science and technology lehetőségek az élelmiszer ......science and technology options assessment...

Science and Technology Options Assessment

Technológiai alternatívák 10 milliárd ember élelmezése céljából

Lehetőségek az élelmiszer-hulladék mennyiségének csökkentésére

Összefoglalás

Tudományos és Technológiai Alternatívák Értékelési Osztálya

Parlamenti Kutatási Szolgálatok Főigazgatósága

Európai Parlament

Október 2013

PE 513.515

HU

Technológiai alternatívák 10 milliárd ember élelmezése céljából

Lehetőségek az élelmiszer-hulladék mennyiségének

csökkentésére

Összefoglalás

IP/A/STOA/FWC/2008-096/Lot7/C1/SC2 - SC4

2013. Október

PE 513.515

Tudományos és Technológiai Alternatívák Értékelési Osztálya (STOA)

A STOA „Technológiai alternatívák 10 milliárd ember élelmezése céljából – Lehetőségek az élelmiszer-

hulladék mennyiségének csökkentésére” című projektjét a Technológiaértékelési és Rendszerelemző

Intézet (ITAS) és a karlsruhei Technológiai Intézet végezték el, amelyek az ETAG tagjai.

SZERZŐK

Carmen Priefer, Project Leader (ITAS)

Juliane Jörissen (ITAS)

Klaus-Rainer Bräutigam (ITAS)

A STOA KUTATÁSI TISZTVISELŐJE

Lieve Van Woensel


Hatásvizsgálatok és az Európai Hozzáadott Érték Igazgatósága

Kutatási Szolgálatok Főigazgatósága, Európai Parlament

Rue Wiertz 60 - RMD 00J012

Brüsszel 1047

E-mail: [email protected]

NYELVI VÁLTOZAT

Eredeti nyelv: EN

A KIADÓRÓL

A STOA-val a következő e-mail címen léphet kapcsolatba: [email protected]

A dokumentum a következő internetcímen érhető el: http://www.europarl.europa.eu/stoa/

Kézirat lezárva: 2013. augusztus

Brüsszel, © Európai Unió, 2013.

FELELŐSSÉG KIZÁRÁSA

A dokumentumban megfogalmazott vélemények kizárólag a szerzők álláspontját tükrözik, amely nem

feltétlenül azonos az Európai Parlament hivatalos álláspontjával.

A dokumentum nem üzleti célú sokszorosítása és fordítása a forrás megadása és a kiadó előzetes

értesítése mellett megengedett, és annak egy példányát a kiadónak meg kell küldeni.

PE 513.515

CAT BA-03-13-508-HU-N

ISBN 978-92-823-5115-4

DOI 10.2861/43103

mailto:[email protected]://www.europarl.europa.eu/stoa/

Technology options for feeding 10 billion people - Options for Cutting Food Waste

Ez a dokumentum a STOA „Technológiai alternatívák 10 milliárd ember élelmezése céljából –

Lehetőségek az élelmiszer-hulladék mennyiségének csökkentésére” című tanulmányának

lakossági összefoglalóját tartalmazza. A tanulmány és a témához kapcsolódó lehetőségekről

szóló rövid összefoglaló elérhető a STOA honlapján.

A tanulmány kivonata

Az élelmiszer-hulladék mennyiségének csökkentése fontos eszköze a globális

élelmezésbiztonság elérésének, a véges erőforrások más célok érdekében történő

felszabadításának, a környezeti kockázatok csökkentésének és a pénzügyi veszteségek

elkerülésének. Az erőforrás-hatékony Európa megvalósításának ütemtervében az Európai

Bizottság 2020-ig elérendő célul tűzte ki az élelmiszer-hulladék mennyiségének felére

csökkentését.

E tanulmány az élelmiszerek hulladékká válásának megelőzését célzó különféle

megközelítéseket vizsgálja az EU 27 tagállamára jellemző élelmiszer-hulladék mennyiségének,

okainak és mintáinak mélyreható elemzése alapján. A középpontban azok az intézkedések és

eszközök állnak, amelyeket a szakirodalomban, illetve az aktuális vita során különösen

hasznosnak, könnyen alkalmazhatónak és/vagy a gyakorlatban már beváltnak ítélnek. Ide

tartozik többek között az adatbázisok javítása és harmonizálása, a nemzeti és regionális

csökkentési célok kitűzése, az élelmiszerek lejárati idejének címkézésével kapcsolatos jelenlegi

szabályozás felülvizsgálata, figyelemfelkeltő kampányok szervezése, gazdasági ösztönzők

bevezetése, a gyártók és a nagy- és kiskereskedők munkafolyamatainak javítása és ellátási

láncuk integrált igazgatása, valamint azok a technológiai innovációk, amelyek várhatóan

csökkenteni képesek az élelmiszer-hulladék mennyiségét.

Technology options for feeding 10 billion people - Options for Cutting Food Waste

TARTALOMJEGYZÉK

1. A TANULMÁNY HÁTTERE ÉS CÉLJA ................................................................................................ 1

2. AZ „ÉLELMISZER-VESZTESÉG” ÉS AZ „ÉLELMISZER-HULLADÉK” KIFEJEZÉSEK

FOGALOMMEGHATÁROZÁSA ............................................................................................................ 2

3. A KUTATÁSOK JELENLEGI ÁLLÁSA ............................................................................................... 2

4. AZ ÉLELMISZERLÁNCON BELÜLI ÉLELMISZER-VESZTESÉGEK EREDETE ÉS OKAI .............................. 3

4.1 ÉLELMISZER-VESZTESÉG AZ ELSŐDLEGES TERMELÉSBEN ............................................................................ 4

4.2 ÉLELMISZER-VESZTESÉG A FELDOLGOZÁS ÉS A CSOMAGOLÁS SORÁN ........................................................... 4

4.3 ÉLELMISZER-VESZTESÉG AZ ELOSZTÁS SORÁN, A NAGYKERESKEDELEMBEN ÉS A KISKERESKEDELEMBEN .............. 5

4.4 ÉLELMISZER-VESZTESÉG A VENDÉGLÁTÓIPARI ÁGAZATBAN ........................................................................ 6

4.5 ÉLELMISZER-VESZTESÉG A MAGÁNHÁZTARTÁSOKBAN ............................................................................... 6

5. RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ADATOK ÉS AZOK MEGBÍZHATÓSÁGA ...................................................... 9

5.1 A FAOSTAT ADATAI ÉS A SIK ÁLTAL KÖVETETT MÓDSZERTAN ALAPJÁN VÉGZETT SZÁMÍTÁSOK ....................... 9

5.2 A SZÁMÍTÁSOK EREDMÉNYEINEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA A BIOIS EREDMÉNYEIVEL .......................................... 10

6. A HÁZTARTÁSOK HULLADÉKKEZELÉSE ...................................................................................... 13

7. AZ ÉLELMISZERHULLADÉK-TERMELÉS KÖVETKEZMÉNYEI.............................................................. 16

7.1 AZ ERŐFORRÁSOK FELÉLÉSE ............................................................................................................... 16

7.2 NÖVEKVŐ MENNYISÉGŰ BIOHULLADÉK ................................................................................................ 17

7.3 GAZDASÁGI KÖVETKEZMÉNYEK .......................................................................................................... 19

8. AZ ÉLELMISZER-HULLADÉK CSÖKKENTÉSÉRE IRÁNYULÓ FELLÉPÉSEK LEHETŐSÉGEI ....................... 19

HIVATKOZÁSOK .............................................................................................................................. 24

Technológiai alternatívák 10 milliárd ember élelmezése céljából – Lehetőségek az élelmiszer-hulladék

mennyiségének csökkentésére

1

LAKOSSÁGI ÖSSZEFOGLALÓ

1. A TANULMÁNY HÁTTERE ÉS CÉLJA

Annak ellenére, hogy az ellátási lánc mentén keletkező globális élelmiszer-veszteség csak jelentős

bizonytalansággal becsülhető meg, kétségtelen, hogy a veszteség jelentős. Az ENSZ Élelmezési és

Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) becslései szerint a világon emberi fogyasztásra termelt élelmiszer

egyharmada elvész vagy válik hulladékká, ami körülbelül évi 1,3 milliárd tonnát jelent. Az

élelmiszerlánc minden szakaszában, a mezőgazdasági termeléstől a háztartásokbeli fogyasztásig vész el

el vagy válik hulladékká élelmiszer. A FAO szerint az egy személyre jutó élelmiszer-hulladék Európában

és Észak-Amerikában évi 95–115kg (Gustavsson és mtsai, 2011). Az Európai Parlament becslései szerint

2020-ra 40%-kal fog nőni az élelmiszer-hulladék mennyisége, hacsak nem születnek további megelőző

lépések és intézkedések (Európai Parlament, 2012).

Tekintettel arra, hogy több mint egy milliárd ember szenved alultápláltságban, az élelmiszerek

hulladékká válása egyben etikai probléma is. Ugyan kérdéses, hogy az iparosodott országok fogyasztói

magatartása miként befolyásolja a fejlődő országokban jellemző éhínséget és falusi szegénységet,

feltételezhető, hogy a gazdag országok gondatlan élelmiszer-kezelése fokozza a világszintű élelmiszer-

keresletet. A globálisan növekedő kereslet magasabb világpiaci árakat eredményez, ami tovább rontja a

fejlődő országok szegényeinek vásárlóerejét. A világ lakosságszámával kapcsolatos középtávú ENSZ-

előrejelzések szerint a Föld lakossága 2050-re eléri a 9,3 milliárdot. A lakosságszám növekedése egyre

nagyobb nyomás alá helyezi a globális élelmiszer-termelést.

Az élelmiszer-termelés káros környezeti hatásokkal jár, függetlenül attól, hogy a megtermelt élelmiszert

elfogyasztják-e vagy hulladékká válik. Az élelmiszerek hulladékká válása nem csupán a létfontosságú

tápanyagok elvesztését jelenti, hanem az élelmiszer termelése, feldolgozása és forgalmazása folyamán

felhasznált olyan értékes forrásokét is, mint a termőterület, a víz és az energia. Ezeket a veszteségeket

súlyosbítani fogja a gabonaalapú étrendekről az alapvetően állati eredetű étrendekre való áttérés. A jólét

fejlődő országokbeli terjedésével a húsfogyasztásból eredő fejenkénti kalóriabevitel az évszázad

közepére várhatóan 40%-kal nőni fog . Az állati eredetű termékek előállításához sokkal több erőforrásra

van szükség, mint a gabonaalapú élelmiszerek termeléséhez.

Az élelmiszer-hulladék a környezet szempontjából kedvezőtlen hatásokon kívül jelentős mértékű

monetáris veszteséget is okoz mind az egyes fogyasztó, mind pedig a nemzetgazdaság számára. Az

ökológiai következményekhez hasonlóan a gazdasági veszteségek is összeadódnak az élelmiszerlánc

mentén, olyannyira, hogy a háztartások szintjén (azaz a lánc végén) egy tonnányi élelmiszer-hulladék

környezeti és gazdasági költségei sokkal magasabbak, mint a feldolgozás során keletkező egy tonna

élelmiszer-hulladéké.

Ennek fényében az élelmiszer-hulladék jelenlegi mennyiségének csökkentése fontos lehetőséget teremt a

globális élelmezésbiztonság elérésére, a véges erőforrások más célok érdekében történő felszabadítására,

a környezeti kockázatok csökkentésére és a pénzügyi veszteségek elkerülésére. Az élelmiszer-hulladék

elleni küzdelem érdekében hozott intézkedések végrehajtása azonban az élelmiszer-hulladék

mennyiségének, mintáinak és hatásainak mélyreható elemzését teszi szükségessé: ez a jelen tanulmány

célja. A fő cél annak vizsgálata, hogy mely intézkedések és eszközök segíthetnek az élelmiszerek

hulladékká válásának megelőzésében, figyelembe véve a különböző országokban már megszerzett

tapasztalatokat. A középpontban azok a megközelítések állnak, amelyeket a szakirodalomban, illetve az

aktuális vita során különösen hasznosnak, könnyen alkalmazhatónak és hosszú távú előnyösnek ítélnek.

E vita alapján olyan cselekvési lehetőségeket dolgoztunk ki, amelyek végrehajtása az európai uniós

szervek és a nemzeti kormányok felelősségi körébe tartozna.


2

2. AZ „ÉLELMISZER-VESZTESÉG” ÉS AZ „ÉLELMISZER-HULLADÉK”

KIFEJEZÉSEK FOGALOMMEGHATÁROZÁSA

Mostanáig nem létezett általánosan elfogadott meghatározás az „élelmiszer-veszteség” és az „élelmiszer-

hulladék” fogalmakra, sem az európai jogi keretekben, sem a nemzeti jogi keretekben, sem a

szakirodalomban. Más fontos szerzőkkel együtt azt javasoljuk, hogy tegyünk különbséget az élelmiszer-

veszteség és az élelmiszer-hulladék között. Az élelmiszer-veszteség az az élelmiszer-mennyiség, amelyet

emberi fogyasztásra termeltek meg, ám különböző okok miatt kikerült az ellátási láncból. Az élelmiszer-

hulladék az élelmiszer-veszteségen belüli kategória, amely azt az élelmiszer-mennyiséget jelenti, amely

még ugyan fogyasztásra alkalmas lenne, de emberi beavatkozás vagy annak elmaradása miatt

hulladékká válik. A különbségtételre azért van szükség, mert az élelmiszerlánc korai szakaszaiban

képződő maradékanyagok és kiselejtezett termékek a termelési folyamatban még újra felhasználhatók.

Vagyis nem minden élelmiszer-veszteség jelent élelmiszer-hulladékot. Másrészt, az eredetileg emberi

fogyasztásra szánt, ám az ellátási láncból kivont élelmiszerek még akkor is élelmiszer-hulladéknak

minősülnek, ha végül nem élelmiszerként felhasználásra kerülnek. A már el nem adható, de emberi

fogyasztásra felhasznált, és így az élelmiszer-ellátási láncban maradó termékek nem tekinthetők sem

élelmiszer-veszteségnek, sem élelmiszer-hulladéknak (ilyen például az el nem adott pékáruk

zsemlemorzsává történő feldolgozása).

Ezen kívül, az élelmiszer-veszteség és az élelmiszer-hulladék közötti különbségtétel érdekében a

tudományos közösség megkülönbözteti az elkerülhető és az el nem kerülhető élelmiszer-hulladékot is.

Az elkerülhető élelmiszer-hulladék olyan termékekre utal, amelyek a hulladékká válás időpontjában

még emberi fogyasztásra alkalmasak voltak, vagy megfelelő időben fogyasztva még ehetők lettek volna.

Az el nem kerülhető élelmiszer-hulladékok olyan termékek vagy alapanyagok, amelyek nem

alkalmasak emberi fogyasztásra. Ide tartoznak a nem ehető részek (például a banánhéj, a csontok, a

tojáshéj), valamint az időjárás, a betegségek vagy kártevők miatt károsult termékek, amelyek fogyasztása

nem lehetséges. A jelenlegi vitában használt harmadik kategória, az esetlegesen/részlegesen

elkerülhető élelmiszer-hulladék olyan termékeket és összetevőket takar, amelyek a fogyasztói

preferenciák miatt nem kerülnek elfogyasztásra (például kenyérhéj, almahéj), vagy amelyek csak az

élelmiszer egy bizonyos elkészítése esetén fogyaszthatók (a baromfi bőrét például csak abban az esetben

szokták elfogyasztani, ha sütik a terméket, a főtt baromfi bőrét rendszerint nem eszik meg). Ezt a

kategóriát nem vettük figyelembe, mivel a kérdéses mennyiség rendkívül csekély az összes hulladékká

váló élelmiszer mennyiségéhez képest.

3. A KUTATÁSOK JELENLEGI ÁLLÁSA

Az Európai Parlament 2012 januárjában állásfoglalást fogadott el „Hogyan kerüljük el az élelmiszer-

pazarlást: hatékonyabb élelmiszerláncra irányuló stratégiák az EU-ban” címmel, amelyben felkérte a

Bizottságot, hogy hozzon gyakorlati intézkedéseket annak érdekében, hogy 2025-ig felére lehessen

csökkenteni az élelmiszer-hulladék mennyiségét. A Bizottság arra is felkérést kapott, hogy elemezze az

egész élelmiszerláncot a termelőtől a fogyasztóig, és azonosítsa azokat a pontokat, ahol a legnagyobb

mértékű az élelmiszer-pazarlás. Az elemzés alapján minden tagállamra vonatkozóan csökkentési célokat

kell kitűzni, méghozzá az egyes tagállamok által 2014-ig elérendő hulladékmegelőzési célok részeként (a

hulladékokról szóló keretirányelv, 2008). E kezdeményezésekre utalva, az erőforrás-hatékony Európa

megvalósításának ütemtervében a Bizottság 2020-ig elérendő célul tűzte ki az élelmiszer-pazarlás felére

csökkentését (Európai Bizottság, 2011).

Európai szinten számos tanulmány született az élelmiszerhulladék-képződés mértékéről, okairól és

hatásairól. Nemzeti szintű felmérések állnak rendelkezésre az Egyesült Királyságról, Hollandiáról,



3

Dániáról, Svédországról, Finnországról, Norvégiáról, Franciaországról, Olaszországról, Portugáliáról,

Németországról, Ausztriáról és Svájcról. A kutatások és a politikai kezdeményezések elsősorban

Nyugat-, Közép- és Észak-Európából származnak, csak csekély mértékben a dél-európai országokból.

Egyes dél-európai országok és a legtöbb kelet-európai ország alig képviselteti magát a vitában. Az

élelmiszer-pazarlással kapcsolatos tanulmányokat egy sor különféle intézmény végezte. Ide tartoznak

egyetemek, kutatóintézetek, nem kormányzati szervezetek, ipari vállalkozások, nemzeti minisztériumok,

nemzetközi és európai szervezetek. Meg kell jegyezni, hogy az egyes tanulmányok megállapításai, még

ha ugyanazzal a témakörrel kapcsolatosak is, nehezen összevethetők, mivel más-más kiindulópontot

választottak az „élelmiszer-veszteség” és az „élelmiszer-hulladék” fogalmának meghatározását, a

rendszerhatárok rögzítését, a vizsgálat menetét és tárgykörét, valamint az adatgyűjtés és az elemzés

módszertanát illetően.

Mindezidáig csak egyetlen jelentős tanulmány foglalkozott egész Európával: „Előkészítő tanulmány a 27

EU-tagállamban keletkező élelmiszer-hulladékról” (Monier és mtsai, 2010). A szerzők az Európában

keletkező élelmiszer-veszteség mennyiségét értékelik az Eurostat és a nemzeti tanulmányok adatai

alapján. Számos globális átfogó tanulmány áll rendelkezésre a WWF és a FAO részéről (Grethe és mtsai,

2011), illetve amerikai tanulmányok (Buzby & Hyman, 2012; Gunders, 2012; Hall és mtsai, 2009) is

születtek e témában.

Jelenleg két európai uniós projekt foglalkozik az élelmiszer-hulladék kérdésével. A „Green Cook”

projektben több ország (Franciaország, az Egyesült Királyság, Hollandia, Belgium és Németország)

működik együtt a fenntartható élelmiszer-használat észak-európai modelljének kidolgozása érdekében.

A cél többek között az élelmiszer-hulladék fogalmának egységes meghatározása, valamint az élelmiszer-

pazarlás értékelési keretének kialakítása. A hetedik kutatási keretprogramba tartozó FUSIONS-

projektben (szociális innovációs célú élelmiszer-használat a hulladékmegelőzési stratégiák

optimalizálása révén) 13 tagállam 21 intézete vesz részt. A projekt hozzájárul az élelmiszer-pazarlás

nyomon követésének összehangolásához, az élelmiszerláncban való optimális élelmiszer-felhasználást

célzó innovatív intézkedések szociális megvalósíthatóságához, valamint az EU 27 tagállamára

vonatkozó, élelmiszer-pazarlással kapcsolatos közös szakpolitika irányvonalainak kidolgozásához.

Európában az Egyesült Királyság játszik vezető szerepet a 2000-ben indított WRAP-program (hulladék

és erőforrások cselekvési program) révén. Az államilag támogatott kezdeményezés célja valamennyi

hulladéktípus mennyiségének csökkentése a magán- és az ipari szektorban egyaránt. Az élelmiszer-

hulladék kérdése fontos szerepet kap a WRAP-on belül, és még évekig napirenden marad. Az elsődleges

cél az Egyesült Királyságban keletkező élelmiszer-veszteség mennyiségének felmérése, az érintett felek

egy asztalhoz ültetése, valamint a fogyasztók figyelmének felkeltése a „Love Food Hate Waste”

kampányhoz hasonló akciók révén.

4. AZ ÉLELMISZERLÁNCON BELÜLI ÉLELMISZER-VESZTESÉGEK EREDETE ÉS

OKAI

A piaci globalizáció, a választékkal kapcsolatos magasabb fogyasztói elvárások, valamint a hús, a

gyümölcsök, a zöldségek és az egyéb gyorsan romló termékek iránti fokozott kereslet miatt az elmúlt

évtizedekben fokozatosan egyre hosszabbá és összetettebbé vált az élelmiszerlánc. A vidéki lakosság

városi területekre költözése megnöveli a távolságot a termelés és a fogyasztás helye között. Emiatt

tovább tart a szállítás, hosszabbak a hűtőláncok és több a közvetítő. A városlakókra teljesen más

élelmiszer-használati szokások jellemzők, mint a vidéken élőkre. Egy osztrák tanulmány széles körű

elemzések alapján megállapította, hogy városi területen a hulladék több élelmiszert tartalmaz, mint

falusi környezetben (Obersteiner & Schneider, 2006).


4

4.1 Élelmiszer-veszteség az elsődleges termelésben

Az iparosodott országokban az elsődleges termelés területein (a mezőgazdaságban, illetve a betakarítás

utáni kezelés és a raktározás során) keletkező élelmiszer-hulladék szintje a feltörekvő országokhoz

képest viszonylag alacsony. Az iparosodott országokban az élelmiszer-hulladék keletkezésének egyik

lehetséges okát sokan abban látják, hogy a termelés mindenekelőtt a piaci igények kielégítésére

törekszik, és emiatt a kínálat meghaladhatja a keresletet. A szigorú szerződéses feltételek, valamint a

termékek nagybani értékesítését végző vállalkozások által előírt szigorú minőségi követelmények

ugyancsak túltermeléshez vezethetnek.

Jóllehet a növénynemesítésnek köszönhetően lehetséges a kívánt jellemzőkkel rendelkező növények

termesztése, a mezőgazdasági termelők nem képesek pontosan megjósolni termésük tényleges

alakulását, nem utolsósorban a változó időjárási körülmények miatt. Másfelől, a mezőgazdasági termelő

csak akkor kaphatja meg a megállapodás szerinti árat, ha tökéletes minőségben leszállítja a

megállapodás szerinti mennyiséget. Ennek viszont az a következménye, hogy jelentős mennyiségű

termény a földeken marad. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a mezőgazdasági termelők és a

feldolgozó vállalatok általában alternatív csatornákat keresnek túltermelt termékeik értékesítésére.

Az élelmiszer-veszteség okainak elemzésekor figyelembe veendő további fontos vonatkozást jelentenek

a jogi keretfeltételek. A fogyasztó életére és egészségére veszélyt jelentő kockázatok megelőzését célzó,

össztársadalmi jelentőségű célkitűzés – amelyet különböző uniós rendeletek és irányelvek rögzítenek –

összeütközésbe kerülhet az élelmiszer-pazarlás elkerülésére irányuló törekvéssel. Különbséget kell tenni

a termelés során keletkező élelmiszer-szennyezettség, a terményekben felhalmozódó peszticid

szermaradékok és az állat-egészségügyi okokból alkalmazott gyógyszerek maradványainak az állati

eredetű élelmiszerekben való jelenléte között. E három szennyezettségi típus legmagasabb megengedett

tartalmára vonatkozó korlátozásokat európai szintű szabályok írják elő. A Wageningen UR (Waarts et al.

2011) tanulmánya feltárta, hogy ezek az európai jogszabályokban rögzített jogi korlátozások az

élelmiszer-hulladékok keletkezésének jelentős kiváltó okát jelentik az elsődleges termelésben.

4.2 Élelmiszer-veszteség a feldolgozás és a csomagolás során

A túltermelés problémája részben a feldolgozóiparban is jelen van. Jóllehet számos termelővállalat arra

törekszik, hogy termékeinek lehetőleg „az utolsó pillanatban” végrehajtott leszállításának köszönhetően

elkerülhetővé váljon a túlraktározás, a többlettermelést teljesen kizárni azonban mégsem lehet.

Az élelmiszeripar a termékek mérete és egyéb vonatkozások tekintetében egyedi követelményeket

támaszt a termékfeldolgozó ágazattal szemben. Ezért a feldolgozás különböző szakaszaiban a

termékeket többször is át kell válogatni, aminek magas arányú élelmiszer-hulladék a következménye. A

gyakran egységcsomagokban árusított zöldségeket és gyümölcsöket az egységesített méretű és súlyú

csomagolási egységek létrehozása érdekében a feldolgozás során ugyancsak válogatásnak vetik alá. A

csomagokban történő árusítás emellett a kiskereskedelemben is hulladékok keletkezéséhez vezet, mivel

termékkárosodás esetén túlságosan költséges volna a csomagot kibontani és az egészségesen maradt

áruk eladása érdekében az újracsomagolásukról gondoskodni. Az élelmiszer-feldolgozás során olyan

élelmiszer-maradékok keletkeznek, amelyek emberi fogyasztásra továbbra is alkalmasak volnának. E

melléktermékeket olykor felhasználják más területeken, de szokásosan inkább ártalmatlanítják azokat,

mert ez kevesebb erőfeszítést igényel és kisebb költségekkel jár.

Egy-egy termék különböző márkák és bizonyos védjegyek számára történő előállítása ugyancsak

pazarláshoz vezethet. A tejtermékeket például rendkívül sokféle márkajel alatt jelenítik meg a piacon, és

a romlandó élelmiszer-termékek közé tartoznak. A különböző csomagolási egységek miatt a különböző

márkák számára történő előállítás során a termelési tételeket mindig meg kell változtatni. Így az



5

előállítás egy szakaszában a töltőgépekben keveredés jön létre, amelyet az élelmiszer-allergének

kezelésével kapcsolatos okokból rendszerint leselejteznek. A gyakori tétel-átállítások miatt a

tisztítóanyag-maradékok felhalmozódása is nagyobb mértékű. Ezen túlmenően, a szupermarketek saját

márkái számára termelők nem tudják túltermelt mennyiségeiket másutt értékesíteni.

Az állati eredetű termékek, például a tej, a tejtermékek, a hús és a kolbászfélék kezelését számos uniós

rendelkezés szabályozza, amelyek szigorú higiéniai előírásokat tesznek kötelezővé. Az uniós

rendelkezések előírják az élelmiszerlánc egyértelmű dokumentálását is, aminek a csomagoláson

feltüntetett azonosító jelzés nyomon követhetősége révén kell megvalósulnia. A hús és a kolbászfélék

mikrobiológiai érzékenysége magas, ezért rendkívül romlandó áruk. A nyersanyagok kezelése során

szigorúan tiszteletben kell tartani a hűtőláncot. A nyershús-termékeket mindig nagy mennyiségben és

széles választékban árusító szupermarketekben és a diszkont-áruházakban a rövid fordulóidők miatt a

romlást okozó hőmérsékletnek való kitettség kockázata különösen magas. A hűtőlánc megszakadása, a

túl magas hőmérséklet vagy fertőzések eseteiben a leggyakoribb következmény a termékek leselejtezése.

4.3 Élelmiszer-veszteség az elosztás során, a nagykereskedelemben és a

kiskereskedelemben

A mezőgazdasági termékekre vonatkozó minőségi követelmények meghatározásakor a kereskedelmi

ágazatnak erős befolyása van az elsődleges termelésre, mivel az át nem vett termékek a termelőknél

maradnak. A termékek mérete, alakja, színe és megjelenítése tekintetében rögzített követelmények miatt

átválogatásra van szükség, ennek következtében pedig élelmiszer-hulladék keletkezik.

Jóllehet a friss gyümölcsre és zöldségre vonatkozó egyedi európai forgalmazási előírások számát 2009-

ben 36-ról 10-re csökkentették, a kereskedelmi ágazat továbbra is szabványosított termékeket igényel,

mert a raktározás, a csomagolás és az elosztás során alkalmazott logisztikai eljárások nem képesek a

szabálytalan méretű és alakú termékek kezelésére. Ezen túlmenően, a kereskedelmi ágazat érdekében áll

a szabványok fenntartása, amelyek objektív mércét szolgáltatnak, és ezáltal megkönnyítik az üzleti

kapcsolatokat a termelők, a feldolgozók és a kiskereskedők között. Így az eredetileg kötelező szabvány-

követelményeket a különböző élelmiszer-ipari vállalatok saját előírásként tovább alkalmazzák.

Mielőtt az élelmiszer piaci forgalomba kerül, szállítmányozás és elosztás tárgyát kell képeznie.

Élelmiszer-hulladékok keletkezhetnek, ha a fuvarozó társaságok túllépik a termékek szállítása és

kirakodása tekintetében tervezett időkeretet. Ezen kívül élelmiszer-hulladékok jöhetnek létre, illetve az

áruk vagy csomagolásuk kárt szenvedhet a nem megfelelő szállítás miatt is. Károsodás az áruk be- vagy

kirakodása, illetve raktározása alatt is keletkezhet. További probléma logisztikai területen a raktározás,

mivel a túlraktározás azzal a következménnyel járhat, hogy a szavatolt eltarthatósági idő már nem felel

meg az eladási követelményeknek, sőt, a termékek akár meg is romolhatnak.

Élelmiszer-hulladék keletkezik a nagykereskedelmi/kiskereskedelmi ágazatban a szavatossági idő

lejárta miatt is. Nem tilos ugyan a termékek átcímkézése és a megjelölt szavatossági idő lejártát követően

történő értékesítése, amennyiben bizonyos, hogy ez nem jár egészségügyi kockázattal, de ez a gyakorlat

– felelősségi okok miatt – egyszerűen nem terjedt el. A Waarts et al. (2011) kimutatta, hogy a termelők a

szavatossági idő lejárati napját rendkívül konzervatív módon állapítják meg annak érdekében, hogy

korlátozzák kockázataikat a termékkel kapcsolatos felelősségvállalás tekintetében, és elkerüljék jó

hírnevük esetleges megcsorbulását. Ugyanezen megfontolások alapján a kiskereskedők sem címkézik át

a lejárt szavatossági idejű termékeket. Az olyan értékesítési stratégiák, mint például az „Egyet fizet,

kettőt kap”, feltételezhetően ugyancsak élelmiszer-hulladékot idéznek elő a raktározás szintjén, mivel a

fogyasztókat eredetileg vásárolni nem szándékozott termékek beszerzésére ösztönzi.


6

Jóllehet, mint láthattuk, az elosztás során, illetve a nagy- és kiskereskedelemben keletkező élelmiszer-

hulladék keletkezése számos okra vezethető vissza, mégis úgy látszik, hogy ehhez képest csak kisebb

mennyiségű áru megy veszendőbe. A BIOIS becslései és más tanulmányok szerint a kereskedelmi

ágazat az Európai Unióban keletkező élelmiszer-hulladék teljes mennyiségének mindössze 5%-áért

tehető felelőssé. Erre az ágazatra azonban különösen jellemző, hogy empirikus adatok csak korlátozottan

állnak rendelkezésre. Ezért az élelmiszer-hulladék keletkezésének megfékezéséhez e téren feltétlenül

alaposabb kutatásra van szükség.

4.4 Élelmiszer-veszteség a vendéglátóipari ágazatban

Az éttermek és más vendéglátóipari egységek esetében az élelmiszer-hulladék mértékét főként az e

létesítmények által kínált adagméretekhez viszonyítva lehet meghatározni. Az adagok méreteinek

növelésével – márpedig ez a tendencia figyelhető meg az utóbbi években mind Amerikában, mind pedig

Európában – gyarapszik azoknak a fogyasztóknak a száma is, akik nem fogyasztják el teljesen ételüket.

A büfészerű étkezdék esetében az élelmiszer-pazarlást zömmel az okozza, hogy túl nagy mennyiségű

élelmiszerből készítenek ételt, és ami megmarad, azt sem tárolni nem lehet, sem pedig később más

fogásként feltálalni. Ennek egyik oka a fogyasztók azon gyakori elvárása, hogy a választék mindig teljes

legyen, különösen a minőségi árukat kínáló piacon, miáltal rákényszerítik a gazdasági szereplőket arra,

hogy jelentősen több adagnak megfelelő mennyiséget készítsenek el, mint amennyi ténylegesen elfogy.

Emellett logisztikai problémák is vannak, amelyek fokozzák az élelmiszer-pazarlást a vendéglátóipari

ágazatban. Mivel a vendégek száma mindig más, ezért a beszerzéskor nehéz a megfelelő élelmiszer-

mennyiség felmérése. Az asztalrendelések megkönnyítik a szükséges mennyiségekre vonatkozó

becsléseket, de bizonyos étteremfajták vagy például a kávézók esetében az előzetes foglalás nem

szokványos. Svédasztalos étkeztetés esetében a kereslet az előzetes foglalás révén csak bizonyos

mértékben látható előre.

Ahhoz, hogy a megmaradt élelmiszert újra felhasználhassák vagy ismét felszolgálhassák, megfelelő

hűtőtérrel kell rendelkezni. A szorító időhiány eseteiben azonban gyakran egyszerűbb az élelmiszert

kidobni, mint csomagolni és lehűteni. Ezen kívül, a maradék újrafelhasználása is nehéz feladat, mivel

sok gazdasági szereplő előre közli napi kínálatát, ezért nem volna rugalmas részükről a menü

megváltoztatása. A legtöbb vendéglátóipari létesítménynél az élelmiszer-maradékokat nem szortírozzák

és nem mérik le. Emiatt az élelmiszer-hulladék mennyisége láthatatlan, azaz semmilyen intézkedésre

vagy mérlegelésre nincs mód a megszokott belső eljárások lehetséges olyan javítása tekintetében,

amelynek köszönhetően az élelmiszerek felhasználása hatékonyabbá válhatna.

A jogszabályozás szintén fontos szerepet játszik a vendéglátóiparban. A higiéniai előírások

következményeképpen az élelmiszer-maradékok továbbadása csak akkor szabályszerű, ha az élelmiszer

nem hagyta el a konyhát. A nem hűtött termékekre vonatkozó (az uniós „élelmiszer-higiéniai csomag”

részét képező) ún. „kétórás garancia” élelmiszer-pazarláshoz vezet, mivel a vendéglátóipari

szolgáltatóknak ki kell dobniuk a rendes körülmények között hűtőszekrényben tárolandó termékeket, ha

azokat már több mint két őrája eladásra kínálták fel. A Waarts et al. (2011) továbbá megállapította, hogy

a vendéglátóipari szolgáltatók, a kiskereskedők és melléktermék-feldolgozó vállalkozások gyakran a

jogszabályokban előírtaknál is szigorúbb követelményeket alkalmaznak annak érdekében, hogy

elkerüljék a felelősségük érvényesítésével kapcsolatos kockázatokat, illetve jó hírnevük megcsorbulását.

4.5 Élelmiszer-veszteség a magánháztartásokban

Számos tanulmány feltárta, hogy a jólét gyarapodásával egyenesen arányos az élelmiszer-pazarlás

növekedése. Még az alacsony vagy közepes átlagjövedelemmel jellemezhető országokban is



7

megfigyelhető, hogy a tehetősebb rétegekbe tartozók pazarlóan bánnak az étellel. Ezen kívül, az

élelmiszerek világpiaci árai az utóbbi évszázadban folyamatosan csökkentek, csak a XXI. század első

évtizede óta tapasztalható ezzel ellentétes, az árak enyhe emelkedését mutató folyamat. Ennek

következményeként az élelmiszerre fordított kiadások a családi bevételek egyre elenyészőbb hányadát

képezik. Míg a XX. század elején egy átlagos háztartásnak még a rendelkezésére álló jövedelem több,

mint a felét kellett élelmiszerre költenie, ez az arány jelenleg a 27 tagállamot számláló Európai Unióban

10% és 20% közé esik. E fejlemény miatt csökkent az élelmiszerek általános megbecsülése (Gerstberger &

Yaneva 2013).

A demográfiai változások ugyancsak serkentően hatottak az élelmiszer-pazarlásra. Az iparosodott

országokban egyre több az egyszemélyes háztartás, ami növeli az élelmiszer-hulladék keletkezését. Az

egyszemélyes háztartások az egy főre eső élelmiszer-hulladék tekintetében nagyobb arányokat

mutatnak, mivel az élelmiszerek megosztására e háztartásokban nincs mód. Az élelmiszerek

felhasználására kiható harmadik tendencia a nők egyre nagyobb arányú foglalkoztatottsága. A

munkahelyen és a családban megsokasodó tennivalók miatt a bevásárlásra kevesebb idő jut, így sokkal

nehezebbé válik nap mint nap az aznapra való élelmiszer bevásárlása. Emiatt nagyobb, csaknem egy

hétre elegendő élelmiszer-mennyiség kerül a kosárba, ez pedig növeli a valószínűségét, hogy bizonyos

élelmiszerek végül felhasználatlanul a szemétben kötnek ki. Tapasztalatokkal igazolt tény, hogy a teljes

munkaidőben dolgozó személyek több élelmiszert dobnak ki.

A háztartások bevett szokásai ugyancsak fontos szerepet játszanak az élelmiszer-hulladék

keletkezésében. A fogyasztók alig tervezik meg napi bevásárlásaikat, és szükségleteiken felül

vásárolnak. Az ételek és italok, valamint a kész- és félkész élelmiszer-ipari termékek (az úgynevezett

„convenience termékek”) széles kínálata a fogyasztókat új és ismeretlen termékek kipróbálására készteti.

Bizonyos mennyiségű élelmiszer a kukába kerül, mert azoknak a fogyasztóknak, akik először vásárolták

meg azokat, nem nyerték meg a tetszését. Számos csomagolási egység esetében a lehető legkisebbre

csökkentik a felhasznált csomagolóanyag mennyiségét, és ezáltal a csomagolás veszteségeit. Ugyanakkor

azonban ezek az áruk nem maradnak frissek mindaddig, amíg a vásárló képes lenne azokat teljesen

elfogyasztani. A kisméretű csomagolás a nagyobb csomagokhoz viszonyítva sokkal drágább. Ezen kívül,

a fogyasztókat gyakran nem tájékoztatják megfelelően az élelmiszer tárolásával és állagmegőrzésével

kapcsolatos megfelelő teendők tekintetében.

Az élelmiszer-címkézésre vonatkozó uniós jogszabályok értelmében az előrecsomagolt termékek

szavatolt eltarthatósági idejét a zsugorfólián fel kell tüntetni. A lejárati időket két fontos címke mutatja: a

„minőségét megőrzi ...-ig” („best before”), valamint a „fogyasztható ...-ig” („use by”), a lejárati idő

dátum szerinti feltüntetésével. A fogyaszthatósági időtartam lejárati napja (use by date) az az ajánlott

legkésőbbi nap, amelyen a termék élelmiszer-egészségügyi szempontból még felhasználható (például

darált hús, nyers hal stb. esetében), a minőségmegőrzési időtartam lejárati napja (best-before date)

azonban nem az élelmiszer-biztonságra utal. Ez inkább a gyártó felelősségvállalási garanciájának

tekinthető, és az élelmiszer-termékek vagy italáruk biztonságosan fogyaszthatók e napot követően is.

Ugyanakkor azonban nagy zavar tapasztalható a két címke értelmezése tekintetében, ami további

élelmiszer-pazarláshoz vezet. Az EU-ban található háztartások magatartási szokásaira vonatkozó

különböző empirikus tanulmányok megállapították, hogy a „minőségét megőrzi ...-ig” címkén megadott

dátumok jelentős mértékben okozzák az élelmiszerek kidobását e háztartásokban, mivel a fogyasztók a

fent említett mindkét fogalmat a termékek megromlásával és fogyasztásra való alkalmatlanságával

azonosítják.

Az 1. táblázat az élelmiszer-pazarláshoz az élelmiszerlánc különböző szakaszaiban hozzájáruló főbb

tényezőket foglalja össze.


8

1. táblázat: Az élelmiszer-pazarláshoz az élelmiszerlánc különböző szakaszaiban hozzájáruló főbb

tényezők az iparosodott országokban

Szakaszok Hozzájáruló tényezők

Mezőgazdasági termelés

a termékek termelők általi kiválogatása a jelentős

forgalmazók által a súlyra, méretre, alakra és kinézetre

vonatkozóan meghatározott szigorú minőségi előírások

következtében

a betakarítási költségeket nem tükröző piaci árak

kiskereskedelmi hálózatokkal kialakított beszállítási

szerződések miatti túltermelés

a termés szüret közbeni sérülése

Feldolgozóipar

a szabálytalan méretű termékek megfelelővé szabása vagy

kidobása

a gyártási folyamatok következetlensége következtében

létrejött alaktalan vagy sérült termékek

minőségvesztést okozó szennyeződés a feldolgozás során

az élelmiszer csomagolási problémák miatti megromlása

túltermelés az élelmiszer-áruházak saját termékeiből,

amelyeket máshol nem adhatnak el

készlettöbblet a „visszavételi” rendszerek és a törölt

rendelések miatt

Forgalmazás és kis- és

nagykereskedelem

a hűtőházi tárolás hiánya/a hűtési lánc megszakadása

terméksérülést eredményező csomagolási hibák

többletkészlet kialakulása a nem megfelelő rendelés és a

kereslet hibás felmérése következtében

a kiskereskedők rákényszerítése arra, hogy kedvező árakért

cserébe ugyanattól a gyártótól számos terméket és

márkaterméket vásároljanak

az élelmiszer-biztonsági minimumkövetelmények

betartásának hiánya (pl. mikrobás szennyezettség,

növényvédőszer-maradékok)

„a másodikat ingyen kapod” típusú marketingstratégiák

Szállodaipar és

vendéglátás

túlméretezett ételadagok

rögzített árú büfékínálat, ami arra ösztönzi az embereket,

hogy többet szedjenek annál, mint amennyit meg bírnak enni

a termékek egy részének kivétele a vendéglátóipar számára

tervezett méretű csomagokból a hotelekben és a

vendéglátásban (pl. lekvárok, reggelire fogyasztott

gabonafélék, gyümölcslevek és tej esetében), vagy a

fogyasztói igényeknek nem megfelelő egyéni adagok

használata

a kereslet (a fogyasztók száma) felmérésének nehézsége

uniós higiéniai szabályok, pl. kétórás garancia a nem hűtött

termékek esetében



9

Háztartások

a tervezés és az ismeretek hiánya az élelmiszervásárlás és -

tárolás tekintetében

ösztönös vásárlás (a vásárlás időpontjában nem szükséges

termékek megvásárlása)

új termékek vásárlása, amelyeket a fogyasztó végül „nem

szeret”

nem megfelelő csomagolási méretek (pl. túlméretezett

készételek)

hibás tárolás (pl. nem megfelelő csomagolás)

a dátumcímkék rossz értelmezése („minőségét megőrzi …-

ig”, „fogyasztható …-ig”)

technikai hiányosság és a készségek hiánya az ételek

elkészítése terén

tapasztalathiány az étkezések tervezése terén

az ételadagok túlméretezése

ismeretek hiánya annak tekintetében, hogy a maradékokból

hogyan készíthető új étel

Források: Parfitt et al. (2010); Monier et al. (2010); Gustavsson et al. (2011); BFCN (2012); IMECHE (2013)

5. RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ADATOK ÉS AZOK MEGBÍZHATÓSÁGA

Élelmiszer-hulladék keletkezésével kapcsolatos összeurópai adatokkal elsősorban az alábbi két

tanulmány foglalkozik: az Európai Bizottság nevében a Bio Intelligence Service (BIOIS) által készített

tanulmány (Monier et al. 2010), valamint a FAO nevében a svéd Élelmiszeripari és Biotechnológiai

Intézet (SIK) által készített tanulmány (Gustavsson et al. 2011, 2013). Mindkét tanulmánynak vannak

erősségei és gyengeségei. A BIOIS tanulmánya az EU-27-re vetítve az élelmiszerlánc összes szakaszában

vizsgálja az élelmiszerhulladékok keletkezését. A tanulmány nem foglalkozik a mezőgazdasági

termeléssel, és nem különböztet meg termékcsoportokat. A SIK tanulmánya az élelmiszerlánc összes

szakaszában – beleértve a mezőgazdasági termelést is – termékcsoportokra bontva vizsgálja az

élelmiszer-hulladékok keletkezését. A BIOIS tanulmányával ellentétben a SIK tanulmánya az egész

világra kiterjed, és különböző régiókra osztja azt. A közepes/magas jövedelmű országok között

található az EU-27, Oroszország és egyéb, nem EU-tag európai ország. A SIK tanulmány a FAOSTAT

2007-es adataira épül, a BIOIS tanulmánya pedig az EUROSTAT 2006-os adataira, és különféle nemzeti

forrásokra.

5.1 A FAOSTAT adatai és a SIK által követett módszertan alapján végzett

számítások

A BIOIS különböző adatokat használt fel a tanulmányában: az EUROSTAT-tól és nemzeti forrásokból

származó adatokat, illetve saját extrapolációit. A BIOIS által bemutatott összes számadatra mint a

rendelkezésre álló legjobb adatokat bemutató közelítő becslésekre kell tekinteni. Ugyanakkor kétséges,

hogy ezek az adatok pontosan megmutatják-e az élelmiszerlánc különböző szakaszaiban termelt

élelmiszer-hulladék valós mennyiségét. A főképpen a feldolgozóiparra vonatkozó EUROSTAT-adatokat

az egyes tagállamok szolgáltatják, ám nem létezik szabványosított módszer az adatok összegyűjtésére és

feldolgozására. A BIOIS – főképpen a kis- és nagykereskedelemre, valamint az étkeztetésre és

vendéglátásra vonatkozó – extrapolációi nagyon kevés országos vizsgálaton alapuló átlagértékeket

alkalmaznak. E módszer következtében a tagállamok közötti különbségek elmosódnak. Az országos


10

vizsgálatokat tudvalevőleg körültekintőbben végzik el, így azok megbízhatóbb adatokat tartalmaznak;

ugyanakkor a tagállamok között jelentős különbségek vannak a meghatározások és a számítási

módszerek terén, ami korlátozza az eredmények összehasonlíthatóságát.

A BIOIS-tanulmány eredményei hitelességének ellenőrzése céljából modellszámításokat végeztek a

FAOSTAT adatai és a SIK által alkalmazott módszertan (Gustavsson et al. 2013) alapján. E számításokat

külön-külön végezték el a különböző élelmiszercsoportokra és az ellátási lánc különböző szakaszaira

vonatkozóan mind a 27 tagállam esetében. A BIOIS tanulmányával való összehasonlíthatóság biztosítása

céljából a számításokat 2006-os FAOSTAT-adatokkal végezték el.

Az alkalmazott módszertan lehetővé teszi olyan kritikus pontok beazonosítását (pl. ország,

élelmiszertípus, ellátási lánc szakasza), amelyek leginkább felelnek az élelmiszer-hulladék

keletkezéséért. Mivel az élelmiszerlánc összes szakaszát következetes módon modellezni lehet, az

élelmiszerlánc egy adott szakaszában keletkezett élelmiszer-veszteség közvetlenül befolyásolja az összes

következő szakasz bemenő adatait. Így elkerülhető a különböző forrásokból származó adatok

felhasználásából eredő konfliktus.

Ugyanakkor megjegyzendő, hogy számos korlátozás csökkenti az adatok megbízhatóságát. A SIK által

az élelmiszerlánc egyes szakaszaiban az élelmiszerveszteség százalékos arányára vonatkozóan

szolgáltatott adatok az esetek többségében az összes európai országra vonatkozó átlagértékek,

országspecifikus körülményekre tehát nincsenek tekintettel. Az eredmények főként az egyes országok

élelmiszermérlege közötti különbségeket tükrözik. Mindazonáltal ezzel a megközelítéssel ellenőrizhető

más tanulmányok hitelessége, és lehetővé válik a rendelkezésre álló adatok jobb értelmezése.

5.2 A számítások eredményeinek összehasonlítása a BIOIS eredményeivel

Az 1. ábra az élelmiszerlánc egyes szakaszainak az EU-27 összes élelmiszerhulladék-termeléséhez való

hozzájárulását mutatja be. Az ábra azt mutatja, hogy a legtöbb élelmiszer-hulladék az ellátási lánc első és

utolsó szakaszában keletkezik. Ez az eredmény – amelynek értelmében a mezőgazdasági termelés, a

betakarítást követő kezelés és tárolás az EU-27-ben jelentős mértékben hozzájárul az Európában

keletkezett összes élelmiszer-hulladék mennyiségéhez – bizonyos mértékben ellentmond más

tanulmányok eredményeinek. Az általános vélemény szerint a fejlődő országokkal ellentétben az

iparosodott országokban az elsődleges termelés során keletkezett veszteség elhanyagolható.



11

1. ábra: Az élelmiszerlánc különböző szakaszainak hozzájárulása az EU-27 összes élelmiszerhulladék-

termeléséhez (az ITAS számításai)

A számítások szerint magas a hulladéktermelés aránya Dél-Európa egyes országaiban (Ciprus,

Spanyolország, Görögország, Olaszország), valamint Hollandiában, Belgiumban és Lengyelországban.

Ezek az országok kiterjedt mezőgazdasági termelési ágazattal rendelkeznek, azaz az általuk termelt

élelmiszerek jelentős részét exportálják, és nem az országon belül fogyasztják el. Az eredmény azt jelzi,

hogy a mezőgazdasági ágazatot be kell vonni az élelmiszer-hulladék csökkentésére irányuló európai

stratégiába. Egyéb tanulmányok eredményeivel összhangban az ITAS számításai azt mutatják, hogy az

élelmiszerlánc összes többi szakaszához képest a háztartások felelősek az élelmiszerhulladék legnagyobb

részének keletkezéséért. A megelőzési intézkedések kidolgozása során ezért a végső fogyasztó

magatartását kell előtérbe helyezni, az élelmiszerlánc többi szakaszának elhanyagolása nélkül.

A 2. ábra az elvégzett számítások alapján csökkenő sorrendben mutatja be, hogy 2006-ban fejenként hány

kilogramm élelmiszer-hulladék keletkezett. Mivel a BIOIS tanulmánya nem foglalkozik az ellátási lánc

első két szakaszával (mezőgazdasági termelés, a betakarítást követő kezelés és tárolás), csak az azt

követő szakaszokkal, a jelen tanulmány keretében elvégzett számítások ugyanezen a referenciakereten

alapulnak. Az ábra azt mutatja, hogy az eredmények megfelelősége viszonylag jó. Kivételt képez ez alól

Hollandia, Belgium és Lengyelország, amelyek esetében a BIOIS EUROSTAT-adatokon alapuló

számadatai nem hitelesek, mivel nem magyarázhatók elégtelen technológiával vagy az adott országok

élelmiszeriparának méretével.


12

2. ábra: Fejenkénti összes élelmiszer-hulladék (a mezőgazdaság és a betakarítást követő kezelés

kivételével): az ITAS számításainak a BIOIS eredményeivel való összevetése 2006 tekintetében az EU-

27 vonatkozásában

Jelentős különbségek vannak például Görögország, Románia, Szlovénia, Málta és Csehország

tekintetében (a BIOIS tanulmánya sokkal alacsonyabb értékeket mutat), valamint Észtország és Ciprus

tekintetében (a BIOIS tanulmánya sokkal magasabb értékeket mutat). A különbségek egyik oka az lehet,

hogy a BIOIS által használt adatokat empirikus bizonyítékok híján más országok eredményei alapján

extrapolálták. Egy másik ok az lehet, hogy a SIK által az ellátási lánc egyes szakaszaira vonatkozóan

megadott arányok nem tesznek különbséget az országok között. Ez kiemeli annak szükségességét, hogy

jobb és megbízhatóbb adatok álljanak rendelkezésre az egyes tagállamokban keletkezett élelmiszer-

hulladékokról, az élelmiszerlánc egyes szakaszaira és élelmiszer-csoportokra lebontva.

Az ITAS számításainak és a BIOIS tanulmányának összevetése lezárásaképpen a 3. ábra a háztartások

általi élelmiszerhulladék-termelést mutatja be. Ez az ábra a BIOIS-tanulmány háztartásokra vonatkozó

adatainak forrásai alapján csoportosítja az EU-27 tagállamait. Az ábra bal oldalán szereplő országok

(Görögország–Bulgária) esetében a BIOIS „minimum-forgatókönyv” alapján számította ki a

hulladékmennyiséget. Ezen országok esetében az élelmiszer-hulladék mennyiségét (kg/fő) a BIOIS az

ITAS által kiszámított értékeknél sokkal alacsonyabbra becsüli. Ennek oka az lehet, hogy a BIOIS túl

alacsony értékeket választott a minimum-forgatókönyvhöz.



13

3. ábra: Fejenkénti élelmiszerhulladék-termelés a háztartások szintjén – az ITAS számításainak a

BIOIS eredményeivel való összevetése 2006 tekintetében az EU-27 vonatkozásában

A 3. ábra jobb oldalán szereplő országok esetében a BIOIS-tanulmány országos tanulmányok vagy az

EUROSTAT adataira támaszkodott. A megfelelés általában véve sokkal jobb, mint a bal oldali országok

esetében. Nagy különbségek láthatók Olaszország, Lengyelország, Írország és Észtország esetében; ez az

EUROSTAT-adatok megbízhatatlanságából eredhet. Olaszország esetében például a BIOIS-

tanulmányban szereplő számadat sokkal alacsonyabb, mint más, hasonló életszínvonallal rendelkező és

háztartási jövedelmeket biztosító országok esetében, ezért nem tűnik hitelesnek.

6. A HÁZTARTÁSOK HULLADÉKKEZELÉSE

A háztartások hulladékkezelése terén jelentős különbségek mutatkoznak az egyes élelmiszercsoportok

tekintetében; ezeket különféle módszertani megközelítéssel lehet vizsgálni. A rendelkezésre álló

országos tanulmányok háztartási felméréseket alkalmaztak, amelyeket esetenként háztartási naplóval

vagy hulladékösszetétel-vizsgálattal kombináltak. Mindkét megközelítésnek vannak előnyei és

hátrányai.

A háztartási felmérések végrehajtása módszertanilag egyszerű, ám rendszerint csak minőségi

információt nyújt, mivel az emlékezet alapján tett, a megvásárolt és kidobott élelmiszerek súlyára

vonatkozó mennyiségi becslések nagy valószínűséggel hibásak. A tapasztalatok emellett azt mutatják,

hogy a fogyasztók jelentős mértékben alábecsülik az élelmiszer-veszteségüket, amikor saját magukról

jelentenek. A háztartási naplók megbízható adatokat tartalmaznak, ugyanakkor időigényesek a

tesztszemélyek számára, ezért a tudatos részvétel eredményeképpen az élelmiszer-kezelés módjának

megváltozását eredményezhetik; ez annál is inkább így van, mivel az „élelmiszer-pazarláshoz” érzelmi


14

és erkölcsi ítéletek kötődnek. A hulladékösszetétel-vizsgálatokat – amelyeket a háztartások tudta és aktív

részvétele mellett, vagy a nélkül is végre lehet hajtani – objektívebb és pontosabb módszernek tartják a

fogyasztó szintjén termelt élelmiszer-hulladék mennyiségének meghatározására. E megközelítés

gyengesége, hogy nincs nemzetközileg szabványosított gyűjtési módszer, és az alkalmazott

meghatározások között nincs összhang.

A rendelkezésre álló tanulmányok túlnyomó többsége a második megközelítést alkalmazza, és a

hulladék mennyiségét a háztartási hulladék százalékos arányaként határozza meg. A 2. táblázat áttekinti

a háztartási hulladék összetételét néhány európai országban.

2. táblázat: A háztartási hulladék %-ban kifejezett összetétele 7 európai országban

Célrégió Hús és

hal

Tejtermé

k

Friss

zöldség

Friss

gyümölcs Pékáru Főtt étel Egyéb

Egyesült

Királyság1

9 8 27 16 11 10 19

Hollandia2 6 13 23 10 17 18 13

Svédország3 10 3 38 15 27 8

Norvégia4 10 6 31 27 15 11

Finnország5 7 17 19 13 13 18 6

Ausztria6 12 15 13 8 13 15 24

Német-

ország7

7 9 27 19 16 13 9

1(Johnson & Quested 2009), 2(van Westerhoven & Steenhuisen 2010), 3(Andersson 2012), 4(Syversen & Marthinsen

2010), 5(Silvennoinen et al. 2012), 6(Schneider 2008), 7(Hafner et al. 2012)

A táblázat azt mutatja, hogy a háztartási hulladék összetételében a legnagyobb csoportot az összes

vizsgált országban a friss gyümölcsök és zöldségek alkotják, utánuk következnek a pékáruk és a főtt

ételek. A fentieket az ebben a tanulmányban végzett számítások is alátámasztják. A 4. ábra a különböző

fajta élelmiszerek százalékos arányát mutatja az összes élelmiszer-hulladékon belül a különböző

országok háztartási szektorában. Az uniós tagállamok döntő többségében a gyümölcsök és a zöldségek

alkotják a legnagyobb csoportot, őket követik a gabonafélék. A hús és a hal aránya az összes élelmiszer-

hulladékon belül viszonylag alacsony, az olajnövények és a hüvelyesek aránya pedig elenyésző.



15

4. ábra: A különböző fajta élelmiszerek százalékos aránya az élelmiszerhulladék-termelés egészén

belül az EU 27 tagállamának háztartásaiban 2006-ban (ITAS-számítások)

Ha országok és élelmiszerfajták szerinti bontásban részletesebben megvizsgáljuk az élelmiszerhulladék-

termelést, az e tanulmány keretében végzett számítások alapján az alábbi kép rajzolódik ki:

Egyértelműen látható, hogy a gyümölcs- és zöldséghulladék aránya a dél-európai országokban, azaz

Cipruson, Olaszországban, Görögországban, Spanyolországban, Máltán és Portugáliában, rajtuk kívül

pedig Luxemburgban, Franciaországban, Magyarországon és Romániában a legnagyobb. A

gabonahulladék aránya az olyan kelet-európai országokban a legmagasabb, mint Bulgária, Szlovákia és

a Cseh Köztársaság. Kelet-Európában Lengyelországban, Észtországban, Lettországban és Litvániában,

rajtuk kívül pedig Dániában és az Egyesült Királyságban keletkezik arányosan a legtöbb hulladék

gyökerekből és gumókból. A tejtermék- és a tojáshulladék aránya Észak-Európában Svédországban,

Finnországban és Hollandiában, Közép-Európában Luxemburgban és Németországban, valamint

Litvániában a legnagyobb. A húsból származó hulladék a 27 uniós államban hasonló arányt képvisel. A

halból származó hulladék aránya Dél-Európában Portugáliában és Spanyolországban, míg Észak-,

Közép- és Kelet-Európában Svédországban, Finnországban, Franciaországban és Litvániában a

legjelentősebb. Az olajnövényekből és a hüvelyesekből származó hulladék aránya valamennyi

tagállamban elenyésző.

Az eredmények egybecsengenek az EU 27 tagállamának különböző étkezési szokásait vizsgáló

tanulmányok megállapításaival. A déli országok (Spanyolország, Portugália, Olaszország, Görögország

és Ciprus) uniós integrációjuk során fokozatosan felhagytak hagyományos étrendjükkel, és az EU magját

képező tagállamok étkezési szokásait kezdték követni. Az elmúlt 40 évben a mediterrán országokban

jelentős mértékben nőtt a húsfogyasztás, és mára vöröshús-fogyasztásuk nagyobb, mint Közép-/Észak-

Európa fogyasztása. A mediterrán és a közép-/észak-európai országok között a gyümölcs- és


16

zöldségfogyasztás terén az 1960-as években megfigyelt jelentős eltérés mára hasonlóképpen

kiegyenlítődött (Naska et al. 2006). Az étkezési szokások közeledése ellenére még mindig vannak

jelentős eltérések is. A mediterrán országokban élők például több vörös hűst, halat és tenger gyümölcsét,

valamint több friss gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak, mint Európa többi országának lakói. Az

említett élelmiszerek rendkívül romlékonyak különösen a délen fennálló éghajlati viszonyok között, ami

összefügg az átlagosnál nagyobb mértékű háztartási hulladék keletkezésével.

7. AZ ÉLELMISZERHULLADÉK-TERMELÉS KÖVETKEZMÉNYEI

Az élelmiszer-termelés egyike a legtöbb erőforrást felhasználó iparágaknak, és jelentős mennyiségű

szennyezőanyagot is kibocsát. A mezőgazdaság közvetlen formában elsősorban metánt és dinitrogén-

oxidot bocsát ki, amelyek éghajlatváltozásra gyakorolt hatása a CO2-nél jóval erősebb. A

mezőgazdaságból származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás legfőbb forrásai az ásványi eredetű

műtrágyák használata, az állattenyésztés és a rizstermesztés. Ezenkívül a legelők szántófölddé történő

alakítása jelentős mértékben hozzájárulhat az üvegházhatású gázok kibocsátásához. Az öntözéses

földművelés a világ édesvízkészletének kb. 70%-át használja fel. A műtrágyák és növényvédő szerek

alkalmazása, valamint a nehézgépek használatából adódó talajtömörödés megterheli a talajt és a

talajvizet. Az intenzív mezőgazdasági termelés elterjedése, a monokultúrák növekedése és a

mezőgazdasági termelés környezetvédelmi szempontból érzékeny területeken való megjelenése a

biológiai sokféleség hanyatlásához és az ökorendszerek szolgáltatásainak romlásához vezet. Az

élelmiszer-pazarlás nemcsak terheli a környezetet, hanem gazdasági veszteségeket is okoz az

élelmiszerlánc egészén.

7.1 Az erőforrások felélése

Az előállított élelmiszerek felelősségteljesebb és hatékonyabb felhasználása a föld, a víz, az energia, az

eszközök és a munkaerő tekintetében az erőforrások terén megtakarításokhoz vezetne. Az így

felszabaduló mezőgazdasági termelési kapacitást fel lehetne használni más célokra.

A földhasználattal és az élelmiszer-termeléssel kapcsolatos fontos kérdés a földhasználat közvetett

megváltoztatása. Azzal, hogy Európába a felemelkedő és a fejlődő országokból élelmiszert hoznak be, a

termelés helyszínei külföldre kerülnek. Mivel a mezőgazdasági termékek iránti kereslet folyamatosan

nő, és a termőföld termékenysége nem javítható korlátlanul, más régiókban az esőerdők kiirtása árán sor

kerül a földhasználat megváltoztatására, a természetes legelők helyén növényt termesztenek, és a

mezőgazdasági terület a védett területek rovására nő. Az étrendbeli preferenciák olyan jellegű

megváltozása, mint a hústermékek fokozott fogyasztása erősítheti a földhasználat megváltoztatásának

tendenciáját a világ más részein.

Az élelmiszer-pazarlás megakadályozása csökkentené a „vízlábnyomot” is. Az évek óta

szisztematikusan nyomon követett vízlábnyom a közvetett és a közvetlen vízhasználatból áll. A

közvetlen vízfogyasztás a háztartásban ivásra, főzésre, mosásra és takarításra felhasznált víz

mennyiségét jelenti. Közvetett vízfogyasztás alatt pedig azt a vízmennyiséget értjük, amelyet egy adott

országban és más országokban használnak fel az adott országban elfogyasztott termékek előállítására. E

mindenféle termékben (élelmiszerben, ruházatban, papíráruban, műszaki termékekben) jelen lévő rejtett

vizet hívják „virtuális víznek”.

Németországban például a közvetett vízfogyasztás a közvetlen vízfogyasztás kb. háromszorosa. A

német közvetett vízfogyasztás több mint kétharmada szántóföldi növények termesztéséből, majdnem

egyharmada pedig állati eredetű termékek előállításából adódik. Németországban az elfogyasztott

szántóföldi növények nagyobb részét (59%-át) és így a termesztésükhöz és feldolgozásukhoz használt



17

vizet is importálják; ez annyit jelent, hogy a hazai vízkészleteket a termelő országok vízkészletei

rovására megkímélik (Sonnenberg et al. 2009). Ez különösen súlyos problémákat okoz, mivel a behozott

termékek egy része csapadékban szegény, kedvezőtlen vízrajzi feltételekkel rendelkező területekről

érkezik. Az aszályos területeken egyre nagyobb mértékben alkalmazzák a mesterséges öntözést a

haszonnövények termesztése során. E gyakorlat leterheli a természetes vízkészleteket, és más

vízfogyasztókkal konfliktusokat idéz elő. A rendkívül nagy vízlábnyommal rendelkező termékek között

találjuk a kakaóbabot, a kávébabot, a marhahúst, a rizst, a búzát, a tejet és az almát. E termékek

tudatosabb fogyasztása csökkentené a vízkészletekre nehezedő nyomást.

Az élelmiszerek hatékony kezelése az erőforrások takarékos felhasználása mellett csökkentené a

mezőgazdaság károsanyag-kibocsátását. Különböző vizsgálatok bizonyítják, hogy az állati eredetű

termékek előállításából keletkeznek a legmagasabb károsanyag-kibocsátási értékek, noha e termékek a

gyümölcsökkel, zöldségekkel és a pékárukkal összehasonlítva viszonylag kis mennyiségben válnak

hulladékká. Az 5. ábra a különböző élelmiszercsoportok anyag- és szénlábnyomát mutatja a

Németországban évente keletkező élelmiszer-hulladékon belül.

5. ábra: Az évente egy főre eső anyag- és szénlábnyom Németországban termékcsoportok szerinti

bontásban, beleértve az élelmiszerlánc egymást követő szakaszait

Forrás: Göbel et al. 2012

A tortadiagramból kiderül, hogy Németországban a legtöbb élelmiszer-hulladék gyümölcsből és

zöldségből keletkezik, majd valamivel kisebb mennyiségben a malomipari termékek következnek. Noha

a hústermékekből keletkezik a legkevesebb hulladék, az előállításukhoz és szállításukhoz szükséges

anyaglábnyomuk mértéke megegyezik a gyümölcsök és zöldségek anyaglábnyomával. A tejtermékek

erőforrás-felhasználása is jelentős. A malomipari termékek mutatják a legkisebb mértékű

anyaglábnyomot annak ellenére, hogy a tejtermékeknél nagyobb arányban válnak hulladékká. A

legnagyobb szénlábnyom is a hústermékek előállításából és szállításából jön létre, majd a tejtermékek és

a gyümölcsök, zöldségek szénlábnyoma következik a sorban.

7.2 Növekvő mennyiségű biohulladék

Az élelmiszer-pazarlás környezeti következményei között tartják számon a metánkibocsátást, amelyet

összefüggésbe hoznak a szerves hulladék lerakásával és a globális hulladéklerakó-kapacitás növelése

iránti szükséglettel. A háztartási szektorból származó nagy mennyiségű élelmiszer-hulladék begyűjtése

és szállítása, továbbá hulladékkezelő létesítményekben történő különválasztása és tisztítása igen magas

költségekkel jár. A biológiailag lebomló hulladék nedvességtartalma többnyire magas, és fűtőértéke

ennek megfelelően alacsony, így csökkenti a hulladékégető létesítmények energiateljesítményét. Emiatt a


18

biogén települési hulladékot az egész világon elsősorban hulladéklerakókban helyezik el. Az Európán

kívüli hulladéklerakóknak csak kis hányada rendelkezik a kibocsátott metánt összegyűjtő és felhasználó

létesítményekkel.

Európában jogszabály korlátozza a kezeletlen szerves hulladék hulladéklerakókban történő elhelyezését.

A hulladéklerakókról szóló 1999-es irányelv előírja, hogy a tagállamoknak korlátozniuk kell a

hulladéklerakókba kerülő, biológiailag lebomló hulladék arányát. Az irányelvben meghatározott, jogilag

kötelező érvényű kvótáknak megfelelően a hulladéklerakókba kerülő szerves hulladék maximális

mennyiségét az 1995-ös mennyiséghez képest idővel csökkenteni kell, 2006-ra 75%-ra (súlyban

kifejezve), 2009-re 50%-ra (súlyban kifejezve) és 2016-ra 35%-ra (súlyban kifejezve). Azon tagállamok,

amelyek elsősorban hulladéklerakókban helyezik el a hulladékot, további négy évet kapnak arra, hogy

teljesítsék az irányelvben foglalt célokat.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség által nemrégiben végzett, minden tagállamra kiterjedő

vizsgálat szerint 2001 és 2010 között csupán tizenegy ország csökkentette az egy főre jutó

településihulladék-termelést, miközben 21 országban az egy főre eső települési hulladék mennyisége

2010-ben még meg is haladta a 2001-es mennyiséget. Ugyanakkor egyértelmű jelei mutatkoznak annak,

hogy megtörtént az elmozdulás a hulladéklerakók használatától a megfelelőbb hulladékkezelési

módszerek felé, amelyek a megelőzésre, az újbóli használatra, az újrahasznosításra és az (energia-

)visszanyerésre összpontosítanak. Élesen csökken azon országok száma, amelyek hulladéklerakókban

helyezik el települési hulladékuk több mint 75%-át, miközben a települési hulladékuk több mint

negyedét újrahasznosító országok száma nőtt. Az országok többsége ugyanakkor 2010-ben még mindig

hulladéklerakókban helyezte el települési hulladékának több mint 50%-át (EEA 2013). A 6. ábra a 2010-

ben az EU 27 tagállamában hulladéklerakókba helyezett, elégetett, újrahasznosított és komposztált

települési szilárd hulladék százalékos arányáról nyújt áttekintést.

6. ábra: A települési szilárd hulladék kezelése 2010-ben a különböző európai országokban Forrás: saját számítás az EUROSTAT adatai alapján1

1 http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_SDDS/en/env_wasmun_esms.htm, 31/07/13



19

A települési szilárd hulladék növekvő újrahasznosítása terén elért előrelépés elsősorban az olyan

anyagok újrahasznosításának köszönhető, mint az üveg, a fémek, műanyagok és textíliák, miközben a

biohulladék újrahasznosítása ettől elmarad. Az Európai Bizottság (2010) szerint az EU 27 tagállamában

keletkező biohulladék átlag 40%-át (egyes tagállamokban akár 100%-át) még mindig hulladéklerakókban

helyezik el. 2009-ben tizenegy ország teljesítette az 50%-os célt, és 2010-re hét ország már a 2016-ra

kitűzött 35%-os célt is elérte (EEA 2013).

7.3 Gazdasági következmények

Az élelmiszer-pazarlás a környezet szempontjából kedvezőtlen hatásokon kívül jelentős mértékű

monetáris veszteséget is okoz mind az egyes fogyasztó, mind pedig a nemzetgazdaság számára. Az

ökológiai következményekhez hasonlóan a gazdasági veszteségek is összeadódnak az élelmiszerlánc

mentén; például a háztartások szintjén (azaz a lánc végén) egy tonna élelmiszer-hulladék gazdasági

költségei sokkal magasabbak, mint a mezőgazdasági ágazatban keletkező egy tonna élelmiszer-

hulladéké. A gazdasági veszteségeket mutató rendelkezésre álló adatok elsősorban a háztartásokra

vonatkoznak. A „Waste arisings in the supply of food and drink to households” (Háztartások étel- és

italellátásából keletkező hulladék) című WRAP-tanulmány (Lee & Willis 2010) becslése szerint az

egyesült királyságbeli háztartások évente kb. 5,3 millió tonna élelmiszert dobnak ki, amelynek

gazdasági értéke eléri a 12 millió fontot.

8. AZ ÉLELMISZER-HULLADÉK CSÖKKENTÉSÉRE IRÁNYULÓ FELLÉPÉSEK

LEHETŐSÉGEI

A jelenlegi nemzeti és nemzetközi viták során sokféle megközelítést javasoltak – és részben már meg is

valósítottak – az ellátási láncban működő különböző szereplők takarékos és felelős élelmiszer-

felhasználásának ösztönzése céljából. A teljes tanulmány áttekintést ad a jelenleg tárgyalt

intézkedésekről és eszközökről, figyelembe véve a különböző országokban már megszerzett

tapasztalatokat. A középpontban azok az intézkedések és eszközök állnak, amelyek a szakirodalom,

illetve az erről folyó vita jelenlegi állása szerint különösen hasznosak, könnyen alkalmazhatóak és

hosszú távú előnyökkel járnak. A vita során az alábbi lehetőségek körvonalazódtak, amelyek

halaszthatatlanok az Európai Bizottság által kitűzött célok eléréséhez, és amelyeknek címzettjei a javasolt

lehetőségek végrehajtásáért felelős európai uniós szervek és nemzeti kormányok.

A célok kitűzése

A hulladékokról szóló uniós keretirányelv értelmében a tagállamok 2013-ra hulladék-megelőzési

terveket kötelesek kidolgozni. E tervek részeként a tagállamoknak kötelező élelmiszerhulladék-

csökkentési célokat kell meghatározniuk. A regionális és helyi hatóságoknak a saját hatáskörükre

vonatkozóan le kell bontaniuk a nemzeti célkitűzéseket. A haladás mérése és a különböző intézkedések

eredményességének értékelése céljából az EU-27 valamennyi országában az élelmiszerlánc egészén

rendszeresen nyomon kell követni az élelmiszer-hulladékokat. Az egyes ágazatoknak – például a

feldolgozás, a kiskereskedelem és a vendéglátás – önkéntes kötelezettségvállalásokat kell elfogadniuk az

élelmiszer-hulladék csökkentésére.


20

Az adatbázis javítása

Az összes rendelkezésre álló tanulmány kimutatta, hogy az élelmiszer-hulladék csökkentésére irányuló

intézkedések kidolgozása és végrehajtása előtti legfőbb akadályt a megbízható adatok hiánya jelenti.

Ezen akadály leküzdése érdekében az EUROSTAT keretein belül ki kell dolgozni az „élelmiszer-

hulladék” elfogadott és kötelező erejű fogalommeghatározását, megkülönböztetve az elkerülhető és az

elkerülhetetlen (a nyersanyagok ehetetlen részét jelentő) élelmiszer-hulladékokat, illetve a

melléktermékeket. Ezenkívül szabványosítani kell az élelmiszer-hulladék keletkezésére vonatkozó

adatok gyűjtéséhez és kiszámításához alkalmazott tagállami módszereket. A nyomon követés

elősegítése érdekében önkéntes vagy kötelező alapon be kell vezetni az élelmiszer-ellátási lánc

valamennyi fázisában keletkezett élelmiszer-hulladék szelektív gyűjtését.

Az élelmiszer-biztonságra vonatkozó uniós jogszabályok felülvizsgálata

A több uniós rendeletben is rögzített társadalmi cél a fogyasztók életét és egészségét fenyegető veszélyek

elhárítása, amely ütközhet az élelmiszer-hulladék elkerülésére irányuló törekvésekkel. A szennyeződésre

vonatkozó szigorú normák, az élelmiszerekben található peszticidek és állatorvosi készítmények

maximális szermaradvány-értékei, valamint az élelmiszerek csomagolására és tárolására vonatkozó

higiéniai szabályok mind-mind az ehető élelmiszerek kidobására ösztönző fontos tényezőknek

tekinthetők. Ezért felül kell vizsgálni az élelmiszer-biztonsági szabályok jelenlegi rendszerét olyan

rendelkezések azonosítása érdekében, amelyek az emberi élet védelméhez szükségtelenek, viszont

felesleges élelmiszer-pazarláshoz vezetnek. További kutatásokat kell végezni annak eldöntéséhez, hogy

sor kerülhet-e a szermaradvány-értékek felülvizsgálatára, anélkül, hogy az csökkentené az élelmiszer-

biztonságot.

Az európai forgalmazási előírások módosítása

Tekintettel arra, hogy a termékspecifikus forgalmazási előírások 2009-es visszavonása nem érte el a

kívánt eredményt – azaz az élelmiszer-hulladék csökkentését és a fogyasztók választási lehetőségeinek

növelését –, az európai jogalkotóknak fontolóra kellene venniük a jelenlegi rendszer teljes elhagyását. A

kritikusok egy olyan előírástípus kialakítását szorgalmazzák, amely nem egy termék külső

megjelenéséhez, hanem – az íz, a természetes tisztaság, tápérték és a termesztési feltételek szempontjából

– az emberi fogyasztásra megfelelő minőséghez kapcsolódik. Számos nehéz kérdés merül fel arra

vonatkozóan, hogy milyen legyen ez az új rendszer, amelyeket a termelőkkel, a kereskedőkkel, a civil

szervezetekkel és a tudományos szakértőkkel szoros együttműködésben kell megoldani.

Alternatív értékesítési csatornák megnyitása a mezőgazdasági termékek számára

Az európai forgalmazási előírásoknak meg nem felelő gyümölcsök és zöldségek értékesítésének

megkönnyítésére alternatív értékesítési stratégiákat kell szorgalmazni. Az élelmiszer-pazarlás

megelőzéséhez jelentős mértékben hozzájárulhat a közvetítők kihagyása az élelmiszer-ellátásból

közvetlen értékesítési rendszerek révén, például termelői piacok, termelői szövetkezetek, szolidáris

vásárlói csoportok és közösségi támogatású mezőgazdaság formájában. Mindezek szorosabb kapcsolatot

hoznak létre a termelők és a fogyasztók között, lerövidítik a szállítási távolságot és tudatosítják a

fogyasztókban az élelmiszer-termelés törékeny feltételeit, illetve annak természeti és szezonális korlátait.

További kutatásokra van szükség e megközelítések előnyinek és hátrányainak részletesebb felméréséhez,

az esetleges bumeránghatásokat is beleértve.



21

Az időpontok jelölésének egyszerűsítése az élelmiszerek címkéin

A fogyasztók körében végzett tagállami felmérések megállapították, hogy a fogyasztók számára komoly

zavarok forrását jelentik az élelmiszerek címkéin jelölt időpontok, illetve a minőségmegőrzési határidő

(„minőségét megőrzi …-ig”) és a fogyaszthatósági időtartam („fogyasztható …-ig”) közötti különbségek.

Ezért a lejárati határidők jobb vizuális feltüntetése érdekében az európai jogalkotóknak mérlegelniük kell

az időpontokat illetően az élelmiszerek címkézésére vonatkozó hatályos jogszabályok felülvizsgálatát.

Emellett a termékek valós eltarthatóságát tükröző, új minőségmegőrzési határidőket is ki lehetne

alakítani, valamint a szilárd ételekre vonatkozóan el lehetne törölni a lejárati határidőket. A nemzeti

kormányoknak és a kereskedőknek tájékoztatási kampányokat kell indítaniuk a címkézésről. A

kiskereskedelmi ágazatnak az élelmiszeriparral együttműködve mérlegelnie kell olyan további címkék

eltörlését, mint például a „megjeleníthető …-ig” címke, valamint a hamarosan lejáró termékek

engedményes értékesítését.

A munkafolyamatok és az ellátásilánc-gazdálkodás javítása

Az élelmiszer-ipari munkafolyamatok javítása fontos a nyersanyagokkal való takarékosság

szempontjából. A gyártóknak a termelési eszközöket a legújabb technológiai vívmányoknak megfelelően

kell használniuk, illetve rendszeresen ellenőrizniük kell. A maradványokat figyelemmel kell kísérni, és a

kiesett árut ismét be kell vonni a termelési folyamatba. A termelést úgy kell kialakítani, hogy

minimálisan kelljen tisztítani a konténereket, és az összetevők összekeverésére a lehető legkésőbb

kerüljön sor. Az élelmiszergyártóknak törekedniük kell a kiskereskedőkkel való együttműködés

fokozására, hogy megállapodjanak egymás között a termékskáláról és a szükséges mennyiségekről. A

kormányoknak az integrált ellátásilánc-gazdálkodásra irányuló speciális tanácsadó programok

megteremtésével támogatniuk kell ezeket az erőfeszítéseket.

Tudatosító kampányok

A rendelkezésre álló összes tanulmány egyetért abban, hogy a tájékoztatás és az oktatás kulcsfontosságú

a fogyasztók viselkedésének befolyásolásához. A tudatosító kampányok célja, hogy felhívják a

fogyasztók figyelmét az élelmiszer-pazarlás kérdésére és növeljék az élelmiszer megbecsülését. A

vásárlással, eltarthatósággal, tárolással, előkészítéssel és hasznosítással kapcsolatos információkkal és

tippekkel az élelmiszerek hatékonyabb kezelésére tanítják a fogyasztókat. A kereskedelmi és

vendéglátóipari ágazattal szorosan együttműködve és különböző médiumokat felhasználva a nemzeti

kormányoknak a különböző célcsoportokhoz igazított kampányokat kell indítaniuk. A fogyasztók

oktatását már gyermekkorban meg kell kezdeni, így a tagállamoknak fel kell venniük az iskolai

tantervekbe a takarékosság és az élelmiszerek gondos kezelésének témáját.

Küzdelem az élelmiszer-pazarlás ellen a vendéglátásban

Az élelmiszerek vendéglátóiparban tapasztalható pazarlása csökkentésének egyszerű, de hatékony

eszköze volna, ha az adagok méretét a fogyasztók valós igényeihez igazítanák. Számos módja van ezen

igény érvényesítésének, például úgy, hogy különböző méretű adagokat ezekkel arányos árakon

kínálnak, illetve a korlátlan fogyasztást („all you can eat”) kínáló vendéglátást súlyalapú („pay by

weight”) rendszerekkel váltják fel. Lehetőséget kell biztosítani az éttermeknek és egyéb étkeztetési

szolgáltatóknak arra, hogy korlátozott ideig kipróbálhassák az alternatívákat. Amennyiben ezekkel a

lehetőségekkel az ágazat önkéntes alapon nem él, a nemzeti jogalkotók fontolóra vehetik azok kötelező

bevezetését. Amellett, hogy az adagok méretét a fogyasztók valós igényeihez igazítják, a

vendéglátóiparban keletkezett élelmiszer-hulladék csökkentéséhez rendkívül fontos az is, hogy javítsák

a beszerzésre, tárolásra és fagyasztásra, a személyzet képzésére, a gondos étlaptervezésre és az


22

élelmiszer-hulladék összegyűjtésére, valamint az ezzel kapcsolatos adatok dokumentálására vonatkozó

belső gyakorlatokat.

Gazdasági ösztönzők

Széles körű az egyetértés abban, hogy az élelmiszert sokan azért nem becsülik meg kellőképpen, mert

piaci értéke alacsony. Emiatt lehetséges, hogy sok szakértő szerint különösen ígéretesek a pénzügyi

eszközök ahhoz, hogy helyreálljon a fogyasztókban az élelmiszer megbecsülése. Az élelmiszer-hulladék

keletkezését ösztönző valamennyi tényező felszámolása érdekében az uniós tagállamoknak felül kell

vizsgálniuk az adózási szabályaikat, elsősorban a hozzáadottérték-adóra (héa) vonatkozó szabályozást.

Fontolóra kell venni a csökkentett héamértékű élelmiszerek megszüntetését vagy az élelmiszerek

környezetre gyakorolt hatását tükröző különböző héamértékek bevezetését. Az adóharomizációval

okozott esetleges szociális nehézséget célzott kormányzati jövedelemtámogatással kell ellensúlyozni,

amelyet az extra adóbevételekből lehetne finanszírozni. Az élelmiszer-fogyasztás megadóztatásának

alternatívájaként az élelmiszer-hulladék adóztatása is elképzelhető.

A hulladékkezelésre vonatkozó adók és díjak

A hulladékkezelésre vonatkozó

science and technology lehetőségek az élelmiszer ......science and technology options assessment...

Documents