christine feehan - kárpátok vámpírjai 20. – sötét gyilkos (razvan shonski & ivory malinov)

8/17/2019 Christine Feehan - Kárpátok Vámpírjai 20. – Sötét Gyilkos (Razvan Shonski & Ivory Malinov)

1/254


2/254


3/254

Sötét gyilkos Christine Feehan Dark sorozat

(Kárpátok vámpírjai)20. könyv

rajongói fordítás

A sorozat eddig lefordított kötetei:

1. Sötét herceg 2. Sötét vágyak

3. Sötét arany (rajongói) 4. Sötét mágia (rajongói) 5. Sötét kihívás (rajongói)

6. Sötét tűz (rajongói) 7. Sötét álom (rajongói) novella

8. Sötét legenda (rajongói) 9. Sötét őrző (rajongói)

10. Sötét szimfónia (rajongói) 11. Sötét mélység (rajongói) novella

12. Sötét dallam (rajongói) 13. Sötét végzet (rajongói)

14. Sötét éhség (rajongói)novella15. Sötét titok (rajongói)

16. Sötét démon (rajongói) 17. Sötét ünnep (rajongói) 18. Sötét uralom (rajongói) 19. Sötét átok (rajongói)

Következik: 21. Sötét veszedelem


4/254

A mágus

A mágus odasétált, hogy bezárja a pokol kapuját, ujjai hegyéből energiaspirálok robbantakki, ajkain varázsszavak formálódtak. Magas volt, jó testalkatú, sötét hajú, szépen metszettezüstszín szemei parázsként izzottak.A hatalom jelenlétével sem tudta megmagyarázni az elméjében állandóan jelenlévő vágyat,alobogó sóvárgást, ami égetett, mint a tűz, amifolyamatosan űzte, hajtotta előre. Előrelépett és kitárta a karjait, áldozata pedig hangtalanul odament hozzá, engedett varázsa parazsának, a szenvedély feltörő lángjainak. Miután a mágus kieresztette szívéből a vért,és mindet elfogyasztotta, hagyta tovább szenvedniaz áldozatot, elmondhatatlan fájdalmak közepette. Megtörte a lelket és a testet, aztán elfordult áldozatától, hogy mást keressen, aki még egész,akivel ismét elvégezheti az egész folyamatot, aminek mindig ugyanaz volt a vége, amágusnak a szív vérére volt szüksége, hogy ép legyen, és az is maradjon. (Anita Toste)

1. fejezet

Az örvénylő köd fátylat vont a hegyekre, belopózott az erdőbe, a hóval több rétegben ismegrakott fák közé. A hó mély zsebei elrejtették az életet, jégkristályok fedték az alattuksurranó patakokat. A cserjék és a rétek fűszálai úgy álltak, mint a szobrok , belefagyva azidőbe. A hó egy kékes derengést adott a világnak. A fák, amiken jégcsapok lógtak, a patakvizének felületére fagyott bizarr formák , mintha egy hátborzongató, idegen világhoz tartoztakvolna.Letisztult, világos és hideg volt odafenn az égbolt, fényes csillagok ragyogtak rajta, teliholdárasztotta a fagyos talajra ezüstös fényét. Néma árnyak mozdultak a fák és a dermedt bokrok között, hangtalanul lopakodva. Jókora mancsok, talán hat centi átmérőjűek taposták a havat libasorban az ösvényen, amikanyarogva vezetett a fákon és a bozóton keresztül.Bár kicsattanóan egészségesnek látszottak vastag bundájukban, a farkasok nagyon is éhesekvoltak, élelemre volt szükségük, hogy életben tartsák a falkát a hosszú, brutális erejű télben.Az alfa hir telen megállt, mozdulatlanná vált, megszimatolta a nyomot maga előtt, majd alevegőbe emelte az orrát, hogy szagmintát vegyen a szélből.A többiek is megálltak, lidércek voltak csak, néma árnyak, egy láthatatlan jelre szétszóródtak.Az alfa ismét megindult, hátszélben maradt, míg a többiek lekuporodtak és vártak.Úgy ötvenméternyi távolságra nagydarab friss, nyers hús feküdt a nyomon, illata csábítóanszállt a farkas felé.Óvatosan körbejárta, közben fel-felkapott fejjel a levegőbe szimatolt, veszélyt k eresett. Csak ahús illatát érezte, a nyála összefutott, éhes gyomra korgott, így beleállt ismét a hátszélbe, és

néhány lépéssel közelebb ment a jókora húshoz.


5/254

Egyre közelebb merészkedett, majd háromszor is felé nyúlt, hogy aztán gyorsanvisszahúzódjon, de nyoma sem volt semmiféle veszélynek. Amikor negyedjére is odatolta azorrát, valami a nyakára siklott.Az alfa hátraugrott, a drót megszorult. Minél jobban küzdött, a drót annál mélyebbre vágott,kiszorította a levegőt a tüdejéből, belevájt a húsába. A falka tagjai körülötte járkáltak, a

nősténye rohant, hogy a segítségére legyen. Egy második drót pendült, a futás lendületemajdnem leütötte a lábáról, és a nőstény is küzdeni kezdett. Aztán egy pillanatra csend lett, nem hallatszott más, csak a két csapdába ejtett farkas lihegése.Aztán gally reccsent.A falka felbolydult, és menekülő árnyakként visszarohantak a fák elrejtő sűrűjébe.A bokrok szétnyíltak , és egy nő lépett elő közülük.Egészen feketébe volt öltözve, vastag téli csizmájától, csípőjén alacsonyan ülő derekúnadrágján át, ujjatlan mellényéig, ami szabadon hagyta derekát, és amit kétfelől három-háromacélcsat tartott össze. Mind a hat csat ezüstösen ragyogott, apró, kidomborodó keresztekdíszítették őket. Rengeteg kékesfekete haja egyetlen vastag fonatban a dereka alá omlott. A hosszú, csuklyás kabát, amit viselt, úgy tűnt, mintha egyetlen ezüstfarkas bundájábólkészült volna, és leért egészen a bokájáig.Egyik kezében íjpuskát, a másikban tőrt, az övébe tűzve pedig rövid kardot viselt.A vállán viselt tegez tele volt nyilakkal, hosszú, farkasbőr kabátja belseje pedig különbözőhurkokkal és zsebekkel, amikben szintén éles fegyverek rejtőzködtek. A csípőjén hordott pisztolytáskája övét több sor apró, lapos, borotvaéles nyílhegy ékítette azon felül, hogyotthont nyújtott a táskában a fegyvernek is.Egy pillanatra megállt, hogy felmérje a helyszínt. – Már megint – sziszegte bosszúsággal és tekintéllyel a hangjában.Parancsára a farkasok abbahagyták a küzdelmet és vártak, a testük reszketett, a horpaszukgyorsan járt a lihegéstől, a fejüket alacsonyan tartották, hogy enyhítsék valamelyest a torkukranehezedő borzalmas nyomást.A nő folyékony kecsességgel mozgott, szinte áramlott a felszín felett, ahelyett, hogy lábai akérges hóba süllyedtek volna.Szemügyre vette a csapdákat, fekete szemeiben undor ült. – Ezeket már rég megtanultuk – zsörtölődött – , megmutattam neked őket, de túl kapzsi, túlmohó vagy, könnyen szerettél volna vacsorához jutni. Hagynom kellene, hogy kínhalált haljitt.Míg a farkast dorgálta, hosszú kabátja belsejében keresgélt, majd végül előhúzott egyoldalvágót, elmetszette a csapda drótját, hogy kiszabadítsa a farkasokat.Mélyen belefúrta ujjait a bundájukba ott, ahol a drót sebeket ejtett rajtuk, rájuk szorította a

tenyerét és halkan kántálni kezdett.Fehér fény tört fel az ujjai alól, körbefutott a farkasok nyakán, még a bundájukon isátvilágított. – Ettől jobban kell éreznetek magatokat – mondta, és a szeretet belopózott a hangjába, mígmegvakargatta a farkasok fülét.Az alfa figyelmeztetően felmordult, a párja kivicsorította a fogát, majd mindketten elfordultaka nőtől. Az elmosolyodott. – Én is érzem. Lehetetlenség nem érezni a vámpír mocskos bűzét.Elfordította a fejét, és a válla fölött átpillantva végignézett a magas, erőteljes férfin, aki egyhatalmas, megcsavarodott, bütykös törzsű örökzöld fenyő törzséből lépett elő.A törzs reccsenve nyílt szét, majdnem teljesen kettéhasadt, elfeketedett, a kérge lehámlott,

kinyúló ágain a tűlevelek megfonnyadtak, amint a fa kilökte testéből a mérgező lényt.


6/254

Jégcsapok hullottak alá, ahogy az ágak megborzongtak, belerázkódtak, összerezzentek agonosz szerzet érintésébe. A nő kecsesen felemelkedett és megfordult, hogy szembenézzen ellenségével, közben pedigszabadon engedte a f arkasokat, akik azonnal visszahúzódtak az erdő sötétjébe. – Látom, manapság csapdákhoz kell folyamodnod, hogy élelemhez juss Cristofor. Olyan lassú

és mocskos vagy, hogy már egyetlen embert sem vagy képes magadhoz csábítani, hogytáplálkozz? – Gyilkos! – a vámpír hangja rozsdásnak tűnt, mintha csak nagyon ritkán használná. – Tudtam, hogyha befogom a falkád, idejössz. A nő szemöldöke felszaladt. – Szóval, akkor ez tulajdonképp egy meghívás. Emlékszem rád a régi időkből Cristofor,amikor még fiatal és jóképű voltál. Kizárólag a régmúlt emlékek kedvéért hagytalak eddig iséletben, de már látom, vágyódsz az édes halál után. Nos, öreg barátom, legyen hát. – Azt mondják, téged nem lehet megölni – mondta Cristofor – , ez a legenda kísért mindenvámpírt. A vezetőink azt mondják, hogy hagyjunk békén téged. – A vezetőitek? Tehát csatlakoztál hozzájuk, összeálltál velük a herceg és a népünk ellen?Miért keresed hát mégis a halált, amikor az a terved, hogy minden országot uralj? Az egészvilágot? – lágyan felnevetett. – Nekem úgy tűnik, hogy ez egy nagyon ostoba terv, ráadásulrengeteg munkával járna. Régen egyszerűen éltünk. Azok voltak a boldog napok. Nemkívánod vissza őket?Cristofor a hibátlan arcot tanulmányozta. – Nekem azt mondták, hogy téged úgy raktak össze húsdarabokból, de az arcod és a testedugyanolyan, mint régen. – Megvonta a vállát és egyszerűen megtagadta, hogy előjöhessenekazoknak a sötét éveknek a képei, amikor a teste megtagadta, hogy engedjen a fájdalomnak, aszenvedésnek, az agóniának és meghaljon, miközben mélyen a földben feküdt húsátólmegfosztva, szabad prédaként a talajban nagy létszámmal jelenlévő rovaroknak. – Miért is necsatlakozhatnál hozzánk? Neked mindenkinél több okod van rá, hogy gyűlöld a herceget. – És csatlakozzak azokhoz, akik valójában elárultak és megcsonkítottak? Nem hiszem, hogyez jó ötlet. Harcolok, ahol erre szükség van – behajlította ujjait a szoros, vékony bőrkesztyűiben. – Nem kellett volna hozzányúlnod a farkasaimhoz Cristofor. Nem sokválasztást hagytál. – A titkodat akarom. Ha elmondod, megengedem, hogy életben maradj.Elmosolyodott, gyönyörű mosolyában felvillantak apró, gyöngyház fehér fogai. Telt ajkai pirosak, pajkosak és szexik voltak, szinte csábítottak vidámságra.Oldalra döntötte a fejét, tekintete alaposan felmérte az élőholtat. – Fogalmam sem volt róla, hogy megtébolyodtál Cristo. – Azt a nevet használta, amingyerekkorukban is szólította, amikor együtt játszottak. Azelőtt. Amikor még a világ igaz volt.

– Idecsaltál a csapdáiddal – intett megvetően a szétvagdosott drótok felé – , és úgy gondolod,hogy most meg kellene ijednem tőled?Gonosz, rosszindulatú vigyorral felelt a mosolyára. – Arrogánssá váltál Gyilkos. És gondatlanná is. Észre sem vetted, hogy ez a csapda neked vanállítva, nem pedig a drágalátos farkasaidnak. Nincs más választásod, mint megadni, amitakarok, vagy meghalsz ma éjjel. Ivory megvonta a vállát, az ezüstszőrű prémkabát felhullámzott rajta, mintha élne. Az egyik pillanatban még lazán ringott a bokái körül, a következőben pedig eltűnt, felfedve a bőrén ahat vérengző farkas tetovált képét, a nyakánál, a derekán és körülölelve felkarjait. – Úgy legyen – felelte halkan, pillantását belefúrva az élőholt szemeibe. Előhúzta a kardját, ésrohanni kezdett felé, majd a levegőbe vetette magát, hogy átugorjon az útjába eső hófödte

sziklák felett.


7/254

Megérezte a rejtett csapda harapását, és magában szitkozódni kezdett, ahogy a hurokmegszorult a nyaka körül. Már oldódott is köddé, de a vér fényes, karmazsinvörös cseppjeiszétfröccsentek a havon.Cristofor felnevetett, lehajolt és felmarkolt egy maréknyi véres havat, hogy megnyalja rajta aszíntiszta Kárpáti vér ízét. Nemcsak hogy tiszta, a Gyilkos, Ivory Malinov egyike volt a

lehetséges legerősebb Kárpáti vérvonal leszármazottainak.K övette a vér szétfröccsenésének sugarát, és észrevette őt a lombmagasság határánál, alig párlépésnyire, elégedettségében vihorászni kezdett.Ivory két ujjal tisztelgett neki, megérintette a keskeny vágást a nyakán, majd a szájába vetteaz ujját és leszopogatta a vért. – Szép találat. Észre sem vettem, és azt hiszem, bocsánatot kell kérnem a farkasaimtól, amiértleszidtam őket. De Cristo, ha azt hiszed, hogy a társad ott az erdőben a segítségedre fog sietni,miután megpróbálja megölni a farkas falkámat, komolyan túlbecsülöd a lehetőségidet.Ismét futni kezdett felé, a kezét alacsonyan tartotta, majd csuklóból meglendítette, és eldobtaaz ujjai között tartott apró nyílhegyeket, amik egyenes vonalban belefúródtak a vámpír húsábaa hasától a torkáig. A vámpír üvöltött és megpróbált alakot váltani. A lába eltűnt, párává oldódott. A feje isfelörvénylett, aztán az is eltűnt. A köd elősodródott a fák közül, kétségbeesett kísérletet téverá, hogy elrejtse, vastag fátyollá sűrűsödött a teste körül. De a torzó látható maradt, a hasától atorkáig húzódó vágás felfedte a szívét.A kardja mélyre süllyedt benne, a döfésbe beleadta lendületét, súlyát és erejét is, a pengeátütötte a testet, közvetlenül a szív alatt.A vámpír iszonyút sikoltott. Savas vér ömlött a sebből, felsistergett a kardon, és szétfröccsenta havon.Önmagában a fémet szétroncsolta volna a sav, de a Gyilkos olyan bevonatot használt afegyverein, ami megvédte a pengét, és megakadályozta az alakváltást. Táncoló mozdulattalmegpördült, a kardot, ami még mindig a sebbe volt ékelődve, átemelte a feje fölött, éskanyarított egy lyukat a vámpír mellkasába szíve körül.Aztán Ivory kirántotta a kardot, a kezét merítette alá a sebben. – Megmutattam neked a titkom – suttogta közvetlen közelről az arcába – , vidd magaddal asírba. – Kirántotta belőle a szívet és messze eldobta azt, majd a magasba emelte a karját, hogyleparancsoljon egy villámkardot. A cikkcakkos energiaív elégette a szívet, majd átugrott atestre, és tisztára égette. – Találj békére Cristofor – suttogta, majd kardja hegyétmegtámasztotta a földön, röviden fejet hajtott, könnyek csillogtak a szemeiben elvesztettgyerekkori barátjáért.Olyan sok minden elveszett. Szinte semmi sem maradt abból az életből, amit egykor ismert.Beszívott egy mély lélegzetnyit a ropogós, fagyos éjszakából, mielőtt takarításba kezdett

volna, amit a kardjával kezdett, és a vámpír vérével fejezett be a hóban. Felszedte a nyolcapró nyílhegyet, és visszadugdosta őket pisztolytáskája övébe, mielőtt intett volna a karjaival,hogy ismét megjelenjen rajta a hosszú, ezüstszín prémkabát. A tetoválások megmozdultak,kiélesedtek, majd kabátként folytak le a testén. Hagyta, hogy a hosszú, ezüstszín lepel lassan leereszkedjen a bőrére, mielőtt felvette afegyvereit, és felhúzta a fejére a csuklyát. Abban a pillanatban szinte egészen eltűnt,egyszerűen elkeveredett a sokrétegnyi sűrű köddel.Ivory hangtalanul lépdelt, érezte a falkájából áradó ellenséges energiát.Támadás alatt álltak, védelmük fala egyre gyengült. Sietve pajzsot vetett köréjük, amikorkiszagolta a második támadót. Ha a vámpírt nem lelkesítette volna fel annyira azsákmányejtés gondolata, és szélirányban marad, lehet, hogy sikerült volna megölnie a vad,

farkas falkáját.


8/254

Nem használhatta újra a nyílhegyeit, a vámpír savas vére nagyrészt leoldotta róluk avédőréteget. Csak nagyon kevés ideje volt, miután belevágta a kis ékeket az élőholt testébe, asavszerű vér gyorsan leoldotta az aprócska fegyverekről a bevonatot, és ellenfele ismétképessé vált az alakváltásra.Miközben a fák közt kanyargott, félig leguggolt és felvette egy farkas alakját. Ezüstszín

kabátját nehéz lett volna megkülönböztetni a területen élő bármely másik farkasétól, ahogy amásodik vámpír irányába futott.Meglapult egy kidőlt fatörzs mögött, és tanulmányozta a vámpírt, ami tűzcsóvákat dobált afarkasokhoz.Vízparton szorította sarokba őket, mögöttük a jég vékony és veszélyes volt. Látta arepedéseket távolból felhúzott, viharvert pajzsán, és hogy az élőholt szándékosan ezekrecéloz, folyamatosan gyengíti a védelmet. Vett egy mély lélegzetet, majd lassan kieresztette, lenyúlt bensője legmélyére, hogymegtalálja nyugalmát. Felegyenesedve emberi alakra váltott, és rohanni kezdett a vámpír felé,futtában elsütve íjpuskáját. Ismét a felsőtest volt a célpontja. Fordulás közben kapta el, azegyi k nyíl alacsonyan a hátába fúródott, a másik teljesen mellément.Hozzávágott egy tűzcsóvát, mire Ivory bukfencezett egyet a földön, hagyva, hogy a lángokátsuhanjanak a feje fölött. De már ismét talpon volt, és újra felé iramodott, futás közbentöltötte meg és sütötte el ismét íjpuskáját.A vámpír felüvöltött haragjában, amikor az egyik nyíl belevágódott a torkába.Ivory farkasai nekivetették magukat a láthatatlan falnak, őrjöngve próbáltak a segítségéresietni, de tudta, hogy a vámpír megsemmisítené őket mind egy szálig. Másrészről viszont… A Gyilkos megrázta a vállait, az ezüst prém lehullott róla. A súlyos kabát a hóra zuhant, a prém fodrozódott, mintha élne. A csuklya kifeszült és megnyúlt, pontosan úgy, mint a két ujj,úgy mozogtak, mintha megelevenedtek volna, maga a kabát anyaga pedig kialakított magábólhárom különböző formát, szétválasztotta őket, hogy végül hasonlóan a csuklyához és azujjakhoz, azok is kiteljenek, alakot öltsenek.Ivory nem várt társaira, hogy egészen elmozduljanak normál alakjukra, arrébb gurult a havon,majd féltérdre emelkedett, és két újabb bevont nyilat küldött a vámpír mellkasába, míg aztösszezavarta a hat éppen kialakuló farkas.A vámpír felszisszent, a szemei felizzottak a forró gyűlölettől. Megpróbált alakot váltani,decsak a lábai, a hasa és a feje vették fel egy összetett fegyverzettel rendelkező vadállat alakját,a szíve védtelen maradt.Rájött, hogy csapdába csalták, de azzal is tökéletesen tisztában volt, hogy a hátába fúródottrövid nyílvessző egyre gyengül, savas vére lerombolta a védőbevonatot, majd marni kezdte afémet.Megpördült, begyűjtötte a szelet, ami aztán felkapta a havat, egy kész hóvihart hozott létre,

körülvette, szinte beburkolta magát a széltölcsérrel.Lehetetlen volt látni a vámpírt a tomboló vihar közepén, de a farkasok átugrották a vadforgószél falát, őket a szaglásuk irányította, rávetették magukat, a karjait és a lábaitmarcangolták, míg az alfa egyenesen a torkának ugrott, hogy a földre döntse.Gyilkos követte őket az örvénybe, görbe tőrrel a kezében vetette magát az őrjöngőösszecsapás közepébe.Az egyik farkas felnyüszített, majd vonítani kezdett, amikor a vámpír éles görbe karmávalfelhasította az oldalát, majd újra rávetette magát az élőholtra. Ivory eldobta az íjpuskáját, elkapta a vámpír mellkasa felé vetődő farkast a levegőben, ésvisszahúzta őt.A hóvihar könyörtelenül hasított bele arcbőrébe, szinte ledörzsölte azt, ahogy hanyatt esett, és

a farkas rázuhant. Olyan gyengéden fektette a földre az alfa testét, amennyire csak lehetett,


9/254

majd mászni kezdett a havas földön, akár egy kígyó, felvette a szerszámíját és betöltötte,miközben tovább kúszott előre.Villámgyorsan tüzelt és töltött, még háromszor eltalálta, de közben már talpra is ugrott,keményen a kezébe szorította tőre markolatát, és tövig döfte a pengét a mellkasába, áthatolvainakon, csontokon, hogy a szívhez férkőzzön.

A vámpír hátrahőkölt, habzó szája vért köpött. Ő is megpróbálta belecsapni az öklét a lánymellkasába, így teljes erővel csapott bele a dupla csatokba. Felordított, visszarántotta a kezét,égésnyomok füstölögtek ujjízületein. A szentelt vízzel megáldott ezüstkeresztek csontigégették a húst a kezén. Mégis üvöltve támadt a lány torkának, annak ellenére, hogy a karjainfarkasok lógtak. Karmaival belevájt a nyakába és a vállába, hasogatta a húst, vadul küzdött.A feltápászkodó alfa rávetette magát a torzójára, súlyával kibillentette, hátralökte, el Ivoryközeléből, még mielőtt átvághatta volna nyaki ütőerét.Ivory ráugrott, öklével belyukasztotta a mellkasát, figyelmen kívül hagyta a savat, amiszétömlött kesztyűje bevonatán, majd gyorsan átmarva magát azon, égő fájdalommal borította be a kezét.A vámpír kapálózott és hasogatta, ahol érte, de a farkasok leszorították, így a lány kihúzhattafekete, pulzáló szívét, hogy messze dobja, majd felnyújtsa a kezét az ég felé egy villámért.A villám cikkcakkja alázúdult, belecsapott a szívbe, még a föld is belerázkódott a csapásba. Afarkasok szétugrottak a tisztító energiaostor elől, ami elhamvasztotta a vámpírt ésmegtisztította a nyilakat.Ivory fáradtan fürdette meg kesztyűjét is a ragyogásban, majd leereszkedett a hóra, lehajtottaa fejét, és levegőért küzdött, amit égő tüdeje követelt.Az egyik farkas elkezdte nyalogatni a sebeit, igyekezett meggyógyítani őket. Halvány mosoly jelent meg az arcán, ujjait mélyen belefúrta az alfa nőstény sűrű szőrébe, kényelmet keresveaz arcát is ráhajtotta a puha bundára.Ezek a farkasok, amiket oly sok évvel ezelőtt mentett meg a haláltól, hogy már vissza semtudott pontosan emlékezni, ők voltak az egyedüli társai, a családja. Ők voltak a falkája, nekiktartozott hűséggel, és senki másnak. – Gyere ide Raja – duruzsolt a nagy hímnek – , hagyd, hogy megnézzem a sebet.Még mindig csapdába esve a pajzs mögött, amit azért hozott létra, hogy megvédje a valódifarkascsordát a vámpírtól, az alfa kihívóan felüvöltött.Raja figyelmen kívül hagyta őt, ahogy a hosszú évek alatt a többit is. A természetes falka élt,és meghalt a természet körfogása szerint, de Raja hamar megtanulta, hogy az ilyen jelentéktelen versengések nem érintik őt. Küldött a természetes alfának egy megvető pillantást, majd hízelgett egy kicsit Ivorynak, és lefeküdt az oldalára, hogy megvizsgálhassa asebét.Számtalan alkalommal kezelte már, mint ahogyan Gyilkos sebeit is számtalanszor

begyógyították már fivérei és nővérei a nyálukkal, ami gyógyító enzimeket tartalmazott.Felvéste a fagyott havat a tőrével, míg a tiszta talajhoz nem jutott. Összekeverte a földet anyálával, beledörzsölte a sebbe, majd megölelgette őt. – Köszönöm fivérem. Megszámlálhatatlanul sokszor megmentetted már az életem.Megböködte az orrával, majd türelmesen várt, míg a lány megvizsgálta a falka többi tagját is.A legerősebb nőstény, Ayame, aki a démonfarkas hercegnőről kapta a nevét, odadörgölődötthozzá, míg megvizsgálta a sebeit, és megnyalogatta a karmolásokat, amiket a lány kapott.Az alomtársai alkották a falka többi részét, Blaez, a második számú vezető, Farkas,aharmadik hím, Riki és Gynger , a két kisebb nőstény.Körülvették Ivoryt, mindent megtettek, hogy odafurakodhassanak kopott, törődött testéhez, éssegíthessenek neki.


10/254

Az alomtársaknak, bár különböző szülőktől származtak, nagyon jellegzetes, puha, ezüstszínszőre volt, a fényűző bunda csillogva simult rájuk, aminek szálai sokkal hosszabbak voltak aszokásosnál, még a két legkisebb nőstényen is.Mindannyiuknak kék szeme volt kölyökkoruk első napjától, attól a naptól, amikor Ivory a vérés a halál nyomait követve eljutott természetes farkascsordája barlangjába, és ott megtalálta a

felnőtt állatok darabokra vagdalt testeit.Még akkor is, ha a lány vált a vámpírok csapásává, ha legendákat is csak suttogva mertek beszélni róla, mindannyian vágytak rá, hogy elpusztíthassák.Helyette azonban inkább megölték azt a természetes falkát, amivel a lány összebarátkozott, ésmegcsonkították a testeket.Ott találta a kölyköket, szétszaggatott testekkel és szervekkel a véráztatta földön, ahogymagukat vonszolva megpróbálták megtalálni az anyjukat.Képtelen volt elviselni, hogy elveszítse az egyetlen családját, az egyetlen kapcsolatát amelegséggel és a szeretettel, puszta kétségbeesésében a vérével etette meg őket, hogy életbenmaradjanak. A saját Kárpáti vérével. Ami forró volt és gyógyító.Ott maradt velük a barlangban, ott bújt el a fény elől, és közben majdnem önmagát éheztetteki. Hogy ne gy engüljön el teljesen, mindegyikükből vett egy egészen kicsi mennyiséget, majdismét megetette őket, amikor megéheztek.Rá sem jött, hogy vércseréket csinál, amíg a legerősebb, legdominánsabb kölyök át nem menta változáson.A kölykök kék szeme megmaradt, és ahogy nőttek, a Kárpáti vér biztosította nekik aképességet, hogy alakot váltsanak. Az mentette meg az életüket, hogy képesek voltak Ivoryvalkommunikálni, így megadhatta nekik a szükséges pszichés agyműködést, hogy túléljék azátalakulást.Akárcsak Ivoryt, őket is ezerszer megsebesítették már csatákban az elmúlt évszázadok alatt,de cserébe megtanulták, hogyan lehet legyűrni egy vámpírt, ha ők heten csapatkéntegyüttműködnek. Ledőlt a hóba, visszatartotta a lélegzetét, és hagyta, hogy a teste elnyelje sebeinek fájdalmát.A nyaka lüktetett és égett, tudta, hogy azonnal ki kell tisztítania. Nem járta át a hideg,ahogyan egyetlen Kárpátit sem. Faja olyan ősi volt, mint maga az idő, és szinte halhatatlan,amit legnagyobb rémületére ő maga is megtapasztalt, amikor a herceg fia elárulta avámpíroknak, saját haszonszerzési céljai miatt.A fel sem fogható, végtelen haldoklás egy örökkévalóságig tartó csatának tűnt a föld alatttöltött években, de a teste egész egyszerűen nem volt hajlandó meghalni.Valószínűleg kiadhatott valamiféle hangot, bár ő nem hallotta sajátmagát. Úgy gondolta, hogya kiáltása csak a bensőjében szól, a farkasok mégis odatülekedtek hozzá, és megpróbáltákmegvigasztalni, de még a pajzs mögött a természetes falka is átvette a kiáltását.

Felnézett az éjszakai égre és hagyta, hogy a farkasai lecsillapítsák, szeretetük, rajongásukmaga volt a gyógyír, valahányszor túl sokat gondolkodott korábbi életén.Az idő haladt. A közelgő napszak legalább annyira az ellensége volt, mint a vámpírok.Sietnie kellett, hogy még hajnal előtt eljuthasson a búvóhelyére, és addig még nagyon sokdolga volt.Égő szemeire szorította az ujjait, és kényszerítette a testét, hogy megmozduljon. Legelőször iseltávolította a mérget a húsából a sérüléseknél, ahol a vámpír karmai felszakították a bőrét. Avámpírok szövetsége apró féregszerű élősködőket használt arra, hogy azonosíthassákegymást, és ezek a paraziták bármilyen nyílt seben keresztül fertőztek. Nagyon gyorsan el kellett hát távolítania őket a pórusain keresztül, még mielőtt befészkelnékmagukat belé, és több napos gyógyulásra lenne szükség.

Újabb villámot húzott le a magasból, hogy megtisztítsa magát tőlük, mielőtt a nyálávalelkevert földdel beborogatta volna a sebeket.


11/254

– Készen vagytok? – kérdezte a családját, miközben felszedte a fegyvereit, és visszatolta ahasznált nyilakat a helyükre az övében.Soha nem hagyott hátra sem fegyvert, sem nyilat, ügyelt arra, hogy semmije se kerüljön avámpírok, de főképpen Xaviernek, halálos ellenségének kezébe. Ivori széttárta a karjait, és a falka ugrott, a levegőben alakultak át a kabát darabjaivá, befedték

a testét, a csuklya a fejére simult, a vastag prém felhullámzott körülötte, meleggel, ésszeretettel véve körül őt. Soha nem volt egyedül, amíg a falkájával utazott. Nem számított hová ment, hány napot, vagy hetet utazott, ők vele tartottak, ésmegakadályozták, hogy elmebeteg legyen.Megtanult egyedül lenni, és megtanulta a farkasoktól az óvatosságot. Nem voltak barátai, csakellenségei, de így érezte jól magát.Miközben a havon lépdelt, intett egyet a kezével, és hagyta leomlani a pajzsot. A természetesfarkascsorda egy másodperc múlva már ott kavargott körülötte, szlalomoztak a lábai között,megszaglászták a kabátját és a csizmáját, a falka tagjaként üdvözölték. Az alfa megjelöltminden fát és bokrot a közelben, amin Raja rajtahagyta az illatát.Ivory a szemét forgatta a dominancia eme egyértelmű megnyilvánulására. – A világon minden hím egyforma, teljesen lényegtelen, hogy milyen fajhoz tartoznak – jegyezte meg fennhangon, majd egyesével megvizsgálta a farkasokat, hogymegbizonyosodjon róla, a vámpír nem tudott kárt tenni egyikükben sem. – Minden rendben. És most szerezzünk táplálékot még hajnal előtt. Nekem még utaznom iskell, és a hajnal közeledik – mondta a falkának.Megfogta kétfelől az alfa pofáját és belenézett a szemébe. „Keress és hajts fel zsákmányt nekem, én pedig le fogom lőni neked. Siess, nincs sok időm!” Bár állandóan beszélgetett a saját falkájával, és azok meg is értették őt, a vad falkának sokkalkönnyebb volt képekben utasításokat adni, mint szavakkal. Üzenetéhez hozzáadta a sürgetésérzését.Vissza kellett indulnia a búvóhelyére. Általában repült, és a fegyverei mind valamilyentermészetes anyagból készültek, amik vele együtt képesek voltak elmozdulni, így hosszúutakra magával vihette arzenálját.A farkascsorda szétszéledt, és pillanatokon belül beleolvadtak az erdőbe, hogy zsákmánytkeressenek.A vállára vette az íjpuskát, és elindult a vadonban az otthona felé.Alig tesz ugyan meg így néhány kilométert, mielőtt a falka felhajt valamit az útjába, deennyivel is közelebb ért az otthonához és a biztonsághoz.Keveset értett a modern világból. Olyan sokáig volt eltemetve a föld alá, hogy a világfelismerhetetlenné vált, mire felemelkedett. Idővel megtanulta, hogy a herceget a fia, Mikhailváltotta fel, ő lett a Kárpátiak uralkodója, a másodparancsnoka pedig egy Daratrazanoff, mint

mindig. Keveset tudott róla, de még a Kárpátiak világa is drasztikusan megváltozott.Fajtájából már csak nagyon kevesen voltak, a nép a kipusztulás felé közeledett, és ki tudja?Talán ez lenne a legjobb. Talán egyszerűen lejárt az idejük. Úgy megritkultak a nők, és olyankevés gyerek született az elmúlt századokban, hogy a faj majdnem teljesen kihalt.De ő nem volt már része annak a világnak, ahogyan az emberek modern világának sem volt arésze.

Na gyon keveset tudott a technika fejlődéséről, csak amennyit a könyvekben olvasott róla.Fogalma sem volt róla, milyen lehet egy házban, vagy Isten ments, városban lakni.Felgyorsította a lépteit és ismét felpillantott az égre. Még körülbelül húsz percet ak art adni afalkának a zsákmányfelhajtós játékra, mielőtt a levegőbe emelkedik. Már így is a szerencséjétkísértette. Nem szerette volna, ha a nap nyílt területen találja. Annyira a föld alatti életmódhoz

kötődött, hogy semennyire sem fejlesztette ki a napfénnyel szembeni ellenállását, hogy


12/254

legalább a kora reggeli órákban kinn tartózkodhasson. Mihelyt a nap emelkedni kezdett,azonnal érezte az égést.Persze ehhez lehetett némi köze annak is, hogy milyen hosszú ideig tartott a bőrének, hogymegújulhasson, hiszen nem marad belőle csak nyers hús és csontok. Néha, mielőtt felemelkedett volna, még mindig érezte a pengéket, amik keresztülhasítottak

csontjain és szervein, kis darabokra szeletelték, amiket aztán szétszórtak a réten, ésotthagytak, hogy felfalják afarkasok.Emlékezett a hangjukra, reszelős nevetésükre, ahogy végrehajtották legnagyobb ellensége,Xavier utasításait.A szél kezdett felerősödni, az égen sötét felhők vonultak, beharangozták a közeledő vihart.Belépett a fák menedékébe, és lehunyta a szemét, hogy megkeresse a farkas falkát.Rátaláltak egy öreg, téltől lesoványodott, leromlott őzsutára, ami sántított egy kicsit. Márüldözőbe vették, a falka körülötte futva terelgette készségesen Ivory felé. Halkan suttogva bocsánatot kért az őzsutától, és megpróbálta elmagyarázni neki a szükséget,hogy a falkának táplálkoznia kell, és közben felemelt fegyverrel várakozott.A percek múltak. Jég reccsent hangos csattanással, megzavarva a csendet.A levegő gőzpárát lökve, súlyosan szakadt ki a szarvas tüdejéből, ami áttört a fák között, és jég borította nyílt, havas területen rohant tovább. Mögötte egy farkas futott éhesen, halálosanhangtalan, széles mancsai tartották meg a jég tetején.Előfutottak a többiek is, különböző irányokból, párhuzamosan futottak a sutával, Ivoryirányába terelve a zsákmányt. Vadásztak már így együtt többször, hogy élelemhez juttassaőket a kétségbeesett időkben.Ivory kivárt, mielőtt eleresztette volna a nyílvesszőt, hogy megfelelő legyen a szög és atávolság egy tökéletes, gyilkos lövésre, nem akarta, hogy a suta szenvedjen. Mielőtt az alfa megközelítette volna a tetemet, hátravicsorogva a többiekre, hogy várjanak,amíg ő jóllakik, odasietett a zsákmányhoz és visszaszerezte nyílvesszőjét, majd gyorsanarrébb is húzódott, nem akarta hatalommal irányítani az éhező falkát, amikor valóságoslakoma hevert előttük.Ivory futásnak eredt, egyre jobban felgyorsult, majd a levegőbe ugorva alakot váltott, afarkasai pedig rásimultak a bőrére tetoválásként, hogy együtt száguldhassanak keresztül afelhőkön.Mindig élvezte az utazásnak ezt a módját, ahányszor a levegőbe emelkedett, minthalehullottak volna a válláról a terhek.Az összefonódó felhők segítettek elviselhetővé tenni a bőrén a fényt, miközben gyorsanhaladt otthona felé. Talán amiatt érezte magát tehermentesnek, megkönnyebbültnek, hogyhazafelé tartott, ahol biztonságban, és magabiztosnak érezhette magát.Soha nem tanulta meg, hogyan legyen nyugodt, hogyan lazuljon el a föld felett, ahol

ellenségei bármelyik irányból rátámadhattak.Titokban tartotta odúját, soha nem hagyott nyomokat a bejárata körül, így senkinek sem voltlehetősége rá, hogy kövesse őt oda. Egyedülálló biztonsági és riasztórendszerét pedig nemlennének képesek érzékelni, ebben egészen biztos volt.A bejáratot nem a szokásos varázslatok védték, ahogy más Kárpátiak, vagy a vámpírok búvóhelyeit, még azt sem vennék észre, hogy egyáltalán létezik, nemhogy azt, hogy lakott is. Nagyon sok évvel ezelőtt megtanulta már, milyen körülmények között érzik magukatlegkényelmesebben az ellenségei, így ő messziről elkerülte azokat. Néhány kilométerre a barlangjától leereszkedett a földre, ismét futásnak eredt, és közbenkitárta a karjait, eleresztette a farkasait vadászni. Mindannyiuknak vérre volt szüksége, és haheten hétfelé indulnak, hamarabb rábukkanhatnak egy vadászra az egyik kunyhóban.


13/254

Ha mégsem, akkor bemegy a legközelebbi faluba, és annyi vért hoz, amennyi mindannyiukszámára elegendő. Nagyon gondos volt, szinte soha nem vadászott a környező településeken,csak ha mindenképpen rákényszerült.Ahogy siklott a fák között, a távolban magasodó hegy irányából érkező lábnyomokkeresztezték az útját. Egy kora reggeli vándor, talán fáért indult, vagy ő is vadászni akar

magának.Leguggolt és megérintette a nyomokat a hóban. Nagytermetű férfi. Ez mindig jót jelentett. Ésegyedül van. Ez még jobb. Mardosta az éhség most, hogy megengedte magának, hogytudomást vegyen róla.Ivory futásnak indult a férfi nyomán, akinek útja keresztülvezetett a fák között.A nyom keresztülvezetett az erdőn egy apró tisztásig, ahol egy kunyhó állt, néhány kisebbmelléképülettel. A kunyhó általában üres volt, de most nyomok voltak körülötte mindenfelé.A kéményből vékony füstcsík emelkedett fel, ami elárulta neki, hogy a férfi épp csak odaért avadászkunyhóhoz, és most gyújtott tüzet. Ivory hátravezette a fejét és felvonított, magához hívta a falkát. Ott várt, a tisztás szélén,amikor a férfi kilépett a házból puskával a kezében, hogy végignézzen a ház körül elterülőerdőn. Az a magányos hívás kísértette őt, fel- alá kezdet járkálni a ház előtt és várakozott.Ivory megint a levegőbe rugaszkodott, párává oldódva odasodródott a széllel a ködhöz, amikörülölelte a házat.Megállt zsákmánya fölött a tetőn, miközben az az erdőt tanulmányozta, majd halkkáromkodással visszament a házba.Látta a fák között cikázó árnyakat, intett nekik , mire a falka lekushadt a hóra, és várt.A hasadék elég széles volt a kunyhó ajtaja alatt, hogy a köd beáramolhasson, Ivory mindennehézség nélkül bejutott a ropogó tűztől lassan átmelegedő szobába. A csak egyetlen aprószobából álló a kunyhóban, egy kandalló és egy kis főzésre alkalmas tűhely jelentett mindenkényelmet. Ezekben a modern időkben még a legszegényebb falusiaknak is több bútoruk volt. Nézte a férfit a szoba sötét sarkából, ahogy vizet önt egy fazékba, és odatette a tűzrefelforralni.Keresztülsuhant a szobán, közben pedig materializálódott előtte, és az elméjéért nyúlt, hogylecsendesítse, elfogadóvá tegye. A férfi szemei nagyra nyíltak, majd megüvegesedtek. Ivoryegy székhez vezette, ahová leültethette. Ő magas volt, sokkal magasabb, mint a nők általábana környékbeli falvakban, ez Kárpáti származásának betudható ajándék volt, de ez a férfi ahegyről, még nála is sokkal magasabb volt.Megtalálta a lüktető pulzust a nyakán, és belemélyesztette a fogait.Az ízletes, forró vér átáramlott belé, jóllakatta, feltöltötte élettel a sejtjeit. Néha meg isfeledkezett róla, milyen jó egy igazi lakoma. Az állati vér elegendő volt ugyan az életfenntartásához, de az igazi erő és energia kizárólag az emberéből származott.

Minden egyes cseppet külön megízlelt, megbecsülte az életet adó vért, és nagyon hálás volt aférfinak, noha ő arra sem fog emlékezni, hogy egyáltalán vért adott neki. Egy kellemes,enyhén erotikus álom emlékét ültette a fejébe, nem szerette volna, hogyha ez a tapasztalatkellemetlen lett volna a számára.Megpöccintette a nyelvével a két apró sebet a nyakán, hogy eltörölje ott jártának egyetlenkézzelfogható bizonyítékát is. Vizet tartott a szájához, és megparancsolta neki, hogy igyon,majd újra megtöltve mellé helyezte a poharat, és mielőtt távozott, köré gyűrt egy takarót, hogyfenntartsa a testhőmérsékletét. A falka az erdő mélyén találkozott vele, azonnal körülvették, mihelyt értük kiáltott.Az alfa lépett oda hozzá először és a térdének dőlt, amikor leguggolva felajánlotta neki acsuklójából előtörő vért. Ő nyalta a vért a bal csuklójából, míg az elsőszámú nőstény a jobból.

Táplálta mind a hat farkast, majd leült néhány pillanatra a hóba, hogy magához térjen. Elégsok vért elvett az erdőlakótól, bár gondosan ügyelt rá, hogy ne gyengítse le teljesen, nem


14/254

akarta megkockáztatni, hogy ott fagyjon meg az erdőben, még mielőtt magához térne, de mosta szokásosnál egy kissé több táplálékra volt szüksége, a vámpírokkal való harc lecsapolta az őerejét és a falkáét is.Lassan felemelkedett, és magához hívta a farkasokat, megvárta, míg alakot váltanak éstetoválásként rásimulnak a bőrére. Ahogy összeolvadtak vele, egy kissé éberebbnek érezte

magát, a farkasok megosztották vele energiájukat. Újra nekifutott, majd felrugaszkodott alevegőbe, és eltolta alakját, hogy aztán gyorsan átrepüljön az erdő fölöt, hazafelé véve azirányt.A felhők súlyosak voltak, a szél teljesen elállt, csak néha indult meg egy-egy apró lökés,

bel erobbanva a sűrű ködbe, ami elhomályosította a felkelő napot.Hófödte, magas hegyek emelkedtek fel előtte, ezek rejtették több méternyi vastag sziklarétegalatt biztonságos, meleg otthonát.Azon kapta magát, hogy mosolyog.„Mindjárt otthon vagyunk” – üzente a falkának – , „már majdnem odaértünk.” De még mielőtt leereszkedhetett volna, fel kellett derítenie a környéket, idegenek utánkutatva.

Érezte, hogy a farkasok is kieresztik érzékeiket, csakúgy, mint ő, és ez mindennél nagyobb biztonságot jelentett a számára. Ez volt az, ami miatt ilyen hosszú ideig sikerült életbenmaradnia. Nem bízott meg senkiben. Nem beszélt senkivel, hacsak nagyon távol az otthonátólnem. Nem hagyott maga után hátra bizonyítékokat. Nem hagyott nyomokat. A Gyilkosegyszerűen csak felbukkant, majd eltűnt.A saját módszerével dolgozott, egyre szűkülő körökben közelítette meg a barlangját, közben pedig folyamatosan üres tereket keresett maga körül, ami vámpír jelenlétérefigyelmeztethette, és zavarokat az energiában, ami viszont Varázsló közelségét sejttette volna.De figyelte emberek füstjét és zaját is. A Kárpátiakkal kapcsolatban sokkal nehezebb dolgavolt, de rendelkezett valamiféle hatodik érzékkel velük kapcsolatban, így képes voltelrejtőzni, ha megérzett egyet a közelében.Ahogy megkezdte a spirális körözést, furcsa nyugtalanság árasztotta el őt is és a farkasait is.Odalenn, a több rétegnyi köd alatt valami sötét feküdt a hóban mozdulatlanul.Közben a hó is esni kezdett, tovább rontva a látásviszonyokat, és abból a tüskés érzésbőlkiindulva, ami végigfutott a bőrén, valószínűleg a nap is felkelt a felhők fölött.Minden ösztöne azt mondta, hogy gyorsabb tempóra kapcsoljon, és siessen az odújába, mégmielőtt a nap a hegyek fölé emelkedik, de valami nagyon mély, nagyon ősi elrettentette ettől.Mégsem fordíthat hátat annak a hóban elterült testnek, amit már kezdtek elborítani a frissenlehulló pelyhek. „O köd belső ! (A sötétség vigye el!)” – átkozódott ősi Kárpáti nyelven, olyan szavakkal, amikrégen, amikor még ő volt a védett, imádott kishúga öt fivérének, megrázták volna.

Letette a lábát a hóra, széttárta a karjait, és hagyta a falkának, hogy szétugorjanak.A farkasok fáradtan közelítették meg a testet, csendesen köröztek körülötte.A férfi nem mozdult. Ruhái jóformán rongyokból álltak, felfedték az éhes szemek előtt lesoványodott felsőtestét éshasát. Raja közelebb ment, már csupán két lépés választotta el tőle, a falka tovább körözöttkörülöttük. Az alfa nőstény, Ayame, egészen odaóvakodott a hím mögé, ezért Rajamegfordu lt és rámordult. Ayame hátraugrott, majd megmutatta vicsorgó fogait a párjának.Ivory tett egy óvatos lépést előre, amikor Raja szimatolni kezdte a mozdulatlan férfit.Valaha kétségtelenül erőteljes hím lehetett. Sokkal magasabb volt, mint egy átlagos em ber.Fekete- szürke haja hosszú és dús volt, bozontos és ápolatlan. Vér és föld ragadt a tincsekbeösszeállt fürtök közé.

Odahajolt Rajához, hogy közelebbről vessen rá egy pillantást, és akkor megmozdult bennevalami.


15/254

Felzihált és hátrahőkölt, a teste ténylegesen kész volt elmenekülni. A férfinak erős csontozatavolt, egyenes, arisztokratikus orra, a valaha jóképű arcba szenvedés vésett többsoros ráncokat.De az, ami igazán megragadta a lány figyelmét, és ami valóban megrémítette, az a szakadt ingalól kikandikáló anyajegy volt a férfi csípője fölött. Egy sárkányt látott ott. Nem tetoválást, aza jel vele született. Egy Dragonseeker.

A lélegzet hosszú zihálással szakadt ki a tüdejéből. Körülötte a hó tovább esett, a világ egyrefehérebbé vált.Hallotta, ho gy túl gyorsan ver a szíve, az adrenalin szinte keresztülkergette rajta a vérét, amisüvítve száguldott a testében, megtöltve surrogásával a fülét.Raja megbökte a lábát és azt mutatta, hogy ott kellene hagyniuk a testet, ahol van. Sóhajtottegyet, bár a levegő alig volt képes befurakodni a tüdejébe. A teste valósággal remegett.Elfordult, és intett a farkasoknak, hogy kövessék, de a lábai egyszerűen nemengedelmeskedtek a parancsának. Egyetlen lépést sem volt képes tenni. Az a férfi az elgyötörtarcával, a tönkrement, lepusztult testével, akinek pulzusa is alig volt, egyszerűen nemeresztette el.Felemelte az arcát az égre, amire álarcot vont az egyre sűrűbben aláhulló hó. – Miért most? – suttogta halkan. Könyörgés volt ez. Egy ima. – Miért várod el tőlem eztmost? Nem gondolod, hogy már eleget adtam?Válaszra várt. Egy villámra, ami belécsap. Valamire. De elsuttogott könyörgésére pusztán akérlelhetetlen csend felelt.Raja halkan nyüszített.„Gyere innen nővérkém. Hagyd őt. Nyilvánvalóan , nagyon zavar téged. Menjünk, még mielőtta nap magasabbra ér.” Hosszú életének évszázadai alatt, most először feledkezett meg a napról. A biztonságról.Minden, amit megtanult, mindaz, amit tudott, egyetlen pillanat alatt megsemmisült, amiatt aférfi miatt. El akart menni. El kellett mennie, de még a legutolsó sejtjét is magához vonzotta aférfi. Päläfertiilam, életpár , az életpárja, minden Kárpáti nő átka.


16/254

2. fejezet

Ivory leguggolt az összeesett férfi mellett, ujjai végigsiklottak az arcán, majd a nyakán,

hog y megkeresse a pulzusát. Teljesen felesleges volt. Figyelhette volna ennyi erővel a sajátszívét is, ami lehetetlen módon lelassult, hogy illeszkedhessen a férfiének ritmusához.Lesöpörte a havat az arcáról, és egy perc alatt villámgyorsan felmérte a sebeit. Hegek voltakkeresztben a testén, majdnem olyan csúnyák, mint amilyennek az ő hegeit láthatta volnavalaki, ha valaha is hagyta volna, hogy bárki meglássa őket.A bőre jéghideg volt. Minden Kárpáti megtanulta már kora gyermekkorában, hogyanszabályozza a testhőmérsékletét, a férfi mégis közel járt a megfagyáshoz.„Nővérkém!” – Raja nyüszítése figyelmeztető morgásba ment át. – „A nap emelkedik.” Ha nem viszi magával, meghal itt a szabadban. A szíve botladozni kezdett, ahogyvisszaemlékezett a nyomokra, amikről azt hitte, hogy a vadászkunyhó lakója hagyta magamögött. Ezé a férfié volt. És pontosan az volt a szándéka, hogy meghaljon. A régi és frisssebek a csuklóin és a bokáin elárulták, hogy megláncolták, és hogy a láncok vámpírvérrelvoltak bekenve, a mik beleégtek a húsába, ahányszor csak megmozdult. Egyetlen személytismert, aki a bebörtönzésnek ezt a módját használta. Xaviert, a nagyhatalmú mágust.A Dragonseeker kiszabadult a fogságból, de ahelyett, hogy az egyik falu felé ment volna,hogy segítséghez jus son, keresztülvágott az erdőn, és a lehető legmesszebbre felmászott ahegyoldalba, ahol a nap szabadon elérhette.A falka nyugtalanul nyüzsgött, ideges pillantásokat vetettek a keleti égbolt felé. A hó egyresűrűbben esett, bevonta ezüstös prémjüket.Ivo ry szitkozódva a férfiért nyúlt, felhúzta ülő helyzetbe, hogy felemelhesse.A szemhéjai felpattantak, a beesett, sötét szemekben szenvedés gomolygott, de eltökéltség,határozottság is. Ezt a férfit a pokol tüzei fenték, olyasvalaki volt, aki kibírhatatlan szenvedéseken ment keresztül, ami belevésődött az elméjébe is. Nem próbálta manipulálni,mindezt látta és érezte, ahogy a férfi energiája körülvette őt. – Hagyj itt.A hangja rekedt parancs volt.Érezte a szellemi lökést a nyers utasítás mögött, és gyorsan kizárta a kényszert. A telepatikusutasítás hatott a farkasaira, látta, hogy hátrálni kezdenek, de egy intéssel megállította őket.Egyedül a régi és nagyon szoros kapcsolatuk tartotta vissza a falkát a kényszervégrehajtásától, és ez nagyon sokat elárult a férfi erejéről. Annak ellenére, hogy sovány,gyenge és kimerült volt, hihetetlen hatalommal rendelkezett, és nagyon veszélyes volt. Nem akart megszólalni. Némán megrázta a fejét, és ismét emelni kezdte. A Dragonseeker meglepő szelídséggel tette akarjára a kezét, hogy visszatartsa. Érezte, hogyan pattan át rá az elektromosság érintésenyomán, a teste belébizsergett, a tudatára ébredt, hogy a levegő gyors szisszenéssel szakadt kia tüdejéből. – Nem érted – mondta a férfi –, rettenetes veszélyben vagy, amíg itt vagy a közelemben. Nagyon erőteljes ellenségeim vannak, akik a közeledbe férkőzhetnek rajtam keresztül.Megint megérezte a figyelmeztető kényszert a hangjában. Tisztaságot és igazságot sugárzott.Azt akarta, hogy hagyja őt ott, pedig tisztában volt vele, hogy ez egyenlő a halálos ítéletével,és nem csak egyszerű halállal, hanem lassú, végtelenül fájdalmas haldoklással. Ismétkáromkodott magában. Nem volt más választása, mint beszélni, de akkor a férfi is megtudjaaz igazságot.


17/254

A fajukban, minde nkinek csak egyetlen társ adatott. Csak egy. Évszázadokig nézhettékmagányosan a világot, hacsak nem találtak rá, és nem kapcsolódtak össze azzal az egyetlenszeméllyel, aki a lelkük másik felét őrizte, és aki a valódi életpárjuk volt. Ha megszólalna, a férfi is megtudná. Színeket látna, érzelmeket érezne, nem pedig csakemlékezne rájuk. Megtudná, és talán már tudja is, hogy ő a másik fele.

Tudta, hogy nincs választása. Harcolna vele, megpróbálná rákényszeríteni, hogy otthagyja őt, pedig tudnia kell, hogy képtelen lenne megtenni, gyakorlatilag lehetetlen lett volna magárahagynia, bárhogy szerette volna, akár ő maga is.Ivory lassan megcsóválta a fejét.A Dragonseeker felemelte a kezét, és a lány tudta, hogy megszólalni készül. Hamarabbkezdett beszélni. – Nem mehetek el és azt hiszem, te is tudod, hogy miért. Ha nem akarod, hogy a falkám és énis itt szenvedjünk veled, míg a nap eléget bennünket, együtt kell működnöd.Látta a felismerés sokkját kiütközni az arcán. A teste valósággal visszahőkölt, mintha gyomorszájon vágták volna, szorosra zárta a szemeit, és végeláthatatlanul hosszúnak tűnőideig úgy is tartotta, mintha a visszatérő érzelmei és a színek túlságosan elsöprőek lennének aszámára, túlságosan elkápráztatnák.Igazság szerint egy csöppet sem tűnt úgy, mintha a férfi nagyobb örömmel fogadná a hírt,mint ő maga, de az látszott, ő is tisztában van azzal a vonzással, ami egymás felé húztakettejüket.Amikor újra kinyitotta a szemét, a színe felörvénylett, sötétből, majdnem feketéből lassansmaragd zöldre váltott, mielőtt sötétkékre mélyült volna. Pislantott néhányat, és a hatásmegszűnt. Vett egy mély lélegzetet. Aztán kiengedte. – Xavier, a nagyhatalmú mágus a halálos ellenségem. Tetszés szerint birtokolja a testem, ésnéha belém csúszik, rajtam keresztül követ el visszataszító, undorító bűnöket minden népellen. Varázslók ellen éppúgy, mint a Kárpátiak, vagy az emberek ellen. Nem maradhatsz aközelemben. Jelen pillanatban gyenge, egyedül csak ezért nem kereste még meg a testem ésnem kényszerítette vissza. Ez az egyetlen esélyem, hogy elmeneküljek tőle.Ivory leült a sarkaira, és lebámult a sötét, elgyötört szemekbe. Az igazat mondta.Xavier. Ha a dolgok már egyszer mozgásba lendültek, képtelenség volt visszafordítani őket. Ő parancsolta meg a vámpíroknak, hogy vágják darabokra a testét. Olyan iszonyatos szörnyet,mint ő, még nem látott a világ, nem engedhetik meg, hogy visszanyerje a hatalmát. – A te ellenséged, az én legnagyobb ellenségem is – mondta.Pedig neki nagyon sok ellensége volt. – Ha gyj itt. Rejtőzz el. Ha most meghalok itt, nem használhat fel újra, hogy ártsak másoknak.„Nővérkém! Szakadj el ettől a helytől és vigyél haza minket.” Raja már vicsorgott, a hangja követelt.

„Nővérkénk!” – A falka átvette a kétségbeesett kiáltást.Ivor y érezte az égő viszketést, ami csupasz nyakán és karjain terjedt szét. Annak ellenére,hogy a hó sűrűn hullott körülötte, végtelenül érzékeny volt, vagy talán ez csak egy félelemvolt, amit az évszázadok alatt kifejlesztett. De el most lényegtelen volt. – Hogyan ural téged? – Én nyitottam meg magam előtte. – A tekintete fogva tartotta Ivoryét, míg vallott. – Volt egyfiatal Varázslónő, aki nagyon kedves volt nekem. Abban az időben Xavier a tudtomon kívülkísérletezett azzal, hogyan birtokolhat egy testet. Aztán arra használta az enyémet, hogy nőketejtsen teherbe. Vérutánpótlást akart, és úgy gondolta, hogy a gyerekeim erre alkalmasaklennének. Én az unokája vagyok. – Ivory széttárta a karjait és hagyta, hogy a falka a bőrébeolvadjon. Hálásan, hogy végre-valahára indulni készül, a farkasok azonnal elfoglalták

megszokott helyeiket, mintha csak tintavonalak lennének, nem pedig eleven, halhatatlanlények. Egyetlen pillanatra sem vette le életpárjáról a pillantását, nem változott az


18/254

arckifejezése, bár belül hallotta saját sikoltozását. – Az a fiatal nő adott nekem egy gyermeket,egy gyönyörű kislányt. Csodálatos volt és nagyon tehetséges. Mindannyian foglyok voltunk.A nagynénjeim, a gyermek anyja, a kislány és én. Nem akartam, hogy végül megölje Larát is,ahog yan végül az anyját megölte, ezért azt mondtam neki, hogy megteszek bármit.Hitetlenkedve kapott levegő után.

– Egy nagyhatalmú mágusnak? Eladtad neki a lelked? Egyakkora hatalmú mágusnak? Kicsit idiótának érezte magát, amiért ismételgeti, de ki ne tette volna? Ki lenne, aki… – Iszonyatosan gyötört. Hagyta, hogy Lara anyjának holtteste ott rohadjon el előttünk, és nem bírtam tovább elviselni, hogy Larát kínozta. Az igazat megvallva, nem is tudtam tisztángondolkodni. – Megrázta a fejét. – Nem tudok pontos an visszaemlékezni a tényekre. Az időösszemosódott a számomra. Nem bízhatsz meg bennem. Bármikor magára öltheti a testem ésrákényszeríthet, hogy kimondhatatlan dolgokat kövessek el azok ellen, akiket szeretek.Elárultam mindenkit, aki valaha is jelentett valamit a számomra.- És mégis harcoltál ellene. Most is harcolsz ellene. – Az apám fia vagyok. Xavier őt is megölte, és megpróbálta megszerezni a húgomat is. Nemhagyhattam, hogy a kezébe kerüljön. Eladtam az életem az övéért, aztán eladtam a lelkem alányom életéért. Nem maradt semmim a számodra.Azok a metsző szemek egy pillanatra sem hagyták el az arcát, és ha volt sajnálat, vagy bűntudat a vallomásában, ő nem hallotta azt. Eladta az életét, és hajlandó volt még mameghalni, amint felkel a nap, hogy megvédje Ivoryt és mindenki mást is, aki hozzá tartozik. – Nem kerülhetsz a kezére – mondta. – Sajnálom, de ha igaz, amit mondasz, akkor nincs másválasztásom, mint öntudatlanná tenni téged, hogy ne ismerd meg az odúmba vezető utat.Most először változott meg az arckifejezése. – Nem vihetsz engem oda, te nő! Megtiltom!Mindkét kezét felemelte, hogy ellenvarázst indítson, amint megérezte a hatalom felerősödését,ami kikényszeríthette az együttműködését.Ivory volt a gyorsabb. Kifelé fordított tenyereivel összetörte épp csak megszületettvarázslatát, apró szikrák pattantak kettejük között.Halkan suttogott neki, a férfi pislogott, egy pillanatig harcolt ellene, de túlságosan elgyötört ésgyenge volt, hamarosan oldalra billent a feje és a szemei lecsukódtak.Ivory egyetlen percig sem habozott, ha egyszer eldöntött valamit. Átdobta a vállán aDragonseekert, és kilőtt az ég felé, versenyre kelt a nappal, ami lassan a legmagasabb csúcsokirányába emelkedett. Száguldott a sűrű hóesésben, miközben a hegyekbe vezető utakattapogatta le emberi vámpírvadászok nyomai után kutatva, akik ugyan mára megritkultak, demég mindig veszélyt jelentettek a fajtájára.Hagyta, hogy érzékei kiterjeszkedjenek, nem keresett-e menedéket a barlangja közelében egyélőholt, vagy egy kóbor vadász, bár az óvatos Kárpáti vadászok mindenkinél jobban képesek

voltak elrejteni a jelenlétüket.Repülés közben azon kapta magát, hogy a szemét forgatja.Csak egy csomó újabb bajt zúdított a saját a nyakába, amikor belebotlott a hóban fekvő,kiéhezett, szenvedéstől lesoványodott életpárjába, és nem tudott elég szívtelen lenni ahhoz,hogy egyszerűen otthagyja. – O jelä peje terád päläfertiilam! (A nap süssön rád életpárom!) – sziszegte fennhangon.Soha nem jutott volna eszébe, hogy valaha is ennyire kínos helyzetben találhatja magát. Egyhím. Hazavitt egy ázott férfit az otthonába. A menedékébe. Csak annyit kellett volnamondania, hogy terád keje (perzselődj fel) és készen is lenne, de nem, neki egy vigyorgónőnek kell lennie, és haza kell vinnie ezt az átkozott férfit.Berontott a két magasra tornyosuló sziklaoszlop közötti résbe, amik mint szarvak emelkedtek

a hegy fölé. A sziklák egészen szilárdaknak tűntek, és hosszú évek óta, amióta csak itt lakott,soha senki nem talált rá arra a keskeny kis repedésre, ami a baloldali szikla alapjánál futott


19/254

körül, ahol a torony csatlakozott a hegyoldalhoz.Csak egy pillanatig tartott megbénítani a bonyolult, ásványokra épülő védő-riasztórendszerét,hogy átkelhessen rajta a hímmel. Finom szelet kavart, odavonzotta magához a hóesést, egyvalódi kis mini hóvihart hozott létre, hogy a takarásában köddé omolhasson, és annakcseppjeiként beszivárogjon a repedésen, hogy aztán folytathassa útját a hegy belsejébe.

Áthaladt több kőzetrétegen, el kristály és jégbarlangok mellett, a szinte láthatatlan repedés afelszínről egészen lefutott a mélybe. Ahogy egyre lejjebb haladt, a hőmérséklet, és a nyomás atestén egyre emelkedett.Mindig szüksége volt néhány pillanatra, hogy alkalmazkodni tudjon a föld mélyéhez, de ateste az évek során már hozzászokott ehhez.Ha a Dragonseeker, Xavier fo gja volt, akkor azokban a földalatti jégbarlangokban kellettlennie, amik fölött Xavier uralkodott, tehát a teste némileg hozzá lehetett szokva amélységhez.Tovább haladt lefelé, túl azokon a barlangokon, ahol a denevérek laktak, le a jégbarlangokalá, mélyebbre, mint ahol valaha is aludt Kárpáti.Odalenn gazdag talajra talált egy üregben. Az évszázadok során kibővítette lakóhelyét, többszobát is kialakított. Ide hozta a könyveit, amit az általa létrehozott, padlótól plafonig érő polcokon tárolt. Gondosan újraalkotott minden varázskönyvet, amiből tanult, míg Xavieriskolájába járt, még a régi szép időkben, amikor Xavierről azt hitték, hogy a Kárpáti nép barátja. A bútorai illettek hozzá, gyertyái a legjobb ásványokból és a leggyógyítóbb illatokbólkészültek, amit csak talált.Miközben odúját nagyította, ráakadt egy apró patakocskára, és bár ez majdnem hetvenöt évébe telt, kivájatott vele egy természetes mélyedést a masszív sziklákból, így kialakítottmagának egy medencét is.Szerette a medencéjét, a hűvös, tiszta víz mindig folyt, túlcsordulva a medence peremén a padlóba mélyített kis mederben kanyargott továb b.Amikor leért az odújába, újraprogramozta egyedülálló, drágakövekből kiépítettriasztórendszerét, ami nem csak a behatolást jelezte kiválóan, de fénnyel is ellátta odalenn aföld mélyén.Eleresztette a farkasokat, mihelyt az otthonában volt, hagyta, hogy felvegyék természetesalakjukat, míg ő maga keresztüllépdelt a külső szobákon, a nappalin, ahol a farkasok szerettekösszegömbölyödni, míg ő olvasott, festett vagy a hangszerén játszott, azután azok ahelyiségek következtek, ahol a fémmunkákat végezte, a fegyvereit kovácsolta, és végüllesétált a lépcsőn, ami abba a szobába vezetett, ahol mindannyian aludtak.Egy hegedű feküdt a tokjában a hálószobája egyik fala mellett, közel a sziklából kivájtmélyedéshez, ami a létező leggazdagabb talajjal volt megtöltve.Erre a megújító, dús földre helyezte a Dragonseekert, és tanulmányozta őt néhány pillanatig.

Küzdött, megpróbált ellenállni az álomvarázslatnak.Volt egy olyan érzése, hogy nem alszik olyan mélyen, mint azt ő szerette volna, de egyedülcsak az számított, hogy nem látta az utat az odújába.Lepakolta a fegyvereit, vett egy mély lélegzetet és megfordította a varázst.A kiéhezett és gyenge Dragonseeker azonnal felkelt a földről, a szemei kegyetlenül dühösekvoltak. Megtántorodott, fenékre esett, kénytelen volt felfelé fordítani a fejét, hogy felnézzenrá. – Mit műveltél, te nő? – ordított rá.Még mielőtt válaszolhatott volna, Raja rontott be a szobába, és nekiugrott a támadó torkának.A magasba lendült, fogait kivillantotta. – Ne! – adta ki a parancsot Ivory.

A Dragonseeker a nyakánál ragadta meg a hatalmas farkast, a támadás ereje hanyatt döntötte aföldön. Látta, hogy a kezei satuként szorítanak.


20/254

„Fivérem, ő nem ellenség. Ő a társam.” A vicsorgó farkas azonnal megnyugodott, és alázatossá vált a Dragonseeker kezei között. – Engedd el – rendelkezett Ivory. – Azonnal, vagy meg fogom torolni.A Dragonseeker kezei mozdulatlanok maradtak a farkas nyaka körül, a férfi felhúzta aszemöldökét.

– Most épp testi sértéssel fenyegetsz, ha jól értem? Kételkedem benne, hogy túl sok mindentki tudnál találni, ami még nem történt meg velem. És ha az a vágyad, hogy megölj, amit én isnagyon szeretnék, nem hiszem, hogy a célt szolgálná, ha megpróbálnál megfélemlíteni.Ivory egy újabb szitkot köpött felé. – Veri det peje! (A véred égjen el!) A Dragonseeker óvatosan csökkentette a hatalmas alfa nyakára nehezedő nyomást, detekintetét az állaton tartotta, nem Ivoryn, ami csak még inkább irritálta a lányt, mintha a férfiúgy gondolta volna, hogy az állat jelenti a nagyobb fenyegetést rá nézve. – Az én vérem már nagyon sokszor égett Avio päläfertiilam (életpárom). A levegő kiszáguldott a lány tüdejéből. – Soha nem mondd azt nekem, hogy életpárom. Nem vagyok a tiéd. Nem vagyok senkié. Nem bízom senkiben, kiváltképp pedig Xavier unokájában nem, aki mindennek a tetejébe mégDragonseeker is.Minden csepp undort és megvetést belepréselt a hangjába, amire csak képes volt.Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, Ivory figyelmét ismét Raja vonzotta magára, aki éreztelelkiállapotát, így újra kivillantotta a fogait és halk, figyelmeztető morgás morajlott fel atorkából.„Fivérem, nincs nekem most türelmem ahhoz, hogy két hím egójával is törődjek. Menj atársadhoz, ő majd csillapítani fogja az idegeidet, és hagyd, hogy én foglalkozzak ezzel a…ezzel…” Nem talált kellően rossz szót, amivel leírhatta volna.A farkas egy utolsó figyelmeztető pillantást küldött a Dragonseekernek, majd kiügetett aszobából, magukra hagyva őket a hálószobában.Ivory hátrálni kezdett, míg már elegendő hely nem volt közte és a Dragonseeker között. Nekivetette a hátát a falnak, és igyekezett megőrizni a lélekjelenlétét. – Évszázadok óta nem voltam együtt egy másik személlyel egy szobában – vallotta be. – Nemvagyok benne biztos, hogy mit kell csinálni. – Kezdhetnéd azzal, hogy megmondod a neved. Nem mosolygott. Nem nézett rá úgy, mintha a Hold vele kelne és vele nyugodna, mintahogyan azt a hírek szerint az életpárok szokták. Még csak azzal sem érvelt, hogy hozzátartozik, holott a lány minden egyes sejtje visította, hogy ez így van.Ivory megnedvesítette az ajkát.

– Ivory Malinov vagyok, annak az öt fivérnek a húga, aki felállított a vámpírokból egy lázadóhadsereget. Xavier szövetségeseinek húga. – Vett egy mély lélegzetet. – És ez nem az igazialakom. – Razvan vagyok, Rhiannon és Xavier unokája. A halál és a kín kútja vagyok bárkinek, aki aközelembe mer jönni, különösen pedig azoknak, akik jelentenek nekem valamit. Soha nemfoglak magaménak követelni Ivory, így nincs semmi gond. Elhagylak azonnal, amint képesleszek rá. – Oldalra döntötte a fejét, tökéletes alakját tanulmányozta. – Félsz megmutatni avalódi alakod?A lány felkapta az állát. – Én semmitől sem félek Dragonseeker, legkevésbé tőled. – Látom – enyhe szarkazmus csúszott a hangjába –, bár az az igazság, hogy félned kellene

tőlem. Nem tőlem, Xaviertől. Bárhol képes rám találni. El kell hinned ezt nekem.


21/254

– Hiszek neked. Sok évvel ezelőtt, Xavier keze alatt tanultam. Sokkal régebben, mintamennyit számon akarnék tartani. Jól ismerem őt, túlságosan is jól. – Felbosszantottad őt – jelentette ki Razvan.Azon kapta magát, hogy alig tud levegőt venni, a Dragonseeker éhsége szinte gyomorszájonvágta. Vagy talán nem is az éhsége. Talán amiatt érzett így, hogy a tekintete némi

birtoklásvággyal járt rajta, egy hím érdeklődő, élénk pillantásával. Senki sem nézett rá így aherceg elsőszülött fia óta, és annak sem lett egyáltalán jó vége.Fájt a bőre. A csontjai. Már el is felejtette ezt a fájdalmat, vagy legalábbis eddig hátratolta atöbbi emléke mögé, míg végül elhalványodott, megszürkült.Most viszont, hogy látta hogyan nézett rá kérdő tekintettel, a teste visszaemlékezett, hogyanszeletelték az éles tárgyak a csontjait és a szöveteit. – Ivory – nógatta gyengéd hangon – , mivel bosszantottad fel?Lecsúszott a fal mellett, felhúzta a térdeit, és átkulcsolta lábait a karjaival, egészen kicsirehúzta össze magát. – Xavier iskolájába akartam járni, tőle akartam tanulni. A testvéreim és öt barátjuk nevelt fel.Tíz erős harcos, akik mind elnézték a szeszélyeimet. Megtanultam, hogyan lehet harcolni, desoha nem engedték, hogy használjam a tudásom. Olyan dolgokra voltam képes, amikre rajtamkívül egy nő sem, mégis azt akarták, hogy otthon üljek és várakozzak egy életpárra, aki majd biztonságot nyújt nekem. – Megcsóválta a fejét, ahogy visszagondolt csalódottságára, aktív,eleven agya kétségbeesetten vágyott a tudásra, bármire, de fivéreinél mintha kőfalba futottvolna, megtagadták tőle a legkisebb szabadságot is. Odadörgölte az állát a térdeihez. – Akkoriban, Vlad Dubrinsky volt a herceg.Belekezdett egy nagyon összetett magyarázatba, és ezzel eltért a tárgytól, ahelyett, hogyröviden és tömören számolt volna be a történtekről. Rászorította az ujjait a szemire. – Azt hiszem, olyan régen beszélgettem bárkivel is a falkámon kívül, hogy elfelejtettemhogyan kell.Tenyerével le-fel dörzsölgetni kezdte a combját.Razvan tekintete a kezére ugrott, felismerte az idegesség jelét. A lány vad volt, mint a falkája,a jelenléte pedig nyugtalanította, nem azért, mert veszélyt jelentett rá nézve, vagy, mert azéletpárja volt, egyszerűen csak azért, mert eleve gyanakvó volt mindenkivel szemben. – Nyugodj meg Ivory – mondta halkan, szinte dúdolva, mintha egy sarokba szorított állatotakarna megszelídíteni –, nem akarok tőled semmit. Nem hiszem, hogy Xavier mostanában atestemet akarná. Kárpáti vér fogyasztása nélkül megöregedett és elgyengült. Erőre kellkapnia, mie lőtt lecsaphatna rám. Előbb Lara menekült el a börtönéből, majd a nagynénjeim.Tehát pillanatnyilag biztonságban vagy, de soha ne fordíts nekem hátat. Legalább veddfontolóra, hogy megölsz. Figyelmen kívül hagyta az utolsó kérését.

– Hogyan tudtál megszökni? – Xavier elvitte a testemet a jégbarlangból, amikor lerombolták az erődjét. Most vérre vanszüksége, hogy túlélje és megerősödjön. – Végignézett megkopott, lerongyolódott testén, éskesernyésen elmosolyodott. – Addig használta a vérem, míg elég kevés maradt. Azt hiszem,az járt a fejében, hogy megöl, de amikor a nagynénjeim elszöktek, szüksége volt a véremre,hogy életben maradjon. Nagyon eltökélt, hogy megszerezze a halhatatlanságot. Mint láthatod,nem sok maradt belőlem, és ő is elgyengült, mialatt megpróbálta felépíteni az új erődjét.Ivory vett egy mély lélegzetet és lassan kiengedte. A férfi látta hogyan küzd magával, mielőttmegtette volna az ajánlatát. – Táplálkoznod kell.A hangja halk volt és remegett, ettől pedig a férfi szíve megfordult a mellkasában. Nagyon rég

volt már, hogy bárki is kedvesen felajánlott volna neki valamit.


22/254

– Köszönöm az ajánlatodat, de nem fogadhatom el. Épp eleget vettem el azoktól, akiketvédenem kellett volna, nem veszem még a tiéd is.A lány összeráncolta a szemöldökét. – Érzem az éhséged. – Tudom. Nem vagyok képes egészen kontrollálni még az érzéseket, olykor kilöttyennek a

szoba szűkös korlátai közé. Igazán sajnálom, hogy gyötrelmet okozok ezzel. Nem akarta őt, de közben az éhség rágta, keresztülkúszott a testén, minden sejtje táplálékértkiáltott. Ki tudta szagolni a vérét, gazdagon, forrón folyt az ereiben, szinte kiáltott neki. Aligvolt képes gondolkodni, a fogai megnyúltak, a nyál összegyűlt a szájában. Még Ivoryszívverése is összeilleszkedett a sajátjának szabálytalan ritmusával, és ez aggasztotta.Keveset tudott az életpárokról, és az utolsó dolog, ami valaha is akart, az az volt, hogy újravalódi érzelmeket érezzen. Emlékezni is elég rossz volt arra, milyen is volt szeretni, és bűntudatot érezni azok miatt az undorító dolgok miatt, még akkor is, ha más akaratábólkövette el őket, de a lány most visszahozta az egészet az elméjébe és a szívébe, újra nagyon isvalódivá tette.Ott, ahol ezelőtt sok száz éve zsibbadt volt, most újra rettenetes és brutális lett minden, a nőkmegbecstelenítése, a táplálkozás a gyerekeiből, nagynénje leszúrása, minden egyes személyelárulása, akit szeretett és akivel törődött, ez mind-mind újra a felszínre került, eltöltve őtundorral és önutálattal.Olyan fekete volt a lelke. Az emlékek az érzelmekkel együtt özönlöttek belé. Szeretett húga,akiért harcolt, hogy megmenthesse, de végül elárulta őt. A nagynénjei, akiket olyan keményen próbált megmenteni, de Xavier irányította a testét, így ő dobott tőrt nagynénje mellkasába. Nem kapott levegőt, nem volt elég levegő körülötte, amit a tüdejébe szívhatott volna.A torka nyerss é vált, felnyögött és lehunyta a szemeit, hogy megpróbálja kizárni a bűntudatotés a rémtetteit. Kicsit sem számított, hogy nem volt ura önmagának, már eleve emiattrettenetes lelkiismeret furdalás gyötörte, vagy, hogy nem volt elég erős ahhoz, hogymegállíthassa Xaviert. Harcolt vele minden egyes pillanatban, de ez nem volt elég, és most ezaz idegen, ez a nő felkeltett, felélénkített minden egyes félelmetes, undorító részletet azagyában, megbélyegezte a lelkét visszavonhatatlanul. – Razvan – a hangja pu ha volt, gyengéd –, nézz rám. Nem tudott megmozdulni. Képtelen volt szembenézni vele. Nem, nem vele, önmagával.Elátkozta testének ellenállását a halállal szemben. Hogyan is nézhetne bárkinek is a szemébeazok után a rettenetes bűnök után, amiket elkövetett? Epe emelkedett fel benne, a torkátszorongatta a keserű, fémes íz. Megtörölte az arcát, és a tenyere vérmaszatos lett.Az illatáról tudta, hogy közelebb jött, olyan csendes volt, mint a halálos farkasai.Megrázta a fejét. – Maradj távol. Ne gyere túl közel. – Míg az éhség megvadította, az emlékei egy kissé

megőrjítették. Most nem Xaviertől kellett félni, hanem tőle. Tudta mire képesek még fajtájalegjobbjai is, ha éhesek, és ő messze nem tartozott a legjobbak közé. Átkozott volt, örökreelátkozott, alattomos és… annyira éhes… Kiéhezett.Ivory feléje kúszott. – Táplálkoznod kell. Gyakran táplálom a falkámat is, nincs túl nagy jelentősége. Épp csakvedd el a vért a csuklómból.Látta őt az ujjai között, ott volt előtte, aggodalom ült az arcán, bár elégokos volt ahhoz, hogyóvatos legyen. Nem bízott benne, ez ott volt a szemeiben. Egyik körmét borotvaéles karommányújtotta, és lenyúlt vele a csuklója felé.Razvan a félelemtől és az adrenalintól kapott erővel ragadta meg a kezét, sajátja már igazánkevés maradt.

– Ne! Nem tudok.


23/254

A gondolat felémelyítette. A felajánlott csukló eszébe juttatta egy mohó, kapzsi száj látványát,ami egy aprócska csuklót marcangolt. Ismét fuldoklani kezdett, elfordult a lánytól. Hogyanlehet elmondani valakinek, hogy átkozottvagy? Megrázta a fejét. – A felszínre kell vinned és hagynod kell, hogy elmenjek.

– Miért nem táplálkozol? Talán ha elmondod… Nem mondta el neki. Megmutatta. Látnia kellett, meg kellett ismernie azt a szörnyet, akit a barlangjába hozott. Megragadta az elméjét, és rázúdította, átlökte a fejébe az emlékeit,rákényszerítette, hogy végignézze, hogyan tépdeste egy rémült gyermek vékonyka csuklóját,amíg az könyörögni nem kezdett neki, hogy hagyta, hogy a gyermeke lássa, hogyan rothad elaz anyja teste, míg ő üvöltött, harcolt, vért sírt magából kikelve a szörny ellen, aki bebörtönözte. Megmutatta, hogyan árulta el a húgát, Natalyát, hogy hogyan vágta bele a tőrétegy sárkány mellkasába, aki kétségbeesetten próbálta megmenteni a lányát.Ivory elsápadt, de nem próbált visszahúzódni előle. Természetesen éber volt, azonnalészrevette, ahogy feléje nyúlt az elméjével, de szívta magába az emlékeit, olvasta az életét.Belétáplálta a sok száz, Xavierrel töltött év minden kínzását és gyilkosságát. Xavier újra ésújra használta a testét, szörnyűséges tetteket követett el, szaporításra használt pszichésképességű nőket, lassan egyre jobban eluralkodva fölötte, később pedig már akarattalan bábként használva őt gonosz üzelmeihez.Hátra kellett volna hőkölnie tőle, a mellkasába kellett volna csapnia az öklét, azonnal kikellett volna onnan tépnie a szívét, de mozdulatlan maradt, végignézett mindent, nem félt,csendes maradt, semmit sem adott át a saját gondolataiból.Egy idő után arra lett figyelmes, hogy befelé sír, gyötrelmet és sajnálatot érez aziránt azarrogáns fiatalember iránt, aki úgy gondolta, hogy egyedül is képes legyőzni az ellenséget, akielől nagyobb harcosok és bölcsebb elmék is kitértek, mint amilyen ő volt.Rájött, hogy a feje a lány ölben fekszik, az ő keze simogatja a haját, miközben vérkönnyeivégigszáguldottak a combján. – Látod már, mi vagyok én? – kérdezte. Egy könyörgés volt ez.Az utóbbi húsz évet azzal töltötte, hogy megtervezte, hogy megszökik, és aztán engedi anapnak, hogy megtisztítsa a lelkét, hogy esélye legyen legalább a túlvilágra.És most itt volt ő, az egyetlen nő, aki képes volt megállítani, és aki megtagadta, hogy hagyjaelmenni.Ha meglett volna hozzá az ereje, harccal nyitott volna magának utat kifelé, de nemkockáztathatta meg, hogy a lánynak baja essen, és megtépázott elméjével, legyengült testévelkételkedett benne, hogy jelentősebb harc nélkül elérhetné a felszínt. – Többet látok, mint amennyit te gondolsz, hogy látok. Megfeledkeztél róla Razvan, hogy én

saját tapasztalatokkal is rendelkezem Xavierrel kapcsolatban. – Az uj jai a haját simogatták,majd elkezdtek apró köröket rajzolni a halántékára. – És arról is megfeledkeztél, hogy sokkal,de sokkal többet tudok Xavier varázslatairól, mint hinnéd.Egyáltalán nem tetszett neki a lány hangjában az az eltöprengő hangszín, de a kezeivarázslatosak voltak, a testi fájdalommal együtt lelkének kínjait is sarokba szorították. – Nem győzheted le őt. Hidd el nekem, én évszázadokig próbáltam, és mindig elbuktam.El kellett volna húzódnia Ivorytól, de rájött, hogy képtelen rá. A kezei által előidézettvarázslat minden ízében az övé volt. Mikor volt egyáltalán, hogy valaki szelíden, gyengédenérintette meg? – Ahogy én is – felelte. – Ismertem Rhiannont és az életpárját. És amikor rám vetett egyvisszatartó varázst, és bevitt mélyen a fák közé, elmondta nekem a tervét, hogy megöli az

életpárját, őt pedig rákényszeríti, hogy szaporodjon vele. Már mindent előkészített.Természetesen tudtam, hogy a Kárpátiak le fogják győzni. Mi túl erősek vagyunk neki.


24/254

Tartott egy kis szünetet. A hangja szinte énekelt, egyre jobbal elhalkult, bársonyossá vált.Érezte, hogyan csusszannak belé azok a puha hangok, hogyan cirógatják fájdalmas emlékeit,hogyan szorítja őket vissza gyengéden.Ivoryban minden olyan puhának, simának, annyira békésnek tűnt. – Sen ki sem győzheti le Xaviert.

Közelebb hajolt hozzá és a fülébe suttogott. – Mert segítsége van. Mindig segítsége van. Minden emlékben, amit mutattál, azt láttam,hogy olyan varázslatokat használ, amiket egytől egyik kisebb mágusok találtak ki. Amikorengem elragadott, aztán pedig elragadta Rhiannon életpárját, és megölte őt, a gyilkosságotténylegesen nem Xavier követte el, bár hallottam, hogy ez a hír terjedt el. De Draven volt az,Vlad herceg elsőszülött fia. Elárulta a népünket Xaviernek. Már holtan adta Xavier kezéreRhiannon életpárját.Razvan megpróbált megmozdulni, de végtagjai ólomsúlyúnak bizonyultak. Érezte, hogy azelméje lassan sodródik, ahogy a lány ajtókat épített a fejében, aztán lassan, finoman tolnikezdte azokat, majd rácsukta a fájdalmakra és a bűntudatra, csapdába ejtve egy olyan helyen,ahonnan nem tudták elérni őt. Egyenként, emlékenként lassan eltorlaszolta vereségeit, bűneit,míg az elméje ekkora távolságból már képes volt elfogadni a kudarc évszázadait, a kínzásokatés az önutálatot.A hangja volt a leggyönyörűbb dolog, amit valaha hallott, rákoncentrált a puha, édesdallamra, ami úgy tűnt messzire elviszi létezésének kopár brutalitásából valahová máshová. – Emlékszem Dravenre. Nagyon halványan. Egy olyan gyilkos és áruló, aki információértcserébe fiatal mágusnőket követelt Xaviertől. Aztán egy napon eltűnt, és Xavier undorítóátkokat okádott Gregori Daratrazanoffra. Feltételezem, hogy Gregori végül megtudta azárulást, és igazságot szolgáltatott. – Megpróbálta kinyitni a szemeit, hogy vessen egy pillantást a lányra, de a szemhájai túl nehezek voltak, és a világért sem zavarta volna megujjai enyhítő sétáját. – De miért ölte volna meg Draven, Rhiannon életpárját?Kissé elakadt a hangja, ahogy kimondta nagyanyja nevét. Az apja emlékeiből ismerte, egyhalk szavú, szelíd nő volt, akiből Xavier táplálkozott, míg a gyerekei elég idősek nem lettekhozzá, hogy átvegyék a helyét. – Dravent én érdekeltem. Nem voltam a valódi életpárja, mégis engem akart. Benne is az a betegség munkált, amibe néhány hímünk beleesik, de ő azt hitte, hogy mert egy napon majd őlesz a herceg, bármelyik nőt megkaphatja, akit csak akar. A fivéreim visszautasították, amikorelmondtam nekik, hogy tudom, hogy nem a valódi életpárom. Aztán, amikor a bátyáimelmentek egy csatába, Vlad herceg, Xavier iskolájába küldött engem, gondolom azért, hogytávol tartson Draventől. – Tehát Draven, Rhiannon életpárjának a holttestével vett meg téged Xaviertől.Razvan egyszerűen kijelentette ezt.

Az agya békésnek tűnt, sodródott cirógató ujjak alatt, a lágy hang dallamán. Egy kicsit semszámított, hogy a téma, amit kitárgyaltak mennyire iszonyatos volt, az elméje képes voltfeldolgozni félelem és bűntudat nélkül, és az érzelmek sem áradtak már belé olyanfékezhetetlenül, a lány hangja megszelídítette őket. Most az elméje egyszerűen csakelfogadott, és pillanatnyi nyugalomra talált. Azt akarta, hogy ez soha ne érjen véget. Úgyképzelte, hogy ez a pillanat nagyon közel lehet a mennyországhoz, egy kikötő, ahol semmirossz sem történhet, még ha csak rövid ideig tart is. – Igen, csak Draven nem számolt azzal a ténnyel, hogy én tíz erős harcossal töltöttem azéletem, akik megtanítottak, hogyan kell harcolni a csatában. A saját öt bátyám és a De LaCruz fivérek.Ivory a haját dörzsölgette az ujjai között, aztán nagyon lassan elmozdította, elfordította, hogy

az arca felfelé nézzen, őfelé.


25/254

Razvan szemhéjai megrebbentek. Résnyire nyitotta őket, és felnézett a lányra. A lélegzete atorkán akadt, és csak bámulta a nőt maga fölött. Az arca még mindig olyan volt, mint egyangyalé, a bőre hibátlan és tiszta, de most látta a hegeket, szörnyű sebek nyomait, amikegészen a torkánál kezdődtek, és végigfutottak a testén, mintha szögesdrót tartaná össze. – Ő tette ezt veled? – lehelte sokkosan a szavakat , jól tudva, hogy a Kárpátiakon nem

maradnak hegek, a lány testét mégis befedték ezek a durva vonalak, elcsúfították a bőrét,mintha darabokból varrták volna össze véletlenszerűen. – Dravennek nem tetszett, hogy egy nő legyőzte őt, aki-hamarosan-herceg-lesz, ha a terveiXavierrel sikerrel járnak. Nem tudott ellenállni annak, hogy elhencegjen vele nekem, hogy őfogja megölni a saját apját, mert eszébe sem jutott, hogy talán tudok harcolni, és legyőzhetemőt csatában. Annyira dühös volt. – A hangja egyre távolibbnak tűnt, egy messziről szóló,meleg, békés dalnak, annak ellenére, hogy milyen dermesztő mesét mondott. Azon kaptamagát, hogy hiába próbálja, képtelen átélni szavai horrorját, Draven Dubrinsky árulásánakmértékét, aki nem csak a népét árusította ki, hanem a saját apját is.Xavier maga az ördög volt, egy páratlan szörnyeteg, és Draven mégis szándékosanszövetséget keresett vele. – Négy vámpír ütött rajtam, amikor úton voltam hazafelé a népemhez – folytatta Ivory, ésfinoman ringatni kezdte a fejét, mintha csak bölcsőben lenne.A teste melegnek, puhának, odaadónak tűnt. Erdő illata volt, mint a mély, zöld, titkosvadonoknak. Volt benne egy kis hó, távoli, lenyűgöző jéghercegnő, aki még senkinek semengedett, senkinek sem adta meg magát. Ez egy fantázia volt. A férfi rég megfeledkezett afantáziáról, és ezen önfejű gondolatai egyáltalán nem voltak megfelelőek az alkalomhoz,amikor a lány egy ilyen traumatikus élményt elevenít fel épp az életéből.Minden olyan álomszerűnek tűnt, pedig ő már régóta nem álmodott, amióta megtudta, hogyXavier információkat erőszakolt ki a húgából, amikor ő álmodott. Ráadásul leállítani sem voltképes, hogy megmenthesse Natalyát a bánattól. Tudta, hogy megtámadta Xavier, de négyvámpír? Négy? Küzdeni kezdett, hogy felkeljen és megpróbáljon a húga segítségére sietni. Az éneklő hanglecsillapította. – Nem Natalyát, Dragonseeker, a vámpírok engem támadtak meg. Xavier a legborzalmasabbhalált akarta a számomra, amit csak ki tudott találni. Az volt a dolguk, hogy levágják a fejem,majd darabokra szabdaljanak és szétszórjanak a mezőn, hogy aztán majd a farkasokfelfaljanak. El kellett volna égetniük a szívem. Nem akartam meghalni, addig nem, amíg nemlátom eltűnni erről a világról Dravent és Xaviert.Volt egy pillanat, amikor a lány által átélt horror és kín megjelent az elméjében, és így azövében is, aztán még mielőtt feldolgozhatta, magába fogadhatta volna, amit nekiadott, eltűnt,felváltották cirógató ujjai, amik enyhítő érintéssel simogatták a halántékait, és fölötte suttogó,

csábító hangja.„Olyan nagyon éhes vagy, Dragonseeker. Túlságosan sokáig éheztettek, tartottak valódi erőnélkül. Az életet kínálom neked. Erőt. Egy esélyt, hogy csatlakozz hozzám, hogy legyőzzükmagát az ördögöt. Csak el kell fogadnod, amit szabad akaratomból adok. Amikor már teljeserődnél leszel, és úgy döntesz, hogy elsétálsz, ki foglak vinni innen, szabad leszel, járhatod a saját utadat.” A tőle való elszakadás gondolata fájdalmat okozott Razvannak valahol szétszaggatott lelkemélyén. Ő volt az életpárja, ha egyszer megtalálta, nem lesz olyan egyszerű otthagynia, demégis tudta, nagyon komor és mindent felülbíráló oka volt annak, hogy nem mondta ki aszavakat, amik összekötötték volna őket.Finoman dörzsölgette a szemöldökei közti ráncokat.

„Lelj békére. Itt biztonságban vagy.”


26/254

Megrázta a fejét, bár nagyon nehéz volt megmozdulnia. Bárminél jobban akarta azoknak avarázsujjaknak az érintését, a teste melegét, miután annyi évszázadon keresztül fázott.Annyira kevés vérrel létezett a jégbarlangban, ami épp csak az életben maradáshoz volt elég,miután Xavier

christine feehan - kárpátok vámpírjai 20. – sötét gyilkos (razvan shonski & ivory malinov)

Documents