Szabó Attila

Nagykőrös és Kecskemét örökváltsága

A z ország közepén e lhelyezkedő Pest-Pilis-Solt vá rmegye településeit a török hódol tság utol­só évtizedeiben, de különösen a felszabadító hadjáratok idején rendkívül súlyos puszt í tás ér­te. Az újjátelepülés korszaka 1711 után következett , amikor a falvak és mezővárosok sora kelt életre. A te lepüléseken belül j e len tősen növekedet t a mezővárosok aránya (1728-ban 8, 1843-ban 13%). A mezőváros i státus elnyerése nem vált hátrányára sem a földesuraknak, sem a nemesi vá rmegyének . Ugyanakkor a szabad királyi városi rangot elérni nagyon nehéz volt. Ennek tulajdonítható, hogy 1711 és 1848 között egyetlen település sem kapott szabad királyi városi címet az ország legnagyobb vármegyéjében, noha megszerzésére Kecskemét , N a g y k ő ­rös , Vác is törekedett . A Zichy család földesurasága alá került Ó b u d a mezőváros még 1714-ben próbálkozot t „ régi királyi városi "jogainak elnyerésére, de az udvari kamara vissza­utasította a kezdeményezés t , azonban ebben az esetben sem szabad királyi városi j og megszer­zéséről volt szó, hanem a korábbi kincstári bir toki ál lapotok visszaál l í tásáról . 1 A földesúri ha­talmat magáról teljesen lerázó, és így az autonómia legmagasabb fokát e lérő Nagykőrös olyan köztes megoldás t is felvetett a vármegyénél 1847-ben, miszerint tartozzanak közvet lenül a megyei testülethez, hogy így megszabaduljanak a járási főszolgabíró gyámkodása a l ó l . 2 En­nek érdemi el intézését az 1848-as forradalom már időszerűt lenné tette.

Ahhoz, hogy valamely mezőváros elérhesse az országrendiséget , meg kellett vál tania ma­gát bizonyos pénzösszeggel a földesúri jogha tóság alól, majd a királytól újabb je lentős pénz­összegért meg kellett szereznie a szabad királyi városi rangot, végül az országgyűléstől kellett kieszközölni a bec ikke lyezés t . 3

Az autonómia a hódol tság idején az elmenekült magyar földesuraktól és vármegyei t isztvi­selőktől magára hagyott te lepüléseken szükségszerűen növekedet t , melynek legmarkánsabb jele a szabad b í ró- és tanácsválasztás kialakítása volt. A mezőváros i rangú települések hódol t ­ság végi önkormányza tának j o g i lehetőségeiről meglehe tősen e l len tmondásos és végletes vé­leményekkel lehet találkozni a szakirodalomban. A „ régebbi" monográfusok és tör ténészek, mint például Hornyik János, Ga lgóczy Károly vagy Majláth Jolán magas fokú, a nemesi vár­megyétől független városi önál lóságot fel tételeznek. 4 A z elmélet alapjául az a kétségtelen tény szolgált, hogy ebben az időszakban a főbíró és más t isztségek választásába nem szólt bele kül­ső hatalom. A legújabb kutatások viszont rámutatnak arra, hogy a nemesi vármegyék erőtel­jes expanziója a 17. század derekától fogva - a szabad bíróválasztás meghagyása mellett -csakhamar maga alá gyűrte a paraszti fórumokat, mind a belső közigazgatás , mind az igazság­szolgáltatás t e rü le tén . 5 A 18. század elejére a mezőváros i autonómiát a földesurak is erősen megtépáz ták . 6 A földesúri hatalom kiterjesztésének talán legfontosabb és kézzelfogható bizo­nyí téka a bíró személyének ki jelölésében mutatkozott meg, ugyanis a 18. század elején má r általános gyakorlat tá vált az, hogy a földesúr vagy bi r tokkormányzata által candidált (jelölt)

1 NAGY, 1975. 178. 2 GALGÓCZY, 1896. 158. 3 C S I Z M A D I A - K O V Á C S - A S Z T A L O S , 1972.248. 4 HORNYIK, 1862., GALGÓCZY, 1896.; MAJLÁTH, 1943. 5 SZAKÁLY, 1986.; KISFALUDY, 1992.; IVÁNYOSI-SZABÓ, 2002. 6 M A K K A I , 1958. 134.

három-négy, vagy öt személy közül lehetett a közrendnek választani bírót . A mezőváros auto­nómiájának fokmérője a bíróválasztás szabadsága mellett a s tatutumalkotás , valamint az ingó javak szabad adásvétele és az új lakosok befogadásának joga, illetve gyakorlata volt .

Pest-Pilis-Solt vármegye a legnagyobb lakosságú mezővárosa Kecskemét , az egész vá rme­gye lakosságának tizedét tömörí te t te , de je lentős helynek számított m é g Nagykőrös , V á c és Ceg léd is. A legnagyobb lé lekszámú mezővárosoka t ál talában kedvező úrbéri viszonyok is j e l ­lemezték. Jogi helyzetük szerint lakosaik szabadmenete lűek voltak.

1. sz. táblázat

A legnagyobb népességű mezővárosok és helyzetük Pest-Pilis-Solt vármegyében a 18. század második felében1

Mezőváros neve Lakosság (családok száma)

1. Kecskemét 2 989

2. Nagykőrös 1 229

3. Vác 1 123

4. Cegléd 828

5. Pataj 486

6. Dunavecse 431

7. Abony 413

8. Solt 400

Pest-Pilis-Solt vármegye 28 455

Bár a legnagyobb városokban a céhek sora működöt t , a mezővárosok létalapját a mezőgaz­daságje lente t te . Kecskemét és Nagykőrös gazdasági ereje k imagas ló volt , sőt Kecskemét me­zőgazdasági termelése a megye össztermelésének a negyedét -nyolcadát tette k i .

2. sz. táblázat

Kecskemét és Nagykőrös mezőgazdaságának néhány mutatója 1760-ban

Kecskemét a vármegye

százalékában Nagykőrös

a vármegye százalékában

Árpa (pozsonyi mérő) 23 952 15 5 870 4

Bor (akó) 21 493 13 16 997 10

Jármos ökör (db) 4 094 12 1 658 5

Gulyabeli (db) 5 021 23 1 534 7

Anyajuh (db) 17 996 23 3 348 4

7 PETRÓCZI, 1965. 128-144. 8 PETRÓCZI, 1965. 151.

A mezőváros i nemesség jellegzetes - az e lsősorban református vallású, tanult, ér telmiségi pályára került - t ípusa jelent meg a 17-18. században. A legtöbb nemes Nagykőrösön (a vá­ros társadalmának 6,8 százaléka!) és Kecskeméten é l t . 9 A városlakó nemességnek komoly be­folyással bíró rétege a közbi r tokosság (compossessoratus), illetve inszkripcionalista névvel j e ­lölt családok voltak, akik - legalább elvileg - valamilyen nemesi fundust igazolni tudtak. K ö ­zülük nagyobb birtokkal csak kevesen rendelkeztek, például Kecskeméten a balásfalvi Kiss család vagy Nagykőrösön a Sigrayak és a Gombayak, akik fundusaikból a városnak is tudtak árendába b o c s á t a n i . 1 0 A város lakó nemesek igazi tömegét (például Nagykőrösön a négyötöd­ét) az armalis ták képvisel ték, vagyis akiknek nem volt nemesi birtokuk. Ugyanakkor közülük kerültek k i a mezőváros legvagyonosabb elemei is. (Példaként álljon itt a nagykőrösi Sigray István hi telkihelyezése 1801 és 1822 között, amely összesen 24 288 váltóforintra rúgott .)

A bent lakó nemesek megszerezve a mezőváros főbírói, másodbíró i és más vezető funkció­it a város érdekeinek hatásos védelmezőivé váltak, és nemes létükre városi polgárként kerül­tek hivatalukba. A tanácsosok j ó része is közülük került k i . Nagykőrösön az 1815-ös s tatútum már szabályként rögzítet te, hogy a szenátorok legalább fele nemes legyen. A hivatalt elért ne­mesek arányára világít rá Nagykőrös mellett Kecskemét példája, ahol szinte teljesen a kezük­be került a főbírói tiszt, de a be lső és külső tanácsban is szép számmal (mintegy há romnegyed részben) lehetett őket találni. (Például az 1837-ben leköszönt kecskemét i 14 tagú tanács 10 tagja volt nemes, köztük egy vármegyei ügyész , két táblabíró, két vármegyei esküdt és öt h i ­tes ü g y v é d . ) 1 1 A többi mezővárosban a nemesség nem tudott i lyen pozíciókat elérni .

A református ideológia, a puri tán életmód ki tűnően megfelelt a mezővárosi önkormányza t demokra t izmusának. A tisztán kálvinista városokban (Nagykőrös , Pataj, Solt, Dunavecse) tel­jesen egybeforrt a városi elöljáróság és az egyházi konzisz tór ium, de a részben református oppidumokban (Kecskemét* Abony, Cegléd stb.) is megha tá rozó szerepe volt a protestáns egyházi szervezeteknek. A városi lét kulturális rangját adó közép- vagy felsőfokú iskoláról csak néhány mezővárosban beszélhetünk. A reformkorban Kecskeméten református g imnázi ­um és jogakadémia , valamint katolikus g imnázium, Nagykőrösön református g imnáz ium és taní tóképző, Cegléden református a lg imnázium, Kalocsán és Vácon papnevelde, g imnáz ium m ű k ö d ö t t . 1 2 Ezek közül azonban valóságosan a protestáns iskoláknak helyet adó mezőváro ­sok kulturális fejlődése számítot t belső indít tatásúnak, a két katolikus főpapi székhely nem polgári erőfeszítésből vált kulturális központtá , hanem mint érseki , püspöki székhely.

Nagykőrös megvál takozása

„Nagy-Kőrös város lakossága, a meddig csak vissza lehet menni a nyomokon, föld és egyéb ingatlan birtokait mindig oly szabad, és pedig sem területre, sem személyre, sem a birtokré­szek összefüggésére nézve nem korlátozott joggal adta-vette, mint régen, vagy ma akármelyik régi szabadkerületi, vagy szabad királyi város" - írta Galgóczy Káro ly 1896-ban. 1 3 A török hódoltság alatt megszerzett mezőváros i önrendelkezését (szabad bíróválasztást , s ta tútum-alkotást, ingóságok szabad adásvételét , befogadás jogá t ) sikerrel meg tudta védeni a 18. és a 19. században is, így valóságos kivál tságos (privilegizált) opp idummá vált. A megye

9 D Á N Y I - D Á V I D , 1960. 118-119. 1 0 RÁCZ, 1988. 77. 1 1 SZABÓ, 1992. 108. 1 2 FÉNYES, 1843. 309. 1 3 GALGÓCZY, 1896.49.

mezővárosa i közül egyedüliként Nagykőrösön nem külső személy vagy szerv, hanem maga a t anács jelöl t „titkos voxolással" (1757-ig két, u tána pedig) négy személyt f ő b í r ó n a k . 1 4 A 17. század végétől az 1800-as évek elejéig többször alkottak szabályrendeletet : 1692 és 1815 kö­zött nyolc a lka lommal . 1 5 A korai rendeletek közül kiemelkedik az 1747. évi , ugyanis ebben a s ta tú tumban összegyűjtötték a korábbi rendelkezéseket és megújították azokat. A szabályozás m a g á b a foglalta a vasárnap és az ünnepek megtartását , a városi törvénykezés idejét és mód­já t , a károkozás megtér í tését és büntetését , az adásvétel , az öröklés és a letelepedés menetét , a ká romkodók , veszekedők, verekedők megbüntetését , a tűzvédelem betartását , az u tcák tisz­taságának a megtartását , a cseléd-rendtartást , a kocsmatar tás t . Ezek közül kétségkívül a leglé­nyegesebb pontoknak a kvázi polgári tulajdonviszonyokat reprezentáló ingat lan-adásvétel és a városba való letelepedés szabályozása számítottak.

Jobbágyte lkek csak eszmeileg léteztek, a lakók egy összegben fizették a te lekhányad utáni cenzust a távol élő földesuraknak.16 A 17. században a Kátay család vol t a legtöbb jobbágy­telekkel bíró földesúr Nagykőrösön . A família birtokai 1663-ban szálltak Keglevich Mik lós ­ra. A z 1790-ben készített felmérés szerint a városban lévő 384 jobbágyte lek fele (192) volt a Keglevich család tulajdonában. 1/8-1/8 rész birtokosai a Forgách, a Sztáray és a Mokcsay csa­ládok voltak. A maradék 1/8 b i r tokhányadon m é g 15 család osztozott. A Rákócz i -szabadság­harc bukása után is távol élő földesurak továbbra sem vet ték ténylegesen használa tba a föld­jeiket, azok továbbra is a város használa tában maradtak. Ugyanakkor az itteni Rákócz i - és Forgách- javak veszé lybe kerültek, mivel őket az udvar jószágvesztésre ítélte. Konfiskálásuk esetén Nagykőrös eleshetett volna azok használatától . Azonban a mezőváros szerencséjére ez nem következet t be, mert a Rákóczi-bir tok a császárhoz hű rokon, Aspremont családhoz ke­rült . A Forgách-bir tokrész megtar tásához a város nyújtott anyagi segítséget a családnak.

A z első komoly prob léma 1758-ban keletkezett, amikor a legnagyobb birtokos, Keglevich G á b o r Nagykőrösön birtokkihasítási pert kezdeményezet t , mivel a környékbel i birtokainak központját óhajtotta kiépíteni. A mezőváros segítséget ekkor elsősorban a többi földesúri csa­ládtól kapott, akiknek nem állt é rdekében a jobbágy te lkek pontos k imérése , így é rdekközös­ségbe kerültek a mezőváros lakosságával a legnagyobb földesúri családdal szemben. Bár 1760-ban Nagykőrös felmérése megtör tént , de a város továbbra is birtokolhatta a földesúri j ó ­szágokat , értük évente cenzust fizetve. N é h á n y év m ú l v a azonban újabb nehézséget kellett Nagykőrösnek áthidalnia, ugyanis az 1767-ben elrendelt úrbérrendezés ismét lehetőséget adott a földesuraknak érdekeik érvényesí tésére , vagyis birtokaik pontos megál lapí tására. A Sztáray család 1769-ben, a Keglevich família pedig 1773-ban indított jogarányosí tás i pert K ő ­rös ellen. A per során tisztázták az eszmei birtoklási viszonyokat, de a korabeli joggyakorlat lehetőséget adott a városnak a birtokper több évtizedes elhúzására. A 19. század első évei K ő ­rös számára újabb kritikus szakaszt jelentettek, amikor Pest vármegye elismerte a Keglevich csa lád jogosul tságát és 1804-ben elrendelte földbirtokuk kihasítását, majd 1807-ben megszün­tette a mezőváros magisz t rá tusának házhely- és földosztó gyakorlatát . Mindezek dacára m é g ­is a város került k i győztesen, mert jó l lehet megál lapí tot ták a földbirtokok eszmei nagyságát , de azok vitathatóságát a fellebbviteli fórumokon akceptál ták. 1817-ben kénytelen volt a me­gye felfüggeszteni a birtokkihasítást , meghagyva Nagykőrös t eredeti, kivál tságos státusában.

A jogarány osítási per s ikertelensége arra késztette a földesurakat, hogy örökös megvál tás útján hasznosí tsák itteni javaikat. Először a Sztáray família adta el 52 jobbágyte lké t a

14 SZABÓ, 2004. 97. 15 GALGÓCZY, 1896. 149-152. 16 NÓVÁK, 1994. 261-311.

városnak 26 ezer forintért, majd 1818-ban a Forgách család 80 ezer forintért, hamarosan pe­dig az Aspremont család vált meg birtokától 90 ezer forintért. A legnagyobb földesúri família, a Keglevich 1820-ban adta el bir tokát a városnak 225 ezer forintért. Ezzel a földesúri birto­kok 6/8-ad része került a város kezére . Bár a helyben lakó birtokosok sokáig nem akartak megválni földesúri jussuktól , amelyek zálogként vagy házasság révén kerültek a kezükre , 1848-ig mégis megtörtént a legtöbb kisebb jószág megvál tása . A z úrbér iség megszűntekor mindössze a Papp, az Uz, a Téglás és „egyéb" csa ládoknak fizettek évi 10 008 forint zá log­díjat.

M i v e l az örökváltsági ügyletek igen nagy anyagi terhet jelentettek, 1821-ben a tanács a használt földterület nagysága alapján 10 év alatt megfizetendő 300 600 forint redemptionalis összeget vetett k i a lakosságra. Apró lékosan kiszámították, hogy a belső háztelkek, az akol-kertek, szárazmalmok, szántók, rétek, veteményföldek után mekkora összeg esik egy főre. Egyébként a pénz nagy részét a váci káptalantól kölcsönözte a város . A z 1850. évi k imuta tás szerint 1763-tól a földesúri megvál takozásra összesen 507 166 forintot fizetett Nagykőrös .

Kecskemét megvál takozása

A város 1439-ben került földesúri hatalom alá, amikor Habsburg Albert felesége - Erzsébet királyné - elzálogosította K e c s k e m é t e t . 1 7 Területe a földesurak közöt t felosztva sohasem volt ( jobbágytelkek sem voltak), az adót eszmei bir tokarány szerint fizették a lakosok a birtokos családoknak. A legnagyobb, 18/32 részt a Koháryak bir tokolták. 4/32 - 4/32 részek a Pászthói és a Bosnyák-Mottes iczki famíliák, 3/32 rész a Károlyi nemzetség , 3/32 rész pedig a Rákócz i -Aspremont család, az Eszterházy nemze t ség és a Sárkándy-Csáki család tulajdonában v o l t . 1 8

A török hódol tság után Kecskeméten is a volt földesurak igyekeztek jogaikat érvényesíteni . Bár a tényleges telkeket továbbra sem jelöl ték k i , és a földesúri adót továbbra is egy összeg­ben fizette a mezőváros , a legnagyobb földesúri família, a Koháry család kierőszakolta jogha­tóságát (1693-ban a pallosjogot is megszerezve), úriszéket tartott helyben, ezzel hathatósan beavatkozva a mezőváros autonómiájába, megkaparintva a város feletti bíráskodás és irányí­tás j o g á t . 1 9 Kecskemét ugyan a szabad bíróválasztás jogá t elvesztette a 18. század közepén , de a szabályrendelet-alkotás és a lakosok befogadásának jogá t megtartotta. A föld szabad adásvételének a török korban kialakult gyakorlata az 1711 utáni időre is átöröklődött: nem­csak a házakat, hanem a kerteket, szállásokat is a tanács előtt a protocollumba bevezetve, „be-vallván " szabadon adták-vették, viszont egyetlen helyi rendelet sem mehetett át a gyakorlat­ba a földesúr vagy a tisztje j óváhagyása nélkül. (Úriszéki ítéletek alapján megál lapí tható, hogy a földdel kapcsolatban hozott városi döntéseket az úriszék mindig helyben hagyta.)

A földesúri birtokok megvál tását má r 1724-ben elkezdte a város és 1848-ig mintegy 50 al­kalommal fizetett az egyes csa ládoknak váltságdíjat. A teljes megvál takozás összesen 303 620 pengőforintjába került a lakosságnak. A Mottesiczki nemze tségnek 30 000, a Károlyi nemzet­ségnek 28 664, az Aspremont csa ládnak 14 461, a Fráter családnak 8762, a Harmos családnak 8532, a Csáky családnak 6380 pengőforintot , valamint m é g kisebb - egy-két ezer forintos -összegeket (együtt 29 203 forintot) adtak. A legnagyobb földesúri családnak, a Koburg-

1 7 PÉTERNÉ, 2000. 172-199. 1 8 HORNYIK, 1862. 68-69. 1 9 KISFALUDY, 1992. 36-61.

Koháryaknak 1834-ben 171 568 p e n g ő f o r i n t o t 2 0 fizetett a város. A döntő lépés kétségkívül ez a Koháry-Koburg-fé le 1834-es megvál takozás volt , ugyanis ezzel lényegében megszűn t a föl­desúri fennhatóság a mezőváros felett. Az úriszék szerepét a sedria kecskemét i b í rósága vette át. Egyébként a város szisztematikusan vásárol ta meg 1787-től 1855-ig a környező , sőt távo­labbi - korábban általában bér le tként már használ t - pusztákat (Borbást , Szentkirályt , Alpárt , Bugacot, Pusztaszert, Ágasegyházát , Monostort, Gyalut, Ürbőt, Páhit) a földesúri családoktól , összesen 1 230 296 pengőforintért . A megszerzett pusztákat a lakosainak haszonbérbe adta. Kecskemét több esetben vett fel egyházaktól , családoktól vagy személyektől kölcsönt , hogy vásárlásait , illetve megváltási ügyletei t fedezni tudja.

A közeli Solti já rásban néhány településen az úrbéres lakosság egy része vagy egésze örök­váltsági szerződésekkel szintén lerázta magáról a feudális kötöt tségeket má r az 1848 előtt. Or­dason 1840-ben és 1841-ben „örökbeváltásiszerződés" szerint a falu megvette Rudnyánszky Zsigmond örökrészét , azaz a földek 6/11 r é s z é t . 2 1 Ezáltal az úrbéres földek 55 százaléka a job­bágyok kezére került . Szentes és Szarvas mintájára Kiskőrösön 1842-ben 24 egész telkes job­bágy (a telkek 23 százaléka) és 356 zsellér 50 ezer forint értékben m e g v á l t a k o z o t t 2 2 Aposta-gon 1847. j anuá r 5-én Szeles Lajos a telkek 23 százalékának, azaz 11 és fél teleknek a birto­kosa kötött örökváltsági szerződést az „örökös joggal szerzett jobbágyaival", fenntartva ma­gának a jogot a királyi kisebb haszonvételek, a bolt és a közös legelő h a s z n á l a t á r a . 2 3 A szer­ződés szerint egy telek után 460 pengőforint , összesen 5175 forint jár t , melyet négy egyenlő részletbe négy év alatt kellett kifizetni.

Egy sikertelen Pest megyei megvál takozás i kísérlet ( C e g l é d ) 2 4

Cegléd mezőváros a kiárendálásáért való küzde lmét már a 18. században megkezdte. A leg­nagyobb reményeket a Klarissza Rend működésének megszünte tése és a Ceglédi Uradalom­nak az 1782. évi Vallásalaphoz való csatolása hozta, ugyanis I I . József rendelete ér te lmében a „ cameralis, coronalis " és „fundualis " birtokokon egyaránt a robotvál tságot meg lehetett köt­n i . Miután ez a törekvésük nem jár t e redménnyel , 1790-ben az országgyűléshez fordultak az­zal szándékkal , hogy „ vagy árendabéli tűrhető contractusra " léphessenek, vagy azon árendá-nak „ Capitalissát letévén és Szabad Városi Just nyervén, akar ezen Nemes Pest vármegyének kebelében " megmaradjanak, akár jászsági vagy kiskunsági kerülethez kapcsoltassanak. A si­kertelen próbálkozások után 1819-ben merült fel újra a kiárendálás kérdése , amikor a Hely­tartótanács elrendelte az alapí tványi birtokok licitáció útján történő bérbeadását . Azonban ha­marosan kiderült , hogy a kiárendálásból a községek és mezővárosok k i vannak til tva.

A z árendálás ügye bizonyos lépéssel 1836-ban jutott előbbre, amikor a szőlődézsmát meg­váltották pénzzel , valamint a gabonadézsma „szemül való megadásáról"25 is megál lapodtak az uradalommal. 1839-ben pedig a robotvál tság-szerződést kötöt ték meg, évente meghatáro­zott pénzt fizetve.

2 0 az egész összeg 57%-át 2 1 PMLNKO, IV. 165. Ordas úrbéri pere, 1840. 2 2 HORVÁTH - SZABÓ, 2000. 198. 2 3 PMLNKO, IV. 165. Apostag úrbéri pere, 1847. 2 4 SZABÓ, 1985. 28-33. 2 5 Ez azt jelentette, hogy minden évben egy meghatározott mennyiséget adnak dézsmaként, tehát a termés növelé­

sének ez nem lesz gátja.

Cegléd 1846-ban határozta el, hogy úrbéri tar tozásai t már ne csak időleges szerződésekkel váltsa meg, hanem örökváltsággal biztosítsa szabad státusát, 2 082 608 váltó- (833 043 ezüst-) forintot számí tva erre. A cél megvalós í tása é rdekében felfogadott ágens szeptemberben meg is kezdte működésé t . Az ügy a legelőelkülönözés befej ezetlensége miatt megakadt, és hama­rosan, 1848 tavaszának eseményei miatt időszerűt lenné is vált.

Felhasznált forrás

PMLNKO IV. 165.

V. 210.

Pest Megyei Levéltár Nagykőrösi Osztálya Pest-Pilis Vármegye cs. kir. Úrbéri Törvényszék és a Pest-Solt Vármegye cs. kir. Úrbéri Törvényszék egyesített iratai, (1715-) 1783-1923 (-1943) Nagykőrös Város Zárt Levéltára, 1336-1848 (-1918)

Felhasznált irodalom

C S I Z M A D I A -KOVÁCS -ASZTALOS, 1972.

D Á N Y I - D Á V I D , 1960.

FÉNYES, 1843.

GALGÓCZY, 1896. HORNYIK, 1862.

HORVÁTH - SZABÓ, 2000.

IVÁNYOSI-SZABÓ, 2002.

KISFALUDY, 1992.

MAJLÁTH, 1943.

M A K K A I , 1958. NAGY, 1975.

NOVAK, 1994.

PÉTERNÉ, 2000.

PETRÓCZI, 1965. RÁCZ, 1988. SZABÓ, 1985.

Csizmadia Andor - Kovács Kálmán - Asztalos László: Magyar állam és jogtörténet. Bp., 1972.

Dányi Dezső - Dávid Zoltán: Az első magyarországi népszámlálás (1784-1787). Bp., 1960. Fényes Elek: Magyarországnak s a hozzákapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és geográfiai tekintetben. Pest, 1843. Galgóczy Károly: Nagy-Kőrös város monographiája. Bp., 1896. Hornyik János: Kecskemét város története, oklevéltárral. 3. köt. Kecskemét, 1862. Pest-Solt megye 1860. évi település-statisztikai leírása. Szerk. Horváth M . Ferenc - Szabó Attila. Bp., 2000. Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét a kései feudalizmus korában, 1686-1849 (Kecskemét története 1849-ig). Kecskemét, 2002. Kisfaludy Katalin: Kecskemét önkormányzata (Közigazgatás és bíráskodás) 1686-1848. Kecskemét, 1992. Majláth Jolán: Egy alföldi cívisváros kialakulása. Nagykőrös gazdaság- és társadalomtörténete а X V I I I . század elejéig. Bp., 1943. Makkai László: Pest megye története. Bp., 1958. Nagy Lajos: Budapest története, 1686­1790. In: Budapest története a török kiűzésétől a márciusi forradalomig. Szerk. Kosáry Domokos. Bp., 1975. 27-254. Nóvák László: Nagykőrös története és néprajza а XIX. század közepéig. Nagykőrös, 1994. Péterné Fehér Mária: Kecskemét vagyoni helyzetének felmérése 1855-ben. Kecskemét, 2000. Petróczi Sándor: Pest megye újjátelepülése, 1711-1760. Bp., 1965. Rácz István: Városlakó nemesek az Alföldön 1541-1848 között. Bp., 1988. Szabó Attila: A ceglédi Vallásalapítványi Uradalom gazdálkodása, 1782-1867. Cegléd, 1985.

SZABÓ, 1992. Szabó Attila: Helytörténeti részletek a kecskeméti Ferences rendház háztör­ténetéből (1644-1950). Kecskemét, 1992.

SZABÓ, 2004. Szabó Attila: A mezővárosi autonómia lehetőségei és korlátai Pest-Pilis-Solt vármegyében 1711-1848 között. Kecskemét, 2004.

SZAKALY, 1986. Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban. Az alföldi városok és a magyar feudális hatalom. Nagykőrös, 1986.

1850. augusztus 18-án készített jegyzékrészlet Nagykőrös örökváltsági és egyéb kiadásairól (PMLNKO, V. 210fb. R/3, Nr.)