1

A gyermekkori rossz bánásmód következményei

(tanulmány)

2

Felhasznált irodalom:

Személyiségvonások, tünetdimenziók, rossz szülői bánásmód vizsgálata és látens sérülékenységdimenziók azonosítása egyes pszichés zavarokban

Doktori értekezés

Dr. Unoka Zsolt Szabolcs

Semmelweis Egyetem

Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola

Gyermekek mentálisan sérülékeny családokban

Kézikönyv pedagógusoknak

Szerkesztette: F. Lassú Zsuzsa, 2011

VANKÓ TÜNDE

KÖTŐDÉS ÉS KORAI MALADAPTÍV SÉMÁK VIZSGÁLATA

EGYES PSZICHÉS ZAVAROKBAN

Doktori (Ph.D.) értekezés

Pécs, 2012

Henning Köhler: Félénk, szomorú és nyugtalan gyerekekről

Szépnap Kiadó, 2004.

Rudolf Steiner: A gyermek nevelése szellemtudományi szempontból

Jáspis 1993

Henning Köhler: Rossz gyerekek pedig nincsenek

Szépnap 2003

GYERMEKSZEMMEL A GYERMEKJOGI EGYEZMÉNY Gyermekjogok Magyarországon UNICEF , 2012

Dr. Szabó Máté ombudsman weboldala http://gyermekjogok.obh.hu/index.php Wikipedia weboldalai

Webbeteg

3

Susan Forward: Mérgező szülők

Háttér kiadó, 2000

Dr. Pászthy Bea: A bántalmazott gyermek Semmelweis Egyetem

I.sz. Gyermekgyógyászati Klinika

Babity Mária: Oktatási segédanyag- A gyermekbántalmazás, megelőzése, kezelése c. fakultációhoz

Eötvös József Főiskola 2005

4

“Én egy olyan országban szeretnék élni, ahol jó gyereknek lenni.”

„Manapság minden gyermeket meg kell menteni.” (Rudolf Steiner) Kitől és miért? - kérdezhetnénk. A válaszadást Henning Köhler kezdi: A gyermekek válsága többek között előítéleteink és gondolkodási hibáink következménye. A legfőbb előítélet a nevelésben a „faraghatóság” feltételezése: többé-kevésbé tudatosan abból indulunk ki, hogy a szülőknek (vagy más nevelőknek) a kezében van a gyermek; tehát a gyermekek bizonyos örökletes adottságok és… a kívülről érkező nevelés tárgyai (egyébként Waldorf-körökben is elterjedt ez a nézet). Ezt a pedagógia kardinális tévedésének tartom.

Már csupán azzal a gondolattal, hogy a gyermeket alávethetjük szándékainknak, nagy károkat okozunk. Ennek a magatartásnak az eredménye a felnőtt és a gyermek közötti teljes meg nem értés. Sok gyermek zavarodottsággal, nyugtalansággal, gondterheltséggel és félelemmel reagál erre.

És itt kezdődik az ördögi kör: a szülők a gyermeknél fellépő elidegenedés tüneteit látva egyre mélyebben belegabalyodnak a „faragha. tóság” tévképzetébe, egyre gátlástalanabb manipulációs eszközöket vetnek be (természetesen csak a legnemesebb céllal!). A befolyásolni szándékozó nevelés csavarjait megszorítják, ahelyett hogy lazítanának rajtuk. Lehet, hogy így szeretnék elérni a gyermek sikeres beilleszkedését környezetébe, de ő kapcsolatelmélyítési szándékának teljes félreértését éli meg, és azt, hogy szakítanak vele. Mert igenis kapcsolat-megszakítás az, ha kiválasztott sorstársai megegyeznek abban, hogy „a gyerek rosszul sikerült, és újból kell teremteni.”

Az amúgy is ingatag bizalmi alapot, melyet az elterjedt „befolyásolhatóság és faraghatóság” tévedésével építettünk, teljesen aláássa a „hiba kijavítására” irányuló pedagógiai vagy terápiás óvintézkedés.

Egyenesen ki kell mondanunk: a nehezen kezelhető gyerekek óriási lehetőséget nyújtanak számunkra, ha megértjük, hogy feltűnésükkel egy kérdést tesznek fel: „Miért nem méltányoljátok azt a bizalmat, amelyet nektek ajándékoztam, amikor beavattalak titeket a titkomba?” Az egyetlen értelmes terápia az úgynevezett viselkedészavarokkal küzdő gyerek számára, ha a nevelésében hozzá legközelebb állók igyekeznek megérteni őt, belátván: maga a gyerek adományozta nekik a kiváltságot azzal, hogy hozzáférhetővé tette titkát.

Viktor E. Frankl írja: „ A szülők a nemzéskor kromoszómáikat adják a gyereknek, de nem ők lehelnek lelket belé.” „A gyerek leheli a szülőkbe (és azokba, akikkel a szülők szoros rokonságban állnak) a saját lelkét”. Ha ezt fölfogjuk, és igazi erőt merítünk belőle (olyat, amely nem a nevelő hatalmi befolyásán alapszik!), hogy a gyermeket támogassuk, akkor gyógyítóan nevelünk.

5

De mit is teszünk e helyett? A befolyásolhatóság feltételezése mellett még azt is tévesen gondoljuk, nevelni nem jelent mást, minthogy a gyermeket egy alkalmazkodási folyamatban lehetőleg súrlódásmentesen beillesszük a társadalomba. A beilleszkedés és az alkalmazkodás olyan fogalmaink, melyek az emberré válás folyamatának mércéjét határozzák meg, feltételezve egy megkérdőjelezhetetlen, konvencionális status quót. A beillesztés szándéka tehát az egyén és a fejlődés ellen irányul: annak a ténynek a meg nem értésén alapszik, hogy az egyénivé válás folyamata pontosan egy beilleszkedés elleni, többé-kevésbé erőteljes tiltakozást kíván (a szabadságot megalapozó antiszociális elemet, ahogy Steiner nevezi).

Az ember annyiban individuális, amennyiben nem veti magát alá az elvárásoknak, és annyiban csoportlény, amennyiben ezt megteszi. Mindkettő szükséges, de el kell döntenünk, hogy a nevelésben ma hová helyezzük a hangsúlyt. A szabadságra nevelés üres szlogen, ha a gyakorlatban minden a beilleszkedésről szól, a szabadságot valamikorra későbbre halasztva, azzal a téves feltételezéssel, hogy a jó alkalmazkodóképesség biztosítja a legmegfelelőbb alapot egy későbbi szuverén életvezetéshez. A beilleszkedés elleni tiltakozást azonban kreatívan kell gyakorolni, különben egyszer csak destruktívvá válik. (A beilleszkedés megtagadásának az ösztönzése, mint pedagógiai feladat? Igen! A gyerekeket engedetlenségre kell bátorítanunk, hogy megkapjuk tőlük a pedagógiai gyakorlat és a társadalmai jövő helyes tanácsait. A minden további nélkül szófogadó gyerekre a pedagógusnak úgy kellene tekintenie, mint saját nevelői kudarcára. A tanár, aki egy szorgalmas és jó osztályt akar, pedagógiai hibát követ el.

A tekintély teljesen más lapra tartozik: a szeretett tekintélynek a gyerekek mernek kreatív módon ellentmondani; mellette teremtő ellenállásban növekszenek. A „nem” fontos, tiszteletteljes, finom lehetőséggé válik.)

Ameddig azzal takarózunk, hogy a szabadság a nagykorúság előtt szóba sem jöhet, épp a nevelés beavató jellegét nem vesszük komolyan: a gyermek szabad (reménykedő) lényként ránk bízta magát, nem azért, hogy olyan befolyásokkal tegyük szabaddá, amelyekről azt gondoljuk, később a szabadságát szolgálják, hanem azért, hogy világra jövetelének szabadságát önmagában értékeljük, tehát értőn igazolhassuk. Ha a kezdet egyben a célunk is, akkor a gyermek szabadságát segítjük érvényesülni; mi vagyunk az erre kiválasztott vezetők. Tennünk nem kell semmit – még csak szabad embert sem kell faragnunk a gyerekből, hiszen ő már szabad. Aki ezt nem tiszteli, nem fog tudni nevelni.

Az acél, hogy a gyerek alkalmazkodjék és beilleszkedjék, azért mond ellent a fejlődésnek, mert nem számol az egyén és a kulturális fejlődés kapcsolatával; tehát nem ismeri föl azt, hogy a kulturális folyamatban nekünk kell tanulnunk a gyerektől, talán épp egy olyan radikális újítást, amely a jövőből érkezik. A gyerekek viselkedésében, akár tiltakozásában előre megmutatkozhat az, ami a tudat történetében ránk vár, és mai gondolkodásunk, ítélkezésünk és cselekvéseink tükrében még nehezen érthető. Más szavakkal: akkor élünk hallatlan lehetőségünkkel, hogy intuitíven megismerjük a jövőt, ha a nehezen kezelhetőnek vélt gyerekeket előítéletektől és félelmektől mentes tudásvággyal közelítjük meg, azzal a meggyőződéssel, hogy beilleszkedésük stílusának a megfigyelése elárul valamit arról, milyen szociális készségekre van szükség a világ egészséges fejlődéséhez.

6

Milyen alapon ítélkezünk, amikor kitagadjuk őket érinthetetlen társadalmunkból? Ne legyenek illúzióink: ilyenkor nem vesszük figyelembe az individualitást, a nevelői kiválasztottság kegyelmét és a fejlődést. „Miféle normalitásfogalom mutatja nekünk az irányt?”- kérdezi Jürg Jegge, majd a következő választ adja: „A polgári iskola normája ez (továbbá az elpolgárosult társadalomé). De hol van az leírva, hogy egy gyereknek miként kell fejlődnie? A szilvára talán nagyszerűen alkalmazható a fejlődési séma, de egy ember esetében aligha. És a norma mit határoz meg?”

A pedagógiai szakirodalomban, a tantervekben, a szülői újságokban és tanácsadó brosúrákban vagyon ez leírva. A nevelés kérdését hatalmába kerítette egy mindenhol jelen lévő szakértőieskedés. Ha igaz volna az egyenlet: „mennyiség plusz tanároskodó magatartás egyenlő minőséggel”, akkor a gyermeki fejlődés tudománya lenne a legfejlettebb tudomány.

A szakértők száma feltartóztathatatlanul nő, és az egyre újabb és homályosabb zavarszindrómák, kiküszöbölési módszerek és elméletek kiagyalása tömegsporttá vált.

Amíg a gyermek fölött okoskodunk, épp a lényeget felejtjük el: a gyermek individuális lénye értő, nyitott figyelmünket kéri, szeretetteljes, támogató kisérésünket saját fejlődésének útján….

Szülők, tanítók és nevelők isteni hatalommal felruházott személyeknek képzelik magukat, vagy legalábbis azt hiszik, ilyen hatalom jár nekik. Ezért felháborodva, megzavarodva és sértődötten reagálnak, ha kiderül, hogy valójában milyen csekély befolyással bírnak.

A pedagógiai írások többségének szinte minden sora azt támasztja alá, hogy a gyerek alattvalói státusszal bír; a vélemények csak abban különböznek, hogy miként kell bánni ezekkel az alattvalókkal. Parancsolóan? Elnézően? Továbbá hogyan lehet őket hatékonyabban ellenőrizni: nyílt kényszerrel, vagy hogy elhitetjük velük, önként teszik azt, amit elvárunk tőlük? Még a szeretetet is hatalmi eszköznek ajánlják, „pozitív megerősítés” felkiáltással (az engedelmesség kicsikarása céljából). Az embernek néha az a benyomása, hogy egy legyőzött népről van szó, és nem azokról, akik akarati impulzusaikban ott hordozzák az emberiség jövőbeni tudását. Ezzel kapcsolatban írja Werner Kuhfuss: „Felnőttek és gyerekek viszonyában a legszentebb és legérinthetetlenebb a gyermek akarata.”

A pedagógia ilyen fokú félremagyarázása mellett nem csoda, hogy semmi se sikerül. Kuhfuss szerint tapasztalt pedagógusok úgy reagálnak tekintélyük fogyatkozására, mint a „trónfosztott királyok”; kénytelenek tudomásul venni, de nem találnak rá magyarázatot. „ Mások… nem is kerülnek trónra. A >>nép<< - mármint a gyerekek - megtagadja az engedelmességet” Ezt azért teszik, hogy megértessék velünk azt, amit meg kell értenünk: „Csak egy nevelő van: a gyermeki ember… aki önmagát neveli. A pedagógia az a művészet, amely az embernek alkalmat ad önmaga nevelésére.”

A legrosszabb esetben egy gyermeket bántalmazhatnak, vagy elhanyagolhatnak, de állandó nevelgetéssel úgy kifáraszthatják, hogy beletörődik, és látszólag alkalmazkodik. Egy dologra azonban senki nem képes: a gyerek legmélyebb, legbenső magvába beavatkozni. A lényeg hatáskörünkön kívül esik – persze ennek a megjelenését megnehezíti a gyerek alábecsülése. Akkor gyengítjük a gyermeki lényt, ha saját elképzelésünk szerint akarjuk alakítani. „A megfelelő mértékű szigor vagy engedékenység erősít és igazol, de minden, még a legjobb

7

szándékú erőltetés is gyengít. Sajnos, a legtöbb pedagógiára ez az erőltetés a jellemző” – véli Kuhfuss.

Amit itt szigornak vagy engedékenységnek nevezek, azt máshol előhívó (evokatív = minden egyén személyisége sajátos válaszokat vált ki másokból ) nevelői magatartásnak hívom, mely ellentétes a tolakodó, szuggeráló neveléssel. Távolról sem vagyunk istenek, akik a gyereket úgymond rendes vagy teljes értékű emberré tehetnék. Ehelyett egészen más, csodálatos események részesei lehetünk, amelyek, ha képként élővé tesszük magunkban, gyorsan megszabadítanak bennünket minden uralkodási vágytól.

Mielőtt a gyermek, mint „utat kereső vendég” megérkezne hozzánk, befolyásunk hatókörén kívül – az ártatlanság szférájában – felépíti reményalakját; ott magasabb rendű lények veszik körül, akiknek akarata, érzése és gondolkodása azt tartalmazza, amit az ember legbelül keres: a jóságot, az igazságosságot és az igazságot. A még meg nem született lélek őket utánozza, és részese lesz az emberi jövőképnek, amelyhez hozzá akarja fűzni saját gesztusát. A gyereket maga az ember fia inspirálja. Minden születésben van valami a betlehemi történetből. A gyermek a magasabb lényekkel egyetértésben – akik közül egy, az angyala lelkiismeretes kísérőnek rendeltetett melléje -, a tiszta emberi szeretet szféráján áthaladva kapott benyomás hatására elhatározza, hogy ránk bízza magát. A lényeget tekintve a születés ennek az önátadásnak az aktusa, amely a továbbiakban mindenkit érint, akit a gyermek kiválasztott arra, hogy védelmezője, kísérője, vigasztalója, gyógyítója legyen az életben. Ez nem egyenlő azzal a pedagógiai elképzeléssel, amely a gyereket öröklött adottságai alapján a „nevelők által gyúrt tésztának tekinti, amely aztán szándékunk szerint az idő sütőjében készre sül”

Kinek köszönhetjük azt a kiváltságot, adott esetben képességet, hogy folytathassuk az isteni művet? A gyermeknek! A gyermeki eszmének nincs alapja, ha nem hatja át az a felismerés, hogy csak a gyerek felhatalmazása szerint nevelhetünk. A gyermek az isteni követ, nem a nevelő. A nevelő ajándék gyanánt visszakap valamit az elveszített mennyei közelségből, amikor megismerkedhet az isteni üzenettel, és lehetősége nyílik arra, hogy utólag méltónak bizonyuljon erre az ajándékra.

Ha lelkiismeretesen vizsgálódunk, ugyanez vonatkozik az összes társadalmi szerveződésre is: csak azok a hasznos szociális intézmények, amelyekre a gyermek felhatalmaz minket. …

Ezért a nevelést nem lehet szétválasztani a társadalmi fejlődéstől, hiszen törvényszerű, hogy az a társadalmi fejlődés, amelynek más a fő mozgatója, mint a gyermeki remény igazolása, félresiklott fejlődés. Rudolf Steiner szociológiai alaptörvénye lényegében ugyanezt mondja ki: a történelmi folyamatban az egyénnek egyre kevésbé kell alkalmazkodnia a társadalmi feltételekhez, ehelyett inkább a társadalomnak kell az egyén feltételeit figyelembe vennie. Steiner ennek a megfogalmazásakor nem az egoizmus, hanem az individualitás diadalára gondolt. …

R. Steiner meglepően új fényben világítja meg az olyan, már-már az elviselhetetlenségig kifacsart fogalmakat, min a jóság, a szépség, és az igazság, amikor ezeket valóban a gyermeki lény anatómiai jegyeinek tekinti.

Az igazságon alapszik a gyermek ébredő gondolkodása, mielőtt még megismerkedik a hazugsággal, és azt megtanulja;

8

a szépségen (a méltóságon) alapszik a gyermek érzése, mielőtt az emberhez méltatlannal, az ember ember általi megaláztatásával szembesül és áthatja a szégyen és a felháborodás, ami azonban el is csábítja; a jóságon alapszik a gyermek akarata, mielőtt még az ellenségeskedéssel találkozna.

Ez a három minőség összefügg a három szociális alapkövetelménnyel: a szabadsággal, az igazságossággal és a szolidaritással. A szellemi életben (nevelés, képzés, kutatás, tanulmányok és művészet) nincs hatékonyabb védelem a hazugság elhatalmasodása, a gondolkodás és a fantázia hatalmi érdekeket szolgáló felhasználása ellen, mint a feltétel nélküli szabadság.

Az igazságosság (egyenlőség, demokrácia) tagadhatatlan következménye annak a ténynek, hogy a szeretetimpulzus… a szépség ( a Te-tapasztalás az isten-képmás) tiszta átéléséhez emelkedett. Az sem vitatható többé, hogy minden ember egyenlőnek születik, hanem evidens, látható tény. Ennek eredménye a szociális élet jogalkotásában a kiváltságok, illetve a hierarchikus fokozatok eltörlése.

A szolidaritás (testvériség, kölcsönös segítségnyújtás) a jóság princípiumának felel meg a munkálkodók világában….

Az, aki ezen gúnyolódik, a gyerekeken gúnyolódik; aki ezeket az eszméket kultúrtörténeti múzeumba száműzi, a gyerekeket száműzi oda. A gyerek kigúnyolásának korát éljük, és csodálkozunk, ha a gúny zavarodottságot, félelmet és gyászt eredményez.

A gyermek alapvető szükségletei az egészséges felnőtté váláshoz:

A gyermek első hét évének életélményei a legmeghatározóbbak későbbi élete során és a legkevésbé van lehetősége arra, hogy a szülői, nevelői hibák által okozott károkat később helyrehozhassa. Ezért a gyermeknevelés a felnőtt önnevelésével kezdődik.

A kisgyermek magatehetetlen, minden szempontból kiszolgáltatott a környezetének úgy fizikai, mint érzelmi és gondolati szinten egyaránt. Mérhetetlen bizalommal és szeretettel teli lélekkel érkezik a világba, a legnemesebbet feltételezve az őt fogadó szülőkről. Nincs védekezőképessége a környezet hatásaival szemben, mindent magába szív, ami vele és körülötte történik. Nincs ellenálló képessége az élményekkel szemben.

Az emberi melegség, gyengédség, odaadó, szeretetteljes gondoskodás, biztonság (védettségérzés), tisztelet, elfogadás, érdeklődő figyelem, türelem, életöröm a legalapvetőbb szükségletei ebben az időszakban. Ha mindezeket megtapasztalja, jól érzi magát a testében és azt érzékeli, hogy a világ jó, biztonságos hely. Ennek hatására egészséges Én-tudata (önérzete) alakul ki, biztosan, belső nyugalommal áll majd a világban és élethelyzeteiben.

9

Felnőve csak akkor lesz képes figyelmesen meghallgatni embertársát, másságát megérteni és elfogadni, s iránta igazi érdeklődést tanúsítani, ha biztos talajon állva, saját személyiségstruktúrájába beleivódott a belső nyugalom, megfontoltság.

Ellenkező esetben félelmei támadnak, és menedéket keresve „önmagánál”, türelmetlenül kapkod, újra meg újra visszatér saját előítéleteihez, szokásaihoz, berögzült rokon- és ellenszenveihez, mert különben az az érzése támad, hogy eltűnik az ÉN és a TE közötti határ. Ez pszichológiai tény.

A gyermek az élő példán keresztül tanul (nem az erkölcsi prédikációkon át), a szavakkal való, intellektuális nevelés nem hogy semmit nem ér, hanem káros is. A gyermek a szülőt és környezetét utánozva sajátítja el a készségeket és érzékeli önmagát.

A szülők feladata, hogy önmagukat górcső alá véve megvizsgálják, megvannak-e bennük a gyermek egészséges fejlődéséhez szükséges lelki tartalmak: türelem, áhítat, nyugalom, tolerancia. Ezeket a képességeket önnevelési igyekezettel kell megerősíteniük magukban.

Ha egy másik lény iránt érzett szeretetünk nem kapcsolódik össze azzal az igénnyel, hogy a másik lényt megismerjük, vagyis hogy megértsük, és hogy a megismerés által a vele való bánásmód helyes formáját megtaláljuk, akkor a szeretetünkből valami lényeges hiányzik, és csak kezdemény marad.

Rudolf Steiner tudta, miért ragaszkodik konokul ahhoz, hogy az erkölcsöt prédikáló, erkölcsöt követelő nevelés hiábavaló, sőt egyenesen károsan hat a későbbi életszakaszokban a szilárd morális (erkölcsi) tulajdonságok fejlődésére. Az erőszakkal vagy tapintatosan kikényszerített morál semmi mást nem hoz, csupán megalkuvást. Csak útjában áll az autonóm (önálló, független, magának törvényt szabó) morálnak, amely az autonóm ideál kialakításában teljesedik ki.

Ha egy nevelési módszer arról igyekszik meggyőzni a gyereket, hogy lemondással többet nyer, mint veszít, az az emberben szunnyadó, megvalósításra törekvő altruista (áldozatkész, önzetlen) képességet rossz megvilágításban szemléli. Ha azt éreztetjük vele, hogy például nagyvonalú ajándékozással vagy zokszó nélküli osztozkodással előnyükhöz juthat, ha bizonyos kedvezményeket attól teszünk függővé, hogy a gyerek kész-e kívánságairól és vágyairól mások érdekében lemondani, akkor az ok-okozati összefüggésbe komoly hibák kerültek. Az embertársaink iránti figyelem erényét ezzel az iskolai osztályzatok szintjére húzzuk le, melyekért odahaza dicséret vagy büntetés jár. Ily módon morális kényszert gyakorolunk, mellyel nem a szociális érzékenységet fejlesztjük, hanem a diplomatikusan számító ravaszságot. Ez pedig a legnagyobb mértékben antiszociális.

A morális fejlődés szempontjából döntő az élő példa.

A gyermekben eredendő hajlam van a jóra, ami nem belénevelt, hanem magával hozott képesség és amely nyitottságot neveléssel el lehet rontani.

Ha a gyermek nem érzi a melegséget, biztonságot ebben az időszakban, védőpáncélt fejleszt ki, ami megnyilvánulhat hiperaktivitásban, érzelmi megmerevedésben, kényszeres cselekedetekben, hisztériában, bohóckodásban. Mindez beilleszkedési nehézségeket okoz számára.

10

Felnőttkorra a gyermekkori biztonsághiány miatt túlzott óvatosság, félelmek alakulnak ki, melyek következtében sokszor nem fog bölcs döntést hozni a felnőtt, mert nem lesz objektív rálátása a helyzetekre, hanem félelemből cselekszik (elkerülés). A gyermekkori negatív hatások krónikus emésztőszervi problémákban manifesztálódhatnak felnőtt korra, de már gyermekkorban is gyakran előfordulnak ilyen jellegű problémák, pl. hasfájások, stb. A környezet destruktív érzelmi-gondolati hatásai pedig téves önképet, hiedelemrendszereket alakítanak ki önmagáról és a világ hozzá való viszonyáról, melyek pszichés betegségekben nyilvánulnak meg.

A későbbi életszakaszban (7-14 év) olyan szeretetteljes, élő példaképre van szüksége a gyermeknek, akit érdemes követni, akit tisztelhet. A gyermeknek tökéletes érzékelő képessége van a hitelesség tekintetében. Pontosan tudja-érzi, hogy az őt nevelő felnőttben összhangban van-e az, amit mond, azzal amit tesz. A gyermeket nem lehet becsapni. A szavak mögé érez, a tettek mögé lát. A szokások, hajlamok, lelkiismeret kialakulásának időszakában elengedhetetlenül fontos, hogy a világban és környezetében megtapasztalhassa a szépséget (emberi méltóságot) és követésre méltó példaképet találjon magának nevelői közül. Hogyan lenne képes az ember és élet iránti tiszteletet megtartani, ha tapasztalataiban minduntalan ennek ellenkezőjét éli meg?

Sokat kell tartózkodnia a szabad levegőn, természetben, ahol rácsodálkozhat a világra. A szociális szabályok (emberi kapcsolatok, csoportban, közösségben való lét) elsajátítása is erre az időszakra esik. Szabad fantáziájának kialakulását nagy mértékben torzítja, ha erőit elsorvasztva, mozdulatlanul ül órákon át a számítógép, vagy tévé előtt.

Kamaszkorban (14-21 év) saját ideáljait keresi a gyermek és a világban lévő „igazat”. Tisztán érzékeli a felnőttek álarcait, lepleit, hazugságait. Ráébred arra, hogy komoly bajok vannak a világgal, szülőkkel. Ebben a helyzetben a nevelői őszinteség, önbelátás teszi hitelessé az embert számára; a tökéletlenség, hibák belátása és beismerése. Bizalmat csak az őszinteség tud fenntartani benne a környezete felé. Magára kell találnia és ebben csöppet sem segít a felnőttek erőszakos ellenállása a gyermek konfrontálódó szükségleteivel szemben. Ötletei nagymértékben hozzájárulhatnak a megkövesedett helyzetek, életidegen struktúrák átgondolásához és átalakításához.

…..

Young elmélete szerint, a korai maladaptív sémák (nem megfelelő stresszkezelési módok, önmagára, vagy a környezetére káros viselkedési formák) a gyermekkorban betöltetlen, alapvető érzelmi szükségletekből alakulnak ki. (A séma egy olyan struktúra, amely magába foglalja a korábbi tapasztalatainkat és a világgal kapcsolatos elvárásainkat, absztrakt reprezentációja egy eseménynek, tárgynak, személynek. Sémáink befolyásolják észleléseinket, érzékelésünket, érzelmeinket és viselkedésünket.

11

Ha egy új információ nem illik be a régi sémába, torzítások keletkeznek. Az emberek az új információt figyelmen kívül hagyják vagy megváltoztatják akképpen, hogy az illeszkedjen a régi sémához.) A legmélyebb, nem tudatos szinten, találhatóak az alaphiedelmek vagy sémák. Ezek befolyásolják a közbülső hiedelmek és automatikus negatív gondolatok tartalmát. Gyerekkorunktól fogva folyamatosan építjük ki az alaphiedelmeinket önmagunkról, másokról és a világról. Ezek a sémák rigidek (hajthatatlan, merev, rideg, szigorú), túláltalánosítottak lesznek és a személy abszolút igazságként fog rájuk tekinteni pl: ”Inkompetens vagyok. Engem nem lehet szerteni stb.” Feltevése szerint, az emberi lényeknek öt alapvető érzelmi szükséglete van: 1. Biztonságos kötődés (ide tartozik a biztonságra, állandóságra, gondoskodásra és elfogadásra való igény), 2. Az autonómia (önrendelkezés), kompetencia (készségek, képességek) és az énazonosság (önazonosság) érzésének igénye, 3. A jogos szükségleteknek és az érzelmek kifejezésének a szabadsága iránti igény, 4. A spontaneitás és a játék, játékosság iránti igény, 5. Reális keretek (realisztikus korlátok szabása) és önkontroll elsajátítása iránti igény. Az egyének temperamentum vonásai veleszületetten meghatározzák, hogy melyik igényük milyen erős, és e tekintetben jelentős különbségek találhatóak. Young a lelki egészséget úgy határozza meg, hogy az válik egészségessé, aki adaptívan (alkalmazkodóan, rugalmasan) ki tudja elégíteni ezeket a lelki szükségleteket. A lelki szükségletek kielégítésének a készségét a kötődési helyzetekben a szülőkkel (gondozókkal) való interakciók során sajátítják el a személyek. A gondozók feladata, hogy felismerjék, elismerjék és megfelelő kereteket nyújtva kielégítsék, vagy megtanítsák kielégíteni és késleltetni a fenti szükségleteket, illetve mintát nyújtva megtanítsák a gyermeküket mások szükségleteivel való hasonló bánásmódra. A korai kötődési helyzetben lejátszódó érzelmi hatások következtében, a gyermekben olyan mentális (értelmi, gondolati) modellek, kapcsolati sémák alakulnak ki, melyek előre jelzik, hogy milyen reakciót várhat a másiktól érzelmei, szükségletei kifejezése esetén. Amennyiben a szülői bánásmód nem megfelelő, a gyermeknek saját szükségleteinek a szociális térben való érvényesíthetőségével kapcsolatban negatív előérzetei lesznek. Bizonyos temperamentumvonások hajlamosító tényezői a korai önkárosító sémák kialakulásának és rögzítődésének. A korai maladaptív sémák amennyiben kialakultak, hatásukra az adott személy számos hétköznapi élethelyzetet, tévesen, súlyos szociális stressz-tényezőként értékel. Így a biológiailag meghatározott sérülékenységi tényezők és a rossz szülői bánásmód összhatásaként kialakult korai maladaptív sémák, a mindennapi élethelyzeteket súlyos stresszt okozó életeseménnyé torzítják, ami a gyermek sebezhetőségének mértéke szerint növeli a betegségek kialakulásának a kockázatát.

12

A GYERMEKEKKEL VALÓ BÁNÁSMÓD VÁLTOZÁSAI A TÖRTÉNELEM SORÁN

A gyermekekkel való rossz bánásmód, a gyermekbántalmazás és elhanyagolás nem kizárólag a mai kor jelensége, de problémává csak korunkban vált. A gyermekre sokáig úgy tekintettek, mint a szülő tulajdonára, akivel szülő bármit megtehet. Egy kora középkori itáliai törvény például kimondta, hogy az az apa, aki megöli fiúgyermekét, pénzbírsággal büntethető, míg ha lánygyermekét öli meg, azért büntetés nem jár. De gondolhatunk a történelem tanulmányainkból ismert spártai szokásra is, ahol a gyenge vagy betegnek látszó újszülötteket kitették a Taigetosz hegyére, vagy felidézhetjük olvasmányaink közül Tom Sawyer, Twist Oliwer történetét, vagy gondolhatunk a magyar irodalmi művek közül Móricz Zsigmond Árvácskájára. A gyermekeket szüleik (vagy más felnőttek) évszázadokon keresztül verték, kínozták, megölték, háborúba küldték, fiatal koruktól fogva dolgoztatták, bebörtönözték, megerőszakolták, prostitúcióra kényszerítették, eladták, elhagyták, kitagadták, éheztették és még sorolhatnánk. A felnőttek gyermekekhez évszázadokon át úgy viszonyultak, mint kis felnőttekhez, azaz ugyanazon normák vonatkoztak rájuk, mint a felnőttekre, tetteik ugyanolyan elbírálás alá estek, mint a felnőttek cselekedetei: ugyanolyan vétségért ugyanolyan büntetéssel sújtottak (megvesszőztek, bebörtönöztek, kivégeztek, stb.) egy kilencéves-tízéves gyermeket is, mint egy felnőttet. Bár a gyermekek helyzete az utóbbi évszázadokra valamelyest javult, egészen a legutóbbi évtizedekig nem beszélhetünk arról, hogy a gyermekekkel való rossz bánásmód mint (megoldásra váró) probléma fogalmazódott volna meg. Csak a XX. sz. közepe táján jelentek meg az első tudományos közlemények, melyek felhívják a figyelmet a gyermekbántalmazás súlyos következményeire. Az első jelzések az orvostársadalomtól származnak. Kempe 1962-ben számolt be arról a jelenségről, melynek ő a „megvert gyermek szindróma” elnevezést adta. Orvosi munkája során újra és újra találkozott olyan sérült gyermekekkel, akiknek sérülése nem baleseti eredetű volt, hanem azt szándékos, ismételt bántalmazás idézte elő. E sérülések következménye gyakran volt maradandó károsodás vagy halál. A hatvanas évektől kezdve egyre több kutatás irányult a gyermekbántalmazás vizsgálatára. Nem kis részben Kempe munkájának köszönhetően az USA-ban 1964-re már minden tagállamban törvénybe iktatták, hogy a gyermeknek a biológiai szülővel szemben is joga van védelemre, ha az bántalmazza őt. Az ENSZ az utóbbi évtizedekben világszerte sokat tett a gyermekek helyzetének javításáért. Magyarország 1991-ben csatlakozott a gyermekek jogairól szóló ENSZ egyezményhez (1991. évi LXIV. törvény). 1997-ben született meg a gyermekek védelméről és a gyámügyi eljárásról szóló ún. Gyermekvédelmi törvény (1997. évi XXXI. törvény), minek következtében gyermekjóléti szolgálatokat hoztak létre és kialakították a gyermekvédelmi jelzőrendszert, a bántalmazott és veszélyeztetett gyermekek kiszűrésére és segítésére.

13

Sem az 1991-es, sem az 1997-es törvény nem tért ki a testi fenyítés tiltására. Részben társadalmi szervezetek megmozdulásaira reagálva 2002-ben kiegészítették az 1997-es törvényt azzal, hogy „a gyermek nem vethető alá kegyetlen, embertelen, megalázó testi fenyítésnek, büntetésnek vagy bánásmódnak” (2002. évi IX. törvény), nem tér ki azonban a büntethetőségre. Napjainkban tehát az a helyzet alakult ki, hogy a törvény tiltja a gyermekek testi fenyítését és bántalmazását, de nem bünteti. A gyermekbántalmazás eseteire tehát ugyanazok a törvények vonatkoznak, mint más bűncselekményekre: csak a 8 napon túl gyógyuló testi sérülések vonnak maguk után automatikusan feljelentést. (El lehet azonban gondolkodni például azon, vajon hány napon túl gyógyuló sérüléseket okoz a gyermek rendszeres érzelmi bántalmazása vagy kínzása.) 2.) A gyermekek helyzete a történelem során sokat változott, bántalmazásukat sokáig természetesnek, a nevelés eszközének tekintették.Az első, a gyermekek életének védelméről szóló törvény óta (Anglia,1872.) sokat finomodott a jogi szabályozás a fejlett világban, és változtaka nevelési szokások is. 1989. novemberében New Yorkban ratifikálták a „Gyermekek jogairól” szóló ENSZ egyezményt, melyet azóta a fejlett világ államai is saját jogrendjükbe emeltek (hazánk 1991-ben). A testi fenyítés vonatkozásában nagyon eltérőek az álláspontok. Míg 10 európai országban teljes tilalom van, addig Magyarországon a szülő számára a verés nem tiltott mindaddig, amíg az, a szokásjognak megfelelő mértéket nem haladja meg. Ez sajnos tág lehetőségeket biztosít a fegyelmez ő számára és sok esetben a gyermek fejlődésének bizonyíthatóan árt, személyiségét rombolja. A gyermekek bántalmazásának, elhanyagolásának kérdése az utóbbi évtizedekben került előtérbe. A média révén számos megdöbbentő eset válik ismertté. A szakirodalomban is egyre több közlemény jelenik meg Kempe 1962-ben közölt cikke óta. Véleményünk szerint nem az esetek száma nőtt meg, hanem egyre több, korábban rejtve maradt ügy kerül felszínre. Pontos adataink azonban nincsenek a probléma tényleges nagyságrendjéről. Nagy Britanniában hetente 2, Ausztráliában 4, az Egyesült Államokban 16 gyermek hal meg bántalmazás, vagy elhanyagolás miatt (Browne 2000). Magyarországon évente kb. 30 gyermek hal meg emberölésnek tekinthető eset miatt, ideértve az újszülött gyilkosságot és a gondatlan veszélyeztetést is. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa. Becslések szerint esetek tízezrei maradnak titokban, s ha nem is végződnek halállal, súlyos, maradandó testi, lelki károsodást okozhatnak. A WHO is kiemelten foglalkozik ezzel a kérdéssel. Meghatározása szerint (1998,1999) a gyermekbántalmazást és elhanyagolást népegészségügyi problémának kell tekinteni és az egészségügyi szempontok mellett családi és közösségi tényezőket is figyelembe kell, venni. A kedvezőtlen társadalmi folyamatok, a családok stabilitásának csökkenése, a fiatalok szocializációjában észlelhető zavarok, a többgenerációs családok hiánya mind nagyobb felelősséget rónak a gyermekekkel foglalkozó szakemberekre.

14

Történelmi áttekintés: • antikvitás : kisgyermekeket rémmaszkokkal ijesztgették, probálták féken tartani • középkor : nyilvános akasztásokat kötelező jelleggel tekintették meg a gyermekek tanítóikkal- közben morális tanitásokat kellet hallgatniuk • XVIII.sz.:”a gyermeket, mint döntően testi, érzéki lényt, a nevelés teheti a legtökéletesebb lénnyé”- verni kell • XIX.sz.: német szülők mottója: „ a gyermek soha nem kaphat elég verést” -mesék: szörnytörténetek -apák büszkék voltak a félelem otthoni légkörére • Angliaban 1889-ben jelent meg az első gyermekek védelméről szóló karta, éppen 67 évvel az állatvédelmi törvény után • 1962 Kempe („megvert gyerek szindroma”) • 1989 ENSZ Egyezmeny a „Gyermekek jogairol” • 1991 Magyarorszagon is jogrendbe emelkedett

Az erőszak társadalmai:

Azok a társadalmak, ahol gyermekek tömegei veszitik el a gyermekkor esélyét – bántalmazás – elhanyagolás – szexuális es gazdasági kihasználtság miatt – érzelmi-fizikai terror légkörében nőnek fel, annak kockázatát viselik, hogy a felnövekvő gyermekekben az erőszak társadalma születik újjá. Azok a felnőtté vált gyerekek, akik az elhanyagolás, semmibevétel, elutasítás, terror és bántalmazás légkörében éltek,

- elégtelen probléma és konfliktus-megoldó képességükkel - érzelmi és indulati szabályozási zavaraikkal - a megalázottság alapélményével

veszélyeztetettek erőszakos cselekmény elkövetésére.

15

A gyermekbántalmazás

Típusai:

• Fizikai bántalmazás • Fizikai elhanyagolás • Szexuális bántalmazás • Érzelmi bántalmazás • Érzelmi elhanyagolás

Előfordulásának helyszínei:

• Családon belül • Családon kívül (pl: óvoda, iskola, intézmények)

Az elhanyagolás, bántalmazás különböző formái: A hazai és nemzetközi vizsgálatok szerint az esetek 48-50%-a elhanyagolás, 25%-a fizikai, 20%-a érzelmi bántalmazás, 5% szexuális abúzus. Természetesen ezek a bántalmazási/elhanyagolási formák a legtöbb érintettnél keverednek.

Az elhanyagolásról A rossz bánásmód passzív formája – az elhanyagolás – azt takarja, hogy a gyermeknek kielégítetlen marad egy vagy több olyan szükséglete, amely az egészséges testi, értelmi vagy érzelmi fejlődését biztosítaná. Az elhanyagolás lehet fizikai, érzelmi és oktatási-nevelési. Fizikai elhanyagolásról akkor beszélünk, amikor nem figyelnek a gyerek szükségleteire (élelem, ruházat, fűtés, stb.), a megfelelő higiéniára, vagy nem biztosítják számára a megfelelő felügyeletet. Az elhanyagolás szomatikus gyanújelei főleg a bölcsődés, óvodás korban az alultápláltság, amikor a gyermek étrendje nem életkori sajátosságainak megfelelő, gyakori az ápolatlan, feltűnően piszkos bőr, kezeletlen bőrfertőzések, elhanyagolt hajviselet, az időjárási viszonyoknak nem megfelelő ruházat, impetigo (ótvar), rovarcsípések nyomai, hosszú ideje fennálló dermatitis gluteális (a fenéktáji bőr gyulladásos állapota). Jellemző a disztrófia, ami hiányos táplálkozás, anyagcserezavar vagy hormonhiány miatti szöveti rendellenesség. Árulkodó jel lehet, ha túl gyakran történik a gyermekkel baleset, sérülés, mérgezés, ismeretlen eredetű eszméletvesztés (agyrázkódás). A fizikai elhanyagolás speciális esete ,amikor az arra még nem érett gyermeket egyedül hagyják a lakásban stb. A mentálisan sérülékeny szülők a problémajelzés során gyakran teljesen racionális magyarázattal szolgálnak a felmerült kérdésekre, így nagyon fontos, hogy a gyermek érdekeit, szükségleteit tekintsük kiindulásnak, és alapos gyanú esetén éljünk jelzési kötelezettségünkkel a gyermekjóléti szolgálat felé.

16

A mentálisan sérülékeny szülők mellett nevelkedő kisgyereknek gyakran nemcsak a fizikai állapota aggasztó, hanem a pszichés fejlődése is eltérhet a kortársaitól. Érzelmi elhanyagolásról beszélünk, amikor nem biztosítják a gyermek számára nélkülözhetetlen szeretetteljes légkört, elfogadást, tiszteletet. Sajnos sokkal több gyereket érint, mint a fizikai elhanyagolás, és kevésbé könnyen érhető tetten. Az érzelmi biztonság, az állandóság, a szeretetkapcsolat hiánya, a gyermek érzelmi kötő- désének mellőzése, elutasítása tartós sérüléseket okozhat a gyermek szemé- lyiségfejlődésében. A mentálisan sérülékeny szülővel élő gyermek különösen veszélyeztetett a más családtaggal szembeni, de a gyermek jelenlétében történő erőszakos, durva, támadó magatartás elszenvedése miatt, mivel könnyen szemtanúja lehet egy-egy kontrollálhatatlan dührohamnak, ami oly sok patológiás állapot kísérője lehet. Szélsőséges esetben idetartozik, amikor a szülőt egyáltalán nem érdekli a gyermek életének történései, nem kommunikál gyermekével. Előfordulhat, hogy a mentálisan sérülékeny szülőnek fogalma sincs, hogy hogyan él a serdülő gyermeke, és nem is veszi észre, hogy ha probléma van vele, hiszen annyira lekötik saját pszichés történései. Az oktatási-nevelési elhanyagolás alapvetően a tankötelezettség nem teljesítése (idetartozik az egyéves óvodai kötelezettség is). Ilyen például, ha a szülő nem reagál az iskola megkeresésére, az ezt követő jegyzői felszólításra sem. Külön nehézséget jelent, amikor a szülő nem viszi el a speciális ellátásra szoruló gyermekét a megfelelő szakemberhez, lásd: dyslexia, dysgraphia, dyscalculia, hiperaktivitás, autizmus, mutizmus stb., és a speciális fejlesztésre szoruló gyermek így ellátatlan marad. A gyermek elhanyagolásának, a rossz bánásmódnak a jelei a gyermek viselkedésében Krízishelyzetben lévő gyermekek különböző módon reagálhatnak: az alvászavarok, evészavarok, regresszív viselkedés (korábbi életkornak megfelelő viselkedéshez való visszatérés, például ujjszopás, ágybavizelés stb.) mellett, az egyik út, hogy a történtek hatására a gyermek magába forduló lesz, elzárkózik a kapcsolódási lehetőségektől, arca kifejezéstelen, tekintete üressé válik, szemkontaktust nem vagy csak nehezen vesz fel. A gyermek szokatlanul félénk, riadt, túlérzékeny lesz a környezeti hatásokkal szemben. Könnyen bizalmatlanná válik a hozzá közel állókkal, félhet magától a szülőtől, vagy bizonyos típusú emberektől, például idős férfiaktól, egyenruhás emberektől stb. Ennek az ellenkezőjét is tapasztalhatjuk, amikor a gyermek feltűnően készséges, túlságosan alázatos vagy engedékeny lesz. Előfordulhat, hogy a gyermeknél váratlan, válogatás nélkül figyelmet követelő, ún. acting out viselkedést (a lehetséges negatív következményeket figyelmen kívül hagyó impulzív viselkedés) tapasztalunk, amely mellett túlzott éberség, vibráló, agresszív kitörések jelentkezhetnek. Iskoláskorban fontos észrevennünk, ha nem szívesen megy haza, vagy menekül otthonról, nagyon korán érkezik az iskolába és utolsóként távozik, ami szintén jelezheti az otthoni problémákat. Megkezdődhet a droghasználat, depresszió, bűntudat, szégyenérzet kísérheti a váratlanul bekövetkező viselkedéses változásokat, egészen az öngyilkossági késztetésig vagy akár a kísérletig is.

17

A gyermekközösségben a kortárs helyzetekből való kivonulás, mindenen kívül maradás, elutasítás, gyakran koraérett magatartás a jellemző. Hamarosan beszűkül a kapcsolat a kortársakkal, barátokkal, új kapcsolatok kiépítésének képtelensége lép fel. Általában kialakul a passzivitás az iskolai és egyéb programokkal szemben, koncentrálási, tanulási nehézségek, motiválatlanság, iskolai teljesítmény hirtelen hanyatlása jelentkezhet. A veszélyeztetettség okozta szélsőséges stressz tehát olyan negatív következményekkel járhat a gyermek személyiségfejlődésében és viselkedésében, melynek során olyan fokú szorongás léphet fel, ami miatt komoly tanulási és figyelemkoncentrációs problémák jelentkezhetnek. Ezen tünetek hirtelen megjelenése esetén elsősorban az elfogadó, támogató attitűd alkalmazására lenne szükség a pedagógus részéről. A teljesítmény továbbra is merev, és mindenek előtt való követelése esetén mi magunk is nehezíthetjük a gyermek hétköznapjait, hiszen egyedül képtelen változtatni helyzetén és így gyakran veszélyeztetettsége mellett további teherként nehezedik rá az iskolai teljesítményromlás, és annak másodlagos következményei: az osztályban, közösségben elfoglalt helyének megváltozása, a bizalomvesztés a pedagógus részéről és az ezek következtében fellépő önbizalomhiány, önértékelési problémák. Ilyen esetben azzal segíthetünk, hogy kivárjuk a válsághelyzet rendeződését, és időt adunk a gyermeknek feladatainak elvégzésére, segítjük esetleges lemaradásának csökkentésében, miközben továbbra is elfogadásunkról, támogatásunkról biztosítjuk, elért eredményeitől függetlenül. A bántalmazás a WHO által is használt definíciója: „A gyermek bántalmazása és elhanyagolása (rossz bánásmód) magában foglalja a fizikai és/vagy érzelmi rossz bánásmód, a szexuális visszaélés, az elhanyagolás vagy hanyag bánásmód, a kereskedelmi vagy egyéb kizsákmányolás minden formáját, mely a gyermek egészségének, túlélésének, fejlődésének vagy méltóságának tényleges vagy potenciális sérelmét eredményezi egy olyan kapcsolat keretében, amely a felelősségen, bizalmon vagy hatalmon alapul.” A bántalmazásnak három fő típusa a fizikai, az érzelmi és a szexuális abúzus (visszaélés). Alább példákat láthatunk a bántalmazás különböző típusaira:

Fizikai bántalmazás: (minden, szándékosan fizikai fájdalmat okozó tett ) • csípés • megszorítás • lökdösés • rázás • sarokba szorítás • korlátozás • tárggyal megdobás • ütés • rúgás • csonttörés • belső sérülés előidézése

18

• az orvosi kezelés megakadályozása • fegyverhasználat • megnyomorítás • elcsúfítás • megcsonkítás • megölés Emocionális vagy pszichológiai bántalmazás: • ignorálás • lealacsonyítás • visszafogott érzelmek • minimális viszonyulás • kigúnyolás, csúfolás • kiabálás, ordítozás • izoláció • inzultálás, provokálás, kötözködés • vádol/gat/ás • megalázás, megszégyenítés • megfélemlítés • fenyegetés • zsarolás, érzelmi manipuláció • bizalmával való visszaélés • a gyermek kedves tárgyainak tönkretétele • a gyermek normalitásának megkérdőjelezése • a gyermek állatkájának megölésével való fenyegetés • elhagyással való fenyegetés • erőszakkal való fenyegetés Szexuális bántalmazás:

• szexuális tárgyként kezelés • a szexuális szükségletek minimalizálása • a szexualitás kritizálása • rögeszmés féltékenység • nem kívánt megérintés • a másik szexualizált megnevezése • levetkőzésre kényszerítés • promiszkuitás • szexuális aktus megfigyelésére való kényszerítés • nem kívánt cselekedetre való kényszerítés • veréssel kikényszerített szexuális aktus

19

• fegyverrel szexuális aktusra való kényszerítés • sérülés a szexuális aktus során Mint látjuk, a fizikai bántalmazás során a csípéstől, ütlegeléstől a fojtogatáson át a legkülönbözőbb és leglehetetlenebb eszközökkel való bántalmazásig bármi megtörténhet. A csecsemő, kisgyermek magára hagyása, bezárása, gondozás, gondoskodás, etetés, öltöztetés, egészségügyi megelőzés, gyógykezelés, ápolás tartós elmulasztása; a mozgás és játéktér megvonása, játékok biztosításának hiánya; fizikai – rázás, rángatás, lökdösés, rúgás, megszorítás, sarokba állítás, térdepeltetés, hideg vízzel leöntés, pofozás, csipkedés, égetés, elcsúfítás, megcsonkítás, tárgyak dobálása, fegyverhasználat. Fizikai bántalmazásra utaló gyanújelek: a bántalmazás látható nyomai, jelei: verésnyomok, égés, forrázás; megmagyarázhatatlan, nyilvánvalóan nem baleseti eredetű sérülések; többszörös különböző időben keletkezett, a gyógyulás különböző stádiumait mutató zúzódások, vérömleny, karmolás; koponya, borda, hosszú csöves csontok nyilvánvalóan nem baleseti eredetű sérülései. Árulkodó, ha a gyermek (szinte szó szerint) ismétli a szülő történetét a sérülésről, cáfolja, hogy probléma van otthon. Az érzelmi bántalmazás során a gyereket állandóan kritizálják, megalázzák, lealacsonyítják, kigúnyolják, csúfolják, figyelmen kívül hagyják, elutasítják, lekicsinylik, kritizálják, elszigetelik, terrorizálják, állandó durva szidalmazást kell kiállnia. Kiabálnak vele, ijesztgetik, indokolatlan és súlyos büntetést szabnak ki rá, erőszakkal vagy elhagyással fenyegetik. Kedvenc játékainak, tárgyainak elvétele, elzárása, tárgyainak, állatainak szándékos tönkretétele, megölése történik. Mentálisan sérülékeny szülők esetében gyakori, hogy magát a gyermek létezéshez való jogát is megkérdőjelezik, minek van egyáltalán, könnyen mondják neki, hogy nem szeretik. Ide tartozik az is, ha a gyerek szeme láttára verekedés, bántalmazás történik a családban. Ennek egyik leggyakoribb formája az alkoholproblémákkal (is) küzdő szülő, aki a gyerek előtt éli ki agresszív késztetéseit a másik szülőn. Az érzelmi bántalmazás felismerése és bizonyítása nem egyszerű feladat, holott igen súlyos következményei lehetnek a gyermek későbbi életútját tekintve (önértékelése és énképe sérül, társas kapcsolatai deformálódhatnak stb.). Az érzelmi bántalmazás egyik legfőbb jellemzője, hogy ez rendszeres, hosszan tartó folyamat, és következményeivel szinte mindennap találkozhatunk az iskolákban, de kezelésében igen gyakran korlátozottak a lehetőségeink. E probléma felismerésében és kezelésében esetleg segítséget nyújthat az iskolapszichológus, illetve a Nevelési Tanácsadó pszichológusa. Szexuális bántalmazásnak a gyermekek általában négyéves koruktól 14-15 éves korukig vannak kitéve. A lányok esetében a legveszélyeztetettebb életkor 10–15 közötti időszak, hiszen a kislányból ekkor lesz felnőtt nő, az eddig gyermeknek tekintett lánynál kialakulnak a nőies formák.

20

A fiúkat, főképpen 6–8, illetve 14–16 éves korukban, a fajtalan cselekmények elkövetői veszélyeztetik. A szexuális bántalmazás életkorfüggő következményei : Fejlődési periódus Következmények

korai gyermekkor a szexuális viselkedés zavara(i),

internalizáló (valamely elméletet vagy

viselkedési szabályt elsajátít)

externalizáló (az a folyamat, amelyben az

egyén egy lelki képet az énen kívülinek

képzel), zavarok

középső gyermekkor a szexuális viselkedés zavara(i),

internalizáló,

externalizáló zavarok,

depresszió,

szuicid (öngyilkos késztetések) ideáció,

PTSD (poszttraumatikus stressz szindróma:

egyfajta védekezési mechanizmus, amely

traumatikus események után lép fel.),

szexuális szorongás

serdülőkor kockázatvállaló szexuális viselkedés,

depresszió,

szuicid ideáció,

internalizáló zavarok

(pl.alacsony önértékelés)

PTSD,

externalizáló zavarok

(pl. antiszociális viselkedés)

droghasználat,

terhesség,

szökés,

marginális csoportokhoz kötődés

21

A szexuális erőszaknak is többféle típusa van:

• Szemérem elleni erőszak - fajtalanság: ebben az esetben rendszerint be nem hatoló, de molesztáló, simogató, csábító tevékenységet végez az elkövető (például a gyermek másodlagos nemi szerveit simogatja). Gyakran a gyerek nincs is tisztában azzal, hogy ezt az ő testével nem lenne szabad tenni. Megfigyelhető a családon belüli erőszaknál, hogy az erőszakos közösülést megelőzi a szemérem elleni erőszak, illetve ez a cselekmény önmagában is előfordulhat.

• Erőszakos közösülés: a nemi szervek közösülési szándék eredményeként érintkeznek (itt a hüvelyi behatolás mellett az anális behatolásról sem szabad elfeledkezni, azaz a fiúk is érintettek ezen a téren). A szexuális abúzus közé soroljuk azokat az eseteket is, amikor pornográf tartalmakat mutatnak a gyereknek, vagy ha kényszerítik arra, hogy a szülők szexuális tevékenységének tanúja legyen.

A fentiek egységesen a kiskorú veszélyeztetettsége jogi kategóriába tartoznak.

Ide sorolunk tehát minden olyan – magatartás, mulasztás vagy körülmény következtében kialakult – állapotot, amely a kiskorú testi, értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza [Gyvt. 5. § n) pontja], például bántalmazás a kiskorú jelenlétében, érzelmi zsarolás, lelki terror stb. és az egyéb formákat is – koldulásra, lopásra, prostitúcióra, hazugságra kényszerítés, korának nem megfelelő, illetve rendszeres megterhelő munka végeztetése.

Végül meg kell említenünk egy speciális veszélyeztetési formát. Rendszer-abúzusról beszélünk, ha a gyermekek védelmét szolgáló tevékenység, vagy rendszer nem létezik, vagy diszfunkcionálisan működik. Ezzel hozzájárul a bántalmazás, elhanyagolás megelőzésének elmulasztásához, késedelmes elhárításához, vagy be nem avatkozásával a folyamatos károsodáshoz. Ide kell sorolni a gyermekek védelmére, gondozására, ellátására létrehozott ellátórendszeren belüli rossz bánásmódot (például oktatásban, egészségügyben, gyermekvédelmi ellátásban).

Ebbe a körbe tartozik a gyermek tájékoztatásához és véleménynyilvánításhoz fűződő jogainak figyelmen kívül hagyása vagy megtagadása, a szülőktől való indokolatlan elválasztás.

Minél kiszolgáltatottabb valaki, minél kevesebb ismeret, információ áll a rendelkezésére, minél inkább függ a segítőktől és az ellátórendszertől, annál súlyosabban érinti a rendszer hibás működése, s ezáltal képtelenné válhat az együttműködésre.

……………….

Bántalmazó, vagy a gyermek szükségleteire nem reagáló, elhanyagoló szülők gyermekeiben krónikus túlfokozott izgalmi állapotot találtak a kutatók, amely együtt jár az érzelmek szabályozásának zavarával is. Ez a felfokozott izgalmi állapot lényegében megfelel a stressz válasznak, ami felkészíti a testet a fokozott izommunkára, ami a veszéllyel való megküzdést segíti elő, és más, a sürgető veszély elhárításában szerepet nem játszó működések számára rendelkezésre álló forrásokat pedig csökkenti.

22

Tehát csökkent működést mutatott a szövetek helyrehozatala, az emésztés, az immunitás, a növekedés és a reproduktív funkciók.

………….

Több kutatás igazolta, hogy az abúzus (visszaélés: mások testi-lelki egészségét, jólétét, biztonságát, jogait vagy életét veszélyeztető magatartás), az elhanyagolás, a szigorú büntetés, az érzelemileg rideg szülői viszonyulás növeli a személyiségzavar, a depressziós, a szorongásos és más pszichés zavarok kialakulásának a kockázatát mind gyermek, mind felnőtt korban. ( Amikor a szülők saját múltjából eredő, fel nem dolgozott traumák életre kelnek, aktivizálódnak, befolyásolják kisgyermekükkel való kapcsolatuk, bánásmódjuk minőségét. Ezek pedig hatással vannak a gyermekben kialakuló, kapcsolataikban megmutatkozó és későbbi élethelyzeteikben megnyilvánuló attitűdjeikre, és hatással van az érzelmi szabályozásért felelős idegrendszeri struktúrákra is.) A kötődéselméletre alapuló kutatások szerint a bántalmazott gyermekek körében gyakoribb a bizonytalanul kötődés , a Depresszió, a Szorongásos zavarok és a Borderline személyiségzavar (mániás depresszió) kialakulása. E mellett gyakrabban alakulnak ki Evészavarok (anorexia, bulímia), Szorongásos zavarok, Magatartászavarok, Pszichoaktív szerhasználat. A kötődéselmélet mellett más terápiás kutatások is a rossz bánásmód hatására létrejött negatív, önsorsrontó sémák gyakori kialakulásáról számolnak be. A gyermekkorukban bántalmazott személyek a kialakult biológiai változások és a bennük létrejött negatív észlelési, érvelési és emlékezést felölelő gondolkodási folyamatok folytán számos életeseményt stressz telinek élnek meg. Magatartásuk ezért a helyzetnek nem megfelelő módon alakul, ami a társas térben bekövetkező zavarok miatt további negatív életeseményekhez vezet. Összefoglalva a gyermekkori rossz bánásmód szoros kapcsolatot mutat a felnőttkori mentális zavarokkal. ……………. “A testi sértésekről készíthető látlelet. Így aztán az is megállapítható, hogy hány napon belül gyógyulnak. De ki mondja meg egy szóról, egy hangsúlyról, egy vállvonogatásról vagy egy röhögésről, hogy meddig lehet utána életben maradni, s miféle belső vérzésekbe hal bele ilyenkor az ember?”

Ancsel Éva

23

A felnőttkori mentális zavarok néhány formája Young (2003) 18 korai maladaptív sémát különböztet meg - 5 nagyobb sématartományba sorolva azokat - amelyek a személyiségpatológia hátterében meghúzódhatnak. Az Elszakítottság és Elutasítás sématartomány az intim kapcsolatok és kötődés sérülésének eredményeképpen alakul ki. Ezeknek a sémáknak a kialakulásában szerepet játszó családi háttér általában rideg, szeretetmentes, abuzív, labilis. Azok, akiknek ebbe a sématartományba tartozó sémájuk van képtelenek biztonságos kötődéseket kialakítani, úgy érzik szerethetetlenek és hogy a biztonságra, szeretetre való igényük sosem lesz kielégítve. Az Elhagyatottság/Instabilitás séma az az érzés, hogy az egyén kapcsolatai nem stabilak, a számára fontos személyek el fogják hagyni vagy azok érzelmileg kiszámíthatatlanok. A Bizalmatlanság/Abúzus sémával rendelkező páciensek meg vannak róla győződve, hogy mások ki fogják használni őket, pl. abuzálják, bántalmazzák, megalázzák, hazudnak nekik, megcsalják vagy manipulálják őket.Úgy érzik nem bízhatnak senkiben. Az Érzelmi Depriváció /Érzelemmegvonás az a hiedelem, hogy az illető érzelmi kötődéssel kapcsolatos vágyai sosem teljesülnek. Azok a páciensek akik ezzel a sémával rendelkeznek úgy érzik, hogy nem kapnak elég szeretet, empátiát, odafigyelést és gondoskodást. A Csökkentértékűség/Szégyen séma az az érzés, hogy az egyén szerethetetlen, hogy alapvetően valami rossz van benne, értéktelen és ha valaki megismeri, képtelen lesz szeretni. A séma általában nagyon intenzív szégyen érzéssel jár együtt. A Társas izoláció/Elidegenedettség sémával rendelkező páciensek általában úgy érzik, nem tartoznak egyetlen közösséghez sem. A beilleszkedésre való képtelenséget, másság megélését jelenti. Az Autonómia vagy Teljesítőképesség zavara séma tartományba azok a sémák tartoznak, amelyek akkor jönnek létre ha a gyermek nem képes az autonómia elérésére, azaz nem tud leválni a családról és egy független életet kialakítani. Tipikus családi háttér, hogy a szülők túlzottan óvták a gyereket vagy épp ellenkezőleg, nem fordítottak elegendő figyelmet rá, amelynek eredményeként ezeknek a személyeknek nem alakult ki az identitásuk, nem képesek önálló életvitelre. Ebbe a sématartományba tartozik a Függőség/Alkalmatlanság séma, amely elsősorban a mindennapi életben való boldogulásra és feladatok ellátásának képtelenségére vonatkozik.

24

A Sérülékenység séma túlzott aggodalmaskodás hogy valami baj vagy szerencsétlenség fog történni: például az egyén megbetegszik, elveszti az összes pénzét, de vonatkozhat ez a séma akár a külső világban lévő katasztrófákra, mint például természeti katasztrófák bekövetkezése. Az Összeolvadás/Összegabalyodás séma túlzott érzelmi és/ vagy fizikai bevonódást jelöl, általában a szülőkkel vagy más fontos személyekkel, akikhez az illető kötődik. Ezzel a sémával rendelkező egyének úgy érzik, hogy a jelentős másik nélkül nem boldogulnának vagy az nem boldogulna nélkülük. A Kudarcra ítéltség séma az utolsó, amely ebbe a sématartományba tartozik. Ez a séma azt a hiedelmet foglalja magába, hogy az egyén kudarcot fog vallani és kevésbé kompetens mint kortársai. Abban különbözik ez a séma a Csökkentértékűség sémától, hogy míg ez utóbbi kiterjed az egész személyre és annak szerethetőségére, addig a Kudarcra ítéltség mindössze teljesítményekre korlátozódik (iskola, sport, karrier). Nem foglalja magába az “alapvetően rossz vagyok vagy szeretethetetlen vagyok” érzést, mint a Csökkentértékűség. A Nem megfelelő határok/ a határok károsodott volta a harmadik sématartomány, amely a korlátok helytelen megszabásakor alakul ki. Azok a személyek, akiknek ebbe a sématartományba tartozó sémáik vannak, nem veszik figyelembe mások igényeit, általában önzőnek és elkényeztetettnek tűnnek. Gyermekkorban nem fejlődött ki bennük a kölcsönösség elve, mert el voltak kényeztetve és a szülő túl megengedő volt. Két séma tartozik ebbe a sématartományba: a Feljogosítottság /Grandiozitás és az Elégtelen Önkontroll sémák. A Feljogosítottság azt a feltételezést foglalja magába, hogy az egyén felsőbbrendű, mint mások, hogy nem vonatkoznak rá ugyanazok a szabályok, mint a többi emberre és hogy különleges bánásmódban kell részesülnie az egyénnek. Azok az emberek, akik ezzel a sémával rendelkeznek, általában képtelenek a másokkal való empátiára és arrogánsnak tűnnek. Ők a nárcisztikus páciensek. Az Elégtelen önkontroll sémával rendelkező egyének képtelenek vagy nem akarják impulzusaikat szabályozni, gyakoriak az impulzus-kontroll zavarok és addikciók (függőség, szenvedélybetegség, kóros szenvedély) ezzel a sémával. A Kóros másokra való irányultság sématartományba tartozó egyének túlzott hangsúlyt fektetnek arra, hogy mások igényeit kielégítsék, gyakran a saját szükségleteik kárára. Ezt azért teszik, hogy elkerüljék a büntetést (pl. hogy mások megharagudjanak rájuk) vagy a bűntudat érzését. Tipikus családi háttér a feltételhez kötött elfogadás és szeretet. A gyermeknek nincs rá módja hogy saját szükségleteit kövesse ,és azokat szabadon kifejezze. Az első séma - ami ebbe a csoportba tartozik- a

25

Behódolás, amely a kontroll és döntés túlzott másoknak való átadását jelenti, annak érdekében hogy elkerülje a haragot vagy a büntetést a személy. Ezek a személyek úgy érzik ,hogy saját igényeik nem olyan fontosak, mint másoké. Az Elégtétel/Elismerés hajszolás sémával rendelkező egyének önértékelése attól függ, hogy milyen visszajelzést kapnak a környezetükből, ezért túlzott hangsúlyt fektetnek az elismerésre és mások visszajelzésére. Általában ez a séma azt is magával vonja, hogy az egyénnek nagyon fontos a státusz, a pénz és a fizikai szépség. Minél többet birtokol ezekből, annál stabilabb az önbizalma. Az Önfeláldozás sémával rendelkező páciensek önként áldozzák fel saját szükségleteiket és igényeiket annak érdekében, hogy ne legyen bűntudatuk ,illetve hogy másoknak ne okozzanak lelki fájdalmat. A hangsúly itt az önkéntességen van, míg a Behódolás sémánál úgy érzi az egyén, hogy nincs más választása, hogy be kell hódolnia annak érdekében, hogy a büntetés valamely formáját elkerülje. Az ötödik és utolsó sématartomány a Fokozott Éberség és Gátlás. Az ebbe a séma csoportba tartozó sémák létrejöttéért a sponteneitás és az önálló kezdeményezőképesség hiánya a felelős. Az ide tartozó páciensek rigid, internalizált (valamely elméletet vagy viselkedési szabályt elsajátító ) szabályokat követnek, képtelenek a spontenitásra, még akkor sem, ha ennek a saját boldogságuk, testi és lelki jólétük az ára. A tipikus gyermekkori háttérre jellemző, hogy ezeknek a személyeknek gyerekként el kellett nyomniuk természetes szükségleteiket és sponteneitásukat. Szigorú szabályokat kellett követniük. Ezek a páciensek általában aggodalmaskodóak és pesszimisták, mint ahogy az ide tartozó első séma a Negativitás és Pesszimizmus neve is utal rá. A Negativitás/Pesszimizmus séma egy egész élten át tartó, negatívumokra való fókuszálást jelent. Ez a séma általában magába foglalja azt a feltételezést, hogy veszélyes boldognak lenni, mert végül a dolgok úgyis rosszra fordulnak.

Az Érzelmi gátoltság séma azt jelenti, hogy az egyén elnyomja érzelmeit és képtelen azok természetes, spontán kifejezésére azért, hogy nehogy elveszítse a kontrollt. Ebbe a sématartományba tartozó harmadik séma a Könyörtelen mércék és Hiperkritikusság. Ez a séma azt az érzést foglalja magába, hogy az egyénnek nagyon magas elvárásoknak, követelményeknek kell megfelelnie. Ha nem tud ezeknek megfelelni az intenzív szégyenérzetet vált ki. Ezek a páciensek állandóan nyomás alatt élnek, túlvállalják magukat és mindent tökéletesen szeretnének csinálni. Ha eredményeket érnek el, hajlamosak külső okoknak betudni azt. Tehát sosem elég amit elértek. Az utolsó séma az ötödik sémacsoportban a Büntető készenlét ami arra az érzésre utal, hogy ha valaki hibát követ el, azt meg kell büntetni. Ez nemcsak másokra, de a személyre saját magára is vonatkozik. Ezek az emberek általában nagyon szigorúak és intoleránsak önmagukkal és másokkal szemben.

26

I. Elszakítottság és elutasítás

Az a hiedelem, hogy az illető biztonság, stabilitás, gondoskodás, empátia, érzések megosztása, elfogadás és tisztelet iránti igénye nem fog kiszámítható módon teljesülni. Jellegzetes családi eredet: közönyös, rideg, elutasító, visszafogott, magányos, robbanékony, kiszámíthatatlan vagy bántalmazó családi légkör. 1. Elhagyatottság/Instabilitás Azokat, akiktől az egyén támogatást vagy kötődést kaphatna, instabilnak vagy megbízhatatlannak érzi. Benne van az az érzés is, hogy a jelentős személyek nem lesznek képesek hosszabb távon érzelmi támogatást, kötődést, erőt vagy védelmet biztosítani számára, mert érzelmileg labilisak és kiszámíthatatlanok; mert a közeljövőben meghalhatnak; vagy mert valaki jobb miatt ott fogják hagyni őt. 2. Bizalmatlanság/Abúzus Annak megelőlegezése, hogy a többiek bántják, abuzálják, megalázzák, megcsalják, hazudnak neki, manipulálják vagy kihasználják. Többnyire ez együtt jár azzal az érzéssel, hogy a sérelem szándékos volt, vagy igazságtalan és szélsőséges közönyösség következménye. Azt az érzést is magába foglalhatja, hogy másokhoz képest úgyis mindig átverik, vagy „a rövidebbet húzza”. 3. Érzelmi depriváció/érzelemmegvonás Annak megelőlegezése, hogy az egyén normális mértékű érzelmi támogatás utáni vágyát a többiek nem fogják kielégíteni. A nélkülözés három fő formája:

• Gondoskodás nélkülözése: a figyelem, az érzelmek, a melegség vagy a baráti kapcsolathiánya.

• Empátia nélkülözése: a megértés, az odafigyelés, a kitárulkozás vagy az érzelmek másokkal való kölcsönös megosztásának a hiánya.

• Védelem nélkülözése: az erő, az irányítás, a másoktól kapott tanács hiánya.

4. Csökkentértékűség/Szégyen Az az érzés, hogy az egyén egy lényeges szempontból tökéletlen, rossz, nemkívánatos, alsóbbrendű, értéktelen; vagy hogy a számára jelentős másik személy nem lenne képes őt szeretni, ha igazán megismerné. Járhat kritikával, elutasítással, szemrehányással szembeni fokozott érzékenységgel; félénkséggel, összehasonlítgatással, bizonytalansággal mások társaságában; ill. saját hibái miatti szégyenérzéssel. A hibák lehetnek “belsők” (pl. önzés, agresszív késztetések, elfogadhatatlan szexuális vágyak) vagy nyilvánosak (pl. csúnyaság, szociális ügyetlenség). 5. Társas izoláció/ Elidegenedettség Az az érzés, hogy valaki a világtól elszigetelődött, különbözik a többi embertől, és/vagy nem része semmilyen csoportnak vagy közösségnek.

27

II. Károsodott autonómia és teljesítőképesség

Olyan, az adott személyre és környezetére vonatkozó előrejelzések tartoznak ide, amelyek zavarják a leválásra, a túlélésre, a független működésre, vagy a sikeres teljesítményre való képességet. Jellegzetes családi eredete; nincsenek világos határok az egyes családtagok között, aláássák a gyermek önbizalmát, túlvédőek, nem jutalmazzák megfelelően a családon kívüli kompetens teljesítményt. 6. Függőség/Alkalmatlanság Az a hiedelem, hogy valaki képtelen kompetensen ellátni a mindennapi kötelezettségeit mások jelentős segítsége nélkül (pl. gondoskodni magáról, mindennapi problémákat megoldani, megfelelően megítélni dolgokat, új feladatokkal megbirkózni, megfelelő döntéseket hozni). Gyakran gyámoltalanságként jelentkezik. 7. Sérülékenység/veszélyeztetettség Túlzott félelem attól, hogy egy katasztrófa bármelyik pillanatban bekövetkezhet és hogy az adott személy képtelen lesz azt megelőzni. A félelmek tárgya egy vagy több a következőkből: a) Orvosi katasztrófák (pl. szívroham, AIDS); b) Érzelmi katasztrófa (pl. megőrülés); c) Külső katasztrófa (pl.leszakad a lift, bűnözők áldozatául esik, légi szerencsétlenség, földrengés). 8. Összegabalyodottság/éretlenség Túlzott érzelmi bevonódás és közelség egy vagy több jelentős személlyel (gyakran szülőkkel), ami a teljes individuálódás vagy a normál szociális fejlődés rovására megy. Gyakran együtt jár azzal a hiedelemmel, hogy legalább az egyik a vele összefonódott egyének közül nem bírná ki vagy nem lenne boldog a másik folyamatos támogatása nélkül. Jelentkezhet az az érzés is, hogy a másik szinte megfojtja, vagy hogy teljesen eggyé vált a másikkal, vagy hogy nincs saját identitása. A sémát az adott személy gyakran ürességként éli át, vagy azt érzi, hogy megfeneklett, elakadt, vagy hogy céltalan az élete, extrém esetben saját létét kérdőjelezi meg. 9. Kudarcra ítéltség Az a hiedelem, hogy kudarcot vallott, elkerülhetetlenül kudarcot fog vallani, vagy alapvetően csökkent képességű kortársaihoz képest a teljesítmények különféle területein (iskola, karrier, sport stb.). Gyakran azzal a hiedelemmel jár, hogy az illető buta, alkalmatlan, tehetségtelen, tudatlan, alacsonyabb rangú, kevésbé sikeres, mint mások és így tovább.

28

III. Nem megfelelő határok

A belső korlátok, a másokkal szembeni felelősség vagy a hosszú távú célok elégtelensége. Ennek következtében nehezükre esik mások jogainak tiszteletben tartása, a másokkal való együttműködés, az elköteleződés, a reális személyes célok felállítása és azok elérése. Jellegzetes családi háttér: engedékenység, kényeztetés, az iránymutatás hiánya vagy a felsőbbrendűség érzése – hiányzik viszont a szükséges konfrontáció, a fegyelem és a felelősségvállalást, a kölcsönös együttműködést és a célok kitűzését szabályozó keretek. Előfordul, hogy a gyermeknél nem erőltették, hogy a diszkomfort érzés normál szintjét megtanulja elviselni, vagy nem részesült megfelelő felügyeletben, irányításban vagy útmutatásban. 10. Feljogosítottság/grandiozitás Az a hiedelem, hogy az illető a többiekhez képest felsőbbrendű; különleges jogokkal és privilégiumokkal van felruházva; vagy a normál szociális interakciókat szabályozó kölcsönösség szabályai nem vonatkoznak rá. Akiknél ilyen séma előfordul, azok gyakran úgy érzik, hogy joguk van hozzá, hogy megtegyék vagy megkapják, amit éppen akarnak, tekintet nélkül arra, hogy mi lenne reális, hogy mások mit tartanak elfogadhatónak, vagy hogy mások ezért milyen árat fizetnek. Jelentkezhet a séma olyan formában is, hogy túlzott hangsúly kerül a felsőbbrendűségre (pl. a legsikeresebbek, leghíresebbek, leggazdagabbak társaságában lenni) azért, hogy hatalomra vagy kontrollra tegyen szert (nem pedig a figyelem vagy az elismerés számít). Néha jelentkezhet másokkal való túlzott versengésben, vagy a másik feletti uralkodásban: a hatalom kinyilvánításában, a saját nézőpontjának másokra való erőltetésében vagy mások viselkedésének saját vágyai szerinti irányításában – empátia, és a másik igényeinek vagy érzéseinek a figyelembevétele nélkül. 11. Elégtelen önkontroll/önfegyelem Az egyén számára rendkívül nehéz vagy nem hajlandó arra, hogy személyes céljai eléréséhez szükséges önkontrollt és frusztrációs toleranciát gyakoroljon, vagy érzelmeit és késztetéseit ne elégítse ki azonnal. Enyhébb formájában a páciens túlságosan igyekszik elkerülni a diszkomfort érzését: fájdalom, konfliktus, konfrontáció, felelősség vagy túlterhelés elkerülése formájában – ami a személyes kiteljesedés, elköteleződés vagy integritás rovására megy.

IV. Kóros másokra irányultság

A saját igények rovására túlzottan a másik vágyaira, érzéseire és reakcióira fókuszál – abból a célból, hogy szeretetre, elismerésre tegyen szert, fenntartsa a valakihez kötődés érzését vagy elkerülje a bosszút. Többnyire saját haragjának és természetes késztetéseinek az elnyomását és tudatosításának a hiányát is magába foglalja. Jellegzetes családi eredete a feltételeken alapuló elfogadás: a gyermeknek lénye fontos aspektusait el kellett nyomnia azért, hogy szeretetet, figyelmet és elismerést kapjon. Sok ilyen családban a szülők saját érzelmi

29

szükségleteiket és vágyaikat – vagy a szociális elfogadottságot és státuszt – nagyobbra értékelték, mint a gyermek egyedi szükségleteit és érzéseit. 12. Behódolás A kontroll fokozott mértékű átadása másoknak – többnyire azért, hogy a haragot, bosszút vagy az elhagyatást elkerülje. Az alárendeltség két fő formája:

• Szükségletek alárendelése: saját preferenciáinak, döntéseinek és vágyainak elnyomása.

• Érzelmek alárendelése: az érzelmek, különösen a harag elnyomása.

Többnyire azzal az érzéssel jár, hogy az adott személy saját vágyai, véleménye és érzései nem értékesek vagy fontosak mások számára. Gyakran túlzott együttműködésként jelentkezik, ami együtt jár a mások általi „bezártság” érzésével. Általában a harag felgyülemléséhez vezet, ami maladaptív tünetekben nyilvánul meg (pl. passzív-agresszív magatartás, kontrollálatlan dühkitörések, pszichoszomatikus tünetek, szeretetmegvonás, a lehetséges negatív következményeket figyelmen kívül hagyó impulzív viselkedés, szerhasználat.) 13. Önfeláldozás Túlzott hangsúly azon, hogy a mindennapi szituációkban önként megfeleljen mások igényeinek, saját elégedettségének a rovására. Ennek legáltalánosabb okai: nehogy fájdalmat okozzon másoknak, elkerülje az önzés érzése miatt kialakuló bűntudatot, és fenntartsa a rászorulónak ítélt másik féllel a kapcsolatot. Gyakran mások fájdalmával szembeni fokozott érzékenységből ered. Néha oda vezet, hogy az egyén úgy érzi, saját szükségleteit nem elégítik ki megfelelően és megharagszik azokra, akikről gondoskodik. 14. Elismerés-hajszolás Túlzott hangsúlyt fektet arra, hogy elnyerje mások jóváhagyását, elismerését vagy figyelmét, vagy beilleszkedjen mások közé, ami a biztonságos és igazi éntudat kialakulásának rovására megy. Önbecsülése elsősorban mások reakcióitól függ és nem saját természetes hajlamain alapul. Néha együtt jár a társadalmi státusz, a külső, a társadalmi elfogadottság, a pénz vagy az eredmények túlhangsúlyozásával - melyek az elismerés, a csodálat, vagy a figyelem elnyerésének eszközei (nem elsősorban a hatalom vagy kontroll megszerzése a cél). Gyakran azzal jár, hogy az élet meghatározó döntései nem lesznek autentikusak és kielégítőek; vagy azzal, hogy az elutasítással szemben túlérzékennyé válik.

V. Fokozott éberség és gátlás

Túlzott hangsúlyt helyez saját spontán érzéseinek, késztetéseinek és döntéseinek elnyomására vagy a teljesítménnyel és etikai magatartással szembeni merev, internalizált szabályoknak és elvárásoknak való megfelelésre – ami gyakran a boldogság, az önkifejezés, az ellazulás, a közeli kapcsolatok vagy az egészség rovására megy. Jellegzetes családi eredet: zord, túlkövetelő, néha büntető légkör: a teljesítmény, a kötelesség, a perfekcionizmus, a szabályok követése, az érzelmek elrejtése és a hibák elkövetésének kerülése uralkodik, szemben az

30

élvezettel, az örömmel és az ellazulással. Többnyire rejtve, jelen van a pesszimizmus és az aggodalom, hogy a dolgok összeomlanak, ha az illető folyamatosan nem elég éber és körültekintő. 15. Negativizmus/pesszimizmus Az egész életet átható fókuszálás az élet negatív aspektusaira (fájdalom, halál, veszteség, csalódottság, konfliktus, bűntudat, rosszallás, megoldatlan problémák, potenciális hibák, elhagyatás,dolgok, amelyek elromolhatnak, stb.) miközben minimalizálja, vagy figyelmen kívül hagyja az élet pozitív, vagy optimista aspektusait. Többnyire magába foglalja azt a túlzott várakozást, hogy munkahelyi, gazdasági és interperszonális téren a dolgok előbb-utóbb rosszra fordulnak, vagy hogy az életnek azon a területén is, amelyik látszólag éppen jól megy, a dolgoknak úgyis rossz vége lesz.Többnyire magába foglal egy irreális mértékű félelmet attól, hogy olyan hibát követ el, ami anyagi összeomláshoz, veszteséghez, megalázottsághoz vezet, vagy hogy beleragad egy rossz helyzetbe. Mivel a potenciálisan negatív következményeket eltúlozza, ezeket a személyeket gyakran jellemzi a krónikus aggodalmaskodás, éberség, panaszkodás vagy határozatlanság. 16. Érzelmi gátoltság A spontán cselekedetek, érzelmek vagy a kommunikáció túlzott gátlása - többnyire abból a célból, hogy mások rosszallását, a szégyenérzetet, vagy saját késztetései feletti kontroll elvesztését elkerülje. A gátoltság legáltalánosabb területei:

• a harag és agresszió gátlása • pozitív impulzusok (pl. öröm, gyengédség, szexuális izgalom, játék) gátlása • nehézsége van saját sérülékenységének kifejezésével, vagy azzal, hogy szabadon

közölje saját érzéseit, szükségleteit • túlzott hangsúlyt helyez a racionalitásra, az érzelmek szerepének alulértékelése,

semmibevétele mellett

17. Könyörtelen mércék/hiperkritikusság

Itt az a hiedelem húzódik meg a háttérben, hogy az egyénnek törekednie kell arra, hogy a viselkedés és a teljesítmény nagyon magas, internalizált mércéinek megfeleljen, többnyire azért, hogy a kritikát el tudja kerülni. Jellemző következménye az, hogy az illető állandóan nyomás alatt érzi magát vagy nehezére esik lassítani, és túl kritikussá válik magával és másokkal szemben. Mindig együtt jár a következő területek jelentős károsodásával: gyönyör, lazítás, egészség, önbecsülés, eredményesség érzése, kielégítő kapcsolatok. A könyörtelen mércék jellegzetes megjelenési formái:

• perfekcionizmus, túlzott figyelem a részletekre, vagy a normához viszonyított sajátteljesítmény alábecsülése

• merev szabályok és „kell” állítások az élet számos területén, pl. irreálisan magas morális, kulturális vagy vallási szabályok

• az idővel és hatékonysággal való állandó foglalkozás, a teljesítmény fokozásának kényszere.

31

18. Büntető készenlét Az a hiedelem, hogy az embereket keményen meg kell büntetni, ha hibát követnek el. A sémával rendelkező egyén általában haragos, intoleráns, büntető és türelmetlen olyan emberekkel (beleértve saját magát), akik nem felelnek meg elvárásainak és mércéinek. Többnyire nehezére esik saját vagy mások hibáit elnézni, mivel nem hajlandó figyelembe venni az enyhítő körülményeket, az emberi tökéletlenséget vagy átérezni a másik érzéseit.

A sémákhoz való viszonyulás:

Az emberek sémáikhoz különböző módon viszonyulhatnak. Ezeket a viszonyulási módokat maladaptív megküzdési módoknak hívjuk. Segítségükkel az egyén számára lehetővé válik, hogy elkerülje a séma aktiválódásával járó kellemetlen, intenzív érzelmi állapotokat. Fontos megjegyezni, hogy azáltal hogy az egyén megpróbálja elkerülni azokat a helyzeteket és embereket akik aktivizálják a sémákat, attól még a séma nem szűnik meg. Minden maladaptív megküzdési stílus, tehát még az elkerülés is a séma megerősítését szolgálja. A három maladaptív megküzdési mód megfeleltethető a veszélyre adott elmenekülés, megküzdés vagy lemerevedés reakcióknak. A sémákkal való maladaptív megküzdési módok a következők: elkerülés, túlkompenzálás és megadás/elfogadás. A séma elkerülésekor a páciensek megpróbálják úgy szervezni az életüket, hogy a séma soha sem aktivizálódjon. Elkerülik azokat a gondolatokat, érzéseket, helyzeteket, amelyek aktiválhatják a sémát. Ha mégis kapcsolatba kerülnek a sémához kapcsolódó érzésekkel, akkor mindent megtesznek, hogy azokat az érzéseket elnyomják, például alkohollal tompítják érzéseiket, megpróbálják figyelmüket elterelni stb. Ha a páciens fő megküzdési stílusa a túlkompenzálás, akkor úgy viselkedik és gondolkodik,mintha a séma ellentéte lenne igaz. Például ha gyerekként értéktelennek érezte magát, akkor felnőttként bármikor kapcsolatba kerül a kisebbségi érzésével. Ezt úgy kompenzálhatja, hogy megpróbál tökéletes lenni vagy arrogáns lesz másokkal azt képzelve, hogy mások rosszabbak. És végül, ha az ember megadja magát a sémáinak vagy lemerevedik amikor azok aktiválódnak, akkor feltétel nélkül elfogadja azokat. Nem próbálja meg elkerülni vagy kompenzálni azt, mint az előző két megküzdés esetében. Anélkül, hogy észrevenné, folyamatosan ugyanazokat a hibákat követi el, ezzel megerősítve a séma által kialakított egészségtelen mintázatokat. Nézzük meg a fenti séma megküzdési módokat egy-egy példán keresztül, hogy érthetőbb legyenek a fent leírt folyamatok: Tegyük fel, hogy egy nőnek Elhagyatottság/Instabilitás sémája van, azaz attól fél hogy kötődésre való igénye nem lesz kielégítve, a számára fontos személyek el fogják hagyni. Így

32

ennek a hölgynek a párkapcsolatok, sémaaktiválódási helyzetek lesznek. A fentiek tükrében több féle módon viszonyulhat a sémaaktiválódással kiváltódott kellemetlen érzésekhez. Megtanulhatja az intim kapcsolatok teljes elkerülését (séma elkerülés) ezáltal előre bebiztosítva magát, hogy az elhagyatás ne következzen be. Ha nem teszi ezt, párkapcsolatában követelőzővé válhat ezzel megfullasztva partnerét (túlkompenzálás) míg rossz esetben a végén valóban elhagyja a partner, amely élmény csak megerősíti a sémát. “Ismét elhagytak” azaz a sémám igaz. Vagy, megadhatja magát a sémának, ami azt jelentené jelen példában, hogy eleve olyan partnereket választ, akik elérhetetlenek, például mindig nős férfiakkal randevúzik. Ez ismét a séma megszilárdulását fogja eredményezni. hiszen ismét bebizonyosodik ,hogy az emberek, a partner, nem elérhető számára biztos kötődésként. A séma megszilárdítása vagy megerősítése egy másik fontos fogalom Young sémaelméletében. Gyermekkorban a ki nem elégített szükségletek jelentik a veszélyt a gyermeknek, és a sémaaktiválódással járó kellemetlen érzések. Így a gyermek megtanulja, hogy a fent említett három mód egyikét vagy többet közülük használjon megküzdésként. Ez egy adaptív válasz a gyerekkori toxikus környezetre. A probléma az, hogy annak ellenére, hogy később a környezet megváltozhat és nem áll már fent az a veszély, mint gyermekkorban, az egyén ugyanazokat a megküzdési módokat használja, amellyel csak még jobban megszilárdítja sémáit. Ez a fogalom megfeleltethető azon elképzelésnek, hogy az egyén önmagáról és másokról kialakított belső munkamodelljei stabilak maradnak... A gyermekkorban elszenvedett rossz bánásmód, a gyermekhez nem alkalmazkodó, arrogáns, rideg, intellektuális környezet életidegenségéből fakadóan károsítja a gyermeket és későbbi életlehetőségeit. A fentiek csak ízelítőül szolgáltak az esetlegesen bekövetkező akarati-érzelmi-gondolati gátlások és problémák kialakulásának sokféleségéből. Ezért legyen az első mondat egyben az utolsó is:

„A mai korban minden gyermeket meg kell menteni”, ezért a gyermeknevelés önneveléssel kezdődik.

33

Melléklet A gyermekjogok megismerésének fontossága (UNICEF kiadvány 2012) Eszerint a magyar gyermekek számára az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz, valamint a játékhoz, szabadidőhöz való jog a legfontosabb. A gyermekjogokkal való foglalkozás minden esetben a jogok megismerésével kezdődött – hiszen a gyermekek az iskolákban nem találkoznak a gyerekjogokkal, a Gyermekjogi egyezmény szövegével. Vannak persze olyan elkötelezett felnőttek (pedagógusok, szülők, civil segítők), akik a tanrend részévé teszik a gyerekjogokat, de ez sajnos nem tekinthető általánosnak. Sok esetben azt lehet tapasztalni, hogy a felnőttek veszélyt látnak a gyermekjogokban, és nem lehetőséget. A gyermekjogok megismerése / megismertetése remek lehetőség arra, hogy a gyermekek a saját élethelyzeteiken és jogaikon keresztül tanulják meg korlátaikat és saját, illetve mások jogainak pozitív megélését. ……. http://gyermekjogok.obh.hu/ombudsman.php

Gyerekjogi egyezmény

Tudtál arról, hogy létezik egy joggyűjtemény, amelynek címe: Egyezmény a Gyermek Jogairól?

Jogokkal rendelkezni azt jelenti, hogy szabad bizonyos dolgokat megtenned és másoknak kötelessége bizonyos dolgokat megtenni annak érdekében, hogy te boldogan, egészségesen és biztonságban élj. Persze neked is kötelességed másoknak ugyanezen jogait tiszteletben tartani.

A Gyermekjogi Egyezmény egy olyan megállapodás, ami biztosítja, hogy minden országban ugyanazokat a törvényeket tartsák be.Ha egy ország kormánya ratifikálja az Egyezményt, azt jelenti: megígéri, hogy betartja az Egyezményben leírtakat.

Az Egyezmény minden cikke elmagyaráz neked egy jogot.

Az Egyezmény jogászok számára íródott, még a felnőttek számára sem érthető könnyen. Ebben az összefoglalóban csak a legfontosabbakat emeltük ki, és számodra is könnyen érthető mondatokban fogalmaztuk meg. A magyarázatokat Alexander Nurnberg, 9 éves angol kisfiú írta.

34

Jogod van ahhoz, hogy ismerd a jogaidat - mondja az Egyezmény 42. cikke.

1. cikk

Az Egyezményben foglalt összes jog minden 18 év alatti fiatalra vonatkozik.

2. cikk

Rendelkezel ezekkel a jogokkal, bárki vagy, bárkik legyenek is a szüleid, bármilyen a bőröd színe, fiú vagy lány vagy. Függetlenül attól, milyen a vallásod, milyen nyelven beszélsz, van-e valami fogyatékosságod, szegénynek vagy gazdagnak születtél, ezek a jogok megilletnek.

3. cikk

A felnőttek bármilyen kapcsolatba kerülnek veled, azt kell tenniük, ami számodra a legjobb.

6. cikk

Mindenkinek el kell ismernie, hogy jogod van élni.

7. cikk

Jogod van ahhoz, hogy nevet kapj. Születésedkor nevedet, szüleid nevét és születésed idopontját a születési anyakönyvbe be kell írni. Jogod van ahhoz, hogy nemzetiséged legyen, ahhoz, hogy ismerd szüleidet és ők gondoskodjanak rólad.

9. cikk

Nem szabad elszakítani téged szüleidtől, hacsak ez nem a te érdekedben történik (Például, ha szüleid bántanak vagy nem törődnek veled.) Ha szüleid úgy határoznak, hogy külön élnek egymástól, valamelyikükkel kell, hogy élj, de jogod van ahhoz, hogy a másikójukkal is könnyen kapcsolatot tarthass.

10. cikk

Ha szüleidtől távol, egy másik országban élsz, jogod van ahhoz, hogy újra összekerüljetek, egyazon helyen, együtt éljetek.

11. cikk

Tilos elrabolni téged, de ha mégis megtörténik, az államnak kötelessége minden erőfeszítést megtenni azért, hogy kiszabadítsanak.

12. cikk

Bármikor, ha egy felnőtt téged is érintő kérdésben dönt, jogod van ahhoz, hogy kifejezd véleményedet és azt a felnőtteknek figyelembe kell venniük.

35

13. cikk

Jogod van ahhoz, hogy kitalálj dolgokat, azt mondd, amit gondolsz. Erről írhatsz vagy bármi más úton kifejezheted gondolataidat, hacsak azok nem sértik mások jogait.

14. cikk

Jogod van ahhoz, hogy azt gondold, amit akarsz, és ahhoz a valláshoz csatlakozz, amelyikhez akarsz. Szüleidnek segítenie kell abban, hogy megtanuld, mi a különbség jó és rossz között.

15. cikk

Jogod van, hogy azzal találkozz, barátkozz akivel akarsz, és klubokat alapíts, ha kedved van, addig, amíg ezzel mások jogait nem sérted meg.

16. cikk

Jogod van a magánélethez. Például írhatsz naplót és azt senki nem olvashatja el.

17. cikk

Jogod van ahhoz, hogy a TV-ből, rádióból, sajtóból, könyvekből stb. információt szerezz. A felnőtteknek segíteniük kell abban, hogy olyan információkat kapj, amiket megértesz.

18. cikk

Mindkét szülőd részt kell, hogy vegyen a nevelésedben és azt kell tenniük, ami a lehető legjobb számodra.

19. cikk

Senkinek nem szabad fizikailag bántania téged. A felnőtteknek biztosítania kell, hogy semmiféle erőszak, zaklatás vagy elhanyagolás ne érjen. Még saját szüleid sem bántalmazhatnak.

20. cikk

Ha nincsenek szüleid vagy ha nem vagy biztonságban szüleidnél, különleges védelemre és segítségre van jogod.

21. cikk

Ha örökbe fogad valaki, a felnőtteknek gondoskodniuk kell arról. hogy minden úgy legyen elrendezve, ahogy Neked a legjobb.

36

22. cikk

Ha menekült vagy (el kell hagynod saját hazádat, mert az nem biztonságos számodra), jogod van speciális védelemre és segítségre.

23. cikk

Ha szellemileg vagy testileg fogyatékos vagy, különleges gondozásra és oktatásra van jogod azért, hogy a többi gyerekhez hasonlóan nőhess fel.

24. cikk

Jogod van az egészséges élethez. Ez azt jelenti, hogy orvosi ellátást és gyógyszereket kell kapnod, ha beteg vagy. A felnőtteknek mindent meg kell tenniük azért, hogy úgy tápláljanak és gondozzanak, hogy ne legyél beteg.

27. cikk

Jogod van a jó életminőséghez. Ez azt jelenti, hogy a felnőtteknek gondoskodniuk kell arról, hogy legyen ételed, ruháid és lakhelyed. Ha szüleid ezeket nem engedhetik meg maguknak, az államnak kell segítenie.

28. cikk

Jogod van az oktatáshoz. Az alapfokú oktatásnak ingyenesnek kell lennie, és köteles vagy ezeket az osztályokat. Arra is lehetőséget kell kapnod, hogy középiskolába mehess.

29. cikk

Az oktatás célja, hogy fejlessze személyiségedet, hogy szellemi és fizikai képességeid kiteljesedhessenek. Az oktatás felkészít arra, hogy békésen, felelősségteljesen élj egy szabad társadalomban, hogy megértsd mások jogait és tiszteld környezetedet.

30. cikk

Ha egy kisebbségi csoporthoz tartozol, jogod van a saját kultúrád, nyelved és vallásod gyakorlásához.

31. cikk

Jogod van a játékhoz.

32. cikk

Jogod van ahhoz, hogy ne dolgoztassanak az egészségedre káros helyen vagy körülmények között. Ha valakinek hasznot hajt a munkád, jogod van az igazságos fizetségre.

37

33. cikk

Jogod van ahhoz, hogy megvédjenek az illegális drogoktól és drogkereskedelemtől.

34. cikk

Jogod van ahhoz, hogy elkerüld a szexuális zaklatásokat. Ez azt jelenti, hogy senkinek nincs joga olyasmit tenni a testeddel, amit te nem akarsz, például megérinteni, lefotózni vagy olyan szövegek elmondására kényszeríteni, amit te nem akarsz.

35. cikk

Senki nem rabolhat vagy adhat el téged.

37. cikk

Még ha valami rosszat is teszel, senkinek nincs joga ahhoz, hogy úgy büntessen, hogy azzal fájdalmat okozzon vagy megalázzon. Nem zárhatnak börtönbe, kivéve, ha nincs más megoldás. Ilyenkor jogod van a különleges bánásmódra és arra, hogy a családod rendszeresen látogathasson.

38. cikk

Jogod van ahhoz, hogy háború idején megvédjenek. 15 éves kor alatt nem sorozhatnak be katonának vagy nem küldhetnek harcolni.

39. cikk

Ha megsérültél vagy elhagyatottá váltál, például háborúban, különleges gondoskodásra és védelemre van jogod.

40. cikk

Jogod van védekezned, ha valami bűn elkövetésével vádolnak. A rendőröknek, jogászoknak, bíróknak tisztelettel kell bánniuk veled, és meg kell arról győződniük, hogy mindent értesz, ami veled történik.

42. cikk

Minden felnőttnek és gyereknek tudomást kell szereznie erről az Egyezményről. Neked és a felnőtteknek is joguk van ahhoz, hogy a gyermekjogokról ismereteket szerezzenek.

38

Szómagyarázatok

abúzus

visszaélés: mások testi-lelki egészségét, jólétét, biztonságát, jogait vagy életét veszélyeztető magatartás

altruista

áldozatkész, önzetlen

autonóm

önálló, független, magának törvényt szabó

bipoláris zavar (mint mániás depresszió ) pszichiátriai kórkép, utalva a mánia és a klinikai depresszió váltakozásaira, egy hosszabb időtartamon keresztül.

Az egészséges átlagemberek által időnként tapasztalható feldobott jókedvvel, és levert hangulattal szemben egy bipoláris zavarban szenvedő beteg rendkívül szélsőséges hangulatingadozásokon megy keresztül, melyek akár hónapokig is eltarthatnak.

A bipoláris zavar különböző fázisaira úgy lehet tekinteni, mint egy-egy pillanatnyi stádiumra. A betegség természetéből fakadóan a páciens kedélyállapota ezen stádiumok között folyamatosan változik.

• Depresszív fázis

A bipoláris zavar depresszív fázisának jelei és tünetei többek között

• a szomorúság,

• nyugtalanság,

• ok nélküli bűnösségérzet,

• dühös kedélyállapot,

• elhagyatottság-, magányosság érzet,

• alvási és evési zavarok,

• fáradtság,

• érdeklődésvesztés a napi tevékenységek iránt,

• koncentrálási problémák,

• lehangoltság,

• önutálat,

• apátia vagy nemtörődömség,

39

• deperszonalizáció (a saját személyiségre vonatkozó tudat zavara),

• érdeklődés elvesztése,

• a szexuális tevékenységek iránt érzett vágy csökkenése, vagy hirtelen felfokozódása,

• félénkség vagy szorongás társaságban,

• ingerlékenység,

• krónikus fájdalom (ismert okkal vagy anélkül),

• a motiváció hiánya

• és halállal, öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok

• Mánia magában foglalja • a hipomániát (főként eufória)

• a súlyos mániát (ide értve az eufóriát, az abszurd túlzásokat, a szexuális ösztön, az ingerlékenység, a változékony hangulat, a pszichózis, az üldözési mánia, az ellenséges érzelmek és az agresszió magas szintjeit),

• a szélsőséges mániát (erősen rossz közérzet, örömérzet megszűnése),

• a diszforikus (boldogtalan) mániát,

• és a kevert mánia két formáját (ahol a depresszív és a mániás tünetek egyszerre vannak jelen).

• az áradozó jókedvet,

• a túlzott optimizmust,

• a gyors, megállíthatatlan beszédet,

• a hevesen cikázó gondolatokat,

• az izgatottságot,

• a gyenge ítélőképességet,

• a meggondolatlanságot vagy

• olyan kockázatok vállalását, melyeket az egyén normális esetben nem vállalna,

• a túlzott aktivitásra való hajlandóságot,

• az alvászavarokat vagy a szükséges alvás csökkenését,

• a figyelem könnyű elterelhetőségét (folyamatosan vált egyik témáról a másikra),

• a koncentrálásra való képesség elvesztését,

• a szertelen és hivalkodó vagy túlzottan színes öltözködést,

• az ellentmondást nem tűrő modort, és

• a hajlamosságot abban a hitben, hogy kifogástalan szellemi állapotban vannak.

• A mániás betegek fáradhatatlanul, mértéktelenül és megfontolás nélkül kerülnek olyan szituációkba, amelyekben nem képesek felmérni a bennük rejlő, vagy a társadalom által rájuk háruló veszélyeket.

40

• Kevert fázis

• A bipoláris zavar vonatkozásában a kevert fázis egy olyan állapot, ahol a mánia és a klinikai depresszió tünetei egyaránt jelen vannak (például nyugtalanság, szorongás, agresszivitás, zavarodottság, kimerültség, álmatlanság, ingerlékenység, öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok, félelem, paranoia, üldözéses téveszmék, felgyorsult beszéd, rohanó gondolatok és dühroham).

• A kevert fázisok többnyire a legkevésbé stabil fázisok (negatív hangulatok könnyen megjelenhetnek, de hamar el is múlhatnak) magukban foglalhatnak pánik rohamokat, rombolási hajlamot és öngyilkossági kísérletet. Egy hosszabban tartó kevert fázisban a beteg érzelmi fájdalma olyannyira súlyosbodhat, hogy egy pont után fizikai fájdalommá válik, mely sok beteget öncsonkításra késztet, mint vágás, égetés, vagy más önmaguknak fájdalmat okozó tett, kizárólag azért, hogy elvonja a figyelmüket az érzett fizikai vagy érzelmi fájdalomtól. Az öngyilkossági arány a kevert fázisban a legnagyobb.

Borderline személyiségzavar

A BPD főként a hangulat szélsőséges ingadozásával, önkárosító tünetekkel és kínzó érzelmi állapotokkal járó tünetegyüttes, valamint a személyközi kapcsolatok, és az énkép/én-identitás instabilitásával jellemezhető súlyos személyiségzavar, mely főként a neurózisokra, és a szociális fóbiára leggyakrabban a depresszióra, a mániás depresszióra, időnként pszichózisra, valamint ritkán, kisebb mértékben a pszichopátiára emlékeztető (bár mindezeknél enyhébb formában megjelenő) tünetek szélsőséges módon változékony megjelenéséből áll, mely állapotok normál állapotokkal váltakozhatnak.

evokáció

előhívás, felidézés minden egyén személyisége sajátos válaszokat vált ki másokból

fóbia

indokolatlan viszolygás vagy ösztönös félelem meghatározott tárgyaktól, helyzetektől vagy személyektől, amely(ek) igazolhatatlan voltát a személy is felismeri, de szabadulni nem tud tőle.

• szociális fóbiák – a beteg bénító félelmet érez a társasági és szakmai találkozók és összejövetelek miatt, és egyáltalán minden olyan helyzetben, ahol társaságban kell lennie

41

• pánikbetegség – amikor a beteg minden különösebb ok nélkül retteg, halálfélelme, ún. pánikrohama van

• speciális fóbiák – amikor a beteg valami meghatározható dologtól fél, például a zárt terektől, kígyótól, macskától stb.

internalizáló

valamely elméletet vagy viselkedési szabályt elsajátító

kognitív.

megismerő, a megismerésre vonatkozó; a gondolkodással kapcsolatos.

morál

erkölcs

maladaptív

önmagát, vagy a környezetét károsító viselkedés, a helyzetnek nem megfelelő reakció

Pszichopata, szociopata, antiszociális személyiségzavar

A pszichopata álarca

Első megközelítésre az antiszociális személyiségzavarban szenvedő ember nagyon barátságos, elbűvölő, intelligens, mindig azt mondja és csinálja, amit elvárnak tőle. Általában magas pozíciót tölt be, a céljait mindig eléri, sikeres embernek nevezhető. Ha azonban jobban megvizsgáljuk, akkor kiderül, hogy mindez csak a látszat, és a jólszituáltság maszkja mögött egy teljesen más ember lakozik.

Az antiszociális ember végtelenül önző és egocentrikus, mindent azért tesz, hogy a saját céljait elérje. A mások feletti kontroll megszerzésére bármit hajlandó bevetni, legyen az a személyes kisugárzása, manipuláció, erőszakos viselkedés, szex vagy megfélemlítés. Az áldozatok sokszor csak késve ismerik fel, hogy az elbűvölő álarc mögött ki is lakozik valójában.

A pszichopata nem érez

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy az ilyen személyiségzavarban szenvedő ember nem érez. Nem érez megbánást, bűntudatot vagy lelkiismeretfurdalást a tettei miatt, sokszor elhárítja magáról a felelősséget mondván, az áldozata megérdemelte, amit kapott. Nem érez

42

empátiát, nem tud együttérezni másokkal, ezért gyakran tapintatlan, lenéző és érzéketlen más emberekkel szemben. A viselkedése sokszor távolságtartó, hideg. Noha mindig tudja, mit kell mondani, de a szavai mögött kevés a meggyőződés és a valós érzelem.

A pszichopata nem szorong

Másik jellemzője ennek az embertípusnak, hogy nem szorong. Mivel csak önös érdekeik vezérlik őket, ezért nem riadnak vissza a hazudozástól, álnévhasználattól, csalástól, mások becsapásától sem. Kölcsönöket vesznek fel, melyeket soha nem fizetnek vissza, a munkahelyüket igen gyakran váltogatják. Viselkedésük sokszor feszült, felelőtlen, kiszámíthatatlan, alkalmanként a saját magukra veszélyes cselekedetektől sem riadnak vissza. Nem képesek felismerni annak a következményeit, ha bűncselekményen kapják őket, sok esetben visszesőként kerülnek az igazságszolgáltatás elé.

Az antiszociális személyiségzavarban szenvedő nem tanul a hibájából A legnagyobb hibájuk, hogy nem tanulnak saját tévedéseikből és tapasztalataikból. Hiába kerülnek rendőrkézre, vagy börtönzik be őket, nem tanulnak a történtekből. Nem látják be, hogy hibáztak és ennek megfelelően nem is változtatnak korábbi életvitelükön. Az ilyen ember számára nem megfelelő büntetés a bebörtönzés, mivel nem éri el célját, hiszen az illető képtelen tanulni belőle.

Szociopata és pszichopata A hétköznapi életben a pszichopata kifejezés mellett a szociopata megnevezés is igen gyakran előfordul. Egyes pszichiáterek szerint a két megnevezés közt nincs különbség, ugyanazt az embertípust jelölik, míg mások szerint ezek az antiszociális személyiségzavar két altípusát képviselik. A szociopatákat a körülményeik, az elhanyagoló szülői magatartás, iskolai traumák, a szegénység vagy a rossz társaság viszi tévútra.

A pszichózis tünetei

• a hallucinációk (hallani, látni vagy egyéb módon érzékelni olyan dolgok jelenlétét, amelyek valójában nincsenek jelen)

• és a delúziók (téves személyes meggyőződések, melyeknek nincs valós alapja vagy nyilvánvalóan ellentmondásosak és nem magyarázhatóak az illető kulturális körülményeivel).

• Üldözési mánia érzete is kialakulhat, amely során a beteg úgy gondolja, hogy őt ellenséges szervezetek vagy földöntúli erők üldözik vagy megfigyelik.

• Erőteljes és szokatlan vallásos hit szintén jelen lehet, mely során a beteg például erős meggyőződéssel lehet az iránt, hogy Isten-adta szerepe van a világban, nagy, sorsdöntő küldetése van, vagy természetfeletti képességeket tulajdonít magának