S Z Í N H Á Z MŰV É S Z E T I E L M É L E T I ÉS

K R I T I K A I F O L Y Ó I R A T

X V I I . É V F O L Y A M 1 0 . S Z Á M

1 9 8 4 . O K T Ó B E R

FŐS Z E R K E S Z TŐ :

B O L D I Z S Á R I V Á N

F Ő S Z E R K E S Z T Ő - H E L Y E T T E S :

C S A B A I N É T Ö R Ö K M Á R I A

Szerkesztőség:1054 Budapest V., Báthori u. 10.Telefon: 316-308, 116-650

M e g j e l e n i k h a v o n t aA k éz i r a t ok m e gő r z é s é r e é s v i s s z ak ü l d é s é r en e m v á l l a l k oz u n kK i a d j a a L a pk i a d ó V á l l a l a t ,B u d a p e s t V I I . , L e n i n k ö r ú t 9 - 1 1 .L e v é l c í m : 1 9 0 6 , p o s t a f i ók 2 2 3 .A k i a d á s é r t f e l e l :S i k l ó s i N o r b e r t v ez é r i g a z g a t óT e r j e s z t i a M a g y a r P os t aElő f izethető bármely postahivatalnál , a kézbesi tőkna P o s t a h í r l a p ü z l e t e i b e né s a P os t a K ö z p o n t i H í r l a p I r o d á n á l( K H I , 1 9 0 0 B u d a p e s t V . , J óz s e f n á d o r t é r 1 . )közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalássala K H I 2 1 5 - 9 6 1 6 2p é n z f o r g a l m i j e l z ő s z á m ár aE l ő f i z e t és i d í j :1 é v r e 3 0 0 , - F t , f é l é v r e 1 5 0 , - F tP é l d á ny o n k é n t i á r : 2 5 , - F tK ü l f ö l d ö n t e r j e s z t i aK u l t ú r a K ü l k e r e s k e d e l m i V á l l a l a t ,H - 1 3 8 9 B u d a p e s t , P o s t a f i ók 1 4 9

I n d e x s z á m : 2 5 . 7 9 7

84.2305 - A thenaeum Ny omda, Budapes t

Í v e s m a g a s ny o m ás

F e l e l ő s v ez e tő : S z l á v i k A n d r á s v ez é r i g az g a t ó

HU ISSN 0039-8136

A b o r í t ó n :

K e r n A n d r á s ( J o c ó ) é s P a p V e r a ( M i c a ) a P e s t iS z í n h áz F a r s a n g c í m ű e l őa d á s á ba n ( P a p V e r aa l a k í t á s á é r t m e g k a p t a a S z í n i k r i k us o k d í j á t )

A h á t s ó b o r í t ó n :

J e l e n e t A k i r á l y nő k a t o n á i c í m ű W e s k e r - d a r a bM a d á c h k a m a r a s z í n h á z i e l őa d á s áb ó l ( d í s z l e t é tV a y e r T am á s t e r v e z t e ) ( I k l á dy L á s z l ó f e l v é t e l e i )

TART ALOM

Színikritikusok díja 1983j84 (1 )

j á t é k s z í nR Ó N A K A T A L I N

Nyolc kicsi előadás (16)W E L L M A N N N Ó R A

A királynő katonái (18) nyá r i

j á t é k o kN Á N A Y I S T V Á N

Mirákulum a múzeumudvarban (22)G Y Ö R G Y P É T E R

Keserű és édes (23)P . M Ü L L E R P É T E R

Hitek és áldozatok (28)

C S Á K I J U D I T

Goldoni - kétszer (32)F O R R A Y K A T A L I N

Zajos siker - 1843-ban (34)

R A D I C S V I K T Ó R I A

Magyar Electra a Romkertben (36)

N O V Á K M A R I A

Az elszalasztott lehetőségek vára (37)

S Z Á N T Ó P É T E R

A krónikás (40)

É Z S I Á S E R Z S É B E T

A Kőszegi Várszínház harmadik évada (42)

né g ys z e m k öz tF Ö L D E S A N N A

„ M i végre az egész teremtés?" (44)

drám amel l ék l e tB U L G A K O V - B A B A R C Z Y : A Mester és Margarita

S z a v a z ó t ü k ö r

Az utóbbi években már nem magyarázatot, csak bevezetőt kell(és illik) írni a. színikritikusok szavazatai elé. Az ok egyszerű. Aszínikritikusok díja természetes aktussá, mondhatni: hagyo-mánnyá vált. Az elmúlt évadban, az eddigiektől eltérően, aszínházi szakma is kiosztotta a maga díjait; igaz, csupán az Or-szágos Színházi Találkozó tizenhárom hivatalosan benevezettelőadását értékelve. A kezdeményezés mindenképpen hasznos,mert egyrészt segít megszüntetni az előítéleteket, másrészt tu-datosítani, hogy nem „abszolút" és nem egymást kizáró díjak-

ró] van szó. Minél több szemszögből és véleményünket minélalaposabban indokolva tekintjük át, illetve értékeljük az évadelőadásait, annál több tükörben látjuk mind színházművésze-tünk helyzetét, mind a magunk munkáját. Nem utolsósorban:növekszik esztétikai szemléletünk demokratizmusa. A díjakdevalválódásától egyelőre nem kell tartani.

Aligha hízeleghetünk magunknak azzal, hogy az elmúlt évad-ban javult a színházak és a kritika viszonya. Általános javulást aszínikritikusok díjától sem lehet várni; ellenkezőleg, lesznek,akik vitatják majd választásunkat. Csakhogy minden kritikaivélemény választás, nemcsak a kritikusé. Aki színházba jár, éstetszését vagy nemtetszését, fejezi ki, máris választott.Legfőképpen a néző, aki eldönti, hogy vált-e jegyet a következőelőadásra vagy bérletet a következő évadra.

\ kritikus választása, különösen ha kellő körültekintésselindokolja - s nemcsak a kritikusdíj rézüméjében, hanem napikritikai gyakorlatában -, a közönség választásához is hozzájárul.Legalább egyetlen értékelő szemponttal.

Színikritikusok díja 1983/84A legjobb új magyar dráma: SPIRÓ GYÖRGY: AZ IMPOSZTORA legjobb előadás: BULGAKOV: MENEKÜLÉS (Katona József Színház, rendezte: SZÉKELY GÁBOR)A legjobb női alakítás: IGÓ ÉVA (Lulu, Romeo és Júlia, miskolci Nemzeti Színház) és PAP VERA (Farsang, Pesti Színház) Alegjobb férfialakítás: CSERHALMI GYÖRGY (Menekülés, Katona József Színház)A legjobb női mellékszereplő: CSÁKÁNYI ESZTER (Hamlet, kaposvári Csiky Gergely Színház)A legjobb férfi mellékszereplő: LUKÁTS ANDOR (Hamlet, A kert, kaposvári Csiky Gergely Színház)A legjobb díszlet: PAUER GYULA (A Mester és Margarita, kaposvári Csiky Gergely Színház)A legjobb jelmez: SZAKÁCS GYÖRGYI (Farsang, Pesti Színház; Lulu, miskolci Nemzeti Színház)

Huszonkilencen szavaztak; kevesebben,mint máskor. Abszolút többséget ért el adrámakategóriában Spiró György szín-műve, Az imposztor (t9 szavazat), Kilencenszavaztak A kétfejű fenevad című Weöres-darabra, egyetlen voks esett Spiró másikbemutatott opuszára, A kertre. Más műszóba sem került. Először fordult elő akategóriában, hogy minden szavazóállított jelöltet.

Jelentős előnnyel lett a legjobb elő-adása Székely Gábor rendezte Menekülés (t2szavazat). A Mester és Margarita ötszavazatot kapott, A imposztor kettőt, aFarsang másfelet, egyéb elő-adásoknakpedig egy-egy jutott. \ színészi díjak kétgyőztese Igó Éva és Pap Vera (utóbbinálaz azonos alakításra a mellékszereplő-kategóriában leadott szavazatokat isszámítjuk), utánuk Básti J u l i következik, aférfiaknál Cserhalmi György mögöttGábor Miklós, majd Máté Gábor és GarasDezső. A mellékszereplőknél ritkafölénnyel lett első Csákányi Eszter ésLukáts Andor (14-14

szavazat); előbbit Molnár Piroska ésTimár Éva követi, utóbbit Kern András.Csaknem „döntetlen" született a díszlet-és jelmeztervezőknél. Itt is, ott is egy-egyszavazat döntött. A nagyobb szóródástmutató díszlettervezői kategóriában agyőztes Pauer Gyulát minimálishátránnyal, csaknem egyenlő szavazattalköveti El Kazovszkij, Szikora János,Gothár Péter, Székely László, MenzelRóbert és Szlávik István. A jel-meztervezőknél fej-fej mellett haladvaelőzte meg Szakács Györgyi El Ka-zovszkijt (1 1 -10 ). Sokan javasoltak kü-löndíjat, de nem alakult ki olyan döntőfölény, ami indokolná a díj átadását.

ALMÁSI MIKLÓS

ELTE Esztétika Tanszék

A legjobb új magyar dráma: Spiró György:Az imposztor

1 legjobb előőadás: Bulgakov: Menekülés

(Katona József Színház, rendezte: SzékelyGábor)A legjobb női alakítás: Psota Irén (Sarah,avagy a languszta sikolya, Várszínház) A

legjobb férfialakítás: Máté Gábor (Hamlet,Kaposvár)A legjobb női mellékszereplő: CsákányiEszter (Hamlet, Kaposvár)A legjobb férfi mellékszereplő: Hollósi Fri-gyes (Az imposztor, Katona József Szín-ház)A legjobb díszlet: Székely László (Mene-külés, Katona József Színház)A legjobb je lmez: Szakács Györgyi (Far-sang, Pesti Színház)különdíj: Kern András (Játszd újra, Sam!,Vígszínház)

Minden évben kicsit kényszeredettenülök le listáim elé, stress alatt latolgatok:egy-egy rubrikába csak egy ne-vet lehetbeírni, s az, ami bennem az évadbólmegmaradt, valahogy nem akar ilyenformális sorrendbe rendeződni. Ritkánvan úgy, hogy egy-egy teljesítmény

abszolút elsőként ugrik be az emberemlékei közül. Különben is, sokféleminőséget láttunk, mindegyiket másértkellene kiemelni, az ember szembeta-lálkozik az összemérhetetlenek mérics-kélésével.

Az idén csak Bulgakov Menekülése nemokozott döntési nehézséget. A történelememberi világképe szólalt meg azelőadásban, az emberi sorsok ki nemmondott, végig nem követett, ám érezhetőháttéranyagából bomlott ki egy világ,ritkán élvezhető teljességélmény-nyel.Majd mindegyik sors mögött kérdőjelekálltak és válaszjavaslatok, de talányosanelrendezve - hogy nekem mint nézőnektovább kelljen folytatnom a „belsőelőadást", ha legalább valamennyiremegnyugtatóan akarom elrendeznimagamban a látottakat. A főszereplőkelsőségénél már akadozik a tollam: MátéGábort emeltem ki, tőle láttam egy ízig-vérig modern, „entellektüel" Ham-letet, ésegyben a shakespeare-i hős korábban nemérvényesülő rétegeinek életre keltését.Mégsem tudtam megnyugtatóan lezárnimagamban a vitát: mit kezdjek atöbbiekkel, Őze Lajos Möbiusával ( Afizikusok) vagy Major TamésBoguslawskijával? Psota Irén sok-színű,végül is kiismerhetetlen színésznőjeemberi talányával fogott meg, de Vass Eva(Nem félünk a farkastól) radikálisan újszerűteljesítménye tovább vitázik bennem azelső helyért. A többi kategóriában islezáratlan marad ez a belső disputa.

Jó ez vagy rossz? Sok a jó teljesítmény,vagy nincs igazán kiemelkedő produkció,alakítás? Nem tudom eldönteni, félek,bennem van a hiba.

BÁNYAI GÁBOR

Filmkultúra

A legjobb új magyar dráma: Weöres Sándor:A kétfejű fenevadA legjobb előadás: Shakespeare: Hamlet(Kaposvár, rendezte: Ascher Tamás) Alegjobb női alakítás: Igó Éva (Lulu,Miskolc)A legjobb férfialakítás: Máté Gábor (Ham-let, A kert, Kaposvár)A legjobb női mellékszereplő: Csákányi Eszter(Hamlet, Liliom, Kaposvár) A legjobb férfimellékszereplő: Lukáts Andor (Hamlet, Akert, Kaposvár) A legjobb díszlet: PauerGyula (Diótörő, Kaposvár; Az imposztor,Katona József Színház)

A legjobb jelmez: El Kazovszkij (Kár, hogykurva, Katona József Színház; Figaroházassága, Szolnok)Különdíj: Malgot István és a kecskemétiKatona József Színház mozgásszínházicsoportja

Nehezen értékelhető évad volt ez amostani. Nem született benne olyankiemelkedő magyar dráma, mint néhányéve Kornisé vagy Nádasé volt. Sok jóelőadás közepette nem volt egyetlen olyanrevelatív, mint a mindenkit maga melléállító Marat. Szemlélet kérdése, hogy eztközépszerűségnek, elszürkülés-nek - vagyéppen ellenkezőleg: általánosszínvonalemelkedésnek tartjuk. Magamhajlok arra, hogy a kettő között leljem föla 8384-es évad fő jellemzőit: mind többszínház és rendező érzi úgy, hogy csak aközönség és a „baj ne történjék"-elváráskiszolgálásával nem érdemes - bár lehet -színházat csinál-ni. Van, ahol ez színházieszmény már, van, ahol csak egy-egyelőadás eszméltető felismerése. Demindenképpen felismerhető, kitapinthatólépés-lépések történtek ezen a téren. Nemmindig adekvát eszközökkel, sok botlássalaz útkeresésben - de legalább keresés-ben!

Az új magyar drámák közül WeöresSándor új típusú színjátékot követelődarabja mellé még oda kívánkozik SpiróGyörgy két drámája, A z imposztor és Akert is - megoldatlanságaikkal együtthúsbavágóan fontosak. És egy bemutató-nak számító repríz: Mándy Iván csodá-latos Mélyvíze azt bizonyítja, hogy szín-házművészet és drámaírás viszonylatábannincs szinkron - és nem mindig a drámákhátrányára .. .

Ami a jó vagy a legjobb előadásokatilleti: részhibáival együtt nekem a Hamlet,Ascher előadása azért a legnagyobb ésmeghatározó élmény, mert benne van -bocsánat a megbocsáthatatlan szubjekti-vizmusért - az egész életem (az életem, azéletem . . .). Fájdalmas ezzel szembenéz-niés megrázó is. De láttam még az évadbannagyszerű előadásokat - s legszívesebbena tendencia kedvéért mindre szavaznék is.De legalább felsorolásszerűen álljanak itt:a miskolci Lulu (Csiszár Imre munkája,akárcsak a Tragédia), a szép Romeo és Júlia(Szikora János); Zsámbéki Gábor munkáiközül Az imposztor és a remélem mégsokáig műsoron maradó Dühöngő ifjúság;Székely Gábor remek előadása, aMenekülés; ugyan-csak a KatonábanMenzel vendégrende

zésében A Szarvaskirály; Ruszt Józsefizgalmas Tragédia-látomása Zalaegersze-gen; a kaposvári Diótörő (Gothár Péter),mely világsiker lehetne jó menedzseléssel,s ugyanebből a színházból A kert, a Liliom

(mindkettő Babarczy László munkája) ésaz izgalmasan torzó A Mester és Margarita

(Ascher Tamás); Gothár Péter briliánsFarsang-rendezése a Pesti Színházban; a

Háry János kecskeméti nemcsakgyerekszínháza; és egy cseppet semfőiskolás előadás, a Kerényi Imre rendezteJános király.

Az iménti előadásokból - természete-senkiosztható az összes többi díj is. Mert ugyealakítás és előadás mégiscsak összefügg.Nagyjából tehát ez az indoka egyébszavazataimnak. Mégis meg kellemlítenem további neveket - ismét csaknem a nivellálás, hanem egy vélt igazságkedvéért. Meg annak érzékeltetésére, hogynéha apró, alig megmagyarázhatókülönbségek dönthetnek csak. És végül isez a szavazás nem verseny -- sajátosévadértékelés inkább.

Tehát. Nagyszerű alakításokra emlék-szem - Torday Teritől A vágy villamosában,Básti Julitól a Hamletben és aFilmcsillagban, Pogány Judittól a Liliom-ban, Udvaros Dorottyától a Kár, hogy kur-vában, Kiss Maritól a Dühöngő ifjúságban,Törőcsik Maritól A fizikusokban, VassÉvától a Nem félünk előadásán, vagyAlmási Évától az Egyedülben. És nemtűnik epizodistának vagy mellékszereplő-nek Timár Éva miskolci Dajkája, LázárKati odaadó Sirije Enquist darabjában,Csonka Ibolya, Máthé Erzsi vagy éppBodnár Erika és Molnár Piroska karak-terkölteménye a Tudós nőkben vagy Azimposztorban, Galambos Erzsi tem-peramentuma a Mahagonnyban és a III.Richárdban, Takács Kati érzékenysége aFigaróban.

A férfiaknál talán még színesebb anévsor. Cserhalmi György a Menekülés-benés az Osborne-darabban eddigi pályájacsúcsára érkezett. Kulka János egy rosszelőadás magányos hőseként volt remekHamlet. Balázsovits Lajos IV. Bélája isegy előadás ellenére kitű-nő alakítás. KernAndrás a Játszd újra, Sam! és a Farsangfőszerepében brillírozott. Derzsi János alegizgalmasabb magyar Harpagon, akitlátni szerencsém volt. Jordán Tamásminden színpadra lépése ( A kert, A Mesterés Margarita, Tribádok) izgalmat és élménytjelent. Lukáts Andor a színpadi jelenlétlegsúlyosabb csodáira képes. És remekvolt Bregyán Péter Ádámként, egy

másik Tragédiában Gábor Miklós Lucifer-ként; fölényesen szellemes Szilágyi TiborFülöp királyként. És ritka érett két főis-kolás: Funtek Frigyes és Hirtling István.Vallai Péter Nicolo királya is ide kíván-kozik.

És a remek karakterek: Bán János,Gáspár Sándor és Eperjes Károly filozo-fikus bohócai A Szarvaskirályban, HarkányiEndre mindent tudó keserűsége a Stuart

Máriában, Horváth József riadtbölcsessége Az imposztorban meg a Tudós

nőkben, Szacsvay és Benedek. elképesztőkettősei, például a Hyppolitban, BezerédyZoltán és Spindler Béla mellékesfőszerepei A kertben. vagy A Mesterben.

De talán elég, sőt sok is a felsorolásból- nehogy bizonytalanságnak tűnjönmindez. Inkább egy lehetséges gazdagságjelzésének. És talán még egy különdíj-javaslat: a Játékszínnek, mert hogy általavégre valóban gazdagodtunk egyszínházzal. És ez nagyon is ránk fér. Mertmég nincsen itt a Kánaán. De aholtpontról - akár tetszik, akár nem -elmozdulni látszunk.

BARABÁS TAMÁS Esti

Hírlap, Új Tükör

A legjobb új magyar dráma: Spiró György:Az imposztorA legjobb előadás: Spiró György: Az im-posztor (Katona József Színház, rendezte:Zsámbéki Gábor)A legjobb női alakítás: Básti Juh(Filmcsillag, Kaposvár)A legjobb férfialakítás: Gábor Miklós (Azember tragédiája, Zalaegerszeg; Nemfélünk a Farkastól, Nemzeti Színház) ésSzilágyi Tibor (Don Carlos, Vígszínház;Ki lesz a bálanya?, Pesti Színház)A legjobb női mellékszereplő: Csákányi Esz-ter (Liliom, Kaposvár), Molnár Piroska(Tudós nők, Katona József Színház;Hyppolit, a lakáj, játékszín)A legjobb férfi mellékszereplő: HoresnyiLászló (Galopp a vérmezőn, Játék akastélyban, Madách Kamara)A legjobb díszlet: Gothár Péter (Farsang,Pesti Színház)A legjobb jelmez: Szakács Györgyi (Film-csillag, Kaposvár; Farsang, Pesti Színház)Különdíj: Verebes István mint all-roundszínházi ember (Hyppolit, a lakáj ren-dezéséért, játékszín, konferálásáért, Mik-roszkóp Színpad, színészi. játék, adaptálás,versszöveg stb.)Gálvölgyi János mint a. szezonban a leg-

többet és legváltozatosabban fejlődöttszínész

Egyértelmű számomra az első kategó-ria: nálam egyszerűen nem rúg labdábasemmi más Spiró Az imposztora mellett.Annál jobban nyomaszt a bőség zavara,amikor a színészekhez érkezem, de már alegjobb előadásra is nyolc jelöltem van:Az imposztor (Zsámbéki), Storey: Otthon(Paál István), Albee: Nem félünk a farkastól

(Mrsán. János), Caragiale: Farsang

(Gothár Péter), Filmcsillag (Ács János),Don Carlos (Szinetár Miklós), még ha.ezzel ellentétbe kerülök is kollégáimtúlnyomó többségével, Huszti Péter ( A

királynő katonái), már csak azért is, hogyhangsúlyozzuk: ez a kiváló színészrendezőként is befutott, s Verebes István,akinek a klasszikus magyar film emlékévelis sikerült meg-küzdenie Hyppolit, a lakáj-rendezésével. Nagy hiba, de őszinténmegmondom: Ascher A Mester ésMargaritáját nem láttam. S ki ne felejtsemBabarczy László remek Liliomát, amelylegjobb drama tizálási-adaptálási díjat isérdemelne, ha lenne ilyen. Végül is Az

imposztort választottam.Básti Juh kettős szerepe (Filmcsillag)

mellett olyan ragyogó alakításokat je-gyeztem fel., mint Vass Éváé (Nem félünk

a farkastól), Tábori Nóráé (Kávécsarnok ésUgyanaz hátulról), Molnár Piroskáé (Tudós

nők és Hyppolit), Schütz lláé ( A bolond),Csákányi Észteré ( L i liom), Pogány Judité(Liliom), Törőcsik Marié ( A fizikusok),

Káldi Nóráé (Vá r a t l an találkozások) , PapVeráé (Farsang, A kétfejű fenevad), BánságiIldikóé (A kétfejű fenevad), UdvarosDorottyáé (Tudós nők, Az imposztor).

Nemcsak színésznői, de színészi névso-rom is éppen 12 főből áll: Gábor Miklós( A z ember tragédiája s Nem félünk afarkastól), Szilágyi Tibor (Don Carlos és Ki

lesz a bálanya?), Major Tamás

( A z imposztor), Márkus László (Játék akastélyban), Kern András (Játszd újra,

Sam!) Sinkó László (Az imposztor),Benedek Miklós (Hyppolit), BálintAndrás (Otthon), Cseke Péter ( A királynőkatonái), Gálvölgyi János (Őrült nők ketrece,

Jóból is megárt a kevés, Háború és béke),Mensáros László (Galopp a Vérmezőn) ésStraub Dezső (Szeretem a feleségem). Shozzá még a legjobb mellékszereplők:Koltai Róbert Poloniusként, BezerédyZoltán a Filmcsillagban, Kézdy György Asárga telefonban és Horesnyi László mertén nem unom Nuszbaum urat - a Galopp

a Vérmezőn (Nuszbaum), meg a játék a

kastélyban (komornyik) nagyszerűkarakteralakításaiban. Gondomat annyivalcsökkenteni, hogy a rendezőikategóriából. Verebes Istvánt, aszínésziből Gálvölgyi Jánost „átemelem'' akülöndíjasok közé.

Gothár ,Péter díszletét talaltam alegszellemesebbnek (Farsang), SzakácsGyörgyi jelmezeit (Farsang és Film-csillag)

a legkifejezőbbeknek.

BÁRON GYÖRGY

Magyar Rádió

A legjobb új magyar dráma: Spiró György:Az imposztorA legjobb előadás: Caragiale: Farsang (PestiSzínház, rendezte: Gothár Péter) Alegjobb női alakítás: Takács Katalin (Figaroházassága, Szolnok)A legjobb férfialakítás: Gábor Miklós (Azember tragédiája, Zalaegerszeg) A le jobbnői mellékszereplő: Csákányi Észter(Hamlet, Kaposvár)A legjobb férfi mellékszereplő; LukátsAndor (Hamlet, Kaposvár)A legjobb díszlet: El Kazovszkij (Figaroházassága, Szolnok)A legjobb jelmez: Szakács Györgyi (Far-sang, Pesti Színház)

A legjobb új magyar dráma: Spiró György Az imposztora (Katona József Színház) (MTI-fotó)

A legjobb előadás: Székely Gábor Menekülés-rendezése a Katona József Színházban (Bán János ésBodnár Erika) (lklády László felv.)

Caragiale-rendezése talán stiláris egy-neműsége okán nyerhetett orrhosszal ebbena lehetetlen versengésben. A legjobbférfialakítás díjára is jó néhány jelölt lennemég az idén: Kern András hihetetlenül lazaalakítása a Játszd újra, Samben, VallaiPéteré a Nicolo királyban és a Figaróban,Máté Gábor és Kulka János, a kaposvári ésa pécsi Hamlet, valamint Jordán Tamásfáradt értelmiségi Claudiusa Kaposvárott.A női mezőnyben kevesebb emlékezetesteljesítmény őrződött meg, s így arányosankisebb a kritikusi lelkifurdalás is. TakácsKatalin mellett még Egri Kati jött szóba aszolnoki Pistiből, Halász Jutka a Játszdújra, Sam!-ből és Pap Vera a Farsangból.De a Farsangból akár az egész stábdíjazható lenne, akár-csak ASzarvaskirályból. Talán itt is húsz-harmincdíjat kellene kiadni, mint afilmfesztiválokon . . . El Kazovszkijdíjazása a szolnoki Figaro színpadképé-ért:evidencia; nemcsak az évad, hanem azutóbbi néhány esztendő legszebb,legfunkcionálisabb színpadképe volt azövé. (Az általam látott előadáson nyílt-színi tapsot kapott.) E sorok írója ter-mészetesen nem látott minden előadást:

a lista bizonnyal bővíthető lenne. Soványvigasz, hogy ebben az évadbanvalószínűleg még mindig többet látott, mintamennyit jövőre fog: valami új rendelkezésszerint ezentúl csak azok a kritikusokmehetnek tiszteletjeggyel szín-házba, akikerre szóló minisztériumi jogosítvánnyalrendelkeznek. Magam az idei különdíjatannak adnám, aki ezt ki-találta.

BARTA ANDRÁS

Magyar Nemzet

A legjobb új magyar dráma: Spiró György:Az imposztorA legjobb előadás: Bulgakov: Menekülés(Katona József Színház, rendezte: SzékelyGábor)A legjobb női alakítás: Igó Éva (az el-múltévadokban nyújtott több kitűnőszerepformálásáért)A legjobb férfialakítás: Cserhalmi György(Menekülés, Katona József Színház;Dühöngő ifjúság, Dunaújvárosi BemutatóSzínpad)A legjobb női mellékszereplő: Timár Éva(Romeo és Júlia, Miskolc)A legjobb férfi mellékszereplő: KörtvélyessyZsolt (Az ember tragédiája, Miskolc)A legjobb díszlet: El Kazovszkij (Figaroházassága, Szolnok)A legjobb jelmez: El Kazovszkij (Figaroházassága, Szolnok)Különdíj: A Mester és Margarita (Kapos-vár)

Mind Spiró György Az imposztoráról(1983. XI. 5.), mind a Katona JózsefSzínház Menekülés-előadásáról (1984. V.12.) a Magyar Nemzet hasábjain részle-tesen kifejtettem elismerő véleményemet.Ehhez most csak annyit tudok hozzátenni,hogy az egész évad „dráma-termését"

ismerve: Spiró műve magasan kiemelkedika mezőnyből. A Menekülés pedig: azon felül,hogy minden mértékkel mérve kiválórendezés - úgy aktualizál, hogy erresemmiféle erőszakos kísérletet nem tesz, ésigen kényes politikai-művészeti kérdéseketvisz szín-re, borotvaélen táncolva,lélegzetelállító bravúrral. Ebben a sikerbenCserhalmi Györgynek oroszlánrésze van;évek óta kitűnő alakítások sorozatávalajándékozza meg a nézőket - most aDunaújvárosi Bemutató Színpadelőadásában, a Dühöngő ifjúságban is kiválóvolt.

Tudom, hogy Timár Éva egyszer

Aligha van csüggesztőbb pillanata akritikusi tevékenységnek, mint az éven-kénti bizonyítványosztás. A bíráló ilyen-kor óhatatlanul iskolamesteri szerepbekényszerül, ráadásul olyan nebulók kö-zött, akik nemcsak arról vannak meg-győződve, hogy a tanár úr már (vagymég) szenilis, hanem arról is, hogy csakazért dicsér valamit, mert lefizették, vagymert az előadás ügyelője a nagy-nénje.Igazából persze nem ezért hálátlan aszerep, hanem azért, mert a minőség, azérték soha nem szavazás kérdése.Egyetlen voks minden kategóriában aztjelenti, hogy jó előadások, értékes telje-sítmények maradnak ki óhatatlanul (arosszak, szerencsére, könnyű szívvel el-felejtődnek már az évad folyamán). Az ittrendelkezésünkre álló bő egy flekk igaziindoklásra nemigen ad teret; arralegföljebb, hogy tágítsuk a szűk szavazó-listát, s szóljunk azokról, akik még föl-kerülhettek volna rá. Az előadások közülpéldául A Mester és Margarita, ASzarvaskirály, a Diótörő, a kaposváriHamlet vagy a zalaegerszegi Tragédiaugyanilyen joggal szerepelhetne a listán.Emlékezetes, nagy pillanatok őrződtekmeg mindegyik produkcióból; Gothár

már megkapta a kritikusok díját, deszerintem ez nem akadálya annak, hogymég egyszer rá szavazzunk. Dajkája egykicsit romantizált környezetben vér-bőkarakteralakítás - mégpedig anélkül, hogymás színészek korábbi szerepemlékeizavarták volna. Körtvélyessy Zsolt azértérdemel megkülönböztetett figyelmet amiskolci Tragédiában nyújtottepizódjaiért, mert egy korábban sokszormodoros színész kezdi megtalálniönmagát, saját egyéniségét, hangját. ÉlKazovszkij látványkompozíciója a SzikoraJános rendezte szolnoki Figaróbancsodálatos színpadi-képzőművészetiegyüttes; ilyen összhangzást díszlet ésjelmez között - még egy alkotó eseté-benis - ritkán látni.

Tudom, hogy a kaposváriak A Mester ésMargarita-előadása nem igazi „külön-díjas". De rendezői második díj nemlévén, és minthogy idén az elmúlt évekhezhasonló „különleges" produkciót nemtaláltam, Ascher rendezésére esett aválasztásom mégpedig talán első-sorbanazért, mert egységessé tudott kovácsolniegy olykor heterogén gárdát, amelynek alegkisebb szerepet játszó tagja „semlógott ki a sorból".

BOGÁCSI ERZSÉBET

Magyar Nemzet

legjobb új magyar dráma: Spiró György :Az imposztorA legjobb előadás: Beaumarchais: Figaroházassága (Szolnok, rendezte: SzikoraJános)A legjobb női alakítás: Igó Éva (Lulu,Miskolc)A legjobb férfialakítás: Cserhalmi György(Menekülés, Katona József Színház;Dühöngő ifjúság, Dunaújvárosi BemutatóSzínpad)A legjobb női mellékszereplő: Csákányi Eszter(Liliom, Kaposvár)A legjobb férfi mellékszereplő: BezerédyZoltán (Filmcsillag, Kaposvár)A legjobb díszlet: Szikora János (Romeo ésJúlia, Miskolc); Gothár Péter (Farsang,Pesti Színház); Csiszár Imre (Lulu,Miskolc)A legjobb jelmez: El Kazovszkij (Figaroházassága, Szolnok)

Égy évadban százöt előadás ennyitláttam ezúttal - talán sok, talán kevés.Annál mindenesetre több, semhogy ki-választottak szűk körére szorítkozna.Mégis ugyanazokat a neveket latolga-

tom esztendőről esztendőre. Azelőtt torekedtem arra, hogy tekintetbe vegyem,ne olyanokra szavazzak, akik már el-nyerték a díjat. Az idén csak azon ipar-kodom, legalább ne olyanokra voksol-jak, akiket tavaly jutalmaztak. Esélyesvolna újra például Zsámbéki Gábor. Snemcsak A imposztor, a legjobb új magyardrámának jelölt Spiró-mű rendezésével,hanem még inkább a Dühöngő ifjúság, azOsborne-dráma színrevitelével. Akaposvári iskolából kiemelkedett ez idéna Farsangnak, Caragiale komédiájánakpesti színházi előadása, amelyet GothárPéter jegyzett. A szolnoki szoba-színházisorozatból pedig az Otthon, David Storeyszínműve, amelyet Paál István mutatottbe. Méltánylásra várna az a munkásságis, amely Ruszt József nevéhez fűződik.Mégis Szikora János mellett döntöttem,aki a Figaro házassága, a Beaumarchais-komédia előadásakor lenyűgözöttmagasrendű mesterség-tudásával. Ésszellemével is, amely nem„cselekményes" módon, de unom, ész-

revétlenül .fájdalmas hangulatokkal. su-gallt gondolatot. E. szépséges játékotszolgálta az a látvány, amelyet a nagytehetségű El Kazovszkij teremtett. Méga díszleteinél is nagyszerűbbek a jelme-zei, így a Figaro házassága kosztümjeiértjavaslom díjra. Már csak azért is, mert adíszlettervezői elismerést rendezőknekszánnám: Szikora Jánosnak a Romeo ésJúliához, Gothár Péternek a Farsang-hoz,Csiszár Imrének a Luluhoz készítettszínpadképeiért. É háromszorosan meg-osztott szavazatommal nem akarnámmegbotránkoztatni a par excellence terve-zőművészeket, akik közül Pauer Gyulátés Székely Lászlót láttam a díjhoz legkö-zelebb. Inkább a rendező és a tervezőegyre szorosabb szövetségének - a mindsűrűbben egyazon személyben egyesü lőfeladatoknak - adnék nyomatékot. Csep-pet sem haboztam a legjobb férfialakításjelölésekor, amelyre Cserhalmi Györgyötérzem a messze legérdemesebbnek, mindBulgakov Menekülésének elroncsolódottHludovja, mind pedig a Dü-

A l eg j obb nő i a l ak í t á s : I gó Év a a Lu l u c í ms z ere pé be n ( Bla sk ó Pét e r re l ) ( mi s ko l c i Ne mz e t i Sz ín há z)( Já r ma y G y ö rg y fe l v . )

höngő ifjúság robbanó Jimmy Portere okán.A legjobbat megközelítő jók még: VallaiPéter Figarója és Nicolo királya,, MátéGábor Hamletja és Spiró-alakja, HollIstván és Kovács Lajos Emigránsok-belipárosa. Annál inkább tépelődtem a legjobbnői alakítás esetében, amelyre végül is IgóÉvát választottam alkatának korlátait isátlépő Lulujáért. Felveheti a versenyt veleBásti Juli színes „fregoli-szereplése",Hámori Ildikó tragikai alakítása is.Klasszikus epizodista-erényekkel tündökölBezerédy Zoltán rendezőasszisztensként aFilmcsillagban, az Ács János rendezteMiljutyin-Dunajevszkij-operettben.Groteszk realizmusával nyer megCsákányi Eszter Marikája a Liliomban, aBabarczy László színre vitte MolnárFerenc-műben. Ez idén nem leltem olyan,„kategóriába nem sorolható, különlegesművészi teljesítményt", amelyetkülöndíjjal jutalmaznék. Szívem szerintazoknak a szín-házvezetőknek juttatnékkülön-külön díjat, akik jó ideje társulatukatúgy irányítják, hogy annak művészei közülmagaslanak ki a legkiválóbbak.

CSABAINÉ TÖRÖK MÁRIA

SZÍNHÁZ

A legjobb új magyar dráma: Spiró György: AkertA legjobb előadás: Bulgakov: Menekülés(Katona József Színház, rendezte: SzékelyGábor)A legjobb női alakítás: Igó Éva (Lulu,Miskolc)A legjobb férfialakítás: Cserhalmi György(Menekülés, Katona József Színház)

A legjobb női mellékszereplő: Pap Vera(Farsang, Pesti Színház)

A legjobb férfi mellékszereplő : Kern András(Farsang, Pesti Színház) Lukáts Andor (Akert, Hamlet, Kaposvár)A legjobb díszlet: Menczel Róbert (Hús-vét,Zalaegerszeg)A legjobb jelmez: Szakács Györgyi (Lulu,Miskolc)Különdíj: Babarczy László A Mester ésMargarita-adaptációja

CSÁKI JUDIT

SZÍNHÁZ

A legjobb új magyar dráma: Spiró György:Az imposztorA legjobb előadás: Az imposztor (Katona

József Színház, rendezte: ZsámbékiGábor)A legjobb női alakítás: lgó Éva (Romeo ésJúlia, Lulu, Miskolc)A legjobb férfialakítás: Kern András (Játszdújra, Sam!, Farsang, Vígszínház) A legjobb

női mellékszereplő: Pap Vera (Farsang, PestiSzínház)A legjobb férfi mellékszereplő: Lukáts Andor(A kert, Hamlet, A Mester és Margarita,Kaposvár)A legjobb díszlet: Menczel Róbert (Hús-vét,Zalaegerszeg)A legjobb jelmez: Szakács Györgyi (Far-sang, Lulu)Különdíj: Babarczy László A Mester ésMargarita-adaptációja

Miközben úgy érzem, hogy sem elégszínes, sem elég jó nem volt az elmúltszínházi évad, mégis sajnálom, hogykevés a díjazható művész és mű. Úgyhiszem, hogy a díjak végtelen számúmegosztása csökkenti értéküket; pedigszívem szerint kiosztottam volna mégnéhányat.

Jutott volna Spiró György másikdrámájának, A kertnek (bár a vége kisséesetlen); kaphatna Cserhalmi György ésKiss Mari Osborne: Dühöngő ifjúság címűdrámájának előadásáért; Gábor Miklós azalaegerszegi Tragédia Luciferéért; MátéGábor a kaposvári Hamletért, CsákányiEszter a Liliomban nyújtottteljesítményéért.

Szívesen adtam volna rendezői díjatGothár Péternek a Farsangért; végül in-kább főszereplővé „léptettem elő" a Játszdújra, Sam!-ben amúgy is főszereplő KernAndrást - az ő játékát kategória-győztesnek értékelve a Farrang előadásá-nak egészét is dicsérni szeretném.

Tetszett még Szikora Romeo és Júlia-rendezése is Miskolcon. Juthatna színészidíj Szilágyi Tibornak és Tahi TóthLászlónak a Ki lesz a bálanya? címűelőadásért.

De nem jut. A legjobbaknak azokattartom, akikre végül - nem könnyen -szavaztam.

CSÍK ISTVÁN

Ipari Minisztérium, Sajtóosztály

A legjobb új magyar dráma: Spiró György:Az imposztorA legjobb előadás: Kalevala (Állami Báb-színház, rendezte: Urbán Gyula) A legjobbnői alakítás: Vass Éva (Nem félünk afarkastól, Nemzeti Színház)

A legjobb férfialakítás: Balkay Géza (Azember tragédiája, Nemzeti Színház)A legjobb női mellékszereplő: Timár Éva(Romeo és Júlia, Miskolc)A legjobb férfi mellékszereplő : SzacsvayLászló (Tudós nők, Katona JózsefSzínház)A legjobb díszlet: Szlávik István (IlI.Richard, József Attila Színház)A legjobb jelmez: El Kazovszkij (Figaroházassága, Szolnok)

Sokan valószínűleg meglepő ötletnektartják, hogy az évad legjobb előadásakéntegy bábszínházi produkciót jelöltem meg.Ráadásul egy olyan produkciót, amelynem csak, sőt nem elsősorban azúgynevezett felnőttelőadások közönségeszámára készült, hanem a szín-háztörzsközönségének, a gyerekeknek -valamint a serdültebb ifjúságnak ésmindenki másnak .. .

Éppen ezért, még mielőtt extravagan-ciának minősítenék állásfoglalásomat,sietek indokolni.

A Kalevala előadását megteremtő mű-vészek valóban nem a „vájtfülűekhez"kívántak szólni; személyes tapasztalatommégis az, hogy azok a bizonyos vájt-fülűek, gyermekeikkel és unokáikkalegyütt, ugyanúgy élvezik a produkciót,mint a színházba csak nagy ritkán eljutóapukák és anyukák.

Ritka jelenség, sajnos, mindig is ritkavolt az olyan színházi élmény, amelyegyszerre és szinte azonos intenzitássalragadja meg a kakasülő és a páholysoroktörzsközönségét, a földszint első sorábanülőket és az erkély pótszékein szo-rongókat. Még ritkábban hoz egy élménygenerációkat, hat-nyolc évestől hatvan-nyolcvan évesig, közös nevezőre. Bár azÁllami Bábszínházban nincs semkakasülő, sem páholy, valami ilyesmitörtént a nézőtéren.

Az elmúlt évadban más színházakban isszülettek jelentős előadások. Ha a „bőségzavarával" nem is kellett volnaszembenéznem, ha közülük akarok vá-lasztan, találhattam volna nem is egyet,amelyre nyugodt szívvel adom a szavaza-tomat. Mégis a bábszínházi Kalevalamellett döntöttem. Elsősorban azért, mertvalóban ezt tartom a legjobbnak, de azértis, mert szeretném felhívni a figyelmet: abábszínház is színház. Nem isakármilyen!

A többi szavazat, úgy vélem, nem kívánkülön indokolást.

ÉZSIÁS ERZSÉBET

Film Színház Muzsika

legjobb új magyar dráma: Spiró, György:Az imposztorA legjobb előadás: Bulgakov: A Mester ésMargarita (Kaposvár, rendezte: AscherTamás)A legjobb női alakítás: Bodnár Erika(Menekülés, Katona József Színház) Alegjobb férfialakítás: Gábor Miklós (Azember tragédiája, Zalaegerszeg) -1 legjobbnői mellékszereplő: Schubert Éva (A sárgatelefon, Játékszín)A legjobb férfi mellékszereplő: ReviczkyGábor (Farsang, Május, Pesti Színház) Alegjobb díszlet: Székely László (Menekülés,Katona József Színház)A legjobb jelmez: Szakács Györgyi (Farsang,Pesti Színház)

1. Az idei évad igazi színházirevelációja Spiró György új bemutatójavolt: a Katona József Színházban. Azimposztor igazi, vérbeli dráma, amelynekadekvát színpadi interpretációjakülönleges szín-házi élmény. A kritikaegyhangúan úgy üdvözölte ezt abemutatót, mint Spiró méltó és régótavárt színpadi diadalát, hiszen a rendkívültehetséges fiatal író-nak eddig nem voltszerencséje a szín-házakkal. Legjobbdrámát kötetben maradtak, színpadrakerült művei pedig kevéssé sikerültalkotások. Ikszek című regény egyikmotívumának ön-törvényű drámaiváltozatában Spiró olyan szintézist hozottlétre, amely végre áthidalja a színpadrakerült és bemutatatlan művei közötthúzódó szakadékot azzal, hogy megtaláljaaz összhangot az előadatlan drámák nagyformátumú világképe és a bemutatottdarabok proli. színpadtechnikája között.

2. Ascher Tamásnak idén két rendezéseis volt Kaposvárott: a Hamlet, amelybő lnemzedéki drámát csinált egy fiatalértelmiségi főhőssel, és A Mester ésMargarita, amely Babarczy László színpadiadaptációjában került színpad-ra. Ascherlátnokian álmodja színpadra Bulgakovvízióját, amelyben a harmincas évekMoszkvája éppúgy helyet kap, mintPoncius Pilátus és a Mester vitája vagy aboszorkányéj a sátánnál. Nem könnyűszínpadra vinni Bulgakov zseniálisregényét (pár évvel ezelőtt, a Tháliaszínházi változatnak is ellenállt), mégis akaposvári együttes bámulatos csapat-munkája a rendező irányításával meg-éreztet valamit e remekmű szellemiségé-ből, és rendkívül összetett, intenzív

színházi élménnyel ajándékoz meg.kaposvári A Mester és Margarita mellettkétségtelenül a másik Bulgakov-előadás, aKatona József Színház Menekülése alegérdekesebb ebben az évadban. Ha ajáték nem esne annyit a második rész-ben,minden bizonnyal Székely Gábor vinné ela legjobb rendezésért járó díjat.

3. Bodnár Erika Szerafima Korzuhinájaa Menekülésben szorongatóan izgalmasalakítás. Bodnár Erika emberi és színésziszemélyiségének minden érdekességeösszesűrűsödik ebben a nőalakban:vibráló idegessége, kiismerhetetlen sze-szélvessége, fanyar humora, hideg érzéki-sége, felfokozott szenzibilitása.

4. Gábor Miklósnak jót tettek a vidékiévek, Ruszt József vándorló színháziműhelye. Művészete megújult, új szí-nekkel és szerepekkel gazdagodott. Luci-fere a zalaegerszegi Az ember tragédiájábana tulajdonképpeni főszereplő. Bölcs éskaján tanítómester, aki mintegy celebráljaa történelmet a több alakban létezőÁdámnak. Kalapban-ballonkabátban ésugyanilyen kevés eszközzel, rendkívülszuggesztíven jeleníti meg Gábor Mik-lósa tagadás ősi szellemét e sajátos misz-tériumjátékban. Egészen más típusúszerep - és ráadásul epizód -, amit aVárszínház két árra-felújításán játszik,mégsem lehet említés nélkül hagyni. AmitGábor Miklós erről a műfajról amelodráma paródiájáról tud, azt tanítanikellene a főiskolán.

5. Schubert Éva számára nincsenekismeretlen karakterek. A számos franciásnagyasszony mellett villamoskalauzt,démont, kispolgári feleséget is e! tudjátszani. Most egy szocialista káder-feleséget alakít Vészi Endre A sárgatelefon című darabjában hibátlanul.Kelemen K. Kelemennéje a kispolgáributaság szobra. Élete a háztartás ésmagasra kapaszkodott férjének árnyéká-ban telik, de valósághoz való kötöttségéta halál sem ingatja meg. Özvegyként isjárnak neki a társadalom nyújtotta elő-nyök és státusszimbólumok. Schubert Evavillanásnyi remeklése a Játékszín-ben egylétező típus hatásos karikatúrája.

6. Reviczky Gáborra évek óta, mindenszerepében oda kel! figyelni. Rendkívülitehetségű fiatal színész, akinekalakításaiban a tragikus és komikuselemek váltakoznak. Azaz, ritka érzéke vana groteszk színjátszáshoz. A Pesti SzínházCaragiale-előadásában adóhivatali gyakor-nokot játszik, akinek foghúzási jelenete azegyébként is magas színvonalú előadásegyik fénypontja. Reviczky külső

adottságai, szögletes mozdulatai, élénkgesztikulációja és a fekete humor irántimélységes affinitása felejthetetlenné tesziezt az apró epizódszerepet. Ugyan-ebbenaz évadban eljátszott egy ízig-vériggroteszk figurát is Szép Ernő Májusában.Öngyilkosa valójában szimbolikus alak,aki szkeptikus tudásával és az életbőlvaló groteszk és sikerület-lenkivonulásával egy egész világ ellentiltakozik.

7. Székeld László díszlete BulgakovMeneküléséhez hűen adja vissza a század-eleji orosz világ gyertyafényes-ikonos-misztériumos szorongató világát. Dísz-letterve ugyanakkor jól alkalmazkodik aKatona József Színház körülményeihez,kitágítja és megnagyobbítja az egyéb-kéntkis színpadtér lehetőségeit.

8. Szakács Györgyi jelmezei CaragialeFarsang című komédiájához (akárcsakGothár Péter díszletterve) a korabeliromán környezet szegénységét, a szerep-lők kisstílűségét hangsúlyozza. É szedett-vedett és rikítóan ízléstelen kacatokközött más hangsúlyt kap és jobbankibontakozik az író morbid humora,amelyet eddig a, franciás könnyedségűjáték-stílus jószerivel eltakart.

FÖLDES ANNA

Nők Lapja

A legjobb új magyar dráma: Weöres Sán-dor: A kétfejű fenevadA legjobb előadás: Bulgakov: Menekülés

(Katona József Színház, rendezte: Szé-kely Gábor)A leg jobb női alakítás: Básti Juli(Filmcsillag, Kaposvár)A legjobb férfialakítás: Garas Dezső (A

Mester és Margarita, Kaposvár)A legjobb női mellékszereplő: CsákányiEszter (Hamlet , Kaposvár)A l e g j o bb fé r f i mellékszereplő: L u k á t sAndor (A kert, Kaposvár).1 leg jobb díszlet: Pauer Gyula (A Mester ésMargarita, Kaposvár)A legjobb jelmez: El Kazovszkij (F igaroházassága, Szolnok)

Az évad végi mérleg elkészítésekorcsődöt mond a matematika: soha nem azelőadások átlagos színvonala, mindig akiemelkedő, a rendkívüli számít. Az ideiévad színházi átlaga nem volt rossz: egy-két érthetetlenül gyenge, sivár vagyelhibázott előadást leszámítva, akár azt ismondhatnánk, hogy a bemutatók el-értéka megkövetelt professzionalista

szintet, a közönség udvariasan tapsolt, akritikusok pedig, legalábbis színésziteljesítmény dolgában, elégedettek le-hetnek. Sőt még büszkék is, hiszen vég-reelértük, hogy az évad „nagy" alakításai(Gábor Miklós konzseniális Luciferét ésAndorai Péter újszerű III. Richárdjátkivéve) már nem nőttek fejjel az előadásokfölé. A legjobbak a társulatok egészévelegyütt lélegezve, partnereik-kel együttadtak rangot egy-egy produkciónak.

Mégis, amikor az évad maradandó él-ményét, legjobb előadását kívántam föl-idézni, elsőnek a Hermann csatája, abochumi színház vendégjátéka jutotteszembe. Claus Peymann azonban, saj-nálatos módon - más mezőnyben verse-nyez. De vajon beszélhetünk-e ma, amikoréletünk minden területén a világszínvonalaz eszmény, a norma, más mezőnyről?Nem kellene-e az eddiginélkövetkezetesebben törekedni színház-szerte az elérhetetlen, de egyedül ösztönzőszakmai perfekcionalizmusra?

Ezt az igényt, törekvést véltem felfe-dezni a Katona József Színház legjobbprodukcióiban és Székely Gábor rendezőioeuvre-jében, ezért választottam aMenekülést az év előadásának.

Magyar dráma dolgában megkönnyí-tette a szavazást, hogy egy leendő klasz-szikus alkotás ősbemutatóját - színpadivázlatát - láthattuk az évad elején a Víg-színházban. De a kritikusi becsület úgykívánja, hogy megint csak megjegyezzem:valójában ma már Weöres Sándor semtekinthető a kortársak versenytársának. Őmár életében a halhatatlanok közé tartozik.A kortársak versenyében pedigegyértelműen Spiró Györgynek nyújtanáma pálmát. Színházi életünk-ben fehérhollónak számít az a szerző, aki egyetlenévadban két jelentős alkotással ( A zimposztor és A kert) bizonyította drámaíróitehetségét.

A bőség zavara kizárólag a kiemelkedőférfialakítások megítélésekor fenyegetett.Amikor Garas Dezsővel együtt (Woland)Major Tamás (Bogusławski), GáborMiklós (Lucifer), Kézdy György(November kartárs) és Szilágyi Tibor(Abonyi) neve is felkerült a listámra.

A többi - a szavazólapon látható .. .

GYÖRGY PÉTER

ELTE Esztétika Tanszék

A legjobb új magyar dráma: Spiró GyörgyAz imposztor

A legjobb előadás: Bulgakov: Menekülés(Katona József Színház, rendezte: SzékelyGábor)A legjobb női alakítás: Bodnár Erika(Menekülés, Katona József Színház) Alegjobb férfialakítás: Garas Dezső (AMester és Margarita, Kaposvár); Cser-halmi György (Menekülés, Katona JózsefSzínház)A legjobb női mellékszereplő : CsákányiEszter (Hamlet, Kaposvár)A legjobb férfi mellékszereplő: Lukáts Andor(Hamlet, Kaposvár)A legjobb díszlet: Él Kazovszkij (Figaroházassága, Szolnok)A legjobb jelmez: El Kazovszkij (Figaroházassága, Szolnok)

Különdíj: Tóth Béla (Liliom, Kaposvár)

1. Spiró György Az imposztora. Efolyóirat hasábjain írhattam a drámáról,úgyhogy itt mindössze egy megjegyzésttennék. Mikor lesz Spirónak arra is esélye,hogy ama rettegett történelmi darabjaiközül valamelyiket is bemutassák?(Békecsászár, Hannibál stb.)

2. A legjobb előadás: Bulgakov: Me-nekülés. A Katona József Színház A Manójaóta ezzel az előadással nyújtotta szá-momra a legtöbbet, s visszatekintve úgyérzem, hogy a két előadás bizonyos meg-oldásai között igen sok a rokonság.Székely Gábor vizionárius rendezéseSzékelv László pregnáns és lenyűgözőterében felidézhető képek sorozatát nyúj-totta, visszatérő gesztusokat, formulákat,hangsúlyokat, fényeket - s azt hiszem, alegtöbb, ami egy előadással történhet,hogy egyes mozzanatai nem pusztán akultúrába, hanem a minden-napjainkszövedékébe is beágyazódnak, jelenmaradnak.

3. Bodnár Erika a Menekülésben. Ez azeszköztelen, természetes, manírmentesszínészet az egyik legfontosabb színészimunka, amely a Katona József Színházkeretei között kibontakozhatott. Szokásmondani: ez vagy az a színésznő mármindent tud, bármit eljátszhat. Nos, arravalóban minden esély megvan, hogyBodnár Erika igen széles skálán belülképessé legyen erre. A képlékenységnektűnő eszköztelensége - talán alegnehezebben megtanulható, leg-személyesebb színészet záloga lehet ez.

4. Garas Wolandként A Mester ésMargaritában és Cserhalmi Hludovja aMenekülésben. (E tekintetben nem is kí-vánnék dönteni.) Amit Garas Kaposvárottelér, az minden színész iskolapéldájalehet. Némán állni perceken át, s szavak

nélkül lebírni a közönséget - aki erreképes, azt mostanában Garas Dezsőnekhívják. Cserhalmi Hludovja pedig egy-szerűen - számomra - élete eddigi legjobbalakítása volt.

5. 6. Lukáts Andor és Csákányi Esztera Hamletban - s megint csak azt lehetleírni, amit eddig: mindkét színész teljesenérett, többet nem „fiatal", „kezdő",„ígéret". Lukátsról ebben az évben lassanmindeki tudomásul vette, hogy ki-csoda -Csákányiról a nagyérdemű közönség éskritika már jóval előbb hajlandó volttudomást venni.

7. Kazovszkij a különben messze nemegyértelmű Figaro házasságában. Mindaz,amit ő tud a térről és a térben valómozgásról, teljesen egyedi. A képek,amelyek megmaradnak erről az elő-adásról: utolérhetetlenül szépek, képző-művészetileg kifogástalan, lenyűgözőmunkák.

8. Ugyanaz.9. Tóth Béla a kaposvári Liliomban a

lenyűgöző naturalitás és humor, a ki-dolgozott stílus és az átható személyességpéldája volt. Igazi érdeme a kaposváriszínháznak, hogy ennyi tehetséges, lassannagy alakításokra is képes színésze van.

HERMANN ISTVÁN ELTE

Filozófia Tanszék

A legjobb új magyar dráma: Spiró György:Az imposztorA legjobb előadás: Ford: Kár, hogy kurva(Katona József Színház, rendezte: Zsám-béki Gábor)A legjobb női alakítás: Udvaros Dorottya(Kár, hogy kurva, Katona József Szín-ház)A legjobb férfialakítás: Márkus László(Játék a kastélyban, Madách Kamara) Alegjobb női mellékszereplő: Halász Judit(Ugyanaz hátulról, Vígszínház)A legjobb férfi mellékszereplő': GáspárSándor (Kár, hogy kurva, Katona JózsefSzínház)A legjobb díszlet: Szlávik István (III.Richárd, József Attila Színház)

Spiró György A z imposztor című darabjamindenekelőtt azért tetszett, mert nagyonrégen lehetett magyar színpadi írótólennyire szellemes dialógusokat hallani.Semmi túlzás, semmi álavantgardizmusnincs ezekben a dialógusokban, hanemegy színházi társulat belső izgatottságát - sezáltal a társadalom belső izgatottságátjelzi több irányban.

Az izgatottság egyfelől szól a művésziteljesítménynek, mely várható, másfelőlszól annak a csalódásnak, melyet a főhősimposztor híre és valóságos megjelenéseközött a színpad illetve a társadalomérzékel, végül harmadrészben szól annak adrámának, amely a drámán belül is lezajlik- a cárizmus elleni küzdelem sajátosvisszfényeként. Ilyen módon Spiródarabját tartom az évad legjobb magyardarabjának.

Márkus László alakítását azért érzem alegjobb idei alakításnak, mert Márkus azíró figurájában össze tudja fogni azegyébként széthulló színpadot, s valóbanazt érzékelteti, hogy ő a legjobb színpadiszakember az összes szereplők között,mégpedig azáltal, hogy egyszerre tud okosés humorosan fölényes lenni, nyugodt ésmégis aktív. Ami Udvaros Dorottyáraadott szavazatomat illeti, éppen úgy, mintGáspár Sándor, olyan mértékbenalárendelik egész egyéniségüket a színpaditársulatnak, s ugyanakkor mozgásbanilletve mimikában olyan bravúrokathoznak létre, mely mégis messze föléemeli alakításaikat az együttes egészalakításának. Különlegesnek érzem HalászJudit figuráját is az Ugyanaz hátulrólban,mivel itt Halász, noha nem klasszikusértelemben fő-szereplő, mégis olyansajátos lendülettel hozza az alakot, hogyteljesítménye fel-tétlenül kiemeléstérdemel.

A I I I . Richárd díszletére azért sza-vazok, mert talán még soha nem sikerült anehezen díszletezhető shakespeare-iművek esetében ennyire mozgékony sugyanakkor a színészekkel csaknem együttjátszó díszletkompozíciót teremteni.

KOLTAI TAMÁS

SZÍNHÁZ

A legjobb új magyar dráma: Weöres Sándor:A kétfejű fenevadA legjobb előadás: Bulgakov: Menekülés(Katona József Színház, rendezte: SzékelyGábor)A legjobb női alakítás: Hámori Ildikó(Laodameia, Várszínház) és Igó Éva(Romeo és Júlia, Miskolc)A legjobb férfialakítás: Cserhalmi György(Menekülés, Katona József Színház)A legjobb női mellékszereplő: Pap Vera(Farsang, Pesti Színház)A legjobb férfi mellékszereplő : Lukáts Andor(Hamlet, A kert, Kaposvár)A legjobb díszlet: Pauer Gyula (A Mester ésMargarita, Kaposvár)

A legjobb jelmez: Szakács Györgyi (Far-sang, Pesti Színház)Különdíj: Emőd György Szentivánéjiálom-fordítása

Nem sokat tudok hozzáfűzni szavaza-taimhoz. Az évad véleményem szerintmeglehetősen közepes volt; „helyezésilistámon" kevesebb név sorakozik, minttavaly vagy tavalyelőtt. Csak drámábanvolt erős a mezőny. Három jó darabegyetlen évadban több mint szép ered-mény. Az is ritka, hogy egy szerző -Spiró György - két figyelemreméltóbemutatóval álljon elő. A kert és Azimposztor közül az utóbbi egységesebb,igazi „piéce bien faire", boldogan sza-vaznék rá, ha nem került volna összeWeöres Sándor remekével. Meggyőző-désem, hogy A kétfejű fenevad kvalitásaiméltó előadásban kiragyognak majd. Énmár most besoroltam a mindenkorimagyar dráma kevés élő klasszikusaközé.

A legjobb előadásokat szemlézve a

Menekülés mellett csaknem egyenrangúGothár Péter Farsangja, Babarczy LászlóLilioma és Kerényi Imre főiskolai Jánoskirálya. Székely Gábor Bulgakov-rende-zése „esik" ugyan a második részben, deszámomra így is lenyűgöző. Talán azért,mert különösen szeretem ezt a fajta,érzelmileg-gondolatilag tömény, ví-ziókba sűrített színháztípust.

Cserhalmi Györgyben régóta készülő-dik a nagy alakítás. Fantasztikus Hlu-dovja most is olyan kiválóan megformáltszerepek közül emelkedik ki, mintOsborne Jimmy Portere és Ford Vas-quese. Díjat azért egyikért sem adtamvolna. Gábor Miklós Luciferének (hanincs Cserhalmi Hludovja) annál inkább.

Ritkán szoktam „felezni", de ezúttalképtelen voltam választani Hámori Ildikólenyűgöző Laodameiája és Igó ÉvaJúliája (nem Luluja!) között. A mellék-szereplő-kategóriában is majdnem ugyan-ilyen nehéz ,volt dönteni. Lukáts Andormellett (Kern András „ellenében") végül

A legjobb férfialakítás: Cserhalmi György a Menekülésben (Katona József Színház) (lklády László f e l v . )

azért voksolok, mert két előadás háromepizódjában, A kert Parancsnokaként, aHamlet Szellemeként és Sírásójakéntegyaránt remekelt; Kern alakítása aFarsangban a maga nemében szintén töké-letes volt. Csákányi Eszter Sírásónéját isegyenértékűnek vélem Pap Vera Ca-ragiale-beli alakításával; kettőjük között(utóbbi mellett) egyrészt az elő-adásokegészének minősége döntött, s még inkábbaz, hogy ami Csákányitól nem voltváratlan, az a meglepetés, a minőségiugrás erejével hatott Pap Veránál. (Agroteszk iránti érzékre gondolok.)

Végül a díszletek és a jelmezek díjáról.Egy szcenikai kiállításon a Műcsarnokbanhabozás nélkül El Kazovszkijnak ítélnémmindkettőt a szolnoki Figaro házassága„látványvilágáért". De mert a színházban alátvány nem önmagáért való, hanem egyelőadás „működésrend-szerének" része,díszletügyben Pauer Gyula kaposváriBulgakovjára szavazok (bár Szikoramiskolci Romeója és Székely pestiBulgakovja ott volt a sarkában), ajelmezek közül pedig Szakács GyörgyiFarsang-beli figurateremtő ruháinaknyújtom a pálmát.

KOVÁCS DEZSŐ

Kritika

A legjobb új magyar dráma: Spiró György:Az imposztorA legjobb előadás: Bulgakov: Menekülés(Katona József Színház, rendezte: SzékelyGábor)A legjobb női alakítás: -A legjobb férfialakítás: Szilágyi Tibor (DonCarlos, Vígszínház)A legjobb női mellékszereplő: Molnár Piroska(Tudós nők, Katona József Szín-ház)A legjobb férfi mellékszereplő: Lukáts Andor(A kert, A Mester és Margarita, Kaposvár)A legjobb díszlet: Szikora János (Romeo ésJúlia, Miskolc)A legjobb jelmez: Szakács Györgyi (III.Richárd, József Attila Színház, Az embertragédiája, Miskolc, Tudós nők, KatonaJózsef Színház)

KÖRÖSPATAKI KISS SÁNDOR

Új Tükör

A legjobb új magyar dráma: Spiró GyörgyAz imposztor

A legjobb előadás: Zágon-Nóti-Eisemann:Hyppolit, a lakáj (Játékszín). Rendezte:Verebes IstvánA legjobb női alakítás: Tábori Nóra(Kávécsarnok, Pesti Színház)A legjobb férfialakítás: Bánffy György (Alegnagyobb magyar, Pesti Vigadó) A

legjobb női mellékszereplő: Pap Vera(Farsang, Pesti Színház)A legjobb férfi mellékszereplő: BenedekMiklós (Tudós nők, Katona JózsefSzínház)A legjobb díszlet: Götz Béla (István, a király,Városliget)A legjobb jelmez: El Kazovszkij (Figaroházassága, Szolnok)

A hosszabb külföldi portyák - ráadásulha az embernek alkalma nyílik kissé afelszín alá pillantani - mindig szolgálnaknéhány tanulsággal. Ajánlatos persze kellőóvatossággal következtetni atapasztalatokból Az idén tavasszal példáulPortugáliában határozottan meglepett,hogy a színházi szakma társa-dalmi ésanyagi megbecsülése nem éri el apedagógusokét. Először hajlottam arra,hogy nem is rossz ez így. Végtére is azoktató, nevelő munka országosjelentősége meghaladja a szín-házét. Haegy ország arányosan nagyobb gondotfordít a kiművelt ember-fők számánakgyors növelésére, akkor ez néhány éven,évtizeden belül a szín-ház számára ismegtérülő ráfordítás.

A baj csak az, hogy hamarosan arról isértesültem, Portugáliában még mindigijesztően magas az analfabéták száma,igen nagy a különbség a tengerpartinagyvárosok és az elmaradott mező-gazdasági területek kulturális színvonalaközött. És akkor egészen furcsán jutotteszembe Magyarország. Jó két évtizeddelezelőtt sokan komolyan aggódtak, hogy azakkor még új televízió hatásáravisszaszorul és elsatnyul a vidékiszínjátszás, talán még Pesten is gondotokoz majd a nézők utánpótlása.

Ez a tér- és időbeli eltávolodás valahogyhirtelen kifényesítette nekem a maimagyar színházat. Nem szeretném azegekbe vinni hazai viszonyainkat. De nemvolt rossz egy pillanatra tudatára ébredni,milyen sokféle lett az utóbbi évtizedekbena magyar színház. Menynyiretermészetessé vált a rendezői és színészistílusokról, iskolákról beszélni.

Angliából, Lengyelországból hazajövetsem kell már azt éreznünk, hogy szín-háziértelemben törpeország vagyunk.

MÁRIÁSSY JUDIT

Élet és Irodalom

A legjobb új magyar dráma: Spiró György:Az imposztorA legjobb előadás: Bulgakov: A Mester ésMargarita (Kaposvár, rendezte: AscherTamás)A legjobb női alakítás: Törőcsik Mari (Ó,azok a szép napok!, Kecskemét)A legjobb férfialakítás: Major Tamás (Azimposztor, Katona József Színház) ésHuszti Péter (Isten, császár, paraszt,Madách Színház)A legjobb női mellékszereplő: Szabó Éva(Disznójáték, József Attila Színház)A legjobb férfi mellékszereplő : Kern András(Farsang, Pesti Színház)A legjobb díszlet: Szlávik István (IIl.Richárd, József Attila Színház)A legjobb jelmez: Gombár Judit (Izzóplanéták, Győri Balett)Különdíj: János király (Kerényi Imrefőiskolai vizsgarendezése)

Egy közepes évad után könnyebbmegjegyezni a kiemelkedő teljesítménye-ket. Akad köztük olyan is, mint GáborMiklós Luciferje, Szoboszlay SándorMöbiusa, melyeket azért nem jelöltem,mert a színházi fesztivál alkalmából márkitüntették őket. Őszintén sajnálom, hogynem találok alkalmat Tolnay Klára - nemszületésnapi! - megemlítésére, noha aMadách Kamaraszínházban kiválóalakítást nyújtott egy sajnálatosan rosszdarabban, és hasonlóképpen remekepizódfigurát formált Gyurkovics Tiborművének nagymamájaként. Szívemszerint megemlítettem volna a díjazandóelőadások között a zalaegerszegi HevesiSándor Színház Mély-vízét, ha annakhatását a főszereplő nem rontja le. Nemtudok véleményt mondani a GyurkóLászló-Jancsó Miklós-Hernádi Gyula-félevállalkozás, a számtalan bemutatót tartókecskeméti társulat munkájáról. A véletlenúgy hoz-ta, hogy csak egy produkciójukatláttam, a Banovich Tamás által rendezett,kitűnő Beckett-előadást. Hasonlóképpenhiányos a képem a Játékszínt és méginkább a győri Kisfaludy Színházatilletően. Az új magyar darabok közülsajnálatosan könnyű volt a választás.Meggyőződésem, hogy az a jó tendencia,mely erőteljesen szorgalmazza az eredetimagyar bemutatókat, ez idő szerint olyankompromisszumok árán érvényesül, melymegingatja még az elismert és kitűnő-nekismert szerzők tekintélyét is.

MÉSZÁROS TAMÁS

Magyar Hírlap

A legjobb új magyar dráma: Weöres Sándor:A kétfejű fenevadA legjobb előadás: Bulgakov: Menekülés(Katona József Színház, rendezte: SzékelyGábor)A legjobb női alakítás: Pap Vera (Farsang,Pesti Színház)A legjobb férfialakítás: Cserhalmi György(Menekülés, Katona József Színház) Alegjobb női mellékszereplő: -

A legjobb férfi mellékszereplő: Lukáts Andor(Hamlet, Kaposvár)A legjobb díszlet: Székely László (Mene-külés, Katona József Színház)A legjobb jelmez: Szakács Györgyi (Farsang,Pesti Színház)Különdíj: a kaposvári Csiky GergelySzínház Diótörő-előadása

MIHÁLYI GÁBOR

Nagyvilág

A legjobb új magyar dráma: Weöres Sándor:A kétfejű fenevadA legjobb előadás: Bulgakov: Menekülés(Katona József Színház, rendezte: SzékelyGábor)A legjobb női alakítás: Törőcsik Mari (Ó,azok a szép napok!, Kecskemét) A legjobb

férfialakítás: Gábor Miklós (Az embertragédiája, Zalaegerszeg) A legjobb női

mellékszereplő: Csákányi Eszter (Hamlet,Liliom, Kaposvár)A legjobb férfi mellékszereplő: Lukáts Andor(Hamlet, A Mester és Margarita, A kert,Kaposvár)A legjobb díszlet: El Kazovszkij (Figaroházassága, Szolnok)A legjobb jelmez: El Kazovszkij (Figaroházassága, Szolnok)Különdíj: az István, a király városligetielőadása

A holnap fogja eldönteni, de a Víg-színház félsikerű bemutatója után is úgyvélem, hogy A kétfejű fenevad a magyardrámairodalom nagy, klasszikus alkotása,amelynek színpadi megjelenítése állandókihívást jelent a jövő rendezői számára.Ha tíz év után nem most mutatják beWeöres darabját, Spiró eddigi legjobbdrámájára, Az imposztorra adom le vok-somat.

Elgondolkodtató tény, hogy ma mind-össze két színházunk van, a budapestiKatona József és a kaposvári Csiky Ger-gely Színház, amelyben többé-kevésbé

adva vannak a folyamatos, színvonalasművészi munka feltételei. Tehetségesrendezők, kiváló színészgárda önmagábannem elég a sikerhez, az eredményhezszükséges világnézeti és művészi egységetis könnyebb hirdetni, mint meg-valósítani.Unalmas ismételni, de a bajok az elavultszínházi struktúrában gyökereznek.Strukturális okok magyarázzák, hogyvidéki színházaink Kaposvár kivételévelnincsenek azon a szinten, hogy néhányprodukciótól el-tekintve, folyamatosanolyan előadásokat hozzanak létre,amelyeket Pesten is szériában lehetnejátszani. Az igényes produkciók félsikerevagy bukása is a kommercializálódásirányába hat, mint-hogy a nézőteret megkell tölteni. Igy Kaposvár és a Katonamindinkább a „bezzeggyerek" helyzetébekerül, és valljuk be, ez nem kellemesszerep. Nézetem szerint az idei évad két'bors concours' produkciója is e kétszínházban jött létre, Bulgakov MenekülésSzékely Gábor rendezésében és a vidékiszín-házak évad végi seregszemléjénnagy-díjat kapott A Mester és Margarita. Harendezőí díjat osztanánk, úgy hi-szem,Ascher Tamást illetné a pálma, de mivel alegjobb előadást kell díjaznunk, aMenekülést, a színészi teljesítményt isfigyelembe véve, tökéletesebbprodukciónak érzem.

A legjobb férfialakítás díját szívem sze-rint Major Tamásnak, Garas Dezsőnek,Lukáts Andornak és last but not least Már-kus Lászlónak is odaítéltem. De GáborMiklós Lucifer-alakítása végül is párjátritkító színháztörténeti esemény. Re-méljük, hogy készült róla filmfelvétel ajövő generációk okulására.

Szakács Györgyi ma egyike legjobbjelmeztervezőinknek, de amit idén lát-hattunk tőle, a megszokott kereteken belülmaradt. Él Kazovszkij díszletei ésjelmezei a szolnoki Beaumarchais-elő-adásban újat, rendkívülit is tudtak, azonfelül, hogy szemet gyönyörködtettek.

Ha van tömegeket mozgató népszín-ház,akkor az István, a király városligetiprodukciója az volt. Eredményei és tanul-ságai nemcsak a kritikusok vitaírásait,hanem a különdíját is megérdemlik.

MOLNÁR GÁL PÉTER

Filmszem

A legjobb új magyar dráma: Weöres Sándor:A kétfejű fenevad (leszámítva az elő-adást)

A legjobb előadás: T. T. E. R. I. (Termé-szeti és Társadalmi Eseményeket Ren-dező Iroda Utcaszínház, rendezte:Hegedüs Tibor)A legjobb női alakítás: -

A legjobb férfialakítás: Derzsi János(Fösvény, Zalaegerszeg)A legjobb női mellékszereplő: CsákányiEszter (A kert, Hamlet, Liliom, Kapos-vár)A legjobb férfi mellékszereplő: Lukáts Andor(A kert, Hamlet, Kaposvár)A legjobb díszlet: Gothár Péter (Farsang,Pesti. Színház)A legjobb jelmez: Pilinyi Márta (Zűrzavar,Pécs)Különdíj: Melis László - legjobb kísérő-zene (Két Bolyai, Nyíregyháza); ÁcsJános - legjobb zenés rendezés (Film-csillag, Kaposvár)

Legszívesebben minden rubrikát ki-.

húznék. Az évadban nem volt legjobb.Helyette: jó, közepes évad volt. (Jel-lemző: a legjobb mai drámát több mintévtizede írták, a legjobb előadás egyamatőrszínházé, a legjobb díszletet egyrendező tervezte, a legjobb jelmezeketegy pályakezdő. Képzeljék el a többit!)Munka közben vagyunk. Minden dekla-rált végeredmény: coitus interruptus.Nem értékelni kell: elemezni. Amihezviszont itt nincs hely.

NÁNAY ISTVÁN

SZÍNHÁZ

A legjobb új magyar dráma: Weöres Sándor:A kétfejű fenevadA legjobb előadás: Bulgakov: Menekülés(Katona József Színház, rendezte: SzékelyGábor)A legjobb női alakítás: Pap Vera (Farsang,Pesti Színház)A legjobb férfialakítás: Cserhalmi György(Dühöngő ifjúság, Dunaújvárosi BemutatóSzínpad, Menekülés, Kár, hogy kurva,Katona József Színház)A legjobb női mellékszereplő: Timár iva(Romeo és Júlia, Miskolc), Barta Mária(Húsvét, Az ember tragédiája, Zalaeger-szeg)A legjobb férfi mellékszereplő: HunyadkürtiGyörgy (A Mester és Margarita, A kert,Hamlet, Kaposvár)A legjobb díszlet: Pauer Gyula ( A Mester ésMargarita, Kaposvár)A legjobb jelmez: El Kazovszkij (Figaroházassága, Hovámész, Szolnok) Különdíj:Diótörő (Kaposvár)

i. Több, mint húsz új magyar darabkerült színre az elmúlt szezonban, közü-lük néhány témafelvetése, mondandójavagy/és művészi megformálása kitüntetettfigyelmet érdemel. Mindenekelőtt SpiróGyörgy két drámáját (Az imposztor -Katona József Színház és A kert -Kaposvár), valamint Weöres Sándorhosszú, kényszerű hallgatás után a Víg-színházban bemutatott A kétfejű fenevad-játkell említenem. Bár mindegyik mű-benszámos dramaturgiai megoldatlanság van,mégis ezek - más-más módon - történelmiés jelenkori valóságunk lényegeskérdéseiről lényeglátón és érzékenyenszólnak. Közülük számomra a leg-komplexebb, a legmegrázóbb WeöresSándor műve, ezért esett erre a választá-som, még akkor is, ha a Vígszínház alko-tógárdája nem tudott megbirkózni a nemkönnyű drámával.

2. Öröm - s egyben persze nehéz is -akkor voksolni, ha nagy a választék.Márpedig az elmúlt évadban jó néhánykiemelkedő előadás volt, hogy csak a leg-jelentősebbeket említsem: Bulgakov:Menekülés (Katona József Színház),Caragiale: Farsang (Pesti Színház),Shakespeare: Hamlet, Bulgakov: A Mesterés Margarita, Molnár Ferenc: Liliom(Kaposvár), Wedekind: Lulu, Shakes-peare: Romeo és Júlia, Madách: Az embertragédiája (Miskolc), Babel: Húsvét,Madách: Az ember tragédiája (Zala-egerszeg). Mivel csak egy produkciótlehet választani, én Székely Gáborrendezését, a Menekülést választom, mertebben az előadásban valósult megszámomra leginkább az adott művilágszerűsége, a részletek és az egészösszefüggésrendszerének következetes ésszinte maradéktalan kidolgozása, a figu-rák és a helyzetek differenciáltságának,

mélységének érzékeltetése, egyszóval akomplex színházi műalkotás.

3. Mivel kiemelkedő részteljesítményekcsak kitűnő összteljesítményből születnek,az előbbiekben kiemelkedő-nek ítéltelőadásokban találtam meg a legjobbszínészi, díszlet- és jelmeztervezőiteljesítményeket.

Pap Vera Farsang-beli alakítása egy-részt azt példázza, hogy milyen fontos egytársulat életében, hogy egy-egy szuverénművészi világú rendező időnként újimpulzusokat adjon az együttesnek,másrészt azt, hogy milyen káros a renyhe,szerepsémákban való gondolkodás. Aszínésznő ugyanis felrúgott minden rólaalkotott egyszerűsítő elképzelést, ésGothár Péter intencióinak kitűnő meg-valósítójaként kirobbanó és fergetegesalakítást nyújtott.

Cserhalmi György nemcsak a Meneküléskulcsfigurájaként remekelt, hanem aDunaújvárosi Bemutató Színpad Osborne-előadásának és John Ford Kár, hogy kurvacímű darabjának (mindkettő ZsámbékiGábor rendezése) is meghatározója volt;érett, sokszínű, emberi mélységeketfeltáró alakítás mind a három.

Bár csak a legjobbra lehetne szavazni, alegjobb női mellékszereplő kategóriáiábannem tudok dönteni. Barta Mária nemcsakmindig nagyon pontos és élő figurákatteremt, de az ő kisebb szerepekben valófellépése több, mint művészi teljesítmény;etikai súlya van a Húsvétban vagy A zember tragédiájában el-játszottszerepeinek, amelyekkel a fiatal társulatformálásáért is sokat tesz. Timár EvaRomeo és Júlia-beli Dajkája viszontminden általam kül- és belföldön eddiglátott Dajka-alakítás közül a legsokszí-nűbb, a legösszetettebb, a legemberibbvolt.

Hunyadkürti György kitűnő epizodistaezt eddig is tudtuk róla, ám ahogy A Mesterés Margarita első részének végénmegoldotta Lévi Máté szerepét, vagyahogy A kert sofőrjeként egyszerre élte ésvéleményezte a történteket, vagy a Hamletegyik színészeként élte a mindenkoriaktorok életét, az nemcsak egy színészpályájának ígéretes állomásait jelzi, hanemazt a műhelyt is a legmagasabb fokonminősíti, ahol ilyen színésszé érett.

Pauer Gyula díszlete, tere, látványvilágaaz Ascher Tamás rendezte kaposvári Mesterés Margarita-előadás egyik legfontosabbeleme lett, és nagymértékben hozzájárultahhoz, hogy megszületett a Bulgakov-regény adekvát színpadi víziója.

El Kazovszkij sajátos, öntörvényűképzőművészeti látásmódja nemcsak a kétszolnoki előadás - a Szikora János rendezteFigaro házassága és Csizmadia Ti-borgyereklátványossága, a Hovámész -látványvilágát határozta meg, hanem jó-tékonyan befolyásolta, sőt megszabta azelőadások rendezői és színészi stílusát is.

4. A kaposvári Diótörő az évad egyiklegszebb előadása volt. Nem csupángyerekelőadás -- előadás. Vagymásképpen: azért lett a legfelkavaróbbgyerekelőadás, mert felnőtteknek ésgyerekeknek egyaránt szóló igazi színházialkalom volt, amelyben olyan varázslat,csoda történt a nézővel, ami csak nagyonritkán esik meg a színházba járó emberéletében. Valami egészen különösminőséget képvisel ez a produkció, ezértjavaslom különdíjra.

PÁLYI ANDRÁS

SZÍNHÁZ

A legjobb új magyar dráma: Weöres Sándor:A kétfejű fenevad

A legjobb előadás: Bulgakov: A Mester ésMargarita (Kaposvár, rendezte: AscherTamás)A legjobb női alakítás: Básti Juli (Film-csillag, Kaposvár)A legjobb férfialakítás: Cserhalmi György(Menekülés, Katona József Színház)A legjobb női mellékszereplő: Csákányi Eszter(Hamlet, Kaposvár)

A legjobb férfi mellékszereplő: Lukáts Andor(Hamlet, Kaposvár)

A legjobb díszlet: Pauer Gyula (A Mester ésMargarita, Kaposvár)

A legjobb női és férfi mellékszereplő: Csákányi Eszter és Lukáts Andor a kaposvári Hamletben

A legjobb jelmez:: El Kazovszkij (Figaroházassága, Szolnok) Különdíj: MárthaIstván (zenéiért)

RÓNA KATALIN

Film Színház Muzsika

A legjobb új magyar dráma: Spiró György:Az imposztorA legjobb előadás: Bulgakov: Menekülés(Katona József Színház, rendezte: Szé-kely Gábor)A legjobb női alakítás: Igó Éva (Romeo ésJúlia, Miskolc)A legjobb férfialakítás: Szilágyi Tibor (DonCarlos, Vígszínház)A legjobb női mellékszereplő: Molnár Piroska(Hyppolit , a lakáj, Játékszín) A legjobb férfimellékszereplő: Bács Ferenc (Don Carlos,Vígszínház)A legjobb díszlet: Szikora János (Romeo ésJúlia, Miskolc)A legjobb jelmez: -Különdíj: Ruszt József (Az ember tragé-diája és a Húsvét színreviteléért, Zala-egerszeg)

Ebben az esztendőben a szavazást meg-zavarta az Országos Színházi Találkozódíjkiosztása. A vidéki színházak közöttkiosztott díjak önkéntelenül vagy önké-nyesen meghatározták a mostani szavazatmenetét: - akár az egyetértés, akár azegyet nem értés okán. Gábor Miklósmindenképpen megérdemelné a kritikusszavazatát is, ugyanakkor egyfajta belsőjóérzés ti ltakozik, hogy ugyanaz a művészvigyen el minden díjat. A legjobb drámaszámomra egyértelműen Spiró alkotásavolt, hozzátéve, hogy mint előadás(Zsámbéki Gábor rendezése) és MajorTamás nagyszerű alakítása is méltatástérdemel. A színházi teljesítmény egészeadja a dráma értékét. Hasonlóképpen azévad nagy színházi pillanata volt SzékelyGábor Bulgakov-rendezése. Rögtön idetartozik Ruszt József színházitevékenysége, amely nem-csak egy drámaszínrevitelében, de szín-házszervezőműködésében és idei két rendezőimunkájában is minden elismeréstmegérdemel Ezért ítélném neki a rendezéskülöndíját.

Ha lenne karakteralakítás-elnevezés,úgy szívből szavaznék Benedek Miklós ésSzacsvay László színpadi jelenlétére aHyppolit, a lakáj előadásában.

S végül egy mondat a díszletről. Ez-úttal a képi kompozíció meghatározástkívánom használni Szikora János mun-

kájára, amellyel rendezőileg a maga te-remtette színpadi víziót szolgálta Romeoés Júlia-színpadképe.

SZÁNTÓ JUDIT

Magyar Színházi Intézet

A legjobb új magyar dráma: Spiró György Azimposztor (Katona József Színház) Alegjobb előadás: Wedekind: Lulu (Miskolc,rendezte: Csiszár Imre)A legjobb női alakítás: Igó Éva (Lulu,Miskolc).-1 legjobb férfialakítás: Máté Gábor(Hamlet, Kaposvár), Cserhalmi György(Menekülés, Katona József Színház)A legjobb női mellékszereplő: CsákányiEszter (Liliom, Hamlet, Kaposvár)A legjobb férfi mellékszereplő: l uk á t s Andor(Hamlet, A kert, Kaposvár)Kern András (Farsang, Pesti Színház)A legjobb díszlet: Szikora János (Romeo ésJúlia, Miskolc)A legjobb jelmez: Szakács Györgyi (Lulu,Romeo és Júlia, Miskolc, Farsang, PestiSzínház)Különdíj: Gothár Péter (Diótörő, Ka-posvár)

Az évad jó néhány előadásáról őrtok

kellemes és bizonnyal maradandó emlé-ket, tehát mint néző , sőt, mint egyesprodukciók bírálója is elégedett lehet-nék; az összképet szemlélve mégis nyug-talanság tölt el. A figyelemre méltó elő-adások továbbra is egyes színházakhoz,sőt, ugyanazon színházakhoz, s ami mégnyugtalanítóbb, ugyanazon alkotókhozkötődnek, amiben nem az a baj, hogy akitavaly és tavalyelőtt tehetséges volt , aztovábbra is tehetséges maradt, hanem az,hogy a kör nem bővül újabbakkal és

fiatalabbakkal; félő , hogy a díjazottak éshelyezettek köre hovatovább vissza-térőnevek római klubjává alakul. Ésmindennek persze sokkal tágabb impli-kációi is 'vannak. Ha meggondoljuk, hogya jó előadásokat országos viszony-latbanhányan látják, méltán tölthet el azaggodalom: vajon erősítheti-e pozícióit ajó színház a nehezedő gazda-ságihelyzetben és a legolcsóbb mulattatásnövekvő kínálatával szemben?

A szekció körlevele aláhúzva egy flekketkér; abbahagyom hát, és rátérekszavazólapom exegesisére.

Ami a legjobb magyar drámát illeti:Weöres Sándor A kétfejű fenevadja irodal-milag minden bizonnyal ékesebb remekAz imposztornál. Drámai életbőlazonban Az imposztorban kering több.Más élményem e tárgykörben nem volt.

A legjobb előadásnak, akár bemutatásaidején, most is a miskolci Lulut tartom,amely a legnehezebbet oldotta meg:egyfajta stilizálás következetes szintentartását. Ebben csak a Gothár Péterrendezte Farsang vetekedhet vele, de ittszubjektív vagyok: a Lulu írói világaközelebb áll hozzám. Voksom tehátelsősorban a homogeneitásnak szól; másprodukciók egyes mozzanataikbanelementárisabbak voltak, de ugyanakkoregyenetlenebbek is. A Menekülés első feleabszolút díjnyertes lehetne; a másodikérzésem szerint nem tudta tartani a tö-kélynek ezt a szintjét. És hálás vagyokAscher Tamásnak, aki a drámák drámá-jának néhány részletét teljesen új oldal-ról világította meg számomra, össz-koncepciójával pedig az évad legizgal-masabb új magyar drámáját írta meg.

Színházművészetünk leggazdagabb ré-tegét: férfi színészeinket tekintve idén

A legjobb díszlet: Pauer Gyula színpadképe A Mester és Margarita című előadáshoz (kaposvári CsikyGergely Színház) (Fáb ián Józse f f e l v é te l e i )

kényeztetem magam: mindkét kategóriárakét-két jelöltet állítok, mert az élménynekezen a szintjén már nem tudok és nem isakarok rangsorolni. Es említ-hetnék mégmásokat is: főszerepekben Major TamástBoguslawskiként (és ugyanőt a fehérparancsnok epizódszerepében), SzilágyiTibor Fülöp királyát, Kozák AndrásAndrej hercegét, Bálint Andrást StoreyOtthonjában, Sinkó Lászlót Kazynskiként,vagy a csúcsformában lévő Kern Andrástegy fő- és egy további epizódszerepben(Allan Felix, Badeni Lajos) és azepizodisták közül Bán Jánost Rybakként.

Hölgyekben sajnos változatlanul sze-gényesebb a kínálat; főszerepben Igó Évamellett még Bánsági Ildikó Susannájátemlíteném, epizódszerepben két szolnokiművésznőt: Takács Katalint (Dühöngőifjúság, Anatol) és Egri Katit (Szabad szél,Anatol).

A színpadképek közül Szikora JánosRomeo és Júliáját azért érzem kiemelke-dőnek, mert egyrészt gyönyörű volt,másrészt az esztétikumot össze tudtaegyeztetni az iróniával, az édességnekönmagán való hallatlanul finom túleme-lésével, és mindezt egy igen eredeti drá-maolvasat precíz és hajlékony szolgála-tában. Emellett Székely László Menekülés-díszlete és Csiszár Imre szimultán Lulu-terei álltak különösen közel hozzám, és -sajnos az előadástól némiképp függetlenül- képzőművészeti élményt jelentett ElKazovszkij szolnoki Figaro-szcenikája.

Jelmeztervezőnek jó lélekkel idén semajánlhatok mást, mint Szakács Györgyit;méltatlanság lenne csak azért beérni egymegközelítő megoldással, mert tavaly is őkapta a díjat.

A különdíjat egy komplett, teljes jogúszínházi előadásnak ítéltem - felnőtt nézőiéletem legjobb gyermekelőadásának.Felnőttek vagyunk, sajnos, felnőtteknekszóló előadások érintenek a legmélyebben;a gyermekelőadás tehát eleve hátrányoshelyzetből indul. Nosztalgiámat éslelkifurdalásomat próbálom levezetni-vezekelni ebben a szavazatban.

SZEKRÉNYESY JÚLIA

Élet és Irodalom

A legjobb új magyar dráma: Weöres Sándor:A kétfejű fenevadA legjobb előadás: Bulgakov: A Mester ésMargarita (Kaposvár, rendezte: AscherTamás)

A legjobb női alakítás: -A legjobb férfialakítás: Garas Dezső (AMester és Margarita, Kaposvár) A legjobb

női mellékszereplő: Egri Kati (Pisti avérzivatarban, Szolnok)

A legjobb férfi mellékszereplő : Funtek Fri-gyes (János király, Ódry Színpad) A

legjobb díszlet: Menczel Róbert (Az embertragédiája, Zalaegerszeg)

A legjobb jelmez: Wágner Tamás (Pisti avérzivatarban, Szolnok)Különdíj: Deák Bill Gyula és VikidálGyula (István, a király)

Nehéz dönteni, ha több kiváló telje-sítmény közül kell kiválasztanunk a leg-jobbat. De ez azért korántsem elviselhe-tetlen nehézség. Sőt. Hogy mennyire nemaz, arra akkor jövünk rá, amikor viszontalig van miből választanunk. Mert végül iscsak örülhettünk annak az 1983/84-esévadban, hogy meglehetősen jómezőnyből kellett kiválasztanunk példáula legjobb két férfialakítást. Ennekjellemzésére elegendő megemlítenünk:volt két érdekes Luciferünk (GáborMiklós, Blaskó Péter), Koltai Róbert -egyebek mellett - két főszerepet is él-ményszerűen játszott el (Pantagleize, azEgerek és emberekben pedig George). Aférfi epizódalakításokból is sok figye-lemreméltót láthattunk : így példáulMáriáss Józsefet, Spindler Bélát, DerzsiTamást, Csapó Jánost, Nemcsák Károlyt,Rácz Tibort, Lukáts Andort és ÁronLászlót több szerepben is.

Ezzel szemben igen sok fejtörést okoz,ha igazán kiemelkedő női alakításokatakarunk találni. E téren igencsak távolállunk a bőség zavarától. Azért is be-szélek erről, mert már szinte jelenség-kéntérezhető e hiány. Oka - úgy érzem - nem aszínésznőkben keresendő, nem az őalkalmatlanságuk, netán félrevonulásukeredményezte ezt a helyzetet. Talán olyandarabok, olyan rendezések hiányoznakinkább színházaink műsoráról, melyekmegfelelő erőpróbának, kívánatosterhelésnek tennék ki művész-nőinkképességeit.

TAKÁCS ISTVÁN

Népszava

A legjobb új magyar dráma: Spiró György:Az imposztorA legjobb előadás: Bulgakov: Menekülés(Katona József Színház, rendezte: SzékelyGábor)

A legjobb női alakítás: Hámori Ildikó(Laodameia, Várszínház)

A legjobb férfialakítás: Cserhalmi György(Menekülés, Katona József Színház)

A legjobb női mellékszereplő: Csákányi Eszter(Hamlet, Kaposvár)

A legjobb férfi mellékszereplő: Bán János (ASzarvaskirály, Katona József Szín-ház)

A legjobb díszlet: Gothár Péter (Farsang,Pesti Színház)

A legjobb jelmez: Béla Suchá (A Szarvas-király, Katona József Színház)

Különdíj: Márkus László (Játék a kas-télyban, Madách Kamara)

Spiró György darabját azért jelöltemmeg az évad legjobb új magyar drámá-jaként, mert nemcsak azt tartom rend-kívül érdekesnek, amiről szól, hanem aztis nagyra értékelem, ahogyan szól róla.Székely Gábor Bulgakov-rendezését ár-nyaltsága, mélysége, összetettsége és ki-dolgozottsága ajánlja. Cserhalmi Györgyesetében nem egyedül Hludov-alakításátvettem figyelembe, hanem az évadbanjátszott más szerepeit is (Vasquez - Kár,hogy kurva; Jimmy Porter - Dühöngőifjúság), melyekben szintén kiemelkedőteljesítményt nyújtott. Hámori Ildikónál isLaodameia mellett tekintet-be kellettvennem a Magyar Electra Clytamnestráját.Csákányi Eszter Sírásónéját eredetiségedicséri. Bán János-nál megint csak többszerep volt az ajánló : a pompásanmegcsinált Durandarte mellett: a Kár,hogy kurva Poggiója s a MenekülésGolubkovja. S noha Gothár Péter nemdíszlettervező, a Farsanghoz készítettszínpadképei mégis kiemelendők, mertmeghatározó erejűek voltak az egészelőadásra nézve. Béla Suchá jelmezei ASzarvaskirályban ugyanilyen döntőszerepet játszottak, különösen a nőijelmezek s a női parókák. Végül MárkusLászló különdíját számomra az indokolja,hogy itt nemcsak egy briliáns darab, egybriliáns szerep és egy briliáns színésztalálkozik ritka szerencsés módon, hanemegy mindenkit fő-hajtásra késztetőemberi-művészi-morális tartás ésakaraterő is jelen van.

S ha egy-egy kategóriában több díjat iski lehetne adni, szívesen javasolnámMáriáss Józsefet a zalaegerszegi MélyvízSteiner mosodása alapján a legjobb férfiepizódalakítás díjára, vagy ReviczkyGábort a Farsang adóírnoka okán.

TARJÁN TAMÁS

ELTE XX. századi Magyar IrodalomTanszék

A legjobb új magyar dráma: Spiró György:Az imposztor (Katona József Színház nemhibátlan voltát, hanem viszonylagosjelentőségét elismerve, és Spiró A kertcímű drámájának erényeit is nyugtázva) Alegjobb előadás: Molnár Ferenc: Liliom(kaposvári Csiky Gergely Színház, ren-dezte: Babarczy László mert vállalásai éslehetőségei beteljesítésében ez jutottlegközelebb önmagához)A legjobb női alakítás: Bánsági IldikóWeöres Sándor A kétfejű fenevad címűművében (Vígszínház - ezúttal is meg-csillantotta különös érzékét, amellyel egy-egy darab hangvételét, stílusát akkor is eltudja találni, ha az előadás kevésbésikerült)A legjobb férfialakítás: Gábor MiklósLucifere (zalaegerszegi Hevesi SándorSzínház - mert Az ember tragédiája mind-egyik új értelmezése szerzett kisebb-na-gyobb örömet, tanulságot, de az ünnepiévet egészében és leginkább ünnepivétenni ő tudta)A legjobb női mellékszereplő: Csákányi Eszter(Hamlet, II. sírásó, kaposvári CsikyGergely Színház - a kiszolgáltatott és jobbhíján örömteli élet-nemértés tökéleteskifejezéséért)A legjobb férfi mellékszereplő: Lukáts AndorParancsnoka (Spiró György: A kert,kaposvári Csiky Gergely Szín-ház - asúlyos néma jelenlét tolakodás nélkülibravúrjáért)A legjobb díszlet: Csiszár Imre (Az embertragédiája, miskolci Nemzeti Színház

valamennyi előadás közül ez a térfüggött össze legszervesebben a koncep-cióval: Csiszár díszlete a saját rendezé-sével)A legjobb jelmez: Szakács Györgyi (Ca-ragiale: Farsang Pesti Színház - már csak azöld kabátra varrott piros gombokért is).

VARJAS ENDRE

Élet és Irodalom

A legjobb új magyar dráma: Spiró György:Az imposztor.i legjobb előadás: Caragiale: Farsang (PestiSzínház, rendezte: Gothár Péter),Shakespeare: János király (Odry Szín-pad,rendezte: Kerényi Imre)A legjobb női alakítás: Básti Juli (Filmcsil-lag, Kaposvár)A legjobb férfialakítás: Gábor Miklós

(Az ember tragédiája, Zalaegerszeg),Andorai Péter (III. Richárd, József AttilaSzínház), Hirtling István ( János király,Odry Színpad)A legjobb női mellékszereplő: Csomós Mari(Menekülés, Katona József Szín-ház),Csákányi Eszter (Liliom, Kaposvár) Alegjobb dísz/e: Götz Béla (István, a király,Városliget)A legjobb jelmez:Különdíj: a kecskeméti Katona JózsefSzínház mozgásszínházi csoportja

ZAPPE LASZLO

Népszabadság

A legjobb új magyar dráma: Spiró György:Az imposztor1 legjobb előadás: Bulgakov: A Mester ésMargarita (Kaposvár, rendezte: AscherTamás)A legjobb női alakítás: Hámori Ildikó(Laodameia, Várszínház)A legjobb férfialakítás: Őze Lajos (A fizi-kusok, Nemzeti Színház)A legjobb női mellékszereplő: Pap Vera(Farsang, Pesti Színház)A legjobb férfi mellékszereplő: Lukáts Andor(A kert, Kaposvár)A legjobb díszlet: Kerényi József (Aki apofonokat kapja, Miskolc),1 legjobb jelmez: Béla Suchá (A Szarvas-király, Katona József Színház)Különdíj: A hatalmas színrabló(Universitas)

Az imposztor bizonyára akkor is ki-emelkedik az évadban bemutatott újmagyar drámák közül, ha a Katona JózsefSzínház előadása nem is sikerült oly enerőteljesre, mint amilyet a dara-

bot olvasva vártunk. A poén bizonyáratúlságosan összetett ahhoz, hogy elsőnekifutásra sikerüljön teljes bonyolult-ságában és ugyanakkor hatásosan szín-padra állítani. A többi kategóriában ál-talában több rendkívül különbözőképpenjó produkcióból lényegében eset-leges aválasztás. A Mester és Margarita talánátgondoltságával és következetességéveljobb néhány más jelentős elő-adásnál,mint például a Tragédia zalaegerszegi ésmiskolci előadása, a HúsvétZalaegerszegen, a Katona József Szín-házban a A Szarvskirály, a HamletKaposváron. Őze Lajos Möbiusa mellettfeltűnő Kern András bravúros WoodyAllenje, Koltai Róbert Pantegleize-je,Máté Gábor és Kulka János hamletje,Bregyán Péter Aki-je. Drámai erőtekintetében alighanem egyedül áll azévadban Hámori Ildikó Laodameiája, demellette Feltétlen említésre méltó BástiJuli bravúros kettős szerepalakítása aFilmcsillagban. Lukáts Andor rendkívülierejű csaknem néma szerepe mellett Akertben, egészen kiváló volt Bán János aKár, hogy karvában és A Szarvaskirályban,Vajda László pedig a Menekülés kártyázásijelenetét oldotta meg ragyogóan BenedekMiklóssal. Kevés fel-tűnően jó díszletre ésjelmezre emlékszem, Kerényi Józsefmiskolci munkái esztétikuskialakításukkal, a remek ízlésű építészrevalló arányosságukkal tűntek ki, BélaSuchá pedig Jiri Menzel Gozzi-meséjéhezkülönös világot nyújtó környezetetteremtett díszlettel és jelmezzel egyaránt.

Az Universitas Együttes a szokásos-nál lényegesen komolyabban vett, kon-centráltabb, erőteljesebb gyerekelőadástprodukált.

A legjobb jelmez: Szakács Györgyi jelmezei a Farsanghoz (Pesti Színház) (Kern András. Reviczky Gábor ésRácz Géza) ( Ik l ády László fe l v . )

játékszínRÓNA KATALIN

Nyolc kicsi előadás

A kecskeméti színház második féléve

Tarján Tamás Arcélhez - arcot is című írá-sában, amely a SZÍNHÁZ 1984. márciusiszámában jelent meg, a kecskeméti KatonaJózsef Színház első félévéről szólva aztírta: „Nyolc előadás láttán már nemkétséges, hogy a Jancsó-Hernádi-Gyurkó-műhelynek profilja van. Részben alátnivalókból, részben a nyilatkozatokbólkiderül, mi határozza meg a társulatarcélét. Elsőrendűen a Jancsó és Hernádijelenlegi világszemléletét kifejező saját-ságos műfaj, a gyakran emlegetett éselemzett blődli." Nos, Tarján írásábanigazolja álláspontját.

A színház első szezonjának másodikféléve ugyancsak nyolc bemutatóval ke-csegtetett. De ez a második előadás-szériakapkodásról, végig nem gondoltságról, azeszmeiség, a vállalható maga-tartáshiányáról és szakmai bizonytalanságrólárulkodott. Az időszak nyolc be-mutatójából kettőről, Törőcsik MariWinnie-alakításáról az Ó, azok a szépnapokban (SZÍNHÁZ, 1984/4.) és a lénye-gében nem szervesen, bár szervezetilegimmár a kecskeméti színházhoz tartozóMozgásszínház Rosszcsirkeff Mária címűprodukciójáról (SZÍNHÁZ, 1984/8.) különméltatás jelent meg.

A cella

A stúdiószínház tűzte műsorára CsengeyDénes monodrámáját, A cellát. JancsóMiklós rendezte, s vendégként a debreceniCsokonai Színház színésze, Sziki Károlyadta elő a monológot. Monológról lehetinkább csak beszélni, ugyanis Csengeyműve a legkevésbé sem drámai. Abörtönben vergődő Villon szó-áradatábólbomlik ki a történet, amely valójában ottérdekes és érdemleges, ahol szigorúanVillon élettörténetét idézi, s ott vesztihitelét, ahol szándéka szerint a költői,emberi, művészi szabadság alternatívájátpróbálja nagyon direkten, didaktikusan amára fordítani. Mivel az író nem tudottdrámai szituációt, valóságos drámaiszínteret teremteni, hiába-valóak a jórészmegoldások, a leegyszerűsítés és azáltalánosítások sora csak az eszmeitisztázatlanságot erősíti.

Gyakorlatilag a rendezés sem tudott

- vagy nem akart - többet tenni az írottszöveg pontos elmondatásánál. A sötétkörfüggöny előtt öltözködő, majd dobástgyakorló magyar parasztfigurát hozóVillon-alak külsődleges megformálásántúl Jancsó engedte színészét játszani. Méginkább: nehezen gondolkodva mo-nologizálni. Sziki Károly rendkívül ma-gasan indította Villon-alakítását, óriásilendülettel, elszánással, hittel. Sejthetővolt: ezt aligha lehet győzni színészitechnikával, drámai helyzettel. Valóban,elfáradt, egyre esett az előadás.

Jézus Krisztus, az embernek fia

A világ színpadjai esztendők óta telvevannak vele, s most megérhettük, hogy aszínház elkötelezettségét oly fontos-nakhirdető vezetés színpadra segítetteKecskeméten Jézus Krisztust. (Pedig nemis ment könnyen, hisz a fáma arról szólt,hogy először a fővárosban kellettbemutatni az előadást ahhoz, hogy Kecs-keméten ne érhesse támadás.)

Bodansky György és Vándorfi László(az útóbbi egyben az előadás rendezője)úgy vélte, itt az ideje, hogy Károli Gáspárbibliafordítása színpadról hangozzék el.De drámát is kellett volna írni! S legfőkéntel kellett volna dönteni: mi a céljuk aművel, mi a mondanivalójuk a témáról,van-e valami megfogalmazható okaannak, hogy színpadra viszik a bibliát,hogy hősként kezelik Jézus Krisztust és azevangélistákat. Tudnak-e bár-mi újat,hozzánk szólót mondani róla, velekapcsolatban. Avagy engednek egy közelévtizedes divatnak, megpróbálják a bibliaiképeket színpadra vinni, az is-meretterjesztés jóravaló, bár nem feltét-lenül színházi kereteket igénylő, szán-dékával meglehetősen jellegtelenül bibliátjátszani.

A Bodansky-Vándorfi-előadásonmindössze e legutóbbi történik. A szim-bolikának, a bármiféle jelentéstartomány-nak még a látszatát is elkerülik. Szépen,érdektelenül, különösebb szellemi vagyformai invenció nélkül halad az előadás.Iskolajáték, nagyon is iskolás szinten.Nem haragudhatnak érte a hivők, mertnem bántja a hitet. Nem haragudhatnakérte a materialisták, mert nem térít sen-kita hit felé. Megértik, akik nem szeretik az„áthallásokat", mert nincs benne semszimbólum, sem allegória. S hogy a címnem fedi az igazságot? Hogy a drámaegyedüli vállalását, miszerint a címbőlkövetkezően Jézus Krisztust, az ember-nek fiát, tehát az embert mutatja meg, nem

teljesítette? Végül is ez sem az egyetleneset a drámairodalom történetében.

A népművelés, az ismeretterjesztésnemes feladat. A dióhéjban összefoglalt,kivonatolt biblia azonban se nem isme-retterjesztés, mert ahhoz felületes, se nemszínház, mert ahhoz drámai kompozícióra,arányokra és mögöttes tartalomra vanszükség. Jó lenne, ha a szín-ház nemámítaná magát: ez a színpadi vízióvalószínűleg még ahhoz sem volt elég,hogy bárkit a Biblia elolvasásárakésztessen.

Tíz kicsi néger

A színházak gazdasági nehézségekkelküzdenek. Hol lehet takarékoskodni?Például a kiállítás költségein. A díszlete-ket, a ruhákat lehet az előadások közöttcserélgetni. Még az egymástól idegen pro-dukciókét is. És ez nem olyan nagy baj,ha a kényszerűségen túl valóban funk-cionál is például egy lépcsősor. Nem ki-fogásolható tehát, ha az eredetileg a JézusKrisztus, az embernek, fia című produk-cióhoz készült lépcsősor a Tíz kicsi négerdíszletévé mentődött át, ezeket a lép-csőket lehetett volna használni, ha jólalkalmazzák. De nem fordulhat elő az,ami a Tíz, kicsi néger - egyébként a rangosépítész, Kerényi József tervez-te -díszleténél, hogy úgy illeszkednek alépcsősorhoz a falak és a belőle nyílóajtók, hogy a lépcső két oldalán, aholfalnak kellene lennie, egy diszkrét feketefüggöny leplezi a réseket, amelyeken vi-szont a színészek ki-be mászkálnak. Te-hát a falon át. S nem volt, aki figyel-meztesse őket, hogy jobb lenne az ajtónkimenni, bejönni. Úgy tetszik, GyurkóLászló élete első rendezésekor ilyen ap-róságokra nem figyelt.

A Tíz kicsi néger, Agatha Christie vi-lágsikerű regényének színpadi változata,semmiképpen sem a legszerencsésebbvállalkozása a színháznak. A lélegzetel-állító krimi ebben a zanzásított formá-jában, amely nélkülözi a játékosságot, éscsak a gyilkosságok megmutatásáraszorítkozik, a gyors munkáról, a gyorskibontakozás erőltetésével a szakmaiproblémák megkerüléséről árulkodik.Olyan tempóban peregnek az események,hogy nincs idő megismerni a figurákat, ajellemeket, amelyeket egyébként az írónőárnyaltan ábrázol regényében. Nincs idő,hogy fölocsúdjunk az egyikgyilkosságból, máris ott vagyunk a má-sikban. Még azt sem átallja a rendező,hogy „egy piszokban" többeket tetessen elláb alól. Vészterhesen szól az íté-

let hangjaként Solvejg dala a Peer Gyntből,s máris kialszik egy élet. Egyébként isfurcsa az a zenei összeállítás (DömötörTibor munkája), amely a Bicska Maxidallamára énekelteti a Tíz kicsi néger dalát.A rendezőnek a mozgástervezés-ben -valószínűleg a lassított képek ki-alakításában - Pintér Tamás és BoronkayKlári nyújtott segítséget,

A színészek tehetségük szerint 'ehe-tetlenek a játéklehet%ség hiányábanMondják kurta szövegüket, megpróbál-nak rémültek és sejtelmesek lenni, ámennél többet nem kíván tőlük az elő-adás.Kovács Gyula, Závori Andrea, CsendesLászló, Kiss Jenő, Szücs Agnes, GalkóBalázs, Krizsik Alfonz, Kovács János,Ecsedi Erzsébet, Tóth Rita vanöt percreszabott fiaskójában,

Az egész élet

S ha Gyurkó Lászlót, a rendezőt bal-szerencse kísérte, valamivel jobb sorsrajutott Kecskeméten - épp a rendezőiszándék jóvoltából -- Gyurkó László, azíró. Szigeti Károly színpadra állításaugyanis részben feledtetni tudta Az egészélet című példázat dramaturgiaiesendőségét. Igyekezete, amellyel meg-kísérelte ritmikusabbá tenni a játékot,fölgyorsítani a monológ- és dialógtech-nikára épülő darabot, a zenei és afényeffektusok hatásos alkalmazásasegíteni látszik a történet nehézkeskibontásán.

A z egész élet a szerelem példázata. Kétember szenvedélyes története, amely hol aférfi és a nő párbeszédén, hol vala-melyikük önvallomásán keresztül bomlikki. E szabályosan váltakozó s meg-lehetősen monoton technikán próbálsegíteni a klasszikus drámák hagyomá-nyait idéző, a Kórus szerepét betöltő férfi,aki vitára kész és józan kívülálló-kénthozza egyensúlyba a férfi és a nő érzelmiviharzásait. Az egész élet a változtatáslehetőségét keresi. Azt a pontot, ahol amindennapokat, az életet meg tudjaváltoztatni a szerelem. A szerelem,amelyben férfi és nő úgy oldód-hat föl,hogy minden más lesz, minden új lesz,minden jobb lesz, Szomorúan csengazonban az írói ítélet: az élet nem változikmeg, tán csak az ember lehet valamiveltöbb a szenvedély által.

Szigeti Károly rendezése ott képes föl-erősíteni a közhelyes darabot, ahol azegyszemélyes Kórus - Galkó Balázsjátssza, iróniával - jelenlétével avalóságot, az érzelmi telítettséggelszembeni józanságot hirdeti. Galkó Balázsúgy lesz aktív részese a játéknak, hogyköz-

ben nem fosztja meg a művet szerelmilírájától. S közben mégis mintha ki-mozdítaná a történetet lassú folvásából.Lényével játékra készteti a férfit és a nőt.Határozottan érzékelhető ez CsendesLászló erőteljes figurateremtésében. RétiErika szenvedő és szenvedélyes.

Egyedül

Kaló Flórián darabot írt Domján Edit-ről.Érzelmeit adta az érzelmes, könny-facsarótörténetbe. Csakhogy egy színésznőről, azemberről aligha lehet „kerülő úton"

drámát írni. Vagy az ő drámáját lehetmegírni: belső küzdelmét, vívódásait,vagy róla lehet szólni, megszemélyesítvemagát és környezetét. S ebben az esetbenis kétséges az eredmény. Am amit KalóFlórián Domján Edit személyisége körédrámaként kerekített, az erőltetettagyszülemény. Lírai és szomorú,megfontoltan körülíró, csak éppen nemdrámai, és mélyrétegé-ben nem kötődik aszemélyiséghez.

Karácsony estéjén a színésznő, a drámahősnője, egy Domján Editről szólószíndarab címszerepét tanulja. Egyedülvan, magányosan. Remegve, rettegvevárja szerelme és gyermeke telefonhívá-sát. Tanul és játszik. Megkísérli eljátszaniDomján Edit, tehát az ábrázolandószínésznő sorsát, élettöredékeit, magányátés társtalanságát, barátságai-nak,ismeretségeinek történeteit. Mind-ezekpersze csak szilánkok, a színésznő a magaproblémáival, gondjaival van igazánelfoglalva. S persze jönnek a tévestelefonhívások. A színésznő sanzonokatad elő, készülődik, öltözködik_ S hogyvalójában kinek a sorsát látjuk, kivelszembesülünk? Domján Edittel, vagy ahasonlóképp magánéleti válságban lévő,színésznőszerepre készülő színésznővel?Az író a nézőre bízza ennek eldöntését,empatikus képességünkre hagyatkozik.

De mire hagyatkozzék a színésznő, akieljátssza a szerepet? Almási Éva utánPécsi Ildikó vállalta el az Egyedül nőiszerepét, ismét bizonyítva színésziképességeit. Pécsi Ildikó szenvedélyes éstragikus, magával ragadó és őszinte.Megteremti a figurát a színésznőét: amaiét és az egykor voltét.

Nyitott ablak

Az évad betetőzésének tekinthető NótiKároly-Fényes Szabolcs-Szenes Iván.Nyitott ablak című zenés bohózatánakbemutatója a nyílt, vállalt közönségcsa-

logatás egyik legjobb, leglátványosabbeszköze. A könnyed, zenés vígjáték bár-mely vidéki színház évadzáró műsor-darabja lehet egy különösebb tartalmivagy formai invenciót nélkülöző prog-ramban. A meglehetősen laza, jó kedélyű,ám jellegtelen produkció -VándorfiLászló rendezése - ismét sajnálatosanmutatja: közepes színészi gárdával, el-nagyoltan, érezhetően gyorsított pró-baciklussal nem lehet művészi eredménytelérni. A színészek: M. Horváth József,Kárpáti Denise, Kovács Gyula, EcsediErzsébet, Oravecz Edit, Gazsó György,Zsiba Ágnes, Kertész Attila, TardyBalázs, Dinnyés István, Seres Gabriella,Budai László és a többiek képességük,hangulatuk szerint mindent megtesznek aközönség derültségének kicsikarására.Többre nem vállalkoznak, többet nemkíván tőlük a rendezés, többet nem istehetnek,

Mindez meglehetősen elszomorító, le-hangoló kép. A kecskeméti színház egészelső évada nemhogy egységes koncepciót,gondolkodásmódot nem mutat, de mégarra is utal, hogy az évad második felére adrámák is elfogytak, sőt egységesvilágszemléletről sem árulkodik semmi. Sha a színház vezetői netán arrahivatkoznának, hogy be kell szoktatniuk aközönséget a színházba, szeretnénkfelhívni a figyelmüket arra: igazán jó drá-mák és előadásaik nélkül ez reménytelenvállalkozás. A krimi, a zenés bohózat iscsak akkor csalogat közönséget, ha aprodukció színvonalas, ha igazánkacagtató. S netán van Kecskeméten egyolyan színházkedvelő réteg is -- hiszmegélt itt már gondolkodó, művészi el-hivatottságú színház -, amelyik a való-ságot, az igazságot, az élet hiteles tükrétkeresi a színházban. No meg látott már jószínvonalú, igényes művészetű szín-házat,s nem fogadja el a szellemiség, azideológia teljes hiányát, a színpadizsonglőrködést.

Legyünk azonban türelmesek. Fogad-

juk el: egy társulatnak legalább három-négy évadra van szüksége, hogy igazolnitudja magát. Az első évad után nem sza-bad pálcát törni e színház fölött sem. Defigyelmeztetni alkuk nélkül lehet és kell:kapkodásból, eszmei tisztázatlanságból,művészi igénytelenségből, no éssértettségből még sohasem született szín-ház.

WELLMANN NÓRA

A királynő katonái

Bemutató a Madách Kamarában

Arnold Wesker darabjának magyarul csaknehézkesen visszaadható eredeti címeChips with everything (Sültkrumplimindenhez vagy minden fogáshoz). Afurcsa, figyelemkeltő címekhez vonzódóWesker életművében nem ez az egyetlenkulináris fogantatású címadás : híres,munkástárgyú trilógiájának első darab-ja aTyúkleves gerslivel, nálunk legismertebbműve pedig A konyha.

A jelképes értelmű megfogalmazásegyben a darab egyik alapszlogenje. Pip, afőszereplő egy lerobbant East End-ikocsmába vetődve bukkan rá: „Egyszóvalnézem azt a teával leöntött étlapot -gyönyörű, idegen írással írták -, és aztolvasom a tetején, hogy »Rósejbni mindenfogáshoz«. Rósejbni minden rohadtételhez. Gyereket csináltok - és rósejbnitesztek minden fogáshoz."

Az 1960-70-es évek Angliájának szintetáplálkozási jelképe - akárcsak korunké ahamburger vagy a hot dog - a tömeg-méretekben, szenvedéllyel fogyasztott,vendéglőben vagy papírzacskóban utcán átárult chips. Az egyszerű, olcsó tömeg-koszt Weskernél némi általánosítással azuniformizáltság, a sekélyes tömegízlés, azigénytelenség jelképévé válik. A „Gyere-ket csináltok - és rósejbnit esztek" a darabegyik kulcsmondata, amit Pip provokatívszándékkal, többször is társai arcába vág,felrázni próbálva őket a bőszítőbirkatudatból, nyájszellemből, tespedt-ségből, a készen kapott formákba, min-tákba való kritikátlan beletörődésből. Amagyar változat némileg közérthetőbbcíméből ez a jelképesség, provokatívcélzat teljességgel hiányzik, s ez atompítás -- dekonkretizálás - bizonyosértelemben tisztázás jellemző a mű jócskánmegkésett, némileg átértékelt hazairecepciójára is.

Talán a véletlen akarta úgy, hogy azévad második felében az angol színház újhullámát legpregnánsabban képviselőOsborne és Wesker egy-egy művénekidőben közel eső felújítása, illetve be-mutatója szembesítésre késztessen azzal ajelenséggel, amit némi leegyszerűsítésselaz angol „dühös fiatalok" mozgalmánakszokás nevezni. A mozgalom

elindulása óta eltelt közel harminc év alattnagyot változott a világ: mindaz, ami az1950-es évek végén az újdonság varázsá-val hatott - a valóság szociologikus áb-rázolása, a társadalmi ellentmondásokszókimondó feltárása, korábban szinteelképzelhetetlen témák és hősök szín-padra vitele -, ma már szinte közhely-számba megy, ma a korábban tabunaktekintett kérdések színre vitele sem sok-kírozza a nézőket. A történelmi távlatmost már lehetőséget nyújt annak el-döntésére, mennyiben értékállók ezek a

darabok, s mennyi bennük a korhoz kötöttaktualitás.

Wesker, az 1956 utáni „nagy áttörés"

drámaírói nemzedékének talán legharco-sabb képviselője, a mester, Brecht nyom-dokain haladva olyan agitációs fórumnaktekintette a színházat, ahol a közönséget újtémájú, radikális hangvételű darabokkalkell felrázni, mobilizálni ; s nemcsakdrámaírói, hanem gyakorlati színházszer-vezői tevékenységével, a Centre 42 lét-rehozásával is igyekezett az új színház-eszményt szolgálni. Sokat vitatott, heve-

C

seke Péter (Pip Thompson) A királynő katonái című előadásban (Madách Kamaraszínház)

sen támadott darabjainak bemutatóithangos botrányok övezték: közönség éskritika értetlenül, ellenségesen állt szem-ben kevéssé szalonképes témaválasztásá-val, éles, bíráló hangjával, agitatív cél-kitűzésével. Korai korszakának legje-lentősebb darabjai (elsősorban munkás-tárgyú trilógiája, és nálunk legismertebbműve, A konyha) az 1960-as évek Angliá-jának szorító politikai-társadalmi problé-máit ragadták meg: a munkások és mun-kásmozgalom felemás viszonyát vagy alélektelen, embertörő mechanizmusba zártegyén kiszolgáltatottságát. Ennek azalkotói periódusnak talán leghatásosabb, smég Angliában is egyértelmű kritikaisikert aratott színműve, A királynő katonáihuszonkét évvel az ősbemutató után jutottcl Magyarországra, mikorra az egykorifenegyerek nimbusza már némilegmegkopott. Wesker nálunk egyéb-ként isjobbára csak egyműves szerző-ként ismert(noha A királynő katonáit 1964-ben aNéphadsereg Művészegyüttese, aGyökereket pedig a Nemzeti Szín-ház isjátszotta). Igy aztán a MadáchKamaraszínház mostani bemutatója,amellett, hogy a színház eddigi műsor-politikájának örvendetes bővülését jelzi,bizonyos értelemben adósságot is törleszt.A megkésett magyar bemutató kapcsánazonban óhatatlanul felvetődik a kérdés:mit mondhat nekünk 1984-ben az egykorrevelációként üdvözölt, de olyannyira az1960-as évek angol valóságához kötődődarab?

A királynő katonái mint a weskeri életműszámos darabja - sokat merít a szerzőszemélyes tapasztalataiból. Wesker is aRoyal Air Force kötelékében töltöttekötelező katonai szolgálatát, itteniélményei egy korábbi darabjában(Tyúkleves gerslivel) is lecsapódtak. Anyolchetes kiképzés - akárcsak korábbanegy konyhai nagyüzem világa parabolisz-tikus értelmet nyer: a szerző egy szeg-mentumban, jelen esetben a RAF lakta-nyájában, kívánja az élet teljességét meg-mutatni. Ez a technika a színhelyből és amagánszféra teljes kizárásából adódóanjóval kevésbé alkalmas átfogó kép felvá-zolására.

Az ábrázolás szükségszerű korlátaiWesker célkitűzése szempontjából bizo-nyos előnyökkel jártak ugyan: a hadseregmint a legtisztább parancsuralmi formakiváltképpen alkalmas a szerző által fel-állított tézis igazolására. A seregben egy-értelműek a frontvonalak, a hatalmon le-vők és az alávetettek világosan elkülö-nülnek, kapcsolatuk a parancs-engedd-

meskedés pólusaín törvényesen szabá-lyozott, s különösen élesen jelentkeznek agerinctörő, testileg-lelkileg megnyo-morító, uniformizáló törekvések. Ugyan-akkor mindez a sematikus ábrázolás ve-szélyét is magában rejti, s Wesker nemmindig kerüli el ezt a csapdát. A társa-dalmi ellentétek megszemélyesítése alaktanya világában némileg didaktikus, aszituáció pedig eleve magában hordozza avégkifejletet: a küzdelem kimenetele nemis kétséges. A darab epikus szer-kesztésmódján, nyíltan parabolisztikusjellegén, a zárókép ironikus, elidegenítőmegfogalmazásán erősen érződik a brechtihatás. Wesker azonban nem tudta anya-gát igazán koherens drámai művé ötvöz-ni. Műve a jól kiválasztott szituációk, ahatásos képek, a markáns karakterek el-lenére komoly dramaturgiai hibákkal, elvitisztázatlanságokkal terhes. A politikaicélzatosságot minduntalan megsínyli adrámai szerkezet, s különösen a spekulatívvégkifejlet kimódoltsága szem-beszökő.

A darab gyengeségeire paradox módonéppen a Madách Kamara precízenkidolgozott előadásának nagy sikere hívjafel a figyelmet. E színház közönsége,amelyet az utóbbi időben nem ké-nyeztettek el túlságosan igényes, gondo-latébresztő művekkel, látható érdeklő-déssel, figyelemmel kíséri a remekül ki-dolgozott életképet, a katonaélet mulat-ságos és szomorú eseményeit, de a darabeszmeiségével, s különösképpen a zavarbaejtő végkifejlettel nem tud mit kezdeni. Snemcsak a megoldás dramaturgiaielőkészítetlensége, sutasága miatt. A da-rab a maga nyerseségével, némileg túlzó,patetikus hevületével, néhány sarkítottmegoldásával kissé nehezen emészthetőtézisdráma, amit az előadás némi lekere-kítéssel, általánosítással igyekszik fo-gyaszthatóvá tenni, tompítva a túlságosandirekt politikai célzatosságot és ki-gyomlálva néhány belterjes vagy speciá-lisan angol vonatkozást. A produkció azangol munkásosztály és értelmiségellentmondásos kapcsolatánál általáno-sabb érvényű, bizony os szempontból di-vatosabb, a csoportlélektan által is vizs-gált kérdésekre helyezi a hangsúlyt: egyösszezárt csoport közösséggé formáló-dását, a csoporton belüli viszonyok ki-alakulását vizsgálja, s a főhős, Pip sorsá-ban a lélektelen környezetbe beilleszkedniképtelen individuum konformizmusbatorkolló lázadásának diagnózisát állít-jafel. Ez természetes is, hiszen mára el-sősorban a darab agitatív célkitűzése, di-

rekt, osztályharcos jellege kopott meg, aWeskert leginkább foglalkoztató proble-matika, a felsőosztálybeli értelmiségi ve-zéregyéniség és a munkások ellentmon-dásos kapcsolatába rejtett figyelmeztetéskevésbé tűnik aktuálisnak.

A rendező, Huszti Péter Pip és társaisorsában általánosabb érvényű képletetlát: a felszínen teljesen szabatos katonaikiképzés, a laktanya életének mindennapieseményei zajlanak, a tisztek a fizikaimegtörés és a lelki terror eszközeivelpróbálják az újoncokat betörni a rend-szerbe. A pontos látlelet, a lealacsonyítótesti-lelki megtörés precíz ábrázolásamögött a rendező felerősíti a másik vo-nulatot: érdeklődését az összezárt közös-ség formálódása, reagálása, s különös-képpen Pip kiemelkedése és konfliktusaköti le.

Pip Thompson született vezéregyéniség:tehetséges, okos, logikus elme, in-telligenciájával, kialakultabb személyisé-gével, felnőttes gondolkodásmódjával ki-emelkedik társai közül. Mint a kiválóemberek általában, Pip is meglehetősenkellemetlen természetű. Első perctől fel-hívja magára a figyelmet izgágaságával,arroganciájával. Adatok rajtatok" - van azarcára írva, miközben a tisztek beszédéthallgatja. Mindenkit provokál:vállveregetően beszél Hill tizedessel, pi-masz hányavetiséggel, kimérten válaszol-gat a tiszteknek, a többi újonccal mind-untalan érezteti fölényét. Kétértelműmosollyal gúnyos kis tanmeséket ad előEast End-i „expedíciójáról", a francia for-radalomról, családja meggazdagodásáról.Részt vesz ugyan a fiúk szórakozásaiban,játékaiban, de csakhamar megelégeli adolgot, félrevonul, mint ahogy hamar ráunaz emberekre is. Távol áll tőle, hogy atöbbiekkel vegyüljön, vagy közösségetvállaljon velük: inkább taszítják, mintvonzzák, nem lát bennük fantáziát.Provokatív, kioktató megjegyzéseiérthetően irritálják társait, akik utáljákállandó okoskodását, de irigylik isrátermettségét, szellemi fölényét. S mivelPip nem mentes az úrifiú-lázadóktenyérbemászó allűrjeitől sem (többszörfelemlegeti vagyonát, életmódját, s mégelkényeztetettségével is dicsekszik),óhatatlanul felmerül a gondolat, hogymegengedheti magának az ellenzékiséget,könnyű neki biztos családi háttérrel, tá-bornok papával a háta mögött lázadónaklenni.

Holott Pip nem jódolgában lázad, nemakar sem mártír, sem néptribun lenni. Azellenzéki szerepbe is többé-kevésbé

belekényszerül. Szellemi fölénye, vele-született intelligenciája, éles esze miattjóval érzékenyebb társainál, jobban meg-szenvedi a hatalom autoritárius megnyil-vánulásait. A kiképzés szükségszerűdrilljénél is jobban nyomasztja a tisztekátlátszó taktikája, lekezelő magatartása,kikéri magának, hogy lebecsüljék. Eztbizonyítandó, ellenállást szít társai között,ellenakciókat kezdeményez (mint a tisztekmegleckéztetése a karácsonyi mu-latságonvagy a szénlopás), amik az újoncokat atisztekkel, az elfogadott renddelszembeállítják. Deviáns magatartásávalbármennyire is sikerül megzavarnia a ki-képzés rutinszerű menetét, rá kell ébred-nie, hogy sem a tisztek, sem az újoncoknem veszik „hőzöngését" komolyan.Bármit is tesz, számukra mindig csakThompson tábornok fiacskája marad.Ennek végső konzekvenciáit éppen leg-látványosabb lázadásának, a bajonettgya-korlat megtagadásának teljes kudarcából ésa főhadnagy cinikus szavaiból kelllevonnia. Társai teljesen félreértik indí-tékait, az emberi méltóság utolsó szikrá-jának megőrzésére tett akcióját, a teljeselgépiesedés elleni tiltakozását csak újabbhőzöngésnek, feltűnési viszketegségnektartják. A tisztek közömbös céltudatosságanem sok kiutat hagy számára. („Le-peregrólunk az egész, Thompson. Akár-mitcsinál - akár a falra hányt borsó.) ... (Atürelmünk abból fakad, hogy nem vesszüktudomásul, amit nem akarunk" - közli velea főhadnagy.) Ezzel Pip végképp légürestérbe kerül, s nyilván ekkor születik megbenne a régóta érlelődő végső elhatározás(ez ugyanis sem a darabból, sem azelőadásból nem derül ki egyértelműen). Felkell ismernie, hogy egyetlen lehetségesválasztása az integrálódás. Döntése a darabelső percétől fogva teljesen logikusanadódik a körülményekből, dramaturgiailagmégis előkészítetlen. A Pipben végbemenőváltozást, elhatározásának megszületésétaz elő-adásnak sem sikerül érzékeltetnie,így aztán átállása a tisztekhez nemcsakmell-bevágó, hanem zavarba ejtő is: azelső pillanatban nem is értjük, mi történttulajdonképpen.

Pip jóval tudatosabb, következetesebb,saját normarendszere szerint cselekvő lá-zadó, mint A konyha látszólag hasonlóPetere. Sorsában Wesker általánosabbérvényű, őt magát is szorító problémákatfogalmaz meg: hangot ad keserűségének alázadás hiábavaló volta miatt, és fel-mériannak lehetetlenségét is, hogy azértelmiségi a munkásokkal azonosuljon.

A hatalom birtokosai erejük tudatábangúnyos elnézéssel térnek napirendre azellenzékiség fölött: bármit is tesz Pip, atisztek közönyös kegyetlenségének fa-lába ütközik. De Pip társaihoz sem tudőszintén közeledni: képtelen levetkőznikorábbi beidegződéseit, szokásait, mintahogy nem tudja elviselni bennük azigénytelenséget, a kritikátlan tekintély-tiszteletet, a kezdeményezőkészség teljeshiányát.

Cseke Péter sikerrel kelti életre Pipellentmondásos, vonzó-taszító személyi-ségét, ha néha túl is hangsúlyozza azarroganciát, az úrifiús allűröket. Alakí-tásában csak akkor érezhető némi bi-zonytalanság, mikor kétségbeesett őrlő-dése némi szentimentális felhangot kap.Félelmetes az átváltozása a megtérésétjelző nyíltszíni átöltöztés után (a jelenetmeglehetősen emlékeztet a Jövedelmezőál lás záróképére). Egy másik Pip állelőttünk, tökéletes ellentéte egykori ön-magának. Külseje, mozdulatai is a teljesintegrálódást tükrözik: korábbi lezser,fesztelen mozgása kiszámított fegyelme-zettséggé, mindig kicsit rendetlen, bo-hémes külseje kínos eleganciává, arcamerev, kifejezéstelen maszkká változik.

Pip figuráját egy kiemelt melléksze-replő, Mosolygó Washington tragiko-mikus alakja ellenpontozza. Pip és Mo-solygó párhuzamosan futó, majd hom-lokegyenest ellenkező végkifejletet vevő

Jelenet Arnold Wesker Madách kamaraszínházbeli előadásából (előtérben Gáti Oszkár és Cseke Péter)(Iklády László felvételei)

sorsa hivatott Wesker intenciói szerint atársadalmi determináltság tézisét igazol-ni.Mosolygó tragédiája - hiszen őt szinte asemmiért kínozzák meg s kerge-tikcsaknem az őrületbe - még jobbanaláhúzza a tisztek „irreális" elnézésétPippel szemben. Már a kezdet kezdeténfelfigyelnek mindkettőjükre: Pipre arcátlanfölényessége, Mosolygóra arcki-fejezése,„letörölhetetlen", ostoba vigyora miatt.Mosolygó csaknem mindenben Pipellentéte, csendes, szelíd, igénytelen,visszahúzódó fiú. Eltűr minden megaláz-tatást, olyan kicsire igyekszik összehúznimagát, amennyire csak lehet. Szerencsét-len vigyora miatt azonban ő lesz a csapatfekete báránya, hiába ismételgeti mindmániákusabban: „Én nem mosolygok... énígy születtem." Míg Pipnek minden sikerül,ő az abszolút peches: minél jobbanigyekszik, annál többször hibázik. Akiképzés második felében már egyrejobban érzi fenyegetettségét, egyreidegesebb, s idegességében egyre többhibát vét: elkattintja a ravaszt, kiejtikezéből a puskát, ügyetlenkedik. Fásult,riadt beletörődéssel tűri az elképesztőmegaláztatást, a két tizedes aljas, gonoszmocskolódását, s még ekkor is igyekszikkedvükre tenni. A testi-lelki tortúra végülmá r a z ő tűrőképességét is meghaladja,ekkor megszökik. Monológja a kihalt,hideg éjszakai országúton mégérzelgősségében is szívbe-

markoló: addig visszafojtott szenvedéseelemi erővel tör ki kínzói ellen.Gyabronka József külsejével, apró,rebbenő gesz-tusaival,visszafojtottságával hitelesen formáljameg a félénk, gátlásos fiú alak-ját , jólérzékelteti igyekezetét, hogy terepszínűvéváljon. l l . felvonásbeli nagy-jeleneteazonban meghaladja erejét. A monológhiteles színészi megvalósítása igen nehézfeladat, s itt rendező és színész egyarántérzelgősségbe és némi hatásvadászatbacsúszik át. A hangsúlyozottan teátrálisefiéktusok (artisztikus világítás,hanghatások, színészi megoldások) célttévesztenek: megrendülés helyett inkábbkínos feszengést érzünk.

Wesker az újoncok alakjában igen ke-mény kritikával illeti „Anglia jó öregmunkásosztályát": közömbösségüket,igénytelenségüket, cselekvésképtelensé-güket. Ezek a fiúk a kiképzést szükségesrosszként fogják fel, nem érzik az emberiméltóságuk megtörésére, testi-lelki uni-formizálásukra irányuló törekvésben rejlőfenyegetést. Piphez fűződő viszonyu-kat noha tagadhatatlanul imponál ne-kik -is ez a közömbösség-értetlenségmotiválja. Közülük talán Andrew alegöntudatosabb, legintelligensebb,jóllehet Csernák Jánosnak nem sikerüleléggé érzékeltetnie a fiú tisztakeménységét. A naiv, romlatlan,megkapóan tudásszomjas Charlie kevésbékialakult egyéniség, határozatlan, könnyenbefolyásolható. Végül mégis ő teszi meg adöntő lépést: ő száll szembe elsőnek atisztekkel Mosolygó érdekében. Akamaszkorból épp csak kinőtt, al igtizenkilenc éves fiúk kiforratlanszemélyiségek, Wesker kevés egyénivonással ruházza fel őket. igazikamaszként viháncolnak, idétlenkednek,természetesek közöttük az apróbb súrló-dások, nézeteltérések. Az előadás kitű-nően érzékelteti megtöretésük, végülteljes apátiába süllyedésük folyamatát(kiállásuk Mosolygó mellett teljesenspontán reakció csak). Remek a kont-raszthatás az első rész vidám tervezgetése,felszabadult játékossága és az utolsójelenetben további állomáshelyük felolva-sását érzelemmentesen hallgató újoncokközönye között.

A darab talán legérdekesebb figurája ésaz előadás másik legjobb alakítása a Hilltizedest játszó Gáti Oszkáré. Hi l l sajátoshatárhelyzetben van: utálja a tiszteket,azok lenézik őt, de az újoncokkal semakar keveredni. Magányát, megke-ményedettségét szerény szórakozások,altiszti zsargon, jovialitás és kegyetlenségmögé rejti. Ellentmondásoktól hemzse-

gő bemutatkozó beszédébő l egy dologderül ki: mindenáron imponálni akar.„Hivatásának" megszállottja, mindenbecsvágya, hogy kvalitásait értékeljék.Gáti igazi, bár mérsékelten mocskos szájúkiképző tisztet játszik. Kitűnő, sokszínűalakítása némi fekete humorral,meggyőzően állítja elénk a „sistergő"

szavajárású, mulatságosan durva, ám ko-rántsem veszélytelen tizedes alakját. Tel-jesen szabatosan, fáradhatatlanul, elké-pesztő szózuhatag kíséretében mutatja bea gyakorlatokat, produkciójával többszöris nyíltszíni tapsot aratva.

Az előadás rendkívül élvezetes. Kitű-nő, ötletesen megkoreografált képek je-lenítik meg a katonaélet eseményeit, hal-latlanul precíz, életszagú kiképzési jelene-tek teremtik meg a környezet hitelét.Huszti Péter rengeteg apró, szinte panto-mimszerű játékkal, a zenei motívumokátvezetésével tölti ki és kapcsolja össze acsaknem filmes technikával egymás mellétördelt jeleneteket. Jók a beállítások, aképi megfogalmazás igen színvonalas. Adíszlet valójában egyetlen, jól funkcionálótér, jelzésszerű elemekkel. A ferde síkbanelhelyezett deszkabarakkot maguk azújoncok rendezik át néhány mozdulattal(az ágyak Felhajtásával, né-hány szék,asztal elhelyezésével) a kívánthelyszínekre, egyetlen díszletmozgatás aszénraktárt jelző rács leengedése.

A bravúrosan kivitelezett életképekazonban kicsit lekerekítettnek tűnnek,nem mindenhol sikerül a darab groteszk,sőt helyenként abszurd helyzeteitkiaknázni (Andrew és a főhadnagy, illetvePip és Charlie dialógusai). A rendezésnéha enged a pompásan megoldható élet-képek csábításának, elfeledve, hogy alaktanya világa csak annyiban érdekes,amennyiben a szereplők magatartását,drámáját motiválja. Néha érezhetően túl-teng a környezetrajz, Huszti belefeled-kezik egy-egy hatásosan kivitelezett jele-netbe. Nyilván ez is okozza, hogy a lát-ványosabb, szellemesebb s a színészi já-tékban is felszabadultabb első felvonás-hoz képest a második rész csikorog egykicsit, többször is kisiklik az érzelgősségirányába. Némi szentimentális felhangegyébként sem idegen az előadástól: mára bevezetőt, a Máté Péter által meg-zenésített Burns-verset is meglehetősenérzelgősnek és hosszadalmasnak érezzük,hasonlóképpen az első felvonás záróké-pét, s különösen Mosolygó monológjánakmegoldását. A laktanya világa nem tűnikkellőképpen nyomasztónak, ember-telennek, s a feljebbvalók hatalma sem

elég fenyegető. Szerepet játszik ebben atisztek alakjának kissé sematikus megfor-málása is.

A légierő tisztjeinek felvázolásábantagadhatatlanul sok a célzatosság, a szte-reotípia. Wesker szinte egy-egy maga-tartás- és gondolkodásmód paródiájátrajzolja meg bemutatkozó beszédük kap-csán : az alezredes pattogós bornírtságát,az őrnagy közhelyek hajtogatásában ki-merülő, üres szócséplését, a repülőoktatófőhadnagy komikumig fokozott hi-giéniaőrületét, a saját szövegének „köl-tőiségébe" szerelmes repülőőrmester ön-telt butaságát. A szabvány katonakari-katúrák mögül azonban a későbbi jele-netekben előbukkan a rejtett fenyegetés, alehengerlő fölény, a provokációt kö-zönybe fullasztó félelmetes céltudatosság.A színészi alakítások azonban jórészt azelső, parodisztikus szinten maradnak, sezzel mind a mű alapkonfliktusa, mindmegoldása veszít hitelességéből: ezekneka tiszteknek legfeljebb az apatikus újon-cok fölött lehet hatalma, Pip számáranem ellenfelek. Lőte Attilának nem sike-rül az alezredes elementáris újoncgyű-löletének abszurditását érzékeltetni, Ba-silides Zoltán csupán nagyhangú, BodorTibor őrnagya súlytalan. Még a legjobbkarakteralakítás, Cs. Németh Lajos puhamozdulatú, skatulyából kihúzott, ragyo-góra borotvált , kígyósimaságú, mézes-mázosan fölényes főhadnagya, az ,,újkurzust" meghirdető, lehengerlő ciniz-musa, a szájába adott kulcsfontosságúmondatok ellenére is inkább nevetséges,mint súlyos figura.

A legalapvetőbb értelmezési-tisztázásiproblémák az előadás suta befejezésévelkapcsolatban merülnek fel, noha ezt el-sősorban a darab megoldatlansága impli-kálja. Mivel a rendezés nem foglal egy-értelműen állást Pip megtérésének hát-terét illetően, nem sikerül a dramatur-giailag előkészítetlen pálfordulást hitele-síteni, a megoldás hézagosságait áthidal-ni. Igy nemcsak az ellenzékiség feladá-sának folyamata követhetetlen, de magaaz átállás is motiválatlan marad.

Arnold Wasker: A királynő katonái (MadáchSzínház Kamaraszínháza)

Fordította:: Ungvári Tamás. Rendező:Huszti Péter. Díszlet-jelmez: Vayer Tamás.Zene: Máté Péter.

Szereplők: Cseke Péter, Gyabronka Jó-zsef, Lesznek Tibor, Csernák János, Kar-czag Ferenc, Korcsmáros György, LippaiLászló f. h., juhász György f. h., CsujaImre f. h., Gáti Oszkár, Lőte Attila, BodorTibor, Cs. Németh Lajos, Basilides Zoltán,Gajdos Béla f. h., Vajda János f. h., KisEndre.

nyári játékokNÁNAY ISTVÁN

Mirákuluma múzeumudvarban

Szolnokon lassan rendszeressé válnak anyári színházi esték. Harmadik éve, alig-hogy lezajlik a kőszínházban az utolsóelőadás, a Szigligeti Színház társulata né-hány utcával arrébb költözik, hogy aklasszicista stílusú Damjanich Múzeumárkádos udvarában, az évadra mintegyráadásként, a szabad ég alatt, ideális kör-nyezetben játsszon el még egy darabot. Azelső évben Machiavelli: Mandragoráját, amásodikban Eduardo de Filippo Filuménaházassága című komédiáját mutatták bevendégrendezők (Zsámbéki Gábor illetveCsiszár Imre) és néhány vendégművész(Agárdy Gábor illetve Timár Éva, CsíkosGábor) közreműködésével. A produkcióklétrehozói igényes szórakoztatásratörekedtek, s ez a darab-választásbanéppen úgy megnyilvánult, mint a művészimegvalósításban. Mind-két előadásrólelmondhattuk, hogy a vas-koshumorforrásokat is kiaknázó, de ízléses, adarabok lényegét, fő vonalát pontosanmegjelenítő, de a részleteket kisséelnagyoló, kellemes nyári produkciókatláthatott a szolnoki közönség.

Idén nehezebb feladatra vállalkozott aszínház, amikor egyrészt a vendégművé-szek fellépéséről lemondva csak a sajáttársulatára építette a nyári produkciót,másrészt olyan művet vitt színre, amely-nek műfaja a mai közönség előtt jószerivelismeretlen, s amelynek finom, áttételes,intellektuális humora nem a szabad-térielőadásokon megszokott erős és direktkomikumforrásokból táplálkozik. Azáltalam látott előadás közönségvisszhangjaazt mutatta, hogy akik vállalkoztak azelőadás megtekintésére, azok igazolták aszínház vállalkozásának helyességét.

Ismeretlen szerző Nimwégai Márikacsudálatos kaladjai egy kanördöggel című,tizenötödik századi, németalföldi miráku-lumát játszotta tíz estén a szolnoki szín-ház(az eredeti és kifejezőbb címe: Való igaz ésfelette csudálatos história ama NimwégaiMárikáról, ki hét hosszú esztendőn általcimborált és bujálkodott vala egy kanördöggel) .Vajon mi indokolta a rendező, CsizmadiaTibor darabválasztását? A középkoridrámairodalom kétségtelenül tapasztalha-

tó reneszánsza? A naiv történetű, epikusalapanyagú dráma stílusproblémái ? A kö-zépkori drámaműfajok továbbélő példá-zatjellege ? Alighanem mindez együttkelthette fel érdeklődését a rendezőnek anemrégiben megjelent Akárki-kötet talánlegbájosabb műve iránt. Az utóbbi évek-ben a Várszínház Csiksomlyói passiója és aKörszínház-Thália Színház Akárkijejóvoltából a magyar közönség láthatottmisztériumjátékot is, moralitást is. Most aNimwégai Márikával a középkori szín-játéktípusok harmadik válfaját: a mirá-kulumot is.

A mirákulum olyan vallásos alapú szín-játék, amely tárgyát nem a Bibliából veszi,hanem különböző mesés történetekből,regényekből, a szentek életéből. Alapjábanvéve tehát világi jellegű játék, amelyetazonban vallásos elemek szőnek át, sőt adrámai helyzetet mindig valami csodaoldja meg - többnyire Szűz Mária teszcsodát a bűnben tévelygő, de megtérőemberekkel. A Nimwégai Márika különlegeshelyet foglal el a mirákulumok között,mivel ezt a Faust-monda olyan párjánaklehet tekinteni, amelyben egy nő adja elmagát az ördögnek, de nem csupán a lelkét- mint ezt Faust teszi -, hanem a testét is.Az ördög - akit itt Simonnak hívnak - azéjszakát árokparton tölteni kényszerülőMárika mellé szegődik, s a lányt többekközött azzal veszi le a lábáról, hogymegígéri : megtanítja őt a hét szabadművészetre, s így természetesen aretorikára, a költői mesterségre is. A lánySimon úti- és élet-társa lesz, kitanulja aszabad művészeteket, balladában szól aköltészet szépségé-ről, ám közben eszközelesz az ördög praktikáinak is: „Mégkétszáznál is több talán / Leszúratott a népközül kegyet-len" - Márikáért, azaz azördög zsákmányául. Hétéves cimboraságés bujálkodás után Márika visszavágyikvárosába, Nimwégába, s ott az ördögminden erőfeszítése ellenére végignézi azúrnapi szer-tartások keretében tartottúgynevezett maszkaron-játékot - amelyneka darabba való beépítése a színház aszínházban megoldás egyik legtisztábbközépkori példája -, s meg akar térniistenéhez. Simon felkapja Márikát, a házakfölé repül vele, és onnan a magasból vetile a lányt a földre, aki azonban csodálatosmódon nem töri nyakát. A rátaláló papbátyjával együtt Márika elmegy aPápához, hogy az rójon ki rá illőpenitenciát mérhetetlen és fertelmesbűneiért. Márika bilincsbe vettetik, s aMegtért Bűnösök Klastromában tartszigorú bűnbánatot. Szent

életét látva az Úr megkegyelmez a lány-nak, angyalok oldják le a három bilincsetMárikáról. A női Faust-motívum, a szabadművészetek szerepe, a színház a szín-házban gyakorlat használata teszi külön-legessé ezt a mirákulumot.

A szolnoki előadást alapvetően meg-határozza a játéktér. A háromszintes, ár-kádos udvarú múzeumépület belső,rövidebb falát szintenként háromnyílásúárkádsor tagolja. A játék nagy része azegyik oldal háromszor három félköríveslezárású árkádnyílásaiban játszódik, a be-ugrókat Kálmán László alakította átszínházi helyszínekké. A színpadképkonstrukciója tehát olyan, mint egy osztotttáblás oltárképé. A szintek megfelelnek aPokol-Föld-Menny közép-kori vertikálisbeosztásnak, így a föld-szinten láthatók azördög mesterkedései-nek színhelyei, aközépső szinten Márika bátyjának,Giselbertus tisztelendőnek és a papasszonynénjének háza, a legfelsőn viszontKrisztus és Isten földi helytartó-ja jelenikmeg. Az alsó szinten azonban nem csupána Pokol stilizált helyszíne kapott helyet,hanem mindenekelőtt Antwerpia, a bűnösváros, benne az Arany Fához címzetthírhedt ivó, Simon embert elveszejtőmesterkedéseinek színhelye is.Természetesen ez a szint azonos a néző-tér szintjével, s a bűnök és bűnösök ér-zékletesen és gazdagon árnyaltan jelennekmeg a közönséghez karnyújtásnyi közel-ségben, hasonlóan ahhoz, ahogy a gótikustemplomok bejáratánál találhatófaragásokon vagy a pravoszláv kolostorokfalán is a legélvezetesebbek a belépőkszemmagasságában megjelenített pokol-beli kínzatások jelenetei. A legfelső szin-ten sem csak a megfeszített Krisztus lát-ható, hanem a Pápa is, sőt a világi politikamagas rangú viszálykodó képviselői is.Ekként a vallási és a társadalmi hierarchiafokozatait egyaránt finoman érzékeltette arendező.

A játéktér ilyetén kialakítása azonbanmegszabta az előadás stílusát is. A há-romdimenziós színházi teret ugyanis arendező lényegében kétdimenziósra re-dukálta, ezáltal az egyes árkádnyílásokbanmegelevenedő jelenetek olyanok lettek,mintha az osztott táblás oltárkép egyesrészletei mozdultak volna meg. Ez amegoldás az egész darabot különösrégióba emelte, eltávolította a mától, és akatedrálisok üvegablakainak vagy ka-pubélleteinek naiv, illusztratív stílusáhozközelítette. Ezt a hatást erősítette a versestextust megszakító, prózai narrátor-szöveget elmondó figura rendezői beál-

lítása illetve az előadás mozgáskaraktere.A narrátor Csízmadia elképzelése szerintegy szerzetes, aki kódexmásolás közbenfantáziájának csapongását követve idézifel Márika és a kanördög históriáját. Aszínészek játékstílusa, mozgásképe azegyes árkádmélyedésekben zajló jelene-tekben hangsúlyosan utal a gótikus mű-vészet kissé merev, mégis oly élettel teli ,meghatóan naiv, mégis rafinált ábrázo-lására, s egy-egy beállításról hol a nagymesterek, hol a Biblia Pauperum képei,figurái jutnak a néző eszébe. Ugyanakkora szerzetest játszó Tóth József játéka,valamint Darvas ferenc kitűnő, élő zenéjegroteszk, mai felhangokkal is gazdagítja atörténetet, s ezáltal a térbeliségbőlsíkbeliségbe redukált játékot emocionáliskommentárok segítségével egy magasabbszinten a mai nézőhöz csatolják vissza.

A színészek számára nehéz feladatotjelentett, hogy alakításukban is megmu-tassák azt a kettősséget, ami atérszervezésből és a darab játékstílusábóladódott. Egyszerre kellett volna komolyanvenniük szerepüket, ugyanakkor attólkissé eltávolodva kívülről is megmutatnifigurájukat. Az előadás egészéből sugárzószelíd és kedves iróniának, a naivitás és arafináltság együttesének minden alakítás-ban meg kellett volna jelennie, valahogyúgy, ahogy a lodzi színház - nálunk jónéhány évvel ezelőtt bemutatott felejt-hetetlen előadásában, a Kazimierz Dej-mek rendezte A mi Urunk dicsőségesfeltámadásában látható volt.

Ennek az összetett feladatnak nemminden színész tudott egyformán meg-felelni. A narrátor-szerzetest játszó TóthJózsef volt az, aki tökéletesen értette ésérezte, mit kíván a színésztő l ez a játék-forma, és maradéktalanul meg is valósí-totta az ebből adódó követelményeket. Aző cseppnyit groteszk, ironikus, mégishittel teli, őszinte játéka pontosan kife-jezte a már többször említett naivitás ésrafináltság dialektikáját, s megszabta azelőadás egészének hangvételét. hozzáhasonlóan Egri Kati kis szerepében (Má-rika gonosz nénje) mutatta meg, hogyanlehet az alakot egyszerre kívülről és be-lülről ábrázolni. Különösen kifejező voltfigurájának mozgáskaraktere. FeketeAndrás (Giselbertus) és Takács Gyula(Pápa) a szerep lényegét egy árnyalattaltúlhangsúlyozva teremtette meg azt adistanciát, ami a figura és annak színészivéleményezése között válik érzékelhetővé.A maszkaron-játék szereplői - Phi-lippovich Tamás, Leviczki Klári és Mucsi

to l t án nem élhettek ezzel a szinészitechnikával, hiszen nekik a játék a játék-ban megoldás értelmében idézőjel nélkülkellett a nézőtér és a játékfal közötti fü-ves térségben, illetve Mucsinak mintKrisztus alakítójának a legfelső szinten, akereszten a mára is vonatkoztathatóerkölcsi mondandót is Magába foglalószöveget interpretálniuk. Feladatuknakfegyelemmel és hittel tettek eleget.

A legnehezebb helyzetben alighanemMárika és az ördög alakítója volt. Ugyan-is Márikával többnyire csak történnek azesemények, a színésznőnek tehát egypasszív figurát kell érdekessé tennie, míg akanördögöt ebben az előadásban arendező nem férfival, hanem nővel ját-szatta, így teljesen áthangolódott a sze-rep, felbomlott a szerepek közötti egyen-súly. Márikát Fazekas Zsuzsa , a színházúj tagja játszotta, s fő leg a lány cisztasá-gát, naivitását, mindenre rácsodálkozását,őszinte bűnbánatát ábrázolta jól. Azördögöt Bajcsay Máriára osztotta a ren-dező, Bajcsay önmagában véve remek,lendületes, sokszínű , dinamikus ördögötalakított Ám nem tudta, nem tudhattaigazolni az elképzelést: miért kellett nő-nek játszania a kanördögöt. Ez amegoldás kétségtelenül adhat valamipikantériát. Márika és Simonkapcsolatának, ám egyrészt ehhez amegközelítéshez alig van fogódzó adarabban, másrészt nem-igen tudtak eszereposztásból adódó lehetőségekkelélni a színésznők. A nézőt viszonthatározottan zavarba hozta ez a paradoxhelyzet, mivel felesleges találgatásokra,következtetésekre kényszerítette, s ezáltaleltereltre figyelmét magáról a darabról.

Az előadás különben meglehetősenvontatott, tempótlan volt, ami részben atérbeli adottságokból (a színészeknekgyakran kellett egyik jelenetről a másikraaz emeletekről fel-le rohanniuk), részbena játékstílusból adódott. Ez persze nemváltoztat azon, hogy ez a mirákulum anyári szezon egyik legérdekesebb válal-kozása volt

Ismeretlen szerző: Nimvégai Márika csudálatoskalandja egy kanördögge l (Szolnoki Nyári Szín-

Ford í to t ta : Mészöly Dezső. D í sz le t - je lmezKálmán László. Zene: Darvas Ferenc m. v.Dramaturg: Balassa Péter. Asszisztens:Harsányi László, RendeZő: CsizmadiaTibor,

SZereplők: Tóth József, Bajcsay Álária,Fazekas Zsuzsa m. v„ Fekete András, EgriKati, 'Takács Gyula, Roczkó Zsuzsa, Vargakároly, Árdeleán László, Horváth LászlóAttila, Philippovich 'Tamás, Leviczki Klá-ra, Mucsi Zoltán.

GYORGY PETER

Keserű és édes

A Baal és a Szeszélyes nyár Boglárlellén

A nyári szinházak - szokásos lazaság-ra,könnyed elengedettségre valló - da-rabválasztási szokásától tért el BabarczyLászló idén, mikor boglárlellei rendezé-sének tárgyaként Brecht korai művét, aBaalt állította színre.

A színház szempontjából nézve sokminden szólhat a szabadtér ellen, hiszen ateljesen nyitott szín, a tradicionálisanelzárt közeg hiánya túl sok olyan kiszá-míthatatlan és elemi erejű effektust engedmeg illetve hoz létre, mellyel a rende-zőnek mindig számolnia kell , néha aka-rata és koncepciója ellenére is. Igy, jelenesetben elsősorban a természet átható,intenzív jelenléte volt az, melyet a ren-dezőnek koncepciója kialakításakor fi-gyelembe kellett vennie. Ezen az elő-adáson fontos szerephez jutott az égbolt, alassanként teljes sötétség, a csillagok és ahold, melyet csak részben fedethetett elBabarczy a fák közé kifeszített, jele-netenként más-más színnel megvilágítottvászonnal: Így tehát az előadás szervesrészévé lett a lassan aláboruló alkony, deugyanígy a fák között zúgó szél, és ígytöbb volt puszta kulisszánál a szín-padotövező liget, s az egész domboldal is.

Mindaz tehát, ami egyébként csak ne-hezen egyeztethető , gondos munkávalkivédendő adottság. Babarczy azonbannemcsak kivédte, közömbösítette is ahelyszín adottrságait : észrevette, hogyigazán itt játszathatja el a Baalt, hiszen ekörnyezet erre a lehető legadekvátabb. Amű tárgya a reflektív irónia és a folya-matosan áradó szenvedély kettősségében

ugyanis az emberi természet kiismerhe-tetlensége, a vágyak, a képességekbirtoklásának ténye és érthetetlensége, fé-kezhetetlensége. A Baal főhőse neveszerint az egykori kánaáni ég- és föld-isten, természeti istenség tehát holmáshol léphetne elénk méltóbban, mintépp fák és szél közepette, a végtelen ég-bolt csak, jelzésnyit fedett kupolája alatt.Úgy is fogalmazhatnánk tehát, hogyBabarczy e választással meglelte a helyszellemét , .

A színhely szituációvá tétele mellettBabarczy még egy ugyancsak elemi erejű,gazdagon kiaknázott ötletet használ. Ajátékteret a színpad teljes mélységébenpuha, süppedős homok borítja, a színészekléptei ennek megfelelően csendesek, a járástechnikája is megváltozik, s a futó lépteketkülönös dobogás kíséri. A homokban futniugyan nehéz, de bele lehet hemperedni, éslehet dobálni vagy fürdeni benne, hiszen,ha vékonyan rá is rakódik a ruhákra,vastagabban az egyre izzadtabb testekre,mégis egy-egy mozdulattal lerázható,lemosható. A homok a cirkuszt idézi, vagya bikaviadalok arénáit, ahol ezzel itatjákfel a kiömlő vért, a homok elnyeli azeleső, zuhanó testek hangját, deugyancsak utal ez az anyag a játékra, aversenyre is, az atlétika ősi színtereire. Ahomok tehát nem egy-szerűenkonvencionális színházi elem, és ígyhasználata nagyban hozzájárulhat azelőadás álomszerűségéhez, szokatlanságá-hoz, de egyben iróniájához, a rendezéshűvös reflektáltságához is.

E keretek között idézik fel a színészekVajda László vezetésével Brecht e koraidrámáját, melyben a szerző méggátlástalan, úgymond fegyelmezetlen, ésvalóban: egyszerre érzelmes és megfejt-hetetlenül gonosz. A Baal még nem azúgynevezett klasszikus, a hagyományszerint hűvös Brecht, e darab még nemegy világosan meghatározható tantétel di-alektikus kibontása, ám ennek ellenérevitathatatlanul Brecht mesterművei közétartozik.

1918-ban íródott e mű, a háború utol-sóévében, mintegy az expresszionizmus

Vajda László (Baal) és Kerekes Éva (Johanna) Brecht darabjának boglárlellei előadásából

tűnnek el. Az önmaga ellenére fordulósaját magával együtt másokat tönkretevő,gyilkossá váló ember története ez, az erőé,mely épp azért tud ily gátlástalanulrombolni és ily fenyegetően ártani, egyemberben megjelenve, mert egyébként epolgári világ már erőtlen és hazug. Baalnekifeszülése e világnak - reménytelen. A„tökéletesedett bűnösség" kor-szakánakvilága maga alá gyűr bárkit, mert jót ebbena világban senki nem lelhet. Es jónaklenni, és erővel és hatalommal bírniegyszerre már ez is teljességgel lehetetlen.Baal csavargó, kocsmai figurája a villoniköltő archetipikus alakjának késeileszármazottja. A költő ő, a par excellenceférfi, aki a társa-dalommal háborúban, atermészettel mintha békében élnemindodáig, míg e tarthatatlan dichotómiaeredményeképp fel nem bomlik viszonyasaját rejtelmes képességeivel, erejével, és ősem lesz más, mint egy a sok közül, és reánem bizonyul kívülállásának összeskövetkezménye. Baal bukásával mindenkitmagával ránt, aki útjába kerül. Végül ő iscsak egy az alullévők közül, és hiába erős,ő is rohadt - ha másként is -, mint a kor.Csakhogy Baal zseniális, független, ezértoly vonzó. Az igazi dráma pedig éppezeknek a tulajdonságoknak az elvesztése,önmaguk ellenébe fordulása - de hát éppez az a korszak, amely megszülte a

„tulajdonságok nélküli embert" is.A darab kezdete egyben Baal lázadása is.

A polgári világgal való szakítás percébenlátjuk Baalt, aki nem hajlandó idomulni,aki nem óhajtja az elismerést, aki nemkíván önként kiherélhető szelídítettvadállattá lenni a nála gyengébbek ésgazdagabbak asztalánál. A legitimációtnyújtó, ám reménytelenül deformálóvilágból Baal visszatér saját eredeti kö-zegébe, a társadalom elnyomottjai közé,ahol lelkes, nőre éhes, tébolyodott fu-varosok, rajongó impotens tanítványokvárják, s ahova mellesleg követi őt agazdagoktól elragadott asszony: Emilie,Mech nagykereskedő felesége is.

A visszatérés, a kocsma jelenetét ér-demes egy kicsit részletesebben is fel-idézni, hiszen az ambivalenciát keltőpercekben mintha az egész mű összesfenyegetése, Baal sorsrajza is érzékelhetővélenne. A gazdagok világát mesélő Baaltólaz ekkor már bűvkörében élő JohannesSchmidt riadtan kérdezi: „Megértem, hogyférfiszívek repülnek magához, de hogylehet szerencséje a nőknél?" Baaltól tehátrettegnek, külseje iszonyú, amint erre utalmajd a később

háborútól való iszonyatának, az embervilágpokolban való vergődésének doku-mentumaként. A tízes évek Németország-ban a Sturm ideje volt: a még vad Cha-gallé, a háborúban elveszett festő FranzMarcé - kinek életműve oly mélyen kö-tődik a néma és fenyegető vadállatok-hoz;az elementáris, érzéki absztrakcióé,Kandinskyé, vagy épp Kirchner Groszramutató aktjaié. A Baal az indulatot iro-nikusan formává változtató, de mindenmozzanatában ítélettel terhes, jóslatokkalteli világában ott kísért az 1914-ben meg-halt Morgenstern, vagy épp Erich Müh-sam, vagy August Stramm radikálisexpresszionizmusa is. A háború végénBrecht szanitécként szolgált, s a hadseregracionális tébolydájában épp elegendőtapasztalatot szerezhetett az élet riasztóandevalválódott értékéről, a katonai erények- Németországban oly különösen sajátos -„humanizmusáról"; mint arról ismertverse, a később állampolgárságától valómegfosztása okául szolgáló Legenda ahalott katonáról is tanúskodik.

Ez a háttér tehát: háború, és radikális,állandóan alakuló művészeti mozgalmak,expresszionizmus és dada.

A Baal pedig saját törvényeinek meg-felelően reflektál erre a világra, a „töké-letesedett bűnösség" Lukács György általFichte jelzőjével minősített korszakára. Akonkrét történet - a zseni negatív karrierje- a világon kívüli lázadó végső bukásának,szétzüllésének útja. Sajátosan értelmezettistenek alkonya ez, melyben a humanitás, akiismerhetőnek vélt emberi természet, azelviselhetőnek hitt világ, amegnevezhetőnek ítélt célok

feltűnő Sophie is, aki egyenesen orángu-tánnak nevezi őt. Ugyanakkor e megriadónők azok, akik, úgymond, pillekéntzuhannak ágyába. Baal iszonyú és vonzó,de kibírhatatlansága és zsenialitása, er-kölcstelensége - melyet talán helyesebblenne erkölcsnélküliségnek neveznünk -egyaránt világon kívüliségéből ered. A„férfi", akit ő képvisel, túl az expresszio-nizmuson is, állandó alakja, szereplőjelesz a modern művészetnek. A függet-len,a civilizálatlan őserő, az isteni te-remtőképesség igézete tűnik fel e figurá-ban, hiszen ugyanennek az archetípusnakfelel meg a Brechttől oly távol álló Tho-mas Mann - Gerhart Hauptmannról -mintázott Peeperkornja is.

A kocsmában ágáló Baal a hozzáérkezőEmilie-vel szemben a megalázás sajátospedagógiáját alkalmazza. Láthatóan úgyvéli, hogy a máshonnan, a „föntről" ér-kezett nő akkor az övé, ha betörik, igaz,ekkor viszont már nem is kell. A leckeegyértelmű, a nő igyon, s csókolózzék afuvarosok egyikével. És mindeközbenBaal mondja a magáét: „Miért vagytokolyan gyávák? Hisz az ég nyitott, ti apróárnyak! Tele testekkel. Sápadt a vágytól!"

A pánerotizmus kozmikus méretekrenövelése, a természeti élményhez valógátlástalan megtérés ily mértéke egyszerreellenállhatatlan és taszítóan távoli,ironikus. Ugyanúgy, ahogy az Baal ekkorfelhangzó első verse is, a budiról szólóóda. A „legkedvesebb hely" versénekgúnyát marónak nevezni kevés, hiszen eteljes világlátássá lett, és mégis életigenlőgyűlölet már a lázadás maga. (Nem lehetnem észrevenni e vers gesz-tusában adadaizmus ugyancsak elemi erejű és aziróniában semmilyen határt nem ismerővilágának hatását.) E jelenet Emilie,Johannes és Johanna szempontjából nézveinfernális, Baal számára viszont ke-délyesen mindennapi. Ám ekkor a fuva-rosok karában ömlengő Baal megdöb-benésére „szikár és erőteljes legény", Ekartkerül elő, s az ő szereplésével kezdődik ela darab igazi története, a valóbankiismerhetetlenebb, mitikus vonat-kozásrendszere is. Ekart éppúgy csavargó,mint Baal, az ő függetlensége semkétséges. Ám ő innen elhívja Baalt.„Hagyd ezt! Jöjj velem, testvér!" A költőiszépségű szöveg intenciója talán nem állmásban, mint Baal önmagáraébresztésében. „Isten elfelejti az embert.Tudod-e még, milyen az ég? Hőstenorlettél" - folytatja Ekart. Baal tehát valóbanlegyen az, aki lehetne. Legyen független.„Már így elzüllöttél ?" - kérdezi

Ekart, s itt nem az alkoholról, nem anőkről van szó, hanem Baal nevetséges-ségéről, a gátlástalan szenvedély értel-metlen eredménytelenségéről, teljes cél-talanságáról Ekart tehát Baal lehetősége,személyiségének, sorsának egyik lehető-ségeként tűnik fel - és mégis ő lesz az,akit majd Baal visz magával, akit SanchoPansájává, kutyájává tesz, amíg kényte-len-kelletlen meg nem öli. Baal ironiku-san - Babarczy finom leleménye - Lujzi,a pincérnő feneke mögé bújva válaszol.„Korán van még, Ekart. Még nem tartunkott."

Ami ezután következik, Johanna infer-nális elragadásától kezdve, az már a meg-állíthatatlan romlás folyamata. Szerelmeséjszakájuk után a kétségbeesett JohannátBaal „tárgyilagosságra" inti, ám ez a je-lenet már pontosan a Neue Sachlichkeitvilágát vetítheti elénk. Az ágyon fekvő,tejfölt zabáló, megelégedett Baal s a két-ségbeesett Johanna riadtsága minthaGrosz berlini életképeinek illusztrációjalenne. Baal Johannát kirúgja, majd ma-gára marad, s utólagos tehetetlenségéhenaz utcáról ragadja el Sophie-t, hogy azutánőt is teljesen tönkretegye. És elkezdődika csavargás Ekarttal, Baal, ha lehet, ed-diginél még öncélúbb, még vadabb lá-zadása, a mindig mindenbe belerobbanó,egyre követhetetlenebb indulatokkal teliéletút. E folyamat csúcspontja - talána terhes Sophie megalázása. Az kétség-beesetten rohan ura után, Ekart pedigiszonyodva vergődik kettejük között.Képtelen Baalt megütni, de képtelenotthagyni is. A végső, fenyegető szó is-mét Baalé, „gyere", mondja EkartnakSophie-t otthagyván „mesélek neked az

állatokról". (Szinte már brutális a mondat

utalása. Már-már hatástalan.) Az időn éstéren kívüli rohanásból, a csavargáshóllassan menekülés lesz, a világ előli

futás ekkor már önmaguk előlivé változikát. A kör bezárul - kalandok során átEkart és Baal visszatérnek a kocsmába,ahol Baal féltékenységtől vakon le-döfibarátját. Nem az a lényeg, hogy EkartBaal szeretője-e vagy sem, hanem az,hogy számára csak akkor lehet e férfitársa, ha az ugyanúgy túljut e világon,nőkön, bármin, mint ő. Addig számáracsak kevés lehet. (De vajon nem ugyanegyűlölettel teljes őszinteség tűnik felSzabó Lőrinc Semmiért egészenjében?)Ekart halála után Baal már a puszta vi-lágban menekül ezt mutatja Brechtutasítása is: „Tizedik szélességi fok,Greenwichtől keletre." Baal halála a teljesegyedüllét, de utolsó erejével is a mindigvágyott és soha meg nem értetttermészetre tör, négykézláb mászva is, ki aszabad égbolt alá: „Csillagok... hm" - ezutolsó szava.

Babarczv e Brecht-rendezése sajátosanigazodik rendezői világába. A hűvöselemzőkedv, a reá mindig jellemző el-mélyült analízis feltétlenül javára válik eműnek, hiszen Babarczy Baal döntés-képtelenségét, igazi ambivalenciáját tárjaelénk: nem Baal felett, hanem a világfelett ítélkezik. E költő iszonyú, de vajona világ nem ugyanilyen-e? Babarczyelénk állítja c mitológiai hőst, ám hála arendezés távolságtartásának, nevetségesen,élően, helyenként már-már viccesen. Úgyvélem, ez igazi érdem, hiszen semmitsem könnyebb, mint egy eldöntendőlehetőségekkel teli, egyen-súlyt keresőművet valamely jelentés irányábaagresszíven eldönteni. Túl komolyanvenni azt, hamis mélységekkel,álméltósággal felruházni. Babarczy nemmitologizálja azt, amit nem lehet. Tudja,hogy a mítosz nem a hamis pátosz, ha-nem a kiismerhetetlen, megrázó és ne-vetséges, megalázó és mosolyt fakasztó

Jelenet a Baal boglárlellei előadásából (Fábián József felvételei)

élet. Így tehát a nézőnek nincs könnyűdolga, mert Babarczy nem nyújt egyér-telmű tanulságot. Brecht műve viszont él,és a dráma jelentésgazdagsága épp eformában tárulhat elénk.

2

Vladislav Vanéura Szeszélyes nyár címűregényét Lukáts Andor dolgozta át srendezte, nagyrészt a Baalban szereplőszínészekkel működve együtt. E kiválókönyv hírét elsősorban talán a Menzel-félefilmnek köszönheti, ám szögezzük legyorsan: Lukáts adaptációjának sem-miköze sincsen a filmi példához.

A Gelléri Andor Endrére vonatkozójelző, a „tündéri realizmus" lehet a jel-lemzője Vanéura elbűvölő világának is.Bár e mű nem olyan súlyos, nehéz, mintGelléri művei általában, több benne azirónia, a mélyen átgondolt és mégiskönnyed humor, hiszen e világ alapvetővonása a megértés, a részvéttel teljes el-néző félmosoly. A Szeszélyes nyár a magamódján akár a művészet allegóriájaként isszemlélhető, amint, úgy vélem, ekkéntértelmezte Lukáts Andor is. Egy csehkisváros miénktől eltérő szerkezetű, ki-csinyes és mégis szabadabb, demokrati-kusabb, ám zárt világában vagyunk ezenvonul át Arnostek, a bűvész és kötéltán-cos, szerelmével, Annával, ellebbenvénférfiak és nők feje felett, megmozdítván anyári melegben az álló levegőt, fellob-bantván az érzelmeket, hogy aztán csakámuló szájak és révedt tekintetek ma-radjanak a nyomukban. A harmincas éveke cseh kisvárosa csak emlékeztethetmagyar analógiáira, hiszen nálunk ugyan-ez idő tájt nehezen képzelhető el e regényhármasa: uszodatulajdonos, nyugdíjaskatonatiszt és kanonok kedélyes barátsága.Nálunk e világok között nem volt igaziérintkezés, a viszonyok hazai talajunkonjóval feudálisabbak maradtak még eszázadban is.

Vancura hősei magabiztosak, nyugod-tak, ártatlanok és szinte teljesen korlá-toltak. Az uszodatulajdonos az erőkul-tusznak hódol, a maga sajátos módjánvégezvén meghökkentőnek szánt testgya-korlatait, az őrnagy annyira gáláns ésharcias, amennyire egy akkurátus horgászcsak lehet, a kanonok pedig, szegény,Ovidiusába zártan él, s leginkább csak abosszantás-bosszankodás és az alkoholhozhatnak örömöt számára. Az uszodaérzéki kihívásokkal ugráló lánykákra váróvilágából, a rituális vacsorákmonotóniájából szakítja ki őket

Anna és Arnostek kettőse. Arnostekakarva-akaratlan csábítja el az uszoda-tulajdonos, Antonin feleségét. Annábapedig mindhárman beleszeretnek, s más-képpen, de mindannyian vereséget szen-vednek. Antonin és Anna kettősére azelhízóban lévő nej nyit rá, a kanonok ésAnna duóját részeg kamaszok zavarják fel,s ráadásul még le is harapják a méltóságátvesztett egyházi férfiú fülét, s a szegényőrnagynak pedig a remegve vélt és áhítottbajvívás öröme sem jut ki.

Az előadás, a színre vitel igazi kérdéseabban állott, hogy miként képes LukátsVanéura nyelvi világát érzéki világegész-szé, valósággá tágítani, miként lesznekjelenetek, élő helyzetek e finoman szőtt,Hrabal előiskolájául is szolgáló humorból.A rendező dolga tehát az volt, hogy anyelvi játékok humora mellett ezer aprógesztussal, villanással, ötlettel ruházza felhőseit, így feszítse ki saját világképét.Ilyen eljárásokra sorra volt alkalom, sLukáts élt is ezekkel. Már az első jele-netben felvillan, hogy milyen gazdagon ésbátran bánik a minimális térrel. A folyótezúttal is - mint a Baalban - a derék-magasságig elfedett színpadi árok játssza,ebben feredőzik Antonin, ebbe szórjavégtelen mennyiségű kukoricáját az őr-nagy, ebben mos, áztat nekivadultan aszomorú feleség, Katerina - a színészektehát igen sokat időznek a nézők közvetlenközelében, kinn a rivaldánál.

A rendezői látás igazán a vacsorajele-netben bontakozik ki, hisz ahogy azuszodatulajdonos, az őrnagy, a kanonokleülnek, már pontosan érzékelhetjük, istentudja, hanyadszor esznek ezek így együtt.Ki tudja, hányszor rakta már az őrnagy akanonok bibliáját Antonin feneke alá,hogy ő aztán a levesét már mohónkanalazó papnak átnyújtsa azt, így kajánörömmel figyelhessék az étkezés előttelfelejtett ima utólagos pótlásának zavarát,sietségét. A jelenet humora épp abból ered,hogy mindhárom színész az ismétlésgyönyörét játssza el. A kanonokvalószínűleg mindig berúg, Antoninmindig elzabálhatja a többiek elől a húst,amint az is elképzelhetetlen, hogy nekedélyeskednének minden este apincérnővel. Ebből a monotóniájábanélvezetes, de roppant támadható, elfojtottvágyakozással teli életgyakorlatból sza-kítja ki őket Anna jelensége, akibe olyantermészetesen szeretnek bele, ahogy kell,ahogy tudják, hogy nekik, kisvárosiférfiaknak az a dolguk, hogy rajongjanakféktelenül és odaadóan, stílusosan ésgörcsösen a vágytól. Ígéretekben nincs

is hiány, csak a szegény kanonok nemígérheti meg, hogy elveszi Annát. Aszerelmük nevetségességénél talán csakmegható jellegük nagyobb. Hiszen mindenrosszul sikerül, a rend teljesen felborul, s eméltóságteljes férfiak csak keres-hetikhelyüket saját világukban. Anna elvonulaz uszodai kabinba Antoninnal, hogy riadtörömmel nézze a testedző férfiú sajátosudvarlását. „A kezére merném bízni azéletem" - mondja; „Jól is teszi, nézze,hogy masszírozok" - hangzik a válasz. EsAntonin már lelkes mozdulattal foglalhelyet Anna fenekén, hogy ott vágytóleltelten, de saját gátlásainak foglyakéntmasszírozza, gyömöszölje a számára olyégi jelenség hátát. A mozdulatokárulkodóak, mintha hangosan mondanák:lehet, valóban lehet, hogy most már „azt

"

lehet? A suta, kamaszos, kisvárosiszerelmet Katerina robbantja szét, Antoninriadtan a kádba vágja a lányt, és már alighallja a félig komoly, ingerkedő sóhajt:„szökjünk meg együtt". De azt ekkor márcsak a lebukás rémülete mozgatja. Akomédia csúcsa a szegény kanonokgonosz kamaszok által leharapott fülénekvissza-varrása. A műtétet végző őrnagy ésAntonin boldogok. Végre elkapták „fedd-hetetlen" barátjukat, egyszerre tehetnekjót, és élvezhetik is helyzetüket. Lukátsremek helyzetet teremt, amikor a kertibútort kalodává alakítja, s az ebben ver-gődő, káromkodó kanonok látványa, azelőadás e jelenete abszurditásában és na-turalitásában már a burleszket idézi fel.Ennek az ellentéte az utolsó, tragikomikuskötéltánc is, előbb Arnostek bukása, majdAnna kötéltáncot imitáló, semmin valólépkedése. Ekkor a költészet éjszakájaborul alá, és a színpadot és a szereplőketegyaránt eltölti az isten békéje, a naivámulat, a kicsit bamba csodálkozás, azegyszerű ember feltétlen leborulása aművészet előtt.

De ezt az ironikus leborulást, ezt azodaadó csodálkozást szolgálja az egészelőadás is. Hiszen a művészet az, amelyfelborítja szokásainkat, kiráz mindennapiéletgyakorlatunkból, összekeveri addigiéletünket, s kicsit megsebez, hogy aztánannál inkább önnönmagunkra ébredjünk

midőn távozunk a színházból. Lukáts„tanítása" éppoly ironikus, mint amilyentapintatos, s épp ezért lehet hatásos is. Azutolsó jelenet pedig a búcsú remekmegvalósításáé. A késő estében a fákon átfeltűnik a távolodó, sötétbe veszővándorkomédiás kocsi, s az előtérben ülő,életük monotóniájába visszahulló

férfiak lassan fordulnak hátra, búcsúzvána csodától, és amint ők a távolbamerednek, ugyanúgy tesszük ezt mi is,ekkor mára színészektől is búcsúzván.

3A két előadást nagyrészt ugyanazok aszínészek játsszák végig, a kaposvári, apesti Katona József és a szolnoki színházművészei. Vajda László játssza Baalt ésAntonint. A színész ismét nagy feladat-hoz jutván boldogan lép túl saját habi-tusának színpadi reprodukcióján, ésörömmel komédiázik, bohóckodik, illetveválik egyre elvetemültebbé, tragikusabbá.Pontosan keresi meg Baal szemé-lyiségének sajátosságait, a lelkesültséget, amámoréhséget és az ugyanakkor mindigjelenlévő lesújtó kegyetlenség gyors,pontos tőmondatait. Vajda alakítása el-ragadó erejű, gesztusai elementárisak,léptei sodróak, szinte egy pillanatig semmarad mozdulatlanul, minden pillanatbanérzékelhetően feszíti a keresés, a ha-zatalálás egyre távolabbi, lehetetlenebbvágya. Jól érzékelteti Baal ironikus jel-lemét, a kielégültségében kedélyesen tej-fölt zabáló, a tehetetlenségében öklévelhomlokát csapkodó, a hazugságot pá-tosszal áthidaló, a gyávaságát iszonya-tosságával leplező embert.

S ha ugyancsak a testi lét kérdéseivelvan elfoglalva Antonin Vajda másikfőszerepe -, azért mélyen mások a szerepkidolgozásának, megvalósításának esz-közei. Antonin ugyanis már-már tehetet-lenül jó, s Vajda pontosan láttatja, hogy ittminden akció, minden férfiasság, tor-na,miegymás épp az erő hiányából fakad.Antonin valójában leselkedni szeret,ugyanúgy, ahogy az őrnagy hazudni, hi-szen egyikük sem képes valódi cselekvésre- s épp azt kell eljátszaniuk egymás előtt,mindig újra bebizonyítaniuk, amilehetetlen, azt ugyanis, hogy azonosakszerepeikkel. Ugyan tudják egymásról,hogy kik, de önbecsülésük mégis arraindítja őket, hogy ennek mindig ellenke-zőjét próbálják meg. Vajda hősszerelmesiattitűdje riasztóan ismerős, hiszen ki neismerné a saját hazugságának, ál-bátorságának kiszolgáltatott férfit, gyá-vaság és otthonosság komikumát.

Ugyancsak kettős főszerepet játszikHelyey lászló, Brecht darabjának Ekart-jaként s a Szeszélyes nyár őrnagyaként. HaVajda számára örömet okozhatott az igazifőszerep lehetősége, akkor mindez sokkalinkább igaz lehet Helyey Lászlóra, akiismét boldogan bizonyíthatta be,függetlenül attól, hogy az elmúlt évek-

ben kicsit kevesebbet láthattuk színpa-don, képességei nemhogy nem koptakmeg, ellenkezőleg, kondícióját remekülmegőrizte, színészi eszköztára töretlen.Ekartja a Baal egyik legfontosabb ala-kítása, hiszen az éles és pregnáns karak-terek világában neki kell a legnagyobbutat bejárnia, függetlenség és megaláz-kodás, bátorság és gyávaság, majd végülélet és halál között. Helyey mintegyVajda alakításának ellenpontjaként avisszafogottság módszerét választja, gesz-tusait lefogja, lépteit csendesre veszi,beszélni is inkább halkan beszél. Az igaziteljesítmény az, ahogy az erőtől duzzadóvisszafogottság lassan széteséssé lesz. Ekart társhól megalázott szolgává, ál-dozattá válik, így lesz I lelyey arca egyreöregebb, vonásai így válnak egyre ren-dezetlenebbé, tekintete űzöttebbé, járásaegyre bizonytalanabbá, tartása görnyed-tebbé.

Ugyancsak telitalálat volt a gyáva lelkűhorgászbajnok őrnagy alakítása is. Acivilben is egyenruhásként viselkedő, ahorgászást hadjáratként végrehajtó, azivást kötelező gyakorlatnak tekintő figuraminden gesztusa komikus, és ennekellenére teljesen igaz. I lelyey tehát nemhajtja túl a figurát, nem lesz nevetsége-

sebb annál, mint ami kell, tehát nem leszkabarészerűen hiteltelen. Egy-egyhangsúllyal érzékelteti sértődöttségét észavarát, hiszen mégsem rendjén való az,hogy Anna nem belé szeret először,amint az sem, hogy Katerina elhagyjahites urát. Boldognak, tehátkatonatiszthez illően gátlástalannak,magabiztosnak igazából csak a kanonokfülének visszavarrásakor látjuk, ekkorszinte ugrál, már-már kiáltozikörömében, de Helyey pontosan láttatja,hogy milyen nevetséges is, hogy ebátorság mindössze erre a pár percrekorlátozódik.

Mindkét műben játszott Cserna Csaba,Karácsony Tamás, Kisvárday Gyula,Kósa Béla, Nagy Adrienne, Nagy Mari,Tóth Nóra. A kaposvári fiatalokból állótársaság ismét megmutathatta e színháziműhely egyik előnyét és egybenjellegzetességét, azt ugyanis, hogy eszínházban valóban nem létezik a kisszerep fogalma. Itt tényleg minden szerepkidolgozandó alakítást megkövetelőszerep. Ha csak egy-egy gesztus erejéigtűnnek is fel a színpadon, akkor ispontosak, gyorsak, precízek. Az i n t e n z í vs z í n p a d i j e l e n l é t talán nem is tanítható,hiszen ez nemcsak mesterség, de attitűdkérdése is. Mert csak akkor lesz a Baalkocsmája igazán iszo-

Vajda László (Antonin) és Takács Katalin (Anna) a Szeszélyes nyár cimű előadásban (Boglárlelle)

nyú, ha a fuvarosok pár mondata teljesenigaz. Amint csak akkor lesz érzékelhető afavágók világának sajátossága, ha még ahalottat játszó Kósa Béla is valóban jelenvan a színpadon. De ugyanígy igazánfontos volt az is, hogy a Szeszélyes nyáriparosai, egyszerű fiúi vagy épp idős uraine pusztán statisztáljanak, ha-nem igazámulattal eltelve bámulják a kötéltáncot,ölelgessék részegen barátnőjüket, s a láztólfelgyúlva kergessék egy-mást a színpadon.

A Baal egyik legfontosabb szerepe voltMolnár Piroskáé, aki Emiliaként ismét azigazi drámai erő tanúbizonyságát adhatta.Molnár Piroska szétzüllő úri-asszonya s azugyancsak őáltala játszott Maya, akoldusasszony több volt, mint egyszerű,naturális színfestés. Ő nem pusztán akontúrokat, a sémát, de az igaziszemélyességet mutatta meg, amikülönösképp a második epizódban voltnehéz, igazi teljesítmény. Hiszen a lezül-lött, elkurvult koldusasszony sémája csakúgy kínálja az üres, külsődlegesrutinmegoldásokat. Molnár azonban sor-ravisszautasítja ezeket, és saját habitusánakmegfelelően él a színpadon, minden-nekellenére, megverhetetlenül.

Dánffy Sándor játssza Mech nagykeres-kedőt s a favágók egyikét is. Kiváltképp azutóbbi alakítása volt a lényeges, hiszen őaz, aki utoljára beszél Baallal, s akiérdeklődve, rettegve és mégis emberienfigyeli a szörny halálát, hogy aztánmunkára menvén, magára hagyja.

Feltűntek még a Baalban a kaposváriszínház olyan jellegzetes, igazi karaktertformálni képes színészei, mint Gőz István,Hunyadkürti György és Tóth Béla is.Mindhármójukról tudjuk, hogy bár-mikorképesek nagyobb, súlyosabb szerepekeljátszására is, de most villanásnyiszerepeikben is precízek, igazán jelenlé-vőek maradtak.

Jordán Tamás alakította a Szeszélyes nyárkanonokját, szomorú szenvedéllyel, segyre kirobbanóbb humorral. Jordánikomikusi képességeit kihasználhatta, s kis használta: ama bizonyos fülvisszavarrásijelenetben ugyan neki jutott a relatívelegpasszívabb helyzet, ám ennek ellenéreis teljes értékű alakítást nyújtott, és hoz-zájárult a hármas burleszk megvalósítá-sához. De ugyanígy emlékezetes marad-hat a kanonok sajátos udvarlási technikája,a reverendáját azonnal levevő, ahalsütésből az ölelgetésre pillanat alattáttérő, nőre iszonytató mód éhes férfikétségbeesett, szomorú agressziója.

Katerinát Lázár Kati játssza: igazrealizmussal, mély átéléssel hozván létre avalahai szerelem emlékeiben élő s aszerelem vágyába belebolonduló, immá-ron elhízófélben lévő, elhanyagolt felesé-get. Lázár alakítása, úgy vélem, egyike azelőadás legjobbjainak, hiszen az sikerültneki, ami a nyári színházakban a legrit-kábban: lemondani az üres hülyéskedés-ről, az adódó gesztusok evidenciájáról, ésvalódi személyiséget létrehívnia.

Jól illeszkedett a kaposvári társaságbaTakács Kati is, láthatóan érti, ismeri azoknyelvét, szokásait, színpadi viselkedésü-ket. Úgy hiszem, az övé volt - Arnostekmellett - talán a legnehezebb szerep, hi-szen az ő csábító, álarcos figurája a leg-evidensebben allegorikus, s ezért talánneki volt a legnehezebb a megfoghatószemélyek világában igazán élőnek ma-radnia. Hiszen egyszerre kellett a szerel-mi csábítással foglalatoskodó leánykát, saz élő varázslatot eljátszania. Így tehátnem engedhette el magát, mindig megkellett tartania azt a távolságot, apródistanciát, ami elengedhetetlen feltételevolt annak, hogy az utolsó éjszakai táncvarázsa igaz legyen.

Igen nehéz helyzetbe került KamondyImre Arnostekként. Elsősorban meg kel-lett tanulnia kötélen táncolni, ami egy-részt méltánylandó, komoly teljesítmény,másrészt a dolog ambivalenciája abban áll,hogy e képesség mégsem színházi erény.E teljesítménytől függetlenül is létrekellett hoznia Arnostek alakját - mintszínésznek. Kamondy eleget tesz e fel-adatnak is, bár érthetően elfogult, mégkicsit nehezen beszél, helyenként aligtudta leplezni zavarát. Ennek ellenéretörékeny figurája, kötélen való óvatostéblábolása, kiszolgáltatottsága egyike azelőadás emlékezetes, felejthetetlen képei-nek.

Mindkét előadás díszletét Donáth Pétertervezte, a reá jellemző autonómia ésalkalmazkodóképesség sajátos kettősével.Donáth érezhetően beletanult már aboglárlellei lehetőségek és kollégáiészjárásának sajátosságaiba. Így aztánmunkái nem kihívóak, de feltétlenül hasz-nálhatóak, s a minimális teret gazdasá-gosan kihasználóak. A Baal zenéjét FuchsLászló, a Szeszélyes nyárét Hevesi Andrásírta, illetve állította össze.

Úgy tűnik, Boglárlelle végképp meg-találta saját stílusát, túljutott a nyáriszínházaink nagy részét sajnos jellemzőagresszív stíluskeresgélés, önazonosság-föllelés gyötrelmes korszakán.

P. MÜLLER PÉTER

Hitek és áldozatok

A Pécsi Nyári Színház két bemutatójáról

Június 20-án a La Mancha lovagja címűmusical felújításával kezdődött a PécsiNyári Színház idei évadja, a záróelőadáspedig július végén Sárosi István: A7 áldo-gat című drámája volt. A közel hathetesprogramsorozat középpontjában ez évbenis a balettprodukciók álltak: a SzabadtériTáncszínen két vendégtársulat, a PrágaiKamarabalett és a Moldáviai NemzetiSzínház balettegyüttese lépett fel, a Sport-csarnokban A próbát láthatta a közönség aMagyar Allami Operaház szólistáinak és aLodz-i Balett társulatának előadásában. AzAnna Udvarban Eck Imre kétkamarabalettje volt műsoron: a tavalyiDanaidák felújítása és a Hőhalál címűősbemutató. A Tettyei Romok színpadánpedig a Baranya Táncegyüttes adta előSzerelmek című estjét. A más műfajú pro-dukciók sorában a Bóbita BábszínházOperasaláta műsora, egy operett, a Gülbaba és a Jeunesses Musicales i6. Nem-zetközi Zenei Táborának több koncertjevolt látható illetve hallható.

A korábbi évek repertoárján is mindigszerepelt egy-két prózai bemutató. Kü-lönösen emlékezetes volt, még 1976-banPaál István rendezésében Camus Caligu-lája (ez egyike volt az első, a TettyeiRomoknál tartott előadásoknak, amely akorábbi produkció adaptálásából született),később a Barbakán várárokban mutattákbe Lászlóffy Csaba Nappali virrasztáscímű drámáját, Sík Ferenc rendezésében;Nógrádi Róbert és Szeg-vári Menyhért páréve közösen állította színpadra a Barbakánbástyában Corneille Cinnáját, s a Tettyénnagy siker volt Bagossy László Antigoné-rendezése. (Ez utóbbiról a SZÍNHÁZ1981. októberi számában jelent megkritika.) A váltakozó helyszínek után aTettyei Romok bizonyult a prózaibemutatók legmegfelelőbb játékterének,ahol az idei szezonban egy világhírűmusicalt és egy fiatal pécsi szerződrámáját tűzték műsorra.

A játszóhelyek véglegessé válásávalpárhuzamosan a Nyári Színház művésziapparátusának stabilizálódása is lezajlott.A helyi erőkön kívül (melybe a pécsiNemzeti Színház balett- és báb-tagozataéppúgy beletartozik, mint az

Egyetemi Színpad és más amatőr együt-tesek tagjai) a kaposvári Csiky GergelySzínház művészei vesznek részt a legna-gyobb mértékben a produkciókban. Alegutóbbi előadások (amelyekről ebben acikkben szólok) pedig azt mutatják, hogy aPécsi Nyári Színház mindinkább műhellyé,gyümölcsöző alkotói társulássá válik, skialakulóban van egy állandósultösszetételű csapat, mely a legnagyobbrészt vállalja a színpadra állított előadásoklétrehozásából.

La Mancha lovagja

Wassermann és Leigh musicalje a tavalyiévad nagy sikere volt, s ennek köszön-hetően került felújításra az idei szezonnyitányaként.

A teret, amelyben az előadás folyik, aromok falai határolják. A színpadnak atalajjal azonos szintje a darab szerintipincebörtönnek felel meg; e fölött, a fa-lakmentén húzódik embermagasságban az afélkörívű járás, amely e börtönkatlankijáratához vezet, s amelyen a csuklyásőrök megjelennek. A játéktér legmagasabbpontja a romok két fala által határolt sarokcsúcsán van, ahol az inkvizíció képviselőjeidőről időre felbukkan. A BachmannZoltán által tervezett díszletelemek, fábólácsolt szerkezetek, a szalmabálák mindalkalmasak arra, hogy a darab kettősrétegét: a börtönjeleneteket és a felidézettlovagi epizódokat hitelesen láttassák.

Cervantes regénye, mely már önma-gában is kettőségekre, bináris oppozíciókraépül, vándortémává vált. A számos újraírtDon Quijote-történetből itt most csak kétmagyar színpadi átdolgozásra utalok:Vészi Endre és Gyurkó László drámáira. ALa Mancha lovag/a című musical annyibanfoglal el sajátos helyet az átírások között,hogy míg -- egy-felől a szinopszisát adja aregénynek (azzal, hogy az első részébőlkiemeli a legismertebb epizódokat), s ígyóhatatlanul megcsonkítja azt, addig -másfelől - ezt a veszteséget kiküszöböliazzal, hogy az epizódokat egykerettörténetbe ágyazza, s ezáltal a darabjáték lesz a játékban. s többlettartalmakat,új jelentéseket kap. A mű egyrésztújraidézi a Cervantes művébenmegfogalmazott kérdéseket, másrészt egyolyan paradoxonokkal terhes helyzetet állítfel, melyben a bűnözők a bírák, s a vádlotta művészettel érvel a valóság ellenében.Ebben a több-rétegű helyzetben, amelybenmindenki legalább két szerepet játszik áma betétekben játszott szerepekbenmindenki

önmagát is játssza --, a lényeg mégis az,ami kívül van a történeten. Ami nemlátszik. Az inkvizíciót csak egy százados(és az őrök) képviselik a darabban, ám atényleges hatalom rajtuk kívül és fölül áll.E megható játékban, az élet és a művészetpróbájában a hatalom nem vesz részt.Játszani enged, de csak játszani enged. Ésmindegy, hogy a musicalbeli író, aszellem embere, tud-e hatni a börtöndurva figuráira. A végeredményen mindezmiként a mű az életen nem változtat. Amegvédett kézirat végül így is, úgy ismegsemmisül, és az érvek és hitek így isszertefoszlanak a hétköznapok és atörténelem hol gyorsabb, hol lassabbtaposómalmában.

A tettyei előadásban Bagossy Lászlórendezése dinamikus látványszínházat te-remt. A játéktér minden szöglete funkciótkap a produkcióban, s a népes statisztériamozgatása is körültekintően történik. Az anéhány tárgy pedig, amelyik akárdíszletelemként, akár kellékként résztvesz a darabban, úgy kerül az egymástkövető jelenetekben egy-egy akcióközéppontjába, hogy jelentésaurájakitágul, s bár tárgyi valójában nemváltozik, funkcióváltása nyomán a nézőmégis másnak és másnak látja. Ilyenpéldául az a kerekes kút, melyből egy-szerAldonza húzza a vizet, másszor DonQuijote vívja vele szélmalomharcát. Ezeka tárgyi analógiák megfelelnek azoknak akettősségeknek, amelyek Don Quijoteviláglátására jellemzőek: aki Aldonzafelmosórongyát Dulcinea jegy-kendőjének látja, vagy aki a borbély-tányérban egy lovagi fejfedőt vél fölfe-dezni.

Ahogy a keret mindinkább átadja ahelyét a Don Quijote-i történetnek, úgy

mélyül el az előadás komikuma, és válikegyre inkább egy derűvel színezett meg-rendüléssé. Mind több lesz az a pillanat,amelyben nemcsak a nézők, hanem akeretbeli szereplők is már-már Don Qui-jote szemével kezdenek látni, és ez olyan- műszóval élve - kognitív disszonanciá-hoz vezet bennük, amelynek feloldhatat-lansága agressziót vált ki belőlük. En-neklegszebben, legárnyaltabban végig-vittszála a,Dulcinea-történet, melyben aföldhözragadt Aldonza, akiben a lovagimádottját találja meg, tehetetlenül ver-gődik abban a „kelepcében", hogy őt egyúr úrnőnek látja, hogy vele egy férfiemberi hangon beszél, s nem akarjaazonnal rávetni magát, vagy erőszakkal afalnak szorítani. Amit a felidézettmesében Aldonza átél, ugyanazt élik át akerettörténet börtönlakói, akik - kirö-högve a naiv idealistát - végül mégisnémiképp megtisztulnak e közösen el-játszott mese nyomán.

A rendezés hangsúlyai azt emelik ki adarabból, ami a főhőst a többi szereplőfölé helyezi; s ebben az értelmezésbenigen lényeges, hogy a címszereplő semmimódon nincs öreggé téve, sem maszkkal,sem színészi játékkal nem jelzi azt azelőadás, hogy ez a férfi egy idejét-múlteszmény kései túlélője volna. Éppellenkezőleg. Számomra ez az előadásarról szól, hogy a nyers érdekeire, azáruviszonyaira redukálódott világnakigenis szüksége van olyan példákra,magatartásmintákra, az életnek olyan„haszontalanságaira", mint amit a LaMancha lovagja és a Don Quijote főhőse kép-visel, akinek alakjában nem az idealiz-mus, az elvakult eszménykeresés a lényeg,hanem az, hogy a létezéshez, ahhoz, hogyotthon érezzük magunkat a világ-

Stenczer Béla (Sancho) és Helyey László (Don Quijote) a La Mancha lovagja című musical előadásában(Pécsi Nyári Színház)

ban (ne pedig börtönben, mint a darabszereplői), kellenek hitek, remények ésművészetek, ha csak egy színházi előadásmásfél-két órájára is. Az a - ma, sajnos,már naivnak minősülő - bizalom, aho-gyan a főhős viszonyul a többi emberhez,olyan érték, amely egy-egy intenzívpillanatban fellángol, de az előadássalegyütt éppúgy eltűnik, mint a lovag ésszolgája a játékból és ezzel a valóságból.

Az előadásban a főhős egy fiatalember,akinek Don Quijote eszményei és értékei ajövőképébe tartoznak, s aki ezeket a mintákattovábbítani kívánja, nem pedig kotlanirajtuk, mint múltjának megkövült illúzióin.Ez a jövőkép pedig olyan, ami e múltjukmiatt börtönben sínylődő, kiégett, elfásultalakokban is felvillantja az emberségszikráját, s a durvaság mögött felbukkan azérzés, az elutasítás mögött az elfogadás, ahazugság mögött az őszinteség.Hangsúlyozni kell azonban - s ez aprodukcióban is megtörténik -, hogy ezekaz értékek szigetként jelennek meg avilágban, mert a világ maga nem ilyen. Avilág maga az inkvizíció.

Már a darab szereposztása igen sze-rencsés kézzel történt, s ebben nemcsak aszínészek fizikai adottsága, hanem sze-mélyiségük alapos ismerete is benne van:így vált a főhős, Helyey Lászlóalakításában, bizonyos fokig líraivá, s ígybonthatta ki Stenczer Béla meglévő ko-mikus adottságait. Az előadás legjobbalakítását Helyey László nyújtja, s ez nemszerepének súlyából következik, hanemabból, hogy ő dolgozik a legfinomabb,legárnyaltabb színészi eszközökkel,különösen mimikája kifejező, satmoszférateremtő képességét is gyümöl-csözteti. Játékának jelentős szerepe van azelőadás sikerében; igen széles érzelmiskálát jár be, s külön említést érdemelszínészi önzetlensége, ahogyan az előadásjeleneteiben színésztársaira figyel. StenczerBéla Sanchóként méltó társa Helyey-nek,jól él az alkatában rejlő komikusvonásokkal. A további szereplők közülLang Györgyi Aldonza szerepében teszi alegtöbbet azért, hogy a fent kifejtettgondolatok érvényre jussanak, neki kö-szönhetők az előadás legmegrendítőbbpillanatai. Sipos László fogadósként (illetvea Kormányzó szerepében), Gyuricza István,az atya alakítója és Krum Ádám mintPedro, a fő öszvérhajcsár azok, akikminden megnyilvánulásukkal az előadásélményszerűségének és gondolatiságánakérvényrejuttatásához járulnak hozzá.

Bachmann Zoltán díszletéről már szól-

tam. A jelmezeket is ő tervezte - az egy-szerű öltözékeknek jelentős szerepük van azatmoszférateremtésben, minden eset-benviselőjük benső tartalmairól árulkodnak. Aközreműködő kamaraegyüttes, HevesiAndrás vezényletével, szépen éskidolgozottan szólalt meg.

Az áldozat

A Tettyei Romoknál tartott másik pre-mierrel a Pécsi Nyári Színház írót is ava-tott, Sárosi István, t 975-ben diplomázottpécsi orvos személyében. Egy tévé-játékés néhány novellapublikáció után ez aszerző igazi debütálása, aki a műsor-füzettanúsága szerint ez idáig tizenegy drámátírt, melyek közül néhány a kaposvári,pécsi, budapesti színházaknál vármérlegelésre, elbírálásra.

A áldozatban Mózes Genezisének egyújraírt fejezetével találkozunk, ponto-sabban két epizód összekapcsolásával:Szodoma pusztulásának története és Izsákfeláldozásának meséje fonódik össze adrámában. A kompozíció három szálonviszi végig a cselekményt : az egyikÁbrahám drámája, aki Szodoma pusz-tulásának másnapján a hegyen felállítottoltár előtt Izsák feláldozására készül. Amásik szál Szodoma utolsó napját mu-tatjabe, Ábrahám kétségbeesett erőfeszítéseit,hogy - az Úrral folytatott alkuban egyrekevesebb számú - igaz embermegtalálásával megmentse a várost apusztulástól. A harmadik szál (az elsőhözhasonlóan) a város bukásának másnapjánjátszódik: három elmenekült szodomaipolgár támadja meg Ábrahám két szol-gáját, ki akarják szedni belőlük, hol van agazdájuk, hogy bosszút álljanak a városlerombolásáért.

A mű három - nem igazán szervesülő -rétege két idősíkot jelenít meg: az az-napotés a másnapot. A jelenetek láncolatában ahárom réteg úgy kapcsolódik egymáshoz,hogy az egyes rétegek belső ideje avalóságos kronológiát követi, a külsőviszont az idősíkokat rotációszerű-enváltoztatja.

Az egyes rétegek eltérő belső termé-szettel rendelkeznek. A legdinamikusabbszála Szodoma falain belül zajló ese-ménysor: itt a szerző nemcsak e szimbo-likus város öngyilkos hedonizmusát mu-tatja be, nemcsak az emberi természetállativá válásáról állít ki látleletet, hanemennek az alakulatnak a belső hatalmi vi-szonyait is ábrázolja. Ebben a társada-lomban Bera, a király - alattvalóivalegyetemben - már régen nem azt az istent,azt az eszmét szolgálja, melyet

egykor Ábrahámmal együtt szolgált, derendszeres áldozatokkal mégis fenntartjaegy másfajta hit látszatát. Holott egészSzodoma, a főpaptól a polgárokon át anévtelen csőcselékig együvé tartozik aperverzitásban és az aberrációban. Azerőszak a hierarchia grádicsain mindenüttaljassá és kétszínűvé teszi az embereket,akik kifelé egy egészséges társadalomegészséges tagjainak maszkját hordják,belül azonban már bomlásnak indult egyéniés társas integritásuk.

Lót az egyetlen a város falain belül, aki -alkalmazkodván a szodomai körül-ményekhez - megpróbál némiképp tisztamaradni, de személyes tragédiáján keresz-tül a szerző arra mutat rá, hogy a zsarnok-hoz való idomulás lehetetlenné teszi azerkölcsi kívülállást. Lótnak a lányát kellfeláldoznia a hatalom kényének. Az utol-sónapon Ábrahámnak és két szolgájánakminden erőfeszítése hiábavaló, a város nemhisz a jóslatnak, sőt Ábrahám maga ismajdnem áldozattá válik: többször azéletére törnek, Bera meg akarja mérgezni, saz egy igaznak hitt Arám is gyilkosokatküld rá.

A történet másik vonulata egy elhúzó-dóvallatás fel-felvillanó pillanataiból áll, avárosból kimenekült három szodomaipolgár a pusztulás utáni napon rálelAbrahám két szolgájára, és bosszút li-hegve az életükre tör, majd inkábbÁbrahám tartózkodási helyét akarjakicsikar-ni belőlük. A dulakodásbanHesbon véletlenül Asert szúrja le, akiért aharmadik, Tidal áll bosszút, őt pedigÁbra-hámnak egy a hegyről visszatérőszolgája szúrja le. Az így megmenekültszolgák pedig elindulnak a hegyre, Ábra-hámhoz, és az utolsó pillanatban érkeznek,hogy megakadályozzák Izsák oktalanfeláldozását. Ezen a ponton kapcsolódikössze a történet második és harmadikszála.

Mialatt ugyanis a szolgák - a maradékszodomaitól sakkban tartva - az életükértdulakodtak, addig Ábrahám a hegy ormánrendkívüli áldozatra készült : Izsák vérévelakart hitet tenni az Úr mellett. A háromkompozíciós rétegből ez a legstatikusabb,a legáttekinthetőbb (és történetként alegjobban ismert). Izsák, miként Mózeselső könyvében, itt sem sejti áldozatibárány mivoltát, de Sárosi Istvándarabjában nem az Úr az, aki Ábrahámtólezt az áldozatot követeli, ha-nemÁbrahám az, aki ezt meg akarja tenni. Azebben a történetrétegben le-játszódódráma tulajdonképpen Abrahám belsődrámája, aki e folyamat végén arra

döbben rá, hogy - mint mondja - „győzöttSzodoma", azaz felismeri, hogy Izsákfeláldozásával nem változtathatja meg avilágot - épp ellenkezőleg, Izsák léte a

garancia arra, hogy a hit reinkarnálód-hat.Izsák, aki láthatóan kulcsfigurája adarabnak, a mű legelvontabban megrajzoltalakja, ám ebben nem csak alkotóifogyatékosságot kell látnunk, inkább azt,hogy Izsák generációja ma ilyen mérték-ben képes konkréttá tenni önreflexióját,vagy ennyire látja élesen-homályosan ajövő kontúrjait.

Az előadás alkotógárdája jelentős rész-ben azonos az előző produkcióéval, s -nyilván ennek is köszönhetően - a színházimegvalósulás, a megjelenő művészikoncepció rokon az előbbi bemutatóéval.Ebben a Bagossy László által rendezettelőadásban a szövegnek egyen-rangú társaa látvány: a csoportos vagy szólisztikustáncjelenetek (melyeknek koreográfusaEck Imre), a díszletek és a jelmezek(tervezőjük Bachmann Zoltán), sugyanilyen súlyú a zene (melyet az Eastegyüttes szerzett és ad elő). E komplexszínházi törekvéseket megvalósítóbemutatóban a történet három szála háromtérbeli szinten, három különbözőhelyszínen jelenik meg. Szodoma élete aszínpad szintjén zajlik, egyedül a király,Bera (és néhány főúri személy) jelenikmeg időnként a színpad mélyén körbe-futóemelvény bal oldalán felállított „sáotr"környékén. Az alsó szinten játszódnak atáncjelenetek is. A történet második rétegea három megmenekült szodomaival azemelvény jobb oldalán, a romok kőfalamentén jelenik meg, míg az áldozatielőkészületek egy harmadik (legmagasabb)szinten, a két kőfal sarkának csúcsán,mintegy négy-öt méter magasbanjátszódnak.

Ezt a teret - éppúgy, mint a csőcselékdarócöltözékét - rászáradt mocsok, meg-kövült szenny borítja. \ színpad jobbkaréjában vályoggal tapasztott rőzseodúk„gubbasztanak", ahonnan előmásznak aszodomai polgárok és rabszolgák. Né-melyikük arcát színes rajzolatok borítják,mások fejét csuklya fedi. Csak a katonákés a főszereplők azok, akik öltözékükbenmakulátlanok, ám a tisztaság, tudjuk,benső mocskot takar. Bera arannyal átszőttöltözéke s az övén lógó gyermekfejekegyszerre jelzik a hatalom csúcsával járógazdagságot és aljasságot. Míg BachmannZoltán Ábrahámot vas-tag, nehézkes ésdurva posztóba öltözte-ti, addig Izsákrakönnyű, kékkel és fehér-rel színezettköntöst ad, amivel a két

szereplő magatartásának, gondolkodás-módjának különbözőségét is kifejezi.

Az előadás nyitánya Abrahám imája, akia közönségnek háttal, az áldozati tűz feléfordulva mondja cl szövegét, a játéktérlegmagasabb pontján. Krum Ádám olyszépen beszél, oly kimunkáltan artikuláljamondatait, hogy pusztán. szavaival isfelizzítja a játék kibontakozó fe-szültségeit. Ezt az előhangot egy tömeg-jelenet követi, megszólal az East együttestömör és dinamikus hangzású zenéje, és aPécsi Balett szólistái, a Baranyatáncegyüttes és a szereplők Eck Imrekoreográfiájára eltáncolják Szodomát.Eltáncolják az élvetegséget és az erősza-kot, a mámort és a pusztulást. A lenyű-gözően megkomponált hosszú jelenetmajd az előadás fináléjaként tér vissza,mintegy keretet adva a produkciónak. Azene megszólalása mindig együtt jár atánccal, és minden esetben dramaturgiaifunkciót hordoz. Egyetlen dal szerepel azinstrumentális számok között, mely-benIzsák (Kulka jános) szól Leához, akit Lótkénytelen volt a királynak ad-ni. MígKulka énekel, Uhrik Dóra tánccal fejezi kia lány szerelmét, majd meg-jelenik akirály táncos alteregója, Hetényi János,aki bemutatja, miként szerezte meg Leát.A táncbetétek szervesen és gördülékenyenkapcsolódnak a prózai jelenetekhez, ésmindig mást is, többet is kifejeznek, mintami szavakkal elmond-ható. Bretus Máriaés Paronai Magdolna balettszámai is ilyentöbblettartalmakat hordoznak azelőadásban.

Színészi alakításával a már említettKrum Ádám és Kulka János mellett aleginkább N. Szabó Sándor (Bera),Gyuricza István (Lót) és Sipos László(Tidal) járultak hozzá a bemutatósikeréhez. N. Szabó kevés eszközzel isárnyalttá formálja a király ellenszenvesfiguráját, Gyuricza finoman érzékelteti aLót helyzetének kettősségéből fakadóbelső kettősséget, Sipos László pedigmellékszerepé-ben is karaktert formál aszodomai polgárból.

Bagossy László, akinek rendezői mun-kája a rétegeket (a drámabelieket és aszínházi műfajokét is) összefogta és szin-tézissé alakította, fontos szerepet adott azelőadásban a darab morális, etikai tar-talmainak. Ebben nemcsak a szodomaiak,Abrahám, valamint Izsák eltérő élet- éserkölcsi felfogásának differenciált képerajzolódik ki, hanem olyan értékhang-súlyok is, amelyek a néző számára itt ésmost fontosak. Miként a műsorfüzetbenírja: „a mű végkicsengése azt sugallja,hogy a világ »megváltásara« saját kezünk-ben van, s nem a transzcendensben kellkeresnünk és onnan várnunk sorsunkjobbra fordulását". Ez az üzenet pedig azegyes ember számára a lét otthonossátételét nem az én-idegen hatalmi játékok-ban, nem a fétissé vált érdekviszonyok-ban, hanem a belső etikai tartás kimun-kálásában s az interperszonális kapcso-latok morális tisztaságának kialakításábanjelöli meg.

Wassermann-Leigh: La Mancha lovagja ( PécsiNyári Színház)

Fordította: Blum Tamás. Díszlet-jelmez:Bachmann Zoltán. Zenei dramaturg: FuchsLászló. Karigazgató: Lakner Tamás.Koreográfus: Tóth Sándor. Vezényel: HevesiAndrás. Rendező: Bagossy László.

Szereplők: Helyey László, Stenczer Béla,Juhász László, Lang Györgyi, Sipos László,Harmath Albert, Gyuricza István, SzilágyiEszter Anna, Dékány Ágnes, Gűth János,Krum Adám.

Sárosi István: Az áldozat (Pécsi Nyári Szín-ház)

Zeneszerző: Móczán Péter és Varga János.Díszlet-jelmez: Bachmann Zoltán. Dramaturg:Simon István: Koreográfus: Eck Imre.Rendező: Bagossy László.

Szereplők:, Krum Ádám, Kulka János,Csutora Ferenc, Sramó Gábor, GyuriczaIstván, N. Szabó Sándor, Nagy Éva, JuhászLászló, Lugosi György, Sipos László,Stenczer Béla, Güth János, Markó Ferenc,Dávid Marianna, Hang Gábor, Bretus Má-ria, Paronai Magdolna, Uhrik Dóra, HerényiJános és a Pécsi Egyetemi Színpad tagjai,Háry Balázs (ütőhangszerek), valamint azEast együttes: Németh István, 'Varga János,Móczán Péter, Király István,

Lugosi György és Sipos László Az áldozat című Sárosi István-darab pécsi előadásában (KörtvélyesLászló felvételei)

CSÁKI JUDIT

Goldoni - kétszer

Miután megnéztem a nyáron két Goldoni-előadást - egyet Szentendrén és egyetSzékesfehérváron -, pontosan azzal a pre-koncepcióval ültem az írógéphez, mintkritikus kollégáim túlnyomó része. Azaz :Goldoni darabjait mintha az isten is istenszabad ege alá, s nyári színházba terem-tette volna; s a lankadatlanul szaporodónyári színházak mintha mindig őt játsza-nák. Emlékezetemben ugyan csak a kétévvel ezelőtti egervári Kávéház villant felélesen, de derengett valami emlékképSzentendrével kapcsolatban is, amelyetcsak megerősített egy friss színibírálat,mely szerint Szentendre honosította megnálunk Goldonit.

Mindezek után felesleges óvatosko-dásnak tűnt felütni az elmúlt évadokszínházi műsorát. Ám az eredmény : 1969óta nyári színházban - az idei pro-dukciókat nem számítva - csak az a bizo-nyos Kávéház volt műsoron Egerváron,Merő Béla rendezésében, és Szentendrénugyanez, még 1974-ben. Egyébként:semmi.

Sőt: egy-két évadtól eltekintve - ami-kor is Goldoni-hullám söpört végig azországon kőszínházban is viszonylaggyéren tűzték műsorra darabjait. A Ká

véházat Kaposvárott, az 1969/70-es évad-ban, Zsámbéki Gábor rendezésében ját-szották. 1970/71-ben a József Attila Szín-házban rendezte a Szmirnai komédiásokatSzirtes Tamás. 197T/72-ben Miskolcon Afurfangos özvegyet Orosz György; a követ-kező évadban Békéscsabán A hazugotLovas Edit, és az Odry Szinpadon ren-dezővizsgaként A chioggiai csetepatét Rom-hányi László. 1974/75-ben és 1975/76-bancsak a Vígszínházban tűzték műsor-raegy-egy darabját: előbb a Nyaralnimindenáront Lengyel György m.v., majd aMirandolinát Marton László rendezésében,illetve 1974 nyarán játszották Szentendréna Kávéházat. 197677-ben és 1977/78-banviszont Szolnokon mutatták be aKarneválvégi éjszakát Babarczy László és aBugrisokat Csiszár Imre rendezésében.1978/79-ben Kecskeméten a Két úrszolgáját vitte színre Gali László, és aJózsef Attila Színház óbudai kama-raszínházában A hazugot Csiszár Imre.1979/80-ban mutatta be a Játékszín a Kétúr szolgáját Békés András rendezésében --a következő évadban pedig te-tőzött aGoldoni-hullám. A Nemzetiben aMirandolinát Zsámbéki Gábor, MiskolconA chioggiai csetepatét Major Tamás m.v.,Kecskeméten ugyanezt a darabot BekeSándor, Kaposvárott a Két úr szolgáját AcsJános rendezte, és ekkor volt az abizonyos egervári előadás is. 1981/ 8z-bena Nemzetiben a Két úr szolgáját szinténMajor Tamás, Győrben a Nyárikaladozásokat Szikora János rendezte.

Mindez persze legfeljebb árnyalja aképet, de nem cáfol rá arra: Goldoni

ideális szerzője lehetne nyári szabadtériszínházainknak, nemcsak a darabjaibanrejlő nívós szórakoztatás okán, hanem aszínészi-színházi lehetőségek miatt is.Igaz, a dologban rejlik némi csapda - mintezt az idei előadások is igazolni látszottak-: a figurákat és helyzeteket bőven ésszínesen kínáló darabok színészeinkbenelsősorban nem a visszafogottságoterősítik, hanem az ellenkezőjét; s a többrevágyó rendező pedig a figurákra sorsokat,a helyezetekre mélylélek-tani drámátgyömöszöl. Mint tudjuk, Goldonikomédiái dicsőségesen megvívottszínháztörténeti-drámatörténeti harcaikellenére azért még komédiák. A szerzőcommedia dell'arte elleni vehemensindulatai másként, más minőségben csa-pódtak le bennük.

Szentendre

Csiszár Imre a leghálásabb Goldoni-darabot, a Két úr szolgáját vitte színre aváltozatlanul bájos szentendrei főtéren.Azon a főtéren, amelyről bármit el lehethinni, ha színielőadásnak ad otthont: lehetközépkori helyszín, reneszánsz vagyrokokó, lehet idillien szecessziós atmosz-féra alapja - és déli falucska is, vagy akárVelence egy darabja. Minthogy azonban afalak kőből vannak, a házacskák igaziak, snemcsak a színpadot, hanem a néző-teretis körülölelik - nem díszletjellegükethangsúlyozzák, hanem környezetetteremtenek. Olyant, amiben mi, nézők isbenne vagyunk.

Ezt az adottságot a rendező is figye-lembe vette, és megpróbálta a nézőket isbevonni az előadásba. Nemcsak azzal,hogy az először bejövő színész - a lányaeljegyzésén örvendező Pantalonét játszóKörtvélyessy Zsolt - kezet fog az egyiknézővel, hanem azzal is, hogy a színészekminden „félrét", önmaguknak szólómondatot a történetből hangsúlyozottankiemelve, nekünk mondanak el. A cse-lekményben ettől persze még nem va-gyunk benne; inkább úgy fest: a szereplőkidőnként tudatosítják magukban, hogykalandjaiknak nézői vannak, és odavetneknekik egy-egy mondatot, ma-gyarázatképpen.

Ez eddig nem tartalmi, hanem stiláriskérdés. Mint ahogy az is az, ahogyan arendező a darab komédiajellegét hang-súlyozza: minden szereplő kitalál magá-nak vagy a rendező nekik? - egy hu-morosnak vélt megjelenési formát, beszéd-stílust vagy mozdulatot, amelytől aztánnem tágít az előadás végéig.

Hogy komédia játszódik le előttünk,

Szirtes Gábor mint Truffaldino Goldoni Két úr szolgájának szentendrei előadásában (MTI-fotó, IlovszkyBéla felv.)

azt tehát ebből a két dologból venni észre,a következő módon: a „félréket" mindenszereplő ugyanúgy celebrálja, egytánclépéssel, egy fintorral, egy gesz-tussal.Lehet, hogy ezek a játékok elsőre még jókis - sokadszorra biztosan nem. A másikjelzés: a humorosnak vélt vonásoktúlhangsúlyozása leginkább KörtvélyessyZsolt alakításán látszik, aki - le-hetetlenműpocakja mellett - azt találta ki, hogyvégigselypíti, -pösziti, -affektálja azelőadást.

Ezen a két - kétes értékű stilárismegoldáson nevet a közönség. Ebbenpersze nincsen semmi meglepő, hiszenezeknek a gyorsan felejtendő egyéni ak-cíóknak éppen az a célja; akkor is, haGoldonitól ez a csiklandozós, provokatívnevettetés meglehetősen idegen. Adarabban rejlő valódi komédiai lehetőségpedig - a stiláris erőltetettségek el-uralkodásával - mindinkább háttérbeszorul, s lassacskán kiderül: a rendező-neknincs is szüksége rá.

Az még rendben volna, hogy - mint eztCsiszár előzetesen nyilatkozta -, nemannyira kacagtató, inkább elgondolkodtatóelőadást kívántak létrehozni ebből aklasszikus komédiából. Csakhogy azelgondolkodtatás ürügyén egyrészt ahumor, másrészt a könnyedség is tova-tűntaz előadásból, Szirtes Gábor játékátkivéve, aki - talán nem tudván jobbatkitalálni - Goldoni Truffaldinóját próbáltaszínpadra vinni. Egyébként - körülötte is -kijátszott szerencsétlenek, tragédia sújtottaszenvedők, elszánt ne-kiveselkedők,mélabús epekedők járkáltak erre-arra,komor indulatokkal, nehézkesen. Aszánalmas kis Silvio (Gáspár Tiborjátszotta) majdnem elsírja magátkijátszatása láttán, de úgy, hogy szinte anézőket is könnyekre fakasztja; apjábanviszont oly erős öntudatot ébreszt, hogyLombardi doktor szemmel láthatóan szinteszicíliai vérbosszúra készül. Matus Györgyszögletes mozdulataival, elemifelháborodásával feledteti velünk, amitpedig „hivatalból" tudnunk kell: hogyfélreértésről van szó. Tragédiai szín-játékotjátszik - komikus hatás nélkül.

Néhol érthetetlenül melankolikus,szenvelgő, máskor tragikusan kétségbe-esett a férfiruhába bújtatott Beatricét játszóMolnár Zsuzsa. Bár eszközeit tekintve az őjátéka még visszafogott és ízléses,„hangszerelése" tévesztett.

A színészek egyébként nem kis fele-lősségét némileg csökkenti, hogy első-

t-át kell eljátszaniuk, nem pedig a szere-pet. Ezeknek a figuráknak a komikusvoltát letudják a már említett eszközök-kel; egyébként viszont a történet mene-tében humortalanná, komorrá teszik őket.Ebből következően mindannyianmagányosak és kapcsolattalanok; logikustehát, hogy csak önmagukra, a figurára, akülsőségekre koncentrálnak.

Ezért szinte megoldhatatlan a szolgátjátszó Szirtes Gábor feladata. Ő „csak" aGoldoni-szerepet igyekszik eljátszani,ami a többiekhez fűződő kapcsolatábanbomlik ki igazán, életeleme a partneriviszony. S bár ebben az előadásbanSzirtes Gábor játszik legjobban, mégis aszerep lehetőségei alatt marad. Jók agyors váltásai, jók egyedül végrehajtottakciói, az ebéd feltálalása, a ruhák össze-keverése; csak épp urai és az egyéb uraknem vesznek tudomást arról, hogy ő a já-ték középpontja.

Mivel a happy endingnek ilyenformánnincs igazi jelentősége, sután ér véget azelőadás. Az alkotók nem engedik elhinninekünk, hogy ki-ki örül a párjának.

Az előadásnak fontos része lehetne azene - hiszen a zenészek, akárcsak mi,közel ülnek a „tűzhöz". Mégis hiába jó éstaláló a zeneszerző Melis Lászlómegannyi zenei effektusa, motívuma, dal-lama - az előadás nem épít rá.

Az egészében hosszadalmas, nehezengördülő, lassú előadáson igazán mara-déktalanul Szakács Györgyi jelmezei tet-szettek sorban a rendező által rájukosztott.

Székesfehérvár

Igazán jó játékhelyet talált Iglódi István aJózsef Attila Színház művészeineknyárra. A székesfehérvári tanács mögöttikis tér hangulata és adottsága Szent-endréével vetekszik, s bár ezen a - szín-házavató - előadáson még igencsak érző-dött a ráfordítható javak és anyagiakkorlátozott volta, bizonyára az illetékesekis felfedezik majd a hely erényeit.

Iglódi István A h azu g o t vitte színre,

Szabó Lőrinc fordításában. Ő lényegesenkevesebbet bajlódott azzal, hogy mélyér-telmű drámát csempésszen az - erreegyébként lényegesen alkalmasabb - vi-lágcsaló hazudozásai mögé, mint szent-endrei kollégája a maga darabjában. Ig-lódi színészeinek nem kellett két síkonjátszani - a mesterkélten komolyat el-hagyhatták. Maradt a másik, a direktennevettető.

Az évek során már számos szabadtérielőadást láttunk, amely ugyanezeket atüneteket mutatta: a rendezők bennehagynak előadásaikban olyasmit, amitkőszínházban egyetlen próbán se tűrné-nek el; a színészek pedig kényszerítve ér-zik magukat az eszközök leegyszerűsí-tésére, a harsányságra, a direkt módsze-rekre. A keletkező ízléstelenség szabad-téren tán mert fölfelé végtelenül terjed -kevésbé szembetűnő, de határozottanjelen van. jobb esetben csak a tévesztettmegoldások sorozatában, rossz esetben -és az önkontroll teljes hiánya-kor -- egyelőadás egészén.

A ha zu g esetében azért nem kizárólagez volt jelen. Bár a legfontosabb - talánegyetlen - cél láthatóan az volt, hogydőljön a közönség a nevetéstől vagyröhögéstől, de akadt, akinek ez nemesnekmondható eszközökkel is sikerült. Esz-tergályos Cecília Rosaurája például egy-ségesen megformált figurára sikerült, aszínésznő minden komikai tudását meg-mutatva. Ez pedig - mint köztudottnem kevés; ezen a színpadon is a legtöbb-nek bizonyult.

Andorai Péter Leliója nagyhangú voltés lezser- ahogyan ennek a felszínenlátszania kell. De mögötte kedvetlen voltés enervált, játéka széttöredezett és túl-ságosan külsődleges maradt. Nem lát-szott, hogy összefogott, végiggondoltképe van az alakról, akit játszik; így az-tán a közönség se tudta eldönteni, veleérezzen-e v a g y sem.

Kránitz Lajos a kényszerűen erényeslányok őszintén erényes, jóravaló apu-

Jelenet Goldoni A hazug című víg já tékának székesfehérvári előadásából (MT I- fo tó . Kabáczy Szi lárdfe lv. )

káját, Balanzoni doktort játszotta. Mint-hogy neki nemigen nyílt alkalma a bo-hóckodásra, a többiek harsányabb játékamögött az övé haloványabb maradt.

Másféleképpen vált ki a csapatból Új-réti László, aki Florindót, a Rosauráértsokáig hiába epekedő szerelmest játszotta.Helyzete eleve komikus, tehát neki sekellett rátennie néhány „lapáttal", sőtáltalában visszafogottságával, szerénycsetlés-botlásával tudott derűt kelteni aközönség egy részében. Fanyar, vonakodóöröme, amikor végül elnyeri szíveválasztottját, tartalmas ellenpontnak si-került az előadásban.

Az elszabadult kontrollnélküliség GeraZoltán játékában tetőzött. Ő nem hagyottki egyetlen lehetőséget sem arra, hogyminden határon túl játssza ki a poénokat;nyakló nélkül rángatta a damilt, amely egyhajtincset állított föl a fején, de többször ésszívesen megismételt a közönség kedvéértbármit, ami egyszer nevetést hozott.

Reményt keltő lehetett volna az Ar-lecchinót játszó Rátóti Zoltán is, ha nemigyekezett volna oly görcsösen lépésttartani kollégáival a nevettetés kicsika-rásában.

Selmeczy György zenéje - különösen amegfelelő előadás révén - sokat segített aprodukciónak; nem eleget, sajnos.

Ez a két Goldoni-darab lehetett volna azidei nyári színházi szezon két legnagyobbslágere. A szerzőn kívül majd' mindenkinmúlott, hogy mégse lett.

Goldoni: Két úr szolgája (Szentendrei Teátrum)Fordította: Révay József. Rendezte: CsiszárImre. Díszlet: Székely László. Jelmez:Szakács Györgyi. Kísérőzene: Mártha István.Rendezőasszisztens: Mixtay Péter.

Szereplők: Körtvélyessy Zsolt, FráterKata, Matus György, Gáspár Tibor, Mol-nár Zsuzsa, Bregyán Péter, Simon György,Oláh Bódi Éva, Szirtes Gábor, TeszáryLászló, Vajdai Vilmos f. h., Varga Zoltánf. h., Lengyel Ferenc.

Goldoni: A hazug (Székesfehérvár)

Fordította: Szabó Lőrinc. Rendező: IglódiIstván. Zene: Selmeczy György. Díszlet:Kopek Rita és Schandl Gábor. Jelmez: Ke-menes Fanny. A rendező munkatársa: Tu-róczy Zsuzsa.

Szereplők: Kránitz Lajos, EsztergályosCecília, Ábrahám Edit, Ivancsics Ilona,Várhelyi Dénes f. h., Újréti László, BorbélyLászló f. h., Gera Zoltán, Andorai Péter,Rátóti Zoltán, Győri Péter f. h., MártzTibor f. h., Pápai Erika f. h., Kocsis Juditf. h., Radó Denise f. h., Szepesi Klára f. h.,Tallós Rita f. h.,

FORRAY KATALIN

Zajos siker - 1843-ban

Nagy Ignác-bemutató Egerben

Laborfalvi, Fáncsy, Lendvay, Szentpétery,Szerdahelyi - néhány ma is tisztelettelemlített név egy 1843-as plakátról, mely„eredeti vígjátékot" hirdetett a közkedvelthírlapíró, Nagy Ignác tollából. Azaugusztus 5-i bemutató azonnal elnyerte aközönség tetszését, a kritikák lelkesenméltatták az előadást, a Honderű szerint:„Soha, ily sikerrel darab nem adatékszínpadunkon." A zajos siker - a kora-belitudósítások szerint - a színészek önfeledtés odaadó játékán túl, a darabújdonságának, a témaválasztás addigpélda nélküli merészségének és nem utol-sósorban a mindenki számára egyaránt„fogyasztható", sőt élvezhető stílusnakköszönhető. Az utca embere hangos él-jenzéssel, tapsviharral fejezte ki vélemé-nyét, s ez megegyezett a Magyar TudósTársaság 1842. november 27-i ülésén el-hangzottakkal : (a Tisztújítás) „... ügye-senszerkesztett és tárgyát jellemzetesen smulattatótag visszatükröző mű, 100 aranyjutalomban, ezüst serlegben, snyomtatásra érdemesíttetett." Az indokláselhangzásakor az a Széchenyi Istvánelnökök, akinek nevét Nagy Ignác poli-tikai beállítottsága, erkölcsi meggyőző-dése kapcsán joggal említhetjük meg, ígya Tisztújítás utalásai között is könynyenfelismerhetjük a reformer gróf gon-dolatait. A kortársak sem mulasztották elhangsúlyozni a bemutató alkalmából,hogy az egész irodalmi életre, a közgon-dolkodásra felszabadítóan és útmutatóanhatott a Hitel megjelenése, sőt egyenesenfeltétele és serkentője volt az éledő iro-dalomnak. E túlzás nélkül korszakalko-tónak nevezhető mű sokrétűen épült be areformkor literatúrájába, s különösebbfilológiai kutatások nélkül is kimutat-hatószembetűnő hatása az egyes alkotásokban.Nagy Ignác és a Tisztújítás kapcsán a Hitelösszetett eszmevilágának irodalomragyakorolt két leglényegesebb gondolatátkönnyen felismerhetjük. Egy-résztSzéchenyi szívet dobogtató szavai: „sokanazt gondolják: Magyarország - volt - énazt szeretném hinni: lesz!" - viharosgyorsasággal terelték a figyelmet amúltról a mára, a jövőre; másrészt a

provincializmus kritikája mutatott újtávlatok felé.

A Tisztújítás gondolatvilága tehát szinteakadálytalanul törhetett utat az olvasókilletve a közönség szívéhez, eszéhez,hiszen Széchenyi elképzelései ekkor márigen széles körben elterjedtek. AranyJános 1845-ös keltezésű Az elveszettalkotmányában ekként vélekedik egynemes:

„»Történt eközben, valamely Széchényinevü gróf

Irt valamely könyvet (kár volt nem alun-nia inkább!)

E könyvnek neve volt. . . Hitel ... úgytetszik Hitel! úgy van:

Zajt üte ekkor e könyv; olvasta paraszt,nemes egyre,

Aki csak félnapra belé pillanthata; sőt voltOlyan is, aki saját pénzén megvette ma-gának.«"

Nagy Ignác darabja a felfokozott, vá-rakozásteli közhangulatban petárdakéntrobbanhatott: a közönség végre szembe-nézhetett azzal, amit már régóta tudott;láthatta alakot ölteni ideáit, kimondhattavégre, hogy „a király meztelen": velejéigromlott közállapotok uralkodnak. A jólidőzített történelmi pillanatban az írófeloldotta a feszültséget a gúny és a ne-vettetés eszközeivel, ugyanakkor egymindenkit foglalkoztató probléma csat-tanós megfogalmazásával nemcsak he-lyeslést váltott ki közönségéből, hanemösztönözte újabb és újabb kérdések fel-tevésére, politikai dilemmák eldöntéséreis. Ez Nagy Ignác Tisztújításának vitat-hatatlan erénye és becsülendő érdeme, deebből fakad a darab több buktatója is.

Nagy Ignácot kora egyik legtehetsé-gesebb újságírójának, szerkesztőjénektartották, aki jelentős olvasótábort to-borzott újításával: előbb az apróbb fő-városi színesek, majd a budapesti élet-képek megteremtésével. E műfaj említésenem véletlen. A Tisztújítást drámaifordulatok, kihegyezett konfliktusok híján,csupán a már említett aktuális politikaiüzenet fűzné össze valamelyest, ha nemlennének a szerzőnek - önmagukban - jólmegkomponált, hangulatos képei,csípősen jellemzett hősei, ha nem tudná az„élet képeit" megfesteni. A sokrészmegfigyelésnek, epizódnakköszönhető, hogy méltatók, recenzensek,kritikusok szemléletétől függően, a darabmondandójának hol szerelmi keretet, holválasztási keretet tulajdonítottak. Amellékszálak azt a központi gondolatsortszövik át, melyben két ha-

szonleső jelölt, Heves és Farkasfalvy küzdaz alispánságért, valamint a szép és gazdagözvegy, Aranka kezéért. Nem meglepőazonban, hogy az előnyös tulajdonságokkalrendelkező asszony a rokonszenves,egyenes jellemű Tornyai szolga-bíróérzelmeit viszonozza, és szeretnéválasztottját alispánként látni, annál isinkább, mert látatlanban annak ígérte akezét, aki e tisztet elnyeri. Nem kerülkülönösebb fáradságába a civakodókatféltékennyé tenni egymásra, akik a vára-kozásnak megfelelően, szavazóikat egyharmadik mögé állítják, nehogy személyesellenfelük nyerje el Aranka kezét. Azelavult megyerendszer korrupt ki-szolgálóitcélba véve az író naiv szerel-mi történetetkerekít, amit némi leegyszerűsítésselszükséges rossznak fogadhat el a néző: apolitizáló vagy a politizálást mímelő-majmoló férfiak csatározásait fűszereznikell mélabús szerelemmel, mindent elsimítóasszonyi praktikával. A tehetségtelen,demagóg versengők harcából az egyetlentiszta, az egyetlen gazán haladó ésfelelősséggel bíró kerül ki győztesen, ámnem hitének erejével és nemességével,hanem egy okos, előre-látó, gazdag asszonysegítségével. Nagy Ignác annál sokkalgyakorlottabb tollforgató volt, hogysem adolgok kedvező alakulását a választásiesemények logikus következményekénttárja a néző elé, ezért hasznosnakmutatkozott a szokásos bohózati elemekkelmegtámogatni a véletlent, hogy hihetőlegyen a sors fintora: előfordulhat - detöbbnyire véletlenülhogy az arra érdemes kerül az őt megilletőpozícióba. A fordítói, hírlapírói rutinviszont, úgy látszik, kevésnek bizonyultelfedni illetve kiegyenlíteni a darab egye-netlenségeit, bár az egyes előadások akrónikák szerint feledtetni tudták ezeket.

Klasszikus drámában és ezen belül isvígjátékban szűkös irodalmunkból,meglepő módon, ritkán esett a színházakválasztása a Tisztújitásra. Forró és megér-demelt sikerként maradt meg a nézőkemlékezetében az 1957-es nemzeti szín-házbéli felújítás; Simon István példa-mutató átdolgozásában, Rónai Pál ötle-tekkel teli megzenésítésében a veszprémiszínház játszotta pergően 1973-ban, PethesGyörgy irányításával, és láthattunk egyfeldolgozást a tv-ben, 1970-ben. VárkonyiZoltán 1957-es rendezése - ahogy abeszámolókból kitűnik - azzal fogta meg aközönséget, hogy a da-rabbal is mertcsúfolódni. Ahol alkalom kínálkozott, ottmegtartotta a szerző iro-

Sz é k he l y i J óz se f (L an gy o s főor vo s) é s Fe hé r Ann a ( Ne l l i ) a T i sz tú j í t ás b an ( Ag r i a J á t ék s z í n )

unalmassá vált Nagy Ignác műve. VallóPéter színpadra „állította" a vígjátékot, éshagyta, hadd csordogáljon a cselekményott, ahol gyengébb a meseszövés, észubogjon, ahol van mit magával sodornia.Ennek következtében a laposabb részeketcsak az mentette meg a teljes kudarctól,hogy az Agria Játékszínnek ritka erőstársulata van, s többnyire már színpadralépésük kel képesek egyéniséget teremteni.Mire az első felvonás véget ért, az isbebizonyosodott: nem-csak arról van szó,hogy egy kitapint-ható, világos rendezőielv hiányzik, ha-nem a látottak alapvetőfélreértésből fakadnak. Nagy Ignác koragazdasági, politikai rendszerénekromlottságát, tarthatatlanságát kívántaábrázolni, és ehhez keresett egy mindenkiszámára egyértelmű, világos, közérthetőjelképet - ebben az esetben a tisztújítást,közismert botrányaival együtt. Maga akorteskedés a jellemzés eszköze, hiszen acél: minél nagyobb távlatokban, mindmélyebben, átfogóbban feltárni az egésznemzet gondjait, nehézségeit. (S azt, hogyelső-sorban nem a jelenség, hanem akiváltó ok foglalkoztatta Nagy Ignácot,nincs jogunk elvitatni.) A színpadonviszont ennek épp a fordítottja zajlik: aválasz-

Gáspár Sándor (Heves) és Revi czky Gábor (Tornyai ) Nagy Ignác vig já tékának egr i e lőadásában( Szá n tó G y ör g y f e l v é t e l e i )

nikus, csipkelődő vagy dühös állásfogla-lását a megyerendszerrel, a korteskedésselszemben, időnként viszont a mű gyengéitvette célba. Felerősítette azt, ami valóbanvígjátéki, így válhatott köz-ponti figuráváLangyos főorvos alakja, Major Tamásmegformálásában.

Ez az arányeltolódás dramaturgiailagnemcsak jogos, hanem szükséges is,ugyanis ez az egyetlen pontosan körül-határolható, élettel teli, jól megírt szerep adarabban. Ami szándékosan mulattatóalakjában az például, hogy jelen van, ámmég sincs jelen, mert nem éli meg azeseményeket, nem érti a szavak lényegét -,az a magatartás az írói szándékkalellentétesen föllelhető az abszolút pozitívhős, Tornyai figurájában, akinekmegadatik ugyan, hogy ebben a nem túlfényes kompániában a haladás egyedüliőszinte szószólója legyen, de halovány ésszürke mint szerelmes férfi, sótlan mintpolitikus. Különösen feltűnő az eszmé-nyített alak passzivitása a posztokértcsatározó, beszélő nevekkel egyértelműenjellemzett versengők, Farkasfalvy, Hajlósi,Heves árnyékában.

A darab eredeti hangsúlyaival szólaltmeg idén Egerben, s nem hagyott kétségetafelől, hogy ilyen formában mára

tási hecc külsőségei uralják az előadást. Aszerzőnek kora közönségéhez szólva nemvolt szüksége útbaigazításra, ellen-ben amai nézőt tájékoztatni kell, életet rajzolnia figurák mögé. Ma legfeljebb csaknevetni lehet a két kisnemes könnyenváltozó és vásárolható véleményén,lerészegedésén, és persze mulattak ezenszáznegyven éve is, csakhogy akkortudták, miért váltak megvásárolhatóváezek az emberek; ma viszont nem, ezértszükséges lett volna háttérinformációtnyújtani a szituációk pontos megértéséhez.A tájékoztatás a szerepek „előéletének"gondos feltárását és színpadiviszonyrendszerük konkretizálását egy-aránt feltételezné. Természetesen drama-tizált történelmi tanulmánnyal nem kellszolgálnia a rendezőnek, de a hitelességmég a vígjátékokban is szükséges, hogyőszinte pillanatok születhessenek.

Ezek az igaz pillanatok viszont el semjöhetnek, ha még kísérlet sem történik amegvesztegetés, leitatás, megvásárlás stb.mögött megbúvó erkölcsi botrányokfelvillantására, mert a jellem, tartás,lelkiismeret kérdését nem lehet megke-rülni. Valló Péter pedig elnéző volt aTisztújítás hőseinek gyarlóságával. Ben-sőséges pillanatok továbbá nem alakul-hatnak ki olyan szereplők között, akikugyan egy színpadon játszanak, de mint-hatérben és időben nagyon messze lennénekegymástól. Az egyes jelenetek al-kalmanként nyugodtan behelyettesíthetőkkorábbi évek Agria-sikereiből.

Az utóbbi évek egri előadásain, haakadt vitatnivaló, az általában formaikérdés volt. Idén a tartalmi ürességolyannyira rányomta a produkcióra bélye-gét, hogy az apróbb-nagyobb buktatók felsem tűntek. Egyvalami azonban mégisszemet szúró: a díszlet (Fehér Miklóstervei nyomán) maximálisan engedijátszani a színészeket, de jellegtelen,unalmas; ez is olyan, mintha ré-

A társulat munkájáról a legnagyobbdicséret már elhangzott: színészi egyéni-ségük „vitte" a darabot, de alakításaikelmaradtak a tőlük megszokottól. EgyedülPogány Judit Kingája idézett fel teljesszemélyiséget, egy egész élet történetétkerekítve szerepe köré.

Nagy Ignác: Tisztújítás (Agria Játékszín)Rendezte: Valló Péter. A rendező munka-

társa: Juhász Sándor. Jelmez: JánoskutiMárta. Díszlet: Fehér Miklós.

Szereplők: Székhelyi József, Pogány Judit,Igó Eva, Fehér Anna, Koltai Róbert,Reviczky Gábor, Méhes László, GáspárSándor, Sipos András, Miklósy György,Nagy Miklós, Rácz Géza.

RADICS VIKTÓRIA

Magyar Electraa Romkertben

Bornemisza-bemutató Egerben

Az Agria Játékok Magyar Electra-előadásahalott színház volt. Bornemisza Pétertragédiáját - régi magyar dráma-irodalmunk legkiemelkedőbb alkotását -Valló Péter rendezése nem keltette életre.Munkája kvázi hagyományápolás: ahagyomány reprezentációs célzatú rep-rodukciója, a hagyománnyal való közös-ség deklaratív hirdetése ott, ahol valódiközösség nem létezik, mert párbeszéd semlétezik.

A valódi hagyományápolás dialógus,viszony - sőt vita. Akkor élünk hagyo-mányunkkal - s ezáltal egymással - valódiszellemi közösségben, ha a múltból szólóhangokat saját kézjegyünkkel átírva írjukbele alakuló, változó kompozíciónkba. Hafeltárjuk egymást. Fejtegetjük a régi írást,s a hieroglifákból felszabaduló művészihang viszontszabadít: eloldozza az „itt ésmost" peripétiáiba beleragadt képzeletet,az aktualitások látásához távlatot, újnézőpontot ad.

Bornemisza drámája is - egy iskoladrá-ma! - néma marad, ha nem lépünk velemélyebb kapcsolatba, ha nem próbálko-zunk elavult írásmódjának megfejtésével -s gondolok itt keresztény erkölcsi éspolitikai példázat jellegére -, s nemhagyjuk kibomlani a köztünk s közte lévőellentmondásokat. A rendező még kísér-letet sem tett erre; néhány színészi hozzá-állásnak és szerepformálásnak köszön-hető, hogy az előadás helyenként mégisélvezhető s elgondolkodtató lett.

Volt egy különös, kihívó Clytamnestra.Almási Éva a parázna, hitvány asszonyszokványos modellje helyett egy életre-való, gazdag lelkű nőt alakított. Egyminden ízében, izmában, hangjában élet-teli, „örülni, vigadni, asszonykodni" akaróérzéki lényt, aki képtelen elfogadni, hogyaz élet feltétele a természetesség és azemberi ösztönök elfojtása, akinek vétke,hogy nem tudott s nem is akart lemondania színekről, a mozgásról, a telt jelenrőlbizonyos elvek, bizonyos jövő kedvéért,ami - érezte - nincs. Vétke az, hogy ajelent, az élet gazdagságát, az élőszerelmet akarta a maga érzékiközvetlenségében. Bűne, hogy

nem kérdezett: moshatja vér is ? Azéletösztönére hagyatkozva ölt. S nemtudjuk megvetni és gyűlölni, hanemszánjuk és csodáljuk, ahogy magára vesziaz iszonyú ellentmondást, amely azérzékiség s a tudat közt feszül, a lelkettépő konfliktust, hogy csak az életrőllemondva lehet „él-ni", s az Elemekerőszak az ára. A természetes létezésneknincs tere és lehetősége, s ezért bántássá,ördögivé fajul. Bornemisza Péter ésAlmási Éva egymással vitázóClytamnestrája a színésznő vérbőalakításában sikeresen áttör-te aziskoladráma politizáló és moralizálópáncélját, ám nem teljesülhetett ki, mertsem a rendező, sem Fehér Anna, akiElectrát játszotta, nem volt partnere.

Fehér Anna nem tudott kapcsolatba lépniElectrával. Hogy az electrai elszánás - acellaéletre, a fiktív értékek magányos stalán abszurd őrzésére - szinténéletfontosságú, azt Fehér Anna harsányjajongásai, melyek csak a torkából, denem a lényéből fakadtak, nem tudtákhitelesíteni. Hogy a vétkes érzékiség éséletösztön hősies, szent elfojtása is bűn-nek szülője - gyilokká váló erény -, azt aszínésznő árnyalatlan, egysíkú alakításanem mutatta meg.

A magasabb rendű értékekről lemondvaélni az élet jelenét, illetve lemondani azélet érzéki gazdagságáról az értékekőrzése nevében; elfojtani a természetesérzéki spontaneitást, mert az bűnt hoz avilágra, ahol más törvények működnek,illetve természetes természetességgel él-ni, mert a jelenlét gazdagságának kiszi-polyozása - amit az agy s az elvek tesznek- halált s bűnt terem: ez az ellentmondásfeszül Clytamnestra és Electrakonfliktusában. E napjainknak is égetőellentmondása azonban, melyben Eros ésLogos, erényes bűn s bűnös erény csap-nak össze, így nem bontakozhatott ki.

Koltai Róberttől viszont figyelemre-méltó Aeigistust kaptunk: egy szimpatikushedonistát, akinek nem nyomja a lelkétsemmiféle bűn, mert számára „bűn" nemlétezik, s akit már nem érdekel az erkölcsmeg a sok szó, mert elege van, csakfeledni akar, s örülni a kék egri égnek.Jellegzetes mosolyával összekacsintott aközönséggel, s mi feledtünk ... Így keltéletre a Koltai-féle Aeigistus - s nem voltElectra, aki gyászának fekete ragyogásávalszem-beszállt volna vele.

Igó Éva (Chrysothemis) korrekt ésGáspár Sándor (Orestes) jellegtelen alakí-tása sem látszott igazán.

Lent, a Romkert kövei között csak a

töpörödött, tehetetlen Chorus sunyított,sírdogált, leselkedett s mindenekelőttfélt. Pogány Judit színészi alakítása való-ságos csoda: még a kezei is lötyögő barnabőrű, kidagadt erezetű vénasszony-kezekké változtak. Csak gyűrködték egy-mást: túlélni!

Pogány Judit különös érzékenységgeltudja színre vinni az emberi elesettséget.Az elesett, a szerencsétlen ember szo-rongató belső fájdalmát és alázatát, melykívülről olykor komikusan hat. Anyomorúság groteszksége és e groteszkkomikum megrendítő volta, az életnek azaz alsó rétege, melyhez viszonyítva egyClytamnestra és egy Electra választása iscsak szerep, az a réteg, melyhezKosztolányinak és Pilinszkynek volt füle,ahol tragikum és komikum, erény és bűn,és más ilyen ideologikus kategóriákfelolvadnak a részvétben, ide tud PogányJudit lemerülni, s ami még több,páratlanul tudatos és precíz szerepfor-málással figurát alkotni belőle. Chorusais ebből az illékony, fogalmilagmegragadhatatlan anyagból való. Szánal-mas és groteszk, komikus és megrendítő.Allandóan érezhető a jelenléte Clytam-nestra és a többiek játéka mögötta bűnről és erényről szóló nagyvonalú

történet ellenpontjaként az esendő, resz-kető, puszta emberi jelenlét emblémája.

S ez az interpretáció Bornemisza szö-vegétől sem idegen. Móricz írta a drámanyelvéről : „Ez a nyelv annyira az iroda-lom csecsemőkorából való, abból az idő-ből, mikor csak épp kezdték magyarnyelven leírni a szavakat, hogy Borne-misza úgy volt vele, mint a paraszt, akimegtanulván írni, élő szavait rakjapapírra."

A Magyar Electrának ez az a rétege,amely nem fér bele az intellektuális szín-ház kereteibe. Ama cserzett paraszti kézsuta betűi váltak valóban élővé, színiéletté Pogány Judit Chorusában. S ez más,mint amit a 76-os nemzeti színházbélirendezés nyújtott, amely a darab politikaiés moralizáló tendenciáira helyezte ahangsúlyt, és mint amit a Várszínházfolklorizáló-táncos verziója jelentett.

Bornemisza Péter: Tragoedia magyar nyelven,Electra (Agria Játékszín)

Rendezte: Valló Péter. Díszlet: ÉberweinRóbert. Jelmez: Jánoskuti Márta. Zene:Sipos András, A rendező munkatársa: JuhászSándor.

Szereplők: Koltai Róbert, Reviczky Gá-bor, Almási Eva, Fehér Anna, Igó Eva,Szirtes Agi, Pogány Judit, Gáspár Sándor,Miklósy György.

NOVÁK MÁRIA

Az elszalasztottlehetőségek vára

Ősbemutatók Gyulán

A Gyulai Várszínház ezen a nyáron istöbb ősbemutatóval büszkélkedhetett. Egyúj dráma életre hívása már önmagábanvéve is nagy érdem, de életbenmaradásáért az alkotók és a művek isfelelősek. Az első bemutató alkalmávalugyancsak madárjóslás szintjén lehetszólni a mű további pályafutásáról, ám azelszalasztott lehetőségeket azonnalérdemes följegvezni.

Javító-nevelő játék

Fekete Sándor, a francia forradalom, amagyar reformkor, a Petőfi-életmű tudóskutatója nem először jegyezte el magátThália papnőjével: szívesen kísérletezetteddig is a drámai műfajjal és aszínpaddal. Színműveit igencsak el-térőműfajokba próbálták besorolni kritikusai;az Akar-e ön író lenit intellektuáliskabarénak nevezték, a Hőség haváttörténetbölcseleti vitadrámának, az Os-erdei szümpoziont dramatizált esszének. ALilla-villa titka műfaját a gyulaiműsorfüzetben a szerző így jelöli meg:Javító-nevelő játék két pásztorórában.

Tíz évvel ezelőtt a Vidám Színpad szá-mára írt darabjáról Fekete Sándor úgynyilatkozott, hogy egy hagyományosszerkesztésű háromfelvonásos vígjátékotszándékozik útjára bocsátani. Mostanáraalig rekonstruálható, hogy eredeti címeszerint - a Lilla és az oroszlán két farkamiért nem kerülhetett a közönség elé.Témája kétségkívül csiklandós, sőt, habelegondolunk, főhősének üzelmei ma iskimerítenék a büntető tör-vénykönyvvalamelyik paragrafusát; de hátArisztophanész óta egy valamire-valókomédia mindig a társadalom súlyosabbfonákságait állítja pellengérre.

Fekete Sándor a szatirikus vígjáték leg-jobb mestereinek alkotásaiból merített.Főhősének neve, Varróné és mestersége(egy balatoni örömtanya tulajdonosa)szándékoltan utal Shaw kemény szatírá-jára, a Warrenné mesterségére. Az alap-konfliktust és a cselekmény utolsó for-dulatát is Shaw-tól kölcsönzi: Varrónéelsősorban leánya, Viki (Vivie) előttigyekszik titkolni jövedelmi forrását, a

Fehér Anna (Electra) és Pogány Judit (Chorus) a Magyar Electra egri előadásában(Szántó György felv.)

panzió működését. A darab végén pedigViki és vőlegénye, joe ugyanabba aszörnyű kelepcébe esik, mint Vivie ésFrank: kiderül, hogy talán féltestvérek.Természetesen itt Varróné vallomása utánegyértelművé válik a tévedés, tehát a fia-talok boldogságát semmi sem akadályoz-hatja meg.

A félreérthetetlen Warrenné-séma ittmellőzi a travesztiáknak azt a fegyverét,amellyel még pontosabban megcélozzák atársadalmi visszásságokat. Amíg Shaw-nál súlyos erkölcsi konfliktus bontakozikki, melyben a szereplők - és így a nézőkis - határozott állásfoglalásrakényszerülnek, addig Fekete vígjátéká-ban fel sem merül senkiben a kétely afőhős üzletével szemben, sőt a szereplőkmindegyike ilyen-olyan hasznot kívánhúzni belőle. Warrenné és társaságataszító figurák lesznek, Varróné és ba-rátai rokonszenves, kedves szereplőkmaradnak. A darab végén Viki kacagvaoldja fel anyját - a számára rég is-mert -„bűn" alól azzal, hogy férjével együttmajd igazi valutáris nagyvállalkozássáfejlesztik Varróné óvatos - kizárólagszocialista országokból érkezett turistákszámára berendezett - kis-vállalkozását.Varrónék és Kökény Győzők révén tehátnemigen fogunk elgondolkodni azérdekük érvényesítése köz-benönmagukat feladó emberekről, sem a maipénzhajhászó magánkezdeményezésekről.Pedig volna mit elmondani szem-léletünkkel oly ellentétes közerkölcseink-ről, tartásunkról, amibe máig is belefér aturisták s leginkább a jópénzű nyugatiak„teljes körű" kiszolgálása ... Nembeszélve a mai Vikikről, akik csakugyanlatolgatás nélkül felvállalják az amorálisüzletet.

Lilla asszonynak, a hajdani úrinőnekKökény Győzővel, „a nyugállományúforradalmárral" és Viktorral, „a vereségbölcselőjével" összefonódó cikcakkospályafutása - háttérben az egykori hor-thysta katonatiszttel, aki disszidált - egypolitikai szatíra lehetőségét is magábarejti. Am a múltbeli események csakkétértelmű anekdoták, poénok formájá-ban kerülnek elő, hogy a végén a„szeressük egymást gyerekek" híg má-morában oldódjanak föl.

A szatíra műfajánál maradva: a klasz-szikus minták mindig tartalmaznak hic etnunc érvényességű társadalmi, politikaiutalásokat. Ebben bővelkedett FeketeSándor vígjátéka egyrészt Kökény Győzőés Viktor, valamint Dali elvtárs ürügyén,másrészt „Tartarescunak, a magas hegyekfiának" apropóján. Ezek a szövegekazonban egy zsenge rádiókabaré szintjénmozogtak, nem szólva arról, hogy anívósabb kabarék és a Ludas Matyi vicceijóformán mindent kifacsartak etémakörből, s így az előadás közönségeaz ismétlődéseknek örülhetett.

A kibontatlan társadalmi-politikai sza-tírát, a cél nélküli travesztiát házasítottaössze a szerző a vaudeville eszközeivel.A panzió megszokott életmenetét felka-varja, hogy titkos szerelmével váratlanulhazaérkezik Viki, betoppan egykellemetlen vendég, „Dali elvtárs, a me-gyétől" és egy kedves vendég, Viktor,Lilla asszony régi barátja-szerelme, s rá-adásul a szomszéd, Kökény Győző avégső „leszámolásra" készül. A gyors éskönnyed expozíció után megindulhat atitkolózás, a kergetőzés, a kényelmetlenhelyzetek kibogozására irányuló kí-sérletek sorozata. Az egyes jelenetek

azonban igen kényelmes tempóban pe-regtek, az alaphelyzetet alig variálva nemhalmozódtak egymásra mind bonyolultabbösszefüggésben. A vígjáték leg-nélkülözhetetlenebb effektusa: a váratlanfordulatok olyan széles előkészületekkelaraszolnak végkifejletükig, hogy közbenelveszítik elementáris hatásukat. PéldáulDali elvtársról az első pillanatban lerí,hogy megvesztegethető, s az eléggéötlettelen késleltetés után a megvesz-tegetés be is következik. Avagy ki nesejtette volna, hogy Lilla asszony szíve amáig is jóképű, fiatalos Viktorhoz húz,nem pedig az öreg, kötözködő KökényGyőzőhöz

A bohózat nem támogatta, erősítetteéletre a travesztiát, s ez utóbbi pedigvisszafogta a bohózat áradását.

Ezzel együtt a nézőteret zsúfolásigmegtöltő, önfeledt szórakozásra, kikap-csolódásra szomjúhozó közönség hálásvolt azért, hogy kedvelt komikusait,Csákányi Lászlót, Kállay Ilonát, SzuhayBalázst, Verebély Ivánt, Zana Józsefet ésStraub Dezsőt nem a tévé képernyő-jén,hanem életteli közelségben láthatja. Különöröm volt Avar István jelenléte egy olyanszerepben, melyben ismét megcsillanthattasajátos charme-ját, fanyar humorát. AVidám Színpad művészei jókedvűen éstermészetesen adták önmagukat a rendező,Bodrogi Gyula vezénylő pálcájánakengedve. Bakó József díszlettervező szépés hangulatos balatoni villát tudottvarázsolni a komor falak közé.

Ál-történelmi dráma

Módos Péter, az ifjabb generációhoztartozó író először debütál a színpadon; ...Es itt a földön is című történelmi drámájáta Gyulai Várszínház pályázatára írta.

Múltunkat búvárló drámaíróink inkábbazokat a nevezetes sorsfordulókat vagysorsokat támasztották fel, amelyeketmeghatározónak véltek történelmünkalakulásában. Módos Péter viszont egyolyan korszakot ragadott ki, amelyévezrednyi távlatból kevésbé tűnhetérdekesnek. Darabja ugyanis az I. Istvánuralkodásának utolsó szakaszától,közelebbről Imre herceg halálától I.András trónra lépéséig tartó másfél év-tizedet öleli fel, amely a keresztény-feudális állam megszilárdulásának idő-szaka.

Elég azonban egy pillantást vetni amagyar történelem kronológiai táblá-zatára, hogy eszünkbe jusson: István

A Lilla-villa titka című Fekete Sándor-darab Gyulán (Avar István és Kállay Ilona)

után korántsem köszöntött eleinkre abéke és nyugalom időszaka; tíz év alattháromszor cserélt gazdát a trón.Általános iskolai tanulmányainkból isfelködlik, hogy Istvánnak és utódainakmeg kellett birkózniuk a régi vallást,szokásokat, életmódot nehezen feladómagyarjaikkal és az idegen hatalom, anémet császárság hódító törekvéseivel.Mindezt nem a hit szent igéjével győzték,hanem nagyon is pogány eszközökkel: azellenfél lemészárlásával, megcsonkításá-val. ..

Az író hűséges krónikás: nem vesz el amúlt eseményeiből , jóllehet, keveset istesz hozzá. István király unokabátyja,Vászoly jogot formált a trónra, orgyil-kosokkal a király életére tört. István ezértmegvakíttatta, és fiaival együtt száműzte.Utódául Orseolo Pétert, unokaöccsétjelölte, aki Velencében nevelkedett. OtAba Sámuel, István sógora űzte cl.Orseolo Péter III. Henrik német-rómaicsászár segítségével szerezte visszakirályságát, de rövid idő múlva Vászolyfia, András a kijevi fejedelem csapatainaktámogatásával véget vetett uralmának.

Ami az ismerttől eltér a drámában, azmár a szereplők felsorolásánál feltűnik;az író - nyilván koncepciózus - szándékaszerint István király és a láza-dó Vászolyszerepét „ugyanaz a színész játssza". Amerészen rendhagyó összeolvasztás újmegközelítésű István-képet ígér.Államalapító királyunk valóban másarccal és tartással jelenik meg, mint arockopera apoteózisában. Megtört, öregember, fiának, a trónutódnak nevelt,remélt Imrének halála földre sújtotta,maga is csak a halált hívja és várja.Számot vetve életével, így summázza azt:„Velem valami új kezdődött el, de a régitörvényeket is magamban érzem." Egondolat igazolásaként István hófehérpalástjából azonnal előbújik Vászoly,hogy végrehajtassék rajta a király ítélete.Mindezt előkészíti Gellért püspök és Be-nedek szerzetes párbeszéde az első jele-netben, amely magyarázatául szolgál azIstván-Vászoly kettősségnek illetve egy-ségnek előlegezi a darab témáját,cselekményét. Ellentétekkel viaskodunkegyéni, nemzeti, történelmi létünkben -Benedek szavaival: , ,Ez a kettősség talánmindörökre, talán mindenkinek"(tudniillik osztályrésze), s Gellért válaszavilágossá teszi, hogy ez vezet a kibon-takozáshoz: „Itt e földön így jön cl azisten országa."

Kétféle rend, morál és szokás mérkő-

zik egymással a dráma folyamán. Henrikcsászár is azért féli a magyarokat, mertkétfajta hadseregük van: „A királyihadsereg, amelyet Orseolo Péter vezet .. .Lovagokból áll .. . A másikat a besenyővad nomád, Aba Sámuel vezeti."

A drámai konfliktus tehát egy látszólagkonszolidációs korszak mélyebben rejlőellentmondásaiból fakad. A nyugati lovagiviselkedésmódot, harcmodort kép-viselőOrseolo Péter és a nomád szokásokatvérében hordozó Aba Sámuel egyarántIstván művét, eszméit vélik folytatni.Eközben esztelenül pusztítják egymást,uralmuk mind gyű löletesebbé válik.Bukásuk szükségszerű , mert egyátmeneti, tisztázatlan korban - ahogy aspion jelenti Henriknek: ,, ...minden mégcsak ideiglenes" - nem találták meg azeszmék és módszerek olyan összhangját,amely egy születőben lévő új világbanrendet tudna teremteni. Az Istvánbanegyesült erő és eszme majd Andrásbanölt ismét testet, akit ugyan elborzaszt azesztelenné vált öldöklés, de fellépésepillanatában végez ellenfeleivel.

Tudjuk, hogy az új nem győz egyiknapról a másikra, hogy a konszolidációskorszak még súlyos ellentmondásokattakar. De hogyan lehet ezen felül-emelkedni? Csupán az eszme és erőegyesítésével ? A képlet olyan általánosés egyszerű , hogy nincs mit felfedeznünka mára vagy a jövőre vonatkozóan. És

nem következett be egy véres játéklátványának katarzisa sem, melynek ered-ményeképpen átélhettük volna a régvolteseményeket, hogy ezáltal vállalhassukellentmondásaival együtt múltunkat és je-lenünket. Zivataros történelmünk felidé-

zett eseményei csupán színes képeskönyvlapjaiként peregtek Ie előttünk: a tör-ténelmi akciók sorozata nem helyettesít-hette a drámai cselekményt. Mindezelsősorban annak következménye, hogy adarab figurái nem igazi jellemek, inkábbcsak könyvillusztrációk. Egyik oldalon abőrbe-szőrbe bújt, sokat próbáltfaragatlan, de jó szándékú magyarok, amásik oldalon a palástos, kardos, jómodorú és szintén jó szándékú idege-nek. Tetteiket csak eme nagy vonalakbanfelvázolt külső és belső tulajdonságokmagyarázzák, különösebb egyénimotiváció nélkül. Mintha túlságosan a fővonások, karakterek megrajzolásáratörekedett volna az író; mintha attólfélne, hogy összemosódik a két táborkülönbsége, elhomályosul a konfliktus.Pedig éppen az árnyaltság hiányábanváltak alakjai sematikussá. Aba Sámuel ésOrseolo Péter törekvéseinek mozga-tórugója - mint korábban említettükhogy mindketten István életművét akar-ták folytatni. Konrád császárnak és fiá-nak egyénítése egy közös szeretőnek,Bertának öregesen bölcs, illetve ifjontianvehemens körüludvarlásából állt. Nemélték át a szereplők előttünk saját életükés koruk intellektuális konfliktusait.Módos Péter adós maradt a korszak mé-lyebb és emberi viszonylatainak föltárá-sával, az okok és okozatok sokoldalúmegvilágításával.

A történelmi leporellór Sík Ferencmozgalmas, gyorsan pergő és látványoselőadássá igyekezett formálni. A darabrövidjelenetes montázstechnikája ezt le-hetővé is tette volna, s nem a rendezőnmúlott, hogy az előadás végső soron nemtudott feszültséget kelteni. Sík ígényesenkomponálta meg az egyes ké-

Módos Péter: ...És a Földön is című történelmi drámája Gyulán (Tyll Attila és Kubik Anna)(MTI-fotó, Ilovszky Béla felvételei)

peket, azok ritmusát, zenei effektusait,tömegmozgását -- felhasználva a gyulaivárszínpad kitűnő adottságait. E tekin-tetben jó alkotótársnak bizonyult CsányiArpád díszlettervező. Természetesjátéktérként sokféle funkciót töltöttek be azemeleti traktusok, a hátsó, sötét ka-pubejárat, a nézőtér felé meghosszabbítottoldalszínpad és a bejárati lépcső. A darabváltozatos helyszíneit minimálisjelzésekkel - például egy fatuskóra ráterí-tett különböző leplekkel -, a tér más-máspontjairól való bejövetelekkel, a szereplőkeltérő elrendezésével teremtet-te meg.Látványos megoldásai - mint a szépenkoreografált csatajelenet, vagy a körülzártsereg megsemmisítése a fent-ről ledobáltégő fáklyákkal - tették élvezhetővé atörténelmi leckét. Egyet-len - hatásosnakszánt - jelenetvég fordult visszájára: AbaSámuel a legyőzött Orseolo Pétert éskatonáit lemeztelenítve űzi ki a csatatérről.A fürdő-nadrág jól látható fehér foltjával aszereplők inkább a nevetség, mintsem amegaláztatás tárgyai lettek.

Nem hiányzott a gyulai játékok kedveltpraeludiuma sem: sámánok, legények,pásztorlányok, lovasok csapata szaladt kia vár előtti tisztásra. Lobogó tűz körülénekelve táncot jártak, miközben néhánylegény botos párviadalt vívott, a lovasokpedig nagy ívben kerülgették őket. Ajáték - szokás szerint - a darab hangulatátelőlegezte, ha némileg rontotta is hatását,hogy a sámánok, leányok, botvívók civilmódon beszélgetve sétáltak aztán be avárba.

Sík Ferenc rendezői ötletei, SzakácsGyörgyi jelmeztervező érdekes és érzék-letes kosztümjei a kiváló színészekkelegyütt sem tudták pótolni a nem létezőjellemeket. Őze Lajos István-Vászolyszerepében jól megkülönböztethető,egyéni figurákat próbált teremteni, de ár-nyalt eszközei is kevésnek bizonyultakarra, hogy a vázlatból hiteles alakokatkeltsen életre. A népes szereplőgárdábólnehéz volna bárkit kiemelni, mindenszínész korra és külsőre „hozta" azt, amitaz író felskiccelt. Fel kellett figyelni a„gyulai törzsgárdához" felsorakozó fiatalszínészekre, akik valamiféle kamaszos„tiszteletlenséggel" viszonyulva atörténelmi alakokhoz, izgalmasabb jelle-meket villantottak fel. Benedek püspökszerepében Bán János a friss erő és szentbuzgalom keverékét árasztotta, MácsaiPál Péter alvezérének, Ottónakszerepében megnyerő bájjal érzékeltette abiberachi romlottságot, Andrásként

Funtek Frigyes rövid jeleneteiben el tudtahitetni, hogy egyedül méltó Istvánörökségére. Hasonlóképpen emlékeze-tünkbe véste Aba Sámuel nomád kirá-lyunkat Csikós Gábor kemény karakteré-vel és emberi gesztusaival.

Módos Péter drámájában vannak olyanértékek, például a jelenetek kitű-nő„összeszerkesztése", a szétágazó ésvégeredményben epikus cselekmény kép-szerű tömörítése - amelyek biztató ki-bontakozást ígérnek. Külön érdeme, hogynem archaikus kifejezésekkel, ha-nem másstilisztikai eszközökkel - szó-ismétlésekkel, fokozásokkal, szónokikérdésekkel - és az élőbeszéd rövid mon-datos fordulataival próbált az író drámainyelvet teremteni.

Fekete Sándor: A Lilla-villa titka (GyulaiVárszínház)

Rendező: Bodrogi Gyula. Díszlet: BakóJózsef. Zenei vezető: Rónai Pál. A rendezőmunkatársa: Vinkó József.

Szereplők: Kállay Ilona, Nyertes Zsuzsa,Avar István, Csákányi László, Straub Dezső,Rátonyi Hajnalka, Kubik Anna, PregitzerFruzsina, Zana József, Szuhay Balázs, Vere-bély Iván, Kautzky József, Böröndi Tamás,Jászay László.

Módos Péter: ... És itt a földön is (GyulaiVárszínház)

Rendező: Sík Ferenc. Díszlet: Csányi Ár-pád. Jelmez: Szakács Györgyi. Zenei vezető:Simon Zoltán. Játékmester: Hegedüs László.

Szereplők: Őze Lajos, Funtek Frigyes,Bán János, Rubold Ödön, Mácsai Pál, Csi-kós Gábor, Szélyes Imre, Győrffy György,Magyar Tivadar f. h., Fülöp Zsigmond,Szacsvay László, Benedek Miklós, KubikAnna, Ferenczy Csongor, Pataki László,Tolnai Miklós, Tyll Attila, Csurka László,Fekete Tibor, Tarsoly Elemér, Árva János,Kassai Károly, Székely Tamás, Izsóf Vilmos,Balassa Gábor, Árok Ferenc.

A következő számaink tartalmából

Kovács Dezső:

Szép asszonyok a Körszínházban

Nánay István :

Népszínház és helytörténet

Berkes Erzsébet:

„Amennyit a szív felfoghat magába..."

Szakolczay Lajos: Színházi

esték Újvidéken

Földes Anna:

Nancy-i napló

SZÁNTÓ PÉTER

A krónikás

A Rockszínház előadása

Hát bizony, a valóság néha alaposanrácáfol az irodalomra, mert hiszen azezrahita Ethán bizony végül csak meg-írtaazt a dicsőítő éneket Dávid magasztosnevére, melyet oly igen követelnek tőleStefan Heym nagyszerű regényében és aróla készült rockoperában. (Vesd össze:Zsoltárok könyve, 89. zsoltár; Dávidházának Isten ígéretéből vett vi-gasztalása.) Ebből pedig megtudjuk, hogy„Igazság és jogosság a te királyiszékednek alapja; kegyelem és hűség jár ate orczád előtt", s még több ilyesmit.

Kevés ellenállhatatlanabb dolog van azirodalomban, mint megragadni egymellékszálat, egy kétmondatos melléksze-replőt, majd a cselekmény fővonalává,központi alakjává tenni, s így egy szőr-szálánál fogva kifordítani az egész bundát(mely, mint tudjuk, mégis bunda marad).Elég csak Stoppard lélegzetállító Rosen-crantz és Guildensternjére gondolni ezügyben, de lélegzetállítás dolgában mostmár fölsorakozik Heym Dávid királykrónikája és az ebből készült A krónikás is.

Az ezrahita Ethánról összesen két sortírt a Biblia - azon kívül, hogy közliegyetlen fönnmaradt zsoltárát ---: egy he-lyütt közli, hogy midőn Dávid a Temp-lomba vitette a frigyládát, sokan kísértékazt, és „Éneklők: Hémán, Asáf és Ethán,réz czimbalmokkal, hogy zenge-dezzenek". (Lásd: Krónika I. könyve 15.19.) Másutt pedig megtudjuk, hogy „aSalamon bölcsessége nagyobb volt, minta napkelet minden fiainak bölcsessége ésÉgyiptomnak egész bölcsessége. Sőt,bölcsebb volt minden embereknél, még azEzráhita Ethánnál is..." (Lásd: Királyok I.könyve 4. 3o-31.)

E két mondatból s a már említettdicsteljes zsoltárból született az a nagy-szerű regény, amelynek csak ürügye voltaz ötvenes évek, a személyi kultuszmúltat, történelmet naponta újraíró, ró-zsaszínre glancolt szemléletet hirdetőminden törekvése. Ürügye, mert bárHeym akkor írta - s nyilván arról írta -, demint minden igazi irodalom, ez istúlemelkedett a hétköznapi praktiku-

mon: mindenfajta zsarnokság létfenntartószükségletéről, s valaha sem létezettlegitimitás utólagos megcsinálásáról, s így -végül is - még a bibliai Ethánról is szól.

Miklós Tibor, a rockopera szövegköny-vének szerzője nagyszerű munkát végzett,amikor ezt a nehéz és sokszálú regénytúgy ültette át színpadi nyelvre, hogy alényeg ne vesszen el. Hiszen nagy akísértés, hogy a szereplők játék helyettdeklarálják színpadi és politikai státusukat,annál inkább, mert hiszen a rockoperábanjóval kevesebb idő áll a szereplőkrendelkezésére, mint a regényben, ráadásulennek nagy részében is énekelni muszáj.Miklós Tibor sikeresen adaptálta a történetszálait, a döntések és választásokmozgatórugóit; úgy, hogy a néző nem érziszegényebb-nek magát a regényolvasójánál. Azt is meg kell mondaniazonban, hogy miután hatalmas, bajnokisúlyt emelt, és letette a súlyt, kifelé menetelcsúszott egy banán-héjon: a kitűnőkoncepció néhol olyan gyermeteg módon,magyartalan, nehézkes, irodalmiatlan ésszájbarágós szöveg-ben valósul meg,amely sok tekintetben tönkreteszi a hatást.A Rockszínház felemás státusa, nehézhelyzete s az ebből következő szektajellegnyilván szükségszerűnek láttatja amegoldást, de azért nem szükségszerű,hogy a társulat minden produkciójánakminden sorát a művészeti vezetőnek kellírnia. A sok mindennek tehetséges, de„drámaköltő-nek" nem túl eredeti MiklósTibor ez-úttal segítségül vehetett volnamaga mellé - mondjuk egy költőt.

A kritikusnak rögtön itt szólnia kell egyművészeten kívüli elemről is, melymindenképpen befolyásolja véleményét.Még el sem kezdődik az előadás, ami-kormár kialakul egyfajta prekoncepciója atársulatról: körbenéz a színpadon, látja arémületesen régi, öreg és avítt hangfalakat,hallja a technikusok erőfeszítéseit, ahogyelkapni, beerősíteni igyekeznek a zenekariszólamokat, s már-is ijedni látszik.Megijed attól, hogy ilyen méltatlankörülmények között, ilyen műszakilehetőségekkel kénytelen játszani aRockszínház. Nem szánalom ez aműkedvelőknek kijáró lekezelés, haneminkább olyan lélektani elem, amely erősítiaz előadás erejét. A társulat többszörösenigazolta életképességét, tehetségét, asegíteni nem tudó-akaró illetékesek pedigtehetetlenségüket, s az eredmény : azembertelen körülmények között naprólnapra megszülető

csoda még akkor is tompítja a bírálóhangját, ha nem mindig, mindenben találtameg a maradandó élményt.

Az előadás immár hagyományos dísz-letek között játszódik (díszlettervezőMenczel Róbert m. v.), a lépcsők, épít-kezési vastraverzek a Jézus KrisztusSzupersztártól az István, a királyon át éppolyan elengedhetetlen hatáselemekrockoperánál, mint mondjuk kottában azE-szűkített zárvány. (Az is igaz, hogy emeszerelvényeknek a Szupersztár óta nemvolt funkcionális szerepük, amint eztpéldául az Evita londoni, Prince Edwardszínházbéli, vágóhídi darura emlékeztetőfüggőhídja is bizonyítja. Talán nemvéletlen, hogy például a Macskákősbemutatóján a profi szakemberek máráttértek a pop-art egy elvontabb, AndyWarholtól kölcsönzött, makrorealistaváltozatára.)

Jó díszletmegoldás a színpad hátsó, kö-zépső részében elhelyezett ijesztő magaslépcső, melyet viszont néha, meglehető-sen indokolatlanul tologatnak össze-visszaa hatósági rohamosztagosok. S ezzel márát is térhetünk a jelmezekre (SzekuleszJudit m. v. munkája). A ruhák általábanízlésesek, szellemesek, sőt például aVarázslónő hatalmas köpönyege kitűnőszcenikai megoldásra ad alkalmat, amikore lepelből „születik" Saul király szelleme.Érthetetlen viszont, miért kell akatonáknak csillagközi rohamrendőrökrevagy űr-baseball-játékosokrahasonlítaniuk csakúgy, ahogy nem tudni,miért hordanak a titkos-rendőröktéveszthetetlenül ötvenes évek-beli,ballonkabátra emlékeztető kaftánt.Különösen akkor érthetetlen ez, amikorpéldául Náthán próféta vagy Sádok fő-papmaszkja és ruhája viszont olyanmélységesen realista, mint két jeruzsálemirabbi Róbert László valamelyik filmjéből.Illetve dehogyis érthetetlen az egész: ezthívjuk bántó szájbarágás-nak.

A krónikásról, természetesen, nembeszélhetünk, ha nem beszélünk amuzsikáról, hiszen egy rockopera még-olyan jól színpadra vitt, fordulatos éskorántsem. könnyen feledhető története islegföljebb csak háttérbe szoríthatja avégső lényeget, a rockot. Kemény Gáborés Kovács Tibor muzsikája minden hang-jában méltó ahhoz a hagyományhoz,melynek honi letelepítésén próbálkozik aRockszínház: az angolszász, elektronikusmusicaléhez. Méghozzá úgy, hogy szem-ben a rockopera-listavezető István, a királyzenéjével, amely elég sok, alig lep

lezett Lloyd-Webber-utánérzést tartalmaz(végül is ennek a műfajnak apostola ésprofétája is egyben ő), ez a zene teljeseneredeti.

Minden hangjában méltó, mondottam,de említenem kell azokat a hangokat is,amelyek nem szóltak. Először is azeneszerző-hangszerelőknek nem mindigsikerült a vonósokat és a fúvós szekciótkellő módon a rock-alapba illeszteniük, sezek a részek úgy hangzottak, mint valamibeatesített szalonzenekar. Hiányzik vagykevés az a néhány zaklatott ritmusú, netánhumoros hangszerelésű dal, amely Akrónikás zenei összhatását kissé elhozná arockopera grandiosa irányából.

Halasi Imre rendezésének legnagyobberénye - nem akármi ez zenés színházesetében -, hogy nagyon látványosan,állandóan mozgásban tudja tartani a sze-replők meglehetősen kis létszámú „tö-megét". Ritmusában nagyon pontos,hangsúlyaiban jól eltalált rendezés az övé,egyetlen hibájául az róható föl, hogy aszövegkönyv és a zene által homálybantartott, jellembeli árnyalatokat nembontatta ki a szereplőkkel: a nézőcsodálkozik, amikor kiderül Benájahadvezér és a vele egy táborban lévő-nekhitt Náthán próféta elég lényeges ellentéte,melyre addig semmi sem utalt. Ugyanigyelsikkad a wattok dübörgésében az anéhány mondat vagy szó, amelyből -rendezői, színészi nyomatékosítás híjáncsak ebből - a néző észre-vehetné, hogy aKrónikás két gyermeke, Sém és Simonpolitikailag, emberileg szélsőségesek máskét táborban található. Így csak a finálébancsodálkozunk el, mi is ez a nagy szakítás,amelyben minden-ki mindenkivel ...

No persze, a finálé. A darab és az elő-adás egyetlen teljesen sikerületlen része(Ieszámítva a táncokat, de erről később).Ethán meghurcolását, végső meg-aláztatását színész és rendező kénytelenvisszafogott tónusban tartani, hogy atörténet ne ott érjen véget, ahol véget kéneérnie, hogy jöhessen még a nép nagy,táncos össztüze. Ami persze telje-senérdektelen, hiszen a néző pontosan érzi,hogy az előadásnak már vége, a színpadrólnincs mit közölni, csak még dalolnak-táncolnak egyet. S mert valóban nincsmondanivaló, a jelenet szövege is affélepozo-negatívra fényezett vörös farok,

A koreográfia számomra teljesenrnegmagyarázhatatlan volt, igazábólelemezni se tudom. Reinthaller Éva azeddigiekben

azt mutatta, hogy a rockopera nagy-mestereinek újításra is mindig kész,tehetséges tanítványa. Ez a munkájaviszont egészen egyszerűen blöff, annak isügyetlen. Az első rész harmadik képe, aJeruzsálem falánál táncjelenete kísérte-tiesen olyan, mint valami Apacstanyán-képvalamely televíziós operett-zanzából - stulajdonképp a koreográfusnak ez az egyjelenete volna arra, hogy kifejtseelképzeléseit. Különösen szomorú ezakkor, ha olyan táncosokat késztet „Hamegversz is, imádlak én" jellegű piruet-tezésre, mint a rendkívüli képességűGajdos József vagy az ördöngös ügyességűSzolnoki Tibor.

Nevetséges volna, ha most - sokadszor fölfedeznénk azt a jó néhány érett all-round tehetséget, aki a Rockszínházban vagy ott is - működik. Magam - aki azutolsó előtti előadást láttam csak egypéldával szeretném igazolni minden nagyszó fölöslegességét: Eszter főleg zeneilegnehéz főszerepébe, Kováts Krisztarosszulléte miatt, háromórai, gondolom,elég intenzív tanulás után Sz. Nagy Ildikóugrott be; s az avatatlan néző csak azontűnődhet, milyen lehet az eredeti szereplő,ha a „másod-szereposztás" ilyen ? Sz. NagyIldikó erős hangja, tökéletesen kimunkálténeklési stílusa, úgy hiszem, a közismertenskrupuluózus Lloyd-Webber igényeit iskielégítené.

Külön téma a címszereplő SzakácsiSándor. Módomban volt a rockmusicalműfajának néhány legnagyobbját szín-padon látni: fizikai fittségben, táncoskondícióban, a mozgáskultúra kimun-káltságában Szakácsi nem veheti föl velüka versenyt (ezt egyébként Közép-Kelet-Európában senki se), viszont mind-eztpótolja valami olyan veretes színészitehetséggel, félelmetes színészi, súllyal,ami kevésszer látható ebben a nehéz mű-faban. Szakácsi végig jelen van, A krónikásvele és érte történik.

Énekesként, ha van ilyen rangsor,legnagyobb élmény Nagy Anikó volt,Lilith alakítója. Bizonyára a dalok is se-gítették, de a mifelénk igen ritka él-ményben részesülhettünk: hallhattuk ameglehetősen ritka fehér-blues hangot, azta fajta hangképzést és intonációt, amely apop-rock húszévi uralkodása után segyakori a mérsékelt égövön.

Füsti Molnár Éva, aki ha jól emlék-szem, Pécsett a Chicago musical női fő-szerepében mutatkozott be, azóta ren-geteget fejlődött ének- és tánctudásban,továbbá jellemformáló erőben is.

Balogh Bodor Attila, aki a groteszkfilozófiát és érzelmes emberi minőségethordozó főeunuchot játssza, voltaképpegyetlen kellékkel, valami ékszerfélével sennek gyűrögetésével, hajigálásával, kezefurcsa mozgásával alakít ki egy olyanfigurát, melynek hallgatása beszédesebbsok ordibálásnál.

Makrai Pál, Joáb alakítója szintén aRockszínház egyik titkolt nagyágyúja: afizikailag nehéz szerepben parádésanénekel s játszik.

Ethán a fináléban arra kéri az Urat,segítse néki megtalálni azt az egyet-lent,aki megérti ezt a kort, az ő bűnét és elmúltéveik igaz krónikáját. Ez kissé tán nagyreményű nekiveselkedés, hiszen többetértünk immár abból, mintsem ami ebben akrónikában benne van - viszont ha aztszeretnénk, hogy elfeledve az aktu-alitásokat, élvezzünk egy mély, emberi ésérdekes előadást, nem csalódunk.Márpedig ez legalább ilyen fontos dolog,különösen a tehetséges színházi társulateddigi rövid életében.

A krónikás (Rockszínház)Stephan Heym Dávid király krónikájacímű regénye alapján írta: Miklós Tibor.Zeneszerzők: Kemény Gábor és KocsákTibor. Rendező: Halasi Imre m. v. Drama-turg: Böhm György m. v. és Faragó Zsuzsa.Díszlet: Menczel Róbert m. v. Jelmez:Szekulesz Judit m. v. Koreográfus: Reinthal-ler Eva. Vezényel: Kocsák Tibor.

Szereplők: Szakácsi Sándor m. v., KovátsKriszta, Szolnoki Tibor, Sasvári Sándor,Nagy Anikó, Bardóczy Attila, HomonyikSándor Mikó István m. v., Füsti MolnárÉva, Balogh Bodor Attila, Csuha Lajos, G.Szabó Sándor, Meződi József m. v., MakraiPál, Usztics Mátyás m. v., Gajdos József,Hegyesi Géza, Borbély Sándor, PrókaiAnnamária, Prókai Éva, Csarnóy Zsuzsa,Sz. Nagy Ildikó, Seres Csilla, Tucsek Edit,Tóth Szabó Szilvia, Varga Rita, Szabó Endre,Oláh Tibor, Kovács László, Kozma Attila,Bajkó György.

ÉZSIÁS ERZSÉBET

A Kőszegi Várszínházharmadik évada

Egyik legfiatalabb nyári szabadtéri játé-kunk, a Kőszegi Várszínház mindösszehárom éve működik. A Jurisich-vár ud-varán lévő rendkívül hangulatos helyszínmeghatározza a műsorok programját: idefőként történelmi drámák illenek. Ezenbelül pedig olyan művek, amelyek aszűkebb pátria, Kőszeg történetévelkapcsolatosak. A sort 1982-ben PáskándiGéza Az ígéret ostroma című darabjanyitotta, amely a kőszegi várostrom 450.évfordulójára született, és főhőse JurisichMiklós volt. Tavaly ugyancsak Páskándi-ősbemutatót tartottak: Az isten csalétkeihelyi vonatkozása az, hogy itt vaneltemetve az az osztrák tiszt - GottfriedLehmann -, aki II. Rákóczi Ferencbécsújhelyi szökésének megszervezőjevolt. Idén Nemeskürty Istvánt - akinekszemélyes kötődése van a város-hoz -kérték fel színpadi szerzőnek. Hantjával eztakar című darabjának hő-se, Kiss Jánosaltábornagy Erdélyből származott, desokáig élt Kőszegen - felesége is idevalósivolt -, ide vonult visszakényszernyugdíjazása után, és csakéletének utolsó tragikus eseményei so-dorták Budapestre. A történetnek tehátszámos helyi vonatkozása van.

Nemeskürty drámája a magyar nemzetifüggetlenség huszadik századi vérta-nújának életét követi nyomon. Kiss Jánosaltábornagy a magyar tisztikar azonkisebbik részéhez tartozott, amelyik tisztánlátta a második világháború kimenetelét,az ország csatlósállam-helyzetét éslehetséges jövőjét. Ennek a szűk rétegnekaz összeesküvése a huszonnegyedik órában- 1944 őszén, a sikertelen kiugrási kísérletután - bontakozott ki, s bár a MagyarEllenállási Front szellemi-politikai vezéreBajcsy-Zsilinszky Endre volt, a tisztikarláza-dása Kiss János nevével vonult be atörténelembe. Kétségtelenül érdekes sze-mélyiség lehetett, erről a napjainkban so-kasodó emlékiratok is bizonyságot tesz-nek. (Simonffy András könyve, aKompország katonái éppúgy említi nevét ésszerepét, mint Kádár Gyula A LudovikátólSopronkőhidáig című memoárja.) Nemvéletlen tehát, hogy a korszakot maga

is kortársként átélő Nemeskürty őt vá-lasztja hőséül. Nincs könnyű dolga, amikoregy dráma keretén belül az egész életútábrázolására törekszik. Így ugyanis időbencsaknem fél évszázadot fog át: a századelső éveitől 1944-ig. Ráadásularánytalanul, mert míg az első r é s z aMonarchia utolsó éveitől. 1938-ig tart,addig a második mindössze néhány évtörténete a második világháború ki-törésétől 1944, december 8-ig, a tragikushalálig.

A két rész nemcsak az időbeli eltérések,hanem a feldolgozás módja miatt is élesenelválik egymástól. Ez tudatosan vállaltszerzői szándék, a darab instrukciójaszerint: ,,Az első rész egy tragédia szintemár idilli előjátéka: »idilli« még akkor is,ha ebben is szerepet kap a lövészárok,háború és emberi szenvedés. Az első részálomszerű, életképszerű, sok benne azének, nóta, katonadal, rezesbanda-zene;van bál is. Ezekben vegyen részt Kőszegműkedvelő közönsége: iskolák, énekkarok,zenekarok. A. népség-katonaság között islegyenek kőszegiek! .A. második résztérben-idő-ben szűkített tragédia,szabályos, dialógusokba sűrített dráma. Akét rész stílusa tudatosan tér el egymástól."

Az első rész ennek megfelelő élet-képiidilljében - a történelmi sorsfordulókellenére - alig történik valami: Kiss Jánosmegsebesül az első világ-háborúban,később megnősül, karrierje fokozatosanhalad előre egészen. az 1938-asaltábornagyi kinevezésig - egy tiszti karriercsúcsáig. Ebben a felvonásban a nagytömegeket mozgató, látványos képsorokvalójában csak illusztrálják atörténelemkönyvből ismert tényeket. Amásodik rész a szerzői szándék szerintfeszes, szikár gondolati dráma, mindensallangtól és díszítéstől mentesen, KissJános életének legizgalmasabb éslegmeghatározóbb sorsfordulóját ábrázolja,amikor ez a tiszti karrierje csúcsán álló,becsületes ember eljut a lázadásig. Ezt azetikai fordulatot azonban a dráma nembontja ki eléggé. A hős tette eleve adotttörténelmi tény, és nem a dramaturgiaielőzményekből kibomló szükségszerűség.Ez az összeesküvés ábrázolására isvonatkozik: sem dramaturgiailag, semlélektanilag nincs igazán előkészítve.Mindössze a darab utolsó harmadában, ésteljesen váratlanul csöppenünk bele, afőhőssel együtt. Az előkészítő szál csupánBajcsy-Zsilinszky Endre barátsága, amely1919-től datálódik, amikor Kiss JánosAusztriá

ba szöktette őt a kommün elől. De hátBajcsy-Zsilinszky pályája maga is olyansorsfordulókkal teli, amelyeket lehetetlenmegérteni egy másik személy életútjánkeresztüL Márpedig itt nem ő, hanemKiss János a főszereplő. Így inkább csakelhisszük - hisz a történelemből ismerttény -, de nem a dráma törvényszerűségeihitetik el velünk kettőjük közös politikaigesztusát és gondolkodásmódjukhasonlóságát. A tisztánlátás Nemeskürtyhősének legfőbb érdeme. Kiss Jánosszinte az első perctől fogva sej-ti, hogyösszeesküvésük eleve kudarcra ítélt, ésnem lehet több politikai demonstrációnál,mégis vállalja, mert magányosakciójukkal a haza és a tisztikar becsületétvédik. ,,Életünk árán bizonyítottuk, hogyvolt bennünk erkölcsi tisztesség." Nincsmás lehetőségük, mint a hősi halál, ez ajövőnek hozott áldozat, amellyel egy népmúltját próbálják menteni. Végső soronBajcsy-Zsilinszky End-re is hasonló érvekmiatt dönthetett úgy, hogy nem él amegszervezett szökés lehetőségével,hanem a halált választja. Kiss Jánoskivégzése az aradi vértanúkéraemlékeztet: éppúgy végig kell néznietársai halálát, mint Damjanichnak. Innen aSzóza t r a utaló cím asszociációja, amely akét század függetlenségi vértanúitösszekapcsolja.

A darab tehát íróilag sem egységes. Amásodik rész az izgalmasabb gondolatidráma, ahol valódi jellemek, indulatok ésszenvedélyek csapnak össze jól megírtdialógusokban. Az első felvonás ezzelszemben epikusabb és illusztratívabb.Romhányi László a meglévő különbsé-geket úgy próbálta eltüntetni, hogy amásodik részt is látványosra és felületesre- rendezte, ezáltal épp a dráma legjobbrészét hatástalanította. Kiss János perénektárgyalása például pattogó dialógusokbóláll, amelyből a színpadon mindössze aszereplők teátrális bevonszolása valósulmeg. De említhetnénk a nyíltszíni verésjelenetét is, amely nemcsak fölösleges,hanem olyan elcsépelt színpadtechnikaieszközt alkalmaz, mint a

vetítéssel kimerevített mozgás. RomhányiLászló kétségtelenül nem tud elszakadni.a Kazimir-iskola elidegenítő effektusaitól.A darabban felvonultat két szimbolikusalakot - egy népi táncospárt -, akik alegváratlanabb helyen és időbenbukkannak fel, táncolnak vagy dalra fa-kadnak. Időnként úgy sétálnak a szerep-lők között, mintha jelen sem lennének,időnként azonban részt vesznek a játék-ban. (A katonák például rájuk fogják afegyvert.) Ez a didaktikus jelképrend-szerfölösleges tehertétele a drámának.

Az előadás gyakorlatilag kétszer kez-dődik el, mert a népi táncospár bejöve-tele után a majális ugyancsak táncokkal-kórusokkal tarkított, meglehetősenhosszadalmas és unalmas jelenete követ-kezik. A tömegjelenetek - amelyekbenszámos helyi amatőr szereplő vesz részt,többek között a Jurisich Vár MűvelődésiKözpont fúvószenekara - kivitelezéseszegényes, és ötlettelen. Ezt ellen-súlyozandó a rendezés olyan sokkolóeszközöket alkalmaz, mint a befejezésdíszsortüze, az újjászervezett magyarnéphadsereg katonáinak közreműködé-sével. Az előadás mélypontja a kivégzésijelenet, amely ügyetlen megoldásával éppellenkező hatást ér el. Bár a színpadonhárom valóságos kötél lóg, a szereplőkimitálják az akasztást, vagyis a fejükelőbb lebillen, mintsem elérné a kötelet.(Kiss János pedig saját maga húzza nyakaköré a hurkot, de nem a valódit, hanemegy képzeletbelit!) Stilizáció ésnaturalizmus ilyen keveréke inkábbgroteszk, mint megrendítő hatást vált ki.Ez a stílusbeli bizonytalanság jellemzi adíszletet is. Fehér Mik-lós stilizált életfájaalatt naturális szoba-belsők állnak, valódicsengő szól, és meg-lehetősen sok ajtótnyitogatnak. A járások azonbantisztázatlanok. Kiss jános kőszegi házábanhol az ajtón keresztül érkeznek aszereplők, hol egyszerűen. átsétálnak aszínpadon - az utcáról a szobába.

Ezek olyan apró rendezői ügyetlen-ségek, amiket kis odafigyeléssel ki lehe-

Oszter Sándor és Budai István Nemeskürty István drámájában (Kőszeg) (MTI-fotó. Czika László felv.)

négyszemközttett volna küszöbölni. Nagyobb problémaa szerepek értelmezése és megvalósítása.Nincs eldöntve a szereplők kora ésegymáshoz való viszonya. Ha egy-szer atörténet több évtizedet fog át időben, és afőhőst alakító Oszter Sándor fiatalonjelenik meg az első jelenetekben, majdfokozatosan öregszik a darab során, akkora Bajcsy-Zsilinszkyt játszó HorváthSándor nem jelenhet meg a darab elejénősz hajjal és saját korával, hiszen atörténet szerint körül-belül egyidős afőhőssel, azaz húsz-egy-néhány éves.Vagy elhisszük neki, hogy ő a fiatalBajcsy-Zsilinszky, aki külsőmegjelenésében később sem változik, deakkor minek a főhős látványos öregítése?Természetesen az asszonyokon semhagynak nyomot a múló évtizedek, a KissJánosnét játszó Sáfár Anikó és a SchönnerOdilónét alakító Sunyovszky Szilvia éppolyan szép és fiatal a da-rab végén, mint ahárom évtizeddel korábban játszódó nyitómajálison.

Színészi teljesítményekről alig lehetbeszélni. Igaz, a darab nem is kínál valódijó szerepeket, a főhősét kivéve. De OszterSándor is sokkal adós marad Kiss Jánosalakjában: különösen a fiatal-kori évekbemutatására használ meglehetősenkülsőséges eszközöket. A másodikrészben, ahol szerepe is jobban megírt,alakítása elmélyül, visszafogottá, őszin-tévé válik. A börtön- és a kivégzésijelenetben már egészen jó, kár hogy ennekhatását a már említett rendezői hibáklerontják. Mellette még Bács Ferencpróbál meg emberi karaktert fel-mutatniBartha Károly miniszter alakjában, ésBorbáth Ottilia visz némi színt aszobalány figurájába. Az össze-esküvőkelmosódóan egyformák, ez alól csakGeréb Attila Nagy Jenője ki-vétel. Nemjutott több színészi lehetőség DeákSándornak, Bencze Ferenc-nek, KránitzLajosnak és Dózsa László-nak sem. AKMP Katonai Bizottságának két tagjátFazekas István és Karsai István játssza.Az előadáson megvalósul a szerzőiutasítás: a népség-katonaság között szépszámmal vannak helybeliek, a játékbanrészt vesz Kőszeg műkedvelő közönsége.

Mindenképpen nemes tehát a szándék,hogy egy város - amelynek nincs sajátszínháza és társulata - a nyári szabadtérijátékokon önmaga történelmét és jelesszemélyiségeit óhajtja látni. A művészimegvalósítás azonban útját állja ennek akezdeményezésnek.

FÖLDES ANNA

„M i végreaz egész teremtés?"

Gábor Miklósa zalaegerszegi Tragédiáról

„Lucifer én vagyok" - vallotta RusztJózsef, a Hevesi Sándor Színház Az embe r

tragédiája-előadásának rendezője.„Lucifer drámájáról" szólt a SZÍNHÁZkritikusa is (1984. január). A rendhagyóTragédia-előadás méltatói szinte kivételnélkül Lucifer kulcsszerepét és GáborMiklós újszerű, izgalmas Lucifer-alakí-tását állították előtérbe. Születtek leíró,elemző és polemikus bírálatok is, deGábor Miklós színészi teljesítményérőlszinte csak szuperlatívuszokat olvashat-tunk. A kritika tehát nem maradt a mű-vész adósa. Csakhogy Zalaegerszegenmostanáig húsznál alig valamivel többszörjátszották ezt a Tragédiát, Budapesten -egyetlen este. S még ha ezzel nem iszárult le végérvényesen a zalaegerszegiLucifer diadalútja, akkor is riasztó agondolat, hogy a (földrajzi-demográfiai)körülmények és a jelenlegi színházistruktúrából következő elvárások ilyenkurtára szabhatták, szabhatják a színház-történet idevágó fejezetét.

Színházszerető nemzedékek helyett -csak néhány ezer ember láthatta GáborMiklós új arcú Luciferét.

Ezért kértük meg a színészt erre a sze-repformálásnak legalább a fővonalát,gondolati összetevőit, szellemi momen-tumait és szakmai problémáit rögzítőbeszélgetésre.

- Amikor az Ön Lucifer-alakításánakelőzményeit tudakolom, legalább kétféle vá-laszra számítok. Hiszen köztudomású, hog y

Gábor Miklós nem először játszotta Madáchpártütő angyalát. 1961-ben Vámos Lászlórendezésében ön volta híres (jogosan vitatott)szőke, szegedi Lucifer. Egy esztendővel ké-sőbb, ugyanabban a rendezésben, előadásban, akritika szerint nemcsak Lucifer jelmezeváltozott, de jóval lehiggadtabb és a szabad-téri követelményekhez inkább alkalmazkodóvolt a játék. A Madách-show-nak, tekintett,látványos Tragédia-előadás langyos és fa-nyalgó k r i t i k á i b a n viszonylag önnek jutott alegtöbb babér. Vajon előnyt vagy hátránytjelentett ez a korábbi találkozás önnek az újelőadásban?

- Eléggé távol vagyok tőle, hogy nezavarjon... Általánosságban azt mond-hatom, hogy örömmel fogadom el újra azta feladatot, amivel hajdan nem sikerültmegbirkózni. Így voltam az Ahog y te t sz i k

méla Jaques-jával is. Én magam pontosanéreztem, tudtam, hogy Lucifer is pályám„elintézetlen ügyei" közé tartozott. Ilyen-kor a szerep kihívása -- sajátos ösztönző-erő.

- Ilyenkor a színész „meg akarja mutat-ni",hogy mégis diadalmaskodik, vagy művészifejlődését kívánja demonstrálni?

- Még ezt se mondanám. Egyszerűencsak él az új lehetőségekkel. Anélkül,hogy Az ember tragédiája két előadásátvagy a magam két közelítésmódját ha-sonlítgatnám, felhívom a figyelmét kétképre. Szegeden, a hatalmas szabadtérenszinte elvész a színész. Lucifernek az adottarányok következtében valósággal ágas-kodnia kell egy-egy tömegjelenetben,hogy észrevegyék, megszólalására oda-figyeljenek. Emlékszem, a londoni szín-ben milyen problémát okozott számomra,hogy jelenlétemnek nyomatékot adjak.Ruszt remekül tagolt (kisebb) színpadánviszont minden emberléptékű, és olymódon van tagolva, hogy bárhol állok,jelenlétem hangsúlyossá válik. Nincs aszínpadnak egyetlen sarka sem, ahol - haa magam természetes hangján megszó-lalok - ne lennék a figyelem fókuszában,ne tudnék már a legelső mondattal kon-taktust teremteni.

A rendezők gyakran nem is gondolnakrá, hogy milyen nehéz a színésznek acsupasz színpadon, különleges teátráliseffektusok, fények nélkül egyértelműen -és egymagában- előtérbe kerülnie. Én isinkább csak rendezőként tudatosítottammagamban ezt a problémát. AmitSzegeden egyébként éppen a roppantméretek következtében nem is sikerül-betett megoldani. Folyton azt éreztem,hogy az alakom is, a hangom is elvész, éshiába ágálok, nem sikerül kontaktustteremtenem a sok ezer főnyi közönséggel.Rusztnál viszont a színpad tagolása olyan,hogy a tér - a jól tervezett emel-vénynek,arányos léptékű lépcsőknek hála -egyszerre lehet üres is, intim is. A másik előzmény, amiről hallani sze-

rettem volna, Gábor Miklós és Ruszt Józsefemlékezetes művészi eredményeket termőegyüttműködése. Hiszen a Lucifer köztudo-másúan - csak folytatás.. . A kecskeméti évekről talán már túl-

ságosan sokat is beszéltünk. Tény, hogyaz ott kötött művészi szövetségnek meg-volt az eredménye. A szálak azonban

itt Pesten mintha meglazultak volna. Abarátság fennmaradt ugyan, de kiderült,hogy Ruszt a Nemzeti, illetve a Vár-színházban nem tudta folytatni azt, amitlenn elkezdett. Hiányzott a vállalkozáslendülete, a közösséget és a relatíve --optimális munkafeltételeket teremtő ösz-szetartozás. A Ruszt köré tömörült szí-nészgárda néhány tagja Szegedre is követteőt, de az eredmény, részbenmegfejthetetlen, részben nagyon ismegfejthető okokból, irt is elmaradt avárakozástól. Pedig Ruszt nyilvánvalóantársulatteremtő művész. Megfigyeltem,hogy még ha vendégként rendez is egy-egydarabot, nagyon hamar megnyeri, sokszorvalósággal lenyűgözi a produkcióbanszereplőket. És ami még ritkább, ahhoz ismegvan a képessége, hogy az egyszerlétrejött kapcsolatokat megőrizze. Hiszen akecskeméti gárda java, mag-ja akkor isösszetartott, amikor már ki-ki másholkereste a boldogulását. Köztem és Rusztközött is fennmaradt a baráti-művészikapcsolat. Nyilván ennek köszönhető, hogymihelyt tervbe vette a Tragédia bemutatását,rögtön rám gondalt, megkeresett...

Ebben, feltételezem, a barátságnál, a bi-zalomnál is nagyobb szerepe volt annak, hogyRuszt József éppen Önben le maga Luciferét.

Meglehet. De azért ez sem ilyenegyszerű. Soha ilyen világosan nem érez-tem, nem értettem meg, hogy miért issikerült Rusztnak annyira közel kerülnieegy-egy darab előadása során a kiválasztottszereplőhöz, mint most, amikor aTragédiára készültünk.

Vas, miért? Pontosabban : hogyan ?- Talán mégis könnyebb arra felelni, hogy

miért. Csak a magam példájával élek. Tény,hogy Ruszt soha nem be-szélt nekem arról,hogyan született meg fejében apuhakalapos, ballonkabátos Lucifergondolata. Hosszú töprengés után vagyvillámcsapásként jött az ötlet?! Dedöbbenetes volt számomra, hogy még apróbák megkezdése előtt kikeresett nekema jelmeztárból egy nagy szélű puha-kalapot, viseltes ballont - abban is fotóztaka műsorfüzet számára -, mert pontosanbenne élt már az a figura, akit én csakazután teremtettem meg. Es ami mégfurcsább: Ruszt ezzel a frappáns ötletével,Lucifer merőben szokatlan jelmezének,külső megjelenésének elképzelésévelváratlanul rátapintott egy titkomra.Valamire, amiről mi ketten soha nembeszéltünk. Hogy én gyerek-fejjel nemcsakláttam, de rajongva szeret

tem is ezeket a népszerű, puhakalaposfilmfigurákat, sőt, amikor legelőször,arról ábrándoztam, hogy színész leszek,ilyen Humphrey Bogarc vagy fiatal JeanGabin-szerű színész szerettem volnalenni. Ruszt Jóska, számomra is váratla-nul, szinte leleplezte ezt a titkot, amikormegtalálta számomra a mai Lucifer leg-hitelesebb külső alakját, Azt a jelmezt,amiben első pillanattól kezdve úgy mo-zoghattam, mint aki beleszületett.

- Feltételezem, hogy Ruszt ebben afigurában, e mögött a külső mögött Lucifertlátta és nem Gábor Miklóst.

- Téved. Pontosan tudom, hogy ami-koregyeztetési és más okok miatt veszély-bekerült az ígéretem, és Ruszt megpróbáltmás színészben gondolkodni, abban a.pillanatban Luciferről alkotott elképze-lését is a kiszemelt színészhez hajlította.A szerep tartalma nyilván azonos lettvolna, de a forma megválasztásábanRuszt meglepően hajlékony. És mindig aszínészből indul ki! Ő valóban bennem láttaezt a Lucifert., vagy megfordítva: bennemezt a Lucifert látta. Rendezői tehetségénekegyik jellemző vonása, hogy nemcsakszínészben gondolkodik, de annyiraismeri a maga színészeit, annyiraodafigyel egyéniségük külső és belsővonásaira, hogy a színész és a szerepazonnal egyetlen figurává ötvöződik,valósággal összekopírozódik az agyában.

- Ez voltaképpen elengedhetetlen rendezőitulajdonság.

- Elengedhetetlen, de - éppen a színészszempontjából -- nem teljesen veszélyte-len. A. Ruszt-típusú rendező ugyanis, aki amaga víziójához keresi a megfelelőkomponenseket, ha a színész megfelel azelképzelt látványnak, egyszerűen film-figuraként belehelyezi a kompozícióba, éselőfordul, hogy magára hagyja. Haelégedett, ha rajong is érte a próbákon, aszínész sohasem lehet teljesen biztosabban, hogy a tehetségével, a munkájávalvagy a figurájával érdemelte ki. ezt azelismerést, gyakorlati munkábanugyanakkor Ruszt szereposztó és próba-módszerének megvan az az előnye, hogymindenkor tekintetbe veszi a lehetősége-ket, odafigyel a rábízott színészekre, ésszámol a társulat tagjaival, erőviszonyai-val. Ahogy a festő nem festhet freskót, hacsak egy vászna van, olajfestményt, hapasztellkrétával dolgozik, ugyanúgy arendezőnek is az adott társulattal, esz-közökkel kell megvalósítania a műrőlbenne élő képet.

- A zalaegerszegi előadás nemcsak a mosta-

nában látott Tragédia-előadásoknál meré

szebb és igényesebb, de sajátos paradoxonaszerintem, hogy lényegesen jobb, jelentősebb,mint ami a társulattól kitelik. ErőteljesebbÁdámot, többszínűbb Évát, látványosabbdísz/etet, sőt gondosabban, hatásosabban meg-komponált történelmi színeket már sokszorláttunk, de Ruszt újszerű értelmezése talán új

fejezetet nyithat a Tragédia hazai színpaditörténetében. A zalaegerszegi társulat érdeme,hogy az Ön vezényletével közvetítette,pontosabban megvalósította Ruszt koncepcióját.A z a 'tény, hogy Lucifer és az Űr vitájaként

jelenítik meg az előadást, nyilvánvalóan adrámán belül új dimenziókat nyit meg a Lucifertalakító színész számára is.

Ez a kiindulópont mindenekelőtt adráma színpadi struktúráját változtatjameg. Hogy nem az emberiség képekbetömörített történetét kell Madách Imreköltői elő- és utójátékával keretezve szín-padra állítani, hanem magát a szellemi pár-bajt, a vitát. Ebben a struktúrában egyet-len jelenet sem önmagáért érvényes,hanem érvként, illusztrációként szolgál.

- Lucifer és az Úr vitájának voltaképpen

Ruszt a harmadik résztvevője. Napirenden pediga mi mai életünk értelme, emberségünklehetősége szerepel !

Mióta együtt dolgozunk, tapasztalom,hogy Ruszt valójában csak az őtszubjektíve i$ érintő, szenvedélyesen fog-lalkoztató darabok színpadra állításakorfutja ki a maga formáját. Ebből következik,hogy az előkészületek során és apróbaperiódusban ő soha nem arrólvitatkozik a színészeivel, hogy az író - ezesetben Madách így vagy úgy gondolta ajelenetet; mi nem a Tragédia filológiailaghiteles értelmezését kerestük, hanem amagunk válaszait Madách kérdéseire, Hogymi mit gondolunk, hogyan éljük át a létneka drámában megfogalmazott gyötrelmeit.Igy vált a dráma kulcs-kérdésévé, ha úgytetszik, mottójává Lucifernek a teremtéssikerét, tökéletességét megkérdőjelező,legelső mondata, hogy „mi tessék rajta?".Mármint ezen a világon.

Az Ön alakításában ennek az ellentéteketexponáló, bevezető kérdésnek korábban soha nemtapasztalt robbanótöltete van. A kérdésben szintebenne érezzük a teremtés tökéletességét tagadóválaszt.

- Már Lucifer hallgatásában is érződik afeszültség, ami a hozsannázó angyalokszövege közben egyre nő. Mindannyianismerjük annak az embernek a lelkiálla-potát, aki már sokat hallgatott, és egy-szercsak úgy érzi, történjen bármi ki kell végremondani az igazat. Ez az indulati töltéshevíti Lucifert is, s valóban,

ahogy megfogalmazza, abban már bennevan a válasz. Hogy elégedetlen a terem-téssel, amiben egyébként része volt.

- Ez a gondolat is új, pontosabban, erő-teljesebben fogalmazódik meg, mint korábban.Hogy Lucifer maga is részese volt a te-remtésnek, hogy felelős azért, ami létrejött.Lehet persze, hogy csak a mi fülünk érzéke-nyebb ma ezekre az árnyalatokra. Ez benne van a madáchi szövegben.

Együtt teremténk... Voltak-e viták a társulaton belül, esetleg

ön és Ruszt között a Tragédia értelmezésében ? - Az alapkérdésekben kezdettől

egyet-értettünk. Azt is mondhatom, hogyaz első perctől evidensnek éreztem adráma Ruszt által felvázolt színpadistruktúráját is. Amiben vitatkoztunk, aznem Lucifer funkciója, magatartása volt,hanem éppen ellenkezőleg: Éva alakját,drámán belüli vonalát éreztem túlságosanháttér-be szorítottnak a próbák alatt. Arraigyekeztem felhívni Ruszt figyelmét, hogyaz ember - sajnos vagy hála isten -mindenkor átéli a lét másik oldalát is.Lucifert leküzdhetetlen, elemi rokonszenvfűzi a ,teremtett emberhez, és ter-mészetesen Évához is. Gúnyolja, de Évanélkül Lucifer számára sem lehet kerek avilág! Lucifer a felvilágosítás, a felsza-badítás szándékával fordul ebben az elő-adásban az emberhez, és amikor kiáb-rándítja, szigorában, iróniájában is érződ-nie kell a félelmetes és mégis barátigesztusnak: figyelj rám, ember, jöjj rá arra,hogy milyen szerepre szántak, szabaduljfel végre, és légy felnőtt! Légy önmagad.Ennek a luciferi magatartás-nak csak akkorvan hitele, ha Ádám és Éva is eléggéfontosak, eléggé emberek ahhoz, hogyméltók legyenek az ő erő-feszítésére.

Vajon összeegyeztethető-e ez a kapcsolatMadách eredeti szándékával? Hiszen Lucifer azŰrben nyíltan is Ádám ellen fordul ! A Tragédia színpadi történetében

megszokott és elfogadott bizonyos mér-tékű húzás. Nyilvánvaló, hogy ez soha-sem kizárólag a túlméretezett terjedelemmiatt, az előadhatóság érdekében történik.A mi húzásaink is a zalaegerszegiértelmezést, vagy ha úgy tetszik, átértel-mezést szolgálták. Az Űr-jelenetbenpéldául valóban kihagytuk Lucifernek azAdám várható pusztulása felett érzettörömét. Lucifer a mi értelmezésünkbennem elpusztítani, hanem megváltani tö-rekszik Adámot.- A megváltás - Ruszt középponti színházi

gondolata. Ha Lucifer is a megváltó figurák

egyike, akkor létezik intellektuális megváltási s ?

- Tulajdonképpen: igen. Ha a megváltásmotívumát a maga valóságos helyéretesszük az előadásban, még nyilvánvalób-bá válik, hogy a bevezető istentiszteletsem trükk, nem keretjáték, hanem a misz-térium része. Ha Lucifer szimpla sátánlenne, Rómában például minden okamegvolna a boldogságra: ebben az isten-telen világban az ember olyanná válik,amilyennek az ördög látni akarja. DeLucifer ebbe sem nyugszik bele: ő azérthurcolja meg Ádámot, hogy a történe-lemben lehetséges létformák mindegyikétmegtapasztalja. A változatokban az emberigondolkodás dialektikája, Madáchfilozófiai töprengésének irodalmi megjele-nítése bontakozik ki. Mi történik az em-berrel a zsarnokságban, a szabadságban?Hová vezet a kereszténység, a tisztatudomány, a forradalom...

- A jelenetek ebben a koncepcióban Madáchsaját kérdéseire fogalmazott válaszok.Megielenített tézisek.

- Valójában Lucifer és az Úr között zajlóvitának is ezek az ütközőpontjai. Ezekegyben Adám kiábrándításának, realitásranevelésének egymást követő stációi. Afolyamatba beletartozik az is, hogy Luciferabban is bölcsebb Ádámnál, hogy tudja: azember nem vethet egyszerűen véget akomédiának. Az ön-gyilkosság azemberiség szempontjából semmit nem oldmeg. A cél, a megváltás csak egy olyanvilág lenne, amelyben emberhez méltóanlehet élni.

- Ha elfogadom, hogy Lucifer célja naggyátenni Ádámot, akkor az előadás „happy endje"- az Úristennel hármasban megjelenítettcsaládi idill - voltaképpen Lucifer nyilvánvalókudarca, veresége.

Lucifer a vitában diadalmas, de aküzdelemben elbukott. Ezért beszélhetünkLucifer tragédiájáról. Ha Lucifer valóban ateremtés megsemmisítésére törne, ezzel azaknamunkával a nézőben legfeljebbrettegést vagy gyűlöletet ébreszthetne. Demivel naggyá akarja tenni az embert,kiábrándítása által nevelni, ez az érzelmitöltés utat nyit a tragikum felé. Amikorkimondatik, hogy „átok, átok!" - Madáchutasítása szerint Lucifer veszteskéntmeggörnyed. A mi előadásunkban én nemvéletlenül nézek felfelé a z égre, hanemhogy az égi hatalommal szemben érzettlázadó tehetetlenségemet kifejezésrejuttassam. Mert Adám azzal, hogy feledtenagyságát, el-árult engem, és én kénytelenvagyok belenyugodni amegváltoztathatatlanba.

Lucifer az, aki lázad és bukik, nem pedigÁdám.

- Lucifer mégsem olyan típusú tragikus hős,mint amilyenek a klasszikus tragédiákszínpadán teremnek. Az Ön játékában kü-lönösen nagy hangsúlyt kap az irónia. Lucifer iróniája, amivel Ádámot, a

világot és az Urat bántja, mind azt cé-lozza, hogy az ember szabadságát megte-remtse. Ezen a ponton számomra Madáchfontosabb Lucifernél. Nem tudom, vajon lehet-e ilyen módon

differenciálni.-- A színészi megközelítésben, azt hi-

szem, igen. Megvallom, én sokkal többettöprengtem annak idején Sarkadi Imrevívódásain, kudarcain, mint OszloposSimeonéin. Amikor a I V . Henriketjátszottam, elsősorban Füst Milánt igye-keztem megérteni. Madách a magyarmitológiában kicsit búsmagyar, klasszikusszerző. Holott el sem kell különösebbenmélyedni a szövegbe, hogy kiderüljönkeserű humora, amelynek éppen Lucifer ahordozója. A mi korunk nyilvánfogékonyabb az elődökénél minden-fajtairóniára. Őszintén szólva nem is tudom,hogy volt-e Madáchon kívül olyanklasszikusunk, aki a legsúlyosabb nemzetiés létproblémákat ilyenfajta iróniávalkezelte. Adyig - nemigen. Lucifer, úgy érzem, Madách egyé-

niségének tagikus fele. Az Úrral folytatottvitája az ő gyötrelmeinek lenyomata. Apoéta kérdezi a világtól, s benne önma-gától is, hogy vajon mi tessék ezen a te-remtésen.

- A szabadságharc megbukott, Fráter Erzsiméltatlanná vált Madách szerelmére.. .

Lucifer képtelen lenne a viaskodás-ra,saját kétségei elviselésére akkor, ha nemőrizne meg lelke mélyén valamiféleszkepszist, iróniát. Amely egyébkéntMadáchnak is sajátja. Az én Luciferem,ha szabad ezt mondani, annyiban is kü-lönbözik a többi Lucifertől, hogy nemcinikus, hanem ironikus töltése van. Lu-cifer, amikor feltárja Ádámnak a jövőbevezető útját, személyesen is érintve van.A keserves realitás, az ész kiábrándítódiadalát bizonyos vonatkozásban - ateremtményekhez, való vonzódásán ke-resztül - maga is megszenvedi. De ez nemközömbösíti fölényét, az iróniát és ahumort.

- A z Ön játékában szokatlanul nagy teretkapott a humor. Néha meg is hökkentett engema nézőtéren végighullámzó nevetés. Bár, azigazat megvallva, én is nevettem. Talán nem islehetett nem nevetni, amikor Lucifer

,gesztusaiban, reakcióiban megcsapott ben-nünket a modern élet szele, a kortársi maga-tartás. Ez nyilvánvalóan nagyon is tudatosanakronizmus volt.

- Természetesen. A nézőtér néha valóbanváratlan reakcióinak végeredmény-benRuszt is, én is örültünk. Ez azt jelentette,hogy a közönség valóban részt-vevőjévéválik a vitának, megérzi, hogy róla is szóvan. Példaként hadd hivatkozzak akalapjátékra. Amikor Lucifer az emberpárparadicsomi enyelgését nézi, szemérmesenelfordul. Rosszallja, de azért gyönyörködikis a szerelmükben. Irigykedik ? Talán csakfelfogja, hogy ezek ketten még hisznekvalamiben, ami valóban szép, amit ő isannak tart, pedig már tudja, hogyhiábavaló. De ahogy arcát kalapjába rejtveelfordul, együtt-érző, rokonszenvezőkíváncsisága le-győzi a racionális kritikát,és a kalap mögött mégiscsak kikukucskáLEzzel a gesztussal Lucifer öniróniájátakartuk érzékeltetni.

- Ez az önirónia számomra Lucifer szintefeltartóztathatatlan szerelmi sikereinekemlegetésekor a legérzékletesebb.

- Itt Madách olyan frappáns kiszólá-sokkal, ma is hatásos bemondásokkalkönnyíti meg a helyzetemet, hogy szinteelég, ha elmondom őket. De ami talánlényegesebb a figura megteremtése ésmegítélése szempontjából, az éppen ne-vetésünk természete. Nyilván, ha Luciferkizárólag gonosz lenne, akkor félnénk tőle,és nem lenne meg az erőnk, a fölényünkahhoz, hogy nevessünk raj-ta. Atöprengései, a gyötrődései teszik őthozzánk hasonlóvá, ha úgy tetszik,emberivé - és ezért tudunk rajta is, vele isnevetni.

Mára megfogalmazásakor töprengtem,hogy milyen speciális színészi fel-adatokról,játékezközökről faggathatnám, de őszinténszólva semmi nem jutott az eszem-be,

- Igyekeztem minél magától értető-dőbben, természetesen létezni a szerep-ben.A játék alapja is az volt, hogy magamévátettem a Tragédián belüli helyzeteket. Némiplusz játéklehetőséget adott, hogy időnkénta magam vitatkozó, kommentátoríszerepéből átugorhattam, be-ugorhattam afelidézett játékba. A szituáció ily módonlétrejött kettőssége szinte tálcán kínáltbizonyos játékötleteket, gegeket, Például,amikor a fáraó mellé szegődömudvaroncnak, a konvencionális udvarigesztus is mulatságossá válik, mivel én amodern puhakalapommal

bókolok. Vagy a Kepler-jelenetben aszöveg szinte kínálja Lucifernek a komi-kus lehetőségeket. Mindez persze a többÁdámra építő sajátos rendezésből is kö-vetkezik. Hiszen Luciferként alapjábanmindvégig a paradicsomi, tehát a passzívÁdámmal vagyok partnerkapcsolatban, amásik Ádámot - a történelem sakkfiguráját- vele együtt figyelem. Ez a kívülállástipikusan brechti helyzetet teremt aszínpadon,

- Hogy érti ezt?- Lucifer kívül van, azonban - akár-csak

Ádám - időnként be is lép a históriába.Belép, de nem azért, hogy új, másfigurává lényegüljön, hanem hogy fel-idézzen valakit. Éppen ezért nekem nemkell, nem is szabad eljátszani az adott,történeten és történelmen belüli figurát,hanem csak jeleznem kell. magát a funk-ciót s azt, hogy bennem él. Ez az oka,hogy a szóban forgó jelenetekben semöltözhetnék át. Akár „benn" vagyok, akár„kinn" - a nézőnek az Úristenvitapartnerét, Ádám látomásának szer-vezőjét kell bennem látnia.

- Madách a maga módján következetes volt,amikor a londoni színben látta önmaga és aközönség - jelenét. Ami ezt megelőzi:történelmi eseménysor, az emberiség felidézettközös múltja. Ami ezután következik: abizonytalan jövő, amelyet Ádám nem megél,csak meglátogat. Ruszt rendezésében ez azidődimenzió megváltozik. Számunkra a londonivásár is múlt, és bizonyos értelemben a ráció,a tudomány, a falanszter világa a jelen. Ezthangsúlyozza a díszletként vetítettlakótelepmotívum is

- A dráma és a történelem kapcsolata,Ádám megváltozott szerepe okozta a mielőadásunk legsúlyosabb, nézetem szerintmegoldatlan problémáját is. Oszinténszólva nem tudom, helyes-e, hogybeszélek róla, de talán a produkció, RusztJózsef és az egész magyar színházszempontjából is bölcsebb, ha éppen énvetem fel előadásunk megoldatlanprobléméit, és érinteni azokat a gondokatis, amelyek nemcsak a mi gondjaink.

Gondolom, a munkakörülményekről, azáldatlanul rövid próbaidőről kíván

szólni..

- Nem, vagy legalábbis nem a meg-szokott módon. Lényegesebbnek érzem,hogy arról beszéljek, amit az ezzelkapcsolatos - egyébként teljesen jogos -panaszok takarnak. A mi valóban szokat-lan kritikai sikert is arató produkciónkmegoldatlan pontjaira, a koncepció meg-valósításának gyengeségeire gondolok.Amelyek elsősorban az ábrázolt kor-

szak, a megírás és az előadás idődimen-zióinak átgondolatlanságában gyökerez-nek. Madách számára valóban a londoniszín volt a jelen, az azután következők, afalansztertől kezdve, a jövőre utaltak.Ezért dramaturgiailag is indokolt volt,hogy Adám szerepében, az eseményekhezvaló viszonyában itt történjék a váltás.Ruszt viszont abból az említett ténybőlindult ki, hogy mi már a következőtörténelmi korszakban élünk, A falansz-terben énjük romjait őrző, a hajdaninagyságra még emlékező figurák lépnekszínre, akik, mintha a Száll a kakukk fészkérediliházának megnyomorodott lakóilennének. Nem az utópia, hanem egynyomasztó, periférikus jelen idéződik fel.Madáchnál Londonban Adám már a maganevében és a maga nevével lép színpadra.Itt már a töprengő és a cselekvő hőskettéosztottsága, a részt-vevő és a.vitapartner megkülönböztetése. korántsemolyan evidens, mint mondjuk az egyiptomiszínben. Sőt, számomra bizonyosértelemben erőltetettnek is tűnik.Meglehet, hogy a szöveg továbbiáthangolása, átszerkesztése segített volnaezen, de nem biztos, hogy ezt megtehettükvolna, Az azonban nem kétséges, hogy anagyszerű koncepció megvalósításakövetkézetlenségébe végül is tökéletlenmaradt.

Valószínűleg nem említettem volna ezt,ha nem itt sejteném Ruszt rendezőitehetségének és a magyar színháznak azegyik. legnagyobb veszélyét. Hogy egy-egy klasszikus mű színpadra állítása soránmég ő is beéri a kialakított, többnyireszuggesztív vízió körvonalaival. Rusztnakaz évek során kifejlődött az a remekképéssége, hogy tömören, plasztikusan odatudja tenni a maga látomását a színpadra, sazután arra épít. A probléma ott van,amikor ezzel. beéri, s ezen belül már nemis igen érdeklik a megvalósítás részletei.Erre persze valóban kézenfekvő mentségaz objektív helyzet, a hajsza, az örökösidőhiány. Az ember tragédiáját példáulkezdő társulattal, az átlagosnál isnehezebb körülmények között, szinte méga színpad építése köz-ben hoztuk. létre.Voltak a drámának jelenetei, amelyeket afőpróbákat megelőzően összesen egyszerpróbáltunk szín-padon.. De az igazság az,hogy Rusztot - talán mert megszokta, talánmert bele-törődött - nem is igenfoglalkoztatják a koncepciónak a realizálássorán kibukkanó kisebb ellentmondásai,következet-lenségei.

:\ londoni színre visszatérve, Rusztnak

a kivégzendő munkás színpad közepéreállított alakja ragadta meg a fantáziáját. Aképnek ez a struktúrája a feláldozandóember és az őt körülvevő, lealacsonyodott,részeg tömeg ellentétét állítottareflektorfénybe, s az ötlet valóban drámaierejű képi konfrontációt ígér. Csakhogy aTragédiának ez a jelenete majdhogy-nemnaturálisan megírt, cselekményes életkép.Az önmagában kifejező, képilegmegragadott ellentét csak addig helyén-való, amíg nem hangzik el a színpadon aza mondat, hogy sietnünk kell, hogy helyetkapjunk a kivégzésen. Vajon hova sietnek,ha a munkás feláldozása a színpad közepéntörténik? Így kiragadva talánszőrszálhasogatásnak tűnik, és nyilvánvalamilyen szövegváltoztatással vagy aszínpadi koreográfia módosításávalfeloldható, megmagyarázható lenne aszituáció, ám anélkül - logikai hiba. Azilyen és hasonló meg nem felelések pedigkizökkenthetik az előadás struktúráját ahelyéből.

Örülök, hogy kivételesen az előadásegyik létrehozója fogalmazta mg a kivitelezéskövetkezetlenségeivel kapcsolatos aggályait.Mert bár való igaz, hogy más Az embertragédiája-előadásokban - például a miskol-ciakéban - a magam részéről sokkal többhasonló következetlenséget vettem észre, denyilvánvalóan a zalaegerszegi sem volt ezektőlmentes. Ha a kritika veszi ezeket leltárba,könnyen előfordulhat, hogy az érintettek aka-dékoskodásnak fogadják.

Látja, éppen itt van a probléma gyö-kere. Hogy a mi erősen polarizálódottkritikánk - éppen mert rokonszenvezikRuszttal vagy bizonyos színházi törek-vésekkel, esetleg az adott előadás kon-cepciójával - jó szándékúan vagy nagy-vonalúan átsiklik a kivitelezés esetleges-ségei fölött. Pedig ezzel nem a rendező ésnem a társulat érdekét szolgálja, éppenellenkezőleg. Mert egyfelől megerősíti arendezőben azt a meggyőződést, hogy -így is lehet. Holott a legjobbak - köztükRuszt is! - a legsikeresebb premier után ispontosan tudják az általuk létre-hozottelőadás gyengéit. A siker legfeljebb abbansegít, hogy könnyebben napi-rendretérjenek felette. Másfelől viszont a kritikakritikátlansága teret ad a produkcióellendrukkereinek, akik azután az egyikoldal elfogultságától felbőszítve kizárólaga hibákra koncentrálnak. Meggyőződésem,hogy az elfogult kritikátlanság a méltatlantámadások egyik kiváltója.

Ennek elkerülése végett, a magam elfo-

gulatlanságának bizonyítására is, hadd tegyemszóvá, amit már az előbb akartam. Vélemé-nyem szerint az előadás legnagyobb hibája,

ami alól talán az Ön remekbe szabott alakításasem vonható ki, a hullámzó intenzitás. Hogyhelyenként egyszerűen meglazul a szereplők ésa nézők kapcsolata.

- A közönség nagyon érzékeny. An-tennáival azt is felfogja, ha a színész egy-egy jelenetrészben csak felmondja a magaszövegét. Az előadás végén fel-hangzótaps nem változtat azon, hogyha nemsikerül kiküszöbölni az üresjáratokat.Ebben az előadásban, úgy hiszem, amegfelelően ki nem elemzett szituációk-ból következett, hogy a színészek semmindig nyújthatták tehetségük maximu-mát. De más okok is vannak.

Lehet, hogy megint csak színházi életünkalapkérdéséhez érkeztünk: az alkotók, a

társulatok többségéből is hiányzik valami-féleperfekcionalizmus. A z elérhető illetveelérhetetlen tökéletességre való törekvés.

Szerintem is ez a legfenyegetőbb,legáltalánosabb veszély. Amely egyéb-ként minden színházban minden rende-zőnél másként jelentkezik. Rusztnállegalább megvan támasztékul a vízió. Amásiknak viszont nincs más eszköze, minta jó öreg rutin. Ezzel persze nem akaromutólag magunkat sem felmenteni. Azalapötlet nyilvánvalóan nem elég. Aspanyolviaszt sem elég csak felfedezni, előis kell állítani, kikeverni, csomagol-ni,eladni. A vízió nagy dolog, talán alegnagyobb a színházban, de csak az elő-adás megvalósítása során derül ki, hogyvalóban működőképes-e, tökéletes össz-hangban áll-e a szöveggel. Bizonyos elő-adásoknál elképzelhető, hogy a szövegetteljes mértékben alárendelik a vízió-nak.De erre a kísérletre a színházavatózalaegerszegi Tragédia nem kínált lehető-séget. Es nyilván az ilyenfajta megköze-lítésnek is megvannak a maga sajátos tör-vényei, amelyeket következetesen be kelltartani ahhoz, hogy a létrehozott előadástöretlen műegész legyen.

A hazai és külföldi tapasztalatok is aztigazolják, hogy sok a világszínházban azöncélú ötlet.

Valójában a legmélyebb, lényegbőlfakadó ötletnél is fennáll a felületességveszélye. Amikor a rendező felvázolja adrámát a színpadon, még nem tudhatja, miminden derül ki a játékban. Hiszem, hogyaz alapos munka és a következetesigényesség a színházban - mint oly sokmás területen is - morális kérdés. Ezért

érzem azt, hogyha a körülményekre valóhivatkozással felmentjük magunkat a mű-vészi botlásokért, akkor a színház morálislétét, önmagunk egzisztenciáját sodorjukveszélybe.

- A z t hiszem, ezzel be is fejezhetnénk ezt abeszélgetést. Mégis megkérdem, már csak ajövőre való tekintettel is, milyennek értékeliGábor Miklós és a zalaegerszegi társulategyüttműködését?

- A kérdést két részre kell bontani.Hatvanöt éves vagyok, s bármilyen jókondícióban, számításba kell vennem azt,hogy a földrajzi távolság, az örökösutazgatás szinte jobban igénybe vett, mintmaga a munka. A jövőre vonatkozóantehát a legjobb szándékkal sem mernékelkötelező ígéretet tenni. Ami viszont aközös művészi munkát illeti, ha nem voltis olyan szoros a kapcsolat, mintKecskeméten, lényegében, azt hi-szem,zavartalan volt.

- Mi okozza a különbséget?

- Mondhatnám azt is, hogy idősebblettem, nőtt a korkülönbség. A fiatalokszámomra még fiatalabbak lettek. Devalójában én ma is ugyanúgy élek, dol-gozom egy társulatban, mint 1945-ben aNemzeti Színházban. Legfeljebb akkorugyanazért - az igazság kimondásáért -szemtelen fiatalnak tartottak. Ma már ettőlmegvéd a korom és a „tekintélyem". Hakezdetben volt is bizonyos respekt velemszemben, a legfiatalabbak is ha-marrájöttek, hogy velem lehet dolgozni.Munka közben soha nem éltem a Kossuth-díjas Kiváló Művész rangjából ki-facsarható előnyökkel. Ahhoz, hogy ját-szani tudjak, nekem is teljesen fel kelloldódnom, és a próbákon valóban pró-bálnom kell. Kecskeméten a társulat tag-javoltam, köztük, velük éltem. A szí-nészházban laktam, lejártam a klubba,részem volt a színház közösségének,koncepciójának, struktúrájának alakítá-sában. Zalaegerszegen viszont csak ven-dég lehettem, aki igyekezett a lehető leg-jobban elvégezni a maga munkáját, és atapasztalat jogán néha tanáccsal, néhaötlettel, néha a maga maximalizmusávalsegíteni a fiatalabb kollégákat. De ennéltöbbet nem adhattam a társulatnak.

Valójában még egyet adott GáborMiklós a Hevesi Sándor Színháznak: egyszínháztörténeti érdekességű Lucifer-alakítást. És ez még a jelenlegi Madách-reneszánsz idején sem kevés. Eb-ben azajándékban a zalaegerszegi társulattagjaival osztozott a közönség is.