105

ERDŐS TIBOR

A keynesi elméleti rendszer és aválságkezelés

1. Bevezetés

Az 1930-as évek éles választóvonalat alkotnak a közgazdaságigondolkodásban. Eddig, vagyis a közgazdaság-tudománymegszületésétől kezdve mintegy 150 éven át az ún. klasszikusmodell és annak alapvető szólása volt általánosan elfogadott: „akínálat létrehozza a saját keresletét”. A mondás arra utalt, hogya kapitalizmust egy olyan mechanizmus kíséri, amely agazdaságot a teljes foglalkoztatás felé viszi. Vagyis akapitalizmus olyan önszabályozó rendszer, amelyben inkábbcsak átmeneti, a szerkezeti változásokból eredő munkanélkü-liség létezhet. Nem képződhet akaratlan általános munkanél-küliség, mert az önszabályozó mechanizmus biztosítja a teljesfoglalkoztatással termelt output (termékek és szolgáltatások)megvásárlását. A klasszikus modell ezért kevés vagy semmiféleszerepet nem hagy az állam gazdasági beavatkozása – sem afiskális, sem a monetáris politika számára. Olyan szellemióriások tartoztak a klasszikus iskolához, mint Adam Smith,David Ricardo, Jean Baptiste Say, James és John Stuart Mill,vagy később Walras, Marshall és Wicksell.

Tudtak persze a termelés megrázkódtatásairól. Ezeketazonban politikai változásokra, háborúkra, természeti ka-tasztrófákra, spekulációs manőverekre és egyéb szokatlan

106

eseményekre vezették vissza, és azt hitték: mindezek a teljesfoglalkoztatottsági szinthez képest csupán átmeneti vissza-eséseket eredményeznek. Tagadták, hogy a munkanélküliség ésa válság (depresszió) tartós és nagyarányú lehet.

Mindenesetre, az uralkodó klasszikus elméletek és a gaz-dasági válság között ellentmondás volt. A teoretikusok azonban,mint szinte mindig, ragaszkodnak elméleti modelljeikhez, haazok nincsenek szöges ellentétben a valósággal és ha a modelleknem túl nagy hibaszázalékkal jelzik előre az eseményeket. Ígytörtént ez 1929–33, illetve az 1930-as évekig. A nagy válságazonban túlságosan sok bizonyítékot szolgáltatott azönszabályozó gazdaság eszméjével szemben, mely arrainspirálta John Maynard Keynest, hogy radikális változásrakésztesse a makrogazdasági gondolkodásmódot.

Keynes főművében1 nevetségesnek találta azt a tételt, hogy akapitalista gazdaság (a piacgazdaság) szükségképpen és mindiga teljes foglalkoztatás felé tör. Azt hangsúlyozta: aktívkormányzati politika szükséges a teljes foglalkoztatás el-éréséhez. A klasszikus mondás helyébe „A kínálat létrehozza asaját keresletét” annak ellentétét tette: „A kereslet megteremti asaját kínálatát”, vagyis feje tetejére állította a klasszikusmondást. Keynes végső következtetése az volt, hogy aköltségvetési politika (és kisebb mértékben a monetáris politika)okos felhasználásával a javakkal és szolgáltatásokkal szemben aháztartások, a vállalati szféra és a kormányzat által támasztottösszes kereslet (az aggregált kereslet) változtatható és ily módonelérhető a teljes foglalkoztatottság. Röviden: Keynes nagyszerepet tulajdonított az állami beavatkozásnak.

1 The General Theory of Employment, Interest and Money. London,Macmillan, 1936. Magyarul: A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általá-nos elmélete. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1965.

107

A General Theory megjelenése óriási feltűnést, sőt sokkotokozott. R. L. Heilbroner erről így ír: „Egy ideig Keynes ésgazdasági eszméi az eretnekséghez veszélyesen közelinektűntek. Jól emlékszem az elvörösödő arcokra és a reszketőhangokra, ha olyan istenkáromlásokról esett szó, hogy bizonyoskörülmények között a megtakarítások növelése a nemzet káráraválhat, vagy hogy a bérek csökkentése nem biztos, hogy afoglalkoztatás növekedésére vezet. Ma ezek a szenvedélyesviták nagyon távolinak tűnnek.”2 A General Theory megjelenéseután tíz évvel már inkább az elismerő vélemények váltakuralkodóvá. „Ez egy rosszul megírt és ügyetlenül összeállítottkönyv. Bármelyik laikus, aki a szerző korábbi hírneve alapjánszánta rá magát, hogy azt megvásárolja, sajnálja a kiadott 5shillingjét. Ez a könyv nem alkalmas iskola használatra.Arrogáns, rossz modorú, polemikus... A keynesi rendszer csakhomályosan rajzolódik ki benne, mintha a szerzőnek alig volnatudomása e rendszer létezéséről és természetéről. A szerzőbizonyára akkor a legrosszabb, amikor a szellemi elődökkel valókapcsolatát boncolgatja. Az éleselméjűség és intuíciófelvillanásai vegyülnek a fárasztó algebrával. Felejthetetlenriposztnak az ügyetlen definíció enged utat. De ha a könyvet vé-gül is sikerül megértenünk, az elemzést nyilvánvalónak és u-gyanakkor újnak találjuk. Röviden, egy szellemi óriás műve.”3

És jöjjön W. J. Baumol véleménye: „A The General Theory ofEmployement, Interest and Money valószínűleg a legjelentősebbkönyv a 20. század közgazdaságtanában. Nagyon isforradalmi üzenetet hozott. Keynes elvetette azt azeszmét, hogy a gazdaság mindig a foglalkoztatottságmagas szintje felé törekszik. Ezt ezzel az állítássalcserélte ki: ... lehet, hogy a gazdaság évekig tartó

2 Robert L. Heilbroner: Understanding Macroeconomics. Second Edition.New Yersey, Prentice Hall, 1968, 2.

3 P. A. Samuelson: Lord Keynes and the General Theory. Econometrica,1946,14. 190.

108

stagnálásra van kárhoztatva.”4 A keynesi elméleti rendszervalóban forradalmi változást hozott. Ez azonban csak akkorérthető meg, ha ismertek a korábban, a mintegy 150 éven áturalkodó klasszikus modell alapvonásai.

2. A klasszikus modell

A klasszikus modell alaptétele, hogy a teljes foglalkoztatásmellett termelt outputot hiánytalanul megvásárolják. A tétel kétfontos összefüggésre utal:

1. A munkaerő kereslete és kínálata úgy alakul, hogy nemlétezhet tartósan kényszerű munkanélküliség. Aki éppen nincsfoglalkoztatva, az vagy úton van az egyik állásból a másik felé –az állásváltoztatáshoz rendszerint idő kell –, vagy az adott bérértnem hajlandó munkát vállalni. Ekkor viszont a munkanélküliségnem kényszerű.

2. A termelt outputot szükségképpen megvásárolják, mert azoutputtal mindig azonos értékű jövedelem képződik, ezt pedigfogyasztást, Illetve beruházási kiadások formájában vásárlásokrafordítják. Ezért mondják: a termelés annyi keresletet támaszt,amennyi elegendő az output megvásárlásához „a termelésmegteremti a saját keresletét”.

A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a klasszikus modellképviselői a pénzt csupán csereeszköznek tekintették. Annakcsak az adásvétel lebonyolítása a feladata, csak annyit érdemestartani belőle, amennyi éppen elegendő a tranzakciókvégrehatásához. Ha a pénzmennyiség nő, az a nominális összeskeresletet növeli, és ezzel arányban nő az egyes áruk ára.A pénzt tehát nem használják az érték, illetve avagyon megőrzésére. Ez azt foglalja magában, hogy a pénz for-

4 W. J. Baumol and A. S. Blinder: Economics, Principles and Policy. NewYork, Harcourt Brace Jovanovich, 1979, 78-79.

109

gási sebessége lényegében változatlan, és hogy az outputtalegyütt képződő, azzal megegyező nagyságú jövedelem valóbanaz output értékével egyező vásárlásra vezet. Röviden: a pénz aklasszikus modell felfogása szerint semleges.

A teljes foglalkoztatás felé való természetes törekvés, vala-mint az output értékével megegyező jövedelem és kereslet aklasszikus teória két alappillére. Érthető, hogy ezek bizonyítástigényelnek és ezeket a klasszikus modell képviselői bizonyítaniis kívánták. A bizonyítás lényegében a következő módon történt:

a) A gazdaság azért tör a teljes foglalkoztatottság felé és azértvan rendszerint a teljes foglalkoztatottság állapotában, mertegyéb inputokat, pl. a tőkét, állandónak véve, a vállalatokmindaddig növelik a foglalkoztatottságot, amíg a munkahatárterméke meghaladja a reálbér nagyságát. Ha már egyenlővele, a foglalkoztatottságot tovább nem növelik. A lényeghezpersze hozzátartozik, mekkora a munkaerő-kínálat nagysága. Eza klasszikus modell szerint függ a munkavégzés határáldozatától(marginal disutility). A munkás nem fog többet dolgozni (hanemcsak kevesebbet), ha úgy találja, hogy a munkavégzéshatáráldozata (vagyis az, hogy a munkavégzésselkellemetlenség, fáradság jár) már nagyobb, mint a kapottreálbérrel járó marginális haszon (marginal utility). Ha a reálbérnő, a munkaerő-kínálat is nő, de kereslete csökken, mert akisebb foglalkoztatottság biztosíthatja csak azt, hogy a reálbérne haladja meg a munka határtermékét. Ha a reálbér csökken, amunkaerő kínálata esik és kereslete nő, minthogy ekkor amunkának a nagyobb foglalkoztatással járó kisebb határtermékeis lehet nagyobb, vagy egyenlő a reálbérrel. Röviden: aklasszikus modell szerint a teljes foglalkoztatás akkorbiztosított, ha a reálbérek rugalmasan változnakfelfelé és lefelé. A cégek több munkaerőt alkalmaznak, ha areálbér esik. Ha a bérek rugalmas esése ellenére mégisállás nélkül maradnak munkások, annak oka csak az lehet, hogy

110

azok a reálbért alacsonynak találják, ennyiért nem vállalnakmunkát. (Számukra a munka által okozott marginal disutilitynagyobb, mint a reálbér által biztosított marginal utility.) Ezt aklasszikus iskola képviselői önkéntes munkanélküliségneknevezték. Nem önkéntes munkanélküliség csak akkor létezhet,ha a bérek mozgásukban lefelé merevek vagy nehezenváltoztathatók. A klasszikus iskola azonban a béreket(reálbéreket) mozgásukban felfelé és lefelé is rugalmasnakvette.5

5 Ez a szemlélet tipikusan mikroökonómiai. Ha csak egy vállalatnál esik abér, érthető, hogy az több munkást hajlandó foglalkoztatni, hiszen a vál-lalat változatlan piaci keresletre számíthat, és a foglalkoztatás növelésévelnő a profitja. Zárt gazdaságban (a nyitott gazdaság sajátosságára későbbtérünk vissza) viszont ha az egész gazdaságban esik a bér (reálbér), apiaci kereslet minden vállalat számára csökken, a foglalkoztatás alakulásapedig a piaci helyzettől függ. Persze a bérek esése együtt járhat azáltalános árszínvonal esésével, ekkor a reálbér nem csökken, a piaci ke-reslet változatlan maradhat. De a klasszikus modell szerint pontosan areálbér esésére volna szükség ahhoz, hogy a foglalkoztatottság nőjön,hiszen így haladhatná meg a munka határterméke a reálbért, ez ösztö-nözné a vállalati foglalkoztatottság növelését.

A dilemmából kiutat jelenthetne, ha a bérek esésével egyidejűleg a be-ruházások volumene emelkedne. De miért nőnének a beruházások éppenakkor, amikor a reálbérek esnek és ezzel a piaci helyzet éppen romlik?Vagy ha a reálbérek nem esnek, mert a bérek esésével együtt az általánosárszint is esik, mi ösztönözne a beruházások növelésére? R. S. Eckaus aztírja: „De ha a végtermékek és szolgáltatások ára esik, amikor a bérekcsökkennek, nem jön létre növekedés a profitban, hogy az stimulálja azexpanziót a termelésben és a foglalkoztatásban. Sőt, visszaeső árak nemébresztenek bizalmat, pont ellenkezőleg. Amikor az árak esnek, avállalkozók valószínűleg inkább elhalasztják, mint növelik aberuházásokat, inkább csökkentik, mint növelik a termelést. Vö. RichardS. Eckaus: Basic Economics. Boston, Little. Brown and Company, 1972,184.

111

b) A klasszikus iskolának azt is bizonyítania kellett, hogy ateljes foglalkoztatottság mellett előállított outputot meg isvásárolják. A bizonyításhoz nem elég, hogy a termelésselegyenlő értékű jövedelem képződik. A jövedelmet el is kellkölteni, hogy az output realizálódjék. A lakosság azonban jö-vedelmét nem teljes egészében használja fel fogyasztásra, annakegy részét megtakarítja. Úgy tűnik, a megtakarítások ajövedelmek körforgásából (kereslet–jövedelem–termelés)„elfolyásokat” okoznak, a megtakarítások miatt a jövedelmeknélkisebb költekezés javakra és szolgáltatásokra csökkenti agazdasági teljesítményt, s ez mégiscsak akaratlanulmunkanélküliségre vezet.

A klasszikus közgazdák tisztában voltak a megtakarításokokozta problémával, de azt gondolták: a beruházásoknakpontosan ellenkező hatásuk van a gazdaságra, ezek jelentik amegtakarítások antidózisát. Ráadásul úgy hitték, hogy a beru-házások pontosan kiegyenlítik a megtakarítások kontrakcióshatását. Ha a lakosságnak nem volna szándékában megtakarí-tani, a beruházások inflációt váltanának ki, s ez kényszerítené aháztartásokat a fogyasztási kiadások csökkentésére. De mertegyszerre van szándékolt megtakarítás és szándékolt beruházás,az utóbbiak végrehajthatók infláció nélkül is, s egyúttal azt isbiztosítják, hogy a teljes foglalkoztatottság mellett termeltoutputot a megtakarítások ellenére megvásárolják.

A klasszikus közgazdák által vázolt mechanizmus a követ-kező. A háztartások megtakarított jövedelme mint hitelkínálatjelenik meg, mert a pénz csak csereeszközként szolgál. A pénzta háztartások nem kívánják kincsként felhalmozni. Aháztartások megtakarításainak nagysága a kamatlábtól függ, haaz utóbbi nő, a megtakarítások nagysága, mértéke is nő, afogyasztásé csökken. És megfordítva, ha a megtakarításokvalamilyen egyéb oknál fogva megemelkednek, pl. a fogyasztásihajlandóság csökkenése miatt, a kamatláb a hitelkínálat hatásáracsökkenni kezd. Vagyis erőteljes kölcsönha-

112

tás állapítható meg a háztartások megtakarítása és a kamatlábközött. Hasonlóképpen, kölcsönhatás érvényesül a kamatláb és avállalati beruházások között. Ha a profitvárakozások adottak, azüzleti beruházások legfontosabb meghatározója a kamatláb. Aracionálisan gazdálkodó vállalat mindaddig hajlandó hiteltfelvenni és azt beruházásokra fordítani, amíg a hitel utánfizetendő kamatláb kisebb, mint az a profitráta, amely aberuházások után várható. Makrogazdasági szinten adottkamatláb és adott profitvárakozások valamekkora nagyságúszándékolt megtakarítást és szándékolt beruházást vonnakmaguk után. Így az igazi kérdés az, hogy mi biztosítja, hogy azösszes szándékolt megtakarítás és beruházás egyensúlybakerüljön egymással. Ekkor a teljes foglalkoztatás mellett termeltoutput hiánytalanul piaci realizálásra kerül, hiszen aberuházások kiegyenlítik a megtakarításokat, éppen annyi aberuházások okozta ösztönző hatás, mint a megtakarításokravisszavezethető kontrakciós hatás.

Ha a szándékolt megtakarítások értéke makro síkon nagyobba szándékolt beruházások összegénél, a hitelkínálat meghaladjaa hitelkeresletet. Ekkor a hitelt nyújtani szándékozók egymássalversenyezve lejjebb szorítják a kamatlábat, melynek hatásakettős: 1. nő a fogyasztás és csökken a megtakarítások nagyságaés ezzel a hitelkínálat; 2. a csökkenő kamatlábmiatt nő a szándékolt beruházások nagysága, nő a hitelkereslet.Ez a folyamat mindaddig tart, ameddig valamekkorakamatlábnál egyensúlyba nem kerül egymással a szándékoltmegtakarítás és beruházás. A szándékolt beruházásokat ésmegtakarításokat egyensúlyba hozó kamatláb az egyensúlyikamatláb. Eszerint ha a kamatláb szabadon ingadozik,vagyis ha az rugalmasan változik felfelé vagy lefelé, aszándékolt beruházások és megtakarítások egyensúlyi állapotaszükségképpen létrejön s ezzel együtt a termelt output teljesrealizálása. A változás legfeljebb csak annyi, hogy a meg-takarítások és velük együtt a kamatláb változása nyomán

113

megváltozik az output összetétele, vagyis a beruházási javak ésa fogyasztási cikkek közötti megoszlás. A termelt, valamint arealizált output pedig szükségképpen a teljes foglalkoztatottságmelletti output, ha a kamatláb rugalmas változása mellett areálbérek is rugalmasan változnak felfelé és lefelé. Így Saytörvénye, amelyhez a híres mondás, „A kínálat létrehozza a sajátkeresletét”, kapcsolódik, igaz marad a háztartási megtakarításokléte és e megtakarítási hajlandóság esetleges megnövekedéseellenére. A gazdaság mindig a teljes foglalkoztatás felé tör,tartósabban túltermelés nem lehetséges, a kapitalizmus jólműködő önszabályozó rendszer, valóban nincs szükség államibeavatkozásra.

A pontosság kedvéért mindehhez hozzá kell tenni: aklasszikus iskola egyes képviselői valamelyest finomították azimént vázoltakat. Tudták, hogy a változásokhoz idő kell. Areálbér vagy a kamatláb nem csökken azonnal, sőt azt is ész-revették, hogy az árak és bérek lefelé bizonyos mértékig me-revek. Ezért úgy gondolták, hogy ez elnyújtja az alkalmazkodásidejét, így a részleges foglalkoztatás és/vagy túltermelés azindokoltnál tovább tartana. Hogy az alkalmazkodási időlerövidüljön, egyesek indokoltnak látták a pénzkínálat kö-rültekintő növelését, azaz a monetáris beavatkozást az államrészéről. A pénzkínálat növelésétől az árszint megnövekedését,az utóbbitól a reálbérek csökkenését várták, és úgy gondolták,hogy ilyen módon a bérek lefelé való merevségéből eredőnehézségek áthidalhatók. Elutasították viszont a fiskális politikaalkalmazását. Mint mondták, az állami kiadások növelése nemszüntethetné meg a fogyasztói hajlandóság csökkenéséből eredőzavarokat, ha a pénzkínálat eközben változatlan maradna.Ekkor az állami költségvetés képződő deficitje növelné akamatlábat és akadályozná a beruházásokat, pedig éppen errevolna szükség akkor, ha nőne a fogyasztási hajlandóságcsökkenése miatt a háztartások megtakarítása. Ha aköltségvetési hiány növekedésével együtt nő a

114

pénzkínálat is, a kamatláb nem emelkedik ugyan, de mi végreilyenkor a fiskális beavatkozás? Hiszen – mondták – a be-avatkozás jótékony hatása a pénzkínálat növekedésén múlna.

3. A klasszikus modell keynesi kritikája

Az 1929–33-as válság nyilvánvalóvá tette: tarthatatlan az ön-szabályozó és ily módon teljes foglalkoztatást biztosító kapi-talizmus teóriája. Keynes élesen bírálta az addig uralkodóközgazdasági gondolkodást mind a tapasztalat, mind az elméletoldaláról. Bármely elméleti modell súlyosan és helyénvalóantámadható akkor, ha bebizonyosodik: a modellen alapulókövetkeztetések, előrejelzések, jóslatok nem egyeztethetők összea valósággal. És bármely modell támadható elméleti, logikaialapon, ha az ilyen szempontból inkonzisztens. Keynes eltökéltszándéka a forradalom véghezvitele volt a közgazdaságigondolkodásban, éppen ezért a klasszikus modell ledöntésétmindenekelőtt elméleti síkon akarta elérni. Az elméletihadviselés rafinált taktikusa rájött: mindenekelőtt azt kellbizonyítania, hogy ha az addig uralkodó elméleti modelltarthatatlan, azt merőben újjal kell helyettesíteni.

Megismertük a klasszikus modell két elméleti pillérét, vagyishogy a privát gazdaságban:

1. a reálbérek rugalmas változása biztosítja a teljes foglal-koztatást;

2. a kamatláb rugalmas változásai biztosítják, hogy a szán-dékolt beruházások és megtakarítások egyensúlyba ke-rüljenek és hogy így az output hiánytalanul realizálódjék,az ne ütközzék az aggregált kereslet által szabott korlátba.Keynes lényegében zárt gazdaságot feltételezve, mindkételméleti pillér ellen elsöprő erejű támadást indított.

115

3.1. A munkaerő kínálata és kereslete. A bérek és árak lefelémerevek

Keynes bizonyította, hogy a gazdaságban akkor is tartós válságés tartós munkanélküliség jöhet létre, ha a bérek és árak lefelérugalmasan változnak. Az egyszerűbb kifejtés kedvéért azonbangyakran feltételezte, hogy a nominális bérek és egyébköltségtényezők állandóak. Mint írta, a bizonyítás lényegeugyanaz, akár változnak a nominális bérek, akár nem.

Keynes elutasította azt a tételt, hogy a reálbérek esése amunkaerő-kínálat csökkenését váltja ki. Ezt egyrészt nemigazolja a valóság, másrészt a munkavállalóknak nincs is erremódjuk, mert pl. zömüknek jelentős jelzálog- és részlethitel-tartozása van. Hogy a részletet fizetni tudják, egyszerűen nemhagyhatják el állásukat akkor sem, ha úgy ítélik meg, hogy amunka határhaszna elmarad annak határáldozata mögött. Amunkavállalók zöme a részlethitelek foglya. Azt sem tehetikmeg, hogy a munkahét hosszát csökkentsék: vagy ledolgozzák ateljes munkahetet, vagy egyáltalán nem vállalhatnak munkát.

A reálbér csökkenése bekövetkezhet, ha változatlan vagylassan növekvő nominálbérek mellett az árak nőnek. Rosszgazdasági helyzet idején azonban (ti. a második világháborúelőtti az általános árszínvonal ritkán nő, ezért a nominálbérekesésére volna szükség ahhoz, hogy a reálbérek csökkenjenek ésígy a vállalatok érdekeltté váljanak minél több munkaerőalkalmazásában. Mivel a bérek és árak lefelé valóban merevek, afoglalkoztatottság növelése a klasszikus iskola logikája szerint iselmarad, ezért a nem önkéntes munkanélküliség kialakulásateljesen nyilvánvaló lehetőség. Az pedig külön kérdés, hogybiztosíthatná-e a munkanélküliség felszámolását a bérekcsökkenése. Erre Keynes válasza a határozott nem.

116

3.2. Szándékolt megtakarítások, szándékolt beruházások és akamatláb

Keynes bizonyította, hogy a kamatláb teljesen alkalmatlan arra,hogy a szándékolt megtakarításokat és beruházásokat egymássalegyenlővé és ezzel a termelt output hiánytalan realizálásátlehetővé tegye. Úgy gondolta ugyanis, hogy a háztartásokmegtakarításainak, valamint a vállalati beruházásoknak anagysága nagyrészt nem a kamatláb változásától függ.

A háztartások megtakarításai és a kamatláb közötti kapcsolatlehet inverz: ha a kamatláb nő, a megtakarítások lehet hogy nemnőnek, hanem ellenkezőleg, csökkennek. Ha valaki nyugdíjaskorára takarékoskodik, s közben nő a kamatláb, kisebb összegetkell megtakarítania, hogy annak kamatából megéljen. Nőnie kellviszont a megtakarított összegnek, ha a kamatláb csökken.Ráadásul nem is a kamatláb a megtakarítás döntőenmeghatározó tényezője, hanem a reáljövedelem. Mint Keyneshangsúlyozta, a reáljövedelem makro- és mikrosíkon egyarántváltozik, és elsősorban ennek növekedésétől vagy csökkenésétőlfüggően alakul a háztartások megtakarítása. A kamatlábváltozása ehhez képest eltérést okozhat a megtakarításokbanfelfelé vagy lefelé attól függően is, hogy a kamatláb és amegtakarítás közötti kapcsolat egyenes vagy inverz. De nem akamatláb a meghatározó tényező.6

A klasszikus iskola inverz kapcsolatot állapított meg a ka-matláb és a beruházások között, a profitvárakozásokat pedigadottnak vette. Keynes pedig éppen a profitvárakozásokattekintette a beruházások legfontosabb meghatározójának.Kapcsolatot látott a termelés, illetve a nemzeti jövedelem vo-lumene és a beruházások nagysága között is, mondván, hogy

6 „Nem sokan vannak olyanok, akik megváltoztatnák életmódjukat csakazért, mert a kamatláb öt százalékról négyre csökken, ha eközben azösszes jövedelmük változatlan marad.” Keynes, i. m. 114.

117

a nemzeti jövedelem növekedése is hozzájárulhat a beruházásoknövekedéséhez, a profitvárakozások változása azonban mégvalószínűbbé teszi a beruházások gyors és erőteljes változását.De ha sem a megtakarítások, sem a beruházások alakulása nemvezethető le a kamatláb változásából, hogyan biztosíthatná akamatláb ingadozása a szándékolt beruházások ésmegtakarítások egyensúlyát? Keynes szerint sehogy.

Mint láttuk, ha pl. recesszió fenyeget, a megtakarításokhányadának növekedése miatt a klasszikusok a kamatlábcsökkenésétől várták, hogy a beruházások növekedése ki-egyenlítse a nagyobb megtakarítást és ezzel a teljes foglalkoz-tatás melletti output hiánytalan realizálását. De mitől várható,hogy ez esetben a profitvárakozások kedvezőek maradnak? Ezekilyenkor romlanak, emiatt még jelentős kamatlábcsökkenés ishatástalan marad a beruházásokra nézve. A megtakarítások ésberuházások egyensúlya persze ilyenkor is létrejön, de csupán expost, a termelt output, illetve jövedelmek csökkenésén keresztül.Ekkor az egyensúly csak a teljes foglalkoztatottsági szint alattjöhet létre, vagyis részleges foglalkoztatottság mellett.7 Keynesszerint mindez nyilvánvalóvá teszi a klasszikus modellgyengeségét.

7 Keynes nem használta a szándékolt megtakarítás és beruházás fogalmát,de amikor azt hangsúlyozta, hogy a megtakarításoknak egyensúlyba kellkerülniük a beruházásokkal, megállapításai tulajdonképpen a szándékoltberuházás és megtakarítás egyenlőségére, egyensúlyára vonatkoztak.Eközben mindig a beruházásokat tekintette meghatározónak a meg-takarításokkal szemben. „A hagyományos elemzés észrevette, hogy amegtakarítás a jövedelemtől függ, de szem elől tévesztette azt a tényt,hogy a jövedelem viszont a beruházástól függ, mégpedig ha a beruházásmegváltozik, a jövedelemnek éppen azzal az összeggel kell szükségkép-pen megváltoznia, amely a megtakarítás változását egyenlővé teszi a be-ruházás változásával.” Keynes, i. m. 208.

118

3.3 Hosszú időszak, rövid időszak

Keynes tűrhetetlennek és érthetetlennek tartotta a klasszikusközgazdák türelmét (vagy érzéketlenségét), hogy készek voltakvárni arra, hogy a bér és/vagy a kamatláb csökkenjen, illetőleg arelatív árváltozások a gazdaságot a teljes foglalkoztatottságállapotába vigyék. De mi történik időközben, hogyan viselhetőel a munkanélküliség okozta nélkülözés, megaláztatás? Meddigkell várniuk az embereknek? Meddig tart a hosszabb (hosszú)időszak? Keynes szerint nem szabad várni addig, amíg agazdaság magától visszatér a teljes foglalkoztatás állapotához,mert „Hosszú távon mindnyájan meghalunk” (In the long run weare all dead).

4. A keynesi elméleti rendszer

Keynest a klasszikus modell képviselőivel szemben az érde-kelte, hogy mitől függ az output színvonala rövid időszakban,főként akkor, amikor a gazdaság a depresszió állapotába kerül ésjelentős szabad kapacitás van tőkében és munkaerőben. Ezkövetkezett abból a tételből, hogy semmi nem biztosítja, hogy agazdaság önmozgása során a teljes foglalkoztatottság szintjérekerüljön. Továbbá ez természetes hozzáállás volt az 1929-33-asválság idején és azt követően, amikor a munkanélküliség nagyaránya okozta a legnagyobb gondot. A zárt gazdaságfeltételezése mellett tehát a keynesi elemzés kiindulópontja,hogy létezhet és létezik nagyarányú munkanélküliség éstekintélyes kapacitástöbblet.

Enélkül a keynesi elemzésből lényegében semmit sem lehetmegérteni. Nem véletlenül nevezik a modern monetaristák akeynesizmust a depresszió gazdaságtanának. A nagy kapaci-tásfelesleg és munkanélküliség létéből a keyenesi elemzésnekkét kiemelkedően fontos vonása következik:

119

a) Ha a nemzeti termék növekedésnek indul, azt nem kíséri azárak emelkedése. Keynes az árszínvonalat konstansnak vette.(Vagyis nála az árak nemcsak lefelé, de felfelé is merevek.)Ebből következik, hogy a keynesi elemzésben bármely változóalakulása reálváltozást fejez ki. Azaz ha változás van a nemzetitermékben, fogyasztásban, megtakarításban, beruházásban vagya kamatlábban, az nem csak a nominál, hanem az azonosmértékű reálváltozást is kifejezi. Ha pl. a nominális kamatlábesik, a reálkamatláb ugyanolyan mértékben csökken.

b) A kulcsváltozó az aggregált kereslet változása. Ezt tekin-tette Keynes a gazdaság fő mozgatójának. (De nem tehette volnameg, ha nem a kapacitásfelesleg és a munkanélküliség létébőlindul ki.) És mert az árszínvonalat változatlannak vette, azaggregált kereslet változásával pontosan megegyező mértékűnekvette az output változását is.

A klasszikus modellben az output nagysága a teljes foglal-koztatás melletti termelési színvonallal egyenlő. A keynesirendszerben az output ennél rendszerint kisebb, ezért akulcskérdés éppen az, hogy mi határozza meg az output szín-vonalát. Ez mindaddig, amíg létezik tartalékkapacitás ésmunkanélküliség, nem lehet más, mint az aggregált kereslet. Azaggragált kínálat passzív szerepet tölt be, igazodik a keresletszínvonalához! A vállalatok akkor érik el a profit maximumát,ha igazodnak az aggregált kereslet színvonalához. Az utóbbimozgása pedig akkor érthető meg, ha megfigyeljükösszetevőinek változását.

4.1 Az aggregált kereslet

Az aggregált kereslet nem más, mint a gazdaság egyes szektoraiáltal a végtermékekkel és a szolgáltatásokkal szemben tá-masztott kereslet reálértékének összege.

120

A háztartások által a javakkal és szolgáltatásokkal szembentámasztott kereslet a fogyasztói kereslet (C), a vállalatok általtámasztott kereslet a beruházási kereslet (I), az állam általugyancsak a javakkal és szolgáltatásokkal szemben támasztottkereslet a kormányzati (vagy állami) kereslet (G). Eltekintve akülgazdasági kapcsolatoktól, AD = C + I + G, ahol AD azaggregált keresletet jelenti.

Az aggregált kereslet zárt privát gazdaságban, vagyis figyel-men kívül hagyva a kormányzati keresletet:

AD = C + I.

Az I lehet bruttó beruházás, ami az amortizációból fedezettberuházást is magában foglalja (Ia) vagy nettó beruházás, azamortizáció értékével csökkentett beruházás (In).

Hogy a keynesi rendszert megértsük, meg kell nézni, mitőlfügg az aggregált kereslet alakulása a privát gazdaságban, azthogyan határozzák meg az aggregált kereslet egyes összetevői.

4.1.1.A fogyasztás nagyságának és változásánakmeghatározottsága. A fogyasztói függvény

Keynes elismerte, hogy a fogyasztás nagysága sokféle tényező-től függ, de köztük messze a legfontosabbnak a háztartások ren-delkezésére álló jövedelem nagyságát tartotta. Az összefüggésjellemzésére egyszerű fogyasztói függvényt vezetett be, amelyhárom, a valósággal is szembesíthető állítást tartalmazott.

a) A reálfogyasztás (és ezzel együtt a reálmegtakarítós) arendelkezésre álló folyó (évi) jövedelem függvénye. Zárt privátgazdaságban a rendelkezésre álló jövedelem egyenlő a nemzetijövedelemmel, mivel sem adók, sem jövedelmi transzfereknincsenek. Ezért ez is állítható: a reálfogyasztás a nemzetijövedelem által meghatározott. Ez radikális eltérést jelenta klasszikus modelltől, amely a fogyasztást adott jöve-

121

delem mellett a reálkamatlábtól és annak változásaitól tettefüggővé.

b) Ha a rendelkezésre álló jövedelem növekszik, bővül minda reálfogyasztás, mind a reálmegtakarítós. Azaz a jövedelemnövekményét részben elfogyasztják, részben megtakarítják.

A fogyasztás növekményének aránya a jövedelem növek-ményéhez képest a fogyasztói határhajlandóság (MPC, mar-ginal pro pensity to consume), a megtakarítás növekményénekaránya a jövedelem növekményéhez képest a megtakarításihatárhajlandóság (MPS, marginal propensity to save).Minthogy a nemzeti jövedelem növekményét vagy elfogyasztjákvagy megtakarítják,

MPC + MPS = 1,

vagyis a fogyasztói és megtakarítói határhajlandóság összegeszükségképpen egyenlő 1-gyel.

c) Ha a rendelkezésre álló jövedelem emelkedik, az összesjövedelem fogyasztásra fordított aránya (C/I) vagyis az átlagosfogyasztói hajlandóság csökken, míg az összes jövedelemmegtakarításra kerülő része, vagyis az átlagos megtakarítóihajlandóság nő. Keynesnek ezt a harmadik állítását a közgaz-dasági irodalom abszolút jövedelmi hipotézisnek nevezi.

Ez nagyon kemény állítás és rendkívül éles támadás a teljesfoglalkoztatottságot biztosító önszabályozó kapitalizmuseszméjével szemben. Keynes tulajdonképpen azt veszi számí-tásba, hogy a jelenlegi szükségletek viszonylagosan korláto-zottak, alacsony termelési színvonalon viszont a kielégítetlenszükségletek aránya nagyobb. Az irodalom ezért KeynestMalthushoz hasonlóan a fogyasztáshiány-elmélet hívének te-kinti, hiszen a nemzeti jövedelem növekedésénél lassúbb átlagosfogyasztást tételez fel.8

8 Nyilvánvaló, hogy a jövedelem nagyobb abszolút szintje rendszerintnöveli a jövedelem és a fogyasztás közötti rést is... Ezért a reáljövedelem

122

4.1.2. A beruházási függvény

Keynes fogyasztási függvénye szerint a nemzeti jövedelemnövekedését mind a fogyasztás, mind a háztartás) megtakarításnövekedése kíséri. Ezért – zárt gazdaságban és eltekintve azállam szerepétől – a beruházásoknak a megtakarításokkalarányos, összegben megegyező nagysága és növekedése kellahhoz, hogy az output (a nemzeti jövedelem) hiánytalanulrealizálható legyen. Ha az abszolút jövedelmi hipotézis igaz, anemzete jövedelemhez képest növekvő, arányú beruházásokravan szűkség. Ha a keynesi fogyasztói függvénynek csak első kétállítása igaz, elegendőek a változatlan arányú, de természetesennövekvő összegű beruházások is. Ezt a kamatláb nembiztosíthatja. Noha Keynes szerint a reálkamatlábnak is lehetszerepe a beruházások alakulásában, azt nem tekintette kielégítőhatású tényezőnek. Mivel pedig a, kamatlábnak nincsmeghatározó szerepe a beruházásokra, nincs biztosíték arra,hogy a növekvő szándékolt megtakarításokat a szándékoltberuházások kiegyenlítsék.

A beruházások irányzata persze növekvő, ha a nemzeti jö-vedelem emelkedik. Van tehát kapcsolat az output és a beru-házások között – az output növekedéséhez igazodó beruházásokaz indukált beruházások. Nem igaz azonban, hogy ezekpontosan kiegyenlítik a megtakarításokat. A beruházás eshet, haa nemzeti jövedelem nagy, de az üzleti kilátások és

növekedésekor rendszerint a jövedelem növekvő hányadát takarítják meg.De akár nagyobb hányadot takarítanak meg, akár nem, minden modernközösség alapvető lélektani szabálya, hogyha megemelkedik a reálisjövedelme, nem fogja ezzel egyenlő abszolút összeggel növelni afogyasztását; tehát ilyenkor a megtakarítás abszolút összegének növe-kednie kell.” Keynes, i. m. 118.

Az empirikus vizsgálatok azt mutatják, hogy Keynes harmadik állítá-sa, vagyis az „abszolút jövedelmi hipotézis” nem igazolható. Keynes elsőés második állítását azonban az adatok alátámasztják.

123

velük együtt a profitvárakozások rosszak. Megfordítva, alacsonyszintű output ellenére javulhat az üzleti bizalom, lehet kedvező aprofitvárakozás. Ezért nincs rendszeres, szigorú összefüggés aberuházások és a nemzeti jövedelem színvonala között.9 Hosszúidőszakban tehát mind a nemzeti jövedelem mind a termelés nő,de rövid időszakban – és éppen ez érdekelte Keynest – rendkívülerősek a beruházások közötti eltérések felfelé vagy lefelé ahosszú időtartamú trendtől. Az eltérések aprofitvárakozásoknak, a jövőbeli fejlődést illető szubjektívértékeléseknek, a beruházók épp kialakuló pesszimizmusánakvagy optimizmusának vannak alárendelve. Mindezen túl, aberuházási döntések gyakran az új felfedezésekhez, a technikaifejlődés hirtelen változásaihoz igazodnak, amelyek nemjósolhatók meg előre. A vasútépítés vagy később a gépkocsi és aháztartási tartós fogyasztási cikkek megjelenése beruházásiboomot váltott ki. Mindezért Keynes szerint a beruházásifüggvény rendkívül gyorsan változó, igen erőteljes eltolódásafigyelhető meg felfelé vagy lefelé a rövid időszakban. Ennekmegfelelően az aggnegált kereslet is szeszélyesen alakul, s ez akapitalizmust a fellendülés, illetve a csőd, a válság állapota feléviszi. És ha az átlagos fogyasztás aránya a nemzetijövedelemhez képest éppen csökken, a beruházásokat pedigéppen a pesszimista várakozások határozzák meg, a gazdaság asúlyos depresszió állapotába kerülhet.10

9 „Természetes és érthető... hogy a jövőt illető várakozásoknak dominálószerepük van abban, hogy milyen mértékű új beruházásokat látnakindokoltnak. De, mint láttuk, az ilyen várakozások nagyon kevéssémegalapozottak: változó és megbízhatatlan adatokra épülnek, teháthirtelen és heves változásokra hajlamosak.” Keynes, i. m. 340.

10 „Mindebből azt a következtetést vonom le, hogy nem bízhatjuk továbbrais nyugodtan magánkezekre a folyó beruházási volumen irányításánakfeladatát.” Keynes, i. m. 344.

124

4.1.3. A megtakarítási paradoxon

Ha a szándékolt beruházások elmaradnak a szándékolt meg-takarítások miatt, ex post a beruházások és megtakarításokközötti egyensúly létrejön, de nem a kamatláb változásának(csökkenésének) hatására. Az aggregált kínálat ilyenkor azaggregált kereslet fölé kerül, amely először kényszerű kész-letnöveléshez, majd a termelés csökkenéséhez vezet. Mivel amegtakarítások nagysága döntő részben a jövedelmektől függ, atermelést kísérő jövedelemcsökkenés lejjebb szorítja mind aszándékolt, mind a tényleges megtakarítás nagyságát, ígykerülnek egyensúlyba ex post a beruházások és megtakarítások.A klasszikus modellel szemben tehát Keynes bizonyította: aszándékolt beruházások és megtakarítások egyensúlyát nem akamatláb, hanem a nemzeti jövedelem változása, a jelenpéldában annak esése biztosítja.

Ezzel meglepő, de teljesen helytálló következtetésre jutunk.Ha azt feltételezzük, hogy a megtakarítók azért fogyasztanakkevesebbet, hogy így növeljék megtakarításaikat, paradoxmódon az eredmény az lesz, hogy mindenki kevesebbet takarítmeg. Mert nem igaz, hogy a beruházások döntően a kamatlábtólfüggően alakulnak; azok kezdetben maradhatnak változatlanok –legfeljebb a kényszerű készletképzés nő –, a fogyasztáscsökkenése azonban hamarosan kiváltja a nemzeti jövedelem, ezpedig a megtakarítások sőt a beruházások csökkenését (azutóbbit azért, mert a várakozások is pesszimistává válnak anövekvő kényszerű készletképzés láttán). E folyamat azért tűnikképtelenségnek, mert ellentmond a mikroökonómiatapasztalatainak. Az egyén valóban képes növelni megtakarításátfogyasztása csökkentésével. De ami az egyes esetben igaz, nembiztos, hogy az esetek összességében is helytálló. A konkrétesetben azt kell tudomásul venni: ha mindenki növelimegtakarítását, az nem marad hatás nélkül az aggregáltkeresletre és ezzel a tényleges nemze-

125

ti jövedelemre.11 A közgazdasági irodalom ezzel kapcsolatbanaz általánosítás tévedéséről (fallacy of composition) ír. Keynesjól tudta, hogy az egyéni tapasztalatokból nem biztos hogykövetkeztetni lehet az általános, makroökonómiai folyamatokra.

4.1.4. A multiplikátor-hatás

A beruházások a nemzeti jövedelem alakulásától függetlenül isnőhetnek vagy csökkenhetnek pl. egy új találmány hasznosításanyomán. A beruházásoknak e változása viszont a maga részérőlkiváltja a nemzeti jövedelem emelkedését vagy esését. Anemzeti jövedelem e változása ráadásul lényegesen nagyobb,mint amekkora volt a beruházás növekedése vagy csökkenése. Amultiplikátor azt mutatja meg, hogy a nemzeti jövedelem ilyenemelkedése vagy esése hányszorosa a beruházás eredetinövekményének vagy csökkenésének. Ha a beruházások 1millió dollárral nőnek, az keresleti hatásán át a termelésés így a jövedelem növekedését eredményezi, másokat afogyasztási kiadások növelésére készteti. (Ez a fogyasztóihatárhajlandóság – mondjuk – 0,8 értéke esetén 800 ezer dollárújabb vásárlást jelent, ami viszont megint termelés- ésjövedelemnövekedést vált ki és így tovább. Már a tranzakciókelső két fordulójában 1,8 millió az összes vásárlás,vagyis nagyobb, mint az eredeti beruházásnövekmény.)Kapacitástartalékok és munkanélküliség esetén a kínálat és

11 „Noha az egyén megtakarításának nagysága aligha gyakorol lényegesbefolyást saját jövedelmére, az egyén fogyasztása nagyságának hatása atöbbiek jövedelmére lehetetlenné teszi, hogy az összes egyének egyide-jűleg tetszés szerinti összegeket takarítsanak meg. Minden arra irányulókísérlet, hogy a fogyasztás csökkentese révén többet takarítsanak meg,úgy befolyásolja a jövedelmeket, hogy e kísérlet szükségképpenmeghiúsítja önmagát.” Keynes, i. m. 104.

126

így a termelt nemzeti jövedelem mindig könnyen felzárkózik akereslet növekedéséhez. Keynes pontosan ezzel számolt, hiszenrészleges foglalkoztatottságot vett alapul és az árszintetállandónak tekintette. A beruházásnövekmény által elindítottfolyamatok teljes kifutása esetén a multiplikátor számértéke

1/(1 – MPC) vagyis példánkban 1/(1 – 0,8) = 5,

tehát a nemzeti jövedelem növekménye ötször akkora, mint aberuházás növekménye. A beruházások csökkenése eseténviszont a hatás fordított: a nemzeti jövedelem a multiplikátorszámértékének megfelelő mértékben esik.12

Nem véletlen, hogy a multiplikátor fogalmát és magát amultiplikátor-hatást Keynes használta először. A pozitívmultiplikátor-hatás – vagyis hogy pl. a beruházás növekményekeresleti hatásán át többszöri nemzetijövedelem-növekedésrevezet – csak akkor érthető meg, ha a gazdaság a részlegesfoglalkoztatás állapotában van és nem teljes a kapacitáskihasználása. Csak ekkor igazodhat rugalmasan az aggregáltkínálat és vele a termelés a kereslet növekedéséhez. Ha agazdaság a termelési lehetőségek határán van, bármely impulzusa kereslet oldaláról csupán inflációs áremelkedést válthat ki.13

12 A folyamat teljes kibontakozásához természetesen idő kell, elhúzódhatakár évekig is. Nemcsak a beruházás emelkedésének, hanem a fogyasztóihatárhajlandóság változásából eredő fogyasztásnövekedésnek, aköltségvetési deficit növekedésének vagy csökkenésének, az export-többlet változásának is van multiplikátor-hatása.

13 Arra, hogy létezik multiplikátor-hatás, Keynes és munkatársai jöttek rá az1929–33-as válság idején. Azt vizsgálták, vajon lehet-e csökkenteni amunkanélküliséget az állami kiadások növelésével. Ezt a klasszikus iskolatagadta arra hivatkozva, hogy amennyivel az állami kiadás nő, annyivalcsökkennek a beruházások a kamatláb emelkedése miatt. A klasszikusiskola érvelését Keynes és munkatársai elfogadhatatlannak találták amunkanélküliség és kapacitástartalék körülményei között. Az

127

4.1.5. Az állami költségvetés szerepe

A valóságban nincs tiszta privát gazdaság. Az aggregált keresletszínvonala és változása sem érthető meg az állami költségvetésfigyelembe vétele nélkül. Ez a kereslet nagyságát mindkiadásain át (G), mind adóbevételein keresztül (T) befolyásolja.Továbbra is kapacitástartalékot és munkanélküliségetfeltételezve, az állami kiadások bekapcsolása mint addicionáliskereslet jelenik meg, aminek ugyanolyan multiplikátor-hatásavan, mint a beruházások növekményének. Ha az állami kiadásokösszege 100 értékegység és a fogyasztói határhajlandóság 0,8,az végül is

100/(1 – 0,8) = 500 értékegység

kereslet- és ennek alapján nemzetijövedelem-növekedést vált kia keynesi elméleti rendszer szerint. Az állami kiadásokkal együttazonban az adók is megjelennek. Ha a költségsetés kiegyenlített,100 értékegység költségvetési kiadás esetén az adóbevételek is100 értékegységet tesznek ki. Ez levonásra kerül a háztartásokjövedelméből, ezért ez keresletcsökkentő hatású. A keresletcsökkenése azonban csak

80/(1 – 0,8) = 400 értékegység,

mert az adóval elvont jövedelemből a háztartások csak 80-atköltöttek volna el az állam közbelépése nélkül, mivel a fo-

első látszat az volt, hogy az állami kiadások alapján képződő jövedelemújraköltése majd az így képződő jövedelem elköltése stb. végtelennagyságú multipikátor-hatással jár, amiről persze eleve tudtak hogy nemlehet igaz. Keynes kollégája, R. F. Kahn fedezte fel, hogy csakis egykonvergens mértani haladvánnyal lehet dolguk, ha az újraköltekezésaránya zéró és 1 között van; így a multiplikátor-hatás nem lehet végtelen.Innen később már csak egy lépés volt eljutni ahhoz a keynesi rendszerheztartozó felismeréshez, hogy a fogyasztás nem a kamatláb, hanem ajövedelem függvénye, és hogy a fogyasztói határhajlandóság az, ami azéró és 1 között van.

128

gyasztói határhajlandóság 0,8 (és 0,8×100 = 80). A kiegyenlítettállami költségvetés tehát a kiadások összegével egyenlőnagyságú kereslet- és nemzetijövedelem-növekedést vált ki, ezis bővíti az összkeresletet, ekkor a multiplikátor számértéke 1.Ez az úgynevezett egyensúlyi költségvetési multiplikátor(balanced budget multiplier). Mindebből az következik, hogy haa gazdaság válságban van, vagy kapacitáskihasználatlanság ésmunkanélküliség okoz gondot, deficites költekezést kellalkalmazni vagy a kiadások növelésével, vagy az adókcsökkentésével, vagy mindkettővel. És a 1930-as évekbenKeynes azt ajánlotta Roosevelt elnöknek: folytasson deficitesköltségvetési politikát.

4.1.6. Inflációs és recessziós rés

A keynesi rendszerben attól függően, hogy a profitvárakozásokhogyan alakulnak, a beruházások nagysága és aránya nagyonkülönböző lehet. Ennek megfelelően az aggregált kereslet(C + I + G) lehet nagyobb is, mint a teljes foglalkoztatottsághozilleszkedő nemzetijövedelem–szint által meghatározott aggregáltkínálat. Ekkor az általános árszint emelkedik, inflációsáremelkedés jön létre, ami annál erőteljesebb, minél nagyobb azaggregált kereslet többlete a nemzeti jövedelemnek a teljesfoglalkoztatásnál létrejövő színvonala fölött. Az aggregáltkereslet (AD) és a teljes foglalkoztatáshoz illeszkedőaggregált kínálat (AS) közti rés az inflációs rés(inflationary gap).14 Lehetnek azonban a profitvárakozásoknagyon kedvezőtlenek, emiatt a beruházások alacsony szín-

14 „Ha már eljutottunk a teljes foglalkoztatottsághoz, a beruházás továbbinövelésére irányuló minden kereslet tendenciát hoz létre arra, hogy azárak határtalanul emelkedjenek tekintet nélkül a fogyasztási ha-tárhajlandóságra, vagyis a valódi infláció állapotába kerülünk.” Keynes, i.m. 141.

129

vonalra zuhannak, ami az aggregált kereslet és a nemzeti jö-vedelem esését vonja maga után. Az aggregált keresletnek és anemzeti jövedelemnek a teljes foglalkoztatottság melletttermelhető nemzeti jövedelemhez viszonyított lemaradása arecessziós rés (recessionary gap). Keynes a recessziós rés lét-rejöttét tekintette a nagyobb valószínűséggel bekövetkezőváltozatnak. A recessziós rés megszüntethető a költségvetésikiadások növelésével és/vagy az adók csökkentésével, vagyis azállami költségvetés deficitjének kialakításával vagy növelésével.Az inflációs rés megszüntetése ellentétes irányú műveletetkíván: az adók növelését és/vagy a költségvetési kiadásokcsökkentését, vagyis a deficit csökkentését. Ha a költségvetésegyensúlyban volt, akkor ilyenkor költségvetési többletkialakítására kell törekedni. A szükséges változtatás mértéke –vagyis hogy a költségvetés egyenlege milyen mértékbenváltozzék – nagyban függ a multiplikátor nagyságától.

Keynes tehát a klasszikus iskola képviselőivel szembenszükségesnek tartotta az állami beavatkozást, hogy a recessziósrés megszüntethető legyen, és vele együtt a teljes foglal-koztatottságot előbb meg lehessen valósítani. Ezt az állam el-vileg két fő eszközzel kísérelheti meg: fiskális politikával ésmonetáris politikával. A monetáris politika alkalmazását Keynesnem zárta ki, de a fiskális politika alkalmazását részesítetteelőnyben. Azt állította, hogy a monetáris politika alkalmazásaválság idején nem vagy csak legfeljebb nagyon szerénymértékben hatásos, ezért a válságellenes politika megfelelőeszköze a fiskális politika. Hogy ez az állásfoglalás érthetőlegyen, meg kell vizsgálni, mi a pénz szerepe a keynesi elméletirendszerben.

130

5. Keynes pénzkeresleti függvénye

5.1. A pénzkereslet klasszikus elmélete

A klasszikus iskola képviselői a pénzt csupán csereeszköznektekintették, azt állították, hogy a pénzt nem érdemes tartaniönmagáért. Éppen ezért a pénz iránti igényt abból vezették le,hogy minimálisan mennyi pénz tartását teszi szükségessé a cserelebonyolítása. Ezzel kapcsolatban beszéltek a pénzigénytmeghatározó tranzakciós motívumról (transaction motive).Elismerték ugyanakkor, hogy létezik bizonyos óvatosságimotívum (precautionary motive) is, mert felmerülhetnekváratlan kötelezettségek. (A tranzakciós és óvatossági motívumáltal együttesen meghatározott pénzigényt a közgazdaságiirodalom L1-gyel jelöli.) Ha csupán a tranzakciós motívumhozigazodva tartanának a háztartások (vállalatok) pénzt, váratlanfizetési szükséglet felmerülésekor a tulajdonukban lévőkamatozó kötvényeket el kellene adniuk, illetve várniuk kellenea kötvénypiac nyitási idejére, ami kényelmetlenséget okozna, sőtesetleg előnyös üzletkötés meghiúsulásához vezethetne. Így apénzigényt a tranzakciós és óvatossági motívum együttesenhatározza meg. De mert maga a pénz nem hoz kamatot, apénztartást mindig a lehető legkisebb szintre igyekeznekkorlátozni. Ennek az is az eredménye, hogy a pénz forgásisebessége, illetve a pénzkereslet aránya a nemzeti jövedelemhezképest lényegében változatlan.15

15 Természetesen a nominális pénzigénynek a nominális nemzeti jövede-lemhez viszonyított arányáról van szó. Ezt a közgazdasági irodalomAlfred Marshall nyomán k-val jelöli, vagyis k = M / Y ahol az M a pénzmennyiségét, az Y a nemzeti jövedelmet szimbolizálja. Ha megfordítva, anemzeti jövedelmet, Y-t viszonyítjuk M-hez, vagyis a pénz mennyisé-géhez, tulajdonképpen a pénz forgási sebességét kapjuk, hiszen a nemzetijövedelem az adott pénzmennyiség közvetítésével kerül a termelő-

131

A klasszikus iskola képviselői, mivel a pénz forgási sebes-ségét változatlannak vették, a nominális nemzeti jövedelemnövekedésével azonos ütemben bővülő pénzkereslet-növeke-déssel számoltak, vagy ha a pénz mennyisége nőtt és a nemzetijövedelem volumene változatlan maradt (és ezt legtöbbszörváltozatlannak vették), eleve az általános árszínvonal arányosnövekedésével kalkuláltak. Ha a pénz csak a tranzakcióklebonyolítására jó, azt nem tezaurálják, önmagáért nem keresik,így a pénzmennyiség növekedése a vásárlások arányosemelkedését váltja ki. (Az óvatossági motívum arányát apénzmennyiségen belül változatlannak vélték.) Ez az a pontamelyben Keynes pénzelmélete radikálisan különbözik aklasszikus közgazdák pénzelméletétől, és nagyrészt ennek azeltérésnek a tudomásulvételétől függ annak megértése, hogyKeynes elméleti rendszerében a válságkezelés esetén miért afiskális beavatkozásnak és nem a monetáris politikának vankitüntetett szerepe.

5.2. A pénz spekulatív kereslete Keynesnél

Keynes szerint egy merőben eltérő indítékkal is magyarázható apénz iránti kereslet. Emiatt a gazdaságban a pénztartás

től a felhasználóhoz, a tranzakciók ezzel az M-mel bonyolódnak le. Apénz forgási sebességét a közgazdasági irodalom egy másik klasszikusközgazda, Irving Fisher nyomán V-vel jelöli. Vegyük észre: a V és a kegymás reciprok értékei. Minél nagyobb a V, tehát a pénz forgási sebes-sége, annál kisebb a k értéke, vagy is a pénzmennyiség aránya a nemzetijövedelemhez képest. A k közvetlenül a keresett pénzmennyiség arányátfejezi ki a nemzeti jövedelemhez képest, és a pénz forgási sebessége istulajdonképpen a pénzkeresletet tükrözi. Ha nő a forgási sebesség, akkoradott nominális nemzeti jövedelem mellett a pénzkereslet csökken.

132

lényegesen nagyobb lehet L1–nél, vagyis annál, amit a tranz-akciós és az óvatossági motívum együttesen magyaráz.

A financiális vagyonnak sokféle formája van: maga a pénz,továbbá kötvények, részvények, egyéb értékpapírok. A pénzmaga vagy nem hoz kamatot vagy csak nagyon keveset (lásd alátra szóló betétek után fizetett kamatot vagy kamatlábat).Mindenesetre a szűkebb értelemben vett pénz, az M1 utánszerezhető kamatjövedelem sokkal kisebb, mint az egyébfinanciális vagyon után. Ezért máris indokolt különbséget tennipénz és egyéb financiális aktívák között, ami azért is indokolt,mert az egyéb financiális aktívák – kötvények, részvények –esetén mindig kell számolni tőkenyereséggel vagy veszteséggel,mert árfolyamuk döntően vagy jelentős részben a kamatlábváltozásával együtt ingadozik. Legvilágosabb ez a fixkamatozású értékpapíroknál, de így van ez a részvények eseténis. A 100 dolláros bankjegy nominálisan mindig 100 dollárt ér,de a kötvények árfolyamukat tekintve egyik napról a másikranagymértékű változást mutathatnak. Legyen a továbbiakban ahasznált kategória az egyszerűség kedvéért a kötvény ha atőkenyereségnek vagy tőkeveszteségnek kitett financiálisvagyonról esik szó.

A pénz spekulatív kereslete a legszorosabb összefüggésbenvan azzal, hogy bizonyos időkben a pénz mint financiális va-gyon fölényben van a kötvényekkel szemben azért, mert akötvény tartásával együtt járó kockázat, a tőkeveszteség jóvalnagyobb, mint az az előny, hogy a kötvény kamatot jöve-delmező értékpapír. A kamatláb változásától függően ugyanisbizonyos időkben a kötvénytartás nagy tőkeveszteséggelfenyeget. Ha fennáll a valószínűsége annak, hogy a kamatlábjelentősen emelkedni fog, akkor mindenki a kötvényár eséséreszámít – hiszen a fix kamatozású kötvény árfolyama fordítottanarányos a piaci kamatlábbal. Ekkor a kötvényektől mindenkiszabadulni igyekszik, ami még valószínűbbé teszi azokárfolyamának esését, vagyis azt, hogy tőkeveszteséggel

133

kell tulajdonosaiknak számolniuk. Éppen ezért Keynes szerint,ha a piaci kamatláb jelentős emelkedése valószínűsíthető, azemberek az L1 összegénél sokkal több pénz tartására hajlandók –a pénzkereslet sokkal nagyobb lesz az L1-nél –, ez a többlet, amia pénz spekulatív keresletétől függ, legyen L2. A pénz összeskereslete tehát L1 + L2.

Az L2 iránti kereslet a keynesi rendszerben összefügg a ka-matláb természetes rátájával. A kamatláb természetes rátája az akamatláb, amelyhez a tényleges kamatláb előbb-utóbb visszatér.Minél jobban eltér a tényleges kamatláb a természetestől, annálinkább felerősödnek azok a várakozások, hogy a ténylegeskamatláb akár fentről, akár lentről visszatér hozzá. Így hát ha akamatláb elég alacsony – ez a helyzet a válságban –, egyretöbben számítanak arra, hogy a kamatláb hamarosan emelkednifog. Ettől függően alakul a kötvénytartás kockázata. Ha a piacikamatláb magas (nagyobb mint annak természetes rátája), kicsia kötvényvásárlás kockázata, mert a kötvény árfolyama mindenbizonnyal emelkedni és nem esni fog. Ilyenkor mindenkikötvényt vásárol és az L2 legfeljebb csak nagyon alacsony lehet,hiszen a kötvénytartástól tőkenyereséget várnak. Ezzel szembenha a piaci kamatlábak nagyon alacsonyak, a kötvénytartáskockázata nagy. Ha ugyanis a kamatlábak valóban változnak,azok a kamatláb természetes rátájához közelednek – vagyisemelkednek –, kiváltva a kötvényárak esését. Következésképpenha a piaci kamatlábak alacsonyak, a pénz iránti kereslet gyorsannő, az L2 magas, vagyis inverz kapcsolat áll fenn az L2 és a piacikamatláb között.16

16 „Lehetséges, hogy miután a kamatláb egy bizonyos szintre süllyedt, alikviditási igény csaknem abszolúttá válik abban az értelemben, hogymajdnem mindenki a készpénzt részesíti előnyben azzal a lehetőséggelszemben, hogy valamilyen nagyon csekély kamatot hozó kölcsönköte-lezvényt birtokoljon. ... Vagyis van egy olyan folyamatos görbe amely aspekulációs motívum kielégítésére szolgáló pénz iránti kereslet válto-

134

5.3. A spekulatív pénzkereslet szerepe a keynesi rendszerben

Ha létezik spekulatív pénzkereslet, a pénz nemcsak csereesz-közként szolgál, hanem önmagáért is keresik. Ekkor a pénz mára vagyonmegőrzés eszköze is. Ezzel együtt azonban el kell vetniazt a feltevést, hogy a kínálat automatikusan megteremti a magakeresletét. Lehet, hogy sokan nem vásárolnak, miután eladnak.Ezért nem túlzás azt mondani, hogy a pénzkereslet spekulatívmotívuma nélkül a klasszikus és a keynesi modell közöttikülönbség jórészt eltűnne, hiszen ekkor az egyéb posztulátumoksem volnának fenntarthatók. Ekkor – ha eltekintünk attól afeltételezett esettől, hogy a beruházások tökéletesenrugalmatlanok a kamatlábbal szemben (erre még visszatérek) –azt kellene mondani, hogy a szándékolt kereslet mindig egyenlőa szándékolt kínálattal, a foglalkoztatottság rendszerint teljesvolna, a szándékolt megtakarításokat a szándékoltberuházásoknak rendszerint ki kellene egyenlíteniük. Minderrőlvalamiféle mechanizmusnak kellene gondoskodnia, ami alighalehetne más, mint a kamatláb ingadozása. Ezért a pénzkeresletspekulatív indítékának elméleti jelentőségét aligha leheteltúlozni.

A pénzkereslet spekulatív motívumának bevezetése számosegyéb fontos következtetést is magában foglal. Mindenekelőtt:tarthatatlan a keynesi elméleti rendszer szerint az a feltevés,hogy a pénz forgási sebessége lényegében változatlan. Ez azállítás szöges ellentétben állna a spekulatív pénzkeresletlétezésével. Depresszió idején ugyanis a piaci kamatláb alacsonyszínvonala miatt mindenki a kamatláb várható növekedésérespekulál és ezzel együtt a kötvényárak esésére. Ezérta portfolió átrendezésére, a pénz portfolión belüli ré-

zásait a kamatlábnak a különböző esedékességű kötvények és egyébkölcsönkötelezvények árfolyamának a változásaival megadott változá-saihoz viszonyítja.” Keynes, i. m. 220. és 230.

135

szesedésének növelésére törekednek. Ilyenkor bármekkorapénzkínálatot könnyedén felszívhat a pénzkereslet, akár nagyoncsekély kamatlábcsökkenés, esetleg a kamatláb változatlanszintje mellett is. Az L2 iránti kereslet szinte korlátlanná válhat,hiszen a pénzhalmozás sokkal kevésbé kockázatos, mint akötvényvásárlás. Kötvényt azért adnak el az emberek, hogytőkeveszteséggel nem fenyegető pénzhez jussanak. Ilyenhelyzetben – különösen akkor, ha a jegybank a pénzmennyiségét növeli – a tartott pénz mennyisége igen gyorsannőhet, miközben a nemzeti jövedelem változatlan vagy csökken:a pénz forgási sebessége gyorsan csökken és a pénz aránya anemzeti jövedelemhez képest gyorsan nő (a V esik és vele együtta k nő). Nagyon fontos tudomásul venni: Keynesnél ez nemegyszerűen technikai probléma. Tulajdonképpen más formábanfejezi ki azt, hogy az eladás még nem vásárlás, hogy akapitalizmusban nem működik olyan önszabályozásimechanizmus, amely hamarosan a teljes foglalkoztatás felévinne. Keynesnél a pénz forgási sebességének változékonysága,erőteljes ingadozása elméleti rendszerének lényegéből,szelleméből következik, e nélkül az egész elméleti rendszerinkonzisztenssé válna. Ha a pénz forgási sebességének válto-zását és ennek jelentőségét nem értjük meg, érthetetlenné válnaa keynesi rendszerhez illeszthető gazdaságpolitikai javaslat is,vagyis az alkalmazandó gazdaságpolitika természete.

A pénzkereslet spekulatív indítékából következik az is, hogya pénzkínálat és -kereslet változásának hatása más a klasszikusmodellben és más a keynesi rendszerben. A klasszikusmodellben a pénzkínálat többlete egyszerűen áremelkedéshezvezet; a pénz ott egyszerűen csereeszköz, a gazdaság a termelésilehetőségek határán van, a többlet pénz növeli az áruk ésszolgáltatások iránti keresletet, az eredmény nem lehetmás, mint az általános árszint emelkedése. A keynesirendszerben azonban közbelép a pénz spekulatív keresleteés a kötvénypiac. Ha nő a pénzkínálat, az kezdetben

136

növeli a kötvényárakat, mivel kötvényvásárlással szeretnének azemberek szabadulni a felesleges pénztől. Ha a kötvényáraknőnek, a piaci kamatláb esik, hiszen a kötvények után fizetett fixkamat a növekvő kötvényárhoz képest csökkenőjövedelmezőségi rátát biztosít, ez szükségképpen a piacikamatláb eséséhez vezet. Emiatt előbb–utóbb túl alacsonynaktűnnek a kamatlábak (kisebbnek, mint a kamatláb természetesrátája), mindenki a kötvényárak esésére számít, ami miatt az L2(spekulatív pénzkereslet) rohamosan nőni kezd, és nem az árakemelkednek. Az L2 iránti kereslet megakadályozza, hogy akamatláb bizonyos minimális pont alá süllyedjen, bármennyireis nőjön a pénzkínálat. Így Keynesnél a pénzkínálat és -keresletnem az árszínvonalat határozza meg, hanem a kamatlábat.

5.4. A keynesi elméleti rendszer és az állam szerepe

Ha a tőkés gazdaság önszabályozó mechanizmusa nem biztosítjaa teljes foglalkoztatás melletti termelést, illetve azt, hogy azhiánytalanul realizálódjék, tartós munkanélküliség mellett a„recessziós rés” nagymértékű lehet, és szükségessé válik azállam gazdasági beavatkozása. Keynes olyan elemzést adott atőkés gazdaságról, amely az állami beavatkozás szükségességétbizonyította. Ezt Keynes a General Theoryban maga ishangsúlyozta, bár nem fejtette ki részletesen, milyen legyen azállami beavatkozás természete, milyenek legyenek fő eszközei,mire terjedjen ki a beavatkozás.17 Ez jórészt a General

17 Nem mindig világos Keynesnél, hogy a hatékony kereslet megnöveléseéppen milyen kezdeményezésre történjék. „Ha a milliomosok abbantalálnak kielégülést, hogy hatalmas palotákat emelnek eleven éspiramisokat holt testeik befogadására, vagy bűneik levezeklésére kated-rálisokat építenek, kolostorok és külföldi hittérítő missziók számára

137

Theory megjelenése után került kidolgozásra, s a feladatotfőként a keynesi elméleti rendszert elfogadó, a keynesi rend-szerhez csatlakozó közgazdászok teljesítették. Keynes főműveazonban nyilvánvalóvá tette: a teljes foglalkoztatás többnyirecsak az aggregált kereslet államilag segített megemelése mellettvalósulhat meg.

Elvileg két fő úton lehet az aggregált keresletet az államibeavatkozás segítségével megemelni: monetáris politikával ésfiskális politikával.

A monetáris politika rendeltetése lehet a kamatláb csök-kentése, ezzel a beruházások ösztönzése. A beruházások nö-vekedése multiplikátor-hatásával együtt az aggregált keresleteterőteljesen megemelheti, és közelebb hozhatja a gazdaságot ateljes foglalkoztatás állapotához. A sikeres monetáris politikafeltétele azonban az, hogy

1. a piaci kamatláb érzékenyen reagáljon a pénzkínálatnövekedésére, a kamatláb érezhetően csökkenjen,

2. a beruházások kamatérzékenysége legyen erőteljes, azaz,hogy viszonylag kis kamatcsökkenés is a beruházásokérezhető növekedésével járjon.

A keynesi rendszer szerint mindkettő valószínűtlen.Keynes a beruházásokat döntően a profitvárakozásoktól és

nem a kamatlábtól tette függővé. Depresszió idején pedig aprofitvárakozások kedvezőtlenek. Ezen túl nagy a kihasználatlankapacitások aránya, illúzió volna tehát arra várni,

tesznek alapítványokat: ezáltal elhalasztódhat a nap, amikor a tőke bőségegátat vet a termelés bőségének. Ha ‘lyukat ásatunk a földbe’ s eztmegtakarításokból finanszírozzuk, ezzel nemcsak a foglalkoztatástnöveljük, hanem a hasznos javak és szolgáltatások alakjában jelentkezőreális nemzeti jövedelmet is. Ésszerűtlen volna azonban, hogy értelmesemberekből álló közösség csak ilyen esetleges – és gyakran pazarlássaljáró – enyhítőszerekhez folyamodjék, ha egyszer tisztáztuk azokat a té-nyezőket, amelyek hatásától a hatékony kereslet nagysága függ.” Keynes,i. m. 243.

138

hogy egy esetleges kamatlábcsökkenés nyomán a beruházásokérezhetően emelkedni kezdjenek. Elméletileg az is elképzelhető,hogy a szándékolt (és tényleges) beruházások a kamatlábváltozásával szemben teljesen érzéketlenek maradnak. Ilyenkora kamatláb bármekkora csökkenése sem készteti a vállalatokat aberuházás növelésére. A Keynes utáni közgazdasági irodalomezzel kapcsolatban így ír: a feltételezett esetben a gazdaság a„beruházási csapda” (investment trap) foglyává válik, amelybőla monetáris politika nem szabadíthatja ki. Válság idején pedignem várható a piaci kamatláb csökkenése sem.

Itt jön elő a pénzkereslet spekulatív indítékának jelentősége.Ha a válságban a piaci kamatláb már alacsony és ezért apénztartás minősül a kevéssé kockázatos vagyontartásnak, az L2gyorsan nőni kezd, akármilyen nagy pénzkínálat keresletre találváltozatlan kamatláb mellett is. A likviditási hajlam szintekorlátlanná válik, ezért bármennyi pénzt pumpálna be agazdaságba a jegybank, a kamatláb nem csökkenne, így pedig aberuházás nem ösztönözhető. A gazdaság a likviditási hajlamfoglya lesz, likviditási csapdába kerül (liquidity trap). Csakisolyan állami döntés (művelet) képes a gazdaságot kiszabadítania csapdából, ami eleve keresletnövekedéssel jár: ez az, ami azaggregált kereslet növekedését biztosítja. Ilyen hatású aköltségvetési deficit növelése vagy a költségvetés kiadásainaknövelése és/vagy az adóbevételek csökkentése segítségével. Adeficites költekezés' a multiplikátor-hatással együtt már azaggregált kereslet tetemes növekedését vonhatja maga után,amely a profitkilátásokat és bizonyos idő után a beruházásokat iskedvezően befolyásolja, vagyis a beruházási csapda ishatástalanítható. A gazdaság kiszabadulhat mind a likviditásimind a beruházási csapdából, de csakis állami beavatkozásra,konkrétan keresletnövelésre támaszkodva.

A keynesizmus tehát a klasszikus iskolával szemben az ál-lami beavatkozás híve. Az állami beavatkozáson belül pedig

139

a költségvetési politikát részesíti előnyben. Nem azért, merteleve ellenszenves számára a monetáris politika, hanem azért,mert a keynesi elméletből az következik, hogy válság idejénönmagában hatástalan a monetáris politika, minden, a kamatlábleszorítására irányuló pénzügyi manőver, a pénzkínálatnövelése. A keynesizmus nem utasítja el minden körülményekközött a monetáris politika jelentőségét. Nem tagadja azt sem,hogy a kamatláb változásának lehet bizonyos hatása aszándékolt beruházások és megtakarítások alakulására. De nema monetáris politikát tekinti meghatározónak, ésműködésképtelennek tartja a válság időszakában a kamatláb-mechanizmust. Ezért állítja a keynesi modell, hogy a depressziófelszámolását döntően az állami költségvetésre és nem amonetáris politikára támaszkodva kell megkísérelni.18

Mégis, ha Keynest és a keynesizmust szembeállítjuk aklasszikus közgazdákkal és a modern monetaristákkal, közöttüknem az a döntő különbség, hogy a monetarista vagy a fiská-

18 Ez, amióta Keynes főműve megjelent, állandó vita tárgya. A monetaristákszerint pl. a deficites költekezés hatása lényegében véve attól függ, hogy ajegybank a deficitet monetizálja, vagy sem. Ha nem monetizálja, apénzkínálat adott, a deficit viszont növeli a pénzkeresletet. Ekkor anominális és reálkamatláb emelkedik, ezért a beruházás esik, amely amultiplikátor-hatást is számításba véve, kiegyenlíti a költségvetési deficitkeresletetnövelő hatását. Ha tehát eltekintünk a pénzmennyiségnövelésétől, a költségvetési deficitnek beruházásokat kiszorító (crowdingout) hatása van, a deficites költekezés nem jár kedvező eredménnyel. Ígya monetaristák szerint nem a fiskális, hanem a monetáris politika azeredménnyel kecsegtető eszköz. – A magam részéről úgy látom, hogy avita nagyrészt értelmetlen. Eltekintve attól, hogy a beruházások mennyirekamatérzékenyek, a lényeg nem az, hogy a deficites költekezéskialakulását milyen mértékben kíséri a pénzkínálat növekedése. A keynesirendszerben nem az a lényeg, hogy kell–e a pénzkínálatnak növekednievagy nem. A lényeges az, hogy az állami intézkedések nyomán azaggregált kereslet valóban növekedjék. Ezt a költségvetési deficitbiztosíthatja.

140

lis politikát preferálják-e, hanem az, hogy a keynesizmus aktívállami gazdasági tevékenységet követel, a klasszikusok és amonetaristák pedig elutasítják azt.19

6. A keynesi elméleti rendszer kritikája

A keynesi elméleti rendszer drasztikus változást hozott aközgazdasági elméletbe, hiszen tagadta, hogy a kapitalizmusteljes foglalkoztatást biztosító önszabályozó rendszer. Állította,hogy a beruházások és megtakarítások egyensúlyát gyakran éstartósan csak a nemzeti jövedelem csökkenése, annak a teljesfoglalkoztatáshoz mérten alacsonyabb szintje, nem pedig akamatláb ingadozása biztosítja. Végül hangsúlyozta, hogyszükség van az állam aktív gazdasági tevékenységére, csak azállami beavatkozással együtt várható, hogy az egyénikezdeményezésen alapuló gazdaság sikeresen működjék.Érthető, hogy a keynesi elméleti rendszert megszületése óta élestámadások érték. A kritika lényege mindvégig az, hogy Keynesgazdaságelméletével szemben mégiscsak igaz, hogy a gazdaságaz önszabályozási folyamat során a teljes foglalkoztatásállapota felé tart. Ezt az álláspontot képviselimindenekelőtt a monetarizmus, amely az 1950-es évektől

19 „Az államnak irányító befolyást kell gyakorolnia a fogyasztási hajlan-dóságra részben az adórendszer révén, részben a kamatláb megállapítá-sával és talán részben más módon is. Enélkül nem látszik valószínűnek,hogy a bankpolitikának a kamatlábra gyakorolt befolyása önmagábanoptimális beruházási volument eredményezhetne. ... Az állam funkcióinakaz a megnövekedése, amelyet a fogyasztói hajlandóságnak és a beruházásindítékainak összehangolása megkövetel, az individualizmusba valószörnyű beavatkozásnak tűnhet. Én azonban védelmezem, egyrészt mertez az egyetlen járható út arra, hogy elkerüljük a meglévő gazdaságiformák mindenestől való megsemmisítését, és másrészt mert ez azelőfeltétele az egyéni kezdeményezés eredményes érvényesülésének.”Keynes, i. m. 401. és 404.

141

kezdve válik ismertté. Az ún. neoklasszikus szintézis és aneokeynesista elmélet egyaránt azt vallja, hogy a klasszikusiskolának igaza van abban, hogy a kapitalizmusban léteznek ateljes foglalkoztatás felé vivő erők. E folyamat azonban lassú,így bizonyos állami tevékenységre van szükség a folyamatfelgyorsítására. E két irányzatot imperfekcionista irányzatnak isnevezik, mert elismernek bizonyos tökéletlenségeket a piacimechanizmusban. Ezekkel szemben viszont a poszt-keynesiánusok (más néven fundamentalisták) tagadják, hogy apiacgazdaságban léteznek a teljes foglalkoztatást biztosítóautomatikusan ható tényezők. Sőt Keynes főművéhez képest isradikálisabb álláspontot foglalnak el (a jövedelemelosztást pl.nem a határtermelékenységi elméletből vezetik le, hanem anövekedési és beruházási folyamattal kötik össze). Amonetaristák és a fundamentalisták képezik a két végletet apiacgazdaságot elfogadó és azt ellenző irányzatok között. Ehelyütt nincs mód ezen irányzatok érdemi ismertetésére. Alegfontosabb bírálatokra azonban – amelyek főként amonetaristák felől érkeznek – röviden ki kell térni.

6.1. A bérek és árak felfelé és lefelé rugalmasak

A klasszikus iskola képviselőinél a rugalmasan változó bérekugyanazt a szerepet töltik be a munkapiacon, mint az árak azáruk és szolgáltatások piacán, azaz „megtisztítják” a piacot. Asüllyedő bérek ugyanúgy eltüntetik a munkaerő-felesleget, mintahogy a süllyedő árak az árufelesleget. Keynes – különösenlefelé – rugalmatlan (sőt fix) béreket és árakat feltételezettegyszerűen azért, mert a nominális bérek lefelé valóbanrugalmatlanok. Ezt sokan a keynesi elmélet elengedhetetlentartozékának vették, és azt állították: ha elvetjük azt afeltételezést, hogy a bérek lefelé merevek, hamisnak bizonyul aza keynesi tétel, hogy a tőkés gazdaság automatizmusa nem

142

biztosít teljes foglalkoztatást. Pedig Keynes külön is hangsú-lyozta, hogy a lefelé merev bérek feltételezése pusztaegyszerűsítés.20 Továbbá külön is bizonyította, hogy a teljesfoglalkoztatottságot a süllyedő bérek sem biztosíthatják.

A bérek csökkenése valóban kiváltaná a foglalkoztatás nö-velését, ha a bércsökkenés változatlanul hagyná az összke-resletet.21 Ez csak abban az esetben következhet be, ha a bér-csökkenés miatt olyan változások jönnek létre, amelyek mástényezők hatására megakadályozzák az összes kereslet esését.(Ha pl. a bércsökkenés áresést vált ki, ezért a társadalom másrétegei növelik vásárlásaik volumenét, vagy ha a bércsökkenésmiatt nő a külső versenyképesség, az az exporttöbblet kellőnövekedéséhez vezet. Az export bekapcsolása már a zártgazdaság feltételezésének elvetését jelenti és ennek jelen-tőségére még visszatérek.) Keynes gondolata lényegében az,hogy egy iparágra (vállalatra) nézve a foglalkoztatás annálnagyobb lehet, minél kisebb a bér – mert így a termelési költ-ségek csökkenthetők –, de nem helyes átvinni ezt a tapasztalatotaz egész iparra illetve gazdaságra. Tulajdonképpen a hibásáltalánosítás (fallacy of composition) esetével van dolgunk.22

20 „Ezt az egyszerűsítést később feladjuk; itt csak azért élünk vele, hogymegkönnyítsük az előadást. A bizonyítás lényege azonban ugyanaz, akárváltoznak a nominális bérek, akár nem.” Keynes, i. m. 47.

21 A pontos és helyes kérdésfeltevés így hangzana: „vajon a nominálbérekcsökkenése a korábbival azonos – pénzben mért – összes hatékony ke-reslettel jár-e együtt vagy sem, vagy legalábbis olyan összes hatékonykereslettel jár-e együtt, amely nem csökkent olyan mértékben, mint anominális bérek.” Keynes, i. m. 284.

22 Ezt a hibát néha a hazai közgazdászok is elkövetik. Hallván valamit arról,hogy a klasszikus iskola a bérek szabad ingadozását a teljes foglalkoztatásmelletti termelés szükséges feltételének tekinti, és anélkül, hogy a relatívbéreknek a nyitott gazdaságban betöltött szerepét alaposan tárgyalnák aztmondják: a munkanélküliség csökkenthető volna, ha a béreket (areálbéreket) lejjebb szorítanánk.

143

6.2. A likviditási és a beruházási csapda problémája és aneoklasszikus szintézis

A keynesizmus sokkal komolyabb bírálatát jelenti a likviditásiés a beruházási csapda gyakorlati érvényességének kétség-bevonása. Gyakran nem veszik figyelembe, hogy mindkettőszükséges előfeltétel mindahhoz, ami igazán gyökeres változástjelent a keynesi közgazdaságtanban a klasszikus iskola tételeivelszemben. Ahhoz ugyanis, hogy a gazdaság az önszabályozó me-chanizmus alapján kijusson a válságból, szükség volna először isa kamatláb csökkenésére. Ha azonban a pénz iránti kereslet gya-korlatilag korlátlan – ha a pénzkereslet kamatrugalmassága vég-telen –, nem lehet számítani a kamatláb csökkenésére, az nemösztönözhet a beruházások növelésére. Ha pedig a beruházásokkamatrugalmassága nagyon alacsony, igen nagy kamatlábesésrevolna szükség ahhoz, hogy a beruházások nőjenek. A keynesirendszerben mind a likviditási, mind a beruházási csapda megje-lenése elképzelhető. Keynes a kamatlábnak a beruházásokragyakorolt hatását a profitvárakozásokkal szemben mindig csakalárendelt jelentőségűnek tekintette, a spekulatív pénzkeresletetpedig válság idején igen erősnek minősítette. Amikor pedig agazdaság válságba jut, a kilábalásnak Keynes szerint kettősfeltétele van: esnie kell a kamatlábnak, a kamatláb esésérereagálva pedig nőniük kell a beruházásoknak. Minél reálisabblehetőség a likviditási és a beruházási csapda előfordulása, annálvalószínűbb, hogy a gazdaság a válságból nem kerül ki magától,annál inkább megvan a válság elhúzódásának a lehetősége is.

A keynesi rendszer kritikusai támadták a likviditási és be-ruházási csapda relevanciáját. Tudni kell, hogy maga Keynes iscsupán a likviditási csapda lehetséges létrejöttéről beszélt.23

Nem véletlen, hogy a pénzkereslet és a beruházások

23 Lehetséges, hogy miután a kamatláb egy bizonyos szintre süllyedt, alikviditási igény csaknem abszolúttá válik abban az értelemben, hogy

144

kamatrugalmasságát a keynesi elmélet kritikusai jelentősrészben eltérően ítélik meg. Kizártnak tartják, hogy a likviditásiigény közel abszolúttá váljék, és a beruházások kamatru-galmasságát is eleve jelentősnek tartják. Attól függően, hogy akülönböző közgazdasági irányzatok mennyire bíznak a ka-pitalista piacgazdaság önszabályozó mechanizmusában, illetvemilyen pozitívan ítélik meg annak realitását, kezelik apénzkereslet és a beruházások kamatrugalmasságát. Ha ugyanisa csaknem abszolút likviditási igénynek nincs realitása, és aberuházások kamatrugalmassága számottevő, a kapitalizmusbanműködő önszabályozó mechanizmus mégiscsak alkalmas arra,hogy a gazdaságot a teljes foglalkoztatottság állapota felé vigye,és így realizálódjék a teljes foglalkoztatottság mellett termeltnemzeti jövedelem. (Mert ekkor a kamatláb csökkenhet, aberuházások a kamatláb esésére reagálva nőnek, ami amultiplikátor-hatást is figyelembe véve a termelés, a fogyasztásés a beruházások növekedését implikálja.) Legfeljebbarról lehet szó, mennyi idő múlva jöhet létre a teljesfoglalkoztatottságon alapuló egyensúly.24 És tudni

csaknem mindenki a készpénzt részesíti előnyben... Noha ez a szélső esetgyakorlatilag fontossá válhat a jövőben, ez ideig nem tudok rá példát.”Keynes, i. m. 230.

24 Amióta John R. Hicks híres cikkét publikálta a kamatlábnak a pénzke-reslet és -kínálat, így a pénzpiac, valamint a beruházások és megtakarí-tások, így az árupiac egyensúlyában betöltött szerepéről („Mr. Keynesand the Classics” [Mr. Keynes és a klasszikusok], 1937. Ekonometrica 5.147–159.), azóta a pénzpiac egyensúlyát az LM-analízis (L = pénz-kereslet, M = pénzkínálat), az árupiac egyensúlyát az IS-analízis (I = be-ruházás, S = megtakarítás) keretében széleskörűen vizsgálják. Az IS–LM-analízis a modern makroökonómia szerves része. Ennek keretében apénzkereslet és a beruházások kamatrugalmasságát változatlanpénzkínálat és stabil árak feltételezésével koordinátarendszerben ábrá-zolják, ahol a függőleges tengelyen a kamatlábat, a vízszintes tengelyen anemzeti jövedelmet mérik fel. Itt a bonyolult IS–LM-analízis tárgyalásátnem lehet megadni. Csak az szögezhető le: minél nagyobb a pénz-

145

kell: Keynes nem tagadta, hogy a kamatláb változásának lehetbizonyos hatása a beruházások alakulására. Nem tekintetteazonban a kamatláb változását meghatározónak, mert sokkalfontosabbnak minősítette a kötvénytartással járó kockázatot és aprofitvárakozásokat.

6.3. A vagyonhatás

A kritika nemcsak arra szorítkozik, hogy a likviditási és be-ruházási csapda létezését kétségbe vonják. A klasszikus isko-lához tartozó Arthur Cecil Pigou egy 1943-ban publikált cik-kében alapos vizsgálat tárgyává tette azt a kérdést, mi történikakkor, ha a gazdaság stacionárius, vagyis nem növekvőállapotában a rendelkezésre álló pénzmennyiség reálértékevalamilyen okból megemelkedik.25 Pigou megállapításai alapjána neoklasszikus szintézis képviselői később arra a kö-vetkeztetésre jutottak, hogy a gazdaság akkor is a teljes fog-lalkoztatottság felé tart, ha mind a likviditási, mind a beruházásicsapda realitás!

kereslet kamatrugalmassága, az LM-görbe annál kevésbé meredekenemelkedik a függőleges tengelytől balról jobbfelé haladva. És minél ki-sebb a beruházások kamatrugalmassága, az IS-görbe annál közelebb van afüggőlegeshez. A keynesisták az IS- és LM-görbéket a válság körülmé-nyei között így is ábrázolják: az LM-görbe közel van a vízszinteshez, azIS-görbe a függőlegeshez. A keynesizmus kritikusai vagy akik úgy látják,hogy a keynesizmus és a klasszikus iskola összeegyeztethető, fordítvajárnak el: az LM-görbét meredekebben emelkedőnek az IS-görbét pedigcsak enyhébben süllyedőnek ábrázolják, amivel azt akarják kifejezni:viszonylag kis kamatlábcsökkenés is jelentős beruházásnövekedést váltki. Az IS–LM-görbék kezelését tehát döntően befolyásolja az, hogy kimilyen közgazdasági előítélettel fog az elemzéshez.

25 A. C. Pigou: The Classical Stationary State. Economic Journal 1943. 53.343–351.

146

Legyen a kiindulópont egy válságállapot, ahol az árupiacontúlkínálat van, ezért az árak esnek. Ekkor a pénz vásárlóereje ésvele együtt a gazdaságban rendelkezésre álló pénz reálértéke nő.(Ez ugyanaz, mintha adott árszínvonal mellett a pénzmennyisége nőtt volna meg.) Ha az emberek a pénzt vagyonukegyik összetevőjének tekintik, a vagyont növekvőnek veszik,ami folyó megtakarításaik csökkentésére és fogyasztásuknövelésére készteti őket. (Az árak esése az áruk tulajdonosaiszámára nem vagyonvesztés, mert árujuk cserearánya másárukhoz képest változatlan maradhat, illetve az eladás soránkapott pénzzel ugyanannyit vásárolhatnak, mint korábban.) Areálpénzmennyiség növekedésének hatását a folyómegtakarításra és fogyasztásra a közgazdasági irodalom Pigou-hatásnak nevezi. Ez egyben azt jelenti, hogy a pénzmennyiségreálértékének megnövekedése közvetlenül növeli az áruk irántikeresletet. Ennek a tételnek pedig döntő jelentősége van éppenakkor, ha valóban létezik mind a likviditási, mind a beruházásicsapda.

Ha a Pigou-hatás igaz, akkor a válságban bekövetkező áresésa vagyonhatáson keresztül – hiszen az egyének a pénzvásárlóerejének növekedését vagyonnövekedésnek érzékelik –növeli az aggnegált keresletet. Az eredmény ugyanaz, mintha azállami kiadások nőnének, ez is, az is kimozdítja a gazdaságot aholtpontról, változatlan kamatláb és a kamatlábra érzéketlenberuházások ellenére. Nem maradhat tehát a gazdaság hosszúideig a likviditási és beruházási csapda állapotában akkor sem,ha nincs állami beavatkozás. A közeledés a teljes foglalkoztatásmelletti egyensúlyhoz elkerülhetetlen.

A Pigou-hatással kapcsolatban azonban számos problémamerül fel. Az egyik mindjárt a pénzzel kapcsolatos, hiszen a maimodern pénz hitelpénz. Csak a pénz tulajdonosa számolhatvagyonnövekedéssel, akinek pedig a pénz kibocsátásávaltartozása keletkezett, annak vagyoncsökkenéssel kell szem-benéznie. (Mert a pénz vásárlóerejének növekedése miatt

147

reálértékben nőtt a tartozása.) Így összességében nem követ-kezik be vagyonnövekedés. Ezért a Pigou-hatásnak csak abbanaz esetben van realitása, ha a pénz kibocsátásakor az államnakkeletkezett tartozása; ekkor ugyanis a privát szektortulajdonában lévő pénz vásárlóerejének megemelkedése egybena privát szektor nettó vagyonnövekedése, ami a privát szektortmár vásárlásra késztetheti. Azaz, nem az egész pénzmennyiséggelkapcsolatosan léphet fel vagyongyarapodás, hanem csak egyrészével.26

További probléma, hogyha az „adósok” fogyasztási határ-hajlandósága nagyobb, mint a pénz tulajdonosaié, a pénz vá-sárlóerejének megnövekedése az összes fogyasztás csökkené-sével járhat. (Hiszen az adósok nettó vagyonuk csökkenése miattjobban mérsékelik a fogyasztást, mint ahogyan azt a pénztulajdonosai növelik.) Ez a hatás27 túlkompenzálhatja a Pigou-hatást, azaz a válságban bekövetkező defláció egyáltalán nembiztos, hogy a maga részéről növeli az aggnegált keresletet.Ráadásul számolni kell azzal, hogy a csökkenő árak sokakat afogyasztás elhalasztására késztetnek, mert ők arra gondolnak,egységnyi pénzzel később még többet vásárolhatnak ésfogyaszthatnak. Bonyolítja a helyzetet, hogy a válság-

26 Ez a háttere az inside money (belső pénz) és az outside money (külsőpénz) megkülönböztetésének. Ha az összes pénz kibocsátását a privátszektor hitelfelvétele alapozná meg, egyeseknek az áresés miatt fellépővagyonnövekedését mások nettó vagyonvesztése kísérné, az összes pénzinside moneynak minősülne, a Pigou-hatás ekkor nem létezne. Ha azösszes pénz mögött az állami hitelfelvétel állna, a privát szektor pénzénekvásárlóerő-növekedése egyben a nettó privát vagyon növekedésétjelentené, az összes pénz outside moneynak minősülne.

A valóságban a pénz részben inside, részben outside money. E két fo-galmat J. G. Gurley és E. S. Shaw vezette be a közgazdaságtanba. Vö. J.G. Gurley - E. S. Shaw: Money in the Theory of Finance. Washington D.C., The Brooking Inst. 1960.

27 Ezt Fischer-hatásnak nevezik, mivel a gondolatot Irving Fischer vetettefel.

148

ban szaporodnak a csődök, ami vagyonvesztést vált ki, ígyösszességében pozitív vagyonhatás esetleg nem is jöhet létre.Mindent összevéve, a Pigou-hatás nem lehet erőteljes, magaPigou is szkeptikus volt a nevezett hatás erejét illetőleg.28

Mindent összevetve, a pénzmennyiség reálértékének válto-zásából eredő hatás – az irodalomban ezt real balance-hatásnakis nevezik – nem hagyható figyelmen kívül. Minél gyengébb eza hatás, a válságból való kilábalás annál hosszadalmasabb ésannál nyilvánvalóbb, hogy keresletösztönző államiintézkedéseket kell alkalmazni. Ha a nevezett hatás erőteljes, aspontán igazodási folyamatra jobban lehet támaszkodni. Ez azokfejtés a lényege a neoklasszikus szintézisnek, és ez arra szólítjaa keynesistákat és a klasszikus modell híveit, hogy afegyvernyugvás felé haladjanak. A neoklasszikus szintézisfontos kompromisszumokat tartalmaz a keynesi elmélet és aklasszikus modell között:

– A klasszikusoknak igazuk volt abban, hogy a teljes fog-lalkoztatás melletti egyensúly vonzó a gazdaság számáramég akkor is, ha van realitása a likviditási és beruházásicsapdának.29

28 A depresszió idején az árak nem feltétlenül csökkennek, azok növeked-hetnek is. Az utóbbi évtizedekben éppen ez az általános jelenség. Ettőlmég azonban a Pigou-hatás jelentkezhet. A depressziót kísérheti a pénzmennyiségének (nominális összegének) növekedése, sőt az nőhet gyor-sabban is, mint amennyire az árak emelkednek. Így is nőhet tehát a gaz-daságban meglévő pénzmennyiség reálértéke (value of real balances). Hamármost ennek emelkedését nem a privát, hanem az állami eladósodáskíséri, a privát szektorban létrejöhet a vagyonhatás és vele együtt a Pigou-hatás. A monetaristák éppen azt állítják, hogy a pénzmennyiségnövekedésével a depresszió felszámolható: ha ugyanis a value of realbalances növekszik, az közvetlenül hat az áruk keresletére is.

29 Ezzel kapcsolatban tanulságos B. Felderer és S. Homburg véleménye: „Agyakran fellépő tényleges depressziók tudatában az olvasó elgondol-kozhat, vajon a klasszikus teóriát valóban mint komoly doktrínát kell-evenni. Erre tekintettel két megjegyzést helyénvaló számításba venni.

149

– A General Theory speciális esetet ír le, amely akkor tűnikreálisnak, ha a gazdaság alkalmazkodási nehézségeinektulajdonítanak nagyobb jelentőséget és a Pigou-hatástignorálják.

– Az igazodási folyamat azonban bonyolult, az makrosíkonsokkal több nehézséggel jár, mint bármelyik részpiacon.Éppen ezért az állami szerepvállalás igénye megalapozott,az állami stabilizációs politika helyeselhető.

A neoklasszikus szintézis képviselőire úgy szokás hivatkozni,hogy ők egyik lábbal az eredeti keynesi elmélet, a másikkal aklasszikus modellben foglalt elmélet talaján állnak. Körükbe soknagytekintélyű teoretikus tartozik, a legismertebbek: Alvin H.Hansen, John R. Hicks, Laurence R. Klein, Franco Modigliani,Don Patinkin, Paul A. Samuelson, James Tobin. Közülük jónéhányan – mint pl. James Tobin – neokeynesiánusnak nevezikmagukat.

Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy a klasszikus és neoklasszikus

szerzők főként a hosszú időtartamok elemzésével voltak elfoglalva. Csakazt állították, hogy erős a törekvés arra, hogy a piacgazdaságokközeledjenek az általános egyensúly felé; és hogy ez az egyensúly végülis realizálódni fog ...

Másodszor, a klasszikusok valójában nagyon is tudatában voltak a re-ális gazdasági problémáknak – de azokat a piaci folyamat speciális za-varaira vezették vissza: monopóliumra, kartellekre, szakszervezetre, azállami beavatkozásra. Így mindent összevéve, helytelen pl. arra gondolni,hogy a klasszikus doktrínát cáfolja a ténylegesen létező munkanélküliség.Az az állítás, hogy a tökéletesen rugalmas bérek állandóan meglévő teljesfoglalkoztatást hoznak magukkal, nincs cáfolva azzal, hogy gyakranmunkanélküliség lép fel – hiszen a bérek nem tökéletesen rugalmasak.”Vö. Bernhard Felderer–Stefan Homburg: Macroeconomics and NewMacroeconomics. Heidelberg–New York, Springer Verlag. 1986, 66.

150

6.4. Portfolióátrendezés

Sokan bírálták Keynest – pl. a monetaristák részéről Friedman –azért, mert ő úgy gondolta, hogy válságban a befektetők apénzkínálat esetleges növelésének hatására csupán apénzkészletet vagy a tulajdonukban lévő kötvények mennyiségétigyekeznek növelni.

A bírálók arra gondolnak, hogy a pénz a vagyon egy része ésa vagyontartók a vagyonrészek egymás közti arányánakmegtartására törekednek. Ha nő a pénzkínálat, megnő apénzvagyon aránya a korábbi árakon a többi vagyontárgyhoz –az állampapírhoz, a részvényhez és természetesen a reáltő-kejavakhoz és a tartós fogyasztási cikkekhez – képest. Ezértnövekedni kezd a részvények, majd a beruházási javak, tar–tósfogyasztási cikkek kereslete, később ára és megnő ezen javaktermeléséhez szükséges inputok ára és termelése is. Mivel apénzkínálat növekedése miatt nemcsak a kötvények, hanem aberuházási és fogyasztási javak kereslete is nő, a keynesilikviditási és beruházási csapda érdektelenné válik. (Tehát akritikusok szerint azok valójában nem is léteznek.) A folyamateredményeképpen az általános árszínvonal megemelkedik –attól függően is, hogy a pénzmennyiség adott megnövekedésenyomán mennyire nő meg az output nagysága –, így amegnövekedett nominális pénzmennyiség aránya a portfoliónbelül a korábbi szinten állapodhat meg. A portfoliórendezésfolyamata tehát arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak avagyonhatás élénkítheti a keresletet, hanem a portfolióátrendezése is maga után vonja a beruházási és fogyasztásicikkek termelésének növekedését; a gazdaság tehát nemmaradhat a depresszió állapotában.

151

6.5. Posztkeynesianizmus

Külön áramlatot képviselnek a posztkeynesiánus elmélet hívei,akik határozottan elutasítják, hogy létrehozható bármiféleszíntézis a keynesi és a klasszikus elmélet között.30 Tagadják,hogy léteznek olyan erők, amelyek a tőkés gazdaságot a teljesfoglalkoztatottság felé viszik, és hogy a keynesi elméletbelesulykolható valamiféle neoklasszikus szintézisbe. JoanRobinson az erre irányuló kísérleteket, illetve a keynesizmust ésa klasszikus teóriát összeegyeztető elméletet elfajzott (bastard)keynesizmusnak nevezte. A posztkeynesianista teoretikusokfigyelmüket nagyrészt a reálfolyamatokra, így a gazdaságinövekedésre, a tőkeakkumulációra, az ezekkel kapcsolatosközgazdasági összefüggésekre koncentrálták.31 A gazdaságiösszefüggéseket nem statikus modell, hanem a dinamikusfolyamatok keretében vizsgálták. A foglalkoztatottság alakulásátpedig nem a reálbér nagyságából, hanem azaggregált kereslet alakulásából vezették le. Talán legjellemzőbbvonása a posztkeynesiánus elméletnek, hogy ajövedelemelosztást szorosan összekapcsolta a gazdaságinövekedéssel, ezen belül a beruházások alakulásával, azt nem a

30 A „posztkeynesianizmus” fogalma nem egyértelműen használatos. Sokanegyszerűen a Keynes főművét követő, ahhoz kapcsolódó közgazdaságiírásokra, elméleti fejtegetésekre gondolnak. Itt a posztkeynesianizmusfogalmát B. Feldererhez és S. Homburghoz hasonlóan használom, akikazokat a szerzőket nevezték posztkeynesianistáknak, akik tiltakoztak aklasszikus és keynesi elmélet bármiféle összeegyeztethetősége ellen. Őketezért a nevezett szerzők fundamentalistáknak is hívták. Aposztkeynesiánusokhoz olyan neves közgazdászok tartoztak mint Roy F.Harrod, Richard F. Kahn, Nicholas Kaldor, Michal Kalecki, JoanRobinson, John Eatwell és mások.

31 Lásd pl. Joan Robinson: The Accumulation of Capital. London,Macmillan, 1965.; N. Kaldor: Essays on Economic Stability and Growth.London, Duckworth 1960.; R. Harrod: Economic Dynamics. London,Macmillan, 1973.

152

határtermelékenységgel magyarázta. Ezen a ponton aposztkeynesisták túlléptek Keynesen, ami ha úgy tetszik egybenKeynes kritikája is, aki a jövedelemelosztást a határter-melékenységi elméletből vezette le. Michal Kalecki volt az, akia keynesi elméletre támaszkodva,32 de a határtermelékenységielmélettől elszakadva először kapcsolta össze a jö-vedelemelosztást a gazdasági növekedéssel, ezen belül pl. aberuházásokkal.

6.6. Monetarizmus

A keynesi elmélet soha nem aratott teljes győzelmet még akkorsem, amikor az a legerőteljesebben befolyásolta a gazda-ságpolitikát. A klasszikus modell tételei mindig találtak kö-vetőkre. Az utóbbi két-három évtizedben előretörő moneta-rizmus, amit antikeynesizmusnak is szokás nevezni, tulajdon-képpen a klasszikus modell talaján áll.33 A monetarista felfogásismertetésére itt nem kerülhet sor, mert e tanulmány fel-

32 Ugyanúgy, mint Keynes, M. Kalecki is a beruházásokat tekintette meg-határozónak a megtakarításokkal szemben. Innen már csak egy lépés volteljutni ahhoz a tételhez, hogy a beruházások nem a profit nagyságátólfüggnek, hanem a profit függ a beruházások nagyságától.

33 „...a háború utáni években nem következett be az aggregált keresletcsökkenése; pont ellenkezőleg, soha nem tapasztalt fellendülés jött létre, atermelés valamint a foglalkoztatottság magas és stabil színvonalon maradthosszabb időn át. Minthogy ez így volt, aligha meglepő, hogy amunkanélküliség problémája megszűnt a közfigyelem tárgya lenni éshelyét az infláció foglalta el, mint a legszorítóbb gond.

Következésképpen a hivatásos közgazdászok, legalábbis tekintélyesrészük, figyelmüket a foglalkoztatástól az infláció felé fordították. A talajelő lett készítve a monetarizmus számára.” B. Felderer –S. Homburg: i.m. 172. A témáról kiváló elemzést adott H. G Johnson: The KeynesianRevolution and the Monetarist Counterrevolution. American EconomicReview, 1971, 61. 1–14.

153

adata a keynesi rendszer elemzése. Annyit azonban le kellszögezni: a monetarizmus lényegét tekintve a gazdasági libe-ralizmus egyik változata, a keynesizmussal szemben mintantiaktivizmus fogható fel azért, mert a monetarizmus a privátgazdaságot viszonylagosan stabilnak tartja.

A monetaristák azt hangsúlyozzák, hogy a fogyasztói ki-adások a háztartások hosszabb távon átlagosan várható per-manens és nem a pillanatnyi jövedelméhez igazodnak, sőtsokkal inkább a vagyonához, mint a folyó jövedelméhez.34 Aháztartások fogyasztói kiadásai tehát a hosszú távú várakozá-sokon alapulnak, amelyek csak lassan változnak. De éppen ezérta privát kiadások – melyeknek nagyobb részét a háztartásokfogyasztási kiadásai teszik ki – sokkal stabilabbak, mint azállami kiadások. Így hát az állam csak destabilizáló tényezőlehet, az állami beavatkozás nem használ, az csak ronthat agazdasági helyzeten. (Ha pl. az állam a keresletet akarjaösztönözni, az csak bizonyos idő után juthat érvényre, s ez rosszirányba viheti a gazdaságot: akkor jelentkezhet a keres-letösztönzés hatása, amikor a gazdaság már az élénkülés sza-kaszába jutott, s a végső hatás a senki által nem kívánt inflációlehet.) Ezzel magyarázható, hogy a monetarista felfogást akeynesi rendszerrel szemben döntően éppen az különböztetimeg, hogy ellenzi az állami beavatkozást, szemben a keynesikoncepcióval, amely az állami aktivizmus híve.

A keynesizmus és a liberális, klasszikus iskola tényleges be-folyása nagyban függ attól, hogyan alakul a gazdasági helyzet.Az 1929–33-as válságot követően egészen addig, amíg az 1960-as évek második felében az infláció gyorsulni nem kezdett, aközgazdászok nagyobb részének gondolkodását és az országokjelentős részében a gazdaságpolitikát a keynesizmusuralta, az inflatorikus folyamatok terjedését, erősödését kö-

34 Milton Friedman: A Theory of the Consumption Function. Princeton,Princeton University Press, 1957.

154

vetően pedig előretört a monetarizmus. De akárhogyan is állt akeynesizmus tényleges befolyása a közgazdasági elméletigondolkodásra és a gazdaságpolitikára, nyugodtan állítható: aGeneral Theory megjelenése óta a közgazdasági viták mindig akeynesizmus körül forogtak. Akár úgy, hogy a keynesizmus voltaz uralkodó doktrína, akár úgy, hogy a keynesizmust támadták.Ez is azt mutatja, valóban igaz, hogy Keynes elméletimunkássága hagyta a legmélyebb nyomot a 20. századközgazdaságtanában.

7. A keynesi elmélet és a válságkezelésMagyarországon

A rendszerváltást követően egy csapásra teret nyert Magyar-országon a gazdasági liberalizmus eszméje, megnőtt aklasszikus iskolával, de különösen a monetarista iskolával szem-beni rokonszenv. A közgazdászok többsége ma a liberalizmustrészesíti előnyben, s ez elsősorban a megelőző szocialistaviszonyok között gazdasági túlsúlyra jutott állammal szembenireakcióként fogható fel. A keynesizmus visszaszorult. Mégis,főként azért, mert az ország gazdasága elhúzódó súlyos válságbakerült, ismételten felmerül a gondolat; nem volna-e helyénvaló aválság leküzdése céljából a keynesi terápiát alkalmazni? Nemkellene–e a termelésnek az állami kereslet által ösztönzést adni,vagy legalábbis jobban támaszkodni az állam gazdaságibeavatkozására? A keynesizmust maguk a monetaristák is adepresszió gazdaságtanának nevezték. A válság pedig nálunkdepresszió a javából, igen súlyos depresszió. Így valóban jogos akérdés: van-e mégisaktualitása a keynesi elméleti rendszernek a jelenlegihelyzetben? Használható–e a keynesi elméleti rendszerre épülőteória, vagy nem? Vagy legalábbis van-e olyan része akeynesizmusnak, ami fontos útmutatást adhat a gaz-

155

daságpolitika számára? Figyelmeztet-e valamire, óv-e valamitől,ajánl-e tenni valamit?

Ebben a tanulmányban a keynesi rendszernek csupán a vázátlehetett ismertetni, döntően Keynes munkásságára támaszkodva.Most, amikor a keynesi elméleti rendszer esetlegesalkalmazhatóságáról lesz szó, figyelembe kell venni a Keynestkövető, Keynes utáni szerzők eredményeit is. Ez Keyneselméletének vázlatos ismertetése alapján is viszonylag könnyenmegoldható.

Ügyelni kell ugyanakkor arra, hogy Keynes zárt gazdaságotalapul véve folytatott elemzést és vonta le következtetéseit. Amagyar gazdaság pedig erőteljesen nyitott. Ez megmutatkozik azexport és import nagy arányában, a kereskedelmi- ésfolyófizetési-mérleg alakulásának fontosságában, a külsőverseny jelenlétében vagy abban, hogy bármely keresletiimpulzus hatása nemcsak a belső piacot, hanem az importot isérinti. Természetesen a legtöbb ország gazdasága többé-kevésbényitott. De a magyar gazdaság méreténél és a külső hatásoknak agazdaságra való tudatos ráengedésénél fogva a nyitottság fokanagyobb, mint az országok többségében.

A legfontosabb problémákra térek ki. Mindjárt megjegyzem:a válasz nem lehet kategorikus igen vagy nem. Súlyos érvekszólnak amellett, hogy a keynesi rendszer egésze itt és most nemaktuális. Nem mondható azonban, hogy semmit nem kellfigyelembe venni! Számos olyan része van a keynesizmusnak,amely helyesen figyelmeztet, óv és amely jó ajánlásnaktekinthető.

Először rövid összefoglalás következik arról, hogy – az or-szág gazdaságának speciális helyzetéből következően, főként ajelenlegi válság sajátos természetéből – a keynesianizmusbólszámunkra mi nem aktuális. Ezután következik az összefoglalásazokról a tételekről, amelyeket a gazdaságpolitikának tanácsosfigyelembe vennie.

156

7.1. A keynesi elemzésnek döntően a ciklikus válságkezelésében van fontossága

Mivel Keynes lényegében zárt gazdaságot vett alapul, nemokozott gondot számára a külső egyensúlyhiány. Legalábbis akeynesi modellben nem merül fel az a probléma, hogy atermelés növekedésével járó importbővülés kiegyenlíthető-e azexport növelésével. Ezért a keynesi rendszerben – ha a gazdaságtörténetesen a válság állapotában van, és így bőven van szabadkapacitás termelő berendezésekben és munkaerőben –nyugodtan ajánlható a deficites költekezés akár az adókcsökkentésével, akár a kiadások növelésével. A keynesimodellben az árszint stabil, itt az infláció okozta gondokat nemveszik figyelembe. (Ez reális feltételezés, ha az 1929–1933-asválságot és az 1930-as évek amerikai gazdaságát vesszükalapul.) Röviden, a válságkezelésben a keynesi elmélet olyanországokban alkalmazható, ahol ciklikus válság van, és aholbőven vannak kihasználatlan, de versenyképes kapacitások.Ezekben a külső versenyképesség nem okoz gondot, így akereslet állami ösztönzése deficites költekezéssel nem fenyegeta kereskedelmi és folyófizetési-mérleg súlyos romlásával. (Nemmondható, hogy a keynesi terápia valóban zárt gazdaságbanalkalmazható, mert ilyen gazdaság a valóságban nincsen.)

Nálunk a jelenlegi válság nem ciklikus, hanem a szocializ-musból a piacgazdaságba való átmenettel járó transzformációsválság, s ez jelentős részben éppen a gazdaság termelés-szerkezeti korszerűtlenségének, a gyártmányok gyenge ver-senyképességének a következménye. A jó versenyképességnálunk egyelőre nem adottság, hanem a gazdasági növekedésegyik hiányzó előfeltétele. És mivel a gazdaság erőteljesennyitott, a kereslet ösztönzése nemcsak a belső termelést, hanemaz importot is növeli, aminek kiegyenlítésére az exportnövelésével nincs biztosíték. Van ugyan nagyarányú ki-

157

használatlan termelői kapacitás és 10%-ot meghaladó mun-kanélküliség, de a kapacitásfelesleg jórészt nem versenyképes, amunkanélküliek szakmai összetétele sem megfelelő. Ezért ha akormányzat az állami költségvetéssel a kereslet ösztönzéséretörekszik – ha növeli a deficitet –, azzal jobbára vagy azinflációt gyorsítja (mintha a gazdaság a termelési lehetőségekhatárán volna), vagy az importtöbbletet növeli az exporthozképest, vagy egyszerre mindkét hatást kiváltja. Ha növekszik isa nemzeti jövedelem, azt a deficites költekezés csak a fizetésimérleg további romlása árán éri el. A deficit növelésemultiplikátor-hatásával együtt jobbára inflációt gyorsító és/vagyimportnövelő és ezzel kereskedelmi- és fizetésimérleg-rontótényező. Röviden, a deficites költekezés kialakítása, vagy aköltségvetési deficit növelése azért, hogy az aggregált keresletbővüljön, nemcsak nem ajánlatos, hanem könnyelmű és károsgazdasági döntés lenne.

Hasonló a következtetés, ha a mélyebb összefüggéseket isszámításba vesszük. A keynesi rendszerben válság idején adeficites költekezést indokolja a likviditási és a beruházásicsapda megjelenésének valószínűsége. A likviditási csapda ki-alakulásának azonban nálunk nincsenek meg a feltételei: az aforint stabil vásárlóerejét kívánná meg, és alacsony, de továbbmár nem csökkenő reálkamatlábat feltételezne. Ez azt jelentené,hogy a forint a vagyonmegőrzés eszközeként szinte korlátlankeresletnek örvendene az egyéb értékpapírokkal, mindenekelőtta fix kamatozású kötvényekkel szemben. A forint vásárlóerejeazonban nem stabil, az infláció gyors, a betétek kamatlábagyakran elmarad az inflációs ráta mögött, a látra szóló betétekkamatlába pedig mindig sokkal alacsonyabb az inflációs rátánál.Keynesnek a spekulációs pénzkereslettel kapcsolatosfejtegetései tulajdonképpen az M1-et érintik, nálunk viszontaz M1 a biztos vagyonvesztés eszköze. Arról végképpnem lehet szó, hogy a pénzkereslet spekulációs motívumamiatt, vagy ezzel együtt, a szándékolt megta-

158

karítás nagysága túl magas a szándékolt beruházáshoz képest, ésezt áthidalandó deficites költekezésre van szükség.35

Nem sokra megyünk a mi konkrét viszonyaink között aberuházási csapdával sem. Igaz ugyan, hogy a hazai tulajdonúvállalatok beruházási tevékenysége többnyire vontatott.36 Ennekazonban speciális és a keynesi modellben tárgyalt beruházásicsapda állapotához képest jelentősen eltérő okai vannak.Szerepet játszik ebben a tulajdonviszonyok átmeneti állapota, azállami vállalatok menedzsmentje és persze a profitvárakozásokbizonytalansága is. Ez utóbbira az adózási feltételekváltozékonysága nyomja rá a bélyegét. Nem egyszerűen az aberuházások növekedésének akadálya, hogy aprofitvárakozásokhoz képest az egyébként alacsony kamatlábmégiscsak magas és a kamatláb csökkenésére nem lehetszámítani. A profitvárakozások többnyire valóban kedvezőt-lenek, és a jelenlegi és várható profitrátához képest a kamatláb(reálkamatlábi irreálisan magas számos tényező, például atermelői árindexnél többnyire lényegesen nagyobb fogyasztóiárindex miatt. A vállalati szféra beruházási hajlandóságátdöntően más, jelentős részben a piacgazdaságra való átmenettelösszefüggő tényezők magyarázzák és nem vagy csak nagyonkevéssé azok, amelyeket a keynesi elméleti rendszer aberuházási csapda jellemzésével kapcsolatosan kiemel.

35 A pénzkereslet spekulációs motívuma egészen a közelmúltig inkább akonvertibilis valutákkal szemben jelentkezett, azt a lakosság inkább te-kintette a vagyonmegőrzés eszközének még úgy is, hogy a valutát nem abankban, hanem a matrac alatt tartotta. Ennek azonban az adott törvényeskeretek közt korlátozott jelentősége volt, és sok függött attól, hogyanalakultak az árfolyammal kapcsolatos várakozások.

36 Ez a külföldi tulajdonú vállalatokról kevésbé mondható el. Ezek a hazaikonjunkturális feltételektől függetlenül is nagy beruházásokat hajtanakvégre. A vállalati beruházások motorja jelenleg a külföldi és vegyestulajdonú vállalatok beruházási tevékenysége.

159

A keynesi elméleti rendszer alkalmazhatóságával kapcso-latban azonban a döntő probléma, hogy a mi gazdaságunknagyon is nyitott, ugyanakkor a versenyképesség a világpiacongyenge, a fölös kapacitások nem vagy alig versenyképesek, anövekedés importigényessége pedig nagy. Ilyen körülményekközött az aggnegált kereslet ösztönzése a deficites költekezéssegítségével többféleképpen is bajt okoz; nemcsak az a gond,hogy emiatt a kereskedelmi és folyófizetési-mérleg deficitje nő,hanem az is, hogy a helyzet bizonyos szempontból olyan,mintha kapacitástartalékok nem léteznének! Az utóbbi esetbenugyanis a deficites költekezés mindig növeli a reálkamatlábat,akár növekszik a pénzkínálat, akár nem.37 Legalábbis aztörténik, hogy a jegybank a folyófizetési-mérleg romlása láttánrestrikciós monetáris politikába kezd, ami a reálkamatlábakemelkedéséhez vezet.

A keynesi terápia tehát nálunk nem alkalmazható, az a mi-énkhez képest nagyon is eltérő gazdasági bajok orvoslásátszolgálta. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a keynesi elemzésmindenestül elvetendő és hogy az aktuális gazdaságpolitikanálunk semmi hasznát nem veheti.

37 Ha ugyanis nincsenek kapacitástartalékok, a nemzeti jövedelem rövididőszakban adott, vele együtt – meghatározott reálkamatláb mellett – alakossági megtakarítások nagysága is. A költségvetési deficit megjelenésevagy növekedése e megtakarításoknak a korábbinál nagyobb részét szívjafel, és elvonja a vállalatok beruházási tevékenységétől. Ezt úgy tehetimeg, ha növekvő reálkamatlábat ígér. Az eredmény a reálkamatlábáltalános megemelkedése és a vállalati beruházások csökkenése. Érvé-nyesül a crowding out, a beruházásokat kiszorító hatás. Ha közben apénzkínálat nő és az infláció gyorsul, csak az a különbség, hogy anominálkamatlábak annyira megemelkednek, hogy azok a még magasabbinflációs rátával együtt jelentenek a korábbinál nagyobb reálkamatlábat.

160

7.2. A keynesi elméleti rendszer hasznosíthatósága

Mindjárt érdemes alaposabban szemügyre venni a költségvetésideficit szerepét és hatását. Igaz-e, hogy a költségvetés deficitjeeleve azt bizonyítja, hogy a kormányzat fiskális expanziótfolytat? A kérdés az USA-ban a Kennedy-adminisztráció idejénvetődött fel, amikor a hivatalos gazdaságpolitika kimondottan isa keynesi gazdaságfilozófiára támaszkodott. Ebben az időbenszületett meg a teljes foglalkoztatottság melletti költségvetésideficit vagy többlet kategóriája (full employment deficit, fullemployment surplus). A kategória szorosan kapcsolódik akeynesi elméleti rendszerhez, hiszen abból szervesenkövetkezik, hogy válság idején költségvetési expanzióra kelltörekedni, ami deficites költekezést kíván meg. Az az új a fullemployment deficit kategóriájával kapcsolatban, hogy aköltségvetési deficit ténye nem biztos, hogy expanzívköltségvetési politikát jelez, hiszen a válságban a deficit lehet anemzeti jövedelem esésének következménye. (Különösenprogresszív adórendszer esetén a nemzeti jövedelemcsökkenésének erőteljes adóbevétel-esés a következménye.) Aköltségvetési deficit csak akkor jelent expanzív fiskális politikát,ha az adott adókulcsokkal és a bevételek és kiadások adottrendszerével együtt teljes foglalkoztatás esetén is deficites lennea költségvetés. Ezért lehet, hogy a deficit ténye ellenére azadókat csökkenteni és a kiadásokat növelni ajánlatos, hogy ateljes foglalkoztatás szintjét alapul véve semleges legyen aköltségvetési politika. (Mert éppen így lenne egyensúlybanteljes foglalkoztatás mellett az állami költségvetés, pl. anagyobb nemzeti jövedelemmel együtt járó nagyobbadóbevételek miatt.) A Kennedy-adminisztráció gazdaság-politikáját megalapozó és a keynesi elveken nyugvóközgazdasági gondolatokhoz kapcsolja az irodalom a NewEconomics (az új közgazdaságtan) fogalmát. A New Economicsszerint súlyos hiba lenne válság idején kiegyensúlyo-

161

zott állami költségvetésre törekedni, mert ez a gazdaságotmélybe húzó kontrakciós spirál kibontakozását segítheti elő.

A jelenlegi magyar gazdasági helyzet sokkal bonyolultabb,mint amilyen az amerikai volt a Kennedy Johnson-admi-nisztráció idején. Mindenekelőtt a költségvetési deficitet kísérőnagyarányú fizetésimérleg-hiány miatt. De amiatt is, hogy senkinem tudja: mekkora az a munkanélküliségi ráta, amely mellettszó lehet arról, hogy a foglalkoztatottság aránya tartósan márnem növelhető. (A piacgazdaságban ugyanis a folyamatosstrukturális változásokból következően is kell léteznievalamekkora arányú munkanélküliségnek.) Éppen ezért nálunkaz expanzív fiskális politika, vagyis a költségvetési deficitszándékos növelése eleve kizárt.38 Amit azonban tudomásul kellvenni: a költségvetési deficit nem feltétlenül hoz magávalfiskális expanziót. Maga a hiány csökkentése viszont kiválthatkontrakciót, ez pedig a költségvetés bevételeinek csökkenésétjelenti, ami gátolja a költségvetési deficit mérséklését. Nembiztos persze, hogy a nemzeti jövedelem esése adeficitcsökkentő intézkedések miatt bekövetkezik!

Ennek legalább három fő oka van.1. Nyitott gazdaságban a költségvetési deficit csökkentésével

kiváltott aggregált keresletet mérséklő hatás – legyen ezakár a kiadások csökkentésének, akár az adók növelésénekkövetkezménye – nem kizárólag a hazai termékek ésszolgáltatások iránti keresletet csökkenti, hanem azimportot is. Sőt a deficit csökkentése még exportál-

38 Ezt viszont az USA-ban ajánlatosnak tartották. Mint R. Dornbusch és S.Fischer írja: „A Kennedy-adminisztrációnak mindenekelőtt hozzá kellettszoknia ahhoz az elvhez, hogy recesszió idején a megnövelt költségvetésideficit felé való haladás nem tekinthető a fiskális felelőtlenség felé tettlépésnek. Ugyanennél fogva a kongresszusnak meg kellett találnia az utata kiegyenlített büdzsétől, illetve az adócsökkentéseket kiegyenlítőközkiadás-mérsékléstől az expanzív fiskális politika felé”. Vö. R.Dornbusch–S. Fischer: Macroeconomics. Singapore, McGraw HillInternational Editions, 1987, 430.

162

ható termékeket is felszabadíthat. Az persze továbbra isigaz marad, hogy a költségvetési deficit leszorítása csök-kenti a hazai termékek és szolgáltatások iránti keresletetis; ez nem is történhet másként, hiszen az import az összeskeresletnek csupán egy része, még nálunk is csak kisebbrésze.

2. A deficit csökkentése miatt eshet a kamatláb – a hitelka-matláb is –, ami a beruházások alakulása szempontjábólfontos. Sok függ attól, mekkora a beruházások kamatru-galmassága. Ha ez alacsony, jelentős beruházásnövekedésa deficit csökkenése következtében nem várható. Még azis előfordulhat, hogy a bekövetkező, az 1. pont alatttárgyalt belső keresletcsökkenés miatt a beruházások akamatláb csökkenése ellenére sem nőnek. Persze mindiggondolni kell arra, hogy a költségvetési deficitnek lehetberuházásokat kiszorító hatása – nálunk minden bizonnyalvan, mert a gazdaság közel van a versenyképes termelésilehetőség határához –, ezért a deficit csökkenése ceterisparibus ösztönözheti a beruházásokat a crowding out hatásvisszaszorulása miatt. Valószínű azonban, hogy maga aköltségvetési deficit csökkentése még nyitott gazdaságbanis mérsékli a keresletet.

3. Működhetnek azonban ezzel egyidejűleg a keresletcsök-kentéssel ellentétes irányú egyéb erők is. Egy esetlegesleértékelés hatására a külkereskedelmi mérleg javulhat, sez keresletnövelő tényező. Ha a partnerországok kon-junktúrája javul, hatására felgyorsulhat az export, mintahogy részben ez történt nálunk az élénkülő nyugat-európai konjunktúra hatására.

A költségvetési deficit csökkentése tehát kockázattal jár,mégis, különösen ha a deficit nagyarányúvá válik,39 csökken-39 Nálunk a költségvetési deficit aránya a GDP-hez képest 1994-ben igen

magas volt. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy ezt jelentősrészben az infláció okozta, hiszen a belső államadósság is nagyarányú,

163

tése előbb-utóbb elkerülhetetlen. A nagy deficit az adósság-terhek túl gyors növekedésével fenyeget, súlyos finanszírozásigonddal jár és gátolja a vállalati beruházásokat. Csökkentésétazonban körültekintően kell végrehajtani, lehetőleg úgy, hogyazt ne kísérje az aggregált kereslet csökkenése.

A keynesi elméleti rendszerben fontos helyet foglal el a jö-vedelmi multiplikátor kategóriája, amely szerepet játszhat mindaz expanziós, mind a kontrakciós folyamatokban. Hareálfolyamatokban gondolkodunk, nálunk a multiplikátor alighajöhet számításba mint komoly expanziós tényező: aversenyképes tartalékkapacitások hiánya vagy szűkös volta miattnem mondhatjuk, hogy egy adott nagyságú beruházás-növekmény vagy a költségvetési deficit megnövekedése amultiplikátorral felszorzott emelkedést okoz a nemzeti jö-vedelemben. Lehet hogy ez – legalábbis átmenetileg – az importnövekedésével jár. A pozitív multiplikátor-hatás megléte tehátnagyon is kétséges, vele együtt a klasszikus ciklusélénkülésszakaszában gyakran figyelhető meg igen erőteljesnemzetijövedelem–növekedés. A negatív multiplikátor-hatássalazonban feltétlenül számolni kell. Akár az adót növelik, akár akiadásokat csökkentik, a multiplikátor-hatás működésbe lép, azaggregált kereslet a multiplikátortól függően is csökken.

Természetesen most is számolni kell a nyitott gazdasággaljáró problémával: a csökkenés nem korlátozódik a hazai ter-mékekkel szembeni keresletre. Ugyanaz a helyzet, mint fen-

és a belső adóssá kamatai is mindinkább igazodnak a piaci kamatlábhoz.Az infláció miatt felduzzadt állami kamatfizetésnek az aggregáltkeresletet növelő hatása – a jelen téma logikájánál fogva itt ki nem fejt-hető okok folytán – erősen kétségbe vonható. Még fontosabb azonban akövetkező: ha a költségvetési deficit legalábbis jelentős részben az inf-lációs kamatfizetések miatt nagy, mindenekelőtt az antiinflációs politikárakell súlyt helyezni; így csökkenthető a legkisebb kockázattal és alegkisebb ellenállással a költségvetési deficit.

164

tebb: a kereslet esése csak részben rontja a hazai termelőkhelyzetét; azt másik részben a külföldi piac „szenvedi el”. Amultiplikátor arra hívja fel a figyelmet: a kereslet változásanagyobb, mint amekkora pl. az állami költségvetés változásábólkövetkezne. Hiba, ha nem kalkulálunk akár az adónövelésnek,akár a kiadáscsökkenésnek az összkeresletre gyakorolt hatásávalegyütt a multiplikátor-hatás külső és hazai piaciszámbavételével.40 Az utóbbi miatt eshet a nemzeti jövedelem,vele együtt az adóbevétel is. Az államháztartás döntő súlytképvisel a gazdaságban, az összkeresletben, nem tehető meg az,amit egy magánháztartás megtehet: ha az utóbbi csökkentikiadásait, emiatt még nem kell bevételeinek csökkenésévelszámolnia.

Az adónöveléshez és így a költségvetés egyenlegének vál-tozásához szorosan kapcsolható a fiscal drag (fiskális kolonc) ésvele együtt a bracket creep (jövedelmisáv-csúszás) kategóriája.A lényege az, hogy progresszív adókulcsok léte és inflációsáremelkedés esetén az adóterhek akkor is növekednek, ha azadókulcsok változatlanok maradnak. Ha pl. az államiköltségvetés deficites, akkor a pénzügyi irányítás megteheti azt,hogy az adósávokat nem igazítja az inflációhoz (azokat azinflációs rátával nem szorozza fel) azért, hogy a reális adó-bevételek növekedésével az állami költségvetés deficitjétcsökkentse. Ez természetesen ugyanúgy hat az aggregált keresletalakulására, mint a nyílt adóemelés. Emiatt adott nemzetijövedelem esetén csökken a lakosság adózás utáni jövedelme,így kevesebbet költ, s ennek ugyanúgy megvan a ne-

40 Az 1996. évre tervezett adótáblák összeállításánál egyebek közt arról voltszó, hogy személyi jövedelemadóból 480 milliárd forint bevételre vanszükség. Emiatt az átlagos adókulcsokat növelik, a marginális kulcsot apénzügyi kormányzat 48%-osra javasolja. Nem tudom, hogy a várt 480milliárdos adóbevétel kiszámításánál gondoltak-e az adónövelés negatívmultiplikátor-hatására és ezzel együtt a fogyasztói határhajlandóságra.

165

gatív multiplikátor-hatása, mint az adókulcsok emelésébőlkövetkező jövedelemelvonásnak. Persze e negatív hatás a nyitottgazdaság viszonyai között részben külföldön jelentkezik.Természetesen mindez nemcsak az aggregált keresletet, hanem atermelést is korlátozza, a fiscal drag valóban béklyót jelent anövekedési folyamat számára.41 (Nem csupán béklyót! Mert ha adeficit valóban csökken valamennyire mérséklődhet a privátberuházásokat kiszorító hatás!) Annak, hogy a fiscal drag ésvele együtt a bracket creep depressziós hatású azért vanjelentősége, mert mindkettő ara figyelmeztet: csak azért, mert azadóterhek nőnek, nem biztos, hogy az állami költségvetésegyensúlya javul, vagy hogy az a várt mértékben lesz jobb.Vagy, ha a költségvetés ténylegesen javul, könnyen lehet, hogyez egyéb, a növekedést kedvezően befolyásoló tényezőkkövetkezménye!

A stabilizációs programmal kapcsolatban ismételten felmerül:a program végrehajtása feltételezi a reálbérek csökkenését. Svalóban, mivel egyelőre a GDP (vagy a nemzeti jövedelem)gyors növekedésére nem lehet számítani, és mert a stabilizációnem valósulhat meg a kereskedelmi mérleg erőteljes javulása ésberuházási tevékenység élénkülése nélkül, a GDP belsőfelhasználási arányának mindenképpen csökkennie ésa belső felhasználáson belül a beruházás arányának nö-

41 „A nominális jövedelemnövekedésnek az adóbevételre és a költségvetésregyakorolt hatását fiskális koloncnak hívják. A fogalom arra a tényre utal,hogy a növekvő jövedelmekkel együtt az állam adóbevételei emelkednek,amely így potenciálisan depressziós hatást gyakorol az aggregáltkeresletre és talán az aggregált kínálatra is.

Fontos megjegyezni, hogy progresszív adózás esetén az adóbevételekalakulása visszavezethető mind a reáljövedelem növekedésére, mindpedig az inflációnak a nominális jövedelmekre gyakorolt növelő hatására,mert az utóbbi az adóalanyt magasabb jövedelmi sávba viszi. A reálisadóbevételnek csupán az inflációból eredő változására a jövedelmi sávokcsúszásával kapcsolatban hivatkozunk.” R. Dornbusch–S. Fischer:Macroeconomics, i. m. 591.

166

vekednie kell. Ez egyet jelent a reálbérek esésével. Közgazda-sági szempontból addig nincs is gond, ameddig a reálbércsökkenését az importnál gyorsabban növekvő export és aberuházások abszolút és aránylagos növekedése okozza: ekkornem fenyeget az aggregált kereslet és vele a GDP esése. A gondakkor jelentkezik, ha a reálbér esése a kiindulópont, ha pl. egycost-push jellegű infláció jóval gyorsabb, mint a nominálbéreknövekedési üteme. (Cost-push inflációt okozhat pl. a korábbantámogatott fix árak erőteljes emelése, vállalati kezdeményezésűáremelés, vámok alkalmazása, a lakbérek, a forgalmi ésfogyasztási adók emelése stb.) Ilyen esetben a stabilizációkilátásai már sokkal bizonytalanabbak.

Itt válik ismét aktuálissá a keynesi elmélet, amely zárt gaz-daságot alapul véve a reálbérek esésével kapcsolatban nemtáplál illúziókat. Ilyen esetben Keynes valószínűtlennek tartotta,hogy a reálbérek csökkenését más kiadások, így pl. aberuházások növekedése ellensúlyozzák.42 A nyitott gazda-

42 Ez legfeljebb akkor következhet be, ha a vállalkozók a bérköltségekcsökkenésétől felbuzdulva, a nagyobb nyereségben és a nagyobb eladhatóárumennyiségben bízva valamennyien többet ruháznának be. Ezt azonbankevesen teszik, így hamarosan kiderül, hogy profitjuk a bércsökkenésellenére nem nő. Az ugyanis akkor nőhetne, ha a beruházás növekedésetényleg kiegyenlítené a reálbérek eséséből eredő keresletkiesést. Keynes abércsökkenés következményeit vizsgálva ezt írja: „Vajon sikerülni fog-emár most a vállalkozóknak megnövelniük nyereségüket...? Csak abban azesetben ... ha a jövedelem növekménye és a fogyasztás növekményeközötti rést kitölti a beruházás növekménye; az utóbbira azonban csakakkor kerülhet sor, ha a tőke határhatékonyságának függvénygörbéje akamatlábhoz viszonyítva megemelkedett.” Keynes, i. m. 285–286. – Azidézet elárulja: Keynes érzi, hogy amikor a vállalatok összességénekprofitjáról van szó, nem érvényesek a mikroökonómiai tapasztalatok.Érzi, hogy makrosíkon nem elég a profit növekedéséhez a bércsökkenés.Végül tudja, hogy a bér csökkenése makrosíkon aligha vált kiberuházásnövekedést. A kérdést kimerítően Kalecki oldotta meg. Lásd:M. Kalecki: Theory of Economic Dynamics. London, George Allen andUnwin Ltd. 1954.

167

ság viszonyait szem előtt tartva viszont már más volt a véle-ménye. És nálunk éppen azért, mert a gazdaság nyitott, ko-molyan kell vennünk mindazt, amit Keynes a reálbér csökke-nésével kapcsolatosan a nyitott gazdaság viszonyait alapul vévemondott.43

Ha a reálbérek esnek, az áruk önköltsége is esik egyébkéntmeghatározott körülmények között. Ez adott reálárfolyam eseténis növeli az áruk külső versenyképességét; csökkenthetővalamelyest az exportár, emiatt nő a külföldi kereslet. Vagyolyan árukat is érdemes exportálni, amelyek kivitele korábbirelatíve magas önköltségük miatt nem volt megvalósítható. Azexport így valóban felgyorsulhat, ami kiegyenlítheti vagytúlkompenzálhatja a reálbér csökkenéséből eredőkeresletcsökkentő hatást. Az aggregált kereslet az adott országszámára tehát maradhat változatlan vagy esetleg még nőhet is.És mert az áruk önköltsége úgy csökken, hogy közbenkeresletük változatlan vagy esetleg nő, a realizált profitnagysága és rátája emelkedő, ami a profitvárakozásokat is javítjaés a beruházások növelésére ösztönöz. Ez további, amultiplikátor által is erősített expanziós folyamatokat indít el,így a foglalkoztatottság is nőhet. Annál is inkább, mert a

43 Ha a nyitott rendszerrel van dolgunk, és ha a nominális bérek – a kétbérszintet közös nevezőre hozva – a külföldi nominális bérekhez viszo-nyítva is csökkennek, akkor nyilvánvaló hogy a változás kedvez a be-ruházásnak, mert a külkereskedelmi mérleg aktívumának a növeléseirányában hat, feltéve természetesen, hogy ezt az előnyt nem egyenlíti ki avámtarifák, a beviteli kontingensek stb. kedvezőtlen irányú változása.Nagy-Britanniában valószínűleg épp ezért bíznak tradicionálisan azEgyesült Államokhoz képest abban, hogy a nominális bérek csökkentésehatékony eszköz a foglalkoztatás megnövelésére, mert az amerikai azangolhoz hasonlítva zárt rendszer.” Keynes, i. m. 287. – Gondolni kellarra, hogy stabil árszint esetén a nominálbér csökkenése reálbércsökkenésis, továbbá arra, hogy A és B ország bérszíntjének közös nevezőre hozásaesetén a nominálbér csökkenése az egyik országban kisebb reálbért vonmaga után a másikhoz képest.

168

munkaerő ára a kiinduló feltevés szerint olcsóbbá lesz. Nyitottgazdaságban tehát előfordulhat, hogy a bércsökkentésfoglalkoztatás- és beruházásnövekedést indít el azért, mertannak az export ösztönzésén át jelentős pozitív keresleti hatásalehet.

Persze ilyenkor a bércsökkenés miatt bekövetkező export-,beruházás- és foglalkoztatásnövekedés azt jelenti, hogy másországokban nyomottabbá válik a piaci helyzet, hiszen az exportfelgyorsulása másutt az import korábbinál gyorsabb bővülésétfeltételezi. Ami tehát egy országban megvalósítható, egyáltalánnem biztos, hogy egyszerre több országban is bekövetkezik. Éshozzá kell tenni: a bércsökkenés exportösztönző hatása főkéntolyan országban jelentkezhet, ahol a termelés szerkezetikorszerűségével nincs gond, és a gyártmányok korszerűségekielégíti a világpiaci igényeket. Itt lehet számítani arra, hogyakár az exportárak kismértékű csökkentésével is jelentősexportgyorsulás érhető el. Ezzel szemben ott, ahol a termelésiszerkezet elavult, rendszerint kevésbé lehet bércsökkentésretámaszkodva látványos és tartós exportgyorsulást elérni.Megfordítva persze előfordulhat, hogy valamely okból – pl. ajavuló külső konjunktúra következtében – az export gyorsul, sezt a termelés stagnálása vagy lassú növekedése miatt areálbérek erőteljes esése kíséri. Meglehet, hogy ilyenkor abércsökkenés és a külső konjunktúra együttesen váltja ki azexport gyorsulását.

Külön gond, hogyan valósítható meg a reálbér csökkentése.Keynes szerint a bérből élők körében nagy befolyása van apénzillúziónak: emiatt nehéz, vagy nem lehet a nominálbértleszorítani. Ezért a reálbér csökkentése főként inflációsegítségével valósítható meg, ami viszont komoly zavarokatválthat ki. (Nálunk az infláció fontos meghatározója a költ-ségvetési deficitnek.) További gond, hogy a csökkenő reál-bérnek felemás a hatása a műszaki fejlesztésre és a beruházá-sokra. Igaz, hogy a reálbér csökkenése exportösztönző hatá-

169

sán át a beruházások növekedését segítheti. De ettől eltekintve abércsökkenés a klasszikus iskola szerint is munkaigényesfejlődésre és nem beruházásra ösztönöz. Ott, ahol a szerkezetiátalakulás és a gazdaság korszerűsítése kiemelkedően fontos –mint nálunk –, éppen a beruházások ösztönzése a kulcslépés.Mindehhez járul: a reálbérek csökkentése élezi a társadalmifeszültségeket, a társadalom tűrőképessége nem mindig engedimeg, hogy a gazdaságpolitika a foglalkoztatást és a külsőegyensúlyt ilyen módon javítsa.

A bércsökkentés tehát a nyitott gazdaságban már alkal-mazható, de távolról sem mindenható eszköz.44 Hasonlóan avaluta (reál)leértékeléshez. A tartós növekedés nálunk döntőrészben azon múlik, kialakulnak-e olyan tulajdonviszonyok,létrejön-e olyan intézményrendszer, érvényesül-e olyan gaz-daságpolitika, amelyek együttesen kedvező keretet biztosítanaka beruházásoknak és az export növelésének.

Ha Keynes életművét végiggondoljuk, sok más megállapí-tása, tétele ítélhető hasznosnak, figyelmeztetőnek a jelenlegigyakorlat, de az elméleti közgazdászok számára is. Figyelemreméltó, amit a második világháború vége felé a nemzetközigazdasági kapcsolatok rendszerével összefüggésben javasolt. Afix árfolyamrendszer mellett foglalt állást, mert úgy gondolta,hogy a külső egyensúlyt nem az árfolyamok változtatásával,hanem az egész gazdaság alkalmazkodóképességénekrugalmassá tételével, javításával kell biztosítani. Nálunk semelsődlegesen az árfolyam-politikától függ a külsőversenyképesség tartós javulása, hanem a világpiac igényeihezvaló szerkezeti alkalmazkodástól. Amíg az infláció nálunkerőteljesebb, mint a külkereskedelmi partnereknél, a crawlingpeg, a „csúszóárfolyam-rendszer” az, ami a fix árfo-

44 Nyitott rendszer esetén a nominális bérek csökkenése (ami adott árszintmellett reálbércsökkenés) „növeli ugyan a kereskedelmi mérlegaktívumát, de valószínűleg rontja a nemzetközi árucsere-feltételeket”.Keynes, i. m. 287.

170

lyamrendszerhez legközelebb áll, ami a legjobban szorít azáltalános gazdaságpolitikai alkalmazkodásra.

Figyelemre méltó az is, amit Keynes a vagyoni és jövedelmiegyenlőtlenségről ír, ez számunkra a most szerfelett meg-növekvő vagyoni és jövedelmi polarizáció miatt vált aktuálissá.„A magam részéről azt hiszem, hogy társadalmilag és lé-lektanilag indokolt a jövedelmek és a vagyon jelentős egyen-lőtlensége, de nem olyan mérvű aránytalansága, amilyen matapasztalható. Vannak olyan értékes emberi tevékenységek,amelyek teljes kibontakozásához szükség van a pénzszerzésmotívumára és olyan környezetre, amelyben magánvagyonokhalmozódhatnak fel. E tevékenységek ösztönzéséhez ... azonbannem feltétlenül szükséges a játékot olyan magas tételekbenfolytatni, mint ma.”45

A hasznosnak ítélhető megállapítások felsorolását nemfolytatom. Befejezésül arra utalok, hogy Keynes elméletirendszerének lényegéből, szelleméből, az egész elemzésből az afelismerés árad, hogy az állam gazdasági szerepe a piac-gazdaságban nélkülözhetetlen. Különösen így van ez súlyosválság idején. Nálunk az előző szocialista rendből következőenaz állam túlsúlyra jutott, de ebből nem következik, hogy apiacgazdaság viszonyai közt nem lehet és nem is lesz fontos,bizonyos területeken kulcsfontosságú szerepe. Nagyonvalószínű, hogy még huzamosabb ideig nélkülözhetetlen lesz aberuházások és az export állami ösztönzése. Azoknak az államifunkcióknak a meghatározása és kifejlesztése a feladat,melyekre támaszkodva a magánkezdeményezés jól fejlődhet,vagy amelyek nélkül a piacgazdaság csak rosszul működhet.

45 Keynes, i. m. 397–398. Keynes itt is, mint számos más összefüggésselkapcsolatban állami beavatkozást tart szükségesnek, pl. helyesnek tartjaaz örökösödési adó bevezetését.