university of miskolcphd.lib.uni-miskolc.hu/document/13411/5568.pdf3 bevezetÉs „a kánon...
TRANSCRIPT
-
A 20. század végi amerikai és magyar kánonviták okai és az irodalmi kánon
definiálási kísérletei
-
2
TARTALOM
BEVEZETÉS 3
I. A 20. SZÁZAD VÉGI AMERIKAI ÉS MAGYAR
KÁNONVITÁK OKAI 15
Bevezetés 15
I.1. Információs technológia 18
I.2. Bizonytalanság 25
I.3. Nosztalgia 27
I.4. Identitás 29
I.5. Multikulturalizmus 31
I.6. Csoportok és tananyagok 34
I.7. (Irodalom)Elmélet(ek) 54
II. AZ IRODALMI KÁNON DEFINIÁLÁSI, ILLETVE
ÚJRADEFINIÁLÁSI KÍSÉRLETEI 64
Bevezetés 64
II.1. Szerző: halott, fehér, európai, férfi 68
II.2. Nyelvek, nyelvi kisebbségek 73
II.3. Elitista 81
Konklúzió 92
Bibliográfia 95
-
3
BEVEZETÉS
„A kánon manapság divatos témája az
irodalomtudománynak. És ez jól van így. Beszéljünk
csak róla minél többet, amíg már nem is tudjuk, miről
beszélünk egyáltalán. Az lesz az igazán szép. A kánonok
pedig ettől függetlenül (és olykor nem is egészen
függetlenül) változnak és megmaradnak, lokálisok és
globálisak. Amilyenek lenni szoktak.” 1
Hogyan írhat valaki az irodalmi kánonról a 21. század elején? Vagy talán a
kérdőszó fölcserélésével a kérdés úgy is föltehető, hogy: miért ír valaki az irodalmi
kánonról a 21. század elején?
A miértre talán sokkal könnyebb válaszolni, mint a hogyanra. A most következő
dolgozat célja (vagyis a válasz a miértre), hogy:
I. tájékoztasson a(z) (áttekintett2) 20. század végi amerikai* és magyar
irodal(o)m(tudomány)i szövegekben folyó kánonviták okairól;
II. összegezze az irodalmi kánon (viták utáni) definiálási, illetve újradefiniálási
lehetőségeit.
Sokkal nehezebb a válasz a hogyan kérdésre. Mert az irodalmi kánonról író esetében
különösen érvényes, hogy nemcsak „az a fontos, amivel, hanem ahogyan foglalkozik
vele”3. S az irodalmi kánonnal való „bármilyen foglalkozás” számtalan nehézséget rejt
magában, melyek közül néhány nehezen „megoldható” a következő.
1KÁLMÁN, C. György, Jé, jó = Élet és Irodalom, 1998. július 17.
2Vö. „Azt az iszonyatos szövegtömeg-termelést, ami ma a világon irodalom-(tudomány) címszó alatt
folyik, nincs ember, aki áttekinteni tudná.”, FARKAS, Zsolt, Paradigmák szétszóródása, És egy (?) átváltozott átváltozás felé = Alföld, 1996/2, 70-74, 71. (Ugyanez érvényes a kánonnal foglalkozó
szövegekre is. B. Cs.)
*az ‘amerikai’ a címben és a dolgozat egészében egyaránt az Amerikai Egyesült Államokra utal 3KÁLMÁN, C. György, Merre is? = Alföld, 1996/2, 27-33, 31.
-
4
1. A kánon az egész irodalom-„rendszert” áthatja
Az irodalmi kánon/kánonképz(őd)és az egész irodalom-„rendszert” áthatja, aminek
következtében az irodalom(tudomány)nak nincs olyan szereplője/területe, akit/amit
egyrészt érintetlenül hagyna, másrészt megszólalásra ne bírna. John Guillory a kánonvitát
az „egész irodalom” válságának tekinti, kijelentve, hogy „a kánonvita nem jelent
kevesebbet, mint egy krízist a kultúrának abban az alapformájában, amit ‘irodalomnak’
nevezünk”4.
2. Más „rendszerekkel” való kapcsolata
Ha az irodalom(-„rendszer”) egy kulturális alapforma akkor föltehetőleg
„részrendszere” a kultúra-„rendszerének”.5 Ha elfogadjuk azt, hogy a társadalom egy
„rendszer”, amelynek „részrendszerei” vannak, akkor a kulturális-„rendszer” és „az
irodalom (az alkotókkal, befogadókkal, az irodalmat közvetítő intézményekkel
egyetemben) a társadalmi rendszer része”6. Így az irodalmi kánon olyan „hibriddé”
7
válik, amelyet nem lehet csak az irodalom-„rendszeren” belül vizsgálni.8
4„The canon debate signifies nothing less than a crisis in the form of cultural capital we call ‘literature’.”,
GUILLORY, John, Cultural Capital, The Problem of Literary Canon Formation, The University of
Chicago Press, Chicago and London, 1993, viii. 5Vö. „[…] in the field of cultural systems, the relations between systems are extremely complex. Often
there is no simply hierarchy between system and subsystem.”, FOKKEMA, Douwe, Changing the Canon: A Systems Theoretical Approach = Empirical Studies of Literature, Proceedings of the Second IGEL-Conference,
Amsterdam 1989., szerk. IBSCH, SCRHAM, STEEN, Rodopi, Amsterdam-Atlanta, 1991, 363-369, 363. 6KÁLMÁN, C. György, Irodalom és rendszerek = Uő., Te rongyos (elm)élet!, Balassa Kiadó, Bp., 1998,
184-200, 185.;
Vö. „Az empirikus irodalomtudomány az IRODALOM-rendszert a TÁRSADALOM-rendszer
részrendszereként határozza meg, melyben a cselekvők bizonyos szerepek (Handlungsrollen) szerint
irodalmi cselekvéseket hajtanak végre.”, ODORICS, Ferenc, Empirizmustól a KONstruktivizmusig,
deKON-KÖNYVek, ICTUS, Szeged, 1996, 79. 7Vö. „A literary system has a functional relation with other social systems, including other cultural and
artistic systems. The literary system, for instance, has close relations with criticism – which even may be
considered part of the literary system – the system of journalism and the educational system […] The
various forces at work in canon-formation I propose to describe as a system too. The system of canon-
formation is not simply a subsystem or internal differentiation of the literary system, but it has overlaps
with the educational system, while it also affects the economic system of the distribution of texts. It can be
called a hybrid of literary, educational and economic parentage.”, FOKKEMA, Douwe, Changing the
Canon: A Systems Theoretical Approach = Empirical Studies of Literature, Proceedings of the Second
IGEL-Conference, Amsterdam 1989., szerk. IBSCH, SCRHAM, STEEN, Rodopi, Amsterdam-Atlanta,
1991, 363-369, 365-366. 8Vö. EVEN-ZOHAR, Itamar, A többrendszerűség elmélete = Helikon, 1995/4, 433-450.;
-
5
3. A definiálás „nehézségei”
Az irodalom-„rendszeren” belül és azon kívül, az irodalmi kánon olyan fogalmakkal
definiálódik, amelyek maguk is a kánonhoz hasonló definiálási „nehézséggel” küzdenek.
Például ha a(z) (irodalmi kánonról való) beszéd teljes ellehetetlenítése volna a cél, akkor
föl lehetne tenni a következő kérdéseket: Mi az irodalom? Mi az irodalom-„rendszer”?
Mi az irodalmiság? Mi a rendszer? Mi a szöveg, az interpretáció, a befogadó, a szerző,
stb.? Vagy tovább tágítva a kört: Mi a kultúra, a hagyomány, az intézmény, a hatalom, az
ideológia, a politika stb.?
Ez a definiálási probléma „megnehezíti a beszédet”, még akkor is, ha tudjuk, „hogy
területünkön gyakorlatilag minden terminus technikust csak metaforaként tudunk
használni, illetve használatuk közben mind metaforává válik”.9
4. A(z irodalmi) ’kánon’ eredete és története
A ’kánon’ már eredeti (ó)görög használatában is több jelentésű, melyek közül mai
jelentésértelmű jelentése ’szabály’, ’minta’, ’elv’10
volt. Jan Gorak a The Making of the
Modern Canon (A modern kánon kialakulása)11
című könyvében lépésről-lépésre
megkísérli követni a ’kánon’ történetét, jelentésváltozásait és -módosulásait, illetve a szó
EVEN-ZOHAR, Itamar, Az „irodalmi rendszer” terjedelme = Helikon, 1995/4, 450-467.;
SCHMIDT, Siegfried, Az empirikus irodalomtudomány EIT: új paradigma = Helikon, 1989/1, 23-41.;
KÁLMÁN C., György, Irodalom és rendszerek = Uő., Te rongyos (elm)élet!, Balassi Kiadó, Bp., 1998,
184-200.;
SZILI, József, Az irodalom mint folyamat = A strukturalizmus után, szerk. SZILI, József, Akadémiai Kiadó,
Bp., 1992, 153-185. 9 SZILI, József, A poétikai műnemek interkulturális elmélete, Akadémiai Kiadó, Bp., 1997, 10.;
Vö. „Literary canons remained always as if. They were either frankly metaphorical, or relativized by
implied linguistic markers of distance, approximation, and diminished.”, NEMOIANU, Virgil, Literary Canons and Social Value Options = The hospitable canon, Essays on literary play, Scholarly choice, and
popular pressures, szerk. NEMOIANU, Virgil, ROYAL, Robert, John Benjamins Publication Co.,
Philadelphia – Amsterdam, 1991, 215-246, 217.; „Just because people have been using the term canon in their argumentative fisticuffa does not mean that
there is a canon to fight about. Except in a loose and argumentatively unhelpful metaphorical sense no one
has yet to point to a genuine canon in this dispute.”, SCHIRALLI, Martin, Some Thoughts on the Literary
„Canon” = Journal of Aesthetic Education, 31. sz., (1997/nyár), 103-106, 104. 10
GYÖRKÖSSY, Alajos, KAPITÁNY, István, TEGYEI, Imre, Ógörög – Magyar Nagyszótár, Akadémia
Kiadó, Bp., 1990, 544. 11
GORAK, Jan, The Making of the Modern Canon, Genesis and Crisis of a Literary Idea, Athlone, London
and Atlantic Highlands, NJ., 1991.
-
6
„irodalomba” kerülésének lehetséges útjait. A More Than Just a Rule: The Early History
of the Canon (Több mint egy szabály: A kánon korai története) című fejezetben a szó
ókori görög történetét és a ’kánon’ szakrálissá válását vizsgálja, valamint a A Whole
World of Reading: The Modern History of the Canon (Az olvasás egész világa: A kánon
modern története) című fejezetben a vallási kánon(alkotás)tól eljut egészen a 20. századi
(irodalmi) kánonvitákig.
4.1. A görög kánontörténetből kiemeli azokat a legfontosabb mozzanatokat,
amelyek hatással voltak, illetve vannak a ’kánon’ „irodalmi jelentéseire”. Ezek közül a
mai kánonvitákkal való párhuzam miatt a három talán legfontosabb:
4.1.1. Polükleitosz olyan szobrászati „standardot” (kánont) állított föl, amelyet
meg kellett tanulni, de nem lemásolni. Így a kánon „egy gyakorlati munkatervből
valamifajta platoni ideává” változott. Ezáltal „a kánon inkább egy maggá, mint tervvé
vált, egy olyan maggá, amely virtuálisan tartalmazza a mértékek és jövőbeni alkotások
egész univerzumát”.12
„A kánon kezdte fölülmúlni a csak funkcionális vagy
eszközjellegű igényt, hogy átlépje a határokat diszciplínák és tevékenységek között és
egy olyan, majdnem karizmatikus eszközzé váljon, amely észrevehetően lényeges az
emberi élet minden területén”.13
4.1.2. Euripidésznél úgy jelenik meg a kánon, mint morális kérdés/mérték. De
nem mint standard, ami egyformán érvényes mindenkire, hanem mint ami ugyan „közös
minden emberben, de nem egyforma vagy kiszámítható működésében. […] Euripidész
számára a morális kánon nem tűnik emberrel született adottságnak – egy biztos és
csalhatatlan útmutatónak a jóhoz vagy rosszhoz –, amellyel egy adott férfi vagy nő
megítéli bármely tapasztalatát. Minden egyes embernek megvan a saját (érték)ítélete,
amiben biztos, de ez az (érték)ítélet csak annyira őszinte, mint amennyire azt lelke
12
Vö. „Polycletus made what artists call canon, or model statue, from which they draw their artistic
proportions, as from a sort of standard. Such description has two effects. First, it lays the foundations for
the idea of canons as a set of unsurpassable masterpieces to be studied not copied by all later practitioners
in the field. Second, it suggests the transition of canon from a practical working blueprint to something like
the Platonist`s Idea […] the canon becomes a seed rather than a scheme, a seed that potentially contains a
whole universe of measurements and future creation .”, GORAK, i.m., 11. 13
„The canon began to exceed the demands of the merely functional or instrumental, to cross the boundaries
of disciplines and activities and to become an almost charismatic vehicle perceive as relevant to every
sphere of human life.”, GORAK, i.m., 12.
-
7
elfogadja. És mivel ez az (érték)ítélet rejtve marad a nyilvános vizsgálat vagy megértés
előtt, az emberi viselkedés kifürkészhetetlennek tűnik, s nyilvánvaló magyarázat nélkül a
nevetségesből barbárrá változhat.”14
4.1.3. Arisztotelész a Nikomakhoszi etikában egy olyan kánonfogalmat hirdet,
„amely az emberi tapasztalat egy sokkal rugalmasabb és kevésbé bűntető módját
szolgálja, mint egy abszolút törvény […] Arisztotelész a kánont olyan eszközzé
változtatja, amely azok által az anyagok által formálódik, amelyeken dolgozik […]
Kiemeli a kánon rugalmas, íratlan és alkalmazható tulajdonságait.” 15
4.2. „A mai köznyelvi használatban ’a kánon’ kifejezés főleg azoknak a
szövegeknek a sorozatára utal, amelyet egy adott vallási közösség elfogad, mint Isten
által számukra kinyilatkoztatott, állandó igazságok jegyzékét.”16
Vagyis a kánon, ebben a
kontextusban, valamely egyház által Szentírásnak minősített (biblikus) szövegek
összessége.
A ’kánon’ irodalmi „használatának” bonyodalmai is leginkább azokból a
párhuzamokból adódnak, amelyeket a vallási kánontól eredeztetnek. A 20. század végi
irodalmi kánonvitákban is jól érzékelhetőek azok a pontok, amelyek a szó teológiai
diskurzusból történő „kölcsönvételére” utalnak, mint például a kánon lezárása, illetve
lezárhatatlansága, a hatalommal, intézménnyel, tekintéllyel való megalkotottsága stb.
Mert a párhuzamok ellenére „az irodalmi – tehát világi – kánon nyilvánvalóan sohasem
volt és nem is lehet olyan természetű, mint a végérvényesen rögzített vallási”17
.
14
„[…] common to all human beings but by no means uniform or predictable in its operation [...] For
Euripides, the moral canon does not seem learned so much as innate, a sure and infallible guide to the way,
for good or for ill, a given man or woman will judge any experience. Each human being has a measure, to
be sure; yet that measure will be only as straight as the soul it occupies. And because the measure remains
hidden from the public scrutiny or understanding, human conduct may appear unfathomable, veering from
the ridiculous to the barbarous without apparent explanation.”, GORAK, i.m., 15-16. 15
„[…] which will serve human experience in a more flexible, less punitive way than absolute law [...]
Aristotle turns canon into an instrument which is itself shaped by the materials on which it works […] He
emphasizes the flexible, unwritten, and adaptable properties of canon.”, GORAK, i.m., 17. 16
„In contemporary common usage, the phrase ‘the canon’ chiefly refers to the set of sacred texts a
particular religious group accepts as permanently recording truth revealed to it by God.”, GORAK, i.m., 19. 17
FARKAS, Zsolt, Kánonvita és kultúrháború az Amerikai Egyesült Államokban = Uő., Most akkor, Filum
Kiadó, Bp., 1998, 5-37, 7.
-
8
Gorak a ’kánon’ teológiai diskurzusba való kerülésének négy fontos
következményét emeli ki:
4.2.1. A kánon alapvető tekintélye inkább isteni lesz, mint emberi, természetes
vagy eszközjellegű.
4.2.2. A kánon sokkal többé válik, mint egy szabály vagy forma: totális narratíva
lesz egy szent könyvben.
4.2.3. Ez a könyv egy zárt narratívává válik, tartalmazva egy visszahatóan
kötelező gondviselésszerű cselekményt.
4.2.4. Ez a cselekmény irányítja a munka, a gondolat, a nyilvános- és magánélet
minden aspektusát a vallási közösségben, és valójában ez lesz a mindennapi élet
kanonizációjának alapja.18
4.3. A ’kánon’ történetének irodalmi szempontból talán leglényegesebb állomása,
a szónak az irodalom(tudomány)ba kerülése. Kevés olyan dolog van, amelyben az
irodalmi kánonnal „foglalkozók” egyetértenek. Ezek közül az egyik az, hogy azzal
mindenki – ha más-más okok fölsorakoztatásával is – egyetért, hogy a szó a 18.
században került az irodalmi használatba.19
A ’kánon’ irodalmi használatba kerülésének lehetséges okait megvizsgálva és
összehasonlítva a 20. század végi kánonviták okaival, egy „fordított előjelű” párhuzam
állítható föl. Mert a 18. századi történések és változások hasonlóságot mutatnak a 20.
század végén bekövetkező „fordulatokkal”, de az irodalmi kánonra tett hatásuk
„fordított”. Ugyanis a 20. század végi „események” a ’kánon’-t az irodalmi használatból
való eltűn(tet)éssel „fenyegetik”.
18
Vö. „First, the ultimate authority for the canon becomes divine rather than human, natural or instrumental.
Second, canon becomes far more than a rule or formula: it becomes a total narrative contained in a sacred
book. Third, that book becomes a closed narrative containing a retrospectively binding providential plot.
And fourth, the plot governs every aspect of work, thought, public and private life in the religious
community; it becomes, in effect, the basis for the canonization of everyday life.” GORAK, i.m.,19-20. 19
Vö. FOKKEMA, Douwe, The Canon as an Instrument for Problem Solving = Sensus Communis,
Contemporary Trends in Comparative Literature, szerk. REISZ, BOERNER, SCHOLZ, Gunter Narr,
Verlag, Tübingen, 1986, 245-254, 248-249.; KENNER, Hugh, The making of the modernist canon = Chicago Review, 34. sz., 1983/5, 49-61, 49-55.;
KERNAN, Alvin, Technology and Literature: Book Culture and Television Culture = Uő., The Death of
Literature, Yale University Press, New Haven and London, 1990, 126-151, 130-140.;
BLOOM, Harold, The Western Canon, The Book and School of the Ages, Macmillan, London, 1995 (1994),
20. (a továbbiakban: The Western Canon)
-
9
Melyek azok az okok tehát, amleyekre visszavezethető a ’kánon’ irodalomba
kerülése a 18. században?
4.3.1. A könyvek, illetve nyomtatott kiadványok mennyiségének nagymértékű
megnövekedése.20
4.3.2. A technikai és földrajzi fölfedezések hatása az emberi tudásra.21
4.3.3. Az „individuum” szerepének megváltozása a 18. századra.22
Valamint
szintén fontos lehet, hogy a „tizennyolcadik század végén és a tizenkilencedik század
elején bevezették a szövegek fölötti tulajdonjogot, és szigorú szabályokat hoztak a
szerzői jogokra, a szerző és a kiadó közötti viszonyra, az újrakiadás jogára, stb.
vonatkozóan”23
.
4.3.4. A nemzeti irodalom eszményének létrejötte.24
4.3.5. A kánon az irodalmi használatba nem mint a művészi alkotások értékének
megállapítása, hanem mint a kritikus tevékenységének szankciója került.25
Az okok fölsorolása után az imént említett (fordított előjelű) párhuzamok talán
nyilvánvalóvá váltak:
20
Vö. „The strong increase in book production – the production of cheaper books and on a larger scale – since
the 18th century.”, FOKKEMA, The Canon as an Instrument for Problem Solving = Sensus Communis,
Contemporary Trends in Comparative Literature, szerk. REISZ, BOERNER, SCHOLZ, Gunter Narr,
Verlag, Tübingen, 1986, 245-254, 249.; „By the 18
th century printed materials were so widespread [...]”, KERNAN, Alvin, Technology and Literature:
Book Culture and Television Culture, = Uő., The Death of Literature, Yale University Press, New Haven and
London, 1990, 126-151, 130. 21
Vö. „Again it is a drastic expansion of knowledge of the world and the discovery of unknown, traditional literatures outside Europa which changed the position of the existing canon.”, FOKKEMA, The Canon as an
Instrument for Problem Solving = Sensus Communis, Contemporary Trends in Comparative Literature,
szerk. REISZ, BOERNER, SCHOLZ, Gunter Narr, Verlag, Tübingen, 1986, 245-254, 248.;
Ld. a technikai találmányok és azok hatásának részletes fölsorolását. KENNER, Hugh, The making of the
modernist canon = Chicago Review, 34. sz., 1983/5, 49-61, 54-55.; 22
Vö. „A modern szubjektum genealógiájának fölvázolásával Foucault rávilágít, hogy a
tarsadalomtudományokban az ‘indviduum’ központi szerepe viszonylag új fejlemény, amely a 17. és 18.
század fordulóján azért alakult ki, mert szükségessé vált a valóság és benne az emberi jelölő helyének
újfajta elrendezése és osztályozása.”, KISS, Attila, Miből lesz a szubjektum?, Posztszemiotikai bevezető =
Pompeji, 1994/1-2, 169-176, 172.;
FOUCAULT, Michel, The Order of Things: An Archeology of the Human Sciences, Tavistock, London,
1970. 23
FOUCAULT, Michel, Mi a szerző? = Világosság, 1981/ 7, 26-35, 30. 24
Vö. „Aligha feledhetjük, hogy a nemzeti irodalom eszménye csak a tizennyolcadik század második
felében jött létre. Rousseau állította, hogy az irodalmi műnek az a föladata, hogy ‘megerősítse a nemzet
jellemét’ (‘de renforcer le caractère national’).”, SZEGEDY-MASZÁK, Mihály, Merre tart az
irodalom(tudomány)? = Alföld, 1996/2, 3-23, 14. 25
Vö. „[…] ‘canons’ sanction the activity of the critic rather than establish the value of a work of art.”,
GORAK, i.m., 48
-
10
4.3.1.= A huszadik század végén is hihetetlen mértékben megnőtt egyrészt a
könyvek és nyomtatott kiadványok, másrészt, elsősorban az Internet26
megjelenésével, az
elektronikus „szövegek” mennyisége. Jelen esetben azonban ez a mennyiségi növekedés,
főleg az elektronikus „szövegek” megjelenése, sokak szerint, az irodalmi kánon
megsemmisüléséhez vezet(het).
4.3.2.= A huszadik század végén a technológiában zajló folyamatok, megintcsak
elsősorban a számítógépes „szöveghasználat” lehetőségei (hipertextek27
), szintén
megkérdőjelezik az irodalmi kánon létjogosultságát.
4.3.3.= A szubjektum (poszt)szemiotikai fordulata valamint a szerző(ség) kérdése
ingatta meg talán leginkább az általában szerzőközpontúnak tartott irodalmi kánon
fogalmát.
4.3.4.= Az „információs vagy digitális forradalom” egyik következménye, a
globalizáció, az elsősorban a nemzeti kánon eszméjére épülő irodalmi kánont tűnik
„elgyengíteni”.
4.3.5.= A huszadik század végi kánonviták egyik fő okának a hatvanas években
induló (irodalom)elméleti/kritikai fordulatot tartják, amely egyik központi „témája” az
irodalmi kánon „érvénytelenítése”.
26
„Az Internet nem más, mint világméretekben összekapcsolt hálózatok rendszere. Mivel az Internet-
szolgáltató cégek által üzemeltetett hálózatokat valamilyen nagysebességű kapcsolat révén (kábel,
fénykábel, műhold, stb.) összekötik egymással, ezért nevezik az Internetet sokszor a hálózatok hálózatának.
Az Internet nem olyan újkeletű, mint ahogy azt az utóbbi években történt berobbanásából gondolhatnánk.
Kiindulásként a hatvanas évek hidegháborús stratégiája szolgált, amely olyan rendszer kiépítését igényelte,
amely egy nukleáris csapás esetén is biztonságosan képes működni. Ennek nyomán épült ki egy olyan
decentralizált katonai hálózat, amely bármely részének megsemmisülése esetén is a további központokkal
és kapcsolati hálózatokkal is biztonságosan képes működni. A következő lépés e hálózati struktúra
békeidőbeli alkalmazása volt tudományos-kutatási információk továbbítására, illetve a távoli számítógépek
együttes használatára. Ilyen hálózatot építettek ki később a különböző egyetemek is, melyre egyre több
tudományos, kormányzati és kulturális intézmény is rákapcsolódott. Az Internet ekkor még csak szöveges
felületet nyújtott. Az Internet ily nagy mértékű általános, illetve kereskedelmi célú elterjedése annak
köszönhető, hogy a ’90-es években a multimédiás alkalmazások az átlagos számítógépek számára
természetessé váltak, s így kialakult az Internet ezen grafikus, multimédiás oldalak továbbítására alkalmas
felülete is.”, BÁRTFAI, Barnabás, Hogyan használjam?, Minden, amit a számítógép kezeléséhez tudni kell,
BBS-E Bt., Bp., 1999, 229. 27
„A hipertextet úgy definiálhatjuk, mint a számítógép használatának olyan módját, amelynek során a
hagyományos írott szöveg lineáris, lehatárolt és rögzített tulajdonságain túlemelkedik.”, „We can define
Hypertext as the use of the computer to transcend the linear, bounded and fixed qualities of the traditional
written text.”, Hypertext and Literary Studies, szerk. DELANY, Paul, LANDOW, Geroge P., The MIT Press, Cambridge-London, 1991, 3.
-
11
(Mindezekről a ’kánon’ irodal(o)m(tudomány)i „használhatóságát”
megkérdőjelezni látszó okokról a dolgozat későbbi pontjaiban részletesen is lesz szó,
most csak a (fordított előjelű) párhuzamok érzékeltetése miatt kerültek fölsorolásra.)
4.4. Még egy dolog van, amiben nagyjából egyetértenek a kánonról írók, s ami
egyrészt a szó történetének tanulsága, másrészt pedig az irodalmi kánonvitáknak is
lényeges eleme. Ez pedig az, hogy a kánonról mindig is, kisebb vagy nagyobb
intenzitással, de viták folytak. Ha Jan Gorak könyvében figyelmesen végigkísérjük a
’kánon’ történetét, akkor láthatjuk, hogy soha nem volt olyan pillanat, amikor ne
vitatkoztak volna a kánon jelentéséről, használatáról vagy a kánonba tartozóról és az
abból kizártból. (A nem világi kánon ugyan (le)zárt, „de a zárt bibliai szövegkánon
elfogadása nem jelent garanciát arra, hogy megegyezés lehet az interpretációjukról”28
.)
Ez bizonyítani látszik Charles Altieri véleményét, mely szerint a kánon kérdése és a
kánonviták mindig is „körben forgók” voltak és lesznek29
. Tehát az irodalmi kánonról
folyó 20. század végi viták nem új jelenségek, hanem (csak) folytatásai egy hosszú ideje
tartó folyamatnak.
5. A Kánon, a kánon és/vagy kánonok
A ’kánon’, mint isteni kinyilatkoztatás föltételezése elvezet a kánonról való írás
nehézségei közül a talán legproblematikusabbhoz. Ez pedig a kánon egyes és/vagy többes
számú használata. Mert „ha a Kánon egyszerű, monisztikus, egyes számú fogalmából
indulunk ki, akkor vagy valami igencsak kétséges és olcsó eredményhez jutunk, vagy
pedig arra kényszerülünk, hogy továbbmenjünk, és módosítsuk, finomítsuk, átalakítsuk a
kapott eredményt”30
. Bezeczky Gábor továbbmenve és módosítva a kapott eredményt a
következőket írja: „Ha kánon helyett kánonokat mondunk, ha egyes szám helyett többes
számban fogalmazunk, akkor a pluralizálás egyben relativizálás is. Az egyedül érvényes
28
„Nor does acceptance of a closed canon of biblical texts guarantee consensus about their interpetation.”,
GORAK, i.m., 36. 29
„The entire process is profoundly circular.”, ALTIERI, Charles, An Idea and Ideal of Literary Canon =
Critical Inquiry, 1983/10, 37-60, 40. 30
KÁLMÁN, C. György, A kis népek kánonjainak vizsgálata, Néhány módszertani megjegyzés = Helikon,
1998/3, 251-260, 252.
-
12
kánon (továbbiakban: Kánon) hatalma határtalan. Ahogy nő a kánonok száma, hatalmuk
úgy csökken [...] A Kánon személytelen: mögötte nem emberek vagy emberi
intézmények állnak, hanem isteni kinyilatkoztatás […] A kánonok bizonyos vonásokban
a Kánont imitálják, de egyszerre nem képesek minden jellemzőjét utánozni […] A Kánon
hatalmának garanciája Isten, a kánonoké földi intézmények: egyházak, pártok,
mozgalmak, egyetemek, akadémiák, folyóiratok, újságok, esetleg kormányok.”31
Amint
látható ezekben a megállapításokban, az egyes és többes szám mellett egy harmadik alak
is szerepel, ez pedig a kánon nagy kezdőbetűs alakja: a Kánon.
Azonban a kánon egyszerű Kánonra cserélése és kánonokkal való helyettesítése
mintha a probléma túlzott leegyszerűsítése volna. Mert ha a kánont a Kánon váltja föl,
akkor az egy adott helyen, időben, helyzetben valaki(k) által megnevezett, megalkotott és
legitimált kánonra nem marad „név”. Hiszen az ilyen kánon nem lehet a Kánon (ami
isteni kinyilatkoztatás, aminek garanciája Isten és hatalma határtalan), de mivel
mégiscsak egy adott kánon, a kánonok használata szintén lehetetlen. Ez a bizonyos egy
adott kánon azonban, megalkotója/megalkotói és elfogadói hite, meggyőződése és
ideológiája szerint, a lehetséges kánonok közül az az egy, amelyik egy adott
kontextusban „legjobban imitálja” a Kánont. S természetesen a legjobb imitáció kérdése
– mivel egyrészt a Kánont senki nem ismer(het)i, másrészt pedig minden egyes
kánonalkotó (csoport) hite, meggyőződése és ideológiája más – az egyes kánonok
megalkotói között mindig vitákat vált ki. Ez nem azt jelenti, hogy az egyes kánonok teljes
mértékben különböznének egymástól, hanem éppen ellenkezőleg. Kanonizációs
eljárásaik gyakran hasonlóságot mutatnak és sok esetben a kanonikus vagy nem
kanonikus kérdésekben is megegyeznek. Azonban olyan kánon, amely vitán fölül álló,
nincsen.32
Ezért mindig kánonok vannak. Ezek a kánonok állandóan változnak,
mozognak, egymást is befolyásolva, ami viszont mindig állandó és azonos bennük az a
név: kánon.33
Ezért amikor kánonvitákról van szó, akkor ezek nem(csak) egy kánonnak,
hanem több kánonnak a vitái. De egyrészt a név azonossága, másrészt pedig mert mindig
31
BEZECZKY, Gábor, Kánon és trópus = Helikon, 1998/3, 261-267, 261-262. 32
Vö. „[…] most of us will agree that we have no unique literary canon that all readers in the world
understand as absolute transcendent and beyond debate.”, BASSETT, Charles, The Canon Debate, http://www.colby.edu/colby.mag/issues/88~1/features/basset/index.htm 33
Vö. „Within the flux of canons the only principle of identity is the name canon.”, MYERS, D. G., The
Bogey of the Canon = The Sewanee Review, 97. sz., 1989/tél, 611-621, 620.
http://www.colby.edu/colby.mag/issues/88~1/features/basset/index.htm
-
13
a legjobb imitáció kérdése a tét, amely végül csak egy kánon lehet, a kánonok vitái a
kánon vitái lesznek.
Ezért amikor például az irodalmi kánonvitáról van szó, akkor nyilvánvaló, hogy ez a
vita a kánonokról „szól”, a legjobb imitáció kialakulásáért/kialakításáért, amely a hitek,
meggyőződések és idelológiák eltérései ellenére a legtöbbek által elfogadott lehet. Mert
a legjobb imitáció áll legközelebb a Kánonhoz, amelynek megismerésére és/vagy
megközelítésére minden kánonalkotó törekszik. Csakhogy a hitek, meggyőződések és
ideológiai (nézet)eltérések leküzdése, még a Kánon megközelítésének és
megismerésének (legfőbb) vágya ellenére is, szinte lehetetlennek tűnik. Így, bár a
kánonról (mint legjobb imitáció) folyik a vita, mégis mindig csak kánonok vannak, még
akkor is, ha egy adott kánon egy adott helyen, időben, helyzetben és kontextusban,
bizonyos „támogatottsági” előnyre tesz szert.
Az irodalmi kánonnal való foglalkozás nehézségei közül a talán
legproblematikusabbak (irodalom-„rendszer” egésze, kapcsolata más „rendszerekkel”,
definiálás, eredet és történet, egyes és többes szám) fölsorolása után bizonyára
érzékelhetővé vált, hogy miért fontos a(z) „(a)hogyan” kérdése. A dolgozat írója úgy
szeretne az irodalmi kánonról írni, illetve az irodalmi kánonnal foglalkozni, hogy ezeket
a nehézségeket érzékeltesse és érintse, de ne próbálja őket megoldani. Ha ezeknek a
nehézségeknek a megoldására törekedne, akkor egyrészt egy véget nem ér(het)ő, körben
forgó vitába keveredne, másrészt pedig nagyon nehezen tudná elkerülni, hogy a
jövendőmondás hibáját ne kövesse el (ld. később információs technológia hatása), se a
múlt ingoványában ne vesszen el.
Ugyanakkor nem szeretné a „kívül álló”, illetve „kívülről szemlélő” szerepét sem
eljátszani. Minden szöveg szándéka szerint vagy annak ellenére, megmozdítja magát az
irodalmi kánont vagy annak definíciós lehetőségeit. „Elég valószínű, hogy bármely
rendszer kanonizált játéktára bizonyos idő eltelte után unottá kopik, hacsak nem kel
birokra vele nem-kanonizált párja, s ezzel előáll a fenyegetettség réme, hogy emez
-
14
fölváltja azt. A kanonizált játéktár e nyomásnak engedni kénytelen, s szükségképpen
megváltozik.”34
A 20. század végi kánonvitákban talán már nem is kérdés a kanonizált vagy nem
kanonizált szövegek „győzelme” vagy „veresége”, hanem elfogadott az állandó változás,
illetve „mozgásban levés” ténye. Ezért a kánonról író szándéka nem lehet „ennek” vagy
„annak” a fölváltása, hanem inkább a szövegek állandó mozgásban tartása. A kánon
legradikálisabb támadása is válhat olyan „nyomássá”, amely végül maga válik az
„egyedüli kánononná”, az egyik hegemóniát fölváltva a másikkal35
. Mint ahogyan
minden új kihívás olyan ortodoxszá válhat, mint az ortodoxia, amit bevádol36
.
A vita – különösképpen a kánonnal összekapcsolva – elsősorban valamifajta
negatív történést konnotál, pedig a vita ezzel éppen ellenkezőleg, pozitív előjelű is lehet.
Az is lehetséges, hogy az irodalmi kánon esetében „most éppen egy olyan ‘aranykort’
élünk át, amely a jövőben másokat visszatérésre fog fölszólítani. Azzal, hogy a jelenlegi
irodalmi kánon állapota ‘arany’, nem azt akarom mondani, hogy mindenki harmóniában
van. ‘Lapszéli’ szerzők és kritikusok nem mindig kapták azt a tiszteletet és dicséretet,
amit munkájuk gyakran megérdemel, és a legtöbb vita még mindig a kirekesztés és
belefoglalás körül forog, a megértés helyett. Azonban, ami véleményem szerint a mostani
kánont az irodalom ‘aranykorává’ teszi, az az a dialógus, amely folyamatosan történik.”37
Ezért úgy szeretnék írni az irodalmi kánonról, hogy ebbe a folyamatosan történő
dialógusba belépve lényeges kérdéseket tegyek föl, több lehetséges választ adva.
34
EVEN-ZOHAR, Itamar, A többrendszerűség elmélete = Helikon, 1995/4, 434-450, 441. 35
Vö. „[…] some approaches to canon criticism result in one hegemony replacing another...”, SAUERBERG, Lars Ole, Versions of the Past – Visions of the Future, The Canonical in the Criticism of
T. S. Eliot, F. R. Leavis, Northrop Frye and Harold Bloom, Macmillan Press Ltd., London, 1997, 23. 36
Vö. „[…] new challenges emerge every day and have become as orthodox as the orthodoxy they indict.”,
FISH, Stanley, No Bias, No Merit: The Case Against Blind Submission = Uő., Doing what comes naturally,
Clarendon Press, Oxford, 1989,163-179, 178. 37
„[…] we are just now experiencing the ‘golden’ era which will, in the future, call others to return. In
postulating that the state of the contemporary literary canon is ‘golden’, I do not mean to imply that
everyone is in harmony. ‘Marginal’ authors and critics have not necessarily received the respect and praise
that their work often deserves, and much debate still centers around exclusion and inclusion, instead of
understanding. However, what, in my opinion, makes the contemporary canon a ‘golden’ period for
literature is the dialogue that is ongoing.”, INMAN A., James, The Literary Canon Wars and the Creation
of Atavism, http://www.bsc.nodak.edu./ENGLISH/WEBGEIST/inman.htm
http://www.bsc.nodak.edu./ENGLISH/WEBGEIST/inman.htm
-
15
I. A 20. század végi amerikai és magyar kánonviták okai
„Ahány igazság, annyi szeretet.”38
Bevezetés
„Ha írásban mondok valamit, az mindig hipotézis,
valamifajta provokáció, kihívás, hogy játsszanak vele,
amit egy alapvető ellenállás, magáé a valóságé, vitatni
fog. Ha a valóság teljesen egybeesik az ideállal, az a vég,
akkor vége a játszmának.”39
A huszadik század utolsó harmadának egyik vitatott, ha nem legvitatottabb
irodalomtudományi problémája a kánon, illetve a kánonképz(őd)és volt40
, legalábbis az
úgynevezett nyugati irodalomtudomány(ok)ban. Ennek egyik oka az, hogy a kánon az
egész irodalom-„rendszert” áthatja, ezért az e „rendszerben” történő bármilyen változás,
elmozdulás a kánont, illetve kánonképz(őd)ést kisebb vagy nagyobb mértékben, de
befolyásolja. Az utóbbi évtizedekben az irodalom-„rendszerben” vitathatatlanul radikális
változások történtek.41
De nemcsak az irodalom-„rendszerben”, hanem a társadalmi-
„rendszer” más „részrendszereiben” is gyökeres átrendeződések mentek végbe. S mivel
az irodalmi kánonra a társadalmi-„rendszer” más „rendszerei” is többé vagy kevésbé, de
38
JÓZSEF, Attila, (Az Isten itt állt a hátam mögött) = József Attila minden verse és versfordítása, szerk.
STOLL, Béla, Szépirodalmi Kiadó, Bp., 1980, 460. 39
BAUDRILLARD, Jean, A képmutatás ellen = Magyar Lettre, 1998/ősz, 30. sz., 26-28, 28. 40
Vö. „Literary canon formation has been a much – perhaps the most – debated critical issue since the early
1970-s, […]”, SAUERBERG, i.m., 4.;
„Szinte biztos, hogy az utóbbi évtizedek fő irodalomelméleti kérdésirányai, a recepciókutatás, a
szociológiailag is érdekelt konstruktivizmus, a diskurzuselméletek vagy az irodalmi kommunikáció
archeológiájának egyik döntő problémájává az irodalmi kánonképződés vált. Még ha explicit módon nem is
mindig tárgyalják, azokból a koncepciókból, amelyeket e teóriák képviselnek, könnyen ‘kiolvasható’ az,
hogy miként építhető rájuk a kanonizáció elmélete is. A kanonizáció minden bizonnyal ‘örök’ jelentőséggel
bír az irodalmi folyamatok (ön)reflexiójában, hiszen – egyrészt – maga a befogadási folyamat is
tartalmazza a kanonizáció mozzanatát […] másrészt – még a ‘naiv’ irodalmi recepció közösségi szintjén is
működik a kánonképződés […]”, KULCSÁR-SZABÓ, Zoltán, Irodalom/történet(i)/kánon(ok) = Uő.,
Hagyomány és kontextus, Universitas Kiadó, Bp., 1998, 165-186, 165. 41
Vö. „[…] the discipline of literary studies has radically changed.”, The Canon in the Classroom, The
Pedagogical Implications of Canon Revision in American Literature, szerk. John, ALBERTI, Garland
Publishing, New York – London, 1995, ix.
-
16
hatást gyakorolnak, ezért a kánon irodalomtudományi középpontba kerülésének másik
oka az e „rendszerekben” bekövetkezett szintén radikális átalakulások.
Ezek a változások mind az irodalom-„rendszerben”, mind pedig a társadalom-
„részrendszereiben” az egyes nemzeteknél vagy országokban sajátos jelleggel, illetve
különböző időben és intenzitással jelentkeztek. Így természetesen a kánon kérdése is
más-más módon, időben és intenzitással vált az adott helyi irodalomtudományok
(leg)vitatott(abb) témájává. 42
A huszadik század végének kánonvitái az Amerika Egyesült Államokban
kezdődtek a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején, de a nemzetközi irodalmi
csoportok nagyon hamar bekapcsolódtak ezekbe a folyamatokba.43
Hogy a kánonvita az
egyes helyeken mikor, milyen módon és intenzitással zajlott/zajlik, annak az adott ország
vagy nemzet irodalmi, társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és technológiai állapota
a meghatározója.
Nemcsak a kezdetek „vezetnek” az Egyesült Államokba, hanem „a nyolcvanas
évek amerikai kánonvitája paradigmája lehet bármelyik kánonvitának, mivel tartalmazza
csaknem az összes ismétlődő elemet”.44
Természetesen ezeknek az „ismétlődő
elemeknek” a fontossága és befolyásoló ereje az egyes kánonvitákban nagyon eltérő
lehet, de jelenlétük csaknem mindegyikben fölfedezhető.
A kánonviták „motívumai” közül a talán leghasonlóbb a vitákat elindító és
befolyásoló okok. Ezt és az amerikai vita paradigmatikus szerepét látszik bizonyítani,
hogy az Amerikában zajló folyamatok vizsgálata során az okok olyan modellje jön létre,
amelynek segítségével más kánonviták, így a magyar kánonvita, okainak szerkezeti váza
42
Vö. „I pointed already out the national differences in dealing with the traditional canons. In France the
respect for the literary canon may be stronger than in England or Germany, but in England and Germany it
is certainly stronger than in the Netherlands or Flanders.”, FOKKEMA, Douwe, The Canon as an Instrument
for Problem Solving, = Sensus Communis, Contemporary Trends in Comparative Literature, szerk. REISZ,
BOERNER, SCHOLZ, Gunter Narr, Verlag, Tübingen, 1986, 245-254, 245.;
„The English view of the canon is, in comparison, more relaxed […] In Britain there seems to be a high
degree of unanimity that there is such a thing as an accepted canon of great works, a tradition which in
poetry as well as in fiction is firmly anchored in a realistic approach in the verbal arts [...] Of course
demands for slanting the perspective of the canon are heard from time to time in contemporary English
letters as well.”, SAUERBERG, i.m., 21. 43
Vö. „[…] beginning in the USA, but with the international critical community soon catching up.”,
SAUERBERG, i.m., 4. 44
„[…] the American canon debate of the 1980-s is paradigmatic of any canon debate, as it has in it most of
the recurring elements.”, SAUERBERG, i.m., 2.
-
17
is megrajzolható. Ezek az okok megnevezhetők és pontokba rendezhetők, de el nem
különíthetők. Nem lehet egyik okot sem a másik(ok) nélkül vizsgálni, mert egymással
állandó kölcsönhatásban és kapcsolatban állnak. Gyakran az egyik egy, vagy több
másiknak a következménye.
Az irodalmi kánonviták okainak, az imént említett két okkal (az irodalom- és más
társadalmi-„rendszerekben” bekövetkezett radikális változások) megfeleltethetően,
leggyakrabban két „oldalát” különböztetik meg. Az egyik a „filozófiai/elméleti/kritikai”,
a másik pedig a társadalmi/politikai/gazdasági „oldal”.
Jan Gorak és Lars Ole Sauerberg az amerikai kánonvitáknak három okát nevezi
meg45
. Mind a Gorak, mind pedig a Sauerberg által megnevezett három okból kettő
egyezik a fönti két „oldallal”. Gorak két fő oka közül az egyik, azoknak az „elméleti”
munkáknak a hatása, amelyek nagymértékben megváltoztatták a jelentés- és érték-
„rendszereket” a humán tudományokban. A másik a szociológiainak nevezett, amely
Gorak szerint a kritikát egy öntudatosabb irányba mozdította, mivel megnőtt az
érdeklődés az olyan fogalmak iránt, mint érték, kultúra és tradíció, valamint fölmerült az
45
Vö. „[…] three main lines of descent have shaped the current debate. First, there is the long tradition of adversarial or oppositional criticism […] Literary criticism has always attracted malcontents [...] who hope, often
with good cause, that their marginalized positions will some day come into favour. A second crucial influence is
the self-conscious, metacritical concern with the nature of signifying and validating systems in the humanities
which lies behind such seminal works as Roland Barthes’s The Elements of Semiology (1964), Jacques Derrida’s
Of Grammatology (1967), Michel Foucault’s The Archeology of Knowledge (1969). Louise Althusser’s ‘Ideology and Ideological State Apparatuses’ in Lenin and Philosophy (1971), Hayden White’s Metahistory (1973), and
Clifford Geertz’s The Interpretation of Cultures (1973). All these works cleared the way for literary criticism to
examine its own instruments for the transmission and production of value. A third influence, sociology, has also
pushed contemporary criticism in a more self-conscious direction. The postwar years have seen professors of
English increasingly eager to subjects such terms as ‘values’, ‘culture’ and ‘tradition’ to sociological analysis
and to build social and political bridges between values texts and their original audiences.”, GORAK, i.m., 224.;
(Ennél a lábjegyzetnél – mivel ebben talán jól érzékelhető – szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy az
angol nyelvű irodalomtudományos diskurzusban a ’kritika’ (’criticism’), illetve ’kritikus’ (’critic’) szavak
eltérően a magyar használattól, nemcsak a magyar diskurzusban elfogadott jelentésű ’kritikust’, illetve
’kritikát’ jelöli, hanem nagyon gyakran (általában) az ’irodalomtudományt’ (’irodalomelméletet’), illetve
’irodalomtudóst’ is.)
„[…] on the political side, there is a rising demand for the recognition of the many ethnic groups making up
the population of the nation, going right against the grain of the official melting-pot ideology. On the
philosophical/theorethical/critical side there is a growing interest in stances of approach that imply the
undermining or negation of unity as the characteristic of literary texts and the values systems of which they
have usually been taken to be the verbal manifestation. This political theoretical challenge to a world view
based on unity has been enhanced by and is in turn enhancing what is going on in the field of information
technology. It can be argued that canon-defenders, canon-attackers and canon-innovators alike all are late
for a train which has left the station a long time ago. In an age when the electronic media have consolidated
themselves not just as incredibly fast vehicles of communication, but also – and rather significantly – have
established completely new agendas for interhuman relationships in areas to do with material as well as
-
18
igény arra, hogy társadalmi és politikai kapcsolatot keressenek az értékes szövegek és
azok eredeti közönsége között.
Sauerberg két „oldala” pedig a „politikai” (mely szerint megnövekedett igény van
arra, hogy elismerjék a nemzetet alkotó sokféle etnikai csoportot, amelyek nyíltan
szembefordulnak a hivatalos ideológiával) és a „filozófiai/elméleti/kritikai” (mely
nagyjából azonos Gorak elméleti okával).
A most következő fejezetben e két „oldal mentén” („filozófiai/elméleti/kritikai”
és társadalmi/politikai/gazdasági) szeretném az amerikai és magyar kánonviták okait
ismertetni, illetve ezeknek az okoknak az egyezéseit és eltéréseit érzékeltetni.
Mielőtt azonban erre rátérnék, szeretnék Sauerberg okaihoz visszatérni.
Sauerberg a kánonviták okainak tárgyalása során a fönti két „oldal” mellett
megnevez egy harmadik okot, amely nem más, mint az információs technológiában zajló
folyamatok: „Bizonyítható, hogy a kánon-védők, kánon-támadók és kánon-újítók
mindegyike egyformán lekéste azt a vonatot, amelyik már rég elhagyta az állomást. Egy
olyan korban, amelyben az elektronikus média állandósította magát nemcsak mint a
kommunikáció hihetetlenül gyors eszközei, de szintén – és inkább szignifikánsan –
megalapozták az emberek közötti kapcsolatok teljesen új napirendjét úgy az anyagi, mint
a nem anyagi életfeltételekben, a ‘régi standardok’ mint az irodalmi kánon, és persze az
irodalom, ahogyan az általában definiált, radikális újravizsgálatot követelnek.”
I. 1. Információs technológia
„Az ókori munkafogalmakat a computer-forradalom meg
fogja semmisíteni.”46
Ma az információ elsősorban digitális formában létezik. A digitális információs
kód bináris számjegyek sorozatából áll. 1-ek vagy 0-ák, s ez alapvetően dichotomikus.
immaterial life conditions, ‘old standards’ like the literary canon, indeed literature as usually defined, have
come in for radical re-examination.”, SAUERBERG, i.m., 180. 46
HATÁR, Győző, Interjú, Duna Televízió, 1999. november 13. 19.30 órakor.
-
19
Bármikor az időben, a jel vagy be vagy ki van kapcsolva. 1 vagy 0, és soha nem valahol
közötte. Meglehet, hogy kicsit nyersen fogalmazva, de a digitális média mindig
dualisztikus állapotban működik.
Ez nemcsak a digitális információ működésének „természetes” állapota, hanem az
úgynevezett „digitális vagy információs forradalom” (el)fogadtatásának, illetve az ahhoz
való attitűdnek is a szimbóluma. 1 vagy 0. Igen vagy nem, de soha közötte.
„Sokan azt gondolják, hogy a 20. század végének legnagyobb áttörése a
kommunikáció fölgyorsulása: számítógépek, Internet, mobiltelefonok, műholdak,
parabolaantennák”47
, stb. „Információ zúdul ránk, minden pillanatban és folyamatosan.
Amint egy információ megjelenik, az nagyon gyorsan helyettesítődik egy még újabb
információval.”48
S a mai számítógépes világban az információ tudás, a tudás pedig
hatalom.
„A nap mint nap ránk zúduló új tények mennyisége oly mértékben megnőtt, hogy
ma talán nincs is ember, aki képes lenne akár csak egyetlen tudományág egyes új
ismereteit kompetensen áttekinteni, a társadalomról a tudásról, mint egészről nem is
szólva. Többé kevésbé mindnyájan rögtönzünk, hiábavalóan kergetve mindazt, ami egyre
inkább távolodik tőlünk.”49
Szeretnénk megtudni, hogy milyen lesz a „digitális jövő”. Szeretnénk tudni,
hogyan fogja megváltoztatni a számítógép a munkát, a tanulást, a kommunikációt és a
szórakozást. Legtöbbünk jövője attól függ, hogy mennyire vagyunk képesek átlátni a
média homályos tükrén.
A jövendőmondás azonban mindig „veszélyes”. Ma az egyetlen biztos jövendölés
csak az, hogy föltehetőleg már 2010-ben a legtöbb, ha nem mindegyik jóslatról kiderül,
hogy „rossz” volt.50
Például a technológia csodáinak hívei a hetvenes években 2000-re
47
BENVENUTO, Sergio, Boldogság-pirulák = Magyar Lettre, 1999/tavasz, 81. (Azonban a folytatás a
következő: „De az elektronikus forradalom semmiség ahhoz képest, ami a biotechnológia szféráiban készül,
elsősorban a genetika és idegsebészet terén.”) 48
„Information pours upon us, instantaneously and continuously. As soon as information is acquired, it is
very rapidly replaced by still newer information.”, McLUHAN, Marshall, QUENTIN, Fiore, The Medium
is the Message, Bantman Books, New York, 1967, 63. 49
GYULAI, Csaba, Pikkelyek a posztmodern kelgyóról avagy gondolatok a kilencvenes évek fiatal
prózairodalmáról különös tekintettel Ficsku Pálra = Új Holnap, 1998/szeptember, 30-47, 44. 50
Vö. „The only safe prediction is that by 2010 many, perhaps all, of the predictions made this year will
already have been proved wrong.”, Reflections on the 20th
century, The Economist, szeptember 11-17,
1999, 8.
-
20
már emberekkel teli, „élő” űrbázisokat jövendöltek, Mars-utazásokkal és Hold-
gyalogtúrákkal, ami most már bizonyosan nem teljesedett be. Vagy „a nyolcvanas évek
komoly félelme: nevezetesen, hogy a PC51
drámaian túltechnicizálja az iskolát, nem vált
valóra. A PC egész egyszerűen túl drága volt ahhoz, hogy valóban teljes mértékben
átalakítsa a tudás csatornáit. A nagy fenyegetés, nevezetesen a személyiség/személyesség
átalakulása, illeve eltűnése, úgymond computerizálódása […] egész egyszerűen nem
történt meg.”52
Ugyanakkor a technológia teljesítményeiben kevésbé hívők elképzeléseit messze
túlhaladta például a századvégre bekövetkezett computerizáció elterjedésének aránya. A
kilencvenes években aztán a futorológiai jellegű kijelentésekkel sokan „óvatosabbak”
lettek. Pedig a kísértés óriási a technológiában feltétel nélkül hívők és a „digitális vagy
információs forradalom” eseményeit kétkedéssel figyelő szkeptikusok számára egyaránt.
Mert az érvek és ellenérvek végtelen hálójában egyelőre bármilyen következtetés
lehetséges, bármilyen irányban. Abban azonban mindkét oldal egyetért, hogy a változás,
amelyet a „digitális vagy információs forradalom” okoz a társadalomban, a gazdaságban,
a kultúrában és az emberek mindennapi életében, radikális.53
De melyek „e
forradalomnak” azok az elemei, amelyek a radikális változást előidézik? És ezek az
elemek, illetve változások milyen hatással vannak az irodalomra, illetve az irodalmi
kánonra?54
Először is a mikrochippek teljesítőképessége minden tizennyolc hónapban
megduplázódik. Ez a nem szakemberek számára beláthatatlan és fölfoghatatlan
teljesítmény növekedést jelent. Amit a nem „beavatottak” ennek következtében
tapasztalnak az az, hogy hihetetlen gyorsasággal jelennek meg újabbnál újabb „technikai
eszközök”, amelyek ámulatba ejtő sebességgel képesek az információt földolgozni és
továbbítani. Valamint, az ennek következtében történő állandó „(le)cserélődés” miatt,
51
Personal Computer = személyi számítógép 52
GYÖRGY, Péter, Iskola a határon, Www.abc.edu versus www.abc.com = Uő., Digitális éden, Magvető,
Bp., 1998, 205-217, 210. 53
Vö. „Yet the implication that rapid change is a new phenomenon is again misleading. If you measure the
time it takes for technology to become widely diffused, today`s experience does not seem unusual. Take the
car. […]”, Reflections on the 20th
century, The Economist, szeptember 11-17, 1999, 41. 54
Természetesen mivel egyrészt a „digitális vagy infromációs forradalom” szakirodalma szintén
„áttekinthetetlen”, másrészt pedig nem (lehet) célom ennek a témának az alapos kifejtése, ezért csak azokat
a területeket próbálom meg érinteni, amelyek a 20. század végi irodalmi kánonvitákról írva
elengedhetetlenül szükségesek.
http://www.abc.edu/http://www.abc.com/
-
21
ezek a technikai eszközök egyre olcsóbbá válnak, és egyre nagyobb tömegek jutnak
hozzájuk.
Másodszor a föntiekből következik, hogy a (személyi) számítógépek
használatának aránya, leginkább a kilencvenes években, nagyon nagy mértékben
megemelkedett. Természetesen a világ különböző részein ez az arány szignifikáns
eltérést mutat. A technológiában zajló folyamatok egyik negatív oldala lehet, hogy
„földrajzi” aránytalanságaik miatt tovább növelik a szakadékot az úgynevezett fejlett
nyugati demokráciák és a gazdaságilag le/elmaradott(abb) térségek között, valamint a
„centrum” és „periféria” közötti „vonalat” megerősítik és a harmadik világot
behozhatatlan lemaradásra ítélik.
Harmadszor ez az aránynövekedés nemcsak a számítógépek, hanem más
kommunikációs eszközök esetében is fönnáll. Például a mobiltelefonok hihetetlen
gyorsaságú elterjedése. De nem maradnak érintetlenül a mára „régi” médiumok sem. A
digitális televízió többszász csatorna közvetítésére alkalmas és lehetővé teszi a más
médiummal való interaktív kapcsolattartást. S lehetne még folytatni.
Bizonyára e folyamat minden említett és nem említett eleme valamilyen módon
érinti és befolyásolja az irodalom- és kánonmozgásokat, de a számítógép használati
lehetőségei közül van egy, amely nagymértékben befolyásolja egyrészt a kánonvitákat,
másrészt pedig az irodalom(tanítás) „túlélési”55
esélyeit.
Ez pedig az Internet. A számítógéppel kapcsolatban talán semmi sem kavar föl
olyan indulatokat, mint az Internet kérdése. Az Internet „tömegessé válása” során számos
„megítélési szinten” ment keresztül. Kezdetben az egyik oldalon a feltétel nélkül
elfogadó és abszolút lelkes hívek álltak, akik az Internetet, mint fölszabadító és teljes
szabadságot adó, hatalom (vagy középpont) nélküli területnek tekintették.
A másik oldalon pedig azok, akik egyre nagyobb aggodalommal figyelték az
Internet tér(időel)hódítását, mondván, hogy az Internet egyrészt elveszi az időt a
„tényleges” tanulástól és szórakozástól, másrészt pedig minden propaganda ellenére –
mely legtöbbször úgy „reklámozza” az „Internet-böngészést”, mint a tanulás könnyű és
55
Vö. „I do not believe that literary studies as such have a future […]”, BLOOM, Harold, The Western
Canon, 519.
-
22
élvezetes formája –, az éppen ellenkezőleg az „agy(át)mosás” egyik legrafináltabb
formája.
Aztán az egyik csoportnál a lelkesedés, a másiknál pedig a szkepszis hagyott
alább. Lassan kiderült, hogy az Interneten sem lehet egyrészt névtelenül eltűnni, másrészt
pedig korántsem áramlik az információ olyan teljes szabadságban, mint ahogyan azt
gondolták, hiszen bármikor, bárhonnan, bármilyen „oldalt” el lehet tűntetni.
De a szkeptikusok is megérezték az Internetben rejlő lehetőségeket. A
századfordulón talán mintha a két tábor között egyfajta kompromisszum alakult volna ki.
Mintha egyetérteni látszanának abban, hogy az Internet jelenlegi formájában (illetve
lassúságában) valóban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, de teljes elutasítása is
végzetes hiba lenne. Azonban ha a technológia olyan arányú teljesítmény növekedések
létrehozására lesz képes, mint ahogyan azt ma gondolják, akkor az Internet olyan gyors, s
majd lassan „észrevétlen”, s talán majdnem ugyanolyan fontos eszköz lehet az emberek
otthonában, mint például egy villanykapcsoló. Valahová belépve természetesen nem a
fény, de az információ, vagy csak valamilyen hiány föloldására egyszerűen egy
gombnyomással bekapcsolható lesz, s másodperceken belül megjelenik a hiányzó
információ vagy például egy hiányzó valaki/valami, aki/ami földrajzilag éppen a világ
másik végén van.
Ma lehetetlen megítélni, hogy vajon végül melyik „jóslat” lesz „rossz” 2010-ben,
vagy annál sokkal hamarabb, de annyi bizonyos, hogy lehet szeretni vagy nem szeretni az
Internetet, csak nem tudomásul venni nem lehet.
Az Internet azonban addig is óriási sebességgel és intenzitással terjeszkedik, de itt
is meg kell említeni a földrajzi különbségeket. A vitathatatlanul élen járó ország az
Amerikai Egyesült Államok, ahol több tíz millió embernek van „hozzáférhetőségi”
lehetősége, és havonta körülbelül nyolc százalékkal nő ez a szám, amit bizonyára az is
elősegít, hogy a szolgáltatás teljesen ingyenes.
Magyarországon ezzel szemben, a társadalomban tapasztalható óriási gazdasági
és kulturális szakadékok megléte mellett, az Internet térhódításának egyelőre a talán
legnagyobb akadálya az éppen a magas, nem szolgáltatási, hanem telefondíjak.56
56
Ennek következtében az Internet, illetve hipertext hatása az irodalomra, illetve az irodalmi kánonra
Magyarországon talán még nem érzékelhető olyan intenzitással, mint az Egyesült Államokban (vagy a
nyugat-európai országokban), annak ellenére, hogy egyre többen ismerik föl Magyarországon is az
-
23
Az Internethez kapcsolódóan néhány nagyon fontos dolog van, ami az irodalom,
illetve az irodalmi kánon és kánonviták kérdésében döntő szerepet játszik. Az
irodalommal kapcsolatban, a legkritikusabb kérdés az, hogy az egyre „digitalizálódó”
világban vajon fognak-e majd még egyáltalán (könyvet) olvasni? Az olvasás föl tudja-e
venni a versenyt a képpel?
A kánonnal szemben, a fönti nem elhanyagolható szemponton kívül, az Internet
és hipertext legnagyobb kihívásai a következők:
1. a hipertext, amely eltüntet(het)i(?) a kanonikus és nem kanonikus szövegek
közötti határokat;
2. a szerző(ség) kérdése, mert az Inerneten soha nem „biztos” a szerző;
3. elmosódhat (az irodalom/tudomány/ban is) „szakma” és „nem szakma”
határvonala, mert „bárki hozzáférhet” és publikálhat;
4. az Interneten használt nyelv, amely egyre inkább úgy tűnik az angol lesz.
S még egy dolog van, amit meg kell említeni az irodalom és a „digitális vagy
információs forradalom” kapcsolatában, s ez nem más, mint az írott anyagok kiadásának
és megőrzésének kérdése. Vagyis, hogy lesznek-e majd egyáltalán (papír) könyvek, vagy
minden írás digitális formában lesz kiadva és tárolva? Ennek a megjövendölése szintén
lehetetlen egyelőre. Mindkét lehetőség mellett és ellen egyformán lehet érveket
fölsorakoztatni. Például az elektronikus kiadás és megőrzés ellen irányuló vádak egyike
az, hogy jelenleg nincs olyan képernyő, amely megközelítené a papírról történő olvasás
módját. De ma már „tucatnyi vállalat a világ minden részén fejleszt egy anyagot, amely
rendelkezne a hagyományos papír minden előnyös tulajdonságával a legnagyobb
hátránya nélkül, mármint, hogy nem lehet könnyen újrahasználni.”57
Az elektronikus
könyvek pedig már ma is forgalomban vannak. Azonban, ami miatt még a digitális
technológia leglelkesebb hívei sem tudják „megölni a papírt”, az a tartósság kérdése.
információs technológiai eszközök terjedésének „irodalmi” következményeit. Éppen ezért, valamint, mert
az Internet bizonyára Magyarországon is rövid időn belül egyre több és több ember számára lesz elérhető, a
dolgozatban az Internet és hipertext irodalomra és irodalmi kánonra tett hatásait vizsgálva (ld. később) erre
az eltérésre nem térek ki. 57
„A dozen companies around the world are developing a material that is supposed to have all the
advantages of traditional paper without its biggest drawback – that you cannot easily reuse it.”, Showing
off, The Economist, október 30 – november 5, 1999, 127-128, 127.
-
24
Mert míg az atomok hajlamosak kitartani, addig az elektronikus jelek eltűnnek. És ezt a
problémát a technológia előreheladása sem tudja megoldani.58
Amint látható az eletkronikus, vagy információs, vagy média, vagy posztmodern
korban az egyetlen biztos dolog a bizonytalanság. A bizonytalanság érzése pedig arra
készteti a bizonytalankodót, hogy a boldogabb múltban keressen bizonyosságot, és a
nosztalgiában próbálja megtalálni önmagát. Keresi a Word Wide Web59
-en elvesztett
nyelvi, kulturális, nemzeti identitását, de mivel nem találja, s nagyon nem is tudja, hogy
mit is keres valójában, multikulturálissá lesz a globalizáció föltartóztathatatlan
hullámában.
Mert az „információs vagy digitális forradalom” „egyik alapvető tulajdonsága a
radikális globalitás […], amely a legkülönbözőbb hálózatok révén alakul-alakult ki, s
amely olyan intellektuális-pénzügyi-technológiai hatalmat jelent, amilyennek a
jelentkezésére a modern kapitalizmus kialakulása óta nem volt példa. A radikális
globalitás eredményeként kialakulóban van egy, a technológiai dominancia birtoklásával
is összefüggő elit struktúra, amely folyamatosan marginalizálja mindazokat a lokális
társadalmakat, illetve technológiai kultúrákat, amelyek vagy nem alakalmasak vagy nem
képesek a ‘becsatlakozásra’”.60
A globalizáció megítélése is ugyanolyan ambivalens és indulatokat kiváltó, mint
az „információs vagy digitális forradalomé”, vagy az Internetné. Fredric Jameson például
a globalizáció veszélyére figyelmeztet, amikor arra hívja föl a figyelmet, „hogy ez a
globális, mégis amerikai posztmodern kultúra az egész világ fölötti amerikai katonai és
gazdasági erőfölény újabb hullámának a belső és szuperstrukturális kifejeződése: ebben
az értelemben – ahogy az egész osztálytörténelem során – a kultúra talapzatát vér,
gyötrelem, halál és terror alkotja.”61
De a másik oldalon elhárítható a veszély érzete
58
Vö. „even the most ambitious champions of digital technology still do not think they can kill ordinary
paper. […] the problem is durability. Atoms tend to persist, but electronic signals disappear. This problem
cannot be solved by technological progress.”, Bad news for trees, The Economist, december 19 – január 1,
1999, 151-154, 154. 59
Word Wide Web = WWW, (Világ Széles Háló) Az Internet szöveges, grafikus, multimédiás felületet
nyújtó információs szolgáltatása. 60
GYÖRGY, Péter, Az információs forradalom társadalmi hatásai = Uő., Digitális éden, Magvető,
Budapest, 1998, 195-203, 196. 61
„[…] this whole global, yet American, postmodern culture is the internal and superstructural expression
of a whole new wave of American military and economic domination throughout the world: in this sense,
as throughout class history, the underside of culture is blood, torture, death, and terror.”, JAMESON,
Fredric, The Cultural Logic of Late Capitalism = Uő., Postmodernism, or, The Cultural Logic of Late
-
25
mondván, hogy a globalizációs folyamatnak is meglesznek a határai, hiszen ha egy
rendszer kapitalizálódik, fölhalmozódik és a végsőkig strukturálódik, a rendszer
törékennyé válik, olyan mértékben sebezhetővé, amilyen mértékben konszolidálódik. A
túlintegrált rendszerek saját bukásukat is előlegezik.62
Mint eddig már többször, a globalizáció esetében is, a jövendőmondás
„veszélyével” kell szembenézni, s ez újra egy egyelőre eldönthetetlen kérdés. Az azonban
bizonyosnak tűnik, hogy „az történik, hogy minél hatalmasabbnak látszik egy
mindinkább tökéletes rendszer vagy logika […], az olvasó annál gyengébbnek érzi
magát”63
.
I. 2. Bizonytalanság
„Az akadémikus életben, a kánonokban, a kurzusok
jellegét meghatározó értelmezési eljárásokban
forradalomszerű változások játszódtak le az utóbbi húsz
évben, bár továbbra is vannak és még sokáig lesznek
olyanok, akik […] számára bizonyos szerzők nevei
jelentik a biztonság, az értékek, tehát a megkövült,
könnyen uralható jelentések garanciáját.”64
Harold Bloom A nyugati kánon című könyvében a huszadik századot a Kaotikus
kornak nevezi.65
Ennek a kaotikusságnak az egyik oka az emberek elbizonytalanodása az
életük csaknem minden területén. Elsősorban pedig azoknak az értékeknek az elvesztése,
amelyek addig valamifajta biztos pontot nyújtottak a világban való tájékozódáshoz.
Capitalism, Verso, London – New York, 1996, (1991), 1-54, 5. ford. VASTYÁN, Rita = Testes Könyv I.,
Dekon-KÖNYVek, ICTUS és JATE Irodalomelméleti Csoport, Szeged, 1996, 417. 62
Vö. BAUDRILLARD, Jean, Víruselmélet = Új Symposion, 1991/4-5, 2-4. 63
„What happens is that the more powerful the vision of some increasingly total system or logic […] the
more powerless the reader comes to feel.”, JAMESON, Fredric, The Cultural Logic of Late Capitalism =
Uő., Postmodernism, or, The Cultural Logic of Late Capitalism, Verso, London – New York, 1996 (1991),
1-54, 5. ford. VASTYÁN, Rita = Testes Könyv I., Dekon-KÖNYVek, ICTUS és JATE Irodalomelméleti
Csoport, Szeged, 1996, 417. 64
KISS, Attila Atilla, A szerző teve = A szerző neve, Dekonferencia IV., deKON-KÖNYVEK, Ictus, Szeged,
1998, 10-24, 22. 65
Vö. „[…] our century […] cannot be better characterized than as Chaotic.”, BLOOM, Harold, The
Western Canon, 2.
-
26
A huszadik század végét (vagy utolsó harmadát) pedig a posztmodern jelzővel
szokták leírni. Hogy a posztmodern mit jelent? Tulajdonképpen ezt „minden(ki)re
ráhuzták már, használhatatlanná tágítva a fogalom jelentését”.66
De „a nyelvhasználat
ökönomikus: nem tart benn a szótárban huzamos ideig fölösleges szavakat. Talán éppen
arra az új kulturális szituációra használják, amelyet nem lehet többé leírni azonos
értékeket képviselő tartós közösségek, masszív kulturális alakzatok, stílusok, izmusok
együtteseként vagy egymásutánjaként, egyenesvonalú hagyománytörténetként, amely
éppen a nagyon különböző világok, tradíciók, kódok egymásba omlásáról tudósít.”67
„Gyerekkor, kamaszkor, anyaság, apaság, szex, család, munka, karrier, de még a
halál is – mind megváltoztatják értelmüket, szerepüket és jelentőségüket.”68
„A 19.
század koherenciájának és egyértelműségének vége, és az inkoherencia és ambiguitás új
világa, egy megadott értelem és cél nélküli, adott erkölcsi tekintély nélküli világ van
kialakulóban.”69
„Az emberiség elveszteni látszik a fejét, pontosabban a feje nincs többé
összehangolva a testével. Hogyan találhatna rá újra a megfelelő iránytűre, hogy
eligazodjék egy olyan modernitásban, amely bonyolultságának hullámaival mindenfelől
átcsap a feje fölött.”70
„Az ‘időnek’ vége, a ‘tér’ eltűnt.”71
*
Ennek a „már semmi sem biztos”72
állapotnak az egyik oka (főleg a kilencvenes
években) az előző pontban tárgyalt „információs vagy digitális forradalom”. Ez a
„digitális” kor nagyon izgalmas, de ugyanakkor ijesztő is, mert egyre nehezebb átlátni a
média tükrén, hogy elképzelésünk legyen sorsunkról.
Az információ áramlás egyre növekvő és egyre elviselhetetlenebb „nyomása”
Magyarországon még erőteljesebben érzékelhető, ami az emberek bizonytalanság-érzését
még intenzívebbé teszi. Mert amíg az Egyesült Államokban (és a nyugat európai
66
FARKAS, Zsolt, A paradigmák szétszóródása, És egy (?) átváltozott átváltozás felé = Alföld, 1996/2, 70-
74, 74. 67
FARKAS, Zsolt, A paradigmák szétszóródása, És egy (?) átváltozott átváltozás felé = Alföld, 1996/2, 70-
74, 74. 68
ROSENBERG, Gören, Ezredforduló = Magyar Lettre, 1999/tavasz, 1-3, 1. 69
ROSENBERG, Gören, Ezredforduló = Magyar Lettre, 1999/tavasz, 1-3, 1. 70
GUATTARI, Félix, Ökozófia = Magyar Lettre, 1998/ősz, 24-25, 24. 71
„‘Time’ has ceased, ‘space’ has vanished.”, McLUHAN, Marshall, QUENTIN, Fiore, The Medium is the
Message, Bantman Books, New York, 1967, 63.
*Ezt a fejezetet szándékosan állítottam össze csak idézetekből. Ezzel az volt a célom, hogy érzékeltessem
és nyomatákosabbá tegyem azt, hogy a bizonytalanság milyen meghatározó és ismétlődő motívum a
huszadik század végi írásokban (is). 72
GUATTARI, Félix, Ökozófia = Magyar Lettre, 1998/ősz, 24-25, 24.
-
27
országokban) ez a folyamat egyfajta fokozatosággal zajlott/lik, addig Magyarországra
1989-ben egyszerre zúdult rá a demokrácia, a kapitalizmus és az információ kora. Az
információval pedig meg kell tanulni élni és bánni. Ez a tanulási folyamat óriási
gazdasági és generációs szakadékokat hozott létre, amelyek a századfordulóra még
inkább elmélyültek. A legbizonytalanabb helyzetbe az az „idősebb” generáció került,
amely egy életen át mindig „ugyanazt” csinálta, és már képtelen váltani, pedig még
munkavállaló lehetne. Szintén erős a bizonytalanság abban a „közép” generációban,
amely ugyan képes alkalmazkodni, de nincs meg a tudása ahhoz, hogy fölvegye a
versenyt a munkaerőpiacon azzal a „fiatal” generációval, amelynek az elmúlt tíz évben
már lehetősége volt azokat az ismereket elsajátítani (például, több nyelv, több szakma
vagy diploma, számítógép kezelése), amelyek alkalmassá teszik a megváltozott és
fölgyorsult (munkaerő)piaci viszonyokhoz való gyors alkalmazkodásra.
„Gyakran megtörténik egy változás vagy küzdelem korszaka után, hogy az
emberek menekülést keresnek a jelenből, visszafordulva egy aranykorhoz, vágyakozva
egy olyan időbe, ami soha nem is volt.”73
I. 3. Nosztalgia
„Amikor eretnekségeink ugyanolyan homogénnek
kezdenek látszani, mint ortodoxiáink, akkor itt van az
ideje annak, hogy újraírjuk kultúránk filozófiáit. Még ma
is, a kánon radikális kritikusai között, ezek a filozófiák a
nosztalgia nagyobb elemeit foglalják magukban, mint azt
gondolnánk […] Az eltűnt emberi ok és kultúra
idealizálása, az ilyen mitikus kánonok, elvezethetnek a
jelen és múlt közötti diszkontinuitás hamis érzéséhez.”74
73
„Often happens after periods of change and strife, people sought escape from the present by turning back
to a golden age, yearning for a time they never had.”, OAKLEY J., Ronald, God’s Country, America in the
Fifties, Dembner Books, New York, 1986, 429. 74
„When our heresies start to look as homogenous as our orthodoxies, then it is time to start rewriting our
philosophies of culture. Even today, among canonical radical critics these philosophies involve a larger
elements of nostalgia than one might expect [...] By idealizing a human reason and culture which have
disappeared, such mythical canons can introduce a falsifying sense of discontinuity between present and
past.”, GORAK, i.m., ix, 16.
-
28
Ha igaza van Harold Bloomnak abban, hogy az esztétikai az individuális75
, akkor
a nosztalgia még inkább az. Gyakran titok veszi körül.
Azonban a nosztalgiának vannak a társadalom különböző csoportjaiban jól
érzékelhető trendjei. Bizonyos kor – vagy inkább az adott kort meghatárzó értékek –
után bizonyos időben és helyzetben különös vágyakozás érzékelhető.
Például az 1970-es években az Amerikai Egyesült Államokban különösen erős
nosztalgia „támadt” az 1950-es évek iránt. „A zavaros hatvanas évek után egy
természetes vágyakozás, a visszatérésre egy boldogabb, egyszerűbb időbe.”76
S a század
végén is érezhető volt, hogy a vágy kitüntetett és elveszített tárgya az 50-es évek
maradt77
. A huszadik század végének, leginkább annak utolsó évtizedének – föltehetőleg
a közelgő századforduló misztikumának köszönhetően is – sok más mellett ugyan, de a
szentimentális nosztalgia volt az egyik alapvető „életérzése”.
Magyarországon a kilencvenes években szintén érzékelhető volt egyfajta
nosztalgikus múltbafordulás. Az előző pontban tárgyalt elbizonytalanodás és
(lét)bizonytalanság hatására a magyar társadalom bizonyos csoportjait is a múlt utáni
vágyakozás jellemezte.
A nosztalgikus vágyakozás azonban általában egy olyan időre irányul, amely „soha
nem is volt”. Vagyis természetesen volt, csak nem olyan, mint amilyennek azt a
nosztalgia „megszépítő messzesége” mutatja.
Minden kornak megvan a maga válsága és az mindig mélyebbnek és
megoldhatatlanabbnak tűnik a korábbi idők válságainál. Vagyis a nosztalgia az esetek
nagy többségében nem más egy illúziónál. Az „énnek” az a „ha”-féle illúziója, hogy „ha”
nem így lenne, hanem úgy, „ha” nem ez lenne, hanem az, „ha” nem ő lenne, hanem más,
akkor én nem az lennék, aki vagyok. Vagyis a nosztalgia, az egyszer volt és elvesztett
„boldogság” utáni vágyakozás, mindig akkor erősödik föl a leginkább, amikor az „én”
keresi önmagát. A nosztalgia akkor a legerősebb, amikor az „én” identitása fenyegetett.
75
Vö. „[…] the aesthetic is, in my view, an individual rather than a social concern.”, BLOOM, Harold, The
Western Canon, 16. 76
„A natural yearning after the troubled sixties to return to a happier, simpler time.”, OAKLEY J., Ronald,
God’s Country, America in the Fifties, Dembner Books, New York, 1986, 429. 77
Vö. „[…] the 1950s remain the privileged lost object of desire […]”, JAMESON, Fredric, The Cultural
Logic of Late Capitalism = Uő., Postmodernism, or, The Cultural Logic of Late Capitalism, Verso, London
– New York, 1996 (1991), 1-54, 19.
-
29
I. 4. Identitás
„Akár akarjuk, akár nem, a kánon az identitást fémjelzi,
függetlenül attól, hogy elismerjük-e ezt, vagy sem.”78
Jonathan Friedman a posztmodernizmust az identitás hiányával társítja79
, csakúgy
Dougles Kellner, aki szerint a posztmodern kultúrában az élet fölgyorsulásának
következtében az identitás „jobban és jobban instabillá, jobban és jobban törékennyé
válik”80
.
Az identitás elvesztésének, illetve reménytelen keresésének oka a huszadik század
végéről és a posztmodernről elmondott klisék gyűjteménye lehetne. Melyek ezek a
klisék? Először is a legtöbbször emlegetett a család szétesése. Másodszor az „igazi”
közösségek hiánya. Harmadszor a hit elvesztése mindenféle morális szabályokban és
értékekben, amelyekkel szemben megítélhetjük magunkat. Negyedszer az élet
fölgyorsulása. Ötödször a teljes széttöredezettség, illetve töredékesség. S lehetne még
tovább folytatni a fölsorolást.
De az identitás problémája is az „örök válság és hanyatlás” érzésének egyik
motívuma. Mi lehet mégis a „posztmodern identitás-válság” sajátos megkülönböztető
jegye?
A kezdetek a hatvanas évek „új társadalmi mozgásai”. De a hatvanas évek társadalmi
mozgásait még mindig az adott domináns hatalom elleni összefogás jellemezte. A
hetvenes években azonban ez az addig „egységes mozgás” széttöredezik kisebb
csoportokra, elsősorban olyanokra, amelyek a hatalmi narratíva által addig
„elhallgattatott hangok” voltak. Megjelennek különböző kisebb csoportok, mint például a
78
KULCSÁR SZABÓ, Ernő, A szövegek ártatlansága, A (nemzeti) kánon és a modernség emlékezete =
Alföld, 1999/12, 67-81, 67. A szerző ebben a tanulmányában mottóként idézi Aleida ASSMANt. 79
ld. FRIEDMAN, Jonathan, Narcissism, roots, and postmodernity: the constitution of selfhood in the
global crisis = Modernity and identity, szerk. LASH, Scott, FRIEDMAN, Jonathan, Blackwell Publishing,
Oxford, 1992, 331-366. 80
„[…] more and more unstable, more and more fragile […]”, KELLNER, Dougles, Popular culture and
the construction of postmodern identities = Modernity and identity, szerk. LASH, Scott, FRIEDMAN,
Jonathan, Blackwell Publishing, Oxford, 1992, 141-177, 143.
-
30
feministák, béke és környezetvédelmi mozgalmak, a homoszexuálisok szervezetei, stb.,
amelyek mind a maguk érdekeiért küzdenek. Az egyetlen közös vonásuk az, hogy
mindegyikük „elnyomott”, így kívül állnak a domináns fehér, férfi, heteroszexuális,
kapitalista kultúrán. Ez a folyamat a nyolcvanas és kilencvenes években még inkább
megerősödik, s a csoportok tagjait az általános nemzeti, társadalmi, politikai és gazdasági
problémáktól való elfordulás jellemzi a kulturális és „személyes” identitás felé. Az
individuum úgy definiálja magát, mint egy adott „elnyomott” csoporthoz tartozó, és
identitásának alapja a nemhez, fajhoz, osztályhoz, szexuális preferenciához való tartozása
lesz, szemben az ezeket a csoportokat alárendelő domináns kultúrával. Ez az identiás az
esetek többségében konkrét az adott speciális csoportban való aktív részvétel által, más
esetekben absztrakt természetű, amikor valaki identitását bizonyos csoporttal azonosítja,
anélkül, hogy annak valójában tagja lenne.81
Ezeknek a különböző „kisebb(ségi)” csoportoknak a kialakulását bizonyára az is
befolyásolja, az Amerikai Egyesült Államokban, hogy a 20. század végi generáció(k)
talán soha nem látott faji, etnikai, gazdasági, kulturális és társadalmi különbözőséget
mutat(nak).
Magyarországon természetesen az 1989-es év ebben a kontextusban is határvonal. A
magyar „társadalmi mozgásokat” 1989-ig a hatvanas évek modellje jellemezte, vagyis az
adott „elnyomó” hatalom elleni összefogás összetartó ereje érvényesült a különböző
érdekeltségű csoportok között. Az a folyamat, ami a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes
években az Egyesült Államokban zajlott, Magyarországon csak a század legvégén kezd
kibontakozni, természetesen azokkal a nem elhanyagolható különbségekkel, amelyek a
két társadalom összetétele közötti eltérések következtében más érdekeltségű csoportokat
hoz létre. Így például Magyarországon a faji, etnikai vagy kulturális különbségek alapján
szerveződő csoportok nem olyan „széleskörűek”, mint az Egyesült Államokban.
81
Vö. Postmodern Theory: Critical Interrogations, szerk. BEST, Steven, KELLNER, Douglas, MacMillan
and Guilford Press, London and New York, 1991. és The Postmodern Turn, szerk. BEST, Steven,
KELLNER, Douglas, Guilford Press, New York, 1997.
-
31
I. 5. Multikulturalizmus
„A gyakorta hangoztatott követelés az, hogy ‘tegyük
nyitottá a kánont’, hogy multikulturális legyen, ne pedig
‘eurocentrikus’, és hogy adekvát módon reprezentáljuk a
nők, az etnikai és nem-heteroszexuális és más
kisebbségek problémáit és irodalmi teljesítményeit.”82
Stanley Fish a multikulturalizmusnak két „változatát” különbözteti meg: a butik-
multikulturalizmust és az erős multikulturalizmust.83
(Mivel a multikulturalizmus a