NYÍLT FÓRUM - TOLNAI

Azon gondolkodtam, hogy ezeés színházi szakemberek talápozícióból beszélhetek én, akiszínházi szakember, még csvagyok. Arra jutottam, hogy lede legjobb, ha olvasó-olvasóként, aki a szöveg menkiindulva próbálja felépíteniművet, s így próbálja meg értelállítani: a maga belső színpadazt hiszem, az ember színmű„rendezőként" olvas; nem tudszöveget figyelembe venni, haelképzeli látványként, színházÍgy látom én a Könyökkanyartéglaport, így hallom a kamionkezdem, kezdeném kiegészítTolnai Ottó amúgy nagyon erőgesztív mondatait.

Mondandóm leginkább arrószonyról szól, amely a Könyökés fűz. Eszemben sincs se memagyarázni a darabot, amelymagáért beszél; nincsenek kézetéseim. Ez a szöveg bevezetéshez, semmi egyéb.

Tolnai Ottó szerepe nagyonkevésbé tudjuk, hogy mit tudunkmint itthoni nemzedéktársairól.pár évben történt némi változásTolnai-jelenség lassan elfoglalmagyar irodalomban.

Magánügy ugyan, de számofontosabb írók egyike, akit ennismerek eléggé, és az a gyanúmhet eléggé ismerni, kiismerni pbé. Talán épp ez a titka: ez azság. Meg az. hogy a legevidepibb dolgok válnak a kezén vaközvetlenséggel költészetté, mvadabb, legszürreálisabb képzkiderül, talpig valóságból vannaő írná, csak éppen megtalálnnyelvben, az életben ezeketWeöres óta alighanem senki setermészetességgel világot teszámomra ugyanakkor vagy érealistább magyar írók egyike,lista.

Úgy sejtem, hogy a darab nrűsége, elsietettsége egyszerkövetkezménye; az író fölrakott

szem, az előbbi, köznapi időzavar és -hiány isoka annak, hogy ez a színdarab nem kész, nem

FÉLJÜN

PARTI NAGY LAJOS

n a ,,dráma-íróklkozóján" milyense drámaíró, se

ak kritikus semgföljebb íróként,ként beszélek;tén, a szövegbőlmagában újra amezni, színpadraára. Különben isvet mindig kicsitja csak az írottnem óhatatlanul

ként gondolja el.nézőtere fölött asüvítő kerekét, seni, felöltöztetnis, nagyon szug-

l az olvasói vi-kanyarhoz fűzöttgoldani, se meg-egyébként is ön-sz tételeim, leve-tő egy beszélge-

furcsa, különös,róla és mit nem,Talán az utóbbi

, és így Tolnai, aja méltó helyét a

mra Tolnai a leg-ek ellenére sem, hogy nem is le-edig még kevés-ismerős váratlan-nsebb, legközna-lami fantasztikusetaforává; a leg-ettársításairól isk. Mintha nem isá a világban, aaz evidenciákat.m tudott így, ilyenremteni. Tolnai

ppen ezért a leg-mi több, hiperrea-

émely jelzéssze-űen az időhiány, kitalált valamit,

és nem volt ideje eléggé kidolgozni, részletezni.De bámulom és irigylem, hogy tán épp eme idő-hiány miatt olyan teret és erőteret, olyan szituáci-ót teremtett, amelyben ezek a „kidolgozatlansá-gok" szinte erénnyé válnak, de mindenképpenrészévé a darabnak; hogy megteremti azt az ab-szurd logikát, melyben a műből magából magya-rázható az is, aminek elsődleges oka talán még-sem a műben rejlik. Ez a teremtés viszont márnagyon is tudatos, nagyon is végiggondolt. En-nek a roppant súlyos szövegnek egyetlen próbá-ja lehet: a majdani előadás, ezekből a (ha úgytetszik) részletekből, képekből Harag Györgyutódainak kell megcsinálniuk azt a bizonyosHa-ragnak ajánlható drámát.

Tolnai Ottó darabhoz írt bevezető mondatait,úgyis mint vallomást, úgyis mint önkritikát, úgyismint használati utasítást érdemes nagyon komo-lyan venni. Azt tudniillik, hogy a Könyökkanyaregy-egy részletében talán így is felsejlik, hogyanis képzelte Tolnai a Harag Györgynek ajánlhatódrámát. E bevezetőben Tolnai időzavarról, a tör-ténelmi idő zavaráról panaszkodik. De azt hi-

Tolnai Ottó: Végeladás (Balogh Tamás a darabkecskeméti előadásában) (Karáth Imre felvéte-le)

befejezett, viszont pontos és szuggesztív ma-kettja annak a bizonyos meg nem írt, készre nemírt drámának. S bár a darabba is, Tolnaival ismeglehetősen elfogult vagyok, nem lehet elta-gadnom, hogy készebb, kidolgozottabb is lehet-ne; tán nem is jobb, egyszerűen csak több, telje-sebb lehetne, lehetett volna, ha Tolnait nem szo-rítja a kolozsvári színház pályázatának határide-je, s ha nem érzi úgy, hogy választott tárgya ésműneme ezt a zaklatottságot, kidolgozottságot -ha nem is megköveteli, de - elbírja. Mert bárolvasmányként lehetne több, készebb cizellál-tabb, kidolgozottabb is a szöveg, azt gyanítom,színházi alapanyagként éppen elég, és bővenelég „jó", hisz ami papíron tán hiba, elsietettség,,.slágvort", jelzés, az a majdani rendezőt éppensegíti, teret ad számára, lehetőséget és szabad-ságot: azt csinál ebből a makettből, amit akar,anélkül, hogy Tolnai szándékai ellenére tenné-tehetné, hisz' a meglévő épp elég erős ahhoz,hogy ne lehessen ellenkezőjére fordítani, ugyan-akkor van olyan flexibilis, nyitott, levegős éstalányos, hogy elbírjon sokféle megközelítést,értelmezést. Ezért kiváló alapanyaga szerintemegy majdani előadásnak. Éppúgy, mint egymajdani befejezett, kidolgozott írásműnek, bárúgy gondolom, ha az előbbi, tehát az előadásmegszületik, az utóbbit, a „teljes olvasmányt" márnem is kell Tolnainak megírnia.

A darab - ha akarom, lényeges, ha akarom,merőben lényegtelen -- keletkezési körülmé-nyeiről esett már szó, a háttér meg, ha úgy tet-szik, a politikai vagy valóságos dráma a szemünk

K A MEDVÉTŐL

NYÍLT FÓRUM - TOLNAI

előtt, legalábbis a szemünk sarkában játszódik. Stalán némi demagógiával azt is mondhatnám, eza dráma itt azért befejezetlen, azért marad abbahirtelen, mert az a dráma, amiről szól ott lenn, azsincs befejezve, noha tudjuk, ennek is, vagyis adarabnak, és annak is, tehát Jugoszláviának -belátható időre? - vége van. S efelől Tolnainak- akármennyire is érintett - nincsenek illúziói:„Nem hagytam el Jugoszláviát. Illetve Jugoszlá-via hagy el engem és szűnik meg borzalmas kö-rülmények között" - írja valahol.

A negyedik részben azt mondja Eleonóra,hogy a költő, a darabban emlegetett költő szerint„mi is be vagyunk szőve abba a csodálatos, eg-zotikus szőnyegbe, amely már ismét felrepült...mi vagyunk a csücske". Nos, ez a költő magaTolnai, aki egy idei interjújában (Gipsz, liszt, azúrés a flamingók, Balog József beszélgetése,Jelen-kor '92 július-augusztus) így fogalmaz:„Kihúzatott alólunk az a keleti szőnyeg, amelyrőlnéha én is elhittem, hogy egy szép szőttes.Közben ki-derült, hogy ez az egzotikum, ez aszép színesség egy véres valami. Ez a szőnyegcsicseg a vértől. Hogy mi is a Balkán, arrólnagyon nehéz beszélni. Talán nemis lehet. Deérezzük és meg-szenvedjük valamennyien. Ez afekete lyuk, ez az örvény, amiként a Balkán márannyiszor működött, még nem tudom, hogy fogminket is besodorni, magába gyűrni. MostBosznia van soron, de félek, hogy Macedónia ésKoszovo is sorra fog kerülni."

Vakság, botorság lenne ezt a fájdalmat, két-ségbeesést, aktualitást nem kihallani a Kö-nyökkanyarból, de éppily butaság lenne ehhez

A Könyökkanyar rendezője: Paál István

és csak ehhez lecövekelni a szöveget, csupánVajdaság-drámát rendezni belőle, még akkor is,ha az. Ha az is.

Nem állom meg, hogyne idézzem Tolnai mon-datát a Ladik Katinak írt hajdani Bayer-aszpirinelejéről, azt, hogy „a darabbal semmi mondani-valóm nincs, a költészetben kikísérletezett mate-rialista poétikám követeli a teret". Az a gyanúm,hogy ez a mondat valamelyest itt is figyelembevehető, legalábbis nem árt gondolni rá. Éppazért, mert a Könyökkanyar mondanivalója vé-resen, „csicsogó véresen" direkt, jobb tehát, haaz értelmezés nem számol vele „egy az egyben".Úgy értem, jobb, ha az értelmező nem hiszi el ésnem gondolja, hogy a dolog ilyen egyszerű,holott ilyen egyszerű is.

Első közelítésben, a szűken vett balesettörté-net szerint, a Könyökkanyar arról szól, hogy egyužicei rendszámú kamion belerohan egy házbavalahol a Bácskában, mely ház épp anemzetközi főútvonal könyökkanyarában avagyhajtűkanyarúban áll. A kamionról leszálló utasokbirtokba veszik, kedélyesen okkupálják a házatés lakóit, majd a lehető legtermészetesebbmódon berendezkednek ott.

Második közelítésben a kamion már csak féligjármű, legalább annyira fátum, vaksors, tragédia(orrán a szerencse lópatkóival), háború, nép-vándorlás stb., nem érdemes sorolni, mi minden.Jelkép tehát, legalábbis metafora. S erről anagybetűs Kamionról egyszer csak lezúdul a sö-tét Balkán, s a baklava nevű édesség ragacsos-ságával elfoglalja a mi arányos, európai, csár-dáskirálynős, jól bejáratott világunkat; szépenpauperizálja, „elergyásítja" azt. De ezzel aközelítéssel, értelmezéssel nem árt vigyázni,

nem árt legalábbis föltenni a kérdést, hogy hát holis a Balkán mostanában, hol is a kisbetűs balkán;hol a balkánok mostanában? Ez az értelmezéshelyhez, időhöz kötött, hálás, hatásos, aktuális,csak épp elég-e, nincs-e szó többről, többről is?

Harmadik közelítésben jönnek belénk, ránk ésolykor belőlünk a rinocéroszok. A történet „itt ésmost"-ja lényegtelen, csak a kérdés érdekes ésfontos; az, hogy meg lehet-e maradni embernek,egyáltalán meg lehet-e maradni kisebbségben, sa kisebbséget most nagyon tágan, nem csupánetnikai értelemben értem. De van egy mégfontosabb kérdés, az, hogy meg akarunk-emaradni? Jó-e az? Nem jobb-e hasonulni, élni,ahogy lehet, domesztikálódni, nem jobb-e végülmegszeretni s Apollóvá borotválni félelmünkbena medvéket, a rinocéroszokat, a nyilasokat, azoroszokat, a seseljistákat, a szkinhedeket, és asor szabadon folytatható. Legföljebb közben nemélvez-ni el, mint Esterházy Fuharosokjánaknővérei.

Nyilván külön-külön és vegytisztán egyik ér-telmezés sem használható, az egyik lapos, amásik direkten politikus, a harmadik bántóan,megfoghatatlanul általános, de együtt a három-mal talán már lehetne kezdeni valamit. Mondhat-ni egy olyasmi közhelyet, hogy ez a darab az éle-tünkről szól, mint minden jó mű, és a vérünkremegy. S lehet mondani, hogy „itt és most", vala-mint, hogy mindig és mindenhol. Csak azt nemlehet mondani, hogy most, de nem itt. Mert hogycincároknak, Luxoknak és medvéknek semmi-lyen politikai, kulturális és mentális határ nemakadály. Hogy Tolnai instrukcióját idézzem a da-rab elejéről: ,,...az egész fal kidől". Rádől, mon-dom én, ránk, a közönségre. S egyszeriben sze-replők vagyunk. Tetszik, nem tetszik.

Eddig a tulajdonképpeni bevezető, s most ké-ne a szövegről, a szerkezetről, a részletekről,Tolnai képeiről, mondatairól beszélni.

Újra mondom, s nem értékítéletként, hogy aKönyökkanyar nem kész írásmű, ereje és hatásanem szerkezetében, arányaiban, hanem tárgyá-ban, alapötletében és részleteiben van. A brutá-lisan költői, a finom és ordenáré, a triviálisan éterimondataiban, képeiben, találmányaiban.

A darab hajnaltól hajnalig, huszonnégy óraalatt játszódik. Szerintem igen fontos, hogy az el-ső két rész teszi ki a darab több mint felét, a ka-mion sofőrje csak a huszadik oldalon jön ki a fül-kéből, s csodálkozik rá arra, ami történt. Ajelene-tek/részek innen egyre rövidebbek, zaklatottab-bak, egyre több a látvány, a jelzésszerűség, nő afeszültség, viszont a szöveg veszít a súlyából.Alighanem lehet beszélni, csak nem nagyon vanmár mit mondani.

Négy jeleneten keresztül hajnal van, a balesethajnala, a jövevények ezalatt szépen és kedé-lyesen, erőszak nélkül birtokba veszik a házat. Sa legfurcsább, hogy nemhogy ellenállással, demég igazi rémülettel sem találkoznak.

NYÍLT FÓRUM - TOLNAI

Az indítás íróilag is, de alighanem színházilagis fantasztikus, kidől a fal, az egyik szobába be-rohan a kamion, a másikban, ahol a Mama alszik,kiröpül rámájából egy olajfestmény a Mama ke-zébe. A festmény: kép a képben, idill a szétrom-bolt idillben, Ez az első jelenet kész leginkábbíróilag, itt van a Mama első és utolsó monológja, settől szerintem a Mama abszolút főszereplővéválik, a többiek, még Lux is, még Eleonóra, a lá-nya is inkább csak jelzés. A Mama az elvágyódó,a giccses formájában is festőit, idillit akaró szép-lélek, kicsit nevetséges, kicsit szánalmas, a da-rab első részében csak Luxról, erről a különösbohócfiguráról hajlandó tudomást venni, róla iscsupán a modora miatt. A Mama az első részbenalig vesz tudomást arról, ami történt, a másodikrészben pedig sodródik, illetve lelkes résztvevőlesz, végül eljátssza a házat. Tehát teljesenpasszív, csak az emlékeiben él, azt tudja „szem-beszegezni" a kamion valóságával.

Ez az első rész a „legtolnaiasabb", itt vannakTolnai jellegzetes toposzai, a libák, a tenger, azazúr; itt minden mondatról, minden mozzanatrólérdemes lenne beszélni. „Úgy viszonyulok a ten-gerhez például, mint azelőtt. Sőt szebben izziknekem, mint ahogy az elérhetetlen, elveszettdolgok izzanak. Megszépülnek" - mondja TolnaiOttó az említett interjúban.

Érdemes lenne például arról is, hogy a Mama

Tolnai Ottó: Könyökkanyar. Zalaegerszeg, pró-ba-előadás (Szakony Attila felvételei)

szobája teljes egészében kulisszákból áll, kis pa-ravánokból, azúr tapétaajtóból, tehát ez, a lakókvilága, ha értékeiben közelebb áll is hozzánk, ke-vésbé valóságos világ, mint majd a jövevényeké.

Megjelennek, illetve szóba kerülnek a Wil-helm-dalok, a kiváló Tolnai-kötet szereplői, Gal-lérka, Hullala Julcsa, maga a félnótás Wili, s atenger, illetve Eleonóra kapcsán maga Tolnai isszóba kerül, mint rezge és kerge költő.

Hogy mennyire nem csak arról van szó, hogyfeljön a Balkán, és fölzabál egy fejlettebb kultú-rát, azt tán a darab „földrajza" bizonyítja. Az elsőjelenetben kiderül, hogy a Bácskában vagyunk,gyaníthatóan Ó-Kanizsán. A második részbenelhangzik, hogy a cincár Öregasszony a SofőrrelNápolyban és Konstantinápolyban is találkozott.Gyaníthatjuk tehát, hogy a medvetáncoltatóknem egyszeri és alkalmi utasok? De ez csak föl-tételezés.

A második részben a Fiatalasszony - lehet,hogy a baleset kábulatában - nem tudja, holvannak: „Hol vagyunk? Átjöttünk már Trieszten?Mennyi van még Szkopjéig? Elhagytuk márNist?" Úgy véli, lefelé tartanak a Balkánra. A rá-dió is arról beszél, hogy az ó-kanizsai téglagyár-

ból kellett volna adományokat szállítani akopaoniki falvaknak, vagyis lefelé, Koszovóba.Az Öregasszony Uppsalál és Koppenhágátemlegeti, ahol azt álmodta. csak hattyúprémmelbajlódik ezek után. Lux Görögországból megyGörögországba. A Sofőr később azt kérdezi,hogy Törökországból jövünk vagy Törökországbamegyünk? A cincárok egy kicsit törökök, egykicsit bolgárok, egy kicsit görögök, de igazábólcigányok, a Titkár a végén azt mondja róluk,hogy „felettébb dinamikusak, ide-oda hömpö-lyögnek ezen a félszigeten". Vagyis: ide-odavándorlás van, nem az iránya, hanem a kimene-tele világos, nem kétséges, hogy melyik kultúralesz a győztes. De a darabban ez nemmenekült-ügy!

Kérdés: nem izgalmasabb, vitálisabb-e ez adélies, balkáni kultúra, mint az, amit az anya éslánya házában talál? Éppolyan érvényes a kultú-ra: az Öregasszony törökkávét főzni, baklavátcsinálni tanítja a Kurvácskát, hárfáznak, medvéttáncoltatnak. Akár még együtt is tudnának élni...

Furcsa, hogy az egész darab a félelemrőlszól, arról, hogy valaminek vége van, miközbenalig jelenik meg benne a félelem. A betolakodóktán ellenszenves, de nem gyűlöletkeltő figurák.A félelmet az kelti, hogy mindez valóbanmegtörténhet, rem pedig az, ahogyan történik,mert eléggé kedélyesen történik, erőszaknélkül:

sö

Aémjv

scö

vm„smatőbeskHn

á

RadmlemleuGsSgtgfnkb

NYÍLT FÓRUM - TOLNAI

e a Mama, se Eleonóra nem tiltakozik: vagyrül, vagy hagyja magát sodortatni.Különösen furcsa a Mama „színeváltozása".korábban finom, álmaiban és képzelgéseiben

lő Mama úgy beszél és viselkedik, mint egyarkotányosnő, végül az „itta piros"-játékon el-

átssza a házat. Ezek az utolsó jelenetek már rö-idek és kapkodóak.Persze a jövevények azért lassan és kedélye-

en kirabolják a házat. Tán nem is kirabolják,sak elveszik. El se veszik, evidencia, hogy azvék. Ők lesznek otthon.Teljes abszurddá, szatírává a hatodik résztől

álik a darab, a Polgármester és a Titkáregjelenésével, s a lidérces mondattal:

Szépen elhelyezkedtetek...", s hogy erre senkiemmit se szól, mit is lehetne post festa, mostár minden lehet. Nem is történt semmi. Semmigresszió. Egyszerűen a jövevények vannaköbben, a Polgármester fogadja és legitimáljaket. Az egész darab a Medve Apollóváorotválásáról szól, a zárókép csak megjelenítizt. A jövevények élik a maguk életét, kultúráját,

egy idő múlva ki emlékszik rá, hogyan isezdődött a történet. Ez a legfélelmetesebb.ogy magában a darabban egy szem tragédiaincs. És a dolog mégis „csicsog a vértől".Azt hiszem, külön érdemes beszélni a Tolnai

ltal elképzelt látványról, színpadképről. A szö-

ADNÓTI SÁNDOR Kiindulási pontom:darab „történik Weimarban 1933 telén"; Hitler

emokratikus úton átvette a hatalmat, pártjaegnyerte a választásokat, őt kancellárrá vá-

asztották. Weimarban a darab fikciója szerintgy színházi együttes Sokrates (a szerző írás-ódja) haláláról szóló darabot ad elő, amely po-

itikai támadásokat, pert von magára. Az utolsólőadás után vagyunk, legördül a függöny, eztán kezdődik a játék. Szereplői: Martin von D.., a weimari egyetem professzora, hatvanéves,mint kiderül, a mű főszereplőjének, Bögölynek,okratesnek, azaz egy Gustav nevű színésznekyerekkori barátja, szellemi szövetségese és úti-ársa egy görög utazáson; maga Sokrates, a Bö-öly, Gustav; a felesége, Klara, aki Martinnak, ailozófusnak, a weimari egyetem másnap ki-evezendő és a másnapi beiktatási beszédéreészülő rektorának a húga, tehát a két egykoriarát egyben sógor is. Azután Klari, Xan-

veg láttat, lefest, megérzékít tengert, hajnalt,múltat, olajfestményt, mindent. Fantasztikuskép, „találmány", ahogyan a második részben azÖregasszony elsüllyed, és fuldoklik a búzában, afinom bácskai búzában, „elnyeli a homok". Aztána tengerihalmok a szobában. A Medve, ahogy alibával átszalad a színen. Lux öltözéke; aztán,ahogy egy lezuhant lécen fölszalad a padlásra.Közbevetőleg: gyönyörű az emberforma kaptár,aminek a köldökén csorog a méz. S hogy mind-az, ami csak lehet, meg is jelenjen, arra igencsakszükség van. A rendezői vízióra tehát.

Az aranyszárnyú angyalkák füzére a padlás-ról... A színpad, sejthetően, tényleg valami cso-dálatos egzotikus szőnyeg, mely már ismétfölrepült (persze „csicsog a vértől", de vér nemlát-szik, ettől félelmetes az egész). Eleonóra,hátán a kékkőoldatos rézpermetezővel.

Néha az az érzésem, hogy Tolnai érzékletestárgyai, látványai maguk és magukban is elvin-nének egy előadást. A hatodik rész medvetán-coltatása vagy a késdobálás például, vagy ahetedik rész „itta piros"-játéka, mely szavaknélkül is elmond mindent, amikor a sunyi,kisszerű gyufaskatulya-játék betölti a színpadot.Végül pedig a medveborotválás igazi,fantasztikus zárókép, a civilizálás groteszk,félelmetes aktusa.

S talán nemis a Medvétől és táncoltatóitól, ha-nem a Borbélytól, Polgármestertől, Titkártól -talán magunktól kell igazán félnünk.

tippe, aki a darabban Sokrates feleségétjátssza, egyébként Martin huszonöt éves lánya,aki apját már régen elhagyta, nagynénjéhez ésGustavhoz költözött, színésznek állt. S végülnégy férfi-színész, akik Phaidon, Kriton, Kalliklesés Lükon szerepét játsszák a darabbelidarabban. Négy különböző karakter, közülükvilágosan látható Simon alakja: zsidóértelmiségi és Klari jegyese; Ludwig Martintanítványa volt, majd elhagyta az egyetemet,hogy Gustav-Sokrates színésze legyen;Joachim sportoló, egy sportversenyen lát-jameg és szemeli ki egy szerep eljátszásáraGustav; valamint Robert, akiről többszöri olva-sás után is csak sejtem, hogy figurája mireszolgál és miről szól. És végül az utolsó szereplő,Sara Braun súgó, kellékes, mindenes, húsz évkörüli lány, a lelkes színházszeretet, naivügybuzgóság képviselője.

Bonyolult képlet ez; az eligazodást segíti, havilágosan látjuk, hogy Sokrates személye az,

aki mindenkit összeköt; nemcsak a történet, aszüzsé alapján - mint vezető színész, minta tár-sulat vezetője, mint a darabbeli darab főszerep-lője -, hanem mert ő az, aki valamilyen bonyolultés szenvedélyes viszonyban van mindenkivelvagy majdnem mindenkivel a szereplők közül.Említettem már ifjúkori szenvedélyes barátságáta filozófussal; az ő húgát veszi el, aki harmincéviházasság után is szenvedélyes és a saját sze-mélyét tökéletesen kikapcsoló szerelemmel ve-szi körül Gustavot; kiderül az is, hogy Martin lá-nya, Klari is szerelmes Sokratesbe; sőt az is,hogy Ludwig, a filozófustanonc is szerelmesSokratesbe; és Joachim is csábítás tárgya; SaraBraun is szerelmes belé, gyermeket vár tőle.

A dráma legfőbb történése, hogy Martin ésGustav-Sokrates hosszú idő után először talál-koznak, és vitájukban ez a találkozás az igazságpillanatává válik. A vita hátterében a közönségzajong, nem akarja elhagyni a színház körüli te-ret, jelenléte a darab folyamán egyre fenyege-tőbbé válik, véres jelenetekre kerül sor, a színé-szek közül egyik-másik kimegy, megverve jönvissza. Nos, ebben a Martin és Gustav közti vitá-ban derül fény azon viszonyokra, melyeknek aközéppontjában Sokrates áll. Aki - az eredetiSzókratész kultúrtörténeti funkciójának is meg-felelően - szellemi erotikus viszonyban van atöbbi szereplővel, s közülük többel testi, érzékierotikus viszonyban is. Martin esetében az ifjú-kori barátságot, a szellemi erószt egy távoli érzé-ki erotika is színezi. Két szereplő nincs benne eb-ben az erotikus vonzásban, az egyik Simon, akiKlariba szerelmes, a másik pedig Robert, a leg-nehezebben érthető figura, mert mintha különállna ebben az erotikus kapcsolatrendszerben.Én úgy fogom fel, hogy ő az a moralista figura,akit kevésbé a szellem vagy a test erotikája, in-kább az igazság, Sokrates athéni és weimari pe-reinek az igazsága foglalkoztat. S noha nem töltibe a rezonőr klasszikus szerepkörét, mégis egy-fajta moralista rezonőr ő - ha jól értem.

Tehát egy nagyon bonyolult szellemi és testierotikus kapcsolatrendszer bontakozik ki előt-tünk, amely a Nagy András munkásságában jólismert, izzó és mindig kissé túl izzó szövegbenjelenik meg. Dramaturgiai szempontból - s ez aszínrevitelnél problémát fog jelenteni - ezek állójelenetek, a színészek állnak a két rész alatt, anagy és bonyolult viszonyok deklamatorikusanbontakoznak ki.

A darabban működő kettős erotika mögött fi-lozófiai politika van, mérhetetlen mennyiségű fi-lozófiai utalás. Ezek a filozófiai-filozófiatörténetivonatkozások természetesen feltárhatók, vagyisnem kerüli el figyelmünket az a fontos névazo-nosság, hogy a weimari egyetem jövendő rekto-rának keresztneve azonos egy ebben az időben -ha nem is Weimarban - rektorkodó filozófuséval,Martin Heideggerével. Martin szövegei-

RADNÓTI SÁNDOR-MÁRTON LÁSZLÓ

DIALÓGUS A BÖGÖLYRŐL