egy titkos parlamenti vÁlasztÁs · 2012-05-15 · nemzetiségek egyenjogúsága a virilise, k...
TRANSCRIPT
Szilágyi László
EGY TITKOS PARLAMENTI VÁLASZTÁS SZABOLCS VÁRMEGYÉBEN (1872)
A dualizmus kori parlamenti választások törénete a magyar történettudomány és publicisztika egyik kedvelt témája. A nyílt választásokon alkalmazott etetés-itatás, korrupció, hatalmi erőszak, az élő, (néha holt) lelkek s szavazataik vásárlásának történeteit sokrétűen vizsgálta, elemezte és bírálta egyaránt a kortárs politikus, újságíró, és a jelenkor történésze. Talán éppen ezért nem lesz érdektelen, ha a levéltári források megszólaltatásával most a "másik oldalt", egy elfejtett, az országban ritka kivételként, és sokak szemében törvénytelenül alkalmazott titkos szavazás eseményeit ismerjük meg.
Az egységes Német Császárság létrejöttével, a cseh trialista elképzelések kudarcával, 1872-re megszilárdult az Osztrák Magyar Monarchia, az 1867-es k i egyezéssel létrejött dualista államberendezkedés. Ezzel együtt új megvilágításba került a magyar politikai pártok kiegyezéssel kapcsolatos álláspontja is. Kérdésessé válhatott az a politikai választóvonal, amely a kiegyezés elfogadása vagy elutasítása szerint sorolta a magyar politikusokat a jobb- illetve a baloldalra. A ki egyezést támadó, és ebben Magyarország beolvasztásának a veszélyét látó Balközéppel és a 48-as párttal együtt megbomlottak a kiegyezést védelmező Deákpárt sorai is. Lónyay Menyhért miniszterelnök az ellenzék letörésével próbálta ezt a folyamatot feltartóztatni, s egy erős kormánypárt kialakítására tett kísérletet. Mivel az ellenzék, azon belül is a 48-as párt bázisát inkább a parasztság, az iparos, valamint az egykori kis- és középbirtokos nemesség adta, a kormány 1872-es választójogi törvényjavaslata az adóhátralékosok választójogból való kizárásával, az országgyűlési ciklus időtartamának háromról öt évre történő emelésével leginkább ezt a réteget gyengítette, s a Deák-párt pozícióit kívánta megszilárdítani.1 Az ellenzék obstrukciója azonban megakadályozta a törvényjavaslat elfogadását; az uralkodó ezek után feloszlatta a parlamentet, és 1872. szeptember l-re új országgyűlést hívott össze.
Pártok és programok
A kortársak számára világos volt az 1872-es június-júliusi országgyűlési választások tétje és jelentősége. Tóth Vilmos belügyminiszter szerint, "az eredmény - ha kedvezőtlenül üt ki - nem csak az eddigi viszonyok végleges megszilárdítását, a kivívott reformok további fejlődését kockáztatná, hanem kihatna ez az ország, sőt az egész birodalom sorsára..."2 Sejteni lehetett, hogy a régi formában (az 1865-től kialakult pártok színeiben) és a régi keretek között (a szélesebb
választójogot biztosító 1848. évi V. tc. alapján) talán utoljára csapnak össze az ellenfelek, és döntenek a magyar választópolgárok a kiegyezés és a dualista rendszer mellett, vagy az ellen.
A választások előestéjén, a pártok bomlási folyamata Szabolcsban is éreztette hatását és - a megyei politikai elit baloldali beállítottságából következően -inkább a Deák-párt kompromisszumkészségét erősítette. A Deák-párt 1872. február 28-i Nagykálióban tartott értekezletén kinyilvánította, hogy 1872-ben (tehát egy évre) az elvi különbségek fenntartásával hajlandó a baloldallal szövetkezni. Az együttműködés csupán a helyi közigazgatás korszerűsítésére, "lehető legjobb" működésére korlátozódott volna, s nem vonatkozott országos jelentőségű politikai kérdésekre.3
A képviselőjelöltek közül is a jobboldal politikusai hangsúlyozták a politikai palettán bekövetkezett változások jelentőségét és egy erős, közjogi acsarko-dástól távol álló, szociális, gazdasági és vallási programot hordozó liberális párt megalapításának szükségességét.
Gr. Keglevich István - 1872-ben a nyírbogdányi választókerület képviselőjelöltje - egy brossurát szentelt ennek a gondolatnak, kiemelve, hogy "a közjogi vita... mely olyannyira fenntartotta az országgyűlést reformátori működésében, végtére túlélte magát; meddősége ma már a baloldal nagy része és igen kiváló tagjai által is el van ismerve..."4 A kiegyezési törvény szilárd alapjára építi tehát programját és liberális szellemben fogalmazza meg a törvényhozás előtt álló legfontosabb feladatokat: az egyház és az állam teljes szétválasztását (a Vallásügyi Minisztérium megszüntetését), a polgári házasság bevezetését, korszerű közoktatási rendszer kiépítését az egyházak aktív közreműködésével, az egyenes adók emelését, azok igazságosabb felosztásával, az Osztrák Nemzeti Banktól független magyar pénzforgalom biztosítását, a honvédelem kérdésében a technikai osztályok fejlesztését és felszerelését, egy tisztképző iskola alapítását, közlekedésügyben az addigi kamatbiztosítási redszer eltörlését és egy közlekedésügyi bizottság felállítását. Elképzelése szerint̂ ez a bizottság határozná meg, melyek az országos jelentőségű kő- és vasutak. Építésük feladata az államra hárulna, míg a v i déki utak kiépítésének és fenntartásának terhe, az állam szellemi "talán a kezdeményezés idejében, részben anyagi istápolása mellett", az egyes megyékre és v i dékekre. Mit nyerhet ezzel egy közlekedési szempontból hátrányos helyzetű régió? Keglevich túlzottan derűlátó véleménye szerint a kamatbiztosítási rendszerben valamennyi vidék egyenlő arányban járult a költségekhez, így ennek eltörlése önmagában is könnyebbséget jelent a vasúttal nem rendelkező vidékeknek. Végül javaslatai kiterjednek az országgyűlés munkájának felgyorsítására (nyilvánvalóan a klotűr bevezetésével), a felsőház újjászervezésére és a választójogi reformra is. A választójog egyetlen feltételeként "a szellemi képzettséget" (az írni-olvasni tudást) határozná meg.5 Ez a megyében 17130-ról (a lakosság 6,4%-a) 28334-re (10,7%) emelte volna a választójogosultak számát, a magyarországi átlagnak (6,7% és 10,8%) megfelelően.*
Keglevich politikai elképzeléseit nehezen lehet valamely korabeli párt ál-
láspontjával egyértelműen azonosítani. A program, a korabeli modernizációs igényeknek megfelelően, a közoktatás, a gazdaság (különösen a közlekedésügy) és a közigazgatás terén a korábbinál nagyobb szerepet szán az államnak. Álláspontja vallásügyben és a választójog kérdésében ugyanakkor az akkori ellenzéki, l i berális programmal mutat rokonságot. A nemzetiségi kérdésben pedig nemcsak a Deák-párt, de az ellenzék programjától is eltérő, radikális elképzelést fogalmaz meg: a kiegyezés legnagyobb hiányossága és gyengesége szerinte abban a tényben rejlik, hogy a megegyezés Magyarország és az uralkodóház, nem pedig a két állam népei között jött létre. Elsősorban a Lajtán túli népek mozgalmától félti a monarchia egységét és szinte fenyegetően vázolja fel ennek lehetséges következményeit: "...a Lajtán túli nemzetek egymás közti viszonyában uralkodó ziláltság előbb-utóbb könnyen hozhatja Magyarországot azon válságos helyzetbe, hogy saját biztonsága és függetlensége megóvása tekintetéből kényszerítve leend maga feloldani ama frigyet."? Keglevich nem fogadja el a magyarországi nemzetiségek politikai egyenjogúsításának gondolatát, de felismeri, hogy Magyarország függetlensége, integritása és a Lajtán túli nemzetiségi követelések egy részének kielégítése között szoros összefüggés van. Ez kimondatlanul a cseh trialista elképzelések, az osztrák-szláv kiegyezés elfogadását is jelenthette, és ennyiben a hangadó magyar politikusok között kivételes álláspontot képviselt.
A nyírbogdányi képviselőjelölthöz hasonlóan, egy szilárdabb politikai rendszer és pártstruktúra kialakításának lehetőségét ismerte fel 1872-ben egy másik jobboldali politikus, akit a megerősödő nyíregyházi Deák-párt léptetett fel képviselőjelöltként: gróf Lónyay Menyhért miniszterelnök! Lónyay egy erős, az ellenzék egy részét is beolvasztó és (Keglevichtől eltérően) szigorúan az 1867. évi XI I . tc. alapján álló párt kialakítására tett kísérletet. Ebben a kísérletben helye lehetett egy baloldali beállítottságú város mandátuma elhódításának is. (1869-ben egyhangúlag választották meg Nyíregyházán a Balközép jelöltjét Vidliczkay Józsefet, Lónyay 1872-es ellenfelét.) A fogadókészség - legalábbis a szavazók egy részéről - megvolt. A miniszterelnök megválasztásától sokan remélték a város szerencsecsillagának felemelkedését. A város speciális érdekeit, céljait - mint például megyeszékhellyé válásának tervét - elvileg egy olyan befolyásos politikus, mint Lónyay sikerrel képviselhette volna. A városi jobboldal nem habozott, hogy a közjogi kérdés helyett a pártok szavazótáborának megosztottságát ezzel az új retorikával, "a város érdekeire" hivatkozva használja ki. A választópolgároknak országos politikai kérdések helyett elsősorban szűkebb pátriájuk érdekeit kellene szem előtt tartani, szólt finoman a figyelmeztetés még az alapvetően ellenzéki beállítottságú Szabolcs című lapban is: "maradjunk hajlékunkban, s dolgozzunk ennek lakályosabbá tételén."8 A propaganda nem is maradt teljesen hatástalan, s a városi Deák-párt jelentős megerősödéséről írnak a korabeli lapok.9
A jobboldal álmai azonban nem váltak, nem válhattak valóra. A megyei
közvélemény és a baloldal nagy része továbbra is kitartott a közjogi ellenzékiség mellett, s ez eleve behatárolta a Deák-párt politikai mozgásterét és győzelmi esélyeit még jóval a választások előtt.
1872. április 2-án a dadái járás baloldali pártjának Sóstón tartott értekezlete a turini remetének küldött üdvözlő távirattal mutatta meg elkötelezettségét a függetlenségi eszme mellett. Az értekezleten jelenlevők a képviselőházhoz is kérvényt intéztek, amelyben - az általános szavazatjog életbeléptetéséig - az 1848. évi V. tc-ben deklarált választójog kiterjesztését, a három éves ciklus fenntartását, a vesztegetéseket sújtó törvényjavaslat, valamint az összeférhetetlenségi törvényjavaslat elfogadását kérték még az ülésszak befejezése előtt. A megyei baloldal egyúttal rendezte saját sorait is: a szigorú pártfegyelem jegyében a járás valamennyi baloldali tagja tartozott saját nézeteit az értekezlet határozatainak alárendelni!1 0 Az értekezleten Bónis Barnabást jelölték alispánnak, s vezetésével, április végén, a baloldal egyértelműen elhatárolta magát a megyei Deák-párttól és az együttműködés lehetőségétől." Az 1872. május 2-án tartott tisztújító választásokon a baloldal teljes győzelmet aratott. Ajobboldal kompromisszumos elképzeléseinek kudarca teljes volt: május 4-től a megyei közgyűléseken Deák-pártiak nem vettek részt!1 2
Május, június folyamán a Deák-párt, a Balközép és a 48-as párt befolyásosabb hívei kerületi értekezleteken választották meg képviselőjelöltjeiket. (Nyíregyházán pl. a Deák-kör május 11-én alakult meg Bodnár István elnöklete alatt, kb. 300 fős taglétszámmal. Június elején már zászlókitűzési ünnepély, tarackdurrogás, zene, dobpergés és szűnni nem akaró éljenzés tudatta a város lakóival, hogy a párt képviselőjelöltje gr. Lónyay Menyhért.) 1 3
A három párt képviselőjelöltjein kívül más, önjelölt politikus indulására nem kellett számítani. Ennek magyarázata nem csak a magyar politikai rendszerben, hanem a választási eljárásban is keresendő. Az 1848: V. tc. 35. §-a szerint ugyanis a képviselőjelölteknek a választási győzelemhez a szavazatok általános többségét kellett megszereznie. Relatív többség esetén újabb fordulóra került sor, az aránylag legtöbb szavazatot kapott képviselőjelöltek között. A választások minél gyorsabb lebonyolítása - anyagi és közbiztonsági okok miatt is - általában a képviselőjelölteknek, a mögöttük álló politikai erőknek s a választóknak is érdekében állt, így a törvény 27.§-a adta lehetőséggel, amely szerint bármely választónakjoga volt egy jelöltet megnevezni, nem éltek.
Abaloldal képviselőjelöltjeinek politikai tervezetei közül csak Vidliczkay József programjáról tudunk részleteket. Szabolcsban is ismertek voltak a Balközép bihari pontjai (a delegáció intézményének, a közös minisztériumoknak a megszüntetése, a magyar hadsereg, pénz- és kereskedelem ügyek függetlensége, Magyarország függetlenségének diplomáciai elismertetése),14 valamint az Országos 48-as párt 1872 januárjában megfogalmazott programja (az 1867-es törvények eltörlése, perszonálunió, teljes megyei, városi, községi önkormányzat, a
nemzetiségek egyenjogúsága, a virilisek előjogának megszüntetése, a hivatalok betöltése pályázatok és versenyvizsgák útján, az általános és titkos szavazati jog bevezetése, képviseleti alapon álló felsőház).15 Hatásukról, fogadtatásukról azonban nem szólnak a források, így csak feltételezhetjük, hogy a programokból - különösen a 48-as párt legliberálisabb és legdemokratikusabb célkitűzéseiből - a képviselőjelöltek annyit és úgy hangsúlyoztak, amennyit jónak láttak. Vidliczkay például, az elmúlt ciklusról tartott 1872. május 9-i képviselői beszámolójában közjogi alapról bírálta az országgyűlés és a kormány tevékenységét, de reformelképzeléseivel gyakorlatilag még az 1867. évi X I I . tc. talaján állt. Az általánosságoknál maradva, az önálló pénzügyet és bankrendszert, a honvédség fejlesztését, iparpártolást, a közoktatás javítását határozta meg fő célként.1 6 A választójogi törvényjavaslattal kapcsolatos parlamenti felszólalásában pedig radikálisabb, a választójogot lényegesen szélesítő javaslatok nélkül támadta a kormány elképzelését.
Mindez, a Deák-párti Keglevich programjával együtt, azt mutatja, hogy a közjogi ellentéten túl, a szembenálló pártok politikusainak reformtervezetei rokon vonásokat mutattak, vagyis a választók szimpátiája és későbbi szavazata gyakran nem a programnak, hanem a politikus személyének, tekintélyének, az "elvi következetesség" tiszteletéből fakadó és őt körülövező nimbusznak szólt. Mindezek mellett a választások kimenetelét befolyásolhatta választók és választottak társadalmi helyzete, esetleges érdekazonossága, valamint az érdekérvényesítés korlátozottabb vagy szabadabb lehetősége is.
Ahhoz, hogy ezeknek a tényezőknek a súlyát felmérhessük, magát a választási rendszert (a választói névjegyzékek összeállításának módját), a választási előkészületeket és a választások menetét kell megvizsgálnunk.
A választási rendszer
1872-ben még az 1848. évi V. tc. szerint került sor a választások megszervezésére és lebonyolítására. A törvény értelmében a törvényhatóságokra két fontos feladat hárult: egyfelől a törvényhatóság területének felosztása választókerületekre, a törvény 5.§-ában meghatározott követszám szerint, másfelől a választás lebonyolítására, a választási ügyek kezelésére hivatott Központi ("Középponti") Választmány megalakítása. Szabolcs, az 5.§ értelmében, a szűkebb (Erdély nélküli) Magyarország 377 követe közül hatot, Nyíregyházával, mint önálló követküldési joggal felruházott - de nem törvényhatósági jogú - városok egyikével, hét képviselőt mondhatott magáénak. Ennek megfelelően került sor a vármegye területének hat, Nyíregyházával együtt hét választókerületre való felosztására: létrejött a kisvárdai, nagykállói, nyírbátori, nyírbogdányi, tiszalöki, nádudvari és a nyíregyházi kerület.
Eredetileg a törvényalkotók Magyarország területén átlagosan 30000 lé-
lek után számítottak egy képviselőt, és 1848-ban még Szabolcsban is (a bizonytalan nyíregyházi adatok nélkül számolva) 30003 főre jutott egy mandátum.'? Magyarországon ez a mutató (a szűkebb, Erdély és Horvátország nélküli, terület 338 követével számolva) 1870-re valamivel több mint 34100 főt jelentett, Szabolcsban pedig átlagosan 37941 lakost. (Részletes adatokkal szolgál az 1. számú táblázat.) A nyíregyházi és a nádudvari választókerület kivételével a szabolcsi kerületek lélekszáma jelentősen meghaladta a magyarországi átlagot, ami a megye v i szonylag kedvező demográfiai helyzetét éppúgy illusztrálja, mint a politikai érdekérvényesítés országos átlagnál korlátozottabb és egyre szűkülő lehetőségeit!
A lélekszámban és a községek számában megmutatkozó kerületek közötti különbség (a megyén belüli egyenetlenség) abból fakad, hogy a megyei Központi Választmány a választókerületek határainak meghúzásakor 1872-ben - a demográfiai változásokat figyelmen kívül hagyva - a régebbi gyakorlatot, az 1848-as felosztást követte. Ez a felosztás - teljesen indokoltan - nem a községek és puszták számszerűen arányos elosztását, hanem a községek lélekszámát vette f i gyelembe, és akkor, megközelítően azonos és az országos átlagnak megfelelő lélekszámú választókerületek kialakítását eredményezte.1 8 1848 óta azonban jelentősen növekedett a megye lakosságának száma, és ez a növekedés a megyén belül meglehetősen egyenetlen volt: legjelentősebb a nagykállói kerületben (55,2%), legkisebb mértékű a nádudvari kerületben (19,5%) és Nyíregyházán (28,1%). A kerületek megváltozott demográfiai rangsorához nem igazították a kerületek határait, s ez önmagában, akaratlanul is a nádudvari és a nyíregyházi kerület súlyát növelte. A kerületek területi kiterjedésében megmutatkozó különbség, a kisebb (kevesebb községet felölelő) választókerületek így éppen Nádudvar és Nyíregyháza számára további előnyöket rejtett magában: a választási eljárás gyorsabb, a választási költségek a törvényhatóságok számára, a korteshadjárat költségei a jelölt számára alacsonyabbak, a meggyőzés eszközei hatékonyabbak lehettek.
A választókerületi beosztás vita tárgyát 1872-ben nem képezte, és a Központi Választmányokhoz benyújtott kérvények közül is csak egy utalt néhány "tiszalöki kerülethez tartozó" királytelki lakos illetéktelen nyíregyházi összeírására, és kérte választójoguk megvonását. A nyíregyházi Központi Választmány arra az 1869. április 2-i 6847. számú belügyminiszteri rendeletre hivatkozott, amely szerint Királytelek a nyíregyházi kerülethez tartozott, és a kérvényt elutasította.1 9
A Központi Választmányok megalakulásának és legfontosabb teendőinek - a választójogosultak összeírására hivatott küldöttségek kinevezésének, az összeírásokkal kapcsolatos fellebbezések elbírálásának, a végleges választói listák elkészítésének és Belügyminisztériumhoz történő felküldésének - határidejéről a Belügyminisztérium valamennyi törvényhatóság kormányzóját értesítette. Esze-
rint, a törvény 13.§-a értelmében, a Központi Választmányok első ülésére április 22-én, a választók összeírására május 13-tól május 26-ig, a fellebbezések elbírálásárajúnius 8-ig, a választásokra pedig június utolsó hetében került volna sor. A kormány nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a választásokat a Deák-párti többségű kerületekben minél előbb rendezzék meg.20 A Belügyminisztérium nem elégedett meg azzal, hogy az ellenzék kampányát és szervezkedési lehetőségét ezzel az eszközzel szorítsa minél szűkebb korlátok közé. Tóth Vilmos belügyminiszter április 4-i bizalmas levelében szólította fel a törvényhatóságok vezetőit, hogy előre jelöljék ki a Központi Választmányok tagjait, s állapodjanak meg az összeíró küldöttségek tagjairól a Deák-párthoz tartozó "tevékenyebb és befolyásosabb bizottsági tagokkal", még az április 22-i közgyűlés előtt.21 Mindemellett 1316. sz. körlevelében tudatta a vármegyék "közönségével", hogy a főispánok a választások során a legnagyobb szigorral fognak őrködni a rend felett, felfüggesztik állásukból a részrehajló, hanyag vagy vétkes tisztviselőket, és ellenük vizsgálatot indítanak.2 2 (Ellentmondás nincs a bizalmas utasítások és a nyilvános körlevél között, csak a részlehajlás fogalmát kell "megfelelően" értelmezni!)
A megyei baloldal május 2-i, tisztújító választásokon aratott elsöprő győzelme és a lassan mozduló bürokrácia azonban szertefoszlatta a Belügyminisztérium terveit. A megyei Központi Választmány első ülésére csak május 14-én, 3 héttel a Belügyminisztérium által tervezett időpont után került sor, a nyíregyházi választmány pedig még később, május 21-én kezdte meg az érdemi munkát. Ráadásul mindkét választmány tévesen állapította meg a választójogosultak összeírásának határidejét is. Akár a politikai szándék játszott közre, akár az 1848: V. tc. 12. és 13.§-nak értelmezési nehézsége, a tévedés 10 nappal hosszabbította volna meg az összeírások határidejét. Ezt a "tollhibát" Tóth Vilmos belügyminiszter sem nézhette tétlenül: mivel a választójogi törvény 12.§-a szerint az összeírások kezdeti határnapja "a Központi Választmány általi kitűzésétől számítva" 21 napnál rövidebb, 30 napnál hosszabb nem lehetett, a Belügyminisztérium utasította a választmányokat, hogy az összeírásokat a megyében június 4-től 17-ig, Nyíregyházán pedig június 10-től 23-ig tartsák.23 A választásokra így is a legkésőbb került sor a szűkebb (Erdély nélküli) magyarországi megyék között. (A vármegyei kerületekben július 8-án, Nyíregyházán pedig július 15-én.)2 4
A megyei Központi Választmány, az összeíró küldöttségek és a választási bizottságok összetétele sem a Belügyminisztérium mindent Deák-párti színekre festő álmait tükrözte. A megyei Központi Választmány első ülésén Bónis Barnabás alispán elnökletével 34-en vettek részt.25 A választmányban a nemesi származású birtokos réteg és az értelmiség jobbára baloldali, függetlenségi érzelmű tagjait találjuk. Számuk 1848-ban még 80 volt.2 6 A csökkenés mögött okként valószínűleg nem a politikai akarat, hanem a népképviseleti rendszer megszilárdulása, az érdektelenség, a rossz, járhatatlan utak és a májustól megszaporodó mezőgazdasági munkák okozta nehézségek húzódhatnak meg - a választmány ülésein 1872-ben a legritkább esetben jelentek meg a tagok teljes létszámban.
A nyíregyházi Központi Választmány taglétszáma érthetően kevesebb volt (11 fő) s társadalmi-politikai szempontból is összetettebb képet mutatott: elnöke Bodnár István, a városi Deák-kör vezetője, s tagjai is jobbára Deák-pártiak!
A Központi Választmányok az eskütételt követően, még első ülésükön kijelölték az összeíró küldöttségek tagjait. A megyei választmány 3-3 összeírási szakaszra bontotta a vármegye választókerületeit. A szakaszokba kirendelt három tagú küldöttségek feladata volt a választójogosultak összeírása. Nyíregyházán, a három küldötthöz (Juhász Mihály elnök, Nikolszky Mátyás és Korponay János), a választójogosultság könnyebb megállapítása érdekében, Oltványi Endre adóügyi előadó csatlakozott.27 A küldöttség úgy tűnik megtisztelő, de terhes feladat lehetett. Ajelöltségről többen betegségükre, elfoglaltságukra, nehéz anyagi körülményeikre hivatkozva lemondtak, így a Központi Választmányok több esetben kívülállókra bízták a munkát. Ezt az eljárást a Belügyminisztérium, a nyíregyházi Központi Választmány kérésére, jóváhagyta.2 8 A küldöttségről történő lemondásnak, az új tagok kijelölésének lehettek politikai okai is.
Szoboszlai Pap József, a nagykállói választókerület 2. összeírási szakaszának elnöke számára a küldetés elfogadása "... sok előleges aggodalomra, sok lelki tűnődésre adott okot...", mert "...a legközelebbi összeírás éppen ezen szakaszban nem a törvénynek, hanem csakis a népszerűsödésnek alapján lévén végrehajtva... a használat által felbátorított sok százakra menő jogosulatlanok kihagyását, zúgolódását vonandja maga után..." 2 9 Kormánypárti, szabadelvű politikus írta ezeket a sorokat!
Krasznay Gábor és több nyíregyházi baloldali politikai szándékot sejtett a városi összeíró küldöttség elnöki posztján történt változás mögött, s gyanúját a belügyminiszterrel is megosztotta. A nyíregyházi Központi Választmány a Belügyminisztériumhoz írt levelében a vádakat visszautasítja: Juhász Mihály elnök "öregségi állapota és fogbaj okozta nehéz szójárása" miatt mondott le az elnökségről, a Központi Választmány pedig, miután a Belügyminisztériumtól erre felhatalmazást kapott, nem egy választmányi tagot, hanem Krúdy Gyula ügyvédet (az író édesapját) választotta elnökké. A kinevezésre Krúdy Gyula - egyébként jobboldali-politikai beállítottságától - teljesen függetlenül került sor, szakmai szempontok alapján. A választmány hangsúlyozta, hogy a politikai kérdést nem élezi ki , s nem követi pl. az 1869. évi gyakorlatot, amikor a pártjelvényeket a választmány tagjai még hivatali tevékenységük alatt is "cégér gyanánt" viselték.3 0
Az ellenzéki bírálatok szerint azonban ezt az objektivitást nem sikerült a gyakorlatban megvalósítaniuk.
A nehezen létrejövő összeíró küldöttségek az összeírás pontos napjáról a munka megkezdése előtt értesítették a községek elöljáróit és segítségükkel - falragaszok, tanyabírók, "naponként megeresztendő dobszó", templomok előtti vasárnapi felolvasások révén - a falvak lakosságát. A szabolcsi Központi Választ-
mány a küldöttség előtt személyesen megjelenők összeírását rendelte el, a törvényhatóságok többségéhez hasonlóan. (Egy-egy falu választójogosultjai utólagosan az összeírási időszak 3 utolsó napján, az összeírási szakaszok első helyén említett községekben jelentkezhettek.)31 A küldöttség mindenkit, aki a rendelkezésükre álló adatok, vagy a jelentkezők által felmutatott igazolványok alapján eleget tett a törvényben meghatározott választójogi feltételeknek, felvett a választók 3 példányban összeállított névjegyzékébe. Külön jegyzéket készítettek az előttük megjelent, de választásra nem jogosult lakosokról. Panasszal a későbbiekben, június 24-ig csak ők, a küldöttség előtt megjelent állampolgárok élhettek a Központi Választmánynál. Mindenki csak abban a választókerületben élhetett jogával, ahol állandó lakása volt.
A választási eljárásnak talán egyetlen olyan mozzanata sem volt, amely részben az 1848. évi V. tc. pontatlan fogalmazása, részben a tapasztalatok hiánya, részben a politikai szándék következtében ne került volna viták és bírálatok kereszttüzébe. Ezek a tényezők természetesen szétválaszthatatlanul egybefonódtak: a megyei és a városi Központi Választmány a törvény többféle értelmezési lehetőséget rejtő szövegében többször is az önigazolás eszközére talált, így módosítva a kormány által megszabott politikai mozgásteret.
Az első nehézséget az összeírás pontos ideje jelentette: az időpontról szóló értesítést több község elöljárói a küldöttség megérkezése előtti napon kapták kézhez. Különösen kirívó volt a napkori eset.
A nyírbogdányi választókerület küldöttsége 1872. június 14-én 15 órára tűzte ki az összeírások kezdetét Napkor községben. Az erről szóló értesítés csak 15-én éjjel 1/2 1-kor érkezett meg, így nem csoda, hogy a küldöttség teljesen váratlanul toppant be 14-én, s ráadásul 2 óra múlva már tovább is állt. Ennek "köszönhette" a falu, hogy mindössze 37 jogosult neve került fel a listákra. A község bírája szerint: "...ezen hallatlan eljárás... talán abban leli magyarázatát, hogy ezen község lakosai legnagyobb részben a Deák-párthoz tartoznak. "A napkoriak egészen a Belügyminisztériumig elmentek panaszukkal, s nem hiába: a Belügyminisztérium elrendelte a pótösszeírást.32
Bírálat érte a megyei választmányt a küldöttségek előtti személyes megjelenés (valójában a törvény szövegével összhangban álló) kötelezővé tétele miatt is. Szoboszlai Pap József korábban már idézett levelében pl. arra hívja fel a f i gyelmet, hogy a törvény a személyes szót nem említi. A probléma nem hermeneu-tikai szőrszálhasogatás: a távolmaradás megállapíthatatlan mértékben csökkenthétté a statisztikailag kimutatható választójogosultak számát, hiszen a távollévők, a későbbiekben, a fellebbezések alkalmával, sem kérhették a választójog megadását. Akisvárdai választókerület 2. szakaszának küldöttsége pl. jelentésében arról írt, hogy az összeírás napján a kisvárdai heti vásár miatt sokan nem jelentkeztek.33 Szoboszlai számára is feltűnő volt a Balmazújvároson jelentkezők csekély száma. (Ezt a mezőgazdasági munkáknak, valamint annak tulajdonította,
hogy a küldöttség feladata nem a régi összeírás lemásolása, hanem új összeírás elkészítése volt.) 3 4 Ha a nagyobb arányú passzivitást az egész vármegye vonatkozásában is bizonyítani lehetne, akkor új megvilágításba kerülne a választások története, hiszen a névtelen választójogosultak indolenciája legalább annyira befolyásolta a választások sorsát, mint a kormány és a megyei hatóságok tevékenysége - hallgatásuk engedte a mérleg gyakran középen ingadozó nyelvét a jobbvagy a baloldal javára billeni. (A megye választóközönségének közömbössége, vagy idegenkedése nem új jelenség. A választójogosultak országos átlag alatti aránya 1848-ban szintén ezzel lehet összefüggésben.)35
A megyei és városi hatóságok, a Központi Választmányok főszerepet játszottak a választójogi kategóriák pontos megállapítása kapcsán is. Hogyan, milyen szempontok szerint értelmezték, értelmezhették az 1848: évi V. tc-ben rögzített választójogi kategóriákat 1872-ben? Kik rendelkeztek választójoggal a 20 éven felüli férfi lakosság körében?
Az 1848. évi V. tc. 1. §-a ezt a jogot azoktól, "kik annak eddig gyakorlatában voltak" nem vette el. A törvény tehát kimondatlanul, mégis egyértelműen kizárta a régi előjogon alapuló választói jogból a 20. életévüket még be nem töltött nemesi fiatalokat, s így az 1848 után felnőtté váló nemesi származású nemzedékeket is. így értelmezték a törvényt az új választójogi törvény alkotói és lényegében a nyíregyházi Központi Választmány tagjai is. A választmány rendelkezése szerint régi jog címen az szavazhatott, aki 1848-ban nemesként 18. életévét betöltötte. Városi polgárok esetében elegendőnek tartották a régi polgári oklevél felmutatását, vagy egyszerűen azt, hogy az illetőt városi polgárként ismerték!3 6 A megyei Központi Választmány ezzel szemben, az addigi gyakorlatnak megfelelően és a vármegyék többségéhez hasonlóan - a törvény szövegének kötetlenebb értelmezése szerint - minden 1848 után felnőtté váló nemesi származású állampolgár választójogosultságát elfogadta,37 s ezzel a választók számát, az egykori kiváltságos réteg lecsúszott egzisztenciájú, elszegényedett rétegével bővítette. A megyei politikai elitnek ebben a döntésében szerepet játszhatott az egykori nemesség összetartozásának, az "una eademque libertás" elvének tisztelete, de még inkább a liberális politikai elvek érvényesítésének igénye. E gondolatkör jegyében az eredeti, reformkori célkitűzéssel merőben ellentétesnek tűnt minden olyan eljárás, amely éppen a magyar polgári átalakulásban meghatározó szerepet játszó nemességet korlátozta volna politikai jogaiban.
A választójogi törvény 300 ezüst forint értékű ház, illetve föld kategóriájával kapcsolatban is nehézségek merülhettek fel, s különösen nagyok voltak a különbségek az összeíró küldöttségek által meghatározott, úrbéri értelemben vett 1/4 telek nagyságát illetően.
A nyíregyházi Központi Választmány az 1848: évi V. tc. 2.§-a szerinti ingatlanok értékének meghatározásakor az 1868. évi X I I . tc. 7. 8. 9.§-át és az 1868.
évi XLIV. tc. 429.§-át tartotta irányadónak, s így az ingatlanok értékét az ingatlan után fizetett adó százszorosával tette egyenlővé. 300 ezüst Ft értékű föld esetében a földadó 5 Ft-ot tett k i . 3 8 Ez az eljárás megfelelt a kormány új választójogi törvényjavaslatában megfogalmazott elveknek.39 A vármegyei választmány az ingatlan értékének megállapítását a küldöttségekre bízta. A küldöttségek határozták meg a helyi elöljárók segítségével az 1/4 telek nagyságát is. Ennek vármegyei átlaga 11 hold volt és a 6-tól 15 holdig terjedő országos arány középértékének felelt meg.40
A megtelepedett kézművesek, kereskedők, gyárosok kategóriájával kapcsolatban is pontosította a törvény szövegét a nyíregyházi Központi Választmány. E szerint megtelepedett gyárosnak, kereskedőnek, iparosnak számították azokat, akiket "lakosként felvettek és akik a kórház részére eső telepítési díjat le is fizették", gyár vagy kereskedelmi telep tulajdonosai voltak, iparosként pedig egy segéddel rendelkeztek. Egy segéddel dolgozó iparosnak tekintették azt, akinek - az 1868: évi X X V I . tc. 6.§-a és az ezzel kapcsolatos 1869. évi belügyminisztériumi utasítások értelmében - segédjét a személyes kereseti adóba bejegyezték, vagy legalább 100 Ft évi jövedelem után fizetett adót.4 1
Ez a rendelkezés lényegében ismét megfelelt a kormány törvényjavaslatának és az 1874-ben elfogadott választójogi novellának, amely 105 Ft évi jövedelem utáni államadóhoz köti a jogosultságot.4 2
A megyei választmány ebben az esetben is az összeíró küldöttségek tagjaira bízta a feltételek vizsgálatát, akik általában megelégedtek azzal, ha - a helybeli elöljárók nyújtotta információ szerint - az iparos huzamosabb ideig egy segéddel dolgozott. Ennek adózási hátterét és kritériumait nem firtatták.
A jogbővítés lehetőségét nyújtotta a megyei kerületekben a saját földbirtokból vagy tőkéből eredő "100 ezüst forint évenkénti állandó és biztos jövedelem" megállapítása is. Ebbe a kategóriába kerülhettek pl. a kisvárdai kerületben azok, akik évi 6 Ft adót fizettek, vagy (házukkal és a kerttel együtt) 4 hold föld birtokosai voltak!43
Értelmiségi foglalkozás révén a megyében, a városban (ahogy az ország egészében) jövedelmükre való tekintet nélkül választójogosultak lettek a lelkészek, segédlelkészek, községi jegyzők és tanítók.
Összességében tehát elmondható, hogy Nyíregyháza és a vármegyei kerületek meglehetősen ellentétes gyakorlatot követtek a választójogosultság kritériumainak meghatározásakor. A nyíregyházi választmány több ponton az országgyűlési többség által támogatott, de az ellenzék obstrukciója következtében törvényerőre nem emelkedett 1872-es választójogi törvényjavaslat szellemében értelmezte az 1848. évi V. tc-et. Ez az eljárás Tóth Vilmos belügyminiszter hallgatólagos beleegyezésével találkozott. Dodonai utasítása szerint a reklamációk, felszólamlások tárgyalásánál a városnak az 1848: évi V. tc. pontjait kellett szem előtt tartania.44 (A kulcskérdés a "hogyan" lett volna, erről azonban az utasítás nem
szólt.) Az adózás figyelembevétele a választójogosultság meghatározásakor, a vármegyei Központi Választmány eljárásával szemben, a választójog szűkítését eredményezte, s hozzájárult Nyíregyházán a választójogosultak számának előző választási évhez (1869) viszonyított csökkenéséhez.
A Központi Választmányok, és az összeíró küldöttségek, választásokat befolyásoló jelentőségét mutatja az elkészült ideiglenes névjegyzékek további sorsa is. A közszemlére kitett listák ellen a "szükséges okiratokkal felszerelve", bárki felszólalhatott, kérhette a választójog megadását éppúgy, mint mások választójogának törlését. A "szükséges okirat" általában a községi hatóságok bizonylata volt.
1872-ben a kérvények és fellebbezések egész áradatával kellett a választmányoknak megküzdenie. Az előzmények után érthető, hogy különösen sok (számításaim szerint 716) reklamációt intéztek a nyíregyházi választmányhoz. Ez csaknem a választójogosultak számának (1562 fő) fele, és jóval több, mint a megyei választmányhoz benyújtott kérvények száma.4 5 A választójog megadását kérték 66-an, ebből mindössze 7 kérvényt fogadtak el. Mások választójoga ellen 605-en szólaltak fel, s ebből 432 esetben a kérelemnek a választmány helyt adott, és a megtámadott polgár nevét törölték a választójogosultak listájáról! 43 esetben a kérvényeket hamis aláírással nyújtották be, két kérelmező neve pedig eleve szerepelt a választójogi listákon, így a választmány érdemben nem foglalkozott ezekkel az ügyekkel. Megdöbbentően sok kérelem (az összes kérvény 84,5%-a), tehát mások választójoga ellen irányult! Ráadásul a választmány is sokkal gyakrabban élt a választójog megvonásának, tagadásának lehetőségével, mint a választójog adományozásával vagy megerősítésével. Míg az előbbi az összes kérelem 68,6%-ára (az érdemben nem tárgyalt iratokkal együtt 74,9%-ára), addig az utóbbi csupán 25,1%-ára vonatkozott. A választók egy része tehát mindent megtett annak érdekében, hogy a politikai küzdelem még a szavazás napja előtt eldőljön. Ebben a "játékban" méltó partnernek bizonyult a Központi Választmány, mert nem kétséges, hogy a kérvények elbírálása nem minden esetben az objektivitás és a pártatlanság magasztos elveinek felelt meg.
A megyei választmány 33. számú határozatában pl. nemes Gucsályi László, ifjabb Molnár Károly és Gyenge István nyírbogáti lakosok számára a választójogot - bár gazdái hatalom alatt álltak - "régi jog" címén megadta. Nem sokkal később (41. számú határozat) Gombos Imre dombrádi töltésőr esetében a gazdái hatalom már kizáró ok volt. A választmány döntése természetesen ellentmondott az 1848: évi V tc-nek is.
Az értelmiségi kategória meghatározásának módja is a régi jogon választók arányának növekedését eredményezte. Nagy Lajos kisvárdai lelkésznek Cserniczky József és Lucza György díjnokra vonatkozó törlési kérelmét pl. a választmány azért fogadta el, mert őket az értelmiségi rovatba államhivatalnokok
címén írták be, s "a törvény ily kvalifikációt nem ismer."46 Természetesen így a nemesi származású megyei tisztviselői kar alacsony fizetésű rétege is csak régi jogon nyerhetett választójogosultságot.
Még ellentmondásosabb volt a választmánynak a községi hatóságokkal szemben követett eljárása.
Többen panaszt emeltek az anarcsi, ajaki, bezdédi, karászi, tiszaeszlári elöljárók ellen a Központi Választmánynál, mert a fellebbezéshez szükséges adatok kiszolgáltatását megtagadták. Ezekben az esetekben a választmány vizsgálatot kért az alispántól.4 7 Előfordult, hogy a helyi hatóságok az adatok kiszolgáltatásában igen készségesek voltak - vesztükre. Több Komoró községi elöljáró bizonyította például, hogy két helybeli lakos nem ütötte meg a választójogosultság mértékét. A választmány törölte őket a névjegyzékekből, de az iratokat az elöljáróság elleni vizsgálat érdekében áttette az alispánhoz, "miután fennforog a gyanú, hogy a küldöttséget félrevezették."48
Több esetben az elöljáróságok ehhez hasonló sikeres közreműködését nem követte vizsgálat. Ennek pontos okairól - érthetően - a források nem beszélnek, így csak feltételezhetjük, hogy a helyi hatóságok tevékenységének elbírálásakor politikai szempontokat is érvényesítettek.
A Központi Választmányok döntéseivel elégedetlen állampolgárok petíciói a Belügyminisztériumba érkeztek. Krasznay Gábor pl. nem kevesebb, mint 242 nyíregyházi baloldali lakos részére kért szavazati jogot, de a minisztérium a választmány korábbi eljárását helyben hagyta,49 ugyanis a feliratok július 14-én érkeztek meg (1 nappal a választás előtt), így "tárgyalás alá nem voltak vehetők."5 0
A vármegyei kerületekben a fellebbezések sorsát alapvetően befolyásolta, hogy a választmányhoz beérkezett kérvények tárgyalásának befejezése (július 3.) és a megyei választások időpontja (július 8.) között csupán 5 nap állt rendelkezésre. A fellebbezések elbírálásához szükséges választmányi jegyzőkönyvek csak július 7-én érkeztek meg a Belügyminisztériumba! Tóth Vilmos belügyminiszter elveszítve türelmét, a rendelkezésére álló beadványok alapján - érdekes módon - most meg tudta hozni a maga döntését: 144 kisvárdai és tuzséri lakos számára adta meg a választójogot. (ABelügyminisztérium nyilván a balpárti választmány által kihagyott Deák-párti lakosokat kívánta választójoggal jutalmazni.) A sebtiben hozott döntés "pontosságát" valószínűleg hűen példázza, hogy Borkó György kisvárdai lakos részére azért adta meg a választójogot, mert nevét "toll-hibából" tévesen írták be Bakó Györgyként a választók lajstromába, s egyébként Borgó György (sic!) kétségkívül választóképes. A Belügyminisztérium ugyanakkor az esetleges téves döntésekért a felelősséget, az iratok késedelmes - egyébként törvényben határidőhöz nem kötött - felterjesztése miatt, a Központi Választmányra hárította.51
Mindez a korábbi nagyszámú kérvénnyel együtt azt mutatja, hogy Szabolcsban érdemes volt a fellebbezési joggal élni, s a nagyszámú hiba ellenére az állampolgárok bizalma a választási rendszer egészének törvényességében nem ingott meg. A vizsgálódás másik tanulsága azonban ennél súlyosabb: a beadványok, közöttük a törlési kérelmek nagy száma, valamint a petíciókkal kapcsolatos döntések átgondolatlansága a rendszer korrumpálódásának, későbbi legitimációs válságának közös morális felelősségét mutatják: a választójog elbírálása a kormány, a vármegye és az állampolgár számára is a politikai harc lehetséges terepe volt.
A belügyminisztériumi korrekciókkal véglegesített névjegyzékekről, a megyei választójogosultak számáról, a választójogi kategóriák arányairól az 1. számú táblázat szolgál részletekkel, az országos adatok tükrében.5 2
A statisztika mindenképpen igazolta a megyei hatóságok liberális álláspontját a választójogi törvény értelmezésével kapcsolatban: a megye választójogosultjainak aránya 1848 óta lényegében 6% körül stagnált, miközben az országos átlag 8-10%-ról 6%-ra esett le. Ugyanakkor megmutatkozik a megye társadalmi struktúrájában rejlő tipikus vonás: a kuriális, közép- és kisbirtokos nemesség nagy számának következménye, a régi jogosultak országos átlagot messze meghaladó aránya az egyik, a paraszti réteg gazdasági erőtlensége, az ingatlan kategória országos átlag alatti aránya a másik oldalon.
Az összeíró küldöttségek jogértelmezési ügyessége jelentős számú, 4-5 holdas kisbirtokos réteget emelt a választójogosultak körébe (1869-ben a jövedelem kategóriába még csak 922 fő, a választójogosultak 5,6%-a, 1872-ben már 1328 fő, 7,7%-a tartozott. A nádudvari kerületben pl. 36-ról 223-ra nőtt számuk!) Ez a növekedés és a régi jogosultak számának, arányának 4384-ről (26,9%) 5644-re (32,9%) történő emelkedése azonban összességében nem eredményezhette a megyei választójogosultak arányának növekedését: az ingatlan kategória arányának csökkenése, az 1869-es 56,7%-ról az 1872-es 48%-ra, az előnyt semmivé tette.
A vármegyei választókerületek egymáshoz viszonyított aránya is módosult. A nádudvari kerület első helyét - hála a nagy számú kisnemesnek - még őrizte, visszaesett azonban Nyírbogdány és Nagykálló. Nyírbátor stabilan állt a 6-5. helyen, a kisvárdai, nyíregyházi és a tiszalöki kerület választóinak száma 1848-hoz viszonyítva viszont jelentősen nőtt. Ha a rangsort a kategóriák gazdaságiszellemi súlyának szempontja szerint vizsgáljuk, akkor Nyíregyháza jelentőségét kell kiemelni: az ingatlannal rendelkező választójogosultak aránya a nyíregyházi kerületben a legmagasabb (81,2%) és értelmiségi hivatás révén is itt nyerték el legtöbben a választójogot (10%).
A megye választóinak szociológiai helyzete és politikai beállítottsága között nem lehet egyértelműen párhuzamot vonni, mégis általában a nagyszámú ne-
1. számú táblázat
A választójogosultak száma, aránya és jogcíme 1872-ben
Választókerület Községek és
puszták
Népesség
1870-ben
Ingatlan Kézműves
ség
Gyár Kereskedelem
Jövedelem
Értelmiség
Régi jog Összesen A kerület lakosságának %-
ában
Tiszalök 25 41247 1719 121 3 37 99 108 478 2565 6,2
Nyírbogdány 26 38139 743 76 - 8 204 100 771 1902 5 Nádudvar 8 32851 1143 170 - 29 223 75 1814 3454 10,5 Nyírbátor 32 40234 1081 129 - 15 152 126 887 2390 5,9
Nagykálló 21 49582 685 125 1 39 216 132 929 2127 4,3 Kisvárda 42 41635 1583 187 1 56 394 163 746 3130 7,5 Nyíregyháza 1 21896 1268 20 2 57 40 156 19 1562 7,1 Összesen 155 265584 8222 828 7 241 1328 860 5644 17130 6,4 A vármegye választójogosultjainak %-ában 48 4,8 0,04 1,4 7,7 5,0 32,9 100 Magyarország 11552622 509591 41198 539 69564 69564 44165 88025 769001 6,6 A választójogosult
_J ak %-ábar
_J i 66,3 5,3 0,07 9,0 9,0 5,7 11,4 100
mesi származású kisbirtokos réteg az ellenzéki baloldal szavazótáborát erősítette. (Ne feledjük: a kuriális falvak különállását 1871-ben szüntették meg!)
Mindez azonban csak elmélet a kortársak számára. A győzelmet csak furfangos, kemény harc árán lehetett megszerezni.
A választások
A választások időpontját a megyei választmány július 8-ra, a nyíregyházi választmány 15-re tűzte ki . A megyei választásokra a kerületek székhelyein, a nyíregyházi választásra az új városházánál került sor, a választmányok által kijelölt 4 tagú választási elnökség előtt. Az elnökség a választások napján a pártok által megnevezett 2-2 bizalmi férfival egészült k i , munkájukat, a választójogosultak személyazonosságának megállapítása érdekében, esetenként a falvak elöljárói is segítették.
A rend fenntartása érdekében a kisvárdai, a nyírbátori, a nádudvari kerületben nagy létszámú (1-2 század) katonaság kirendelését látták célszerűnek a választási elnökök. A nyíregyházi választáson a 2 párt hívei között a Korona Szálló délnyugati sarkától a városháza piacra néző nagy kapujáig rendőri, illetve katonai kordon biztosította a rendet.53
Az elnökök üdvözlő szavait követően a pártok megnevezték képviselőjelöltjeiket, sor kerülhetett a szavazatok leadására.
Az 1848. évi V. tc. 32. §-a szerint: "A szavazás a szavazó nevének a küldöttség általi feljegyzésével, s valamint a szavazatok összeszámítása is nyilván történik." A kérdés csak az, hogy a "nyilván" szón a választási eljárás nyilvánosságát, ellenőrzését értették, vagy pedig a szóbeli szavazást? A törvényhatóságok közül néhány 1872-ben a demokratikusabb értelmezés lehetőségét ismerte fel a törvény szövegében. Az 1872-75-ös országgyűlés irományai között egy kimutatás megjelöli azokat a megyéket és városokat, ahol titkos szavazást rendeltek el: Győr, Pest-Pilis-Solt, Heves és Külső-Szolnok megyéket, Győr, Komárom, Eger, Kecskemét, Szatmárnémeti, Gyöngyös városokat.5 4 A kimutatás azonban nem minden részletében ugyanazokat a törvényhatóságokat jelöli meg, ráadásul Szabolcs vármegyét sem találjuk a listákon, így ezek pontossága kétséges. Pedig a szabolcsi választások története is ebből a szempontból kap különös jelentőséget! A vármegyei választmány, az országos és a nyíregyházi gyakorlattal ellentétben, megvalósította az Országos 48-as párt egyik célkitűzését: június 19-i 8. sz. határozatával titkos szavazást rendelt el a hat vármegyei kerületben azért, hogy "az országszerte nagymérvet öltött vesztegetések lehetőleg korlátoztassanak, és a választópolgárok szabad akaratnyilvánítása biztosíttassék."55
Székely Benedek, Nagy János és Gál Elek választmányi tagok dolgozták ki a titkos szavazás lebonyolításának részletes tervét. E tervezet értelmében a sza-
vazás öt láb (1,58 m) hosszú és egy hüvelyk (2,634 cm) átmérőjű pálcákkal történt. A választó, miután a küldöttség előtt megjelent, s nevét feljegyezték, az elnöktől egy pálcát kapott. Egyedül lépett a tégla- vagy deszkafallal, függönnyel elválasztott szavazóhelyiségbe és az ott felállított, a képviselőjelölt nevével és pártjának színével jelölt ládák egyikébe dobta botját - voksát. (A Deák-párt színe általában a vörös, baloldaliaké a fehér. A tiszalöki választáson a Deák-párti Kállay Gusztáv "zöld tartályán" arany színnel díszelgett a Kállay név, Szomjas József vörös színű ládáján fehér táblára vörös színnel írták a balközép párti politikus nevét.) 5 6 Egy láda a tervek szerint 5200 bot, vagyis - a kisvárdai választókerület kivételével - bármely választókerület összes szavazatának befogadására alkalmas lett volna. A választási jegyzőkönyvek tanúsága szerint az elkészült ládák nem érték el a kívánt nagyságot: a szavazás során a kisvárdai, tiszalöki, és nyírbátori választásokon használt ládák több ízben megteltek. Több szavazópálcát ekkor a bizalmi férfiak jelenlétében az elnök vezetésével kivettek, és megszámolva a végső összesítésnél az illető képviselőjelölt részére könyveltek el. Tiszalökön a kivett pálcákat egy másik ládába zárták, Kisvárdán azonban a fel nem használtak közé tették, ami azt mutatja, hogy itt, elegendő szavazóbot sem állt rendelkezésre.5 7 A ládákat szabvány szerint felnyitható fedéllel, oldalukon 5 láb magasságban egy vízszintesen vágott, 6 láb (1,8 m) hosszúságú, másfél hüvelyk (3,9 cm) szélességű perselyszerű nyílással és 3 lakattal kellett ellátni. A nyílás alatt a pálcák leengedésére egy 6 hüvelyk (15,8 cm) széles deszka szolgált. A lakatok kulcsai közül egy az elnöknél, a másik kettő a "pártbeli bizalmi férfiaknál" volt. Ha a ládákban a pálcák fennakadtak, az elnöknek, a két bizalmi jelenlétében jogában állt a ládát kinyitni, és a pálcákat megigazítani. A szavazás végével a pálcákat - a törötteket nem véve figyelembe - nyilvánosan összeszámolták.58
A botok és a szekrények elkészítésének feladata a választmány elnökére, Bónis Barnabás alispánra hárult. A szavazóhelyiségek felállítása pedig a kerületek választási elnökeinek gondja volt. A titkos választás teljes költségei a megyében 2359 Ft 18 kr-t tettek ki , s ezzel jóval meghaladták azt a 296 Ft 22 kr-os ösz-szeget, amelyet a Belügyminisztérium a maga költségvetéséből hajlandó volt fedezni.59 A választási költségek kérdése később hosszan elhúzódó pereskedés forrása lett a ki nem fizetett vállalkozók és a választási elnökök, a választási elnökök és a Központi Választmány, az alispán, végül az alispán és a belügyminiszter között! A kacifántos történet végül az 1876. évi XXVI . tc. 3.§-ával zárult, amely felhatalmazta a belügyminisztert, hogy "Szabolcs megyében 2093 Ft, Heves és Külső-Szolnok t.e. vármegyékben pedig 2360 forintnyi fedezetlenül maradt költségeket is kiegyenlíthesse..."
Itt azonban meg kell állnom egy pillanatra, mielőtt rátérnék a szavazás lefolyásának és eredményeinek ismertetésére.
Miért vállalt a vármegye ekkora adósságot botok, szavazóládák elkészíttetésével, ha nem volt biztos abban, hogy a Belügyminisztérium fedezni fogja
költségeit? A Központi Választmány tagjai előtt sem volt kétséges, hogy ez az utolsó választás, amikor még a régi, szélesebb választójogot biztosító 1848. évi V. tc. alapján, a lehető legtisztább körülmények között mutatkozhat meg a vármegye ellenzéki politikai beállítottsága. A titkos szavazás lehetőségét tehát mindenképpen meg kellett ragadni, s hogy a szavazás eszközei nem a jóval olcsóbb cédulák lettek, hanem hatalmas botok, annak okai, véleményem szerint praktikus és esztétikai szempontokban is gyökereztek. A cédulák hamisítására - ahogy botok gyártására is - bárki számára könnyen nyílik lehetőség (a pecsétek használata itt mit sem segít), de az elkészült, hamisított példányokat egy ember nagyságú bot formájában bajosan lehet a választóhelyiségbe csempészni, kabát alatt elrejteni. Ráadásul a bot, amely a választásokon sokszor, mint tiltott fegyver került elő, vagy mint a fenyítés eszköze csattant egykor a jobbágyok fenekén, most új, méltó szerepkörben tűnt fel, jelképezve a kardforgató nemesi világ sétapálcás polgári életbe történő békés átmenetét, az új, népképviseleti, demokratikus elv férfias erejét.
A Belügyminisztériumban tudtak a vármegye átlagostól eltérő gyakorlatáról, ellenlépéseket mégsem tettek. Amikor Szőgyéni Emil felszólalt a titkos szavazás ellen, a minisztérium csupán atyai intésben részesítette a vármegyét: ha a választások rendje bármilyen mulasztás, előzetes intézkedés hiánya miatt csorbát szenved, a felelősség egész súlya a Központi Választmányt, illetve a választási elnököt terheli!60
Valóra váltak-e a megyei politikai elit választásokhoz fűződő reményei? A nyírbátori kerületben a Deák-párti br. Vécsey József és Gencsy Károly, a Balközép politikusa mérkőzött egymással. Dégenfeld Gusztáv választási elnök a jegyzőkönyv tanúsága szerint 75 legényével (3 szakasz) csak nehezen tudta fenntartani a rendet. Az izgatottság már-már tettlegességekbe csapott át, a titkos szavazás illúzióvá vált. A csendbiztosokat és a bátori járás szolgabíráit a báró úr pártján álló "művelt osztályú egyének" akadályozták munkájukban, egy pandúrt pedig helyben is hagytak. Gencsy Károly párthívei közül hárman vesztegetéssel próbálkoztak. A népharagtól az elnök megvédte őket, de sorsukat nem kerülhették el: az elnök letartóztatta, és július 10-én a királyi járásbíróságnak adta át a három rendbontót. Ez az eset is mutatja, hogy a visszaélések a kritikus ponton nem lendültek át, s "a választási tény egyébiránt a kellő rendben folyt le", s eredményeképpen 1197 szavazattal 1039 ellenében br. Vécsey József lett a kerület képviselője.61
Próbáljuk meg nyomon követni a választás menetét a választási jegyzőkönyv segítségével! A jegyzőkönyvbe vezette a választási elnökség jegyzője a szavazópolgárok neveit. A nevek az 1017-es sorszámig községenként szerepelnek. A feltűnő csak az, hogy az 1018. számtól kezdve ugyanazokkal a községnevekkel ismét találkozunk, egészen a 2198. számig. (Ezt követően, a 2199. sorszámtól 2238-ig, a törvény által előírt várakozási idő alatt érkezett állampolgárok szavaztak.) Egy adott párt hívei tehát, a titkos választás ellenére is együtt sza-
vaztak. A titkos szavazás ellenére mindenki tisztában volt azzal, hogy a képviselőjelöltek milyen nagyságú szavazótábor felett rendelkeztek, hogy az egyes választók kire fogják "pálcáikat" adni, sőt mi több a jegyzőkönyv segítségével 125 év múltán mi is megtudjuk mondani, hogy ténylegesen kire szavaztak! (Mivel a választási győzelem br. Vécsey Józsefé lett, ez azt jelenti, hogy a jegyzőkönyvben az 1018-as sorszámtól találjuk a Deák-párti politikusra voksolók neveit.) Ez a fajta nyitottság fontos volt a képviselőjelöltek számára, akik jó előre tudni akarták, hogy hány szavazatra számíthatnak (érdemes-e egyáltalán a mandátumért ringbe szállni), és magától értetődő volt az egymást jól ismerő választók számára is. A titkos szavazás így a választók számára inkább "az utolsó szó" jogának fenntartását jelentette. Természetesen a politikai-gazdasági érdek, és a morális elkötelezettség (az adott szó szentsége), a legtöbb választó esetében kiszámíthatóvá tette a szavazást.
A nyírbátorihoz hasonló "titkos" választásra került sor Nyírbogdányban is. A választók itt is pártonként szavaztak.62 Gr. Keglevich István Deák-párti jelöltre 500-an, idősebb Elek Gábor 48-as-párti jelöltre 1029-en adták voksukat, így a kerület megerősítette mandátumában Elek képviselő urat, hiszen a gr. Vay Ádám lemondása miatti pótválasztás eredményeképpen, 1872. április 2-tól, ő volt a kerület országgyűlési képviselője.63
A többi kerületben a választók már csak községenként járultak a "tartályokhoz", a pártok hívei azonban ebben az esetben is külön kompániát alkottak. Kisvárdán 41 órán keresztül jó szomszédságban élő, két nagy családként mulatott és "karózott" Czóbel Albert Deák-párti és Bárczay Ödön balközép párti szavazótábora. Bor és ennivaló volt bőven, s zeneszó mellett gyorsan röpült az idő. Látogatást ritkán tettek az ellentáborban: a délutánonként városból kitóduló leánycselédek is gazdájuk politikai hite szerint választották táncpartnerüket. Czóbel Albert végül 1737 szavazatot kapott, egyet akarata ellenére egy kisvárdai ellenzéki csizmadiától. A Pesti Napló így interpretálta szavait: "... mert pityókos voltam, későn vettem észre, hogy a piros szuszokba dugtam karomat, midőn már csakis a csücs-kit kaphattam meg, sok kínlódás után sem bírván visszavenni, egyet nyomtam rajta, hogy vesszen bent."
Bárczay Ödönre 1267-en szavaztak, köztük az a szalókai ember, aki a szavazóhelyiségből karóval a kezében jött ki . Amikor kérdőre vonták ő csak így válaszolt: "beszavaztam már én a Bárczy úr nevét a szuszék hasadékán." 6 4 A jegyzőkönyv szerint a választásra a legteljesebb rendben, fegyelmezetten került sor.65
Nagykálióban is "férfias méltósággal", egymás jogait tiszteletben tartva, községenként szavaztak. A délután 1/4 3-kor berekesztett választás Kállay Ákos balközép párti politikus győzelmét hozta 1035 pálcával. Kauzsay Károly Deákpárti vörös színű ládájában csupán 610 botot találtak.6 6
Tiszalökön viszont vereséget szenvedett a Kállay család, és győzött ismét a Balközép. Szomjas József 1252 szavazattal, Kállay Gusztáv 1157 szavazata ellenében lett a kerület képviselője. (A Központi Választmány és a tiszalöki kerület 1. összeíró küldöttségének mulasztását egyébként még ekkor sem korrigálták: a szavazók névsorát három helyett itt csak egy példányban terjesztették be.)67
Nádudvaron nem volt kérdéses az 1869-es választáson még vereséget szenvedett 48-as-párti Lukács Ignác győzelme. Ellenjelölt nem volt, így az 1848. évi V. tc. 30.§-a értelmében közfelkiáltással, a választók kérésére szavazás nélkül választották meg a kerület képviselőjévé.68
A pezsdítő, küzdelmes és ugyanakkor népünnepély jellegű választások hangulata tehát nem sokban változott 1872-ben. A titkos szavazás bevezetése nem szüntette meg egycsapásra a visszaéléseket sem. Rendbontásról, komolyabb vesztegetési kísérletről ugyanakkor csak elvétve szóltak a jelentések, így a titkos választások mérlegét kedvezően vonhatta meg a Központi Választmány: 150. számú határozatával a kallói választásoknál használt három szavazóládát és 2335 db szavazólécet időközi választások esetére elraktároztatta, és reménykedett a folytatásban.69 A megye választói számára is nagyobb jelentősége volt ennek a választásnak, hiszen amíg 1869-ben a választójogosultaknak mindössze 63,5%-a szavazott ténylegesen, addig három év múltán az aktivitás 88,2%-os volt.
Egy héttel a megyei kerületek után július 15-én a baloldal Nyíregyházán is megmutatta erejét. Gr. Lónyay Menyhért, Magyarország miniszterelnöke 169 szavazattal vereséget szenvedett Vidliczkay Józseffel szemben. (A balközép párti politikus 812 szavazatot kapott, míg Lónyay 643-at.) A vereség a megyei Deák-párt szűkebb hatáskörű, jobbára a tisztviselői, értelmiségi és kereskedőrétegre korlátozódó tevékenységének tükre. A választójogi kategóriák szigorú érvényesítése - amelynek eredményeképpen a kézműves választójogosultak száma pl. az 1865-ös 399-ről, 1872-ben 20-ra csökkent - szintén nem növelhette a kormánypárt népszerűségét.7 0
Vidliczkay József megválasztásában nagy szerepe volt a tanyai lakosoknak. Tiszteletükre augusztus 10-én "a baloldali polgárok nejei" 2000-fős bankettet rendeztek a Huszárhoz címzett vendéglőben,7 1 így ünnepelve a "históriai nevezetességű" tényt, "amelyhez hasonlót megyénk története nem képes felmutatn i . " 7 2 Érdekes, hogy Vidliczkay táborát a választójoggal nem rendelkező lányok, asszonyok is erősítették. Ezreket megmozgató, fáklyás-zenés felvonulásokat rendeztek tiszteletére, s egyiküket a kormányt ostorozó szónoklata miatt a jobboldaliak be is perelték. "Brassay Jánosné helybeli lakos által elkövetett lázítás és ennek folytáni bántalmazása iránt" Krúdy Gyula, az összeíró küldöttség elnöke panaszt nyújtott be a választmánynál, amit az "törvényes orvoslás eszközlése végett" Juhász Antal királyi ügyészhez továbbított.7 3 (Az ügy folytatásáról sajnos
nincsenek adataink.) A Hon című napilap azonban - vagy éppen ezért - elragadtatással kiált fel: "Éljenek a nyíregyházi lelkes honleányok!"7 4
Lónyay - hála a pozsonyi választóknak - nem maradt mandátum nélkül, 7 5
mégis a nyíregyházi fiaskó, és az a felháborodás, amit a kormánypárt erőszakos választási fellépése keltett, hozzájárult a Deák-párt megbomlásához és ahhoz, hogy 1872-ben miniszterelnökségéről lemondott.
Az ellenzék sem örülhetett azonban felhőtlenül helyi győzelmének. Abból a hat megyei kerületből, ahol több képviselőjelölt indult, tehát ténylegesen szavazásra került a sor, csupán két kerületben tudott felmutatni 60% fölötti választási győzelmet; országos viszonylatban pedig egyértelműen kudarcot vallott. Mindez éppúgy előrevetítette a baloldal egy része számára a közjogi ellenzékiség feladásának, a Deák-párttal való összefogásnak a szükségességét, mint a megyében a következő, 1875-ös választáson először (és utoljára) elszenvedett választási vereségét.
Mégis, a megyei politikai elit 1872-ben a központi irányítástól viszonylag függetlenül szervezte és bonyolította le a választásokat, s ezzel hosszú időre emlékezetes példáját adta a tekintélyekkel dacoló, ellenzéki politika lehetőségeinek. A maga eszközeivel a liberális politika jegyében akart, és tudott is élni. A titkos választás bevezetésével messze az európai átlag fölé emelkedett, bár törekvései, akarva-akaratlanul nem egyszer kudarcot vallottak. A törvények, választmányi határozatok demokratikus politikai elvei csak lassan váltak, lassan formálódhattak a közösség életének részévé, megtartó erejévé.
A Központi Választmány küldöttségének terve a titkos szavazás választóhelyiségéről
(SZSZBMÖL. IV. B. 403. 4. doboz, Kpv-1872. 11.)
Jegyzetek
A tanulmány elkészítéséhez szükséges források felkutatásában tanácsaival nagy segítséget nyújtott Szabó Dániel, az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa. Ezúttal mondok neki köszönetet.
1. Magyarország története 1848-1890. Főszerk.: Kovács Endre. Szerk.: Katus László 2. köt. Bp., 1979. 857-858. p. A jobb- és baloldal fogalmát természetesen a dualizmus kori értelemben, az 1867-es kiegyezést védelmező és azt támadó (függetlenségi) politikai álláspont szinonimájaként használom.
2. Magyar Országos Levéltár K-150. Belügyminisztériumi általános iratok. 1872. II. kútfő. 10. tétel. 158. csomó 6074. sz. (A továbbiakban: MOL. K-150. 1872-11-10-158. cs. 6074.)
3. Szabolcs, 1. évf. 16. sz. 1872. április 21. 4. Gr. Keglevich István: 1867-1877. Pest, 1872. 7.1. 5. Gr. Keglevich István: i.m. 12-29.1. 6. Az 1872-75. évi országgyűlés irományai. Képviselőház. 16. köt. Buda, 1874. 331-335. 1. (a
továbbiakban OI. 1872-75. XVI. 331-335.1.) 7. Gr. Keglevich István: i.m. 13.1. 8. Szabolcs, 1. évf. 18. sz. 1872. május 3. 9. Pesti Napló, 22. évf. 163. sz. 1872. július 17.
10. Szabolcs, 1. évf. 14. sz. 1872. április 7. 11. Szabolcs, 1. évf. 17. sz. 1872. április 28. 12. Szabolcs, 1. évf. 19. sz. 1872. május 12. 13. Szabolcs, 1. évf. 23. sz. 1872. jún. 9. 14. Mérei Gyula: Amagyar polgári pártok programjai (1867-1918). Bp., 1971. 71.1. 15. Mérei Gyula: i.m.: 191-194.1. 16. Szabolcs, 1. évf. 19. sz. 1872. május 12. Vidliczkay József 1818-ban született
Vágszerdahelyen. Pesten jogot tanult, majd Nagy kallóban a megyei főügyész patvaristája lett. 1844-től ügyvéd és jogtanácsos Nyíregyházán. A forradalom idején jelentős szerepet nem játszott, de népszerűsége és az ellenjelölt visszalépése 1869-ben mandátumhoz juttatta. 1872-ben ellenfele Lónyay Menyhért miniszterelnök, Bereg megyei földbirtokos (1870-től nyíregyházi díszpolgár) lett. Erről ld.: Margócsy József: Nyíregyháza nemzet- ill. országgyűlési képviselői 1848-1944 között. In.: Levéltári évkönyv. XI. Nyíregyháza, 1995. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai, 208.1.
17. Bene János: Népképviseleti választások Szabolcs vármegyében és Nyíregyházán 1848-ban. In.: Tanulmányok választásokról és önkormányzatokról Szabolcsban (1848-1948). Szerk.: Vinnai Győző. Nyíregyháza, 1994. 8.1.
18. Balogh István: Amegyei önkormányzat működése Szabolcsban 1848-1872 között. In.: Tanulmányok a magyar helyi önkormányzat múltjából. Bp., 1971. 207.1.
19. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Levéltár (a továbbiakban SZSZBMÖL) V. B. 180. A nyíregyházi Központi Választmány jegyzőkönyve. 1872. (a továbbiakban: V B . 180. Kpv-1872.)
20. MOL K-150. 1872-11- 10- 158. cs. 10153. 21. MOL K-150. 1872-11- 10- 158. cs. 6074. 22. Szabolcs, 1872. 1. évf. 18. sz. 1872. május 3. 23. MOL K-150. 1872-11. - 10 - 15539.
MOL K-150. 1872-11. - 10 - 16093. 24. A Hon, 10. évf. 156. sz. 1872. július 9. Reggeli kiadás.
25. MOLK-150. 1872-11-10-15539. 26. Bene János: i.m.: 8.1. 27. MOLK-150. 1872-11-10-16093. ikt. sz. 28. MOLK-150. 1872-11-1828. ikt. sz. 29. SZSZBMÖLIV. B. 403. Szabolcs Vármegye Központi Választmányának iratai. 1872. 16. sz.
(A továbbiakban: IV. B. 403. Kpv-1872. 16.) 30. MOLK-150. 1872-11- 10- 19224. 31. Nádudvaron, Földesen és Csegén; Nagykálióban, Újfehértón és Szakolyban; Nyírbátorban,
Nyírbogáton és Nyírbaktán; Kisvárdán, Kanyaron és Mándokon; Nyírbogdányban, Kemecsén és Bujon, végül Tiszadadán, Bujon és Szabolcson, in.: SZSZBMÖL I V B . 403. Kpv. 1872. 3.sz.
32. SZSZBMÖL I V B . 403. Kpv-1872. 10. (2359/k). 33. SZSZBMÖL IV.B.403. Kpv-1872. 2327. 34. SZSZBMÖL IV.B.403. Kpv-1872. 16. 35. Bene János: i.m.: 16.1. 36. SZSZBMÖL V B . 180. Kpv-1872. 18. 37. Az 1872-75. évi országgyűlés irományai. Képviselőház. XVI. kötet. ( A továbbiakban: OI.
1872-75. XVI.) Buda, 1874. 383-394.1. alapján. 38. SZSZBMÖL V B . 180. Kpv-1872. 18. A földadóra vonatkozóan ld. az 1868. XXVtc. 2.§-át. 39. Országos Széchényi Könyvtár. Aprónyomtatványtár. 1872. Tóth Vilmos belügyminiszter be
széde a képviselőház 1872. március 4-i ülésén 11.1. 40. Schwarcz Gyula: Magyarország helyzete a reálunióban. Pest, 1870. 75.1. 41. SZSZBMÖL V B . 180. Kpv-1872. 18. 42. OI. 1872-75. XVI. köt. 258.1. 43. SZSZBMÖL I V B . 411. Alispáni iratok. 1872. 2327. 44. MOLK-150. 1872-11 - 10 - 20612. 45. SZSZBMÖL V B . 180. Kpv-1872. 18. 46. SZSZBMÖL I V B . 403. Kpv-1872. 33. 41. 71. 47. SZSZBMÖL I V B . 403. Kpv-1872. 64. 76. 100. 120. és 142. 48. SZSZBMÖL I V B . 403. Kpv-1872. 78. 49. MOLK-150. Tárgymutató. 1872-11 - 10 - 15759. 50. SZSZBMÖL V B . 180. Kpv-1872. 36. 51. MOLK-150. 1872-11 - 10 - 21089., valamint SZSZBMÖL I V B . 411. Alispáni iratok. 1872.
2726., IV. B. 403. Kpv-1872. 147. (2760/k). 52. A táblázat alapja: OI. 1872-75. XVI. köt. 303-316.1. Az adatok a szűkebb (Erdély és Horvát
ország nélküli) Magyarországra vonatkoznak. 1872-ben 338 volt e terület parlamenti képviselőinek száma. (OI. 1872-75. XVI. köt. 298.1.)
53. SZSZBMÖL. IV.B.403. 4. doboz Kpv-1872. 7. 118. 2840., IV. B. 411. Alispáni iratok: 1872. 4109., V. B. 180. Kpv-1872. 15. sz. (Hirdetmény az 1872. július 15-i választásról).
54. OI. 1872. 75. XVI. kötet. 383-394.1. 55. SZSZBMÖLIV B. 403. Kpv-1872. 8. 56. SZSZBMÖLIV B. 403. Kpv-1872. 153. (2841/k). 57. SZSZBMÖL IVB. 403. Kpv-1872. 153. és 154. 58. SZSZBMÖL IVB. 403. Kpv-1872. 11. 59. MOLK-150. 1872-11-10-15092. 60. MOLK-150. 1872-11. 10-21134. 61. SZSZBMÖLIV B. 403. Kpv-1872. 154. (2840/k). 62. Pesti Napló, XXIII. évf. 161. sz. Esti kiadás. 1872. júl. 15.
63. MOL Országgyűlési Levéltár K-2. Választási jegyzőkönyvek 1872. 783. csomó. II. kútfő 183.
64. Pesti Napló, XXIII. évf. 161. sz. Esti kiadás. 1872. júl. 15. 65. SZSZBMÖLIV. B. 403. Kpv-1872. 155. (2888/k). 66. SZSZBMÖLIV B.403. Kpv-1872. 151. (2862/k). 67. SZSZBMÖLIV B. 403. Kpv-1872. 153. (2841/k). 68. SZSZBMÖLIV B. 403. Kpv-1872-152. (2774/k). 69. SZSZBMÖLIV.B. 403. Kpv-1872. 150. 70. 01. 1872-75. XVI. kötet. 312-316.1. 71. Szabolcs, I. évf. 31. sz. 1872. aug. 4. és I. évf. 32. sz. 1872. aug. 11. 72. Szabolcs, I. évf. 29. sz. 1872. júl. 21. 73. SZSZBMÖLV. 180. Kpv-1872. 11. 74. A Hon, X. évf. 166. sz. 1872. júl. 20. Reggeli kiadás 75. Magyar Újság, VI. évf. 163. sz. 1972. júl. 19.