József Attila: A KUTYA

Oly lompos volt és lucskos,A szőre sárga láng,Éhségtől karcsú,Vágytól girhes,Szomorú derekárólMessze lobogottA hűvös éji szél.Futott, könyörgött.Tömött, sóhajtó templomokLaktak a szemébenS kenyérhéját, miegymástKeresgélt.

Úgy megsajnáltam, minthaBelőlem szaladt volnaElő szegény kutya.S a világból nyüvöttenEkkor mindent láttam ott.

Lefekszünk, mert így kell,Mert lefektet az esteS elalszunk, mert elaltatVégül a nyomorúság.De elalvás előtt még,Feküdvén, mint a város,Fáradtság, tisztaságHűs boltja alatt némán,Egyszer csak előbúvikNappali rejtekéből,Belőlünk,Az az oly-igen éhes,Lompos, lucskos kutyaÉs Istenhulladékot,IstendarabkákatKeresgél. 1924 első fele