Pór Béla

Végtelen híd

Pór Béla

Végtelen híd

Pór Béla

Végtelen hídVerses napló

1985–2014

A szerző kiadásaBudapest

2014

Szerkesztette: Bólya József

ISBN 978 963 12 0657 9

© Pór Béla, Budapest 2014

Végtelen híd

6

Alázat

Ha akkor hitem van és várok,ha akkor nem akarommegkapni az egész világot,ha hallom féltő szavadat– áldott az emlék, akarat, –Akkor írtam e sorokat:,,miért nem csók-felelettelszóltál a romlásvad hada ellen..?”

Ma már tudom: Te szóltál.A szívem volt vak és süket.Azt hittem rab vagyoks kijátszva az őröketszöktem és rohantambízva csak magamban.Félve, hogy hozzád kevés vagyok.Nem nézve, mögöttem mit hagyok.Egyszóval menekültem,sebedet én ütöttem.Soha meg nem köszöntem,hogy mindent nekem adtál.Mindig idézlek: álltálvirágzó almafák alatt…Lelkembe rejtelek,látom arcodat.Szívemben alázat terem.

7

Kiáltás

Csillaghullásos az éjszaka,tövises szívem az égig emelem.Rám szól kényszerek jó szava,érintés emléke fáj a kezemen.

Jó lenne újra az őszi kertbenállni csak csendesen,nem törődni semmivel,várni türelmesen,míg a gyümölcsökereje borrá ériks nem Isten-szaggató szeszeketinni rongyos hajnalokon –Kiáltok még, de csak a visszhangom hallgatom…

8

Átváltozás

Pillantásod tó-tükrében,szavaidnak mély vizébenelmerülve idézema suhanó időt –Mikor mégtág ég alatt, fenyvesekben,erdőcsendben megkerestema múlhatatlan földszagúreménytés megéreztem, hogyén is a csend része vagyok.Csillagokkal szemeidben,titkokkal két tenyeredben,csönddé – formált – érthetetlenfény nélküli láng vagys e visszhangos világbana véletlen mindent ránk hagy…

9

Fohászkodás

Legyél szellő:eltűnő simogatás.Legyél erdő:végtelen befogadás.Legyél eső:széthulló zuhogás.

A végtelen világ boldog titka leszel,a végtelen világ titkos boldogja leszek.

Simogass:hogy éljek,fogadj be:ne féljek,zuhogj rám:ne kérjek.

Nem kérek,nem félek,csak élek,nem Érted?

10

Hallgatás

A csend több, mint a hang hiánya.A szó több, minta csend halála.A szó: kérés, a csend: értés.

Hajlok, de nem török,áldok vagy vétkezem,mindegy merről:Hozzád érkezem.

Hozzád érkezem:mindegy merről,áldok és vétkezem,s ha kell, eltörök.

11

Cinikus

S mert a tisztaságot kerestemörökül rátok semmit sem hagyok.Kerestem még bort és dalokat,találtam bűnt és kihunyó napokat.Maradok, mi voltam: anyag s a lelkem ép,mondják, ahol élek szerencsés nemzedék.Jelszavuk kiáltják: „dicső ezredforduló”és csendben röhög a sarokban a hintaló,mint gyerekkorom emléke megremeg,nekik – előre vagy hátra: egyre megy…

12

Csillagom

Egy hullott diót szorongattamkicsi markomban, alig fért bele.Régen volt, álmombanemlékszem ősz feleés a kert, ahol álltam csönddel,gyümölcsökkel, békével volt tele.Szavakra nem volt szükségemmég akkor képekben éltem.Idő sem volt, az évszakokjöttek el értem.

A hullott diót én kaptam a fától.Évek teltek, szennyes lettemhétköznapok sarától.És a diómat elvesztettem,mert feltörni sosem mertem,a szélnek sem feleltem,bárányt farkasnak neveltem,nyájamat tüskésbe tereltem…

De mégis csönd lesz,esőverte békés rétsuhogás,nyugodt életadásés jó szavak,mert Te vagyvezérlő csillagom.

13

Óbudán

Könny – ajándék,némajáték,rám pergőgyémánt – akarat.

Álom – barna,csók – piros,csoda – fehér,istenkék…

14

Ünnepekért

Csipkebokrom, égő szerelem,pirosló bogyókkalszád csókkal rám hajol.Bánat esője lángod nem oltja.Almát szakító örök nő, ha vagy,jóság-bűnért vádolod magad, éscsókom, mint könny rád tapad.Nélküled minden üres maradés szétomló fal a becsület.Míg itt érezlek,minden napom Éden.Újra-újra kiűzetek.Minden szép percértezer égéssel fizetek.De táltos vagyokparazsat legeltem:csillagszemed égő parazsát.Havas-erdő-életemfái fölém hajolnak.Távolságod ostorcsapása enyhül.Jobb ez, mint voltnemléted árva csöndje.

15

Örök jelenben

Árral szemben úszom,éltetőm a szűz akarat.Nem kímélem magamat,a harag mérgéből is iszom.A szenvedély és fegyelem határánmegszállottként járok.Minden naptól újat várokés imában mesélemtárt lombú bölcs fáknak, hogy Hozzád tartozom.

Örök jelenben élünk,végtelen híd a csend.Könnyek peregnek:nap tűnik nap után.Míg rád bízom magamat,tört lelkem megtaláls befogad mosolyod.Örök jelenben élünk,végtelen híd a csend…

16

Idő – mérték

Múltam fényeivel megtartóbékés őrző kerti varázs.Ha múltamat óarany szép csodaként,megadó puha bájjal átöleledés csókod üde forráskéntcsupa új napot éleszt bennem,akkor a jó delelő nyáj képénmegnyugodom s az erőmmely tombol, néked adom,hogy megmaradó csodakéntlegalább ez a béke legyenjelenem a jövőnekűző árnya alatt.

17

Ölelés

Bőrömön vibráló öröm.Álmomban a tó végtelennyugalma arcomra árad.Feldereng fénylő válladegy könnycsepp őrzi a szádat,bőrömön vibráló öröm…

Lehulló ruha a csend.Az éjszakát túlélő ölelés– míg romlanak holnappá az órák –álmunkat őrizve megmarad.

18

Hétköznapi zsoltár

Arcod haván emlékbíbor lángja támad.Láttam sírástól megrándulni szádat.Ismerem szemed, arany virágaszelíden nyílik a világra.Szavad hozzám hajol,csodája simogat,hallgatásod megáldjaa csendtől fájó napokat.Erőm érzem,nem társtalan:létedre testem vággyal válaszol.Lelked szívemben nyugszik,őrizve egymást hangtalan.Szerelem gyertyájaszemeidben lángol,táltos csikóm parazsatszívedről legel.

19

Add nekem

Szívem őrzöd virágkelyhedben,arcod szirmán könnyem ragyog.Szemed fénye ne törjön meg,ha ránk zuhannak a napok.

Őszi érzés –az időm parttalan.Minden összefügg a csenddel.Nyártól taposott fű,újra zöld fű él,erőm újra megterem.Hitem testedben él,tárgyas jövőbenalanyi lelkem nyugtalan.Tüskéjét érzem megint,elém hajol a csipkebokor,vércsepp bogyója édes,ízedet holnap iskéretlen add nekem.

20

Megszületett

Csókjaink esője lágy,öleli hozzánk az éjszakát.Testedben fogant a vágy,ajándékozva új csodát.

Hazaértél, ő is itt van velem.Életed adod neki és nekem.Mosolya öröm, sírása szép,esetlen csodája a legszebb kép.Kicsi test, meleg, puha,mozgó mosoly, kicsiny csoda,emberkém, kislányomnélküled soha, soha…

21

Arany zuhanás

Az ősz elfogad,derűsre festi arcodat.Az élet beteljesül:őszi, arany zuhanás.Mosolyod mindent jelent,átéljük boldog fájdalommal a jelent,a jövő a változás.

S, ha őszi kertben lassan,lehajtott fejjel sétáloks mindenkitől megválok,akkor hajaddal elboríts.Költözzön szíved tenyeredbeés szeretve, értőn simogass:őrizz, én sokat hallgatok.Bűnömből már Te oldozol,mindig Téged vártalak.

S ha megérint az őszi szél,a bátor erdők sóhaja,vagy a Nap, aminttárt ég aljánragyogva távozik –a csöndet őrizve szóljelűzve konok bánatot.

22

Égnek karjaim…

Miért kereslek, miért szeretlek,láng-oltárra miért teszlek?Lelkem sivár termeitvirágoddal miért borítom?Szirmodat csókommal hervasztom,idő-tengerbe süllyedek,dermedt álomból ébredek –Testem harmatos testedre borul,szíved esztelen szívemhez szorul,bánat ellen iszom csókodat.Kívánó kezemmel érintem arcodat,forró bőrünkön vihar támad,szédülve látom mosolyos szádat,simogatásba zuhanunk.Álom örvényes ködéna valóság feldereng:kerete egy őszinte képnek,előtte láng-oltáron égnekkarjaim: – beléd kapaszkodom…

23

Este

Az első szó,az első csend,az első este…Mikor megnyíltelőttem a teste –nem múló áhítatés mindent átitatazóta az érzés,hogy hozzá tartozom.Már nem áldozom,csak igaz helyen.Bár néha nincs helyem és megnyugvást keresekizzadt álmaimban,érdes árokpartokon.S ébredéskor átosonesett szívemenaz álnok félelem,hogy el is veszíthetemmindazt, mi ködbenvagy valóság rácsánértünk teremttetett…

24

Hajnal

Ablakodban a csont színű Hold ma érik,megváltásnak az új szava egyre késik.Rád omló fal a szép hevület, ha látod,hogy belevesztél.

Vád, ömlő zaj a szép becsület, ha várod,hogy aki nem volt, lesz ma tiéd: a párod.Nélküle nincsen szép a világba’ semmi,mert vele élsz már…

Függönyünket a szél szava félrefújta,átviláglik az éjen az új vidám láng.Hajnal óta a dal ma a számban édes,mert közeledtél.

25

Ébredés

Reggelente kilépvegyermekkézzel kezembenaz ég kinyílt legyezőjefénnyel fölénk terül.Fázó, félő farkasokbújnak össze ott, legbelül.Már az sem bánt,hogy fogy a kenyerem,magányos esten gondoltam:talán ez a kegyelem.De reszketően zaklat – ha kihűlt benned a szerelem.Közös ágyban külön párnán,napok hátánéletünk elrohan.Tisztességben, szépen, árvánöröm helyéna bánat megfogan.Harag köztünk nem él,elcsitult az éles indulat.De honnan éled olyan szél,mely visszahoznáa hallgatásban eltűnt,összeölelt-szívű napokat.Lelkünk közös templomanéma haranggal hívogat.

26

Séta a múltba

Gesztenye, hullik a szirmod,szél viszi nyárfa szöszét.Bodzafa illata emlék,jázminok árnya sötét.

Alkonyat árad a dombon,hallgat a fürj, a rigó.Most nemesedve megérikkésett csendben a szó.

Hallgat a lélek, tombol a szív –vergődő napjaiban,titkaid illata álmot sző…Hűlt szerelemre, mint sebeimrecseppen a májusi záporeső.

27

Búcsúzó

Áfonya illatú nyár –elhagytam, elfeledem.Bodzavirág szava hívottáldott szép helyeken…Itt ez az ősz – tán az utolsó:nem lesz mártöbbé szerelem.Csendes a lélekverdes a szív:mégis, mégiscsak szeretem…Kisgyerekem szava élet,macskám szőre puha.Virrasztó éjjelen áthallgatom őket, szuszogódoromboló élet.Kedves a kedvesebbiketátöleli, perceg az óra,várom a nappalt.Terítenék asztaltlelkemből, őszinténha van, ki átölel.Magány zörget –szél az ablakon…

28

Panasz

Napjaim aranyaHold-ezüstre vált.Szomorúfűz hajlikhol jegenye állt.Csendes lesz minden, de belül hiány kiált.Hát hol itt a béke,ez csak némaság,téli ég kékje –békétlen árvaság.

Fel akarom adni,nincs több harcom!Gyalázott vágybanvesztettem el arcom.Szenvedély szaggatott,akarat alázott,elgyávult nappalokálmából halászottörömöknek vége.Nem tudom tovább sírni vagy mesélni,milyen az életetélettelen élni.

29

Páros csendrepár szót elcserélni,álomtalan fénybenadni, kérni, félni,üres estékenszerelmet remélni,lélek-templomba húnyt szemmel betérni,egyedül, hidegbenIstenhez elérni…

30

Alkonyat

A nyugvó nap máraranyhídon dereng,szívem nyugtalan –múlt terheken mereng.

Hervadna már az élet teste,de szerelemre érett újra az este.Imádkozz értemés ölelj meg.Légy okos velemés ne ítélj,lelked szárnyal,féltelek téged:a magányos erőnem erény,ha fáj – közelebb gyere.Szabad vagy:menj, ne félj,a harag halál.Csendben mesélj,mit láttál, míghozzám elértél,s mi hív most így,ha távolodsz…

31

Csak belül távolodsz.Zavarba romló csend helyetta zajló élet torlódásai…Tőlem távol Te nem lehetsz,mert hozzád tartozomés újra elhozomvizek felett, füvek közöttúj estéinknek illatát,találkozásainknakhajnal-harmatát…

32

Elmúlt a nyár

Elvirágzott a japán-liliom,egyszer így lesz ez a síromon.Áldott-kék az őszi ég,mindig kérem: várjál még –Ne csukódj be fenti tágas tér,bennem minden, minden téged kér.Engedj még derűs napokat,segíts, hogy a jajokat,mindent, mi este fojtogatkiűzze belőlem a tiszta tűz.Lehessen felettem szelíd fűzés nem dacos jegenyea lélek és az öntudat,ha jön az első hűvös alkonyat…

33

A bánatról

A bánatról írok,a bús félelemről.Szívemet akarjaelválaszt mindentől.

A lelkemet akarja,más útra vezet.Napjaim harapjas nem fogom kezed.

Képzelt valót hitet,nem azt, ami vagyok.Tépné rólam a hitet –mindent én sem hagyok.

Már fogom kezedet,a remény marasztal:Üdvözlégy Máriateljes vagy malaszttal…

34

Téli változás

Nyílik az ég:vándorló felhők,széljárta tér, holminden változó.Szédítő távlatok,vihar száll,vakító nap ragyog.Hunyt szemmelarcom fürdetem.A végtelenség áldottbékéje rám tekint.

35

Egyedül

Úgy zúgnak a fáklombjuk sincs már.Magányos gyerek állaz erdő szélén,tört kincsével kezében.Sírva a szélbe vetiami kedves volt neki,még sűrűbbmagányba menekül.A mezőkön kószahideg pára ül.Kincset szórógyermek-kezek fáznak,szívében könnye keserül.Felnőtt az élet,gyerek a szerelem,léptünk nyomáthiába keresem.Magamat szépena szélbe elvetemmajd nyírfa áll elvesztett helyemen.Fehér kérgénírva gyöngybetűkkel:mindig őt szeretem…

36

Egyedül

Hársfa illatúkönnyem hullik,fázik a jegenyeázik a fűz.Esőbe lopvamind elmúlik,ami a múltbóljelenbe űz.Minden görbeaz eső csak egyenes,nincs mi hozzádélettel fűz.Nincs tüzem ésnincs parazsad.Elvetted tőlemminden szavadat.Nincs szomjam,nem vagy kút,fáj a holnap,fáj ez az út.Már ha sírok.magamnak sírok,ha van mosolyom,Istenhez jut…

37

Végtelen

Szeptemberi nyár,álom, nyugalom –Nap könnye peregminden utamon.

Gyümölcsök édesek,szökik a szerelem.Borom is megérik,már csöndjét szeretem.

Korán alkonyul,nem bánt Nap heve.Emlékek szállnaksoknak már nincs neve.

Fáradt a fohász ésderűs a hála.Végtelen hidakonjár lelkem álma…

38

Érintés

Harangszó mögöttem,előttem fák a szélben.Távolról istested melegét érzem.Csendem vagy ésünnepi zeném,találkozás és mondatok,rólad bármit mondhatok:rózsává válnak a szavak,ha téged idéznek, szabadtérben a felhők visszanéznek,izzón száradnak égi tavak…Mint zápor első cseppje– a röpke érintés –most arcomon pihen…

39

Tihany

Lelkemben érzemarany naplemente vár.Megjárt hegyeimentornyok sora áll.Túlpartról nézek,bár innen vagyok.Kegyelem völgyébenmagasak, nagyok ahullámok, csapnak,visznek és zenélnek,néha már nélkülemegekig elérnek…Itt születnek Égi BálokTündér Delfinek –hol szerelmes esték jártak:ott már gyermekek…Életemet szétosztottamtöbb maradt nekem.Jó egyedül, mégis kéremlegyél itt velem.Nem vagyok még múlt időben:esett szívemennem fog mindig, ahogy illikmég a fegyelem.

Magány rezzen,álmomban csókolok –Ébredve ámulokazon, hogy itt vagyok,hol csóktalan csendbőlhajnalt virágzik a vágy…

40

Ősz van

Míg tündérlányok röpdösteka kócos éjszakában,elszabadult álmok jártakvirágos ruhában…Most száll az őszbarnul hegyek háta –aranypor hullidők múlására.Szőlő ígérget,szilva pottyan,kertek sóhajaszívembe dobban:nincs tovább…Vége van, mertodaértem,eljött az ősz,eljött értem.Gazdag és hívogat,kincset, zsákokatszór elém –ne add, szólok,hisz már enyém,de csak szórja,hinti a titkokat.

Nyíló ég alatt,szem-rebbenésben,hű-szenvedélyben,várom a holnapot.

41

Pad az erdő mélyén

Ottfelejtett álmok,árva csókok,eltört dallamok.Pad az erdő mélyén,szíveinkbenzajló évszakok.Erdő-csendben álló őzek, szarvasoklátták kérő lelkünk –Egymásnak áldozottcsend van ott már,minden csenddé változott…ősz nyugalmafényes, illatos,emlékek emlékeédes, harmatos.

Szerelem mámoratávol táncol,feledés óboraálmot ápol.Gyógyul a csend,fátyol a fény,légy te is itt most,így ahogy én…

42

Parton

Partot értem, Uram,partot a nagyakarat-óceánból.Visszanézve látom,ott csak egy tó,egy tó vize táncol…De az tó, Uram,a vizenjárás tava,és minden, ami számít,a Te akaratod szava.

Mi vitt engem mégisvízre, távolságra,vágytól vágyig tartóbizonytalanságra?

Milyen hiány, miszívemen követel,lelkemben zaklat, bártudja, mit követ el,nem hagy, kerget,szédít és ígérget?Csillaghullásbóllesz itt így ítélet,míg végül azt érzem,itt hagyott az élet,már csendben maradok,mert többé nem félek…

43

Emlékké szelídült,hűlő szenvedélyeksuhannak felettem,tüzekbe nem nézek,lángokból nem kérek,csendekből megélek:mozdulatlanságbólbárhová elérek,rámtárult egekrevégre már felnézek.

44

A nap színe/Sidi Bou Said/

Emlékszem, akkor tengerés a fény szerelmesen találkozott,azúr és arany csókban egyesült,parti házak fehér titkababér bokroknak felkínálkozottés illatukban álmodva elmerült.Fájt a szépség: magánynak ára,tengernyi tér kék távolsága,fehér falakon sok kék ablakrámatalán már rólad álmodott…

Sok évvel késve aztán rádtaláltam,máshogy, másik ég alatt,tavaszra érő kertben akkorelőttünk egy rigó szaladt,és barna ablakon a kockás függönyszínezte vágyunk állomásait.

Jaj, mennyi minden más ma itt,de égi idő fölénk tártaromlástól védő szárnyait,és köröttünk állnak babér bokrokjövő felé kitárva ágaik, ésbenned a Tenger, bennem a Nap,álom, ébrenlét, lélek és ölelés,sárga, rőtvörös ősz és beteljesülés,mert itt vagy, szólsz, és itt vagyok,majd új ajtók és ablakoknyílnak régi tájaink felé…

45

Veled

Otthon voltam veledmindenhol,csöndben és viharban,hiányban, szavakban,betelt szerelemben.

Tetszett az élet,szeretem ma is;otthon márszívemben vagyok,te is itt vagybelül, nézd,kint már nem kereslek.

Tartalom

Alázat 6Kiáltás 7Átváltozás 8Fohászkodás 9Hallgatás 10Cinikus 11Csillagom 12Óbudán 13Ünnepekért 14Örök jelenben 15Idő – mérték 16Ölelés 17Hétköznapi zsoltár 18Add nekem 19Megszületett 20Arany zuhanás 21Égnek karjaim… 22Este 23Hajnal 24Ébredés 25Séta a múltba 26Búcsúzó 27Panasz 28Alkonyat 30Elmúlt a nyár 32A bánatról 33Téli változás 34Egyedül 35Egyedül 36Végtelen 37Érintés 38Tihany 39Ősz van 40Pad az erdő mélyén 41Parton 42A nap színe /Sidi Bou Said/ 44Veled 45

Pór Béla (1955–)

Húszévesen hegyek és erdők nyugalmát hoztam magamban Sopronból Budapestre. Aztán az emberek erdejében versek-hez fordultam, hogy el ne vesszen bennem a csend.

A versek útitársak, az őszinteség őrzői. Itt most lelki napló-vá álltak össze, érzelmek eseményeit kísérik, és – remélem – általuk láthatóvá válik a mögöttük zajló élet. Szavak, rímek, színek eszközeivel mutatják, hogy az embernek mindig van útja, van honnan hová, és mindig megvan, hogy miért…

Ahogy sorsom a mérnökségtől a „verses emberig” vezet, úgy – az életkor engedélyével – egyre inkább a belső utak felé terelődöm.

Van egy fiam és hat lányom, második feleségemmel hu-szonhat éve élünk együtt. Örülök nekik.

Szeretem az évszakok változását, és az élet múlását sem bá-nom nagyon, mert a múlt: az is mi vagyunk…

Budapest, 2014.