CSÁKI JUDIT

Megváltoztaka körülmények

Csurka-bemutató Zalaegerszegen

Amikor 1969 októberében a Thália Stúdióbemutatta Csurka István legelső drámáját -nem elsődrámás szerzőt avatott a színház.A Ki lesz a bálanya? című darabot aszínpadon megelőzte két később születettCsurka-mű, a Szájhős és Az idő vasfogabemutatója. A hatvanas évtized legelejénszületett Ki lesz a bál-anya? megkésettségenem gyengítette a mű hangsúlyait - sőt.Más kérdés, hogy ez a megkésettségbizonyos értelemben és bizonyosműveknél újra és újra jelentkezikCsurkánál. Mondjuk, a Deficit esetében is.

Azt kell hinnünk, nem véletlenül.Csurka ebben a két drámájában olyandrámai erővel és gondolati tisztasággalragadja meg a legközvetlenebb jelen fel-színét és mélyét, hogy - megírása ide-jén -feltétlenül előbbre tart, mint a hétköznapitudat. Így, utólag, persze könnyűmegállapítani - amit egyébként az akkorikritikák sem mulasztottak el -, hogy nemművészi kételyek késleltették a bemutatót.Á művek lényegét adó, élesen jelenlévő,végiggondolásra serkentő - sőt, eztelodázhatatlanná tevő - társadalmigondolatmeneteknek kellett csatátnyerniük a színpadra kerülésért.

A késés - bár egyik műnek sem hasz-nált, kiváltképp a Deficitnek nem - vala-melyest megkönnyítette a befogadást.Részben el lehetett hitetni és hinni, hogytudott és köztudott problémákról van szó;s hogy a bemutató körüli jelen már amegoldással foglalkozik. Aztán -cáfolatként? - jöttek újabb és újabbCsurka-drámák...

A Ki lesz a bálanya? ősbemutatója ide-jén kedvező fogadtatásra talált. A ki-emelkedő színvonalú mű nyíltsága felettimegkönnyebbülés árad az akkorikritikákból. A bírálók elismerték a tár-sadalmi mellett a művészi igazságtartal-mat is; meglátták és értékelték Csurkasajátos drámai világát, eszközeit. Olyancsúcsra helyezték a fiatal írót, amelyetazóta ő maga is ritkán ért el. Kellemes éskellemetlen helyzetbe került egyszerre.

Miközben a hatvanas évek elején ját-szódó öldöklő kártyacsata a hatvanas évekvégén is hordozta mindazt, amit

megírása idején, s még valami mást,újabbat is - a darab nem vált alapművé aszínházi életben. Mindössze egyetlen élőelőadása volt még a Thália stúdióbelitkivéve: egy gyárban olvasták föl,Kecskeméten. A drámatörténeti sorozatkeretén belül Udvaros Béla rendezte ezt ajátékkal illusztrált fölolvasást - s kész. Ez1972-ben történt - a Bálanya azótakötetekben, itt-ott pihent, mostanáig.

Igaz, volt még egy közjáték - s em-lékeink szerint nem is akármilyen. 1980-ban tévéjátékot készítettek a Bálanyából,Dömölky János rendezésében. Az errereagáló kritikák - érdekes módon - ter-mészetesnek veszik, hogy a mű „jelenvan"; inkább a televíziós feldolgozásgyengéire - tempó, időtartam - kon-centrálnak. Következetesen kerülik annakrészletezését, hogy vajon mennyire éshogyan módosultak az egykori drámaierővonalak, s léteznek, működnek-e mégegyáltalán.

A Léner Péter rendezte ősbemutatótnagyon szerették a színészek - később,interjúkban sokszor visszautalnak rá.Czifrát Inke László, Fényt Keres Emil,Abonyit az akkor fővárosi pályáját kezdőSzilágyi Tibor, Csüllöghöt HarsányiGábor játszotta. Az évtizeddel későbbitévés feldolgozásban régi szerepét kaptavissza Szilágyi Tibor, Czifra Őze Lajos,Fény Haumann Péter, Csüllögh Cserhal-mi György volt. A darabbal együtt a négypompás főszerep is pihenni tért.

A játék bűvöletében

Mégis, majdhogynem magától értetődő,hogy Zalaegerszegen, a nagy lendülettelnyitó színházban Csurka Bálanyája is szín-re került. Magyarázhatjuk azzal, hogy atudatos színházcsinálás e felfokozott di-namikájú, első periódusában Zalaeger-szegen sokat, mélyen és alaposan gon-dolkodnak a színházról, játékról s ennekkapcsán a közegről, amelyben mindezfolyik. De azzal is, hogy Ruszt színhá-zában most hatalmas intenzitású munka-játék folyik - s bőrre, vérre megy,mindenki tudja. Á kifinomult hallás őrzi aCsurka-mű időálló erényeit - s rep-rodukálni akarja. Érthető.

S végül a legegyszerűbb indok, amelyegyedül is bőven elég: a felszabadulásutáni hazai drámairodalmunk egyik leg-jobb darabja Csurka Ki lesz a bálanya?című műve.

Halasi Imre rendezése elsősorban adráma előtt tiszteleg. Korrekt, hű szín-padra állítás ez a Bálanya - ebből fakad-

nak erényei és hibái is. Nincs maira hang-szerelt, revelatív rendezői koncepció -Halasi nem vállalta és nem is követeltemagának azt, amire a mű maga képes:hogy felmutassa ma érvényes jelentésré-tegét. Az előadás tehát kifejezetten kerüliaz aktualizálást, s megmarad a kétévtizeddel ezelőtti tárgyi és egyéb vi-lágban.

A játék, a póker - akárcsak régen - mostis főszereplője az előadásnak, amely-nek(mint Almási Miklós írta az ősbemutatóután:) „...csupán kellékei a figurák, akik ajáték bűvöletében kelnek életre".

Á játék - ma és akkor és mindig -alkalmas arra, hogy ez az egyébként vi-selkedni hibátlanul tudó értelmiségi körönmagáról elfeledkezve, énjét lecsupa-szítva szembesüljön saját lényegével.

Csurka más drámáiban is játszanak. AVersenynapban, amelyben a kártyaasztalhelyett lóversenypálya a főszereplő; aDeficitben, vérre és énre menő feleség-cserét; a Házmestersiratóban felméréses-dit, dolgozóst, olyan szerepeket, amelye-ket szükségképp le kell dobni; szinténmunkát, forgatást, sőt, önmegvalósítá-sosdit az Eredeti helyszínben.

A játék - nem föltétlenül pótcselek-vés.A homo ludens számára - Csurka róla nemír drámát - természetes kiegészítője azigazi cselekvésekkel teli élet-nek. Aki azélet helyett választja - mint egyetlenlehetséges cselekvést a történések sorozatamellé -, az sem pót-cselekvést művel,hiszen - legalábbis egy ideig - hiszi róla,hogy igazi, életet jelentő értelme van. Őmár lehet Csurka-hős, mondjuk aHázmestersiratóban vagy az Eredetihelyszínben. Es lehet természetesen - sokelvetélt cselekvés, de legalábbiscselekvésvágy után - pót-cselekvés,amiben az elsődleges kudarcok, atársadalmi vagy magánemberiellehetetlenülés minden feszültsége fel-színre tör. Szülheti kétségbeesett kény-szer, mint a Deficitben - vagy rezignáltfelismerés, mint a Bálanyában.

Akik elmentek

A dráma - és természetesen az ősbe-mutató - középponti figurája, néhol „ci-pollás" játékmestere Czifra János. Czifra -aki élete utolsó kártyacsatáját és éj-szakáját éli meg a műben. Nyer - és veszít.Á játékban royal flösse van - az életbenmár egy pár sincs a kezében. Egy olyannemzedék kulcsfigurája, amely-nek - hiteszerint - royal flöss volt a kezébenesztendőkig; méghozzá olyan royal flöss,amivel embert próbáló hely-

zet, négy ász állt szemben. Azt kellettvolna legyőzni - blöff nélkül, simán.

Nem ment, Az egykorú kritikákhosszasan elemzik a nemzedékkudarcélményének hátterét, a nagytraumát, 1956-ot. Minden, ami előtte volt,s amiben Czifra és társai nemcsakhitükkel, hanem személyiségükkelazonosult tehetségük-kel is részt vettek,olyan kardinális módosítást kívánt, amivelnem tudtak magukban elszámolni.Következtek a kis egyéni sikerek, olcsóörömök - ha akadtak egyáltalán -;munkában a „négerkedés", a vegetálás;komoly terepnek - a póker. Hanyatlásábanis tisztánlátó, éppen ezért ítélni tudó figuraCzifra, akinek azért kell meghalnia, mertnem képes feladni semmit. Sem egykártya-partit - sem az életét. A szappanbarejtett penge részéről nem meghátrálás,nem is feladás - épp ellenkezőleg: azegyetlen lehetséges döntés. Á következőlogikus lépés az úton.

Fájdalom: ma erre a művészi-drámai --bár életből vett - lépésre, ennek va-lódiságára hosszan sorolhatnánk névszerint a példákat. Sok Czifra János mentel azóta - ki igy, ki úgy. S ezzel egy 83-aselőadásban megváltoznak a hangsúlyok,előtérbe lép a másik három alak. MertCzifra ma is végigjátssza a kártya-partit,megtartja fájdalmas vádbeszédét sajátmagáról s a korról - de ez a zalaegerszegielőadás azt bizonyítja: már nem a beszédfontos, hanem a hatása. Illetvehatástalansága. Feltehetően az eltelt kétévtized teszi, hogy Czifra tragikumatompult - miközben szervesen illeszkedettnemcsak egyéniségéhez, ha-nem koráhozis.

Rácz 'Tibor csöndes-rezignáltan játsszaCzifrát. Nem a kegyetlen keménységet, ameghajlíthatatlan, formálhatatlan s ezértéletképtelen tehetséget, hanem apillanatonként el-ellágyuló, önmagát smásokat sajnáló érzelmes, sőt majdnemérzelgős értelmiségit hang-súlyozza.Kétségtelen, hogy Czifrának van némihajlama az önsajnálatra - sokszor utaltervezett öngyilkosságára -, ez azonban ahelyzet szülötte, nem Czifra sajátja. Azöngyilkosság el-határozása váltja ki belőle.Nem szeretné - mert úgyis eltökélt -, hogylebeszéljék, visszatartsák. Komolyan gon-dolja, hogy idejében akar meghalni - smáris késő. Rácz itt kissé összemossaezeket az éjszaka keltette „alkalmi" ér-zelmeket Czifra jellemével. Tagadhatat-lanul nehéz a dolga: Czifra manapság

anakronisztikus jelenség lenne, ha lenne.De nincs.

A fentiekből is következik, hogy Ráczalakítása olyankor tűnik hiteles-nek,amikor például fülét befogva, fejétlehajtva várja, hogy Abonyi végigüvölt-se a Himnuszt; amikor a játék - s nemsaját élete - el sem fojtott szenvedélyé-ben merül el nyakig; amikor mindenoldalról elzárja magától barátait. Ami-korhajdani önmagához méltón teszihajdanihoz már nem mérhető dolgát.

Rácz körülbelül annyi idős, mint adarabbeli Czifra. Ebben nagyon hasonlítrá. Rácz kimegy a színpadról - el-hisszükneki, hogy vonakodva bár, de agőzfürdőbe tart. Czifra egyértelműenelment, és kimosakodta magát ebből avilágból. Még valamikor a hatvanasévekben.

A túlélők

Abonyi rendre szappant eszik Czifralakásán. Zuhanyozik, és ha veszít -márpedig mindig veszít -, megeszi aszappant. Ezt az ominózus példánytpersze nem - ez Czifráé - Abonyiszerencséjére.

Ez az előadás mégis leginkább rólaszól. Része van ebben Áron László len-dületes és pontosan végiggondolt ala-kításának - a legjobban játszó színészezen az estén -, de nemcsak ettől övé aszínpadi dráma.

Abonyi fiatalabb Czifránál - tanár-ember. Valaha bizonyára az új típusú,emberközpontú, életből fakadó és arranevelő pedagógia vezéregyénisége lehe-tett volna; mielőtt azonban módja lettvolna rájönni arra, hogy tehetsége éskaraktere kevés lenne hozzá - a koráldozataként fokozatosan feladta ambí-cióit. Mindig csak egyet - hogy azon

nal a helyébe léptethessen egy másikat,egy alacsonyabb rendűt.

Abonyi veszteségekből, vereségekbőlvegetál. O az, akinek ász karré jut a kár-tyában amire mindent fel lehet tenni. Deugyancsak ő az, akivel szemben be-jönaz ezreléknyi valószínűség: a royal flöss.Megint ő az, aki három hetessel - éshozomra licitálva - nyer a pénzzelmegtámogatott blöff ellen. Nem ismeri anyerés lélektanát sem a játékban, sem azéletben, de szép, hosszú vesztőszériáraszámíthat. Nem jut tragikus elhatáro-zásokra - helyette bömböli végig aHimnuszt. És újrakezdi - megint egyszinttel lejjebbről.

Áron László megrázó erővel mutatja felbenne „korunk hősét". A kifelé élő,teátrális elemekkel operáló, hatásvadászértelmiségit, aki a felszínen bírja mind-azt, amit tragikus sorsú társai, csak éppgerincüket nem. Túlél, mert hirdeti, amitpersze nem hisz: „Minden korban,mindig és mindenütt lehet értelmesenélni." Cinikus, mert a cinizmusban látja atúlélés esélyét, a jövő heti kártyapartilehetőségét. Sír, bömböl, kiabál, össze-roskad: nem szenved. Mert úgy csinál-jaaz egészet - s Áron László szépen emeliki -, mintha enne, inna, lélegezne.

Abonyi menthetetlen alakja volt az írottdrámának - és az az előadásban is.Menthetetlen: túlélésre van ítélve.Köztünk él, mozog, néhanapján valamihasznosat művel, kártyázik vagy iszik -néha csöndes szanatóriumi szobában pi-hen. Minden munkakörben, minden be-osztásban fellelhető.

Ha egy pókercsata közben a kezeügyébe kerül egy borotvával bélelt szap-pan - nem eszi meg ma sem. De mármagához veszi - az ötletelismeréseképpen.

Csurka István: Ki lesz a bálanya? (zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház). Gyürki István. Derzsi János,Rácz Tibor és Áron László (Keleti Éva felv.)

A tudás hatalom

Fény játékának nincs tétje. A póker nemzavarja az életét - sehol sem nyer, de nemis veszít; pénzénél marad. Matematikus -de nem dolgozik egyenletekkel.

Gyürki István némiképp küszködikezzel a látszatra színtelen figurával -részmegoldásai találóak. Többnyire eről-tetett visszafogottsággal hozza a mate-matikus feltételezett nyugalmát - pedigkitörései, váltásai idézik pontosabban amegírt alakot. Ő is túlélő, de nem úgy,mint Abonyi. Tisztában van elszalasztottlehetőségeivel; pontosan felmértehelyzetét. Beéri az önértékelés gesztusával- „ilyen vagyok, ez van" -; nem akar mársemmit kezdeni sem magával, sem avilággal. Nem érzi becsapva ma-gát, deelégedettnek sem. Tudomásul veszi, hogygondosan felépített kettős élete csupacsapda - egyikben sem oldódik fel igazán.Matematikusnak túl-ságosan kártyásbohém - kártyásnak túl racionálismatematikus.

Kevésbé pasztell, mint Gyürki játékaszerint - de létező, élő alak Fény ma is.Czifrát - és társait - ő igazán érti, hiszentehetséges volt egykor maga is, demásképp számolt el a világgal. Apénzénél maradt.

Amikor - csak látszólag véletlenül -kiderül Czifra trükkje a szappannal, Fényeleinte megdöbbenést mímel. Tudja, hogyvicc, tehát megjátssza, hogy komolyanveszi. Mégis ő jön rá először, hogy a viccnem vicc - ekkor siet maga játéknakfelfogni. Mutatja, hogy ő se hiszi, akár atöbbiek. Nem is hiszi - pontosan tudja.Gyürki István ezekben a percekben volt aleghitelesebb - holott többnyirenémajátékról, gesztusokról van szó.

Halasi rendezéséből világos, hogy Fényaz idő múlásával alig változott. Még csaknem is öregedett. Ma - épít rá a társadalom.A riválisai - akik ellenében ő is nagyobbranőhetett volna - mind elmentek. ElsőkéntCzifra János.

Akié a jövő

Az a Csüllögh, akit a hatvanas évek elejénCsurka megírt, valószínűleg megérez-te afelpezsdülő évtized lendületét. Czifrahalála után kijózanodva dolgozni kezdett -kiírta magából barátai köré-ben, tőlüktanulva szerzett tapasztalatait; s mikorezzel készen lett, megtorpant. Észrevette,hogy időközben el-

múlt az évtized, el a pezsgés is - deidősebb barátai éles konfliktusai helyettneki csak aprók, hétköznapiak jutnak,olyanok, amelyek lassan, de biztosan őr-lik az embert. Vissza-visszakóborolt régiszenvedélyekhez, barátokhoz, nőkhöz,majd újra vissza - fogyó kedvvel és fogyóenergiával - a saját életéhez. Vigasztszámára néhány maradandónak ítélt művejelent - még életében. Dolgozik,megszokásból, természetesen.

Erre a - felszínes - játékra ebben agondolatmenetben azért van szükség, hogybebizonyítsuk: Csüllögh a jövő embere.Még az írott dráma idejében is az - hiszena másik három a pókercsata idején márvégleges, kialakult ember és pálya.Végleges vakvágány, meglehet.

A mostani, zalaegerszegi előadásbanCsüllögh ma harminc körüli. Olyan,amilyennek Csurka megírta - márisrendesen kompenzálja szorongásait. Hi-szen - mint ezt a többiek is megállapítjákróla - szorong, komplexusai van-nak. Mertfiatsl, mert még csak ígéret, mert úgytartják, tehetséges - s mert ez a háromáltala tisztelt barátja felnőtt-számba vesziőt. Olyannyira, hogy gátlástalanul zúdítjákrá igazi énjüket, amitől Csüllögh szíveszerint irtózik, de félig-meddig rabja már.Vonzóak a kudarcok, a vereségek, mertmögötte igazi tét és igazi bukás sejthető.Csüllögh valódi kártyás - bár sose nyertnagyot, és nem is bálanya. De szeretnémind-kettőt, bármelyiket - csak sajátköztes, félig szemlélődő pozíciójávalelégedet-len. Nem a nyereségért - a jópartiért, nagy lapokért szurkol. Játszaniakar.

Derzsi János csak mai Csüllögh lehet -és rezignált, sokszor túlságosan nyugodtjátékával érzékelteti: Csüllöghnek nincsesélye igazán jó partira. Megváltoztak akörülmények - a maga harminc évévelCsüllögh társadalmi szinten még taknyosgyerek, aki csak kibicelhet a pár évvelidősebb Abonyinak. S ez így fog mennimindaddig, míg hirtelen öreggé,várakozóból megkésetté válik.

Intenzív érzelmi kapcsolat csak Czif-rához fűzi - szereti őt, félti, elfogadja, bárnem érti teljesen. Tisztelettel vegyesborzongással állapítja meg róla: „Félel-metes élete lehet annak az embernek,akinek ász karré ellen royal flösst ad akezébe a sors." Valóban félelmetesnektartja, fél is tőle, ezért vicceli el (a szerzőiutasítás szerint) a mondat második felét.

Derzsi hullámzó játékot mutatott ezenaz estén. A szerep szerinti elfogódottságbasokszor vegyült valami „civil" felhang:mozgás-, hangszín-, hangerő-belibizonytalanság. Úgy tűnik, nincs rá oka: haő volt játékban, kiválóan „pókerezett".

Csüllögh egyelőre vár - már nemtürelmetlenül, inkább elkeseredetten.Várja, hogy Abonyi drámája „lecseng-jen".Reméli, hogy ez azt is jelenti: övé aszínpad.

Egy következő előadáson - a gyakorlatszerint jó néhány év múlva - Csüllöghdrámáját kísérhetjük figyelemmel.

A trónkövetelők

Mintha egy kórust intett volna be egykarmester - úgy sorolták az ősbemutatóután rendre a kritikusok, hogy a Bál-anya

vége sikerületlen. Vázlatos, elnagyoltfigura a fiú és a lány - persze, hiszenegyetlen ötletért születtek meg. A gyengejelképért, hogy Czifrát az utódok, atrónkövetelők küldik a halálba, pusztán alétükkel, kegyetlen jelenvalóságukkal.

A fiúról valóban nem derül ki semmi - abeteges kegyetlenségen kívül. Ez abetegesség nem tesz jót a műnek, ésesetlegessé teszi az egész ötletet, a lakás-foglalást is. Amit - többek közt - az ismutat, hogy ennek a két figurának nincsenés nem lehet időbeli meghosszabbítása.

A zalaegerszegi előadás is teherkénthúzza maga után ezt a véget. És nemkizárólag azért, mert a fiatal fiú alig-aligszínpadképes, se beszélni, se mozogninem tud. Hanem azért is, mert hiába adramaturgiai beavatkozás - dramaturgBöhm György -, az erőteljes húzás, ez ajelenet képtelen illeszkedni a többihez.Elkezdődhetne egy másik darab - ha meglenne írva.

Új arcát mutatja Zalaegerszegen a Ki

lesz a bálanya?. A hosszú pihentetés miattFény drámája talán egyszer s mindenkorraelmarad. Hacsak Csurka meg nem írjaújra.

Csurka István: Ki lesz a bálanya? (zalaegerszegiHevesi Sándor Színház)Rendezte: Halasi Imre. Dramaturg: Böhm

György. Díszlet: Menczel Róbert. Jelmez:Vágvölgyi Ilona és Laczó Henriette.Szereplők: Rácz Tibor, Áron László,

Gyürki István, Derzsi János, Holl Nándor,Schaefer Andrea - Horváth Valéria.