Nóbik Attila

Neveléstörténet tankönyvek a 19. században

Neveléstörténeti kutatások a Dél-Alföldön

Az MTA SZAB Neveléstörténeti Munkabizottságának konferenciája

2011. december 06.

A vizsgálat háttere

Nemzetközi háttér– A modern neveléstudomány kialakulása– A modern történetírás kialakulása

Ezek hazai recepciója– Zákány József– Szilasy János– Beély Fidél: Alapnézetek a nevelés és leendő nevelő

s tanítóról, különös tekintettel a tan történeti viszontagsága s literaturájára. (Pozsony, 1848.)

A vizsgálat háttere

A magyar néptanítóság szakmásodása

Külső feltételek

jogi keretek

intézményi háttér

Belső feltételek

a néptanítói tudás kanonizációja

mikrofolyamatok?

A vizsgált tankönyvek

Dölle Ödön (1871): A nevelészet története.

Kiss Áron (1872): A neveléstörténet kézikönyve, különös tekintettel Magyarországra.

Lubrich Ágost (1874 - 1876): A nevelés történelme.

Molnár László (1884): A nevelés történelme.

Erdődi János (1900): Nevelés-történelem.

További vizsgált tankönyvek

Fináczy Ernő (1906 - 34): Az ókori nevelés története.; A középkori nevelés története.; A renaissancekori nevelés története.; Az újkori nevelés története.; Neveléselméletek a XIX. században.

Molnár Oszkár (1943): Neveléstörténelem.

Prohászka Lajos (2004): Az európai ókor neveléstörténete.; Az európai középkor, reneszánsz és a 16. század neveléstörténete.

Németh Imre (1945): Neveléstörténelem.

Sebes Gyula (1947): Neveléstörténet.

Tettamanti Béla (1950): Neveléstörténet.

Ravasz János és Felkai László (1951): Magyar neveléstörténet.

Tanay Antal (1954): Egyetemes neveléstörténet.

Vaszkó Mihály (1954): Neveléstörténet.

Az előadás háttere

Daniel Tröhler

Az erkölcsi nevelés szándékának elsőbbsége a tudományos minőséggel szemben

A történelem korszakokra bontása

Hangsúly a nevelés kiemelkedő alakjain

Férfidominancia

Kedvezés a lutheránus protestantizmusnak és

1800-től kezdve a német nevelés felsőbbrendűségének hangsúlyozása

A történelem korszakokra bontása

Lubrich Dölle Kiss Molnár L. Erdődi

Ókor 7,14% 8,33% 4,00% 5,13% 6,90%

Középkor 16,67% 16,67% 10,00% 8,21% 10,34%

Reneszánsz 26,19% 0,00% 0,00% 0,00% 0,00%

Újkor 50,00% 75,00% 86,00% 86,67% 82,76%

Lubrich Dölle Kiss Molnár L. Erdődi0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

Ókor Középkor Reneszánsz Újkor

Hangsúly a nevelés kiemelkedő alakjain

Lubrich Dölle Kiss Molnár L. Erdődi0.00%

10.00%

20.00%

30.00%

40.00%

50.00%

60.00%

70.00%

80.00%

90.00%

100.00%

Témák százaléka

1800-től kezdve a német nevelés felsőbbrendűségének hangsúlyozása

ókor francia brit német svájci egyéb0

10

20

30

40

50

60

70

német tankönyvek átlaga

francia tankönyvek átlaga

1800-től kezdve a német nevelés felsőbbrendűségének hangsúlyozása

ókori középkori német magyar angolszász francia egyéb0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

Lubrich Dölle Kiss Molnár L. Erdődi

Az erkölcsi nevelés szándékának elsőbbsége a tudományos minőséggel szemben

A pedagógia klasszikusainak kanonizációja

heroizálás

legitimálás

identifikáció

A pedagógiai diskurzus a klasszikus figuráján keresztül bontakozik majd ki. Ez azonban elsősorban a jelenre vonatkozó diagnosztika formájában jelenik meg, mintegy érzékeltetve a pedagógiai ideál és a társadalmi-történeti környezet között feszülő különbségeket. A klasszikus a pedagógiai környezet elemzésének és értelmezésének, továbbá a pedagógiai önazonosság és a szakmai legitimáció megteremtésének is fontos segédeszköze. Emellett bemutatja az adott korban fennálló nevelési-oktatási gyakorlat ellentmondásait, ezen keresztül megfogalmaz egy, az adott korra érvényes diagnózist, illetve megjeleníti az ahhoz kapcsolódó szakmai kritikai viselkedés követendő aktuális formáját is. Ezen túlmenően az adott foglalkozási csoport számára morális kötelezettségeket is előír. Személyének modellértékű megjelenítése mintegy fegyelmezi a szakmai csoportot, annak érzelmi ereje pedagógiai alapokon nyugvó önreflexióra késztet. A pedagógia klasszikusainak gondolatai, elméletei tartalmukban is hatnak, mintegy megjelenítik a pedagógiai reflexiók történeti folyamatosságát is.” (Németh 2008. 7-8. o.)

Ugyanezeket a szerepeket Hangsúlyozza Heinz-Elmar Tenorth is. Azt állítja, a klasszikusok olyan pedagógiai feladatokat és neveléstudományi problémákat képviselnek, amelyeket újra-és úja meg kell oldani. Azokat a problémákat és feladatokat jelenítik tehát meg, amelyekkel a neveléstudományi kutatás és a pedagógiai munka szembesül. (Tenorth 2003. 12. o.).

Mivel ezek az emberek többnyire gyakorló pedagógusok voltak, beemelésük a tananyagba Rousseau, Pestalozzi vagy éppen Eötvös mellé, nem csupán arra nyújtott lehetőséget, hogy a néptanítóság megismerje saját történetének hőseit, de életük leírása alkalmas volt a kívánatos tanítói erények bemutatására is. Így nem minden életrajz a valós tevékenységet tükrözi, hanem azokat az idealizált eszményeket, amelyeket követendő példaként állítottak a szerzők a tanítójelöltek elé.

Ladivér Illyés (1630 – 1686) iskoláit Sárospatakon végezte, ahol Comenius tanítványa volt. Később a wittenbergi és az erfurti egyetem tanult, majd Magyarországra visszatérvén Zsolnán és Bártfán, majd Eperjesen lett (igazgató)tanár.

Ladivér Illés„Ladivér tanításait ritka szerencse kísérte. … Már a természet arra teremtette, hogy tanítson. Tanítani nagyon szeretett; akárhányszor megtörtént vele, hogy reggeli öt órakor már székében ült, s csak a nap lenyugtával ment ki belőle, gyakran ebéd nélkül tanítván egész nap. A szüle sem jobb gyermekeihez, mint amilyen ő volt tanítványihoz. Viszont ezek sem vonzódtak inkább szüleikhez, mint ő hozzá. Szerették és félték. Szokása volt bemenni az egyes osztályokba s intéssel, ajándékkal a tudományok szeretetére buzdítani az ifjakat. Vessző, ütleg szerinte nem való az ártatlan növendékekhez. Kicsi pajkosságot nem tartott fenyítendőnek. Az elme, szokta mondani, valamint az alma, javító gond mellett lassanként érik. Tanításait úgy tette sikeressé, hogy miket elmondott, azonnal gyakorlatra vivé át, kedveltető okoskodás közben kérdezgetve hallgatóit. Olykor vitába ereszkedett tanítványival, akiknek, ha valamit nem értettek, szabad volt kérdést emelni. Szerette, ha tanítványai lecke után csoportokra oszlottak s a hallottakat megvitatták. Ha fennakadtak, megigazította ugy a védőket mint a támadókat.” (Kiss, 1872. 99-100. o.)

Ladivér Illés„Tanuljunk tőle buzgóságot, mert nagyon szeretett tanítani; sokszor

reggeli 5 órakor ment tanodába és nap nyugtáig felejté ott magát ebéd nélkül. Tanítványai iránt végtelen szeretettel viselteték. »Az ártatlanokat – mondá ő – veréssel nem szabad büntetni!«. A kisebbeket ajándékokkal buzdítás szorgalomra; amit előadott, azonnal gyakorlatba is vette és gyakran vitába bocsátkozék tanítványival; szerette, ha tanóra után azok csoportokra oszolva a hallottakat megvitatták.” (Molnár, 1884. 147. o.).

Ladivér Illés

„Ladivér tanító volt a szó legszorosabb értelmében. Megtörtént vele nem egyszer, hogy egész nap tanított s az ebédről is megfeledkezett. A gyermekekkel oly barátságosan bánt, hogy ezek jobban vonzódtak hozzá, mint szülőikhez. Pajkosságból származó csekélyebb vétségeket nem tartott büntetésre méltó tényeknek. A szelídséget többre becsülte, mint a kemény szigort, mert – mondja - «az elme, mint az alma javító gond mellett lassankint érik.» A gondolkodást minden tanítványától megkövetelte s azért igen kedvelte, ha kérdéseket intéztek hozzá, gyakran még vitatkozásba is bocsátkozott velök.” (Erdődi, 1900. 106-107. o.).

Érdekesség, hogy Molnár László, könyvének a tanítók életrajzát ismertető részében, Bárány Ignác és Schwarz Gyula közé illesztve, meglehetősen meleg hangú ismertetést írt önmagáról. „Nevelése alapját vallásos szüleinek, különösen szelid lelkű anyjának köszönheti. … Munkái megírásánál törekszik a női egyediségnél tulsúlyban levő érzelmeket: szemérem, szépészeti, valláserkölcsi érzelmet különösen figyelembe venni. E czélból szerkesztésnél a kedélyre hat és a tanulást könnyíteni igyekszik a képzetek és érzelmek társulásának tekintetbevétele, ismételve haladás és főleg egységre való törekvés által; mert a nevelés főelvén alapuló általános nevelési és tanelveket a részletes neveléstanban és részletes tanítástanban az egyes ágak megírásánál, ugyanazon műkifejezésekhez szigorúan ragaszkodva, mindenütt alkalmazza. Ily eljárása kiválóbb paedagogusok helyeslésével találkozék. Sőt Lederer A. „Az oktatás módszere” czímű munkájában alkalmazásra is méltatta módszerét.” (Molnár, 1884. 230-231.).

A buzgóságot különösen fontos erénynek tartották a szerzők. Overberg Bernát (1754-1826) kapcsán például megjegyzik, hogy egy alkalommal nem készült fel kellőképpen a tanításra, s állítólag ezt mondta: „Ma reggel ismét kellő előkészület nélkül mentem iskolába. Isten segíts, hogy megjavítsam magamat!” (Molnár, 1884. 87.).

Köszönöm a figyelmet!