SOMOGYI IMRE

KERTMAGYARORSZÁGFELÉ

BUDAPEST, 1942 M A G Y A R ÉLET K I A D Á S A

Felelős kiadó: Püski Sándor dr.

Pesti Lloyd-nyomda. (lg.: ifj. Kertész Árpád)

Új Magyarország felé

A harmincas évek óta új magyar szellemi frontkezd kialakulni. Szellemi téren népi íróink lelkébenés a valóságban is kezd kibontakozni a szociálisabb,az emberibb, az igazabb közösségi magyar élet. Azurambátyámok Magyarországa, hála Istennek, kihaló-félben van.

Eddig úri Magyarország voltunk, ezután népiMagyarországnak kell lennünk.

Új szellemi világok, új életformák keletkeznek.Ennek az új Magyarországnak a megálmodói és

előharcosai, a fiatal paraszt és népi írók, most rakjákle az igazán magyar, mindenkit egyformán értékelőszociális új életforma alapjait.

De itt álljunk meg egy percre.

A gazdasági élet átalakulása nélkül el sem lehetképzelni az új élet kialakulását.

Népi íróink megmutatták a mostani társadalomminden szociális és kulturális hibáját, sőt már azt iselénk rajzolták, hogy az új népi, közösségi társada-lomnak milyennek kell lennie. Idáig rendben is lenneminden. A hiba csak ott van, hogy a szociális problé-mákkal a földreformon túl még elméletben sem ju-tottunk.

6

Szellemi irányítóink hála Istennek vannak. De azúj magyar gazdasági élet nem elégedhet meg a föld-reformmal. Nem elégedhet meg a javak igazságosabbelosztásával, új gazdasági életformára kell áttérnünk,ha nem akarunk elveszni, ha be akarunk illeszkedniaj új népi Európa közösségébe.

De olyan gazdasági életre kell berendezkedni,amelyik minden magyar munkáskezet foglalkoztat.

A külterjes szemtermelés nagybirtok-védő drágafényűzéséről le kell mondanunk és a magyar földetazoknak a kezébe kell adnunk, akik azon csakugyandolgoznak is.

De nem elég, hogy a földet szétosztjuk. Az nemcél, hogy nagybirtok ne legyen, minthogy az semcél, hogy minden mezőgazdasági munkásnak földjelegyen. Ennek csak eszköznek kell lenni egy olyanéletforma kialakításához, amelyben a közösség min-den tagja egyformán boldogulni tudjon.

Olyan gazdasági életre kell berendezkednünk, ame-lyikben termelési költség szempontjából versenyeznitudunk más államokkal.

Körülbelül tíz esztendővel ezelőttig a hottentották-ról, a zulu-kafferekről, az eszkimókról többet tudtunk,mint a legmagyarabb magyarokról, a magyar parasz-tokról. A világ minden nagy és kis nemzetéről a kö-tetek egész sora jelent meg magyar nyelven is.

A magyar nép életéről, ősi paraszt-kultúrájáról,szociális problémáiról egészen a közelmúltig alig tud-tunk valamit.

A magyar parasztot a szomorú emlékű népszín-művekből, a kaszárnyából és a korteshordóról is-merték.

A közelmúltig mindig csak azok írtak a magyarnépről, a magyar parasztról, akik maguk nem voltakparasztok, azt az életformát soha nem élték. Tehátnem is ismerhették. Szomorú benne csak az, hogynem is igen akarták ismerni. Csak vállveregetve, le-ereszkedni akartak a néphez. Az igazi közeledést sze-gyeitek. Nem tartották úri dolognak, ha valakinek kö-zeli, vagy méginkább rokonsági kapcsolata volt a nép-

7

pel. Ezzel a parasztirtózással annyira mentek, hogy alehető legrosszabbnak tartották parasztnak lenni.

Általában szokássá lett nálunk, hogyha valakitnagyon meg akartak bántani, de azért mégis csakúgy. hogy annak törvényes következményei ne legye-nek, azt mondták rá, hogy paraszt. Nemcsak a múlt-ban volt így, így van még most is.

Nincs a világon még egy állam, ahol egy foglal-kozási ágat a többi társadalmi rétegek annyira lenéz-tek volna, annyira lealázónak tartották volna, mintnálunk.

Nemcsak az uraink szégyellik a parasztságot, aparaszt kapcsolatot, vagy rokont, de így van ezzel ajelzővel, ezzel a fogalommal maga a parasztság is.

Az elmúlt esztendőben az egyik felvidéki szövet-kezet, a „Hanza”, az újságjában vitasorozatot indítottmeg: „Parasztok vagyunk-e, vagy nem vagyunk pa-rasztok?”

És a hozzászólások 90%-a tiltakozás volt: nemvagyunk parasztok!

Ezt a megbélyegző jelzőt azok vállalták, legin-kább, akik már nem, vagy sohasem éltek a parasztéletformát.

A nagy tömeg, a parasztság nem vállalja. Sem aszegény, sem a zsírosnyakú. Pógároknak, földműve-seknek, gazdáknak, kisgazdáknak, mezőgazdasági-termelőknek stb. mondják magukat. A parasztságotnem vállalják. De ez természetes is.

Az utolsó évtizedekben a középosztály számottevőtagjait a parasztság szolgáltatta. A leghíresebb orvo-sok, ügyvédek, mérnökök, stb. a parasztság közül ke-rültek ki. Legtöbbnek paraszt volt az édesapja, vagyha az már nem, akkor az öregapja. Ezek a parasztiva-dékok renegátok lettek. Szégyelték a parasztságot, sze-gyeitek a fajtájukat.

A paraszt elnevezést pedig nekünk vállalnunkkell. Ez a jelző csak addig sértő, amíg tagadjuk, amígszégyeljük. Ha az öntudatosabb parasztság vállalja,hamarosan megbecsülést jelent.

8

Szociális és kulturális bajainkról az utóbbi év-tizedben már a kötetek egész sora jelent meg. Fel-sorolták az elkövetett hibákat, és utat is mutattak akiküszöbölésükre.

De nekünk, sajnos, nemcsak kulturális bajainkvannak, ugyanolyan helytelen utakon jártunk eddiggazdasági téren is. De erről, sajnos, a nagyközönségszámára még alig írtak. Gazdasági életünk múltjárólalig tudunk valamit. Ez a kis munka ezt a hiánytszeretné pótolni. Nemcsak a hiányokra és elkövetetthibákra mutat rá, de megpróbál utat is mulatni,amelynek a követése ha egymagában nem is oldanámeg, de mindenesetre elősegítené Magyarország gazda-sági megújhodását.

Gazdasági életünk átalakulása

Amikor az új magyar gazdasági lehetőségeket tár-gyaljuk, nem elég a jövőt színesen, szépen felrajzolni,kell, hogy a gazdasági életünk múltját és jelenjét meg-ismerjük. A magyarság szempontjából nézve is fon-tos, hogy olyan jelenségeket is megtárgyaljunk, ame-lyek még a szakkönyveinkben sem szerepelnek.

Hogyan engedtük kipusztulni ősi állatfajtáinkat?

Minden vidéknek, minden tájnak, éghajlat éstalajviszonyaikból adódóan más az állat-, más anövényvilága és az emberfajtája is.

Amikor, ki tudja hány ezer évvel ezelőtt, az embermostani háziállataink őseit megszelídítette, nem. is te-hetett mást, az ott élő állatfajtákat szelídítette meg.Ez természetes is. Még ha akarta volna, sem tudottvolna más vidéken honos állatfajtákat tenyészteni. Azéletforma őt is, az állatokat is ahhoz az éghajlathozkötötte, ahol olyanokká fejlődhettek, amilyenek voltak.

Éppen ezért az ősi kultúrák mindegyikének má-sok voltak a szelídített állatai. Később a kultúrák egy-másrahatása és a már régen ki tenyészett állatfajtákkeresztezése lehetővé tette, hogy bizonyos szelídítettállatfajták az egész világon elterjedjenek.

10

De nem minden szelídített állatfaj honosíthatómeg egyformán mindenütt. Vannak háziállatfajok,amelyek csak a forró égöv alatt élnek, mások mér-sékelt égöv alatt, ismét mások csak hideg, sarkiéghajlat alatt. De még azonos éghajlat alatt élő állat-fajok sem cserélhetők fel mindig az áttelepítés károskövetkezménye nélkül. A mérsékelt égöv alatt is vantengeri, hegyvidéki, alpesi, magasföldi, folyóvölgyi stb.éghajlat. Ε különböző vidékek levegőjének más a pára-tartalma, általános hőmérséklete, az évente kapott nap-fény mennyisége, más a talaj összetétele és ezekből ki-folyólag más a növényvilága is.

Ugyanaz az állatfaj más-más éghajlat alatt más-más növényi eledelekkel táplálkozik, s így évszázadokvagy évezredek alatt sajátosan fejlődik, szervezete át-alakul és állandóan fogyasztott bizonyos növényfaj-ták megemésztéséhez alakul az egész szervezete.

A magyar szarvasmarha

ősi állatfajunk. Évszázadokig élt itt velünk, úgy,ahogy az Isten megadta. Nyugodt természetével, igény-telen fehéres-szürkeségével, fekete orrával, gyönyörűvillás szarvával szinte összeforrott rideg paraszti éle-tünkkel. Évszázadokig istállót, vályút, takarmányt,abrakot soha nem látott. Télen-nyáron, éjjel-nappal,esőben-hóban, zivatarban a szabadban élt. Megszoktaszélsőséges hideg telünket, száraz, meleg nyarunkat,hozzáalakult (akklimatizálódott) a mi éghajlatunkhoz.Télen-nyáron magának kellett táplálékról gondos-kodni. Nyáron legelt, télen amikor a hó leesett, a ná-dasok befagytak, a befagyott nádasokra hajtották ésa hó alól túrta, kaparta ki a sovány téli eledelt, a szá-raz kákát, sást és a nádat. Ezt a sovány takarmánytigaz, megsínylették, a gyöngébbje, vagy ahogy miná-lunk mondják, „a férgese” elhullott. El kellett hullniamár évszázadokkal ezelőtt. De ami megmaradt, aztnem bántotta semmilyen tuberkulótikus betegség vagymarhavész.

11

Az öreg pásztorok elbeszélése szerint, amíg ide-gen, más éghajlat alatt kitenyésztett állatfajtákat benem hozták, a száj- és körömfájás is ismeretlen volt.A magyar marhát csak akkor fogták be és fogjuk bemost is kivétel nélkül mindenütt (mert különben mostis gulyákban él), amikor igavonásra akarták vagyakarjuk használni. A magyar fajta marhánál a tej-hozam mellékes volt. Az volt a fontos, hogy dolgoz-tassuk, megfolyattassuk, hogy utódokat neveljünk.Ha még fejni is lehetett, jó, de ha nem adott tejet, azsem volt baj.

Szóval a magyar tájfajta marhát tejhozam szem-pontjából sohasem tenyésztettük. A különböző vidé-keken éghajlat és talajviszonyokhoz alakult fajtákatsohasem kereszteztük tervszerűen.

Tőlünk nyugatra lévő államok állatfajtái mindaz Alpesekben, mind a tengerparti kis parasztállamok-ban egészen más életfeltételek mellett fejlődtek. AzAlpesek hegyi levegője és növényvilága egészen másállalfajokat alakított ki. Ugyanúgy a nyugati, tenger-parti kis parasztállamok tengeri levegőjű, páradúséghajlata kitermelte az ott legjobban meghonosíthatónövényeket és az ezeket legjobban kedvelő állat-fajokat.

A múlt század második felében ezek a gazdaságiöszzeomlás előtt álló kis parasztországok, a náluk ho-nos, különböző tájfajta szarvasmarhák közül a job-ban tejelő fajtákat addig keresztezték, amíg a legtöbbnapi tejhozamú, sok zsírtartalmú tejet adó fajtákatkitenyésztették.

Óriási gazdasági föllendülést jelentett, hogy meg-szervezték a tej és tejtermékek fogyasztását és ki-vitelét.

Az azelőtt legelésző, vagy már igavonásra befo-gott szarvasmarhát csak a tejelés és szaporodás cél-jából tenyésztették. Istállózásra fogták, mozgását any-nyira korlátozták, hogy még inni sem engedték kiaz első megellés után. Az üszőket ellésig legeltetik ésszabadon járatják, hogy a csontjai megerősödjenek.Πρ később, mint a gépek, nem igen hagyhatják el he-

12

lyeiket. Takarmányozzák, abrakolják és fejik. Ezen atej és tejtermék gazdálkodáson ezek a kis paraszt-államok meggazdagodtak.

Ezt nálunk is meglehetne csinálni.A rideg jószágtartást fel lehetne váltani tehené-

szetekkel. A mi népünknek is elkelne, ha minél többtejel és tejterméket fogyasztana. Gombamódra szapo-rodtak először az uradalmi tehenészetek. De nem ahazai különböző tájfajta, jobban tejelő magyar mar-hát próbálták istállózással, takarmányozással és ter-mészetesen keresztezéssel kitenyészteni, nem, ezeszükbe sem jutott.

Behozták az idegen, alpesi, meg nyugati kis ten-gerparti államokban kitenyésztett fajtákat.

Ezek az idegen állatfajták mind az Alpeseken,mind a nyugati kis államokban, páradús éghajlatalatt nevelődtek és nedvdús takarmányon éltek. Év-századok alatt ezekhez az életlehetőségekhez alakul-tak. A mi éghajlatunk éppen ellenkezője a nyugatiállamokénak. Nálunk, szárazföldi éghajlat van, féligsteppe-klima. A mi éghajlatunkhoz szokott magyarfajta marhát kellett volna ebből a célból tovább te-nyészteni.

1880 óta ezt az ősi magyar marhát az idegen táj-fajták kedvéért 80% -ban kiirtottuk. De ezek az ide-gen tájfajták nehezen, vagy sehogysem akklimatizálód-nak. Mintagazdaságokban, tehenészetekben mégcsakmegvannak, mert ott a béressel, a fejős gazdával azállatorvos is ott ül a tehén faránál. De hol van a ma-gyar parasztnak olyan lehetősége arra, hogy nemcsakerre a célra kiképezett fejős gazdát, de hogy állator-vost tartsón. Nálunk sajnos falusi és községi állat-orvosok nincsenek, hanem csak járásorvosok. És Ma-gyarországon alig van olyan járás, amelyike tíznélkevesebb község vagy falu tartozna. És bármennyireszívén viseli is az állatorvos a rábízott állatok egész-ségügyét, a munkájának alig van jelentősége.

Azok az idegen tájfajta szarvasmarhák, amelyeka kisgazdák kezén vannak 80% -ban, valamilyen tu-berkolótikus betegségben szenvednek. A magyar kis-

13

gazda gazdasági lehetőségei nem engedik meg, hogya tejelésre beállított marhákat észszerűen takarmá-nyozza és istállóban tartsa. A kisgazdáknál majdnemmindenütt egész nyáron át vagy legelőn, vagy hanem ott, akkor járomban van a tejelő marha. Ter-mészetesen ilyen tenyésztés mellett valami sok tejetnem is adhatnak. Viszont a magyarfajta marhák kö-zött is vannak jobban tejelők. 5—6, 8 liter tejet isadnak.

És hogy milyen tejet?Nincs olyan idegen lájfajta szarvasmarha, ame-

lyik nálunk ilyen ízű és ilyen zsírtalmú tejet adna.Ezeket a jobban tejelő magyar marhákat kellene meg-kímélni az igavonástól, a legelőre járástól, a legelőnkoplalástól. Csak istállókban kellene tartani és amirőla magyar gazda sohasem álmodhatott, jól takar-mányozni és jobb tejelő magyarfajta marhákkal ke-resztezni.

A szalontai disznó

Nemcsak a szarvasmarhák, minden évszázadokigvagy évezredekig itt élő állatfajtánk éghajlatunkhozalkalmazkodott. Így akklimatizálódlak a különböződisznófajták is. Régebben disznaink sem láttak ólat,vályút és takarmányt. Az élelmüket télen-nyáron ma-guknak kellett megkeresni. Nyáron legeltek, turkál-tak, télen meg azt ették, amit a megfagyott földön, abehavazott és befagyott nádasokban találtak. Kegyet-len, kemény élethez voltak szokva. És hogy megszok-ták, hogy kibírták, bizonyítja az, hogy voltak. Ilyenkoszt mellett zsírra nem is hízhattak meg, nem is na-gyon alkalmasak hizlalásra. De ezek közt is voltakolyan fajták, amelyeknek a sorsuk jobb életlehetősé-get adott. Voltak olyan tájfajták, amelyek nyáron le-geltek, télen meg az Alföld és más vidékek erdőségei-ben makkoltak. Mert valamikor az Alföldön nemcsakóriási kiterjedésű délibábos legelők voltak, de válto-

14

gatták ezeket a mocsári tölgyerdőket is. Az erdőségek-ben telelt disznók nem sínylették meg annyira a telet,mint a többiek.

Ha tervszerűen megpróbáltuk volna ezeket az ősi,félig vadon élő disznófajtákat kitenyészteni, a hízé-konyabb egyedek keresztezésével és jobb takarmá-nyozásával, akkor nem lenne problémánk a sertés-vész.

Az angolok a háború utáni időkben kitenyésztet-tek egy új hússertés fajtát. Ez jövedelmezőbbnek bi-zonyult, mint a berkshirey, yorkshirey, vagy a ma-gyar származású, de Balkánból nem mindig szeren-csésen keresztezett mangalicák akármelyik vállfája.Ezek mind zsírsertések. De az újabb időkben, hogy ahúst már tudják évtizedekre tartósítani (konzerválni),s mert a csak húsra nevelt disznók lényegesen keve-sebb takarmányt fogyasztanak, tenyésztésük igen jö-vedelmezőnek bizonyult.

De ezekre a kitenyésztett fajtákra jobban vigyáz-nak, mint az aranyra. Élve nem engedik kivinni azországból semmilyen áron. Ez természetes is. Mertha akármelyik állam ezeknek a fajtáknak a tenyész-tésével versenytárs lesz a világpiacon, akkor az árakirányításába is beleszólhat. A mi illetékes uraink va-kargatták a fejüket. Valamelyiknek mégis egészségesötlete támadt. Utána kellene nézni, hátha van nekünkolyan disznófajtánk amelyet érdemes lenne húsra te-nyészteni?

Gazdasági életünk múltját kutató tudósainkhozfordultak. Azok azt mondták: dehogy nincs! Tenyész-szék ki a szalontai vörös disznót. Azzal úgyis az voltmindig a baj, hogy nem tudták zsírra hizlalni, olyanvolt mindig, mint az agár. Illetékes uraink megörül-tek. Rögtön fel is kerekedtek és mentek, mentek.Hová is mehetek volna? A Hortobágyra. Előszedtékaz öreg kondásokat, vallatták őket a szalontai vörösdisznók irányában. De az öreg pásztorok nem tudtakszalontai disznót adni, de mégcsak mutatni sem. Azöreg számadók szomorúan mondták: „Nem köllött azmán uram, a fenének se, az utóját má' úgy köllött

15

agyonütni. Nem tudtuk őket elanni. Pedig azok vótakám a disznók! Majdnem akkorákra nyőttek, mindegy szamár. Hosszú, görbehátú, vörös szőrű disznókvótak. Hosszú köcsög orral.”

Disznókereső uraink szomorúan hagyták ott ahortobágyi pásztorokat, akik nemcsak, hogy szalontaivörös disznót nem tudtak nekik adni, de még csakvelük keresztezettet sem.

Új remény'ekkel elindultak a másik szomorú éskéteshírű, vagy inkább hírhedté vált állattenyésztőpusztánkra, Bugacra. Pásztorvallatás a disznók irá-nyában. De bizony a bugaci kanászok sem tudtak töb-bet mondani, mint a hortobágyi sorstársak: — Uram,húsz esztendő óta nem láttam szalontai disznót —,mondta az öreg kanászszámadó.

Uraink üres kézzel mégsem akartak hazajönni,megnyúlt orral és megcsappant reménnyel nyakukbaszedték a lábukat és járták az országutakat. Hogy hát-ha a parasztoknál, a kisgazdáknál sikerül egy párat föl-hajszolni. Nem akarom leírni az egész útjukat, csakaz eredményt. Nem találtak semmit. Legalább is nemazt, amit kerestek. Sok helyen már nem is emlékez-tek rá, ahol emlékeztek is, 15—20 esztendő közöttváltozott az az idő, amikor még volt. De mindenüttazt mondták és mondják még most is az öregebb em-berek, akik ismerték ezt a disznófajtát, nem emlékez-nek rá, hogy ezek közül valamikor egy is a „sajátdögibe” elpusztult volna. „Nem köllött azt ótanyi, —mondja egy öreg kanászszámadó —, csak mink ótot-tunk ki közülük néha-néha egyet-egyet a fütykössel,hogy a bográcsba is kerüjjön valami.”

Már hazafelé tartottak a disznókeresők, hogymegbízójuknak beszámoljanak munkájuk eredmény-telenségéről, amikor valaki fölhívta a figyelmüket,hogy az Állatkertben is van szalontai disznó. Ha mái-minden kötél szakad, akármilyen áron is, onnan sze-rezzenek be egy pár szalontai malacot. Mentek is azurak az Állatkertbe. Előadják az igazgató úrnak, hogymi járatban vannak. A szalontai vörös disznó malacai-ból szeretnének elvinni legalább egy párat. Az igazgató

16

elmosolyodik, abból uraim nem visznek egy fiát sem.— Miért? Az Állatkert nem ad el?— Nem, mert nincs. Két évvel ezelőtt döglött

meg az utolsó.Ezek a szegény urak úgy érezték, mintha oda-

ragadtak volna a földhöz. Nem akarták elhinni, neraakartak belenyugodni, hogy nincs tovább. Hogy hiábaminden fáradozás ezt az ősi állatfajtát is kipusztítot-tuk. Országjárásuk alatt a Biharmegye csonkaországirészén találták a legközelebbi nyomokat. Ott még apásztorok arról beszéltek, hogy túl a határon, Bihar-megyének az akkor románok által megszállt részéntalán még volna. Azóta már nemcsak Biharmegye,Erdély egyrésze is visszatért. Talán kerülne szalontaivörös disznó is.

A bakonyi disznó.

Disznókereskedő uraink nem adták fel a reményt,újra elmentek a néprajzi tudósokhoz, hogy ajánlja-nak másik ősi magyar disznófajtát, mert a szalontaithiába keresik. Ott azt a választ kapták, hogy próbál-ják kitenyészteni a bakonyi disznót. Ez is egyik ősiállatfajunk. A Bakony rengetegeiben élt évszázadokóta. Nyáron legelt, télen makkolt. Ott kereszteződötta vaddisznókkal. Soha ólat, vályút, takarmányt nemlátott, megszokta a Bakony éghajlatát. A Bakonybólcsak akkor került ki, amikor egy-egy csordát a haj-csárok valamelyik nyugati piacra hajtották. Mert ré-gebben nemcsak a disznóknak, de minden lábas-jószágnak gyalog, legelészve kellett megtenni az utat.

Az öreg pásztorok elbeszélései szerint igen gyak-ran megtörtént, sőt általános volt, hogy a vaddisznókis egy-két napig kitartottak a falkával a nyugat felévezető legelésző úton, de aztán gyanúsnak tartották adolgot és otthagyták a falkát.

A sertésvész ezeknél a fajtáknál is ismeretlen foga-lom volt. És, mert a legelőjük sokkal jobb volt, mint

17

az alföldi disznóké, vagyis téli élelmük, a makk, sok-kal bőségesebb volt, mint azoknak az alföldi fajták-nak az élelme, amelyeknek a hó alól kellett kitúrnia kotut, gyékénytövet és súlymot, ezek sokkal hízé-konyabbak voltak. Az erdei koszton is jó hússertésekvoltak, de a Bakony vidékén befogva, szemes takar-mányon hizlalva, mint zsírsertést is igen szerették.

A makkon hízott disznó húsa és zsírja egészenmás, kissé kellemetlen ízű, mint a szemestakarmá-nyon hízott disznó zsírja és húsa. Ezen úgy szoktakvolt segíteni, hogy levágás előtt egy pár hétig szemes-takarmányt adtak neki. Meg lehetett hizlalni igen kö-vérre is, mert hatalmas, erőscsontú disznók voltak,birlák lábon.

Ezt a disznófajtát akarták kitenyészteni, össze-járták a Bakonyt széltibe-hosszába, keresztül-kasul,de bizony az ősi bakonyi disznóból nem találtak egyetsem. Az öreg pásztorok csak egyik helyről a másikraküldözték őket, hogy: Nézzék meg itt, vagy amott,mert nekünk már nincsen. De bizony nem találtakazok egyet sem, sem itt, sem amott. Elkerültek akkora zirci apátság uradalmaiba is, hát itt nem jártakhiába. Sok fáradtságukat siker koronázta. Állítólaga zirci apátságban találtak egyet: kitömve.

Mit tudnak hivatalosan a mocsári disznóról?A Körösök és a Tisza környékének mocsaraiban

régebben nagy csordában élő disznófajtáról? Vannaköreg pásztorok még most is, akik mint súlymos vagysúlyomi disznót emlegetik. De legtöbben csak mocsárihalászdisznónak hívták az életmódja miatt. Ez adisznó nem igen szeretett legelni, a mocsarakban élt,míg azok be nem fagytak, sőt még talán azután is.A súlyom volt kedvenc csemegéje, de halászott, ráká-szott is. Az öreg pásztorok elbeszélései szerint hatal-mas görbehátú disznó volt. De már őszerintük is50—60 év óta nyoma sincs.

De ugyanígy volt sajátos disznófajtája az Or-mányságnak is. Az elhagyott Dráva-medrek és kiönté-sekben sajátos disznófajta élt. Ami nem volt azonosa tolnai, sárközi, somogyi, vagy a zalai más disznó-

18

fajtákkal. Hol vannak ezek? Mit tudunk ezekről?Hivatalosan talán semmit. Pedig ezek még nemveszlek ki. Ezekből itt-ott a kisgazdák kezén mégmindig kerül. Ezeket soha nem oltották és mégis nememlékeznek rá, hogyha az egész falu disznóállományamegbetegedett vagy elpusztult is, hogy ezek közülcsak egyetlen-egy is elpusztult vagy megbetegedettvolna. Pedig sok helyen közös legelőre jártak.

Hogy ez így van, akit érdekel a magyarság sorsa,könnyen ellenőrizheti, ők legtöbbször nem is tudnakarról, hogy milyen az a disznófajta, amit tartanak éshogy miért maradhatott meg olyan ellenállónak. Mégaz sem tudatos, inkább csak ösztönös, hogy nem akár-melyik disznóhoz hajtják búgatni.

Ezeket a még meglévő, betegségekkel szembenellenálló fajtákat kellene hozzáértő szakembereknekösszevásárolni és minden vidéknek a különböző vidé-kek ellenálló fajtáinak keresztezésével is tovább te-nyészteni.

A birka

Most, hogy egy kicsit kezdünk magunkra éb-redni, kezdjük az igazi népi értékeket megbecsülni,népiesen kezdünk öltözködni. Úrhölgyeink hímzettbekecskét és ködmönkét viselnek. De minél dúsabbanhímezve, mert csak az a szép és igazán magyaros.A nép mindent úgy csinált nálunk, hogy vagy-vagy.Ha hímzett, hát legyen hímzett. Sem a bekecskén, sem aködmönkén nem igen szabad üres felületnek maradni.

— Jó, — mondják a szűcsök: Kihímezzük mi akára farkát is, csak a sűrű hímzésre nem jó ám sem amerinói, sem a fésűs, sem semmilyen idegen birka-fajtának az irhája. Egyiket sem lehet kihímezni, me:ta sűrű hímzésnél mind átszakad.

„Sűrű hímzésre csak a magyar racka irhája jó.Hozzanak azt, mert mi nem tudunk beszerezni.” Aszűcsök egyöntetű véleménye: amit még lehet elég jólhímezni, az a „román racka”.

19

Miben különböznek ezek a többitől és mi különb-ség van a kettő között?

A magyar racka egyenesen csavart szarvú, a ro-mán racka csigaalakban csavart szarvú.

De nehogy félreértés legyen, az sem román juh, haannak mondjuk is.

A Havasalföldön maradt őseink, a magyarok,tatárok, kunok, jászok, bessenyők, törökök, stb., akikott, sajnos, nagy részben eloláhosodtak, tenyésztettékezt a birkafajtát. Mihozzánk az erdélyi oláhokon ke-resztül jött. Ezért nevezzük román rackának.

Itt még szerencsére nem veszett el minden. Úr-hölgyeinknek nem kell lemondani a hímzett subákés ködmönkék viseléséről. A hortobágyi legelőn hálaIstennek még egész nyáj magyar rackát őriznek.De ez aztán szószerinti. Úgy vigyáznak erre a juh-nyájra, mint a hímes tojásra. Ebből nem igen szabadhímezni. De az utolsó 15 darab fekete rackát, amibőlaz a híres subagallér készült, Györffy István néprajziegyetemi tanár a mészárosok kezéből szedte ki halálaelőtt pár esztendővel. Azóta ezt Karcag városa őrzi.Ma természetesen nemcsak 15 darab van, mert azótamár szaporodtak is. Ha eddig megmaradtak, remél-hetjük, hogy nem is fognak kipusztulni. Most már jókezekben vannak.

A magyar parasztló

A legősibb állatfajtánk. Kevés más állatfajtánk-ról mondhatjuk el ugyanezt. Egész biztosan az ős-hazából hoztuk magunkkal. Ki tudja, hány évszáza-dig vagy évezredig tenyésztettük a még Oroszországterületén maradt rokonainkkal?

Ezt az országot nagyrészben ennek lófajtának kö-szönhetjük, őseink evvel a lófajtával szerezték megezt az országot és evvel a lófajtával győzték le Európát.

Az akkori világban elképzelhetetlen napi tel-jesítményt tettek meg ezzel a lóval. Az európai né-

20

pék a kengyelt nem ismerték El sem tudták kép-zelni, mi fán terem. Őseink tízszer annyi utat tudtakmegtenni egy nap alatt, mint a többi európai népek.A görög mitológia kentaurjait őseinkről mintáztákmeg. Kentauroknak nevezték azokat a félig emberi,félig lótestű szörnyeket, akiket élve természetesensohse tudtak elfogni, hiszen a valóságban nem létez-tek.

Őseinkkel néhányszor harcoltak a Fekete-tengerkörnyékén, de mindig ráfizettek. Meg voltak győ-ződve, hogy azok a félelmetes lovas ellenségek összevannak nőve a lóval. Máskép az ő ismereteik szerintnem is lehetett elképzelni. Hiszen ezek lóhátról nyi-laztak, nem irányították zablával a lovat és mégismindig tudták a lovak, mit kell csinálni, merre kellmenni. Ezt nem tudták megérteni. Nekik nem ilyenlovaik voltak.

Ezt nem éppen a kengyel használatának, hanemaz ősi lófajta szívósságának, értelmi képességének kö-szönhették. Ennek a lófajtának elég volt egy gyöngetérdszorítás, vagy egy hang és tudta, mit kell csi-nálni. Nincs a világon még egy ilyen értelmes lófajta.Igénytelenebb, mint a szamár és szívósabb az öszvér-nél. Napokig bírta az éhséget és a szomjúságot. A ta-karmányban nem válogatott. Könnyű volt akklimati-zálódnia, mert az őshazában is hasonló éghajlat alattélt. A legújabb háborúk bizonysága szerint a paraszt-lovak a legjobb katonalovak mind sík vidéken, mindhegyi terepen. Mi lett velük?

A parlagi tyúk

Amint a múlt század második felében felbuzdul-tunk a nyugati kis parasztállamok tej- és tejtermé-keken való meggazdagodásán, ugyanúgy példát mu-tattak ezek a kis államok arra is, hogy hogyan kellmeggazdagodni a baromfitenyésztésen, a tojásgazdál-kodáson.

21

A háború utáni évtizedekben olyan óriási jöve-delmeket raktak zsebre ezek a kis államok, hogy erreínég mi is felfigyeltünk. Ha ők meg tudták csinálni,mi is meg tudjuk csinálni. Felbuzdultunk, tettünk egynagyot és merészet. Államkölcsönökkel tyúkfarmokatlétesítettünk.

óriási összegeket fizettek ki idegen tyúkfajták be-hozatalára, amelyek idegen éghajlat alatt tenyésztőd-tek ki.

Hozták a leghornokat, a Rhode Islandokat, azOrpingtonokat. Nőttek az áílamkölcsönös tyúkfarmok. Az első évben megfelezte őket a baromfi-pestis.

Öt év múlva eltűntek államkölcsönöstől, mindenes-től. Ez természetes is. Nem bírták a nekik szokatlanszárazföldi éghajlatunkat.

A mi ősi, évszázadok alatt kifejlődött tyúkfajtánknem volt jó. Pedig arra nem fizettek volna rá. Ez atyúkfajta évszázadokon keresztül itt élt velünk. Té-len-nyáron a házak, a tanyák körül a fákon tanyáz-tak és tanyáznak még most is, ahol vannak. Ha kap-tak enni, jó, ha nem kaptak, úgyis jó volt. Amireszükségük volt, megkeresték maguknak. Nem igenkellett velük törődni és nem is igen törődtek. Még csakeszébe sem jutott senkinek sem, hogy takarmányozás-sal és különböző, jobban tojó tájfajták keresztezésé-vel talán ezeket is ki lehetne úgy tenyészteni, hogylegalább annyit tojnának, mint a nyugati fajták.Nem, ez eszükbe sem jutott. Azóta törjük a fejünket,amikor talán már késő. Most már az állam csináltöbb helyen parlagi tyúkfarmot. Ahol a tyukász-gaz-dával az állatorvos is olt van. Mégis alig van esz-tendő, hogy ne pusztítana a baromfipestis. Nem is be-szélve a kisgazdák kezén lévő tyúkok évenkénti pusz-tulásáról.A paraszt parlagi tyúkok pusztulásáról!Ezekben a tyúkászévekben a magyar paraszt-gazda, ha tojását, vagy tyúkját, jércéjét el akartaadni, ha egész tyúkászatot nem is, de legalább egyRhode Island, leghorn vagy orpington kakast kellettbeszereznie, mert a kisebbet tojó magyar parlagi tyúk

22

nem kellett senkinek sem. Régen, az öregek elbeszé-lése szerint, a baromfipestis ismeretlen fogalom volt.Azóta alig van esztendő, hogy az ország valamelyikrészén meg ne felezné a baromfiállományt.

Komondor

ősi állatfajtánk ez is. A régi pásztorvilágnak talánlegnélkülözhetetlenebb állata. A másik nyájőrző ku-tyafajtával, a pulival együtt több becsületük volt arégi pásztorvilágban, mint sok fattyú bojtárnak. Arégebbi pásztorvilágban, amikor a kutyának nem-csak az a szerep jutott, hogy az elkóválygó, tilosbatévedt jószágot visszaterelje, hanem ami ennél sokkalfontosabb volt, hogy a számadó és a gazda rovásaegyezzen.

Megőrizni a jószágot, „hogy bele ne essen ahorgya”. Erre kellettek a komondorok. A régi mo-csaras, erdős világ igen sok farkasnak és talán mégtöbb talaját, hitét vesztett szegénylegénynek adott ta-nyát. Ha az akkori társadalom ki is vettette őket,élni mégis csak kellett valamiből. De mert ők sem vol-tak sem jobbak, sem rosszabbak azoknál, akiket neműztek a mocsárvilágba, ők is szerettek volna jól élni ésmeggazdagodni. Igen jó csábítók voltak erre e juh-nyájak, disznócsordák, gulyák és ménesek falkától le-szakadó, elkóválygó bárányai, bocijai és csikói. Eze-ket mindig lehetett értékesíteni. Vevő mindig akadt.Egy-két hitványabb bojtárral könnyen elbántak, mégakkor is, ha kutyával volt, ha az a kutya pulivolt. De a nagyobb jószágnál szívesebben tartották akomondort. Ezt a hatalmas, fehérszőrű, borjúnagy-ságú kutyát. Ez nemcsak a farkasokkal küzdött meg,amelyek jobban féltek tőle, mint a pásztoroktól, deréme volt a szegénylegényeknek is. Amelyik ménest,vagy gulyát komondorok kerülték, onnan nem volttanácsos elkötni a jószágot. Ez még lóháton sem si-

22

került. Mert legénynek kellett lenni annak a talpán,akit nem szedett le a lóról a komondor. Még csak el-menekülni sem lehetett előle. Ha nem volt jó fegy-vere és még messziről le nem tudta lőni, akkor el-búcsúzhatott az árnyékvilágtól. Mert ha a komondorszét nem szedte, míg a pásztorok odaértek, akkor apásztorfütykösök segítették át a másvilágra. Nincsmég egy ilyen értelmes kutyafajta az egész világon.Tanulékonyabb még a pulinál és puminál is.

Amelyik pásztornak, gulyásnak, csikósnak ko-mondora volt, nyugodtan megtehette, hogy éjjel ott-hagyta a nyájat, gulyát vagy ménest és elmehetett, hakedve volt, a csárdába, vagy akár a hetedik határbaa babájához. Nem lehetett a nyájjal baj. Megőriztéka komondorok. Én magam is többször tapasztaltam,hogy amikor a gulyásnak valami dolga volt a faluban,odahívta a kutyát és úgy beszélt vele, mint valamiemberrel: „Én most elmegyek, nehogy hiba legyen! Akukoricába meg a laposon túlra ne menjen egyetlen jó-szág se. Csak este gyüvök vissza. Nesze itt a kenye-red.”

Hogy mit értett és mit nem értett ebből a kutya,nem tudhatom. Csak azt írom le, amit láttam. Énugyanis többedmagammal ott dolgoztam a csatorná-zásnál. Láttam, hogy az egész idő alatt a komondorfarkcsóválva nézett a gazdájára. Ott álltunk a cserényelőtt, még délelőtt volt, alig egy órával azelőtt regge-liztünk és ők is. A gulyás bement a cserénybe, kiho-zott egy jó karaj kenyeret, odaadta a komondornak,az elvette, letette maga elé és tovább nézett a gazdá-jára. Az megsimogatta a kutya fejét, felénk megbil-lentette a kalapja szélét és elindult a város felé.

A város oda körülbelül nyolc kilométer. Ameddigszemmel beláttam, mégcsak hátra sem nézett a gu-lyás. A kutya egy darabig állt, lecsüggesztett farkkalés nézett utána. Amikor már vagy kétszáz lépésre le-hetett, a kutya fölvette a kenyeret és odatette az ár-nyékba a cserény mellé. Ránk nézett, megcsóválta afarkát és hatalmas ugrásokkal loholt a kukorica felé,ahol egy borjú már a kukorica szélében legelgetett.

23

A borjú nem várta meg, hogy a kutya odaérjen, föl-tartott farokkal nyargalt a többi felé. A komondorutána. Nem tudta elérni addig, míg a borjú a többi-hez nem ért, megállt, nagyot ugatott és visszamentoda, ahol a borjú legelt a kukorica szélibe. Ott egykicsit lehasalt a gulya felé fordulva. De csak egy párpillanatig maradt ott. Fölugrott és a körülbelül 600darabból álló gulyát megkerülve, a másik odalrament. Ott se maradt soká, körülbelül minden 10—15percben megkerülte a gulyát.

Délben mi a cserény elé mentünk ebédelni. Igenjól ismert bennünket a kutya, mert hetekig odajár-tunk dolgozni, ö is odajött, megállt egy kicsit, meg-nézte a kenyerét és ment vissza a jószágokhoz. Igenmeleg volt, a nyelve majdnem félrőfnyire lógott ki aszájából. Néha-néha elszaladt a vályúhoz, egy kicsitivott és szaladt tovább. Figyeltem, mert igen érdekelta jószág, mindig szerettem. Oda akartam hívni és egydarab szalonnabőrt akartam neki adni. Nem jött oda.csak akkor, mikor megkerülte a jószágot. De sem aszalonnabőrt, sem a kenyeret nem fogadta el egvikőnk-től sem. Pedig amikor a gazdája ott volt, mindent elfo-gadott. A gazdája csak késő este jött haza, a kutya ad-dig nem pihent. Mikor a gazdája hazajött, a kutyamegette a kenyeret és lefeküdt a cserény farához. Gaz-dája ott volt, nem érdekelte tovább, mit csinál a jó-szág,

Ilyen és még ennél különb teljesítményeket, ez-ret és ezret tudnának a komondorról a pásztorembe-rek elmesélni. Ezt a kutyát idegennek nem lehet mé-reggel vagy gombostűvel megetetni. A betanított ko-mondor idegentől, akármilyen éhes, nem fogad elsemmiféle ennivalót. Egy-egy komondorkölyökért igensokszor két borjút vagy csikót is adtak a pásztorok.

A világháború alatt ittjárt német katonatisztek-nek feltűnt a magyar komondor hihetetlen tanulé-konysága. Egypárat összevásároltak és vitték ki Né-metországba. 1929-ig a különféle tájfajtákat addig ke-resztezték, amíg egy olyan komondorfajtát ki nem

25

tenyésztettek, amelyik valamennyinek az előnyeit ma-gába nem foglalta.

A jövő Magyarországát csak úgy tudjuk felépí-teni, ha alaposan ismerjük annak népét, állat- és nö-vényvilágát és ezeknek életlehetőségeit. Itt még sok-sok hiányt kell pótolnunk.

26

Gazdasági szakoktatásunk

Győrffy István halála előtt megjelent könyvébenegy igen érdekes, de ugyanolyan szomorú dolgotemlít.

Körülbelül tíz esztendővel ezelőtt valamelyik né-met gazdasági egyetemen egy baskír fiatalember ta-nult. Igen rendes ember volt. Tanárai szerették. Ami-kor elvégezte tanulmányait, egyik kedves tanára, akiigen fölkészült és becsületes lelkű tudós volt, a követ-kező szavakkal búcsúzott el tőle: „Hát kedves bará-tom, maga nagyszerűen megtanulta azt, hogy hogyankell tengeri levegőjű, páradús éghajlat alatt gazdál-kodni. Csakhogy ennek Baskiriában semmi hasznátnem veszi, mert Baskiriának szárazföldi steppe ég-hajlata van. Ott csak száraz gazdálkodást lehet foly-tatni. Európában egyetlen ország van, amelyiknek azéghajlata egyezik Baskiriáéval: Magyarország. Men-jen el oda, iratkozzék be ott az egyetemre és tanul-jon ott egy pár évig. Tanulja meg, hogyan kell szá-raz gazdálkodást folytatni.”

Ez a szegény baskír fiatalember el is jött hoz-zánk. Elment az egyetemre és jelentkezett, hogy öbe akar iratkozni szárazgazdaságot tanulni. Egyetemitanáraink csak néztek. Hát az mi? Mi az, hogy száraz-gazdálkodás?

27

Ez a szegény fiatalember, akit később én is meg-ismertem, a vidéki egyetemeken is ugyanígy járt.Seholsem tudtak a száraz gazdálkodásról. Valahogyelkerült azután a néprajzi múzeumba Györffy István-hoz, ő nyúlt aztán a hóna alá és elvitte az ország kü-lönböző vidékeire a parasztgazdákhoz, hogy megta-nulja azt, amit az egyetemeken nem tudnak, hogyankell Magyarországon gazdálkodni.

Mintagazdaságaink, kísérleti telepeink, még haállami kezelésben vannak is, mind öncélúak. Mégakkor is, ha nem ilyen célzattal létesültek. Mert nemveszik tekintetbe a magyar paraszt gazdasági lehető-ségeit, életformáját és munkamódszerét. Csodálkoznak,hogy hiába tenyésztenek, vagy termelnek ki valamitminta gazdaságokban vagy kísérleti telepeken, az amagyar parasztnál sohasem sikerül. Sohasem tudolyan terméseredményt felmutatni, mint a mintagaz-daságok vagy kísérleti telepek. Persze, hogy nem tud.Amit a mintagazdaságokban és kísérleti telepekenmeg tudnak csinálni, azt nem mindig lehet megcsi-nálni a parasztoknál. A mintagazdaságok és kísér-leti telepek kivétel nélkül elsőrendű földön gazdálkod-nak. A termelési költség nem annyira fontos, mint aterméseredmény, lis ha bármilyen kitűnő fajtát ter-melünk is ki, abból a magyar parasztnak nem sokhaszna van, mert az δ más összetételű, silányabb,vagy még jobb földjén is, az ő korlátolt anyagi lehe-tőségével nem tudja ugyanazt elérni. Nagyobb bajazonban talán még az, hogy tanításaik nem elég meg-győzőek. Igen jellemző példa erre a trágyakezelés.Több, mint két évtizede oktatják szakiskoláinkban,népművelődési előadásainkon a helyes trágyakezelést.Hogy milyen óriási haszna van annak, hogy hányszázszázalék terméseredményt tudunk elérni ugyan-annyi trágyamennyiséggel, ha megfelelő trágyagödöráll rendelkezésünkre, s ha a trágyát szakszerűen kezel-jük Ezerszer kimutatták és bebizonyították, hogy atrágyatelep elkészítésének költsége már egy év alattmegtérül. Aranykalászos gazdáink is vannak mártöbb ezren, akiknek mindegyiknek a fülébe rágták a

28

trágyatelep szükségességét, és hány kisparasztnál ta-lálunk ilyen akár betonból, akár téglából kibetonozotttrágyagödröt? Én azt hiszem, meg tudnám számlálniőket a tíz ujjamon. Ilyen példát akár százával tudnékelsorolni, ami azt bizonyítja, hogy nem elég azt tudni,hogy mit tanítunk és mit tanítsunk, ennél, azt hiszem,sokkal fontosabb hogyan tanítsunk? Ezen múlikminden. Mert ahogy eddig tanítottak a népiskolátólvégig, avval nem sokra megyünk. Elemi oktatásunksemmivel sem jobb, mint a többi, pedig itt már nagy-szerű kidolgozott tervek vannak, hogy mit tanítsunk,csak az nincs bennük, hogyan. Bizonyítja ezt, hogya VI. elemi elvégzése után négy év múlva az alapfo-galmakon kívül semmi sem marad a fejünkben. An-nak a szegény tanítónak mindent kell tudni, azt is,amihez nem ért, mert δ neki azt is tanítani kell. Csaképpen arra nem tanítják meg, amire legelőször kel-lene, hogy kiképezzék. Egy példával szeretném eztjobban megvilágítani.

Ha valaki ruhát akar csináltatni, egész biztosannem akad egyetlen ember sem, aki a szövetet bog-nárhoz, vagy borbélyhoz vinné el. Szabóval csinál-tatjuk meg. De még azzal sem elégszünk meg, havalakinek az ajtója fölé ki van írva a cégér. Még abarátainknál, vagy ismerőseinknél, akiknek már csi-nált ruhát, érdeklődünk, megnézzük, hogy csakugyantud-e dolgozni? És ha valaki csizmát akar csináltatni,nem megy a kőműveshez, sem a mézeskalácsoshoz.Mégcsak nem is a cipészhez, hanem a csizmadiához,mert nem minden cipész tud csizmát is csinálni.

Szóval minden munkát olyan emberrel végezte-tünk el, akiről meggyőződtünk, hogy ért is ahhoz amunkához, amit vállalt. Ezt a hozzáértést meg isköveteljük.

De akikre a legnagyobb értéket, az emberi ne-velést bízták, mint a papok, tanítók, jegyzőkre, azok-tól nemcsak hogy nem követelte meg eddig senki,hogy a rájuk bízott népet ismerjék, de még csak lehe-tőséget sem adtak nekik erre.

29

Hiszen még az egyetemen is alig tíz éve vannéprajztanítás. És még most sem mindegyik tanító-képzőben tanítják a néprajzot. A jegyzői tanfolyamo-kon, a tanítóképzőkben, a teológiákon és mindenütt,ahol olyan szakembereket képeznek ki, akiknek anéppel van valamilyen kapcsolatuk, helyi népismere-tet kellene tanítani.

Most gyakran megtörténik, sőt az az általános,hogy amikor a jegyző, tanító vagy fiatal lelkész meg-kapja kinevezését falura, legtöbbször a térképen kellmegkeresni, ugyan hol, melyik megyében is lehet aza falu? Nemcsak hogy nem igen tud róla semmit,de legtöbbször azt sem tudta addig, hogy létezett-eegyáltalán olyan nevű falu? Ha véletlenül már olyanhelyen tanult, ahol van néprajztanítás, akkor semvalami sok hasznát veszi.

Minden vidéknek, minden tájnak, de leginkábbminden falunak más az erkölcsi világa, mások a ha-gyományai és a szokásai, amihez szigorúan ragaszko-dik. Ha nagyrészét most már szégyellik is, de a lel-kükben azért benne él. Az a faluvezető, akár jegyző,akár pap vagy tanító, aki ezt nem tudja, ha komo-lyan veszi a hivatását és csakugyan segíteni akar sze-gény elesett faluján, legjobb esetben fél élete azzaltelik el, hogy meg akarja ismerni a falut. Közeledniakar a falujához, ami alig-alig, csak a legritkább eset-ben sikerül.

Először azért nem sikerül, mert a nekik idegen,a hatalom kiszolgálóját látják bennük. Irigylik az ő éle-tük viszonylagos könnyebbségét, amit nem tartanakhelyesnek, mert úgy érzik, úgy hiszik, hogy a falu-vezetők viszonylagos jobb élete az ő rovásukra megy.A lelkész, tanító vagy jegyző minden jóindulata meg-törik a közönyön.

30

A mai magyar mezőgazdasági élet

Mezőgazdaságunk szemtermelésre, főleg a búzaés gabonafélék termelésére rendezkedett be, vagyiskülterjes gazdálkodásra. Harminc évvel ezelőtt a ma-gyar minőségi búza verhetetlen volt a világpiacon. Deazóta sokat változott ám a világ. Új országok, sőtegész világrészek, amelyek azelőtt nem tudtak mitkezdeni (mindegy, hogy ember- vagy állathiánymiatt) szinte felmérhetetlen, bár egyébként igen ter-mékeny területeikkel, azóta mindent elkövetnek, hogyaz eddig hasznavehetetlen óriási területeket gazda-sági életükbe beállítsák. Ezeket a hatalmas terü-leteket úgy látták legjobban kihasználhatónak, haszemtermelésre, a kenyérmagvak termesztésére ren-dezkednek be. Hogy milyen eredménnyel, arról kö-tetek ezrei tanúskodnak. Most ott tartunk, hogy a leg-utóbbi, háború előtti, párisi, berlini és newyorki sza-kácsművészeti kiállításokon a negyedik és ötödikhelyre került a magyar minőségbúza. De ez talánmég nem is lenne tragikus, ha ennél még sokkal sú-lyosabb bajokkal nem kellene megküzdeni.

Magyarországon a termelési költség olyan nagy,hogy nem tudunk versenyezni a nagy államok-kal. Most, amíg a háború tart, de még talán azutánis egy pár évig, szintén remélhetjük, hogy lesz ga-bonatermésünknek jó áron piaca.

31

De mi lesz azután?A fegyverek háborújának megszűnésével még

nem tűnnek el az ellentétek.Ki tud kevesebb termelési költséggel termelni és

feleslegét a piacra vinni?Kanada, Argentina, Ausztrália, Oroszország eddig

is és a közeljövőben valószínűleg Afrika is olyanmérhetetlen mennyiségben tudja szállítani gépierő-vel megmunkált földjéről a gabonaneműeket és álta-lában minden mezőgazdasági terményt, amit mostmég elképzelni is nehéz.

Pedig már kaptunk ízelítőt. Éppen ez bizonyítja,hogy milyen nehéz jövő vár ránk. Alaposan felkell készülnünk, hogy az ennél a mostani háborúnális könyörtelenebb gazdasági háborúban alul ne ma-radjunk, el ne vesszünk. Tudunk-e termelési költségszempontjából versenyezni a nagy államokkal?

Hiszen ezek az államok olyan, eddig haszna-vehetetlen szűz területekkel rendelkeznek, mint azegész nagy Magyarország sokszorosan. Eddig ezek-nek a területeknek úgyszólván semmi hasznát nemvették. Mert a területük nagyságához viszonyítva,olyan kevés állatállománnyal rendelkeznek, hogy mégcsak legelőnek sem tudták kihasználni.

De ezeknek az országoknak lélekszáma is arány-lag olyan kicsiny, hogy a mezőgazdaságban kínál-kozó minden technikai lehetőséget ki tudnak hasz-nálni. És biztosan meg is teszik.

Az aránylag zsúfoltabb kis nemzetek kedvéértnem fognak lemondani arról, hogy a lehető legkeve-sebb termelési költséggel termeljenek.

Nem mondanak le a gépek használatáról a mező-gazdaságban. Nem fogják kímélni a kisebb államo-kat, melyek az aránylag nagyobb lélekszám miattnem művelhetik a földjeiket gépekkel. Mert akkornem tudnának mit kezdeni az így feleslegessé tettmunkástömegeikkel.

Ezek a nagy, úgynevezett gabonagyárak olyankevés termelési költséggel tudnak piacra dobni min-den külterjesen, gépekkel megmunkálható terményt,

32

hogy nálunk, a magyar földön, egy hold földnek azegyszeri felszántása többe kerül, mint ott egy egészholdnak az egész évi termése.

Most a kormány adókedvezményt ad azoknak agazdáknak, akik olajos magvakat termelnek. Hasz-náljunk ki mezőgazdaságunkban minden adódó lehe-tőséget, csak nehogy azt higyjük, hogy ezek bárme-lyikének a termelésére hosszabb időre berendezked-hetünk.

A háború nem tarthat örökké. Ki tud kevesebbtermelési költséggel termelni s áruját a piacra adni?Az olajos magvaknak most igen jó áruk van. Depróbáljuk csak meg sorra venni azokat a kenyér-,takarmány- és ipari növényeket, amelyeket gépekkellehet megmunkálni. A búzát, rozsot, árpát, zabot,kukoricát, krumplit, kölest, cirkot, mákot, napra-forgót, lent, kendert, szóját, borsót stb., mind-mindlehet akár száz- és százezer hektáros táblákban gé-pekkel és igen kevés emberi erővel termelni.

Minden olajos magvú növényt szinte felmérhe-tetlen területen és mennyiségben lehet a nagy álla-moknak gépekkel megmunkálni és piacra adni.

Itt sem versenyezhetünk a termelési költséggel.Mi magyarok arra túlsokan vagyunk, hogy kis

országunkban megpróbálnánk megkockáztatni, gé-pekkel végeztetni a mezőgazdasági munkálatokat.Hiszen máris az a baj, hogy nem tudunk mit kez-deni a városi és ipari munkássággal. Máris azon törika fejüket előre gondolkozó szociológusaink (népélet-tannal foglalkozók), hogy a háború után visszatele-pítik a városokba beszivárgott mezőgazdasági mun-kásságot.

Már a háború előtt is azért kellett nálunk meg-tiltani a géppel való aratást, mert nem tudtak mitkezdeni a mezőgazdaságban foglalkoztatott munkás-kezekkel.

Az összeomlást csak úgy kerülhetjük el, ha legalább ötszörösére emeljük a mezőgazdaságban fog-lalkoztatottak számát. Most az a kérdés, hogy eztmilyen gazdasági renddel érhetnénk el? Mit tudunk

33

termelni a kisbirtokosok földjén, aminek a meg-munkálása legalább ötször annyi munkába kerül,mint a külterjes szemtermelés és mégis jövedel-mező? Hogy érjük ezt el?

A minél előbbi és minden eszközzel történő kert-gazdaságra való áttéréssel. A gyümölcs- és zöldség-félék termesztésével, és amire szintén beláthatatlan \lehetőségünk van a szárnyasok tenyésztésével ésállattenyésztéssel. Folyóinknak, vadvizeinknek és mo-csarainknak észszerű kihasználásával, anélkül, hogyezeket mind lecsapolnék, párát és harmatot képzővizüket eltüntetnők.

A modern orvostudomány a gyümölcs- és zöld-ségfélék lehető legnagyobb mértékű fogyasztása felétereli az eddig igen sok húst evő európai emberi-séget.

A vitamin-elméletek és Szentgyörgyi szegediegyetemi tanár felfedezése igen nagy becsületet sze-reztek a magyar gyümölcsnek és zöldségféléknek. Abelgák, hollandok, dánok, bolgárok általában sokkaljbBb” kertészek, mint mi vagyunk. De az éghajlatukmindegyiknek tengeri levegőjű, páradús és egyik semkap annyi napfényt évente, mint a Kárpátok meden-céje: Magyarország. Ez az oka annak, hogy egyetlenország kerti veteménye és gyümölcse sem olyan gaz-dag vitaminokban, mint Magyarországé, és ízre sincsegyetlen más országnak sem olyan gyümölcse észöldségféléje, mint nekünk. Ez nem hazabeszélés. Ezta külföld ismeri el a magyar gyümölcsről és zöldség-félékről.

Például Németország egészen a múlt évig úgy-szólván semmi zöldpaprikát nem fogyasztott. Viszonta vitamin-elméletek hatására 1940-ben meg már csakazért nem vitt napi 2—3 vagonnál többet, mert avkivifeli piarokon nem állt több a rendelkezésére. Eb-ben az esztendőben Németország részére még na-gyobb kivitelre számíthatunk. Különféle paprika-készítményeinknek olyan becsülete van Németország-ban, hogy ha csak nekik termelnénk és mindent feltudnánk dolgozni, akkor sem tudnánk őket kielégí-

34

teni. Pedig a zöldpaprikából Magyarországon is emel-kedik a fogyasztás. Nem is beszélve arról, hogy azészaki államok nem termelői, hanem csak fogyasztóia kerti veteményeknek.

Az északi államok a háború előtti években min-dent elkövettek a gyümölcs és zöldségfélék minél fo-kozottabb fogyasztása érdekében. A nálunk olyanóriási pusztítást végző népbetegség, a tüdőbaj nemszed annyi áldozatot, mint az északi államok jelleg-zetes betegsége, a skorbut. Aminek oka a vitamin-hiány. Ennek az északi népbetegségnek egyedüli or-vossága, egyedüli gyógyítószere a gyümölcs- és zöld-ségfogyasztás. És ezeknek az államoknak az éghajlatasokkal hűvösebb, semhogy kerti veteményeket tudná-nak termeszteni.

*

Talán az itt felsoroltak is elég bizonyító erejűekahhoz, hogy belássuk, hogy nincs más utunk, nincsrnás lehetőségünk, nincs más kibontakozása az igazimagyar életnek, mint a kert-gazdálkodásra való mi-előbbi áttérés. Ezen az úton és csak ezen az útonvan életlehetőségünk. Csak ezen az úton tudjuk meg-menteni talajukat vesztett magyarjainkat. Odakötnimindenkit a földhöz !...

A kertgazdálkodásra való áttérés nem megyolyan könnyen. Nem megy olyan simán, hogy ráér-nénk vele akkor, amikor a búzánk mondjuk pl. mégnégy pengőért sem kell. Ez egy kicsit furcsán hang-zik a harminc pengős búzaárnál. De ez a háborúnem tart örökké, ha a háború előtt nem tudtunk, aháború után még inkább nem tudunk majd verse-nyezni termelési költség szempontjából külterjesszemtermelésben a nagy államokkal a gabonagyárak-kal. De ahhoz évek talán évtizedek kellenek, hogy akülterjes szemtermeléshez szokott parasztságot meg-tanítsuk az észszerű kertgazdálkodásra.

Mi maradiak vagyunk. Nehezen mozdulunk. Fé-lünk attól, ami új. Irtózunk minden újítástól min-den téren. Mi már a jót sem akarjuk elfogadni jónak.

35

Magyarország parasztország és kert-Magyar-országnak kell lennie. És mert olyan nehezen moz-dulunk, annyira ragaszkodunk hagyományainkhoz, akertgazdaságra való áttérést idejében kell kezdenünk,ha nem akarunk elkésni.

Ez az új gazdasági rendre való áttérés talánegyetlen népnél sem olyan nehéz, mint minálunk. Ésezt alulról kell megcsinálni. Ennek a gazdasági élet-nek a megszervezését egészen másként kell csinálni,mit eddig.

Most lássuk be, hogy ütött a tizenkettedik óraa kert-Magyarország megvalósítására. Ha nem aka-runk alul maradni a gazdasági háborúban, most kellmindent elkövetnünk, amíg nem késő. Az értelme-sebb népfőiskolás, vagy aranykalászos gazdákat kellkülön erre a célra rendezett tanfolyamokon falu veze-tőknek kiképezni. Akiknek döntő szavuk legyen afalu gazdasági életének irányításában. De csak azoklehessenek fa lu vezetők, akiknek a közösség érdekelegalább annyira a szívükön fekszik, mint a sajátérdekük. Csak az lehet faluvezető, aki a paraszt élet-formát élte és éli, akit a faluja becsül, aki ismerifalujának hibáit és erényeit, aki megtanulta, hogyfalujának milyen földjén mit lehet leggazdaságosab-ban termelni és értékesíteni.

Ennek a kis tanulmánynak az lenne a célja,hogy részben már gyakorlati példákat ismertessen ésrészben még eddig nem alkalmazott lehetőségekremutasson rá, amelyekkel népünket talán nagyobbmegrázkódtatások nélkül átvezethetnők a háborútkövető gazdasági válságokon.

Kritizálni, bírálatot mondani könnyű. Ehhez mieddig is nagyon jól értettünk. De a meglévőt csak an-nak van joga bírálni, aki a vélt rosszat jobbal tudjapótolni. Éppen azért nem elégedtem meg a múlt hi-báinak a fölsorolásával, hanem megpróbáltam meg-világítani azt is, hogy miért követhettük el a hibákat.Azzal már nem sokra mennénk, ha az elkövetett hi-bákon rágódnánk és bűnbakokat keresnénk. Azzalmég nem oldanánk meg semmit. A tényeket úgy kell

37

elfogadni, ahogy vannak. Gazdasági életünket nem anapi politika, hanem évezredek lehetőségeinek szem-pontjából kell nézni és berendezni. Nemcsak azt kellnézni, ami most körülöttünk van, inkább azt kellszámításba venni, hogy a körülöttünk élő népeknekmilyenek a gazdasági lehetőségei, ha csak az eddigismert technikai lehetőségeket alkalmazzák is mező-gazdaságukban.

Tudunk-e velük termelési költség tekintetébenversenyezni? Ezen múlik minden. A védővámok ésbaráti szerződések ideig-óráig segíthetnek, de azösszeomlást csak akkor kerülhetjük el, ha gazdaságiéletünknek ezekre nem lesz többé szüksége.

37

Hasuragazdálkodás

Mi is az a „hasura”?...Hasurának nevezzük azt a zsúpból vagy gyé-

kényből font takarót, amelyet a kertészetekben meleg-ágyak és üvegházak betakarására használnak.

A hasura keleti, török eredetű szó. Ott is takarótjelent. Tehát ezt sem a „művelt” nyugat adta nekünk,hanem keletről hoztuk magunkkal, mint oly sok máskultúrkincsünket. A „művelt” nyugaton még csak ak-kor kezdtek tervszerűen földet művelni, amikor a miőseink már kertjeikben veteményeztek, termeltek.Bizonyítja az ősi nyelvből származó kert szavunk is,ami nem a német „Garten”-ből lett, hanem nyelvé-szeink egybehangzó állítása szerint a még ősibb, ke-leti „karám” kert és kerítéssel rokon, ősi magyar szó.

Ugyanilyen ősi szó a „hasura” vagy „hacsura”is. De amilyen régi a hasura szó, ugyanolyan régi ahasználási, de még a szövési, előállítási módja is.

A hasurát nálunk eddig mindenütt kizárólagüvegházak és melegágyak befedésére használták.Csak az üvegházak és melegágyakba ültetett kerti ve-teményeket védték vele a késő tavaszi és kora őszifagyok ellen. De valószínűleg csak azért, mert ahasuraszövés különböző módjai évszázadok, vagytalán évezredek óta nem változtak. Földbevert cölö-

38

pökön, eresz alatt, mestergerendán, földre fektetettkereten, kocsioldalon stb. szőtték és szövik ma is. Énmagam is csináltam minden módon. De semmilyenmódszerrel sem tudnak még a legügyesebb kertészeksem naponta többet megszőni, mint 15, esetleg, ha mégkéső éjszakáig is dolgoznak, 20 folyómétert. Éppenezért és csakis ezért nem kerülhetett a hasura nálunk

A magyar írók szövik a hasurát Tiszaladányban.

a kiültetett kerti vetemények fölé. Amilyen lassú volta hasuraszövés, olyan drága volt a hasura.

Pedig gondoljuk csak el, mit jelentene, ha tud-nánk védekezni a késő tavaszi és kora őszi fagyokellen.

Mit jelentene, ha legalább két héttel korábbantudnánk tavasszal primőr árut a piacokra vinni. Ezmegint idegen szó, én nem szeretem, nem is szívesenhasználom. De mert nemzetközivé vált és hivatalo-san nálunk is csak így mondják, kénytelen voltam énis így leírni. Magyarul talán tavaszi zsengének mon-danók.

Nagy probléma ez a Kárpátok medencéjében,Magyarországon. Nálunk hiába vannak már kora ta-vasszal meleg nappalok, nagyon sokszor, sőt legtöbb-ször március végén, egész áprilisban fagymentesek az

39

éjszakák, mégsem merünk kiültetni kerti véleménytfagyosszentekig, május derekáig.

Mindig gúnyolódnak a paraszt babonaságán, pe-dig mint nagyon sok más, ami furcsának, észszerűt-lennek tűnik fel a parasztéletformát nem ismerőkelőtt, ez sem babona. Ezt bizonyítja a modern időjá-rási tudomány is. A szibériai hómezőkről leszakadtutolsó hideg légtömegek, amelyek még nyár előtt áttudtak jönni a Kárpátok gerincén, ha nem is mindenesetben, de húsz eset közül tizenkilencszer ha nem ismindig fagyot, de deres éjszakát hoznak.

És ha az a magyar kertész nyugtalan és elégvakmerő volt, hogy nem tudta megvárni a fagyos-szenteket és kiültetett, majdnem minden esetben si-rathatta kárbaveszett munkáját és lefagyott palántáit.

Mert nem is az a legnagyobb baj, hogy lefagyott,hanem az, hogy ami egyszer lefagyott, sokkal nehe-zebben fejlődik ki újra, mint az, ami még ezután kelki és még annál is nehezebben, amit azután ültetünkki.

Például ha a tavaszi korai krumpli lefagy, soha-sem lesz alatta olyan termés, mint amit a fagyos-szentek után ültetünk. Csak rengeteg apró krumplilesz alatta. És ugyanez a helyzet a paprikánál, bab-nál, paradicsomnál is. Nem is beszélve arról, hogyezek egészen is kifagyhatnak.

De ősszel ugyanez a helyzet. Rendszerint szep-tember derekán jön megint az első őszi párnaposhideghullám, ami szintén nem minden esetbenfagyot, de majdnem mindig egy-két deres éjszakáthoz. Utána még egy, sokszor még két hónapig is me-leg, jó idők vannak. Akkor virágzik legjobban a pap-rika, a későinek ültetett paradicsom, tarlóba ültetettzöldbab és borsó, a szintén aratás után ültetett sava-nyítani való uborka és tök, stb. Szóval minden kertivéleményt még legalább egy hónapig tudnánk piacravinni, ha nem fagyna el.

És hogy milyen áron?Mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy aminek az

ára a fagyosszentek előtt pl. 20 fillér volt kilónként,

40

annak az ára a fagyok után 4—5 nappal legalább egypengő körül van. S tíz nappal a fagyok után, de leg-később két hét múlva semmi kerti vetemény nincs apiacon.

Pedig ha ki tudnók védeni azt a pár deres, még-csak nem is mindig fagyos éjszakát, a dér, vagy fagyutáni hónap alatt sokkal több jövedelmünk lehetne,mint az egész nyáron. Természetesen ugyanez ahelyzet lenne tavasszal is, ha két héttel korábban tud-nók a kerti veteményt a piacra vinni, mint eddig.

A primőr árut (tavaszi zsengét) igen jól megfi-zetik.

A hosszú téli hónapok száraz vagy konzerv ételeiután mindenki vágyakozik a friss zöldségfélékre.Ha nem többel, csak egy héttel korábban tudnánkkockázatmentesen kiültetni, ha legalább nem két, csakegy héttel korábban tudnánk tavaszi zsengét a piacravinni mint eddig, kerti veteményekkel beültetett föl-dünk jövedelmét megsokszoroznók.

Ezt,azt hiszem, senkinek sem kel külön számadatok-kal bizonyítani. Nem tudnánk annyi tavaszi zsengétpiacra vinni, amit ne tudnánk nagyon jó áron eladni.Nemcsak a hazai, de a külföldi piacokon is.

Azt nem kell hangsúlyozni, hogy a tavaszi zsengeeladása nem probléma. Még akkor sem, ha időben ésminőségben versenytársunk akadna is a piacokon.

Erre pedig már van lehetőség. Ezt a lehetőségetadja az előbb említett hasura.

1939 nyarán a szabolcsmegyei Tiszaladánybanmegszerkesztettünk egy olyan hasuraszövő állványt,amelyiken még a 6—8 éves gyermekek is kényelmesenmeg tudtak szőni naponta 80—100 folyóméter hasurát2x2 méter szélességben. Eddig a hasurát csaknem ki-zárólag zsupból (rozsszalmából) csinálták. Mi Tisza-ladányban nádból csináltuk. De ezen a hasuraszövő-állványon nemcsak nádból lehet szőni. Lehet zsupból,nádból, gyékényből, kákából, sásból is, szükség eseténazonban a cirokszár és sűrűre ültetett napraforgószáris megfelel.

42

Mostmár, hogy gyorsabb és természetesen olcsóbbis a hasura, nemcsak a melegágyakra és üveg-házakra használjuk, hanem a szabadföldbe kiül-tetett mindenfajta fagyok iránt érzékeny veteményekmegvédésére is.

Mindig olyan széles hasurát szövünk, amilyenhosszú a sás, gyékény, káka, zsúp vagy nád. A nádmagassága természetesen minden vidéken változik.Van ahol csak egy vagy másfél méter, de olyan isvan, ahol három méternél is magasabbra nő. Demindenütt, minden kévében egyik hosszabb, másikrövidebb. Szőni csak egyforma hosszúságú nádbó)észszerű. A kévéknek a tövét a földhöz összeütjük, egytuskóra fektetjük és baltával vagy fejszével egyformahosszúságura levágjuk. Legészszerűbb, ha hosszú anád, 2 ½ méter hosszúra vágni. Ennél szélesebb hasu-rát ne csináljunk. Nehéz vele boldogulni, nehéz velegazdálkodni. De ha hosszú volt a nádunk és 2x2 mhosszút levágunk, a hegye még mindig lehet egy vagykét méter hosszú is, de lehet csak ½ méter is, az semvész kárba, ezt is megszőjük keskenyebb hasurának.

A szövőállványon egyvégbe akár száz méter hasu-rát meg lehet szőni. De felesleges. Csak akkoradarabokban gazdaságos csinálni, hogy egy-egy hasura-köteggel egy ember kényelmesen tudjon bánni. A ki-ültetett veteményekre készített nádhasuránál ez 5folyóméter. A melegágyi hasuráknál, amelyeket zsúp-ból, sásból, kákából vagy gyékényből csinálunk, —mert vastagabbra kell szőni — 2—3 méter. A gyékény-ből, sásból, kákából, zsúpból, szőtt hasurák magukbangyöngék, nincsen tartásuk, ajánlatos itt-ott egy-egyszál nádat is bele szőni.

A szövőállvány úgy van megszerkesztve, hogy2x2 méter szélességig minden szélességben lehet rajtöszőni. Az állvány széthúzható, majd tetszésszerintiméretűre pár pillanat alatt összetolható. A szövőfelüléte is, mindenki méretéhez, aszerint, hogy felnőttekvagy gyermekek szőnek-e rajta, pillanatok alatt le-engedhető vagy felemelhető. Ezen a hasuraszövő-állványon mindenki kényelmesen szőheti a hasurát

43

Ezt leginkább azok tudják megérteni és értékelni,akik a régibb, az előbb leírt módok bármelyikén szőt-ték a hasurát. Itt nem kell négykézláb állni, vagy le-hasalni, nem kell görnyedni, gebeszkedni, vagy felfelényújtózkodni, hanem mellé is lehet ülni, mint a rendesszövőszékhez.

Az ilyen szövőállványt első látásra akármelyikbarkácsoló ember meg tudja csinálni. így mégha aszükséges anyagot pénzért is kell megvenni, a munkánkívül alig kerül valamibe, mert a szükséges vasaláskörül-belül 3—4 pengő. Az egész szövőállvány egyszobában vagy egy nagyobb konyhában is elfér. Delegtöbb istállóban is akad annyi hely, hogy fel lehes-sen állítani.

Beszorulás után, a hosszú téli napokon és még-hosszabb téli estéken nótaszóval, egymásnak segítve,kényelmesen elkészíthetjük azt a hasuramennyiséget,amennyi a nyári hasuragazdálkodáshoz szükséges.Feleleveníthetjük a már kiveszőben lévő közösségi,inkább szórakozó, mint dolgozó összejöveteleket,ahol mesével, nótaszóval igen hasznos munkát végez-het a falvak népe. Egy-egy tanító, lelkész, vagy egjr-szerű kisgazda vezetésével egy télen egy szövőállvá-nyon 20—30 kisgazda hasuraszükségletét kényelme-sen el lehet készíteni. A hasúraszövés nem boszor-kányság, nem kell hozzá különös képesség, még agyöngébbek is 5 perc alatt megtanulhatják. De ahhozsem kell több idő, hogy megértsék, hogyan kell ahasurával gazdálkodni.

Természetesen úgy a legjobb, hogyha a szükségesanyagot előre elkészítjük. Hasurát lehet szőni dróttal,és zsineggel. A dróttal szövött hasura sokkal mere-vebb, kényelmetlenebb vele dolgozni és hamarabb ispusztul. A zsineggel szőtt hasurával jobb dolgozni ésjobban lehet szőni is. A zsinegnél is az a baj, hogyaránylag elég gyorsan pusztul. A hivatalos közegeknekkellene gondoskodni impregnált (ellenállósított) zsi-negről. Mi is ismerünk több olyan módszert is, amivela szövőzsineg élettartamát meg tudjuk hosszabbítani.Több kísérletet csináltunk elég jó eredménnyel. Az

44

egyik, ha a zsineget 5%-os rézgálicoldatba áztatjuk24 óráig és azután megszárítjuk. A másik módszer,ha 25%-os meleg timsós oldatban áztatjuk a zsineget.Az eddigi kísérleteink szerint mind a két módszerrelellenállósított zsineg ugyanannyi használattal, ugyan-olyan minőségben mégegyszer annyi ideig tartott, mintamelyiket nem ellenállósítottunk.

Kísérleteink folyamán próbáltunk mi sok min-dent. A kátrányos megfelelőbb volna talán mindenmás módszernél, mégsem tanácsos csinálni, vele ellen-állósítani a zsineget, mert tönkre teszi annak ruháit,aki az ilyennel szőtt hasurával dolgozik. Lehetne mégviasszal, vagy firniszbe oldott stearinnal is ellenálló-sítani, de ez költséges. Egyik kísérleti telepünkön,ahol sok napraforgót termeltek, — Hejőpapiban —Stankovits Kálmán és Szabó Bertalan gazdatársunkmegpróbálta napraforgó olajjal ellenállósítani azt azsineget, amivel hasurát szőttek. A megszőtt hasurát,amíg nem kellett használni, egy fészerbe elraktározták.S amikor szükség volt a hasurára, elő akarták szedni,csak egy halom nádat találtak. Az összes zsineget ki-rágták a hasurából az egerek. Ezt szükségesnek tar-tottam elmondani, nehogy valamelyik gazdatársunkhasonló hibába essék. Olajjal is lehet ellenállósítani,de nem tanácsos, sem napraforgó, sem tökmagolajjal,mert azt nemcsak mi, de az egerek is szeretik. Ahasuraszövéshez kétféle zsineg szükséges. Az egyikfajta, amelyik vastagabb, a szövőállványon ki vanfeszítve, a másik, a vékonyabb, az, amelyikkel szö-vünk. Ahol kendertermelés és szövés-fonás van, ottházilag is meg lehet csinálni, nem kell érte pénztadni. Ahol ez már nincs, ott úgy kell megvásárolni.De legjobb többnek közösen, lehetőleg szövetkezetekútján venni. Úgy lényegesen olcsóbb és könnyen meg-szerezhető. A hasuraszövéshez használt zsinegek gyár-tási megnevezése 2/0. T. 500 és 2/2. T. 500. Ezt a két-féle zsineget ezekkel a jelzésekkel rendeljük. Avastagabb, 2/0. T. 500-as, ezt feszítjük ki a szövő-állványon. A vékonyabb zsineget körülbelül 15 cm-eskis fapálcikákra tekerjük fel és ezzel szőjjük a hasurát.

45

Amint már előbb is írtam, ezen a szövőállványonegy végben akár száz méter hasurát is meg lehetneszőni. De csak akkora darabokban célszerű és gazda-ságos, amilyen darabbal egy ember kényelmesen bánnitud. Mert ha nagyobb darabokban csináljuk, az igaz,hogy egy-egy darab nagyobb területet takar be, dekényelmetlen és nehéz vele dolgozni, még meg islassítja a munkát és a hasura idő előtt el is pusztul.Másféle hasura kell a melegházak befedésére és mása kiültetett vetemények betakarására.

A melegházi és üvegházi hasurát puha anyagok-ból szőjjük. Zsúpból, gyékényből, kákából, sásbólstb. A melegházban akkor kell kiültetni, ami-kor még nagy hidegek vannak. Ezeknek a hasurák-nak, — bármiből szőjjük is — melegeknek, vastagok-nak kell lenniök. Éppen ezek a hasurák pusztultak elleghamarabb. Ha megáztak, teleszívódtak vízzel, még-csak felgöngyölíteni sem lehetett rendesen. Mostmárezeknek is meghosszabbítottuk az élettartamát annyi-ban, hogy bizonyos távolságokban nádat is szövünkközé. A nád ezt az egyébként gyönge hasurát merevítiés könnyebben tudunk vele bánni. Ez a hasura lehetkettő, esetleg háromujjnyi vastag is.

A kiültetett veteményeket lehetőleg nádból szőtthasurával védjük. Ennek a hasurának nem kell vas-tagnak lenni. Az eléggé vastagszárú nádat egy sorjávalvagy egyszálával, a vékonyabbat és a levágott hegye-nádat két- esetleg háromszálával szőjük. A kiültetettveteményeket az egysoros nádhasura is megvédi minda késő tavaszi, mind a kora őszi 3—4 fokos fagyokellen. Sem tavasszal a kései, sem ősszel a korai fagyoknem szoktak ennél nagyobbak lenni.

A hasurával nem annyira a fagyok ellen védeke-zünk, főképpen a földkisugárzását védjük meg vele.Azt a hőmennyiséget, amelyet a föld nappal magábaszedett, nem engedjük a hirtelen lehűlt levegőben el-illanni. Ez a kisugárzás védi a növényt a hasura alatta megfagyástól. A hasura védi a növényt a dértől is.A harmat a hasurára rakódik és ott fagy meg és alattafrissen marad a kerti vetemény.

46

Az elmúlt esztendőben a földmívelésügyi miniszteranyagi támogatása lehetővé tette, hogy az országkülönböző vidékein több ilyen szövőállványt felállít-sunk és hasurával gazdálkodjunk. És, hogy milyeneredménnyel, arról ők maguk a „Magyar Út”, „SzabadSzó” és más újságok hasábjain számoltak be.

A hasurát természetesen nem teríthetjük közvetle-nül a növényre, mert ezzel még több kárt csinálnánk,mint hasznot. A hasurával mind összetörnénk a nö-vényt, amit pedig védeni akartunk. A hasurát nem anövényre terítjük rá, hanem levert karókon kifeszítettdrótokra. És pedig a következőképpen: az ágyasokatúgy osztjuk be, hogy két oldalról egy-egy hasuraéppen beérje, betakarja. Az eddigi gyakorlat szerint atáblákat tíz méter szélesre hagyjuk. Mert amint mármondottuk, csak olyan darabokban gazdaságos ahasurát szőni, amivel egy ember kényelmesen tudbánni. A kiültetett véleményre készített nádhasurábólez 5 folyóméter. így két oldalról az öt folyómétereshasurával a tíz méter szélességű táblát éppen be-takarjuk.

Mindenfajta kerti vetemény fölé olyan magasanfeszítjük ki a horgonyzott drótot, hogy annak a bi-zonyos növénynek az átlagos magassága felett méglegalább 15—20 cm levegő legyen a növény és a ha-sura között.

A táblákat a következőképpen karózzuk be: akarókat nem a tíz méter széles tábláknak a szélébeverjük, hanem egy félméterrel beljebb. Ezeknek jóerőseknek kell lenniök. De a drótot nem erre erősítjükfel, mert a hasura súlyától (különösen ha az eső l'el-áztatja a talajt) a kifeszített drót behúzza és a hasuraösszetöri a növényt. A két erős karó elé- egy-egy fél-méterre egy-egy alacsonyabb karót verünk ferdén aföldbe és erre erősítjük a drót végét. így olyan feszeslesz mindig a kifeszített huzal, mint a hegedühúr.

Természetesen a kilenc méter távolság még igennagy. Mert akármennyire is kifeszítjük a drótokat, ahasura mégis csak benyomja a közepét. Különösen,ha még eső is esik rá. Ezért még középen, esetleg több

47

helyen is fel kell támasztani a kifeszített drótot. Demert nálunk a karó igen nagy probléma, középen márnem kellenek a fakarók, erre a célra nagyszerűenbevált a napraforgószár is.

Ez a bekarózás egész nyáron kint lehet a vete-mény fölött. De a hasurát nem kell állandóan kint tar-

Így karózzuk le a táblákat a hasura alá.

tani. Amikor fagyveszélyre van kilátás a hasura köte-geket kikészítjük a táblák széleire és este az egymásvégébe, a drótokra rakott hasurát kétoldalt begurítjuk.A levágott hegyenádból készített keskeny hasurát megszéljárás felől oldalt helyezzük el. Amikor a fagy-veszély elmúlt, s a hasurára nincs szükség, akkor meg-felelő helyen összerakjuk, hogy ha nem használjuk,az idő ne ártson neki.

48

A hasurával nemcsak a tavaszi fagyok ellen lehetvédekezni. Nemcsak tavasszal lehet két héttel koráb-ban primőröket a piacra vinni. De ugyanúgy védekez-hetünk a szeptemberi fagyok ellen is.

Ilyenkor talán még nagyobb a hasura jelentősége.Leggyakrabban szeptember derekán szokott egy-

két napos, deres éjszaka lenni, ami minden kerti vete-ménnyel végez. Ezután jön a vénasszonyok nyara.Még legalább egy hónapig vannak nagyon jóidők, úgyhogy legalább egy hónapig tudnánkmég piacra vinni zöldbabot, zöldborsót, para-dicsomot, paprikát, uborkát, tököt stb., hanem fagyott volna el. Minden kerti vetményekkor virágzik a legjobban. Ha a fagyok ellen tudunkvédekezni, legalább még egy hónapig tudjuk nemcsaka belső fogyasztást ellátni élelemmel, de egy hónapigtudunk még exportálni is (külföldre szállítani).

De a hasura használhatósága még ezzel nemmerült ki. A hasurát nemcsak fagyok elleni védeke-zésre lehet használni. Ugyancsak védelmet nyújt análunk igen gyakori nyári zivatarok és jégverésekellen is.

Az az esztendei csapadékmennyiség, ami nálunkhull, elég lenne a földnek nedvesen tartásához öntözésnélkül is, ha minden időszakban arányosan elosztvaesne. Csakhogy az ám a baj, hogy az esztendei csapa-dék 80%-a akkor esik, amikor semmi szükség nincsrá, amikor több kárt csinál, mint hasznot. Tavasszalés ősszel. Csak körülbelül 20%-a jut a forró nyárihónapokra. És ez is legtöbbször viharok, zivatarokalakjában és igen gyakran jéggel.

A hasurával a jégverés ellen is tudunk védekezni.De még ez sem minden.

Annak a csapadékmennyiségnek, ami az esztendeiátlagból a nyári hónapokra jut, — mert zápor alakjá-ban esik, — csak igen kis százalékát tudja a földfölvenni. Elszalad. Azt a 20—30%-ot pedig, amitmégis fel tud venni a föld, pár nap alatt kiégeti aforró kánikulai napsütés. A nyári zivatarok utáni nap-sütés, nemcsak hogy a nedvességet párologtatja el

49

gyorsan, de az egyébként öntözéshez nem szokott vete-mények kifőnek, ha nem éjjel esik az eső. Ekkormég a hőguta (öböly) teszi tönkre a veteményt. Nemis beszélve az ilyenkor fellépő mész- és lisztharmat-ról. A különböző gomba-károkról.

Az orosházi népfőiskolán is vígan megy a hasuraszövés.

A tiszaladányi lányok szövik a hasurát.

50

A hasurával még ezek ellen is lehet védekezni.Ha hasurával gazdálkodunk, egy félhold földön többjövedelmünk lehet, mint öt holdas búza vagy kuko-ricavetés után. A mellékelt rajz a veteménytábla beka-rózását szemlélteti. Eddig még ezt a módszert találtuklegjobban megfelelőnek. Ha így karózunk, akkorsohasem lazulhatnak meg a huzalok annyira, hogy akiterített hasura a veteményre érjen és összetörje.Természetesen e tíz méter széles táblák lehetnektetszésszerinti hosszúságúak. Vagy még annyi kisebbtáblára osztjuk, amennyire annak a bizonyos növény-fajtának a megmunkálása kívánja, amit éppen megakarunk a késő tavaszi és kora őszi fagyok, jégverésvagy hőguta ellen védeni.

Hasurával a földünket esztendőnként többször iski tudjuk használni. Esztendők óta folytatunk kísér-leteket az ország különböző vidékein abból a célból,hogy mely vidékek, milyen összetételű földjének, mi-lyen fajták a legjobban megfelelők.

Minden növénynek vidékenkint az éghajlati éstalajviszonyokból adódóan más a termés-minősége,mennyisége és más az érés ideje is. Minden vidékencsak azt kellene termelni, amelyik fajta annak a föld-nek, művelésmódnak legjobban megfelel.

Ha hasuránk van, nem kell félnünk a dértől, afagyoktól, a májusi fagyosszentektől. Ha jó idő van,már áprilisban a hasura alá nyugodtan kiültethetünkminden olyan kerti veteményt, amelyeket eddig afagyoktól és dértől féltettünk.

A merészebb, az élelmesebb gazdák eddig ismindenfelé szoktak aratás után a tarlóba ültetni vagyvetni. Babot vagy borsót, amit zölden szoktak eladni.De ez csak a legritkább esetben sikerül. Éppen amikora legjobban virágzanak, amikor legjobban tele vannakterméssel, akkor szokott mindig minden elfagyni.

1940-ben, mert igen későn volt az aratás, csakigen későn, igen ritka helyen, igen kevesen mertektarlóba ültetni.

A szabolcsmegyei Tiszaladányban majdnem azegész falu gazdálkodik hasurával. M. Csikai Miklós,

51

M. Csikai László, Jenéi László és még többen, akikhasurával gazdálkodtak, egész november derekáigkint hagyták a hasurát a vetemény fölött, hogy kipró-bálják, meddig véd a hasura? Még november 15-énfriss zöldpaprikát és zöldbabot szedtek és vittek a fő-jegyzőjüknek, aki egyébként szívvel-lélekkel a segít-ségükre van mindenben.

A borsodmegyei Hejőpapiban két fiatal gazdaakik, már hasurával gazdálkodtak, — SztankovitsKálmán és Szabó Bertalan — augusztus első felébenültettek tarlóba különböző, náluk található babfajtá-kat, hogy kikísérletezik, az ott szokásos fajták közülmelyik hoz ősszel legkorábban termést, melyik milyenmennyiségben és minőségben. Az időjárás, mint emlé-kezhetünk is rá, 1940-ben nem valami kedvező voltsem az őszi, sem a tavaszi veteményekre. Hűvös voltaz egész nyár és az ősz is. Szeptember végén volt egykis dér, ahol nem volt hasura, ott leszedte a babot, dea hasura alatt nem ártott meg semminek sem. Ekkorramár több babfajta termést is hozott. És érdekes meg-figyelésre adott ez a kísérlet is lehetőséget.

ősszel nem az a fajta hozta a legelső termést,amelyik tavasszal a legelső szokott lenni. Októberbenmég kétszer volt fagy, de a hasura mindegyik ellenmegvédett minden kerti veteményt. Mert egyik semvolt erősebb 2—3 foknál. Az egész határban márminden régen elfagyott, de ők egész októberben árul-ták a drága zöldbabot a hasura alól.

A hasuragazdálkodás már nem elmélet. Évek ótagazdálkodnak már hasurával az ország különböző vi-dékein. A földmívelésügyi miniszter 1941-ben 50szövőállvány felállítására adott anyagi lehetőséget.Ezeknek egy részét a népfőiskolák, egy részét azifjúsági konferenciák és egy részét különböző vidékekkertgazdasággal foglalkozó gazdái kapták.meg. Anépfőiskolák növendékei mind megtanulhatják ahasuraszövést és hasuragazdálkodást. Mindenki meg-tanulhatja a hasuraszövőállvány készítését is.

Itt közöljük egy hasuraszövőállvány tervrajzát.Amint láthatjuk, nem valami boszorkányosan bo-

52

nyolult szerkezet, akármelyik barkácsoló ember magameg tudja csinálni. Két darab talpas állvány és háromhenger az egész. Három darab 280 cm hosszú, 7 cmvastag, sima henger. Kettőn hajtókar van. Ezen akettőn, amelyiken a hajtókar van, az egész hengerhosszúságában végig egy cm mély és ugyanolyanszéles vájat van, amiben tíz cm-ként egy-egy nagyU-szeg van beverve olyan mélyen, hogy ne álljonkijjebb a henger gömbölyűségénél. Mind a háromhengernek a hajtókarral ellenkező végei úgy vannaklecsapolva, hogy a megfelelő állványrészt a faékkelösszefogják, de úgy, hogy könnyen forogjanak. Az ahenger, amelyiken nincsen hajtókar, minden lyukban,minden helyzetben könnyen forog.

Figyeljük meg jól, mind a három hengernekcsak a hajtókarral ellenkező vége van csapolva, hogya megfelelő állványrészekből ki ne essenek. A henge-rek másik részei nincsenek lecsapolva. Azért, hogya három hengeren a két állvány tetszésszerinti mére-tűre összetolható vagy széthúzható legyen. Aszerint,hogy milyen széles hasurát akarunk rajta szőni. Fél-métertől két méter 60 cm szélességűt tudunk ezen aszövőállványon szőni. Ez mindig aszerint változik,hogy milyen hosszú a feldolgozandó anyag: a nád,gyékény, káka, zsúp, vagy az az anyag, ami éppenvan, ami megfelel a hasurának. Azt a két hengert,amelyiken hajtókar van, a megfelelő állványrészbenszárnyascsavarral rögzíteni lehet. Éppen ezért enneka két hengernek ezt a két csapágyát csak annyiravájjuk ki, hogy még a kopás után is lehessen szorí-tani.

Ha nádból csináljuk a hasurát, mindig annyikötéssel kötjük, amennyi a nád hosszúságának meg-felel. Pl. 2y2 méter hasurát, ha egyenes a nád 4, hagörbe is van köztük, akkor 5 kötéssel kötjük. A hen-gerekbe bevert U szegekhez erősítjük a vastagabbvezető zsineget, amit a két hengeren lévő szárnyas-csavarokkal mindig megfelelően tudunk kifeszíteni.A szövő felület a rajzon látható 3—3 lyukba pillana-tok alatt áthelyezhető, leengedhető, vagy felemelhető.

53

Mindenki kényelmesen szőhet rajta, mind az idősnagy emberek, mind a gyermekek. Mindig kényelme-sen szövünk, mert a kész hasura az alsó hengerremint a rendes szövőszéken feltekerhető.

Ezt csak azok tudják igazán értékelni, akik arégi hasuraszövés bármelyik előbb felsorolt módjátismerik. Azok tudják, hogy az előbbi 10—12 folyó-méter megszövésével szemben mit jelent az, ha 6—8éves gyermekek is 80—100 folyómétert szőnek megnaponta.

A hasuraszövés és általában a hasuragazdálko-dás sokkal több munkáskezet igényel, mint a külter-jes szemtermelés. De még ha lenne is más utunk, haa külterjes szemtermeléssel is meg tudnánk állni agazdasági világversenyben, — ami álomnak is túlzás,— még akkor is át kellene térni a kertgazdálkodásra,mert több magyar munkáskezet foglalkoztat. Egyet-len magyar munkásnak sem lenne szabad idegenbemegélhetést keresve kivándorolni. A hasuragazdálko-dással nemcsak mezőgazdaságunk jövedelmét tudnánka többszörösére emelni, de ha ötször ennyien él-nénk is a Kárpátok medencéjében, akkor se lennénktúlsokan, ha hasuragazdálkodással termelnénk min-den kerti veteményt a magyar földön.

Az új magyar gazdasági életre nemcsak fel-készszülni kell, hanem nekünk kell azt megcsinálni.Az elzárkózásnak, a befeléfordulásnak, a mindenújítástól való irtózásnak eddig lehetett értelme, eddiglehetett sok esetben még hasznos is, de nincs értelmemost, és csak káros lehet a jövőben.

Mostanáig még a legtöbb esetben igaza volta parasztnak, ha minden újításnál az öregapjára hi-vatkozott. Ezekkel a szavakkal: Ha neki jó volt,nekem mért ne lenne jó? Ez, mint mondtam, eddigsok esetben helyes volt, mert akármit tern^ltünk,mindennek volt piaca. De nem lehet helyes akkor,amikor bizonyos növények termesztésére csak ráfize-tünk. El lehetünk készülve, hogy mindazokra a ka-pás- és kaszásnövényekre, amelyeket a nagy államok

54

gépekkel tudnak megmunkálni, mi csak ráfizetünk.A régi gazdasági életnek vége, éppen ez robbantottaki a mostani világháborút.

Ezzel a dologgal együtt jó lesz újra figyelmünkbeidézni Teleki volt miniszterelnök szavait, hogy amíga nyugati háború meg nem kezdődött, 36 millió pen-gőt fizettünk rá évenként a búzatermelésre. Amikor agazdának 20 pengőt fizettek a búzájáért, hogy a ter-melésre rá ne fizessen, ugyanakkor csak 7—8 pen-gőért tudtuk külföldön értékesítem. Azon az áron,amennyibe a kanadai és argentínai búza Európábaszállítva került.

El lehetünk készülve, hogy a háború után egypár évvel ezen a téren még siralmasabb lesz a helyzet.

A külterjes gazdaságban nem tudunk verse-nyezni termelési költség tekintetében a nagy álla-mokkal. A mostani társadalmi berendezkedés mel-lett, mi nem alkalmazhatunk tetszésszerinti mennyi-ségben gépeket a mezőgazdaságban. Egyedüli lehe-tőség a kertgazdálkodásra való áttérés. De ezt is csakúgy tudjuk megcsinálni, ha szervezkedünk.

Parasztszövetkezetek útján.

Magyarország a háború után a gazdasági össze-omlást csak úgy kerülheti el, ha minden értel-mes magyar gazda átérzi annak a fontosságát,hogy ő is felelős azért, hogy kis birtokán mit termelés hogyan gazdálkodik. Eddig, sőt, sajnos, még mostis, mindenki azt vet földjébe, ami éppen eszébe jutés a bevetett terményt úgy munkálja meg, ahogy ép-pen jónak látja, vagy méginkább úgy, ahogy máselfoglaltsága megengedi.

Magyarországon így tovább nem szabad gazdál-kodni. A korlátozott területen folytatott külterjesszemtermelés mellett a terv- és kertgazdálkodást kellbevezetni, hogy minden földben annak a földnek ésannak az éghajlatnak a legjobban megfelelő vetemé-nyeket termeljük. Csak úgy tudjuk felépíteni a kert-Magyarországot, ha megszervezzük a termelést és az

55

értékesítést. Ha azonos földben, azonos teltételekmellett csak bizonyos fajtákat termelünk. De mind-annyian egyformát.

Gondoljuk csak el, például Baranyában, aholMagyarországnak újabban a legnagyobb étkezésipaprikatermelő vidéke van, volt egy pár olyan gazda,akiknek júniusban zöldpaprikájuk volt. De csak egypár gazdának és azoknak is csak egy pár bokor. Nemsok hasznát vették. Nem vették, mert kevés volt.Legjobb esetben csak Siklóson vagy Pécsett tudtákértékesíteni. És akármilyen jól megfizették is darab-ját, mégis csak drága mulatság volt 15—20 darabbal30—40 km-re piacra menni. A pestkörnyéki kerté-szeknek kifizetődik, de ott, Baranyában, egy piacra-menés legjobb esetben egy napot jelent.

Amint említettem, csak egy pár gazdának voltjúniusban zöldpaprikája. De Dél-Baranyában, igenkeveset mondva, legalább 1500 család foglalkozik márpaprikatermeléssel. Gondoljuk csak el, hogyha mindaz 1500 gazdának van már hasurája, és mind az 1500gazda legalább egynegyed holdon gazdálkodik vele,akkor már 375 hold primőr termelését tudjuk piacravinni.

El tudják képzelni, mit jelent ez mind a piaco-kon a fogyasztóknak, mind a termelő gazdának?

Nem kell minden gazdának 15—20 darab papri-kával piacot keresni, mert ha 1500 gazdának vanÍ5—20 darab paprikája, a legrosszabb esetben, haelküldeni nem tudják valamelyik fogyasztópiacra,egy embernek elég elmenni valahová eladni és nemvesz el 1500 munkanap éppen akkor, amikor úgysincs elég munkáskéz a földeken. Nem is beszélvearról, hogy az értékesítési lehetőség is összehasonlít-hatatlanul nagyobb. Ugyanezért az áruért legalábbötször annyit kapunk, mint a nyári termésért, ami-kor nem kell a hasura.

Ezt kell számításba venni, ezért kell szervez-kedni. Ezért kell mindent elkövetni, hogy ezt meg-csináljuk.

56

Nemcsak magunknak, a termelőknek haszon az,ha legalább hat héttel meg tudjuk hosszabbítani kertiveteményeink eladását és fogyasztását. De nemzet-gazdasági és népélettani szempontból is óriási jelen-tőségű, ha egy ország fogyasztóközönsége hat hétignem kénytelen a télire tárolt készletekhez nyúlni; stavasszal pedig előbb juthat friss élelmiszerhez.

57

Magtermelés

Nagy hibája a magyar gazdasági életnek, hogymég mindig általánosítunk. Még mindig ott tár-tunk, hogy csak mintagazdaságokban, vagy államikísérleti telepeken törődnek a minőségi termeléssel.Ezek a kísérleti telepek bármilyen tökéletesek is, saj-nos, nagyrészt öncélúak.

Ha a minden lehetőséggel megáldott, vagy fel-szerelt kísérleti telepeken bármilyen jó eredménytérünk is el, ha bizonyos fajtákból az eddig ismertlegjobb terméseredménynél jobbat mutatunk is ki.,ennek nemzetgazdasági szempontból nem sok jelen-tősége van, ha nem vesszük figyelembe a különbözővidékek éghajlati és talajviszonyait. Ha nem vesszükfigyelembe, ami talán még ennél is fontosabb, akülönböző vidékek gazdáinak különböző gazdaságilehetőségeit. Amelyek, sajnos, egészen mások, mintakár a minta gazdaságok, akár a nagybirtokszerű enberendezett kísérleti telepek lehetőségei. Hiszen egyet-len magtermelő sincsen Magyarországon, még az ál-lami sem, amelyiknél az eladásra kerülő magvakattartalmazó tasakon fel lenne tüntetve, hogy az a bizo-nyos, kitűnőnek mondott mag milyen földben ter-mett? A tasakon feltüntetik, sőt, még szépen kiis festik, hogy a benne lévő mag milyen gyö-

58

nyörű termést hoz. De arról nincs egyetlen szó sem,hogy milyen földben hozta azt a terméseredményt.Nincs feltüntetve, hogy hideg, vagy meleg talajon,agyagoson, homokoson, meszesen, löszön, vagy mintermett? Egy szó sincs róla, hogy abban a földben,amelyikben azt a gyönyörű valamit termelték, mi-lyen sóknak, milyen tápanyagoknak hány százalék-ban kell meglennie? Hogyan kell művelni? Bírja-e aszárazságot, vagy öntözni kell? És ha véletlenül annaka gazdának nem olyan a földje, mint amilyenen azt akitűnőnek hirdetett magot kitermelték, mivel, hogyan,mikor és milyen százalékban trágyázzon, ha a tasa-kon feltüntetett terméseredményt el akarja érni.

Uram Isten, hol vagyunk mi ettől? Hol van ná-lunk talajkataszter? De ha már meg lenne is, gaz-dáink alig tudnak földjük összetételéről valamit.Csak annyit tudnak, hogy homok-e, agyagos-e, köny-nyen vagy nehezen munkálható-e. Eddig, sajnos, Ma-gyarországon egyetlen magyar gazda sem tudja,hogy az ő földjén, az δ művelési lehetősége mellett,milyen vetemény adná a lehető legjobb termésered-ményt? Egyáltalán nem ismerjük még azt a lehetősé-get, amit különböző földjeink vegyi összetételénekaz ismerete a magyar gazdasági életben jelentene.Minden vidéknek, minden földben ki kellene kísérle-teznie a legjobban megfelelő fajtákat. így a fajtákkiválogatásával észszerűen tudnánk minden földöngazdálkodni. Bizonyos földben csak azt termelnénk,ami annak a földnek azzal a megmunkálási lehető-séggel legjobban megfelel.

Ha már meg is volna a talajkataszter, ha már kiis oktattuk volna gazdáinkat földjük vegyi összetételé-nek az ismeretére, — távoli álom — ez így csak félmegoldás lenne. Ezeknek az ismerete még nem sokatér, ha nem tudjuk a kezébe adni a földjének, éghaj-latának és művelési módjának legjobban megfelelővetemények magvait. Minden vidéknek, minden föld-nek és egyelőre, amíg az egész ország át nem tér azintenzív kertgazdálkodásra, minden gazdálkodási for-mának ki kell választania, ki kell termelnie a leg-

69

jobban megfelelő fajtákat. Mert nemcsak a fajták sze-rint és a föld összetétele szerint változik mindennekaz ellenálló ereje és szállíthatósága, de aszerint is,hogy hogyan műveltük. Bolgár rendszerrel (állandóöntözéssel), csak nagy szárazság esetén való öntö-zéssel, vagy inkább külterjes formában, és csak azégre bízzuk az öntözést.

Évek óta folytatunk kísérleteket, az elmúlt évbenmár állami költségen, hogy azonos minőségű és vegyiösszetételű földben más-más vidéken bizonyos pap-rika- és babfajták mennyire szállításképesek. Milyenellenálló képességűek. Hol, milyen a terméseredmé-nyük. És télire való eltartás szempontjából milyenellenállóak, milyen módszerekkel mennyi ideig tá-rolhatók?

Minden vidékre, ahol eddig kísérletezhettem,minden eddig legjobbnak kitenyésztett fajták mag-vaiból összevásároltam, és vittem más-más vidékekredíjmentesen, és azt ültettettem el a gazdákkal, hogya sok jónak mondott fajták közül kiválogathassukminden földnek és művelési módnak a legjobbanmegfelelőt.

Eddigi kísérleteink azt bizonyítják, hogy pl.akár a kálinkóit, bajait, kalocsait, bogyiszlóit, stb.vittem más-más vidékre, ugyanolyan földben, ugyan-olyan művelés mellett sem volt a terméseredménymég nagyjából sem azonos. Nem is kellett, hogymesszire vigyem, hogy a változást és eltérést az ég-hajlati eltérés rovására írjuk. Éppen elég volt, hacsaka másik faluba vittem ugyanolyan földbe. Ugyan-annak a paprikafajtának télire való eltartás szempont-jából más-más vidéken még azonos földben azonosművelés mellett sem volt egyforma az ellenálló ereje.

De van még egv igen figyelemreméltó szempont.Kísérleteink folyamán azt is megfigyeltük, hogy nemminden paprikafajta, nem mindenütt, nem mindenföldben egyformán érzékeny a hideg iránt. Egy-kétfokos deret vagy fagyot akár késő tavaszit, akár koraőszit a hasurával minden fajtánál ki tudunk védeni.De a három és négy fokos fagyoknál a fagyok iránti

60

érzékenység már nem mindegyik fajtánál jelentkezikegyformán. Az elmúlt évi hasuragazdálkodásnál vol-tak olyan fajták, amelyek a hasura alatt három fagy-hullámot is kibírtak. Pedig az utolsó fagy, amíg ahasurákat kint hagyhattuk, öt fokos volt. És mégvolt olyan bokor paprika kint a határban a hasuraalatt, amelynek minden levele és minden rajta lévőpaprikája egészséges volt.

De a magtermelést nemcsak a télire való elrak-tározhatósága szempontjából kell kézbentartani, ha-nem azért is, hogy minden vidéknek, minden föld-nek kitermeljük a legrövidebb érésidejű fajtákat.

Az elmúlt évben, 1940-ben, jól emlékezhetünk rá,a kedvezőtlen időjárás nemcsak az aratás, hanemmindennek az érési ideje megkésett. A borsodmegyeiHejőpapiban a már említett két lelkes fiatal gazdá-nál csináltunk ilyen irányú kísérletet. Augusztusbanültettünk el ott azon a vidéken található összes bab-fajtákból egy-egy sort, hogy melyik hoz leghamarabbterméseredményt. Szeptember második felében voltegy kis dér, nekünk nem ártott semmit, mert földün-ket betakartuk hasurával. Szeptember végén mártöbb babfajta, természetesen zöld főzeléknek, termésthozott. És érdekes, nem azok a fajták hoztak leg-rövidebb idő alatt termést, amelyek tavasszal elsőkszoktak lenni. A legkorábbinak ismert tavaszi, úgy-nevezett aranyesőt, három más kevésbé ismert, dezöldbabnak igen jól használható babfajta megelőzte.Itt a feltételek azonosak voltak. A földet egyformántrágyázták mindegyik fajta alá. Mindegyik fajtátegyszerre csíráztattuk és egy napon ültettük ki.De ez a kísérlet nemcsak ilyen irányú megfigyelésreadott lehetőséget. A tavaszi kerti vetemények, pl.zöldbab, zöldborsó, a nyári meleg napok beköszönté-sével már nem hoznak termést, elvirágzanak és el-száradnak. Az elmúlt ősszel Hejőpapiban és a sza-bolcsmegyei Tiszaladányban végeztünk ugyanilyenirányú kísérleteket, ősszel nincsenek forró, száraznapok, s a paprika sokkal többet terem, mint nyá-ron. A hasura alól mind a két kísérleti telepen egész

61

októberben szedtünk különböző babfajtákat és pap-rikafajtákat. Többször is volt fagy, de a hasura alattnem ártott meg semminek. Még novemberben is televolt virággal minden. Fejlődni már nem igen fejlőd-tek, mert nemcsak az éjszakák voltak hűvösek, ha-nem a nappalok is. De, hogy megtudjuk, hogy melyikfajta bírja legtovább a hideget, a hasurát november15-éig kint tartottuk. Voltak olyan fajták, éppen atavaszi legkorábbiak, amelyek nem bírták eddig, devoltak olyan fajták, amelyek még akkor is fagymen-tesek, üdék, frissek, zöldek voltak.

Az ilyen irányú kísérleteket nemcsak itt, hanemaz egész országban meg kellene csinálni. Csak igenkevés babfajta van, amelyeket tavasszal zöldfőzelék-nek lehet szedni. De amelyeket lehet is, azokat iscsak kevés ideig, mert hamar kemények, szálkásaklesznek, ősszel sokkal tovább maradnak gyöngék ahüvelyek és minél többet szedjük, annál jobban vi-rágzanak, annál többet teremnek, ősszel még azok afajták is igen jók zölden főzeléknek, amelyek tavasz-szal a leggyöngébb állapotukban is szálkásak.

Amint már előbb tárgyaltuk, nem mindegyikfajta egyformán érzékeny a hideg iránt. A hasurasem mindenütt egyformán véd. Attól függ, hogy mi-lyen talajon gazdálkodunk. Dombosabb, magasabbhelyen kényesebb fajtákat is ültethetünk aratás utántarlóba, még augusztus első felében is, ha hasurávalgazdálkodunk. A hasura alatt ezek a fajták is az erő-sebb fagyokig hoznak dús termést. A mélyebb he-lyekre, a hideg és savanyú földekre már ki kell vá-lasztani az oda legjobban megfelelő fajtákat, ame-lyek nemcsak a fagyok, de a ködök iránt sem érzé-kenyek. Mert a mélyebben fekvő részeken ültetettveteményben a köd még a dérnél és fagynál is na-gyobb pusztítást szokott tenni. De vannak olyan faj-ták nemcsak a babfajták között, de minden kerti ve-teményünkben, amelyek még a nálunk igen gyakori,sok kárt tevő, sokszor délig tartó, sűrű ködöket isbírják. Akárki megfigyelhette, hogy még bizonyosfajtákon belül is vannak olyan bokrok, amelyeknek

62

nem ártott meg úgy, olyan hamar a dér, a fagy és aköd, mint a többinek. Megfigyelhettük, hogy egésztáblát elpusztít a köd, vagy a fagy, de van egy párbokor, amelyen sem a fagytól a hervadás, sem aködtől a levélbarnulás nem látszik. Úgy állnak üdén,frissen, zölden a lefagyott, vagy ködtől megfoltoso-dott többi bokrok között, mintha nem is abból a faj-tákból lennének, amelyek körülöttük elpusztultak.Ezeket kellene kitenyészteni és másodjára őszre csakezeket ültetni.

Igen ám, de hogyan? kérdezhetik sokan, hiszenkésőn ültettük és amíg csak lehetett, mindig szedtükróla érés előtt a termést. Ami meg akkor volt, vagyvan rajta, amikor már fagyok vannak, azokat márhiába hagyjuk meg, azok már nem tudnak úgy be-érni még a legjobb idő esetén sem, hogy ültetésre le-hessen használni. A magtermelést ebből a szempont-ból is kísérlet tárgyává kellene tenni.

Elmondom, hogy hogyan csináltuk és hogyancsináljuk az ilyen irányú kísérleteket. Minden jobbfajtából aratás után, de jobb tavaszi zöldségfélékután, lehetőleg még júniusban előcsíráztatott magva-kat ültetünk ki. De úgy, hogy necsak egy pár bokor,hanem egy pár sor álljon minden fajtából a kísérletcéljára. Lehetőleg amint már mondtam, júniusban, senem későbben, se nem korábban. Korábban azértnem, mert ha korábban ültetjük ki, szárazabb nyá-ron, már régen kiszáradtak, régen elvirágzottak,amikor az első derek vagy ködök jönnek. Későbbenazért nem, mert igaz, hogy rengeteg termést hoznak,de nem érnek be annyira, még hasura alatt sem,hogy elvetésre érdemes termést hozhatnának. Ezek-ről a kísérlet céljára ültetett babfajtákból zölden sem-mit nem szedünk le az első termésből, csak akkorszedünk zöldet késő ősszel, amikor a termés márbiztosítva van és nincs remény arra, hogy abokrokon lévő zöld termés az idő előrehaladottságamiatt beérhessen. így a ködöknek és fagyoknak ellen-állóbb fajtákról tudunk termést szedni. A terméstermészetesen mindegyiken megmaradt, de a követ-

63

kező esztendőben csak azoknak a fajtáknak a mag-vait ültetjük el, amelyek a ködnek és dérnek legto-vább ellenállottak. De itt is nagyon vigyázzunk, neáltalánosítsunk. Nehogy azt higyjük, hogy az így ki-tenyésztett fajták majd mindenütt, minden vidéken,minden földben egyformán ellenállókká lesznek. Ezaz ellenállóság a fajtákban nemcsak az éghajlattól,hanem a talaj összetételétől és vízben való gazdagsá-gától vagy szegénységétől is függ. Ezt a kísérletetmindenütt, minden gazdának magának kellene meg-csinálni.

Amint megtárgyaltuk, az eddig vásárolt mag-vaknál, akárhonnan vettük is, sohase tudhattuk,hogy azt a prímának mondott veteményt hol és mi-lyen földben termesztették. Azt még kevésbé tudjuk,hogy az a bizonyos, elsőrangúnak mondott veteménycsakugyan ott adja-e a lehető legjobb termésered-ményt, ahonnan a magot kaptuk. Ezzel, sajnos, eddignem kísérleteztek. Éppen ezért mi már évek óta foly-tatunk ilyen irányú kísérleteket az ország különbözővidékein a kisgazdáknál.

Évek óta folytatunk kísérleteket abból a célbólis, hogy téli tárolás szempontjából melyik vidéken,milyen fajták adnak legellenállóbb terméseredményt.Ez azért is nagyon fontos, mert ugyanaz a fajtapaprika, amelyik az egyik vidéken a különböző el-raktározási módszerekkel üde, friss maradt, más vi-déken még karácsonyig sem bírta. Ha azonban nin-csen hasuránk, akkor már szeptember derekán elkell raktározni az ilyen célra szánt babot, paprikát,stb., mert szeptember második felében szoktak leg-gyakrabban jelentkezni az első deres éjszakák.Ha azonban hasuránk van, akkor nem szep-temberben, hanem egész októberben kint le-het, nőhet, fejlődhet, szaporodhat. Szeptem-ber második felében és októberben szokottlenni a vénasszonyok nyara. Kerti veteményekre ez anyárnál is sokkal jobb idő. Hasurával még egy hó-napig kint tarthatjuk és csak amikor már november-ben a nagyobb fagyok jönnek, akkor szedjük le és

69

raktározzuk el. Már eddig is legalább egy hónapotnyertünk százszázalékos minőségben, s ki tudnámegmondani egyelőre, hogy hány százalékos ter-méstöbblettel. Mert ne felejtsük el, nemcsak az azáru maradt meg, ami szeptemberben az első dérigvagy fagyos éjszakáig megvolt, hanem annak sok-szorosa fejlődött az alatt az egy hónap alatt, a mégnovemberben is a hasura alatt virágzó bokrokról.Szóval nemcsak az maradt meg raktározás nélkülfrissen, amit szeptemberben el akartunk tenni, ha-nem annak sokszorosa, amit szintén elraktározha-tunk. Természetesen nem fontos az elraktározás, hi-szen ha el akarjuk adni, amikor már másnak, akinekhasurája nem volt, minden veteménye elfogyott s márrégen nincs semmi kerti vetemény a piacon, olyanárat kaphatunk érte, amiről, amikor a piac tele van,nem is álmodhatunk.

Ezért igen fontos a magtermelés, a fajták kiváloga-tása. Minden vidék az éghajlati és talajviszonyaibóladódóan azonos fajtáknál más-más ellenállóképességűtermést hoz.

Továbbra is ezt akarjuk csinálni. Ebben az esz-tendőben is mindenütt, ahol hasurával gazdálkodunk,a legszebb, a legjobban ellenálló fajtákból, amennyitcsak lehet, meg akarok hagyatni a gazdákkal. Aztazután államköltségen összevásárolom és mindenüttegyelőre még ingyen kiosztom azoknak a gazdáknakmindenütt minden fajtából, akik hasurával gazdál-kodnak. Persze ez az államköltségen való összevásár-lás és ingyen kiosztás csak addig fontos, amíg a gaz-dák mindenütt meg nem győződnek arról, hogy azígy kitenyésztett magvak az ő földjükön, az ő munka-lehetőségeik mellett a legjobban megfelelnek.

A magtermelést országosan vagy az államnak, vagyegy szövetkezetnek kellene kézbentartani és semmi-esetre sem lenne szabad magánosok magtermelésétés árusítását megengedni anélkül, hogy fel ne tüntet-nék az eladásra kerülő magvakat tartalmazó mindenzacskón, hogy milyen földben termett. Milyen föld-ben, minek a hozzáadásával, milyen trágyázással ér-jük el azt a legjobb terméseredményt.

65

Öntözés

A kertgazdálkodásra való áttérésnek egyik legna-gyobb problémája az öntözés észszerű, legkevesebbköltséget igénylő megoldása. Az öntözés megoldásanélkül nem kertgazdálkodást, de rövid idő múlvasemmilyen gazdálkodást nem lehet jövedelmezőenfolytatni. Ennek a kényszerítő szükségességnek afelismerése vezette a kormányt, amikor most az ön-tözőművek építéséhez fogtak. Arra az öntözőműreMagyarországon már régen igen nagy szükség van.A tároló és öntözőművek vizével a gazdálkodás isköltségesebb. Ha azt akarjuk, hogy versenyezni tud-junk termelési költség dolgában más államokkal,minden téren arra kell törekednünk, hogy legkeve-sebb költséget igénylő munkarendszert alkalmazzuk.Ezeknek a most készülő öntözőműveknek a vizévelcsak egy bizonyos területen tudunk öntözni. Kell ke-resni és van is lehetőség arra, hogy bizonyos vidékek-nek megfelelő, kevésbé költséges öntözőrendszert va-lósítsunk meg.

Ez az öntöző rendszer olyan egyszerű, olyanolcsó és olyan nagyon megfelelne a mi Alföldünkgeológiai kialakultságának és mégis, sehol az ország-ban még csak nyomát sem láttam.

66

Nógrád, Heves, Borsod és Pest megye északirészén akár ötven vagy száz kisebb-nagyobb tárolótlehetne aránylag kevés költséggel megépíteni. Ésezekbe a tárolókba a vizet nem gépi, hanem a vízerejével lehetne felemeltetni. És pedig a következő-képpen:

A Zagyva, Tárna, Hernád, a Tisza és az a sokkisebb-nagyobb patak, amelyek elég bővizűek ésmajdnem kivétel nélkül a felső folyásuknál még nagyeséssel folynak, valamikor a vízimalmok egész sere-gét hajtották. Ezt a hajtóerőt kellene felhasználni avíz tetszésszerinti magasságban való kiemeléséhez.Hiszen nemcsak a legnagyobb folyók, de a kisebb pa-takok vize is akár száz és száz, alulcsapós, vízkiemelőlapátkerekeket el tudna hajtani. A nagyobb folyókon,mint a Duna és Tisza és nagyobb mellékfolyóikonha szükség lenne rá, akár közvetlenül egymásmögöttsorakozhatnának a pontonokra szerelt, lehorgonyzottvízkiemelő lapátkerekek. Azokon a kisebb patako-kon, amelyeken semmilyen vízi közlekedés nincs ésnem is lehetséges, a patak keskenységénél fogva amegoldás még ennél is sokkal egyszerűbb. Ezeken apatakokon nem kell semmiféle tutaj vagy ponton.A két parton levert oszlopokon, vagy betonból készí-tett alapokon a patak egész szélességét kitöltő víz-kiemelő alulcsapós lapátkerék, még ha nagyobbméretű is, két ember által, egy-esy egykarúemelő segítségével tetszésszerinti helyzetbe állítható.Bárrmilyen vízállásra benyitható. Ki lehet velükhasználni mind a kisebb, mind a legnagyobb vízállást,anélkül, hogy az eset1eges áradások kárt tehetnénekbennük. Télen a legmagasabb vízállás fölé lehetneemelni. Nem fagyhatnak be és a jégzajlás semokozhatna bennük semmi kárt, hiszen használatonkívüli állapotban két ember kényelmesen, percek alatta legmagasabb vízállás fölé emelheti. ÉS ha olyan mé-lvebb helyen van, hogy a jégzajlás a tengelytartó osz-lopokat vagy a betonalapzatot fenyegetheti, földgát-lal és abba vert erős cölöpökkel előre lehet ellene vé-dekezni.

67

Természetesen ezek a kisebb patakokra szerelt,egyszerű kiemelők is, a vízbőséghez mérten, sűrűbbenvagy ritkábban, korlátlan mennyiségben felállíthatók.Egy ilyen egyszerű kiemelő alulcsapós lapátkerékelőállítása, aszerint, hogy milyen méretű, alappalegyütt nem kerül többe, mint 500—1000 pengő. Deaki csak a saját használatára maga készíti el, hiszenaz elkészítése különösebb szakértelmet nem igényel,olcsóbban megcsinálhatja. Az élettartama, ha állan-dóan üzemben van is, legkevesebb tíz esztendő. Ésami a legfontosabb, az, hogy üzemanyagfogyasztásajóformán semmi.

Hogv bizonyos idő alatt mennyi vizet tudunkegy ilyen szerkezettel kiemelni, az mindig a folyóvagy patak nagyságától, vizének esésétől és főleg a le-hetőségek észszerű kihasználásától függ.

Minden más öntözőrendszerrel ellentétben,üzemköltség nélkül szinte tetszésszerinti magasságbaemelhető és tárolható a víz. Különösen, ha a magas-ságba emeléssel nem a kerekek nagyságát növeljük,hanem (ez drágább) áttételt szerelünk fel. A magas-ság növekedésével a kitermelt vagy kiemelt víz meny-nyisége csökken. De még így is bőséges vízmennyisé-get tudunk tetszésszerinti magasságba emelni és tá-rolni, ha kell.

Magyarországon a legszárazabb időben is legfel-jebb hatvan-nyolcvan olyan nap van, amikor öntöznikell. Viszont legrosszabb esetben kilencven nap van-nak befagyva a folyók. Ez a legritkább eset. Kevésolyan ember van Magyarországon, aki olyan télreemlékszik, hogy a folyók három hónapig lettek volnabefagyva. De még így is legalább 260—270 napon átéjjel-nappal gyűjthetjük a tárolókba a vizet.

Az ilyen kiemelő szerkezetnek az üzemköltsége(mert csak szappanozásról vagy olajozásról lehet szó)nem is jöhet számításba. A fatengelyeket szappanozni,a fémtengelyeket és csapágyakat olajozni és zsírozniszoktuk.) Viszont a kezelési költsége is olyan csekély,hogy az elvégzett munkához viszonyítva százalék-arányban jóformán ki sem lehet fejezni.

68

Egy bizonyos folyó- vagy patakszakaszon felállí-tott 150—200 vízkiemelő körül adódó minden munkátkét ács vagy asztalos (vagy ha fémből vannak, laka-tos) el tudja végezni. Az esetleges sérüléseket és hibá-kat (még ha nem széria-anyagból készültek is) kija-vítják, olajoznak vagy szappanoznak.

Akár apadásnál, akár áradásnál, a lerögzített víz-kiemelő a szükségszerinti magasságba felemelhetővagy leengedhető, aszerint, hogy mindig a leggazda-ságosabban használjuk ki a víz erejét. Mind a feleme-lést, mind a leengedést két ember óránként négy víz-kiemelőnél el tudja végezni. Napi tíz órai munkávalnegyvenet le vagy fel tudnak emelni, beleszámítva avízkiemelők között 10—100 méternyi megtett utat.így a rájuk bízott 200 vízkiemelőt öt nap alatt levagy fel tudják a szükségszermti magasságba emelni.Természetesen a hirtelen áradásoknál a nyári zivata-rok alkalmával, amikor pár óra alatt több méter víz-állási különbség is lehetséges, az esetleges rongálásokmegelőzésére a közelben lakó, előre megszervezett ésbetanított gazdák segítségét is igénybe kell venni.Soha semmilyen áradás nem jöhet annyira váratla-nul, hogy arra ne lenne időnk, hogy 10—15 percet netudnánk szentelni bármilyen munkaidőben, akáréjjel, akár nappal a kerekek feljebb emelésére. Determészetesen csak akkor, ha vagy az állam, vagyvalamilyen szövetkezet állanak a vízkiemelők üzem-bentartása mögött. De mert minden gazdának, még aszegényeknek is, érdemes saját magának megcsinálniegy ilyen vízkiemelő kereket, mindegyiknek gondjalesz rá, bogy a tároló vagy az öntöző kerekei épség-ben maradjanak.

Az ilyen alulcsapós lapátkerekekkel kiemelt vizetnem okvetlen fontos tárolókba vezetni, közvetlenül islehet vele öntözni.

A kertgazdaságra felhasznált területeket legész-szerűbb bolgár rendszerrel művelni, mert az a leg-kifizetőbb. De ha nem is bolgár rendszerrel művel-jük, legjobb olyan táblákba beosztani, hogy a tároltvíz a legmagasabb pontján menjen át, ahonnan az

69

egész földet eláraszthatjuk vízzel. Ha egy-egy táblábamár elég vizet engedtünk, egyszerűen elzárjuk, s a vízfolyik tovább. Vagy a másik táblába, vagy a szomszédföldjére, vagy a szomszéd falu gazdáinak földjére.Ilyen főöntöző csatornák részére akár 200 merítő-kereket számíthatunk. 200 kerékkel, akármilyen ma-gasra kell is a vizet emelni, mert éjjel-nappal mindigmernek, óriási mennyiségű vizet tudnak kitermelni.

Természetesen ezt az öntözést nemcsak a belter-jes kertgazdálkodásnál lehet alkalmazni, jól elkészí-tett talajon a szemtermelésnél is jól felhasználhatjuk,így igen kevés költséggel még a legelőket is tudjuköntözni. Hiszen éppen a legelőinkkel van talán a leg-nagvobb baj. Csak tavasszal van egy pár hétig ajószágnak rajta mit legelni, akkor kiszárad, a nyáripár zivataros eső nem sokat lendít rajta és őszig csaktengődik a jószág. A nem dombos helyen fekvő rétein-ket egy pár ilyen alulcsapós lapátkerék beállításávalugyanúgy, mint a kertgazdaságban, ha nem nagyonmessze van a folyó vagy patak, állami támogatás nél-kül, magunk is meg tudjuk csinálni. De szövetkezetiúton mindenütt megvalósítható. Nem leszünk többékiszolgáltatva az időjárás szeszélyeinek.

Amikor nem kell öntözni, akkor ezekkel a me-rítőkerekekkel kora tavasztól késő őszig a tárolókbagyűjtjük a vizet. Ha észszerűen használjuk ki a ter-mészetadta lehetőségeket, ezek a tárolók több jöve-delmet hoznak, mint a kertgazdaságra beállított terü-letek. Ilyen tárolókat minden patak mentén csinál-hatunk.

Ezt az alulcsapós lapátkereket, amellyel a vizeta patakokból és folyókból patakokkal és folyókkaltermeltetjük ki, nem én találtam fel. A kínaiak többmint 4000 évvel ezelőtt megcsinálták. 50—60 méterátmérőjű bambusznádból szerkesztett vízkiemelő la-pátkerekeikkel sok ezer év óta öntözik kevés esőtkapó alföldjeiket. Ezeknek a vízkiemelőknek a raj-zait a Kínáról szóló leírásokban mindenki megtalál-hatja.

Milyen csodálatos, hogy azt a szerszámot vagy

70

munkamódszert, vagy nevezzük gépnek amely arány-lag kis területen óriási tömegnek megélhetését tudjalehetővé tenni, még eddig nem lestük el, nem csinál-tuk meg sehol ott, ahol erre ugyanolyan nagy lehe-tőség van.

A kínaiak nemcsak a vízkiemelőt csinálták megtöbb ezer évvel ezelőtt, de megcsinálták a folyók ész-szerű szabályozását is. Évezredekkel ezelőtt sokezerkilométer hosszú öntözőcsatornákat csináltak. A víz-szabályozásra igen sok példánk volt, jó is és mégjobb is, és mégse azokat másoltuk le. Minálunk csakaz volt, sajnos, a cél, hogy minden vizet eltüntessünk.Ez a vízszabályozás jó lehet a trópusokon vagy ott,ahol a tengerek közel vannak, mert ott a tengerekrőljövő szelek elég esőt hoznak.

Másutt, ahol vizet szabályoztak, a vízelvonó csa-tornarendszer mellett tárolókról is gondoskodtak. Afolyók felső folyásánál, magas vízállásnál a vizet ha-talmas gátak közé szorították és amikor a víz apadnikezdett, a gátakat, zsilipeket elzárták. És sok százkilométerre vezették a tárolókból a vizet, ahonnan or-szágnyi területeket öntöztek. így volt és így van ezKínában, Indiában, Mezopotámiában, Egyiptombanstb. Itt, eltekintve az elmúlt két nedves esztendőtől,az Alföldet sivatagszerűvé tették. Tárolókról nem gon-doskodtak. A lassú folyású folyókat az átvágásokkalmeggyorsították. A gyorsabban folyó víz állandóanhordja a medrét s ezáltal süllyed nemcsak a folyó víz-szintje, nyári vízállása, de süllyed, sajnos, az Alföldtalajvize is. Sokak szerint állítólag több méterrel.Amint mondtuk, az utóbbi esős esztendőktől elte-kintve, július és augusztusban a Tisza két oldalánegész határrészek voltak, ahol a kutak kiszáradtak.Öntözésről mégcsak álmodni sem lehetett. Hiszen akutakban annyi víz is alig akadt, ami a szomjas jó-szágnak elég lett volna. Több helyen artézi kutakfúrásával próbáltak ezen a bajon segíteni. Sok he-lyen egy bojtár állandóan ott ült a gulyakutnál és haegy kis pocsolya összegyűlt a kút fenekén, akkor már

71

kihúzta, s a víz ott poshadt a vályúban délig, vagydéltől estig, amíg a jószágot itatni nem hajtották.

Nekünk arra kell törekednünk, hogy kis orszá-gunkban minden téren a legkevesebb befektetéssel alegnagyobb jövedelmet biztosítsuk. Az nem lehet cél,hogy mindenáron rizst vagy gyapotot próbáljunk ter-melni, különösen, ha a termelési költség nálunk na-gyobb, mint amennyiért külföldről be tudjuk hozni.Azt és úgy kell termelni, amit a legjobb minőségbenés a legolcsóbban tudunk az európai piacra vinni.Minden nép arra törekszik, hogy a természetadta elő-nyöket kihasználja és a termelést az iparban is, amezőgazdaságban is olcsóbbá tegye. Nekünk nincse-nek vízeséseink, ahol kevés költséggel tudnánk mező-gazdaságunk részére olcsó áramot termelni. De vansok-sok kisebb-nagyobb patakunk, amelyeknek avizét fel tudnánk használni, öntözés nélkül nincs jö-vedelmező kertgazdálkodás. Magyarországnak pedignincs más útja, csak a kertgazdálkodásra való át-térés.

Hogv nemzetgazdasági szempontból mit jelentaz egyébként haszontalanul elfolyó patakok vizénekezzel a rendszerrel történő tárolása és a vele való ön-tözés, az szinte beláthatatlan.

Nem kellenek vízesések. Nem kellenek óriásiköltséggel megépített gátak és turbinák. Folyóink éspatakjaink vizeinek észszerű kihasználásával kevésköltséggel talán helyre tudjuk hozni azt a hibát, amitaz óriási költségei végrehajtott egyoldalú vízelvonócsatornázással elkövettünk.

Háború esetén az ellenségnek nem lehet célja,nem lehet kifizető az ilyen kisebb tárolók és víz-kiemelők elpusztítása. Hiszen ha sikerülne is, lénve-ges kárt rem okozhat vele még akkor sem, ha mindelpusztítaná. Már csak azért sem, mert egyetlen leg-kisebb repülőbomba is többe kerül, mint akár húszilyen alulcsapós vízkiemelő lapátkerék elpusztítása.Nem akadhat olyan megveszekedett ellenséges re-pülő, aki az ilyeneknek az elpusztítását tűzné ki cél-jául.

72

Eddig a kertgazdaságban vagy emberi, vagyállati, vagy gépi erővel öntöztünk. Mind sokkal költ-ségesebb, mintha a vízre magára bízzuk az öntözést.Tehát meg kell csinálnunk.

Ugyanezt meg lehetne csinálni szélmotorokkal.is. Ahogy a szélre bíztuk régen az őrlést, ugyanúgyrá lehetne bízni, ugyanazzal a rendszerrel, az öntö-zést is. Azzal a különbséggel, hogy a szél nem a ma-lomkövet forgatná, hanem a vizet tárolná.

Vizet tárolna. Ezt azért hangsúlyozom, mertéppen akkor, amikor öntözni kell, nem igen fújnaknálunk a szelek, csak akkor, amikor az eső úgyiselég gyakran esik.

A magyar gazdasági élet szempontjából minden-nél fontosabb, hogy a magyar Alföld tájjellege meg-változzék.

A múltba veszett, kalimpáló, faluvégi hangulatosszélmalmok helyeit a folyók és patakok mentén ilyenalulcsapós lapátkerekeken kellene a távolbanéző ma-gyar szemeknek megpihenni. És a beláthatatlan búza-és kukoricatáblákat ha nem is felváltani, de megsza-kítani, tarkítani kellene a hasura alá bekarózott, nemgépi és állati, hanem vízi erővel öntözött kertgazda-ságoknak.

73

Mit csináljunk a mocsarakkal?

Nagy kérdés ez, hogy mit csináljunk a mocsa-rakkal? Edüig igazán nem tudtunk velük csinálnisemmit sem. Legalább is hasznosítani nem tudtuk.A mocsarak által elfoglalt terület mindig kihasználat-lan volt, semmire sem volt alkalmas, csak ha lecsa-polták. Két főcél volt a szemük előtt a mocsarak el-tüntetésével: az egyik az utolsó évszázadban rohamo-san szaporodó emberiség még rohamosabban növe-kedő igényeinek kielégítése, kenyérmagvakkal valóellátása. A másik a malária elleni védekezés. Vég-eredményben mind a kettőt egy úton akarták elérni.Felszabadítani, művelés alá fogni az addig mocsarak-kal, vadvizekkel borított, hasznavehetetlen területeket.Minden talpalatnyi területet hasznossá tenni, különö-sen akkor, ha ezek a területek nemcsak hogy semmihasznot nem hajtottak, de egyenesen károsak voltak.A mocsarak, a sekélyvizű, vadvizes területek fészkei,szülőhelyei a maláriának.

A mocsarak eltüntetésével főleg ez ellen akarnakvédekezni nemcsak más államokban, nálunk is. Ezindokolttá is teszi a lecsapolást. Magyarországon át-lagban évenként a statisztikai kimutatások szerint40.000—80.000 között váltakozik esztendőnként amaláriás megbetegedések száma. De ebben csak azok

74

szerepelnek, akikről a statisztika tudomást szerezhet.S ez csak igen kis töredéke a valóságnak. A valóbanmegbetegedettek száma sok százezerre rúg mindenesztendőben. De mert évszázadok alatt a mocsárividék parasztsága úgy nagyjából immúnis, ellenállólett a malária betegséggel szemben, legalább is any-nyira, hogy a megbetegedetteknek igen kevés számajutott el az orvosokhoz. Az igaz, hogy nemcsak azoknem jutnak el, akik nem betegedtek meg annyira,hogy szükségesnek tartják orvoshoz menni, de igensokszor az anyagi lehetőségek gátolják a betegeket,vagy hozzátartozóikat, hogy orvosokhoz menjenek,amíg nem súlyos a baj. Zalában, Somogyban, Sza-bolcs és Szatmár megyékben van a legtöbb mocsár,s így természetesen a legtöbb maláriás megbetegedésis. De igen sok falu van, nemcsak itt, máshol is, aholnem is tudnak a maláriáról. Részben azért, mert való-ban nincs is, részben meg azért, mert igen ritka eset-ben súlyos. Gyakran megtörtént, amikor ilyen irány-ban kérdezősködtem,, a gazdák erősen tiltakoztak,hogy malária az ő vidékükön sohasem volt. De ami-kor részletesebben faggatom, hogy nem szoktak-enéha nyáron megbetegedni bevallották, hogy — „hátazt szoktunk, de hát az semmi, az csak olyan háromnapos láz, olyan hideglelésféle, de az nem is beteg-ség minálunk, legtöbbször mégcsak egy félnapba sekerül. Az ember bevesz egy pár deci kisüstit, lefekszika fa alá hűvösre, másnap már mehet kapálni vagyaratni”.

Ezekről a megbetegedésekről a hivatalos sta-tisztika nem tud semmit. És ha ezt is számításbavesszük, még inkább indokolt a mocsarak lecsapo-lása. Mégha nem is lenne halálos következménvű amalária, ha csak ilyen 3—4 napos elgyengüléssel,munkacsökkenéssel járna, akkor is indokolttá tennéa mocsarak eltüntetését. Hiszen a népünk termelő-képességét, életerejét csökkenti.

De valóban nincsen más módja a malária ellenivédekezésnek, mint a lecsapolás? Valóban el kell tün-tetni minden párát adó vízfelületet? S nem tudnánk

75

hasznossá tenni ezeket a mocsaras vidékeket, ha nemcsapoljuk is le őket?

A malária elleni védekezésnek többféle többé-kevésbbé célravezető módját ismerjük.

Az egyik a lecsapolás. Amikor minden veszélyez-tetett területet lecsapolunk. Amikor a földszínérőlminden sekély vizet, ami nem folyó, eltüntetünk. Akisebb területtel rendelkező szegényebb országoknakez a legcélravezetőbb malária elleni védekezésimódja. Megoldják a maláriakérdést, és művelésre al-kalmas területet nyernek.

Ha mindig csak a jelent nézzük, ez a legészsze-rübb megoldás. Olyan vidéken, ahol tengerek közelvannak, valóban az. De olyan helyen, mint például aKárpátok medencéje Európa közepén, ahol a külön-böző szárazföldi és tengeri légáramlatok egészen sa-játos steppe-klímát (szárazföldi éghajlatot) alakíta-nak ki, itt valami más megoldást kellene keresni. Nemlehet, nem szabad a folytonos lecsapolással elsivata-gosítani az Alföldet.

Más módja is van a malária elleni védekezésnek,amit a gazdagabb államok alkalmaznak is.

Ez a veszélyeztetett területeknek olajjal, petró-leummal való elbontása. De ez sem célravezető. Leg-alább is minálunk nem lenne okos dolog még csakkísérletezni sem vele. Mert igen költséges és amellett,ha megcsinálnunk, több kárt okoznánk, mint hasz-not. Áz olajjal elborított területen ugyanis mindenállati és növényi élet elpusztul, — csak éppen a ma-láriaterjesztő szúnyoglárva nem mindig. Az olajjalvaló elborítás akkor célravezető, ha vagy a szélsohasem fúj, vagy az olajjal való elborítást állandóancsinálják, ami bizony drága mulatság. A legkisebbszéljárásnál a vízfelületen úszó olajréteg csomóba ve-rődik. Még ott is, ahol növény nincsen, (már pedig amocsaraknak fősajátossága a gazdag növényvilág, sott az olaj a legkisebb széljárásra pár óra múlvaa fűszálak vagy növényszálak körül egymásra torló-dik, máshol meg megszakadozik és szabad vízfelüle-tet hagy, ami éppen elég arra, hogy az egész óriási

76

költséggel végzett munka kárbavesszen. Ez nem ki-fizető. Én magam is többször megpróbáltam, akárkimegpróbálhatja az olajjal való elbontást. A malária-kérdést ez nem oldja meg.

Más módszerekkel is kísérleteznek. így pl. külön-féle, csak maláriaterjesztő szúnyoglárvákkal táplál-kozó halfajták tenyésztésével a veszélyeztetett mo-csarakban. Ez, sajnos, még költségesebb, mint a le-csapolás és az olajjal való elborítás. Van még sokfélekísérlet, amit nem tartok szükségesnek felsorolni, ésolyanok is lehetnek, amelyekről én nem tudok. Demert a tudományos szakkönyvektől és folyóiratoktóleltekintve, népszerű ismertetés, ami a nagyközönség-hez eljut, alig van, szükségesnek tartom ismertetni,hogy mi köze is van hát a maláriának a szúnyoghoz,a szúnyognak a mocsárhoz és még gyakorlati példá-val utat is mutatni, hogy hogyan oldhatnánk meg ezta kérdést a leggazdaságosabban anélkül, hogy a mo-csarakat lecsapolnánk.

Szúnyog mindenütt van, messze a mocsaraktól,dombokon és erdőkben is. De maláriaterjesztő szú-nyog csak a mocsaras vidéken van. Ez az összefüggésa mocsár, a malária és a szúnyog között A maláriát aszúnyog terjeszti, de csak az a szúnyog, amely a mo-csarak lakója.

Magyarországon általában két maláriaterjesztőszúnyogfajta van. Az egyik a Culex pipiens, a másikaz Anophalesek egyik fajtája. Ez a két szúnyogfaj amocsarak lakója. Életfeltétele a hullámzásmentescsendes víz. Petéit mind a két fajta a vízbe rakja. ACulex pipiens 150—200-as csomókba csónakalakúraösszeragasztja petéit, amely a vízen úszik. Az Ano-pheles már kétoldalt légburokkal ellátott petéket ,rak,amelyeket csillagalakúra egymáshoz ragasztva helyeza vízre. Ezek a petecsónakok és petecsillagok a vízszínén úsznak. Ebből kelnek ki a lárvák s bukfencez-nek a vízbe. De ezeket a petecsónakokat és csillago-kat a legkisebb hullámzás elpusztítja.

A tudomány ebben a vízben történő átalakulás-ban látja a malária elleni védekezés egyedüli lehelő-

77

ségét. Ezért kísérletezünk a leesapolással, hogy eze-ket a hullámzásmentes csendes vizeket, vagyis mo-csarakat eltüntessük, hogy a szúnyog ne tudja petéita vízbe rakni és ne tudjon ott kikelni.

Ugyanezért borítják el olajjal a mocsarak felü-letét ott, ahol ezt megtehetik, hogy a már vízbe rakottpetéket és kikelt lárvákat elpusztítsák. És a malária-terjesztő szúnyogokat megakadályozzák, hogy újabbpetecsónakokat és csillagokat helyezzenek a vízre.

Amint előbb írtuk, csak akkor lenne ez tökéletesmegoldás, ha a víz felülete állandóan el lenne borítvaolajjal. De ezt az olajat a legkisebb hullámzás csomóbaveri és szabad vízfelületek maradnak, ahová a szú-nyog nyugodtan lerakhatja a petéit. És egy év alatt7—8 szúnyognemzedék is születhetik. Több vagy ke-vesebb, aszerint, hogy mennyire kedvező az idő apetékre és a lárvák kifejlődésére. Ennek a szúnyog-fajtának a nőstényei és csak a nőstényei terjesztik amaláriát. Csak a nőstényszúnyog a vérszívó.

Mindenütt van szúnyog, de nem mindenütt vanmaláriás megbetegedés. Malária csak ott van, aholmocsár van. De az az érdekes, hogy nem mindenüttvan malária, ahol mocsár van. Vannak olyan mocsa-rak, ahol nemcsak a statisztika nem tud kimutatnimaláriamegbetegedést, de még a parasztok sem isme-rik azt a nyári hideglelést sem, amelynek szerintüklegjobb orvossága a pálinka»

Gyermekkoromat olyan helyen töltöttem, ahol aházunk előtt többholdas mocsaras kubikgödrök vol-tak. Többen voltunk testvérek és tavasszal, amikormár lehetett, a szüléinktől kikunyeráltuk, hogy kmna kertben, a kazlak tövében alhassunk minden éjjel.De nem emlékszem rá, hogy a szúnyogoktól valamibaiunk lett volna valaha is. Nyolcéves korombanszolgálni mentem egy ceglédi paraszthoz nyárra: te-henet őrizni (mert télen iskolába jártam). Ott is meg-próbáltam kinn aludni, de a szúnyogok miatt nemlehetett. Alkonyattól, ha az ajtót be nem csuktuk,majd megettek.

78

Később, mint napszámos és kubikos, az országkülönböző területeire elkerültem, ahol természetesennyáron mindig kint aludtunk. Mert a könyveket sze-rettem, akkor már tudtam a maláriaterjesztő szúnyogés a mocsár összefüggéséről. Azt tudtam, hogy csakolt van maláriaterjesztő szúnyog, ahol mocsár van.De azt nem tudtam megérteni, hogy miért van egyikmocsaras vidéken annyi szúnyog, hogy szinte nemlehetett kibírni, másik vidéken pedig, ahol szinténvan mocsár, mégcsak annyi szúnyog sem volt, minta mocsaraktól messze-messze a hegyeken. Sokáig iz-gatott, kísértett ez a megoldatlan kérdés, amíg a há-ború után a 30-as években lehetőségem nem nyíltarra, hogy kerékpárral járjam az országot. Tudomá-nyos szakkönyveket átböngészve kerestem az össze-függést. Kerestem, mi lehet az oka, hogy vannakolyan mocsarak, amelyeknek a környékén alig vanszúnyog, ahol nemcsak a statisztika, de még a pa-rasztok sem ismerik a hideglelést. Pedig mellékesenmondva, van elég gyümölcs és terem dinnye is.

Két évet szántam erre a kutatásra, két évig jár-tam az ország mocsaras vidékeit. Lassan kezdtemmegsejteni, mi az oka annak, hogy miért nincs min-denütt szúnyog? A második esztendő nyarán, ami-kor kerékpárommal valamelyik vidéken egy-egy állóvízhez vagy mocsárhoz közeledtem, már messzirőltudtam, hogy van-e azon a vidéken éjjel sok szúnyog,vagy nincs, ismerik-e a hideglelést vagy sem? Ez amegfigyelés érvényes volt Somogyban ugyanúgy, mintSzatmárban, Szabolcsban, vag a Kiskunságon, ahon-nan szerencsére még nem tüntették el a vadvizeket.Rájöttem, hogy a maláriakérdést úgy is meg tudnánkoldani, ha nem tüntetnénk el a mocsarakat és a vad-vizeket, nem szárítanánk ki az Alföldet, s a vízzelborított területet úgy is jövedelmezővé lehetne tenni,ha csak a benne rejlő lehetőségeket használnánk ki.

Azt hiszem, azt nem kell bizonygatni, hogy ajövő Magyarországának egyetlen életlehetősége akertgazdálkodásra való áttérés. De a kertgazdálkodásis csak úgy lehet nálunk kifizető és észszerű, ha

79

hasurával gazdálkodunk. A hasura legfőbb anyagát,a gyékényt, kákát, sást, nádat, a vadvizes területek, amocsarak szolgáltatják. Ha nem csapoljuk le, ha nemtüntetünk el minden vadvizet, akkor van gyékény ismeg nád is, van hasuránk is. Hiszen így is a nádasokholdanként több jövedelmet adnak, mint a külterje-sen megmunkált területek. Nekünk arra kellene töre-kedünk, hogy ezek a nádasok nemhogy fogyjanak,de még szaporodjanak. Mert ha tízszer akkora terü-leten lennének, mint amilyenen most vannak Magyar-országon, ha észszerűen gazdálkodunk, akkor is ke-vés lenne. Volna nád, lenne páraképződés és lecsapó-dás is. És a maláriakérdést is meg lehetne oldani úgy,hogy azért megmaradjanak a vadvizek.

Van ugyanis a maláriakérdés megoldásának olyanmódja is, ami a Iecsapolás kétes értékű munkáját fe-leslegessé teszi. Mert ha van olyan mocsaras terület,ahol aránylag igen kevés a maláriaterjesztő szúnyog,akkor van lehetőség arra, hogy az ott talált feltétele-ket a malária által veszélyeztetett területeken is al-kalmazzuk. Nem mindent csak a laboratóriumokbanlehet megoldani. Sokszor sokkal célravezetőbb, haaz ősi hagyománvokat és talán még többször a ter*mészetadta lehetőségeket figyeljük meg és használ-juk ki.

Van a magyar gazdasági életnek egy olyan szár-nyas állatja, amelyet szerencsére még nem tettünktönkre idegen keresztezéssel. Még az ősi fajtából valóés a legritkább esetben támadják meg a betegségek.Ennek az állatfajtának a tenyésztésével megoldanánka malária-kérdést anélkül, hogy a vadvizeket le kel-lene csapolnunk.

Ez a szárnyasunk a kacsa.A kacsa a mocsarak lakója. Azt szűri, abban lefe-

tyel, abban érzi magát a legjobban. Csak olyan vízbeszeret belemenni, amelyben, ha tó tágast áll; eléri afeneket.

Amint már tárgyaltuk, a maláriaterjesztő szú-nyogfajta életfeltétele a hullámzásmentes csendesvíz:a mocsár. De ez az életeleme a kacsának is. És a

80

kacsa csőrében van a tudósok megállapítása szerinta világ egyik legtökéletesebb tapogatója. És mert akacsa a mocsarak lakója, ott szereti megszerezni atáplálékát, természetes, hogy óriási pusztítást végez avíz színén úszó petecsónakok és petecsillagok között,de ugyanúgy a kikelt lárvák között is. És ha nem ismind falja föl, éppen elég, ha ott úszkál, vagy mász-kál a petével vagy lárvával telített pocsolyában, avizet így állandó mozgásban tartja, a peték és a ki-kelt lárvák elpusztulnak. Ezt figyeltem meg a mocsár-vidékeken.

Ahol sok kacsát tenyésztenek, nincs maláriásmegbetegedés és igen kevés a szúnyog. Ezt ellenőriz-heti akárki.

Ha lecsapolás vagy olajozás helyett a malária ál-tal veszélyeztetett mocsár-vidékeken nagyobb arányúkacsatenyészeteket rendezünk be, ezzel nemcsak amalária-kérdést oldjuk meg — a jövő gazdasági éle-tében óriási jelentőségű-nád- és gyékénytermő terüle-tek elpusztítása nélkül —, de olyan óriási jelentőségűolcsó népélelmezési cikkhez jutunk, aminek a fogyasz-tása igen fontos lenne az amúgy is rosszul táplált ma-gyar gyerekeknek.

Régebben mindenütt, nagyon sok helyen mégmost is, koratavasztól késő őszig, vagyis a kacsának3—4-hetes korától kezdve, amíg a vizek be nem fagy-nak, soha nem adtak és nagyon sok helyen most semadnak semmiféle ennivalót. Tavasztól őszig még csakfel sem mennek a tanyába a kacsák. Amíg a vizek benem fagynak, alig lehet őket kihajtani a vízből.

Kacsát természetesen nemcsak mocsaras vagyvadvizes vidékeken tartanak. Igen sok helyen, sőtújabban a legtöbb helyen zsákból tenyésztik a kacsát.És mégis kifizető. Mennyivel jövedelmezőbb lehetne,ha, mint régebben és nagyon sok helyen még most is,a kacsára bíznánk, hogy a mocsarakban a táplálékátmegkeresse. Hiszen aki látott már nyáron ilyen mo-csarat, és megpróbálta, hogy legalább egy összema-rékkal kimerítsen belőle, annak nem kell bizonygatni,hogy ezek a mocsarak szinte sűrűbb a benne lévő

81

milliárd meg milliárd élettől. A kacsa kényelmesenmegtalálja benne a szükséges táplálékát, akármilyennagyétű is. És akármilyen sok lenne is a kacsa egybizonyos területen, még akkor se lenne probléma atartásuk, mert a kacsa azonkívül, hogy szemestakar-mányt és mindenféle rovart megeszik, még legel is.

Meg kellene szervezni a mocsári gazdálkodást.Ezt a következőképpen gondoltam el: legjobban

a Közjóléti Szövetkezetek tudnák végrehajtani.Először már ősztől kezdve az ország területén ta

lálható összes eladásra kerülő kacsatojásokat összekellene vásárolni. Ezt vagy már mint tojást kellene asegélyezésre szoruló családok között kiosztani és acsaládok tyúkkal költetnék ki.

A kacsa általában rossz kotlós. De vannak olyankacsák, amelyek maguk is szívesen költenek és kis-kacsáikat a vízen is úgy őrzik, hogy nincs az avarjú, vagy vércse, amelyik csak egyet is el tudna be-lőle vinni.

Ha az ilyen jó költő kacsáknak a tojásait össze-gyűjtenék és a belőlük kikelt rucákat és gácsérokatkereszteznék, ki tudnánk tenyészteni a jó költő kacsá-kat. Ez már csak azért is igen fontos lenne, mert azanyakacsa a legjobb kacsapásztor.

De amíg ezt tervszerűen meg nem tudjuk csi-nálni, addig vagy tyúkokkal, vagy ami egyelőre célra-vezetőbb és észszerűbb lenne, költőgépekkel kellenekiköltetni és a mocsárvidékeken sokgyermekes csalá-doknak valamilyen előre megállapított feltételek mel-lett 4—500 darabonként tenyésztésre kiadni.

Mindenütt a Közjóléti Szövetkezet legalább holdanként 4—500 kacsára számítva megfelelő betonból ké-szített ólakat készíttetne, amelynek az alsó részébena kacsák, a felső, teljesen elszigetelt, tehát betonozottrészében a magyar paraszt parlagi tyúkok kapnánakelhelyezést.

A Közjóléti Szövetkezetek az első évben a tojás-vagy kiskacsakölcsönzésen kívül pénzkölcsönnelbiztosítanák a családok megélhetését, amelyeknek amocsarakhoz közel kellene lakniok.

82

A Közjóléti Szövetkezet gondoskodna a nyaran-ként kétszeri tépésről, a tollnak az értékesítéséről.A segélyezett családok a kölcsönt tollal fizetnékvissza.

A Közjóléti Szövetkezeteknek kellene gondos-kodni a kacsa és tojás értékesítéséről.

Kb. nyolc évvel ezelőtt az Országos Közegészség-ügyi Intézethez benyújtott beadványban leírtam azösszes megfigyeléseimet és előadtam az ezekből adódóitt felsorolt lehetőségeket. Az illetékes szakorvoshozutasítottak, — a nevét nem akarom leírni — hosszúbeszélgetés után azt mondta: „Lehet, hogy igaza van,de akkor igen sok kacsa kellene ám. És mit csinálavval a sok kacsával, ha már nem lesz szúnyog?”

Édes jó Istenem! Erre akkor se tudtam és mostse tudok mást felelni, csak azt, hogy akkor meg-esszük a kacsát. Hát olyan nagy baj lenne az, ha aparasztság is olcsó kacsahúshoz jutna?

Ha az a cél, hogy a malária-veszélyt megszün-tessük, akkor meg kell csinálni.

Ha az a cél, hogy a vadvizeket ne tüntessük elés ha itt vannak, ne legyenek kihasználatlanul, —ezért is meg kell csinálni.

Ha az a cél, hogy a dolgozó Magyarország élet-színvonalát emeljük és erre még ilyen kihasználatlanóriási lehetőség van, — azért is meg kell csinálni.

Szóval, ha az előbb felsorolt három érv bármelyi-két vesszük is, — függetlenül a másik kettőtől, —érdemes megcsinálni. Még ha nem is oldanók meg amalária-kérdést, még ha kételkednénk a fent leírtmalária elleni védekezés helyességében, akkor is megkellene csinálni. A gondolkozó embernek még ha nemis orvos, ha nem is szakember, ha csak egy kicsit isismeri a magyar életet és ismeri a magyar kacsa élet-módját, ezt nem igen kell bizonygatni.

Jóformán a kacsa az az egyedüli háziállatunk,szárnyasunk, amit nem sikerült idegen keresz-tezésekkel tönkretennünk. Eddig a kacsa a leg-ellenállóbb a baromfi-betegségekkel szemben. Ha el-különítve tartjuk a tyúkoktól és más baromfiaktól, ha

83

nem közös udvaron és hálóhelyen vannak és ha nemközös vályút használnak, — akkor a legritkább eset-ben történik meg, hogy „a maga dögibe” pusztuljon ei.

A sekélyebb vizű mocsarakat úgy kellene sugáralakban árkolni, hogy egy-egy kacsatenyészet mindenárka egy ólhoz vezessen és a többitől elzárható legyen.Azért volna így jobb, mert az ilyen fölhányt árkokatnagyszerűen lehetne vizetszerető növények beültetésé-vel kihasználni. Természetesen, ahol nagyobb össze-függő vízfelület van, akár ezrével lehetnének együtt akacsák, a megszokott éjjeli helyére úgyis mind vissza-menne.

A kacsa igen gyakran kereszteződik a vadkacsá-val. A vad gácsér igen szívesen van a szelíd kacsákközött. Annyira szívesen, — ezt magam is megfigyel-tem és a gazdák ezer példát is mondanak rá, — hogyolyan helyen, ahol ilyen mocsarakban tenyésztenekkacsát, de hozzászoktatják őket, hogy éjjelre a ta-nyába az ólba menjenek, igen sokszor a vadkacsa isfölballag és beül az ólba a szelíd kacsával, minthacsak ő is közéjük tartozna. Reggel aztán ugyanúgylesétálnak együtt.

Ezt a kacsatenyészetet nemcsak a mocsarakbanés vadvizekben lehetne megcsinálni, de az öntözéscím alatt leírt tárolók is sok-sok ezer kacsának és sokmagyar családnak adnának életlehetőséget. Hiszenbeláthatjuk, ez kerülne legkevesebbe. A megvalósításasem lenne nehéz, mert ősi minta után történne. Nemidegen kísérleteken, hanem hazai gyakolaton alapulna.Ha azonban így mégy tovább, akkor egy pár év

alatt eltüntetünk minden vadvizet, kiszáradnak a ná-dasok, mint az Izsák melletti Kolontó. A szemterme-lésre ráfizetünk, nem lesz hasuránk, még a meleg-ágyakra sem, nemhogy a kiültetett vetemény! tud-nánk védeni a késő tavaszi és kora-őszi fagyok ellen.Nem kell, csak egy száraz év, s a nagy lecsapolásibuzgalommal odajutunk, hogy — mikor már a 30-asévekben oly sokszor és olyan sok helyen megtörténtmég a kutakban sem lesz víz.

84

Nem azt mondom én, hogy ne csatornázunk. Nemazt mondom, hogy ne vigyük el a felesleges vizet. Deigenis azt, hogy ne vigyünk el minden vizet. Necsaka pillanatoknak, necsak a mának, a jövőnek is éljünk.Magyarországnak, mint már oly sokszor hangsúlyoz-tam, nincs más útja, ha nem akar elpusztulni, csak akertgazdálkodásra való áttérés.

Viszont víz nélkül nincs hasuragazdálkodás és aKárpátok medencéjében hasura nélkül nincs kert-gazdálkodás.

85

Határbíró

Magyarország egyik eléggé fontos tényezője volta pusztabíró. Még ha nem a földesúr, vagy valamelyikmegbízottja választotta is, akkor sem a falvak érde-keit védte. Amolyan kiskirály volt valamennyi. Vég-telen és féktelen önhittséggel és semmi tudással.Népünkben a rossz emlékük még most is él. Az egy-kori levitézlett pusztabíróság helyébe meg kellenevalósítani a határ bírói intézményt. A határbírónaktermészetesen egészen más lenne a rendeltetése és afelkészültsége is.

Olyan gazdasági szakirányú iskolákat kelleneszervezni, ahol a gazdasági szakoktatás mellett fő-tantárgya helyi népismeret lenne. A gazdasági szak-oktatás, sem általános, inkább a helyi viszonyoknakmegfelelő és szükséges tudásra készítené elő az oda-küldött ifjú gazdákat.

2. Minden más tanító vagy nevelőintézettel szem-ben az idevaló bejutás ne a születéstől és necsak a fiúerre való hajlandóságától függjön. Ebbe az iskolábacsak azoknak lenne szabad bejutni, akik a gazdaságitudást nem elméletből, hanem gyakorlatból szerez-ték meg.

3. Ebbe az iskolába 20 évnél fiatalabbat nemlenne szabad felvenni.

86

4. Minden iskola csak egy-egy vidék gazdaságiéletét és lehetőségét ugyanúgy annak a vidéknek anépismeretét tanítaná. Minden ilyen iskolának olyangazdasággal kellene rendelkeznie, ahol a tanítványokmindent gyakorlatban tanulhatnak meg. És az iskolagazdasága a hozzátartozó körzet minden fajta földjé-ből kellene, hogy rendelkezzék egy darabbal, amelyekegyben kísérleti-telepek lennének, ahol a gazdák sze-meláttára történne minden kísérlet és gazdálkodás,ami annak a sajátos összetételű földnek és éghajlat-nak a legjobban megfelel.

5. Természetesen egy ilyen határbíróra nem bíz-hatunk korlátlan kiterjedésű területeket, ha azt akar-juk, hogy a rájuk bízott feladatnak becsülettel meg-feleljenek. Ha egy bizonyos meghatározott területűuradalomban kifizetődik szakképzett erdészt, vin-cellért vagy gazdatisztet tartani, ugyanúgy kifizetődnea kisgazdáknál is, ha egy-egy határrészen egy-egyszakképzett emberre bíznák a termelés irányítását.

Nem új dolog ez a gondolat, régen érezzük már,hogy a magyar falu gazdasági élete talán a legelma-radottabb egész Európában. Koncz János, GrabovszkyMiklós, Kiss Elemér, Gesztelyi Nagy László, WeiszIstván, Újhelyi Andor, Kliment Lajos, PiukovichJózsef és még sokan mások régen látják a magyarfalu bajait, némelyiknek az elgondolása eléggé életre-való is lenne, ha nem felejtették volna ki belőle a nép-ismeretet. Legtöbbnek a tanulmánya e körül forog,mégsem tudtak rájönni a bajok gyökerére. Nem tud-ták megmutatni azt az utat, amelyiken a leggyökeresebben lehetne megváltoztatni a falura, a falun ke-resztül a magyarságra nehezedő hozzá nem értésbőlfakadó gazdasági nyomást.

A XVIII. század második felében az egész vilá-got megelőztük gazdasági szakiskola felállításával,amit a csodálatos képességű, faluszerető TessedikSámuel a maga erejéből és emberségéből valósí-tott meg.

Ami külföldről jön, akár jó, akár rossz, azt ná-lunk mind befogadjuk és ha csak egy kicsit is jó, —

87

nem minekünk, hanem azoknak, akik megcsinálták,még a szánk is tátva marad a sok dicsérettől: Lám,azok mennyivel különbek, mint mink vagyunk, lám,azok mit tudlak csinálni! De saját belső igazi érté-keinket, azokat nem vesszük ennyire számba. Azt in-kább iparkodunk elhallgatni és minél kisebb jelentő-ségűnek feltüntetni, mert hát nem is lehet az valaminagy dolog, amit magyar ember csinál. Annyi kisebb-ségi érzést neveltek belénk, hogy minden újabbkorimagyarkodásunk mellett valahogy bele is törődünkebbe.

Így voltunk például a Népfőiskolával is. Amikora dánok csodálatosan fejlett és megszervezett gazda-sági élete ejtette ámulatba mindig kifelé néző vezetőféríiainkat, könyvek, tanulmányok, cikkek egész se-rege jelent meg a dánok meggazdagodásának útjárólés arról, aminek ezt a meggazdagodást köszönhetik,ami a földdel dolgozó népnek emberi öntudatot adott,nem beszélve a szakképzettségről: a Népfőiskolákról.A nagy kifelé bámulásban mégcsak eszükbe sem ju-tott, hogy azt a Népfőiskolát, amit a dánok megcsi-náltak, minálunk sokkal régebben megcsinálták, ré-gebben, mint Dániában, régebben, mint a világ bár-mely kultúr-államában. Csak, sajnos, erről, keveseketkivéve, jóformán nem tudtunk semmit. Hasra esünka csodálattól, hogy Dániában 40—50 esztendővel ez-előtt Népfőiskola volt.

De olyan kevesen tudnak arról is, ami a pestme-gyei Örkény községben történt: Pálóczi Horváth Istvánörkényi birtokos a múlt század végén, a 90-es években 3000 holdat osztott szét saját földjéből az Ame-rikába kivándorolni készülő alföldi szegény-parasz-tok között, s 1926-ban gazdasági népfőiskolát csináltnekik. Épületeket meg földet is adott hozzá a kísér-leti telep számára.

Még kevesebbet tudunk arról, hogy nekünk 106éves népfőiskolánk is van. El tudják képzelni, mit je-lenthet egy öntudatra ébredt nép kulturális életébenennek a tudata?! Mennyi hitet ad egy népnek, hailyesmire tud hivatkozni! S mit tettünk ennek a tuda-

88

tosításáért? Bözödi: Székely bánja c. könyvétől, s a„Magyar Üt” egyik cikkétől eltekintve, mit tudunkerről a 106 éves népfőiskoláról? Jelent meg magyarnyelven legalább egy olyan könyv azelőtt, amelyik ezta határtalan, önbizalmat adó kultúrkincsünket ismer-tette? Tanítottak erről valamit az iskolák valamelyiké-ben? Nem tudtak, vagy nem akartak tudomást sze-rezni róla? Nem hitték el, vagy talán még most semhiszik el, hogy van olyan jelentőségű népünk tudatábaátvinni ennek kultúrtörténeti és nemzeti jelentőségét,mint bármely felfedezés!

Ez a 106 éves népfőiskola a makkfalvai,ami azóta már hosszú időre visszaesett elemiiskolának. De 1940 telén Pálffy Károly veze-tésével újra Népfőiskola lett.

A télen én magam is végigjártam majdnem min-den Népfőiskolánkat. Voltam Makkfalván is. Végig-néztem a 106 éves Népfőiskolának a jegyzőkönyveit.Ennek az iskolának a múlt században olyan becsü-lete volt a székelység között, hogy a góbék a fiaikatmég a huszadik faluból is elküldték a Népfőiskolára,ahol csak pár hónapos, sőt volt, amikor csak pár he-tes tanfolyamok voltak. Később elemi iskolát csinál-tak belőle. Elemi iskola volt a román uralomig. Sőta románok alatt is. Román iskolai De Dózsa faluja, aDózsa-ivadékok nem tudtak megnyugodni. Csináltakmásik magyar iskolát. A románok azt is elvették. Deez a határral alig rendelkező nép, amely inkább házi-iparral foglalkozik, minden elnyomás ellenére újabbiskola építéséhez fogott. S az iskola tető alatt is volt,amikor a románok kimentek. Ezt a nagy áldozatkész-séget csak tudásszomjjal, csak a tudás értékelésévellehet magyarázni.

A téli első Népfőiskolán vagy húsz faluból jöttekössze a fiatalok és több volt köztük olyan, aki a tize-dik faluból jött és az édesapja, sőt az öregapja is amakkfalvai iskolába járt. És hogy milyen becsületevolt ennek a Népfőiskolának, erre csak egy példátemlítek meg.

89

Amikor éppen ott voltam Makkfalván, az egyikfiú, aki ott tanult, beteg lett. Nem akart betegen ottmaradni és egy délután induló autóbusszal hazamenta falujába, amelyik a hegyeken túl vagy 40 km-revolt. Késő este ért haza, két barátja, akik szintén sze-rettek volna már régebben is a Népfőiskolára bejutni;anélkül, hogy egymás elhatározásáról tudtak volnavalamit, mivel autóbusz már nem ment, elindultakMakkfalvára még akkor éjjel a hegyeken keresztülgyalog — mégcsak nem is együtt, mert csak ott talál-koztak az iskolában —, hogy vegyék fel őket a Nép-főiskolára. Erről én magam meggyőződtem, mertéppen akkor voltam Makkfalván. De Pálffy Károly,ez a csodálatos lelkű pap (s még csodálatosabb, hogyképviselő is) azt mondta, hogy alig van olyan nap,hogy egy-két fiú ne jönne Isten-tudja melyik falubóla Népfőiskolára.

Egy kicsit sokat időztem a látszólag nem idetar-tozó témánál, a Népfőiskolánál. Szándékosan tettem,mert ennek az iskolának kellene olyanná fejlődni,ami nemcsak a népi öntudatot, de a népi tudást mindszellemi, mind gazdasági téren terjesztené. Természe-tesen ezeknek az iskoláknak nem holmi jótétlelkekadományaiból kellene tengődni, hanem az államnakkellene fedezni minden kiadását és ellátni minden le-hetővel, ami a tanítás és tanulás nyugodt menetétbiztosítaná. Minden Népfőiskolán egyelőre az általá-nos tudás mellett csak a helyi népismeretet, nép-hagyományt, népszokást, népdalt stb. és csak a helyiéghajlati és talajviszonyuknak legjobban megfelelőgazdasági ismereteket tanítanák.

A szakképzett faluvezetőknek hiányát igen sokanés igen régen érezték. Tessedik Sámuel ezt a hibátmár évszázadokkal ezelőtt látta. Ő mondta, hogy , ;aparasztember Magyarországon micsoda és mi lehetneegy jól berendezett faluban?”, de Tessedik ezt nem-csak kérdezte, gyakorlattal felelt is rá. Aminek ajelentőségét, sajnos, az utána következő nemzedékekegészen a legújabb korig nem tudták értékelni. Min-dent elfelejtettünk, amit ő csinált.

90

Azóta, főleg a múlt század vége óta mind többenés többen érezték a magyar paraszt gazdasági elma-radottságát.

1894-ben megalkották a mezőrendőri törvényt,amely sokak szerint még ma is Európában a legtöké-letesebbnek tekintendő. Hogy milyen tökéletes ez,gondoljunk csak a végrehajtóira, a mezőőrökre. Mi-lyen szaktudással rendelkeznek, kiket választottakmeg eddig mezőőröknek? Leginkább azokat, akiksemmi más munkára már nem igen alkalmasak.Akik még azért az éhbérért, amit egy mezőőr kaphat,még azért is hajlandók vállalni. És ha néha meg istudja őrizni a rábízott határrészt a tolvajoktól, —maga kénytelen lopni, hogy ő és családja abból a jófizetésből éhen ne halljon. Tudásban egy szinten áll afalusi csőszökkel, akik szintén mindenütt a legeleset-tebbek.

A világháború után már annyira érezték ennekaz állítólag tökéletes szervnek a tökéletlenségét, hogy1923-ban a Földművelésügyi Minisztérium elrendelte,hogy a járási gazdasági felügyelő a polgármesterekés főszolgabírók és jegyzők támogatása mellett min-den esztendőben kötelesek kioktatni a mező- és hegy-őröket az újabb gazdasági ismeretekre.

Természetesen ez az oktatás már amikor és aholmegtörtént, a járási székhelyen történt. És mert alegritkább esetben történt meg, hogy a falu ezt aköltségmegterhelést vállalta volna, hogy ezeket a leg-többször analfabéta és mindenki által lenézett mező-őröket akár tengelyen, akár vonaton a járási szék-helyre szállítsa, ezeknek a szerencsétleneknek leg-több esetben egész napot és éjjelt kellett gyalogolni,míg a járási székhelyre értek. És hogy mi maradtmeg az előadásból ezeknek a szegény meggyötörtpáriáknak a fejében, azt elgondolhatjuk.

Igen tanulságos ennek az 1894. évi VII-ik tör-vénycikknek a 77. §-a, amely erről a mezőőri szer-vezetről intézkedik:

„Mezőőrként az eskethető fel, aki magyar állam-polgár, gondnokság vagy csőd alatt nem áll, bűntett

91

vagy vétség miatt vád alá helyezve vagy általábanszabadságvesztés, büntetés alatt nincs, bármely bűn-tett vagy nyereségvágyból eredő vétség miatt elítélvenem volt, hivatalvesztésre szóló ítélet hatálya alattnem áll, erkölcsi tekintetben kifogás alá nem esik és24-ik életévét betöltötte. A felesketés megtagadhatómég olyan elmebeli, testi, vagy erkölcsi fogyatkozásesetén, amely az illető egyént hivatása teljesítéséreképtelenné teszi. Írni-olvasni tudók hasonló minősítésmellett mások felett elsőbbséggel bírnak.”

A mezőőrök nagy része, sajnos még ma is írás-tudatlanokból vagy rokkantakból adódik.

A csonkaország körülbelül 8 millió kataszteriholdat kitevő területén körülbelül 8000 mezőőr van.Ami pedig a javadalmazásokat illeti, még felét semteszi ki a cselédbérnek. Miből és hogyan élnek ezekaz emberek?

A magyar falu gazdasági problémája nemcsakhogy nem oldódott meg, egyre csak súlyosabbáválik. 1926-ban ennek a mezőőri szervezetnek a tart-hatatlanságát különböző tanulmányokban próbáltákjavítani, tartalommal megtölteni. Az egyik tervezetarról ír, hogy „Megengedhető-e, hogy a magyar faluhatára ennyire elhanyagolt legyen és a termelés rend-szertelenségbe süllyedjen?” Hogy tehát a falu határátnagy elhagyatottságából, árvaságából kiemeljük éshogy a határnak is legyen gazdája, állandó gondo-zója, a határgazda-i intézmény bevezetését sürgeti atervezet. A határgazda nyugdíjképesen a XI. fizetésiosztályban kezdi pályáját, járandóságához tartozik ahátasló tartásához szükséges takarmány és a községimintagazdaság kezeléséből ráeső százalék. Képesítésifeltételek: „Legalább a m. kir. földmíves iskola el-végzése, a községi képviselőtestület tagja, annakgazdasági előadója, a községi és közbirtokosság ingat-lanjának kezelője és az általában minden gazdaságiirányú kérdésben szolgálatra álló szerv. A határ-gazda a mezőőrség közvetlen felettese, aki a mező-őröket állandóan oktatni és szolgálatukban ellen-őrizni köteles.”

92

Λ keresés és a tapogatódzás még tovább folyta-tódik.

1929-ben jelenik meg „A gazdatitkárok”-rólszóló tanulmány. Célja, hogy „szebbé, jobbá tegyükáltala a falu életét és egyengessük útját a magyarkisgazda boldogulásának”. Állandó keresés, állandóküzködés a falu gazdasági elmaradottságával. Ügygondolják el, hogy aki okleveles gazda, az havi 500pengőért szerződtetett alkalmazottja a gazdakörnek.,,A gazdatitkár tevékenysége kizárólag a gazdaköritagok ügyeinek elintézésére korlátozódik.” Mindezekcsak elgondolások maradtak. Keresések, tapogatód-zások. Észszerűtlenségüknél csak a megszervezésköltségei nagyobbak. Közben a bajok egyre nőnek,egyre tornyosulnak a magyar gazdasági élet egén,amelyekkel mind nehezebben tud megbirkózni aföldművelésügyi kormányzat. Új elgondolásokat, újutakat keresnek a falu felé, amit sehogysem tudnakmegközelíteni. Egyetlen elgondolásban sincs méghalvány nyoma sem annak az útnak, ami egyedülcélravezető lehetne.

1930-ban egy törvényjavaslat lát napvilágot,amely a gazdasági felügyelői szolgálat megszervezé-séről szól. Ez már nemcsak elgondolás, nemcsak ter-vezet: valóság. Mind lefelé, mind felfelé megszerveziaz egész gazdasági felügyelőség hierarchiáját (hatalmiszervezetét):

1. m. kir. ker. gazd. főigazgató,2. m. kir. vm. gazd. igazgató,3. m. kir. jár. gazd. felügyelő,4. m. kir. közs. gazd. felügyelő,5. gazdasági felügyelői gyakornok.

Minden község vagy közjegyzőség a hozzátar-tozó gazdasági felügyelőség számára 25—50 kat. hóidkiterjedésű mintagazdaságot és kísérleti telepet köte-les létesíteni. 800—1000 kat. hold területre kerülegy-egy gazdasági felügyelő. A gazdasági felügyelő-ségek a közigazgatástól teljesen függetlenül, önállóhatóságokként jelentkeznek és működnek.

93

Ez a legújabb. Ez a napjainkig élő valóság,amelyik az államnak óriási költségébe kerül, degyakorlati jelentősége lényegesen kevesebb. Mert ittis kifelejtették azt, aminek az alapjának kellett volnalenni, amire az egész szervezetet építeni kellettvolna.

Nem elég az, hogy ezek a gazdasági fel-ügyelők, főfelügyelők jó szakemberek. Gyakor-lati jelentősége ennek úgyszólván nincs. Mező-gazdasági szakiskolánk is elég szép számmal vanmár. amelyek kísérleti telepekkel el vannak látva, smégis a gazdaifjúság az ott tanultakból otthon úgy-szólván semmit sem valósít meg. Ezek az iskolák ki-képeztek már kb. 30.000 aranykalászos és ezüstkalá-szos gazdái, akik a gyakorlati életben csak annyiratudtak eljutni, hogy új kaszt gyanánt szervezkedneka parasztságban.

Én több, mint 20 esztendeje állandóan az orszá-got járom. Volt idő, amikor kubikus taliga után, vagygyalog, aztán kerékpáron és néha vonaton. Tehát elégsok helyre eljutottam a csonkaország területén. Ezeka gazdasági iskolák sem újkeletűek. Mióta megvaló-sultak, igen sok gazdafiút tanítottak meg a magukmódján gazdálkodni. De a nagybirtokokat, minta-gazdaságokat és kísérleti telepeket nem tekintve, aligtaláltam az országban olyan kisgazdát, aki az isko-lában tanultak szerint gazdálkodott volna. Amintmár előbb írtam is, a tíz ujjamon meg tudnám szám-lálni azokat a gazdákat, akik csak az észszerű trágya-gödröt megcsinálták volna. Pedig külön-külön mind-egyik belátja ennek óriási jelentőségét és mégsemcsinálja meg. Beszéltem több olyan gazdával, akikOlaszországban és a többi nyugati paraszt-államok-ban jártak. Nagyszerűen el tudták mesélni az ottdivatos észszerű, hihetetlenül gazdaságos takarmá-nyozást, mind a savanyítás, mind a sózással való táp-erő megőrzést, sőt fokozást, mégsem találtam egyet-len olyan kisgazdát sem, amelyik az ott tanultakközül bármit is megvalósított volna itthon.

Valami nincsen itt rendjén. Valamit nem jól csi-

94

nálunk, valami hiba csúszott és csúszik minden szá-mításba, amit a parasztok körül tettek vagy tesznek.

Panaszkodnak a mezőgazdasági kamarák, pa-naszkodik a közigazgatás és panaszkodik mindenolyan szervezet, amelynek valamilyen köze van aparasztsághoz. Sohasem azt és sohasem úgy csinál-ják, ahogyan kellene.

Hogy mennyire rossz úton járunk, hogy meny-nyire rosszul látjuk a hibákat és milyen rosszul pró-bálunk azokra orvoslást keresni, ennek bizonyságáulPiukovich József „A falu és földje” című könyvébőlveszek át egy idézetet: „Kliment Lajos községijegyző foglalkozik hosszasabban a gazdatitkári in-tézménnyel. Többek között az alábbiakat írja: „Mintgyakorlati ember, ki a falusi viszonyokat túlon-túlismeri, merem állítani, hogy a technikai kivitel eléóriási akadályok tornyosulnak.”

Ezután oldalakon keresztül sorolja fel azokat azokokat, amelyek szerinte olyan óriási akadályok,amelyek lehetetlenné teszik a gazdatitkári intézménymegszervezését. Többek között ezeket írja: „Tegyükfel, hogy vannak községek, amelyekben ideális álla-potok uralkodnak. Van gazdakör, van helyiség, soktagja van a körnek és tagdíjakat szívesen fizetnek.Megvan tehát a lehetőség, hogy gazdatitkárt fogad-hassanak. Megfogadják. Kopasz ember vagyok, demikor erre a megfogadásra gondolok, minden hajam-szála az égnek mered. Hogy lehet még arra csak gon-dolni is, hogy a XX. században a legkisebb intelligen-ciájú emberek főiskolai végzettséggel rendelkező em-bereket egyszerűen csak megfogadjanak. A szégyenpírja fut el, amikor e szerencsétlen ember hivatalijogállására gondolok.”

Azt hiszem, elég az idézgetésből. A hiba, amitkerülgetnek, amit semmi szín alatt nem akarnak vagynem tudnak megtalálni, éppen itt van. Ebben a szel-lemben van. Azt nem tartják különösnek, természet-ellenesnek, hogy a főúrnak, vagy gazdag földbirto-kosnak, — ha akármilyen ostoba is — jó pénzért a

95

szolgálatába álljanak. Ez természetes. Ezt nemcsakeddig tették meg, ezt megteszik most is. De azonmegrökönyödnek, azon kétségbeesnek s kopasz fejü-kön a hajszál égnek mered arra a gondolatra, hogya nem a maga hibájából tudatlanságban maradt ma-gyar parasztnak vagy parasztokból tömörült közös-ségnek, — akikből ők is élnek — még nemzetgazda-sági szempontból is a szolgálatukba álljanak. Eztnem tudják megtenni. Ebbe nem akarnak, ebbe nemtudnak belenyugodni. Nem tudják a magyar parasz-tot magukkal egyenrangúnak elismerni.

Nagyon szomorú, hogy a faluvezetők legnagyobbrésze csak annyira készült fel, mint Kliment Lajos,vagy még annyira sem. Hogy ez így van, bizonyítjaaz, hogy őt a felkészültebbek közzé sorolják. És ezaz úr még csak azzal sincs tisztában, hogy műveltségés intelligencia nem azonos fogalom. Intelligencia azemberrel veleszületett érték — a műveltség viszontszerzett tudás. Egy írni-olvasni nem tudó paraszt lehetintelligensebb, mint egy tíz nyelvet beszélő egyetemitanár, vagy községi jegyző. Jaj volna nekünk, — nemcsak mint parasztoknak, de mint nemzetnek is — haa magyar paraszt befogadta volna és megtanultavolna azt a műveltséget, amit idegen minták utánkapkodó, idegenbe bámuló középosztályunktól kap-hatott volna.

Éppen ez az elzárkózás bizonyítja a magyar pa-rasztok átlagának hallatlanul nagy intelligenciáját,hogy ösztönösen irtóztak ettől az idegen szellemi kul-túrálól. Mindig befelé, mindig az ősi parasztkultúrafelé fordultak, amelynek gyökerei nem száz, hanemtöbbezer évesek, amit idegen szellemű középosztá-lyunk, neveléssel, tanítással foglalkozó közegeinktudatosan vagy hozzá-nem-értésből iparkodtak leta-gadni, vagy kisebbíteni. A magyar parasztnak nem aműveltségen, de éppen az intelligenciáján tört megminden ilyen törekvés.

Ennek az ősi magyar parasztkultúrának, a pa-rasztok hallatlanul nagy intelligenciájának sajnos,

96

későn, eddig meg nem értett, csak megérzett, töredé-kekben hiányosan ismert virágai ejtik bámulatba aháború óta a „művelt” Nyugatot.

Gondoljunk csak a népdalainkra. De nem arra,amit a rádióban hallgatunk és nem a cigány muzsi-kára. Vagy gondoljunk hímzéseinkre, varrottasainkra,de nem arra, amit a Nemzeti Színház előtt árulnak.Vagy gondoljunk arra a hallatlanul finom ízlésre,amellyel a különböző vidékek magyarsága ünnep-lőbe öltözik. Ahogy az ünneplő magyar fiatalság ün-nepel és táncol. Vagy gondoljunk mese- és monda-világunkra, amiről még a fentebbieknél is kevesebbettudunk. Gondoljuk el, hogy mind ezt a sok kultúr-kincset, amit a magyar paraszt született intelligen-ciája és nem a középosztály idegenből vett művelt-sége alkotolt, milyen rosszul tudtuk eddig a „művelt”Nyugattal megismertetni: cigányokkal, vagy Gyön-gyös Bokrétával. És mégis az egész világ nem titkoltcsodálattal néz felénk. Hiszen ok nem arra kíván-csiak, hogy mennyire tudunk asszimilálódni, nemarra kíváncsiak, hogy hogyan tudtuk vagy tudjuk át-venni a nyugati kultúrát, őket mindez nem érdekli,ők nagyon jól tudják, hogy mi ezt csak majmoljuk— rosszul, ők arra kíváncsiak, ami a miénk. És csaka miénk! Ami bennünk született, velünk fejlődött éscsak úgy lehet megcsinálni, — elénekelni vagy da-lolni — ahogy mi tudjuk megcsinálni, — elénekelnivagy dalolni. Mi, parasztok, s nem a középosztálybármilyen művészei. Ez a paraszt kultúra az igazimagyar kultúra. Ha valamiért megbecsülnek bennün-ket, csak ezért becsülhetnek meg és nem azért, amitmás nemzetektől magunkra vagy magunkba szed-tünk. Erről a Kliment Lajosok úgy látszik, semmitsem tudnak. Mert ha tudnának róla valamit, ha szel-lemileg lenne valami közük ehhez a magyar szellemikultúrához, akkor „nem állna az égnek kopasz fejü-kön a haj”, akkor nem szegy élnének ennek a népnekmagárahagyatottságában, nagyobb műveltségéértfolyó harcában — nem mint egyénnek, hanem mintközösségnek — a szolgálatába állni. Ha Kliment La-

97

jos tudott volna valamit erről a kultúráról, nem írtavelna le az előbb idézett sorokat.

Ez az úr, anélkül, hogy tudott volna róla, rá-mutatott arra a hibára, amibe ő is, és minden falu-vezető esett és esik még most is. Valami felsőbbrendűlénynek képzelik magukat a parasztok fölött, akik-hez legjobb esetben csak vállveregetve leereszkedniakarnak, akivel szegyeinek minden közösséget. Mint-ha nem ők lennének az okai annak, hogy ez a népminden iránt bizalmatlan, akár jó, akár rossz, amifelülről jön. Az ilyen faluvezetőtől hogy fogadhatnákel még a jót is? Hiszen a legutolsó parasztba is szo-rult legalább annyi önérzet, mint amennyi abbanvan, aki a fenti sorokat leírta. Minden oldalról csakmenteni akarják a parasztságot, de megérteni vagymegismerni eszükbe sem jut. Némelyek olyan ször-nyűséget kennek rá, — amiért más kultúrállambanlegalább is felakasztanák mint nemzetgyalázat —mind csak azért, hogy ők a maguk módján továbbmenthessék. Az egyik ilyen ál-faluszerető és mentőmég arra is vetemedett, hogy egy falukutatással kap-csolatban írt cikkében a következőket írta a magyarparasztról: „Nem istenítjük mi a magyar falu népét,tudjuk rettentő bűneit, iszákosságát, paráznaságát,káromló száját, szívtelen könyörtelenséget, szellemitunyaságra hajló voltát, — néha az állatot felülmúlótesti teljesítménye mellett”. Ez a cikk meg is jelent1938 tavaszán egy heti lapban. Ezt az urat ezért a cik-kért nem állították bíróság elé, nem büntették meg.Ez különben természetes is, hiszen nemcsak a magavéleményét írta meg. Bizonyítja az, hogy ebben azértelemben még csak nem is válaszolt a cikkére senki.

Ez az úr a magyar parasztság reítentő bűneirőltud. Ennél kevesebb népismerettel kevesen mertek —még Magyarországon is — a népről írni. Ennek azúrnak nemcsak a népismeretével, de egyébirányú tu-dásával is baj van. Ennek az úrnak legalább annyittudnia kellene, hogy bűnt csak egyesek, bandák vagytársaságok követhetnek el. Egy nép soha. Nem egynép, egy falu sem követhet el bűnt. Ha egy falu min-

98

den lakója azonos bűnökbe esik, kultúrállamban márazokat sem lehet az elkövetett bűnökért felelőssétenni, meg kell keresni az okokat, amelyek idejuttat-ták, így még nem gyalázott minket senki! Még ellen-ségeink sem, még Trianon után sem! És mert meg-írhatta, bizonyítja, hogy ez az általános felfogás amagyar parasztról. Ilyen szellemben vezetik a falutés ebben a szellemben akarják tanítani.

Ez a magyar betegségnek a gyökere. Nem vettéka magyar parasztot ember számba és nem igen veszikmost sem. Nem tudják, vagy nem akarják megérteni,hogy minden közeledésük, minden segíteni akarásuk,még a legjobb szándékú is, azért bukott el és bukikel most is, mert nem ismerik a népet. Azt hiszik,hogy idegen szellemben kigondolt bármilyen irányúvagy célú megoldásokkal a magyar parasztnál is lehetboldogulni. Látják, hogy nem sikerül s mégsem úgycsinálják, ahogy kellene.

Mindezeket azért tartottam szükségesnek elmon-dani, hogy lássuk, hogy az eddig taposott út sohasemvezet célra.

A jövő faluvezetőjének akár szellemi, akárgazdaságig téren akar belekapcsolódni a faluszellemi és gazdasági irányításába, a népismerettelkell kezdeni. Népismeret nélkül lehet féken tartani anépet, de előbbre vinni a falu ügyét soha. A földmű-velésügyi kormányzat most meginduló tíz évre ter-vezett gazdasági szakkiképzési munkaterve csak úgyfelelhet meg a hozzáfűzött reményeknek, ha szaktan-folyamokon a szakdolgokkal egyenrangú tantárgylesz a népismeret tanítása. A legjobb szakember semboldogul a faluban népismeret nélkül. Ezt, azt hi-szem, nem kell külön bizonyítani, erre van már példaéppen elég.

99

Levente szervezetek szerepe a közellátásban

Az utolsó évtized gazdasági problémái nálunkugyanúgy, mint mindenütt, rákényszerítette a kor-mányzatot, hogy a külterjes szemtermelésre beren-dezkedett kis-államok fokozzák terméseredményüket.Mindenfelé vannak az országban téli gazdasági szak-tanfolyamok, ahol a gazdaifjakat tanítják meg többhasznot hozó észszerű gazdálkodásra. Van is már kb.36.000 aranykalászos gazdánk.

De új gazdasági életünkben ez az aránylag nagy-számú kiképzett gazdaifjú nem váltotta be a hozzá-fűzött reményeket. A hivatalos szervek is igazolhat-ják, hogy alig van az országban olyan aranykalászosgazda, aki aszerint gazdálkodna, ahogy a téli gazda-sági iskolában tanulta. Én állandóan az országot já-rom, nem vonaton, kerékpáron, előadásokat tartok,beszélgetek, tehát mindig közeli érintkezésben vagyokminden vidéken az arany- és ezüstkalászos gazdák-kal. Itt szeretném megvilágítani, hogy mi az okaennek. Merthogy a magyar paraszt akar tanulni éskülönben gazdálkodni, mint eddig, bizonyítja, hogymindennek ellenére látogatják a téli gazdasági isko-lákat.

100

Előbb már említettem, hogy nálunk, sajnos, neméghajlati- és talajviszonyoknak megfedő gazdaságiszakoktatást adnak. A másik főhiba, hogy a tanulószakközegek sohasem tudnak igazán közel kerülni atanítványok lelkéhez. Nagy hiba az is, hogy a kísér-leti és mintatelepeink téli gazdasági iskolánk kerté-szetei nagybirtokszerû gazdálkodást folytatnak mégakkor is, ha kicsinyben gazdálkodnak. Mert államitámogatásból vagy állami kézből tartják fenn, nemannyira a termelési költség, inkább a termés minő-sége és mennyisége a lényeges. A számításból mindigkimarad, hogy a magyar paraszt gazdasági lehető-ségei mások, mint a mintagazdaságok, kísérleti tele-pek és szakiskoláké. Ez döntő kérdés, mert ha egy-szer a magyar paraszt valamit megpróbált és n^raúgy sikerült, mint ahogy az újabb gazdasági lehető-ségre biztató szakember ígérte, már pedig a legrit-kább esetben sikerült úgy, nem igen meri megpróbálnimégegyszer a kísérletezést. De a bajok gyökere még-sem itt van.

A legfőbb ok, amiért nem tudnak aranykalászosgazdáink látható eredményt felmutatni, patriarkáliscsaládi életünk. Nálunk soha, seholse a fiatalok Gaz-dálkodtak és gazdálkodnak. Akár vő kerül a házhoz,akár a gazda fölcserepedett fia, szeretne valami újabbgazdálkodást vezetni, nem engedik az öregek. Leg-többször nálunk, hacsak véletlenül árvaságra nemmarad a fiatal gazda, még 40 esztendős korában semő gazdálkodhat. Neki kevés szava van, neki hallgat-nia kell, mert az örökségre csak úgy tarthat igénytteljes egészében, ha tűr és hallgat. Ezért nem tudnakaz aranykalászos gazdák sem úgy gazdálkodni, ahogyszeretnének. Nem engedik az öregek. Pedig ezt megkell változtatni, ha meg akarjuk állni a helyünket aháború utáni gazdasági versenyben. Csak tervgazdál-kodás lehetséges. Szerintem egyelőre a megváltozta-tásra csak két lehetőség van. Az egyik az állami be-avatkozás, ami még akkor sem lehetne valami célra-vezető, ha keresztül lehetne vinni. A másik, egyetlencélravezető mód, ha a fiatal gazdáknak a szülőktől

101

független gazdálkodási lehetőséget adunk. Aki egy ki-csit ismeri népünket, az igen jól tudja, hogy már 14—15 éves kortól kezdve a legnagyobb álma a paraszt-legénynek, hogy embernek nézzék, hogy ő gazdálkod-jék. De sajnos, 95%-ban ez csak álom marad. Mégakkor is, ha leszolgálta a katonaidőt és megnősült.

Ha akármennyién is vannak testvérek és mindfelnőttek is, bármennyire szeretnének is a gazdaság-ban új rendet bevezetni, amíg az öregek élnek, sohasesikerül. Még akkor se, ha az öregek már ténylegesennem dolgoznak. Mindennek úgy kell lenni, ahogy azöregek akarják. Nálunk, sajnos, szinte törvény az,hogy a gazdaság irányítása, az önálló gazdálkodáscsak akkor jut a fiatal gazda kezére, amikor már régkihalt belőle minden kezdeményezési vágy.

Ezen kell változtatni és erre, amint már fentebbis írtam, csak egyetlen lehetőség van. Gazdasági lehe-tőséget adni a fiataloknak addig, amíg lélekben isfiatalok, irányíthatók és van hitük is áldozatot hozni,ha kell, anélkül, hogy ezzel szembe kerülnének azöregekkel. Mert ezen múlik minden. És pedig alevente-intézményen keresztül.

Egyedül ez az intézmény tudja keresztül vinnigazdasági életünk új alapokra való helyezését és aszociálisabb közösségi Magyarország kialakítását. El-gondo7ásom szerint a következőképpen:

Minden faluban minden húsz leventeköteles fiatallegénynek és leánynak egy hold mintagazdaságánakkellene lenni. Ennek minden munkáját a leventeórákalatt végezné el. És mindig a helyi éghajlati és talaj-viszonyoknak megfelelően a saját belátásuk szerintgazdálkodnának. De ettől függetlenül is annyi eddigkihasználhatatlan lehetőségünk van, amit a leventékigen kitudnának használni. Pl. alig van olyan falu,amely'khez legelő, egy csomó dűlőút vagy erdő ne tar-toznék. A levőkön lehetne szedni megfelelő időbenszekfüt, kakukfüvet és más gyógynövényeket, nem isbeszélve arról, hoey milyen óriási mennyiségű takar-mány pusztul el nálunk, részben azért, mert nem tud-ják idejében lekaszálni, vagy azért, mert senkihez

105

sem tartozik. Egy pár hónappal ezelőtt egy pár arany-kalászos gazdával az Ormánságot jártuk be. Szeren-csére sok erdő van még. Az egyik falu határában kb.50 holdas sarjú erdőn mentünk keresztül. Alig tud-tunk átvergődni a félig száraz és félig élő, ember-magasságú fűben és komócsinban. Az idejében le-vágott komócsin egyike a legjobb takarmányoknak.De ezt ezekben az erdőkben senki soha nem kaszáljale. Az aranykalászos gazdák szavai szerint is, akikvelem voltak, azt állapítottuk meg, hogy csak azon atakarmány mennyiségen, ami évenként ebben az erdő-ben elpusztul, legalább 50 db szarvasmarhát lehetneeltartani. És ott folyik végig a falvak határán keresz-tül a Feketevíz és más csatorna, amelyeknek sok-sokholdat kitevő partján se a sarjút, még az aranyszénátsem kaszálják le. A leventék boldogan végeznék ezta munkát. Természetesen a föld mellett kellene lennia leventéknek rendes kis gazdaságuknak, ahol min-den munkát ők maguk végeznénnek el. Ezekben agazdaságokban az aranykalászos gazdák, a leventékminden újítást megpróbálhatnánk. 1¾ az ő észszerűés jól elvégzett munkájuk serkentené a többi, idősebbgazdákat is. Az államnak ez pénzügyileg nem jelen-tene sokat, mert erre a falvak szívesen áldoznának, ezcsak a jóakaraton vagy rendeleten múlik. Szerszám-mal, vetőmaggal szívesen ellátnánk az ifjúsági közös-ségeket az első években. Mert csak a legelső évbenlenne rá szükség, sok helyen még akkor sem. Mert aközösség a levente órák alatt, sok hasznothajtő mun-kát tudna találni minden faluban. Én több helyen lát-tam a nyáron is, hogy jobbmódú gazdák az aratástmegkésve végezték, s a búzának legalább fele kipergelt.Olyanról is tudok, ha kell, nevekkei is szolgálok, akiktöbb hold búzát éppen ezért le sem vágtak, talponmaradt és úgy pusztult el. Olyanról is sokról tudok,ha kell, bizonyítom is, hogy sok jó gazda megkésvevetette el a kukoricát olyan földbe, ahová bevethettevolna idejében is. És ezt nem egy esztendőben, deminden esztendőben így csinálja. A kukoricája sohaseérik be, de mert 60 holdja van, valahogy eltengődik.

106

Az elmúlt esztendőben is csak ennek az egyetlendrávapalkonyai gazdának, legalább 15 hold tejes ku-koricája volt akkor, amikor november 13-án ½ —2méteres hó borította be száron. Ez a gazda a leggaz-dagabb a faluban, nem pusztul el egészen, mert 60hold föld annyi jövedelmet mégis csak hajt, hogy nemhal éhen. De ez nem megoldás. Az, hogy a búzája el-pusztult, kukoricája nem ért be, annak csak ő az okaés nem az időjárás, de nemcsak őneki kár, nemzet-gazdasági szempontból is kár. Kivételes időket élünk,ha a közösség és a nemzet érdeke úgy kívánja, azegyéni érdekeket alá kell rendelni a közösségi érde-keknek. Az természetes, hogyha az ország veszélybenvan, az egyén az életét is áldozza érte, ugyanolyantermészetesnek kell hogy tartsuk azt is, hogy a kö-zösség érdekében legalább kivételes helyzetben, leg-alább háború esetén a rosszul és hanyagul gazdálkodógazdát rákényszerítsük a munkák idejében történőelvégzésére. És pedig a következőképen:

Az új falusi leventeparancsnok, vagy ha nem ő,a határbíró gazda felelős kellene, hogy legyen a határ-ban történő minden munkák idejében való elvégzé-séért. Minden faluban, minden minőségű földön, min-den éghajlat alatt úgyis tudja minden gazda, hogy mi-lyen véleménynek legkésőbben mikorra kellene a föld-ben lenni. Aki ezt elmulasztaná, a határbíró a levente-parancsnokkal egyetértve, a leventékkel végeztetné el,vagy munkabérért, vagy részért, vagy egyszerűen ki-sajátítaná a rosszul megmunkált földet és megfizet-nék érte az ott szokásos bérösszeget.

Ha csak bérért, napszámért nem a szokásos leg-magasabb napszámot kellene számítani, hanem leg-alább a kétszeresét, hogy a hanyag gazdát így is kény-szerítsék a földnek idejében történő megmunkálására.Ez vonatkozik nemcsak a szántás és elmulasztott ka-pálásokra is, de érvényesnek kellene lenni aratás ide-jén is. Minden gazda iparkodna idejében elvégezniminden munkát, már csak azért is, mert az aratást iskétszeres részért kellene elvégezni. Mertha csak a ren-des napszámot és részt számítanák fel, igen sok gazda

104

akadna, aki csak a leventékre várna, hogy azok nekidolgozzanak. Főleg olyan egykés vidéken, mint Sár-köz és Ormánság, ahol nyáron igen nagy probléma amunkás. Mind a fiúk, mind a lányok a levente óránkívül is minden idejüket szívesen töltenék a saját gaz-daságukban, ami az övéké, ahol mindent úgy csinál-nak, ahogy ők akarnak és ahol a jövedelem 80%-áta saját belátásuk szerint használják fel. Még a meg-indulásnál sem volna okvetlen fontos az anyagi támo-gatás, mert színielőadások rendezésével és hasonlók-kal a meginduláshoz szükséges tőkét e^ő tudnákteremteni. Minden falu leventéi külön önálló községetalkotnának, külön leventevezetővel, külön határbíró-val, aki lehetne egy személy is, de lehetne kü7ön határ-bíró és kü'ön leventeparancsnok is. A határbírót min-dig a közösség választaná meg. Ha ezt megcsinálnákés látnák a gazdák, hogy az ifjúság jobban gazdál-kodik, mint ők a régi rendszerrel eddig gazdálkodtak,az idősebb gazdák nemhogy szívesen eltanulnák azt,ami hasznosabbá teszi az ifjúság munkáját, de merta példa előttük volna, szívesebben engednék az ifjúsá-got saját földjükön gazdálkodni, hogy a gazdaságiszakiskolában nyert újabb lehetőségeket otthon is be-vezessék. Nem veszítenék el a hitüket, nem fáradná-nak bele a várakozásba.

A lány leventékkel ugyanígy kellene csinálni, az-zal a különbséggel, hogy szigorúan elhatárolni az υgazdaságukat annyiban, hogy meg kellene határozniazt, hogy milyen munkákat kellene nekik elvégezni,miket a fiúknak és miket kellene közösen elvégezni.Aratást, kapálást, szénagyűjtést természetesen közö-sen kellene csinálni még akkor is, ha ezt részért vagybérért csinálnák, csak a rájuk eső részt természetesenők kezelnék a saját belátásuk szerint. Az aprójószág-tartást mindenütt nekik kellene irányítani. Egy páresztendő alatt minden ilyen faluközösség a saját gaz-daságában egy, esetleg több családot is tudna alkal-mazni Igen fontos volna, hogy független legyen min-den ilyen kis közösség egymástól is és a politikai falu-tól is. Próbáljuk csak számbavenni, hogy a közellátás

105

szempontjából is mil jelentene, hogy azzal a takar-mánnyal, ami eddig elpusztult télen, falvanként nemötven és nem húsz, csak 5 db szarvasmarhát számít-sunk, ugyanannyi disznó!;, tyúkot, kacsát, libát, stb.Mit jelentene az az ifjúság kezén. Nem is beszélve ar-ról, hogy milyen óriási fellendülés lenne, ha az öregeklátva az ifjúság ésszerű gazdálkodását, otthon isaszerint gazdálkodnának.

Az egész ország leventeintézményei a gazdaságifölkeszültségükkel szinte automatikusan szövetkeze-tek lehetnének. A leventék minden termelvényét a le-vente-szövetkezet értékesítené. És minden szükségletü-ket a szövetkezet útján szereznék be. Önállóbb, fele-lősségvallalóbb ifjúságot kell nevelni De ezt csak úgytudjuk elérni, ha már fiatalkorban lehetőségeketadunk neki az önálló munkára, aminek az elvégzésé-ért mindenkor felelős és ilyen alapon szívesen is vál-lalja a felősséget. Fentebb már írtam, hogy a jöve-delmük 80%-ával a fiú és lány leventék önállóan ren-delkeznének. 20%-át be kellene szolgáltatni a köz-pontnak, amiből a központ időnként és helyenként,ha valamelyik közséfben vagy faluban nagyobb be-ruházásokra van szükség, nagyobb összegű kölcsön-nel segítsen.

Amilyen nagyok a lehetőségek, amelyek a falvak-ban és a helyét nem találó ifjúságban szunnyad. Egypár esztendő múlva lesznek olyan falvak, ahol az ifiú-ság gazdasága a leg jelentősebb lesz a faluban. Az ifjú-ság tudná megvalósítani az ismertetett hasuragazdál-kodást, öntözést és mocsárgazdálkodást is.

A milliárdos beruházásnak csak egy igen kicsiezrelékét kellene felhasználni, hogy a kihasználatlanenergiákat az egyén és a közösség hasznára értékesít-sük.

106

Egyke

Magyarország, sajnos, mindjobban és jobban azegykezes, a kipusztulás felé halad. Az utóbbi évtize-dekben egyebet sem teszünk, mint ezen kesergünk.Még egy évtizeddel ezelőtt csak egykés vidékek voltak.Most ezek a vidékek kitágultak, egybemosódtak, álta-lános lett az egyke.

Vannak vidékek, amelyeken a magyarság jövőjétreménytelennek tartják. Már számításokat is végez-nek, hogy ha csak olyan mértékben pusztul is, minteddig pusztult, mikor fognak egészen eltűnni, hogycsak az emlékük maradjon fenn.

Harminc év óta egyebet sem teszünk, mint csakszidjuk ezeket a szegény magyarokat olyan hibákértés bűnökért, amiért nem ők a felelősek. Ezer és ezerelgondolásunk van már, hogy ezt a kihalási folyama-tot megállítsuk. Az eredménye csak az, hogy a ma-gyarság egyre rohamosabban fogy. És csodálatos:keressük is a hibákat, találunk is, amelyekről azthisszük, hogy azok, de mindig csak a parasztságban.A radikálisabbak a földreformmal vélik megoldaniaz egyke-kérdést. Bizonyos fokig célravezető is. De aföldreform magában nem old meg Magyarországonsemmit. Az életformát kell megváltoztatni. Új, becsü-

107

letesebb erkölcsi alapokkal rendelkező faluvezetőkelkell a falu élére állítani. Mert gazdasági okaimellett erkölcsi alapja is van az egykének, deennek a rossz, magyartalan erkölcsnek az alapja nema parasztságban, hanem az évszázadok alatt kialakultidegen szellemben, idegen erkölcsű falu vezetőkben:a középosztályban van. Ezek felelősek a magyarságpusztulásáért. Csak ezt valahogy nem akartuk eddigmeglátni. Az egyke nem a legnyomorultabb vidékekmég nyomorultabbjai között terjed a legjobban. Akára Sárközben, akár Ormánságban, akár másutt néz-zük is, ahol régebben pusztul a magyarság az egykeútján, mindenütt a jobb módúak az egykésebbek,akiket nem az anyagiak kényszerítenek a gyerektőlvaló menekülésre. És megnézhetjük mindenütt, azegész ország területén, másutt is, azok a leggyermek-íelenebbek, akiknek anyagi lehetősége, biztonsága elbírná tartani a legnagyobb számú családot is. Ezekmutatnak a szegényebbeknek példát. Hogy ez így van,azt hiszem, mindannyian tudjuk.

De miért van így? Miért kell ennek így lenni?Miért tapogatódzunk jobbra-balra? Miért nem

tudjuk megtalálni a bajok gyökerét? Megint csak aztmondhatjuk, mint eddig: mert nem ismerik a népet.És ha látják is a bajt, komolyabb áldozatot nemakarnak hozni. Az a szociális munka, ami Magyar-országon folyik, enyhe szót használva, kegyes csalás,így van ez a szegénygondozásunkkal, családvédel-münkkel, a telepítésünkkel, mindennel.

1. A szegénygondozást úgy kellene megoldani,hogy mindenkinek életlehetősége legyen, hogy neszoruljon senki könyöradományokra. Nem érzikennek az alamizsnálkodásnak szörnyű nemzetietlen-ségét, Krisztustalanságát és emberietlenségét? Nemérzik ennek az erkölcsnek a tarthatatlanságát? Nemérzik, hogy a bajok gyökere itt van? Nem érzik mégmost sem, hogy ha nem akarunk elpusztulni, éppenezen kellene elkezdeni.

Emlékezzünk csak vissza: a világháború utánvolt idő, amikor egyesek Adyval szemben Szabolcska

108

Mihelyt szerették volna, mint nagy költőt kiátszani.Azzal indokolták, hogy Szabolcska mennyivel magya-rabb, emberebb, Krisztushoz közelebb álló, mint Ady.Iskolai kötelező versünk volt, — talán az még mostis. Szabolcskának egy karácsonyi verse . .. Ebből aversből gömbölyűre hízott urak, még gömbölyűbbrehízott nagyságák próbálták az ünnepségeken a beesett, lázban égő szemű, rongyos kismagyaroknakmegmagyarázni, hogy ennél szebb a világon sincs.Hogy Szabolcska nem azért akart király lenni, hogyuralkodjék és haragosait megbüntesse, nem is azértakart gazdag lenni, hogy mindazokat az élvezeteketmegszerezze, amit a munkátlan nagy urak maguknakfoglalnak le. — Nem. Szabolcska azért szeretett volnakirály lenni, azért szeretett volna gazdag lenni, hogyalamizsnát osztogathasson. Hogy legalább „Egy napmeg egy este, minden esztendőben” ne legyenek sírók,éhezők az országban.

Látszólag ez a vers egyáltalán nem tartozik szo-ciális bajaink közé. Egy rossz vagy jó verssel keve-sebb, vagy több, nem sokat számít. De mégis kényte-len voltam ezt a verset idézni, mert ez a vers fejeziki legjobban mindünk a szociális gondolkodást.

Ez a legmagyartalanabb, legkrisztustalanabb, leg-emberlelenebb vers, amit én valaha olvastam. Sza-bolcska, elhiszem, akkor volt legboldogabb, amikoralamizsnát osztogatott. De akkor volt a legkrisztus-talanabb is.

Ez a bajnak a gyökere. Ez a szellem megfelel-hetett a múltban, — bár akkor som volt helyes — demost, amikor tele vagyunk siránkozással, tele vagyunkjajjal az egyre fogyó magyarság pusztulásán, ez aszellem tarthatatlan.

Nem érzik ennek a szellemnek a hazugságát?Kell, hogy szavakkal is megmagyarázzam? Mintahogy Szabolcskának nem jutott, nekünk sem juteszünkbe, hogy az alamizsna megalázó, hogy ember-telen, hogy senkinek sincs joga alamizsnát adni!Olyan életformát kell teremteni, hogy senkise szorul-jon a mások állítólagos jószívűségére. Az alamizsna-

109

osztogatás nem jószívűség. Az alamizsnálkodás: „Akegyes kegyetlenek kegyes kegyetlensége”.

Hivatkozunk Krisztusra, hivatkozunk magyar-ságunkra, amelynek mindannyian egyforma jogú tag-jai vagyunk. És hogy mindenkinek kötelessége áldo-zatot hozni a magyarságért.

Hát én kérdezem, milyen áldozatot hoznak mi-nálunk a nemzet elesettjeiért az álláshalmozók? Mi-lyen áldozatot hoznak azok, akik a nemzet vagyonátalkotó akár magán, — akár közintézménytől olyanjövedelmet húznak, ami sokkal többre rúg havonta,mint tíz. néha talán húsz sokgyermekes család egészévi jövedelme? Mert ne felejtsük el, ezek magyarkod-nak legjobban. Ezek tudják legjobban rezegtetni el-elcsukló hangon ,,keedves magyar teestvérem” stb....

És mégse szégyelik azt az óriási jövedelmet el-pazarolni, ami bőven elég lenne sok sokgyermekesmagyar család boldogulására.

Nem alamizsnaosztogatásra van minálunk szük-ség, hanem becsületesebb életformára. Becsületes kö-zösségben olyan gazdasági lehetőség mellett, amilyenta mi korunk már eddig is megteremtett, nem lenneszabad a társadalomnak olyan munkából kiöregedett,vagy bármilyen okból tehetetlen páriának lenni, akik-ről nem törvényes keretek között, de „kegyetlen ke-gyesek kegyes kegyetlenségével” segítenek.

2. Családvédelem és telepítés.Az utóbbi években az egymásra tornyosuló bajok

mindjobban időszerűvé tették a családvédelmet.Kezdjük érezni a felelősséget a szegény családokkalszemben. Kezdjük érezni, hogy a felelősség vállalásanélkül minden magyarkodás hiábavaló. És az ala-mizsnálkodás álszociális megoldás.

A sokgyermekes szegény családok szociális meg-segítésében azonban mint mindenütt, nem azt az utatválasztottuk, amely a legmegfelelőbb lenne. Ez a ház-helyhez juttatásos és telepítéses családvédelem maiformájában tarthatatlan.

Még ha csak azzal akarunk segíteni a sokgyer-mekes családokon, hogy házhelyet, vagy házat jutta-

110

tunk nekik és biztosítjuk a folytonos munkalehető-séget, ez hagyján. Ez természetes, ez kötelességünk.Nemcsak a sokgyermekes családokkal, de mindendolgozni akaróval szemben is. De a telepítésnél a sok-gyermekes család nem lehet egyedüli cél. Hiába tele-pítünk kiválasztás nélkül az egykés vidékekre akár-hány sokgyermekes családot is egy-egy községbe, haa szellemi felkészültséget nem vesszük figyelembe, —csak a páriák lesznek bármekkora darab föld, akár-mekkora jövedelme mellett is.

Már pedig az lenne a cél, hogy az egykés vidéke-ken uralkodó nemzetgyilkos erkölcsöt megváltoztas-suk. Lehet így megvátoztatni? Megfigyelték az eddigipéldákat? Hány esetet tudnak felsorolni, ahol ezeketa páriákat az egykés vidékek gazdái nem nézik le?Hány esetet tudnak felsorolni olyant, ahol ezeket asokgyermekes családokat új telepítési helyeiken azott talált közösség magával egyenrangúnak ismertevolna el? Elvétve pedig akad. De erről, sajnos, nincsstatisztika, erről nincs kimutatás, pedig csak erről azegy-két esetről kellene megtanulni, hogy mi lehetettaz oka, hogy ezt a párat nem nézik le, befogadják ésmég követik is.

Amint mondtuk, az eddig telepítettek között hálaIstennek ilyen is van már. De sajnos, igen kevés.

A telepítésnél nem lehet cél az és csak az, hogyvalakinek sok gyermeke van. Legalább olyan fontos-nak kellene lenni annak is, hogy jó gazda is legyen.Értsen a földhöz is. Értsen valamit annak a vidék-nek általa, a telepítésig egyáltalán nem ismert lehető-ségeihez. Ebből a két feltételből eddig csak az egyiketvették számításba. Csak a sok gyermek volt a fel-tétel. Pedig a másik is van legalább olyan fontosságú.De a harmadiknak, amely szempontból pedig egy-általán nem telepítenek még nálunk, annak kelleneaz első feltételnek lenni. így az egykét soha nem old-juk meg, soha nem vetünk neki gátat. Az nem lehetmegoldás, hogy minden egyes kihalt család földjéreújabb és újabb sokgyermekes családot telepítünk.

111

mert hamarosan nem lesz honnan telepítenünk, mertmindenünnen fogynak.

A telepítésnél egy és szigorúan csak egy céltkellene szem előtt tartani. Nem annak, hogy a telepi-lettnek hány gyermeke van, hanem annak, hogy ma-gyarság szempontjából hogy van felkészülve. Tud-eakár kisebb vagy akár nagyobb közösségnek példa-adó munkájával és szellemi közösségével nem egyenlőtagja, de irányítója, vezetője lenni. Először csak ilyenembereket, vagy családokat kellene telepíteni mégakkor is, ha azok fiatalok, ha azok nőtlenek, vagyha még egy gyermekük sincs. Ezeknek kellene olyanéletfeltételeket biztosítani, hogy sok gyermeket tud-janak nevelni. A szellemileg jobban felkészült parasz-tot csak irigyelni lehet és esetleg követni. De ha sokgyermeke van, akármilyen jó munkás is, de ha aszáját csak akkor tudja kinyitni, ha eszik, vagy ami-kor a pipaszárat beledugja, az ilyen ember jó lehetarra, hogy vezessék, de semmiesetre se jó, hogy egyhosszú idő óta becsületté vált erkölcstelenséget meg-változtasson. Az ilyen embert mégcsak maguk közésem fogadják. Ám az olyan embert, aki a jó munkás-sága mellett a mondanivalóit szavakkal is ki tudjafejezni, a parasztok, ha sokszor gyűlölik is, de tisz-telik és becsülik.

Hogy szerintünk milyen lenne ez a telepítés, egypéldával szeretném bemutatni.

Dél-Baranyában évről-évre terjed a kertészkedés.Szerencsére majdnem olyan arányban, mint az egyke.A világháború után Matty mellett a Dráva-parton el-adásra került egy grófi birtokrész. De ez olyan földvolt. amit azelőtt csak legelőnek használtak. Ami nemlegelő volt, ott víz volt és nádas. Ezer holdból 25hold volt úgy, ahogy megmunkálva. Bácskertesről(Bács-Bodrog) egy pár élelmes család, akiknek márszíík volt a bácskertesi határ, megneszelte az eladásrakerülő földet Baranyában, elmentek és igen olcsóértmegvettek egy-egy darabban 40—50 holdat. A többifennmaradt részre elhívták a rokonaikat. És meg-kezdték feltörni az addig szántásra alkalmatlannak

112

tartott legelőt. A gordisaiak, mattyiak csak mosolyog-tak, nevettek a bácskaiak erőlködésén, hogy egy párév múlva úgyis hazaszöknek. Mert ott nem lehet meg-élni. De a bácskaiak szaporodtak. Most, húsz év utánnégy népes pusztájuk van: Gyürüspuszta, Keserű-puszta, Tótföld és Eperjespuszia. Húsz év alatt ezeka telepesek nemcsak, hogy az addig hasznavehetetlenföldből földművelésre alkalmas területet csináltak,de rohamosan gyarapodtak, gazdagodtak.

Már Bácskertesen azelőtt is kertészkedéssel fog-lalkoztak, azt próbálták megvalósítani itt is. Olyaneredménnyel, hogy 1940-ben több, mint 300 vagonpaprikát vittek a belföldi piacokra, konzervgyárakbaés külföldre a siklósi járásból. Nem beszélve a mégnagyobb mennyiséget kitevő más kerti vetemények-röl. Most már nemcsak ők kertészkednek Dél-Bara-nyában. Az ő boldogulásukat megirigyelték a csendes,pusztulásba, kihalásba belenyugodott magyarok is.Példa volt előttük, a saját szemükkel látták, hogy abácskai telepesek egy hold földen több jövedelmettudtak maguknak biztosítani, mint ők, ha tíz holdatbúzával vagy kukoricával vetettek be. 1941-ben mára környező falvak egész sora paprikát termelt —holdszámra. Lázban van egész Dél-Baranya. Termé-szetesen a kertgazdaságban sokkal több munkaerőtkell alkalmazni, mint a külterjes földművelésnél. Deaz egykés Dél-Baranyában nincs elég munkaerő.Négy-öt pengő napszámért és kosztért is alig kapnakmunkást. A cigányokat — akiket pár esztendővel ez-előtt talán még ingyen sem fogadtak volna meg —most igen-igen megbecsülik, ők kapják az öt-hatpengős napszámot és kosztot. De nem is csak az em-berek és asszonyok ám, hanem a gyerekek és lányokis. És veszekedések és haragok vannak a cigányokmiatt, mert egymástól csalogatják el őket, több nap-számért és ha ugyan még ott lehetséges, jobb kosz-tért. Mert itt egyébként is, ha valakit kosztra fogad-nak meg napszámba, nem igen van olyan nap, hogycsirke, liba vagy kacsahús ne legyen és természetesenutána gyümölcs vagy tészta sülve vagy főzve.

113

Az erjedési, a tudatosítási folyamat megkezdő-dött, alulról kezdődött meg! Ezt kellene a földműve-lésügyi minisztériumnak minden lehető eszközzel ki-használni.

A segítés részben már meg is indult.A földművelésügyi miniszter anyagi lehetőségé-

vel 1941 nyarán eddig tíz, kertészkedéssel foglalkozódélbaranyai és ormánsági falunak juttattunk egy-egyelőbb leírt hasuraszövő állványt. Mindenütt megtaní-tottuk a hasuraszövést s a vele való gazdálkodást. Azőszi fagyok ellen való védekezésre már ebben az esz-tendőben fölkészülnek több helyen, főleg a bács-kaiak. Nád, hála Istennek bőven van, egyelőre a hit-ben és akaratban sincs hiány, most kellene mégjob-ban melléjük állni.

Ezeknek a délbaranyai egykés falvaknak a népemegirigyelte a bácskaiak kertészeti jövedelmét. Na-gyon rosszul meg is tanulta a kiültetést. De nem ta-nulták meg a melegágykészítést, sem a földelőkészí-tést és egyáltalán nem tudtak arról, hogy melegágyitakaró, hasura is létezik. A bácskaiaknak van primőr(tavaszi zsenge) termelésük, mert csonkaországunklegdélibb részén laknak és melegágyi gazdálkodássalmár június végén tudnak zöldpaprikát piacra vinni.Sok magyar falu kiültetett paprikái még a virágzás-tól is messze voltak ekkor. Ők csak akkor tudtakpiacra vinni, amikor már nem igen volt ezeknek ára.Amikorra a bácskaiak már óriási pénzeket raktakzsebre a korai paprikáért.

Ezeket az embereket meg kellene tanítanimelegágy készítésére, melegágyi gazdálkodásra éshogy hogyan kell a földet a paprika alá előkészíteni.Ezekben az emberekben a vágy már felébredt, a vágyvalósággá vált, kertészkednek, de még nagyon rosz-szul. Itt kellene a segítségükre lenni, hogy bele nefáradjanak, hogy el ne veszítsék a kedvüket.

A hasuragazdálkodást mindegyik faluban úgy,ahogy lehetett, már ebben az esztendőben megvaló-sítottuk.

114

Az egyke szempontjából azonban ez nem elég.Sajnos, egyelőre az én anyagi lehetőségem nem en-gedi meg, hogy az elgondolásaimat vagy kísérletei-met gyakorlatba úgy vigyem át, ahogy szeretném. Éssajnos, a földművelésügyi minisztérium által részemremegszavazott pénzzel sem úgy rendelkezhetem, ahogyszeretném, ahogy kellene.

Minden délbaranyai, ormánsági kertgazdaságraáttérő községben legalább egy vagy eddig ottlakó,vagy még ebben az esztendőben betelepítendő értel-mes, öntudatos több gyermekes családot kellene afölművelésügyi minisztériumnak, de még inkább aKözjóléti Szövetkezeseknek vagy Családvédelmi Alap-nak először a legjobb magvakkal a hasuragazdál-kodáshoz szükséges náddal és zsineggel, ha nem isingyen, de legalább olcsón ellátni.

És ha olyan nagyon benne vagyunk a segítés-ben, próbáljuk meg itt hasznosítani a főiskolások se-gítő munkakészségét is. Már a jövő évtől be kellenevezetni minden ormánsági, sárközi, vagy más egykésvidékeken egy-egy értelmes gazdának a betelepítésétés megsegítését. Rendszeresíteni kellene mindenütt,hogy minden kertgazdasággal foglalkozó család amásodik gyermek után, ha az anya áldott állapotbanvan, vagy kicsinye van, egész nyárra a kertgazda-ságba az ő munkaerejének pótlására egy főiskolásfiú vagy leány munkasegítségét kapja államköltségen.De csak azok kaphatnak, akik a földjüket intenzíveb-ben használják ki, akik kertgazdasággal foglalkoznakés csak a második gyermek születése után, a harma-dik gyermekkel kezdődne ez a segítés. Az ormánságifalvakban már is az járja mindenütt, — mert vanegy pár olyan kertészkedő család is, ahoi 4—5 gver-mek van —, hogy „milyen jó azoknak, nem kölinapszámost fogadni, nem köll drága napszámot fizetni,azoknak érdemes gazdálkodni”. Ezt mondják min-denütt, de a kertészkedést az elmúlt évben és ebbenaz esztendőben megpróbálta gazdaságába bevezetnisok-sok egykés család is. Mert a nagyobb jövedelemőket is izgatja. De ha nem állunk melléjük, visszatér-

115

nek szépen a külterjes szemtermeléshez, mert annyitmégis csak tudnak termelni az aránylag nagyobbterületű földön, hogy eltengődnek belőle.

Így kellene megcsinálni.Saját magukkal beláttatni, hogy nincs más út-

juk, csak a kertgazdálkodásra való áttérés és a ker-tészkedő család csak úgy tud igazán boldogulni,hogyha a több munkáskezet igénylő kertművelést —napszám kifizetés nélkül — a család látja el. És hamég azt a könnyítést is megadják annak az állatianbokát dolgozó anyának, hogy lebetegedése esetén in-gyen munkaerő kerül az ő helyébe, szívesen vállaljaaz anyaságot, mert nem kell neki bizonygatni, hogycsak az ő haszna, ha kertgazdaságukban szaporodika munkaerő. Az első években, vagy mondhatnánkúgyis, az első évtizedekben — ha szociálisabb élet-formára rendezkedünk be, — az állam biztosíthatnáazt is mindenütt, hogy minden áldott állapotban lévőanyának a hatodik hónap után az állam gondoskodika mezőgazdaságban a helyettesítéséről. Ha ezt megtudnánk csinálni, gyökerében oldanánk meg azegykekérdést.

Amint előbb is mondottuk, az egykének nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi okai is vannak. Azemberiséget arra a fokra, ahol most áll, az örök elé-gedetlensége, az örök nyugtalansága hajtotta. A kö-zösségi életnek egyik fő rugója a hiúság. Ettől nemtud szabadulni egyetlen társadalmi réteg sem. Főlegakkor nem lehet szabadulni tőle, amikor egy tár-sadalom osztályokra, kasztokra tagozódik. Amikoregyikből a másikba nehéz az átjutás. És ha sikerülis, mindig igen nagy ára van. Ezeket előre bocsátvakijelenthetjük, hogy az egykéért a középosztály, fa-lusi intelligencia, a faluvezetők is felelősek.

Idegen kultúrán nevelődött középosztályunk,íaluvezetőink mindig szegyeitek, ha valami rokonságikapcsolatuk volt a parasztsággal. Legtöbb faluvezető,tanító, pap és jegyző is büntetésnek veszi, ha kisebbfaluban, várostól messzebb eső helyen kell szolgálatot

116

teljesítenie. Mert nem hivatást, csak hivatalt vállal-nak. Mindegyik azt érzi, hogy ő különb, mint a pa-rasztok, azokkal tehát közösséget, barátságot nem isvállalhat. De nem is vállaltak eddig és nem is vállal-nak most sem. A jegyző, a pap és a tanító legtöbbhelyen, ha már kénytelen vele, szóba áll és látszólagbarátságot is köt a parasztokkal, de ezt a barátságotnem az értelmi képesség, hanem az illető paraszt va-gyoni helyzete határozza meg. Mindig csak a jobb-módú gazdákkal tartanak látszólag barátságot, demég azokkal sem úgy barátkoznak, mint egyenran-gúakkal, hanem csak úgy lefelé, vállveregetve. így vanez még most is mindenütt kivétel nélkül. Csak a zsí-rosnyakú, a legjobb módú parasztokkal tartanakfenn nemhivatalos érintkezést. De ezt is csak szük-séges rossznak tartják. Bizonyítja, hogyha véletlenüla másik falu vezetője, vagy az állam, vagy egyházmagasabbrangú képviselője látogatja meg őkethivatalosan, akkor már szégyelnek meghívni a barát-nak fogadott parasztot, szégyelnek az asztalhoz ül-tetni, mert az megalázó, ha még olyan zsírosnyakúparaszt is, mert mégis csak paraszt. „Ha ló nincs,szamár is jó” elvből és mert ebből a felemás barát-ságból anyagi előnyökhöz jutnak, szorultság eseténelfogadják ezt a barátságot. De csak a jómódú pa-raszttal barátkoznak. Akinek kevesebb földje van,annak ő előttük kevesebb a becsülete is. A paraszt-ember becsülete a falu vezetők előtt a holdjai számá-val emelkedik, vagy fogy. Még ha olyan szellemi ké-pességgel lenne is megáldva, amilyennel sem a jegyző,sem a pap, vagy tanító nem rendelkezik, ha szegény-akkor csak véletlenül történhetik meg, hogy akár hi-vatalos, akár magánügyben történt látogatásnál, mégcsak le is ültessék. Nemhogy az asztalukhoz meghív-nák. Ilyenre régebben nem is volt példa. Igaz, hogymost sem sok van.

Minden parasztnak, akár szegény volt, akár gaz-dag, ezt mindenütt éreznie kellett.

Ez; az egykének az igazi oka.

117

Aki nem élte a paraszti életet, akit még nemaláztak meg olyan semmiségekért, mint minket, azok-nak ez hihetetlenül hangzik. De azok az emberek,azok a szegény parasztok, akik remegve fogják mega hivatalos ajtó kilincsét, mert sohasem tudják, hogyaz ajtón belül lévő, magát hatalmasnak képzelő úrmilyen hangulatban van — azok nagyon is megértikezt! Ettől a hangulattól a falu jó gazdáinak nincs mittartaniok. Ha zsírosnyakú paraszt dugja be a fejét,az előbb még oly haragos úr menten megszelídül. Deha véletlenül egy szegény flótás dugja be a fejét azajtón, — jaj annak. Ezt én magam is, sajnos, sok-szor tapasztaltam. Ezért egykézik a zsíros paraszt.Ezt a megkülönböztetést, megbecsülést akarja egyet-len fiára átruházni. Nagyon jól látja mindegyik, hogya megbecsülés nem neki, hanem a vagyonának szól.És a sok gyermek közölt megoszlik a vagyon, de meg-oszlik ám a megbecsülés is, ami után olyan nagyonáhítozunk. Akinek a holdjai kevesebbek, annak keve-sebb a becsülete is. Annak még a köszönését sem úgyfogadja a tisztelendő vagy tiszteletes úr, a tanító,meg a jegyző. Ezt nagyon jól tudja mind a gazdag,mind a szegény. Itt nem segít a ráolvasás. Nem segíta szidás és nem segít a sokgyermekes családok be-telepítése. Ezt az egész erkölcstelen erkölcsöt kellenealapjában megváltoztatni. Hogy az ember értékét nea vagyoni helyzete határozza meg. Hogy becsüljékmeg a szegényt is. Ezzel a szellemmel kasztokra bon-tották a parasztságot. Nem csak a falu vezetői nembecsülik a szegényebb parasztságot, de a gazdag pa-raszt sem becsüli sokra azt, akinek az övénél keve-sebb holdja van. Még kevesebbre azt, aki a két kezemunkájából él. A gazdag paraszt érzi, látja, hogy na-gyon sokszor azok sokkal különbek, s még sem be-csüli őket. Látja, hogy amannak még a köszönésétis alig fogadják, — őt meg le is ültetik. Ezért nemkell neki a gyermek. És ezért nem kell a szegényneksem. Mert ez nem családvédelem, amikor az ember-nek a családja szaporodásával a becsülete nemhogyemelkedne, de még inkább fogy.

118

Új erkölcs kell ide. Új faluvezetőkkel. Újra kellnékünk értékelnünk mindent. Új célokért, új utakrakell lépnünk az új, a becsületesebb, az igazabb, fele-lősségvállalóbb, magyar és magyar között különb-séget nem tevő közösségi Magyarország felé.

119

A közjóléti szövetkezetek és a hasura-gazdálkodás

A közjóléti szövetkezetek igen sokat tehetnekezen a téren. Házhely és házépítési akcióikkal min-denütt legalább egy párszáz négyszögöl területet jut-tatnak a segélyezett családoknak. Legtöbb esetbenezek a kertek a segélyezett családok minden ingatlan-vagyona. Ezekben a kertekben úgy kell gazdálkodni,hogy a családoknak a legtöbb jövedelmet biztosítsa.Itt meg lehetne valósítani mindenütt a hasuragazdál-kodást. A közjóléti szövetkezeteknek kellene biztosí-tani a meginduláshoz szükséges hasuramennyiségei.

Nád van Magyarországon szerencsére éppen elég,csak tudni kell észszerűen felhasználni. Az nem lehetmegoldás, hogy jó áron külföldre szállítjuk akkor,amikor itthon észszerűen felhasználva sok-sok ma-gyar családnak sokkal nagyobb életlehetőséget bizto-síthatunk vele. Talán sehol nem művelhetjük a föl-det olyan intenzíven, mint ezekben a kertekben. Acsaládból egy páran mindig otthon tartózkodnak,nem olyan nagy probléma az öntözés és a hasura-gazdálkodás.

Az utóbbi években igen nagy mennyiségben szál-lították a nádat külföldre. De csak a szépszálú nádat,

120

Az elmúlt télen igen kevés olyan nap volt, amikor abefagyott nádasokban dolgozni lehetett, amikor meg-bírta a nádvágókat a jég. Éppen ezért az elmúlt esz-tendőben óriási mennyiségben veszett el lábon a nád.A Velencei-tavon is száz és száz holdon maradt és ma-rad igen sok esztendőben a nád, aminek semmi hasz-nát nem veszik. De ugyanígy van ez az ország majd-nem minden részén, ahol nád van. A községekben, vá-rosokban és igen sok helyen a falvakban is tilos nád-dal vagy zsúppal fedni a házakat. Mert igen tűzveszé-lyesek, igen sok helyen megtörténik, hogy a nádatlábon gyújtják meg. De legtöbb helyen, ha levágjákis, fűtenivalónak használják.

Egyetlen szál nádat sem lenne szabad külföldreszállítani. Mert azt hiszem azt nem kell bizonyítani,hogy a vele megvédett kerti veteményből legalább öt-ször annyi jövedelmünk van egy év alatt, mintamennyi a nád értéke.

A közjóléti szövetkezeteknek kellene az országterületén található összes nádat megvásárolni és hasu-rának megszövetni az úgyis ínségsegélyre szoruló sok-gyermekes családokkal. Éspedig a következőképpen:

1. A nádat talpon meg kell vásárolni és művelniarra, hogy hacsak egy pár olyan téli nap van is, ami-kor a nádasok jegére rá lehet menni, mindenütt min-den nádat levágjanak. Talpon ne pusztuljon semmi.

2. A levágott nádat elosztani azoknak a vidékek-nek szegényei között, akiknek házat és vele kertetjuttatott a szövetkezet.

3. A közjóléti szövetkezet legalább 50—60 csaiá-donkint egy-egy hasuraszövőállványt juttasson hasz-nálatra díjmentesen.

4. A szövetkezetnek kell biztosítani a hasuraszö-véshez szükséges spárgát és a hasúra kiterítéshez szük-séges horgonyzott huzalokat is.

5. Minden házhelyhez és kerthez juttatott család-nak legalább 500 folyóméter 2V2 szélességű hasurátkellene juttatni. Ennek az árát a közjóléti szövetke-

121

zetnek kellene előlegezni, amit a segélyezettek egyvagy két esztendőn belül terményben fizetnének vissza.

6. A közjóléti szövetkezeteknek meg kellene taní-tani a segélyezett családokat először a hasuraszövésre,másodszor, amit olyan kevesen tudnak, a földet előké-szíteni kertgazdálkodásra, a helyes trágyakezelésre, amelegágyak elkészítésére, a palánták kiültetésére, ahasuragazdálkodásra és mindarra, ami a kertgazdál-kodáshoz szükséges. Ezt a tanítást, ha komoly ered-ményt akarunk elérni, nem akadémiát vagy más fő-iskolát végzett gazdászokkal kell csinálni, hanemolyan parasztgazdákkal, akik nem csak gazdálkodnitudnak, de ismerik népüket, hagyományait, szokásait,nem szakadtak el népüktől s szorgalmukkal és becsü-letességükkel példát tudnak mutatni.

Legalább vármegyénként kellene a Közjóléti Szö-vetkezeteknek egy-egy olyan gazdát megbízni a taní-tással, akik kertgazdálkodásban járatosak és hasurá-val gazdálkodnak. Akik nemcsak beszélni, de gyakor-latilag meg is tudják mutatni, hogy mit miért és ho-gyan kell csinálni? Minden faluban a melegágy elké-szítésétől kezdve a palántázásig mindent gyakorlatibemutatókkal közösen csinálnának meg. Az elméletiszakoktatás nálunk nem sokat ér. Mi csak a gyakor-latban hiszünk, mi csak a gyakorlat útján tudunk he-lyesen megtanulni mindent. Természetesen a piacszer-zés is a Közjóléti Szövetkezetek feladata kell, hogy le-gyen. De ahol sokkal kevesebb a házhely és kerthezjuttatott család, minthogy szövetkezeti úton lehetne azértékesítést megoldani, akkor is igen fontos a hasura-gazdálkodás, ha a családok csak saját szükségleteiketelégítik ki. Amit a kertben megtermelnek, azért nemkell pénzt adni. És igen sokat jelent minden család-nak, ha a kenyértől eltekintve minden más szükség-letét a saját kertjéből fedezi. Igen fontos, hogy népün-ket rászoktassuk, hogy minél több zöldségfélét fo-gyasszon.

A szabolcsmegyei Tiszaladányban, ahol a hasura-gazdálkodást megkezdtük, több olyan fiatal gazda is

122

van, akik nemcsak, hogy igen jó gazdák, de jó elő-adók is, és becsületességükkel nemcsak a falujuk, demessze vidékek megbecsülését is kivívták. Ezeket agazdákat kellene megnyerni (természetesen megfelelőellenszolgáltatás fejében) arra, hogy népüket a kert éshasuragazdálkodásra tanítsák.

A borsodmegyei Hejőpapiban szintén van kélfiatal gazda, akik évek óta hasurával gazdálkodnak.Akik nemcsak hogy jó gazdák, és igen jó előadók, degondolataikat le is tudják írni a napilapokban ésfolyóiratokban.

De ilyen emberek, akiket a falujuk becsül, akikmár hasurával gazdálkodnak, más vármegyékben isvannak. Vannak Pestmegyében, Kalocsa környékén,Baranyában Drávapalkonyán és környékén, TolnábanMedinán stb. Ezeket a gazdákat kellene a KözjólétiSzövetkezeteknek már az őszi munkák elvégzése után,más kisgazdákkal együtt, akár Pesten, akár az országbármelyik részén összegyűjteni egy legalább három-hetes előkészítő tanfolyamra. Ahol más gazdasági vo-natkozású tudnivalók melleit főképpen a közösségiránti felelősségre oktatnák ki őket megfelelő szakem-berek.

Ezeknek a gazdáknak nagyrésze gazdasági szak-iskolát és egyrésze még népfőiskolát is végzett. Ezek-nek kell a faluvezetőknek lenni. Ilyen gazdákat kellene, ha egyelőre nem is minden járásnak, de mindenvármegyének emberségesen megfizetni és alkalmazni.Ezt a Közjóléti Szövetkezeteknek kellene megcsinálni.

123

A mi világunk

Α hibák felsorolása nem azért történt, hogy vala-kit vagy valakiket bántani vagy felelőssé akarnánktenni. Annak nincs és nem is lenne semmi értelme.Ezek a hibák nem rosszakaratból születtek. Senkisemtehetett a múltban arról, hogy egyetlen iskolában semtanították meg az igazi hagyományok, a népi hagyo-mányok ismeretére és megbecsülésére. De ebbe nenyugodjunk bele, iparkodjunk ezután különbnek lenni.Törekedjünk arra, hogy mindent jobban csináljunk.Lássuk be, hogy csak azok a népek tudnak maradan-dót alkotni, akik ősi kultúrájukat építik tovább.

Minden kultúrnemzet társadalmi berendezésénekalapja a néphagyomány, a nép szellemi és tárgyi kin-cseinek az összegyűjtése, azok megbecsülése és továbbépítése az európai közösségi kultúra hozzáadásával.

Ezen az úton még nekünk nagyon sokat kell ten-nünk mind szellemi, mind gazdasági téren. Hamis ál-mok, idegen ideálok után futottunk. Nem mi vagyunka hibásak, hogy nem tanítottak meg bennünket ősikultúránk ismeretére és szeretetére. De az idegenbebámulás hála Istennek végét járja. Kezdünk magunkratalálni, kezdünk abban is értéket látni, amit idáig szé-gyellünk. Minél többet tudunk meg más nemzetek

124

népi kultúrájából, annál jobban erősödhet a hitünk ajövendőt illetőleg.

Nincs nekünk szégyenkezni valónk egyetlen máskultúrnemzettel, még a legnagyobbakkal szemben sem.Ha az egyetemes európai kultúrát vesszük is alapul,és számítást végzünk, hogy melyik nemzet milyenarányban járult hozzá ehhez a kultúrához, a nem-zetek számarányát nézve, az elsők között is olyan előlvagyunk, hogy semmi okunk sincs a szégyenkezésre.Ami pedig a népi kultúrát illeti, nincsen a világon mégegy nép, amely a lelkében élő alkotóerőt olyan csodá-latosan, színesen, gazdagon tudná akár dalban, akármese- vagy mondavilágában, öltözködésében, táncá-ban, használati eszközeiben és munkájában kifejezésrejuttatni, mint a magyar paraszt. Sajnos, még eddigkeveset tudtunk megismertetni belőle, s abból is igensokat csak rosszul. Es mégis annyit adtunk már a vi-lágnak ezen a téren is, hogy nincs okunk a szégyen-kezésre. Nem kell szégyelni a magyar parasztot.

A gazdasági téren elkövetett hibákat még jóválehet tenni. Most vagyunk abban a korban, amikorérezzük a jelen tarthatatlanságát és új utakat kere-sünk, hogy az eljövendő gazdasági háborúban is meg-álljuk a helyünket.

Az ebben a kis könyvben felsorolt ősi hagyomá-nyokon alapuló új gazdasági lehetőségek már nem el-méletek. A hasuragazdálkodást évek óta az ország leg-különbözőbb vidékein bevezettük s két év óta a Föld-m ívelésügyi Minisztérium támogatásával folytatjuk.Ebben az esztendőben már ötven darab hasuraszövő-állványt tudunk államköltségen a kertészkedő kisgaz-dáknak juttatni. Az ország különböző vidékein tíz he-lyen gazdálkodunk már hasurával. Kezdetnek ez iselég. Mert sajnos, eddig csak egyedül jártam az orszá-got, de ha komolyan akarjuk megszervezni az egyedüléletlehetőséget adó kertgazdálkodást, meg kell tanítaninépünket a kertészkedésre, a hasuragazdálkodásra —ahol lehet —, a kevés költséget igénylő öntözésre és amocsárgazdálkodásra is.

125

Legalább vármegyénkint kellene beállítani mégebben az esztendőben egy-egy olyan már hasurávalgazdálkodó értelmes gazdát, akik majdnem mindaranykalászosok vagy népfőiskolát végzettek, merttervszerűen ezeket tanítottam én eddig. Ezek nemcsakelőadások útján, de gyakorlatban mutatnak meg min-dent, a melegágy készítésétől kezdve a föld elkészíté-séig. Természetesen még többet tudnánk csinálniakkor, ha vármegyénként nem egy, hanem több gazdavégezné a gyakorlati oktató munkát. A mi népünkneka magyarázat már nem elég, abból eleget kapott, gva-korlat kell neki, és azt is szívesebben fogadja el a faj-ta iától, mint a nadrágos embertől. Ezekkel az embe-rekkel igen sokat tudnánk elérni, aránylag oly kevésköltséggel, ami közvetve a termelés útján rövid időmúlva megtérülne. Ha vagy a földmívelésügyi minisz-térium, vagy a közjóléti szövetkezetek, vagy a Család-védelmi Alap Venné a kezébe a dolgot, 100.000 pengő-vel nemcsak a hasuragazdálkodásra, de az öntözésreés a mocsárgazdálkodásra is tudnánk a parasztságnakaz országban több helyen követendő példát állítani.

A mostani keretek között így nem lehet továbbcsinálni. Én sajnos, Baranyától-Beregig, Szombathely-től-Bihariíj csak kerékpárral járhatom az országot. (Akereskedelmi miniszter ebben az esztendőben nemadott szabadjegyet, ő valószínűleg nem is tud semmitaz egész dologról. Kérvényem — több mint valószínű— nem is jutott el hozzá.)

A napi 150—200 kilométerek után éjjel előadáso-kat, nappal gyakorlati bemutatókat tartani és újabb200 kilométereket karikázni nem lehet célravezető.Már csak azért sem, mert nem vagyok húsz esztendős.

Lehet a magvar paraszttal boldogulni, csak nemvállveregetéssel. Szereti, várja a magyar paraszt, hogytanítsák, örül. ha törődnek vele, de magyarul kellhozzáfogni. És hogy ezért még áldozni is tud erre,olyan példát mondok el, aminek az igazságáról bárkimeggyőződhet.

1939 nyarán jutottam el a szabolcsmegyei Tisza-ladányba, sajnos, akkor is csak kerékpáron. Ott csi-

126

náltuk ugyanis a legelső országos hasuragazdálkodásiés elraktározási kísérletet. Jól tudták, hogy szegényvagyok, fizetést akartak adni, amiért hozzájuk elmen-tem. Télen még többször eljutottam hozzájuk. Több-ször tartottam nekik előadást nemcsak a hasuragazdál-kodásról, de ősi hagyományainkról is. A legelső elő-adás alkalmával megkértem az ifjúságot, hogy énekel-jenek el egy pár régi magyar nótát. Nem tudtak egyetsem. Vagyis nem akartak. És amikor sok unszolásraaz egyik idősebb ember mégis elénekelt egy igazánszép magyar nótát, szégyenkezve vallották be, hogyazt ők is ismerik, de az csúnya. Bevallották azután,hogy tudnak ők ilyet többet is, de nem éneklik. Sze-gyeltek. Mint ahogy szégyelik mindenütt — valamikorszégyeltem én is — azt a nótát énekelni, amit az öreg-anyám dalolt.

A második előadáson már szebbnél-szebb ősinótákat dalolgattak. Karácsony után meglátogatta afalut Darvas József, az ismert magyar író, akit a faluszélétől a hosszú falun keresztül ősi magyar nótaszó-val kísérték addig a házig, ahol a hasuraszövő volt.Egyik nótájuk annyira megtetszett Darvasnak, hogyegyik azóta megjelent könyvében le is írta:

Mikor Isten világot teremtette,Legelőször a szegényt teremtette.Ha a szeeény szógalegény nem vóna,A jó gazda imádkozni se tunna.

A ladányiak szeretik a jó italt. Darvas tiszteletéreis az egyik igen lelkes gazdánál bor mellett zsúfolód-tak össze a falu gazdái. De nemcsak a férfiak, hanemaz asszonyok, leányok is. Egész éjjel folyt a nóta. Eztcsak azért említem meg, mert éjfél után, amikor márigen sokan rózsaszínűnek látták a világot, akiknekmár a nyelvük is alig pergett, egy-egy nóta előtt azonfeleseltek, hogy melyik a régibb.

Később a Falukönytár Szövetkezet száz köteteskönyvtárát juttattuk el a faluba, ahol még csak gazda-köri helyiség sincs, csak a kocsma, ahol csak inni

127

lehet. A saját könyvtáramból is vittem vagy száz köte-tet. Ezek az emberek azelőtt ponyván és egy pár új-ságon kívül semmit sem olvastak. Az 1500 lelket szám-láló falunak már 200 kötet könyve volt. Azóta mindenbevonulásnál igen kivették részüket, tehát keveset vol-tak otthon. És én is csak igen ritkán lehetek a faluban.És mégis több, mint ötven könyvet vittem azóta aladányiaknak, a modern magyar írók munkáit (dara-bonként 4—5 pengő az áruk!), aminek a megvásár-lására ők kértek meg.

Nem kivétel ez a magyar falu. Lehet a magvarparaszttal boldogulni mindenütt, csak törődni kell vele.Ezek a gazdák, akik Tiszaladányban, legelőször hasú-ra val gazdálkodtak, névszerint: M. Csikai László ésMiklós és Jenéi László stb., még a legnagyobb dolog-időben sem sajnálják az időt, hogy átmenjenek vala-melvik szomszédfaluba gyakorlatban bemutatni agazdáknak a hasuragazdálkodást.

De így van ez mindenütt, ahol hasurával gazdál-kodunk. Mindenütt azokat a gazdákat kerestem, akiknemcsak maguknak dolgoznak, hanem a közösségértáldozni is tudnak és a képességük is meg van hozzá,hogv nemcsak a falujuknak, de a környéknek is ve-zetői legvenek. Ezeket a gazdákat kellene még ezen atélen valahol összegyűjteni valamelyik Népfőiskolánés a Népfőiskola elvégzése után megbízni őket, hogy asaját vármegyéjükben vagy falujukban megszervez-zék a hasuragazdálkodást.

Ezekben látom én az egészséges, életképes, új Ma-gyarország gazdasági alapjait.

Ha könyvemet figyelmesen elolvasták, egyet fog-nak érteni velem abban, hogy kertgazdálkodásra valóáttérés a magyar nép jövő boldogulásának. egyik főelőfeltétele. Ezt tehát meg kell valósítanunk – éspediginkább ma, mint holnap.

TARTALOM:

Új Magyarország felé .......................................................... δGazdasági életünk átalakulása ................................................. 9

A magyar szarvasmarha ................................................. 10A szalontai disznó............................................................ 13A bakonyi disznó .......................................................... 16A birka ..................................................................... 18A magyar parasztló............................................................ 19A parlagi tyúk................................................................... 20Komondor ..................................................................... 22

Gazdasági szakoktatásunk ....................................................... 26A mai magyar gazdasági élet....................................................... 30Hasuragazdálkodás ................................................................. 37Magtermelés ........................................................................... 57öntözés ................................................................................ 65Mit csináljunk a mocsarakkal?....................................................... 73

Halárbíró ................................................................................ 85Leventeszervezetek szerepe a közellátásban ......................... 99Kgyke ..................................................................................... 100A közjóléti szövetkezetek és a hasuragazdálkodás........................ 119A mi világunk ......................................................................…. 123