„Uram, kegyelmed az egekig ér,

hűséged a fellegekig.”

50. évfolyam 2. szám

Evangéliumi folyóirat2012/2

(Zsoltárok 36,6)

Antiókhia .............................................................4

Modern zűrzavar ...............................................6

Isten értékeli az értéktelent .........................8

A megbocsátásról .............................................9

Mit jelent a név? .............................................. 10

Alkohol ............................................................. 11

A hit útjában álló nehézségek ................... 12

Bátorítás és intelem ..................................... 14

Gyermeksarok ................................................. 17

Vallomások ....................................................... 19

A te utad iránytűje ......................................... 20

I. Jeroboám és az alkalmazkodás... ............ 22

Krisztus földi uralma......................................24

Az emberi nagyság titka – Mózes.............. 25

Akvila és Priscilla ........................................... 26

A teremtő Isten létezése .............................. 27

Megpróbáltatásaink értékesek ................... 28

A lapot önkéntes adományokból tartjuk fenn, és mindenkinek költségmentesen megküldjük, aki

azt írásban kéri. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Vetés és Aratás2012/2

(50. évfolyam 2. szám)

Megjelenik évente 3 alkalommal (D.v.) az Evangéliumi Kiadó gondozásában.

Szerkesztőség H-3300 Eger, Egészségház u. 23.

Tel: +36-36-418-510 e-mail: v3218@t-online.hu

Felelős szerkesztő: Soproni János

Terjesztés H-1066 Budapest, Ó utca 16.

Tel.: 06-1-311-5860 Fax: 06-1-275-0197 Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió

HU ISSN 1586-5401

Nem kell többet cipelned, A ma terhét csupán. Istent ne faggasd messzebb, Elég, mit most kíván. Lábadnak egy-egy lépés, Nem több a kényszere, Szívednek annyi értés, Mi ma sajdult bele.

Ne adj helyt nagyobb gondnak, Mit Istened ma ad, A „később” és a „holnap” Jó, ha Őrá marad. Társnak a vándorútra Ma válaszd, erre vár, Ma, nem majd évek múlva, Most, hogy élted sivár. Ma hordja fájó terhed, Ösvényt ma rendel még, Mi most vigasz lelkednek, Elkészítette rég.

Nem később – ma nyújt néked Erőt, kedvet, ha kell, Hatalmat, képességet, Mindent jól végez el. Forrását most kínálja, Fényét ma ontja rád, S gyönyört lelsz nemsokára Az Úrnál – odaát.

H. von Redern (Fordította: Iványiné

Sinka Magdolna)

Elég mindEn napnak a maga baja

2 Vetés és Aratás

A tartalomból

Így tanultam, Uram:amit Tőled kaptam,– mint lelki kenyeret –másoknak átadjam.Mert mély szánalommalszemléled Te őket,lelki kenyér utánvágyó éhezőket.Halhatatlan lelkük,mely éhségtől alél,nem táplálhatja más,csak mennyei kenyér.Ezért e kenyeretnem elég csak kapnom,hanem kész örömmeltovább is kell adnom.Ha azért venném el,hogy rejtekbe ássam,éhen halnék én is,nemcsak éhes társam.Ám, ha tovább adoma lélek kenyerét,megtarthatom magamés mások életét.Szent Igéd számunkralélekmentő kenyér,az táplálja lelkünk,míg Hozzád visszatér.

Pecznyík Pál

lé l E k m E n tő k E n y é r

Ha aratni szeretnénk, először vet nünk kell. De ho-gyan vethetünk Isten akarata szerint? Úgy, hogy már a vetésnél kérjük az Úr segítségét. Neki ajánljuk mind-azt, amit teszünk szavakban és cselekedetekben.

De hogyan arathatunk áldásban? Sokan úgy gondolják, ez azt jelenti, hogy sikeresek lesz nek és meggazdagodnak. Ez nem lehetet len, de aratni nem lehet munka nélkül. Az élet ben sem megy ez máskép-pen, és Isten orszá gában sem. Mun kán kat mint az Úr szolgáinak, vidáman, csüg gedés nélkül kell tennünk. És ara táskor nemcsak arra gondolunk, hogy mennyi volt a fáradozás, hanem az örömre is.

Isten Igéjének a vetése és az aratása is hasonlít a földműves munkájához. Beszélhetünk egy élet és a cselekedeteink veté séről és aratásáról is. Pál apostol ilyen érte lem ben ír erről. Megmutatja, hogy az aratás nemcsak követi a vetést, hanem meg is felel annak: amilyen a ve tés, olyan az aratás. Ez olyan igazság, amelyet maga az élet igazol. Le kell aratnunk, amit egyszer szándékosan vagy meggondolatlanul vetet-tünk. „Ne téve lyegje tek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusz tulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet” (Gal 6,7-8). Megijedünk ettől a kemény ítélettől? Tudjuk, hogy a szalma tűzre vettetik, de a búza a magtárba kerül. János apostol úgy látja a világ Bíráját, mint aki majd egykor a sarlót a kezébe veszi, hogy arasson (Jel 14,14-16).

A mi Urunk Jézus bejárja a szántóföldet, és keresi életünk gyümölcsét. Jó nekünk, ha jót vetettünk, és Ő a termést learathatja!

32012. évi 2. szám

Grafika: Kun Éva

Üresjárat

A munka sok… ki vet, arat,elfárad, hisz ereje véges.

Üresjáratú napokat,URAM, akkor se engedélyezz!

Füle Lajos

Kedves Olvasó!

(Az Újszövetségben két Antiókhia nevű vá ros­ról olvasunk: 1. Észak­Szíriában; 2. a pizi diai

Kisázsiában.)

a város

A szíriai Antiókhiát Kr. e. 300 körül ala­pí tották, és az újszövetségi korban 400 000 la ko sával Róma és Alexandria után az akkori vi lág harmadik legnagyobb városa volt. Jeru­zsá lem től északra, 480 km­re terült el, a Föld­közi­tenger partjától 26 km­re, az Orontesz folyó partján.

Ebben a nagyvárosban a legkülönbözőbb kultúrájú népek éltek együtt, és különböző vallási irányzatok találkoztak. Köztük, ahogy a Cselekedetek 11,19­30­ból tudjuk, itt alakult az első, pogányokból álló keresztyén gyülekezet. Élő, nekünk is példaképül szolgáló gyülekezet volt ez, ahol a hívők igyekeztek az evangé li­u mot eljuttatni olyan emberekhez, akiknek semmi féle előzetes isme retük nem volt a „jó hír” befogadásához. Mi napjainkban más idő­ket élünk, de a mai keresztyén gyülekezetek szá mára a feladat ugyanolyan, mint az az akko­riak számára volt.

A Jeruzsálemből szétszóródott zsidóke­resztyének előzetes munkája nyomán a zsi dó ból lett keresztyének itt tudnak először pogá nyokat az Úr Jézusba vetett hit számára meg nyerni. Ez valami egészen új helyzetet terem tett. Barnabás odautazott Jeru zsálemből, hogy segítségére le­gyen a zsidóke resztyé nek nek eb ben az egészen újszerű hely zetben.

BarnaBás munkálkodása

Barnabás volt az az ember, akiben mind­annyian megbíztak. Ő volt az, aki eladta birto­kát, és az érte kapott pénzt letette az apostolok lábához (Csel 4,36­37). Ő vezette be Saulust a jeruzsá lemi gyülekezetbe (Csel 9,27). Jó ember volt, Szent Szellemmel és hittel teljes. Nagy segítsé gére volt az antiókhiai gyülekezet nek. És mit tapasztalt Istennek ez az embere?

Barnabás zsidó volt, de görög környe zet­ben nőtt fel. Ezért szélesebb látókörrel bírt, és tágabb szívű volt a görög világ iránt, mint amilyet akkortájt Jeruzsálemben megszoktak. Amit látott, az nagy örömmel töltötte el. Ál­mélkodással látta a többségében pogányokból álló, örömteljes, élő gyülekezetet. Ugyanazt a hitet, ugyanazt a munkálkodó Szent Szellemet, ugyanazt a lüktető, élő, reménységgel teljes hitet tapasztalta itt, mint Jeruzsálemben. „Meg­örült” – írja róla a Cselekedetek könyve (11,23). Ettől az örömtől meg ragadva, Szent Szellemmel és tűzzel teljes prédi kációt mondott. Ezt még számos további igehirdetése követte. Ennek eredménye képpen a gyülekezet növekedett: „És igen nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz” (Csel 11,24). A Szent Szellem ugyanolyan ha­talmasan munkál kodott a pogányok között, mi nt pünkösdkor Je ruzsálemben.

Vajon tanakodott­e magában Barnabás azon, hogy a megtértek nagy számát fi gye lembe véve, ki fog neki segíteni a munkában? A vi­rágba boruló gyülekezet életéhez szük sé gesek a választott munkatársak is. Ekkor az Úr eszébe juttatta a tarzuszi Sault (Pált: Csel 13,2), akit jól ismert és be csült. S ha a jeru zsá lemiek még némileg óvato sak is voltak Pállal szem ben, Bar­nabásra olyan mély hatást gya korolt, hogy elha­tározta, elhívja Antió khiába munka tár sának.

Ha a hajója Szeleukiában, Antiókhia kikö­tővárosában hétfőn lehorgonyzott, akkor Pál már a következő vasárnap Antiókhiában lehe­tett, és szólhatott a hívőkhöz. A közeli Tarzuszt két nap alatt kényelmesen el lehetett érni.

Pál BekaPcsolódik a munkáBa

Vélhetően Kr.u. 43­ban történt, hogy Bar­nabás minden különösebb bejelentés nélkül elment Tarzuszba Pálhoz. Elég bátor, ugyanak­kor alázatos volt ahhoz, hogy Pált vegye maga mellé segítőtársnak. Így mindketten néhány nap múlva Antiókhiában voltak.

Mennyire cso dálkozhatott Pál ennek a vi lágvárosnak a külső pompáját, hatalmas épüle teit látva! Mindez azonban nem vakította el. A csillogó, lüktető élet mögött a bűn és az erkölcs telenség szomorú mélysége tátongott. Azokban az időkben az egész vilá gon kevés

ANTIÓKHIA ÉS

AZ ELSŐ KERESZTYÉNEK

Vetés és Aratás4

olyan város volt, amelyben annyira jelszóvá vált, mint Antiókhiában ez a mondás: „Gyö nyör, gyö nyör minden áron!”

Pál a negyvenes éveiben járhatott, amikor fárasztó és veszéllyel teljes munkáját itt meg­kezdte az Úr Jézusért. Nagy örömmel dolgoz­hatott, és nem olvasunk sem nehézsé gekről, sem akadályokról. A keresztyének ki csiny se rege nyugodtan élhetett.

Ha az antiókhiai gyülekezet már korábban, Barnabás igehirdetéseinek hatására sokakkal gyarapodott, akik megtértek az Úrhoz, és megtalálták benne az üdvösségüket, mennyivel inkább kellett ugyanennek megtörténnie, ami­kor az Úr Szent Szellemben oly gazdag szolgá ját küldte oda, amilyen Pál volt! És Pál nem volt egyedül, mert hitben gazdag és bátor férfiak vették körül: Barnabás, Simeon (Niger), a ciré­nei Luciusz és Manaén, aki egykor Heródessel együtt nevelkedett Rómában (Csel 13,1).

Így gyűjtött össze az Úr a szíriai nagyváros nyüzsgő tömegéből igen nagy sokaságot (Csel 11,26). Jeruzsálemtől messze északra keletke­zett az első olyan gyülekezet, amely nemcsak zsidókból állt. Ezt a gyülekezetet ren delte az Úr Jézus arra, hogy fontos szerepe le gyen az evan­géliumnak Európában való elter jesztésében.

„A tanítvá nyokat pedig Antiókhi ában ne­vezték először ke resztyéneknek” (Csel 11,26).

Olyannyira hűek voltak Uruk lénye géhez, hogy nem is le hetett volna másként nevezni őket. Itt hirdették az evangéliumot, és itt volt igen fontos szerepe a tanításnak.

Az Antiókhiában élő testvérek voltak azok, akik felismerték: „…a hit is, ha cselekedetei nin­csenek, halott önmagában” (Jak 2,17). Amikor Júdeában nagy éhínség támadt, ada koztak is a részükre, ki­ki a maga tehetsége szerint. Pál és

Barnabás nem szé gyellték saját kezűleg Jeru­zsálembe vinni eze ket a sze retet adományokat. Napjainkban mi is sokat tanulha tunk az an­tiókhiai első keresztyé nektől. Kivált három dologban.

tanulságok számunkra

1. Mindenféle szolgálatra érvényes:

– örömmel és teljes odaadással végezzük;– aki az Úrért akar fáradozni, annak a Szentírás mértéke szerint „jó férfinak” vagy „jó asszony nak” kell lennie;– áldott szolgálatot csak a Szent Szellem ereje által, azaz az Úrtól való teljes függő ségben vé gezhetünk.2. Az egyes gyülekezetekre nézve érvényes:

– láthatóvá legyen az életünkben Isten ke­gyelme;– készek legyünk a segítésre, ha szükséges;– épp a mai időkben szívből döntenünk kell az Úr ügye mellett.3. Az ilyen beállítottság ma is a következő eredményekkel jár:

– Az evangélium hirdettetik, és sokan meg tér­nek az Úr Jézushoz.– Készek lesznek – hosszabb időn át is – „a jó tanítást” elfogadni.– Együtt érzünk a szűkölködőkkel, és szol­gá lunk nekik azzal, amit pénzben és egyéb javak ban az Úrtól kaptunk.

Az ilyen értelemben végzett munka bizo­nyosan áldásos lesz. „…nagy dolgokat tett ve lük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogá nyok­nak a hitre” (Csel 14,27).

Horst Eckhardt

Vetés és Aratás6

A sok módszer egyike, aho-gyan Isten az embe rek, a népek bűnét bünteti, nyilvánvalóan az, hogy zűrzavarnak és tanácsta-lanságnak szol gáltatja ki őket.

Mennyivel egyszerűbb lenne az életünk egy töké letes világban! Ott mindegyikünk Isten di csőségét keresné, Ő pedig minden szüksé gessel ellátna bennünket. Semmiben nem volna hiá nyunk, az Ő isteni előrelátása egyensúlyban tartaná az életünket. Örömün-ket lelnénk Isten ben, és Ő elébe menne kéréseinknek. Minden dolgunkat tetszé sünkre tenné, előnyünkre ala kítaná, szabá-lyozná magán- és közügye inket. Ahogyan egy bölcs és szerető apa átlátja, hogy gyermekeinek mire van szükségük, Isten is így irányítana minden történést, hogy semmi ne rémíthessen ben nünket.

Az, hogy a világ, amelyben élünk – ez idő szerint – nem felel meg ezeknek az elképzelé-seknek, az nem Isten hatal-mának, bölcsességé nek vagy jóságának a hiánya, hanem a mi, lel künk mélyéig bűnös állapotunké. A bűn min dent bonyolulttá tett ezen a Földön. Minden em beri szándék sok fáradságba, vesződségbe és könnybe kerül. Mindez nem okozhat nekünk meg lepetést. Teremtőnk előre tudatta velünk, ami kor a bűnesetkor Ádám-mal beszélt, hogy ettől kezdve minden emberi cselekedetet az ember „ar cának verejtéke” fog kísérni (1Móz 3,19). A történelem tanúsága bebizonyí-totta, hogy Isten szava tökéletesen beteljesült.

Bárhová né zünk: „Minden dolog fárasztó, el sem tudja mondani az ember” (Préd 1,8). Ez nem árnyék nélküli élet, nem kanyar nélküli út, nem tövis nélküli rózsa. Ha tehát úgy véljük, hogy ez a tanács ta lanság és zűrzavar Isten ítéletének a jele a bűnös népek felett, akkor be kell látnunk, hogy Isten keze nyilván „ki van nyújtva” fe lettünk (Ézs 9,11.16.20; 10,4).

Aki komolyan veszi a Bibli-át, az nincs bi zonytalanságban afelől, hogy miért és hogyan öltött ilyen méreteket ez a mo-dern zűrzavar. A legcsekélyebb bölcsesség nélkül próbálnak az emberek a törvény alapelveivel boldogulni. A falban levő min-den résnél megelégednek azzal, hogy bevakolják azt (Ez 13,10). Ki gondol már arra, hogy meg-vizsgálja az alapot?

Miközben a balga ember ke-gyetlen sors ról beszél, Pál apos-tol ezt – Istentől az egész világ számára je lenlegi állapotában elrendelt meg té vesztést, amivel a bűnért Isten ítélete alá került – hiábavalóságnak mondja (Róm 8,20). Az embereket óriási vakság lepi meg, amikor vo nakodnak megállni életük rettenetes roha násá ban, hogy elismerjék az isteni ítélet jo gos-ságát ebben a világban. Hol az életnek az a területe, ahol nincs bizonytalanság és kétség beejtő baj? Munkahelyeink, értékeink aligha stabilabbak, mint erköl-csünk. Azoknak, akik vezetnek ben nünket, mintha hiányozna a lényeglátásuk, és gyakran

vallanak kudarcot a magánéle-tükben is.

Modern világunk felvilá-gosultnak és okos nak tartja magát. De itt van a mi prob-lémánk: Isten még okosabb, és áldatlan fáradozásainkat meghiúsítja, és csalódást okoz nekünk. Milyen ritkán található olyan modern társadalmi cso-port, amelyikről joggal elmond-ható: „Nyugodt lesz az életed, bölcsesség és tudomány teszi szabaddá és gazdaggá; az ÚR félelme lesz a kincse” (Ézs 33,6)!

Ilyen sok, sürgető probléma láttán meg kel lene vizsgálni az uralkodó életfilo zófiát. De ez, sajnos az utolsó, ami valakinek az eszébe jut. Minden oldalról nagyra tartják azt a csalóka képet, hogy bajainknak semmi köze sincs a bű neinkhez. Azt hirdetik, hogy a jólét „mindjárt az első saroknál” vár ben-nünket, holnap vagy holnap-után minden tarto zásunkat megfizetjük, lesz munka mindenki nek, bőség és béke. De ez az üres optimizmus a tragikus zűrzavar tünete. Óri ási kérdések kiáltanak válasz után, de csak hallgatásba ütköznek. Ha megadjuk a nyílt és őszinte választ azok számára, akik készek azt meghallani, alig talá-lunk valakit! Erkölcsi és vallási felfogásunk csődje csigavonal-ban ve zeti az emberiséget lefelé.

Egy új látásának kell száműznie az em be rek vallá-sos tudatlanságá nak ködét, ahogyan azt Isten nekünk az Igéjé ben megadta. Isten újra ránk irányítja te kintetét, és

a zűrzavar fel hőit elűzi felőlünk. Amire szükségünk

MODERN ZŰRZAVAR

„Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem ma guknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amik-ről most az evangélium hirdetői prédi kál nak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak bele tekin teni” (1Pt 1,12).

M. Roberts

A mindennApi hitet Add meg nekem!

Nem kérem én, Uram, tőledaz öltöny ruhát s a mindennapi kenyeret,úgyis tudom, szeretettel, igaz szívvelmegadod nekem mindezeket.

Az élet letelik úgy is, így is,leperegnek az évek gazdagon, szegényen,és mindent, amit kergettünk, úgyis itt hagyunk,csak a lelkünk megy el egyedül, szegényen.

De egyet kérek tőled, Uram,és ezt az egyet add meg nekem,hogy a mindennapi hit s a mindennapi szeretetlehessen az én eledelem.

Hogy a bűnösök, árvák és szegényekapró bajait vegyem fel és hordjam,hogy a keresztem dalolva vigyem előttük,s így őket bátorítsam.

Hogy szeretetben soha ne szűkölködjem,ontsam gazdagon, pazarul a kőszíveknek,hogy meglágyulva mind-mind Nekedáldott eszközeid legyenek.

A mindennapi kegyelmet add meg nekem,s add meg nekem a mindennapi Igét,hogy minden elhagyottnak s üres lelkűnekmegtölthessem hittel a szívét.

És legfőképpen Magadat add nekemhiten, szereteten és kegyelmen túl,hogy ne járjam e földi utamatüresen, fájón és botorul.

Horváth Loránd72012. évi 2. szám

van: visszatérés azokhoz a rég kijelentett bölcses sé gekhez, amelyek apáinknak valamikor drá gák voltak, de amit az örö-kösök bűnösen elha nya golnak, és nevetségessé tesznek.

Az idő parancsa az emberek részére rövi den az, hogy a szó-széktől kiindulva megújul janak. Bárcsak mindenki, aki felmegy a szó székre, egyedül abban látná hivatását, hogy Krisztus nevében mindent megtegyen azért, hogy a társadalmat újraépítse a bibliai tanítás nagy dózisú adagolása révén. Ha az emberiség látását köd és fátyol fedi el, akkor a tiszta, evangéli-umi igehirdetés élénkítő napsu-gara az egyedüli erő, ami elűzi azt. Amit a modern embernek hallania kell, azok a keresztyén igaz ság tanításai: – kárhozat a bűneset miatt, – megváltás Krisztus vére által, – újjászületés Isten Szelleme által.

Ritkák és értékesek az olyan igehirdetők, akik még hűsége-sen hirdetik eze ket a régi igaz-ságokat. Az igehirdetés egyfajta szóra koztatás lett. A harsona elhallgatott… Mindnyájan ab-ban a veszélyben vagyunk, hogy olyan udva ri asak és türelmesek lettünk, hogy a bűnösök a szó-szék előtt halálukig nem halla-nak tiszta, éb resztő prédikációt. Ha az emberiség újra ma gá hoz tér bevallott hanyatlásából és zűrza va rából, akkor ennek olyan módon kell történnie, mint korábban. Is ten megáldja azt az evangé liumot, amit az em bernek adott – és semmi egyebet nem fog meg áldani.

A mi mai feladatunk egyér-telmű: az igaz ságot hirdessük, és az embe rek lelkiis me retét és értelmét szembesítsük Is ten

követel ményé vel, az Ő igazságá-val. Ke resztyénekként addig nem leszünk képesek arra, hogy az álta lános zűrzavar fölött álljunk, amíg ugyanazon a szín vonalon élünk, mint a kö rülöttünk levő világ. A prófétának fel kellett mennie a hegy tetejére, és őrhe-lyén kellett áll nia. Az idő hívása nekünk is ugyanúgy hangzik.

„…drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek …” (Ézs 43,4)

Isten egészen más alapon értékel, mint az em berek. A Zsoltár 8,5-ben ezt kérdi Dávid: „…mi csoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?” Mit jelent ez? Isten nyilvánvalóan nem csak az ég és a Föld Teremtője, és nem csak Terem tője az em-bernek. Nemcsak testet, lelket és szellemet adott ne künk, hanem gondja is van ránk, törődik velünk, szemével ál-landóan vigyáz ránk.

A Bibliában olvasunk valakiről, aki he lyesen értékelte önmagát (Lk 15,11-32). Ez a fia tal em ber messze vidéken élt, eljutott a „jóléti tár sa dalom disznóvályújáig”, és kol-dusszegény lett. Azt a moslékot ette, amit az állatoknak adtak. A disznók nem tudják, hogy ők moslékot esznek, sőt azt sem, hogy ők disznók! De nekünk tudnunk kelle-ne, hogy embe rek vagyunk, és semmi kö zünk a disznók vályújá hoz. Bárcsak ma is sokan el tudnák mondani, amit akkor és ott a tékozló fiú olyan őszintén kimondott: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok töb-bé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek…” (Lk 15,18-19)

A példázatbeli apa Isten megszemélyesítője, mert ez az apa a fia elé futott, hiszen várt rá, és számított a visz-szatérésére. Ezt a szerető fogad tatást megtapasztalhatja mindenki, aki megtér Istenhez, a mennyei Atyá hoz, és ki tudja mondani azt a személyes vallo mást. Isten éppen az ilyen értéktelen embereket ke resi. Sajnos, sokan azért nem tértek meg még Őhozzá, mert magukat értékesnek tartják. Korunk emberének jellemzője, hogy gyakran használja az „én”, az „önmagam” szót, de nem abban az érte lemben, ahogyan a tékozló fiú tette.

Az önmegvalósítás és az önmaga megtalálá sának minden kísérlete azoknak az embereknek a tipikus jellem-zője, akik nem akarnak Istenhez, az Atyához visszatérni.

Tehát ki értékes Isten szemében? Az az em ber, akit szolgálatra felhasználhat; aki üres edény, amelyet meg-tölthet; aki szellemileg szegény, akit megajándékozhat; aki csüggedt, kétségbeesett, akit fölemelhet és megvigasz-talhat, ahogy az édesanya a gyermekét vigasz talja. Érté-kes Isten előtt a megkötözött ember, akit feloldozhat és megszabadíthat; a szellemileg halott ember, akit új életre támaszthat. De csak azokkal teszi meg mindezt, akik ön-ként rábízzák magukat.

Istennél nem az adottságaink a döntőek, ha nem az Ő adományai. Nem a mi tudásunk, hanem az Ő ereje, amely a mi erőtlenségünk által éri el a célját. Nem a mi cselekedetünk, hanem egyedül az Ő irgalma.

I. Sücker

Agyagból arany

Uramnak rejtett elixírje van,arany lesz tôle minden hulladék.Törött kövekbõl palotát emel,szépet, csodást, mi nem volt eddig még.Mint gondos Mester, mindent kézbe vesz,mi eltörött, mit sírva eldobunk,opált rejt még a szikla is neki,s művészi tárgyat tiprott agyagunk.

Az élet elveszett alkalmai,széttört barátság, tékozolt idô: ezekbôl alkot. Keze cserepen nyugszik,s könnyével eggyé teszi Ő.Türelmes Mester! – Várja idejét,míg déli szél leng, tél viharja dúl,a fáradt én magával szembeszáll,s keserűn, lassan önhamvába hull.

Ha álmunk aztán mind a füstbe ment,s a fényes útnak vége puszta éj,légvárainkból szürke por marad,s nem lángol bennük többé szenvedély,akkor jön. Lassan, megfontolva lép,a megtört szív neki szent áldozat.(Nem licitál itt semmi más vevô,Ő csak, ki romjainkért árat ad.)

Mélyen hajolva gonddal rója fel,el nem múlóan porunkra nevét,és kétkedésünk hamuja alólfelszítja remény, szeretet tüzét.Falat emelni más helyt nem keres.Hol volt alap, rak követ kôre ott,a bánat-résre kegyelmet tapaszt,s épít magának szebb, jobb templomot.

Patricia St. John

Isten értékeli az értéktelent

Megtanultuk már a megbocsátás fontos, lélek­mentő leckéjét…?

Meg kell bocsátanunk Másoknak

A feltételezett sérelem nagyon sokszor ne­vetsé gesen kicsi lehet – egy tekintet, egy félig hallott megjegyzés vagy kritika, amit már a harma dik személy ad tovább, és mindez egy hosszú, kimerítő nap végén. Titkos, maró ne heztelés szü­letik, az ellenség pedig ébren tartja, és aránytalanul nagyra fújja fel az egészség, a boldog­ság és az eredményes szolgálat rová sára.

Gyakran azért szenvedünk, mert nem tu dunk megbocsátani, vagy nem tud­juk elfogadni a bocsánatot, sőt néha egyiket sem vagyunk képesek megtenni.

Meg kell bocsátanunk önMagunknak

A kudarc tu data, a mély csüggedés, a vét­künk súlya letör és ránk nehezedik. Pedig az a meggyőződé sünk, hogy a hívő embernek sem mi sem szeg heti kedvét. Pál apostol taná csára egyet tehetünk: „…ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak ne kifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Fil 3,14).

Hogyan bocsát Meg Isten?

„Kicsoda olyan Isten, mint Te, aki megbo­csátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűnein­ket, a tenger mélyére dobja minden vétkün­ket!” (Mik 7,18­19) Mi dédelgetjük magunkban sé relmeinket, és nehe zen békülünk. Megsebzi a büszkeségünket, ha mi tesszük meg az első lé pést. De a tékozló fiú atyja – háza lapos tete­jén szemlélődve nem várt tovább – elébe futott gyermekének, hogy megbocsáthasson.

Az Úr bocsánata mindig kezdeményező, még bűnbánatunk is az Ő keresésének az ered ménye.

Sohasem mondja: „Ő vétkezett, ő jöj jön hoz­zám.” A Pásztor maga tett meg min den lépést a bocsánat színhelyéhez vezető hosszú úton, a juh soha nem tett egyetlenegy lépést sem, hogy találkozzon vele. A juhot az Úr megbo csátásának nagylelkűsége vitte vissza.

Az Úr bocsánata elpusztítja a megbocsátott rosszat. Mert ez a bocsánat erős, olyan szere­

tetteljes, olyan gyógyító, hogy megtisztítja az ember szívét, mint ahogy a világosság elosz­latja a sötétséget.

Az Úr bocsánata bukásunk természetes kö vetkezményével együtt lát bennünket. „Mert én veled vagyok, megőrizlek

téged, akárhova mégy, és visz­szahozlak…” (1Móz 28,15) Mi így szóltunk volna: „Maga kereste a bajt magának, amit főzött, egye meg!” Isten bocsánata azonban átsegítette Já­kóbot a bukáson.

a rendezés Módja

Végül az Úr bocsánata kifejezési formát ölt. Két ember között, akik szeretnének rendbe jönni egymással, sokszor megmarad a feszült ség és a kétkedés, mert gyámoltalanság, féle lem vagy tartózkodás miatt egyik sem tudja összeszedni a bátorságát, hogy megbeszéljék az ügyet. Is­ten viszont nyilvánosan kihirdeti a bocsánatát. „Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és ke gyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hű sége nagy! Megtartja sze­retetét ezerízig, meg bocsátja a bűnt, hitszegést és vétket” (2Móz 34,6­7a).

P. J.

Félhomály

Mennyi vétkünk magába zárja önismeretünk félhomálya! Hisz az ember magát se látja, csak Ő, Ki a szívet vizsgálja.

Füle Lajos

92012. évi 2. szám

A megbocsátásról

„Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki

hiába mondja ki a nevét!” (2Móz 20,7)Vannak olyan események, amikor fontos

pillanatokat osz tunk meg egymással – ilyen a kisbabák születése is. Amikor a kórházban meglátogatjuk az újszülöttet, és a fáradt, de lel kes szülőkkel találkozunk, társalgás közben megkérdezzük:– Mi a kisbaba neve?És a névhez mindjárt magyarázat is társul: – Ez egy híres név… – Mit jelent? A válaszok változóak: – Ó, ez a nagypapa neve, és azt jelenti, hogy... – Fogalmunk sincs, a nevét egy könyvből választottuk ki.

Többségünk számára a nevek viszonylag jelentéktelenek. Manapság könnyen változ tat-ják becene vek szerint, hogy megkülönböztet-hetők legye nek egymástól. De ha ugyanilyen módon szemléljük Isten neveit, ügyeljünk arra, hogy megértsük, mi a lényege.

Nem kell mélyreható keresgélés a Bibliá-ban ahhoz, hogy megértsük, a nevek fontosak Is tennek. Gondoljunk a Teremtés Könyvére, amikor Isten gyakran a legfontosabb szemé-lyeknek új nevet adott: Ábrámból Ábrahám lett (1Móz 17,5), Szárajból Sára (1Móz 17,15), Jákóbból Izráel (1Móz 32,29). Minden vál-tozás Istentől származó nyilatkozat volt az egyén tu lajdonságára és Isten tervében való helyére vo natkozóan. Nem arról szólt, hogy Isten becene vet adott, hanem arról, hogy meg jelölte a sze mélyek azonosságát és értékét ne veik jelenté sén keresztül.

A teljes Szentírásban Isten 200-nál is több különböző néven szerepel, hozzájárulva Isten személyi sé gének, értékének és jellemének hihetetlenül gazdag és mély

megértéséhez. A legfontosabb azonban, hogy ezek Is ten kulcsfontosságú esz közei saját iden-titásának és értékének kinyilat koztatására.

A nevei személyiségét fejezik ki, és nem azt, ahogyan mi hívjuk Őt. Személy azo nos sá-gát kimutatta például ak kor, amikor közölte Mózessel, hogy Ő „Jahve”, amely azt jelenti, „Én Vagyok”, vagyis örökérvényűen létezem (2Móz 3,14).

Ő komolyan veszi, amikor úgy hasz náljuk a nevét, mintha nem volna szent, és meg-alázzuk mindennapos társalgá sunkban. Az „Ó, Istenem!” felkiáltásnak kérést tartalmazó imának kellene lennie, nem zaklatottságunk kifeje zésének. Amikor Isten nevét dühös perce ink ben lealacsonyítjuk, vagy ijesztésre, befo lyá solásra használjuk, szent helyzetében meg aláz zuk. Nem csoda, hogy ez sértés számára. Leegyszerűsítve, amikor a nevét helytelenül használjuk, megalázzuk Őt (3Móz 19,12). Mert neve összekapcsolódik azzal, aki va lójában Ő, és az, amilyen Ő.

Tehát, mit tartalmaz egy név? Ha Istenről beszélsz, a válasz, mindent! Értsd meg, hogy Isten ne vei identitását tartalmazzák!

Fordíts egy percnyi időt arra, hogy értékeld tűrési szintedet, ha meghallod, hogy Isten nevét hiába gyakorolják. Nem szo morú, hogy az illetlen szavakat ma már he lyénvalónak találják a köz nyelvben és a médiában is?

Vessünk egy pillantást a Filippi 2,9-11-re! Mit mond itt az író az Úr Jézus nevéről?

„Ezért fel is magasztalta Őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely min­den névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd

meghajoljon, … és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus

Úr az Atya Isten di­csőségére.”

Joe Stowell

Mit jelent a név?

Vetés és Aratás10

AZ ÉLET KÖNYVE

Az élet könyve lapjain nevek,ott tartja számon ISTEN azokét,akiken nem lett úrrá a sötét,akik helyett a KRISZTUS vérezett.

Füle Lajos

a helyzet – a kérdés

„A segítség mindig jókor jön. Néha olyan keservesen érzem magam. Nagyon kemény az élet. Robot, hajsza, szórakozás, csömör, utálat – és utána kezdődik elölről. Ebbe bele lehet bolondulni. Hogy a főnököt ne is említsem! Otthon meg napról napra csak a bosszúság. Mi értelme az egésznek? Ha ilyenkor aztán benya kalok egy pár po hárkával, mindjárt jobban le szek. Kihúzom magam, és újra vagyok va laki. Szó, ami szó – beismerem –, né hányszor alapo san felön töttem a garatra. Ku tyául éreztem ma gam utá na. Mel lesleg úgy is viselkedtem – ahogyan a töb biek el mondták… Őszintén szólva, nem tudok szaba dulni attól az érzéstől, hogy valami nincs rend ben az ivásza tom körül. Már reggel az jár az eszemben, hogy juthatnék hozzá az újabb üveghez. De tényleg segít ez rajtam?”

a válasz – a megoldás

Belátom, helyes a kérdés! A legnagyobb té vedésbe gabalyodtál bele. Tudod, hova vezet eddigi utad? Nem nehéz kiszámítani. A mámor minden egyes alkalmával elpusztul néhány mil lió agysejted. És mi okozza a megkönnyeb bü lést? Csupán az, hogy agyadat minden korty itallal narkotizálod. Hogyan oldódhatnának meg a problémáid, ha saját magadat felelőtlenné te szed? Azt kérded, mit csinálj? Ne hagyd ma gad egyre jobban elbolondítani. Nem is sejted, mi lyen nyomott, sze gény, kifosztott az életed, míg hagyod, hogy az alattomosan se gítőtársnak kínálkozók megront sanak, bo lond dá tegyenek. Ne kapaszkodj olyan vigasz ta lókba, akik nem tartják meg, amit ígérnek. Kérded, hogy van nak­e másfélék is? Bizo nyára, csak nem lehet őket egyszerűen a polc ról leemelni. Ez a más fajta megoldás a bátrak­nak való. Olyanoknak, akik nyitott szemmel akarják észlelni, mi fo lyik körülöttük. Te is ta pasztalod, hogy valami nyugtalanítja a lelkiis merete det. És érezted ed dig is, hogy a szórako zás, a munka, az evés, az ivás, az alvás még nem minden, nem is ezek a legfon to sabbak az életben.

Véleményed szerint ezeken kívül nincs más? Dehogynem, van más valami is. Jobban mondva: Valaki, Jézus Krisztus. Ő élő sze mély. Ott áll melletted. Régóta ismer, ismert már akkor is, amikor te még egyáltalán nem gondoltál rá.

Hogy mi hasznod van belőle, az érdekel? Majd megtudod, ha jobban megismered Őt. Tapasztalni fogod, hogy megszabadít. Sza bad dá tesz mindattól, ami jelenleg arra kény szerít, hogy akaratod ellenére újra meg újra ugyanazt tedd. Meglátod, ha múltad kínzó problémáival Jézus Krisztushoz fordulsz, leveszi rólad a bűn terhét. És akkor – bármilyen hihetetlen – újra kezdhetsz mindent. Ami pedig a leglénye ge sebb: nála végre megismered, mi az igazi élet.

Próbáld ki! Fordulj olyan emberek­hez, akik ismerik Jézust. Többen vannak, mint gondol nád. Kételyekkel birkózol? Elhiszem. Én csak parányi töredékét tudom elmondani annak, amivel Jézus Krisztus valóban meg akar aján dékozni. Valóban hihetetlen, de Őnála mind azt megtalálod, ami után min dig vágyódtál, ami az életed eddigi évei alatt hiányzott. Hihetetlen, de igaz!

E. R. nyomán

Alkohol

112012. évi 2. szám

Lehet, hogy nehéznek találjuk a hitre jutást, de tovább kell gondolnunk a dolgot! Senki sem képes egy csapásra hitre jutni! Az az állapot, amelyet hitnek nevezünk, már bizonyos ko rábbi állapotok következménye. A hit támadhat ugyan az örömhír „első hallására” is, általában azonban fokozatosan leszünk hívővé. Először érdekel a dolog, elgondolkodunk fölötte, bizonyítékokat hallunk, meggyőződünk, és végül hitre jutunk.

Mit tehetünk tehát, ha hitre szeretnénk jutni, de valamilyen okból képtelenek vagyunk rá? Az egészséges emberi értelem szabályai alapján keressünk most erre választ!

Ha valaki azt mondaná nekem, hogy a zanzi­bári szultán jó ember, és ez véletlenül ér dekelne is, akkor feltehetően nem esne nehe zemre ezt elhinni. De ha valamilyen okból ké telkednék ebben, és mégis szeretnék hinni az állításnak, mit kellene tennem? Nyilvánvalóan minden módon tudakozódnék a szultán felől, s megpróbálnám újságokból és más forrásokból megtudni az igaz­ságot. De még jobb lenne, ha itt tartózkodna az országunkban, és szemé lyesen beszél het nék vele, valamint orszá gá nak pol gáraival, mert ak kor a beszerzett információkkal együtt megbízható ítéletet alkothatnék.

Igaz, hogy az Úr Jézusba vetett hit Isten ajándéka, de ezt általában az egészséges em be ri értelem törvényeivel megegyezően kapjuk meg, ezért is van megírva: „A hit tehát hal lásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által” (Róm 10,17). Ha hinni akarsz az Úr Jézusban, akkor hallgasd és olvasd azt, amit Ő mondott, amit róla mon­danak, és ami felőle meg van írva. Foglalkozz vele, szólj hozzá, és meglátod majd, hogy a hit kicsírázik a szí ved ben, mint ahogy a magból kinő a gabonaszár a nedvesség és a meleg hatására.

hallgasd azokat, akik az Úr jézusról Beszélnek!

Emberek százai jutnak az Úr Jézusban való hitre, ha gyakran és világosan beszélnek nekik Őróla. Kevesen maradnak elutasítóak, ha az ige­hirdető központi témája a megfeszített Krisztus. Ne hallgass olyan igehirdetőt, aki nem Őróla pré­dikál! Sokan vannak ilyenek. Hallottam egyről,

A hit útjában

aki a szószéki Bibliájában a következő cédulát találta: „Testvér, mi látni és hallani akarjuk Jézust!” Odamenjetek, ahol többet hallhattok Őróla, ahol Ő jelen van!

olvass sokat az Úr jézusról!

A Biblia az az ablak, amelyen keresztül megláthatjuk a mi Urunk Jézust. Olvassátok áhítatos figyelemmel szenvedésének és halá lának történetét, és nem sokáig kell várnotok arra, hogy az Úr valamilyen rejtett, titkos módon felszítsa szívetekben a hit lángját.

S ha a hallás és az olvasás nem elég, pró bálj ismételt elcsendesedés által bizonyosságra jutni. Higgy benne, vagy pedig tisztázd ma gadban, hogy miért nem hiszel! Foglalkozzál ezzel a kérdéssel teljes erődből, és kérd Istent, hogy segítsen őszin­tén és becsületesen dönteni!

Figyeld meg jézus személyét!

Járj utána, hogy Jézus személye méltán rá szolgál­e a bizalmadra! Figyeld meg, mit csele kedett, amikor a Földön élt! Figyeld meg, ho gyan halt meg, hogyan támadt fel a ha lottak közül, hogyan ment fel a mennybe, hogyan él ott örökké, hogy közbenjárjon értünk, bűnösökért. Lásd meg, hogy mindezzel méltó a bizal madra! Azután kiálts hozzá, és meg hallgat téged. Ha meg akarod Őt ismerni, jöjj hozzá olyan közel, amennyire csak tudsz, miköz ben szemé lyével foglalkozol, és szeretetében bízol.

a hit csodája

A hit többnyire eleinte még gyönge; de a bizalom egymást követő cselekedetei a hitet életformává teszik. A tapasztalat erősíti meg a hitet. Korábban nekem is bizonyítékokra lett volna szükségem, hogy higgyek az Úr Jézus Krisztusban, most azonban már ismerem Őt, hiszen vele járok, és nagyon sok bizonyíték kel­lene ahhoz, hogy kételkedés ébredjen ben nem. Miután bűneim bocsánatát elnyertem, már nem nyugtalanítottak kételyek. Egy új életet nyertem. Olyasmi történt velem, mint azzal a házaspárral, akik évek óta egy világítótoronyban laktak. Egy napon az egyik látogatójuk kitekintett az ab lakon

álló nehézségek

Vetés és Aratás12

132012. évi 2. szám

a végtelen és hullámzó tengerre, és meg­kérdezte az asszonyt: – Nem fél éjszakánként, amikor dühöng a vihar, és a hullámok felcsapnak egészen a lám pásig? Nem fél, hogy a felkorbácsolt hullámok elragadják a világítótornyot minden benne la kóval együtt? Én bizony félnék az életemet a vihar közepén egy ilyen karcsú toronyra bízni. Az asszony így felelt: – Ilyen gondolat még sohasem támadt ben nem. Ezen a magányos sziklán olyan bizton ságban érezzük magunkat, mint a száraz földön. Amikor az idegen a férjet is megkérdezte, hogy nem aggódik­e, amikor dühöng az orkán, ő ezt felelte:– Igen, aggódom, de amiatt, hogy a lámpák megfelelően világítsanak, az üvegük tiszta le gyen, nehogy egyetlen hajó is szikla­zátonyra fusson. Ami pedig a személyes biztonságomat illeti, az afölötti aggodal­mamat már réges­rég legyőztem.

Az érett hívő már alázatosan elmond­hatja: „…tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győ ződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra” (2Tim 1,12).

Én is az előbb említett házaspárhoz ha sonlóan gondolkodom. Egész életemet föl tettem az evangélium igaz voltára, és tudom, hogy magamban hordom az igaz­ság pecsétjét és a Szent Szellem hatalmát. Egyetlen gondom az, hogy „a lámpásokat égve tartsam”, hogy ezzel másoknak is használhassak. Ha az Úr elegendő olajat ad lámpásaim számára, és fénysugarat ve­títhetek az élet sötét és csalóka tengerére, akkor tökéletesen elégedett vagyok!

Igaz az evangélium, mert Isten a for-rása. Higgy benne!

Hatalmas a Megváltó, mert Istennek a Fia. Bízzál benne!

Hathatós az Ő drága vére. Várd általa bűneid bocsánatát!

C. H. Spurgeon

Ő és én

…vagyok…Mert a VAGYOK akarta, hogy legyek.

Méltó,Hogy mindenben a kedvére tegyek.

É. D.

én vagyok!Szélvész, vihar, ha támad,

s a szíved megremeg,mert a sűrű homályban

nem látod Mestered.Íme közelg feléd, és így beszél:

„Én vagyok! Én vagyok! Én vagyok!Ó, hát ne félj!”

Hullám fölött visz útja,királyként jő az Úr.

Kezét segítni nyújtja,s a tenger elcsitul.

Hallgatni kell neki, ha Ő beszél:„Én vagyok! Én vagyok! Én vagyok!

Ó, hát ne félj!”

Csengjen mindig füledbee szózat néked is,

míg a hab zúgva-zengvea biztos révbe visz.

Jézus fogad a parton, s így beszél:„Én vagyok! Én vagyok! Én vagyok!

Ó, hát ne félj!”

Dora Rappard

Vetés és Aratás14

„Az Úr közel!” (Fil 4,5)

mit hAgyok hátrA? Ez a kérdés mindnyá junknál megjelenik, amióta a világon

vagyunk. Egy költő egyszer a következőket mondta: „Minden ember, akivel

találkozunk, nyomot hagy a lelkünkben, és minden útról, ahol jártunk, marad a ruhánkon egy kis por.” Viszont mi is nyomot hagyunk másokban azzal, amit teszünk vagy mondunk. Ezeket a gondolatokat Isten Igéje így fejezi ki: „Az igaznak az emléke zete áldott, de a bűnösök neve semmivé lesz” (Péld 10,7).

Van, aki szorgalommal és rátermettséggel vagyont szerzett, ami a gyermekeire maradt, amikor végleg lehúnyta a szemét. Van, aki példás élettel becsületet szerzett szülei nevé-nek. Biztos, hogy senki sem akarna örököseire adósságot hagyni, vagy szülei nevére gyalázatot hozni. De van még más is, ami az örökséghez tartozik, vagy oda kellene tartoznia, és erről lesz most itt szó.

Nem találkozunk-e az életünkben olyan embe rekkel, akik emlékezetünkben tovább élnek, miután átmentek az örökkévalóságba – embe rek, akiknek emléke áldott, és akiknek sokat köszönhetünk, habár az ő örökségük nem anya gi javak voltak? Olyanokra gon dolok, akik má soknak szolgáltak anélkül, hogy saját ér dekü-ket keresték volna. Isten vezette őket cseleke-deteikben, és Ő az, aki velük szemben a sze re tet és hála érzését ébreszti bennünk, még azu tán is sokáig, miután bementek az Ő nyu gal mába. Ezt Isten Igéje is megerősíti nekünk.

Mi indította a rekábiakat, Jónádáb fiait arra, hogy megtagadják a borivást, a házépítést, a szőlőművelést, vagy a szántóföldbirtoklást (Jer 35)? Nem az-e a válasz, hogy az apa élete és magatartása olyan tisztelettel töltötte el a fiait, hogy megtartották parancsait halála után is? Ez olyan örökség volt, amelynek értéke messze felülmúlta az aranyét és a földi javakét, mert ez találkozott Isten helyeslésével, példaképpen a nép számára (Jer 35,14).

Így volt ez Ábrahámnál is. Isten kifejezet ten ezt mondta róla: „Őt választottam ki arra, hogy

megparancsolja fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg az Úr útját, cselekedjenek az igazságnak és jognak megfelelően” (1Móz 18,19). Ebből az Igéből is világosan kitűnik, hogy az apa hatása még sokáig tart a halála után is. Áldottak azok a házak, amelyekre ilyen örökség száll! Boldogok azok a gyermekek, akik megbecsülnek ilyen hagyatékot!

A család az a terület, amelyben a legtartó sabb hatást fejtjük ki. Ott kell az első erőfeszí téséket bevetnünk. Ez a hatás nemcsak a je lenlegi éle-tünkre terjed ki, hanem arra az „örökségre” is, amit hátrahagyunk. Ha elha nyagoljuk feladata-inkat, akkor ennek fájó és megalázó következ-ményei lehetnek, mert szembeszegülünk Isten rendelkezésével.

De olyan területen is élünk, amely magának Istennek az érdekét érinti, és messze túlmegy a családi kör határain. Ez az Ő Háza, az élő Isten Gyülekezete, a Földön levő bizonysága a vá lasztottak, akiket Fiának vére által megvásá-rolt. Aki Isten kegyelme által odatartozik, an nak minden oka megvan arra, hogy megkér dezze magától: Mit hagyok hátra?

Péter apostol azon fáradozott, hogy arra éb ressze rá a hívőket, ami fontos volt lelki-szel-lemi életük számára, hogy képesek legyenek az elbúcsú zása után mindezt az emlékezetükbe idézni (2Pt 1,12-15). Pál apostol is szívén vi-selte a nyáj jövőjét, amikor elbúcsúzott tőlük (Csel 20,32). A Cselekedetek könyve 9,36-ban ol vasható tudósítás pedig azt mutatja, hogyan fo gadja Isten a szeretet cselekedeteit, az Ő isme-retével szemben. Ott egy Tábita (Dorkász) ne vű nőtanítvány haláláról van szó. Isten Igéje ezt a bizonyságot adja: „Elébe álltak az öz vegyasszonyok mind, sírtak és mutogatták azo kat az ingeket és ru­hákat, amelyeket Dorkász készített, amíg velük volt.” Krisztus e szolgá lójának hazamenetele olyan nagy űrt hagyott hátra abban a körben, ahol élt, hogy a helység tanítványai Pétert hívatták. Nem ismertünk-e az Úrnak olyan szolgáit, akiknek az eltávozása nem csupán családjuk számára jelentett veszte séget, hanem az egész gyülekezet számára is? Ők az Úr hűséges szolgálatában töltött életben olyan örökséget hagytak hátra, ami áldás a mai hívők számára. Rajtunk áll, hogy ápoljuk ezt az örökséget az apostol intelmének megfelelően: „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről,

„odAfelé tArtunk!”

152012. évi 2. szám

akik az Isten Igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket!” (Zsid 13,7)

Ez a hálás emlékezés ne ember dicsőítésé hez vezessen, hanem Isten adományainak nagyra becsüléséhez, amiket hitben és áldással gya-koroltak azok, akik kapták. Az adomá nyozó jósága pedig az elfogadóval együtt báto rítson bennünket arra, hogy szívünkbe véssük: „Kö-vessük hitüket!”

Az idézett példákkal ellentétben említsük meg itt az Írásnak azt a részét, amely olyan em berre vonatkozik, akinek nagy felelőssége volt, de teljes csődöt mondott. Jórámról van szó, Júda királyáról. Ő Jósafát fia volt, akiről meg van írva: „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr” (2Krón 20,32). De a fia, Jórám feleségül vette Ahábnak, Izráel istentelen királyának a lányát, és: „azt tette, amit rossznak lát az Úr” (21,6). Je-ruzsálemben uralkodott, ahol Isten temploma állt. De ez nem gátolta őt abban, hogy a he gyeken áldozzon, és a jeruzsálemi lakosokat bálványimá-dásra bírja rá. Mint király a nép lelki állapotáért volt felelős, de ahelyett, hogy Istenhez vezette volna ezt a népet, rosszra és bukásra csábította őket. Szörnyű vége lett, éle tének mérlege siralmas: elment anélkül, hogy hiányzott volna (2Krón 21,20). Milyen lesújtó bizonyítvány!

Egy gyermeket, aki korán hazatér az Úrhoz, nagyon megsiratnak, pedig ő még nem lehet más, mint a szülők öröme és a ház napsugara. Néhány fáradt zarándok és néhány idős nővér búcsúját mélyen sajnáljuk, bár visszahúzódva éltek, és láthatóan semmi hatásuk nem volt. De imáikon keresztül erősítették testvéreik szívét és kezét, és hozzájárultak ahhoz, hogy a testvé rek a szeretet köteléke által összekapcsolódja nak, és közelebb kerüljenek egymáshoz.

Mennyire üres egy ember létezése, milyen szánalmas a hatása, ha elmenetele után ezt mondják: „Nem fog hiányozni!” Jórám pedig király volt, nem a nép egyik szegénye, sokat bíztak rá, nagyok voltak a lehetőségei. Király-ként magával ragadhatta volna a népet a jóra is, nem csak a rosszra. De kudarcot vallott. Sze gény nép az, akinek a királya anélkül megy el, hogy hiányozna! Van-e családapa, gyülekezeti tag, aki hasonlítani akarna hozzá?

még egyszer: mit hAgyok hátrA?Nézzük meg ezt a kérdést a körülöttünk élő

hívők kö rében, ahol moz gunk! Van-e szó olyan nőtestvérekről, akiknek a szolgálata többnyire titokban történik? Az imádkozó as szony, aki kitartó és odaadó, min denkinek hi ányozni fog, ha már nincs ott, ha szereteté nek látható bizonyságát nem is úgy hagyja hátra, mint Dor-kász. Hiszen minden nőtestvér áldássá lehet, aki egyszerűen hasz nálja azokat az adományokat, amelyeket az Úrtól kapott!

Végül még néhány kérdés: Mit hagyok hátra azoknak, akik naponta körülvesznek? Milyen voltam a munkám végzésében? Volt-e súlya számomra a „tisztességes” szónak? Az Írás er ről így szól: „Arra legyen gondotok, ami min den ember szemében jó (tisztességes)” (Róm 12,17). Ezen nem lehet könnyen átsiklanunk, ha drága nekünk

az Úr Jézus neve és bizony-sága. Ez az intelem hívők-nek szól, bár men nyire is megszé gyenítőnek tűnhet előt tünk.

Mit hagyok hátra, ha ügyeim intézése nem hoz ugyan összeütközésbe emberi törvények kel, de mégsem helytálló minden igazságos megíté-léssel szemben? A „minden ember sze mében tisztességes” fogalom nincs behatárolva az em-beri igazságosság területére! „De mind azokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jé zusban, szintén üldözni fogják” (2Tim 3,12). Ha ez egyszer minket érint, csak akkor mond hatnak „boldogok”-nak bennünket, ha valóban Krisztus nevéért gyaláz-nak minket (1Pt 4,14). De szégyen számunkra, ha közöttünk valami olyat találnak, ami nem „tisztességes minden ember szemében”.

Nem tartózkodunk hosszú ideig itt a Földön! „Odafelé tartunk!” Sok vagy kevés anyagi jót ha-gyunk-e hátra... – de ez az egy ígéret meg marad: „Az igaznak az emlékezete áldott” (Péld 10,7).

A hit tartalma Jézus, a mi Urunk. Mi az Övéi va gyunk most és örökké. Neki szolgálunk: ez le gyen életünk első és legnagyszerűbb feladata! „Azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt” (2Kor 5,15).

B. H. C

Vetés és Aratás16

A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány adásai

2012. március 25-től naponta

délelõttönként, 10.30-11.00 óra között a 41 méteres rövidhullámon (7210 kHz); este, 20.25-21.00 óra között az 1395 kHz-es (215 m-en) középhullámon.

Az evangéliumi adásokra hívjuk fel rokonaink, ismerõseink és szomszédaink figyelmét is! A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány lapja az „Antenna”, amely a következõ címen igényelhetõ:

MERA, H-1428 Budapest, Postafiók 4. Web: www.mera.hu; e-mail: radio@mera.hu

„Énekeljetek az Úrnak új éneket, ...áldjátok az Ő nevét; hirdessétek napról napra az Ő szabadítását!” (Zsoltárok 96,1-2)

ÚgyU

suta

hanmon

hasok

jómmun

aka

tenvár

germég

vire

zén,ám,

szía

vemmi

- - - - - -- - - - - -

bőlhez

hangjó

zikU

egyram

háad

lake

é

gyel

nek.met.

MeszÍgy

szee

túllő

are

- - - - -- - - - -

kékjut

lőni

hulnem

lámlesz

hene

gyenhéz,

béhogy

keha

várŐ

ottin

reti

ámcsend

ésre

aza

- - - - - -- - - - -

é

ten

let.gert.

A

há bor gó

hul lá mon

ú szik a ha

- - - - - - --

jóm, a

part meg köd be

vész, mesz sze

tő

lem. De- - -

itt van ve

lem az Ég

és a Föld U

ra, jól tu- - -

dom, Ő ve

zet cél ba

en

gem.- - -

Úgy suhan hajóm...

Biztosan eljön egyszer az a nap, amikor Ővele partot érek.Addig sok próbán és veszélyen át hű Uram, Istenem őrzi éltem. A háborgó hullámon...

172012. évi 2. szám

Rejtvény

Vetés és Aratás18

Életprogram1. Köszönd meg mindennap a szabadítást! Kö-

szönd meg a megbocsátást! Köszönd meg az örök életet! Köszönd meg, hogy most már Isten gyerme-ke vagy, mert erről Isten ígéretet tett a Bibliában! (Kol 1,12; Jn 1,12)

2. Olvasd naponta a Bibliát! A Biblia hitbeli bátor-ságot, új erőt és belső szilárdságot ad. Megmutatja a helyes utat az örök cél felé. (Mt 4,4; Csel 17,11)

3. Örülj! Van rá okod, hiszen egy örökkévaló, nagyszerű jövő felé tartasz. (1Kor 2,9)

4. Élj Isten parancsai szerint! Ezzel is bizonyítod, hogy szereted Őt. Ezáltal példa leszel mások szá-mára is. Érdemes Istennek engedelmeskedned, Ő gazdagon megáld téged. (Róm 12,1-2)

6. Csatlakozz egy bibliahű keresztyén gyüleke-zethez! A közösség az azonos gondolkodásúaknak nagyon fontos! Kapcsolódj be a gyülekezet munká-jába! (Csel 2,42)

5. Mondd el másoknak, hogy az életed most már az Úr Jézusé! Magyarázd el nekik, hogyan találtad meg a szabadulás útját! (1Tesz 1,8-10)

7. Valld meg hitedet azáltal is, hogy megke-resztelkedsz (bemerítkezel) az Úr Jézus Krisztus nevében! Isten várja ezt. (Csel 2,41)

IMAEgy halk imára kulcsolom kezem:Te légy velem,én Istenem, a nehéz válaszúton.Úgy vajúdom.Te mutasd meg, merre kell mennem,hisz a könnyekhiába peregnek le az arcomon,a harcomonnem könnyítenek.

Csak Te adhatsz megnyugvást.Kérlek hát folyvást,vedd a kezedbe reszkető kezem,az életem,hogy kövesselek teljes bizalommal,s nyugalommalnézhessek a kétes holnapok elé.

Az ég felé tekintve,rád merjem bízni életem…Te légy velem!

Király Ilona

192012. évi 2. szám

VallomásokBiztos, hogy vannak csalhatatlan jelei annak,

ha Isten gyermekei vagyunk – mint pl. az Úr és a testvérek iránti szeretetünk. De mielőtt ez megva-lósulhatna, a Szent Szellemnek meg kell győznie bennünket arról, hogy teljesen elveszettek és mél-tatlanok vagyunk. Isten megismerése együtt jár önmagunk megismerésével. Aki még mindenfajta jó dolgot fedez fel magában, és hoz fel mentségére, az még nem ment elég közel a „Magasságoshoz és Szentségeshez”. „Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az Ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is” (Ézs 57,15). Aki szeretne Isten dicsőségének a magasztalására lenni, az előbb megszabadul a saját dicsőségétől. Ezért a szellemileg érett keresztyéneket minden áldás csak még nagyobb meghajlásra, alázatra indít.

Ábrahám így könyörgött Sodomáért: „Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak, bár én csak por és hamu vagyok” (1Móz 18,27).

Jákób a hazájába való visszatérésekor így szólt: „Méltatlan vagyok minden hűséges és igaz tettedre, amit szolgáddal cselekedtél” (1Móz 32,11).

Jób ezt mondta, miután Isten helyreállította: „Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban” (Jób 42,6).

Dávid így imádkozott, amikor vétkezett: „Kö-nyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűt-lenségemet nagy irgalmaddal! Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem!” (Zsolt 51,3-4)

Aszáf Isten előtt csendesedett el, látva a gono-szok szerencséjét: „Ha keseregne a szívem, és sajogna a bensőm, akkor olyan ostoba és tudatlan volnék veled szemben, mint az állat. Ha elenyészik is testem és szí-vem, szívemnek kősziklája és örökségem Te maradsz, Istenem, örökké!” (Zsolt 73,21-22. 26)

Ézsaiás így szólt, amikor elhívta Isten az Ő szol-gálatára: „Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok…” (Ézs 6,5)

Bűnbánatom

Bűnbánatom, ha késne, egyre késne,törődj, URAM, TE, akkor is velem!

Megértem én már minden büntetésre,de egy reményem van: a kegyelem.

Füle Lajos

A római százados ekképpen kérte Jézust, hogy a szolgáját gyógyítsa meg: „Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj…” (Mt 8,8)

Péter a csodálatos halfogás után ezt mondta: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” (Lk 5,8)

A tékozló fiú a hazatérésekor így szólt az ap-jához: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek” (Lk 15,21).

A vámszedő így imádkozott a templomban: „Is-ten, légy irgalmas nekem, bűnösnek” (Lk 18,13).

Pál apostol ezt állapította meg, amikor vissza-gondolt a múltjára: „Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát” (1Kor 15,9).

János ezt írja arról, amikor Patmosz szigetén meglátta az Urat: „Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott…” (Jel 1,17)

Grafika: Kun Éva

Vetés és Aratás20

A Biblia egyetlen-szerű keletkezése

A Biblia és bármely más könyv keletkezése közötti különbség az, hogy a Bibliánál Isten volt a kezdeményező, és Ő ihlette meg az embereket, hogy mit írjanak. Ehhez Isten az Ő szent embereit hasz-nálta fel, akiket a Szent Szellem indított arra, hogy Isten gondolatait

számunkra leírják.Mivel a Biblia hozzávetőleg 1600 éven át

íródott, ez nem történhetett másként, minthogy az üzenetet Istentől kapták anélkül, hogy a le-írandót egymással megtárgyalhatták volna. Így azután mindaz, amit leírtak, a Szent Szellem bélyegét viseli magán.

Mivel a Biblia szerzője Isten, ezért ez a könyv kötelező az ember számára. Nem mindegy, ho-gyan viszonyulunk hozzá, mert Isten azt mondja, amit gondol, és komolyan gondolja, amit mond.

A Biblia egyetlenszerű fennmaradásaA Biblia egyes könyvei nemcsak hogy külön-

böző időkben, hanem különböző helyeken is ke-letkeztek, és különböző nyelveken írták őket. Ha rajtunk, embereken múlt volna, bizonyos részei feledésbe merültek, vagy elvesztek volna. Isten azonban őrködött azon, hogy minden egyes része belekerüljön a gyűjteménybe, mégpedig úgy, hogy napjainkig sem változott benne egyetlen betű sem. Az ókor, vagy középkor egyetlen más könyve sem maradt ránk oly bőséges részletekben – még ha olykor töredékesen is – mind a mai napig.

Ehhez járul még az is, hogy a Biblia dacolt minden viharral, amely ki akarta irtani a Földről és az emberek emlékezetéből. Voltaire a halála előtt röviddel, 1778-ban azt jövendölte, hogy hamarosan eljön az az idő, amikor a Bibliát nem olvassák többé. Nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a tüzet egyetlen ráfújással nem lehet elolta-ni. Voltaire meghalt – de a Biblia él!

A Biblia egyetlenszerű tartalmaMivel a Biblia nem embertől való, hanem Is-

tentől adatott az emberek számára, ezért tartalma messze felülmúl minden más könyvet.

A Bibliában úgy áll elénk Isten, mint a vi-lágmindenség nagy kitervelője és megteremtője; valamint úgy, mint teremtményeinek az Ura, akiknek magatartását Ő maga írja elő.

A Biblia ezért történeteket tár elénk, hogy múltunk tükrében bemutassa, milyen messze tértünk el Isten útjairól. „…Isten az embereket becsületesnek teremtette, csakhogy ők minden-féle okoskodásokhoz folyamodtak” (Préd 7,29). Mivel oly messzire eltávolodtunk Istentől, hogy visszatérésre nem is gondolhattunk, ezért Ő Maga vette át a kezdeményezést, és elküldte hozzánk a Fiát szabadítónak.

Jézus Krisztus a Biblia fő témájaAmikor a Bibliát olvassuk, az első lapjától

kezdve az utolsóig találkozunk Jézus Krisztussal mind az Ószövetség előképeiben és próféciáiban, mind pedig az Újszövetség kijelentéseiben és történeteiben. A Biblia beszámol az Ő eljöve-teléről, emberré lételéről, és megmutatja, hogy azért jött, hogy kifizesse az adósságot, amit nem Ő okozott, mert mi adósok voltunk, és nem tudtunk fizetni.

A Biblia elénk állítja Őt, mert mindnyájunk-nak Megváltóra van szükségünk. „Egyetlen em-ber sem olyan rossz, hogy meg ne lehetne váltani, de egyetlen ember sem olyan jó, hogy ne legyen szüksége megváltásra.”

A Biblia megmutatja, hogy mi a bűnVétkezni nemcsak azt jelenti: azt tenni, amit

nem lenne szabad. Vétkezni azt is jelenti: kárt okozni.

A bűn megrontja például a kapcsolatokat, ezért a bűn adóssá tesz. A bűn több mint hibás cselekedet, a bűn vétek Isten és gyakran az em-berek ellen is. Vétkezni mindenki tud, de nincs ember, aki képes lenne arra, hogy ne vétkezzék. Ezért botladozunk mindnyájan egyik bűnből a másikba. Ezért szükségünk van olyan valakire, aki áttöri ezt az ördögi kört. Jézuson kívül senki más nem tudta ezt megtenni. Ő azt mondta: „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek” (Jn 8,36).

A te utAd iránytűje

212012. évi 2. szám

A Biblia megadja a megoldástEz a megoldás a megváltás. Mivel remény-

telenül elvesztünk, és magunkat nem tudjuk megváltani, Megváltóra van szükségünk. A Biblia megmutatja az utat, amelyen járva a megváltásra szoruló találkozhat a Megváltóval. Ha hajlandóak vagyunk belátni elveszett voltunkat, és megvalla-ni azt, akkor Isten kész arra, hogy megbocsásson, és minket gyermekeiként elfogadjon. Döntenünk azonban nekünk kell, Isten nem kényszerít erre. Gyermekeket szeretne magának, nem marionett-figurákat.

Ajánlata bizonyos határidőre szól. Ma érvé-nyes, de hogy még holnap is fel fogja kínálni a kegyelmét, azt nem ígérte. Istennel nem lehet alkudozni. Komolyan kell vennünk, amit mond, és ajánlatát még ma el kell fogadnunk.

A Biblia megmutatja nekünk az utat Születésünkről nincs mit mondanunk. Isten

édesanyánk által élettel ajándékozott meg ben-nünket. Igen, Isten adta nekünk testi életünket. De csak ezt az egyet. Kérdés, hogy mit kezdünk vele. Ha őszinték vagyunk, meg kell vallanunk, hogy életünk útja nem sima. Vannak, akik igen-csak sajnálkozva tekintenek vissza elhajlásaikra. Kívánják, bárcsak a negatív dolgokat ki lehetne törölni a múltjukból, mint valami számítógépből. Ez azonban nem lehetséges Isten nélkül.

Mások legszívesebben az újrakezdés gombját nyomnák meg, vagyis elölről kezdenék az egé-szet. De pusztán egyetlen életünk van, és ez túl rövidnek és kevésnek látszik. Hogyan hosszab-bíthatnánk meg, vagy legalábbis hogyan lehetne elölről kezdeni?

Minden önerőből való fáradozásunk eleve kudarcra van ítélve, zsákutcába jutunk. Mások segítsége után kell néznünk – gondolják sokan –, és kerülőutakat keresnek:

– talán a múltban kutatnak valamit, és meg-próbálkoznak az ősi okkult praktikákkal;

– talán a távol-keleti vallásokhoz fordulnak, és jógával vagy meditálással próbálkoznak;

– talán visszatérnek a természethez, kövekben és kristályokban, virágokban, esszenciákban és illatokban reménykednek;

– vagy régi kultúrákra emlé-keznek, a bálványistenek kul-tuszára, ha talán az nyújtana valamit az életükben.

Mindezek sokat ígérő segítségnek tűnnek, de mindegyik egy zsákutca. Másvalaki segítségére van szükségünk, de ezt a „másvalakit” a Terem-tőnkben kell keresnünk, nem pedig a teremtett dolgokban, a teremtményvilágban.

A Biblia „kézikönyv”-nek adatottNézzétek csak, úgy vagyunk ezzel, mint a tech-

nikai vívmányokkal. Alkotója minden géphez ad egy használati utasítást, és az ember jól teszi, ha üzembe helyezése előtt alaposan áttanulmányoz-za azt. Nos, Isten mint nagy Építőmester, jónak találta a teremtett világot, és szükségesnek látta, hogy „használati utasítást” mellékeljen, mégpe-dig egy „kézikönyvet”, a Bibliát, hogy az ember hogyan járja élete útját.

A Biblia számunkra életünk zsinórmértékéül adatott. Hogy hasznunk legyen belőle, hozzá kell igazodnunk. Megmutatja, ha idáig nem úgy éltünk, ahogy azt Isten akarja. „Kitártam kezemet naphosszat a lázadó nép felé, amely nem a jó úton jár, hanem a saját gondolatai után” (Ézs 65,2).

A Biblia megmutatja Isten tervét velünk A Biblia azt is megmutatja: Isten nem akarja,

és nem is engedheti, hogy a magunk választotta úton járjunk. Soha nem fogadhatja el makacs, önző akaratunkat. Azt akarja, hogy az Ő akaratá-nak engedelmeskedjünk. Az Ő kezének munkája vagyunk. Minket önmaga számára teremtett, tehát az Ő terve szerint kell élnünk. Tudjuk, hogy erre képtelenek vagyunk, és tulajdonképpen nem is nagyon akarunk így élni. Pedig ez az egyetlen út a boldogsághoz, és Isten képes arra, hogy ezen az úton vezessen.

Azt is akarja, hogy vele közösségben éljünk. Ehhez ujjá kell születnünk. Péter apostol közli velünk Isten gondolatait erről. „Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel kép-mutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtek újjá, Isten élő és maradandó Igéje által” (1Pt 1,22-23).

Engedelmeskedjünk Isten Igéjének, amely megmutatja, hogy kárhozatra méltó bűnösök vagyunk, akik Isten igazsága szerint ítéletet

érdemlünk, de akik Jézus Krisztus véráldozata árán újjászülethe-

tünk az örök életre!

K. Berger

Vetés és Aratás22

(1Királyok 12,20. 26-32; 13,33-34)

Kevés ószövetségi király gyakorolt nagyobb hatást a népre, mint a megosztott Izráel első ki-rálya, I. Jeroboám. Uralkodása alatt jelentős vál-tozások történtek, ám újra meg újra azt látjuk, hogy mennyire felelős a nép erkölcsi és lelki állapotáért. Halála után a Királyok könyvében tizenötször említik, és mindig az istentelenség példájaként. Így neve az elpártolás és a vétek szimbólumává lett. Ebből arra következtethe-tünk, hogy egy ilyen híres-hírhedt személynek rendkívüli képességekkel kellett rendelkeznie. És valóban, Jeroboámot az 1Királyok 11,28 „rá-termett (derék) emberként” írja le, energikus és ötletes vezetőként. Ez pedig annál veszélyeseb-bé tette őt.

Amikor a tíz törzs elpártolt Dávid házától, Jeroboám az előtt a hatalmas feladat előtt állt, hogy új királyságot teremtsen. Nem csupán sa-ját hatalmának megszilárdításáról volt szó, ha-nem egy új központról, fővárosról és új, nemze-ti tudat kialakításáról is.

Jeroboám vétkeA tíz északi törzs hitet tett Jahve, az Úr mel-

lett, akitől Mózes a Sínai-hegyen a törvénye-ket kapta. Így egészen természetes volt, hogy a jeruzsálemi templomhoz kötődőnek érezték magukat a törvényben rögzített istentiszteletek betartásával. Az évenkénti ünnepeken a nép Iz-ráel egész területéről jött, hogy Jeruzsálemben imádkozzon.

Így Jeroboám gondja kézenfekvő volt. Vala-mit kellett kezdenie, máskülönben a nép ösz-tönösen délre igyekszik, riválisának, Roboám-nak a felségterületére (1Kir 12,26-27).

Ezek Jeroboámot arra indították, hogy új is-tentiszteleti formát vezessen be. Két aranybor-jút állított fel, az egyiket fent északon, Dánban, a másikat Bételben. Merészen kihirdette: „Itt vannak isteneid, ó, Izráel, akik kihoztak téged Egyiptomból!” (1Kir 12,28) A csúcsokon áldozati oltárokat állított fel, vallási ünnepeket rendelt el, és azoknak a borjúknak mutatott be áldoza-tot, amelyeket ő alkotott.

I. Jeroboám és az alkalmazkodás vallásaMivel az ároni család papjai nagyrészt a déli

birodalomba vándoroltak, hiányzott egy papi osztály. De Jeroboám képes volt megszüntetni ezt a hiányt. Bejárta az országot, saját válasz-tása szerint jelölt ki fiatal embereket, és papi szolgálatra rendelte őket. Izráel új királya így egyszerre kitöltötte a vallási űrt: az imádat tárgyaiként szolgált a két pompás aranyborjú; a dimbes-dombos erdőkben levő számos csúcs megfelelő helyet kínált az embereknek, ahol ke-gyes szertartásaikat végezhették; és egy újon-nan felállított vallási naptár illeszkedett bele ünnepnapjaival a nép addigi szokásaiba.

De ennek az új vallási rendszernek volt egy hátránya: az igaz Isten szemében ez nem volt más, mint utálatos bálványozás. Jeroboám és szegény alattvalói részére az áldozatok a lehető legkielégítőbb vallási gyakorlatot képviselték, ám Isten Igéjében ezt olvassuk: „De ez a dolog vétekre vezetett, mert a nép eljárt az egyikhez Bételbe, a másikhoz pedig Dánba” (1Kir 12,30). Kettős bűn volt Jeroboám vállán: egyrészt sze-mélyesen elfordult a menny igaz Istenétől, másrészt pedig népét belevitte ugyanabba a bűnbe (1Kir 22,53). Isten azonnal megmutatta az arcátlan királynak a nemtetszését. Egy meg nem nevezett próféta a bételi oltárnál állt, és őellene szólt. Meghirdette Jeroboámnak, hogy Dávid egy jövendőbeli fia éppen ezen az oltáron fogja feláldozni ennek az elkorcsosodott vallás-nak gyalázatos papjait. Az ő fennhéjázó, önfejű istentisztelete szörnyű ítélet alá fog kerülni.

Jeroboám új istentiszteleti rendje csábító, de ugyanakkor alattomos és kényelmes volt. Az aranyborjúkat földrajzilag fontos helyeken állították fel. Egy pillantás az akkori kor térké-pére megmutatja, hogy Bétel közvetlenül a Je-ruzsálembe tartó út mellett fekszik. Az északi birodalom minden izraelitájának, aki a temp-lomban tartott szokásos ünnepek után vágyott, Jeroboám borjai mellett kellett Jeruzsálem felé elhaladnia.

A király másik, okos elgondolásához tarto-zott, hogy azáltal tegye jogossá a borjútisztele-tet, hogy azt Izráel hagyományos istentisztele-tével teszi egyenlővé. Nem úgy adta elő, hogy

232012. évi 2. szám

olyan új hitet vezet be, ami népe elveivel ellenkezett. Egy kétségtelen elszakadást sokan elutasítottak volna. Nem, a bálványo-kat, amiket fölállított, büszkén állította elé-jük olyan istenként, aki Izráelt a múltban olyan győzelmesen vezette. Így biztosította a folytonosság fontos elemét.

Jeroboám új istentiszteletének további előnye az volt, hogy a népet állította kö-zéppontba. A mózesi szertartásokat azok a papok végezték, akiknek a tekintélye az ároni eredetre támaszkodott. Hivatalukba állításuk az Isten által pontosan előírt fel-szerelésből állt. Minden olyan próbálkozás, ami ezt az állást jogtalanul magának tulaj-donítaná, komoly vétségnek számított; Uz-ziás királynak ezt később rémülten kellett felismer-nie (2Krón 26,16-21). Jero-boám mégis megpróbálta megkerülni ezeket a terhes előírásokat, és az egész nép köréből rendelt papokat szolgálatra (1Kir 12,31). Ez az eljárás Isten rendjétől való merész és rossz elfordulás volt.

Jeroboám borjú-tisztelete az alkalmazko-dás vallása volt, amelyre őt nem lelki, ha-nem politikai megfontolások indították. Ez nem nyilatkoztatta ki a népnek Isten igazi lényét, hanem bálványimádáshoz vezetett. A mózesi áldozat feladata az volt, hogy meg-mutassa az ígért Szabadító általi megváltás valódi útját. Ezek emlékeztették az embert vétkére, és Jézus Krisztus vétekáldozatának pontos előképei voltak. Jeroboám áldozatai, amelyeket az általa felhatalmazott papok mutattak be, kielégíthették ugyan híveik vallásos érzelmeit, de istenkáromló, bál-ványimádó rituálék voltak, amelyek Isten elmarasztaló ítélete alatt álltak.

Figyelmeztetés a mi számunkraJeroboám borjúimádása minden olyan

vallási kompromisszum modellje, melyeket az igaz Isten nevében hirdetnek meg. Azt mutatja, hogy vallásos cselekedetek nem azért találnak helyeslésre Istennél, mert az Ő nevében vezetik be. Lehet szervezni

istentiszteleti szertartásokat vonzóan, népszerűen, Jézus nevében – mégis félrevezetően. Az, hogy az Úr elutasította Jeroboám istentiszteletét, tanítás és figyelmeztetés minden kor istenfélő embereinek, hogy tántoríthatatlanul ragaszkodjanak Isten Igéjé-hez, az Ő akarata szerint szolgáljanak, és az Ő he-lyére ne állítsanak semmi mást.

A meghamisított és nem Isten által bevezetett istentisztelet ősidők óta nagy veszély. Gondoljunk a pogány babonáknak a keresztyén teológiába való beolvasztására, amint azt a középkori egyház tette. De ettől a veszélytől egyetlen kor sem mentes. Ha evangéliumi köreink vallásos buzgóságának jó ré-szét alaposabban megfigyeljük, abban szomorú, lel-ki karikatúráját ismerjük fel annak az imádatnak, amelyet Isten elvárna az Ő gyülekezetében.

Ez a tény fontos kérdéseket vet fel. Az az üzenet, amit prédikálunk, megfelel-e biblikusan Jézus Krisz-tus evangéliumának, vagy a minket körülvevő kultúra tetszését keresi? Istentiszteleteink által valódi imá-datra vezetünk-e embereket? Vagy ahhoz szabjuk, hogy esztétikailag

tetsszen? A keresztyénség csak addig alkalmazkod-hat korának kulturális és szociális stílusához, amíg ezáltal nem válik hűtlenné Isten Igéjéhez.

Pál óva int attól, hogy más Krisztust prédikáljunk (2Kor 11,4). Lehet hirdetni egy olyan „Jézust”, aki már nincs összhangban azzal a Jézus Krisztussal, akit valaha az apostolok prédikáltak. Így lehet pl. forradalmárként ábrázolni, aki anarchiát vagy poli-tikai és szociális változást hirdet. Vagy, aki minden embert szeret és elfogad, és akinek csak az az egy dolga van, hogy mindenki „jól érezze magát”. De az Írás Jézus Krisztusa, bár tele van együttérzéssel és kész a megbocsátásra, a bűnöket nyíltan megbélye-gezte, és óvott az örök kárhozattól.

Amint Jeroboám példájából megtanulhatjuk, a vallásgyakorlat igazolására nem elegendő a „tradi-cionális” márkajel. Félpogány mítoszokat, teóriákat és gyakorlatokat „keresztyéninek” jelölni, ez a Szent Szellem galád megcsúfolása. Az Úr Jézus Krisztus óvott „a báránybőrbe bújt farkasoktól”.

Minden okunk megvan attól tartanunk, hogy sok evangéliumi ember elfelejtette I. Jeroboám tör-ténetét!

J. W.

Vetés és Aratás24

A legnagyobb szeretet

„Mi tehát azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket” (1Jn 4,19).

Egy kislány egyszer megkérdezte az édesap-ját: „Papa, kit szeretsz jobban, engem, vagy a bátyámat?” Az apa bölcsen elmagyarázta, hogy minden gyermekét egyformán szereti, de a szeretetét néha különböző módon fejezi ki. Kicsit később a kislány egy újabb kérdést tett fel: „Papa, kit szeretsz a legjobban, az Úr Jézust, vagy engem?” Az apa elmagyarázta kislányának, hogy az Úr Jézust szereti a legjobban, mert az Ő szeretete nélkül képtelen lenne a gyermekeit úgy szeretni, ahogyan azt teszi.Milyen nagyszerű kifejezése ez a szülői szeretetnek! Ennek az apának a válasza megegyezik egy másik apaként tisztelt em-ber szavaival, aki egyszer egy keresztyén csoportnak azt írta, hogy gyermekeinek te-kinti őket (1Jn 2,1). János apostol emlékezteti olvasóit: „Mi tehát azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket” (1Jn 4, 19).János, aki Isten tulajdonának tekintette ön-magát, Isten atyai szeretetét hangsúlyozta, amikor ezt írta: „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk.” „Abból ismerjük a szeretetet, hogy Ő az életet adta értünk” (1Jn 3,1.16). Jegyezzük meg, hogy nem csupán azt írta, hogy Isten szeret bennünket, hanem oly nagyon szeret, hogy az életet adta értünk. Ezért irántunk érzett szeretete ösztönözhet bennünket arra, hogy nagy dolgokat tegyünk érte és másokért.A szülők úgy szeretik gyermekeiket, hogy bármit megtennének értük. János apostol szerint az Atya szeretete a miénk lett, ame-lyet másoknak ajándékozhatunk.Te kit szeretsz a legjobban?

J. Olson

Krisztus földi uralma „Mert úgy tetszett neki,

hogy megismertesse velünk az Ő akaratának titkát,

amelyet kijelentett Őbenne az idők teljességének arról a rendjéről,

hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is,

ami a Földön van.” (Ef 1,9-10)

Isten akarata az, hogy egykor majd mindazt, ami a mennyben és a Földön van, egyetlen nagyszerű, tökéletes uralom alatt egyesítse. Ehhez Istennek szüksége van egy főre, egy uralkodóra. És erre a feladatra Fiát rendelte, aki egykor mint ember, itt a Földön minden Istentől rábízott feladatot neki ked-ves módon végrehajtott. Krisztus engedelmessége egyetlenszerű mind életében, mind halálában.

Mikor végzi ezt el Isten? Az örökkévalóságban? Az alapigénkben erről nincs szó. Ami itt le van írva, az „az idők teljességében” történik meg. Az Ezeréves Birodalomban, amelybe majd beletor-kollik minden üdvkorszak. A hívők elragadtatása után Isten a Földet ítéletek által megtisztítja, és Krisztus uralma alatt eddig még soha nem látott módon megáldja. Ennek a korszaknak néhány ismertetőjele:

1. Krisztus uralkodik az övéivel együtt.2. Nem a rossz, hanem a jó fog felülkerekedni.3. A teremtett világ megszabadul a bűn követ-kezményeitől.4. A betegség és a halál megszűnik.5. Izráel együtt lakozik majd az Ígéret Földjén Messiásának (Krisztusnak) az uralma alatt.6. Minden nép dicsőíti majd Istent.7. Az egész Föld kivirágzik, a pusztaság is.

Krisztus – mint a világon mindeneknek a feje – most még titokban munkálkodik. De a hívők már tudják, ismerik ezt a titkot, és előre örülnek e korszak eljövetelének!

252012. évi 2. szám

nyörűségét, mivel nagyobb gazdagságnak tartot-ta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalá-zatot, mert a megjutalmazásra tekintett” (Zsid 11,24-26).

De most mi a teendő? Nem kézenfekvő, hogy ő, a bölcs és hatalmas ember a kezébe vegye a nép felszabadítását? A szót tett kö-vette. Kiment, hogy testvérei életét megnéz-ze: igazságtalanságot látott, és agyonütötte az egyiptomit. De ez semmiképpen nem tűnt okos dolognak a testvérei szemében. Elfordul-tak tőle, nemsokára pedig menekülnie kellett. Egy pusztai kútnál találkozunk vele újra, lába előtt addigi életének romjai. Eddig mindenfé-le magasröptű tervei voltak, eddig nagy szavak és tettek jellemezték. Ebből most egy jövevény maradt idegen földön, idegen emberek jóindu-latára hagyatkozva.

Egyiptomban 40 hosszú esztendőt osztot-tak meg vele örömben és bánatban. Most tá-vol Egyiptom tudományos iskoláitól a pásztor az isteni tudomány tantárgyait tanulja Isten

iskolájában: szelídséget, türelmet, engedelmességet, hálát, alázatot. Nem, ez nem a saját keze, amely ké-pes megszabadítani, hanem egye-dül Isten erős keze. Amikor pedig eljött Isten ideje, arról ezt olvassuk: „Most azért menj! Elküldelek a fára-

óhoz, vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptom-ból!” (2Móz 3,10)

Mózes így jut el oda, hogy használható eszköz lesz Isten kezében, és megtapasztalja az Ő hatalmát: „És kihozott bennünket az Úr Egyiptomból erős kézzel és kinyújtott karral, nagy félelmet keltő jelek és csodák között. Az-után behozott bennünket … a tejjel és mézzel folyó földre” (5Móz 26,8-9).

Miben áll tehát Mózes nagysága? Biztosan nem az ő kiharcolt sikereiben, hanem egyedül abban, ami később az életprogramjává lett: „Mózes pontosan úgy járt el mindenben, aho-gyan megparancsolta neki az Úr” (2Móz 40,16). Megtisztelő volt neki, hogy Isten szolgájának nevezték. A nagyságát az jelentette, hogy őt Isten tette naggyá.

Megéri-e, hogy ezen a titkon elgondolkod-junk?

B. H. C.

Az emberi nAgyság titkA – mózesMózes kétségtelenül a múlt egyik jelentős

embere volt. Neve úgy került bele a történe-lembe, mint Izráel népének a vezetője és ki-szabadítója az egyiptomi szolgaságból. Tevé-kenysége Isten egyik prófétájaként máig külö-nösen jelentős az emberiség számára.

De mint ember is ismert előttünk? Ki volt Mózes? Miben áll a nagysága? Idézzük emlé-kezetünkbe most ennek a rendkívüli ember-nek az élettörténetét!

Egy bizonyos: hozzátartozói a legmeré-szebb álmukban sem gondoltak volna az ő jö-vendőbeli nagyságára. Mert alighogy beleszü-letett egy leigázott kisebbségbe, már bizonyos mértékben a halál gyermeke volt. A fáraó pa-rancsa úgy szólt, hogy minden újszülött héber fiúgyermeket a Nílusba kell fojtani. De Isten szándéka nem ez volt a gyermekkel, és csodá-latos módon véghezvitte a tervét.

A fáraó lánya volt az, akinek megesett a szíve a nádasba kirakott csecsemőn. Ő, az üldöző lánya saját fiaként nevelte a zsidó nép későbbi kiszabadítóját. A Zsoltá-rokban ezt olvassuk: „A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket” (Zsolt 2,4). Mennyire találó ez erre az esetre is! És 40 évig egy megalázott idegen helyett egy olyan embert látunk, akit megtanítottak „az egyiptomiak minden bölcsességére, és kivá-ló volt mind szavaiban, mind tetteiben” (Csel 7,22). Egyiptom kincsei a lábánál hevertek.

De az történt, hogy a büszke fáraó-fiúnak olyan hír jutott a fülébe, amitől minden eddigi dicsősége elhalványult. A hír atyái nagy Iste-néről szólt. Ha az egyiptomi nép erős volt is, de isteneik csak fából és kőből készültek. Ha Izráel csak egy préda volt is, de Istene mégis a menny legnagyobb Ura volt. Ő szólt az atyák-hoz, és szavai beteljesedtek. Így igazolódik be az az ígéret is, hogy az Ő népéből kell szár-maznia a világ üdvözítőjének, Krisztusnak.

Ez volt az a hit, amely testvéreit erőssé és bizakodóvá tette. Ebből a hitlángból egy szik-ra Mózesre pattant és meggyulladt. Mert ezt olvassuk: „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. Mert inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyö-

Vetés és Aratás26

Mennyire fel tudta használni az Úr a szol-gálatban ezt a házaspárt, akik Pállal érkeztek Korintusból Efezoszba! Az apostol mindkettő-jüket munkatárásának nevezte (Róm 16,3).

Akvila és Priszcilla hallották Apollóst az efezoszi zsinagógában beszélni. Ez azt bizonyít-ja, hogy keresztyén létükre még megfordultak a zsinagógában. Lehetséges, hogy bizonyságtétel céljából jöttek ott össze, és a je-ruzsálemi első hívőkhöz hason-lóan csak a kenyér megtörésére találkoztak magánházaknál. Az biztos, hogy ennek a pogány városnak az első keresztyénei zsidók voltak. Emellett szól az is, hogy Pál Efezoszba való visszatérésekor három hónapig az evangéliumot a zsinagógában hirdette. Ke-resztelő János tanítványainak a jelenléte (Csel 19,1) is arra enged következtetni, hogy nagyon sok zsidó tartózkodott a városban. Bizonyára ebben keresendő annak az oka is, hogy az első időkben miért te-kintették a rómaiak a keresz-tyéneket zsidó szektának. Azt kell azonban feltételeznünk, hogy az ezt követő időkben mindenekelőtt nem zsidók jutottak hitre. Az Efezoszi-akhoz írt levél különösen is megszólítja a körülmetéletle-neket, és Pál a Timóteusnak szóló Efezoszba küldött első levelében említi meg, hogy őt Isten a pogányok tanítójául ren-delte, hitben és igazságban.

Priszcilla és Akvila magukhoz vették Apol-lóst, aki korábban már tanított a városban, és pontosabban kifejtették előtte az Isten útját (Csel 18,24-27). Nem csak mellékesen és ku-tyafuttában beszéltek. Meghívták a házukba, és teljesen neki szentelték magukat.

Az sem véletlen, hogy itt a feleség nevét a férj neve előtt olvassuk. Ahol a házba való befogadásról van szó, ott ez általában a házi-asszonynak jelent terhet. Ahogyan jó néhány lelki-szellemi beszélgetésnek is a háziasszony barátságos magatartása nyit utat.

A házaspárról egyébként hatszor tesz emlí-tést a Biblia, és abból Priszcilla (Priszka) neve négyszer olvasható a férj neve előtt. Ezeknél, az előbb említett alkalom mellett, egyszer egy utazásról, egy másik alkalommal pedig arról

van szó, hogy Akvila és Priszcilla az életüket kockáztatták az apostolért. Ez azt jelenti, hogy kiálltak Pálért, ami miatt az életük nyilvánosan veszélybe került. Sokszor talán csak rejtekhe-lyet nyújtottak az üldözők elől, ahol szintén a háziasszonyra nehezedett a teher nagyobb ré-sze. A negyedik igehely nem mutat semmilyen sajátosságot. Összességében azonban elegendő

bizonyíték arra, hogy Pál szá-mára idegen volt a férfi és a nő értéke közötti különbségtétel. Ezt különösen is hangsúlyoz-nunk kell, mert egyesek úgy gondolják, hogy az asszonyok nyilvános szolgálatát a gyüle-kezetben nőgyűlölő érzései miatt tiltotta meg.

Amikor Akvila és Prisz-cil la Apollóst meghívták magukhoz, biztosan nem-csak egy délutáni kávézásról volt szó, bár ma, az minden további nélkül adhatja egy szellemi beszélgetés külső keretét. A Szentírás szavai afelől sem hagynak kétséget, hogy Priszcilla teljesen és egészen részt vett az Isten út-jának pontosabb kifejtésében Apollós előtt. Éppen egy házaspár közös bizonyság-tétele bizonyul gyakran kü-lönösen hatásosnak. Milyen figyelmesen kellett követnie Priszkának és Akvilának Pál

apostol tanítását, amíg együtt voltak vele! Az ő magatartásuk a bibliai tanítás fontos jelentő-ségére is rávilágít. Ismerjük korunk jelszavát: „Élet a tanítás helyett!” De létrejöhet-e valódi szellemi élet bibliai tanítás nélkül? Tévtanok elsősorban ott alakulnak ki, ahol nem ismerik el kellőképpen a tiszta bibliai tanítás szilárd alapjainak az azt megillető értékét.

Priszcilla és Akvila átélhette, hogy Apol-lós elfogadta és befogadta a tanítást. Milyen sok függött ettől az alapos tanítástól! Hiszen Apollós az Igének a tanítója volt (az 1Korintusi levélben hétszer, a Tituszhoz írt levélben egy-szer említik). Hogyan „öntözhette” volna meg azt, amit Pál „ültetett”, ha előtte ő maga nem nyert volna a Szent Szellem által tanítást, hogy Isten adhassa a növekedést (1Kor 3,6)!

Walter Wjst: „Efézus” c. könyvéből (Evangéliumi Kiadó)

AkvilA és PriszcillA EfEzoszbAn

272012. évi 2. szám

Egy multimilliomos vállalkozó sajtótájékoztatót tartott, ahol az interjú végén a kíváncsi újságírók megkérdezték tőle:

– Miért hiszi, hogy van Isten?– Nézzék, nekem számtalan üzemem van. Az

egyikben autókat, a másikban húsdarálót és sok egyebet gyártunk. Egy autó 140-150 ezer alkatrészből áll, de előbb 24 mérnököm tervezget, majd anyagpró-bákat végzünk, és csak azután jöhet a gyártás. Most vegyük a húsdarálót. Mindössze 9 alkatrészből áll, és 17 mozdulattal lehet összeszerelni a futószalagon, mégis egy-egy munkásnak több napon át kell gya-korolnia ennek a módját. Ha nekem ezek után azt állítja valaki, hogy a több milliárdszor bonyolultabb világegyetem megalkotásához nem kellett egy ter-vező, vagyis a Teremtő, az nem normális.

– Rendben van, de mivel tudná kézzelfoghatóan bizonyítani a Teremtőnek a létezését?

A gyáros észrevette a gúnyos felhangot, és dik-tálni kezdett a titkárnőjének:

„Pályázat. Építészmérnököt keresek, aki megter-vez, majd kivitelez egy toronyépületet az általam felvázolt méretekben és minőségben. Alapméret: kör alakú, átmérője 4 méter. Magassága ennek leg-alább 200-szorosa, azaz 800 méter. (Természetesen bírnia kell a toronynak az elemi erők okozta erős kilengést!) A fal vastagsága az alaptól a felső szintig max. 25 cm lehet. Ebbe bele kell szerelni a víz, a gáz, a csatorna, a felvonó és minden egyéb kiszol-gáló rendszer vezetékeit. A torony belsejében nem lehet semmi. Kívül-belül teljesen simára, egyenletes felületűre kell készíteni, merevítés, kitámasztás nem lehet rajta. Ennek ellenére a torony tetejére legyen ráépítve egy önállóan működő vegyi üzem, amely tápszereket állít elő, emberi fogyasztásra. Siker esetén a honorárium összegét a mérnök szabhatja meg, bármilyen magas összegben.”

Elvette a pályázat szövegét a titkárnőjétől, és aláírva átnyújtotta az újságírónak.

– Tessék, itt a válaszom a bizonyítékkal.– Nem értjük, hogy mi akar ez lenni.– Majd később megértik. Egyelőre közöljék a

lapjukban feltűnő helyen. Ha akad rá jelentkező, újra találkozunk, és folytatjuk a sajtóértekezletet.

A nagy érdeklődést kiváltó eseményre jó néhány neves építészmérnök és még a koráb-binál is több újságíró jött el.

– Talán el is kezdhetjük – szólt a házigazda. – Kérem az első jelentkezőt, ismertesse elképzelé-seit. Csak konkrét megoldást, kivitelezhető terveket fogadok el.

Néhány percnyi vita után a szakma legismertebb építésze dühösen megjegyezte:

– Ezt egyszerűen lehetetlen megépíteni! Én már ki is estem a versenyből, de szeretném látni azt az embert, aki ezt megtervezi!

A gyáros megkérdezte: – Nos, van még jelentkező? Nincs? Akkor kérem,

figyeljenek jól, bemutatom az eredetit.A titkárnő átnyújtott neki egy hosszú, cső alakú

papírtekercset. Kibontotta az egyik végénél, és óvatosan kihúzott belőle egy ép búzaszálat, szép, tömör, aranyszínű kalásszal. Azután így szólt a jelenlevőkhöz:

– Igazuk van, uraim, ez a feladat az ember számára valóban lehetetlen! De a Teremtőnk min-denható, csodálatos alkotásokat hozott létre, mint ezt is, nézzék csak! Mérjék le, itt vannak hozzá a műszerek. Figyeljenek, kérem, kör alakú a szára, átmérője pontosan 4 mm. Magassága ennek éppen 200-szorosa, azaz 800 mm. A falvastagsága minde-nütt 0,25 mm. Kívül sima, belül üres, az összes táp és kiszolgáló csatorna ebben a vékony falban fut. No, és ez a csodálatos miniatűr vegyi üzem, a kalász, itt a tetején önállóan működik. És tudják hogyan? Napenergiával! Ráadásul a Napot is Isten teremtette. Értik az összefüggéseket? Ez a kis vegyi labor 8-9 féle tápanyagot, vitamint állít elő vízből és a talajból felszívott ásványi anyagokból, napenergiával. Közben szelek és viharok tépik, hajlítgatják, akár a földig. De a búzaszálak ezt is kibírják. Nos, uraim, az itt látható remekmű és a mi kontárkodásaink közötti különbség egyértelműen bizonyítja a Teremtő létezését, és határtalan, számunkra felfoghatatlan képességeit. Köszönöm, hogy eljöttek ide megszemlélni Isten teremtő erejének egyik kézzelfogható bizonyítékát. Ha körülnéznek, ha tükörbe néznek, mindenütt az Ő alkotásait látják. Ha pedig Ő teremt, műveket alkot, akkor létezik!

A szerző ismeretlen

A TErEMTŐ isTEn léTEzésE

Vetés és Aratás28

MEGPRÓBÁLTATÁSAINK ÉRTÉKESEKA nehézségek és a próbatételek hasznosak,

mert feltárják előttünk elégedetlen voltunkat és tehetetlenségünket, és megmutatják, milyenek is vagyunk valójában. Soha nem ismerjük igazán önmagunkat mindaddig, amíg nem következnek be a próbatételek. Ezek fogják vissza hitéletünk kezdetének nagy fellángolásait annak igazi, va-lós mértékére, és döbbentenek rá semmiségünk-re és gyámoltalanságunkra. Így leszünk teljesen Krisztusra utalva, hogy mindent csakis Őbenne találjunk meg. A próbáink Isten tervéhez tartoz-nak, amelyek szükségesek hívő életünk és jelle-münk formálásához.

Jákób életének próbatételei arra szolgáltak, hogy eljusson önmaga maradéktalan elítélésére. Jóbot az őt ért megpróbáltatások kényszerítet-ték arra, hogy feladja önbizalmát és önigazsá-gát. Péter büszkeségét és önmaga túlbecsülését a próbák összetörték, és eljuttatták odáig, hogy erejét egyedül Krisztusban találja meg. Ezért próbál téged is az Úr újra meg újra meggyőzni arról, hogy teljesen tévesek tulajdon erőddel kapcsolatos elképzeléseid, és eljuttasson odáig, hogy el tudd mondani: „…többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem… ” (Gal 2,20)

Próbatételek által tanulunk meg: 1. felismerni Istentől való erőforrásokat, 2. hinni, 3. imádkoz-ni, 4. szeretni, 5. türelmesnek lenni, 6. képessé lenni arra, hogy másoknak segítsünk, 7. próba-tételeket a győzelem lehetőségeiként felfogni.

1. A próbatételek Isten erőforrásai Csakis nehéz körülmények között tanuljuk

meg, hogy Isten minden jóban-rosszban elegen-dő segítséget nyújt. Izráelnek a Vörös-tengernél először el kellett csendesednie, és azután meg-láthatták Isten szabadítását (2Móz 14,10-14). Ugyanezt megtapasztalhatták a pusztai vándor-lás idején, amikor szinte minden természettől való segélyforrás megszűnt, hogy megtanulják: Isten minden bajból megmutatja a kivezető utat. Ő olyan mértékben válik valóságossá szá-munkra, amilyen mértékben megérezzük, hogy szükségeinkben segítségünkre van. Így minden egyes nehézség alkalom arra, hogy Isten kije-lentse számunkra végtelen bölcsességét, hatal-mát és kegyelmét. Isten engedi, hogy a soroza-tosan megtapasztalt szorongatott helyzeteink folytatódjanak mindaddig, amíg Krisztus olyan

valósággá nem lesz számunkra, mint kiontott könnyeink, vagy az átélt, szívet-lelket megre-megtető szorongásaink, legyőzhetetlennek lát-szó próbatételeink és a hegyként elénk merede-ző gondjaink.

A próbatételeink azok, amelyek oly világossá teszik előttünk Krisztust, mint amilyen valósá-gos maga a nyomorúságunk. Pál írja, hogy ki volt téve mindenféle nehézségnek, hogy megta-pasztalja: a Krisztus ereje lakozott benne, és ez elegendő volt minden szükségének elviseléséhez. Ezért szinte örvendezett a súlyos helyzeteknek, mert mindegyikben egy-egy alkalmat látott arra, hogy bebizonyosodjék, az Úr szava neki szól:

„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz” (2Kor 12,9).

Mi is ugyanígy megtapasztalhatjuk, hogy az Úr képes megoldani számunkra minden próbát, úgyhogy tanúságot tehessünk e világnak: Isten kegyelme által képesek vagyunk örvendezők lenni, mert az Úr minden szükségünket betölti az Ő Jézus Krisztusban kijelentett kegyelmének gazdagsága szerint (Fil 4,19).

2. A próbatételek megtanítanak hinniA próbatételek termékeny talajt biztosítanak

az Isten iránti bizalom számára. A nehézségek által Isten szinte ösztönöz minket arra, hogy bízzunk az Ő hűségében és szeretetében, s ez a bizalom egyre növekedjék bennünk. A sas úgy tanítja repülni a fiókáit, hogy kilöki őket a fész-kükből a levegőbe, ahol – magukra hagyatva – vagy repülnek, vagy lezuhannak. De ezáltal kell megismerniük kicsiny szárnyaik még fejletlen erejét. S miközben kétségbeesve kapálóznak a levegőégben, megismerik új életformájuk titkát. Lassanként megtanulják, hogyan kell égi útju-kon kihasználni a légáramlatokat.

Így tanítja Isten is a gyermekeit, hogy kihasz-nálják a hit lendítő erejét azzal, hogy elveszi tá-maszukat, és gyakran kilöki őket a tehetetlenség mélysége fölé. Ekkor vagy alázuhannak, vagy megtanulják, hogy Isten ugyanúgy védelmezi őket, ahogyan a sas is kiterjesztett szárnyaival, támaszt nyújtva alárepül gyámoltalanul csapko-dó fiókáinak.

Hajlamosak vagyunk a látható dolgokban bízni, ezért teljesen újszerű élmény számunk-ra, ha magunkra vagyunk hagyatva, és egyedül

292012. évi 2. szám

a láthatatlan Istenre támaszkodhatunk. Pedig ezt a leckét meg kell tanulnunk, ha Isten nyu-galmában akarunk lakozni, ahol egyetlen me-nedékünk Ő, és egyedül a hitünk marad. Isten gyöngéden alkalmazkodik a próbatételeknél gyönge erőinkhez, és Ő maga vezet tovább, ha már nem tudjuk elviselni azokat. Bízzunk azért benne, és erősítsen is az a tudat, hogy miközben megpróbáltatunk, Jézus Krisztus jó vitézeinek bizonyulunk.

3. A próbatételek megtanítanak imádkozniA próbatételek arra kényszerítenek bennün-

ket, hogy keressük az Istennel való négyszem-közti együttlétet. Jákób térdre kényszerült a Jabbók révénél (1Móz 32-24-30). Megtanították a zsoltárost, hogy keresse a „Felséges rejteké-ben” való lakozást (Zsolt 91,1). Pál apostol éle-tét szüntelenül az Úr jelenlététől függő életté formálták a próbatételek. És minket is arra in-dítanak, hogy szüntelenül keressük Istennek a jelenlétét, hiszen megismertük, hogy csak a vele való közösség nyújt biztonságot.

Rendkívül megalázó, hogy meg kell állapíta-nunk: Isten kénytelen szenvedéseket és nyomo-rúságokat küldeni ránk, hogy mint gyermekeit a keblére vonhasson. Mert túl gyakran függet-lenítjük tőle magunkat, ha jól megy a sorunk és kényelmesen élünk. Akkor vagyunk Istenhez a legközelebb, ha a zsoltárossal együtt elmond-hatjuk: „… látod nyomorúságomat, ismered lel-kem szorongásait” (Zsolt 31,8 ).

4. A próbatételek megtanítanak szeretniIsten szeretné imádságainkat meghallgatni,

ugyanakkor azonban szeretné kemény szívün-ket meglágyítani, szeretne megtanítani minket szeretni. Ezért megengedi, hogy súlyos igazság-talanságok történjenek velünk, hogy mindez Őhozzá vezessen. És ekkor megállapítjuk, hogy nincs meg bennünk az a szeretet, amely mindent eltűr (1Kor 13,7). A Szent Szellem megmutatja, hogy kudarcot vallottunk ezen a téren, és elve-zet minket a szeretet forrásához. Ezt a megalá-zó leckét fokozatosan tanuljuk mindaddig, amíg hálát nem tudunk adni az Ő mindent legyőző szeretetéért.

5. A nehézségek türelemre tanítanakIsten iskolájában megtanulunk türelmesen

kitartani, és a kitartás a keresztyén életet meg-koronázó kegyelmi ajándék. Ha a kitartás ide-jén tökéletesen tudunk cselekedni, akkor lesz az életünk befejezetté és teljessé, és akkor semmi-

ben meg nem fogyatkozunk (Jak 1,4). A szelle-mi életünket megkoronázó tanítást gyakran a szenvedések iskolájában nyerjük. A próbatéte-lek megszűntetik bennünk a szenvedésektől és fájdalmaktól való félelmet, mert megtapasztal-hatjuk, hogy Isten tart bennünket. Képessé tesz-nek minket arra, hogy az Ő ereje által felülemel-kedjünk a félelmen mindaddig, amíg örvendezni nem tudunk a Krisztus jó vitézeként megküzdött harcban való győzelmünknek.

6. A próbatételek megtanítanak segíteniA próbatételek képessé tesznek minket arra,

hogy másokon segítsünk. Ha úrrá leszünk a pró-batételeken Isten segítségével és az Ő dicsősé-gére, ezzel megmutatjuk a világnak, mi mindent megtesz Krisztus az övéiért, és mi mindenre képes az az ember, akiben Krisztus él. Így az Ő levelei lennénk, amelyet minden ember olvashat (2Kor 3,2), mintegy leckét adva nekik arról, amit saját tapasztalatunk által mi magunk megtanul-tunk (2Kor 1,3-4). Példaadásunkkal megmutat-hatjuk, hogy Krisztus minden körülmények kö-zött meg tud tartani bennünket, és kegyelmének erejét minden emberi szükség közepette meg lehet tapasztalni.

Ha az ember szívében nincs együttérzés, akkor aligha képes másokat vigasztalni, taná-csot adni, és nem tud áldás lenni egy szenvedő világban. Istennek először a mi lelkünkbe kell beleégetni azt, amit embertársainknak tovább kell adnunk. A súlyos és fájdalmas próbatétel tesz képessé minket arra, hogy embertársain-kat megvigasztaljuk, erősítsük és bátorítsuk, akiknek a magunk tapasztalatából elmondhat-juk: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban” (Fil 4,19).

7. A próbatételek alkalmak a győzelemreA próbatételek lehetőséget adnak Istennek,

hogy múlhatatlan értékekkel jutalmazzon meg. Ha majd a világtörténelem véget ér, próbatétele-ink akkor is sugározni fogják Urunk dicsőségét az eljövendő üdvkorszakban. Tanulni akarunk próbatételeinkből? El akarjuk nyerni a győzelmi koszorút? Akarunk győzedelmesek lenni min-denekben Őáltala, aki minket szeretett? (Róm 8,37) Végig akarjuk küzdeni a nyomorúságok idejét mint Krisztus derék harcosai? (2Tim 2,3) Ha igen, akkor majd meghalljuk egykor az Ő szájából: „Menj be a te urad ünnepi lakomájára!” (Mt 25,21)

A. B. S.

Vetés és Aratás30

Most is így van ez. Amíg úgy gondoljuk, meg-oldjuk magunk a problémákat, talán eszünkbe sem jut, hogy „felébresszük” Őt.

Valójában, nekünk nem kell az Úr Jézust felkeltenünk, mivel Isten, aki felettünk őrködik, nem szunnyadozik, és nem alszik (Zsolt 121,4). Mi vagyunk azok, akiknek fel kell ébrednünk. Fel kell ébrednünk az igazsághoz, hogy nem vagyunk olyan tehetségesek az élet változásai-nak kezeléséhez, mint ahogy hisszük; hogy böl-csességünk és hajlamaink törékenyek; hogy az életünknek kapkodásunkkal próbált irányítása rendszerint a baj felhalmozódásához vezet.

Hála legyen azért – amint a Zsidókhoz írt levél írója biztat bennünket –, hogy jöhetünk az Úr Jézushoz bizalommal, mert megérti hely-zetünket, és a szükség idején kész segítséget nyújtani (Zsid 4,16). Gondoljunk kegyelmére, amely segít abban, hogy elviselhetők legyünk, irgalmára, győzelmes hatalmára, bölcsességére, amely utat mutat számunkra. Ne feledjük meg-nyugtató jelenlétét és békéjét, hogy megértsük, és túljussunk az élet viharain. Ezek mind telje-síthető kérések!

Így legközelebb, ha nehéz az életed, és nem tudod, hogy mit tegyél, fogadd meg a Biblia tanácsát: „ébreszd fel” Őt! Kimerült leszel és elveszíted a bátorságodat, ha megpróbálsz a csónakodból teljesen egyedül kilépni!

Egy csodálatos régi ének jut eszembe, amely arról szól, hogy minden órában szükségünk van a Megváltónkra. Neked is szükséged lehet rá – valószínűleg még ma –, legyen ez életed fő célja!

„Minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van rátok!” (1Pt 5,7)

Joe Stowell

KIÁLTS!Ha köznapok filléres gondjabizalmadat meg-megrabolja,s kétség, hiány szívedre bút hoz,ne késlekedj! Kiálts az Úrhoz!

Füle Lajos

„Ébreszd

fel” Őt!

„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusá-hoz, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet talál-

junk, amikor segítségre van szükségünk.” (Zsid 4,16)

Elza a Moody Biblia Intézet élelmezési rész-legénél dolgozott. Sok minden tetszett vele kap-csolatban: örömteli mosolya, szolgálatkészsége és mindenki iránti szeretete. De szerénysége, nagyvárosi bölcsessége ragadott meg legjobban, amelyet elmés megjegyzéseiben tapasztalhat-tam. Egy csokorra valót mondhatnék el belőlük, de most csak egyet említek, amely bizonyára je-lent valami jót a számodra is.

Egyik reggel, amikor pénz után kotorász-tam a zsebemben, hogy kifizessem a reggelimet, megkérdeztem Elzát, volt-e sok tennivalója, mire azt válaszolta:

– Volt elég, és nem ment minden simán. – Valóban? – kérdeztem. – Mi volt a prob-

léma? – Hát – szellemeskedett –, reggel fel kellett

ébresztenem Őt!Nem igazán értettem, hogy kire gondolt,

ezért megkérdeztem: – Kire gondoltál, kit keltettél fel reggel?– Nem ismered a Bibliádat? – szólt incselked-

ve azon örvendezve, hogy az intézet vezetőjét zavarba hozta. Majd a további kellemetlenség elkerülése végett így folytatta: – Amikor a viha-ros tengeren a tanítványok azt hitték, hogy meg fognak halni, fel kellett az Úr Jézust ébreszteni-ük, hogy segítsen rajtuk. Nekem is fel kellett éb-resztenem Őt ma reggel, mert szükségem volt a segítségére!

További magyarázatra nem volt szükségem, így már azt sem kellett elmondania, hogy Jézus az utolsó mentsvár volt a megrémült tanítvá-nyok számára. Lukács elmondja (8,22-25), hogy amikor a csónak már majdnem megtelt vízzel, kétségbeestek, és felébresztették Jézust.

Vannak, akik olyan kérdések fölött vitatkoz-nak, hogy a Dánielről feljegyzett írás valóban megtörtént-e. Jakob Kroeker a ma is aktuális kérdésekre keresi a választ. A szerző Dániel könyvének első hat fejezetéből tárja elénk, hogy Isten minden történelmi helyzetben győztes és hű marad az Őt követők életében.

David W. Gooding John C. LennoxKüzdelem az élet értelméért III.

474 oldal(Méret: A5)

C. H. Spurgeon A hit nemes

harca

196 oldal(Méret: A5)

Több mint negyven évig munkálkodott teljes odaadással Londonban az 1800-as években C. H. Spurgeon, ez a szenvedélyes és kompromisszumot nem ismerő prédikátor. Igemagyarázatai azt bizo-nyítják, hogy a hit nemes harcát harcolni a gyakor-latban kell, ahogyan azt a Biblia tanítja. A könyv témája többek között: „Noé bárkája és az özön-víz”, „Jákób második látogatása Bételben”.

Jakob KroekerVilághatalom és Isten országa

162 oldal(Méret: A5)

Patricia St. John elmondja élettörté-

netét

226 oldal(Méret: A5)

A III. kötet középpontjában az etika kérdés-körének vizsgálata áll. Kiválóan használható az oktatában; a feldolgozást esettanulmányok és témakörönként kérdések segítik. Az olvasót nemcsak gazdag tényanyag segíti az eligazodás-ban, hanem a megfogalmazás természetes ele-ganciája, közérthető nyelvezete is.

Patricia St. John a „Nyomok a hóban”, „A va-don titka” és több ismert regény írója, aki élet-ével is hatást gyakorolt a környezetében élőkre. Önéletrajza ugyanúgy magával ragad és meg-indít, mint az elbeszélései. Rendkívül emberi módon élte és hirdette Isten erejét egész éle-te során Afrikában, Ugandában, Ruandában, Szudánban és Romániában.

A Kiadó teljes könyvlistáját (az Evangéliumi Kiadó címén) kérésre, ingyen megküldjük.

ˆ

Ezt a folyóiratot, Isten kegyelméből évente háromszor adjuk

ki, és kb. 40 országba juttatjuk el. Ha szeretné, hogy a Vetés

és Aratás továbbra is megjelenjék, kérjük, lehetőségei szerint

adományaival járuljon hozzá annak kiadásához és a

postázás költségeihez! Köszönjük az eddigi támogatásokat,

a szolgálatunkért és a munkatársainkért elmondott

imádságokat is! Támogatását a megadott

bankszámlaszámokra, vagy akár csekkben is elküldheti.

Nyugati olvasóink folyóiratunkat és könyveinket missziónk képviseletének németországi címéről rendelhetik meg:

Mission für Süd-Ost-EuropaAlexander Seidel, Augustenstr. 2. D-70794 FilderstadtE-mail: asandor@gmx.de Tel.: 0049-7158-98 28 24

Németországi olvasóink adományukért Spendenquittung-ot kaphatnak, ha azt erre a címre küldik el:Mission für Süd-Ost-Europa, Ungarische Arbeit;Konto-Nr. 41 57 58, BLZ 520 604 00, Bank: EKK Stuttgart

USÁ-ban és Kanadában élő kedves Olvasóinknak felhívjuk figyelmét képviseletünk új címére. Adományaikat az adóból levonhatják (income tax deductible) ha azt a következő címre – akár csekkben is – elküldik: Hungarian Christian Literature Worldwide Inc. 7760 Fleger Drive, Parma OH 44134 – 6457

Romániában élő olvasóink adományaikat a Fundatia BIBLOS számlájára utalhatják át (cod fiscal 7133217):Banc Post, Cluj-Napoca, Nr. RO 21 BPOS 13003086829 ROL 01

Szlovákiai olvasóink adományukat a Misijná spolocnost’ evanjelia Ježiša Krista részére a következő számlára küldhetik: Bratislava VÚB 29830-112/0200

Mr. Alexander Veres7760 Fleger Dr.Parma, OH 44134-6457E-mail: salem960@aol.com

Sas IstvánSzevcsenkó út 2/6UA-90212 (Bátyú)

Beregszászi járásTel.: 00-380-3141-49168E-mail: saspiroska53@gmail.com

Батьово

Tel.: 00-385-31-733-814

Szerkesztõség, Egerv3218@t-online.huwww.vetesesaratas.hu

e

tibor.ngy@gmail.com