1.Az invesztitúraháború

Fogalmak a tételhez:

Cölibátus: papi nőtlenség, önmegtartóztatás

Simónia: Simon szerzetes után, aki meg akarta venni Szent Péter csodatevő erejét. Középkorban: egyházi hivatalok áruba

bocsájtása.

Nikolaitizmus: papok élettársat vesznek maguk mellé, akiktől gyermekük születik és ennek a gyermeknek játsszák át a

vagyont.

Plerielusok: egyházi emberek

Az invesztitúraharc: A római egyházi állam a Karolingok támogatásával jött létre és minden téren a világi hatalom

hathatós segítségét élvezte. A Karoling-birodalom széthullása után a birodalmi támasz nélkül maradt pápaság a

széttagolt Itáliában a helyi erők (római pártok) játékszere lett. A pápaság intézménye nagyban tekintélyét veszti,

általános erkölcsi züllés lesz jellemző. I. Ottótól III. Henrikig az érdekek bonyolult rendszere fűzte össze a császárságot a

pápasággal. A pápák igényelték a császári támogatást, mert e nélkül nem tudtak volna megszabadulni a római pártoktól.

A császárok pedig, akik a német nagyurakkal szemben a német egyházra akartak támaszkodni, érdekeltek voltak a

pápaság tekintélyének visszaállításában. Ha a pápa általuk lesz erős, segítségével kézben tarthatják a német

egyháznagyokat. +A német uralkodó csak a pápa révén juthatott császári címhez. Ugyanakkor egy túlságosan

megerősödő papság létrejötte nem állt a császár érdekében, hiszen az tőle is függetleníthette magát. Az invesztitúra

kérdésében kibékíthetetlenül szembekerültek a pápaság és a császárság létérdekei. Ha a császár elfogadja hogy az

invesztitúra joga a pápáé, elveszti németországi hatalmának fő eszközét, a főpapok fölötti rendelkezést. A

reformmozgalom fő mozgatója a pápaság részéről az egykori cluny-i szerzetes, VII. Gergely pápa, aki egyre inkább a

pápaság egyetemes uralmának megteremtését célozta. Hatalmi igényeit legtömörebben az 1075-ben írt Dictatus pape 27

pontja tartalmazza, amiben a hitélet megtisztításán túl politikai követelményeket is megfogalmaz. Egyrészt kizárólagos

és teljes szerepet a római katolikus egyházon belül, másrészt felsőbbséget a világi, elsősorban német-római hatalommal

szemben (pl.: jogában áll császárokat letenni), és ebben követelte az invesztitúra jogának a világi hatalom kezéből az

egyház kezébe való áthelyezését. IV. Henrik és VII. Gergely pápa között meginduló hosszú háborút az 1059-es lateráni

zsinat elhatározása váltotta ki, miszerint pápa nem iktathat be világi uralkodót egyházi jogkörökbe, ez veszélyeztette az

uralkodó tekintélyét, és Németország egységét is. A normannok és a lombardiai városok VII. Gergelyt támogatták, mert

veszélyeztette őket a császárság erős itáliai hatalma. Viadaluk végül Gergely vereségével ér véget, amikor is

szövetségesei kimentették ugyan a Henrik által ostromolt Angyalvárból, de közben úgy kifosztották Rómát, hogy a

pápának a népharag elől Salernóba kellett menekülnie, ahol 1085-ben meghalt. Az új pápa, II. Orbán sem engedett a

követelésekből, és az európai katolikus udvarok sorra ismerték el az új, kiterjesztett pápai hatalmat, ráadásul Henrik

saját fiai is szembefordultak apjukkal. II. Orbán utódja, a rugalmasabb II. Calixtus pápa kiegyezett IV. Henrik fiával, V.

Henrikkel az 1122-ben kötött wormsi konkordátumban. E szerint az egyházi méltóságba való beiktatás a pápa joga, az

egyházi földek hűbéri használatába viszont a császár helyezi a német főpapokat. 1123-ban a lateráni zsinat elfogadja a

konkordátumot, és rögzítik hogy a Szentszék ügyeibe nincs beleszólása a világi hatalmaknak. Így a katolikus Európában

végleg különvált a politikai és az ideológiai hatalom, mely a későbbi fejlődésre kedvezően hatott (bár a viszály később is

kiújult).

2. A középkori gazdaság és városok

A középkor gazdasága:

A középkor a Római Birodalom bukása után kezdődik Kr. U. 476-tól. Már a Római Birodalom fennállásának utolsó

századában megfigyelhető az árutermelés hanyatlása, a piac beszűkülése. A hanyatlást elmélyítették a birodalom

szétesésével együtt jelentkező csapások: a pestis, barbár betörések, melyek a városokat szinte teljesen elpusztították.

Nyugat-Európában mindennapossá váltak az éhínségek és a belső háborúskodások. Nyugat-Európa az önellátás szintjére

esett vissza és ebből a mezőgazdasági eszközök és a földművelési módszerek fejlődése révén lábalt ki. Magyarország

ekkor a Klodvig alapította Frank Birodalom része volt.

A földeket talajváltó rendszerben, vagyis kimerülésig művelték. 4-6 év után új földeken dolgoztak. A földterületnek

mindig csak egy kis részét használták ki, és ugyanazon földdarabot csak 10-30 év múlva kezdték újra művelni. Ezzel a

módszerrel alacsony hozamot tudtak elérni, ami kevés ember eltartását biztosította.

A VIII. sz-tól kezdődően Nyugat-Európában a termelési módszerek és a munkaeszközök fejlődni kezdtek. A kialakuló

kétnyomásos gazdálkodás azt jelentette, hogy a termőföld felét bevetették a másik felét pedig ugaron hagyták, azaz

pihentették. Itt legelhetett az állatállomány, trágyájukkal pedig megújították a termőföld erejét. A háromnyomásos

gazdálkodás elterjedésével tovább csökkent az ugar. Három részre osztották a termőföldet: egy rész ugar, egy rész őszi-

és egy rész tavaszi gabona. Az egységek évente cserélődtek.

A föld ilyen arányú folyamatos kihasználása azonban a régi eszközökkel nem volt lehetséges. Elterjedt a csoroszlyás,

kormánylemezes, nehéz fordítóeke használata, így a szántás mélyen feltörte a földet és meg is fordította: kicserélte az

alsó pihent és a felső kimerült talajszintet. Ezzel az ekével a keményebb, kötöttebb talajokat is meg lehetett művelni,

tehát nőtt a termőterület nagysága. Szintén előrelépést jelentett a borona, amely a föld lazításával növelte a termést. Az

új eszközök azonban nagyobb vonzóerőt igényeltek, így a régi nyakhám elavulttá vált. Egyre inkább előtérbe került a

nomádoktól átvett szügyhám. Így az igaerő jelentősen megnőtt. A mezőgazdaság fejlődése a IX-X. sz-ra az

életkörülmények javulásához a népességszám növekedéséhez és a helyi kereskedelem újbóli megjelenéséhez vezetett. A

távolsági kereskedelem a kora középkorban is fennmaradt. Elsősorban a Földközi-tenger arab és bizánci területeiről

hoztak be luxuscikkeket a vezető réteg számára. Keletre főként rabszolgákat vittek, akiket szláv területekről hurcoltak el.

A korszakban a hatalom alapját a földbirtok képezte. Nyugat-Európa zárt önellátó birtokokból épült fel tulajdonképpen.

A létrejövő államokban az új uralkodói réteg a római nagybirtokosokból és germán törzsfőkből, illetve azok fegyveres

kíséretének tagjaiból állt. Az újdonsült királyok csak úgy tudtak kormányozni, ha a frissen megszerzett földek jelentős

részét híveinek adományozták. Ugyanis az önellátás szintjén a gazdaságok kevés felesleget termeltek, és ezt nem

lehetett pénzzé tenni. Ezért az uralkodók pénzjövedelme kevés volt, abból fizetett hadsereget vagy hivatalszervezetet

nem lehetett fenntartani. A különböző szolgálatok teljesítéséért (pl.: katonáskodás, hivatalok betöltése) adományozott

birtok a hűbérbirtok. A hűbérbirtok kezdetben a megadományozott halálával, vagy akkor, ha nem teljesítette

kötelességeit visszaszállt az adományozóhoz. Később örökíthetővé sőt továbbadhatóvá vált. A király nagyhűbéresei is

adományoztak birtokokat, így ők is hűbérurakká váltak. Kialakult az alá-fölérendeltségi viszony, egy hierarchikus rend, a

hűbéri lánc. A Karoling korra általánossá vált a hűbéri eskü. Ebben az adományozó, a hűbérúr (senior) és a

megadományozott hűbéres (vazallus) kölcsönösen fogadalmat tettek a hűségre és saját kötelességeik teljesítésére. A

földesúr védelmet illetve igazságszolgáltatást nyújt a hűbéres teljes odaadásért és hűségéért cserébe. Az állam a hűbéri

láncon keresztül működött a király akaratát saját hűberesei hajtották végre a saját hűbéreseik segítségével. A rendszer

csak akkor erősíthette a király hatalmát, ha vazallusai megtartották esküjüket. A jobbágyok nem részei a hűbéri láncnak,

csak dolgoznak benne. Örökíthető telke van, szabadon költözhet. Azonban kötelességei is vannak: robot, termény

kilencedét befizeti, ajándék.A colonus bérlő bérli a földjét, míg a jobbágy örök használatra kapta a földjét, amely

örökíthető is. A katonáskodó germán szabad parasztnak saját földje, állatai, fegyverei vannak, míg a jobbágynak nem

sajátja.

A középkori város:

A középkori város olyan erődített helyeken alakult ki, amelyek közel feküdtek a távolsági kereskedelem útvonalához. A

kereskedőknek-biztonságuk érdekében-szükségük volt a sánccal vagy fallal körülvett helyekre, ahol áruikkal együtt

meghúzódhattak. Áruik vonzották a környék kézműveseit és jobbágyait.A megerősített helyek közé tartoztak a püspöki

székhelyek. A püspökségek az egyházmegye közigazgatási központjai voltak, s minden székesegyház rendelkezett

ereklyével, amely vonzotta a zarándokokat, s velük együtt a kereskedőket.A biztonságra vágyó kereskedők a világi

uradalmak várait szintén keresték. Amikor a régi falak közötti terület már szűknek bizonyult, a kereskedők a falakon

kívülre költöztek, s létrehozták a szintén fallal körülvett külvárost.Volt, hogy a kereskedők nem találtak a közelben

püspöki székhelyet vagy más várat. Ilyenkor gyakran építettek kereskedőtelepet, útvonalak kereszteződésénél,

kikötőkben, eltérő földrajzi tájegységek találkozásánál, folyók mentén. Vagyis azokon a helyeken, ahol az átmenő

forgalom különösen élénk volt.

A középkori város és lakói

A kereskedők a megerősített helyeket kezdetben csak átmeneti szálláshelyül használták. Tömegesen érkeztek viszont

olyanok is, akik állandó lakhelyet kerestek a falak mögött. Ezek a föld nélküli emberek az éhínség vagy a háború sújtotta

vidékekről menekültek, és mint a kereskedők alkalmazottai-elárusítók és raktárosok- tarthatták fenn magukat. Ez az

életforma-amely kevesebb kötöttséggel járt, és a földművelésnél könnyebb munkát jelentett-hamarosan a jobbágyokat

is megkísértette. Egyre többen szöktek el a telkeikről, hogy kereskedelmi központokban éljenek. Magától értetődő, hogy

a falvak kézművesei szintén az értékesítő helyekre vándoroltak. Itt juthattak hozzá az iparűzéshez szükséges

segédanyagokhoz, itt adhatták el fölösleges gyártmányaikat.

Sokan közülük végleg a falak között maradtak. Velük egész iparágak-mint például a osztókészítés – költöztek be a

kereskedelmi központokba.A benépesülő vár és a vásárhelynek otthont adó külváros ekkorra már teljesen összeolvadt.

3.A rendiség, angol parlament és francia általános rendi gyűlés

A 13. században Franciaország kezdett az európai politika fontos tényezőjévé válni. II. Fülöp Ágost (1180-1223) nevéhez

fűződik e váratlan felemelkedés, akit joggal tekintenek a francia királyság voltaképpeni megteremtőjének. Fülöp

kezdettől fogva az angol-normann hatalom megtörésében látta fő célját. Kihasználta Anglia meggyengülését, és az angol

tartományok nagy része egyetlen diadalmas hadjáratban a francia király kezére került. Fülöp ezzel a háborúval Észak-

Franciaország ura lett.

Fülöp unokája, a később szentté avatott IX. Lajos (1226-1270) már egy tekintélyes, Flandriától a Földközi-tengerig nyúló

országot örökölt, amely a hanyatló Német-római Császárság helyére tört Európában. Lajos a maradék déli területek

bekebelezése után megkezdte az államélet központosítását. Erős zsoldos hadával véget vetett a még zajló

magánháborúknak, és a század végére már szinte minden francia nemes a király hűbéresévé lett. Lajos legnagyobb

külpolitikai sikerét III. Henrik angol királlyal szemben érte el, akitől véglegesen megszerezte az angolok legféltettebb

birtokait, Normandiát és Anjout. Lajos emellett a hit védelmezője és igazi lovag is volt, uralkodása alatt két keresztes

hadjáratot is vezetett, s a másodikban, egy járványban vesztette életét. A Capeting királyok céltudatos politikája a

középkor végére nagyhatalommá tette Franciaországot.

A rendi gyűlések összetétele mindenütt a rendi társadalom felépítéséhez igazodott. Franciaországban három rend

formálódott ki: a nemesség, a papság és a harmadik rend, a polgárság. Ezek küldötteiből állt az Általános rendi gyűlés,

amelyet először 1302-ben hívtak össze. A gyűlésekre a főpapság és a főnemesség személyre szóló meghívót kapott, a

városok követeit vagy a király hívta meg, vagy a városi tanács választotta előkelő polgárai közül. A gyűlést azért hívták

"általánosnak", mert Franciaország egyes tartományaiban még léteztek a rendek helyi gyűlései. Az általános rendi

gyűlésen a három rend mindig külön ülésezett - csak a királynak adandó válasz kidolgozására ültek össze közösen, de itt

sem voltak kötelesek közös határozatot hozni -, és minden rendnek egy szavazata volt. Ebből következett, hogy az első

két rend túlsúlyos volt a városi polgársággal szemben. Az Előkelők gyűlése a főnemesek és a főtisztségviselők tanácskozó

testülete volt, a király a rendi gyűlés elkerülésének a céljából szokta volt összehívni.

Angliában I. (Földnélküli) János (1199-1216) már uralkodása kezdetén háborúba keveredett Franciaországgal, amelyben

elvesztette franciaországi birtokai nagy részét. Az uralkodó a megcsappant királyi jövedelmeket kemény adóztatással

igyekezett pótolni. Az adók mértéke és az erőszakos behajtási módszerek azonban ellene fordították a társadalom

egészét. A király ellenzéke, arra hivatkozva, hogy János méltatlan lett a trónra, nyílt szervezkedésbe kezdett. Ennek a

mozgalomnak lett az eredménye, hogy 1215-ben a bárók kicsikarták a királytól a Magna Charta Libertatum nevű

szabadságlevelet. A Nagy Szabadságlevél döntő része az adózás kérdésével foglalkozott: a király ezután csak a Nagy

Állam-tanács jóváhagyásával vethetett ki adókat. A Charta pontjai biztosították a nemesek szabadságjogait, és

megfogalmazták az uralkodóval szembeni nemesi ellenállás jogát is.

A parlamentarizmus kiformálódása János fia, III. Henrik (1216–1272) uralkodása alatt kezdődött el, és egy-két nemzedék

alatt be is fejeződött. 1258-ban ismét fellázadtak a bárók Simon de Montfort vezetése alatt, de ezúttal bevonták a

mozgalomba a közrendűeket is, és 1265-ben olyan gyűlést hívtak össze, amelyen minden grófság és város két-két

követtel képviseltette magát. Innen számítható az angol parlamenti monarchia kezdete. A király ugyan leverte a

mozgalmat, de maga a parlamentum intézménye fokozatosan meggyökeresedett. Lassan összeállt azoknak a főrangú

uraknak, az egyházi és világi “főrendeknek”, lordoknak a listája, akiknek hivataluknál, vagyonuknál és tekintélyüknél

fogva minden gyűlésre személyre szóló meghívót illett küldeni. Akiknek ilyen nem járt, azokat a “közrendűek” sorába

számították, őket testületileg hívták meg és választott képviselőik képében voltak jelen a tanácskozásokon. A két csoport

elkülönülve, két “házban” ülésezett, az előkelők a “felsőházban”, vagyis a Lordok Házában, a közrendű követek pedig az

“alsóházban”.

4. I. István egyház- és államalapító tevékenysége

I. Szent István (997-1000-1038. aug.15):

Géza halála után kérdéses volt, hogy ki kövesse a trónon. A pogány szokás szerint a szeniorátus elve (a nemzetség

legidősebb, még nemzőképes férfitagja örököl) alapján kellett kijelölni az utódot. Így Koppányt illette a hatalom. Géza

viszontfiát, Istvánt jelölte utódul a primogenitúra elve alapján. (elsőszülött fiú örököl) A fejedelemi hatalom erősödése -

főleg Géza kemény kezű politizálása – erős ellenállást váltott ki az engedelmességre kényszeríttet törzs és nemzetségfők

körében. Érthető, hogy Istvánnak először a nyílt lázadásokkal kellett leszámolnia. A dunántúli Koppányt (997) fegyveres

erővel -részben külföldi lovagok segítségével- leverte, birtokait elkobozta. Később az erdélyi Gyulát (1003), majd a

Temesvidék urát, Ajtonyt (1008) győzte le. 1000-ben megkoronáztatta magát. Koronát a pápától (II. Szilveszter) kért és

kapott. A korona nem csak a világi, hanem az “apostoli hatalmat” is jelentette, vagyis a király feladata lett az

egyházszervezés. A bevált szokással szemben nem a császártólkérte, hanem a pápától, ezzel jelezte, hogy nem ismer el

maga fölött semmilyen világi hatalmat. A fejedelemség helyébe lépett a feudális királyság. A királyihatalom alapját a föld

szolgáltatta. István a lázadók leverésével megszerezte a törzsi szállásterületek kétharmadát. István az egykori

nemzetségfők helyébe saját, megbízható embereit ültette. Ezt a személyt ispánnak, comesnek nevezték. Felelt a kezében

lévő területért és a rajta élő népességért. Várakat építtetett, melyeknek élén szintén az ispán állt. A terület katonai

védelmét a várjobbágyokból álló várkatonaság látta el. Az ispán ezenkívül igazságot szolgáltatott és a közigazgatást is

intézte, bizonyos esetekben a földesurakra kiterjedő jogkörrel is. Új székhelyet hozott létre Székesfehérváron. (oka:

1019-ben megindult jeruzsálemi zarándoklatok elkerülték Esztergomot.) A lakosság másik felének feladata az

udvarházak ellátása volt. Ha király, nem a székhelyén tartózkodott, hanem járta az országot, akkor udvarházról

udvarházra járt. Ha az egyikben már az összes élelmet felélte, továbbállt a következőbe. Így alakult ki a

vármegyerendszer, ami a fejlődés betetőzője, az eddigi keretek felhasználása volt a központi hatalom érdekében. A

gazdasági és fegyveres erő nagy része közvetlenül a király ellenőrzése alá tartozott. A vármegye területén kaptak földet

azok a külföldi jövevények, akik a kezdeti harcok idején támogatták Istvánt. Ezek adománybirtok fejében továbbra is az

uralkodó oldalán katonáskodtak. István az új szervezetet és rendet törvényekkel igyekezett megerősíteni. Két

törvénykönyvét töredékekből ismerjük. Mivel a törvény magában foglalja a kiszabható büntetést, jellegüket tekintve

büntetőtörvénykönyvek voltak. Az első törvénykönyv 35 cikkelyből áll és a szabadokra vonatkozott. Főbb gondolati

csoportok: – az egyház és papság helyzetére vonatkozó ált. rendelkezések; – új birtokrend biztosítása; – vallásgyakorlat

biztosítása; – erőszak büntetése; – esküszegés büntetése; – földesúri előjogok biztosítása; – özvegyek és árvák védelme;

– boszorkányok/varázslók büntetése. A második törvénykönyv 20 cikkelyből áll és kiegészítő jellegű volt. Főleg az

egyházat védte. A törvényekben 2 fő elv érvényesült: – a függőség elve: az előkelők ítélkeznek alattvalóik felett. -a

területi elv: az ispánok és a bírák csak saját területükön bíráskodtak (nem máshol) István egyházszervező munkája: A

térítést cseh, olasz és német papok végezték. Ez a folyamat István korára fejeződött be. A püspökségek (XI. sz. -ban 10 db

egyházmegye: veszprémi, győri, pécsi, váci, csanádi, bihari és erdélyi) a királyi magánbirtokokon jöttek létre. Esztergom

érseki rangot kapott a pápától. Ez fontos, mert az önálló magyar érsekség létrehozásával elhárult annak a veszélye, hogy

a magyar egyház német befolyás alá kerül (mint a cseh és a lengyel). Az első esztergomi érsek Rada volt. A világi

egyházszervezet mellett a szerzetesség is meghonosodott. A pannonhalmi kolostor (csak 1002-alapítólevél) már Géza

idején megépült, de rövidesen jelentőssé vált aveszprémvölgyi és a pécsváradi apátság is. Az egyház anyagi biztonságáról

nagy birtokadományokkal és a tized bevezetésével gondoskodott.Pénzügyek: A gazdasági ügyeket a kincstár intézte. A

bevételek többsége terményben érkezett be, amit a király és udvara feléltek. Emellett volt állami adóis, melyet

füstpénznek, vagy szabad dénároknak neveztek. Ez évi 8 dénárt jelentett. Ehhez az adóhoz szükség volt a pénzverésre.

Rendszeres pénzverés csak 1020 után kezdődött, ehhez mintának II. Henrik dénárját használták mintának.Külpolitika:

Igyekezett apja békepolitikáját folytatni. A németekkel kötött békét házassága is erősítette.(II. Henrik sógora volt) A

német-lengyel háborúba csak akkor avatkozott be, amikor a lengyelek magyar várakat foglaltak. Ezeket István

visszavette, majd békét kötött. Dinasztikus kapcsolatok kötötték Bizánchoz, ugyanis Baszileosz császár egyik lányát

összeházasította Imrével. Így az 1010-es évek végére Magyarország. külpolitikai helyzete rendkívül kedvező lett.1019-

ben megnyílt a jeruzsálemi zarándokút, amibe Magyarországot is bekapcsolta. A nyugati keresztény műveltség

rohamosan tért hódított. Megindult a hazai papképzés, fellendült az írásbeliség. Fejlődött az építészet és a szobrászat is

(a templomépítések miatt). Trónutódlás: István fiát, Imrét szánta utódjául, de annak korai halála (1031) miatt mást

kellett keresnie. A családbanVazul pályázott a trónra (István nagybátyjának a fia). István nem akarta, hogy ő kövesse a

trónon, mert “pogánynak” ítélte. Vazult megvakíttatta és fiaival együtt száműzte. Ezután a velencei származású rokonát

Orseoló Pétert jelölte ki utódnak, aki korábban a királyi testőrség parancsnoka volt.

5. A tatárjárás és II. honalapítás

Tatárjárás (1241-42)

A közelgő veszély nagyságára a király csak Kijev eleste után döbbent rá. Körülhordoztatta a véres kardot, ezzel harcba

szólítva a bárókat, servienseket, várjobbágyokat. A tatárok a Vereckei-hágónál betörtek az országba elsöpörve a magyar

védelmet. Az ország külső segítség nélkül, saját erejéből szállt szembe az ellenséggel. A nép a kunoktól tartva

meggyilkoltatta Kötöny királyt és kíséretét, ennek hatására a kunok elhagyták hazánkat. Ezek után magunkra maradtunk

a tatárokkal szemben. A tatár előőrsök a magyar fősereg elől visszavonultak. A döntő küzdelemre 1241. április 11-én

Muhinál került sor, ahol a magyar csapatok döntő vereséget szenvedtek. A király el tudott menekülni, azonban az ország

vezető rétege jelentősen megfogyatkozott a csata következtében.

A XIII. század első felében indult el Ázsia belsejéből egy népáradat, amely mongolok és tatárok keveréke volt. Vezérük

Dzsingisz kán volt, aki magát éppúgy, mint a hunok vezére Attila- szintén Isten ostorának tekintette, és a világ

meghódítására indult el.

IV. Béla a Képes Krónika szerint

Még II. András király idejében 1232 táján, a fiatal Béla herceg, aki Erdélyben atyja akaratából uralkodott, három

domonkosrendi barátot küldött el, a szomszédos kunok országába hittérítés céljából, és hogy felderítsék élnek-e még

magyarok a Volga mentén? Közülük csak egy barát, Ottó tért vissza halálos betegen, aki találkozott egy magyarral a

Kaukázus déli lejtőjén és magyarul beszéltek egymással. Később 1235 tavaszán ismét útnak indult egy négy tagú

szerzetes csoport Juliánus barát vezetésével. Ők egészen a Volga folyóig jutottak el, ahol még szép számban éltek

magyarok. Ő hallott először a tatárok fenyegető készülődéseiről a Magyar Királyság ellen. Amikor 1235 őszén Béla

herceg kerül a trónra, IV. Béla királyként, másodszor is megbízza Julianus barátot, azzal a feladattal, hogy tervezze meg a

magyarok hazatérését. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mivel a tatárok előnyomulása következtében maradék

véreink is áldozatul estek. IV. Béla trónra lépése után két intézkedése is ellenhatást váltott ki. Egyik az elajándékozott

királyi birtokok visszavétele miatt, valamint atyja uralkodása alatt szerzett jogoknak megnyirbálása volt, a másik a

tatárok elől menekülő kunok betelepítése az ország középső részébe. A kunok letelepítése 1239-ben sok összeütközésre

adott alkalmat . Nagy marhacsordáikkal nem maradtak meg a kijelölt helyeken, és átkalandoztak a magyarság birtokaira,

ahol súlyos károkat okoztak és erőszakoskodtak. A rokonnépnek tekintett kunok behozatalával remélte IV. Béla a

tatárok elleni védelem megerősítését, mivel negyvenezer lovasnépet tudott kiállítani és tudva levőleg kemény harcosok

voltak. IV. Béla király és a kunok fejedelme Kuthen (Kötöny) békességre törekedett, de a sérelmet szenvedett főurak

körében rémhírként terjedt el, hogy a fejedelem és a kunok a tatárok kémei.

6.Aranybulla

Az Aranybulla-mozgalom

- II. András (1205-1235) idején bontakozott ki

- okai: pazarló hadjáratok, idegen kegyencek, adományozások

- szembekerültek vele:

- azok az előkelők, akik kimaradtak az osztogatásból

- királyi szerviensek (kisnemesek)

- féltek, hogy a kialakuló nagybirtokok közelsége véget vet független életüknek

- várjobbágyok: a várak eladományozásával az új földesúr joghatósága alá kerültek

- a várnépek és szolganépek

- magánbirtokokon erősebb alávetettségnek voltak kitéve, mint a királyi birtokokon

- az elégedetlenkedők (elsősorban a szerviensek) oklevél kiadására kényszerítik a királyt

Az 1222. évi aranybulla

- 31 cikkelyből áll; 7 példány készül belőle, egy sem marad fenn

- főbb pontjai

- legnagyobb része a szerviensekkel foglalkozik

-szervienseknek joguk van panaszukat előadni a törvénytartó napon

- szerviensek birtokai nem háboríthatók

- szerviensek birtokai adómentesek

- király és kísérete nem szállásolhatja be magát a szerviensek birtokaira

- szerviensek erdeiben tilos a sertések makkoltatása

- várjobbágyokat és hospeseket I. István által elrendelt szabadságban kell tartani

- hospes: külföldi telepes, kedvezményeket kap nehezebb mezőgazdasági munkáért

- külföldiek korlátozása

- országos tisztségre külföldit csak a királyi tanács beleegyezésével lehetett emelni

- tiltja az egész vármegyék eladományozását

- tiltja a birtokok külföldieknek való adományozását

- tiltja a tisztségek halmozását

- ha a szerviens fiú utód nélkül hal meg, akkor a birtok ? része a lánygyermeké, a többiről szabadon rendelkezhet

- ha váratlanul hal meg, akkor a legközelebbi rokon örököl

- ha nincs rokona, akkor a királyra visszaszáll a birtok

- örökölhető földbirtokot csak a király adhat

- megtiltja a tized pénzbeli fizetését

- zsidók, izmaeliták kamarai tisztséget nem tölthettek be

- adómentes az egyházi birtok

- ellenállási záradék: a nemesek ellentmondhatnak a királynak

7. Károly Róbert és Nagy Lajos uralkodása

Károly Róbert uralkodása (1308-1342)

1. A királyi hatalom megszilárdítása

Károly Róbert harmadszori megkoronázása (1310) után hozzákezd az ország belső rendjének helyreállításához, hol

diplomáciai úton nyeri meg a vele szembenálló tartományurakat, hol katonai erővel számol le velük. A legnagyobb

ütközetet az 1312. június 15-én megvívott rozgonyi csata jelenti, amelyben a kassai polgárok segítségével legyőzi a Csák

Máté által támogatott Amádé fiak seregeit. 1315-ben székhelyét Budáról Temesvárra helyezi át. 1316-1321 között leveri

Kőszegi János és Borsa Kopasz seregeit, ill. megtöri Ákos István fiainak ellenállását is. Csák Mátéval nem tud leszámolni,

a problémát csak Csák Máté 1321-ben bekövetkezett halála oldja meg. Végül 1322-1323 folyamán leszámol a Subicokkal

és Babonicokkal, ill. 1323-ban a Németújváriakkal is, ezáltal végérvényesen megszilárdítva hatalmát (1323 nyarán

visszahelyezi székhelyét Budára).

Károly Róbertet nyugodtan nevezhetnénk akár újabb honalapítónak is, hiszen a feudális széttagoltság állapotában levő

országból egységes gazdasági nagyhatalommá tette Magyarországot. A tartományurakkal való leszámolás után csak

egyetlen komolyabb lázadással kell szembenéznie. Zách Felicián merényletet kísérel meg a királyi család ellen (1330),

miután lányát, Zách Klárát elcsábította Kázmér herceg, Erzsébet királyné öccse, a későbbi Nagy Kázmér lengyel király

(Zách Felicián személyében a főurak támadnak Károly Róbert ellen). A merénylet sikertelen, bár a királyné egyik kezének

négy ujját is elveszti, ill. meghalnak a király gyermekeinek nevelői (Kenesich-i Gyula és Drugeth Miklós), ezt szörnyű

megtorlás követi: a merénylő családját kiirtják vagy száműzik (ld. Képes Krónika). A megtorlást egész Európa elítéli,

utóbb láthatjuk hatását Lajos 1351-es törvényeiben is (apák bűneiért fiaik nem bűnhődhetnek).

Károly Róbertnek három felesége volt: Beutheni és Tescheni Mária (1317-ben meghalt); Beatrix, a római király lánya

(1318-ban veszi feleségül, s már 1319-ben meghal); ill. Erzsébet, László lengyel király lánya. Erzsébettől öt fia születik:

1321-ben Károly, 1324-ben László (Szent László magyar királyról nevezik el), 1326-ban Lajos (nevét Toulouse-i Szent

Lajosról kapta), ill. 1327-ben András, ill. 1332-ben István; közülük Károly és László fiatalon meghal.

2. Belpolitikája

Károly Róbert alapos reformokat vezet be. A főkancellár által irányított kancellária szerepe megnő, s már diplomáciai

ügyekkel is foglalkozik. Kiépül a hivatalrendszer, nagy szerephez jutnak a szakképzett hivatalnokok (akik az uralkodó

feltétlen hívei). Országbírói bíróság (praesentia regia) és kancelláriai bíróság (specialis praesentia regia). Új arisztokrácia

jön létre (kb. 33 új főúri család, pl. Szécsényi Tamás, Garai Pál, Nekcsei Demeter, Debreceni Dózsa, Nagymartoni Pál

családja, ill. a Lackfi-, Újlaki-, Szécsi-, Bebek-, és Cudar-család), háttérbe szorulnak a régi nemzetségek (Lajos uralkodása

idejére az új főurak már szinte tartományúri hatalommal rendelkeznek, ezzel indokolja, pl. Küküllei János Lajos a zárai

vereséget). Nem hoz be külföldi nemesi családokat (a Druget család kivételével, közülük Drugeth Fülöp kap nádori

címet), a hivatalviselők a magyar arisztokrácia soraiból kerülnek ki. 1326-ban megalapítja a Szent György lovagrendet,

melynek rajta kívül az ország leghatalmasabb főurai lesznek tagjai (s amely néhány év múlva feloszlik).

3. Hadseregreformja

Károly Róbert hozza létre a banderiális (banderia ~ olasz eredetű szó, jelentése zászló) hadszervezetet. Csak az elnevezés

olasz, a hadszervezet sajátosan magyar: a birtokosok birtokuk nagyságának arányában kötelesek katonákat kiállítani; aki

legalább 50 katonát volt képes felszerelni, saját zászlaja alatt vonulhatott hadba. A főúri bandériumokon kívül léteztek

még királyi, egyházi és vármegyei bandériumok is.

4. Gazdaságpolitikája

A Nekcsei Demeter tárnokmester által elindított gazdasági reformfolyamat révén megteremtődnek a hivatalok és a

hadsereg ellátásának pénzforrásai, gazdasági pillérei:

- királyi birtokok, királyi várak jövedelmei (az Anjouk idején mintegy 150 királyi vár van, Zsigmond idején már csak 28

marad),

- terragium: földbér, később cenzus néven szerepel,

- cenzus (a városok egy összegben fizetett adója),

- marturina (nyersbőradó), csöböradó, fertóadó, collecta victualium (élelmiszeradó),

- rendkívüli adó (collecta, exactio), mely később subsidiumként szerepel,

- census Judeorum (a zsidók különadója),

- descenzus (a megszállás): a király és kíséretének ellátása azon város által, melyen épp keresztülhalad,

- lucrum camarae (csak az új liliomos aranyforint bevezetéséig!),

- új, értékálló pénz bevezetése: az 1326-tól - az 1252 óta vert firenzei fiorino d'oro mintájára - bevezetett új aranyforint

felváltja az addig forgalomban levő mintegy 32 féle pénztípust, egyszerűbbé teszi - az addig ezüstrudakat használó -

kereskedelmet. A liliomos aranyforint mellett bevezetésre kerül az ezüstdénár is, ezzel bimetallikus pénzrendszer (az

arany és az ezüst együttes szerepén alapul, az árak mindkét fémben kifejezésre kerülnek) jön létre,

- bányászok betelepítése Csehországból (Körmöcbánya),

- urbura (bányabér): azon nemesek kárpótlására, akiknek birtokain nemesfémbányákat tártak fel, ezzel immár a

birtokosok is részesülnek a bányák jövedelmeiből (a kibányászott érc 1/3-át kapják meg, amit azonban csak a király

pénzváltóhelyein válthatnak be, ezzel tovább növelve a királyi bevételeket). A bányákkal rendelkező birtokot a nemesek

el is cserélhették a királlyal más birtokra,

- bányailleték: a bányászok által a bányászati jogért fizetett összeg,

- pénzverési monopólium,

- kapuadó (portális adó): a lucrum camarae pótlására bevezetett állandó adó, azon jobbágytelkek után szedték (a rajta

élő családok számától függetlenül), melyek kapuin kifért egy megrakott szénásszekér (ha nem fért ki, féladót fizettek) 3

garas vagy 8 dénár összegben. (Később Hunyadi Mátyás váltja fel a füstpénzzel, amit már jobbágycsaládonként szedtek),

- harmincadvám (tricesima): a főútvonalak mentén felállított harmincadhelyeken szedett külkereskedelmi vám az árú

értékének 1%-ában, az Anjou-kor után 3,33%-ában (eredetileg vásárvámokból a királyt illető részt jelentette),

- útkényszerből adódó vámok (pl. hídvám): az árú nagysága, tömege után,

- Károly Róbert uralkodása idején Magyarország első helyre kerül az európai nemesfémtermelés terén, s elsőségét

Amerika felfedezéséig megőrzi. Aranyból (Erdélyben) évi 4000 kg-ot, ezüstből (a Felvidéken) évi 2200 kg-ot termelnek.

Károly Róbert teli kincstárat hagy fiára, Lajosra, akinek uralkodása alatt - köszönhetően pl. a folyamatos

háborúskodásnak - az ország kincstára teljesen kiürül.

5. Külpolitikája

Károly Róbert alapvetően békés külpolitikát folytat, dinasztikus kapcsolatokra törekszik (pl. fia, Lajos a boszniai király

lányát veszi feleségül). Jó kapcsolatokat épít ki Csehországgal és Lengyelországgal (harmadik felesége, Erzsébet a lengyel

király lánya. A tatárok és litvánok támadásaitól védelmezi Lengyelországot, amely kapcsolat később, Lajos Hedvig nevű

leánya és a litván Ulászló házasságával tovább mélyül.).

Nézeteltérésbe kerül viszont Ausztriával (az 1322. szeptemberében vívott mühldorfi csatában Habsburg Frigyest

támogatva nem győz ugyan, de így is sikerül visszaszereznie Pozsony vármegyét, melyet még 1301-ben, III. András

halálakor kapott meg az özvegy királyné). 1328-ban fegyverrel szerzi vissza a korábban Ausztria által elfoglalt Muraközt.

1330-ban súlyos vereséget szenved Basarab havasalföldi vajdától: hadjáratot vezet a vajda földjére, aki eddig is

adófizetője volt, s hiába ajánlja fel, hogy továbbra is fizeti az adót, sőt kárpótolja is a magyarokat, a király mégis a

hadjárat folytatása mellett dönt. A Poszadánál megvívott csata a magyarok súlyos vereségével zárul, több magyar főúr

és főpap is áldozatul esik, s a király is csak Hédervári Dezső önfeláldozásának köszönheti menekülését.

Az 1335-ös visegrádi királytalálkozón, melyen Károly Róbert mellett III. Kázmér lengyel és Luxemburgi János cseh király

részvételével zajlik, megállapodnak a Bécset elkerülő, Cseh-, és Morvaországon átvezető kereskedelmi útvonalról. 1337-

ben - a Kőszegiek lázadását megtorlandó - hadat vezet Ausztriába. Megegyezik Kázmér lengyel királlyal, hogy Kázmér

utód nélküli halála esetén Károly Róbert fia, Lajos örökli majd a lengyel trónt, a megegyezést 1339-ben iktatják

törvénybe.

Nagy Lajos uralkodása:

Károly Róbert gazdag kincstárat hagyott fiára, amire Lajosnak szüksége is volt, hiszen uralkodása (1342-1382) szüntelen

háborúskodással telt. Lajosban testesült meg a kor királyeszméje: a lovagkirály egyszerre volt mélyen vallásos és a

harcok során személyes bátorság ával jeleskedő uralkodó. Lajos aktív külpolitikája, sikeres háborúi a kortársak

egyöntetű elismerését vívta ki. Anjou királyaink közül hosszú ideig mindig őt helyezték előtérbe, pedig Lajos

külpolitikájában folytatta apja örökségét, sikereihez pedig a Károly Róbert által megalapozott gazdaság teremtett

hátteret. Ugyanakkor maga mögött tudhatta annak a bárói csoportnak a támogatását is, akiket még apja emelt fel.

A nápolyi hadjáratok indítéka családi jellegű volt. Lajos testvérét, Andrást ugyanis nem koronázták nápolyi királlyá,

Johanna királynő mellett meg kellett elégednie a hercegi címmel. A botrány akkor robbant ki, amikor Andrást rejtélyes

körülmények között meggyilkolták. A merénylőket - akik egyébként Johanna udvaroncai voltak - a pápa nyomására

kivégezték, de a felbujtók személyére sohasem derült fény. Lajos 1347-ben a gyilkosság színhelyén bosszút állt a hercegi

családon, az 1348-as nagy pestisjárvány azonban visszavonulásra kényszerítette. Ezután Johanna és új férje

akadálytalanul visszatért a városba. Nápoly ellen még két hadjárat indult a későbbiekben, Lajosnak azonban be kellett

látnia, hogy a távoli területet katonai erővel nem tudja megtartani. Ezért békét kötött volt sógornőjével és kivonta

csapatait a városból.

Lajos balkáni hódításainak egyik célpontja Dalmácia és Horvátország volt, amelyek ténylegesen kikerültek a magyar

királyság fennhatósága alól. A hosszan tartó háborúskodás Lajos győzelmével végződött, Velence Lajost Dalmácia

egyedüli urának ismerte el. Lajos több hadjáratot vezetett Szerbia, Bosznia, Moldva és Havasalföld ellen, az “igaz hit

védelmében” északon a pogány litvánok, a Balkánon pedig az eretnekek ellen hadakozott.

Lajos nagybátyja, III. Kázmér 1370-ben meghalt, és a Károly Róberttel kötött egyezmény értelmében Lajos elfoglalta a

lengyel trónt. Innentől kezdve a két királyság perszonáluniót (‘személyes kapcsolat, egyesülés’) alkotott, a két államot az

uralkodó személye kötötte össze. E kapcsolatban a két egyenrangú királyság megőrizte függetlenségét, önálló állami

szerveit, de az uralkodó személyének azonossága befolyással volt a külpolitikára, minthogy azt mindig is a király

“személyes ügyének” tekintették.

A történetírásban és a közgondolkodásban gyakran találkozunk azzal a vélekedéssel, hogy Nagy Lajos uralkodása alatt

három tenger mosta a “Magyar Birodalom” partjait. Ez az állítás azonban nem felel meg a történelmi tényeknek. A

Fekete-tengerrel határos Moldva vazallusi függése bizonytalan és rövid életű volt. A lengyel-magyar perszonálunió nem

jelentette azt, hogy Lengyelország mint állam függött volna Magyarországtól, továbbá Lengyelországnak ebben az

időszakban nem volt kijárata a Balti-tengerre! Az Adriai-tenger felé vezető kijáratot Dalmácia jelentette, ahol Lajos

“csak” helyreállította a magyar királyság fennhatóságát.

Lajos lányait, Máriát és Hedviget illően házasította ki. Máriát Luxemburgi IV. Károly császár fiával, Zsigmonddal jegyezték

el, a négyéves Hedvignek a nyolcéves Habsburg Vilmos herceg jutott jegyesül, de végül a késöbbi lengyel uralkodóhoz II.

Jagelló Ulászlóhoz adták feleségül. A házasságok sikerültek ugyan, a trónutódlás rendjét azonban mindkét országban

nehéz volt elfogadtatni. Sem Lengyelországban, sem Magyarországon nem esett még olyan “szégyen”, hogy a korona nő

fejére került volna. Egy nő nem testesíthette meg a kor lovagideálját, és a szokásjog is azt diktálta, hogy a trónnak fiágon

kell öröklődnie. A lengyelek tudomásul vették Mária és Zsigmond utódlását, mert azt hitték, hogy az ifjú pár Krakkóban

fog lakni, míg a magyar trón Hedvigre száll. Lajos azonban a lengyel és magyar trónt egyaránt Máriának szánta, és

végakaratában Magyarország uralkodójává is Máriát jelölte.

8.Hunyadi János harcai

Hunyadi János törökellenes harcai

A havasalföldi nemesi családból származó Hunyadi Jánost Zsigmond emelte fel, mikor lovagjai közé fogadta. Zsigmond

kíséretében megfordult Itáliában és Csehországban, megismerte a zsoldos és a huszita harcmodort. Hunyadi János

Jagelló Ulászlót támogatva emelkedett a bárók közé: elnyerte a szörényi bánságot, a temesi ispánságot, az erdélyi

vajdaságot és a nándorfehérvári kapitányságot. Tisztségei révén az ország haderejének jelentős részével rendelkezett.

Ezek a méltóságok egyben a török elleni védekezés vezetőjévé avatták.

Hunyadi eredményesen védte meg a rábízott országrészeket. 1442-ben betörnek Erdélybe a törökök és

Marosszentimrénél vereséget mérnek Hunyadira, de Ő nem adta fel a harcot. A lakosságot is fegyverbe szólítva útját

állta a foglyok tömegeivel elvonulni készülő ellenségnek és győzelmet aratott.

Győzelmei következtében Hunyadi népszerűsége- különösen a köznemesség körében- rendkívül megnőtt. Az ifjú királlyal

támadó hadjáratra szánták el magukat. 1443 őszén 35 ezer fős magyar, lengyel és délszláv sereg indult a török főváros,

Drinápoly felé. Azt remélték, hogy ősszel a török nem tudja mozgósítani főerőit. Több győzelmet arattak, de a tél

beálltával három hónapnyi harc után visszafordultak. Ez volt a hosszú hadjárat.

Hunyadi sikereit a lovagi, a huszita és a könnyűlovas hadviselés ötvözésének köszönhette. Páncélosai fegyelmezetten

hajtották végre utasításait., ügyesen alkalmazták a szekérvárat és a portyákat.

Mivel a török sereg Kis-Ázsiában is le volt kötve és tartani lehetett a keresztény hatalmak törökellenes összefogásától, a

szultán békét kért a magyar királytól. Az 1444-ben megkötött béke- a szultán Drinápolyban, Ulászló Nagyváradon írta

alá- komoly eredményt hozott: a török kiürítette Szerbiát. A király és Hunyadi, úgy látták, hogy itt az alkalom a török

kiszorítására az egész Balkánról. A pápa is új hadjáratra ösztönözte az uralkodót. 1444 őszén Ulászló és Hunyadi a

békeszerződést megszegve újabb hadjáratot indított. Csak kisebb erőkkel rendelkeztek. A pápai ígéret ellenére az itáliai

hajók nem akadályozták meg az ázsiai török hadsereg átkelését Európába. A kétszeres túlerőben lévő szultáni seregtől

Hunyadi Várnánál vereséget szenvedett. A csatában a magyar sereg jelentős része és a király is odaveszett.

Hunyadi kormányzósága: A király halálát követően országgyűlést hívtak össze, ahol a Habsburg-párti Garai-Cillei liga és a

Hunyadi liga egyezséget kötött. Hunyadi elismerte V. László királyságát, ellenlábasai pedig- engedve a köznemességnek-

hozzájárultak Hunyadi kormányzóvá választásához(1446-1452). Hunyadi a gyermekkirály mellett szinte a teljes uralkodói

jogkört gyakorolta. Kormányzósága idején tovább gyarapította birtokait. Az állam és a saját bevételét azonban- 220 ezer

arany- azonban az ország védelmére fordította. 1448-ban újabb támadó hadjáratot vezet a török ellen. Seregét nem

tudta egyesíteni a felkelő albánokéval, ráadásul a szerb fejedelem elárulta. Végül három napos kemény csatában

vereséget szenvedett Rigómezőnél.

A nándorfehérvári diadal: 1453-ban II. Mohamed elfoglalta Konstantinápolyt. 1456-ban a szultáni sereg

Nándorfehérvárat vette ostrom alá. Ez a vár a magyar védelem legfontosabb láncszeme volt. A várat 7 ezer emberével

Szilágyi Mihály- Hunyadi sógora- védte. Szilágyi külső segítség nélkül nem tudta volna tartani magát. Hunyadi

bandériuma és a Délvidék nemessége a vár felmentésére indult. Segítségükre volt a pápa megbízásából törökellenes

kereszteshadat szervező Kapisztrán János, olasz ferences szerzetes. A Délvidék népe tömegesen vonult a keresztesek

zászlaja alá. Hunyadi a Dunán létesített török hajózárat áttörve jutott be seregével a várba. Néhány nap múlva a

keresztesek ötletszerű támadását kihasználva kitört a romos várból és legyőzte a szultáni hadat. Hunyadi a győzelem

után nem sokkal áldozatul esett a seregben elharapódzó pestisjárványnak. Nándorfehérvár megvédése óriási

jelentőségű, hiszen a vár török kézre kerülése védhetetlenné tette volna a déli határvonalat és így az egész országot.

9. Hunyadi Mátyás uralkodása:

Hunyadi Mátyás uralkodása (1458-90)

I. Trónra kerülése:

A világraszóló nándorfehérvári győzelem után Hunyadi János, a törökellenes harcok kimagasló alakja pestis áldozata lett.

Halálát a király (V. László) és a Cillei-Garai csoport arra használta fel, hogy leszámoljon a Hunyadi-párttal. Az idősebb

Hunyadi fiú, László a diadal után Nándorfehérváron fogadta V. Lászlót és kíséretét. Csakhogy a várban vitába keveredett

Cillei Ulrikkal, akit László hívei meggyilkoltak. Ezután V. László Budán elfogatta és kivégeztette Lászlót, a kisebbik fiút

(Mátyást) pedig Prágába hurcolta, azonban 1457 végén a király váratlanul elhunyt, s újból megindult a trónért való harc.

Hosszas tárgyalások után végül az 1458 elején a Duna jegén, a Szilágyi Mihály mögé felsorakozó köznemesek (és a

Garaival kötött egyezség fejében egyes főúri csoportok) kívánságára, a nagy törökverő másodszülött fiát, Hunyadi

Mátyást kiáltották ki Magyarország királyának.

II. Rendteremtés:

Mátyás fő célja kezdetben az ország függetlenségének megőrzése és az ország belső rendjének, saját hatalmának a

megteremtése volt. A 15 éves fiatalember meglepő eréllyel kezdte uralmát, nagybátyját, Szilágyi Mihályt ugyanis

lemondatta a kormányzóságról, emellett leváltotta Garai Lászlót a nádori, Újlaki Miklóst pedig az erdélyi vajda

tisztségből. A mellőzött főurak ligát szerveztek ellene, és a koronát III. Frigyes német királynak ajánlották fel. Mátyás az

összeesküvést könnyedén felszámolta: a ligát felbontotta (egyes tagjait magas méltóságokba emelte), Frigyes seregét

pedig legyőzte. Igaz a koronát csak 1463-ban kapta vissza (80 ezer forintért) azzal az ígérettel, hogy Mátyás halála után

trónörökös hiánya esetén a magyar királyi cím a Habsburgokat illeti. Ekkor számolta fel Mátyás a Felvidéket kezében

tartó huszita zsoldos, Giskra hatalmát, akinek Délvidéken adott birtokot, kitűnő katonáit pedig zsoldosként fogadta fel.

Megállította délen a török előrenyomulást Jajca (1463) és Szrebernyik (1464) elfoglalásával. Majd 1464-ben a

visszakapott koronával megkoronáztatja magát, ezzel fejeződött be hatalmának megszilárdítása, törvényesítése, azaz

uralkodásának első szakasza.

III. Kormányzati reformok:

Mátyás ezután teljes erejét a központi hatalom megszilárdítására fordította. 1465-71 között erősen központosító

törekvések jellemezték uralkodásának második szakaszát, ekkor sem a köznemesség sem a polgárság nem juthatott

komoly politikai befolyáshoz. A központosítás két fő támaszává így az állandó zsoldossereg és a hivatalnokok, kegyencek

tábora vált. Kormányzati reformja során a főurak rovására a királyi hatalmat erősítette, és a bárókból álló királyi tanács

szerepét fokozatosan csökkentette, a tényleges döntések színhelye a kancellária lett. A főbb tisztségekbe saját, hozzá hű

embereit ültette, akik között nagybirtokos és köznemes egyaránt volt, sőt nemegyszer polgári vagy jobbágyi származású

személyek is. Mátyás politikájának legfőbb vezérlő elve: az egyéni érvényesülés előtt megnyitotta ugyan az utat, de a

köznemességet, mint egységes társadalmi csoportot nem engedte beleszólni a politikai döntésekbe.

A kancelláriában olyan embereket alkalmazott, akik megfelelő szaktudással rendelkeztek (Vitéz János), és hajlandók

voltak a királyi akaratot, akár elvtelenül is kiszolgálni (Ha ellentmondtak neki, habozás nélkül leváltotta őket.). Nagy

hatalmát bizonyítja, hogy főkancellárt nem nevezett ki, kancellárjait pedig egyszerű hivatalfőnökökként alkalmazta.

Gyakran így is a kancellárok nélkül, a hozzá hű titkárokon keresztül intézte a legfontosabb ügyeket (alkalmazottai

rendszeres fizetést kaptak, tőle függő hivatalnokokká váltak). Átszervezte az igazságszolgáltatást is, csökkentette a

nemesség addigi szerepét, s egy új, állandó bíróságot hozott létre (király személyes jelenléti bírósága),-élén egy királyi

hivatalnokkal, a személynökkel. Munkáját a király mégis gyakran ellenőrizte, olykor maga Mátyás ült a legfőbb bírói

székbe vagy utólag felülbírálta a döntéseket.

Sikerült engedelmes eszközévé tennie az országgyűlést is, a meghozott törvényeket csak akkor tekintette magára nézve

kötelezőnek, ha azok összhangban álltak az elképzeléseivel. Gyakran az adókat több évre előre megszavaztatva

rendeletekkel kormányozott. Központosító törekvései miatt lázadások törtek ki, még egyes hívei is szembefordultak vele

(1471-Jannus Pannonius, Vitéz János). Ennek ellenére 1471 után még inkább növelni kezdte személyes hatalmát, és

abszolutista kormányzást próbált bevezetni a következő két évtizedben (harmadik szakasza uralkodásának).

IV. Pénzügyi reformok:

Központosított uralmának anyagi alapjait egy új adórendszerrel teremtette meg. A bevételek növelését egyrészt a királyi

kincstár adójának bevezetésével érte el, amelyet az állami adók alól korábban felmentett jobbágyoknak és más

kiváltságos csoportoknak (kunok, jászok) már fizetniük kellett. Másrészt megváltoztatta az adószedés rendjét, mert a

korábbi jobbágytelekként szedett kapuadó helyett bevezette a házanként fizetendő kémény- vagy füstpénzt (évi 20

dénár), ill. rendszeressé tette az 1 Ft-ra rúgó rendkívüli hadiadó beszedését. Jövedelmének fele a jobbágyoktól, míg

másik fele a családi-királyi birtokaiból, a városok adóiból és a regálékból származott. Nagyságát jól érzékelteti, hogy a

gazdaságilag fejlettebb korabeli Anglia uralkodói sem rendelkeztek nagyobb összeggel, amely az uralkodása előtti évi

200-250 ezer Ft-ról 700-800 ezer Ft-ra emelkedett. Csakhogy Angliában a bevételek főleg a vagyonosabb polgárság

adóiból származtak, míg nálunk inkább a jobbágyságot terhelték meg és szegényítették el. Mátyás, hazánk gazdasági

erejét meghaladó adókat vetett ki, mellyel hosszú távon a gazdaság fejlődésére, az ország jövőjére mért csapást. A

jövedelmek behajtásáról a királytól függő, köznemesi és polgári származású szakembereket foglalkoztató kincstartóság

gondoskodott.

V. Hadsereg:

A bevételeket Mátyás három fő területen használta fel: állandó hadsereg és hivatalnokrendszer kiépítésére és a kultúra

támogatására. A hatalmas bevételek tették tehát lehetővé, hogy Mátyás a nemesi rendektől független, állandó

zsoldossereget tartson fenn. A közismert „fekete sereg”, amely zömében csehekből és lengyelekből állt, háború idején

15-20 ezer főből állt. Kiemelkedő zsoldosvezérei: Magyar Balázs, a jobbágyszármazású Kinizsi Pál, ami bizonyítja, hogy a

seregben is megnyitotta az érvényesülés útját az egyszerű, de tehetséges emberek előtt. Mátyás, kora legnagyobb

hadvezérei közé tartozott, felismerte a tüzérség jelentőségét, alkalmazott ostromtornyokat, ám sikereit főként gyors

helyzetfelismerő képességének és merészségének köszönhette.

VI. Külpolitika:

Az állandó zsoldos sereg és a jelentős királyi bevételek lehetővé tették Mátyásnak, hogy aktív, hódító külpolitikát

folytasson. Külpolitikája azonban kettősséget mutatott, ugyanis -apjával ellentétben- a török ellen védekezésre

rendezkedett be, és érdeklődése, hódító szándékkal, inkább Nyugat felé fordult. A török elleni passzivitásáért sokan

kritizálták, pedig a Török Birodalom hatalmas emberfölényét látva ez volt a katonai realitás, hazánk nem volt elég erős

ahhoz, hogy egyedül vegye fel a küzdelmet. Inkább aktív védekezést, a török támadások elhárítását szorgalmazta, ezért

kialakította a déli végvárrendszer második, belső vonalát, és a végvárak mögötti vármegyék élére kapitányokat állított,

központosítva a védelem erőit. Ez a védelmi rendszer uralkodása alatt végig szilárdan állt, sőt néha korlátozott akciókra

is sor került, például 1476-ban Szabács várának elfoglalásakor, és 1479-ben a kenyérmezői győzelemkor.

Valójában arról álmodozott, hogy egy nagy közép-európai birodalmat hoz létre, amellyel képes lehet ellenállni a

törököknek. Másrészt családja és személyes tekintélyének növelése miatt is törekedett a német—római császári és más

uralkodói címek megszerzésére. Fenti okok vezették a nyugati harcokhoz, amelyeket először Csehország felé, volt apósa

(Podjebrád György) ellen folytatott (1467-79). Ekkor elfoglalta Morvaországot és Sziléziát, sőt 1469-ben a cseh főurak

egy része királynak is megválasztotta (cseh királyi rang „ugródeszka” lehetett a császári cím felé). Közben Magyarország

ellen fordulnak a környező államok, és emiatt 1477-től (megszakításokkal 6 évig) zajlanak az osztrák háborúk III. Frigyes

császár ellen. Mátyás erőfölénye megmutatkozik több nagy vár elfoglalásában (1485-Bécs; 1487-Bécsújhely) és Alsó-

Ausztria, ill. Stájerország megszállásában is. Bécsbe tette át birodalma székhelyét, azonban amikor 1486-ban nem őt,

hanem Frigyes fiát, Miksát választják császárrá, összedőlnek nagyszabású tervei.

Utolsó éveiben a trónutódlás kérdése is nyomasztólag hatott rá, s mivel két házasságából sem született törvényes

fiúörököse, törvénytelen fiát, Corvin Jánost szemelte ki utódjának. Később azonban mások is jelentkeznek a magyar

koronáért (özvegy Beatrix királyné, Habsburgok, Jagellók), miután 1490-ben Bécsben váratlanul, rejtélyes körülmények

között elhunyt.

VII. Kultúra:

Uralkodása a magyar reneszánsz kultúra fénykora volt. Nápolyi felesége (Beatrix) révén neves itáliai humanista írók,

tudósok (Bonfini, Galeotto Marzio) terjesztették a reneszánsz eszméket a visegrádi, budai királyi palotában. Mátyás

művészetpártolását bizonyította híres könyvtára, amely 2500 kötetével, a római pápáéval vetekedett (Corvinák). Ekkor

tevékenykedett az első európai szintű magyar költő Janus Pannonius, és Thuróczy János történetíró, sőt megfigyelhető a

könyvnyomtatás meghonosodása is hazánkban (Hess András). 1467-ben, Pozsonyban egyetemet alapít, de ez is

elődeihez (pécsi, óbudai) hasonlóan hamar megszűnt. A visegrádi 350 szobás palota, a különleges vörös márvány

szökőkút, a díszudvarok ámulatba ejtették a külföldieket, és azt az érzést kelthették, hogy a magyar műveltség közel áll

az európai élvonalhoz.

10. A földrajzi felfedezések és hatásaik

A nagy földrajzi felfedezések és hatásai

A XV. században lassú fejlődés indult meg Európában: fejlődött az ipar és a mezőgazdaság, s a népesség is növekedett. Ez

nagymértékben hatott a nemzetközi kereskedelemre. Mivel Nyugat-Európa már nem tudta a megnövekedett népességet

ellátni élelemmel, kialakult a kontinentális munkamegosztás, miszerint Kelet-Európa mezőgazdasági termékeket

szállított az iparcikkekért cserébe. Ennek következménye lett Kelet-Európában a második jobbágyság kialakulása. Az

olcsó nyugati iparcikkek pedig megfojtották itt az ipart, ezzel indul meg az sok évszázados lemaradás, mert keleten

stagnálni fog a fejlődés.

Az egyre növekvő kereskedelem szomjazta a nemesfémet, amit eddigre a Távol-Keleti kereskedelem kiszívott Európából.

A bányák is kimerültek, tehát pont akkor csökkent a hozam, mikor növekednie kellett volna. 1453-ban a törökök

elfoglalták Konstantinápolyt, s a földközi-tengeri kereskedelem hasznát lefölözték. Közvetlenebb kapcsolatra lett volna

szükség kelettel, ezért megindult az új útvonal keresése. Ám ehhez bizonyos technikai feltételek elengedhetetlenek

voltak: kialakították a hosszú tengeri utakra alkalmas Caravellát, a tőkesúlyt, a kormánylapátot, s ekkor nyert igazi

jelentőséget az iránytű is.

Ekkor kezdett terjedni az a tudományos elképzelés is, melyet az ókori görög tudós, Ptolemaiosz hirdetett, hogy a Föld

gömb alakú. Akkor tehát ha az ember nyugat felé indul el, egy idő múlva keleten köt ki.

Az első felfedező utakat a portugálok tettek meg (Tengerész Henrik, portugál herceg hajósiskolát alapított)

A portugál hajósok 1471-ben haladtak át az egyenlítőn, Bartolomeo Diaz pedig 1487-ben érte el Afrika déli csúcsát, s

bízva abban, hogy ezen az úton eljuthat Indiába, a csúcsnak a Jóreménység fok nevet – adta (igaza volt, mert 1498-ban

Vasco de Gama így jutott el Indiába. Az első portugál gyarmatot Indiaban Goa-nak nevezték.) Spanyolország 1479-ben

lett egységes Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinand házasságával. 1492 elején befejez?dött a reconquista is. Ennek

örömére engedték Colombus Kristófot els? – útjára: 1493 augusztus 3-án indult el három hajóval, s október 12-én lépett

partra Guanahani szigetén. Másodi útjára (1493-1496) 17 hajóval indult, s állatokat vitt magával. A harmadik útról (1498-

1500) aranyat, ezüstöt, drágaköveket hozott. Negyedik útján (1502-1504) fedezte fel a panamai partvidéket. Amerikát

egyébként – Amerigo Vespucciról, a Medici-bank egyik megbízottjáról nevezték el.

A kor még egy nagy utazója volt Fernando Magellán, aki 1519-1522-ig körbehajózta a földet Öt hajójából mindössze egy

tért vissza.

A pápa 1494-ben felosztotta a Spanyolország és Portugália között a területeket (Tordes Villi), miszerint a 80. hosszúsági

körtől nyugatra Spanyolország, keletre Portugália terjeszkedhet. A portugáloknak nem is volt érdekük nyugatra

terjeszkedni, hiszen ?k szerezték meg a Indiába vezetö rövid útvonalat.

Európába megindult az ismeretlen növények áradata: kukorica, dohány, burgonya, paprika, paradicsom, napraforgó,

ananász, tök gyapot, kinin, kaucsuk, kakaó, és a vanília. Az állatok közül a pulyka és a láma származik Amerikából.

Bányákat gyapot-, cukornád- és dohányültetvényeket nyitottak a fehér emberek, s indiánokat dolgoztattak bennük. Ám

mivel az indiánok gyengének bizonyultak, a rabszolga kereskedők fekete rabszolgákat hoztak Afrikából, s ezzel

megszületett az újkori rabszolgatartás. Az itt elterjedt ültetvényes gazdálkodás monokultúra volt, világpiacra termelt, és

rabszolgamunka erőre épült.

Európában az aranyéhségből túltermelés lett. Megindult az infláció, rohamosan emelkedtek a mezőgazdasági termékek

árai a nagy népességnövekedés miatt, míg az iparcikkek ára nem változott. Az ipari termelés növelését sürgette a kelet-

európai országok megnövekedett igénye. Angliában pl. a bérmunkásréteg létrejötte a posztóipar fellendülésével függött

össze: a gyapjú iránti nagy kereslet arra ösztönözte a földbirtokosokat, hogy földművelés helyett juhot tenyésszenek.

Ehhez egyre több területre volt szükség, így fokozatosan kisajátították a közös területeket, majd a parasztok földjeit is

elvették, s „bekerítették” juhlegelőnek. A földjüket elvesztett parasztokból, és a tönkrement kézművesekből alakult ki a

bérmunkás réteg. A nagy keresletet a merev céhszabályok keretei között nem lehetett kielégíteni, ezért a vállalkozók

megkerülték a céheket, s a városokon kívül szervezték meg manufaktúráikat, ahol fizetett munkásokat dolgoztattak. A

manufaktúra kezdetleges formája volt az ún. szétszórt manufaktúra, mikor a kereskedő adta a nyersanyagot, de azt a

munkás még meglevő saját szerszámaival dolgozta föl, s visszaadta a kereskedőnek. A termelés fejlettebb formája a

központosított manufaktúra volt, amikor a munkás a tulajdonos műhelyében és szerszámaival dolgozott. A

manufaktúrákban fontos szerepet játszott a munkamegosztás. A manufaktúrák létrejötte olcsóbb és nagyobb

mennyiségű termelést tett lehetővé, s emiatt sok kézműves tönkrement, a vállalkozó kezében pedig jelent?s vagyonok

halmozódtak fel, hiszen a bérmunkást elszakította a nyersanyagforrástól és az értékesítési piactól, s a hasznot a

kereskedő fölözte le. Ezek az emberek kénytelenek voltak éhbérért dolgozni, vagy ha csavargókká lettek, akkor Erzsébet

királynő 1597. évi rendelete értelmében gályarabságra ítélték őket. Ezt már tőkés üzemnek nevezzük, mert a pénzt a

kereskedő befektette. Ezzel az egyszerű árutermelés felbomlott, s kialakult a tőkés árutermelés (P-Á-P+P). Ezt nevezzük

az eredeti tőkefelhalmozás korának: az a történelmi folyamat, amelyben a kistermelő parasztokat és a kézműveseket a

termeléshez szükséges eszközöktől megfosztják, mások kezében pedig felhalmozódik ez az eszköz, vagy az annak

megvásárlásához szükséges összeg.

A nagy földrajzi felfedezések hatására a világkereskedelem főútvonala a Földközi-tengerről az Atlanti-óceánra tevődött

át, s az itáliai és a hanza kereskedővárosok hanyatlani kezdtek.

11. Reformáció és katolikus meg Reformáció és katolikus megújulás

Alapfogalmak

reformáció: a katolikus egyház megjavítására, megújítására irányuló mozgalom, amely a 16. században vette kezdetét.

Legfontosabb irányzatai – az evangélikus, a református, az anglikán, az antitrinitárius és az anabaptista – a Bibliához való

visszatérést, a nemzeti nyelvű igehirdetést, a két szín alatti áldozást követelték.

ellenreformáció: rekatolizáció, melyet a pápa a jezsuita rend segítségével kezdett a római katolikus egyház belső

megújítására és a reformáció terjedésének megakadályozására. Ugyanilyen értelemben, illetve a folyamat reformjellegét

hangsúlyozva használják a katolikus megújulás’ kifejezést is. Az ellenreformáció folyamán iskolákat, nyomdákat

alapítottak; üldözték a protestáns prédikátorokat.

A reformáció

Előzmények, okok:

időben:

13. század: a „diadalmas egyház” – az egyház hatalmának (egyházi, világi) fénykora

14-15. század: az egyház átalakulása – elvilágiasodás

pl.: pénzhajhászat, hadakozó reneszánsz pápák

16. század: fellépés az egyház megtisztításáért – reformáció

Az egyháznak már a 16. század előtt is volt jelentős bírálata = eretnekek

eretnek: az egyházi zsinat által elfogadott tanokat bíráló vagy tagadó személy.

ókor: ariánusok

középkor: albigensek, valdensek, bogumilok stb.

¨ albigensek:

12-13. sz.-i eretnekmozgalom

a katharok dél-fro.-i elnevezése

Albi városáról kapták a nevüket

a világi hatalommal rendelkező vagyonos katolikus egyház elítélése

13. sz. eleje: az észak-fr. lovagok keresztes hadjárat keretében kirabolták és kiirtották őket (ez a hadjárat tette lehetővé,

hogy Dél-Fro.-t véglegesen a Fr. Királysághoz csatolják)

¨ valdensek:

12-14. sz.-i eretnekmozgalom

Nyugat-és Közép-Európa

vezetőjük: Pierre Valdes lyoni vándorprédikátor

megtagadták a gazdag és a világi ügyekbe beleszóló egyházat, a pápa különleges hatalmát

¨ bogumilok:

10-11. századi balkáni népi eretnekmozgalom

a bolgárok között, majd Szerbiában, és még inkább Boszniában terjedt

hatással volt a nyugati eretnekmozgalmakra

a világot a jó és a rossz küzdelmeként fogták fel

a hivatalos egyházat, az államot, a gazdagságot a sátán művének tekintették, így tagadták

¨ 1381: Wyclif:

tagadta a pápaság vezető szerepét az egyházon belül

tagadta az egyház világi hatalmát és gazdagságát

a királyokat tekintette Krisztus földi helytartóinak

szorgalmazta az anyanyelvű igehirdetést

bele is kezdett a Biblia angol nyelvre fordításába

az egyház szerinte nem közvetíthet Isten és az ember között

¨ 1415: Husz János elégetése

huszita tanok:

visszatérés a Szentíráshoz

elítélte az egyház világi befolyását, a pápa különleges hatalmát, gazdagságát, a szerzetesrendeket

a klerikusok szerepét csökkenteni, a világiakét növelni kívánták

anyanyelvi igehirdetés

két szín alatti áldozás a világiaknak is

¨ 1498: Savonarola domonkos szerzetes megégetése

Firenzében a Mediciek fénykora után megjelenő őrült szerzetes

látja a társadalmi különbségeket (gazdagság <=> szegénység)

fellép a pápai udvar fényűzése, kicsapongó életmódja ellen pusztítás: retrográd, de a katolicizmuson belüli harcot

hirdetett

pl. pusztítja a műalkotásokat

végletes aszkézist követel

Kibontakozása – elválaszthatatlan összekapcsolódás a kor háborúival:

középkori világszemlélet: mindent áthat a vallás

a kor háborúinak indítékaiban nehéz elválasztani egymástól az egyház megújítására és a hatalom kiterjesztésére

vonatkozó törekvéseket

Lutheranizmus – fejedelmi reformáció

1517. október 31.: Luther Márton fellépése

¨ a hagyomány szerint kifüggeszti 95 pontját a wittenbergi vártemplom kapujára

¨ oka: Luther felháborodása az egyház elvilágiasodottsága miatt:

búcsúcédulák árusítása

X. Leó pápa ebből akarja fedezni a római Szent Péter-székesegyház építési költségeinek egy részt

a német egyházfők ebből akarták visszafizetni a méltóságuk megvásárlására felvett hiteleket

búcsúcédula: a tisztítótűz pénzen való megváltása

reneszánsz pápák => világias életmód => elégedetlenség

erről Luther római útján meggyőződhetett

¨ 1521: wormsi birodalmi gyűlés

V. Károly meghallgatja a pápa által már kiátkozott Luthert, de ő is veszélyesnek nyilvánítja az új tanokat, és eretneknek

nevezi Luthert

utána: Bölcs Frigyes szász választófejedelem ad menedéket Luthernek Wartburg várában

itt: Luther németre fordítja az Újszövetséget

röpiratok az egyházi hierarchia, a szerzetesség, a papi nőtlenség és a gyónás katolikus értelmezése és gyakorlata ellen

¨ 1529: speyeri birodalmi gyűlés

Luther hívei megmaradhatnak hitükön, de nem terjeszthetik azt

a lutheránusok tiltakoznak / protestálnak a döntés ellen, innen kapják a protestáns nevet

¨ 1530: augsburgi / ágostai hitvallás

Luther tanítványa, Philipp Melanchton az augsburgi birodalmi gyűlés elé terjeszti az új vallás alapelveit

a katolikus és protestáns tanok közös gyökerének hangsúlyozása

kompromisszumkészség:

fellépés a gyónás, a szerzetesi fogadalom, a böjt és a püspökök bíráskodása ellen

nem tért ki a hit által való „egyedüli” üdvözülés, a szentek tisztelete, a tisztítótűz, a pápai primátus, az egyházi hierarchia

és a búcsú kérdésére

De: a császár nem engedett! => a protestáns fejedelmek létrehozzák a schmalkaldeni szövetséget

céljuk:

az egyházi birtokok elfoglalása

a kolostorok megszüntetése

¨ 1546-1555: németországi vallásháború

a schmalkaldeni szövetség fejedelmei és a császár között

I. Ferenc fr. király ebben hatalmi okok miatt a császár oldalára állt

1555: augsburgi vallásbéke:

a fejedelmek szabadon választhattak vallást, és alattvalóiknak is követniük kellett őket („cuius regio, eius religio” ~ Akié

a föld, azé a vallás.”)

ez csak a Német-római Birodalom területére, és csak az evangélikus vallás elfogadására vonatkozott

az evangélikusok megtarthatták a már megszerzett földeket, de a további szekularizációt megtiltották

ezzel V. Károly politikailag amúgy is megosztott birodalma vallásilag is megosztottá vált

antitrinitarianizmus – paraszti; kisnemesi-lovagi:

mind a paraszti tömegek, mind a lovagok és a kisnemesek saját vágyaikat olvasták ki belőle

Zwickauban kialakult irányzat

vezetőjük: Münzer Tamás

a reformáció legszélsőségesebb irányzata

nemcsak a katolikusok, de a lutheránusok is üldözték őket

1524-1526: német parasztháború

területileg és céljait tekintve is széttagolt mozgalom

1524: svábföldi mozgalom

1525: frankföldi mozgalom

thüringiai mozgalom: Münzer vezette őket

Mühlhausen: a javak közös birtoklását és munkakötelezettséget vezettek be

a fejedelmek és az egységesen fellépő leverték, tovább erősítve befolyásukat

kisnemesek + lovagok: harc a „nemesi demokráciáért”

vezetőik: Franz von Schickingen, Ulrich von Hütten

kálvinizmus – polgári:

svájci reformáció1:

1523: Ulrich Zwingli zürichi (Svájc) lelkész összefoglalja tanításait

fellépés az egyházi hierarchia, a szentmise és a cölibátus ellen

nemzeti nyelvű igehirdetés

két szín alatti áldozás

szekularizáció

vitás kérdésekben a forrás a Biblia

egyszerű és demokratikus egyházszervezetet akart létrehozni

Isten a világ abszolút ura, vagyis jó és a rossz egyaránt az ő akaratától függ

1529: Zwingli találkozik Lutherrel, és hosszas viták után 15 pontban egyeztetik nézeteiket

1531: Zwingli és hívei a katolikus kantonokat megtámadva fegyverrel is tanaik terjesztésébe kezdenek, de Zwingli elesik

a harcokban

Zwingli halála után hívei megegyeznek a reformáció másik svájci képviselőjével, hogy egységesen léphessenek fel a

katolikusokkal szemben

svájci reformáció2:

Kálvin János (1509-1564)

a reformátorok második nemzedékéhez tartozik

jogot tanult Fro.-ban, de el kellett hagynia hazáját

egy egyházat megújítani akaró szervezkedés miatt Svájcba menekült

1536: Kálvin János: Institutio

~ A keresztény vallás tanítása

Kálvin önálló elképzeléseinek foglalata a kereszténységről

1541: Kálvin Genf prédikátora lesz

kálvinista Rómává tesz a várost

szigorúan meghatározta és felügyelte a polgárok életét

később teológiai akadémiát is alapít itt

antitrinitarianizmus:

legjelentősebb képviselőjük: Szervét Mihály (spanyol orvos)

az inkvizíció elől Genfbe menekül, de a további újításoktól megrettenő kálvinisták máglyára küldik

tragédiája mutatja, hogy az újító gondolatoknak, ha egyházzá szerveződnek, meg kell magukat védeni a régi és a születő

új tanokkal szemben is

üldözik őket => Lengyelországban és Mo.-n találnak menedéket

az Erdély területén élő Szentháromság-tagadók mérsékelt irányzatából szerveződött meg az unitárius egyház

Irányzatok, tanok:

a protestáns vallás közös vonásai:

hit az egyedüli istenben

hit az egyedüli Írásban

a Szentírást emberek írták, de a Szentlélek sugalmazta

tekintélye nem a szavakban van, hanem az üzenetében

kritikusan kell olvasni, és ez nem a papok monopóliuma

üdvösség egyedül isten kegyelme által

lutheránus / evangélikus:

Isten hatalma korlátlan

az ember egyedül Isten kegyelméből, a hit által nyerheti el a megigazulást, azaz bűnei bocsánatát

az üdvösség egyetlen útja a hit

a pápa egyházon belüli hatalmának megkérdőjelezése

pl. a pápa nem tévedhetetlen

nincs szükség költséges egyházi szertartásokra, egyházi adókra, sőt, még egyházi vagyonra sem

a szekularizáció / az egyházi birtokok világi kézbe adásának támogatása

a szenteknek nincs közbenjáró szerepük, nem kell őket katolikus módon tisztelni

a szerzetesség intézményének elvetése

két szín alatti áldozás

anyanyelvű igehirdetés

az igehirdetésben a főszerep a Bibliát magyarázó prédikációé

a hit és az egyházi gyakorlat ellentmondásaiban csak a Szentírás alapján lehet igazságot tenni

a katolikus hét szentségből (keresztség, bérmálás, oltáriszentség, bűnbocsánat, egyházi rend, házasság, utolsó kenet)

csak kettőt hagytak meg (keresztség, úrvacsora), mert szerintük az egyetlen igaz forrásnak tekintett Bibliában csak ez a

kettő szerepel

a gyülekezethez, közösséghez tartozás érzésének erősítése

református / kálvinista:

tanainak foglalata: Kálvin János: Institutio / A keresztény vallás tanítása, 1536.

elfogadja Luther tanításait

Isten hatalma végtelen

predestináció / eleve elrendeltetés:

az emberek sorsát a Mindenható „eleve elrendelte”, sorsuk cselekedeteiktől függetlenül az üdvözülés vagy a

kárhozatú

¨ de: ez nem jelent passzivitást: az esetleges kiválasztott helyzethez méltó módon kell élni

kálvinista munkaerkölcs: a polgári erények megbecsülése és követendővé tétele

„saját utad minél tökéletesebben járd végig”

a vagyont nem az élet élvezetére kell fordítani, hanem a közösség és az egyén javára újra befektetni

nincs szükség egyházi hierarchiára

köztársasági egyházszervezet

¨ a városi önkormányzati szervezet mintájára épül fel

¨ a közösség irányításában egyháziak (prédikátorok / papok) és világiak (presbiterek) is részt vesznek

¨ az egyes közösségek csak lazán kötődnek egymáshoz

Isten szemében minden életút egyformán kedves

a pompa elutasítása

tiltja az uzsorát, de elfogadja a tisztes kamatra történő kölcsönzést

az uralkodók hatalma Istentől származik, de ha ők visszaélnek a hatalommal, a nép soraiból választott vezetők

szembeszállhatnak velük

¨ zsarnokölési tan – de elveti az anarchiát

istentisztelet: ima, közös éneklés, prédikáció

¨ központi szerep: a megbánás tanítása

anabaptizmus:

/ újrakeresztelők irányzata

az államhatalom megszüntetése

vagyonközösség

az ember csak felnőtt fejjel dönthet világnézetéről, csak ekkor lehet megkeresztelni

a gazdaság támadása; követendő minta: krisztusi szegénység

Isten birodalmát a földön kell megvalósítani

antitrinitáriusok / Szentháromság-tagadók:

tagadták a Szentháromságot, azaz Krisztus isteni természetét és a Szentlélek létezését

Jézus Isten fia volt, de végleg emberré lett, és kereszthalála az emberi áldozatvállalás példája

a kálvinistákéhoz hasonló demokratikus elvek

a predesztináció tagadása

Térhódítása:

lutheránusok: északi német területek, Skandinávia; osztrák tartományok, Magyar Királyság, Erdélyi Fejedelemség,

Csehország

kálvinisták: Svájc, Franciaország, Németalföld, Skócia, Anglia, Magyarország, Lengyelország, Csehország

anabaptisták: német területek

antitrinitáriusok: Lengyelország, Erdély

Kulturális hozadékok:

alapvető céllá válik a reformáció hittételeinek terjesztése!

eszközei:

nyomtatás:

¨ anyanyelvű Bibliák, a hitviták röpiratai, nyomtatott kották (a reformátorok által fontosnak tartott közös énekléshez)

¨ oktatás

oka:

tömeges igény volt képzett lelkipásztorokra, hitvitázókra

az emberek széles rétegeihez el akarták juttatni a Biblia tanításait

alapvetően fontos az iskoláztatás az elemi szinttől az egyetemekig

eredménye: fejlesztő hatás a művelődésre, különösen az anyanyelvű kultúrára!

v Az ellenreformáció / katolikus megújulás

különbség a két elnevezés között:

ellenreformáció: protestáns elnevezés

megújulás: katolikus elnevezés

Okai:

a katolikus egyház már egy évszázada ellenállt a reformoknak

a katolikus vallás következetes hívei (a délnémet, itáliai, spanyol és fr. területek lakói) magukénak érezték a reformáció

által támadott egyházat, ezért mozgalmat indítottak egyházuk megtisztítására

Kibontakozása:

a következetesen katolikus területek lakói mozgalmat indítanak egyházuk megtisztítására

Róma támogatja az új mozgalmat.

III. Pál (1534-1549; az utolsó reneszánsz és az első ellenreformációs pápa) lépései:

¨ felhasználta világi hatalmát, a pápai diplomáciai hálózatot és vagyont a katolicizmus megmentéséért

¨ 1540: jóváhagyta a Loyolai (Szent) Ignác által alapított jezsuita rend működését

jezsuita rend:

célja: a „lelkeknek a keresztény életben és a keresztény tanításban való előmenetele, a hit terjesztése”

szervezete:

katonai rend szerint épült fel

élén: generális

tagjaitól fegyelmet és tökéletes engedelmességet követelt

eszközeik, ellátott feladatköreik – az elpártoltak visszatérítése a katolikus hitre minden lehetséges eszközzel

a pápaság diplomatái

a királyok és fejedelmek gyóntatói

¨ a fentiek révén befolyásolni tudták a korszak politikai életét

misszionáriusok

eretneküldözés

képzett hitvitázók

felismerve az oktatás fontosságát, magas színvonalú iskolahálózatot hoztak létre

¨ 1542: a Pápai Államban újra felállítják az inkvizíciót

új neve: Szent Hivatal

célja: az új tanok terjedésének gátolása

a katolikus területeken működött

¨ 1545-1563: tridenti zsinat

zsinat: a legjelentősebb egyházi fórum

célja: tanácskozás a szükségessé vált reformokról

eredménye:

a katolikus egyház megújítása és alkalmassá tétele a reformáció elleni harcra

a reformáció által vitatott hittételek pontos megfogalmazása és részletes kifejtése

azon sérelmek orvoslása, melyeket az alapvető katolikus hittételek torzulása nélkül meg lehetett tenni

intézkedések:

¨ a búcsúcédulák árusításának megtiltása

¨ az egyházi méltóságok halmozásának megtiltása

¨ a papság elsődleges feladata a szolgálat, a hívek lelki gondozása,

- főpapok:

- tartózkodjanak egyházmegyéjükben, és ne a pápai udvarban

- ügyeljenek az egyházmegye hitéletére

- ügyeljenek a papság erkölcseire és kötelességeinek teljesítésére

¨ a papság iskolázottságának növelése érdekében: papnevelő intézetek / szemináriumok felállítása

¨ a világias életmód visszaszorítása

¨ a hit terjesztéséért: nyomdák alapítása – a könyvnyomtatás felhasználása

¨ a katolikus liturgia változásai:

- látványosabb, ünnepélyesebb

- népszerűek lettek a zarándoklatok, búcsújárások

- általánossá váltak a körmenetek és a színpadias megoldások az egyházi ünnepeken

amin nem változtattak:

¨ dogmák

¨ a katolikus egyház államok fölé nyúló szervezet

¨ a pápa egyházfősége

¨ a szerzetesség intézménye

¨ Szent Háromság

¨ szentségek

¨ a szentek tisztelete

IV. Pál:

¨ 1559: az Index összeállíttatása

Index: a tiltott könyvek jegyzéke

célja: ezzel akarták a károsnak ítélt irodalmat távol tartani a hívektől

sok tudományos tételt megfogalmazó mű is Indexre került

pl.:

1543: Kopernikusz: Az égi pályák körforgásáról

¨ heliocentrikus világkép

1632: Galileo Galilei: Párbeszéd két világrendszerről

¨ kísérleteivel kétségessé tette a skolasztikus fizika alapjait, és helyesnek nyilvánította Kopernikusz világképét

¨ az inkvizíció tanításai visszavonására kényszerítette

de: az új természettudományos tételek elutasítása mindegyik felekezetre jellemző volt

Eredmény:

a reformáció terjedésének megállása

azokban az országokban, ahol az ellenreformáció összekapcsolódott a politikai küzdelmekkel, a katolicizmus visszanyerte

korábbi tekintélyét

ilyen országok: Franciaország, Csehország, Ausztria, részben Magyarország

Kulturális hozadékok:

barokk:

a katolicizmus megújulásával született új korstílus

a 16. században kezd kibontakozni, majd a 17. században válik uralkodó korstílussá

kibontakozásának okai:

a 16. század eseményei a reneszánsz embert és művészt a hit felé fordították

a katolikus egyház a művészeteket a hit erősítésére és ösztönzésére szolgáló eszköznek látta

ösztönözte az érzékekre, érzelmekre ható műalkotások létrejöttét

támogatás ebben: hatalmukban megerősödő katolikus fejedelmek és főurak

stílusjegyei:

érzelmi túlfűtöttség

mozgalmasság

változatosság

az ember értelméhez és érzelmeihez szólás egyszerre

megfelelő keret a színpadiassá váló liturgiához

pl.: Il Gesú – a jezsuiták római temploma

van fejedelmi oldala is: az Isten által helyeselt földi hierarchizáltságot is kifejezte

manierizmus

a reneszánsz és a barokk közötti átmeneti stílus

oktatás

könyvnyomtatásújulás

12. Tudorok kora Angliában

04. A Tudorok kora Angliában

I. A tőkés termelés kibontakozása Angliában

A; A földrajzi felfedezések hatás

árak növekedése, piacok bővülés => az ipari termelés fejlődik

nyersanyagszükséglet a textiliparhoz (gyapjú) => bekerítések

élelemtermelés fejlődése (kisebb területen modernebb módszerekkel)

B; A bekerítések (XVI.-XVIII. század)

Dél-Angliából kiinduló folyamat.

A vállalkozó újnemesség a falvakban a közös földeket birkalegelővé alakítják, a bérlőket elűzik.

Társadalmi hatás: a bérlőkből bérmunkások lesznek (munkaerő a manufaktúrákban)

C; A manufaktúra ipar kialakulása

A céhes ipar korlátozásai gátolják a fejlődést

kiadási és felvásárlási rendszer: paraszti otthonokban folyik a textilipari bérmunka

manufaktúrák létrehozása

a tőkés vállalkozó pénzt fektet be a termelésbe

bérmunkásokat alkalmaz

munkamegosztás: a a munkát részfolyamatokra bontják, mindenki egy munkarészt végez (jól)- nő a termelékenység

kéziszerszámokkal dolgoznak

nagy mennyiségű árut állítanak elő

a minősége elmarad a céhes terméktől de olcsóbb

II. VIII. Henrik uralkodása (1509-1547)

Tudor házból való (apja VII. Henrik, anyja Yorki Erzsébet)

Papnak szánták (másodszülött)- megtanult írni, olvasni - művelt volt

A, Abszolutizmus

uralkodása: sajátos abszolutizmus

működnek a rendi intézmények (parlament, grófság) de a király hozza döntéseket

személyétől függő hivatalnokréteg kialakítása (gyakran alacsony sorból valók - feltétlen engedelmesség)

az újnemesség szerepe növekszik - vállalkozás szabadságának támogatása

az adók nem túl magasak - szigetország - nem kell állandó nagylétszámú hadsereg

B; Az anglikán egyház

Létrejöttének oka: a pápa nem támogatta, hogy Henrik elváljon első feleségétől

Az anglikán egyház jellemzői:

keverednek a katolikus és a református jegyek

az egyház feje a király

megtartja a katolikus egyházi hierarchiát (főpapság) - a legfőbb egyházi vezető a Canterbury érsek

fokozatosan átveszi a kálvini hittételek többségét

a hit forrása a Biblia

cölibátus eltörlése

szentek elutasítása (csak az úrvacsora és a keresztség szentségét ismerik el)

anyanyelvi egyház létrehozása

de elutasítja az eleve elrendelést (reménytelenség)

VIII. Henrik uralkodása idején többször vált irányt a protestánsok és a katolikusok támogatás és üldözése között.

III. I. Erzsébet uralkodása (1558-1603)

A; Trónra kerülése

Henriket kiskorú fia VI. Edward követte, helyette régenstanács uralkodott. (korán meghalt)

I. (Véres) Mária követte a trónon: katolikus hitű, megindult a protestánsok üldözése (II. Fülöp felesége lett)

Összeesküvések Mária ellen: Erzsébetet akarták a trónra (házi őrizetben vagy börtönben élt)

B; I. Erzsébet uralkodása 1558-1603

Trónra lépésekor kijelenti: nem akar férjhez menni ("szűz királynő") - az idegen érdekek elutasítása.

protestantizmus megerősödése- puritánok: céljuk az anglikán egyház megtisztítása a katolikus maradványoktól

puritánok irányzatai:

presbitériánusok (mérsékeltek) - az anglikán egyház királytól való függetlenségét akarták, megőrizve az egyházi

hierarhiát

independensek (radikálisok) - a teljes függetlenséget és az egyházi hierarchia megszüntetését követelték - egyházi

önkormányzat kialakítása

A királynő a parlamenttel közösen kormányzott (rendi monarchia)

Gazdaság: Kereskedelem támogatása - monopóliumok, kereskedelmi táraságoknak (pl. Brit Kelet-indai Társaság

Ázsiában)

monopólium: kizárólagos kereskedelmi jog

C; Külpolitika

A skót protestánsok támogatása. I. Stuart Mária skót királynő (katolikus) elfogása és kivégzése

Angol kereskedelmi érdekek és a hajózás fontossága

A spanyol tengeri uralom megtörése: Francis Drake és Hawkins admirális (kalózok) támadásai spanyol hajók ellen

királynői támogatással

1588: a Nagy Armada legyőzése (Drake)

Angol telepek létrehozása Észak-Amerikában - Virginia

13. Alkotmányos monarchia Angliában

Anglia a XVII. század közepén 4 millió lakosával nagyhatalom volt. A monopolisztikus vállalkozásokon kívül léteztek

manufaktúrák, ahol az elszegényedett falusi munkaerőt foglalkoztatták. A gazdaság fejlődése a társadalom szerkezetét

átalakította. Megindult a parasztság differenciálódása: gazdag parasztság, földének tulajdonosa: kisárutermelők, szegény

bérlők, napszámosok, csavargok. A mg termékek, ill. a posztó iránti kereslet következtében a föld jelentős

tőkebefektetési centrummá vált. A gazdagok földet vettek, béreltek v. bekerítettek, majd bérmunkásokat alkalmaztak.

A XVII. század közepéig a királyi udvar és a parlament harca jellemezte a politikai életet. A gyermektelen Tudor-házbeli

Erzsébet halála utána trónt a kivégzett Stuart Mária fia, I. Jakab (1603-25) skót király örökölte, egy kézben egyesült a brit

szigetek irányítása.

Jakab isteni eredetűnek, abszolútnak tekintette hatalmát. Ezek után a vallás és a politika szétválaszthatatlanul

összekapcsolódott Angliában. Az abszolutizmus ellenzéke vallási áramlatként lépett fel, követelve az kizárólagosságra

törő anglikán egyház megtisztítását a katolikus vonásoktól. Innen kapta az irányzat a puritanizmus elnevezést (purus =

tiszta).

A XVI. sz. végétől a puritanizmus irányzatokra szakadt. A presbiteriánusok választott vezetőket: presbitereket kívántak a

püspökök helyébe, míg az independensek teljes függetlenséget és önkormányzatot követeltek minden hívő közösség

számára. A két szárny szembekerült az abszolutizmussal, mert Jakab, majd fia, I. Károly (1625-49) a katolikus államokkal

szövetséges külpolitikát folytatott.

Az egyház és a király hitele mélyre süllyedt, a parlament pedig a vallás, a szabadság és a tulajdon védelmének jelképévé

nőtt. A király 1640 áprilisában összehívta, majd 3 hét múlva feloszlatta az adómegszavazás helyett követeléseket

benyújtó parlamentet ("rövid parlament"). A társadalom megmozdult: az ország állt szemben az udvarral. A főrendek is

a parlament összehívását javasolták. I. Károly kénytelen volt engedni. A novemberben összeülő "hosszú parlament"

közel húsz évig együtt maradt.

Alsóház első ülésén vizsgálatot rendeltek el Strafford gróf (Írország kormányzója) és Laud érsek (főminiszter) ellen, akiket

nyilvánosan lefejeztek. A kiváltságleveleket hatálytalanították, kiengedték a politikai foglyokat.

A király tudomásul vette, hogy a parlamentet csak a saját határozata alapján lehet föloszlatni. A parlament bevezette a

presbiteri rendszert. Az ír felkelés is élezte a helyzetet (1641). A parlament azzal vádolta a királyt, hogy ő áll az ír

katolikus felkelés hátterében. Károly államcsínyt kísérelt meg. A Tower parancsnokává hívét nevezte ki, a várban lévő

ágyuk csövét a belvárosra irányították. A felsőház a népmozgalom leverését javasolta, a király le akarta tartóztatni az

ellenzék vezetőit, majd Észak-Angliába menekült, hogy csapatokat toborozzon. Megkezdődött a polgárháború.

A parlamentnek a királlyal tartó kisebbsége ( a "gavallérok", északi nemesség) súlyos veszélyt jelentett a parlamentre.

1642 végén győzelmet ért el a király a "kerekfejűek"-nek csúfolt parlamentiek felett. Londont a toborzott hadsereg

megmentette, de az alkura hajlók tábora növekedett. A háború kimenetele azon múlt, hogy a parlamentiek képesek-e a

tömegeket megnyerni. De a parlament jelentős része (presbiteriánusok) megegyezésre hajlott. A király és a gavallérok

leverésére törekvő independens középréteg és a parasztok győzni akartak. Bázisuk jelentős volt, de kisebbségben voltak

a parlamentben.

Parlament szövetséget kötött a skótokkal, akik újra átlépték a határt (1644). Az egyesült seregek Marston Moor-i

csatában nagy győzelmet arattak. Északon a parlament lett az úr, de egységes parancsnokság nélkül a győzelmet nem

tudták kihasználni. Hónapok múlva Oliver Cromwell independens képviselőelfogadtatta a hadsereg reformtervezetét.

Lovassága alkotta a hadsereg magvát. (vasbordájúak)

Az új hadsereg a politikai párt szerepét is betöltötte. Naseby mellett 1645 nyarán győzelmet arattaka király csapatain. Az

uralkodó a skótokhoz menekült, akik viszont kiadták a parlamentnek 1647-ben.

A polgárháború 1642-46 közötti első szakaszában a burzsoázia legyőzte az abszolutizmust, és a feudális viszonyok

felszámolásával utat nyitott a tőkés fejlődés erőinek.

A földbirtok polgári tulajdonná lett, a parasztokat bérlőként kezelték: földhasználati joguk megszűnt. A fegyvernyugvás

alatt sok kérdés várt megoldásra. Szakadék támadt a parlament és a hadsereg között. Az independens csoporton belül

radikális áramlat jelentkezett: a levellerek (egyenlősítők), akik teljes szabadságot követeltek. A presbiteriánusok a

királlyal is készek voltak megegyezni. Parlament a hadsereget fel akarta oszlatni, akkor Cromwell katonáival együtt a

parlament ellen vonult. A katonatanácsba kisebbségbe szorította a levellereket, a királyt táborába vitette, de Károly

megszökött, szövetségre lépett a skótokkal. Anglia egyes vidékein királypárti lázongások lobbantak fel, kitört a második

polgárháború ( 1648. ápr.-okt.). A skótok a király védelmének ürügyén benyomultak az országba.

A királypárti zendülést Cromwell fojtotta el. 1648 végén eltávolította a leghangosabb presbiteriánus képviselőket. Az ún.

„csonka parlament”-nek 50 independens képviselője maradt. 1649 januárjában különbíróság halálra ítélte a királyt. A

polgári forradalom győzött.

Angliát a parlament köztársasággá nyilvánította. Megszűnt a felsőház, a legfőbb hatalom a parlamenté lett. A

kormányzást 41 tagú államtanács vette át. A tényleges irányítás az államtanácsosi címet viselő Cromwell kezébe került.

Leszámoltak a levellerekkel, leverték a forrongó városi szegényeket. Az 1641 óta tartó ír felkeléssel kegyetlenül

leszámolt. Az ellenállók földjét szétosztotta. Skóciában megfutamította II. Károlyt, akit a skótok uralkodójuknak ismertek

el.

Cromwell három év alatt megvalósította Anglia, Skócia és Írország politikai egységét.

A köztársaság a hatalomra jutott kereskedőpolgárság érdekeit képviselte. Nagy flottaépítési programot indított el (1649-

51). A gazdasági élet irányítására központi szervet hozott létre, és a parlamenttel megszavaztatta a hajózási törvényt

(1651). Ennek értelmében az angol kikötőkben csak olyan államok hajói köthettek ki, amelyek saját országuk termékeit

szállították. A törvény Hollandia ellen irányult. Háborúra került sor közöttük (1652-54), végül Hollandia tudomásul vette

a törvényt. Anglia kereskedelmi szerződést kötött Portugáliával, Dániával. Kijutott a Balti-tengerre. Cromwell

szövetséget kötött Franciaországgal, együtt indítottak háborút Spanyolország ellen. Legyőzése után Anglia lett a világ

első tengeri és pénzügyi hatalma.

1654-ben Cromwell feloszlatta a parlamentet és az államtanácsot, létrehozta a 150 fős kis parlamentet. Ez mondta ki az

állam és az egyház szétválását, eltörölte az egyházi tizedet, a kegyúri jogokat.

A tisztikar 1653 végén a köztársaság életfogytiglani protektorának nyilvánította Cromwelt. A protektorátus katonai

diktatúra volt. Cromwell 1658-ban meghalt.

A protektorátus nem tudta megoldani fő feladatát: a népi törekvések, mozgalmak elfojtását. Új parlamentet hívtak össze

1660-ban amely elismerte I. Károly fiát, II. Károlyt. Feltétele az volt, hogy a király amnesztiát hirdet, vallási kérdésekben

türelmes lesz. A Stuartok hatalmának második időszakát restaurációnak nevezzük. II. Károly uralmának (1660-85) alapja

a régi és az új földbirtokosok átmeneti

szövetsége volt. A királlyal hazatért emigránsok megpróbálták visszaállítani a régi rendet, de nem sikerült. A királyi,

egyházi és arisztokrata birtokok egy részét elvették. Abba viszont kénytelenek voltak

beletörődni, hogy a forradalom legfőbb vívmánya: a tőkés gazdálkodás szabadsága megmaradt. Az ország ura nem a

király, hanem a földbirtokosok és a tőkések lettek.

Ekkor kezdődött meg a modern politikai pártok kialakulása. A skót presbiteriánusok whig pártnak nevezett ellenzék a

polgári érdekeket, az ír katolikus tory nevét viselő udvarhű párt a nagybirtokosok érdekeit képviselte.

Károly halála után öccse, II. Jakab királysága (1685-88) idején gyorsan követték egymást az események. A király

kereskedelmi engedményeket tett Fr.o-nak, a katolikusok javára kiadott nyilatkozata nyugtalanságot keltett, a tory párt

kiegyezett a whig ellenzékkel, és határoztak: a Stuartoknak távozniuk kell a trónról. Meghívták Angliába a Londonból

elmenekült Jakab vejét: Hollandia protestáns helytartóját, Orániai - III. - Vilmost. A helytartó zsoldos hadsereggel és

holland flottával érkezett. Az angol polgárság „dicsőséges forradalom”-nak nevezi a dinasztiaváltozást (1688), mert vér

nélkül jött létre Anglia és Hollandi perszonáluniója. III. Vilmos elfogadta a parlamentáris rendszer alapokmányát: a

Jognyilatkozatot (1689). Létrejött az alkotmányos monarchia.

A forradalom mérlege: A politikai vezetés a birtokos arisztokrácia kezében maradt. A közéletben számos feudális

maradvány élt tovább (jobbágy), de a tőkés polgárság gazdasági tevékenysége folytatódott. Az államhatalmat az Angol

Bank (1694) vonta gazdasági ellenőrzés alá. Whig párt vált a politikát meghatározó erővé. Célja a külkereskedelem és a

gyarmatosítás kiterjesztése volt. Irányításával kiteljesedésnek indult a szigetország tőkés fejlődése, megvalósult a

társadalom és a monarchia kényes egyensúlya.

14. A francia abszolutizmus

A francia abszolutizmus

A 17. századi Franciaország igazi nagyságát nem az öntelt, de átlagos képességű Napkirálynak köszönhette, hanem annak

a szakképzett hivatalnokgárdának, mely Richelieu reformjai nyomán továbbra is ésszerű irányítója volt az országnak. A

főhivatalnokok gyakran polgári származásúak voltak, de tevékenységükért nemességet kaptak ("taláros nemeseknek" is

hívták őket, a hivatalnokok köpenye, vagyis talárja alapján). A született nemesek ("kard nemessége") mélységesen

lenézték a talárosokat, akik nem hízelgéssel és intrikákkal, hanem munkával töltötték napjaikat a versailles-i kastély erre

elkülönített szárnyaiban. A francia állam már a rendi önkormányzatot sem ismerte, az egyes tartományok élén a központ

utasításait végrehajtó hivatalnokok, az ún. intendánsok álltak. A félszázezernyi királyi hivatalnok figyelme és irányítása

az ország egész életére kiterjedt. A gazdaság fő irányítója szintén egy polgári származású főhivatalnok volt, Jean Baptiste

Colbert. Ő dolgozta ki azt a gazdaságpolitikát, mely a bevételeket duplájára növelte, s amelyet merkantilizmusnak

neveznek (merkantil: kereskedelmi, olaszul). Lényege, hogy a kereskedelemben sok árukivitelre, kevés behozatalra

törekedett. A kivitel ellenértékének egy része így nem áru, hanem pénz, nemesfém lett, amit nagy mennyiségben

halmozhatott fel. Mindezt Colbert úgy érte el, hogy támogatta a magán manufaktúrákat és állami pénzből sok újat is

hozott létre. A külföldi iparcikkek behozatalát magas védővámokkal nehezítette, az áruimport helyett maguknak a

külföldi iparosoknak a betelepítésén munkálkodott. Az egyes tartományok közötti belső vámokat viszont

nagymértékben csökkentette, hogy ösztönözze az országon belüli kereskedelem növekedését. Mindennek hatására igen

fejlett lett a francia ipar, elsősorban a textilipar (ez adta az ipari termelés 2/3-át), valamint a hadiipar, de gyorsan

fejlődött a luxuscikkek (szőnyeg, porcelán, tükör, üveg, parfüm stb.) gyártása is. A kereskedelmi flotta hajóterét

megnégyszerezte, növelte a gyarmatokat Észak-Amerikában (Louisiana a királyról kapta nevét), Indiában. Franciaország

gazdasága így számos téren megelőzte Hollandiáét, de még elmaradt Angliáétól. Colbert gazdaságpolitikája a

polgárságot békítette meg az abszolutizmussal, mert biztosította gyarapodását. Így volt miből fizetnie a nagy állami

adókat. A francia nagyság másik támasza a szintén korszerűen és ésszerűen megszervezett hadsereg volt, mely a

hatalmas bevételek felét emésztette föl. Tisztképző iskolát hoztak létre, itt jelent meg először az egyenruha és a

kaszárnya. Ez már állandó, "szakképzett" és reguláris hadsereg volt, vagyis olyan haderő, amelyben a kiképzéstől a

csatatéri vezényszavakig minden tevékenységet szigorú szabályzat (regula=szabályzat) határozott meg. A francia

hadsereg lett a minta a többi európai hadsereg számára is. Létszáma a 17. század második felében négyszeresére, a

flotta hajóállománya pedig tízszeresére nőtt. Az ország határai mentén hatalmas erődvárosok jöttek létre: ezek is

mintául szolgáltak más országoknak. XIV. Lajos idején Franciaország, folyamatos háborúzások közben tovább növelte

rendkívüli hatalmát és befolyását Európában. Határa mentén gazdag tartományokat, városokat hódított el a Német

Birodalomtól és Spanyolországtól. A francia hegemónia éveire emlékeztetett a későbbi évszázadokban is, hogy a

diplomácia nyelve ekkor lett a francia.

15. Mohácsi vész és az ország 3 részre szakadása

A mohácsi csata

A magyar vezetők időben hírt szereztek a közelgő támadásról, ennek ellenére semmi komolyabb előkészületre nem

került sor. A király hadba hívta a nemességet, azonban csekély számú haderő gyűlt össze. A nagyobb haderővel

rendelkező méltóságok nem merték elhagyni tartományukat. A király elindult délnek, de már Érden megállt, hogy

bevárja a későn érkezőket. Eközben a szultáni had, mintegy 60 ezer reguláris katona, temérdek kisegítő és martalóc

Nándorfehérvárnál átkelt a Dunán, majd az egyetlen még jelentős erősséget, Péterváradot elfoglalta. Tomori Pál – ekkor

már a magyar seregek fővezére – csekély számú, de tapasztalt csapata Tolna térségében egyesült a király mintegy 20

ezer fős, nemesekből, főúri bandériumokból és zsoldosokból álló hadával. Heves vita bontakozott ki, vállalják-e a

küzdelmet. Tomori és a délvidéki katonái kierőszakolták a támadást. A csatára a mohácsi síkon került sor. A győzelem

egyetlen reményét a nehézlovasság rohamának sikere jelenthette volna. A fergeteges roham összeomlása után azonban

a csata két óra alatt elveszett. A lovasság egy része menekült, de sokan elestek vagy a mocsarakba vesztek. A gyalogság

zöme – elveszítve a lovas biztosítást – eredeti harcrendjében pusztult el. A csatamezőn maradt többek között Tomori Pál

is. Politikai szempontból a legnagyobb veszteség a király halála volt, aki menekülés közben a megáradt Csele-patakba

fulladt. A magyar államgépezet megbénult, egységes cselekvésre, ellenállásra nem került sor.

A török kivonulása

A győzelem után Szulejmán lassan elindult észak felé; ellenállással nem találkozott. Szulejmán kardcsapás nélkül vonult

be Budára, katonái kirabolták és felgyújtották a várost. A vár azonban sértetlen maradt. A menekülő népet több helyen

lemészárolták. A török, felprédálva Pestet, a Duna-Tisza közén keresztül zsákmánnyal, foglyok tízezreivel kivonult az

országból. Szapolyai 10-15 ezres erdélyi hadával nem merte és nem is tudta megakadályozni a török hadmozdulatait.

Kettős királyválasztás

Mohácsot követően a koronáért elsőnek Szapolyai János szállt harcba. Ő volt a leghatalmasabb földbirtokos, a

legnagyobb haderő ura, Erdély vajdája. Szapolyai elfoglalta az ország jelentős részét, s 1526 novemberében a Szent

Koronával Székesfehérváron megkoronáztatta magát. A Habsburg-barát bárók Pozsonyban 1526 decemberében

Habsburg Ferdinándot királyukká választották.

Polgárháború

Ferdinánd tízezer zsoldosával Tokajnál döntő vereséget mért Szapolyaira. Ezek után Szapolyai Erdélybe hátrált, majd

Lengyelországba menekült. Ferdinándot Székesfehérváron megkoronázták a Szent Koronával. Szapolyai nehéz

helyzetében a Habsburgok ellenfeleitől várt támogatást. Segítséget kért a török szultántól, aki támogatásáról

biztosította. A török seregek megindultak Magyarország felé. Szapolyai már 1528-tól kisebb török segédhadakkal

visszaszerezte a Tiszától keletre eső területeket, mivel Ferdinándnak elfogyott a pénze és szélnek kellett eresztenie

zsoldosait. Szulejmán 1529-ben ellenállás nélkül nyomult előre hadai élén Magyarország földjén. Nem követelt semmit

Szapolyaitól a hűbéri alázaton kívül, adót sem kellett fizetnie. Szulejmán elfoglalta, majd átadta Szapolyainak Budát,

majd seregeivel Bécs ellen indult. Az ostrom elhúzódott, az idő hidegre fordult, s a török haderőt csak kivételes

esetekben tartották fegyverben az ősz beállta után. Szulejmánnak eredménytelenül kellett visszavonulnia. A török

kudarca megnehezítette Szapolyai helyzetét. Hívei jelentős része elhagyta, s a következő zavaros időkben a bárók hol az

egyik, hol a másik király oldalára álltak. A szultán 1532-ben újabb hadjáratot indított Bécs ellen. Ekkor azonban nem a

Duna mentén, hanem a Dunántúlon keresztül vonultak, hogy lerövidítsék az utat, s hogy a még érintetlen, így a seregek

ellátását biztosító vidéken haladjanak keresztül. 1532-ben azonban a Habsburgok is jelentős erőket tudtak Közép-

Európában mozgósítani. Több mint 100 ezer német zsoldos állt Bécs térségében a törökkel szemben. Szulejmán hadai

Kőszeg váránál megálltak és ostromba kezdtek. Feltételezhetően a szultán húzni akarta az időt, vagy keletebbre akarta

csalni a németeket. A kőszegiek hősies helytállásának köszönhetően elmaradt az erőviszonyokat eldöntő küzdelem.

Mind az 1529-es, mind az 1532-es hadjárat azt bizonyítja, hogy az oszmán hadsereg Magyarország belső területeitől

nyugatra már nem tudott eredményesen hadat viselni a nagy távolság és a török hadsereg felépítése miatt. Mivel az

ostrom mindig a központból indult, minél messzebb kellett eljutni, annál kevesebb idő maradt a harcra és annál

nehezebb volt ellátni a hatalmas embertömeget. A kortársak számára egyre nyilvánvalóvá vált, hogy a két nagyhatalom

nem bír egymással. Magyarország a két birodalom ütközőzónájába került, s másfél évszázadra hadszíntérré változott. A

két fél 1533-ban szerződést kötött, melyben Ferdinánd elismerte, hogy a szultán Szapolyainak adta az ország nagyobbik

felét. Cserébe Szulejmán hasonlóan elismerte Ferdinánd jogait a nyugati részeken.

Az ország három részre szakadása

Szapolyai halálával (1540) megváltoztak az erőviszonyok. Halálos ágyán megeskette Fráter Györgyöt és Török Bálintot,

hogy a váradi béke megszegésével a csecsemő János Zsigmondot választják királlyá. Szapolyai hívei nehéz helyzetbe

kerültek, mivel Ferdinánd érvényesíteni akarta jogait. Fráter György Szulejmántól kért segítséget, így a török hadak

1541-ben felvonultak Magyarországon és szétverték Ferdinánd hadait. Nemcsak a magyar urak nem bíztak a

csecsemőben, de Szulejmán sem látta biztosnak hűbérese helyzetét. Csapatai 1541. augusztus 29-én megszállták Budát.

A török berendezkedett Budán, Izabellának és a csecsemőnek adta Erdélyt és a Tiszától keletre eső országrészt.

17. A török kiűzése Magyarországról

A török kiűzése Magyarországról

A XVII. sz végére Magyarország négy részre szakadt. A Dunántúlt a Habsburgok, a Felvidéket Thököly Imre, Erdélyt Apafi

Mihály, és az ország középső részét a Porta tartotta a kezében. 1681-ben a török birodalom befejezte az oroszokkal

vívott háborút. A szultán ezután egy nagy nyugati támadás tervét fontolgatta. Erre ösztönözték Thököly katonai és

politikai sikerei is. IV. Mehmed 1683 májusában kinevezte Kara Musztafa nagy-vezért a Lipót császár elleni háború

parancsnokává. Csatlakozásra szólította fel vazallusait, Apafi Mihályt és Thököly Imrét. A császári katonaság

Magyarországot feladta, és visszavonult Bécs védelmére. A török sereg végigvonult az országon, de csak néhány kisebb

várat foglalt el (Veszprémet, Tatát), elsősorban Bécs ellen indult. Majdnem két hónapig kitartó, 120 ezer főből álló török

ostromgyűrű vette körül az osztrák fővárost. A gyűrűt Sobieski János lengyel király és Lotharingiai Károly császári fővezér

vezetésével lengyel, bajor, szász és a császári csapatok roppantották szét 1683 szeptemberében a Bécsi csatában.

Thököly már ez előtt vereséget szenvedett.

A megtámadottak végre komoly ellentámadásra szánták el magukat. 1684-ben XI. Ince pápa kezdeményezésére létrejött

a Szent Liga, a Habsburg-birodalom, Lengyelország és Velence törökellenes szövetsége. (Később csatlakozott hozzá

Oroszország, és a bajor, a szász és a brandenburgi választófejedelem is küldött zsoldosokat.) A pápa hatására XIV. Lajos

semleges-séget ígért a harcok idejére, így Lipótnak nem kellett félnie egy esetleges francia hátbatámadástól.

Az egész Európából összegyűlt katonákkal meginduló támadás elsöprő győzel-meket hozott. Az invázió először a

törökökre támaszkodó Thököly hatalmát söpörte el. A megyei nemesség nagy része cserbenhagyta, katonái zöme pedig

átállt a császáriak oldalára, hogy segítsen mielőbb megszabadítani az országot a töröktől. 1684 folyamán a Szent Liga

csapatai visszafoglalják Visegrádot, Vácot. Megpróbálkoznak Buda ostromával is, de azt erős török helyőrség védi, így

kísérletük kudarcba fullad. 1685-ben Velence is támadást indít a Porta ellen a Balkánon. A császári csapatok elérik

Erdélyt.

1686 júniusában a szövetségesek megindítják Buda ostromát. A vár alá jóformán egész Európa elküldte fiait. Sok magyar

katona is harcolt a seregben, a mintegy 15 ezer főt számláló magyar csapatok az ostromló seregek egyötödét jelentették.

1686 szeptember 2-án 145 év után szabaddá vált Buda.

Lotharingiai Károly katonái folytatták a török kiűzését. 1687. augusztus 12-én Nagyharsánynál, a második mohácsi

csatában megverték Szulejmán nagyvezér hadait. Ez a győzelem azért volt nagyon fontos, mert így szabaddá vált az

eszéki híd, ami ekkor az egyetlen átkelőhely volt a Dráván. Ebben az évben a szövetségesek elfoglalták Eszéket és Egert

is. 1688-ban Munkács, Lippa és Belgrád visszafoglalása következett. 1689-ben már Szerbia jó részéről is kiszorultak a

törökök.

A Habsburgok keleten megnövekedett hatalmát és várható balkáni előrenyomulásukat meg-sokallva, XIV. Lajos megint

támadást indított a császár ellen a Rajna mentén. A Török Birodalom balkáni területeit fenyegető veszélyt ez elhárította,

az oszmán seregeknek 1693-ban sikerült Belgrádot is visszafoglalnia. 1691-ben már magyar területen támadtak.

Szalánkemén mellett az egész háború egyik legvéresebb ütközete zajlott le, ahol végül is a császáriak győztek.

Magyarországról és Erdélyről azonban szinte teljesen le kellett mondaniuk. 1697-ben Savoyai Jenő birodalmi fővezér,

Zentánál nagy győzelmet aratott felettük. A szultán béketárgyalásokra kényszerült.

Az 1699-ben megkötött karlócai béke értelmében a Temes-vidék kivételével egész Magyarország felszabadult. A másfél

századon át részekre szakadt ország egyesítése útjában álló akadály elhárult.

Ezután a Habsburg elnyomás évei következtek (hiába harcolt sok magyar katona a szövetségesek oldalán, Magyarország

hivatalosan nem tartozott a Liga tagjai közé). 1703-ban kitört a Rákóczi-szabadságharc. A szabadságharcot elbukott

ugyan, de a szatmári béke (1711) értelmében a birodalmon belüli rendi különállást elnyertük.

Ebben az évben lépett trónra III. Károly (1711-1740). 1713-ban véget ért a spanyol örökösödési háború. Így fordulhatott

a császár a még mindig jelentős erőt képviselő törökök ellen. 1716-ban Savoyai Jenő visszafoglalta a Bánságot. 1718-ban

III. Károly és III. Ahmed megbízottai Pozsaverácon megkötötték a békét. Ezzel egész Magyarország felszabadult a török

megszállás alól.

18. A Rákóczi szabadságharc

A szabadság harc előzményei:

1697-es hegyaljai felkelés: a bujdosó mozgalom következménye, elfoglalják Tokaj és Sárospatak várát. Szervezetlen

mozgalom. Kis Albert; Tokaji Ferenc; Szalontai György.

1703-as tiszaháti felkelés, melyet Kis Albert és Esze Tamás vezetett. Küldöttséget menesztettek Brezán várába és

felkérték Rákóczit, hogy álljon a felkelés élére. Rákóczi kiadta a brezáni kiáltványt, melyben leírta, hogy elvállalja a

felkelés vezetését és annak okait: Habsburg ellenes célokat fogalmazott meg, akiket az ország szabadságának

elvevésével vádolt. Célja a régi jogok helyreállítása. Jelszava: „Cum deo pro patria et libertate!” /”Istennel a hazáért és a

szabadságért!”/

1703 májusában kitört fegyveres felkelés.

1703 júniusában Dolha mellett a felkelők vereséget szenvedtek a császári csapatoktól, amit Károlyi Sándor vezetett.

A szabadság harc külpolitikai háttere:

Spanyol örökösödési háború (1701-1713): Európa két nagyhatalma, Franciaország és Ausztria harcolt a területért.

Ausztria nyugatra koncentrált és a hátországra nem figyelt. A franciák komoly összegekkel támogatták a Rákóczi-

szabadságharcot. 1704-ben a höchstädti ütközetben vereséget szenvedett a francia oldal. A Habsburgokat Savolyai Jenő

vezette és Ausztria 1704-től Magyarországra figyelt. Ezért Rákóczi külföldi szövetségeseket (Oroszország; törökök;

Bajorország) keresett, de sikertelenül.

A szabadságharc:

1703. A legnagyobb foglalások ekkor történtek: Duna-Tisza köze; Felvidék. De a Dunántúl a császáriak kezén maradt,

melynek oka, hogy több császári tiszt átállt a felkelők oldalára; hadseregre volt szükség. Kiadták a vetési pátenst

(=rendelet): a jobbágyok és családtagjaik mentesültek az adóterhek alól. Rengeteg jobbágy beállt a szabadság harc

seregébe.

1704. II. Rákóczi Ferencet Gyulafehérváron erdélyi fejedelemmé választották, de nem tudták beiktatni, mivel Erdély

császári kézen volt. Kiadott egy röpiratot az európai országok számára, melyben a szabadság harc céljait és okait

fogalmazta meg. Nagyszombatnál súlyos vereséget szenvedtek a kurucok a labancoktól.

1705. A szécsényi országgyűlés megválasztotta Rákóczit Magyarország vezérlő fejedelmévé. 24 tagú szenátus állt

mellette, melynek elnöke Bercsényi Miklós lett. Rákóczi teljhatalommal rendelkezett a külügyek, a pénzügyek és a

hadügyek terén. Felhasználhatta a kancelláriát, amely a legfontosabb hivatal volt. Ennek vezetője Ráday Pál. Az egész

ország területén vallásszabadságot hirdetett, Magyarország államformáján konföderációban határozta meg (=szövetségi

állam). Ráday nevéhez fűződik az első magyarországi újság, Az igazmondó Mercurius.

Gazdaság: XIV. Lajos, francia király 1708-ig támogatja a szabadság harcot. A bevételek a nemesfémbányákból, a

vámokból, a fejedelmi birtokokból származtak. Saját pénzt veretett rézből (=rézlibertás), ami gyorsan inflálódott,

gyengült az értéke. Rákóczi tervezte a közteherviselés bevezetését, de szembefordultak fele. Megszervezte a Gazdasági

Tanácsot, amely a szabadság harc gazdasági ügyeit intézte: fegyverellátás, ruházat, élelmezés. Manufaktúrákat alapított

és tárházakat (=raktár) létesített.

Kuruc hadsereg: a szabadság harc kezdetén szervezetlen és fegyelmezetlen a sereg. Kiképzetlenek voltak. Végvári,

császári, külföldi katonák és Thököly seregéből származó harcosok is harcoltak itt. A többség könnyűlovas, a kisebbség

gyalogság (=talpasok), és van egy kevés tüzérség is. Létszám eleinte 80 ezer fő, de visszaesett 30 ezerre. Kéz nagy tábort

találunk: a) mezei katonák (=irreguláris csapat), b) tanult, kiképzett csaptok (=reguláris, hivatalos csapat). A kuruc sereg a

gyors, hirtelen támadás módszerét alkalmazta, a nyílt ütközeteket kerülték, de nem tudták megtartani területeiket.

1705-ben uralkodóváltás történt. I. Lipót meghalt és I. József követte őt a trónon (1705-1711). Tárgyalások indultak az

udvar és Rákóczi között, de ezek kudarcba fulladtak. Bottyán János elfoglalta a Dunántúlt.

1706-ban elfoglalták Erdélyt, amit 1707-ig sikerült megtartani.

1707-ben beiktatták Rákóczit erdélyi fejedelemé. Ugyanebben az évben országgyűlést tartottak Ónódon. A győzelmek

mellett megerősödött az ellenzék, akik támadták Rákóczit. Ennek oka a vetési pátens és annak következményei, a hosszú

háború, az értéktelen pénz, a béketárgyalások kudarca. Az ellenzék két képviselőjét (Rakovszky Menyhért, Okolicsányi

Kristóf) felkoncolták. Bevezették a közteherviselést, ami mindenkire vonatkozott. Döntöttek a hadirokkantak, az

özvegyek és az árvák állami gondoskodásáról. Bercsényi: „eb ura fakó, József császár nem királyunk”: a németek császára

lehet, de Magyarországnak nem?trónfosztás, idegen származású nem ülhet a trónon (= detronizáció). Cél lett volna, hogy

a trónt betöltsék; új jelölt: Frigyes Vilmos, porosz trónörökös. Ehhez hiányzott, hogy Magyarország és Poroszország

területileg közelebb kerüljön egymáshoz. Rákóczi célja a terjeszkedés északnyugati irányba (Morvaország+Szilézia)?létre

kell hozni egy magyar-morva-sziléziai konföderációt. 1708-ban legjobb seregével indul Morvaország irányába. Trencsén

mellett döntő vereséget szenved a császári csapatoktól. Ez fordulópontot jelentett. 1708-tól a védekezésre maradt csak

energia és folyamatos visszavonulást figyelhetünk meg. Csökkent a szabadságharc anyagi háttere: nem érkezik

támogatás Franciaországból, a nemesek hazakényszerítik a jobbágyokat, mert nem tartják be a vetési pátenst.

Megbomlik a nemzeti egység. Árulók kerülnek ki a kuruc seregből, pl.: Bezerédy Imre. Több vezető is meghalt, pl.:

Bottyán János, Esze Tamás.

1709-1710. pestis járvány pusztít.

1708-ban a sárospataki országgyűlésen minden jobbágynak szabadságot ígért (= jobbágyfelszabadítás).

1709-ben ki kellett üríteni a Dunántúlt és a Felvidék nyugati részét.

1710-ben Romhánynál az ütközet döntetlennel ért fel. Elindultak a titkos tárgyalások Rákóczi és az udvar között (Pálffy

János). Rákóczit Károly Sándor képviselte.

1711. április 30-án megkötötték a szatmári békét és ezzel véget ért a tárgyalás. Május 1-jén a kuruc csapatok letették a

fegyvert a Nagymajtényi-síkon.