Miskolci Egyetem

Bölcsészettudományi Kar

Szkhárosi Horváth András egyházi és világi

társadalomképe művei tükrében

Konzulens tanár: Készítette:

Dr. Heltai János Illner Balázs

Egyetemi tanár Magyar nyelv és irodalom – német nyelv és irodalom

2010

1

Tartalom

2

Problémafelvetés

A legutóbbi tanulmány, amely alaposabban foglalkozik Szkhárosi Horváth András

tállyai lutheránus prédikátorunkkal, immáron 55 éve vetette papírra Klaniczay Tibor. E

tudományos írás azonban nem gazdagította a Szkhárosiról szóló az információ halmazt,

melyet elődei: Szilády Áron, Horváth János valamint Varga József megalkotott. Itt az idő, a

téma modernebb szemléletű feldolgozására. Szkhárositól mindössze tíz vers maradt fenn,

mégpedig Bornemissza Péter 1582-ben kiadott Énekek három rendben című énekes

könyvében. E munkákban prédikátorunk markánsan ábrázolja a kor társadalmát. Műveiben

megjelenik egy toposz, melyet már a 13. századbéli szövegekben is megtalálhatunk. E toposz

a bibliai zsidó, valamint a magyar nép történetében való azonosságok, hasonlóságok

megragadása és ennek valamilyen célból való alkalmazása. Dolgozatom célja, hogy felfedje, a

ránk maradt művek alapján Szkhárosi által megjelenített társadalomképet. Mivel mint látni

fogjuk, az általa megjelenített közösség egyértelműen romlott, bűnös, felfedjem sajátságos

bűn-hierarchiáját.

Társadalmi háttér

Magyarország Mátyás halála után mind politikai mind erkölcsi, morális válságba

süllyedt. Ami a politikát illeti, a kettős királyi hatalom megosztotta a hazai politikai réteget,

ami polgárháborús viszonyokhoz vezetett. A földesurak kihasználva a kaotikus helyzetet,

kedvük szerint zsákmányolhatták ki az alacsonyabb osztályokat, mivel nem volt ki ellenőrizze

ténykedéseiket. Ezt tetőzte a török, amely 1526-ban súlyos vereséget mért ránk Mohácsnál,

majd 15 évvel később, 1541-ben elfoglalja Buda várát. Ekkortól a török nem csak mint

állandó veszélyfaktor volt jelen országunk életében, hanem mint pogány nép, mely jelentős

nagyságú területekre vetette ki fennhatóságát. Leginkább a nép sínyli meg ezeket az

évtizedeket. Támaszt nem csak a világi hatalomtól nem kap a nép, de még az egyház sem

nyújt híveinek, hiszen az erkölcsi romlás felfordulás a klérust is eléri. Ebben a válságos

helyzetben a XVI. század első harmadában megjelenő prédikátor réteg az, amely felvállalja a

támasz, vigasznyújtó, erkölcsi tanító szerepet. Tehát azt amit a világi hatalmasoknak, valamint

az egyháznak kellett volna felvállalnia. Műveikkel felvállalják a vigasztaló, támaszt nyújtó

3

szerepkört. Rámutatnak az ország romlásának okaira, okozóira valamint megmutatják az utat,

amely hitük szerint Magyarországot „Krisztus országa” felé tereli.1

Zsidó-magyar párhuzam

„Tanításaik akkor váltak rendkívül hatásossá a kor emberei előtt, amikor a zsidó2,

valamint a magyar nép története között felismert bizonyos párhuzamosság megjelent

műveikben”3- mondja Klaniczay Tibor. E párhuzam a XVI. században éli virágkorát. Mai

ismereteink szerint, az első XVI. századi szöveghely, ahol legteljesebb formában megtalálható

ez a toposz, Farkas András 1538-ban írt Az zsidó és magyar nemzetről című műve. Ezen

írásában az író egymás mellett tárgyalja a két nép történetét. A zsidókét a kezdetektől a

jeruzsálemi ostromig, a miénket a Schítyából való kijöveteltől a török uralomig. „A közös

vonások és fordulatok felvonultatásának célja valamilyen fontos tanulság levonása és ahhoz

kapcsolódó intelem megfogalmazása.” – írja Dienes Dénes.4 Őze Sándor mutat rá, hogy a

párhuzam teljes alakjában szerepel egy műben, akkor három pillérből áll:

1. A népnek vannak elkövetett bűnei.

2. A bűnök miatt Isten büntetése sújt le a népre.

3. A büntetés után megjavul a nép, amit aztán Isten magához vesz.

E három pillér alapján, kiegészíthető az imént idézett Dienes megállapítás azzal, hogy a

tanulság valamint az intelem megfogalmazása mellett a „bátorítást és a támaszadást,

útmutatást” is beemelhetjük a lehetséges célok közé, a harmadik részegység ugyanis pozitív

kicsengésű a hívek számára.

Zsidó-magyar párhuzam Szkhárosinál – A kiválasztott nép

Prédikátoraink ugyanis (tehát Szkhárosi is) azért is használhatták fel a szóban forgó

toposzt, hogy erősítsék a hitet azokban, akik nem romlottak meg, mint a társadalom nagyobb

1 ŐZE Sándor, Bűneiért bünteti az Isten az magyar népet, Egy bibliai párhuzam vizsgálata a XVI. századi nyomtatott egyházi irodalom alapján, Bp., 1991, 15–18.2 Isten kivezette a zsidókat Egyiptomból, adott nekik jó királyokat, de bűnbe estek. Isten ezért országukat idegen néppel feldúlatta, majd prófétákat és Krisztust küldte közéjük, hogy térjenek meg, de mivel nem hajlottak a jó szóra, Isten a rómaiakat küldte a zsidókra. 3 KLANICZAY Tibor, A magyar reformáció irodalma, 1957, 17 (ItK, 1-2 sz.). 4 DIENES Dénes, Farkas András: „Az zsidó és magyar nemzetről” című műve teológiája és kortársi párhuzamai, Limes-Tudományos Szemle, Tatabánya, 2001, 1.

4

hányada, és tudatosítsák velük, hogy a magyar nép ugyanolyan kiválasztott nép, mint a

zsidóság. Szkhárosi ezt bibliai példák segítségével éri el.

Amikor felemeli szavát a fösvény világi uralkodók ellen, amellett hogy felsorolja

vétkeiket, bibliai pénzéhes uralkodókkal, illetve sorsukkal szemlélteti, hogy a magyar

viszonyok nem egyedülállóak, van kiút, ugyanakkor az uralkodóknak pedig figyelmeztetés,

hiszen ha nem változtatnak uralkodási módjukon, akár életükkel is fizethetnek, mint ahogyan

bibliai megfelelőik.

Így ír a prédikátor Nabukadonozorról:

„ Nabukadonozor ám miképen jára,

Noha nagy hatalmas és kegyetlen vala,

De az barmok közé isten vette vala,

Ott nagy sok ideig asszú szénát rága.”5

Hasonlóképpen jár el költőnk Az átokról című művében is. Itt Mózes történetét hozza fel

mondandójának hitelesítése érdekében. Mózes elmondta népének, azokat az átkokat,

amelyeket az Úr bocsájt majd reájuk, ha nem térnek vissza az egy igaz hithez. Most pedig a

prédikátorok azok, akik Mózes szerepébe bújva figyelmeztetik a magyar népet a rájuk váró

átkokról. Mivel a bibliában a jóslat beteljesedett, most is beteljesedhet. E két példán keresztül

jól látható, hogy hogyan jelenik meg Szkhárosi költészetében a zsidó-magyar párhuzam,

illetve az, hogy mi is vele a célja. Olybá tűnik azonban, hogy mint ahogy az a bibliai népnél is

megfigyelhető, a magyar nemzet, - vagy ha jobban tetszik Isten kiválasztott népe,- nem

hallgat a prédikátorokra, egyre csak rohan végzete felé. Felmerülhet a kérdés bennünk:

Valóban az egész társadalom romlott? Esetleg van olyan társadalmi réteg, amely nem

fertőződött meg a bűnöktől?

„Szent sereg”-fogalma

Szent Ágoston szerint van. De civitas Dei című írásában kifejti, hogy a földi lét valódi

történése a „civitas Dei”, valamint a „civitas terrena” közötti örökös harc. Az emberek is

vagy az előbbi, vagy az utóbbi csoporthoz tartoznak, de úgy, hogy ők erről mit sem tudnak. E

két közösség nem azonos egyetlen látható országgal sem, hanem az emberi lét két

módozatából jöttek létre. Tehát egy olyan dimenzió, amelybe ugyan beletartozik a földi lét, de

azon messzemenőleg túlmutat. Mindkét várost tulajdon mércéi, törvényei kormányozzák. A

5 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az fösvénységről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 188 (RMKT, II).5

civitas terrena jellemzői a becsvágy, a büszkeség, az önszeretet. Ezzel szemben „Isten

országát” az engedelmesség, az alázat, az Isten szeretete jellemzi. Augustinus szerint a civitas

terrena természetes nemzés által marad fenn bizonyos ideig. A másik közösség természet

feletti újjászületés révén marad fenn, és időtálló.6 A civitas Dei, valamint a civitas terrena

lakói együtt élnek, úgynevezett civitas permixtát alkotva.7 A két közösség harcából a civitas

Dei fog kikerülni győztesen, bár hogy ez a győzelem mikor következik be pontosan,

bizonytalan. Karl Löwith szerint, „Ágoston Isten városáról című munkája minden

kereszténynek nevezhető történelemfelfogás mintája.”8 Nem csoda tehát, hogy Luther

történelemszemléletében is találunk olyan elemet, amely Augustinustól származtatható. A

német reformátor megítélése szerint, a történelem Isten akarata szerint mozog. 9 Amit mi

történelemnek nevezünk, az nem más, mint Isten „álruhája”, avagy az Úr „álarca”. Mivel

mindenek fölött az Úr áll, ő lesz az, aki majd híveit átmenti az úgynevezett üdvkorszakba,

avagy az örök birodalomba.10

Augustinus, kettős birodalom gondolatára épülő tanát, egyértelműen tetten érhetjük

Szkhárosi Horváth Andrásnál is, akinél számos írásában megjelenik a nemzeten belül egy kis

közösség, amely kivételt képez a vesztébe rohanó közösségből. E kis közösséghez tartoznak a

prédikátorok is. E kis csoportot Szkhárosi: szent sereg, Jézus serege, Krisztus szent serege,

Isten szent serege néven nevezi műveiben. Lássuk, hogyan vélekedik prédikátorköltőnk e

kicsiny csoportról.

„Semmit ne bánkódjál Krisztus szent serege,

Mert nem árthat néked senki gyűlősége,

Noha ez világnak rajtad dihössége,

Nem hagy téged szégyenbe Krisztus ő felsége.

Királyi nemzet vagy te, noha kicsin vagy,

Az atya Istennek bizony te kedves vagy,

Ő szent fia által már te is fiú vagy,

Minden dicsőségben higyjed, hogy részes vagy.”11

6 Karl LÖWITH, Világtörténelem és üdvtörténet: A történelemfilozófia teológiai gyökerei, Bp., Atlantisz, 1996, 219–221.7 Reinhart KOSELLECK, Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája, Bp., Jószöveg Műhely Kiadó, 1997, 45. 8 Karl LÖWITH, i. m., 219.9 ŐZE Sándor, i. m.,101.10 DONÁTH László, Tanúság és távlat. Az Ótestamentum szerepe Luther teológiai eszmélődésében = Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből, szerk. FABINY Tibor, Bp., A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1984, 11.

11 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Vígasztaló ének, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 161 (RMKT, II).6

Ezen két versszakkal kezdődik Szkhárosi Vigasztaló ének című műve. A mű megszólítottja

„Krisztus szent serege”, amelyre dühös a világ.12 A szerzőtől megtudjuk, hogy származását

tekintve egy királyi nemzetről van szó, mégpedig olyanról, amely kedves Istennek és az ő

fiának. Első olvasatra azt gondolhatnánk, hogy a szóban forgó fogalom alatt Szkhárosi csupán

a világi és egyházi hatalomtól egyaránt üldöztetett prédikátorokat érti.

Költőnk fogalomrendszerében azonban e fogalom csak egy piciny, de fontos láncszem. Pál

érsek levelére való felelet című versében így nyilatkozik Szkhárosi Horváth:

„A szentegyház az Krisztusnak választott serege,

Kinél az istennek szentséges igéje.”13

Prédikátorunk azonosítja a szent sereget magával az igazhitű egyházzal. Ez azt jelenti, hogy

amikor a szent sereg fogalmát használja Szkhárosi, nem csak a prédikátorokat érti ezalatt,

akik megpróbálják megvilágosítani az eltévelyedett embereket, hanem az igazhitű hívek

összességét. Fontos ismérve e csoportot alkotó személyeknek, hogy Jézusban bíznak.14 Kicsit

hétköznapibb módon kifejezve: megmaradtak Krisztus hiténél, nem lettek bálványimádóvá.

Kétféle hitről címet viselő írásában azonban Horváth András a szent sereg által tisztelt

Krisztus hit szinonimájaként a keresztyén hitet nevezi meg. Mit is jelent ez? Szkhárosi

számára a krisztusi hit, valamint a keresztyén hit egy és ugyanaz. Tovább kell azonban

mennünk ezen a vonalon. Jézus hite nem más költőnk szerint, mint az egy igaz hit, amelyet a

szentegyház, másképpen fogalmazva szent sereg tagjai vallanak. Mivel a logikai lánc részei

között egyenlőségjelet lehet tenni, kimondhatjuk, hogy tállyai prédikátorköltőnk számára a

szent sereg és a jó kersztyénség fogalom szemantikai töltete között különbség nincs. Ezt

támasztja alá Az emberi szerzésről című műből kölcsönzött részlet: „Az keresztyénséget

valljuk az Krisztustul.”15 Az Ántikrisztus országa ellen című írásában lehetünk azonban annak

szemtanúi, hogy az Antikrisztusnak még a jó keresztyénség is csapdájába eshet, hiszen így

kezdi Szkhárosi a művet: „Im megromlottál oh jó keresztyénség.”16

Az Antikrisztus tehát az a hatalom, amely a keresztyénség egy részét eltérítette,

becsapta. Ezzel elérkeztünk egy olyan fogalomhoz, melynek megjelenési formája a XVI.

12 Augustinus, a már említett művét akkor írta meg, amikor a gótok feldúlják Rómát 410-ben. E válságos időszakban Augustinus a kettős civitas tanával, kapaszkodót nyújtott az igaz hívek számára. Nyilván Szkhárosiban is dolgozhatott ez a szándék, e fogalom alkalmazása közben.13 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Pál érsek levelére való felelet, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 216 (RMKT, II).14 Vigasztaló ének című művének harmadik versszakának nyitó sorában írja le a költő.15 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az emberi szerzésről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 229 (RMKT, II).16 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az Ántikrisztus országa ellen, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 163 (RMKT, II).

7

század klerikusait rendkívüli módon foglalkoztatta. Ez pedig az Antikrisztus, valamint annak

megítélése.

Az Antikrisztus megítélése

A középkor és a reformáció szemlélete szerint a történelem irányítója, mozgatója

maga az Isten. A történelem Dániel próféta könyve, valamint, valamint Illés próféta könyve

alapján háromszor 2000 éves időintervallumból áll. Az utolsó részt Jézus újra eljöveteléig

számítják. Ennek az előhírnöke az Antikrisztus.

„Már a középkorban bőséges irodalom népszerűsítette az Antikrisztus képzetét”17-mondja

Botta István. A római egyházi hatalommal szemben álló eretnekeknek kikiáltott mozgalmak

„egy-egy pápát, a pápaság intézményét, gyűlölt tirannusokat, erkölcseikben megromlott

keresztyéneket tartottak Antikrisztusoknak.”18 Luther, reformátori fellépéséig egyet ért az

imént leírt középkori hagyományokkal. 1518-tól azonban változik álláspontja a témát illetően.

Az új meggyőződése az lesz, hogy az egyedüli Antikrisztus nem más, mint maga a pápa. A

török immáron nem mint az utolsó idők eljövetelét jelző hatalom jelenik meg a reformátor

írásaiban, hanem Ézsaiásra hivatkozva, Isten ostorának (flagellum Dei, Zornesrute gottes)

tekinti.19 Érdekes azonban, hogy nem veti el teljesen azon gondolkodók álláspontját, akik azt

hirdetik, hogy nem csupán a pápa az Antikrisztus megtestesítője, hanem a török is. Egyik

módozatot testi, míg a másikat lelki Antikrisztusnak nevezzük. A előbbi megtestesítője tehát a

török, hiszen fegyverrel veszélyezteti Krisztus egyházát, az utóbbi pedig a pápa, hiszen ő

hamis tanításaival, szertartásaival, bulláival csapja be a népet. Ezen megállapításukat arra

alapozzák a korabeli gondolkodók, hogy az ember is két komponensű: testből és lélekből épül

föl.Véleménye akkor változik gyökeresen, amikor X. Leó pápa 1520. június 15.-én kiadja

Exurge Domine kezdetű bulláját. Luther ugyanebben az évben „választ adott” erre, „Az

Antikrisztus bullája ellen” című iratával. 1537-ben, Schmalkaldeni cikkekben pedig

egyértelműen leírja: „ A pápa az igazi Antikrisztus, aki ellenkrisztus, aki szembehelyezkedett

Krisztussal, és magát Krisztus fölé tolta, mert nem akarja, hogy a keresztyének, hatalma

17 BOTTA István, Luther Antikrisztus-fogalmának hatása a magyar reformátorok társadalomszemléletére = Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből, szerk. FABINY Tibor, Bp., A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1984, 52.18 Uo.19 A „flagellum Dei” fogalma bibliai eredetű. Ézsaiás könyve 10,26. versében található. Ezt veszi alapul Augustinus is De civitate Dei című művének I. kötetének I. fejezetében, amikor az Alarich által vezetett gótokat Róma városának feldúlása után Isten ostorának nevez.

8

nélkül üdvözüljenek.”20 Nem mindenki értett azonban egyet ezzel a felfogással. Melanchton

szerint az Antikrisztusnak továbbra is két megjelenési formája van: a török és a pápa. Tehát

Luther korábbi elméletét vallja. Európa szerte ez a kétfajta felfogás terjed el, így hazánkban

is. A kérdés, hogy Szkhárosi Horváth András költészetében melyik irány tükröződik. Ehhez

meg kell vizsgálnunk Szkhárosi törökökről, valamint pápáról alkotott képét.

Az „ördög” kifejezéssel rögtön az első, Vigasztaló ének című versében találkozhatunk

a prédikátorunknak. A gonosz e művében egy késsel, tőrrel a népre vadászó hatalomként

jelenik meg. Abból kiindulva, hogy az ördög „világi”, fizikálisan megragadható eszközöket

használ, következtethetünk arra, hogy Szkhárosi jelen esetben az ördög kifejezést a török

szinonimájaként érti-e vagy sem, a következő versszakból, kiderül. E szakaszt így kezdi

költőnk: „Rajtad semmit sem fog az pogány ellenség”21

Vélhetően a pogány ellenség kifejezés alatt érti prédikátorunk Muhamed népét. Közelebb visz

minket az igazsághoz Horváth András „Az fejedelemségről” című verse. Ezen írásában

Szkhárosi a fejedelmek pénzsóvár, bálványimádó életmódjáért Isten általi intésnek titulálja a

törököt. Elhangzik az „Isten ostora” kifejezés is. Ezen ostor azonban nem büntet, hanem

fenyeget, figyelmeztet. Ha nem változtatunk „Az isten haragja majd jő terátok”22

Kétféle hitről című írásában szintén Isten ostoraként van feltüntetve a csúfolódó,

pogány ellenség. Isten ebben a műben a hitetlenség miatt ostoroz minket. Ezen a

szöveghelyen nem állapítható meg egyértelműen, hogy figyelmeztető, esetleg más funkciót

szán a szerző Muhamed népének: „Ezzel téged ostoroz menybéli felség”.23 Az fösvénységről

című művében szintén Isten eszközeként jelenik meg előttünk a török. Itt azonban az

előbbiektől eltérően nem használja fel Szkhárosi az „ostor” kifejezést, igaz a „ver az Isten”24

predikatív viszony kiegészíthető az olvasó által egy eszközhatározóval, ami az eddigiekből

kiindulva minden bizonnyal az ostor. Az istennek irgalmasságáról címet viselő írásában is a

hitetlenség miatt, isten által ránk szabadított népről van szó, a török fogalom alatt: „Reánk

bocsáttá az pogánokat az hitetlenségért”25 Itt azonban ez ismét egy javító célzatú

beavatkozás, hiszen így folytatja Szkhárosi: „De majd meglátod miképen jársz, ha az Isten

elhagy”26 Isten tehát annak ellenére, hogy reánk bocsájtotta a török megszállást, nem hagyott

el, velünk van. Ha azonban nem változtatunk, tehát nem térünk vissza Istenhez, a fennálló 20 BOTTA István, i. m., 55.21 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Vigasztaló ének, i. m., 161.22 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az fejedelemségről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 176 (RMKT, II).23 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Kétféle hitről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 178 (RMKT, II).24 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az fösvénységről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 195 (RMKT, II).25 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az Istennek irgalmasságáról és ez világnak háládatlanságáról, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 206 (RMKT, II).26 Uo.

9

helyzet rosszabbra fordulhat. A baj az, hogy a világ ezt a jelet nem érti. Ez kristályosodik ki

számunkra ha elolvassuk Az átokról című költemény első versszakának harmadik és

negyedik sorát: „Nem fog rajta az Istennek semmi igazsága,

Sem haragja, sem csapása, sem irgalmassága”27

Pár sor után ismét így fakad ki költőnk:

„De nem érti azt ez világ, jó neven sem veszi,

Megjelentett akaratját, csak semmié teszi.”28

Látható tehát, hogy Szkhárosi a törököt Isten ostoraként értelmezi. Ez az ostor azonban nem

büntető, hanem irányadó, figyelmeztető funkciójú. Az emberek azonban vakságukból

kifolyólag nem veszik ezt észre. Az Antikrisztus törökkel való azonosítása egyáltalán nem

merül fel prédikátorunkban. Ha tállyai prédikátorunk nem a törököt tekinti Antikrisztusnak,

akkor vélhetően a pápát. A kérdés azonban az, hogy csak a pápa testesíti meg az Antikrisztust

Szkhárosi világképében, vagy más hatalom is. Erre vonatkozólag így szól Pál érsek levelére

való felelet című 1548-as művében:

„De lássátok az ördögnek csoda bölcsességét,

Felindítá ez világnak ím minden szentségét,

Pap urakat, pispökököt, pápát ő szentségét.

…

Ezek mellé hódoltatta az hatalmasokot,

Királyokot, nagy urokot, az szent asszonyokot”[…]29

Ezen másfél versszaknyi citátum alapján jól látható, hogy Szkhárosi Horváth András a világi

és az egyházi méltóságokban látja az ördög ténykedéseinek sikerességét. Ugyanakkor nem

szabad elhamarkodottan a fejedelmekre a testi antikrisztus szerepkörét ráhúznunk. Botta

István azzal érvel, hogy „Az ántikrisztus országa ellen” írt énekében csupán a római egyházi

szokások és szertartások ellen hadakozik.30 Véleményem szerint ez döntő érv is lehetne,

hiszen nem lenne logikus, ha költőnk azon művében nem említené az általa testi

antikrisztusnak vélt hatalmat, amely éppen arra szolgál, hogy az eltévelyedett embereknek

felnyissa szemét ezt illetően. Ugyanakkor itt érdemes visszakanyarodnunk Vigasztaló ének

című művében olvasott késsel, tőrrel vadászó ördög képéhez. Azt tehát kizártuk, hogy az 27 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az átokról, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 207 (RMKT, II).28 Az átokról (e műben az említett két idézeten kívül még kétszer teszi szóvá Szkhárosi, hogy a nép nem érti Isten javító célzatát)29 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Pál érsek levelére való felelet, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 215 (RMKT, II).30 BOTTA István, i. m., 57.

10

ördög, a török lenne, ebből adódóan gondolhatunk arra, hogy az eltévelyedett fejedelmeket

érti Szkhárosi a különféle eszközökkel vadászó gonosz-kép alkalmazásánál. Jól látható tehát,

hogy egyértelműen nem lehet eldönteni, hogy prédikátorunk hogyan gondolkodott a testi

Antikrisztus megítélésénél.

A pápa megítélése

A lelki Antikrisztus ellen Szkhárosi legelőször Az Ántikrisztus országa ellen című

művében emeli fel szavát. E 48 versszaknyi helyen költőnk támadást indít a katolikus egyház

liturgikus szokásai ellen. Maró gúnnyal ábrázolja azokat. Felemeli szavát a búcsú, valamint a

szentek tisztelete ellen. Szkhárosi szerint ezek által akar az ember üdvözülni, nem pedig a hit

által. Támadja a cölibátust, valamint a papok paráználkodását. Az Ántikrisztus országa ellen

című művében nem nevezi meg költőnk, hogy az említett szokások kitől is erednek. Ennek

ellenére következtethetünk rá, Kétféle hitről című írásában pedig már meg is nevezi nekünk

prédikátorunk a hamis hit gyökerét, a pápát. Itt nevezi elsőként a katolikus hitet pápai, avagy

foltos hitnek. A pápát közel ugyanazon negatív tulajdonságokkal illeti, mint amilyennel hamis

religiót jellemezte Az Ántikrisztus… kezdetű művében.

Felvonultat azonban újabb negatívumokat is költőnk. A pápa azon kívül, hogy

bálványimádatra buzdítja a népet fegyverrel őrzi hatalmát: „Fegyverrel őrzi pápa ő

szerzését”31 – írja prédikátorunk 1544-ben.

Nem csoda, ha a szerzeteseket olyan közösségként tárja szemünk elé Szkhárosi, mint

egy közösséget, amely a pápa zsoldján él, tehát ezzel a pénzzel tartja a maga oldalán az

egyházi méltóság a szerzetességet:

„Jól ha mi megnézzük szerzetesek dolgát,

Kik pápa zsoldján élnek, pártját tartják,

Hogy csak álnoksággal magokat megcsalják,

Az tudatlan népet soha nem tanyítják.”32

Mivel a pápa kegyeltjei, nem látják el a feladatokat, amelyek tisztségükhöz tartoznak,

valamint ugyanazokkal a tulajdonságokkal bírnak, mint az egyház feje. A társadalom

szempontjából értéktelenek. Az egyházfő és annak oltalmazó pénze, ha már a szerzetesekre

31 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Kétféle hitről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 183 (RMKT, II).32 VARGA József, Szkhárosi Horváth András, 1955, 283 (It).

11

hatással van, úgy gondolom, nem meglepő, ha a papságot sem kíméli. „Oltalma igen sok az

pápa zsoldjának […] káptalanjának[…]”33

Amikor Pál érsek levelére felel költőnk, a deák nyelven elmondott misék ellen is felemeli

szavát. Azzal gyanúsítja az érseket, hogy a tudatlan népet így tudja még inkább ámítani.

Az Istennek irgalmasságáról írt versében összefoglalva olvashatunk minden negatívumot,

amellyel az egyházat támadta verseiben.

Jól látható, hogy az egyház a XVI. század 30-as illetve 40-es éveire teljes erkölcsi és

morális válságba jutott. Negatív jelzői szinte teljesen megegyeznek a világi uralkodók

atributumával. Nincs okunk csodálkozásra, ha Szkhárosi Horváth András szemében a

katolikus egyház testesíti meg a lelki Antikrisztust.

Testi Antikrisztus

Mielőtt megvizsgálnánk, hogyan vélekedik Szkhárosi Horváth András a

fejedelmekről, érdemes megnézni, hogy milyen nézet alakult ki azt illetően, hogy milyen is a

jó fejedelem, illetve hogy miképpen gondolkodott e viszonylag tág fogalomba tartozó

tisztségekről Luther és köre.

Reinhart Koselleck Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája

című írásában többek között Augustinus fogalomhasználatát vizsgálja. Vizsgálódásai során,

megállapítja azt, hogy Augustinusnál a „világinak”, valamint a „szelleminek” nevezhető

fogalmak egymás mellett állnak. Mit is jelent ez? Minden ember világi tevékenysége

összevethető, szembesíthető keresztényi hivatásával, legyen szó egyszerű paraszt emberről,

lovagról, vagy természetesen egy fejedelemről, királyról. 34 Az ember tehát feladatait illetően

„kettős személy”. Egyrészt „világi”, hiszen olyan feladatokat lát el, amelyek ezen a világon

segítik hozzá őt a jobb élethez, ugyanakkor „szellemi” is, hiszen a jó munkavégzéssel Istent is

szolgálja. Így e tant, kettős személy tannak is nevezzük.

33 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Kétféle hitről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 182 (RMKT, II).34 Reinhart KOSELLECK, i. m., 52.

12

A kor másik nagy egyháztanítója, Szent Ambrus is alkalmazza ezt a tant,

Valentinianus császár tanítása során. Véleménye szerint, a császár nem csak mint privát

személy tartozik az egyházhoz, hanem hivatalából adódóan Isten szolgája, és az Isten által

közvetített egyházi útmutatás alapján kell politizálnia.35

VII. Gergely pápa kifejtette, hogy a jó királyok Krisztushoz tartoznak, míg a rossz

uralkodók az ördöghöz. Az előbbiek Isten kegyét keresik, míg az utóbbi csoporthoz tartozók

csak magukkal törődnek, és zsarnokként viselkednek.36

Luther tanításában megjelennek a középkori hagyományok. Véleménye szerint, Isten

álarc mögé bújik, és így kormányozza a földi népet. Az álarc megtestesítője egy fejedelem,

tehát egy világi vezető.37 Ez azt jelenti, hogy a mindenkori fejedelem, nem más, mint Isten

eszköze. Olyan eszköz, amely rendelkezik minden olyan pozitívummal, amely ahhoz

szükségeltetik, hogy feladatát jól végezze. Luther kifejti tanítványainak, hogy abban az

esetben, ha a fejedelem eltávolodik Istentől, tehát immáron nem az egy igaz hit védelmezője

(advocatus ecclesiae), a prédikátorok feladata, hogy ostorozzák emiatt, felnyissák szemét.38

„Így hát ostorozni kell a világi hatalmasságokat is, ha a szegény alattvalókat uzsorával, vagy

rossz kormányzással kiszipolyozzák.”39-jegyezte fel Luther egyik tanítványa asztali

beszélgetések során.

A középkor, valamint reformáció ezen tana megjelenik Szkhárosi azon műveiben is,

amelyekben a világi méltóságok ténykedései ellen szólal föl. A különbség a nyugati

reformátorokhoz képest, hogy prédikátorunk a tan csupán azon részét használja fel, amely azt

mondja, hogy a földi tisztségek Istentől eredeztethetőek. Az álarc metaforát nem alkalmazza

egyik művében sem. Legmarkánsabban ugyanakkor legátfogóbban Az fejedelemségről című

versében fejti ki prédikátorköltőnk, hogyan is látja a XVI. század első felének vezető rétegét.

Mivel azokban az írásokban, ahol a világi urak ellen szólal fel Szkhárosi, ugyanazok a

negatívumok köszönnek vissza, mint ebben a műben, elegendőnek tartom, ha elsősorban ezen

mű alapján vizsgálom költőnk felső osztályról alkotott képét.

Szkhárosi kifejti rögtön műve elején, hogy „Isten szerzése az fejedelemség”. 40 Ez azt

jelenti, hogy az adományozott, kiválasztott fél, feltétlen engedelmességgel tartozik

feljebbvalójának. Ugyanakkor ez a speciális származás a következőket is jelenti: Isten

szerzése, csak is jó lehet, így a fejedelmek is alapjában véve jók. Ehhez persze az kell, hogy 35 Uo., 53.36 Uo., 54.37 DONÁTH László, i. m., 13.38 Martin LUTHER, Asztali beszélgetések, vál. MÁRTON László, Helikon, 1983, 67.39 Uo.40 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az fejedelemségről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 168 (RMKT, II).

13

ne távolodjanak el feljebbvalójuktól, tehát higgyenek benne. Szkhárosi felfogása szerint, ha

Istenben bízunk, az egy igaz hitben bízunk, tehát kapcsolatunk Istennel a lehető legszorosabb.

E szoros kötelék kizárja annak lehetőségét, hogy a mindenkori uralkodó döntéseit,

cselekedeteit a bűnök bármelyike is befolyásolja. Ha ez a logikai sorrend megvalósul, Isten

úgy tekint rájuk, mint igaz, megbízható bírákra, „Kik nem válogatnak szömélt az törvényben,

És kik ajándékért nem ülnek az székben.”41

Kötelességük azonban ezzel még nem ért végett. Nem elég, hogy ők megmaradnak az egy

igaz hitben, de a népet is „Isten törvényére” tanítják. Hivataljaikba eljárnak, nem hanyagolják

el a nép ügyét. Ha ezek a tulajdonságok teljesülnek, jó fejedelemről beszélhetünk. Szkhárosi

így ír a jó fejedelmek és a nép viszonyáról: „Az kik eljárnak tisztekben hívségvel,

Tartozunk ezeknek minden tisztességvel,

Minden félelemmel és jövedelemmel,

Miképen Istennek engedelmességvel”42

E szöveghely azt is alátámasztja, hogy Szkhárosi nem a feudalizmus bástyáját akarta

lerombolni azzal, hogy az egyházi mellett a világi vezetőket is nyíltan kritizálta. Társadalmi

berendezkedésünk ellen nem lép föl, csupán társadalmunk romlottsága ellen emel szót. Ha

tehát a fejedelem megfelel azon elvárásoknak, amelyeket felsoroltunk, megilletik azok a

jövedelmek, amelyeket a nép szolgáltat be. Szkhárosi tehát nem forradalmi tanítást hirdet,

nem a fejedelmek uralmának megszüntetését, hanem annak megjavítását akarja. Jelenlegi

helyzet alapján azonban az említett elvárásoknak nem felelnek meg a hatalmasok.

Fájdalmasan sóhajt fel költőnk: „Hol vagynak mostan az jó fejedelmek?” majd így folytatja

még ugyanabban a versszakban: „Látjátok fejenként kegyetlenné lőnek” 43 Kegyetlenkednek a

néppel. Nem járnak el tisztségeikbe. Azzal, hogy üldözik azokat, akik Isten szent beszédét

prédikálják, valamint hogy Isten helyett Mammont szolgálják, Isten ellen vétkeznek.

Azok alapján, amiket elmondtunk Szkhárosi pápáról, annak egyházáról, valamint a

fejedelemségekről alkotott véleményéről, megfogalmazhatjuk, hogy ha elfogadjuk Botta

István érvelését, akkor Horváth András antikrisztológiája rokonítható a Luther 1518 után

vallott Antikrisztus tanával. A másik lehetőség szerint, a fejedelmeket az Antikrisztus testi

megfelelőjeként kezeljük. Így azonban Melanchton Antikrisztusról vallott elméletéhez áll

közelebb prédikátorunk álláspontja. A különbség az, hogy amíg Melanchton tehát a pápát és a

41 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az fejedelemségről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 169 (RMKT, II).42 Uo.43 Uo.

14

törököt, tekinti a bibliai „fenevadnak”, addig Szkhárosinak a pápa, valamint a megromlott

fejedelmek jelentik az Antikrisztust.

Alsóbb társadalmi osztályok

Szkhárosi, Az Fejedelemségről írt művében, ha egy versszak erejéig is, de leírja olvasóinak,

hogy az alacsonyabb társadalmi osztályok sem mentesek a bűnöktől. Így ír prédikátorköltőnk

az alacsonyabb néprétegekről: „Mind e világnak gonosz példa lőnek,

És az hamisságba mind elmerülének,

Kegyelmes uraknak hívatni örülnek,

De minden sárkánnál kegyetlenbbé lőnek.

Mind eltanúlák az nagy hamisságot,

Urak, nemes népek, az szegény parasztok,

Minémük az urak, olyak az parasztok,

Az urakhoz képest mind keresik poklot.”44

Jól látható Szkhárosi tolmácsolásában, hogy a felsőbb társadalmi rétegekhez hasonlóan, a

parasztságot is megfertőzte az Ördög a bűnnel. Ha nem változtatnak ezen, és nem térnek

vissza az egy igaz hithez, Jézus hitéhez, ők sem kerülhetik el sorsukat, kárhozatra ítéltetnek.

A Bűnök

Mint láthattuk, a társadalom rétegei megromlottak, hiszen elcsábította őket az Ördög.

A gonosz által az emberiségre bocsájtott bűnök azonban egyfajta hierarchiát alkotnak. Ez azt

jelenti, hogy egymásból levezethetőek, ok-okozati összefüggés van köztük. A negatívumok

hierarchiája már a középkor papságát is foglalkoztatta, nem kevésbé a reformáció korának

prédikátorait.

Középkori hagyomány

A lutheri reformáció a jó és a rossz, Isten és az Ördög dualizmusát tekinti magának az

életnek.45 A bűnök, amelyek sújtják az emberiséget az utóbbitól eredeztethetőek. Középkori

44 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az fejedelemségről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 175 (RMKT, II).

45 ŐZE Sándor, i. m., 37.15

tradíció szerint, hét főbűn létezik. Ezek a következőek: kevélység, torkosság, bujaság, hiúság,

fösvénység, harag, restség. E sorrend a következő teológiai spekuláció eredménye: A Sátán

kevélysége miatt lázadt fel Isten ellen. Isten kitaszította őt ezért a Mennyországból. Ezt

követően a Sátán elcsábította az első emberpárt. Ebből adódik, hogy az eredendő bűn, minden

további bűn okozója, tehát abból levezethető. Az első bűn tehát a kevélység, a második Éva

torkossága (a tiltott gyümölcsből való fogyasztása miatt), a harmadik Ádám bujasága (Évára

hallgatott nem pedig Isten intő szavára), a többi negatívum pedig majd csak ezek után fog

következni. Annak ellenére, hogy nem követik mereven ezen módját a felsorolásnak,

egyértelmű, hogy ebből táplálkoznak a reformáció korának prédikátorai.46 Műveikből

többnyire megjelenik saját hierarchiájuk, amelyet szubjektív megítélésük alapján építenek fel.

A mindenkori hierarchia képzeletbeli trónját az a fogalom foglalja el, amelyet az adott

prédikátor a legsúlyosabbnak ítél meg.47 Az azonban előfordul, hogy egy adott prédikátor az

egyik prédikációjában az egyik bűnt tekinti legnagyobb véteknek, az elhangzó beszédet

követő beszédeiben viszont már egy másik negatívumot emel a képzeletbeli hierarchia

csúcsára. Ez mindig attól függ, hogy az adott közösség életében melyik bűnt érzi a lelki

vezető a leginkább elharapódzottnak. Mivel az idő folyamán egyes negatívumok

felbukkanhatnak, más bűnök pedig háttérbe szorulhatnak, sokszínű a legnagyobb bűn

megítélése.

Szkhárosi Horváth András műveit figyelmesen olvasva körvonalazódik számunkra

saját bűn hierarchiája. Természetesen ez a sorrendje a bűnnek sem tekinthető abszolút

sorrendnek, csupán egynek azon felosztások közül, amelyek megszülettek a mezővárosi

reformáció képviselői pennájából.

Szkhárosi bűn-hierarchiája

Szkhárosi bűnökről való elmélkedése Fösvénység című írásában jelenik meg

legtisztábban, legösszeszedettebben. Tévednénk azonban, ha ebből a műből kiindulva

próbálnánk meg prédikátorunk által elképzelt fogalomrendszert felépíteni.

Mint előzőekben láthattuk, a középkori hagyomány egyenesen az eredendő bűnig

nyúlik vissza. Ez a felfogás pedig a lutheránusok körében, ebből adódóan a magyar

prédikátorok körében is elterjedt. Éppen ezért nem a már említett versből való kiindulás vezet

46 Uo., 38.47 Uo., 39.

16

célhoz. Az eredendő bűnről Szkhárosi csupán két művében ír. Elsőként az 1544-ben

napvilágot látott Kétféle hitről című versében, később pedig Az Istennek irgalmasságáról, és

ez világnak háládatlanságáról írásában. Így ír az előbb említett műben az eredendő bűnről:

„Lásd meg te Ádámnak nagy rútságos voltát,

Minden hamisságát, engedetlen voltát,

Emberi nemzetnek ezből megromlását

Minden jóságra mezítelen voltát”48

Az istennek irgalmasságáról… kezdetű szerzeményében Szkhárosi az első emberpár teljes

történetét leírja a teremtésről egészen a paradicsomból valókiűzetésig.

„Ádámnak vétke lőn minden oka az mi rútságonknak,

Minden vakságnak, szemtelenségnek, tudatlanságonknak,

Hamisságonknak, sok nyavalyáknak, az örök halálnak”49

E két szakaszból nyilvánvalónak tűnik, hogy költőnk a közöttünk levő, fokozatosan tért nyerő

bűnt, Ádám és Éva nem méltó viselkedésére vezeti vissza. Ezzel egyértelművé válik, hogy

Szkhárosi bűn-hierarchiája alapvetően a középkori hagyományokon alapul.

Az azonban szembetűnő, hogy prédikátorunk nem a kevélységet említi az ördög indítékául,

hanem az irigységet.50 Szkhárosi bűnhierarchiája tehát így kezdődik: Irigység, torkosság.

Fösvénység

Költőnk véleménye szerint az emberiség minden további bűnei ezekből vezethetők le.

Bűnhierarchiájának további részének megállapításához, az 1545-ban Tállyán írt „Az

Fösvénységről” című művében leírtakból kell kiindulnunk. Szkhárosi szerint ez minden

bűnnek az őse. Valószínűleg a „földi” bűnökre érti ezt a prédikátor, hiszen imént már

bebizonyosodott, hogy Szkhárosi is elismeri az eredendő bűnt, mint legősibb bűnnek.

Prédikátorunk Szent Pál apostol fösvénységről elmondott gondolataival hitelesíti saját

álláspontját a legnagyobb bűnt illetően.

[…] Bálvány imádásnak ezt ő nyilván mondja,

Minden gonoszságnak gyökerének mondja […]51

Pár versszakkal később ismét az apostolra hivatkozik.48 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Kétféle hitről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 177 (RMKT, II).49 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az istennek irgalmasságáról, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 207 (RMKT, II).50 Az irigy ördög jelzős szerkezetet használja fel Batizi András is Meglött és megleendő dolgoknak, teremtéstül fogva mind az ítéletig való história című írásában.51 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az fösvénységről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 193 (RMKT, II)

17

„ Te hoztál közénk minden gonoszságot,

Bálvány imádást, minden álnokságot,

Nagy bölcs hazugságot, nagy sok gyolkosságot,

Nagy sok mértéket, feneketlen zsákot,

Az kereskedőknek te megnyitád a poklot”52

Pál apostol írása szerint- és természetesen Szkhárosi szerint is, máskülönben nem ezt a

szöveghelyet választotta volna ki saját álláspontja magyarázata gyanánt- a fösvénység, tehát a

féktelen, senkit sem kímélő vagyonszerzés rontja meg az embereket. Mi késztethette

prédikátorunkat arra, hogy pont ezt a bűnt jelölje meg?

Varga József szerint a válasz egyértelmű. Szkhárosi Horváth fösvénység elleni érvelését saját

tállyai élményei inspirálták. Tállya ugyanis Hegyalja egyik mezővárosa, híres bortermelő

vidék.

A borból befolyó haszonért sokszor elkeseredett harcot vívtak a lakók a földesuraikkal.53 54

Tállyai prédikátorköltőnk tehát személyesen is átélhette a földesúri önkény okozta

szenvedéseket. Nem hiába írja le oly pontosan azokat az adókat ( hamis harmincad, hamis

dézsma, borfoglalás, borváltság, hamis vám) amelyeket a földesúri önkény miatt kell a

népnek beszolgáltatnia.

Ezeken a visszaéléseken kívül a fösvénységnek tulajdonítja a feudális anarchiát is, mely révén

a magyar vezető réteg nem volt képes megfelelő erőt kiállítani a török támadások kivédésére,

amelynek aztán az lett az eredménye, hogy 1541-ban Buda török kézre került.

[…] jó Magyarországot nagy szégyenben hozád,

Az sok pártolókkal mindaddig dúlatád,

Mígnem Buda várát pogán kézbe adád.55

Szkhárosi egy olyan negatívumot jelöl meg, amely nem csak a világi, hanem az egyházi

hatalmasokon is eluralkodott.

„ Sok szent papokat fösvénység megcsaltál

Sok pispököket hozzád holdoltattál.”56

Láthattuk, hogy a középkori bűn hierarchiát alkotó elemek között összefüggés van olyan

szempontból, hogy egymásból levezethetőek, ok-okozati összefüggés van köztük. Ilyen

52 Uo., 194.53 VARGA József, Szkhárosi Horváth András, It., 1955, 278–279.54 Varga megemlít tanulmányában egy levelet, amelyet Frangepán Ferenc egri püspök küldött Ferdinánd királynak, hogy ne engedélyezze Tállya akkori földesurának Serédy Gáspárnak a tized elszedését, valamint lépjen fel zsarnoksága ellen.55 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az fösvénységről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 194 (RMKT, II).56 Uo.

18

összefüggés Szkhárosi műveiből is kitűnik. A következő logika alapján juthatunk el

hierarchiájának következő lépcsőfokához, amely miatt bünteti Isten a magyart.

A fösvénység miatt, az ember már csak formálisan tölti pozícióját legyen az világi fejedelem,

vagy egyházi vezető. Formális jelenlét alatt azt értem, hogy nem az Isten által meghatározott

célt töltik be, ami nem más, mint a nép testi és lelki védelme, hanem saját vagyonuk

gyarapításán fáradoznak, hazugságoktól és gyilkosságoktól sem visszarettenve.

Tehát a vezetők nem azért igyekeznek minél több vagyont összegyűjteni, hogy aztán abból

adakozni tudjon, esetleg közhasznú tervbe invesztálja, ( például iskolaépítés) hanem saját

dőzsölésük biztosítása végett. Protestáns felfogás szerint maga a gazdagság nem bűn, hiszen

Isten ajándéka. A vagyon azonban felelősséggel jár. Az Úr azért ad nagyobb vagyont pár

embernek, hogy aztán a fölösleget adakozásra, hazánk oltalmára szánja. Az pénz tehát egy

eszköz, amelyet Isten a kezünkbe, hogy azzal jobbá tegyük hazánkat. A bűn az, ha ez az

„eszköz” elveszti eszközi szerepét és céllá válik. Ez tapasztalják a XVI. század prédikátorai is

hazánkban. 57

A fösvény ember a pénzt imádja, nem pedig istenét. Ez mutatkozik meg akkor is, amikor

pénzen próbálja megváltani magát, amiben az egyház hű partnere. Azáltal tehát, hogy a pénz

erejében bízik és nem Istenében, eltávolodik tőle, tévelygővé, bálványimádóvá válik. Ez

nagyon súlyos következmény. Nem hiába igyekszik Szkhárosi több bibliai példával

prezentálni, hogy mi lett a sorsuk azoknak a királyoknak, akik a fösvénység csapdájába estek.

Bálványimádat, vakság

Szkhárosi bűnhierarchiájának második szintjén tehát a bálványimádás áll. E bűn, a

fösvénységhez hasonlóan szintén a társadalom minden rétegébe bevette magát. Imént

említettem, hogy a világi bálványimádás egyrészt a pénz szeretetét jelenti, így erre már nem

térek ki ismét. Van azonban a pénzen kívül egy másik iránya is a világi személyekben

munkálkodó bálványimádatnak. Ez pedig a katolikus egyházra irányul, természetesen annak

összes szokásaira. Ebből ered tehát Szkhárosi markáns antiklerikalizmusa, amely szinte

minden művében megtalálható, de ezek közül is talán Az kétféle hitről című írásában

57 ŐZE Sándor, i. m., 71.

19

figyelhető meg, hiszen terjedelménél fogva megtalálható ezen művében minden bűn,

amelyekkel a többi szerzeményében támadja a pápa egyházát Szkhárosi. Költőnk elmondja,

hogy alapjában véve kétféle hit van: Krisztus hite, valamint a pápai hit. Az előbb említett a

keresztyén hit, az utóbbi pedig színvesztő hit. Alapjában véve mindkettő vallja Krisztust, de

prédikátorunk szerint az utóbb említett csak „szájában hordozza, szívében nem tartja”58. Az

üdvösséget „bolondságok, emberi szerzés útján” útján akarja elérni. E két fogalom alatt

szentek tiszteletét, valamint az ezekkel járó szokásokat érti költőnk.

Az előbb említett a keresztyén hit, az utóbbi pedig színvesztő, csalárd hit, amely nem Isten

igazságán (szaván) alapul, hanem emberi okosságon. Szkhárosi szerint, azonban olyan korban

élünk, amelyben az emberi okosság, és a tudatlanság, valamint vakság, szinonim kifejezések.

Szkhárosi bűn- hierarchiájának ezek a legfontosabb elemei. Természetesen nem csak ezek

miatt támadja mind a világi mind az egyházi vezetést, hanem azon negatívumok miatt is,

melyek az itt említettekből erednek. Például ivászat, több nővel való hálás.

58 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az kétféle hitről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 186 (RMKT, II).20

Befejezés

21

Szkhárosi Horváth András társadalomképe

.

22

ISTEN

Az Antikrisztus országa

PÁPA ÉS EGYHÁZA

FEJEDELEM

NÉP

ÖR-DÖG

Szent sereg

Szkhárosi művei alapján elképzelt társadalom képe:

23

ISTEN

Fejedelem

Nép= szent sereg

Felhasznált irodalom

BOTTA István, Luther Antikrisztus-fogalmának hatása a magyar reformátorok társadalomszemléletére = Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből, szerk. FABINY Tibor, Bp., A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1984.

DIENES Dénes, Farkas András: „Az zsidó és magyar nemzetről” című műve teológiája

és kortársi párhuzamai, Limes-Tudományos Szemle, Tatabánya, 2001.

DONÁTH László, Tanúság és távlat. Az Ótestamentum szerepe Luther teológiai eszmélődésében = Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből, szerk. FABINY Tibor, Bp., A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1984.

Karl LÖWITH, Világtörténelem és üdvtörténet: A történelemfilozófia teológiai gyökerei, Bp., Atlantisz, 1996.

KLANICZAY Tibor, A magyar reformáció irodalma, 1957, (ItK, 1-2 sz.).

Reinhart KOSELLECK, Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája, Bp., Jószöveg Műhely Kiadó, 1997.

ŐZE Sándor, Bűneiért bünteti az Isten az magyar népet, Egy bibliai párhuzam

vizsgálata a XVI. századi nyomtatott egyházi irodalom alapján, Bp., 1991.

VARGA József, Szkhárosi Horváth András, It., 1955,

VARGA József, Szkhárosi Horváth András, It., 1955,

24

Szövegkiadások SZKHÁROSI HORVÁTH András, Vígasztaló ének, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880

(RMKT, II).

SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az emberi szerzésről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA,

1880 (RMKT, II).

SZKHÁROSI HORVÁTH András, Kétféle hitről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880 (RMKT, II).

SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az Istennek irgalmasságáról és ez világnak háládatlanságáról, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880 (RMKT, II).

SZKHÁROSI HORVÁTH András, Pál érsek levelére való felelet, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880 (RMKT, II).

SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az Ántikrisztus országa ellen, szerk. SZILÁDY Áron, Bp.,

MTA, 1880 (RMKT, II).

SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az átokról, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880 (RMKT,

II).

SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az fösvénységről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880

(RMKT, II).

Martin LUTHER, Asztali beszélgetések, vál. MÁRTON László, Helikon, 1983.

25