témakörök

15
TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGIVIZSGA-KÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK 1. Források használata és értékelése TÉMÁK VIZSGASZINTEK Középszint Emelt szint 1.1. Történelmi forrásokból (tárgyi, írásos stb.) információk gyűjtése, következtetések megfogalmazása Tudjon válaszolni a forrás tartalmára vonatkozó egyszerű kérdésekre. Tudja értelmezni a magyar és az egyetemes történelem fontosabb szöveges forrásait, és megadott szempontok szerint tudjon a forrás alapján egyszerű következtetéseket megfogalmazni. Legyen képes dokumentumokból, megadott szempontok alapján korabeli társadalmi és politikai viszonyokra vonatkozó állításokat megfogalmazni. Megadott szempontok alapján tudjon információkat gyűjteni a forrásból, és tudja az információkat saját korábbi ismereteivel összevetni, az eltéréseket megfogalmazni és indokolni. Az írásos forrásokat tudja típusuk (pl. törvény, levél, kiáltvány) alapján csoportosítani, meghatározni jellemzőiket, megadott dokumentumok alapján bemutatni. Legyen képes a forrás szerzőjének szándékára, álláspontjára utaló megállapításokat tenni és azokat a forrás és saját, ismeretei alapján indokolni. 1.2. Különböző típusú forrásokból származó információk összevetése Tudjon különbséget tenni a múltban lezajlott események egymástól eltérő tartalmú leírásai között. Legyen képes megállapítani két azonos tárgyú történelmi forrás közti tartalmi és formai különbségeket, és tudjon egyszerű feltételezéseket megfogalmazni a két forrás közti különbség(ek) okáról. Legyen képes másodlagos és elsődleges források tartalmi összehasonlítására, a megegyezések és eltérések megállapítására. Legyen képes különböző típusú források és saját ismeretei összevetésével egy témáról összefoglaló ismertetést írni. Tudja rekonstruálni és bemutatni az álláspontok és cselekedetek mögött meghúzódó szándékokat korabeli források (pl. újságcikkek, emlékiratok, beszédek, naplók) segítségével. 1.3. Képi források (pl. fényképek, karikatúrák, plakátok) megadott szempont szerinti értelmezése Legyen Képes képi források leírására, a nagy történelmi korszakok, korstílusok szerinti csoportosítására. Tudjon megadott vagy saját maga által kiválasztott képzőművészeti alkotásokat felhasználni egy-egy történelmi korszak sajátosságainak bemutatásához. Legyen képes karikatúrák vagy szimbolikus ábrázolások alapján a szerző álláspontját bemutatni. Legyen képes a képi forrásból merített információkat saját ismereteivel összevetni, az eltéréseket megfogalmazni és indokolni.

Upload: leavatte

Post on 12-Sep-2015

212 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

történelem érettségihez

TRANSCRIPT

  • TRTNELEM

    I. RSZLETES RETTSGIVIZSGA-KVETELMNY

    A) KOMPETENCIK

    1. Forrsok hasznlata s rtkelse

    TMK VIZSGASZINTEK

    Kzpszint Emelt szint

    1.1. Trtnelmi forrsokbl (trgyi, rsos stb.) informcik gyjtse, kvetkeztetsek megfogalmazsa

    Tudjon vlaszolni a forrs tartalmra vonatkoz egyszer krdsekre. Tudja rtelmezni a magyar s az egyetemes trtnelem fontosabb szveges forrsait, s megadott szempontok szerint tudjon a forrs alapjn egyszer kvetkeztetseket megfogalmazni. Legyen kpes dokumentumokbl, megadott szempontok alapjn korabeli trsadalmi s politikai viszonyokra vonatkoz lltsokat megfogalmazni. Megadott szempontok alapjn tudjon informcikat gyjteni a forrsbl, s tudja az informcikat sajt korbbi ismereteivel sszevetni, az eltrseket megfogalmazni s indokolni.

    Az rsos forrsokat tudja tpusuk (pl. trvny, levl, kiltvny) alapjn csoportostani, meghatrozni jellemziket, megadott dokumentumok alapjn bemutatni. Legyen kpes a forrs szerzjnek szndkra, llspontjra utal megllaptsokat tenni s azokat a forrs s sajt, ismeretei alapjn indokolni.

    1.2. Klnbz tpus forrsokbl szrmaz informcik sszevetse

    Tudjon klnbsget tenni a mltban lezajlott esemnyek egymstl eltr tartalm lersai kztt. Legyen kpes megllaptani kt azonos trgy trtnelmi forrs kzti tartalmi s formai klnbsgeket, s tudjon egyszer felttelezseket megfogalmazni a kt forrs kzti klnbsg(ek) okrl. Legyen kpes msodlagos s elsdleges forrsok tartalmi sszehasonltsra, a megegyezsek s eltrsek megllaptsra.

    Legyen kpes klnbz tpus forrsok s sajt ismeretei sszevetsvel egy tmrl sszefoglal ismertetst rni. Tudja rekonstrulni s bemutatni az llspontok s cselekedetek mgtt meghzd szndkokat korabeli forrsok (pl. jsgcikkek, emlkiratok, beszdek, naplk) segtsgvel.

    1.3. Kpi forrsok (pl. fnykpek, karikatrk, plaktok) megadott szempont szerinti rtelmezse

    Legyen Kpes kpi forrsok lersra, a nagy trtnelmi korszakok, korstlusok szerinti csoportostsra. Tudjon megadott vagy sajt maga ltal kivlasztott kpzmvszeti alkotsokat felhasznlni egy-egy trtnelmi korszak sajtossgainak bemutatshoz.

    Legyen kpes karikatrk vagy szimbolikus brzolsok alapjn a szerz llspontjt bemutatni. Legyen kpes a kpi forrsbl mertett informcikat sajt ismereteivel sszevetni, az eltrseket megfogalmazni s indokolni.

  • 1.4. A trtnelmi trkpek felhasznlsa ismeretszerzshez

    Ismerje a trkpes brzols fontosabb sajtossgait (pl. sznek, perspektva, szimblumok). Tudjon egy trtnelmi esemnysort, folyamatot trtnelmi trkp vagy trkpvzlat segtsgvel krdsek alapjn vagy nllan bemutatni.

    Klnbz trkpek sszehasonltsval tudjon vltozsokat vagy folyamatokat (pl. etnikai, teleplsszerkezeti, gazdasgi) bemutatni.

    1.5. Informcik gyjtse s kvetkeztetsek levonsa egyszer statisztikai tblzatokbl, diagramokbl, grafikonokbl, kronolgikbl

    Tudjon statisztikai tblzatok, diagramok, grafikonok, kronolgik, sematikus brk tartalmra vonatkoz lltsokat megfogalmazni, kvetkeztetseket levonni, egyszer, rvid kifejtst ignyl krdsekre vlaszolni.

    Legyen kpes statisztikai adatsorok, grafikonok, diagramok, sematikus brk, magyarz brk alapjn szveges elemzst kszteni. Legyen kpes szveges forrs, adatsor alapjn diagramot, grafikont, sematikus brt kszteni.

    1.6. A tnyek s felttelezsek megklnbztetse

    Legyen kpes tnyekre s felttelezsekre pldt hozni - megadott szempontok alapjn - egyszerbb forrsokbl s ismeretterjeszt szvegekbl.

    Legyen kpes forrsokban s ismeretterjeszt szvegekben megjelen tnyek s felttelezsek nll megklnbztetsre. Tudja indokolni ezzel kapcsolatos lltsait.

    1.7. Trsadalmi viszonyok, kormnyzati struktrk vzlatos brzolsa

    Legyen kpes a tartalmi kvetelmnyekben szerepl tmkhoz kapcsold szemlltet brk kiegsztsre. Legyen kpes megadott kulcsszavak segtsgvel trsadalmi vagy kormnyzati struktrt nllan brzolni.

    1.8. Annak bemutatsa, hogy a vizsglt forrsban miknt tkrzdik a szerz szemlyes helyzete

    Legyen kpes megllaptani, hogy a szerz az idzett dokumentum megrsakor a rendelkezsre ll (mellkelt) forrsok kzl melyiket hasznlhatta.

    1.9. A rszletek irnti rzkenysg a forrsok feldolgozsa s elemzse sorn

    Legyen kpes a forrs elemzse s rtelmezse sorn megnevezni a trtnelmi httrre utal tartalmi elemeket, mfaji, nyelvi sajtossgokat.

    1.10. Nhny konkrt pldn keresztl annak rtelmezse, hogy egyes trtnelmi esemnyek s szemlyek megtlse a klnbz trtnelmi korokban eltr lehet

    Legyen kpes megadott forrsok alapjn kifejteni, hogy azok hogyan tkrzik a bemutatott szemly vagy esemny megtlst. Legyen kpes a tbbfle megtls kztti klnbsgeket, valamint azok lehetsges okaira vonatkoz felttelezseket megfogalmazni.

    1.11. rvekkel altmasztott vlemny kialaktsa az ellentmondsosan rtkelhet esemnyekrl s szemlyekrl

    Legyen kpes rvekkel altmasztott vlemnyek bemutatsra az ellentmondsosan rtkelhet esemnyekrl s szemlyekrl.

    2. A szaknyelv alkalmazsa

  • TMK VIZSGASZINTEK

    Kzpszint Emelt szint

    2.1. Trtnelmi fogalmak azonostsa, helyes hasznlata

    Legyen kpes a fontosabb trtnelmi fogalmakat meghatrozs alapjn felismerni. Legyen kpes az egy tmhoz vagy korhoz kapcsolhat fogalmakat kivlasztani, rendszerezni.

    Legyen kpes a trtnelmi szakszkincset hasznlni. Forrs alapjn legyen kpes trtnelmi fogalmak meghatrozsra.

    2.2. A trtnelmi fogalmak jelentsvltozsainak ismerete

    Tudja, hogy bizonyos fogalmak (pl. rabszolga, gyarmat, vrmegye) a klnbz trtnelmi korokban eltr jelentssel brtak. Legyen kpes e klnbz jelentseket forrsok segtsgvel rtelmezni.

    3. Tjkozds trben s idben

    TMK VIZSGASZINTEK

    Kzpszint Emelt szint

    3.1. Trtnelmi helysznek azonostsa klnbz trkpeken

    Legyen kpes a fontosabb trtnelmi topogrfiai neveket a vaktrkpen bejellt pontokhoz vagy terletekhez kapcsolni, s alapvet ismereteket gyjteni.

    Legyen kpes vaktrkpen bejellt fontosabb trtnelmi helyszneket azonostani.

    3.2. A fldrajzi krnyezet szerepe az egyes trtnelmi kultrk s llamok kialakulsban

    Tudjon pldkat felsorolni arra, hogy a fldrajzi krnyezet hatssal volt az egyes trtnelmi kultrk s llamok kialakulsra.

    Tudjon felttelezseket megfogalmazni s azokat indokolni a fldrajzi krnyezetnek az egyes civilizcik kialakulsban jtszott szereprl.

    3.3. A trtnelmi fejlds sorn kialakult rgik bemutatsa trkpeken

    Trtnelmi trkpvzlat s ms segdlet (pl. forrs, kulcsszavak, szempontok) alapjn legyen kpes jellemezni a korszak trtnelmi rgiit.

    3.4. Egyszer trtnelmi trkpvzlatok ksztse

    Tudjon atlasz segtsgvel egyszer trtnelmi trkpvzlatot kszteni.

    Tudjon trtnelmi trkpvzlatot kszteni vaktrkp s ms forrsok alapjn trtnelmi jelensgek s esemnysorok bemutatsra.

    3.5. A trtnelmi tr vltozsainak ismerete

    Legyen kpes a trtnelmi rgik, llamok hatrainak vltozst indokolni. Legyen kpes rtelmezni s sszehasonltani az ugyanazon rgit, llamalakulatot vagy npet bemutat, klnbz korokat brzol trkpeket s trkpvzlatokat.

    3.6. Konkrt trtnelmi esemnyek trben s idben val elhelyezse

    Legyen kpes a fontos trtnelmi esemnyeket sorrendbe lltani, vszmokkal, nevekkel s helyekkel sszekapcsolni. Legyen kpes megadott segtsggel (pl. trkpvzlat, kronolgiai tbla, forrs)

    Legyen kpes nllan konkrt esemnysorokat bemutatni. Legyen kpes esemnyhez vagy esemnysorhoz kapcsold adatokat tblzatba rendezni.

  • konkrt esemnysorokat bemutatni. 3.7. A nagy trtnelmi korok s a kisebb korszakok elnevezsnek s sorrendjnek, valamint legfontosabb jellemzinek ismerete

    Tudja a nagy trtnelmi korok s a kisebb korszakok sorrendjt megllaptani, jellemziket felsorolsbl kivlasztani.

    Legyen kpes a klnbz trtnelmi korszakokat tbb szempontbl jellemezni.

    3.8. Klnbsgek s egybeessek felismerse, rtelmezse a vilgtrtnet s a magyar trtnelem legfontosabb esemnyei kztt

    Ismerje fel az egyetemes s a magyar trtnelem felsorolt esemnyeibl azokat, amelyek idbeli kzelsg vagy valamilyen sszefggs alapjn egymshoz kapcsolhatk. Tudjon kivlasztani jelents magyar s egyetemes trtnelmi szemlyisgeket, akik egymssal kapcsolatban lltak.

    Tudja felsorolsbl kivlasztani az egymshoz kapcsolhat jelents magyar s egyetemes trtnelmi szemlyisgek kortrsait. Tudjon magyar trtnelmi esemnyekhez egyetemes, egyetemes trtnelmi esemnyekhez magyar esemnyeket rendelni idbeli kzelsg alapjn (pl. azonos v, vtized, helyszn).

    3.9. Eurpa trtnetnek (az kortl napjainkig) tbbszempont korszakolsa

    Tudja az egyetemes vagy a magyar trtnelmet megadott szempontbl korszakokra felbontani (pl. gazdasgi, kulturlis fejlds, tudomnyos gondolkods).

    4. Esemnyeket alakt tnyezk feltrsa

    TMK VIZSGASZINTEK

    Kzpszint Emelt szint

    4.1. A tanultak okok s kvetkezmnyek szerinti rendezse

    Legyen kpes a felsorolt trtnelmi tnyezk kzl az okokat s a kvetkezmnyeket sszekapcsolni.

    Legyen kpes trtnelmi esemnyek okairl s kvetkezmnyeirl felttelezseket megfogalmazni s azokat indokolni.

    4.2. Annak bizonytsa, hogy a trtnelmi esemnyeknek ltalban tbb oka s kvetkezmnye van

    Legyen kpes a klnbz felsorolt trtnelmi tnyezk kzl kivlasztani az adott trtnelmi esemny okait, kvetkezmnyeit.

    Pldkkal bizonytsa, hogy egy trtnelmi esemnynek egyszerre tbb oka s kvetkezmnye van.

    4.3. Klnbz tpus okok s kvetkezmnyek megklnbztetse, azok eltr jelentsgnek felismerse

    Legyen kpes a felsorolt trtnelmi okok, clok, kvetkezmnyek megadott szempontok szerinti csoportostsra (pl. politikai, trsadalmi, gazdasgi).

    4.4. A lnyeges s kevsb lnyeges szempontok, tnyezk megklnbztetse, mrlegelse

    Legyen kpes alapvet trtnelmi esemnyek lnyeges s kevsb lnyeges elemeinek megklnbztetsre.

    Legyen kpes a trtnelmi esemnyek, sszefggsek lnyeges s kevsb lnyeges szempontjainak megklnbztetsre.

    4.5. Pldkkal val altmasztsa, hogy nehz trtnelmi szitucikban az egyes emberek nzeteit, dntseit s cselekedeteit lethelyzetk miknt befolysolja

    Tudjon felttelezseket megfogalmazni megadott forrs segtsgvel, hogy az emberek nzeteit, dntseit s cselekedeteit lethelyzetk miknt befolysolhatja.

    4.6. nll krdsek Tudjon egyszer krdseket Tudjon nll krdseket

  • megfogalmazsa, felvetse trtnelmi esemnyek okairl s kvetkezmnyeirl

    megfogalmazni trtnelmi esemnyek okairl s kvetkezmnyeirl.

    megfogalmazni trtnelmi esemnyek okairl s kvetkezmnyeirl.

    4.7. A vltozs s fejlds kztti klnbsg rtelmezse konkrt pldkon

    Pldk kivlasztsa a vltozs s a fejlds bemutatsra.

    Pldk segtsgvel rtelmezze a vltozs s a fejlds kzti klnbsget.

    4.8. A klnbz trtnelmi rgik eltr fejldsnek bemutatsa

    Gyjtsn pldkat arra, hogy klnbz trtnelmi rgik fejldse eltr tem lehet. Forrsok segtsgvel ismerje fel a nagyobb trtnelmi rgik kztti fontosabb klnbsgeket.

    Mutassa be az egyes korszakok nagyobb trtnelmi rgii kztti fontosabb klnbsgeket.

    4.9. Aktulis esemnyek trtnelmi elzmnyeinek bemutatsa

    Megadott felsorolsbl tudja kivlasztani valamely aktulis esemny trtnelmi elzmnyeit.

    Legyen kpes valamely jelenkori esemny trtnelmi elzmnyeire vonatkoz lltsokat megfogalmazni.

    4.10. Trtnelmi analgik megadott szempontok szerinti keresse, rtelmezse

    Legyen kpes hasonl trtnelmi esemnyeket (pl. hbork, bkektsek, forradalmak) megadott vagy nll szempontok alapjn sszehasonltani. Legyen kpes trtnelmi esemnyhez megadott szempontok szerint analgikat keresni, vlasztst indokolni.

    4.11. Szabadon vlasztott plda segtsgvel hosszabb idtv trtnelmi vltozsok bemutatsa

    Legyen kpes szabadon vlasztott trtnelmi jelensgek vltozsait hosszabb idtvon vgigksrni. Legyen kpes egy orszg vagy rgi trtnelmt szabadon vlasztott szempontbl hosszabb idtvon keresztl bemutatni. Legyen kpes a tanult trtnelmi korokat sokrten (pl. trsadalomtrtneti, gazdasgtrtneti, mveldstrtneti szempontbl) sszehasonltani.

    4.12. A magyar trtnelem sorsfordt esemnyeinek tbbszempont bemutatsa

    Hozzon pldt arra, hogy a magyar trtnelem sorsfordt esemnyeinek eltr rtkelsei lteznek.

    4.13. Szemlyek, prtok, csoportok szerepnek flismerse egy-egy trtnelmi esemny alakulsban

    Legyen kpes trtnelmi esemnyek s szereplk kztt kapcsolatot tallni. Legyen kpes forrsok segtsgvel trtnelmi szereplknek az esemnyek alakulsban betlttt szerept bemutatni.

    Legyen kpes forrsok segtsgvel trtnelmi szereplknek az esemnyek alakulsban betlttt szerept tbb szempontbl bemutatni.

    4.14. Annak megllaptsa, hogy miknt fgghetnek ssze a trtnelmi esemnyek okai, kvetkezmnyei s a benne rszt vevk szndkai

    Legyen kpes trtnelmi esemnyek okait, kvetkezmnyeit megklnbztetni. Legyen kpes egyes fontosabb trtnelmi esemnyek kvetkezmnyeit s a benne rszt vevk szndkait sszevetni.

    Legyen kpes forrsok alapjn trtnelmi esemnyek okait, kvetkezmnyeit s a rsztvevk szndkait sszehasonltani, a kzttk lev sszefggsekre rmutatni.

    5. Trtnelmi esemnyek s jelensgek problmakzpont bemutatsa

  • TMK VIZSGASZINTEK

    Kzpszint Emelt szint

    5.1. Gazdasg, gazdasgpolitika, anyagi kultra

    Legyen kpes megklnbztetni s bemutatni a gazdasg egyes terleteit (pl. ipar, mezgazdasg, infrastruktra) az adott korban. Jellemezze a termelsi technikkat (pl. nehz eke, szvgp) s technolgikat (pl. vetsforg, textilmanufaktra) az adott korban. Tudjon klnbsget tenni a munkamegoszts klnbz formi kztt. Ismerje fel a termels j szervezeti forminak s trsadalomforml hatsnak klcsnhatst. Pldkkal bizonytsa a gazdasg, gazdlkods s a krnyezet viszonynak alakulst az egyes trtnelmi korokban.

    Legyen kpes tbb korszakon keresztl vgigvezetni a gazdasg vltozsait. Tudja jellemezni a tulajdonviszonyokat, s bemutatni a gazdasg szereplit az adott korban. Tudja klnbz szempontok alapjn sszehasonltani az eltr gazdasgi fejlds terleteket (pl. centrum, perifria). Legyen kpes felismerni s jellemezni egyes korok meghatroz gazdasgpolitikjt. Legyen kpes a mveltsgi viszonyok s a gazdasg sszefggseit rtelmezni.

    5.2. Npessg, telepls, letmd

    Legyen kpes felismerni s bemutatni a npesedsi folyamatok fbb jellemzit. Hozzon pldt arra, hogy a politikai, trsadalmi, etnikai s gazdasgi viszonyok hogyan befolysoljk az egyes korszakokban lk letmdjt, mentalitst. Ismerje fel s mutassa be az urbanizci hatsait (letkrlmnyek javulsa, krnyezetszennyezs). Legyen kpes forrsok alapjn bemutatni az alapvet trsadalmi csoportok (pl. nemessg, jobbgysg) letmdjt (pl. laks, ltzkds).

    Legyen kpes feltrni s rtelmezni a felekezeti, trsadalmi, politikai s npesedsi viszonyok klcsnhatst.

    5.3. Egyn, kzssg, trsadalom

    Legyen kpes bemutatni a trsadalmi csoportokat eltr szempontok (pl. mveltsg, letmd, gazdasgi helyzet) szerint. Legyen kpes egy-egy kiemelked trtnelmi szemly lettjt bemutatni, kzssgforml, trsadalomalakt tevkenysgt felismerni. Legyen kpes fbb vonalakban bemutatni a helyi trsadalom fbb jellemzit (pl. lakhely, iskolai kzssg kiemelked szemlyisgei, esemnyei). Legyen kpes bemutatni a kisebb kzssgek s a tbbsgi trsadalom egyttlst, konfliktusait klnbz trtnelmi korszakokban (pl. nemzetisgi krds, zsidkrds Magyarorszgon, a romk integrcija haznkban). Jellemezze a nemek trtnelmi

    Legyen kpes rtelmezni az egyn s a kzssg rvnyeslsi (pl. katonskods, hivatal) s rdekrvnyestsi (pl. ch, prtok) lehetsgeit s korltait a klnbz trtnelmi korokban, helyzetekben. Tudja jellemezni a trsadalmi viszonyokat klnbz szempontok alapjn (pl. trsadalmi mobilits, trsadalmi normk, nyitottsg, illetve zrtsg). Legyen kpes rtkelni klnbz szempontok szerint egy-egy kiemelked trtnelmi szemly letmvt.

  • szerepvllalst a klnbz trtnelmi korokban.

    5.4. A modern demokrcik mkdse

    Legyen kpes bemutatni adott parlamenti rendszerek mkdst s felptst. Tudja bemutatni az ltalnos, egyenl s titkos vlasztjogrt foly kzdelem problmakrt egy konkrt pldn keresztl.

    Ismerje a politikai rdekrvnyests klnbz formit (pl. prtok, szakszervezetek, civil szervezetek). Tudja ismertetni a tbbprti parlamentarizmus s az n. parlamenti vltgazdasg mkdst, az ellenzki prtok szerept. Legyen kpes bemutatni a demokratikus hatalomgyakorls, a hatalommegoszts s a hatalom-ellenrzs eszkzeit s mdszereit.

    5.5. Politikai intzmnyek, eszmk, ideolgik

    Tudja megnevezni s bemutatni a klnbz llamformkat. Legyen kpes a hatalmi gakat megklnbztetni, s az egyes gak funkciit, szerept konkrt pldkon keresztl klnbz korokban bemutatni. Legyen kpes az egyes nagy trtnelmi korokra jellemz nhny kormnyzati struktrt (pl. Magyarorszg kormnyzsa a XVI-XVII. szzadban, a reformkorban, a dualizmus korban stb.) bemutatni. Tudja bemutatni a polgri demokratikus s totlis rendszerek kztti klnbsget.

    Legyen kpes az egyes nagy trtnelmi korokra jellemz nhny kormnyzati struktrt sszehasonltani. Legyen kpes a kormnyzs szintjeit megklnbztetni, s formit klnbz korokban (pl. kzponti kormnyzati intzmnyek, helyi kzigazgats, megyk, vrosi nkormnyzat) bemutatni. Legyen kpes bemutatni az llam s az egyhz viszonynak vltozsait klnbz korokban. Ismerje az emberisg fejldse sorn megfogalmazott korszakokat meghatroz eszmket, ideolgikat. Legyen kpes a nemzetllamok kialakulsnak trtnelmi krlmnyeit, jellemzit bemutatni.

    5.6. Nemzetkzi konfliktusok s egyttmkds

    Legyen kpes bemutatni egy-egy politikai/katonai szvetsgi rendszer kialakulst, clkitzseit. Legyen kpes klnbz korok jellemz hadseregtpusait jellemezni, a fegyverek (pl. fegyvertpusok, fegyvernemek) fejldst ismertetni. Legyen kpes a vilg- s a magyar trtnelem egyes sorsfordt csatit (pl. Mohcs, Waterloo, Sztlingrd) ismertetni, a gyzelem s veresg okairl lltsokat megfogalmazni. rdektkzs s egyetrts az Eurpai Uniban konkrt pldkon keresztl.

    Legyen kpes bemutatni egy-egy politikai/katonai szvetsgi rendszer kialakulst, az egyes orszgok, szvetsgi rendszerek kztti konfliktusok kivlt okait, a konfliktusban rszt vevk clkitzseit s az azokat lezr bkeszerzdseket. Legyen kpes egy-egy hbort bemutatni, a hbor kimenetelt meghatroz tnyezket elemezni. Tudja mrlegelni a hbors terhek s kvetkezmnyek (pl. veresg, embervesztesgek, gazdasgi kimerltsg, nvekv htorszgi elgedetlensg) hatsait a hadvisel orszgokra. Legyen kpes bemutatni a msodik vilghbor utni dnt vilgpolitikai folyamatokat s a nemzetkzi egyttmkds szntereit. rtse a globalizci jelensgeit, s rtelmezze a globlis problmkat. Legyen kpes rtelmezni az eurpai integrci alapelveit.

  • B) TMAKRK

    A kzpszint rettsgi vizsgn a szmon krhet vszmok, szemlyek, topogrfiai adatok s fogalmak megegyeznek az alap- s kzpfok trtnelem kerettantervek vszmokra, szemlyekre, topogrfiai adataira s fogalmaira vonatkoz - az adott tmakrhz rendelhet - tantrgyi kvetelmnyeivel.

    Az emelt szint rettsgi vizsga egyszer, rvid vlaszt ignyl feladatainak megoldshoz szksges rszletes kvetelmnyeket a trtnelem kerettanterveknek az vszmokra, szemlyekre, topogrfira s fogalmakra vonatkoz rszei tartalmazzk.

    Az emelt szint rettsgi vizsga rsbeli rsznek szveges (kifejtend) feladatai s szbeli ttelei megoldshoz szksges nevek, fogalmak stb. krt a kerettantervek s a vizsgakvetelmnyek az adott tmakrknl pldk segtsgvel jelzik.

    1. Az kor s kultrja

    TMK VIZSGASZINTEK

    Kzpszint Emelt szint

    1.1. Valls s kultra az kori Keleten

    Az egyes civilizcik vallsi s kulturlis jellemzinek azonostsa.

    Egy folyam menti civilizci jellemzi (pl. Egyiptom, Kna). Az egyistenhit a zsid vallsban.

    1.2. A demokrcia kialakulsa Athnban

    Az athni demokrcia intzmnyei, mkdse.

    Az athni demokrcia kialakulsnak folyamata. A sprtai llam

    1.3. A rmai kztrsasg virgkora s vlsga, az egyeduralom kialakulsa

    A hdt hbork trsadalmi s politikai kvetkezmnyei a kztrsasg korban.

    Augustus principtusnak jellemz vonsai

    1.4. Az antik hitvilg, mvszet, tudomny

    A grg hitvilg nhny jellemz vonsa (pl. tbbistenhit, halhatatlan istenek), a legfontosabb istenek nevnek ismerete. A klasszikus kor s a hellenizmus kimagasl kulturlis emlkei. A rmai ptszet jelents alkotsainak azonostsa. A rmai vrospts jellegzetessgei s emlkei Pannniban.

    A grg tudomny egyes terleteinek egy-egy alkotja (trtnetrs, termszettudomnyok, filozfia). A rmai trtnetrs egy-egy jelents alkotja (pl. Livius, Tacitus).

    1.5. A keresztnysg kialakulsa s elterjedse

    A keresztnysg fbb tantsai. A keresztnysg trtnetnek nhny llomsa az korban (pl. pli fordulat, ldztets, milni ediktum, niceai zsinat).

    1.6. A npvndorls, az antik civilizci felbomlsa

    A Nyugat-rmai Birodalom buksa s a npvndorls.

    A npvndorls legfontosabb mozzanatainak s rsztvevinek ismerete, trbeli elhelyezse (pl. germnok, hunok).

    2. A kzpkor

    TMK VIZSGASZINTEK

    Kzpszint Emelt szint

    2.1. A feudlis trsadalmi s A kzpkori uradalom jellemz vonsai A Frank Birodalom trtnetnek fbb

  • gazdasgi rend jellemzi (pl. vr, majorsg, jobbgytelek). A mezgazdasgi technika fejldsnek nhny jellemz mozzanata a X-XI. szzadban.

    llomsai (pl. Poitiers, Verdun).

    2.2. A nyugati s keleti keresztnysg

    Az egyhz politikai szerepe a nyugati keresztnysgben.

    A legfontosabb szerzetesrendek jellemzi (pl. bencsek, ferencesek). Az ortodox s a nyugati keresztnysg fbb jellemzi (pl. nll nemzeti egyhzak, eltr liturgia s egyhzmvszet).

    2.3. Az iszlm valls s az arab vilg; a vilgvallsok elterjedse

    Az iszlm valls kialakulsa s fbb tantsai. A vilgvallsok civilizciforml szerepe.

    Az arab hdts, az iszlm elterjesztsnek fontosabb szakaszai (pl. 635 Damaszkusz, 732 Poitiers).

    2.4. A kzpkori vrosok Egy kzpkori vros jellemzinek bemutatsa. A kzpkori kereskedelem sajtossgai.

    A kzpkori ches ipar bemutatsa.

    2.5. Egyhzi s vilgi kultra a kzpkorban

    Az egyhz szerepe a kzpkori mveldsben s a mindennapokban. A romantika s a gtika fbb stlusjegyei. A lovagi kultra s rtkrend nhny eleme.

    Hres egyetemek Nyugat- s Kzp-Eurpban (pl. Prizs, Oxford, Prga), az egyetemi oktats jellemzi, a skolasztika (Aquini Szent Tams).

    2.6. A humanizmus s a renesznsz Itliban

    A humanizmus s a renesznsz fbb jellemzi.

    A humanizmus s a renesznsz jellemzi (pl. emberkzpontsg, antik embereszmny) s fontosabb itliai kpviseli (pl. Petrarca, Machiavelli s Raffaello).

    2.7. Az angol s a francia rendi llam mkdse

    A rendi llam kialakulsa s mkdse Angliban s Franciaorszgban.

    2.8. Az Oszmn Birodalom terjeszkedse

    Az Oszmn Birodalom katonai rendszernek jellemz vonsai forrsok alapjn. Az oszmn hdts irnyai, legfontosabb llomsai a XIV-XVI. szzadban.

    Az Oszmn Birodalom jellemz vonsai s trsadalmi httere (pl. szolglati birtok, szphi, gyermekad, janicsr).

    3. A kzpkori magyar llam megteremtse s virgkora

    TMK VIZSGASZINTEK

    Kzpszint Emelt szint

    3.1. A magyar np strtnete s vndorlsa

    A magyar np vndorlsa trkp alapjn.

    A vndorl magyarsg kpe a korabeli forrsokban (pl. arab s biznci forrsok). Eltr tudomnyos elkpzelsek a magyar strtnettel kapcsolatban (pl. eredet, shaza).

    3.2. A honfoglalstl az llamalaptsig

    A honfoglals. A honfoglal magyarsg trsadalma s letmdja forrsok alapjn. Gza fejedelemsge s Szent Istvn llamszervez tevkenysge.

    A kalandoz magyarok kpe a korabeli forrsokban. Szent Istvn trvnyalkot tevkenysge.

  • 3.3. Az rpd-kor Az Aranybulla. A tatrjrs s az orszg jjptse IV. Bla idejn.

    Az j rend megszilrdulsa Szent Lszl s Knyves Klmn idejn.

    3.4. Trsadalmi s gazdasgi vltozsok Kroly Rbert, Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond idejn

    Kroly Rbert gazdasgi reformjai. A magyar vrosfejlds korai szakasza.

    Nagy Lajos trvnyei s az Anjou-kori trsadalom. Zsigmond kirly klpolitikja (pl. a nyugati egyhzszakads megszntetse, a huszita krds kezelse, oszmnok elleni vdekezs).

    3.5. A Hunyadiak Hunyadi Jnos harcai a trk ellen. Mtys kirly uralkodi portrja intzkedsei alapjn.

    Mtys kirly bel- s klpolitikja.

    3.6. Kultra s mvelds Jelents rpd- s Anjou-kori mvszeti emlkek felismerse.

    Mtys kirly s a renesznsz.

    4. Szellemi, trsadalmi s politikai vltozsok az jkorban

    TMK VIZSGASZINTEK

    Kzpszint Emelt szint

    4.1. A nagy fldrajzi felfedezsek s kvetkezmnyei

    A nagy fldrajzi felfedezsek legfontosabb llomsai trkp alapjn. Az Eurpn kvli civilizcik hatsa Eurpra s a gyarmatosts.

    A kapitalista vilggazdasgi rendszer kialakulsnak kezdetei, a legfbb trsadalmi s gazdasgi folyamatok a XVI-XVII. szzadban Nyugat-Eurpban.

    4.2. Reformci s katolikus megjuls

    A reformci fbb irnyzatai forrsok alapjn (luthernus, klvinista). A katolikus megjuls, az ellenreformci kibontakozsa. A barokk stlus jellemzi.

    Nagyhatalmi konfliktusok s vallsi ellenttek a korajkori Eurpban (pl. francia-Habsburg vetlkeds, harmincves hbor).

    4.3. A kontinentlis abszolutizmus s a parlamentris monarchia megszletse Angliban

    A francia abszolutizmus XIV. Lajos korban. Az alkotmnyos monarchia mkdse.

    Az angolszsz kapitalizlds, a polgri fejlds s a mindennapi let a kora jkori Angliban Nagyhatalmi erviszonyok, az eurpai egyensly a XVIII. szzadban.

    4.4. A tudomnyos vilgkp talakulsa, a felvilgosods

    A felvilgosods legjelentsebb gondolatai s fbb kpviseli forrsok alapjn.

    Az j vilgszemllet kialakulsa (pl. racionalizmus), az jkori termszettudomnyok (pl. mechanika, newtoni fizika) s trsadalomtudomnyok (pl. trsadalmi szerzds, llamelmlet) kibontakozsa.

    5. Magyarorszg a Habsburg Birodalomban

    TMK VIZSGASZINTEK

    Kzpszint Emelt szint

    5.1. A mohcsi csata s az orszg hrom rszre szakadsa

    A mohcsi vsz s az orszg rszekre szakadsa. Vgvri kzdelmek.

    sszetart s elvlaszt erk a hrom orszgrszben (pl. trkk elleni vdekezs, gazdasg, valls). A rendi s vallsi trekvsek

  • sszekapcsoldsa a Bocskai-fle szabadsgharcban.

    5.2. Az Erdlyi Fejedelemsg virgkora

    Erdly sajtos etnikai s vallsi helyzete (pl. hrom nemzet, vallsi tolerancia).

    Bethlen Gbor kl- s belpolitikja.

    5.3. A trk kizse s a Rkczi szabadsgharc

    A Rkczi szabadsgharc fordulpontjai. A szatmri bke.

    A trk kizsnek krdsei s Zrnyi Mikls. A spanyol rksdsi hbor s a Rkczi szabadsgharc.

    5.4. Magyarorszg a XVIII. szzadi Habsburg Birodalomban

    Demogrfiai vltozsok, a nemzetisgi arnyok alakulsa. Mria Terzia s II. Jzsef reformjai.

    Az udvar s a rendek viszonynak alakulsa.

    5.5. Mvelds, egyhzak, iskolk

    A hazai reformci s a barokk kulturlis hatsai forrsok alapjn.

    Az llami oktatspolitika fbb intzkedsei.

    6. A polgri talakuls, a nemzetllamok s az imperializmus kora

    TMK VIZSGASZINTEK

    Kzpszint Emelt szint

    6.1. A francia polgri forradalom politikai irnyzatai, az Emberi s Polgri Jogok Nyilatkozata

    Az Emberi s Polgri Jogok Nyilatkozatnak alapkrdsei. Az alkotmnyos monarchia vlsga s buksa.

    A fbb irnyzatok (pl. alkotmnyos monarchistk, girondiak), valamint kpviselik trsadalmi s politikai elkpzelseinek sszehasonltsa. A jakobinus diktatra.

    6.2. A napleoni hbork s a Szent Szvetsg Eurpja

    A napleoni hbork fordulpontjai (pl. Moszkva, Lipcse). A nagyhatalmi egyttmkds cljai s rendszere a bcsi kongresszus nyomn.

    6.3. A XIX. szzad eszmi A korszak fbb eszmeramlatainak (liberalizmus, nacionalizmus, konzervativizmus s szocializmus) jellemzi forrsok alapjn. A legfontosabb llam- s alkotmnyjogi fogalmak (pl. alkotmny, parlament, kpviseleti rendszer, szavazati jog, hatalommegoszts).

    6.4. Az ipari forradalom s kvetkezmnyei

    Az ipari forradalom legjelentsebb terletei (knnyipar, nehzipar, kzlekeds) s nhny tallmnya. Az ipari forradalom teremtette ellentmondsok (pl. krnyezetszennyezs, letmdvltozs, a nyomor krdse).

    Az ipari forradalom eredmnyeinek (pl. vrosiasods, demogrfiai robbans) kibontakozsa s egymsra hatsa.

    6.5. Nagyhatalmak s katonai-politikai szvetsgek a szzadforduln

    Az USA kialakulsa s nagyhatalomm vlsa. Nmetorszg nagyhatalomm vlsa. A balkni konfliktusok okai.

    A szvetsgi rendszerek kialakulsnak okai az els vilghbor eltt. Gyarmatok s gyarmattartk a szzadforduln.

    6.6. Tudomnyos, technikai felfedezsek, jtsok s kvetkezmnyeik

    A msodik ipari forradalom alapvet vonsainak bemutatsa. A technikai fejlds hatsa a krnyezetre s az letmdra konkrt pldk alapjn.

    Az ipari forradalom legfontosabb tallmnyainak s felfedezinek bemutatsa (pl. Benz, Edison, a robbanmotor, telefon). A tudomnyos s technikai fejlds

  • hatsa a trsadalomra, a gondolkodsra, az letmdra s a krnyezetre.

    7. A polgrosods kezdetei s kibontakozsa Magyarorszgon

    TMK VIZSGASZINTEK

    Kzpszint Emelt szint

    7.1. A reformmozgalom kibontakozsa, a polgrosods f krdsei

    A reformkor f krdsei. Szchenyi s Kossuth reformprogramja.

    A rendi orszggyls s a megyerendszer mkdse. A gazdasgi talakuls jellemzse s elemzse. A magyar trsadalom rtegzdse s letformi.

    7.2. A reformkori mvelds, kultra

    A korszak kulturlis letnek fbb jellemzi.

    A nemzeti rzs megersdse a magyarsg s a nemzetisgek krben.

    7.3. A polgri forradalom A pesti forradalom esemnyei. Az prilisi trvnyek.

    A nmet, az olasz s ausztriai mozgalmak hatsa a magyar szabadsgharcra. Nemzetisgi trekvsek a Habsburg birodalomban.

    7.4. A szabadsgharc A fbb hadjratok, a katonai erviszonyok alakulsa, a veresg okai. A Fggetlensgi Nyilatkozat.

    Ausztria s Magyarorszg kzjogi viszonynak alakulsa. Nagyhatalmi elkpzelsek Kzp-Eurpa szereprl.

    7.5. A kiegyezs elzmnyei s megszletse

    A kiegyezs megszletsnek okai. A kiegyezs tartalma s rtkelse.

    A kiegyezs alternatvi, a kiegyezshez fzd vitk (pl. dunai konfderci, Kasszandra levl).

    7.6. Gazdasgi eredmnyek s trsadalmi vltozsok a dualizmus korban

    Kibontakoz ipar, fejld mezgazdasg, kzlekeds. Budapest vilgvross fejldse. Az talakul trsadalom sajtossgai. Nemzetisgek a dualizmus korban. A cignysg helye a magyar trsadalomban.

    A polgri llam kiplse Magyarorszgon (pl. kzigazgats, kzegszsggy, iskolahlzat). Magyar nemzetisgi politika s nemzetisgi trekvsek. A krnyezet talaktsnak kvetkezmnyei (pl. vastpts, vrosfejlds, iparosts).

    7.7. Az letmd, a tudomnyos s mvszeti let fejldse

    Az letmd vltozsai a szzadforduln. A magyar tudomny s mvszet nhny kiemelked szemlyisge.

    A tmegkultra nhny jelensge Magyarorszgon (pl. divat, szrakozs, sport, sajt).

    8. Az els vilghbortl a ktplus vilg felbomlsig

    TMK VIZSGASZINTEK

    Kzpszint Emelt szint

    8.1. Az els vilghbor jellege, jellemzi; a Prizs krnyki bkk

    Szvetsgi rendszerek, frontok, az j tpus hadvisels jellemzi. A Prizs krnyki bkk terleti, etnikai s gazdasgi vonatkozsainak elemzse.

    A htorszg szerepe a hborban. Nagyhatalmi rdekek s ellenttek a bketrgyalsokon.

    8.2. A gazdasg s a A modern letforma nhny A vilggazdasg trendezdse a

  • trsadalom j jelensgei a fejlett vilgban

    jellegzetessge (pl. mozi, aut). A nk szerepnek vltozsa.

    hbor utn. A gyarmati vilg sztessnek kezdetei (pl. India, Kzel-Kelet).

    8.3. Tekintlyuralmi rendszerek Kzp-Eurpban s az olasz fasizmus

    Az olasz fasizmus jellemzi. Tekintlyuralmi rendszerek bemutatsa Kzp-Eurpban s a Balknon.

    8.4. Az USA s az 1929-33-as gazdasgi vlsg

    A vilgvlsg jelensgei, gazdasgi s trsadalmi kvetkezmnyei.

    Az USA gazdasgi fellendlse s nemzetkzi szerepe. A vlsg kezelsnek mdjai egy adott orszgban (pl. USA, Nagy-Britannia).

    8.5. A nemzetiszocializmus hatalomra jutsa s mkdsi mechanizmusa

    A nci Nmetorszg legfbb jellemzi. A nci ideolgia s propaganda.

    A totlis llam kiptse Nmetorszgban.

    8.6. A bolsevik ideolgia s a sztlini diktatra az 1920-30-as vekben

    A bolsevik hatalomtvtel krlmnyei. A sztlini diktatra legfbb jellemzi.

    A bolsevizmus ideolgija. A bolsevik propaganda fbb jellemzi. A sztlini gazdasgpolitika.

    8.7. A msodik vilghbor elzmnyei jelents fordulatai

    A vilghbor elzmnyei, katonai s politikai fordulpontjai. A holokauszt.

    A szvetsges hatalmak egyttmkdsnek elemzse. Hborellenes katonai s polgri erfesztsek.

    8.8. A hideghbor s a ktplus vilg jellemzi

    Az ENSZ ltrejtte, mkdse. Nemzetkzi konfliktusok a hideghbor idejn (pl. Korea, Kuba, Szuez).

    Nyugat-Eurpa jjptse s a kzs eurpai intzmnyek kialakulsnak kezdetei. A gyarmati rendszer felbomlsa - a harmadik vilg kialakulsa. Gandhi erszakmentes mozgalma.

    8.9. A szocialista rendszerek buksa

    A szovjet blokk kialakulsa s jellemzi. Rendszervltozs Kelet-Kzp-Eurpban.

    A nmet krds.

    9. Magyarorszg trtnete az els vilghbortl a msodik vilghbors sszeomlsig

    TMK VIZSGASZINTEK

    Kzpszint Emelt szint

    9.1. Az Oszrk-Magyar Monarchia felbomlsa s kvetkezmnyei

    Az Oszrk-Magyar Monarchia felbomlsa. Trianon gazdasgi, trsadalmi s etnikai hatsai.

    A Krolyi-kormny bel- s klpolitikai mozgstere s intzkedsei. A tancskormny uralomra kerlse, politikja, buksnak okai. Trianon trsadalmi s bel- s klpolitikai kvetkezmnyei.

    9.2. A Horthy-rendszer jellege s jellemzi

    Az ellenforradalmi rendszer konszolidcijnak legfontosabb lpsei.

    Politikai letplyk bemutatsa s elemzse (pl. Bethlen Istvn, Teleki Pl). Gazdasgi vlsg s radikalizlds a belpolitikban (Gmbs s ksrlete).

    9.3. Mveldsi viszonyok s az letmd

    Trsadalmi rtegzds s letmd a hszas-harmincas vekben.

    A klebelsbergi kultrpolitika kibontakozsa s fbb jellemzi (pl. kultrflny, vallserklcsi nevels). Tudomny s mvszet fbb kpviseli

  • a kt vilghbor kztti Magyarorszgon (pl. Szent-Gyrgyi Albert, Bartk Bla).

    9.4. A magyar klpolitika mozgstere, alternatvi

    A magyar klpolitika cljai s kapcsolatai a kt vilghbor kztt.

    Magyarorszg a nci birodalom rnykban (pl. gazdasgi s politikai knyszerek, kitrsi ksrletek). A terleti revzi lpsei.

    9.5. Magyarorszg rszvtele a vilghborban

    Magyarorszg hborba lpse s rszvtele a Szovjetuni elleni harcokban.

    Kllay Mikls miniszterelnksge. Hborellenes trekvsek (pl. Magyar Trtnelmi Emlkbizottsg, szrszi tallkoz).

    9.6. A nmet megszlls s a holokauszt Magyarorszgon

    Magyarorszg nmet megszllsa s a nyilas hatalomtvtel. A holokauszt Magyarorszgon (pl. zsidtrvnyek gettsts, deportls).

    Az antiszemitizmus s a zsidkrds Magyarorszgon.

    10. Magyarorszg 1945-tl a rendszervltozsig

    TMK VIZSGASZINTEK

    Kzpszint Emelt szint

    10.1. A szovjet felszabadts s megszlls

    A szovjet felszabadts s megszlls. Az orszg hbors emberldozata s anyagi vesztesge.

    A nemzetkzi helyzet hatsa a magyar belpolitika alakulsra 1945 s 1948 kztt (pl. SZEB intzkedsei, nmetek kiteleptse).

    10.2. A hatron tli magyarsg sorsa

    A magyarsg helyzetnek fbb jellemzi a szomszdos orszgokban.

    10.3. A kommunista diktatra kiptse s mkdse

    Az 50-es vek jellemzi, a rendszer mkdse a Rkosi-korszakban. letmd s mindennapok.

    Az elnyoms formi s gpezete.

    10.4. Az 1956-os forradalom s szabadsgharc

    Az 1956-os forradalom s szabadsgharc kitrsnek okai s fbb esemnyei. A megtorls megnyilvnulsi formi, ldozatai.

    A magyar forradalom nemzetkzi jelentsge s sszefggsei (pl. szuezi vlsg szerepe, a magyar krds az ENSZ-ben).

    10.5. A Kdr-rendszer jellege, jellemzi

    A rendszer jellemzi a Kdr-korszakban. letmd s mindennapok.

    A kdri trsadalom- s kultrpolitika alakulsa (pl. gulys- vagy fridzsiderkommunizmus, hrom T).

    10.6. A rendszervltozs A rendszervltozs tartalma s kvetkezmnyei (pl. llamforma, szabadsgjogok, fggetlensg).

    Magyarorszg a kilencvenes vekben (pl. jogalkots, trsadalmi vltozsok - vesztesek s gyztesek).

    11. A jelenkor

    TMK VIZSGASZINTEK

    Kzpszint Emelt szint

    11.1. A kzp-eurpai rgi jellemzi, tvlatai, a posztszovjet rendszerek

    A kzp-eurpai rgi sajtos problmi.

    A balkni konfliktusok, Jugoszlvia felbomlsa. Nemzeti, etnikai, vallsi kisebbsgek

  • problmi helyzete nhny orszgban (pl. Romnia, Magyarorszg, Ukrajna).

    11.2. Az eurpai integrci trtnete

    Az Eurpai Uni legfontosabb intzmnyei.

    A Hatok Kzs Piactl az Eurpai Uniig (1957-1992), az integrci fbb llomsai. Egyttmkds s eltr rdekek az uniban. Az Eurpai Uni helye a vilggazdasgban.

    11.3. A harmadik vilg A fejld orszgok fbb problmi (pl. npessgnvekeds, szegnysg, lelmezsi s adssgvlsg).

    A demogrfiai vlsg trsadalmi s gazdasgi okai.

    11.4. Fogyaszti trsadalom; kolgiai problmk, a fenntarthat fejlds

    A technikai civilizci s a gazdasgi nvekeds hatsa a termszeti krnyezetre.

    A krnyezettudatos magatarts kulturlis, gazdasgi s politikai felttelei.

    1 .5. A globlis vilg kihvsai s ellentmondsai

    A tmegkultra j jelensgei (pl. film, reklm).

    12. A mai magyar trsadalom s letmd

    TMK VIZSGASZINTEK

    Kzpszint Emelt szint

    12.1. Alapvet llampolgri ismeretek

    Az emberi jogok ismerete s a jogegyenlsg elvnek bemutatsa. Az llampolgri jogok, ktelessgek.

    A szocilis piacgazdasg jellemzi.

    12.2. Etnikumok s nemzetisgek a magyar trsadalomban

    Nemzetisgek a mai magyar trsadalomban (pl. szmuk, arnyuk, helyzetk, intzmnyeik).

    12.3. A magyarorszgi romk

    A hazai romk helyzete (oktats, lakhats, egszsggy, foglalkoztats). A diszkriminci fogalma.

    12.4. A parlamenti demokrcia mkdse s az nkormnyzatisg

    A vlasztsi rendszer. A helyi nkormnyzatok feladatai, szervezetei s mkdsk.

    A magyar alkotmnyossg elemei (pl. a konstruktv bizalmatlansg intzmnye, npszavazs) s intzmnyei (pl. alkotmnybrsg, ombudsmani intzmny).

    12.5. Trsadalmi, gazdasgi s demogrfiai vltozsok

    Demogrfiai vltozsok Magyarorszgon az elmlt fl vszzadban.

    A magyar trsadalom szerkezetvltozsai az elmlt fl vszzadban. Magyarorszg gazdasga s beilleszkedse az eurpai, illetve vilggazdasgba.