Judith ArnoldSátrak a tisztáson

Bianca 043Eredeti cím. Opposing Camps 1988Megjelent: 1994. 08. 09.

Rebecca vidám, örömteli életről álmodik, és a nagy szerelemről - ezt pedig soha nem találná meg a vőlegénye oldalán. Ezért elhatározza, hogy felbontja az eljegyzését, és egész nyárra egy lány táborban vállal munkát. A szomszédos fiútáborban kieszelt csínyekkel s mindenekelőtt a jó humorú Daniel Macklinnel azonban nem számol. Nem feltételezi a jóképű táborvezetőről, hogy komoly is tud lenni, pedig Daniel nagyon is komolyan veszi a kapcsolatukat...

1. FEJEZETA kenu szinte hangtalanul siklott a sötét fenyvesekkel szegélyezett Silver Lake nyugodt vizén. A

csendet csak néha-néha törte meg az evező halk csobbanása. Az éjszakai égbolton ragyogtak a csillagok, a holdsarló ezüstös fénye keskeny csíkot vetett a tó sima felszínére.

Daniel Macklin elégedett pillantást vetett a kenu fenekén heverő fekete csipke alsóneműre, a feltekert kötélre meg egy összehajtott műanyagdarabra, és elvigyorodott.

A tó nyugati partján már ki tudta venni a lányok csónakkikötőjének körvonalait, s a homokos part vonalát követve, a Chippewa tábor északi vége felé evezett. Szerette, ha a tó egyedül az övé volt, ha a víztükör némán és sötéten terült el előtte. Néhány óra múlva a Chippewa tábor lányai és az ő fiai a Mohawk táborból zajongva elözönlik majd a tó környékét, s attól fogva két hónapra vége a nyugalomnak.

A homlokpánt ellenére a szél minduntalan Dan arcába fújta hosszúra nőtt haját. - Macklin május eleje óta nem járt fodrásznál. Ősrégi, agyonmosott farmerjában, zöld pólójában, melyen nagy, fehér betűkkel virított a Mohawk tábor felirat, akár a hatvanas évek egyik hippi bandájából is jöhetett volna.

Erőteljes mozdulattal a part felé kormányozta a kenut. Barátjának, Chucknak a kunyhója az üdülőtábortól kissé távolabb, egy félreeső tisztáson állt. Dan kifejezetten örült ennek, mert igencsak kellemetlenül érintette volna, ha rajtakapják, amint ott ólálkodik.

A kavicsok csikorgó hangot adtak, amikor a kenu megfeneklett. Dan tornacipőben kigázolt a sekély vízből. Miután kihúzta a kenut a szárazra, megállt egy percre és fülelt. Semmi sem moccant ezen a pirkadat előtti órán. Elvétve ugyan felhangzott egy-egy tücsök ciripelése, de még a víz csobogása is tompábbnak tetszett. Chuck kunyhójából egy hang sem hallatszott, s a személyzeti szállásokon is csend honolt.

Valóságos szertartássá vált Dan és Chuck közt, hogy a tábornyitás előtti napon a legőrültebb ötletekkel múlják felül egymást. A két táborvezető - munkatársaikkal egyetemben - rendszerint már három nappal korábban megérkezett, hogy megtegyék a szükséges előkészületeket. Mivel azonban e három nap

folyamán több dolguk akadt, mint a következő hét héten, megegyeztek, hogy ebben a zűrös időszakban nem találkoznak. Kivéve ezt az első hajnalt.

Tavaly Chuck húzta be a csőbe Dant, most azonban úgy tűnt, Macklin lepipálja a barátját. Kivette a kellékeket a kenuból, és fellopakodott az ösvényen. A kunyhó nyitott ablakaiban a függönyök lágyan lebegtek a szúnyoghálón keresztül beáramló könnyű szélben.

A Mohawk tábor vezetője serényen munkához látott a bozót rejtekében. A magával hozott kötelet kifeszítette két fa közé, s néhány perc múlva ott himbálózott a levegőben egy életnagyságú, felfújható műanyag baba. Két karja kitárva, gumitestén fekete csipke alsónemű, nyakában tábla: Épphogy túléltem a Chippewa tábort.

Macklin roppant elégedett volt a művével, és gyorsan vissza akart osonni a kenujához, de már néhány lépés után földbe gyökerezett a lába. Az ösvény közepén egy borz ült, és gombszemével mereven bámult rá.

A piszok! - bosszankodott magában Dan. Ha letér az ösvényről, zajt üt a csalitban, és észrevehetik, ha pedig megközelíti a borzot, az biztosan megijed, és lespricceli bűzös váladékával. Lassan mégis lépett egyet a borz felé. Az állat nem moccant, csak az orra remegett.

Bárcsak lenne nálam valami ennivaló! Akkor lecsalogathatnám ezt a dögöt az ösvényről, - gondolta. Chucknak biztosan van valami rágcsálnivalója, szívesen nassol. Csak be kell lopózni a kunyhóba, fölkapni egy zacskó chipset, majd csendben eltűnni.

Körülnézett. Fölvett a földről egy makkot, és a borzhoz vágta. Az állat orra erre megmerevedett, viszont gyanúsan mozgatni kezdte a farkát.

Dan fojtottan káromkodott, aztán halkan visszafordult, és lábujjhegyen a kunyhóhoz lopakodott. Óvatosan megfogta az ajtógombot, és megpróbálta elfordítani. Az ajtó zárva volt.

A halk nesz megriasztotta a borzot, és az állat egy ugrással eltűnt a fák közt. Az ajtógomb keltette zörej azonban sajnos nem csak a borzot ijesztette meg.

- Ki van ott? - hallatszott egy női hang a kunyhó belsejéből.A fiatal férfi erre átrohant a tisztáson. Csak rejteke biztonságában tudatosult benne a tény, hogy amit

az imént hallott, az nem Chuck DeVore hangja volt.Egy nő van a barátjánál! Egy nőnemű lény, aki semmi esetre sem lehet Chuck felesége.Bár Irene minden nyáron feljött néhányszor Long Islandről, hogy meglátogassa a férjét, soha nem

éjszakázott volna kígyók, pókok, borzok és egyéb szörnyetegek közt, melyek szép számban fordultak elő a Catskill-hegységnek ezen a részén. Meglehet, hogy ami az alsóbbrendű élőlényeket illeti, az asszony talán finnyás volt kissé, de ez Chuckot egyáltalán nem zavarta. DeVore rajongott a feleségéért, és egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy dicsekedjék boldog házasságban töltött tizenhat évével, továbbá csípős megjegyzéseket tegyen Dan agglegényéletére vonatkozóan.

Akkor mit keres egy nő hajnali fél ötkor Chuck szállásán?A kunyhóban fény gyulladt, és félrehúzták az egyik függönyt.Egy nő állt az ablaknál, ehhez nem férhetett kétség.- Ki van ott? - kérdezte ismét.Daniel már azt is elég furcsának tartotta, hogy Chuck egy nővel szórakozik a kunyhójában, de azt

végképp nem értette, hogy DeVore miért a barátnőjét küldi a csatamezőre maga helyett.- Jöjjön elő! - követelte a nő. - Tudom, hogy kint van. Hallottam magát. Talán viccesnek találja, hogy

hajnalban itt ólálkodik? Amennyiben a személyzethez tartozik, vegye olybá, hogy ki van rúgva!Macklinnek akarata ellenére mosolyra húzódott a szája. Chuck igencsak tüzes teremtést talált ehhez a

kis félrelépéshez. A hölgy a jelekből ítélve nemcsak tüzes, hanem feltűnően csinos is. Bár nem lehetett kivenni az arcát, a világos háttér előtt kirajzolódó, figyelemre méltó domborulatait azonban annál inkább.

A nő felfedezhette a felfújt babát, mert egy dühös kiáltással eltűnt az ablakból, majd néhány másodperc múlva feltépte a kunyhó ajtaját, és kirontott a tisztásra. Fürdőköpenyben, zseblámpájával vadul hadonászva a babához vágtatott, és tetőtől talpig szemrevételezte. A megjegyzés, mely eközben elhagyta a száját, a legkevésbé sem illett egy finom hölgyhöz.

Dan továbbra is egy fatörzs fedezékéből tanulmányozta a nőt. Bár a fürdőköpeny eltakarta az alakját, a frottíranyag alól kilátszó vádlija formás volt, lába kicsi és keskeny. Arcát, melyet telt ajka, egyenes orra és kifejező szeme nagyon csinossá tettek, szőke haj keretezte.

El kell ismerni, jól néz ki. Csak, sajnos, egy szikrányi humorérzék sem szorult belé.Nem tudott volna Chuck olyasvalakit találni, aki képes nevetni egy tréfán?

- Hol van? - kiáltotta a nő harciasan, miközben zseblámpájával körülvilágított. - Bújjon elő! Vagy talán fél a nőktől? Ez a baja? Csak a felfújható babákkal ilyen nagy legény?

Macklin ezt már nem hagyhatta szó nélkül. Felegyenesedett, és kilépett a tisztásra.- Nyugodjon meg! - mondta.A nő hátrált egy lépést. Egyik kezével összefogta magán a fürdőköpenyt, másik kezével

zseblámpájának fénysugarát a közel két méter magas idegenre irányította, aki behatolt a felségterületére.- Maga kicsoda? - Hangjában harag csengett és félelem, de kíváncsiság is.- A nevem Daniel Macklin. Chuck nem beszélt magának rólam? - Dan a kunyhó nyitott ajtajára

pillantott. - Egyáltalán hol van az a gazember?A nő zseblámpájával egyenesen a férfi arcába világított, akit az éles fény elvakított, s dühösen próbált

kitérni a fénysugár elől.- Mr. DeVore nincs itt.- Hol van?- Otthon.- Hogyhogy otthon? Holnap van a tábornyitás!- Szívrohama volt.- Tessék? - Dan tagjait jeges rémület járta át. - Hogy lehet az, hogy erről senki sem szólt nekem?- Kicsoda maga? - kérdezte a nő újból. Most Dan mellkasára irányította a fénycsóvát, és elolvasta a

pólóján lévő feliratot.- Épp az előbb mondtam - felelte türelmetlenül a fiatal férfi. - Daniel Macklin vagyok, a Mohawk tábor

vezetője. - Hirtelen szédülni kezdett, s leült egy kőre.Chucknak szívrohama volt! Felfoghatatlan. - Mikor történt? - kérdezte végül.- Két hete - válaszolta a nő, s végre leengedte a zseblámpát.- Kórházban van?- Nem, már otthon. Ahogy tudom, nem volt súlyos. A körülményekhez képest egész jól van, de

kímélnie kell magát.A kunyhó ablakaiból kiszűrődő fény a nő arcára esett. Most, hogy Dan tisztábban kivehette a vonásait,

látta, hogy nem egyszerűen csinos, hanem egyenesen szép. A szeme talán világosszürke, az álla bájosan kerekded. Más körülmények között Macklin bizonyára megpróbált volna többet megtudni róla, sőt talán ki is kezdett volna vele. Ebben a helyzetben azonban ez eszébe sem jutott.

- Szóval két héttel ezelőtt történt?- Igen. Mr. Birnbaum szerint már majdnem teljesen meggyógyult. - Artie Birnbaum a Chippewa tábor

tulajdonosa volt.- Akkor idén maga vette át a Chippewa tábor vezetését?- Pontosan.- Hát ha így van, akkor meg kell ismerkednünk egymással.- Ebben nem vagyok olyan biztos - dünnyögte a nő, miközben ismét rávilágított a fekete csipke

alsóneműben kacérkodó babára.Dan tudta, hogy magyarázattal tartozik, s nevetve a kezét nyújtotta.- Daniel Macklin - mutatkozott be, immár harmadszor. - Chuck és én négy éve jó barátok vagyunk.

Minden évben megtréfáljuk egymást a vakáció elején. Tavaly ő került ki győztesen, hát idén rajtam volt a sor.

A nő megvetően összeszorította az ajkát.- Még szerencse, hogy Mr. DeVore nem volt itt. Amikor az előbb az ajtónál szöszmötölt, kis híján én

is szívrohamot kaptam. Ugyan már! - gondolta Dan. Chuck aztán nem ijedt volna meg! Halálra nevette volna magát, aztán

behívott volna egy sörre.Beteg barátjának említése kijózanította. Hiszen Chuck még csak negyvenöt éves! Nem tudta

elképzelni, hogy a szívroham után DeVore sápadtan, legyengülten lábadozik otthon.Némán a babához ment, leoldotta a kötélről, és kiengedte belőle a levegőt. Kezdett az idegeire menni a

csinos kolléganő, aki rosszalló arckifejezéssel figyelte a ténykedését. Bárcsak belőle is ki lehetne engedni a levegőt!

- Augusztus végéig szomszédok leszünk - mondta kimért udvariassággal. - Talán el kellene árulnia a nevét. Máskülönben kissé körülményesen tudjuk megszervezni a két tábor közös rendezvényeit.

- Rebecca Pruitt - mondta kurtán és bizalmatlanul a nő.- Örvendek - felelte Macklin, és közben azon igyekezett, hogy lehetőleg semleges hangot üssön meg. -

Nem tudom, mennyire tájékozott arról, hogyan mennek itt a dolgok.- Egyvalamiben biztos vagyok. A Chippewa tábor vezetőjeként én fogom megszabni, hogyan

menjenek itt a dolgok. Kiváló munkatársaim vannak. Tőlük mindent megtudhatok, amit tudnom kell. Hogy maga odaát mit csinál, ahhoz semmi közöm.

Dan megpróbálta kitalálni, mi lehet a foglalkozása Rebeccának. Milyen környezetből jött? Hogyan lehet ennyire híján a humorérzéknek, és miért ilyen merev?

- Annyit mindenesetre tudnia kell - bocsátotta előre, miközben összeszedte a holmiját -, hogy ebben a táborban humorral jóval többet ér el, mint ezzel az észveszejtő komolysággal. Jó éjszakát, Miss Pruitt! - Leereszkedően rámosolygott a kolléganőre, majd megfordult és a keskeny ösvényen leballagott a partra, ahol a kenuját hagyta.

Útközben megállapította magában, hogy ő nyerte az első kört, továbbá hogy Rebecca Pruitt hirtelen természetű, indulatos ifjú hölgy, akinek valószínűleg fogalma sincs a táborvezetésről, és ez bizonytalanná teszi. Hát, legrosszabb esetben magányosan tölti majd a nyarat, és nagyon hiányolni fogja öreg cimboráját, Chuckot.

Ahogy azonban kenuját ellökte a parttól, valami baljós belső hang azt súgta neki, hogy a legrosszabb eset ennél jóval rosszabbul is festhet. Ne adj isten, beleszerethet a Chippewa tábor új vezetőjébe, és egész nyáron azon törheti a fejét, hogyan férkőzhessen a közelébe... S ha nincs szerencséje, egymás után kapja majd Rebeccától a kosarakat. Ez átkozottul rossz lenne.

El kell végre aludnom, - gondolta Rebecca. Nehéz nap vár rám. Reggel százötven süldőlány fog bezúdulni a táborba. Nyugalomra van szükségem, méghozzá a lehető legsürgősebben, hogy erőt gyűjtsek a holnapi naphoz. De hát hogyan aludjak el, amikor a gondolataim szünet nélkül Daniel Macklin körül keringenek?

Micsoda elviselhetetlen alak! Hajnali fél ötkor itt ólálkodik a kunyhó körül - egyszerűen hihetetlen! És az az undorító baba abban a gusztustalan alsóneműben! Ez a Daniel Macklin minden kétséget kizáróan közveszélyes őrült.

De ha ennyire visszataszítónak találja, akkor miért gondol állandóan a szemére, kifürkészhetetlen tekintetére? Miért nem tudja kitörölni az emlékezetéből lenőtt barna haját, széles mellkasát, izmos karját és keskeny csípőjét, szögletes állát és a sötétség dacára csillogó szemét?

Ilyen kifejező szempárt talán még nem is látott. Vidámságot és haragot olvasott ki belőle, és őszinte aggodalmat, amikor a kolléga értesült a barátja betegségéről. Vajon megvetés tükröződött a pillantásában, amikor ránézett? Vagy vágy? Vagy a kettő elegye?

Ne gondolj most erre! - parancsolta magának. Ha Macklin lenéz, az neked csak jó lehet. Ha pedig kíván, akkor melléfogott.

Rebeccának jó oka volt rá, hogy elfogadja a tábor tulajdonosának, Artie Birnbaumnak az ajánlatát. Artie lánya a Claremont iskolába járt, ahol ő nevelőtanárként dolgozott. Miután a férfi értesült Chuck DeVore szívrohamáról, betelefonált az iskolába, és megkérte az igazgatónőt, hogy ajánljon valakit táborvezetőnek. Az igazgatónő Rebeccát javasolta, aki tökéletesen megfelelt erre a feladatra. Nemcsak hogy a diákok megbízottja volt a Claremont leányiskolában, osztálykirándulásokat is vezetett már Maine-be és Észak-Carolinába. Értett a gyerekekhez, és tudta, hogyan kell megszervezni egy sátortábort.

Artie ajánlata nem is jöhetett volna jobbkor. Rebeccának ugyanis a lehető legsürgősebb szüksége volt arra, hogy kissé eltávolodjon eddigi életétől. El akart menni egy időre a városból, el a családjától, és el Wallace-tól. Kellő távolságban végig akarta gondolni, helyesen döntött-e, amikor felbontotta az eljegyzését.

Wallace jó családból származott, kedves volt, művelt, okos és sikeres, így a Pruitt szülők szemében a tökéletes férj minden adottságát egyesítette magában. Azonkívül Rebecca a maga huszonkilenc évével a legjobb úton haladt afelé, hogy átlépje azt a bizonyos határt, ami után már vénkisasszonynak nevezhetik. Továbbá Wallace azt állította, hogy szereti őt. Mindössze néhány lényegtelen apróságon kívánt volna változtatni: például a menyasszonya természetszeretetén, a kirándulások és a sátorozás iránti rajongásán, a függetlenségén, a makacsságán, a becsvágyán, valamint azon a kellemetlen szokásán, hogy tiltakozik minden neki nem tetsző dolog ellen.

Rebecca őszintén igyekezett megfelelni a szülei és a vőlegénye elképzeléseinek, de próbálkozásait nem koronázta siker. Végül felbontotta az eljegyzést, és a hegyekbe menekült.

És mit ért el mindezzel? Most azon kell törnie a fejét, hogyan boldoguljon egy pimasz fickóval, aki roppant szórakoztatónak találja az életnagyságú, anatómiailag tökéletesen élethű gumibábokat.

Holnap telefonálok Chuck DeVore-nak, határozta el, és felrázta a párnáját. Hiszen az elődje önként felajánlotta a segítségét. Bármikor felhívhat, Rebecca - biztatta.

Talán Chuck majd ellátja jó tanáccsal, megmondja, hogyan vészelje át épségben a nyarat, amikor a Silver Lake partján egy lehetetlen, de elviselhetetlenül vonzó őrült garázdálkodik...

2. FEJEZETDélelőtt felbolydult a tábor. Megérkeztek a hátizsákokkal, elemózsiával és kabalaállatkákkal

megrakott lányok, és éppen elfoglalták szállásukat.Rebecca a nyitott ablakon át figyelte a tábor területén uralkodó nyüzsgést. Csak miután százötven

kezet megrázott, és százötvenszer elismételte, hogy isten hozott a Chippewa táborban, akkor tudott visszavonulni az irodájába, hogy felhívja Chuck DeVore-t.

- Tegnap éjjel átjött ide egy humorzsák a Mohawk táborból, egy bizonyos Daniel Macklin, és vette magának a bátorságot, hogy meglehetősen ízetlen módon megtréfáljon - panaszolta neki. - Megmagyarázná, mit jelentsen ez?

DeVore jót nevetett.- Amennyiben Dan tréfát űzött magával, azt javasolnám, hogy fizesse vissza neki ugyanabban a

pénznemben.- Miért? Miféle játék folyik itt? - Először talán el kellene mesélnem magának, valamit Danielről.A lány elégedetten elmosolyodott. Éppen ezt akarta: minél többet megtudni Daniel Macklinről.- Danny néha pajkos egy kicsit - magyarázta Chuck. - De nagyszerű fickó. Bármit tett is tegnap éjjel,

az biztosan nem magának szólt, hanem nekem. Ne vegye olyan komolyan! Nyár van. Szórakozzon maga is Daniellel!

Rebecca tudta, mit ért ezen Chuck: hogy eszeljen ki ő is a tegnapihoz hasonló tréfákat.Felrémlett előtte Dan elbűvölő szeme, atlétatermete, kócos haja és érzéki ajka. Eszébe jutott az ostoba

tréfája, majd a rémület, ami a barátja betegségének hírére kiült az arcára. Aztán arra gondolt, milyen érzés volt, amikor Macklin tekintete megpihent az ő meztelen lábán, nyakán és száján.

Nem, ő nem fog vele szórakozni. Íígy nem. Semmi esetre sem. És ami a tréfákat illeti... Nos, ha mindenképp szükséges, hát ő is ki tud eszelni olyan csínyeket, mint a kolléga. Ha az efféle bolondságok hozzátartoznak a tábori élethez, akkor benne lesz a játékban.

- Mit tud még mesélni róla, Chuck? - kérdezte. Közben megpróbálta bebeszélni magának, hogy érdeklődése nem Dan Macklin személyének szól. Ha többet akar megtudni róla, annak csupán az az oka, hogy ezáltal javíthatja az esélyeit, és így a visszavágón lepipálhatja a kollégát.

- Dan angoltanár. Pleasant Valleyben, New York egyik külvárosában tanít, egy középiskolában. Szereti a gyerekeket. Már ezerszer mondtam neki, hogy végre meg kellene nősülnie és a saját gyerekeit kellene nevelnie. De mindannyiszor ugyanazt válaszolja: fel kell nőnie, mielőtt családot alapít.

Ahogy elnézem, az még évtizedekig eltarthat, - gondolta Rebecca.- A pizza és a sör ünnepi menü a számára. Leginkább az ízlik neki, amit saját maga süthet meg a

tábortűzön. Nincs még egy ember, aki annyira értene a sátorozáshoz, mint ő. Úszásban úgyszintén verhetetlen. Alig egy óra alatt átúszik a Mohawktól a Chippewába és vissza. A hawkok rajonganak érte.

- Kik azok a hawkok?- Így nevezik magukat a Mohawk táborbeli fiúk.- Vagy úgy. - Rebecca megvetően elhúzta a száját. Sólymok, - gondolta. Micsoda nagyképűség! - A

Chippewa táborbeli lányoknak is van ilyen gúnynevük? - érdeklődött.- Dan chippiknek nevezi őket - világosította fel Chuck készségesen.- Verebek! Hát ezen nincs mit csodálkozni.- Dan tényleg remek fickó - bizonygatta DeVore. - Ismerje csak meg jobban, meglátja, milyen

szórakoztató társaság!Szórakozás Daniel Macklinnel... Miért tolul agyába erre a gondolatra valami merőben másfajta kép?

Rebeccának szerencsére nem maradt ideje arra, hogy tovább tépelődjön, mert kopogtak az ajtón, s Maggie Tyrell lépett be az irodába.

Az egyetemista Maggie, aki középiskolás korában sok nyarat töltött a táborban, ezen a nyáron Rebecca jobbkezeként tevékenykedett.

- Szükség lenne magára a vízparton, amennyiben ráér - mondta.Rebecca bólintott.- Chuck - szólt bele a telefonba -, be kell fejeznem. Most már csak arra válaszoljon, hogy érzi magát!- Unatkozom.- Az jó jel. Hamarosan újra felhívom.- Rendben. Viselje gondját az én kis táboromnak!- Ebben biztos lehet. Nem kell aggódnia.- És törődjön Dannyvel is!- Így lesz. Ezt megígérem.

Mivel Chuck telefonja foglaltat jelzett, Dan letette a kagylót. Mindkét kezével beletúrt kócos hajába, majd mutatóujjával dobolni kezdett az íróasztalon, aztán újra tárcsázott. Chuck vonala még mindig foglalt volt.

A nyitva hagyott ajtóban feltűnt az egyik nevelő egy tizennégy év körüli langaléta fiúval.Dan azonnal elhessegette a tó túlsó partján működő tábor csinos vezetőnője körül keringő gondolatait,

hogy minden figyelmét a fiúnak szentelhesse. Barátságosan rámosolygott.- Szervusz! Na lássuk csak, mi a gond ezzel a fiatalemberrel!- Ő Adam Kember - magyarázta Pete, a nevelő. - Adam egy kis fejtörést okoz nekünk.- Nem maradok itt. Hazamegyek - közölte a kamasz.Dan türelmes fejbólintással vette tudomásul a bejelentést. Fürkészve pillantott a fiúra, aki sem

idegesnek vagy zavartnak, sem pedig dacosnak nem hatott.- Természetesen - mondta nyugodtan. - Mégpedig augusztus 28-án.- Nem - felelte Adam legalább ilyen nyugodtan. - Most.- Alig hiszem, hogy ez lehetséges volna, Adam - jelentette ki határozottan Macklin.- A szülei már elutaztak - vetette közbe a nevelő.- A szüleid biztosan azt akarják, hogy itt maradj - mondta Dan.- Na és? Akkor is hazamegyek - makacskodott a fiú.Macklin összenézett Pete-tel, aki beletörődve vállat vont.- Azt javaslom, mondd el, mi az, ami zavar téged itt! - fordult Daniel ismét a gyerekhez.- Rühellem ezt a tábort.- Nos, ez valóban világos beszéd... Szeretsz úszni, Adam? És mit szólsz az evezéshez, vagy a

csónakázáshoz?- Az öregeim egy klassz jachtklubban nyaralnak. Miért kellene korhadt ladikban körbekacsáznom ezt a

röhejes kis pocsolyát, amikor a jachtklubban remekül szórakozhatnék a pipikkel?Dan ellenállt a kísértésnek, hogy rendreutasítsa a fiút pimaszkodásáért. A Mohawk táborbeli nyaralás

nem volt olcsó mulatság, és szinte valamennyi gyerek tehetős családból érkezett.- Van tudomásod arról, hogy a röhejes kis pocsolya másik partjára százötven pipi érkezett? - kérdezett

vissza.- Igen? - Adam felvonta a szemöldökét, de azért leplezni próbálta érdeklődését.- Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a nyár folyamán kizárólag a Chippewa tábor ifjú hölgyeinek

akarjuk szentelni a figyelmünket. Mindazonáltal tudomásul vesszük a jelenlétüket, és lesz néhány közös elfoglaltságunk. Biztos vagyok benne, hogy nem is fogod olyan szörnyűnek találni ezt a nyarat itt a táborban. Maradj még egy darabig, aztán majd meglátod!

Adam töprengve kibámult az ablakon. A tó kék vize meg-megcsillant a fák között, s a gyerek nyilván megpróbálta maga elé képzelni, mi lehet a túlsó parton.

- Nem is tudom - mondta vontatottan. - Talán maradok még. Megvárom az első közös bulit.- Rendben - bólintott Dan. - Utána majd újra beszélünk.Miután Pete kiterelte a fiút, Macklin az ablak felé fordította a székét. Mint az imént Adam, most ő is

lepillantott a tóra és az ifjú hölgyekre gondolt, akik a túlsó parton bizonyára már elfoglalták a szállásukat. Főleg egy hölgy foglalkoztatta képzeletét.

Mit is mondott az előbb a fiúnak? Hogy a Mohawk tábor lakóinak eszük ágában sincs minden figyelmüket a szemközti parton nyaraló nőnemű lényeknek szentelni? Micsoda badarság!

Rebecca megragadta a krómozott létra kapaszkodóját, és felmászott a tutajszerű napozóstégre. Kitörölte a vizet a szeméből, és nedves haját kisimította az arcából.

Beesteledett, egyre sűrűbb lett a homály. A parthoz közeli tűzrakóhelyen, ahol nemrég fejeződött be a Chippewa tábor lakóinak ismerkedési estje, még vöröslöttek az izzó fahasábok, de már csak néhány nevelő és konyhás üldögélt a kialvófélben lévő tűz körül. Halkan beszélgettek.

Rebecca elnyújtózott a lágyan ringatózó tutajon. Fejét behajlított karjára fektette, és élvezte a hátát cirógató langyos esti szellőt. Most, miután ágyba dugták a lányokat, végre jutott ideje saját maga számára. Kedvére ellazulhatott és maga elé révedhetett.

Kis híján elbóbiskolt, amikor egy vidám hello felriasztotta. Daniel Macklin köszönt rá egy kenuból.A stég ugyan deréktól lefelé eltakarta Macklint, de Rebecca a sötétség ellenére többet látott belőle,

mint előző este. Önfeledten nézte Dan kedves mosolyát, erőteljes állát s finom, barna szőrszálakkal borított, izmos karját.

- Milyen volt az első napja? - érdeklődött a kolléga, miután hiába várta, hogy viszonozzák a köszönését.

Rebecca nem akart udvariatlanul viselkedni a Chuck DeVore által a világ legremekebb fickójának tartott kollégával, ugyanakkor nem látta okát, hogy túlzott szívélyességet mutasson. A mosoly, mellyel megajándékozta Danielt, igazán tartózkodóra sikerült.

- Kimerítő napom volt - foglalta össze. - Amennyiben tegnap éjjel kialhattam volna magam, valószínűleg nem lett volna ennyire fárasztó. - Sokatmondó pillantása minden kétséget kizáróan elárulta, mire céloz.

Macklin nem vette zokon a ki nem mondott szemrehányást.- Ha kedves lesz hozzám, ma éjszaka hagyom aludni - ígérte nevetve.Rebecca azonban biztos volt benne, hogy minél tovább néz a férfi csillogó szemébe, annál kevesebbet

fog aludni ma éjjel. Pillantása Dan erős kezére siklott, majd széles mellkasára.- Nem tudom elképzelni, hogy valaha is kedves akarnék lenni magához - felelte, és nyugodt hangja

tökéletesen leplezte bizonytalanságát.Dan megint csak nevetett.- Milyen a víz? - kérdezte.- Miért nem ugrik bele? Akkor megtudná.- Jó ötlet. De ahhoz előbb le kellene vetkőznöm. Mégpedig itt, a kenuban. Túlélné?- Aligha...- Akkor van jobb ötletem. Én vetkőztetem le magát.- Ennél kevesebb ruhában soha az életben nem fog látni! - közölte Rebecca harciasan. Tisztában volt

vele, hogy Dan gondolatban már régen levetkőztette.- Jobb lenne, ha éjszaka nem fürdene egyedül - jegyezte meg Macklin.- Nem vagyok egyedül, ott ül a parton néhány munkatársam.Dan a már alig parázsló tábortűz felé pillantott, összeráncolt homlokkal próbálta kivenni az egyes

alakokat.- Hé! Az ott Maggie Tyrell? Maggie! - kiáltotta vidáman, és a vízbe merítette evezőjét.A hamvadó tűz mellől fölállt egy árnyék, és elindult a víz felé.Rebecca hunyorogva kivette a sötétben Maggie körvonalait.- Dan? Daniel Macklin? - kiáltott vissza örvendezve a lány, s rohanni kezdett.Egyszerre érték el a partot. - Danny! Te őrült! Hogy vagy?Miközben túláradó örömmel összeölelkeztek, Rebeccát kellemetlen meglepetésként érte, hogy a

jelenet láttán elfogja a féltékenység.Csak nem leszel féltékeny Maggie-re? Inkább örülnöd kellene, amiért Daniel Macklin talált egy régi

barátnőt Maggie személyében, akivel ettől kezdve gátlástalanul űzheti az együgyű tréfáit. Talán akkor téged békén hagy...

Arcát a karjára fektetve, erejéhez mérten megpróbált nem odafigyelni. De a kellemesen ringatózó tutajon sem ellazulni nem tudott, sem Dan és Maggie vidám, kötözködő társalgásáról megfeledkezni. Az evező halk csobbanását is hallotta, amikor Dan visszakormányozta hozzá a kenuját.

- Micsoda meglepetés, hogy Maggie-t újra látom! - mondta Macklin, miközben belekapaszkodott a stég peremébe. - Amikor megismertem, még csak tizenhat éves csitri volt, most pedig maholnap átveszi a diplomáját. Hihetetlen, hogy múlik az idő! Ilyenkor úgy érzem, mintha már aggastyán lennék.

Ahhoz már valóban túl öreg vagy, hogy kikezdj egy egyetemista lánnyal! - vágta volna legszívesebben a tanár úr fejéhez Rebecca. Szerencsére még jókor lehiggadt, és beismerte, hogy szándékosan félreértette a helyzetet. Talán azért, mert fáradt és feszült volt, és valami különös hangulat lett úrrá rajta.

Bölcsebbnek tartotta, ha nem próbálja kitalálni, mi okozza ezt a különös hangulatot. Főleg most nem, amikor Dan annyira közel van hozzá, hogy meleg lehelete az karját csiklandozza.

- Örülök, hogy jóban van Maggie-vel - mondta az iménti nyugodt hangon, mely a legkevésbé sem árulkodott érzéseiről. - Vele majd megszervezheti a közös rendezvényeket, melyekről beszélt.

- Az első táncestre gondol? Azt a helyettesem készíti elő Maggie-vel.- Ó! Nekünk tehát egyáltalán nem kell foglalkoznunk ezekkel a dolgokkal? - Hogy ne kelljen a kolléga

szemébe néznie, Rebecca a part felé fordította a fejét, mintha felkeltette volna a figyelmét egy érdekes fa.- Természetesen minden rendezvényen részt kell vennünk.- Valóban? - ráncolta össze homlokát a lány.- Valóban. Gondoskodnunk kell a megfelelő légkörről. Chuckkal sajnos nem tudtam táncolni. Magával

viszont tudok! - vigyorodott el Macklin.- Ezt felejtse el!- Na, nehogy azt higgye, hogy ez a leghőbb vágyam! Csupán jó példával akarok elől járni a fiaimnak.- Ez esetben a rendezvényen le kell mondania a gumibabájáról.- A jó példán azt értem, hogy elejét vesszük a hawkok és a chippik közti súrlódásoknak. Tisztelettel

kell viseltetniük egymás iránt az első találkozón. Ezért meg kell mutatnunk nekik, hogy mi is tiszteljük egymást.

- Nos - szólalt meg nagy sokára Rebecca -, esetleg hajlandó lennék úgy tenni, mintha tisztelném magát.

- Fogadok, pompásan ért ahhoz, hogy becsapjon másokat.- Ezt meg hogy érti?- Ó, tudja azt maga...- Nem, nem tudom. - Bár valójában nagyon is tudta, mégis eljátszotta, hogy fogalma sincs róla, mire

akar kilyukadni a másik.Dan a biztonság kedvéért semleges magyarázatot adott.- Azt értem ezen, hogy úgy tesz, mintha nem kedvelné a tréfát. El akarja hitetni velem, hogy maga egy

két lábon járó jéghegy és hogy szikrányi örömét sem lelné abban, ha a Mohawk tábor férfias férfiaival megrecsegtethetné a táncparkettet.

- Férfias férfiak? - ismételte gúnyosan a lány. - Egy angoltanárnak igazán kerülnie kellene az efféle szóismétléseket.

- Honnan tudja, hogy angoltanár vagyok?Rebecca az ajkába harapott.- Maggie mesélte - vágta ki magát.- Valóban? - Máskülönben honnan tudnám? - vágott vissza kihívóan.- Azt majd én megmondom. Felhívta Chuck DeVore-t, és kifaggatta.- Nem faggattam ki! Egyébként a jelekből ítélve maga is beszélt vele. Különben honnan tudná, hogy

én felhívtam?- Persze hogy beszéltem vele! Érdekelt, hogy van.- Chuck pedig mellékesen megemlítette, hogy beszélt velem.- Pontosan.- Mást is elárult magának? Megmondta például, hogy menyasszony vagyok?Rebecca elérte a kívánt hatást, mert Dan először nem jutott szóhoz.- Tényleg menyasszony? - kérdezte végül tompán.- Bizony! - A lánynak ugyan nehezére esett a hazugság, de nem látott más kiutat, hogy

megszabaduljon Daniel Macklintől.- Akkor majd találkozunk az első táncesten - búcsúzott a kolléga, és ellökte a kenut a stég mellől.- Amennyiben részt veszek rajta - szólt utána hűvösen Rebecca.

3. FEJEZET- Én erre képtelen vagyok! Soha nem fogom megtanulni - mondta bánatos képpel Maggie-nek

Rebecca, miközben görcsösen figyelte Lisa Rubint, az egyik konyhalányt.A tóparton ültek, az egyik kerti asztalnál, s Lisa megpróbálta megtanítani Rebeccát egy nagyszerű

bűvészmutatványra. Egy poharat színültig megtöltött vízzel, a peremére rászorított egy kartonlapot, a poharat felfordítva az asztalra tette, majd villámgyorsan kirántotta alóla a kartont. A víz a pohárban maradt, míg csak valaki gyanútlanul fel nem emelte.

- Ha meg akarja tréfálni a hawkokat, ma este csupán el kell helyeznie az ebédlőjükben néhány ilyen poharat. Ha a fiúk a reggelinél felfordítják a poharakat, a víz kiömlik, és jól eláztatja őket - kuncogott Maggie.

Rebecca nagy levegőt vett, és óvatosan kihúzta a kartonlapot. A pohár azonban megmozdult, és a víz kifolyt.

- A mindenit! - mérgelődött Rebecca. - Már tizedszer próbáltam, de még mindig nem megy. - Reménykedve Lisára pillantott. - Nem lenne kedve ma este átmenni a lányokkal a Mohawkba?

Lisa a homlokát ráncolta.- Hát, nem is tudom...- Mennyi időre lenne szüksége, hogy végrehajtsa a tervünket? - szakította félbe gyakorlatiasan Maggie.- Először is nekem be kellene jutnom az ebédlőbe - mondta bizonytalanul a konyhalány.- Ez nem gond - nyugtatta meg Maggie. - Majd megkérem Ryan Gossenst, hogy ma este ne zárja be az

ajtót. Ryan jó barát, és egy kis tréfára mindig kapható.Rebecca kétkedve pillantott Maggie-re.- És Daniel Macklinnek sem fog elárulni semmit?- Ryanban megbízhatunk. Ő tartja a száját.- És ha elkapnak? - aggodalmaskodott Lisa.- Gondom lesz rá, hogy ne kapják el - ígérte Maggie.- Na jó - adta be a derekát a konyhalány. - Számíthatnak rám.

A pajtát - mindenki így hívta a közösségi épületet, melyben a Mohawk tábor összejövetelei zajlottak - tarka léggömbök és papírfüzérek díszítették. A fal mentén felállított asztalokon sóspereccel és pattogatott kukoricával megrakott tálak sorakoztak, a színpadon pedig ősrégi, de még mindig tökéletesen működő erősítők kaptak helyet.

A táborvezető megállt az ajtóban, hogy még egyszer szemügyre vegye az ünnepien feldíszített termet, s elégedetten bólogatott.

- Mikor jönnek a pipik? - kérdezte a háta mögött Adam Kember. Punkfrizurát fésült magának és iszonyatosan bűzlött valami átható illatú pacsulitól.

- Minden percben itt lehetnek - pillantott az órájára Macklin.Nem Adam volt az egyetlen, aki így kicsípte magát. Most a táborvezető is több gondot fordított a

külsejére, mint általában. Zuhanyozott, hajat mosott, és a biztonság kedvéért még egyszer megborotválkozott. Nemcsak hogy tiszta inget vett, hanem a legjobb farmerét húzta fel. Elvégre sohasem tudhatja az ember...

Maggie Tyrell szerint Rebecca is elkíséri a lányait. Állítólag ragaszkodott ahhoz, hogy részt vegyen a hawkok és a chippik első találkozóján.

Macklin ezt egyfelől nagyon okos döntésnek tartotta, másfelől remélte, hogy Rebecca elhatározásának az ő személyéhez is van valami köze. Esetleg vele is találkozni akar... A Chuckkal folytatott délutáni telefonbeszélgetés után nem is tűnt olyan elképzelhetetlennek ez a lehetőség.

- Két eset lehetséges: vagy szemet vetett rád, vagy pedig szívesebben látna holtan, mint elevenen - jelentette ki a barátja.

- Az utóbbi lehetőség a valószínűbb.- A helyedben én nem lennék olyan biztos ebben. Ha valóban annyira ellenszenvesnek találna, nem

kérdezte volna meg tőlem, milyen színű a szemed.- Tényleg megkérdezte, milyen színű a szemem?

- Azt mondta, eddig mindig csak sötétben látott, és nem tudja biztosan, zöld-e a szemed, vagy kék. Amikor bevallottam, hogy én bizony sohase figyeltem különösképpen a szemed színére, kijelentette, hogy tulajdonképpen neki mindegy is. Ha engem kérdezel, szerintem hazudott. Ezenkívül tudni akarta, honnan jöttél, és miféle ember vagy. Persze azt mondtam neki, hogy remek fickó vagy.

- Szép tőled. De ez sajnos nem sokat használ. A hölgy ugyanis menyasszony.- Te jó ég! Ezt nem tudtam...- Na, ide figyelj, öregfiú! Ha azt hiszed, hogy összeboronálhatsz engem és Rebeccát, nagyon tévedsz -

figyelmeztette a barátját Dan. - Engem nem érdekel az a nő. Pimasz és beképzelt, meg szőke is. Ráadásul lapos a melle. Láttam fürdőruhában.

Sajnos, - tette hozzá magában. Mert az a látvány, tartós benyomást gyakorolt rá. Túlságosan is gyakran jutott eszébe, ahogy Rebecca nedves, testéhez tapadó fürdőruhájában kinyújtózva feküdt a stégen. Még hogy lapos a melle! A melle a lehető legmegfelelőbb formájú és méretű, és tökéletes arányban áll vékony derekával és formás fenekével.

- Lapos a melle? - kérdezte gúnyosan DeVore. - Nahát, Danny, te aztán mindig tudtad, mi a lényeg, igaz?

Dan válasz helyett témát változtatott.- Hogy vagy, Chuck?- Ne is kérdezd! Képzeld, Irene vett nekem egy futószőnyeget! Mindennap nyolc kilométert kell

lenyomnom rajta. Az a gép a végén még megöl.- Nem, Chuck, az a gép meg fogja menteni az életedet. Irene nem is lephetett volna meg szebb

ajándékkal. De ezt te is tudod.- Hát igen - dörmögte DeVore -, tudom.

A Chippewa tábor buszának zaja visszatérítette a jelenbe Dant. Macklin bajtársiasan megveregette Adam vállát, majd együtt elindultak a tábor főbejáratához vezető keskeny úton.

Az elmúlt nyarakon Macklin egyenesen a buszhoz sietett, hogy üdvözölje a lányokat, tréfálkozzon egy kicsit Chuckkal, és a pajtához vezesse a vendégeket. Ma azonban a háttérben maradt. Kezét nadrágja zsebébe mélyesztve hanyagul nekitámaszkodott az igazgatósági épület előtt magasodó öreg szilfának, és pillantását a busz ajtajára szegezte.

Közönye megjátszott volt. Egyáltalán nem vallott rá, hogy a Rebeccával való találkozást ilyen feszülten várja. Nem akart örülni a kolléganőnek. Miért érdekli ennyire, hogy néz ki felöltözve, kicsinosítva Rebecca Pruitt? Hiszen menyasszony.

Elsőnek az egyik nevelőnő szállt ki, aztán a lányok következtek, valamennyien fehér pólóban. Rebecca utolsónak hagyta el a buszt. A Chippewa tábor feliratú fehér póló kifejezetten izgatóan állt rajta, s mindent lehetett rá mondani, csak azt nem, hogy lapos a melle.

Daniel elballagott a gyalogút széléig, hogy üdvözlésül odabólintson a mellette elvonuló lányoknak. A pompás felvonulást megint csak Rebecca zárta. A fehér pólóhoz csinos, khekiszínű bermudát viselt, amely alig takarta a térdét és maradéktalanul érvényre juttatta napbarnított lábát.

Jóságos isten! - gondolta Dan, amikor meglátta Rebecca piros szandálját. Egy menyasszonynak nem kellene ilyesfajta cipőkben szaladgálnia.

A kolléganő szemhéján világosszürke gyöngyházpúder csillogott, kiugró arccsontját pirosítóval emelte ki, ajka izgatóan fénylett, csillogóra kefélt, aranyszőke haja a vállára omlott. Macklin egyszeriben dühös lett a lányra, amiért ilyen csábosaán néz ki - és saját magára, amiért képtelen ezt közömbösen tudomásul venni.

Rebecca megállt, és érdeklődéssel nézett körül. Tekintete megállapodott a keskeny gyalogút végén feltűnő épületen, mely csúcsos tetejével és magas kapuival valóban pajtára hasonlított.

- Itt lesz a táncest? - érdeklődött.A lány barátságos hangja meglepte Dant. Talán jó példát akar mutatni a lányainak? Vagy esetleg nem

is viszolyog tőlem annyira, mint ahogy eddig mutatta? - latolgatta Macklin, és engedélyezett magának egy tartózkodó mosolyt.

- Megmutassam magának a tábort?- Talán később, ha már táncolnak a gyerekek.- Rendben - egyezett bele Daniel, és együtt elindultak a pajta felé.- Ez az ebédlő? - kérdezte Rebecca, amikor elhaladtak a hosszú, lapos épület mellett.

- Nem, ez itt az igazgatóság - magyarázta Macklin.Rebecca tüzetesen szemügyre vette a többi épületet is.- Pontosan hol van az ebédlő?- Lent, a tóparton. Az ott. Látja? De miért érdekli? Éhes talán?- Nem, csak kíváncsi vagyok. Itt minden másképp néz ki, mint a Chippewában. Nálunk helyes fehér

faházak vannak, maguknál meg gerendaházak. Ezek persze jobban illenek az ilyen férfias férfiakhoz - élcelődött a Cippewa táborvezetőnője, és Danielen felejtette a pillantását.

- Mi az? - kérdezte Macklin, amikor a lány pirulva elfordult, és a pajta nyitott kapuira meredt, ahonnan kihallatszott a hangos zenebona.

- Semmi.- A szememet nézte.Rebecca még jobban elvörösödött. Nagy levegőt vett, mintha össze kellene szednie a bátorságát.- Megpróbáltam meghatározni, milyen színű a szeme.- Az elég nehéz feladat. Állandóan változik a színe.- Hogyhogy?- Hol zöldnek, hol szürkének, hol kéknek hat, attól függően, hol vagyok éppen, és milyen a

hangulatom. Pillanatnyilag valószínűleg zöld.- Valóban - erősítette meg a lány, és Danielre nézett.Dan megállapította, hogy Rebecca Pruitt igazán gyönyörű. Szürke szeme olyan titokzatosan csillog,

akár a Silver Lake egy fülledt augusztusi napon, egy enyhülést hozó zivatar előtt. Macklin úgy érezte, mintha alámerülne a tó kristálytiszta vizében.

Milyen csodás is volna! Aztán felocsúdott, és dühösen elfordította a tekintetét. Otthagyta a kolléganőt, és bement a pajtába.

Ahogy az várható volt, a lányok félénken álldogáltak a terem egyik végében, míg a fiúk rávetették magukat a sóspereces tálakra, mintha az éhhalál küszöbén állnának.

Jimmy, a tornatanár feltett egy lemezt, majd beszólt a mikrofonba:- Rajta, fiúk, üdvözöljük a vendégeinket!Amikor rögtön ezután az erősítőkből felhangzott egy régi Rolling Stones-szám, a fiúknak megnyúlt az

arca. Senki nem akart ilyen reménytelenül régimódi számra táncolni.Csupán egyetlen fiú hatolt be bátran a terem közepén lévő senki földjére, s a táncparketten

keresztülvágva átmerészkedett a lányok térfelére.Dan mosolyogva figyelte, ahogy Adam Kember odalép egy mutatós, barna hajú lányhoz és

megszólítja.- Ki az a fiú? - kérdezte Rebecca, aki időközben utolérte Danielt.- Adam Kembernek hívják. Kissé koraérett.- Kissé koraérett? Úgy fest, mintha menten cigarettára akarna gyújtani.- Hogy hívják a lányt? - tudakolta Dan.- Stephanie Glynn. Ha ez a Kember így folytatja, nemsokára pórázra kell fognia. Nem engedem, hogy

zaklassa a lányaimat.- Jó, jó - sóhajtotta Macklin. - Mindent elkövetek, hogy visszafogjam. Most elégedett?- Hé, fiúk! - harsogta a színpadon Jimmy a mikrofonba. - Miért nem táncoltok? Danny, mi lenne, ha te

kezdenéd el?Dan lépett egyet előre.- Dan Macklin nyitja a táncot! - jelentette be ünnepélyesen a tornatanár. - Rajta, Dan, kérj fel valakit!Danielnek az volt az első gondolata, hogy Rebeccát kéri fel. De tudta, hogy Jimmy néhány másodperc

múlva lekeverné a zenét és felszólítaná a fiúkat, hogy ők is kövessék a táborvezető példáját. Ő pedig folytathatná valaki mással.

Széles mosollyal elindult a várakozásteljesen rápillantó Rebecca felé - és elment mellette, hogy kézen fogva Stephanie Glynnt húzta a táncparkettre. A szeme sarkából látta, hogy Rebecca és Adam megütközve nézik, és Stephanie is csodálkozva bámul rá.

- Maga a Mohawk tábor vezetője, igaz? - kérdezte tiszteletteljes hangon.- Igen.A csitri idegesen vihogott.- Tud egyáltalán táncolni?

- Természetesen. Miért ne tudnék?- Hát csak úgy - vihorászott tovább a lány. - Maga olyan öreg.Macklin homloka ráncba szaladt, de nem szólt. Jimmy szerencsére egy perc múlva tényleg lekeverte a

zenét.- Keress magadnak másik táncost! - mondta Stephanie-nek Dan, és a majomszigetre mutatott.Stephanie azonban visszasompolygott a lányokhoz. És mivel Adam még mindig ott állt, és várt rá, őt

választotta.Kember diadalmas pillantást vetett a táborvezetőre, aki elismerően bólintott, aztán szemével

megkereste Rebeccát.A kolléganő összefont karral az egyik asztalnak támaszkodva állt, és felegyenesedett, amikor Macklin

elindult feléje. Dan azonban ismét elsétált mellette, és kiszemelt egy vörös hajú, kövérkés lányt.- Kisasszony - mondta udvarias meghajlással.Ezután még legalább egy tucat vihogó fiatal lánnyal táncolt. Rebecca közben eltűnt az asztal mellől, és

Macklint elfogta a nyugtalanság. Hol lehet Rebecca? Elment volna? Hiszen ő táncolni akart vele. Csak meg akarta várni, míg a táncparkett kissé megtelik, hogy ne mindenki őket figyelje.

Miután a lányt, akivel éppen táncolt, szelíden odatolta egy fiúhoz, aki addig unottan a falat támasztotta, kisietett a pajtából, hogy megkeresse Rebeccát. Azonnal felfedezte: a kolléganő éppen felfelé jött az úton, mely az igazgatósági épület mellett a tóhoz vezetett.

- Hello! - mondta mosolyogva, és megszaporázta a lépteit.Dan hihetetlenül megkönnyebbült, de óvakodott attól, hogy kimutassa az örömét. Épp ellenkezőleg.

Rosszallóan ráncolta a homlokát.- Máris ki akarja vonni magát a felelősség alól - szólalt meg megrovóan. - Nekünk kell gondoskodni

arról, hogy jól sikerüljön ez a muri.- Igazán nem akartam kivonni magam a felelősség alól. Csak megkerestem az egyik munkatársamat.- Vagy úgy? - Dan biztos volt benne, hogy az imént a Chippewa tábor mindhárom nevelőnőjét bent

látta a pajtában.- Egy fiatal lányról van szó, aki nálunk dolgozik a konyhán - magyarázta Rebecca. - Még soha nem járt

maguknál, ezért megengedtem neki, hogy ma este átjöjjön velünk.Dan emlékezett a többieknél kicsit idősebb tizenévesre, aki a chippikkel együtt szállt ki a buszból.- Na és megtalálta az eltévedt báránykáját?- Igen. Összebarátkozott egy fiatalemberrel a maga munkatársai közül.- Nocsak - jegyezte meg Dan, és arra gondolt, ő is milyen szívesen összebarátkozna Rebeccával. - Én

meg táncolni akartam magával, de csak a hűlt helyét találtam.- Hiszen rögtön az elején felkérhetett volna - vonta fel a szemöldökét csodálkozva a kolléganő.- Szabad egy táncra? - hajolt meg szertartásosan Macklin.- Szívesen - mondta Rebecca, és a válla fölött visszasandított az útra.Dan kézen fogta. Ez természetes mozdulat volt egy férfitól, aki felkért egy nőt, és Rebecca nem is

hőkölt vissza tőle. Hagyta, hogy vékony ujjai összekulcsolódjanak Daniel ujjaival.A táncparkett időközben teljesen megtelt, úgyhogy senki sem vette észre, hogy a két táborvezető fogja

egymás kezét. Jimmy épp egy hosszú, érzelmes számot tett fel, és ők elvegyültek a táncoló tömegben.Talán épp azért, mert a zene olyan érzelmes volt, Rebecca kellő távolságot tartott a táncosától. A

fiatalok ellenben úgyszólván egymáshoz tapadva táncoltak. Pontosabban szorosan összesimulva egymás vállára hajtották a fejüket, és inkább egy helyben állva ringatóztak, mintsem táncoltak.

Dant válósággal irigység fogta el. De mivel jó példát kellett mutatnia a fiainak, megelégedett annyival, hogy a kolléganő derekára tette a kezét. Egy előnye mégiscsak volt ennek a merev testtartásnak. Így ugyanis láthatta Rebecca arcát tánc közben.

Persze szívesebben vette volna, ha a lány hozzásimul, és ajkát a nyakához szorítja, de az sem volt rossz, hogy a szemébe nézhetett és figyelhette az arcát. És bár Rebecca görcsösen ügyelt arra, hogy megtartsa a köztük lévő távolságot, mégis érezte a testét a karjában - a testét, amely rendkívüli módon tetszett neki, amely karcsú volt, mégis sportosan kidolgozott, és amely egy férfiban puszta vágynál összetettebb érzéseket ébresztett.

- Meséljen nekem a vőlegényéről! - kérte, hogy lehűtse magát.Az ezüstszürke szempár mintha villámokat szórt volna. Zivatar a tó felett, - gondolta Macklin.Rebecca kinyitotta a száját, majd újra összezárta. Nyilván nem tudta, mit válaszoljon.

- Nem szeretnék beszélni róla - jelentette ki végül.- Miért nem?- Én itt vagyok a Silver Lake partján, ő pedig New Yorkban. Ezt a nyarat külön akartuk tölteni és...

Szóval nem szeretnék beszélni erről.- Aha - mondta jobb híján Macklin. Felhatalmazva érezte magát, hogy közelebb vonja magához a

lányt. Mielőtt azonban cselekedhetett volna, a szám véget ért. Egy pillanatig még átölelve tartotta Rebeccát, beszívta hajának illatát, és azt kívánta, bárcsak magához ölelhetné. De nem merte megtenni. - Köszönöm a táncot - hajolt meg, és leengedte a karját.

Rebecca ajka kissé szétnyílt.Dan várt. Azon gondolkozott, mit tenne a lány, ha ő most engedne a hirtelen rátört érzésnek, és a

karjába kapná, nyelvével megsimítaná a fogait... Még mielőtt bármit is tehetett volna, Pete, az egyik nevelő utat tört hozzájuk a tömegen át, és megveregette a táborvezető vállát.

- Elnézést, Dan. Van egy perced?Ezzel el is szállt a pillanat varázsa. Dan egyfelől hálás volt, amiért Pete visszarángatta a valóságba,

másfelől neheztelt is a munkatársára, amiért megzavarta.- Mi történt, Pete?- Lassanként kifogy az innivalónk. Hozzak még egy ládával az ebédlőből?- Hagyd csak, Pete, majd én!- Segíthetek én is - ajánlkozott Rebecca váratlanul, miközben szemében ismét fellobbant az a különös

fény.- Ha van kedve hozzá - hagyta rá Macklin. - De tényleg mehetek egyedül is. Legfeljebb öt percig

hagyom magára.- Elkísérem.Vajon miért akar ez a nő annyira segíteni? - töprengett magában Dan. Természetesen bebeszélhette

volna magának, hogy Rebecca a tánc után annyira belebolondult, hogy egyetlen percet sem bír elviselni nélküle. Ez a feltételezés hízelgett volna a hiúságának, ugyanakkor elég hihetetlennek tűnt. Macklin végül arra a következtetésre jutott, hogy a kolléganő egyszerűen azért akar segíteni, mert ő is felelősnek érzi magát az est sikeréért. Vállat vont és karon fogta Rebeccát, és átnyomakodtak a táncoló tömegen.

Odakint már besötétedett. A sötétkék égbolt alján fekete árnyékként sorakoztak a fák. Az út mentén, a magas fű között néha felvillant egy szentjánosbogár. Ahogy távolodtak, a pajtából kiszűrődő lárma egyre halkult, a tücskök és a kabócák koncertje ellenben egyre hangosabb lett.

- Micsoda gyönyörű éjszaka! - szólalt meg Dan, miközben mélyen beszívta a fűszeres levegőt.- Most szívesen megnézném a tábort. Nem mutatná be most a birodalmát? - indítványozta Rebecca.Macklin furcsállta, hogy a lány hirtelen ilyen kedves lett. Elég egyetlen tánc, és már eszébe sem jut a

vőlegénye, sőt magányos sétákra vágyik? Nem is kezdődik olyan rosszul a dolog.- Előbb még gyorsan beviszem az italokat a pajtába - válaszolta. - Azután körbevezethetem.- Ugye a hűtőszekrény a konyhában van?Danielnek megint szöget ütött a fejébe, miért érdeklődik Rebecca ennyire az ebédlő iránt, de nem

firtatta.- Természetesen a konyhában. Talán máshol kellene lennie?- Nálunk a konyhának van hátsó bejárata, hogy ne kelljen átjárni az ebédlőn.- Ez nálunk sincs másképp.- Akkor használhatjuk a hátsó bejáratot. Gyorsan kivehetjük a hűtőszekrényből az italokat, és már

mehetünk is vissza a pajtába.Rebecca furcsa viselkedése lassanként teljesen összezavarta Danielt.- Mindig ennyire részletesen megtervezi minden lépését? - kérdezte ingerülten.- Csak kíváncsi vagyok. Összehasonlítom a két tábort. Az ilyen tapasztalatok néha nagyon hasznosak

lehetnek.- Bizonyára - hagyta rá Macklin a lányra. Mintha bárkit is érdekelne, miben különbözik egymástól két

szünidei tábor konyhájának az ajtaja!Ahogy ráfordultak az ebédlőhöz vezető ösvényre, szembetalálkoztak egy másik párral.Macklin önkéntelenül meglassította lépteit. Amikor közelebb értek, a pár egyik tagjában felismerte

Ryan Gossenst, a konyhafőnökét.

- Ó, hiszen Lisa is vele van! - kiáltott fel Rebecca, és a hangja hihetetlenül megkönnyebbülten csengett.

A fiatal lány a jelekből ítélve gyorsan összebarátkozott Ryannal. A konyhafőnök elégedetten vigyorgott, és Lisa sem látszott szomorúnak.

- Jó estét, Rebecca! - köszönt a konyhalány, amikor egymás mellé értek az ösvényen. - Maga meg biztosan Daniel Macklin.

- Dan, szeretném bemutatni magának Lisa Rubint - hadarta Rebecca. Lisához fordulva hozzátette: - Épp a konyhába indultunk, hogy innivalót vigyünk a pajtába.

Lisa arcáról lehervadt a sugárzó mosoly.- A konyhába akarnak menni?- Az innivalót elintézhetjük mi is Lisával - javasolta Ryan. - Maguknak biztosan jobb dolguk is akad -

pillantott jelentőségteljesen Danielre. Maga is úgy festett, mintha valami jobb dolgot tervezne.- Igen, nyugodtan visszamehetnek táncolni, vagy amit akarnak... - erősködött Lisa is.Dan nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy itt valami furcsa dolog történik. Ez a benyomása csak

erősödött, amikor Rebecca bizalmasan a karjára tette a kezét, és emlékeztette az ígéretére, hogy körbevezeti őt a táborban. Ugyanaz a nő, aki mostanáig olyan elutasítóan viselkedett...

Na jó, talán már felengedett. Vagy valóban valami különös dolog történik? S a változatosság kedvéért most az egyszer talán szerencséje van? Mosolyogva megfogta Rebecca kezét.

- Rendben. Kezdődhet az idegenvezetés!

4. FEJEZETRebecca lehúzta a szandálját, és bedugta lábát a tóba. A víz kellemesen meleg volt, a levegő langyos,

az este mámorító.A lány hangulata ennek megfelelően alakult, s hiába védekezett, közös sétájuk alatt egyre

rokonszenvesebbnek találta Dan Macklint. Valójában azért akarta éppen most megnézni a tábort, hogy elcsalja a táborvezetőt az ebédlőtől, nehogy Dan felfedezze a felfordított poharakat az asztalon. Miközben a tábort át- meg átszelő keskeny ösvényeken andalogtak, legnagyobb meglepetésére azt tapasztalta, hogy jól érzi magát a társaságában.

A körút a Mohawk tábor stégjénél ért véget, ahol megpihentek. Itt lent, a tóparton, teljes nyugalom uralkodott. Fejük fölött világított a hold, és sziporkáztak az égen a csillagok. Csodálatos kilátás nyílt innen a tóra.

Talán nem kellett volna levennie a szandálját. Nem illendő, hogy egy idegen férfi előtt a vízbe lógassa a meztelen lábát. Időközben azonban Dan furcsa mód annyira közel került hozzá, hogy ebben már nem talált semmi kivetnivalót.

Eredetileg hátsó szándék vezérelte, amikor rávette a kollégát erre a sétára. Ez most már elvesztette jelentőségét. Valami kialakult közöttük, aminek Rebecca, - lábujjait a langyos vízben mozgatva, - megpróbált nevet adni. Barátság? Tisztelet? Mindenesetre izgalmas kettesben lenni egy ilyen vonzó férfival...

Megpróbálta bebeszélni magának, hogy nincs oka kedvelni Dant. Attól még igazán nem kell rokonszenvesnek találni valakit, mert van humora, és mert érző lélek. Hogy Macklin szemétől, mely e pillanatban olyan sötétzöldnek tetszett, akár a tó körüli erdők, megbizsergett a bőre, az még nem ok arra, hogy belebolonduljon.

- Nos, milyennek találja a táboromat?- Nem rossz. Mindenesetre teljesen más, mint a Chippewa.- Mindenekelőtt férfiasabb - jelentette ki Dan huncut mosollyal.- Nem tudom, hogy ezzel annyira kérkednie kell-e. A Chippewán mindenesetre most látszani fog a női

kéz nyoma...- Akkor tegye rá a kezét a Chippewa táborra! Ezen a nyáron maga a főnök. Mutassa meg, mit tud!- Így lesz. Tudom, hogy Chuck egyet s mást nem úgy csinált, mint én. De ez nem tart vissza attól,

hogy a saját elképzeléseim szerint dolgozzam. Eddig még nem volt rám panasz.- Egy ilyesfajta változás akár jó is lehet - jegyezte meg a kolléga. - Chuck tíz egymást követő nyáron át

vezette a maguk táborát. Nem mintha kívántam volna neki ezt a szívrohamot, de talán jól jöhet a Chippewának egy olyan vezető, akinek vannak új ötletei.

Ez a váratlan biztatás meglepte Rebeccát, és egy kicsit hízelgett is neki.- Ehhez nagyon ért, igaz? - kérdezte.- Mihez értek nagyon?Ahhoz, hogy beleélje magát mások helyzetébe, hogy az egyik megjegyzésével dicsérjen, a másikkal

pedig elvegye az ember megszilárdulni látszó önbizalmát, - gondolta a lány, de nem mondta ki hangosan.- A Mohawk tábor vezetéséhez - felelte.- Persze, ehhez nagyon jól értek, sőt őrülten jól.Az öntelt kijelentés mosolyra késztette Rebeccát.- Jó tanár? - faggatózott tovább.- Az egyik legjobb.- Nem szenved önbizalomhiányban.- Tényleg kiváló tanár vagyok. Miért kellene tagadnom?- Állami vagy magániskolában tanít?- Állami iskolában. Mint tudja, angolt Pleasant Valleyben, New York egyik külvárosában. A belvárosi

iskolák gondjait mi szerencsére nem ismerjük. Ellentétben a maguk elkényeztetett, előkelő leánykák számára fenntartott iskolájával...

- A mi diákjaink nem elkényeztetett, előkelő leánykák - szakította félbe a lány. - Értelmes lányok, akik emelt szintű képzést kapnak, amilyet egy állami iskola nem adhatna meg nekik.

- És akiknek a szülei zsákszámra ontják a pénzt.- Sokan közülük ösztöndíjat kapnak - közölte Rebecca. Elhallgatta, hogy a legtöbb növendék - éppúgy,

mint ő - valóban gazdag családból származik. Őt például annak idején Manhattan egyik legdrágább magánintézetébe íratták be a szülei.

- Tanít is, vagy csak ül az íróasztalnál?- Az igazgatóságon dolgozom, de korántsem csak az íróasztalnál ülök. Például helyettesítek, ha

megbetegszik egy tanár, külön tanfolyamokat vezetek, és segítek a gyengébb diákoknak, hogy behozzák a lemaradásukat.

- Nem adja fel a hivatását, ha férjhez megy?Rebecca habozott. Őszinte lehet-e? Igaz, csodálja Danielt, aki kiválóan tud bánni a fiatalokkal, és jó

volt vele táncolni. Továbbá olyan elbűvölő a szeme, olyan lefegyverző a mosolya, hogy komoly gondjai támadhatnak miatta, ha nem vigyáz magára. Persze óvatos lesz, de ezért még lehet őszinte. Szükségét érezte, hogy tisztázza a helyzetet. Nem jó hazugságban élni, még ha ez a kapcsolat soha nem is fogja átlépni a munkatársi, baráti kereteket.

- Nem vagyok igazán eljegyezve - vallotta be.- Úgy érti, nem váltottak gyűrűt?- Úgy értem... - Nagy sóhajtás kíséretében kényszerítette magát, hogy állja Dan tekintetét. - Egy

hónappal ezelőttig menyasszony voltam. Biztosíthatom, hogy formális eljegyzés volt. - Figyelte, ahogy Dan arcán először öröm, majd kíváncsiság, aztán hirtelen megértés, végül beletörődés tükröződik.

- Más szóval épp azon fáradozik, hogy meggyógyítsa az összetört szívét.- Nem egészen. - Ismét sóhajtott. Inkább tartania kellett volna a száját, és szóba sem hozni az

eljegyzését! De most már késő, és kénytelen mindent elmesélni. - Én voltam az, aki felbontotta az eljegyzést. Ennek ellenére bizonyos időre van szükségem, hogy túltegyem magam ezen a dolgon. Nem akarok öntelt lenni, csupán őszinte. Ezért még az elején tisztázni szeretném, hogy nem vonz egy könnyű nyári kaland lehetősége.

- Szerintem éppen egy kellemes kaland a legjobb orvosság, ha az ember túl akar jutni egy szakításon.- A maga számára egy kaland valószínűleg minden baj örök ellenszere.- Talán így van - mosolyodott el Macklin.Rebecca szörnyen elbizonytalanodott. Sebezhetőnek és kiszolgáltatottnak érezte magát a kihalt

tóparton, kettesben a férfival.- Azt mondta, hogy az eljegyzése formális volt. Mit értett ezen?Rebeccának valami azt súgta, hogy Danielben rokonlélekre talált, és hogy megbízhat benne. Otthon

senki sem tudta megérteni, miért szakított Wallace-szal. Sem a vőlegénye, aki azt képzelte, hogy a kiváló házasság számos előnyét nyújthatja menyasszonyának sem a barátnői, akik valamennyien mesébe illő fogásnak tartották a férfit. No és a szülei sem, akiknek a szemében ő volt a család fekete báránya, és akik azt remélték, hogy a reményteljes Wall Street-i jövő előtt álló, gazdag ügyvéddel kötendő házasság majd

rendes asszonyt farag belőle. Egész Manhattanben senki sem értette meg őt. Dan azonban más, mint a családja és a barátai.

- Oly mértékben formális volt, hogy az eljegyzési vacsora a Plazában zajlott, és a meghívókat Tiffanynál tervezték.

Dan csúfondárosan felvonta a szemöldökét, és elhúzta a száját.- Ilyen magasságokban minden bizonnyal nagyon ritka a levegő...- Annyira ritka, hogy az ember szédülni kezd, ha túl sokáig ezt kell belélegeznie - felelte Rebecca

nevetve. - Ezért azonnal lecsaptam, amikor tudomást szereztem erről az állásról. Sürgősen ki kellett jutnom Manhattanből, hogy oxigénhez juttassam az agyamat.

Egy évig volt Wallace menyasszonya. Most úgy érezte, elvesztett valamit, de közben hihetetlenül megkönnyebbült. Rengeteg erőfeszítésébe került, hogy alkalmazkodjék Wallace-hoz, s mindhiába próbálta úgy befolyásolni a vőlegényét, hogy az legalább némi megértést tanúsítson az ő megszokott életmódja iránt.

- Ha Wallace hajlandó lett volna néha eljönni velem sátorozni, talán még ma is együtt lennék vele - folytatta a vallomását. - De őt nem érdekli a természet. Számára a sátorozás maga a pokol. Azt mondta, megpróbálta egyszer, de túl mocskosnak találta.

- Én is ismertem nőket, akiknek minden túl mocskos volt, amit csinálok.A szél a tó fölé vitte Rebecca halk nevetésének hangjait.Egyszeriben távolinak tűnt a pajta, a szülei, a vitáik, de még a tó túlsó partján lévő táborvezetői

kunyhója is. Mindez messze volt, és jelentőségét veszítette. Csak a tó létezett, és a hold. Csak ez fontos. És Dan.

Hová tette a józanságát? Hová lett az egészséges túlélési ösztöne? Miért tűnik Dan szeme hirtelen sötétkéknek? Hiszen az előbb még zöld volt. Miért látja úgy, mintha ebben a szempárban tükröződne a fénylő csillagokkal teli égbolt? Honnan támadt lelkében ez a különös érzés, mely azt súgja, hogy bújjon oda Danielhez, ujjával simítsa végig az arcát, kezét csúsztassa végig a hátán, és ajkait érintse az ő mosolygó szájához? Hogyhogy hirtelen, mintha a szél fújta volna el minden gondját? Miért nem érdekli egyszerre, hogy Macklin teljesen összezavarja az életét?

Tudta, ha akárcsak egy centiméternyivel előbbre hajol, Dan megcsókolja. És azt is tudta, hogy akkor az élete valóban bonyolulttá válna.

De ahogy belenézett Daniel szemébe, és pillantásából kiolvasta a leplezetlen vágyat, már nem tudott tovább védekezni az érzései ellen. A szeme sarkából észrevette, hogy Dan felemeli a kezét, s visszafojtotta a lélegzetét, amikor Daniel közelebb húzódott hozzá.

- Rebecca! Hahó! Lent van a stégen?Rebecca ijedten megfordult. Egyik nevelője futott lefelé a tópartra vezető ösvényen.- Igen, itt vagyok - mondta lehangoltan. Lábát kihúzta a vízből, és lesütött szemmel felvette a

szandálját. Tulajdonképpen örülnie kellene, amiért megzavarták meghitt kettősüket. Bridget épp a legjobbkor érkezett.

- Már elmúlt fél tíz. Chuck fél tízkor mindig takarodót fújt - lihegte a nevelőnő. Futólag rámosolygott Danre, majd újra Rebeccához fordult. - Bizonyára jól elbeszélgettek, és észre sem vették, hogy elrepült az idő.

- Nem, tényleg nem tűnt fel - felelte Rebecca, és szemrehányóan Danielre pillantott. Figyelmeztethettél volna, mondta a pillantása.

Macklin elmosolyodott és vállat vont. Könnyedén talpra szökkent, megvárta, míg a lány becsatolja a szandálját, majd talpra segítette.

Rebecca testét áramütésként érte az érintése. Egyre inkább tudatára ébredt, milyen hálás lehet Bridgetnek. Valóban legfőbb ideje indulni.

- Ezt alkalomadtán meg kell ismételnünk - mondta a férfi, és hangjából egyértelműen kicsendült, mire gondol.

- A beszélgetést? - kérdezte ártatlan képpel Rebecca, és elhúzta a kezét.Macklin pillantásában vágy égett, tekintete minden kétséget kizáróan arról tanúskodott, ő éppúgy

tudja, mint Rebecca, milyen kevés választotta el őket attól, hogy megcsókolják egymást.- A beszélgetést, persze - hagyta helyben. A lány vállára tette a kezét, és így sétált oda vele a

nevelőnőhöz.

Ha nincs ott Bridget, Rebecca bizonyára enged a kísértésnek, és könyökével gyomorszájon vágja Danielt. Így azonban erőt vett magán és úgy tett, mintha a kolléga könnyed ölelése csupán baráti megnyilvánulás volna.

- Miért esik nehezemre elhinni, hogy maga csak egy beszélgetésre vágyik? - dünnyögte. Dan mosolya az arcába kergette a vért.

- Mert nem igaz - súgta a fülébe Macklin.

Na jó, - gondolta Dan, amikor már az ágyában feküdt, és Rebecca körül keringő gondolatai megint csak kiűzték az álmot a szeméből. Ki akarja heverni, hogy kútba esett a házassága. Mi segíthetne neki ebben többet, mint egy gondtalan nyári kaland, néhány kellemes hét egy kiváló angoltanárral?

Egy rövid, izgató pillanatig, amikor ciripelni kezdtek körülöttük a tücskök, és az éjszaka beborította őket fekete bársony palástjával, nagyon közel kerültek egymáshoz. Valami különös erő egymáshoz vonzotta őket. És majdnem megtörtént.

Már a puszta gondolat, hogy mi történhetett volna, ha nem tör rájuk az a nevelőnő, kiűzte az álmot Macklin szeméből. Amikor valahogy mégis elbólintott, Rebeccáról álmodott.

Álmában újra a stégen ültek. Rebecca szőke haja ezüstösen csillogott a holdfényben, a szél lágyan az arcába fújta selymes fürtjeit. Álmában senki nem zavarta meg Danielt, amikor magához vonta a lányt, és kezét a hajába fúrta. Rebecca ajkai érett őszibarackra emlékeztették Dant, puhák voltak és édesek, telve a nyár ízével.

- Dan! Ébresztő, te hétalvó!Nyögve az oldalára fordult, s hunyorogva az ébresztőórájára sandított. Hétkor kellett volna csengenie,

s most nyolc óra!Ahogy szeme hozzászokott a zsaluk résein beszűrődő éles napfényhez, eszébe jutott, hogy elfelejtette

felhúzni az órát.Ismét kopogtak az ajtón.- Igen - dörmögte-, megyek már! - Mutatnom kell neked valamit! - sürgette Jimmy a bezárt ajtón keresztül. - Siess, öregem! Hihetetlen.

Ilyet még nem pipáltál!- Hát ez nem igaz - mérgelődött Dan. Kidörgölte szeméből az álmot, lerúgta a takarót, gyorsan

felöltözött és ajtót nyitott. - Mi az, amit mutatnod kell? - kérdezte mogorván a szemérmetlenül kipihent tornatanártól.

- Mindjárt meglátod. Csak gyere velem az ebédlőbe! Egyébként szombaton ugyanúgy nyolckor reggelizünk, mint tavaly. Már egy órája fel kellett volna kelned.

Dan nagyot ásított, és ujjaival hátragereblyézte kócos haját.- Mi történt az ebédlőben? - Azt látnod kell! Amikor Dan betaszította az ebédlő nagy, kétszárnyas ajtaját, földbe gyökerezett a lába.Víz. Mindenütt víz. Az asztalokon, a padokon. A víz keskeny patakokban csordogált a falakon és

tócsákba gyűlt a kövezeten.- Mi az ördögöt jelentsen ez? - fakadt ki dühösen.Jimmy az ajtó mögötti asztalra mutatott.- Minden asztalon volt legalább tíz ilyen pohár - közölte, amikor egy teljesen átnedvesedett ruhájú fiú

felemelte az egyik poharat.Cuppanás hallatszott, és a következő pillanatban víz spriccelt szerteszét. Dan arcát is érte néhány

csepp.- Kinek támadt ez a hülye ötlete? - bosszankodott Macklin. - Talán a mi fiainknak?Jimmy a fejét rázta.- Szerintem tegnap este készítették elő, a buli alatt. Akkor pedig látogatók is jártak a táborban.A chippik! Dan hangosan elkáromkodta magát. Ők lopakodtak be az étkezőbe, mialatt ő Rebeccával a

tóparton édelgett. Ez a hamis kis bestia! Hát ezért érdekelte annyira a tábornéző körút. Még megcsókolni is hagyta volna magát, közben pedig csak őt akarta távol tartani az ebédlőtől, hogy a cinkosai nyugodtan végrehajthassák az akciót.

Hirtelen minden megvilágosodott előtte. Eszébe jutott Rebecca különös viselkedése. Visszaemlékezett rá, mennyire érdekelte a ravasz kolléganőt minden, ami összefüggött az ebédlővel. Nem csoda, hogy

ideges lett, amikor italért kellett menni a konyhába, és nem tudta, van-e másik bejárat... No és mennyire megkönnyebbült, amikor Ryan Gossens és az a fiatal lány olyan előzékenyen felajánlották, hogy majd ők gondoskodnak az italutánpótlásról...

- Ryan! - sziszegte dühödten. - Hol van Ryan Gossens?- Valószínűleg a konyhában.- Megölöm! - hörögte vérszomjasán Dan, és átrohant az ebédlőn.Teljesen megfeledkezett arról, hogy ez a tréfa csupán egy vidám hagyomány folytatása, egy ártatlan

nyári csíny. Munkált benne a düh, hogy Rebecca hamis reményekkel kecsegtette, az orránál fogva vezette, csúfosan átverte. Ha Ryan segítségére volt ebben, akkor nagyon megkeserüli.

- Gossens! - rontott be a konyhába.Ryan hosszú, fehér kötényben, fején fehér sapkával állt a konyhai személyzet idegesen rohangáló

tagjai közt.- Igen, főnök? - kérdezte rendíthetetlen nyugalommal, és kényelmesen letette kezéből főzőkanalát.- Maga részt vett ebben a hülye tréfában, igaz?- Ki? Én? - kerekedett el Ryan szeme. A konyhafőnök maga volt a megtestesült ártatlanság.Dan mindkét kezével megragadta Gossens fehér ingét.- Figyelmeztetem! Ha segítségükre volt azoknak az átkozott chippiknek, hogy kiterveljék ezt a

baromságot...- Hé, ember, ne izgassa fel magát ennyire! - méltatlankodott Ryan. - Hiszen csak egy tréfa volt. Nyár

van, Dan. Miért veszi ennyire komolyan?Dan nagy levegőt vett, s lassan leengedte a kezét. Ryan igazat beszél. Nyár van, és nyáron mindenki

szórakozni akar. Csupán azért lett ennyire ideges, mert azt képzelte, hogy tegnap este kipattant egy szikra közte és Rebecca közt, és hogy nemcsak ő, hanem a lány is érezte a kettejüket egymáshoz vonzó, különleges erőt.

Rendben, az egész csak tréfás visszavágás volt, és ez alkalommal belőle hiányzott a kellő humorérzék. Tulajdonképpen örülnie kellene, amiért a kolléganő végre rájött a dolog ízére, és részt vesz ebben az ártatlan nyári játékban, amit idén ő nyitott meg a csábosán felöltöztetett gumibabával. Most visszakapta a kölcsönt, és ez azt jelenti, hogy ismét rajta a sor. Édes a bosszú, - gondolta kárörvendően.

5. FEJEZETMonticellóban csupán néhány bolt tartott vízipisztolyt. Szombat délután Dan végigjárta valamennyit,

és megvette az egész készletet. Ha Rebecca Pruitt és a chippijei hadat üzentek a hawkoknak, nem kérdéses, hogy elfogadják a kihívást.

Macklin örült, amiért Rebecca alkalmazkodott a Silver Lake partján uralkodó szokásokhoz. Különben is, nem azt mondják, hogy akik csipkelődnek egymással, azok szeretik egymást? A vidám civakodást már nem sok választja el az ártatlan érzékiségtől.

Felvette a napszemüvegét, és céltalanul mászkált az utcákon. A táborban ma nem volt szükség a jelenlétére. Mivel töltse el az idejét Monticellóban, ebben az unalmas porfészekben? Ismét ráébredt, mennyire hiányzik neki Chuck. Ha itt volna, most beülnének egy kocsmába és meginnának egy sört. Mivel egyedül nem volt kedve hozzá, sóhajtva előhúzta a kocsikulcsot a nadrágzsebéből. Éppen beillesztette a zárba és el akarta fordítani, amikor az utca másik oldalán észrevett egy nőt. A nő háttal állt neki, és csinos, apró virágos nyári ruhát viselt.

Dan az első pillanatban nem tudta eldönteni, vajon nem téved-e. Aztán tévedhetetlenül felismerte a csillogó aranyszőke hajat és a szépen ívelt vállat, a csodálatosan formás alakot, a darázsderekat, a barnára sült lábszárt, és mindenekelőtt az izgató, piros szandálba bújtatott keskeny kis lábfejet.

Rebecca egy férfival volt.Dan kíváncsian méregette a férfit, aki szintén a hátát mutatta, és Rebecca mellett állva tanulmányozta

az egyik vendéglő kifüggesztett étlapját. Nagyon előkelően hatott tökéletes szabású nadrágjában, hófehér ingében, és hátrafésült, őszülő hajával.

Vajon a volt vőlegény ideutazott, hogy visszahódítsa menyasszonyát?Ha igazi jó barát lett volna, Daniel Macklin békén hagyja Rebeccát, és feltűnés nélkül odébbáll. De ki

mondta, hogy ő igazi jó barát?Bedobta a kocsiba, amit vásárolt, bezárta az ajtót, és átsétált az úttesten.

- Hé, Becky! - kurjantotta. Pontosan tudta, mekkora kihívást jelent ez az indokolatlanul, bizalmas megszólítás, kiváltképp ebben a helyzetben. - Ki viseli gondját a gyerekeknek, ha mindketten a városban szórakozunk?

Rebecca és kísérője meglepetten fordultak meg.Dan már az első pillanatban látta, hogy a férfi túl öreg Rebeccához. Bár a kolléganő felvonta a

szemöldökét, meglepett mosolya inkább örömtelinek tűnt, s furcsa mód átvette a bizalmas hangnemet.- Nahát, Dan! Mit csinálsz te itt?- Vásárolnom kellett egyet, s mást - felelte Macklin, miközben alaposan szemügyre vette az ismeretlen

férfit. Valóban túl öreg Rebeccához. Jó karban lévő hatvanas, de ápolt, ezt meg kell hagyni. Egy ilyen kinyalt fickó egészen biztosan nem kapható sátorozásra. - Látom, látogatód érkezett - jegyezte meg.

- Az apám - közölte Rebecca. - Papa, bemutatom Daniel Macklint, a szomszédos Mohawk tábor vezetőjét. Dan, ő az édesapám, Harrison Pruitt.

Amennyiben Danielnek ideje lett volna, hogy végiggondolja a dolgot, talán elcsodálkozik azon, mennyire megkönnyebbült. És talán idegesítette volna ez a tény. Végül is az ő szempontjából tökéletesen mindegy, hogy a nő hajdani szeretője utazott-e ide, vagy valaki más, de valóban nagy kő esett le a szívéről. Udvariasan üdvözölte az elegáns urat, aki tartózkodó mosollyal viszonozta köszönését.

- Apám látni akarta a Chippewa tábort - magyarázta Rebecca. - Mivel nem mertem feltálalni neki a konyhánk remekeit, gondoltam, elviszem valahova enni.

Dan az egyik mellékutcára mutatott.- Ha jót akar enni, tudok ajánlani egy vendéglőt, rögtön a sarkon. Az ennél sokkal jobb hely.- Remélem is, hogy jobb - jegyezte meg Harrison Pruitt fanyalogva. - Ez az étlap igencsak szegényes

kínálatról tanúskodik.Szegényes kínálatról tanúskodik! A kedves papa még feljebb hordja az orrát, mint a lánya, - állapította

meg magában Macklin.- Tegnap este nem is említetted, hogy meglátogat az apád - mondta bizalmasan Rebeccának.Harrison Pruitt elsápadt. A merev mosoly eltűnt az arcáról. Hideg szürke szemét először Rebeccára

szegezte, aztán Danielre, majd ismét a lányára.- Ti együtt töltöttétek az éjszakát?Dan nagy nehezen elfojtott egy mosolyt. Épp el akarta oszlatni ezt a nyilvánvaló félreértést, amikor

Rebecca megelőzte:- Igen. - Talányos pillantást vetett Danre, melyet a férfi képtelen volt megfejteni, azután folytatta: -

Apa hirtelen határozta el, hogy meglátogat. Ma délelőtt tízkor felhívott, hogy látni szeretne, és két órakor már meg is érkezett a táborba. - Még mindig úgy tűnt, valamit Dan tudtára akar adni a pillantásával.

Macklin alig észrevehetően vállat vont.- Tegnap éjjel együtt voltatok? - ismételte meg a kérdést fagyosan Harrison Pruitt.- Igen - erősítette meg Rebecca, mielőtt a kollégája bármit is szólhatott volna, majd megajándékozta

Dani egy édes mosollyal. - Miért nem kísérsz el bennünket ebédelni, Dan?Rebecca valamire készül. Ez alkalommal azonban az apját vette célba. És a jelbeszédéből ítélve

szüksége van a segítségemre, - gondolta Macklin. Nem volt ellenére a dolog, az pedig még jobban tetszett neki, hogy a lány cinkosságot vállal vele. Alapjában véve az egész helyzetet őrülten izgalmasnak találta.

- Örömmel csatlakozom hozzátok - mondta, és karját Rebecca meztelen vállára tette. Határozottan az első keresztutca felé terelte, és intett az apának, hogy kövesse őket. - Jöjjön, Mr. Pruitt! Tetszeni fog önnek az a vendéglő.

Rebecca hamar megbánta a viselkedését. Hiba volt, hogy meghívta Dant ebédelni. És még ennél is nagyobb meggondolatlanságot követett el, amikor úgy tett az apja előtt, mintha közte és Dan között többről volna szó, mint barátságról. Na jó, talán valóban többről van szó.

Gondolatai minduntalan elkalandoztak. Egyre a tegnap este körül keringtek, amikor ott ültek kettesben a stégen, és Daniel ajka csupán néhány milliméterre volt az övétől. Amikor kész volt arra, hogy feltárja a lelkét. Amikor kívánta Dant. Valóban van köztük valami - izzó, veszélyes tűz. Ha csak egy pillanatig józanul mérlegeli a helyzetet, soha nem ajánlja föl Danielnek a közös ebédet. Sajnos megint nem gondolkodott, de amikor dühös volt, általában elhamarkodottan cselekedett. És most iszonyatosan dühös volt az apjára.

Harrison Pruitt alig szállt ki az autójából, máris lesújtó véleményt mondott a táborról. Pedig a legkevésbé sem azért vezetett több órát, hogy megtekintse a Chippewát. Váratlan látogatásának más oka volt: el akarta érni, hogy Wallace és a lánya kibéküljenek.

- Wallace tegnap nálunk ebédelt - említette meg látszólag mellékesen. - Az a szegény fickó teljesen össze van törve, de hajlandó megbocsátani neked. Még mindig hisz abban, hogy jó felesége leszel, ha egyszer végre lemondasz ezekről az együgyű táborokról, a kamaszlányos rögeszmédről.

- Ez nem kamaszlányos rögeszme. És én biztosan nem leszek jó felesége Wallace-nak.- Rebecca, drágám! Wallace soha vissza nem térő lehetőséget kínál neked, hogy egy olyan férfi

felesége légy, akire fényes jövő vár a Wall Streeten.- Majd adódnak más lehetőségek is, papa.- Nemsokára harmincéves leszel. Nincs időd tovább várni. - Harrison hirtelen behúzta a nyakát és

kezével idegesen hadonászni kezdett a füle mellett. - Jóságos isten! Mi ez? - Egy kis hernyó idegesítette így fel, mely selyemfonálon ereszkedett alá az egyik ágról.

- Ez a természet, papa - válaszolta Rebecca elnézően, és belekarolt az apjába, hogy levezesse a tóhoz. - Megmutatom neked a kikötőnket és hajókat.

Harrison Pruitt csupán egy lekicsinylő pillantásra méltatta a kenukat és az evezős csónakokat.- Ezeket nevezed hajónak? Ha otthon maradtál volna, most Wallace vitorlásán tölthetnéd a hétvégét

Long Islanden.És ez így ment tovább. Rebecca végül feladta a reményt, hogy ezen a délutánon még visszajuthat a

munkájához. Lezuhanyozott, felvett egy rendes ruhát, és elhajtott az apjával Monticellóba.

Miközben ott álltak a vendéglő előtt és az étlapot tanulmányozták, azon töprengett, mivel bírhatná rá az apját, hogy ebéd után egyenesen visszahajtson New Yorkba.

Amikor meghallotta Dan hangját, beléhasított agyába a mentő gondolat, melyet most már korántsem talált olyan pompásnak. Dan Macklin bizonyára a legutolsó ember, aki megmentené. Legkevésbé most, miután ő elúsztatta a tábora ebédlőjét.

Mégis - bárcsak azt hinné az apja, hogy ő belement egy nyári kalandba Dan Macklinnel! Talán akkor végre tudomásul venné a tényt, hogy Wallace visszavonhatatlanul a múltjához tartozik.

Amikor azonban a kollégája a vállára tette a karját, világossá vált számára, hogy ettől a pimasz alaktól nem szabad segítséget várnia. Macklin lelkesedése, mellyel beleegyezett ebbe a félrevezető hadműveletbe, felettébb gyanús volt. És úgy ölelte át a vállát, mintha birtokba venné a jogos tulajdonát. Amikor végre elengedte, hogy kinyissa a vendéglő ajtaját, Rebecca legszívesebben behúzott volna neki egyet a bordái közé.

- Ez volna az a jobb hely? - kérdezte az apja, és gyanakvó pillantást vetett az olcsó linóleummal borított padlóra, a pult mögött villogó neon sörreklámra, a műanyag asztalokra és az unottan rágógumit rágó pincérnőre, aki az egyik asztalhoz vezette őket, és lecsapta eléjük a piszkos védőborítójú étlapot.

- Nem szabad a külső után ítélnie. Itt valóban kitűnően főznek.Mivel az apja egy párnak tartotta őket, Rebecca úgy hitte, Dan mellé kell ülnie.Macklin udvariasan előreengedte, így ő ült belülre a keskeny padon. Ahogy a kollégája elhelyezkedett

mellette, Rebecca hirtelen úgy érezte, csapdába esett. Alig mert megmozdulni, nehogy véletlenül hozzáérjen a férfi combjához, vagy megérintse könyökével a karját.

- Nem feltételezem, hogy itt van itallap - jegyezte meg Harrison Pruitt.Dan hahotára fakadt, mint aki egy remek viccet hallott.- Itallap valóban nincs, a füstölt húsos szendvicsük viszont kitűnő - jelentette ki. - És a fűszeres

uborkát feltétlenül meg kell kóstolnia! Én mindenesetre ezt rendelek, füstölt húst rozskenyéren és uborkát. És te, szívecském? - kérdezte, miközben meghitten újfent átkarolta Rebecca vállát.

Mivel a lány ebben a helyzetben nem védekezhetett másképp az otromba bizalmaskodás ellen, az asztal alatt dühödten sípcsonton rúgta Dant. A férfi erre kénytelen-kelletlen elengedte.

- Meséltem már neked arról az elbűvölő új étteremről, ahol nemrég anyáddal ebédeltünk? - ragadta magához a szót Mr. Pruitt. - A Madison Avenue-n jártunk a művészeti galériában, és útközben, véletlenül fedeztük fel. Varázslatos hely, az asztalokon vágott virág, a kiszolgálás udvarias, és az étel trés magnifique...

Macklin a lány apjára szegezte pillantását.

- Ön beszél franciául, Mr. Pruitt? - derült fel az arca. - Számomra a francia a világ legérzelmesebb nyelve. Langue de lamour. A szerelem nyelve - lelkendezett, majd folyékonyan előadott egy hosszú monológot franciául.

Rebecca tökéletesen beszélt spanyolul, ezenkívül egy kicsit értett németül. Franciául azonban soha nem tanult. A szerelem nyelve, - gondolta, miközben lenyűgözve figyelte Dant.

A férfi szeme most kékeszölden csillogott. Nyilvánvalóan élvezte Mr. Pruitt fölött aratott győzelmét, aki szemlátomást egy mukkot sem értett a monológból, és kissé feszengve hallgatta az előadást.

Dan magánszámát a pincérnő szakította félbe, aki még mindig a rágógumiján kérőzve kegyeskedett az asztalukhoz fáradni, hogy felvegye a rendelést.

- Mit óhajtasz rendelni, ma chérie? - érdeklődött komoly képpel, roppant választékosan és előkelően Macklin.

Rebecca eleresztette füle mellett a kérdést, és egyedül rendelt magának.- Olyan jó néha vendéglőben étkezni, nem igaz? - folytatta rendületlenül a férfi, miután a pincérnő

mindhármuk rendelését felvette. - Itt legalább szárazon van az ember. Nem tocsog a víz az asztalokon, sem a kövezeten... - Sokatmondó szünetet tartott, majd a lány apjához fordult. - Tudja, Mr. Pruitt, a táborban sajnos állandóan küzdenünk kell a penészgombák ellen. Az ebédlőben szerencsére nem olyan súlyos a helyzet, mint a hálótermekben, ahol a gyerekek összegyűrve a padlón hagyják a nedves törülközőket. Néha iszonyú büdös van, be kell fognom az orromat. No és a tornacipők...

- Milyen étvágygerjesztő - fintorodott el Harrison Pruitt. - Képzelje, egyszer olyan sok eső esett, hogy igazi gombák nőttek ki a padló rései közt! - tódította

Dan. - De mindig azt mondom: Áldott legyen, ami megedzi a férfiembert! Rothadás és penészgomba, felfordított vizespoharak, elárasztott ebédlő, ez mind hozzátartozik a fiúk felnőtté válásához... Rendeztek már ételcsatát a lányaid, Becky?

- Nem - felelte Rebecca mereven, és közben görcsösen próbált rájönni, hogyan hallgattathatná el Dant anélkül, hogy az apja gyanút fogna és átlátna a játékukon.

A kollégát azonban nem lehetett megfékezni.- A fiaim nemrég valami őrületes dolgot műveltek. Spagetti volt vacsorára, vagy pasta, ahogy ön

mondaná, Mr. Pruitt. Vagyis takonycsík, ahogy a fiaim nevezik. Szóval a hawkok spagetti-hajigáló versenyt rendeztek. Képzelhetik!

- Önnek, mint a tábor vezetőjének, talán jobban kellene ügyelnie a kulturáltabb érintkezési formákra - jegyezte meg Harrison Pruitt.

- A kulturált érintkezési formák természetesen roppant fontosak - felelte Dan kifogástalan udvariassággal. - De nem a Silver Lake partján. Egy üdülőtábor arra való, hogy ott alaposan kitombolja magát az ember. Igazam van, Becky?

- Ezen a ponton apámnak adok igazat - felelte élesen Rebecca. - Én is azon a véleményen vagyok, hogy leginkább a táborvezető személyétől függ, van-e rend és milyen a hangulat.

- Világos - helyeselt Dan, és hamiskásan a lányra mosolygott. - Ezért nálunk az a lényeg, hogy mindenki jól szórakozzon. És mi a lényeg nálatok?

- Nekünk ahhoz nem kell térdig gázolnunk a mocsokban, hogy jól érezzük magunkat - jegyezte meg epésen Rebecca.

- Az ember nem szórakozhat igazán, ha folyton arra kell ügyelnie, hogy tiszta maradjon a ruhája. A mai nap kitűnő példával szolgált erre. Ma ugyanis gilisztaversenyt rendeztünk a Mohawkban - magyarázta Macklin Mr. Pruitthoz fordulva.

Rebecca bokán rúgta Dant az asztal alatt. Hogy az ebéd közben gilisztákról beszél, az már valóban túlmegy minden határon. Ezt mégsem teheti meg az apjával.

A kolléga elszánt mosollyal válaszolt a figyelmeztetésre.- A giliszták horgászcsalinak kellettek. Szokott horgászni, Mr. Pruitt? - Ezzel végre olyan témát hozott

szóba, amely Rebecca apját is érdekelte.- Megfordultam néhányszor a Karib-szigeteken, hogy részt vegyek egy-egy tengeri horgászversenyen -

mondta Harrison Pruitt. - Kardhal, barrakuda, miegymás... Természetesen nem gilisztát használtunk csalinak.

- Pedig nincs jobb szórakozás egy eredményes gilisztagyűjtő versenynél - állította Dan. - Bár az egyik csapat most csalt. A giliszták közé, a vödör aljára nem átallották éti csigát rakni, ami ugyebár escargot néven szerepel a jobb vendéglők étlapján.

Harrison Pruittnak eltorzult az arca.- Bocsásson meg egy percre! - mondta Dannek. Felállt, megsemmisítő pillantást vetett a lányára, és

gyors léptekkel felkereste a mellékhelyiséget.Rebecca vegyes érzelmekkel pillantott utána. Az apja ugyan kimerítette, most mégis megsajnálta.

Elvégre a saját bőrén tapasztalta, mennyire ki tud készíteni valakit Daniel Macklin.- Hálás lennék, ha a változatosság kedvéért másról is beszélnél, mint penészgombákról és gilisztákról -

jegyezte meg szemrehányóan. Bár Harrison Pruitt most nem hallotta őket, önkéntelenül megmaradt a tegezésnél.

- Mi az, Becky? Túl mocskosak a giliszták?- Igen... - húzta el a száját Rebecca, és roszkedvűen a tányérjára pillantott, ahol egy fonnyadt

salátalevélen félgömböt formázó, parányi adag csirkesaláta szomorkodott.- Miért akartad, hogy elkísérjelek benneteket ebédelni? - kérdezte váratlan komolysággal Macklin.- Mert az apám olyan fennhéjázó és beképzelt. Azt gondoltam...- Azt gondoltad, talán kijózaníthatod, ha úgy teszel, mintha lenne köztünk valami?- Nem akarom, hogy beleártsa magát az életembe! - fakadt ki Rebecca.- Én része vagyok az életednek? - kérdezte a férfi reménykedve.- Az tetszene, mi? - kérdezett vissza Rebecca, és szórakozottan turkált villájával a csirkesalátában. -

Tulajdonképpen miféle monológot adtál elő az imént?- Beszél az apád franciául?- Nem.- Hála istennek! - sóhajtott fel Dan, és beleharapott a szendvicsébe. - Egy szakállas vicc volt egy

halászról, egy sellőről és egy tengeri uborkáról. Lefordítsam neked?- Kímélj meg tőle! És kíméld az apámat is!- Valóban ezt szeretnéd?- Apámat nem érdekli a természet - fordult el sóhajtva a lány.- Akkor meg miért látogatott meg téged?- Rá akar venni, hogy béküljek ki Wallace-szal.- A vőlegényeddel?- A volt vőlegényemmel.- Ha többé nem akarsz tudni Wallace-ról, akkor ezt kereken apád értésére kell adnod. Mondd meg

neki, hogy nincs kedved az életed hátralévő részét egy tökfilkóval tölteni!- Wallace nem tökfilkó - ellenkezett Rebecca. - Nagyon rendes férfi.- Ha olyan rendes, akkor menj hozzá!- Ne tégy úgy, mintha ez olyan egyszerű lenne! - válaszolta ingerülten a lány, és elkomorult.Eszébe jutottak az apja szavai: Nemsokára harmincéves leszel, nincs időd tovább várni.Szereti a gyerekeket, és saját csemetéket is akar. Ha hozzámenne Wallace-hoz, gondtalan élete és

annyi gyereke lehetne, amennyit csak akar. Csak éppen sátorozni nem vihetne el őket...Hirtelen mély szomorúság vett rajta erőt, s a tányérjába bámult. Vajon túlzás, hogy olyan férfira

vágyik, aki elég érett ahhoz, hogy vállaljon egy tartós köteléket, de még nem annyira felnőtt, hogy unatkozni kellene mellette? Létezik egyáltalán ilyen férfi?

Miért is nem képes megalkudni? Talán őrültség, hogy többre vágyik, mint amennyit Wallace nyújtani tud. És még nagyobb őrültség azt képzelni, hogy álmai lovagja hasonlóságot mutat Dan Macklinnel.

Igen, ez valóban őrültség. Mit akar egy ilyen pimasz alaktól, aki ráadásul annyira éretlen, hogy örömét leli abban, ha egy gilisztákról és penészgombákról folytatott társalgással elveszi valakinek étvágyát? Mit kezdjen egy olyan férfival, aki annyira kiszámíthatatlan, hogy még a szeme színe is folyton változik? Mit kezdjen valakivel, aki az egész életet egyetlen tréfának fogja fel, aki egy hegyi tó partján, a szabad ég alatt érzi otthon magát, aki a tiszta ágyneműt mellékes dolognak tartja, aki erős karjával könnyedén át tud evezni a tavon, meg tud vigasztalni egy gyereket és az lelkében különös, ismeretlen érzéseket ébreszt?

Wallace biztonságot kínált neki. Mit nyújthatna Dan az őrült csínyeken kívül?Vigye az ördög mindkettőjüket! - gondolta, és elkeseredett támadást intézett a csirkesaláta ellen. És

egyáltalán, minden férfi menjen a pokolba!Még van három hónapja a harmincadik születésnapjáig. Ezen idő alatt távol fogja tartani magától a

férfiakat. Aggódhat még eleget a jövője miatt.

6. FEJEZETRebecca apjának elutazását követően eleredt az eső, és három napig szünet nélkül esett. Az első napon

csak szemerkélt, aztán már mintha dézsából öntötték volna. Amikorra szerdán a nap előjött a felhők mögül, a gyakorlati foglalkozásokat vezető nevelő már teljesen kikészült, és követelte, hogy mentsék fel kimerítő állásából.

Rebecca elengedte néhány órára, és gondoskodott róla, hogy a gyerekek kitombolhassák magukat a szabadban. A labdajáték, úszásoktatás és kenuverseny után egy tóparti tábortűzzel ért véget a nap.

A lányok már elfáradtak az éneklésben, és elégedetten ülték körül a tüzet, amikor Rebecca meghallotta, hogy valahol a háta mögött halkan megcsobban a víz. Megfordult - és rémület lett úrrá rajta.

Csónakok közeledtek a parthoz, tucatnyi csónak, egy egész flotta. Valószínűleg a Mohawk tábor teljes vízi hadereje feléjük evezett. A lányok is észrevették a csónakokat. Felugráltak a tűz mellől, és lerohantak a stégre, hogy üdvözöljék a látogatókat.

A fiúk füttyögni és kiabálni kezdtek. Amikor közelebb értek, Rebecca látta, hogy valamennyien fürdőnadrágot viselnek - és fegyver van náluk.

- Vigyázzatok! - kiáltotta oda a lányainak, de elkésett a figyelmeztetéssel.A chippik sikítozva meghátráltak, amikor a hawkok bevetették ellenük a vezetőjük által a monticellói

boltokban beszerzett vízipisztolyokat. A lányok rémült visítása hozta csak igazán lázba a fiúkat, akik csónakjaikkal időközben körülvették a stéget, és most a parton szemlélődőket is tűz, illetve víz alá vették. Néhány lány elmenekült, mások ellenben hősiesen védekeztek, és belegázoltak a vízbe, hogy a maguk részéről legalább lefröcsköljék a fiúkat. Egy szempillantás alatt mindnyájan csuromvizesek lettek.

Rebeccát elöntötte a méreg, amikor arra gondolt, milyen hosszú időbe telt, mire a háromnapos esőzés után a táborban minden megszáradt. Utasította a lányokat, hogy húzódjanak fedezékbe a bokrok mögé. A fiúk ekkor - ellenség híján - a chippik tábortüzét kezdték locsolni.

A délutáni hőségben, amikor a lányok fürdőruhában voltak, talán jópofa lett volna ez a támadás. De most, amikor remekül érezték magukat a tábortűz mellett, Rebecca a legkevésbé sem tudta humorosnak találni a hawkok rajtaütését. Mérhetetlen haragra gerjedt, amiért így elrontották az estéjüket, s feldúltan levonult a vízhez, hogy a támadók vezérének szeme közé nézzen.

Dan Macklin homlokpántot viselt, és a mosolya vérlázítóan pimasz volt.- Vonuljatok el! - követelte Rebecca, miután a kolléga közelebb evezett. - Elég volt, Dan! Sikerült

elrontanotok az esténket. Tűnjetek el végre!Daniel rendületlenül mosolyogva keresztbe tette az evezőjét, és előrehajolt. A következő pillanatban

hatalmas, tömlő alakú készüléket húzott elő kenuja aljából, és a vízbe merítette, hogy megtöltse.Rebecca rémülten figyelte az előkészületeket.- Figyelmeztetlek, Dan - kiabálta. - Ne dühíts fel még jobban, különben... - Utolsó szavait hideg

vízáradat nyelte el. Prüszkölve hátrálni kezdett, és megpróbálta hátrasimítani víztől csöpögő haját. - Komolyan beszélek, Dan... - Újabb töltetnyi víz ömlött rá. - Dan, nincs jogod...

A harmadik vízsugarat Daniel álnokul a mellére irányozta. Az átnedvesedett póló afféle második bőrként a lány testéhez tapadt, s tökéletesen átlátszóvá vált. Rebecca idegesen rántott egyet a nedves anyagon.

- Ezt még visszakapod - ordította dühtől villámló szemekkel.Macklin leeresztette a fegyverét.- Már előre örülök neki - mondta udvariasan, majd barátságosan odabiccentett Rebeccának, és fogta az

evezőjét. - Elég, fiúk! - adta ki a parancsot. - Visszafordulni!A hawkok zúgolódtak, amiért máris be kell fejezniük, pedig csak most kezdtek belelendülni.- Tudja - mondta Maggie Tyrell szárítkozás közben -, Chuck DeVore ezen jót nevetett volna.Mert Chuch DeVore-t cseppet nem izgatná, ha Dan Macklin vizes pólóban látná, - füstölgött magában

Rebecca.- Igaz, hogy elárasztottuk a hawkok ebédlőjét, de ez még nem jelenti azt, hogy ilyesmit kell művelniük

velünk - morogta, és kifacsarta a pólóját.- Most magának kell lépni - biztatta Maggie.- Visszaadom a kölcsönt. Erre mérget vehet! - jelentette ki bőszen a Chippewa tábor vezetője.

A hawkok már rég visszavonultak a hálótermekbe, és a táborban kialudtak a fények. Dan álmatlanul feküdt kunyhójában a keskeny ágyon, és arra gondolt, milyen volt Rebecca a nedves pólóban. Ha behunyta a szemét, maga előtt látta a lányt, ahogy a nedves pamutanyag rátapadt, látta feszes mellét, felmeredő mellbimbóit, lapos hasát, sőt még a köldökét is. Nedves hajára, dühösen villámló, szürke szemére gondolt. Szinte sistergett a lány körül a levegő...

Ha az áhított szenvedélyt nem tudja felébreszteni Rebeccában, akkor másfajta érzésekkel kell beérnie. A düh még mindig jobb, mint a közöny.

A fiai mindenesetre jól szórakoztak. És megint csak jól fognak szórakozni, ha majd Rebecca és a chippik elégtételt vesznek rajtuk, mert Dan azt remélte, hogy a lányok kieszelnek valamit. Úgy érezte, hogy Rebeccát és őt közelebb hozzák egymáshoz ezek a tréfák.

Tudta, hogy a lány egyre inkább eltávolodik apjától és egykori vőlegényétől, és úgy tűnt neki, mintha Rebecca éppolyan iramban közeledne felé, mint amilyenben távolodik attól a világtól, melyet ez a két férfi testesít meg. És ez édes diadalt jelentett számára.

A Mohawk tábor lakói napokig azt találgatták, vajon milyen szörnyű megpróbáltatás vár rájuk a Chippewa tábor dísztermében. A fogadtatás, amelyben a lányok a második táncest alkalmával részesítették őket, legsötétebb várakozásaikat is alulmúlta.

A chippik úgy kirittyentették magukat, hogy a hawkok szinte beleszédültek a látványba. A lányok feltupírozták, begöndörítették, belakkozták a hajukat, és a frizurakölteményeket kacér szalagokkal, pántokkal ékesítették. Csilingelő fülbevalókat viseltek, csuklójukon karkötő csillogott, és csak úgy áradt belőlük a parfümillat.

A legtöbb fiúnak menten inába szállt a bátorsága ennyi közszemlére tett női báj láttán.Csupán Adam Kember volt azonnal kész megragadni a kínálkozó alkalmat.- Rajta, fiúk, adjunk nekik! - buzdította a társait.Dan ugyan megpróbálta lehűteni, de érvei nem bizonyultak elég hatásosnak, és Adam elindult, hogy

megkeresse Stephanie Glynnt.Rebecca nem mutatkozott. Daniel legalábbis nem fedezte fel a tömegben. Viszont azonnal maga előtt

látta, amint lehunyta a szemét. Ez a lány kezdi feldúlni az életét.Hát jó, - gondolta, ha ő megnehezíti az életem, akkor én is meg fogom nehezíteni az övét. És amikor

már mindketten elég bonyolultnak érezzük a helyzetet, a legegyszerűbb megoldás mellett fogunk dönteni. Akkor vége szakad a versengésnek, a csínyeknek. Akkor másként fogunk szórakozni egymással. És ha véget ér a nyár, hazautazhat, és hozzámehet az ő rendes, illedelmes, tisztességes Wallace-ához. Alapjában véve minden annyira egyszerű.

Aztán meglátta a teremben Rebeccát, aki épp feléje tartott, és már semmi sem tűnt olyan egyszerűnek.A lány csábítóan kerek kivágású, világos pulóvert, rövid farmerszoknyát és finom barna bőrszandált

viselt. Ékszerei, egyszerű arany fülbevalója és vékony arany nyaklánca kevésbé feltűnőek voltak ugyan, mint a lányok harsány bizsujai, viszont annál bájosabbak. A haját is aranyszínű pánttal fogta hátra.

Dan megállapította, hogy Rebecca arca ki van festve, s mélyen beszívta a lány illatát. Ez az illat nem valamely bódító parfümtől eredt, inkább a babapúderére emlékeztetett, és hihetetlenül érzékien hatott Rebeccán.

- Ez a bosszúd? - kérdezte kényszeredett mosollyal Macklin.- Miféle bosszúm? - ismételte a kolléganő ártatlan arccal.- Megengedted a chippiknek, hogy úgy felcicomázzák magukat, mint az utcalányok.- Azt mondtam nekik, ezen a héten nálunk lesz a buli, és most az egyszer kipróbálhatják, hogyan

fogadják ezt a Mohawk férfias férfiai.- Értem. És mivel magyarázod a saját öltözékedet? Te miért rittyentetted így ki magad?- Én? Hiszen én nem rittyentettem ki magam. Ez csak egy régi pulóver és egy közönséges

farmerszoknya.Macklin elmondhatta volna, hogy ez a régi pulóver túl lágyan és hívogatóan simul Rebecca ingerlő

domborulataira, és hogy a kurta farmerszoknya alól kivillanó hosszú combok összeomlással fenyegetik a hormonháztartását. De miért pazarolja az idejét szavakra, amikor táncolhat is Rebeccával? Felkérés nélkül a táncparkettre húzta, és ugyanazzal a lendülettel karjába vonta a lányt.

Rebecca most kevésbé ügyelt a kellő távolság megtartására, mint legutóbb. Bár nem simult hozzá Danielhez, már nem tartotta magát olyan mereven, mintha karót nyelt volna. És ahogy mosolygott rá! A mosolyából szinte már vonzalomra lehetett következtetni.

- Na jó, feladom - mondta Dan, aki Rebecca derekán nyugtatta a kezét, és épp kecses csípőmozgásában gyönyörködött. - Mit tervezel?

Rebecca mosolya egyre észbontóbb lett. Szinte már túlzottan is édes volt.- Hogyhogy? Mit terveznék?- Mikor utoljára találkoztunk, majd felnyársaltál a tekinteteddel. Már azt hittem, megeszel reggelire.- Akkor csurom víz voltam, és nem a legjobb hangulatomban találtál. De arról biztosíthatlak, hogy

sohasem jutna eszembe megenni téged.Dan nehezen tudott ellenállni a kísértésnek, hogy közelebb vonja magához Rebeccát.- Én viszont ezt nem állíthatom magamról - mondta halkan.- Undorító vagy - pirult el a lány.Macklin egy darabig töprengett, vajon megmondja-e, hogy ő a legkevésbé sem tartja undorítónak ezt a

gondolatot, aztán úgy döntött, a szavak helyett beszéljenek a tettek. De ennek még nem érkezett el az ideje.

- Rendben, kezdjük elölről! - javasolta. - Ma este elbűvölően nézel ki.- Köszönöm.- Örülök, hogy te és a lányaid nem vagytok haragtartók.- Mi felnőttebbek vagyunk annál, hogysem nehezteljünk rátok azért a gyermekded kis tréfáért.Dan vidáman mosolygott.- Persze. - Kísérletképpen közelebb vonta magához Rebeccát, és meglepetésére nem ütközött

ellenállásba. Bár a lány nem simult hozzá, fejét a vállára hajtotta. Vajon tudja-e Rebecca, milyen érzéseket vált ki belőle? Még egy kicsit közelebb vonta magához, hogy ezt a tudomására hozza, olyan közel, hogy a csípőjük összeért.

Rebecca alig észrevehetően összerezzent, majd halkan felsóhajtott, aztán engedett.Már egész biztosan nem haragszik rám, - gondolta elégedetten Macklin.De hát én ezen a nyáron távol akartam tartani magam a férfiaktól! - gondolta ugyanekkor Rebecca.Tánc közben azonban szó sem lehet távolságtartásról. Nem volna szabad megengedni, hogy Dan ilyen

szorosan átöleli, hogy a csípőjét az övéhez szorítja, és ilyen félreérthetetlenül kifejezésre juttatja a vágyát.Az egészben az volt a legszörnyűbb, hogy valahányszor összeért a csípőjük, Rebecca testhőmérséklete

emelkedett néhány tized fokot. Nem volt bocsánat arra, ahogyan Danielhez simult, nem volt igazolás az érzésekre, melyeket Daniel kiváltott benne.

Magatartását még az a tény sem igazolhatta, hogy Maggie és Lisa e pillanatban tucatnyi felhasított tollpárna tartalmát rázta szét a Mohawk tábor mosókonyhájában és az igazgatósági épületben.

Egyik szám a másikat követte, és Dan még akkor sem engedte el Rebeccát, amikor már egy gyors dalt játszottak. Szorosan átölelve tartotta, ujjával lágyan végigsimította a hátát, és meleg mellkasára húzta a lány jobb kezét.

- Nem kellene jó példát mutatnunk a gyerekeknek? - kérdezte suttogva Rebecca, amikor észrevette, hogy a fiúk körülötte éppolyan lassan ringatóznak a Beach Boys együttes gyors számára, mint a táborvezetőjük.

- Szerintem példát mutatunk nekik - állította a kolléga.- Csak sajnos rosszat.- A gyerekeink tizenhárom, legfeljebb tizennégy évesek. Ilyenkor még semmi sem történhet.- Neked, mint tanárnak ezt jobban kellene tudnod.- Én mindig jobban is tudom - mosolygott csibészesen Macklin.A lány csüggedten sóhajtott.- Figyelj ide! - mondta. Még ha csodálatosnak találja is, hogy Dan átöleli, nem engedheti, hogy a férfi

hiú reményeket tápláljon. - Nem helyénvaló, hogy ennyire összebújva táncolunk - tiltakozott erőtlenül.- Egy tánctól még senki sem esett teherbe - élcelődött Macklin.- Pillanatnyilag az okozza a legkevesebb fejtörést, hogy teherbe esem-e vagy sem.- Hát ez csodálatos. Akkor gyere, keressünk gyorsan egy ágyat!Rebeccának kapóra jött, hogy ebben a másodpercben feltűnt az egyik nevelőnője, és közölte, hogy a

pattogatott kukoricás tálak már majdnem teljesen kiürültek.- Hozok utánpótlást - mondta a lány, és kibontakozott Dan öleléséből.- Segítek - ajánlkozott a kolléga.- A pattogatott kukorica nem nehéz. Ezt egyedül is el tudom intézni.

- Én hozhatnék egy láda innivalót - makacskodott Dan.Rebecca sóhajtva engedett.- Legalább megköszönhetnéd a segítséget - elégedetlenkedett Macklin.- Ne feszítsd túl a húrt, Dan!Kint kellemesen hűvös levegő fogadta őket. A táncteremben uralkodó fülledtség után a lánynak

jólesett a friss szellő. Le kellett hűlnie, minden szempontból. Dan közönyösen ballagott mellette, meg sem próbálta megérinteni. Rebecca örült ennek.

Azok után, ahogy az imént tánc közben hozzásimult - és ahogyan ő fogadta ezt valóban jobb elkerülni minden további testi érintkezést.

Beléptek a nagy, fehér falú épületbe, amelyben a chippik ebédlője volt, és az asztalokat kerülgetve a konyhához mentek.

Rebecca felkattintotta a villanyt.- Az innivaló a hűtőszekrényben van, balra a fal mellett - szólt hátra a válla fölött, miközben az

éléskamrához ment, ahol élelmiszerrel megrakott polcok sorakoztak mindkét fal mentén.- Majd később hozok - mormogta Dan. A hangja túl közelről jött.Rebecca összerezzent, és rémülten hátrafordult. - Dan - suttogta, bár tulajdonképpen rá akart kiabálni. De ahogy Macklin a zabpehellyel és liszttel,

konzervdobozokkal és fűszertartókkal megpakolt magas polcok közt állt előtte, tudta, hogy erre várt. Fátyolos pillantása, várakozásteljesen szétnyíló ajkai, egész magatartása vágyról tanúskodott.

Dan habozás nélkül megcsókolta.A csók pontosan olyan volt, amilyennek Rebecca megálmodta, egyúttal merőben különbözött

mindenfajta gyengédségtől, melyet eddig valaha is tapasztalt.Daniel először óvatosan végigsimította ajkával a száját, játékosan cirógatta, majd ajkának nyomása

lassanként felerősödött.Bárcsak durvábban viselkedett volna! Akkor Rebecca legalább eltaszíthatta volna magától,

lekeverhetett volna neki egy pofont... Daniel gyengédségével szemben azonban fegyvertelen volt. Dan ajkának minden becézgetése, nyelvének minden mozdulata meggyorsította a szívverését. Megroggyant a térde, s úgy érezte, menten elveszti az egyensúlyát.

Kinyújtotta kezét a polc felé, és megragadta a hozzá legközelebb eső tárgyat, melyben megkapaszkodhatott. Közben fellökött egy nyitott doboz zabpelyhet, minek következtében egész zabpehelyáradat ömlött előbb a karjára, majd meztelen lábujjaira.

Amikor megtántorodott, Dan elkapta, aztán szorosan magához ölelte.Ahogy testük összeért, a férfi nyelve mélyen behatolt Rebecca szájába. Mindketten felnyögtek a rájuk

törő vágytól, s támaszt keresve nekidőltek a polcnak. Dan a könyökével meglökött egy konzervdobozt, egy tucat további dobozt is magával rántott. A konzervek zörögve szerteszét gurultak a földön. A fémes zaj a legkevésbé sem csökkentette Macklin vad szenvedélyét. Épp ellenkezőleg: a csókja egyre lázasabb és önfeledtebb lett.

Rebecca hozzásimult, és átkarolta a nyakát. Dan nyelve még mindig a száját kutatta, és gyengéd párbajt vívott az ő nyelvével, kezét a csípőjére csúsztatta, felhúzta a szoknyáját, és izmos combját a combjához szorította.

Rebecca érezte, hogy megálljt kellene parancsolnia. Vissza kellene mennie a lányaihoz, akik epedve várják a pattogatott kukoricát, és valószínűleg már az éhhalál küszöbén állnak.

Ő is ki volt éhezve, csak valami másra. Hogy mennyire, azt most vette észre, ahogy Dan csókolta. Izgató, szenvedélyes, de harcias is volt ez a csók, melyben kifejezésre jutott szembenállásuk és egymás iránti dühük - és a heves vágy, amitől lábuk remegni kezdett, és úgy tűnt, testük már csak lüktető érzésekből áll.

Rebecca visszafojtotta a lélegzetét, amikor Daniel a fenekét kezdte simogatni, ő pedig a Dan farmerének húzózárja alatt kirajzolódó kemény domborulatra szorította a tenyerét.

- Rebecca - suttogta Dan. - Becky... - Megcsókolta az arcát, a szemöldökét, és nyelvével követte a lány állának vonalát.

Valahogy ismét a polcnak tántorodtak, mert most meg egy halom papírszalvéta esett rájuk.- Micsoda felfordulást rendezünk - motyogta Rebecca.- Szebbet el sem tudok képzelni, mint hogy felfordulást rendezzek veled - suttogta a fülébe Dan. Kezét

a derekára csúsztatta, majd lassan a melle felé tapogatózott.

A lány még szorosabban hozzásimult, olyan szorosan, hogy Daniel sikertelenül próbálta testük közé csúsztatni a kezét.

Rebecca tudta, ha a férfi hozzáér a melléhez, elveszett. Mégis képtelen volt megálljt parancsolni. Még sohasem válaszolt ekkora szenvedéllyel egy csókra. Jobb, ha nem néz fel, - gondolta. Túlságosan felizgatta volna a látvány: Daniel érzéki szája, mélyen ülő, ma kéken ragyogó szeme, szögletes álla, domború mellkasa és széles válla. Hirtelen rájött, mire célzott Dan, amikor férfias férfinak nevezte magát.

- Visszatennéd a dobozokat a polcra? - mutatott tétova mozdulattal az elgurult leveskonzervekre. - Én addig hozok egy seprűt.

Dan a mutató- és hüvelykujja közé fogta Rebecca állát, így kényszerítette a lányt, hogy a szemébe nézzen.

- Mi baj? - kérdezte tőle komolyan.- Nem igazán vágyom egy kalandra, Dan, ezt te is tudod. Csak nemrég szakítottam Wallace-szal...

Meg kellene várnom, milyen irányt vesz az életem.- Rendben, szakítottál Wallace-szal. De mi köze ennek kettőnkhöz?- Nem akarok belekezdeni veled semmibe.Macklin nevetve rázta a fejét.- Becky, drágám, már belekezdtél velem valamibe. Méghozzá azon a napon, amikor orvul elhelyeztél a

hawkok ebédlőjében vagy száz felfordított poharat.- Aha, tehát innen fúj a szél! Most már tudom, miféle játék folyik itt - lendült támadásba Rebecca. - A

csókod is a Mohawk és a Chippewa közti versengés részét képezi. Valld csak be! Meglehetősen ócska fogás volt.

Dan a karjánál fogva magához rántotta.- Megmondjam neked, miféle játék folyik itt? Mindketten megőrülünk egymásért. Erről van szó.- Ne ess abba a hibába, hogy a saját érzéseidből a másokéra következtetsz, Dan! Ami engem illet, én

még nem vagyok túl a...- Felejtsd el a Wallace-odat! Ha a szemembe tudsz nézni, és őszintén azt tudod nekem mondani, hogy

nem kívánsz engem, akkor soha többé nem érek hozzád.- Ezt megígéred?- Becsületszavamat adom.Rebecca megpróbálta elképzelni, milyen lenne, ha Dan Macklin soha többé nem ér hozzá. Ez az

elképzelés meglehetősen elszomorító volt.Némán a férfi szemébe nézett, de a hallgatása mindennél többet mondott.Dan elégedetten elmosolyodott, aztán szó nélkül lehajolt, hogy felszedje a leveskonzerveket.A lány némán figyelte széles hátát, keskeny csípőjét, kezének mozgását, az alkarját borító finom

szőrzetet, erős csuklóját. Ezt a kört elvesztette. És még ha a tollpárnás vállalkozás sikerrel jár is, ezt az egész háborút

elvesztette...

7. FEJEZET- Dan Macklin keresi telefonon - kukkantott be a Chippewa táborvezetői irodájába Kelly, a titkárnő.Rebecca felpillantott. A nyitott ablakon át fülledt, meleg levegő áradt be a helyiségbe, és magával

hozta a kint zajongó lányok hangját. A kis ventilátor nem sokat használt a hőség ellen, csak a papírokat fújta szét az íróasztalon.

Úgy érezte, ragad az izzadságtól, és pocsék a kedve - de ezt a legkevésbé sem írhatta az időjárás számlájára. Ilyen rossz hangulatban volt már múlt szombat óta...

Nem, nem akar erre gondolni. Nem akar arra emlékezni, mit érzett Dan Macklin ölelő karjában, mi játszódott le benne, amikor szája eggyé olvadt a férfiéval, amikor lábát a combjához szorította, és amikor úgy érezte, lüktet az egész teste. Egyáltalán nem akar Danielre gondolni. Beszélni meg végképp nem akar vele.

- Mondja azt neki, hogy nem vagyok itt! - utasította Kellyt.A tornacipős titkárnő bólintott, és visszament a helyére.

Rebecca a telefonkészülékén lévő lámpácskákra meredt. Az egyik folyamatosan villogott. Amikor a szomszédos helyiségben Kelly felemelte a kagylót, a kis lámpa már csak világított. Aztán ismét villogni kezdett. Dant tehát nem sikerült lerázni, és nyilván újabb üzenettel küldi vissza Kellyt.

Néhány másodperccel később a titkárnő valóban feltűnt az ajtónyílásban.- Azt mondja, a vízi olimpia miatt telefonál.- Mondja meg neki, hogy ezt Maggie Tyrell intézi!Miután Kelly eltűnt, Rebecca újra a készülékét figyelte. Gyáva vagy, szidta magát. Nyár elején azért

kerülted Dant, mert dühös voltál rá, most meg azért, mert félsz tőle.- Arra kért, hogy önnek is adjak át egy üzenetet - közölte kissé zavartan Kelly, amikor harmadszorra is

felbukkant az irodájában. - Remélem, helyesen tudom tolmácsolni... Azt mondta, hogy kot kot kot...Rebecca felnyögött.- Én meg azt üzenem neki, hogy kukurikúúúúú...Jó negyed évszázaddal ezelőtt Bethel volt a híres Woodstock-fesztivál színhelye. Ma már csak egy kis

üzlet árusította rendületlenül a hippinemzedék emlékeit a Max Yasgurs farmjához vezető utcában. A boltocskában még kapni lehetett a letűnt időszak kelléktárgyait: vízipipákat, füstölőket, posztereket, tarotkártyákat és - Dan mindenesetre nagyon remélte - madártollakat.

Két napba telt, míg a Mohawk tábort sikerült megtisztítaniuk a tollaktól. E pompás tréfa után Rebecca óriásit nőtt Dan szemében. Egész héten próbálta elérni telefonon, hogy kifejezze elismerését a pompás ötletért, de a kolléganő nem fogadta a hívását.

Talán azt gondolta, hogy másról akar vele beszélni. Talán úgy is volt. Talán azokról a csodálatos percekről akart szót váltani Rebeccával, amelyeket az éléskamrában éltek át. Talán meg akarta kérdezni tőle, mikor ismételhetnék meg azokat a perceket.

A lány azonban nyilván nem igényelte, hogy beszélgessenek. Még a chippiket sem kísérte át a legutóbbi táncestre, Dan hiába várta.

Macklin most harcmodort változtatott. Elhatározta, hogy meghódítja Rebeccát.Tartózkodással nem ment semmire, akkor most rámenős lesz. Miután megbízta Jimmy Angelinit, hogy

felügyeljen a táncestre, bement Bethelbe, a hippiboltba.Az egyhangú szitárzenét hallgatva addig böngészett a polcokon, mígnem megtalálta, amit keresett:

csodás hosszú pávatollakat.Amikor zsákmányával visszaért a táborba, már vége volt az utolsó táncnak is, s a chippik a buszokhoz

bandukoltak. Néhányukat fiúk kísérték. Adam Kember és imádott Stephanie-ja képezték a felvonulás végét. Fogták egymás derekát, és minden lépésnél összeért a csípőjük. Adam valamit súgott Stephanie fülébe, mire az vihogni kezdett.

Dan búcsút intett a lányoknak, megvárta, amíg fiai bevonulnak a hálótermekbe és elcsendesednek, majd az erdőn át a kunyhójához sietett.

Kicsit rendbe hozta magát, egy kevés arcszeszt dörzsölt az arcára, aztán a csónakkikötő felé vette az útját. Langymeleg és száraz volt az este, a tó tükrén széles ezüsthíd remegett.

Macklin vízre tolta az egyik kenut, a pávatollakból kötött csokrot az ülés alá helyezte, majd ellökte magát a parttól. Hamarosan elérte a Rebecca kunyhójától délre fekvő, köves partszakaszt.

Már az ösvényről látta, hogy két fénysugár szűrődik át a fák közt - Chuck kunyhójának ablakaiból jött a fény. Rebecca tehát még ébren van.

Ezt jó jelként értelmezte. Nem mintha ellenére lett volna, hogy felébressze Rebeccát, de a lány ennek valószínűleg nem örült volna.

Halkan felment a lépcsőn, hátrasimította a haját, majd bekopogott.- Ki az? - szólt ki Rebecca.- Egy férfias férfi - felelte ő.Hosszú hallgatás volt a válasz.Nagy sokára Rebecca mégis ajtót nyitott. Mezítláb, farmerban és pólóban állt a küszöbön. Most nem

volt kifestve, haját nem fogta hátra aranyszínű hajpánt, és nem viselt fülbevalót, sem csinos kis szandált. Valószínűleg az imént fejezte be a zuhanyozást, mert még nedves volt a haja. Dan pillantását kerülve görcsösen egy pontra meredt kései látogatója háta mögött.

Macklin átnyújtotta neki a selyempapírba tekert tollcsokrot. - Hoztam neked valamit.Rebecca elvette ugyan az ajándékot, de még mindig nem nézett a férfi szemébe.

- Ó - mondta halkan, amikor kibontotta a selyempapírt, és meglátta a fénylő pávatollakat. Azután hirtelen nevetni kezdett.

Daniel kimondhatatlanul megkönnyebbült. Már a lány nevetése is örömmel töltötte el, olyasfajta örömmel, mely tele volt érzékiséggel.

- Tedd vízbe, nehogy elhervadjon! - viccelődött, és bepillantott a kunyhóba.Rebecca nyilván azt gondolta, hogy be akar menni - ami végül is megfelelt az igazságnak -, mert a

tollbokrétát gyorsan lerakta az ajtó közelében álló asztalkára, majd rögtön kijött, és az ajtót nyomatékosan behúzta maga mögött.

Ez egyértelmű jeladás volt, Dan azonban nem hagyta magát. Rebecca legalább nem küldte vissza a csónakjához.

A lány leült a legfelső lépcsőfokra, és egy kézmozdulattal mutatta Danielnek, hogy foglaljon helyet mellette.

Legalább egy percig mindketten hallgattak.- Nos - szólalt meg szenvtelenül Dan, mintha a lány közelsége teljességgel hidegen hagyná -, hogy telt

a heted?- Egész jól.Rebecca válla csupán néhány centiméternyire volt az övétől. Könnyű lenne véletlenül hozzáérni, vagy

a térdével tévedésből megérinteni a térdét, aztán az ölébe vonni, s ajkát mellének két puha domborulata közé szorítani. Macklin nagy levegőt vett, és elhessegette a kísértő gondolatot.

- Nyilván örömed telik benne, hogy kerülsz - jegyezte meg.- Ó, igen - biztosította Rebecca. - Kifejezett élvezetet jelent számomra.Dan a szeme sarkából látta, hogy a lány mosolyog.- Tudod - mondta -, a múlt héten az volt a benyomásom, hogy valami különleges történt köztünk.

Számodra talán semmi rendkívülit nem jelentett, de én őrülten izgatónak találtam.- Amennyiben azért jöttél, hogy erről értekezz velem...- Igen, pontosan ezért jöttem - fordult Rebecca felé Dan. Amikor a lány makacsul a lépcsőt bámulta, az

álla alá tette a kezét, és gyengéd erőszakkal maga felé fordította az arcát.Rebecca szeme veszélyesen megvillant.- Hagyd ezt!- Mit hagyjak?- Hogy erőszakoskodsz velem. Nem akarok viszonyt kezdeni veled.- Nem jött ez a felismerés túl későn?- Hát jó, a sors összehozott bennünket, ezt nem akarom vitatni. Egy nyáron át meg kell osztoznunk

ezen a tavon, közös táncesteket kell tartanunk, együtt kell lebonyolítanunk a vízi olimpiát és...- És mi a helyzet a párnabeszélgetésekkel?- Miféle párnabeszélgetésekkel? - értetlenkedett a lány.- A tollak ugyebár felhasított párnákból származtak - kezdte fejtegetni türelmesen Daniel. - Vagy

tévedek?- Ha bosszút akarsz állni, hát legyen! Eszelj ki valamit, hogy visszavághass! És utána be is

szüntethetjük ezt a háborúsdit.- Háborúról szó sincs, Rebecca. Csak nyár van, és nekünk örömünk telik egymásban. Megőrülök érted.- Nekem pedig semmi kedvem belekezdeni veled valamibe.Macklinnek legalább ennyire nem állt szándékában komoly kapcsolatot létesíteni Rebeccával, de az

elutasító hangnem dühítette.- Ha nem akarsz engem, csak szólnod kell. Akkor soha többé nem fogok hozzád nyúlni. Ezt mondtam

a múlt héten is.- Nem az akaratról van szó - emelte fel a hangját idegességében a lány. - Csak nem szeretném

elveszteni a fejemet.- Ebben senki sem akadályoz. Ha el akarod zárni előlem a fejed és a szíved, akkor tessék, tedd azt.

Szívesen megelégszem a tested többi részével.- Lehetetlen vagy!- Mondd azt, hogy többé ne nyúljak hozzád!- Menj el végre, Dan!- Mondd ki! - makacskodott Macklin.

Rebecca sóhajtva elfordult. Csüggedten leeresztette a vállát, és megborzongott.Ez a lány nem tud hazudni, - gondolta Dan. És tudja, hogy hazudna, ha kimondaná ezeket a szavakat.Óvatosan Rebecca vállára tette a kezét. Hirtelen élet költözött a lányba: megfordult, és átkarolta Dan

nyakát. A szája forró volt, és amikor nyelvük találkozott, mindketten úgy érezték, mintha áramütés érte volna őket.

Macklin beletúrt a lány hajába, aztán addig simogatta a hátát, míg Rebecca reszketni kezdett, és halkan felnyögött. Tiltakozásul? Vagy bátorításul? Danielnek mindegy volt. Öröm, vágy, szenvedély - a legvadabb érzések árasztották el a testét. Simogató keze elérte Becky derekát, s lassan becsúszott a pólója alá.

Rebecca nem viselt melltartót. Dan végigsimította hátának sima bőrét, majd keze lassan előrevándorolt. A lány újra felnyögött, s lefogta Daniel kezét, de nem lökte el magától. Gömbölyű és puha melle pontosan belefért Dan tenyerébe.

A férfi megérintette a kemény mellbimbókat, óvatosan játszott velük, hüvelyk- és mutatóujja közé fogta őket, míg Rebecca nyögdécselve hozzásimult.

Egy szenvedélyes csók még inkább felszította szenvedélyük tüzét.Danielnek már fájt a tüdeje, a nyomás az ágyékában elviselhetetlenné fokozódott, combizmai

megfeszültek.- Menjünk be! - kérte fátyolos hangon.- Nem! - Rebecca szinte sikoltotta ezt a szót. Megfeszítette a testét, és kényszerítete Dant, hogy

engedje el.Macklin megvárta, míg lélegzethez jutnak. Csak aztán szólalt meg:- Rendben, megértettem. Tényleg azt akarod, hogy ne érjek hozzád.Rebecca idegesen lehúzta a pólóját.- Nem, nem erről van szó, Dan. Úgy értem... Nem akarom tagadni, hogy én... Én csak azt mondtam...- Esetleg tudnál egész mondatokban beszélni?- Jaj, hogyan is fejezzem ki magamat? Minden olyan... különös. Itt, a Silver Lake partján olyan

valószínűtlennek tűnik az élet. Tényleg nem tudom, hogyan magyarázzam meg neked. Talán az az oka, hogy csak augusztus végéig maradunk itt. Egyszerűen nem bízom az érzéseimben.

- Érzések? - ismételte Dan színlelt rémülettel. - Én azt gondoltam, hogy csak a testünkről beszélünk.Rebecca megsemmisítő pillantást mért rá.- Ne vedd olyan komolyan, Becky! Igazad van, a vakáció idején minden valahogy más, mint

egyébként. Miért ne szórakozzunk mi is? Végül is erre való a szünidő.- Nem tudom a józan észt sutba dobni.- Pedig néha-néha meg kellene próbálnod. Senki sem képes mindig józan maradni. Nyár van, Rebecca.

Csodálatos heteket tölthetnénk együtt, aztán augusztus végén békében elválhatnánk egy búcsúcsókkal.- Nem hiszem, hogy képes volnék erre.- Van jobb javaslatod? Netán hozzá akarsz menni Wallace-hoz? Arra ráérsz szeptemberben.

Egyébként, ha ez a terved, alaposan ki kell szórakoznod magad, még egyszer igazán élned kellene a szabadságoddal. Ez az utolsó esélyed. Egy szenvedélyes nyári kaland, aztán újra hallgathatsz a józan ész szavára. Nem hangzik jól?

- Nem, felelőtlenül és bután hangzik. Menj, mielőtt teljesen összezavarsz!- Ó, nem is tudtam, hogy összezavarlak - nevetett Macklin. Valahogy büszkeséggel töltötte el ez a

gondolat.- Evezz vissza szépen a táborodba! - követelte Rebecca.Ha most elmegyek, legalább abban a tudatban hagyom itt, hogy nem volt hiábavaló a látogatásom, -

gondolta Macklin. Bár nem aratott teljes győzelmet, sok mindent elért.Lám, még össze is zavarta a kolléganőt. Mi több kell ennél?- Rendben - mondta, és feltápászkodott. Egy percig mozdulatlanul állt, úgy tett, mintha nehezére esne

az elválás. Aztán megfogta Rebecca csuklóját, felhúzta a lányt a lépcsőről, és futó csókot nyomott a homlokára. - Nem foglak felhívni - figyelmeztette. - Nincs kedvem újra és újra kosarat kapni.

- Jó. Akkor ne hívj!- Komolyan mondtam, Rebecca. Kivárom, amíg te hívsz.- Szórakozhatsz a gumibabáddal is.- Te éppúgy kívánsz engem, mint én téged.

- Nekem fontosabb a lelki békém, mint te. Menj szépen haza!- Hívj fel! - mondta búcsúzóul a férfi, aztán lement a partra, és beszállt a kenujába.A tó közepén lerakta az evezőjét. Mindkét kezét belemerítette a hideg, tiszta vízbe, hogy lehűtse az

arcát. De Rebecca utáni vágya nem csitult.

8. FEJEZETDanielnek sok fejtörést okozott, hogyan csalogathatná ki Rebeccát a barlangjából. Egyik tréfát eszelte

ki a másik után, hogy aztán sorban el is vesse valamennyit.Alapjában véve egyáltalán nem akarta megtréfálni a lányt - szeretni akarta.Magányosan ült az irodájában, és elgondolkodva bámult ki a sötétségbe. Rebecca még mindig nem

jelentkezett. Hívja fel ő? Nem, ezt nem tudja, és nem is akarja megtenni. Eddig mindig ő kezdeményezett, most a lányon a sor. Talán Rebecca nem viszonozta a csókját? Nem kapaszkodott-e belé az izgalomtól nyögdécselve? Nem szorította-e testét vad szenvedéllyel az övéhez? Nem ő küldte-e el végül?

Dan Macklin hitt a nemek egyenjogúságában. Legfőbb ideje, hogy most Rebecca lépjen, hajtogatta magában. A kolléganője azonban sajnos másképp vélekedett.

Dan szitkozódva felemelte a telefonkagylót, és tárcsázni kezdte a Chippewa tábor számát, de már a második számjegy után lecsapta a kagylót. Utána rögtön ismét felemelte, és felhívta Chuck DeVore-t.

- Meg kell mentened, öreg cimbora - mondta vádló hangon, alighogy a barátja beleszólt a telefonba. - Ez a hárpia a tó túlsó partján megőrjít.

- Rebecca Pruitt? - lepődött meg Chuck. - Rám nagyon jó benyomást tett. Mit művelt veled?- Őrült kéjenccé változtatott.- Tudomásom szerint sohasem vetetted meg az élvezeteket - nevetett Chuck.- De az élvezetek állítólagos hajszolása közben eddig soha nem vesztettem el a józan eszemet.- Vagyis nem érdekled.- Dehogynem, épp itt a bökkenő! Elértünk egy bizonyos pontot, és most mereven elzárkózik. Azt

mondja, még nem jutott túl a volt vőlegényével való szakításon, és pillanatnyilag semmiféle új kapcsolatba nem tud belekezdeni. Megmagyaráztam neki, hogy nem áll szándékomban kapcsolatot kezdeni vele, de...

- Ne olyan gyorsan, Dan! - fékezte le Chuck a barátját. - Először vegyél levegőt! Talán még mindig foglalkoztatja a régi barátja. Ez teljesen érthető lenne. Miért nehezíted meg ennyire a dolgát?

- Nem nehezítem meg a dolgát. Ő nehezíti meg az enyémet. Nagyon is.- Nem ő az egyetlen nő a Catskill-hegységben.- Én nem akarok más nőt.- Akkor fáradoznod kell érte, hogy megkapd. Udvarolj neki! Vedd komolyan! Kötelezd el magad, ha

ilyen sokat jelent neked! Harminchárom éves vagy. Harminchárom éves koromban én már régen Irene férje voltam.

- Ki mondta, hogy el akarom venni? Nem akarom elvenni, Chuck, csak meg akarom kapni. Rögeszmémmé vált az a nő. Meg kell szabadulnom ettől a tébolytól. Van valamilyen javaslatod?

- Miért nem mégy el kirándulni a következő szabadnapodon? Menj ki a természetbe, beszélgess a rovarokkal!

- Igen, talán ezt kellene tennem. El kellene távolodnom Rebeccától, és a fontos dolgokra kellene összpontosítanom, például kevésbé bonyolult nőkre... Hiányzol, Chuck. Hogy vagy?

- A körülményeknek megfelelően. Ahogy egy olyan ember lehet, aki egész nap korpát eszik. Már öt kilót fogytam. Irene le nem veszi rólam a szemét.

Dan futólag eltöprengett azon, vajon nem kellene-e egyszer neki is kipróbálnia a korpát. Irigyelte Chuckot a boldog házasságáért. Igaz, a barátja nem tud sátorozni a feleségével, de Irene a szeretetével és a gyengédségével tízszeresen pótolja ezt a hiányosságot.

Nem mintha Macklin annyira vágyott volna egy tartós kapcsolatra. Egy napon azonban, ezt tudta, már nem fog berzenkedni attól, hogy felnőjön. Néha úgy hitte, ez a nap már nincs is olyan messze. Például el tudta képzelni magáról, hogy beleegyezne minden feltételbe, csak hogy Rebeccát egy egész éjszakán át a karjában tarthassa.

Vagy mégsem? Nem, még nem. Még nem kész arra, hogy megváltozzon Rebeccáért. Talán valóban be kellene vennie magát a hegyek közé. A szabad természetben ismét kijózanodna.

Kedd reggel rövidnadrágban és túrabakancsban, hátán elemózsiával, hálózsákkal és egy sátorral megrakott hátizsákkal Daniel Macklin elhagyta a tábort. A tóparttal párhuzamos ösvényen észak felé gyalogolt, kedvenc sátorhelyére. Minél távolabbra került a Mohawk tábortól, annál szabadabbnak érezte magát.

Az ördögbe Rebeccával és az ellentmondásos magatartásával! Augusztus végén újra Pleasant Valley-ben lesz, viszontlátja a barátait, jó kis bulikba fog járni, és szórakozni fog. Az ördögbe Miss Pruitt-tal, Manhattan felsőbb köreinek díszpéldányával!

Két óra körül járt az idő, amikor megközelítette a célját. Ebben a magasságban a lombos fákat fokozatosan felváltották a törpefenyők. A kulacsa rég kiürült, a gyomra is korgott, de már látta a tisztást. A madárcsicsergést, a legyek zümmögését és a levelek susogását lassanként elnyomta a közeli patak csobogása.

Meggyorsította lépteit. A patak partjára érve letérdelt, és szomját oltotta a kristálytiszta, jéghideg vízzel. Majd megtöltötte a kulacsát, felállt, és elgyalogolt a tisztásig.

A látványtól hangosan elkáromkodta magát. A legjobb, legtökéletesebb helyen - az ő helyén - valaki már sátrat vert. A sátor közvetlenül a tűzrakó hely mellett állt, melyet két évvel ezelőtt ő épített magának terméskövekből. Valaki megelőzte. Valaki ideszemtelekedett, hogy megzavarja áhított magányát.

És mintha önmagában ez a tény nem lett volna elegendő, e pillanatban félrecsapták a sátorlapot, és előmászott a sátor tulajdonosa: egy aranyszőke hajú, ezüstszürke szemű nő.

Rebecca felegyenesedett, aztán felsikított ijedtében.- Mit keresel itt? - kiáltott oda neki Dan a tisztáson keresztül.A lány nagy levegőt vett, mielőtt megszólalt. Azért kapaszkodott fel erre a fennsíkra, amelyről Maggie

mesélt neki, hogy jó messzire legyen Danieltől, hogy még véletlenül se találkozhasson vele. És most tessék! Itt áll vele szemben.

- Hogy én mit keresek itt? - Dühösen csípőre tette a kezét. - Sátorozom! Ma van a szabadnapom. Javasolnám, hogy keress magadnak másik helyet!

Macklin öles léptekkel elindult feléje.- Ez az én helyem - jelentette ki fenyegetően. - Ezt a tűzrakó helyet magamnak építettem.- Sajnálom, de nem áll rajta a neved. És mivel nem feltételezem, hogy ez a fennsík a te tulajdonod,

nem hagyom magam innen elkergetni. - Rebecca megállapította, hogy Dan szeme ezúttal zöld, és hogy megbabonázó pillantása veszélyes lehet az ő lelki békéjére nézve. - Miért nem mégy már? - kérdezte sürgetően.

- Mi van? Attól félsz, hogy nem tudsz uralkodni magadon, és a nyakamba veted magad? - hergelte a lányt Daniel. Feltételezésével nem is járt messze az igazságtól.

Rebecca harciasan felszegte az állát.- Ne aggódj, Dan, tudok uralkodni magamon!- Ez kétségtelen.- Tűnj már el!- Ismétled magad, Becky. Egyébként nem kell félned. Odaát fogom felverni a sátramat, a tisztás

túloldalán.- Igazán szép tőled - dünnyögte Rebecca.Nyugtalansággal töltötte el a kilátás, hogy osztozniuk kell a tisztáson. Mit tegyen, ha Macklin ismét

megcsókolja? Nem zárkózhat be a sátrába. És ha Dan nem csókolja meg, akkor is szüntelenül tudatában lesz a közelségének.

Elővett egy edényt a sátrából, és elindult áfonyát szedni. Miközben a közeli bokrokról szüretelte a kövér szemeket, görcsösen azon igyekezett, hogy ne leskelődjék, mégis minduntalan Dan felé sandított.

Macklin széthajtogatta a sátrát, mely kék volt, mint a hátizsákja és hálózsákjának védőtokja. Ha a kék sátorlap alatt fekszik a kék hálózsákban, valószínűleg a szeme is kék. És a teste... Rebecca a leghatározottabban megtiltott magának minden ilyen irányú gondolatot.

Miután felverte a sátrát, Macklin is elindult áfonyázni. A terület szerencsére elég nagy volt kettejük számára, nem kellett egymást kerülgetniük a bokrok között.

Rebecca elkeseredetten az áfonyaszedésre összpontosított. Egy óra múlva már szakadt róla a víz, és sajgott a válla. Minden csontja fájt, ahogy felegyenesedett, hogy a megtelt edényt a patakhoz vigye.

A hideg víz csodálatosan felfrissítette. Miután megmosta az arcát és a nyakát, sokkal jobban érezte magát. Egészen addig, míg meg nem fordult.

Daniel ott állt közvetlenül mögötte, áfonyával teli tállal a kezében.Egy teljes percig komor pillantásokkal méregették egymást. Végül Dan törte meg a nyomasztó

csendet.- Megcsókoltál, Rebecca. Ezt nem én találtam ki. Valóban megcsókoltál.- De már tiszta szívemből bánom.- Hazudsz.- Nem, nem hazudok - állította Rebecca, és felszegett állal visszavonult a sátrához.Dühítette, hogy megcsókolta Dant. És dühítette az is, hogy Macklin ilyen őrülten vonzó, ő pedig ilyen

esendő és tehetetlen. Haragudott magára, amiért képtelen a kollégája szemébe nézni anélkül, hogy el ne gyengülne. Azt kívánta, bárcsak soha ne került volna sor arra a csókra, és még ennél is jobban óhajtotta, bárcsak megígérhetné magának, hogy soha többé nem fogja megcsókolni Danielt.

A nap eltűnt a fák koronája mögött, és bár a délutáni meleg még érződött a levegőben, a sötétség beálltával egyre hűvösebb lett.

Rebecca meleg holmit vett fel, tüzet rakott, és néhány fóliába csavart krumplit tett a parázsba. Épp tűzifa-utánpótlást cipelt az erdőből, amikor újfent belebotlott Danielbe.

Időközben Macklin is átöltözött, most farmert és hosszú ujjú inget viselt.- Butaság volna két tüzet rakni - jelentette ki, amikor összetalálkoztak. Nála volt az áfonyásfazeka, a

többi főzőedénye és hálózsákjának kék védőtokja, ami azonban valami mást rejtett.Szóval közös tábortüzet akar. Ragyogó ötlet...- Itt akarsz főzni? Kérlek. Nem akadályozhatom meg. - Rebeccának sikerült magába fojtania egy

gúnyos megjegyzést, s némán elkezdte lehántani a nyársnak kiszemelt ág kérgét.Mindketten hallgattak.A lány megpróbálta levegőnek nézni Macklint, de erőfeszítését nem koronázta siker. Tudatában volt

Daniel minden mozdulatának: minden idegszálával érezte a jelenlétét.Dan a zsebkésével farigcsálni kezdett egy vastagabb botot, majd egy kevés fehér port szórt a

főzőedényébe, vizet öntött hozzá a kulacsából, és az egészet sűrű kásává keverte össze. Aztán a masszából egy keveset a bot végére kent, és a botot kövekre támasztotta, hogy a tűz melege megsüsse a tésztát, de ne égesse meg.

- Mit csinálsz? - érdeklődött Rebecca. Felülkerekedett benne a kíváncsiság, pedig nem állt szándékában társalogni.

- Tésztatáskákat. A port készen lehet kapni - magyarázta Dan. Egy maroknyi áfonyát dobott az egyik edénybe, hozzáadott egy kevés vizet és cukrot, majd villával szétnyomkodta a gyümölcsszemeket. Végül keresztbe fektetett két vastag botot a tűz fölött, és erre állította az edényt.

- Nyílt tűzön is lehet tésztát sütni?- Amennyiben megfelelő sűrűségű a massza. Mert ha túl híg, megég, ha meg túl sűrű, nem sül át.- Aha. - Rebecca nyársra tűzött egy kolbászt, és a tűzbe tartotta.Hogy lehet az, hogy itt vagyok vele teljesen egyedül a vadonban? - töprengett magában. Micsoda

gonosz tréfája ez a sorsnak! Hiszen azért jöttem ide, hogy még csak ne is lássam...Dan fölvette a botot a kövekről, és lehúzta a végéről a megszilárdult tésztasapkácskát, mely gömbölyű

kehelyhez hasonlított. Amikor kanállal belétöltötte a cukrozott, főtt áfonyát, Rebecca szájában összefutott a nyál. Macklin néhány másodpercig némán figyelte a lányt, majd odanyújtotta neki a süteményt.

- Köszönöm - motyogta Rebecca.- Várj, amíg kicsit kihűl!Rebecca a forró süteményt fújdogálva viaskodott az érzéseivel. Szent esküvése és akarata ellenére

kezdte rokonszenvesnek érezte a férfit, akit pedig nem akart rokonszenvesnek találni.- Kérsz egy sült kolbászt? - kérdezte tőle, mert adósa sem akart maradni.- Igen, köszönöm.A közvetlen, barátságos válasz annyira lefegyverezte, hogy ellenséges érzései semmivé foszlottak.

Egészen kedves fickó ez a Macklin, - gondolta. És amíg nem akar elcsábítani, nyugodtan találhatom kedvesnek.

Beleharapott a süteménybe. Meleg, ragadós áfonyalé folyt végig az ujjain. Élvezettel lenyalta.- Hű de finom! - mondta tele szájjal. - Hol tanultad?- Ó, én egy csomó csodálatos dolgot tudok.

Rebecca elhatározta, hogy nem hagyja kizökkenteni magát a személyeskedő megjegyzéstől. Lenyalta ajkáról az áfonyalevet, és sóhajtva így szólt:

- Sajnálom.- Mit? Hogy nem hívtál fel?- Azt, hogy olyan ellenségesen viselkedtem, amikor felbukkantál ezen a tisztáson. Tudod, azért jöttem

ide, mert egyedül akartam lenni. Nem számítottam rá, hogy társaságot kapok.Dan egy vállrándítással nyugtázta a bocsánatkérést.- Én is magányra vágytam - ismerte be. A következő pillanatban halkan füttyentett egyet. - Ez a

csirkefogó! Nem tudom elhinni, hogy így átvert minket.- Kicsoda?- Chuck DeVore. Neked is ő mondta, hogy itt sátorozz?- Nem. Nekem Maggie javasolta.- Na jó, akkor megnyugodtam.- Feltételezed, hogy Chuck össze akar hozni bennünket? - döbbent meg Rebecca.- Nem, tulajdonképpen nem. Chuck nagyra tart téged. Fogadni mernék, hogy alaposan befűtenél neki,

ha megpróbálna összeboronálni bennünket.- Valószínűleg. Mi egyáltalán nem illünk egymáshoz.- Milyen igaz - nevette el magát Dan, és megtöltött egy újabb süteményt. - Számodra vagy gazdag férfi

jöhet szóba, vagy pedig senki.- Ennek semmi köze a gazdagsághoz - ellenkezett Rebecca. - Ha a gazdagság, a fényűző életmód

vonzana, most nem ülnék itt, és nem egy tábortűznél sütögetném a vacsorámat. Nem, Dan, mi abban különbözünk egymástól, hogy én felnőtt vagyok, te pedig nagyon éretlen.

- Hmmm. Szóval én éretlen vagyok. És ezt épp olyasvalaki olvassa a fejemre, aki humorosnak találja, hogy tollpárnákat hasogat fel.

- Ezzel csak válaszolni akartam a te ostoba tréfáidra. Végül is te kezdted ezt az egész őrültséget.- Tudom, tudom. Mindent magamra vállalok. Téged aztán nem lehet azzal vádolni, hogy önszántadból

élvezz bármit is.- Látod? Ez is csak azt bizonyítja, mennyire nem illünk egymáshoz.- Csak amikor csókolózunk, akkor értjük meg egymást csodálatosan, nem igaz? - kötözködött Dan, és

kivette a lány kezéből a nyársat. - Miért nem hívtál fel?Rebecca hosszan gondolkodott. Tudta, hogy őszinte válasszal tartozik.- Nem kételkedem abban, hogy sok örömünk telne egymásban - mondta nyugodtan. - De engem nem

érdekelnek az efféle örömök. Valahogy olyannak tűnsz számomra, mint egy kisfiú, aki csak az örömöket akarja. A jelekből ítélve nem vársz többet az élettől, mint hogy szórakozzál.

- És te mit vársz az élettől?- Én előbb-utóbb férjhez szeretnék menni, és gyerekeket akarok, amennyiben még nem késtem el.- Még rengeteg időd van a gyerekszülésre.- A családomban már vénlánynak számítok. A nővérem az egyetemi tanulmányai végeztével azonnal

férjhez ment, és a bátyám is megnősült, miután megszerezte a jogi diplomát. Én meg már majdnem harminc vagyok, és még mindig hajadon.

- Hogyhogy te nem mentél férjhez rögtön az egyetem után?- Nem volt kedvem hozzá. Más dolgokat akartam csinálni.- Attól féltél, hogy férjes asszonyként le kell mondanod ezekről a dolgokról?Rebecca még sohasem töprengett el ezen. Most azonban egyszerre világossá vált előtte, hogy valóban

a félelem tartotta vissza. Hiszen a családjától mást sem hallott, mint hogy élje ki az együgyű hóbortjait, mielőtt hozzámegy Wallace-hoz, mert az esküvő után már nem mehet el sátorozni, és nem hálhat a szabad ég alatt.

- Akár hiszed, akár nem, régebben tele voltam felelősségtudattal, és felnőtt ember módjára viselkedtem - mondta Dan váratlanul. - Apám halála után nem maradt más választásom. Tizenhárom éves múltam, amikor meghalt. Szegény anyámról megmintázhatták volna az önállótlan háziasszony szobrát. Mivel mindig az öregem törődött mindennel, ő teljesen idegenül mozgott a világban. Például nem tudott bánni a pénzzel. A temetés után azt mondta nekem: Dan, most te vagy a férfi a családban. Attól a pillanattól fogva én viseltem a felelősséget érte és az öcséimért. El sem tudod képzelni, milyen hamar felnőttem.

Beletelt kis időbe, míg Rebecca feldolgozta a hallottakat. Dan története éppúgy megindította, mint az a tény, hogy Macklin beavatta a magánéletébe. Megpróbálta meglátni benne a felelősségteljes kamaszt, és legnagyobb meglepetésére elszégyellte magát. Nem azért, mert félreismerte Danielt, hanem azért, mert az élet őt megkímélte azoktól, a nehézségektől, melyekkel Macklinnek már gyermekfejjel szembe kellett néznie.

- Most már talán megértesz. Be kell pótolnom a fiatalságomat - fejezte be Dan. - Csak az a gond, hogy ez taszít téged.

Rebecca nem tudott a szemébe nézni. Szórakozottan belebámult a lobogó, sárga lángokba. Arca még meleg volt a tűztől, de karján és hátán már érezte az éjszaka hűvösséget.

- Nem - suttogta. - Az a gond, hogy ez éppenséggel vonz engem.A hold ezüstös fénnyel derengett a tisztás fölött, s mintha ezer tücsök ciripelt volna körülöttük.Rebecca mozdulatlanul ült a lobogó tűz előtt. Varázslatos volt ez a pillanat, a néma megértés pillanata.

Hihetetlenül közel érezte magához Dant.Macklin szemében visszatükröződött a lobogó tűz fénye, sötét haja az arcába hullott, szája körül

halvány mosoly játszott. A következő pillanatban azonban már megtört a varázs.- Te valóban ellentmondásos nő vagy - jelentette ki Daniel.- Egyáltalán nem vagyok ellentmondásos - tiltakozott Rebecca. - Csak összezavarodtam.- Én is... A volt vőlegényed okozza ezt a zavart kettőnk között, vagy valami más?- Valószínűleg én - vélte a lány. Letette a tányérját, felhúzott térdére könyökölt, és elgondolkozva

tenyerébe fogta az arcát. - Nekem még sohasem kellett vállalnom a felelősséget semmiért, még sohasem kellett törődnöm senkivel. Talán épp azért sátorozom olyan szívesen, mert így lehetőséget kapok az önállóságra. Nekem mindig levettek a vállamról minden terhet. Csak ilyenkor kényszerülök rá, hogy gondoskodjam magamról.

Dan bekapott egy áfonyát, és kissé közelebb húzódott. A tűz fénye aranyos csillogással vetült az arcára. Rebecca a megismerkedésük óta most először tudta úgy szemlélni a férfit, hogy elvonatkoztatott a külsejétől, s barátságot, bizalmat és őszinteséget olvasott ki Daniel nyílt tekintetéből.

- Miért félsz attól, hogy elfogadd a lényed szenvedélyes oldalát?- Nekem nincs szenvedélyes oldalam.- Viccelsz?- Nem, komolyan mondom. Az a néhány alkalom, amikor csókolóztunk, kivétel volt. Általában nem

ragadtatom el magam ennyire.- Nyilván még soha nem csókolt meg egy férfias férfi - somolygott Macklin.- Ó, hallgass már! - Rebecca játékosan oldalba taszította Dant. Mielőtt visszahúzhatta volna a kezét, a

férfi elkapta, s hüvelykujjával lágyan megcirógatta a tenyerét.A gyengéd érintésre forró hullámok öntötték el Rebecca karját és egész testét.Talán valahol mélyen mégiscsak szunnyad benne szenvedély, csak jönnie kellett egy olyan férfinak,

mint Dan, hogy fellobbantsa benne.- Nem kívánok olyan sokat. Felőlem nyugodtan menj feleségül a vőlegényedhez, miután augusztusban

bezár a tábor. Ahhoz már semmi közöm. De azt hiszem, megkönnyíthetnénk egymásnak a hátralévő néhány hetet, ha engedélyeznél magadnak egy kis élvezetet.

- Amit te élvezeten értesz, az...- ...ártalmatlan, kötelezettségektől mentes öröm. - Daniel még mindig Rebecca tenyerét simogatta. A

másik kezével lassan átkarolta a derekát, és az ölébe vonta. Száját szomjasan a lány szájára szorította, aki nemcsak hogy ellenállás nélkül átadta magát a csókjainak, de perzselő szenvedéllyel viszonozta is a gyengédségeit.

Rebecca a férfi nyaka köré fonta a karját, és hátrahajtotta a fejét, hogy maradéktalanul élvezhesse a csókot.

Daniel nem akar ígéreteket kicsikarni tőle a jövőre vonatkozóan. Nem akarja meghódítani a szívét és az érzéseit. Nem követel szerelmet. Csupán annyit akar, hogy örömük teljék egymásban. És miért ne érhetné be ennyivel? Az érzékiségnek semmi köze nincs a szerelemhez. Csak egy kevés bizalom kell hozzá. És ő megbízik Danben.

Dan zihálva simogatta a csípőjét és a combját, magához szorította a testét, cirógatta a hátát, végül mindkét kezével beletúrt a hajába.

- Most is vissza fogsz utasítani? - kérdezte suttogva, s egy pillanatra elengedte. - Szeretném tudni, mielőtt túl messzire mennénk.

Rebecca éppolyan szaggatottan lélegzett, mint a férfi. Érezte Dan nekifeszülő izgalmát, és megpróbált észérveket találni, hogy megálljt parancsolhasson, mielőtt még túl késő lenne. De csak arra tudott gondolni, hogy az élete eddig nyílegyenesen futott a sínen, amelyen a szülei elindították, és hogy itt végre egyszer önmaga lehet.

Nem válaszolt, csak levette kezét a férfi válláról, és lehúzta róla az inget. Dan segített neki, majd kibújtatta a lányt blúzából.

Rebecca hirtelen elszégyellte magát. El akarta takarni fedetlen mellét, Dan azonban megfogta a kezét, és föléhajolt. Először az egyik mellét csókolta meg, majd a másikat, végül a kettő közti hajlatot.

Remegés futott át Rebecca testén. Megpróbálta elhúzni a kezét, de nem tudta kiszabadítani, így mozdulatlanul ült, miközben a férfi a melleit becézgette, és gyengédségével úgy felizgatta, hogy hangosan felnyögött.

- Hol van a hálózsákod? - kérdezte Daniel, és végre elengedte.- A sátorban - rebegte a lány, és Dan meleg mellkasára akarta hajtani a fejét.Macklin óvatosan eltolta magától. Kivette a hálózsákot a sátorból, leterítette a tűz mellé, ráheveredett,

és lehúzta magához a lányt.Megcsókolták egymást, aztán Rebecca nagy sokára kibontakozott a forró ölelésből. Mindkét kezével

végigsimította Dan mellkasát, kitapogatta az izmait, megcirógatta sötét mellbimbóját és a hasán vonallá összefutó finom szőrszálakat. Daniel válláról a karján át az ujjai hegyéig csúsztatta simogató kezét, majd a hasán át vissza a köldökéig, végül Dan nadrágjának öve alá tolta.

- Becky - suttogta nyugtalanul hánykolódva a férfi.Rebecca most megint a mellkasát cirógatta, s közben föléje hajolt, hogy ajkával végigsimítsa a

borostáit, becézgesse az állát és a nyakát, nyelvével játékosan megérintse sötét mellbimbóját, és lenyűgözve figyelje, ahogy az összehúzódik. Még sohasem tett ilyesmit, még sohasem ragadta magához szeretkezés közben a kezdeményezést. Bátorságától megrészegülve lejjebb csúszott, és nyelve hegyével játékosan megcsiklandozta Dan hasát. A férfi hasfala erre olyan furcsán összerándult, hogy nevetnie kellett.

Macklin hagyott neki egy másodpercet, majd megragadta a karját, hogy magához húzza, és lázasan megcsókolja.

- Becky... - ismételte a nevét. A hangja fátyolos volt, és sürgető. Keze a lány farmerjának húzózára után tapogatózott.

Rebecca számára örökkévalóságnak tűnt, míg a férfinak sikerült lehúznia a cipzárt, majd a csípőjére tolnia a nadrágot. Amikor Dan ujjai végül megérintették az aranyló fürtöcskéket az ölén, egész testében remegni kezdett a türelmetlen várakozástól, s összerándult, amikor a férfi ujját magában érezte.

- Dan - nyöszörögte -, Dan... - Ki akarta nyitni a férfi övcsatját, de túlságosan remegtek az ujjai.Macklin ekkor felegyenesedett, de épp csak annyi időre, hogy kilépjen a nadrágjából, s a lányról is

lehúzza a farmert és a bugyit. Aztán újra hozzásimult, hogy becézgetéseivel tovább izgassa.Rebecca ujjai rákulcsolódtak Dan fölágaskodó férfiasságára, és a lüktető keménység minden egyes

négyzetcentiméterét elhalmozta gyengédségével.Daniel nem tudta tovább türtőztetni magát. Remegés futott át a testén, a kétségbeeséssel határos, erős

vágy öntötte el. Eltolta magától a lány kezét, és ráfeküdt Rebeccára.Miközben testük eggyé olvadt, Dan erőteljes mozgására az izgalom hullámai járták át a lány testét,

melyek az örömteli önfeledtségig fokozódtak, hogy végül az érzések tűzijátékában leljenek megnyugvásra.

Rebecca a valóságot maga mögött hagyva egy rózsaszín felhőn lebegett. Csak amikor a férfi testének teljes súlyát magán érezte, akkor tért vissza a valós életbe, akkor csodálkozott rá a csillagos égboltra maga fölött. Visszatartotta Danielt, aki melléje akart hengeredni.

- Maradj így! - kérte suttogva.- Agyonnyomlak - mondta Dan ugyanolyan halkan, és benne maradt.- Valószínűleg nagyon boldoggá tenne téged, ha agyonnyomhatnál - élcelődött a lány.Macklin felnevetett. A nevetéstől megrázkódott a teste, és Rebecca újra fellángoló szenvedéllyel,

azonnal válaszolt a mozgásra.- Maradj így! - kérte újra, és közben maga sem tudta pontosan, mire vágyik.

A tapasztaltabb Dan azonban, úgy tűnt, tudja. Lassú, érzéki ütemben mozogni kezdett.Rebeccát ismét a magasba repítették az öröm hullámai, aztán lehunyt szemmel visszahanyatlott a

hálózsákra. Ha rajta múlik, Dan örökre a testében maradhatott volna.A férfi azonban fáradt volt, éppolyan fáradt, mint ő. Legurult róla, elnyújtózott mellette a hálózsákon,

és gyengéden a karjába zárta.- Igazad volt - szólalt meg Rebecca egy idő múlva.- A szenvedélyes természetedet illetően?Igen, ezen a ponton is igazad volt, - gondolta a lány.- Amikor azt állítottad, hogy ártalmatlan, kötelezettségektől mentes örömünk telhet egymásban -

mondta hangosan.Macklin kissé eltávolodott tőle, hogy lássa az arcát.- Ezért most nekem kell ajándékoznod a lelkedet. Ezzel tartozol.- Nem tartozom neked semmivel - tiltakozott kacagva a lány, mert Daniel megpaskolta a fenekét, majd

magához szorította a testét, hogy emlékeztesse arra az örömteli kielégülésre, melyet az előbb okozott neki. - Legfeljebb azért a finom áfonyás süteményért tartozom még valamivel. Te csak egy sült kolbászt kaptál tőlem. Belátom, nem volt tisztességes üzlet.

- Bekenhetnéd áfonyalével a hasamat, aztán lenyalogathatnád - javasolta halálos komolysággal a férfi.- Nahát, Dan - mondta megrovóan Rebecca, s elpirult ettől az elképzeléstől.- Hajlandó vagy a szabad ég alatt, tábortűz mellett szerelmeskedni egy ősellenséggel, de az áfonyalé

már tilos? - incselkedett Macklin.- Mindnyájunknak megvannak a maga korlátai - felelte a lány. Kénytelen-kelletlen el kellett ismernie,

hogy az ő korlátai közel sem olyan áthághatatlanok, mint hitte.- A korlátok arra valók, hogy átlépjünk rajtuk - jelentette ki Dan. Elment az áfonyás edényért, aztán

visszaheveredett a hálózsákra.Rebecca fél könyékre támaszkodva figyelte, mit csinál.- Nehogy azt képzeld, hogy most bekenem áfonyával a hasadat! - jelentette ki, amikor Dan

elnyújtózott mellette.- Gyáva nyúl - csúfolódott Macklin. Amikor Rebecca kinyitotta a száját, hogy visszavágjon,

villámgyorsan egy szem áfonyát dugott a lány fogai közé. - Az a tervem, hogy ma éjjel még szeretni foglak néhányszor. De először erőt kell gyűjtenem. Van ellene kifogásod?

- Nincs. A legcsekélyebb kifogásom sincs.Daniel nyitott szemmel figyelte, hogy a hold ezüstös fénye bevilágít Rebecca sátrába.Néhány órával később, miután belefáradtak a szerelmeskedésbe, felöltöztek, és elmentek a patakhoz

mosogatni, mert nem akarták, hogy az ételmaradékok odacsaljanak valamilyen éhes erdei állatot. Azután elhozták a tisztás másik végén álló sátorból Dan hálózsákját. Az lett a derékaljuk, a lányét pedig magukra terítették.

Az éjszaka hangos volt a tücskök ciripelésétől. Bár a tábortűz már rég kialudt, a fenyőágak átható illata még érződött a levegőben.

Dan ismét megkívánta a lányt, őrülten vágyott rá. Rebecca feje a vállán nyugodott, hosszú haja szétterült a karján. Álmában megmozdult, és közben halkan felsóhajtott.

Csak egy picit, csak egészen óvatosan fogom megcsókolni, - fogadkozott magában Macklin. Ha ez az egy csók nem ébreszti fel, akkor nyugton hagyom.

A tartózkodó kis csókból meglehetősen heves csók lett, melyet a mély álmából meglepően rövid idő alatt felocsúdó Rebecca szenvedélyesen viszonzott. Kinyitotta a szemét, majd rögtön be is hunyta, és ráfeküdt Danre. Bársonyos bőre meleg volt, a melle és a feneke puha, és hihetetlenül izgató.

Daniel a csípőjénél fogva magához szorította a lányt, hogy éreztesse a gerjedelmét.Rögtön ezután belehatolt.Szórakozás? - gondolta. Ez még valóban ártalmatlan, kötelezettségektől mentes szórakozás? Ó, igen,

őrületes élvezetet okoz. De már rég nem kötelezettségektől mentes.Rebecca sóhajtva mozgott rajta. Csípőjének ütemével az őrületig fokozta a férfi vágyát. Mindkét

kezével beletúrt Dan hajába, le-lehajolt hozzá, csókolgatta, és reszketni kezdett, amikor a férfi mind hevesebben, mind mélyebbre hatolt, mert nem tudott betelni vele. Mindenestől akarta Rebeccát, nemcsak a testét, hanem a szívét és a lelkét is, hogy valóban eggyé válhasson vele.

Daniel mozdulatai egyre követelőbbé váltak, mígnem Rebecca, izgalmának csúcspontján, megfeszítette magát a karjaiban. Macklin visszafojtotta a lélegzetét - és elégedetten sóhajtott, mert remegés futott át Rebecca testén. Amikor érezte a lány ölének lüktető forróságát, követte őt az önfeledt csúcspontig. Teste emésztő tűzben égett, agya kikapcsolt. Ismeretlen örömérzet áradt szét minden porcikájában, s a végén már nem tudta, él-e még, vagy már a mennyekben van.

- Rebecca, Rebecca... Ó, Becky - hajtogatta önkívületben. - Bocsáss meg! - suttogta végül, amikor pihegve átölelték egymást, s gyengéden félresimította a lány arcából csapzott haját. Rebecca arca is nedves volt, de Dan nem tudta eldönteni, hogy a szerelem verítékétől vagy a könnyektől.

- Miért kérsz bocsánatot?- Mert felébresztettelek.Rebecca elfogódottan nevetett, aztán fáradtan visszahanyatlott a férfira.- Megbocsátok neked - motyogta, és mielőtt pihentető álomba zuhant, lábát Daniel combjai közé fúrta,

karját a teste köré fonta.Dan nem bánta volna, hogy Becky reggelig ebben a testhelyzetben marad. Reggel majd tisztábban

fogok látni, reménykedett. Talán szerét ejtjük még egy ilyen éjszakának...Egyelőre csak a karjában akarta tartani Rebeccát, és elábrándozott: ez a nő az övé lesz élete végéig, jó

és rossz napokban, míg a halál el nem választja őket. Ma éjjel át akarta adni magát veszélyes képzelgéseinek.

Na, majd holnap megbeszéljük, - gondolta álom és ébrenlét határán, s lehunyt szemmel beszívta a lány bőrének illatát.

Amikor felébredt, üres volt mellette a hely. A nap élesen tűzött a kis narancssárga sátorra, s Daniel vaksin tapogatózni kezdett a nadrágja után. Amikor megtalálta, elővette zsebéből az óráját, s hunyorogva a számlapra nézett. Háromnegyed kilenc volt.

Kint a sátor előtt lépteket hallott, és hasadó fa reccsenését. Visszahajtotta Rebecca hálózsákját, felült, és megdörzsölte a derekát. Valószínűleg megerőltettem magam, - gondolta. Hát igen, a hosszú gyaloglás, és a Rebeccával töltött féktelen éjszaka nem múlt el következmények nélkül - szörnyű izomláz kínozta.

Gyorsan felöltözött, fogta a fogkeféjét meg a bakancsát, és kimászott a sátorból.Rebecca egy halom fával a kezében hátrafordult hozzá. Nagyon szép volt. Szőke haja csillogott a

reggeli napfényben, arca rózsásan fénylett, s szerelmes pillantása őrjítő vágyat ébresztett Macklinben.- Jó reggelt! - mondta mosolyogva.Dan a karjába akarta kapni, hogy megcsókolja. Ajkát szerette volna a nyakára tapasztani, és

legszívesebben francia trubadúrdalokat énekelt volna a fülébe, s arra vágyott, hogy nyelvével becézgesse testének minden porcikáját. Mégis erőt vett magán, és mosolyogva viszonozta a lány köszönését. Miközben befűzte a bakancsát, figyelte, ahogy Rebecca ügyesen gallyakat halmoz egymásra a tűzrakóhely közepén.

- Üres a kulacsom. Megtöltenéd, ha úgyis a patakhoz mégy?- Persze - mondta Macklin, és a tisztáson át leballagott a patakhoz.A parton ülve megpróbálta rendezni a gondolatait. Zavarta, hogy Rebecca olyan vidám és tettre kész, ő

pedig érzi minden egyes csontját. És az még inkább zavarta, hogy Rebeccában, eltekintve szokatlanul jó kedvétől, láthatólag semmiféle nyomot nem hagyott az elmúlt éjszaka.

Azért a jókedv is valami, vigasztalta magát. A mosoly, mellyel a lány megajándékozta, amikor előbújt a sátorból, nem arról tanúskodott, mintha Becky megbánta volna, ami az éjjel történt.

Ő sem bánt meg semmit, csak valahogy nyugtalan volt, elbizonytalanodott, mintha ismeretlen területre tévedt volna. Éjszaka még azt remélte, hogy reggel józanabbul látja a dolgokat, de amikor megpillantotta Rebeccát a verőfényben, ismét rátörtek vágyképei. És ez gondolkodóba ejtette.

Szokatlanul hallgatagon tért vissza a tűzrakóhelyhez a két friss vízzel töltött kulaccsal. Mivel Rebecca reggelije különféle porokból - tojásporból, kávéporból, tejporból - állt, Dan megkínálta zabpellyel, mire a lány örömmel visszarakta hátizsákjába a tojásport.

- Beletehetnénk egypár áfonyát is - javasolta, amikor a férfi megtöltött egy edényt vízzel, és a tűz fölé állította.

Danielnek eszébe jutott a tegnap esti pajzán ötlete az áfonyalével, s borzongás futott végig a hátán. Rebecca még sortban és pólóban, vastag zokniban és túrabakancsban is elviselhetetlenül izgatóan festett. Amikor pedig természetes mozdulattal a füle mögé simította kibontott haját, Macklinnek összeszorult a gyomra, annyira elbűvölte az az édes rózsaszín fülcimpa.

- Rebecca... - szólalt meg, aztán hosszasan köszörülte a torkát. Nem tudta, mit mondjon, pedig tisztában volt azzal, hogy valamit mondania kell. Talán a szerelemről kellene beszélnie. Vagy a barátságról. Vagy arról, mennyire izgatónak találja Rebeccát, aki éppen megkeverte a zabpelyhet, és felemelte a fejét, hogy szép szürke szemét a férfira emelje.

- Igen?Dan nagy levegőt vett.- Szóval... Ez az éjszaka őrülten jó volt veled.A lány ismét megajándékozta egy elragadó mosollyal.- Nekem is jó volt veled. El kell ismernem, hogy egyáltalán nem vagy olyan szörnyeteg, mint

gondoltam.Rebecca szájából ez felért egy bókkal, Macklin mégsem tudott igazán örülni. Attól félt, hogy az első

bátorító mozdulatra szerelmet vall és örök hűséget esküszik a lánynak. Na, elég az érzelgésből! - rótta meg magát, és átvette a csipkelődő hangnemet.

- Nos, többnyire nem vagyok szörnyeteg- mondta. - Ha kell, még kedves is tudok lenni.- Ha éppen nem valami újabb tréfán töröd a fejed - kuncogott a lány. Levette az edényt a tűzről, és

szétosztotta a kását. - Kedvellek, Dan.Ez most szerelmi vallomás? Vagy egyszerűen csak rokonszenvesnek talál? - tépelődött a férfi.- Eleinte ugyan gyakran összekaptunk, de a múlt éjszaka... Szerintem az őrülten jó nem fejezi ki

eléggé...Macklin mosolyogva várta a folytatást.- Azt hiszem, már megbízhatunk egymásban.- Természetesen - erősítette meg Daniel. Vajon mire akar kilyukadni Becky?Rebecca elgondolkodva kevergette tányérján a gőzölgő kását, aztán a férfi szemébe nézett.- Én még sohasem csináltam ilyesmit... De nem bántam meg.- Én sem.A lány hallgatott egy percig, aztán hirtelen hangnemet váltott.- Na jó - mondta határozottan. - Most össze kell pakolnom a holmimat, és indulnom kell, hogy dél

körül a Chippewában lehessek.- Nem fognak agyonlőni, ha pár percet késel - jegyezte meg óvatosan. Ne fuss el előlem! Még egyszer

szeretnék veled lenni, csak még egyetlenegyszer! - tette hozzá magában.- Kivégzés tényleg nem fenyeget, de a nagyobb lányok ma állítják ki a barkácsmunkáikat, és nekem

kell átadnom a díjakat. No és a színházlátogatást is meg kell szervezni.- Egy táborvezető soha nem unatkozik - jegyezte meg Dan szárazon.- Örülök ennek a színházlátogatásnak - folytatta Rebecca két korty kávé között. - A Péter Pánt nézzük

meg. A lányok már a legtöbb számot kívülről fújják. - Letette a tányérját meg a kávésbögréjét, és nekilátott a sátorbontásnak.

Dan némán figyelte gyakorlott mozdulatait. Vajon mit tenne Becky, ha feltárná előtte az érzéseit? Ha valamilyen ígéretet tenne neki, vagy szerelmet vallana? Vajon kinevetné?

És én mit tennék, ha könnyelműen megígérnék valamit, Rebecca meg a szavamon fogna?Miért is nem tudom egyszerűen azt mondani Rebeccának: köszönöm, jó volt, ismételjük meg adandó

alkalommal, kesergett magában.

10. FEJEZETA péntek esti szemerkélő eső tökéletesen megfelelt Rebecca borongós hangulatának, aki az

igazgatósági épület verandájáról figyelte, ahogy begördül a Mohawk tábor autóbusza.A lányai felsorakoztak a táncteremhez vezető gyalogút mentén, s kifeszített esernyőikkel rögtönzött

esőtetőt képeztek hőn várt vendégeik feje fölé. A fiúk sárga esőkabátban ugráltak ki a buszból, és kitörő örömmel üdvözölték a chippiket. Utolsóként Dan lépett le a busz lépcsőjéről.

Rebecca a szürke esőfátylon át rezzenéstelenül a férfira meredt. Úgy tett, mintha hidegen hagyná a látvány.

Amióta két nappal ezelőtt az áfonyabokrokkal szegélyezett tisztáson elváltak egymástól, nem hallott Macklinről. Nem jött, nem is telefonált.

Végül csütörtök délután Rebecca magához ragadta a kezdeményezést, és felhívta a Mohawk tábort. A táborvezető azonban éppen az erdőt járta a hawkokkal. Ezért meghagyta a nevét az ügyeletes nevelőnek, de az vagy nem adta át, vagy Daniel nem tartotta szükségesnek, hogy visszahívja.

A lány előtt kezdett világossá válni, mit ért Macklin ártalmatlan, kötelezettségektől mentes szórakozáson. Éppúgy megvetette őt ezért a komolytalan viselkedésért, mint saját magát a hiszékenységéért. Hogyan is adhatta oda magát minden fenntartás nélkül? Hogyan képzelhette, hogy az együtt töltött éjszaka után valamiféle bizalom alakult ki köztük?

És éppen ezzel a férfival kellett felfedeznie saját szenvedélyes természetét! Teljességgel felkészületlenül érték azok az érzések és szükségletek, melyeket Dan ébresztett benne. A szerelmes éjszakájuk utáni reggelen legszívesebben a karjába vetette volna magát, és rimánkodott volna neki, hogy maradjanak együtt örökre a hegyen, és éljenek áfonyán és szerelmen. A nyakába borulva szerette volna megmondani neki, mennyire boldog, hogy a kedvese lett.

És most itt van ez a lökött alak. Ez a nevetséges szívtipró, aki egy egész éjszakán át szerelmeskedett vele, aztán szó és hang nélkül eltűnt az életéből...

Macklin minden bizonnyal észrevette Rebeccát, mert megállt. Farmere és Mohawk tábor feliratú pólója fölött khakiszínű esőkabátot viselt.

A lányon is farmer volt. Nem érzett kedvet ahhoz, hogy egy ilyen komor, esős estén kiöltözzön.Dan letért az útról, és lassan Rebecca felé ballagott, aki habozva mozdult meg, hogy elémenjen.- Jó estét! - köszönt a férfi, amikor egymás előtt álltak. A mosolya valahogy félénknek tűnt, s a szeme

színe a felkorbácsolt óceánéra emlékeztette Rebeccát. Elátkozta magában Danielt, amiért olyan jól néz ki.- Jó estét! - felelte kurtán.- Hogy vagy?Semmitmondó társalgás? A legszenvedélyesebb, leggyönyörűbb éjszaka után, amit egy férfi és egy nő

valaha is eltölthet egymással, csak erre futja? Ennyi maradt a kapcsolatukból?- Ó, egész jól - felelte leereszkedően.- Fenntartasz nekem egy táncot?Rebecca megajándékozta a férfit legelbűvölőbb, legmegnyerőbb mosolyával.- Inkább ennék borotvapengét. - Ezzel otthagyta.A táncteremben nem okozott neki különösebb nehézséget, hogy kitérjen Dan útjából. Feltűnő

élénkséggel beszélgetett, jött-ment, figyelte a táncolókat. Néha felfedezte a férfit a tömegben, és valahányszor találkozott a tekintetük, erőltetett vidámsággal rámosolygott.

- Hozna néhány üveg szódát a konyhából? - szólt oda neki Maggie.- Persze - bólintott. Fogott egy esernyőt, és a tócsákat kerülgetve átszaladt az ebédlőbe.Útközben úgy tűnt neki, mintha léptek koppannának a háta mögött a kikövezett gyalogúton. Amikor

összecsukta az esernyőjét, és belépett a kivilágított konyhába, ismét hallani vélte a lépteket. Képzelődik, vagy valaki tényleg követte? Esernyőjét lándzsaként maga elé szegezve sarkon penderült.

Dan Macklin állt vele szemben. Haja nedves volt, arcán és szemöldökén esőcseppek csillogtak.Egyikük sem szólt, csak némán nézték egymást.A lány önkéntelenül összehasonlította Dan simára borotvált állát azzal a borostással, amilyennek

utoljára látta. Bizsergett a bőre, amikor felidézte magában, milyen érzés volt, amikor a férfi borostás álla az arcához, a melléhez ért. Megrohanták az emlékek, hiába igyekezett elhessegetni őket. Ujjai görcsösen markolták az esernyő fogantyúját, s elrebegett magában egy fohászt az égiekhez, hogy a fájdalmas emlékezés mihamarabb véget érjen.

Dan kedvesen rámosolygott, s tett feléje egy tétova lépést.- Amennyiben azért jöttél, hogy segíts, elmehetsz - vetette oda Rebecca foghegyről. - Nincs szükségem

a segítségedre.- Becky, ne haragudj rám, kérlek - szólalt meg fátyolos hangon Macklin. - Tényleg fel akartalak hívni.- Nyilván nagyon elfoglalt voltál - jegyezte meg a lány élesen, és odament az egyik hűtőszekrényhez. -

Tudom, hogy van ez.- Nem, nem tudod.Rebecca érezte Dan testének melegét a hátán, s érezte ujjai érintését, még mielőtt a férfi a vállára tette

volna a kezét.Macklin maga felé fordította, egy pillanatig mosolyogva nézte, aztán halkan felszólította:- Csókolj meg, Rebecca!

- Megőrültél? Miért csókolnálak meg?- Hogy miért? - Dan gyengéden végigsimította ajkával a lány száját.Rebecca önkéntelenül felsóhajtott. Ez a halk sóhaj tisztán, kivehetően visszhangzott a csempézett

helyiségben.- Ezért - mormolta a férfi, és ajkát rászorította Rebecca szájára, aki hevesen kiszabadította magát az

ölelésből.- Hagyd ezt!- Azt hittem, kedvelsz.- Persze hogy kedvellek, Dan. - Rebecca megkönnyebbüléssel nyugtázta, hogy a hangja újra teljesen

nyugodtan cseng. - Remek fickó vagy. Ennek ellenére nem akarlak megcsókolni.Macklin idegesen hátrasimította nedves haját.- Figyelj ide, Rebecca! Magam sem tudom, mi van velem. Ez az egész történet olyan zavaros.

Ilyesmihez nem vagyok hozzászokva. Próbálj megérteni, kérlek. Sajnálom, hogy nem hívtalak vissza. Nem szabad azt hinned, hogy nem akartam beszélni veled. Én egyszerűen csak... összezavarodtam.

- Ne aggódj, ez a fajta zavarodottság gyógyítható. Én is összezavarodtam, de már túl vagyok rajta.Dan megadóan felemelte a kezét.- Rendben, beismerem. Bűnös vagyok. Telefonálnom kellett volna, vagy át kellett volna jönnöm.

Elvihettelek volna egy rendes étterembe is. Sajnálom, Becky, de hidd el, nagyon foglalkoztat ez a dolog.- Milyen dolog?Macklin ismét beletúrt a hajába.- Hogy a jövőre gondoljak. Hogy felnőjek - magyarázta.- Tényleg szándékodban áll felnőni?Macklin vállat vont, s óvatosan lépett egyet Rebecca felé.A lány nem tiltakozott a közeledése ellen.- Miattam? - kérdezte.- Nem tudom. Mondtam, milyen zavarodott vagyok.Rebecca háttal a hűtőszekrénynek támaszkodott, s karját összefonta a melle előtt.Dan Macklin, a nagy szívtipró, a férfias férfi tehát összezavarodott. Ez nagyon tetszett neki.- Olyan szép vagy, Becky - suttogta a férfi.- Nem akarom, hogy megcsókolj - bocsátotta előre Rebecca. Le akarta szerelni Dant, mielőtt a

hízelgéseivel sikerülne neki kizökkentenie őt a nyugalmából.- Megértettem. - Macklin zsebre dugta a kezét. - Beszélni azért beszélhetünk egymással?- Most nem. Ha elfelejtetted volna, egy kamaszokkal teli táncteremre kell felügyelnünk.- Holnap ráérsz?- Holnap színházba megyünk. Egész nap távol leszünk. Talán majd este... Esetleg hívj fel! - ajánlotta a

lány. Ő aztán nem telefonál többet! Úgy döntött, mostantól kezdve ráhagyja a kezdeményezést Danielre.- Akkor holnap este - nyújtotta a kezét Dan, hogy egy kézfogással megpecsételjék a megállapodásukat.Amikor Rebecca habozva a férfi kezébe tette az övét, Macklin magához vonta, de nem azért, hogy

megcsókolja, hanem hogy szeretetteljesen átölelje. A lányt csodálatos érzés töltötte el, amikor a széles mellkasra hajtotta fejét, és maga körül érezte a két erős kart. A közös éjszakájukra emlékezett, a csodálatos, új érzésekre, melyeket ez a férfi keltett életre benne. Fejét a vállára hajtotta, s beszívta bőre ismerős illatát.

Önfeledt boldogsággal élvezte a gyengéd ölelést, és be kellett vallania magának, hogy alig várja a holnap estét. Nagyon kíváncsi volt, miről akar beszélni vele Daniel Macklin.

A Péter Pan-előadás mindenkinek tetszett, s hazafelé a buszon a lányok kórusban énekelték a musical népszerű dalait. Az izgő-mozgó fruskák vidáman csacsogtak, nevetgéltek, egyetlen percig sem tudtak nyugton maradni.

Rebecca, aki az egyik nevelővel elől ült, elnéző mosollyal tűrte a zsivajt.Ma este beszél Daniellel. Megpróbálta kitalálni, mit fog mondani a férfi. Valóban megváltoztak a

vágyai és az igényei? Vajon ő a felelős ezért a változásért?Beleélheti-e magát abba a csodálatos elképzelésbe, hogy Dan a táborzárás után is része marad az

életének? Lehetséges, hogy ő maga is épp ezt akarja?

A józan esze azt súgta, ne akarjon többet egy regényes nyári kalandnál, érje be egy futó kapcsolattal. A szíve és a lelke azonban mást sugallt. A szíve többet akart kapni a férfiból - többet, mint megállapíthatatlan színű szemének ragyogását és csibészes mosolyát, többet, mint csodálatos testét és vonzó életszemléletét. Ha a szívére hallgat, a férfival közös jövőt akar.

A busz bekanyarodott a tábor területére. A lányok türelmetlenül, egymást taszigálva szálltak ki, és éhesek vagyunk, enni akarunk csatakiáltással megindultak az ebédlő felé.

Rebecca előbb még az irodájába ment, hogy aláírjon néhány csekket. Ekkor hallotta meg az elkeseredett kiáltásokat a kis fenyőerdőn túlról. Kiszaladt az irodából, és futni kezdett a csődület és a hangok irányába.

Valaki kihasználta a távollétüket, és szárítóköteleket feszített ki egyik kunyhótól a másikig, hálóteremtől hálóteremig, és a szárítóköteleken cipők lógtak. Női cipők. Több száz. A lányai cipői.

- Te jó ég! - kapott a fejéhez.Tornacipők és mokaszinok, strandpapucsok, bőrszandálok és túrabakancsok lógtak egymás mellett

tarka összevisszaságban. Csak egy ponton uralkodott rend a hihetetlen zűrzavarban: kivétel nélkül ballábas cipők csüngtek egymás mellett.

- Te jó ég! - motyogta Rebecca. Mást nem volt képes kinyögni, és fejcsóválva szemlélte a végeláthatatlan cipőfüzért.

- Az egész tábort feldíszítette - újságolta vidáman Maggie Tyrell.Felesleges lett volna megkérdezni, kire céloz Maggie.- Ránk esteledik, mire minden cipőt kiválogatunk - sopánkodott Rebecca, és halántékára szorította a

kezét, mintha ezzel elejét vehetné az idegességtől rátörő, hasogató fejfájásnak.Ezúttal legalább fogadta a hívásomat, és méltóztatott szóba állni velem, gondolta Dan, miközben

beszállt a kenujába és kievezett a tóra. Most nem próbált meg a titkárnőjével lerázni. Igaz, az iménti telefonbeszélgetés hangneme nem volt túl barátságos.

- Megőrültél, Dan? - esett neki Rebecca. - Van fogalmad arról, hogy már órák óta itt ülünk, és cipőket válogatunk? Igazán büszke lehetsz magadra! Ez az idétlen tréfa elrontotta a gyönyörű napunkat.

Mit válaszolhatott volna erre? Bocs, szívecském? Azért veled alhatok? Akkor már inkább megjátssza a bűnbánót.

- Sajnálom, Becky - kezdte óvatosan. - De ez most nem az én ötletem volt...- Azt akarod mondani, hogy rajtad kívül van más ilyen tökkelütött is a táborodban?Dan megütközött ezen az indulatkitörésen. Hát ennek a nőnek semmi humora nincs?- Most miért húzod fel magad? A hawkok csak szórakozni akartak egy kicsit. Nem kellene ennyire

komolyan venned, hiszen csak ártatlan tréfa volt.- Igazad van! - támadt rá a lány. - Nem kellene komolyan vennem. És úgy látszik, semmit sem szabad

komolyan vennem, ami veled kapcsolatos. Most pedig bocsáss meg, be kell fejeznem! - mondta, és lecsapta a kagylót.

Dan egy áramlattal a tó közepére sodortatta magát. Fölötte ezernyi csillag ragyogott az égen, még világosabban fénylettek, mint a fogyó hold.

Az áfonyabokrokkal szegélyezett tisztásra gondolt, és Rebeccára.Miért lett minden olyan bonyolult? Mivel érte el ez a lány, hogy ennyire összezavarodjon?Az elmúlt nyarakon a legnagyobb elismerést váltotta volna ki a Chippewa táborban ezzel a

cipőötlettel. Chuck kalapot emelt volna előtte, és a jól sikerült tréfa örömére megittak volna egy sört. De Chuckot nem lehet egy lapon említeni a helyettesével.

Ezt a szép szőkeséget, akinek a teste csodákat tud művelni, aki örömet és szenvedélyt ébreszt Daniel Macklinben, egészen más szempontok szerinte kell megítélni...

Miért éppen ez a nő? Miért éppen az ő bájaitól kellett elgyengülnie? Tegnap este még azt hitte, szerelmes Rebeccába. De hogyan lehet szerelmes egy olyan nőbe, akinek egyáltalán nincs humora? Hogyan szerethet egy ilyen tyúkot?

Nem, ez lehetetlen. Ez teljességgel kizárt.A kenu közben a tó nyugati partja felé sodródott, a Chippewa tábor partszakasza felé, ahonnan az

ösvény egyenesen a táborvezetői kunyhóhoz vezetett.Dan határozott evezőcsapásokkal megfordította a csónakot, és visszaevezett a keleti parthoz.Az ördögbe Rebeccával! Ha nem tud nevetni, neki nem kell. Akár soha ne is lássa többé.

11. FEJEZETAmikor Rebecca meghallotta a kopogtatást az ajtaján, önkéntelenül a pávatollakra gondolt. A

tollbokréta, melyet Dan néhány héttel azelőtt hozott neki, juharfa szekrénykéjének legalsó fiókjában hevert. Nem vitte rá a lélek, hogy kidobja, de azt sem akarta, hogy állandóan a szeme előtt legyen. Hasonlóan vegyes érzelmekkel viseltetett Dan iránt is. Nem akarta látni, de nem tudta elviselni azt a gondolatot sem, hogy többé ne lássa viszont.

Öt nap telt el az utolsó találkozásuk óta. Egyszer ugyan beszélt Daniellel telefonon, akkor egy hosszú szóáradatot kellett végighallgatnia, melynek során a férfi búskomor, lökött tyúknak nevezte.

Ismét kopogtak.Rebecca felriadt töprengéseiből. Ha Dan ide mer jönni, hogy ismét megpróbálja kiengesztelni

valamilyen ostoba békeadománnyal, hát be fogja csapni az ajtót az orra előtt.Nem Daniel, hanem Maggie Tyrell toporgott az ajtaja előtt. Kezében zseblámpát tartott, és

nyugtalannak látszott.- Baj van, Rebecca - mondta köszönés helyett.Vajon megint valami rossz tréfáról van szó? Vagy talán Dan küldte ide Maggie-t?Rebecca rögtön el is vetette ezt a gondolatot, mert Maggie aggodalma nagyon is valóságos volt.- Mi a baj? - kérdezte tőle.- Vegye fel a túrabakancsát, és jöjjön velem! - sürgette a lány. - Valami történt.- Ismét megvicceltek bennünket a hawkok? - adott kifejezést a gyanújának Rebecca, miközben befűzte

a bakancsát.- Valahogy úgy. Egyikük legalábbis szép kis kalamajkát okozott. Menjünk gyorsan az irodába!Ahogy odaértek az igazgatósági épülethez, Maggie udvariasan előreengedte Rebeccát, aki attól tartott,

hogy esetleg a fejére esik valami, talán egy vödör víz zúdul rá, vagy egy tejszínhabos torta. Megfeszítette a vállát, örök bosszút esküdött magában Dan ellen, aztán lassan lenyomta a kilincset, és betaszította az irodája ajtaját.

Macklin éppolyan gondterheltnek tűnt, mint Maggie. Bakancs volt rajta, kezében zseblámpa és térkép, mintha éjszakai túrára készülne. Rajta kívül két nevelő tartózkodott még az irodában, egyikük a Mohawk táborból, a másik a Chippewából.

- Mi történt? - kérdezte Rebecca türelmetlenül.- Adam Kember meglépett az egyik lányoddal - közölte Dan.- Tessék?- Stephanie Glynn - szólt közbe remegő hangon Cindy, a chippik egyik nevelőnője. - Annyira

sajnálom, Rebecca. Rejtély számomra, hogyan tudtak észrevétlenül elszökni. Én...Rebecca egy kézmozdulattal elhallgattatta, majd Danielhez fordult.- Hogy történt?- Lámpaoltás után Adam valószínűleg kilopózott a hálóteremből. Mivel hiányzik egy kenunk,

feltételezem, hogy átevezett a tavon.- És nem tudtátok elkapni? - csattant fel Rebecca.Dan hűvös pillantással méregette.- Ne izgasd fel magad! Ezen már nem változtathatsz. Adam átevezett a Chippewába, kihozta

Stephanie-t a hálóteremből, és..- Annyira sajnálom - nyöszörögte újra Cindy. - Éppen csak kiszaladtam a hálóteremből, mert

megszomjaztam, és amikor visszajöttem, Stephanie már eltűnt. Minden az én hibám.- Ne vádolja magát! Nem a maga hibája - igyekezett megnyugtatni Rebecca a nevelőnőt. Szelíd hangja

megtévesztő volt, mert ő maga is csak nagy erőfeszítéssel tudott úrrá lenni rémületén. - Mi a véleménye, mikor oldhattak kereket?

- Talán egy félórája - vélte Cindy.- Akkor még nem juthattak messzire.- Amennyiben nem mentek ki az országútra stoppolni, és nem vette fel őket valaki - vetette közbe

Maggie.Ezzel a lehetőséggel Rebecca nem is számolt, s kilelte a hideg. Mi minden történhetett a két kamasz

között, ha autóstoppal próbáltak megszökni?- Értesítenünk kell a rendőrséget - határozott.Maggie azonnal a telefonhoz rohant.

- Meg kell keresnünk őket - jelentette ki Dan. Széthajtotta a térképét, és az egyik turistaútra mutatott. - Pete és Cindy ezen az úton mehet dél felé, Rebecca és én északi irányba indulunk. Maggie itt marad, és megvárja a rendőrséget. Áthoztam néhány adó-vevőt, hogy kapcsolatban legyünk egymással.

Rebeccának más esetben nem lett volna ínyére, hogy alárendelje magát Dan döntésének, de mivel a férfi jóval nyugodtabbnak tűnt, mint ő, beleegyezett a javaslatába.

Daniellel és a két nevelővel együtt tanulmányozni kezdte a térképet.- Van fénymásolótok? - kérdezte Macklin. - Akkor csinálhatnánk néhány másolatot erről a térképről.- Persze - válaszolta Rebecca. - Ott áll a sarokban. Én addig hozok két gázlámpát. Az több fényt ad,

mint a zseblámpa.Dan már a verandán várta, és rögtön meggyújtotta a lámpákat. Az egyiket Cindy kezébe nyomta.- Maradjanak együtt, és ne térjenek le az útról! - tanácsolta a másik felderítő párosnak.Pete és Cindy bólintottak. Majd mind a négyen elindultak: Pete és Cindy délnek, Dan és Rebecca

északnak.Némán lépkedtek, s a tábor területét maguk mögött hagyva, elérték a turistaút első jelzéseit, mely a

tavat megkerülve felvezetett a hegyekbe.Más körülmények között Rebecca szenvtelenül fogadta volna az éjszakai gyalogtúrát. Ma éjjel

azonban kísértetiesnek találta az árnyékokat, a fenyők sötétlő körvonalát. Az éjszakai állatok neszezése félelemmel töltötte el, és riadtan összerezzent, valahányszor felhangzott egy bagoly huhogása.

- Mi az? - fordult felé Dan. - Remeg a vállad. Fázol?- Nem. Csak... nagyon aggódom értük.- Ez érthető.A lány elcsodálkozott. Gúnyos megjegyzésre számított, nem pedig együttérzésre és megértésre.- Te nem félsz? - kérdezte.A férfi a fejét rázta.- Minden rendben lesz.Rebecca még sohasem látta ilyen nyugodtnak és magabiztosnak - ilyen felnőttnek. Meglepte ez, nem

tudta, mire vélje, de hálás volt érte Danielnek. Ha eddig nem sok tanújelét adta is az érettségének, ma éjjel nyugodtan rábízhatja magát...

- Hogy épp nálam történjen ilyesmi! - dohogott. - Hibásnak érzem magam.- Gyakran előfordul ilyen lányszöktetés - vigasztalta Macklin. A vállára tette a karját, vigasztalóan

átölelte, de rögtön el is engedte. - Az üdülőtábor nem börtön. Nem kötözhetjük oda a gyerekeket az ágyukhoz.

A turistaút egyre keskenyebb lett, s már a sűrű bozótban kanyargott. Lábuk alatt zizegett, ropogott az avar.

Dan magasabbra tartotta a lámpát, hogy ne csak az utat, de a bokrokat és az út szélén lévő aljnövényzetet is megvilágítsa. Egyszer csak megállt, és a két szökevény nevét kiáltotta.

Rebecca is tölcsért formált a tenyeréből, és szólongatni kezdte a szökevényeket.Füleltek, aztán megint kiabáltak, és megint füleltek. Nem jött válasz.- Mit tegyünk, ha tényleg kimentek az országútra, és leintettek egy autót? - kérdezte Rebecca.- Akkor a rendőrség is bekapcsolódik a kutatásba. Nem szabad azonnal a legrosszabbra gondolni.

Minden rendben lesz.- Bárcsak osztani tudnám a derűlátásodat! Én mindig a legrosszabbra gondolok...Az egész az én hibám. Én vagyok ennek a tábornak a vezetője. Én vagyok a felelős.- Elsősorban Stephanie és Adam felelősek a magatartásukért.- Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni?- Van más választásom? - Dan biztatóan megszorította a kolléganője karját, és még magasabbra emelte

a lámpást. - Gyere, kiáltsunk mégegyszer!Ismét belekiabálták a két nevet a sötétségbe, de csak egy bagolyhuhogás jött rá válaszul.Az ösvény egyre meredekebben kanyargott hegynek fölfelé.Rebecca megbotlott egy fa kiálló gyökerében, és elesett volna, ha Dan idejében el nem kapja.- Jobb, ha te világítasz - mondta Macklin. - Nagyon göröngyös az út.Rebecca elvette tőle a lámpást. Hihetetlenül boldog volt, hogy Dan mellett lehet.Ismeretségük kezdete óta a legellentmondásosabb érzéseket ébresztette benne a férfi: perzselő vágyat,

ugyanakkor haragot is, ellenszenvet és gyűlöletet, vidámságot, de kétségbeesést is. Érzései szüntelenül

egyik szélsőségből a másikba csaptak át, de eddig még sohasem érezte ezt a biztonságot, amit Macklin nyújtott számára. Még sohasem bízott benne ennyire megingathatatlanul.

Bármire vágyott - egy érintésre, egy vigasztaló ölelésre, fényre, hogy lássa, hová lép a kanyargós, keskeny ösvényen - Dan mintha csak kitalálta volna, mire gondol.

Más férfi talán ráhárította volna a felelősséget, vagy kivonta volna magát az ügyből, Dan azonban osztozott vele a gondjában.

Macklin ismét megállt.- Adam! Stephanie! - kiáltotta.És ezúttal szerencséjük volt.- Itt vagyunk! - felelte egy remegő, magas hang.Rebecca annyira meglepődött, hogy kis híján megint orra bukott.- Stephanie! - ordította torkaszakadtából.Nem messze tőlük megzizzentek a levelek, és ágak ropogtak. Tompa zajt hallottak, aztán egy mélyebb,

kamaszos hangot:- Hülye tyúk!- Ez Adam volt - súgta Rebeccának a férfi.Fény villant a fák között, majd rögtön ezután fejhangon felvisított Stephanie:- Hülye barom!- Talán közbe kellene lépnünk, mielőtt még megölik egymást - vélte Dan.Rebecca helyeslően bólintott.Az ösvényről letérve óvatosan utat törtek maguknak a tüskés bokrokon át a hangok irányába.

Fellélegeztek, amikor végül egy kis tisztásra értek, és még inkább megkönnyebbültek, amikor felfedezték a két szökevényt.

Stephanie, kezében zseblámpát szorongatva a tisztás egyik végén reszketett - Adam a tisztás másik végén ült, hátát egy fatörzsnek támasztotta, és komoran bámult maga elé.

- Ez a hülye! - visította Stephanie, és bőgve a táborvezetője karjába vetette magát. - Soha többé nem akarom látni! Kibírhatatlan alak! Tudja mit csinált, Rebecca? Felzabálta az összes csokoládét, amit magunkkal hoztunk! És még azt állítja, hogy szeret! Azt akarta, hogy szökjem el vele, hogy összeházasodhassunk.

- Hogy összeházasodhassatok?! - ismételte Rebecca döbbenten. - Hiszen még csak tizennégy éves vagy!

- Éppen ezért akartunk délre menni. Marylandben ilyen fiatalon is lehet házasodni. Vagy talán Alabamában? Nem is tudom.

- Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom neked, Stephanie. De észak felé mentetek - világosította fel Rebecca.

- Látod? - ordított át Stephanie a fiúnak. - Most láthatod, milyen lángész vagy, te tökkelütött.- Azt mondtam, hogy ma éjjel elbújunk az erdőben, és csak holnap indulunk délnek - felelte Adam

megjátszott nyugalommal.- Persze, miután felfaltad az összes kajánkat. Én meg akár éhen is veszhettem volna.Rebecca átölelte a sírdogáló lányt. Később még ráér felelősségre vonni őket. E pillanatban örült, hogy

épségben visszakapta mind a kettőt.Stephanie azonban még mindig magánkívül volt. Ömlött belőle a panaszáradat.- Először mindent megevett előlem, aztán meg nem akarta odaadni a kabátját, amikor fáztam.- Mondtam neki, hogy hozzon magával meleg holmit. De hallgatott rám? Nem!- Jó, jó! - kapcsolódott be Dan, aki eddig Maggie-vel beszélt az adó-vevőjén.Megragadta Adam csuklóját, hogy egy nem éppen gyengéd mozdulattal felhúzza a földről. - Indulás,

vissza kell mennünk a táborba. Ott majd folytathatjátok a veszekedést.A visszautat lényegesen rövidebb idő alatt tették meg, s tizenegy körül értek a Chippewa táborba.Az igazgatósági épületben Maggie, a két nevelő és egy rendőr várt rájuk.Miután Stephanie-t és Adamet a nevelők gondjaira bízták és válaszoltak a rendőr kérdéseire, Dan és

Rebecca megitták a forró kávét, melyet Maggie készített nekik.- Nem tudom, mit akarsz tenni Stephanie-vel, de én azt hiszem, haza fogom küldeni Adamet - mondta

Dan. - Az a fiú tényleg túl messzire ment.

- Én még nem tudom, mit teszek - sóhajtotta Rebecca. - Végül is Stephanie sem teljesen ártatlan. Holnap mindenesetre felhívom a szüleit. Most pedig bocsáss meg, át kell mennem az irodámba - mentegetőzött kissé sután.

Semmi dolga nem volt az irodájában, csak nem akart kettesben maradni Daniellel.Amikor pár perccel később leoltotta a villanyt és bezárta az irodáját, az igazgatósági épületben már

sötét volt.Dan talán elment, anélkül, hogy elköszönt volna tőle?A férfi azonban a verandán ült, és szórakozottan a távolba bámult. Rebecca lépteit meghallva felugrott.A lány gondosan bezárta a bejárati ajtót.- Minden rendben? - kérdezte tőle Macklin. A hangja olyan komoly volt, olyan őszinte együttérzés

hallatszott ki belőle, hogy Rebecca alig hitt a fülének.Ez valóban ugyanaz a férfi, aki kieszelte azt a cipős viccet? És ő hogyan tudott ennyire feldühödni

azon az ártalmatlan tréfán?Csak most ébredt igazán tudatára, mi minden történhetett volna Stephanie-val és a fiúval. A rémület,

amelyet egész idő alatt elfojtott magában, most könnyáradat formájában tört ki belőle.- Ó, Dan! - zokogta, és tenyerébe temette az arcát.A férfi gyöngéden megsimogatta a vállát, aztán magához ölelte.- Nem kell szégyellned - vigasztalta. - Nyugodtan sírd ki magad!Rebecca még szipogott néhányat, aztán sóhajtva kiegyenesedett. Dan, karját a vállára téve, levezette a

veranda lépcsőjén, és egészen a kunyhója felé vezető ösvényig kísérte.- Szörnyen gyenge vagyok - panaszkodott Rebecca, s letörölte a könnyeket az arcáról.- Nem, nem vagy az - cáfolta meg Dan, és ujjával felfogott egy könnycseppet, mely végigfolyt a lány

állán. - Csak még sohasem éltél át ilyesmit. Mire tapasztalt táborvezető leszel, hozzászoksz az efféle dolgokhoz.

- Tényleg? Te már átéltél ilyen szörnyűséget?Az ösvény elkeskenyedett, Dan előreengedte Rebeccát, a kezét azonban nem vette le a válláról.- A múlt nyáron volt egy rosszcsontom, aki addig ingerelt egy mosómedvét, míg szegény állat

megharapta. Két évvel ezelőtt meg majdnem belefulladt a tóba egy kölyök.Macklin megállt a táborvezetői kunyhóba vezető lépcső alsó fokánál, Rebecca pedig felment a kis

tornácra. Amikor megfordult, hogy elbúcsúzzon, éppen egy magasságban volt a szemük.Minden gonosz csíny ellenére köszönettel tartozom neki,- gondolta a lány.- Nem tudom, mit csináltam volna nélküled - mondta. - Bámulatosan viselkedtél. Törődtél mindennel,

és legfőképp megőrizted a nyugalmadat.- Te is.- Csak mert mellettem voltál. Ma éjjel valóban szükségem volt rád, Dan. - Rebecca lenézett a férfi erős

ujjaira, melyek körbefogták az ő vékony ujjait.Dan napbarnította keze sötétlett az ő világos bőrén. Imént mondott szavai visszhangoztak a fülében.Igen, szükségem van rád, - gondolta, amikor Dan hozzáhajolt, hogy megcsókolja.

12. FEJEZETA keskeny ágyon Dan mélyen Rebeccába hatolva élvezte a női öl bársonyos melegét, s az izgalom

remegését, mely átfutott a lány testén. Miközben a mellét simogatta, Becky szíve vadul verdesett a tenyere alatt.

Rebecca aléltan lehunyta a szemét, lélegzése egyenetlen volt, ajka duzzadt a csókoktól.- Nem bírom tovább - mondta szaggatottan.Dan a lehető legtovább késleltetni akarta a beteljesülést, pedig testének minden idegszála a megváltó

csúcspontra vágyott. Visszatartani kín volt - elviselhetetlenül édes, csodálatos kín.Rebecca hívogatóan megemelte a csípőjét, felnyögött, és kezét összetapadt testük közé csúsztatva

ingerlően simogatni kezdte a férfit, aki elvesztette az önuralmát, és mozogni kezdett Rebeccában. Egyre keményebben, egyre gyorsabban. Nemcsak a testét akarta, mindenestől magáévá akarta tenni.

A lány Dan csípője köré kulcsolta a lábát, lehunyt szemmel ívbe hajlította a testét, majd szenvedélyes önfeledtségben ráhangolódott lökései vad ütemére. Aztán együtt zuhantak a boldog megsemmisülésbe.

Amikor Rebecca az önkívületből felocsúdva kinyitotta a szemét, Dan föléje hajolt, s ajkával gyengéden megérintette a száját.

- Dan - suttogta a lány. Mosolya tökéletes kielégültségről tanúskodott. - Tényleg meg kell köszönnöm.- Épp most tetted meg - felelte vidáman Macklin.Rebecca boldogan felsóhajtott.- Én kicsit másképp értettem. Azért kell köszönetet mondanom, hogy segítettél lazábbnak és

felszabadultabbnak lennem.- Az egész csak technika kérdése - kérkedett a férfi.- Képes vagy figyelni egy pillanatig? Valami kedveset akartam mondani neked. Ne szakíts félbe!- Na jó, mondj nekem valami kedveset! - Mondd, hogy szeretsz, fűzte hozzá - magában Dan. Mondd,

hogy az enyém vagy!- Még soha az életben nem élveztem semmit ennyire - folytatta Rebecca. - Persze voltak dolgok,

amelyek örömet okoztak, de hogy egyszerűen csak élvezzek valamit, erre képtelen voltam. Én olyan környezetben nőttem fel, ahol csak az eredmények számítottak. Mindig pontosan úgy cselekedtem, ahogy elvárták tőlem. Soha sem tettem semmit egyedül az öröm, az élvezet kedvéért. Ezt veled tanultam meg.

- Ennek igazán örülök. - Dan nem igazán tudta, mire akar kilyukadni Rebecca.Ő tudta, hogy amit az imént átéltek, több volt puszta élvezetnél, de nem akart ellentmondani a lánynak.

Sokkal jobban örült annak, hogy Becky végre megnyílt előtte, hogy megbízik benne, és megosztja vele a gondolatait.

- Nemcsak a szeretkezésre gondolok, hanem arra is, hogy megtanultam tőled, nem kell mindig véresen komolyan venni a dolgokat. Ezért vagyok hálás neked.

Dan előtt lassanként világossá vált, mit próbál megértetni vele Becky. Örülnie kellett volna, de nem örült. Az elmúlt héten, de főleg az elmúlt percekben ő is rájött valamire: hogy bizonyos dolgokat komolyan tud venni - például a Rebeccához fűződő kapcsolatát. Azt a tényt, hogy szüntelenül csak rá tud gondolni. Az érzéseket, melyeket a lány keltett benne. A csodálatot, melyet iránta érez. Azt a meglepő élményt, hogy Rebecca felébresztette benne a védelmező ösztönt.

- Azt hittem, távol kell tartanom magam a férfiaktól, míg tisztába nem jövök saját magammal, és míg nem tudom pontosan, mit várok egy kapcsolattól - folytatta Rebecca. - Most már máshogy gondolom. Mindenekelőtt meg kell feledkeznem a görcseimről, és nem szabad olyan komolyan vennem magam.

A jövőre nem gondolsz? - akarta kérdezni Daniel. Egy bizonyos kapcsolatra? Gyerekekre?Rebecca teljesen összezavarta az érzéseit. Dühös volt rá, amiért a lány olyan hihetetlen komolysággal

fogadta a cipős tréfáját, de még ennél is jobban dühítette a saját viselkedése. Miért érdekli, mit gondol felőle Rebecca? Düh és sértődöttség munkált benne, amiért nem sikerült száműznie gondolataiból a nőt. Lassan aztán más belátásra tért.

Az idő múlásával talán meg fognak változni az igényei. Eszébe jutott a barátja, Chuck, aki betegségében nem volt magára utalva, mert Irene kitartott mellette. Ők ketten valóban elválaszthatatlanok. Segítik egymást, egymásért élnek, szeretik egymást.

Dan ugyanezt akarta. Rebeccával.Mutatóujjával lassan végigsimította a lány orrát, körülrajzolta alsó ajkát, megcirógatta kiálló

arccsontját.- Nem szeretnék rácáfolni a bölcs felismerésedre, Becky - jegyezte meg óvatosan -, de azt hiszem, a mi

esetünkben többről van szó, mint puszta élvezetről.- Ezt hogy érted?- Tudod te azt pontosan. - Berzenkedett attól, hogy szavakba öntse az érzéseit. A lány kérdő pillantása

azonban kényszerítette, hogy mégis nekiveselkedjen. - Azt akartam mondani, hogy ez a mi... kapcsolatunk talán nem csak a nyári szünet idejére korlátozódik. - Rebecca pillantása, elfogódott hallgatása megzavarta. Azt remélte, hogy a lány majd átöleli és boldogan helyeselni fog. Vagy legalább arra kéri, győzze meg őt az igazáról. De Becky hallgatott, úgyhogy világosabban kellett fogalmaznia. - Kedvellek, Rebecca. Nem tudom, hogy nyári kalandnak tudom-e még tekinteni a kapcsolatunkat.

A lány elfordította róla a tekintetét. Szemében könnyek csillogtak. Akadozó nyelvvel, végtelenül hosszúnak tűnő idő múlva szólalt meg:

- Nem tudok augusztuson túlra tervezni, Dan. Kérlek, ne kívánd ezt tőlem.Danielt vak düh fogta el. Felugrott, és megkereste az ágy mellett a farmerját.- Na jó - mondta kurtán. - Felejtsd el!

- Dan...Rebecca kinyújtotta utána a karját, és engesztelőén simogatni kezdte a hátát. Macklin haragra gerjedt,

amiért a lánynak egy érintéssel sikerült felizgatnia. Lerázta magáról Becky kezét, és gyorsan belebújt az alsónadrágjába.

- Dan - könyörgött Rebecca. Felült az ágyon, és hátulról átölelte Danielt.Látni, ahogy Becky keze a köldökét simogatja, érezni, ahogy felhevült arcát a hátához szorítja...

Macklin elátkozta a testét.- Hiszen nem mondtam nemet - magyarázkodott Rebecca. - Én is kedvellek téged. Nagyon is. De nyár

van, és ilyenkor minden egy kicsit valószerűtlen. Ez nem a hétköznapi életünk, és...- És? - kérdezte türelmetlenül Macklin. Nem bírt ránézni a lányra.- Augusztus végén elutazunk innen. Ki tudja, hogyan folytatódik aztán az életünk?- Igazad van - mondta a férfi ingerülten. - A lehetőségek határtalanok. Én például tökké változhatnék,

te pedig feleségül mehetsz a Wallace-odhoz.- Figyelj rám, legalább most az egyszer! Kérlek... Okosan kell néznünk a dolgot. Itt minden más, mint

otthon, minden valahogy olyan, mint a mesében. Ezek egészen különleges érzések, amiket itt átélek veled, és nem tudom, tartósak-e.

- Nem fogok bízni bennük.- Dan, próbálj megérteni! Tényleg nem ígérhetek neked semmit, legalábbis most nem. Azt mondtad,

szórakozni akarsz. Sok időre volt szükségem, hogy úgy lássam a dolgokat, mint te. Nem tudnánk egyszerűen csak élvezni a nyár hátralévő részét, és kivárni, mivé fejlődik a kapcsolatunk?

- Ó, igen... élvezni fogom a nyár hátralévő részét - ismételte Dan gúnyosan. Hangja reszelős lett a visszafojtott dühtől.

Mindegy volt, hogy Rebecca pontosan azt hangoztatja, amit ő gondolt az ismeretségük kezdetén, hogy pontosan úgy érvel, mint ő, amikor rá akarta beszélni a lányt egy nyári kalandra. Mindegy volt, hogy valószínűleg igaza van, és hogy ő minden szerelme ellenére sem állhat jót azért, hogy még szeptemberben is szeretni fogja. Csak egyvalamit tudott: feltárta a lány előtt a lelkét, de ő eltaszította.

Magára ráncigálta a pólóját, s kapkodva befűzte a bakancsát.- Viszlát! - mondta. Felkapta a flanelingét, fogta a zseblámpáját és az ajtóhoz ment.- Dan! - kiáltott utána kétségbeesetten a lány, és kiugrott az ágyból.Macklin hátrapillantott, és elakadt a lélegzete Rebecca szépsége láttán. Visszaemlékezett arra, milyen

félénk volt ez a lány, amikor a tábortűznél először levetkőzött.Most meztelenül állt előtte, és ő megbabonázva bámulta világos bőrét, feszes, gömbölyű mellét,

keskeny csípőjét s az aranyszőke háromszöget karcsú combjai közt.Nehezére esett elnyomni a vágyát, elszakadni ettől a látványtól.- Azt gondoltam, te nem akarsz tartós kapcsolatot - mondta Rebecca. Ezüstszürke szemébe könnyek

tolultak. - Azt gondoltam, ártalmatlan, kötelezettségektől mentes szórakozást akarsz.- Hát azt megkaptam. Nem igaz?- És most egyszerűen el akarsz menni?Daniel nehezen tudott ellenállni a kísértésnek, hogy visszamenjen, vissza az ágyba, vissza az ölelő

karok közé. Emberfeletti erőfeszítésébe került, hogy uralkodjék magán. De el kell mennie. Olyasvalamit akart adni Rebeccának, amit soha nem volt kész megadni egyetlen nőnek sem, és Rebecca ezt visszautasította. Többé semmit nem fog kínálni neki. Soha többé.

- Igen - mondta komoran. - Most egyszerűen el akarok menni.A csattanás, mellyel az ajtó becsukódott mögötte, még hosszú ideig visszhangzott Rebecca fülében.

Miután mérgében egyik bakancsát az ajtóhoz vágta, visszahanyatlott az ágyra, és zokogásban tört ki.Mi történt Daniellel? Miért támasztott hirtelen új feltételeket? És miért épp most, amikor ő végre kész

volt arra, hogy ugyanúgy gondolkodjék, mint ő?Valóban tartós kapcsolatot akar? De hát eddig minden eszközzel arról próbálta őt meggyőzni, hogy a

nyár szórakozásra való.Nem, csak azért sem fog bőgni miatta. Daniel Macklin nem érdemli meg.És ha az ágya még őrzi a teste melegét és illatát? Ha az ő egész teste bizsereg még a szerelemtől? Ha

csupán le kell hunynia a szemét, hogy hallja mély, fátyolos hangját? Ha szinte még a testében érzi...Túl fog jutni rajta. Túl kell jutnia Dan Macklinen. Nincs más választása.

A vízi olimpiát nem is lehetett volna gyönyörűbb napon megrendezni. A tó fölött felhőtlen volt a ragyogó kék égbolt, és kellemes, enyhe szellő fújdogált. Egyszóval: az idő tökéletes volt.

Rebecca mégis pocsékul érezte magát.Két hét telt el, amióta Dan kiviharzott a kunyhójából. Két hosszú, forró, szomorú hét. Dan nem jelent

meg a Chippewában tartott következő táncos esten, Rebecca pedig nem vett részt a Mohawkban rendezett társas összejövetelen. Nem látta Macklint, és nem is hallott róla. A férfi Maggie-vel üzent néha a közelgő vízi olimpiával kapcsolatos teendőkről. Csupa személytelen, tárgyilagos közlés.

- Kezdhetjük? - kérdezte Maggie, amikor Rebecca leért a zászlókkal és léggömbökkel feldíszített stéghez.

- Igen. Remélem, mi győzünk.- Azt a lányok is remélik - felelte Maggie. - Még soha sem láttam őket ennyire izgatottnak.Ugyanebben az időben odaát, a Silver Lake túlsó partján vízre rakták a csónakokat. Amikor az első

kenuk közelebb értek, kivehetővé vált, hogy a hawkok indiánnak öltöztek és harci csíkokat festettek az arcukra.

Rebecca a tekintetével önkéntelenül keresni kezdte a hibbant csapat vezetőjét. Valahányszor megpillantott egy felnőttet az egyik csónakban, azt gondolta, Dan az. Ám minden alkalommal kiderült, hogy tévedett.

Az utolsó kenuban végre felfedezte a férfit. Kenuja orrát a chippik stégje felé irányozva úgy siklott a vízen, mint a nyíl. A zöld Mohawk-póló kifeszült széles mellkasán, egyébként ő is indián fejdíszt viselt, és ijesztő harci festést.

Rebecca arra gondolt, milyen óvatosan fogta át Daniel keze a mellét, milyen keményen ragadta meg ez a kéz a csípőjét, s milyen gyengéd volt ujjai érintése, amikor az arcát simogatta. Nyelt egyet, és gyorsan elfordult.

Időközben partot értek az első csónakok. A hawkok fülsértő harci üvöltéssel kiugráltak, majd kurjongatva végigrohantak a parton, ahol a lányok úgyszintén csatakiáltásokkal fogadták őket.

Rebecca megpróbált rendet teremteni ebben az összevisszaságban. Csapatokba akarta sorolni a lányait, de azok rá sem hederítettek.

- Hé, elég az ordításból! - harsogta túl a lármát egy mély, kissé rekedt hang.Rebecca nagy levegőt vett és megfordult. Legnagyobb meglepetésére közvetlen közelből hallatszott.

Dan felnőtt ember létére sem festett idétlenül az indián maskarában. Az arcára festett vörös és fekete csíkok kiemelték erőteljes, férfias vonásait, a rikító tollfejdísz meg azokra a pávatollakra emlékeztette a lányt, melyeket akkor kapott, amikor még melegebb érzésekkel viseltettek egymás iránt.

Ami nem jelentette azt, hogy Rebeccának a látványtól nem lett melege. Sőt. Forró hullámok öntötték el a testét, és az arca felhevült, mintha lázas lenne. Egyrészt vágyott rá, hogy Dan karjába vesse magát, másrészt szégyenteljes és kellemetlen volt számára a helyzet. Már nem akarta, hogy bármi köze is legyen a férfihoz.

- Üdvözöllek a vízi olimpián - köszöntötte udvariasan a kollégát, és közben azon töprengett, vajon észrevette-e valaki, hogy az idegességtől megbicsaklott a hangja.

- Üdvözöllek csúfos vereségetek napján - felelte Dan fiai kurjongatása közepette.Rebecca megkönnyebbülten felsóhajtott. A férfi hangjából arra következtetett, hogy a személyes

érzéseket ő is megpróbálja félretenni. A mai mulatságot tehát semmi sem ronthatja el. Hálásan rámosolygott Danielre.

- Készülj fel a keserű csalódásra! - vágott vissza hetykén, majd visszafordult a lányaihoz. - Kezdhetjük, gyerekek. Remélem, megmutatjátok a hawkoknak.

Ezzel kezdetét vette az olimpia. A mély vízben úszóversenyek zajlottak, a part közelében a kisebbek vízi csatát vívtak, a parton pedig azért folyt a küzdelem, hogy ki építi a legpompásabb homokvárat.

Dan az úszóversenyek tisztasága fölött őrködött, míg Rebecca a kicsik vízi csatájára felügyelt. Nem is egyszer azon kapta magát, hogy átnéz a stég túlsó végére.

Megpróbálta elhitetni magával, hogy csupán arra kíváncsi, milyen sikerrel szerepelnek a lányai. Valójában azonban csak Dan érdekelte.

Macklin levette indián törzsfőnökhöz méltó fejdíszét, és az arcán izzadságcseppek csillogtak. Arányos teste remekül érvényesült parányi úszónadrágjában. Rebecca önfeledten figyelte hosszú, kisportolt combját, sötét szőr borította vádliját, széles mellkasát, a karján duzzadó izmokat.

Dan elrajtoltatta az úszók következő csoportját, aztán lassan hátrafordult. Talán megérezte, hogy nézik.

Rebecca ellenállt a kísértésnek, hogy lekapja róla a tekintetét. A férfi szemének kékeszöld csillogása lenyűgözte. A tiszta kék ég éppúgy visszatükröződni látszott benne, mint a tópartot szegélyező sötétzöld fenyők.

Az volt az érzése, hogy Dan a pillantásával valamit közölni próbál vele, de nem tudta kitalálni, mi lehet az. Macklin mosolygott. Szomorúan, elgondolkodóan. Mintha bántotta volna, hogy elvesztettek valamit, amit már nem lehet visszahozni.

Miközben a lányok a Chippewa tábor történetének legjobb, legizgalmasabb vízi versenyeit vívták a fiúkkal, Rebecca azt érezte, hogy a lelke mélyén meghal valami.

- Figyelem! - emelte szája elé a mikrofont Maggie délután háromkor. - Elérkeztünk a mindent eldöntő utolsó versenyszámhoz. A csónakelsüllyesztés fogja eldönteni, melyik csapat nyeri az idei olimpiát.

Rebecca a chippikkel együtt hangos kiáltásokkal buzdította az övéit. A Chippewa csapata négy csónakból állt, mindegyikben két lány. Egyikük evezett, másikuk vödörrel felszerelkezve ült a csónak orrában.

A versenyzők kieveztek a mély vízre, a csata színhelyére.- Vigyázz, kész, rajt! - adta meg a jelt a kezdésre Maggie.A lányok gyorsan megmerítették vödreiket a tóban, és az ellenséges csónakokra zúdították a vizet.

Időnként lázas ütemben kimerték a vizet saját csónakjukból, mert persze a fiúk sem tétlenkedtek.A parton egyre hangosabb lett a szurkolók tábora. Rebecca ordított a leghangosabban. Hagyta, hogy

magával ragadja az általános izgalom. Így legalább egy időre megfeledkezhetett a bánatáról. Torkaszakadtából biztatta a lányait. Talán ez lesz az egyetlen győzelem, amit ezen a nyáron aratni fog.

- Rajta, Rebecca, most magán a sor! - kiáltott fel Cindy, amikor mindkét csapat elvesztett egy-egy csónakot.

- Tessék?- Üljön be gyorsan egy csónakba! Nézze csak! Dan Macklin is beszáll.Dant valóban az egyik üres kenu felé vonszolták a fiai.Mielőtt még Rebecca tiltakozhatott volna, a titkárnője egy vödröt nyomott a kezébe. Rebecca a chippik

éljenzése közepette elfogódottan mászott be a csónakba. Csakhamar leküzdötte a zavarát, és elszántan az evező után nyúlt. A stéget megkerülve kievezett a nyílt vízre, és egyenesen az ellenséges csapat kapitányának kenuja felé vette az irányt.

Daniel komoly képpel lapátolt. Rebecca megajándékozta egy kesernyés mosollyal, amit a férfi egy vállrándítással viszonzott. Majd áthajolt a kenu peremén, a vízbe merítette a vödrét, és tartalmát pontosan Rebecca arcába zúdította.

A lány felsikoltott, amikor a hideg víz végigömlött rajta - és azonnal elégtételt vett. Dan prüszkölve menekült előle, de Rebecca üldözőbe vette. Macklin erre újabb vödör vizet zúdított a csónakjába, miközben ő a férfi mellkasát célozta meg.

Ez már nem is verseny volt, hanem háború. Már nem a Mohawk és a Chippewa állt egymással szemben. Ahelyett, hogy a két táborvezető a csapatát támogatta volna, személyes háborút folytatott.

Dan ugyan erősebb és ügyesebb volt, de elkövetett egy hibát: miközben szüntelenül támadta a lány csónakját, elmulasztotta kimerni a sajátjából a vizet. Észre sem vette, hogy süllyedni kezdett.

- Elsüllyesztelek! - ordította, miközben Rebecca őrült gyorsasággal merte ki a vizet a csónakjából.- Te már félig el is süllyedtél! - kiabálta vissza.Dan közelebb evezett hozzá, aztán két kézzel a magasba emelte a vödrét.Rebecca kihasználta ezt a pillanatot, odahajolt a férfi kenujához, megragadta annak peremét és

megrázta.Macklin elvesztette az egyensúlyát, a vödör kicsúszott a kezéből, és a hideg víz a saját fejére ömlött.

Előbb hangosan elkáromkodta magát, aztán nevetni kezdett.Rebecca is nevetett. Közben orvul újabb vödör vizet borított Danielre, és kárörvendően figyelte, amint

a kenu menthetetlenül süllyed.- Ezért még megfizetsz! - kiabálta a férfi. A következő másodpercben eltűnt a vízben.A chippik a parton diadalordításban törtek ki, Rebecca azonban nem is hallotta az üdvrivalgást. Dan

felborult csónakjára meredt, az üres műanyag vödörre és az árva evezőre, amely elhagyatottan lebegett a tavon. Azon a helyen, ahol Dan elsüllyedt, légbuborékok törtek fel vízből.

A hirtelen csend félelmetesnek tűnt számára. Valami nincs rendjén. Miért nem bukkan fel Dan? Beverte volna a fejét? Talán görcsöt kapott?

Feltérdelt, és a csónak peremén áthajolva igyekezett lelátni a csendes vízbe. Hirtelen mozgást érzett a csónakja alatt, és a következő pillanatban az ő feje fölött is összecsaptak a hullámok.

Segélykiáltását elnyelte a tó. Amikor a víz alatt ellökte magát a csónaktól, egy kar kulcsolódott a derekára.

Dan néhány pillanatra magához ölelte, aztán felemelkedett vele. Rebecca zihálva és prüszkölve levegő után kapkodott. Az első másodpercben azt hitte, hogy a nap égeti ilyen természetellenesen forrón az arcát és a vállát, pedig Dan volt az, aki feltüzelte a vérét. Macklin még mindig átkarolta a derekát, combja hozzáért az övéhez, s arca csak néhány centiméterre volt az övétől.

Rebecca meg akarta csókolni. Képtelen volt ellenállni a vágynak, hogy a férfi nyaka köré fonja a karját, ajkát az ajkához szorítsa, és örök hűséget esküdjön neki. Meg akarta mondani, hogy örökre az övé akar maradni. Oda akarta ígérni neki a jövőjét, az egész életét.

Dan azonban már elengedte, és csibészesen vigyorgott.- Na, ki süllyedt el végül? - kérdezte csúfondárosan, majd lendületes karcsapásokkal elúszott mellőle.Rebecca túlságosan zavart volt ahhoz, hogy akár egyetlen mozdulatot is tegyen.Némán visszasüllyedt a vízbe.Ez csak víz, - mondta magának, mikor felvergődött a felszínre, és letörölte könnyeit. Nem, nem fog

sírni. Azonnal ki fog úszni a partra.Először azonban le kellett küzdenie az elfogódottságát. Először el kellett csitulniuk benne azoknak az

érzéseknek, melyeket Dan váltott ki belőle. Néhány másodpercig kész volt arra, hogy mindent odaadjon a férfinak, aki semmibe vette őt, és egyszerűen elúszott tőle.

13. FEJEZETAz égbolt alkonyi vöröse lassanként lilára változott a Silver Lake fölött. A levegőben messziről

érződött a ropogó fenyőágak illata. Rebecca számára ez már az ősz, a hűvös éjszakák közeledtét jelentette.

Az utolsó tábortűznek valahogy már nem volt igazán jó hangulata. Talán azért, mert tudták, a lányoknak nemsokára össze kell csomagolniuk a bőröndjeiket és istenhozzádot kell mondaniuk egymásnak.

Rebecca tekintete a tó túloldalára révedt. A Silver Lake keleti partján keskeny füstcsík szállt fel a hawkok kialvó tábortüzéből. Vajon náluk is ilyen szomorkás a hangulat? Nekik is ennyire nehezükre esik búcsút venni a nyártól?

Miután a chippik bementek a hálótermekbe, hogy összecsomagoljanak, Rebecca leült a parton egy sziklára, és nézte a tavat. A Mohawk tábor felett sötétkék volt az égbolt, és már csak néhány violaszín csík világított.

Nem látta, hogy a túlparton száll-e még a füst, vagy már kialudt az a tábortűz is. Arra gondolt, milyen emlékeket fog erről a nyárról hazavinni. Daniel Macklin iránti érzései sohasem fognak hamuvá égni és szétszóródni a levegőben. Dan mindig vele lesz. Megismerkedhet más férfiakkal, találhat valamikor egy megfelelő társat, akihez férjhez mehet, és akitől gyerekei születhetnek, Daniel emlékét azonban örökre meg fogja őrizni a szívében.

Könnyek homályosították el a szemét. Épphogy túléltem a Chippewa tábort - gondolta.Kézbe kell végre vennie az életét. Vissza fog térni New Yorkba, a családjához és a munkájához.

Majdcsak talál egy rendes férfit, és családot alapít. De talán egyedül marad, és soha sem lesznek gyerekei. Vagy egy napon örökbe fogad egy gyereket. Ezen persze még ráér töprengeni.

Előbb át kell vészelnie az elkövetkezendő heteket. Ha szerencséje lesz, a bensejét emésztő tűz lassanként kialszik majd. Ismét meg fogja találni önmagát, és gondja lesz rá, hogy ilyesmi soha többé ne történjék.

Dan magányosan álldogált a Mohawk parkolójában. A szülők már elvitték az utolsó fiút is. Kiürült a tábor. A szokatlan csend valószerűtlennek tűnt. Dan tornacipője alatt csikorgott a kavics, amikor a parkolón át az erdő felé irányította lépteit. Mindig sok munka várt rá táborzáráskor, most azonban először valami fontosabbat kellett elintéznie. Átvágott az erdőn az igazgatóság épületéhez, magára csukta az iroda ajtaját, ráült az íróasztalára, és feltárcsázta a Chippewa tábor számát.

Maggie Tyrell vette fel a kagylót.

Dan azon igyekezett, hogy a lány ne vegye észre, mi minden függ számára ettől a hívástól.- Rebecca ott van? - kérdezte mellékesen, miután üdvözölte Maggie-t.- Rebecca már elutazott.- Hogyhogy elutazott? - értetlenkedett Dan.Tudta, hogy a Chippewában is sok munkával jár a táborzárás. Chuckkal együtt már épp elégszer

végigcsinálta ezt a tortúrát. Miután minden gyerek elment, azt remélte, Rebecca és ő kihasználhatják ezt a három napot, hogy nyugodt körülmények között beszéljenek egymással és tisztázzák a köztük támadt ellentéteket. Eszébe sem jutott az a lehetőség, hogy a lány idő előtt elhagyhatná a Silver Lake-et.

- Idén Artie Birnbaum zárja be a tábort - magyarázta Maggie. - Rebecca megkérte rá. Azt mondta, szüksége van erre a hétvégére iskolakezdés előtt, hogy kipihenje magát.

- Hova ment? Vissza New Yorkba?- Gyanítom, hogy igen.Macklin első gondolata az volt, hogy Becky után megy, de temérdek elintéznivaló várt még rá a

táborban.- Nem hagyott nekem véletlenül üzenetet? - kérdezte, bár maga is tudta a választ.- Nem. Figyelj, Danny, őrülten sok a dolgom! Segíthetek még valamiben?- Nem. Köszönöm.- Megadjam Rebecca New York-i telefonszámát?Dan habozott. Végül úgy döntött, nem hívhatja fel, miután a lány ilyen egyértelműen kimutatta iránta a

közönyét.- Nem - hárította el -, nincs szükségem a számára. - Közben szinte büszke volt magára, amiért ilyen

higgadtan fogadta a hírt, és még csak földhöz sem vágott semmit. Elköszönt és letette a kagylót.Aztán jó darabig elgondolkozva bámult ki az ablakon. A fák között kéken csillogott a Silver Lake vize.Rebecca elment. Visszatért a saját világába, abba a világba, melyben véleménye szerint nem vár közös

jövő kettőjükre. Visszatért az apja világába, s rendszeresen felkeresi a Mr. Pruitt által felfedezett elbűvölő új vendéglőt a Madison Avenuen. Visszatért a Wall Street ügyvédjének a világába, aki biztos tetőt kínál neki a feje fölé, pedig Rebecca pontosan úgy tudja, mint ő, hogy a szabad, csillagos égnél nincs pompásabb tető.

Dan csupán nyári kalandra vágyott, és Rebecca teljesítette a kívánságát. Amikor aztán többet akart volna, a lány búcsú nélkül elment. A nyár elmúlt, a varázs megtört.

Visszafordult az íróasztalához. Szórakozottan bámulta az ütött-kopott irattartó szekrényeket, a pókhálókat a mennyezeten, a port a padlón. A földön észrevett valami fehéret. Homlokát ráncolva lehajolt, hogy fölvegye. Egy tollpihe volt. Káromkodva eldobta. Három, munkával teli nap áll előtte, ideje lezárni ezt a nyarat, akár egy aktát.

- Nem, mama - ismételte Rebecca ingerülten a telefonba -, nem tudok elmenni, tényleg nem.- Semmire sem akarlak kényszeríteni, Rebecca - felelte az anyja -, de tudod, mennyire örülünk, hogy

újra itthon vagy. Kérlek, gyere el ebédre. Szeretnénk, ha nálunk lennél.Mióta Rebecca pénteken délután megérkezett New Yorkba, szinte szünet nélkül a családjával volt.

Alighogy leállította kocsiját az egyik nyerstégla falú ház előtt a Central Parkkal határos csendes utcában, ahol lakott, a családja máris rászállt. Még mielőtt kicsomagolhatta volna a bőröndjét, a nővére elvonszolta fodrászhoz, hogy onnan egyenesen a szüleik előkelő házába vigye, az East Side-ra.

Nem maradt ott sokáig. Röviddel asztalbontás után elnézést kért és hazasietett.Először is kimosta új frizurájából a hajrögzítőt és a lakkot, aztán kimerülten az ágyba zuhant.

Szokatlan érzés volt újra a kényelmes, vastag matracon feküdni, miután egész nyáron egy keskeny ágyon aludt. A lepedőt túl simának, a levegőt állottnak érezte.

Mind ez ideig nem zavarta a városi élet. De ezen a nyáron megváltozott minden. Jól tudta, ki a felelős ezért.

A hétvégén már csapnivaló hangulatban volt. Szombaton a bátyja és a felesége elcipelték ebédelni, este pedig az anyja ragaszkodott ahhoz, hogy átmenjen hozzájuk egy meghitt, családi vacsorára.

Amikor belépett az ebédlőbe, azonnal megértette, mit ért az anyja meghittségen: a legfinomabb étkészlet, drága kristálypoharak, családi ezüst - és Wallace.

- Hallom, új barátnőd van - jegyezte meg Rebecca, miután a szülei vacsora után kettesben hagyták kikosarazott vőlegényével.

- Nos... én inkább jó ismerősnek nevezném. - Wallace szórakozottan játszott arany kézelőgombjával. - Gwen kedves nő, de ez még nem jelenti azt, hogy köztünk vége lenne mindennek, Rebecca. Készséggel gondolkodnék még egyszer az eljegyzésünkön.

- Valóban?- Mi jobban illünk egymáshoz, Rebecca. Gwen kicsit őrült. A lovaglás a szenvedélye, ezért nem akar

gyerekeket. Mert akkor a terhessége alatt le kellene mondania a lovaglásról.- Más szóval engem akarsz feleségül venni, mert mellettem nem kellene félned attól, hogy a kilencedik

hónapban lóra pattanok.- Feltétlenül ilyen durván kell megfogalmaznod a dolgot, Rebecca? Azért szeretnélek elvenni, mert

értelmes, gyakorlatiasan gondolkodó teremtés vagy. Kész vagy arra, hogy az anyaságodért meghozd a kellő áldozatot. Ha hozzám jönnél, bizonyosan jó feleség és anya válna belőled.

- Menj csak vissza a te Gwenedhez, Wallace! - biztatta Rebecca. - Őt inkább a magad képére formálhatod, mint engem.

Később, amikor már fel s alá járkált a hálószobájában, visszagondolt Wallace-szal folytatott beszélgetésére. Valószínűleg a szakítása volt az egyetlen helyes döntés, melyet az utóbbi időben hozott.

Anélkül, hogy villanyt gyújtott volna, megkereste a szekrényben összecsavart hálózsákját, kibontotta és leterítette az ágy előtt lévő szőnyegre. Ráfeküdt. A hálózsák föld, fenyőtű és friss levegő illatát árasztotta. És Dan illatát.

Annyira hiányzott neki a férfi! Pontosabban szólva hiányzott neki az a férfi, akiről egy álomképet alkotott magának, egy eszményképet, melynek Macklin sajnos soha nem felelne meg. Arra a nyugodt fölényre vágyott, melyet a férfi azon az éjszakán tanúsított, amikor Adam és Stephanie megszökött. Az érzelmes Danre vágyott, aki egy csokor pávatollat hozott neki. Az izgató szeretőre vágyott, aki a tűz fényében mellette feküdt ezen a hálózsákon és boldoggá tette.

Iszonyatosan hiányzott neki a férfi. De a nyárnak vége, és az életének Dan nélkül kell folytatódnia. Csupán reménykedhet benne, hogy egy napon-majd ismét biztos cél fog lebegni a szeme előtt, és tudni fogja, hová tartozik.

Hétfő reggel elhatározta, hogy bemegy az iskolába, és felkészül a keddi tanévkezdésre. Ha beleveti magát a munkába, legalább nem jut ideje azon tépelődni, mennyire hiányzik neki a tábor, a kis kunyhója, a lányai és...

Nem, többé nem szabad a férfira gondolnia. Mint ez a nyár, Dan is a múlté.Selyemruhát vett fel, hozzá gyöngysort a nyakába, hozzá illő fülbevalót, selyemharisnyát és magas

sarkú körömcipőt. Sokáig kefélte a haját, és finoman kifestette magát. Már éppen indulni akart, amikor megcsörrent a telefon.

Az anyja arra kérte, hogy jöjjön át hozzájuk este vacsorára.- Kedves tőled, hogy meghívsz, mama, de ma egész nap dolgom van az irodában. Holnap kezdődik az

iskola. Előtte szükségem van egy szabad estére.- Nem tűnsz túl boldognak, Rebecca. Az az érzésem, hogy foglalkoztat valami.- Igen, valószínűleg igazad van...- Wallace miatt?- Nem, rólam van szó. Saját magammal kell tisztába jönnöm, és ehhez időre van szükségem.Újabb szünet állt be a beszélgetésben. Majd az anyja így szólt:- Azt kell tenned, ami neked jó, kedvesem, különben soha nem leszel boldog.Rebeccának könnyek szöktek a szemébe. Az anyja ritkán tanúsított ennyi megértést iránta.- Köszönöm, mama - mondta. - Örülök, hogy megértesz.Amikor rögtön ezután elhagyta a lakást, magában elismételte Mrs. Pruitt szavait, és máris tudta, mit

kell tennie. Meg kell találnia Dant. A megoldás annyira egyszerű volt, hogy csodálkozott, miért nem jött rá korábban.

Chuck DeVore biztosan megadja majd a címét. Azonnal fel fogja hívni Chuckot, amint az irodájába ér.Lefutott a lépcsőn, átrohant az előcsarnokon, feltépte a bejárati ajtót - és földbe gyökerezett a lába. Ott

állt a járdához vezető lépcső legfelső fokán, és mozdulni sem bírt.Egy férfi fordult be éppen az utcába. Lassan ballagott a háza felé. Szövetnadrágot viselt és sportzakót,

rövidre vágott, sötét haja volt, a cipője vadonatújnak tűnt.Rebecca a lépcsőről szemlélte a közeledő férfi arcélét, az erős, határozott állat, az egyenes orrot, a

magas homlokot. Másodpercekig vívódott a kísértéssel, hogy elmeneküljön. Belekapaszkodott a

lépcsőkorlátba, nehogy tűsarkain megforduljon, és visszafusson a házba. Pedig épp az előbb határozta el, hogy felkutatja Dant, De valóban komolyan gondolta? Valóban kész arra, hogy elélépjen? Nem. De most már nincs más választása.

Macklin meglassította lépteit, hogy leolvashassa a szomszédos épület kovácsoltvas házszámát, végül megállt Rebecca háza előtt. Felnézett, és meglátta a lányt.

Rebecca nagy levegőt vett, s bizonytalanul megindult lefelé a lépcsőn. A járdán megálltak egymással szemben, s végtelennek tűnő másodpercekig némán nézték egymást.

- Szervusz! - mondta végül Macklin. Az arca komoly volt.Rebecca nem merte viszonozni a köszönését, mert attól félt, elcsuklik a hangja.Szótlanul tovább méregette a férfit. Nyugtázta a jó szabású, sötétkék zakót, az élesre vasalt szürke

flanelnadrágot, a fehér inget és a fehér csíkozású borvörös nyakkendőt.- Levágattad a hajadat - jegyezte meg tétován. Közben szörnyen haragudott magára, mert nem volt

elég bátorsága kimondani, hogy elhatározta, megkeresi a férfit, hogy kész elfogadni a feltételeit, hogy halálosan boldogtalan, amióta elhagyta Silver Lake-et, hogy már aludni sem tud, hogy szomorúbb és magányosabb, mint bármikor.

- Irene vágta le - közölte Macklin. - Azt mondta, ideje, hogy végre tisztességes férfi váljék belőlem.- Ahhoz az embernek le kell vágatnia a haját?Daniel a cipője orrával belerúgott a legalsó lépcsőfokba.- Hogy őszinte legyek, Becky, ez a legtisztességesebb külső, amit mutatni tudok. Még egy rendes

öltönyöm sincs.Rebecca tetőtől talpig tüzetesen megszemlélte.- Igazán kulturáltan festesz - bökte ki. Maga sem tudta, hogy ez kedvező vagy kedvezőtlen ítéletnek

értékelendő-e.Dan is szemügyre vette a selyemruhát és a gyöngyöket, a fényesre kefélt fürtöket és az ápolt, lakkozott

körmöket.- Te pedig... Te olyan... városiasan nézel ki. Becky, én... - Elhallgatott, és nyelt egyet. Egy pillanatig a

levegőbe bámult, mintha rendezni akarná a gondolatait, és lassan kifújta a levegőt. - Nem akartam idejönni. Amikor Maggie Tyrell meg akarta adni a telefonszámodat, azt mondtam neki, nincs rá szükségem. Valóban azt terveztem, hogy békén hagylak.

- Mégis eljöttél - mondta Rebecca, és azon töprengett, vajon máris megbánta-e Macklin, hogy idejött, és ismét eltűnik az életéből.

- Mert... - Dan ismét a helyes szavakat kereste. - Chuck beszélt rá: Menj el hozzá, mondta, amikor meglátogattam. És most itt vagyok... - Megrázta a fejét. Igazad volt, Rebecca. Ez a te világod. Felnőttnek nézel ki. Istenem, selyemharisnya van rajtad! És magas sarkú cipő. Drága cipő!

- Dan...- Hallgatnom kellett volna rád. Ez a te igazi életed. Drága, elegáns ruhákat viselsz, és a városban vagy

otthon.- És boldogtalan vagyok a városban. - Rebecca szeme megtelt könnyel. - Hiányzol, Dan. Hiányzik a

tábor, hiányoznak a lányok, de főleg te hiányzol. - Látta, ahogy Danielben feloldódik a feszültség. Kitárta felé a karját, és szabályosan a mellére vetette magát. Fejét Macklin vállgödrébe fúrta, majd fölemelte, s ajkuk forró csókban forrt össze. Szenvedélyes odaadással kutatta a férfi száját, aki nem győzött betelni vele.

Amikor Dan végre elengedte, hogy levegőt vegyenek, homlokát Rebeccáéhoz érintve fátyolos hangon azt suttogta:

- Nem szabok feltételeket, Becky, nem foglak unszolni, ígérem. Mondd meg, mit akarsz! Mindenbe beleegyezem.

- Szórakozni akarok - somolygott Rebecca.- Az megoldható. Felőlem akár azonnal kezdhetjük - lelkesült föl Daniel, és magához szorította a lányt.- Itt? Az utca kellős közepén? - rökönyödött meg Rebecca, és ímmel-ámmal megpróbált kibontakozni

az ölelésből.- Nem akarok vitatkozni veled, de nem az utca kellős közepén állunk, hanem a járdán.Rebecca mosolyogva végigsimította ajkával Dan száját. Szerelem- és nyáríze volt. Érződött rajta

mindaz, amire Rebecca vágyott, amiről álmodott.- Dan... - suttogta. - Nem csak szórakozást akarok. Sokkal többet. Amit te akarsz, azt akarom én is.

Macklin szemébe pajkos fény költözött.- Nos, az imént említett szórakozás nem is olyan rossz ötlet.- Én komolyabb szórakozásra gondoltam - helyesbített Rebecca. Dan ujjának nyomása a csípőjén

izgató borzongást váltott ki benne. Bármilyen szívesen engedett is volna a vágynak, melyet a férfi ébresztett a testében, először meg kellett bizonyosodnia arról, hogy nincs köztük félreértés. - A nyárnak vége, Dan, és ez az én valóságom. Itt élek. Itt dolgozom.

- Tudom. Nekem is van valós életem. Tanár vagyok, Rebecca.- Szerinted a valós életben is együtt tudunk lenni?- Mindent meg tudunk tenni. Csak akarnunk kell - suttogta Dan, és forrón szájon csókolta a lányt.- Én semmi mást nem akarok, csak téged - jelentette ki elfúló lélegzettel Rebecca.- Én pedig téged - mormolta a férfi, és most kimondhatatlanul gyengéd volt a csókja. Aztán mutatóujja

hegyét végighúzta a Rebecca nyakán fénylő gyöngysoron. - Én nem vagyok gazdag. Nem tudok majd igazgyöngyöket ajándékozni neked.

- Gyöngyeim már vannak. Gyerekekkel nem tudnál megajándékozni?- Az is megoldható. Csakhogy ahhoz először le kell vetkőztetnem téged.- Ne itt a járdán! - figyelmeztette kuncogva Rebecca, amikor Dan úgy tett, mintha ki akarná gombolni

a ruháját.- Nyugodtan nevezhetsz nyárspolgárnak, de nekem az a véleményem, hogy össze kellene

házasodnunk, mielőtt gyerekeket csinálunk.- Rendben - bólintott a lány.- Ezt komolyan gondolod?- Igen. A feleséged akarok lenni, Dan.Macklin a tenyerébe fogta Rebecca arcát. A hüvelykujjával félresimított egy elszabadult tincset a

halántékáról, és állhatatosan nézte, mintha így megbizonyosodhatna kijelentésének komolyságáról. Végül úgy tűnt, a lány szemének kifejezése meggyőzte, mert újra elmosolyodott.

- Akkor most rendeznünk kellene egy fogadást a Bazárban Tiffany-féle meghívókkal körítve?- Én szívesebben ünnepelnék hálózsákban a csillagos ég alatt.- Amennyiben briliánsokkal kirakott eljegyzési gyűrűt vársz tőlem, sajnos csak a legszerényebb

kivitelben tudom megadni neked.- Én téged akarlak. Minden más lényegtelen.A férfi Rebecca fölé hajolt, hogy ismét megcsókolja, még gyengédebben és még nagyobb

szenvedéllyel.- Egyébként hoztam neked valamit. - A zakója zsebébe nyúlt, és elővett egy kis dobozt.Rebecca zavartan nyitotta fel. Egy pár pávatollból készült fülbevaló volt benne.- Ó, de szép! - sóhajtotta.A tollbokrétára gondolt, melyet Dan oly sok héttel ezelőtt, a Silver Lake partján ajándékozott neki.

Nem hozta magával a tollakat a táborból, valószínűleg még mindig a kunyhójában lévő kis szekrény fiókjában lapulnak. De most már nincs is szüksége rájuk, hiszen kapott helyettük fülbevalót. És Dant is megkapta.

Kivette füléből a két igazgyöngyöt, a férfi kezébe nyomta és felvette új fülbevalóját. A pávatollak türkizkék színe visszatükröződött Dan szemében.

- Na, hogy festek?- Ha őszinte akarok lenni, elég idétlenül nézel ki benne.- Talán jobban fog állni, ha nem viselek hozzá semmit. - Rebecca kézen fogta a férfit, és elindult vele

vissza, a házba. - Gyere, rögtön kipróbáljuk!- Ahogy így elnézlek, munkába indultál vagy valamit elintézni...- A munkám most igazán várhat - nevetett Rebecca felszabadultan. - Bármennyire felnőtt és

kötelességtudó vagyok is, Dan, ha...- Ha a szenvedély elhatalmasodik rajtad, mindez nem számít.- Nekem nincsen...A férfi a karjába vette, és maga felé fordította, hogy egy csókkal elhallgattassa.Rebeccát megnyugtatta, egyszersmind felizgatta a csók. Rájött, hogy a bensejében égő tűz soha sem

aludt ki. Ott parázslott mélyen benne, és szüntelenül emlékeztette szerelme elvesztésére. Most már

semmitől nem kell félnie, mert Dan a csókjaival újra felszította a parázst, és ismét lángra lobbantotta a szenvedély tüzét.

- Gyere, szórakozzunk! - súgta a fülébe rekedten Dan. - Aztán elveszlek feleségül.- Ha te is úgy akarod, mehetünk - felelte Rebecca, és mosolyogva felvezette Dant a lakására.