Irodalom és gyermekirodalomA dal A dal a legelterjedtebb és legszemélyesebb, erős zeneiségű lírai műfajAlapvető és egynemű érzések megszólaltatója. Dramatikus vagy epikus elemet alig használ. Hangulata egységes. A lírai én személyesen, közvetlenül nyilatkozik meg. Pillanatnyi élmény, érzés, hangulat kifejezője, de lehetnek tér- és időbeli meghatározói. Szerkezete egyszerű, világos, könnyen áttekinthető; terjedelme általában korlátozott. A legzeneibb lírai műfaj, számos változata zenei formákhoz kötött. Többnyire azonos típusú strófákból épül fel, ezeket az ismétlődések is rokonítják.A műfaj története összefonódott a dallammal, zenekísérettel, egyes korokban nem is képzelhető el önálló szöveg-, csak énekvers, illetve sokszor a szöveg csak a hozzá tartozó dallammal együtt teljes értékű. Petőfi Sándor: A virágnak megtiltani nem lehet…A népiesség egyik legszebb megnyilatkozása ez a vers. Petőfi nem külsőségekben követi a népdalt, nem törekszik a népies fordulatok,néprajzi sajátosságok halmozására,mint számos kortársa,hanem úgy él vele,mint egyéniségének természetes kifejező eszközével. A népdal szellemét, a benne megnyilatkozó népi szemléletet sajátította el a költő. Ez a magyarázata annak, hogy dalai már életében elindultak a folklorizáció útján, és szerves alkotó részei lettel népköltészetünknek. Ilyen dalai a Távolból, Befordultam a konyhára, vagy a Virágnak megtiltani nem lehet… A lírai én közvetlen-megnyilatkozása e költemény, vallomás,amelyet kedveséhez intéz. Közvetlen,az élőbeszédre emlékeztető stílusa,nagyfokú zeneisége,egyszerű,tiszta érzelemkifejezése révén a dal műfajába sorolható.Akár a népdalok, Petőfi dala is természeti kezdőképpel indul”A virágnak megtiltani nem lehet/Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet”: Megjelennek a népdalra jellemző motívumok( a virág, a tavasz), melyek összekapcsolják,párhuzamba állítják a természeti képet a szerelmi érzéssel. A versszak hangulata idilli. A következő versszakban a szerelmi érzés idilljébe belejátszik az esetleges viszonzatlanságból fakadó fájdalom elégikussága. Költői kérdések, felkiáltások fejezik ki a lírai én lelkében felmerülő kételyt. Természetből vett hasonlattal fejezi ki a remény és reménytelenség közt vergődő lélek állapotát: „Egymást űzi bennem e két gondolat,/Mint ősszel a felhő a napsugarat.”A fokozásban eljut a halál gondolatáig, hiszen az élet szerelem nélkül értelmetlen. A verszárlatban az udvarló versek gesztusával kér szerelmet: „Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet”,majd Isten áldását a kedvesre. Feltűnő a versben a kedvest megnevező metaforák változatossága, melyek a népköltészet ismert fordulatai: „gyöngyvirágom”, „babám”, „boldogságom csillaga”, „szívem gyöngye”. A népies stílushoz remekül illik a népdalok ütemhangsúlyos ritmusa, páros rímszerkezete. Weöres Sándor: Hold és felhő

Weöres Sándor abban látja a költészet szerepét, hogy a modern kor széthullott emberének felidézze, megmutassa az emberi teljességet. A költő gyermeklírájában a teljességet a zene, a képi világ révén érzékelteti.

A Rongyszőnyeg ciklus egyik darabja a Hold és felhő című. A vers 16 sorból áll, és négy egyenlő részre tagolódik.Minden négysoros egység egy-egy mondat benne.A költő vallomása szerint a versindító dallam az Országúton hosszú a jegenyesor kezdetű katonanóta volt, akárcsak az Őszi éjjel izzik a galagonya c. költeménynek.A változatos időmértékes ritmus könnyedén lebegő dallamot teremt. Az első sor trocheusa és spondeusa után a második sorban a lendületes daktilus, s az utána megszaladó két pirrichius (üszkös a fadereka) különleges hatást kelt. A strófákat lelassított ritmusú sorok zárják (pl. spondeus: horgásznék, amphibrachis: a holdat). A harmadik versszak kiegyensúlyozottabb, lassúbb tempója a sok spondeussal mintha az egyenletes ütemű, óvatos égig mászást érzékeltetené. Az I-II. és az

utolsó versszakban a párban összecsendülő középső sorokat két nem rímelő sor keretezi. A III. strófa eltér ezektől, itt keresztrímben csendül össze a második és negyedik sor, az első és harmadik pedig nem rímes. A zeneiséget fokozzák az ismétlések: az első szakasz variácós ismétlése keretbe fogja a költeményt, a változatlan és variációs sorismétlések pedig a zenei hatás mellett nyomatékosítanak.

A versbeszéd változatos, mindhárom személy megszólal a költeményben. Az első két versszak harmadik személyű leírás. Félelmetes mind a lenti, mind a fenti világ ebből a nézőpontból. Veszélyt sugall a kikorhadt, üszkös derekú fa, félelmetes az égen úszó, holdat űző felhő-cápa.Azt érezzük, hogy a harmadik szakasz első személyben megszólaló gyermek beszélője vagy a gyermeket féltő felnőtt látja ilyen félelmetesnek, ugyanakkor csábítónak a világot.A harmadik szakaszban megszólal a félelmetest legyőzni, az égit meghódítani akaró gyermeki vágy.A verset a gyermeket óvó hang zárja II. személyben: veszélyes az égig érő, korhadt derekú fának nekiindulni.Vigyázni kell az égig érő vágyakkal, nem könnyű az égig jutni, s a hatalmas(oka)t legyőzni.A verset a mesevilággal rokon motívumhálózat szövi át: az égig érő fa, a legkisebb fiú, a veszélyek, az akadályok, az útnak indító vágy, a legkisebb fiút óvó anyai hang mind a meseit idézik. .A könnyed zeneiséggel ellentétesek a nyelvi képek. A felhő-cápa teljes metafora félelmet érzékeltet. Ehhez a metaforához kapcsolódik a következő implicit metafora, ez motiválja az ég és óceán azonosítást. A hatalmas ég-óceánon a sötétségben holdat űző felhő-cápa félelmetes a gyermek számára, ugyanakkor felébreszti benne a küzdésvágyat. Kányádi Sándor: Szarvasitató

Kányádi Sándor költészete modern versépítkezése ellenére is hagyományos, és minden hagyományosságával együtt is meglepően modern. Kányádi arra törekszik, hogy versei mondhatók, sőt énekelhetők legyenek. Lírájában az egyszerűség, a felelősségvállalás és a modernség, korszerűség nem zárja ki egymást: „ Azt hiszem, a költészetnek, ugyanúgy mint a matematikának, a nyelvi egyszeregyre kell alapulnia.....Mert a vers – én azt szoktam mondani – az, amit mondani kell.”

Kányádi Sándor lírája szorosan kötődik a népköltészethez, az átöröklött hagyományokhoz. Ezt tapasztaljuk a Szarvasitató c. költeményben, amely a magyar nép érzelem- és gondolatvilágába évszázadok óta beépült szarvas-motívummal találkozunk. Ez a motívum először egy eredetmondánkban jelenik meg, és azóta vissza-visszatér az évszázadok magyar művészetében.

A költemény szarvasa csodálatos jelenség. Ezt jelzi a környezet „viselkedése”: a mindig rezgő nyír és nyár moccanatlan, a patak megáll, tehát egy pillanatra nem érvényesül a természet törvényszerűsége, a fűszál pedig alattvalóként tiszteleg. S hogy miért? Ez kiderül a vers tengelyében elhelyezett, megismételt képből: „agancsa égő ékes ág”. Ebben a teljes metaforában megjelenő „égő” jelző felidézi a Júlia szép leány című ballada égből ereszkedő fodor fehér bárányának a szarván égő gyertyákat, az „ékes” jelző pedig a csodaszarvas párja nincs fejdíszét.

A versbeszéd harmadik személyben írja le a látványt, a környezet és a szarvas viszonyát. A költemény egyetlen versmondatból áll. Az utolsó tagmondat révén felkiáltássá változik a leírás a csodajelenség okozta meglepetést érzékeltetve.

A versszerkezet tökéletes szimmetriára épül: a második nyolc sor az első nyolc megismétlése. A tökéletes rondószerkezetben a befejezés oda tér vissza, ahonnan a vers elindult. A versszerkezet, a látvány, minden tökéletes harmóniát, nyugalmat sugall. Ezt érzékelteti a megjelenített kép központi eleme, a lépkedő, magát ringató szarvas is.

A verszene is összhangban van a motívummal és az egész versjelentéssel.Az ősi kétütemű nyolcas sorok szabályossága, a tiszta páros rímek egybecsendülése erősíti a harmónia érzését.A magyar nép ősi hitvilágának alapmotívumát idézi meg a költemény, így mítoszi lesz a versben megjelenített tér („ahol”) és idő („mikor”).

Kovács András Ferenc: CsillagcsengőMa már köztudott Kovács András Ferencről, hogy egyik legtermékenyebb lírikusunk,

és az is, hogy a leginkább alakváltoztató költőink közül való, aki "anyanyelvként használja a tűnt idők költészetének teljes formakészletét" (Bán Zoltán András). Indulásától kezdve úgy ismerjük mint nagy műgonddal dolgozó költőt, aki a mesterség minden csínját-bínját birtokolja. Kovács András Ferenc, ha akar, klasszikus metrumban ír, ha akar, posztmodern szöveget alkot, könnyedén vesz föl eltérő költőszerepeket, folyamatosan váltogatja beszédmódját, hangzását, formáit. Költészete igen erősen és rendszeresen épít a poétikai és a nyelvi bravúrokra.

A Csillagcsengő c. költeménynek különleges zenei hatása van. Címe egy metaforikus szóösszetétel. Ebben a szóösszetételben a szerkezettagok kapcsolata oly szoros, hogy jelentésük kölcsönösen áthatja egymást, elválaszthatatlanul összeolvad. Hol a hang, hol a konkrét látvány képzetét véljük erősebbnek: a kép intenzív tudatáramot teremt a vizuális és az auditív sík között. A versben a képek egybekapcsolódásán túl a metaforák továbbépítését is tapasztalhatjuk.

A költemény első metaforája a csillagcsengő. A tömör metaforikus szóösszetételben a csillag a tárgyi, a csengő a képi elem, a leng állítmány pedig a képi elemhez kapcsolódik. A csillagcsengő teljes metaforából épül tovább a csüngő nesz implicit metafora. A csüngő nesz metaforából kinő a csilló nesz és fény csendül szinesztézia. Ezután pedig a lengő csillagcsengő és a csüngő nesz képelemeiből egy újabb metafora teremtődik: a lendülő, égen csüngő szél. A lent és a fent képei összekapcsolódnak, a jégcsap csengése, csendülése, csörrenése betölti az eget, a hangot a csokros csillagcsengő is átveszi, a csendből nesz, majd mindent betöltő csengés lesz a lendülő szél hatására.

A különböző érzékelési területekről származó érzetek összekapcsolása révén a költő az elsődleges hangérzethez másodlagos fényérzetet társít szinesztetikus jelleggel. A hangérzethez mint domináns képelemhez vizuális érzetet kapcsol (csilló nesz), és ettól kezdve az érzetek oda-vissza egymásba játszanak.

Ezzel a verssel kapcsolatban külön említendő a képekbe beépülő hangfestő Pl. lendül) és hangutánzó szavak (pl. cseng, csengés, csörren) kifejező ereje: a költő az ősi szóteremtő energiát, "a jelölő és a jelölt egykori egységét igyekezett életre kelteni”, azt az állapotot, amikor a dolgok lényegét mindig egyetlen szó fejezte ki. Nemcsak itt, hanem Kovács András Ferenc más gyermekverseiben is – mint a gyermekköltészetben általában – különösen szembetűnő a hangutánzó és a hangfestő szavak nagy száma. A költő ugyanakkor a „cs” hang halmozásával ér el zenei hatást.

A vers költői képi rétegében tehát az igei és a jelzői képszerkezetek dominálnak; többségükben az összetevők közti szemantikai feszültség figyelhető meg. Nemes Nagy ÁgnesTökéletesen ír verset. Ő mondta ki, hogy csak magas mércével mérhető a gyerekeknek írt vers. Bevezette a presztízs és önérték fogalmát. Ez nem egymástól elválasztható két fogalom. Pl. Pilinszky meséi nem gyerekmesék, de presztízs értékük van.Megrajzolta a magyar gyermekvers naprendszerét, melyben Weöres Sándor a Nap, bolygói pedig: Tamkó Sirató Károly, Zelk Zoltán, Kromos János.Gyermekverseinek sajátosságai:

- Környező világ feltérképezése- A madarak külön világot alkotnak

A mondókák is fontosak a költészetében. Tömörek, ritmikusak.

Lila fecskeImpresszionista látomás. Minden valóságos benne. Tér, idő, szereplők. Ezeket fogja össze a lila szín. A lila a fő szín, amivel a piros ellentétben áll. Lágy hangzású „l”. Ismétlés fontos – retorikai alakzat.Érdekes a térszemlélete. Fönt ül, ezért az ember nem láthatja ilyen részletesen.

Az epigramma Epigramma: az ókori görög költészetben eredetileg verses felírat sírkövön vagy más tárgyakon, később, a Kr. E. VI. századtól önállósult műfaj. Tömör, csattanós, lakonikus formában fejez ki egy gondolatot. Disztichonban íródott. Disztichon: görögül párvers, kétféle görög időmértékes ritmus változik benne; egy hexa- és egy pentameterből áll – mindkettő daktilus lejtésű.Janus itáliai epigrammái az I. századi római Martialis hatását tükrözik. Az esztétikai alapfogalmak: utánzás (imitatio) és vetélkedés (aemulatio). Utánozza és verseng a humanista költészettan jegyében. Epigrammáiban a lélekvándorlás a csak metafora, a szellemi azonosulás vágya, igazságérvénye feltételes.Janus PannoniusEgyéniséget vitt a költészetbe, újszerű mondanivalóval törte meg a megszokott sablonszerű költészetet. Janus itáliai epigrammái az I. századi római Martialis hatását tükrözik. Az esztétikai alapfogalmak: utánzás (imitatio) és vetélkedés (aemulatio). Utánozza és verseng a humanista költészettan jegyében. Epigrammáiban a lélekvándorlás a csak metafora, a szellemi azonosulás vágya, igazságérvénye feltételes.

A Pannónia dícsérete időmértékes verselés, 2 disztichonból álló epigrammában költői öntudata jut

kifejezésre. A büszkeség hangja szólal meg versében, mert az Európa szellemi központjától távol élő

költő hazájában is megállja a helyét. A középkori lovagi értékrendhez képest - ahol a katonai dicsőség

a legfontosabb - Janus Pannonius a szellemi dicsőséget mint új értékrendet fogalmazza meg, sőt ítél

fontosabbnak versében. A vers logikája Martialis egyik epigrammáját idézi, melyet verseskönyvében

vidéki tartózkodása alkalmával küldött Rómába, ahogy Janus Pannonius is hasonló alkalomból írta

versét: versgyűjteményét elküldte Magyarországról Itáliába. Azonban Martialis mentegetőzött

versében, mely szerint természetesen Rómában írott versei felülmúlják a vidéki verseit, de Janus

Pannonius mentegetőzés helyett büszke, hogy Magyarországon is megállja a helyét.

Vörösmarty Mihály - A Guttenberg-albumba (1838):Alkalmi vers. A könyvnyomtatás feltalálásának 400. évfordulójára egy német évkönyvbe szánta Vörösmarty. Az elnyújtott epigramma a reformkori programversek jellegzetes feltételes-alárendelői szerkezetét mutatja. Azokat a követelményeket, feltételeket sorolja fel, melynek bekövetkeztével ünnepelhetjük méltán az újkori kultúra egyik nagy alakját. Gutenberg Vörösmarty értelmezésében azért válhat jótevővé, mert az addig keveseknek szánt irodalmat és tudományt közkinccsé tette. A versben együtt vannak jelen a felvilágosodás meg nem valósult követelései (tudomány, szellem világossága stb.), a reformkor politikai elvei (közmegegyezés, érdekegyesítés, a parasztság és földbirtokosság egymás iránti kölcsönös ellenszenvének feloldása) és a romantika ellentmondásokat feloldani törekvő igyekezete (a szív és az ész összhangja); megjelöli az általa vágyott emberi világot. Egy mondat az egész költemény, egy körmondat. Alárendelt összetett feltételes mondat. A fő mondat az utolsó két sor. Minden többi mondat ennek a főmondatnak van alárendelve,

mellékmondatok. A mellékmondatok egymással mellérendelő viszonyban állanak. Műfaja epigramma, disztichonban írt költemény, 7 disztichon – a páratlan sorok hexameterek, a páros sorok Feltételek, amik méltóvá teszik az emberiséget Guttenberghez, a versben minden második sor.Felsorolja a jövő képeit, melyik kor az, amelyik az emberiség számára ideális, méltó az emberiség megbecsülésére – fő mondat az utolsó két sor. Felsorolja azokat a feltételeket, amikre vágyik.1–2 sor: ha nem lesz áltudomány, sötétség, hazugság.3–4 sor: nem lesz erőszak, gyilkosság.5–6 sor: megszűnik a társadalmi igazságtalanság, felemelkedés lesz.7–8 sor: a tudás elterjed.9–12 sor: a föld népei összefognak, égi igazság valósul meg. A himnusz – Kölcsey Ferenc-Himnusz. A himnusz istenhez szóló magasztos költemény, általában latin nyelvű. Nemzeti szimbólum, egy nemzethez tartozást fejez ki. 1823-ban keletkezett a költemény.A Himnusz előzménye Berzsenyi ódái a magyarokhoz, a kurucköltészetben a Rákóczi indulók, a Bibliában a jeremiádok voltak. Kölcsey visszahelyezi költeményét a múltba. Verse követi a jeremiádok szerkezetét.Műfaja óda. Variáns, keretes szerkezetű, a versszakok 3-3 felé tagolódnak. Rímképlete: magyaros, hnagsúlyos verselésű, 1 sor 2 ütemre esik szét. 1 sor 6 illetve 7 szótagból áll páros rímekkel.Az 1. vsz. és a 8. vsz. kerete a versnek, a 8. vsz. csak kis változással tér vissza.Az 1. vsz. megszólítottja az Istent. A költő az Istenhez fohászkodik a nemzetnek jobb sorsáért. A kérést nyomatékossá a felszólító igealakok teszik (álld, nyújts, hozz).A 2-3. vsz. Isten ajándékát, a honfoglalással nyert szép hazát, mutatja be: az ország felvirágozásáról, a föld gazdagságáról, a győztes honvédő háborúkról beszél. A honfoglalási kép után a tokai bort, a kunsági kalászt, Magyarország legjellemzőbb képeit vázolja fel. Ezután Mátyás Bécset megalázó hódításával folytatja, amit alliterációval ér el: „Bécsnek büszke”. Ezekről büszkén beszél, felébred benne a nemzeti öntudat.A 4-5. vsz. éles átmenet az előző versszakok között. A balsors évszázadait halmozza egymásra. Bűneink miatt az Isten haragja, megérdemelt a büntetés, de a sorscsapások mértéke nagyobb, mint az elkövetett bűn. A tatárjárás felidézése után a török hódoltságot említi meg. Beszél még a belső viszályról is.A 7. vsz. a múltból a jelenbe vált át. A Rákóczi szabadságharc utáni helyzete mutatja be. Úgy látja, a nép sorsán csak az isteni kegyelem tud változtatni. Ellentétekkel teli ez a szakasz és az előző (vár-kőhalom, kedv-öröm, bércre hág-völgybe száll).A verset Erkel Ferenc zenésítette meg 1844-ben a Nemzeti Színház pályázatára, s így lett a magyar nép himnuszává. Az elégia időmértékes disztichonban írt epikus-lírai műfaj - az elégikusság domináns jegyeit magán viselő költemény. Az elégia panaszdal. Az emberi lélek bánatát a költő a vers erejével fejezi ki - boldogtalanságát, sóvárgását, megnyugvó keserűségét adja tudtunkra. Az ókorban, a görögségnél minden disztichonban , azaz hexameterben és pentameterben írott rövidebb terjedelmű lírai verset elégiának neveztek, mert a hat lábból álló daktilus és a hiányos ötlábú versmérték elegye a görög fülnek azt a nyugodt, rezignált és bánatos hangzást adta, ami az elégiának sajátja. Az elégia meghatározása sokat változott az évezredek alatt. Méghozzá aszerint, hogy a panasz milyen emberi és közösségi tartalmakat szólaltatott meg. Mit sirat a költő, és milyen eszmények nevében. Eszerint az elégián belül megkülönböztetünk jeremiádot - mely rendszerint egy nemzet sorsán kesereg.

Berzsenyi elégiáinak központi gondolata az idő kérlelhetetlen, minden értéket elpusztító volta, mellyel legfeljebb a költészet a képzelet és emlékezés szállhat szembe.Az “Osztályrészem” című művében egy létösszegző és értékszembesítő elégiával találkozhatunk. Berzsenyi a vers során a megelégedéssel viaskodik (“kérjek-e többet”) a vers hasonlít Horatius “Litinus Marénóhoz” c. művéhez Berzsenyi a horatiusi filozófiát emeli élete értelmének szintjére a vers elején egyfajta “révbe érés” szituáció jelenik meg ( “Partra szállottam. Levonom vitorlám.”).

A költő visszatekint, és felméri jövőjét a szituáció a boldog megelégedés illúziójával folytatódik (“Van kies szőlőm...”) fogalmi szinten megelégszik azzal, amije van, de ellentmondásossá, feszültté válik a szöveg,

átsejlik rajta a helyzettel való elégedetlenség, bizonytalanság az elfojtott elégedetlenség a belső nyugtalanságból és a külső viszonyból ered. Csak a költészet

tud egyensúlyt tartani az életében (“Csak te légy velem, te szelíd Camoena”). Camoenát a Múzsával lehet azonosítani

az utolsó versszakban az értékek múlandóságával szemben a költészet, mint megtartóerő jelenik meg (“Ott meleg kebled fedez, ó Camoena”)

A közelítő télA mű témája az idő múlása, az öregedés folyamata. Az évszakok az emberi élet korszakait szimbolizálják.Műfaja elégia, mely lehangoló, szomorú hangulatú lírai költemény. A vers szerkezete hármas tagolás, ebben is a klasszicista stílusirány mutatkozik meg. A horatiusi hagyományokat követi a tájleírás és mondanivaló kettőssége. A költeményt a klasszicizmushoz kapcsolja nyelvezete is: a görög eredetű szavak használata, a rímtelen időmértékes verselés.A vers tájleírással kezdődik, őszt idéznek a sorok. A költő, a negatív tájfestés eszközével él. A hervadást, hiányt, értékvesztést érzékelteti:„nincs rózsás labyrinth”„nem lengedez a Zephyt”„nincs már symphonia”„nem búg gerlice”„nem mosolyog gerezd”Ezzel a módszerrel érdekes hatást ér el a költő: láttatja azokat a dolgokat, ami korábban itt volt. Ebből bontakozik ki ami most van:„néma homály borong”„most minden szomorú és kihalt”A kezdő sor is ezt mutatta meg:„Hervad már ligetünk, s díszei hullanak.”A 3. versszak végén a költő összefoglalja a volt és van ellentétét. Szembeállítja az öröm és bánat érzését is, ezzel saját életérzésére utal.„az öröm víg dala harsogott:s most minden szomorú és kihalt”

A 4. versszak első sora a vers szimmetria pontja. Az idő múlását metaforában fogalmazza meg (idő-madár).„Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül.”Ettől a sortól befelé fordul és az élet mulandóságáról, a pusztulásról elmélkedik. Az élet múlását egy nefelejcs hervadásához hasonlítja. Ebben önmaga életének rövidségét és mulandóságát látja. Az 5. versszakban folytatja gondolatmenetét. Megfogalmazódik kielégítetlensége: nem elég az élet, hogy kiélvezze örömeit. A „koszorúm”, „tavaszom”, „ajakam” szavak az ifjúságot, az eszményi kort jelentik, amit szembeállít az öregséggel. A „koszorú” a szerelmi költészetét, a „tavaszom” az ifjúkort, az „ajakam” a szerelmet szimbolizálja. Az emberi egyszeri megismételhetetlenségét szembeállítja a természet örök

megújulásával:„Itt hágy és vissza se tér majd gyönyörű korom”Végső lemondó gesztussal ér véget a vers.A cím is erre utal. A tél az elmúlás toposza, a „közelítő” jelző pegid a bekövetkező halált teszi hangsúlyossá.A múlt és a jelen szembesítése előrevetíti a jövőt, az idősíkok között ok-okozati összefüggést teremt. Ennek következményeképp az értéktelített múlt, az értékhiányos jelen nem teremthet reményteli jövőt.Berzsenyi elégiáiban hiányzik a klasszicista versek logikus felépítése. Az önábrázolás szándéka, a létösszegzés, a metaforikus gondolkodás a romantikát vetíti előre.

József Attila – Reménytelenül Elégikus lemondást sejtet, s a költemény egésze a beletörődést mintázza meg.A cím a lírai én lélekállapotára utal. az alcímek kiegészítik, szinte magyarázzák afőcím tartalmát. Az első a lírai én belső állapotára, a második az őt körülvevő külső világra vonatkozik. A megfontolt tűnődés és a rideg világmindenség a reménytelenség átélésére kényszeríti. A beszédhelyzetet az első versszak írja le. A mondatban általános alany szerepel („az ember”) de a második versszak első sorai magára a lírai énre vonatkoztatják a közös emberi sorsként felmutatott képet.Valóságelemekből felépített absztrakt táj jelenik meg, amely egyszerre külső és belső tája: a világ, a lélek és a lét tája. Az időt térbe kivetítve jeleníti meg: a létezés végső pontjára érve az embernek tudatosan és önámítás nélkül kell felmérnie és tudomásul vennie személyes helyzetét. Két – eredetileg önálló – darabból egybeszerkesztett költemény. Az azonos versforma, a hangulati – gondolati hasonlóság, a közös motívumok szervezik egységes, zárt szöveggé a művet. A mű egészét átszövik a halálos fenyegetettséget, az elmúlást idéző motívumok: „ezüstös fejszesuhanás”; „múlt hull, mint a kő”; „Elleng a néma kékidő”; „Kard éle csillan: a hajam”; „lillant ízű szám”. A képek az idő kérlelhetetlen múlását, a halál fenyegető közelségét érzékeltetik. A metaforák igealakjai azt is kifejezik, hogy az idő végtelenségében az egyén elmúlása csak futó, röpke pillanata (fejszesuhanás, csillan- elleng).A végességét tudomásul vevő én a világegyetem terében (csillagok, égbolt, űr) szemléli helyzetét. A semmibe vetett, egyedül maradt magányos lélek szorongása jelenik meg. Nem egyszerűen az elmúlás, a magány gondolata kelt szorongást, hanem az, hogy a halál végérvényes, megváltoztathatatlan ténnyé teszi az emberi lét semmibe vetettségét, az értelmes, teljes lét hiányát. A kivetettséget az első rész zárlatában konkrét képben érzékelteti, a vers végén közvetlenül tör fel amagányos ember fájdalma. Az első rész tele van gyengédséggel, szelídséggel. A mindenség tehetetlenül, de együttérzéssel szemléli az egyén vergődését. A második egységben reménytelenebb, kegyetlenebb világ képe jelenik meg. A gépies működés, a csend a kozmosz rideg közönyét érzékelteti.Versforma: négyes jambikus lejtésű sorok. A keresztrímes sorvégek az egymásba fonódó folyamatosság hatását keltik.

Tóth Árpád – Elégia egy rekettyebokorhozEz a nagy vers a teljes kiábrándulás halálvíziójával, az emberi faj kipusztulása után

megvalósuló béke reménytelenségével tiltakozik a háborús vérontás ellen. A vers helyzetrögtönzéssel

indul: a természetbe olvadó lírai hős figyelme egyelőre a föléje boruló rekettye sárga virágaira irányul.

A vers szerkezete világos: az egyszerűtől halad a bonyolult felé, a közelitől a távoliig, a látványoktól a

látomásig. Az a kivételes ebben a meneteles versben, az a magasság, amit a rekettyevilágtól az

emberiség sorsának víziójáig bejár.

Az elégia logikai-érzelmi menetét az alapmetafora, a hajó-kép megtalálása és továbbfejlesztése

teremti meg. Az első strófában a rekettye még nem is kép. Az első három versszak még csak a boldog,

gond nélküli, tudattalan létezését állítja szembe az emberrel. A természeti létezés öntudatlan örömét

valóságos jelzőpazarlással fejezi ki a költő, s ezt a boldogságot zavarja meg az árva szörny sóhaja.

A hajó-kép továbbfejlődése a harmadik szakasz utolsó sorában figyelhető meg. Az öntudat, ez a

konok kapitány űzi az embert (embereket) lehetetlen vágyak felé.

A negyedik versszakban kezdődik a voltaképpeni vízió, a vers második része. Az emberi

öntudat egyértelműen negatív értékelést kap. A személyes sors és szenvedés gyötrelmei is a kibontott

képhez igazodnak: a hajótest minden izét a kínok vasszöge szorítja össze, ezt pedig - a középkori

elképzelést felelevenítve - a „létentúli lét” „mágneshegyének szelíd deleje” vonzza a végső állomás, a

halál fele. A metaforák sugallata szerint az élet kegyetlen hányódásaival szemben a nem-lét békés és

óhajtott állapotként jelenik meg a strófa utolsó két sorában.

A továbbiakban a kiszélesedő látomás már az emberiség egészét fogja át: a többiek, a testvér-

emberek is hajók. Mindannyiuk közös sorsa a remény nélküli, értelmetlen szenvedés, s talán

mindenkire pusztulás vár.

A záró rész komor pesszimizmusa az emberiség apokaliptikus pusztulásától, az ember-utáni

csendtől reméli csak a béke vágyott megvalósulását. Az utolsó szakasz ünnepélyes, emelkedett

hangneme az immár ember nélküli, a kínoktól megszabadult ősanyag boldog, pihenő nyugalmát zengi.

Tóth Árpád keserű megállapítása - az emberi faj még a természetnek, az ősanyagnak is ártalmára van -

ismerős Vörösmarty verseiből. Verselése: nibelungizált alexandrin, melyben a hosszú sorok a

gondolatfolyam áradását tükrözik, a metszet a meditáció állandó újrakezdését, a folyamat belső

drámaiságát, a lírai én belső vívódását fejezi ki.

Dsida Jenő – A sötétség verseA vers modern elégia,alaptémája a mulandóság, minden élő elkerülhetetlen végzete. Ez teszi tragikussá a vers alaphangját,melyet a hitből fakadó megnyugvás szelíd békévé old. A felütés fájdalmas, borús hangját a verszárlat oldja. A lírai én önnön mulandóságát az egyetemes lét távlataiba helyezi. Az emberi lét tragikumát feloldja az Istennel való találkozás öröme. A külső látvány,az őszi alkony,a lepusztult kert szemlélete indítja el a lírai meditációt, majd ezt összekapcsolja a személyes lét mulandóág élményével. Ez a klasszikus elégiák építkezési elve. A vers képalkotására a motívum szövésestechnika jellemző. Ez úgy valósul meg,hogy az elmúlás folyamatát az alapmotívumokhoz kapcsolt igei metaforák,művészi jelzők biztosítják. A vers alapmotívumai: a kert,az ősz, az éjszaka,fa,sir,feketekávé,kockacukor. Az alapmotívumok egy része a természet metafora,míg a fekete kávé és a kockacukor a köznapi élet köréből származnak. A költői bravúr a két metafora sort a sir metafora révén összekapcsolja és vonatkoztatja az emberi mulandóságra. Ahogyan a reves fák nyirka folydogál az őszi fákban, s ahogyan a hófehér kristálycukor feloldódik a feketekávéban,úgy „szívódik az éjszaka… a sir szaga minden rostodba és eredbe”. A látvány így válik a mulandóság látomásává.

A 19.századi regény

Jókai Mór: Az arany ember

A mű 1872-ben jelent meg. Jókai jelenében játszódik, és annak a legérzékenyebb pontját érinti: az egyéni boldogság lehetőségeit vizsgálja a kapitalizálódó társadalom valóságában. Főhőse most nem egy eszme megszállott harcosa, hanem vívódó, meghasonlásra kényszerülő

ember. Tímár Mihály a siker minden kellékét megszerzi magának (vagyont, társadalmi pozíciót, az áhított hölgy kezét), valódi boldogságát azonban csak a társadalomból kivonva, a természet menedékében meghúzódó családi közösségben találja meg.A kapitalizálódás, a polgári életlehetőségek kritikus ábrázolása tehát Az arany ember, romantikus eszközrendszerrel, utópisztikus feloldással. Rousseau gondolatvilágának megidézése a mű, hiszen Rousseau vélte úgy, hogy az ember vagy a természet része lesz emberként, vagy a társadalomé polgárként. Sőt, akár azt is mondhatjuk, hogy ez a mű az illúziókkal való leszámolás, a kiábrándulás regénye, melynek kiúttalanságát az mutatja, hogy Tímárt kora társadalmából egy utópisztikus világba menekíti.A főszereplő a Jókainál megszokott, kivételes képességű, abszolút főhős: Tímár Mihály kiváló hajós, előrelátó és szerencsés üzletember, sikeres gazdálkodó. Olykor (pl. Ali Csorbadzsi hullámsírba temetésekor) a véletlen is a kezére játszik; Krisztyán Tódor váratlan halála a biztos lelepleződéstől menti meg a mű tetőpontján, sőt a halott ruházata teszi lehetővé Tímár számára az elvonulást Senki szigetére.Egyetlen ponton azonban megtörik Tímár minden próbálkozása, és ez Tímea szerelme. Hálát és végtelen szeretetet ugyan ki tudott váltani a török lányból, de az igazi szerelmet nem kapta meg. Ügyeskedés és önzés, „igazolható tolvajlás” az üzleti életben természetes, sőt szükséges, de az emberi kapcsolatok így nem alakíthatók. Tímár bűntelen bűnössége, a boldogság lehetőségeinek eljátszása elzárja előle Tímea szerelmét. Senki szigetére azonban nem kell magával vinnie vétkeit. Amikor teljes énjét majd át tudja adni Noéminek, akkor révbe érhet egy olyan szigeten, ahol a pénz, egyház, erőszak (puska sem használható!) és törvény nem léteznek.Tímár és Tímea érzelmi válságát Jókai finom lélekrajzzal jeleníti meg; a többi szereplő belső alkata egyszerűbb. Noémi a szelíd jóság, természetes nőiesség megtestesítője, Athalie-t szélsőséges szenvedélyek fűtik, féktelen gyűlölet motiválja. Krisztyán Tódor a főhős legnagyobb ellenfele, maga a megtestesült gonoszság. Árnyaltabb jellemrajzot Jókainál rendszerint a mellékalakokban találunk. Ebben a műben például Brazovics Athanázné figurája reálisabb, színes, zsánerszerű.Jókai ebben a műben a lélek történéseire koncentrál, Tímár boldogságkeresése alkotja a cselekmény fővonalát. A szerkezet igazából kisebb, elváló és összefutó epizódok szövevénye, tehát sajátosan többszálú többi művéhez képest. A romantikus cselekményvezetésben hatásos jelenetek (a menyegző napja Brazovicséknál), kiélezett értékhelyzetek (Tímea és Athalie), fordulatok, megkapó költőiségű leírások (pl.: a Vaskapu leírása), váratlan találkozások, tömegjelenetek, hirtelen ritmusváltások fordulnak elő. Stílusában is a hangulatváltások, kifejező előadásmód, ellentétezés érvényesül.Jókai a mesélés nagymestere volt. A romantikus ábrázolásmód mellett írói eszköztárának másik részét az anekdotázás elemcsoportja alkotja: életkép (például a Senki szigetéről), idill, adomák, a komáromi hétköznapok életanyaga. Tanulságos kitérő Teréza mama férjének és az idősebb Krisztyánnak az életútja.Az arany ember romantikus prózánk talán legkiemelkedőbb alkotása, ugyanakkor bizonyos szempontból az első magyar szecessziós regény is: azzá avatja többek között az elvágyódás és kiábrándultság motívuma, a kétféle szerelemkép és a lefojtott-túlfűtött erotika. A szonett - A szonett: itáliai eredetű 14 soros versszerkezet. Hangzása kivételes (Virág Benedek elnevezése: "hangzatka"); kötöttsége nagy fokú, ezért a legintenzívebb, ambivalens lírai tartalmak kifejezésére a leghatásosabb.Szakasztagolása a leggyakrabban 4+4+3+3, a négysoros strófa a "quartina", a háromsoros a "terzina".Ritmikailag a sor eredetileg hendekaszillabus.

Az alaptörvényektől való eltérések száma és mértéke idővel megnőtt, a szabad vers korában már akár minden 14 soros vers szonettnek tekinthető.A versforma két klasszikusa: Petrarca és Shakespeare.

MARKÓ BÉLA Markó Béla író, költő, tanár, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének elnöke, 2004-

től a román kormány miszterelnökhelyettese. Irodalmi munkásságához tartozott az Igaz Szó irodalmi folyóirat szerkesztése.  1989-től főszerkesztője volt a marosvásárhelyi Látó című irodalmi folyóiratnak.

Verseinek intellektuális feszültsége, érzelmeinek hullámzása, esztétikai kifejezőereje a formai keretek optimális kitöltésében ragyog föl. Tradicionális, klasszikus szonettkoszorút a mai magyar irodalomban - a kevesek egyikeként - Markó Béla alkotott.

A szonett -időmértékes vers, tulajdonképpen itáliai eredetű versforma - mely 14 sorból áll. (általában 2

négysoros, és 2 háromsoros) leggyakoribb rímképlete: abab abab cdc dcd vagy abba abba cde cde A szonett kötött forma- lehet Petrárkai: 4-4-3-3

-Shakespeare-i: 4+4+4+2

Markó Béla híres szonettje a KÖLTŐK KOSZORÚJA.

Janus Pannoniustól Radnóti Miklósig tizennégy poétát portretizál (néha súlytalan, közhelyes

szavakkal). Mindenikről a saját stílusában ír. Igy sajátságos magyar líratörténet formálódik tollán.

Érvényesül nála az intertextualitás. (szövegköziség, szövegek közöttiség)

A Költők koszorúja formája szonettkoszorú, 15 db. szonettből áll. A mesterszonett finom öntudata ezt a tizenötödik, "gazdátlan" szonettet magához a költőutódhoz

rendeli; önmagát fonja a koszorúba. A sorozat e 15. darabjából egy kissé vissza lehet következtetni az előzőekre:

MESTERSZONETT A pannón dombok dermedten feküsznek,

s nem hűti mégsem véremet a fagy, mennybéli Isten, milyen messze vagy, ki látni engedted fájó szemünknek,

mit jobb lett volna setétbe takarni, hogy romlik minden, s hullnak díszei, nyugodna már a szív, de színleli, hogy melledből tán éppen most szakad ki,

úgy dobban, úgy ver, úgy ég, úgy hevül, hogy verseidnek ritmusát kövesse, s egy fázó ország gyúljon föl a versre,

szabad lehessen, éljen emberül, szólhasson, hogyha jobb tavaszra vágyik! Dobogj, dobogj csak, versem, mindhalálig!

(Játékként, iskolai feladatként sem érdektelen végiggondolni, melyik sor "kinek a sora"? Az időrend, az életmű, az érzék segíthet, hogy például a "...verseidnek ritmusát keresse óhajában a Petőfi-szonett záró-, illetve az Arany János-szonett nyitó sorának részletét azonosítani, tudva, mennyire más forma- és ritmusművész volt e két költőtárs.)

Juhász Gyula – Magyar táj,magyar ecsettel

Impresszionista tájköltészetünk egyik reprezentatív darabja a Magyar táj,magyar ecsettel című szonett. Juhász Gyula szívesen nyúlt e zárt ,szigorú fegyelmű versformához,mely jól illett az általa követett verseszményhez. A költemény zenéjének ringása ráhangol a megjelenített alkonyi táj mélabús képeire,fölerősítve az impresszionista képhatásokat. Már a költemény címe előre vetíti a vershelyzetet. A lírai én a festő nézőpontjából szemléli a Szeged környéki tiszai tájat. A költemény énje távolságtartó nézőpontból szemlélődik, s csupán a vers végén a grafikailag is elkülönített zárójeles mondatban utal önmagára: „(Magyar táj: igy lát mélán egy magyar szem.)” A leírás mégsem érzelemmentes,erős hangulatisága megsejteti a beszélőtájhoz fűződő viszonyát, a „magyar” jelző négyszeri ismétlése pedig nyomatékosítja a lírai én identitás vállalását.A leírás nézőpontja nem követi a hagyományos leírások módszerét,nem igazodik megjelölt külső szemlélődő ponthoz,sokkal inkább impresszionista,hangulati rálátást biztosit a tájra. Az alkony egyetlen pillanatát ragadja meg a lírai én, s a pillanathoz kötődő vizuális és akusztikai benyomások uralják a verset. A tájon a mozdulatlanság, a szomorúság, a pusztulás hangulata hatalmasodik el. Ezt fejezik ki a vers megszemélyesítései:”A szürke fűzfák egyre komorabban / Guggolnak a bús víz holt ága mellett”, „Távolba néznek”, a füzek, „lompos” az alkonyat, „rikácsolón,rekedten… a pocsétában egy vén kácsa gázol”. A színek is mélabús elégikus hangulatot árasztanak: a tehenek „fakó sárgák”, a fűzfák szürkék, a napra „vérző aranyat” ken a „merengő festő”, az alkonyat. Az idézett metafora is a megtoldott művészi jelző révén (merengő) még inkább felerősíti a fájdalmas,elégikus hangot, és a látszólag tárgyilagosan megrajzolt tájképbe lelkiállapotot,hangulatot,életérzést vetítenek ki.Himnusz – Kölcsey Ferenc1823-ban keletkezett a költemény. A himnusz istenhez szóló magasztos költemény, általában latin nyelvű. Nemzeti szimbólum, egy nemzethez tartozást fejez ki.A Himnusz előzménye Berzsenyi ódái a magyarokhoz, a kurucköltészetben a Rákóczi indulók, a Bibliában a jeremiádok voltak. Kölcsey visszahelyezi költeményét a múltba. Verse követi a jeremiádok szerkezetét.Műfaja óda. Variáns, keretes szerkezetű, a versszakok 3-3 felé tagolódnak. Rímképlete: magyaros, hnagsúlyos verselésű, 1 sor 2 ütemre esik szét. 1 sor 6 illetve 7 szótagból áll páros rímekkel.Az 1. vsz. és a 8. vsz. kerete a versnek, a 8. vsz. csak kis változással tér vissza.Az 1. vsz. megszólítottja az Istent. A költő az Istenhez fohászkodik a nemzetnek jobb sorsáért. A kérést nyomatékossá a felszólító igealakok teszik (álld, nyújts, hozz).A 2-3. vsz. Isten ajándékát, a honfoglalással nyert szép hazát, mutatja be: az ország felvirágozásáról, a föld gazdagságáról, a győztes honvédő háborúkról beszél. A honfoglalási kép után a tokai bort, a kunsági kalászt, Magyarország legjellemzőbb képeit vázolja fel. Ezután Mátyás Bécset megalázó hódításával folytatja, amit alliterációval ér el: „Bécsnek büszke”. Ezekről büszkén beszél, felébred benne a nemzeti öntudat.A 4-5. vsz. éles átmenet az előző versszakok között. A balsors évszázadait halmozza egymásra. Bűneink miatt az Isten haragja, megérdemelt a büntetés, de a sorscsapások mértéke nagyobb, mint az elkövetett bűn. A tatárjárás felidézése után a török hódoltságot említi meg. Beszél még a belső viszályról is.A 7. vsz. a múltból a jelenbe vált át. A Rákóczi szabadságharc utáni helyzete mutatja be. Úgy látja, a nép sorsán csak az isteni kegyelem tud változtatni. Ellentétekkel teli ez a szakasz és az előző (vár-kőhalom, kedv-öröm, bércre hág-völgybe száll).A verset Erkel Ferenc zenésítette meg 1844-ben a Nemzeti Színház pályázatára, s így lett a magyar nép himnuszává.

Az ars poetica

Ady Endre- Az új versek előhangja, a cím nélküli, Góg és Magóg fia vagyok én … kezdetű költemény lírai ars poetica és programadás is egyben.A „nagyvilágot” megjárt, Párizsból hazatérő s új szemléleti távlatokkal gazdagodott költő lírai vallomása ez a vers: írói szándékainak összegzése ez a vers, a hazához való ragaszkodásának összetett érzelmű kifejezése.Az első két versszak hasonló szerkezeti felépítésű: A kezdősorok erőteljes hangütésű kijelentéseit a záró sorok bizonytalanságot tartalmazó kérdései követik, s már a költemény első felében megteremti a mű egészének egyre fokozódó tragikus-elszánt kettősségét, feszítő ellentétét. A kijelentő mondatok szimbólumai csaknem ugyanazt az érzést, élményt szuggerálják: a bezárt, elátkozott, pusztulásra ítélt néphez való sorsszerű kötődést és a teljes azonosulást, az ősi múlt vállalását és egyben a közösségből való kizártság tragikumát. A kérdő mondatok tétova, engedélyt kérő félelmében egyelőre csak a hazatalálás, hazatérés nosztalgiája szólal meg, de belevegyül ebbe már valamiféle messiási küldetéstudat, a megváltásnak, a bezártság eltűnésének bizonytalan reménysége is.Szimbólumok tartalmának megközelítése a mai magyar olvasó számára már magyarázatot igényel – Góg és Magóg neve több helyen is előfordul a Bibliában: mindkettő az istenellenes, Izraelt próbára tevő pogányság jelképe, de hatalmukat Isten el fogja pusztítani. Anonymus a magyarok őseivel azonosította őket. „Verecke híres útja” egyértelműen a honfoglalásra utal, Dévény pedig a régi történelmi Magyarország nyugati kapuja, határállomása volt: itt ért a Duna magyar területre.Ezeknek az ismeretében tovább bővül az első két strófa jelképes tartalma: Góg és Magóg népe az ércfalakkal körülzárt, pusztulásra ítélt, az élettől elrekesztett keleti magyarsággal azonos, s a versben megszólaló hangsúlyozza népével való sorsközösségét, különösen az első sorok végére helyezett nyomatékosított névmással: „vagyok én”; „jöttem én”. kívülről döngeti a kaput, falat, hogy bebocsássák, hogy elsírhassa népe sorsát. Ezért kíván nyugatról betörni az új idők új dalaival. A jelképek mélyén ott lappang népe megszabadításának, kiszabadításának vágya, új élettel, éj kultúrával való megváltásának óhaja, reménye is.Szembekerül az első két versszakban a hiába és a mégis: a küldetés hiábavaló reménytelensége, de az ebbe beletörődni nem tudó, nem akaró, szembeszegülés daca. S ellentétben áll a cselekedni vágyó „én” s a cselekvést megakadályozható „ti” is.Ezek az ellentétek lendítik tovább a költeményt, s a belső feszültség a régi magyar történelemből vett szimbólum ok révén inkább elmélyül és kibontakozik. A „ti” tartalma a jelképrendszerben körvonalazódik: az énekes Vazult eltiporni akaró durva erőszakkal, az új dalokat elátkozó Pusztaszerrel, vagyis a jelen minden haladást gátló hatalmával azonosul.Ezzel a hatalommal száll szembe – még ha reménytelenül is – a lírai én elszántsága. – A 4. versszakban a „de” ellentétes kötőszó után háromszor hangzik fel a „mégis”, megszólal a lázadó eltökéltség, mely nem engedi eltiporni, elhallgattatni magát. Halmozott állapothatározókban kifejezett, vállalt szenvedés és a kétely ellenére is diadalmasan, jövendölésszerűen szólal meg a remény: Az új szárnyakon szálló dal végül mégis győztes, új és magyar lesz.A költemény egyik kulcsszava a hatszor ismétlődő „új”, ez a szó azonban nem a nemzeti hagyományokat tagadja. A vers egész jelképrendszeréből kiderül ugyanis, hogy a költő a nemzeti múlt vállalása mellett érvel, s a jövő fejlődését összekapcsolja a múlttal.

Petőfi Sándor - Petőfi életművében jó néhány ars poeticával találkozunk. Úgy tűnik, fontosnak tartotta, hogy időről időre megfogalmazza, összegezze a költészetről vallott nézeteit. Felfogása költői fejlődése során változik, újabb vonásokkal gazdagodik. A természet vadvirága korai versében a természetesség, a költői szabadság elvét állítja szembe a mesterkéltség és az iskolás korlátozottság korabeli költői gyakorlatával.Egy későbbi versben, a Dalaimban nem pusztán költői elveket fogalmaz meg, hanem tematikus (témák szerinti) áttekintést ad a költészetéről.Sorra veszi, hogy mi minden ihleti meg. Lelki állapotához, érzelmekhez kötődnek ezek az ihlető dolgok.Végül A XIX. század költői c. versében 1846. után jut el egy újfajta költő-ideál kialakításáig, egy új művészi hitvilág hirdetéséig. A vers szerint a költő isten küldöttei. Egy lángoszlop,

mely a zsidókat vezette Kánaánba, ahogy a költészet vezeti a népet. Ezt a követelményt állítja a többi költő elé. Indulattal érvel és bizonyít.

1. vsz: Tiltással figyelmeztet a feladat rendkívüliségére. 2. vsz: Meghatározza a népvezér költők szerepét és rendeltetését. 3-4. vsz: Felháborodottan átkozza meg a gyáva és hamis hazug próféták magatartását.5. vsz.: A vagyoni jogi és kulturális egyenlőség elképzelése túlmutat a közeli jövőn. A cél elérése nem kétséges, de az időpontja bizonytalan.6. vsz.: A költő itt már nem láttatja magát, nem szól személyes részvételről, sőt talán tétovasága azt jelzi, hogy munkájának eredményét se fogja megérni.

Petőfi leírja a versben, hogy Ő az egyszerűségben hisz, hogy minél több ember megértse a mondanivalóját.Ír a „hamis prófétákról” akik megpróbálják félrevezetni a népet.A vers vége ismét személyesebbé válik, Petőfi gondolatai a boldog tudatlanság felé szárnyalnak, úgy érzi, hogy nem is olyan jó szerep ez a próféta szerep.A romantikus szenvedélyesség ellenére is a vers kerek, zárt, szinte klasszicistaízlésű kompozíció, az indulatok nem teszik zaklatottá, nem bontják meg a strófaszerkezetet. Inkább érvelő bizonyító meggyőző retorikára esik a hangsúly.

József Attila – Tiszta szívvelA Tiszta szívvel meghökkentő ars poetica. Az alig 20 éves költő léthelyzetének és az ebből fakadó életérzésének pontos megörökítője., de ugyanakkor, a háború utáni fiatal nemzedék kilátástalan sorsát és az ellen tiltakozó lázadást is kifejezi. A költeményt nagyfokú személyiség jellemzi, hiszen a lírai én saját léthelyzetének leglényegesebb vonásait emeli ki. Teljesen magára maradt, nincsen a társadalomnak olyan értéke, melyet ő magáénak érezhetne. Ez a döbbenetes felismerés a vers felütésében fogalmazódik meg. A létige jelen idejű tagadó alakjának verskezdő pozícióba emelése és a „se” tagadószó hétszeri ismétlése a hiányt és a tagadást, minden öröknek hitt érték tagadását fejezi ki. Az első versszak a vershelyzet, a hiány leltárbavétele, negatív leltár:”nincsen se apám,se anyám/ se istenem,se hazám,/se bölcsőm,se szemfedőm,/ se csókom se szeretőm.”Németh Andor úgy látta,hogy a versnek két része,két felvonása van. Az első három versszak:állapotleírás,melyben nem mozdul az idő. Az utolsó szakaszban viszont felgyorsul, s egy kis balladát kapunk. A vers epikus elemei által rájátszik a Kádár Kata c. népballadára:ahogy ott a szerelmesek szívéből növő virág összehajol, úgy itt is „halált hozó fű terem” a csak kívülállók szemében gyilkos fiatalember „gyönyörűszép”,azaz „tiszta szíve” fölött. Elképzelhető egy másik tagolás is: az első hat sor állapotrajzához képest új egységnek tekinthető a második hat, amely a lírai én reakcióját jeleníti meg. A vers első fele kietlenül statikus, míg a második fele siváran drámai. Az első két versszak jelen idejű,tényrögzítő, míg a másik kettő jövőidejű és feltételes módot használ: szándékokat és fenyegetéseket tartalmaz. A lírai én anarchisztikus szemben állást fejez ki a fennálló rend törvényeivel, lázadása fiatalos hitéből, erkölcsi tisztaságából, saját értékeinek tudatából fakad.A zárlat, mely a lírai én jövőképének is fölfogható, értelmezhető fenyegetésnek, de felidézhet a lírai én sorsa iránti szánalmat, a vele való együttérzést is. A verszárlat visszakapcsol a címhez. A „gyönyörűszép szívemen” jelzős szerkezet szinonimája a vers címének, és ugyanakkor zárttá teszi a költeményt, és nyomatékosítja a lírai én magatartását. Feltűnik a vers formafegyelme, amely a modern verstartalommal ellentétben áll.

Ez a formafegyelem megmutatkozik a hibátlan ritmusú (4/3 hangsúlyos magyaros ritmus) sorok, a népies formához illő páros rímek megválasztásában, amelyek fölerősítik a költemény zeneiségét. A hangulatteremtésben ellntétező szerepük van, hiszen a könnyed,dallamos sorok súlyos üzenetet hordoznak.Meseregény Lázár Ervin A kisfiú meg az oroszlánok című meseregényével tűnt föl (1964). A gyermekhős Peti fantáziája életre parancsolja a pajtába képzelt oroszlánokat. A magányos gyermek ért ahhoz, hogy minden cinkos erőt belerántson ebbe a magány elleni sajátos összeesküvésbe. Tekintélyes társaságra tesz szert, három oroszlánnal dicsekszik, élükön Bruckner Szigfriddel, a „szavannák urával”. Végül a kisfiú apja is tudomásul veszi a pajtai seregletet ("elhiszi”, látni véli). Lemond a pajta lebontásáró1. „Még nem késő”, állapítják meg róla kórusban. Még az elfoglalt, komoly apa is megértheti kisfia magány elleni lázadását!

Fodor Sándor Gyermekirodalmi remekműve a Csipike-regény, amelyről így vall a kritikus:„... Csipike története korunk egyik szép meséje, irodalmunk kimagasló alkotása...melyből az irodalom és a Kor néz vissza ránk.” (Szavai Géza). A meseciklus (Csipike, a gonosz törpe, Csipike és Kukucsi, Csipike, a boldog óriás 1966-1970, Csipike és Tipetupa 1982; Csipike és a gonosz Ostoba 1998) megőrzi a hagyományos mesekeretet és a sajátos erdei mesefigurákat, a színhely is egy kis erdei táj. Ebben a keretben talál érdekes világra az olvasó, s e maroknyi erdőrészben a képzelet szárnyán eljutunk egész a "világrengetésig". Az események középpontjában Csipike, a kedves és szorgalmas törpe áll, aki úgy érzi, hogy az Erdő összhangja, békéje az ő jelenlétének és munkájának eredménye. Kecskebéka azonban kételyt ébreszt benne, s mikor rádöbben, hogy nélküle éppen úgy zajlik az élet, a Hatalom megszállottjaként rémuralmat akar teremteni az Erdőben. A pöttömnyi Csipike azonban csak úgy válhat félelmetessé, hogy okosságával, fantáziájával megteremti a Rettenetes Réz Urat, és az ő hatalmas erejével akar új rendet teremteni, holmi mosolytalan világot. A hatalom teljében azonban hiányzik neki a mosoly, ezt éppen az ő hatalmaskodása törölte le az alattvalók ajkáról.Az ötletes, fordulatos megoldások egymást váltva teremtik meg a mesehangulatot. A mese végén Csipike beveszi a tudós Bagoly készítette Góliátport. Így a tudomány ereje révén óriásira növekedik, mindent eltiporhatna, de szétszórja a port, hogy növekedjék a világ is. Így lesz boldog óriás az általa óriásivá tett világban. A meseciklus a kisgyerekek és a felnőttek számára egyaránt élményt nyújt. A kicsinyeknek a hagyományos mesekeret, a felnőtteknek az áttételes mondanivalót hordozó, az intellektuális prózához közeledő előadásmód biztosítja az élményszerűséget. Micimackó: (Alan Alexander Milne, 1882.-1956.)Ebben a meseregényben nem hús-vér állatok jelennek meg, hanem játékállatok. Milne szinte minden olyan vonást megszüntet, ami a népmesék állatszereplőire jellemző, de úgy, hogy új tartalmat ad nekik. Ez adja a meseregény humorát, amely átitatja a cselekményt, a szereplők gondolkodásmódját. A tárgyak életre kelnek és beszélnek. Önálló életet élnek és autonóm módon cselekszenek, másrészt szoros kapcsolatban vannak gazdájukkal, Róbertgidával, akihez bármikor fordulhatnak. Szerető gondoskodással veszi őket körbe. Micimackó hasonlít a játék mackóra is és az igazira is. Nem a népmesékből ismert medvelogikával gondolkodik, hanem sajátos elképzelése van a világról, melynek alapja, az ok-okozati összefüggések figyelmek kívül hagyása vagy egyik elemének felcserélése hamis tudással. A világ azért működőképes, mert mindenki elveszíti hagyományos szerepkörét. A Százholdas Pagony lakói tárgyiasult állatokként vannak jelen. Nem igazi állatok, de ugyan akkor nem is tárgyak. Szerepük szerint elvállalt magatartásformákat testesítenek meg. Egyes testrészeik külön tárgyként is funkcionálhatnak. Saját otthonukban laknak, polgári ízlésű tárgyakkal rendelkeznek. Milne úgy modellezi a tündérmesét, hogy egy kisfiút állít a természetfölötti lények helyébe, aki segít az állatokon Róbertgida nem rendelkezik természetfölötti erővel, de okosabb a többi szereplőnél és mindig van egy jó ötlete.

A regényben az embergyerekkel örök szövetségbe lép a mackó. Az író saját gyermekét írja meg, ő mindennek a mozgatója. A könyv sikerének titka a lélektani mélység hitelessége, mely a felnőtt- gyerek dialógusokban rejlik. Micimackó kortól és időtől független életszemléletet testesít meg. A világgal megbékélt, kedélyes szemlélődő. Vannak rossz tulajdonságai: szórakozott, hiú és feledékeny. A többiek sem tökéletesek: Nyuszi nagyképű, hazudós, fontoskodó Bagoly önző, tudálékos Malacka mindentől és mindenkitől fél Füles ostoba, sértődékeny, szkeptikus, állandóan bocsánatot kér Kanga túlzásba viszi az anyai gondoskodást Zsebibaba tapasztalatlan, a nagyok dolgába üti az orrátMindenkiből hiányzik valami ahhoz, hogy tökéletes mesehős legyen, de ennek a világnak ez a tökéletlenség a lényege. Nevezhetnénk a tolerancia regényének, mert jó olyan világban élni, ahol nem kapunk büntetést a rossz tulajdonságokért. A mesében nincs tanulság, nevelési, oktatási szándék. Senki sem nevelgeti őket. A humorát az adja, hogy mindenki okosabbnak képzeli magát a többieknél. Szomorúság arra vezethető vissza, hogy a gyermekkor egyszer véget ér. Róbertgida életében is elérkezik az a pillanat, amikor ár nem csinálhatja azt, ami neki mindent jelentett, a játékot az Elvarázsolt völgyben. Móra Ferenc-Csilcsali Csalavári Csalavér meseregény egy állatregény, az iró állatokat szerepeltet mégpedig rókákat, és azokat felruházza mindenféle tulajdonságokkal, hogy igy állithassa pellengérre azt, ami az emberi jellemben torz, aminek nem szabadna léteznie, mint például a hazugság, a lopás, a félrevezetés és csalás, áskálódás. Igy készteti az iró a kicsiny olvasóit is állásfoglalásra, igy tanitja-oktatja, és igyekszik a gyermeki lélek fogékonyságát a nagy eseményeknek idejekorán megnyerni. Eredetileg egyszerűen rókának hívták őkelmét. Ám róka korában annyi rossz fát tett a tűzre, hogy ismerte már mindenki, mint a rossz pénzt. Megváltoztatta hát a nevét: Csilicsali Csalavári Csalavér lett. Az úrias új név mögött persze ugyanaz a furfangos, minden hájjal megkent csínytevő rejtőzik. Róla és igen tisztelt családjáról, Csalavérné asszonyságról, Cselefendi úrról, Csalarózsi kisasszonyról meg a többiekről szól Móra Ferenc mindig újra olvasható mulatságos meseregénye. Műköltészeti mese - Benedek Elek: (1859-1929) Az önálló gyermek- és ifjúsági irodalom legnagyobb hatású szervezője és maradandó értékű művek alkotója. Önálló könyvben megjelent műveinek száma 300 körül mozog. „Honatya” a képviselőházban megkísérli, hogy közüggyé tegye a magyar ifjúsági irodalom anyagi és erkölcsi támogatását. Főműve a Magyar mese- és mondavilág 5 kötete úgy mesél, mint a népi mesemondó, írott szövege megőrzi az élőszó varázsát. Meséire világos erkölcsiség, szegény emberi társadalomszemlélet jellemző és a túlzott tájnyelviség. A népi mesemondó karakter megőrzésével irodalmi nyelven újra formálta a tájnyelvi változatokat. Isten az ember törvénykezése szerint működik, jutalmazza a jót, bünteti a gonoszt. Mindig győz az igazság. Ebben a világban az Isteni gondviselés mindig helyreállítja azt, amit a gonosz megpróbált elrontani. Minden mesterkedésük arra jó, hogy a főhős megmutassa erejét, szemfülességét, hűségét, becsületét. Sokszor már a bevezető formulát is megcifrázza. Nagyon ízesnek érezzük a beszédét, pedig kerüli a tájnyelvi fordulatokat. Ha mégis használja, rögtön mellé teszi a köznyelvi megfelelőjét. Meséiben a párbeszédes és a narrátori részek szabályosan váltakoznak. Benedek a Csodalámpa 4 kötetében jól meg tudta mutatni a mese nemzetköziségét. Az Apa mesél történetei középpontjában a legidősebb fiú, Marci áll.

Marcika történetei erkölcsi tanítást tartalmaznak vagy a természeti jelenségeket magyarázzák meg a gyerekeknek. Nagyapóéknál a pesti gyerek falusi élményeiről szól. Ismeretterjesztő ifjúsági művei közül kiemelkedik a Nagy magyarok című életrajzi sorozat 13 kötete. A nép javán munkálkodó államférfiak, tudósok, művészek jellemképeit készítette el.

Gyermeklapokat is szerkesztett, mint pl. Az Én Újságom, Cimbora, Jó Pajtás

Népmese: A mesék a gyűjtés helyétől függetlenül nagyon hasonlóak egymáshoz. A mesei alcsoportokat a katalógusok szerkesztői a mesék főbb szereplői, alakjai és cselekménye alapján határolták el egymástól. Állatmesék: Minden olyan mese, amelyben az állatok az emberrel egyenrangú módon gondolkodnak, cselekszenek és beszélnek. Ezt anélkül teszik, hogy a „csoda” érzetét keltenék. Ezek a mesék erkölcsi igazságok, életbölcsességek, társi fonákságok elmondására szolgálnak. Gyökereik az állatmítoszokig nyúlnak vissza. Archaikus mese: a törzsek életében kiemelkedő szerepük van az állatoknak. Az állatok nem sietnek a hősök segítségére, hanem erkölcsi példázat szereplőiként vannak jelen. A mese végén tanulság mondja el a mese üzenetét. Legfőbb téma az ész győzelme a nyers erő felett. Az eredetmagyarázó mese okokat kutat, pl.: Miért haragszik a kutya a macskára? Tündérmesék: a varázsmesék olyan mesék, amelyek valamilyen kár vagy veszteség bevezetésével kezdődnek, vagy valami birtoklásának vágyával, pl. az élet vize. Folytatódnak a hősotthonról való távozásával. Találkoznak segítővel, aki segítségével megtalálják a keresett tárgyat. A cselekmény az ellenséggel való találkozással (rendszerint sárkány) folytatódik. Majd a visszatérés és üldözés. Ez a forma gyakran bonyolódik, pl. nehéz próbák, majd király lesz. Legkedveltebb alakjuk a természetfölötti, emberfölötti tulajdonságokkal rendelkező lények, varázstárgyak, varázsos segítők. Novellamese: Nincsenek benne csodálatos elemek. Evilági színtér, evilági szereplők. Jellemző, hogy szegény és okos szereplők kerülnek konfliktusba gazdag és buta ellenfeleikkel. A próbákat ésszel vagy csellel oldják meg. Legendamese: Átmenetet képeznek a mese és a legenda, néha a monda és a legenda között. Szent emberek élettörténetét mesélik el a szentek legendái. Ezzel szemben a legendamesék Krisztus személyével kapcsolatos komoly és tréfás élményeket írnak le. 3 leggyakoribb cselekménytípusa: 1. Krisztus szállást kér, a háziak magatarásától függően jutalmaz vagy büntet. 2. Krisztus igazságot szolgáltat. 3. Krisztus és Szt. Péter konfliktusai.

A 4 nagy mesecsoporton kívül további alcsoportokat alkotnak a mesék. Rászedett ördögről szóló mesék: Ördög, sárkány, halál, stb. mitikus

lények becsapása. A hős nem rendelkezik természetfölötti képességgel, hanem furfanggal és ügyességgel győzi le ellenfelét, nevetségessé téve azt.

Tréfás mesék: Anekdota, tréfa sajátosságai keverednek. Két fél közöttikonfliktus kezelése és annak megoldása.

Hazugságmesék: Nagyotmondásokról ismerhető fel. Eszköze a túlzás és E/ 1.-ben előadott hitelesítés. Láncmesék: A történetek, melyek addig történtek, mondókaszerűenismétlődnek. A szöveg egyszerű, könnyen mondható. (A kakas és a pipe) FormulamesékFehérlófia az egyik legismertebb,pogány kori elemeket is őrző magyar varázsmese. Témáját, akárcsak a népmese általában, a jó és a gonosz harcából meríti. A jó képviselője a mesében a csodálatos származású és félelmetes erejű Fehérlófia (anyja egy fehér ló-pogánykori motívum- amely hétszer hét évig szoptatja fiát) , a gonosz képviselője pedig Hétszünyű

Kapanyányimonyók (az ördög), aki igájába akarja hajtani a hőst és három társát, az ugyancsak csodálatos tulajdonságokkal biró Fanyűvőt,Kőmorzsolót,és Vasgyúrót. A mese cselekménye rendkivől változatos,kalandos, melynek során a főhős megküzd a gonosszal, pozitív tulajdonságai és a három társa segítségével kiszabadítja a rabságban szenvedő királykisasszonyokat és elnyeri méltó jutalmát.Küzdelmében Fehérlófia támogatókra is talál, a griffmadárra(jó tett helyébe jót várj), vagy a varázserejű borra,melyek segítik célja elérésében. A cselekmény kezdetén céltalanul bolyongó Fehérlófia erejét és pozitív tulajdonságait nemes ügy szolgálatában úgy állítja, kiszabadítja a három királylányt,megtöri a gonoszság erejét. A kötelező mesei igazságszolgáltatás értelmében ezért elnyeri méltó jutalmát. Habár a mese cselekménye jórészt a fantasztikum világában játszódik le, mégis reális,földi viszonyokat tükröz. A hős a nép képviselője, ellenségei a nép elnyomói. Győzelme a nép saját erejébe és győzelmébe vetett hitét fejezi ki. A mese szerkezete jellegzetesen varázsmesei. A bevezetés egyenesen a mese világába vezet(Volt a világon egy fehér ló). Mindvégig érvényesül benne a népmesére jellemző fokozás, mely a hármas és hetes szám gyakori ismétlésével társul(anyja hétszer hét évig eteti, egyre nehezebb próbák elé állítja, három mesebeli alakkal találkozik, a gonosz ördög háromszor eszi meg a kását,három sárkánnyal küzd meg melyek három,hat és tizenkétfejüek,stb.)Ez egyrészt szerkezetileg tagolja a mesét(cselekménye a földön, túlvilágon, majd ismét a földön játszódik), másrészt állandóan fokozza a feszültséget és leköti a figyelmet.A mese nyelve és stílusa egyszerű, a nép beszélt nyelve, melyet átsző a sok színes leírás, fordulat és ismétlés. Stílusát a természetesség, gördülékenység, fordulatosság jellemzi. A Fehérlófia nevelőértéke elsősorban abban áll, hogy a gyermeket kitartásra buzdítja, megismerteti és megszeretteti vele a nemes emberi tulajdonságokat, hozzájárul az igazságérzet kialakításához, az emberi gonoszság elitéléséhez. Esztétikai hatása ugyancsak nagy: fejleszti a gyermek szépérzékét.. Elősegíti ugyanakkor a gyermeki fantázia fejlesztését és nyelvi beszédét.

Népmonda: Közeli rokona a népmesének. Képzelt történet, de egy ponton konkrétabban kötődik a valósághoz. Térben és időben nem akárhol és nem akármikor játszódik. A monda ősi mítosz, hitregeváltozatára inkább érvényes, hogy fantasztikus világmagyarázatnak felel meg istenekről, héroszokról. Történeti monda: ismert történelmi személyről vagy eseményről szól. A történelmi esemény önkényes, szabad kezelése hű a nép történelemszemléletéhez. Ahogy bemutatja a hőst a monda, az jellemző a nép és a történelmi személy viszonyára. A történeti monda nem valóságos eseményről szól, de nyújt bizonyos történelmi ismeretet. Meghatározott korhoz és személyhez kapcsolja az erkölcsi és társadalmi tanulságot. A gyerek időszemlélete 3.-4.osztályban alakul ki. A történelem tanulását mondákkal készítjük elő. Így tevődik át a harc a tündérekről a történelembe.Helyi vagy földrajzi monda: többnyire eredetmonda, magyarázat a világ jelenségeire. Nincs tudományos magyarázat. Titokzatos, természetfölötti erőkről ír. Helyi mondákban a földrajzi jelenség képzelet. Ismert természet magyarázó mondáink: a Maros és Olt forrásával és útjával kapcsolatos, a Tordai hasadék, a Szent Anna tó,stb. keletkezéséről szólók. Egyik legrégibb és legszebb történelmi mondánk a Botondról szóló monda, mely a magyar nép történetének kezdeti korszakához vezet, Kézai Simon Gestája és a Képes krónika őrizte meg. E monda ismert folkór-motivumon alapul: két ellentábor összecsapásának megoldása vitézi párviadallal. Botond magyar törzsfő konstantinápolyi hősi tettének emlékét őrzi. Történelmi alapja, hogy a honfoglalás utáni évtizedekben a magyarok kalandozásuk során eljutottak Bizánc falai alá. A kis termetű, de nagy erejű Botond arra vállalkozott, hogy birokra

kel a hencegő görög harcossal és megnyeri az általa ajánlott fogadást. Figyelemreméltó a botond monda művészi felépitése. A történet kerek drámai jelenét, megvillantja a párviadal környezetét, megeleveniti az egész látványos eseméynt, és ábrázolni tudja a tömegeknek hőstettekereinditó hazafias indulatát. Éppen ezért bátran beillene bármely nagy eposz keretébe. Egyik legismertebb természetmagyarázó mondánk a Maros és Olt, Benedek Elek dolgozta fel. Témája a Maros és olt eredetének népi hiedelmen alapuló magyarázata. A monda a varázsmesékre jellemző sok csodás elem segitségével magyarázza e természeti ritkaságot: az egy helyről eredő, de egészen külön utakon haladó két folyó keletkezésének történetét és útjának alakulását. A monda reális és csodás elemek alapján alkot egységes egészet. A reális magva a Maros És Olt forrásvidékének megjelölése(Csiki havasok,Bálványos fölött,Tarkő), a két folyó természetének ábrázolása, találkozásuk a Duna mellékfolyóiként. A mesei elem tulajdonképpen a monda kerete. Egy Tarkő nevű tündérnek két szép lánya volt:Olt és Maros.Az első lobbanékony az utóbbi csendesebb természetű. Apjukat a tündérnő urát, a király a Fekete tengerbe száműzte. Tarkő egy aranyvessző segitségével folyóvizzé változtatta lányait, hogy igy megkereshessék apjukat. A két lány összekülönbözik és külön utakon mennek a tenger felé. A monda végén a két folyó a Dunában találkozik és igy folytatja útját a háborgó tenger felé. A torzsalkodás, hiúság felett győz a tesvéri szeretet. A közös elérésének vágya újra egyesiti a két folyót. E monda értéke elsősorban költőiségében rejlik. A népi fantázia rendkivől szemléletesen magyarázza a Maros és Olt eltéső útjainak kialakulást. Uralkodó költői eszköze a megszemélyesités, az élővé, elevenné varázsolja a természetet. A monda két hőse: Maros és Olt, a két folyó tulajdonságait magában hordozó varázsmesei alak. Jellemükből fakad a természeti jelenség magyarázata és a mű nevelő értéke. Nevelő értéke főleg a testvéri szeretet és összetartás diadalában keresendő. Képanyagának szinessége, nyelvének kifejező ereje, fordulatossága a nyelvi és esztétikai nevelést szolgálja.

A novella – Mikszáth Kálmán: A náhai bárányMikszáth Kálmán (1847-1910) itodalmunk egyik legnagyobb művésze, Jókai mellett a legolvasottabb 19. századi író. Írói nagyságát elsősorban nem regényei, hanem kisebb terjedelmű alkotásai fémjelzik. A kis műfajt választotta nagy mondanivalója közléséhez, formájául pedig a karcolatot, a rajzot, a novellát. Ezekbe a remekekbe tömötítette tehetségét. Ilyen műve az “A néhai bárány” című novellája a “Jó palócok” című novelleagyűjteményből.Mikszáth egyes szám első személyben kezdi el a történetet. Rögtön az első mondatban egy kép bontakozik ki előttünk: a felhők elé harangoznak. Ez egy falusi szokás, amely a nagy viharok elmulasztását hivatott szolgálni. A helyszínt is megtudjuk: Bodok kozség. Már a második mondatban találkozunk egy emberrel, Csuri Jóskával, akinek “hólyagos lett a tenyere”. Az olvasónak egy picit jobban bele kell gondolnia a történetbe, hogy rájöjjön: Csuri Jóska harangozott, hogy elkergesse a vihart. ‘Az állatok megérzik a viharokat.’ Ennek a népi babonanak ad hangot az író a második bekezdésben, ahol felsorolásszerűen mutat be nehány jellegzetes példát.Továbbolvasva a novellát, egy “csodának” lehetünk tanúi: A harangszó elfordította a vihart, megszüntette a veszedelmet. A szaladó búzamező képével leírt szelvihar is alábbhagyott, csak a Bágy vize emelkedik egyre nyugtalanítóbban.Ezután tudjuk meg, pontosabban következtethetünk a történet szempontjából teljesen lényegtelen Csuri Jóska foglalkozására: ő a katolikus pap. Ugyanakkor egy példát is láthatunk Mikszáth sajátos írói stílusának egyik elemére: az előző mondatokkal teljesen ellentétes tartalmú megjegyzésekkel, csattanóval fejezi be a bekezdéseket (Pl.: “jó dolog keresztény

katolikus papnak lenni – lutheranus vidéken”; “A gazdák barázdákban eresztették a folyóba az esővizet. Csak azan vissza ne térjen többedmagával!”)A part megtellik nyüzsgéssel, az emberek megpróbálják levezetni a földekről a vizet.Itt találkozunk az egyik főszereplővel, Sós Pállal: “még csáklyát is hozott”. Az ember hajlamos elsiklani az ilyen kis aprásjg felett, de ha belegondolunk, hogy a csaklyát kik, és mire használját (általában hajósok, és arra, hogy a vízbeesett tárgyakat kiemljék) máris más szemmel nézhetjük az esemélnyeket. Ennek a jelenetnek a kiemelése egy a Mikszáth által alkalmazott módszerek közül, hogy “elültesse az ember fülébe a bogarat”.Tamási Áron novelláiA novellák központi helyet foglalnak el Tamási életművébenA novella legelső részében már megtalálhatók azok a főbb stiláris sajátságok, melyek majd meghatározzák az elbeszélés kimenetelét. A történet, egy, a falujába visszatérő hadifogolyról szól (Demeter Gábor), aki visszatérvén, s bár kimondatlanul, de az újrakezdésről álmodozik.Tamási mesteri módon mutatja be úgy a hazatérő katonát egy mondatban, mely tükrözi Gábor teljes énjének magasztosságát, tisztaságát, küzdőszellemét. A legelső dolog, amit meglát, az a templom, ehhez pedig még hozzákapcsolódik a szöveg szintjén a vallási életből vett kifejezések („lábai újraszülettek”, „a hátizsák szárny lett”), melyek nemcsak a novella elejét, de az egész m A novella szerinti első részt az író egyfajta tartalombeli előremutatással fejez be, felidézve ezzel a Biblia nyelvezetét, didaktikus és ismétléses szerkezetét űvet behálózzák. A második részben szintén fontos szerepet töltenek be a vallási életből vett „szakkifejezések”, olyanok, mint a templom, lélek, feltámadás, üdv, hozsanna stb… A történet szerint Gábor, hogy maga mögött hagyhassa az enyészetet, a termékeny munkába menekül. A segítség emlékeiből érkezik egy szamár formájában, ami, mint szimbólum él tovább a történetben. A szamarat Gábor Kántornak (utalás) nevezi el, és virágvasárnap érkeznek vissza a faluba. A viselkedési mintákból kiindulva a műnek két olvasata van. Az egyik a Demeteré, aki saját kontextusában a dicsőség felé halad, a már kijelölt krisztusi úton. A másik, a falu lakosaié, akik végül is ugyanezt teszik, csak negatív előjellel, egy orális mitológia megteremtésén keresztül. A harmadik részben bekövetkező szükségszerű végkifejlet felgyorsítja az amúgy sem lassú történetet. Két, a falu akaratát teljesen tükröző, és így személyiségtől mentes fiatalember (a nyelvi szintem már a mese felé utal a történet az „Egyet nem is nyúlok, százat ütök agyon!” mondattal) cselekedete megpecsételi Gábor sorsát, és egyben előkészíti a sablonszerű (altatás) megoldással egy olyan végkifejletnek a táptalaját, ami zárójelbe teszi az addig felépített újraszületés és megdicsőülés viszonyrendszerét. Helyettük viszont behozza a mesei szálat az elbeszélésbe:

„ A szamár pedig megnézte őket, füleit hátra- és a farkát felcsapta, kiugrott a tömeg közül, és vágtatni kezdett Gáborral a hátán, mint egy paripa!”

19 sz-i regényMikszáth Kálmán- Beszterce ostromaA regény világában más szempontból az eszmék és a valóság ellentéte a fő téma. Mikszáth azt kutatja, hogy milyen szerepet tölthetnek be a magasrendű eszmények a századforduló felé közeledő magyar társadalomban. Ezt azért is fel kell vetni, mert a Beszterce ostroma tárgyi alapjául egy képviselőtárs (nevezetesen Pongrácz Károly) anekdotája szolgált Mikszáth számára. Az író regénnyé kerekítette az érdekes történetet.A regényben Pongrácz István a nedeci vár ura középkori szokások, törvények erkölcsök szerint él, a XIX. századi jelentől érintetlenül. Az ő zárt világában a nemes érzelmek, az egyenesség, az elvszerűség, érvényesül – és a feudális jog is, a brutális erőszak is. A mű döbbenetes végső mondanivalója azonban ebből a szempontból éppen az, hogy a különc úr konzervált világa mindezzel együtt is magasabb rendű, mint a kinti erkölcsű zűrzavar. A külső valóságban a képmutatás, az önzés

és törtetés, az eszméknek anyagias és nyers érdekek szerinti felhasználása, megcsúfolása dívik. Pongrácz Istvánnak végül is vereséget kell szenvednie, el kell tűnnie, de túlkapása ellenére is az igazi emberi nagyságutolsó képviselője távozik. Pongrácz István irodalmi előképe Don Quijote. Nem véletlen, hogy a várúr a cselekmény során ajándékba kapja Cervantes regényét. A magyar környezet elnézi Pongrácz István grófnak az anakronisztikus viselkedést, még statisztálnak is az ismerősök és rokonok, együtt játszanak a várúrral. Még lényegesebb azonban Pongrácz lelki történéseibe Apolka érkezése után betekinteni. Az üde fiatalság, a természetes szépség mélyen megrendíti a nagyon érzékeny grófot. eddigi álomvilága mellé egy elemi erejű vonzalom be sem vallott ábrándjai kerülnek . Mikszáth mesterien érezteti a szeretetvágy és kötelességtudat küzdelmét, melyet a hős heroikus erőfeszítéssel leplez el mindenki elől, csaknem mindvégig. Apolka távozásakor azonban megmutatkozik veszteségének nagysága: nélküle képtelen tovább élni, tovább játszani az életét.A környező világban viszont merőben másféle erkölcsök működnek. Ilyen körülmények között az igazi emberi kapcsolat és érzelem üdítő színfolt. Annak számít Pongrácz István eszeveszett ragaszkodása Apolkához, és az ő hálás vonzalma István bácsihoz.Sok melegséggel, mesélő derűvel, humorral, elkomorulásokkal, szatírával és tragikummal írja le Mikszáth a különc várúr kiterebélyesített anekdotáját. Pongrácz István lelki tragédiáját rajzolja meg a legnagyobb részletességgel, a többi figurát és epizódot vázlatos de találó tollvonásokkal írja le. Néhány szóval mesterien jellemez, rengeteg életbölcsességet villant fel.A szerkezet a Mikszáthra jellemző módon épül fel: lassú hömpölygéssel, ezúttal két teljesen külön szálon indul el, majd az összetalálkozás után drámaian felgyorsul, és nagy hatású, tanulságos végkifejlet zárja. És mivel az író elég gyakran alkalmazza, a feszültségkeltéssel egyidőben a mű balladai homályba süllyed: csak sejtünk bizonyos dolgokat, de biztosan nem tudunk semmit.“Amott fordul ni, a Périék pajtájánál! Nosza szaladj, hát utana, öreg láda!” Mikszath közvetlen hangvétele azt érezteti velünk, hogy az író nem a “mindent tudó úr” (mint kortársai), hanem egy a novellában szereplő, bámeszkodó parasztok közül.A következő bekezdésben a falusi élet és a paraszti sors jelenik meg: az emberek elfogadják Sós Pál “őkigyelme” szavát, mert ő tisztviselő – és valoszínűleg gazdag is. Nem lázadoznak ellene nyíltan, bár a háta mögött mégis őt gyanusítják a lopással. A városaban a faluról általánosítot kép, a “pletykázó parasztok” ebben a műben is megjelenik. Az emberi kíváncsiság a gazdagság utáni vággyal párosulva olyan lehetetlen történeteket alkot, amelyet már az író is nyíltan elítél. A paraszti sors nehezségeit tükrözi a Balogh család sorsa: az ár elvitte mindenüket, sőt még a házuk is összedőlt. A házassághoz kötött falusi szokások egyikábe is bepillantást nyerhetünk a tragédiával kapcsolatban: a lányok nem mehetnek férjhez nyoszolya nélkül. Az író csak egyetlen reménysugarat ad a szerencsétlenekneknek: “hátha visszahozzák”.A család makacsul ragaszkodik jogos tulajdonához. Az apa és nagyobbik lánya erővel és furfangal nem jár sikerrel. A népmesék felépítéséhez híven a legkisebb, a legártatlanabb lány oldja meg a problémét. Amikor Sós Pál válláról leesik az új ködmön, és a kislány felismeri, hogy a ruhadarab báránykájának bőréből készült, nem tudja vissatartani érzéseit. Az igazság kiderülése eléggé szarkasztrikus: Istenre való esküvés alatt csúszik le a ködmön, egyfajta isteni igazságszolgáltatásként.A néhai bárányban, mint Mikszáth más novellaiban is a romantika keveredik a realizmussal. A romantikára jellemző például a balladai homály, a népmesei, néprajzi elemek. Az emberek életének bemutatása, a falu bemutatása a realizmust igazolja.A mű híven tükrözi a 19. század eleji egyszerű emberek életét, érzéseit. Mikszáth azárt tudott ilyen tökéletes képet alkotni a falu életéről, mert lelkileg tökéletesen tudott azonosulni szereplőivel, amire csak a legnagyobb írók képesek.