azok tanúja vagyok, tőlük különböző, változatlan és érintetlen. Ahogy a Nap is csak tanúja minden tevékenységnek, úgy vagyok én ennek az egész tárgyi világnak a tanúja. Ahogy a tűz áthatja a vasat, úgy hatom én át és világítom meg a világot; ugyanakkor én vagyok a szubsztrátum, amelyen alapulva a világ létezik, mint ahogyan az elképzelt kígyó [léte is] a kötéldarabon [alapul]. Lévén az önmaga által ragyogó »Én«, semmilyen tettnek nem vagyok a cselekvője, sem pedig a végrehajtója. Nem vagyok az evő, sem pedig az, aki evésre késztet. Nem vagyok a látó, sem pedig az, aki valamit láttat.

A rávetített járulék az, ami mozog. A visszatükröződő tu-datosságnak ezt a mozgását a tudatlanok magának a tudatos-ságnak tulajdonítják. Ugyanígy kijelentik, hogy én vagyok a cselekvő, az élvező, és hogy - ó jaj! - én vagyok mindezek. Mivel tevékenység nélküli vagyok, mint a Nap, mely a növe-kedés oka a Földön; mivel a formák és elemek Önvalója va-gyok, engem nem érint meg a tudatosság visszatükrözött fé-nye. Számomra nem tesz semmit, ha ez a test a földre zuhan, vagy a vízbe esik. Engem a tudatosság visszatükrözött fényé-nek tulajdonságai nem befolyásolnak jobban, mint amennyi-re a korsó formája befolyásolja a benne lévő teret. Az értelem állapotai és működései, mint a tevékenység, az élvezet, a meg-értés, a tompaság vagy részegség, a megkötöttség vagy a sza-badság, nem befolyásolnak engem, mivel én a tiszta, kettősség

nélküli Önvaló vagyok. A prakritiből ezrével és százezrével felmerülő kötelességek (dharmák) engem nem befolyásolnak jobban, mint az eget a felhők által vetett árnyék. Én az va-gyok, amiben az egész világ - a prakrititöl egészen a durva-anyagig - puszta árnyékként megjelenik, az, ami a szubsztrá-tum, ami mindent megvilágít, ami mindennek az Önvalója, ami az összes formával rendelkezik, ami mindent áthat, és mégis különbözik mindentől; ami teljesen üres, különálló, s a májú egyik jellemzőjével sem rendelkezik, ami aligha is-nmerhető meg a durva értelemmel, ami maga az éter, aminek tincs se kezdete, se vége, ami finom, mozdulatlan, forma és tevékenység nélküli, változhatatlan, a tiszta Brahman a maga természetes állapotában, folytonos, örök, igaz, tudatos, vég-telen, önfenntartó boldogság, a nem kettős Brahman.

Mester, összezavarodva éltem a születés, öregség és halál rémálomszerű erdejében, a szanszárában, mely a mája teremt-ménye, gyötörtek az ott zajló kínzó események, és az ego tig-rise tartott rettegésben. De Te kegyelmed által felébresztettél ebből a rémálomból, s megmentettél, elhozva nekem a végső boldogságot! Hatalmas Mester! Kegyelmed dicsősége révén én is képes voltam elérni a valódi Lét birodalmát. Áldottá váltam, és beteljesítettem ennek az életnek a célját. A szüle-tés és halál kötelékéből megváltva felismerem létem, lényem valóságát, ami óceánnyi boldogság. Óh, legfelsőbb Mester, mindez csak a te kegyelmed dicsőségének köszönhető! Újra és újra hódolat áldott lábaidnak, melyek a tudatosság tiszta boldogságaként az egész teremtés formájában tűnnek fel. Hó-dolat mindörökkön örökké!"

Miután a tanítvány felismerte az egyetlen Létezés, a vég-ső boldogság igazságát, a legfelsőbb Mester lábaihoz borult, s így szólt Hozzá örvendező szívvel. A Mester erre a követ-kezőképpen válaszolt:

„Mint ahogy annak, akinek van szeme, nincs más teen-dője, mint hogy gyönyörködjön a formákban, ugyanúgy az,

aki ismeri a Brahmant, úgy érzi majd, hogy értelmét akkor használta kielégítően, ha azzal a Brahman valóságát tapasz-talta. Ki akarna egy festett holdat nézegetni, amikor a teli-hold teljes ragyogásában fénylik az ő örömére? Aki igaz tu-dással rendelkezik, az nem képes feladni a lényeget, hogy aztán örömét lelje abban, ami valótlan. A valótlanság tapasz-talata nem kielégítő, és a szenvedést sem szünteti meg, ezért minden erőfeszítést meg kell tennünk azért, hogy a felisme-rés szemével lássunk, és a tökéletes béke állapotában levő elmével saját Önvalónkat mint Brahmant lássuk, az Egység Igazságaként, mely a teljes világegyetem Önvalójaként fény-lik. [Az embernek] ezen kell meditálnia, és szakadatlanul az Önvalóra kell koncentrálnia. Akkor majd a lényegi boldog-ság zavartalan tapasztalatát élvezi, és egyedül ez fogja csak kielégíteni. Az értelem a nyugtalanság okozója, és úgy jele-nik meg a tudatos Önvaló jellemzők nélküli egészében, mint a felhőkben felbukkanó város. Az értelemnek kell tehát tel-jesen elcsendesednie, és ez fogja elhozni a Brahmanban idő-zés örök boldogságát és nyugalmát. Amikor elértük az el-nyugvást és a csendet, akkor megelégedettségre és békére lelünk. A mahátmá számára, aki ismeri a Brahmant, felismer-te az Önvalót és megtapasztalta a zavartalan boldogságot, az egyedüli eszköz az örök boldogság megtapasztalására a szunnyadó hajlamoktól mentes tökéletes csend.

A bölcs, aki így felismerte a legfelsőbb Brahmant, örök-ké az Önvalóban fog örvendezni zavartalan gondolatáram-mal. Jön és megy, áll, ül, lefekszik, de bármilyen tevékenysé-get is végezzen, nem kell a hellyel, idővel, testtartással, iránnyal, a jama vagy a jóga más szintjeinek szabályaival vagy a koncentráció tárgyaival törődnie. Mi szükség van a jamára és a hasonló előírásokra ahhoz, hogy felismerjük sa-ját Önvalónkat? Semmilyen külső szabályra sincs szükség ahhoz, hogy Önvalónkat »Én a Brahman vagyok«-ként is-merjük, mint ahogy Dévadattának25 sincs szüksége külső

módszerekre ahhoz, hogy magát Dévadattaként ismerje. Ez az örökké létező Önvaló önmaga által fénylik, amikor az el-me tiszta, mint ahogy a korsó is a maga természetességében látszik, amikor a látásunk egészséges. Nem kell a hely vagy az idő megfelelőségét nézni ahhoz, hogy az Önvalóban időz-zünk. Ahogy a Nap megvilágítja a világot, ugyanúgy világít-ja meg az összes világegyetemet, a Védákat, a sásztrákat, a puránákat és a különböző elemeket a Brahman, aki szintén önmaga által ragyogó és tudatos. Hogyan világíthatná meg ezt a Brahmant bármiféle alacsonyrendű, nem létező nem-Önvaló?

Ennek a legfelsőbb Önvalónak önmaga által ragyogó fényében sokféle képesség (sakti) van jelen, senki meg nem ismerheti, és »Én-Én«-ként mégis mindenki tapasztalja a Szívében. Ennek az Átmannak a felismerése eredményezi, hogy a Brahman ismerője megszabadul a kötöttségektől, és amikor megszabadult, akkor megismeri az örök boldogság lényegének megtapasztalásából származó megelégedettséget. Az Ő szépségének tökéletessége minden képzeletet felülmúl!

Ő nem érez örömet vagy bánatot külső körülmény miatt, le-gyen az kellemes vagy kellemetlen, és nem vágyik semmire, de nem is utasít el semmit. Mint egy gyermek, elfogad min-den körülményt, amelyek mások vágyai szerint körülveszik őt. Mint ahogy a kisfiú elmerül a játékban anélkül, hogy zavarná az éhség, a szomjúság vagy a fizikai fájdalom, ugyan-így merül el a bölcs egotudatosság nélkül saját Önvalójának játékában, és folyamatosan örömét leli az Önvalóban. Be-szállva testének szekerébe, ő, aki a tiszta tudatosság határta-lan kiterjedését élvezi, ételét a megaláztatás leghalványabb gondolata vagy érzése nélkül koldulja, a folyókból iszik, mo-satlan és szárítatlan anyagokba burkolja testét, vagy a fák

A név említése itt csak példaként szolgál. 2 5

kérgébe, vagy mezítelenül jár. Semmilyen előírás vagy sza-bály nem köti, mert folyamatosan a szabadság állapotában van. Bár a földön alszik, mint a gyerekek vagy a bolondok, mindenkor a védántában megszilárdulva időzik. A földanya a virágos dívány, amelyre leheveredik. Félelem nélkül alszik az erdőben vagy a temetőben, mert mulatsága és öröme a Brah-manban van. Ő, aki maga az egyetemes Önvaló, ha akarja, számtalan formát ölthet, és számtalan dolgot megtapasztal-hat. Van, ahol úgy viselkedik, mint egy félkegyelmű, máshol mint egy tanult ember, megint máshol mint aki a megtévesz-tettség rabja. Van, ahol csendesen jár-kel, máshol meg úgy, mint a király, megint máshol mint a koldus, s evőcsésze híján saját tenyeréből eszik. Egyik helyen azt látjuk, hogy dicsérik, máshol pedig pocskondiázzák. Így él ő mindenütt , és az emberek nem ismerik fel a mögötte meghúzódó Igazsá-got. Bár nincs vagyona, mégis örökké boldog. Lehet, hogy mások nem segítenek neki, mégis hatalmas az ereje. Előfor-dulhat, hogy nem eszik, mégis örökké elégedett. Ő minden-re egyformán tekint. Ha cselekszik, nem ő a cselekvő; ha eszik, nem ő az, aki eszik; bár van teste, ő mégis test nélküli. Bár egyén [benyomását teszi másokra], mégis ő az Egy, oszt-hatatlan egész. Mivel ismeri a Brahmant, és már a testben megszabadult, nincs, amit szeretne vagy amit nem szeretne, nincs rá hatással öröm és bánat, nem érintik kedvező és ked-vezőtlen dolgok, amelyek a testéhez ragaszkodó átlagember számára természetesek.

Bár a Napot nem ragadja meg a sárkány feje (a napfo-gyatkozáskor), mégis úgy tűnik, és a tudatlanok, akik nem tudják az igazságot, így kiabálnak: »Nézd! Elfogták a Na-pot!« Hasonlóképpen kijelentik, hogy aki ismeri a Brahmant, testtel rendelkezik, de ez tévedés, mert bár úgy tűnik, mint-ha lenne teste, az semmilyen módon nem befolyásolja őt. Jóllehet a megszabadult ember mentes a kötöttségektől, a teste úgy létezik az egyik vagy a másik helyen, mint a kígyó

levedlett bőre. A megszabadult ember teste, akár egy farönk, melyet ide-oda vet a folyó sodrása, prárabdhája következté-ben néha elmerülhet az örömökben. De még ha a prárab-dhájában szunnyadó hajlamainak hatása miatt így is lenne, ahogy az egy világi ember testével is történni szokott, ő bel-ső csendjének állapotában megmarad tanúnak, a kerékagy-nak, vágyaktól és idegenkedéstől mentesen, és teljesen kö-zömbösen. Nem ragaszkodik az érzékeivel az örömöt adó tárgyakhoz, és nem is utasítja el azokat. Tetteinek gyümöl-csei a legkisebb mértékben sem hatnak rá, mivel a boldogság nektárjának folytonos tapasztalatától teljesen megmámoro-sodott. Aki ismeri a Brahmant, az maga az abszolút Önvaló, a legfelsőbb Úr, akinek nincs szüksége a meditáció különle-ges formáira. Efelől nincs kétség.

Aki ismeri a Brahmant, az elérte az élet célját, és Brah-manként örökké megszabadult, bár még a testben él, és hasz-nálja annak képességeit. Valóban megmarad a Brahman álla-potában még a test és járulékai pusztulásakor is. Olyan ez, mint a színpadon levő színész, aki ugyanaz az egyén, akár ál-arcot visel, akár nem. Ugyanúgy nem számít egy fának, hogy ahová elszáradt levelei hullanak, az vajon üdvös, avagy elát-kozott hely-e, hogy az egy folyó, egy csatorna, egy utca vagy esetleg Siva temploma. Ugyanúgy nem befolyásolja a bölcset sem, hogy ezt a testet, melyet már elégetett a tudás tüzében, hol veti le. Az Önvaló Lét-Tudatosság-Boldogsága nem enyé-szik el a testtel, lélegzettel, értelemmel és az érzékekkel, mint ahogy a fa sem hal meg levelei, virágai és gyümölcsei pusztulá-sakor. A szent iratok is kijelentik: »Csak ami véges és változó, az múlhat el«, és: »Az Önvaló - a szilárdan álló tudatosság -az Igazság, és az nem múlik el.« A bölcs maga a Brahman az egység tökéletes boldogságában. Ő megszilárdult az Igazság-ban, ami a Brahman. Mit számít az, hogy hol és mikor veti le a testét, amely egy bőrből, húsból és tisztátalanságokból álló jármű? Ha valaki elveti a testet, a vándorbotot és a vizes-

edényt [melyek a kolduló szerzetesek használati tárgyai], az még nem a valódi megszabadulás; a megszabadulás, ahogy azt a bölcsek megértették, valójában azt jelenti, hogy kioldoz-zuk a nemtudás csomóját a Szívben.

Mint amikor a kő, a fa, a szalmaszál, a gabonaszem, a gyé-kényfonat, a kép, a korsó stb. elég, és egyenlővé válik a föld-del, ahonnan jött, ugyanúgy a test és az érzékei, amikor elenyésznek a tudás tüzében, tudássá válnak, és feloldódnak a Brahmanban, ahogy a sötétség a Nap fényében. Amikor egy korsó eltörik, akkor a tér, ami benne volt, eggyé válik a [kül-ső] térrel. Hasonlóképpen, amikor a test és járulékai által okozott korlátozásoknak vége szakad, akkor a még életében felismerésre jutott bölcs Brahmanként fénylik, és feloldódik a Brahmanban - ami már azelőtt is volt -, mint tej a tejben, víz a vízben, olaj az olajban, és az egyetlen legfelsőbb Önvalóként sugárzik, így aztán amikor a bölcs - aki a Brahmanban időzik, ami tiszta Létezés - eléri test nélküli abszolút állapotát, soha többé nem születik újra. Hogyan létezhetne újraszületés egy bölcs számára, aki a Brahmanban honol, s teste és korlátai el-égtek a tudás tüzében, az egyéni és a Legfelsőbb egységében? A léte mindannak, amit megerősítenek vagy tagadnak az el-pusztíthatatlan, független, nem kettős, abszolút Önvalóban, az egyetlen szubsztrátumban, csak az elmén alapul, miként a kötélbe képzelt kígyó megjelenésének vagy eltűnésének sincs valóságalapja. A kötöttség és a megszabadulás is csak a májá teremtményei, az elmének a Brahmanra vetített téves képze-tei, s valójában egyáltalán nem is léteznek. Bolond az, aki a Napot hibáztatja saját vakságáért. Ervek segítségével lehetet-len azt alátámasztani, hogy a kötöttséget (szanszára) a májú elfedőereje (tamasz) okozza, a megszabadulást pedig ennek a megsemmisülése, mivel az Önvalóban nincsenek különböző dolgok. Az efféle érvelés az egység igazságának tagadásához és a kettősség megerősítéséhez vezetne. Ez ellentmondana a szent iratok tekintélyének. Hogyan jelenhetne meg a májá

bármiféle formában a nem kettős Brahmanban, ami maga a tö-kéletes csendesség, egyetlen teljesség, mint az éter, folttalan, tevékenység nélküli, makulátlan és forma nélküli? A szent iratok is ezt hangoztatják: »Valójában nincs teremtés és pusz-tulás. Senki sincs kötöttségben, senki sem keresi a megszaba-dulást, senki sem halad a megszabadulás felé, és senki sem szabadult meg. Ez az abszolút igazság.« Kedves tanítványom, ez, ami minden upanisad lényege és összegzése, a titkok titka, ez az én útmutatásom a számodra. Te is átadhatod ezt [a taní-tást] annak, aki a megszabadulást keresi, csak légy óvatos, és többször is vizsgáld meg őt, s bizonyosodj meg arról, hogy valóban nincs benne ragaszkodás, és mentes e sötét kor min-den bűnétől és tisztátalanságától."

A tanítvány, hallván ezeket a szavakat, többször leborul a Guru előtt, majd távozik, és a boldogság állapotában tér ha-za. A Mester is a Kegyelem óceánjába merülve járja a világot, hogy megtisztítsa azt.

Így tehát kinyilváníttatott az Önvaló igaz természete a Guru és a tanítványa közötti párbeszéd formájában, hogy bárki, aki a megszabadulást keresi, könnyen megérthesse. Kövessék ezeket a hasznos útmutatásokat mindazok, akik hisznek a szent iratok tekintélyében, akik a megszabadulás-ra törekszenek, és azok az előrehaladott keresők, akik elvég-zik előírt kötelességeiket anélkül, hogy törődnének tetteik gyümölcseivel, és így megtisztítják magukat a mentális tisz-tátalanságoktól, valamint nem ragaszkodnak a szanszára ké-nyelméhez, és elérték a belső egyensúlyt! A szanszára vad és rettenetes erdejében bolyongó lelkeket a háromféle csapás26

szörnyű tüze keltette szomj kínozza, majd megtéveszti őket a délibáb vize. A nagy Mester, Sankara Bhagavatpádácsárja

26 1. Adhjátmika (önmagával kapcsolatos), 2. adhibhautika (az anyagi dolgokkal kapcsolatos), 3. adhidaivika (a szellemi dolgokkal kapcsolatos).

ezennel tudtukra adja, hogy a közvetlen közelükben létezik egy édesvizű óceán, az egység boldogsága, hogy ezáltal eny-hülést nyerjenek, és áldásaként rájuk hagyta ezt a művet, melynek címe: Vivéka-csúdámani, azaz „A megkülönböztetés koronaéke", amely elhozza nekik a megszabadulás örök bol-dogságát. Ehhez nem fér semmi kétség.

Ó M

Béke, béke, béke.

Drik-drisja-vivéka27

(A bevezető versszak és a Bevezetés Sri Bhagaván műve)

Ó, Isteni Sankara, te vagy az Alany, Aki ismeri az alanyt és a tárgyat egyaránt! Hadd pusztul jon el a bennem lévő alany, Ne legyen ott többé alany és tárgy! Mert így kel fel elmémben A fény az egyedülvaló Sivaként.

Bevezetés

„A Brahman csak egy, nem kettős" - jelentik ki a srutik. Mi vei az advaita tanítás szerint a Brahman az egyedüli valóság, hogyan lehetséges, hogy nem látjuk a Brahmant, míg a világ (prapancsa, a nem -Brahman) olyan élénken észlelhető? így kérdez a haladó szádhaka.

Saját Önvalónkban - ami nem más, mint a Brahman - lé-tezik egy rejtélyes exő, amit nemtudásnak (avidjá) hívnak. Ez kezdet nélküli, és nem választható el az Önvalótól. Jel-lemzője, hogy elfedi a valóságot, és megjeleníti a sokfélesé-get. Ahogy a mozifi lm képei nem láthatók sem sötétben, sem pedig napfénynél, de láthatóvá válnak a sötétben megjelenő fény hatására, ugyanúgy jelenik meg a nemtudás sötétjében mintegy látszatként az Önvaló visszatükrözött és szétszóró-dott fénye gondolat formájában. Ez az elsődleges gondolat, amit egóként, egyéni lélekként (dzsíva) vagy cselekvőként

27 Az Alany (azaz a látó) és a tárgy (vagyis a látott) megkülönböztetése.

(kartá) ismernek, s amely észleleteinek közvetítője az elme. Az elmében szunnyadó hajlamok elraktározódnak, melyeket az elme mint egy árnyjáték alakjait vetíti ki az ébrenlét és az álmodás állapotában. Ezt az árnyjátékot azonban az egyéni lélek (dzsíva) összetéveszti a valósággal. Az elme elfedő aspek-tusa először elfedi az Önvaló igazi természetét, aztán megje-leníti a tárgyi világot. Ahogy az óceán vizét sem látjuk a hul-lámoktól különbözőnek, ugyanúgy amikor a tárgyi világ jelen van, az Önvaló, bár maga az egyedüli, tiszta létezés, mégis azonosnak tűnik a tárgyi világ jelenségeivel. Fordulj el a szunnyadó hajlamok, valamint a belsőről és a külsőről alko-tott téves elképzelések káprázatától! Ha a szahadzsa szamádhit így folyamatosan gyakorlod, az elfedőerő eltűnik, és a keltős-ség nélküli Önvaló marad meg, hogy a Brahmanként ragyog-jon. Ez az advaita-tan összes titka, ahogy a Mester tanította a haladó szádhakának. Az itt következő szövegben ugyanez a tanítás található, amelyet Sri Sankarácsárja magyarázott el tömören, minden bővebb fejtegetés nélkül.

Minden észlelésünk a nem-Önvalóra vonatkozik. A vál-tozhatatlan Látó nem más, mint az Önvaló. A számtalan írás mind az Önvaló és a nem-Ónvaló közötti megkülönböztetést hangoztatja.

A szöveg

Az általunk tapasztalt világ, amit a szemünkkel látunk, a dris-ja (tárgy); a szem, ami lát, a drik (alany). De a szem, ha az el-me észleli, akkor drisja (tárgy), és az elme, ami látja, a drik (alany). Ha az elmét - gondolataival együtt - az Önvaló ész-leli, akkor az a drisja (tárgy), és az Önvaló a drik (alany). Az Önvaló nem lehet drisja (tárgy), mivel semmi sem észlelheti. Az észlelt formák sokfélék lehetnek, kék és sárga, durva és fi-nom, magas és alacsony és így tovább. De a szem, ami látja ezeket, egy és ugyanaz marad. Hasonlóképpen, a szem külön-

féle jellemzőit, mint például a vakságot, valamint a fül és a többi szerv élességét vagy tompaságát egyedül az elme észleli. Ugyanígy az elme összes különféle jellemzőit, mint például a vágyat, az eltökéltséget, a kételyt, a hitet, a hitetlenséget, a bátorságot, a gyávaságot, a félelmet, a félénkségét, a megkü-lönböztetést, a jót és a rosszat, egyedül az Önvaló észleli. Ez az Önvaló nem kel fel és nem nyugszik le, nem növekszik és nem fogy. Saját fénye által ragyog, és megvilágít minden mást, anélkül hogy ehhez más forrásból származó segítségre szüksége lenne.

A buddhinak, mint a belső (finomanyagi) szervek összes-ségének, a visszatükrözött tudatossággal kapcsolatba kerülve két aspektusa van. Az egyik az egoitás (ahankára), a másik pedig az elme (antahkarana). A buddhinak a visszatükrözött tudatossággal való kapcsolata olyan, mint a vörösen izzó vas-nak a tűzzel való egysége. Emiatt a durvatestet tudatos enti-tásnak tartják. Az ego és a visszatükrözött tudatosság közöt-ti azonosságot létrehozó kapcsolat háromféle lehet:

1. Az ego és a visszatükrözött tudatosság azonosítása természetes, benne rejlő.

2. Az ego és a test azonosítása a múltbeli karma kö-vetkezménye.

3. Az ego és a tanú azonosítása a nemtudás következ-ménye.

A természetes, benne rejlő kapcsolat addig áll fenn, amíg a buddhi létezik, de az Önvaló felismerésekor ennek hamissága kiderül. A harmadiknak említett kapcsolat megszakad, ami-kor megtapasztalás útján felismerjük, hogy nem is létezik semmiféle kapcsolata az Önvalóval, ami a Létezés. A második-ként említett kapcsolat, mely a múltbeli karma következmé-nye, megszűnik, amint a belső hajlamok (vászanák) megsem-misülnek. A mélyalvás állapotában, amikor a test élettelen,

az ego teljesen elmerül (a kauzális nemtudásban28). Az ego az álom állapotában félig, az ébrenlét állapotában pedig teljesen megnyilvánul. A gondolati módosulások (a szunnyadó hajla-mokkal együtt) azok, amik az álom állapotában az álomvilá-got, az ébrenlét állapotában pedig a külső világot létrehozzák. A finomtest - ami az elme és az ego anyagi oka - tapasztalja a születést, a halált és a három állapotot.

A kauzális test májúja rendelkezik kivetítő- (radzsasz) és elfedő- (tamasz) erővel. A kivetítőerő teremt a finomtesttől kezdve a nevek és formák jellemezte durvaanyagból álló vi-lágmindenségig mindent. Ezek a Szat-Csit-Anandában (Léte-zés-Tudatosság-Boldogságban) jönnek létre, mint a hab az óceán vizében. Az elfedőerő működése folytán belül nem észleljük az alany és a tárgy, kívül pedig a Brahman és a jelen-ségvilág különbözőségét. Valójában ez a szanszára oka! Az egyéni lélek a Tudatosság visszatükrözött fényével alkotja a finomtestet, mely az Önvaló közvetlen közelében létezik, s ez a vjávahárika (a „tapasztalati Én"). A „tapasztalati Én"-nek ez az egyéni jellege a hamis rávetítés miatt a tanúban (száksí) is megjelenik. De az elfedőerő (tamasz) megsemmisülésekor a tanú és a „tapasztalati Én" közötti különbség világossá válik, és a rávetítés megszűnik. Hasonlóképpen az, hogy a Brahman a nevek és formák jelenségvilágaként fénylik, az elfedőerő hatása, amely elfedi a köztük levő különbséget. Amikor az elfedés véget ér, a kettő közötti különbséget felismerjük, mert a jelenségvilág egyik tevékenysége sem létezik a Brahmanban.

Az öt jellemző - Létezés, Tudatosság, Boldogság, név és forma - közül az első három a Brahmanra vonatkozik, a név és a forma pedig a világra. A három aspektus (Létezés, Tuda-tosság, Boldogság) egyformán létezik az öt elemben (éter, levegő, tűz, víz, föld) és az istenségekben (dévák), állatokban, emberekben stb., míg a nevek és a formák különbözőek [a

28 Avidjá; bővebben lásd a Vivéka-csúdámani című műben.

különböző megnyilvánulásokban]. Ezért légy közömbös a nevek és a formák iránt, összpontosíts a Létezés-Tudatosság-Boldogságra, és folyamatosan gyakorold a szamádhit (a Brah-mannal való azonosságot) [1] a szívben (belül) vagy [2] azon kívül.

A szamádhi (a Brahmannal való azonosság) gyakorlása kétféle lehet: szavikalpa (amikor a tudó, a tudás és a tudott közötti különbségtétel még megvan) és nirvikalpa (amikor a fenti különbségtétel hiányzik).

A szavikalpa szamádhi is kétféle lehet: ami a szavakkal (hangokkal) kapcsolatos, és a tudatosságunkon mint a gondo-latformák (vágyak stb.) tanúján való meditáció, ami a (felfog-ható) [1.1] tárgyakkal kapcsolatos (belső) szavikalpa szamádhi. Ha ekképpen felismerjük saját Önvalónkat: „Én vagyok a kettősség nélküli, független, önmagától fénylő Létezés-Tuda-tosság-Boldogság", az a [1.2] szavakkal (hangokkal) kapcsola-tos (belső) szavikalpa szamádhi.

Ha feladjuk az előbb említett kétféle szamádhiva jellem-ző tárgyakat és a hangokat, és teljesen feloldódunk az Ön-való felismerése révén megtapasztalt Boldogságban, az a [1.3] (belső) nirvikalpa szamádhi. Ebben az állapotban elérjük a szilárd tartózkodást [az Önvalóban], ami olyan, mint a szél-től óvott helyen levő mécses nem remegő lángja.

Ha közömbösek maradunk a nevek és formák külső tár-gyai iránt - ugyanúgy, ahogy a szívben (belül) -, és csak a Szat Létezését tapasztaljuk, az a [2.1] tárgyakkal kapcsolatos (külső) szavikalpa szamádhi. Ha folyamatosan tudatában va-gyunk ennek a Szatnak (valódi Létezésnek) mint a Brahman töretlen, egyedüli lényegének, az a [2.2] szavakkal (hangok-kal) kapcsolatos (külső) szavikalpa szamádhi. Ezután a két ta-pasztalat után jön a hullámok nélküli óceánhoz hasonló za-vartalan Létezés, mely a [2.3] (külső) nirvikalpa szamádhi.

Aki meditál, folyamatosan ebben a hatféle szamádhiban időzzön. Ezek felszámolják a testhez való ragaszkodást, és az

elme, mely folyamatosan a Legfelsőbb Önvalóban (Paramát-man) időzik, bármerre is kóboroljon, mindig spontán mó-don szamádhiban lesz. Ha így folyamatosan gyakoroljuk a szamádhit, közvetlenül megtapasztaljuk a legfelsőbb Önva-lót, aki egyszerre a legfelsőbb és legalacsonyabb, aki magá-ban foglalja a Paramátmant és a dzsívátmant, és ekkor a szív csomója megoldódik. Akkor minden kétely eltűnik, és min-den karmának (tettnek) vége szakad.

Az egyéni lélek három fajtája közül az elkülönült lélek (mint a mélyalvásban), a „tapasztalati én" (mint az ébrenlét-kor) és az álom idején létező lélek közül csak az elkülönült lélek - melyet a mélyalvás korlátoz - az igazi Önvaló (páramárthika). De még ez is csak egy képzet. Csupán az Ab-szolút az igazi Önvaló. A valóságban és természete szerint ő maga a Brahman, csak a rávetítések hozzák létre az egyéni-ségre jellemző korlátokat az Abszolúton belül. Az „Én Az vagyok" és az upanisadok többi nagy mondásának azonossá-ga csak a páramárthika lélekre vonatkozik, és semmi másra. A nagy májá (a kezdet nélküli rávetítés) a maga elfedő- és kivetítőerőivel (tamasz és radzsasz) elfedi az egyedüli, osztha-tatlan Brahmant, és ebben a Brahmanban létrehozza a világot és az egyéni lelkeket. Valójában az egyéni lélek (dzsíva) - ami a „tapasztalati én" képzete a buddhin belül - a cselekvő és az élvező, és élvezetének tárgya az egész jelenségvilág. Az idők kezdete előttől a megszabadulás eléréséig az egyéni lélek és a világ tapasztalati módon létezik, mindkettőjük tapasztalati. A tapasztalati én látszólag rendelkezik az alvás erejével az elfedő- és a kivetítőerő formájában. Ez kapcsolatban áll a Tu-datossággal. Az erő először elfedi az egyéni tapasztalati ént és a felfogott világegyetemet, majd ezeket elképzeli az álom-ban. Ezek az álombeli észlelések és az egyén, aki felfogja eze-ket, képzeletbeliek, mert pusztán az álom tapasztalásának idején léteznek. Mi csak megerősíteni tudjuk ezek képzelet-beli természetét, mert amikor felébredünk az álomból, senki

nem látja az álmot, senki nem látja az álomban szereplő tár-gyakat. Az álombeli lélek az álombeli világot valósként ta-pasztalja, míg a tapasztalati lélek a tapasztalati világot fogja fel valósnak, de amikor a páramárthika dzsívát felismerjük, akkor az valótlannak ismeri fel ezeket. A páramárthika dzsíva - nem úgy, mint az ébrenlét és az álom idején létező lélek -azonos a Brahrnannal. Számára nem létezik „másik". Ha lát is „másikat", azt valótlannak ismeri fel,

A víz tulajdonságai (édes, folyékony, hideg) a hullámban és a habban is jelen vannak. Ugyanígy a (páramárthika) Ön-való Létezés-Tudatosság-Boldogság jellemzői jelen vannak a tapasztalati lélekben és általa az álombeli lélekben is, mivel ezek csak az Önvalóban létrejövő képzeletbeli teremtmé-nyek. A hab minden jellemzőjével (pl. hideg) együtt a hul-lámba vész, a hullám minden jellemzőjével (pl. folyékony) együtt a vízbe tér, és csak az óceán létezik, ahogy az kezdet-ben is volt. Hasonlóképpen, az álombeli lélek és tárgyai fel-oldódnak a tapasztalati lélekben, aztán a tapasztalati világ a jellemzőivel együtt feloldódik a páramárthikában, és ahogy kezdetben is volt, egyedül a Létezés-Tudatosság-Boldogság, azaz a Brahman ragyog majd.

13.

EGYÉB FORDÍTÁSOK

Vicsára mani málá A kutatás drágakő füzére

Bhagaván Sri Ramana Maharsi a Vicsára szágara (A vizsgálódás óceánja) című terjedelmes tamil mű lényeges részeit kivonatolta, és a gyűjteménynek a Vicsára mani málá (A vizsgálódás drágakő fü-zére) címet adta. A tamil mű maga is fordítás, a hindi eredeti szer-zője Mahátma Niszcsaldász. Bhagaván egyik követője, Arunácsala Mudaliár panaszkodott neki, hogy a tamil mű nehezen olvasható és érthető, mire a Maharsi nagylelkűen a következő szemelvényeket készítette.

Invokáció

Én vagyok a Brahman, mely üdvösség, mely örök, sugárzó, mindent átható, a nevek és formák alapja, mely szeplőtlen és határtalan, mely a tisztátalan értelemmel nem megismer-hető, csupán a makulátlan értelemmel. Más szóval, ha valaki megszabadul az ego-érzet (ahankára) alakját öltött egyéni létezőtől (dzsíva), amely az „én" szó látszólagos jelentése, akkor ami a sugárzó és tudatos Önvalóként (Átman) megma-rad, amely az „én" szó valódi jelentése, az nem más, mint a Brahman. Ez megérthető a következő szavakból is, melyek

Arunagiriar tapasztalatát írják le: „Miután bekebelezett en-gem, kinek »én-« (ego-) formája volt, a Legfőbb Létezés ma-radt csupán meg Önvalóként."

A szöveg

A megszabadulás után sóvárgó nemes törekvő, akinek elmé-je az előző életekben folytatott önzetlen cselekedetek és me-ditáció eredményeként tiszta és egyhegyű lett a gonosz gon-dolatok megszűnése által, és aki csupán az elfedés erejének (ávarana sakti) hibájától szenved, mivel nincs tudatában Ön-valójának, és aki rendelkezik a megkülönböztetés négy minő-ségével, a vágytalansággal, a hat erénnyel (ilyen például az ön-uralom és a megszabadulás utáni vágy), valamint nem képes tovább viselni a létforgatag (szanszára) gyötrelmeit, felkeresi a Szadgurut, aki együtt érző, felismerte a védánta lényegét, és megszilárdult a Brahmanban, majd tisztelettel és megbecsü-léssel leborulva előtte ekképpen kérdezi őt:

Tanítvány: Szvámí, milyen eszközökkel lehet véget vetni a létforgatag (szanszára) gyötrelmeinek - például a szüle-tésnek és a halálnak - és elérni a legfőbb üdvösséget?

Mester: Óh, Tanítvány! Micsoda tévedés! Az üdvösség ere-dendő természeted. A szanszára gyötrelmeinek legapróbb csírája sincs meg benned. Ezért hát ne vedd magadra a szü-letés és az ehhez hasonló dolgok gyötrelmeit. Te az a tudatos Brahman vagy, mely mentes születéstől és haláltól.

T: A megszabadulás nem a gyötrelmek megszűnését és a leg-főbb üdvösség elérését jelenti hát? Ha én (már most) üdvös-ségtermészetű vagyok, akkor hogyan érhetem el az üdvöt, ami mindig is elért, és ehhez hasonlóan hogyan szabadul-hatok meg attól a gyötrelemtől, ami sohasem létezett?

M: Ez éppen úgy lehetséges, mint ahogy valaki kereshet és megtalálhat egy karperecet, amely mindig is a karján volt, de elfeledkezett róla, és amikor megtalálja, új szerzeményként tekint rá. Úgy lehetséges, mint a kígyó esetében, melyet, bár soha nem volt a kötélben, mégis összetévesztették a kötéllel, és úgy tűnt, hogy ott van, majd látszólag eltűnt, amikor fel fedezték, hogy csak egy darab kötélről van szó.

T: A gyötrelem nemléte és az üdvösség léte egyszerre lesz je-len a megszabadulás egy és ugyanazon állapotában (szó szerint: lényegében)?

M: Igen. Éppúgy, ahogy a képzelt kígyó nemléte a kötél lé-tét, a képzelt gyötrelem nemléte az üdvösség létét jelenti.

T: Mivel az üdvösség csupán a különböző dolgokkal való kapcsolat eredményeként jelenik meg, hogyan lehetséges azt állítani, hogy üdvösség (-természetű) vagyok?

M: Az Önvaló üdvösségét nem érezheti az Önvalót nem is-merő ember értelme, melyet megzavar a különböző dolgok iránti vágy. Ha a vágy tárgyát elérte, az értelem egy pillanat-ra lecsendesedik, és befelé fordul. Ekkor az Önvaló üdvössé-ge visszatükröződik benne, és azt a tévképzetet kelti, hogy üdvösség lakozott a dologban. Ám ha más dolgokra kezd vágyni, akkor ez az üdvösség elillan. Hasonló ez ahhoz a bol-dogsághoz, mint amit az érez, akinek fia távoli országból tér haza. Nem tart annyi ideig, mint az azt kiváltó dolog. Továb-bá üdvösséget tapasztalunk a szamádhi és a mélyalvás állapo-tában, dolgok nélkül is. Ezért a dolgokban nincs üdvösség. Egyedül az Önvaló az üdvösség. Mivel egyedül az Önvaló üdvösségének érzése közös mindenkiben, a Védák minden-ről kinyilatkoztatták, hogy üdvösségformájú.

T: Ám a bölcs (dnyání), aki ismeri az Önvalót, vágyik-e dolgokra és tapasztal-e üdvösséget, vagy sem?

M: Noha lehet, hogy a tudatlan emberhez hasonlóan vágják dolgokra és üdvösséget tapasztal, de nem képzeli azt, hogy ez az üdvösség különbözik az Önvaló üdvösségétől.

T: Ha a születés, a halál és az ehhez hasonlók gyötrelmét valóban átélem, hogyan mondható, hogy ezek soha nem léteznek bennem?

M: Tudd, hogy a születés, a halál és az ehhez hasonlók vilá-ga éppolyan látszatmegjelenés, mint a kígyó a kötélben, a kék szín az égbolton vagy az álmok, melyek oka, hogy nincs tudomásod az Önvalóról, ami maga a Brahman.

T: Mi a támasza (ádhára) ennek a kiterjedt világnak?

M: Mint ahogy a kötél a támasza és az alapja az elképzelt kí-gyónak, amely akkor jelenik meg, ha a kötelet nem ismerjük fel, éppúgy te vagy a támasza és az alapja annak a világnak, amely megjelenik, ha nem ismered az Önvalódat.

T: Kérlek, magyarázd el világosan a támasz (ádhára) és az alap (adhisthána) elvek lényegét.

M: A valótlan kígyóban is ott van az „ez" fogalma, amelyet összetévesztenek az általános „ez"-fogalommal, melynek a kö-tél szolgál alapjául. Éppen így a valótlan világban jelen van a „létezik" fogalma, amelyet a létezés általános fogalmával tévesztenek össze, melynek alapja az Önvaló. Ez a létezés a világ támasza. Éppúgy, ahogy van egy bizonyos „kötél"-foga-lom (az „ez" általános fogalmán kívül), létezik egy bizonyos fogalma az Önvalónak is, nevezetesen az, amely független, ál-landó, örökké szabad, mindent átható és így tovább. A káprá-zat idején nem vagyunk ennek tudatában, de ha megismerjük, eltünteti a káprázatot. Az Önvalónak ez a bizonyos fogalma je-lenti a világ alapját.

T: Annak a látónak megfelelően, aki elkülönül a kígyó tá-maszául és alapjául szolgáló kötéltől, ki az a tőlem elkü-lönült látó, aki a világ támasza és alapja?

M: Ha az alap érzéketlen, szükség van egy különálló látóra. Ha az alap érző, akkor maga lesz a látó. Hasonlóan a tanútu-datossághoz, amely az álom alapja és egyben annak látója is, te magad vagy a világ látója.

T: Ha az ébrenléti állapot világa a nemtudás révén jön létre és jelenik meg hamisan úgy, mint az álom, akkor miért beszélünk bármilyen különbségről az ébrenlét és az álom-állapot között, és miért mondjuk, hogy az ébrenléti állapot viszonylagos (gyakorlati, tapasztalati: vjávahárika) va-lósággal bír, míg az álom állapotának csak személyes (lát-szólagos: prátibhászika,) valósága van?

M: Azért beszélünk az álomról úgy, mint egy személyes álla-potról, mert megfelelő idő, tér és anyag segítsége nélkül, az alvás tökéletlensége (dósam) által elkísért tudatlanság miatt jelenik meg. Mivel az ébrenléti állapot a legfőbb Önvalóban jelenik meg - amely mentes időtől, tértől és anyagtól és csak a tudatlanság miatt létezik, ezért viszonylagos álla-potnak nevezzük. Ezek a magyarázatok a valóság három ál-lapotára (személyes, viszonylagos és teljes) vonatkoztatva értendők. Ha világosan belegondolunk, nincs is közöttük kü-lönbség, ahogy az ébrenléti és az álomállapot között sincs kü-lönbség. A különbözőségektől mentes tudatosság az egyetlen igaz valóság. Minden, ami ettől különbözik, személyes, és anyagi megjelenésének oka a tudatlanság, alapja pedig a tuda-tosság.

T: Ha ez így van, miért szűnik meg az álom állapota még a Brahman ismerete nélkül is, míg az ébrenlét nem szűnik meg létezni a Brahman ismerete nélkül?

M: Habár az álom állapota nem szűnhet meg teljesen mind-addig, amíg az ébrenlét állapotában a Brahman ismerete nincs jelen, ám az alvás tökéletlensége - mely az álom köz-vetlen oka - eltűnhet az álom ellenségeként felfogható éb-renléti állapot felmerülésekor.

T: Az álmot megelőző ébrenléti állapotban létező tárgyak az álom utáni ébrenléti állapotban is léteznek, az álomban felmerülő tárgyak azonban nem léteznek a következő álomban. Hogyan tekinthető így a két állapot hasonló-nak?

M: Minden tárgy az alapját képező tudatosság tudatlanság általi átalakulása. Egy fogalom felmerülésével a tárgyak is felmerülnek, és a fogalom megszűnésével azok is megszűn-nek. Ezért nem állíthatjuk azt, hogy az előző ébrenléti álla-pot tárgyai a következőben is léteznek. Éppen úgy, mint az álomban, (a következő ébrenléti állapot tárgyai is) csak egy bizonyos időre jönnek létre. Ezért mindkettő hasonló.

T: Mivel az ember azt hiszi, amikor az álomból felébred, hogy az általa látott dolgok ugyanazok, mint az álom előttiek, ezért nem lehet kijelenteni, hogy csak akkor jön-nek létre, amikor tudomást szerez róluk. A dolgok folya-matosan, a tudás megszerzése előtt és után is léteznek.

M: Éppúgy, ahogy az álomban időlegesen megjelenő dolgok hosszú idő óta változatlannak tűnnek, ugyanez a helyzet az ébrenléti állapotban megjelenő dolgokkal is, melyek az erős tudatlanság miatt jönnek létre. Az ezekre a dolgokra vonat-kozó ok és okozat elképzelései is hasonlóak.

T: Ha a szanszára köteléke az Önvaló iránti tudatlanság eredményeként jött létre, akkor ez a nemtudás mikor ke-letkezett?

M: Az Önvalóból - mely a Brahman - felmerülő nemtudás csupán képzelődés (kalpita), és nincs kezdete.

T: Minthogy nem létezhet sötétség a napban, hogyan létezhet nemtudás a Brahmanban, mely tiszta tudatosság? Ha lé-tezik is tudatlanság, nem létezhet abban, ami pontosan is-mert, sem pedig abban, ami egyáltalán nem ismert. Csak akkor vetíthető rá a hamis valóság az igazra, ha valami-nek az általános része ismert, de a sajátos nem. Mivel a Brahmannak nincsenek olyan részei, mint sajátos és ál-talános, [hiszen] tulajdonságok nélküli, hogyan létezhet hát a kötöttség rávetítése?

M: Bár a Brahman tudatosság, ennek a mindent átható, sugár-zó természetű tudatosságnak az általános (meghatározatlan) aspektusa nem ellensége a nemtudásnak, hanem elősegíti azt. A mélyalvás állapotában a nemtudás az Önvaló tudatosságával együtt létezik. A tűz általános [lehetősége] a fában nem ellen-sége a sötétségnek, hanem segíti azt. Ám ahogy a megvalósult [megnyilvánult] tűz, melyet a fa dörzsölése idéz elő, ellensége a sötétségnek, éppen úgy a tiszta tudatosság, amely az elmében a Brahmanként jelenik meg, ellensége a nemtudásnak. Bár a Brahman tulajdonságok nélküli (és ezért nem is ismerhető meg), általános létezése a tudatlanság állapotában is ismert, mégpedig az „én vagyok" formájában, míg sajátos aspektusai, mint például a tudatosság, az üdvösség stb., nem ismertek ek-kor, csak a bölcsesség állapotában. Mivel a jelenségek a nem-tudás következményei, létezhet a kötöttség rávetítése a tulaj-donságoktól mentes Brahmanra, mely létezésként ismert, tudatosságként és üdvösségként viszont nem.

T: Bár a világ valótlan, mégis az okozza az olyan gyötrelme-ket, mint az élet és a halál. Ha [elalvás előtt] dzsapát végzünk, nem lesznek rémálmaink. Ennek megfelelően mit kell tennünk ahhoz, hogy megakadályozzuk a világ megjelenését?

M: A valami nemtudása miatt megjelenő dolgok felmerülése csak akkor fog megszűnni, ha azt a valamit megismerjük. A kígyó és az ezüst, amelyek csupán a kötélről és a gyöngy-ről való tudatlanság miatt jelentek meg, csak akkor fognak eltűnni, ha megismerjük ez utóbbiakat. Hasonlóképpen, az Önvaló felőli tudatlanság következtében megjelenő világ lé-tezése csak akkor fog megszűnni, ha tudomást szerzünk az Önvalóról. A Brahman határtalan, egységes, semmihez sem kötődik, nem születik és nem hal meg, láthatatlan, valamint név és forma nélküli. A benne elképzelt nemtudás és annak következményei, nevezetesen az egyén, az Úr és a világ, mind a három idősíkon valótlanok. Minden, ami látható, e nem-tudás következményeként létrejövő értelem játéka. A Brah-man, miközben mozdulatlan marad, megvilágítja az értel-met. Az értelem kivetíti hamis elképzeléseit az ébrenlét és álom állapotaiban, és a mélyalvás állapotában nemtudásba merül. „Hasonlóképpen a délibáb vizéhez, amely nem öntö-zi meg a sivatagot, e valótlan dolog [a világ] sem okozhat kárt nekem, akii az alapja vagyok." Az ilyen meggyőződés igazi tudás. Ez a megszabadulás eszköze, amint már elmondtam. A sötétség megszűnését semmi más nem idézi elő, csak a fény, nem fog eloszlani semmilyen szertartás, meditáció vagy upászaná1 által. A tudatlanság sötétsége minden hatásával együtt eltűnik, amint a bölcsesség fénye felvirrad valaki szí-vében. Az ilyen ember örökké a Brahman formájú, ragaszko-dások nélküli, egységes Önvalóként fog létezni. Semmi sem jött létre a múltban. Semmi sem létezik most. A jövőben sem fog létrejönni semmi. Mivel a megismert tárgyak nem létez-nek [valójában], a „tanú" vagy „látó" kifejezések sem hasz-

1 Az upászaná megszakítás nélküli meditációt jelent egy istenségen, egy formán vagy egy szón, például az Ómon, egészen addig, amíg a meditáló eggyé nem vá-lik az istenséggel, formával vagy szóval. Manapság nemigen használatos gya-korlat. Modern megfelelője a bhakti (önátadás).

nálhatók. Mivel nincs kötöttség, megszabadulás sincs. Mivel nincs nemtudás, tudás sincs. Aki tudja ezt, és száműzi a kö-telesség érzetét, az bölcs (dnyánt). Akár kapcsolatba kerülnek érzékszervei az érzékek tárgyaival, akár nem, ő mentes ma-rad a ragaszkodástól és a vágyaktól. Ezért, bár úgy tűnhet, cselekszik, nem tesz semmit.

T: Hogyan lehet az „Én-Én" formájú, számos, véges és ra-gaszkodásnak és egyéb nyomorúságoknak kitett egyén azo-nos a Brahmannal, mely egy, mindent átható, a ragaszko-dástól és a nyomorúságok egyéb fajtáitól mentes? Ha az egyén és a Brahman egy és ugyanaz, ki a cselekvő? És ki osztja ki a tettek gyümölcseit?

M: Noha a Brahman nem lehet azonos az egyéniséggel (dzsí-va), amely a belső szervre (antahkarana)2 korlátozódik, és amely az „én" látszólagos jelentése, de azonos lehet a tanúval (száksí), amely az „én" szóban rejlő valódi jelentés. A dzsíva visszatükröződő része (abhásza bhága) végzi el a cselekedete-ket. A [személyes] Istenben (Isvara) - ami a tat (Brahman) szó látszólagos jelentése - visszatükröződő rész osztja ki a tettek gyümölcseit. A tudatosságot tekintve, amely e szavak (én és tat) valódi jelentése, nincs különbség, s a két megjele-nési forma (dzsíva és Isvara) sem létezik valójában.

T: Ki a dzsíva? Ki a tanú (száksí)? Nem teljes lehetetlenség a dzsívától különböző tanú, hasonlatosan a meddő asz-szony gyermekéhez?

M: Éppen úgy, ahogy az ég tükörképe egy edényben az éggé válik a vízben, az értelemben (buddhi) megszilárduló tuda-tosság az értelemben visszatükröződő tudatossággal (abhá-

' A gondolkodás, az érzés, az emlékezés stb. szerve. Négy aspektusa van, az elme (manasz), az értelem (buddhi), az elmeközeg vagy -tartalom (csítta) és az énség (ahankára).

sza) együtt, vágyaktól és tettektől kísérve, dzsívávk válik, aki a cselekvő, az élvező és a szanszárí. Az értelem alapját képe-ző tudatosság, amely a dzsíva és a körülhatárolt (vjasti) tudat-lanság tulajdonsága, az örök, változhatatlan tanú (kútasztha). Nincs kezdete és változatlan. Az olyan tulajdonságok (dhar-mák), mint jó és rossz, öröm és bánat, egy másik világba térés, majd ide visszatérés, csupán a tükröződő tudatossághoz tar-toznak. Még a tükröződő tudatosságban is csupán a belső szervben léteznek, amely a tükröződő tudatosság egy attribú-tuma. Ezek nem léteznek abban a tudatosságban, mely a szub-sztanciális rész[e a dzsívának], A dzsíva lényegi része a tanú. Egy és ugyanazon tudatosság[állapot]ot tekintve a belső szerv a tanú szempontjából járulék (upádhi), a dzsíva szempontjából viszont tulajdonság. Úgy is mondhatnánk, hogy ugyanaz a tu-datosság dzsívávk válik az elmével együtt, míg attól megfoszt-va tanú lesz. A megkülönböztetés képességével nem rendelke-ző szemében tehát ugyanez a belső szerv a tudatosság járuléka. Ennélfogva az egyetlen tudatosság a megkülönböztetés embe-re számára a tanú, a megkülönböztetésre nem képes számára pedig a dzsíva.

T: Hogyan lehetséges, hogy akár csak a tanú is, aki sokféle és a dzsívák sokfélesége által korlátozott, ugyanaz legyen, mint a Brahman, aki egyetlen.

M: Ugyanúgy, ahogy az edényben lévő tér, amely sokféle és korlátozott, nem különböző, sőt valójában ugyanaz, mint a hatalmas tér (mahákása), a sokféle és korlátozott tanú sem-miben sem különbözik a Brahmantól, hanem a Brahman. Ezért lehetséges, hogy azonos a Brahmannal. Tudd hát: „Én a Brahman vagyok."

T: Kinek szól ez a tudás? A tanúnak vagy a dzsívának?

M: Tudás és nemtudás csupán a dzsíva számára létezik, a ta-núnak nem.

T: Nem hamis a Brahmanról különböző dzsívában felmerü-lő tudás: „Én a Brahman vagyok"?

M: Mivel a változatlan Önvaló (kútasztha), mely benne rejlik az „én" fogalmában, mindig is egy a Brahmannal - éppúgy, mint az edényben lévő és a végtelen tér -, ezért teljesen meg-egyezik vele. Ami az „én" kifejezésben benne foglaltatott dzsívát illeti, az „az akadályok eltávolítása révén" (bádha sza-mánádhikaranjam) lehet azonos a Brahmannal, a dzsíva léte-zésének tagadása által, éppen úgy, ahogy a (szürkületben) az oszlop helyére képzelt ember eggyé válik az oszloppal, ha el-vetjük azt a képzetet, hogy emberről van szó.

T: A visszatükröződő tudatosság (abhásza) és a változatlan Ön-való (kútasztha), amely benne rejlik az „én" fogalmában, egy időben léteznek? Vagy különböző időben jelennek meg?

M: Egy időben jelennek meg. A visszatükröződő tudatosság a tanú tárgya, de a tanú önmaga ismerője. Az edényekre és egyéb külső tárgyakra vonatkozó tudás esetében a következő törté-nik: a fogalom rész a belső szerv fogalmában a visszatükröző-dő tudatosság kíséretében kiárad az edény és a többi külső tárgy felé, felveszi a formájukat, és eltávolítja az őket termé-szetszerűleg, a nemtudás következtében elfedő akadályokat. Éppúgy, ahogy egy edénnyel lefedett, nem fénylő tárgyat sem látunk meg (a sötétben), még ha egy bottal szét is törjük a cse-répedényt, viszont egy lámpa segítségével megláthatjuk, ugyanígy a visszatükröződő rész is megvilágítja a tárgyakat.

A Brahman, mely az Önvaló, közvetlen megtapasztalása-kor a következő történik: amikor a fontos szentiratbeli ki-nyilatkoztatás (mahávákja),3 a „Te Az vagy" (tat tvam aszi) ál-

A védántikus kijelentések kétfélék lehetnek, nevezetesen elsődlegesek és má-sodlagosak. Azok a szövegek, melyek a dzsíva és a Brahman természetét fejtege-tik, másodlagosak, és közvetett (intellektuális) tudást eredményeznek. Az el-sődleges szövegek a dzsíva és a Brahman azonosságát mutatják be, és közvetlen tudáshoz vezetnek.

3

tal létrehozott hang a füllel kapcsolatba kerül, akkor ennek segítségével a belső szerv a Brahman formáját ölti fel (Brah-mákára), és elveszíti kapcsolatát az érzékekkel. Ez ugyan-olyan, mint a tizedik ember (dasama) felismerése, ami akkor történik meg, amikor elhangzik a „te a tizedik ember vagy" kijelentés, vagy az öröm és bánat képzetei, amelyek létrejötte független bármiféle (kapcsolódó) külső tárgytól. A Brahman formájának ez a fogalma eltávolítja az Önvalót elrejtő aka-dályt, és akkor a belső szervben még jelen lévő csekély nem-tudás úgy eltűnik, mint a szappan segítségével a szennyező-dés (a ruhából). Ekkor a Brahman saját fényessége által megnyilvánul, a dicsőséges naphoz hasonlóan, amely rögtön felragyog, amint elvesszük kezünket a szemünk elől, vagy az ilyen akadályokat megszüntetjük. A cserépedényben tartott lámpához hasonlóan, amelynek fénye egy másik lámpa segít-sége nélkül is látható lesz, ha az edény eltörik, a Brahmannak sincs szüksége a tükröződő tudatosság segítségére.

T: Melyek a tudás megszerzésének elsődleges (antaranga) és másodlagos (bahiranga) eszközei?

M: Az áldozati szertartások és a hasonló cselekedetek, vala-mint az érdek nélkül végrehajtott meditáció (upászaná) a má-sodlagos eszközök. A négy (képességet)4, mint például a meg-különböztetést, a három (lépést)5 és az „Az", valamint a „Te" jelentésének (egy) kutatását, amely összesen nyolc eszköz, el-sődlegesnek nevezzük.

4 A négy képesség: 1. különbségtétel az örök és a mulandó között (nitjánitja vasz-tu vivéka; 2. a tettek gyümölcseinek élvezete (akár ebben, akár a következő világ-ban) iránti vágy hiánya (ihámutrarta phala bhóga virága); 3. a hat erény birtoklá-sa, amelyek az elme uralma (sama), az érzékszervek uralma (dama), a cselekvés megszűnése (uparati), állhatatosság (titiksá), hit a szent iratokban és a mesterben (sraddhá) és az elme összpontosítása (szamádhána); valamint 4. a megszabadulás utáni sóvárgás.

5 A három lépés a hallás (sravana), az elmélkedés (manana) és a szakadatlan szem-lélődés (nididhjászana).

T: Ha a tudás pusztán a „kijelentés" által létrejön, mi szük-ség van a „hallásra" és a többire?

M: Kétféle tudás létezik: a biztos (azaz hibáktól mentes) és a bizonytalan (azaz hibás). Bár a hamis elképzelésekkel és kétségekkel küzdő középszerű tanítványhoz (mandádhikári) is eljuthat a „kijelentésen" keresztül a közvetlen tudás, de az nem fogja a megfelelő hatást kiváltani, s ezért hibás. A „hal-lás" és a többi folyamatos gyakorlásán keresztül a hiba kiküszöbölhető. Ez a „hallás" és a többi célja. A felsőbbren-dű tanítvány (uttama adhikári) esetében, akinek belső szerve rendkívül tiszta és mentes a kétségektől, valamint a hamis elképzelésektől, a biztos, közvetlen tudás a kijelentés halla-tán megszületik, és nem kell (újra meg újra) hallania stb., hogy a hibás elképzelések megszűnjenek. Egyedül ő az éle-tében megszabadult (dzsívan-mukta), akinek bölcsessége szi-lárd (szthita pradnyá).

T: Melyek a bölcset és a tudatlan embert megkülönböztető is-mertetőjelek?

M: A tudatlan embert a ragaszkodás (rága) jellemzi, a bölcset a szenvtelenség. Még akkor is, ha a tudatlan időről időre szenvtelenné válik, ez minden bizonnyal csak átmeneti álla-pot, mert nem szabadult meg attól, hogy valósnak érzékelje az érzékek tárgyait. Szenvtelensége csupán felszínes. Más-részről a bölcs szenvtelensége nem változik soha, tehát elmé-lyült, hiszen abból ered, hogy az érzéktárgyakat valótlannak érzékeli.

T: Miért mondják azt egyesek, hogy a meditáció (upászaná) és a tudás (dnyána) kíséretében végzett rituális cselekede-tek (karma) az okai a kiegyensúlyozottságnak?

M: A rituális cselekedetek indítéka az az elképzelés, mely szerint a testtől különálló Önvaló a cselekvő és az élvező, va-

lamint az a képzet, hogy a cselekvő, a cselekedet és annak következményei különböznek egymástól. Ennek következ-ménye az állandóság nélküli szanszára. Az Önvaló természe-te a ragaszkodástól mentes Brahman; a cselekvő, a cselekvés és a következmény pedig nem különülnek el az Önvalótól. Ez a tudás, és ennek gyümölcse az örök megszabadulás. Ak-kor hát hogyan létezhet mindkettő?

T: Amíg létezik a belső szerv, addig a bölcset sem kerülheti el annak természetes tulajdonsága: a változékonysága. Ha tehát ez a halál után nem akadályozza a megszabadulást (vidéha-mukti), akkor hogyan létezhet a megszabadulás üdvösségének megtapasztalása még az életben? Nem szükséges még a bölcsnek is meditálnia (upászanát végez-nie), hogy az elme változékonyságát megszüntesse?

M: Mivel szamádhi és szétszórtság a megingathatatlan böl-csességet birtokló bölcs számára azonos, ezért az elme meg-szilárdítása céljából semmilyen cselekedetbe nem fog bele. Számára nem létezik a nemtudás mint a cselekedeteinek oka, sem a nemtudásból fakadó különbözőség káprázata, sem pedig a különbözőség káprázatából fakadó ragaszkodás és gyűlölet. Csak a prárabdha (az ember karmájának az a része, amelyet ebben az életében kell törlesztenie) marad; ez a cse-lekedeteinek kiváltója. S mivel ez személyenként különbö-zik, ezért nincs állandóság (szó szerint: rend) abban a tekin-tetben, hogy milyen tevékenység jelenik meg a prárabdhából. A bölcs cselekedetét és tétlenségét tehát a prárabdha irányítja. Ezért jelen lehet az érzékek élvezete utáni vágy és annak elérésére irányuló törekvés, mint például Dzsanaka és mások esetében is, az élvezetekért felelős prárabdha következménye-ként. Hasonló módon jelen lehet a még az életben elért meg-szabadulás utáni vágy és az érzéki élvezetek megvetése, mint például Suka, Várnádévá és mások esetében, a tétlenségért fe-lelős prárabdha következményeként. A Brahman üdve nem

nyilvánul meg pusztán azért, mert a belső szerv tétlen. Az csupán a Brahman formájának fogalma (Brahmákára vritti) ré-vén válhat megnyilvánulná. Mivel ez kizárólag a védánta (szö-vegeinek) értelme feletti elmélkedés (csintana) által jelenhet meg, és mivel a változékonyság már ettől megszűnik, ezért aki már ebben az életében a megszabadulás üdvösségére vágyik, annak csupán a védánta szövegeinek jelentésén kell elmélked-nie, és nem szükséges meditálnia (upászanát végeznie).

T: A bölcs lehet túlzottan tevékeny?

M: A tevékenység túlsúlyba kerülésével kevesebb lesz a bol-dogság, míg a tevékenység csökkenésével több lesz. A tudás azonban mindig ugyanaz marad. Bár a cselekvés kedvezőt-len arra a fajta boldogságra nézve, amely különbözik a még ebben az életben elért megszabadulástól, nem ártalmas az életben elért megszabadulásra, mert ami az Önvalót illeti, [számára] nem létezik a cselekvés és a tétlenség kötelékének illúziója.

T: Mivel a bölcs nem érezhet ragaszkodást, hiszen a tárgya-kat mint nem-Önvalót, mint valótlan és gonosz dolgokat látja, akkor mi képes kiváltani cselekedeteit?

M: Bár a bölcs tudja, hogy a test valótlan, mégis cselekedhet a prárabdha következményeként, például elmehet koldulni, és így tovább, hogy fenntartsa fizikai testét prárabdha ja mi-att. Ez hasonló ahhoz, mint amikor az emberek egy bűvész-mutatványt néznek, bár ismerik a trükköt, vagy amikor a be-teg ember egy magára nézve káros dolgot tesz, bár tisztában van vele, hogy az ártalmas.

T: Mit jelent az a kijelentés, hogy a bölcsnek nincsenek vágyai?

M: Ez nem azt jelenti, hogy belső szerve nem ölti magára vá-gyak formát. Mivel az elme nem kizárólag a tiszta szattva produktuma, hanem a kevésbé kiváló radzsaszé és tamaszé is.

A kiváló szattvával együtt többé-kevésbé a másik két minő-ség is megtalálható benne. Amíg tehát a belső szerv megma-rad, addig nem szűnnek meg teljesen a vágyak sem, melyek a radzsasz módosulásai. De a bölcs nem hiszi azt, hogy a vá-gyak az Önvaló tulajdonságai. Ez a különbség. Ő nem ra-gaszkodik. Bár cselekszik, ő a nemcselekvő. Ezért olvasható a szent iratokban (sruti), hogy a test végzi a jó és rossz csele-kedeteket, és az (ezek következtében keletkező) érdem és ér-demtelenség nincs hatással a bölcsre, miután az elérte a tu-dás állapotát.

7: Nem szükséges a bölcsnek a boldog és kettősség nélküli nirvikalpa szamádhi állapotába lépni, melyben minden fogalmat felemészt a nemtudás, mint a mélyalvás állapo-tában, és amelyben nincs jelen a tudatlansággal elfedett üdvösség tapasztalása, és a Brahman formáját öltött bel-ső szerv fogalma (Brahmákára vritti) beleolvad a Brah-man ragyogásába?

Ezek hallatán a Mester felkacagott, gondolván: „Miért be-szél úgy, mint egy bolond?"

T: Úgy van-e, hogy aki életében lemond a megszabadulás üdvösségéről az érzéki örömök miatt, az a halál után (is) lemond a megszabadulásról a miatt a vágy miatt, hogy a mennyei világokba jusson?

M: Lehetséges, hogy prárabdhája következtében a bölcs el-utasítja a megszabadulás üdvösségét, és megjelenik benne az érzéki örömök élvezete utáni vágy, de amint tudatlanságát elégeti bölcsessége, ez már nem történhet meg. Ekkor élet-ereje (prána) nem szökik el, és nem ölthet újra testet prárab-dhája következtében sem ebben, sem más világban. Ezért nem lehetséges, hogy a halál bekövetkezte után a bölcs eluta-sítja a megszabadulást, és más világok után vágyakozik vagy azokat eléri.

T: Mit jelent a még az életben elért megszabadulás? És mi a halál után bekövetkező megszabadulás?

M: Ha az emberben, noha testet öltött, nincs jelen a kötött-ség káprázata, akkor megszabadult már ebben az életben. A durva és finom nemtudás feloldódása a tudatosságban a prárabdha megtapasztalását követően: ez a halál utáni meg-szabadulás.

Ez a fontos szent iratok lényege. Ezt hallván a tanítvány megtapasztalta Önvalójának közvet-len ismeretét, és először életében megtapasztalta, majd halá-la után elérte a megszabadulást.

ÓM TAT SZAT

Sri Ramanárpanamaszthu

A Srímad Bhágavatamból és a Rama Gítából

A következő, a Srímad Bhágavatamból és a Ráma Gítából szár-mazó versszakokat Bhagaván ültette át tamil versbe.

Akár pihen, akár mozgásban van a mulandó test, Akár a prárabdha okán ragaszkodik hozzá, akár elhagyja őt, Az Önmagát felismert sziddha nincs a testnek tudatában, Mint ahogy az ittasságtól elvakult ember sem tudja, Hogy vajon ruha fedi-e a testét vagy sem.

(Srímad Bkágavatam)

A bűvész becsapja a világot, Ám önmaga nem áldozata a káprázatnak. A sziddha azonban önmagát kápráztatja el előbb, Majd másokat is elbűvöl. Milyen különös ez!

(Ráma Gítá)

Ki Hara?

Bhagaván alábbi fordításának forrása a Siva-dnyána-bódham első szútrája, egy szanszkrit párvers.

Ha a férfiak, nők és egyebek alkotta világot okozatként te-kintjük, akkor Isten, a Teremtő létezik annak okaként. Mivel ő pusztítja el és teremti e világot, tekintsd ezt az Istent Harának (Sivának)!

Ramana Astóttara Satanámasztótram

Bevezetés

Bhagaván szanszkritból tamilra fordította a következő két vers-szakot, melyet Szvámí Visvanáthan szerzett bevezetőként a Bha-gaván dicsőítésére költött 108 név himnusza című művéhez.

Meditáljunk a szívben Ramanán, A lét-tudatosság-üdv parttalan óceánján, Melynek ez a világ csupán egy hulláma; A rendíthetetlenen, ki megíngathatatlanul Honol a Szív-barlang mélyében, A nyugtalanító gondolatoktól mentesen!

Neked, ki újraszülettél azáltal, Hogy emlékezetedbe idézted Arunácsala-Siva lábát; Neked, kit felragadott isteni Kegyelmének duzzadó áradata, S lettél maga Arunácsala-Siva; Neked, ki egyedüli uralkodóként a szívben lakozol, S megtisztítod a világot szakadatlan vezekléseddel; Neked, Sri Ramana, világot meghaladó fény, Neked ajánljuk hódolatunkat!

A Szív és az agy Bhagaván ezt mondta erről a kilenc versszakról: „Amikor a Virú-páksa-barlangban éltem, egyszer eljött Najana egy Arunácsala (N. Sz. Arunácsalam Aijar) nevű fiúval. Ez a fiú az iskola utol-só osztályát is kijárta. Mialatt mi Najanával beszélgettünk, ő egy közeli bokornál ült. Valahogy figyelemmel kísérte a társalgásun-kat, és kilenc versszakot költött angolul, amelyben összefoglalta azt, amiről beszélgettünk. A versszakok jók voltak, így lefordítot-tam azokat ahaval versmértékben tamilra. Úgy kell olvasni őket, mint a telugu dvipáda versmértéket. "6

Az alábbi kilenc versszak a Sri Bhagaván által készített tamil fordítás prózai átültetése,

1. A világ szíve (Sri Bhagaván) és a világ agya (Kávja-kantha) elkezdtek beszélgetni egymással a csodálatos szent barlangban (Virúpáksa). Mindazok, akik akkor hal-lották e szavakat, szótlanokká váltak, mint az oszlopok.

2. E Föld szíveként ragyogó Nap fénye a magasban megvi-lágítja a Holdat, és a Hold szintén fényt szór a földre.

3. Hasonlóképpen, upanisadok hagyták el az ajkát a Muni-nak (Sri Bhagavánnak), akinek lakhelye a Szív, és az Úr-hoz (Kávjakanthához) szóltak, akinek lakhelye az agy, és mi is meghallottuk azokat, miképpen a Föld részesül a fényben.

6 Suri Nagamma: Letters from Sri Ramanasramam (Levelek a Sri Ramanásramam-ból), 1947, február 13.

7 A fiú versszakait a Mountain Path (Hegyi Ösvény) közölte 1983. júliusi számában.

4. Én pedig, jóllehet nyelvtanilag helytelenül, leírom az igazság általam hallott szent szavait. Ha megkérdezik: „Miért ez az Igazság?", a válasz: „Egyszerűen azért, mert ez az Igazság."

5. Én, a rendkívül tudatlan, csupán eldadogom azt, amit Sri Ramana, a Mahá-mauní szeretetteljesen tanított a Szívről és az agyról, és ami titkosabb, mint bármely szent irat.

6. „Miként a film kockái a vetítőgép által mozgóképekként jelennek meg a vásznon,

7. Úgy a Szívben lévő, atomhoz hasonló vászanáknak [for-mát ad] az agy, és kivetíti őket az öt érzékszerven keresz-tül, hogy sok különböző csodálatos jelenetként jelenje-nek meg előttünk.

8. Mindezen napokat a Szívbe merülve töltöttem, és ami-kor a Szívből kiléptem a világba, akkor rátaláltam az agyon keresztül a Szívhez visszavezető útra, és ezáltal felfedeztem a módszert másoknak."

9. Ekképpen fejezte be Sri Ramana e fentebb idézett szep-lőtelen szavak elmondását, melyek ezután bevésődtek az Úr (Kávjakantha) elméjébe, és melyeket mindannyian szintén jól megértettünk.

Na karmaná A Na karmaná a legutolsó kántálás úgy a reggeli, mint a délutá-ni Védapárájana során a Sri Ramanásramamban. A követők rendszerint állva hallgatják végig, és befejezésekor leborulnak a Guru előtt. Ez a hagyomány mind a mai napig folytatódik a Mes-ter szamádhí szentélye előtt.

1938-ban A. W. Chadwick (Szádhu Arunácsala) Bhagaván néhány követője segítségével átültette angolra a művet, melyet Bhagaván, miután néhány javítást eszközölt rajta, jóvá is ha-gyott. Körülbelül ugyanebben az időbenő maga is tamilra fordítot-ta a Na karmanát.

Nem cselekedetek révén nyerhető el a halhatatlanság, Nem is utód vagy rengeteg arany birtoklása által, Hanem a lemondás útján érik el néhányan.

Az érzékeiken teljesen uralkodó bölcsek elérik e Szatot, Mely fensőségesebb a magasztos mennyországnál, S mely ragyogását a Szívben örökké árasztja.

Az avatottak, kik megtisztultak szívükben, És megismerték bizonyosságát Annak az egyetlen Igazságnak, Melyet a védánta hirdet, A lemondás és az egyhegyűség által Elérik az Önvalóra ébredést. Amikor a nemtudás elröppen a testtől, Okával, a májával együtt, Elérik a teljes megszabadulást.

Csak azon a Makulátlan Legfelsőbbön, Mely a Lótusz-Szívben lakozva, bánattól érintetlenül, Parányi éterként ragyog mindörökké; A test legmélyén megbúvó atomnyi székhelyen - csak azon meditálj!

Bizony Ő a Legfőbb Úr, K i magasan fölötte áll az Ősi Szónak, Mely a Védában az első és az utolsó. Ebben merül el a Teremtő Ok, Hiszen [valóság szerint] egyek ők!

F Ü G G E L É K

Sri Ramana núl tirattu

Sri Bhagaván összes műveinek tamil kiadása (Núl tirattu) egy szintén tamil nyelvű előszót is tartalmaz, melyet T. K. Szundarésa Aijar, Bhagaván ismert és kiváló követője szerzett. Ennek az elő-szónak az egyik különlegessége, hogy maga Bhagaván helyesbí-tette, és e helyesbítés igen jelentőségteljes, mivel azt erősíti meg, hogy az a törekvő, aki ezeket a műveket tanulmányozza, bizonyo-san eléri a megszabadulás üdvét.

Az alábbiakban közreadunk egy részletet T. K. Szundarésa Aijar At the Feet of Bhagavan (Bhagaván lábainál) című mű-véből, melyben leírja az előszó keletkezésének körülményeit, majd az előszó fordítását is közöljük.

Az előszó keletkezésének története

Úgy 1927 táján lehetett, amikor Sri Bhagaván Núl tirattuya. közel járt már a kiadáshoz, és zajlottak az előkészületek. Az ásram panditjai azt beszélték, hogy a könyvhöz szükség lenne egy előszóra, noha a Maharsi követői úgy vélték, hogy senki sem alkalmas annak megírására. A panditok úgy vélték tehát, szükséges, hogy készüljön egy előszó, mégsem vállalkozott senki annak megírására. Mindenki azzal a kifogással vonta ki magát a feladat alól, hogy nem alkalmas rá. Többórás dráma zajlott, melynek során mindenki a másikat ajánlotta - és mindenki visszautasította a megtiszteltetést. Bhagaván mind-ezt nyugodtan szemlélte.

Körülbelül este fél tizenegykor a hall előtt haladtam el, amikor Bhagaván rám nézett, és így szólt:

- Miért nem írod meg te az előszót? Meghökkentem a felvetéstől, de alázatosan csupán eny-

nyit mondtam: - Csak akkor merném megírni, ha Bhagaván áldása kí-

sérne a feladat elvégzése során. Bhagaván így felelt: - Rajta, csak írd meg, minden rendben lesz. Elkezdtem hát írni az éjszaka közepén, és nagy meglepe-

tésemre háromnegyed óra alatt megfogalmaztam egy válto-zatot, mintha valamilyen Legfőbb Erő ösztönözne. Még egy vesszőt sem változtattam meg benne, és hajnali kettőkor Bhagaván lábai elé helyeztem. Ő örömmel látta, hogyan fo-galmaztam meg a mondanivalót, és méltatta az általam hasz-nált kifejezések egyszerűségét. Jóváhagyta, mondván, hogy rendben van, és kérte, hogy vigyem el.

De alig tettem néhány lépést, kezemben az írott lapok-kal, amikor Sri Maharsi intett, hogy még egyszer mutassam meg neki. Úgy zártam az előszót, hogy „Remélhetőleg ez a mű, Bhagaván Kegyelme formájában, mindenkinek, aki az örök Igazságra törekszik, elhozza a Megszabadulást a leg-főbb Üdv elérésének alakjában, s eloszlatja minden szomo-rúságát." A Maharsi így szólt:

- Miért azt írtad, hogy „remélhetőleg"? Miért nem azt mondod, hogy „bizonyosan"?

Ezután saját kezűleg javította ki az én „nambukirén"-emet „tinnam"-ta.

Ekképpen nyomta rá Sri Maharsi jóváhagyásának pe-csétjét a könyvre, megadva követőinek a Megszabadulás Magna Chartáját tanításának (upadésa) formájában, mely a kétségnek még a nyomát sem hagyja az elmében.

T. K. Szundarésa Aijar előszava Sri Ramana Maharsi

összes művei elé

Tiruvannámalai az a szent hely, ahol az Arunácsala, az ön-magától létrejött Tűz-Lingam ragyog. Az Arunácsala, a Föld középpontja, magához vonzza a keresőket, akik sok tapaszt végeztek már, és elhozza a megszabadulást azoknak, akik pusztán rá gondolnak. Bhagaván Sri Ramana Maharsi, aki Daksinámúrti megtestesülése, és mindig az Önvalóban idő-zik, áldásában részesíti ezt a helyet azért, hogy számtalan lélek számára lehetővé tegye a szanszárából való megszabadulást és a végső üdvösség elérését. Kegyelmét [örök] állapotából, a leg-főbb csendből sugározza. Rendkívüli együttérzése áradatként hömpölyög. E Ramana núl tirattu (Sri Ramana Maharsi ösz-szes művei) színarany, sőt nektár, ez az ő praszódja számunkra.

Kiváló érdemeink és szerencsénk eredményeképpen kü-lönböző típusú szerzemények - próza, vers, párbeszéd és dal-forma - találhatók e gyűjteményben. Tanultak és kevésbé is-kolázottak egyaránt olvashatják, megértési szint jüknek megfelelően, és hasznukra fog válni.

A Srí Arunácsala sztuti pancsakam (Öt himnusz az Aruná-csalához), a könyv első része1 abban a korai időszakban szüle-tett, amikor Bhagaván éppen csak elkezdett újra beszélni, megtörve a maunát. Ez maga az Önvaló áradása. A követők ör-vendezve fogják tanulmányozni a bhaktiról és a dnyánáról szó-ló magyarázatokat, melyeket maga Ramana Múrti (megteste-sülés) tett elérhetővé számunkra. O a Legfőbb Lét, és mindez a Szívéből ered. E kinyilatkoztatás az Aksara mana málai cí-mű versében saját maga által mondottakat támasztja alá:

1 A tamil változat felépítése eltér a magyar fordítás forrásául szolgáló angol vál-tozattól. (A ford.)

„Hogy mindenki Maga a Valóság, Te természetedből faka-dóan megmutatod, óh, Arunácsala!"

Ami az Upadésa nún málait, az összeállítás második ré-szét illeti:

Az Upadésa undijár (Az útmutatás veleje) egy követő, Sri Muruganár kérésére született. Ő kezdte el költeni a Tiru-vundijárt, de Bhagaván irányításáért esedezett. Sri Bhagaván maga írta meg a hiányzó verseket, így téve teljessé a nagysze-rű művet.

Az Ulladu nárpadu (Negyven versszak a Valóságról) és annak függeléke a követők Bhagavánhoz intézett visszatérő kéréseire íródott. Az Ékátma pancsakam (Öt versszak az Ön-valóról) először telugu nyelven készült el, majd később ma-ga Bhagaván fordította le tamilra. Az Appala páttut (Dal a poppadamról), ezt a csodálatos költeményt azon különleges alkalommal szerezte Bhagaván, amikor édesanyja, Alagam-mál azt kérte tőle, hogy segítsen az appalam elkészítésében. Amikor Muruganár az Ánma vittai (Ön-ismeret) című vers pallaviját és anupallaviját (refrénjét és ennek variációját) köl-tötte, nem tudott továbbhaladni, ezért Sri Bhagaván segítsé-gét kérte. Ő eleget tett kérésének, és befejezte a csaranamokat (a harmadik alkotórészt, a tulajdonképpeni versszakokat). Mára a teljes költemény jól ismert a követők körében. Ezek az Upadésa nún málai (Eredeti művek) egyre édesebbek lesz-nek számunkra, ahogy ízlelgetjük (olvassuk) őket. Minél többet olvassa az ember, annál inkább kibontakozik benne a megvilágosodás állapota. A követőket saját tapasztalatuk fogja megerősíteni ebben.

A Bölcsesség e lakomája után Siva és Krisna isteni sza-vait élvezhetjük, melyeket maga Sri Bhagaván fordított le. Ugyanígy feltárul előttünk a Dévíkálóttaram - Dnyána ácsá-ra vicsára patalam (amit Siva tanított Párvatínak), a Szarva-dnyánóttara - Atma szaksátkára prakaranam (amit Siva taní-tott Kumárának) és a Bhagavad Gítá száram (a Gítá lényege,

melyet Sri Krisna tanított). A könyv harmadik részét Sri Sankarácsárja eredeti szanszkrit műveinek fordításai képe-zik: a Daksinámúrti sztótram (Himnusz Daksinámúrtihoz), az Átma bódha (Az Önvaló ismerete), valamint a Guru sztuti és a Hasztámalaka sztótram, melyek Sankara tanítványaitól származnak.

A negyedik részt Sankara Vivéka-csúdámani és Drik-dris-ja-vivéka című műveinek prózafordításai alkotják.

Végül az Arul moli thokuppu (Kegyelem szavai) követke-zik, mely három műből áll. Ezek: a Nán jár (Ki vagyok én?), a Vicsára szangraham (Ön-kutatás) és az Upadésa mandzsarí (Szellemi útmutatás). A Nán jár olyan instrukciókat tartal-maz, melyeket Sri Sivaprakásam Pillái kapott Bhagavántól, és ő is szerkesztette őket egyetlen egésszé. Noha rövid mű, mégis csodálatos módon rabul ejti a szívet. Vicsára szangra-ham: ezeket az útmutatásokat Sri Bhagaván Gambhíram Sé-sajja kérdéseire adta válaszként, méghozzá írásban. Akkori-ban ugyanis Bhagaván nem beszélt. E mű különlegessége az, hogy Sri Bhagaván olyan ösvényekhez is adott útbaiga-zításokat, mint a karma, a bhakti stb. Ez szokatlan volt tőle, hiszen ő főképpen az Ön-kutatás módszerét tanította. An-nak, hogy más ösvényekhez is adott útmutatásokat, talán az lehet a magyarázata, hogy maga a kérdező ezeket az ösvé-nyeket követte. Az Upadésa mandzsarít Szádhu Natanánan-da állította össze Sri Bhagaván tanításaiból.

Bizonyos, hogy ez a mű, Bhagaván Kegyelme formájában, mindenkinek, aki az örök Igazságra törekszik, elhozza a Meg-szabadulást a legfőbb Üdv elérésének alakjában, s eloszlatja minden szomorúságát.

ÓM TAT SZAT

Sri Ramanárpanamasztu

SZÓJEGYZÉK

A

adnyána Nemtudás, a sokféleség ismerete. advaita A nemkettősséget, azaz az abszolút egységet hirdető tanítás. adzsahat-laksana Egy adott kifejezésnél az elsődleges jelentést meg-

tartjuk, a másodlagos jelentést pedig elvetjük, ágámi karma Jó vagy rossz tettek, melyek az eljövendő születés(ek) so-

rán hoznak gyümölcsöt, aham Az én. aham szphurana Az Önvaló Üdvösségének pulzálása a Szívben „Én-

Én"-ként. aham szvarúpa Az ember igaz természete. ahankára Az ego-én. ákás(a) Tér, éter. ánanda Üdvösség, boldogság. anartha Rossz, értéktelen. Annámalai Az Arunácsala hegy tamil neve. antahkarana „Belső szervek", a belső érzékelés eszközei. antarmukha dristi Belső látás. apána Az öt életlevegő egyike. appalam Lásd poppadam. aprána A megnyilvánult életen túli, élettelen. Arunácsala Szent hegy Dél-Indiában, melyet Siva megtestesülésének

tartanak. ásramák A hindu élet négy szakasza: az önmegtartóztatásban élő ta-

nítvány, a házasember, az aszkéta és a világról lemondott koldu-ló szerzetes,

astánga-jóga A nyolc lépcsőből álló jóga.

ászana Testtartás a jógában.

átma dhjána Kontemplácíó az Önvalón.

Atman (vagy Átmá) Önvaló; az élet és az érzékelés princípiuma,

átmánuszandhána Kontempláció az Önvalón,

átma vicsára Az Önvaló kutatása, Ön-kutatás,

avidjá Nemtudás, tudatlanság.

B

bahirmukha dristi Kifelé fordult tudatosság.

Bhagaván Rendszerint Isten megnevezésére használt kifejezés; olyasva-laki esetében használt megszólítás, akiről - mint Sri Ramanáról -köztudott, hogy felismerte azonosságát az Önvalóval.

bhakta Követő, a bhakti útján járó törekvő.

bhakti Önátadás és szeretet.

Bhárata Sri Krisna így szólította meg Ardzsunát a Bhagavad. Gitában. Jelentése: „Bharata leszármazottja"; India (Bharata-varsa) lakó-ja, azaz indiai.

bhávaná Folyamatos meditáció, az elme szilárd összpontosítása.

Brahmá A teremtés Ura; Isten mint Teremtő.

Brahman Az Abszolút, végső Valóság.

buddhi Értelem, intellektus; a belső szerv (antahkarana) egyik aspek-tusa.

Cs

csakra Kerék, az összpontosítás központja a jógában, csandrajána Egy hónapig tartó vezeklő böjt. Teliholdkor kezdődik, és

egy maroknyi étellel minden egyes nap kevesebbet fogyasztunk, egészen az újhold napjáig, majd onnan ugyanilyen módon növel-jük a mennyiséget,

csit Abszolút intelligencia vagy tudatosság.

csitta A tárgyak felé forduló elmeműködés; a belső szervnek (antah-karana) az az aspektusa, melyben a benyomások tárolódnak.

D

dahara vidjá A Szív barlangjában lévő istenségen való kontempláció. déva Istenség, mennyei lény. dévatá Istenség.

dharma Erényes cselekedetek; összhangban élt élet; az ember termé-szetes kötelességei; benne rejlő minőségek; örök törvény, tan.

dhjána Kontempláció; a jóga nyolcas lépcsőjének hetedik foka. dnyána A formát és forma nélkülit meghaladó Abszolút ismerete, dnyána márga A bölcsesség ösvénye. dnyání Önmagára ébredett személy, bölcs; aki a bölcsesség ösvénye ál-

tal érte el a megvalósítást. drik Alany. drisja Tárgy.

Dzs

dzsaganmájá A világ misztériuma. dzsahat-adzsahat-laksana Amikor a kifejezés elsődleges és másodla-

gos jelentését is részben elvetjük, részben pedig megtartjuk. dzsahat-laksana Amikor a kifejezés elsődleges jelentését elvetjük, és

csak a másodlagos jelentést tartjuk meg. dzsíva Az egyéni lélek vagy ego. dzsívan-mukta Aki még életében felismerte legfőbb azonosságát az

Önvalóval, az Abszolúttal, dzsívan-mukti Megszabadulás még ebben az életben.

G

Ganapati Az Úr Siva legidősebb fia, az akadályok eltávolítója; ugyan-az, mint az Úr Ganésa, Siva legfőbb kísérője, az elefántfejű Isten.

ghí Tisztított vaj. Gudákésa Ardzsuna jelzője, mivel legyőzte az alvást; az Úr Krisna

használja Ardzsuna megszólításaként. Guha Szkandának, Siva fiának egyik neve.

gunák A három alapvető minőség, ha j lam vagy erő, mely minden meg-nyilvánulás alapjául szolgál; a szattva (tisztaság), a radzsasz (moz-gékonyság) és a tamasz ( tehetetlenség), melyeket a fehér, vörös, illetve fekete színnel is jellemeznek,

guru Szellemi taní tó , Mester.

H

hóma Tűzáldozat .

hridajam A Szív (hr id i + a jam = központ + ez); a Tudatosság szék-helye a mellkas jobb oldalán, amin t azt Sri Ramana Mahars i megtapasztal ta és kifejtette.

Indra A dévák Ura , a Brahma vidjá első tanulója , k inek taní tója az Is tenanya volt.

Ísa A legfőbb Úr.

Isvara A legfőbb Úr neve, mely utal világ feletti uralmára.

jarna Önfegyelem. A jóga nyolc lépcsőjéből az első: tar tózkodás a hazugságtól , az öléstől, a lopástól, a vágytól és a mohóságtól .

K

Kailász(a) Hegy a Himalá jában , melyet az Úr Siva lakhelyeként tisz-telnek.

kaivalja „Egyedülvalóság", Abszolút Egység; végső megszabadulás; a 108 upanisad közül az egyiknek a címe,

ka l i juga A világ négy korszakából a legutolsó. A négy korszak (juga): krita, trétá, dvápara és kali. Úgy számít ják, hogy a kali juga i. e. 3102-ben kezdődöt t ,

káma Vágy, testi szerelem..

I

J

karma Tevékenység, munka , cselekedet; a cselekedetek gyümölcse, mely három módon gyűlt össze, szancsitaként, prárabdhaként és ágámiként; végzet.

karma márga A szertartások, vallási kötelességek és a cselekedetek ös-vénye.

kévala-kumbhaka A lélegzet visszatartása ki- és belégzés nélkül , mely az elme elcsendesedéséhez vezet.

kundaliní A három és félszer fel tekeredett miszt ikus spirál a gát tájé-kán; a kígyóerő pr inc íp iuma a jógában; az elsődleges májá.

L laja Feloldódás; a jógában a lélegzet és az elme feloldódása a Szívben.

l ingam Függőleges helyzetű, lekerekítet t végű kőoszlop, a megnyilvá-nulatlan Siva jelképe.

M

Maharsi (mahá risi) Nagy risi, azaz látó, bölcs.

mahat Az intellektuális p r inc íp ium m i n t az ahctnkára forrása - az Ab-szolútból árad ki a megnyi lvánulat lan, abból a mahat, a mahatból pedig az ahankára.

mahátmá Magasztos lélek; spirituálisán magasan fejlett személy; a vég-telennel összhangban élő Mester.

mahávákja A négy fő vagy nagy mondás , mely a Brahman igazságát nyilvánít ja ki. Forrásaik: az Aitaréja-upanisad a Rig-védából, a Bnhadáranjaka-upanisad a Jadzsur-védából, a Cshándógja-upani-sad a Száma-védából és a Mándúkja-upanisad az Atharva-védából. Ezenkívül a 108 upanisad közül az egyiknek - mely a mahávákjá-kat magyarázza - a címe.

Mahésvara Az Úr Siva öt aspektusának egyike, aki elfátyolozza az Igaz-ságot a lelkek elől mindaddig , míg termájukat teljesen le nem dolgozták.

májá Káprázat , illúzió, hamis látszat; a megszemélyesített megnyilvá-nulás vagy illúzió.

malajálam A négy nagy dravida nyelv egyike, melyet főképpen Dél-Indiában, Keralában beszélnek.

manana Kontempláció ; a védánta szerinti megvalósítás három szintjé-ből a második.

manasz Elme, ész, mental i tás; m i n t kifejezést használják a csitta, bud-dhi, manasz és ahankára összességére is.

rnantra A Védák szavainak a kozmosz törvényeivel egybecsengő meg-nyilvánítása, melyet istentisztelet és ima alkalmával használnak; magszótagok az Űr fo rmáján tör ténő meditáció céljára; szertar-tásos kántálás.

marana Halál okozása természetfelet t i képességek segítségével. mauna Csend; a kifejezhetet len; a Brahman Igazsága, melyet a Brah-

man ismerője azzal fejez ki, hogy a csendességben időzik.

mithjá Téves, hamis .

móksa Megszabadulás, a létforgatagból való végleges kilépés.

mudrá Istentisztelet alkalmával és tánc során bemuta to t t kéztartások.

mukta Megszabadult .

mukti Megszabadulás

múrti Megtestesülés, megnyi lvánulás; képmás.

Muruga A tamil mitológia hegyistene, s egyben a háború istene is, akit később Siva fiával, Szkandával azonosítot tak.

N nádi A test 72 000 idege, mely az életerőt továbbít ja. Közülük az idá, a

pingáld és a szusumná a három legfontosabb; a szamádhi állapotá-ban m i n d h á r o m beleolvad az egyetlen para vagy amrita nádiba.

Naraka Egy démon neve, aki Visnu és B h ú m i (a Földanya) fia, s akit Kr i sna puszt í tot t el.

nása Elpusztí tás .

néti-néti „Sem nem ez, sem n e m az." Az advaita azon módszere, mely-ben elutas í t juk mindaz t , ami elutasí tható, míg végül csak az ma-rad, ami t nem t u d u n k elutasí tani - és ez a Valóság.

nididhjászana A védántában a megvalósítás há rom szintjéből az utol-só, a zavartalan kontempláció .

nijama Fegyelem; vallási kötelességek, amin t azt a jóga nyolc lépcsőjé-ből a második előírja.

nirasza Vágytalanság.

nirvikalpa szamádhi Az összpontosí tás legmagasabb rendű állapota, melyben a lélek elveszíti azon érzését, hogy e lkülönül t az Egye-temes Önvalótól , ám ez időleges állapot csupán, melyből vissza-tér az egotudatosságba.

niscsala bháva Mozdíthatatlanság, állhatatosság, örökkévalóság, nisthá Szilárd megmaradás a meditációban.

P

padma Lótusz; jógaülés, melyben a jobb lábfejet a bal combra, a bal láb-fejet pedig a jobb combra helyezzük,

pandit Hindu hittudós. páramárthika A legfőbb, abszolút igazsággal kapcsolatos. paramapada A legfőbb állapot. Paramátman Az igaz Önvaló. Pártha Ardzsuna, Prithá (vagy más néven Kuntí) fia. poppadam Appalamnak és páparnak is nevezett, kerek, nagyon vékony,

fekete bagolyborsóból készült sós lepény, jellegzetes dél-indiai étel.

pradnyána ghana A Brahman; az Abszolút, változhatatlan tudás. prakriti Elsődleges szubsztancia, melyből minden dolog létrejött; az

eredendő Természet. pramáda Eltávolodás az Abszolútban való tartózkodástól. prána Az életlevegő fajtáinak egyike, melynek központja a Szív. pránájáma Légzésszabályozás. pranava dzsapa Az Óm ismételgetése. prárabdha karma Az ember sorsának az a része, mely, múltbéli tettei

(karmái) miatt, jelen születésében hoz gyümölcsöt. praszád Istennek felajánlott étel vagy ital. Praszthána traja A védánta hármas kánonja, három mérvadó szent irata: az upanisadok, a Brahma-szútrák és a Bhagavad Gítá. pratjáhára Az érzékek visszavonása az érzéktárgyaktól; a jóga ötödik

lépcsőfoka. puránák Tizennyolc szent könyv, melyeket Vjászának tulajdonítanak;

ezek az elsődleges és másodlagos teremtéssel, a királyok genealó-giájával és más hasonló témákkal foglalkoznak.

púrnam Teljes, végtelen. purusa Szellem, lélek, az élő princípium. purusártha Az emberi élet céljai: dharma (igaz élet), artha (gazdagság),

káma (vágy) és móksa (megszabadulás).

R

rádzsa-jóga A jóga meghatározó rendszere, mely Patandzsali tanítá-sain alapul.

radzsasz A három elsődleges minőség egyike, melynek jellemzője a vö-rös szín; a mozgékonyság elvének tartják. (Lásd guna)

Rághava Sri Ráma jelzője, mivel a Raghuk származási vonalába tarto-zott.

Ráma Visnu hetedik avatárja, a dharma megtestesülésének tartják. risi Bölcs, látó. Rudra Az Úr Siva öt aspektusa közül az egyik; a pusztítás Istene.

s saiva Siva tisztelője, Siva-hitű. saiva sziddhánta A hat saiva irányzat egyike, mely különösen a tami-

lok között népszerű. Sakti Az isteni aspektus megnyilvánító energiája, melyet mitologiku-

sán Isten hitveseként ábrázolnak. Sankara Az advaita védánta legújabb kutatások szerint nyolcadik szá-

zadban élt újraalapító ácsárjája (tanítója), aki Indiát bejárva vitá-ban legyőzte filozófiai ellenfeleit, és sok egyéb műve mellett a védánta hármas kánonjához megírta meghatározó jelentőségű kommentárjait . Az általa alapított négy kolostor ma is az advaita védánta négy nagy központja Indiában.

Sanmukha Hatarcú (-szájú); Siva. Sántó dánta Elcsendesedett és önuralomra szert tett ember. sásztrák Szent iratok.

Siva A legfőbb Úr; a hindu szentháromság egyik alakja. Sivóham „Én Siva vagyok"; és ennek ismételgetése. sraddhá Hit, elszántság; az Igazság elméleti tudásának állhatatos átül-

tetése a gyakorlatba. sravana Hallás az igazságról, a Mester szájából. sruti A Védák, melyek a bölcsek számára transzcendens állapotban

nyilatkoztak meg, ők pedig szóban hagyományozták tovább ta-nítványaiknak.

sruti-hang A zene változás nélküli alaphangja, amelyhez a zenészek és az énekesek hangolnak.

Sz

Szadásiva A legfőbb Úr mint az örök jóság. szadguru A nagy Mester, az igaz vagy tökéletes Guru Szádhana Szellemi gyakorlás vagy ösvény, mely a megszabaduláshoz

vezet; a spirituális törekvés módszere. szádhu Aszkéta vagy a megszabadulás keresése érdekében a világról

lemondott személy. szahaszradala Az ezerszirmú lótusz; a jóga gyakorlás során a megvilá-

gosodás központjaként a fejtetőn tapasztalható meg. száksí Tanú. szamádhi 1. „Az egység állapota." Az emberi tudatosság legmagasabb

rendű, minden kettősséget meghaladó formája. 2. Szent ember sírja vagy szentélye.

szamána Az öt életlevegő egyike. szancsita karma A korábbi születésekben összegyűjtött, még meg-

tapasztalandó karma. szankalpa Szándék, mentális tevékenység, gondolat, hajlandóság,

ragaszkodás. szánkhja A hat ortodox indiai bölcseleti rendszer egyike. szannjásza A világról való lemondás. szannjászí Világról lemondott személy. szanszára „Létforgatag." A halál és az újraszületés szakadatlan kör-

forgása, melynek a dzsíva a megszabadulásáig alávetett (szanszárí). szarvátma bháva Az állapot, melyben az Önvalót mindenként tapasz-

taljuk; a Lét egységében való tartózkodás. szat Létezés, tiszta Lét. szat-csit-ánanda „Létezés-tudatosság-üdvösség" (igazság-tudatosság-

boldogságnak is fordítják). Az Abszolút lényegi természete. szattva A tisztaság tendenciája; a három guna egyike. (Lásd guna.) szavikalpa szamádhi A tudatosság azon állapota, melyben a megisme-

rő, megismert és megismerés közötti különbség még fennáll. sziddha Természetfeletti képességekkel rendelkező vagy csodákra ké-

pes személy; az, aki elérte a célt.

sziddhi Megvalósítás, elérés; természetfeletti képesség. Szkanda Az Úr Siva legkisebb fia; az isteni seregek vezetője; más né-

ven az Úr Szubrahmanja. szmriti Mérvadó hindu szent irat, mely különbözik a Védáktói (sruti). szphurana Lásd aham szphurana. Szubrahmanja Lásd Szkanda. szusupti Mélyalvás. szvarúpa nisthá Az Önvalóban tartózkodás.

T

tamasz Sötétség, tudatlanság; a három guna egyike. (Lásd guna.) tamil A négy nagy dravida nyelv egyike, melyet főképpen Dél-Indiá-

ban, Tamil Náduban beszélnek. Sri Ramana Maharsi anyanyelve. tanmaja nisthá Az Önvalóban tartózkodás. tapasz Vallásos célú vezeklés. tat Az; a Brahman. tattva Igaz állapot, Igazság, Valóság. tattva dnyána Az Atman vagy a Brahman ismerete. tat tvam aszi „Te Az vagy." telugu A négy nagy dravida nyelv egyike, melyet főképpen Dél-Indiá-

ban, Andhra Pradésben beszélnek. túrija Az egyéni lélek által tapasztalt három állapoton, az ébrenléten,

álmodáson és alváson túl lévő „negyedik", a tiszta Tudatosság. turíjátíta A túriján túli; az Abszolút.

U

udána Az öt életlevegő egyike, melynek székhelye a torok, upadésa A Guru által adott szellemi útmutatás vagy tanítás, upádhi Korlátozó járulék, ami által egy bizonyos dolog másnak tűnik,

mint ami valójában, upanisadok A Védák részét képező bölcseleti írások.

V

Vaikunta Visnu mennyországa.

vairágja A világi vágyaktól való mentesség, szenvedélytelenség. vászanák Az elme jelen életben meglévő haj lamai vagy vonzalmai, me-

lyek okai korábbi életekben szerzett tapasztalatok.

Vászudéva Az Úr Krisna; Vaszudéva fia; az Úr, akinek a megnyilvá-nulása ez az egész világ; a 108 upanisad egyikének címe, mely Vászudéva ösvényét ismerteti .

Védák A h i n d u k szent könyvei, melyek a risik számára nyilatkoztat tak ki. A négy Véda a Rig-, ajadzsur-, a Száma- és az Atharva-véda.

védánta Az upanisadokban, a Brahma-szútrákban és a Bhagavad Gítá-ban lefektetett abszolút Igazság, ahogy azt Sri Vjásza értelmezte; a Védák vége vagy betetőződése.

Védapárájana A Védák recitálása, felolvasása.

vicsára Kutatás az Önvaló igazsága után.

vidéha-mukta Aki azután szabadul meg, hogy elhagyja a testét.

vidéha-mukti Az Önvalóra ébredés a test elhagyása után.

vidnyána Bölcsesség; a valós megkülönböztetése a valótlantól.

vidnyána márga A megkülönbözte tő bölcsesség út ja .

vijóga Elkülönülés .

víná Húros hangszer.

Vinájaka „Az akadályok eltávolítója." Ganésa másik neve.

visaja vászanák Érzéki élvezetek i ránt i vonzalmak.

Visnu Isten m i n t fenntar tó ; a h indu háromság egyik alakja,

vivéka Megkülönböztetés .

vjána Az öt életlevegő egyike, mely a vérkeringésért felelős, és át járja

az egész testet,

vjávahárika Jelenségszintű vagy tapasztalati (ismeret),

vritti Az e lme hul lámai vagy módosulásai .