Kapusi Krisztián Századfordulótól az ezredfordulóig: nosztalgia és realitás a történelmi Avason (szórakozás, vendéglátás a 20. században) Az Avas neve napjainkban leginkább a közel 40 ezres népességű lakótelepet juttatja a miskolciak eszébe, a második világháborúig, sőt az 1970-es évekig e szó hallatán a pincesorokra, szőlőkre és gyümölcsösökre, temetőkre, templomra asszociáltak a helyiek. Ma már a „történelmi” jelzőt biggyesztjük az Avas helynév elé, ha nyomatékosítani kívánjuk, hogy nem a lakótelepre gondolunk, ugyanakkor aligha az önfeledt szórakozás, virágzó vendéglátás képei töltik meg kortársaink aktuális élményeit az Avas vonatkozásában. Ragyogó szakirodalma van a történelmi Avasnak. Pár évvel ezelőtt, az ezredforduló után jelenik meg Dobrossy István: „A bükki promontórium ékessége, a miskolci Avas” című kötete, hivatkozva többek között Rudolf Mihály: „A miskolci Avas történelmi jelentősége és idegenforgalmi hasznosításának lehetőségei” című, 2003-ban megírt kéziratára. Remek a Herman Ottó Múzeum által 1993-ban kiadott „A miskolci Avas” című kötet, melyben kiváló szakemberek tanulmányai olvashatók (a pincék, borházak múltját és aktuális jelenét Olajos Csaba ismerteti nagy alapossággal). A két világháború között megjelent városmonográfia „Az Avas” című fejezetének a domboldal rendezését, jó karban tartását életcéljának tekintő Tury József a szerzője. Napjainkig ez az időszak (kvázi virágkor) táplálja leginkább a közismert nosztalgikus érzéseket. Tury 1929-ben e mondatokkal kezdi mondandóját: „Az Avas, Miskolcnak a bokrétás kalapja, ezer pincéje a miskolciak kedélyének a forrása. Tősgyökeres miskolcivá csak úgy lehet bárki jött-ment itteni lakos, ha pincét szerzett az Avason, ahová jó embereit, de főként idegenből jövő ismerőseit egy pohár borra meghívhatja”.1

*** A 20. század első fele privát jellegű borházas asztaltársaságokkal, klasszikus, mára elfeledett nevű polgári vendéglőkkel, tehát a magántulajdon dominanciájával telt el az Avason. A pincésgazdák többsége saját testi és szellemi, társasági igényeinek kielégítésére használta a borházát, voltak persze olyanok is, akik – hatósági engedélyek birtokában – fizető vendéglátással próbálkoztak személyesen, vagy éppen bérlő közreműködésével. A magánjellegű asztaltársaságok többé-kevésbé részét képezik a miskolci köztudatnak, legendássá válva integrálódnak az Avashoz fűződő kollektív nosztalgia hagyományrendszerébe. Lévay József (1825-1918) költő, műfordító, Borsod vármegye alispánja – avasi pincésgazda is volt. Sajószentpéteren született ugyan, de az Avas alatti református gimnáziumban (még az eredeti épületben, ami manapság a Herman Ottó Múzeum Papszer utcai kiállító-épülete) érettségizett, utóbb tanított. Arany János, Tompa Mihály barátja volt a költő, aki első verseit gimnazistaként az Avason írta. Megbecsült polgárként, mint helybéli pincésgazda látogatta a domboldalt, ahogyan ezt a naplójában is megörökítette: (1906. szeptember 12.) „vendégeim voltak az összes szentpéteri és miskolci atyafiak a Jézus kútja felett levő szép kis pincémben. Kellemesen töltöttük ott az estét szinte tíz óráig. A múlt évben elmaradt ez az összejövetel, melyet pedig én évenkint egyszer igen örömest óhajtok megtartani, annyival inkább, mert az a kis kedves hajlék, mely ezelőtt sok ideig vidám barátkozások úgynevezett „kis Kápolnája” volt, az idő mulandósága miatt lassankint mindig némább és elhagyatottabb lesz. Azok, akiket ott gyakran dalra gyújtott a jókedv, örökre elhallgattak, elköltöztek, a még élő kevesek

1 Tury 1929: 456.

kivénültek. Legtöbbször egyedül látogatok már ide, s magam elé idézgetem itt a múlt emlékeit”.2 Maga a borospince tehát a Jézus kútja felett, korabeli számozás szerint a Nagyavas 704. szám alatt volt, haláláig naponta feljárt oda. No jó, mindez enyhe túlzás, hiszen a Porkoláb Tibor irodalomtörténész által igényesen publikált Lévay naplók vonatkozó bejegyzéseiből az is kiderül, hogy 1914 nyarán – halála előtt négy évvel – másoknak engedte át használatra a pincét, Lévay József élete utolsó esztendőiben már aligha járt fel az Avasra: (1914. július 20.) „A múlt napokban Nyusztay Vilmos öcsém tulajdonába bocsátottam avasi kedves pincémet egy fiktív adásvételi szerződés alapján. Nekem már nincs szükségem erre a birtokra, neki nagy van. Végrendeletemben is úgy intézkedtem, hogy nagynénje halála után az övé legyen. Szőlője van, s foglalkozik borkezeléssel és üzlettel”. Majd 1915. június 6-án: „e tavaszon Nyusztay Vilmos tulajdonába bocsátottam Miskolcon a Jézus kútja felett levő kedves pincémet. Sok kedves emlékem köt hozzá. Szinte állandó menedékhelyem volt hosszú időn keresztül. Szinte apai örökségemnek mondhatom azt a vonzódást, mely engem odavezetett. Gyülekező helye volt a vidám barátkozásnak. A boltozatos, tiszta, szép helyiséget „kis kápolnának” nevezték. Pompásan hangzott benne az összhangos danolás, melynek néhány szép hangú mestere volt barátaim közt. Ha a távolból kedves vendégem érkezett, én csak odavezéreltem őt, s ott halmoztam el vendégszeretetemmel. Szőlőbirtokra sohase tudtam szert tenni, de borral, sokszor finomabbal is, mindig örömest láttam el magamat. A késő vénség rám nehezülő napjai s azokkal együtt az állandó és költséges bajom elzárták tőlem a pincei örömöket. Ezért váltam meg az oly kedves helyiségtől. Ezért adtam át azoknak, akiknek nagy szükségök volt rá, s régóta használni is engedtem azt nekik. Most már csak a hozzákötött régi emlékekkel mulatok néha. Eszembe jutnak a különböző alkalmak, az ott töltött órák, az ott megjelent jóbarátok és ismerősök. Itt jegyzem az egyszer-másszor ott megfordult jelesek nevét, akik ott velem hajdan poharat koccintottak: Görgei Artúr, Szilágyi Dezső, Horváth Lajos, Kozma Sándor nagyemlékű állami főügyész, Gyulai Pál, Beöthy Zsolt, Vadnay Károly, Melczer Gyula alispán, Kun Bertalan, Kiss Áron, Fejes István püspökök”.3 Marjalaki Kiss Lajos írta 1938-ban, hogy „Koszorús költőnk, Lévay József még késő öregségében is, nyolc évtizeddel a vállán, naponta felkereste a Jézus kút során levő, ma 704. számot viselő pincéjét. Azért élt 93 éves koráig – így mondják az Avason a borozgató öreg cimborák”.4 Tartok attól, hogy az 1938-as számozás ma már nem aktuális, ekképpen sajnos kijelenthetem, hogy nem tudom melyik avasi pince volt Lévay Józsefé! Tudja valaki, csak én vagyok ennyire tájékozatlan és mindez közismert? Él erről valamiféle hagyomány az Alsósor környékén? Elképzelem, micsoda potenciál rejlene az avasi Lévay kultuszban! A költő Hunyadi utcai lakóházától séta a Palóczy és Kossuth utca kereszteződésében álló Lévay szoborig, onnan az ő nevét viselő református gimnáziumig, majd a régi iskola (a Herman Ottó Múzeum Papszer utcai) épületét érintve, érkezés Lévay pincéjéhez. Oda, ahol előttünk százakárhány évvel olyan vendégek fordultak meg, mint Görgey Artúr tábornok, az irodalmár Gyulai Pál,5az avasi Horváth-tető nevével is megörökített és az avasi temetőben nyugvó országgyűlési képviselő Horváth Lajos… Lévay halála után pár évvel, egy pincesorral magasabbra került az irodalmi vonatkozások révén legendássá váló magánjellegű asztaltársaságok avasi centruma. Mindez Marjalaki Kiss Lajos (1887-1972) történész-muzeológusnak köszönhető, aki Miskolc helytörténetének, azon belül az Avas domb múltjának kiemelkedő kutató személyisége volt. Halálakor az avasi református sírkertbe temették, életében viszont pincésgazda is volt: Nagyavas Középső sor 648. számú pincéjében Móra Ferenc és Móricz Zsigmond többször vendégeskedett,

2 Porkoláb (szerk.) 2001. 367. 3 Porkoláb (szerk.) 2001. 290. és 330. 4 Marjalaki Kiss 1938. 5. 5 Az Avas irodalmáról, Lévay baráti köréről részletesen: Porkoláb 1993.

ahogyan ez közismert. Marjalaki Kiss Lajos 1919-ben települt Miskolcra, az 1920-as években bontakozott ki tanári, tudományos, közművelődési pályája. Élénken foglalkoztatta a magyarság eredete, és a régészeti feltárásokat is végző Móra Ferenc, a közismert író hasonló nézeteket képviselt a kérdéskörben, mint Marjalaki Kiss Lajos. Móra Ferenc 1905-ben járt először Miskolcon, de a húszas években egyre gyakrabban kereste fel a várost, összebarátkozott Marjalaki Kiss Lajossal és többször vendégeskedett az avasi Középső sor 648-as számú pincéjében. A kialakult baráti körnek rendszeres tagja volt a tudós muzeológus Leszih Andor és az Avast számtalanszor megéneklő bohém költő, Sassy Csaba is. Leonardo világhírű freskóját idézte az utolsó közös fénykép, melyen a házigazda Marjalaki Kiss Lajos, Sassy Csaba, Leszih Andor és mások által körülvéve a közkedvelt vendég, Móra Ferenc látható az avasi Középső sor 648. számú borháza előtti asztalnál ülve. A felvétel 1933. május 16-án készült, Móra Ferenc meghalt 1934. február 8-án, miskolci barátai pedig az alábbi szövegű emléktáblát erősítették fel Marjalaki Kiss Lajos borházának falára az utolsó látogatás évfordulóján, 1934. május 16-án: „Itt volt utoljára gondtalan és boldog Móra Ferenc 1933. május 16-án”.6Az avasi Móra-kultusznak kiemelt napja (lehetne) a májusi dátum. Marjalaki Kiss Lajos abban az évben kezdte kisújszállási gimnáziumi tanulmányait, amikor ugyanazon intézménynek 8. évfolyamos tanulója volt Móricz Zsigmond. Miskolcon élt Holics Jankának, Móricz első feleségének a rokonsága, majd egyik leánya, Móricz Lili a miskolci színház társulatához tartozott éveken keresztül. Móricz Zsigmond szerette a városi múzeumot, hétvégente gyakran Miskolcra utazott és a színházzal szemközt, az Abbázia szálloda (Széchenyi u. 24. sz.) első emeleti szobájában szállt meg. Barátságot ápolt Marjalaki Kiss Lajossal, a Középső sor 648. számú borházban és pincében is vendégeskedett. Nyilvánvaló, hogy nem adatolt, miről szólt a kvaterkázás, valószínűleg afféle kulturális „mesterkedésekről”, melyeknek a Marjalaki Kiss – Móricz levelezésben is maradt nyoma. Az 1930. február 6-án kelt levélben, például: „Kedves Barátom! (…) a Lévay egyesület titkára is vagy, arra kérlek, hogy adjatok alkalmat nekem arra, hogy egy olyan irodalmi estélyt tartsak, mint a múlt szombaton Nyíregyházán; Nagy Endrével ketten voltunk ott, jelen volt a vármegye és a város előkelősége, utána vacsora volt az alispánnál, a terem zsúfolva volt, sőt a közönség fele nem is fért be. Egy ilyen estét szeretnék Miskolcon csinálni. Kérlek beszéld meg a polgármester úrral a dolgot. Mi semmi fellépési díjat nem kérünk, sem költség megtérítést, mert ez a Nyugat propaganda estélye, amelynek a hatása alatt előfizetésre óhajtjuk megnyerni a közönséget. Szíves válaszodat várva és kérve maradok tisztelő barátod Móricz Zsigmond”.7 Legálisan, a szükséges engedélyek birtokában működő fizető vendéglátás, üzletszerű pince és borház használat ugyancsak jellemezte a 20. század első felének Avasát. Nem volt túlságosan sok pincevendéglő, évtizedenként 4-6 törvényes vállalkozásról szereztünk tudomást és arról is, hogy legalább ennyi, feltehetően még több „zugkimérés” rontotta az adózó, bejelentett vendéglátósok üzletét. A Kisavason és a Mélyvölgyben kevésbé volt jellemző a hangzatos névadás, inkább a nagyavasi sorok vendéglátóhelyeit azonosították találékony cégérekkel. A Kisavas I. során 1939-ben pincéi voltak (korabeli számozással: Kisavas I. sor 8-9. szám) Leffler Bélának,8a két világháború közötti Miskolc közismert vendéglősének. Dobrossy István tanulmánya rögzítette, hogy Lefflernek valahol a Nagyavason ugyancsak volt pincéje: „A vendéglősöknél, szálloda- és étteremtulajdonosoknál vagy bérlőknél természetes dolog volt az Avason pincét bérelni. Ez egyrészt az italkészlet tárolását szolgálta, de nem utolsósorban szűkkörű fogadásokra, üzleti tárgyalásokra is itt nyílt lehetőség. Ilyen volt pl. a városszerte ismert

6 Mann 1987. 14. 7 A levelet közli: Mann 1987. 17-18. Móricz és Marjalaki Kiss Lajos barátságának avasi vonatkozásairól bővebben: Porkoláb 1993. és Békési 2014. 8 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 16699/1939. és 16701/1939.

Leffler Béla „polgári sörcsarnoki vendéglős”, aki 1905-ben átvette és megnyitotta Berecz József korábbi nagyavasi pincéjét”.9 Hasonlóan, a jelentős forgalmat bonyolító belvárosi borkereskedőknek is voltak tároló pincéi: Fischer Mórnak 1939 és 1944 között adatoltan a korabeli számozás szerinti Kisavas I. sor 10. és 16. szám alatt,10Fleischer Andor pedig a Kisavas I. sor 25. számú pincéjéből11 töltötte fel üzletét. Elképzelhető, hogy a könnyen megközelíthető első soron lévő kereskedelmi lerakatok helyben is kiszolgálták a hangulatos pincékben vásárolni vagy fogyasztani óhajtó kuncsaftokat. A Kisavas II. során névvel ugyan nem jelölték, de éveken keresztül működött az egykorú számozás szerinti II. sor 31-ként azonosított kocsma. Fennmaradt egy korabeli helyszínrajz, amely rögzítette, hogy a mai Földes Ferenc (korabeli Lonovics József) utca felső részén jobbra, nyugatra nyíló köz vezetett fel a második sor kocsmájához, tehát megközelítőleg azonosítható az egykori vállalkozás kisavasi területe. A legálisan italmérő borházat 1940-ben kibővítették, akkoriban Pálinkás József (lakás: Széchenyi u. 34. sz.) volt a tulajdonos, tőle bérelte azt és a pincét Szabados János kocsmáros.12 A kisavasi második sor magasabban fekvő részein is fogadtak vendégeket törvényes keretek között üzemelő, de fantázianévvel nem azonosított szórakozóhelyek. A korabeli 100-as számú pince előtt tragédia történt 1931. júliusában. Egy tanulmányúton lévő angol mérnök a diósgyőri vasgyárat házigazdaként képviselő miskolci kollégájával ment szórakozni a Kisavasra. „Nemsokkal 11 óra után a kisavasi pincék vendégei szokatlan zajt hallottak (…) abbahagyták a mulatságot és az Avas késői látogatói csatlakoztak a kutatókhoz”, akik már keresték a társaságból eltűnt angol és magyar mérnököt. Kiderült pár órával később: az idegen úr nem ismerte a helyi adottságokat, váratlanul a bokrok közé lépett és a mögöttük tátongó, 10 méter mélységű szakadékba zuhant. Magyar kollégája próbált neki segítséget nyújtani, így őt is az alant húzódó első sor egyik pinceudvarán találták meg súlyos sérülésekkel, az angol mérnök életét vesztette a tragikus baleset következtében.13 Az avasi Mélyvölgyben az 1930-as évek végén, korabeli számozással a Zsolcai sor 198. jelölésű pincében és borházban fedett terasszal és kerthelyiséggel bővített vendéglőt működtetett Görömbey Géza. Levéltári dokumentáció konzerválta saját sorait, Görömbey kérvényében leírta 1939. februárjában, hogy a „világháborúban frontharcosi minőségben teljesített katonai szolgálatomból kifolyólag olyan betegséget szereztem, amely miatt iparágamat folytatni nem tudom. Rokonaim áldozatkészségével a múlt év őszén a Nagy Avas Mélyvölgy Zsolcai sor 198 szám alatti nyári mulatót Mercz Istvántól örök áron megvettem, azonban az italmérési engedély csak oly feltétellel adatott meg felsőbb helyről, ha folyó év március hó végéig a jelenlegi épületet átalakíttatom. Ezen mulatót a múlt év nyarán már bérbe használtam s ezen idő alatt tapasztaltam, hogy jelenlegi kerthelyiségem nem képes befogadni az érkező vendégeket s ennek megnagyobbítása megélhetésem biztosítása érdekében igen kívánatos volna”.14 A Mélyvölgy valóban kiemelten forgalmas helye volt az Avasnak, viszont a pincesorain több zugkimérés működött, mint törvényesen adózó vendéglő. A rendőrséghez, pénzügyigazgatósághoz, polgármesteri hivatalhoz is eljutatták 1942. július 16-án keltezett panaszos beadványukat azok a pincetulajdonosok és vendéglősök, akiket jelentősen megkárosítottak az illegális kimérések működtetői. Ezt írták: „az Avas mélyvölgyi részében a

9 Dobrossy 1993. 361. 10 MNL BAZMLt. IV. 1906/b. 38611/1939. Fischer Mórt 1944 nyarán deportálták, a Kisavas I. sor 16. szám alatti pincéjéhez vagyongondnokot rendelt ki a hatóság, MNL BAZMLt. XXIV. 101. 424/1950. 11 MNL BAZMLt. VII. 1/d. E: 1933. 12 MNLB-A-ZMLt. IV. 1914. 371/1944. 13 Reggeli Hírlap, 1931. július 17. 14 MNLB-A-ZMLt. 1906/b. 3765/1939.

zugkimérők annyira elszaporodtak, hogy azoknak megszüntetése ma már, nem csak a tisztességes ipart űző és adófizető vendéglősök érdeke, hanem egyenesen városi és állami érdek, hogy Miskolc városának ez a gennyes, erkölcstelen, züllött, veszekedős, lármás és veszélyes helye, a legszigorúbb hivatali hatalommal véglegesen felszámoltassék”. A tiltakozók lajstromba foglalták a leginkább gátlástalanul tevékenykedő pincésgazdákat: „zugkimérést az Avas mélyvölgyi részében az alábbi helyeken űznek: Mélyvölgy, Csabai sor 221. és 223. sz. alatt Kátay. 243. szám alatt Arénás, volt mozigépész állásnélküli. 229. szám alatt nyugalmazott csendőrtiszthelyettes. Sziget sor 170. szám alatt egy vadházastárs, munkanélküli. 160. szám alatt MÁV vasúti kalauz. Arnóti sor 117. szám alatt Harsányi nyugalmazott MÁV altiszt. 119. szám alatt megbízottja Németnek ki most katona. 121. szám alatt Lengyel volt vendéglős. Zsolcai sor 180 szám alatt Lukács nyugalmazott mozdonyvezető. Győri sor 269. szám alatt Görömbeyné volt századosné, vendéglősné. 266. szám alatt Velencey MÁV műhelyi munkás. Szigetsor elején a Harsányi volt helyén ismeretlen új egyén. 163. szám alatt Juhász nyugalmazott vasutas. Kisavas 4. sor 104. szám alatt Sándor (zsidó) malomtól nyugalmazott tisztviselő, és végül az Avas kilátójában Kendelényi is űzi ezt a mesterséget”.15 Egyetlen irat alapján sosem volt stílusos statisztikai következtetéseket levonni, mindenesetre feltűnt a Mélyvölgy említett pincetulajdonosai között az aktív és nyugalmazott vasúti alkalmazottak jelentős száma. Tisztviselők, katonák, csendőrök és az említett vasutasok megfelelő egzisztenciával rendelkeztek ahhoz, hogy pincét szerezzenek az Avason, annyira viszont nem voltak jómódúak, hogy mindannyian ellent tudjanak állni az adómentes jövedelem-szerzés lehetőségének. Katona volt Görömbey Géza is, aki a Mélyvölgy, Zsolcai sor 198. szám alatt engedéllyel árusított italt, a felsorolt zugkimérések között említett „Győri sor 269. szám alatt Görömbeyné volt századosné, vendéglősné” vonatkozásában a névazonosság valószínűleg korántsem volt véletlen. Szeghalmy Bálint tervei alapján épült meg 1934-ben a ma már nem létező (1956 novemberében leégett) avasi kilátó. Megemlítették tehát Kendelényit is az illegálisan italt mérők között, nevezettről az alábbiakat rögzítette a vonatkozó szakirodalom: „Kendelényi Béla városi alkalmazott, majd 1939-től felesége bérelte és működtette. Szeszes italok, üdítők, hideg ételek”16és mint a levéltári iratból kiderült, zugban kimért saját szakállra forgalmazott borok, pálinkák voltak kaphatók a kilátó presszójában. Kendelényinél förtelmesebb dolgokat művelt a mélyvölgyi Csabai sor 221. és 223. számú pincéjének tulajdonosa, bizonyos Kátay. A panaszos beadvány leírói szerint „mindannyiszor benépesül a pincéje lányokkal, kétes kinézésű emberekkel és katonákkal. A katonákat ezek a kétes alakok destruálják, a lányok fertőzik és Kátay ebből él, hosszú idő óta munka nélkül”.17 Hasonlóan, több más zugkimérés is halmozta az erkölcstelenséget: „Az Arnóti sor 121. sz. alatti Lengyel pincéje a lányok és züllött társaságok kimondott találka helye. Jelenleg ez a pince bűnös üzelmekben még a Kátay féle pincét is felülmúlja. Ide is sok katona jár és különösen sok fiatal ember az éjfél előtti részben, éjjel záróra után pedig benépesül mindenfelől odacsődült nőkkel és férfiakkal. A Sziget sor 170. sz. pince kimondottan találkahely, női tanya, onnan mennek szét a nők a különböző pincékbe. Katonaság jár még az Arnóti sor 117. és 119. sz. pincékbe. A Győri sor 243. sz. pince kimondottan rossz nők közönséges lebuja. Az elől felsorolt pincék legtöbbjében bor, sör, pálinka mérés, hideg sőt néha meleg étel kiszolgálás és nem csak trafik, de saját gyártmányú cigaretta árusítás is folyik. Ezek közül némelyik pince több bort elad, mint egy kisebb vendéglős. Ezt a város javadalmi hivatalának, vagy a pénzügyőrség nyomozásának meg kell tudni állapítani. Nem fizetnek adót, italmérési illetéket, forgalmi adót s így kereseti és jövedelem adót sem. Nem nyilvántartott helyek, rezsijük úgyszólván alig van. Mint ilyenek, semmiféle társadalmi megmozdulás alkalmával nem áldoznak semmilyen célra s úgy a várost,

15 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 30214/1942. 16 Dobrossy 1993. 360. 17 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 30214/1942.

mint az államkincstárt károsítják meg”.18 Az aláírók (Veres János, özv. Tóth Béláné, Hajdu Endréné, özv. Fábián Ferencné vendéglősök és ifj. Majoros Jánosné borozó működtető) csalatkoztak a hatóságokban, hiszen a vonatkozó ügyirat azt is rögzítette, hogy az elrendelt vizsgálat megállapítása szerint „a jelentett pincék társas pincék, hol a társak már évek óta járnak a pincékbe és a közösen megvett bort fogyasztják”. 19 Az 1940-es években az avasi Mélyvölgy frekventált helyszíne volt a miskolci prostitúciónak, és a tiltott szolgáltatást nyújtó hölgyeket illegálisan szeszes italt mérő pincetulajdonosok fogadták borházuk falai közé. Tegyük hozzá: a két világháború közötti Avas „virágkora” egyéb tekintetben sem volt töretlen, és bőven akadtnak a korabeli forrásokban kritikus megjegyzések. Kampányszerű fásítások, területrendezések után néhány éven belül feltűnővé vált a rongálás, szemetelés és a természet elburjánzása, felerősödött a kritika, mire Tury József és elhivatott társai – a Borsodi Bükk Egylet és a városi közigazgatás lelkiismeretes tagjai – újra nekidurálták magukat a nemes feladatnak. Az „idill” leginkább egyfajta imázs-teremtés részeként vált propaganda-elemmé, ábránd volt már a huszadik század első felében is, az utólagos nosztalgia pedig valójában a korabeli realitás helyett inkább az Avas-mítosz megszépített elemeit sírja vissza. Másfelől tényszerűen adatolható, hogy Tury József, Rácz György és társaik lelkesedése – a propagandát szolgáló mítoszteremtéssel párhuzamosan – elindított egy valódi modernizációs folyamatot: 1914 áprilisában már elektromos áram biztosított a pincesorok egyes szakaszain közvilágítást és a borházak is rákapcsolódhatnak a szolgáltató rendszerre.20 A városi hivatalok próbálták tartani a nívót, a világháborús években ez egyre nehezebben ment. Kiragadott, de életszerű példa az alábbi eset. Bodnár Márton városi pinceőri tisztségének megfelelve, 1941. március 2-án hivatalosan jelentette a polgármesternek, hogy a „Nagyavas középső sor 632. számú pince illetve annak borháza oly rossz és rozoga állapotban van, hogy az bármely időben leomolhat. Miután tetőzete régi és zsindely, mely már több helyen lukas, a falai pedig puha kő és sár és vályog, és az úttestre közveszélyes lehet”. Tulajdonosát napokon belül, első ízben 1941. március 27-én értesítette a polgármesteri véghatározat arról, hogy annak kézhezvételétől számított „30 nap alatt előzetesen beszerzendő építési engedély alapján a borházat helyeztesse jókarba, vagy bontassa le”. Szeptember 16-án már 10 pengős büntetést is kilátásba kellett helyezni, változás továbbra sem történt, újabb és újabb felszólítások révén 1944. február 3-ig felment 60 pengőre a bírság összege, mindhiába.21 Visszatérve a legális avasi vendéglátáshoz: a Mélyvölgyről a Nagyavasra vezető Csáthy soron már a 20. század első felében is nyitottak pincéket a fizetőképes kereslet előtt. Az 1930-as és 40-es években közismert szórakozóhelynek számított a Fábián vendéglő, tulajdonosa özvegy Fábián Ferencné 1942-ben az egyik kezdeményezője volt a mélyvölgyi zugkimérések ellen hatósági fellépést sürgető panaszos beadványnak.22A vonatkozó szakirodalom rögzítette, hogy a Csáthy soron lévő Fábián vendéglő az évtizedekkel később legendássá váló Bortanya (Csáthy sor 377. szám) szomszédos pincéje volt.23 A Zöldliget vendéglő 1931 tavaszán hirdette magát ekképpen: „Ma és mindennap szabadban sült lacipecsenye, kitűnő fajborok, hideg és meleg ételek. Figyelmes kiszolgálás, olcsó árak. Jó cigányzene. Szíves pártfogást kér: Szőllőssy Gyula, Zöldliget vendéglő, Nagyavas Csáthy-sor 375. sz.”.24Ugyanazon esztendő júliusában: „Ma és holnap disznótoros

18 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 30214/1942. 19 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 30214/1942. 20 Kapusi 2008. 441-442. 21 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 3485/1944. 22 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906. 30214/1942. 23 Dobrossy 1993. 360. 24 Reggeli Hírlap, 1931. május 10.

vacsora a Zöldliget vendéglőben (volt Nagy Imre-féle)”.25A számozás többször említett ingadozásai miatt nem sikerült eldönteni, hogy a Fábián vendéglő és a Zöldliget két külön vállalkozás, illetve pince és borház volt-e, vagy az 1930-as évek elején még Nagy Imre, majd Szőllőssy Gyula által fenntartott Zöldliget alakult át utóbb a Fábián Ferenc vendéglőjeként emlegetett létesítménnyé. A temető túlsó végén, a Latabár családról elhíresült kriptában nyugszik egy másik színész, színi direktor is, Pázmán Mihály (1815-1873). A róla elnevezett Pázmán sor csakugyan mozgalmas pontja volt az avasi vendéglátásnak. Alig néhány méterre a temető bejáratától és a kriptától, korabeli számozás szerint a Pázmán sor 381. alatti pince és borház tulajdonosa 1944-ben Jurecskó László vendéglős volt. Kérdéses, hogy az iparát helyben folytatta-e, hiszen tekintélyes szomszédja, a Szilágyi és Diskant motor- és gépgyárat képviselő Szilágyi Miklós (a Pázmán sor 380. számú pince tulajdonosa) a városi hatóság előtt szorgalmazta, hogy Jurecskó „az avasi pince borházát szíveskedjen mielőbb rendbe hozatni, mivel az esővíz az én pincém falazatát áztatja és rongálja, sőt az Ön pincéjének a falazata már az én pincém udvarába beomlott”. Jurecskó mindennek apropóján engedélyt kapott a borház elbontására, átépítésére.26 Nyugati szomszédja, a Pázmán sor 382. szám alatt nyitott Tátra vendéglő egyike volt az avasi vendéglátás legendás helyszíneinek, azzal együtt, hogy mára némi bizonytalanság vette körül, kérdésessé vált a pontos lokalizálása. Levéltári dokumentum konzerválta, hogy 1944-ben az avasi Pázmán sor 382. szám alatt működött a Tátra vendéglő. Nem kizárt viszont, hogy a 20. század első évtizedeiben több Tátra is lehetett az Avason. Sassy Csaba 1940-ben az Alsó sorra lokalizálta a Tátrát, a rá jellemző humorral: „Az avasi kilátótoronyban 10 fillér belépődíjat szednénk azzal az indoklással, hogy innen szabadszemmel látható a Tátra. Aki feljönne, annak megmutatnánk a Tátra-vendéglőt, ami az avasi alsósoron van és tényleg szabadszemmel is látható”.27 A levéltárban fennmaradt gyönyörű, 1911-ben keltezett rajzos dokumentáció ugyancsak azt rögzítette, hogy Klein Ármin a „Nagy-Avas, alsósori Tátra Mulató tulajdonosa (…) kibővíteni illetve átalakítani óhajtván a jelenlegi és már most is az Avas díszét és kedvenczét képező mulató illetve szórakozó helyét”.28 Csakugyan több avasi Tátra volt, vagy csupán néha összekeverték az Alsót a Pázmán sorral? A szakirodalom sem egyértelműsíti, hogy hol is állt pontosan a Klein-féle Tátra: az „avasi vendéglősök között kedvelt elnevezés volt a Tátra. (…) A Tátra tulajdonosa 1914-1936 között Klein Ármin volt, de pl. 1921-ben a cégtáblára felkerült Pintér K. és Társa neve”.29 Így vagy úgy, cirka száz éven át bizonyosan emlegették az avasi Tátrát, viszont, például a napilapokban megjelent hirdetésekről utóbb már nehéz eldönteni, hogy az Alsó vagy a Pázmán sor vendéglátását propagálták-e az adott korban? Mondjuk ezekről: 1924 – „A Tátrában ma pénteken szegedi halászlé. Naponta Buri Elemér énekes zenekara hangversenyez”, „Katonazene ma az avasi Tátrában”. 1931 – „Az Avas legszebb helyén megnyílt a Tátra. Miskolc legkellemesebb üdülő és szórakozóhelye. Árai feltűnően olcsóak. Minden pénteken szegedi halászlé.” Vagy: „Aki olcsón, jól, szolidan akar szórakozni, az keresse fel az avasi Tátrát, amelynek kitűnő konyhája legendaszerűvé vált már Miskolcon. Ma liba-lacipecsenye. Kiváló fajborok. Kitűnő cigányzenekar”, „A Tátrában Szegő József és zenekara muzsikál. Állandó melegkonyha. Ma szegedi halászlé turós csusza”.30 A Pázmán sori Tátra nyugati szomszédja is vendéglőként működött az 1930-as, 40-es években. Borsod vármegye monográfiája 1939-ben közölte az alábbi életrajzot: „Medvecz

25 Reggeli Hírlap, 1931. július 18. 26 MNL B-A-ZMLt. IV. 1914. 1239/1944. 27 Idézi: Porkoláb 1993. 313. 28 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 2905/1912. 29 Dobrossy 1993. 360. 30 Reggeli Hírlap 1924. július 11, augusztus 12. 1931. május 16, július 7, július 31.

József vendéglős, Miskolc. Ugyanott született 1891-ben. Tanulmányait Diósgyőrött végezte, utána ipari pályára lépett, kitanulta a géplakatos szakmát és 22 évig a diósgyőri vasgyár alkalmazásában állott. A háború alatt katonai szolgálatot teljesített. 1935 óta vendéglős Miskolcon. Vendéglője az Avason van Pázmánysor 383. sz. alatt. 1931-ben vette nőül Lipták Erzsébetet, gyermekei: Zoltán és Elza”.31 Levéltári dokumentum örökítette meg, hogy 1944-ben már Verebélyi Zoltán vendéglős volt a Pázmán sor 383. számú pince és borház tulajdonosa, aki átépítéseket végzett az ingatlanon.32 Verebélyi nevét a szakirodalom – talán tévedésből, vagy helyesen, ha az illető több pincemulatóban is érintett volt – a Latabár sor vendéglőseként említette: „A Latabár-soron levő vendéglőt az 1930-as évek közepétől az 1949-es államosításáig Verebélyi Zoltán bérelte. A teraszos, kerthelyiséggel ellátott mulatóhely nagyon népszerű volt, s elsősorban konyhája tette azzá. A bérlő eredetileg hajószakács volt, s itt is megtartotta, megkedveltette a különlegességeket”.33 Mindezzel együtt, névvel ismert valódi legendává az Avasi Vigadó vált a 20. század első évtizedeiben járó Latabár soron. Perl Gyula tulajdonos korabeli számozással Latabár sor 386. alatti pincéjét, borházát, mulatóját 1906-ban átépíttette, meg is maradt a munkálatokhoz készített tervrajz levéltári példánya.34A tulajdonos tapasztalt és hosszú pályát végigdolgozó vendéglős volt, 1929-ben írták róla, hogy „Perl Gyula 1896-ban alapította kávéházát, részt vett a háborúban”.35 Az Avasi Vigadó addigra talán már tulajdonost cserélt, legalábbis erre engedett következtetni egy 1925 évi újsághirdetés: „Az Avasi Vigadó (386. sz. pince) teljes felszereléssel együtt, azaz 300 darab székkel és 70 darab asztallal örök áron eladó”.36 Utóbb a pincék számozása is módosulhatott, talán maga az Avasi Vigadó formálódott, vagy a szomszédos pincék egyike vette át a stafétát, mindenesetre a szakirodalom az 1930-as évek vonatkozásában Zólyomi József vendéglőjét emlegeti a Latabár sor 388. szám alatt.37 Gyanúsan közeli volt a miskolci Iparoskör pincéje is, amely egy 1935-ben keltezett levéltári dokumentumban szerepelt, 387. számozással.38 Nagyon is beleillett a szakmai szervezet tulajdona a hivatásos vendéglátás profiljába, hiszen társasági eseményeket, vidám rendezvényeket fogadott falai közé, ahogyan ezt dokumentálta egy 1931 évi újsághirdetés: „Az Avasaljai Jótékony Iparos Asztaltársaság a közóhajnak tesz eleget, mikor is augusztus 2-án, vasárnap délután az Iparoskör avasi helyiségében újból megrendezi a jótékony célú kerti ünnepélyét. A nagysikerű lacipecsenyesütés után ismét kedvezkedni akar a vezetőség a megjelenő jótékonykodó közönségnek, ezúttal házi disznótor lesz felszolgálva, mely burgonyával és párolt káposztával adagonként 70 fillérbe kerül”.39 A két színészről elnevezett pincesor (a temetőből kivezető Pázmán és fölötte a Latabár) összefut és egyesül a nagyavasi Felső sorrá. A három pincesor találkozásánál, 1929 és 1940 között fogadott vendégeket az avasi „Bükk-Otthon” nev ű turistaszálló. Ingatlana a domb azon helyén feküdt, amelyet a 19. században még Szemszúró névvel jelöltek a helyi topográfiában. Ott volt Latabár Endre (1811-1873) színházigazgató borháza és nyaralója, Soltész Nagy Kálmán polgármestersége idején (1878-1901) ezért nevezték el róla, az adott nagyavasi pincesort Latabár sornak. Valószínűleg a Latabár örökösöktől vásárolta meg az ingatlant (korabeli számozás szerint: 393-394.) Wolfgang Alajos kántortanító és felesége, Tarnay Leona (utóbb Kömleyné) színésznő. Így fordulhatott elő, hogy a nagyavasi borház

31 Csíkvári (szerk.) 1939. 294. 32 MNL B-A-ZMLt. IV. 1914. 632/1944. 33 Dobrossy 1993. 360. 34 MNL B-A-ZMLt. IV. 1905/c. 436/1907. 35 Halmay – Leszih (szerk.) 1929. 537. 36 Reggeli Hírlap 1925. március 31. 37 Dobrossy 1993. 360. 38 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 3563/1935. 39 Reggeli Hírlap, 1931. július 18.

udvarán, 1903-ban Németh József társulata előadta a Bob herceget. A tulajdonosok vendéglővé alakították a borházat és az előadás okán utóbb, 1904-től Bob csárda névvel működtették.40Az első világháború idejére ismét változott a tulajdonlás: Csók Györgyné született Schusztek Emmától 1917-ben Miskolc városa vásárolta meg az ingatlant. Bérlők révén szerzett belőle jövedelmet, majd a Miskolci Bükk Egylet 1928-ban kapta meg a telket használatra a várostól, azzal a céllal, hogy ott turistaszállót nyisson. Az avasi Bükk-Otthont fel is avatták 1929 nyarán, öt nagy szobája 70-80 vendég egyidejű elhelyezésére volt alkalmas.41Megítéltsége mégis felemás lehetett, a helyi napilapban megjelent tárca például ilyesmit írt róla 1931 nyarán: „Az ódon templom, a kis zöld temető, mely átvezet a múlton és az emlékeken, a széles utat mutatja a kis kockakő burkolattal s hol az vezet és megszűnik – ott a turista szálló, így magyarázta a Korona előtt a fehér kesztyűs kézzel szalutáló rendőr. Ó a kedves kis turista szálló! Mely ötletes környezetével oly stílustalan, mint maga a természet. És óh milyen jótékony. Társadalmi szigorú szabályokra nem kötelezett. Szállóhely és nem szálloda. Étkező hely, de az ég alatt, a szabadban. Egy összejövetel turista és cserkész összetartással. Hol a társas összetartozandóság még éjjel is szerepel, mert 18-20 ágy fehérlik egy teremben. Hol meg kell beszélni reggel még az egymás mellett sorakozó hat lavór sorrendjét is. Kedves és elragadó az udvar primitív berendezése, mely fölött vidám majális hangulat lebeg. A szalonnasütő helyre átszüremlik a fák lombján át a lebukó nap tüze, elér a Tátra-mulató cigányzenéje.”42A meglehetős enigmatikussággal fogalmazott gondolatok mintha erkölcstelennek, igénytelennek értékelték volna az avasi turistaszálló által biztosított körülményeket. Gazdasági szempontból aligha lehetett kifizetődő a kezdeményezés, mert a Miskolci Bükk Egylet már a nyitás után tíz évvel szabadult volna az ingatlantól. Felmerült, hogy a város átveszi és levente otthonná alakítja át a turistaszállót, melynek épülete 1939-re életveszélyessé vált. Talányos körülmények között, 1940 év elején az épület zöme leégett, megmaradt részeinek elbontásáról rendelkezett a városi hatóság.43Latabár Endre nyaralója, Bob csárda, turistaszálló – a 20. század első felének meghatározó avasi helyszíne a Pázmán, Latabár és Felső sor találkozásánál jeltelen maradt, mára már semmi sem utal az egykori szép időkre. Közelében (talán a szomszédjában, 1944. évi számozás szerint: 395.) állt a miskolci izraelita tantestületi segélyegylet pincéje és borháza. Nem maradt arra vonatkozó információ, hogy az egylet hogyan hasznosította, társasági események rendezésére fordította-e a nagyavasi ingatlanát, mely a vészkorszakban elhagyottá vált, a hatóság kirendelt gondnok révén felügyelte sorsát.44 Név szerint ismert volt viszont a Sárgarigó vendéglő (korabeli számozás szerint: Felső sor 406. szám), melynek működtetője, Haydu Endréné „Diósgyőrött született, Kolozsvárott járt iskolába. 1929-ben tett mestervizsgát, előzőleg már önálló vendéglős volt”.45 A levéltárban fennmaradt a Sárgarigó vendéglő 1939. évi átalakításához készült rajzos dokumentáció, akkor tehát már adatoltan működött Haydu Endréné irányításával,46és a tulajdonos még 1942-ben is avasi vendéglősként szerepelt a mélyvölgyi zugkimérések ellen tiltakozó, korábban idézett beadvány aláírói között.47 A Középső sor pincéi és borházainak rendjében is sikerült legális vendéglátással foglalkozó korabeli vállalkozást azonosítani. Szerencsésen, levéltárban őrzött helyszíni rajzok dokumentálták, hogy az érintett ingatlan a Toronyalja utca és a Középső sor találkozásánál 40 Kárpáti 2002. 40. 41 Dobrossy 1993. 356. 42 Reggeli Hírlap, 1931. július 8. 43 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 648/1940. 44 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 25473, 26226/1944. 45 Csíkvári (szerk.) 1939. 164. 46 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 12743/1940. 47 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 30214/1942.

volt (korabeli számozással: Középső sor 586.), tehát a belváros felé eső végén/elején a pincesornak.48Az 1934. évi ügyirat még Potenga névvel jelölte meg a Középső sor 586. számú pincét a helyszíni rajzon. Adatolt, hogy akkor már jó ideje vendéglátással foglalkozott a tulajdonos, egy 1924. évi napilapban jelent meg az alábbi hirdetés: „mindenes bejáró asszony vagy leány azonnal felvétetik a Potenga vendéglőbe az Avason”.49 A szakirodalom számára sem volt ismeretlen a Középső sor elején évtizedeken keresztül fennálló vállalkozás: „Nagyavas 586. szám alatt működött az 1920-as években a Potenga-vendéglő. Potenga Ferenc közismert miskolci építész volt, az üzletet felesége vezette. Tőlük vásárolta meg Leskó János, s itt nyitotta meg 1935. február 9-én a Tiroli vendéglőt”. 50 Valóban, az 1936. évi levéltárban őrzött helyszíni rajzon már a Tiroli vendéglő elnevezés szerepelt, az 1939-es pedig a tulajdonos, Leskó János megnevezésével azonosította az ingatlant.51Érdekes és persze találó asszociációként a meglehetősen kevés cégérrel-fantázianévvel jelölt avasi vendéglő között több úgy azonosította magát, hogy kedvelt hegyvidéki turista célpontok felidézésével próbálta fokozni a vonzerőt és a hangulatot (Tátra, Tiroli). A Középső sor vendéglősének rövid életrajzát is publikálta a vármegyei monográfia: „Leskó János vendéglős, Miskolc. Diósgyőrben született 1897-ben. Kitanulta szakmáját, majd bevonult katonának, megsebesült, mint 25 százalékos hadirokkant szerelt le, 1920-ban önálló kereskedő lett szülőhelyén, 1931 óta vendéglős Miskolcon, az avasi Tiroli vendéglő tulajdonosa”.52 Leskó János életében az első világháború meghatározó mérföldkő volt, nem véletlen, hogy az üzletéről efféle hirdetések jelentek meg a helybéli napilapokban: a „volt 65-ösök 11-én, szombaton este 7 órakor a Leskó János-féle Tiroli vendéglőben, Nagyavas 586. sz. (feljárat a Toronyalja utca 31. sz. mellett) összejövetelt tartunk, melyre bajtársainkat meghívjuk”.53 A világháborús veteránok egykori harcostársuk, a hadirokkant Leskó János Tiroli vendéglőjében találkoztak, elevenítették fel közös élményeiket az avasi Középső soron. Említettük előbb, hogy a 20. század első évtizedeiben talán több Tátra nevű vendéglő is lehetett az Avason. Sassy Csaba 1940-ben az Alsó sorra lokalizálta a Tátrát, a rá jellemző humorral: „Az avasi kilátótoronyban 10 fillér belépődíjat szednénk azzal az indoklással, hogy innen szabadszemmel látható a Tátra. Aki feljönne, annak megmutatnánk a Tátra-vendéglőt, ami az avasi alsósoron van és tényleg szabadszemmel is látható”.54Közismert és adatolt, hogy a Pázmán soron valóban működött Tátra vendéglő. Nehéz elképzelni, hogy az Avasról mindent tudó Sassy Csaba összekeverte volna a Pázmánt az Alsó sorral, persze a nagy tréfamestertől kitellett, hogy még bennünket, az utókort is lóvá teszi epés megjegyzéseivel… Novák János nyugalmazott iskolaigazgatóként a tokaj-hegyaljai borvidékről, Mádról települt Miskolcra az 1920-as évek derekán. A nagyavasi Jézuskút sor akkoriban 698. számmal jelölt rozoga, lényegében összedőlt borházát a pincével együtt 1926 januárjában vásárolta meg. Novák tehetős ember lehetett, a nagynevű Bloch és Stimm műépítész duóval terveztette meg újonnan felépített borházát, amelyre 1929. októberében italmérési engedélyt is kapott.55Miskolc város 1929-ben kiadott monográfiája kávéház-tulajdonosként és bornagykereskedőként említette Novák Jánost, aki tehát a nagyavasi Jézuskútja soron tárolta és árulta a hegyaljai borokat.56A szakirodalom 1935-ös adatként még Zsebesi Pál vendéglőst örökítette meg Jézuskút sori vállalkozóként.57

48 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 6396/1934. 21675/1936. 8687/1939. 49 Reggeli Hírlap, 1924. június 8. 50 Dobrossy 1993. 360. 51 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 21675/1936. 8687/1939. 52 Csíkvári (szerk.) 1939. 269. 53 Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap 1936. július 9. 54 Idézi: Porkoláb 1993. 313. 55 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 6903/1933. 56 Halmay-Leszih (szerk.) 1929. 537. 57 Dobrossy 1993. 360.

Az adott fejezet végére hagytunk kettő olyan avasi vendéglőt, amelyet eleddig még a sorok szintjén sem sikerült lokalizálni. Napilapokban megjelent hirdetések szerint avasi vállalkozó értesítette 1924 nyarán a közönséget arról, hogy „Klein Mór úrral az üzlettársi viszonyt felbontottam. Avasi pincemulatómban elsőrendű cigányzene és kitűnő borok pontos és figyelmes kiszolgálásával igyekszem a n. é. közönség támogatását kiérdemelni. Szíves pártfogást kér: Nyisztor József”.58 A másik pedig pár évvel későbbi, 1931. nyarán: „az Avason levő Zöldvadász vendéglőben, lacipecsenye sütés. Olcsó árak és cigányzene állandóan! Szives támogatást kér a tulajdonos: Varga Sándor”.59

*** A második világháború éveiben kibővült a pincék funkciója, már 1943. márciusában polgármesteri hirdetmény tudósított arról, hogy a „légitámadások esetére szolgáló óvóhelyek biztosítása céljából a város területén lévő borpincék alkalmasságának és befogadóképességének megállapítását rendeltem el”.60A tulajdonosokra és a városra is extra feladatokat osztott a rendkívüli állapot, a pincesorok megközelíthetősége közérdekké vált: „a Nagyavas Alsó sorra vezető Csalogány u. 3. és 4. számú ház mellett felvezető gyalog út lépcsőzetét a városi mérnöki hivatal útján közérdekből sürgősen rendbehozatni kérem, az Urak, Megyesalja, Tompa és Gyöngyvirág utcai lakosok nevében, hogy légi veszély idején az Avason lévő pincetulajdonosok és oda beosztott lakosság mint a legközelebb eső feljárón gyorsan közlekedhessenek”. A mérnöki hivatal 1944. július elsején aztán jelentette is a polgármesternek, hogy a kérdéses szükséglépcső elkészült.61 A lakosság az emberi élet és az anyagi javak mentésére használta az avasi pincéket, melyek a légitámadások ellen valóban oltalmat nyújtottak. A Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara titkára 1944. áprilisában írta a polgármesternek, hogy „Miskolc város közönsége, köztük kereskedők is, a jelenlegi rendkívüli viszonyok közepette vagyontárgyainak megőrzése céljából tömegesen veszi igénybe az avasi pincéket”.62Nagyobb gazdasági szervek is bíztak a hegy gyomrának oltalmában, a Magyar Államvasutak miskolci üzletvezetősége nyilatkozta 1944 tavaszán, hogy a „Szemere utca 26. számú üzletvezetőségi székházunk pincéjében lévő óvóhelyet a jövőben csak iratok és más értékesebb gépek és műszerek tárolására használjuk. Helyette a Kis Avas 1. sz. a. levő Pataky Rudolf féle pincében szándékozunk a személyzetünk részére korszerű óvóhelyet létesíteni”.63 El is készült a MÁV kisavasi óvóhelye, 250 fő befogadására volt alkalmas és a bombázások idején valóban biztonságot nyújtott a vasúti alkalmazottak jelentős részének. A Vörös Hadsereg megjelenése 1944 decemberében új helyzetet teremtett. Apró Sándor vasúti alkalmazott volt a háború éveiben, a MÁV által bérelt kisavasi pincében élte át, ahogyan a front elérte Miskolcot. Publikált emlékeiben megörökítette, hogy az orosz katonaság végigjárta az avasi pincesorokat is, mondván, hogy németek és fegyverek után kutatnak – a férfiakat viszont kényszermunkára fogták, a nőket bestiális módon megbecstelenítették.64

58 Reggeli Hírlap 1924. június 22. 59 Reggeli Hírlap 1931. július 12. 60 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 11495/1943. 61 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 25643/1944. 62 MNL B-A-ZMLt. IV. 1906/b. 16613/1944. 63 MNL B-A-ZMLt. IV. 1914. 133/1944. 64 Apró 2008. 180-189.

*** A második világháború után, különösen a „fordulat évét” követően berendezkedő államszocializmus rendszerében alapvetően átértékelődött az Avas általános megítéltsége. A korábban is üldözött zugkimérések és a prostitúció elleni hatalmi törekvések politikai motívumokkal keveredtek. Virág Sándort, az addigra „beszalámizott” szociáldemokrata párt Borsod megyei főtitkárát 1950-ben azzal a váddal tartóztatták le, hogy egy avasi pincében sorra kerülő baráti találkozókon rendszerellenes összeesküvést szervezett.65Államvédelmi és rendészeti szempontból kifejezetten gyanús, nehezen ellenőrizhető terepet jelentett az avasi pincesorok környéke, a század első felében természetes és közkedvelt magánjellegű asztaltársaságok terhessé váltak a fennálló kommunista hatalom politikai érdekeinek szempontjából. Ugyanakkor a krónikussá fokozódó lakáshiány miatt nőtt az avasi borházakat állandóan használók, vagyis a folyamatosan ott élők létszáma. A városi tanács és a végrehajtó-bizottságának 1950-es, 60-as évekbeli jegyzőkönyvei alapján nem állíthatjuk, hogy valamiféle a priori ellenérzés, alapvetően ideológiai indíték hátráltatta volna a polgári Miskolc szimbólumának tekinthető avasi pinceövezet fejlődését, az viszont egybecsengett a korszak általános tendenciáival, hogy a magántulajdonú civil borkultúrát háttérbe szorítva és elnyomva, javarészt annak hiányában, erőteljesen fejlődött az állami vállalatok hálózatában működő avasi vendéglátás. Rákosi diktatúrájának legmélyebb bugyrában, 1952. május 8-án a tanácsi VB rendes heti ülésének 8. napirendi pontja az „Avasrendezés, avasrendészet” volt. A résztvevők deklarálták, hogy az „Avas mely adottságainál fogva elsősorban volna hivatott a dolgozók pihenési helyéül szolgálni, jelenlegi állapotában ennek a célnak nem felel meg. Az egész Avas rendkívül elhanyagolt, piszkos és a közbiztonsági követelményeknek sem felel meg. A határozatban foglaltak azt a célt szolgálják, hogy az Avas valóban a dolgozók ideális pihenő helyéül szolgáljon”. Az említett határozat utasította a városi tanács építési és közlekedési osztályát, hogy a tervező irodánál rendelje meg az Avas általános rendezési tervét, továbbá javíttassa meg a rossz korlátokat és lépcsőket. A VB ugyanakkor elrendelte a „gazdátlan picelyukak elfalazását a környezetnek megfelelő kivitelben”. Az igazgatási osztályt arra utasította, hogy állapítsa meg a pincelyukak tulajdonosait, a rendőrségtől pedig gyakoribb razziákat várt el annak tisztázása végett, hogy „tulajdonképpen ott kik laknak és kik ott a nemkívánatos elemek, akiknek letelepedési engedélyük nincs, azokról külön kimutatás készítendő, a razziák a nők ellenőrzésére is terjedjenek ki erkölcsrendészeti szempontból”. A tulajdonosi kör beazonosítása után az „Avason véglegesen meghagyandó szép kivitelezésű borházak kisebb csoportonként egységes terméskő lábazati kerítésekkel látassanak el és a kerítések és borházak folyondárral futtatandók be”.66 A második világháború és a rákövetkező évek eredményeként 1952-re végképp eltűnt a békebeli Avas idillje. Kilátástalan nyomor hajtott sok szűkölködőt arra, hogy a pincesoron „szerezzen” otthonnak aligha nevezhető, valamiféle átmeneti kényszerlakást. A városi tanács 1953. december 15-i ülésén ugyan az oktatásügy volt terítéken, viszont elhangzott, hogy létezik „olyan pedagógus, aki avasi pincében lakik kisgyermekekkel 4 négyzetméternyi, ablak nélküli fáskamrában”.67A történelmi Avas, mint a harmincas évek idegenforgalmi nevezetessége rövid idő alatt, a világháborús évtized során perifériává vált, ahol egyfelől megnőtt az egzisztenciális kényszer miatt állandóan ott lakók száma, másrészt – a nehezen ellenőrizhető terület adottságait kihasználva – közbiztonságra veszélyes tevékenységek koncentrálódtak. A hatóság részben ezért hangsúlyozta a fentebb idézett alkalmakkor, hogy az Avas „volna hivatott a dolgozók pihenési helyéül szolgálni” – tehát elsősorban az államosított vendéglátás keretei között működő közösségi szórakozóhelyeket preferálta, így a

65 Kis 2006. 9. 66 MNL B-A-ZMLt. XXIII. 102/a. 1952. május 8. 67 MNL B-A-ZMLt. XXIII. 102/a. 1953. december 15.

megváltozott körülmények között nemkívánatossá váltak az avasi nosztalgia eszményi, magánjellegű asztaltársaságai. Mindennek megfelelően a VB 1952 nyarán „felkéri az államrendőrséget, vizsgálja meg, kik azok az egyének, akik az Avason illegális borkiméréssel foglalkoznak”.68 Megvizsgálta, utóbb többször is, az államszocializmus érája alatt viszont sosem tudta egészen felszámolni az avasi tiltott borkiméréseket. Az író, publicista Keresztury Tibor kisavasi domboldalra épült házban nőtt fel69az 1960-as, 70-es évek fordulóján, számos írásában saját élményei alapján, szociográfiai realitással mutatta be a környékre jellemző hétköznapi viszonyokat. Hősöknek aligha nevezhető szereplői napi szinten jártak borért az Avasra, deviáns életvitelükkel alapvetően meghatározták a környező utcák, pincesorok hangulatát, nem utolsó sorban éppen az állandó jelenlétükből fakadt a közbiztonság hiánya. A Mindszent tér és a Kisavasra vezető utca sarkán álló épületegyüttesből különösen egy család vált legendássá (őket Keresztury a valós vezetéknevük utolsó szótagjának megváltoztatásával, egyébként dokumentáló igénnyel idézte meg írásaiban): az „udvar másik felét Csengősék uralták. Csengős néni Miskolc első maszekjaként egy vegyesboltot üzemeltetett a ház utcafrontján. Négykor kelt, irtózatos hangú Skodáján a piacra ment, majd nyitott. Pár fillérrel vert át csak mindenkit, de azt semmi szín alatt el nem mulasztotta volna, ehhez, mondhatni, elvből ragaszkodott. Gyerektől viszont, beleértve engem, már kétforintos nagyságrendben lopott (…). Öt sajátját becsülettel felnevelte, mindnek szakmát adott, ahogy fogalmazott. Ili és Piri üzletszerű kéjelgő lett, Sanyika betörő, Jani erőszakos közösülő, Tata garázda és tolvaj – híres volt az Avasalján mindahány”.70 Ilyen előzmények ismeretében érthető, miért volt Jánusz-arcú a közelmúlt Avas képe. Egyfelől a kisavasi Alabárdos, Törpe, a Mélyvölgy szórakozóhelyei és a Nagyavas Csáthy során a Bortanya az 1960-as évekbeli kezdetektől a nyolcvanas évek végéig virágkorukat élték, mint az Avas várospolitikailag is népszerűsített, legális vendéglátó-egységei. A történelmi Avashoz fűződő kollektív nosztalgiában feloldódott ennek a korszaknak az eszenciája is, az aktív korú visszaemlékezők kellemes ifjúkori élményei – már akiket nem ütöttek le, erőszakoltak meg „Csengősék” és társaik – leginkább az említett szórakozóhelyekkel kapcsolatosak. Másrészt viszont az államszocializmus szempontjai szerint számos tekintetben veszélyesnek minősültek a nehezen ellenőrizhető, magánkézben maradó pincék és borházak, a közművesítés hiányosságai pedig praktikus oldalról okoztak problémákat. A városi tanács 1968. március 28-i ülésén a közegészségügy kapcsán elhangzott, hogy az „Avason lakók a házi szemetet a házak elé, vagy a volt pincékbe ürítik és annak elszállítása nem történik meg”. A KÖJÁL igazgatója megállapította, hogy az „avasi szemétlerakás évek óta probléma. A kerületi tanács hozott határozatot a pincék rendbetételére, de a szankciókat nem nagyon hajtják végre. A köztisztasági vállalatnál lépéseket tesznek annak érdekében, hogy legalább a nyári hónapokban nyerjen elszállítást a háziszemét, amikor fogatolt járművekkel megközelíthető ez a terület is”.71Hosszú időre konzerválódott az Avas periférikus jellege, mely alapvetően a tulajdonviszonyok tisztázatlanságából, a megfelelő nyilvántartások hiányából fakadt. Részben öröklött volt ez a sanyarú adottság, hiába voltak próbálkozások az államszocializmus évtizedeiben is a kellő adatok regisztrálására, a helyzet nem változott pozitívan. A városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke még 1963 őszén is tett kísérletet: „az avasi kilátó környékének rendezésére a tanács az elmúlt időben jelentős összegeket biztosított. Szükségesnek mutatkozik a kilátóhoz vezető útvonalon, de az egész Avas területén elfekvő és igen rossz állapotban lévő pincék felújítása is. Ennek érdekében elsősorban tisztázni kell az egyes pincék tulajdonosait.

68 MNL B-A-ZMLt. XXIII. 102/a. 1952. augusztus 14. 69 Manapság ebben az épületben (Mindszent tér 2. szám) működik a Szabó Lőrinc Városi Könyvtár, melynek a napjainkig álló traktusát jól szituált családok lakták Keresztury gyermekkorában, a belső udvaron kialakított szükséglakások használói viszont potenciális veszélyt jelentettek az egész városrészre. 70 Keresztury 2012: 18. 71 MNL B-A-ZMLt. XXIII. 101/a. 1968. március 28.

Végrehajtó Bizottság hívja fel az I. ker. tanács vb. elnökét, hogy felhívás útján szólítsák fel a pincék tulajdonosait a tulajdonjog igazolására és ezen munkálatokat 60 napon belül fejezzék be. Az igazolt pincetulajdonosokat pedig 1964. május 1-ig kötelezzék a szükséges tatarozások elvégzésére”.72 Ahogyan utóbb is, a pincék és borházak elenyésző kisebbsége bírt felelősen gondolkodó, önmagára valóban gazdaként tekintő tulajdonossal és a fenti idézetthez hasonló felhívásokra sosem jelentkeztek kígyózó sorokban az átépítésre, felújításra jelentős áldozatokat vállaló érintettek. A legális avasi vendéglátás ekképpen tehát államosított volt, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat szervezeti keretein belül működő „egységek” nyújtottak lehetőséget a fogyasztásra, szórakozásra, kikapcsolódásra. A nagyavasi Csáthy sor 377. számú borházában és pincéjében kialakított Bortanya valóságos szimbóluma lett a korszak avasi vendéglátásának. Magánkézből, a vonatkozó dokumentumokban konkrétan megnevezett családtól73vásárolta meg az ingatlant a városi tanács 1965 júliusában, kifejezetten pince-borozó létesítésének céljával. A végrehajtó bizottság határozata deklarálta, hogy a megszerzett ingatlan átalakításához a B-A-Z Megyei Tanács VB Kereskedelmi Osztálya, a közművesítéshez pedig a Miskolc Városi Tanács VB Építési és Közlekedési Osztálya fog anyagi fedezetet biztosítani.74Év végén meg is nyílt a létesítmény, díszes meghívó tudatta az arra érdemesekkel, hogy „1965. XII. 15-én 15 h-kor nyitjuk meg a Nagyavas Csáti sor 377. szám alatt újonnan létesített Bortanya borkóstolónkat, ahová szeretettel hívjuk meg. Miskolci Vendéglátóipari Vállalat”.75 Magyar nóta, szüreti mulatság, rablóhús-sütés, borkiállítás, házi disznótoros – volt minden a Bortanyán, felléptek ott Boros Jolán, Jákó Vera, Pándi Eszter, Szentendrey Klára, Béres Ferenc, Mozsár Imre, a legjobb magyar nóta énekesek, Balogh Gyuszi és népi zenekara, a Miskolci Rajkózenekar, Vadász Dezső és népi zenekara… Az 1967 évben kiadott brosúra ekképpen hirdette: „Bortanya, Nagyavas, Csáti-sor 377. Egy régi műemlék épületben borház és negyvenhét méter pince, magyaros belső berendezéssel, hangulatos időtöltést biztosít. Háromszáz vendég igényeit tudjuk egy időben kielégíteni. Külön pinceágban bejelentésre 50 személyes rendezvény bonyolítható le. Ízletes, helyben készült hidegtálak, választékos sajt- és szardíniakülönlegességek, valamint állami gazdaságok minőségi borai, figyelmes kiszolgálással párosulva szolgálják a vendégek igényeit. Még 1967 nyarán melegkonyhai szolgáltatásokkal bővítjük üzemegységünket”.76 A Bortanya étteremként és borkóstolóként a hagyományos típusú vendéglátás képviselője volt, magyaros konyha, terített asztalok, felszolgálók hada, élő- jellemzően cigányzene, magyar nóta várta a fizetőképes keresletet. A Nagyavas Pázmán során az államszocializmus évtizedeiben is működött a Tátra vendéglő. Legálisan, hiszen még a Déli Hírlap is tudósított arról 1975 nyarán, hogy a „Tátra sörözőben sztrapacskát főz a főnök. A házi juhtúró és a frissen sült szalonna illata vendégeket csalogat. Az avasi gazdák körében alig egy félóra alatt híre megy a ritka csemegének. Megtelik a kisvendéglő hangulatos terasza”.77 Államosítás ide vagy oda, bérleti szerződések, kisebb kompromisszumok mégiscsak léteztek. Rövid ideig, 1956 és 1960 között hasonlóan működhetett a nagyavasi Latabár sor 388. számú pincéjében és borházában a Gól vendéglő. A hely szellemiségéhez kicsit sem illő elnevezést az indokolta, hogy a Miskolci Vendéglátóipari Vállalattól a DVTK focicsapatának legendás csatára vette bérbe a nyári kerthelyiséggel színesített létesítményt.78 72 MNL B-A-ZMLt. XXIII. 102/a. 1963. szeptember 5. 73 A személyes adatok védelme miatt nem nevezhetjük meg a közelmúlt azon tulajdonosait és érintettjeit, akiktől nem volt alkalmunk hozzájárulást, beleegyezést kérni a közléshez. 74 MNL B-A-ZMLt. XXIII. 102/a. 1965. július 8. 75 MNL B-A-ZMLt. XV. 91/e. 76 MNL B-A-ZMLt. XV. 91/e. 77 Déli Hírlap, 1975. július 23. 78 Dobrossy 1993. 360.

A két világháború közötti évtizedekben meglehetősen rossz hírű Mélyvölgyben nívós éttermek működtek az 1980-as években (Halásztanya, Dionysos). A Kisavason vitathatatlanul az Alabárdos étterem és borozó volt a tradicionális igényeket kiszolgáló vendéglátás legnívósabb helyszíne. Maga a barokk épület is az egyik legnagyobb és legszebb az Avas borházai között.79 Földszintjén, a pillérekkel megosztott boltozatos térben és az abból nyíló két (22 és 42 méter hosszúságú) pinceágban magyar nóta, gasztronómiai bemutatók, kulturális rendezvények várták a szórakozni vágyókat. A nagyhírű miskolci filmfesztiválok programjában például, a fesztiváli elit kényeztetésére igencsak alkalmas kisavasi Alabárdos étteremben 1971. május 17-én (a 12. filmfesztivál idején) zártkörű sajtófogadást tartottak. Bizonyára jól sikerült, mert utóbb a 15. fesztivál során is ott volt a fogadás; 1979. május 15-én (19. fesztivál) és 1981. május 26-án (21. fesztivál) pedig a zsűri és az előkészítő bizottság tiszteletére adtak ott munkaebédet.80A kisavasi Első sorról az emeletes épület tetőjére szerelt neonreklám zöld fénnyel hirdette az „Alabárdos” nevét és jelölte meg a helyét, útba igazítva a belváros felől érkező vendégeket. Egészen közel, a kisavasi Első sor 16. szám alatt, 1968. július 25-én nyílt meg a Törpe söröző.81 A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat vezetői jónak látták, ha a borkultúrához kötődő városrészben azért a sörösök is megtalálják a számításukat. Alacsonyabb nívójú, de a korban közkedvelt szórakozóhelynek számított a rendszerváltás időszakáig fennmaradt Törpe söröző, ahol szintén élő zene, időnként sörkorcsolya és sörkülönlegességek szolgálták a kisavasi Első sorra fellátogató vendégkört.

*** Dukát, Fourier (ha jól írom), Fáraó a Kisavason, Nightmare, Avasi Koccintó, Hetedik Mennyország, Anonymus, Fekete Bika a Mélyvölgyben, Tátra Bob Club a Pázmán soron, Tatár Iván pinceszínháza a Latabár soron és a többi, és a többi. Rendszerváltástól az ezredfordulóig jó pár – immáron a vállalati „védőháló” nélkül – piaci körülmények között működő pincevendéglő jött létre és élte rövid, alig egy évtizedes aranykorát a történelmi Avason. A második világháborúig tartó polgári éra, majd a rákövetkező államszocializmus negyven évét megtöltő időszak különbözött egymástól a politikai-társadalmi-makrogazdasági háttér tekintetében, viszont a szórakoztatás-vendéglátás jellege hasonlóságokat mutatott a történelmi Avason (meleg ételek, terített asztalok, élő- jellemzően cigányzene, felnőtt vendégkör). Mindehhez képest egészen másféle hangulatokat inspiráltak az 1990-es évek: a rendszerváltástól az ezredfordulóig valósággal felrobbantak a pincesorok, alternatív-jellemzően fiatalos szubkultúrákat hoztak létre, vagy szolgáltak ki a bő (szűk?) évtized immáron piaci viszonyok között működő szórakozóhelyei. Mindez a korabeli vendégkörnek – szép emlék, nosztalgia. Az egykori vállalkozóknak – realitás, de miféle érzelmi töltettel? Miért vágtak bele? Rentábilis volt, ha igen, miért szűnt meg? Valóban olyan élénk kulturális pezsgés övezte az adott szórakozóhelyeket (csakugyan „Montmartre)? Kik „csinálták”, kik voltak az alkalmazottak, törzsvendégek, fellépők? Meddig tartott, mikor szűnt meg a fiatalos nyüzsgés a történelmi Avason? Efféle kérdésekre keresett válaszokat az Avasi Borút Egyesület és az Észak-Keleti Átjáró Egyesület „Kopaszkutyák macskakövön” című rendezvénye Miskolc belvárosában, a Helynekem elnevezésű szórakozóhelyen 2015. január 27-én. Az est tapasztalatait a szervezők szempontjai szerint rendszerező blogbejegyzés ekképpen összegezte a történteket: „Kopaszkutyák a Helynekemben. Előkelő ingben, jogász-keretes szemüveggel is jöttek páran, de többen voltak közöttünk az olyanok, akiknek a szemszínhez hasonlóan kódolt tulajdonságuk

79 Olajos 1993. 251. 80 Bán-Fáy-Kapusi 2014. 86. 81 MNL B-A-ZMLt. XV. 91/e.

a nagybetűs rock and roll. Rövid történelmi bevezető után rögvest vágták, hogy mit is szeretnénk, miről is lenne szó. Ennek köszönhető, hogy sikerült közösen megfogalmazni néhány valódi tézist a témánkról: - A történelmi Avason szórakozó miskolciak között mindig is voltak olyanok, akikben „kutyavér” csörgedezett: nem az elvárásoknak és a törvényes lehetőségeknek megfelelően akartak szórakozni, hanem úgy, ahogyan a kedvük tartotta. - A hatalom (város, adóhatóság, népegészségügy stb.) évszázados küzdelmet folytatott az illegális avasi italmérések és a prostitúció ellen. Az ezredfordulóra megnyerte a tusát, amivel egyúttal „kasztrálta” is a mi Avasunkat. - Volt egy szűk vagy bő évtizednyi periódus a kádári éra slampossága és a demokratikus viszonyok kibontakozásával egyre profibbá váló ellenőrzési technikák kiteljesedése között: a rendszerváltástól az ezredfordulóig „felrobbant” a történelmi Avas – alternatív, jellemzően fiatalos közösségeket, valóságos szubkultúrákat hoztak létre, szolgáltak ki az évtized immáron piaci viszonyok között működő szórakozóhelyei, borospincéi. Szerencsések vagyunk mi, 40 pluszos miskolciak, hogy mindezt átélhettük. Felülről megfogalmazott tervekkel és igényekkel aligha sikerül hasonlóvá tenni a jelenlegi és az eljövendő Avast, bár nagyon bízunk minden pozitív kezdeményezésben. Jellemző kelet-közép-európai történet. A hatalmi szempontokból kényelmetlen társadalmi igények az adott viszonyok között kiirtásra ítéltettek, nem voltak, nincsenek olyan kompromisszumok, melyek mondjuk a Soho, Sankt Pauli vagy éppen a Montmartre túlélését lehetővé tették, ezáltal hozzájárulva az adott városok világhíréhez”.82 A személyes adatok védelme és az esetleges büntetőjogi felelősség okán csak általánosságokat fogalmazhattunk meg, tényszerű adatbázis összeállítására nem vállalkozhattunk a kérdéses és még viszonylag közeli évtized kapcsán. A szikár helytörténet ekképpen átváltott a városi legendák kevésbé tényszerű, de annál inspirálóbb és életszerűbb szövegeire. Szóba jött egy Béla bácsiként emlegetett termetes hentes, aki a kisavasi borházában katonás fegyelmet tartva, de azért mégis csak kiszolgálta a fiatalokat, igaz ugyanazon körért soha nem számolt még véletlenül sem hasonló végösszeget. Hangulattól, szimpátiától vagy ellenszenvtől függött az, hogy ki mennyi pénzért kapott tőle bort, zsíros kenyeret, miegymást. Leginkább azért nyílhatott minderre lehetősége, mert az 1990-es évekre „elfáradtak” az akkor már tradicionálisnak számító avasi vendéglátóhelyek. Volt olyan emlékező, aki beszáradt fasírtokat emlegetett a Bortanya kapcsán, mások a zsibbadt hangulatra, magas árakra panaszkodtak. A pénztárgépek kötelező használatáról ugyan 1994 körül jogszabály született, az avasi „gerilla” vendéglátósok azért még néhány évig dacoltak a fokozatosan erősödő bürokratikus kontrollal. A beszélgetés résztvevői közül Árvai István (Sityu) hobbizenész és nem mellesleg nagyavasi pincetulajdonos kapcsolódó emlékeit a helybéli napilap is leközölte röviddel a rendezvény után: „Kopaszkutyák macskakövön – Gondolatok az Avasi Disputa kapcsán (…) A korosztályunk, a mai 40-50 évesek 1980 és 2000 között rendszeresen jártak az avasi pincékbe szórakozni. Volt élő zene, Illés Laca barátommal (akit nemrég veszítettünk el) rendszeresen játszottunk a Fekete Bikában, a Fáraóban, egy szál gitárral énekelve, anekdotázva, szórakoztatva a nagyérdeműt. Meg volt beszélve, hogy a hét melyik napján jelenünk meg ezeken a helyeken, ahol a törzsközönség már várt minket. Szinte egymást érték a kocsmák, borozók, hivatalosak, vagy nem annyira hivatalosak, vagyis akár illegális borkimérések is. A fiatalság megtöltötte, főleg hétvégeken ezeket a helyeket. Az akkori időkben a „hatalom” még szemet hunyt a renitens kocsmárosok felett. Aki alternatív zenét, vagy beszélgetést akart, nem diszkóba ment, hanem ezeket a helyeket kereste fel (milyen érdekes, hogy a múlt század elején a közép- és idősebb korúak jártak inkább a pincesorra, ezekben az években meg szinte csak fiatalok). Tatár Iván gitárművész pincéjében működött az

82 Az Avasi Disputa kutatónaplója, http://avasidisputa.blogspot.hu

Egérlyuk színház, ahol többször magam is felléptem. Verseket, prózákat mondtunk, zenéltünk meghitt, borozós beszélgetésekkel megtöltve az apró pinceszínházat a hegy gyomrában. „Nem a bor volt jó, hanem a borozás” (Márai Sándor). Azóta megszűntek ezek a helyek, az arra járókat bezárt kapuk, elvadult, gazos udvarok fogadják”. 83 Az ezredfordulóra drasztikusan megváltozó fogyasztási, szabadidőtöltéssel kapcsolatos szokások és a már többször emlegetett teljesíthetetlen hatósági elvárások elreménytelenítették a vendéglátós avasi vállalkozók helyzetét. A rendszerváltás előtti állami vállalatok avasi egységei sem voltak persze feltétlenül rentábilisak, de akkoriban még különösebb véráldozat nélkül elbírta őket a nagy „egész”, ahogyan minden mást a kádári Magyarországon (persze korántsem utólagos következmények nélkül). Az ősrégi sorokon néhány éve mégis mozog valami! Lélegzik, életképesnek mutatkozik a posztmodern őrülettől távol, ezáltal csöndesen visszaszivárog egynéhány érzés a századfordulós idillből – a történelmi Avas további sorsának legfőbb tényezői alighanem a magántulajdon felelősségét viselő civilek, a pincéikre és borházaikra áldozó miskolci polgárok! Amennyiben másoknak, leginkább nekünk, közvetlenül nem érintett miskolciaknak is fontos e fél évezredes avasi pincekultúra fennmaradása, őket, a borosgazdákat kell respektálnunk és minden elképzelhető eszközzel támogatni… Végezetül és mindezzel összefüggésben Báthory Csongor, az Avasi Borút Egyesület elnökének reménykeltő sorait idézzük: „Az Avasi Borút Egyesületet 8 éve alapítottuk, hogy az élő, használatban lévő avasi pincék tulajdonosai – a hely szerelmesei -, közelebb kerüljenek egymáshoz. Célul tűztük ki, hogy megismerjük egymás borát, pincéit, borházait. Olyan társaságra vágytunk, ahol beszélgethetünk a szőlőművelésről, a borkészítésről, az Avas jelenéről, múltjáról, jövőjéről. Az évek során a tagságunk közösséggé szerveződött. Hagyományokat teremtettünk (…). Szeretnénk hírül adni mindenkinek, hogy Európában egyedülálló módon, a város szívében, közel 1000 borospince található. Nagy részük legalább 400 éves, de 200 évesnél egyik sem fiatalabb. A pincéknek különös atmoszférája, templomi hangulata van. Onnan még nem távozott senki rosszkedvűen, szomorúan. És nehogy valaki ezt csak a borra fogja…! Az Avason a történelem és a jelen egy pillanatra találkozik egymással. Eszünkbe jutnak a pincét vájó lengyel bányászok, a háborúkban menedéket lelők, a görög és zsidó borkereskedők, a századfordulós „asztaltársaságok” irodalmi és kulturális élete. Ilyenkor az öreg hegy összeköti a borkedvelőket, a korokat, a kultúrákat. Megszületik egy különleges közösségépítő erő. A poharak koccintásával kizárjuk a térerőt, a ránk zúdított stresszt, az ott töltött idő nyugalmat, harmóniát áraszt”.84

83 Árvai 2015. 84 Báthory 2014.

Irodalom Apró Sándor 2008: Na! Mondja el az önéletrajzát! Dunaharaszti Árvai István (Sityu) 2015: Kopaszkutyák macskakövön – Gondolatok az Avasi Disputa kapcsán. In: Észak-Magyarország 2015. január 31. Miskolc Bán Dávid – Fáy Ádám – Kapusi Krisztián 2014: Miskolci mozi- és rövidfilmfesztiválok. In: Darázs Richárd (szerk.): Utánam, srácok! Hétköznapok Miskolc rendszerváltás előtti évtizedeiben II. Miskolc. 77-96. Báthory Csongor 2014: Tündérkert. In: Észak-Magyarország 2014. szeptember 20. Miskolc Békési Gábor 2014: A Nyugat keleten – Móricz Zsigmond Miskolcon. In: Történelem és Muzeológia – Miskolci Internetes Folyóirat 1. Csíkvári Antal (szerk.) 1939: Borsod vármegye. Budapest Dobrossy István 1993: Idegenforgalom, látvány, vendégvárás-vendéglátás az Avason. In: Dobrossy István (szerk.): A miskolci Avas. Miskolc. 345-365. Halmay Béla – Leszih Andor (szerk.) 1929: Miskolc. Budapest Kapusi Krisztián 2008: Nagyvárosi fények: világító reklámtáblák feltűnése Miskolcon. In: Veres László – Viga Gyula (szerk.) A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XLVII. Miskolc. 441-448. Kárpáti Béla 2002: Miskolci várostörténeti kalendárium 1300-1960. Miskolc Keresztury Tibor 2012: A készlet erejéig. Budapest Kis József 2006: Miskolc 1956. Miskolc Mann Viktorné 1987: Marjalaki Kiss Lajos tudományos tevékenysége levelezéseinek tükrében. In: Dobrossy István (szerk.): Marjalaki Kiss Lajos – történeti tanulmányok. Miskolc. 7-36. Marjalaki Kiss Lajos 1938: Az Avas. In: A Miskolci M. Kir. II. sz. Állami Polgári Fiúiskola Értesítője az 1937-38. tanévről. Miskolc. 3-6. Olajos Csaba 1993: Az avasi pincék, borházak és barlanglakások. In: Dobrossy István (szerk.): A miskolci Avas. Miskolc. 237-259. Porkoláb Tibor 1993: Az Avas irodalma – irodalom az Avason. In: Dobrossy István (szerk.): A miskolci Avas. Miskolc. 307-344. Porkoláb Tibor (szerk.) 2001: Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917). Miskolc Tury József 1929: Az Avas. In: Halmay Béla – Leszih Andor: Miskolc. Budapest. 456-459.

Levéltári források MNL B-A-ZMLt IV. 1905/c. Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár. Miskolc Város Tanácsának közigazgatási iratai 1873-1909. MNL B-A-ZMLt IV. 1906/b. Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár. Miskolc Város Polgármesteri Hivatalának iratai 1909-1950. MNL B-A-ZMLt IV. 1914. Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár. Miskolc Város Mérnöki Hivatalának iratai 1879-1947. MNL B-A-ZMLt VII. 1/d. Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár. A Miskolci Törvényszék cégbírósági iratai 1914-1949. MNL B-A-ZMLt. XV. 91/e. Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár. Miskolci aprónyomtatványok gyűjteménye XIX-XX. század. MNL B-A-ZMLt XXIII. 101/a. Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár. Miskolc Mj. Város Tanácsának ülésjegyzőkönyvei 1950-1974. MNL B-A-ZMLt XXIII. 102/a. Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár. Miskolc Mj. Város Tanácsi Végrehajtóbizottságának ülésjegyzőkönyvei 1950-1974. MNL B-A-ZMLt. XXIV. 101. Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár. Az Elhagyott Javak Kormánybiztossága Kirendeltségének iratai 1945-1950.