csáki judit: nincs békeidő

2
NINCS BÉKEIDŐ Budapesti évad, 2014/15. Gondoltam, kiindulópontnak az lesz a legjobb, ha megnézem a naptáramat: mit is láttam mostanában a budapesti színházakban. Mondom: Tükörváros (Kerekasztal), Két nő (Trafó – Titkos társulat), Petra von Kant (Katona, Sufni), Örvény (Rózsavölgyi), Újvilág (Mentőcsónak, Füge – Jurányi), Bakfitty (k2 – Stúdió K), Spamoperett (Radnóti), Szélben szállók (Kerekasztal – Stúdió K), Petőfi: Az apostol (Sanyi és Aranka), Szociopoly (Mentőcsónak – Jurányi), Kabaré (Budapest Bábszínház), Faust I.-II. (Katona), ZS-kategória (önfeledt zsidózás revüvel) (Dumaszínház, Jurányi), A csemegepultos naplója (Orlai), Kurázsi mama (Katona), A Bernhardi-ügy (Örkény). Ez – némi vidékkel kiegészítve: Székesfehérvár, Kecskemét, Szombathely – nagyjából 3-4 hét „menetrendje”. És – töredelmes vallomás – nincsen benne az a két-három előadás, amelyet az utolsó pillanatban lemondtam, mert egyszerűen „besokalltam”, vagyis aznap este nem éreztem alkalmas kritikusnak magam. Van még színház a fentieken kívül, például a Víg-Pesti és a Nemzeti, ahol többé-kevésbé rendesen követtem a bemutatókat; aztán van olyan, ahová elmentem egyszer-egyszer, például a Thália. És van számos olyan, ahol ebben az évadban nem jártam – lelkiismeret-furdalás kínoz például a Kolibrivel kapcsolatban. És teljességgel kihagytam azokat a színházakat, amelyek – nívósan vagy kevésbé – betagozódtak a szórakoztatóiparba; őket is nézni és írni kellene persze, de majd békeidőben. Mert láthatni: nincs békeidő. Az elmúlt évek fentről irányított vezetőváltásai következtében alaposan átalakult a budapesti színházi térkép. (A vidéki is, de az már évekkel korábban.) Ennek eredője nem valamiféle markáns (akár némi ideológiával átitatott) kulturális koncepció, hanem egyrészt néhány színházi alkotó vélt vagy valós revánsvágytól fűtött, beteges „területfoglalási” ambíciója, másrészt a hatalom körül lebzselő ilyen-olyan „csókosok” kielégítése. Eredménye pedig: a vidéki színházak többségében és számos fővárosi teátrumban is a szórakoztató nagyipar, illetve a (színházi, de akár tágabb értelemben is mondhatjuk: kulturális) kánon lecserélésének ambíciójától vezérelt „megmondó színház” jelenléte. Ez utóbbira nem vevő a közönség. Hiába a baráti médiában elharsogott számok, elég, ha rákattint az ember az aznapi jegyvételi táblázatra, amely bőven világít a zöldtől, az üres helyektől. Az előbbi dübörög, teltházakkal dicsekedhet, és miért ne tenné, ha a mégoly nívótlan valóságshow-nak és gagyi tévéműsoroknak is milliós nézettsége van, valamint ezeknek a színházaknak futja buszoztatásra, kedvezményes jegyekre, hisz az állam bőkezűen dotálja őket. Ami Budapestet illeti, a kritikus – ha a színházművészetre vevő, és annak szakmai figyelemmel kísérését tekinti feladatának – néhány színházba jár rendszeresen; a „listák” persze nem egyformák, ahogy a kritikusok sem. Egy-egy évadot számomra a figyelemre méltó előadások fémjeleznek. Nem mind hibátlan, nem mind „nagy durranás”, de ha írok róluk, azt ajánlom az olvasónak, hogy nézze meg őket. Miért? Mert kap valamit: meglepő értelmezést, kiugró, izgalmas alakítást, néhány gondolatot, többnyire kérdés formájában, és valamilyen kapcsolódást ahhoz a világhoz, amelyben élünk, vagyis némi kontextust. Az évad egyik legsikerültebb előadásában, az Örkény Színházban bemutatott e föld befogad avagy Számodra hely című produkcióban Mohácsi János rendező ismét a „rögvalóságból” merített ihletet. Szakály Sándor történész „idegenrendészeti akciónak” minősítette a Kamenyec-Podolszkijban történteket: azt, hogy magyarok előbb összeírtak, majd deportáltak, a biztos halálba küldtek több mint húszezer zsidó származású magyart. Az emlékezet, ami körül az előadás forog, a mai magyar kultúra (és politika) egyik legnagyobb hiányossága, és a mai értelmiség tán legnagyobb felelőssége. Mohácsi makacsul – és alkotótársaival, Mohácsi Istvánnal, Kovács Mártonnal és muzsikusaival következetesen és jellegzetes teátralitással – áll bele a legkényesebb kérdésekbe, ahogy ezt a Csak egy szög, az 56/06 és az Egyszer élünk után a Számodra hely is mutatja. Az Örkény erős társulata pedig mind az ensemble-játék, mind a kiemelkedő egyéni színészi pillanatok terén jól szerepelt. Az évad másik legsikerültebb előadását a Jurányiban láttam; a Szputnyik utolsó színházi bemutatója volt, Kleist A heilbronni Katicája Kovács D. Dániel rendezésében. A tűzzel-vízzel-látvánnyal teli darab díszlete tán két asztal és néhány lámpa volt, a szereplők is ott ültek a játéktér szélén – és mégis: volt itt minden, szerelem, állhatatosság, férfivakság, romantika, önfeláldozás és boldog-szomorú vég, menny és pokol egyszerre. És Kurta Niké Katicája és Hajduk Károly Vihar Friderikje mellett csuda kis kabinetalakítások is. Nem mindig van egzakt magyarázat arra, mi és miért ragad meg az ember emlékezetében, de mégiscsak ezekből a „véletlenszerű” pillanatokból áll össze egy évad portréja. Ilyenekkel folytatom. Wedekind Lulujával, amelyet ugyancsak a Jurányiban mutattak be Geréb Zsófi rendezésében – pokoli nehéz darab, egy-két jó előadásra emlékszem régebbről, és néhány rosszra is –, ami majdnem mindig a Lulun, illetve a Lulut játszó színésznőn áll vagy bukik. Hát most egy nagyszerű Lulut láttam: Sodró Elizát, aki egyébként a szombathelyi színházban játszik, de most több volt kaposvári egyetemi társával együtt szerepel a Manna és a

Upload: litera-portal

Post on 16-Sep-2015

10 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

részlet

TRANSCRIPT

  • NINCSBKEIDBudapestivad,2014/15.

    Gondoltam,kiindulpontnakazleszalegjobb,hamegnzemanaptramat:mitislttammostanbanabudapestisznhzakban.Mondom:Tkrvros(Kerekasztal),Ktn(TrafTitkostrsulat),PetravonKant(Katona,Sufni),rvny (Rzsavlgyi), jvilg (Mentcsnak, Fge Jurnyi), Bakfitty (k2 Stdi K), Spamoperett (Radnti),Szlbenszllk(KerekasztalStdiK),Petfi: Azapostol(SanyisAranka), Szociopoly(MentcsnakJurnyi),Kabar(BudapestBbsznhz),FaustI.II.(Katona),ZSkategria(nfeledtzsidzsrevvel)(Dumasznhz,Jurnyi),Acsemegepultosnaplja(Orlai),Kurzsimama(Katona),ABernhardigy(rkny).Eznmividkkelkiegsztve:Szkesfehrvr,Kecskemt,Szombathelynagyjbl34htmenetrendje.stredelmesvallomsnincsenbenneazakthromelads,amelyetazutolspillanatbanlemondtam,mertegyszerenbesokalltam,vagyisaznapestenemreztemalkalmaskritikusnakmagam.

    Vanmgsznhzafentiekenkvl,pldulaVgPestisaNemzeti,aholtbbkevsbrendesenkvettemabemutatkat; aztnvanolyan,ahov elmentemegyszeregyszer,pldulaThlia. svanszmosolyan,aholebbenazvadbannemjrtamlelkiismeretfurdalsknozpldulaKolibrivelkapcsolatban.steljessggelkihagytamazokatasznhzakat,amelyeknvsanvagykevsbbetagozdtakaszrakoztatiparba;ketisnznisrnikellenepersze,demajdbkeidben.

    Mertlthatni:nincsbkeid.Azelmltvekfentrlirnytottvezetvltsaikvetkeztbenalaposantalakultabudapestisznhzitrkp.(Avidkiis,deazmrvekkelkorbban.)Ennekeredjenemvalamiflemarkns(akrnmiideolgivaltitatott)kulturliskoncepci,hanemegyrsztnhnysznhzialkotvltvagyvalsrevnsvgytl fttt, beteges terletfoglalsi ambcija, msrszt a hatalom krl lebzsel ilyenolyancskosokkielgtse.Eredmnyepedig:avidkisznhzaktbbsgbensszmosfvrositetrumbanisaszrakoztat nagyipar, illetve a (sznhzi, de akr tgabb rtelemben is mondhatjuk: kulturlis) knonlecserlsnekambcijtlvezreltmegmondsznhzjelenlte.

    Ezutbbiranemvevakznsg.Hibaabartimdibanelharsogottszmok,elg,harkattintazemberazaznapijegyvteli tblzatra,amelybvenvilgtazldtl, azreshelyektl. Azelbbidbrg,telthzakkaldicsekedhet, s mirt ne tenn, ha a mgoly nvtlan valsgshownak s gagyi tvmsoroknak is millisnzettsge van, valamint ezeknekasznhzaknak futja buszoztatsra, kedvezmnyes jegyekre, hisz azllambkezendotljaket.

    AmiBudapestet illeti, akritikushaasznhzmvszetrevev, sannakszakmaifigyelemmelksrsttekintifeladatnaknhnysznhzbajrrendszeresen;alistkperszenemegyformk,ahogyakritikusoksem.

    Egyegyvadotszmomraafigyelemremlteladsokfmjeleznek.Nemmindhibtlan,nemmindnagydurrans,deharokrluk,aztajnlomazolvasnak,hogynzzemegket.Mirt?Mertkapvalamit:megleprtelmezst, kiugr, izgalmas alaktst, nhny gondolatot, tbbnyire krds formjban, s valamilyenkapcsoldstahhozavilghoz,amelybenlnk,vagyisnmikontextust.

    Azvadegyiklegsikerltebbeladsban,azrknySznhzbanbemutatottefldbefogadavagySzmodrahelycm produkcibanMohcsi Jnosrendez ismtargvalsgblmertettihletet. SzaklySndortrtnszidegenrendszeti akcinak minstette a KamenyecPodolszkijban trtnteket: azt, hogy magyarok elbbsszertak, majd deportltak, a biztos hallba kldtek tbb mint hszezer zsid szrmazs magyart. Azemlkezet,amikrlazeladsforog,amaimagyarkultra(spolitika)egyiklegnagyobbhinyossga,samairtelmisg tn legnagyobb felelssge. Mohcsi makacsul s alkottrsaival, Mohcsi Istvnnal, KovcsMrtonnal smuzsikusaival kvetkezetesens jellegzetes tetralitssal ll bele a legknyesebbkrdsekbe,ahogyeztaCsakegyszg,az56/06sazEgyszerlnkutnaSzmodrahely ismutatja.Azrknyerstrsulatapedigmindazensemblejtk,mindakiemelkedegynisznszipillanatokternjlszerepelt.

    Azvadmsiklegsikerltebbeladst aJurnyibanlttam;aSzputnyikutols sznhzibemutatja volt,Kleist AheilbronniKaticjaKovcsD.Dnielrendezsben.Atzzelvzzelltvnnyaltelidarabdszletetnktasztal s nhnylmpavolt, a szereplkis ott ltek a jtktr szlnsmgis: volt itt minden, szerelem,llhatatossg,frfivaksg,romantika,nfelldozssboldogszomorvg,mennyspokolegyszerre.sKurtaNikKaticjasHajdukKrolyViharFriderikjemellettcsudakiskabinetalaktsokis.

    Nemmindigvanegzaktmagyarzatarra, mismirt ragadmegazemberemlkezetben, demgiscsakezekblavletlenszerpillanatokblllsszeegyvadportrja.Ilyenekkelfolytatom.

    WedekindLulujval,amelyetugyancsakaJurnyibanmutattakbeGerbZsfirendezsbenpokolinehzdarab,egyktjeladsraemlkszemrgebbrl,snhnyrosszrais,amimajdnemmindigaLulun,illetveaLulut jtsz sznsznnll vagybukik. Ht mostegynagyszer Lulut lttam: Sodr Elizt, akiegybkntaszombathelyisznhzbanjtszik,demosttbbvoltkaposvriegyetemitrsvalegyttszerepelaMannasa

  • MASZKkzsprodukcijban.Azegszbentvolrlsemtkleteseladsafszereplelementrisanhitelessintenzvalaktsntlazrtasznhzcsinlsksrletezvlfajrliskpetadott.

    ANemzetibenrendeztemegZstrSndor,anagymagyarvndorrendezIbsen(ltalammgsosemltott)Brand cm drmjt, odafnt, a Kaszs Attila teremben. A bellrl vezrelt ember dogmv merevtettelvszersgeamagajobbt szndkaellenreisvalsgospuszttscunami:errlszlZstrrendezsesaBrandotjtszTrillZsoltpompsjtka.AkimellettTroknNra,Zstregyikmostanbanllandsznszetudjaalegtermszetesebbenslegmegrzbbanmegmutatni,hovvezetazletetflzablhiteselvszersg.(...)