Első fejezet Stella 

 

Azt mondják az emberek, ha már valaki elvégezte a középiskolát izgalmassá válhat az élete. A felnőtté válás hosszú folyamat, amin mindenki a maga idejében esik át. Saját döntéseket hozhatsz, elmehetsz már esetleg dolgozni, vagy továbbtanulhatsz olyan ágazatokon, amik valóban érdekelnek és ahol majd megtanulod az adott munkáddal kapcsolatos legfontosabb dolgokat.Nos én nem érzek semmi változást, mégis a múlt héten kaptam meg a levelemet, miszerint felvettek az álom egyetememre, a csodás Greenfire-be.A szüleim nem örültek neki, hogy elkell mennem kollégiumba, de megnyugtattam őket azzal, hogy minden hétvégén és az ünnepeken is meglátogatom őket. Szépen szólva, amikor csak lehet. Ez mégsem volt nekik elég. Teljesen lehangoltak voltak, folyamat a nyakamon lógtak és bevallom már az agyamra mentek. Nehezen tudták feldolgozni, hogy most már a saját utamat akarom járni. Lassan, de sikeresen kezdek felnőtté válni.  Mosolyogva pattantam ki a meleget nyújtó ágyamból és pizsamában, kócos hajjal robogtam le a lépcsőn. Hamarosan bekell költöznöm a kollégiumba, ezért is szeretnék több időt tölteni az ősökkel. Meg is csúsztam az utolsó lépcsőfokon figyelmetlenségem közepette, de nem is én lennék, ha ez nem történt volna meg. Gyors körbe nézek, hogy netalántán látta-e valaki a szerencsétlenkedésemet, de egyből megnyugszom, amikor észreveszem, hogy senki nincs a közelembe. Hol vannak anyáék? Ilyenkor már általában apa a konyhaasztalnál ül a napi lapot olvasgatva, míg anya a reggelivel ütyködik, miközben a kellemes szagok körbe lengik a házat.  - Meglepetés! - jöttek elő dalolgatva az említettek. Mosolyogva sétáltam eléjük, miközben apu a fejemre tett egy idétlen party sisakot. Végre boldognak tűntek, ami miatt nekem is felfelé görbült a szám széle. Ők mellesleg nem a biológiai szüleim, de csecsemő korom óta gondoskodnak rólam. Bár én teljes mértékben úgy tekintek rájuk, mintha a születésem óta velük lennék és hálás vagyok, amiért mindent megtesznek értem. Mary a vérszerinti anyukám húga, de tudtom szerint egyáltalán nem tartják a kapcsolatot, amióta megláttam a napvilágot. A rendes szüleim még kiskoromban eldobtak maguktól és otthagytak Roberték – vagyis apuék - ajtaja előtt. Milyen felelőtlen ember csinál ilyet egy gyerekkel? Sajnos minden szülinapomon eszembe jutnak azok az emberek, akik a szüleim is lehetnének, de boldog vagyok, hogy ez a csodás pár felnevelt.A dal befejezése után mosolyogva tolták elém a tortát, amire egy hatalmas Gratulálunk! felirat volt felfirkantva habbal.- Kívánj valamit Stella! – néztek rám kedvesen. Szemeimet lehunyva gondoltam ugyanarra, mint mindig, amikor elfújok egy gyertyát, látok elszáguldani egy hullócsillagot vagy amikor tizenegy óra tizenegy perc van.Bárcsak kiderülne, hogy a szüleim miért hagytak el!Ezután elfújtam a gyertyát mosolyogva. - Köszönöm szépen! Most aztán megleptetek! – nevetem el magamat. Megöleltem őket óvatosan, nehogy habos legyek a torta miatt és ezt követően elvonultunk a konyhába, ahol felszeleteltem az édességet. Fehér csokis! A kedvencem.Mindenkinek adtam egy szeletet, majd leültünk az asztalhoz. Vigyorogva falatoztam, amikor anya megszólalt csendesen. Ilyenkor gyakorta leszek feszült, mert érzem, hogy valami nincsen rendben. Hogy nem avatnak be valami elképesztően fontos dologba. Anya általában

hangosan csacsog, de ha elhalkul, akkor ott valami nagy gond lehet, ebből gondolom most is, hogy esetleg nem stimmel valami.- Van számodra egy ajándékunk is... - akadt meg egy pillanatra és apa fele nézett. Bíztatásra volt szüksége. Utáltam mikor ezt csinálták, mert pontosan jól tudják, hogy csak ideges leszek tőle. Szívem felvett egy hevesebb ütemet, miközben a villámon pihenő torta falatot a számba tuszkoltam és felváltva néztem őket.  - Egy utazás. - fejezte be apa - Egy olyan fantasztikus utazás, amire csak egyedül mész, de mindenképpen elviszünk a helyszínre. - mosolygott lágyan, szemei kedvességet sugároztak. Arca már kicsit idős volt, szája és szeme körül apró rácok jelentek meg minden pillanatban, amikor csak mosolygott.  Hajában megjelentek az ősz hajszálak is, de szerintem korához képest egész vonzó volt.- Egy utazás? - dülledtek ki szemeim és a feszültségem egy kicsit enyhült. Nem voltam még egyedül semerre. Általában családi túrákat szoktunk szervezni nyáron és télen is. Olyan helyekre látogatunk el, ahol kevés a turista és az emberek elfogadóak. Talán három évvel ezelőtt nyáron volt az, hogy elmentünk Indiába. Apa a munkája miatt eleve sokat utazgat, Indiába viszont még egyszer sem volt, ezért ezt tűzte ki célul. Már aznap este, amikor megérkeztünk a szállásra, ellopták anya napszemüvegét és a vacsoránkban - a közeli gyorskajáldánál - hajszálak voltak a hamburgerben. Azt hiszem soha többet nem fogunk ellátogatni Új-Delhibe.Legalábbis még egy jó darabig még biztosan nem.- És hova utazok? – kezdett el egyből pörögni az agyam, viszont ők ismét kegyetlenül búskomor arcot vágtak. Nem értettem ezt a letargikus hangulatot, hisz biztos voltam benne, hogy valami fantasztikus helyre foglaltak nekem szállást. Nem kérdezősködtem, hogy egyáltalán miért kapom ezt az ajándékot. Úgy voltam vele, esetleg ezzel szeretnék elérni, hogy kicsit kikapcsolódjak az egyetemi évek előtt. Támogattam az ötletet.- Hamarosan kiderül. Egyelőre titok. - nevette el magát anya, egy kicsivel vidámabban. - Pakolj össze mihamarabb! Sok ruhát tegyél! Délután elviszünk a kezdőpontra. - mosolygott rám bíztatóan. Bólintva fogyasztottam el a már összetrancsírozódott tortaszeletet, majd mentem is fel a szobámba, hogy a legnagyobb bőröndömet előhalászva kezdjek el pakolni bele. A szívem folyamatosan hevesen dobogott annyira izgatott voltam. Még sosem utaztam egyedül sehova és most végre egy kicsit elszakadhatok a hétköznapokból. Titkon vágytam is rá, hogy megismerkedjek egymagam a nagyvilággal. Kiakarom használni a lehetőséget, így eszembe se jutott visszautasítani ezt az egészet. Pozitívan próbáltam állni a dolgokhoz, attól függetlenül, hogy a szüleim kicsit lerombolták a pörgős hangulatomat. Dúdolgatva pakoltam el a legfontosabb dolgaimat. Sok-sok ruhát, hisz nem tudom hány napra is megyek, ezért fő a biztonság. Raktam el tisztálkodási szereket, hajszárítót, töltőt és minden fontosabb cuccot, amit a mindennapokban használok. Természetesen a smink sem maradhatott ki, mint ahogy a szoknyák sem, amiket előszeretettel hordok, főleg az ilyen forró, nyári időszakban. Ezután én magam is átöltöztem és megmosakodtam. Lapockámig érő, koromfekete tincseimet kontyba tűztem a fejem tetejére és mellkasomat egy arany lánccal dobtam fel. A trikó tökéletesen kiemelte a rajta lógó medállt. Fülembe egy apró, virágmintás fülbevalót helyeztem, ezzel is kiegészítve a szettemet, ami egy rövidebb, halvány lila egyberuha volt.Sokszor adok a kinézetemre, mivel az emberek általában elsőre megnéznek és az alapján ítélkeznek.  Az idő vészesen gyorsan telt, szinte már szaladgálva járkáltam a házban, hogy mindent eltudjak tenni. Egy kis sminket kentem a szememre, pont annyit, hogy természetes hatást keltsen. Vigyorogva mértem végig magam a tükörben. Beágyaztam és kiszellőztettem a szobámat, majd az ebéd befejeztével szüleimre néztem, hátha mondanak valamit.

- Kész vagyok. - léptem eléjük, miután lecipeltem a hatalmas bőröndömet, amit még úgy is nehéz volt összehúzni, hogy rajta ültem. Anya egyből a nyakamba ugrott és szorosan átölelt, hátamra simítva gyengéden. Kicsit megbillentem a hirtelen jött öleléstől, de azonnal viszonoztam. - Köszönöm ezt az egészet, nagyon hálás vagyok nektek, hogy egy ilyen fantasztikus dologgal leptetek meg. - pusziltam arcára, fülébe suttogva a szavakat. Szorítása enyhült a derekam körül, majd elhajolva megsimogatta arcomat. Tekintete szelíd volt, ahogy végignézett rajtam. Éreztem, hogy büszke rám és ez miatt elöntötte mellkasomat a melegség.  - Induljunk Kincsem. - veregette meg vállamat apa haveriasan.Miután mindenki felöltözött kihúztam magam után a táskámat, majd apa kezében észrevettem egy kendőt. - Meglepetés lesz hova megyünk, szóval ez végig eltakarja majd a szemeidet. - lebegtette meg az anyagot az arcom előtt. Ettől csak még jobban elfogott az eddig mélyen elnyomott gyomorideg.Talán mégsem olyan jó, hogy hagyom nekik nem elmondani a helyet. Ennyire titkos dologban még sosem volt részem a szüleimmel. Utálom, ha titkolnak előlem valamit.Betettük a táskámat a csomagtartóba, majd anyu felkötötte fejemre a kendőt és óvatosan beültetett hátra.Elmondhatatlanul szorongtam.- Mennyi idő az út? - dugtam előre a fejemet kíváncsian. Látni nem láttam, de hallottam, ahogy elnevetik magukat és beindítja apa a kocsit.- Pár óra. – válaszolta, anyu pedig visszatolta fejemet hátra, a baleset elkerülése érdekében. Mikor meghallottam ezt, hogy "pár óra", felsóhajtottam. Bekötött szemmel semmit nem tudok csinálni, csakis unatkozni. Az egyetlen kikapcsolódási opciót a rádióból szóló halk zene biztosította.Fejemet hátradöntöttem az ülésnek, magamban szitkozódva és csak hallgattam a duruzsolást.

***

Fogalmam sem volt, hogy már mióta utaztunk, amikor elrázott a kocsi és beszunnyadtam. Az izgalom mindig kiüt, ami nem valami előnyös egy versenyen például. Azt hiszem hatodikos lehettem, amikor az osztályfőnököm benevezett egy szavalóversenyre, akaratom ellenére. Elmondása szerint ez fejleszti a memóriát és a beszélőkészségemet, mivel viszonylag csendes diák voltam. Anyáéknak tetszett az ötlet, így támogattak és segítettek is betanulni egy rövidnek nem nevezhető verset, de hiába. Miközben a soromra vártam és csokit zabáltam, lejátszódott előttem a jelenet. Ez miatt csak zaklatottabb lettem, a mosdóban még hánytam is majd, amikor visszatértem a terembe, annyira bealudtam apa vállán, hogy nem lehetett felkelteni. Azt hiszem ez valami védekezési módszer.  És baszki mennyire hatásos!  Jó pár óra múlva azt hiszem arra keltem fel, hogy a kocsi leáll és anya a vállamra simít, hogy keljek, megérkeztünk. Szemeim azonnal kipattantak, viszont a kendő még mindig a fejemen lógott és eltakarta a kilátást. A kezdeti rossz kedvem eltűnt és átvette helyét a kicsattanó izgalom.Vajon hol vagyunk? Biztos vagyok benne, hogy nagyon különleges a hely, ugyanis, ha nem engedik, hogy az utat lássam, akkor vélhetően nagyon szuper lehet. - Levehetem már? – nyúltam a kendő után. Amikor anya azt mondta igen, azonnal letéptem a fejemről és körbenéztem.Bár ne tettem volna.Vélhetően azonnal kiült arcomra a meglepettség. Nem erre számítottam az már biztos. A semmi közepén voltunk.Mármint szó szerint a semmi közepén. Egy füves réten parkolt a kocsi és a tágas mezőn volt 2 hatalmas bükkfa. Messze tőlük persze voltak kisebb-nagyobb cserjék, esetleg pár vékonyka,

elhaló fa, de az a kettő, hatalmas bükk minden bizonnyal a legszebb volt közülük. Mintha valamit megakartak volna jelölni velük.  Magamra erőltettem egy mosolyt és értetlenkedve pillantottam ki az ablakon újra.Megint elfogott az a nyomasztó érzés, miszerint inkább nem kéne kiszállnom a járműből, de amint apa elhagyta az autót és anya is követte őt, nem volt mit tenni. Kivették a hatalmas bőröndömet a csomagtartóból és kezükkel jeleztek, hogy szálljak ki én is. Idegesnek látszottak.Nyugi, én is marhára az vagyok!Tenyereim izzadtak, de betudtam annak, hogy rettentő nagy a hőség.Úgy éreztem magamat, mint egy kutya, akit a gazdája direkt elvisz messzire, majd valahol kidobja és otthagyja, mivel már nem akar róla gondoskodni. Tudom hülyeség ilyenekre gondolni, mert érzem, hogy szeretnek és sosem hagynának el, de ettől függetlenül bogarat ültettem a saját fülembe. - Ez… mi…? - kérdeztem rá kínosan, amikor melléjük léptem és szüleim szemébe néztem kétségbeesetten. - Minden rendben. Jól fogod érezni magadat! - erőltetett mosolyt magára anyu, majd szorosan megölelt.Ismét az a fura érzés a gyomromban, amitől émelyegni kezdek.Azt hiszem kifogom dobni a taccsot.Nem tudtam mi folyik itt, de látásom elhomályosult a könnyektől és csak kapaszkodtam pólójába, mint egy elveszett gyerek. Nagy nehezen elengedett és csak ekkor láttam meg, hogy ő is sír.Na itt már teljes mértékben beparáztam.Fogalmam sincs, hogy mi történik jelenleg, mert nem mondanak semmit, de inkább haza szeretnék menni. Apu is szorosan megölelt, majd kezembe nyomta a bőröndöm fogóját és ezt mondta. - Nagyon szeretünk Stella. Mindigis úgy neveltünk, mintha a saját lányunk lennél. Mindent megadtunk neked, amire csak vágytál. Viszont a biológiai anyádnak egyetlen egy kérése volt felénk. Egy levéllel feküdtél az ajtónk előtt akkor, amikor rád találtunk azon a szerencsés napon. A levélben az állt, hogy amint elhagyod a középiskolát és már tizenkilenc éves is elmúltál, hozzunk el erre a helyre. Tudom érdekesnek hangzik, de bízz bennünk. - fejemet folyamatosan ráztam. Rossz előérzetem volt, de szerintem ezzel nem mondok újat. Egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek.Tényleg kidobnak?Aztán ott volt az a másik lehetőség is, hogy az „anyám” valahol itt lakik ebben a szedett-vedett erdőben és vár rám. Lennie kell valami nyomós indoknak, miért hagynak ők is magamra, miközben én számítottam rájuk.- Figyelj rám Stella! Most szépen besétálsz oda, pontosan a két fa közé és vissza se nézel. Érted? Ha szeretsz megteszed értünk és magadért. - simogatta érdes kezével az arcomat. Nem hiszem, hogy van olyan ember ezen a Földön, aki teljesen nyugodt szívvel besétál azok közé a rohadt fák közé és vissza se néz a szüleire. Kövezzetek meg ha tévedek. Hülyének érzem magamat, hogy apa azt hiszi, képes vagyok ezt megtenni neki. Imádom, szeretem, de nem kérhet ilyet.  Elmondhatatlanul fáj a mellkasom, miközben inkább a krokodilkönnyeimet törölgetem a kezemmel. - Ha szerettek nem küldötök el… - motyogtam halkan, lehajtott fejjel. - Légy érett és csináld, amit apád kér tőled! - szólalt meg anya. Teljesen összetörve szorongattam kezemben a bőröndöm fogóját, majd szipogva néztem fel a szemeibe. Pontosan tudtam, hogy neki is baromira nehéz ezeket a szavakat a fejemhez vágnia, mégis megtette.Most tényleg ezt akarják? Hogy menjek a puszta közepére? És aztán? Aztán elhúznak a picsába?

Sóhajtva néztem rájuk utoljára, majd nagyot nyelve indultam el a két fához. Szörnyen féltem, a lábaim minden lépésnél megremegtek, térdeim összekoccantak. Nem mertem hátra fordulni, mivel hallottam, ahogy beülnek a kocsiba és elmennek.Lefagytam.Nem voltam képes még egy lépéssel közelebb merészkedni a bükkfákhoz. Teljesen magamra hagytak a semmi közepén. Fogadni mernék még térerő sincsen, hogy segítséget kérjek. Tüdőmbe szívtam egy hatalmas adag friss oxigént és megérkeztem a két fa elé. Körbejártam őket együttesen, felmérve a terepet, majd megálltam egy pillanatra. Valami fura fényt vettem észre.Mintha a két fa között egy üveglap helyezkedett volna el.Talán az is volt.Nagyokat pislogva jártam körbe még egyszer és közelebbről is a megvizsgáltam, viszont magamat nem láttam benne. Olyan volt, mint egy pókháló, amin szinte lehetetlen lenne átmenni. Érdekesnek találtam, de egy cseppet sem nyugtatott meg a tudat, hogy ez így nem stimmel.  - Mi a fene? – motyogtam az orrom alatt és meggondolatlanul léptem hozzá egy kicsivel közelebb.Ekkor mintha egy hatalmas lökést kaptam volna hátulról. Felsikkantottam a váratlan nyomástól és a térdemre estem. Még a bőröndöm is eldőlt mellettem.  A térdem és a tenyerem is egyaránt lett piszkos ahogy előre zuhantam.Ijedten pillantottam fel, de ismét nagy hibát követtem el. A mai nap második hatalmas baklövését.Szerintem még a szívem is kihagyott egy ütemet, amikor szemeim előtt egy épületet láttam meg. Hasonlított egy elhagyatott kastélyhoz. A téglák kopottak voltak, a vaskapu felvolt ereszkedve. Az épület körül pár gyerek nevetgélt egyenruhában. Rémülten forgattam körbe a fejemet, fenekemet sarkaimra nyomtam ültő helyemben és igyekeztem feldolgozni a látottakat, miközben a szoknyám aljába markoltam.Az épület körül fák sorakoztak és bokrok, előtte pedig egy férfi szobor díszelgett. Az emlékmű körül gyönyörű, színes virágok nőttek. A füvön pár helyen kitaposott ösvények voltak bejárva, látszott, hogy merre mennek gyakrabban az emberek. A nap verőfényesen sütött rám és esetleg ez volt az oka annak, hogy pillanatokon belül kiszáradtam.Amint észbe kaptam felpattantam és megfordultam, hogy visszamenjek, de a két fa eltűnt mögülem. Nem volt a helyükön más, mint két idióta rózsabokor, vörös szirmú növényekkel tarkítva. Ajkaim megremegtek, meg szerettem volna szólalni, de egy hang sem jött ki a számon.Egy váratlan pillanatban megjelent mellettem egy lány. Szó szerint a semmiből került ide, ami miatt egy kicsivel odébb ugrottam. A szívem ez miatt csak még gyorsabban kezdett el dübögni a mellkasomban, hallottam ahogy a vér zubog a fülemben.Végigmértem a csajt, aki csak jót mulatott a reakciómon. Mintha már hozzászokott volna az efféle fogadtatáshoz.Első látásra hasonló korosztályba sorolnám magunkat, de ha egy leheletnyivel több ideig nézem, azt mondanám idősebb nálam pár évvel. Haja rókavörösen fénylett, amit kettő hosszú fonatba fogott össze és a mellkasára engedett. Ruhája nem állt másból, mint egy fehér, rövidujjú ing, zöld nyakkendővel és egy kockás, rakott szoknya, ami gondolom minden lépésénél fellibben, ezzel többet mutatva magából. Levakarhatatlannak tűnő mosoly terült el szeplős arcán, fehér fogsorát is megmutatva nekem. Vakítóan zöld szemeivel engem pásztázott pajkosan és nem úgy nézett ki, mint aki elakar tűnni mellőlem. - Szia! - köszönt izgatottan és megmerném kockáztatni, hogy szinte kicsattant a boldogságtól. Talán egy kicsit furának is mondanám, de nem jelenteném ezt ki előtte is. 

- Amber Time vagyok. Téged Stellának hívnak, ugye? - nyújtja felém kezét, amit hosszas bámulás után elfogadok. Nem tagadom szörnyen megrémít ez az egész szituáció. Az épület hirtelen idekerülése és hogy ez a dilisnek tűnő csaj így megjelent mellettem a semmiből. - Öhm...igen. De honnan... – makogtam, megtalálva végre a hangomat - Ne aggódj! Vártuk, hogy megérkezz. - mosolygott, majd megfogta bőröndöm fogóját és másik kezével a csuklómra tekerte ujjait. Ismét megvillantotta hófehér fogait, amikor megérintett. Azonnal elakartam rántani a karomat, de időm se volt ezen aggódni, hiszen már egy sokkal hűvösebb helyen találtam magamat. Szédülve érkezett a lábam a talajhoz és megkellett kapaszkodnom a legközelebbi asztalban, hogy ne hányjam össze magamat, annyira felfordult a gyomrom.  - Bocsika! Néha túlságosan felpörgök és megfontolatlanul teleportálok. - neveti el magát falfehér arcomat látva.Sóhajtva emeltem fel a fejemet és körbe néztem a helyiségben. Egy hatalmas szobához hasonlított vagy inkább egy régi irodához. A falakon idősebb férfiakról és nőkről voltak képek felakasztva, hasonló ruhában pózolva, mint amiket a fiatalok viselnek jelenleg is. A széles asztal mögött egy sötét könyvespolc helyezkedett el, tele mindenféle irattal és poros, vastag könyvekkel. Rendezetlennek tűnt innen távolról.  Nem volt esélyem sokáig bámészkodni, nyílt az ajtó és egy magas férfi lépett beljebb rajta. Öltönye tökéletesen passzolt hozzá, nyakkendője pedig egyenesen az ingjéhez lett tervezve. Szája körül a szakálla már néhol ősz volt, ahogy a haja is. Lakkcipőjét már a folyosóról hallani lehetett.- Köszönöm Amber. – foglalt helyet a bőrfotelben - Most elmehetsz. - mosolygott a lányra melegen.A vörös hajú csajszi csak intett felém egyet, majd eltűnt, mint a kámfor.Puff a semmibe lett.Úgy voltam vele, hogy ez ténylegesen csak egy álom lehet, hisz ilyen nincs. Egyszer úgyis majd véget ér ez az egész baromság, felesleges idegeskednem. Még mindig a kocsiban ülök és apáék visznek az utazásomra.  A férfi kezével jelzett, hogy én is foglaljak helyet, vele szemben. Nagyot nyelve ültem le rengeteg kérdéssel a fejemben, közelebb húzva magamhoz a bőröndömet, mintha az bármitől is megóvna.  - Üdvözöllek itt, a Contell Akadémián. Én Joe Branson vagyok az igazgató, de a diákok Mr. Bran-nek szólítanak. - köszöntött egy kedvesnek nem mondható ajakgörbülettel. Szinte erőltette azt a mosolyt, de fogalmam sincsen miért. Nincs szüksége arra, hogy jó benyomást keltsen, ugyanis amint lehet, húzok innen a fenébe. - Ez valószínűleg egy félreértés lehet uram. – kezdtem bele a hablatyolásomba. - Én már máshova vagyok beiratkozva. - igyekszem finoman közölni a tényt, miszerint feltehetőleg rossz embert vártak eddig. Végig egy kínos mosollyal beszéltem, mivel nem tudtam elrejteni sehogy sem azt, hogy én nem ide való vagyok. Nekem van iskolám, van lakhelyem, mindenem megvan, ami kellhet. Sejtésem sincs, hogy most mi ez.- Ez nem félreértés Stella. – rázza a fejét morogva s nem úgy néz ki, mint aki jól érzi magát. - Mondjuk úgy, hogy a szüleid beírattak ebbe bentlakásos iskolába már elég régen. Idővel mindent meg fogsz tudni magadról és a világunkról, de hagyok neked pár napot, hogy feldolgozd az eseményeket. Aztán jó lenne, ha felzárkóznál. Most pedig elkísérnélek a szobádig, ha megengeded. - igazította meg nyakkendőjét egy kicsit szigorú tekintettel. Nem mertem többet megszólalni, bólintva álltam fel és bőröndöm fogóját szorongatva követtem. Kígyófejes botját maga mellett kopogtatva lépkedett előttem a hosszú folyosón. A téglából kiépített falburkolat egy cseppet koszos volt, ráfért volna egy kiadós takarítás.

Mr. Bran nem nézett ki annyira idősnek, hogy bottal járkáljon. Ez csak amolyan jelképes eszköz lehet a számára. Mint Mary Poppins-nak az esernyője.  Tekintetemet ide-oda kapkodtam, megjegyezve az utat, hogy azért majd eltudjak igazodni, ha legközelebb erre járok. Az akadémia belülről is tágasnak tűnt, hasonlóan, mint kintről. Több szintből állt és mindenhol diákok mászkáltak. Páran végignéztek rajtam, amitól csak jobban felállt a szőr a hátamon. Megvető pillantásokkal illettek. A falakon itt is tekintélyes képek, festmények díszelegtek, akárcsak az irodában és a nevetések visszaverődtek rajta.Időközben elhaladtunk egy üvegszekrény mellett, amiben érmek és különböző színű kupák sorakoztak. Természetesen mind eredményes helyezés volt, vagyis aranytól bronzig.Középen egy csoportkép volt fellelhető, rajta négy izomaggyal. Nem volt különössebben figyelemfelkeltő, nekem mégis megragadta a tekintetemet. A fiúkból álló kis banda egymást karolva mosolygott a fotón. Legalább tízen pózoltak rajta, idétlen arcot vágva félmeztelenül. Kimondottan vonzóak voltak. Nem mindennapi látvány, hogy ennyi helyes srác egymás mellet, a versenytől kipirult arccal nevetgélnek.Fejemet megrázva siettem a diri mellé inkább és követtem őt némán. Kellemetlenül éreztem magamat. Gyakran megbámultak egy rövidke pillanatra. Elveszettnek éreztem magamat és folyamatosan azon kattogtam, hogy anyáék miért írathattak be ide.  Ezután kicsit elkezdtem igazgatni ruhámat.Valami gond van vele? Itt nem így öltözködnek?Hirtelen majdnem lefordultam az emeletről, amikor egy lány úgy sétált el mellettünk, hogy a tankönyveit a feje mellett lebegtette, másik oldalán meg a fésűje repült.Sok ez nekem egyszerre, időm sincs mindent feldolgozni. Csak szótlanul, lehajtott fejjel koslattam Mr. Bran után, mígnem megállt egy ajtó előtt és felém fordult. - Ez lesz a te szobád. Van egy szobatársad is, remélem nem gond. - nézett rám, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Most mondjam azt, hogy de gond?- Hisz az ő szobája volt előbb. – vonok vállat - Én pofátlankodom be ide. - vakarom meg tarkómat zavartan, bőröndömet magam mellé húzva. Az igazgató mosolyogva kopogtatott be pálcája tetejével – a kígyó fejével - és magamra hagyott a folyosón.   

Második fejezetStella

Vonallá préselt ajkaimat szorosan nyomtam össze, miközben az agyam megállíthatatlanul zakatolt a fejemben. Ezernyi kérdésem lett volna a szüleimhez, akik csak úgy faképnél hagytak. Sosem mondták, hogy esetleg valami különleges család lennénk, rejtett szupererőkkel vagy titkos képességekel. Nem beszéltünk a vérszerinti szüleimről sem, pedig annyira kíváncsi lettem volna rájuk. A sok miértre, amire mai napok nem kaptam választ és lehet, hogy ezek után már nem is fogok.Egyszerűen hihetetlennek tartottam és tartom is, hogy anyáék tudtak erről a helyről, de egyszer sem említették nekem. Legalább felkészíthettek volna a dolgokra, hogy tudjam mire számítsak. Idiótának tűnök, pedig nem is az én hibám. Esélyem sem volt ilyen dolgokra következtetni.

Egy kis idővel később kinyílt a szoba ajtaja és egy viszonylag alacsony lány dugta ki a fejét rajta. Szögegyenes, szőke haja a füle aljáig ért, frufruja kicsivel a szemöldöke felett lett levágva. Kék szemei csillogtak amint észrevett és karom megfogva húzott be a szobába.Ahogy jobban szemügyre vettem, megbizonyosodtam róla, hogy nagyon szép lány. Gondolom rengeteg srác a bugyijába nyúlna, ha tehetné. Rövid lábakkal volt megáldva, mégis úgy nézett ki, mintha egy topmodell lenne. Tekintetem ezután a közepes méretű szobán futtattam végig. Az egyik ágyon már voltak cuccok, így értelemszerűen enyém a másik lesz. A földön a ruhák rendezetlenül, összegyűrve hevertek egymáson, míg a sminkek a helyükön pihentek, felsorakoztatva. Fontossági sorrend.A falon nem voltak képek, egyszerű szürke színű volt az egész, de nem az a nyomasztó érzés kerített hatalmába. Otthonosnak tűnt. - Azt hittem kicsit később jössz. - ül le a szöszi a saját ágyára pont, mint gondoltam és szemügyre veszi a szettemet. Esetlenül állok még mindig az ajtó előtt, lassan emelve rá a tekintetemet. - A nevem amúgy Kristin Rowling. Már nagyon vártam, hogy végre legyen egy szobatársam, mert az előző… Nos úgy hiszem megunta a társaságomat nagyjából fél éve. - fekszik el az ágyán. Haja szépen terül el a feje körül, mint egy fénylő glória.- Ezt nem értem. Honnan tudtátok, hogy jövök? Hisz én magam sem voltam erre felkészülve. - lépek beljebb a helyiségbe és a nekem szánt ágyon foglalok helyet. Bőröndömet magam mellé húzom, majd Kristinre pillantok. Szemei lehunyva vannak, hosszú szempillái árnyékot vetnek hibátlan, hófehér bőrére. Még mindig mérges vagyok, hogy apáékra és szerintem az is maradok, amiért bedobtak erre az istenverte helyre, de egy részem most szívesen látná őket. Azt se tudom mit kezdjek magammal, hisz senki nem mond nekem semmi olyat, ami segíthetne a dolgok kitalálásában.Itt vagyok egy idegenekkel teli helyen, akik egyik helyről a másikra ugranak, tárgyakat lebegtetnek és nem értem a miértjét. Ha nem lenne itt ez a sok csiribá, akkor egy cseppet higgadtabb lennék, de a tenyerem megállíthatatlanul izzad, ahogy a hónaljam is, ezzel csodás illatot árasztva magamból. A szívem még mindig rohadtul hevesen dobog és alig tudok rendes mondatokat kibökni. Ráadásul a „szobatársam” is inkább pihen ahelyett, hogy a kérdésimre válaszolna. Valószínűleg ő is olyan érdektelen liba, mint az előző iskolámban a fele csaj társaság. De hát muszáj elviselni az ilyen embereket is. Nem lehet mindenkivel jó kapcsolatot kialakítani.- Ez igen sértő tud ám lenni! Nem vagyok se érdektelen, se liba, szóval jobb lenne, ha ezt visszaszívnád szépen. - állt fel és a tükör előtt megállva kezdte el szájára kenni a csillogós szájfényét. Ajkaimat elnyitva néztem rá. Nagyot nyeltem a gondolatra, miszerint ezt is valami titokzatos erő segítségével értette meg. Csak meredtem magam elé és az agyamat megkíséreltem kiüríteni, mintha hallaná a gondolataimat. - Igen hallom is. Szóval jobb, ha nem szitkozódsz magadban, mert mindent hallok ám Stella. – vihog fel derűsen - Telepatikusan hallom a gondolataidat. Ez amolyan áldás vagy mi. Mindent, ami a fejedbe van egy pillanat alatt megtudom hallani, ha akarom. Ezen felül én is tudok úgy beszélni hozzád, hogy a szám csukva van. Vagyis csakis a fejedben hallod a hangomat. De természetesen nem fogok mindig az agyadban turkálni. - mondja büszkén. Ezek szerint itt tényleg megbolondul az ember. Hát ez remek, már a fejem is fáj ettől a sok baromságtól. Sóhajtva nyomkodtam meg orrnyergemet, miközben könyökeimet megtámasztottam térdeimen, előre hajolva

- Én is befogok golyózni ezen a helyen? - magamnak suttogva a kérdést, de mégis válaszra várok. Kristin csak érdeklődő szemekkel méreget, mintha egy cseppet aggódna is talán. Megmondani nem tudnám miért aggódik, de egyszerűen látom rajta.Nem akarok megbolondulni. Kecsesen helyezte kezét vállamra, mihelyst mellém ült és bátorítóan megszorított, mintha bíztatni szeretne. Természetesen ez mind felesleges, kicsit sem érzem jobban magamat tőle. - Ne agyald túl a dolgokat! Ez van. El kell fogadnod, hogy ide kerültél. - nézett szemeimbe, de ezzel aztán megint nem sikerült megnyugtatni. Hitetlenül felnevettem. – Gondolj valamire és én kifogom találni bármilyen bonyolult is. – vigyorodott el ismét. Gondolkodni kezdtem valami kacifántos dolgon, amit lehetetlen lenne kitalálnia, kivéve, ha tényleg képes a fejembe látnia. Hm nem is tudom. Legyen az, hogy "Utálom a rendetlenséget".Gonoszul elmosolyodom, miszerint erre sose fog rájönni, de a válaszától elsápadok és felnyögve dőlök el az ágyon.- Jó na! Mint mondtam, nem tudtam, hogy ilyen hamar jössz. Ha szóltak volna, nyilván összepakolok hamarabb. - úgy válaszolt, hogy akár ez a világ legtermészetesebb dolga is lehetne. Az a büszke mosoly már egyáltalán nem volt megtalálható az arcomon. Szemöldökeimet ráncoltam, ahogy a plafont néztem. - Értem. – hümmögök válaszul és csodálom, hogy sikerült megszólalnom. Ezután egy ideig csendben maradtunk. Ő is eldőlt mellém tisztes távolságban, kezeit a hasán pihentette, ujjait összefonva. Jól esne most egy hideg zuhany, hátha végre felkelek ebből a rémálomból. Baromira nem vicces ez az egész és még mindig hihetetlen, de lassan be kell látnom, hogy valóban el kell fogadnom a sorsomat. Mindennek oka van. A szavak, amiket kimondunk nem véletlenül visszavonhatatlanok, a tetteinket direkt nem lehet elfelejteni egyik percről a másikra. Minden egyes balul elsült cselekedetünk meghatározza az életünk hátralévő napjait akár jó, akár rossz értelemben.A sors egy kicseszett nagy dög és most én estem áldozatául. Nekem forr fel az agyvizem, nekem kell végig mennem ezen az egészen. Az eddig tökéletesnek tűnő életem kezd úgy alakulni, hogy elképzelhetőleg sose volt annyira eget rengetően kifogástalan. - Gyere, inkább körbe vezetlek! - húzott fel a karomnál fogva Kristin – Előlett készítve neked az egyenruhád, de elég felvenned holnap. Ma már úgy sincsen tanítás. – toloncolt ki a szobából és elindultunk egy random folyosón - Először is megmutatom neked, hogy honnan tudtuk, hogy meg fogsz érkezni. - mondta mosolyogva, majd kis idő múlva egy nagy fal elé álltunk, ami üres volt. Felvont szemöldökkel pillantottam Kristinre, magamban megállíthatatlanul értetlenkedve. Kristin a falra tette tenyerét és hirtelen megjelent egy hatalmas naptár tele nevekkel. Olyan volt, mint egy gigantikus érintőképernyős mozivászon vagy esetleg egy tablet, amit kedved szerint nyomogathatsz. - Nézd, ott a neved! - mutatott rá a mai dátumra. A nevem valóban ott fénylett a kis kockában.Stella GreyEddig egyáltalán nem hittem a mágiákban és az ilyesmi misztikus dolgokban. A régi iskolámban pár osztálytársam gyakorta beszélt paranormális estekről, megmagyarázhatatlan ügyletekről, de egyszer sem voltam annyira kíváncsi, hogy meghallgassam a mondandójukat. Ezután Kriss körbevezetett az egész épületben. Alig tudta befogni a száját, egyfeszt fecsegett nekem a történelemről, az iskola kiépítéséről, a tanmenetekről, miközben néha megálltunk egy-egy festmény mellett, elmondja, hogy ki szerepel rajta.

Gondolom szereti megismertetni az iskola történetét az újoncokkal, mert látni lehetett rajta, mennyire élvezi ezt az egészet. Szóba jött az első ember is, aki felfedezte a mágia rejtelmeit.Ő volt Kim Jongdae, egy kínai pasas, aki aztán váratlanul eltűnt. A pletykák szerint szert tett a sötét erők használatára és egyszerűen képtelen volt nem birtokolni azokat. Szinte beszippantotta a feketeség, de megmaradt egy könyve, amiről Kriss még hallgatott. Ahogy belekezdett volna a mesélésbe, el is halkult és témát váltott. Sejtésem szerint ez amolyan tiltott téma lehet az akadémián, mert a tekintetét ide-oda kapkodta, nehogy meghallja valaki. Elmondta az egész iskolaalapításról szóló hacukát és azt, hogy mindenki különféle erőkkel bír ezen a helyen. Egyre inkább érdekelt a tematika. Volt, hogy néha magam is feltettem egy kérdést neki, amit boldogan válaszolt meg. Kissé hitetlenül hallgattam, hisz egy "halandónak", vagy hogy is hívjam magamat, ez egyáltalán nem reális.Varázsló suli, ahova tinik járnak, hogy megtanulják használni és kontrollálni az erejüket?Még viccnek is szánalmas, mégis itt állok az épület közepén. Már csak egy fontos dolog foglalkoztatott beszélgetés közben. Mégpedig az, hogy egy olyan átlagos ember, mint én, mit keres egy ilyen helyen, mint ez? Én nem ide való vagyok és ezt pontosan jól tudom. Nincs semmiféle erőm, nem tudok láthatatlan lenni, ha azt akarom. Egyszerűen esélytelen, hogy nekem itt bármi keresnivalóm is van. Lassan kezdett besötétedni, nem sütött már be kintről a nap és Kristin szerint a takarodó időpontját betartani kifejezetten fontos. Elmentünk tusolni a lány részlegen, kimostam a fogamat és egy sokkal kócosabb kontyba fogtam össze a hajamat, mint reggel. A telefonomat nem tudtam bekapcsolni, hogy megcsörgessem a szüleimet, számon kérve őket az eseményről. Kristin szerint még nem állt rá erre az univerzumra a térerőm. Elmondása szerint beletelik egy napba, míg Mr. Bran megoldja ezt a gondot a diákoknak.Nem volt más választásom, bedőltem a szokatlanul hideg ágyba és lehunytam a szemeimet, viszont az álmosság messziről elkerült.Egyszerűen nem bírtam elaludni.Csak forogtam és forogtam a szürke plafont bámulva. Nem az, hogy nem volt kényelmes az ágy, hanem még mindig dolgoztam fel ezt a rengeteg információt. Egy gondolatolvasó és egy teleportáló csaj. Meg úgy alapjáraton is minden más váratlanul ért.A sok bajom most egyszerre talált meg és igyekszik egészben lenyelni engem. Na és még a felét sem tudom az egésznek.Azt hiszem legalább két órán át szenvedtem, amikor halk sutyorgást hallottam és egy nyikorgó ajtó hangját. Érdeklődve ültem fel és az ajtómhoz mentem hallgatózni, de semmit nem észleltem már akkor, így visszabújtam a paplanom alá és tovább szenvedtem.

Harmadik fejezetDesmond

Miközben fejemre húztam a kapucnimat és felrugdostam Zach-et az ágyából elkapott az izgalom.Felszökött bennem az adrenalin, lábaimmal a parkettán doboltam folyamatosan. Kiszökni takarodó után bevallom veszélyes, kifejezetten akkor, ha Mr. Bran rajtakap minket, de ha azt is elmondanám, hogy pontosan miért megyünk, szerintem kétlábbal röppentene ki minket az akadémiáról. - Máris éjfél van? - nyögött egyet barátom, ahogy ülő helyzetbe tornázta magát és ujjaival zilált tincsei közé túrt. Zach nem a szobatársam, de muszáj volt ma itt aludnia, ezzel pedig sikeresen kevesebb energiát fektettünk a szökésbe.- Csak haladj! -dobtam ölébe fekete pulcsiját, szemeimet megforgatva. Zsebembe gyömöszöltem a telefonomat, hogy a vaku segítségével könnyebben eltaláljunk a diri irodájáig.Nem érdemes packázni az öreggel, de szükségem van egy kis veszélyre.Ebben a suliban már évszázadok óta nem történt semmi izgalmas.Most pedig Kim Jongdae titkos irománya kell, pontosan a kezembe. Muszájnak érzem, hogy legalább csak egy percre is megfoghassam, esetleg belelapozzak a könyvbe. Gondolom holnap ebből hatalmasnagy balhé lesz. Elképzelni sem tudom, hogy az igazgató mit fog tenni, ha kiderül, hogy valaki hozzáért az Átkok könyvéhez és pluszba még el is lopta. Az biztos, hogy jó móka lesz nézni az idegtől elvörösödött arcát.Amikor már végre Zach is összeszedte magát és félig-meddig felébredt, elindultunk a folyosón, Connort békén hagyva. Ő elég mélyen szokott aludni.Nem sűrűn járunk az igazgató irodája felé, általában csakis az újoncok mehetnek be az első napjukon, így már legalább egyszer mindenki megfordult bent.Az a vén fószer tudja hogyan keltse fel a diákok figyelmét és az enyémet kicseszettül sikerült felkeltenie. Nyilván sokan vannak úgy vele, hogy amit nem kaphat meg, arra ezerszer jobban vágyik. Ami nem lehet az övé, arra turbó módon hajt. Így vagyok ezzel én is. Úgy gondolom pár eszesebb tanuló fejében már felmerült az a kérdés, hogy miért olyan fontos az a könyv, miért van mindentől elzárva és miért pont az igazgatóiban lapul? A kérdéseket én is feltettem és pontosan ezért indulok most útnak, hogy választ találjak rájuk.A titkok ezek mellett viszont a mániáim. Kevés embernek nyílok meg, gyakran magam sem veszem észre, hogy ismét hazudtam. Szinte a mindennapjaimmá váltak a blöffölések és az apró füllentések.- Haver! Ez biztosan jó ötlet? Ugye tudod, hogy ha kicsapnak, akkor normális fősulira kell járnunk, normális emberekkel, akik normális dolgokat csinálnak nap mint nap? Arra még nem állok észen. – suttogta Zach halkan, mellettem settenkedve.- Nem tudnád befogni? – morogtam ránézve.Már egészen kiskorunk óta baráti kapcsolatot ápolunk Zach-el. Az egész onnan kezdődik, hogy a szüleink jóban vannak, így természetesen nekünk is kikellett jönnünk egymással.Kicsiként Zach Kheitasi volt a legnagyobb ellenfelem. Folyamatosan szívatott és rajtam próbálgatta az erejét, mivel ő elég hamar megkapta a képességét, ami baromira felidegesített, így néha én is odaszúrtam neki, amikor már jómagam is megvoltam áldva.Így már tetszett neki, ezért azonnal rá is hagyta. Amikor általános iskolában kialakult az erőnk, a szüleink megtiltották, hogy az utcán vagy bárhol, ahol emberek vannak, használjuk. Kezdetben értetlenkedtünk, de amint rájöttünk, hogy mi nem olyanok vagyunk, mint ők, megértettük a helyzetet.

Tizenkettő lehettem amikor megkaptam apám erejét, a pirokinézist. Az volt életem egyik legizgalmasabb napja, amikor az apámmal együtt gyakoroltuk meggyújtani egy kisebb lángfoszlányt a tenyerünkben. Izgatott lettem és a szomszéd cserjéje bánta az egészet.Aztán nagyjából tizennégy múltam, amikor anyám erejével is meglettem áldva, így már a telekinézist is tudtam irányítani. Tárgyakat lebegtettem és a kedvenc időtöltésem a házi feladat megírása lett. Csak hevertem az ágyon, fejem felett a tollal és a füzeteimmel, miközben azok maguktól mozogtak.Mára már csak ritkán uralom a pirokinézis. Nem mindig jó a vége egy ilyen erő használatának.

***

Az iroda előtt állva Zach bólintott egyet én pedig a híres neves tehetségemmel kinyitom az ajtót, miközben nem érek a kilincshez. Imádom a gondolatát annak, hogy erre a normál emberek nem képesek. Nekem meg csak egy pislogásba kerül.A telefonom segítségével megvilágítom a helyiséget és beljebb léptem. - Lebegtesd ki szépen a könyvet, aztán húzzunk a picsába Des! Komolyan mondom basszameg, majd kiugrik a szívem! – suttogja feszülten és beljebb lök.Én is baromira izgulok, mivel az Átkok könyve nem egyszerű mesekönyv. Rengeteg életet tönkretehet és ezt maga Jongdae írta az irománya legelső oldalára. Vagyis ezt hallottam másoktól, de remélhetőleg pillanatokon belül kideríthetem.A szekrényhez léptem, miközben Zach az ajtóban maradt. A harmadik polcon, velem szemmagasságban egy kupa helyezkedett el „Az év legjobb igazgatója” címszóval.Felhorkantottam.Ez a pasas tiszta idióta és megszállottan őrzi az Átkok könyvét.Felfogtuk, hogy veszélyes, de ha ennyire durván kinyilvánítod azt, hogy tilos, az emberek csak jobban vágynak rá.Ahogy a kis kupát jobbra billentettem a szekrény a föld alá kezdett süllyedni. A szívem vadul kalapált a mellkasomban, miközben a telefonomat szorongattam a bal kezemben.A vaku fénye ide-oda mozgott a falon.Kis időn belül a szekrény megállt, a por felszállt. Tekintetemet a falba épített kis ajtóra vezettem. Remegve fújtam ki a levegőt, alsó ajkamat beharaptam. Minden porcikám bizsergett és ettől a hatalmas izgalomtól a farkam is keményedni kezdett.Remek. – Haladj már Des! Lépteket hallok! – nyöszörgött az ajtóban Zach és lábaival egyhelyben topogott tehetetlenül. A kis ajtó pillanatokon belül kinyílt, így megpillanthattam a könyvet. Nem időztem sokáig, a fejem felé reptettem, visszacsuktam az ajtót, majd visszasiettem Zach-hez. Levakarhatatlan vigyor terült el mindkettőnk arcán, ahogy a szekrény visszaállt a helyére és az iroda úgy nézett ki, mintha senki se lépett volna be.A porfelleget leszámítva.- Beszarás! – lett szélesebb a mosolya barátomnak, én pedig büszkén néztem a fejem fölé. Megszereztem. Egy röpke pillanatig bevallom átfutott agyamon a bosszú gondolata, de egyből elhessegettem. Nem tehetem meg ezt anyámmal.

Negyedik fejezetStella

Véletlenszerűen, csupán kíváncsiságból fordítottam fejemet a hatalmas, bukóra nyitott ablak irányába, ami közvetlenül az ágyam mellett helyezkedett el. A barackszínű függönyt lágyan ringatta a nyári szellő. Olyan meleg van, hogy muszáj voltam kinyitni, hogy egy kis friss levegőt kapjak.Kristin mélyen aludt már és arra sem kelt fel, ha mentem egy kört a szobában. Az akadémia előtere erősen világított az épület elé helyezett lámpáktól. Ennek a segítségével láttam mindent, ami kint történik. Két magasabb alak hagyta el éppen az iskola területét, fejükön kapucnival.De hát tíz órakor lezajlott a takarodó, még egy ellenőrzésen is részt vettem. Most meg legalább már tizenkettő elmúlt. Közelebb léptem az üveghez, eltolva a vékony anyagú függönyt. Összeráncolt szemöldökkel figyeltem, ahogy egyre távolabb mennek.Nem mondanám azt, hogy szabályszegő vagyok, de néha előfordul, hogy egy-két apróságon átsiklok. És a kíváncsiságom gyakran győz felettem.Fürgén, ahogy csak tudtam, magamra kaptam egy farmert, majd a cipőmet is felhúztam. Ezután a hangosan horkoló Kristinre csuktam az ajtót. A kinti fények bevilágítottak a tágas épületbe. Szerencsére nem kellett a telefonomat használni.Mázli.A hideg futkosott a hátamon a kihalt tanintézmény miatt, ami éjszaka csak még rémisztőbbnek tűnt. A festmények mintha figyeltek volna és ahogy egyedül jártam a sötét folyosókat, ösztönösen húztam össze magamat. A padló hál istennek nem recsegett a lábam alatt, mint a horrorfilmekben, a szívem mégis a torkomban dobogott.Féltem, hogy lebukok aztán elvarázsolnak innen a semmibe. Sikeresen a bejárati kapuhoz értem. Szemeimet összeszorítva nyomtam le a kilincset és iszonyat lassan nyitottam ki az ajtót, alsó ajkamat durván beharapva. Apró lábaimmal gyorsan kiszöktem, majd a bent rekedt levegőmet hangosan fújtam ki. Szapora léptekkel futottam a fiúk irányába. Vagyis amerről a mély hangokat hallottam. Halkan vettem a levegőt, nem szerettem volna feltűnést kelteni a pihegésemmel.Az iskola mellett elterült egy nagyobbacska erdő, tele mindenféle buja növényzettel. Bátorkodtam beljebb menni, miközben füleimet végig hegyeztem. Kezeimet mellkasomra szorítottam, némán nyeltem le a nyálamat. Mikor már úgy gondoltam elég közel vagyok, egy bokor mögött parkoltam le. Tudom illetlenség hallgatózni, de mégsem állíthattam oda azzal a szöveggel, hogy már rég elmúlt tíz óra, nemmellesleg az akadémia épületét is elhagytátok.- Én mondom neked, ez nem volt semmi! – kezdett bele az egyik srác boldogan.Feszengtem az aprócska cserje közelében. Az ágakat széjjelebb húztam, hogy lássam is őket. Első ránézésre nem a legbarátságosabbnak néztek ki és lehet, hogyha észrevesznek elvernek, megkínoznak vagy esetleg megfenyegetnek, hogyha nem tartom a számat, láthatatlanná tesznek. Jelenleg viszont szívesen lennék észrevétlen.- Mondtam, hogy könnyű menet lesz. - felelte a másik fiú egy kacér vigyorral – Valószínűleg holnapra már az egész iskolában keresni fogják a könyvet, de ne aggódj! Tudod, hogy

mindent meglehet oldani. Csak ne legyél feltűnően furcsa, mint amikor titkolsz valamit. – magyarázta tovább piszamul.- Kösz cseszd meg! Mert ez olyan könnyen megy. Végül is nem egy nagy titkot tartok magamban! – morgolódott a másik. Jobban megnézve az arcát, kicsit ázsiai beütése lehetett. Mandulavágású szemei és telt ajkai voltak. Sármosnak tűnt és kicsivel alacsonyabbnak a másiknál. Hosszabb tincsei félig a szemébe lógtak, másik oldalt pedig a füle mögé söpörte a fürtöket.Egy nagyobb fa törzsénél foglaltak helyet és egymás mellett ültek. Tökéletes rálátást kaptam egész valójukra. Láttam rajtuk, hogy valami jó nagy kalamajkába keverték magukat, de ennek felettébb örültek.Tipikus rosszfiúk ahogy látom.Kisvártatva ismét a másik, jóval kigyúrtabb alakra pillantottam. Szemei a kezében tartott könyvre meredtek, ajkain egy csábos mosoly virított, ezzel megmutatva édes gödröcskéit. Jobb szemöldöke végében egy piercing fénylett. Sötét haja rendezetlenül terült el a fején. Kimondottan vonzónak tűnt innen, a bokorból.Teljesen váratlanul ért, amikor kinyitották az ölükben tartott könyvet. Úgy éreztem, mintha egy apró, de mégis hatalmas hurrikán suhant volna végig az erdőn, megzörgetve az összes levelet. Egy zöld fény végigfutott a fák és a bokrok ágai között, egyidejűleg a fel támadt széllel.Felállt a szőr a hátamon.Ezt az egészet betudtam annak, hogy a könyvnek jókora ereje lehet. - Most, hogy megszereztük, valahova elkéne rejtenünk. – pillantott az ázsiai fiúra a magasabbik.- Én rám ne nézz Desmond! Nincs az a pénz, amiért ezt a könyvet te betuszkold a szobámba. Eric pedig tudod milyen. Azonnal kérdőre vonna, hogy mit rejtegetek. – magyarázkodik azonnal.- Igazad van. – bólint.- A te szobád pont megfelelő, ha engem kérdezel. Connor amúgy is ritkán van a szobájában, szinte csak aludni jár oda. De ott a másik lehetőség is, mégpedig az, hogy szépen visszavisszük a helyére. Jobban megnézve az arcukat annyira ismerősnek tűntek. Ajkaimat eltátva vettem jobban szemügyre mindkettőjüket, amikor beugrott a dolog. - Megvan! - suttogtam magam elé. Szemeim rögtön elkerekedtek, majd kezeimet számra tapasztottam elképedve, amikor leesett, hogy én ezt hangosan kimondtam. Nyakamat secperc alatt behúztam, szemeimet kidüllesztettem őket figyelve.- Ez ki volt? - pillant körbe a kisebbik - Ha valaki van itt, most jöjjön elő, mert nem lesz vicces, ha én talállak meg! - fenyít be. Szívem ismét hevesen kezdett el kalapálni szavaira. Összeszűkített szemekkel néz körbe, míg én csak egyre kisebbre húzom össze magamat. Aztán bumm.A Desmond néven ismert fiú pont a szemeimbe néz. Egyenesen a riadt szemeimbe.Nagyot nyelek, a levegőt szaggatottan veszem ahogy elszorul a torkom és visszanézek fekete szemeibe. Nem tudom elengedni a tekintetét. Egy gonosz mosolyra húzza szája szélét.Baljós jel.

- Csak én voltam Zach. Ne légy ennyire paranoiás! - állítja meg a forgásban barátját - Azt akartam mondani, hogy megvan mi legyen a könyv sorsa. - mondja magabiztosan, ezzel engem megmentve.Mégsem érzem magamat teljes biztonságban. Túl ravasz volt az az átkozott mosoly, amivel megajándékozott. halkan felsóhajtva döntöm fejemet a fának és hallgatom, ahogy a haverjának magyaráz. - Tartsuk meg! Még kapóra jöhet. Viszont most már menjünk be. Én még hugyálok egyet. – biccentett az akadémia kapuja felé jelezve, hogy nyugodtan menjen előre. Zach csak bólintva sétál el mellettem a könyvet pólója alá bújtatva. Mikor kimegy az erdőből csak még idegesebb leszek.Most mi lesz?A levegő is bennem reked, amikor lábaim elemelkednek a földtől és szinte kirepülök a bokorból, egyenesen a csávó elé. Szemeimet összeszorítom, amikor újra a földet érintik talpaim. Esélyem sincs megszólalni, mert azonnal belekezd.- Ne üsd bele az orrodat mások dolgába Újonc! - préselte ki tökéletesen ívelt ajkai között a mondatot feszülten és én máris elneveztem Mr. Bunkónak. Cseppnyi együttérzés sem volt benne.Fekete szeme vörösen kezdett izzani, ami csak hab volt a tortán. Szerintem inkább én pisilek ide, mint ő.Térdeim összekoccantak a pániktól, ahogy hátam találkozott egy fa törzsével. Miért nem tudom irányítani a saját testemet? Mindenemet ő uralja jelenleg. Tartotta köztünk a bő egy méteres távolságot, de tudtam, hogy ő irányított. - Értve vagyok?! - morogta közelebb lépve. Tekintetemet összekapcsoltam az övével es egy kicsit megnyugodtam, Végig az volt bennem, hogy nem bánthat. Nem teheti meg, mert az igazgató valami szörnyű dolgot tenne vele. Kihúztam magamat magabiztosan, de bólintottam egyet, meg se szólalva. - Remek. Legközelebb pedig inkább maradj a szobádban! – folytatta.- Te csak ne parancsolgass nekem! – igyekeztem hatásos lenni és a hangom sem remegett, pedig a frászt hozta rám. Szemöldökeit dühösen ráncolta össze, mély ráncok jelentek meg a homlokán és így közelebbről megbizonyosodhattam róla, hogy bizony tényleg egy piercing van a jobb szemöldöke végében. Nem szólt semmit, némán szemeztünk és majd felrobbant a szívem a zavarba ejtő tekintetétől.Kicsit sem volt kedves, nem arról van szó. Inkább olyan lélekig hatoló, tiszteletet kivívó tekintetre gondolok. - A kíváncsi embereket senki sem bírja Cicuska. – rázta a fejét ciccegve - Attól, hogy új vagy, nem mindenkit érdekelsz. Felveszed a szép kis ruhádat, kifésülöd a hajadat és azt hiszed minden rendben? Bizonyára olyan családból jöhetsz, ahol habos-babos forró palacsinta és tökéletesen elkészített cappuccino-t tálaltak reggelire. – túrt a hajába és azt kell mondjam nem tévedett. De mi ezzel a baj? Nem lehet valakinek rendes élete, nagyszerűnek tűnő szülőkkel? Megijesztett a gondolat, hogy talán tényleg túl kiváló volt az életem. Tekintetem rémült lett, ahogy visszanéztem rá. Ő még ugyanazt a mogorva képet vágta. Azt hiszem én nem kaphatok cuki gödröcskés mosolyt.- Egyszer mondom el neked. Jobb, ha kimaradsz egyes dolgokból és végre reálisan nézed az életet. A szüleid bedobtak ebbe az iskolába és te nem azon töprengsz, hogy hogyan szerezz

barátokat, hanem pont az ellenkezőjét éred el. Egyszerűen csak tűnj az utamból és ne legyél ennyire kíváncsi. Baromi idegesítő. – forgatta meg szemeit és elsétált mellettem, mintha ott se lettem volna. Egy reszketeg sóhajt engedtem ki ajkaim közül és térdre borulva kezdtem el levegőért kapkodni.Nagyjából öt perc múlva éreztem úgy, hogy akkor most már ideje nekem is bemennem. Nem találtam biztonságosnak egyedül kint maradni ebben a szörnyen sötét erdőben. Alaposan körbenéztem mindenfelé, miközben visszaosontam a szobámba.Kriss még mindig hangosan horkolt.Lehet ezért lépett le az előző szobatársa is. Mondjuk én elég mélyen szoktam aludni, szóval akkor legközelebb nekem kell majd hamarabb elaludnom és nem lesz baj.Betakartam a csajt, mert lerúgta magáról a takarót, majd én is befeküdtem az ágyamba, nadrágomat levetve, a kis bugyimba maradva. Szeretek csak egy alsóneműben és egy nagyobb pólóban aludni. Sokkal kényelmesebb. A kíváncsiságom viszont ismét a bolondját járatta velem. Milyen könyvet loptak el, amihez már régóta nem nyúlt senki és ez miért olyan nagy dolog?- Ahh Stella! Ne gondolkodj már ilyen hangosan! Megsüketülök. – morogta Kriss félálomban, fejét a párnájába nyomva.- Eddig pedig elég mélyen aludtál. - mosolyodtam el halványan, majd hasamra fordulva hunytam le szemeimet és igyekeztem kiüríteni az agyamat. Nem tudom mitévő legyek, de igyekszem messziről elkerülni Mr. Bunkót.Aztán újból eszembe jutott, hogy honnan voltak ismerősek. A csoportkép a díjak mellett.Pedig a fotón annyira aranyosan nézett ki ez a Desmond, élőben meg egy tapló seggfej.- Fleming már csak ilyen. Lehetetlen lenne megfejtened, szóval hagyd a fenébe és ne ezen rágódj! - sóhajt fel Kristin, majd vissza is alszik, amit csak onnan tudok, hogy újfent horkolni kezd. Szavain meglepődöm.Lehetetlen?Ennyire rossz lenne, hogy mindenki feladta a megfejtését?Valaminek történnie kellett a múltban, ami miatt így megváltozott és száznyolcvan fokos fordulatot vett az élete.

Ötödik fejezetStella

Az éjszakám kifejezetten kegyetlen volt. Minden kis neszre felriadtam és amikor már hajnalodott, képtelen voltam visszaaludni. Az ajtó felé szereltetett rádió hirtelen kezdett el recsegni, amire Kristin is felkelt és mindketten idióta ábrázattal figyeltük a műszer. Szobatársam magára kapta a zöld egyenruháját, haját pedig átfésülte, aztán leült a sminkelni.

- Jó reggelt! – hallottuk meg az igazgató hangját. - Mindenkit megszeretnék kérni, hogy negyedóra múlva legyen az udvaron. - mondta egy cseppet sem kedves hangnemben a férfi. Szinte érezni lehetett a tónusából a dühöt. Kriss-re pillantottam, aki csak vállat vonva ásított egy nagyot.- Nem tudom ez mi volt. Ritka alkalmak egyike, ha gyűlést tart. - beszélt hozzám, miközben én a tegnap délután megkapott egyenruhámat kezdtem el magamra aggatni. Hajam végét egy hosszabb fonatba fogtam össze, hogy ne álljon szerteszét, majd Kristin segítségével kitaláltunk az udvarra. Még csak most láttam igazán, hogy milyen sok gyerek jár ide. És erről az akadémiáról az emberek nem is tudnak. Vagyis egy része biztosan nem- Kérlek ne hagyj el, mert eltévedek! - sóhajtottam fel, belekarolva a lányba. Kíváncsi szemekkel koslattam utána, miközben nagyjából mindenkit megbámultam. Sok embernek volt színes a haja és volt, aki repülve közlekedett.Nekik ez egy természetes dolog én viszont még mindig alig tudtam feldolgozni. Itt mindenkinek ilyen varázsereje van, vagy van olyan is, mint én? Aki egyszerűen csak véletlen pottyant ide. Miközben erősen gondolkodtam, valaki váratlanul durván nekem futott sikítozva. Ijedten pillantottam a csajra, majd megláttam Amber mosolygó és egyben rémült ábrázatát.- Ó, ne haragudj! – vigyorodott el kínosan, mire megráztam a fejemet, miszerint nem gond. Ezt követően beállt a párosunkhoz. – Marcus végigkergetett a folyosón. – pihegett, térdein megtámaszkodva. Nem kérdeztem meg, ki az a Marcus, mert úgy voltam vele, előbb-utóbb úgy is kiderül. – Annyira gyűlölöm! – morgolódott tovább, de elhallgatott, amikor egy magas srác csapódott be mögé és a lányt a derekánál átkarolva felkapta és megforgatta a levegőben. Elég sokan nézték őket, de nem zavartatták magukat, felhőtlenül nevetgéltek.Meglepetten vettem észre a fiú pasztellrózsaszín, rövid haját. Elsőre azt mondtam volna, hogy basszus mennyire helyes, de minél tovább nézem, annál jobban megbizonyosodom róla, hogy ő bizony nem csupán helyes. Inkább szép. Csodaszép mosollyal, hófehér fogakkal és hibátlan bőrrel volt megajándékozva. Modellnek is simán elmehetne, mivel egyszerűen vonzotta az ember tekintetét. Arca kicsit kipirult a futástól és ingjén a gombok félrevoltak gombolva. Figyelmetlennek és kapkodós típusnak tűnt így elsőre. Szemeit nagy sajnálatomra napszemüveg takarta, ami miatt nem tudtam megcsodálni azokat.Mellé állt be egy vele egymagasságú, kicsivel izmosabb pasi. Világosbarna, fényes haja kontyba felkötve, alul pedig felnyírva. Kezeit összefonva tartotta a mellkasa előtt, ahogy némán figyelte a viháncoló párost. Karjain megfeszült a fehér anyag, táskája csak az egyik vállán lógott lefelé hanyagul. Már mindenki összevolt kovácsolódva, én pedig senkit nem ismertem. Nem jó érzés a kitaszított szerepben lenni, de most ez jutott.- Srácok, ő Stella Grey. - karolt át kicsit pipiskedve Kristin, kiszakítva mindenkit a gondolataikból. Szőke hajába belekapott a szél, ezért arcát félig eltakara, de nem zavartatta magát. - Ő itt Marcus Blake, a mi kis cukifiúnk. - mutatott a rózsaszín hajú tagra napszemüvegben, aki egy vigyorral biccentett. - Ő pedig William Boast, a csapat bolondja. - mutatott ezután a másik ismeretlen srácra, aki elkapta a jobb kezemet és megcsókolta a kézfejem. Halkan felnevetve bólintottam köszönés képpen. – Ambert már ismered, ha jól tudom. – intett a vöröske felé - Stella a csapatunk új tagja. Ne perverzkedjetek vele fiúk!

Kivéve, ha Stella nem akarja. – parancsolt rájuk felnevetve, miközben a srácok röhögcsélve, vállaikat összenyomva, jót szórakoztak.- Sziasztok! - köszönök egy cseppet zavarban érezve magamat. Reménykedem benne, hogy hamar megkedvelnek, mert szeretnék beilleszkedni ebbe a társaságba. Túl kíváncsi voltam, hogy nekik mi az erejük, ezért kikívánkozott belőlem a kérdés, mint egy kisgyerekből. - Nektek is van valamilyen képességetek, igaz?- Persze. - válaszolt William egy kacér mosollyal, hirtelen eltűnve. Megszeppenve néztem a többiekre, ők meg csak halkan nevetve figyeltek engem. Izmos karok öleltek át váratlanul, majd megint látható lett a fiú, szemöldökeit emelgetve szemtelenül. - Én láthatatlan tudok lenni. - mosolyog aranyosan, amin én is elmosolyodom. Szóval láthatatlan. Azt hiszem ez elég menő azért. Mondjuk a többieknek az ereje is elég király. Hisz ki ne akarna teleportálni? Meg mások fejébe látni néha? Ismétlem néha! Szóval, ha ezt hallod Kristin, akkor még most mássz ki a fejemből!- Az enyém nem valami pozitív. Ez a szemüveg a baj elkerülésére kell. - mutat napszemüvegére Marcus, egy pajkos kis ajakgörbülettel.- Jaj, ne szerénykedj már! – kacag fel Amber - Ő bárkit el tud csábítani a szemeivel. – vonogatja szemöldökét ő is - A csábos tekintetének senki se tud ellenállni. - meséli tovább, mire meghökkenek. Ez most váratlanul ért. Hát ez nem valami nagy képesség, hogy bárkit rá tud venni a szerelemre, de valamire biztosan lehet használni. Halkan elnevettem magamat, majd hallottuk, ahogy az igazgató beleszuszog a mikrofonba, így mindenki a focipálya felé fordult.- Egy komoly dologról szeretnék veletek beszélni. - szólalt meg morgós hangján, köszönés nélkül Mr. Bran. Idétlenül álldogált a tanárok mellett, akik szintén értetlenkedve várták a folytatást. - A tegnapi nap folyamán valaki ellopta az Átkok könyvet. - itt mindenki halkan suttogni kezdett, a légkör feszülté vált. - Az Átkok könyvét?- Hogy mert valaki hozzá nyúlni?- Lehet, hogy az új gyerek volt?- Vajon mire kellhetett?Sorra hallottam a körülöttem sutyorgók kérdéseit.Milyen Átkok könyve?Nem hangzik valami bíztatóan. Már a nevétől is mindenki feléledt és pletykálkodik. Jó kis iskolai téma lesz ez szerintem. - Csendet kérek! – emelte fel a hangját feszülten, mire mindenki elhallgatott. - Nem tudjuk kinél van. Lehet az diák vagy tanár. - folytatta az igazgató - Aki bármit tud róla, az kérem sürgősen jelezze nekem és szeretném minél hamarabb, bajmentesen visszakapni a biztonság megőrzése végett. A kapukat lezárom az emberi univerzum és a másvilág között. Innentől nem járhattok ki, nem vehettek új ruhákat, nem mehettek bulizni, amíg elő nem kerül a könyv! - fejezte be a beszédet, a végét szinte már kiabálva. – Köszönöm a figyelmet! Most menjetek órára! – adta ki az utasítást, majd beviharzott az épületbe. Erre mindenki hangosan kezdett el hisztizni.Bután éreztem magamat, hogy semmit sem értettem ebből az egészből, de aztán mégis magamat éreztem a legokosabbnak. Minden egy pillanat alatt jutott az eszembe. A tegnapi esti incidensem Desmonddal meg a haverjával.

Baszki ők lopták el a könyvet! Ebben biztos vagyok! Sürgősen beszélnem kell a dirivel. Kriss azonnal felém kapta a fejét és kidülledt szemekkel nézett rám. Kezemet azonnal a szájára tapasztottam és behúztam az akadémiára magam után.- Ne láss mindig a fejembe! - szidom le egyből nyugtalankodva. Azért ez elég szar, mert nem akarom, hogy mindent tudjon amire csak gondolok.- Nem tehetek róla! Egyszerűen csak úgy jön és nem bírom visszatartani. Még gyakorolnom kell. - sóhajt hangosan majd, fel-alá kezd el járkálni nyakkendőjét igazgatva idegességében. - Most azonnal meséld el mi történt! Tudni akarom! - néz rám nagy szemekkel és elém tipeg.- Pont eleget tudsz. Így sem szabadna erről másnak tudni kettőjükön kívül. - mondtam ingerülten, de ismételten elszóltam magamat.- Kettőjükön? Akkor ketten voltak? Zach vagy Connor? Biztos Connor. Ő rettentően okos és rafinált. Vagy talán Zach volt? Ő meg gyors és alacsonyabb, ezért talán több helyre befér. - gondolkodik hangosan, én meg csak lesütött szemekkel figyelem cipőm orrát. Nem szándékozom ebbe belefolyni. Csak elakarom mondani az igazgatónak, amit láttam és amit Desmond mondott nekem. Erre nincs mentsége. - Mondj már valamit! - dobbant lábával idegesen.- Nem tehetem! Ez már így is elég komoly. - De a szobatársad vagyok, ezen felül pedig már a barátod is! Igazán beavathatnál Stella. Hátha tudok valahogyan segíteni.Sóhajtva kerülöm ki, majd visszaindulok a szobám felé szó nélkül.Az iskolát három nagyobb területre lehet szakítani, amit folyosók választanak el egymástól. Az egyikben vannak az osztálytermek és a tanítások ott zajlanak, míg a másik kettőben a szobák vannak, ahol mindenki lakik. Külön a fiú és külön a lány részleg, ha jól figyeltem meg eddig.- Várj már! - kapja el a karomat félúton a lány, de arra nem számítok, hogy a másik karomat is megfogják és behúznak egy ajtón. Mivel Kriss szinte hozzám van csatolva, így ő is repül velem a földre és szinte átesik rajtam, felhorzsolva térdét. Én seggre érkezek, de amint tudok pattanok is fel gyorsan, majd azonnal egy gombóc keletkezik a torkomban, amikor meglátom Zach-et és Desmondot keresztbefont karokkal a mellkasuk előtt.- Stella menjünk innen! - kapja el újfent ijedten karomat szőke barátnőm, és kiakarna húzni, de Mr. Bunkó leszólja.- Ne nyafogj már! Inkább beszélgessünk! - nyomnak le minket egy-egy székbe. Mérges szemekkel figyelem őket. Gondolom a könyvről akarnak beszélni, de én elfogom mondani az igazgatónak, ha akarják, ha nem. - Ő is tudja már mi? - biccent fejével a mellettem ülőre, mire bólintok. A gyomrom jelenleg borsó méretűre szűkült össze és a víz is levert, de azt várhatja, hogy én majd behódolok neki. Tartom magamat. Szemtelen s neveletlen. Élvezi, ha irányíthat ezért pont ezt kell megakadályoznom.Nem fohászkodok meg előtte. Tekintete ijesztő és lélekig hatoló és azt akarja elérni, hogy féljek, ami miatt egy apró, pimasz mosoly kúszik fel arcomra. - Mondtam, hogy ne mondd el senkinek Cicuska! – cicceg a fejét rázva. - Ennyire értetlen vagy basszus?! - csattan fel, az asztalra csapva jobb kezét, ami megrémiszt. Mindketten összerezzenünk Krisitinnel és egymásra pillantunk.

- Nem mondtam el neki! Nem tehetek róla, hogy a fejembe lát. - mondom komolyan, fekete szemeibe visszanézve higgadtan, amik egy pillanat alatt kezdenek el vörösen izzani a feleselésem miatt.Hamar kilehet hozni a sodrából. - Ez kurvára helytelen! Ti is pontosan jól tudjátok! – siet a védelmemre Kristin. Hirtelen állok fel, magam után húzva a lányt és kinyitom az ajtót, hátha sikeresen megléphetünk, de teljesen lesokkolok, amikor megpillantom anyut és aput az ajtó mögött mosolyogni.A szívem egy pillanatra megáll, erősen beszúr, majd zakatolni kezd, mintha új életre kapott volna. Szemeim könnyesek lesznek a boldogságtól, látásom elhomályosul.A fejem kitisztul. Végre itt vannak.Eljöttek értem. Miattam vannak itt.Nem időzök sokat, azonnal a nyakukba ugrok zokogva, remegő lábakkal.

Hatodik fejezetStella

Egy másodperc törtrészeként tűnnek el a szüleim, mintha itt sem lettek volna. Némán, megszeppen figyeltem hűlt helyüket, torkom elszorul egy kis időre és a levegőt is akadozva veszem. Arcom tiszta nedves, ahogy meredek az előttem lévő üres folyosóra. Egy árva lélek sincs itt. Nem tudom ez mi a fene volt, de egyáltalán nem tartottam viccesnek. Szívem még mindig hevesen kalapált, ahogy arcomat megtöröltem a nyakkendőmmel ügyetlenül.Olyan valóságosnak tűntek.Az a kedves mosoly az arcukon...- Te szemét! – hallom meg Kristint és megfordulva látom, ahogy Zach-nek ugrik. Nagyon harcias csaj azt meg kell hagyni és hálás vagyok, hogy kiáll mellettem, de tudjuk, hogy esélye sincs a csávó ellen, főleg, amikor egy egyszerű mozdulattal lefogja a lány kezeit.Azonnal felmegy bennem a pumpa és idegesen megyek vissza, majd meghúzom a haját én is. időközben rájöttem, hogy valószínűleg miatta láttam a szüleimet. Ez rohadtul nem poénos, főleg, hogy az érzelmeim jelenleg nagyon labilisak. Így is majd megveszek anya támogató szavai nélkül és apa bátorító ölelésétől.- Álljatok már le! - szólt közbe Desmond és itt elkezdett égni mindhármunk cipőjének orra. Apró láng volt ugyan, de akkor is váratlanul ért, így azonnal szétrebbentünk. Lábamat felemelve kezdem el paskolni a műanyag részt és igyekeztem eloltani a tüzet, ami el is tűnt. Gyorsan dobogó szívvel néztem Mr. Bunkóra, akinek - miután befejeztük a hisztit - vörös szemei újra sötétbarnák lettek, de továbbra is szigorúan fénylettek.- Fleming! Velem ne csessz már ki! Mindig a szívbajt hozod rám ezekkel a szarokkal! - vágja tarkón Zach a magasabbikat, aki csak megforgatja a szemét. - Na szóval… - néz rám, eleve is vékonyka szemét, még vékonyabbra szűkítve - Ha nem mondod el, hogy nálunk van a könyv, visszakaphatod őket. Gondolom a szüleid voltak. - lassan bólintottam egyet, majd Kriss mellé

sétáltam. Nem akartam itt lenni, szóval nem fog eljárni a szám és akkor talán hazajuthatok az egyik kapun keresztül. Fogalmam sincsen hogyan és mikor, de remélem egyszer majd tényleg hazamehetek, ha hagyom őket.- Kapjátok be! - fogta meg Kristin a csuklómat és kihúzott a teremből. Szótlanul követtem a folyosón, miközben az összes festmény minket bámult, pedig mozdulatlanok voltak. Különös.Fejemet lehajtva könnyesednek be újra szemeim és magam elé képzelem a szüleimet. Hiányoznak, hiába hagytak itt magamra.Hiába nem szóltak erről a helyről.- Ne sírj, hé! – álltunk meg a szobánk közepén, majd letörölte könnyeimet és egy zsepit előkeresve felém nyújtotta. – Igazi parasztok! – zsörtölődött csendesen. Hangosan trombitálva fújtam ki orromat, majd leültem az ágyra. - Választ adok mindenre. Kezdjük azzal, hogy Zach-nek ez a "képessége". - mutat idézőjeleket ujjaival. - Szóval neki az az ereje, hogy belelát mások lelki világába, eláltal látja a legnagyobb vágyaidat, álmaidat és sajnos az ellentétjét is. A legnagyobb félelmeidet. Mellesleg ezeket megtudja neked mutatni, mintha az tényleg ott lenne a szemed előtt. Varázslatos és ijesztő is egyben. Szerettem és még most is szeretem a nagyit, hiányzik is, de azt hiszem berosálnék, ha hirtelen megjelenne előttem. – nevetett halkan – Igazából ezzel az erővel nem megy sokra, de mégis megtudja félemlíteni az embereket. Úgy tűnik neked a legnagyobb vágyad az, hogy láthasd újra a szüleidet? - sóhajt fel halkan, fülei mögé tűrve rövid haját, ezzel felfedve fényesen csillogó fülbevalóját.- Azt hiszem jelenleg igen. Rengeteg kérdésre választ szeretnék kapni tőlük. Nagyon hiányoznak és idegesít a tudat, miszerint szó nélkül hagytak magamra. Nem is értem, hogyan gondolták, hogy elküldenek ide. Annyira fura ez az egész. Nekem nincs semmi erőm. Nem csörgedezik mágia az ereimben. Vagyis ez idáig nem tudtam róla. – sütöttem le szemeimet gondterhelten és arcomat kezeimbe temettem.- Hát valószínű, hogy a szüleidnek igen, különben nem tudtak volna az akadémiáról. A sulit csakis az olyanok ismerik, mint mi. Mágusok, boszik, varázslók és egyéb ritka alakok. – kacag fel - Ne vedd magadra amúgy a fiúk hülyeségeit! Desmond a pirokinézist tudja uralni, ezért olyan nagyképű. Az egyik legnagyobb erő, amiről én hallottam, de már nem igazán használja a suliban, se máshol. Csak néha látom, ahogy meggyújtja valakinek a cigijét, vagy esetleg órák után eléget egy dolgozatot. Hatalmas seggfejek, de szerintem ezt nem kell magyaráznom, láttad magad is. Senki se érti, hogy mi történt, ami miatt Fleming ilyen nagy tapló lett. Én már eleve így ismertem meg őt, de a pletykák szerint történt vele valami, amitől bunkó lett és bezárkózott. Nem különösebben izgat. – ül le velem szemben az ágyára. - Zach meg alapból egy pöcs. A családja Japánból jött és folyamatosan támogatják az iskolát pénzzel, ezért azt gondolja bármit megtehet. Úgy hallottam irtó gazdagok. Az új egyenruhát is ők tervezték. – mutat a szoknyájára - A bandájukba tartozik még Connor Jenks, aki alakváltó és ezt előszeretettel használja. Nem egyszer szívatta meg az osztályát azzal, hogy ő a tanár, miközben tudja, hogy az erőnket tilos használni tanítási óra közben. Kivéve, ha ez a feladat. Vigyázz vele! – figyelmeztetett - Aztán ott van James. Ő az ikertesóm. – halkul el - Viszont nem kezeljük egymást testvérekként. Sose jöttük ki jól egymással, folyamatosan bántott engem és mai napig nem tudom a miértjét. Most meg belekeveredett ebbe a bandába, aminek a szüleim marhára nem örülnek. Sokat füveznek és otthon is rengeteget káromkodik. Mint egy nagyra nőtt gyerek, akit már lehetetlen lenne megnevelni. Véleményem szerint ezt már kiskorában eldöntötte, hogy akkor ő lesz a rosszfiú és kész. A lényeg, hogy ő is a bandába

tartozik. - von vállat, de látom rajta, hogy belül nagyon zavarja a dolog. - Neki se valami hasznos a képessége. Átlát olyan dolgokon, amiken más nem és falon át is tud közlekedni. - neveti el magát sokkos arcomat látva. – És a csapat dívája Tessa Mable, a szupernyúlékony csaj. Mindenki tudja, hogy isteníti Desmondot, de a srác még csak rá se hederít. – szusszan fel – Ilyen az élet. Igazságtalan. - Igen, azt hiszem ebben egyet kell értenem.- Na ennyi infó mára bőven elég lesz. Nemsoká kezdődnek az óráink. Készülj el!- Amúgy mért van nyáron is suli? - Mi az a nyár? – kérdez vissza cinikusan – Mr. Bran szerint fejlődő egyedek vagyunk és nem pazarolhatjuk el azt a sok szabadidőt haszontalan dolgokra. Fontos, hogy megtanuljuk a lehető legjobban használni az erőnket és a magunkénak tudni. Bla bla bla. Süket duma. Nincs családja és valószínűleg szarrá unná magát egyedül.- Vagy úgy. – hümmögtem – Mindjárt rendbe szedem magamat. A sminkes asztalhoz ülve rögtön elfogott egyfajta pánik. Most én, akinek semmi szuperereje, semmi varázslatot nem tud, bemegyek egy olyan közegbe, ahol már mindenki ismeri egymást és mindenki tud kezdeni magával valamit. Sóhajtva dőltem hátra a székbe, kisírt szemeimet vizslatva.Akaratlanul is Mr. Bunkó felé terelődtek a gondolataim. Megakartam fejteni őt.Érdekelt, hogy mi történt vele, miért változott ekkorát. Az aranyos, mosolygós srác a fényképről, most egy rideg és hűvös alakká vált. Túlságosan is kíváncsi személy vagyok, így elhatároztam, hogy muszáj lesz belelátnom egy kicsit. Nem a többiek előtt, hanem magam előtt szeretném felfedni. Elhatároztam, hogy mindent megteszek majd annak érdekében, hogy rájöjjek a Fleming rejtélyre. Igen, azt hiszem így fogom hívni. Fleming rejtély.

***

Kristin segítségével bepakoltam a kapott táskámba, amire az iskola logója volt varrva és elindultunk az épület azon részébe, ahol a tanítások folynak. Egy részem izgatottan várta az új dolgot. A másik viszont kicsit még félt és csalódott maradt. Útközben hozzánk csapódott a Amber és William. Mindketten a semmiből termettek mellettünk, ami egy enyhe szívinfarktust okozott nálam. Még bőven hozzá kell szoknom az abnormális helyzetekhez. Szöszi barátnőm meg se lepődött, csak nevetve üdvözölte őket. A teremhez érve, zakatoló szívvel léptem át az ajtót. A diákok felénk kapták a fejüket. Pontosítva felém. - Ez lesz a mi helyünk. – telepszik le Kriss az egyik székre, miközben a kíváncsi tekintetek rajtam ragadtak. - Eddig egyedül ültem. Marcus felettünk jár. Ő Flemingék osztálytársa. - mellé pakolok. - De végre van padtársam! - vigyorog rám, kék szemei pedig izgalomtól csillognak.A jókedve rám is hamar rám szállt, így később már mosolyogva beszélgettünk egymással. Megosztott magáról pár fontosabb dolgot és én is így tettem. Jól éreztem magam a

társaságában, még ha néha idiótán is viselkedik. Könnyen megtudtam neki nyílni, de csak sablonos dolgokat osztottam meg vele. Alaposan kiszeretném ismerni. Aztán elkezdődött az óra. Egy idősebb korosztályba sorolható férfi, név szerint Dr. Martin Leus avatta fel a napomat. Egy középkorú, afroamerikai pasas volt, zéró hajjal, de annál vidámabb természettel.Vicces fószer volt így első meglátásra.Végigpoénkodta az órát, velünk nevetett a kérdéseire ért válaszokon.Egyszerű ismeretfejlesztő órát tartott. Arról mesélt, hogy ő miként és hogyan jött rá képességeire. Ahogy láttam, a többiek már halálra unták magukat az ismétlődő sztori miatt, de én nagyon érdekesnek találtam. Minden bizonnyal én is azért vagyok itt, mert valami erő lakozik bennem. Már csak rá kell jönnöm mi is az. Nem vagyok jó az emberismerésben, ezért néha magamon se tudok kiigazodni. Ettől függetlenül megszerettem volna tudni, hogy ki vagyok valójában. Csöngő után páran bemutatkoztak nekem, majd mind kimentünk a folyosóra. Oldalra pillantva pont megláttam Desmondot, ahogy Zach-el és egy ismeretlen csávóval beszélget, ki platinaszőke hajjal és Kristinéhez hasonló, virítóan kék szempárral rendelkezett. Magas volt, széles vállakkal, pisze orral. Vastag, bal oldalon bevágott szemöldökkét kérdőn vonta fel, majd felnevetve csapta meg gyengéden a mellette álló lány karját, mint akinek leesett volna a tantusz egy poén után. Szemrevaló volt a maga laza stílusával, ugyanis a nyakkendője hanyagul lógott a nyaka körül, első gombját kigombolva az ingjén.A világosbarna hajú lánynak, szőke melírral voltak feldobva a fürtjeit, amik tökéletes takarták melleit. Bizonyára ő lehet Tessa, ugyanis egyedül ő volt a fiúk közelében. Csak oldalról láttam, de éreztem, hogy fontos lehet a társaságnak.Főleg Jamesnek.Kisvártat egy másik pasi is befutott. Rövid haja csapzott volt és az ingje teljesen kivolt gombolva, így mindenki rálátást nyert nap barnította, csillogó bőrére. Hasizma kidolgozott volt, nyakát és mellkasát fekete tetkók fedték be, ujjain gyűrűk sokasága díszelgett. Gyorsan begombolta az anyagot, megkötötte a nyakkendőjét, majd mindenkivel lepacsizott, a csajnak pedig egy nagy puszit nyomott a fejére.Talán túl sokáig néztem őket, mivel Mr. Bunkó elkezdett körbepillantani. Lehet érezte, hogy valaki figyeli. Amikor találkozott tekintetünk, kicsit megszeppenve figyeltem tovább. Egyszerűen vonzotta a tekintetemet fekete szembogara. Semmi emóciótt nem tükrözött az arca, ami inkább sajnálatra méltó volt, mintsem ijesztő. Minden érzelem kilett ölve belőle és ez az, ami igazán megrémisztett.Éjsötét íriszei feltérképezték arcomat, majd tekintete elkezdett lefele haladni egy pofátlanul csibészes mosollyal. Mindkét mellemet megnézte magának, aztán a combjaimat is jócskán megleste. Perzselt a tekintete és tudtam, hogy direkt játszadozik velem. A szoknya sajnos igen sokat mutatott, de úgy tűnt, ez csak engem zavar. Mindenki magabiztosan hordta a ruhadarabot az akadémián. Fogait összeszorította, állkapcsát befeszítette és jobb szemöldökét felvonta amint újra találkozott a tekintetünk.Mintha azt kérdezné: Mit akarsz te perszóna?Hát Desmond Fleming, megakarom tudni a titkodat.Megfoglak fejteni.

Hidd csak el...

***

Kriss a napokban teljesen a fejemre nőtt, már amennyire tudott, mivel olykor külön voltak az óráink és Amberrel lógtam. Ő se olyan régen került be az intézménybe, így ez valamelyest megnyugtatott.A szüleimet képtelen voltam elérni. Se az üzeneteimre, se a hívásaimra nem reagáltak, ezért megesett, hogy inkább az ágyamban maradtam volna kisírni az életemet.Kristin természetesen jobban kezelte a helyzetet. Próbalta feldobni a hangulatomat amikor csak alkalma adódott rá, idiótaságokat művelt és általában még jót is nevettünk a végén. Természetesen most is zaklatni jött az ebédlőbe, amikor meglátta, hogy egyedül eszek.- Már megint őket nézed? - ült le velem szembe a menzán. A kaja abszolút tűrhető és finomabb, mint a régebbi iskolámban. Szokásosan most is, mint minden nap Desmondot és a bandáját néztem ebéd közben. Ahogy Tessa teszi-veszi magát. Ahogy a srácok egymást lökdösve mennek a focipályára. Kristinnek szerintem fogalma sincs, hogy mi a tervem, vagy legalábbis nem teszi szóvá.- Kiket? Fogalmam sincs miről beszélsz. - rázom a fejem határozottan és tekintetemet egyből az előttem ülőre szegezem. Sóhajtva forgatta meg szemeit, majd elkezdte az ételt turkálni villájával, miközben dumált hozzám.- Nyilván Flemingékre gondoltam. Tiszta bolond vagy Stella a napokban. Miért nézed 0-24-ben őket? - vonja fel szemöldökét érdeklődve. Nem őket, csak őt. Ajkamba haraptam kínomban. Az egész szituáció úgy tűnhet, mintha megszállottan sasolnám ezeket a csávókat, pedig erről szó sincs.Amikor aztán ismételten rájuk pillantottam – esküszöm csakis megszokásból - Connor is pont minket nézett, így ebből adódóan találkozott tekintetünk. Egy ideig szemeztünk. Kihívó és becsmérlő tekintettel fixírozott. Megunva a játszmát kezdtem el némán enni, válasz nélkül hagyva Kristint. Nem mintha eddig olyan sokat beszéltem volna. Szívem hevesen dobogott, amikor láttam, hogy ő és Desmond elkezdtek sétálni az asztalunk felé. Az étkező elnémult. KRISS, HA MOST HALLASZ HÁTRA NE FORDULJ! De persze nem is ő lenne, ha nem nagy szemekkel fordult volna meg. Felnyögve kaptam orrnyergemhez és megmasszíroztam ujjaimmal. Mr. Bunkó velem szemben foglalt helyet, Kriss mellett, az asztalhoz csapva a tálcáját, hogy még azok is ránk figyeljenek, akik eddig nem tették. A levese felcsapódott az ingemre, de nem tettem szóvá. Connor nem messze tőlem levágta magát, Zach pedig a távolból pásztázott minket, Tessával és Jamessel beszégetve félig. - Idefigyelj Cicuska! - szólt rám határozottan Desmond. Nagy levegőt véve pillantottam fel vérvörösen izzó szemeibe, amik határozottságot sugároztak. Ettől függetlenül csak megszeretett volna félemlíteni. Gyomrom ezzel ellenben görcsbe rándult és a pár perce bekanalazott ételt szerintem simán kihánytam volna idegességemben. Én erős voltam a magam módján, de néha még nekem is sok volt az a feszültség, amit a fiú miatt éreztem. Ébenfekete tincsei szépen beállítva, mutatósan terültek el a fején. Ingje viszont az ellenkezőét sugallta, hanyagul terült el rajta.

Nyakkendője nem volt megszorítva, így a rosszfiús kinézetét sikeresen tartotta. Ezzel a dühös ábrázattal csak jóképűbbnek látszott. A lányok gondolom odáig vannak érte. Szinte idáig érzem, hogy ez a határozottsága nem csak engem izgat fel. A parancsolgatós énje jó pár bugyit benedvesíthetett már. Mellbimbóim megkeményednek a melltartómban, tekintetemet az övébe fúrom egy féloldalas, alig látható mosollyal. Szeretne engem is irányítani?Na azt lesheti.- Irritáló a folytonos bambulásod! Nem vagy az esetem. Egy kicsit sem. – szusszan fel, játszva a szomorút – Sajnálom Cicuska, de azt hiszem ez nem fog összejönni. Te meg én? – nevet fel szarkasztikusan, ami miatt megjelennek az apró gödröcskéi szája szélén. Csökönyös.- Tényleg semmi esélyem Des? – biggyesztettem le ajkaimat egy csalódott arckifejezéssel, mire szúros tekintete megváltozott. Egy pillanatra elkerekedtek a szemei.Megleptem.Előrébb dőlve megtámasztottam fejemet tenyereimben, melleimet kinyomva felé, arcomat pedig az övé elé helyeztem közel. Nagyot nyelt.Most megfogtam.Arcátlanul elmosolyodtam, talán kicsit túlzottan is büszkén. Szemeit a dekoltázsomon legeltette tudatlanul. Nem olyan nagyok, mint szeretném, de legalább van, akinek felkelti a figyelmét.Connor csak morgott egyet, megrúgva Desmond bokáját. Az említett zavartan fészkelődött a helyén.- Csak szállj le rólam! - állt fel, kezeit ökölbe szorítva, majd elkapta a nyakkendőmet és közelebb húzott az arcához. Orraink hegye majdnem összeért, én pedig csak hangosan dübögő szívvel pillantottam vöröslő szempárjába. Nem szóltam semmit. Egymás elő szívtuk el az oxigént. - Értve vagyok Stella? - préselte ki ajkai között a szavakat. Összeráncoltam szemöldökeimet. Eddig még egyszer sem szólított a nevemen. Gondolom most aztán tényleg mérges, vagy csak össze van zavarodva. - Hogyne. - biccentettem egy kis idő után bátrabban. Tudtam, hogy az egész ebédlő minket néz, mivel teljes csönd uralkodott a helyiségben. Rengeteg szempár szegeződött ránk. - De a helyedben leszállnék a magas lóról. – suttogtam, hisz mégiscsak én őrzöm a hatalmas titkát. Egy pillanatra sokkosan nézett rám, aztán visszavette szokásos fenyegető tekintetét. Kezemet csuklójára tettem és lefejtettem nyakkendőmről ujjait, viszont valami szokatlan történt ezután. 

Hetedik fejezetdesmond

négy évvel ezelőtt

Néha elgondolkodom azon, hogy megszökök hazulról. Csak úgy elkalandozok, világot látok, különböző nemzetiségű embereket ismerek meg és közben élvezem az életet. Másfajta kultúrákba, hagyományokba ásom bele magamat, miközben kipróbálok újfajta ételeket.Azt hiszem minimum egyszer minden tinédzser agyán végigfut ez a gondolat.Milyen lenne az életem, ha más családba születtem volna?Végül aztán ott van az a tény, hogy nem mersz elszökni, mert mi van, ha… És aztán természetesen túlgondolod az egészet, kipakolod a már becsomagolt cuccaidat és visszafekszel olyan gondolatokkal, hogy gyáva vagy. Az emberiség elvárja tőled a tökéletességet, hogy tiszteld, hallgass rá, figyeld minden óhaját. De mi van az én kéréseimmel? Mi van az én vágyaimmal, érzéseimmel?Aztán bejön a szobámba a kishúgom hatalmas, kíváncsi szemekkel és úgy érzem nincs szívem itt hagyni, hiába áll a bepakolt bőröndöm az ajtó mögött. Kicseszett béna kifogás, de ahogy a szemeibe nézek, látom a mindenséget.Azt a felfoghatatlanul önzetlen szeretetet.Azt az elnyomhatatlan ártatlanságot.Mert ilyenek a kisgyerekek. Naivak és képtelenek felfogni, hogy mi folyik a hátuk mögött vagy éppenséggel a szemük előtt és pont ettől olyan édesek.A kezemben szorongatott levelet visszacsúsztatom az íróasztalom fiókjába és lerogyok az ágyra, ahogy a fülig érő mosollyal megáldott kislányt nézem. Gondtalanul pörög a szoba közepén, szoknyája pedig váratlanul fellibben a hirtelen forgástól.Ruby haja általában kettőbe van felfogva egy-egy piros gumival, amit anya készít el neki, de mivel ma van a születésnapom, valami különlegesebbet frizurát hisztizett ki magának. Kevéske haját egy kisebb kontyba fogatta össze, majd dicsekedve jött be a szobámba, szélesen mosolyogva. - Bátyus, nézd! Anya csinálta! – ugrott fel az ölembe, mihelyst az ágyon ültem. Fejét lehajtotta, hogy jobban lássam a buksija tetején elhelyezkedő apró gombolyagot. Mosolyogva kaptam el, nehogy leessen, majd a nyakához hajolva megpuszilgattam.- Igazán csinos vagy! – paskoltam meg fenekét játékosan.- Úgy igazán-igazán? – nézett rám azokkal a tüneményes szemeivel.- Igazán-igazán. – biccentettem még egy puszit nyomva puha bőrére.Imádom minden porcikáját.Kuncogva pattant le a combjaimról és futva indult ki a konyhába, hogy elmeneküljön a puszijaim elől. Utána eredve kaptam fel a vállamra, így a hátamon lógott fejjel lefelé.- Des! – sikkantott fel kacagva – Ki van a bugyim Des! – nevetett, miközben a konyhába ballagtam vele, mintha csak egy zsák lenne. A világ legkönnyebb zsákja. Kis kezeivel és lábaival menten kapálózni kezdett. Alig bírtam lefogni az izgágát. - Desmond Vincente Fleming! Azonnal tedd le a húgodat! – parancsolt rám édesanyám, ahogy besprinteltem Rubyval a helyiségbe. Megtorpanva néztem rá, elkerekedett szemekkel, kezeim közé véve az apró termetet, aki immáron a nyakamba kapaszkodott. Kipirultan kapkodta a levegőt, babahaja szerteszét terült el a feje körül.- Te most… Te most komolyan hozzátettél egy spanyol nevet a nevemhez? – döbbenek le, fejemet hitetlenkedve megrázva.- Ha máshogy nem hallgatsz rám, muszáj valahogy felhívnom a figyelmedet. – vont vállat lazán. Felnevetve karoltam át derekát és arcára nyomtam egy puszit.- Máris érzem, hogy a legjobb szülinapi ebédet fogjuk ma elfogyasztani. – szorongatom meg, beleszippantva a levegőbe.Imádom anya főztjeit. Szívét lelkét beleteszi és ettől olyan finom minden alkalommal.

- Ne hízelegj te csirkefogó! – kacag jókedvűen, bár igyekszik halkabbra venni magát. Nem akarja apámat felkelteni, aki még mindig alszik. Ismételten nem segít anyámnak, ezzel több okot adva nekem az utálatra felé. – Inkább indíts valami zenét a nappaliban, mert így olyan csönd van! – bökdösi meg az oldalamat játszadozva.Továbbra is a kezemben tartva Ruby-t a szobámba viszem, miközben ő folyamatosan az óvodában történtekről csacsog. Én eközben kicsit ünneplősebbre veszem a figurát és elindítok halkan egy zenét. Szeretem, amikor sokat beszél, mert néha annyira beleéli magát, hogy a végén már alig tud megszólalni és egyfeszt piheg. Nem tér most ki az ovis barátnőire, pedig általában azzal kezdni. Most inkább Lucast hozza szóba, akiről már napok óta áradozik. Az első nagy szerelem.

***

Az ebéd szokásos hangulatban telik. Apa a munkájáról beszél – ami amúgy senkit nem izgat -, anya pedig a szomszédokkal történt vitáját osztja meg velük. Én csendesen hallgatom őket Ruby-val, egyszer-kétszer közbeszólva, mivel érdekel a téma a dilinyós szomszédokról. Gable-ék sokat vitatkoznak velünk. Minden ott kezdődött, hogy a cseresznyefánk átlógott az ő kertjükbe, ezzel sok munkát okozva nekik. Amikor szóltak ez ügyben, apa rögtön kezeskedett és velem együtt lemetszettük a felőlük lévő gallyakat. De aztán a következő évben is belénk kötöttek és azután is.Anyának elege lett ebből és egy hatalmas vita keletkezett.Azóta folyamatosan szívják egymás vérét, kellemetlenségeket okoznak a másiknak, ami manapság elég viccesre alakul. Gyerekes viselkedés mindkettőjüktől, de ha beleszólnék, azzal csak magamnak okoznék gondot. Inkább hagyom, hogy anya kibeszélje magából a mai nap feszültségeit, hisz ő ezt véresen komolyan veszi.- Most meg azzal jött, hogy Desmond az ő házuk előtt szemetelt! – akad ki ismét – Már hogy szemetelne ott? Felháborító! – kel fel, majd elviszi a levest és apa segítségével megterítenek a másodiknak. Mi csak szokásosan összenézünk Ruby-val, visszafojtva a pimasz mosolyunkat.

***

Ebéd után jön az ajándékosztás. Mint minden évben, most is egy borítékot kapok, benne egy vaskosabb összeggel. A szüleim elmondása szerint már túl idős vagyok egyes dolgokhoz, nehéz eldönteniük, hogy mihez van még kedvem ebben a „lázadó korszakban”. Jól is jön a pénz, amúgy sem szeretek mások előtt ajándékot bontani, ezzel felfedve az őszinte reakciómat. Nem mindig sülnek el jól ezek a dolgok.Szobámba vonulva dőlök el az ágyon a plafont kémlelve, kezeimet tarkóm alá helyezve.És várok.Tudom, hogy Ruby hamarosan megérkezik, mert egyszerűen imád a szobámban lenni, vagy bárhol máshol, ahol én vagyok. Engem pedig feltölt energiával, ha együtt nevetgélünk.Nyílik az ajtó.Bedugja a vigyorgó fejét.- Szia Des! - futott hozzám és befeküdt mellém az ágyba, fejét a vállamra fektetve.

- Ízlett az ebéd? – pillantottam rá, majd gömbölyű kis pocakjára, amit minden adandó alkalommal teletöm. Nagy kezemet rá is simítottam.- Igen-igen! – bólogat – Figyu Des… Én még nem adtam oda az ajándékomat, szóval tessék. Boldog szülinapot! – kuncogott édesen és kezembe nyomott szépen össze hajtogatott lapot. Elmosolyodva nyitottam szét, majd megpillantottam a rajzon szereplő két alakot. Egyértelműen mi szerepeltünk rajta.Csak mi ketten.Mellettem egy nagy, fekete táska helyezkedett el, ő pedig az ágyon feküdt. Tipikus kisgyerekes rajz volt, nekem mégis többet jelentett, mint a pénz. Sokkal többet. A rajzot viszont sajnos nem értettem, ezért megkérdeztem.- Miért vagyunk ilyen távol egymástól? – pillantottam le arcára. Lefagytam.A szemei könnyesek voltak, ajkai remegtek, ahogy visszafojtotta a sírást. Nem tudtam mit kéne most mondanom, ezért a rajzot eltettem és felé fordulva öleltem szorosan magamhoz törékeny testét, ő pedig úgy kapaszkodott belém, mintha búcsúznánk,- Most, hogy már tizenkilenc éves lettél elköltözöl? – motyogta a nyakamhoz rejtve arcát. Ajkaimat vonallá préseltem, nagy levegőt véve.Most mi a fenét mondjak? A gyerekek gyorsan felejtenek, de Ruby nem átlagos gyerek. Már ilyen fiatalon is rettentően okos, gyorsan számol és nagyon értelmes. Három hét múlva is emlékezni fog a szavaimra, így finoman kell megfogalmaznom a mondandómat. - Egyszer muszáj lesz. Tudod, már említettem, hogy nyár végén bekell költöznöm a Constell Akadémiára. – simogattam hátát, gyengéden suttogva neki a szavakat. Biccent egyet. – Nyár még nagyon, de nagyon soká lesz. Addig rengeteg izgi dolgot tudunk majd közösen csinálni. – pusziltam homlokára. – Rendicsek? – puszilgattam pofiját.- Milyen az a Contell Akadémia? – nézett rám érdeklődve.- Az egy bentlakásos iskola, így csakis hétvégente tudok majd hazalátogatni. Ott tudom gyakorolni az képességeimet, megtanulhatom kezelni az erőmet. Anyáék is ott találkoztak. - Egy suliban? – borzad el.- Miért ne? – nevetem el magamat. – Nem olyan vészes, hidd el. Apáék elmondása szerint az a hely elég szigorúan bánik a diákokkal, de ezzel csak nekünk akarnak jót. Egy nap, amikor majd te is megkapod az erődet és olyan idős leszel, mint én, te is oda fogsz járni. Megismerkedhetsz idővel olyan emberekkel, mint amilyenek mi vagyunk. Különlegesekkel. – hümmögve bólogat, fejét a mellkasomhoz nyomva álmosan, én pedig addig simogatom s beszélek hozzá, amíg el nem alszik.Istenem mennyire hiányozni fog.

Nyolcadik fejezetStella

Első gondolatom egyértelműen az volt, hogy: Apám, mennyire zúg a fejem!Nyekkenve kaptam halántékomhoz, majd óvatosan kezdtem el szemeimet nyitogatni.Hatalmas világosság fogadott, így reflexszerűen csuktam őket vissza szorosan. A homlokomon hidegborogatás volt, ingem verejtékben csacsogott, a testemet iszonyatosan gyengének éreztem. Émelyegtem, a gyomromat mégis üresnek éreztem. Lassan szedtem le fejemről a kendőt, ami a hideget biztosította, majd most már sikeresen kinyitottam szemeimet. - Jesszusom! Hogy érzed magad? - ugrott mellém Kristin és megfogta a kezem. Fel sem tudtam hirtelen fogni, hogy mit mond. Hogy érzem magamat? Kicseszett szarul.- Miért? – feleltem kiszáradt torokkal, ami miatt krákogni kezdtem.- A szívbajt hoztad rám! - mondta aggódva és arcomat fürkészte végig. Nem igazán tudtam, hogy mi történt és hogy miért vagyok ebben a világos szobában. Szédülve tornáztam fel magam, majd barátnőm a kezembe nyomott egy pohár vizet, amit előszeretettel kezdtem el vedelni.- Mi történt? - pillantottam rá. Tartottam a választól, mert nemigen szoktam beteg lenni vagy esetleg elájulni, ha olyan van. Most mégis egy orvosi szobában fekszek, ahogy látom és egy fehér pirula hever a mellettem lévő kis asztalon, amit be is vettem miután felfogtam, hogy fejfájás csillapító.- Fogalmam sincsen. Megfogtad Fleming kezét és aztán mindketten vagy öt percig meredtetek a semmibe. Rohadt para volt! Nem láttam még ilyet ezért szóltunk a tanároknak is. Zach is mellettünk termett és felakarta kelteni Desmondot, de nem akartad elengedni a csuklóját. Az ujjaid teljesen megmerevedtek. A szemeitek kiakadtak az eset közben, a tanárok kiürítették az egész étkezőt. Semmire nem reagáltatok. Még rázogattunk is titeket. Aztán amikor végre elengedted Fleming kezét, akkor hirtelen elájultál. - mesélte, ami csak eszébe jut, én pedig érdeklődve hallgattam végig. - Megkértem, hogy segítsenek elhozni téged ide. Connor felkapott és idehozott téged tanári díszkisérettel. Desmond közben meg csak kiviharzott az ebédlőből, felborítva minden széket, ami előtte volt. Mintha dührohamot kapott volna. Te meg már egy egész napja kivagy ütve. Lázad is volt. Azt hittem ténylegesen kórházba kell vinni. - fejezi be, kezem szorongatva. Képtelen voltam válaszolni, így magamra hagyott.Kis ideig még egyedül maradtam az ápolónői szobában, mivel Kriss elment órára. Az egyik nővértől kaptam igazolást, majd lassan battyogtam a szobám felé.Úgy éreztem magamat, mintha már több hete nem aludtam volna. Pihennem kellett. Rendezetlen hajamba túrva agyaltam a történteken, majd egy pillanatra megálltam és eltátottam a számat. Minden az eszembe jutott, amit láttamSokkosan dőltem a falnak és néztem ki a fejemből ismételten. Mintha csak egy kis részletet kaptam volna. Egy kis betekintést a mogorva Desmond, nem is olyan mogorva életébe. Ijesztő volt a tudat, hogy ezt lehet én váltottam ki belőle. Hogy ezt az egészet csak ketten érzékeltük, senki más.Láttam Ruby-t és a szüleit is, miközben mellettük álltam. Ők nem láttak engem, csak egy emlékfoszlány volt az egész, mégis ott voltam és érzékeltem a jelenetet. Mintha két külön ember lenne az akkori és a mostani Fleming.

Teljesen más személyiséggel rendelkezett.Viszont még mindig nem jutottam előrébb abban, hogy mi volt az a töréspont, ami ekkora változáson vitte át.Szenved.Ebben biztos vagyok.Éreztem a mellkasamban Desmond fájdalmát és hangos kiáltásait. Ahogy fuldoklik, de nem tudom mitől és ez aggaszt.Ennek ellenére ez meg sem látszott pár évvel ezelőtt rajta.Nevetett, boldog gyereknek tűnt, aki szinte rajong a kishúgáért. Pár perc múlva megérkeztem a szobámhoz. A folyosón mindenhol csend honolt, még a tanórákat sem lehetett kihallani. Fülsüketítő némaság lengte be az egész épületet.Hunyorogva közlekedtem, de az utat azért figyeltem. Nagy volt a fényviszony. Nagyjából már megtanultam, hogy mi merre van, így hamarabb eltudtam tájékozódni egyedül.Lassan egy hete lehettem már ezen a titokzatos akadémián és eddig még nem történt velem ennél furcsább. Láttam a múltat. Vagyis nem vagyok benne biztos, hogy ez az volt, de olyasminek tűnt.A szobámba benyitva megugrottam a váratlan látogatóm miatt. Mr Bunkó Krisitin ágyán ült és tipikus megöllek, ha rám nézel tekintettel figyelte, ahogy beljebb topogok. Átfutott agyamon a gondolat, hogy elfuthatnék, de esélyem sem volt ilyesmire, mivel a levegőben kötöttem ki kapálózva és az ereje segítségével sikeresen az ágyra ültetett. Nem szólt semmit, de láttam rajta, hogy szörnyen ideges. Kezeit ökölbe szorított és állkapcsát is befeszítette, gyilkos pillantásokkal illetve engem. Most először tűnt tényleg ijesztőnek. Arcom kipirult zavaromban és alsó ajkamat rágcsáltam, a szőnyeget bámulva. Jelenleg szívesen kölcsönkérném William képességét és láthatatlanná válnék. Vagy esetleg Amber ereje is kapóra jönne és elteleportálnék az iskola másik felére. Fura, hogy egész héten a közelébe akartam férkőzni, de most, hogy egy helyiségben vagyok vele, inkább elmenekülnék.- Ne próbálj meg manipulálni! - szólalt meg egy idő után. A feszültséget szinte vágni lehetett volna köztünk. Kellemetlenül éreztem magamt.- Sajnálom, nem tudom mi volt ez. Én nem... - magyarázkodtam volna hosszas másodpercek után, de szavamba vágott szinte egyből, nehogy egy értelmes mondatot is kitudjak bökni. - Csak ne manipulálj! Ne mássz az agyamba és ne használd az erődet rajtam! – fújta ki a levegőt akadozva. Amit másodjára észrevettem rajta, hogy valahol legbelül ő is megvolt rémülve. A hangja kétségbeesettnek tűnt, mintsem magabiztosnak. Testtartása ezzel ellenben karakán volt, a tekintete azt sugallta: Inkább meg se szólalj!Izmai megfeszültek az ingje alatt, az anyag teljesen a testére simult. Elkalandoztam a gondolataimmal, hogy vajon volt-e már olyan, hogy egyszerűen csak úgy szétszakadt rajta az ingje. Hogy a gombok már nem bírták tovább és feladták a szolgálatot. Nyakán kidagadtak az erek, a szemöldökeit mérgesen ráncolta össze. Rossz hangulatban volt.- Érted, amit mondok? - állt fel. - Igen.- Ha legközelebb is megpróbálsz hozzám érni, azt hiszem áshatod a sírodat Cicuska. – ez volt a végszó. Becsapta az ajtót hangos morajjal maga után.

Hatalmas levegőmennyiséget engedtem ki a tüdőmből és testem is elernyedve terült el az ágyon, egy cseppet megkönnyebbülve. Bevallom rosszabbra számítottam.Az elmém egy rejtett része megint kattogni kezdett. Tudatosan nem hoztam fel neki a látottakat, de ezek szerint ő is ugyanúgy végig nézte az egész jelenetet, mint én. Abban még nem vagyok biztos, hogy ő is ott állt-e mellettem, de az agya egy része pontosan azt szerette volna, ha ezt megmutatja nekem.Teljesen összevoltam zavarodva. Kezeimet kezdtem el bámulni és erősen gondolkodtam, hogy mi válthatta ezt ki belőlem.Esetleg mégis van erőm? Tanácstalan voltam és úgy gondoltam jobb lenne, ha ezt megbeszélném az egyik tanárral. Biztosra szerettem volna menni, nem csak találgatni akartam, ezért elhatároztam, hogy a késő délutáni órákban felkeresem Ms. Neal-t, hátha tud nekem segíteni.Képtelen lettem volna most aludni.

***

Út közben összefutottam egy-két diákkal, akik feltűnően megbámultak. Mintha valami celeb lettem volna. Összesúgtak a hátam mögött, végignézték ahogy elhaladok mellettük.A tanárnőre a kapunál bukkantam rá. Éppen kávét iszogatott, a naplóját lapozgatva.- Jó napot! Lenne rám egy szabad perce Ms. Neal? – szólítottam meg. Az ötneves évében járó nő felém pillantott, majd szelíden elmosolyodott. Szemüvege lecsúszva hevert az orra hegyén, szeme mellett megjelentek a mosolyráncok. Átagos nő volt, kicsivel teltebb testalkattal.- Persze Stella. Miben segíthetek? – kérdezett vissza. Elmeséltem neki az ebédlőben történteket, kihagyva belőle azt a részt, amit láttam. Csupán annyit említettem meg neki, hogy ilyen még sose volt velem, jelenleg az erőmet sem fedeztem fel. Végighallgatott, majd azt tanácsolta, látogassam meg a könyvtárat. Ott minden kérdésemre választ lelek, csak keressem a Elmossi boszorkányok könyvét. Szóval boszorkányok…A könyvtár a délutáni foglalkozások helye A diákok általában ide jönnek kidolgozni egy-egy anyagot, átbeszélni különböző projekteket vagy esetleg simán olvasni. Maga a helyiség elég tágasnak tűnt. A látvány nyugtató volt és kellemes, ahogy beléptem. Plafonig meredő, színes könyvekkel telített polcok, amik mellett gurulós létrák pihentek, hogy mindet elérjük. Néhány olvasó kuckó is ki volt alaktíva babzsákokkal, kávéfőző géppel és édességes automatával. Eddig még csak egyszer jöttem ide Williammal, mivel a kémia tanárnak kellett egy vegyészeti könyv.A segítőkész könyvtárossal nem sokáig kerestük a könyvet. A helyiség harmadik sorában rá is bukkantunk, így én befészkeltem magamat az egyik olvasó sarokba, a szekrények mögött elrejtve. A könyv borítóján ujjbegyeimmel is érezni lehetett a mintákat. Vörös és a zöld színek kombinációival felírt cím, poros oldalak, dohos szag.Biztosra mentem, hogy eddig kevesen fogták kézbe. Többet akartam tudni a képességek kialakulásáról, de a tanárnő egy boszorkányokkal kapcsolatos könyvet ajánlott. Nem szerettem volna megkérdőjelezni, de nem kötött le. Az oldalakat unalmasan lapoztam, néha felfigyelve egy-egy érdekesebb képre, de különösebben

nem kötött le. Szerettem volna az Átkok könyvéről és a látomásokról olvasni egyaránt. Viszont azt a híres neves szerzeményt nem igazán nevezte meg egyik iromány sem, ezért sokat kellett szenvednem, hogy rájöjjek a logikájára. Ilyeneket találtam, hogy A nagy könyv, Sötét könyv vagy esetleg a Fekete szavak. Ettől függetlenül megtudtam, hogy ennek a könyvnek a segítségével nem csak elátkozni lehet embereket, hanem képes vagy másokat felszabadítani átkok alól.Kim Jongdae mindenre gondolt.Egyes források szerint saját átkot is képes vagy megalkotni a könyv segítségével. Egyre kíváncsibb voltam, hogy Desmond mire fel lopta el és egyáltalán mit szeretne vele kezdeni.Pár óra olvasgatás után felfigyeltem arra, hogy a velem szemben lévő szék kihúzódik és valaki leül rá. Lassan, de egyben kíváncsian pillantottam fel az illetőre. Egy ismeretlen fiúval találkozott a tekintetem. Dús, fekete haja homlokára omlott és hatalmas barna szemei kedvesen s visszafogottan vizslattak. Vonásai erősek voltak, testtartása merev, tekintete mégis melegséget sugárzott felém. Szinte meglepetten pillantott rám, amit nem tudtam hova tenni, így zavartan fordultam el egy nekem tetszőleges irányba.Becsuktam a könyvet.- Szia. - köszönt egy kínosabb csend után, mikor már kibámulta magát – Eric vagyok. - nyújtotta a kezét. Habozva ugyan, de kezet ráztam vele.- Stella Grey. - mondtam egy nagyon halvány mosollyal, ő pedig tovább meredt rám. - Mi a gond? - kérdeztem halkan és szégyenlősen kezdtem el tisztogatni az arcomat, szoknyámat lejjebb húzva.- Tényleg te vagy az... - motyogta az orra alatt nagyra nyílt, csillogó szemekkel. Összeráncoltam szemöldökeimet kérdőn és úgy pillantottam vissza rá. Széles mosolyra húzta ajkait, majd felpattant és szorosan magához ölelt. Megremegve ugrott össze a gyomrom, erősen szorítottam magamhoz a könyvet és amint tudtam, felháborodva löktem el magamtól- Mit művelsz? – kérdeztem magas hangon, bár őszintén szólva hozzá se szóltam volna.Már az elején is olyan furcsa volt.Felkeltem a helyemről és elindultam a könyvtáros felé, hogy kikölcsönözzem azt a kevéske könyvet, amit összegyűjtöttem. Amióta volt az a látomásom Flemingről, nem igazán preferálom, ha hozzám érnek. Miután kikölcsönöztem a könyvet, sietős léptekkel hagytam el a könyvtárat, de a fiú a nyomomban volt.- Kérlek Stella! Várj már! - futott utánam. Gyors besiettem a szobámba, majd becsaptam magam után az ajtót, mellkasomhoz szorítva ismét könyveket. Ezután láttam, hogy becsúsztat alulról egy képet, majd hallottam ahogy elmegy. Leguggolva vettem fel és az ágyhoz ballagva elhasaltam rajta. - Azt hittem már itt leszel, mire vége az óráknak. – szólal meg az ágyáról Kristin és kíváncsian ül le mellém.- A könyvtárban voltam. Kerestem valamit. – válaszoltam, majd a könyveket az ágyra helyeztem, hogy kényelmesen megnézhessem a képet.Értetlenkedve figyeltem meg a rajta lévő embereket. Ezek mi vagyunk.Én, anya és apa.

De hogy kerül ez a kép ehhez az Eric gyerekhez? Ezt még a nagyi fotózta. A képen éppen a szülinapi tortát majszolom, miközben a szüleim vigyorogva néznek engem. Megfordítva a fotót láttam meg, hogy egy kis szöveg is van ráírva. Anya kézírása volt.

Sziasztok!

Itt megint Mary. Ma lett kétéves a kis Stella, de gondolom ezt ti is tudjátok. Nagyon gyorsan fejlődik és iszonyatosan okos. Remek gyerek! Jól megvagyunk, de azért hiányoztok!Remélem ti is jól vagytok! Írjatok majd, amint tudtok!

2002.06.12.Grey család

Értetlenül olvastam újra és újra a kis üzenetet és szemeimbe könnyek szöktek.Ez valami buta vicc? Szórakozik velem?Arcomat megtörölve néztem a fotót, azon gondolkodva, hogy anya ezt kinek küldhette. Nem emlékszem, hogy említette volna, hogy levelezik valakivel. Ráadásul a fő téma én vagyok. Ezen a helyen folyton akadályokba ütközöm és egy csomó kérdést kapok, amikre a választ magamnak kell megtalálnom.Olyan nehéz lenne nyíltan közölni a tényeket?Összeszedve magamat tettem a párnám alá a képet. Nem bírom tovább nézni.Ha megint elkapna egy nagyobb sírógörcs, akkor a maradék energiámat is elveszteném.Pedig energiából most egy csomó kéne.

Kilencedik fejezetStella

Az átjárók lezárása óta a diákok és egyben a tanárok sem hagyhatták el az akadémia területét. Mint kiderült, ez volt maga a másvilág. Talán azért nevezték el ennyire titokzatosan, mert az emberek jóval nagyobb többségében fel sem merült, hogy van ilyen iskola. A másik ok azért lehetett, mert valóban ez egy teljesen másik világ volt, elzárva a normális élet mindennapjaitól. A szó megmagyarázta saját magát. Itt nem szaladhattál le reggel a kisboltba és nem mehettél el a közeli diszkóba, hogy kitombold magadat. Csakis az akadémia, plusz az erők használata lehetett a legfontosabb számunkra. És azt hiszem hatásos módszer, mivel a diákok még a szünetekben is tanultak, ezzel jó benyomást keltve az igazgató felé.Desmondék nem jelentkeztek Mr. Bran-nél a héten, ezért a suli zárva tart a veszély elkerülése érdekében. Több pletykát is hallottam, miszerint a könyv nagyobb hatalommal bír, mint ahogy azt hangoztatják.

Elvileg a tulajdonosát is képes belevinni a rosszba, hamar bekeríti a szívtelenség, én pedig aggódtam, hogy a srácoknak baja esik. Tudom nem kéne, mert hatalmasnagy seggfejek, de mégis volt bennem egy olyan érzés, hogy fiatalok és nem is fogják fel, mit is csinálnak valójában.Lassú léptekkel kullogtam végig a folyosón, cipőm orrát tanulmányozva. Sokkal kényelmesebb volt a hétköznapi ruhámban lenni, mint az egyenruhában. A hétvégén ez megengedett volt.Kimentem az épületből egy kis friss levegőt szívni, amikor megláttam azt a bizonyost zöld fényt, amit akkor láttam, mikor Zach és Desmond kinyitották az Átkok könyvét. Azonnal az erdő felé kaptam a fejemet és szinte futva mentem be a fák közé.Pár nagyobb lépés után megpillantottam Fleminget a fűben ülve, miközben a jól ismert könyvet lapozgatta nagy szemekkel. Szívem azonnal hevesen kezdett el kalapálni amint megláttam, viszont ő nem vett észre. nnen úgy nézett ki, mint egy ártatlan kisgyerek, aki egy képes mesekönyvet nézeget. Tincsei homlokára tapadtak és szemei most nem izzottak vörösen. Egyszerűen barnán csillogtak. Általában csak miattam megy fel benne a pumpa ahogy észrevettem. Ajkait elnyitotta egymástól, fejét a fa törzsének döntötte, néha-néha elgondolkodva az olvasottakon.Halványan elmosolyodtam látványára meg se moccanva. Ha meglátna biztosan azonnal dühös lenne vagy megvádolna azzal, hogy leskelődöm utána.Mondjuk ez valamennyire igaz is.Csak egy kicsit kiakartam élvezni, hogy nem morog rám. Ilyen távolságról nem tűnt hatalmasnak, nem vicsorgott gúnyosan, csak úgy létezett és élvezte a magányt. - Ez így veszélyes. Nem gondolod? -lépkedtem végül elé megfontoltam. Ijedten csapta össze a lapokat, amik hangosan csattanva csapódtak össze. Azonnal felpillantott rám, majd tekintete elsötétült. Már attól feszült lesz, ha meglát. Pajkos tekintetét végigvezette rajtam, ahogy én is rajta. Szokatlan volt egy sima melegítőben látni. - Mit akarsz? - sóhajt fel gondterhelten - Idegesítő egy Cicuska vagy. - forgat szemet, én pedig nem tudom visszafogni magamat, elmosolyodom.- Ahogy te is. - vonok vállat és leülök szembe vele, kiveszem a könyvet a kezéből, amit meglepő módon most hagy.Végig simítok a borítóján csillogó szemekkel.Megbabonáz. Ujjbegyeimet végighúztam a körvonalakon, minden kisebb, kidolgozott domborulaton a könyv szegélyén. Oldalát fekete pöttyök díszítették, pont ahogy a hátulján is. A szöveget nem értettem az elején, ezért bátorkodtam kinyitni.Ismét hagyta. Egyszerűbb és bonyolultabb minták és írások voltak benne. Gyorsan végig lapoztam, majd visszamentem az első oldalra és sóhajtva néztem fel Mr. Bunkóra. Felvonta piercinges szemöldökét kérdőn, várva rá, hogy megszólaljak.- Egy szót sem értek belőle. – szólaltam meg zavartan és csak nézem a firkákat. - Elhiszem. Latin írás. A kora újkorban kerülhetett napvilágra. - Te tudsz latinul? Meglep, hogy nem csak egy öntelt hólyag vagy, aki nagyra van magával. A végén még kiderül, hogy szeretsz tanulni és okos is vagy. – kapom jobb kezemet a szívemhez, hevesen beszívva a levegőt, mintha mélységesen meglepődtem volna.

- Mekkora poén! Nem újdonság, hogy ebben is jobb vagyok. Mellesleg meddig szeretnél még a nyakamon lógni?- Muszáj mindig ekkora parasztnak lenned? – rázom a fejemet egy lemondó sóhajjal. Pedig már azt hittem, végre eltudok vele beszélgetni.Tekintetét az enyémbe fúrja, mintha megadná magát egy röpke pillanatra, ám ez csak a látszat. Belül harcol ellenem.- Naa Dees! – térdein megtámaszkodva kezeimmel hajoltam az arcához. Végig a szemeimbe nézett, bár láttam rajta, hogy megremeg és alig bírja ki, hogy ne a dekoltázsomat bámulja.- Rossz játékot űzöl velem! – teszi tenyereit a fűbe és kicsit megmarkolja a zöld szálakat. Az erek kidagadnak alkarján, ádámcsutkája fel-le mozog, miközben folyamatosan visszanyeli a nyálát. A levegő fülledtebb lesz, arcom kipirul a melegben. Érzem a testéből áradó hőt.- Azt mondod? Pedig én nagyon élvezem. – húzom féloldalas mosolyra számat. Igenis látszik, hogy hatással vagyok rá, viszont ezt elnyomja magában. Tekintete semmitmondó, üres és sötét, ahogy az arcomat fürkészi. Teste minden pontja megfeszül, élesen szívja be az oxigént orrán keresztül. Ahogy szépen lassan kiengedi ajkai között a forró levegőt, lepillantok szájára. Nagy az egója, és még annál is nagyobb a büszkesége, de a testének nem tud parancsolni. Szinte láttam lelki szemeim előtt, hogy kétségbeesetten becsapja az orrom előtt ajtajait, hogy véletlenül se jussak be a fejébe és a szívébe. Nem szeretné felfedni magát és ezt tiszteletben kell tartanom.A gyomrom görcsbe rándul, de kezeimet az övéire teszem és lágyan megsimogatom a befeszült öklét. Halkan pihegünk egymás szájába, a szívem őrülten kalapál, miközben nehézkesen megnyugszik és már nem annyira merev a teste.- Interfectorem pulchritudo. – suttogja ezt a két szót. Tudatlanul figyelem száját, ahogy megfontoltan kiejti a szavakat. Mint mondtam, semmi közöm jelenleg a latinhoz, attól függetlenül, hogy vannak latin óráink. Az alsó ajka kicsivel teltebb, amibe most szívesen beleharapnék. Rettentően puhának tűnik.Megakarom ízlelni.Ágyékom lüktetni kezd, mellbimbóim keményed merednek irányába a vékonyka felső alatt.- Mit jelent? – motyogtam kábultan. Valójában teljes mértékben hidegen hagy, hogy mit mondd, mert őrülten szexi, ahogy latinul hadovál nekem. Érzem ahogy a szívem majd kiszakad a mellkasomból. Majdnem fizikai fájdalmat érzek, ahogy a vér hangosan dübög a fülemben. Észreveszem, hogy benne is felmegy az adrenalin, de egy újjal sem nyúl hozzám.Nem ránt az ölébe és nem csókolja ki belőlem a szuszt. Az meg végképp nem fordul meg a fejében, hogy rám nehezedve magának tegyen. Vágytam rá és a tekintete azt kiabálta, ő is rám. Mégsem tett semmit. - Azt, hogy engedj el! – változik meg rögtön a hangulata. Felébredve a túlfűtött pillanatból azonnal elhúzódom tőle, benyálazom kiszáradt ajkaimat, amit ő végignéz, majd újra kinyitja a könyvet és levegőnek próbál tekint.- Menthetetlen vagy. – pusmogom az orrom alatt és inkább felkelek. Felesleges a szabadidőmet vele töltenem, hisz úgyis faragatlan marad.Épp ellépnék tőle, amikor megszólal.

- Kössünk egyezséget! – néz fel rám ismét - Ha nem kérdezgetsz a múltamról, se a jelenlegi életemről, megtanítalak egy kicsit latinul. – pillantott szemeibe. Tekintete elveszett volt és nyugtalanságot sugallt a gesztikulálása.Megijedt volna?- Legyen.Visszaültem mellé.- Dirae charta. Ez jelenti a címet, vagyis az Átkok könyvét. – mutat a borítón szereplő két szóra. Szívem még mindig hangosabban kalapál, mint kéne. Az, hogy belátást enged egy kicsit magából, már egy hatalmas előrelépés, még ha tagadja is. Hamarabb feladta a küzdelmet, mint gondoltam. - Aki ennek a könyvnek a tulajdonába kerül, legyen ép eszű, gondolkodjon tisztán. Ne a harag, a bánat, a keserűség, egyszóval ne a sötét érzelmei ösztönözzék arra, hogy eme sorokat, oldalakat szavakba foglalja. - folytatja az olvasást én pedig csak nagy szemekkel és teljesen felspanolva ittam a szavait. Egy szót sem értettem, amikor a lapokra néztem, viszont Desmond mindent letudott nekem fordítani, amit le lehetett.Igaz van latin órám, de még nem teljesen jöttem bele. Talán gyorsabban megtanulom a nyelvet, ha Mr. Bunkó is besegít. Most, hogy nem civakodunk, egész normális. Ugyan még nem mosolyog, de majd rájövök a titkára és megfogom nevettetni, hogy újra lássam az édes gödröcskéit.

Tizedik fejezetStella

A kifejletlen erőmet egyre nehezebb volt kordában tartanom, mint azt elképzeltem. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan irányítsam, segítséget pedig nem mertem kérni. Akkor biztosan plusz órákat iktattak volna be nekem, pedig így is jócskán le vagyok maradva a többiektől.Megesett, hogy az akadémia folyosóján nekem jött egy random lány, teljesen véletlenül. A mellkasomnak csapódott és mikor a kezéhez nyúltam, egyszerűen láttam, ahogy a barátját rajta kapja, miközben megcsalja. Átéreztem minden fájdalmát és ez kikészített.Ötletem sincs mi a fene zajlik most velem, de nagyon zárkózott lettem. Természetesen mindenki azt hitte, hogy a Fleminggel történt, ebédlői civakodásunk miatt húztam meg magam, ami valahol igaz, de mégsem tökéletes a megfigyelés.- Végre péntek! - sóhajtottam egy nagy mosollyal ajkaimon, miközben Krissel a koli folyosóin járkáltunk.- Menjünk az udvarra! William kupaktanácsot akar tartani. Megakarja verni Connorékat az e havi meccsen. Az őrületbe kerget a foci iránti rajongásával. – nevet fel fáradtan. Mindketten tudjuk, hogy Desmondék csapata jóval taktikusabb. Ettől függetlenül támogatjuk Marcusékat, mert szükségük van rá. Minden edzésüket megnézzük a délutánok folyamán és sikítozunk amikor lekerül róluk az izzadt felső. Gyakran szórakoznak velünk, élvezik amikor eljátsszuk a hatalmas rajongásunkat.Kristinnek nem válaszoltam, csak mentem utána és megcsodáltam egy-egy, arcomba mászó festményt, ami a feldobta a kegyetlenül sivár folyosókat. Lehetetlen volt megunni őket.

Szerettem csodálni a falakra aggatott széles képeket. Kicsit visszarepített a múltba, olyan nem eviláginak tűntek. Pár festmény elvileg már több száz éve itt lóg. A megfestett emberekről tanultunk történelem órán és én készségesen jegyzeteltem minden alkalommal. Tényleg gyönyörűek voltak és érdekes múlttal rendelkeztek egytől egyig.Már majdnem kiértünk az udvarra vezető kapun, amikor egy apró kacagást hallottam.Egyből megálltam és kíváncsian pillantottam a hátam mögé. Kérdőn vontam fel szemöldökömet és kicsit elfordítottam fejemet, hogy minden irányba lássak, de nem vettem észre egy árva lelket sem.A frászt hozta rám.Viszont amikor visszafordultam, Krisitint már nem láttam magam előtt.Amilyen pici, olyan fürge is egyben.Én meg még mindig eltévedek ebben a gigantikus épületben.Összehúzva magamat sétáltam tovább, amikor ismételten gyerek kuncogást hallottam és kis tipegéseket. Esküszöm, hogy a szívem a torkomban dobogott, ahogy a hang visszhangzott a falak között. Mint egy rossz horrorfilmben. Kizárt, hogy itt gyerekek lennének.Lassan fordultam hátra, majd meghőköltem, mikor észrevettem egy kislányt. Éppen a derekamig ért, haja kettő copfba volt felfogva piros gumikkal, s angyali mosollyal nézett engem. Színes szoknyája térdéig ért, szandálja alá rózsaszín harisnyát húzott. - Szia Stella! - intett bájosan, szélesebben mosolyogva. Szemeim majdnem kiestek a helyükről, amikor a nevemen szólított. – Mutatok valamit. - indult el a folyosón, pont az ellenkező irányba, mint amerre én mentem volna.- Honnan tudod a nevem? - mentem utána. Iszonyatosan fiatal volt, maximum öt éves lehetett, ha nem fiatalabb.- Ha játszunk, elmondom. - pillantott hátra kuncogva és szökdécselve ment tovább.- Rendben. - mondtam ki azonnal és mellé siettem. Egy kis mosollyal megfogta a kezemet. Ismerős volt a kinézete, de hirtelen nem ugrott be, hogy honnan. - Hova is megyünk pontosan? - pillantottam le rá, majd kezeinkre néztem.Nem éreztem az ujjait.- A szobámba. – felelte önfeledten, majd megállt az egyik ajtó előtt. Erre még nem jártam ezelőtt. - Ez az! Benyitsz légyszi? Én nem érem el a kilincset. - görbítette le ajkait, ami igazán édesen nézett ki. Nem tudtam volna neki nemet mondani, így egy bólintás után benyitottam. Különös érzés járta át a testemet.Valami olyan, amitől a szívem gyorsan kezdett el dübögni. Egyáltalán miért van egy kisgyerek egyedül a kollégiumban?Engem megelőzve lépett be a dekoratív és szörnyen lányos szobába.A polcon babák sorakoztak, az ágyon plüssök és a földön egy kis házikó volt, benne egy takaros konyhával. Amolyan tipikus gyerekszobának nézett ki. Még a függöny is ciklámenrózsaszínű. Egy halvány mosollyal léptem be a lány után, majd levettem cipőmet és követtem őt.Felpattant az ágyára, én meg mellé ültem.- Nagyon szép a szobád. - dicsértem meg, miközben körbe tekintettem megint a kis helyiségen. A falakon és bútorokon a rózsaszín szín veszekedett a lilával. Kicsit sem illett össze a két szín, de pont ettől volt olyan aranyos.

- A bátyám rendezte be. – tette lábait törökülésbe. - Ő is ide jár, mint te. - mesélte magától.- Valóban? Akkor azért vagy itt te is? - kérdeztem kedvesen, mire csak kuncogva vállat vont.- Valami olyasmi. - pattant le az ágyról szoknyáját megigazítva és a szekrényhez sétált. Kivett belőle egy aranyos kis plüssmacit, amit mondjuk nem értettem, hisz az ágya dugig van macikkal, nyuszikkal és mindenféle hatalmas, puha játékkal. - Ez a kedvencem. – megpuszilta meg a medve fejét és a kezembe adta.- Aranyos. – mosolygok rá, majd megforgattam a kezemben. Egy szokványos plüssmaci, semmi extra. Ezután inkább leültünk mindketten a földre, hogy jobban elférjünk. Kipakolt egy kis teáskészletet, majd elkezdtünk játszani.- Szóval mi a neved? - kérdeztem rá.- Anyukám azt mondta, nem mondhatom el idegeneknek a nevem. - pimaszkodott kuncogva. Felvont szemöldökkel néztem a kislány arcát.- Ha tudod a nevem már nem vagyunk idegenek. Nemigaz? – nevettem fel én is és éreztem, hogy ezzel bizony csapdába csaltam. Megadóan bólintott egyet.- Ruby Fleming vagyok. - mondta tündérien rebegtetve pilláit. Fleming…Fleming?Fleming!Ajkaim kicsit elnyíltak egymástól és meglepetten néztem a lányra.- Mi az? Ennyire rosszul hangzik? - kérdi szomorkásabb hangon. Megint elkapott az a keserű érzés, mint amikor bejöttem ide. Egy ideig el is felejtettem, hogy kérdezett tőlem és már csak arra eszméltem fel, hogy hatalmas, könnyes bociszemekkel néz rám.- Jaj! Mi? Dehogynem! Nagyon szép neved van Ruby. Mint egy igazi hercegnőnek. - simítottam aggodalmasan arcára.Nem sikerült megérintenem.- Komolyan mondod? – szipogott, öklével megdörzsölve piros orrát. Mosolyogva bólintottam, tovább simogatva pofiját. Szinte egyből vidám lett és felpattanva átölelte a nyakam. - Örülök, hogy tetszik neked. – vigyorgott felszabadultan, s visszaült szembe velem.Pár perce játszottunk már, amikor váratlanul kezdett el bámulni. Nem olyan kis aranyosan, hanem vérfagyasztóan. Elsőre nem kapcsoltam, így csak nevetve böktem meg az arcát, de ő nem reagált. Csak nézett a szemeimbe pislogás nélkül. Gesztenyebarna íriszeiből eltűnt az élet, és ajkai is lefelé görbültek.Kirázott a hideg.Elhúztam a számat és a játékmedvére pillantottam, majd vissza az üres tekintetébe.A szoba felforrósodott, beleizzadtam a pólómba, ujjaimat végighúztam a hajamban. - Segíts... - suttogta alig hallhatóan, mire a mellkasom beszúrt. Értetlenkedve néztem végig rajta, nehogy fájjon valamije.- Miben? - kérdeztem vissza ugyanolyan halkan. Olyan volt, mintha direkt valaki miatt beszélnének halkan. Szinte csak tátogtuk a szavakat, de tökéletesen megértettük egymást. Ő eleve csendesen beszélt, én viszont nem mertem hangosabban. Késztetést éreztem, hogy én is halkan pusmogjak neki.Megint csak nézett.

- Segíts! - mondta kicsit hangosabban és felállt, tovább bámulva rám. Körbepillantottam a szobán, hogy mit szeretne, de nem tudtam megfejteni. Egy cseppet hátrébb is csúsztam, annyira nem volt valóságos ez a szituáció.- Mondd, hogy miben segítsek! Nem értelek… - futkosott a hideg a hátamon. A szoba minden sarka besötétült, mintha árnyékba borult volna az egész helyiség. A szőr felállt a karomon, levert a víz. A játékok égni kezdtek.Szépen sorban, a polcon lévő összes gyerekjáték lángra lobbant, ezzel megvilágítva minket. A babák fejei lefolytak, mintha csak valami massza lenne, ruháik elégtek, a plüssök pedig nagy lánggal fénylettek az ágyon. Azonnal felpattantam és az ajtóhoz futottam.A levegő belém szorult.- Te jó ég! – kezdtem el kapkodni a levegőt. Az oxigénünk egyre csak fogyott. – Ruby mennünk kell! Gyere! - tettem kezemet a kilincsre, ami már forró volt. Felsértette a bőrömet. Felszisszenve rántottam el markomat.Hátrapillantottam a kislányra, de már nem ez a látvány fogadott, mint mielőtt elfordultam. Az egész szoba lángokban állt, majdnem minden égett és fojtogató, szürke füst keletkezett bent. Az ágyat és a szekrényeket is beborította a tűz, szemeimet alig bírtam kinyitni. Iszonyatosan gyorsan terjedt. Pólómat az arcomhoz húztam, hogy ne lélegezzek be annyi füstöt. - SEGÍTS! - sikította a lány, de semmi kétségbeesés nem volt kivehető a hangjából. Egyszerűen csak úgy felkiáltott a semmibe, pedig potyogtak a könnyei. Itt már én is hangosan zokogtam, néha felköhögve.Arca egy pillanat alatt torzult el, de még mindig egyhelyben állt és lefelé konyultak ajkai. Szívem a torkomban dobogott és a tüdőmbe kerülő füst miatt köhögni kezdtem. Ruby szoknyája is lángra kapott, miközben a macit kiejtette a kezéből. Odarohantam és kezeimmel ütögetni kezdtem az anyagot, majd elkezdtem leráncigálni róla.Könnyeim ellepték az arcomat.Ruby egy pillanat alatt esett össze, amit tekintetemmel végig néztem.A szavak a torkomra forrtak így kiabálni se tudtam segítségért.Pedig ő figyelmeztetett.Tudta, hogy ez fog történni.Bőre teljesen a csontjára égett, esélytelen volt már, hogy megmentsem.Váratlanul nyílt ki az ajtó, én meg friss levegőért kapkodva, sírva estem ki rajta, amint képes voltam megmozdulni. Nyálam kifolyt a számból és szemeimet is lehunyva öklendeztem. Testem alsó fele még a forró szobában volt, míg fejem és mellkasom a hűvösebb folyosón terült el.- Mit művelsz a szobámban? - hallottam meg egy ismerős hangot, de én csak tovább köhögtem és szívtam magamba a friss oxigént. Alig láttam valamit, könnyek folytak végig a nyakamon is. Desmond továbbra is fejem mellett állt és engem nézett.- Neh mhenjh beh! - szóltam erőtlenül. Természetesen nem hallgatott rám és engem átlépve ment be a helyiségbe. Testem remegett a félelemtől és az eddig sosem látott kislány halála örökre az emlékezetembe vésődött.- Te…elővetted ezt?! - mondta mérgesen és hallottam, ahogy kiropogtatta nyakát dühében. Lassan feltápászkodtam a földről és megfordultam, hogy lássam mire gondolt.

Ajkaim ismételten elnyíltak egymástól a meglepettség miatt és falfehér arccal néztem a fiú szobát. Semmi baba, semmi rózsaszín cucc, semmi játékház, sehol egy Ruby...A játékpolcon most érmek és kupák helyezkedtek el, az ágyon pedig csak egy egyszerű párna díszelgett.A falak halvány barnára voltak festve és ami a legfurább az egészben, hogy a tűznek nyoma se volt.Hangosan nyeltem egyet, ahogy Fleming arcára pillantottam, majd a kezében tartott plüssmacira, ami félig megvolt égve. Ez az egy dolog volt ismerős egyedül.- Nem! - vágtam rá egy kis idő után krahácsolva, mikor visszatértem a jelenbe.Hisz nem én voltam, hanem... Ruby. De ő most nincs itt, így nyilván én vagyok a hibás. Fejemben rengeteg kérdés fogalmazódott meg, miközben a fiú kezében lévő tárgyat szuggeráltam. Az ajtó mellé pillantva megláttam a kis névtáblát, ahol tényleg a Desmond Fleming és a Connor Jenks név szerepelt.Szóval szobatársak és ez valóban nem a kislány szobája.- Akkor ki a fasz volt? Egyáltalán mit kerestél bent? - tette vissza a szekrénybe a játékot, pont, ahonnan Ruby is kivette, majd felém fordult. Tekintete villámokat szórt, teste majd felrobbant a dühtől, de éreztem, hogy értetlenkedik is. Hisz menekülve, bömbölve dőltem ki az ajtón.Ostobán éreztem magamat és tudom jól, hogy a történtekre nincs magyarázat. Sóhajtva hajtottam le a fejemet. Úgysem hinne nekem, ha elmesélném.- Mindegy. Én voltam. - választoltam, majd szó nélkül fordultam el tőle és szaladtam vissza a szobámba.Lábaimmal hatalmasakat léptem, mintha kergetne valaki, majd amint a saját szobámba értem, becsaptam magam után az ajtót. Lihegve csúsztam le annak mentén, majd hajamba túrva szorítottam össze szemeimet és igyekeztem elfelejteni ezt az egészet, de ismét kitört belőlem a szívből jövő zokogás.Meghalt és nem tudtam rajta segíteni, még ha igazából itt sem volt.Valami nagyon nem okés ezzel a hellyel és jó lenne már lelépni innen.

Tizenegyedik fejezetStella

- Ez nagyon durva lehetett Stella… - dermedt meg Kristin, mikor vasárnap délelőtt elmeséltem neki a hihetetlenül fájdalmas látomásom. Másnak nem tudom nevezni. Még neki is nehéz volt felfogni a dolgokat és én jelenleg is traumában vagyok. Magam előtt láttam Ruby megégett, apró testét és azt a halk sutyorgást hallottam folyamatosan.Megállás nélkül az incidensre gondolok.Kriss zargatott, hogy mik ezek a kusza gondolatok én pedig megszántam és elmeséltem neki. Végig sokkoltan hallgatott, s nem szólt bele. A történet után pár perccel tudott csak rá rendesen reagálni.

- Szerintem ezt mindenképpen mondd el Desmondnak is. Nem érzed úgy, hogy tudnia kéne róla? - Mi?! Nem! Sose hinne nekem... - húzom el a számat. Gondolkodtam már rajta, hogy beavatom, de biztos vagyok benne, hogy bolondnak tartana és most csak még jobban utál, hogy "kivettem" azt az égett macit a szekrényből. Fogalmam sincsen hogyan hozzam fel ezt neki.Vajon a Fleming rejtélynek ehhez is köze van?- De muszáj lesz! Ezt nem tarthatod magadban. Hátha tud valami bíztatót mondani. – csatolta össze a haja tetejét - Legalább próbáld meg! - pillantott rám, mire beleegyezően bólintok egyet.- Na mi a téma? - termett hirtelen az ágyamon Amber, én pedig csak egy halk sikkantással üdvözöltem. Úgy néz ki ezt sosem fogom megszokni.- Rólad és Williamről beszéltünk. – válaszolta kacsintva szobatársam, én pedig értetlenkedve nézek rá, majd az elpirult vöröskére.Bejön neki William?Ez, hogy nem esett le eddig?Hisz mindig egymás seggében vannak. Vagyis ott van Marcus is.Mondjuk Marcus egy kicsit más téma.- Igen-igen! - bólogattam mosolyogva és átkaroltam Ambert.- Szerintünk mindenképpen be kéne próbálkoznod. Annyira nyilvánvaló az egész. – mondta Kristin kedvesen és egy bíztató mosolyt küldött felé.- Áh! Nem is tudom. Mostanában mindig Eric-kel lóg. Egyáltalán nincs rám ideje és mintha kerülne is. Egyszer régen mondta, hogy a vörösek nem az esetei. - hajtotta le fejét.Kristin közbe jelzett fejével az ajtó felé, hogy húzzak már el beszélni Fleminggel.Ijedten ráztam a fejemet.- Menj már! – szólalt meg a fejemben. Összeszűkített szemekkel néztem rá és sóhajtva álltam fel. – Okos lányka. - mosolyog végig, mintha semmi se történne és megértően simogatja Amber hátát, nagyokat bólogatva. Szemeimet megforgatva löktem rajta egyet.- Elmegyek sétálni egyet. Majd jövök! - intettem feléjük, Krisst pedig egy vicsorral ajándékoztam meg. Azt sem tudom hol keressem, így elindultam arra, amerre tegnap Ruby vezetett.Szinte szemeim előtt látom az aranyosan mosolygó kislányt, aki elvezetett oda. Szívem üteme felgyorsulva dobogott az egyre közeledő szoba miatt. Nagyon nem mertem benyitni, ezért mikor odaértem, csak meredtem az ajtóra. Mintha az majd magától kinyitódna.- Jól van! Leszarom akkor! - vágta ki az ajtót Connor. A falap egy kicsivel odébb suhant el a fejem mellett. Tekintetünk azonnal találkozott, kihúztam magamat és hajamat a fülem mögé tűrtem. - Mit akarsz? - kérdezte mély hangon, ami miatt csak még frusztráltabb lettem. Magam sem tudom mit akarok.- Desmond itt van?Fejével csak biccentett az ajtó felé, majd kikerülve engem sietős léptekkel távozott. Nem mertem belépni a szobába, így egy darabig még álltam a nyitott szoba előtt.Az emlék mély nyomot hagyott bennem.Nagy levegőt véve mentem végül beljebb, majd becsuktam magam után az ajtót. A szobában nem láttam senkit, így értetlenkedve ültem le arra az ágyra, ahova a minap Ruby ültetett.

Kellemetlenül fészkelődtem rajta, majd meghallottam, hogy folyik a fürdőből a víz.Ezek szerint épp most tusol.Akkor van egy kis időm felfedezni a szobát.Felpattantam és kinyitottam a szekrényt, viszont ismét kapkodni kezdtem a levegőt, amikor megláttam a macit a sarokban, Ruby kezébe. Egy aranyos mosollyal nézett rám, majd kimászott a bútorból a játékot fogva.- Szia! - köszönt édesen, pont, mint tegnap. A szoba ugyanúgy fiús maradt és tekintetemmel végig a kislányt követtem ridegen. Testtartásom merev lett, nem mertem elmozdítani lábaimat a földtől. - Most mi az? - kuncogott fel. Nyelnem kellett egy nagyot, hogy összekapjam magamat. Óvakodva ültem vissza az ágyra, ő pedig elém huppant a macit szorongatva.- Halálra rémítész. Te nem vagy valódi. - suttogom magamnak a szavakat nagyokat pislogva, erősen megmarkolva a takarót.- Hát persze hogy nem. - mondja értetlenül - Én már meghaltam sajnos. - görbíti lefelé ajkait. Szívem összeszorul egy pillanatra és szomorúan nézem kedves arcát és csillogó szemeit. Így már azt hiszem elég sok dolog értelmet nyert. Desmond kishúga meghalt.Észre se vettem, hogy a víz csobogása elállt. Arra kaptam fel a fejem, amikor a forró gőz megcsapta az arcomat. A párás helyiség ajtaja kinyílt és nem hazudok, egy félisten lépett ki rajta. Fleming vizes tincsei homlokára tapadtak és a fürtjei alján lévő vízcseppek tökéletesen folytak le arcán és mellkasán. Amin elsőre megakadt a tekintetem az egy tetoválás volt, mellkasa bal oldalán, pontosan a szíve felett.Egy dátum gyöngybetűkkel írva.Tekintetemet lejjebb vezettem kigyúrt hasára, amire ráfeszült a vékony bőre, s a látottakra kicsit összefolyt a nyál a számban. Éreztem ahogy az arcom égni kezd és hogy a levegőt szaggatottan veszem, de nem tudtam elszakítani tekintetemet Desmond kibaszottszexi Flemingről. Derekát egy rövidebb törölköző fedte, így edzett combjára is rálátást nyertem. A bugyim benedvesedett, a tekintetem a testére tapadt. Ajkaimat összepréseltem, ahogy a karjain is végigfuttattam tekintetem. Kigyúrt, látszik, hogy sokat edz, de jól állt neki ez a testalkat, nem is tudtam volna mást elképzelni. Egyszerűen nem volt semmi kivetnivaló a testében.- Stella... Des nagyon néz téged és mérgesnek tűnik. - sutyorogta kuncogva Ruby mellőlem.Számat vonallá préselve pillantottam fel az előttem álló szemeibe.Eleinte értetlenkedő arcot vágott, mintha meghökkent volna, majd egy kicsit beképzeltre váltott, végül felvette szokásos, haragos tekintetét.- Öhm… Hello! - motyogtam zavartan és szégyenemben most eltűntem volna.A szeme láttára bámultam meg!De hogyan bírtam volna ki, ha úgy néz ki, mint a vízisten, Poszeidón elveszett fia?- A ruháimon ülsz. – szólalt meg rekedtesen, én pedig mintha csak megégettem volna magamat pattantam le az ágyról és megnéztem, hogy valóban egy melegítő szetten ültem. - Mit szeretnél? - sóhajtott fel. Leült a ruhák mellé és egyenesen a szemeimbe nézett. Sűrű szemöldökét értetlenkedve vonta fel, majd elpillantott rólam egy csábos, féloldalas mosollyal.- Beszélni veled valami fontosról. Vagyis inkább megmutatnám, ha sikerül. - mondtam elhaló hangon és mellé néztem, de Ruby már nem volt sehol.Amilyen gyorsan megjelenik, olyan gyorsan tűnik is el.

Ez lenne az első alkalmak egyike, amikoris saját magam akarok egy látomást előidézni. Eddig balesetként fordult elő, nem szándékosan, de most megszeretném próbálni.- A testemről? Esetleg szeretnéd újra végigmérni? Majd kiestek a szemeid a helyükről. Ennyire azért ne szeress. - mondta egy gúnyos mosollyal.- Álmodozz csak! – horkantottam fel.Fogalmam sincs mi ütött belém, de szörnyen zavarban érzem magamat. Halkan felnevetett, majd felállt és felvette a pólóját. Elképedve néztem a hirtelen megjelenő mosolyát.Meg mindig imádnivaló, nem tagadom. Sajnálom, hogy a személyisége ilyen undok.Mellesleg nem is hallottam még úgy igazán nevetni, de nagyon jól áll neki. Többet kéne mosolyognia, mert sokkal kedvesebbnek tűnik tőle az arca.- Most már elmondod miért zargatsz folyamatosan? Elhiszem hogyha tetszem, nem meglepő, de mint mondtam, nem vagy az esetem Cicuska. - támaszkodik meg kezein kicsit hátrább dőlve. Ezek szerint még mindig itt tartunk.- Nem tagadom jó a tested, sőt baromira szexi. – mérem végig - De ne felejtsük el azt a tényt, hogy a belsőd rohad. A személyiséget kibírhatatlan. - Akkor miért vagy ismételten a szobámban?- Nem tudom, hogy képes vagyok-e ezt neked megmutatni, de muszáj látnod. - haraptam ajkamba, majd mellé ültem szorosabban. - Nyújts ki a kezedet tenyérrel felfelé légyszi! - pillantottam rá. Kicsit megrázta fejét értetlenül, ami miatt a vizes hajáról pár csepp rám csapódott. - Csak csináld már az Isten szerelmére! - mondtam szigorúan és én is kitártam karomat, hogy megmutassam neki, hogyan gondoltam. Szemeit megforgatva fordult felém teljes testtel és tette, amit kérek. Féltem, hogy valamit elszúrok, de megpróbáltam.Meg akartam próbálni!Nagy levegőt vettem, majd két kezemmel megfogtam alkarját.Egy pillanatig nem történt semmi, ujjaim karjai köré fonódtak. Lehunytam szemeimet és erősen koncentrálni kezdtem. Szívem örült mód kalimpált, az agyam már szinte fájt, majd egy pillanattal később sikerült.Szemeim fennakadtak, fejem hátra esett, ahogy neki is. 

- SEGÍTS! - sikította fel Ruby, de semmi kétségbeesés nem volt kivehető a hangjából. Egyszerűen csak úgy felkiáltott a semmibe. Arca egy pillanat alatt torzult el, de még mindig egyhelyben állt és lefelé konyultak ajkai, ahogy a tűz bekebelezte.

Kezeimet elkaptam és hevesen kapkodtam a levegőt, miközben leszálltam az ágyról.Fleming még mindig ugyanabba a pozícióban ült, kezeit előre nyúlva és meredt maga elé, majd vörös szemeivel rám nézett.Megkövültem.Azt hiszem ez az a tekintet, amikor a halál faszára kívánnak.- Tűnj el! - pusmogta az orra alatt és kezeit ölébe ejtette elgyengülve, teste ezzel szemben megfeszült és merev maradt. Vizes vállaira szorult a felsője.- De ma is látt…- Menj a közelemből Stella! – szólt rám erélyesebben, én pedig megadóan indultam ki a szobából. Nem volt erőm veszekedni. Ez a kisebb mutatványom is tejesen lefárasztott.

Már csuktam volna be magam után az ajtót, de az hangosan csapódott be egyből, miután kiértem.Gondolom ő volt...- Tudtam, hogy ez lesz... - jelent meg megint mellettem Ruby csalódottan. - Sose akar rólam beszélni. – indul el a folyosón, magamra hagyva, fejét lehajtva.Szeretnék segíteni Desmondnak, mert szüksége van rá, de nem engedi, így viszont elég nehéz lesz.

Tizenkettedik fejezetDesmond

Stella.A csaj, aki jelenleg felszeretné borítani az eddigi nyugalmas életemet. A csaj, azt hiszi mindenhez köze van, pedig senki nem kérdezte. Néha mégis úgy érzem, valakivel muszáj lenne megosztanom a belső démonjaimat, amik már évek óta jót lakmároznak a lelkemből.Stella pedig, nem tagadom elbűvölő.A maga idegesítő, de mégis segítőkész énjével. A halk nevetésével, amikor a barátai viccet mondanak neki. Látom, hogy a haverjaival sokat kacag felhőtlenül, miközben én elrontom a kedvet. Ezt kizárva pontosan jól tudom, hogy mekkora hatással vagyok rá. Rám is hatalmas hatással van.Tudom az is egy indok, hogy már egy jó ideje nem feküdtem le senkivel, így amikor már csak elmegy mellettem a folyosón és orromat megcsapja az a kellemes illat, ami belőle árad, a farkam egyből jelez nekem. Úgy érzem magamat, mint egy kanos kutya, akire rájött a dughatnék. Az akadémián kevés olyan lány van, aki szembe mer velem szállni. Olyan, aki egy pillantással a föld alá küld és akitől a farkam órákon át gatyaszaggatóan és kellemetlenül merev. Olyan, mint Stella.– Mi ez a búvalbaszott ábrázat? – ült le mellém Zach, miközben én inkább magamba zárkóztam az okostojással való beszélgetésem után. Rég nem gondoltam már arra a napra és nem esett jól újra látni a történteket. Szeretném minél jobban elfelejteni, de iszonyatosan nehéz.- Látta. – köszörültem meg a torkomat- Ki és mit? - Stella látta Ruby-t és a balesetet. Felfogni nem tudom hogyan képes ilyesmire és miért pont az én nyomorult életemmel foglalkozik.- Szerintem látó. – mondta ki gondolkodás nélkül.- A látók már legalább kétszáz éve elvesztették az erejüket. A mágia kihalt a számukra, te mégis azzal jössz, hogy Stella egy közülük? – vontam fel jobb szemöldökömet kérdőn. Zach néha elég nagy sületlenségeket tud összehordani.

- Van más magyarázat? Látta a múltatad és magát Ruby-t is. Erre csakis a látók képesek Des. Tudom hülyeségnek hangzik, de gondolj csak bele. – gesztikulál a kezeivel hevesen. Nem kéne egyből elhinnem a sületlenségét, de mégis ez tűnik a legészszerűbb magyarázatnak. – Basszus hatalmas erő lakozhat benne és nem is sejti. – sápad el.- Egy látóban nincs semmi különleges Keitashi. – rázom a fejemet. Mindketten tudjuk, hogy ez hazugság. Egy olyan látó, mint Stella, rohadtul különleges és egyedülálló. Gondolom a tanárok inkább azt mondanák neki, ez boszorkányság, de ha jobban ismernék a történetét, rájönnének, hogy ez egészen más.- Mostanában elég sokat beszélünk erről a csajtól. – szólal meg ismét Zach. - Mi ennek az oka?- Mi lenne? – vonok vállat – Mindig olyat csinál, amit muszáj megbeszélnem valakivel. Connor valószínűleg kiakadna, hogy folyton felhozom neki. Ki nem állhatja a Stellát. - Tudom, mondta már. – biccentett, majd elgondolkodó fejet vágott - Szóval akkor azt mondod, hogy nem zavarna, ha rá nyomulnék? Közös tanulások a könyvtárban, piknikes randi a suli mellett? Vagy elvihetném igazából bárhova. Az emberek imádják, ha megmutatom nekik Párizst. – vigyorodik el sejtelmesen. Élesen szívom be a levegőt, tekintetemet elkapom róla.- Te meleg vagy Zach. – mondom ki a nyilvánvalót.- Ez a kifogásod?Rohadék.- Felforr az agyvizem tőled! Ugye tudod? – szorulnak ökölbe a kezeim.- Neked ott van Tessa. Tudod, hogy majd megveszik érted. Csak úgy issza a szavaidat, bármit mondasz. – folytatja – Én meg akkor Stellára hajtok. Ő úgy sem tudja, hogy a fiúkra gerjedek.- Nem! – emelem fel a hangomat azonnal, ő pedig jókedvűen felnevet.- Tudtam! Neked totálisan bejön az Újonc! – löki meg a vállamat szórakozottan.Nagy levegőt veszek. - Már hogy a fenébe ne jönne be? – fakadok ki váratlanul – Dögös és szeret kötözködni. Van fogalmad róla, mennyire merev szoktam lenni, miközben belém áll? Majd kiszakad a gatyám az erekciómtól basszameg. – túrok a hajamba feszülten.Kimondtam.A levegő minden adandó alkalommal izzik körülöttünk, szinte tudatlanul kerülök a hatalma alá.Tényleg bejön Stella, de ez nem változtat azon a tényen, hogy távol kell tartanom magamtól.Ártalmas vagyok másokra.– Baromira vártam, hogy végre kibökd! Mikor elmentek egymás mellet a folyosón, nagyjából mindenki kővé dermed, miközben ti egymással szemeztek. Gondolom ez még eddig nem tűnt fel.– Tüzes kis csaj, azt meg kell hagyni.- Ironikus, nemde? – húzza féloldalas mosolyra szája szélét.Zach-ről már elég régóta tudom, hogy a fiúkhoz vonzódik. Ez soha nem volt kihatással a kapcsolatunkra, elmondása szerint csakis én tudom ezt a titkát és még kapcsolatban sem volt, de a tusolóban előszeretettel nézi meg a srácokat. Azt hiszi nem látom, pedig lég feltűnő. Tudom, hogy kellemetlenül érezné magát, ha felhoznám neki. Így sem érzi teljesen jól magát a bőrében.

A szülei valószínűleg kitagadnák, hisz a kultúrájában nem elfogadott a homoszexualitás. Ázsiában az embereknek általában az a legfontosabb, hogy minél gazdagabb családba házasodj be.Éppen akkor jött el otthonról az akadémiára, amikor beakarták neki mutatni a jövendőbeli hitvesét. Szegény pánikolva menekült ide, amit még a nagyapja említett neki, amikor az erejét gyakorolta. Az örege marha jó fej, már én is találkoztam vele, amikor nem akartam hazamenni.Inkább Zach nagyszüleivel töltöttem a karácsonyt.- Felesleges erről beszélnünk. Semmi komoly nem lesz. Engem nem tudnak hosszútávon elviselni a csajok. Csakis a farkamat.- Ne nyávogj már! Te magad cseszed el a dolgokat. Tovább kéne lépned a múlton, mert így sosem lesz egy rendes kapcsolatod. – kel fel mellőlem.- Nem is kell.- Akkor majd ne csodálkozz, ha nemsokára más karjaiba fog bújni a te Stellád. -rázta meg a fejét. – Nem lesz jogod kiosztani. Csak szólok, hogy páran már szemet vetettek rá. – ez volt a végszó, majd elfeküdt az ágyán és bedugta fölébe a fülesét.Átöltöztem egy laza szettbe és megrohamoztam az udvart, ahol a többiek már a focilabdát kergették.Tökéletes az idő egy kis játéra. A jövőhéten így is verseny, s nyilván szeretnénk megnyerni.Kristin és Amber az egyik fa hűsítő árnyékában beszélgetett. Első gondolatom az volt, hogy hol van Stella?Tekintetemmel titokban őt kerestem, de nem jelent meg. Ettől függetlenül jól akartam teljesíteni az edzésen. Szinte szauna idő volt, így gondoltam egyet és levettem a felsőmet. A pálya szélén álló lányok azonnal megőrültek, amit csak szívdöglesztő mosollyal köszöntem meg.Aztán megláttam Stellát, ahogy a haját kötve lépett ki az udvarra és Kristinékhez spurizott. Rám se nézett.Egy egyszerű kék trikóban volt és egy sortban, ami tökéletes hangsúlyt adott fenekének.Baszki! Megőrülök. Fogalma sincs róla, mennyire begerjedek már a látványára is.Most azonnal megakarom markolni a seggét, felkapni az ölembe és az ágyamig cipelni.- Na jössz már? – rúgta felém a labdát Connor és várakozva nézett engem. Ez sikeresen kiszakított a gondolataimból, így a labdát megállítva lábammal biccentettem neki.

Tizenharmadik fejezetStella

- Mi tartott eddig? – bökte meg az oldalamat Krisitin.

- Nem találtam hajgumit. – vonok vállat és leülök melléjük a fűbe. Tekintetem Desmondra vándorol és elakad a lélegzetem. Gondolom minden csaj ezért nézi a focimeccset. A pasikért. A fiúk nagyja már póló nélkül rohangál a pályán, megmutatva kidolgozott és napbarnította felsőtestüket, én mégis csak Fleminget vagyok képes nézni.Sötét haja csapzottan pattog a fején ahogy fut, mellkasán gyöngyöződik az izzadság. Mintha gyémántcseppek lennének. Arca már kipirult a folyamatos kocogástól, tekintetével a labdát követi megveszve. látszik, hogy élvezi az edzést.Alsó ajkam beharapva stírölöm szemérmetlenül. Minden adandó gól után egy fülig érő mosollyal pacsizik a társaival és örömtáncot jár, mint egy kisgyerek.Érezhető, hogy ez az egész mennyire boldoggá teszi és ez miatt megkönnyebbülök. Ezek szerint csak nem annyira szívtelen, mint amilyennek mutatja magát.– Feltűnőbben már nem tudnád sasolni? – szólalt meg Kristin a fejemben. Egy kínos ajakgörbülettel nézek rá.- Nem tehetek róla. – sóhajtok fel, elfeküdve a hűsítő füvön. Nincs erőm tagadni, hogy vonzódom hozzá. Megfogott a mosolya már az első napon. Megfogom fejteni, hogy miért ekkora nagy paraszt és miért nem beszél Ruby-ról. Bár az első latin órámon viszonylag kedves volt és mindent elmagyarázott, amit nem értettem. Hangulatától függ, hogy mennyire makacs.- Legalább ne ennyire nyilvánvalóan nézd már. Tessa is itt van.- Na és? Mégis mit tehetne ellene? – hunyom le szemeimet. - Volt egy lány, akinek megtetszett Desmond. Ezt ő is észrevette és hát nyilván kapott az alkalmon. Bókolgatott, húzta a csajszi agyát. Tessa ezt megtudta és a lány kollégiumi szobájának az egyik szekrényét rádöntötte, miközben szegény csaj a bőröndébe pakolt. Tessa betegesen féltékeny típus. Mindenki azt hitte, hogy majd kicsapják, de nem történt semmi, csak felfüggesztették egy hétre. Azóta senki sem látta a csendes lányt. Elvileg komoly baja nem esett, de nagyon megijedt és el is ment az akadémiáról. – mondta halkan. Elszörnyedve nézek a látszólag kedves természetű csinibabára, aki megszállottan figyeli Mr. Bunkót.– Talán igazad van. Desmond eleve rizikós. Van elég bajom. Nem kell még egy pszichopata csaj is a hátam közepére. – ülök fel törökülésbe.Tekintetem ismét arra a fiúra vándorol, aki egy pillanat alatt képes hevesebb ütemre bírni a szívemet. Kezeimen megtámaszkodva figyelem a focizókat, főleg inkább Fleminget.Kezd lefáradni. A futása lomha, a levegőt sűrűn kapkodja, ahogy a labdát passzolgatja egyszer ennek, egyszer annak. Mintha csak meghallotta volna a gondolataimat, fejét felém kapja és a szemeimbe néz. Egy pillanatra félrenyelem a nyálamat, így halkan köhögve fordulok el, majd lassan vissza. Még mindig bámul.Áll a pálya közepén és engem néz, mint egy vadász, aki megtalálta a következő zsákmányát.Nem pillantok el róla.Figyelemmel kísérem, ahogy a nadrágjában egy apró dudor keletkezik. Pimaszul vigyorogva pillantok le ágyékára, majd vissza szemeibe, fejemet félre döntve.Még hogy nem vagyok az esete. Tényleg nehéz nem reagálni rá. Egyenesen vonzza a tekintetem.

A nagy éljenzésre mindketten a többiekre nézünk és észrevesszük, hogy ezt a versenyt most Williamék nyerték. Egy gólon múlt az egész, amit Desmond miatt vesztettek el. Nem mintha ez számítana, hisz ez nem élesben ment. Csupán már gyakorolnak a közelgő meccsre. Ezek szerint eléggé eltereltem a figyelmét.Büszkén mosolyogva kelek fel a helyemről, mint aki jól végezte a dolgát.- Milyen érzés a vereség? – sétáltam el mellette arcátlanul boldogan. Megfordulva lépett mellém.- Szerintem itt senki nem nyert semmit. – válaszolta lenézve rám. Hümmögve bólintottam.- Meglehet. Azt hallottam elég jó vagy a sportokban, ma mégis a te csapatod vesztett, pontosabban miattad. Hogy is van ez? – incselkedtem, ami látszólag nem tetszett neki. - Elterelték a figyelmem. – néz a szemeimbe.Tudom, hogy rám utal, ami miatt felnevetek.- Sajnálattal hallom. Ezek szerint nem minden pletyka igaz. – próbáltam elfojtani a mosolyomat. - Rólam szoktál pletykálkodni? Megtisztelő.- Nem tudok mindent elengedni a fülem mellett. – válaszoltam lazán. Erre már nem reagált, de tovább kísért a folyosón.- Desmooond! - Baszki… - túrt csapzott hajába megfeszülve.- Desmond! – ismételte meg a lány a nevét. Mindketten megálltunk és a hangforrás felé fordultunk.Tessa.- Igen? – kérdezte Fleming unottan és nedves vállára dobta a pólóját.- Gondolom elfáradtál. Remek meccs volt. – mosolygott a lány szélesen és egy vizespalackot nyújtott át a srácnak. - Az feltűnt, hogy vesztettünk? – kérdezett vissza goromba hangnemben. Ideges lett. Lassan kezdtem hátrálni, majd óvatosan megfordulva hagytam magukra. Én ebbe nem szeretnék belefolyni. A hangulat egyből feszült lett, ahogy Tessa megérkezett és ezt megértem.Nincs ott a helyem akkor, amikor ez a lány ott van.Visszavonultam a szobámba és előpakoltam a leckémet. Írtam egy rövid üzenetet a szüleimnek, hogy ma is minden rendben volt. Sejtettem, hogy nem fognak válaszolni, de a remény hal meg utoljára.

***

- Szia! - ült le velem szembe egy rég látott személy. Azonnal felkaptam a fejem és megpillantottam Ericet. Szemei kicsit karikásak voltak és tekintete olyan semmit mondó. Rengeteg kérdés fogalmazódott meg hirtelen a fejemben, amint megláttam.- Hali… - köszöntem bizonytalanul. Rég találkoztunk, pedig kerestem is már egy párszor. Bezzeg, ha nem keresem egyből előttem terem a semmiből. - Mit szeretnél? - teszem a könyvjelzőt arra az oldalra, ahol tartottam, majd becsuktam a könyvet. Jelenleg a könyvtárba vonultam el, mivel itt mindig nagy a csönd és jobban tudok koncentrálni.

Újra felpillantottam rá, ő meg csak bámult. Már megint jó alaposan szemügyre vett, majd halványan elmosolyodott. Nem tudtam ezt hova tenni, ezért kínosan pillantgattam ide-oda a helyiségben.- Láttad a fotót, amit becsúsztattam neked? - kérdezte szelíden és tekintetemet kereste. Megszeppenve bólintottam egyet, ő pedig elkuncogta magát - Nem kell ennyire kellemetlenül érezned magadat. - rázta a fejét – Azt hiszem vannak kérdéseid. Hagy halljam őket! - helyezkedett el a fotelban kényelmesen.- Kezdjük azzal, hogy az a kép, amit adtál, honnan van meg neked?- Sejtettem, hogy ezzel kezded. Vágjunk is a közepébe. Az anyám és Mary testvérek. - mondta ki szinte át se gondolva a szavakat.Nem! Az nem lehet. Tudtam, hogy anyunak van egy nővére, de nem gondoltam volna, hogy...Na várjunk! VÁRJUNK!Szinte azonnal rájöttem. Ugyebár a biológiai anyám és az anyukám, aki nevel, testvérek. Ha Eric, annak a nőnek a gyereke, akkor én és ő testvérek vagyunk.Ajkaim O alakra formálódtak és csak meredtem a fiúra összezavarodva.- Igen, elhiszem, hogy nehéz ezt most feldolgoznod. De a teljes igazságot mondom. - sóhajt fel, szégyenlősen pillantva a könyvre a kezemben. - Szóval rokonok vagyunk?- Testvérek. - felelte kurtán. Fejemet hevesen kezdtem el rázni. - A bátyád vagyok Stella és nem hiszed el mióta kereslek már téged. - nézett rám komolyan. Ezt nem akarom ezt elhinni.- Akkor te ismered a vérszerinti szüleimet? - kérdezem halkan és remegő ajkamba harapok. Mindigis megakartam ismerni a szüleimet, de főleg a biológiai anyukám. Nehéz volt felnőni azzal a tudattal, hogy nem kellek nekik, csak úgy eldobtak maguktól. Sosem kaptam választ erre a fájdalmas kérdésre és a téma is érzékenyen érint.- Igen.- Miért? – bukott ki belőlem és kezeimbe temettem az arcomat. Könnyek mardosták a szememet. A Miért? kérdést sok mindre tudnám feltenni. Kezdve azzal, hogy miért pont én? Miért én vagyok én is olyan gyerek, aki nem kellett a szüleinek.- Hékás… - ült le mellém a másik babzsákra és nagy tenyerével hátamra simított. – Ne sírj! Szar vagyok a vigasztalásban. – suttogta lágyan.- Nem kell vigasztalni! Eddig is megvoltam, most is megleszek. – törlöm le a szemem sarkában gyülekező krokodilkönnyeket. - Rettentő régóta kereslek már. Soszor a nyomodban jártam, de sosem bukkantam rád. Anyám elakarta kerülni, hogy összefussunk. Elmondása szerint nem olyan vagy, mint mi.- Megnyugtató.- Azt mondta te ritka mágiával leszel megáldva és ez veszéllyel lehet a családunkra. A születésedkor…fellépett egy kisebb hiba. Kétszer is leállt a szíved és az orvosok semmit sem tudtak tenni. Aztán történt valami… - suttogta.- Mi? – kaptam fel a fejemet.- Nem tudom Stella. Apáék nem szeretnek róla beszélni.- Értem. – bólintok és felkelek a babzsákról. Nem akarom ezt tovább hallgatni. Egyszerűen képtelen vagyok rá.- Majd még beszélünk? Megszeretnélek ismerni. Tényleg nagyon kíváncsi vagyok rád. – vakarta meg zavartan a tarkóját. Bizonytalanul bólintottam ismét, majd elhagytam a

könyvtárat. Kezemben alig tudtam megtartani a könyveket, torkom elszorult és a levegőt is nehezebben vettem. Gyomrom apróra összezsugorodott, ahogy a kollégiumi folyosó felé siettem.Látásom elhomályosult, ajkaim megremegtek.Ennyire elcseszett egy életet az ellenségemnek se kívánnék.Lépéseim lelassultak, nem jutottam el a szobámig, pedig ott akartam kiborulni. Vállaim rázkódni kezdtek, szemeimet összeszorítottam, miközben itatni kezdtem az egereket halkan.- Mi a helyzet Cicuska? – árnyékolt be Desmond.Halkan nyelve töröltem meg rögtön az arcomat és szipogva indultam meg újra. Nem válaszoltam, mert éreztem, hogy akkor bizony eltörne az a bizonyos mécses.- Ennyire azért nem rossz ez a becenév. – poénkodott tovább. Nem vette a lapot, miszerint baromira nem vagyok beszédes kedvemben. – Most mi bajod? – fogott a vállamra és nagy erővel fordított meg. A könyvek sikeresen kihullottak a kezemből, a feszültségem hatalmasra növekedett bennem, ahogy a földön elterülő könyveket néztem. Könnyeim ismét végigszántották arcomat, de nem néztem rá. Egy ideig meg se moccantam, majd lassan emeltem rá a tekintetemet.Kétségkívül bűntudata lett, ezért elnémult.Egy ideig szemeztünk és én hagytam neki, hogy belém lásson. Engedtem, hogy egy gyengébb énembe is betekintést nyerjen. Leguggoltam, hogy elkezdjem összepakolni a könyveket, de megelőzött térdre ereszkedve.- Hagyd! Majd én. – tolta el a kezemet finoman. Belülről megharaptam a szám oldalát és kiegyenesedve törölgettem az arcom. – A szobádba mész? – állt mellém.- Azt hiszem oda indultam. – motyogtam megtörten. Mellkasához fogta az irományokat, majd elindult a folyosón. Szótlanul követtem, ujjaimat összekulcsolva a hátam mögött. Nem kérdezte meg mi a baj, ezért pedig rettentően hálás voltam. Semmi kedvem nincs beszélgetni.Ahogy egymás mellett haladtunk a folyosón, annyira nyomasztó volt a hangulat közöttünk. Több dolog is az eszembe jutott, ami miatt ez most így van, de marhára elegem volt már a mai napból és szerettem volna egy kicsit aludni és elfelejteni az egészet.- Néha nekem is vannak szarabb napjaim. – szólalt meg, de nem nézett rám.- És mit csinálsz olyankor?- Futok.- Én szerintem összeesnénk annyi futástól, amennyit te szoktál csinálni. – sóhajtok halkan.- Hát annál rosszabb már úgy sem lehet. – vont vállat.- Kedves. – rázom a fejemet egy halvány mosolyt megejtve felé. Szemei felcsillannak és hencegve mosolyog rám. Szemeimet megforgatva nézek el a másik irányba, ujjaimat végig futtatom hosszú hajamban. Még mindig játssza az eszét.- Itt vagyunk. – veszem el tőle a könyveket ajtóm felé billentve a fejemet.- Ó, tényleg! Akkor biztosan nem mész futni? Esküszöm segítene. – próbálkozik még egyszer.- Jól értem, hogy ez most egy közös futásra való invitálás? – vonom fel a szemöldökömet egy kicsivel derűsebben. - Ha nem jössz el, sosem tudod meg.- Talán majd máskor. – veregetem meg mellkasát egy apró mosollyal játékosan.

- Ez aztán a visszautasítás. – kapja szívéhez a kezét sértődötten. Felnevetek.- Seggfej. – nyitom ki az ajtót – Viszont a latin órákat mikor szeretnéd megtartani? Szükségem van a segítségedre. Egyedül lassabban haladok. – lépek beljebb, az ajtónak támaszkodva.- Holnap négy órakor az erdőben?- Nekem megfelel. - Hát akkor… Jó éjt Cicuskám! – pillantott a szemeimbe. Bólintva néztem egy ideig. Valami megváltozott és pozitív értelemben. Nem volt benne semmi rosszindulat, ez pedig szokatlanul hatott rám. Melegséggel töltött el, hogy esetleg kezd megváltozni.- Neked is. – rebegtettem pilláimat viccelődve, majd becsuktam az ajtót. Lepakoltam a könyveket az ágyam mellett elhelyezkedő asztalra, majd felnyögve dőltem be a párnáim közé.- Ajaj itt lesz valami. – szólalt meg Kriss a saját ágyán hemperegve. – Színesek a gondolataid, de jelenleg inkább a rózsaszín felé hajlanak. Nemtán ennyire elcsavarták a fejedet? – röhögött.- Fogd be!- Én bírlak Stella meg minden, de pont Desmond? Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Tudod, hogy milyen.- Tisztában vagyok vele. Megfontolt leszek. – nyomom arcomat a hideg párnába. – Most pedig mássz ki a fejemből és hagyj békén. – nyüszögtem halkan.

Tizennegyedik fejezetStella

Egész este Eric szavai jártak a fejemben.Végre nem az miatt gyötört álmatlanság, hogy ez a családom eldobott. Most már azért nem sikerült aludnom, mert a másik családomnak se kellettem.Egy olyan gyerek vagyok, akinek meg se szabadott volna születnie. Nos ez a tudat nem valami pozitívan hat rám.Kristin már rég az igazak álmát aludta. Úgy éreztem magamat, mint egy elátkozott gyermek, akin semmilyen átoktörő bűbáj nem segíthet. Tehetetlen voltam. Kitől kérjek tanácsot? Ki fog nekem segíteni? Az biztos, hogy megakarom ismerni Ericet, többet megtudni róla és az állítólagos szüleimről. Kicsit szeretném különlegesnek érezni magamat és nem csak egy eldobott rongynak, amit újra és újra mosnak, míg olyan nem lesz, mint újkorában. Közben mindenki tudja, hogy az lehetetlen.Másnap, tanítás után Kristinnel mentem ebédelni. Mindig elsők közt kajálunk, hogy mindenből a legfrissebbet és a legnagyobbat adagot kapjuk. A konyhásnők már jól ismernek engem is. Ezután csatlakozott hozzánk Amber.- Szép jó napot! - mosolygott a szokásosnál jobban. Krissel sejtelmes mosollyal néztünk össze, majd vissza a vidám lányra.- Na mi újság? - kérdeztem kuncogva. Feltételeztük, hogy valami olyan dolog, ami Williammel kapcsolatos, de hagytuk, hogy ő maga mesélje el.

- Tegnap csókolóztunk Willel. – vigyorog szélesen és enni kezd. Kristin halkan felnevet, majd megveregeti Amber vállát. - Minden annyira jó volt csajok. Este beszökött a lány részlegre, mert tudta, hogy napközben folyamatosan Marcussal vagyok, mint azt ti is láthatjátok. - folytatta izgatottan - Aztán együtt aludtunk az ágyamban és egész este csókolóztunk. Annyira boldog vagyok! Higgyétek el, a szerelem a legjobb dolog a világon! - nézett felváltva ránk. - Az a rengeteg bók, amit kaptam tőle. Mintha kicserélték volna. Nem is értettem ezt a hirtelen felindulását, de hagytam neki, amit akar… – pirult el teljesen, így szeplői szinte világítottak az arcán.- A szerelem baromság! - forgatta meg szemeit Kristin.- Hát én nem mondok semmit. – vontam vállat.Személy szerint még sose voltam szerelmes, de lehet tényleg egy jó dolog. Vannak hátrányai is, az biztos, de ha megtalálod a boldogságod forrását az sorsfordító. Ott van neked, meghallgat, támogat, ha úgy van és önzetlenül szeret. A szerelem teljesen váratlanul csöppen az életünkbe, nem is lehet rá számítani. Páran sosem esnek szerelembe, de remélem egy nap majd én is megtalálom azt a személyt, akiben megbízok és aki mellett önmagamat adhatom.Mikor mindenki befejezte az ebédet, visszamentünk a szobáinkba és egy kényelmesebb ruhát kaptam magamra. Megszoktam az egyenruha használatát, de mégis szívesebben hordom a saját ruháimat.Ugyebár majd ma fogok Desmonddal tanulni. Nem tagadom rohadtul ideges vagyok, hogy megint kettesben kell lennem vele, de én akartam.Nekem van szükségem a segítségére.

***

Gyorsan eltelt az idő. Végig a szobámban szenvedtem és a képet néztem, amit Erictől kaptam. Még mindig nehéz ezt az egészet feldolgoznom. Talán Fleming tudna nekem segíteni. Talán az Átkok könyvében van valami, ami a segítségemre válhat, bár azért ezt erősen kétlem.Ezzel a gondolattal hagytam el az iskola épületét háromnegyed négykor.Lassan lépkedtem, hogy ezzel is húzzam a hosszú perceket, majd mikor megláttam a fiút, nem tudtam visszafogni magam, zavarba jöttem. A könyv borítóját nézegette kíváncsian, aztán meghallotta, hogy közeledem, így felpillantott rám. Haja félig szemébe lógott és egy laza rövidgatya, fekete póló kombó volt rajta. Szívem egy nagyot dobbant, de nyugtattam magamat azzal, hogy ő mindenkire így néz.- Szia. - köszöntem halkan, majd leültem vele szembe.- Késtél. - forgatta meg feszültségtől vörösen izzó szemeit. Telefonom előkapva láttam, hogy valóban késtem kerek kettő percet.- Inkább te várj rám, mint én rád. - feleltem egy gonosz mosollyal és igyekeztem nem idegesnek tűnni előtte. Lazának szerettem volna látszani.- Én tanítok nem te. Ne késs máskor! - nézett szemeimbe komoran, mire csak bólintottam egyet. Ekkor megjelent mellettem Ruby, majd nagy szemekkel nézett rám és bátyjára. Leült mellénk, miután mosolyogva integetett nekem. Halvány ajakgörbülettel néztem rá és biccentettem egy kicsit, köszönés révén. - Na kezdjünk bele! - nyitotta ki Desmond a könyvet. A kislánnyal mindketten nagy szemekkel pillantottunk bele a könyvbe, fejeinket előre tolva.

Maximum a rajzokat sikerült értelmeznem, de megesett olyan is, ami már teljesen bonyolult volt a számomra. Elővettem a hozott füzetet és tollat, hogy tudjak jegyzetelni, majd elkezdtük a tanulást. Szinte ittam a fiú szavait. Úgy beszélt, mint egy idős ember, aki már mindent megélt.Orrát néha felhúzta, ezzel ráncokat képezve orrnyergén.Tényleg aranyosnak tűnt.Ahogy magyarázott, ahogy mutogatta a rajzokat minden hirtelen nyert értelmet.Okos és egyértelmű dolgokról mesélt a könyvvel kapcsolatban, ha valamit nem értettem, többször elmagyarázta.Megbabonázva néztem telt ajkait, ahogy mozognak és nagy szemeit, amik most már barnán csillogtak. Tetszett, hogy végig lelkesen dumált, rávilágítva az érdekesebb mintákra.Ennek a fiúnak, annyi személyisége van, mint ahány csillag van az égen. Néha még Ruby is elkuncogta magát, mikor megforgattam szemeimet. Biztosan imádhatta a bátyját, hisz látszik rajta az a hatalmas nagy szeretet, amikor Desmondra néz. Muszáj tudnom hogyan halt meg.- ...és akkor ezek meg olyan varázslatok, amiket csak bizonyos mágusok vagy boszorkányok tudnak elvégezni. - lapozott a következő oldalra.- Mit tudsz a boszorkányokról? - kérdeztem hirtelen. Az erőm kapcsán Mrs. Neal az Elmossi boszorkányok könyvét ajánlotta. Kérdőn vonta fel szemöldökét, miközben én idegesen gyűrögettem a füzetem sarkát. - Van valami róluk, amiről tudnom kéne?- Megnézem. - kezdett el lapozgatni össze-vissza, én pedig igyekeztem ülve maradni, pedig olyan érzésem lett, mintha hangyás lennék. Kiakartam kapni kezéből a könyvet, hogy magam olvassam el, de mivel alig tudtam latinul, ez így esélytelennek bizonyult. – Mellesleg mi okból érdekelnek azok a banyák? Már a nevüket kimondva is kiráz a hideg. - borzong meg.- Csak érdekel és kész! - mondtam indulatosan és elkezdtem tépkedni a lábam mellett elhelyezkedő gazt. Láttam rajta, hogy a könyv utolsó oldalai felé elkerekedett a szeme. Csak nézett egy bizonyos oldalt, majd tekintetét felkapta rám és ismét vissza a könyvre. Fel-le mozgatta fejét, ami egy idő után kezdett frusztráló lenni. - Mi van?! - csaptam a combomra és én is belenéztem a könyvbe, de fejjel lefele volt minden, ezért nem igazán tudtam kivenni, mit is néz annyira.- Te benne vagy a könyvben. - fordította meg az olvasmányt, majd egyenesen az ölembe tette és egy nagy képre mutatott, az egyik oldal kellős közepén. Egy festményszerű kép rajzolódott ki éppen most és a személy nagyon is kezdett rám hasonlítani.Ónixfekete, hullámos haja a melleit takarta, kék szemei egyenesen az enyéimbe meredtek. Nem valami modern ruhát viselt, hasonlított egy köpenyhez. A sötét paláston pirossal, érdekes motívumok rajzolódtak ki, minél tovább figyeltem. Arcát félig beárnyékolta a csuklya, ettől függően kitudtam venni, hogy a nő valóban rettentően hasonlított rám.Ijesztően nagy volt az azonosság.- Ez mit jelent? – kérdeztem aggodalmas hangon és visszadobtam a könyvet az ölébe.- Sejtésem sincsen. – rázta a fejét és tovább lapozott, ahol egy nagyobb minta jelent meg. Az oldalakon még csak most íródott meg minden. A kezünkben. A szöveg folyni kezdett. Amint egy mondat leíródott, el is tűnt utána és más került a helyére. - Kiskoromban mindig a rajzaim alá firkantottam ezt a jelet. – suttogtam, ahogy a legnagyobb mintára mutattam. A könyv oldalain különböző méretekben tűnt fel. – Mindig azt

mondogattam otthon, hogy ez a szignóm. Az én titkos művészi aláírásom… - vettem hevesebben a levegőt. – Ezeket gyors fordítsd le! – mutattam a megjelenő írásra is.- Én nem látok semmit.- Mi?- Mondom én nem látok semmit.- Nem látod a szövegeket? – kerekedik el a szemem.- Épp ezt pofázom! – sóhajtott gondterhelten.- Az egész oldal… Az egész oldal tele van különböző írásokkal, de nem értek semmit.- Nyugodj meg! – csukta be rögtön a könyvet. Elhátrálva néztem a kezében tartott irományra.– Jobb lenne, ha most már visszavinnéd Mr. Brannek.- Akkor sosem fog kiderülni, hogy miért vagy ebben a rohadt könyvben! Nem akarod megtudni, hogy…- Nem! Marhára nem akarom megtudni! – mondtam erélyesebben, ami még őt is meglepte. – Ennek a könyvnek semmi pozitív megközelítése nincs. Ha benne vagyok, vagyis valaki hasonló benne van, az semmi jót nem jelenthet!- Nem fogom visszavinni a diri irodájába. – csóválta meg a fejét. – Ha téged nem is, engem annál jobban izgat, hogy hogyan kerültél bele. És ráfogok jönni. - Te nem vagy normális..- Ne aggódj, nem lesz gond. Csak kicsit kitanulmányozzuk. – nézett rám kérlelően. Amikor látta, hogy elgondolkodom a dolgon, szerényen mosolyogni kezdett.Gazfickó.- Legyen. - sóhajtottam fel, eldőlve a fűben. – De ha meghalunk… - nézek rá fenyegetően. – A pokolban is a nyakadra fogok járni. - Ezek szerint hosszú ideig fogsz zaklatni. – kelt fel és leporolta magát.- Kibírhatatlan vagy Fleming. – hunytam le szemeimet és élveztem a kellemes napsütést. Nem szeretem volna túlaggódni a dolgot. Hallottam ahogy Desmond felnevet, majd köszönés nélkül sétál ki az apró erdőből. Nem hazudtam, ez a srác komolyan kibírhatatlan, de mégis meleg szívű a maga módján. Esélytelen, hogy bevallaná, miszerint tegnap szívesen segített nekem, pedig láttam rajta, hogy nem bánja a dolgot. Kedvességből cipelte a könyveimet és kedvességből kísért el a szobámig.Akkor először láttam a tekintetében valamiféle érzelmet és nagyon meglepett a reakciója. Azt hittem, hogy majd kinevet, de pont az ellenkezője történt.Segített rajtam.

***

Amikor visszaértem a szobámhoz, hangos zokogás ütötte meg a fülemet. Azonnal berontottam. Kristin és Amber az ágyakon helyezkedtek el, miközben a vörös hajú hangosan itatta az egereket. Halkan csuktam be magam után az ajtót, majd leültem velük szembe. Értetlenül néztem rájuk, hogy mi a baj, de nem szándékoztak kommunikálni velem, így némán figyeltem őket. - Connor szórakozott vele. – pillantott rám Kristin, miközben mimika nélkül beszélt hozzám. – Nem is William volt vele az este. – hunyta le szemeit egy kis időre felsóhajtva. Láttam rajta, hogy a szívén viseli Amber sorsát. Amber volt hármunk közül az, akinek a legérzékenyebb a

lelki világa, aki nagyon naív és akit könnyedén összelehet törni. Neki volt a legnagyobb szíve és ezt sokan ki is használták. Nem értettem miért jó mással megcsináltatni a házi feladatot, de Amber vidáman egyezett bele és annak segített akinek csak tudott. Teljesen elöntött a düh. Ha jól értelmezem Connor volt végig, mivel ő alakváltó, így könnyen a lány közelébe tudott férkőznie.Annyira beleélte már magát. Teljesen rózsaszín ködfelhő volt felette és nem is tudott tisztán gondolkodni. Nyugtatóan simogattam meg hátát és hajába pusziltam. Egyszerűen nem tudtam visszafogni magamat, annyira feldühített Jenks, hogy valamit tennem kellett. Nem hagyom, hogy a barátnőmmel szórakozzon. Idegesen lépkedtem Desmondék szobája felé. Amint oda értem, nem is kopogtam, csak kivágtam az ajtót. Mindkét fiú bent volt. Fleming valami képregényt olvasott, Connor meg unott ábrázattal telefonozott.- Muszáj mindenkinek taplónak lenni ebben a bandában? – szóltam oda neki feszülten. Őszintén szólva mindenki tudja, hogy Connor Jenks fél kézzel is lenyomna, de ez nem rendített most el. Egy pillanat alatt mellé kerültem, majd felültem a csípőjére és gondolkodás nélkül ütött meg öklömmel az orrát. Éppen újra lendült volna a kezem, amikor két erős kar a hónomalá nyúlt és leemelt a fiúról. - Eressz el Fleming! - morogtam rúgkapálva, de ő csak tartott a levegőben, mint az Oroszlánkirályból a kis Szimbát, amikor megszületett. - Megérdemelted te rohadék! - ütöttem a levegőbe az alakváltó felé. Az orrából folyt a vér, s szemeit összeszorítva felnyögött. Komótosan ült fel, kezét az orrához nyomva egy zsepivel.- Nagyon harcias cicamica vagy, de higgadj le! Komolyan mondom! - morogta Desmond, én pedig feladtam a küzdelmet. Csak tartott a levegőben, miközben én duzzogva fontam össze karjaimat mellkasom előtt. Mikor jónak látta, letett a földre, majd elém sétált - Mi ütött beléd? - vonja fel szemöldökét, én meg csak megforgatva szemeimet készültem elhagyni a szobát. - Ácsi! - kapta el a csuklómat és magával szembe fordított. - Mondd el Stella!- Mert? - szedtem össze magamat - Majd a haverod elmeséli. - vontam vállat. Meglepetten nézett rám, hisz sose voltám még vele flegma vagy ennyire önfejű.- Inkább te meséld el! - döntötte oldalra a fejét.Hogy nézhet ki ilyen aranyosan, miközben a teste egy gladiátorhoz hasonlít? Kicsit kipirulva, veszek egy nagy levegőt, majd dalolni kezdek. Elmondom, amibe Kristin beavatott. Mr. Bunkó szokásosan rezzenéstelen arccal hallgat. Mintha meg sem lenne lepődve ezen. Eközben Connor elhagyta settenkedve a szobát. Jobban is teszi, ha egy ideig nem kerül a szemem elé. Egyenesen gyűlölöm, ha a szeretteimmel csesznek ki. Védelmező típus vagyok, Ambernek pedig bőven kell abból a védelemből.- Jenks eléggé féltékeny típus. - sóhajt fel, leülve az ágyára. - Majd beszélek vele erről. - dől vissza a párnájára, majd kezei közé veszi a képregényét és tovább olvasgatja. Hitetlenül nézek rá, csípőre téve a kezeimet.- Ennyi?- Mit vársz mit tegyek? Én is kaparjam ki a szemét? - Azt mondtad féltékeny típus. Mire volt annyira féltékeny, hogy ezt tegye? – ráncolom a szemöldökeimet.- Willre? -kérdez vissza úgy, mint ha ezt nekem alapból tudnom kéne.- Tessék? – pislogok nagyokat – Connornak… A nagy Connor Jenks-nek tetszik Amber?

- Ó, babám az nem kifejezés. – válaszolta lustán, majd elhallgatott.Most komolyan úgy nevezett ahogy nevezett? Tényleg babámnak szólított? Ez a srác nagyon el van szállva magától. Gondolom minden jött-ment lányt becézget és ez marhára zavaró tud lenni. Utálom, hogy ennyire hatással van rám.- Holnap ugyanúgy háromkor az erdőben. Nem szeretnék várni, szóval lehetőleg időben legyél ott. Mellesleg addig elemezgesd. – jelent meg mellettem a levegőben a könyv. Elkerekedett szemekkel ráztam meg a fejemet. – Akkor holnap. Szia! – nyitotta ki az ajtót. A könyvet azonnal a pólóm alá dugtam mérgesen- Te nem vagy százas. - Köszi! Ez bók volt a javából. – pillantott ki füzete alatt egy széles vigyorral, csibészesen kacsintva. Nem válaszoltam, de tudta, hogy ott leszek holnap délután.Amikor kettesben vagyunk mindketten érzünk valami különlegeset és kiakarom deríteni, hogy mi lehet az.Már csak azért is elmegyek.

Tizenötödik fejezetStella

Sikeresen becsempésztem a könyvet a szobámba. Iszonyatosan ideges voltam, mert a diákok csak úgy hemzsegtek az épületben. Sóhajtva tettem le a könyvet az ágyamra és csak néztem a kitülemkedő borítását.Alig tudok latinul. Csak pár szót, amit Desmond kiíratott velem, meg amit a tanár tanított eddig. Nyugtalankodva zártam be az ajtót és ültem le a könyv elé, majd ölembe vettem a füzetemet, hogy jegyzetelni tudjak.Szívem féktelenül kalapált és nem tudtam volna megmondani, hogy az izgatottságtól vagy esetleg a félelemtől. Felspannolt voltam, hogy valami új dolog történik velem, viszont rettegtem, hogy ez a titokzatos dolog rosszul ül el a végén.Kinyitottam, majd sietősen el is kaptam a kezemet. Semmi esetre sem akarok sokáig hozzá érni, mert szörnyen bizseregnek az ujjaim a borító alatt. Érzem azt a hatalmasnagy feketemágiát az oldalakban.Óvatosan lapozgattam, sok-sok ismeretlen szót elolvasva magamban és igyekeztem csiga tempóban csinálni mindezt. Berezeltem, hogy megint látnom kell azt a képet, amin az a nő van. A hasonmásom.Mikor megfogtam a ceruzámat, hogy írjak, a szöveg változni kezdett.- Ezt nem hiszem el. - akadtam ki halkan és villámgyorsan kezdtem el körmölni mindent, ami csak megjelent a lapon. Bár annyira gyorsan mozogtak a szövegek, hogy amint megjelent, szinte ugyanolyan gyorsan is tűnt el.Direkt szórakozott velem.Pecekkel később úgy döntöttem feladom. Esélytelen, hogy én rendesen tudjak másolni.

Muszájnak éreztem, hogy Fleminget is beavassam. Újfent feszült lettem, hogy emberek közé kell mennem a könyvvel, de nem keltettem feltűnést. Hátizsákomban vittem át a fél sulin. Amikor megérkeztem a szobához, kopogás nélkül nyitottam be.Azt hiszem ez egy nagyon rossz szokásommá vált. Szívem szenvedve dobbant, amikor megláttam Tessát, miközben éppen Desmond ölében ült. Szoknyája felcsúszott sima bőrén, kezei a Fleming vállán voltak.És még én mondtam Amberre, hogy naiv.Szemeimet fájdalmasan lehunyva csuktam vissza az ajtót zajtalanul. Nem szerettem volna megzavarni őket a pettingelésben.Talán jobban is járnék, ha innentől nem vennék latin órákat Desmondtól. Csak a saját szívemet sajdítanám. A különleges kapocs egyből elillant.Már csak ő maradt és én. Külön-külön.Semmi mi. Magamban morogva mentem vissza a szobámba, majd hangosan csaptam be az ajtót. Alsó ajkam rágcsálva kezdtem el újra olvasni a könyvet, hátha eltudom terelni a figyelmemet.Aztán megjelent egy olyan írás, amire végre én is emlékeztem és letudtam fordítani.Vigilate de!- Vigyázz! - olvastam el újra - De mire? - kérdeztem a könyvtől, mintha az válasszal szolgálna majd. Mondjuk lehet adott is, és ha érteném, amit ír, akkor fordítani is tudnék, de erre jelenleg képtelen vagyok.Ezután teljesen lefoglalt a mágikus tárgy. Mintha megbabonázott volna. Ki se mozdultam a szobából, csak az ágyon hasalva lapozgattam a kötetet. A rajzokat csillogó szemekkel vizslattam és közben eszembe se jutottak az egy órája látottak.- Mi jót csin... Atya úr istenem! - sikkantott fel mellettem Kristin, én pedig ijedten csaptam össze a könyvet. – Kérdezni akartam, hogy miért zártad be az ajtót, de így már értem. – ült le mellém, felmutatva a kulcsát. - Minek van egyáltalán nálad? - bámulta a könyvet - Hatalmas bajba fogsz kerülni. Tudod, hogy az igazgató megszállottan keresi azóta is. Ha lebuksz, biztosan el kell hagynod az iskolát. – szedte ki az apró csatot a hajából. - Ne aggódj! Nem fogok lebukni. Különleges dolog történt. - sóhajtok fel, majd felülök és a könyvet a párna alá csúsztatom. Ezután elmeséltem neki, hogy van az Átkok könyvében egy rettentően fura kép jelent meg egy nőről, aki a kiköpött a hasonmásom.- Mutasd meg! MUTASD MEG! Látnom kell. - kezdett el hangosan beszélni. Kezemet a szájára tapasztottam, majd bezártam az ajtót ismét, hogy senki ne tudjon bejönni. Előhúztam a könyvet, majd az ölembe tettem és megmutattam neki. Ámulva nézte ő is. – Elképesztő a hasonlóság. De mi a fenét jelenthez ez? – tűnődik el. – Fleming se tudja? – nézett az arcomra. Szinte éreztem, ahogy a csaj az agyam előtt elhelyezkedő ajtónál áll és várja, hogy beengedjem a rejtett zugomba.- Nem akarok róla beszélni innentől. - Miért? - nevet halkan. Rákapom szúrós a tekintetemet, mire elnémul.- Úgy néz ki Tessával mégis van valami. Az előbb éppen rajtakaptam, ahogy a csaj rajta lovagol. A ruhás szex még mindig menő?- Eww! Ne részletezd kérlek! Tessa örült játékot játszik Desmonddal és szerintem is jobb, ha kimaradsz belőle.- . Tudom… Igazad van! Innentől hallgatni fogok rád. – mosolygok keserűen.

- Ahj most két összetört szívű lány van a nyakamon. – karolt át bokóckodva.

***

Másnap délután nem mentem a találkozóra. Igazából rájöttem, hogy egyáltalán nincs szükségem rá. Nem fogok Desmondra támaszkodni. Egyedül is megfogom fejteni a könyvet és a különös szövegeket, amik mintha megszólítanának engem. Teperni fogok a tanulással, hogy mihamarabb rájöjjek a titokra. Kicsit bűntudatom lett, hogy végül a szobámban maradtam és őszintén szólva kifogásom se volt, de képtelen lettem volna a állni a pillantását.Azért, mert Tessa az ölében ült?Ez lenne a kifogásom?Szörnyen gyerekes, de valóban rosszul esett. Talán féltékeny voltam, hisz Tessa tényleg nagyon szép lány. Nagy mellek, dús ajkak és folytonosan csillogó szemek. A haja is ápolt és fényes. Személyiségileg meg nem ismerem csak, amit hallottam róla, de ezek szerint mégsem egyoldalú ez a kapcsolat. Igyekeztem minden időmet tanulással tölteni, kizárva a külvilágot.Nagyjából öt óra lehetett már, amikor hangosan kezdtek el kopogtatni az ajtómon. Kristin bejelentette, hogy ő ma hajat fest a lányoknak, így nem számítottam senkire.Eldugtam a könyvet, majd hajam és ruhám megigazítva nyitottam ki az ajtót.- Nem jöttél a… - szólalt meg egy ismerős hang csapzottan. Csurom vizesen áll a küszöb mögött, viszont én azonnal visszacsaptam az orrára az ajtót - STELLA! - nyitotta ki újra Desmond a falapot és becaflatott a szobámba - Szólhattál volna, hogy nem jössz! Leszakadt az ég, miközben ott álltam. - dobbantott a lábával, ami miatt a sár a parkettánkra került. Észre se vettem, hogy esik az eső. Belemerültem a könyv tanulmányozásába.Mondjuk megérdemli ezt a hideg zuhanyt.- Összepiszkolod a szobámat. - hagytam figyelmen kívül szavait.- Te csak maradj csöndben! - jött közelebb. Az víz miatt, egész pólója rátapadt felsőtestére és nedves haja is tincsekben állt a fején. Arcán végig folytak a cseppek, egyenesen lefelé a nyakán, ahol az erei kidagadtak. Veszettül ideges lehetett és ez marhára vonzó volt számomra. - Úgy döntöttem nincs szükségem a segítségedre a továbbiakban. - próbáltam magabiztosan mondani, ezzel szemben arcomra kiült a zavarodottság. Arcom felvett egy pirosabb árnyalatot.- Oh dehogyisnem. - lépett még közelebb, ami miatt a vádlim az ágy széléhez ért. Testeinket összenyomta, mellem a feszes hasa tetejéhez nyomódott. Még a levegő is bennem rekedt. Éreztem, hogy a szívverése felgyorsul mellbimbóim alatt.Ujjperceim elhidegültek, de tartottam a szemkontaktust. Kihívásnak vettem, hogy farkasszemet nézzek vele.Íriszei pirosan kezdtek izzani, a haja végén apró lángok jelentek meg. Egy kisebb füstfelhő keletkezett a víz és a tűz találkozásakor. Majdnem felnevettem vicces külsején, hisz pont úgy nézett ki, mint egy szörnyen dühös mesefigura. Füstölt a feje.- Holnap. A szobámban. Fél háromkor. - mondta lassan, szüneteket hagyva a szavak között, hogy nyomatékosítson és fokozatosan közelített arcomhoz. - És ha nem? - Ne szórakozz velem, mi bajod van?- Én szórakozom veled? – böktem a mellkasra hitetlenkedve. Idegesen túrt zilált hajába.

- Azt mondtad eljössz a mai órára.- Ha jól emlékszem nem mondtam semmit. - A saját időnket vesztegetjük. – araszolt hátra. - Mire vársz? Csak lépj le. - mutatok az ajtó felé.- Legalább elmondod, hogy miért vagy rám ennyire mérges? – kérdezte visszafogva dühét és tehetetlenül nyomta kezeit a combjaira tapadt nadrágja zsebébe.- Ideje távoznod. Fel kell takarítanom a sarat, amit a cipőddel hoztál be.Láttam, hogy elgondolkodik. A civakodásaink gyakoriak és most sem lepett meg, amikor szó nélkül távozott.

***

Ideges vagyok a mai nap miatt.Tegnap szerintem az eddigi legdurvábban kaptunk össze Fleminggel, amiért nem mentem el a találkozóra, így ezt most nem merem megkockáztatni. Őszintén szólva félek, hogy elszalad vele a ló és valami meggondolatlan dolgot követ el. Nem ismerem még teljesen, de azzal már tisztában vagyok, az erejét esélytelen, hogy irányítani tudja, amikor ideges. Eluralkodik rajta a mágia és akkor aztán elveszti a fejét. Mindig látom, hogy törekszik arra, hogy visszafogja magát. Elnyomja a képességét és talán jól is teszi. Baj lenne belőle, ha egyszer csak kirobbanna a semmiből.Felaggattam magamra az egyenruhámat, hajam végét begöndörítettem, majd lementem reggelizni az ebédlőbe. Elvettem a kajámat, miközben ülőhely után kutattam a tekintetemmel. Szinte azonnal megláttam egy asztalnál Ambert és Marcust. - Jó reggelt! – ültem le eléjük. – Cuki az új hajad. – mosolygok szélesen Marcusra, bár nem vagyok valami boldog. Inkább nyugtalan és máris összezsugorodott a gyomrom. Fantasztikus.- Köszi. – simogatta meg tüsis, rózsaszín haját egy fogsorvillantós mosollyal. Azt hiszem ez a természetes hajszíne. - Van kedved valamikor együtt lógni? Kevés időt töltünk együtt, pedig lassan egy hónapja itt vagy már. - Azta! Már eltelt egy hónap? – pislogok meglepetten. Anyáék még egy rövid üzenetet sem küldtek. – Mellesleg szívesen lógok veletek. Benne vagyok.Befejezve a kaját indultunk el az órákra. William odaköszönt nekünk a folyosón, de olyan erőltetettnek tűnt az a mosoly. Amberre pillantottam fél szemmel, aggódva. Szemeit lesütötte, haja félig az arcába lógott, eltakarva kipirult ábrázatát. Ezek szerint kiderült a titok. Úgy tűnik William nem viszonozza az érzéseit. Legalábbis az arcára írt szokatlan grimaszból erre következtetek. Nem az a tipikusan lenéző grimasza volt, hanem inkább olyan „erőltessünk mosolyt az arcunkra, mert kellemetlen a szitu” grimasz.- Ne foglalkozz vele! – lököm meg vállammal az övét. – Tudok egyet s mást. Valaki nagyon rajong érted. - mosolygok féloldalasan. Connor nevét természetesen nem említem, mert sejtem, hogy Amber kiakadna és sírva futna a mosdóba, de szeretném feldobni a kedvét, annyi ideje viszont nem ismerem, hogy tudjam, mitől lesz boldogabb.- Mi? Ne hülyéskedj Stella! Elég szarul érzem magamat így is. – mosolyodik el szégyenlősen.- Hát jó. Ha nem hiszed el, majd rájössz magadtól. – hümmögtem, mialatt beértünk a terembe.Tanítás közben gyakran eszembe jutott Desmond.

Félig el is terveztem, hogy majd magyarázatot követelek tőle, de rájöttem, hogy semmi jogom vitatkozni vele erről. Azt csinál, amit akar, nem vagyok a barátnője.Az idő hamar elrepült. Kezembe kaptam az Átkok könyvét, beletuszkoltam a táskámba és elindultam Fleming szobája felé. Ilyenkor mindig nagyon feszült vagyok, nehogy az igazgató előtt lebukjak. Akkor biztosan irtónagy bajba kerülnék. Mikor az ajtó elé léptem, inkább bekopogtam. Az előző esetből tanulva ez a legbiztosabb.Levert a víz és forgott velem a világ. Idegörlően sok idő után Connor nyitott ajtót. Büszkén néztem bekötözött orrára és semmi szégyenérzet nem keletkezett bennem. Azt az öklöst megérdemelte, még ha nem is szerette volna megbántani Ambert.- Itt a csajod. - szólt be a szobába egy vicsorral, miközben beengedett. - Ja, hogy te vagy az. Másra számítottam. - ült fel az ágyon Mr. Bunkó és eltette a régebben is olvasott képregényét. Másra számított?! Ez most komoly? Kezdek féltékeny lenni Tessára, bár ezt sosem vallanám be hangosan.- Azt meghiszem. – választoltam nyersen és leültem az ágyra, vele szembe. Kis ideig az arcomat fürkészte, majd mikor kitettem elé a könyvet, elszakította tekintetét rólam. Halkan fellélegeztem és kinyitottam a könyvet. Connor elhagyta a szobát és csak remélni tudtam, hogy nem lesz megint William, hogy Amber közelébe kerüljön.- Hol vannak a jegyzeteid? - tartotta elém hatalmas tenyerét. Nagyot nyelve néztem végig eres alkarján és megráztam a fejemet.- Nincsenek jegyzetek.Tekintete jelenleg is annyira birtokló, hogy hogyha azt kérné most azonnal vetkőzzek le, szerintem nem is haboznék tovább. Azonnal befeküdnék alá, mert sugárzik belőle a dominancia. És ezt nagyon utálom. Zabosan fújta ki a levegőt ajkai közöl, izmai megfeszültek, de még mielőtt megszólalhatott volna, folytattam. - A szöveg változik.- Tessék? - értetlenkedett és tökéletesen ívelt szemöldökeit a magasba emelte.- A szöveg változik. – ismételtem meg és kinyitom a könyvet, az adott oldalon. - Nem tudom leírni, mivel csak pár pillanatig jelenik meg a szó, avagy mondat és aztán teljesen más lesz odaírva. Hidd el, sokáig próbálkoztam, de mintha csak játszadozna velem. - Ezek szerint csak te tudnád elolvasni. - forgatja meg szemeit. Basszus mindjárt kiugrik a szívem a helyéről. - Oldjuk meg a gondot, aztán hagyjuk ezt az összejárogatást. – csúszik ki a számon meggondolatlanul.- Hogy mi?- Ne találkozzunk többet! – veszek mély levegőt. - Mert megláttad Tessát, amint az ölemben ül? Ez a problémád? – morgott fel. Ezek szerint észrevett. – Nem kértem rá, hogy ezt tegye. Egyszerűen rám mászott! Erősen haraptam alsó ajkamba, nehogy megint elszóljam magamat, de nem bírtam sokáig.- Tudom, hogy vonzódsz hozzám. – bukik ki belőlem - Érzem. A tested folyamatosan megfeszül a közelemben, a tekinteted a folyosón is égetni szokott. Azt hitted nem vettem észre? – fakadok ki, szemöldökeimet ráncolva. – Én is vonzódom hozzád, ezen nincs mit tagadni.Szívem majd kiugrik bordáim közül, ajkaim cserepesre száradtak, ezért kénytelen voltam megnyalni őket.

- Féltékeny vagy? – lepődik meg, majd elmosolyodik és arcával közelebb nyomul. - Nem fogok könyörögni. Nem úgy ismersz. Pontosan jól tudod, hogy milyen vagyok. Viszont te képtelen vagy kilépni a komfortzónádból mellettem.- Gondolod? – simított fel óvatosan az arcomra. Ujjai remegtek, tenyere égette a bőrömet, miközben tekintetem az övébe fúrtam, ahogy orrainkat összenyomta. Kezemet a csuklójára tettem, hogy eltoljam magamtól.- Ne szórakozz ve…Váratlanul ajkait durván az enyéimre nyomta. Egy ideig nem mozgatta a száját, arcomat hüvelykujjával cirógatta. Leblokkoltam, az agyam is kikapcsolt. Mintha maga is meglepődött volna ezen tettén, várt, majd egyszer csak olyan erőszakosan nyomta át nyelvét a számba, hogy felszusszanni sem maradt időm. Szokatlanul lüktető forróság árad szét a testemben. Egészen a számtól, egyenesen le a csiklómig, ahol vadul folytatta tovább pulzálást. Megrezzentem. A szája mentolos és mégis forró, a nyelve mohó és olyan erőszakos, hogy mindjárt elalélok. Lapátkezeit derekamra csúsztatja, ahol oldalamba markol és az ölébe ránt. A fenébe is! Időm sincs gondolkozni, ujjaim már tincsei között foglalnak helyet és meghúzzák azokat, ahogy visszacsókolok. Desmond ajkai tökéletesen buják, pont, mint ahogy azt gondoltam. Sóhajtva döntöm oldalra a fejemet, hogy megjobban érezzem puha nyelvét.Éhesen fedezi fel szám belsejét, nyelveink harcolni kezdenek. Mindketten ugyanannyira vagyunk izgatottak és fogalmam sincs mi ütött belém, de képtelen vagyok leállni. Kemény erekcióját hozzám dörgöli, ami halk nyöszörgést vált ki belőlem. Az önuralmam is teljesen elveszett. Jobb mancsomat becsúsztatom pólója alá, hasizmára simítva, miközben nyálas csókokkal lepi el állam vonalát. Néha megharapja felhevült bőröm és fellöki magát, én pedig szemeimet lehunyva ringatom rajta csípőmet. Olyan magabiztos, mint eddig még soha és ettől elönt a forróság. Visszatér a számhoz, majd alsó ajkamat kezdi harapdálni, szívogatni. Tettére megkeményednek mellbimbóim, amit tudtára is adok, ahogy a mellkasához nyomom őket sóhajtozva. Mély és férfias morgás szakad fel belőle, ami még jobban beindít. Desmond ujjai fürgék és akaratosak, ahogy megtalálják mellemet. Vágyakozva szorongatja meg anyagon keresztül, majd kezét becsúsztatja a pólóm és egyben a melltartóm alá. Lehetetlen ellenállnom, ahogy hüvelykujjával megkeményedett mellbimbómat simogatja, végül megnyomkodta. Testtartásom elernyed és kezeibe bújok, amik úgy játszanak rajtam, mintha egy finom hangszer lennék. Hosszan csókolja ki belőlem a szuszt is, fenekemet markolászva. Szinte már ő diktálja csípőmozgásom ritmusát és sodródom vele. Hallgatok rá. engedem, hogy azt tegyen velem, amit csak akar, mert jól esik ahogy jelen esetben irányít. Egy pillanatra elszakad tőlem és a szemembe néz. Halkan piheg, tekintete hatalmas vágyat sugároz, mire nyelnem kell egyet. Ajkai nyálamtól csillognak és puffadtak, ahogy azon keresztül kapkodja a levegőt.Az arca felé nyúlok, hogy visszahúzzam magamhoz, miközben lelassul a légzése, de a szokásosnál még mindig heveseb. Elhúzza a fejét elkerekedett szemekkel. Nagyokat pislogva realizálom a kínos szituációt. Még csak most fogta fel, hogy mit tettünk az előbb. Kellemetlenül felnevetek, majd melltartómat helyre téve kimászom az öléből. Merevedése majd szétszakítja a nadrágját. Tökéletesen kivehető a szürke anyagon keresztül mekkora mérettel van megáldva. Hatalmas.

Amilyen gyorsan csak tudom, felkapom vállamra a táskámat. Pillanatnyilag összezavarodtam és ha tovább maradnék a közelében, azt hiszem nem bírnám sokáig.- Jobb, ha most megyek…Nem nézek rá. Megalázva érzem magamat, amiért nem engedte, hogy a csók után megérintsem, vagy esetleg én kezdeményezzem a következőt. De még milyen csók! Jesszusom!Életemben nem smároltam még ennyire izgatóan. Ahogy a felhevült testét az enyémhez nyomta, szinte még most is bizsergek. Arcom kipirul a gondolatra. Mielőtt megszólalhatna, egy újabb szívfájdalommal hagyom el a szobáját.

Tizenhatodik fejezetDesmond

Baszki! Baszki! Baszki!Hajam vége lángra lobban, ahogy kezeimbe temetem arcomat. Mondanom kellett volna valamit. Basszameg! Öntudatlanul és megfontolatlanul cselekedtem. A testem késztetést érzett arra a nyavalyás csókra és komolyan nem bánom. Stella ajkai őrülten csábítóak voltak s amikor a fogaim közé vehettem őket, a testemben tűzijátékok robbantak. Még mindig érzem, hogy a csípőjével ruhán keresztül meglovagol, végül aztán leálltam.Nem akartam ezt.Megrémültem egy röpke másodpercre, amikor elszakadtam tőle. Ujjaim zsibbadnak a gondolatra, hogy Stella mellébe markoltam. Már egy csóktól is majdnem a gatyámba élveztem, annyira rég volt ilyenben részem. Ezer éve.Felidézem azt az istenverte csalódottságot az arcán és fizikai fájdalmat érzek a mellkasomban, hogy hagytam elmenni. Hirtelen azt sem tudom mit gondoljak.A farkam kényelmetlenkedve szenved a boxeralsómban, ezért egy párnát nyomok rá, amikor hallom, hogy nyílik az ajtó. Reménykedem benne, hogy Stella jött vissza, de mélyen belül tudom, hogy ez lehetetlen. Megbántottam.- Hűha! Valami nagy gond lehet. Stella majd fellökött a folyosón, olyan gyorsan suhant el mellettem. – lép be a Zach a szobába. Csendesen veszem a levegőt, pedig fele annyira sem vagyok nyugodt, mint ahogy látszik. – Mi történt? – ült le Connor ágyára.Hogy mi történt? Hagy ne elemezzem ki a dolgot kérlek, mert felkötöm magamat rögvest! Nem szeretném többé elnyomni az érzéseimet, de ennyi idő után borzasztóan nehéz kifejeznem bármit is. Főleg, ha még azt sem tudom mi ez az érzés.- Úgy néz ki, most már véglegesen megutált. – néztem fel szemeibe egy erőltetett röhögéssel. Tenyereim izzadtak, ahogy visszagondoltam az előző percekre.- Szét vagy csúszva haver. – rázta a fejét sóhajtva – Van egy spanglim. Beakarod felezni?- Most nincs kedvem hozzá. - Jézusom! Ezek szerint nagyobb a baki, mint azt gondoltam. Ha már a füvet is visszautasítod, akkor tényleg valami gond van...

- Egyszer az életben vegyél már komolyan! – túrtam hajamba indulatosan. Felnyögve görnyedek össze erőtlenül. Marha kényelmetlen ez az álló farkas szituáció. – Szeretnék jobb ember lenni azt hiszem. – vallottam be halkan.Megakarom érinteni az embereket úgy, hogy nem azon kattogok, mikor okozok nekik égési sérülést. Nem azon aggódok, hogy esetleg valakit örökre megsebesítek. Csakis ettől rettegek. - Esetleg bekéne járnod illemtanra és gyakorlatra. Az nekem is sokat segített az elmúlt hónapokban. Ne csak mondd, hanem cselekedj helyesen Fleming! Értem, amit mondasz, de már egy párszor eszedbe ötlött ez az egész, mégse tettél semmit. Nyavalyogsz, mint egy hisztis picsa, de folyamat az ágyban döglődsz. Nem tudom helyetted megtanulni a pirokinézist. - Be fogok járni innentől! – válaszoltam magabiztosan. – Most van kiért változnom. - Na ezt sem hallottam még tőled. Stella lenne az a valaki? – nevet fel jókedvűek, majd elkomorodik - Kurva makacs bige és imádja húzni az agyadat. Ezt már én is észrevettem. Nem gondolod, hogy egy kicsit hagynod kéne lenyugodni? Először kikéne ismerni magadat, megtanulni kordában tartani az erődet. – tanácsolta.- Igazad lehet. Lekell higgadnom nekem is. Zaklatott vagyok, mert Stella ideállt elém, a szemembe nézett és azt mondta: Vonzódom hozzád! Sejtettem, hogy így van, láthatóan kerülgettük egymást, vibrál köztünk a levegő, mégsem léptem. Nekem is bejön. A formás hátsójával, az apró méretével és a nyers beszólásaival együtt. Az őrületbe kerget ez a nőstényfajzat. Az évek alatt megtanultam felépíteni egy szép kis falat magam köré és a gondolatra is elfog a rosszullét, miszerint valaki megismerne valójában. Az igazi Desmond Fleminget. Nevetséges belegondolnom, hogy egy ilyen nagyszájú csaj miatt van az életkedvem jelenleg a béka segge alatt, mégis így van. Stella tudatlanul is, de felkeltette az érdeklődésemet. A lányok általában leállnak velem flörtölni, de egyikkel sem jutok el az ágyig. Viszont ő már az elejétől kezdve olyan makacs, hogy a farkam kőkemény lesz, akármikor civakodik velem. És ez különös.Várta, hogy mondjak valamit, ahogy a szoba közepén állt. De lefagyott a rendszer és a torkomra forrtak a szavak. Néha túlzottan is nehéz úgy beszélgetnem valakivel, hogy ne fedjem fel önmagamat. Nem hagyhatom annyibban az évek alatt, szorgosan összeépített váram lerombolását. Egyszerűen ennyire könnyen nem tudok megnyílni, most mégis azt kívánom, hogy bár lennék őszinte és bár elmondhatnék neki mindent, töviről hegyire.Vajon akkor is érdeklődne utánam? - Akkor egy slukk sem kell? – tolta orrom elé a füves cigit Zach, egy utolsó lehetőségként. Fejemet megráztam s már hallottam is, ahogy elhagyja a szobát. Egy kis marihuána nem oldja meg a problémáimat. Tudom gyávaság lenne elmenekülni, most mégis arra a következtetésre jutok, hogy jobb lenne kicsit hazautazni és meglátogatni az anyámat, akiről lassan már fél éve semmit nem hallottam. Bunkóság lekoppintani az ősöket, ezzel szemben rohadtul nem vagyok kíváncsi a kioktatásukra. Nem akarok belegondolni abba, mi vár otthon.Apám valószínűleg részegen fekszik a szobájában, míg az én jólelkű anyám lesi minden óhaját, annyira szereti. A faterom egy hálátlan pöcs módjára ezt mind normálisnak hiszi. Pedig a szeretet roppant mód nem alap dolog és sok ember ezt elfelejti. A szeretetet ki kell érdemelni és elkell fogadni, ha valaki nem viszonozza az érzelmeidet.Így van ez a családomban is.

Apának teljesen evidens, hogy az anyám szereti és mindent megtesz érte, pedig nem érdemli meg. Az a rohadék folyamatosan elvárja a szépet, a jót, s ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, felrobban a méregtől.Utalom, hogy ennyire hasonlít rám…Megtanultam kezelni a szüleimet, mindkettőjükhöz másként állok. Míg anyámnak irtó ritkán dobok ez üzit, vagy esetleg felveszem, ha felhív, addig apámról nem is akarok hallani. Csak feldühítene.Végül úgy döntök nem látogatok haza. Elég bonyodalom van most az életemben.

Tizenhetedik fejezetStella

Hangosan zihálva kapkodtam a levegőt, amikor felültem az ágyon és szinte azonnal a szemközti falon lévő órára néztem. Hajnali fél három… Nem is emlékszem, mikor riadtam fel utoljára egy rémálom közepén. A kezem még mindig libabőrös, a pólóm csacsog az izzadtságtól. Teljesen valóságos volt az egészet jelenet. Ahogy lebegek a feketeségben és senki nem hallja a sikításomat. Még én magam sem. Szemeimet lehunyva igyekeztem ordítani, de a hangok nem jöttek ki a torkomon.Csapzott hajamba túrva hallottam meg, ahogy becsapódott a szobám ajtaja. Összerezzentem, a falakon visszhangzott a csattanás. Megcéloztam a tusolót, kiszökve a folyosóra. Szükségem van egy frissítő fürdésre, hogy felébredjek és legalább egy másodpercre kiverjem a fejemből ezt az egészet.A folyosón sötét volt és most először éreztem azt, hogy sírni tudnék a falak között. Az akadémia napközben lármás diákokkal van ellepve, este viszont ijesztően nyugodt minden. Fülsértően csendes az egész. A gyors tusolásom után visszasettenkedtem a szobámba. Frissebbnek éreztem magamat, de már nem sikerült volna visszaaludnom. Az ágyam felé közelítve belerúgtam valami apró tárgyba. Ijedségemben majdnem felsikkantottam. Leguggolva kaptam fel az félig teli üveget és ágyamra ültem, hogy jobban szemügyre vehessem.A fekete, híg folyadék ide-oda mozgott benne. Ujjaim alatt az üvegnek több kidudorodó része volt, mint azok a minták az Átkok könyvében. A nyakára egy vékonyka szalag volt kötve, tetejét pedig egy dugóval zárták le. Kicsi volt, így pont elfért a markomban.Nem emlékszem, hogy Kristin esetleg ilyen trutyikat gyártana unalmában, de lehetséges, hogy előtte megkéne ismernem a fura hobbijait. Párnámra dőlve forgattam ujjaim között az apró tárgyát és igyekeztem úgy mozgatni, hogy a kintről beáramló fény megvilágítsa azt, amit meg kell. Tanácstalan voltam, ezért gondolkodnom kellett. Szerencsére most Kriss is halkabban aludt a megszokottnál, így eszem ágában sem volt járkálni a szobában. Nem vált volna előnyömre, ha felkel. Jobbnak láttam elrejteni az üveget, ezért a párnám alá dugtam.

Amikor a nap már jött fel, kikeltem az ágyból és készülődni kezdtem a tanításra. Kezdtem megszeretni az oktatási rendet, az órák is egyre izgalmasabbnak tűntek. A tanárok még tanítás után is a diákok rendelkezésére állnak, segítenek, ha elakadunk egy projektfeladatban és tanácsokkal látnak el.Beállítottam a hajamat és felkaptam hátamra a táskámat. A szokásosnál hamarabb indultam el. Szerettem volna kitisztítani a fejemet az órák előtt, hogy aztán minden figyelmemmel a tanárra tudjak koncentrálni.Séta közben eszembe jutott a tegnapi csók, alsó ajkam pedig erősen beharapom. Életem legjobb francia csókját kaptam tegnap Desmondtól és nem bánom. Valójában örülök neki, hogy megmutatta mit tud, bár így nehezebb lesz távol maradnom tőle. Követelőző és durva nyelvjátékkal majdnem lehámozta rólam a bugyit. Ezután már esélytelen, hogy ne gondoljak ebbe többet. Bebizonyította, hogy ő is pont annyira vonzódik hozzám, mint én hozzá. Képtelen volt visszafogni magát. Viszont így minden bonyolultabb lesz majd.Jól esett az izgató érintése a mellemen, ahogy az államat puszilgatta, de aztán egy pillanat alatt minden elillant. Az érzés szétfeszíti a mellkasomat, mert láttam a szemében, hogy hirtelen azt sem tudja mi lenne a helyes.Folytatnod kellett volna, te idióta!Az exemmel az egy éves kapcsolatnak vetettünk véget középiskola harmadik évében, amikor a nyárindító bulin rajtakaptam, hogy éppenséggel egy másik csaj torkán szeretné ledugni a nyelvét. Nem magyarázkodott, gúnyosan felnevetett és ezt mondta: Most mi van? Ha már te nem tudsz kellőkép kielégíteni, felkell találnom magamat. Azóta nemigen próbálkoztam a férfiaknál, Jack egy időre elvette a kedvemet a szextől és a párkapcsolatoktól egyaránt. Nem vagyok az az egy éjszakás típus, egyszer mégis beleestem egybe. Ettől függetlenül szenvedélyre és romantikára vágyom, a férfiak pedig ezt néha nem tudják értelmezni. A nők érzékeny lelkek, nekik az együttlétekhez is érzésekre van szükségük, nehézkes fűvel fával kefélniük. Mármint a rendesebbik fajtának. Aztán ott a másik véglet, amikor reggel arra kelsz, hogy fogalmad sincs róla, ki fekszik az ágy túlsó végében. Ismerős ez az érzés. A szakításom estélyén velem is pontosan ez történt. Az alkohol elvette az eszemet, bánatomban a sárga földig ittam magamat. Kivoltam, az első kapcsolatom percekkel ezelőtt zárult le egy hangosabb vitával. A történtek hiányosan vannak meg a fejemben, de amikor hajnalban felkeltem, mert úgy kiszáradtam, mint a fene, rádöbbentem mekkora marhaságot csináltam. A gimi akkori ásza, Patrick Keen feküdt mellettem teljesen pucéran, elernyedő farokkal. Elsőben még álmodoztam arról, hogy Patrick valaha is bemásszon a bugyimba és lássam a kidolgozott testét, de nem ilyen formában képzeltem el az egészet.Az emlék friss, mégis annyira üres. Azóta nincs senkim, nem találkozgattam fiúkkal, akkoriban az érettségire összpontosítottam. Vagyis igyekeztem. Kemény úgy odafigyelni, hogy közben az ex pasid előtted ül egy sorral és úgy tesz, mintha nem is léteznél. Szánalmas voltam, mert megpróbáltam visszakönyörögni magamat Jack-nél, de már hálás vagyok azért, hogy nemet mondott.Kegyetlen érzés, ha kihasználják a szeretetedet. Talán ezért vagyok ennyire elutasító a férfiakkal szemben.

***

- Tudja mi ez? Csak mert nekem fogalmam sincs róla. - néztem én is közelebbről a löttyöt, miközben Ms. Neal irodájában lézengtem. Órák után tanácsot szeretem volna ismét kérni tőle, de azt mondta, vonuljunk be az irodájába.Kiszedte az üveg szájába nyomott dugót, ami miatt egyből fekete, fullasztóan tömény szagú gőz szállingózott ki belőle. Legjobban egy rothadó állat, hányingerkeltő szagára tudnám hasonlítani. Marta a szaglószervemet, szemeim bekönnyesedtek az odortól. Elhúzódva fogtam be az orromat, Ms. Neal viszont jobban belenyomta arcát a gőzfelhőbe.- Első ránézésre is gondolhattam volna. - csavarja vissza a kupakot - Somnium nigrum, ami annyit tesz, hogy Fekete álom. - néz szemeimbe, majd vissza az üvegre - A Fekete álom egy bájital szerű csodafolyadék. Kevés ember tudja tökéletesen megalkotni, hisz már jó pár éve nem kell ilyeneket tanítanunk az akadémián. Annó varázsital készítéssel kapcsolatos órákat is tartottam, de Mr. Bran egyik évben előállt azzal az ötlettel, hogy nincs szükség erre az órára. Megjegyzem ez nem igaz, szerintem előnyötökre válhatna bár főzet receptje. Visszatérve a Somnium nigrumra. Ha egy csepp a szádba kerül, szörnyű rémálmaid lesznek napokig, akár hetekig is. Mennyiségtől függ. Ugye nem ittál belőle? - mutogat a kezével is, én pedig elsápadva túrok a hajamba.- Önszántamból nem. - rázom a fejemet számat kicsit elhúzva - Viszont lehetséges, hogy valaki adott nekem belőle, ugyanis az este folyamán egy különösen felkavaró álmom volt.- Pár kínkeserves napig biztosan eltart a hatása. Ha megbocsátasz, ezt én most eltenném. Veszélyes. – ejti a táskájába. Nem ellenkezem. Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban. Senkire nem tudok gyanakodni, egyedül... Connorra! Más miért tenne ilyet? Senkivel nem vagyok rosszban a suliból, kivéve Jenks-t, akinek megrepesztettem az orrát. Azt mondják édes a bosszú, de azt hiszem, itt nem ismernek határokat.Bizonytalanul bólintok egyet, majd elköszönök a tanárnőtől és elindulok a koliba. Nem szeretem, ha gúnyt űznek belőlem és ha ezt egy nagyarcú srác csinálja, csak jobban bosszant. Ötletem sincs, hogy honnan szerezte meg ezt a bájitalt és hogyan settenkedett be a szobánkba anélül, hogy nem keltem volna fel. A szag legalábbis pusztító.Ágyamra ülve kinyitom az Átkok könyvét egyenesen azon az oldalon, ahol a hasonmásomról készült kép néz vissza rám. Ijesztően egyezik az arcunk. Szinte magam is azt mondanám, ez én vagyok, mégis úgy érzem, hogy talán mégsem. A szeme alatt sötét karikák húzódnak és ahogy rám mereszti kék szemeit, mintha közölni akarna valamit. Én általában nem nézek ilyen jelentőségteljesen az emberekre. A háttérben házakat fedezek fel, amiket eddig még nem vettem észre. Régi falusi lakóhelynek látszik, az út is inkább egy kitaposott ösvény, mintsem kocsiút. A napfény megvilágítja a házak tetejét, ezzel élethűbbre varázsolva a festmény. Mégis, ha sokáig nézem, mintha belenne borulva és a fák lombjai sem egyhelyben állnak. Erősen fújhat a szél.Nagy levegőt vettem, s elkezdtem olvasni a kuszaságot, amit még Desmond jegyzetelt nekem. Eközben próbáltam felidézni a szavait, amiket a bekezdésekhez fűzött. Szépen és érthetően magyarázott, de olyan távolinak tűnik az egész. A fejemben jelenleg sok minden zavaros.- Megvan. - mondtam büszkén az első sort nézve - Vigyázz! Ne bízz meg mindenkiben, aki ártatlannak mutatja magát! – összeráncoltam homlokomat értetlenül, de azért büszke voltam, amiért sikerült a fordítás. Mármint remélem ezt jelenti. Legszívesebben Fleminghez futnék és elmesélném neki vigyorogva, de a tegnapi után jobb, ha egy időre elkerülöm.

Torkom elszorul a gondolatra, agyamat átveszi a letargia. Kemény volt ma bemenni az akadémiára, egyenesen bujkáltam az oszlopok mögött, nehogy összefussunk. Nyomasztó érzés a tudatlanság, de a szemei egyértelműen azt sugározták: Állj! Ez már sok! Nem vagyok Kriss, hogy a fejébe lássak, de a tekintetéből most sok minden kiderült akkor.Ez nekem szólna? - gondolkodtam magamban, visszapillantva a mondatra. Annyi fejtörést okoz ez a könyv és egyszerűen nem jutok előrébb.Elnyomott hangulatomat egy erős kávé hozta rendbe a könyvtárban. Az automatás, felvizezett lötty kifejezetten jól esik most a szervezetemnek.- Gondolod, hogy azzal az emberrel kéne vigyáznom, aki a Fekete álommal mondhatni megmérgezett? - néztem Kriss felé, aki közben az töri esszéjén dolgozott. Közeleg a legelső vizsga, amin már én is részt veszek.- Nem tudom Stella, de úgy érzem, az a könyv valamiért hozzád kapcsolódik. - von vállat - Halvány lila gőzöm sincs, hogy ez mit akar ez jelenteni. Az viszont biztos, hogy figyelmeztetni szeretne valakit. Lehet túl gondolom és semmi köze ehhez, de lehet mégsem. - erre csak helyeslően bólintottam egyet.- Ugye csak nekünk van kulcsunk a szobánkhoz?- Hm? – nézett fel rám. Haja az arcába lógott, amit rögtön a füle mögé tűrt. – Én úgy tudom, hogy a felsőbb éves ügyeleteseknek használhatják a portán lévő kulcsokat, de csakis vészhelyzet esetén. – vág gondolkodó arcot – Miért? Várj... Azt hiszed, hogy valaki…- Te nem? Úgy tűnik egy titkos személy megakarja keseríteni az életemet és gőzöm sincs miért. Az Átkok könyve – veszem halkabbra a hangom – figyelmeztetni akar, pont ahogy te is mondtad. Rosszat sejtek Kriss… - sóhajtok.- Ez csak egy kis csínytevés. Azért ne gondold túl ennyire. nem halálos.- Csínytevés, amitől éjjeleken át szenvedni fogok. Nem találom poénnak, ha csurom vizesen felkelek hajnalban és alig kapok levegőt a rémálmok miatt. Igazán segíthetnél is!- Jó na! – morran fel – Tényleg nem tudom milyen. De akkor se kiabáld el a dolgot! Lehet, hogy ez nem veszélyes annyira, mint ahogy mi hisszük.- Ms. Neal azt mondta, a Fekete álom veszélyes. Nagyon is! Nem akarom túl agyalni, de ez kicsit gyanús nekem. Conorra tudnék tippelni.- És Tessa?- Tessa? Ő miért lett volna? Agyilag zokni vagyok, magyarázd el kérlek.- Ne harapd le a fejem, egyszerűen hallottam a gondolataidat és hát… izé… szóval na! Tudom, hogy smároltál Fleminggel.- Mi? – sipítok fel, fülig vörösödve – Ahj Istenem! Előtted aztán tényleg nem lehetnek titkaim.- Ez van! Dolgozd fel csajszi! Na szóval arra gondoltam, hogy valahogy Tessa megtudta, hogy tudod… csókolóztatok és esetlegesen bosszút állt. Emlékszel meséltem, hogy a másik csajjal mit tett. Nem lepődnék meg, ha te lennél a következő áldozata.Nagyokat pislogva dolgozom fel az információt. Van rá esély, hogy Tessa megtudta a dolgot, de tudtom szerint nem olyan idős és nem is boszorkány. Kicsit hihetetlen a számomra, hogy egy ilyen lány, mint ő, bájitalokat keverget szabadidejében. Ettől eltekintve nem vetem el az ötletet.

Tizennyolcadik fejezetStella

A Fekete álom az éjszaka folyamán szörnyen kikészített. Borzasztó rémálmaim voltak. A végén már visszaaludni is kellemetlen volt, pedig iszonyatosan fáradt voltam. A pólóm teljesen átázott és a hajam is csapzott cafatokban állt. Hatalmas táskákkal keltem a szemem alatt végül, de azért hálát adtam Istennek, hogy befejeződött az este.Még hatezer imát elfogok mormolni, hátha meghallgatnak a fentiek.Mivel Desmonddal nem beszéltünk a csók óta egy árva szót sem, sőt még nem is láttam az akadémián, úgy döntöttem meglátogatom. Egy jó kis terv ötlött az eszembe nem is olyan rég az Átkok könyvével kapcsoltban. Az igazgató teljesen ráállt a dologra. Őrülten megakarta találni a könyvet, amit nem csodálok. Egy hónapja, hogy mi őrizzük és erről mindössze négyen tudunk. Tegnap viszont elkezdte átkutatni a kolis szobákat a diri és elsőként a lány részleggel indított. Nagyon alapos. Sietnem kellett, nem szeretnék a lebukás közelébe sem kerülni.Fleming szobája elé érve bekopogtam és vártam, amíg kinyitják az ajtót. Nem volt korán, bőven reggeli után érkeztem, mégse nyitott senki ajtót. Aztán hallottam egy kis káromkodást, majd jött a szezám tárulj. - Mit akarsz? - fujtatott Tessa, ahogy az ajtót majdnem a pofámba csapta. Gondolhattam volna, hogy nem egyszeri eset volt a múltkori, hiába magyarázkodott Desmond. Most mégis kiült kicsit arcomra a düh. Pontosan ezt szerettem volna elkerülni. A csalódást, hogy egy újabb seggfej bánt meg. Ezek szerint az a csók csak nekem jelentett valamit. - Én csak…- azt se tudtam mit mondjak sebtében. Kezeim ökölbe szorultak, tekintetem elkaptam róla. – Desmond itt van? – halkulok el. Nevetni tudnék a szerencsétlenkedésemen.- Stella…? - lépett mellé Fleming egy egyszerű melegítő nadrágban és szinte majd kiszúrta szememet a merevedése. Egy "Vagy úúúgy" tekintettel bólintottam. Most először fedeztem fel a kettőnk közt kialakuló kellemetlenséfet. Baromi gáz, de nem tudtam a szemébe nézni. - Melyik Zach szobája? Beszélnem kell vele. – hadartam le.- Minek? - Az legyen az én dolgom. Siess, mert nem akarom, hogy átszakítsd a gatyádat. - mondtam cinikusan és kicsit puffogtam is mellé.- Az ötvenhetes. Mellesleg félreér…Meg sem vártam, hogy befejezze, amilyen gyorsan csak tudtam, eliszkoltam. Egyáltalán nincs szükségem a magyarázkodására. Értem én a dolgokat. Nem harcolok egy fiú figyelméért, hiába szeretném, hogy velem foglalkozzon. Szó nélkül fordultam a kétjegyű számok folyosója felé. A szoba kicsit messzebb volt, mint Connor és Desmond közös helyisége, de kis időn belül meg is találtam. Elolvastam az ajtó mellett szereplő két nevet a biztonság kedvéért.Zach KeitashiEric Walsh

Idegesen betűrtem a pólómat nadrágomba, majd ki is szedtem. Izzadt tenyereim megtöröltem felsőmbe, s bekopogtam. Régen találkoztam Eric-kel és ebben a pillanatban sincs igazán ínyemre a dolog. Rettegek a múltamtól, a családomtól és megbántani pedig nem szerettem volna, hiába szándékozik megismerni. A tudat, hogy a családom nem akart és eldobott, mint egy használt játékot, fojtogat. Hiába érdekelt, hogy mi lehet velük, mára már azt kívánom, bár ne akartam volna megtudni.- Cső! - dőlt az ajtófélfának Zach, összefont karokkal a mellkasa előtt. - Kit keresel? Eric-et, engem vagy valaki mást? - Jelen esetben téged. De négyszemközt kellene beszélnünk erről. - próbáltam jelezni szememmel az udvar felé. Meglepetten pillantott rám, de bólintott és már majdnem becsukta az ajtót, amikor Eric kiugrott rajta.- Steeelllaaa! - mondta vidáman és összeborzolta a hajamat. Megszeppentem. – Mi a helyzet hugi? - ettől a szótól még mindig furán érzem magamat. El sem hiszem, hogy valakinek a testvére vagyok. Most boldognak kéne lennem? - Szia. - igazítottam meg loboncomat - Minden oké. Igyekszem a vizsgámra készülni. Stresszes. Veled mizu? - néztem fel rá. Mosolyogva bólogatott.- Én is igyekszem tanulni! - a széles vigyora tényleg kicsit hasonlít az enyémre, de mégse mondanám meg, hogy a bátyám. Zach elkerekedett szemekkel hallgatott minket.- Viszont nekünk most mennünk kell. - kaptam el a srác karját - Majd még beszélünk! - intettem a bátyámnak. Szinte azonnal lehervadt a mosoly az arcáról, de nem foglalkoztam vele. Mihamarabb szeretném ezt lerendezni Zach-kel.- Neked Eric a bátyád? – képed el félúton.- Számomra is hihetetlen, de azt állítja igen. - sóhajtok fel - Még egy régi képpel is megajándékozott, amin történetesen én vagyok kiskoromban. Csak úgy letámadott a semmiből. Máig felfoghatatlan.- Ezek szerint nem együtt laktok? - Nem. Tizenkilenc éven át fogalmam sem volt róla, hogy van egy idősebb testvérem. - magyarázom. Kimentünk az udvarra és ott is a kis erdőbe húzódtunk. Ez biztonságos menedék mindenki elől.- Na mit szeretnél? - fonta keresztbe karjait mellkasa előtt ismét, miközben az egyik széles törzsű fának dőlt.- Nos... Annyi lenne, hogy kérnék egy szívességet. Nem akarom visszaadni az igazgatónak az Átkok könyvét. - suttogtam a könyv nevét - Nagyon sok dolog van, amit még szeretnék megtudni róla és azt akarom, hogy ne legyenek kérdések a fejemben, de ehhez az szükséges, hogy az igazgató lássa a könyvet.Pislog párat, miközben feldolgozza az információt.- Szóval, ha jól érteeem… Azt akarod, hogy elhitessem vele, a könyv a helyére került? - vonta fel szemöldökét kérdőn.- Fején találtad a szöget. - csettintettem poénosan a levegőbe.- Nem dolgozom ingyen, mivel ez nagyon kockázatos. Ha kiderül, hogy a dirinek nem az a legnagyobb álma, hogy a könyv a helyére kerüljön… szépen szólva is beszopom.- Igen érthető. Mit kérsz cserébe?- Még gondolkodom rajta, de készülj fel.

- Megoldok bármit, csak segíts. - mondtam szinte azonnal. – De még ma, ha lehet. Mr. Bran hamarosan eléri a mi szobánkat és nem lenne előnyös, ha kiderülne. Ezzel te is bajba sodródsz. - Vágom. Rendben. Megoldom. - Ezer hála! - paskoltam meg a vállát egy levakarhatatlan mosollyal és kimentem az erdőből. Visszabattyogtam a szobámba, ahol Kriss ült az ágyon és a ruháit hajtogatta. Amióta beköltöztem a szobába, rendben tartunk mindent, nincs kupi.- Te merre voltál? - kérdezte kíváncsian, miközben én a szekrényekhez sétáltam és a ruháim közül előhúztam az Átkok könyvét.- Erre-arra. - vontam vállat egy féloldalas, halvány mosollyal. Szerencsére nem faggatott. A könyvet újra átlapoztam és minden adandó alkalommal úgy figyeltem, mintha csak elsőre olvasnám. Figyeltem a részletekre. A kis szakadásokra a sarkakon, túlhúzott ecsetvonásokra a minták szélén. Mégis úgy hiszem, valamit nem veszek észre. Kell lennie egy olyan dolognak, ami segíthet nekem előre jutni, mert ez az egyhelyben toporgás kikészít.Az a szöveg, hogy vigyázzak és ne bízzak senkiben megint megjelent. Értetlenkedve bámultam a könyv ezen lapját, ugyanis a mondat most ott maradt. Nem jelent meg semmi és senki más. Egész délután ezt a szöveget vizsgáltam. Lapozgattam jobbra-balra, de nem történt változás,Ekkor megszólalt a hangosbemondó.- Szép napot diákok! - köszörülte meg torkát az igazgató, az én szívem pedig ezerrel kezdett el verni - A délután folyamán visszakerült helyére az Átkok könyve. Nem érdekes ki volt, a lényeg, hogy sértetlenül előkerült és baj sem származott belőle. Az átjárókat újfent megnyitom az emberi világba, de a szabály az szabály. Csakis hétvégén és hagyhatjátok el az akadémia területét. További jó tanulást kívánok a vizsgákra! - ezzel pedig vége is lett a beszédnek. Egy hatalmas vigyor terült el az arcomon és felsikkantottam örömömben, hogy sikerült ez az egész. Bevált a tervem.Basszus bevált a tervem!- Ez mi a fene volt? Hisz a könyv... - mutatott az ölemben lévő könyvre szobatársam, de én csak vigyorogni tudtam, mint a vadalma és majdnem elszálltam a boldogságtól.- Legyen az én titkom. - kacsintottam rá.Az ajtó váratlanul hangosan kivágódott, majd lihegve esett be rajta Fleming. Kristinnel nagyot ugrottunk a hangzavarra, Desmond pedig feldúltan nézett rám, majd elindult felém, de amint észrevette a könyvet, tekintete meglágyult és ő is egy értetlen pillantással jutalmazott. Megzavarodott.- Mit műveltél?Nem bírtam ki, felnevettem. Hangosan és őszintén. A kedvem végre-valahára örömteli. Azt hiszem sikerült egy olyan dolgot véghez vinnem, amiben semmi esetre sem voltam biztos. Újra a könyvre néztem büszkén. Ujjaimmal végigsimítottam a törzsén.- Tudnánk beszélni? Vagyis nem… Beszélnünk kell! – lépett beljebb Desmond. Kristinre néztem segélykérően, de ő, a csajkódexet megszegve magamra hagyott egy kacsintás kíséretével. Szép kis barátnő mondhatom.- Ha azért jöttél, hogy megmagyarázd a látottakat, felesleges.- Dehogy felesleges! Nem történt semmi olyan. Komolyan mondom! Tessa reggel beállított, miszerint az nyakkendői a mosóban vannak. Kölcsönszeretett volna kérni egyet.

Kezemet a szám elé kapom, hogy fel ne röhögjek, de borzalmasan nehezen bírtam ki. Komolyan bevette ezt a süket dumát? Istenem ments meg…- Aztaa… Mesélj még! – pislogtam ártatlanul.- Nem hiszel nekem. – jelentette ki.- Haver, a gatyádban akkora sátor volt, mint amikor… - összepréseltem ajkaimat egy szempillantás alatt. Hajszál híján kicsúszott a számon az, hogy: amikor smároltunk. - Ezt hívják reggeli merevedésnek Cicuska.Szemeimet megforgattam grimaszolva.- Hát persze… Nyilván nem azért állt a lompos, mert egy gyönyörű csaj csupán egy köntösben kérette magát előtted. Ne nevettess már! - Megint féltékeny vagy.- Ezt meg honnan veszed? – fújom fel az arcomat dühösen. Mutatóujjával megbökte jobb almácskámat egy halvány mosollyal. Alsó ajkamra haraptam könyörtelenül, gödröcskéjét meglesve.- Múltkor is pont így néztél ki. Felfújod az arcodat, miután elvörösödsz. – nevetett győzelemittasan. Chh… Mintha ő mindent jobban tudna. Bár…tényleg ennyire egyértelmű?- Akkor sem hiszek neked.- Elég hisztis vagy, de sebaj. Majd én megnevellek.- Az kéne még. Arcomra helyezte érdes tenyerét, majd sajátjával közelíteni kezdett. Tekintetemet az övébe fúrtam, a vér csak úgy dübögött a fülemben, a testem megremegett, ahogy meleg levegőjét az arcomba fújta. - Mindig makacskodsz, tudod? De szerintem ez édes és hihetetlen mód felizgat. – húzta féloldalas mosolyra szája szélét. Arcom kipirult szavaira, s közben óvatosan összenyomta ajkainkat.

Tizenkilencedik fejezetDesmond

Ahogy az ajkaink egymásra találnak, bordáimnak feszül a szívem és majd áttöri a kemény csontokat. Fizikai fájdalat érzek a mellkasomban. Ujjaimat hajába csúsztatom, számat kezdetben lassan, majd hevesebben mozgatom az övéin. Istenem annyira megakartam újra csókolni. Azóta erre gondolok, mióta kilépett a szobámból pár napja. Az ajkai… Nincsenek rá szavak, milyenek az ajkai. Puhák, húsosak és kívánatosak. Hatalmas lúzer vagyok! Végignyúlok az ágyon, ahogy a csípőmre ül és a mellkasomhoz bújik. Szinte hallom, ahogy dorombol nekem. Nem véletlen adtam neki azt a becenevet, hogy Cicuska.Ahogy felettem tornyozik és rám nehezedik, minden izmom megfeszül és a kiskópé odalent ébredezni kezd. Fejemben visszhangoznak a negatív gondolatok, amiket igyekszem kizárni. Megfogod bántani! Nem tudod használni az erődet! Képtelen vagy uralkodni magadon!

Ó, fogjátok már be!Stella feneke tökéletesen rajtam helyezkedik el. Nyelvemmel incselkedni kezdek, ahogy bejutásért esedezem forró szájába. Égető ajkait elnyitja egymástól, így megkezdődik a játék. Nyelveink csatázni kezdenek, nem adja oda egykönnyen az irányítást. Pontosan ezt vártam tőle. Mikor meghúzom a haját belenyög a csókba, formás popsiját ringatni kezdi ágyékomon. Apró ujjai becsúsznak a pólóm alá, csípőmet a magasba nyomom, kiráz a hideg. Újabb nyöszörgéssel ajándékoz meg. Bal kezem végighúzom gerince vonalán, kitapintva minden csigolyát, majd megállapodok a hátsójánál és erőteljesen megmarkolom. Alsó ajkam rágcsálja, alig tudok egyhelyben maradni. Arca kipirult, szemei vágytól ködösek és ez nekem marhára bejön. Teljesen begerjedtem.- Abba ne hagyd! – parancsolja rám.Nem terveztem, ne aggódj!Pólója aljához nyúlva egy gyors mozdulattal lehúzom róla. Mellei majd kibuggyannak abból a rikító lila kis melltartóból. Elmosolyodva felnyögök, fejemet hátravetve.- Most mi az? – röhög fel szégyenlősen – Akciós volt. – nyújtja ki a nyelvét.- Kurva szexi.Tarkójához kapva rántom meg a haját és visszahúzom a számra. Felszusszanva csókol, kezei a mellkasomat simogatják, a levegőt szaporábban veszi, mint eddig.Csináltam már ilyesmi korábban, most mégis kicsit bizonytalan vagyok, de eszem ágában sincs ezt kimutatni. Minden nő teste más és más. Az élvezetek is máshogy hatnak rájuk. A jóganacija combjaira feszül, mintha nem is lenne rajta semmi. A fekete anyag tökéletesen simul lábaira, megadva fenekének a kerek formát.Fordítok helyzetünkön, közben félúton magamat is megszabadítom a felsőtől. Szemei csillognak, ajkai duzzadtak, ahogy engem kémlel. Arca két oldala rózsaszín, ahogy végignéz felsőtestemen. Kezdetben azt hittem Stella tényleg olyan magabiztos és nagy szájú, de azt hiszem ő az az elpirulós fajta. Perverzen elmosolyodom, ahogy kezeivel a bicepszeimbe markol durván. Lábait derekam köré fonja, punciját a péniszemhez dörgöli. A váratlan akciótól morgok egyet és fejemet a mellei közé nyomom. Apró csókokkal lepem el a szépségeket, mindkettőt kellőképpen megmarkolva. Háta alá nyúlva kikapcsolom a melltartóját, leveszem róla, majd a földre dobom. Nyelvemmel körkörösen nyalogatom megkeményedett bimbóját, míg másik kezemmel a másikat kényeztetem. Közben csípőmet folyamatosan puncijához nyomom, ami ruhán keresztül is forró. - Des… - nyögi halkan, mellkasát az arcomhoz nyomva. Pimaszul mosolyogva puszilom meg mindkét mellét, majd lehúzom róla a nadrágot, bugyival együtt. Lábait rögvest összezárja szégyenlősen és szemeit is lesüti. Alsó ajkát megharapva kerüli a tekintetem. - Hm? – dörmögöm a füléhez hajolva, gyengéd puszikkal ellepve, s megremeg, amikor fogaim közé szívom a vékony bőrt nyakánál. Nem szól semmit, amikor combját kezdem el lassan cirógatni, egyre beljebb haladni. Nem vagyok akaratos, annyit csinálok, amennyit enged.Az őrületbe kerget a nyöszörgésével. A teste minden érintésemnél megborzong, majd szépen lassan elérek oda. A csupasz és nedves puncijáig, ami csakis az ujjaimért könyörög. Mutatóujjam hegyével finoman kezdek körözni csiklója körül. Forog velem a világ, mikor a lábait széttárja nekem. Legszívesebben egyenesen a nyelvemmel ízlelném meg, de egyelőre a

melleinél maradok és fogaimmal harapdálom azokat. Úgy veszem észre, a melleinek markolgatása kellőképpen felizgatta. Kezét gatyám szegélyéhez vezeti, majd óvatosan benyúl az alsómba és ujjait farkamra kulcsolja. Időm sincs gondolkodni, lassan kezdi el mozgatni rajtam a kezét, úgy munkálkodik odalent. A vágy túlnövekszik bennem. Oda sem figyelek és középső ujjam már a hüvelyébe kerül, hüvelykujjammal csiklóját izgatom továbbra is. Számmal újra a szájára találok, nyelvünk összegabalyodik, a levegőt egymás arcába fújjuk. Csípőm előre-hátra lendül markában, kemény péniszem kezéhez simul, miközben gyorsít a mozgásán. Lihegünk, remegünk, ahogy a csók egyre vadabbá és szenvedélyesebbé válik. Kezeink mozgása ütemes, ujjaival mindenhogyan izgat, még a farkam hegyét ingerli. Nem bírom tovább, a lábam között majd felrobbanok, lüktet a fejem. Másodpercek múlva a teste megremeg, így én is könnyítek magamon. Ajkaimat övéinek nyomom erősen, belé fojtva a nyögését. Szemeimet összeszorítom, ahogy kiengedem magamból minden cseppemet. A gatyámba élveztem. Ujjaim még mindig a puncijában pihennek. Párat még óvatosan mozgatok benne, végigvezetem az orgazmusán. Kezei elernyednek a teste mellett, ahogy lassan rám emeli fátyolos tekintetét.Sarkaimra ülve elveszek egy darab zsepit az asztalról és megtörlöm a mancsát. Szemei csillognak, és a lélegzetem is elakad a látványára. Ketyegőm még mindig a torkomban dobog. Befekszem mellé az ágyba lustán mosolyogva, majd magunkra terítek egy takarót, ahogy leügyeskedem a gatyáimat. Fejét felém fordítja, nem mond semmit, csak szelíden mosolyogva és arcomat fürkészi kíváncsian.- Ez…fantasztikus volt. – nyálazom be kiszáradt ajkaimat.Elpirul, visszafordul a plafon felé és hümmögve bólint.- Az. Egymás mellett fekszünk csendesen, de szerencsére nem kínos a szituáció. Átkozottul rég volt orgazmusom más segítségével. A jobb kezem már kezdett befásulni.- Megbántad? – suttogta halkan. Fejemet felé kapom értetlenül, majd hevesen megrázom azt. - Dehogy! A kezed istenien dolgozott szivi. – vigyorodom el.- Perverz disznó. – nevet fel édesen. A hangja most egy fokkal élesebben hat a csendben.- Csak őszinte vagyok.Próbálok nem babrálni a kezemmel a takaró alatt, de ideges vagyok. Utoljára nagyjából három éve elégített ki egy lány és az élmény most hatalmasra növekedett bennem. Hiányzott már.Nem beszélgetünk, mindketten a saját kis világunkba temetkezünk. Hogy is bánhattam volna meg? És pont vele? Elment az esze.Halkan felkuncog egy idő után, s arcát a kezeibe temeti. Kérdőn fordulok felé, figyelem ahogy kikukucskál az ujjai között. Hallgatom bársonyos nevetését, a libabőr végigfut a gerincem vonalán, feláll a szőr a tarkómon.Egy kis időre lehunyom szememet egy idétlen mosollyal, majd kezemet kezdem el bámulni. Pillanatok alatt lángra lobbannak az ujjbegyeim. Úgy érzem, hogy ezután csak jobban erősödött bennem a vágy Stella után.Akarom. Mindenét akarom.A kuncogása elhalkul, ő is a kezemet kémleli.

- Menő, mi? - mosolyodom el féloldalasan, majd tenyerembe egy cseppet nagyobb láng gyúl fel. Bólogatva nézi a tüzet, ami a markomban keletkezett. - Utálom magam ez miatt. - kezdek el beszélni. Összeráncolja szemöldökét.- De ha menő, akkor miért utálod? Sok dologra lehetnél vele képes. - mondta kedvesen.- Mire? Felégetni az erdőt? Szarra se jó. Egyetlen előnyőm, hogy a csajok könyörögnek értem ez miatt. Szeretik a veszélyes dolgokat. - forgattam meg szemeit. – Ha akarnám, még a tanárokról is lekerülne a bugyi. – pillantok rá - Most mi az? – nevetek fel jóízűen, ahogy orrát felhúzza morcosan.- Erre buknak a csajok? – vonja fel szemöldökét. Haja kócosan terül el a párnán, a takaró épphogy takarja a mellét és én így, csapzottan, s kipirultan is gyönyörűnek találom. - Szerintem nem vonzó. - fordította el kobakját színészkedve, mintha valami magasabb rangú ember lenne, de csacska mosoly megjelent ajkain. Kamuzott. Igenis szexinek találja. Elég csak ránéznem, a mellbimbói újra megkeményedtek az anyag alatt.- Úgy néz ki nem mindenki bugyijába ezzel jutok be. Van, akinél ezt be se kell vetnem. – vágok vissza szemérmetlenül. - Te szemét. – csap a vállamra mérgesen. Kirobban belőlem a nevetés. – Hé! Ne nevess már! - nevetett fel ő is, ami miatt csak boldogabb leszek. Ritkán hallom nevetni, pedig iszonyatosan aranyos a mosolya és megmelengeti a szívemet. Ironikus mi? – Szóval miért utálod magadat ez miatt?Kár volt elszólnom magamat. Stella pont olyan ember, aki nem hagyja annyiban a dolgokat. Az, hogy most ez kibukott belőlem, kicsit megmozgatta a váram védőfalát. Instabil lett.- Lassan mennem kell. – ülök fel. Tekintete elkomorul, szája szélei lebiggyednek. - Még van egy beadandóm, amit holnap reggel nyolcra kell a tanáriba vinnem.Nem fordul felém. Basszus. Elcsesztem. Nézz már rám!- Értem. – húzza feljebb a takarót, mellkasát is eltakarva vele. Boxeremet nem veszem vissza, csakis a melegítőalsómat, meg a pólót. A szituáció pillanatok alatt lett kellemetlen, felém se fordítja a fejét. Most megbántottam, látom az arcán, hogy ismét csalódott bennem. De nem várhatja el, hogy egyről a kettőre megnyílok neki. Képtelenség lenne.- Figyelj…- Csak menj. – suttogta halkan. – Felesleges magyarázkodnod. – pillantott szemeimbe rövid ideig. Szívem fájdalmasan szúrt be, lábaim megremegtek, ahogy arra várok, hogy a talaj megnyíljon alattam és eltűnjek a szeme elől. - Holnap találkozunk. – biccentek felé, kezemben szorongatva az általa benedvesített alsómat. Kisgyerekként megfutamodtam a problémák elől, de úgy néz ki ebből nem nőttem még ki. Vajon ez majd fog változni? Miközben elhagyom a szobát, a gyomrom apróra zsugorodik és az étel is kikívánkozik belőlem. Szinte fojtogat a saját makacsságom, agyamat körbelengi egy gonosz mondóka, ami már évek óta nyughatatlanul zargat.

Desmond, Desmond, buta fiú,Szörny, tettes és hazudozó.

Azt mondtad, hogy megváltozol,Helyette csak magyarázol.

Desmond, Desmond, buta fiú,Ki volt aznap a támadó?

Huszadik fejezetStella

Az éjszakám szenvedésekkel járt. Nem csak az volt bennem, hogy Desmond ismét lelépett, ráadásul elég pofátlanul, hanem, hogy az álmom nagyon is valóságosnak tűnt. Ahogy a vasdarab a húsomba fúródott, a vér beszínezte a felsőmet. A sikításom most már kivehető volt. Hörögtem, köptem a vörös folyadékot és zokogtam, mint egy haldokló ember. Talán abban a pillanatban haldokoltam is.Mikor kipislogtam magamat Kristin ágyára néztem. Mélyen aludt. Halkan felsóhajtva fordultam a másik irányba. Rögtön megbántam a dolgot. Szívem beszúrt, majd olyan hevesen kezdett el kalapálni, hogy azt hittem menten kiugrik a torkomon. Könnyeimet esélytelen volt visszatartani, mardosták a szemem, majd folyni kezdtek megállíthatatlanul. A falat bordó betűk színezték be, kisebb mondatot alkotva. Újra és újra olvastam az egészet.

Takarodj az akadémiáról!

- Stella..? Mi a baj? - nyafogott Kriss felülve, majd ő is a falra nézett. Egyszerűen nem tudtam elfordítani a fejemet az írásról. Ahogy a sötét folyadék még mindig csöpögött a falról, elkapott a hányinger. Felfordult a gyomrom, amikor rájöttem, hogy ez bizony vér. Még pedig friss vér. – Ste…Stella- motyogta szobatársam megrökönyödve és a szekrényemre nézett, ahonnan még több vér folyt ki alulról.A fejem lüktetett, homlokom csillogni kezdett az izzadtságtól, ahogy odasétált a bútorhoz, majd kinyitotta. Szemeim elkerekedtek, a levegő fájdalmasan telítette meg tüdőmet. Amint megláttam egy ártatlan cicát vérben feküdni, minden leesett. Szegény macska... A vér cafatokban tapadt bundájára, a teste már megmerevedett a halál pillanata után.- Ki kell mennünk. – szólt rám Kristin bizonytalanul.Meg se mertem moccanni a hatalmas trauma miatt. Eszembe jutott egy igazán hülye ötlet.Mikor kicsi voltam, egyszer hazáig követett egy macska a sulitól. Alsós lehettem és anyáék nem nézték jó szemmel, hogy egy kóbor állat egyfeszt a nyomomban van. Azt hitték fertőző, bár jogosan gondolták ezt. Sok utcán elő állat beteg. Ez a macska viszont csodaszép volt. Napokig várt a ház előtt. Volt, hogy megsajnáltam és kimentem megetetni. A szomszéd is azt mondta, hogy gyakran jár erre, és hogy nincs gazdája. Kifejlett kandúr volt, vörös szőrrel és hosszú farokkal. Apa végül megengedte, hogy megtartsam, így befogadtam a szobámba az négylábú barátomat. Semmi esetre sem mondanám azt, hogy sokáig maradt a vendégem. Mindössze egy hónapig élvezte a társaságomat, majd egyik nap váratlanul eltűnt. Már nem járta az utcákat, nem várt engem suli után az ajtó előtt. Egyszerűen felszívódott.

A farka vége kicsit fekete volt és ahogy ennek a döglött állatnak a farkára pillantok, valóban feljön egy kis gyomorsav és végigmarja a nyelőcsövemet.Ez ő. Ez Kalapos.Azért neveztem el kalaposnak, mert folyamatosan apa nyári szalmakalapjában aludt.Kristin elkapta a karomat és kihúzott a szobából. A világ forogni kezdett velem és kicsit öklendezni kezdtem. Pont ekkor ment el a szobánk előtt Fleming, Zach és Connor. Gondolom reggelizni indultak. Magam elé meredve folytattam a sírást. Kalapos…- Mi történt? – sietett hozzánk Marcus, aki a srácok mögött sétált. Azonnal átölelte Kristint, aki sokkosan kezdte el mondani a dolgokat. Ők még nem tudták, hogy ő az én macskám volt. Desmond mellém lépve nézte megtört arcomat. Kicsit civakodott magában, majd végül megölelt gyengéden. Férfias parfümjének illata szaglójáratomba került, amit mélyen beszippantottam. Igyekeztem megnyugodni, de szemeim előtt csakis a döglött macska lebegett. Kétségbeesetten markoltam meg Desmond pólóját és bújtam mellkasához halkan felsírva. Lapátkezével kócos hajamat simogatta végig.- Valakinek teljesen elment az esze. - mondta Connor és láttam rajta, hogy ez még neki is sok volt. Desmond kezeivel a derekamat ölelte, rajzolgatva rá és állát a fejemre tette. Viszont most nem tudtam erre koncentrálni, hiába szerettem volna.- Valaki ártani akar Stellának. - sóhajtott fel Fleming és beakart menni a szobámba, de én nem engedtem el. Görcsösen kapaszkodtam felsőjébe és kisírt szemekkel néztem fel rá. Pislogóimba nézve felsóhajtott, majd lassan ölelt megint magához, homlokomra nyomva egy csókot. Bevallom meglepett, hogy a folyosó közepén, mindenki előtt ennyire nyilvánvalóvá teszi ezt az egészet, de nem zavart. Örültem neki.- Az biztos, hogy ma este nem aludhattok a szobátokban. Szólni kell egy tanárnak, hogy azonnal takarítsák ki a helyet. – felelte Zach. Desmond bólogatva tolt el magától, majd leporolta magát. Nagyot nyeltem. A nyomasztó érzés felülkerekedett rajtam. Ezzel a hangyányi cselekedetével is a szívemet apró darabokra törte. Úgy viselkedett, mintha kötelező lett volna megölelnie. Mintha én kértem volna erre. Ez pedig borzasztóan rosszul esett. Senki sem kérte rá... Nem kell megsajnálnia, ha aztán irtózik tőlem.- Majd én letakarítom... Hisz miattam került fel. – szólaltam meg erőtlenül és lesütve szemeimet mentem vissza.- Biztosan nem! Elég volt ennyi ideig látnod. Ez már komolyabb, mint a Somnium nigrum. Durván megfenyegettek Stella. Majd a tanárok lerendezik. - kapta el a karomat Kristin, visszahúzott, majd megölelt.Connor elment szólni egy felügyelőnek, aki azonnal szerzett egy takarítót és megkezdték a falam lepucolását. Pár ruhát Kriss kimentett nekem és magának is. Kivette a könyvet is és gyorsan egy táskába tuszkolta, majd lementünk az udvarra. Desmond és Marcus folyton a nyomunkban voltak. Nem értettem Fleming minek követ. Marcus az még oké. Haverok vagyunk és kedveskedni szeretne, de Ő miért? Nincs szükségem erre. Jelenleg rohadtul elegem van ebből a suliból és most, hogy végre kinyitotta Mr. Bran az átjárókat, szabad utat kaptam.- Elkell tűnnöm ebből az akadémiáról - pusmogtam az orrom alatt.Mindhárman rám kapták a tekintetüket, ahogy a padon ültem. Marcus sóhajtva túrt rövid hajába, Kriss hevesen tiltakozott, Desmond meg csak nézett. Mintha kicsit kétségbeesett

lenne, ami szokatlan. Általában nem engedi, hogy az emberek kiolvassák a szeméből az érzelmeit, de mintha most úgy néz ki aggódik. Vicces mi? Pont értem?- Még mit nem! - szólt közbe szobatársam – Kizárt! Ha hagyod, hogy ez a fenyegetés elüldözzön, gyenge vagy. Én viszont nem gyengének ismerlek. Nem szabad félned, hisz ez a célja. Hogy megijedj és feladd. - mondta bíztatóan, hátamat simogatva.- Akkor talán gyáva vagyok. – vonok vállat lazán.- Igaza van! Nem adhatod fel! – vágta rá Desmond. Hitetlenül nevetés csúszott ki a számon, s combomra csaptam.- Mert te aztán nem adod fel általában, mi? Hihetetlen vagy. Te vagy a legmajrésebb, akit ismerek. - néztem szemeibe mérgesen. Most aztán betelt a pohár. Értetlenül pislogott. Láttam, ahogy szépen lassan felmegy benne a pumpa. Felkeltem a padról, majd utoljára végignéztem rajtuk és az Átkok könyvével kibélelt táskát a hátamra kaptam. Némán indultam el minél messzebbre, csak hogy nyugtom legyen. Utálok veszekedni, de most kicsit sem vagyok kíváncsi a sajnálkozó tekintetekre. Már az udvar túloldalán jártam, amikor Fleming elkapta a kezemet. Ujjai égették a bőrömet, a keze forró volt, ezért felszisszenve húztam el tőle a csuklómat.Megrezzenve fordultam felé, kinek szemei vörösen izzottak és haja vége is pirosan égett. Már meg sem lepődök.- Igen? – léptem egyet hátra.- Most mi bajod van?- Tudod mit? Kimondom. Gyáva alak vagy Desmond. Rohadtul gyáva és beszari. Nem ismerek még egy olyan alakot, mint te. Játszod itt a suli ászát, isteníted magadat, de mire fel? Hm? - mondtam felnézve rá. – Képtelen vagy beismerni magadnak, hogy mindentől csak megfutamodsz! Ez az igazság.Zabosan szorultak kezei ökölbe. Állkapcsát megfeszítette, fogait összeszorította. Cinikusan felnevettem, amiért meg se tudott szólalni. Egy rohadt szót nem pöffentett vissza. Megfordultam, majd magára hagytam. Nem tudtam neki többet mondani. Ez az igazság. Egy gyáva ember, aki még fél saját magától is. Az érzéseitől, a tetteitől, a szavaitól. Ha hagyná, talán tudnék neki segíteni. De nem hagyja. Betelt a pohár. Leszarom a Fleming rejtélyt, Ruby-t.Semmi sem érdekel, ami vele kapcsolatos. Csakis az foglalkoztat, hogy ki akar nekem keresztbe tenni és mi oka van rá. Leültem egy távolabbi padra és kicsit puffogva néztem Desmondra, aki visszament Marcusékhoz. Menet közben Zach is előkerült Connorral. - Szia… - ült le mellé Eric és aggódó pillantásokkal jutalmazott. - Hallottam mi történt a szobáddal. Az akadémián már elterjedt a pletyka. - sóhajt fel hátamra simítva kedvesen. Arcomat a kezeimbe temettem szégyenkezve.- Remek.- Nem hinném, hogy sokáig lesz ez téma. – rántja meg vállait - Az emberek arról beszélnek, ami új és üde. Hamarosan úgyis történik valami, ami sokkal érdekesebb lesz. - nevetett fel halkan, ami engem is megmosolyogtatott. Vicces a nevetése és jól esik, hogy próbál megvigasztalni.- Gondolod? - szerencsére eltűnt a feszültség belőlem. Mintha a testem is könnyebb lenne, hisz igaza van. Majd lesz valami más, ami felkelti a diákok érdeklődését. - Igen. Egyetértek. - bólintok magabiztosan. - Csak hát mégis zavaró ez a fenyegetőzés...

- Tudod, hogy bennem száz százalékosan megbízhatsz. Még csak most kaptalak vissza. Nem szeretnélek ismét elveszíteni. – ölelt magához kedvesen. Finom illata beivódott az egyenruhájába, miközben én még mindig a pizsamámat viseltem.Ezt követően sokáig beszéltünk az udvaron, megfeledkezve a tanárókról. Nem mertem kérdezni a szüleimről, pedig annyira kíváncsi voltam, hogy a szemeim majdnem kipattantak a helyéről. Viszont Eric minden kérdésemre kedvesen és megértően válaszolt, amit csak feltettem neki. Megkért, hogy kevés emberben bízzak, mivel a Contell Akadémia elég érdekes szokott lenni. Itt sokszor fontosabbak az erők, mint a titkok és ez miatt megesett olyan is, aki elhagyta a sulit, hiába erősködött az igazgató. Senki se szereti a botrányokat, én pedig meg is akarom előzni ezeket. Aztán mindketten bementünk a kolis részre. Eric otthagyott, én meg csak néztem ki a fejemből, hogy most merre. A szobám felújítás alatt van, oda nem mehetek. Kriss meg bizonyára órán ül.Megkerestem a kollégiumi felügyelőt és megkérdeztem hova tudnék beköltözni.Így történt az, hogy jelenleg Naomi Benson szobájában ücsörgök, s majd kiszúrja szememet egy levél. A helyiség dugig van növényekkel, idegesítő mennyiségben. A csaj szerintem nem százas. Amióta itt ülök az üres ágyon, ő a cserepeket rendezgeti, cserélgeti kedve szerint. Esküdni mernék, hogy szerelmes a virágaiba, annyira csillognak a szemei, ahogy a szirmok közé szippant.- Ne haragudj a kupleráj miatt. Váratlanul jött, hogy szobatársat kapok. – ül le a saját ágyára. Szőke haja épphogy vállaira omlik, pár tincs zölden libbent a világos fürtökkel. - Semmi gond. – mosolyodom el, ahogy a fülénél elhelyezett rózsát kémlelem. Tényleg a virágok lehetnek a mindenei. – Inkább én bocsi. Csak úgy beállítok. Ne is foglalkozz velem. – legyintek.- Hallottam mi történt. – szomorodik el – Fogalmam sincs, hogy én mit csináltam volna a helyedben.- Addig jó. Nem is kell erre gondolnod.- Tudom de…akkor is durva. - Nincsenek szavak mennyire.Letettem a táskám az ágyra és a ruhákat kiszedtem belőle a könyvet gondosan takargatva, majd eltettem a táskát is a szekrény aljába. Kicsit még beszélgettünk Naomival, majd mondtam neki, hogy inkább most pihenek egy kicsit. Sajnos aludni már régóta képtelen vagyok, a rémálmok kicsinálnak. Ha Ms. Neal-nek igaza van, akkor a Fekete álom hetekig is eltarthat, bár őszintén reménykedem benne, hogy ezesetben téved.

***

Magamba szippantottam a friss felmosó oldat szagát, ahogy elhaladtam a szobám előtt. Már harmadik napja fertőtlenítik ki a helyiséget és minél többször sétálok el itt, annál kevésbé szeretnék visszaköltözni. A kedvem cserben hagyott ma is, pocsékul érzem magamat. Desmondot kerültem a napokban. Kétlem, hogy megbántottam, ugyanis őt sose érdekli semmi. Kriss-el is csak ritkán futottam össze, a héten kevés óránk van együtt.- Jó reggelt! - köszöntem az osztálynak, majd leültem a helyemre. Páran sajnálkozóan néztek rám, de ez van. A macskás dolog megtörtént, én pedig nem akartam ezen rágódni. Beszéljenek csak róla, ha őket ez boldoggá teszi. Én tovább akarok lépni.

- Sziasztok. - lépett be kis idő múlva Amber is. – Szia Stella! - ült le mellém, majd szorosan megölelt.- Ennyire hiányoztam? - nevettem fel aranyosságán.- Naaagyooon… - görbítette le ajkait. Ilyenkor gyakorta hasonlított egy magányos kölyökkutyához. Amber szemei tényleg hatalmasak és kifejezőek. - Mi jót csináltál ebben a pár napban? - pakolta elő a dolgait. Kérdésére válaszoltam, miszerint semmi érdeklegeset, ezután meg már a családjáról kezdett el beszélni.Az akadémia izgalmasabb, mint egy rendes gimi vagy egyetem az biztos. Latinon figyeltem a legjobban. Csak úgy ittam a tanárnő szavait és szorgosan jegyzeteltem. Tanítás után egyenesen a szobám felé indultam. Naomi-nak elvileg még valamilyen korrepetálása lesz, így ő később érkezik.A folyosón sétálva megjelent mellettem Ruby. Váratlanul ért, szinte meg is feledkeztem róla az elmúlt napokban.- Hát szia! - köszöntem neki barátságosan, hajába simítva, bár nem éreztem, hogy valamihez is hozzányúltam volna. Miért is érezném? Ő egy szellem.- Szia Stella! Hogy vagy? - kérdezte aranyosan gesztikulálva. Ruby-ról akaratlanul is az idősebb Fleming jutott az eszembe. A mellkasomat elöntött a keserűség- Megvagyok.- Hiányzik a bátyám? - vigyorgott fel rám. Szinte azonnal elpirultam, s nemlegesen megráztam a fejemet. - Neki szerintem hiányzol. - gondolkodott el. - Hallom, ahogy magában puffog a szobájában néha. Vicces. - kuncogott fel hasát fogva.- Desmond? - nevetek fel, ahogy hallgatom a kislány szavait.- Igen? – csengett fel az ismerősen mély orgánumú hang. Megtorpantam. Lassan felnéztem az ajtómra, ahol ott állt élő nagyságban az a személy, akit nagy ívben kerültem mostanság. Ruby felkuncogott, viszont én mérgesen néztem a fiúra.- Mit akarsz? - nyitottam ki kulccsal az ajtót és beléptem rajta, ám ő is utánam lépett. - Ácsika! Nem, neeem. - rázom a fejem komoly arcot vágva, miközben mutatóujjamat kemény mellkasának nyomom és nagy nehezen ki ökdösöm. Baszki, de erős!- Nem vagyok gyáva! - nézett szemeimbe kihívóan. Jobb szemöldököm felugrott homlokom közepéig.- Örülök, hogy megjött a hangod. - válaszoltam cinikusan - És most mit akarsz tenni? - fontam össze karjaimat mellkasom előtt.- Most pedig elmondom, amit hallani akarsz. - sóhajtott fel. Homlokom ráncoltam gyanakodva, de félreálltam az ajtóból és beengedtem. Mögötte a kishúga szelleme is befáradt, s leült Desmond mellé az ágyra. - Vagyis inkább... megmutatom neked. - vette le a pulcsiját és egy pólóban nézett rám. Letettem a táskámat az íróasztal mellé, majd leültem vele szembe. Izgult, ezzel pedig bennem is fokozta az idegességet.- Most komolyan ezért jöttél? Hogy bebizonyítsd, nem vagy gyáva? - nevettem fel kételkedve, de felhúztam ingem ujjait, egészen a könyökömig.- Mert… mert nem vagyok az és kész! Fontos a büszkeségem. Sóhajtva hagytam rá inkább. Ruby izgatottan fészkelődött bátyja mellett, szemei rettentő mód ragyogtak.- Rendben... Gyors leszek, esküszöm. - néztem bíztatóan a velem szemben ülő szemeibe és ujjamat végigsimítottam alkarján futkosó erein, tenyerétől kezdve. Szívem ritmusa

felgyorsult, ahogy a lüktető vért takaró bőrt simogattam. Pattanásig feszültek az izmai a felsője alatt, a levegőt halkan kezdte kapkodni.Csak nem lehet annyira vészes… Tenyereimet finoman helyeztem végül karjára, szemeimet lehunytam és visszarepültem az időbe, pontosabban három évvel ezelőttre.

Huszonegyedik fejezetStella

Továbblépni minden adandó alkalommal szétmarcangolja a szívedet. Hiába vagy erős jellem és határozott, egy szerettünk elvesztése kicseszettül szar. Főleg, ha nem is számítasz rá. Amikor megtudod, hogy már sosem láthatod többé, soha nem ölelheted magadhoz, meghasad a szíved. Szépen lassan elfelejted a hangját, a mosolya homályossá válik az emlékek között és az érzés felemészt. Talán még a bűntudat is szóba jöhet, hisz eddig az életed része volt ez a bizonyos személy, de már azt sem tudod felidézni, milyen, ha hangosan kacag hasát fogva.Azt hiszem Desmond is pont ezt érezte, csak nem merte nekem bevallani.Megrémült.

Egy ismeretlen szobában találtam magamat. A helyiségben meleg fogadott és ahogy körbepillantottam Ruby régi szobáját véltem felfedezni. A falhoz sétálva megláttam pár közös képet Desmonddal, amin halványan elmosolyodtam. Volt, amin bohóckodtak, amin egymásba karoltak a tengerparton állva vagy ahol csak mosolyogtak szélesen a kamerába. Iszonyatosan jó testvéreknek tűntek.Aztán bevágtatott Des a szobába. Ijedten fordultam hátra és lépéseit követtem. Előhúzott egy bőröndöt, majd sebesen kezdte el a ruhát csomagolni. Nyakán kidagadtak az erek, ahogy a homlokán is. Szemei vérben forogtak, a közben hangosan fújtatott.- Deeesmoonnd! Mondtam, hogy sajnálom! - sietett utána szomorkásan képet vágva Ruby, apró lábait kapkodva. Haja kettőbe volt szépen felkötve és kis szoknyája futásnál néha fellibbent. Láttam a szemében a félelmet a bátyja felé, de Fleming ügyet sem vetett rá.- Dehogy sajnálod! Ez kellett volna a sulis projektemhez! Te meg eltörted! - morogta dühös tekintettel. Van egy olyan érzésem, hogy itt nem csak egy hülye sulis projekt van a háttérben.- Nem… nem tudtam... - motyogta a kislány megszeppenve - Csak... csak megakartam nézni, de kiesett a kezemből! - sietett testvéréhez Ruby, hogy átölelje, viszont Desmond hevesen lökte a lányt a földre, aki pityeregni kezdett. Számhoz kaptam a kezemet. Láttam Desmond vörösen izzó szembogarait, amivel kistesóját illette. Nagyon-nagyon haragudhatott rá. - Utállak! - sikított fel Ruby és felpattant a földről.- Én is utállak! Tűnj el! - kiabált vissza harsányan Fleming. Fiatalabb lehetett úgy pár évvel. Az arca még nem volt ennyire komoly és csontos. Gyerekes pofija volt. Látszott a vonásain, hogy kisfiúsabb. Minimum tizennyolc-kilencnek nézett ki.

- Csak azért mondod, mert apa leszidott téged, igaz? – kérdezte halkabban a kislány. Nem akartam elhinni, hogy egy ilyen idióta projekt miatt ennyire kiborul. Mindig is sejtettem, hogy forrófejű, de ez most meglepett.- Nem! Elegem van belőled, nem hallod? Tincseinek alja égni kezdett, kezeit ökölbe szorította és itt szabadult el a pokol. Megremegtem ettől a tekintettől. Nem szeretem, ha így néz rám, de hogy ezt a saját húgával is tette, megrémít. Kizárt, hogy tisztán gondolkodott volna. Ott álltam mellette és csak néztem a történéseket. Ők nem vettek engem észre, nem láttak, én viszont minden apró rezdülésüket nyomon követtem.- A babám! - kiáltott fel Ruby, az égő polcra mutatva, ahol a babái sorra meggyulladtak. - Deees! Kérleek… Megijesztesz. - sírdogált, mikor már a függöny is felgyulladt. Alsó ajkam idegesen harapdáltam, ahogy a felzaklatott kislányt és az ideges bátyját néztem. Kezdtem megbánni, hogy ebbe belementem. Viszont Desmond nem állt le. vagy már nem tudott. Majd felrobbant a feje az idegességtől. Egyesével lobbantak fel a kislány plüsseit is.- Na tessék! Most már te is elveszítettél valamit, ami fontos volt neked! – brummogta Fleming. Szemeimet végig rajta legeltettem, ám amikor megláttam aggódó tekintetét, hirtelen én is a szobára pillantottam. Ruby már hisztérikusan hangosan zokogott, ahogy szoknyája alja lángra kapott. Váratlanul kezdett el égni az anyag, felelé igyekezve a derekához. - Segíts! - kérlelte sikítva, kétségbeesetten. Desmond gondolkodás nélkül odasietett, de ahogy a ruhadarabhoz ért, az még jobban fellángolt. Remegő kezeit aggódva húzta el és az ajtóhoz lépett, de már azt is hatalmas lángok borították. - SEGÍTS! - visítozott a kislány. Könnyeim már patakokban folytak arcomról, ahogy néztem a jelenetet. Lábaim remegve omlottak a földre és nem tudtam elszakítani tekintetem Ruby égő testétől. A víz levert a melegség miatt, a levegő a tüdőmbe szorult és képtelen voltam bármit tenni. – Segíts Des... - suttogta erőtlenül, alig hallhatóan utoljára, majd összeesett. Fodros szoknyája teljesen bőréhez égett, haja eltűnt. Zokogva fordultam a másik irányba és remegve húztam össze magamat... A mellkasom összeszorult, ahogy a sok füst ismét a tüdőmbe került. Desmond a test mellett térdelt, hangosan sírt, majd kiabált a holttest mellett.

Rögvest elengedtem Fleming kezét, amint magamhoz tértem és patakokban csordogáló könnyekkel hunytam le szemeimet. Hátam görnyedt volt, ahogy arcomat tenyereimbe temettem. Nagyokat nyelve, hangosan hüppögve néztem rá. Szemeit lehunyva tartotta, miközben könnyeit némán folyatta és kezeit ökölbe szorította. Fogalmam sincs mit mondhatnék. Meghatott voltam, hogy ezt megosztotta velem. Szörnyen bántott, hogy egy ilyen nehéz dolgot akartam belőle kiszedni. Ez miatt lett ilyen rideg... Ez miatt zárkózott magába, amit most már teljesen megértek. A bűntudat elöntötte a mellkasomat, szúrt és fojtogatott. Általában a makacsságomról voltam híres. A hazugságok nem tartoznak a napirendemben, azokat az embereket meg messziről elkerülöm, akik megrögzött hazudozók. De ez most más. teljesen más.- Des...- Ne! Ne nézz rám! - fordította el arcát tőlem. Homlokát a hideg falnak döntötte és erőtlenül ütött bele a falba, miközben arcát eláztatták gyémántcseppjei. Vállai majd kiestek a helyükről, teste rázkódott a sírástól. Ujjaimat csapzott tincsei közé csúsztattam és gyengéden kezdtem

fejbőrét simogatni, hátha megnyugszik. Érintésemre összerezzent, kisebbre húzta össze magát. - Baleset volt... - motyogtam halkan és fejemet karjának döntöttem előre dőlve. Szemeimet lehunytam és keserves zokogását hallgattam, ami egyre csak erősödött. Tehetetlenné váltam, Beparáztam. Nem vagyok én pszichológus. Ilyen mennyiségű traumát egyszerűen nem tudok másokkal feldolgoztatni. Éreztem rajta, hogy most tört meg igazán. Miattam.Fürtjeit morzsolgattam két ujjam között, miközben néha beletúrtam az emlékektől megizzadt sötét hajába.- Én… én tettem. - szipogott folyamatosan és újfent beleütött a falba gyengéden.Kezemet arcára csúsztattam, majd le állára és magam felé fordítottam. Úgy nézett ki, mint amikor egy elkallódott kisgyerek a nagyáruházban és nem találja a szüleit egy hatalmas üzletben. Teljesen elveszett. Ez volt az első alkalom, hogy ennyi érzelmet kitudtam olvasni a szeméből. Gyűlölet maga felé. Megbánás. Csalódottság. Még több gyűlölet. És a hiány, hogy Ruby már nincs köztünk. A nyelvem fájdalmasan begörcsölt, egy szót sem tudtam kibökni. A terapeutától is messze állok. Ujjaimmal megtöröltem az arcát gyengéden és közben végig a szemeibe néztem. Nem tudtam elpillantani. Szinte beszippantott ez az érzés. Szívem még mindig hangosan kalapált az előbb történtektől. Szívfacsaró látvány, ahogy az eddig hitt nagyfiú, most könnyeivel küszködik. Torkomat még kicsit mardosta a füst, de köhögni is elfelejtettem.- Tényleg nem vagy gyáva... - simogattam kipirult arcát egyfeszt, kezeim közé fogva puha pofiját. Szokatlan a nagy Desmond Fleminggel ilyen szituációban lenni. Álmodni se mertem arról, hogy egyszer majd nekem önti ki a lelke elcsúfított részét. Nem kívánom senkinek ezt a magatehetetlen érzést. - És baleset volt Desmond… – ismételtem meg. Fejét hevesen megrázta újra bekönnyesedő íriszekkel és lesütötte tekintetét.- Egy szörnyeteg vagyok! - Dehogy vagy! – emeltem fel a hangomat – Véletlen történt! - fogtam meg mindkét kezét és bíztatóan megszorítottam őket.- Megöltem! Láttad! Miattam halt meg! – csúfították el arcát a könnyek, miközben hangja elcsuklott.- Az erőd átvette az irányítást feletted. Igyekeztem úgy beszélni, hogy ne tűnjek szigorúnak. - Nem! Én voltam!- Desmond! Figyelj rám! – nyomtam egy rövidke csókot ajkaira, amitől egyből csöndbe maradt. - Baleset történt. Vé-let-len. Felkaptad a vizet, aztán már nem tudtál leállni. Nem vagy szörnyeteg, kérlek ne mondd ezt… – öleltem magamhoz. Arcát a nyakamhoz nyomta, nagy levegőket vett. Kezemmel a hátát és a haját cirógattam. Annyira próbálkozom megnyugtatni, de remegnek az ujjaim. Szó sincs arról, hogy félek tőle. Nem látom annak esélyét, hogy valaha is újra ennyire elszabaduljon a pokol, főleg, hogy már csak kis mértékben használja a pirokinézist.- Mit tettem? – pusmogta az orra alatt erőtlenül, majd a pólómba markolt és jobban magához húzott. Eszem ágában sem volt elengedni. Ahogy a légzése lelassult, egy cseppet megnyugodtam, de ettől függetlenül felzaklatott maradtam.- Nagyon sajnálom…

A sírástól még mindig kicsit pihegett, hisz a pityergés elég fárasztó huzamosabb ideig. Azt hiszem a Fleming rejtélyt ezzel meg is fejtettem, így lezártnak nyilvánítom az ügyet.Ezután beállt a csend. Kicsit sem az a kínos fajta. Inkább az a nyugtató. Ő gyászolt, én meg igyekeztem leheletnyi puszikkal enyhíteni a fájdalmán. Kapott az arcára, a füle mögé, a nyakára. Eközben mindketten belemerültünk a gondolatainkba. A puszik maguktól jöttek. Teljese normálisnak tűnt, hogy kis csókoka adok neki. Tudatni akartam vele, hogy támogatom és rám számíthat, még ha eddig csak civakodtunk is. Bár azt hiszem, innen száznyolcvanfokos fordulatot vesz majd a kapcsolatunk.- Nem szeretem, ha másokhoz kell érnem... - szólalt meg percekkel később. A válaszadásom elmaradt, helyette csak jobban szorítottam magamhoz. – Félek, hogy esetleg ez megismétlődik.- Idősebb és érettebb vagy… Az akadémia pedig megtanit arra, hogy hogyan és mire használd a képességedet. – nyugtattam meg – Ha azt várod, hogy ezek után lelépjek és magadra hagyjalak, akkor el kell mondanom, hogy ezt felejtsd el. Mostantól le sem fogsz tudni vakarni magadról. Vili? – mosolyodtam el halványan.- Vili… - puszilt óvatosan az állkapcsomra. Fel sem tűnt, de Ruby megint mellém került. A földön állt és szomorúan kémlelte nagytesója arcát. Kezét Desmond lábára helyezte és kis szíveket rajzolgatott neki. Szemeim megint bekönnyesedtek, ahogy a lánykára néztem.- Mi a baj? - kérdezte Des halkan.- Itt van... Itt a húgod… - néztem folyamatosan Ruby szelíd arcvonásait. Az idősebbik Fleming azonnal odakapta a fejét.- Des... Ne sírj légyszi... Ez olyan rossz. - rázta fejét a kislány, ajkait lebiggyesztve.- Azt kéri ne sírj. – szántotta végig arcomat egy újabb sós csepp. - Ó, Prücsök… – remegtek meg Desmond ajkai, amint megszólalt. Nehezére esett beszélni. – Annyira, de annyira sajnálom. Sosem fogom megbocsátani magamnak a tetteimet. Ugye tudod, hogy nem utállak? Kérlek mondd, hogy tudod… Te voltál a mindenem. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rád. Annyira hiányzol. - szipogott halkan. Kezemet felemelve megtöröltem az arcát.- Nem haragszom... - mosolyodott el kedvesen - Elvileg a Fényben sok cukrot ehetek ám. - kuncogott fel halkan, amin én is elmosolyodtam – Stella... Kérhetek egy szívességet? – bólintottam - Rád bízhatom őt? Kell mellé valaki. Szüksége van rád. Vigyázz rá helyettem. – nézett fel a szemeimbe. - Természetesen Kincsem! Most már… most már nyugodtan átkelhetsz. - mosolyodtam el halványan és megfogtam Desmond hideg kezét.- Szeretlek Des… - puszilt bátyja kezére és elmosolyodva fordított nekünk hátat. Ajkai elnyíltak egymástól meglepetten. – Azta! Ez nagyon szép Stella! mennyi játék! - pillantott vissza egy széles mosollyal ránk. Párat lépett, majd halványodva beleolvadt a levegőbe. Arcomat szorgosan törölgettem meghatottan és nagy levegőt vettem.- Mit mondott? - nézett rám Desmond kérdőn.- Hogy rettenetesen szeret téged és hogy nem haragszik rád. Nyugovóra tért a lelke... Átkelt a Fénybe. Minden rendben lesz. – sóhajtottam fel.Megkönnyebbültem, hogy Ruby lelke végre békességben vigyáz fentről a testvérére, de az biztos, hogy én is vigyázni fogok rá.

Desmond elhelyezkedett az ágyon, hátára fekve. Rántott rajtam egy kicsit, jelezve, hogy feküdjek mellé. Tettem, amit kér. Kemény mellkasába nyomtam az arcomat, lábamat a combjai közé ékelve. Erős karját a derekam köré fonta, orrát pedig a hajamba nyomta. Felpusziltam egyenesen a nyakáig, aztán nyálasabb csókokkal leptem el selymes bőrét. Egészen az álláig jutottam, ugyanis a szája már nekem magasan volt. Elmosolyodva hajolt le és összekapcsolta tekintetünket. Érdes ujjaival kisimította fekete tincseimet az arcomból és a fülem mögé tűrte azokat. Szívem vadul kezdett el dobogni, arcom kipirult a kedves gesztustól.Tekintete csillogott, ahogy engem nézett. Nem hajolt lejjebb egy csókra, csak figyelte az arcomat. Tekintetével végig követte az állam vonalát, számon is elidőzött, majd visszatalált a szemeimhez. Megmukkanni se mertem. Nem akartam megtörni ezt az idilli pillanatot. Ahogy lassan közeledni kezdett az arcomhoz, önkéntelenül is lehunytam pislogóimat és kezemmel átkaroltam a nyakát. Ajaki édesek voltak és szörnyen puhák. Könnyedén mozgattuk a szánkat, mellem a mellkasának nyomódott, combjaival a lábamat szorongatta. Szívünk egy ritmusra dobbant, agyunkat ellepte a lila köd.Tudtam, hogy valami itt és most megváltozott.Attól tartok kezdem túlságosan is megkedvelni ezt a szerencsétlent.

Huszonkettedik fejezetStella

Egy héttel később Desmond szobájában unatkozom. A napokban gyakran összejártunk egy-egy lazább csókcsatára, de a folyosón sem fosztott meg a pusziáradataitól. Sűrűn adott az arcomra, néha, amikor kevesen voltak a folyosón, a nyakamba harapott. Pontosan jól tudja, hogy ez mennyire beindítja a fantáziámat, de az ágyig egyszer sem jutottunk el. Kimondhatatlanul nagy köztünk a szexuális feszültség. Amikor csak elsuhant mellettem, rám kacsint, én meg csak nevetve forgatok szemet.Vibrál köztünk a levegő és imádom ezt az érzést.- Van egy ötletem! - mondtam Desmondnak, miután mindketten leültünk az ágyára. Nagy szemekkel nézett rám, oldalra döntött fejjel. Szinte láttam a szemében azt a hatalmas mennyiségű kíváncsiságot és ilyenkor csak még édesebbnek találom. - A napokban sokat jártam a könyvtárba. Pár könyvbe olvastam bele és arra jöttem rá, hogy amúgy én látó vagyok. Ez nem száz százalék, de a dolgok, amik történnek velem… A látók szokták a halottakat észrevenni, kommunikálni velük. Van rá esély, hogy én is egy vagyok közölük?- Bevallom én is pontosan erre gondoltam. A látók viszont nagyon ritkák. Azt hiszem egyetlen egy látót sem ismerek. – ráncolta szemöldökeit gondolkodva – Mi a terved? - tette kéz kezét a térdeimre és megszorongatta őket. Halványan elpirultam, hogy ismét hozzám ért, de igyekeztem ezt elrejteni azzal, hogy csacsogni kezdtem. Elmondtam, hogy talán, ha megérintem a falat, láthatom, hogy ki kente fel a feliratot. Csak ehhez be kell jutnom a szobába, ami elvileg le van zárva és csak a tanárok mehetnek be. Ezért muszáj valakinek a kíséretével mennem. Ismerem már Fleminget annyira, hogy tudjam, erősködni fog, hogy ő az az ember. Meg se kérdezem, mert fix, hogy jönni fog velem.

- Benne vagyok. – válaszolta a monológom végén. Halkan felnevettem, majd bólintottam. Az új Desmond már túlságosan is kiismerhető számomra.- Akkor menjünk most. Őrködnöd kéne. - keltem fel az ágyról. Iskolatáskámat a hátamra kaptam és kimentem az ajtón, meg se várva.- Hékás! Hogy védjelek meg, ha elszöksz? - sietetett utánam morcosan és fenekemre csapott. Felszisszenve pillantottam rá morcosan.- Nem kértem, hogy legyél a testőröm. Csak az ajtónál figyelj! - forgatom meg szememet mosolyogva.- Nem is kell kérned. - lépett mellém egy édes ajakgörbülettel. - Mert látom rajtad, hogy a szemeid azt kiabálják "Ó, Des kérlek védj meg! Könyörgöm!" - nevette el magát.- Annyira idióta vagy! - könyököltem a bordáihoz játékosan, halkan felkuncogva. A nevetését kezdem megszokni, de néha még mindig fura, ha random felkacag és jól érzi magát. Most, hogy megnyílt nekem, teljesen máshogy viszonyul hozzám. Gyengédebb, keresi a társaságomat és sokat segít nekem a házikban is. Egyszóval nyitottabb.Mikor megérkezünk a szobához, a kezeim kicsit remegnek, hogy megint itt vagyok.- Figyeld a tanárokat és szólj, ha jön valaki olyan, aki bezavarhat! - néztem komolyan szemeibe, majd elővettem a kulcsomat. tudtam, hogy nem hagyják nyitva napközben az ajtót. Sok lenne a kíváncsi betolakodó. - Sikíts, ha baj van és ugrom! – puszilt a hajamba, mielőtt a helyiségbe léptem volna. Elpirulva biccentettem.A fal félig lepucolva tárult a szemem elé. A vérnek már nyoma se volt, a festék szaga viszont frissen keringett a levegőben. Kimérten sétáltam oda, majd jobb kezemet felemeltem, de még nem mertem hozzáérinteni a falhoz. A szekrényre nézve láttam, hogy már kitakarítva, üresen lapul a sarokban.Azért vagyok itt, hogy megtudjam, ki írt a falamra, ki adott nekem a Fekete álomból és ki akarja elrontani az életemet. Na meg hogy miért?Ajkaimat rágcsálva helyeztem tenyeremet végül a falra és mély levegőt véve koncentrálni kezdtem.Kristin és én is kiterülve aludtunk az ágyainkon, amikor kinyílt az ajtó. Egy magas ember jött be rajta, kezében az elpusztult macskával. Felfordult a gyomrom a látványra, de szinte biztos voltam benne, hogy férfi. Széles vállak, termetes lábak. Testét egy hosszú és fekete köpeny takarta, fejére ráterült a kapucnija. Közelebb léptem félve, de nem láttam az arcát élesen. Ezután elkezdte felírni a szöveget. Undorodva fordítottam neki hátat, kicsit öklendezve. Ujjait a macska korkához tette, megvárta míg kellőképpen véres nem lesz a keze és írt. Kis idő múlva hallottam, ahogy az állatot bedobta a szekrénybe és az ágyam mellé lépett. Szívem folyamatosan gyorsan vert az idegességtől, s az aggodalomtól.Csak nézett.Állt az ágyam mellett és alvó valómat figyelte. Én is a testemre pillantottam. Úgy horpasztottam, mint akit erősen fejbe vágtak volna egy téglával. Ha most felvágná a hasamat sem keltem volna fel.Nagyot nyeltem, amikor a hajamba simított tiszta kezével. Gusztustalan csuklója köré tekerte fekete tincseimet, mire nyöszörögni kezdtem álmomban.Mindketten megmerevedtünk.

Olyan, mint egy szellem. Senki se látta, senki se tudja ki az, mégis ott van és kísért engem már egy jó ideje.Pár perccel később elhagyta a szobát.Nagyra nyílt szemekkel néztem magam elé. Sűrűn pislogva meredtem a maszatos falra és mentettem el az agyamban az információkat.Férfi. Pasi. Hímnemű.Csak erre tudtam jelenleg gondolni. Elsőként talán Tessára szavaztam volna, csak mert féltékeny lehet arra, hogy Fleming velem lóg mostanában, de így már erősen kétlem. Indulatosan kiviharoztam a szobából. Lármásan csaptam be az ajtót magam után, majd be is zártam, figyelmen kívül hagyva Desmondot, aki nagy szemekkel meredt rám. Majdnem a zárba törtem a kulcsot, annyira remegett a kezem a haragtól. Arcom kivörösödött a dühtől.- Mi történt? Rájöttél ki tette? - kérdezte aggodalmasan, én meg csak szúrós szemekkel néztem rá. Alaposan megnéztem mindkét kezét, hátha hasonlít arra a kacsóra, amit láttam, de nem tudom megmondani, hogy hasonlít-e vagy sem. Esélytelen beazonosítani egy csuklót. - Mi a baj?- Egy csávó volt. Egy rohadt pasas zaklat! - akadok ki. Látványosan trappolva lépkedek és a filmekben az ilyen járásnál megrezzen az épület. Mondjuk nem vagyok én olyan erős, hogy ránk omoljon a mennyezet, de a drámai hatás kedvéért jó poén lett volna. – Valld be, hogyha te agy! – nyomtam mutatóujjamat Desmond arcába.- Hogy én? Szerinted azért segítek neked kitalálni, hogy ki zaklat, mert én vagyok? – akad ki.- Jó igazad van… Ne haragudj. Csak annyira fhhuuu! Elegem van! - dühöngtem halkan. Desmond végig némán jött mellettem, kigúvadt szemeit rám meresztette. Gondolom még sosem látott ennyire mérgesnek, de jelenleg hatalmas adrenalin tódult össze bennem, ami arra vár, hogy valakin kitöltsem a haragom. Széttudnék verni egy egész focicsapatot. Na jó, azért ez egy enyhe túlzás, de akkor is. Bevernék ennek a titokzatos alaknak egy jó nagyot!Visszaballagtam a Naomival lévő közös szobánkba. Desmond folyamatosan a seggemben loholt, de nem szóltam rá. Rávágódtam az ágyamra és előkaptam az Átkok könyvét.- Segíts! - néztem rá, majd lehúztam magam mellé az ágyra. - Keress egy olyan átkot, ami a halálig gyötör majd. Ami annyira komoly, hogy teljesen felemészti az embert. Ami olyan mintha...- Nyugi Stella... - csukta be a könyvet a mellettem ülő és óvatosan kivette a kezemből, majd visszatette a dugi helyére. - Te ne legyél olyan, mint az, aki neked akar ártani… Rendben? - simított a tarkómra és ujjai felsiklottak a hajamba. Lehunytam szemeimet ökölbe szorított kezekkel, de minél tovább simogatott, annál jobban lenyugodtam. Kezdi kiismerni a gyenge pontjaimat. A végén már szinte nyöszörögve bújtam kezébe, többért könyörögve. Alsó ajkam beharapva pillantottam fel szemeibe és amikor megláttam, ahogy tekintetét számon legelteti pajzánul, az ütő is megállt bennem.- Megnyugodtál Cicuska? - piszkálta hajamat továbbra is. Bizonytalanul bólintottam és csak ekkor nézett fel szemeibe. Füleim hegyéig kipirultam. Meg se mertem moccanni. Benyálazta ajkait, ami miatt torkom kiszáradt és a hasam görcsbe rándult. Azok a fránya lepkék pedig verdesni kezdtek a gyomromban.- Meg…

- Ha esetleg mégsem… Van pár módszerem, ami gyorsabban lehiggaszt. – vigyorodott el kihívóan. Gödröcskéi elbűvölően jelentek meg a pofiján. Manapság gyakorta kapok gödröcskéket és lassan a napom fénypontjai lesznek. - Hajrá gerlepár! – nevetett az ajtóban Naomi, majd beljebb lépett. – Bocsi, csak itt hagytam a fülesemet! – kapta fel az asztalról. Arcom felvette a vörös egyik legsötétebb árnyalatát, fejemet Desmond mellkasába nyomtam. – Estig nem jövök vissza. Jó szórakozást! – intett dalolászva, becsukva az ajtót.- Megölte a hangulatot. – mormogom Fleming pólójába.- Ilyen könnyen? – suttogta pimaszul, majd felemelte a fejemet az államnál fogva és összenyomta ajkainkat. Mellkasomban szétáradt a forróság, gerincemen végigfutott az a bizonyos bizsergető érzés, amit minden csóknál megtapasztalok nála. Pontosan tudja, hogyan kergessen az őrületbe, hisz alsó ajkamat kezdi el harapdálni. Finoman elidőzik a felsőn is, úgy szopogatja őket, mint a legfinomabb nyalókát. Nyöszörgök és közelebb bújok, amikor benyúl a felsőm alá és mellemre markol. - Vedd le! - utasít szigorúan. Magamról is megfeledkezve kapom le a pólót és eldobom messzire. Felnevetve nyom le az ágyra, kezeimet fejem mellett lefogva és újra birtokba veszi a számat. Úgy fal, mintha ezer éve nem evett volna ilyen édességet. Mohón csókol, közben kikapcsolja a melltartómat és azt is elhajítja. Profi.Ahogy ajkai a mellbimbómhoz érnek, számon kiszalad egy kurta sóhaj. Hajába túrok kegyetlenül, jobban mellkasomra nyomva arcát. Elvigyorodik, ahogy fogai közé veszi megkeményedett bimbómat és megszívja. Csiklóm lüktetni kezd, bugyim átnedvesedik, ahogy a cickóimmal játszadozik. Nem egyszer kijelentette már, hogy imádja őket. Mikor meglátja a melleimet, egy újabb énjét ismerhetem meg. Egy szenvedélyesebbet, egy vadabbat.Kezeim vándorútra indulnak Desmond pólója. Ujjaimmal szépen körbe simítok kockáin. Megfeszülnek az izmai. Kemény farkát puncimhoz dörzsöli, jelezve, hogy teljesen begerjedt.- Beveszed a szádba? – suttogta a melleimre, forró lehelete égette a bőrömet, miközben felnézett vágytól ittas szemeimbe. Térdemre támaszkodva fektettem el az ágyon. Kezeit a tarkója alá helyezte nagyképűen, mire felhorkantottam.- Mire fel ekkora az arcod? – horkantottam fel, megmarkolva kemény péniszét. Öblös hangon morrantott.- Az akadémia legdögösebb csaja fog leszopni. Mit vársz, hogy reagáljak? - Az akadémia dögösebb csaja? Te vagy a bókok nagy mestere, mi?- Még szép. – villantotta meg hófehér fogait.Ahogy lerángattam róla a nadrágját, farka rögtön hasfalának csapódott.- Csakis miattad állok így Cicuska. – kacsintott. Elpirultam. Most először láttam elő nagyságban a farkát és az élő nagyság, nem biztos, hogy elég kifejezés. Hatalmas. Méretes. Vastag, de nem túlságosan. Hosszú, de pont megfelelően. Tökéletesen illett a kezembe. Komolyan mondom, hogy ennél szebb péniszt még életemben nem láttam. – Ne csak nézd édes. – lökte fel a csípőjét pimaszul. Hogy ez a srác mennyire szereti játszani a fejét.Na majd én megmutatom neki.Lehajoltam, hogy szemmagasságban legyek ágaskodó férfiasságával, s végignyaltam rajta óvatosan. Megremegett, hasán az izmok rángatózni kezdtek. Tetszett neki és nekem is. Kiszolgáltatottan feküdt alattam. Ezt ismételgettem egy ideig, majd váratlanul a számba

engedtem. Hangosan nyögött egyet, szemeit lehunyva. Már nem volt olyan nagyfiú. Farka kőkemény lett a nyelvem alatt.- Ez az Cicuska! – nyelt hangosan. Ádámcsutkája fel-le mozgott a torkában, nyakán látványosan száguldozott a vér. Mivel ismerem már annyira, hogy tudjam az érzékenyebb pontjait, hasára csúsztattam szabad kezemet és izmait kezdtem körmömmel karcolgatni. Fejem folyamatosan mozgott, nyelvemet néha segítségül kértem. A melleim ide-oda himbálóztak, de egy pillanattal később már Desmond markolászta őket. Magamban akartam érezni lüktető tagját, ezért amikor már kezeivel hajamba kapott, kiengedtem a számból. - Én is élvezkedni akarok! – suttogtam és kibújtam a szoknyából, amivel együtt a bugyim is lecsusszant. A látványra kínzó hangon nyögött fel. - Amit csak akarsz. – tepert maga alá, lábaimat széttárva. Könyökömre támaszkodva szegeztem rá a tekintetem. Jézusom most azt figyeli mennyire nedves vagyok! Vigyorogva nyomja belém a mutatóujját. – Felizgultál miközben lecummantottál? Nem is tudom ki a perverzebb. – pillant rám egy csibészes mosollyal. Ujját mozgatni kezd bennem, közben folyamat arcomat kémleli. Képtelen vagyok válaszolni, lüktet a csiklóm, mellbimbóim felé merednek, hívogatva ajkait. Nyelve végigsiklik puncimon, majd munkálkodni kezd rajtam. Csípőm önkéntelenül is előre lendül, fejemet a párnák közé nyomom nyöszörögve. Kecsesen és finoman szívogatja csiklómat, mintha a világ legfinomabb cukorkáját ízlelgetné a szájában Csakis arra tudok koncentrálni, mekkora örömet szerez most nekem. Gyomrom összeugrik. Hátam ívben feszül, ahogy a bizsergés végigfut a gerincemen többször is. Isteni érzés! A nyelvhasználatát már tökéletesre fejlesztette az idők során. Ahogy kényeztet, a csípőm erősebben hintázik, ujja gyorsabban mozog bennem.Felsikkantok.- Mindjárt elmegyek! – nyögök fel, arcába nyomva a puncimat, orgazmusomra várva, de nem kapom meg. Hüvelyizmom ujja köré feszül, csuklóm pulzálni kezd, de nem hagy elélvezni. Kielégetlenül morgok fel, elernyedve az ágyon. - Van nálad óvszer? – néz körbe Desmond a szobában. Hevesen megrázom a fejemet.- Nálam nincs, de szerintem Kristin szekrényében van. – kelek fel, de majdnem orra bukok a siettségben. Remegnek a lábaim. Mindennél jobban akarom. Kirántom a fiók ajtaját és megkönnyebbülök, amikor észreveszem a gumikat. Kikapok a dobozból egyet.- Húzd fel nekem bébi. – térdel fel s kihúzza magát. Farka már lassan vörösen csillog az előváladékától. Ahogy rákerül a vékony anyag, visszahuppanok a paplanomra. Felém kerekedik, nyakamba csókol. Ilyenkor mindig olyan gyengéd.Szétfeszíti lábaimat, majd váratlanul belém nyomja farka hegyét. Fülébe nyögök, csípőmet felé tolom többért könyörögve. Most én vagyok kiszolgáltatott helyzetben. Nyakát átkarolva kapok ajkai után, amit nem utasít el. Szenvedélyesen csókol, mintha nem lenne holnap. Imádom az érzést, ahogy a szája az enyémhez ér. Teljesen elkábulok és csak még többet követelek. Akaratos vagyok.- Mehet? – puszil végig a mellkasomon. Válaszul újra megcsókolom.Szó nélkül merül el bennem, s nem is vár sokat, erőteljesen kezd mozogni. A szobát betöltik a csattogó hangok. Fenekébe markolok, jobban magamhoz húzom, miközben ő a cickóimat harapdálja. Uram irgalmazz! Ez a srác tudja mit hogyan kell. Az érzéseim majdnem felszínre törnek könnyek formájában, szemeimet lehunyva tekerem lábaimat a dereka köré. Mélyebbre csusszan. Felmorog.

- Mmmhhh. Igen! – nyomja arcát a vállamnak. – Mozgasd a csípőd édes!Puncimat szeméremcsontjához dörgölöm, a csiklóm kishíján felrobban az intenzitástól. Desmond kezei megremegnek a fejem mellett, de csak jobban gyorsít.Eszébe se jut lassabb tempóra kapcsolni, amit díjazok.

Desmond

Stella puncija forró és lucskos és annyira szűk, hogy lassacskán elájulok, ha nem élvezhetek el. Ég minden porcikám a vágytól, ahogy teljesen kipirult arcára pillantok. Most a leggyönyörűbb, szextől csapzottan, levegőért kapkodva. - De-Des.. Én mindjárt… - nyöszörög halkan, karmait a vállamba mélyesztve.Nyugi bébi, én is!Nehezen bírtam ki, hogy ne élvezzek el azonnal, amint elmerültem benne. Stella úgy ahogy van tökéletes. Feszes mellek, azokon rózsaszín bimbók, amiket, ha a számba kapok, szinte elolvadnak a nyelvemen. Combjai megfeszülnek a csípőmön. Kevés van már neki vissza és én vagyok olyan úriember, hogy először őt juttatom a csúcsra.Hüvelykujjamat épphogy hozzáérintem csiklójához. Ennyi kell neki. Cickói a magasba emelkednek, mintha csak álmodnék, a kétszeresükre nőnek. Eszem ágában sincs abbahagyni a mozgást, miközben az orgazmus bekebelezi. Számat az övére tapasztom, fáradtan viszonozza a csókot. Testén végigfut a hideg, hüvelyizmai lüktetni kezdenek péniszem körül, így szinte azonnal elélvezek én is. Lökök még párat, minden cseppemet az óvszerbe engedem, majd szépen eldőlök mellette. Összekötöm a gumi tetejét és egy jól megcélzott dobással a kukába hajítom. Ezután magamra húzom Stella lanyha testét, ami még néha megremeg. Bágyadt szemekkel néz fel rám, arcán egy lomha mosoly terül el. - Ez… ez fantasztikus volt. – böki ki és állkapcsomra nyom egy puszit. Ujjaimmal végigsimítok kecses hátán, vigyor ül ki arcomra. Eddig megvoltam róla győződve, hogy nem kell nekem barátnő. De minél több időt töltök el ezzel a csajjal itt mellettem, annál jobban hiszem azt, hogy tévedtem. Nem tudnám végignézni, ha mással csókolózna a folyosón és mással csinálna ilyen dolgokat. Stella kell nekem. Hozzám tartozik és elfogom nyerni a szívét. Hiába tagadja, még neheztel rám a bunkó stílusom miatt. Viszont szeretnék megváltozni miatta.Mellkasom lassan emelkedik, s süllyed, miközben Stella az arcomat cirógatja. Gondoskodik rólam és ez nekem rengeteget jelent. Rég éreztem ekkora mennyiségű törődést, mint amit tőle kapok.- Miért löktél el magadtól mindenkit, aki kedvesen próbált feléd közeledni? – kérdezte halkan, bizonytalanul.- Ruby halála után rettenetesen gyűlöltem magamat. – kezdek bele sóhajtva. Sejtettem, hoyg előbb vagy utóbb megint feljön ez a téma. – Nem tudtam az emberek szemébe nézni, nem tudtam hozzájuk érni, mert elkapott az undor magam miatt. Egyszerűen berezeltem, hogy mást is bánthatok… Nem kimondottan férfias sírni, ezért igyekszem visszanyelni a könnyeimet. Ruby számomra mindig is egy érzékeny téma marad.

- Meg se próbáltál változtatni.- Nem is akartam. – halkulok el – Fogalmad sincs róla, mennyire féltem azután a nap után. Legalább egy évig nem használtam a pirokinézist. Most is csak apróságokra alkalmazom. Idióta dolgokra. – szorosabban ölel, arcát a nyakhajlatomhoz rejti. A szívem majd kiugrik a torkomon, lever a víz. – Zach végig mellettem volt, segített úgy ahogy feldolgozni az esetet, de azt hiszem ezt sosem fogom tudni teljesen magam mögött hagyni. - Nem is kell!Lenézek rá. Szemei lehunyva vannak, de az orrát ráncolja. Édes. - Ruby megbocsátott neked és nem hiszed el mennyire izgatott volt akkor, amikor megnyílt neki a Fény kapuja. Egyből a cukrokat látta meg. – nevet fel halkan, hajamba simítva. – Nem akarhatod elfelejteni ezt az édes kislányt. Legalább a jó emlékekre gondolj vissza.- Imádta az édességeket… - mosolyodom el szelíden – Sose tudott úgy megenni egy sütit, hogy ne lett volna mindkét keze és az arca is csupa maszat. – nevetem el magamat. Borzasztó rég beszéltem a kishúgomról és ezt szörnyen szégyellem, de abszurdnak tartottam, hogy témába hozzam. Zach akkoriban inkább a sportról csevegett velem. Nem merte felhozni az esetet és ezért irtózatosan hálás voltam. Stella viszont más. Ő nem fél a szemembe mondani, ha hibát követek el, mindig őszinte hozzám. Talán ezért könnyebb vele erről beszélnem. - Ruby most már jó helyen van. – puszilt a mellkasomra – Boldognak tűnt. Ne aggódj… - nézett fel rám kedvesen és arcomat maga felé fordította. – Én szívesen beszélgetek veled erről. A jó emlékeket nem szabad elfelejteni, mert aztán egy életen át bánni fogod. - Igazad van. – csókoltam homloka közepére – Köszönöm.Ajkai a meglepettségtől elnyíltak egymástól.- Te ismered ezt a szót? Levagyok nyűgözve Desmond Fleming. – poénkodott. Harsányan elnevetem magamat. Ő is ezt teszi.Majdnem kicsúszik a számon, hogy szeretem. Basszus de még mennyire!Viszont magamban tartom ezt a sokat jelentő szót. Kellemetlen lenne beégni előtte, mert tudom, hogy még sokat kell tepernem ahhoz, hogy ezt ő is viszonozni tudja.

Huszonharmadik fejezetStella

- Csumi! - ült le mellém a Kristin az udvaron. A szüneteket általában a szabadban töltöm, mert itt, a fák között iszonyatos friss és kellemes a levegő. Nem aludtam valami nyugodtan az éjszaka, eszembe jutottak a szüleim. – Szarul festesz. Karikásak a szemeid és sápadtnak tűnsz.Fejemre húztam a kapucnimat. A tanórán arra a döntésre jutottam, hogy hazalátogathatnék a szüleimhez. Lehet, hogy majd kidobnak, de magyarázatot várok mindenre. Tudom, hogy tudják mi ez a hely. Arról viszont halvány lila gőzöm sincs, hogy miért nem avattak be. Egyenesen sértő, hogy ezt mind eltitkolták előlem éveken át.Esetleg megkérném Ambert, hogy vigyen haza. Hisz innen, a világ közepén lévő semmiből esélyem sincs egyedül vissza jutni Bostonba. Hiányzik anyu és apu is. Hiányzik az régi

szobám, a ház, ahol tizenkilenc évet leéltem és ahonnan egy pillanat alatt ide kerültem. Még a szomszéd néni is hiányzott, aki ki nem állhatta, ha nyáron elbiciklizek a háza előtt és a csengőmmel köszönök.- Azt hiszem ideje hazamennem.- Mi? Mármint haza-haza? – értetlenkedett.- Igen. Még mindig úgy hiszem, hogy ez csak el félreértés.- Úgy most csak szórakozol? – emelte fel a hangját – Benne vagy a kicseszett Átkok könyvében! Látomásaid vannak! Szellemeket látsz! És te még mindig azt mondod nekem, hogy ez csak egy tévedés? Az igaz, hogy nagyon elvagy tévedve, de inkább itt. – nyomja mutatóujját halántékára, majd sértetten hagy magamra. Legszívesebben utána mennék, de talán most jobb, ha hagyom lenyugodni. Kristin egy fontos személy az életemben és annyit már megtanultam róla, hogy hogyha ideges, elkell kerülni messzire. Kicsit sem jó ötlet egy gondolatolvasóval packázni.Amikor az óráimnak vége van, megindulok Naomi szobája felé, ami lassan már az enyém is, mégse érzem a sajátomnak. Tele van idióta növényekkel, így a szobába belépve csak zöldet látok. Kicsinál!- Stella! - hallottam meg egy kicsit szokatlan hangot. Kérdőn fordultam hátra, így szembe találtam magamat az igazgatóval.- Jó napot Mr. Bran! - köszöntöttem tisztességesen, ahogy azt régen a szüleim tanították. A félelem viszont kicsit kiült az arcomra. Elsőként jutott eszembe az Átkok könyve. Mi van, ha rájött, hogy nálam van az eredeti? Lebuktam… Basszus rajtakapott!- Már régóta kerestelek. Velem tudnál jönni egy kicsit?Bólintottam egyet megszeppenve és szorosan mögötte követtem őt az igazgatói irodába. Nagyot nyelve léptem be a helyiségbe, becsukva magam után az ajtót, majd észrevettem, hogy Eric is bent van. Kicsit megnyugtatott a tény, hogy nem csak engem hívatott be. - Ülj csak le! - mutatott a férfi a bátyám melletti székre, miközben ő helyet foglalt a bőrfotelében. Leültem Eric mellé, aki nagyon elkeseredettnek látszódott.- Elmondja neki ön? - kérdezte Eric megtörten, felpillantva a dirire, aki beleegyezően bólintott. Az egyik fiókjából előhúzott egy képet, majd elém nyomta. Azt hiszem ez volt az a pont, ahol életem egyik legnagyobb sokkja ért utol. A régi fotó már meggyűrt sarkakkal rendelkezett és még fekete fehér volt. A képen egy nő volt. Középkorú lehetett így első ránézésre, de mégis olyan ismerős.Ez én voltam, de mégsem.- Stella... A dédanyád meghalt. - szólalt meg ismét az igazgató. A kijelentésen majdnem hangosan felröhögtem, hisz a tény, hogy nem is tudtam, hogy van dédim és máris elhagyott, kicsit nevetségesnek tűnt. Most talán gyászolnom kéne? Sose ismertem a nőt és azt sem értem, miért tud róla az igazgató. - Ismerted? - kérdezte rám nézve. Hevesen megráztam a fejemet. - Csak most találták meg a holttestét, de ha minden igaz már nagyjából egy hónapja meghalt. - bólintva adtam tudtára, hogy felfogtam, amit mondd. Szóval nem látogatta meg senki, aki észrevette volna a tetemet? Biztosan irtózatos szagok lehettek odabent.- Ez a nő az? - vettem kezembe a képet, ami dettóra úgy nézett ki, mint én. Ijesztő volt a hasonlóság. Pont, mint a… Nem! Az nem lehet!

- Igen. - válaszolta Eric - Nagyon jó ember volt... - sóhajtott fel - Olyan rég látogattam meg... El kellett volna mennem. Főleg, hogy meggyilkolták. Talán segíthettem volna neki. Basszameg! Megkellett volna látogatnom! – mérgelődött, magát okolva. - Tessék? - pislogtam nagyokat.- Valaki meggyilkolta a rokonunkat. Tudod a dédanyánk egy hatalmas nagy boszorkány volt. Rengeteg erőt tudott birtokolni. Sokkal több időt kellett volna élnie, mivel a boszik évszázadokig is élhetnek. - túrt idegesen a hajába és összeráncolt szemöldökkel agyalt. Ötletem sem volt, hogy mit kéne erre mondanom. Én még a létezéséről sem tudtam…- Ne okold magad… - simítottam Eric hátára gyengéden. - Megtarthatom? - utaltam a képre. Eric és Mr. Bran egyszerre bólintott. Pár szót még váltottunk és elvileg Eric szülei a hamvasztás mellett döntöttek, mivel a test már bomlásnak indult. Belegondolni is rettenetes, hogy valaki ennyire nem képes megférni a másik mellett, hogy megöli. Ez a világ nagyon el van rontva. A képet a farzsebembe süllyesztettem, majd kis idő után elhagytam az irodát.Rejtélyes gyilkosság. Megölték egy titkos családtagomat. Borzasztóan felkavaró ez az egész számomra. Miért ölt meg valaki egy idős boszorkányt?Ismételten kérdések ezrei kavarogtak az agyamban. Úgy látszik ez már sosem változik.- Stella! Figyu... - jött utánam Eric a folyosón - Arra gondoltam, eljöhetnél haza. Mármint hozzánk. Megismerhetnéd a biológiai szüleidet. A rendes apukád és anyukád. - vázolta fel a szitut teljesen idegesen. Ujjait feszülten tördelte, szemei kétségbeesetten pásztáztak. Készen állok én erre? Látni azokat, akik eldobtak maguktól. Mivel ők nem kíváncsiak rám, én miért legyek rájuk? - Mesélhetnék egy kicsit a dédinkről is. - tette hozzá. Ez volt az a dolog, ami miatt belementem az egészbe.- Rendben. - bólintottam halványan elmosolyodva. Boldogan ölelt magához, amit viszonoztam. Az előbb még annyira szomorú volt, most viszont majd kicsattant az örömtől, ami miatt én is csak mosolyogni tudtam. A mosolya mindig olyan széles, hogy beteríti az egész arcát.- Akkor szombaton indulunk, mivel hétvégenként van kijárás. - intett egy széles mosollyal és el is tűnt a folyosón. Felszusszantam. Ezek szerint akkor még maradnom kell egy kicsit, de ami késik, az nem múlik. 

***

Naomi szokásosan később kelt fel, mint én. Elvégeztem a tipikus reggeli rutinomat, beállítottam a hajamat, hogy Desmond felfigyeljen rám. Hiányzott.

Ő: Megyünk együtt suliba?

Halványan és izgatottan mosolyodtam el, majd kicsit várattam a visszaírással. Szeretem cukkolni.

Ő: Akkor igen? Csak mert már az ajtód előtt vagyok. Haladj asszony!

Halkan felnevettem és megforgattam szemeimet. A szex után beírta a számát a telefonomba, majd megcsörgette magát, így mindkettőnknek megvan a másiké. Nem igazán beszélünk

SMS-ben. Inkább összefutunk a koli előtt. Egy utolsó pillantást vetettem magamra és kinyitottam az ajtót. - Jó reggelt! - mosolyodott el kedvesen és kezeit kicsit félénken tárta ki. Kérdőn néztem rá, jobb szemöldökömet felhúzva. Fejemet is oldalra döntöttem. - Öhm... Nincs reggeli ölelés? - kérdezte azonnal, fura arckifejezésemet látva és kezeit egyből leengedte teste mellé zavartan. Nagyon meglepett, hogy az ölelésemre várt. Komolyan mondom nincs nála aranyosabb ember. Kövezzetek meg, de Desmond látványos fejlődésen ment át és marha büszke vagyok rá.- Kell? – vigyorgok fel rá. - Még szép! – kapta el a derekamat magabiztosabban és mellkasához húzott, homlokomra puszilva. Amit a szex után, ja meg a csók utána legjobban szeretek, az az, hogy mindig megpuszilja a homlokomat. - Most megcsókolsz vagy sem? - suttogtam halkan csücsörítve felé, a folyosó közepén állva, bár senki nem volt itt. Féloldalasan, pimaszul elmosolyodott és megnyalta ajkait.- Megbolondulok érted... – tapasztotta ajkait az enyémre. Nem volt hosszas csókcsata, csak egy reggeli üdvözlő puszi szerűség. - Fogkrém ízű a szád. - nevetett halkan és elengedte derekamat, de ujjait az enyéim közé fonta. Így sétáltunk a folyosón, kéz a kézben.- Bocs már, hogy mostam fogat. – horkantottam fel.- Nagyon mentolos. – nyalta meg felső fogsorát. – Adj még egyet! Szabad kezét arcomra simította és egy vadabb csókban részesített. Nyelve feltérképezte szám belsejét, hajamat közben a fülem mögé tűrte. Apró, de sokat jelentő gesztusok. - De akaratos vagy ma. – nevettem a szájába, hevesen kalapáló szívvel.- Csak rég láttalak. Hiányoztál. – lepte el nyálas puszikkal az állkapcsom és lehaladt a nyakamra. Elpirulva túrtam a hajába.- Te is nekem…Rögtön fülig ért a szája. A gödröcskéi megjelentek és én majdnem a bugyimba élveztem a látványra. A nyakkendője szokásához híven bénán megkötve lóg a nyakában. Ez egyfolytában zavar és hiába igazítom meg neki, következő szünetben már megint hanyagul áll rajta. - Meddig szeretnél még bámulni? – léptem közelebb és gyorsan megkötöttem az anyagot.- Gyönyörű vagy. De komolyan mondom Stella! Nagyon dögös vagy. – puszilt finoman az arcomra.- Köszönöm. – feleltem szégyenlősen, arcom két oldala pirosan virított.Így mentünk egészen az akadémiáig. Kéz a kézben, miközben ő kedves, néha perverz bókokkal halmozott el.- Nem most akartam odaadni, de képtelen vagyok tovább várni. – torpant meg. Felnéztem rá. Állati magas, de ez csak olyankor tudatosul bennem, amikor közel vagyok hozzá. Zavartan ráncoltam a homlokomat, de amikor a zsebéből előhúzott egy kis dobozt, leesett az állam. Desmond nem kimondottan az a romantikus alkat, de mégis mindig tudja, mivel vegyen le a lábamról. Kíváncsian nyitottam ki, s nagyokat pislogva figyeltem az ezüst ékszert. Szóhoz sem jutottam. – Ugye… ugye tetszik? Nagyon sokáig kerestem a megfelelőt, mert... Elhallgattattam egy csókkal.- Imádom. - suttogtam boldogan.

- Az egyik boszi ismerősöm védő bűbájt tett rá, így amikor téged bántana valaki, ez meg fog védeni. Mármint remélem. Féltelek. – csatolta fel nyakláncot. A medál egy apró könyvet szimbolizált. Egyből az Átkok könyvére gondoltam.- Ez kedves tőled. – mosolyogtam elérzékenyülve. – Borasztóan tetszik! – ugrottam a nyakába és megszorongattam.- Remélem működni fog, ha arra kerülne a sor. Nem szeretném, ha valami bajod lenne. - puszilt hajamba hosszan. Szavai után ismét megcsókoltam finoman. Ajkaimat lassan és érzékein mozgattam, arcára simítva, miközben ő a kezeit derekamra vezette.- Köszönöm Des. - néztem szemeibe hálásan és egy cuppanóst nyomtam szája szélére. Ekkor bebizonyosodott az, amitől kezdettől fogva féltem. Csillogó szemekkel pásztázott, miközben a suli folyosóján haladtunk. Szívem irdatlan mód vert bordáim között, gyomromat elárasztották a szerelem pillangói.Mert Igen.Szerelmes vagyok.

Huszonnegyedik fejezetStella

- Szerezd meg a labdát Will! – kiabálták mellettem a lányok.Egy seregnyi diák gyűlt össze az udvaron, hogy megnézze a két focicsapat e havi bajnokságát. Nem kell nagy dologra gondolni, de látszott a srácokon, hogy ez fontos nekik. Szoros meccsnek nézünk elébe. Magamban természetesen csakis Desmondnak szurkoltam, de néha odavisítottam Marcusnak is egyet. Ezzel viszont felhergeltem a pasimat. Várjunk csak! Ő még nem a barátom. Talán nem is lesz az. Vagy ez már annak számít? Esetleg ő már úgy kezel, mintha a barátnője lennék? Kizárt… Igaz?Desmond elveszi a labdát a sárga csapattól, vagyis a Sátánoktól és úgy kicselez mindenkit, hogy csak ámulni tudok. A lába alatt szinte füstöl a fű, tekintetét ide-oda kapkodja, keresve egy csapattagot, akinek lepasszolhatja a labdát, de a közelében senki sincs. A Sátánok bevették. Felmegy bennem az adrenalin. Áhítattal lesem profi mozdulatait, vigyorom hatalmasra nő, beterítve az arcomat. Felém pillantva még kacsintani is van ideje, majd egy jól megcélzott lövéssel az ellenfél kapujába rúgja a labdát. Felkiálltok éljenezve, amit a csajok sóhajtva vesznek tudomásul. Azt hiszem számukra kicsit fura, hogy az ellenfélnek drukkolok. Már csak egy színes szalagokból összetűzött kellék kéne a kezembe és én lehetnék Desmond elsőszámú szurkoló lánya.Az állás 2-1 a Farkasok javára. Fleming mutató- és középső ujját szájára nyomja, majd felém küld egy látványos puszit. Ugyan elpirulva, de felkacagva kapom el és mellkasomra szorítom kezemet. Úgy néz ki teljesen elrabolta a szívemet. Vajon ő hogy érezhet?- Te totál bele vagy zúgva. – lök oldalba Kriss viccelődve. Esélytelen levakarnom ragyogó vigyoromat az arcomról. És tagadhatatlan, hogy a szívembe zártam ezt a pasit.- Ciki? – jövök zavarba hirtelen. Még be se avattam Kristint a szexes témába. Sose kerítettem rá megfelelő alkalmat.

- Dehogy! Én örülök nektek. Sokat javult a kapcsolatotok és Desmond személyiségileg is rengeteget fejlődött, hála neked. Akkora pozitív energiabomba lett, hogy a folyosón rá sem ismerek, ha felém villant egy észveszejtő mosolyt.Féltékenyen szívom be a levegőt és drámainak a karjára dőlök.- Te kapsz észveszejtő mosolyt?- Te a nyelvét kapod a szádba, na meg… Minden máshova. Szóval most mit dramatizálod túl?Kristin szereti kimondani, amit gondol. Ezért is lett a legjobb barátnőm. Mindig megmondja a tutit, belemondja az arcomba, ha valami elcseszek. Nem bántó jelleggel, csupán okítani szeretne.- Utálom, hogy ilyen perverz vagy. – nevetem el magamat. Átkarolja a vállamat és így figyeljük tovább a meccset.Az idő vészesen pörög és az állás jelenleg döntetlen. A fiúk kezdenek idegesek lenni, ez pedig a játékukra is kihat. Labdák a kapufára, kapus kivédés, elbaltázott cselezések. Fáradnak és pihegnek. A bíró árgus szemekkel figyel minden rúgást, de a síp egyszer sem harsan fel. Fleming feszültsége rám is hat, tenyereim izzadni kezdenek, mellem a melltartóhoz ragad. Mindkettő csapatnak különböző okokból szurkolok. A Sátánok között vannak a barátaim, akik számítanak a támogatásomra. De aztán ott vannak a Farkasok, élén Desmonddal.Amikor a játékból már csak öt perc maradt, de az állás még mindig 2-2, a fiúk felpörögnek. Szinte megkergülnek. Csapzott hajukba belekap a szél, saras pólójuk mellkasukhoz tapad. A labda a Farkasokhoz kerül. Matthew, Zach-ék egyik osztálytársa úgy uralja a tömeget, mintha kötelező volna. Szívem a torkomban dobog, a bíró szájában már ott lapul a kék sípja, arra várva, hogy befejezzék a játékot. Amikor két Sátán a nyomába ered, majd elcsúszik a nedves füvön, de gyorsan odapasszolja Desmondnak. Ő viszonyt laza. Könnyed mozdulatokkal kerüli ki az előtte lévőket, magabiztosan mosolyog közben, s egy jól irányzott lövéssel berúgja a kapus feje mellett a labdát. Megszólal a sípszó. Gól! Nyertek 3-2-re. A Farkasok összegyűlve vonyítanak, mint a vadállatok, vigyorogva ugrálnak a másik hátára. Dagad a mellem a büszkeségtől. Örülök Desmond győzelmének, de kicsit fáj, hogy a barátaim vesztettek. - Nyertünk bébi! – kap fel a karjaiba Desmond, ahogy lefut a pályáról. Izzadt arcát nyakamba fúrja, úgy vigyorog, ahogy még az életben soha. - Láttam! Nagyon ügyes voltál! – túrok zilált hajába. Fejét a kezembe nyomja derűsen, majd ajkaimra tapad. Egyből durván esik a számnak, de nem zavar, kicsit inkább vicces, hogy ennyire felpörgött. Hallom, ahogy a körülöttünk lévők gratulálnak a csapatnak, míg a Sátánoknak a jól ismert „Majd legközelebb!” mondatot ismételgetik.- Annyira vártam már, hogy a karjaimban tarthassalak… - harapta meg finoman az államat.- Igen? – simogatom az arcát.- Te nem? - Háááát…- Hékás! - emeli fel a fejemet, hogy szemeibe nézzek. – Te is vártad…igaz? – bizonytalanodik el egy pillanat alatt.- Még jó, te lüke! – nevetek fel harsányan, orrára puszilva.A játékosok elmennek letusolni, miután megkapták a kellő mennyiségű gratulációt, vagy az együttérző monológokat. Én helyet foglaltam Connorék szobájában, míg Desmondra várok.

Nem akarom kimutatni, de legbelül aggódok most saját magam miatt. Mivel szombat van, ma megyek „haza” Eric-kel. Marhára nincs kedvem jópofizni. Mondjuk fogalmam sincs mire számítsak. Kedvelni fognak? Elküldenek? Ó, baszki, minek mentem bele? Hát persze… A dédanyám miatt. Aki rohadtul úgy néz ki, mint én. Ráadásul az Átkok könyvében egy egész oldalt elfoglal. Fontos nőszemély lehetett. Lassan már a körmeimet rágom idegességemben, a gyomrom borsó méretűre zsugorodik össze. - Sokat vártál? – fekszik le mellém Fleming és magára húz vidáman. Nagyokat pislogva szakadok ki a gondolataimból. - Nem vészesen. – ráztam meg a fejemet.- Mi a gond? – tűrt fülem mögé egy kósza tincset.- Nyugtalan vagyok… - - Eric miatt? – bólintottam – Ha nem akarsz ne menj… Igazából én a helyedben biztosan mennék, de ha te még erre nem állsz készen, akkor maradj. cirógatta pofimat, másik kezével pedig a póló alól kikandikáló derekamon zongorázott ujjaival.Desmondot már másnap beavattam mindenbe, miután Eric elhívott a családhoz. Akkor is támogatott, pont ahogy most. Elmeséltem, hogy a szüleim csak úgy kidobtak minden magyarázat nélkül, mire azt felelte: Bárcsak velem is ezt tették volna annó!Ahogy leszűrtem, rühelli az apját. Elmondásra szerint miatta kapott össze Ruby-val három éve és miatta borult ki ennyire. Nem is a sulis projekt volt a baja.Tekintete hirtelen vált át aggódóba, amikor nem válaszolok neki időn belül. Ellenállhatatlanul édes. Nyomok egy puszit a szemöldökén elhelyezkedő piercingjére, majd fejemet a mellkasára hajtom.- Elmegyek, csak félek. Legalább egyszer az életben szeretném látni őket, még ha ők ezzel nincsenek így. - Én támogatlak akárhogy döntesz.- Készen állok, csak…bonyolult.- Tudom, hogy az. De nyomós oka lehetett Eric-nek, amiért most elhívott. - suttogta halkan. Egy ideig némán hallgattuk egymás levegővételét, de nehéz volt egyhelyben maradnom.- Akkor megyek és elkészülök. – hebegtem.- Ne segítsek? Remek pakolói képességgel rendelkezem! – feszítette be izmait.- Nem is tudtam, hogy ilyen képesség is van. – bököm meg kemény mellkasát. – Nyugi, megoldom egyedül. Vasárnap találkozunk. – csókoltam meg finoman, amit viszonzott. Amolyan búcsúpuszi szerűség volt.A szobámban becsórtam Krisstől egy üres sporttáskát. Kevés dolgot pakoltam, csakis a legfontosabbakat. Még csak fél óráka voltam a helyiségben, amikor kopogtak. Ha kopognak, akkor bizonyára olyan személy lehet, aki ritkán jár erre. Eric az…- Hali! - köszönt izgatottan, amikor kinyitottam az ajtót. - Készen állsz? Mehetünk?- Igen. - bólintottam pólóm alá rejtve a Desmondtól kapott láncot. Úgy éreztem erről még nem számolok be senkinek. Eric-kel kisétáltunk az iskolából, egyenesen az egyik titkosított átjáróhoz, amit csakis szigorúan hétvégente nyitnak meg. Mármint Mr. Bran elmondása szerint.- Vonattal megyünk, mivel kicsit messze laknak, de ne aggódj, minden rendben lesz. - nézett rám bíztatóan.

- STEELLAA! - hallottam meg egy ziháló hangot. Felkuncogva néztem Fleming irányába, aki szélsebesen közelített felénk, majd gyorsan zárt karjai közé. Mit csinál ez az idióta? - Vigyázz magadra és írj azonnal, ha baj van!- Nem lesz semmi baj, de megígérem, hogy írni fogok. – simítottam vállára. Desmondnak mindig sikerül elérnie, hogy egy pillanat alatt lenyugodjak. Homlokomra egy könnyed puszit nyomott. Kicsit talán vörösre is színeződött az arca, hasonlóan az enyémhez. Amikor rájöttem, hogy igazából nem olyan nehz őt zavarba hotni, csak még jobban levett a lábamról.- Szóval te és a Fleming gyerek? - mosolyog pimaszul Eric, ahol kilépünk az akadémia kapuján. Bólintok egyet halvány ajakgörbülettel az arcomon és oldaltáskám pántját szorongatom. - Aranyosak vagytok.- Köszi. - biccentettem, majd a vasútállomásig csendben sétáltunk.Nem tudtam mit mondani, végig izgultam. Még visszafordulhatnék, de nem fogok megfutamodni. Tudom kell az igazat mindennel kapcsolatban. Ahogy megvettük a jegyeinket a pályaudvaron leültünk és vártunk.- Jóban vagy a… szüleiddel? - kérdeztem kíváncsian. Meglepetten pillantott felém, majd halkan felsóhajtott, kicsit gondterhelten.- SzüleiNK. - javított ki, mire csak lesütöttem szemeimet. Én nem ragaszkodom ehhez a megnevezéshez, hisz az "anyám" csak megszült, aztán eldobott magától, miközben az apámnak sem kellettem. - Másodszor pedig nem is tudom. Néha úgy érzem igen, néha viszont nem... - rázza meg a fejét - Egy dolog miatt... - motyogta maga elé.- Mi az? - kérdeztem vissza azonnal.- Itt a vonat. - kelt fel, s nem is válaszolva nekem pattant fel a járműre. Utána eredtem. Nem akarom máris elhagyni, mert szerintem nem jutnék vissza a sulihoz egymagam. Túl sokat sétáltunk ahhoz. Leültünk egy kis kabinba, csak mi ketten. Bőrszékek helyezkedtek el a fülke két oldalán, tetejéna csomagtartókkal. Nem mai járgány, az fix. - Aludj nyugodtan. Jó pár óra, mire odaérünk. - mosolyodott el kedvesen. Kicsit sem vagyok beszédes kedvemben, ezért tettem, amit mond. Rám fér a pihenés. Lehunytam szemeimet elfeküdve a bőrülésen, majd halkan szusszantam egyet. Vajon milyenek lesznek? Hasonlítani fognak rám egyáltalán? Nem is tudom mikor lehetett, amikor Eric rázogatni kezdett. Kezével jelzett, hogy keljek fel, mivel a következő megállónál szállunk. Elfogott az idegesség. Egy kisebb városban szálltunk le végül. Csak mi ketten. Senki más. A távolba pillantva hegyeket vettem észre. Elég messze lehettünk az iskolától. Meglepetten szűkítettem össze szemeimet. Kevés ember lakhat erre fele, hisz a házak üresen, omladozva álltak...Végig szorosan Eric mögött, vagy mellett baktattam, nagy szemekkel nézelődve. Tekintetem ide-oda kapkodtam az ismeretlen utcákban és fejben igyekeztem megjegyezni az utat, bár kétlem, hogy gyakran fogok erre járni. Kiráz a hideg ettől a helytől. Pont pár hete néztem egy videót a Youtube-on, ahol különböző, elhagyatott városokat mutattak be. Brutális, hogy egy árva lélek sem lakik azokban a városokban. Viszont lassan ott tatok, hogy ezt a kis várost is az elhagyatottak közé sorolnám. Kietlen utak, begazosodott épületekés teljes magány.- Lakik itt egyáltalán valaki? - nevettem fel kínosan, hajamba túrva.- Igen. A szüleink meg még jó páran. - rázta fejét, elnevetve magát. Ezután inkább nem szóltam semmit. A hely csak azért volt ijesztőbb, mert sokan néztek minket az ablakokból, de

az utcára senki nem jött ki. Mintha féltek volna. Nagyot kellett nyelnem, hogy magamba fojtsam a rengeteg felsorakozott kérdésemet. Pá kíváncsi tekintet végig kísért minket az utcán. Már ameddig elláttak.- Mi is a város neve? – kérdeztem rá türelmetlenül.- A család már évtizedek óta itt él. Felesleges túlagyalnod a dolgokat. – morogta.Kisebb túránk után Eric megállt egy régi, de mégis otthonos kis ház előtt. Felpillantottam rá, ő pedig a kulcsát kereste fejvesztve, mégis izgatottan. Szóval ez az... Ide születtem volna, ha én lettem volna az első gyerek... Bár én nagyon szerettem a nagynénémmel lakni, aki a saját gyerekeként nevelt. Csodás szülők.- Nem jössz? - biccentett a ház fele bátyám egy féloldalas mosollyal. Gombóccal a torkomban bólintottam. Úgy éreztem mindjárt megfulladok. Levettem a cipőmet és félénken álltam bátyám mellé.- E…Eric? - hallottam meg egy női hangot, amit közeledő léptek követtek. Azt hittem kidobom a taccsot, annyira izgultam. Eddigi életem során egyszer sem voltam ennyire feszült és szégyenlős, mint most, ebben a pillanatban. - Eric! - lépett be a nő mosolyogva.- Szia anya! - mosolyodott el bátyám boldogan, majd egy szoros ölelésben részesítette a középkorú asszonyt. Anya… Ő az. - Istenem mennyire régen láttalak! Lekéne vágatnod a hajadat. – dorgálta meg. Tekintetem végigvezettem a házban. A falon ezernyi lötty helyezkedett el, különböző magasságú polcokon. Még pipiskedve se értem volna el a legmagasabbat. Volt itt minden, amitől csak jobban hányingerem lett. Befőttes üvegekben ujjak, némelyikben szemgolyó. Állkapcsomat megfeszítettem, fogaim majdnem kitörtek, annyira erősen nyomtam össze fogsoraimat.- Tudom, tudom. – nevetett fel Zach.- Ki a kis barátnőd? – nézett rám az anyám egy széles ajakgörbülettel. Külső szemmel semmi hasonlóságot nem fedeztem fel kettőnk között. Meg sem leődöm, hogy nem ismert fel.- Anya… Ő itt Stella Grey.Elkerekedtek a nő szemei. Ajkai a meghökkenéstől O alakot formáltak, totálisan elsápadt. Falfehér lett. A feszültség a szemeimet marta. Szeretett volna könnyek formájában távozni belőlem, de eszem ágában sem volt hagyni. - Mi? – tért magához.- Ő az anya. Stella. Elhoztam...Ki hozott el kit? Álljunk meg egy percre. Kezdek belezavarodni ebbe az egészbe. Én is elsápadok, testem elnehezedik és majdnem bealszok a kimerültségtől. Az, hogy itt állok megkukulva az anyám előtt, felemészt. Megbántam, hogy eljöttem. Desmonddal kellett volna maradnom. Kell mellém… Szükségem lenne rá, de mozdulni sem merek. A lábaim a földbe gyökereztek, a testem kőbálvánnyá dermedt.- Jesszusom! Hát miért nem ezzel kezdted? - kiáltott rá felspannolva. - Megvan minden? - kérdezte Eric-től, aki hevesen megrázta a fejét. Pólóm alját zavaromban rongyosra gyűrögettem.- Mi…Miről van szó? – találtam meg a hangomat.- A könyv nincs nála. – hagyott a bátyám figyelmen kívül. Könyv? Milyen könyv? - Beviszem addig. – kapta el a karomat, majd elkezdett rángatni az egyre sötétedő folyosón. Ujjaival durván a húsomba mart. A hirtelen fájdalomtól feljajdúltam.

- Hé! Engedj el! Mit művelsz? - rúgkapáltam és a kezét karmolgattam. Kacsója felém lendült és egy emberes pofont adott nekem. Keze hangosan csattant hófehér bőrömön. Arcom oldalra bicsaklott, szemeimbe könnyek gyűltek. A szavak a torkomra forrtak, a levegőbe kínzóan szorult a tüdőmbe. - Most ezt...miért? - kérdeztem halkan és folyni kezdtek krokodilkönnyeim. Szabad kezemmel elkezdtem kutakodni a táskámban, telefonomat keresve, de az nem volt benne. Elvehette miközben a vonaton aludtam.- Fogd már be rinyagép! Vagy kérsz egyet a másik oldalra is? – simított arcom érintetlen részére. Megrezzenve húztam össze magamat. Úgy forgatta meg szemeit, mintha már órák óta csak hisztiznék. Ijedten néztem arcára, halkan felsírva, ahogy kinyitott nekem egy elkülönített ajtót, s belökött egy fura szobába. Bent minden tiszta füst volt. Köhögni kezdtem és azonnal megfordultam felállva, hogy elhagyjam a helyiséget, de rám csapta az ajtót. Kattant a zár. Kétségbeesetten kezdtem el sírni, nyakamon keresgélve, de a nyaklánc sem lógott rajtam.Erőből kezdtem el verni az ajtót, mintha csak megbolondultam volna.- Eressz ki! Hallod! Basszameg engedj ki te őrült! Az erőm egyre fogyatkozott, ahogy a köd a szervezetembe került. Lábaim megremegtek, szédülni kezdtem és remegő kezeimet testem mellé engedtem vissza. Térdre rogytam, hörögve véve a levegőt. Ezután minden elsötétült és egy hangos csattanással a földre estem.

Huszonötödik fejezetStella

Álmosan pislogtam, amikor megéreztem, hogy felemelnek, majd beleültetnek egy fotelba. Szemeimet lassan nyitogattam és fel se fogtam mi történik körülöttem. Egyszerűen semmi erőm nem maradt. Egy ujjaimat sem tudtam mozgatni, csakis a pislogásra voltam képes. Megrémített a szituáció, de egyelőre le se esett, hol vagyok.Pupilláim nagyra nőttek, kiszáradt ajkaim közül kifolyt a nyálam. Torkomat még mindig a kábító füst mardosta. Teljesen kábának éreztem magamat, viszont a szoba már kitisztult. Homályos látásom kezdett kitisztulni. Észrevettem, hogy előttem áll három személy. Mindhárman engem bámultak érzelemmentesen.Eric.Az "anyám".És egy férfi, aki hasonlított Ericre.- Na végre! - csapta össze tenyereit bátyám türelmetlenkedve. Ekkor vettem csak észre, hogy eléggé érdekes ruhát visel.Ismerős köpenyt.Túlontúl ismerős.Ahogy végignéztem rajta és próbáltam emlékezni, hirtelen eszembe jutott egy variáció. A látomásom... A férfi, aki a falamra írt a szegény macska vérével.Ő is pont ezt hordta.

- Hallasz? - csapkodta meg a pofimat lapátkezével. Nyálamat visszanyelve felnéztem szemeibe és bólintottam egyet. Szóval az Átkok könyve tőle óvott. Előle kellett volna menekülnöm, én hülye meg megbíztam benne. Persze ilyenkor már felesleges ezen rágódni. Ami megtörtént, megtörtént. - Akkor kezdhetjük. Ne aggódj nem fogsz tudni hazudni, ugyanis a füst, amiben te szépen pihentél, tele van igazság szériummal. – mosolygott, mint egy idegbeteg. Már csak az ördögi kacaj maradt és kész gonosztevő. Tekintetem a földre szegeztem. Ha csukva marad a szám, akkor talán sikerül magamban tartanom a számára fontos információkat. Félek…- Magatokra hagyunk. Szép munka Eric. - puszilt a nő a fia hajába, aki csak csillogó szemekkel nézett a büszke szülőkre. Érezhető rajta, mennyire boldog ettől a kis dicsérettől.De ez mire jó nekik? Mit akarnak tőlem?- Szóval akkor... - tördelte ujjait, majd elém húzott egy széket. Fülig ért a szája. Betegesen vigyorgott rám - Mesélek egy kicsit. Gondolom ezernyi kérdésed van. - mosolygott féloldalasan. Fejemet makacsul elfordítottam tőle és körmeit a bőrfotelbe mélyesztettem idegesen. Kezeim egy övvel voltak rögzítve, ahogy a derekam és a vádlijaim is. - Vannak látomásaid, igaz? - kérdezte közelebb férkőzve hozzám. Akaratlanul is kicsúszott a számon a válasz.- Igen.- Akkor mutatok pár dolgot, csakhogy megtudd, miért is vagy most itt, és hogy mi kell nekem valójában. - ezzel pedig megfogta a kezemet. Még kezdő vagyok, így lehetetlen kontrollálni az erőmet. Szemeim kiakadtak és mindent láttam, amit látnom kellett.

Hirtelen egy otthonos kis szobában ültem. Meglepetten kapkodtam tekintetemet a polcon elhelyezkedő, bekereteztetett képekre.- Dédi! - hallottam meg Eric mély hangját. Azonnal odafordultam és észrevettem, ahogy egy idős asszony öleli meg a bátyámat. Kedves arcát ráncok borították, szeme alatt fekete táskák helyezkedtek el, mint aki napok óta nem aludt rendesen. Ősz haja szépen keretezte szelíd arcát.- Szia Kincsem! Hogy vagy? - kérdezte egy igazán bűbájos mosollyal. Elérzékenyülve figyeltem. Annyira hasonlóak voltak a vonásaink. Biztos voltam benne, hogy ő az, aki nemrég elhunyt. De mit akar ezzel Eric megmutatni?- Jobban lennék, ha nekem adnád a könyvet... - sóhajtott fel  testvérem, levágódva a kanapére, egyenesen mellém. – Kérlek dédi! - nézett könyörgően az alacsonyka rokonára, aki gondterhelten szusszantott fel.- Az Átkok könyve a Contell Akadémián van. Pontosan jól tudod. - sóhajtott fel mérgesen, gesztusai merevvé váltak. Eric bizonyára gyakran hozhatta fel ezt a témát.- Engem illet! - akadt ki hangosan a bátyám, lábával dobbantva. – Leszarom, hogy ő is már az akadémia egy diákja. Fogalma sincs az egészről! Dédi! Nem mondhatod komolyan, hogy mindent rá akarsz hagyni! - Stellát illeti a könyv és nem téged. - felelte higgadtan az idős asszony. Nevem hallatán a szemeim elkerekedtek. Az Átkok könyve engem illet? De miért? Egyáltalán minek kell Eric-nek? - Sose lesz hozzá jogod. Attól, hogy te vagy az első szülött, nem téged írt meg a könyv. Tudod jól, hogy ezen nem tudok változtatni... Sőt, senki sem tud. - tárta szét kezeit tehetetlenül.

- Ha akarnál tudnál... - motyogta az orra alatt Eric, majd a konyhába mentek. Követtem őket. A bátyám előpakolt két hordozható leveses dobozt, megmelegítette, majd enni kezdtek. A fiatalabb végig szúrós szemekkel és gonosz mosollyal figyelte a dédinket, aki higgadtan ette a levest. Valamit sejtett, de esze ágában sem volt leállni. Nem sokáig tartott ez a nyugodtság, hirtelen kiejtette a kanalat a kezei közül. Szája elé kapta egyik kezét és köhögni kezdett. Eric viszont csendesen eszegetett tovább, néha felpillantva a fuldokló emberre. Kezeit maga elé húzta a nő és egy lila kis gömböt varázsolt tenyereibe. Bizseregni kezdett a testem. Mintha csak magából húzta volna ki ezt a leírhatatlanul nagy erőt. Eric hatalmas szemekkel figyelte a csillogó kis gömböt.- Hála égnek. - kelt fel a székből, majd a haldokló ember felé indult, de mielőtt odaért volna, az asszony gyors kivarázsolta az ablakon a gömböt és utolsó lélegzetvételével az asztalra dőlt. - FASZOMAT! - morogta hangosan és idegesen vágott egy tányért a falhoz. - Te hárpia! - húzta le a holttestet a székből, majd kicipelte a nappaliba, ahol nagy nehezen felfektette a kanapéra. - Úgyis az enyém lesz az erőd dédi, ne is álmodj másról! - suttogta vérben forgó szemekkel és elhagyta a házat. Viszont előtte gyorsan elmosogatott, mintha mi sem történt volna.

Könnyeimmel küszködve kapkodtam levegő után, amint visszatértem a valóságba. Eric nyugodtan és elégedetten dőlt hátra a székében, erős karjait a mellkasa előtt összevonva.- Te ölted meg... - néztem fel rémülten a szemeibe és összepréseltem ajkaimat, amint leesett a tantusz.- Igen. De hát muszájnak éreztem. Amúgy is vén trotty volt már. - vont vállat - Új látó kell és mivel te ilyen vagy, ezért nekem kell átvennem a hatalmat. Tudod annyira sokszor megszenvedtem a dédi figyelméért, ezzel szemben ő valamiért folyton rád akarta ruházni az erejét. Már a születésedkor is egy hatalmas nagy erő birtokosa lettél, erre még megkapod dédiét is. - hitetlenkedett dühösen - Egy ideig nem értettem miért vagy ekkora szám, de aztán rájöttem. - beszélt lenézően velem. Szemeimmel végig arcát térképeztem fel, mozogni még mindig képtelen voltam. Teljesen megbénított a füst.- Miért? - kérdeztem vissza bizonytalanul.- Bele vagy írva a könyvbe! Hát nem egyértelmű te senkiházi? Egy egész próféta van rólad abban a rohadt könyvben! Tipikus filmbeli jelenet, amikor egy teljesen átlagos gyereknek egy nap alatt felfordul az élete. - nevetett cinikusan - Ez előre meg van írva Stella! A varázslók világában a próféta szent. De ha te… – bökte meg homlokomat durván. Fejem a fotel háttámlájának dőlt. - önkéntesen adod át nekem a hatalmat, akkor az úgy érvényes. Szóval csak meg kell idézned a jelenséget és a mellkasomba nyomni! Ilyen egyszerű! - mosolygott boldogan - Akkor anyáék belátják, hogy értékes vagyok és te is hazamehetsz a saját szüleidhez. Hisz végig ezt akartad. Lelépni abból az istenverte iskolából. Ugye? - vigyora kiszélesedett.- Én... nekem ötletem sincs, hogyan kell ezt az izét megidézni. - motyogtam zavartan és lesütöttem szemeimet. Ez túl sok nekem egyszerre. - Ne merd izének nevezni! – kiabált az arcomba, majd mély levegőt vett. Kevés kell ahhoz, hogy ismét elpityeredjek. - Kell hozzá az Átkok könyve! - keresett elő egy bicskát, majd hegyét a nyakamhoz bökte, pont, hogy a bőröm kicsit megszúródjon - Szóval szépen

idehozatod nekünk! - adta kezembe a telefonomat. Látványosan nyeltem. – Igyekezz! Fogytán van az időm. Remegő ujjakkal kikerestem Desmond számát és mutatóujjammal a hívás gomb felett köröztem. Ha most idehívom, neki is baja eshet. Basszameg! Ez mennyire gáz helyzet! Végül Eric nyomta meg helyettem az ikont.Kicsöngött.- Szia Cicuska!! Na mi a helyzet?  - kérdezte vidáman Fleming. Pár csengés után fel is vette. Nagy erőt kellett vennem magamon, hogy ne sírjak fel, vagy ne adjak semmi féle jelet arra, hogy bajban vagyok.- Sz..szia. - remegett meg a hangom, mire Eric idegesen nyomta bőrömhöz a bicskát. Szívem a torkomba ugrott. - Kérhetnék egy kis szívességet? - kérdeztem halkan.- Persze! Mondd nyugodtan! - felelte azonnal. Megérezhette, hogy segítségre szorulok? A hangja…megváltozott.- Figyelj... A szobámban van az Átkok könyve. Pontosan a harmadik polcon a ruháim alatt. Kérlek csomagold be úgy, hogy más ne lássa és add oda Ambernek. Ő majd elhozza nekem. A teleportálás gyorsabb. - vettem nagy levegőt. Eric felcsillanó szemekkel, kajánul villogtatta fogait.- Öhm... Ez jó ötlet? Mi van, ha a bátyád megtudja, hogy nálad van? - puhatolózott.- Ne aggódj! Eric segít nekem rájönni a könyv rejtélyeire. Be…Beavattam. - válaszoltam ajkamat beharapva.- Rendben. Akkor küld a címet és nemsoká ott van Amber. Majd írok még. Szia. - ezután pedig letette. A bátyám azonnal kikapta a telefont a kezemből és beírta a helyet, ahol jelenleg tartózkodunk. Fejemet lehajtva hagytam, hogy könnyeim elárasszák arcomat. rettegtem, hogy kárt tesz bennem vagy Amberben ez a férfi itt előttem.- Ügyes kislány! - borzolta össze a hajamat, majd elvette torkomtól a kis bicskáját egy csepp vérrel. - Megszakad a szívem, ha így nézel rám továbbra is. - görbítette le ajkait, én pedig csak folytattam a sírást. Kis idő múlva pittyegett a telóm. - Itt is van a ház előtt. – pattant fel.Levett a polcról egy üvegcsét, majd a véremet belecseppentette. Azt az egyetlen egy cseppet. Hasonló volt ahhoz, amiben a Fekete álom lett keverve. Azt is ő tette… Én naív meg belesétáltam a tökéletesen felépített csapdájába. Egy kortyot ivott az itókából miután összerázta, majd visszatette a helyére az üveget, hátat fordítva nekem. Lassan fordult hátra, szemeit lehunyva. Teste megremegett, majd egy apró nyögés kíséretében megnőtt a haja. Arca eltorzult, miközben én kidüllesztett szemekkel, lélegzetvisszafojtva néztem. Felvette az alakomat. Tökéletes hasonmásom lett. Meg sem mondanám, hogy ez nem n vagyok, mert bizony én vagyok. - Hogy nézek ki? - kérdezte az én hangomon, miközben az én hajamat a lemásolt fülem mögé tűrte. Ijesztő volt az egész. Halkan felnevetett, majd az ajtóhoz sétált. - Ne mozdulj! – állt meg egy pillanatra, s felröhögött saját viccén, hisz, ha akarnék se tudnék moccanni. - Istenem annyira vicces vagyok!Amint kiment, megakartam mozdulni, de még mereven ültem a székben. Egyszerűen olyan volt, mintha nyaktól lefelé lebénultam volna. Kis idő múlva visszatért az egyik táskámmal. Szemei hatalmasra nőttek és száján is egy gigantikus mosoly terült el, amikor elővette a táska tartalmát. Mohón nyitotta ki a könyvet, miközben szépen lassan visszaváltozott saját alakjába. Huzamosabb ideig képtelen voltam rá nézni. Egyenesen gyűlöltem.

- Mit fogsz velem csinálni? Tekintetét unottan rám vezette, majd vállat volt.- Elveszem az erődet, aztán elszórakozunk egy kicsit. Vagy nem is tudom. Talán bosszút állok máshogy, de az biztos, hogy. Innen. Nem. Szabadulsz. – taglalta.- Észre fogják venni! - kiabáltam mérgesen és fejemet előre nyomtam, hogy közelebb legyek hozzá.- Jaj olyan kis aranyos vagy! Már minden el van intézve. Tessa segíteni fog nekem, mivel ha ő is megkóstolja ezt a zamatos kis itókát, könnyen válhat Stellává. – lengette meg szemem előtt a bájitalt. – Neki csak az a fontos, hogy Desmond észre vegye. - sóhajtott, majd leült az ágyra és nagy beleéléssel olvasott, bár szerintem csak azokat tudta, amiket Fleming is. Szóval ezért jelentek meg nekem azok a bizonyos mondatok.Ezért tudtam csak én elolvasni.Hozzám tartozik a könyv.Engem illet.Mert én vagyok a következő  látó és egy próféta beteljesítője!

***

Az este folyamán egy szemhunyásnyit sem voltam képes aludni. Eric megszállottan olvasgatta a könyvet, gondolom valami válasz után kutatva, amit minden bizonnyal nem talált. A szer kezdett eltávozni a szervezetemből, így lassacskán képes voltam mozogni. Hátha megtudnék valahogy szökni. Vagyis azt tervezgettem magamban, de kivételesen csak akkor hagyta el a szobát, hogyha a mosdóba ment. Viszont az órák teltével valamire még rájöttem, nagy gondolkodásaim közepette.- Az a köpeny véletlenül nem az enyém? – vádoltam meg Eric-et, aki szinte sértődötten kapta rám a tekintetét. Emlékszem, hogy mikor Desmonddal az Átkok könyvét néztük, volt egy festmény az egyik oldalon. A dédimről. Biztosan ő volt az. Pontosan ebben a köpenyben ábrázolta a nőt. - EZ AZ ENYÉM! – kiáltott fel. Megrezzenve bólintottam. Teljesen elment az esze vagy talán sose volt neki, de azt biztos, hogy a bátyám nem százas. Egy őrült. Annyira őrölt, mégis zseniálisan okos, hogy ezt mindet szépen kitervelte. Éveket várt rám. Hogy megjelenlek, megismerjen, aztán az életemre törjön. És most, amikor már célegyenesben van, annyira feszült, hogy attól tartok bármikor lerobbanhat a feje a nyakáról. - Azt hiszed mindent megkaphatsz? Hogy a dédi még a köpenyét is rád hagyta volna? - akadt ki. Sejtettem, hogy mennyire zokon vette ezt a kérdésem, én pedig azonnal meg is bántam, hogy feltettem neki. Valahogy muszáj innen kijutnom. Meg kell szabadulnom a biológia családomtól. Most igazán szükségem lenne anyu nyugtató ölelésére. - Inkább gyakorolj! - parancsolta rám. Nagyokat pislogva fejeztem ki magamat, miszerint nem értem mire gondol. Ugye nem arra gondol, hogy... - Idézd meg a lila fényt!- De fogalmam sincs, hogyan kell... - válaszoltam felháborodva és elemeltem kezeimet a fotel karfájától. Dél körül elengedett, de a szobában ragadtam vele. Erőlködtem mindenhogyan, hogy a kezembe kerüljön az a bizonyos lila dolog, de sehogy sem sikerült. A napom nagy része ezzel telt.

Még hétfőn is ezzel vacakoltam, jobb dolgom nem is volt. Igyekeztem megfelelni Eric-nek és az elvárásait elvégezni, de fáradtam. Kifáradtam és arra sem maradt energiám, hogy ép ésszel gondolkodjak. Valamiért reménykedtem benne, hogy Desmondnak feltűnik, hogy a „viselkedésem” szokatlan. Hogy valahogyan rájön, hogy nem én vagyok a suliban és megment. Hiú ábránd, igaz?Az ételtől megfosztottak, vízből viszont bőven adtak. - Erriiiccc! Ebéd! - hallottam meg anyukája hangját. Felcsillantak a szemei és azonnal mosolyogva pattant ki az ágyból. Látszik rajta mennyire szereti és tiszteli a szüleit, ezzel szemben ők meglepően nem értékelik a fiukat. Talán ezért szeretne ennyire megfelelni nekik. Ha megkapná az erőmet, biztosan többet foglalkoznának vele, mint most. Érezhető rajta, hogy megfelelési kényszerben szenved, főleg az anyja felé. A nő néha benézett hozzánk, de őt is csak a lila fény érdekelte. Eric pedig csalódott lett, amint a nő elhagyta a helyiséget.- Ne csinálj semmi hülyeséget! – emelte fel bátyám a mutatóujját és lekapta magáról a köpenyt, majd az ágyra helyezte gondosan összehajtva. Ezután seperc kiosont a szobából. Azon nyomban felkeltem a helyemről, hogy kimenjek utána, de bezárta az ajtót. Rafinált… és szemét.Sóhajtva roskadtam vissza a fotelembe, majd szuggerálni kezdtem a köpenyt. Vonzotta a tekintetemet. Eric itt hagyta. Mi lenne, ha felvenném? Úgysem tudná meg, mert mire vissztérne, én a székben ülnék, a köpeny meg ugyanúgy az ágyon lenne. Az üres kis pincében bútorok sincsenek. Egyedül egy ezeréves lámpa lóg a fejem felett, az is sokat pislákol. Úgy tűnik muszáj bent maradnom. Okosnak kell lennem. Cselesnek.Ajkaimat összepréselve vettem fel az ágyról a selymes anyagot. Vegyes minták voltak rávarrva a hátuljára meg a csuklya részére. Ujjbegyeim alatt vibrálni kezdett a szövet, ami miatt csak jobban késztetést éreztem, hogy magamra kapjam. Egy gyors lendülettel már át is húztam a fejemen és kezeimet is a két kis lyukba bedugtam.Olyan érzésem volt, mintha a köpeny tudta volna, ki vagyok. Felismert volna. Tökéletesen simult derekamra és a mellemre, itt ott fellibbenve a combom tájékán. Az ablakhoz sétáltam. Vaskos rácsokkal eltakart üveg helyezkedett el a falban, amit én ablaknak nevezek. Mivel tükör nincs a szobában, így tudtam megnézni magamat. A kis rácsok között néztem elszörnyed arcomat. Lassan, kicsit remegő kezekkel nyúltam a kapucni után, majd felhúztam a fejemre. Szívem ritmusosan dobogott a torkomban, légzésem felgyorsult. Nyáltermelődésem beindult. Az egész tenyerem bizsergett, mintha csak az erő ebben a köpenyben rejlene. Lehunytam kezeimet és az eddigieknél is jobban koncentráltam a lila gömb megidézésére. Fogalmam sincs róla mit csinálok jelenleg, de minden ösztönösen jön. Abban biztos vagyok, hogy ez sorsdöntő lesz.Csukott szemeimmel érzékeltem, ahogy felvillant a lila fény, ami következtében kinyitottam pilláimat kíváncsian.És itt volt.A lila kis fénygolyó, amiben tombolt a hatalmas mágia. Minden erőm a saját kezemben tartottam. Az első, ami eszembe jutott az, hogy gyönyörű. Eszméletlen szép, ahogy a lila szinte minden árnyalata egymással kavarog a gömb belsejében. Egy méretes üveggolyóhoz tudnám hasonlítani, mégis annyira más. Varázslatos…Ez lenne a dédim ereje?Esetleg a közös hatalmunk gyümölcse?

- Mit... művelsz? - hallottam meg Eric sokkos hangját a hátam mögül. Rögvest mellém sietett, amint felfogta, mit is csinálok éppen. Nem akartam odaadni neki a dédanyám rám hagyott erejét, sőt a sajátomat sem. Ez volt talán az egyetlen örökségem. Egyáltalán nem érdemli meg, így amint tudtam, eltűntettem a kezemből. - Stella! - kapta el a karomat erősen és megszorongatott. Vérben forgó szemeit emeltem, de nem hatott meg. Úgy éreztem, sokkal erősebb vagyok, mint eddig bármikor. Ez vagyok én. Egy látó. És rohadtul befogom teljesíteni a prófétát.- Engedj el! - morogtam, nagy levegőt véve. Erőszakosabban ráncigált és a köpenyt kezdte leműteni rólam. Majdnem el is szakította. - Azt mondtam, hagyj békén! - ordítottam rá, kezeimet kinyújtva felé. Agyamban egyszeriben Eric minden emléke végigpörgött. A születésétól kedve, bezárólagosan a huszonkettedik születésnapjáig. Gyors volt. Minden egy szempillantás alatt történt. Eric szemei kiakadtak, teste remegett, ahogy újra élte élete mindegyik meghatározó pontját. Megkönnyebbültem, amikor észrevettem, hogy eszméletét vesztette. Odasétáltam hozzá és leguggoltam mellé. Úgy éreztem, az összes varázslat a fejemben van. Apró, csipkelődős bűbájok, hosszas, kemény átkok. Mutatóujjammal legyintettem egyet, Eric zsebéből pedig kiröppent a kulcs. Testem különböző pontokon kezdett sajogni, s talán köztük egy kis gonosz erő is lakozott.- Hallgathattál volna az „hugicádra”. - mondtam szarkasztikusan, majd elkaptam a levegőben lebegő kulcscsomót és kinyitottam az ajtót.A szülők nagy szemekkel figyeltek a küszöbön. Megvoltak rémülve. Féloldalas, ördögi mosoly jelent meg az arcomon. Égette bensőmet a bosszú. Amíg én idebent szenvedtem, ők ebben a két napban úgy kezeltek, mint egy korcsot. Még az hiányzott egyedül, hogy belém rúgjanak.- Anyu! Apu! Hát nem örültök, hogy újra együtt a család? - csaptam össze ironikusan a tenyereimet. A nő mögém pillantott, aztán vissza rám. A testem majdnem felrobbant az energiáktól. Szinte minden pillanatban úgy éreztem, mintha végigfutott volna egy áramütés rajtam. Nem tudtam kontrolálni a bennem keletkező mágiát. Ijesztően sok vibráció kelettkezett a testemben.- Olyan szerencsétlen vagy! - szólalt meg mögülem Eric, s előzmény nélkül egy éles dolgot szúrt a hátamba. Nyekkentem egyet és a nyakláncért kezdtem kutakodni, de az nem volt ott. Nem védett meg. A kellemetlenül meleg vér végigfolyt a hátamon, le a derekamig, átáztatva a köpenyemet. Térdre rogytam könnyes szemekkel. Torkomban éreztem a vér vasas ízét. Kezeimmel megtámaszkodtam, ajkaim közül folydogált vörös folyadék. Köhögni kezdtem. Szemeimet erőtlenül hunytam le, majd nagyot koppanva terültem el a földön. Hörögve pislogtam laposakat.- NEEEE!! - hallottam meg Desmond hangját ahogy felém fut, majd minden elsötétült. Hát itt van. Eljött. Rám talált.

Huszonhatodik fejezetDesmond

két nappal ezelőtt

Amikor vasárnap este se jelentkezett még nálam Stella, úgy döntöttem, akkor majd beköszönök neki én. Szerettem esetleg elcsenni egy-két csókot, de amikor megérkeztem, csak Naomit találtam a szobában. Furcsáltam a dolgot és írtam is Stellának egy üzit, de választ nem kaptam. Elakartam kerülni a negatív gondolatokat, de valamiért mégis a fejembe szökött az az idétlen ötlet, hogy esetleg bajban van.Miért nem írt vissza és miért nincs már a koliban?Nem kéne ennyire érdekelnie, de rohadtul aggódom. Stella nagyon védtelen és az erejével sem megy sokra. Hiába játssza az erős macsót, mégiscsak csaj.Hétfő reggel első dolgom volt, hogy ismét meglessen, ide ért-e. Szerencsére már az osztálytermében ült és Kristinnel szórakozott. Egy mosollyal intettem neki, hogy jöjjön ki hozzám. Elsőnek körbe nézett, hogy biztosan neki intettem-e, majd egy nagy sóhajt vett és kilépdesett hozzám.- Szia. - nézett szemembe mosolyt erőltetve magára. Furcsa…- Szia bébi. - hajoltam le, hogy megcsókoljam, de egy rövid puszival beérte a dolgot. Meglepődtem. Pontosan tudom, hogy Stella kedvenc időtöltése a smacizást, ahogy ő nevezi, most viszont szokatlanul távolságtartó. - Mi a baj? - fogtam meg kezeit. - Mikor értél vissza? Miért nem írtál? - faggatom kezeinket lóbálva.- Elég későn. Eric anyukája hozott minket vissza. Viszont mindjárt becsöngetnek. - engedett el. Leakart lépni.- Várj! - nyúltam utána és rosszállóan végigmértem – Biztosan minden rendben? - simítottam arcára, s közben tekintetem letévedt a nyakára. - És hol a nyaklánc? - ráncoltam össze szemöldökömet kérdőn. Megszeppenve figyelt egy ideig, majd elhúzta megint a kezét.- Nekem ez nem megy! - aztán visszarohant Kristin mellé. Hevesen kalapáló szívvel néztem utána, elszorult torokkal. Egyszerre lettem irtó dühös, hogy bíztam benne és csalódott, hisz azt hittem ebből talán lehet valami komoly. Ennyire reménytelen lennék? De hát elmondtam neki mindent, amit tudni akart.Lehet pont ez a baj...Lehet nem kellett volna beavatnom abba, hogy Ruby miattam halt meg.Mérgesen vágtam bele az iskola falába és elviharoztam. Az órákon végig idegeskedtem és Zach-nek is beszámoltam a dologról. Kezdetben furán nézett rám, hatalmas, meglepett szemei voltak, aztán önelégülten elmosolyodott.- Szerelmes vagy. - vont vállat pimaszul lazán, tekintete pajkosan csillogott. A nyálamat is félre nyeltem bugyuta kijelentésére, majd elnevettem magam. -Tagadod? Ez most komoly? A vak is látja, hogyan nézel rá.- Zach… A vak semmit nem lát.- Ne forgasd ki a szavaimat! Viszont akkor miért vagy most annyira mérges, hogy dobott? Együtt sem voltatok. - rázza a fejét, én pedig törni kezdem a kobakomat.- Általában én vetek véget egy viszonynak és zavar, hogy ez most másképp... alakult. - próbálok kiigazodni gondolataimon.- Szóval, hogyha mostantól Stella teljesen elkerül és le se szar, nem fog érdekelni ugye? - vonta fel kérdőn a jobb szemöldökét. Sokszor volt már olyan, hogy Zach vezetett rá bizonyos dolgokra. Nem mondja ki, de utalgat és segít nekem.

- Dehogynem! - adtam meg a túl gyors választ. Elvigyorodott ismét, szemöldökeit húzgálni kezdte. Gyomrom ismeretlen okokból kezdett el görcsölni, ahogy arra gondoltam, hogy Stella innentől levegőnek fog nézni. Megforgattam szemeimet, majd sóhajtva túrtam a hajamba, kitépve pár szálat. - Talán igazad lehet... – folytattam bizonytalanul – Sosem éreztem még ilyet. Ekkora fajta kötődést. Milyen az a szerelem egyáltalán? - kaptam rá a tekintetem. - Hát haver, ezt jó embertől kérdezed. A szerelem engem messziről elkerül, de a csajok valami ilyesmit mondanának: Amikor rá gondolsz, mindig mosolyogsz. Megakarod óvni, folyton vele szeretnél lenni. Az életed is odaadnád érte. - kezd a mesélésbe, elvékonyítva a hangját. Halkan felnevettem bólintva, mivel értettem miről beszél. - Meg hát sokfajta érzelmet ki tud váltani a szerelem. - gesztikulál a kezeivel is - Például egy ilyet, mint ahogy most te érzed magad. Csalódott vagy, hogy Stella elhagyott.- Nem hagyott el!- De azt mondtad, hogy...- Majd visszaszerzem. - mondom határozottan - És elmondom neki az érzéseimet. -  ezután a képességfejlesztő órára figyeltünk.A tanórák végeztével, Stella jelenlegi szobájához siettem. Bekopogtam, majd vártam, de semmi. Kicsit Amber szavai is a fejembe ötlöttek, miszerint Stella furán viselkedett vele, amikor elvitte neki a táskát. Elmondása szerint meg se ölelte, csak gyors elvette a cuccot és besietett a házba.A szobában viszont nem volt senki.Felkutattam az egész akadémiát, ha netalántán még órája lenne, de eltűnt. Felszívódott. - Fleming! – szólt rám Kristin a folyosón. Aggódó tekintete engem kémlelt és ez megijesztett. Gyors hozzám futott. – Kérlek mondd, hogy Stella viselkedése csak nem nekem fura. - rágcsálta ajkait idegesen és közben én megráztam a fejemet. - Akkor jó... Mert van egy olyan érzésem, hogy nem önmaga... Vagy esetleg nem is ő. Fogalmam sincs mi ez érzés, de egész órán érdekes dolgokon gondolkodott. Mondok egyet példának. Csakis Eric járt a fejében. Hogy őt szolgálja meg ilyen baromságok. Aztán meg random sminkeléseken töprengett. Stella nem ilyen üresfejű! - mondta össze-vissza, hevesen mutogatva. Azonnal leesett mi a tantusz.- Mit csináljunk? A könyvtárban Kristinnel kieszeltünk egy tervet. Követtük Stellát a folyosón. Gyanakvóan tekintett körbe, és amikor úgy gondolta, hogy senki nem figyeli, hirtelen visszaváltozott Tessává. Rögtön letámadtam és számonkértem. Látszott rajta, hogy rémült és kezdetben tagadta az egészet, majd végül feladta a játszmát. Azt mondta, hogy Stella még mindig Eric-nél van, de már lehet nem él. Lefagytam. Ahogy Kriss is. Szóhos sem jutottunk. Bele sem mertem gondolni, vajon miért van még a családjával. Nem volt elég kettő teljes nap azokkal a szülőkkel, akik eldobták maguktól?Viszont Kristin akkora cicaharcot lenyomott Tessával, hogy nekem kellett szétszednem őket. És én még a barátomnak tekintettem.Krissel megkerestük Ambert, hisz az ő segítségére most felettébb szükségem van. Neki egy pillanat, amíg engem elvisz a Walsh családhoz, de nekem fél nap lenne. Egy csettintésre egy kis ház előtt termettünk.- Ez az. - mutatott Amber a házra. Az utca kihalt, az emberek inkább a házakban bújkáltak. - Megvárjalak? - nézett rám kicsit feszülten, de megráztam a fejemet. Majd írok neki, ha esetleg szükséges lenne, hogy eljöjjön. Nem is kellett több neki, azonnal eltűnt.

Átérzem a helyzetét.Én is irtózom ettől a helytől. Annyira elhagyatott és máris rossz előérzetem lett. Stellának itt kell lennie elvileg. Az eget narancssárga szín színezte be, ahogy a Nap ment le. Bekopogtam a házba és vártam, hogy valaki ajtót nyisson. Ezt még háromszor megismételtem, míg egy kedvesnek tűnő pár állt a küszöb másik oldalán. Rohadtul türelmetlen voltam.- Jó napot! – köszörültem meg a torkomat - Stellát keresem. - tértem a lényegre. A nő azonnal beakarta csapni az ajtót, de erőből visszalöktem, így a férfinak csapódott. - Azt mondtam Stellát keresem. - néztem rájuk dühösen. Szemem vörösre váltott, hajam lángra kapott idegességemben. Némák maradtak. Ijedten befutottak a házba. Követtem őket fürge léptekkel. A folyosó poros és sötét, a végén egyetlen egy ajtó helyezkedett el. Ahol Stella állt. Gyors léptekkel siettem felé, szívem hevesen kalapált, de ekkor a földre rogyott. Ajkai közül kicsordult egy kis vér, szemei egy pillanatra fennakadtak és előre dőlt.- NEEEE! - kiáltottam fel és mögöttem lángra lobbant az egyik asztal. - Te! - sziszegtem az orrom alatt. Odamentem Erichez, aki rémülten nézett rám. Forró kezemet nyakára szorítottam. Ordítani kezdett, mint a sakál. Kapálózott és leakarta fejteni ujjaimat a torkáról. Szétégettem a bőrét. Durván ellöktem, majd nagy levegőt vettem, hogy megtudjam érinteni Stellát. Lekell nyugodnom.- Cicuska... Hallasz…? – simítottam hajába, majd elernyedt testét a mellkasomhoz szorítottam. Azt hittem menten elájulok. A fejem őrülten lüktetett, a szemeimet könnyek marták. Kezem csupa vér lett, ahogy a testét szorongattam. Haja gubancos, ahogy beletúrok, szeme alatt fekete karikák. - Kérlek ne hagyj magamra... – szántotta fel arcomat egy könnycsepp. Nem túl férfias, de egyszerűen kikívánkozott belőlem a sírás. Azt hittem mindjárt elfogy a levegőm. Úgy kapkodtam, mintha az utolsó perceimet élném a friss oxigénnel. - Annyira szeretlek... Sose mondtam, de muszáj tudnod... - nyeltem nagyokat, fülébe suttogva. – Szeretlek Stella… - egy pillanatra elhajoltam és fehér bőrére pillantottam, amit könnyeim már eláztattak. Nem lélegzett és pulzusa sem volt. – Hívjanak egy kurva mentőt, vagy felgyújtom ezt a porfészket! - üvöltöttem a szülőkre, akik rögtön előkapták a telefonjukat. – Shh… Minden rendben lesz. – ringattam a kezemben a testet.

***

Üveges tekintettel meredtem előre, hátamat a falnak döntve. Meg se mertem moccanni. A mentősök még mindig nem értek ki, bár lehet, hogy ki se hívták. Elvesztem. Fájt mindenem. A fejemet, mintha ezernyi kalapáccsal verték volna. S ekkor azt hallottam, hogy a karjaimban heverő lány szusszant egyet. A vér megfagyott az ereimben, ahogy óvatosan az arcára pillantottam. Szívem majd kiugrott a helyéről, testem néha megremegett a visszafojtott zokogástól. Haja töve tincsekben elkezdett fokozatosan őszülni, mintha csak egy kisebb fénysugár terült volna el rajta. Fehér tincsei hamvas színbe váltottak, pillái megrezdültek, ajkain lassan kezdte el venni a levegőt. Elfehéredett pofiján újfent megjelent a kis pirosság, amit annyira szeretek. Sőt imádok! Mindent imádok benne!- Én is... szeretlek. - motyogta rekedtes hangon, majd fáradtan kinyitotta szürke szemeit. Tekintetünk azonnal összefonódott. Még sose láttam ennyire gyönyörűnek, mint abban a pillanatban, amikor rám nézett. Ajkaira halvány mosoly ült ki. De hisz… láttam ahogy meghal. A saját karomban vérzett el. Könnyeim megint folyni kezdtek. Lehet mégsem vagyok

olyan erős lelkileg, mint ahogy azt mutatom. Puha kezét az arcomhoz tettem, belecsókoltam tenyerébe.Felfoghatatlan számomra, hogy Stella életben van és kedvesen mosolyog rám, miközben én zokogok. Nem is tudtam pontosan, hogy jelenleg miért is hullatom könnyeimet. Valószínűleg a boldogságtól, de lehet, hogy a kusza érzéseimtől. Kis kezével gyengéden letörölte könnyeimet, én pedig úgy bújtam mancsába, mint egy kölyök macska, aki végre hazatalált. Mert ez volt talán az igazság. Stella egy olyan személlyé vált az életemben, mint még soha senki. Imádom minden porcikáját. A hangját. A mosolyát. A személyiségét. A teste meg csak plusz pont.- Hülye gyerek! Most beteljesült a próféta! - szólalt meg Eric anyukája idegesen, Eric-nek kiabálva, aki csak a nyakát fogta sokkosan. Felültettem Stellát, majd magamhoz öleltem rettentő szorosan. Úgy kalapált a szívem, hogy attól féltem egyszer csak felrobban a mellkasom. Nem ellenkezett, inkább csak hozzám simult és egy puszit nyomott az arcomra. Fejemben kavargott az a kérdés, hogy "Milyen próféta?", de mielőtt feltehettem volna a kérdést, a nő újra megszólalt. – Stella... Most már véglegesen tiéd a dédanyád összes ereje. Ez így volt megírva. "Ha az örökös életét veszti, az erő szálljon rá az idők végezetéig, ezzel felkeltve őt a halálból". - idézte a mondatot, de majdnem eldurrant az agya. Türtőztetnie kellett magát.Stella dühös tekintettel figyelte „rokonait”, szinte éreztem ahogy a testében vibrálnak az erők és könyörögnek azért, hogy felszínre törhessenek. Emlékszem az első napokban még ereje sem volt, most meg hirtelen az egyetlen látó lett, aki él. Nem tett semmit, pedig tehetett volna. Csupán ennyit mondott Ericnek:- Ha meglátlak az iskolában legközelebb, ne reménykedj abban, hogy megúszod. - mondta fenyegetően, majd felállt és engem is magával húzott. A ház fele már lángokban állt miattam, de Stella egy apró legyintéssel mindent a helyére varázsolt. Ezért is szeretem annyira. Mert akárki bántja, ő nem süllyed le a szintjükre. - Menjünk Des. Rosszul vagyok ettől a helytől… - pillantott szemeimbe elveszetten. A becenévre kicsit elpirultam és arra is, hogy azokkal a csodaszép szürke szemeivel vizslatott. Még meg kell szoknom. Némán bólintottam egyet kezét szorongatva, majd írtam Ambernek, hogy jöhet értünk. Stella felszegett fejjel, sokkal több magabiztossággal hagyta el a házat, miközben én ámulattal bámultam. A ház előtt azonnal a nyakamba ugrott, lábait derekam köré csavarva. Gyors elkaptam, hogy megtartsam és egy hosszú puszit nyomtam ajkaira.- Annyira aggódtam Istenem... - motyogtam szemeimet lesütve.- Nézz rám kérlek... - emelte fel mutatóujjával a fejemet, mialatt elmosolyodott. Csodaszép volt. A kicsi Des pedig szerette volna kiélni magát. Ne most kishaver! Ne rontsd el a romantikus pillanatot! – Borzasztóan szeretlek Desmond Fleming. Nagyon durván szerelmes vagyok beléd, érted? Felfogtad? - suttogta összedöntve homlokunkat. Hevesen bólogatni kezdtem.- Én is beléd Cicuska. Te vagy a mindenem és még annál is több - simogattam combját - Azt hittem örökre elveszítettelek. - görbülnek lefelé ajkaim. –Belehaltam volna, ha elhagysz. - Aaahhww! – nyávogott Amber mellettünk. Mindketten felé kaptuk tekintetünket. – Bocsi-bocsi! - szabadkozott a vöröske - De most menjünk innen. Tiszta libabőr vagyok. – tekintett körbe. Megfogta a karom majd egy pillantás alatt a koli folyosóján termettünk. Stella továbbra is bújt hozzám, nyakamra nyomva néhány puszit, ami miatt csak mosolyogni tudtam.

- Örök hála. - biccentettem Amber felé, majd elindultam a szobámba, remélve, hogy Connort nincs ott. Amikor benyitottam ügyeskedve, a szoba üres volt, így egyből az ágyamra ültem vele. - Jól vagy? Fáj valamid? - toltam el magamtól, kezeim közé fogva arcát.- Minden oké. Kutya bajom.- Hogy mondhatod ezt, miközben meghaltál? – képedek el - Azt hittem elveszítettelek... - puszilgattam ajkait folyamatosan. Nem tudtam betelni vele.- Én is... - sóhajt halkan, kezeit nyakam köré fonva szorosabban. Mellét a mellkasomnak nyomta, ahogy hozzám bújt, fejét a vállamra hajtva. - Nem tudom mi történt pontosan, de a lényeg, hogy élek és újra veled vagyok. - túrt a hajamba és fejemet közelebb húzta, ajkait az enyéimre nyomva. Lassan csókoltam, kezeimmel fenekébe markolva, miközben hátra dőltem vele az ágyon. Szenvedélyesen kóstolgattuk a másikat. Hajamat szelíden cirógatta, néha ujjai köré csavarva tincseimet. Iszonyatosan jó érzés újra vele lenni. Még mindig bennem van a béna szerelmi vallomásom és ég is a pofám miatta, de ez van. A mi kapcsolatunk már csak ilyen bonyolult.Stella kis idő után elspurizott tusolni, ahogy én is. Mindkettőnkre rászáradt a vér. Amikor visszaért, bebújtunk a takaróm alá lustálkodni. A kezem folyamatosan a teste különböző részein foglalt helyet.- Egyszerűen csodálatos vagy. - simítottam arcára. Kipirult a pofija. Stella mindenhogyan dögös, de akkor a legjobban, amikor elpirul es mosolyog. Vagy amikor szextől csapzottan piheg.- Köszönöm, hogy így gondolod… - zavartan pislogott. - Kérdezni akarok valamit, amit már réges-régen megkellett volna! - húztam közel magamhoz és összedöntöttem homlokainkat. Szeretem, ha a lehető legközelebb van hozzám. - Nem tudom neked ez mennyire gyors és hogy te valójában mit akarsz, de hogy én mit akarok, azt tudom. Veled lenni. Szeretném, ha az a személy lennél, akire támaszkodhatok, akinek elmondhatom a bajaimat, a titkaimat, aki mindig mellettem van. - sutyorgom szégyenlősen. Felkuncogott. – Te most kinevettél? Jól hallottam?- Ne haragudj, de annyira édes vagy. – puszilgatta az arcomat nevetve, hajamat kisimítva az arcomból. – Szeretlek. Csillogó szemekkel figyeltem.- Szóval... izé...- Mizé? – nevetett halkan, pólóm alá besimítva. Direkt cukkolt. - Lennél a barátom barátnőm? – bököm ki elpirulva. Kezei közé veszi az arcomat.- Imádom, amikor zavarban vagy. – harapja meg az alsó ajkamat és nyelvével kezd incselkedni. – Szívesen leszek a barátnőd.- Hál Istennek! – könnyebbültem meg.- Azt hitted nemet mondok? Ez igen sértő. – játssza a fehét, majd teljes testével rám mászik és hozzám dörgöli magát.- Nem vagy fáradt? – simogattam kerek popsiját, majd finoman rácsaptam. Nyakamhoz nyomta az arcát és megrázta a fejét. – Akkor mit szeretnél csinálni? Nyálas puszikkal halmozta el a nyakamat.- Szerinted? Ahogy kiegyenesedett, óvatosan levette magáról a felsőjét. Tekintetem azonnal formás cickóira vándorolt, amiket meg is fogtam.

- Fogalmam sincs mikor jön Connor. – kaptam be egyik bimbóját és fogaim közé vettem. Nyöszörögni kezdett.- Annál izgalmasabb. – csillantak fel szemi. Szavaira farkam megkeményedett. Basszus de buja ez a csaj! Kifogtam az Isten lábát.

Huszonhetedik fejezetStella

- Honnan tudtad, hogy baj van? - kérdeztem kíváncsian, kezeimet mellkasára simítva, ahogy az ágyán pihentünk meztelenül. Nedves tincsei az arcába lógtak, ami elég szexi hatást kölcsönzött neki.- Kristinnel beszéltünk, hogy az új Stella szokatlanul viselkedik. Aztán hamar kiszedtük Tessából a turpisságot. - puszilt homlokomra. – Amúgy láttad már az új külsődet? Farok meresztő, csak úgy szólok. - Azta… Még mindig a te bókjaid a kedvenceim. – röhögöm el magamat.- Komolyan beszélek. Marha szexi vagy. Az akadémián mindenki utánad csorgatta így is a nyálát. Ezután mi lesz? Védelmező barát üzemmódba kell kapcsolnom. – ráncolta szemöldökeit.- Hiszi a piszi. – haraptam mellkasába. Ujjait hajamba vezette és fejbőrömet masszírozta, míg végül el nem aludtam. Desmond nem kegyelmezem szex terén. Megadja a módját annak, hogy annyiszor élvezzek el, amíg ki nem dőlök. Másrészt viszont Eric-nél is kifáradtam. Nehezemre esett aludni, a beton kemény volt és nyirkos. Még egy matracot sem kaptam.

***

Másnap reggel néztem először tükörbe és szó szerint megijedtem. Ajkaim a meglepettségtől elnyíltak egymástól, szemeim elkerekedtek. Beletúrtam "frissen festett" fehér tincsimbe, amik eléggé feltűnőek voltak a fekete fürtök között, s közelebb hajolva figyeltem meg szemeimet. A kék után ez a szürke szín igencsak szokatlan. Magamban motyogtam valamit, amit még én se értettem igazán és csak ekkor éreztem meg Desmond erős karjait derekam körül. - Furán nézek ki... - suttogtam fejemet a vállának döntve és kézfejére simítva.- Még én is szokom, de szerintem így is csodaszép vagy. - csókolt a nyakamba. Elmosolyodva pillantottam szemeibe a tükörben. Elolvadok tőle.Miután felöltöztünk, visszamentünk a szobába és leültünk egymással szembe. Eszünkbe sem jutott az akadémia. Még mindig nem tértem magamhoz, az Eric-kel történtek után.- Mit gondolsz, milyen prófétáról beszéltek? - kérdezte egy idő után Desmond. Felkaptam a fejemet és agyalni kezdtem. Arra gondoltam, talán az Átkok könyvében lehet valami, ami a hasznomra válhat, viszont azt Eric-nél hagytam. Ajkamba harapva kezdtem el nagyon erősen koncentrálni, úgy éreztem bármire képes lennék. Pár pillanat múlva az ölembe esett a könyv. Nagy szemekkel pislogtunk mindketten, majd elvigyorodtam és meglestem tenyereimet.- Szerintem ezekkel a kezekkel bármire képes vagyok. - mondtam izgatottan, de ő csak egy perverz fejet vágott. Fülig pirulva csaptam meg gyengéden. – Kanos disznó!

Ezután inkább kinyitottam a könyvet és lapozgatni kezdtem, hátha megint van benne valami olyan, ami segíthet. Pár oldalt elhagytam, amikor egy hosszú szöveget vettem észre.- Ezt te látod? - fordítottam Fleming felé a könyvet.- Igen. Lefordítsam? - kérdezte, bár a válaszom meg se várva vette kezeibe az irományt. - Összefoglalva mondom el neked, mert ez még nekem is magas. - vakarta meg tarkóját - Na szóval... Három próba elé voltál állítva és hogyha ezeket elvégezted, az erő csak akkor lehet a tied. Az első, hogy… beszélj a holtakkal. - motyogta - A második, hogy átsegíts egy elveszett lelket a Fénybe. - sóhajtott halkan – A harmadik pedig, hogy a szíved neked is leálljon egy kis időre. – vonta fel jobb szemöldökét – Jézusom ezek betegek! - Ez mind megtörtént. – bólintottam.- Ezentúl az erő csakis a tiéd. Ide az van írva, hogy ez a hatalom már évszázadokon át, látókról látókra száll. Te vagy a következő és amikor eljön az idő neked is megkell találnod a megfelelő örököst, akinél az erő jó kezekben lesz. Lehet egy egyszerű halandó is, ha jól értelmezem. Ha minden igaz, ez majd érzésből jön. - olvasgatta a sorokat, majd, amikor a végére ért, felnézett rám - A külsőd csak plusz pont. Elvileg ez nem mindenkinél változik. - adta vissza a könyvet. Nem igazán tudtam megszólalni, hisz próbáltam a hallottakat feldolgozni. Nehéz volt nem arra gondolni, mekkora felelősséggel is jár ez az egész, de felesleges aggódni. Ha a dédim úgy gondolta én vagy a megfelelő személy, akkor nem kételkedem benne.- Ez... hihetetlen. - mondtam halkan és fejemet Desmond mellkasának döntöttem - Túl sok egyszerre.Két óra tájékán az ajtó hangosan csapódott ki és Kristin zihált valóját láttam meg. - Stella! Te vagy az? - ugrott a hátamra boldogan. Kicsit megbillentem, de épphogy eltudtam kapni.- Én vagyok, igen. Ki más lenne ilyen bombázó? - vigyorogtam rá. Szemöldökei homloka közepéig ugrottak, ajkai hatalmasra nyíltak. - Na mi az? Mondtam, hogy vonzó vagyok. - nyaltam meg mutató-és kisujjam, majd szemöldökeimet megformáztam velük.- Jobban nézel ki, mint valaha! - paskolta meg a vállamat, karon ragadott és teljesen kifaggatott a hétvégémről. Desmond nem szólt közbe, hagyta, hogy csajos kupaktanácsot tartsunk a folyosón. Kriss kérdéseire egytől egyik válaszoltam, részletesen beszámoltam a biológiai családommal történő találkozásról. Elképedve hallgatott. - Éreztem én, hogy rosszban sántikál! - rázta a fejét - De legalább kiderült, hogy egy nagy varázsló leszármazottja vagy. Jobb, hogy végül a nagynénid nevelt fel. Ez a család elmebajos.- Féltékeny volt. - gondolkodom el halkan.Egy órát beszélhettem Kristinnel, és meglepő módon Desmondról nem is kérdezett szinte semmit, ami nem zavart. Visszaballagtam Fleming szobájába, óvatosan benyitottam és bemásztam mellé az ágyba.- Merre jártál inferfectorem pulchritudo? - ölelt magához azonnal és arcát a nyakamba fúrta, ki se nyitva szemeit. Ujjaimat hajába vezettem és tincseivel kezdtem el szórakozni.- Csak sétáltam egyet, meg beszéltem Krissel. Mellesleg ez mit jelent? Emlékszem, hogy már régebben is mondtad egyszer, bár akkor kevésbé volt jó a kapcsolatunk. - pusziltam koromfekete hajkoronájába, lábamat átvetve derekán. - Gyilkos szépség.- Mi? Most ez komoly? – kacagok fel.

- Halálosan komoly. Már akkor is gyönyörűnek találtalak és ezt latinul könnyebben mondtam el. - Jó lenne, ha azon a nyelven beszélnél hozzám, amit én is értek. – mérgelődök, de szorosabban kapaszkodok belé.- Máskor vigyázok. Nehogy a végén fakanállal kergess meg asszony! – csókolt ajkaimra nevetve.

Huszonnyolcadik fejezetStella

Az akadémián sokan megbámultak az új külsőm miatt, vagy lehet csak azért, mert Desmond Fleming folyton a kezemet fogta akármerre mentem. Örültem, hogy ennyire szeret és büszkén vállal fel. Imádom ahogy a nagy kezével átöleli a derekamat, vagy amikor az ajkaimat bombázza puszikkal. Sok szeretetet kapok tőle, mindezek mellett kicsit búskomor voltam mostanában. Nem akartam róla beszélni senkinek, de nagyon hiányoznak a szüleim. Azok, akik felneveltek és gondoskodtak rólam tizennyolc éven át. És tessék, megint szomorú lettem, pedig épphogy csak eszembe jutottak.- Mi a gond már megint? - sóhajt fel Kriss, ahogy az ágyainkon ücsörgünk. Ja igen. Visszakaptuk a régi szobánkat. Elmormogok egy "semmi"-t, majd elhasalok az ágyon és kezembe veszem a képet, amit még Eric adott nekem. Amin a szülinapomat ünnepeljük. - Látszik, hogy nyomja valami a lelkedet – Ki vele! - nyüszögött és a hátamra feküdt, fejét a vállamra hajtva. Halkan felsóhajtva hunytam le szemeimet.- Csak hiányoznak a szüleim. - motyogom halkan - Tudom, hogy hétvégente meglátogathatnám őket, de félek, hogy csalódást okozok nekik.- Te? Csalódást? Mégis mivel? Szerintem csalódást én és James okozunk, amikor a családi kajánál vitatkozni kezdünk. Ne tudd meg otthon mennyire idegtépő. Itt is, de otthon még elviselhetetlenebb. - sóhajtott fel gondterhelten.- Eltudom képzelni. - mosolygok - Mellesleg nem is tudom. Lehet már az első hétvégén megkellett volna őket látogatnom. Haza kellett volna mennem, de a suli jobban lekötött. - nyomtam fejemet a párnába szégyenkezve.- Menj haza szombat reggel. Már két hónapja nem hallottak felőled. Biztosan nagyon fognak neked örülni. - csapkodta meg a fenekemet.- Ki fog neked örülni? - lépett be a szobába Desmond - És miért ütögeted a fenekemet? - nézett szúrós szemekkel Kriss-re. Elpirulva kacagtam fel.-  A te feneked? - lepődött meg barátnőm összezavarodva, miközben visszamászott a saját ágyára.- Persze. - mászott be azonnal mellém Fleming és egy szájrapuszival üdvözölt. - Szia... - suttogta, mialatt arcomra simított.- Szia. - mosolyodtam el pironkodva. Ettől a tekintettől mindig zavarba jövök és benedvesedik a bugyim. Ő pedig ezt ezer százalék, hogy tudja. Széles vigyorral ölelt magához és hajamba fúrta arcát, miközben én a finom illatú pólóját szaglásztam. Pasis.

- Amúgy meg Stella szüleiről beszéltünk. - szólt közbe Kriss, telefonját nyomogatva. - Nem mer hazamenni, mert fél, hogy a szülei csalódni fognak. - tette hozzá. Lesütöttem szemeimet ajkamba harapva, mivel teljesen igaza volt, de nem azért avattam be, hogy aztán elfecsegje. Des a hajamba simított és kicsit elhajolt, hogy szemembe tudjon nézni. Államra fogva emelte fel a fejemet is.- Elkísérjelek? - kérdezte halkan és szelíden mosolygott rám. Nagyokat pislogva pirultam el jobban. Szeretne bemutatkozni a szüleimnek? Máris? Ilyen hamar? Kirázott a hideg. Mondjuk én nagyon örülök neki, így csak hevesen bólogattam, felcsillanó szemekkel.

***

Másnap már kicsit idegesen vártam Des-t a szobám előtt. Tenyereim izzadtak, fekete tincsim az arcomba hullottak csapzottan, ajkaimat megállás nélkül rágogattam.- Mehetünk bébi? - lépett mellém. Meglepetten néztem végig rajta. Egy fekete rövid ujjú ing takarta felsőtestét, ami egy tapadósabb, szintén fekete nadrágba volt betűrve. Tökéletesen kiemelte a hátsóját. Amit nem mellesleg szeretek megmarkolni. Most, hogy jobban megnéztem, mintha ő kicsivel idegesebb lenne. Egyem meg milyen édes. Pipiskedve nyomtam egy hosszú puszit ajkaira.- Menjünk. - fogtam meg a kezét. Szegényt Ambert ugráltattuk sajnos most is, de csak az ő segítségével juthatok haza. Bár mondta, hogy nincs gáz.Mindemellett azonnal a városba vitt minket. Én kértem, hogy ide hozzon, mivel akartam sétálni egyet a szülővárosomban Desmonddal. A kezemet továbbra is szorongatta és mosolyogva puszilt homlokomra, aztán végigsétáltunk a főutcán. Bementünk pár boltba nézelődni, de végül üres kezekkel jöttünk ki.Ez idő után az ismerős utcába értünk. Megtorpantam. A levegőt idegesen kezdtem el venni, majd futásnak eredtem. Látni akartam már őket. Desmondot pedig kezénél fogva húztam magam után. Meggondolatlanul csengettem be azonnal, amikor oda értünk. Fleming zavartan igazította meg a haját, én pedig csak az ajtóra tudtam koncentrálni.Kulcsforgatás. Kattanás.Kinyílt.A küszöb túloldalán anyu állt. Ruhája lisztes volt, haja kontyba összekötve a feje tetején. Látszott rajta mennyire meglepődött, de amint felfogta, hogy tényleg itt vagyok, könnyek gyűltek szemeibe és mellkasához húzott. "Kincsem" suttogta halkan, könnyeit potyogtatva. Nagyon szorosan öleltem vissza, amennyire csak tudtam. Végre újra láthatom őket. Szívem izgatottan kalapált, ahogy újra otthon éreztem magamat. Boldognak tűnt, amikor felfogta, hogy én vagyok az.- Szia anyu. - simogatom a hátát kedvesen, majd betotyogok vele a házba, elkapva Desmond kezét, aki nyugodtabbnak tűnt az utcán.Amikor anya kisírta magát, egyből szólt apának is, aki szintén nagyon megölelgetett. Örültek, hogy láttak engem és ez az érzés kölcsönös. Aztán apa észrevette a feszült pasimat. Desmond olyan mereven állt, mintha egy vasrudat dugtak volna fel seggébe. Istenem mennyire izgul.

- Nos ő… - húztam magam melle. Sosem láttam még ennyire megilletődve. Agyonpuszilgatnám azt a megszeppent arcát, ha ketten lennénk. - Ő a barátom Desmond Fleming. - mutattam be, bátorítóan megszorítva a jezét.- Jó napot! – köszönt illemtudóan, kezem szorongatva, ami már egy cseppet fájt is, de hagytam neki.- Szia! - köszöntötte vigyorogva anya, megölelve a barátomat, majd apa is kezet rázott vele, aztán bemutatkozva egymásnak. Bementünk a nappaliba, bár Des ragaszkodott hozzá, hogy segítsen a konyhában, így ő elvonult anyuval.- Rendes fiú. - mosolyodott el halványan apa, megint magához ölelve.- Tényleg az! Nagyon rendes. És borzasztóan szeretem. – bólogatok helyeselve. Nem kötöttem az orrukra a kiszemeltemet soha, de Jungkook most más. Jack-et ők is ismerték, viszont amikor szakítottunk, kiborultak. Kedves srácnak gondolták, de miután megtudták, hogy miért szakítottunk, leesett az álluk. Apa még egy bunyóra is kiakarta hívni, de túlzásnak gondoltam. Azóta nem mutattam be nekik senkit.Az ebéd remek volt szokás szerint. Eleinte kicsit csendesen kezdődött, de végül aztán egymás szavaiba vágva beszélgettünk és nevettünk. Iszonyatosan jól esett, hogy a szüleimnek szimpatikus Des, mert ez nekem sokat jelent. Anya elmagyarázta, hogy azért nem hívtak, mert ők nem tudtak elérni. Nyomban megbánták, hogy elhagytak engem, de kezdem úgy érezni, hogy ez nem is biztos, hogy annyira rossz. Igazából jól sült el a történet. Lettek új barátaim, van egy csodás pasim és ráadásul látó vagyok. Elsőre értetlenkedtek, de aztán végül anya is bevallotta, hogy neki is van egy képessége, így a másodikat már a szobába reptette. Fájt, hogy ezt mind eltitkolták előlem, de azt hiszem ez így volt rendjén. Így kellett történnie.Ebéd után összepakoltunk és a nappaliban folytattuk a bájcsevejt. Elmeséltük anyáéknak, hogy mi történt velem és teljesen sokkosan hallgattak. Láttam a szemükben, hogy büszkék rám és egyben aggódnak is értem. Desmond pedig folyamat átkarolta a vállaimat, vagy esetleg a derekamnál fogva húzott magához.Este fele mentünk vissza a koliba, de megígértük, hogy biztosan meglátogatjuk őket, legalább kéthetente. Csakis így engedtek el. Kocsival vittek el a kapuhoz, bár a járműben én már beszunnyadtam, így Fleming cipelt az akadémiához. Az éjszakák nagy részét egy ágyban töltjük. Hol az övében, hol az enyémben. Persze csak titokban. Mr. Bran gondolom falra mászna, ha megtudná, hogy egy fiú alszik a lány részlegen. Szeretek vele aludni és tudom, hogy ő is szeret hozzám bújni, bár néha tagadja.Vicces ezzel cukkolni.Az biztos, hogy az életem ennél jobban nem is alakulhatott volna.Megtapasztaltam a szerelmet, remek embereket ismertem meg és kiderült, hogy az életben a legjobb emlékek váratlanul törnek rád.