Elmore Leonard: Dinamit, Jaffa, 2013

Fordította: Totth Benedek

Chris Mankowski utolsó munkanapja, délután kettő, még két óra van hátra a műszak

végéig, amikor befut a riasztás, hogy hatástalanítania kell egy bombát.

Az történt, hogy egy Booker nevű fickó, egy huszonkilenc éves, büntetett

előéletű nagymenő a jakuzzijában áztatta magát, amikor megszólalt a telefonja.

Kiüvöltött a testőrének, Juicy Mouth-nak, hogy vegye fel.

– Hé, Juicy! – kiáltotta Booker. Juicynak – aki egy személyben volt a testőre, a

sofőrje és a mindenese – elvileg ott kellett volna lennie valahol a közelben. – Vedd

már fel a telefont! – De a telefon csak csörgött tovább. Úgy a tizenötödik csörgésnél

Booker kikászálódott a jakuzziból, felvette zöld szatén fürdőköpenyét, amely

tökéletesen passzolt a bal fülcimpájában csillogó smaragdhoz, felemelte a kagylót,

és belemordult a telefonba:

– Tessék.

Egy női hang válaszolt:

– Leülnél?

A telefon egy asztalon állt, az asztal mellett zöld bőrfotel terpeszkedett. Booker

imádta a zöld színt.

– Te vagy az, bébi? – A nőnek tisztára olyan hangja volt, mint Booker csajának,

Moselle-nek. A hang így folytatta:

– Megtennéd, hogy leülsz? Ülj le, kérlek. Szeretnék mondani valamit.

– Fura a hangod, bébi – mondta Booker. – Valami gáz van? – A homlokát

ráncolva letette magát a zöld bőrfotelbe, aztán fészkelődött még egy kicsit. A nő így

folytatta:

– Leültél?

– Ja. Ennél lejjebb nem is tudnék – felelte Booker. – Na, most már mondd el, mi

van!

A Moselle-hangú nő így folytatta:

– Az a helyzet, drágám, hogy ha felállsz a fotelből, a segged a plafonon fog

kirepülni.

Egy egyenruhás rendőr bekísérte Christ a házba. Az épület előtt a tizenharmadik

körzet járőrautói és a készenléti egység furgonja parkolt. Az egyenruhás úgy tudta,

Booker hívta ki a rendőrséget. Azt mondta, ő érkezett elsőnek a helyszínre, és

amikor meglátta, kiről van szó, rögtön értesítette a kábítószer-ellenes osztályt. A

nyomozók kaptak az alkalmon, és a pincétől a padlásig átkutatták Booker házát a

keresőkutyáikkal.

Az egyik kábszerügynök, aki leginkább egy fiatal csavargóra emlékeztetett,

elmesélte Chrisnek, hogy Booker karrierje igazi sikersztori: az utcán kezdte árulni a

cuccot, a Young Boys Incorporated meg a Pony Down bandák tagja volt, de

mostanra sikerült egész magasra felküzdenie magát. Elég volt körülnézni a lakásban:

a tag huszonöt évesen a Boston Boulevardon lakik egy ekkora hodályban, ami

eredetileg az egyik legrégibb bostoni autógyáros tulajdonában volt – az ügynök nem

tudta megmondani, pontosan melyiknek. Persze ennek az idióta Bookernek sikerült

szétbarmolnia a kérót: foszöldre festette a gyönyörű, régi tölgyfa lambériát. A fickó

ezután megkérdezte Christ, hogy miért egyedül jött.

Chris azt felelte, a többiek éppen egy illegális tűzijátékraktárat számolnak fel, de

hamarosan itt lesz a kollégája, Jerry Baker. Aztán így folytatta:

– Tudod, mi van ma? – Várta, hogy a másik visszakérdezzen, hogy: „Nem. Mi?”

– Ma dolgozom utoljára a tűzszerészeknél. Jövő héten áthelyeznek. – Chris

elhallgatott, várt.

A kábszerügynök csak ennyit mondott:

– Hú, ez nagyon frankó.

Nem fogta az adást.

– Soha többet nem kell bombákkal szarakodnom. Most is csak akkor, ha ez itt

nem egy kamu riasztás… Jó lenne, ha az utolsó melót nem cseszném el.

A fickó még mindig nem fogta fel a lényeget.

– Booker azt mondja, bombát raktak a segge alá. Ha felkel a fotelből, felrobban.

Szerinted milyen bomba lehet?

– Fogalmam sincs – felelte Chris. – Előbb meg kell néznem.

– Booker azt mondta, a köcsög olaszok csinálták – magyarázta az ügynök. –

Így akarnak üzenni neki. Ez nem is tűnik akkora faszságnak. Különben egyszerűen

lelőtték volna, nem igaz? Mindenki tudja, hogy Booker vonta ki a forgalomból azt a

pár arcot, akiket a reptéri autómegőrzőben találtak meg. Az egyik fazont a saját

kocsija csomagtartójába rakták, két golyót kapott a tarkójába. Booker egy kibaszott

szemétláda, haver. Ha lenne igazság a földön, akkor most ott hagynánk a szarházit a

fotelben. Oldja meg egyedül.

– Hívd ki az embereidet a házból – mondta Chris. – Ha megérkezik a kollégám,

fogjátok rövidre a bájcsevejt, oké? Szólok, ha szükség lesz a tűzoltókra vagy a

mentőkre, vagy ha ki kell költöztetni valakit a környékről. Most pedig mutasd meg, hol

van Booker.

A kábszerügynök mutatta az utat. Ahogy a ház hátsó részébe vezető folyosón

mentek, megszólalt:

– Majd nézd meg, mit művelt ez a barom a könyvtárszobával. Úgy néz ki, mint

egy kibaszott cirkuszi sátor.

És tényleg. Zöld és fehér csíkos ejtőernyővásznat feszítettek ki a csúcsíves

mennyezet közepe és a négy fal teteje közé. A helyiség közepén jakuzzi pezsgett,

körülötte a padló zöld járólappal borítva. Booker a padlóba süllyesztett medence

túloldalán, a zöld bőrfotelben ült. Veszettül markolta a karfát, az ujjai elfehéredtek. A

háta mögött üvegajtó nyílt a hátsó verandára.

– Azt hittem, itt fogok megdögleni – szólalt meg. – Tudják, mióta várok már? Itt

ülök tök egyedül, sehol senki a közelben, hiába kiabálok. Nem látták Juicy Mouth-ot?

– Az meg kicsoda?

– Neki kellene gondoskodnia a testi épségemről. Muszáj kimennem a slozira.

Chris odalépett hozzá, megnézte a fotel alját.

– Mesélje el, hogy mit mondott magának a nő a telefonban.

– Azt hittem, szerelmes belém az a büdös ribanc.

– Mit mondott?

– Azt, hogy ha felkelek, felrobbanok.

– Ennyi?

– Ennyi? Miért, ez nem elég egyértelmű? Szerintem rohadtul az.

– Oké – mondta Chris. – A kérdés az, hogy hisz-e neki.

– Mit akar, keljek fel, hogy kiderüljön?

Chris bézsszínű tweedzakót viselt, egy kiszolgált darabot, bő zsebekkel. A bal

oldalzsebéből egy MINI MAG zseblámpát vett elő, lehasalt a padlóra, és bevilágított

a fotel alá. Nem talált semmit. Feltérdelt, letette a padlóra a zseblámpát, elővett egy

rozsdamentes acél bicskát a jobb oldalzsebéből, és fél kézzel, villámgyors, gyakorlott

mozdulattal kipattintotta a rövidebbik pengét.

– Hé – szólalt meg Booker, hátratolva magát a székben.

– Maradjon veszteg – szólt rá Chris. – Nehogy véletlenül lenyisszantsak

valamit.

– Haver, csak óvatosan! – nyögte Booker, aztán elengedte a karfát, lassan

felhúzta a fürdőköpenye alját, és begyűrte csupasz lábai közé.

– Nem érzi, mi van maga alatt?

– Amikor leültem, elég furcsa volt… Valami nem stimmelt.

Chris felhasította a fotel huzatát, szétnyitotta a párnát, és belenézett.

– Hmmmmm – hümmögte.

Mire Booker:

– Ez meg mit akar jelenteni? Hagyja már abba a hümmögést, ember. Mit talált?

Chris felnézett Bookerre, és ezt mondta:

– Tíz rúd dinamitot.

Booker megint megmarkolta a karfát, a teste megfeszült.

– Szedje ki gyorsan a seggem alól, ember – mondta Chrisnek. – Szedje ki, és

húzzunk innen!

– Valaki nagyon berágott magára – jegyezte meg Chris. – Két rúd bőven elég

lett volna.

– Kiszedné alólam ezt a szart? – könyörgött Booker. – Most.

Chris a sarkára ülve felpillantott Bookerre, és így szólt:

– Attól tartok, elég súlyos a helyzet.

– Milyen helyzet? Miről beszél?

– A párna bélésének nagy részét kiszedték. Úgy nézem, beraktak a helyére egy

felfújható gumipárnát. Nincs túl keményre pumpálva. A dinamit tetejére tették.

– Akkor húzza ki, ne szarakodjon – nyögte Booker. – Csak simán húzza ki.

– A gond csak az, hogy nem látom a gyújtószerkezetet. Valószínűleg a

hátuljára szerelték, ahol a párna cipzárja van.

– Akkor húzza szét azt a kibaszott cipzárt!

– Nem tudom, rajta ül. Valószínűleg egy két áramkörös, nyomásérzékelős

kapcsoló lesz. Nem tudom pontosan megállapítani, de erre tippelek.

– Erre tippel? – hördült fel Booker. – Azt akarja mondani, hogy fogalma sincs,

mit csinál?

– Sokféle gyújtószerkezet létezik – magyarázta Chris. – Előbb meg kell

néznem, csak akkor tudom megmondani, hogy lehet-e hatástalanítani. Világos?

– Egy pillanat! Még az sem biztos, hogy szét tudja szerelni ezt a szart?

– Csak úgy tudjuk kideríteni – folytatta Chris –, ha felhasítjuk a fotel hátát.

– Akkor vágja szét, ne szarakodjon! Nem érdekel ez a rohadt fotel.

– Persze-persze, csak aztán ott van a keményfa háttámla, meg az a rengeteg

rugó… Nem is tudom –csóválta a fejét Chris.

– Na, ide figyeljen, maga faszfej – vette át a szót Booker. – Tüntesse el alólam

ezt a szart! Nem érdekel, hogyan csinálja, csak tüntesse el!

– Másrészt viszont lehet, hogy ez nem is bomba – folytatta Chris. – Csak

néhány rúd dinamit. Valaki így akar ráijeszteni magára. Figyelmeztetni akarják, hogy

ne ugráljon. Nincsen valami tippje, hogy kinek állhat érdekében kinyírni magát?

– Úgy érti, telepakolták a fotelt dinamittal, de a cucc nem robban fel?

– Úgy.

– Valaki üzenni akar, hogy ha nem vigyázok, csúnyán megjárhatom?

– Meglehet.

– Mi lenne, ha egyszerűen felállnék? Mi van, ha a nő a telefonban csak

szívatott?

– Előfordulhat – bólintott Chris. – De én azért nem kockáztatnék.

– Nem, mi?

– Várjuk meg, mit mond a kollégám. Mindjárt itt lesz.

– Muszáj kimennem slozira, ember – nyögte Booker. – Mindjárt összecsinálom

magam.

Chris figyelte, ahogy a ház felé közeledő Jerry Baker felméri a hatalmas épületet. A

kollégája nagy ívben kikerülte az egyenruhás zsarukat meg a detroiti rendőrség kék

járőrautóit, amelyek mindkét irányban lezárták a sugárutat. Jerry szabadnapos volt.

Fekete ballonkabátot viselt, és Detroit Tigers baseballsapkát: magas fickó volt,

nagyobb darab, mint Chris, és idősebb. Huszonöt éve szolgált a rendőrségnél, ebből

tizenötöt bombaszakértőként. Ahogy meglátta Christ, rögtön eszébe jutott, hogy

annak a srácnak ez az utolsó munkanapja.

– Nem kellene itt lenned – mondta.

Chris, aki az ajtóban állva várta, felvázolta neki a helyzetet, mesélt a zöld

bőrfotelről, amelyben Booker ült.

– Akkor sem kellene itt lenned – ismételte Jerry az órájára pillantva. – Negyven

perc, és vége a műszaknak.

A verandán várakozó nyomozóra nézett, odaintette magához, és megmondta

neki, hogy hívja ki a tűzoltókat meg a mentőket, és mindenkit tüntessen el a ház

közeléből.

– Megoldjátok ügyesen, ugye? – kérdezte a fickó.

– Hallani fogod, ha nem jött össze – felelte Jerry. Ahogy elindultak a folyosón a

jakuzziszoba felé, így fordult Chrishez: – Szerinted hálás lesz ez a seggfej, ha

megmentjük?

– Úgy érted, megköszöni-e? – kérdezett vissza Chris. – Előbb mutatkozzatok

be egymásnak.

Beléptek a szobába, és ahogy Jerry döbbenten végigpillantott a zöld-fehér

sátorponyván, Booker így szólt:

– Meddig akarnak még szarakodni?

Chris és Jerry összenézett. Egyikük sem szólt semmit. Jerry leguggolt, és

megnézte a széthasogatott ülést Booker izmos lábai között.

– Hmmmmm – hümmögte.

– Még egy hümmögő – szólalt meg Booker. – Egy kibaszott dinamithegyen

ülök, erre idejön még egy hümmögő seggfej.

Jerry felállt, újra Chrisre pillantott.

– Legalább nem fél – jegyezte meg.

– Ja, elég lazán nyomja – bólintott Chris.

Ahogy Jerry a fotel mögé lépett, Booker kihúzta magát, és felemelte a fejét.

– Muszáj kimennem slozira, ember!

Jerry a fotel támlája fölött átnyúlva Booker vállára tette a kezét.

– Türelem – mondta. – Szerintem nem tudja megcsinálni.

– Mit nem tudok megcsinálni? Mindjárt becsinálok, ember.

– Elég robbanékonynak tűnik a pasas – mondta Jerry Chrisnek.

– Ja, én is elég robbanékonynak nézem – helyeselt Chris. – Edzésben van.

Sokat kergetőzött a zsarukkal, amikor dílerkedett.

Booker egyenes háttal, a fejét felemelve ült.

– Egy pillanat. Mi van, ha robbanékony vagyok? Mert az vagyok, ember, arra

mérget vehet.

– Nem hiszem, hogy megúszná, ha felpattanna, és beleugrana a medencébe –

morfondírozott Chris.

– A jakuzziba? – kérdezte Booker. – Ugorjak bele a jakuzziba? Akkor

megúszom?

– Nem sok esélyt adok – felelte Chris. – Kivéve persze, ha nem egy

gyújtószerkezettel ellátott dinamithalmon ül, hanem valaki szórakozik magával…

– Mert lehet, hogy ez csak egy kamu bomba – tette hozzá Jerry.

– És akkor mi van? – kérdezte Booker.

– Ha ez valami szívatás – felelte Chris –, vagy figyelmeztetés akar lenni, akkor

nincs miért paráznia. De ha éles a bomba, akkor abban a pillanatban felrobban,

amint felemeli a seggét a fotelből…

– A jakuzziig sem tudnék eljutni, mi?

– Kizárt.

– Talán a talpát le tudná tenni a padlóra – jegyezte meg Jerry. – De azonkívül

nem maradna magából semmi.

– Ja, a segge végigszántaná Ohio kék egét – bólintott Chris.

Jerry az üvegajtóhoz lépett.

– Menjünk ki, beszéljük meg.

Booker megpróbálta követni Christ a tekintetével.

– Most meg hová mennek? – üvöltötte. – Hé, faszfejek, maguknak ugatok!

Chris kilépett a verandára, és bezárta maga mögött az ajtót. A veranda túlsó

végéből nézett vissza az ajtóra, amelynek üvegén megcsillant a délutáni napfény.

Tompán ugyan, de kihallatszott Booker hangja. Átvágtak a hátsó udvaron. Jerry

cigarettával kínálta Christ. Ő kihúzott egy szálat, és amikor megálltak az udvaron, a

hatalmas garázs előtt, Jerry tüzet adott neki. Közben felnézett a szilfákra:

– Végre-valahára kirügyeztek – mondta. – Azt hittem, idén májusig fog tartani a

tél.

– Nagyon bírom az ilyen Tudor-stílusú házakat – jegyezte meg Chris. – Kár,

hogy ez az idióta szétbarmolta.

– Miért nem vesztek egyet Phyllisszel? – kérdezte Jerry.

– Csak lakásban hajlandó élni. Azt mondja, az jobban passzol az életviteléhez.

– Odavan az örömtől, hogy végre sikerült elérnie, amit akart, mi?

Chris nem szólt semmit.

– Arra célzok, hogy otthagyod az osztagot.

– Tudom, mire célzol. De még nem mondtam meg neki. Megvárom az

áthelyezésemet.

– A gyilkossági csoport szóba került?

– Az jó lenne.

– Ja, gondolom. És mit szólna hozzá Phyllis?

Chris nem felelt. Még a cigarettájukat szívták, amikor a távolból meghallották a

közeledő tűzoltók szirénázását.

– Csak szívattalak – vigyorgott Jerry. – Ne vedd már ilyen komolyan magad.

– Felfogtam, ne aggódj – mondta Chris. – Phyllis nem szokott kertelni. Ha

valami nem tetszik neki, rögtön megmondja.

– Tudom – mondta Jerry.

– Szerintem ez teljesen rendben van így.

– Én sem kritikának szántam.

– Az a helyzet, hogy Phyllis olyankor is megmondja a véleményét, amikor még

egy férfi se nagyon merné.

– Ja, nem kell aggódnia, hogy esetleg pofán törli valaki – mondta Jerry.

– Nem, nem erről van szó –rázta a fejét Chris. – Phyllis nem szokott senkit

leugatni vagy sértegetni. A múltkor elmentünk étterembe, egy nagyon trendi helyre,

ahol a pincér odajön az asztalodhoz, és bemutatkozik. Na szóval, odajön hozzánk ez

a csávó, és azt mondja: „Jó estét, Wally vagyok! Ma este én leszek az önök pincére.

Ajánlhatok esetleg egy koktélt?” Mire Phyllis: „Wally, vacsora után a

mosogatólánynak is be fog mutatni minket?” Aztán így folytatta: „Nem érdekel, hogy

hívják, csak annyit kérek, legyen itt, ha rendelni akarunk valamit.”

Jerry elvigyorodott, és megigazította a baseballsapkáját.

– Ez tetszik – mondta. – Nekem is el tud durranni az agyam ezektől az

idiótáktól.

Csendben szívták a cigarettájukat. Chris a parazsat nézte, épp mondani akart

valamit – a hüvelyk és a középső ujja közé fogta csikket, hogy elpöccintse –, amikor

az üvegajtó és az ablakok kitörtek, és a házból sűrű sárgásszürke füst gomolygott

elő. Ők meg csak álltak ott, a ripityára tört ajtót bámulták, meg a port, ahogyan

lassan szertefoszlott, és belepte a megfeketedett zöld-fehér sátorponyvafoszlányokat

és a fa- meg üvegszilánkhalmot a verandán. Csengett a fülük a síri csöndben.

Elindultak lefelé a kocsifelhajtón, hogy tudassák a többiekkel, nem esett bajuk.

– Nem az a gáz, hogy a szerencsétlen fazon odajött, és közölte velünk, hogy ő

lesz a pincérünk – mondta Chris. – Hanem az, hogy Phyllis nem poénnak szánta a

beszólást. Halál komolyan gondolta. Így működik a csaj.