tantÁrgyleÍrÁs tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf ·...

32
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ismeretek Tantárgy kódja KZ1101 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 2+2 Félévi követelmény kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Szénás Ignác főiskolai docens Tantárgyfelelős egység kódja GI 1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók ismerjék meg az alapvető alkotmányjogi fogalmakat, az államszervezet felépítését, a végrehajtó hatalom, az Alkotmánybíróság és a helyi önkormányzatok szerepét és feladatait; a polgári jogi alapfogalmakat, a szerződések fajtáit és fontosabb kellékeit. A vállalkozás, intézmény ügyviteli folyamatai, üzleti információi. Alkalmazza a korszerű irodatechnikát. Megismeri a hazai és európai munkaerőpiac követelményeit, ismeri és betartja a munkaerőpiacra vonatkozó jogszabályokat. 2. Tantárgyi program 2.1. Az előadások anyaga - A magyar alkotmányos államszervezet és jogrendszer történeti áttekintése, és jelenlegi államszervezetünk és jogrendszerünk. - Az országgyűlés, mint törvényhozó hatalom. - Az elnöki hatalom. - A végrehajtó hatalom – a kormány. - Alkotmánybíróság. - Helyi önkormányzás. - Állampolgári jogok és kötelezettségek. - A polgári jog fogalma és alapelvei. - Tulajdonjog. - Szerződések fajtái, szerződésszegés, kárfelelősség. 2.2. A gyakorlati foglalkozások anyaga - Az elméleti tárgyakhoz kapcsolódó gyakorlati feladatok, tájékozódás a jogi rendszerben. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi dolgozatok az elméleti anyagból. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 100 pont. 5. Az értékelés módszere Zárthelyi dolgozat (30 pont) + kollokvium (70 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) Zsigmond-Szép: Munkaerőpiaci ismeretek, álláskeresési technikák (EKTF Líceum Kiadó, Eger, 1998.) Pintér: Hogyan csináljunk karriert? (Horton Books Kiadó Budapest, 2001) Munkaügyi jogi ismeretek céljegyzet

Upload: others

Post on 28-Dec-2019

3 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ismeretek Tantárgy kódja KZ1101 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 2+2 Félévi követelmény kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Szénás Ignác főiskolai docens Tantárgyfelelős egység kódja GI

1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók ismerjék meg az alapvető alkotmányjogi fogalmakat, az államszervezet felépítését, a végrehajtó hatalom, az Alkotmánybíróság és a helyi önkormányzatok szerepét és feladatait; a polgári jogi alapfogalmakat, a szerződések fajtáit és fontosabb kellékeit. A vállalkozás, intézmény ügyviteli folyamatai, üzleti információi. Alkalmazza a korszerű irodatechnikát. Megismeri a hazai és európai munkaerőpiac követelményeit, ismeri és betartja a munkaerőpiacra vonatkozó jogszabályokat.

2. Tantárgyi program 2.1. Az előadások anyaga

- A magyar alkotmányos államszervezet és jogrendszer történeti áttekintése, és jelenlegi államszervezetünk és jogrendszerünk.

- Az országgyűlés, mint törvényhozó hatalom. - Az elnöki hatalom. - A végrehajtó hatalom – a kormány. - Alkotmánybíróság. - Helyi önkormányzás. - Állampolgári jogok és kötelezettségek. - A polgári jog fogalma és alapelvei. - Tulajdonjog. - Szerződések fajtái, szerződésszegés, kárfelelősség.

2.2. A gyakorlati foglalkozások anyaga - Az elméleti tárgyakhoz kapcsolódó gyakorlati feladatok, tájékozódás a jogi rendszerben.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi dolgozatok az elméleti anyagból.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont.

5. Az értékelés módszere Zárthelyi dolgozat (30 pont) + kollokvium (70 pont).

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Zsigmond-Szép: Munkaerőpiaci ismeretek, álláskeresési technikák (EKTF Líceum Kiadó, Eger, 1998.) Pintér: Hogyan csináljunk karriert? (Horton Books Kiadó Budapest, 2001) Munkaügyi jogi ismeretek céljegyzet

Page 2: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Gazdasági és munkajogi alapismeretek Tantárgy kódja KZ1102 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 2+0 Félévi követelmény kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Berényi László c. főiskolai docens Tantárgyfelelős egység kódja AK 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg a társasági formákat és azok jellemzőit, a cégalapítás menetét; legyenek tisztában az alapvető munkajogi fogalmakkal, a munkaviszony létrejöttének és megszűnésének módjaival. Ismerjék meg a munkaviszonyra vonatkozó jogszabályokat.

2. Tantárgyi program

- A gazdasági jog rövid áttekintése, elméleti alapvetés. - Gazdasági társaságok, fajtái, társaság alapítása. - Cégbíróság szerepe, feladatai. Cégjegyzék. - Vállalatok fajtái. - A versenyjog, piaci verseny. A Gazdasági Versenyhivatal. - A munkaviszony alanyai, létrejötte-megszűnése, munkaszerződés. - A munkaviszony tartalma, a munka díjazása. Munkaidő, pihenőidő, rendes és rendkívüli

szabadság. - A munkaadó és munkavállaló kártérítési felelőssége. A munkaügyi vita fajtái, a munkaügyi

eljárás. 3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozatok az elméleti anyagból. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (30 pont) + kollokvium (70 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Kiss György: Munkajog Ozirisz Kiadó, Bp. 2000. Európai munkajog. Ozirisz Kiadó. Budapest 2001. Szerk.: Kiss György Kenderes György: A munkaszerződés hazai szabályozásának alapkérdései (Novotni Kiadó, Miskolc, 2007.) Aszódi Ilona: A gazdasági jog alapjai. Aszódi Ilona- Molnár István: Európai Uniós jogi alapismeretek

Page 3: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Üzleti etika és protokoll alapjai Tantárgy kódja KZ1103 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 1+1 Félévi követelmény kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Szilágyi Barnabás főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók tréningeken gyakorolják a protokoll feladatokat és a protokoll szervezést igénylő szituációkat, hogy ezáltal jártasságot szerezzenek ebben a témakörben. Megismerik az üzleti tárgyalások szervezését, annak szabályait.

2. Tantárgyi program 2.1. Az előadások anyaga

- A protokoll fogalma. A tárgyalás rendje. A kapcsolatfelvétel alapjai. Tárgyalás előkészítés. Tradíciók és szokások. Megszólítás. Tárgyalás zárása.

2.2. A gyakorlati foglalkozások anyaga

- Az illem, etikett és protokoll alaphelyzetei. Üzleti találkozások, bemutatkozás, prezentáció. Az üzleti partnerek fogadása. Az üzleti tárgyalás feladatai, szabályai. Programszervezés, vendéglátás. Az üzleti etikett részterületei. Munkahelyi etikett.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (30 pont) + kollokvium (70 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Nyíri Tamás: Alapvető etika, Szent István Társulat, Budapest 1994. Boda Zsolt - Radácsi László: Vállalati etika, BKE Vezetőképző Intézet, Budapest Csurgó Ottóné, Hajdó Péter (szerk.): Üzleti etika. Saldo, Bp. 1994. Dr. Sille István: Illem, etikett, protokoll. Akadémiai Kiadó Bp. 2005. Görög Ibolya: Protokoll az életem. Atheneum Kiadó Bp. 1999. Ottlik Károly: Protokollkódex. Dinasztia Kiadó Bp.

Page 4: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Kommunikációs gyakorlat Tantárgy kódja KZ1104 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 0+2 Félévi követelmény gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Szilágyi Barnabás főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg az interakció világát, a kommunikáció folyamatát, a verbális és nem verbális kommunikáció fajtáit, a távolságtartás szükségességét. A gyakorlatban is elsajátítja a különböző tárgyalás és kommunikációs technikákat.

2. Tantárgyi program

- Az emberi interakciók világa. - Személyközi kommunikáció. - Verbális kommunikáció. - Nem verbális kommunikáció. - Proxemika.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozat a gyakorlati anyagból, beadandó dolgozat a megadott témakörökből. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (50 pont) + félévközi teljesítmény (50 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Udvarhelyi: Ismeretek az emberi kommunikációról (SZIF-Universitas Kft. 2001.) Pásztor: Üzleti kommunikáció I. kötet (BGF 2001) E. Griffin: Bevezetés a kommunikáció elméletébe (Harmat 2003.) Béres – Harsányi : Társadalmi kommunikáció (Osiris 1999.) Szabó: Kommunikáció felsőfokon (Kossuth 2001.) Sillye: Protokoll (KJK Budapest, 2001.) Görög: Kommunikáció felsőfokon (KJK Budapest, 2001.)

Page 5: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Üzleti kommunikáció Tantárgy kódja KZ1105 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 0+2 Félévi követelmény gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Magyar Zoltán főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók által korábban már elsajátított kommunikációelméleti és marketing alapokra építve elsajátítják a szóbeli és írásbeli üzleti kapcsolatok módszereit és gyakorlatát.

2. Tantárgyi program

- A vállalati kultúra és az üzleti protokoll szerepe. - A munkavállaló és munkaadó kapcsolatának, álláspályázatnak, felvételi beszélgetésnek és a

beilleszkedésnek a kommunikatív elemei és etikettje. - A vállalati belső kommunikáció. - Tárgyalástípusok, tárgyalási stratégiák. - Írásbeli üzleti kommunikáció, bizonylatok kezelése. - Feljegyzés, körlevél, jegyzőkönyv. - Üzleti levelek. Levelezés. - Iratkezelés, dokumentálás. - Technikai eszközök használata.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozatok a gyakorlati anyagból. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (50 pont) + félévközi teljesítmény (50 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Udvarhelyi: Ismeretek az emberi kommunikációról (SZIF-Universitas Kft. 2001.) Pásztor: Üzleti kommunikáció I. kötet (BGF 2001) E. Griffin: Bevezetés a kommunikáció elméletébe (Harmat 2003.) Béres – Harsányi : Társadalmi kommunikáció (Osiris 1999.) Szabó: Kommunikáció felsőfokon (Kossuth 2001.) Sillye: Protokoll (KJK Budapest, 2001.) Görög: Kommunikáció felsőfokon (KJK Budapest, 2001.)

Page 6: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Gazdálkodási ismeretek Tantárgy kódja KZ1106 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 2+0 Félévi követelmény kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Egri Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős egység kódja KO 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg a piaci szereplők tevékenységét, legyenek képesek megállapítani egy vállalkozás profit-maximalizációját, tudják értelmezni a nemzetgazdaság alapvető mutatóit és lássák át a makrogazdaság egyensúlyzavarainak okait. A hallgató értékeli a piaci lehetőségeket, elemzi a vállalkozások gazdálkodását.

2. Tantárgyi program

- A gazdaság alapkategóriái. - A gazdasági rendszer jellemzése. - A gazdaság szereplői. - A vállalkozások termelő-szolgáltató tevékenysége. - A piac. - A termelési tényezők piacainak sajátosságai. - A nemzetgazdaság. - Gazdasági növekedés, ciklusok a gazdaságban. - Korunk egyensúlyzavarai (munkanélküliség, infláció. - Az állam gazdasági szerepe. - A magyar gazdaság helyzete.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozatok az elméleti anyagból. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (30 pont) + kollokvium (70 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Chikán: Vállalati gazdaságtan (AULA KIADÓ 2003.) Egri: Üzleti tervezés (Stúdium) Egri: Vállalkozási ismeretek (Stúdium)

Page 7: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Marketing alapismeretek Tantárgy kódja KZ1107 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 2+0 Félévi követelmény kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Szakál Zoltán főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg a főbb marketing elemeket, a 4P lényegét, legyenek képesek marketing stratégia felállítására. Ezek alapján legyen képes üzletpolitikai döntésekben részt venni, legyen képes a vállalkozások reklám- és marketingtevékenységek szervezésére.

2. Tantárgyi program

- Bevezetés a marketing fogalomrendszerébe. Fogyasztói magatartás. Piacszegmentáció. Termék és választékpolitikai döntések. Az ár és eladási kondíciók. Elosztáspolitikai döntések. Piacbefolyásolás (marketingkommunikáció). Marketing-mix elemeinek összefüggései. Marketing információs rendszer. Marketingtervezés.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozatok az elméleti anyagból. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (30 pont) + kollokvium (70 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Kotler: Marketingmenedzsment (KJK Budapest, 2002.) Makádi: Marketing (DISCIMUS Debrecen, 2001.) Gál etall: Kereskedelmi marketing (BGF KVIF Budapest, 1999.) Kandik-Mulder: Marketing esettanulmányok európai dimenzióban (Képzőművészeti Kiadó Budapest 1997.) Jobber: Európai marketing (KJK Budapest, 2002.) Józsa-Veres: Piackutatás (KJK Budapest, 2000.) Józsa-Mouthinho: Marketingstratégia-marketing strategy (KJK Budapest, 2003.) Malhotra: Marketingkutatás (KJK Budapest, 2002.) Ford: Business marketing (KJK Budapest, 2003.) Gálik: Médiagazdaságtan (Aula Kiadó Budapest, 2000.) Incze-Pénzes: A reklám helye (Stardust Budapest, 2002.) Szeles: Public Relations a gyakorlatban (Geomédia Budapest, 1999.) Austin: A PR alapjai (Park Kiadó, 1998.) Rivers-Mathews: Médiaetika (Bagolyvár Kiadó Budapest, 1999.)

Page 8: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Üzleti statisztika Tantárgy kódja KZ1108 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 0+2 Félévi követelmény gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Galó Miklós főiskolai tanár Tantárgyfelelős egység kódja GI 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg a különböző statisztikai mutatószámokat, elemzési módszereket, a matematikai-statisztikai számítási eljárások alkalmazásának lehetőségeit és korlátait. Részt vesz az üzletpolitikai döntések meghozatalában, az elemző munkában.

2. Tantárgyi program

- A statisztika fogalma, feladatai, kapcsolatai. - Statisztikai adatok összehasonlítása viszonyszámok segítségével. - Középérték fogalma, szerepe, fajtái, felhasználási lehetőségei. - A szóródás mutatószámai. - A különböző viszonyszámok átlagolása. - A statisztikai alapindexek számítása aggregát formában. - Standardizálás. - Főátlagok térbeni összehasonlítása standardizálás módszerével. - Standardizáláson alapuló indexek. - Alkalmazásuk lehetőségei. - Idősorok elemzése, komponenseik. - Trend kimutatásának módjai. - Idényszerű hullámzás kimutatásának módjai. - A trend és a szezonális eltérés mutatószámainak felhasználása előrejelzésnél.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozatok a gyakorlati anyagból. Záró komplex feladat megoldása. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (50 pont) + félévközi teljesítmény (50 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Manczel - Kiss: Statisztikai módszerek mezőgazdasági alkalmazása (Egyetemi jegyzet, Gödöllő 1994.) Nyitrai: Gazdaságstatisztika (KSH Budapest, 1996.) Hunyadi-Mundruczó-Vita: Statisztika (Aula Kiadó Budapest, 1995.)

Page 9: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve A vállalkozások ellenőrzési rendszerei,

módszerei Tantárgy kódja KZ1109 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 2+0 Félévi követelmény kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Kvancz József főiskolai docens Tantárgyfelelős egység kódja GI 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg az adók fajtáit, tartalmát, az adózás rendjének törvényi szabályozását, a fontosabb külgazdasági összefüggéseket. Részt vesz a pénzügyi részfeladatok ellátásában.

2. Tantárgyi program - Pénzügyi kimutatások tartalma. - A pénzügyi kimutatások elemzésének módszerei és területei. - Adózási alapismeretek, a társasági adó lényege. - A fogyasztáshoz, forgalomhoz kapcsolódó adók. - A személyi jövedelemadó. - A helyi adók. Illeték és vám. - Társadalombiztosítási kötelezettség. - Az adózás rendjének törvényi szabályozása. - Befektetési döntések. - A vállalkozások finanszírozási kérdései. - Makro pénzügyi folyamatok. - A fizetési mérleg, tőkemérleg és hatásuk a költségvetési egyenlegre. - Nemzetközi piaci kapcsolatok. - A kisvállalkozások mikro- és makrogazdasági összefüggései.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozatok az elméleti anyagból. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (30 pont) + kollokvium (70 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Kresalek Péter - Merétey-Vida Zsolt: Az ellenőrzés rendszere és módszertani alapjai BGF-PSZFK Budapest, 2006. Kresalek Péter - Merétey-Vida Zsolt: Példatár és feladatgyűjtemény az ellenőrzés módszertanához BGF-PSZFK Budapest, 2006. Dr. Bíró Tibor - Fridrich Péter - Kresalek Péter: A könyvvizsgálat alapjai, PERFEKT, 2006.

Page 10: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Szakmai idegen nyelv I. Tantárgy kódja KZ1110 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 0+4 Félévi követelmény gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Kiss Kálmán főiskolai tanár

Dr. Ajtay-Horváth Magdolna főiskolai tanár Tantárgyfelelős egység kódja MF 1. A tantárgy elsajátításának célja

Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban. Szakmai idegen nyelvei szöveget megért, fordít.

2. Tantárgyi program

- Szakmai idegen nyelv alapjai. - Üzleti levelezés szókincse. - Üzleti levelezés formái. - Tárgyalás idegen nyelven. - Protokoll idegen nyelven. - Szakfordítás módszerei és technikája.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozatok. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (50 pont) + félévközi teljesítmény (50 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Virginia Evans-Jenny Dooley: Enterprise 3 (Express Publishing) Virginia Evans-Jenny Dooley: Enterprise 4 (Express Publishing) Raymond Murphy: English Grammar in Use (Cambridge University Press) Szaknyelv: Graham Tullis-Tonya Trappe: New Insights into Business (Longman) C. Conlin: Unternehmen Deutsch (Klett Edition Deutsch 1999) Dominique Macaire und Gerd Nicolas: Wirtschaftsdeutsch für Anfänger (Ernst Klett International 1995.) Themen aktuell 1-3 (Hueber Verlag2004) Passwort Deutsch (Klett Verlag)

Page 11: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tárgyalási és értékesítési technikák Tantárgy kódja KZ1201 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 1+2 Félévi követelmény gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Magyar Zoltán főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg a piacbefolyásolás szükségességét és azokat az eszközöket, amelyekkel a gazdálkodó szervezet a piacra, a fogyasztóra hatni tud. A hallgatók legyenek képesek tárgyalásokat szervezni, meggyőzően elfogadtatni szakmai álláspontjukat. Legyenek képesek együttműködni szakmai partnerekkel.

2. Tantárgyi program 2.1. Az előadások anyaga

- A piacbefolyásolás tárgy és szerepe. Piacbefolyásoló eszközök. Nyomtatott reklámeszközök. Vizuális reklámeszközök. Auditív reklámeszközök. Audiovizuális reklámeszközök. Egyéb reklámeszközök. Reklámtervezés.

2.2. A gyakorlati foglalkozások anyaga

- A tárgyalás menete és előkészítése. Kapcsolatfelvétel, ajánlattétel. A tárgyalás lefolytatása. - Marketing gyakorlat. - Szerződéskötés. Szerződésteljesítés.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozatok az elméleti anyagból. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (50 pont) + félévközi teljesítmény (50 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Zentai: Érvelés és tárgyalástechnika Karass, Ch. L (1998): A tárgyalási játszma: a célelérés tudatos technikái, Budapest: Bagolyvár Kiadó Fisher, R.– Ury, R.– Patton, B. (1997): A sikeres tárgyalás alapjai. Budapest: Bagolyvár Kiadó Kennedy, G. (1996): Tárgyalástechnikai Szimulációk, Budapest: Humán Telex

Page 12: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Üzleti lélektan Tantárgy kódja KZ1202 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 0+2 Félévi követelmény gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Szilágyi Barnabás főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg a lélektan alapvető fogalmait, a felnőtt és egészséges ember pszichikai működését, a lelki jelenségek biológiáját. A hallgatók a szocializáción keresztül ismerjék meg az alkalmazott lélektan területét, a viselkedés, a személyiség lélektanát. Legyenek képesek hitelesen kommunikálni, elfogadtatni szakmai álláspontjukat.

2. Tantárgyi program - A pszichológia tudománya. - A lelki jelenségek biológiai alapjai. - Tudat és tudatállapotok. - Az információszerzés folyamata. - A figyelem. - A motiváció és az érzelmek. - A személyiség és az egyéniség. - A társas viselkedés. - Munkapszichológiai ismeretek. - Kultúrközi pszichológia. - Reklámpszichológiai ismeretek. - A stressz.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozatok. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (50 pont) + félévközi teljesítmény (50 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) Atkinson és Hilgard (2005) Pszichológia, Osiris Kiadó, Budapest. Gordon, T.–Burch, N.: Emberi kapcsolatok, Gordon Könyvek, Budapest, 2001. Mohás, L.: Ki tudja, mi a siker? Magyar Könyvklub, Budapest, 2005.

Page 13: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Vállalkozások információs és

kommunikációs rendszere Tantárgy kódja KZ1203 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 1+2 Félévi követelmény gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Hadházy Tiborné dr. főiskolai tanár Tantárgyfelelős egység kódja GI 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg a számítógépet, számítógépes hálózat felépítését, az elektronikus levelezés és a szövegszerkesztés alapjait. Legyen képes idegen nyelvű szoftverekkel dolgozni, kezelni, működtetni a vállalkozás információs és kommunikációs rendszerét.

2. Tantárgyi program 2.1. Az előadások anyaga

- Információs rendszerek. - Vállalati információs rendszerek. - Idegen nyelvű szoftverek rendszere. - Elektronikus levelezés.

2.2. A gyakorlati foglalkozások anyaga

- A számítógép, számítógépes hálózat. - Az EDIT program használata. - Számítógép hálózatok, operációs rendszerek. A Novell NetWare elemi parancsai. - A DOS operációs rendszer, az EDIT szerkesztő. - Az elektronikus levelezés. - Szövegszerkesztése, szövegszerkesztők funkciói.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozatok a gyakorlati anyagból. Záró komplex feladat megoldása számítógépen. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (50 pont) + félévközi teljesítmény (50 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Fülöp Gyula: Kisvállalati gazdálkodás. Aula, 2004. Chikán Attila: Vállalatgazdaságtan. Aula, 2001. Pásztor: Üzleti kommunikáció I. kötet (BGF 2001.) E. Griffin: Bevezetés a kommunikáció elméletébe (Harmat 2003.)

Page 14: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Szakmai idegen nyelv II. Tantárgy kódja KZ1208 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 0+4 Félévi követelmény gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Kiss Kálmán főiskolai tanár

Dr. Ajtay-Horváth Magdolna főiskolai tanár Tantárgyfelelős egység kódja MF 1. A tantárgy elsajátításának célja

Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban. Szakmai idegen nyelvei szöveget megért, fordít.

2. Tantárgyi program

- Szakmai idegen nyelv alapjai. - Üzleti levelezés szókincse. - Üzleti levelezés formái. - Tárgyalás idegen nyelven. - Protokoll idegen nyelven. - Szakfordítás módszerei és technikája.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozatok. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (50 pont) + félévközi teljesítmény (50 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Virginia Evans-Jenny Dooley: Enterprise 3 (Express Publishing) Virginia Evans-Jenny Dooley: Enterprise 4 (Express Publishing) Raymond Murphy: English Grammar in Use (Cambridge University Press) Szaknyelv: Graham Tullis-Tonya Trappe: New Insights into Business (Longman) C. Conlin: Unternehmen Deutsch (Klett Edition Deutsch 1999) Dominique Macaire und Gerd Nicolas: Wirtschaftsdeutsch für Anfänger (Ernst Klett International 1995) Themen aktuell 1-3 (Hueber Verlag2004) Passwort Deutsch (Klett Verlag)

Page 15: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Szakmai idegen nyelv III. Tantárgy kódja KZ1307 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 0+4 Félévi követelmény gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Kiss Kálmán főiskolai tanár

Dr. Ajtay-Horváth Magdolna főiskolai tanár Tantárgyfelelős egység kódja MF 1. A tantárgy elsajátításának célja

Szakmai idegen nyelven kommunikál írásban és szóban. Szakmai idegen nyelvei szöveget megért, fordít.

2. Tantárgyi program

- Szakmai idegen nyelv alapjai. - Üzleti levelezés szókincse. - Üzleti levelezés formái. - Tárgyalás idegen nyelven. - Protokoll idegen nyelven. - Szakfordítás módszerei és technikája.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozatok. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (50 pont) + félévközi teljesítmény (50 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Virginia Evans-Jenny Dooley: Enterprise 3 (Express Publishing) Virginia Evans-Jenny Dooley: Enterprise 4 (Express Publishing) Raymond Murphy: English Grammar in Use (Cambridge University Press) Szaknyelv: Graham Tullis-Tonya Trappe: New Insights into Business (Longman) C. Conlin: Unternehmen Deutsch (Klett Edition Deutsch 1999) Dominique Macaire und Gerd Nicolas: Wirtschaftsdeutsch für Anfänger (Ernst Klett International 1995) Themen aktuell 1-3 (Hueber Verlag2004) Passwort Deutsch (Klett Verlag)

Page 16: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Vállalkozási ismeretek – kereskedelmi

vállalkozások gazdálkodása Tantárgy kódja KZ1204 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 2+2 Félévi követelmény kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Egri Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős egység kódja KO 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg a vállalkozások környezetét, szereplőit, gazdálkodásának folyamatát, az üzleti terv felépítését és egyes fejezeteinek tartalmát. A hallgatók ismerjék meg a kereskedelmet alaptevékenységként végző gazdasági szervezeteket, a működésükkel összefüggő technológia, technikai, valamint munka- és üzemszervezési kérdéseket. Legyen képes vállalkozások szervezésére, működtetésére, gazdálkodni a vállalkozások erőforrásaival.

2. Tantárgyi program 2.1. Az előadások anyaga

- A vállalkozás helye, szerepe.Vállalkozások makrogazdasági környezete. - Vállalkozás-alapítás, működés, megszűnés, tartalmi és formai elemek. - Tulajdonosi és üzemeltetési konstrukciók a kisvállalkozásoknál. - A vállalkozások erőforrásai. - Reálgazdasági folyamatok és feladatok. - Vállalkozás gazdálkodási folyamata. - Marketing. - Pénzügyi gazdálkodás tervezés. - Mérleg, eredménykimutatás beszámolás. - Adózás. - Stratégiai tervezés. - A piaci együttműködés és verseny. - Kereskedelmi tevékenység, élőmunka-gépesítés. - Követelmények az árunyilvántartással és az információs rendszerrel szemben. - A bolti technológia. - A logisztika helye és szerepe a kereskedelemben. - Kereskedelmi vállalatok. - Beszerzés, megrendelés, áruátvétel, árutárolás, árumozgatás, értékesítés. - Értékesítési módok. - Áru- és vevőáramlás, a vevők és személyzet útjának kialakítása. - Áruvédelmi rendszerek, pénztárbiztonság. - Kereskedelmi marketing. - Virtuális áruházak.

2.2. A gyakorlati foglalkozások anyaga

- Üzleti terv készítése. - Pályázatkészítés.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi dolgozatok az elméleti anyagból.

Page 17: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 100 pont.

5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (30 pont) + kollokvium (70 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Fülöp Gyula: Kisvállalati gazdálkodás. Aula, 2004. Chikán Attila: Vállalatgazdaságtan. Aula, 2001. Egri: Vállalkozási ismeretek, Stúdium 2002. Egri – Papp: Vállalkozási ismeretek, Debreceni Egyetem 2004.

Page 18: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Vállalkozások gazdálkodása – bevezetés a

kereskedelem szervezésébe Tantárgy kódja KZ1205 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 6 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 2+2 Félévi követelmény kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Hegedűs László Zsigmond főiskolai docens Tantárgyfelelős egység kódja KO

1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók legyenek képesek a kereskedelmi szervezőmunkát lebonyolítani, ismerjék meg a gyakorlati vezetői munka elméleti, módszertani és gyakorlati teendőit. Legyenek képesek a vállalkozások gazdálkodásának szervezésére, a vagyonmérleg, az eredménykimutatás feladatainak elvégzésére, az erőforrásokkal való gazdálkodásra, üzleti terv készítésére.

2. Tantárgyi program 2.1. Az előadások anyaga

- A szervezés és vezetés összefüggései, részletek a szervezés és vezetés történetéből. - A szervezés fogalma, tartalma. A szervezés, mint szabályozó tevékenység. - A modellmódszer alkalmazása a szervezésben, szervezetábrázolás. - Folyamatábrázolás – folyamattervezés. - A vezetés helye és szerepe a gazdasági rendszer folyamatában. - A döntés, mint a vezetési folyamat meghatározó eleme. - A vezetés és szervezet összefüggései, a vezető személye és munkaszervezése. - Vezetési stílusok. - Vezetési és irányítási rendszerek és módszerek. - A munkahelyi vezetési sajátosságai. - A vállalati kultúra-vezetési kultúra.

2.2. A gyakorlati foglalkozások anyaga - Kereskedelmi gyakorlat. - Kereskedelmi szervezet irányítása, szervezése.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi dolgozatok az elméleti anyagból.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 100 pont.

5. Az értékelés módszere Zárthelyi dolgozat (30 pont) + kollokvium (70 pont).

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) Fülöp Gyula: Kisvállalati gazdálkodás. Aula, 2004. Chikán Attila: Vállalatgazdaságtan. Aula, 2001. Egri: Vállalkozási ismeretek, Stúdium 2002. Egri – Papp: Vállalkozási ismeretek, Debreceni Egyetem 2004.

Page 19: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Nemzetközi ügyletek szervezése Tantárgy kódja KZ1206 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 2+0 Félévi követelmény kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Duleba Szabolcs főiskolai docens Tantárgyfelelős egység kódja KO 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók sajátítsák el mindazon külkereskedelmi, ügyletszervezési ismereteket, amelyek az üzleti élet bármely területén elhelyezkedők számára nélkülözhetetlenek a nemzetközi üzleti kapcsolatok sajátosságainak megértéséhez. Alkalmazzák a nemzetközi kereskedelem szabályait, ismerik azok fő tendenciáit.

2. Tantárgyi program

- A külkereskedelmi fizetési forgalom lebonyolítása. - A belföldi fizetési forgalom lebonyolítása. - A külkereskedelmi ügylet finanszírozása. - Biztosítékok a külkereskedelmi ügylet kockázatai ellen. - A külkereskedelmi ügylet folyamatainak áttekintése.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozatok az elméleti anyagokból, önálló esettanulmány elkészítése. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (30 pont) + kollokvium (70 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Dr. Lakos István, Dr. Szivi József: Külgazdaságtan Constantinovits Milán - Sípos Zoltán (1999): Külkereskedelmi technika - külpiaci kockázat, Aula, Budapest Mikolay Lászlóné: Gyakorlati külkeresekedelem, Szókratész Külgazdasági Akadémiai Kft. Törzsök: A külkereskedelmi ügylet ~ Nemzeti Tankönyvkiadó, 1992.

Page 20: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Nemzetközi (külkereskedelmi) ismeretek Tantárgy kódja KZ1207 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 2+0 Félévi követelmény kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Egri Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős egység kódja KO 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg az üzleti élet bármelyik területén nélkülözhetetlen nemzetközi üzleti kapcsolatok lényegét: az állami beavatkozás módozatait, a nemzetközi elosztási csatorna tagjait, a külgazdasági kapcsolatok mikroszintjét. Ismeri és alkalmazza a vámmal kapcsolatos fogalmakat, rendeleteket, figyelemmel kíséri az EU és a világkereskedelem szabályozóit. Lebonyolítja a nemzetközi kereskedelmet.

2. Tantárgyi program

- A külkereskedelem szabályozása. - Az áru útja a külföldi piacokig, külföldi piacokról. - A külkereskedelmi ügylet. - Ügylettípusok a nemzetközi kereskedelemben. - Szervezett piacok.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozatok az elméleti anyagból. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (30 pont) + kollokvium (70 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Dr. Lakos István, Dr. Szivi József: Külgazdaságtan Constantinovits Milán - Sípos Zoltán (1999): Külkereskedelmi technika - külpiaci kockázat, Aula, Budapest Mikolay Lászlóné: Gyakorlati külkeresekedelem, Szókratész Külgazdasági Akadémiai Kft. Törzsök: A külkereskedelmi ügylet ~ Nemzeti Tankönyvkiadó, 1992.

Page 21: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Kereskedelmi gazdálkodás elemzése Tantárgy kódja KZ1301 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 2+2 Félévi követelmény gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Béresné dr. Mártha Bernadett főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja GI 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgató ismerje meg a kereskedelmi vállalkozás alapvető gazdálkodási folyamatainak elemzését, tervezését, a vállalkozás egésze, vagy egy-egy része irányításának feladatait. A hallgatók ismerjék meg az általános áruismeret témaköreit és központi kérdését: a minőséget. Legyenek tájékozottak az EU szabványok jogharmonizációjában. Alkalmazza a számvitel szabályait, a költségek hatását, elemzi a mérleget.

2. Tantárgyi program 2.1. Az előadások anyaga

- A kereskedelem gazdasági jelentősége és szervezeti rendszere a rendszerváltástól napjainkig. Privatizáció a hazai kereskedelemben.

- A kereskedelmi vállalkozás helyzete. - Az értékesítési folyamat a kereskedelmi vállalkozásokban. - Beszerzés, mint a gazdálkodás kulcskérdése. - Kereskedelmi készletgazdálkodás. - A kereskedelem tárgyi eszközeivel való gazdálkodás. - Franchise a kereskedelemben. - Minőség. - A management felelőssége a minőség vonatkozásában. - Minőségi jellemzők. - Minőségszabályozás és biztosítás. - Termékfelelősség. - Szabványosítás és szabványok. - Minőségtanúsítás és tájékoztatás a minőségről. - Fogyasztói árutájékoztatási formák. - Szavatosság és jótállás, mint a minőségvédelem eszközei. - Csomagolás. - Árunyilvántartás, vonalkód, áruvédelem.

2.2. A gyakorlati foglalkozások anyaga

- A kereskedelmi vállalatok árstratégiája, árpolitikája. - Kereskedelmi vállatok költséggazdálkodás. - Kereskedelmi vállalat finanszírozása. - Kockázatviselés a kereskedelemben. - Kereskedelmi vállalkozások speciális adózása.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozatok az elméleti anyagból.

Page 22: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 100 pont.

5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (50 pont) + félévközi teljesítmény (50 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Sólyom Csaba – Juhász Anna – Kenedics Krisztina: Kereskedelmi vállalkozások gazdálkodása és vezetése I. kötet. Budapest: BGF – KVIF, 2003. Gábor Miklós – Sólyom Csaba: Kereskedelmi vállalkozások gazdálkodása és vezetése II. Budapest: BGF-KVIF Főiskolai Kar, Pénzes Györgyné – László Éva: Kereskedelmi marketing. Szolnok: Szolnoki Főiskola 2004.

Page 23: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Kereskedelmi gazdálkodás vezetése, szervezése, vállalkozások számvitele

Tantárgy kódja KZ1302 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 0+2 Félévi követelmény gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Hegedűs László Zsigmond főiskolai docens Tantárgyfelelős egység kódja KO 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg a számvitel fogalmát, területeit, a mérleg alapösszefüggéseit, az egyes tételek tartalmát. A hallgatók ismerjék meg a bizonylatok fogalmát, fajtáit, a leltár és leltározás módozatait, a fő könyvelési bizonylatok felépítését és kitöltésének szabályait, a kettős könyvvezetés technikáját. Alkalmazza a különféle fizetési formákat, értékeli az eredményeket.

2. Tantárgyi program

- A számvitel fogalma, feladata, területei. - A vállalkozás vagyona. A könyvviteli mérleg. Eredménykimutatás. - Eredménykimutatás. Kiegészítő melléklet, üzleti jelentés. - A vállalkozások könyvvezetése. - Értékelés. Általános forgalmi adó könyvviteli elszámolása. - Befektetett eszközök. - Forgóeszközök. - Forgóeszközök. Saját tőke. Céltartalékok. - Kötelezettségek. Időbeli elhatárolások. - Számviteli bizonylatok. - Leltár, leltározás. - A kettős könyvvezetés. - Az eredménylevezetés. - Pénztárkönyv. - Kiegészítő nyilvántartások. - Gyakorlás. - Naplófőkönyv. - A naplófőkönyv vezetése. - Könyvelési feladatok.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozat a gyakorlati anyagból, komplex feladatmegoldás a kettős könyvvitel alkalmazására, eredménymegállapítás, mérlegösszeállítás.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (50 pont) + félévközi teljesítmény (50 pont).

Page 24: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet.

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Céljegyzet. Vállalkozási irodalmak. Sólyom Csaba – Juhász Anna – Kenedics Krisztina: Kereskedelmi vállalkozások gazdálkodása és vezetése I. kötet. Budapest: BGF – KVIF, 2003. Gábor Miklós – Sólyom Csaba: Kereskedelmi vállalkozások gazdálkodása és vezetése II. Budapest: BGF-KVIF Főiskolai Kar. Pénzes Györgyné – László Éva: Kereskedelmi marketing. Szolnok: Szolnoki Főiskola 2004. Éva Katalin (2005): Vállalkozói könyvvitel I. Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Részvénytársaság, Budapest.

Page 25: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Kereskedelmi logisztika Tantárgy kódja KZ1303 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 6 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 2+2 Félévi követelmény kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Duleba Szabolcs főiskolai docens Tantárgyfelelős egység kódja KO 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg elsősorban a kereskedelmet alaptevékenységként végző vállalkozások, bel- és külkereskedelmi ügyleteivel összefüggő raktár és szállításszervezései, technológiai és technikai kérdéseket. A hallgatók ismerjék meg a kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó árutovábbítási feladatokat, a feladatok közlekedési szolgáltatások igénybevételével történő megoldásának lehetőségeit, feltételeit és szabályait. Alkalmazza a beszerzési és elosztási technikákat, megszervezi az áruforgalmi folyamatot, alkalmazza az áruosztályozási rendszereket, és a minőségmegőrzésére vonatkozó szabályokat. Alkalmazza a raktározási technikákat és a fuvarszervezési technikákat.

2. Tantárgyi program 2.1. Az előadások anyaga

- Áruszállítási rendszerek. - Közlekedéspolitika és közlekedési munkamegosztás az áruszállításban. - Kereskedelem, fuvarozás, szállítmányozás. - A vasúti árufuvarozás folyamata; szerződés és fuvardíj. - A közúti árufuvarozás folyamata és fuvardíja. - A folyami és tengeri áruszállítás. - A légi árufuvarozás. - Kombinált fuvarozási módok.

2.2. A gyakorlati foglalkozások anyaga

- A készletek keletkezésének klasszikus alapesetei. - A nagykereskedelem szerepe a kereskedelmi logisztika rendszerében. - A nagykereskedelmi vállalkozásokban zajló áruforgalmi folyamatok. - Tárolási módok. - A raktárak fajtái. - A raktár kapacitás meghatározása. - Kommissiózás. - Raktári árumozgatás.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozatok a gyakorlati anyagból, önálló esettanulmány elkészítése. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont.

Page 26: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

5. Az értékelés módszere Zárthelyi dolgozat (30 pont) + kollokvium (70 pont).

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Dr. Prezenszki József: Logisztika I, BME Mérnöktovábbképző Intézet, Budapest, 1998. Dr. Prezenszki József: Logisztika II, BME Mérnöktovábbképző Intézet, Budapest, 1999. Szegedi Z.: Logisztikai menedzsment (Kossuth 2002.)

Page 27: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Kereskedelmi informatika Tantárgy kódja KZ1304 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 2+0 Félévi követelmény kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Hadházy Tiborné dr. főiskolai tanár Tantárgyfelelős egység kódja GI 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg a táblázatkezelés alapjait, az adatbázisokat és az adatbáziskezelő rendszereket. Alkalmazza a kereskedelmi informatikai rendszereket és áttekinti az áruforgalmi folyamatot.

2. Tantárgyi program

- Táblázatkezelés. - A táblázatkezelő alkalmazása üzleti kalkulációkhoz. - A táblázatkezelő és a szövegszerkesztő együttes használata. - Adatbázisok a mindennapi és a gazdasági életben. - Adatbázisok tervezése és üzemeltetése. - Adatbáziskezelő rendszerek. - Kitekintés más alkalmazó programok használatára, szoftverbemutató.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozatok a gyakorlati anyagból. Záró komplex feladat megoldása számítógépen. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (30 pont) + kollokvium (70 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Bártfai Barnabás: Hogyan használjam? (BBS-INFO Kft.) Mohai István: Szövegszerkesztés (SZÜV) Juhász Tamás: Információ és kommunikáció (SZÜV) Chris Edward-John Ward-Andy Bytheway: Az információs rendszerek alapjai. Panem Kft. Budapest, 1999. Hetyei József: Vállalatirányítási információs rendszerek Magyarországon. ComputerBooks Budapest, 1999. John Ward: Az információrendszerek szervezési elvei. CO-NEX Könyvkiadó Kft. Bp., 1998. Készülő CD tankönyv Dr. Géró Imre: Kereskedelmi informatika.

Page 28: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Kereskedelmi vállalatok gazdálkodása Tantárgy kódja KZ1305 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 6 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 2+2 Félévi követelmény kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Hegedűs László Zsigmond főiskolai docens Tantárgyfelelős egység kódja KO 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg a három szakma (élelmiszer, ruházat, műszaki) konkrét termékcsoportjait, gyakorlatban történő működtetésüket. A hallgatók ismerjék meg a kereskedelmi vállalkozások egyes szituációinak kezelését. A hallgatók megismerik és vezetik a kereskedelmi vállalkozás gazdálkodását, áttekintik az áruforgalmi folyamatot, képessé válnak a stratégia kialakítására.

2. Tantárgyi program 2.1. Az előadások anyaga

- Az élelmiszerkereskedelem sajátosságai. - Az élelmiszertermékek sajátosságai. Növényi és állati eredetű élelmiszerek. - Élvezeti cikkek. - A ruházati kereskedelem sajátosságai. A ruházati termékek sajátosságai. - Textil alapanyagú ruházati termékek. Bőr- és szőrmealapú ruházati termékek. - Villamosipari háztartási és híradástechnikai készülékek. Villamosipari tartós fogyasztási

cikkek.

2.2. A gyakorlati foglalkozások anyaga - Az elméletben megismert termékek gyakorlati bemutatása, jellemzőinek ismertetése,

üzembe helyezése, üzemeltetése. - A hallgatók számítógéppel vezérelt szituációs feladatokat oldanak meg a kereskedelmi

vállalatok gazdálkodására vonatkozóan. 3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozatok az elmélet és gyakorlati anyagokból. Gyakorlati vizsga, melyen a hallgatók bemutatják az egyes termékek sajátosságait.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (30 pont) + kollokvium (70 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Kereskedelmi ismeretek, Céljegyzet Egri: Vállalkozási ismeretek, Stúdium 2002. Egri – Papp: Vállalkozási ismeretek, Debreceni Egyetem 2004.

Page 29: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Marketing kommunikáció Tantárgy kódja KZ1306 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 6 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 2+2 Félévi követelmény kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Szakál Zoltán főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős egység kódja AK 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók ismerjék meg a piackutatás fogalmát, szükségességét és metodikáját. Legyenek képesek egy konkrét piackutatás lebonyolítására. Képessé válnak döntések előkészítésére, marketingstratégia kialakítására, PR módszerek alkalmazására. Alkalmazza a marketing-mix elemeit, ismeri a reklám jogi, etikai követelményeit.

2. Tantárgyi program 2.1. Az előadások anyaga

- A marketing kommunikáció alapjai. - Marketing információk. - Piackutatás. - Adatelemzés.

2.2. A gyakorlati foglalkozások anyaga

- A marketing információs rendszer, a vállalkozás információigénye. - Külső és belső információk. - A piackutatás. - Marketingkutatás. - A piackutatás területei, módszerei. - Szekunder piackutatás. - Primer információszerzés. - Minta nagyságának meghatározása. - Kérdőív, kérdéstípusok, hibalehetőségek. - A kapott információk feldolgozása. - Táblázatszerkesztés, adatelemzés, piackutató jelentés elkészítése.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozat a gyakorlati anyagból és egy konkrét termék piackutatási folyamatának lebonyolítása és elemzése.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat (30 pont) + kollokvium (70 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet.

Page 30: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) Kotler: Marketingmenedzsment (KJK Budapest, 2002.) Makádi: Marketing (DISCIMUS Debrecen, 2001.) Gál etall: Kereskedelmi marketing (BGF KVIF Budapest, 1999.) Kandik-Mulder: Marketing esettanulmányok európai dimenzióban (Képzőművészeti Kiadó Budapest 1997.) Jobber: Európai marketing (KJK Budapest, 2002.) Józsa-Veres: Piackutatás (KJK Budapest, 2000.) Józsa-Mouthinho: Marketingstratégia-marketing strategy (KJK Budapest, 2003.) Malhotra: Marketingkutatás (KJK Budapest, 2002.) Ford: Business marketing (KJK Budapest, 2003.) Gálik: Médiagazdaságtan (Aula Kiadó Budapest, 2000.) Incze-Pénzes: A reklám helye (Stardust Budapest, 2002.) Szeles: Public Relations a gyakorlatban (Geomédia Budapest, 1999.) Austin: A PR alapjai (Park Kiadó, 1998.) Rivers-Mathews: Médiaetika (Bagolyvár Kiadó Budapest, 1999.)

Page 31: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Szakszeminárium Tantárgy kódja KZ1401 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 6 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) 0+6 Félévi követelmény gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Hegedűs László Zsigmond főiskolai docens Tantárgyfelelős egység kódja KO 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók szakdolgozatához történő segítségnyújtás. Egyéni konzultáció, nem órarendi, heti 1 óra. Elemzi a gazdálkodó szervezet tevékenységét, áttekinti a teljes áruforgalmat, elemzi az áruforgalom technológiai folyamatait, alkalmazza a piacelemzés módszereit, alkalmazza a marketing kommunikáció eszközeit.

2. Tantárgyi program

- kutatásmódszertan, - adatgyűjtés tartalmi módszere, - statisztikai adatok rendszere, - gazdasági elemzés módjai, - statisztikai adatelemzés, - szakdolgozat és írásmunkák formai követelményei, - Swot-elemzés, - Internetes adatbázisok feltárása és használata.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Szakdolgozat koncepció. Forrásgyűjtés. Szakdolgozat vázlat, minta fejezet.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

100 pont. 5. Az értékelés módszere

Félévközi teljesítmény (100 pont). 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Nyíregyházi Főiskola – szakdolgozati útmutató.

Page 32: TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Ügyviteli, munkaerőpiaci ...szikszai/foisk/ker.pdf · Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Összefüggő szakmai gyakorlat Tantárgy kódja KZ1402 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 20 Heti kontakt óraszám (előadás+gyakorlat) - Félévi követelmény gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve, beosztása Dr. Egri Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős egység kódja KO 1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgató szakmai gyakorlata során gyakorlatban is megismeri a kereskedelmi vállalkozások működését, az alkalmazott elemzési és kereskedelmi technológiákat, a kereskedelem szervezés gyakorlatát, irányítását, szervezését, a kereskedelmi vállalkozás üzleti tervezését, marketingmunkáját, pénzügyi vezetését.

2. Tantárgyi program

A kereskedelmi vállalkozás működése. 3. Évközi tanulmányi követelmények

A hallgatók gyakorlati naplót vezetnek, amelyet a szakmai vezető értékel. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) 5. Az értékelés módszere

A gyakorlati napló alapján a gyakorlatvezető záróértékelést tart, melynek során elfogadja a programot, a tematikának megfelelő kreditértékben.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok

Szakirodalom, jegyzet, oktatási segédlet. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db)

Gyakorlati napló útmutató.