tankonyvtar.hu · web viewami a testnek a fej, az az államban a hadsereg: aszerint, hogy ezek...

BIZÁNC (VI–XEurópa és Közel-Kelet IV-XV. század

Sz. Jónás, Ilona

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény: Európa és Közel-Kelet IV-XV. századSz. Jónás, Ilona

A könyv az Oktatási Minisztérium támogatásával a Felsőoktatási Pályázatok Irodája által lebonyolított felsőoktatási tankönyv-támogatási program keretében jelent meg.Szerzői jog © 1999 Osiris kiadóSzerzői jog © 1999 Sz. Jónás Ilona

Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás a kiadó előzetes írásbeli hozzájárulásához van kötve.


Tartalom1. BIZÁNC (VI–X. SZÁZAD) ............................................................................................................ 1

1. RABSZOLGÁK, COLONUSOK ........................................................................................... 11.1. Annak megtiltása, hogy rabszolgát föld nélkül adjanak el ........................................ 11.2. A colonus földhöz kötése ........................................................................................... 11.3. Theodosios császár törvénye ...................................................................................... 11.4. A jegyzékbe foglalt nő gyermekei anyjuk helyzetét követik ..................................... 11.5. A más colonusa rejtegetéséért járó büntetés .............................................................. 21.6. Theodosios császár törvénye 386-ból ........................................................................ 2

2. VÁROSOK A BIRODALOM KELETI TERÜLETEIN ........................................................ 22.1. Alexandria leírása ...................................................................................................... 22.2. Ephesos és Smyrna .................................................................................................... 32.3. Bithynia és Thracia provincia .................................................................................... 32.4. Gaza város gazdasági jelentősége i. sz. 400-ban ....................................................... 32.5. A főváros fényűzése ................................................................................................... 3

3. ÁLLAMI ADMINISZTRÁCIÓ IUSTINIANOS KORÁBAN .............................................. 33.1. 30. novella: Kappadókia proconsuláról ..................................................................... 43.2. 8. Novella .................................................................................................................. 43.3. A Nika-felkelés .......................................................................................................... 43.4. A bizánci selyemtermelés előtörténete ....................................................................... 73.5. A hadsereg állapota Iustinianos idején ....................................................................... 7

4. A FÖLDMŰVESTÖRVÉNY ................................................................................................. 84.1. A közösségi földbirtokok védelme .......................................................................... 124.2. Rendelet a katonabirtokok védelméről .................................................................... 13

5. A MAKEDÓN DINASZTIA CSÁSZÁRAI A HATALMASOKRÓL ................................. 145.1. I. Rómanos Lekapénos 934. évi novellájából ......................................................... 145.2. VII. Kónstantinos Porphyrogennétos (913–959) .................................................... 145.3. II. Niképhoros Phókas 964. évi novellája ................................................................ 155.4. II. Basileios 996. évi novellájából ........................................................................... 165.5. A bizánci udvari életről ............................................................................................ 175.6. A bizánci udvar szertartásrendje .............................................................................. 18

2. AZ ARAB VILÁG ......................................................................................................................... 201. AZ ISZLÁM KELETKEZÉSE ............................................................................................ 20

1.1. Muhammad és a meghódított lakosság .................................................................... 211.2. Az antiochiai patriarcha és a hódítók ....................................................................... 21

2. AZ ARAB HÓDÍTÁSOK ..................................................................................................... 222.1. Damaszkusz városának és a damaszkuszi tartománynak meghódítása ................... 222.2. A Jarmúk melletti ütközet ........................................................................................ 222.3. ’Umar kalifa Szíriában ............................................................................................. 232.4. ’Umar Jeruzsálemben .............................................................................................. 232.5. Elbeszélés Núbiáról ................................................................................................. 242.6. Békeszerződés a núbiaiakkal ................................................................................... 25

3. HISPÁNIA ELFOGLALÁSA .............................................................................................. 273.1. Tudmir és ’Abd al-’Azíz szerződése ....................................................................... 27

4. AZ ARAB HATÓSÁGOK ÉS A SZÍRIAI LAKOSSÁG ..................................................... 284.1. ’Umar válasza vezérének, Abú ’Ubajdának, a szíriai arab haderők parancsnokának 294.2. A keresztények ruhaviseletének szabályozása ......................................................... 294.3. ’Umar és a fényűzés ................................................................................................ 29


BIZÁNC (VI–X

5. AZ OMAJJÁDOK ................................................................................................................ 305.1. Arab forrás a más hitűek szerepéről ....................................................................... 305.2. Abú Harb felkelése .................................................................................................. 31

6. ARAB UTAZÓK AFRIKA NÉPEIRŐL .............................................................................. 326.1. Afrika leírása ............................................................................................................ 356.2. Az afrikai aranybányákról ....................................................................................... 366.3. Tengeri kikötők és keleti kereskedelem ................................................................... 386.4. Szaladin szultán jellemzése ..................................................................................... 40

7. ZARÁNDOKHELYEK VEZÉRKALAUZA ....................................................................... 403. EURÓPA V–XIV. SZÁZAD .......................................................................................................... 45

1. ÚJ NÉPEK A NYUGATRÓMAI BIRODALOM TERÜLETÉN ........................................ 451.1. Jordanes Gót története ............................................................................................. 451.2. Paulus Diaconus: A longobárdok története .............................................................. 461.3. A frankok történetéből ............................................................................................. 471.4. Gildas: Britannia története ....................................................................................... 531.5. Kelták és germánok harca Britanniáért ................................................................... 541.6. Viking támadások Britanniában ............................................................................... 561.7. Békekötés az angolok és dánok között .................................................................... 571.8. Az Elba menti szlávok ............................................................................................. 57

2. TÖRVÉNYKÖNYVEK ....................................................................................................... 582.1. A száli frankok törvénykönyve ................................................................................ 582.2. A ripuári frankok törvénykönyve ............................................................................. 692.3. A burgundok törvénykönyve .................................................................................... 722.4. A szász törvénykönyv .............................................................................................. 732.5. Meroving királyok törvényei ................................................................................... 752.6. Korai angolszász törvények ..................................................................................... 78

3. A KAROLING-KOR ............................................................................................................ 833.1. Martell király hadjárata az arabok ellen Fredegar krónikájából .............................. 833.2. Vita Sancti Leodegarii ............................................................................................. 853.3. A Lorschi Évkönyvekből ......................................................................................... 853.4. Annales Regni Francorum ....................................................................................... 863.5. Einhard: Vita Karoli Magni ..................................................................................... 903.6. Liber Pontificalis, XCVIII. Leo III. ......................................................................... 943.7. Rendelkezés a birodalomról (Ordinatio imperii) ..................................................... 953.8. A király feladatairól ................................................................................................. 97

4. TÁRSADALOM, GAZDASÁG A VIII–X. SZÁZADBAN. KAROLING-KORI CAPITULARÉKBŐL ............................................................................................................ 100

4.1. Karoli Magni notitia Italica a. 776 v. 781 .............................................................. 1004.2. Capitulare Haristallense. Forma Langobardica. a. 779 ......................................... 1004.3. Capitulare Saxonum a. 797 ................................................................................... 1004.4. Capitula addita ad Legem Salicam a. 803 ............................................................. 1004.5. Capitulare de Lege Ripuarense a. 803 ................................................................... 1014.6. Capitulare missorum de exercitu promovendo a. 808 ........................................... 1024.7. Capitula de causis cum episcopis et abbatis tractandis a. 811 ............................... 1024.8. Capitula de rebus exercitalibus in placito tractandis a. 811 .................................. 1024.9. Capitula singillatim tradita a. 813 ......................................................................... 1034.10. Capitula XX. de justitiis faciendis, ex lege Salica, Romana et Gundobalda ....... 1034.11. Capitulare incerti anni ......................................................................................... 1034.12. Capitulare de litteris colendis .............................................................................. 1034.13. Capitulare de villis ............................................................................................... 104

5. A FORMULÁKBÓL .......................................................................................................... 1095.1. III. Immunitas Regia (VIII. század) Marculfi monachi formularum liber I. 3. ..... 110


BIZÁNC (VI–X

5.2. XXII. Praeceptum denariale ................................................................................. 1105.3. Marculfi monachi formularum liber II. ................................................................. 1105.4. XXXVIII. Securitas pro homicidio facto Formulae Turonenses ........................... 1115.5. IV. Cartae Senonnicae ........................................................................................... 1115.6. XXVIII. Indiculum ................................................................................................ 1115.7. XXXIII. Praestaria (VIII. század) ......................................................................... 1125.8. II. ........................................................................................................................... 1125.9. III. Formulae Andecavenses .................................................................................. 1125.10. Formulae Visigoticae ........................................................................................... 1125.11. XV. Collectio Sangallensis (IX. század 2. fele) ................................................... 1135.12. XLIII. Formulae Turonenses ............................................................................... 1135.13. XLIV. ................................................................................................................... 113

6. A FÜGGŐ NÉPEK HELYZETE AZ ANGOLSZÁSZ KIRÁLYSÁGOKBAN ................ 1136.1. Athelstan király rabszolgát szabadít fel, 925 ......................................................... 1136.2. Wulfsige püspök rabszolgát szabadít fel, 963–981 között .................................... 1146.3. Patronatus, X. század második fele ....................................................................... 1146.4. Azok felszabadítása, akik élelemért adták el magukat .......................................... 114

7. ADOMÁNYLEVELEK ..................................................................................................... 1147.1. Dagobert király kiváltságlevele, 635 ..................................................................... 1147.2. Hlothhere király adománya Brihtwold apátnak, 679 ............................................. 1167.3. Cynehard, Winchester püspöke és Cynewulf király megerősítik Cenred király adományát, 759 ................................................................................................................................ 1167.4. Athelstan király adománya, 926 ............................................................................ 1177.5. Építő Dávid adománylevele .................................................................................. 117

8. BIRTOKJEGYZÉKEK, ÖSSZEÍRÁSOK ......................................................................... 1198.1. Polyptycha abbatis Irminonis ................................................................................ 1198.2. Megállapodás a szolgáltatásokról a Hurstbourne-ben (Hampshire, 1050 körül) . . 119

9. FÖLDBIRTOKRA VONATKOZÓ OKLEVELEK ........................................................... 1209.1. Edgar király földet ad bérbe, 961 .......................................................................... 1209.2. Aelfric Modercope végrendelete, kb. 1043 ........................................................... 1209.3. Egy kolostor birtokjogának uralkodói elismerése ................................................. 1209.4. Kresimir horvát király birtokadománya ................................................................ 1219.5. Egy birtok összeírása Tidenhamben (1060 körül) ................................................. 1229.6. Értekezés a birtok irányításáról ............................................................................. 1229.7. Szemelvények a Domesday Bookból .................................................................... 1249.8. Vilmos parancsa Baldwinhoz, Devonshire sheriffjéhez (valószínűleg 1070–1071) 1259.9. Elton majorság (Huntshire) leírása ........................................................................ 1259.10. Parasztok felkelése Normandiában ..................................................................... 1279.11. Házassági szerződés a X–XI. századból .............................................................. 1289.12. Eljegyzés ............................................................................................................. 1289.13. Házassági szerződés Kentből (kb. 1016–1020) ................................................... 128

10. FEUDÁLIS INTÉZMÉNYEK, EURÓPA AZ EZREDFORDULÓ UTÁN .................... 12910.1. Eudes blois-i gróf levele Róbert királyhoz .......................................................... 12910.2. Fulbert püspök levele Róbert királyhoz (XI. század eleje) ................................. 12910.3. A hűbéres lovagok magánháborúi ....................................................................... 13010.4. Éhínség ................................................................................................................ 13010.5. Az „Isten békéje” intézmény szerveződése ......................................................... 13110.6. Raoul Glaber Historiájából .................................................................................. 13110.7. A tulujes-i zsinat (1046) határozatából ................................................................ 13210.8. Bernard béziers-i püspök levele, 1170 ................................................................ 13310.9. A templomok újjáépítése ..................................................................................... 13410.10. Ereklyék feltalálása ........................................................................................... 134


BIZÁNC (VI–X

10.11. A Szent Jakab-zarándokút .................................................................................. 13410.12. V. Vilmos, Aquitánia hercege (990–1030) ......................................................... 13510.13. A társadalom három rendje ................................................................................ 13610.14. A hűbéri kötelezettségekről ............................................................................... 13710.15. A párizsi püspök hűbéresei ................................................................................ 13710.16. Oklevél 1194-ből ............................................................................................... 13810.17. A cambrai krónikából (1200 és 1219 között) .................................................... 13810.18. Hűbéri eskü ........................................................................................................ 13910.19. A homágium ...................................................................................................... 13910.20. Jean Ibelin könyvéből ........................................................................................ 140

11. KERESZTES HADJÁRATOK ....................................................................................... 14511.1. Foucher de Chartres Gesta Francorumából ......................................................... 14511.2. A clermonti zsinat és II. Orbán pápa beszéde ..................................................... 14611.3. Készülődés a keresztes hadjáratra ...................................................................... 14711.4. Aacheni Alberich jeruzsálemi krónikájából ......................................................... 14811.5. Salamon ben R. Simeon krónikájából ................................................................. 14811.6. A lovagi keresztes hadjárat vezérei ..................................................................... 15011.7. A keresztesek Bizáncban .................................................................................... 15111.8. A keresztesek átvonulása Kappadókián és Arménián ......................................... 15311.9. Jeruzsálem ostroma és elfoglalása ...................................................................... 15411.10. A genovaiak részvétele Palesztina meghódításában ......................................... 15511.11. A jeruzsálemi latin királyság ............................................................................. 15511.12. A velenceiek kiváltságai a jeruzsálemi királyságban ........................................ 15611.13. A templomos rend alapítása .............................................................................. 15711.14. A „Szaladin-tized” elrendelése, 1188 ................................................................ 15811.15. Bizánc elfoglalásáról és kirablásáról ................................................................. 15811.16. Konstantinápoly egy keresztes lovag szemével ................................................. 16111.17. Dekrétum a keresztes hadjáratról ...................................................................... 16411.18. Részlet II. Frigyes IX. Gergelyhez írott leveléből ............................................. 165

12. FEUDÁLIS KIRÁLYSÁGOK ......................................................................................... 16512.1. I. Henrik megválasztása német királlyá (919. május) ......................................... 16612.2. I. Ottó német királlyá választása és megkoronázása (936. aug. 7.) ..................... 16612.3. Knut dán király elfoglalja Angliát ....................................................................... 16712.4. A normann hódítás ............................................................................................... 16812.5. Villelmus Gesta Normannorum Ducum (Részlet) ............................................... 17012.6. Hódító Vilmos törvényei ..................................................................................... 17112.7. I. Vilmos parancsa (writ) az egyházi birtok visszaadására, 1077 ....................... 17212.8. A Királyi Háztartás Szervezete (Constitutio Domus Regis) ................................ 17212.9. A reconquista sikerei Hispániában ...................................................................... 17512.10. VI. Alfonz elfoglalja Toledót ............................................................................. 17512.11. Valencia ostroma, 1092 ...................................................................................... 17612.12. Bøetislav cseh fejedelem törvényei, 1039 ......................................................... 17712.13. Az orosz törvény ................................................................................................ 178

13. KÖZPONTOSÍTÁS, KIRÁLYI HATALOM A XII–XIII. SZÁZADBAN ...................... 18113.1. A II. Henrik és Becket Tamás közti viszály kezdete ........................................... 18113.2. A Clarendoni Konstitúciók, 1164 ........................................................................ 18213.3. A Clarendoni Assize ............................................................................................ 18513.4. Párbeszéd az Exchequerről ................................................................................. 18713.5. Az angol rendiség kialakulása ............................................................................. 19013.6. A Magna Charta Libertatumból ........................................................................... 19113.7. Meghívás a parlamentbe, 1265 ............................................................................ 193


BIZÁNC (VI–X

13.8. II. Fülöp Ágost kormányzása .............................................................................. 19313.9. „A király negyven napja” .................................................................................... 19413.10. Tanácsok a jó kormányzáshoz ........................................................................... 19513.11. Rendi gyűlés összehívása Franciaországban ..................................................... 19613.12. Rendi gyűlés összehívása 1308-ban Tours városában ....................................... 19613.13. IV. Szép Fülöp ellenzéke ................................................................................... 19613.14. II. Frigyes kiváltságlevele az egyházfejedelmek számára (1220. április 26.) ... 19713.15. A Mainzi Konstitúciókból ................................................................................. 19813.16. II. Frigyes császár aranybullája, 1212 ............................................................... 20013.17. A német lovagok megtelepedése a Baltikumban ............................................... 20113.18. Részlet a Szász Tükörből ................................................................................... 20213.19. A livóniai törvény ............................................................................................. 20313.20. Szemelvények a lengyel jogforrásokból ............................................................ 20513.21. II. Iván Aszen cár tirnovói felirata ..................................................................... 207

14. SZERZETESI REFORMOK ........................................................................................... 20714.1. Volpianói Vilmos ................................................................................................. 20714.2. Cluny .................................................................................................................. 20814.3. A karthauzi rend megalakulása ........................................................................... 20814.4. A ciszterci rend 1134. évi szabályzatából ............................................................ 21014.5. Clairvaux ............................................................................................................. 211

15. ERETNEKSÉGEK ......................................................................................................... 21315.1. A bolgár állam harca a bogomil mozgalom ellen ................................................ 21315.2. A valdens mozgalom kezdete .............................................................................. 21415.3. Az albigens eretnekség ....................................................................................... 21515.4. Eretnekek elleni törvény ..................................................................................... 21515.5. Egyházi emberek vérontási tilalma .................................................................... 217

16. CSÁSZÁR ÉS PÁPA, A LELKI ÉS VILÁGI HATALOM ............................................ 21716.1. I. Gelasius pápa levele Anastasios császárhoz, 494 ............................................ 21716.2. Iustinianos egyházi törvényadása ........................................................................ 21816.3. Constantinusi Adománylevél ............................................................................... 21916.4. Jámbor Lajos és Pascalis pápa egyezménye, 817 ................................................ 22316.5. Constitutio Romana, 824 ..................................................................................... 22316.6. I. Ottó kiváltságlevele a római egyház számára .................................................. 22316.7. A 965. évi pápaválasztás ...................................................................................... 22516.8. A pápaválasztást szabályozó dekrétum ................................................................ 22616.9. A simoniáról és az investituráról ......................................................................... 22716.10. A bambergi papság vádja Germanus püspök ellen ............................................ 22716.11. A fuldai és lorschi apát megválasztása .............................................................. 22716.12. A milánói „pataria” ............................................................................................ 22816.13. VII. Gergely a pápai hatalomról ........................................................................ 22916.14. A császár és a pápa közötti küzdelem IV. Henrik felhívása VII. Gergely elmozdítása ügyében ........................................................................................................................ 23116.15. IV. Henrik kiközösítése ..................................................................................... 23116.16. VII. Gergely levele a német egyházi és világi hűbérurakhoz ............................ 23216.17. VII. Gergely pápa a canossai eseményekről ...................................................... 23416.18. IV. Henrik német király esküje .......................................................................... 23416.19. Guiscard Robert hűbéresi esküje, 1059 ............................................................. 23516.20. A pápaságról ...................................................................................................... 23516.21. John of Salisbury Bresciai Arnoldról ................................................................ 23716.22. I. Frigyes császár itáliai hadjáratai .................................................................... 23816.23. A velencei béke .................................................................................................. 24216.24. III. Ince és az 1198. évi királyválasztás A pápa határozata a császárság ügyében és a


BIZÁNC (VI–X

három megválasztott ..................................................................................................... 24316.25. Sváb Fülöp híveinek levele III. Incéhez (1202. január körül) ........................... 24516.26. A „Venerabilem” kezdetű bulla III. Ince pápa V. Bertold zähringeni herceghez (1202. március) ........................................................................................................................ 24516.27. II. Frigyes körlevele IX. Gergely pápa ellen ..................................................... 24616.28. IV. Ince pápa bullája .......................................................................................... 24716.29. II. Frigyes levele Franciaország nemeseihez (1245. szept. 22.) ........................ 24916.30. VIII. Bonifác pápa „Unam Sanctam” kezdetű bullája ....................................... 249

17. PARASZTI TÁRSADALOM, FÖLDESÚRI GAZDASÁG A XII–XIV. SZÁZADBAN 25017.1. Jobbágyi kötöttségek Megegyezés Giraud de Vitry ügyében (1160–1196) ........ 25117.2. Baudry le Roux és Auric cseréje, 1288 ............................................................... 25117.3. A személyileg szabad parasztok Egy 1060-ból való oklevélből .......................... 25117.4. Oklevél a XII. század elejéről ............................................................................. 25117.5. A hűbéri szolgáltatások fokozódása Petrus Venerabilis clunyi apát leveléből (XII. század) ....................................................................................................................................... 25217.6. Egy XII. századi oklevélből ................................................................................ 25217.7. Egyházi birtok jövedelmének összeírása (XII. századból) .................................. 25217.8. Odo püspök adománylevele ................................................................................ 25317.9. Kétoldalú biztosítékkal kötött szerződés a XII. századból .................................. 25417.10. Az egyházi javadalmas jogainak meghatározása, Vesztfália, 1176 ................... 25417.11. Műveletlen területek termővé tétele (XII. század) ............................................ 25517.12. Német jogú falutelepítés Lengyelországban ..................................................... 25517.13. Értekezés a gazdálkodásról ............................................................................... 25617.14. A kölni Szent Gereon-kolostor felesbérleti szerződése ..................................... 25817.15. Bérleti szerződés a XIII. században .................................................................. 25817.16. Földesúri kezelésben tartott föld bérbeadása ..................................................... 25917.17. Szőlőskert bérbeadása, 1423. december 20. ...................................................... 25917.18. Hosszú lejáratú bérleti szerződés (XIV. század) ................................................ 26017.19. Városi polgár és paraszt társulási szerződése .................................................... 26017.20. Szerződés a chartres-i szerzetesek és az abonville-i nép között, 1265 .............. 26017.21. IX. Lajos oklevele, 1246 ................................................................................... 26117.22. X. Lajos rendelete a szolgaság megváltásáról, 1315 ......................................... 26117.23. Falusi közigazgatás (XIV. század) ..................................................................... 26217.24. Szántóföldek és erdőterületek védelmére hozott határozatok egy itáliai községben, 1315. március 30. ......................................................................................................... 26217.25. Határozatok a „védett” területek biztosításáról Provence-ban, 1344. november 6. 26217.26. Itáliai faluközösség statútuma az állattenyésztés szabályozására, 1411 ............ 26317.27. Határozatok Montepescali községben a határhasználat szabályozásáról, 1427 263

18. VÁROSI TÁRSADALOM, GAZDASÁG, INTÉZMÉNYEK ...................................... 26318.1. Lucca város kiváltságlevele, XI. század .............................................................. 26418.2. A Végítélet Könyvéből ........................................................................................ 26518.3. Chester város számadása ..................................................................................... 26518.4. Oxford és Oxfordshire szokásai .......................................................................... 26618.5. Newcastle-upon-Tyne szokásai ........................................................................... 26718.6. János, Mortain grófjának Bristol javára adott chartája ........................................ 26818.7. Fülöp Ágost megerősíti a beauvais-i kommuna szokásjogát, 1182 ..................... 26918.8. Strassburg első városjoga .................................................................................... 27118.9. A polgárjog megszerzésének feltételei ................................................................ 27218.10. I. Frigyes kiváltságlevele Bremen részére, 1164 ............................................... 27218.11. II. Frigyes kiváltságlevele Goslar város részére (1219. július 13.) ................... 27218.12. I. Ottokár cseh király kiváltságlevele Unièov város lakosainak, 1223 ............. 27318.13. Krakkó város alapítólevele ................................................................................ 273


BIZÁNC (VI–X

18.14. A rajnai városok szövetsége. A wormsi gyűlés (1254. október 6.) .................... 27518.15. Szemelvények a bergeni városjogból ................................................................ 27618.16. VI. A város rendje .............................................................................................. 27618.17. Beaumanoir a városi igazgatásról ...................................................................... 28018.18. Giacomo Tiepolo velencei dózse esküje 1229-ből ............................................ 28018.19. Tommaso Mocenigo dózse „végrendelete” ....................................................... 28118.20. Génua a XIII. század végén ............................................................................... 28218.21. A firenzei igazságszolgáltatás ordinamentumai, 1293 ...................................... 28318.22. A flandriai városok és Franciaország ................................................................. 29518.23. Flandria helyzete 1337-ben (Jacques D’Artevelde fellépése) ........................... 30018.24. Augsburg tanácsának döntése a város jogviszonyainak szabályozásáról .......... 30118.25. Augsburg második céhlevele, 1368. december 16. .......................................... 30318.26. „Zsigmond császár reformációjá”-ból ............................................................... 30518.27. A városi élet ....................................................................................................... 30618.28. XIII. cikkely: A vészharangról .......................................................................... 30618.29. A koldusszabályzatból, 1491 ............................................................................. 30618.30. Királyi oklevél egy párizsi polgár javára .......................................................... 30718.31. Egy párizsi polgár végrendeletével kapcsolatos per ......................................... 30718.32. Városi élet Dalmáciában (XIV század) ............................................................. 30918.33. Egyházi birtok bérbeadása, 1326 ....................................................................... 30918.34. A városi közösség oklevele a pápához küldött követség tárgyában, 1330 ........ 30918.35. Moszkva III. Iván korában ................................................................................ 309

19. MESTERSÉGEK, CÉHEK ............................................................................................. 31019.1. Ipari termékek szolgáltatása ................................................................................ 31019.2. Kis kehely gyártása ............................................................................................. 31019.3. II. Henrik chartája a londoni takácscéh számára (1154–1169) ............................ 31119.4. A nîmes-i kőfaragómesterek kiváltságai .............................................................. 31119.5. A párizsi takácsok határozatai ............................................................................. 31219.6. A champagne-i posztósok szabályzata ............................................................... 31319.7. A firenzei céhstatútumokból ............................................................................... 31419.8. A frankfurti posztókészítők szabályzata ............................................................. 31519.9. A takácsok, csapók és kártolók Beauvais-ben ..................................................... 31719.10. A párizsi Notre-Dame harangjának újraöntési költségei (1397. április 15.) ..... 32019.11. Inasszerződés, 1404 ........................................................................................... 32619.12. A nyomtatás kezdetei ......................................................................................... 327

20. KERESKEDELEM, VÁSÁROK, HITEL ....................................................................... 32820.1. A leicesteri kereskedők első chartája (1103–1118) ............................................. 32820.2. A kereskedők elleni földesúri hatalmaskodásról ................................................ 32820.3. Kereskedő-gilda (XII. század) ............................................................................ 32820.4. A saint-omer-i polgárok „gildhalle”-ja ............................................................... 33020.5. A párizsi borkereskedés korlátozása .................................................................... 33020.6. Rouen kiváltságlevele .......................................................................................... 33020.7. A flamandok kiváltságai Kölnben ....................................................................... 33220.8. A regensburgi kereskedők jogai Ausztriában ...................................................... 33220.9. I. Alexios Komnenos császár chrysobullonjából, 1082 ....................................... 33320.10. A genovaiak I. Manuel Komnenosszal kötött szerződéséből, 1169 .................. 33320.11. VIII. Michael Paleiologos és a genovai köztársaság szerződése ....................... 33420.12. Ivan Alekszandar bolgár cár adománylevele a velenceieknek, 1352 ............... 33520.13. Velence és Genova háborújának kezdete .......................................................... 33520.14. Szerződés Marseille és Ampurias grófja között ............................................... 33620.15. Egyezség Lübeck és Hamburg között. A városszövetség első egyezménye .... 338


BIZÁNC (VI–X

20.16. Szerződés a wisbyi kolónia és Lübeck között ................................................... 33920.17. Lübeck, Rostock és Wismar ............................................................................. 33920.18. A Hanza első közös határozatai (1260–1264) ................................................... 34020.19. A bergeni városjogból ....................................................................................... 34020.20. II. Edward oklevele a londoni német kereskedőknek ........................................ 34220.21. A brüggei Hanza-képviselet alapszabályai ........................................................ 34320.22. Kalózok az Északi-tengeren .............................................................................. 34420.23. Határozat a novgorodi Hanza-kereskedelemről, 1346. február 22. ................... 34420.24. Bréma kötelezettségei ........................................................................................ 34520.25. Kereskedelmi kapcsolatok Közép- és Kelet-Ázsiával (XIV. század) ................ 34620.26. A vámszedők jogai ............................................................................................. 34820.27. Pénzátutalás (1214. április 6. Genova) .............................................................. 34820.28. Ítélet egy eladósodott veronai polgár ellen ........................................................ 34920.29. Zsidóknak adott kiváltságok Ausztriában .......................................................... 34920.30. Zsidókra vonatkozó rendeletek Franciaországban ........................................... 35120.31. 1288. év Pünkösdjén tartott parlament határozata ............................................ 35120.32. Az 1290. évi gyertyaszentelői parlament határozata a zsidók kiűzéséről ......... 35120.33. Uzsorakamat elleni királyi rendelet ................................................................... 35220.34. Részlet egy városi polgár végrendeletéből, 1281 .............................................. 35220.35. Külföldi kereskedők a francia királyságban ...................................................... 35220.36. Hitelügyletek rendezése a champagne-i vásáron ............................................... 35320.37. Eljárás vásáron keletkezett adósság végrehajtására .......................................... 35420.38. A párizsi parlament döntése vásári adósság ügyében (1312. június 28.) ......... 35620.39. Királyi rendelet a gyapjúkivitel szabályozásáról, 1302 ..................................... 35620.40. II. Richard rendelete Bordeaux javára, 1393 ..................................................... 35720.41. Megállapodás Norvégia királya és Flandria grófja között ................................ 35820.42. Az áruszállításokkal kapcsolatos kockázat és felelősség, 1312 ........................ 35920.43. Ramond Jean Angilbaud és Jean Brugier társulása ........................................... 36020.44. Girolamo Priuli naplójából ................................................................................ 360

21. TANÍTÁS, ISKOLÁK, MŰVELTSÉG .......................................................................... 36221.1. Mester és tanítvány beszélgetése ......................................................................... 36221.2. A reimsi érseki iskola és Gerbert d’Aurillac ....................................................... 36921.3. Egy XII. századi iskola ........................................................................................ 37021.4. Egyetemek .......................................................................................................... 37021.5. Egy oxfordi diák beszámolója anyagi nehézségeiről (kb. 1220) ........................ 37121.6. IV. Károly aranybullája a prágai egyetem alapításáról, 1348 ............................. 371

22. A KÉSŐ KÖZÉPKOR, XIV–XV SZÁZAD ................................................................... 37222.1. A nagy pestis ........................................................................................................ 37222.2. A járvány terjedése .............................................................................................. 37222.3. Flagellánsok ........................................................................................................ 37322.4. A százéves háború. A poitiers-i csata ................................................................... 37322.5. A rendi gyűlés összehívása .................................................................................. 37422.6. A rendi gyűlés követelései ................................................................................... 37522.7. A párizsi zavargások 1357 áprilisában ................................................................ 37622.8. Felkelés Párizsban 1358 februárjában ................................................................. 37622.9. A Fekete Herceg hadjárata ................................................................................... 37722.10. A brigand-ok feldúlják Franciaországot ............................................................ 37822.11. Párizsi élet a százéves háború második felében ................................................ 37822.12. Jeanne d’Arc levele az angol királyhoz ............................................................. 38022.13. Jeanne d’Arc pöre és kivégzése ......................................................................... 38122.14. A vidéki lakosság számának csökkenése a XIV. században .............................. 382


BIZÁNC (VI–X

22.15. Királyi rendelet a jobbágyterhek korlátozásáról ............................................... 38422.16. A francia parasztság és a „Jacquerie” ................................................................ 38422.17. Királyi rendelet a munkásokról és a szolgákról ................................................ 38622.18. Királyi szállásjog a XIV. századi Angliában ..................................................... 38722.19. Személyi szabadság adományozása, 1358 ........................................................ 38722.20. Földhasználathoz kötött személyi függés, 1386 ................................................ 38722.21. Parasztfelkelés Angliában .................................................................................. 38822.22. Földhözkötöttség és személyi függés (XV. század) .......................................... 39222.23. Az agrárviszonyok Horvátországban ................................................................. 39322.24. A cseh rendek megtiltják a szökött jobbágyok befogadását, 1487 .................... 39422.25. A lengyel parasztság a XV. század végén .......................................................... 39422.26. A konstanzi zsinat bírósági tárgyalása Husz János ügyében ............................. 39522.27. A táboriták fellépésének kezdete ....................................................................... 39922.28. Jan ®i¾ka levele a plzeni szövetséghez ............................................................ 40022.29. A cseh rendek békelevele .................................................................................. 40122.30. Egy huszita író művéből .................................................................................... 402

23. KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPA A XIV–XV. SZÁZADBAN ........................................... 40623.1. Részlet Luxemburgi Károly, a későbbi IV. Károly császár önéletrajzából ......... 40623.2. Az 1356. évi aranybulla ....................................................................................... 41023.3. Luxemburgi János kiváltságlevele a morva rendek számára .............................. 41123.4. A lengyel állam központosítása ........................................................................... 41123.5. A Krewói Unió ..................................................................................................... 41223.6. A grünwaldi csata, 1410 ..................................................................................... 41223.7. Jagelló Ulászó horodlói kiváltságlevele, 1413 .................................................... 41423.8. A nieszawai statútum, 1454 ................................................................................. 41623.9. III. Iván törvénykönyve, 1497 ............................................................................. 41723.10. A poljicai statútum ............................................................................................. 41823.11. Szerbia a XIV. század közepén .......................................................................... 41923.12. Bulgária török uralom alá kerül ......................................................................... 42323.13. A rigómezei csata, 1389 ..................................................................................... 42323.14. Sándor moldvai fejedelem szerződése Hunyadi Jánossal, 1453 ....................... 424

24. URALKODÓK, UDVARI ÉLET, REPREZENTÁCIÓ A XV. SZÁZADBAN .............. 42424.1. Zsigmond császár franciaországi látogatása ........................................................ 42424.2. Királyi bevonulás ................................................................................................ 42524.3. László magyar király követsége Franciaországban ............................................. 42724.4. Két uralkodói portré Commynes emlékirataiban ................................................ 42824.5. XI. Lajos jellemzése ............................................................................................ 42824.6. Mátyás király jellemzése .................................................................................... 429

4. RÖVIDÍTÉSEK ........................................................................................................................... 431Irodalom ........................................................................................................................................... 432


1. fejezet - BIZÁNC (VI–X. SZÁZAD)1. RABSZOLGÁK, COLONUSOKSzemelvények a Codex Iustinianusból

A Iustinianos uralkodása alatt (527–565) készült Codex, a római jog gyűjteménye. Tribonianos és Theophilés jogászok szerkesztésében állították össze 528 és 559 között. A gyűjtemény részei: A Digesták vagy Pandekták (534) a római jogszolgáltatás összefoglalását, a Novellák (545) az 533 utáni rendelkezéseket tartalmazták, az Institúciók (532) a jogi ismeretek kézikönyvéül szolgált.

Krueger, 1915.

1.1. Annak megtiltása, hogy rabszolgát föld nélkül adjanak elValentinianos és Valens császárok, valamint Gratianus: Maximusnak (366–383 között) XI. 48. 7.

Mint ahogyan egyáltalán nem szabad föld nélkül eladni a birtokon született (originarios) [rabszolgákat], úgy nem szabad föld nélkül eladni földre telepített és lajstromba vett rabszolgákat (rusticos censitosque servos) sem. Azt sem engedjük meg, hogy kiagyalt csel révén a törvény megsértésével azt a gyakorlatot folytassák, amit gyakran elkövetnek a birtokon született (in originariis) rabszolgák esetében, hogy ti. csak egy kis részt adnak át a vevőnek abból a földből [melyre az telepítve van], s a teljes parcella egész művelését elveszik tőle. Ellenben megköveteljük, hogy amikor egész parcellák vagy bizonyos részek kerülnek át egyesekhez, akkor annyi rabszolga és a birtokon született rabszolga (originarii) is menjen át, amennyi az előző uraknál és birtokosoknál akár a teljes parcellán, akár a részén ott élt…

1.2. A colonus földhöz kötéseIustinianos császár: Ióannés praefectus praetoriónak (531–534 között). 48. N. 23. 1–3.

Volt Anastasios császárnak egy törvénye, melynek értelmében elrendelte, hogy azok az emberek, akik 30 éven át colonusi helyzetben voltak, szabadok maradjanak ugyan, de ne legyen lehetőségük arra, hogy otthagyván a földet [amelyen éltek volt], más helyekre vándoroljanak…

Elrendeljük, hogy a [szabad] colonusok gyermekei is az említett törvény értelmében örökre szabadok maradjanak, és hogy semmiféle rosszabb helyzettel ne terheljék őket; de nem engedjük meg azt, hogy gazdaságukat (rus) elhagyván, máshová költözzenek, hanem mindig legyenek odakötve ahhoz a földhöz, amelyet egyszer atyáik megművelésre elvállaltak… S ezt elrendeljük mind magukra a colonusokra, mind pedig leszármazottaikra vonatkozólag, bármilyen neműek és korúak legyenek is ezek, hogy ha egyszer a telken születettek, maradjanak ott a birtokon ugyanolyan módon és ugyanolyan feltételek mellett, mint amilyenek mellett szüleik is ottmaradtak a mások telkein…

1.3. Theodosios császár törvényeMivel más provinciák területére vonatkozólag, melyek felségünk uralma alá tartoznak, egy őseinktől kiadott törvény a colonusokat az örökkétartóság bizonyos jogával tartja vissza úgy, hogy nem szabad eltávozniuk azokról a helyekről, melyeknek termése üdíti őket, s nem szabad elhagyniuk azokat a helyeket, melyeknek megművelését egyszer már elvállalták volt… egyetlen colonus se mozogjon szabadon a maga akaratából, mint valami kósza és szabad ember…

1.4. A jegyzékbe foglalt nő gyermekei anyjuk helyzetét követikIustinianos császár: a senatushoz. XI. 48. N. 21.

Hogy a továbbiakban kétség ne legyen, ha valaki jegyzékbe foglalt nőtől [ex adscriptitia] és rabszolgától, vagy jegyzékbe foglalt [colonustól] és rabszolganőtől született… elrendeljük azt, amiről a korábbi törvényekben is intézkedés történt az ilyen sarjadékra vonatkozólag, aki jegyzékbe foglalt anyától és szabad férjtől született,


BIZÁNC (VI–X. SZÁZAD)

hogy ti. meg kell hagyni a maga helyzetében, és az ilyen házasságból született gyermek jegyzékbe foglalt legyen. Ha pedig valaki akár rabszolgától és jegyzékbe foglalt nőtől, akár rabszolganőtől és jegyzékbe foglalt férfitól született, anyja méhét kövesse és olyan helyzetű legyen, amilyen az anyja is volt, akár rabszolganő volt az, akár jegyzékbe foglalt nő, amit mind ez ideig csak a szabad emberekkel és rabszolgákkal kapcsolatban vettek figyelembe. Mert ugyan hogyan értsük a rabszolgák és a jegyzékbe foglalt [colonusok] közti különbséget, amikor mind a kettő a maga urának hatalma alá van vetve, s az úr a rabszolgát ingó vagyonával együtt elbocsáthatja, s a jegyzékbe foglaltat a maga telkével együtt a birtokáról elűzheti.

1.5. A más colonusa rejtegetéséért járó büntetésValentinianos császár törvénye 371-ből. XI. 53.

Úgy véljük, hogy a colonusoknak… nem lehet joguk eltávozniuk abból a faluból, amelyben származásuknál és vérrokonságuknál fogva bizonnyal tartózkodniuk kell… Ha eltávoznának vagy átmennének másvalakihez, vissza kell őket vinni, s bilinccsel és büntetésekkel kell őket sújtani… De azokra is büntetés várjon, akik úgy gondolták, hogy az idegen és ismeretlen colonust be kell fogadni… A pénzbüntetés mértékét a bíró hatáskörébe utaljuk… Úgyhogy annak a birtoknak az urát is, amelyen egy idegen [colonust] tartózkodáson tetten érnek, kényszerítsék vétkének minőségéhez mérten büntetés elszenvedésére…

1.6. Theodosios császár törvénye 386-bólA Codex 438-ban került összeállításra; nem módosította a I. Kónstantinos előtti rendeleteket, s a I. Kónstantinos uralkodása és a 438 közötti időben kibocsátott rendeletekből tartalmazott válogatást.

Th. Mommsen – P Meyers, 1905, V 9. 2. o.

Ha valaki egy máshoz tartozó colonust akár rábeszéléssel elcsalt, akár elrejtve titokban tartotta, akkor azért a colonusért, aki magánbirtokosé volt, 6 uncia aranyat, császári birtokról származó colonusért (patriomonialis) pedig 1 font aranyat köteles fizetni.

2. VÁROSOK A BIRODALOM KELETI TERÜLETEIN2.1. Alexandria leírásaAnonymi Orbis descriptio c. munkából (i. sz. 350 kör.).

C. Müllerus, 1861, 520., 523., 552. o.

35. Alexandria pedig igen nagy város, kitűnő fekvésű, bővelkedik mindenféle javakban és gazdag élelmiszerekben. Ugyanis háromféle halat fogyaszt, amivel más tartomány nem rendelkezik: folyami, tavi és tengeri halat. Bőségesen van e városban mindenféle fajtája akár az illatszereknek, akár sokféle barbár áruknak; ugyanis Thébaison túl ott van számára az indusok népsége, s mivel mindent megkap, rendelkezésére is bocsátja mindenkinek. Az isteneket is kiváltképpen tisztelik; itt van Serapis temploma is, ez az egész világon egyedülálló és kizárólagosan újszerű látványosság; ugyanis a földkerekségen sehol sem lehet találni akár ilyen épületet, akár ilyen módon beosztott templomot vagy szertartásrendet…

36. Minden meglevő java mellett van a birtokában még egy termék, amelyet sehol másutt nem készítenek, csak Alexandriában és környékén. Enélkül nem lehet sem pereket lefolytatni, sem magánügyleteket nyélbeütni, sőt úgy tűnik, hogy szinte maga ez a termék tartja fenn az egész emberi természetet. Ugyan mi az, amit így dicsőítünk? A papirusz, amelyet maga Alexandria készít és exportál az egész világnak, s ezzel hasznos árut szállít mindenkinek. Noha minden várost és tartományt felülmúl azzal, hogy ez a terméke csak neki van, mégis irigység nélkül rendelkezésükre bocsátja javait. A Nílus jótékonyságával is csak Alexandria rendelkezik, minden tartományt felülmúlva. Ez a Nílus folyó nyár évadján szétáradva megöntözi az egész földet és előkészíti a magvetésre; ugyanis egy mérő száz-százhúsz mérőt terem számukra. S mivel a föld minden egyes évben így terem, hasznos más tartományok számára is. Ugyanis a thraciai Constantinopolist is legnagyobbrészt Alexandria látja el élelemmel, hasonlóképpen a keleti területeket is, amelyeket más tartomány nem tud kielégíteni, csak az isteni Egyiptom, főként azért mert ott [a keleti részeken] tartózkodik a császár serege, s dúl a perzsákkal folyó háború.



2.2. Ephesos és Smyrna47. Lycián túl ott van Caria. És erre van az igen nagy Asia 1 is, mely fölülmúl minden provinciát, és számtalan városa van, mégpedig igen nagyok, és sok városa a tenger mellett. Ezek közül kettőt kell megneveznünk: Ephesost, melyről azt mondják, hogy kitűnő kikötője van, hasonlóképpen Smyrna is pompás város. S az egész terület kiterjedt és termékeny mindenféle javakban: különféle borokban, olajban, árpában, jó bíborban és tönkölyben. Ez a terület nagyon csodálatos, melynek nehéz eléggé sok dicsőítését zengeni.

2.3. Bithynia és Thracia provincia49. A Hellespontuson túl található a csodálatos Bithynia, mely igen nagy és gazdag tartomány, s amelyben mindenféle termény megterem. Sok városa van ugyan, de ezek közül Nicaea és Nicomedia csodálatosak. Nehéz dolog valahol máshol olyan elrendezésű várost találni, amilyen Nicaea városa. Egyenletessége és formás volta miatt azt hihetné az ember, hogy mércét helyeztek rá az egész városra. S minden tekintetben díszes és tartósan épített. Nicomedia pedig maga is kitűnő és csodálatos város, bővelkedik mindenben, és van egy igen szép középülete: a régi bazilika. Azt mondják, hogy isteni tűz szállt alá az égből és elégette a bazilikát, és hogy ezután Kónstantinos állíttatta helyre. Van egy nagyon jól megépített cirkusza is, és ebben igen buzgón látogatják a cirkuszi játékok látványosságait.

50. Bithynián túl van azután Thracia provincia, mely maga is gazdag terményekben, és igen sok férfia van,2 akik bátrak a háborúban. Ezért azután innen gyakran szednek katonákat. Thraciának két pompás városa van: Constantinopolis és Heraclea.3 Noha ez a Constantinopolis valaha Byzantium volt, Kónstantinos újra alapította, s a maga nevét adta a városnak. Heracleának kitűnő épületei egyrészt a theatrum, másrészt a királyi palota. Viszont Constantinopolis birtokában lehet minden kitűnő tulajdonságnak Kónstantinos révén. A cirkuszi játékokat itt szintén igen vad látványosságok kísérik.

2.4. Gaza város gazdasági jelentősége i. sz. 400-banGazai Porphyrios életrajzából

Porphyrios (353–420) palesztinai szerzetes, majd Gaza püspöke. Életét Marcus diakonus írta meg.

H. Grégorie – M. A. Kuegener, 1930. 35. o.

[Arcadius császárnak tulajdonított szavak] „Jól tudom, hogy e város tele van bálványokkal. Azonban adói megfizetésében hű alattvaló, és sokat fizet be a kincstárba. Ha tehát hirtelen félelemmel rettentjük meg őket [Gaza lakóit], elfutnak majd, s mi jókora bevételt veszítünk el. De ha jónak látod, majd lassacskán szorítjuk meg őket úgy, hogy a bálványimádóktól elvesszük méltóságaikat és egyéb közjogi tisztségeiket; majd megparancsoljuk, hogy templomaikat zárják be és többé ne szolgáljanak bennük. Mert ha minden tekintetben korlátozva szorultságba jutnak, felismerik majd az igazságot. Ugyanis nem szabad az alattvalókat a túlzott csapás hirtelen súlyával sújtani.”

2.5. A főváros fényűzéseS miközben teltek-múltak a napok, elérkezett az a nap, amelyen meg akarták keresztelni a fiatal császárt, Theodosiost.4 Felkoszorúzták az egész várost, és feldíszítették selyemszövetekkel, aranydíszekkel és mindenféle más ékességgel úgy, hogy senki sem tudta volna elbeszélni a város pompáját; de meg azt is lehetett látni, hogyan járnak fel-alá hullámok módjára a lakosok tömegei mindenféle alakú és színű ruhákban. Az én képességemet meghaladja, hogy leírjam ennek a díszítésnek a pompáját; ez azoknak való, akik gyakorolták az ékesszólást.

3. ÁLLAMI ADMINISZTRÁCIÓ IUSTINIANOS KORÁBAN

11 Asia: provincia Kis-Ázsiában, Ephesos központtal.

22 Maximos habens viros.

33 Heraclea Sintica, a Strymon folyó mellett.

44 II. Theodosiost 402. január 6-a táján.



3.1. 30. novella: Kappadókia proconsulárólC. E. Zachariae von Lingenthal Pars I. 1881, 268. o.

…Értesülésünk szerint tartományszerte annyi bűnt követnek el, hogy azokat orvosolni még egy igen nagy hatalmú embernek sem lesz könnyű. Mert a hatalmasok birtokainak felügyelői olyan otrombán járnak-kelnek, hogy már az elmondásától is pirulunk, de még lándzsások is szolgálják, s elviselhetetlen embertömeg is kíséri őket, és valamennyien szemérmetlenül fosztogatnak. Csak csodálkozunk azon, hogyan tudták kappadokiai alattvalóink ezeket a jogtalanságokat mindeddig elviselni. Így tehát bizony, miközben imádkozunk és közügyeket intézzük, naponta tömegesen járulnak elénk a jogtalanságot szenvedett kappadókiaiak, sok köztük a pap, igen sok az asszony, mindnyájan siránkoznak és a saját dolgaik elvételét panaszolják…

A kincstári birtok pedig már majdnem teljes egészében szinte magántulajdonná lett, mivel szétcibálják és elragadozzák magukkal a ménesekkel együtt úgy, hogy közben senki sem emel szót ellene, mert szájukat betapasztja az arany…

3.2. 8. Novella94–95. o.

…Mert ugyan hogyan lennének jó erőben az adófizető alattvalók, amikor már azok is, akik egy idő óta a császári hatalmat gyakorolták, mindig valami hasznot akartak húzni a tisztségekre történő előléptetésből, és természetesen követték őket ebben a nagyméltóságú tartományi kormányzók is… Ennélfogva fontolóra vettük, vajon hogyan javíthatnánk meg egy általános intézkedéssel mindazt, ami tartományainkban kártékony? S úgy találjuk, hogy ez mindenképpen sikerülni fog abban az esetben, ha rábírjuk a népek vezetőit, akik a tartományokban az állami tisztségeket viselik, hogy tiszta kezűek legyenek és tartózkodjanak minden nyerészkedéstől, elégedjenek meg azzal, amit az államkincstár ad nekik. Ez pedig csak úgy történhet meg, ha ők maguk is anyagi ellenszolgáltatás nélkül kapják meg tisztségeiket… S ha egy tisztséget egyszer így helytelenül [pénzért] adtak, akkor az, aki elkezdte a tisztségvásárlást, szükségképpen kénytelen sok pénzhez folyamodni, s ezt a bizonyos pénzt bizonyára nem tudja a sajátjából folyósítani, hanem kölcsönveszi, s ahhoz, hogy kölcsönt tudjon felvenni, veszteséget kell vállalnia. Az ilyen ember szükségképpen számot vet önmagában azzal, hogy tartományából kell összeszednie akkora összeget, amely fedezi majd tartozásait, a tőkét is, a kamatokat is… úgyhogy annak, amit az illető [a tisztségért] adott, a háromszorosát, helyesebben – ha őszintébben ki akarjuk mondani – a tízszeresét adófizetőinken fogják behajtani…

3.3. A Nika-felkelésKaisareiai Prokopios: I. 24.

Prokopios bizánci történetíró (Kaisareiában született az V. század végén, megh. 562-ben Konstantinápolyban), a nagy hadvezér Belisar titkára volt, majd udvari méltóságot kapott, Iustinianos fő történetírója. A perzsa, gót és vandálok elleni háborúkról írt könyve Bellum Persicum, Bellum Gothorum et vandalorum (545–554) igen pontos, részletes. Értekezése az építkezésekről, De aedificiis (560) dicsőítő, gyakran túlzó hangú, de tudósításokban gazdag. Neki tulajdonítják az Anecdota vagy Titkos történet című pamflet szerzőségét is.

J. Haury T. I., 1905, 123–134. o.

Körülbelül ugyanebben az időben Bizáncban váratlanul lázadás támadt a nép körében, amely egyfelől várakozás ellenére igen nagy méreteket öltött, másfelől pedig a nép számára is, a senatus számára is nagy szerencsétlenséggel végződött, mégpedig a következőképpen: A démosok5 minden egyes városban régtől fogva „kékekre” és „zöldekre” oszlottak. De nem sok ideje annak, hogy ezekért a nevekért és azokért a helyekért, amelyeken a látványosságok alkalmával helyet foglalnak, pénzt is áldoznak, testüket a legkeservesebb megpróbáltatásoknak is kiteszik, sőt még meghalni is készek a legrútabb halállal. Harcolnak a velük szemben állókkal, közben azt sem tudják, hogy miért vállalják magukra a veszélyt, azt viszont nagyon is tisztán látják, hogy – még ha ellenfeleik fölé kerekednek is a harcban – csak az vár rájuk, hogy legott elhurcolják őket a börtönbe, ott kínokat szenvednek, és végül is elpusztulnak. Embertársaikat – ok nélkül – csak egyre jobban gyűlölik. Ezt a gyűlölséget nem enyhíti sem sógorság, sem rokonság, sem a barátság szent kötelessége, még akkor sem, ha testvérek vagy vérrokonok is azok, akik e színek pártjaira szakadtak. Nem törődnek sem az isteni,

55 Démos, tulajdonképpen a város egész lakosságát (a népet) jelenti; szorosabb értelemben: városi vagy cirkuszi pártot.



sem az emberi dolgokkal, csak hogy győzhessenek ezekben a küzdelmekben, még akkor is, ha valaki istentelen bűnt követ el, vagy a törvényeken és az államon követnek el erőszakot saját polgárai vagy az ellenség. Még arra sem hederítenek, ha létszükségleteikben hiányt szenvednek, arra sem, ha igen komoly károkat okoznak hazájuknak, ha egyszer arra számíthatnak, hogy pártjuk jól fog állni. Mert lázadó társaikat pártnak nevezik. Részt vesznek ebben a bűnben asszonyaik is, nemcsak oly módon, hogy férjüket követik, hanem úgy is, hogy – ha éppen úgy esik – ellenük szegülnek, noha egyáltalán nem is járnak el a látványosságokra, és más valami ok sem vezeti őket. Nem is tudom az egészet másnak minősíteni, mint lelki betegségnek. Így áll tehát körülbelül a dolog az egyes városokban és a nép körében.

Akkoriban pedig a nép fölött álló hatalom Bizáncban néhány lázadót a vesztőhelyre vitetett. A két párt azonban megegyezett és szövetkezett egymással: egyfelől elragadta a kivégzésre kísérteket, másfelől azonnal behatolt a börtönbe és szabadon bocsátotta mindazokat, akiket még régebben lázadáson vagy más egyéb istentelenségen értek és bebörtönöztek. A főváros kormányzatának engedelmeskedő alkalmazottakat felelőtlenül leöldösték: a polgárok közül azok, akiket a rendbontás fertőzése be nem szennyezett, a szemközt levő szárazföldre menekültek. A fővárost tűzbe borították, mintha csak ellenség kerítette volna hatalmába. A Sophia-templom, a Zeuxippos-fürdő, meg a császári palotának a Propylaiától az ún. Ares házáig terjedő része elpusztult a lángokban, s ezenkívül a tűzvész martalékává lett a Kónstantinosról elnevezett forumig húzódó mindkét oszlopcsarnok is, valamint módos emberek házai és nagy vagyona is. A császár pedig meg a hitvese, s a senatus egyes tagjai a palotába zárkózva tétlenek maradtak. A demosok továbbadták egymásnak a „Nika” (=győzz!) jelszót, s ama felkelést mostanig erről nevezik.

Ekkoriban Kappadókiai Ióannés volt az udvar eparchosa,6 a pamphyliai származású Tribonianos pedig a császár tanácsosa; ezt a tisztviselőt a rómaiak quaestornak nevezik. Ezek egyike, Ióannés, nem részesült magasabb képzésben és nevelésben. Ugyanis a grammatikai tanítótól semmi egyebet sem tanult meg, éppen csak a betűket; de csúnya betűit is csak üggyel-bajjal írta le. Szellemi tehetsége erejével azonban magasan felülmúlt mindenkit, akit ismertek. A legrátermettebb volt annak felismerésében, hogy mire van szüksége, s abban, hogy nehéz helyzetekben megoldást találjon. Mivel azonban a leggonoszabb ember volt, értelme erejét is erre használta. Sem istenre való tekintet, sem az emberekkel szemben érzett valamelyes szeméremérzés nem hatolt a lelkébe. Csak arra volt gondja, hogy nyerészkedésből minél több ember életét kioltsa és egész városokat elpusztítson. Mármost, miután rövid idő alatt nagy vagyont harácsolt össze, valami határt nem ismerő részegségbe tántorgott bele, úgy hogy ebéd idejéig az alattvalók vagyonát rabolta el, a nap hátralevő részét pedig mámorban és testi kicsapongásokban dőzsölte végig. Semmiképpen sem tudta fékezni magát, hanem a hányásig teleette magát ételekkel. A lopásra mindig kész volt, de még készségesebb a pénzszórásra és költekezésre. Ilyen ember volt ez a Ióannés. Tribonianos viszont kiváló szellemi képességekkel rendelkezett, s a műveltségnek oly magas fokára jutott, hogy egyik kortársa mögött sem maradt el, de rendkívüli szenvedéllyel hódolt a kapzsiságnak, és így haszonért képes volt eladni az igazságot. Sokszor naponta törölt el törvényeket, máskor meg újakat hozott: mindkét eljárásával üzletszerűen szolgálta ki a kérvényezők igényeit.

Tehát amíg a nép a színekben választott nevekért folytatta egymás közt a maga háborúját, ügyet sem vetett arra, hogy ezek mi mindent vétettek az állam ellen. Miután azonban – mint mondottuk – kiegyeztek és zendülésben törtek ki, egyrészt városszerte nyíltan szidalmazták, másrészt körbejárva halálra keresték őket.

Ezért a császár, mivel a maga oldalára akarta vonni a népet, legott letette hivatalából mindkettőt és a patríciusi rangú Phókast tette meg az udvar eparchosának. Ez a Phókas rendkívül értelmes ember volt, s eléggé rátermett arra, hogy az igazságszolgáltatásról gondoskodjék. Elrendelte, hogy a quaestori tisztséget Basileidés viselje, aki közismert volt a patríciusok között igazságosságáról, és egyébként is nagy tekintélynek örvendett.

Mindazonáltal a lázadás ezek hivataloskodása alatt sem veszített semmit erejéből. A zendülés kezdetétől számított ötödik napon estefelé Iustinianos császár meghagyta Hypatiosnak és Pompéiosnak, Anastasios volt császár unokaöccseinek, hogy a lehető leggyorsabban menjenek haza, akár azért, mert gyanakodott, hogy személye ellen valami merényletet követnek el, akár mert a végzet indította őt erre. Ezek pedig attól való féltükben, hogy a nép a császári hatalom átvételére kényszeríti őket (ami azután be is következett), azt mondták, hogy igazságtalanul járnának el, ha császárukat otthagynák, amikor ilyen veszedelembe jutott. Amikor Iustinianos császár ezt hallotta, még inkább gyanút fogott és megparancsolta, hogy legott távozzanak el. Így hát ez a két férfi hazatért, és amíg az éjszaka tartott, ott nyugton voltak.

66 Más források szerint ez Endomon volt, a város eparchosa. Konstantinápoly eparchosa a római praefectus urbi és praefectus praetori jogait érvényesítette egy kézben; „a város atyjá”-nak nevezték, a császár után a hatalom első szerve, „koronázatlan császár”, „bíbor nélküli császár” volt.



A következő napon azonban napkeltekor tudomására jutott a népnek, hogy már egyikük sem tartózkodik a palotában, e hírre Hypatiost császárrá kiáltották ki és a forumra vitték, hogy vegye át az ügyek intézését. De Hypatios felesége. Maria, aki értelmes és fölöttébb erényes nő volt, belekapaszkodott a férjébe és nem engedte. Jajveszékelve kiáltozott és minden bizalmas emberének azt mondotta, hogy urát a vesztőhelyre hurcolják. Mindazonáltal a tömeg túlerőben volt, és Maria kénytelen-kelletlen elengedte a férjét. Miután pedig Hypatios akarata ellenére eljutott Kónstantinos forumára, a nép felszólította, hogy vegye át a császári hatalmat. Mivel nem volt náluk sem diadéma, sem más olyasmi, amit törvény szerint a császárnak magára kell öltenie, valami aranyláncot tettek a fejére, s úgy kiáltották ki a rómaiak császárává.

Amikor már azok a senatorok is összegyűltek, akik történetesen nem maradtak ott a császári palotában, sokan azt hangoztatták, hogy a palotába kell behatolniuk. Origenés pedig, a senatus egyik tagja, előállt és így beszélt: „Rómaiak, ezt a helyzetet csak háborúval lehet megoldani. A közvélemény azt tartja, hogy valamennyi emberi dolog közül a háború és a császári hatalom a legfontosabb. Márpedig nagy tetteket természettől fogva nem lehet rövid idő alatt nyélbeütni, hanem csak megfontolt tanácsokkal és hosszú ideig tartó testi erőfeszítésekkel. Ennélfogva, ha rátámadunk az ellenségre, borotvaélre állítjuk ügyünket és rövid idő alatt mindent kockára teszünk; azért pedig, ami végeredményben bekövetkezik vagy hálát kell adnunk a sorsnak, vagy éppenséggel szidalmaznunk kell majd érte. Mert éppen a legkiélezettebb helyzeteket többnyire a sors szokta tisztázni. Ha pedig mostani helyzetünkben egy kissé kényelmesebben járunk el, még ha akarnók, sem lesz módunkban Iustinianost ott érnünk a palotában, hiszen nyilván sürgősen elmenekül, ha valaki lehetővé teszi számára. Mert a lenézett hatalom szerte szokott foszlani, amint ereje napról napra csökken. Mármost, vannak nekünk más császári palotáink is: a Plakillianai, meg az ún. Helené palotája. Onnan kiindulva kell ennek a mi császárunknak a háborút végigharcolnia, s a többi ügyeket is úgy intéznie, hogy jóra forduljanak.” Ennyit mondott Origenés. Viszont a többiek – már ahogyan a tömeg cselekedni szokott –, ragaszkodtak a gyorsabb megoldáshoz, s úgy vélték, hogy a rögtöni cselekvés előnyös, és bizony nem utolsósorban maga Hypatios unszolta őket (hiszen az volt a sorsa, hogy rossz véget érjen), hogy vigyék a hippodromoshoz vezető útra. Egyesek pedig az állítják, hogy szántszándékkal ment oda, mivel a császár iránti7 jóindulata vezette.

A császár környezete pedig tanácsot tartott, hogy mi volna jobb: ha ott maradnak vagy ha a hajókon elmenekülnek. Mindkét véleményt számos érv támogatta. Theodora császárné a következőket mondotta: „Gondolom, a jelen pillanatban a legkevésbé sem ajánlatos azt latolgatnunk, hogy vajon asszonynak szabad-e vagy nem szabad férfiak között merészséget mutatnia és férfiasan viselkednie a habozók között, vagy valami más véleményt kell vallanunk. Mert azok szemében, akiknek az ügye veszedelembe jutott, csak egyetlen megoldás látszik jónak, az ti., hogy a közvetlen előttünk álló dolgokat a lehető legjobban intézzük el. Nekem pedig a magam részéről az a véleményem, hogy a futás számunkra most még kevésbé lenne hasznos, mint valaha is, még ha meghozná is a megmenekülést. Mert lehetséges az, hogy egy ember, ha már egyszer a világra jött, meg ne haljon, annak számára pedig, aki egyszer császár volt, elviselhetetlen a száműzetés. Mert a bíborpalást nélkül inkább ne is éljek, s inkább meg se érjem azt a napot, amelyen a szembejövők nem köszöntenek császárnéként. Ha tehát az az elhatározásod, császárom, hogy megmenekülj, ez semmi nehézséget nem jelent. Hiszen pénzünk van sok, ott a tenger, itt vannak hajóink. Mindazonáltal gondold meg, nem az történik-e majd veled megmenekülésed után, hogy a halálért megmenekülésedet szíves-örömest odaadnád. Mert nekem tetszik az a bizonyos régi mondás, hogy a császári bíbor szép szemfödél.” A császárné szavai bátorságot ébresztettek mindnyájukban. Magukhoz tértek tehát és azon kezdtek tanakodni, hogyan tudnának védekezni, ha valaki haddal támadna rájuk.

Mármost a katonák mindnyájan, azok is, akik a császári palota köré voltak beosztva, meg a többiek is, egyrészt nem szívelhették a császárt, másrészt pedig nem akartak nyíltan beavatkozni a dologba, hanem azt várták, mit hoz a jövő. A császár minden reményét Belisariosba és Mundosba vetette. Belisarios csak az imént tért haza a méd háborúból. Egyébként számbejövő fegyveres kíséretet hozott magával, azonkívül küzdelemben s háborús veszélyben tapasztalatokat szerzett, nagy sereg lándzsása és könnyű fegyverzetű gyalogosa8 is volt. Mundos pedig, akit a császár még régebben Illyricum parancsnokává nevezett ki, véletlen folytán éppen akkor érkezett Bizáncba, mivel valamiféle ügyben hazahívták, és herul barbárokat hozott magával.

Hypatios, miután megérkezett a hippodromosba, legott felment a császár szokott helyére, és leült a trónszékbe, ahonnan a császár szokta szemlélni a kocsihajtókat és a gimnasztikai versenyt. Mundos azon a kapun át vonult ki a palotából, ahol a „csiga” nevű rész van, melyet kör alakú bejáratáról neveznek így, Belisarios pedig először egyenesen akart feljutni Hypatioshoz és a császári trónszékhez. Mikor annak az épületnek a közelébe ért, ahol ősidők óta katonák állnak őrt, odakiáltott a katonáknak és azt parancsolta nekik, sürgősen nyissák ki neki a

77 A Húsvéti Krónika (Chronicon Paschale) azt írja, hogy a hippodromosbeli mészárlás után Hypatios és Pompéios térdre borult Iustinianus előtt, és ezt mondta: „Uram, nagy fáradságunkba került, míg birodalmad ellenségeit összegyűjtöttük a hippodromosba.”88 A lándzsások (doryphoroi) és könnyű fegyverzetű gyalogosok (hypaspistai, pajzsosok) alkották Iustinianos seregeinek legjavát.



kaput, hogy a bitorló ellen mehessen. Mivel azonban a katonák elhatározták, hogy egyik félnek sem segítenek, amíg valamelyik nyilvánvaló módon nem győz, azt színlelték, mintha egyáltalán nem is hallották volna a parancsot. Így hát Belisarios visszament a császárhoz, és azt erősítgette, hogy ügyük elveszett, hiszen már azok a katonák is pártot ütöttek ellene, akik a palota őrségét látják el. Erre a császár megparancsolta neki, hogy menjen az ún. Chalkéhoz és az ottani Propylaiához. Belisarios üggyel-bajjal, nagy veszedelmek és erőfeszítések közepette áthatolt a romokon és félig leégett helyeken, és végre felkapaszkodott a hippodromosba. Miután pedig eljutott a kékeknek a császár trónszékétől jobbra levő oszlopcsarnoka közelébe, elhatározta, hogy először magát Hypatiost támadja meg. Mivel azonban ott csak egy szűk kis kapu volt, amelyet Hypatios katonái bezártak és belülről védtek, félelem ébredt benne, hogy míg ő ott a szűk átjáróban erőlködik, a nép rátámad és őt magát is, kíséretét is megöli, s azután könnyebben és kevesebb fáradsággal vonulhat a császár ellen. Úgy döntött tehát, hogy a népet támadja meg, amely megszámlálhatatlan tömegben nyüzsgött és teljes rendetlenségben lökdösődött a hippodromosban. Kardját kirántotta hüvelyéből, ugyanazt vezényelte a többieknek is, és rohamlépésben, kiáltozva a népre támadt. Mikor a tömegben és nem hadirendben álló nép látta, hogy a mellvértes katonák, akik bátorságukkal és hadi tapasztalatukkal nagy hírnévre tettek szert, minden kímélet nélkül vagdalkoznak kardjukkal, futásnak eredt. A nagy kiáltozásra Mundos, aki ott állt valahol a közelben és éppen munkához akart látni (mert vakmerő és tettre kész férfi volt), de nem tudta, mit tegyen az adott körülmények között, miután kitalálta, hogy Belisarios már működésbe lépett, betört a hippodromosba, azon a bejáraton át, amelyet Nekrának (Halottnak) neveznek. Ekkor azután Hypatios lázadói, mivel kétfelől is erősen vagdosták őket, rakásra hullottak. A fényes győzelem és a nép soraiban véghezvitt nagy öldöklés után Boraidés és Iustos, Iustinianos császár unokaöccsei, amikor már senki sem mert kezet emelni ellenük, Hypatiost lerangatták trónszékéről, magukkal vitték és Pompéiosszal együtt átadták a császárnak. Ezen a napon több mint 30 000-en haltak meg a népből.9

3.4. A bizánci selyemtermelés előtörténeteKaisareiai Prokopios: A perzsa háború, I. 20.

J. Haury T. I. IV. 17., 576–577. o.

Körülbelül ez idő tájban néhány szerzetes jött Indiából. Mikor ezek megtudták, hogy Iustinianos császár azon igyekszik, hogy a rómaiaknak ne kelljen többé a perzsáktól vásárolniuk a nyersselymet, megjelentek a császár előtt és megígérték, hogy most már a nyersselyem ügyét úgy fogják elintézni, hogy a rómaiaknak ezt az árucikket nem kell többé ellenségeiktől, a perzsáktól, sem bármely más néptől beszerezniük. Mert ők hosszú időn át éltek egy Indiától északra levő országban, amelyben sok nép lakik, és amelyet Serindának neveznek, s ott egészen pontosan kiokoskodták azt, hogy végtére is milyen úton-módon lehetne a rómaiak földjén is nyersselymet termelni. Mikor pedig a császár folytonosan azt kutatta és tudakolta, vajon igaz-e ez a beszéd, a szerzetesek azt erősítgették neki, hogy a nyersselymet valamiféle hernyók készítik, s hogy maga a természet tanítja őket erre, a temészet kényszeríti őket, hogy folytonosan dolgozzanak. Azonban a hernyókat élve ideszállítani nem lehet, ellenben ivadékaikat igenis nehézség nélkül s egészen könnyen ideszállíthatják. Tudniillik ezeknek a hernyóknak számtalan pete az ivadéka. Ha ezeket a petéket az emberek lerakásuk után hosszú idő múlva trágyával burkolják be és azzal huzamos időn át melegítik, életre keltheti őket. Miután ezek a férfiak mindezt elmondták, a császár megígérte nekik, hogy bőkezűen meg fogja ajándékozni őket, s arra unszolta őket, hogy tettel erősítsék meg elbeszélésüket. Azok pedig, amikor ismét eljutottak Serindába, onnan petéket hoztak magukkal Bizáncba. Az imént elmondott módon kikeltett hernyókat eperfalevelekkel etették, és így attól kezdve a rómaiak földjén is készíthettek nyersselymet.

3.5. A hadsereg állapota Iustinianos idejénAgathias bizánci író a VI. században élt, a Scolasticus melléknevet kapta. Megírta Iustinianos történetét (552–558) Historiae. Ismertek még a Versek és Epigrammák című művei.

HGM, II. 1871, 370–371. o.

Ugyanis a császár [Iustinianos], miután előzőleg meghódította egész Italiát és Líbiát 1010 és ezeket az igen nagy háborúkat végigharcolta, és azok közül, akik a császári hatalmat Bizáncban gyakorolták, név szerint is, de a valóságban is, úgyszólván elsőként bizonyult a rómaiak császárának – miután tehát még ifjú korában és erőteljes férfikorában mindezt véghezvitte, és más ehhez hasonló dolgokat is, akkoriban már, életútjának vége felé, hiszen már elöregedett, valahogyan jobban szerette az ellenséget egymásra uszítani, meg szükség esetén

99 Más tudósítások szerint 35 000, sőt 40 000 ember.

1010 Az észak-afrikai vandál államot érti



ajándékokkal magához édesgetni s azután így valahogyan elhárítani, mintsem a maga erejében megbízni és örökké csak veszélyeket vállalni. Így azután – abban a hiszemben, hogy a jövőben már egyáltalán nem lesz szükség rájuk – nem törődött azzal, hogy a hadosztályok tönkremennek. Mármost kapva kaptak ezen a könnyelműségen azok, akik az állam kormányzásának második vonalában állottak, akiknek az volt a feladatuk, hogy az alattvalóktól beszedjék az adókat s azután kiosszák a hadseregeknek az élelmiszert. Ezek részint nyíltan megrövidítették a hadsereget, részint pedig sokkal később adták ki a járandóságokat, mint ahogyan kellett volna.

Amikor ezek, akik ezt a gonosz és aljas gazdálkodást folytatták, valahogyan nagy későn mégis csak kiadták a hátralékos illetményeket, nyomban nekiestek a csapatoknak és viszszakövetelték azt, amit leszállítottak. Hiszen az volt a tisztségük és megtisztelő feladatuk, hogy egyszer ilyen, másszor amolyan vádakkal illessék a katonákat és hogy megfosszák őket ennivalójuktól. S akárcsak a tengervízapálykor szokott történni, a csapatoknak jutott zsold összege maga, valamilyen előttem ismeretlen módon, visszaszivárgott és visszajutott oda, ahonnan folyósították. Így elhanyagolták a birodalom védelmére rendelt hadseregeket. A katonák pedig, akiket szorongatott az élelmiszerhiány, otthagyták a hadiszolgálatot, amelyben felnőttek, és elmentek, ki merre látott, hogy valami más életmódra térjenek át…

4. A FÖLDMŰVESTÖRVÉNYKeletkezését egyesek a VII., mások a VIII. századra teszik. A törvény a szabad parasztok nagy számára és a faluközösségek védelmére utal.

Ius Graecoromanum, T. II. 65–71. o.

1. A saját szántóföldjét megművelő földművesnek jogtisztelőnek kell lennie, és nem szabad határsértést elkövetnie szomszédja barázdáin. Ha pedig valaki szántszándékkal határsértést követ el és megcsonkítja a hozzá legközelebb levő parcellát, akkor a határsértést elkövető földműves – abban az esetben, ha ezt ugarszántáskor követte el – elveszti ugarszántói munkáját, ha pedig vetés közben követte el a határsértést, elveszti mind a vetést, mind földmívesmunkáját, mind pedig a termésrészesedést.

2. Ha egy földműves a föld tulajdonosának tudta nélkül behatol a földre és felszántja vagy beveti, ne kapjon se munkabért a szántásért, se termésrészesedést a vetésért, de még csak az elvetett vetőmagot se kapja vissza.

3. Ha két földműves két vagy három tanú jelenlétében szerződést köt egymással arra nézve, hogy elcserélik földjüket, s ha mindörökre kötötték a szerződést, akkor elhatározásuk és cseréjük maradjon érvényes, szilárd és megmásíthatatlan.

4. Ha két földműves vetés idején szerződést köt arra, hogy elcserélik földjüket, s az egyik fél felbontja a szerződést, akkor – ha a vetőmagot már elvetették – nem bontják fel a szerződést. Ha viszont még nem vetették el, bontsák fel a szerződést. Ha pedig a a szerződést felmondó fél még nem szántott, a másik fél pedig már felszántott, akkor szántson fel a szerződést felmondó fél is.

5. Ha két földműves akár időlegesen, akár örökre elcseréli a földjét, és kitűnik, hogy az egyik fél a másikhoz képest a rövidebbet húzza – ha szerződésükben nem így egyeztek meg –, akkor az, akinek több jutott, adjon megfelelő területű földet kártérítésként a megrövidítettnek. Ha viszont így szerződtek, akkor ne adjon kártérítést.

6. Ha egy földműves pereskedik egy parcelláért, s behatol arra az azt bevető akarata ellenére és learatja, ha keresete jogos volt, semmit sem tarthat meg belőle. Ha pedig éppenséggel alaptalanul pereskedett, a learatott termés kétszeresét adja vissza.

7. Ha két falu a határ vagy egy földdarab felől pereskedik, a bírák tartsanak vizsgálatot, és annak a falunak adjanak igazat, amelyik több éven volt birtokon belül. Ha viszont régi határjelzés is van, akkor a régi birtoklás maradjon változatlanul.

8. Ha egy végrehajtott felosztás egyeseket megkárosított parcelláikban vagy földdarabjaikban, ezeknek álljon jogukban a megejtett felosztást érvényteleníteni.

9. Ha egy részesföldműves aratás után a földet bérbeadó tudta nélkül betakarítja a maga kévéit, akkor mint tolvajt fosszák meg egész termésrészesedésétől.

10. A részest megillető rész kilenc kéve, a földet bérbeadóé egy kéve; aki pedig ettől eltérően végzi a felosztást,



azt Isten átka sújtja.

11. Ha valaki földet vesz bérbe egy elszegényedett földművestől és kiköti, hogy csak a szántást végzi el és feleznek, így legyen érvényes a szerződésük. Ha pedig a vetést is belevették a szerződésbe, megállapodásuk szerint az legyen jogerős.

12. Ha egy földműves egy elszegényedett földművestől felesbérbe veszi a szőlőjét megművelésre, de nem nyesi meg, amint kell, nem tölti fel és nem keríti körül karókkal, semmit se kapjon a termésből.

13. Ha egy földműves, aki egy földet felesbe vett bérbe bevetésre és a kellő időben nem szántja fel, hanem csak a felszínre szórja a magot, semmit se kapjon a termésből, mivel hazugul megcsúfolta a föld tulajdonosát.

14. Ha az, aki egy szűkölködő, elköltözött földművestől földet vett bérbe felesbe, meggondolja magát és nem műveli meg a földet, a termés kétszeresét tartozik megadni.

15. Ha a felesbérlő a megművelés idejének bekövetkezte előtt meggondolja magát és jelzi a föld tulajdonosának, hogy nincs módjában [a megművelés], és ha a föld tulajdonosa nem törődik ezzel, a feles maradjon bűntelen.

16. Ha egy földműves, aki szerződést köt a tulajdonossal és foglalót vesz fel, így vállalja egy szőlő vagy föld megművelését és hozzá is kezd a munkához, de a szerződést megszegve otthagyja, adja meg a föld árát, s a föld is legyen tulajdonosáé.

17. Ha egy földműves elfoglalja és megmunkálja egy másik földműves erdővel borított parcelláját, három évig használja termését, s azután adja vissza a földet a tulajdonosának.

19. Ha egy földműves elmenekül a földjéről, akkor a kincstárnak járó adókat minden évben azok fizessék meg, akik a termést betakarítják, vagyis akik a földet használják; ha nem fizetnék meg [az adókat], hajtsák be rajtuk a kétszeresét.

20. Aki a más erdejét az erdő tulajdonosának tudta nélkül kiirtja, megműveli és beveti, semmit se kapjon a termésből.

21. Ha egy földműves házat épít vagy szőlőt ültet idegen parcellán vagy földön, és a föld tulajdonosai egy idő múlva visszatérnek, nincs joguk a házat lerombolni, sem a szőlőt kiirtani, ellenben kártérítésül megfelelő földdarabot követelhetnek. Ha ellenben az idegen földön építő vagy ültető határozottan megtagadja a csereföld adását, akkor a föld tulajdonosának joga van kitépni a szőlőt és lerombolni a házat.

22. Ha egy földműves kapálás idején ásót vagy kétágú kapát lop, s ez egy idő múlva rábizonyul, fizessen érte napi 12 follist.1111 Hasonlóan az is, aki szőlőnyesés idején metszőkést vagy aratás idején sarlót, vagy favágás idején fejszét lop.

23. Ha a marhapásztor hajnalban átvesz egy marhát egy földművestől, behajtja az állatot a csordába, és történetesen farkas pusztítja el a marhát, mutassa meg a dögöt a tulajdonosának, de ő maga nem vonható felelősségre.

24. Ha a pásztor átvesz egy szarvasmarhát, de elveszíti, és nem tesz jelentést az állat gazdájának még ugyanazon a napon, amikor az állat elveszett, mondván: „Láttam az állatot egészen eddig és eddig a helyig, azután nem tudom, mi történt vele”, köteles a kárt megtéríteni. De ha jelentést tett, maradjon büntetlen.

25. Ha a pásztor a földművestől hajnalban átvett marhát kihajtja, a szarvasmarha pedig később a csorda zömétől elkószálva szántóföldekre vagy szőlőkbe hatol be és kárt tesz, nem szabad a pásztor bérét elvenni, viszont a kárt meg kell térítenie.

26. Ha a pásztor hajnalban átvesz egy szarvasmarhát egy földművestől, s az állat eltűnik, esküdjék meg az Úristen nevére, hogy ő semmi rosszat nem tett vele, és hogy nem volt része a marha elpusztulásában, s maradjon mentes a bírságtól.

30. Ha valaki lelopja a kolompot egy szarvasmarháról vagy juhról, s ez rábizonyul, akkor mint tolvajt korbácsolják meg. Ha pedig elvész az állat is, az térítse meg, aki a kolompot ellopta.

31. Ha egy földparcellán fa áll, a szomszédos parcella pedig veteményeskert, s a közeli fa árnyékot vet rá, akkor

1111 A follis kis rézpénz. 12 follis = 1 keration. A keration ezüst pénzérme, 24 keration = 1 hyperpyron (nomisma) = 4,5 gramm arany.



tulajdonosa vágja le az ágait. Ha viszont nem veteményeskert, ne vágja le a fa ágait.

32. Ha valaki fát nevelt fel egy felosztatlan helyen,1212 és a felosztás megejtése után a fa a parcellán másnak jutott, a fa feletti rendelkezési jog kizárólag felnevelőjét illesse. Ha pedig a parcella tulajdonosa tiltakozik, azt kiáltva, hogy „Hátrányt szenvedek a fa miatt”, adjon cserébe a fa felnevelőjének azért a fáért egy másikat, s legyen övé a fa.

33. Ha egy gyümölcscsőszt lopáson érnek azon a helyen, amelyet őriz, fosszák meg munkabérétől és alaposan verjék meg.

34. Ha egy bérért dolgozó pásztort tetten érnek azon, hogy a rábízott állatokat titokban, gazdájuk tudta nélkül megfeji és [a tejet] eladja, verjék meg és fosszák meg bérétől.

35. Ha valakit rajtakapnak, hogy más szalmáját ellopja, kétszeres mennyiségben térítse vissza.

36. Ha valaki egy ökröt vagy szamarat, vagy bármilyen állatot gazdája tudta nélkül elvisz és ügyes-bajos dolgára útra kel, kétszeresen fizesse meg érte a bért. Ha viszont az állat útközben megdöglik, adjon kettőt egy helyett, bármilyen állat volt is az.

37. Ha valaki elvisz egy ökröt valamilyen munkára, s az megdöglik, a bírák tartsanak vizsgálatot. Ha az ökör a munkában döglik meg, amelyre elkérte, (a kölcsön kérő) ne fizessen bírságot. Ha azonban más munka közben döglött meg, meg kell térítenie az egész ökör árát.

38. Ha valaki szőlőjében, szántóföldjén vagy egyéb területén ott ér egy kártevő szarvasmarhát és nem adja át azt a tulajdonosának, hogy egyúttal a termésben okozott pusztításáért is követelje tőle a kárpótlást, hanem megöli vagy megsebesíti az állatot, az adjon a szarvasmarháért szarvasmarhát, szamárért szamarat vagy juhért juhot.

39. Ha valaki az erődben fát vágva nem ügyel, és a dűlő fa egy szarvasmarhát vagy szamarat, vagy bármilyen más állatot megöl, adjon az állatért állatot.

40. Ha valaki favágás közben felülről vigyázatlanságból ledobja a fejszét s megöli más ember jószágát, térítse meg a kárt.

41. Ha valaki ökröt vagy szamarat lop, és ez rábizonyul, korbácsolják meg, térítse meg kétszeresen az állatot és a vele végeztetett egész munkát.

42. Ha valaki ökröt akar ellopni a csordából és a szétugrasztott csordát vadállatok falják fel, az illetőt meg kell vakítani.

43. Ha valaki kimegy, hogy hazaterelje a maga ökrét vagy szamarát, s annak hajszolása közben azzal együtt egy másikat is megkerget, és nem tereli azt is a sajátjával együtt haza, hanem az elvész vagy farkas áldozatává lesz, az illető adjon kártérítésként az állat tulajdonosának egy ökröt, illetőleg szamarat. Ha azonban jelentést tett neki és a helyet is megmutatta, egyben kimentette magát, hogy képtelen volt az állatot kézrekeríteni, ne adjon kártérítést.

44. Ha valaki az erdőben ökröt talál, azt levágja és a húsát ellopja, annak le kell vágni a kezét.

45. Ha egy rabszolga az erdőben levág egy ökröt vagy szamarat, vagy kost, gazdája térítse meg.

46. Ha egy rabszolga éjjel lopni akar és ezért állatokat terel ki az akolból és hajt el a nyájból, azok pedig elvesznek vagy vadállatok falják fel őket, akkor a rabszolgát, mint gyilkost fel kell akasztani.

47. Ha valakinek a rabszolgája már sokszor lopott éjjel barmokat, vagy sokszor hajtott el nyájakat, az urán kell a kártérítést behajtani az elveszett állatokért, mint aki tudott rabszolgája bűnösségéről. Magát a rabszolgát pedig fel kell akasztani.

50. Ha egy ökör vagy szamár szőlőbe vagy veteményeskertbe akar behatolni, de közben beleesik a szőlő vagy kert árkába és megdöglik, a szőlő vagy kert tulajdonosa nem tartozik felelősséggel.

52. Ha valaki termésbetakarítás idején csapdát állít fel, s ebbe kutya vagy sertés esik bele és megdöglik, a

1212 A felosztatlan hely itt ugyanazt jelenti, mint a közös hely a 81. cikkelyben, olyan értelemben, ahogyan a Synopsis Minor meghatározza. „Közös az, ami felosztásra vár, mindaddig, amíg a felosztást el nem végzik.”



csapda gazdája nem tartozik kártérítéssel.

55. Ha valaki megöl egy pásztorkutyát és nem vallja be, majd vadállatok támadnak rá az akolra, azután pedig kiderül, hogy az illető ölte meg a kutyát, a nyáj egész elveszett állományát térítse meg a kutya árával együtt.

56. Ha valaki felgyújtja a saját erdejét vagy szántóföldjét, és a tűz történetesen házakat vagy termésben álló szántóföldeket éget porrá, az illetőt nem szabad elítélni, csak akkor, ha ezt nagy szélben tette.

57. Aki másnak erdejét leégeti vagy más fáit kivágja, a kár kétszeres megtérítésére ítéljék.

58. Aki a szőlő kerítését felgyújtja, azt verjék el, bélyegezzék meg a kezét és bírságolják meg a kár kétszeresére.

59. Aki másnak fürtökben álló szőlőtöveit kivágja, annak vágják le a kezét és bírságolják meg.

60. Akik aratás idején idegen földre hatolnak be és kévéket, kalászokat vagy hüvelyest lopnak, azoktól vegyék el a felső ruhájukat és korbácsolják meg őket.

61. Azok, akik idegen szőlőkbe vagy fügéskertekbe hatolnak be csupán azért, hogy egyenek, számítsanak ártatlanoknak. De ha tolvajlás céljából teszik, verjék meg őket és vegyék el felső ruhájukat.

62. Azokat, akik ekét, ekevasat vagy jármot lopnak, bírságolják meg a lopás elkövetésétől eltelt napok száma szerint napi 12 follisra.

63. Azok, akik másnak a szekerét felgyújtják vagy ellopják, fizessék meg értékének kétszeresét.

64. Azokat, akik ellenséges bosszúállásból szérűskertet, vagy asztagokat gyújtanak fel, meg kell égetni.

65. Azoknak, akik szénás vagy szalmás pajtát gyújtanak fel, vágják le a kezét.

66. Azoknak, akik idegen házakat önhatalmúlag lerombolnak vagy kerítéseket megsemmisítenek, azzal az ürüggyel, hogy sajátjukat kerítik be vagy sajátjukon építenek, vágják le a kezét.

67. Ha egy földet kamatért [hitelzálogként] vettek át és kiderül, hogy hét évnél tovább élvezték a termését, a bíró számítsa ki a föld egész jövedelmét a hét év óta eltelt s az eddig eltelt időre is, és az azóta befolyt jövedelem felét számítsa be a tőke törlesztésébe.

68. Ha valakit egy magtárban rajtakapnak azon, hogy gabonát lop, az első esetben mérjenek rá száz korbácsütést, és térítse meg a kárt a tulajdonosnak. Ha másodízben érik tetten, kétszeres kártérítést fizessen a lopásért, ha pedig harmadszor is, meg kell vakítani.

69. Azt, aki éjnek idején bort lop hordóból, kádból vagy cseberből, ugyanolyan büntetéssel sújtsák, ahogyan a fentebbi cikkelyben meg van írva.

70. Azokat, akik gabona- és bormérésre megkurtított mércét használnak, és nem követik a régi hagyományt, hanem rút nyereségvágyból hamis mértéket használnak az elrendelt mértékek helyett, mint istenteleneket meg kell verni.

71. Ha valaki barmokat ad át legeltetésre egy rabszolgának a rabszolga urának tudta nélkül, a rabszolga pedig eladja az állatokat vagy valamiképpen kárt tesz bennük, sem a rabszolgát, sem urát nem lehet kártérítésre kötelezni.

72. Ha egy rabszolga ura tudtával bármiféle állatokat átvesz, de megeszi vagy valamiképpen elpusztítja őket, a rabszolga gazdája adjon kártérítést az állatok tulajdonosának.

73. Ha valaki megy az úton és megsebesített vagy megölt barmot talál, majd könyörületre indulva jelentést tesz erről, a barom tulajdonosának pedig gyanúja támad, hogy a jelentést tevő követte el a gonoszságot, az illető tegyen esküt a megsebesítést illetően, az elpusztítás miatt azonban senkit se vonjanak felelősségre.

74. Az, akire rábizonyul, hogy másnak a jószágát bármilyen okból is megölte, adjon kártérítést az állat tulajdonosának.

75. Aki méreg felhasználásával megöl egy nyájőrző kutyát, kapjon száz korbácsütést, és adja meg a kutya árának kétszeresét tulajdonosának. Ha pedig a nyáj is elpusztult, a gyilkos az egészért adjon kártérítést, mivel



bűnös volt a kutya elpusztításában. Tanúvallomásokat kell gyűjteni a kutyára vonatkozóan, és ha az vadállatok ellen is használható volt, úgy történjék, amint fentebb mondottuk. Ha pedig közönséges kutya volt, amilyen sok van, akkor a tettest verjék meg, s csak a kutya árát térítse meg.

76. Ha két kutya marakodása esetén az egyik gazdája karddal, bottal vagy kővel találja megütni az idegen kutyát, és az ennek az ütésnek következtében megvakul vagy más életveszélyes sérülést szenved, vagy megdöglik, az illető adjon kártérítést a tulajdonosának, és kapjon 12 korbácsütést.

77. Ha valakinek erős kutyája van, mely dühös nyájőrző társaira, és az illető ráuszítja az erős kutyát a gyengébbekre, úgy, hogy valamelyik kutya megrokkan vagy megdöglik, a tettes adjon kártérítést a kutya gazdájának és kapjon 12 korbácsütést.

78. Ha valaki learatta a maga parcelláját, amikor a szomszédos parcellák még nem voltak learatva, és állatait ráhajtja, és így kárt okoz szomszédainak, kapjon 30 korbácsütést és kártalanítsa a megkárosultakat.

79. Ha valaki leszüretelte a maga szőlőjét, és – noha egyes parcellák még nincsenek leszüretelve – betereli oda barmait, kapjon 30 korbácsütést és adja meg a kártérítést a károsultnak.

81. Ha valaki, aki egy faluban lakik, észreveszi, hogy egy közös [felosztatlan] hely malom létesítésére alkalmas, s azt elsőként elfoglalja, és ha utóbb a malom felépítésének befejezése után, a faluközösség tiltakozik a malom tulajdonosánál, amiért a közös földterületet sajátjaként vette tulajdonába, adják meg neki a malom létesítésére kiadott, neki járó egész költséget, és legyenek társtulajdonosok az első létesítővel együtt.

82. Ha egy falu földjének felosztása után valaki a maga földrészén malom létesítésére alkalmas helyet talál s erről gondoskodik is, a többi parcellák földműveseinek nincs joguk bármit is szólni a malom ellen.

83. Ha a malom felé folyó víz szántóföldeket vagy szőlőket pusztít el, [a malomtulajdonos] adjon ezért kártérítést. Ha ezt nem tenné, szüneteltessék a malom működését.

84. Ha a szántóföldek tulajdonosai nem akarják, hogy a víz az ő szántóföldjeiken át folyjék, joguk van tiltakozni.

4.1. A közösségi földbirtokok védelmeI. Rómanos Lekapénos császár (914–944) 934. évi novellájából közlünk részletet. A közösségi földek elidegenítését tiltó törvények a kisbirtokos parasztok védelmét szolgálták, a katonakontingens megmaradása érdekében. A rendelet megtiltotta, hogy idegenek vegyék birtokba a falu földjeit, továbbá elrendelte a hatalmasok által elfoglalt földek visszaadását, illetve visszavásárlásuk lehetővé tételét.

Ius Graecoromanum, I., 208–211. o.

1. … Ha pedig… kényszerűség vagy szükség merül fel, vagy éppen csak egyéni elhatározás sugallja azt, hogy a tulajdonos a maga földjeit részben vagy egészben eladja, a megvételt fel kell kínálni ugyanazon falu lakóinak, vagy a szomszédos földek vagy falvak lakóinak. Ezt pedig nem az erősebbek iránti gyűlöletből vagy irigységből iktatjuk törvénybe, hanem a szegények iránti jóakaratból, az ő védelmükre s a közjó érdekében rendeljük el. Mert azok, akik az istentől hatalmat kaptak s hírnevük és gazdagságuk révén a sokaság fölé emelkedtek, ahelyett hogy – ahogyan kellett volna –, sokra tartották volna azt, hogy gondját viselhetik a szegényeknek, martalékuknak tekintik őket s azon bosszankodnak, hogy nem tudják még gyorsabban megkaparintani… Ennélfogva soha többé senki a dicső magisterek vagy patríciusok közül, senki a főhivatalokkal, fővezérségekkel, állami vagy katonai tisztségekkel kitüntetettek közül… vagy az egyházi vezetők közül… 1313 ne merészeljen se személyesen, se közvetítő személy révén egy falu vagy birtok tulajdonába beférkőzni, akár az egészébe, akár egy részébe, se vétel, se ajándék, se örökség, se bármi más ok ürügyén, mivel az ilyen birtokba vételt érvénytelennek nyilvánítottuk, és elrendeltük, hogy az így megszerzett birtokokat a rajtuk eszközölt javításokkal együtt térítés nélkül vissza kell szolgáltatni előző tulajdonosaiknak vagy ezek, illetőleg rokonaik hiányában – az illető falvak vagy birtokok lakosainak… Mert sokan a szegényeknek azt a nyomorúságát, amelyet a mindent megoldó idő hozott magával… nyerészkedési forrásul használták fel, és amikor látták, hogy a szegényeket éhínség szorongatja, emberszeretet, könyörület és jószívűség helyett egyesek ezüstért, mások aranyért, ismét mások kenyérért vagy más adományok fejében olcsó áron felvásárolták a szerencsétlen szegények birtokait. Erőszakosabbak voltak ezek, mint a bekövetkezett ínség, és még a rákövetkező időkben is

1313 Itt egy felsorolás az állami, katonai és egyházi méltóságok lajstromát adja.



olyanok voltak a falvak nyomorult lakóira nézve, mint a kórságnak valami dögvészes járványa: rákos daganat módjára beleették magukat a falvak testébe, és ezzel teljes pusztulásukat idézték elő.

2. Mármost az előkelők közül mindazokat, akikre a jelen oklevél fentebbi tilalma vonatkozik, és akik az elmúlt índikció éve óta,1414 azaz az éhínség kezdete, illetőleg vége óta földeket vagy falvakat kerítettek hatalmukba, illetőleg azokban akár részben, akár egészben birtokjogot szereztek, miután visszakapták az általuk kifizetett vételárat, el kell onnan távolítaniuk akár az eredeti tulajdonosoknak, akár ezek örököseinek vagy rokonainak, akár – ha ezek fizetésképtelenek –, az egyébként is együtt adózóknak, akár annak a községnek, amelynek sikerült a vételárat megadnia. A rajtuk végzett javításokért pedig, ha az említett személyek jómódúak és hajlandók erre fizessék meg a méltányos összeget, ellenben, ha fizetésképtelenek és nem hajlandók fizetni, az előkelők távozzanak el úgy, hogy visszakapják az anyagot, ha ugyan egyáltalán saját költségükre eszközölték a javításokat, nem pedig még ezeket is a szegények sajátjából, illetőleg munkája révén végeztették. Mindezeket azonban természetesen csak a vásárlás útján történt, jogosnak látszó birtokszerzésre vonatkozólag rendeljük el. Ami azonban az adományokat, örökülhagyásokat vagy más ilyenféle és mondvacsinált birtokszerzéseket és harácsolásokat illeti, ezekre nézve már régen is elrendeltük s most is kimondjuk, hogy ezek érvénytelenek… ezeket ingyenesen vissza kell adni a maguk tulajdonosainak…

3. És ha egyesekre az isteni gondviselés kegyesebben tekintett rá, vagy más valamilyen felfoghatatlan okoknál fogva a földi élet jobb helyzetébe emelte őket át azzal, hogy elvette tőlük az alacsonyabb sorsot és magasabbra helyezte őket, ezekre nézve azt tartjuk méltányosnak, hogy ezek is maradjanak meg abban az örökségben és birtokban, amely kezdettől fogva osztályrészül jutott nekik, és a maguk sorsának mértékén túlterpeszkedve ne tegyék szerencsétlenebbé szomszédaikat azzal, hogy fosztogatják őket…

4. Azoknak pedig, akik a tőlünk megállapított időpont előtt1515 szerezték meg az ilyen birtokok birtokjogát – ha úgy látjuk, hogy megmaradnak ugyanabban az állapotban, mi is megengedjük, hogy megmaradjanak benne, közben azonban a szomszéd birtokának a megszerzésére vonatkozó tilalom rájuk is ugyanúgy vonatkozik, mint a többiekre. Ha ellenben szomszédaikkal durván bánnak és erőszakoskodnak, úgy, hogy a szegényeknek súlyos és szüntelen károkat okoznak, akkor el kell őket távolítani, sőt elkergetni. Tűrhetetlen és lehetetlen viselkedésük jutalmaként veszítsék el a saját birtokukat.

(A továbbiakban a rendelet azokat a feltételeket szabja meg, amelyek mellett a hatalmasoktól a birtokért kifizetett vételárat vissza lehet téríteni, valamint ismerteti a novella rendelkezéseinek megkerülése ellen foganatosított intézkedéseket.)

4.2. Rendelet a katonabirtokok védelmérőlVII. Kónstantinos (945–959) katonabirtokokról szóló novellájának célja a birodalom hadseregének megerősítése, a bolgár és arab támadások ellen. Mivel sok katonatelek birtokosa tönkrement, az uralkodó biztosítani kívánta a bizánci haderő alapját képező földek elidegeníthetetlenségét.


Ami a testnek a fej, az az államban a hadsereg: aszerint, hogy ezek milyen állapotban vannak, szükségképpen velük együtt megváltozik az egész, és aki ezekre nem fordít nagy gondot, az a maga jólétében szenved kárt, ha ugyan a közjót a magáénak tarthatja. És mivel idő múltával a katonák birtokai, amelyek létüknek és megélhetésüknek voltak forrásai, gyengülni kezdtek és állapotuk súlyosabbra fordult, istentől megszentelt császári felségünk a gyógyulás és a javulás útjára vezette át ezeket, közös haszonnal ajándékozván meg az összességet.

1. Ennélfogva elrendeljük ugyanazt, amit a szokás íratlanul már előbb is jogérvényessé tett, hogy a katonáknak ne legyen szabad eladniuk azokat a birtokokat, amelyekből a hadjáratokon katonai szolgálatot teljesítenek, hanem őrizzenek meg minden hadbavonulásra a lovaskatonák 4 litra1616 értékűt ingatlanvagyont. Elrendeljük, hogy ezek közé kell számítani az Aigaion Pelagos- (Égei-tenger) themának, a Samos-themának, és Kibyrrhaióton-themának a flottákhoz beosztott tengerészkatonáit is, mert ezek is maguk szerelik fel magukat a hadi szolgálatra, evezősök és tengerészkatonák egy személyben, és nehéz szolgálatot teljesítenek. Ami a császári hajókon zsoldért szolgálatot teljesítőket és a többi tengerészkatonákat illeti, már most is érvényben van az a jogszokás, hogy ezeknek két litra értékű ingatlanvagyont kell megőrizniük minden hadbavonulásra, s ez

1414 A 928. év.

1515 A fentebb említett 928. évet érti.

1616 Egy litra (font) arany = 72 arany solidus (hyperpyron), amelyből 1 érme 4,5 g aranyat tartalmazott.



véleményünk szerint is elegendő. Tehát, ha a kétféle katonai szolgálatra besorozottak ekkora ingatlanbirtokon élnek, s azt elidegenítetlenül megőrizve megtartják, ám származtassék is át természetes örököseikre akármilyen törvényes módon, de a velük járó kötelezettséggel együtt… Elrendeljük, hogy az örökség hozamával egyenes arányban álljon a kötelezettség terhe is.

(A továbbiakban a rendelet a katona ingó vagyonának, a katonabirtokok megvásárlóinak a kérdését taglalja, és leírja mind a parasztok, mind a katonák nyomorúságos helyzetét.)

Tudni való, hogy a lovaskatonáknak 5 litra vagy legalább 4 litra értékű ingatlanvagyonnal, azaz földparcellával kell rendelkezniük. Tudnivaló, hogy a császári tengerészkatonának 3 litra értékű ingatlanvagyonnal, vagyis földdel kell rendelkeznie.

Tudni kell, hogy egészen a mai időkig érvényben maradt az az eljárási szabály, hogy amikor hadjáratra kerül sor, a katonakötelesek mellé, ha jómódúak, nem szabad velük együtt adózó újoncokat adni, hanem teljesítsék egyedül és saját személyükben katonai szolgálatukat. Ha azonban elszegényedtek, akkor velük együtt adózókat kell melléjük adni, hogy ezek révén meglegyen az elégséges vagyonuk, s le tudják szolgálni a maguk katonai szolgálatát. Ha pedig teljesen elszegényedtek, és még a melléjük adott együtt adózók segítségével sem tudják teljesíteni katonai szolgálatukat, akkor el kell őket bocsátani a szolgálatból, és a portyázókhoz kell beosztani őket, akik közül pl. a csekonokat1717 az erődökbe szokták különíteni. Az ilyen katonák földparcellái elidegeníthetetlenek maradnak, ezeket a kincstár számára határolják el és különítik ki abból a célból, hogy – ha esetleg az elbocsátottak valamelyike anyagilag újból összeszedné magát –, visszakapja a maga parcelláit és visszahelyezzék a maga katonai szolgálatába.

Tudnivaló, hogy Theodóros főkardhordozó, Pankratés fia, magára vállalta azt, hogy elmegy Anatolikon-themába és besorozza a platiniatákat,1818 és hogy belőlük s a thema többi lakóiból kiállít 500 válogatott, íjásznak alkalmas katonát, s ha vannak köztük erre alkalmasak, akár tisztek, akár közemberek, akkor néhány lovaskatonát is. És ha ezek közül a közkatonák teljes zsoldot kapnak, akkor a maguk költségén állítsák ki lovasfelszerelésüket. Ha azonban zsoldjuk nem teljes, akkor a beszállásolást megváltó adókból kapjanak lovat vagy azok illetékéből, akik Anatolikon-themában egyes katonák kiállítására kötelesek.

5. A MAKEDÓN DINASZTIA CSÁSZÁRAI A HATALMASOKRÓL5.1. I. Rómanos Lekapénos 934. évi novellájábólIus Graecoromanum, I., 210–214. o.

… Erőszakosabbak voltak ezek, mint a bekövetkezett ínség, és még a rákövetkező időkben is olyanok voltak a falvak nyomorult lakóira nézve, mint a kórságoknak valami dögvészes járványa: kóros daganat módjára beleették magukat a falvak testébe, és ezzel teljes pusztulásukat idézték elő… Mármost mi, akik a külső ellenség támadásával szemben ily nagy eredményeket értünk el, miért ne tudnók leverni a természet, a rendteremtés és a törvényes rend itthoni, belső ellenségeit a szabadság igazságos rendeletével, s a jelen törvény és a szabadság éles kardjával…?

5.2. VII. Kónstantinos Porphyrogennétos (913–959)Uo. 225–226. o.

…Volt egy idő, amikor a helyzet fenekestül felfordult, és alig lehetett megállítani a vesztünkbe rohanást. Mindenki, akinek csak híre és ereje volt, teljes erővel hozzálátott, hogy beláthatatlan földterületeket hasítson ki magának, és azok szerencsétlen tulajdonosait rabszolgasorba parancsolja. Eközben nem tartotta kegyetlenségnek, amit csinált, és csak akkor érezte magát rosszul, ha azt látta, hogy másvalaki felülmúlta őt a harácsolásban. Valóságos versengés folyt a gonoszságok elkövetésében… Megvásárolható, hanyag, harciatlan emberek, gyávábbak a hangyáknál és ragadozóbbak a farkasoknál; mivel ezért nem tudták az ellenséget megsarcolni, az alattvalókat zsarolták meg. S így azután már nem sok hiányzott ahhoz, hogy mindent felborítsanak, sőt a maguk hanyatt-homlok rohanásával a rómaiak birodalmát is végveszélybe sodorták…

1717 Peloponnészoszi, szláv eredetű lakosság.

1818 A thema örmény lakossága.



5.3. II. Niképhoros Phókas 964. évi novellájaII. Niképhoros Phókas novellájával a kolostori birtokok növekedését kívánta korlátozni.

Uo. 249–252. o.

Az atyaisten igéje nagymértékben törődvén a mi üdvösségünkkel, és megmutatván nekünk ennek útját, s azt, hogy miféle dolgoktól tartózkodjunk és milyen dolgokhoz ragaszkodjunk, hogy üdvösségre juthassunk, így kellőképpen megmutatta nekünk azt, hogy a gazdagság és a sok vagyon szerzése akadályoz az üdvösséghez vezető úton, hiszen megmondotta, hogy a gazdagoknak nehéz bejutni a mennyek országába, és azt akarta, hogy annyira fölösleg nélkül valók legyünk, hogy eltiltott bennünket nemcsak a második bottól, iszáktól és chitóntól, hanem még azt is megtiltotta, hogy a holnapi nap eledele felől aggodalmaskodjunk. Most pedig, amikor látom a monostorokban és ezekben a szent intézményekben elharapódzott nyilvánvaló betegséget (mert betegségnek nevezem ezt a telhetetlenséget) nem tudom, miféle gyógymódját eszeljem hát ki a bajnak, vagy hogyan fenyítsem ezt a mértéktelenséget. Mert a szent atyák közül ugyan kire hallgattak, kinek ösztönzésére sodródtak bele ilyen fölösleghalmozásba és ilyen hazug őrületbe (hogy szent Dávid szavaival éljek)? A nap minden órájában azon buzgólkodnak, hogy számtalan plethron1919 földet, pompás épületeket, méneseket, szarvasmarha-, tevecsordákat, és megszámlálhatatlan tömegű barmot szerezzenek, úgyhogy ez a szerzetesi élet semmiben sem különbözik a sok gondtól fűtött világi élettől. Márpedig Isten igéi mindennek éppen az ellenkezőjét mondták nekünk, és teljességgel azt parancsolják, hogy szabaduljunk meg az ilyen gondoktól (mert azt mondják: „Ne aggodalmaskodjatok, hogy mit egyetek vagy mit igyatok”?) s megszégyenítésünkre a madarak munkanélküli életét (Máté 6, 25–26) állítják elénk. S mit mondott a szent apostol is? „A magam szükségeiről, mondja, és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak.” (Ap.csel. 20, 34.) És más helyen: „De ha élelmünk és ruházatunk van, elégedjünk meg vele.” (I. Timóth 6, 8.) Nézd csak meg azoknak a szent atyáknak az életét, akik Egyiptomban, Palesztinában, Alexandriában és a föld sok más helyén fényeskedtek, s úgy fogod találni, hogy az annyira egyszerű, annyira fölösleg nélkül való volt, szinte már úgy tűnik, hogy ezek csak lélekből éltek és szinte az angyalok testetlenségét közelítették meg.

Egyébiránt pedig Krisztus azt mondotta (Máté 11, 12), hogy „erőszakoskodnak a menynyek országáért, és az erőszakoskodók ragadják el azt”, és hogy sok szorongattatáson keresztül kell abba bejutnunk. Mikor azonban azt látom, hogy azok, akik fogadalmat tesznek, hogy ilyen életre vonulnak el, és ruházatuk megváltoztatásával mintegy jelzik életük megváltoztatását, hogy tehát ezek nagyon meghazudtolják fogadalmukat és rácáfolnak ruhájukra, nem tudom nem kell-e színjátszásnak neveznem azt a dolgot, s azt mondanom, hogy ez a Krisztus neve ellen elkövetett káromlássá fajult. Mivel tehát ezeknek a sok plethron nagyságú földeknek és az ennyire természetellenesen nagy birtoknak a szerzése, valamint a gyümölcstermő fák miatti sok gond nem valami apostoli vagy atyai rendelkezés… egészen nyilvánvaló az, hogy mindezek nem az erényes életmód és a szigorúság követelményei, hanem sokkalta inkább a test szükségei miközben, jaj a szellemibb dolgok a világibb irányában hajlanak el. A szükséglet pedig idő múltával a mértéktelenségig jutott el, mint ahogyan általában a kisebb hibák valami kis és éppen előadódó ok miatt naggyá szoktak nőni.

Mi lelte hát azokat az embereket, akik arra éreztek indíttatást, hogy valami isten szolgálatára valót és bűneik bocsánatára szolgálót cselekedjenek, s mégsem méltatják figyelemre Krisztusnak azt az oly könnyű és gondoktól szabadító parancsát, hogy mindeneteket eladván, árát adjátok a szegényeknek? Ehelyett ezt mintegy szándékosan nehézzé és fáradságosabbá akarják tenni, és mintha csak eltökélték volna, hogy egy csomó gondot vesznek a nyakukba, azon erőlködnek, hogy monostorokat, idegenszállásokat és aggok menhelyeit létesítsenek. Ezek létesítése a régibb időkben, amíg az ilyen intézményekben még hiány volt, igen dicséretes és nagyon hasznos dolog volt… Amióta azonban ezek egész sokasággá szaporodtak és a szükségen és mértéken felül vannak meg, az emberek pedig továbbra is mellőzik és elszakadnak a nagyon könnyen megvalósítható jótól, s az említett intézmények létesítésével, hogyan gondolhatná azt valaki, hogy ehhez a jóhoz még nem keveredett hozzá gonoszság, s hogyan mondhatná, hogy a búza közé nem keveredett konkoly is? Sőt hogyan ne mondaná az ember, hogy kegyes cselekedetüket csak hiú dicsvágyuk leplezésére viszik véghez, hogy mindenki előtt nyilvánvaló legyen, hogy a jót cselekszik, mint ahogyan nem is érik be azzal, hogy csak azok legyenek a tőlük elérni óhajtott erény tanúi, akik éppen jelen vannak, hanem azt akarják, hogy az utódok is tudomással bírjanak erről… Amikor számtalan más olyan monostor van, amely a használat folytán már megrokkant és nagyon rászorul a segítő kézre, nem arra van gondunk, hogy ezekre költsünk készséggel, hogy ezeket javítsuk ki és hozzuk rendbe, hanem teljes erővel arra törekszünk, hogy saját, új monostorokat alapítsunk, hogy így ne csak új nevet [az alapítóét] élvezhessük, hanem hogy tisztán lássék, hogy a mienk, és külön álljon…

Éppen ezért… mivel ennek az istentől gyűlölt dicsvágynak a bűnét gyökerestől ki akarjuk irtani… elrendeljük,

1919 Plethron = 950 mz.



hogy azok, akik jámborságot akarnak cselekedni és hasznos, emberszerető cselekedetet akarnak véghezvinni, kövessék Krisztus parancsolatának útját, s eladván vagyonukat, árát osszák szét a szegények között… Ha pedig egyesek annyira kedvelői a szépnek és annyira hajlamosak nagy cselekedetekre (így nevezzük ugyanis a becsvágyukat), hogy monostorokat, idegenszállásokat és aggok menhelyeit is akarnak létesíteni, senki sem fogja őket gátolni. Mivel azonban a már régideje létesült monostorok közül – mint mondottuk – sok megrokkant és közel jutott a megsemmisüléshez, ezeknek az embereknek az ilyenekre legyen gondjuk, nyújtsák kezüket a földön fekvőknek, s ezeken mutassák meg az isten iránti szeretetüket. Amíg azonban ezek elnézik azt, hogy a régibb monostorok ilyen állapotban vannak, s mintegy szemet hunynak fölöttük és – az evangélium szavával élve – elmennek mellettük, és más újak felépítésén fáradoznak, ezt a tettüket nem fogom dicsérni, sőt bizony egyáltalán nem is engedem megtenni, mivel nem látok benne semmi mást, csak a hiú dicsőség vágyát és esztelenségét… És elrendeljük, hogy a régibb és segítségre szoruló monostorokról ne úgy gondoskodjanak, hogy földeket, vagy valamiféle birtokokat és épületeket adnak nekik (hiszen elégségesek azoknak a már korábban meglevők s azok, amelyeket kezdettől fogva bírnak). De ezeket a földeket pénz hiányában elhanyagolták, nem művelték meg, nem dolgoztak rajtuk. Mármost, ezek az emberek meglevő földjeiket és birtokaikat adják el a világi személyek közül azoknak, akiknek éppen akarják, s úgy becsüljék meg illő gondoskodásukkal ezeket a monostorokat, hogy rabszolgákat, szarvasmarhákat és más mindenféle barmokat adományozzanak nekik. Mert, ha magukat azokat a földeket és birtokokat adományoznók nekik, amelyekkel rendelkezünk, mivel a törvény tiltja a szent házak és templomok vagyonának az eladását, az előzővel azonos helyzetbe kerülünk, s az elszegényedett és romlásnak indult monostorokat gyógyító segítség nélkül hagyjuk, mivel pénz és dolgos kéz hiányában semmi alkalmas dologba nem tudnak belefogni. Úgyhogy mostantól fogva senkinek sem szabad földeket, sem birtokokat átruháznia monostorokra, aggok menhelyeire vagy idegenszállásokra, sem pedig metropolisokra vagy püspökségekre; mert semmi hasznot sem hajt ezeknek.

Ha pedig a korábban is megvolt istennek tetsző házak vagy monostorok közül egyesek olyan rossz kézben voltak, és annyira hiányos gondviselésben volt részük, hogy teljesen birtokok nélkül maradtak, azokat nem fogjuk megakadályozni abban, hogy császári véleményezésünk és szemlénk után megszerezzék azt, ami elegendő számukra. Azokat pedig, akik puszta helyeken kellionokat és ún. lavrákat akarnak építeni, amelyek nem törekszenek birtokszerzésre és idegen földek megszerzésére, hanem megmaradnak csupán a maguk területének a határain belül, már csak azért sem gátoljuk, mivel az ilyen cselekedeteket inkább dicséretesnek tartjuk.

Amikor ezekre buzdítok és mindezt törvénybe iktatom, tudom, hogy sokak számára szavaim súlyosaknak és a maguk véleményétől elütőknek tűnnek majd fel. Ezekkel azonban egyáltalán nem törődöm, mivel Pál szerint, nem embereknek, hanem Istennek igyekszem tetszeni (Gal. 1, 10). Azok előtt viszont, akiknek megvan az értelmük és eszük, és akik nem felületesen szoktak nézni… hanem előbbre hatolnak, s bele tudnak nézni a dolgok mélyébe, úgy fogunk feltűnni, hogy hasznos dolgokat jelentettünk ki, amelyek üdvösek mind az Isten szerint élők, mind pedig az egész közösség számára.

5.4. II. Basileios 996. évi novellájábólII. Basileios novellájával a 40 éves elévülési jogot akarta megszüntetni. Szemelvényünkben a szabad paraszti birtokállományhoz tartozó földek erőszakos elfoglalásáról van szó.


Minthogy császári felségünk – attól kezdve, hogy a császári hatalmat isten kegyelmeként megkapta, és hozzáfogott a gazdagok és a szegények részéről benyújtott ügydarabok kivizsgálásához – úgy tapasztalta, hogy a 40 évre terjedő elévülési idő a harácsolni akaró hatalmasoknak a maguk kívánságának kielégítésére tetszetős lehetőséget nyújt, és azon igyekeznek, hogy akár baráti ajándékok és adományok, akár pedig a rendelkezésükre álló hatalom révén valahogyan túljussanak ezen a határidőn, és azután teljes birtokjog alapján birtokolhassák mindazt, amit a szegényektől gonoszul kizsaroltak, ezért hozta császári felségünk a jelen törvényt, egyrészt, hogy az elharapódzott bajt helyrehozza, másrészt, hogy a mostani hatalmasokat kordában tartsa, és az ezutániakat visszarettentse attól, hogy ugyanezekkel próbálkozzanak, hiszen tudni fogják, hogy e részről semmi segítséget nem kapnak, sőt az idegen birtokokat elveszik majd nemcsak tőlük maguktól, hanem gyermekeiktől, s azoktól is, akikre e birtokokat ráhagyták…2020 Mindenképpen teljesen nyilvánvaló az, hogy (a jelen törvény alapján) bármily hosszú idő telt is el a birtokharácsolások után, a szegényt semmi sem fogja gátolni abban, hogy a maga tulajdonát igényelje és visszakapja. Mert ha ezt nem tesszük meg, alkalmat adunk a harácsolónak arra, hogy így beszéljen: „Mivel én ma jól élek, és a szegény semmit sem tehet ellenem, ha a fiam is boldogul fog élni, és így a mi jólétünk közepette eltelik a törvények megszabta elévülési idő, vagy akár magam elhúzom az

2020 A továbbiakban az igazságtalanság és az elnyomás példáit sorolja fel és indokolja a szegényekért való „síkraszállás” szükségességét.



időt jólétben, akkor új szerzeményeinket elvehetetlen birtokként bírjuk, tehát kapzsiságom hasznomra szolgál.”

Ezt mutatja nyilvánvalóan a Maleinosok, majd meg a Phókasok2121 nemzetségének a példája. Ti. Kónstantinos Maleinos patrícius és fia, Eustathios magister 100, sőt 120 éven át egyfolytában jólétben éltek. A Phókasok pedig még ezen túlmenően is sokáig. Ugyanis a nagyapjuk, utóbb az apjuk is, ezután pedig ez utóbbinak a fiai is úgyszólván egészen a mai időnkig megszakítás nélkül élvezték túlságos hatalmukat. Hát hogyan adhatnók meg ezeknek még az elévülési időt is segítségnek?

Továbbá, miért ne számítanók hatalmasnak és hogyan tarthatnók gyengének azt, aki eredetileg szegény volt ugyan, utóbb azonban tisztséghez jutott, s a hírnév és szerencse csúcsára jutott fel? Gyengének számít addig, amíg az alullevők közt marad, s addig megengedhetjük, hogy az elévülési idő segítsen neki. Hatalmasnak kell azonban számítanunk attól az időponttól kezdve, amikor tisztségviselésre méltatták. Megmutatjuk, hogy az elévülési idő mit sem használ neki. Ilyen esetek előfordulását gyakran naponta láthatjuk, s nemrég bukkantunk egy ilyenre. Ti. ráakadtunk Philokalésre, aki kezdetben szegény volt és falusi paraszt, utóbb azonban a híresek és gazdagok sorába jutott. Ez, amíg alul volt, együtt adózott a falujabeliekkel és semmi újba nem fogott ellenük. Attól fogva azonban, hogy az isten felvitte dolgát a hebdomadariosi, majd a koitónitési, azután pedig a prótovestariosi tisztségig, hatalmába kerítette az egész falut, a maga vidéki birtokává tette s a falunak még a nevét is megváltoztatta. Mivel tehát így felemelkedett, és ügye így alakult, vajon megengedhető-e az, hogy még az elévülési időt megadjuk neki segítségül és hagyjuk, hogy birtokolja, amit gonoszul összeharácsolt? Semmiképpen sem. Éppen ezért császári felségünk kiszállt a helyszínre, s az ügyet a szegények panaszából megismerte: Philokalés pompás épületeit leromboltatta, a szegényeknek visszaadta a magukét, neki pedig meghagyta azt a községi földparcellát, amely eredetileg az övé volt, és ismét a falusi parasztok egyikévé tette. Hatalmasoknak kell számítani nemcsak az ilyeneket, hanem mindazokat is, akikre dédatyánknak, idősebb Rómanos császárnak2222 a rendelete kiterjedt, s akiket az részletesen felsorol…

Ezért tehát jelen törvényünkkel elrendeljük, hogy azokat a birtokokat, melyeket a hatalmasok dédatyánknak, idősebb Rómanos császárnak első törvényéig (azaz 928 előtt) szereztek meg falusi közösségekben… tartsák meg, s azok maradjanak meg tulajdonukban… Attól (928-tól) kezdve azonban egészen mostanáig, azaz a 6504. (996) év, vagyis az indikció 9. évének január 1-ig, sőt ezután is, mivel dédatyánknak, idősebb Rómanos császárnak az említett törvénye ezt írásbelileg is közhírré tette – az elévülési időnek immár egyáltalán semminemű érvénye sincsen, sem pedig a szegények ellenében nem lehet egyáltalán semmiféle hatálya, amikor perük van a hatalmasokkal. Ellenkezőleg: a szegényeknek vissza kell adni birtokaikat, és nem lehet szó arról sem, hogy a hatalmasok a kifizetett vételárak vagy az eszközölt javítások megtérítését igényelhessék, hiszen nyilvánvalóan megszegték az említett törvényt, s így inkább ők érdemlik meg a felelősségre vonást. Mert amikor említett dédatyánk, idősebb Rómanos császár megírta és kijelentette, hogy „Mostantól megtiltom a hatalmasoknak azt, hogy falusi közösségekben új szerzeményeket szerezzenek”, ezzel azt jelezte, hogy örökre és végtelen hosszú időre eltiltotta őket, és nem adott nekik segítségül elévülési időt. Mi pedig ezt a törvényt – mint mondottuk – nemcsak a jövőre nézve adjuk ki, hanem visszamenő hatályt is adunk ennek a törvénynek, az említett elmúlt időre vonatkozólag is. Mert, ha nem hozzuk helyre azt, amit a múltban nemrégen követtek el, hogyan tudnók a jövőt megvédeni és az ezutáni hatalmaskodókat félelemben tartani?

És hogyan tudnák abbahagyni az ilyen dolgok elkövetését? A dologban a legsúlyosabb az, hogy a ragadozásból és kapzsiságból szerzett birtokokat a hatalmasok ráhagyják gyermekeikre, mert a 40 éves elévülési időben bizakodva azt hiszik, hogy elvehetetlen birtokjoguk lesz azok fölött…

5.5. A bizánci udvari életrőlHarun ben Jahjá arab utazó 880–890-ig Konstantinápolyban tartózkodott I. Basileios császár foglyaként, tapasztalatait írásban rögzítette. Szemelvényünk egy hamvazószerdai körmenetet mutat be.

J. Marquart, 1903.

A császár megparancsolja, hogy a palota kapujától a templomig vezető úton, mely utóbbi a köznépnek van kijelölve, a város közepén gyékényeket terítsenek ki számára, és ezekre jó illatú növényeket és füveket szórjanak, a falakat pedig átvonulásától jobbra és balra brokáttal díszítsék. Azután tízezer agg vonul el előtte, vörös brokátba öltözve, valamennyien gyalog. Utánuk jön tízezer fiú zöld brokátban, majd tízezer szolga égszínkék brokátba öltözve, ők arannyal borított bárdokat hordoznak. Azután vonul utánuk az ötezer legjelesebb

2121 A Maleinos család birtoka a Sangarios folyó partjai mentén 115 km-nyire terjedt. A Phókasok kappadókiai uradalmairól nincsenek részletes értesüléseink.2222 I. Rómanos Lekapénos (919–944).



eunuch2323 chorasani2424 fehér félselyemben, kezükben aranykereszt. Majd tízezer török és kazár2525 apród vonul utánuk csíkozott mellvértben, kezükben lándzsa és pajzs, valamennyi aranyozott. Azután jön száz patrícius a nagyok közül színezett brokátból készült köntösben, kezükben arany füstölőedénnyel, ezekben khmerfával2626

füstölnek. Őket követi a tizenkét legelőkelőbb patrícius arannyal átszőtt köntösben, mindegyikük aranypálcát tart a kezében. Utánuk jön száz apród bíborral szegélyezett, gyöngyökkel kirakott öltözékben; aranyládát hordoznak, benne a császár ájtatossági öltözéke. Ezután jön előtte egy férfi, aki az embereknek hallgatást parancsol. Majd egy aggastyán halad, ő aranyból való medencét és kancsót tart a kezében, mind a kettő gyöngyökkel és rubinnal van kirakva. Azután közeledik a császár drágakövekkel átszőtt, selyem öltözékben, korona a fején és két félcsizma a lábán, ezek közül az egyik fekete, a másik vörös. 2727 Mögötte jön a miniszter. A császár porral teli aranyszelencét tart kezében, gyalog jön. Valahányszor két lépést tesz, így szól a miniszter az ő nyelvükön: „Gondoljatok a halálra!” amint ezt kiejti, megáll a császár, kinyitja a szelencét, rápillant a porra, megcsókolja azt és sír. Ily módon vonul tovább, míg a templom kapujához nem ér. Ekkor odanyújtja neki a férfi a kannát és a medencét, a császár megmossa a kezét és azt mondja miniszterének: „Bizony ártatlan vagyok és valamenynyi ember vérében; Isten ne engem kérdezzen az ő vérük felől, mert én azt a te válladra hárítottam.” És felöltözteti miniszterét azzal az öltözékkel, melyet ő maga visel, fogja Pilátus tintatartóját – annak az embernek a tintatartója ez, aki ártatlannak jelentette ki magát Krisztus vérében – a miniszter nyakára helyezi, és így szól hozzá: „Ítélj igazságosan, amint Pilátus igazságosan ítélt”; majd körbevezeti őt a nyilvános tereken Konstantinápoly körül, és ők így kiáltanak neki: „Ítélj igazságosan, amint a császár megadományozott téged a nép kormányzásával.”

Azután megparancsolja a császár, hogy a muzulmán foglyokat vezessék be a templomba. Mihelyt azok megpillantják ezt a pompát és a császárt, háromszor kiáltják: „Isten hoszszabbítsa meg a császár életét sok évvel!” Ekkor díszruhába öltöztetik őket.

Mögöttük három fürge tartaléklovat hajtanak, arannyal, gyönggyel és rubinnal díszített nyereg van rajtuk, és ugyanilyen módon díszített lótakaró is. Ő nem száll fel rájuk. Azután a templomba viszik őket, itt egy kantárt akasztottak fel a számukra. Azt mondják: ha a ló a kantárt a szájába veszi, győzelmet aratunk mi az Iszlám országai fölött. Most jön mindegyik ló, megszagolja a kantárt, és visszahőköl, anélkül, hogy előrement volna a kantárig. Úgy mondják, hogy ezek az állatok attól a lótól származnak, mely Julianus Apostatáé 2828 volt. Ezek után a császár visszatér a templomból palotájába.

5.6. A bizánci udvar szertartásrendjeSzemelvények Philotheos protópatharios (főkardhordozó) 899-ben írt Klétorologion c. művéből.

Reiskius, Vol. I., 702–704., 704–705. o.

…Ugyanis, mivel a régiektől sok és nagy fontosságú méltóság maradt a mi korunkra, ezek világos elmagyarázása sok és nagy munkába kerülő, nehezen megfogható feladat. Hiszen az idők folyamán sok méltóság neve elhomályosult, sőt bizony az amazok után kitalált sok mindenféle méltóság bizonyos zavart is okozott ezek pontos megértésében. És mivel tanulatlan személyünktől olyan írásművet kértetek, amely ezeknek a pontos megértését elősegíthetné, annyit, amennyit értelmünkkel homályosan felfoghattunk a régen is megvolt s a most is gyakorlatban levő szertartásokból, világosan előadjuk nektek, barátainknak.

Mert azt akarjuk, barátaink, hogy megtudjátok, hogy a tudományok egész ismeretrendszere az élet dolgai között valami hasznos cél előmozdítására keletkezett. Így az udvarmesterek tudományának a hasznos célja nem egyéb, mint az, hogy a különféle méltóságokat sorrendben, rendszerben és pontos elrendezésben helyezze el. Hiszen az élethelyzet egész dicsőségét s a méltóságok köztiszteletű becsét semmi mással sem lehet jobban érzékeltetni a nézők előtt, mint azzal, hogy viselőjüket elölülésre szólítjuk igen bölcs császáraink fényes asztalánál és sokak szemében kívánatos lakomáján. Ha pedig a mi figyelmetlenségünk következtében a császári lakomákon valami kisiklás vagy zavar támad, ez nemcsak a császári udvar méltóságainak érdemein ejt csorbát, hanem minket

2323 Háremszolga.

2424 Chorasan, a Kaszpi-tengertől délkeletre.

2525 A török eredetű kazárok, a Fekete- és a Kaszpi-tenger (Kazár-tenger) között laktak, de birodalmukat tovább, észak felé is kiterjesztették. Közeli kapcsolatba léptek Bizánccal, több kazár hercegnőből lett bizánci császár felesége. A középkorban ők tartottak fenn először állandó hadsereget. A kazárok egy része – a VIII. században – zsidó hitre tért át.2626 Egy aloéfajta.

2727 Ez csak a trónörökösre vonatkozhat, mert csak ő hordott fél fekete és fél vörös csizmát.

2828 Julianus császárt (361–363), Nagy Kónstantin unokaöccsét, mint ismeretes, a keresztények hitehagyottnak (görögül: Apostata) nevezték, mivel hitüktől elszakadt.



magunkat is nevetségessé tesz, és abban a színben tüntet fel, hogy szolgálatunkra alkalmatlanok vagyunk.

Éppen ezért hát, szeretett barátaim, szükséges, hogy mi, akikre ilyen fontos szolgálatot bíztak, lelkiismeres figyelemmel és szaktudással határozzuk meg értelmünkben az egyes méltóságok sajátos neveit, és csak azután adjuk elő és foglaljuk írásba azok felosztásait, alfajait és pontos rendszerét. Mivel azonban szándékosan elmellőztük a régiek fejtegetéseit – természetesen nem mindegyiket, hanem csak azokat, melyeket az idő homályossá tett –, most hát azokat adjuk elő mintegy táblázati rendben sorjában egymás után, amelyeket császáraink, León és Alexandros2929 uralkodása idején még ismertek és gyakoroltak. S ezt nem avégből tesszük, mintha a régiek műveit fel akarnók forgatni, hanem azért, mert arra igyekszünk, hogy az ezekről szóló tanításokat mintegy szabványos rendbe rögzíthessük, s hogy ne csak azok alkossanak maguknak könnyen minderről fogalmat, akik szakértelmet szereztek ezekben a dolgokban, hanem, hogy ezt a kis szabályzatot követve, még a nagyon járatlanok is könnyen érthető és világos felsorolását találják a tisztségek sorrendjének…

Először is meg kell ismernetek a méltóságok pontos elnevezéseit; másodszor pedig pontosan tisztába kell jönnötök ezek felosztásaival, hogy hogyan helyezkednek el a ranglétrán felfelé és lefelé, hogyan történik pontosan a lakomákra való beszólításuk és kikísérésük, ahogyan itt rendben előadtuk. Ugyanis a ranglétra sorrendjében név szerint elsoroltam számotokra valamennyi olyan méltóságot, amelyeket pályázás alapján érdemekért adományoznak, azután ugyanúgy leírtam azokat, amelyeket császári kinevezés útján nyernek, végül pedig az ezek alatt álló méltóságokat…

2929 VI. Bölcs León (886–912) és Alexandros (912–913), aki már korábban is VI. León társcsászára volt.


2. fejezet - AZ ARAB VILÁG1. AZ ISZLÁM KELETKEZÉSEIbn Iszhák, az iszlám hagyomány és Muhammad életrajzának legrégibb szerzője. Medinában született. Bagdadban írta meg művét, ahová al-Manszúr kalifa meghívására költözött, itt halt meg 768-ban. A tőle származó életrajzot (Szíra) dolgozta át Ibn Hisám (megh. 834-ben).

F. Wüstenfeld, 1859, T. I., 160., 178. o.

Midőn Muhammad 40 esztendős lett, prófétai küldetést kapott Istentől… Midőn Isten Muhammadot meg akarta tisztelni, s az emberiségen könyörülni akart, a prófétaság azzal kezdődött Muhammadnál, hogy olyan igaz jelenéseket látott álmában, mint a hasadó hajnalpír, de azzal is, hogy mindenekfelett szerette az egyedüllétet. – A prófétának az volt a szokása, hogy minden esztendőben eltöltött egy hónapot Hírában; 1 a kurajsitáknál2 a pogány korban az volt a szokás, hogy ezt… bűnbánati időnek tekintették… Midőn tehát elmúlt az esztendő, szokása szerint Ramadán havában3 elment családostul Hírába. Azon az éjszakán, amelyen Isten az ő szolgái iránti irgalmasságból megtisztelte őt küldetésével, Gábor (főangyal) hozta el neki Isten parancsát. „Aludtam – így beszéli el Muhammad maga –, amikor egy teleírott leplet hozott nekem, és ezt mondta: Olvasd! Erre én így szóltam: Nem tudom elolvasni. Ekkor úgy beleszorított engem a lepelbe, hogy azt hittem meg kell halnom, azután elengedett, s megint azt mondta: Olvasd! Amikor én újra csak azt mondtam, hogy nem tudom elolvasni, úgy belecsavart megint a kendőbe, hogy csaknem kileheltem a lelkemet, s akkor ismét elengedett engem, s megismételte parancsát. Most már attól való féltemben, hogy megint úgy bánik majd el velem, mint az imént, megkérdeztem, hogy mit kell elolvasnom; erre az felelte: Olvass a te Urad nevében, aki az embert egyetlen vérrögből alkotta, olvass, mert a te Urad, a legkegyelmesebb, aki a tollak által tanította meg az embert arra, amit az nem tudott! – És ekkor én olvastam, és Gábor ismét elhagyott engem. Erre felébredtem, s úgy éreztem, mintha ezek a szavak a szívembe lennének beleírva. Kiléptem a barlangból s a hegy közepén állottam, ekkor az égből egy hangot hallottam, s az így szólított meg engem: Muhammad, te az Isten küldötte vagy, és én Gábor vagyok. – Az ég felé emeltem fejemet, hogy a beszélő után nézzek, és megláttam Gábort szárnyas férfiként, lábai a látóhatáron nyugodtak, s így kiáltott: Muhammad, te Isten küldötte vagy, és én Gábor vagyok! – Megálltam, utánanéztem és sem előre, sem hátra nem léptem. Azután elfordultam tőle, de bármelyik oldalra irányítottam is pillantásomat, mindig magam előtt láttam őt… én azonban állva maradtam mindaddig, míg az angyal el nem tűnt, azután visszatértem a családomhoz. Amikor én neki4 elmondtam, hogy mit láttam, ő azt mondotta: Örvendj bátyám, és légy bátor! Annak nevére mondom, akinek hatalmában van az én lelkem, hogy remélem: te leszel néped prófétája!”

Azután beteljesedett a kinyilatkoztatás, és Muhammad hitt az Istenben, és igaznak fogta fel a kinyilatkoztatást, és vállalta a rábízott feladatot, és voltak emberek, akiknek ez tetszett, és voltak olyanok, akikben gyűlöletet ébresztett. A prófétaság magában hordozza nehézségeit, terheit, és a küldetést hordozók közül csak a kitartók és erősek képesek e terheket elviselni Isten segítségével és támogatásával, ugyanis sokat kell eltűrniük az emberektől, akik éppen azért küzdenek ellenük, amit ők Isten nevében hirdetnek. Muhammad azonban Isten parancsai szerint cselekedett, szembeszegülve népének minden ellenkezésével és bántalmazásaival. Khadídzsa hitt Muhammadban, igaznak tartotta a kinyilatkoztatást, és támogatta őt feltett szándékában. Az első férfi személy aki hitt Muhammadban, aki vele imádkozott, és kinyilatkoztatását is igaznak tartotta, a tízesztendős ‘Ali5 volt… Azután Zajd6 tért meg… Muhammad felszabadított rabszolgája… Azután Abú Bakr7 következett a megtérésben… S midőn Abú Bakr muszlim (= muzulmán) lett, nyíltan az iszlám hívének vallotta magát, és másokat is elvezetett Istenhez és az ő küldöttjéhez… Azután már csapatostól felvették a férfiak is, az asszonyok is az iszlámot, ugyanannyira, hogy Mekkában is sok szó esett már róla. Azután megparancsolta neki az Isten, hogy álljon a nyilvánosság elé kinyilatkoztatásával, ismertesse azt meg az emberekkel, s térítse át őket az iszlámra. Ez akkor történt, miután 3 éven át titokban tartotta hitbeli küldetését. – Midőn Muhammad az ő

11 A Mekka környéki hegyek egyike, Muhammad elmélkedéseinek és látomásainak helye.

22 Kurajis törzshöz tartozók. Jelentős szerepet játszottak Mekkában. Ebből a törzsből származott Muhammad, és az első kalifák is.

33 A muszlim böjthónap.

44 „Khadídzsa, Muhammad első felesége.

55 ’Ali, Muhammad unokaöccse, később veje, leányának Fátimának férje.

66 Zajd ibn Hárith.

77 Muhammad apósa, ’Áisa nevű feleségének apja, a próféta halála után az első kalifa (632–634).


AZ ARAB VILÁG

hitvallásával népe körében a nyilvánosság elé lépett, úgy, amint azt Isten megparancsolta neki, a nép nem tartotta távol magát tőle, s nem is utasította vissza mindaddig, míg el nem kezdett isteneikről beszélni, s el nem kezdte azokat gyalázni, akkor azután megmozdultak, s megtagadták őt, és elhatározták, hogy szembeszegülnek vele, és meg is fogják támadni, azoknak kivételével, akiket megóvott Isten az iszlám által, de ezek kevesen voltak, s a nép meg is vetette őket. Muhammadot nagybátyja, Abú Talib megszánta, védelmébe vette, sőt: ki is állt ügye mellett. Muhammad pedig követte Isten parancsait, és nem engedte, hogy bármi is visszatartsa attól, hogy hitvallását hirdesse.

…Ő nem volt sem túl magas, sem nagyon alacsony tehát középtermetű volt; haja nem volt sem göndör, sem nagyon hullámos, arca nem volt túl telt, nem is volt húsos; arcszíne fehér volt, pirossal keverve; szemei feketék voltak, hosszú szempillákkal, feje erőteljes volt, vállcsontjai erősek; mellén kevés finom szőrzet volt; kezei, lábai tökéletesek voltak, olyan könnyedén járt, mintha a víz felett lebegne, s ha oldalt pillantott, meg is fordult a pillantás irányában. Vállai között hordozta a prófétaság pecsétjét; kezei minden emberi kéznél bőkezűbbek voltak, keble a legbátrabb volt, nyelve a legigazabb, védenceihez mindenkor a leghívebb volt; magatartásában a legszelídebb és legkellemesebb; aki először pillantotta meg őt, eltelt az iránta való tisztelettudattól, aki közelebbről megismerte, az meg is szerette, aki pedig őt, íme, leírta, annak azt kellett mondania: sem előtte, sem utána nem ismert hozzá hasonlót.

1.1. Muhammad és a meghódított lakosságIbn Sza’d (megh. 844-ben) Kitáb at-tabakát al-kabír (Az osztályok nagy könyve) c. művében Muhammad társainak életrajzát írta meg

E. Sachan, 1912, I. 1. 77. és 125.; II. 2. 7–8. o.

És megírta Isten küldöttje Banú Dzsanba törzsének, ezek pedig zsidók voltak, akik Maknában éltek: követeitek a visszafelé, községetekbe vezető úton betértek hozzám. Amikor ez a levél eljut hozzátok, biztonságban érezhetitek magatokat, megadatik nektek isten oltalma és küldöttjének oltalma.

Nem fognak benneteket bántalmazni és nem fognak szorongatni, mivel isten küldöttje oltalmazni fog benneteket, ugyanúgy, mint önmagát, hiszen minden ruhátok és rabszolgátok, és lovatok és fegyveretek isten küldöttjéé, annak kivételével, amit isten küldöttje vagy isten küldöttjének a küldöttje meghagy nektek; ezenkívül kötelesek vagytok beszolgáltatni egynegyedét a pálmatermésteknek, és egynegyedét halfogástoknak és egynegyedét annak, amit asszonyaitok fonnak, de ezen felül mentesítve vagytok mindenféle fejadótól vagy természetbeni szolgáltatástól. És ha hallgatni és engedelmeskedni fogtok, akkor isten küldöttje kötelezi magát, hogy tisztességben részelteti közületek azt, aki méltó rá, és megbocsát közületek annak, aki helytelenül jár el.

És kijelentette Isten küldöttje az igazhitűeknek:

„Aki jól fog bánni Makna lakosaival, annak ez javára válik, aki pedig rosszul fog velük bánni, azt a saját fejére cselekszi. És nem lesz fölöttetek más emír, mint a közületek vagy az Isten küldöttjének családjából választott. Üdv veletek!”

1.2. Az antiochiai patriarcha és a hódítókEutychios vagy Eutukhios (arabul Szajjid ibn Batrík) Alexandria patriarchája (933) és történetíró. Arab nyelven írt könyvei közül legismertebb Annalese, első fordítása a XVII. századból való.

CSB, Scriptores christ. orient. 1909, III. t. VII. 135. o.

Amikor al-Mu’taszim a rómaiak országa ellen vonult, magával vitte Jób antiochiai patriarchát is. Ankara ostroma közben Jób görögül kezdett beszélgetni a rómaiakkal és ezt mondta nekik: „Jobb, ha meghódoltok és megfizetitek a fejadót urunknak, mint ha megölnek, vagy fogságba hurcolnak benneteket.” A rómaiak pedig a bástyák tetejéről szitkokkal halmozták el és kövekkel dobálták meg. Al-Mu’taszim pedig elfoglalta és felégette Ankarát, majd Amúrija alá vonult, és hosszú hónapokon keresztül ostromzár alatt tartotta. Jób antiochiai patriarcha minden nap odament a falak alá, és görög nyelven beszédet intézett a rómaiakhoz. Ijesztgetéseivel a fejadó megfizetésére akarta őket rávenni, hogy így al-Mu’taszim elvonuljon városuk alól. Azok pedig szitkokkal halmozták el és kövekkel dobálták meg. Így folyt ez mindaddig, amíg csak al-Mu’taszim be nem vette a várost. Akkor nagyon sok férfit ölt meg, sok asszonyt és gyermeket hurcolt el fogságba. (838. aug.)


AZ ARAB VILÁG

2. AZ ARAB HÓDÍTÁSOKA perzsa származású szerző, Baládzurí Bagdadban született, 892-ben halt meg. Kitáb futúh al-Buldán (Az országok meghódításának könyve) c. műve, melyből részletet közlünk, egyik legjobb forrásmunka az arab hódítások történetére vonatkozóan. Nemcsak a hadieseményeket sorolja fel, hanem kitér a hódítók és a leigázott népek közötti kapcsolatok ismertetésére is.

M. J. de Goeje, 1866, 154–156., 161., 206–208. o.

2.1. Damaszkusz városának és a damaszkuszi tartománynak meghódításaBeszélik, hogy a muszlimok az ellenük al-Mardzsnál összegyűlt csapatokkal vívott ütközet után tizenöt éjszaka maradtak ott. Ezután a 14. év Muharram havának 16. napján8 visszafordultak Damaszkusz falaihoz, elfoglalták al-Gútát9 és templomait. A város lakói az erődítmények mögé vonultalk és bezárták a város kapuit. Khálid ibn al-Valíd a Báb as-Sarkí kapuval1010 szemben sokaroztatta fel Abú’Ubajdától kapott ötezer emberét. Azt a monostort, amely mellett Khálid táborozott, Khálid monostorának nevezték el… A püspök, aki Khálid számára még a hadműveletek megindulásakor mindenféle hadianyagot biztosított, gyakran megjelent a bástyákon, mire kihívták Khálidot, és amikor kijött, a püspök üdvözölte és tárgyalásokat folytatott vele.

Egyszer a püspök így szólt hozzá:

„Abú Szulajmán! Közeledik a te diadalmad. Én fogadalmat tettem neked. Köss hát velem békeszerződést városomra vonatkozólag.” Erre Khálid tintát és papírt kért és ezeket írta:

„A legkegyelmesebb és legkönyörületesebb isten nevében! Khálid ibn al-Valíd íme, ezt adta Damaszkusz lakóinak, mikor bevonult a városba: megadta, hogy életük, vagyonuk, templomuk és városfaluk sértetlen maradjon. Egyetlenegy házukat sem fogja lerombolni. Ezt esküvel biztosítom az isten előtt, valamint a prófétának, helytartóinak és minden igazhitűnek a nevében. A damaszkusziakkal semmit sem fognak tenni, csak jót, ha megfizetik a fejadót.”

Ezek után a püspök egyik bizalmas embere egy éjjel felkereste Khálidot és jelentette neki, hogy a város lakói ünnepet ülnek akkor éjszaka, elmondta, hogy mással lesznek elfoglalva, hogy a Báb as-Sarkí kaput kövekkel torlaszolták el és őrség nélkül hagyták, és azt tanácsolta, hogy szerezzen létrát. A tábor közelében levő monostor lakói kerítettek is neki két létrát, melyek segítségével a muszlimok sokasága felhágott a bástyákra és leereszkedett a kapu mögé. Itt alig volt egy vagy két ember. És a muszlimok egyesült erővel kinyitották a kaput. Ez napfelkeltekor történt…

2.2. A Jarmúk melletti ütközetBeszélik, hogy Herakleios kétszázezer főnyi, rómaiakból és szíriaiakból, al-Dzsazíra és Arménia lakosaiból álló hatalmas sereget gyűjtött össze, élére pedig egyik közeli hívét állította. Elővéd gyanánt a gasszánida Dzsabala ibn al-Ahjamot küldte előre a Szíriában élő és a Lahm, Dzsuzam és más törzsekhez tartozó, nem tiszta vérű arabokkal együtt.1111 Herakleiosnak az volt a terve, hogy megütközik a muszlimokkal és ha legyőzi őket, akkor jó lesz, ellenkező esetben úgy döntött, hogy visszavonul a rómaiak országába és Konstantinápolyban marad. A muszlimok összegyülekeztek és lassan vonultak fel a rómaiakkal szembe, majd a Jarmúk partján szörnyűséges és kíméletlen csatába bocsátkoztak. Jarmúk a folyó neve, és erre a napra huszonnégyezer muszlim gyűlt össze. A rómaiak és csatlósaik aznap láncokkal kötözték magukat egymáshoz, hogy senkinek se jusson eszébe megfutamodni. Isten elpusztított közülük hetvenezret, szétvert maradványaik pedig elmenekültek és elrejtőztek Palesztinában, Antiochiában, Halabban,1212 al-Dzsazírában és Arméniában. A Jarmúk melletti ütközetben muszlim nők is részt vettek és elkeseredetten harcoltak. Hind, ’Utba leánya, Mu’ávija ibn Abú Szufján anyja ezt kiáltozta. „Csak a hónuk alatt döfjétek meg ezeket a hitetleneket!” Férje, Abú Szufján ibn Harb, önként jött

88 635. március 11.

99 Damaszkusz külvárosa.

1010 A város keleti bejárata.

1111 Így nevezték azokat a törzseket, amelyek az arabok között telepedtek meg, átvették nyelvüket és utánozták szokásaikat.

1212 Aleppó.


AZ ARAB VILÁG

Szíriába, hogy láthassa két fiát,1313 és őt is magával hozta.

Abú ’Ubajda pedig Habíb ibn Maszlama al-Fihrít nevezte ki a lovas csapatok parancsnokává, amelyek az ellenség üldözésére indultak. Le is ölt ez mindenkit, akit csak elért. Beszélik, hogy Herakleios, amikor értesült a Jarmúk melletti ütközetről és a muszlimoknak a császári sereggel vívott elkeseredett harcáról, Antiochiából Konstantinápolyba menekült, és egy határ menti hegyszoroson való átkeléskor ezeket mondotta: „Isten hozzád, Szíria! Milyen szép ország ez a mi ellenségünknek!” Szavaival Szíria gyönyörű legelőire celzott. A Jarmúk melletti ütközet a 15. év Radzsab hónapjában1414 zajlott le.

És elmondta nekem Abú Hausz ad-Dimaskú Sza’id ibn Abd al-Azíz szavait: Megtudtam, hogy amikor Herakleios seregeket toborzott a muszlimok ellen, és a muszlimok tudomására jutott, hogy a rómaiak közelednek feléjük a Jarmúk melletti ütközet előtt, akkor Himsz1515 lakosainak visszafizették azt a harádzsot,1616

amelyet szedtek volt tőlük, és így szóltak: „Nem a mi dolgunk, hogy segítsünk nektek és megvédelmezzünk benneteket; csináljatok, amit akartok.” Himsz lakosai pedig azt mondották: „A ti uralmatok és a ti igazságosságotok jobban tetszik nekünk, mint az az igazságtalanság és az a bántalmazás, amelyet el kellett szenvednünk, a ti kormányzótokkal biztosan meg tudjuk védeni városunkat Herakleios seregétől.” És felkeredtek a zsidók és így szóltak: „Esküszünk az Ószövetség könyveire, hogy Herakleios kormányzója csak akkor fok ebbe a városba belépni, ha legyőznek bennünket, és ha nem tudunk tovább küzdeni.” Es bezárták kapuikat és őrséget állítottak fel. Ugyanígy jártak el azoknak a városoknak keresztény és zsidó lakosai is, amelyek békeszerződéseket kötöttek a muszlimokkal. Ezt mondották: „Ha a rómaiak és csatlósaik maradnak felül a muszlimok fölött, mi viszakerülünk régebbi állapotunkba; ellenkező esetben megmaradunk jelenlegi állapotunkban, amíg a muszlimok lesznek túlsúlyban.” És amikor Isten futásba kergette a hitetleneket és a muszlimokat segítette győzelemhez, a városok lakosai megnyitották városaikat, zenészeket, dobosokat hívtak, vigasságokat rendeztek és megfizették a kharádzsot.

2.3. ’Umar kalifa SzíriábanAbú Júszuf ibn Ibráhím al-Kúfí (al-Anszárí) Abú Hanífának (731–798) a róla elnevezett muszlim fogtudományi iskola alapítójának tanítványa, később bagdadi főbíró. – Fennmaradt műve Kitáb al-kharádzs (A földadó könyve).

M. J. de Goeje BGA, 1889, 170. o.

Hisám ibn ’Ammár mesélte el nekem,… hogy ’Umar ibn al-Khattáb al-Dzsábijjába ment és szét akarta osztani a földet1717 a muszlimok között, mivel ezt az országot harc árán foglalta el. Ekkor Mu’izz ibn Dzsabala így szólt hozzája: „Istenemre mondom, ha te felosztod ezt az országot, akkor olyasmi fog történni, ami nem kívánatos ránk nézve, mert sok föld jut ezeknek az embereknek a kezére. Ezek meghalnak, a föld pedig egy ember kezén marad. Majd olyan emberek fognak jelentkezni, akik bátran védelmezik az iszlámot, és nem találok számukra semmit. Úgy gondold meg döntésedet, hogy az elsők és az utolsók érdekeire egyaránt tekintettel légy.” Ő pedig egyetértett Mu’izz véleményével. Baszra uralkodója azt mondotta, hogy megadná magát a muszlimoknak, mégpedig úgy hogy ad gabonát és ecetet, és kérte ’Umart, hogy állítson ki neki ilyen értelmű oklevelet. Ekkor Abú ’Ubajda hazugsággal vádolta meg, és így szólt: „Mi azzal a feltétellel kötöttünk velük békét, hogy megkapjuk azt, amit a muszlimok szedhetnek tőlük a téli szállás céljaira, 1818’Umar pedig fejadót rótt ki Baszra különféle rendű és rangú lakosaira és kharádzsot földjeikre.”

’Umar meghagyta intézőinek, hogy csak felnőttek után szedjék a fejadót. Megállapította, hogy olyanoktól szedjék, akiknek négydénárnyi aranyuk van, és úgy rendelkezett, hogy Szíriában és al-Dzsazírában két-két mérték (mudja) búzát és három-három tömlő olajat szedjenek be a muszlimok ellátásának céljaira. Ugyanakkor arra is kötelezte őket, hogy három napig szállást adjanak az ott megpihenőknek.

2.4. ’Umar Jeruzsálemben

1313 Jazíd és Mu’áviya.

1414 636. augusztus 19. és szeptember 7. között.

1515 Himsz vagy Homsz: Emesa.

1616 Kharádzs = földadó, amely a föld hozamának 50 százalékáig terjedhetett, de a föld a nem muszlim lakosság tulajdonában maradt. Ezenkívül szedték a dzsizját (fejadót) a nem muszlim kinyilatkoztatott vallások híveitől, vallásuk szabad gyakorlatának megváltása és védelmi díja gyanánt. Ez volt a „nyáj” (ráya).1717 Szíria földje.

1818 Vagyis pénzt.


AZ ARAB VILÁG

Uo.

Ez az oklevél, amelyet ’Umar adott Jeruzsálem lakosainak és amelyben biztosítja számukra vérük, gyermekeik, vagyonuk, templomaik sértetlenségét, továbbá, hogy templomaikat nem fogják lerombolni még akkor sem, ha lakás céljaira szolgálnak…

’Umar előtt kinyitották a város kapuit, mire bevonult és a Feltámadás templomának udvarán telepedett meg. Amikor eljött az imádkozás ideje, így szólt Sophronios patriarchának: „Imádkozni akarok.” Az így felelt: „Hívők parancsolója, imádkozzál azon a helyen, ahol vagy.” ’Umar erre így szólt: „Itt én nem fogok imádkozni.”

Ekkor a patriarcha bevezette Kónstantinos templomába és gyékényterítőt fektetett le neki a templom közepén. ’Umar így szólt: „Nem, én itt sem fogok imádkozni.” És kiment ’Umar a feljáróhoz és egyedül végezte imáját a lépcsőkön. Azután így szólt Sophronioshoz:

„Tudod-e, patriarcha, miért nem imádkoztam bent a templomban?” Az így válaszolt: „Nem tudom, ó hivők parancsolója!” Ekkor ’Umar így szólt: „Ha én bent imádkoztam volna a templomban, akkor ez a templom elveszett volna a számodra, kikerült volna a kezedből, és a muszlimok elvették volna tőled, mondván: »Itt imádkozott ’Umar.« De most hozz nekem papírt, és én írásban adom parancsolatomat.” És megírta ’Umar a parancsot, hogy egy muszlim se végezze imádságát ezen a lépcsőn, csak egymagában, és hogy itt ne gyűljenek össze imádkozás végett.

2.5. Elbeszélés NúbiárólIbn Abd al-Hakam (/802–871–72)

Abú-l-Kászim ’Abd ar-Rahmán ibn ’Abdalláh jogtudós, tanító. (Könyv Egyiptom és Nyugat meghódításáról és az ezzel kapcsolatos elbeszélésekről) című műve, valószínűleg a tanítványai számára készült előadások szövegét foglalta össze.

Ch. C. Torrey, 1901, 169–217. o.

Ő (Ibn ’Abd al-Hakam) mondotta: „Azután ’Abdalláh ibn Sza’d hadjáratot indított a feketék ellen (ezek pedig a núbiaiak) 31-ben,1919 ahogy elmondá nekünk Jahiá ibn ’Abdalláh ibn Bukajr.”

Elmondá nekünk ’Abd al-Malik ibn Maszlama: „Elmondá nekünk Ibn Lahdzsa Jazíd ibn Abú Habíb szavaival, aki mondotta: ’Abdalláh ibn Sza’d ibn Abú Szarh, ’Uthmán2020 helytartója vala Egyiptomban 31-ben és a núbiaiak harcoltak ellene.”

Azt mondja Ibn Lahdzsa, hogy elmondá neki al-Hárith ibn Jazíd, aki mondta: „A núbiaiak kitartóan harcoltak, s azon a napon megsebesült a szemén Mu’ávija Ibn Hudajdzs, Abú Szamír ibn Abraha és Hadzsvil ibn Nászira; e napon nevezték el a núbiaiakat »szemkilövőknek«, ’Abdalláh ibn Sza’d fegyverszünetet kötött vélük, amikor nem volt képes legyőzni őket.”

És mondja Ibn Abú Habíb az ő elbeszélésében: „És íme ’Abdalláh békét kötött a núbiaiakkal olyan feltétellel, hogy fegyverszünet lesz köztük és a muszlimok között, azzal, hogy ők (a muzulmánok) nem fognak hadjáratot indítani azok ellen, a núbiaiak pedig nem fognak hadjáratot indítani a muszlimok ellen, és hogy a núbiaiak évente ennyi és ennyi számú foglyot fognak fizetni a muszlimoknak, és hogy a muszlimok évente ennyi és ennyi lencsét fognak nekik adni.” Mondja Ibn Abú Habíb: „És nem volt köztük és Egyiptom emberei közt sem írásos szerződés, sem egyezmény ez csupán fegyverszünet volt egyiküknek a másikukkal szembeni biztonságának feltétele alapján.”

Ibn Lahdzsa mondja: „És nincs semmi rossz abban, hogy rabszolgáikat a núbiaiak és mások közül vásárolják.” Abú Habíb pedig, Jazíd ibn Abú Habíb atyja – és az ő neve Szuvajd – eme rabszolgák közül való volt.

Sza’íd ibn ’Ufajr elmondá nekünk Ibn Lahdzsa szavaival, hogy pedig hallá, amint Jazíd ibn Abú Habíb mondotta: „Apám a dumkulai foglyok közül való, a Medinában lakó ’Ámir nemzetségből származó egyik ember

1919 651.

2020 ’Uthmán ibn Affán, a harmadik kalifa 644–656-ig uralkodott.


AZ ARAB VILÁG

kliense, akit Sarík ibn Tufaddzsilnak2121 neveznek.”

És mondja ő (Ibn ’Abd al-Hakam): „Az az adó pedig, amelynek feltétele mellett a núbiaiakkal a békét megkötötték, amint azt Egyiptom egyes idős lakosai említették, évente háromszáz hatvan fő rabszolgát tett ki.” S mondják úgyszintén: „Nem, évi négyszáz fő kiadásának felté tele mellett, ebből a muszlimok számára háromszázhatvan főt, s az ország kormányzója számára negyven főt.” Mondja ő: „És egyes vének azt állítják, hogy ebből tizenhét szoptatóst.”

Azután ’Abdalláh ibn Sza’d2222 eltávozott tőlük. S azt mondják az első sejkek egyike azt beszéli, hogy al-Fusztátban2323 átnézett egy másolatot s elolvasta, még mielőtt ez a másolat megsemmisült, s ezt jegyezte meg belőle: „Mi szerződést és egyezséget kötöttünk veletek, hogy fizessetek nekünk évente háromszázhatvan fő rabot s országunkat csak átutazóban látogassátok, nem maradva itt, mint ahogy mi is fogunk járni a ti országotokban; azzal a feltétellel, hogy ha ti valakit is megöltök a muszlimok közül, úgy a fegyverszünet veletek felbomlik; s azzal a feltétellel is, hogy ha ti a muszlimok (szökött) rabszolgái közül bárkit is elrejtetek, úgy a fegyverszünet szintén érvénytelen; s reátok hárul a kötelezettség: kiadni a muszlimoktól elszökötteket és azokat, akik a dzimmík2424) közül nálatok menedéket keresnek.”

És egy másik sejk2525 azt állítja, hogy a núbiaiaknak semmiféle kötelezettségük sem volt a muszlimokkal szemben, s hogy ők az első évben, amikor megküldték az al-baktot, ’Amr ibn al-’Ásznak negyven rabszolgát ajándékoztak, de ő nem kívánta ezt elfogadni tőlük s visszaadta ezt a koptok2626 egyik fejének, akit Nasztakusznak hívtak, ez pedig a koptok vezetője volt Egyiptomban. Nasztakusz eladá ezeket, s a koptok számára készleteket vásárolt. S ennek okául azt hozzák fel, hogy ’Amr búzát és lovakat küldött a núbiaiaknak, a koptok pedig hiányt szenvedtek búzában és lovakban s felismerték ezt az első időben és szenvedének. Ilyen elbeszélés szól róluk.

Ezután folytatódik az elbeszélés. Összegyülekezett ’Abdalláh ellen az al-budzsa (nép) 2727, amikor ő visszatért a Nílus partjaira, s kérdezősködött tőlük. Szóltak neki ezek lakóhelyéről s ő jelentéktelennek találta ezek dolgát, s elment otthagyva őket. S nem volt velük sem megegyezés, sem békeszerződés, s ’Ubajdalláh ibn al-Habháb2828

volt az első, aki békeszerződést kötött az al-budzsával.

S az egyik sejk azt állítja, hogy ő olvasta Ibn al-Habháb levelét, s íme ebben (ilyen követelések voltak): „háromszáz hajadont évente; hogy az al-budzsa úgy jelenjék meg a (Nílus) völgyében, átutazóban, mint a kereskedők, megállás nélkül; azzal a feltétellel, hogy nem fognak megölni sem egy muszlimot, sem egy dzimmít ha pedig megölik, úgy nincs többé szerződés: hogy az al-budzsa ne rejtse el a muszlimok rabszolgáit, s adja vissza a szökevényeket, ha ezek hozzájuk kerülnek. S íme megkötém én erről a szerződést a velük való találkozás napjaiban, amikor ők ezzel voltak elfoglalva. S minden juhért, amit az al-budzsa elvesz, négy dinárt, tehénért pedig tíz dinárt fizessen. Kezesük a völgyben volt, túszul a muszlimok kezében”…

2.6. Békeszerződés a núbiaiakkalElmondá nekem Muhammad ibn Sza’d, akinek elmondá Muhammad ibn ’Umar al-Vákidí (éspedig) al-Valid ibn Kathír szavaival, ez pedig (mondá) Jazíd ibn Abú Habíb szavaival, aki közlé ezt Abú-l-Khajr szavaival, aki mondá: „Amikor a muszlimok meghódították volt Egyiptomot, ’Amr ibn al-’Ász2929 a környező lakott helyekre lovasságot küldött, hogy azokat legázolja. S ’Amr elküldé ’Ukba ibn Náfi’ al-Fihrít3030 is, Náfi pedig al-’Ász fivére vala anyja révén. S lovasságuk behatolt Núbiába, mint ahogy behatolónak Rúmba3131 a nyári hadjáratok idején.

2121 Az arabok Núbia elleni hadjáratának egyik résztvevője.

2222 „Egyiptom helytartója ’Amr után, a 651–52-es núbiai hadjárat vezetője.

2323 Kairó régi neve.

2424 Színes rabszolgák.

2525 Sejk = öreg, törzsfő, tudós muszlim.

2626 Núbiai keresztények.

2727 Núbiai bennszülöttek neve, másutt „bedzsa”.

2828 734-től Hisám ibn ’Abd al-Malik Ommajjáda kalifa helytartója. Harácsoló adóztatása egyik oka volt a berberek felkelésének.

2929 640–642-ben ő hódította meg Egyiptomot, majd első helytartója lett.

3030 684–685-ben hadat vezetett Marokkóba.

3131 Bizánc.


AZ ARAB VILÁG

S a muszlimok a núbiaiak részéről erős ellenállásba ütköztek; amazok szembefordultak velük s eláraszták őket nyilakkal, úgyhogy ők valamennyien sebet kapnának. S elvonultak a muszlimok számos sebbel és kilőtt szemmel, a núbiaiakat pedig elnevezték „szemkilövőnek”. S a núbiaiak ilyen helyzetben maradának, amíg nem kezdett Egyiptomban uralkodni ’Abdalláh ibn Sz’d ibn Abú Szarh.3232 A núbiaiak békét kértek tőle és kölcsönös biztosítékokat, s ő beleegyezését adta ehhez a dzsizja megfizetése nélkül, de azzal a feltétellel, hogy évente háromszáz rabszolgát adnak, valamint azzal, hogy a muszlimok megfelelő élelmiszert adnak át nekik.

Elmondá nekünk Abú ’Ubajd-al Kászim ibn Szallám, aki beszélé: ’Abdalláh ibn Szálih közölte velünk Ibn Lahia szavaival, és ez Jazíd ibn Abú Habíb szavaival, aki mondotta: „Köztünk és a feketék közt nem volt sem írásos szerződés, sem egyezmény; ez csupán fegyverszünet volt köztünk és köztük, azzal a feltétellel, hogy mi adjunk nekik búzát és lencsét, és ők adnának nekünk rabszolgákat. És nincs semmi rossz rabszolgák szerzésében a núbiaiak és mások soraiból.”

Közölte velünk Abú ’Ubajda szavaival ’Abdalláh ibn Szálihnak, ez pedig al-Lajth ibn Sza’d szavaival, aki mondotta: „A békeszerződés köztünk és a núbiaiak között csak azzal a feltétellel volt, hogy mi nem harcolnánk ellenük és ők nem harcolnának ellenünk, és hogy ők adának nekünk rabszolgákat, mi pedig adnánk nekik ennek megfelelően élelmiszert. Es ha ők eladják asszonyaikat és gyermekeiket, úgy én nem látok rosszat abban, hogy ezeket megvásároltuk.”

És Abú-l-Buhturí és mások elbeszéléséből következik, hogy ’Abdalláh ibn Sza’d ibn Abú Szarh békét kötött a núbiaiakkal azzal a feltétellel, hogy ők évente 400 rabszolgát adnak át, akiket elszállítanának, vevén értük élelmet.

Al-Mahdí,3333 az igazhívők uralkodója megparancsolá évi adó kivetését a núbiaiakra, melynek mértéke 360 fő rabszolga és egy zsiráf, azzal a feltétellel, hogy ők kapnának viszont ajándékul búzát, ecetet, ruhákat és szőnyegeket vagy eme tárgyak értékét.

S elbeszélésük azt állítja, hogy a núbiaiak számára nem volt kötelező az al-bakt3434 évenkénti megfizetése, és hogy tőlük ennek megfizetését al-Mahdí uralkodása alatt követelték meg. És ők kérelmet nyújtottak be hozzá arra vonatkozólag, hogy ez az al-bakt azoknak a raboknak egy része, akiket ők ellenségeiktől vesznek el, és ha ilyeneket nem találnak, úgy gyermekeiket használják fel erre ugyanolyan számban. És al-Mahdí megparancsolá, hogy a núbiaiak azzal a feltétellel szállítsák az al-baktot, hogy az évi rész minden három évben szedessék tőlük. És ennek a kérelemnek az igazolása nem található a fenséges kancelláriákban, hanem megvannak ezek az igazolások Egyiptom kancelláriájában.

És al-Mutavakki ’Alá Alláh4 megparancsolá elküldeni egy Muhammad ibn ’Abdalláh nevű embert, akit al-Kummí néven ismertek, ércbánya vezetőjének Egyiptomba, és kinevezé őt al-Kulzúm és a Hidzsászba vezető út kormányzójává és az egyiptomi zarándokok védnökévé. S amikor ez megérkeze az ércbányába, készleteket szállíttatott hajókon al-Kulzúmból3535 az al-budzsa országába. S al-Kummí eljuta az ’Adzáb3636 néven ismert partra, s ide érkezének hozzá a hajók, ő pedig felhasználta ezeket a készleteket, ezekkel táplálkoztak ő és azok, akik vele voltak, amíg el nem érték az al-budzsa uralkodójának várát.

Ő megütközött az al-budzsa királyával, kis számú katonájával. A budzsa nehéz tevéken ülő katonák tömegével vonult ki ellene. Al-Kummí pedig csengőkhöz folyamodott ráköttette ezeket a lovakra. Amikor a tevék meghallották a csengettyűk hangját, szétszóródtak albudzsa lovasaikkal hegyen-völgyön, s al-budzsa uralkodóját megölték.

Majd helyette [királlyá] lett nővérének fia [apja pedig az al-budzsa egyik királya] volt és fegyverszünetet kért, al-Mutavakkil ’Alá Alláh pedig megtagadta ezt, azt kívánván, hogy az jelenjen meg előtte [szó szerint: „az ő szőnyegét tapossa”]. Ez megérkeze Szamarrába és megköték a békét 241-ben3737 adó és al-bakt fizetésének feltétele mellett. S a budzsa visszatért al-Kummí kíséretében. Az al-budzsa emberei pedig a fegyverszüneti feltételeknek megfelelően adót fizettek, és nem akadályozták a muszlimokat az aranybányában végzett munkában: ez az ő urukra kiszabott feltétel volt…

3232 Egyiptom helytartója ’Amr után: hadjáratot indított Núbia ellen 651–652-ben.

3333 Abbászida kalifa 775–785.

3434 Nem szigorúan vett adó, mivel a rabszolgák ellenértékeként élelmiszert kaptak.

3535 Város és kereskedelmi kikötő a Vörös-tenger afrikai partján kb. 1/2 km-re a mai Szueztől.

3636 Kikötő a Vörös-tenger afrikai partján, a mohamedán zarándokok innen indultak Mekkába, egyúttal fontos áruközpont az India és Közép-Afrika közötti útvonalon.3737 855-856.


AZ ARAB VILÁG

3. HISPÁNIA ELFOGLALÁSAA 711. júl. 25–26-i, Xeres de La Frontéra-i ütközet leírása, a Spanyol Névtelen ún. Isidorus Pacensis művéből. (34., 36. fejezet.)

Florez, 1747, VIII., 290. o.

34. Az ő idejében… Roderik, a szenátus biztatására, belső zavargás útján magához ragadta az uralmat. 3838 Egy évig uralkodott. Ugyanis, miután sereget gyűjtött az arabok ellen, kik a Músza3939 által küldött mórokkal, azaz Tárikkal,4040 Abú Zar’ával és másokkal együtt hosszú időn át támadták a reá bízott tartományt, s együttesen több várost el is pusztítottak… tehát velük megütközve, visszavonult a hegyeken keresztül; s miután ebben a csatában megfutamították a gótok egész hadseregével együtt – ezek a gótok fegyvertársaiként és csalárd módon vele együtt érkeztek annak idején, hogy megszervezhesse az uralmat – elesett. Így a hazával együtt az uralmat is elvesztette, fegyvertársainak pusztulásával egyetemben…

36. …míg a fent felsorolt (arab) kiküldöttek pusztították Hispániát, nemcsak az ellenség, hanem a belháború dühétől is szenvedett ez az ország; annak érdekében, hogy maga Músza is elérhesse ezt a nagyon szerencsétlen népet a gadsi4141 tengerszoroson át, miután elérkezett Herkules oszlopaiig, füst jelével megmutatták neki a kikötő bejáratát, sőt: előre jelezték neki, illetve felfedték előtte, hogy a kikötővel, mint valami kulccsal kezében tartja Hispánia bejáratát, s ő a már régóta gonoszul megtépázott országba kegyetlenül be is vonult, s áthaladt rajta végigpusztítva azt, és betört egészen Toledóig, e királyi városig; a szomszédos területeket gonoszul szétverte, miután előzőleg csalárd módon békét kötött velük; sok idősebb nemesurakat, akik tudniillik visszamaradtak azért, mert Oppa, Egika király4242 fia Toledóból elmenekült, vérpadon fejeztetett le pallossal, de a királyfi miatt még sokakat öletett le karddal. És így nemcsak Hispánia túlsó felét, de az innensőt is egészen Saragossáig, ez ősrégi és virágzó városig – miután az Isten büntető ítélete szélesre tárta előtte az utat – karddal, kiéheztetéssel és fogságba hurcolással végigpusztította, ékes városait a tűz martalékává téve, romba döntötte, az idős és hatalmas világi urakat kereszthalálra ítélte, az ifjakat és a csecsemőket tőrrel öldöstette le. S miközben e rémuralom senkinek nem hagyott nyugtot, a még megmaradt városok, most már kényszerből, békéért esengenek nála, ő hízelkedő és mosolygós ravaszsággal ejti meg őket, s amit követel tőlük, azt késlekedés nélkül megadják; – ám alighogy kieszközölték a békét, máris menekülniök kellett az újabb rémségek miatt, s megint csak a hegyek közé futva az új vész elől, az éhhalál, s egyéb halálnemek vitték végpusztulásba őket. Az arabok pedig e szerencsétlen Hispániában az ősi patrícius városban, Kordovában – amely a környező városok között mindenkor a leggazdagabb volt, s a vizigótok (nyugati gótok) országának legfőbb örömteli büszkesége – adtak székhelyet rémuralmuknak.

3.1. Tudmir és ’Abd al-’Azíz szerződése’Abd al-’Azíz, Músza ibn Nuszajr fia a nyugati gót területek pacifikálásában, majd a félsziget kormányzásában jelentős szerepet játszott a hódítás első éveiben. Az alábbi szerződést Murcia tartomány gót kormányzójával kötötte, 7 erőd átadása és évi adó fizetése ellenében elismerve utóbbi jogait a terület fölött.

Lévy-Provençal, T I. 1950, 15. o.

„Alláhnak, a Kegyelmesnek és Könyörületesnek nevében!

’Abd al-’Azíz, ibn Músza ibn Nuszajr írta Tudmir ibn Abdushoz. 4343 Ez utóbbi elnyeri a békét, Alláh és Prófétájának védelme alatt, sem az ő, sem övéi helyzetében nem kell változást szenvednie, megtarthatja szuverenitását, s alattvalói sem megölve, sem rabságra vetve, sem gyermekeiktől vagy feleségeiktől elválasztva nem lesznek, senki sem zaklatja őket vallásuk gyakorlatában, templomaikat sem felgyújtani, sem az ott levő kultikus tárgyaktól megfosztani nem fogjuk. S ez mindaddig így lesz, amíg eleget tesznek azoknak a kötelezettségeknek, melyeket rájuk kirovunk. A békességet az alábbi hét város átadása ellenében engedélyezzük: Orilmela, Baltana, Alicante, Mula, Villena, Lorca és Ello. Nevezett nem adhat menedéket senki személynek, aki

3838 Roderik nyugati gót király (710–711). Korábban Bética kormányzója volt. Az előző király Witiza kormányzásával szemben álló nemesi párt, ennek fiával a már korábban társuralkodónak vett Akhilával szemben választotta meg.3939 Músza ibn Nuszajr, Afrika és Magreb kormányzója.

4040 Tárik ibn Zijád, Tanger kormányzója muszlim berber katonáival támadta meg Hispániát.

4141 Cadiz.

4242 Egika (687–702) (693-tól fia, Witiza társuralkodó); Oppa, Witiza öccse, toledói érsek.

4343 A nyugati gót kormányzó, Tudmir arab neve.


AZ ARAB VILÁG

tőlünk menekül, vagy ellenségünkké válik, nem tehet kárt sem a mi, sem a mieink javadalmaiban, nem tarthatja titokban azokat a tudósításokat, amelyek ellenségeinkre vonatkozóan hozzá eljutnak. Neki és alattvalóinak személyenként minden évben az alábbi adót kell fizetniök: 1 dinárt készpénzben, 4 véka gabonát, 4 véka árpát, 4 mérő mustot, 4 mérő ecetet mérő mézet és 2 mérő olajat. A rabszolgák mindennek a felét fizetik. Íratott Radzsab havában a hidzsra 94.4444 évében.

4. AZ ARAB HATÓSÁGOK ÉS A SZÍRIAI LAKOSSÁGSzemelvényünk szerzője Abú Júszuf ibn Ibráhím al-Kúfí (al-Anszári) mint főbíró adott ki jogi döntvényeket.

M. J. de Goeje BGA, VI, 1889, 25–27. o.

a) Ami a keresztények (dzimmí)4545 helyzetével kapcsolatos kérdéseket illeti, ó igazhitűek parancsolója, vagyis azt, hogy miért maradtak meg szentélyeik és templomaik a községekben és a városokban, és miért nem kellett lerombolniuk, amikor a muszlimok meghódították őket, és hogy miért szabad kitűzniük a keresztet ünnepeiken, a válasz az, hogy a muszlimok és a keresztények között békeszerződés létesült, azzal a feltétellel, hogy megfizetik a fejadót, és a városokat azzal a feltétellel adták át, hogy szentélyeiket és templomaikat nem rombolják le sem a város határain belül, sem azokon kívül, és hogy élhetnek, hogy a muszlimok harcolnak helyettük és megvédelmezik őket azokkal az ellenségekkel szemben, akik bántanák őket, végül, hogy ünnepeiken kitűzhetik a keresztet.

Abú Júszuf mondja: Elmondta nekem egy tudós a szíriai Mekhul szavai szerint, hogy amikor Abú ’Ubajda ibn al-Dzsarráh bevonult Szíriába, békeszerződést kötött a keresztényekkel a következő feltétellel: templomaik és szentélyeik megmaradnak, de új szentélyeket és új templomokat nem fognak építeni, megmutatják az utat, az eltévedt muszlimnak és hidat építenek a folyókon keresztül a maguk költségén, három napig eltartják az elvonuló muszlimokat, nem fogják káromolni a muszlimot, nem is bántalmazzák, nem fogják kiengedni disznóikat házaikból olyan helyekre, ahol muszlimok tartózkodnak; jelzőtüzeket fognak gyújtani az Isten útján járó harcosok eligazítására, és nem fogják elárulni az ellenségnek a muszlimok gyenge helyeit.

…Amikor a keresztények látták, hogy a muszlimok milyen becsületesen megtartják adott ígéreteiket, és hogy milyen jól bánnak velük, akkor kíméletlen ellenségeivé váltak a muszlimok ellenségeinek, és segítették a muszlimokat ellenségeikkel szemben. Minden olyan város, amely békeszerződést kötött a muszlimokkal, embereket küldött ki, hogy szerezzenek híreket a rómaiakról,4646 királyukról és arról, hogy mit terveznek.

És megjöttek a küldöttek és jelentették, hogy a rómaiak akkora sereget gyűjtöttek öszsze, amekkorát még nem látott a világ…

…Abú ’Ubajda és a muszlimok veszedelmesnek tartották helyzetüket. Ekkor Abú ’Ubajda írt azokba a városokba kinevezett helytartóinak, amelyekkel békeszerződést kötött, megparancsolta, hogy térítsék vissza a keresztényeknek a tőlük beszedett fejadót és kharádzsot, és elrendelte, hogy ezt mondják nekik: „Visszaadjuk pénzeteket, mert megtudtuk, hogy seregek gyülekeznek ellenünk, ti pedig kikötöttétek, hogy védelmezzünk meg benneteket. Mivel mi ezt nem tudjuk teljesíteni, visszaadjuk, azt amit elvettünk tőletek. Ragaszkodni fogunk a veletek kötött és köztünk írásba foglalt feltételekhez, ha isten győzelemhez segít bennünket ellenségeink fölött.” Amikor a muszlimok ezt elmondták a keresztényeknek és visszaadták a pénzüket, amit tőlük szedtek, a keresztények így szóltak: „Vezéreljen benneteket vissza hozzánk az Isten és adjon győzelmet ellenségeitek fölött! Ha rómaiak volnának a helyetekben, ugyan semmit sem adtak volna vissza, sőt még azt is elvennék, amink megmaradt, és nem hagynának nekünk semmit.”

…A muszlimok és a sokistenhívők elkeseredett harcba bocsátkoztak. Mindkét részről rengetegen hullottak el. Végül is Isten segített a muszlimoknak és futásba kergette ellenségeiket.

Voltak olyan városok is, amelyeknek lakossága nem kötött békét Abú ‘Ubajdával. Amikor ezeknek a városoknak lakosai látták, hogy milyen bántalmazásoknak voltak kitéve a sokistenhívő társaik, követeket küldtek Abú ’Ubajdához és békét kértek, Abú ’Ubajda megadta nekik a békét, mégpedig ugyanazokkal a feltételekkel, amelyekkel az előbbieknek, de még megtoldotta azzal, a kért kikötéssel, hogy ha olyan rómaiak akadnának közöttük, akik azért jöttek, hogy harcoljanak a muszlimokkal és most ott tartózkodnának, akkor ezek a rómaiak

4444 713. április.

4545 Dzimmí: nem muszlim kinyilatkoztatott (zsidó, keresztény) vallás híve, akivel a muszlim állam védelmi szerződést (dzimmet) kötött.

4646 A bizánciakról van szó.


AZ ARAB VILÁG

bocsánatot nyerjenek és holmijukkal, vagyonukkal és családjukkal együtt visszamehetnek a rómaiak országába, a muszlimok nem fogják őket ebben gátolni. Abú ’Ubajda beleegyezett, mire megfizették a fejadót és megnyitották előtte városaik kapuit.

4.1. ’Umar válasza vezérének, Abú ’Ubajdának, a szíriai arab haderők parancsnokánakSikereket aratnak azok, akik megtartóztatják magukat a kapzsiságtól…

…Ha egyszer behajtottad rajtuk a fejadót, semmi egyebet nem követelhetsz tőlük, és hatalmad nem terjed ki másra.

Meggondoltad-e, hogy ha mi fogjuk és szétosztjuk ezt a lakosságot, mi marad azoknak a muszlimoknak, akik utánunk jönnek? Allahra mondom, nem fognak embert találni, akit munkára kényszeríthetnének, és végképp elesnek annak lehetőségétől, hogy munkájának gyümölcseit élvezzék.

Az igazhitű muszlimok ezek rovására fognak élni, amíg élnek, amikor pedig mi is meghalunk, és ők is meghalnak, akkor a fiaink fognak élni az ő fiaik rovására mindaddig, amíg csak úgy lesz, hogy szolgái lesznek a muszlim hit követőinek, amíg csak a muszlim hit marad az uralkodó.

Így terheld meg őket fejadóval, ne engedd őket elhurcolni fogságba és tiltsd meg a muszlimoknak, hogy igazságtalanul bánjanak velük, hogy kárt okozzanak nekik és felegyék vagyonukat, kivéve, amikor ez meg van engedve, és becsületesen tartsd tiszteletben azokat a feltételeket amelyekben megegyeztél velük mindannak fejében, amit adtál nekik.

4.2. A keresztények ruhaviseletének szabályozásaAl-Kúfi, (Kitáb al-Kharádzs), 101. o.

Közben pedig bélyeget kell sütni a keresztények nyakára, mikor az adó beszedése folyik, és amíg szemléjük be nem fejeződött… És meg kell parancsolni, hogy egyikük ruhája, hátasállata vagy külseje se hasonlítson a muszlimokéra. Kötelezni kell őket, hogy a durva zsineghez hasonlatos övet hordjanak, és mindannyian ilyennel övezzék fel magukat. Fejrevalójuk keményített vászonból készüljön, nyergeikre kápaposztót akasszanak, szandáljuk szíjait kétszeresre kössék és ne úgy szabják, mint ahogyan a muszlimok szabják; tiltsák meg asszonyaiknak, hogy tevén járjanak; tiltsák meg nekik, hogy új szentélyeket vagy templomokat építsenek a városban, azokon kívül, amelyeket szerződésben kikötöttek maguknak… A keresztényeknek meg kell engedni, hogy a városokban élhessenek és a muszlimok piacain adhassanak és vehessenek, de nem szabad sem bort, sem disznót árulniuk, és a városokban nem mutogathatják keresztjeiket… Parancsold meg helytartóidnak, hogy kötelezzék a keresztényeket ezeknek a külsőségeknek a tiszteletben tartására. Ezt parancsolta helytartóinak ’Umar ibn al-Khattáb és még hozzátette: hogy külsejük alapján is meg lehessen őket különböztetni a muszlimoktól.

(Al-Dzsabarí)

Ebben az évben4747 al-Mutavakkil kalifa parancsára minden keresztényt arra köteleztek, hogy sárga nyaksálat és övet viseljen, ha lovon ül, csak fából készült kengyelt használhasson, a nyereg hátsó részére, két kis gömböt illesszen, fejrevalójára4848 pedig két gombot, ha valaki ilyent visel, mégpedig úgy, hogy színét meg lehessen különböztetni a muszlimok között használatos kalanszuvától: ruhájára két olyan foltot varrjon, mint amilyen rabszolgáik ruháján van, mégpedig úgy hogy a folt színe elüssön a felsőruha színétől, amelyre rávarrják, továbbá az egyik folt elöl legyen, a mellen, a másik hátul, az ember hátán, nagysága négy ujjnyi, a színe sárga. Ha keresztény ember csalmát4949 visel, csalmája is sárga színű legyen.

4.3. ’Umar és a fényűzésSzemelvényünk Ibn al-Athír (megh. 1254-ben) Kitáb al-kámil fíat-tárikh (A történelem teljes könyve) c. művéből való.

4747 I. sz. 849–850-ben.

4848 A perzsa kalanszuva szó „magas kucsmát” jelent.

4949 Turbán.


AZ ARAB VILÁG

Tornberg, BGA, II., 166. o.

’Umar megparancsolta a dzsundok elöljáróinak, hogy egy kijelölt napon menjenek be hozzá al-Dzsábijjába könnyű fegyverzetű csapataikkal és hagyják helytartóikat kerületeikben. Al-Dzsábijja előtt találkoztak vele. Először Jazíd és Abú ’Ubajda, majd Khálid ment oda hozzá. Valamennyiük lova brokáttal és selyemmel volt letakarva.

Ekkor ’Umar kődarabokat kapkodott fel és elkezdte őket dobálni, közben ezeket mondotta: „De hamar hűtlenek lettetek régebbi meggyőződésetekhez! Talán az én fogadásomra jöttetek ilyen cicomával? Hogy elkényesedtetek két esztendő alatt! Ha századaitok élén jelentetek volna meg ilyen öltözetben, másokat állítottam volna a helyetekbe.” Azok pedig így válaszoltak: „Igazhitűek parancsolója, ne ítélj meg bennünket külsőnk szerint, fegyvereinktől pedig nem válunk meg soha!”

5. AZ OMAJJÁDOKAhmad ibn Abú Ja’kúb ibn Vadih al-Kátib Al-Ja’kúbi a IX. század végén állította össze történeti kompilációját: Kitáb al-Buldán.

M. J. de Goeje, BGA, VII., 328. o.

Mu’áviya egy Ibn Uszal nevű keresztényt nevezett ki a himszi kharádzs beszedőjének. Előtte egyetlen kalifa sem nevezett ki keresztényeket ilyen állásra.

Mu’áivya idejében a palesztinai kharádzs 450 000, az urdunni kharádzs 180 000, a damaszkuszi pedig 450 000 dénárt tett ki.

És Mu’áviya Szíriában, al-Dzsazírában és Jemenben csak úgy, mint Irakban, elkobozta és a maga kizárólagos tulajdonának jelentette ki a királyok birtokában volt földeket. Ezeket rokonai és bizalmas hívei között osztotta szét. Ő volt az első, aki mindenféle ilyen „elvett” birtokkal rendelkezett5050…

Szulajmán ibn ’Abd al-Malik éppen Ramlában tartózkodott, amikor megtudta, hogy kalifává választották. Ramlában hatalmas mecsetet és uralkodói palotát építtetett, és a Ludda városában élő embereket ide telepítette át. Szulajmán leromboltatta ezek luddai házait és Ramlában építtetett helyettük. Büntetéssel sújtotta azokat, aki ebben ellenszegültek, leromboltatta házaikat és megszüntette az odairányuló élelmiszer-szállítást, úgyhogy mégis átköltöztek, Ludda pedig elnéptelenedett…

És elment Szulajmán Mekkából5151 Jeruzsálembe. Itteni lakását bélpoklosok özönlötték körül és olyan zajt csaptak csengettyűikkel, hogy nem engedték aludni. Mikor tudakozódására felvilágosították, hogy milyen kellemetlenségnek vannak kitéve miattuk az emberek, megparancsolta, hogy égessék el őket máglyán. Hozzátette, hogy ha volna bennük valami jó, isten nem engedné őket ilyen szörnyű kínok között meghalni. ’Umár5252 rávette, hogy ne tegye ezt, mire megkönyörült rajtuk, de megparancsolta, hogy vigyék őket egy távoli helységbe, hogy ne járjanak keljenek az emberek között…

Jazíd ibn al-Valíd lefaragott az embereknek járó pénzekből, mire el is nevezték „Lefaragó Jazídnak”. És fellázadtak hatalma ellen az országok.

5.1. Arab forrás a más hitűek szerepéről(Al-Mukaddaszí)

Al-Mukaddaszí (megh. 1000 körül) könyvének címe: A muszlim birodalom leírása.

M. J. de Goeje, 1877, 127. o.

5050 Asz-szuafi: így nevezték a perzsa király és családjának földjeit, azokat a birtokokat, melyeknek tulajdonosai eltűntek, vagyis mindazokat a földeket, amelyek a hódítás után szabadon maradtak. Voltak ilyenek Szíriában is: tulajdonosaik – görög patríciusok – elpusztultak a háború során vagy a császári sereggel együtt elmenekültek. Ezeket a földeket a muszlim uralkodók bérbe adták ki a parasztoknak, akik a bért az államkincstárnak fizették. ’Uthman, Mu’áviya és ’Abd al-Malik kalifa a tizedfizetés kötelezettségével tulajdon birtokok gyanánt osztotta fel ezéket a területeket. Utóbbi mindazokat a szíriai földeket is szétosztotta, melyek tulajdonosaik halála után gazdátlanok maradtak.5151 Ide a hidzsra 97. évében, tehát i. sz. 715. szeptember 5. és 716. augusztus 24. között ment ájtatoskodni.

5252 ’Umar ibn ’Abd al-’Aziz, később Szulajmán utódja.


AZ ARAB VILÁG

Itt ritkán találni… olyan muszlimot, aki írni tudna, Tabarijja (Tiberias) kivételével, amely város állandóan szállítja az írnokokat. Szíriában és Egyiptomban a keresztényeket használják fel írnokokul, mivel a muszlimok rábízzák magukat az ő nyelvismeretükre és nem kaphatók arra, hogy a nem arabok példájára vállalják az arab írás megtanulásával járó fáradságot. Amikor Bagdadban jártam, pirulnom kellett, amint egy törvényszéki tárgyaláson hallottam, hogy milyen hibásan fejezi ki magát a főbíró. Ott ezt nem tekintik fogyatkozásnak. Szíriában a legtöbb pénzváltó, szövetfestő és tímár – zsidó, a legtöbb orvos és írnok pedig keresztény.

5.2. Abú Harb felkelése(Tabarí történeti művéből)

Tabarí (megh. 923.) világtörténelmét a világ teremtésétől 915-ig kronológiai sorrendben írta meg, összes forrásainak megjelölésével.

M. J. de Goeje III., 1879–1901. 328. o.

Ennek az évnek5353 eseményei közé tartozik az is, hogy Palesztinában feltűnt Abú Harb al-Mubakra’ al Jamání, és felkelést szított a kormányzat ellen.

Egy olyan személy akitől értesüléseimet szereztem, valaki, akiről azt beszélik, hogy ismeri ezt a dolgot, elmondta nekem, hogy Abú Harb kormányellenes lázadását a következő körülmény váltotta ki: Abú Harb távolléte alatt egy katona abban a házban akart megszállni, amelyben Abú Harbnak vagy a felesége, vagy a nővére tartózkodott. A nő nem akarta beengedni, mire a katona korbácsával rásújtott. Az asszony felemelte a karját, hogy védekezzék, az ütés ezt érte, és ott maradt a nyoma. Amikor Abú Harb hazatért az asszony sírva panaszkodott a katona erőszakoskodása miatt és megmutatta a korbácsütésnek a karján húzódó nyomát.

Ekkor Abú Harb fogta a kardját, odament a katonához, aki nem volt elkészülve erre a támadásra, és halálra sebezte. Ezután eltakarta az arcát, hogy fel ne ismerjék, és az urdunn hegyek közé menekült. A hatóságok kutatni kezdték, de senki sem tudta megmondani, hogy hova tűnt. Nappal Abú Harb előjött és beburkolózva kiült arra a hegyre, amely menedékül szolgált. Mikor az emberek felfedezték, odamentek hozzá, ő pedig azt tanácsolta nekik, hogy éljenek igazságosan, harcoljanak a hazugság ellen, és rosszallólag beszélt a hatóságokról, a néppel való bánásmódjukról. Ezt tette mindaddig, amíg csak egyszer több, abból a kerületből való földműves ember nem csatlakozott hozzá. Ekkor azt mondta magáról, hogy Omajjád, hívei pedig azt mondták, hogy nem más, mint asz-Szufjání.

Amikor a fentebb említett osztályból már sok híve és követője gyülekezett össze, izgatni kezdett a helyi előkelőségek között, mire a jemenieknek nem is egy vezére is mellészegődött, többek között valami Ibn Bajhasz nevű, a jemeniek között nagy tekintélynek örvendő férfi, és még két más damaszkuszi ember. Ennek a híre csak akkor jutott el Al-Mu’taszim5454 fülébe amikor a kalifa már halálos betegségben szenvedett. De azért ezer katonát küldött Abú Harb ellen Radzsá ibn Ajjúb al-Hadarí vezérlete alatt.

Amikor Radzsá odaért a lázadóhoz, látta, hogy az egész nép Abú Harb körül sorakozott fel. Az, aki ezt nekem elmondotta, azt állítja, hogy Abú Harbnak százezer embere volt. Ekkor Radzsá nem akart megütközni vele, hanem tábort veretett és várt. Amikor eljött a földek megművelésének és bevetésének ideje, és amikor az Abú Harb mellett felsorakozott parasztok elmentek dolgozni a földesurak pedig birtokaikra, úgy, hogy Abú Harbnak alig maradt egy-, vagy kétezer embere, Radzsá akkor vonult fel, hogy megütközzék vele.

A két sereg – Radzsá serege és a „Fátyollal borított” serege – összecsapott. Mikor összecsaptak, Radzsá figyelmesen vizsgálta a „Fátyollal borított” seregét és így szólt embereihez: „Nem látok seregében egyetlen vitézt sem, csak őt magát. Ő majd biztosan megmutatja, mit akar elérni támadásával. Ne végezzetek vele gyorsan.” Amint Radzsá mondotta, úgy is történt. A „Fátyollal borított” halogatás nélkül Radzsá seregére rontott. Radzsá így szólt katonáihoz: „térjetek ki előle”. Azok kitértek előle, Abú Harb keresztülvágott soraikon és visszafordult. Radzsá megint megparancsolta katonáinák, hogy engedjék keresztül, azok keresztülengedték, Abú Harb átvágtatott soraikon és visszatért csapataihoz.

Egy idő múlva Radzsá így szólt embereihez: „Még egyszer rátok veti magát, engedjétek keresztül, de amikor vissza akar térni, álljátok el az útját és fogjátok le.” Így is történt. A „Fátyollal borított” Radzsá harcosaira vetette magát, azok keresztülengedték, úgyhogy átvágtatott soraikon, majd visszafordult; Radzsá katonái

5353 A hidzsra 227. évének, vagyis az i. sz. 841. október 21. és 842. október 9. közé eső évnek.

5454 Al-Mu’taszim abbászida kalifa (833–842).


AZ ARAB VILÁG

körülvették, megragadták és lehúzták hátaslováról.

Még ezelőtt történt, hogy mikor Radzsá szántszándékkal nem siettette a „Fátyollal borított” elleni harcot, követ érkezett hozzá Al-Mutaszimtól azzal a paranccsal, hogy siessen. Ekkor letartóztatta a követet és vasra verve tartotta, amíg csak közte és Abú Harb között le nem játszódott az, amit elmondtunk. Akkor elengedte a követet. Aznap, amikor Radzsá Al-Mu’taszim elé vitette Abú Harbot, Al-Mu’taszim keményen megdorgálta a követtel való eljárása miatt. Radzsá erre, válaszolt: „Ó igazhitűek parancsolója – váltson meg az isten életem árán! – te engem ezer harcossal küldtél százezer ellen, nekem pedig nem volt kedvem sietni és hasztalanul elemészteni magamat is, meg embereimet is; ezért kezdtem húzni-halogatni a dolgot, amíg a gyülevész népség le nem apadt, amíg nem kínálkozott kellő alkalom, mód és lehetőség a szétverésére. Akkor ütköztem meg vele, amikor hadai leapadtak, ő gyenge lett, mi pedig erősek. És íme, most fogolyként hurcoltam eléd ezt az embert.”

6. ARAB UTAZÓK AFRIKA NÉPEIRŐLAz utazók, kereskedők elbeszélései földrajzi leírásaikon túl, érdekes tudósításokat nyújtanak e távolabbi területek bennszülött lakosságáról is. Az alábbi szemelvény, Buzurg ibn Sahrijár ar-Rámhurmuzi (900–954) tengerészkapitány Kitáb adzsáib al-Hind című művéből való, a kelet-afrikai néger „zindzs” törzsek és az arab kereskedő-tengerészek kapcsolatáról ad színes képet.

P Guennel, London, 1928, 204–216. o.

…És mesélte nekem Abú Muhammad al-Haszan ibn ’Amr, hogy egy kapitány mondotta neki, aki egyik hajóján elindult az-Zábadzsba; s a Vákvák szigetek5555 egyik falujába jutottak, minthogy a szél ezekre a szigetekre vezette őket.

Amikor a falu lakosai észrevették őket, elfutottak a pusztaságba, ama jószágukkal együtt, amit magukkal tudtak vinni. S az emberek szintén féltek kiszállni a hajóról (a szárazföldre) mivel nem ismerték az országot és nem ismerték a lakosok elszaladásának az okát. Két napig a hajójukon maradtak. Senki sem jött el hozzájuk. Senki sem közeledett s nem bocsátkozott velük tárgyalásokba. És nem volt oka (ennek). Lebocsátottak a hajóról egy embert, aki ismerte a vákvákiak nyelvét. Ő kitéve magát a veszélynek elment, s kiment a faluból a pusztaságba és (ott) talált egy embert, aki felmászott a fára s elrejtőzött rajta. A matróz beszédbe elegyedett vele, s jó volt hozzá, s megvendégelte őt szárított datolyával, ami vele volt, s megkérdezte őt a lakosok elszaladásnak oka felől. Biztonságot ígért neki, s megígérte, hogy valamivel megajándékozza, ha megmondja az igazat. Az ember azt mondta neki, hogy amikor a falu lakói meglátták a hajót, úgy gondolták, hogy a hajósok meg akarják őket támadni, s jószágukkal együtt a pusztaságba és az erdő sűrűjébe menekültek.

A kapitány elmondta, hogy a matróz a hajóhoz vezette ezt az embert, s a sziget lakóit a hajó három emberével eme nép királyához küldték szíves üzenettel, s biztonságot ígértek neki és országa népének. [A tengerészek] két darab ruhát, egy kevés datolyát és apróbb ajándékokat adtak ennek az embernek, hogy vigye el a királynak. A király bizalmát fejezte ki irántuk. Visszatértek az ország többi lakosával együtt. A tengerészek együtt maradtak az ország lakosaival s a hajón levő áruikkal kisebb kereskedelmet folytattak velük. Húsz nap sem múlt el, amikor megjelentek náluk egy másik falu lakosai királyukkal a célból, hogy megtámadják ennek a falunak a királyát. A király pedig ezt mondta a tengerészeknek: „Tudjátok meg, hogy ezek az emberek harcolni jöttek ellenem, minthogy úgy vélték [magukban], hogy hozzám került minden [kincs] arról a hajóról. Segítsetek hát nekem s védjétek meg magatokat és engem…”

…Mesélte nekem Iszmáilavajh – és számos tengerész is –, hogy a háromszáztizedik esztendőben 5656 elindult hajóján Ománból5757 Kanbaluh felé5858 tartva. És erős szél kezdett fújni és eltérítette a hajót Szufálat az-Zindzs felé.5959

A kapitány elmondotta: „Amikor megláttam ezt a helyet, rájöttem, hogy a zindzsik6 országába jutottunk, akik emberevők. És amikor mi erre a helyre kerültünk, meg voltunk győződve pusztulásunkról. Elvégeztük a [rituális] mosakodásokat, Allahhoz, a mindenhatóhoz folyamodtunk bűnbánóan, s elmondtuk egymásért a megholtak imáit. Ezalatt pedig körülfogtak minket a zindzsik csónakjai s bevittek a révbe. Bementünk,

5555 Az arab szerzők a kelet-afrikai partvidéken, a mai Mozambik déli részét nevezték így.

5656 932.

5757 Arábia délkeleti területén.

5858 Szofala.

5959 Kelet-Afrika bantu nyelvet beszélő néger lakosságát nevezik így az arab szerzők.


AZ ARAB VILÁG

lebocsátottuk a horgonyt s az emberekkel együtt partra szálltunk. Elvezettek minket királyukhoz. Egy fiatalembert láttunk meg, akinek a zindzsikhez mérten szép arca, jó alakja volt. Megkérdezett minket afelől, kik vagyunk. Közöltük vele, hogy az ő országába indultunk. Ő ezt mondta: „Ti hazudtok. Kanbaluhba indultatok, nem pedig hozzánk. A szél hozott [ide] titeket s vetett a mi földünkre.” Mi ezt mondtuk: „Igen, ez így történt. Szavainkkal bizalmadat akartuk megnyerni.” Ekkor ő így szólt: „Rakjátok ki áruitokat és kereskedjetek, nem történik bántódástok.”

Mondotta [a kapitány]: „És mi kibontottuk áruinkat s kereskedni kezdtünk a legjobb módon. Nem kellett sem adót [fizetnünk], sem [megfizetni] az élelmiszereket. Csak a királynak [kellett] valamit ajándékoznunk, ő pedig hasonlót és [mértékben] nagyobbat ajándékozott nekünk mint ez [ti. amit mi ajándékoztunk]. Több hónapig maradtunk országukban. Amikor pedig elérkezett elutazásunk ideje, engedélyt kértünk tőle [az elutazásra], és ő megadta nekünk az engedélyt. És mi berakodtuk az árukat s befejeztük [üzleti] ügyeinket. Amikor elhatároztuk magunkat az elindulásra, értesítettük erről a királyt. Ő felkelt s lejött velünk a partra barátainak és gulámainak 6060

kíséretében. Beszállt a csónakba s velünk együtt a hajóhoz jött és feljött [a hajóra] hét gulámjával. És amikor ők a hajón voltak, azt mondtam magamban, hogy ezért a királyért Ománban harminc dénárt lehet majd kérni, sőt van rajtuk ruha is, amely húsz dénárt fog érni. Tőlük már legkevesebb háromezer dirhem került hozzánk s ez nem fog nekünk megártani. S odakiáltottam a matrózoknak. Felvonták a vitorlákat s felhúzták a horgonyokat, miközben a király üdvözölt minket, kifejezte baráti érzelmeit irántunk, kért minket, hogy térjünk majd vissza hozzá s szívélyes fogadtatást ígért nekünk, ha majd visszatérünk országába. Amikor pedig a vitorlákat felvonták, és ő meglátta, hogy már hajózunk, arca elváltozott és ezt mondta: »Ti már elindultatok, én búcsúzom tőletek.« Felállt, hogy csónakjába szálljon. De mi elvágtuk a csónak kötelét és azt mondtuk neki: »Maradj csak velünk, elviszünk téged a mi országunkba, és méltóképpen megjutalmazunk téged a velünk kapcsolatos jótetteidért, és illő jutalmat adunk neked azért, amit tettél nekünk és cselekedtél. « Ő [pedig] mondotta: »Óh, emberek! Amikor hozzám kerültetek, én hatalmas voltam. Valóban, embereim meg akartak benneteket enni és elvenni vagyonotokat, amint ezt már másokkal tették, de én jó voltam hozzátok és nem vettem el tőletek semmit. Eljöttem hozzátok, hogy hajótokon búcsúzzam el tőletek, meg akarván tisztelni benneteket a magam részéről. Hát járjatok el velem az igazságosságnak megfelelően, visszaküldvén engem országomba.«”

Mondotta [a kapitány]: „De mi nem törődtünk szavaival, s nem fordítottunk rá figyelmet. A szél megerősödött, s nem telt bele egy órába, hogy az ő országa eltűnt szemeink elől. Majd az éjszaka vett minket oltalmába s mi kijutottunk a nyílt tengerre. Beköszöntött a reggel, s a király embereivel együtt a többi rabszolga között volt, s ezekből kétszáz fő [volt nálunk]. Ugyanúgy jártunk el vele, mint ahogy a többi rabszolgával bántunk.”

Mondotta [a kapitány]: „És [a király] abbahagyta [a beszédet] és egy szót sem szólt. Nem fordult hozzánk semmivel sem, úgy tett, mintha nem venne észre minket, mintha ő nem ismerne minket és mi nem ismernők őt. Ezután elértük Ománt s eladtuk a királyt társaival együtt a többi rabszolga között.”

„És amikor a háromszáz… (kihagyás az eredeti kiadás szövegében, a fennmaradt szövegrész alapján legkésőbb 320 [932]-ben) esztendőben elindultunk Ománból, Kanbaluh felé tartva, a szél pedig Szufálat az-Zindzs felé vitt, nem hazudunk, meglepődtünk, meglátva ezt az országot. [A zindzsik] észrevettek minket és elénk jöttek. Csónakjaik körülvettek minket. És egyszerre [megláttuk, hogy ezek] azok, akiket mi az akkori látogatás idején ismertünk meg. Ekkor nyilvánvaló és minden kétségen felülivé vált számunkra a pusztulás. Egyikünk sem beszélgetett társaival a nagy félelemtől. Elvégeztük a rituális mosdásokat, elmondtuk a halotti imákat és elbúcsúztunk [egymástól]. [A zindzsik] pedig felénk közeledtek és megragadtak minket, a király házához hajtottak minket és bevezettek. Meg voltunk hökkenve. A [trón] széken ugyanaz a király ült, mintha csak egy órája váltunk volna el tőle. Amikor megláttuk őt, elterültünk előtte, erőnk elhagyott bennünket, és nem volt erőnk ahhoz, hogy felkeljünk. A király azonban ezt mondta nekünk: »Ti vagytok barátaim, kétségen kívül.« S egyikünk sem volt képes beszélni, és remegtünk a félelemtől. Ő [pedig] mondotta: »Emeljétek fel fejeteket. Én [már] megkegyelmeztem nektek magatoknak és vagyonotoknak.« Egyesek közülünk felemelték [fejüket] mások pedig nem tudták felemelni a gyöngeségtől és a szégyentől.”

Mondotta [a kapitány]: „Ő szívélyes volt hozzánk, amíg mi mindnyájan fel nem emeltük fejünket, de mi nem tekinthettünk reá a szégyentől, félelemtől és zavartól. Amikor pedig az ő kegyelmével együtt visszatért belénk a lélek is, így szólt hozzánk: »Óh, [ti] árulók, én [annyit] tettem értetek és jól bántam veletek, ti pedig azzal jutalmaztatok, amit tettetek és elkövettetek.« Mi ezt válaszoltuk neki: »Vedd figyelembe, óh király, hogy mi tévedtünk és bocsáss meg nekünk.« Ő ezt mondta: »Én már megbocsátottam nektek. Kereskedjetek, mint ahogy akkor kereskedtetek, és senki sem fog ellenetekre tenni.« Mi nem tudtunk hinni [szavainak] az örömtől, és azt gondoltuk, hogy ez csupán ravasz fogás [amely] addig szükséges amíg áruinkat ki nem rakjuk a partra.

6060 Testőrség.


AZ ARAB VILÁG

Kihordtuk áruinkat a szárazföldekre és nagy értékű ajándékot vittünk neki. De ő visszaadta nekünk és ezt mondta: »Ti érdemtelenek vagytok [arra], hogy ajándékot fogadjak el tőletek, és én nem szennyezem be vagyonomat azzal, hogy tőletek ezt elfogadjam, mivel a ti összes pénzetek törvénytelen.«

Mi pedig kereskedtünk. [Majd] elérkezett elutazásunk ideje. Engedélyt kértünk [a királytól] a berakodásra, és ő megengedte ezt nekünk. És amikor elhatároztuk, hogy már elindulunk, ezt mondtam neki: »Oh király, te olyasmit tettél velünk, amire mi méltatlanok vagyunk. Mi elárultunk téged és álnokul bántunk veled. De hogyan szabadultál meg és [hogyan] tértél vissza országodba?« Ő pedig felelte: »Mikor ti eladtatok engem Ománban, az, aki engem megvásárolt, elvitt egy városba, melyet al-Baszrának hívtak, leírva [a város] ilyen meg olyan. Baszrában megtanultam imádkozni, böjtölni, és egyet s mást a Koránból. Majd az én uram eladott engem egy másiknak, aki elvitt engem az arabok királyának városába, melyet Bagdadnak neveznek.« És ő leírta nekünk Bagdad városát. »S ebben a városban megtanultam tisztán [és helyesen] arabul beszélni. Tanultam a Koránt, együtt imádkoztam az emberekkel a nagy mecsetben, megláttam a kalifát, akit al-Muktadirnak6161 hívnak. Bagdadban több mint egy évig maradtam, addig, amíg emberek nem érkeztek teveháton Khoraszánból. Néztem ezt a rengeteg embert és megkérdeztem tőlük, hová mennek. Azt felelték, hogy Mekkába mennek. Megkérdeztem tőlük, mi az a Mekka. Ők azt felelték, hogy ott található Alláh szent háza, ahová az emberek tisztelegni járnak. S elmondták nekem (Alláh) házának történetét. Ekkor azt mondtam magamban: az én utam az, hogy kövessem ezeket az embereket ehhez a házhoz. A gazdának elmondtam, mit hallottam, s láttam hogy ő [maga] nem akar menni s nem fogja megengedni nekem, hogy elmenjek. Akkor én úgy tettem előtte [mintha nem gondolnék erre] amíg el nem mentek ezek az emberek. Amikor ők kimentek [a városból], követtem őket, és csatlakoztam az emberek csoportjához. Szolgáltam őket az egész út alatt és együtt ettem velük. Ők két ruhát ajándékoztak nekem, s ezeket öltöttem fel, amikor a tiltott területre6262 léptünk. Megtanítottak engem az istentiszteleti szertartások elvégzésére s Alláh, a mindenható, könnyűvé tette nekem a haddzsot. 6363 Féltem, hogy ha visszatérek Bagdadba, gazdám elpusztít és megöl engem. Ezért egy másik karavánnal együtt Egyiptomba mentem és útközben szolgáltam az embereket. Magukkal vittek engem [tevéiken] s megosztották velem élelmüket Egyiptomig. Amikor Egyiptomba érkeztem, megláttam azt az édesvizű folyót, amelyet Nílusnak neveznek. Megkérdeztem, honnét ered a Nílus. Azt mondták nekem, hogy eredete a zindzsik országában van. Megkérdeztem, milyen irányban van a Nílus forrása. Azt mondták nekem, hogy annak a városnak az irányában, amelyet Uszvánnak6464 hívnak, a feketék földjének határán. Es én követtem a Nílus partját, bemenve az egyik országba és kijőve a másikból. Az emberektől kértem [alamizsnát] és ők tápláltak engem. S ez volt a közönséges állapotom. Valamiféle emberek közé kerültem. Ők gonoszul bántak velem: megkötöztek engem (és többi) szolgáik között [olyan dolgot] szándékoztak rám bízni, amelyet nem voltam képes teljesíteni. De én megszöktem. Más emberek közé kerültem, ezek megfogtak engem és eladtak, én pedig [újból] megszöktem. És szüntelenül ilyen helyzetben voltam Egyiptomból történt kijövetelem óta, amíg el nem értem a zindzsik országának területét. Én úgy megváltoztam, hogy felismerhetetlenné váltam, s megdermedt bennem a lélek. S nem volt bennem akkora rettegés Egyiptomból való kijövetelem óta, ama veszedelmek ellenére, melyek osztályrészemül jutottak, mint a félelem, amikor országom felé közeledtem. Azt mondtam magamban, hogy az országban utánam már más király ül [a trónon]. Hatalmába kerítette az országot, neki engedelmeskedik a katonaság, s elvenni tőle a királyságot nehéz. És ha én megjelenek vagy valaki tudomást szerez rólam, akkor engem hozzá visznek, és ő megöl engem vagy ellenem uszít valakit, akit ő hű barátjának tart, és ez megszerzi a fejemet, s ennek révén az ő barátjának fogja magát mutatni. És félelem szállt belém, amely súlyos volt. Rendszerint éjszakánként mentem, országom irányában haladtam, nappal pedig elrejtőztem. Így jutottam el a tengerhez és elkerültem egy hajón valamilyen országig. És én álruhában voltam, úgyhogy nem lehetett felismerni. Majd a tengeren eljutottam addig az országig és egy éjjel a hajó kitett engem országom partjára. Megkérdeztem egy öregasszonyt, igazságos-e a királyuk, aki [a trónon ül]. Ő pedig így szólt: ,Alláhra esküszöm fiam, nincs nekünk királyunk Alláhon, a mindenhatón kívül.’ És ő elmesélte nekem a király történetét. Én pedig csodálkoztam, mintha nem ismerném őt [ti. az öregasszonyt] és mintha nem én lennék. Azután azt mondta nekem, hogy az ország lakosai megfogadták, hogy nem tesznek senkit királlyá maguk fölött az előző király után, amíg meg nem tudják, mi történt azzal, s reményüket nem vesztik arra, hogy ő [még] él. S ők hírt kaptak a papoktól, hogy korábbi királyuk az arabok földjén van, él és egészséges. Amikor beköszöntött a reggel, elmentem a városba, bementem, elmentem a palotámhoz s bementem, és ott találtam a családomat ugyanabban az állapotban, ahogy elhagytam, csakhogy ők bánatban éltek, ugyanúgy, mint országom lakosai. És elbeszéltem nekik történetemet. S ők csodálkoztak és örvendeztek, s felvették az iszlám vallást, amelyet én vettem fel [ti. korábban]. egy hónappal ideérkezéstek előtt tértem vissza királyságomba. És most boldog vagyok és örülök, hogy Alláh megajándékozott engem és országom népét az iszlámmal, a hittel és az imádságnak, a böjtnek, a

6161 908–932 között uralkodó Abbászida kalifa.

6262 A szent városba csak igazhitű muszlim léphetett be.

6363 Zarándoklat Mekkában a Kába körül.

6464 Asszuán Felső-Egyiptomban.


AZ ARAB VILÁG

haddzsnak, a megengedettnek és a tiltottnak az ismeretével. És én megismertem azt, amit senki sem ismert a zindzsik országában. És én azért bocsátottam meg nektek, mivel ti vagytok hitem megjavulásának az oka. De maradt még bennem egy és más, és én kérem Alláhot, hogy szabadítson meg ettől a bűntől.«”

Mondotta [a kapitány]: „És én megkérdeztem: »Mi ez, király?« Ő felelte: »[Ez] az én uram, akinek engedelme és beleegyezése nélkül mentem el Bagdadból a hadzsra, és akihez nem tértem vissza. Ha találnék egy hű [embert] elküldeném neki az én áramat [ti. amennyiért engem vett] és átadnám neki. És ha volna köztetek derék [ember] és volna bennetek becsületesség, akkor én átadnám nektek az összeget, amit ő értem fizetett, hogy adjátok át neki azt, és ajándékoznék neki tízszer annyit annak kárpótlásául, amit ő az én személyemben veszített. Ti azonban hitszegő és ravasz emberek vagytok.«”

Mondotta [a kapitány]: „És mi elbúcsúztunk tőle. És ő azt mondta: »Menjetek. És ha visszatértek, én ugyanígy fogok kereskedni veletek és még több jót tanúsítok majd irántatok. S adjátok hírül a muszlimoknak, hogy jöjjenek el hozzánk, mivel mi már az ő fivéreik lettünk, muszlimok, mint ők. Ami pedig azt illeti, hogy elkísérjelek titeket a hajóra, hát az én utam nem vezet arra.« És mi elbúcsúztunk és elindultunk.”

6.1. Afrika leírásaAI-Isztakhrí Abú Iszhák Ibráhím ibn Muhammad el-Fáriszí 951–952 körül élt, a klasszikus arab földrajzi iskola első képviselője. Kitáb maszálik-al-mamálik (Az országok útvonalainak könyve) című műve az akkori arabok előtt ismert világnak jól tájékozott és pontos leírását adja. Szemelvényeink Afrika-leírásából valók. Földrajzi, néprajzi tudósításain kívül jelentősek a núbiai aranybányákra vonatkozó ismertetései.

M. J. de Goeje, BGA, T. I., 1870, 144–146. o.

…Ha elindulsz al-Kulzúmból6565 nyugatra a tenger partján, úgy áthaladsz az Egyiptom határaitól [terjedő] pusztaságokon, amíg el nem jutsz azokba a pusztaságokba, amelyek az albudzsához 6666 tartoznak. Ezekben aranybányák vannak a tenger partján [levő] városig, melyet ’Ajdzábnak 6767 neveznek. Azután pusztaságok húzódnak végig az al-habasa6868 országában, ez pedig a szemben fekvő parton [terül el] Mekkához és Medinához hasonlóan, úgyhogy szemben fekszik Áden környékével. Azután végződik az al-habasa [országa], s a núbiaiak országával érintkezik, amíg el nem éri a zindzsik országait. A zindzsik országai pedig a legnagyobbak ezek közül az államok közül s végignyúlnak szemben az iszlám valamennyi országával…

…Ha te elindulsz al-Kulzúmból nyugatabbra ettől a tengertől, úgy [meglátod, hogy] ez [a tenger] végigvonul egy víztelen sivatag mentén, amelyben semmi sincs. Ezután a tenger érinti az al-budzsa pusztaságot. Az al-budzsa egy törzs, bőrsátrak lakói, feketébbek, mint az al-habasa, külsőre hasonlítanak az arabokra. Nekik nincsenek sem falvaik, sem városaik, sem gabonaféléik, kivéve azokat, amiket az al-habasa, Jemen, Egyiptom és a núbiaiak városaiból visznek be hozzájuk. Határuk az al-habasa [földje], a núbiaiak földje és Egyiptom földje között húzódik és az aranybányákig vezet.

Ez a bánya az egyiptomi Uszván közelében kezdődik, (végighúzódik) körülbelül tíznapi járóföldnyi távolságra, s eljut a tenger menti erősségig, amelyet Ajzábnak neveznek. Ezen a bányavidéken valamennyi embernek al-allákija a neve. Ez a bánya – homok és síkság, amelyen nincsenek hegyek; ennek a bányának a kincseit Egyiptom földjére szállítják ki. Ez aranybánya, ezüst nincs benne. Az al-budzsa [olyan] törzs, amely bálványokat imád és azt, ami megtetszik neki.

Azután a tenger az al-habasa földjét érinti. Ezek keresztények, s színük közel áll az arabok színéhez a fekete és a fehér között. Ők ezen tenger partján szétszórtan élnek, úgyhogy Ádennel szemközt helyezkednek el. És azt, ami itt leopárdbőrből és tarka bőrökből van, s a jemeni bőrök többségét, amit saruk céljából cserzenek, innét Jemen partjára szállítják ki. Az al-habasa békés nép, amely nem a háború területén él. A [tenger-] parton van egy helyük, amelynek neve Zajla, ez kikötő az al-Hidzsázba és Jemenbe való átkeléshez. Ezután a tenger a núbiaiak országának pusztaságát érinti.

A núbiaiak keresztények. Országaik kiterjedtebbek, mint az al-habasa [országa], s több városuk és megművelt földjük van, mint az al-habasának. Egyiptom Nílusa városaik és falvaik között folyik, amíg ez az ország át nem

6565 Vörös-tengeri kikötőváros kb. 1 és 1/2 km-re a mai Szueztől.

6666 Núbia területén élő állattenyésztő nép, másképp „bedzsa”.

6767 Afrikai kikötő a Vörös-tenger partján. A XI–XIV. században virágzó város. Jelentős kereskedelmi és zarándokkikötő Mekka felé.

6868 Különböző etnikumú népek elnevezéseként használják az arab írók. Így jelölték néha az etiópokat, Északkelet-Afrika egyes népeit, néha Nyugat- és Közép-Szudán lakóit.


AZ ARAB VILÁG

megy a homoksivatagba, a zindzsik földjeibe, majd ezután azokba a pusztaságokba, amelyeken keresztül az út lehetetlen.

Majd ez a tenger továbbhalad, amíg nem érinti a zindzsik földjét, azt, ami Ádennel szemközt fekszik és a tenger mentén terül el. Szemközt vele az iszlám valamennyi határa található. S ez [a tenger] ahhoz a tengerhez tartozik, amely al-Hind egyes területeivel szemben terül el, kiterjedtsége és bővizű volta folytán. S tudomásomra jutott, hogy a zindzsik [országának] egyes részein hideg területek vannak, ahol fehér zindzsik találhatók. A zindzsik országa pedig szegény ország, kevés ott a megművelt föld és a vetés, kivéve azokat [a területeket], amelyek az uralkodó birtokaival határosak…

…Ami Zavilát6969 illeti, ez al-Magrib7070 határain belül található. Ez egy város egy oázis közepén. Zavilának kiterjedt területe van, s ez a feketék földjével szomszédos.

A feketék [asz-Szudán] országai terjedelmes országok, ám ezek gyérvizűek és igen szegények; a hegyek között, amelyek ezekben az országokban fekszenek, megvan mindaz, ami gyümölcsökből az iszlám országaiban megtalálható, noha [lakosaik] nem eszik ezeket. Eme gyümölcsök mellett vannak náluk más termények és növények is, amelyekkel ők táplálkoznak, és amelyek ismeretlenek az iszlám országaiban.

A fekete szolgák, akiket az iszlám országaiban eladnak, ő közülük valók. Ezek nem núbiaiak, nem zindzsik, nem al-habasák és nem al-budzsák. Hanem ők egy külön nemzetség, feketébbek, mint valamennyi [többi], s vidámabbak. S azt mondják, hogy [valamenynyi] fekete – az al-habasa, a núbiaiak, az al-budzsa és mások – területei között nincs [olyan] terület, amely kiterjedtebb lenne a feketék országainál. S ezek [az országok] délen az al-Bahr al-Muhít partjáig7171 húzódnak északon a sivatag mentén, eljutva Egyiptom pusztaságáig.

…Ami pedig al-Vahátot7272 illeti, úgy ez az a terület, [amely] korábban megművelt volt, vizekkel, erdőkkel, falvakkal és emberekkel; s nem maradt ott [most] senki sem. Napjainkban nagyszámú termény és elszaporodott s elvadult birkák [találhatók] ottan. Az egyiptomi Szaidtól al-Vahátig a déli határ mentén körülbelül háromnapi út a pusztaságon át. Al-Vahát pedig érinti a núbiaiak földjét a pusztaságban és a feketék földjéig terjed…

…Ami az aranybányát illeti, Uszvántól odáig tizenöt napi út. A bánya nem Egyiptom földjén fekszik, hanem az al-budzsa földjén, s ’Ajdzábig terjed. S azt mondják, hogy ’Ajdzáb nem az al-budzsa földjén van, hanem csupán az al-habasa egyik városa. A bánya – ez síkság, amelyen nincsenek hegyek; ezt [a síkságot] csupán homok és sziklatörmelék borítja. Azt a helyet, ahol az emberek gyülekezése folyik, al-Allákinak nevezik.7373 Az al-budzsának nincsenek falvai és nincs termékeny földje, amelyben gazdagság rejlik, ők (az al-budzsa) csak steppelakók. Vannak telivér tevéik; s azt mondják, hogy a tevék közt nincsenek gyorsabbak, mint ezek. Rabszolgáik, tevéik s egyebük, ami földjükön található, Egyiptomba kerül el…

6.2. Az afrikai aranybányákrólAl-Ja’kúbí (Ahmad ibn Abú Ja’kúb ibn Dzsa’far ibn Vádih: al-Kátib al-Abbászí) arab történetíró meghalt 897-ben. Történelem (Tárikh) című műve az első arab világtörténelem. A történeti témák mellett földrajzi ismeretek is érdekelték. Kitáb al-Buldán (Országok könyve) című munkájából vettük alábbi szemelvényünket.

M. J. de Goeje BGA, VII., 216., 345–346. o.

Az, aki az aranybányákhoz – aranyrögbányákhoz utazik, Uszvánból indul el addig a két hegy közti helyig, melynek neve al-Dajka, majd tovább al-Buvajba, majd al-Bajdíjjába, majd Bajt Ibn Zijádba, majd Uzajfirba, majd a Dzsabal al-Ahmárhoz (azaz Vörös-hegy), majd a Dzsabal al-Bajdíjjába (azaz Fehér-hegy), majd Kabr Abú Maszúdba, majd Afárhoz, majd Vádi al’Allákíba; mind ezek a helyek aranybányák, ahová az aranyásók mennek.

Vádi al-’Allákí pedig nagyobb városra hasonlít; itt kevert a lakosság arab és nem arab – aranyásók; vannak itt piacok és van kereskedelem. Italuk pedig a Vádi al-’Allákíban ásott kutakból származik. S azok többsége, akik al-’Allákíban [élnek], a Bantú Hanifá agából való Rabí’a törzs emberei, al-Jamáma lakosai közül, 7474 akik családjaikkal és ivadékaikkal ide költöztek.

6969 Líbia területén.

7070 Észak-Afrika arab neve.

7171 „Körülvevő tenger” – az arab írók elképzelése szerint a világot körülvevő óceán.

7272 A Nílus völgyétől Nyugatra a líbiai sivatagban levő oázisok csoportjának elnevezése.

7373 Kiszáradt folyómeder Núbiában, már az ókorban is ismert gazdag aranylelőhely.


AZ ARAB VILÁG

Vádi al-’Allákí és az, ami körülötte fekszik – aranyrögbányák; bármely helyen, mely határos vele, valamennyi törzsből való kereskedők dolgoznak, s a kereskedőkön kívül fekete rabszolgák, akik a föld ásásával foglalkoznak, majd kiemelik a rögöket, a sárga arzénhez hasonlóan, azután pedig olvasztják.

Al-’Allákítól pedig addig a helyig, melyet Vádi al-Hilnek neveznek, egynapi járóföld, majd addig a helyig, melynek neve Anab, majd addig a helyig, amelynek neve Kijar, ahol a rögök kutatására gyülekeznek az emberek; itt al-Jamáma lakosai közül, a Rabí’a törzsből való emberek vannak. Al-’Allákítól addig a bányáig, melyet Bati Báhnak neveznek, egynapi járóföld van. Al-’Allákítól addig a helyig, melynek neve Amád, kétnapi járóföld; addig a bányáig, melynek neve Má asz-Szahrá, egynapi járóföld; az al-Ahsábnak nevezett bányáig kétnapi járóföld; a bányáig, melyet Mizábnak neveznek, melyet a Ballí és a Dzsuhajna 7575 törzsekből való emberek laknak, négynapi járóföld, és addig a bányáig, amelyet ’Arba Bathának neveznek, kétnapi járóföld.

Al-’Allákítól ’Ajdzábig négynapi járóföld. Ajzáb pedig a kikötő a sós tenger partján, innét hajóznak el az emberek Mekkába, al-Hidzsázba és Jemenbe.

S ide érkeznek a kereskedők, akik rúdaranyat, elefántcsontot és egyebet hoznak magukkal.

Al-’Allákítól Barkánig, és ez az utolsó az aranybányák közül, ahová a muszlimok elmennek, harmincnapi járóföld; al-Allákitól pedig addig a helyig, melyet Dahnak neveznek, melyet a Banú Szulajm 7676 törzsből való emberek és egyéb mudariták laknak, tíznapi járóföld.

Al-’Allákítól ama bányáig, melynek neve Asz-Szanta, ahol a mudariták és egyebek közül való emberek élnek, tíznapi járóföld; al-’Allákítól addig a bányáig, melyet al-Rafknak neveznek, tíznapi járóföld, s al-’Allákítól ama bányáig, melynek neve Szahtit, tíznapi járóföld.

Ezek azok a bányák, amelyekbe a muszlimok eljutnak, s amelyekben az aranyrögök kutatására elindulnak.

Zavila

Vaddán7777 mögött van a Zavila7878 területe, amely délről határos vele. Ők muszlimok, mindnyájan elvégzik a hadzsot (Mekkába) … Ők fekete rabszolgákat szállítanak a feketék miri, zagáva, maravi és egyéb törzséből mivel közel vannak hozzájuk, és ők a feketéktől rabszolgákat zsákmányolnak.

Tudomásomra jutott, hogy a feketék uralkodói eladják a feketéket bármiféle zavar és háború nélkül is. Zavilából származnak a „zavilijja” bőrök. Zavila a pálmák és durra vetések és más növények országa. Itt vegyes lakosság van khoraszániakból, bafaiakból és kufaiakból.

Zavila mögött tizenöt napi járóföldre van egy város, melyet Kuwárnak7979 neveznek. Benne egyéb törzsekből való muszlimok élnek; többségükben berberek és ők feketéket hoznak… …Szidzsilmászából8080 pedig annak, aki utazik, elindulva a kibla irányába [azaz délre], el akarván jutni a feketék egyéb törzseiből való feketék országába – körülbelül ötvennapi járóföld, ha a sivatagon keresztül megy.

Ezután a szanhádzsák8181 közül való néppel találkozik, amelynek neve anbija. Nekik nincs állandó foglalkozásuk; ők mindnyájan turbánnal kötik be fejüket; ilyen az ő szokásuk. És nem öltenek magukra inget, hanem csupán beburkolóznak ruhájukba. S eledelüket a tevék adják, s nincsenek nekik vetéseik és ennivalójuk.

Majd elindul ama terület felé, amelynek neve Gaszt,8282 ez pedig megművelt völgy amelyben van lakosság. Ott található az ő uralkodójuk. Nekik nincs sem hitük, sem törvényük. Az uralkodó rablótámadásokat hajt végre a feketék országai ellen, és az ő birodalmaik nagyszámúak.

7474 Észak-arábiai törzs egyik ága, Jemenben telepedtek le.

7575 Jemeni törzsek.

7676 Nedzs- és hidzsaszbeli törzs, a VIII. században telepedtek le Egyiptomban.

7777 Város a Dzsafra-oázisnál Tripolitániában.

7878 A mai Fezzán területén Líbiában.

7979 Oázisok vidéke a Szahara északkeleti részén.

8080 Dél-Marokkó területén; ma már nem létező város. Nyugat-Szudánból a Szaharán át vezető karavánút végállomása volt.

8181 Berber törzsek.

8282 Város Nyugat-Szudánban.


AZ ARAB VILÁG

6.3. Tengeri kikötők és keleti kereskedelemAbú Bekr Ahmad ibn Muhammad ibn Iszhák al Hamadáni, akit Ibn al-Fakíhnak (a törvénytudó fia) is neveznek, 902–903 körül írta műveit. Kitáb al-Buldán (Országok könyve) című munkája nem tartozik a szigorúan tudományos földrajzi munkákhoz. Célja az egyes országok érdekes sajátosságainak bemutatása. Szemelvényünk A tengerekről és ezek furcsaságairól című fejezetből a távol-keleti arab kereskedelmi utakról ad képet.

M. J. de Goeje BGA, T. V., 1885. 54–58. o.

…Szulajmán, a kereskedő, azt mesélte, hogy a kínai hajók nagyobb részét Baszrából, Ománból hozzák és Szíráfban8383 rakják meg. Így történik, mivel ezen a tengeren gyakoriak a hullámzások és a tenger egyes helyein kevés a víz. Amikor az árukat berakták, édesvizet vesznek fel eme tenger egyik helyén, melynek neve Maszkat, és itt van a vége Ománnak, Szíráf és eme hely között a távolság mintegy kétszáz farszah.

Ennek a tengernek a keleti részében, ama területeken, melyek Szíráf és Maszkat8484 között [fekszenek], található a Banú asz-Szuffák8585 lakta part és az Ibn Dzáván8686 sziget. Eme tenger nyugati részében terülnek el Omán hegyei, s van köztük egy hely, melynek neve Durdur. Ez egy szűk szakadék két hegy között, amelybe a kisebb hajók bemehetnek, de nem mehetnek be a kínaiak [ti. hajók]. Ezen a helyen két hegy van Kuszajr és Uvajr. Amikor elhagyod a hegyeket, eljutsz arra helyre, melynek neve Szuhár – az Ománi tengerszoros. Maszkatban pedig a vizet az ottani kútból veszik. S van ott egy hegy és azon juhpásztorok élnek Omán országaiból. Innét a hajó al-Hind8787 országai felé indul és Kulumaliba8888 igyekszik. S ezen a helyen van al-Hind országainak őrhelye. Itt van édesvíz. Amikor a tengerészek ott vizet vesznek fel, a helyi lakosok a kínai hajótól ezer dirhemet szednek, más hajóktól pedig tíz-húsz dénárt.

Mali8989 al-Hind országai közé tartozik. Maszkat és Kulumali közt a távolság egyhavi út, Kulumali és Harkand-tenger9090 között körülbelül egyhavi út. Ezután a hajó elindul Kulumaliból a Harkand-tengerre. Amikor átvágnak ezen a tengeren, eljutnak arra a helyre, melynek neve Kalabár. 9191 Eme hely és Harkand között vannak a szigetei [annak] a népnek, melyet landzsnak hívnak. Ezek az emberek nem ismerik a beszédet és nem öltöznek ruhákba. Ők ritkás szakállúak. Nem látni közöttük nőket. Ezek az emberek ámbrát adnak egy darab vasért. A szigetről csónakokon mennek ki a kereskedőkhöz, s kókuszdiókat visznek magukkal. A kókusztej fehér. Amikor ezt isszák, ez édes, mint a méz, és ha állni hagyják egy napig, úgy részegítővé válik. És ha több napig hagyják állni, akkor megsavanyodik és vasért árusítják, s az üzletet taglejtésekkel kötik meg. A landzs (nép) ügyes a tengerhajózásban. Néha elveszik a kereskedőktől a vasat, nem adva nekik semmit cserébe.

Ezután a hajó eljut ahhoz a helyhez, melynek a neve Kalabár, ez al-Zábadzs 9292 egyik birodalma, al-Hind országától jobbra terül el. Kalabár népét az uralkodó fogja egybe. Ágyékkötő szolgál ruhájukul. Ezután a hajó ama hely felé indul, melyet Tujumának hívnak. Ott van édesvíz, s a távolság odáig tíznapi út. Ezután – ama hely felé, Kadrandzsnak9393 neveznek, ez tíznapi távolságra fekszik. Ezen a helyen van édesvíz, ugyanúgy mint al-Hind többi szigetein is. Valójában ott kutak vannak ásva, melyekben édesvíz van. Kadrandzsban pedig egy elég magas hegy van.

Ezután a hajó ama hely felé indul, melynek neve asz-Szína9494 és ama hely felé, amelyet Szandarfulátnak9595

neveznek, ez pedig sziget a tengerben, a távolság idáig tíznapi út. Ezután elindul a tengeren, melynek neve Szandzsá, asz-Szín9696 kapui felé, ezek pedig hegyek a tengeren. Minden két hegy között szoros van, amelyen a

8383 Kikötő a Perzsa-öbölben.

8484 Omán keleti partján.

8585 Az Ománi-öböl partvidékének lakosságát nevezi így.

8686 A Perzsa-öbölben levő sziget.

8787 India.

8888 Kulum Malaja, kikötő a Malabari partvidéken.

8989 Maláj neve a korai arab szerzőknél.

9090 A Bengáli-öböl déli része.

9191 Kikötő a Malakka-félszigeten.

9292 Jáva szigete.

9393 Az Indokínai-félsziget déli csúcsán levő kikötő Panduranga.

9494 Indokínai terület, Kokinkína keleti és déli partvidéke.

9595 Pulo-Kondor szigete.

9696 Kína.


AZ ARAB VILÁG

hajó áthaladhat. Majd asz-Szín felé halad. Szandarfulától pedig asz-Színig a távolság egy hónapi út. Ha pedig a hegyek között megy, ahol a hajók áthaladnak, úgy a távolság mindössze hétnapi út lesz. Amikor pedig áthaladsz a kapuk között, akkor eljutsz egy helyre, [ahol] édesvíz van, melynek neve Hanfu.9797 Itt nappal és éjjel kétszer van dagály és apály…

A különbség, amely asz-Szín országai és al-Hind országai között fennáll

Azt mondják, asz-Színban nincsenek szebb és jobb áruk azoknál, amiket a kereskedők Irakba szállítanak. Ami pedig ezt illeti, ami asz-Színban marad, úgy ez rossz és semmi jó sincs benne.

Asz-Szín valamennyi lakosának ruhául mind télen, mind nyáron a selyem szolgál. Némely férfi köztük öt pár selyem salavárit (buggyos nadrágot) is felhúz, hogy megvédje lába alsó részét a nagy nedvességtől. Ami a levegőt illeti, ez forró. Ők nem ismerik a turbánt. Eledelük a rizs. Uralkodóik búzakenyeret és húst esznek. Datolyapálma kevés van náluk, nabizt9898 rizsből készítenek. Ők nem mosakodnak vízzel, s megeszik a döghúst. A nők nem takarják be fejüket és hajukba fésűket dugnak. S néha némelyiküknek a fején majd húsz fésű is van elefántcsontból. A férfiak pedig a fejükre valami olyat tesznek, ami hasonlít a kalanszuvára (fejkendő)…

A hinduk pedig nem esznek búzát, ők csak rizst esznek. Szakálluk hosszú szokott lenni, úgyhogy néha némelyiküknél három könyök hosszú szakállt is láthatsz. Amikor közülük valaki meghal, fejét kopaszra borotválják és leborotválják szakállát. Ők elválaszthatatlanok az igazságtól, s tiltják a mértéktelenséget az evésben és az ivásban a hét mind a hét napján…

A hinduk ismerik a varázslást, és ők mindnyájan azt állítják, hogy van lélekvándorlás. Hitük ágazataiban különböznek egymástól. Al-Hind lakosai orvosok, bölcsek és csillagászok (csillagjósok). Lovuk kevés van. Uralkodóik nem tartanak saját seregeket. Ők dzsihádot9999 hirdetnek és (az emberek) felkelnek (hadra) a maguk költségére. A hinduknak nincsenek városaik. Ágyékuk köré kötőt kötnek. Arannyal és karpereccel díszítik magukat, mind a férfiak, mind a nők. A hinduk megengedik a házasságtörést, kivéve Kimár 100100 uralkodóját. Ő pedig tiltja a házasságtörést és a bort.

Asz-Szín országa egészséges és szép. Városai nagyok, magaslatokon terülnek el, fallal vannak megerősítve és körülvéve. Országuk a legegészségesebb, ott a legkevesebb a betegség, és a levegő jó illatú. Ott szinte nem is látni sem félszeműeket, sem vakokat, sem nyomorékokat. Náluk fizetésük van a (katonáknak), amint az araboknál is lajstrom szerint (fizetnek). És azt mondják, hogy al-Hind és asz-Szin között harminc uralkodó (bír országot). Közülük a legkisebb uralkodó bír azzal, amivel az arabok uralkodója bír. Al-Hind valamennyi uralkodója értékes díszeket hord.

Al-Hind országában van egy királyság, a tenger partján, melynek neve Rahmá (Ruhmá). Ezt nő kormányozza. S az ő országa veszélyes annak, aki ott találtatik. Az, aki Al-Hindból (ti. al-Hind többi részéből) ide belép, meghal. A kereskedők pedig bejárnak ide a nagy jövedelmek okából.

Ezután eljutsz az-Zábadzs101101 országba. A nagy uralkodó neve (itt) almihrádzs.102102 Eme szó magyarázata: „királyok királya”. Ő utána nincs senki, mivel ő a legszélső szigeteken van. És ő igen jó uralkodó. S ebben az országban vannak erdei mocsarak, amelyekben rózsa terem. Ha kihúzzák a mocsárból, elpusztul…

Kunár birodalma pedig négy hónapi járóútra terjed ki. Mindnyájan bálványokat imádnak. Kunár uralkodója leányokkal hál, kiknek száma négyezer. Ámbrát Saláhit szigetéről hoznak be, borsot Maliból, szantált és szantálfát Saláhit déli területeiről, szegfűszeget, szantálfát, kámforfát, szerecsendiót az-Zábadzsból. Az-Zábadzs déli irányban fekszik nem messze asz-Színtól, (attól) az országtól melynek neve Fanszur (Fajszur). Kámforlevelet és indigót asz-Szín területéről hoznak be, bambuszt (abból) az országból, melynek neve Lankbálusz.103103 Kalahot Khoraszán területéről, datolyafürtöket Ománból, rubintot és gyémántot Szerendidből.104104 És úgyszintén (hoznak be) orrszavúakat, pákat, papagájokat, szindi kakasokat, mindenféle

9797 Kínai város.

9898 Erjesztett ital.

9999 Szent háború a hitért.

100100 Kambodzsa.

101101 Jáva.

102102 Maharadzsa.

103103 Nikobár-szigetek.

104104 Ceylon.


AZ ARAB VILÁG

aromatikus esszenciákat és orvosságokat.

6.4. Szaladin szultán jellemzéseAbú Sáma, A két kert könyve II. rész az 1193. évből. A szerző (megh. Damaszkuszban 1267-ben) kiváló tudós és történetíró. Szaladin nagy vonzóerőt gyakorolt rá. Mint maga tudósít erről. A két kert könyve egyrészt írásban megtalált források, másrészt szóbeli közlések nyomán készült összeállítás. Szaladin szultán (Júszuf ibn’ Ajjúb Szaláh ed-Dín) a keresztények legnagyobb ellenfele volt a keresztes hadjáratok idefen.

Georgens – R. Röricht, 199. o.

Szombaton, Rabí’ I. havának 13-án,105105 a Szaladin haláláról szóló hírt azzal a további értesüléssel beszélték Bagdadban, hogy őt Al-Fádil106106 tanácsára azzal a karddal temették el, melyet a szent háborúban használt; azt is mondták hogy ő ezt a kardot magával vitte a paradicsomba. Al-Fádil a holttestet megmosta a damaszkuszi imámmal együtt és saját költségére felöltöztette. Azt mondták nekem, hogy ő látta, amint a Próféta 107107 néhány kísérőjével Szaladin sírjához zarándokolt, és a sír előtt a rácsnál áhítatosan meghajolt. Arról is értesültem Al-Fádil némely leveléből, hogy a szultán elhunytát követő éjjelen egy férfi azt mondta neki: „ő kiment a fogságból úgy mint Júszuf.”108108 Aki ezt mondotta, az a Próféta kíséretéből való volt. A mi szultánunk megtalálta a másik világban azt, amit itt nem találhatott meg; megnyílt neki a Paradicsom kapuja; ez volt az ő utolsó hódítása! Másvalaki megjegyezte, hogy a szultán halálával az Iszlám elvesztette hősét, és hogy Alláh kardját, mely az ellenség ellen kivonatott, visszadugták hüvelyébe. Az elhunyt szultán tizenhét fiút és egy kis lányt hagyott hátra, továbbá áldott emlékét a hátramaradottaknál. Kincstárában csak egy dinárt és 36 dirhemet 109109 találtak, mert ő a pénzt oly gyorsan, amint az befolyt, ismét kiadta. Ha valaki szükségében támogatást kért tőle, mindig készen állt nála egy barátságos szó, és ha pillanatnyilag nem állt pénz rendelkezésére, úgy megígérte azt egy későbbi időre, és megadta, még hosszabb közbeeső idő után is a megígért előlegeket. Alláh útján járva nem riadt viszsza a szent háborúban semmiféle kiadástól, hogy leküzdje az ellenséget, melynek vesztére törekedett; sem az olyantól, mely jámbor hitű muszlimok ellátására szolgált. Alláhnak ezen az útján járva a szent háborúban egyetlen lovat sem öltek vagy sebesítettek meg anélkül, hogy ő a vesztegséget kegyesen egy másikkal ne pótolta volna.

A szultán az egyszerű öltözetben lelte örömét, úgy mint vászon, pamut vagy gyapjúban, szeretett ruhadarabokat ajándékként kiosztogatni. Amennyire lángolt a gyűlölettől a hitetlenek ellen, annyira tele volt szíve szeretettel a muszlimok iránt. Aki mellette ült, nem sejtette, hogy a szultán a szomszédja, hanem azt kellett gondolnia, hogy egyik testvére. Természete szerint szelíd volt, megbocsátani kész, igen bőkezű.

Naponta ötször szigorúan imádságot tartott, anélkül, hogy azt óráról órára halogatta volna; imámja 110110 mindig a közelben tartózkodott, és ha egy nap távol maradt, akkor egy tudóst jelölt ki, akit megfelelőnek ismert. Szaladin számára mértékadó a Korán törvénye volt – más után nem nézett –, Alláhban nap mint nap egyformán bízott.

7. ZARÁNDOKHELYEK VEZÉRKALAUZAAbú-1-Hasszán ’Ali ibn Abú Bakr al-Haraví (megh. Aleppóban 1215-ben) Kitáb az-Zijára című könyvében pontos jegyzékét adja az iszlám területén fellelhető zarándokhelyeknek, s miközben kora vallási életének dokumentumát közli, leírja mindazt, amit utazásai során megcsodált, s elmeséli az egyes helyekhez fűződő történelmi hagyományokat, népi legendákat.

AI-Haraví, I–II. 1957., 38–41., 53–54., 62–69., 94–96., 112–113., 117–120., 161–162., 192–196. o.

Damaszkusz

Nincs az Iszlám egyetlen országában sem a damaszkuszi Nagy Mecsethez hasonlítható szentély a jeruzsálemi al-Aksza mecseten kívül, mind építészeti szépsége, mind a világi és vallási tudomány területén való aktivitása

105105 Muszlim hónapnév; 1193. március 193. Szaladin március 3-án halt meg.

106106 Kádi (bíró) Szaladin uralkodása idején; a szerző többek között al-Fádil levelét is felhasználta könyvéhez.

107107 Muhammad.

108108 A bibliai József. Vö. a Korán tizenkettedik szúrájával, amely részletesen elbeszéli József történetét.

109109 A muszlimok a pénzeket bizánci nevekkel illették: dínar = dénár, dirham = drachma. Az érték, viszonyokat még megközelítőleg is nehéz meghatározni.110110 Előimádkozó.


AZ ARAB VILÁG

miatt. A heráti, baléhi és szidzsisztáni nagymecsetek a főhatósága alá tartoznak: ami a Nagy kupola 111111

aranyozott mozaikjait illeti ilyeneket én csak a rómaiak országainak szentélyeiben láttam, amelyekről később lesz szó, ha az Isten is úgy akarja. A Nagy Mecsetben a Sas kupola alatt, kis fehér-fekete erezetű márványoszlopok vannak, amelyekről azt mondják, hogy Bilkísz trónszékéből valók,112112 de csak egyedül Isten ismeri az igazságot. Azt is mondják, hogy a Nagy Mecset nyugati minaretje, amelyben Ganzalí és Ibn Tumart, Maghreb uralkodója tartózkodott, a tűzimádók temploma volt, s midőn itt fellobbant a láng Haurán emberei ebbe az irányba fordultak. Jelenleg nagyszámú „szent” tartózkodási helye. A keleti minaret – mind mondják –, az a „fehér minaret”, amelyre leereszkedik majd ‘Isza ibn Marjam. 113113 Egy kő található itt Músza sziklájából, amelyet midőn megütött „tizenkét forrás szökött fel belőle”,114114 Isten az aki egyedül tudja az igazságot. De azt is mondják egyesek, hogy a minaret, amelyre a Messiás le fog szállni a damaszkuszi Mária-templom 115115 mellett van, azonban csak Isten egyedül ismeri az igazságot. A Nagy Mecsetben a Kincstár kupola, vagyis a nyugati kupola alatt tartják számon ’Áisa sírját, ami valójában a bakí116116 temetőben található, de egyedül az Úr tudja az igazságot. A Nagy Mecset kapuján, amelyet bab az-Zijádának neveznek, egy lándzsatöredék van felfüggesztve Khálid ibn al-Valíd117117 lándzsájából, és az Isten egyedül tudja az igazságot.

A tibériászi fürdő

A tibériászi fürdő, melyet a világ csodái közé számítanak, és amely valóban egyike azoknak, nem azonos a városkapunál a tó oldalán található fürdővel, mivel ehhez hasonlót nagyszámban találhatunk a világban. Ez a fürdő a tibériászi kerület egyik vízmosásában, al-Huszajnijja nevű falutól keletre helyezkedik el, régi építmény, még Szulajmán ibn Dáwud118118 idejére megy vissza. A víz a szentély belsejében szökken fel. Valaha 12 különböző forrás volt itt mindegyik egy-egy betegség gyógyítására, úgy, hogy ha a beteg itt megfürdött, Isten akaratától meggyógyult. Ez a víz a legmelegebb, legtisztább, a legédesebb és a legjobb mindenek között. A heveny vagy krónikus betegségben szenvedők, bénák és fájdalommal teltek jönnek ide fürdeni, erre a helyre. A források vize egy szép és nagy medencébe ömlik, ahol ők megfürödhetnek. Ezeknek a fürdőknek a rendkívüli hasznossága nyilvánvaló és hozzá csak a Konstantinápoly területének határán levő thermák hasonlíthatók, amelyekről később még szó lesz, ha Istennek úgy tetszik, a rómaiak országáról szóló fejezetben.

Jeruzsálem és környéke

… A jeruzsálemi Sziklakupola (Kubbat-asz Szakhra) jelöli a Próféta mennybemenetelének helyét. Itt van az a szikla ahová fölment, és amely őrzi lépteinek nyomát. Magam is láttam ezt a sziklát a frankok idejében, 119119 az épület északi részében áll, vasráccsal körülvéve, mely így egy házhoz hasonlított. Most csak a déli oldala van meg ennek a rácsnak, a szikla pontosan egy arasz hosszú, majd két könyök magas, kerülete pedig meghaladja négy könyököt. A Sziklakupola alatt található a lelkek barlangja, ahol azt mondják a hívők lelkei öszszegyülekeznek; 14 lépcsőn kell ide leereszkedni. Azt is mesélik, hogy ez a barlang Zakariás sírja volt, de egyedül Isten az, aki tudja az igazságot.

Ennek a kupolának a plafonján a következő feliratot olvastam: „Istennek a Kegyelmesnek és a Könyörületesnek nevében. Nincs más Istenség, csak az Élő, a Létező Isten. A szunnyadás nem vesz erőt rajta és nem ismeri az álmosságot. Ő az, aki az egekben és a földön van.” 120120 Ez a felirat aranymozaikból készült.

A Sziklakupolának négy kapuja van. Én ide a frankok idején léptem be az 569. évben,121121 és itt, a lelkek barlangjába vezető ajtóval szemben a vasrács mellett láttam Salamon képét, s ettől nyugatra Messiás ábrázolását aranyból drágakő berakásokkal. A keleti kapuboltozaton található felírva al-Ká’im bi-’Amr Alláh, az igazhitűek emírjének neve és az igaz könyörgés szúrója „Magasztaljuk az Istent” és „Dicsőség Istennek”, és ugyanígy a többi ajtók fölött is, anélkül, hogy a frankok valamit is változtattak volna rajta. Az épület mellett a keleti oldalon

111111 Kubbat an-Naszr” a nagymecset központi kupolája.

112112 Sába királynője, akinek trónszékét említi a Korán.

113113 Az utolsó napon Jézus újra eljövetelére vonatkozó igen híres hagyományra utalás.

114114 Korán VII. 160.

115115 Kanísza Marjam.

116116 Medinában.

117117 Muhammad kísérői közé tartozott, igen jelentős szerepe volt Szíria meghódításában (meghalt 21[642]-ben).

118118 Salamon.

119119 Keresztesek.

120120 Korán II, 256–255.

121121 1173.


AZ ARAB VILÁG

van a lánckupola, amely alatt Salamon szolgáltatott igazságot. Északra a papok lakását találjuk, ahol számos oszlop és más művészi csoda látható, amelyekről írni fogok, ha Istennek úgy tetszik az antik dolgokról és épületekről szóló munkámban.

Az al-Aksza mecsetben van ’Umar ibn al-Khattáb mihrábja122122 melyet a frankok nem érintettek. A kupolán a következő feliratot olvastam: „Isten a Kegyelmes és Könyörületes nevében. Dicsőség néki, aki átvitte Szolgáját az al-Kharam mecsetből az al-Aksza mecsetbe, melynek környékét megszenteltük. Isten tartsa meg szolgáját és barátját Abú-l-Hasszán ’Alit, az-Záhir li-’Izáz Dín Alláh imámot, az igazhívők emírjét – Isten áldása legyen rajta, nemes utódain és igaz ősein. Ezt a kupolát urunk a tiszteletre méltó vezír, az igazhitűek emírjének igaz és belső barátja Abú-1-Kászim ’Ali ibn Ahmad rendeletére építették fel és aranyozták be. Isten tartsa meg és segítse őt. Elkészült a 426. év123123 du 1-ka’da végén. ’Abdalláh ibn al-Hasszán al-Miszrí mozaikkészítő munkája.” Ezt a feliratot teljes egészében, ugyanúgy az arany mozaikleveleket, a Korán versezeteit, és az ajtók fölött a kalifák neveit a frankok érintetlenül hagyták…

…A mecset alatt volt, azt mesélik, Salamon állatainak istállója, láthatók még ma is a hatalmas kövek és az állatok jászlai. Ugyancsak itt van a barlang is, amelyben, mint mondják Jézus bölcsőjét megtalálták. A mecsettől északra látható „Izrael gyermekeinek medencéje”, amelyet, azt mondják, Nabukodonozor levágott fejeikkel töltött meg.

Jeruzsálemben van a Jakobiták124124 temploma, ahol az a kút található, amelynél azt mondják a Messiás megmosdott, és ahol a szamaritánus asszony hívévé lett; az emberek látogatják és hisznek gyógyerejében. Jeruzsálemben van még Dávid tornya és mihrábja, amint a Korán említi.125125

…Kidron völgyében Jézus anyjának Máriának a sírja van. 36 lépcsőn jut le ide az ember, a kupola alatt 16 márványoszlop áll 8 vörös és 8 zöld márványból, és mind a négy kijáratnál 6 gránitoszlop áll. Belül egy templom van, mely Ábrahámnak (Isten) barátjának mashadja lett, és nem hiányoznak az oszlopok és antikvitások, egy csodálatos művészet tanúi… Ami a keresztények zarándokhelyeit illeti, a legjelentősebb a Szent Sír temploma (Kunráma), amely építészeti szempontból azokhoz a csodákhoz tartozik, amelyekről még írni fogok az emlékművekről szóló munkámban. A keresztények számára itt van a sír, amelyet a Feltámadás sírjának neveznek (al-Kijárna) mivel azon a helyen található, ahol a Messiás feltámadt. Valójában a Kumámának nevezett hely szemétlerakodó volt, mivel ide dobálták a vidék hulladékát; a városon kívüli terület volt ez, ahol levágták a gonosztevők kezét, és keresztre feszítették a rablókat; ahogyan az Evangélium mondja, 126126 és Isten egyedül tudja az igazságot. Hasonlóképpen itt találják a keresztények a megrepedt kősziklát, ahogyan ők állítják, mivel ez a kereszt alatt volt, és amely alatt Ádám felemelkedett. 127127 Ugyanitt látogatják a keresztény zarándokok Igazmondó József kertjét.128128 Ami a tűz leszállását illeti129129 elég hosszú ideig éltem Jeruzsálemben a frankok ideje alatt, hogy megismerjem, hogyan megy végbe az.

Gázától Memphisig vezető út

A piramisok a világ csodái közé számítanak, és nincs a földön sem Keleten, sem Nyugaton jelentősebb, impozánsabb, hatalmasabb építmény. Magam is számos piramist láttam Egyiptom földjén: 5 nagyot és több kisebbet. Az öt nagy piramis közül kettő Gázában kettő Dahsur,130130 és egy Maydum131131 nevű falu mellett van. Nincs egyetértés az emberek között a piramisoknak sem a nevét, sem funkciójukat illetően; egyesek szerint királysírok, mások szerint a víz özöntől való félelem miatt építették. Négy homlokzatuk van háromszög formában, mindegyikük alaphosszúsága meghaladja a 400 könyököt, magasságuk megközelíti a 400-at nagy könyökben mérve, csúcsteraszán 8 könyök.

122122 Umar a második kalifa (634-644), a hagyomány megőrizte palesztinai utazását.

123123 1035. október.

124124 Jakobitáknak nevezték a szír, mezopotámiai és kaldeai monofizitákat Baradeus Jakab szír szerzetes (megh. 578) után, aki Iustinianos alatt egységes szervezetbe tömörítette őket.125125 Korán XXXVIII. 20–21., 21–22.

126126 Utalás a 4 evangélista által említett két gonosztevő keresztre feszítésének történetére.

127127 A Golgotára vonatkozó ismert legendák egyike szerint „Ádám sírja a Golgota sziklája alatt volt és koponyáját érintette a kereszt lába”.128128 Arimateai József annak a kertnek a tulajdonosa, ahová a szent sírt helyezték.

129129 Utalás a keresztes hadjáratok korában gyakorolt tűzszentelés szertartására.

130130 40 km Kairótól.

131131 80 km Kairótól.


AZ ARAB VILÁG

Mesélik, hogy Al-Ma’mún132132 megnyittatta a gázai piramisok egyikét: belsejében négyszögű kutat találtak, melynek mindegyik oldalán át ajtók vezettek a leplekbe burkolt halottak kamráiba. Azt is beszélik, hogy a piramisok felső részében szarkofág formájú kőtartályt találtak, ebben egy malachitszobrot, belsejében gyöngy- és kőberakásos aranylemezzel borított emberi testet, mellén egy kiszámíthatatlan gazdagságú karddal és feje mellett egy tojás nagyságú rubinkővel, ami úgy szikrázott, mint a tűz.

E könyv szerzője mondja: „Magam is eljutottam ehhez a piramishoz, lementem a belsejébe és láttam a kőmedencét. Mindabból amit ezekről az építményekről mesélnek, a legvalószínűbbek, hogy a vízözöntől félve építették; építőik, ide zsúfolták minden gazdagságukat, ide írták föl minden tudásukat, de mindez teljesen hiábavaló volt: műveik szétszóródtak, kincseiket elhordták, és csak emléküket őrzik az emberek. Az itt talált feliratok ugyanolyan hieroglif írások, mint a Felső-Egyiptom templomaiban levők, és senki a világon nem tudja kiolvasni. Mindazokat, amit megértettem ezekből a piramisokból, szfinxekből és FelsőEgyiptom templomaiból éppúgy, mint az Úrnőnek nevezett szoborról, amelyet Fusztatban láttam az Úrnő utcában, szükséges lenne írnom a csodáknak, antiquitásoknak és talizmánoknak szentelt munkámban, ha az Isten is úgy akarja.

Egyiptom

Egyiptom és folyója szintén a világ csodái közé tartoznak. Magam is láttam itt egyazon évszakban háromszínű rózsát, kétféle jázmint, tavirózsákat, mirtuszokat, pézsmarózsákat, bazsalikomvirágokat, kétfajta violát, lótuszgyümölcsöt, cédrust, citromot, narancsot, félérett datolyát, banánt, a szikomorfa gyümölcsét, zöld és érett szőlőt, zöld fügét, mandulát, tököt, sárgadinnyét, görögdinnyét, padlizsánt, zöldbabot, zöldborsót, salátát, friss diót, saláta katángot, gránátalmát, spárgát, nádcukrot, és sehol másutt nem láttam ehhez hasonló bőséget.

Igen jól leírta Egyiptomot ’Amr ibn al-’Ász133133, ’Umar ibn al-Khattáb kalifához küldött levelében. Magam is hallottam egyébként Miszrben 572-ben134134 ennek szövegét, mint alább következik [ezután felsorolja a szerző információi láncolatát]: ’Umar ibn al-Khattáb írta ’Amr ibn al-’Ásznak Egyiptom kormányzójának mondván: „Midőn leverem hozzád érkezik ó ’Amr, írj nekem válaszodban Egyiptomról és mindarról, ami ott van, hogy megismerhessem, általad.” ’Amr a szokásos formulák után ezt válaszolta: „Képzeld el Egyiptomot, ó igazhitűek emírje, egyidejűleg a porsivatagot és a két magaslat között zöldellő vidéket, egyik a homok, másik olyannak tűnik, mint egy sovány mellkas vagy kopár hátoldal. Területe és termékei Aszuántól Manszáig terjednek s egyetlen jótevője a Nílus. Ez az áldott folyó a közepén folyik, áradása és apálya éppoly szabályos, mint a nap és a hold váltakozásai. Meghatározott időszakban felfakadnak a föld forrásai, s mintha őérte lennének és neki alárendeltjei: vizei zúgnak, felduzzadnak, és úgy kiáradnak, hogy a falvak csak könnyű csónakokkal, kis bárkákkal érintkezhetnek, hálóban levő madárcsapathoz hasonlóan. Majd elérkezik a pillanat, amikor visszatér annyira, amilyen volt, mielőtt megváltoztatta folyását és kiáradt medréből. Ekkor jelennek meg és tárulnak szemünk elé Egyiptom kincsei. Ez a nép a kegyelem támogatásával közös erőfeszítéssel megnyitja a völgyek és dombok földjét, és ide veti gabonáját, melynek aratását reméli az Istentől, aki megöntözi harmatával és táplálja a föld nyirkosságával midőn kicsírázik, felnöveli szárát és formálja kalászát, akár van fekete esőfelhő, akár nincs. Ez az a jelenség ó igazhitűek emírje ami meggazdagítja (Egyiptom) terméketlenségét, és oly bőséget áraszt, hogy a poros sivatag helyett, egymás folytatásaképpen megjelenik előttünk, egy kiterjedt kék víz, amit felvált a fekete iszapföld, ezt követve egy zöld selyemszövet, majd tarkabarka és ezüst gyöngyfüzér. Hála legyen Istennek a legjobb Alkotónak. Végül Egyiptom lakosságának virágzását három tényező biztosítja: nem tűrik uraik igaztalan szavait parasztjaikkal szemben; az ország jövedelmének harmadát a csatornák és árkok rendben tartására áldozzák; és a földadót az erre kötelezettektől, csak a lejárat idején szedik be…”

Alexandria

…Alexandriában találjuk meg Jeremiás próféta Föld alatti sírját; az utódok kápolnáját, amit gyakran látogatnak a zarándokok, Sarijja kápolnáját és a régi nagy mecsetet, amelyet állítólag a Próféta társai alapítottak. Számos kápolna, szentély található még itt amennyit sehol másutt nem láttam. Ibn Munkidz mondta nekem, hogy 12 ezer volt belőlük. Mekérdeztem ez ügyben a kádi titkárját aki azt állította, hogy Al-Malik al-’Azíz ‘Uthmán, a hódítás után 20 ezret talált belőlük. Magam nem számoltam meg őket, s csak az Isten tudja mi az igazság ebben.

Alexandriában van a Fárosz, amiről azt mesélik, hogy valaha a város belsejében volt és 7 nagy utca húzódott előtte, amit a tenger azóta elborított. Azt is beszélik, hogy a Fároszban van Alexandrosz (Nagy Sándor) és Arisztotelész sírja, de egyedül Isten tudja van-e igazság ebben az állításban.

132132 Kalifa (813–833).

133133 Egyiptom meghódítója.

134134 1176–77.


AZ ARAB VILÁG

…

E könyv szerzője ’Alí ibn Abú Bakr al-Haraví mondja: Bizonyára a világ csodáinak egyike volt az alexandriai Fárosz, tükrével, amelyben mint mondják többnapi út távolságról oly jól láthatók voltak a vitorlás bárkák, hogy felkészülhettek a fogadásukra. Azt is állítják erről a tükörről, hogy felgyújtotta a hajókat, valószínűleg a következő módon: mikor a nap sugara merőlegesen esett a tükörre, s a visszatükröződő napsugár, amihez hozzájárult a tenger szikrázása és visszaverődése, távolról felgyújthatta a hajót, ami így kétségkívül tüzet fogott. A tükör kiterjedése 60 könyök volt, a Fárosz magassága 300, és Isten egyedül tudja az igazságot.

Ezzel szemben a Fárosz napjainkban nem tartozik már a világ csodái közé, mivel nem több egyfajta tengerparti őrtoronynál.

Szamarra

Alapítását a következőképpen mesélik: Egy erényes ember érkezett egy nap al-Mu’taszim imámhoz: 135135

„Igazhitűek emírje, mondta neki, Isten téged bízott meg, hogy alattvalóid és hadsereged gondját viseld. Azonban a te őrséged, tönkreteszi az embereket, és félek, hogy a nép fölkel ellened.” – „Hogyan volna ez lehetséges? Hiszen ha ellenük küldök néhány előőrsöt, senki sem marad belőlük.” – „A nép éjjeli nyíllövéssel fog megtámadni ó igazhitűek emírje, és ezért könyörgök Istenhez a mecsetekben és házaikban.” AI-Mu’taszimnak – mondják –, 70 ezer körüli mamelukja volt, és ezért mondta neki a költő „Imám, aki 70 ezer törökkel rendelkezik az a nyilak céltáblája.”

Azt mesélik, hogy miután megértette a sejk szavait al-Mu’taszim, még aznap lóra ült, kiválasztotta Szamarra helyét és 1 millió 50 ezer dirhemért megvette az itt élő szerzetesektől. Megbízta vezírét al-Fadl ibn Marvánt a város felépítésével,136136 ami újabb 1 millió 600 ezer vagy 10 millió dirhembe került, Isten egyedül tudja az igazságot. A kalifa ettől kezdve szüntelenül azon volt, hogy nemes várost hozzon létre. Mikor ide átköltözött, magával hozatta a sejket is, mondván neki: „Mit gondol a nép, o sejk most, hogy véget vetettünk zaklatásuknak?”

„Az emberek ó, igazhitűek emírje, kinyújtott kézzel kérik rád Isten kegyelmét, és odaadó szolgálattal vannak szívükben irántad; mivel elegendő kérni a kalifák és a királyok jóindulatát, hogy azt elnyerjék, s emlékezetükbe idézni Isten nevét, hogy rágondoljanak, s istenfélelemre buzdítani őket, hogy féljék őt.” Al-Mu’taszim ezután bőkezűen megjutalmazta a sejket, és egyedül Isten az, aki tudja az igazságot.

Mekka

Ott a fényességes Kába, azt mondják azért nevezik így, mert Ábrahám építette azt az alábbi méret szerint, 9 könyök magasságban, 32 könyök a kaputól az északi sarokig, 31 könyök a nyugati oldalon, 22 könyök a Fekete Kő szögletéből a szemben levő déli irányú sarokig, és 20 könyök az északi, a szemben levő oldalon. A teljes kerülete 105 könyök.137137 Ebben az állapotban maradt mindaddig, míg a kurajsiták lerombolták és újjáépítették az Isten küldöttjének életében. Korábbi állapotához képest lecsökkent 6 és 1/2 könyökkel – nem számítva ide a Hidzsrt.138138 A magassághoz még 9 könyöknyit tettek hozzá, mely így 18 könyök lett. Fa- és kőrétegekből építették oly módon, hogy 15 fa és 16 kősor van benne. Belül 6 oszlop emelkedik. Belsejében az angyalok, a próféták és az életfa ábrázolásai láthatók. Ábrahám képmása kezében a jövendölés nyilaival, Jézus és anyja Mária képe, az egyetlen kép, amelyet Isten küldötte meghagyott a győzelem éve után, mikor eltüntette mindezeket a figurális ábrázolásokat. Ugyancsak itt látható felfüggesztve annak a báránynak a szarva, amelyet Ábrahám feláldozott.

A Kába ebben az állapotban maradt egészen Ibn az-Zubajr koráig, midőn leégett, és Ibn az-Zubajr újjáépítette, aki belefoglalta a Hidzsrt is, ekkor olyan széles és alacsony lett, hogy 9 könyöknyivel megemelték a magasságát, amely így 27 könyök lett kőrétegekből. Ibn az-Zubajr 2 könyök szélességet adott a falaknak, 3 oszlopot helyezett el belül, és két kaput, egyet keleten és egyet nyugaton, és két 11 könyök hosszú ajtószárnyat csináltatott rájuk.

135135 Al-Mu’taszim kalifa 833–842. A felkelésektől, trónkövetelőktől félve török testőrséggel vette magát körül, amelyik egyre nagyobb befolyást és hatalmat nyert a kormányzásban és a kalifa fölött is.136136 835 Szamarra alapítása, ekkor már ez a nagyvezír kegyvesztett volt.

137137 Az adatok egybevágnak a hagyomány szerinti méretekkel, amelyekről Ibn Ruszta is tudósít.

138138 Félkör alakú építmény a Kábától északra.


3. fejezet - EURÓPA V–XIV. SZÁZAD1. ÚJ NÉPEK A NYUGATRÓMAI BIRODALOM TERÜLETÉN1.1. Jordanes Gót történeteJordanes VI. századi gót származású püspök, történetíró. A gótok eredete és tettei (Getica) című munkájában a keleti és nyugati gótok történetén kívül a vandálokról és a hunokról is tudósít.

Gombos F A. 1904, 110., 125., 129–131. o.

– Nem sokkal azonban azután, hogy Augustulust atyja Ravennában császárrá tette, 1 Odoacer a torcilingok királya,2 segítve a szkirok, hetulok és különböző népektől, Itáliát elfoglalta és miután Orestest megölte, fiát Augustulust az uralomról elűzte és Lucullanumban, Campania várában száműzetéssel sújtotta. Így a római nép hesperiai uralma, amely a város alapításának 709. évében a császárok elseje, Octavianus Augustus kezeibe jutott, ezen Augustulusszal előzői és elődei uralmának 522. évében elveszett és ezután Rómát és Itáliát a gótok birtokolták. Eközben Odoacer, a népek királya, miután az egész Itáliát leigázta, hogy maga iránt Rómában rémületet keltsen, mindjárt uralkodása kezdetén megölte Ravennában Bracila grófot és uralmát megszilárdítván, fenntartotta majdnem tizenhárom éven át egészen Theoderich megjelenéséig…

…Így Theoderich, miután a székvárost elhagyta3 és övéihez visszatért, magához vette az egész gót népet, azonban mégis csak azokat, akik szándékát helyeselték. Hesperia felé tartva, Sirmisen át egyenes úton felvonult a szomszédos Pannóniába, innen a venetek területére lépett s az úgynevezett Sontius 4 hídnál tábort ütött. Mikor itt az emberek és a barmok pihentetése végett egy kevés ideig megállapodott, Odoacer fegyveres sereget küldött ellene. Ezzel Verona mezein szembeszállván, nagy csatában megsemmisítette és táborát felszedve hathatósabb bátorsággal lépett Itália földjére.5 Miután a Pó folyamon átkelt, Ravennánál, a székvárosnál körülbelül három mérföldnyi távolságban üti fel táborát azon helyen, amelynek neve Pineta. Mikor ezt Odoacer látta, a város falai mögé vonult, s innen éjjelenként lopva gyakorta kijön s a gótok seregét nyugtalanítja s erre nem egyszer-kétszer vállalkozik, hanem gyakorta, majdnem teljes három éven át. De hiába erőlködik, minthogy ekkor már az egész Itália Theoderichot vallotta urának és hódolt akaratának. Csak ő maga küszködött naponként csekély számú híveivel és a rómaiakkal, akik Ravenna falain belül voltak, az éhséggel és a harccal. Mikor ez mit sem használt, követséget küldve bocsánatért könyörög. Theoderich kezdetben engedett is neki, később azonban mégis megfosztotta életétől6 és mint mondottuk Itáliába való jövetelének harmadik évében Zeno császár tanácsára letette közrendi öltözetét, nemzeti viseletét, s mint a gótoknak és a rómaiaknak ura, felvette a királyi jelvényt és öltözetet. Lodoinhoz a frankok királyához pedig követséget küldvén, annak leányát Audofledát feleségül kérte. Ez ebbe örömmel és szívesen egyezett bele, minthogy azt hitte, ezen kapcsolat révén fiai, Celdebert, Heldebert és Thiudebert is a gótok népéhez szövetségkötéssel fognak csatlakozni. De ez a kapcsolat mégsem vált a békés egyetértés hasznára, mivel a gall területek miatt még gyakran vívtak egymással kemény harcot és míg Theoderich életben volt sohasem engedett a gót a frankoknak.

Mielőtt Audofledától utóda lett volna, ágyasától még Moesiában születettek leányai, Thiudigota és Ostrogotha. Ezeket mindjárt ahogy Itáliába jött nőül adta a szomszéd királyokhoz, ti. az egyiket Alarichhoz, a vizigótokéhoz, a másikat pedig Sigismundhoz a burgundokéhoz. Alarich nemzette Amalarichot, akit nagyapja Theoderich, minthogy mindkét szülőjét gyermekkorában elvesztette, gondjaiba vett és védelmezett. Mikor pedig megtudta, hogy Eutharich, Veterich fia, Beretmond és Thorismond unokája, aki az Amalok nemzetségéből származott, Spaniában él ifjú korban, megáldva okossággal, bátorsággal és testi szépséggel, őt magához hívatta és nőül adta hozzá leányát Amalasuenthát. Hogy rokonságát még jobban kiterjessze, nővérét Amalafridát – akinek fia Theodahat később király lett – Thrasamundhoz a vandálok királyához küldte házastársul, s ennek leányát,

11 Orestes hadseregparancsnok 475-ben kiáltatta ki fiát, Romulust; az Augustulus az Augustus kicsinyített alakja.

22 A turcilingek az Odera és a Visztula vidékéről dél felé vándorolt törzsek; más források Odoacert a herulok és rugok királyának mondják

33 A Konstantinápolyban tartózkodó Theoderich Zeno császár megbízásából vonult Itáliába.

44 Isonzo.

55 Ez a híres csata avatta Theoderichet „Dietrich von Bern” – (Berni, azaz Veronai Detre) néven az Amelungok mondakörének főhősévé.

66 Néhány nap múlva Theoderich egy lakoma alkalmával vérbosszú címén megölte Odoacert, s híveit mindenütt kivégeztette.


EURÓPA V–XIV. SZÁZAD

unokáját Amalabergát pedig Herminefreddel, a türingek királyával házasította össze. Grófját Pitzamust, akit környezetébe vett, elküldte Sirmium városának elfoglalására. Ez el is űzte annak királyát és a várost megszállotta… Nem kisebb diadalt aratott grófja, Ibba által Galliában a frankokon is, miután a harcban több mint 30 000 frank megöletett. Vejének, Alarichnek halála után fegyverhordozóját Thiudist Spánia királyságában unokájának, Amalarichnek gyámjául rendelte. Ezen Amalarich még ifjúságában a frankok csalárdságától behálózva életét és birodalmát elvesztette. Utána gyámja, Thiudis maga foglalta el a trónt, a frankok csalárd hamislelkűségét a spanokról elhárítva, amíg élt, a vizigótok ura volt… Nem volt Nyugat felé nép, amely Theoderichnak, amíg élt, vagy barátság, vagy hódítás révén ne szolgált volna.

1.2. Paulus Diaconus: A longobárdok történetePaulus Diaconus (kb. 730–799) longobárd történetíró, költő, korának kiemelkedően művelt személyei közé tartozott. Ifjú korában Ratchis longobárd király páviai udvarában élt, 749-ben belépett a Monte Cassinó-i kolostorba. Egy ideig Arichis herceg mellett tevékenykedik. 782-től Nagy Károly udvari iskolájának tagja. A frank uralkodó Metz püspökévé teszi, de 786-ban saját kérésére Paulus visszatér Monte Cassinóba. Itt írja meg népe történetét a kezdetektől a 742-es évekig.

Gombos F A. T. I., 1901, 101–102., 109., 127., 161., 168–169. o.

(566)… Alboin az avarokkal lépett örök szövetségre, akiket eleinte hunoknak és csak később, egyik királyuk után neveztek el avaroknak. Így indult meg a gepidák által fölidézett háborúba. Midőn pedig azok a különböző tájakról feléje sietének, akkor az avarok, amint már Alboinnal eleve megállapították, országukra rontanak. Hírnök jő most Cunimundhoz7 és szomorúan jelenti, hogy az avarok áttörtek a határon. Ez, ámbár mélyen megrendült a hír hallatára, hogy kétfelől is keményen szorongatják, mégis lelkesíti övéit, hogy először csak ütközzenek meg a longobárdokkal, s ha ezeket sikerül legyőzni, akkor majd a hunok seregét űzik ki az országból. Kezdetét vette tehát az ütközet. Mindkét részről teljes erővel küzdöttek. A végén azonban a longobárdok nyerték el a győzelmet és oly kegyetlen haraggal dühöngtek a gepidák ellen, hogy azokat teljesen megsemmisítették, s egy-két hírmondó is alig akadt a roppant tömegből. Ezen ütközetben ölte meg Alboin Cunimundot, s levágott fejéből ivóserleget készíttetett magának. Az ilyenfajta poharat náluk scalának mondják, latinul paterának hívják. Ezután Cunimundnak Rosamunda nevű leányát nagy csapat különböző nemű és korú fogollyal együtt magával hurcolta; ezt a leányt Chlotsuinda8 halála után saját vesztére – mint később kitűnt9 – feleségül vette. Ez alkalommal a longobárdok annyi zsákmányt ejtettek, hogy mindannyian dúsgazdagokká lettek. A gepida nemzet azonban annyira tönkrement, hogy attól az időtől fogva többé egyetlen királyuk sem volt. Azok pedig a csatából megmenekedtek, részint a longobárdoknak vetették alá magukat, részint pedig mai napig is – országukat a hunok tartván megszállva – kemény rabigában sínylődnek. Alboin pedig széles körben oly híressé tette nevét, hogy az ő férfias viselkedését, dicsőségét, szerencséjét és vitézségét a háborúban egészen napjainkig nemcsak a bajoroknál és a szászoknál, hanem más ugyanazon nyelvű népeknél is dalokban dicsőítik. Máig is sokan beszélik, hogy ő alatta valami különösen jó fegyvereket készítettek…

(567)…Alboin pedig, mikor longobárdjaival Itáliába készülődött, régi barátaitól a szászoktól kért segítséget, hogy a nagy terjedelmű Itáliát minél többedmagával foglalja el. Kívánsága szerint a szászoktól több mint húszezer férfi jött feleségestül és gyermekestül, hogy velük Itáliába menjenek. Chlotár és Sigibert frank királyok pedig, mihelyt ez tudomásukra jutott, azokra a helyekre, amelyeket a szászok elhagytak, azonnal svábokat és más népeket telepítettek le…

(565)… Alboin pedig meghódította Vicenciát, Veronát és Venetia több városát is Patavium (Padova), Mons Silicis (Monselice) és Mantua kivételével. Venetia ugyanis nemcsak azon egy-két szigetből állott, amelyet manapság nevezünk Venetiának, mert akkor a határa Pannónia szélétől egészen az Addua (Adda) folyóig terjedt…

(569) Miután Alboin Liguriába megérkezett a harmadik indictio kezdetén, szeptember ötödikén Honoratus érsek idejében Mediolanumra (Miláno) támadt. Innen kezdve elfoglalta Liguria valamennyi városát, kivéve azokat, amelyek a tengerparton feküdtek. Honoratus érsek pedig Mediolanumot elhagyva Genua városába menekült…

(572)… Ticinum (Pavia) városa pedig, miután már három éven s néhány hónapon át állta az ostromot végre megadta magát Alboinnak és az ostromló longobárdoknak… Ekkor az egész népség hozzá özönlött a palotába, amelyet hajdanán még Theuderic király építtetett, s oly nagy nyomorúság után már ismét reménykedni kezdtek

77 A gepidák királya.

88 Alboin felesége, Chlotár frank király lánya.

99 Miután egy lakomán a lerészegedett király feleségét, Rosamundát az említett ivóedényből kínálta, az vérbosszúból megölette férjét (572).



egy jobb jövendőben…

(574) (Clephet király) halála után a longobárdoknak 10 éven keresztül nem volt királyuk, hanem hercegek alatt éltek. Mindenik herceg pedig a saját székhelyén uralkodott: Zabán Ticinumban, Wallari Bergamusban, Alichis Brixiában, Eoin Tridentumban, Gisulf Foroiuliumban. Ezenkívül még más harminc herceg volt, ki-ki a maga városában. Ezen időben pénzszerzési vágyból igen sok előkelő rómait megöltek. A többieket pedig a jövevények (ti. a longobárdok) maguk között szétosztották és adófizetőjükké tették, hogy terményeik harmadrészét a longobárdoknak kellett beszolgáltatniok. Alboinnak és az egész népnek a bejövetelétől számítva a hetedik esztendőben ezen longobárd hercegek az egyházakat kifosztották, a papokat leöldösték, a városokat feldúlták és a vetésekhez hasonlóan a mértékfelett szaporodó lakosságot kíméletlenül irtották; s az Alboin általa már elfoglalt részeken kívül Itália legnagyobb részét a longobárd uralom alá vetették és leigázták…

(593) Ezen időben szerkesztette meg Szent Gergely, Róma városának tudós pápája, a szentek életéről szóló négy könyvét, miután már előzőleg is sok mást írt az anyaszentegyház javára. Ezt a munkáját Dialogusnak, azaz két ember beszélgetésének nevezte el, mivel ő az abban foglalt dolgokat Péter nevű diakonusával beszélgetve adja elő. Ezeket a könyveket az említett pápa elküldötte Theudelinda királynénak is, akiről tudta, hogy Krisztus hitét egész odaadással szereti és állhatatos a jó cselekedetekben…

(602) Ezen időben Theudelinda királyné is a Mediolánum felett tizenkét mérföldnyire fekvő Modiciában (Monza) Keresztelő Szent János tiszteletére templomot emelt, és azt sok arany és ezüst ékítményekkel díszíté fel és a hadizsákmányokból gazdagon megajándékozá. Ezen a helyen építtetett hajdanában Theuderic gót király is palotát, mivel itt nyári időben az Alpok közelsége miatt az éghajlat mérsékelt és egészséges.

Theudelinda királyné is építtetett itt palotát, amelyet a longobárdok történetéből való jelenetekkel festetett ki. Ezeken a festményeken egészen tisztán ki lehet venni, hogy a longobárdok abban az időben hogyan nyírták a hajukat, milyen volt a viseletük, milyen a külső megjelenésük. Nyakukat és a fej hátsó részét csupaszra nyírták le, hajfürtjeiket pedig homlokuk közepén kétfelé választották és arcukon egészen a szájukig lecsüngve hordták. Ruházatuk bő volt és leginkább lenből készül s díszítésül, mint az angolszászoknál, különböző színű széles csíkokkal szőtték át. Sarujuk felülről a lábuk nagyujjáig csaknem egészen nyitott volt és azt az egymáson szép rendben általhúzott bőrszíjak tartották össze. Későbben nadrágot is kezdtek viselni, amelyre ha lovagoltak, gyapjúharisnyát húztak. De ezt a viseletet már a rómaiaktól vették át.

1.3. A frankok történetébőlGregorius Turonensis: Historia Ecclesiastica Francorum.

Gregorius Turonensis (539–593) Tours város püspöke volt. Tíz könyvből álló munkája az V–VI. századi frank állam történetének a legfontosabb forrása.

MGH, SRM, T I., 1885.

Bevezetés

Kezdődik Gergelynek a turonesi1010 egyház püspökének előszava. Mivelhogy lehanyatlott, vagy még inkább kiveszett Gallia városaiban a szabad tudományokkal való foglalatoskodás éppen akkor, mikor sok minden ment végbe, jó is, meg helytelen is; mikor a pogányok szilajsága tombolt, a királyok dühösködése élesre fenve sújtott, mikor az eretnekek igyekeztek hatalmukba keríteni az egyházakat, míg a katolikusok védelmezték azokat; sokakban lángolt még Krisztus hite, némelyekben bizony ellanyhult; a jámborok gazdagították az egyházakat, a hittől szakadtak meg kifosztották – és nem találkozott a dialektika mesterségében járatos grammatikus 1111 egy sem, ki mindezeket vagy prózai stílusban, vagy mértékes versben betűkkel írta volna meg. Sokan felsóhajtottak hát mondván: „Jaj a mai napjainknak! mert íme, kiveszett közülünk a tudományok ismerete, és nincs a népek között, ki e jelenben történt dolgokat a könyvek lapjain tovább hirdetné!”

Ezeket, meg hozzájuk hasonlókat mindenkor szem előtt látván, az elmúltakra emlékeztetőül mondottam el, hogy a majdan következők ismeretére jussanak. Beszédem műveletlen ugyan, de feledéssel takarni mégsem hagyhattam a gazok és az igazéletűek küzdelmeit.

Főként pedig az bátorított, amin, mieink beszédét hallván gyakorta csodálkoztam: hogy a filozófusok módjára

1010 Turones vagy Turoni a mai Tours kelta eredetű neve.

1111 A jó latinság ismerője és oktatója.



beszélő rétort kevesen értik meg, de sokan azt, aki paraszti szóval él.

Tetszett továbbá elmémnek, hogy az éveket a világ kezdetével számláljam elő, és ez szolgáljon az első könyv kezdetéül is melynek részeit ím alább írtam meg…1212

II. könyv, 27. Mindezek után Childericus meghalt és fia Chlodovechus vette át helyette a királyságot. Uralkodásának ötödik évében Syagrius római király, Aegidius fia Sessionae (Soissons) városában tartózkodott. Ez a város az említett Aegidius birtokának volt része. Clodovechus Ragnecharius nevű rokonával együtt, aki szintén király volt, ellene vonult és felszólította, hogy küzdjön meg vele. De az nem tért ki és nem félt ellenszegülni. Tehát mikor ütközetre került sor Syagrius látja, hogy alulmarad, ezért meghátrál és gyors futással Alarichushoz, Tolosa királyához menekül.1313 Chlodovechus pedig követeket küld Alarichushoz, hogy adja ki neki, mert különben vegye tudomásul, hogy haddal támad rá Syagrius visszatartása miatt. Az pedig félt, hogy miatta magára zúdítja a frankok haragját – a gótokra jellemző a gyávaság – és megkötözve kiadja a követnek. Chlodovechus úgy rendelkezett, hogy (Syagriust) vegyék őrizetbe; királyságát a magáénak jelentette ki, őt pedig titokban kivégeztette.

Ebben az időben Chlodovechus serege számos egyházat kifosztott, mivel ő maga ekkor még a pogány tévelygéseknek volt a rabja. Tehát valamelyik templomból egy csodálatosan nagy és szép kelyhet ragadott el az ellenség az egyházi szolgálat egyéb ékességeivel együtt. Ennek az egyháznak a püspöke 1414 pedig a királyhoz küld, és azt kéri, hogyha már mást nem kaphat vissza a szent edényekből, legalább azt a kelyhet kaphassa vissza az egyház. Mikor a király ezt hallotta, így szólt a követhez: „Gyere utánunk Sexonae-ba, mert ott fogjuk szétosztani mindazt, amit szereztünk. És ha a sors nekem juttatja azt az edényt, teljesítem a szentatya kérését.” Szavaival az előbbi kehelyre célzott. Mikor a király ezeket mondotta, a józanabb gondolkodásúak így válaszoltak: „Mindaz, amit itt látunk, a tied dicső királyunk, de még mi magunk is uralmad alá tartozunk. Most tehát tégy tetszésed szerint, hiszen senki sem szegülhet ellen hatalmadnak.” Mikor pedig ezek így beszéltek egy könnyelmű, gyűlölködő, hirtelen haragú ember hangos kiáltással magasba emelte harci bárdját, belevágta a kehelybe és így szólt: „Ebből ugyan nem kapsz, csak amit igaz úton kisorsolunk.” Erre mindenki elámult, de a király szelíd tűréssel magába fojtotta a sérelem miatt érzett neheztelését. Fogta a kelyhet, visszaadta az egyházi küldöttnek, de lelke mélyén nem feledkezett meg a sértésről.

Egy év elteltével megparancsolta, hogy egész serege teljes fegyverzetben vonuljon fel és Mars mezején mutassa meg fegyvereinek csillogását. Miközben végigjárta a sorokat és odaért a kehely széthasítójához, így szólt hozzá: „Senki sem hanyagolta el fegyvereit úgy, mint te. Nem is jó a te dárdád, kardod meg bárdod semmire!” Ezzel kikapta kezéből harci bárdját és a földhöz vágta. Mikor az egy kissé lehajolt, hogy (bárdját) felvegye, a király magasba lendítette karját és csatabárdjával széthasította a fejét. „Ezt tetted te is Sexonae-ban (Soisson) azzal a kehellyel” – mondotta. Így pusztult (megsértője), a többieket pedig hazaparancsolta, de tettével nagy félelmet keltett maga iránt.

Sokat háborúskodott, sok győzelmet aratott. Uralkodásának tizedik évében1515 haddal támadt a thoringusokra1616 és fennhatósága alá kényszerítette őket.

II. könyv 30. A királyné1717 pedig nem szűnt meg sürgetni férjét, hogy ismerje meg az igaz Istent és tagadja meg a bálványokat. De (Chlodovechus) semmiképpen sem akart az igaz hitre térni, mígnem egyszer háborúba keveredett az alamannokkal; amikor a szükség arra kényszerítene, hogy megvallja azt, amit korábban szántszándékkal tagadott. Az történt, hogy amikor a két hadsereg hevesen összeütközött és nagy vérontás támadt, Chlodovechus katonái már ingadozni kezdtek. Amikor ő ezt látta, szemeit az ég felé emelte, szívét elszorította a felindulás, szemei megteltek könnyel és így szólt: „Jézus Krisztus Chlotchildis azt mondja te az élő Isten fia vagy és segítséget adsz a szorongatottaknak és győzelmet azoknak, akik benned bíznak, alázatosan könyörgök a te hatalmas segítségedért. Ha győzelmet adsz nekem ezen ellenségeim felett és megmutatod hatalmad, amellyel a nevedet viselő nép dicsekszik, hinni fogok benned és megkeresztelkedem a te nevedben. Mert imádkoztam isteneimhez, de azok, amint látom cserbenhagytak engem, azért úgy vélem, hogy tehetetlenek, mert nem tudják azokat megsegíteni, akik nekik szolgálnak. Hozzád fordulok tehát és hinni akarok

1212 Az első könyv a világ teremtésétől szent életű elődjének Márton tours-i püspöknek a haláláig (412) terjedő időszakot öleli fel.

1313 Syagrius galliai helytartó volt, s a nyugati birodalom bukása után (476) az itt tárgyalt eseményekig (486) önállóan kormányzott Gallia egy részén. II. Alarich (485–507) a nyugati gótok királya, kiknek állama Dél-Galliában 419-ben jött létre Tolosa (Toulouse) központtal.1414 Remigius reimsi püspök.

1515 491-ben.

1616 Thüringia lakói.

1717 Chlodovechus felesége Chlotchild.



benned, de előbb ragadj ki ellenségeim kezéből.” És midőn ezt mondta, az alamannok hátat fordítottak és futni kezdtek. Midőn pedig látták, hogy királyuk elesett, meghódoltak Chlodovechusnak, és így szóltak: „Ne engedd, hogy népünkből több elpusztuljon, hiszen a tieid (a te alattvalóid) vagyunk.” Akkor Chlodovechus beszüntetvén a harcot, a népet (az alamannokat) hatalma alá vetette és békében hazatért. A királynénak pedig elbeszélte, hogy miként hívta segítségül Krisztus nevét és nyerte el a győzelmet. Ez uralkodásának tizenötödik évében történt.1818

II. könyv 31. Akkor a királyné titokban odahívatja szent Remigiust, Reims város püspökét és kéri, hogy ismertesse meg a királlyal a megváltás igéjét. A pap magához kérette (a királyt) és négyszemközt kezdte rábeszélni, hogy az igaz Istenben, mennynek és földnek teremtőjében higgyen, a bálványokkal pedig ne törődjék, hiszen azok nem lehetnek hasznára sem neki, sem másnak. (A király) pedig így szólt: „Szívesen hallgatnék szavadra, szentséges atyám, csak az tart vissza, hogy a nép, amely engem követ, nem tűri, hogy elhagyjuk az ő isteneit. De megyek és beszélek velük a te igéid szerint.” Mikor pedig együtt volt népével, még mielőtt szólt volna, Isten hatalmának sugalmazására az egész nép egyhangúlag így kiáltott fel: „Halandó isteneinket elvetjük magunktól, jámbor király, és készek vagyunk követni a halhatatlan istent, akit Remigius prédikál.”

Hírül adják ezt a püspöknek, aki nagy örvendezve mindjárt előkészítteti a keresztelő medencét. Tarka szőnyegekkel díszítik az utcákat, a templomokat fehér függönyökkel ékesítik, keresztelőhelyiséget rendeznek be, illatszereket hintenek, csillognak az illatot árasztó gyertyák, és az egész templomot a keresztelőhelyiséggel együtt isteni szagok töltik be. Isten a megjelentekkel annyira éreztette kegyelmét, hogy szinte a Paradicsom illatai között képzelték magukat. A király pedig azt kérte a főpaptól, hogy őt keresztelje meg elsőnek. Odajárul az új Constantinus1919 a keresztvízhez, hogy megszabaduljon a bélpoklosság régi betegségétől, és hogy régi tetteinek szennyes foltjait a megújító vízzel lemossa. Mikor odalépett a keresztelőmedencéhez, Isten szentje ezeket mondta ékesszóló szájával: „Megszelídülve hajtsd le fejed, sigamber;2020 imádd, amit eddig felgyújtottál, gyújtsd fel, amit eddig imádtál!”

A szent életű Remigius püspök pedig kiváló tudású és főleg a szónoklat tudományában járatos férfi volt, de szentség dolgában is annyira kimagaslott, hogy Szilveszter (pápa) erényeivel vetekedhetett. Mert van most könyv, amely életét ismerteti2121 és elmondja, hogy halottat is támasztott fel. Tehát a király vallást tett a mindenható isteni Szentháromságról, megkeresztelkedett az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében, és felkenték a szent kenettel, Krisztus keresztjének jelével. Seregéből pedig több mint háromezren keresztelkedtek meg. Megkeresztelkedett az ő nővére Albofledis, aki nem sok idő múltán elköltözött az Úrhoz… Megtért Lanthechildis nevű másik nővére is, elhagyta az ariánus eretnekséget, megvallotta az egylényegű Atya Fiú és Szentlelket…2222

II. könyv. 37. Tehát a Chlodovechus király így szólt övéihez: „Nagy bánat számomra, hogy ezek az ariánusok 2323

hatalmukban tartják Gallia egy részét. Menjünk Isten segítségével és ha legyőzzük őket, vessük országukat fennhatóságunk alá.” És mivel mindenkinek tetszett ez a beszéd, összegyűjtötte seregét és Pictavi (Poitiers) ellen vonult. Alarichus akkoriban itt tartózkodott. De mivel az ellenség egy része Turoni (Tours) határán vonult keresztül (Chlodovechus) Szent Martinus iránti tiszteletből2424 úgy rendelkezett, hogy erről a vidékről a füvön és vízen kívül senki se vigyen el semmit. Egy katonája pedig ráakadt valami szegény ember szénájára és így szólt: „Hát nem azt mondta-e a király, hogy csak füvet vehetünk el semmi egyebet? De hiszen ez is fű! Nem hágjuk át tehát parancsolatát, ha ezt elvesszük.” Mikor aztán erőszakkal elvette a szegény ember szénáját, a dolog a király fülébe jutott. Kardjával a szónál is gyorsabban megölte (a tilalma ellen vétő katonát), és így szólt: „Hogyan is reménykedhetünk a győzelemben, ha szent Martinust megbántjuk?” Ez elegendő volt ahhoz, hogy serege ezentúl semmihez se nyúljon ezen a vidéken. A király pedig követeket küldött a szent bazilikájához, ezekkel a szavakkal: „Menjetek és a szent helytől talán kaptok valami jóslatot győzelmünkre.” Majd ajándékokkal látta el őket, hogy adják át a szent helynek és így szólt: „Ha te, uram, segítőm vagy, és úgy határoztál, hogy ezt a hitetlen és veled mindig ellenkező népet a kezembe adod, szent Martinus bazilikájába való bevonulásomkor

1818 496-ban.

1919 Az előző fejezetben foglaltakkal együtt kétszeres utalás is történik Constantinus históriájára. Constantinust is egy csodálatos égi jel és a keresztények istenéhez küldött fohász vezette győzelemre, s térítette meg, mint Chlodvigot, s a történet alapjául szolgáló „Szent Szilveszter élete” azt is tudni vélte, hogy Constantinus a keresztvíz hatására gyógyult ki a leprából.2020 „Sigamber” (sicambri) germán törzs. Tiberius császár hódította meg őket, nagy számban éltek Gallia területén.

2121 Szent Remigius a frankok apostola 35-ben.

2222 Az ariánusok és ortodox keresztények között a Szentháromság jellegét tekintve voltak különbségek. A mondat utalás arra, hogy a katolikusok a három isteni személyt egylényegűnek tartották.2323 Ti. az akkor még ariánus nyugati gótok.

2424 Szent Márton Tours pannóniai származású püspöke a IV. század végén.



mutasd meg kegyes jóakaratodat, hadd tudjam, hogy méltónak tartod kegyelmedre szolgádat.”

Igyekeztek tehát a szolgák, és a király parancsa szerint a (szent) helyhez járultak. Mikor éppen beléptek a bazilikába, a karvezető váratlanul ebbe az antifónába kezdett: „Te öveztél fel engem erővel a harcra, alám görbeszted az ellenem felkelőket. És megadtad, hogy ellenségeim meghátráltak, és az én gyűlölőimet elpusztíthattam.”2525 Mikor ezt a zsoltárt hallották, hálákat adtak az úrnak és ajándékokat fogadtak a szent hitvallónak, majd boldogan tettek jelentést a királynak.

Ezután, mikor a (király) a Vigenna (Vienne) folyóhoz ért seregével, végképp nem tudta, hogy hol keljen át rajta, mert megáradt az esőzésektől. És amikor ezen az éjszakán könyörgött az Úrhoz, hogy mutassa meg kegyesen a gázlót, ahol átkelhetne, reggel Isten akaratából egy csodálatos nagyságú szarvas gázolt bele a folyóba, és léptei nyomán a nép megtudta, hol kelhet át.

Megérkezik tehát a király Pictavi (Poitiers) városához, és amikor sátrán kívül tartózkodik, úgy látja, mintha egy tűzoszlop lépett volna ki szent Hilarius2626 bazilikájából és mintha feléje tartana. Ez is csak azt jelentette, hogy Hilariusnak, a szent hitvallónak a fénye segíti, és így annál buzgóbban harcoljon az eretnekek tábora ellen, amellyel ez a főpap is oly sokszor összecsapott a hit védelmében. Meg is parancsolta egész seregének, hogy sem ott, sem útközben ne fosszanak ki senkit, és senkinek vagyonát szét ne hurcolják. Eközben Chlodovechus király Alarichusszal, a gótok királyával Voullié mezején2727 tíz mérföldnyire Pictavi (Poitiers) városától megütközött. Az egyik fél távolról hajigálta dárdáit, a másik közelharcban, karddal védekezett. És mikor a gótok – szokásuk szerint – meghátráltak, Isten segítségével Chlodovechus királyé lett a győzelem. Segítőtársa volt (az ütközetben) a sánta Sigibertus2828 fia, név szerint Chloderichus. Ez a Sigibertus azóta sántított, hogy Tolbiacum 2929 mellett, az alemannok ellen vívott ütközetben a térdén megsebesült. Ezután a király a gótok menekülése közben Alarichus királyt is megölte. Ekkor hirtelen két ellenség támadt rá, és lándzsájával mindkét oldalán megsebesítette. De mellvértje és gyors lova megmentette a pusztulástól (Chlodovechust). Sokan elhullottak itt az arvernusok népéből,3030 akik Apollinarisszal3131 jöttek, és sokan a legelőkelőbb senatorok közül.

Amalarichus, Alarichus fia, Hispániába menekült a csatából, és apja királyságát bölcsen kormányozta. Chlodovechus pedig fiát, Theuderichust Albici és Rutina városán keresztül az arvernusok ellen küldte. (Theuderichus) el is ment, és ezeket a városokat a gótok országától egészen a burgundok határáig apja fennhatósága alá hajtotta.

Alarichus huszonkét évig uralkodott. Chlodovechus pedig a telet Burdigala (Bordeaux) városában töltötte, majd Alarichus minden kincsét elszállíttatta Tolosából és Ecolisna (Angoulême) alá vonult. Az úr oly kegyes volt hozzá, hogy a (város) falai szeme láttára maguktól omlottak össze. Ekkor a gótok kiűzése után a várost uralma alá vetette. Mindezek után győzelmesen tért vissza Turoniba és sok-sok fogadalmi ajándékkal gazdagította Szent Martinus bazilikáját.

II. könyv. 38. Tehát (Chlodovechus) Anastasius császártól consuli oklevelet kapott. 3232 Ekkor Szent Martinus bazilikájában bíbortunicát és chlamyst öltött, fejét pedig diadémával övezte. Majd lóra szállott, és a bazilika kapujától a városi templomig terjedő úton az öszszegyűlt népeknek saját kezével szórta az aranyat és ezüstöt. Jóakaratával és bőkezűségével elérte, hogy ettől a naptól kezdve consulnak és augustusnak szólították.

Turoniból eltávozván Parisii3333 városába ment és itt rendezte be királyi székhelyét. Ide ment utána Theuderichus is…3434

II. könyv 40. Mikor Chlodovechus király Paris városában tartózkodott, titokban Sigibertus fiához üzenetet

2525 Zsolt. 18, 40–41.

2626 Szent Hilarius apát, a palesztinai remeték egyik példaképe (Remete), Szent Antal tanítványa volt, meghalt 372 körül. Tisztelete Galliában is elterjedt.2727 Vienne.

2828 A ripuari frankok királya.

2929 Város Köln mellett.

3030 Az arveni törzs neve.

3131 Sidonius Apollinaris fia.

3232 Anastazius keletrómai császár (491–518) a gótokkal szemben kereste a frank király szövetségét. A vele való levelezés készítette elő Chlodovechus nyugati gótok elleni hadjáratát (511).3333 A mai Párizs, az egykori parisi nevű gall törzsről.

3434 Chlodvig fia, halála után frank király.



küldött: „Íme atyád elaggott és beteg lábával sántikál. Ha meghalna – üzente – barátságunkkal együtt jog szerint nyernéd el királyságát.” (Chlodericus) lelkét csábította az uralom vágya és elhatározta, hogy megöli apját. Mikor (Sigibertus) kiment Colonia (Köln) városából, átkelt a Rajnán és úgy intézte dolgát, hogy a buconiai erdőben sétálhasson, majd déltájban elszunnyadt sátrában. Fia orgyilkosokat küldött ellene, és itt az említett sátorban meg is ölette. (Azt hitte, hogy) most már majd övé lesz a királyság. De Isten akaratából abba a verembe hullott bele, amelyet apjának ásott ellenség módjára. Követeket küldött ugyanis Chlodovechus királyhoz, hogy jelentsék neki apja halálát és ezeket mondják: „Atyám meghalt és most kincseivel együtt enyém a királysága. Gyere el hozzám, hogy kincseiből azt, ami tetszik, szíves jóakarattal átadjam.” Ő pedig így válaszolt: „Köszönöm jóakaratodat és arra kérlek, hogy odaérkező embereimnek mutasd meg mindazt, ami ezután a tied lesz. (A király követeinek) megérkeztével megmutogatja apja kincseit. Mikor a követek megtekintették a különféle (drágaságokat), (Chlodericus) így szólt: „Apám ebbe a ládikába szokta az aranypénzeket rakni.” „Dugd csak bele a kezed – mondják a (király követei) – egészen a fenekéig és kerítsd elő mindet!” Mikor ezt megtette és mélyen lehajolt, az egyik felemelte a karját és szekercéjével széthasította az agyvelejét. Így (Chlodericus) ugyanarra a sorsra jutott, mint amit méltatlanul ő művelt az apjával.

Mikor Chlodovechus tudomást szerzett Sigibertusnak és fiának megöletéséről, ő maga is megjelent (Kölnben), összehívatta az egész népét és így szólt: „Halljátok, mi történt. Mikor én Scaldis (Schelde) folyón hajóztam, Chlodericus, rokonom fia nem tágított apja mellől és folyton azt hajtogatta, hogy én meg akarom ölni. Mikor aztán (Sigibertus) a buconiai erdőben járt, (fia) gyilkosokat bérelt fel ellene és megölette. De miközben apja kincseit kutatta, valaki őt is leszúrta. Ami engem illet, semmiképpen sem vagyok részes a dologban, mert én nem volnék képes rokonaim vérét ontani, ilyen istentelenségre vállalkozni. De ha már így történt, azt tanácsolom nektek, hátha elfogadhatónak találjátok: térjetek énhozzám, hogy az én védelmem alatt legyetek.” Mikor ezt hallották, összeverték pajzsaikat, helyeslőleg kiáltoztak, majd pajzsra emelték és így királyukká választották…

II. könyv 41. Ezután Chararichus3535 ellen vonult. Amikor (Chlodvig) Syagriusszal háborúskodott, ezt a Chararichust is segítségül hívta, de az távol maradt: egyik felet sem támogatta, hanem az ügy kimenetelét várta. Az volt a szándéka, hogy a győztes féllel fog szoros barátságot kötni. Ezért neheztelt rá Chlodovechus, és most ezért támadt ellene. Csellel fogságba ejtette fiával együtt, majd megkötözve mindkettőt megnyíratta: Chararichust a presbiterek, fiát pedig a diaconusok közé rendelte. Mikor Chararichus a megaláztatás miatt panaszkodott és siránkozott, fia állítólag ezeket mondta: „Zöldellő fáról vagdosták le ezeket a lombokat, 3636 nem is fognak elszáradni, hanem mihamar kihajtnak, sőt még gyarapodnak is. Bárcsak pusztulna el az is ilyen hamar, aki (velünk) ezt tette.”

Ezek a szavak úgy jutottak el Chlodovechus fülébe, mintha azzal fenyegetőztek volna, hogy hosszúra növesztik hajukat, őt pedig meg akarják ölni. (A király) erre mindkettőt lefejeztette. Haláluk után övé lett királyságuk, minden kincsükkel és népükkel együtt.

II. könyv 42. Ebben az időben Ragnacharius király Camaracumban (Cambraiban) oly féktelen módon élt, hogy alig tűrte még tulajdon rokonait is. Volt neki egy Farro nevű tanácsadója, akit ugyanilyen mocskos bűnök szennyeztek be. Ez, ha valami ételt, ajándékot vagy bármit is hoztak a királynak, állítólag azt szokta mondogatni, hogy épp jó lesz neki meg Farrójának. Ezért aztán a frankokat majd szétvetette a nagy méltatlankodás.

Ezután történt, hogy Chlodovechus aranyból való pereceket és öveket osztogatott embereinek (persze az egész csak hasonlított az aranyra, mert megtévesztésül csak bearanyozott réz volt), azért, hogy magához édesgesse őket. Majd mikor seregét ellene indította, az is kiküldte többször felderítőit, hogy kémleljék ki (az ellenség) erejét. Mikor a hírnökök visszatértek, megkérdezte tőlük, milyen az (ellenséges) sereg. Azok így válaszoltak: „Nagyon is elegen lesznek neked, meg Farródnak.” Mikor Chlodovechus odaért, felsorakoztatta seregét. Ez a (Ragnacharius), mikor látta serege legyőzetését, el akart menekülni, de katonái megragadták, hátrakötözték a kezét és Richarius nevű testvérével együtt Chlodovechus király színe elé vezették. (Chlodvig) ezt mondta neki:

„Miért aljasítottad le nemzetségünket azzal, hogy engedted magad megkötözni? Jobb lett volna meghalnod” és magasra emelt bárdjával széthasította fejét. Majd testvéréhez fordult és így szólt: „Ha te segítségére lettél volna testvérednek, biztosan nem tudták volna megkötözni” – és szekercéjével ezt is ugyanúgy megölte.

Haláluk után árulóik észrevették, hogy az arany, amit a királytól kaptak, nem valódi. Mikor ezt megmondották a királynak, az állítólag így szólt: „Méltán kapott ilyen aranyat az, aki urát saját jószántából halálra juttatta.” (Azt

3535 A száli frankok egyik királya.

3636 Vagyis a hajfürtöket.



is mondta még), elégedjenek meg azzal, hogy élnek, nehogy uraik elárulásáért gyalázatosan bűnhődve, kínos halállal haljanak. Mikor ezt hallották, iparkodtak kegyeit elnyerni, és bizonygatták, mennyire elég nekik az is, ha életben maradhatnak. Az előbb említettek pedig rokonai voltak a királynak. Rignomeris nevű testvérüket Chlodovechus parancsára gyilkolták meg Cenomanni (Le Mans) városában. Haláluk után egész királyságukat és minden kincsüket Chlodovechus nyerte el.

De még sok más királyt tétetett el láb alól, sőt közeli rokonait is, akiktől félt, hogy kiragadják kezéből a királyságot. Így terjesztette ki uralmát egész Galliára. Mégis, mikor egyszer összehívta övéit állítólag úgy nyilatkozott azokról a rokonairól, akiket ő emésztett el: „Jaj nekem, úgy maradtam itt, mint valami idegen csupa idegen között, és nincs senki rokonom, aki segíthetne rajtam, ha valami bajom támadna.” Ezt sem azért mondta, mintha fájlalta volna halálukat, inkább cselből, hátha találna még valakit, akit megölethet…3737

VI. könyv. 46. Chilperich, ez a mi időnkben élő Nero meg Heródes Calensis (Calais) helységébe ment, amely Paris városától mintegy 100 stádiumnyira van,3838 és ott vadászgatott. Egy napon pedig, midőn a vadászatból visszatérvén – már erősen sötétedett – a lóról levették, s kezét a lovászlegény vállára tette, odajött valaki s tőrével hónaljába döfött, majd a szúrást megismételve a hasát döfte át. Mind szájából, mind hasának sebéből bőven omló vérrel együtt gonosz lelkét is kiadta.

Hogy mily gonoszságokat művelt, a következők olvasásából tudhatjuk meg. Mert igen sok vidéket pusztított el és égetett fel, miközben semmi bánatot nem érzett, hanem inkább örömet, miként hajdan Néró, midőn palotájának égése közben verseit szavalta. Vagyonuk miatt az embereket gyakorta büntette. Az ő idejében kevés klerikus szolgálta meg érdemeivel a püspökséget. Falánk volt, istene a hasa, és állította, hogy nálánál nincs okosabb. Két könyvet is írt, mintha Saedulius3939 lett volna, bár gyenge versecskéi semmi verslábra nem állíthatók. Ezekben, minthogy nem értett hozzá, a hosszú szótagok helyett rövideket rakott, a rövidek helyébe meg hosszúakat. Más művecskéket, himnuszokat, meg miseimádságokat4040 is küldött, melyek azonban teljességgel elviselhetetlenek.

A szegények ügyes bajos dolgai előtte gyűlöletesek voltak. Az úr papjait szakadatlanul káromolta, és szűk körben senki máson nem gúnyolódott, csúfolódott inkább, mint az egyházak püspökein. Ezt könnyelműnek tartotta, amazt gőgösnek, azt dúskálónak, emezt bujának, fennhéjázónak vagy önteltnek. Semmit jobban nem gyűlölt, mint az egyházakat gyakran hajtogatta: „Ímhol szegényen maradt kincstárunk, íme gazdagságunk az egyházakhoz ment át, teljességgel nem mások, de csak a püspökök uralkodnak. Tisztségünk veszendőbe ment, s a városok püspökeire szállt.” Ilyeneket mondogatván az egyházaknak hagyott testamentumleveleket gyakorta széttépte és atyjának intézkedéseit is (mert úgy vélte, különben senki sem marad, ki akaratát teljesítse) gyakorta lábbal tiporta.

Ami a bujaságot meg a gonosz ösztönöket illeti, ki sem gondolható olyasmi, amit tényleg végbe nem vitt. A nép bántalmazására meg mindig új dolgokat agyalt ki. Akiket ugyanis ez időben bűnösnek talált, azoknak szemét kivájatta, parancsszóval. Rendeleteiben, melyeket a maga ügyeiben a bírákhoz intézett, mindig hozzáfűzte: „Ha valaki rendelkezésemet megvetné, szeme kivájásával bűnhődjék.”

Senkit sem szeretett őszintén, de őt sem szerette senki. Ezért, midőn lelkét kilehelte, mindenki elhagyta. Mallulf silvanectumi (Senlis) püspök azonban, ki már harmadnapja várakozott sátorában, de látására nem juthatott, amint meghallotta, hogy megölték, oda járult, lemosatta és jobb öltözékeibe öltöztette. Éjszaka énekelve virrasztott mellette, azután hajóba tétette és szent Vince bazilikájában, mely Parisban van, eltemette…4141

VIII. könyv. 28. Fredegunda4242 két vastőrt készíttetett, melyekbe csatornát vésetett, elég mélyet ahhoz, hogy mérget lehessen beléjük helyezni, mégpedig azért, hogy ha a szúrás nemesebb szerveket nem érintene, a méreg hatása pusztítsa el az életet. A tőröket két klerikusnak adta át a következő utasítással: „Vegyétek e kardokat, és amilyen gyorsan csak lehet, siessetek Childebert királyhoz koldusnak öltözve. Vessétek magatokat lábaihoz, mintha alamizsnát kérnétek tőle, aztán döfjétek kardotokat mindkét oldalába. Mégpedig azért, hogy Brunhilda,

3737 A II. könyv hátralevő két fejezete Chlodovechus haláláról s arról szól, hogyan temették el abban a bazilikában, amelyet felesége építtetett.3838 A stadium római hosszmérték: 190 m.

3939 Az V. század közepén élt keresztény költő.

4040 „Hymnos sive missas.”

4141 A V1I. könyv Szent Salvius püspök halálának leírásával kezdődik és a tours-i polgárok között kitört belső háború leírásával ér véget.

4242 Chlodvig unokájának I. Chlotharnak második felesége, aki állítólag rabszolgasorból származott, és a király azért ölte meg első feleségét, Galswinthát, hogy Fredegundát feleségül vehesse. Brunhilda, Galswintha nővére többek között azért volt ellensége Fredegundának.



ki oly fennhéjázó módon uralkodik rajta, halála után hatalmamba jusson. Ha a fiatalembert oly jól őrzik, hogy nem juthattok közelébe, öljétek meg magát az ellenségemet, Brunhildát. E tettekért a jutalom az lesz, hogy ha ott halálotokat éritek, javakkal halmozom el rokonaitokat, ajándékokkal gazdaggá, és királyságom első embereivé teszem őket. Űzzetek el magatoktól minden félelmet és a haláltól való rettegés meg ne rendítse szíveteket, hiszen tudjátok, hogy minden embernek meg kell halnia. Férfiassággal fegyverezzétek fel lelketeket, gondoljatok arra, hogy minden bátor ember sietve indul a csatába. Amiből az következik, hogy rokonaitok nemesek lesznek, és mindenki mást felülhaladnak mérhetetlen gazdagságukkal és mindenki más fölé emelkednek.” Míg azonban az asszony így beszélt nekik, a klerikusok reszketni kezdtek, mert túlságosan nehéz feladatnak találták azt, amit az parancsolt. Látván ingadozásukat, italt rendelt nekik, aztán megparancsolta, hogy menjenek oda, ahová küldte őket. Bártorságuk erre hirtelen megnőtt, és megígérték, hogy mindazt végrehajtják, amit parancsolt. Mindazonáltal meghagyta nekik, hogy vigyenek magukkal egy, amaz itallal teli edényt, és ezt mondta: „Midőn már meg akarjátok tenni azt, amit parancsoltam nektek, reggel, mielőtt a dologhoz láttok, igyatok ebből az italból. Ez meg fogja adni nektek azt a határozottságot, ami feladatotok megoldásához szükséges.” Miután ily módon utasításokkal látta el őket, búcsút vett tőlük.

Útnak indultak, de midőn Suessionumba (Soissons) érkeztek, Rauchingis herceg elfogta és vallatóra fogta őket. Bevallották, hogy mi volt a céljuk; láncra verve börtönbe vetették őket. Néhány nappal később Fredegunda, ki már nyugtalankodott, meg akarta tudni, hogy a parancsát végrehajtották-e. Elküldte egy szolgáját, hogy tájékozódjon mit beszélnek nyilvános helyeken, és próbáljon elfogni egy hírvivőt, ki már Childebert halála hírével jár. A szolga elindult és Suessionum városába ment. Ott meghallotta, hogy a klerikusok börtönben vannak. Eljutott annak kapujához, de midőn ott beszédbe elegyedett az őrökkel, őt magát is elfogták és börtönbe vetették. Ekkor azután mindnyájukat Childebert királyhoz vezették. És miután vallatásra kerültek, elmondták az igazságot és kijelentették, hogy Fredegunda küldte őket, hogy meggyilkolják a királyt. „A királyné – mondották – azt parancsolta, hogy koldusként jelenjünk meg és döfjünk beléd egy tőrt abban a pillanatban, midőn lábaidhoz borultunk, hogy alamizsnát kérjünk tőled. Ha a döfés nem esett volna biztos kézzel, a méreg, amelyet a tőrbe helyeztek, gyorsabban kioltotta volna életedet.” Miután így szóltak, különféle kínzásoknak vetették alá őket: levágták kezüket, orrukat és fülüket, és mindegyik különböző módon halt meg…4343

VIII. könyv 41. Mindenfelé elterjedt a hír, hogy Praetextatus püspököt4444 Fredegunda parancsára gyilkolták meg. Hogy a gyilkosság vádja alól tisztázza magát, egyik szolgáját előhívatta, erősen megverette és így szólt: „Te vagy, aki miatt a gyanú rám esett, mert te döfted le kardoddal Praetextatust, Rhotomagum (Rouen) város püspökét.” Kiszolgáltatta őt a főpap unokaöccsének, aki kínzásnak vetette alá. Ez az ember azután az egész gaztettet kivallotta: „Fredegunda királynétól száz aranypénzt kaptam, hogy megtegyem azt, amit tettem. Ötvenet kaptam Melantius püspöktől és másik ötvenet a város főesperesétől. Ezenkívül megígérték, hogy szabad ember leszek és velem a feleségem is.” E szavakra a püspök unokaöccse kardot rántott és a bűnöst darabokra vagdalta. Fredegunda pedig Melantiust tette püspökké, mert őt már kezdettől fogva a püspöki székre szánta…4545

IX. könyv. 33. Rigontha, Chilperich leánya, szavaival gyakran megsértette anyját, Fredegundát. Azt mondta neki, hogy ő az úrnő és anyjának szolgálni kell őt. 4646 Ennek következtében gyakran ököllel mentek egymásnak és egymást arcul verték. Az anyja így szólt hozzá egy napon: „Miért vagy hozzám oly rossz, lányom? Íme itt vannak atyád kincsei, melyeket én őrzök, vedd azokat és tégy velük, amit akarsz.” És miután beléptek a kincseskamrába, kinyitott egy ládát, mely tele volt nyakláncokkal, meg más ékszerekkel. Miután jó ideig szedegette elő az értékes tárgyakat a ládából és mutogatta leányának, végül is így szólt: „Már elfáradtam, nyúlj bele a ládába és vedd ki belőle azt, amit benne találsz.” S miután ez belenyújtotta karját a ládába, hogy az ékszereket kivegye, anyja a láda tetejét fejére nyomta és minden erejéből annyira ránehezedett, hogy a leány szeme már kifordult helyéből. Egy szolgáló, ki a szobában volt, elkezdett kiáltozni, mondván: „Segítség, könyörgök, segítség! Íme, úrnőmet anyja megöli.” Azok, kik az ajtó előtt voltak, amint ezt meghallották berontottak és kiszabadították Rigonthát veszélyes helyzetéből és magukkal vitték. Mindez heves ellenségeskedés oka lett és a veszekedések meg a verekedések meg nem szűntek közöttük.

1.4. Gildas: Britannia történeteGildas (szül. 493). Az V–VI. századi Britannia történetéről írott műve: De excidio et conguestu Britanniae. „Sapiens”-nek (Bölcsnek) nevezték. Britanniából Bretagne-ba menekült, itt is halt meg.

4343 A következő fejezetek a septimaniai hadjáratról, Childebert fiának születéséről, Pretextatus püspök megyilkolásáról tájékoztatnak.

4444 Rouen püspöke.

4545 A VIII. könyv vége Leuvigild király haláláról, Childebert második fiának születéséről, a longobárdok elleni hadjáratról, a békét kérő longobárd követségről stb. tájékoztat.4646 Utalás Fredegunda rabszolga származására.



MGH, AA, T. XIII., 36–38. o.

…A piktek4747 a sziget végében telepedtek meg elsőbben, és ott is maradtak, nemritkán zsákmányoltak és dúltak is. Az ily viszontagságok közepette pusztuló népre még sáskajárás is szakadt, és még az előbbinél erősebb éhség is pusztított tovább. Midőn pedig megszűnt a pusztítás, dúlás, a szigetet oly bőség árasztotta el, hogy hasonlóra azelőtt egy korban sem volt soha emlékezet. Mindezekkel a bujaság is növekedett. Hatalmas tőből sarjadva elhatalmasodott, hogy abban az időben méltán mondhatták: „Olyan bujálkodásról lehet hallani, minő még a pogányok között sincs.” De nem csupán ez a vétek, de minden más is, ami az emberi természettel szokott járni, és különösen az, ami a közjót forgatja fel: az igazság utálata esküszegéssel és a hazugság szeretete a ravasz mesterkedéssel párosulva, a rossz kedvtelése a jó helyett, a gonoszságnak jóságként való tisztelete, a sötétség kedvelése a napfény helyett, s a sátán elfogadása a fényesség angyalául. A királyokat nem Isten rendeléséből kenték fel, hanem olyanokat emeltek maguk fölé, kik másoknál kegyetlenebbek voltak. Nem sokkal később pedig azok, kik felkenték, korántsem az igazság kedvelése miatt, megölték őket, és még kegyetlenebbeket választottak. Ha pedig valaki békességesebb és az igazsággal valamivel inkább törődött, arra mint Britannia megrontójára irányult irgalom nélkül mindenek gyűlölete és nyila…

Ekkor az összes tanácsadókat a kevély zsarnokkal együtt megvakították, és a haza oltalmára, de inkább pusztulására azt találták ki, hogy ama nagy szilajságú és kárhozatos szászok, kiket Isten és ember utál, az északi népek visszatartására miként a juhakolba a farkasok, bebocsáttassanak. Pedig ennél sohasem történhetett volna velük sem kárhozatosabb, sem keservesebb. Ó, az értelem mily mélységes sötétsége, ó, az elmének mily kétségbeejtő és kegyetlen ingatagsága, azokat, kiket midőn még távol voltak, a halálnál jobban rettegtek, most, hogy úgy mondjam egy fedél alá behívni…

1.5. Kelták és germánok harca BritanniáértBeda (673–735), angol történetíró és tudós. Életének nagyobb részét a jarrow-i, apátságban töltötte mint szerzetes. Írásai nagy műveltségéről és szerénységéről tanúskodnak. De Natura Rerum c. munkája a kor temészettudományának eredményeit foglalta össze. Számos Biblia-kommentárt is készített. Fő műve, a Historia Ecclesiastica gentis Anglorum… – amit 731-ben fejezett be – legfőbb forrásunk Anglia korai politikai történetére vonatkozóan.

C. Plummer, 1896, I.

XI. fejezet…4848 Rómát az alapítástól számított 1164. évben megostromolták a gótok, ez időtől szűnt meg a rómaiak uralma Britanniában; ez csaknem 470 évvel azután történt, hogy Caius Julius Caesar erre a szigetre érkezett. A rómaiak azon a sáncon belül éltek, amit, mint említettük, Severus emelt a szigeten végig. 4949

Lakóhelyük ennek déli oldalán volt, amint ezt az általuk épített őrtornyok, városok, hidak és kövezett utak bizonyítják napjainkban; mégis uralmuk kiterjedt mind Britannia más, távolabbi vidékeire, mind olyan szigetekre, amelyek messze esnek Britanniától.

XII. fejezet. A skótok és a piktek által végigpusztított britonok segítséget kérnek a rómaiaktól, akik másodszor is bejönnek és egy falat építenek a szigeten keresztül; de amikor ezt a nevezett ellenség azonnal áttöri, a britonok még nagyobb veszedelembe kerülnek.

Ettől fogva Britanniának, amelynek egy részét a britonok lakták, nem volt többé felfegyverzett harcosa, katonai ereje, s hiányzott az életerős ifjúság lelkesedése, egyszóval mindaz, amitől a tyrannusok 5050 meggondolatlansága megfosztotta, s amit sohasem nyert vissza. Britannia a rablásnak volt kitéve, mintha egyáltalán nem ismerné a harc művészetét. Különösen két igen vad tengerentúli nép keltett nagy rémületet, s okozott hosszú évekig tartó szenvedést: északnyugatról a skótok és északról a piktek. „Tengerentúlinak” hívjuk őket, nem azért, mintha Britannián kívül éltek volna, hanem mert messze laktak attól a részétől, amit a britonok bírtak, s tőlük két nagy tengeröböl választotta el őket, egyik keletről, másik nyugatról mélyen és szélesen benyúlt Britannia földjébe, bár nem értek oly messze, hogy találkozzanak. A keleti öböl közepén van Giudi városa, 5151 a nyugatin, annak jobb

4747 A piktek a brit sziget északi részén és Skóciában éltek, valószínűleg prékelta nép, uralmukat az angolszászok szüntették meg a VI. században.4848 Eddig a pontig Beda klasszikus források alapján dolgozott. Saját ismereteket először ebben a részben nyújt, egy Orosiustól átvett fejezeten belül.4949 Ez a sánc Gretna Green és a Tyne-torkolat között húzódik.

5050 Célzás a római helytartókra, akik légióikkal sorban átkeltek Galliába, hogy a császári címre pályázzanak.

5151 Meghatározhatatlan helység a Forth torkolatánál.



partján Alcluith városa,5252 amely nyelvükben a Clyde szikláját jelenti, mert közel esik ehhez a folyóhoz.

E népek pusztításai miatt a britonok követeket küldtek Rómába, levelekkel és könnyfakasztó fohászokkal kérték segítségüket, s örökös engedelmességet ígértek, ha a fenyegető ellenséget visszaverik. Azok tüstént küldtek egy felfegyverzett légiót, amely – a szigetre érkezve – szembeszállt az ellenséggel, belőlük sokat levágott, s a többieket elűzte szövetségeseik földjéről. Miután a rómaiak megszabadították őket a legkegyetlenebb zsarnokságtól, azt a tanácsot adták, hogy építsenek falat a szigeten keresztül, a két tenger között, amely, az ellenség távoltartásával meg tudja védeni őket, s ezután nagy diadallal hazatértek. A sziget lakói felépítették a falat, de nem kőből, mert ilyen munkához nem volt hozzáértő mesterük, hanem földből, ami miatt ez hasznavehetetlenné vált. Mégis, sok mérföldnyit építettek meg belőle azon két öböl, más szóval tengerbeszögellés között, amiről már szóltunk,5353 hogy ott, ahol hiányzott a víz védelme, ennek a sáncnak segítségével védhessék meg magukat az ellenség támadásaitól. A munka biztos nyomait – hogy mennyire széles és magas is volt ez a sánc – még ma is láthatjuk. Körülbelül két mérföldnyire keződik Abercorn apátságtól, nyugatra attól a helytől, amelyet a piktek nyelvében Peanfahelnek neveznek, angolul viszont Penneltunk a neve: innen fut nyugatra, s nem messze Alcluith városától ér véget.

De amikor korábbi ellenfeleik észrevették, hogy a római katonák elmentek, tüstént átkeltek a tengeren, betörtek a határokon s mindent leromboltak és letiportak, és keresztülgázoltak mindenen, ami előttük állt, mintha érett gabonát kaszáltak volna le. Ezért ismét követek mentek Rómába… egy légiót küldtek ismét, amely váratlanul érkezett ősszel, s nagy mészárlást végzett az ellenség között, s mindazokat, akik menekülni tudtak, átűzték a tengeren…

Ekkor a rómaiak a britonok tudomására hozták, hogy a jövőben nem vállalhatnak ilyen fáradságos utat a védelmükre, és azt tanácsolták nekik, hogy inkább fegyverezzék fel magukat s gyakoroljanak, hogy harcolhassanak elleneikkel, kik nem bizonyulnának erősebbnek náluk, ha ők nem lennének elpuhultak a lustaságtól. Továbbá… egy erős kőfalat építettek a tengertől a tengerig, éppen azon városok mellett, amelyeket az ellenségtől való félelem következtében, az egykor Severus által emelt sánc mögött alapítottak. Ezt a falat, ami még ma is híres és látható, köz- és magánköltségén építették, s a britonok is segédkeztek benne. Nyolc láb szélesen és tizenkét láb magasan,5454 egyenes vonalban emelkedett, ma is megcsodálható. Mikor ezt gyorsan befejezték, jó tanácsokat adtak az elcsüggedt népnek, s még a fegyverkészítés módszereit is megmutatták nekik. Emellett meghatározott távolságonként tornyokat emeltek a tengerparton dél felé, ahol a hajóik voltak, hogy a tengert figyelhessék, mert onnan is várható volt a barbárok támadása, s úgy távoztak onnan, hogy soha vissza nem térnek.

Amint hazájukba tértek, a skótok és a piktek, akik tudták, hogy nem jönnek többé viszsza, újra megjelentek s magabiztosabban mint valaha, elragadták az ottlakóktól a sziget minden északi és távoli területét egészen a falig. Támadásaikat a sánc tetején félénk őrség várta, ott aggódtak éjjel és nappal, kábultan és remegő szívvel. A másik oldalon az ellen gyilkos fegyverei nem henyéltek, s a gyáva védőket nyomorultul leszorítva a falról, földre teperték. Mit is mondhatunk még? Elhagyva városaikat és a falat, menekülni kezdtek és szétszóródtak. Az ellenség üldözte őket, s hamarosan még kegyetlenebb mészárlás következett mint bármikor előbb, a szerencsétlen lakosságot úgy szaggatták darabokra, mint a bárányokat valamilyen vadállat. Azok pedig, otthonuktól és vagyonuktól fosztottan az éhség szörnyétől úgy próbálták menteni magukat, hogy egymást rabolták és fosztogatták, saját torzsalkodásukkal tetézve a kívülről jött bajt, míg végül az ország élelem nélkül maradt, s azt csak vadászattal lehetett szerezni.

XIII. fejezet. Theodosius, az ifjabb idejében, amikor Palladiust küldték a Krisztus-hívő skótokhoz, a britonok Aetius consultól kérnek segítséget, amit az nem ad meg.

Urunk megtestesülésének 423. évében Honorius után Theodosius az ifjabb szerezte meg a hatalmat, s azt – mint a 45. uralkodó Augustus után – 26 évig gyakorolta. Uralmának nyolcadik évében Celestinus, a római egyház pápája Palladiust küldte a skótokhoz, akik Krisztus hívei voltak, hogy legyen az első püspökük. És uralmának 23. évében Aetiusnak, egy ismert embernek, aki patrícius is volt, lejárt a harmadik consulsága Symmachussal együtt. Hozzá küldtek egy levelet a britonok szerencsétlen maradékai, amely így kezdődött: „Aetiusnak, a háromszori consulnak, a britonok panaszai”, s a levélben így tudatták nyomorúságukat: „A barbárok beszorítanak a tengerbe, a tenger visszahajt a barbárokhoz; közöttük a halál két fajtája vár reánk: vagy lemészárolnak bennünket vagy vízbe fúlunk.” De hiába tették mindezt, nem kaphattak segítséget, mivel a rómaiakat ebben az időben a hunok királyaival, Blaedlával és Attilával folytatott igen súlyos háborúskodásaik

5252 Dunbarton, a Clyde mellett.

5353 A Clyde és a Forth torkolatai között, tehát nem azonos az előző római fallal.

5454 72,44 m széles, 3,66 m magas (1 láb = 30,5 cm).



foglalták le; s bár éppen a megelőző évben történt, hogy Blaedlát öccse, Attila ármányosan megölette, mégis egymaga oly tűrhetetlen ellensége maradt a köztársaságnak, hogy szinte az egész Európát végigpusztította, megtámadott és pusztává tett városokat és erődöket…

XIV. fejezet. A britonok, akiket a nagy éhínség sarkall, kiűzik a barbárokat földjükről, de ezt hamarosan – a gabona bőségével együtt – szabados életmód, pestis és a nép pusztulása követi.

…Ezért tanácsot tartottak, hogy mit tegyenek, hol keressenek segítséget, hogy megakadályozzák vagy elhárítsák az északi népek kegyetlen és gyakori támadásait; s mindannyian megegyeztek Vortigern királyukkal, hogy a tengerentúlról a szászok népét hívják segítségül…

XV. fejezet. Az angelek népe, miután behívták Britanniába, szövetkezve annak lakosaival, először kiűzi az ellenséget, majd fegyvereit szövetségesei ellen fordítja.

Urunk megtestesülésének 449. évében Marcianus következett a trónon Valentinianusszal, mint a 46. uralkodó Augustus után, s hét évig volt hatalmon. Ekkor az angelek vagy szászok, akiket a fent nevezett király hívott be, megérkeztek Britanniába három hadihajóval, és ugyanezen király parancsára letelepedtek a sziget keleti partvidékén, mintha az ország megmentéséért akarnának harcolni, de valójában azért, hogy meghódítsák azt. Ennek megfelelően megtámadták az ellenséget, amely északról jött a harcba, s a szászok győzelmet arattak. Mikor ezt hazájukba hírül vitték, csakúgy, mint a sziget termékenységét és a britonok gyávaságát, jelentősebb flottát indítottak el, felfegyverzett harcosok erős csoportjával, amely csatlakozva a korábban érkezettekhez, legyőzhetetlen sereget alkotott. A britonok engedélyével az újonnan jöttek közöttük lakhattak, azzal a feltétellel, hogy hadat viselnek ellenfeleikkel az ország békéjének és biztonságának védelmében, s a britonok katonákhoz illő fizetséggel látták el őket.

Ezek a germánok három igen hatalmas néptől származtak, nevezetesen a szászoktól, angelektől és a jöttöktől. A jöttök törzséből származik Kent és Wight lakossága, vagyis az a nép, amely Wight szigetét bírja, továbbá, akiket a nyugati szászok tartományában mind a mai napig jöttöknek neveznek, s ugyanezen Wight szigettel szemközt laknak. A szászoktól, vagyis arról a vidékről, amelyet Ős-Szászországnak neveznek, származnak a keleti szászok, a déli szászok és a nyugati szászok. Végül az angelektől, vagyis abból az országból, amelyet Angulusnak5555 neveznek és amelyről azt mondják, hogy attól az időtől egészen a mai napig lakatlanul áll a jöttök és a szászok tartományai között, származnak a keleti angelek, a középső angelek, a merciaiak, a northumbriaiak egész népe – azaz azok az emberek, akik a Humber folyótól északra laknak – és az angelek más népei. Az első vezetőik úgy mondják, két testvér, Hengest és Horsa voltak, közülük Horsát később a britonok egy csatában megölték, s Kent keleti részén ma is emlékmű áll nevével jelölve. Mindketten Wihtgils fiai voltak, aki Witta fia, aki Wecta fia, aki Woden fia volt, akitől sok ország királyi családja veszi eredetét.

Rövid idő alatt, amint a nevezett népek csapatai mohón beáramlottak az országba, az újonnan jött népek száma oly nagyon megnőtt, hogy félelmet keltettek ugyanazokban, akik behívták őket. S ekkor egyszerre szövetségre léptek a piktekkel, akiket mostanáig háborúkban űztek, s fegyvereiket szövetségeseik ellen kezdték fordítani. És először arra kényszerítenék azokat, hogy az élelmiszerek nagyobb tömegével lássák el őket, és keresve az alkalmat a vitára, fenyegetőztek, hogyha a több élelmet nem kapnák meg, felbontják a szövetséget, s elpusztítják az egész szigetet. Nem mulasztották el, hogy fenyegetéseiket beváltsák. Valóban, hogy röviden szóljunk, a tűz, amit a pogányok keze élesztgetett, Isten bosszúját nyilvánította ki a nép bűnei miatt, hasonlóan ahhoz, ahogyan egykor a káldeusok által meggyújtva elpusztította Jeruzsálem falait és épületeit. Mert itt is, a könyörtelen győző kezétől – vagy még inkább a legfelsőbb Bíró szándékától – pusztultak a szomszédos városok és földek, s folyt a pusztítás keletről nyugatra, tengertől tengerig, bármi ellenállás nélkül, megszállva a halálra ítélt sziget egészét. Lerombolták mind a köz-, mind a magánépületeket; a papokat oltáraik előtt vágták le; nem voltak tekintettel rangra. A főpapokat nyájukkal együtt pusztították, tűzzel és vassal; s nem volt senki, aki eltemette volna azokat, akiket így kegyetlenül lemészároltak. És az életben maradottak közül azokat, akiket a hegyekben fogtak el, halomra ölték, mások az éhségtől űzetve előjöttek és alávetették magukat az ellenségnek, hogy örökös szolgasággal szolgálják meg élelmük biztosítását, ha éppen meg nem ölték őket azon nyomban; egyesek szomorú szívvel túl a tengeren kerestek lakhelyet, míg megint mások, saját hazájukban maradva, nyomorult életet folytattak félelemmel teli s remegő szíwel a hegyek, erdők és meredek sziklák között.

1.6. Viking támadások BritanniábanRészletek az Angolszász Krónikából.

5555 Ma Angeln, északkelet Schleswigben, a dán határ mellett.



Az Angolszász Krónika Britannia angolszász periódusának legértékesebb forrása. A Krónika első összefoglalása valószínűleg Nagy Alfréd (871–899) udvarában készült. A Krónika évről évre követi az eseményeket, s egészen a XII. századig folytatták.

D. Whitelock, 1955, T. I., 135–136. o.

789. Ebben az évben Brithric király elvette Offa lányát Eadburht. Az ő uralkodása idején jöttek először az északiak három hajóval, és a területi elöljáró5656 odament hozzájuk és a király székhelyére akarta kísérni őket, mivel nem ismerte, (s kereskedőknek, nem ellenségnek vélte őket); azok pedig megölték őt. Ezek voltak az első dán hajók, amelyek az angolok földjére jöttek.

793. Ebben az évben szörnyű előjelek tűntek fel Northumbria felett és a népet felettébb megrémisztették. Ezek az előjelek hatalmas förgetegek és villámok formájában mutatkoztak, az égen pedig szárnyaló tüzes sárkányokat lehetett látni. E jeleket azonnal nagy éhínség követte, és nem sokkal ezután még ebben az évben június 8-án a pogányok öldökléssel és fosztogatással kísért dúlása nyomorultul elpusztította Isten egyházát Lindisfarne-et.

Simeon of Durham, Durham egyházának történetéből.

D. Whitelock, 1955, T I., 210. o.

A szerző 1104 és 1108 között írta meg monostorának történetét. Lindisfarne híres monostorának lerombolását így írja le.

Ugyanebben az évben az északi pogányok hajóhaddal jöttek Britanniába, mint a szúró darazsak, mint a félelmetes farkasok, mindenfelé szétszóródtak, raboltak, pusztítottak, és nemcsak igavonó barmokat, juhokat és ökröket mészároltak le, hanem a papok, diakonusok, apácák és szerzetesek sokaságát is. Majd Lindisfarne egyházához mentek, és szörnyű fosztogatással mindent elpusztítottak, szennyes léptekkel tapodták a szent helyeket, felásták az oltárokat, és a szent egyház minden kincsét elrabolták. Néhány szerzetest megöltek, másokat bilincsbe verve magukkal vittek, sokat meztelenül porig alázva elűztek, s volt akit a tengerbe fojtottak.

1.7. Békekötés az angolok és dánok közöttAlfréd és Guthrum dán király szerződése, 886–890

Liebermann, 1903, T. I., 126. o.

Előszó. Ez az a béke, amelyet Alfréd király és Guthrum király és valamennyi angol nép és minden Kelet-Angliában élő lakos tanácsai kötöttek és esküjükkel megerősítettek, maguk és alattvalóik, mind az élők, mind a még meg nem születettek számára, akiknek fontos Isten kegyének és a mienknek elnyerése.

1. Először, ami határainkat illeti: fel a Themzén, majd fel a Lea-n, és a Lea-n egészen a forrásáig, majd egyenes vonalban Bedfordig, majd fel az Ouse-on a watlingi útig.

2. Ezután, ha egy embert levágnak, mind angolt, mind dánt egyforma összegre értékelünk, nyolc fél márkára finomított aranyban, kivéve a ceorlt, aki más földjét műveli és az ő (ti. a dánok) szabadosait, ezeket is egyforma összegekre értékeljük, mindkettőt 200 shillingre.

3. És valamennyien megegyeztünk azon a napon, amikor esküinket letettük, hogy egyetlen rabszolga vagy szabad ember sem mehet beleegyezésünk nélkül a dán hadseregbe, éppenúgy, mint az övéik sem a mienkbe. De ha ez történik, hogy szükségből valamelyikük értekezni kíván velünk, vagy mi ővelük, jószágért avagy javakért, megengedjük azzal a feltétellel, hogy túszokat adjanak mint békebiztosítékot és mindannak bizonyítékát, hogy semmiféle csalárdságot nem terveznek.

1.8. Az Elba menti szlávokRészletek Helmond bosaui pap 1172 táján írt Chronica slavorum című munkájából, amely az Oroszlán Henrik (1139–1181) szász és bajor herceg vezetése alatt folyó német előrenyomulást mutatja be, s közben sok hasznos adalékot nyújt az itteni szlávok életéről.

MGH, SRG, in usum scholarum, 1868.

5656 Geréfa = bírói és közigazgatási jogkörrel bíró királyi tisztség viselője.



A szláv eke

I. …87. És megparancsolta a herceg5757 a szlávoknak, akik továbbra is ott maradtak a vagrok (wagiri), Elba mellékiek (polabi), obotritok (obotriti) és kitinek (kitini) földjén, hogy a püspöknek annyi adót fizessenek, mint amennyit a lengyelek (polani) és a pomeránok fizetnek, vagyis minden hold föld után három mérő búzát és tizenkét pénzt. A mérőt a szlávok nyelvén „curitce”-nek (korec) mondják. A szlávok ekéjébe két ökröt és ugyanannyi lovat fognak.

A pogány szlávok áldozati szertartásai

I. 52. …A szent ligeteken és családi szentélyeken kívül, amelyekkel tele vannak a földek és a falvak, legfőbb isteneik a következők: Prove (Perun?), az aldenburgi (stargradi) földek istene, Siwa (Zsiva), az Elba-mellékiek istene, és Radigast, az obotritok istene. Ezeknek papok és áldozati ajándékok vannak szentelve, és tiszteletük mindenféle szertartással van egybekötve. A pap az isteneknek szentelt ünnepeket sorsvetés alapján jelöli ki. Ilyenkor összegyűlnek a férfiak és nők gyermekeikkel együtt, és ökör- vagy juháldozatokat mutatnak be, de akárhányszor keresztény embereket is áldoznak, és azt hánytorgatják, hogy isteneik gyönyörűségüket találják ezek vérében. Az áldozat leölése után a pap belekóstol a vérbe, hogy fogékonyabb legyen a jóslatok megértésére. Mert sokan úgy gondolják, hogy a démonokat vérrel könnyebben elő lehet hívni. A hagyományos áldozatok bemutatása után a nép lakmározásnak lát, megkezdődik a szórakozás. Van a szlávoknak egy furcsa, fonák szokásuk: lakomáik és ivásaik alkalmával körülhordoznak egy csészét, és efölött nem áldó, hanem átkozódó szavakat ejtenek, ki, miközben isteneiket – ti. a jóság és a rosszaság istenét szólítják, mert hitük szerint a jósorsot a jó, a balsorsot a rossz istenség irányítja. Ezért is hívják nyelvükön a rossz istent Diabolusnak vagy Zcernebochnak (Csernebog), tehát „fekete istennek”. De azért a szlávok sok mindenféle istene közül Zvantevith (Szvjatovit), a rugianusok országának istene a leghatalmasabb, mert ez mutatja meg legbiztosabban a jövendőt. Rá való tekintettel a többieket csak mintegy félisteneknek tartják.

A vallási központok politikai jelentősége

I. 21. Ezekben a napokban nagy mozgolódás támadt a szlávok keleti tartományában, ahol testvérháború osztotta meg az embereket. Mert azok, akik liuticsoknak (lutitii), vagy vilceknek (wilzi) nevezik magukat, négy törzsből tevődnek össze: ezek közül a kitinek (kitini) és a Panis mentiek (circipani) köztudomásúlag a Panistól (peene) északra, a riadurok (riaduri) és tholenzek (tholenzi) a folyótól délre laknak. Most ezek között hatalmas viszály tört ki azon, hogy melyikük a legvitézebb és a leghatalmasabb. A riadurok és a tholenzek azért követelték maguknak az uralmat, mert az ő igen régi városukban van az a nagy hírű szentély amelyben Radigast szobrát mutogatják, és azért tartottak igényt az előkelőség megkülönböztető díszére, mert minden szláv nép hozzájuk járult jóslatkérés és az évenkénti áldozatok bemutatása végett. Viszont a Panis mentiek és a kitinek nem voltak hajlandók nekik szolgálni, hanem elhatározták, hogy fegyverrel védik meg szabadságukat.

A papok jelentősége

II. 12. (Zvantevith) papjához képest a (rugianusok) királyának kisebb a becsülete. Mert a főpap adja meg a jóshely nevében a válaszokat és ő magyarázza meg a sorsvetés eredményét, tehát ő a sorsvetés utasításától, a király és a nép pedig az ő utasításaitól függ.

A szlávok vendégszeretete

I. 82. Az istentisztelet5858 befejeztével Pribizlaus kért bennünket, hogy térjünk be egy távolabb eső városban levő házába. Nagy szívélyességgel fogadott és nagyszerű lakomát rendezett tiszteletünkre. Az elébünk tett asztalon húsz fogás étel tornyosodott. Itt volt alkalmam közvetlenül tapasztalni azt, amit eddig csak mendemondából hallottam, hogy nincs még egy nép, amelyik nagyobb tisztességnek tartaná a vendéglátást, mint a szlávok. A vendégek meghívásában valamennyien annyira készségesek, hogy még csak meg sem kell kérni senkit, önként adnak szállást. Mindazt, amit földműveléssel, halászattal és vadászattal megkeresnek, a bőkezű vendéglátásra fordítják, és annál derekabb embernek tartanak valakit, minél jobban szórja a pénzét…

2. TÖRVÉNYKÖNYVEK2.1. A száli frankok törvénykönyve

5757 Oroszlán Henrik.

5858 Az Aldenburgban 1156. január 6-án tartott ünnepi mise.



A népvándorlás kori germánok társadalom- és jogtörténetének egyik legbecsesebb forráscsoportját alkotják a barbár törvénykönyvek, amelyek között jelentőségben kiemelkedik a Lex Salica, a tengermelléki frankok törvénykönyve.

A törvénygyűjteményt minden valószínűség szerint az V. század végén Chlodvig uralkodása alatt foglalták írásba, de amint a később keletkezett bevezetés is utal rá, a már kialakult szokásjogot jegyezték le s nem új törvényeket alkottak.

A Lex Salica hatása a germán jogban az egész középkorban érezhető volt, egy meghatározott terület lakossága még hosszú évszázadokon át alaptörvényének tekintette, s miként a további szemelvényekből is kitűnik, az uralkodók csak kiegészítették, helyenként a társadalmi körülmények változásai miatt átalakították, de nem szüntették meg a száli törvénykönyvet.

Geffcken, 1898.

Bevezetés.

A frankok jeles nemzete, amelyet Isten teremtett, a hadakozásban vitéz, a béke megőrzésében szilárd, mélységesen bölcs a tanácskozásban, nemes és ép testű, különösképpen fehér színű és kiváló alakú, bátor, gyors és kemény, katolikus hitre térve mentes az eretnekségtől, s míg barbárnak tartották is, Isten sugallatára kereste a bölcsesség kulcsát, és mert olyan igazságszolgáltatást akart teremteni, amely magas rendű erkölcseinek megfelel, e nép előkelői, akik ebben az időben vezetői voltak, a kegyesség szabályait megőrizve alkották meg és hirdették ki a száli törvényt. Sok férfiú közül négyet választottak: Wisogastot, Bodogastot, Salogastot, Wendogastot, a Salogheve, Bodogheve és Widogheve nevű vidékekről. Miután háromszor egymás után összegyűltek, hogy a dolgok eredetét megvitassák, végső döntéseiket úgy foglalták össze, amint következik. Ámde mikor Isten kegyelméből nagyhajú5959 Chlodwig, a frankok királya lelkesen és nemesen elsőként vette fel a katolikus6060 kereszténységet, mindazt, ami e törvénykönyvben a kereszténységgel ellenkezőnek látszott a kiváló királyok: Chlodwig, Childebert és Chlothar fényesen kijavítottak…

Éljen Krisztus, aki szereti a frankokat. Oltalmazza meg országukat. Őrizze és töltse el vezetőiket kegyelme világosságával. Védelmezze seregüket, erősítse hitüket. Jézus Krisztus, az uralkodók ura jóságában engedje meg nekik a béke örömét és boldogságát, mert ez az a nép, amely bátran és vitézül rázta le magáról a rómaiak kemény igáját. A kereszténység felvétele után pedig a szent vértanúk testét, akiket a rómaiak tűzzel égettek meg, karddal pusztítottak el vagy vadállatokkal tépettek szét, arannyal és drágakövekkel ékesítette. Krisztus nevében kezdődik a száli frankok törvénykönyve.

I. A perbehívásról

1. §. Ha valakit perbe hívnak,6161 a király törvénye szerint és nem jelenik meg, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.6262

3. §. Az, aki mást perbe hív, tanú kíséretében menjen el az illető házához, és ha (az illető) nem lenne otthon, hívja fel feleségét vagy bárkit a famíliából (házanépéből),6363 közöljék vele, hogy ő perbe hívta.

4. §. Ha pedig (a perbehívott) a király szolgálatával lenne elfoglalva, nem lehet perbe hívni.

II. A sertéslopásról

1. §. Ha valaki szopós malacot lopott, és ez rábizonyul, 120 dénárra, vagyis három solidusra büntessék.

4. §. Ha valaki éves malacot lopott, és ezt rábizonyították, 120 dénárra, vagyis három solidusra büntessék a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül.

S. §. Ha valaki kétéves sertést lop, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék a jóvátételen és a feljelentési

5959 A hosszúra növesztett haj a frankoknál a testi és a szellemi kiválóság jele volt.

6060 A frankok megkeresztelésükkör a katolikus vallást vették fel, szemben a többi barbár néppel, akik először ariánusok voltak s csak később tértek át az Athanasius-féle (katolikus) vallásra.6161 „Ad mallum.” A mallum a száli frankok törvénykező gyűlése.

6262 A solidus és a dénár római pénzek. Egy aranysolidus a száli törvénykönyv szerint 40 ezüstdénárból állott.

6363 A família az egész középkorban szélesebb értelmű a családnál, az úr házanépét, családtagjait, az udvarában élő szabadokat és szolgákat jelenti.



díjon kívül.

6. §. Két sertésig hasonlóképpen ezt az összeget kell fizetni.

11. §. Ha valaki kandisznót vagy vezérkocát lop, 700 dénárra, vagyis 17 és fél solidusra büntessék a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül.

III. A marhalopásról

1. §. Ha valaki szopós borjút lop, és rábizonyul, 120 dénárra, vagyis három solidusra büntessék.

2. §. Ha egy- vagy kétéves marhát lopott, és rábizonyították, 700 dénárra, vagyis 17 és fél solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki ökröt vagy tehenet lopott borjúval, 1400 dénárra, vagyis 35 solidusra büntessék.

4. §. Ha valaki bikát lopott, amely gulyát vezet és soha igában még nem volt, 1800 dénárra, vagyis 45 solidusra büntessék

5. §. Ha pedig három villa6464 teheneihez szolgáló bikát, úgynevezett trespiliust lop valaki, háromszor 45 solidusra büntessék.

5. §. IV. Ha valaki királyi bikát lop 90 solidusra büntessék az ellopott érték megtérítésén kívül.

IV. A juhok lopásáról

1. §. Ha valaki szopós bárányt lop el, és rábizonyul, 100 dénárra, vagyis 2 és fél solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki hármat lopott el, 1400 dénárra, vagyis 35 solidusra büntessék, s ez az összeg érvényes 40 bárány ellopásáig.

4. §. Ha pedig negyvenet vagy többet lopott volna el, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

V. A kecskék lopásáról

1. §. Ha valaki három kecskét lop el, és ez rábizonyult, 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessék.

VI. A kutyák lopásáról

1. §. Ha valaki betanított vadászkutyát lopott el vagy ölt meg, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

2. §. Ha pedig pásztorkutyát lopott el vagy ölt meg, 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessék.

VII. A madarak lopásáról

1. §. Ha valaki a fáról egy sólymot lop el, és rábizonyult, 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessék.

3. §. II. Ha valaki kakast lopott, 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessék.

3. §. III. Ha valaki tyúkot lopott, 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessék.

4. §. Ha valaki libát lop, és rábizonyult, 120 dénárra, vagyis három solidusra büntessék.

VIII. A méhek lopásáról

1. §. Ha valaki zárt helyről lopott el egy méhkast, 1800 dénárra vagyis 45 solidusra büntessék.

IX. A vetésben vagy bármiféle zárt területen okozott károkról

1. §. Ha valaki (idegen) állatokat, azaz lovat vagy bármi más barmot talált a vetésében, nem szabad megölnie, és

6464 A villa a római korban mezőgazdasági üzem és telephely (villa rusticana). A szolgák telekre ültetésével azonban a villa körül faluszerű település jöhetett létre, az önálló gazdaságot vezető rabszolgák (serei casati) házaiból. A villa így kettős értelemben szerepelhetett vagy a földesúri mezőgazdasági üzem központját, vagy a körülötte kialakult falut jelentette. Bár a korai középkorban a falut inkább vicusnak nevezik, e helyen is villa alatt valószínűleg falut kell értenünk.



ha ezt mégis megtenné, de tettét bevallotta, azonnal tegye jóvá, és ha az állat csak megsérült volna, fogadja magához. Ha azonban tettét nem vallotta be, de rábizonyult, a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

2. §. Ha valaki vetésében őrizetlenül hagyott állatokat talált, és azokat befogta úgy, hogy erről senkit sem értesített és az állatok közül akár csak egy is elpusztult, azonnal adjon jóvátételt, azonfelül még 1400 dénárra, vagyis 35 solidusra büntessék.

4. §. Ha valakinek a sertései vagy más állatai idegen vetésbe rontottak és az állatok gazdája ezt tagadja, de rábizonyítják 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

5. §. Ha valaki a kárt okozó állatokat akár a karámban leütni, akár pedig, amikor már hazafelé hajtják őket elhajtani merészelné, 1200 dénárra, vagyis 30 solidusra büntessék.

5. §. II. Ha a kárt okozó állat már a karámban van, tulajdonosa az okozott kárt azonnal tegye jóvá, és ezenkívül 10 dénárra büntessék.

5. §. III. Ha valaki ellenséges indulattól vagy fennhéjázástól vezettetve más sövényét megnyitja és vetésébe, rétjébe, szőlejébe vagy bármi más megművelt földjére állatait bocsátja, a tettes a kárt tegye jóvá, és azonkívül 1200 dénárra vagyis 30 solidusra büntessék.

X. Rabszolgák lopásáról

1. §. Ha valaki rabszolgát, hátaslovat vagy igáslovat lopott,6565 1200 dénárra, vagyis 30 solidusra büntessék.

2. §. Ha egy szabad ember más rabszolgájának vagy rabnőjének segítségével a szolgák urának vagyonából valamit ellopott, azonkívül, hogy a rabszolgákat és a lopott dolgokat vissza kell adnia még 600 dénárra, vagyis 15 solidusra is büntessék.

2. §. I. Ha valaki más rabszolgáját megöli, eladja vagy szabaddá teszi, 35 solidusra büntessék.

2. §. II. Ha valaki más rabnőjét ellopja, 30 solidusra büntessék.

XI. A szabadok lopásáról és betöréséről

3. §. Ha szabad ember olyan betörést követ el, amelynél két dénár a kár, ha rábizonyult, 30 solidusra büntessék.

XIII. A szabadok elrablásáról

1. §. Ha három férfi elrabol egy szabad leányt, 300 solidust fizessenek.

2. §. Azok, akik e hármon kívül részesei voltak a rablásnak, 5 solidust fizessenek.

3. §. Akik nyíllal vettek részt a rablásban 3 solidust fizessenek.

4. §. A rablók pedig 2500 dénárt vagyis 62 és fél solidust kötelesek fizetni.6666

5. §. Ha pedig a leányt zárt helyiségből vagy női munkaszobából ragadták el, szintén az előírt módon kell a váltságot fizetni.

6. §. Ha a leány, akit elraboltak a király védelme alatt állt, a fredus, 6767 amit érte fizetni kell 2500 dénár, vagyis 62 és fél solidus.

7. §. Ha egy királyi szolga vagy litus6868 szabad nőt rabol, életével fizessen.

8. §. Ha egy szabad leány saját akaratából ment rabszolgához, szabadságát elveszíti.

6565 A felsorolás a rabszolgák jogi állapotát is mutatja, nem személyek, jogállásuk azonos a vagyontárgyakéval. (Vö. Lex Ripuaria XIII. 8. §; 9. §; Lex Burgundionum IV. 4. § stb.)6666 A törvénycikk első négy paragrafusa nyilván összefügg. Az 1–3. §-ban szereplők bűnrészesei a 4. §-ban megnevezett főbűnösöknek.

6767 A királyi kincstárt illető kártérítés.

6868 Telekre ültetett félszabad.



9. §. Ha egy szabad ember idegen rabnővel kezd viszonyt, hasonlóképpen bűnhődik.

10. §. Ha valaki más menyasszonyát elviszi és feleségül veszi, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

XIV. A rablókról és útonállókról

1. §. Ha valaki szabad embert váratlanul rátámadva kifoszt, ha rábizonyult, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

2. §. Ha pedig római rabolt ki száli barbárt, a fenti törvényt szigorítva kell alkalmazni.6969

3. §. Ha ellenben frank rabolt ki rómait, 35 solidusra büntessék.

5. §. Ha valaki költözőkre támad, ahányan társaságában7070 voltak (mindannyiukat) büntessék 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra.

6. §. Ha valaki idegen villára rontott, valahányan társaságában voltak büntessék meg 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra.

6. §. Ha valaki idegen villára rontott, és ott betörte az ajtókat, megölte a kutyákat és megsebezte az embereket, vagy pedig valamit szekérrel elvitt onnan, 200 solidusra büntessék.

XV. Az emberölésről, vagy ha valaki más feleségét elviszi

1. §. Ha valaki szabad embert megöl vagy élő férfi feleségét elviszi, 8000 dénárra, vagyis 200 solidusra büntessék.

XVI. A gyújtogatásról

1. §. Ha valaki alvó emberek feje felett a házat meggyújtja, és ezt a bentlevők mindanynyian tanúsították, s ha valaki megégett, a bűnöst 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

2. §. Ha valaki házat, rácskerítést vagy kunyhót gyújt fel, és ez rábizonyul, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki a hombárt vagy csűrt a gabonával együtt felgyújtja, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

4. §. Ha valaki felgyújtja az ólat a disznóval együtt, vagy az aklot az állatokkal, és rábizonyul, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül.

XVII. A sebekről

1. §. Ha valaki egy másik embert meg akar ölni, de elhibázza, ha rábizonyul, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

2. §. Ha valaki egy másik embert mérgezett nyíllal akart megölni, de nem találta el, ha rábizonyult, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki egy másik embert úgy vág fejbe, hogy az agyveleje kilátszik, és onnan három csont, ami az agyvelő felett van, kijön, 1200 dénárra, vagyis 30 solidusra büntessék.

4. §. Ha pedig a bordák közé vagy a hasba ütött úgy, hogy a seb látszik, és az ütés a belső részekig hatolt, 1200 dénárra, vagyis 30 solidusra büntessék, ezenkívül az orvosságra adjon 5 solidust.

5. §. Ha valaki úgy sebesített meg egy embert, hogy vér folyt a földre, ha rábizonyult, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

6969 A megkülönböztetés a rómaiaknak a hódító barbároknál kedvezőtlenebb jogállásával függött öszsze. (Vö. Lex Salica 1. §; 5. §; 6. §; 7. §; ellenkező helyzetre: Lex Burgundionum X. 1. §.)7070 „In contubernio.”



6. §. Ha egy szabad ember egy másik szabadot úgy üt meg bottal, hogy vér nem folyik, három ütésig minden egyes csapásért 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessék.

7. §. Ha pedig vér folyt ki, az ilyen ütést úgy kell számítani, mintha fegyverrel történt volna a sebesítés.

8. §. Ha valaki zárt ököllel ütött meg egy másik embert, 360 dénárra, vagyis 9 solidusra büntessék úgy, hogy minden egyes ütésig 3 solidust fizessen.

9. §. Ha valaki egy másik embert az úton próbált kirabolni, de az megszabadult, mivel elfutott, ha rábizonyult, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

XVIII. Arról, aki ártatlan embert vádol a királynál

1. §. Ha valaki egy távol levő ártatlan embert vádol be a királynál, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

XIX. A kártevésekről

1. §. Ha valaki egy másik embernek mérges növényből készült teát ad inni, és az meghal, 200 solidusra büntessék.

2. §. Ha valaki egy másik ember ellen ilyen merényletet követ el, de az megmenekül, ha a tettesre a vétket rábizonyítják, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

2. §. II. Ha egy asszony egy másik asszonnyal olyan gonoszságot művelt, hogy annak nem lehet gyermeke, 62 és fél solidusra büntessék.

XX. Arról, aki szabad asszony kezét, karját vagy ujját megérinti

1. §. Ha szabad férfi egy szabad nőnek kezét, karját vagy ujját megérinti, és rábizonyítják, 15 solidusra büntessék.

XXI. A hajók ellopásáról

1. §. Ha valaki gazdája engedélye nélkül egy idegen hajó horgonyát felszedi, és azzal hajózik, 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessék.

2. §. Ha pedig valaki egy hajót elrabol, 1400 dénárra, vagyis 35 solidusra büntessék.

XXII. A malomban elkövetett lopásokról

1. §. Ha szabad ember a malomban más ember gabonáját ellopja, és az rábizonyul, a molnárnak 600 dénárt, vagyis 15 solidust fizessen. Annak pedig, akié a gabona, szintén 15 solidust fizessen.

1. §. I. Ha valaki idegen malomból szerszámokat lopott, 45 solidusra büntessék.

1. §. II. Ha valaki idegen malom zsilipjét átszakította, 15 solidusra büntessék.

XXIII. Arról, aki gazdája engedélye nélkül ül fel egy lóra

1. §. Ha valaki gazdája engedélye nélkül lovagol idegen lovon, 1200 dénárra, vagyis 30 solidusra büntessék.

XXIV. A gyermekgyilkosságról

1. §. Ha valaki egy 10 éves kort be nem töltött fiút megöl, és rábizonyult, 24 000 dénárra, vagyis 600 solidusra büntessék.

2. §. Ha valaki hosszú hajú fiút ölt meg, 600 solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki terhes szabad asszonyt úgy megütött, hogy meghalt, 28 000 dénárra, vagyis 700 solidusra büntessék.

3. §. Ha pedig a magzatot anyja méhében megölte még mielőtt megszületett volna, és rábizonyult, 4000 dénárra,



vagyis 100 solidusra büntessék.

XXV. A rabszolganők paráznaságáról

3. §. Ha valamely szabad férfi más rabnőjével paráználkodott, és rábizonyult, a rabnő urának 600 dénárt, vagyis 15 solidust fizessen.

5. §. Ha valamely szabad férfi idegen rabnővel nyilvánosan viszonyt kezdett,7171 maradjon vele együtt a szolgaságban.

6. §. Hasonlóképpen ha szabad nő más rabszolgáját vette házastársul, maradjon szolgaságban.

XXVI. Az (illetéktelen) szabadon bocsátásokról

1. §. Ha egy szabad ember idegen litust ura megkérdezése nélkül a király előtt per denarium 7272 szabadon bocsátott, és ez rábizonyult, 4000 dénárra, vagyis 100 solidusra büntessék. A litus vagyonát azonban a törvény szerint előbb urának adja vissza.

2. §. Ha valaki egy (idegen) rabszolgát a király előtt per denarium szabadon bocsátott, és ezt rábizonyították, a szolga árát urának fizesse meg, és azonkívül 35 solidusra büntessék.

XXVII. A különféle lopásokról

5. §. Ha valaki más vetésébe ereszti nyáját, és ez kiderül, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

6. §. Ha valaki idegen kertben lopott, a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

7. §. Ha valaki répa-, bab-, borsó- vagy lencseföldre ment lopni, 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessék.

8. §. Ha valaki idegen földről lopott lent, és azt lovon vagy szekéren elszállította a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

9. §. Ha a (tolvaj) annyit lopott el, amennyit a hátán el tudott vinni, 3 solidusra büntessék.

10. §. Ha valaki idegen réten kaszált, munkája eredményét veszítse el, ha pedig a szénát már haza is szállította, a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül még 1600 dénárra, vagyis 40 solidusra büntessék.

11. §. Ha csak annyit lopott, amennyit a hátán szállított haza, 3 solidusra büntessék.

12. §. Ha valaki más szőlejét leszüretelte, és ez rábizonyult, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

13. §. Ha pedig a bort is saját házához szállította, 1800 dénárra, vagyis 45 solidusra büntessék.

14. §. Ha valaki idegen kerítést7373 rombolt szét, 15 solidusra büntessék. 17. §. Ha valaki más fáját idegen erdőből ellopta, 3 solidusra büntessék.

18. §. Ha valaki olyan fát vett el, amelynek megjelölése óta több mint egy év telt el, nem lehet büntetni.

19. §. Ha valaki rekesztőhálót lopott, 1800 dénárra, vagyis 45 solidusra büntessék.

20. §. Ha valaki állítóhálót, hármashálót vagy varsát lopott, 6 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

23. §. Ha valaki más mezején szántott gazdája engedélye nélkül, 15 solidusra büntessék.

24. §. Ha pedig be is vetette, azt 1800 dénárra, vagyis 45 solidusra büntessék.

7171 „Publice se iunxerit.” A szabad és szolga közötti együttélés még akkor sem lehetett házasság, ha nyilvánosan történt. Büntetése szabad férfiak és nők részéről egyaránt a szabadság elveszítése volt. (Vö. Lex Ripuaria LVIII. 10. §; 15. §.)7272 A szabadon bocsátás úgy történt, hogy az elbocsátandó tenyerén egy dénárt nyújtott át urának, aki úgy megrázta kezét, hogy a dénár a háta mögé esett (iactus denarii). (Vö. Lex Ripuaria LVIII. 1. §.)7373 A „clausura” nemcsak a jogilag elkülönített földet, hanem amint a szövegből is kitűnik valóságos kerítést is jelentett. Az irtásos és parlagoló földművelésnél a határban szabadon kóborló állatok ellen vagy élősövénnyel, vagy töviskerítéssel védték a vetett mezőt. (Vö. Lex Salica IX. 1–5. §; XXXIV 2. §, 3. §; Lex Ripuaria XLIII.; LXXXII. L. §. 2. §; Lex Burgundionum XXIII. 1–5. § stb.)



25. §. Ha valaki egy rabszolgával ura beleegyezése nélkül ügyletet kötött, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

25. §. X. Ha valaki női karkötőt lopott, 3 solidusra büntessék.

25. §. XI. Ha valaki egy házat a tulajdonos tudta nélkül máshová visz, 30 solidusra büntessék.

XXIX. A testcsonkításról

1. §. Ha valaki egy másik embernek a kezét, lábát eltöri, a szemét kiveri vagy az orrát levágja, 4000 dénárra, vagyis 100 solidusra büntessék.

2. §. Ha pedig valakinek a karját töri el, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

5. §. Ha valaki mások (mutató) ujját töri el valakinek, vagyis azt, amellyel a nyilat kilövi, 1400 dénárt fizet, vagyis 35 solidust.

6. §. Ha pedig az ezután következő három ujját vágja le valaki, 50 solidusra büntessék.

7. §. Ha pedig kettőt vágna le, 35 solidusra büntessék.

XXX. A rágalmazásokról

4. §. Ha valaki egy másik embert rókának nevez, 3 solidusra büntessék.

6. §. Ha valaki azt mondja egy másik emberről, hogy a csatában eldobta a pajzsát, és ezt nem tudja igazolni, szintén 3 solidusra büntessék.

7. §. Ha valaki egy másik embert besúgónak vagy csalónak nevez és ezt nem tudja bizonyítani, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

XXXIII. A vadászattal kapcsolatos lopásokról

2. §. Ha valaki jellel ellátott szelíd szarvast, amelyet vadászatra tanítottak be, ellopott vagy megölt és tanúk bizonyították, hogy gazdája vadászatra használta, és segítségével már három vadat is megölt, 1800 dénárra, vagyis 45 solidusra büntessék.

XXXIV. A kerítések megrongálásáról

2. §. Ha valaki a már sarjadó vetésbe beleszántott vagy szekérrel keresztülhajtott rajta, 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki a már kalászát hányó vetésen út és ösvény elkerülésével átgázolt, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

XXXV. A rabszolgák meggyilkolásáról vagy kifosztásáról

1. §. Ha egy rabszolga egy másik úr szolgáját megöli, a gyilkost az urak osszák meg egymást közt.7474

2. §. Ha valamelyik szabad ember más rabszolgáját kirabolja és rábizonyul, hogy az elrabolt érték meghaladta a 40 dénárt, 1200 dénárra, vagyis 30 solidusra büntessék.

3. §. Ha pedig nem érte el a 40 dénárt, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

4. §. Ha valamelyik szabad ember más litusát rabolta meg, és ezt rábizonyították, 1400 dénárra, vagyis 35 solidusra büntessék.

5. §. Ha idegen úr rabszolgája vagy litus szabad embert öl meg, a fele vérdíj ellenében adják a gyilkost a megölt ember rokonainak, a vérdíj másik felét a (gyilkos) rabszolga ura fizesse.

7474 Az osztozkodás rendszerint azt jelentette, hogy a gyilkos szolga a továbbiakban a meggyilkolt urának is tartozott szolgálatokkal, s a személye feletti tulajdonjog osztódott meg.



6. §. Ha valaki szolgálattevő vassust,7575 kovácsot, aranyművest, kondást, szőlőművest, lóidomítót meglopott vagy megölt, és ez rábizonyult, 1200 dénárra, vagyis 30 solidusra büntessék.

XXXVIII. Hátas- és igáslovak lopásáról

1. §. Ha valaki olyan lovat lopott, amely szekeret húz, és ez rábizonyult, a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül 1800 dénárra, vagyis 45 solidusra büntessék.

2. §. Ha valaki csődört lopott, és azt rábizonyították, 1800 dénárra, vagyis 45 solidusra büntessék.

2. §. I. Ha valaki herélt lovat lopott, 35 solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki a csődört ménesével együtt, vagyis általában 12 kancával lopta el, a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

4. §. Ha a ménes kisebb volt, de a csődörrel együtt legalább hét tagból állott, a büntetés a jóvátételen és a feljelentési díjon kívül akkor is 62 és fél solidus.

7. §. V Ha valaki igáslovat vagy igásmarhát lopott, 35 solidusra büntessék.

XXXIX. Az emberrablásról7676

1. §. Ha valaki más rabszolgáját el akarta csábítani és rábizonyították, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki rómait akar elrabolni, 2500 dénárra, vagyis 62 és fél solidusra büntessék.

XLI. A szabadok megöléséről

1. §. Ha valaki szabad frankot vagy olyan barbárt öl meg, aki a száli törvény alá tartozik,7777 és rábizonyult, 8000 dénárra, vagyis 200 solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki királyi védelem alatt állót7878 vagy szabad nőt ölt meg, 24 000 dénárra, vagyis 600 solidusra büntessék.

5. §. Ha valaki a királyi udvarban élő rómait öl meg, és ez rábizonyul, 12 000 dénárra, vagyis 300 solidusra büntessék

6. §. Ha pedig a római birtokos nem élt a király udvarában, gyilkosát 4000 dénárra, vagyis 100 solidusra büntessék.

7. §. Ha pedig (a gyilkos) adófizető rómait ölt meg, 62 és fél solidusra büntessék.7979

XLII. A kíséretben elkövetett gyilkosságról

1. §. Ha valaki társaságban összegyülekezve, egy szabad emberre házában ráront, és ott megöli őt, ha a meggyilkolt királyi védelem alatt álló volt, 72 000 dénárra, vagyis 1800 solidusra büntessék.

2. §. Ha pedig a meggyilkolt nem tartozott a király kíséretéhez, 24 000 dénárra, vagyis 600 solidusra büntessék a gyilkost.

3. §. A rómaiak, litusok és gyermekek esetében az előbbiek felét kell fizetni.

7575 Ugyanazt jelenti mint a „ministerialis”. Az úr személyes szolgálatára rendelt, a különböző feladatokban segédkező szolga. (Vö. Lex Burgundionum X. 1. §.)7676 De plagiatoribus.

7777 Azok a germánok, akik nem frankok ugyan, de a száliak területén élve azok törvényeit is átvették.

7878 „Qui in truste dominica fuit.” A király kíséretének tagját.

7979 A vérdíjak összege, mint mindenütt a törvényben itt is mutatja a társadalmi különbségeket. A szabad frankok között a ranglétra legmagasabb fokán a királyi kíséret (antrustio) tagjai állottak. A romanizált őslakosság tagjai között a „királyi udvarban élők”, a „conviva regis” a legelőkelőbbek. Alacsonyabb rendűnek számítanak azok a római birtokosok (romani possessores), akik nem élnek a király udvarában, míg végül a szabad rómaiak között a ranglétra legalacsonyabb fokát az adófizetők (romani tributarii) jelentették.



XLIV. A reipusról8080

1. §. A szokás szerint, ha a férj halálával megözvegyült feleséget valaki (ismét) el akarja venni, mielőtt elvenné, a thunginus vagy centennarius8181 tűzzön ki törvényszéket, és ezen a törvényszéken legyen pajzsa s három férfi indítson keresetet. Annak, aki az özvegyet el akarja venni, legyen három egyforma solidusa és egy dénárja. Hárman mérlegeljék a solidusokat. Mindez megtörténvén, ha egyetértenek, a férfi elveheti (az özvegyet).

2. §. Ha pedig mindezt nem teszi meg, és úgy veszi el az özvegyet, 2500 dénárt, vagyis 62 és fél solidust fizessen annak, akit a reipus illet.

3. §. Ha pedig mindent teljesített a törvény szerint, amit előbb mondottunk, (csak) három solidust és egy dénárt kapjon az, kit a reipus illet.

3. §. Így kell megkülönböztetni, kit illet a reipus.

XLV. A vándorlókról

1. §. Ha valaki egyik faluból egy másikba akar költözni, és ha egy vagy többen is azok közül, akik a faluban élnek, be akarják fogadni, beköltözhet, ha azonban csak egy valaki is akad, aki beköltözését ellenzi, nem szabad ottmaradnia.

2. §. Ha pedig egy vagy két falubeli tiltakozása ellenére a faluban mégis letelepedni merészel, akkor testadós eljárást kell indítani ellene, és ha nem akarna távozni, a testatio megindítója így szólítsa fel tanúk jelenlétében: „Közlöm veled, hogy ezen az éjszakán e helységben, mely a száli törvény szerint él, még megmaradhatsz, azonban felszólítalak, hogy tíz éjszaka elteltéig8282 távozzál a faluból.” Azután a tíz éjszaka elteltével ismét menjen el hozzá, és szólítsa fel, hogy további tíz éjszaka elteltéig távozzék. Ha még akkor sem akar távozni, újabb tíz éjszakát engedjenek neki, hogy így a harminc éjszaka kiteljen. És ha még ezután sem távoznék el, akkor hívja a törvénykező gyűlés elé és tanút a különböző vádpontokra nézve tartsa készenlétben. Ha pedig az, aki ellen a testatio megindult, nem menne el, jóllehet törvényesen akadályozva nem volt, és a testatio úgy, amint előbb leírtuk, törvényes formában megtörtént, a panaszos tegye le vagyonát biztosítéknak, és kérje meg a grófot,8383 hogy menjen el vele a helyszínre és űzze el az illetőt. Továbbá, mivel a törvénnyel nem törődött, egész termését veszítse el, és azonkívül 1200 dénárra, vagyis 30 solidusra büntessék.

3. §. Ha azonban úgy költözik be, hogy 12 hónapon belül senki sem szólalt fel ellene, maradjon ott minden háborgatás nélkül, mint a többi falubeli.

XLVIII. A hamis tanúskodásról

1. §. Ha valaki hamisan tanúskodik, 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

L. Az adóslevelekről

Ha egy szabad vagy litus adóslevelet adott, akkor az, akinek tartozik 40 éjszaka elteltével, vagy amilyen határidőben az adóslevél kiállításakor megegyeztek, a hitelező a tanúkkal és az ellenértéket felbecsülőkkel menjen el az adós házához. Ha ez az adósság kifizetését megtagadná, adósságán felül még 15 solidusra büntessék.

LI. 1. §. Ha valaki a grófot kellő jogalap híján zálogolásra szólítja fel és végrehajtat anélkül, hogy a másik felet törvényesen felszólította és törvénybe hívta volna és adóslevele sincs, 8000 dénárra, vagyis 200 solidusra büntessék.

2. §. Ha a gróf ilyen felszólításnak enged és a törvény előírásainak mellőzésével vagy az adósság mértékén túl zálogol, fizessen váltságot vagy életével bűnhődjön.

8080 A reipus a vőlegény fizetsége, ha özvegyasszonyt kér meg. Egyesek szerint az elhalt férj nemzetségét, mások szerint az özvegyen maradt asszony nemzetségét illette meg.8181 Thunginus, centennarius, a frank állam hivatalnoka, a század (közigazgatási egység) feje. Nemcsak közigazgatási, hanem igazságszolgáltatási feladatokat is ellát, mert e területek még nincsenek mindenütt szétválasztva. A thunginus hívja össze a törvénykező gyűlést és elnököl is azon.8282 A frankoknál a száli törvénykönyv idejében az éjszakák és nem a nappalok szerint számították az időt, bizonyára az egykori pásztoréletmód maradványaként. A pásztorok, mivel a nyájak őrzése szempontjából az éjszakák fontosabbakk voltak, mint a nappalok, ezek változásához alakították időszámításukat.8383 Grafio, királyi tisztviselő, bírói jogkörrel. (Vö. Lex Ripuaria LXXXVIII.)



LII. A kölcsönről

Ha valaki valamely dolgát másnak kölcsönadta és az visszaadni nem akarja, így járjon el ellene: Menjen el tanúkkal annak a házához, akinek kölcsönt adott, és így szólítsa fel: „Mivel te azokat a dolgokat, amelyeket neked kölcsönadtam nem akarod visszaadni, tedd meg a következő éjszakán azt, amit erre vonatkozóan a száli törvény rendel.” És a következő napnyugtáig adjon határidőt. Ha még akkor sem akarná a kölcsönt visszaadni, még hét éjszakán tegye meg azt, amit a száli törvény rendel. És ha még akkor sem adná meg tartozását, még hét éjszaka elteltével tanúkkal menjen el, és kérje meg, hogy adja meg adósságát. Ha még ekkor sem tudnának megegyezni, adjon határidőt napnyugtáig, és ha három alkalommal tűzött ki határidőt napnyugtára, minden alkalommal 120 dénárral, vagyis 3-3 solidusszal növekedjék az adósság. Végül, ha még ekkor sem akarná megadni tartozását, az eredeti adósságon felül és a három figyelmeztetésért járó 9 solidus leszámításával 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

LIII. A kéz megváltása a hineumtól8484

Ha valakit hineumra ítéltek, esetleg megválthatja a kezét, mégpedig úgy, hogy az esküsegédekkel 8585 esküt tesz. Ebben az esetben, ha az ügy olyan, hogy a büntetés tömény szerint 600 dénár, vagyis 15 solidus lenne, ha a bűnösség rábizonyulna, a büntetésen felül még 120 dénárral, azaz 3 solidussal megválthatja a kezét.

LIV. A gróf megöléséről

1. §. Ha valaki grófot ölt meg, 24 000 dénárra, vagyis 600 solidusra büntessék.

2. §. Ha valaki sacebarót vagy obgrafiót8686 ölt meg, aki királyi szolga is volt, 12 000 dénárra, vagyis 300 solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki olyan sacebarót ölt meg, aki szabad volt, 24 000 dénárra, vagyis 600 solidusra büntessék.

LVII. A választott bírákról8787

1. §. Ha a választott bírák a törvényhelyens ülve két ember közt folyó ügyben nem akarnak ítéletet mondani, a felperes mondja ezt nekik: „Felszólítalak benneteket lássatok törvényt a száli törvény szerint.” Ha azok ezután sem akarnak ítélkezni, a határidő kitűzése után a bírák közül legalább hetet 120 dénárra, vagyis 3 solidusra büntessenek.

2. §. Ha ezután sem akarnak törvényt tenni, és a 3 solidus kifizetését sem vállalják, napnyugtától számítva 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék őket.

3. §. Ha pedig a választott bírák nem a törvény szerint ítélnek, az, aki ellen az ítéletet hozták, indítson keresetet ellenük, és ha be tudja bizonyítani, hogy nem a törvény szerint ítéltek, mindegyiket külön-külön 600 dénárra, vagyis 15 solidusra büntessék.

3. §. I. Ha pedig a választott bírák törvényt tettek, és az, akivel szemben a törvényt meghatározták, azt mondja, hogy nem szolgáltattak neki igazságot, hasonló módon mindegyikkel szemben 15 solidusra büntessék.

LVIII. A földdobásról8888

1. §. Ha valaki embert ölt, és egész vagyona árán sem tudja megfizetni azt, amit ezért a törvény követel, 12 társával együtt meg kell esküdnie, hogy sem a föld színén, sem a föld alatt nincs már semmije, amit még odaadhatna. Azután menjen be a házába, és annak négy sarkából vegyen a kezébe földet, álljon a küszöbre úgy hogy a ház belseje felé tekintsen, bal kezéből a válla fölött dobjon arra, aki legközelebbi rokon. Ha pedig atyja és testvérei már fizettek (de nem eleget), akkor más rokonai következnek a földdobásban: három legközelebbi rokona anyai és apai ágról. Azután pedig ingben, öv nélkül, mezítláb, bottal a kezében ugorja át a sövényt, és a jóvátételből, ami még fennmaradt, olyan arányban, ahogyan a törvény megállapítja, fizesse ama három (az anyai

8484 A hineum az istenítéletnek az a formája, amelyben a vádlott azzal bizonyíthatja ártatlanságát, hogy a keze egy tüzes üst megfogása után is sértetlen marad.8585 „Iuratores”, olyan személyek, akik a vádlott esküjét a vád kérdésében saját esküjükkel támogatják. (Vö. Lex Ripuaria II. L. §.)

8686 A gróf helyettese.

8787 Rachineburgok, a szabadok közül választott esküdtek, akik a törvénykezésben segítették a thunginust.

8888 De chreme chruda. A kifejezés értelme tisztázatlan, de az itt szereplő leírás jól mutatja, hogy a vérségi összetartozásból fakadó kölcsönös felelősségvállalást jelentette.



ágról), és hasonlóképpen cselekedjék az a három is, aki apai ágról következik. Ha pedig akármelyiklik annyira szegény lenne, hogy nem tudná megfizetni a ráeső adósságrészt, az a rokon következzék a földdobásban, akinek több van, és a törvény szerint az fizessen. Ha még annak sem lenne annyija, amiből az egészet kifizethetné, a gyilkoság elkövetőjét az, akinek a vérdíjjal tartozik, állítsa a törvénykező gyűlés elé, és négy egymás után következő gyűlés idejére adjon neki további hitelt. De ha ekkor sem lenne senki, aki annyit hitelezne neki, hogy fizethessen, és így magát megválthassa, életével bűnhődjön.

LIX. Az allodiumokról8989

1. §. Ha valaki meghalt, és fiai nem maradtak utána, ha anyja még él, az lesz az örököse.

2. §, Ha az anyja már nem él, de fivére vagy nővére még él, azok lesznek az örökösei.

3. §. Ha pedig már ők sem élnének, anyja nővére lesz az örökös.

4. §. Azután az legyen az örökös, aki a rokonság rendjében közelebb áll.

5. §. A földbirtokot azonban nő nem örökölheti, ezért a férfinemhez tartozó atyafiakat illeti az egész földbirtok.

LX. Arról, aki nemzetségétől el akar szakadni

A törvénykező gyűlésben járuljon a thunginus elé, és ott három égerfa vesszőt törjön össze a feje felett, a darabokat a gyűlés helyén négyfelé szórja szét és jelentse ki, hogy lemond az esküsegítségről, az örökösödésről és mindarról, ami őt nemzetségéhez kapcsolja. És ha ezután valamelyik rokonát meggyilkolják, őrá sem az örökség, sem a jóvátétel nem tartozik. Öröksége a fiscust illeti.

LXII. Az emberölés kártérítéséről (vérdíjáról)

1. §. Ha egy atyát megöltek, a kártérítés (vérdíj) felét fiai vegyék fel, a másik felét pedig azok, akik atyai és anyai ágon legközelebbi rokonai.

2. §. Ha valamelyik részen, apai vagy anyai ágon egy rokon se volna, a vérdíj a fiscust illeti.

LXIII. Arról a szabad emberről, akit a hadseregben ölnek meg

1. §. Ha egy szabad embert megölnek a hadseregben, és nem volt a király kíséretének tagja, a gyilkost 24 000 dénárra, vagyis 600 solidusra büntessék.

2. §. Ha pedig a király kíséretének tagja volt, akit megöltek, a gyilkost, ha rábizonyult, 1800 solidusra büntessék.

LXV. Arról, aki egy döglött lovat gazdája engedélye nélkül megnyúz

1. §. Ha valaki egy döglött lovat gazdája engedélye nélkül megnyúz és tettét bevallja, adja át a ló értékét.

2. §. Ha tagadja, de rábizonyul 1800 dénárra, vagyis 35 solidusra büntessék.

2.2. A ripuári frankok törvénykönyveA frank törzsek másik csoportját alkotó – a Rajna vidékén berendezkedett – ripuári frankok nem éltek teljesen azonos törvények szerint. A ripuári frankok törvénykönyve, bár szerkezetében megegyezik a száli frankokéval, eltérő büntetéseket alkalmaz, s olyan jogeseteket is tartalmaz, amiket a száliak törvénykönyve nem ismer. Bizonyos összehasonlításra az alább következő néhány törvénycikk is alkalmas.

MGH, Leges I., T. III. Pars II., 1902.

I. A szabadok megveréséről

Ha egy szabad ember egy másik szabadot megüt, egy solidusra büntessék. Ha kétszer üti meg kettőre, ha

8989 Az allodium eredetileg nem földbirtokot, hanem a javak összességét, a vagyont jelentette. Bizonyára ezért szerepel a törvénycikknek csak az utolsó §-ában a földbirtok, mint olyan vagyon, amelynek öröklésében – mintegy kivételként – az ingóságoktól eltérő rend érvényesült.



háromszor, háromra.

II. A vér kiömléséről

Ha egy szabad ember egy másik szabadot úgy megver, hogy vére folyik és földre esik, kétszer kilenc solidusra büntessék, vagy ha tagadja a bűnt, hatan esküdjenek mellette.9090

III. A csonttörésről

Ha egy szabad ember egy másik szabad bármelyik testrészében a csontot eltöri, 36 solidusra büntessék vagy hatan esküdjenek mellette…

IV. A testcsonkításokról

1. §. Ha egy szabad ember egy másik szabadnak a fülét leszakítja úgy, hogy elveszíti hallását, 100 solidusra büntessék. Ha pedig hallását nem veszítette el, 50 solidust adjon.

7. §. Ha egy szabad ember egy másik szabadnak a második (mutató) ujját vágja le, amivel a nyilat kilövi, 36 solidusra büntessék.

VI. A kasztrálásról

Ha egy szabad ember egy másik szabadot kiherél, 200 solidusra büntessék vagy ha tagadja a bűnt, 12-en esküdjenek mellette…

VII. A rabszolgák megöléséről

Ha valaki rabszolgát öl meg, 36 solidusra büntessék vagy hatan tanúsítsák, hogy nem tette.

VIII. A szabadok megöléséről

Ha egy szabad ember szabad ripuári frankot megöl, 200 solidusra büntessék vagy ha tagadja a bűnt, 12-en esküdjenek mellette.

IX. A király emberének megöléséről

Ha valaki megöli a király emberét, 100 solidusra büntessék vagy ha tagadja a bűnt, 12-en esküdjenek mellette.

X. Egyházi férfiú megöléséről

Ha egyházi férfit öl meg valaki, 100 solidusra büntessék, vagy ha tagadja a bűnt, 12-en esküdjenek mellette.

XIX. A szolgák ütlegeléséről

Ha egy szabad ember egy szolgát úgy üt meg, hogy vér nem folyik, három ütésig, amelyet mi „bunislegi”nek nevezünk,9191 egy solidusra büntessék.

3. §. Ha pedig a szolga tette ezt királyi vagy egyházi férfival és frankkal, 3 solidusra büntessék, vagy ha tagadja a bűnt, ura hat tanút állítson.9292

XXXVIII. Arról, aki ártatlan embert vádol a királynál

Ha valaki ártatlan embert vádol a királynál, 60 solidusra büntessék.

LIII. Arról, aki a grófot megöli

9090 A frank jogszolgáltatásban a bizonyító eljárást a vádlott és az általa felvonultatott eskütársak esküje helyettesítette (vagy az istenítélet). Az elkövetett bűn nagysága és a vádlott igaza mellett esküt tevők száma között mennyiségi összefüggés volt. Minél nagyobb volt a bűn, annál több eskütársat kellett a vádlottnak felvonultatni a bíróság elé ártatlanságának bizonyítására. A Lex Ripuaria azt is megszabja, hogy ártatlanságának bizonyítására hány eskütársat köteles felvonultatni a vádlott a különböző bűneseteknél.9191 Ütés miatt keletkezett daganat.

9292 „Dominus ejus cum sex juret.” Azt fejezi ki a törvény, hogy a rabszolga nem lehetett jogképes, így ártatlansága ügyében nem tehetett esküt, s védelmére eskütársakat is csak ura állíthatott.



Ha valaki királyi bírót,9393 akit comesnek neveznek, megöl, 600 solidusra büntessék.

LVI. Az allodiumokról

1. §. Ha valaki utód nélkül hal meg és atyja és anyja élnek, azok örököljenek utána.

2. §. Ha az atyja és anyja már nem élnek, fivérei és nővére örököljön, és innen egészen ötödíziglen az örököljön, aki közelebbi rokona. De amíg férfinem van, asszony ősi örökséget9494 nem örökölhet.

LVIII. A tabuláriusokról9595

1. §. Azt is elrendeljük, ha bármelyik ripurári frank tabulárius szolgáját a lelke üdvösségéért,9696 vagy ellenszolgáltatásért a római törvény szerint fel akarja szabadítani, úgy a templomban a presbiterek és diaconusok vagy az egész klérus és nép előtt adja át a szolgát a táblákkal együtt a püspök kezébe. És a püspök parancsolja meg az archidiaconusnak, hogy a táblákat a római törvény szerint, ahogyan az Egyház él, írja le neki és mind ő (a tabularius), mind összes hozzátartozói maradjanak szabadok és éljenek az egyház védelme alatt, 9797 s az állapotából származó minden jövedelem, valamint tabulárius szolgálata az egyházat illeti. És egyetlen tabulárius se merészeljen a király előtt dénárt dobni.9898 Aki ezt megteszi, 200 solidusra büntessék. Mindazonáltal a tabulárius és az ő hozzátartozói megmaradnak tabuláriusnak, és állapotából származó minden jövedelem az egyházat illeti, nem másutt, mint az egyházban – ahol megszabadult – keresheti igazságát.

2. §. Ha pedig valaki tabuláriust vagy egyházi férfiút védelmezni merészelne a püspökkel szemben, 60 solidusra büntessék, ezen felül a férfit minden javaival kapja vissza az egyház, mert tilos visszakövetelni azt, amit egyszer már az egyháznak engedtünk…

4. §. Az a tabulóris pedig, aki utód nélkül hal meg, senki másra nem hagyhatja örökségét, csak az egyházra…

10. §. Ha egy tabulárius ripuári rabnőt vesz el (feleségül), nemcsak ő maga, hanem leszármazottai is szolgává lesznek.

11. §. Ha pedig egyházi, római vagy királyi férfi szabad ripuári nőt vesz el feleségül, vagy pedig ha római vagy királyi (szolgálatban levő), vagy tabulárius nő szabad ripuári férfival kötött házasságot, leszármazottaik mindig az alacsonyabb rendű ős szerint számítódnak…

15. §. Ha pedig egy ripuári rabnőt szabad ripuári férfi vesz el házastársul, maradjon vele együtt szolgaságban…

20. §. A király és az egyház rabszolgái nemcsak képviselők által,9999 hanem saját nevükben is válaszolhatnak a bíróságon, és esküt is tehetnek akadály nélkül.100100

LXIII. A hadseregben történt emberölésről

1. §. Ha valakit a hadseregben ölnek meg, háromszoros wergeldet101101 tart.ozik (a gyilkos) fizetni.

2. §. Lopásnál szintén.

LXXXII. A vetésben vagy zárt helyen okozott kárról

9393 „Iudex fiscalis.” A comes vagy grafio nemcsak a közigazgatást látta el, hanem bíráskodott is. Vö. Lex Ripuaria LXXXVIII.

9494 „Hereditas aviatica” – ősi örökség a szerzett vagy feltételesen bírt vagyonnal szemben.

9595 Az egyház hatalmába kerülő (adós) szolgák sajátos jogállással.

9696 „Pro animae suae remedio.” Az egyháznak tett adományok egyik formája, amelyben azért ajándékoz valaki rabszolgát, birtokot, ingóságot stb. az egyháznak, hogy érdemeket szerezzen Isten előtt.9797 „Sub tuitione Ecclesiae.” Az egyházi védelem nemcsak a hatalmaskodások elleni oltalmat jelentette, hanem azt is, hogy a védelem alatt álló ügyében csak egyháziak intézkedhettek.9898 Utalás a rabszolgák felszabadításának „világi” formájára, amelyben „per denarium”, azaz úgy történt a felszabadítás, hogy a király jelenlétében a szabaduló tenyerén egy dénárt nyújtott urának, aki úgy megrázta kezét, hogy a pénzdarab háta mögé esett. Ez volt a dénárdobás (iactus denarii).9999 A királyi és egyházi szolgák kedvezőbb jogi helyzetét mutatja, hogy nemcsak szabadokkal képviseltethetik magukat a bíróságon, mint a közönséges rabszolgák, hanem ők maguk is jogképesek. Ez igen nagy lépést jelentett a rabszolgák személyesülésének útján.100100 „Absque tangano”, arra utal, hogy a királyi és egyházi szolgák esküje törvényes, nem számít jogtalanságnak, csalásnak.

101101 A megölt szabad rokonságának a gyilkos vagy nemzetsége által fizetett büntetés (emendatio, satisfactio). (Wer = Mann, szabad férfi értelemben.)



1. §. Ha valamelyik ripuári frank más vetésében vagy bármiféle elkerített területen kárt okoz, köteles megtéríteni.

LXXXVIII. Arról, hogy senki se fogadjon el ajándékot a bíróságon

Az ősi hagyományokkal és törvényes szokásokkal megegyezően azt határozzuk, mindenekfölött, hogy egyetlen előkelő, majordomus, udvari ember, comes, grafio, cancellarius vagy bármilyen magas rangú személy, ha törvényszéket tart ripuári tartományban, nem fogadhat el ajándékot az ítélet megmásításáért. Ha pedig valaki ebben vétkesnek találtatna, életével lakoljon.

2.3. A burgundok törvénykönyveA ripuári frankokhoz hasonlóan a burgundok is a saját törvényeik szerint éltek. Törvénykönyvüket, a Lex Burgundionumot Tours-i Gergely tudósítása szerint Gundebald uralkodása alatt állították össze (Greg. Turon. lib. 2. cap. 33)

MGH, Leges, T. II. Pars I., 1892.

VI. A szökevény rabszolgákról

1. §. Ha valaki a tartományon belül a hozzánk tartozó szökevényt elfogja, kapjon érte egy solidust. És ha az a szökevény lovat is vitt magával, a lóért a (solidus) felét, kancáért harmadát kapja, és a szökevényt minden dolgával együtt adja át (gazdájának). Aki a tartományon kívül 102102 fogja el a szökevényt; két solidust, a lóért egyet, kancáért felet kapjon.

9. §. Ha egy szabad a szökött szolgának, akár burgundnak, akár rómainak – ismervén a helyzetet – kenyeret ad, térítse meg a szökevény értékét.

10. §. Ha a helyzetet nem ismerve ad neki kenyeret és átsegíti a folyón vagy megmutatja az utat, nem bűnhődik, ha esküt tesz (a jóhiszeműségére).

11. §. Ha egy szabad, ismerve a szökevényt írást ad neki, keze levágásával bűnhődjék.

X. A rabszolgák megöléséről

1. §. A burgund és római egyazon állapotban tartandó. Ha valaki barbár népből származó szolgát öl meg; kiváló ministeriálist vagy expeditionálist103103 60 solidust adjon át, büntetéspénz címén pedig 12 solidust.

2. §. Ha valaki római vagy barbár földműves vagy kondás rabszolgát öl meg, 30 solidust fizet.

3. §. Ha valaki kiváló aranymívest öl meg, 150 solidust fizet.

4. §. Ha valaki ezüstmívest öl meg, 100 solidust fizet.

5. §. Aki vasművest (kovácsot), 50 solidust fizet.

6. §. Aki kerékgyártót, 40 solidust fizet.

XXVI. A kivert fogakról

1. §. Ha valaki bármilyen okból előkelő burgund vagy római nemes fogát kiveri, 15 solidust tartozik fizetni.

2. §. Ha a középszerű szabad személyek közül – akár burgundok, akár rómaiak – verik ki a fogát valakinek 10 solidus a váltság.

3. §. Alacsonyrendű személyeknél 5 solidus.

4. §. Ha rabszolga szabad ember fogát készakarva kiveri, karja levágásával bűnhődjék. Ha pedig – miként

102102 „Extra sortem.” A „sors” ebben az esetben azt a részt jelenti, amit Galliából a burgundok szálltak meg.

103103 A ministeriálisok és expeditionálisok olyan rabszolgák, akik az államhatalmi feladatok, illetve katonai szolgálat ellátásban segédkeznek uruknak.



fentebb határoztunk – bűnösségét kimutatják, személyek módján104104 fizesse meg a fog árát.

LIV. Arról, aki a rabszolgák harmadrészét és a földek felét a nyilvános tilalom ellenére elfoglalja105105

1. §. Jóllehet abban az időben, amikor a mi népünk a szolgák harmadrészét és a földek felét kapta, az (is) előírás volt, hogy aki akár őseitől, akár a mi bőkezűségünk folytán szántóföldeket kap rabszolgákkal együtt; azokon a helyeken, amelyekben utasításba volt adva a vendégszeretet (hospitalitas), 106106 sem a szolgák harmadrészét, sem a földek felét ne foglalja el senki; mégis – úgy tudjuk – sokan, akik elfelejtették veszedelmüket, ezt az előírást áthágták. Ezért szükséges, hogy a jelen hatalom a törvény mértékét egyenlően kiszabva, azokat, akik (a szolgákat és a földeket) elfoglalták, megbüntesse…

Azt parancsoljuk tehát, hogy mindazok, akik a földeket és a rabszolgákat a mi bőkezűségünk folytán bírják és kiderült róluk, hogy vendégeik földjét a nyilvános tilalom ellenére elfoglalták (e földeket), halasztás nélkül adják vissza.

LXVII. Az erdőkről

Az erdőkről ezt kell figyelembe venni. Mindazok, akik szántóföldeket vagy colonustelket107107 birtokolnak, a föld mértéke vagy birtokuk aránya szerint változtassák meg az erdő felosztását, mégis úgy azonban, hogy az erdők és irtások fele a rómaiaknak maradjon.

LXXXIV. A föld eladásáról

1. §. Mivel úgy tudjuk, hogy a burgundok osztályrészüket108108 mértéktelen könnyelműséggel tékozolják el, e jelen törvény által azt határozzuk, hogy senkinek se legyen szabad földjét eladni, csak olyannak, akinek más helységben vagy osztályrésze, vagy földtulajdona van.109109

2. §. Az is tilos, hogy bárki, akinek másutt földje van és kénytelen eladni, az idegen római hospest, ha burgund is meg akarja vásárolni, előnyben részesítse, és az extraneusnak 110110 nem szabad akármilyen okkal földet szerezni.

LXXXVIII. A fiatalokkal kapcsolatos szerződésekről

1. §. A fiatalokról úgy határoztunk, hogy 15 éves kor előtt őket sem felszabadítani, sem eladni, sem eladományozni nem szabad.

2.4. A szász törvénykönyvLeges Saxonum. Fontes iuris Germanici antiqui in usum scholarum, 1918.

104104 „Prout persona fuerit.” Azt a burgundi törvénykönyvben is érvényesülő felfogást, hogy a rabszolga nem személy, az élet gyakran megmásította. Ebben az esetben a szolgáért nem ura tartozik felelősséggel, hanem saját maga, amit az is kifejez, hogy a szabadokkal azonos összegű büntetéspénzt fizet.105105 A mikor a különböző barbár népek betelepültek a Római Birodalomba, a földeket felosztották a jövevények és az őslakosok között. Burgundiában a jövevényeket a földek fele és a rabszolgák harmadrésze illette meg. Ez a felosztás azonban – nyilván politikai okok miatt – nem érvényesült mindenütt.106106 Hospitalitas – a burgundok és a gall–római őslakosság közötti viszony, amelyben a földeket és a szolgákat megosztották egymás között.107107 „Colonicas tenent.” A szabadok tulajdonjoggal bírt földjei a szolgák, colonusok által használt földektől jogilag természetesen elkülönültek.108108 „Sortes suas.” A „sors” addig, amíg fennáll az újraosztásos földközösség, azonos értelmű a „pars”-szal, azaz azt a földdarabot jelenti, amit a közösség tagja a föld időszakos felosztásakor kap. A földközösség tagjai tulajdonostársak, „consortes”. A közös tulajdon jellegének és a föld időszakos újraosztásának megfelelően ez a „sors” nem volt elidegeníthető. A felosztáskor kapott parcella elidegenítése már a földközösség felbomlásának jele volt, ami a burgundoknál, az őslakosság tulajdonjogi viszonyainak hatására elég gyorsan végbement. A törvény éppen ebben a bomló állapotban mutatja a burgund földközösséget.109109 A közösségi földtulajdonból való részesedést, a „sors”-ot és a közösség által nem korlátozott földtulajdon, a „possessio”-t a burgund törvénykönyv is megkülönbözteti egymástól. A földközösség felbomlásával, amikor lehetőség nyílott a közös földtulajdonból a birtokosra eső osztályrész (sors) eladására, csökkent a különbség a sors és a possessio között. A közösség szabályozó szerepének csökkenését azt mutatja, hogy az elidegenítés tilalma helyett már csak az elidegenítés szabályozására terjed ki.110110 „Extraneus” – idegen helységből való. A törvénycikk nemcsak azt mutatja, hogy a földközösség bomlása előrehaladt, hanem azt is, hogy e bomlás okozói jelentős részben a gall–római őslakosok voltak, akik a burgund közösségi tagok „mértéktelen könnyelműségét” kihasználva felvásárolták „sors”-aikat. A burgundoknak a rómaiakkal és a helyben lakóknak az extraneusokkal szemben biztosított elővásárlási joga (ius praeemptionis), amit e törvénycikk kimond, aligha gátolta meg ezt a folyamatot. A közösségi tagok elővásárlási joga a rómaiakkal és idegenekkel szemben a közösség gyengülésének folyamatában éppen azt az állapotot mutatja, amire már utaltunk.



Krisztus nevében kezdődik a szász törvénykönyv

I.

Az ütésért, amelyet nemesre111111 mértek, 30 solidus (a büntetés), ha pedig (a vádlott) tagadja (a bűn elkövetését), három eskütárs igazolja.

XIV.

Aki nemest öl meg 1440 solidust fizet; a szászoknál ruodának112112 nevezett 120 solidust és a kárpótlás összegének 120 solidust.

XVI.

A megölt litusért 120 solidust kell fizetni, de ha csak megsebesült, a fizetség 12-szer kevesebb, mint a nemes esetében… Ha a gyanúsított (tagadja) a bűn elkövetését 12 eskütársat állítson.

XVII.

Ha egy rabszolgát egy nemes megöl 36 solidust fizessen, vagy három eskütárssal igazolja magát a vád alól.

XVIII.

Ha egy litus ura utasítására vagy felbujtására megöl valamilyen embert, tegyük fel nemest, akkor a litus ura fizesse meg a vérdíjat, vagy viselje a halálos ellenségeskedés következményeit. Ha pedig a litus ezt ura tudta nélkül csinálta, vegyék ki ura hatalma alól és nemzetségének hét tagjával együtt bocsássák a megölt nemzetségének rendelkezésére. A litus ura pedig tegyen tisztító esküt tizenegy eskütárssal arra, hogy ő nem részese a gyilkosságnak és nem tudott róla.

XXV.

Ha valaki megöli urát, életével fizessen.

XXVI.

Aki megöli ura fiát, megbecsteleníti lányát, feleségét vagy anyját, az ura akaratával egyetértésben öljék meg.

XXIX.

Aki lovat lop, életével fizessen.

XXXIII.

Ha valaki fészerből lop valamit, életével fizessen.

XXXIV.

Aki ellop egy négyéves bikát, amelynek értéke két solidus és ha ez a lopás éjszaka történik, életével fizessen.

XXXV.

Aki bármilyen módon, nappal vagy éjszaka ellop valamit, aminek értéke 3 solidus, életével fizessen.

XXXVI.

Ha valaki valamit lop és az ellopott dolog értéke egy dénárral kevesebb három solidusnál, tízszeresen fizesse vissza (a tolvaj), amit ellopott, ezenkívül fizessen fredusként,113113 ha nemes 12 solidust, ha szabad 6, ha pedig litus 4 solidust; ugyanígy fizet az is, aki bűntársa volt.

111111 Nobilis, a szász törvénykönyvben a nemzetségi arisztokrácia tagjait jelenti.

112112 A ruoda pontosan le nem fordítható kifejezés, egyesek szerint a szabadok eredeti vérdíja.

113113 A fredus a szász törvénykönyv születésekor még az egyes vétkek elkövetéséért kivetett bírság. (Nem tévesztendő össze sem a vérdíjjal, sem a pénzben fizetett kártérítéssel.)



XXXVIII.

Ha valaki egy másik ember házát éjjel vagy nappal készakarva felgyújtja, életével fizessen.

XL.

Ha valaki feleségül akar venni valakit fizessen (a menyasszony) szüleinek 300 solidust, ha pedig a vőlegény a szülők beleegyezése nélkül, de a menyasszony hozzájárulásával házasságot köt, kétszer 300 solidust fizessen (a menyasszony) szüleinek; ha pedig sem a szülők, sem a lány nem adják beleegyezésüket, azaz erőszakkal elrabolja (a menyaszszonyt), fizessen 300 solidust a szülőknek, 240 solidust a leánynak, az pedig térjen vissza szüleihez.

XLI.

Ha az apa és az anya meghalnak, az örökség a fiút és nem a lányt illeti.

XLIII.

Aki özvegyasszonyt akar elvenni (feleségül) ajánlja fel oltalmazójának (az asszony) váltságdíját, hogy ezzel szerezze meg (az elhalt férj) rokonainak beleegyezését…

XLIV.

Ha valaki meghal és nem maradnak fiai csak leányai, ezekre szálljon az örökség, védelmezőjük pedig az (atya) fivére, illetve az atyai ágon legközelebbi rokon legyen.

XLVI.

Ha valakinek fia és leánya van és a fiú megházasodik és a házasságból fia származik, az atya örökségét a fiú fia, azaz a (fiú-) unoka kapja és ne a leány.114114

L.

Ha egy rabszolga vagy litus valamilyen bűnt az ura utasítására követ el, az úr tartozik felelősséggel érte.

LI.

Ha a rabszolga ura tudta nélkül követ el valamilyen vétket, tegyük fel, gyilkosságot vagy lopást, ura fizeti ki érte a pénzbírságon a bűn jellegének megfelelően.

LVII.

Ha valamilyen (házi-) állat valakinek kárt okoz, az akié az állat, kártérítést tartozik fizetni, de nem kell viselnie az ellenségeskedés következményét.

LIX.

Ha egy kard, amely más kezéből esett ki, megsebesít egy embert, az, aki a sebesülést okozta, fizessen (kártérítést), de nem kell viselnie az ellenségeskedés következményét.

LXIII.

Ha valaki kijelenti, hogy az ő földjét egy másvalaki elfoglalta, jogképes tanúk vallomásával köteles igazolni, hogy a föld az övé. Ha pedig az az ember, aki a földet elfoglalta, elismeri (bűnét), csak azt kell visszaadnia, amit elfoglalt, nem többet.

LXV.

Királyi litus összeházasodhat azzal, akivel akar, mégis tilos eladni neki bármilyen aszszonyt.

2.5. Meroving királyok törvényei

114114 Vagyis ne az elhalt fiú nővére.



II. Childebert dekrétuma, 596.

A frank állam megalapítása után a barbár törvénykönyvek nem mindenben feleltek meg a megváltozott körülményeknek. A frank uralkodók a törvényalkotás szokásos módján számos helyen kiegészítették az uralmuk alatt élő népek barbár törvénykönyvét, vagy esetleg megváltoztatták annak egyes cikkelyeit (Vö. Childebert dekrétuma 15. §). Az alább következő dekrétum egyike ezeknek az új jogszabályoknak.

MGH, Capit, T. I., 5–17. o.

Childebert a frankok királya kiváló férfiú.115115 Miután Isten nevében március kalendáján116116 a mi előkelőinkkel együtt117117 mindenféle dolgokat megtárgyaltunk, mindezeket mindenki tudomására akarjuk hozni.

1. §. …Antonacumban118118 uralkodásunk 20. évében március kalendáján úgy határoztunk, hogy a fiú- vagy leányunokák az ősi örökséget119119 nagybátyjukkal vagy nagynénjükkel együtt úgy kapják meg, mintha az atya vagy anya élnének. Ezek közül az unokák közül azt kell figyelembe venni, aki (az anya és apa) fiától és lányától született s nem azt, aki a testvértől…

5. §. Az emberölésről pedig azt kell megtartani, hogyha bárki, meggondolatlan merészséggel egy másik embert ok nélkül megöl, élete ítélet alapján oltassék ki, és senki se fizessen vagy tegyen le érte váltságdíjat… mert úgy igazságos, hogy aki jogtalanul ölt, jogosan veszítse el életét…

9. §. Ha valaki centennariust vagy bármilyen bírót nem akarna a gonosztevők letartóztatásában segíteni, egészen 40 solidusra ítéltessék.

10. §. És akinek bűnös szolgája van és a bíró azt mondja neki, hogy adja elő és nem akarja (előadni); egészen tegye le vérdíját…

13. §. Ha az egyházi vagy királyi rabszolgák lopást követtek el, viseljék el ugyanazt a büntetést, mint más frankok szolgái…

15. §. A „De Chrene” „chruda”törvény120120 amely a pogányok idejéből maradt meg, ezután sohasem érvényes, mert általa sokak hatalma csökken.

Childebert és Chlotar király urak szerződése a béke rendjéért

5. §. Ha a rabszolga nem volt vétkes a lopásban, hozzák el urától, hogy húsz éjszakát a törvénykező gyűlésben töltsön, és ha kétséges lenne (büntetlensége) bocsássák istenítéletre…121121

7. §. Ha valaki más rabszolgáját jogtalanul fogva tartja és 40 napon belül nem adja viszsza, úgy marasztalják el, mint a rabszolgák elrablóját.

Chilperich király edictuma

Hasonlóképpen jónak látszott és megfelelőnek, ha valakinek rokonai vannak, azonban fiai vagy leányai közül is halála után valaki még életben van, mindaddig, amíg ez él, földjét a száli törvény szerint birtokolhatja. Ha pedig fiai már elhaltak volna, a föld leánya birtokába kerül, vagy az említettek fiaiéba, ha ilyenek vannak. Ha ezek közül valaki meghalna, az életben levő fivér vegye birtokába a földeket, ne pedig a szomszédok (vicini). Ha

115115 „Vir inluster.” A frank királyok a Meroving-korban okleveleikben, rendeleteikben általában kiváló férfiaknak nevezték magukat.

116116 A frank királyok oklevelei a római időszámítást alkalmazták. Március kalendája = március elseje. A törvény bevezetése a tavaszi törvényhozó gyűlésre utal, amelyet a Meroving-korban még márciusban tartottak, s csak a Karolingok tették át májusra.117117 „Una cum nostris Optimatibus.” Az előkelők tanácsa a törvényhozó gyűlésnél, amelyben a szabad frankok mind megjelenhettek, lényegesen szűkebb testület volt, s csak a király tanácsosait foglalta magába.118118 Ma Andernach.

119119 „Res aviatica” vagy hereditas aviatica = ősi örökség. Ősi örökség volt az allodium (itt már nem általában vagyon, javak, hanem földtulajdon értelemben), illetve a korlátlan rendelkezési jogot is magában foglaló possessio.120120 Vö. Lex Salica LVIII. A dekrétum 5. és 15. §-a nyilvánvalóan összefügg. Az 5. § lehetetlenné teszi, hogy a szándékos emberölésnél a gyilkos a vérdíj egyszerű lefizetésével megszabaduljon tettének következményétől, azaz aki gyilkolni tudott, meghalni is tudjon. A következmények elhárítására a legjobb lehetőséget a földdobásról szóló törvény biztosította, hiszen a nemzetség egyetemleges felelőssége számos visszaélésre teremtett lehetőséget, mert a gyilkos helyett a vérdíjat is nemzetségének tagjai fizették. Ahhoz tehát, hogy a vérdíj egyszerű lefizetésével ne lehessen szabadulni a szándékos emberölés következményétől, el kellett törölni a földdobásról szóló törvénycikket, amely ezt a lehetőséget biztosította.121121 „Ad sortem.” A sors eredeti értelméből fakadóan itt azonos jelentésű a judicium Deivel, az istenítélettel.



viszont ez a testvér is örökös nélkül halna meg, akkor a föld nővére birtokába jut.

II. Chlothar törvénye,122122 614

Kétségtelen, hogy országunk jóléte az egyre inkább felénk forduló isteni kegyelem folytán növekszik; ha bizonyos dolgokat országunkban Isten irgalmából helyesen tettek, rendeltek és határoztak, azokat igyekeztünk a mi időnkben is sértetlenül megőrizni, amelyeket pedig az ésszerű rend ellenére tettek vagy rendeltek, nehogy előre nem látott bajok történjenek – amit fordítson el tőlünk az Isten – Krisztust tekintve vezérünknek elhatároztuk azoknak általános megjavítását, jelen törvényünk pontjai által.

1. §. Ezért az a végzésünk, hogy az egyházi törvények rendelkezései mindenben megtartassanak, sőt amit ezekből az idők folyamán elmellőztek, mostantól fogva azt is örök érvénnyel meg kell tartani. Így például a püspök elhunytával azt, akivel a Metropolitának a povinciálisokkal együtt kellene a helyét betölteni, a papság és a nép jelölje ki, és ha (a jelölt) méltó személy lesz, a fejedelem rendelete által ültessék (a püspöki székbe); természetesen, ha (a jelöltet) a (fejedelmi) palotából választják, személyére és tudására (nézve) alkalmas férfiút kell (a püspöki székbe) ültetni.

2. §. (Az a végzésünk), hogy egy püspök se válassza ki életében utódát, de akkor, ha anynyira elgyengül, hogy sem saját egyházát, sem a papi rendet nem tudja már kormányozni, mást kell helyébe állítani. És ugyanígy senki se merészelje a püspök életében annak helyét igényelni; ha ezt követelné, a legkevésbé se adassék neki (a püspökség).

3. §. Ha valamelyik pap, bármilyen tisztséggel legyen felruházva, püspökét megvetve és elmellőzve (azt az eljárást) választaná, hogy a fejedelemhez vagy más hatalmas személyhez fordul és pártfogást kér magának, ne fogadják, kivéve ha úgy tűnik, hogy kegyelmet kér. Ha pedig valamilyen ok miatt (mégis) a fejedelemhez fordult, és annak levelével tér vissza püspökéhez, úgy kell tekinteni, hogy igazoltan fordult (a fejedelemhez). Azt pedig, aki figyelmeztetés után is szembeszegülni merészel püspökével, meg kell fosztani a szentáldozásról.

4. §. Egyetlen bíró se merészeljen bármilyen egyházi személyt polgári perben – kivévén a bűnügyeket – a maga hatáskörében letartóztatni vagy elítélni, ha csak kézzelfoghatóan rá nem bizonyult, kivévén a presbitert vagy diakónust.123123 Akik pedig főbenjáró bűnben bizonyultak vétkesnek, azokat az egyház törvénye szerint tartóztassák le, és a püspök vizsgálja ki (ügyüket).

5. §. Ha a peres ügy világi személy és egyház férfiú között állott elő, mindkét fél részéről egyenlő arányban: (egyfelől) az egyházak elöljárói, (másfelől) a világi bíró üljenek öszsze nyilvános tárgyalásra és (úgy) ítéljenek felettük.

6. §. Ha valaki, aki elhunyt, végrendelet nélkül távozott el, rokonai a bírák ellenkezése nélkül örököljék vagyonát.

7. §. Valamely szabad ember felszabadított szolgáját úgy kell védelmezni a papoknak, amint azt az ő szabadságukról szóló írások szövege tartalmazza, s nem ítélkezni felettük a püspök vagy az egyházi vezetők jelenléte nélkül, s nem kell (az ügyet) a világi bírósághoz áttenni.

8. §. Hogyha az új adót valahol kegyetlenül rótták ki és a nép tiltakoztott ellene, a törvényes kivizsgálás után jóindulatúan helyesbíteni kell (az adójegyzéket).

9. §. Ami a vámot illeti: azokon a helyeken kell szedni és azok után az áruk után, ahol és amelyek után a mi boldog emlékezetű elődeink, Guntchramnus, Chilpericus, Sigiberthus királyok elhunytáig szedték.

10. §. Zsidók keresztények ellen polgári pereket ne folytathassanak…

11. §. Országunkban Krisztus kegyelméből állandóan béke és rend legyen, és a gonosz emberek lázadását és féktelenségét a legszigorúbban meg kell torolni.

12. §. Egyetlen bírót se rendeljenek egyik tartományból vagy kerületből másik helyre (mert így), ha bizonyos körülmények között valami gonoszságot művelt, a törvény rendelkezése szerint a saját vagyonából tartozik kártérítést adni olyan mértékben, ahogyan gonoszság által előidézte.

122122 Eredeti címe: „Edictum vel Constitutio inclyti Principis Chlotacharii Regis super omnem plebem in conventu Episcoporum in Synodo Parisius habita sub die XV Cal, Novemb. anno XXXI suprascripti Regis imperii.”123123 A presbiter az áldozópapnak megfelelő egyházi fokozat, a diakónus ennél alacsonyabb (szerpap).



13. §. Rendelkezéseinket minden tekintetben teljesíteni kell…

16. §. Amit a mi atyáink az előző fejedelmek, valamint mi az igazságra való tekintettel jónak láttunk engedélyezni (azt), mindenben meg kell erősíteni.

17. §. És amit valaki a mi híveink és vazallusaink közül, 124124 mialatt hűségesen szolgálta törvényes urát, az interregnum idején nyilvánvalóan veszített, azt neki minden kellemetlenkedés nélkül a (mi?) javainkból igazságosan és teljesen térítsék meg.

18. §. Az istenfélő és ájtatos lányok és özvegyek közül, akik felajánlották magukat Istennek, akár a maguk házában laknak, akár kolostorokban, senki se merészeljen még a mi parancsunkra való hivatkozással sem senkit kikérni, sem elhurcolni vagy házastársává tenni. És ha valaki ezután kieszközölne is ilyen parancsot, annak semmiféle érvénye ne legyen. És ha valaki akár férfiasságból, akár más módon ezeket (a nőket) elhurcolni és a házasság kötelékében magával egyesíteni merészelné, mint főbenjáró bűnben vétkest öljék meg. És ha az egyház színe előtt házasságot kötöttek volna, és kiderült, hogy az elragadott vagy elhurcolt nő a (házasságba) beleegyezett, válasszák el egymástól őket s küldjék mindkettőt száműzetésbe, vagyonukat pedig osszák szét a legközelebbi rokonok között.

22. §. Sem szabadokat, sem szolgákat nem lehet lopás miatt a bíráknak vagy bárki másnak kihallgatás nélkül megölni, hacsak a (bűnöst, tetten érve) nem fogták el.

24. §. Ha pedig valaki ezt a határozatot, amelyet a püspökkel, nagy és előkelő férfiakkal, a mí híveinkkel együttes gyűlésben125125 hoztunk, megszegni merészelné, ugyancsak fejvesztésre ítéljék, hogy mások ne merjenek hasonló dolgokat elkövetni.

Elhatároztuk, hogy ezt az örök érvényűnek szánt rendeletet vagyis törvényt 126126 a saját kezünk aláírásával erősítjük meg… Ezt a törvényt én Chlotacharius Krisztus nevében király, aláírtam.

Kelt november kalendája előtt a 15. napon (okt. 18.), uralkodásunk 31. évében, Párizsban.

2.6. Korai angolszász törvényekF. Liebermann T. I., 1903, 3–8. o.

a) Ethelbert127127 király törvényeiből (602–603?)

Ezek azon rendeletek, melyeket Ethelbert, Kent királya Szent Ágoston napján hozott.

1. Isten és az Egyház tulajdonáért (fizettessék) tizenkétszeres kárpótlás;128128 egy püspök tulajdonáért tizenegyszeres kárpótlás; egy pap tulajdonáért kilencszeres kárpótlás; egy diakonus tulajdonáért hatszoros kárpótlás; egy klerikus tulajdonáért háromszoros kárpótlás; a Templom csöndjéért kétszeres kárpótlás; a mise csöndjéért kétszeres kárpótlás.

2. Ha a király egy emberét magához rendeli és azt valaki ott megsebesíti (fizessen), kétszeres kárpótlást és a királynak 50 shillinget.

3. Ha a király egy emberének otthonában iszik és ott valaki bármi rosszat cselekszik, fizessen kétszeres kárpótlást.

4. Ha egy szabad meglopja a királyt, fizessen kilencszeres kárpótlást.

124124 „De fidelibus ac leodibus.” A leudus, leodus (a leiten szóból = irányítani, vezetni) az a személy, aki a király lekötelezettje s hűséggel tartozik urának, a király vazallusa.125125 „…cum Pontificibus… magnis viris Optimatibus aut fidelibus nostris in synodali Concilio”, azaz nem a tavaszi vagy őszi törvényhozó gyűlésben. A feudalizáció erősödésével az egykori törvényhozó gyűléssel szemben egyre erősödött a szűkebb királyi tanács szerepe.126126 „Perpetuis temporibus valiturum.” A törvények és rendeletek megkülönböztetésének egyik fontos eleme volt, hogy a kibocsátó örök érvényű törvénynek vagy csak egyszerű utasításnak tekintette.127127 Kent királya, uralkodott 565–616. Az első angol uralkodó, aki felveszi a kereszténységet, törvényei a legrégibb írásban fennmaradt angol törvények.128128 A kártérítések a lopott értékre vonatkoznak. A „kárpótlás” szó azonban a „büntetés” helyett áll, lásd Alfréd törvénykönyvének Bev. 49/7. cikkelyét a pénzbírságokról.



5. Ha valaki a király birtokán öl meg egy embert, fizessen 50 shilling kárpótlást.

6. Ha valaki megöl egy szabad embert (fizessen) 50 shillinget a királynak…

7. Ha valaki megöli a király saját kovácsát vagy hírnökét,129129 fizesse a szokásos vérdíjat…

9. Ha szabad ember lop meg egy szabadot, fizessen háromszorosat és a királynak adja a bírságot vagy a javakat.130130

13. Ha valaki megöl egy embert egy nemes birtokán, fizessen 12 shilling kárpótlást.

17. Ha valaki elsőként hatol be erőszakkal egy ember birtokára, fizessen hat shilling kárpótlást; aki másodikként követi, 3 shillinget; a következők mindegyike (fizessen) egy shillinget.

18. Ha valaki fegyvert nyújt egy embernek, vita közben, és (ha addig még) nem történt sebesülés, fizessen hat shilling kárpótlást.

19. Ha valaki útonállást követ el, fizessen hat shilling kárpótlást.

21. Ha valaki megöl egy embert, fizesse meg a rendes vérdíjat, 100 shillinget.

22. Ha valaki megöl egy embert, fizessen 20 shillinget a nyitott sírnál, s 40 napon belül az egész vérdíjat.

23. Ha a gyilkos elmenekül az országból, rokonai fizessék meg a vérdíj felét.

24. Ha valaki egy szabad embert megkötöz, fizessen 20 shilling kárpótlást.

25. Ha valaki megöli egy ceorl131131 szolgáját, fizessen hat shilling kárpótlást.

26. Ha (valaki) megöl egy laetet,132132 a legmagasabb osztályhoz tartozóért fizessen 80 shillinget, ha a második osztályhoz tartozót öl meg, fizessen 60 shillinget, ha a harmadik osztályhoz tartozót, fizessen 40 shillinget…

30. Ha valaki megöl egy embert, fizessen saját pénzével és kétségtenül tulajdonában levő javaival, akármifélék is legyenek azok.

31. Ha egy szabad ember más szabad ember feleségével hál, jóvátegye azt vérdíjával, és szerezzen másik feleséget saját pénzén, s vezesse azt a másik otthonába…

33. Ha hajhúzás133133 történik, 50 sceatta134134 (fizettessék) mint kárpótlás…135135

77. Ha valaki egy hajadont vásárol (menyasszonyi), fizetséggel kell megvásárolnia, ha semmi csalárdság nincs.

77/b Ha mégis valami csalárdság van, vissza kell vinni haza, s a férfi kapja vissza pénzét.

78. Ha élő gyermeket szül, legyen övé a javak fele, ha a férje hal meg előbb.

79. Ha gyermekeivel el akar menni, legyen övé a javak fele.

80. Ha a férj magánál akarja tartani (a gyermeket), (a feleség) kapjon ugyanolyan részt mint egy gyermek.

81. Ha nem szül gyermeket, atyai rokonaira szálljanak javai és a jegyajándék.136136

129129 A ladrinc szó jelentése bizonytalan.

130130 Utóbbi minden bizonnyal arra az esetre vonatkozik, ha nem tud fizetni.

131131 A legalacsonyabb szabad osztály tagja, paraszti birtokos.

132132 A ceorl és a rabszolga között álló „félszabad”. Eredetét tekintve lehet felszabadított rabszolga, vagy az alávetett briton népesség tagja.133133 A hosszú haj különböztette meg a szabadokat a rabszolgáktól.

134134 A penny őse, 12 sceatta tesz ki egy shillinget.

135135 A következő kb. 40 cikkely a sebesülésekért, illetve más sértésekért fizetendő kárpótlásokkal foglalkozik.

136136 Tulajdonképpen a férj által az esküvő utáni reggelen adott kötelező „ajándékról” van szó.



82. Ha valaki erőszakkal ragad el egy leányt (fizessen), a tulajdonosnak 50 shillinget, és azután vásárolja meg a tulajdonostól beleegyezését (a házassághoz).

83. Ha már más ember (menyasszony) árat fizetett érte, ő (aki elrabolta) fizessen 20 shilling kárpótlást…

86. Ha egy szolga megöl egy másikat ok nélkül, fizesse meg a teljes értékét.

87. Ha egy szolga szemét vagy lábát megkárosítják, a teljes értékét meg kell fizetni.

88. Ha valaki megköti egy ember rabszolgáját, fizessen hat shilling kárpótlást…

90. Ha egy rabszolga lop, fizessen kétszeres kárpótlást.

b) Ine király137137 törvényeiből, 688–694

Prológus. Én Ine, Isten kegyelméből a nyugati szászok királya atyámnak, Cenrednek, és püspökömnek, Haeddének, és püspökömnek, Eorcenwoldnak tanácsával és segítségével, minden ealdormanemmel138138 és népem fő tanácsadóival, és Isten szolgáinak nagy gyülekezetével egyetemben lelkünk megváltását és királyságunk biztonságát vizsgáltuk, hogy népünk számára igaz törvényeket és igaz rendeleteket alkothassunk és azokat megerősíthessük, hogy utóbb egyetlen ealdormanünk vagy alattvalónk se ferdíthesse el szándékunkat.

1. Először megparancsoljuk, hogy Isten szolgái tartsák be saját törvényeiket.

1/b Ezután megparancsoljuk, hogy azok a törvények és határozatok, amelyeket a népnek be kell tartani, a következők:

2. Minden gyermeket 30 napon belül meg kell keresztelni, ha nem, 30 shilling kárpótlást kell fizetni.

3. Ha egy rabszolga vasárnap ura parancsára dolgozik, legyen szabad, s gazdája fizessen 30 shilling bírságot.

3/b Ha azonban a rabszolga ura tudta nélkül dolgozik, korbácsolják meg.

3/c Ha egy szabad ember dolgozik azon a napon, földesura parancsa nélkül, veszítse el szabadságát…

5. Ha valakit halálra ítélnek, s a templomba menekül, tartsa meg életét, s fizessen kárpótlást, amint a törvény kimondja rá.

5/b Ha valakit korbácsolásra ítélnek, s a templomba menekül, korbácsolást engedjék el…

7. Ha valaki felesége és gyermekei tudta nélkül lop, fizessen 60 shilling bírságot.

7/b Ha azonban házanépe tudtával lop, valamennyit vessék rabszolgaságra.

7/c Egy tízéves gyermeket lopásban bűnösnek lehet (tekinteni)…

11. Ha bárki honfitársát, rabot vagy szabadot, mégha bűnös is, a tengerentúlra ad el, fizessen érte (saját) vérdíjával…

13. Ha valaki a püspök jelenlétében hamisan tanúskodik s megszegi esküjét, fizessen 120 shilling kárpótlást…

23/d Egy walesi bérlő139139 (vérdíja) 120 shilling, fiáé 100; egy rabszolgáért (fizettessék) 60 esetleg 50…

24/c Egy walesiért, ha annak öt hide140140 földje van, fizessenek hatszáz vérdíjat…

32. Ha egy walesinek egy hide földje van, vérdíja 120 shilling; ha azonban csak fél hide földje, 80 shilling; ha semennyije, 60 shilling.

33. A király walesi lovasának, aki üzenetét viszi, a vérdíja 200 shilling.

137137 A nyugati szászok királya, uralkodott 688–726.

138138 Közigazgatási egység (tartomány) királyi ispánja (a normann hódítás után sheriffnek nevezik).

139139 A walesi parasztok legmagasabb rétege.

140140 Régi angol földmértékegység, 120 acre = kb. 84 kat. hold.



40. A ceorl birtokának télen és nyáron elkerítve kell lennie. Ha nincs elkerítve, s a szomszéd jószága a nyitott részen bejut, nincs semmilyen joga az állattal szemben; ki kell hajtania és viselnie a kárt…

42. Ha a ceorlöknek kerítéssel felosztott közös rétjük vagy más földjük van, s néhányan elkerítik részüket, mások pedig nem, és (ha a jószág) lelegeli a közös termést vagy füvet, azok, akik felelősek az átjárásért, menjenek és fizessenek a többieknek, azoknak, akik elkerítették részüket, (adjanak) kárpótlást a kárért, ami történt. Azok pedig kérhetik a kártalanítást a jószág tulajdonosától, amint illő.

42/b Ha azonban bármiféle jószág áttöri a kerítést és betör valahová, és a tulajdonosa nem akar vagy nem tud rá vigyázni; az aki a szántóján megtalálja, fogja meg és ölje le; és a tulajdonos kapja meg a bőrét és a húsát és szenvedje el a többi elvesztését.

43. Ha valaki az erdőben meggyújt egy fát és felfedezik, fizesse meg a teljes büntetést, fizessen 60 shillinget, mert a tűz tolvaj.

43/b Ha valaki az erdőben több fát kivág, s ezután felfedezik, fizessen három fáért egyenként 30 shillinget; a többiért nem kell fizetnie, akármennyi is volt, mert a fejsze áruló és nem tolvaj…

45. Ha valaki erőszakkal behatol a király vagy saját megyéje püspökének lakóhelyére, fizessen 120 shilling kárpótlást, ha egy ealdormanébe, 80 shillinget; ha a kiráy thegnjének141141 lakóhelyére, 60 shillinget; ha egy gesith születésű142142 emberébe, akinek földje van, 35 shillinget…

51. Ha egy gesith születésű ember elmulasztja a katonai szolgálatot, fizessen 120 shillinget és veszítse el földjét; ha nincs földje, 60 shillinget; egy ceorl 30 shillinget, mint bírságpénzt a katonai szolgálat (elmulasztásáért) …

60. A ceorl, aki egy másik ceorl (ökör-) csapatát bérli, ha tudja, fizesse azt teljesen takarmányban, …ha nem tudja, fizesse felét takarmányban, másik felét más javakban…

63. Ha egy gesith születésű ember elköltözik, magával viheti ispánját, kovácsát és gyermekei dajkáját.

64. Akinek 20 hide földje van, ha el kíván költözni 12 hide bevetett földet kell hátrahagynia.

65. Akinek 10 hide földje van, 6 hide bevetett földet kell hátrahagynia.

66. Akinek 3 hide földje van, másfelet kell hátrahagynia.

c) Alfréd király143143 törvényeiből

Uo. 15–123. o.

Bev. 28. Ha valaki jószágát egy barátjára bízza, s azt az ellopja, fizesse kétszeresét. Ha nem tudja, ki lopta el, a barát tisztázhassa magát, hogy nem követett el csalárdságot. Ha élő jószág volt, s azt állítja, hogy katonák vitték el vagy baleset áldozata lett, s erre tanúja van, ne fizessen érte. Ha nincs tanúja, és (a tulajdonos) nem hisz neki, eskettessék meg.144144

Bev. 30. Az asszonyokat, akiket varázslaton, boszorkányságon és bűvölésen kapnak, élni ne hagyd…145145

Bev. 43. Ítélj igazságosan. Ne alkoss egy ítéletet a gazdagok számára és másikat a szegényeknek; sem egyet a kedvesnek s másikat a megvetettnek…146146

Bev. 49.7. Miután sok ember vette fel Krisztus hitét s szent püspökök és bölcs emberek több zsinatot tartottak a földön mindenütt, így Angliában is, miután itt is Krisztus hitére tértek, a megjelentek megállapodtak abban, hogy a Krisztus tanította kegyelem értelmében engedélyt adnak a világ földesurainak – és ez ne számítson bűnnek –, hogy pénzbeli pótlást fogadhassanak el majd minden emberi vétségért, amely kárpótlást pontsan meg

141141 Földbirtokos nemes.

142142 Szabad birtokos, aki mérsékelt nagyságú földért (kb. 5 hide) katonai szolgálatot teljesített. A thegn és a ceorl között átmenetet képező réteg hamar eltűnt az angol társadalomból.143143 Wessex királya, uralkodott 871–900.

144144 Vö. MTörv. 23. 7., 8., 10., 11.

145145 Vö. uo. 23. 18.

146146 Vö. uo. 23. 1., 2., 3.



is határozták; csak a földi úr ellen elkövetett árulásra nem mertek kegyelmet adni, mert a Mindenható Isten sem adott kegyelmet azoknak, akik elfordultak tőle, s Krisztus, Isten Fia sem adott annak, aki őt halálra adta; s ő parancsolta meg (mindenkinek), hogy úgy szeresse urát, mint Önmagát.

Bev. 49.8. Ezután a zsinatokon meghatározták az egyes emberi vétségekért járó kárpótlást és beírták azt a zsinatok könyveibe, egyikbe egy törvényt, másikba a másikat.

Bev. 49.9. Ezután Én, Alfréd király, összegyűjtöttem őket és megparancsoltam, hogy írják össze azokat, amelyeket ősapáink betartottak, ezeket én is elfogadtam, másokat, amelyeket nem óhajtottam, tanácsosaim hozzájárulásával elvetettem… Nem szándékoztam valamennyit írásba foglalni a saját akaratom szerint, mert nem tudhattam, hogy melyik felel meg majd azoknak, akik utánunk következnek. De azokat, amelyek a legmegfelelőbbnek látszottak bárhol is találtam őket, akár atyámfiai, Ine király vagy Offa, a merciaiak királya,147147 vagy Ethelbert, aki először vette fel az angolok közül a keresztséget, idejéből származtak – ezeket közéjük gyűjtöttem, és másokat kihagytam.

Bev. 49.10. Ezután Én, Alfréd, a nyugati szászok királya megmutattam mindezeket valamennyi tanácsosomnak, és ők úgy mondták, hogy engedelmeskedni fognak nekik.

1. Először is megparancsoljuk, mint legfontosabbat, hogy mindenki tartsa be esküjét és fogadalmát.

l. l. Ha azonban valakit gonosz úton kényszerítenek bármelyikre, ura elleni árulást vagy törvénytelen segítséget kérve, akkor ha teljesületlenül hagyja, az jobb, mintha betartaná azt.

2. Ha valaki bármi bűne miatt olyan kolostorba menekül, melyet a király lát el 148148 vagy más kiváltságolt közösségbe, amelyet ez a tisztesség ért, kapjon három nap haladékot, hogy védhesse magát, kivéve, ha békülni akar.

4. Ha valaki a király életére tör, közvetlenül vagy száműzöttek rejtegetésével, lakoljék élete és minden vagyona elvesztésével.

4.1. Ha menteni akarja magát, tegye ezt a király vérdíjával (egyenértékű esküvel).

4.2. Így határozunk minden rendű és rangú embernél, akár ceorl, akár nemes, aki ura életére tör, lakoljon érte életének és minden javának elveszítésével, vagy mentse magát urának vérdíjával.

5. A templomok szentségéről pedig így határozunk, ha azokat püspök szentelte fel: ha egy ember, aki vérbosszú alá esik, futva vagy lovon eléri, senki se ragadhassa ki onnan hét napig, ha éhen kibírja addig, kivéve ha maga tör ki onnan fegyverrel. Ha valaki így tesz, feleljen a király védelmének és a templom szentségének (megsértéséért).

6. Ha valaki a templomban lop, fizessen egyszeri kárpótlást, s az egyszeri kárpótláshoz tartozó bírságot, és a kezét, amellyel lopott, vágják le…

12. Ha valaki a más fáját elégeti vagy kivágja, engedély nélkül, fizessen minden nagy fa után öt shillinget, s a többiért, akárhány is volt, 5 pennyt, és 30 shilling bírságot…

14. Ha valaki némán vagy süketen születik, s így nem tudja tagadni vagy beismerni bűnét, apja fizessen kárpótlást vétségeiért…

16. Ha valaki tehenet vagy kancát lop, és elhajt egy csikót vagy borjút, fizessen (az utóbbiért) egy shilling kárpótlást, és az anyaállatért értékének megfelelően…

29. Ha valaki egy csapat emberrel megöl egy ártatlan embert, akiért kétszáz a vérdíj,149149 az, aki beismeri, hogy lesújtott, fizesse meg a vérdíjat és a bírságot, s mindenki, aki a csapatban volt, fizessen 30 shilling kárpótlást a részvételért.

30. Ha a meggyilkolt vérdíja hatszáz,150150 minden ember (fizessen) 60 shilling kárpótlást a részvételért a

147147 Ez a törvénygyűjtemény nem maradt ránk.

148148 Egyes kolostorokat a királyi jövedelmekből tartottak fenn.

149149 Kétszáz shilling volt a ceorl vérdíja.

150150 A gesith vérdíja.



csapatban, aki lesújtott, az pedig a vérdíjat és a teljes bírságot.

31. Ha a meggyilkolt vérdíja tizenkétszáz,151151 valamennyien (fizessenek) 120 shillinget, és aki lesújtott, a vérdíjat és a bírságot.

32. Ha valaki nyilvános rágalmazásban bizonyul vétkesnek, s ezt rábizonyítják, büntetése ne legyen enyhébb, mint nyelvének kitépése, azzal a fenntartásai, hogy megváltása se történhessék kevesebbel, mint vérdíjának megfelelő arányával.

35. Ha valaki megkötöz egy ártatlan ceorlt, fizessen neki hat shilling kárpótlást.

35.1. Ha valaki megkorbácsolja, fizessen neki 20 shilling kárpótlást.

35.2. Ha bebörtönzi, fizessen neki 30 shilling kárpótlást.

35.3. Ha bántalmazza, s közben elcsúfítja hajának levágásával, fizessen neki 10 shilling kárpótlást.

35.4. Ha megkötözése nélkül levágja haját, mint egy papnak, fizessen neki 30 shilling kárpótlást.

35.5. Ha levágja szakállát, fizessen 20 shilling kárpótlást.

35.6. Ha megkötözi és úgy vágja le a haját, mint egy papnak, fizessen neki 60 shilling kárpótlást…

38. Ha valaki egy gyűlésen a királyi ealdorman jelenlétében harcot kezd, fizessen vérdíjat és bírságot, mint illik, és ezelőtt 120 shillinget az ealdormannek mint bírságot.

38.1. Ha egy nyilvános gyűlést fegyvere kirántásával megzavar, (fizessen) 120 shillinget az ealdormannek bírságként.

39. Ha bárki harcot kezd egy ceorl házában, fizessen hat shilling kárpótlást a ceorlnak.

39.1. Ha csak fegyverét rántja ki, s nem kezd harcot, ez fele legyen.

39.2. Ha mindezek bármelyike olyan ember házában fordul elő, akinek vérdíja hatszáz, a bírság háromszorosa a ceorl kárpótlásának. Egy olyan embernél, akinek vérdíja tizenkétszáz, a bírság a hatszázas duplája.

40. Erőszakos behatolás a király lakóhelyére 120 shilling; az érsekébe 90 shilling; más püspökébe vagy ealdormanébe 60 shilling; olyan emberébe, akinek vérdíja tizenkétszáz 30 shilling; akinek vérdíja hatszáz 15 shilling; erőszakos behatolás egy ceorl gazdaságába öt shilling.

41. Az olyan ember, akinek booklandja152152 van, amit atyafiai hagytak rá – parancsunk szerint ne idegeníthesse el azt rokonságától, ha oklevél vagy tanú (bizonyítja), hogy neki azok a férfiak, akik ezt legelőször megszerezték, majd örökül ráhagyták, megtiltották.

3. A KAROLING-KOR3.1. Martell király hadjárata az arabok ellen Fredegar krónikájábólChronicarum guae dicuntur Fredegarii Scholastici libri IV. A „Fredegarius Scholasticus” megkülönböztető neve egy (vagy több) burgundiai krónikaírónak, aki(k) a VII. században egy Világtörténet kereteibe ágyazva szólt(ak) a frank állam történetéről a négy könyvre osztott műben. A krónika nagy része kompiláció, jórészt Tours-i Gergely és Sevillai Izidor műveiből. Valójában csak a IV. könyvnek az a része eredeti, amely az 584 és 642 közötti időszakot tárgyalja.

Az eredeti krónika 642-ig tárgyalta a frank állam történetét, ausztráziai szerzők azonban tovább folytatták az események leírását 768-ig (Continuationes), a Karoling maior domusok érdekeinek megfelelően ábrázolva azokat.

MGH, SRM, T. II., 1888. 106. o.

151151 Birtokos nemesek vérdíja.

152152 Szabadon örökölhető föld.



IV. könyv. 47. Chlothar király uralkodásának harminckilencedik évében153153 fiát Dagoberust uralkodótársává emelte és Austrasia királyává tette. Magának csak azt tartotta fenn, ami az Ardenneken és a Vogézeken túl Neustriához tartozott.154154

IV. könyv. 58. …Uralkodásának kezdete óta élvezte Arnulfnak, Metz város istenes életű püspökének tanácsait, maiordomusa (palotanagya) pedig Pippin volt,155155 és így Austrasiában olyan sikerrel látta el királyi tisztjét, hogy messze földön minden nép magasztalta… A boldogságos Arnulf elhunyta után továbbra is maiordomusának, Pippinnek és Chunibertus kölni püspöknek a tanácsait vette igénybe, és az ő hathatós támogatásukkal… úgy uralkodott a hatalma alá tartozó népek felett, hogy dicsőség dolgában egyik korábbi frank király sem mérkőzhetett vele.

Continuationes 13. Ugyanebben az időben (731-ben) Eodo herceg156156 eltért a kötött szerződéstől. Amikor erről Károly fejedelem157157 követei révén tudomást szerzett, mindjárt hadba szállt és átkelt a Liger (Loire) folyón. Eodo herceget megfutamította, hatalmas zsákmányra tett szert… majd hazatért országába. Eodo herceg viszont, mikor látta, hogy legyőzték és megalázták, a szaracénok hitetlen népét hívta segítségül Károly fejedelem és a frank nemzet ellen. Ki is vonultak (a szaracénok) Abdirama nevű királyuk vezetése alatt,158158 átkeltek a Geronna (Garonne) folyón és eljutottak Burdigala (Bordeaux) városáig. Az itteni templomok elhamvasztása és a lakosság legyilkolása után továbbhatoltak egészen a pectavusok városáig (Poitiers-ig). Itt felgyújtották Szent Hilarius bazilikáját – elmondani is fájdalom –, majd a boldogságos Martinus otthonának (Tours-nak) feldúlására indultak. Károly fejedelem bátran felsorakoztatta ellenük seregét és fegyverrel szállt velük szembe. Krisztus segítésével ledöntötte sátraikat, megvívta a véres ütközetet, leterítette és megölte királyukat Abdiramát, seregét legázolta, úgy, hogy győztesen maradt a csatatéren. Ilyen fényes diadalt aratott ellenségei felett…159159

Continuationes 20. Ekkor (737-ben) újból fellázadt az izmaeliták erős népe, akiket most kiforgatott néwel szaracénoknak is mondanak. Átgázoltak a Rhodanus (Rhoˆne) folyón, csellel és csalárdsággal elfoglalták Avennio (Avignon) igen megerősített és magaslaton épült városát… és feldúlták az egész környéket. Károly a kiváló fejedelem testvérét, a bátor Hildebrand herceget küldte ellenük a többi herceggel és gróffal ezekre a vidékekre. Hamarosan meg is érkeztek az említett városhoz, sátrakat vertek… és csatasorba állították seregeiket, míg Károly a harcias fejedelem is odaért. Károly megerősített táborával körülvette és mindenfelől ostromolni kezdte a várost. Jerikó módjára, az ellenség lármája és a trombiták harsogása közepette, ostromgépek és kötélhágcsók segítségével felkapaszkodtak a falakra és az erődítményekre, behatolnak az erősen kiépített városba, felgyújtják, ellenségeiket foglyul ejtik vagy leterítve megölik és lemészárolják, így uralmukat hathatós módon visszaállítják. A harcias és diadalmas, nagy hírű Károly félelmet nem ismerve átkel seregével a Rhodanus folyón, bevonul a gótok területére (Septimaniába) és előrehatol egészen Gallia Narbonensis határáig. Itt híres fővárosukat ostrom alá veszi, az Adice (L’ Aude) folyó mentén végig körben, ostromműveket építtet, a szaracénok Athima nevű vezérét csatlósaival együtt bezárja, körös-körül megerősíti táborait.

Ezek hallatára a szaracénok idősebbjei és fejedelmei, akik abban az időben Hispánia földjén tartózkodtak, egyesítették minden erejüket és Amormacha nevű másik fejedelmük vezetése alatt fegyveresen és bátran Károly ellen indultak és készen álltak az ütközetre. De Károly az előbb említett győzedelmes vezér szembeszáll velük… Mikor az összecsapás megtörténte után a legyőzött és levert szaracénok látták, hogy királyuk elesett, megfutamodtak. Akik a futásból épen kerültek ki, hajókkal szerettek volna menekülni, ezért a tengerbe ugráltak, de a nagy tülekedés közepette csak egymást merítették alá. De a frankok is üldözésükre eredtek hajókkal és hajítógépekkel, úgyhogy igen sokan lelték halálukat a vízben. A frankok ezzel a fényes diadalukkal hatalmas zsákmányra tettek szert, rengeteg foglyot ejtettek, és a győzelmes fejedelem vezetésével feldúlták a gótok tartományát. Több híres várost: Nemausust (Nîmes), Agathát (Agde) és Baeterrae-t (Béziers) földig leromboltak, falait épületeit felégették… Az ellenség seregeinek legyőzése után Károly mindenben Krisztust követve… sértetlenül tért vissza országába, a frankok földjére, uralmának támaszára.

Continuationes 21. Két esztendő elmúltával (739-ben) (Károly) előbb említett testvérét több herceggel és gróffal együtt seregestül a provinciába (Provence) küldi. Mikor eljutottak Avennio (Avignon) városáig, Károly sietve

153153 622-ben.

154154 Chlodvig halála után a frank államot részekre osztották, ezek egyik délnyugati tartománya volt Neustria.

155155 I. Pippin maiordomus, Martell Károly nagyapja.

156156 Odó, Aquitánia hercege.

157157 Martell Károly maiordomusa.

158158 ’Abd-er-Rahmán.

159159 A közbeeső fejezetekben két háború leírását találhatjuk meg. Az egyik akkor volt, amikor Odó halála után Károly bevonult Aquitániába, a másikat a szászok ellen vívta.



utolérte őket és az egész vidéket a nagy tenger partjáig fennhatósága alá rendelte.

3.2. Vita Sancti LeodegariiMGH, SRM, T. IV., 286. o.

…Az említett Ebroin160160 ugyanis annyira pénzsóvár volt és annyira fűtötte a kapzsiság lángja, hogy csak azoknak adott igazságot, akik több pénzt hoztak neki. S minthogy némelyek a félelem miatt, mások azért, hogy igazságos ítéletet szerezzenek, tömték őt az arany- és ezüstpénzek mérhetetlen sokaságával, mindezek a kifosztottság fájdalmától sarkallva, lelkükben igen felindultak ellene, mivel nemcsak ezt a rabló üzletet gyakorolta, hanem apró sérelmekért sok nemes ártatlan vérét is ontotta…

Közben, míg ez a dolog függőben volt, Chlothar király, szólíttatván az Úrtól elköltözött ebből az árnyékvilágból. Ebroin azonban, akinek a szokás szerint az elhunyt Theoderik nevű vértestvérét kellett volna a királyi trónra emelni, az előkelők tanácsának meghallgatása után, a nagyravágyás érzésében felfuvalkodva nem akarta őket (az előkelőket) ebből a célból összehívni…

A nemesek sokasága azonban, akiknek, midőn az új királlyal való találkozásra siettek, Ebroin parancsára vissza kellett volna fordulniuk útfokban. Az (előkelők mégis) összejöttek a közös tanácskozásra (de) azt (Theoderikot) mellőzve, mindannyian annak ifjabb testvérét Childeriket kívánták királynak.

Így az Ebroin zsarnokságától való félelmükben mindannyian Childeriket ültették mind Neustria, mind Burgundia trónjára.

3.3. A Lorschi Évkönyvekből(Annales Laurishamenses Minores.)

Az évkönyv, amelynek szerzőjét közelebbről nem ismerjük a Worms melletti lorschi kolostortól kapta a nevét (ezért Annales Laurissenses vagy Laurishamenses), de az először Annales Laurissenses Maioresnek nevezett Annales Regni Francorumtól való megkülönböztetésül a kisebb lorschi évkönyveknek nevezték (Annales Laurissenses Minores). Az évkönyv 680-nal kezdve az évek rendjében tárgyalja a Karolingok történetét.

MGH, SS, T. I., 1895.

3

770. Berchta királyné161161 Lombardiában a törvényhozó gyűlésben fellépett Desiderius király162162 ellen, és sok várost adtak át Szent Péternek163163 és Berchta elvitte Desiderius leányát Frankhonba.

4

771. Meghalt Karlomann164164 király.

6

773. Károly király Itália tartományban volt.

7

774. Júniusban a frankok elfoglalták Ticenum városát és fogságba vitték magukkal Frankhonba Desiderius királyt, és Károly király elfoglalta a longobárdok királyságát és eljutott egészen Rómáig.

779. Károly király újra Saxoniába ment, eljutott a Weserig és a lecsendesedett szászok (hűség-) esküt tettek és

160160 Neusztria majordomusa III. Clothar és III. Thierry névleges királysága alatt. Hatalmát II. Childerik, Ausztrázia királya törte meg.

161161 Brechta vagy Berchtrada Pippin király felesége, Nagy Károly anyja.

162162 Longobárd király (756–774).

163163 Utalás a pápának történő adományokra, amelyek eredményeként született meg a pápák által „Patrimonium Sancti Petri”-nek tekintett egyházi állam.164164 Nagy Károly testvére, akivel közösen örökölte a trónt.



túszokat adtak…

13

780. Károly király újra csapatokkal indult Saxoniába és eljutott az Elba folyóig, és az összes szászok meghódoltak neki, és különféle túszokat szedett mind a szabadok, mind a litusok közül, és felosztotta ezt az országot püspökségekre, plébániákra és apátságokra, azzal, hogy kereszteljenek és prédikáljanak; és aztán (a papok) nagy tömegben térítették meg a pogányokat, venedeket és fűzeket. Onnan visszatérve (Károly) Itáliába ment, hátrahagyva Wormsban fiait, Pippint és Károlyt.

14

783. Meghalt Hildigardis királyné165165 és Berchta királyné. Ezután a király úr nagy hadsereggel Saxoniába indult, és megkezdődött a háború a felkelőkkel, és a szászok részéről sok tízezer embert öltek meg, és újra kezdődött a háború és a frankok csatáztak a szászokkal, és Krisztus kegyelméből megszerezték a győzelmet, és a szászok részéről sok tízezer embert öltek meg, még többet, mint korábban. És a győztes (király) Isten kegyelméből viszszatért Frankhonba és feleségül vette Fastradát,166166 akit királynévá tett. Olyan szörnyű forróság volt, hogy sok ember kimúlt ettől a hőségtől.

17

784. Károly újból csapatokkal ment Saxoniába, amelyek két részre voltak osztva… És igen nagy árvíz volt.

23

790. Ebben az évben a király gyűlést hívott össze Wormsba, de ez nem volt nagy mező, 167167 és ez az év háború nélkül telt el.

801. És mivel akkor a görögöknél megszakadt a császárok dinasztiája és a hatalom felettük asszonyok kezében volt,168168 az látszott helyesnek az apostoli Leo pápa, a pápai tanácsban részt vevő összes szent atyák, valamint a többi keresztény nép előtt, hogy a frankok királyát Károlyt császárnak nevezzék, hiszen ő tartja hatalmában magát Rómát, ahol mindig a császárok székhelye szokott lenni, de uralkodik a többi székvárosok felett is végig Itáliában, Galliában és Germániában; minthogy a Mindenható Isten ezeket a székhelyeket mind az ő hatalma alá engedte, ezért igazságosnak tűnt számukra, hogy Isten segítségével és az egyetemes kereszténység kívánságára Ő (Károly) felvegye ezt a címet. Ezt a kívánságot megtagadni maga Károly király sem akarta, s a mi Urunk Jézus Krisztus születése ünnepén a Leo pápa úr által történt felszentelésekor a császári címet felvette.

36

803. Ebben az évben Károly császár az aacheni udvarban ünnepelte meg a húsvétot és

gyűlést hívott össze Mainzba, és ezt az évet háború nélkül töltötte el, hacsak nem számítjuk annak, hogy kisebb csapatokat küldött oda, ahol az szükséges volt.

3.4. Annales Regni FrancorumA Karolingok hivatalos udvari krónikája, amely Martell Károly halálától (741-től) 829-ig ismerteti az eseményeket.

A krónika nem egy szerző munkája, a 741-től 788-ig, majd 795-ig stb. terjedő részek elválaszthatók egymástól. Az írók közeli kapcsolatban lehettek az udvari kancelláriával, mert az annales megírásához hivatalos okmányokat is használtak, szemléletük is a hivatalos felfogást tükrözi.

MGH, SS, T. I., 1895.

741. év. Károly majordomus meghalt.

165165 Nagy Károly (első) felesége.

166166 Nagy Károly (második) felesége, Radolf gróf lánya.

167167 Magis campus. A tavaszi és őszi törvénykező gyűléseket egyre sűrűbben helyettesítették a szűk királyi tanács bevonásával tartott gyűlések.168168 Iréne bizánci császárnő (797–802).



742. év. Amikor Carlomann és Pippin majordomusok hadsereget vezettek Hunald aquitániai herceg ellen, elfoglalták a várat, amelyet Luccasnak neveznek; és ezen az úton osztották meg egymás között a Frank Királyságot azon a helyen, amelyet Vetus-Pictavisnak hívnak.169169 Ugyanebben az évben Carlomann feldúlta Alamanniát.

749. év. Burghardus würzburgi püspököt és Folradus káplánt elküldték Zakariás pápához, terjesszenek elő kérést a frank királyokra vonatkozóan, akik ebben az időben nem rendelkeztek királyi hatalommal, hogy rendben van-e ez vagy sem. Zakariás pápa azt üzente Pippinnek, hogy helyesebb, ha a hatalom birtokosát nevezik királynak, nem pedig azt, aki királyi hatalom nélkül maradt, és hogy a rend meg ne zavarodjék, apostoli jogánál fogva azt parancsolta, hogy Pippin legyen a király.

750. év. Pippint a frankok szokása szerint királlyá választották és a szent emlékezetű Bonifatius érsek keze által felkenetve Suessio (Soissons) városában a királyi trónra emelték. Hildericust viszont, akit hamis királynak neveztek, megnyírták és kolostorba küldték.

753. év. Ugyanebben az évben István pápa Pippin királyhoz jött abba a villába, amelyet Carisiacusnak (Quierzy) neveznek és azt sugallta neki, hogy őt és a római egyházat védje meg a langobárdok támadásától…

801. év. Az Úr születésének ezen a szent napján, mikor a király mise közben Szent Péter apostol sírja előtt elmondott imádsága után felemelkedett, Leó pápa megkoronázta, a római nép pedig ezt kiáltozta: „Éljen és győzedelmeskedjék Carolus Augustus, az Isten által megkoronázott nagy, békét teremtő császár!” A magasztalások elhangzása után a pápa olyan tiszteletben részesítette, mint a régi uralkodókat, Károly pedig a „patrícius” név helyett „felséges császárnak” (imperator et augustus) neveztette magát.

807. év. Radbertus császári küldött, aki Keletről tért vissza, elhalálozott, és a perzsák királyának Abdella nevű követe, jeruzsálemi szerzetesekkel együtt, akik Tamás pátriárka követei voltak, az egyiket Györgynek, a másikat Félixnek hívták, György az olajfák hegyének apátja volt, Németországból származott és a saját neve Egilbaldus volt, megérkeztek császárhoz, és azokat az ajándékokat hozták, amelyeket az előbb említett király a császárnak küldött…

Voltak az említett király ajándékai között nagy számban drága szíriai szövetek, illatszerek, kenőcsök és balzsam. Volt aztán egy sárgarézből, csodás művészettel készített gépszerkezetű óra, amely a clepsydra (vízóra) szerint mutatta a tizenkét óra járását. Ugyanennyi kis ércgolyó potyogott le benne az órák befejeztével, mégpedig úgy, hogy zengésbe hozta az alul elhelyezett cimbalmot. Ehhez járult még 12 lovas: ezek minden óra végén előjöttek tizenkét ablakon keresztül, de ugyanakkor be is zártak tizenkét, addig nyitva levő ablakot. Volt még sok minden ezen a horologiumon (időmérőn), amit fel sem lehet sorolni.

814. év. Károly császár, míg a telet aachenben töltötte, életének körülbelül 71., uralkodásának 47. évében, Itália megszerzése után a 43. és a császári méltóság megszerzése utáni 14. esztendőben, január 28-án eltávozott az élők sorából.

Amikor erről a sok követ hírt vitt fiának Lajosnak az Aquitániai Doué birtokra (villa), ahol Lajos akkor a telet töltötte, útra kelt és a császár halála utáni harmincadik napon megérkezett Aachenbe, és valamennyi frank örvendező beleegyezésével atyja örökébe lépett. Amikor a birodalom kormányzását átvette, első dolga az volt, hogy az idegen küldöttségeket, amelyek még atyjához jöttek, meghallgassa és elbúcsúztassa, majd fogadta azokat, akiket még ugyancsak az apjához küldtek, de már csak őhozzá érkeztek meg.

A legelőkelőbb volt ezek között a konstantinápolyi. Leó császár, aki Mihály után következett, amikor Amalharius püspököt és Petrus apátot – akiket még Mihályhoz küldtek, de Leóhoz érkeztek – elbocsátotta, Károlyhoz küldte velük Cristophorus spathariust170170 és Gregorius diakónust, akik a békeszerződés megerősítését hozták. Miután Lajos fogadta és ismét elbocsátotta őket, Leó császárhoz küldte Nordbert reggiói püspököt és Richoin páduai grófot, hogy megújítsák a császárral a barátságot és szövetséget és hogy minden megallapodást megerősítsenek.

Azután általános gyűlést171171 tartott Aachenben és követeket küldött birodalma minden részébe, hogy igazságot tegyenek és a nép terheit könnyítsék. Bernhardot, Itália királyát, unokaöccsét magához hívatta és azután

169169 Poitiers

170170 A császár személyes felhatalmazottja.

171171 Generalis conventus, Placetum generalium. Általános gyűlés, amelyet a Karoling uralkodók a szabadok részvételével az egykori népgyűlések helyett tartottak.



gazdagon megajándékozva bocsátotta ismét országába. Grimoalddal, Beneventum hercegével szerződést kötött és erősített meg ugyanúgy, mint atyja, nevezetesen azt, hogy a beneventumiak évi 7 ezer solidus adót fizetnek. Azután fiai közül Lothart Bajorországba küldte, Pippint Aquitániába.

Harioldus és Reginfridus dán királyok, akiket az utóbbi évben Godofridus fiai legyőztek, és az uralomtól megfosztottak, haderőt gyűjtöttek és újra háborút kezdtek; ebben a konfliktusban lelte halálát Godofridus legidősebb fia. Miután ez megtörtént, Harioldus nem bízván dolgában, a császárhoz jött és oltalmába ajánlotta magát. A császár azt parancsolta, hogy menjen Szászországba és itt várja meg az alkalmas időt, amikor segítséget tud nyújtani neki.

815. év. A császár azt parancsolta, hogy a szászok és abodritek készüljenek fel erre a hadjáratra; és a télen kétszer is kísérletet tettek, hogy átkeljenek az Elbán; mivel azonban hirtelen hóolvadás lépett fel s a folyó jege elolvadván az átkelés nem történt meg, míg végül a tél elmúltával május közepén kedvezőnek látszott az idő az induláshoz. Most az összes szász grófok és az abodritek valamennyi csapata Baldricusszal a császár követével Harioldus segítségére indult, miként a parancs szólt, az Eider folyón át a normannok földjére vonultak, amelyet Sinlendusnak172172 neveznek; onnan ismét kijöttek és a hetedik napon tábort ütöttek az óceán partján egy helységnél, amelyet ……-nek173173 neveznek. Három napig maradtak itt, amikor azonban Godofridus fiai nagy sereget és 200 hajóból álló flottát mozgósítottak ellenük és a szárazföldtől 3 mérföldnyire fekvő szigeten rendezkedtek be, nem lehetett megkockáztatni velük az összecsapást, ezért a szomszédos tartományokat elpusztítva és a lakosságtól negyven túszt szedve visszatértek Szászországba a császárhoz. Ebben az időben a császár általános gyűlést tartott Paderbornban. Itt jelentek meg előtte a keleti szlávok előkelői és követei.

Mielőtt azonban a császár Paderbornba utazott volna, még otthon kapta a hírt: néhány előkelő római magában Róma városában összeesküvést szőtt Leó pápa meggyilkolására; és amikor a pápa egy feljelentés folytán tudomást szerzett róla, mindazokat megölette, akik az összeesküvésben részesek voltak. Ez a hír rendkívül kellemetlen volt a császár számára, rendbe hozván a szlávok és Harioldus ügyeit otthagyta őket Szászországban és frankfurti palotájába ment, és onnan unokaöccsét, Itália királyát, aki szintén vele volt Szászországban, Itáliába küldte, hogy a dolgot kivizsgálja. Amint az megérkezett Rómába, betegség támadta meg, de Gerold gróf révén, akit ezért rendeltek mellé, jelentést tett a császárnak. Őt a pápai követek; János Silva-candida püspöke, Theodorus nomenclator és Sergius herceg követték, és igazolták urukat a császárnál az összes ellene felhozott vádakkal szemben.

A szárdok követei ajándékokkal jöttek Carali (Cagliari) városából.

A békét, amelyet Abakusz szaracén királlyal kötöttek és három évig meg is őriztek, mint hátrányost megszegték és a háborút újra elkezdték.

Nordbert püspök és Richoin gróf visszatértek Konstantinápolyból és átadták a szerződést, amelyet Leó császár adott nekik, tudósítottak többek között egy heves földrengésről is, amely augusztus hónapban öt egymást követő nap ment végbe. A város sok épülete ez alkalommal összeomlott, és más városokban a lakosság a romok között lelte halálát. Mondják azt is, hogy szeptember hónapban Galliában, az aquitániai Saintes városa is megrázkódott. Felhőszakadások folytán az Alpokban megduzzadva a Rajna szokatlan árvizeket okozott.

Amikor a rómaiak látták, hogy Leó pápa betegen fekszik, csapatokba verődve azokat a birtokokat, amelyeket a pápa az utóbbi időben az egyes városok területéhez csatolt, előbb kifosztották, aztán felégették. Aztán úgy döntöttek, hogy Rómába mennek és – ahogyan panaszolták – erőszakkal veszik vissza, amit elraboltak tőlük. Ezt megtudva, Bernhardus király csapatokat küldött Wingisus spalatói herceggel és a lázadást lecsillapította, őket a lázadástól való elállásra bírta és a történtekről a császárt hírnökök útján értesítette.

816. év. Amikor elmúlt a tél, a szászokat és a keleti frankokat a szláv szorbok elleni hadjáratra mozgósították, akik megtagadták az engedelmességet. A szászok és keleti frankok a parancsot hathatósan teljesítették, és az elbizakodott lázadókat kevés fáradsággal leverték. Mihelyt egy várost elfoglaltak, úgy tűnt, a nép ettől kezdve nyugton maradt.

A baszkok, akik a Garonne-on túl és a Pireneusok vidékén laknak, szokásos könnyelműségükkel fellázadtak, összeesküvést szőttek és mindenféle módon pártütést kezdtek, mivel a császár hercegüket, név szering Sigiwinust mértéktelen makacssága és rosszasága miatt megfosztotta trónjától, de két hadjáratra kényszerítették őket, hogy ne hódolhassanak meg elég gyorsan és ne kívánhassák a békét.

172172 Ma Észak-Schleswig keleti fele.

173173 A hely megnevezése hiányzik a krónika szövegéből.



Ezalatt Leó pápa május 25. körül, pápaságának 21. évében elhagyta porhüvelyét. Helyére István diakónus választatott és állíttatott. Még nem telt el két hónap felszentelése óta, amikor nagy sietséggel a császárhoz utazott, miközben két követet is küldött, hogy a császárt felszenteléséről értesítse. Amint a császár ezt meghallotta, elhatározta, hogy Reimsben találkozik vele és követeket küldött elé, hogy odavezessék, a császár pedig, aki már előzőleg megérkezett, a legnagyobb tisztelettel fogadta őt. A pápa nyomban tudatta a császárral jövetele célját, és miután a szokásoknak megfelelően ünnepélyesen misét mutatott be, fejére helyezte a diadémot. Ezután kölcsönösen sok ajándékot adtak egymásnak, pompás vendégségeket tartottak, a legszorosabb barátságot kötötték egymással és amint a körülmények engedték, találkoztak. Isten Anyaszentegyházának érdekében különböző rendelkezéseket hoztak, és azután a pápa ismét visszatért Rómába, a császár Pfalzba.

Itt fogadta az abodritok és Abdirahmannak, Abulaz király fiának Hispániából érkezett követét. Több mint húsznapos ott-tartózkodása után utazott el Aachenbe, hogy ott töltse a telet.

817. év. Abdirahmannak, Abulaz szaracén király fiának követei Saragosából jöttek, hogy békéről tárgyaljanak. A császár Compiègne-ben fogadta őket, aztán azt az utasítást adta, hogy vonuljanak Aachenbe. Itt fogadta Leó császár követét Niceforust, akit a dalmáciai ügyek miatt küldtek ide Konstantinápolyból, mivel azonban Cadolah, akinek gondjaira volt bízva ez a határterület, most nem volt jelen, de hamarosan várták, így (a bizánci küldöttet) arra utasították, hogy Cadolah megérkezéséig maradjon ott. Miután megjött, közte és a császári küldött között tárgyalások folytak a kérdésről; mivel azonban a dolog nagyon sok rómait és szlávot érintett és azok jelenléte nélkül lehetetlennek látszott egy megállapodás, így a döntést elhalasztották, és Cadolah-val és a császári követekkel Dalmáciába küldték Albgariust,Urnochus unokaöccsét. Abdirahman követei is, akik állítólag már kezdtek kételkedni abban, hogy visszatérhetnek, elbúcsúztak, miután három hónapig feltartóztatták őket.

A folytonos támadások miatt, amelyek során Harioldussal kellett szembeszállniuk, Godofridus dán király fiai követséget küldtek a császárhoz, hogy békét kérjenek és vállalták, hogy megtartják azt, ez azonban inkább képmutatásnak, mint komoly ígéretnek tűnt, így, mint üres szavakkal mit sem törődtek velük és éppen ellenkezőleg Harioldust segítették velük szemben.

Február 5-én az éjszaka második órájában holdfogyatkozás volt és a Nyilas jegyében megjelent egy üstökös.

Időközben meghalt István pápa körülbelül január 25-én, nem egészen három hónappal azután, hogy Rómába visszatért. Utódául Paschalist választották, aki mihelyt megtartotta az ünnepélyes felszentelést, ajándékot küldött a császárnak egy mentegetőző levéllel együtt, amelyben azt bizonygatta, hogy a pápai méltóságot nemcsak nem akarta, hanem egyenesen vonakodása ellenére erőszakolták rá. Egy második követség útján kérte aztán, hogy az elődjével megkötött szerződést vele is kössék meg és erősítsék meg. Ezen üzenet átadójának, Theodorus nomenclatornak kérését teljesítették.

Amikor a császár nagycsütörtökön a szentmise befejezése után elhagyta a templomot, a fából készült oszlopos folyosó, amelyen átment, mivel rossz fából építették és a már korhadttá vált tartógerendák, amelyek a deszkákat és faburkolatokat tartották, nem voltak képesek a megterhelést elviselni, éppen amint a császár áthaladt, hirtelen összeomlott és a császárt, valamint több mint húsz embert maga alá temetett. A legtöbben a vele szerencsétlenül jártak közül súlyos sérüléseket szenvedtek, a császárnak semmi más baja nem történt, mint hogy felcsatolt kardja markolatával a bal mellkasát alul összezúzta, jobb fülét hátul megsebezte és jobb combját is megsértette egy súlyos fadarab a lágyékánál.

Az őt kezelő orvosok buzgó gondoskodása folytán azonban nagyon gyorsan ismét rendbe jött. Már húsz nappal e baleset után Nymwegenbe utazott és vadászattal töltötte idejét.

Visszatérése után a szokás szerint nagyszabású általános gyűlést tartott Aachenben; itt koronázta meg elsőszülött fiát, Lothárt és osztotta meg vele a császári címet és hatalmat. A többi fiát pedig királyokká nevezte ki, egyiket Aquitánia élére, a másikat Bajorországba helyezte. Amikor az általános gyűlés befejezése után Wargenwaldba utazott vadászni, találkozott Leó császár követeivel, a Mainz melletti ingelheimi palotában fogadta őket, és amikor meghallotta, hogy feladatuk nem egyéb, mint az, amit röviddel azelőtt Niceforus közvetített ugyanannak a császárnak a követeként, hamarosan ismét elbocsátotta őket és tovább utazott oda, ahová akart.

Amikor hír érkezett az adobritek és Sclaomir elpártolásáról, egy követ útján parancsot küldött azoknak a comeseknek, akiknek az ország védelme érdekében az Elbánál volt a székhelyük, hogy biztosítsák a reájuk bízott határokat. A hűtlenség oka az volt, hogy Sclaomirnak a királyi hatalmat, amelyet Thrascos halála óta mind a mai napig egyedül gyakorolt az abodritok felett, meg kellett osztania Thrascos fiával, Ceadragasszal. Ez annyira elkeserítette őt, hogy kijelentette: soha többé nem megy át az Elbán és nem jelenik meg az udvarnál. Azonnal követséget küldött a tengeren keresztül Godofridus fiaihoz, barátságot kötött velük és elhatározták,



hogy hadsereget küldenek az Elbán túli Szászországba. Flottájuk is felfelé jött az Elbán egészen Esesfeld erődítményig és elpusztította a folyó egész partvidékét. Gluomi is az északi határterület parancsnoka gyalogos csapataival és az abodritokkal az erődítmény előtti területre vonult. Mivel azonban a mieink vitéz ellenállást tanúsítottak, elálltak az ottani táborozástól és ismét elvonultak.

Ezalatt a császár Wasgauból a vadászatról visszatért Aachenbe, ahol azt jelentették neki, hogy unokaöccsét, Bernhardot, Itália királyát néhány gonosz ember rávette, hogy függetlenítse magát. Már erősen megszállva tartja az Itáliába vezető valamennyi utat, a szorosokat, és engedi, hogy a városok hódoljanak neki. A hír részben igaz, részben azonban csalárd volt. Hogy ezt a mozgolódást elnyomja a császár egész Galliában és Germániában nagy hadsereget mozgósított és gyorsított menetben Itália felé indította. Mivel Bernhard sem hitt a saját dolgában, főként amikor látta, hogy emberei naponta hagyják el, letette a fegyvert és Chalon-sur Saone-ban megadta magát a császárnak. Hívei követték őt s nemcsak megadták magukat és letették a fegyvert, hanem az első kihallgatásnál mindent feltártak, ami történt. Ennek az összeesküvésnek Egideus, a király legközelebbi barátja, aztán kamarása, Reginhard és (egy másik) Reginhard, Meginhard fia, akinek anyai nagyatyja, Hardrad egykor Germániában ezen ország sok nemesével együtt összeesküvést szőtt Károly császár ellen, voltak a vezérei. Volt ezenkívül sok előkelő és híres férfi, akikről szintén kiderült, hogy részt vettek ebben az összeesküvésben, közöttük Anshelm milánói, Wolfold cremonai és Theodulf orléans-i püspökökről is.

3.5. Einhard: Vita Karoli MagniEinhard (770–840) Nagy Károly udvari történetírója, bár nem viselt a palotában hivatalt, mégis a császár kegyeltje és bizalmasa volt. Részese és egyik irányítója annak a szellemi pezsgésnek, amely Nagy Károly udvarát jellemezte, s amelynek vezére a Britanniából származó Alcuin volt.

Einhard, aki a saját nevét Einhartnak és nem Eginhardnak írta, ahogyan a tudományos irodalomban is sokan használják, Germániából származott előkelő családból. Születési helye Maingau. Műveltségének alapjait a fuldai kolostorban szerezte meg. Megismerte a római irodalom klasszikusait, költőket és történetírókat, de olvasta a keresztény egyházatyák műveit is.

A Vita Karoli Magnit Suetonius császáréletrajzai – főleg az Augustusról írt életrajz – hatása alatt írta meg, jó latinsággal, igen szemléletesen.

MGH, SS, in usum scholarum. Hannover, 1905.

1. A Merovingok nemzetsége, amelyből a frankok királyaikat szokták választani, mint köztudomású, egészen Hildericus királyig állt fenn, akit István római pápa rendelkezésére megfosztottak trónjától, megnyírtak és egy monostorba zártak. Látszat szerint talán csakugyan Hildericusszal szakadt vége (a nemzetségnek), de valójában (a királynak) már régtől fogva nem volt semmi hatalma, és a puszta királyi címen kívül semmi más tekintetben nem volt tündöklő jelenség, mert az államkincstár és az államhatalom a palotanagyok kezében volt, akiket majordomusoknak (maiores domus) neveztek, és akiknek személyében a birodalom feletti legfőbb hatalom egyesült. A királynak nem maradt más hátra, mint hogy csupán a királyi névvel megelégedve, hosszú hajjal, lecsüngő szakállal üljön a trónon és úgy tegyen, mintha csakugyan ő volna az uralkodó, meghallgassa a mindenünnen érkező követeket és távoztukkor közölje velük látszatra önálló elhatározását, valójában azt, amire kioktatták vagy éppen amit megparancsoltak neki. Pedig a haszontalan királyi címen és azon a kikönyörgött életjáradékon kívül, amelyet a palotanagy tetszése szerint utaltak ki neki, nem volt semmi más birtoka, mint egyetlen falusi jószága. Ez is alig járt valami jövedelemmel: egy ház volt rajta és csekély számú szolgaszemélyzet, amely szükségleteiről gondoskodott és rendelkezésére állott. Bárhova kellett mennie, ökörfogatos szekéren utazott, amelyet falusi módon egy pásztorember hajtott. Így járt be a palotába, így ment a népgyűlésre, melyet az ország javára évenként hívtak össze. De a birodalom kormányzását a majordomus látta el, minden bel- és külügyet ő intézett.

2. Ezt a tisztséget (a maior domusét) akkor, amikor Hildericust megfosztották trónjától Pippin, Károly király atyja már mintegy örökjogon töltötte be. Mert az ő atyja Károly, 174174 aki a zsarnokokat egész Frankhonban175175 – magának követelvén az uralkodást – megfékezte és a szaracénokat, akik egész Galliát el akarták foglalni, két nagy csatában, az egyik Aquitaniában Poitiers mellett, a másik Narbonne-ban a Berre folyó mellett (volt), úgy legyőzte, hogy Hispániába kényszerültek visszatérni, ezt a hivatalt, amelyet atyja, Pippin adott át neki kiválóan vezette. Mert ezt a tisztséget a nép nem másnak szokta adni, mint annak, aki mind nemzetségének fényére, mind

174174 Martell Károly majordomus.

175175 „Per totam Franciam.” A kortársak a frankok királyságát sűrűn nevezik Franciának, amelyet Einhardus korában a nyelvileg is elkülönülő keleti Franciára (Francia orientalis = Germania) és a romanizálódott nyugati Franciára (Francia occidentalis) osztották fel.



vagyonának terjedelmére nézve a többiek közül kitűnt…

3. Pippint pedig a római pápa kezdeményezésére palotanagyból királlyá választottak, miután 15 éven át vagy valamivel még tovább is egyedül uralkodott Frankhonban, befejezve az aquitaniai háborút, amelyet Aquitania hercege, Waifarius ellen kilenc évig egyfolytában viselt, vízkórságban megbetegedvén meghalt, két gyermeket hagyott hátra, Károlyt és Karlmannt, akikre Isten akaratából a királyság átszállt. A frankok, ahogyan történni szokott, ünnepélyesen mindkettőjüket királlyá választották egy általános gyűlésen, azt a feltételt szabva, hogy az egész királyságot egyenlően osszák fel… Karlmann a királyság kétévi közös igazgatása után megbetegedvén meghalt, testvérét, Károlyt pedig az összes frankok királyává választották…

5. Valamennyi háborúja közül, ahányat csak viselt, az aquitaniai volt az első… Hunoldus, aki Waifarius halála után Aquitaniát el akarta foglalni, és a már majdnem végigharcolt háborút megkísérelte újult erővel folytatni – arra kényszerítette, hogy Aquitaniát kiürítse és Wasconiába176176 meneküljön. De itt sem hagyta megállapodni, hanem átkelt a Garonne folyón és Lupusnak, Wasconia hercegének követei útján megparancsolta, hogy a szökevényt szolgáltasa ki, ha ezt sietve meg nem teszi, haddal fog ellene vonulni. De Lupus jobb belátásra tért, és nemcsak Hunoldust adta ki, hanem tartományával együtt ő maga is meghódolt (Károlynak).

6. Az aquitaniai dolgok elintézése és a háború befejezése után… Hadrianus római püspök 177177 kérésének és könyörgésének engedve, háborút indított a langobardok ellen. Ezt István pápa esdeklésére még atyja (Pippin) elkezdte, de (a hadjárat) hatalmas nehézségekbe ütközött, mivel bizonyos frank előkelőségek, akikkel tanácskozni szokott, ellenszegültek akaratának, és nyíltan hangoztatták, hogy elpártolnak a királytól és hazatérnek. Ekkor mégis újrakezdte a háborút Haistulf király ellen és igen hamar be is fejezte. De bár ő is, apja is nyilvánvalóan hasonló, vagy még inkább azonos okból kifolyólag indítottak háborút, bizonyos, hogy mégsem hasonló nehézségek közepette harcolták végig és egészen másképp fejezték be. Pippin a néhány napos Ticinus menti178178 ostrommal rávette ugyan Haistulf királyt, hogy túszokat adjon, hogy a rómaiaktól elragadott városokat és erősségeket visszaszolgáltassa, sőt még arra is megeskette, hogy az elvett városokat nem fogja visszakövetelni. Károly viszont az újrakezdett háborút nem hagyta abba, amíg Desiderius (langobard) királyt a hosszan tartó ostrommal ki nem merítette és meg nem hódította; fiát Adalgisust, akiben mindenki reménykedett, nemcsak királyságából, de még Itáliából is kiűzte; a rómaiak minden elvett birtokát visszaszerezte; Hruodgaususnak, a Forum Iulii (friauli) hercegség helytartójának kitörni készülő újabb felkelését elfojtotta, egész Itáliát urama alá vetette, és a meghódított Itália élére fiát, Pippint tette meg királynak.

7. Ezután az ideiglenesen abbahagyott saxoniai (szászországi) háborút indította meg ismét. Nem volt még egy hadjárat, amely hosszasabban, kíméletlenebbül és a frankok népére nézve nehezebb körülmények között folyt volna, mint ez, mivel a saxonok (szászok), akárcsak úgyszólván valamennyi germániai törzs, természettől fogva is vadak voltak, a démonok tiszteletében tévelyegtek, és ellenségesen állottak szemben a mi hitünkkel, úgyhogy sem az emberi, sem az isteni jogok beszennyezettségét vagy áthágását nem tekintették becstelenségnek. De fennforogtak egyéb okok is, amelyek elősegítették a béke naponkénti megzavarását, mégpedig az a körülmény hogy a mi határaink és az ő határaik a sík vidéken majdnem mindenütt érintkeztek egymással, néhány hely kivételével, ahol nagyobb erdőségek vagy hegyvonulatok biztos vonallal határolják el egymás földjeit. Ezek mentén (a közös határok mentén) sohasem szűntek meg a kölcsönös öldöklések, rablások és gyújtogatások. Mindez annyira felingerelte a frankokat, hogy most már nemcsak (az elszenvedett sérelmek) viszafizetését, hanem nyílt háború indítását is méltányosnak tartották ellenük. Megindult tehát a hadjárat, amelyet mindkét fél páratlan elszántsággal viselt, egyfolytában harminc álló esztendőn keresztül, mindenesetre úgy, hogy a szászok nagyobb veszteségeket szenvedtek, mint a frankok. A háborút hamarabb is be lehetett volna fejezni, ha ezt a szászok hitszegő viselkedése engedte volna. Nehéz lenne elmondani, hogy vesztett csaták után hányszor fordultak könyörgéseikkel a királyhoz, hányszor adták meg magukat, fogadkoztak, hogy teljesítik parancsait; az elrendelt túszokat késedelmeskedés nélkül kiszolgáltatták; a hozzájuk küldött követeket (illően) fogadták; akárhányszor már annyira megjuhászkodtak és megpuhultak, hogy megígérték, felhagynak a démonok tiszteletével és alávetik magukat a krisztusi vallás parancsainak. De amennyire készek voltak mindezt akárhányszor megtenni, ugyanolyan könnyedén fel is forgatták, úgyhogy nem egykönnyen lehetne eldönteni, a kettő közül melyikre hajlottak inkább, mert az ellenük folytatott hadjárat megindítása után alig volt esztendő, amikor ne történt volna ilyen (váratlan) fordulat. De a király nagylelkűségét, gondolkozásának a megpróbáltatások között és a jósorsban egyaránt rendíthetetlen következetességét semmiféle változékonyságuk le nem győzte, sem pedig az, amit egyszer elkezdett, ki nem merítette. Mert sohasem tűrte, hogy büntetlenül ússzák meg, ha valami ilyen dolgot műveltek, hanem vagy maga állt serege élére, vagy comeseit (grófjait)

176176 Észak-Hispánia és Dél-Franciaország baszkok által lakott része.

177177 I. Hadrianus római pápa (772–795).

178178 A Ticino folyó Észak-Itáliában.



küldte ki ellenük, úgy bosszulta meg hitszegésüket, és méltó megtorlást hajtott végre rajtuk, mindaddig, amíg valamennyi ellenszegülő leverése és meghódoltatása után az Albis (Elbe) folyó mindkét partján élő lakosságból, asszonyostól, gyerekestől tízezer férfit át nem hozott, és Galliában, Germániában ide is, oda is mindenfelé szét nem telepítette őket. A király azt a feltételt szabta, hogy mondjanak le a démonok tiszteletéről, hagyjanak fel ősi szertartásaikkal, vegyék fel a krisztusi hitet és a keresztény szentségeket, és a frankokkal egyesülve olvadjanak egyetlen néppé. (A szászok) elfogadták ezeket a feltételeket, így ért véget az oly sok évig húzódó háború…179179

9. Miközben állandóan, úgyszólván megszakítás nélkül folyt a saxonok elleni háború, a határvidékek megfelelő pontjain őrségeket hagyott hátra, ő pedig teljes hadierejével Hispániát támadta meg. Átkelt a Pireneusok hágóján, meghódította valamennyi útba eső várost és várat, majd sértetlenül vezette vissza seregét. Éppen csak a Pireneusok hegyei között visszatérés közben nyílt rá alkalma, hogy egy kissé kitapasztalja Wasconia lakóinak180180 a hitszegését. Mert mikor a sereg a szűk hegyszorosban hosszú menetben elnyúlva haladt, a wasconok (baszkok) a hegy legtetején lesben állottak (mert az a hely az ottani rengeteg erdők sötétje miatt alkalmas a cselvetésre), a málhás csapatok utolsó részlegeit és a biztosításukra rendelt hátvédet iólülről megrohanták és egy mélyebben fekvő völgybe kényszerítenék. Itt kézitusában mind egy szálig lekaszabolták őket, majd a málhák kifosztása után a közelgő éjszaka oltalma alatt nagy gyorsan szétszéledtek. Segítségükre volt ebben egyrészt könnyű fegyverzetük, másrészt a hely fekvése, ahol mindez végbement, viszont a frankok minden tekintetben egyenlőtlen körülmények között küzdöttek a wasconokkal: gátolta őket a nehéz fegyverzet, és a terep sem nekik kedvezett. Ebben a csatában esett el Eggihardus, királyi főasztalnok, Ashelmus palotagróf és Hruodlandus, a britanniai (breton) határőrvidék helytartója,181181 sok mással egyetemben. És még csak bosszút sem lehetett mindjárt állni a történtekért, mert az ellenség dolga végeztével úgy szétszóródott, hogy még híre sem maradt, hol lehetne keresni.182182

13. Valamennyi háborúja közül – a saxoniain kívül – …az volt a legnagyobb, amelyet az avarok vagy hunok ellen indított. Erre még alaposabban felkészült és nagyobb elszántsággal folytatta, mint a többit. De személyesen csak a pannoniai hadjáratot irányította (ez a nép akkor tudvalevőleg Pannoniában tanyázott), a többi vezetését rábízta Pippin nevű fiára, a tartományfőnökökre, comeseire (grófjaira) és alvezéreire. Bár a hadműveleteket a legnagyobb eréllyel irányította, a háború mégiscsak a nyolcadik évben fejeződött be. Hogy hány csatát vívtak, mennyi vért ontottak, bizonyítja az, hogy Pannonia teljesen elnéptelenedett, azt a helyet pedig, ahol a kagan 183183

palotája volt, annyira feldúlták, hogy nyoma sem látszik ott emberi településnek. Ebben a háborúban a hunok (avarok) egész nemessége elpusztult, egész dicsőségük odaveszett. Minden vagyonukat és hosszú idők óta összehordott kincseiket széthurcolták. Nem is idézhetnénk fel emlékezetünkbe még egy háborút, amelyből a frankok gazdagabban, bővebb zsákmánnyal kerültek volna ki. Mert ha eddig majdhogynem szegények voltak, most a királyi palotában annyi aranyat és ezüstöt találtak, az ütközetek során annyi drágakincset zsákmányoltak, hogy méltán gondolhatták: jogosan ragadták el a frankok a hunoktól azt, amit a hunok azelőtt jogtalanul raboltak el más népektől.

A frank előkelőségek közül csak ketten pusztultak el ebben a háborúban: Ericus Forum Iulii (Friaul) hercege, aki Liburniában, Tharsatica184184 tengerparti város lakóinak cselvetése folytán esett el, és Geroldus, Baioaria (Bajorország) helytartója. Ez utóbbit nem tudni, hogy ki ölte meg, mikor a hunokkal való megütközése előtt a csatasort rendezte, két másikkal együtt, akik vele voltak, amint (a sorok előtt) végiglovagolt és minden egyes harcost buzdított…

14. Az utolsó háborút a normannok ellen kezdte, akik dánoknak neveztetnek és elsősorban rablásból élnek, ezenkívül nagy csapatokkal pusztítják Gallia és Germánia határait. Királyuk, Godofridus kérkedő reményében annyira felfuvalkodott, hogy egész Germánia uralmát meg akarta szerezni, Frisiát éppen úgy, mint Saxoniát saját provinciáinak vélte. Szomszédait (az abodritokat185185) már uralma alá hajtotta, és azok már adót fizettek neki. Azzal is kérkedett, hogy rövid idő alatt nagy hadsereggel Aachenbe fog érkezni, ahol a királyi udvar volt… (de) a saját testőrei megölték, és élete ugyanúgy véget ért, mint az általa indított háború.

15. Ezek voltak azok a háborúk, amelyeket a leghatalmasabb király negyvenhét éven át – ennyi ideig uralkodott ugyanis – a föld különböző részein a legnagyobb körültekintéssel és szerencsével viselt. Ezekkel (a háborúkkal)

179179 A 8. fejezet a szász háború leírásának folytatását és az Itália elleni hadjáratot tartalmazza.

180180 A baszkok.

181181 Hruodlandus a XII. században keletkezett Roland-ének hőse.

182182 A 10., 11. és 12. fejezet a britonok, a bajorok és a szlávok elleni háborúk leírását tartalmazza.

183183 Az avar törzsszövetség feje.

184184 Tersattot, város Fiume mellett.

185185 Szláv törzs az Elba alsó folyásánál és a Balti parton.



a frank királyságot, amelyet pedig atyja, Pippin után is (már) kiterjedt és erős államként vett át, olyan jelesen megnövelte, hogy terjedelme megkétszereződött. Mert korábban nem volt egyéb, mint Galliának az a része, amely a Rajna és Loire, valamint az óceán és a baleári tenger között terül el, és Germániának azon része, amely Saxonia, a Duna, a Rajna és a Saale – amely elválasztja a thüringeket és a sorabokat 186186 – között fekve települt meg, s amelyet keleti Franciának neveznek, és ezek mellett az alamannok és a bajorok is a frank királyság hatalma alá tartoztak, ő maga (Károly) emlékezetes háborúkkal először Aquitaniát és Wasconiát, és az egész Pireneus hegyláncot, és egészen az Ebróig terjedő vidéket, amely folyó Navarránál ered és Hispánia legtermékenyebb szántóföldjeit érintve Tortosa város falainál egyesül a baleári tengerrel; azután egész Itáliát, amely Rostától alsó Calabriáig, ahol a görögök és beneventumiak határa van, ezer mérföld vagy még azt is meghaladó hosszúságban terül el, azután Saxoniát, amely pedig Germánia része, mégsem jelentéktelen, mert kétszer olyan szélesnek tartják, mint a frankok által lakott (területet); azután mindkét Pannóniát és a Duna másik partján elhelyezkedő Dáciát, Istriát, Liburniát és Dalmáciát, kivéve a tengerparti városokat, amelyeket a barátságért és a vele kötött szövetségért átengedett a bizánci császárnak; aztán az összes barbár és vad népeket, amelyek a Visztula és a Rajna folyók, az óceán és a Duna között elhelyezkedve Germániát lakják, és amelyeknek nyelve hasonló, állapotuk és erkölcseik azonban nagyon különbözik, úgy leigázta, hogy adófizetőkké lettek; közöttük vadságban kitűntek a welatabok, sorabok, abodritok, boemanok,187187 akikkel bizony háborúba keveredett; másokat, akiknek még több a számuk, meghódolásra késztetett.

16. Uralkodásának dicsőségét azzal is gyarapította, hogy több királlyal és néppel baráti viszonyra lépett. Hadefonsust (Adelfonsus, Alfonz), Gallaecia és Asturia188188 királyát oly szoros szálakkal fűzte magához, hogy az valahányszor csak levelet vagy követeket küldött hozzá (Károlyhoz), nem is hívatta magát másnak, mint hű szövetségesének. Bőkezűségével a skótok királyainak jóindulatát is annyira megnyerte, hogy őt csak uruknak, magukat pedig az ő alattvalóinak és szolgáinak emlegették. Ismeretesek azok a levelek, amelyeket hozzá intéztek, és amelyek nyilván mutatják iránta való ilyen érzelmeiket. Aaronnal189189 a perzsák királyával, aki India kivételével majdnem az egész Kelet fölött uralkodott, olyan baráti egyetértésben élt, hogy többre tartotta (Károly) jóindulatát, mint az egész világ valamennyi királyának és fejedelmének barátságát, és csak őt tartotta méltónak arra, hogy elhalmozza tisztességadással és bőkezű ajándékokkal. Mikor pedig (Károly) követei, akiket fogadalmi ajándékokkal küldött a mi Urunk és Megváltónk szentséges sírjához és feltámadásának helyére, megérkeztek hozzá és jelentették neki uruk akaratát, nemcsak a kéréseket teljesítette, hanem még azt is megengedte, hogy a szent és üdvöt hozó helyet (Károly) vegye fennhatósága alá. Mikor a követek visszatértek, velük mentek az ő emberei is, akikkel ruhákon, illatszereken és a keleti országok egyéb kincsein kívül még roppant értékű ajándékokat is küldött. Néhány évvel később pedig kérésére elküldte akkor egyetlen elefántját. Nikephoros, Michael és Leo konstantinápolyi császár is kereste barátságát és szövetségét, és számos követet küldött hozzá. Ezekkel, mikor a császári cím felvétele miatt igen gyanakodtak, hogy ki akarja ragadni kezükből a császári hatalmukat, szoros szövetségi szerződést kötött, hogy a két fél között semmi se adhasson alkalmat a viszálykodásra. Mert a rómaiak és a görögök szemében mindig gyanús volt a frankok hatalma. Innen származik az a görög közmondás is, hogy „Legyen csak barátod a frank, ne legyen szomszédod”…190190

22. Megtermett, izmos ember volt, magas növésű, de nem rendkívüli termetű: magassága tudvalevőleg hétszer annyi volt, mint lábának hosszúsága. Feje gömbölyű volt, szeme nagy és eleven tekintetű, orra valamivel nagyobb a közepesnél, haja szépen megőszült, arckifejezése vidámságot és derűt árasztott. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy akár állt, akár ült, igen tekintélyes és méltóságos jelenségnek lóssék. Bár nyaka rövid volt, hasa pedig kissé előreugrott, egyéb testrészeinek arányossága mindezt elfeledtette. Határozott léptekkel járt, egész testtartása férfias volt; hangja tisztán csengett, de testi szépségéhez mégsem volt fogható. Jó egészségnek örvendett, ha azt nem számítjuk, hogy halála előtt négy éven át gyakran szevedett hidegrázásban és a legvégén egyik lábára bicegett. De még ekkor is inkább a maga belátása, mint az orvosok tanácsa szerint járt el. Az orvosokat különben is majdhogynem gyűlölte, amiért rá akarták venni, hogy mondjon le megszokott sült ételeiről és barátkozzék meg a főttekkel. Állandóan gyakorolta magát a lovaglásban és vadászatban, de ezt nemzeti sajátosságnak mondhatjuk, hiszen alig van még egy nép a földön, amely ezekben az ügyességben a frankokkal felvehetné a versenyt. Gyönyörűségét találta a természetes hévizek gőzében, és gyakran edzette testét úszással. Ebben olyan ügyességre tett szert, hogy méltán tartották a legkülönbnek. Ezért építtetett Aquae Graniban (Aachen) királyi palotát, és életének utolsó éveiben megszakítás nélkül itt lakott haláláig. A fürdőbe nemcsak fiait, hanem az udvari méltóságokat és barátait, sőt néha még kísérőinek és testőreinek csoportját is

186186 Sorabok vagy vendek – nyugati szláv törzsek, a IX. században telepedtek le Lausitzban

187187 Nyugati szláv törzsek.

188188 Észak-hispániai tartományok.

189189 Harún ar-Rasíd bagdadi kalifa (786–809).

190190 A közbeeső (17–21.) fejezetek Károly építkezéseiről, családi életéről, különböző feleségeitől és ágya- saitól született gyermekeiről és azok gyermekeiről, valamint az idegenekkel való bánásmódról szólnak.



behívta, úgyhogy akárhányszor százan vagy még többen is fürödtek egyszerre.

23. Nemzeti, tehát frank ruhákat viselt: lenvászon inget és ugyancsak lenvászonból készült nadrágot öltött magára, majd egy selyemmel beszegett tunikát és (hosszú) nadrágot; azután lábszárát tekerte körül, lábára sarut húzott. Télen vidra- és cobolyprémből készült bundával védte mellét és vállát. Efölé kék köpenyt terített és mindig kardot kötött. Kardjának markolata és tartója aranyból vagy ezüstből készült. Néhanapján ékkövekkel kirakott kardot is viselt, de csak különös ünnepélyek alkalmával vagy ha idegen országok követeit fogadta. A külföldi ruhákat lenézte, bármennyire tetszetősek voltak is, és sohasem engedte, hogy ilyenekbe öltöztessék, kivéve mikor egyszer Rómában Adrianus (Adorján) pápa kérésére, majd másodszor utódjának, Leó pápának könyörgésére hosszú tunikát és chlamyst öltött és római módra szabott sarut húzott lábára. Ünnepélyekre arannyal szőtt ruhában, ékkövekkel díszes saruban, aranycsattal feltűzött palástban, aranykoronával és drágakövekkel díszítve vonult be. Más napokon viszont öltözete alig különbözött a közönséges népviselettől.

24. Ételben és italban mértékletes volt, de italban talán még mértékletesebb, mert az ittasságot bárki másban, de leginkább magában és családja tagjaiban igen elítélte. Már étel dolgában nem tudta magát ennyire türtőztetni, és nemegyszer panaszkodott, hogy a böjtölés árt testi egészségének. Lakomákat fölöttébb ritkán rendezett, csakis különös ünnepek alkalmából, de ilyenkor azután sok embert meghívott. Napi ebédje mindössze négy fogásból állott, ha nem számítjuk a sült pecsenyét, amelyet a vadászok nyársra szoktak húzni. Ezt szívesebben fogyasztotta, mint bármi más ételt. Étkezés közben vagy valami zenét, vagy felolvasást hallgatott. Történeteket és a régiek viselt dolgait olvasták fel neki. Örömét lelte Szent Augustinus műveiben is, különösen az Isten országáról szóló könyvében. A bor és minden egyéb ital élvezetében annyira mértékletes volt, hogy ebéd közben ritkán ivott háromnál többször. Nyáron a déli étkezés után némi gyümölcsöt evett, és csak egyszer ivott, majd levetette ruháit és saruját, akárcsak éjjelre, és pihent két-három órát. Éjszakáit úgy töltötte, hogy négyszer-ötször is felébredt vagy leszállt, és megszakította az alvást. Nemcsak barátait fogadta, miközben saruit felvette és öltözködött, hanem ha a palotagróf azt jelentette, hogy van valami per, amelyet az ő rendelkezése nélkül nem lehet eldönteni, tüstént bevezettette a perlekedőket is, és mintha a bírói emelvényen ülne, meghallgatta a tényállást és ítéletet mondott. De nemcsak ezt intézte ilyenkor, hanem azt is kiosztotta, amit aznap el kellett végezni, vagy amivel valamelyik főemberét meg kellett bízni.

25. Gazdagon meg volt áldva ékesszólással, és akaratát könnyedén, világosan ki tudta fejezni. De nem érte be csupán anyanyelvével, hanem nagy buzgalommal tanulmányozta az idegen nyelveket is. Ezek közül a latint úgy megtanulta, hogy latinul és anyanyelvén egyformán tudott beszélni; a görögöt inkább csak értette, de nem beszélte. Annyira beszédes volt, hogy szinte bőbeszédűnek látszott. A szabad művészeteket rendkívüli buzgalommal ápolta, doktorait igen tisztelte és nagy megbecsülésben részesítette. A nyelvtan elsajátítása végett Petrus Pisanus öreg szerpapot hallgatta. A többi tudományban a Britanniából való szász nemzetiségű Albinus (melléknevén: Alcoinus), ugyancsak szerpap ez a rendkívüli ismeretekkel rendelkező férfi volt a tanítója. Ennek vezetése alatt igen sok időt és fáradságot fordított a retorikának és dialektikának, különösen pedig a csillagászatnak tanulására. Foglalkozott a számolás mesterségével is, és éles elméjével nagy érdeklődéssel szokta vizsgálni a csillagok járását. Próbálkozott az írással is: e célból ágyának vánkosa alatt elrejthető viasztáblákat és kis jegyzőkönyveket szokott magával hordozni, hogy mikor ráérő ideje van, kezét a betűvetéshez szoktassa. De ez a sokáig halogatott és későn kezdett munka már nemigen sikerült neki…191191

28. Ez utóbbi (Rómába) menetelének azonban nemcsak ezek voltak az okai, 192192 hanem az is, hogy Róma város lakói Leó pápát sok bántalommal, illetve arra kényszerítenék, hogy a király védelmét kérje. (A király) tehát Rómába ment, hogy az egyház rendkívül zavaros állapotát rendbehozza, és az egész telet ott töltötte. Ez idő alatt vette fel a császári és augustusi nevet. De ettől eleinte annyira idegenkedett, hogy amint később megerősítette, azon a napon nem lépett volna be a templomba, bármilyen kiemelkedő ünnep lett volna, ha a pápa szándékát előre tudja. (A császári) cím felvétele miatt keletkezett irigységet, amellyel állítólag megbántotta a (kelet-) római császárokat, nagy türelemmel viselte. Nagylelkűséggel győzte le (az irigyek) dacosságát, hiszen azoknál kétségkívül sokkal kiválóbb volt, sűrűn küldött hozzájuk követségeket, leveleiben pedig testvéreinek nevezte őket…193193

3.6. Liber Pontificalis, XCVIII. Leo III.MGH, Libri Pontificalis II., 7. o.

191191 A 26–27. fejezet az egyházzal kapcsolatos intézkedéseket tartalmazza.

192192 Utalás az előző fejezet utolsó mondataira, amelyek arról a megkülönböztetett figyelemről szólnak, amelyet a római egyház iránt tanúsított.193193 A befejező (29–33.) fejezetekben szó esik Károly törvényhozó tevékenységéről, betegségéről, haláláról, végrendeletéről, sírfeliratáról stb.



És akkor a tiszteletre méltó és kegyes főpap a saját kezében tartott igen értékes koronával megkoronázta őt (Károlyt). Akkor az összes római hívők, tekintetbe véve azt a rendkívüli védelmet és szeretetet, amelyet ő a római szentegyház és annak helytartója iránt tanúsított, Istennek és Szent Péternek, a mennyország kulcstartójának sugallatára, egy akarattal fennszóval kiáltották: „Károlynak, az Istentől koronázott legkegyesebb Felségnek, a nagy és békeszerető császárnak élet és győzelem!” Szent Péter apostol oltára előtt, több szentet segítségül híva, háromszor mondották el ezt, és így Károlyt római császárrá emelték. A szent helytartó és főpap szentelt olajjal felkente Krisztus legkiválóbb fiát, Károly királyt, ott mindjárt, a mi Urunk Jézus Krisztus születése napján.

3.7. Rendelkezés a birodalomról (Ordinatio imperii)817 júliusában I. Lajos felosztotta birodalmát első házasságból született fiai: Lothár, Pippin és (Német) Lajos között. A rendelkezés voltaképp rövid ideig volt érvényben, mivel 823-ban megszületett Lajos második házasságól legkisebb fia: (Kopasz) Károly, s ezért további felosztásokra került sor (831: Regni divisio, 839: Divisio imperii).

MGH, Capit, T. I., 270–273. o.

Az Úristen és üdvözítőnk, Jézus Krisztus nevében Lajos194194 az isteni gondviselés elrendeléséből fenséges császár.

Amidőn mi Isten nevében az Úr megtestesülésének 817. évében, a 10. indictióban 195195 és császárságunk 4. évében,196196 július havában aacheni palotánkban bevett szokás szerint a szent konventet és népünk teljességét (generalitas populi)197197 összehívtuk, hogy az egyház és egész birodalmunk hasznos dolgairól tanácskozzunk, és ezeket tanulmányoztuk, isteni sugallatra híveink figyelmeztettek bennünket, hogy az Istentől mindenütt biztosított sértetlenségünk és a béke megmaradása érdekében teljes országunk helyzetéről és fiaink ügyéről atyáink szokása198198 szerint határozzunk. De ezen figyelmeztetés bármennyire is ünnepélyesen és hűséggel történt, sem nekünk, sem azoknak, kik bölcsen gondolkodnak, nem látszott hasznosnak, hogy fiaink iránti szeretetből vagy kegyből az Isten által számunkra megőrzött birodalmat az emberi elrendezés ossza fel, nehogy történetesen emiatt megbotránkozás törjön ki a szentegyházban és magunkra vonjuk Annak haragját, akinek hatalmában minden királyság törvényei fekszenek. Ezért szükségesnek véltük, hogy böjtöléssel, imákkal és alamizsnaosztással eljussunk ahhoz, amit gyengeségünk korábban nem merészelt. Mindezeket három napig illően cselekedvén a mindenható Isten jóváhagyásával – amit hiszünk – mind a mi, mind egész népünk óhaja elsőszülöttünk: Lothár199199 megválasztására esett, ezért őt, akit az isteni elrendezés kinyilvánított, mi és egész népünk ünnepélyes szokás szerint császári diadémmal megkoronáztuk, és közös óhajjal örökösünkké és birodalmi utódunkká tettük, ha Isten úgy akarja.

Fivéreit: Pippint200200 és a velünk azonos nevet viselő Lajost201201 közös tanácskozással királyi névvel ruháztuk fel, és az alább megnevezett területeket nekik kijelöltük, melyekben ők halálunk után az idősebb fivér alatt királyi hatalommal élhetnek, az alább megfogalmazott cikkelyeknek megfelelően, melyek tartalmazzák azon állapotot, amit közöttük elhatároztunk. Ezen cikkelyeket a birodalom haszna és a közöttük levő béke megőrzése érdekében, valamint az egész egyház védelmére minden hívünkkel megfontoltuk, a megfontoltakat leírattuk, a leírtakat pedig saját kezűleg megerősítettük, hogy Isten segítségével, miként közös óhajjal ezt mindenki kifejezte, közös fogadalommal azok mindenki által sértetlenül megőriztessenek az ő és a teljes keresztény nép örök békéjére – meghagyván mindenekben császári hatalmunkat fiaink és népünk felett, mindazon alázattal,

194194 I. „Jámbor” vagy „Kegyes” Lajos császár (814–840), Nagy Károly halálakor annak utolsó életben maradt törvényes fia. A 806. évi „Divisio regnorum” során Aquitániát kapta meg, majd fivérei: Pippin és Károly halála (810, ill. 811) után a teljes birodalom örököse.195195 Középkori hitelesítő évjelölés: 15 éves ciklust jelentett, kezdőpontja a Kr. e. 3. év volt. Az indictioszám nem adta meg, hogy a kezdő évtől számított hányadik indictióról van szó, csupán azt, hogy az éppen soron levő ciklus hányadik évének felel meg az adott év. (817 egyébként az 54. indictio 10. éve volt.)196196 Az adott uralkodó kormányzási évének megadása szintén hitelesítő évjelölésként szolgált, ám kezdőpontját nem a naptári évhez, hanem ahhoz az időponthoz viszonyították, mely naptól (ún. epochális nap) az uralkodó kormányzását számította. Ebben az értelemben 814 júliusa a Nagy Károly 814. január végén bekövetkezett halálától számított 4. évben volt.197197 Az egyházi személyeket és a szabad jogállású világi, fegyvert viselő frank férfiakat jelenti, akiknek joguk volt a birodalmi törvényhozó gyűléseken (placitum generale) megjelenni.198198 A frank jog szerint az uralkodó fiait megilleti az atyai örökség valamely része. További területi felosztások vezettek el a Karoling-dinasztián belüli viszályokhoz, melyek a verduni egyezményben (843) a birodalom háromfelé válását rögzítették.199199 Jámbor Lajos legidősebb fia, jelen rendelkezéssel társcsászára, 840–855 között a császári cím viselője.

200200 Meghalt 838-ban.

201201 Német) Lajos, 840-876 között keleti frank király.



amelyet atyának az ő fiai, császárnak és királynak saját népe tanúsít.

1. Akarjuk, hogy Pippin birtokolja Aquitániát és Gascogne-t, a teljes toulouse-i határőr-grófságot, ezenfelül négy grófságot: Septimaniban202202 a carcassonne-it, valamint Burgundiában az autunit, az avallonit és nevers-it.

2. Akarjuk továbbá, hogy Lajos birtokolja Bajorországot, a karantánokat, a cseheket, az avarokat és a szlávokat, akik Bajorországtól keletre vannak, ezenfelül pedig két uradalmi falvat az ő saját szolgálatára az észak-bajorországi grófságban: Luttrahofot és Ingolstadtot.203203

3. Akarjuk, hogy e két fivér, akik a király nevével ruházattak fel, a saját hatalmukon belül eső minden tisztség szétosztásában saját hatáskörrel bírjanak: a püspökségekben és apátságokban az egyházi rend tartassék meg, míg a többi tisztség megadásában a becsületet és a hasznosságot vegyék figyelembe.

4. Akarjuk továbbá, hogy egyszer egy évben, alkalmas időpontban együtt vagy külön-külön, aszerint, ahogy a dolgok állása engedi, idősebb fivérüket ajándékaikkal látogassák meg, hogy lássák őt, s hogy azon dolgokról, amelyek szükségesek és a közös hasznot vagy az örök békét elősegítik, kölcsönös testvéri szeretettel tanácskozzanak. És ha valamelyikük valamilyen elkerülhetetlen szükségtől akadályoztatva a szokott és alkalmas időben elmenni nem tudna, ezt az idősebb fivérnek követekkel és ajándékok küldésével jelezze, úgy, hogy amikor a lehetőség megfelelő időben először bekövetkezik, a látogatást semmilyen kifogással ne mulassza el.

5. Akarjuk és óhajtjuk, hogy az idősebb fivér, ahányszor egyik vagy mindkét fivére ajándékaikkal, ahogy mondottuk, hozzá ellátogat, amikért neki Isten beleegyezésével nagyobb hatalom jutott, úgy ő is fivéreit kegyes és testvéri szeretettel bőkezű ajándékkal lássa el.

6. Akarjuk és elrendeljük, hogy az idősebb fivér ifjabb fivéreinek, ahányszor azok idegen népek (nationes) ellen okkal segítséget kérnek tőle, aszerint, amit az ésszerűség diktál és az idő alkalmassága enged, vagy ő maga vigyen alkalmas segítséget nekik, vagy hű követei vezessék seregeit.

7. Akarjuk továbbá, hogy az idegen és ezen az Isten által megőrzött birodalomra ellensé-ges népekkel az idősebb fivér tanácsa és egyetértése nélkül háborút viselni vagy békét kötni ne merészeljenek. A váratlanul támadó ellenségek csapásait vagy hirtelen beütéseit pedig erejük szerint maguk igyekezzenek visszaverni.

8. Az idegen népektől akár békekötés, hadüzenet, akár várak vagy erődítmények átadásáról, illetve más egyéb jelentős ügy miatt érkezett követeknek idősebb fivérük egyetértése nélkül ne válaszoljanak, vagy őket ne bocsássák el. Ha pedig az idősebb fivérhez követek érkeznek bármely részről, akihez az ifjabb fivérek közül eljutnak, az őket tiszteletteljesen saját követeivel az idősebb fivér jelenléte elé vitesse; a kevésbé fajsúlyos ügyekben pedig a követség minősége szerint maga válaszoljon. Mégis arra buzdítjuk őket, hogy akármint is történnek a dolgok a velük határos területeken, soha ne hanyagolják azt az idősebb fivér tudomására hozni, hogy ő maga is mindig készen találtassék, bármit is követel a királyság szüksége és haszna.

9. Elrendeltük továbbá, hogy halálunk után fiaink bármely vazallus birtokát a viszályok elkerülése érdekében csak saját ura hatalmában birtokolja, ne a másikéban. Tulajdonát és örökségét pedig, bárhol is lenne, a törvény megtartásával méltósággal és biztonságban birtokolja, jogtalan zaklatás nélkül. És legyen megengedett bármely szabad embernek, akinek nem lenne hűbérura (senior), hogy e három fivér közül annak ajánlja fel magát, amelyiknek akarja.

10. Ha pedig (és Isten óvjon ettől, s ezt mi is a legkevésbé kívánjuk) megtörténne, hogy valamelyik fivér a világi dolgok iránti vágy miatt, mely minden bajnak gyökere, az egyház vagy a szegények zaklatójává vagy elnyomójává válna, avagy zsarnokságot gyakorolna, amelyen minden kegyetlenség alapszik, először titokban, az isteni parancsnak megfelelően hű követei egyszer, kétszer és háromszor figyelmeztessék megjavulására, s ha ezekben mégis megmaradna, fivére őt másik fivére elé szólítva atyai és testvéri szeretettel intse és dorgálja meg. És ha ezen illő figyelmeztetést mélyen megvetné, mindenki közös ítéletével döntsék el, mit tegyenek vele, mivelhogy akit illő figyelmeztetés az átkos tettektől visszahívni nem tud, a császári hatalom és mindenki közös ítélete büntesse meg.

11. Az egyházat franciai,204204 aquitániai, itáliai vagy más, ezen birodalom alá vetett területeken és provinciákban levő rektorainak az egyházakat illető dolgokban legyen meg azon hatalmuk, amelyet atyánk idején is

202202 A Rhoˆne és a Pireneusok közötti terület (vizigót etnikumára utalva a kortárs források „Gothiá”-nak is nevezik).

203203 Látható, hogy a rendelkezés a birodalom peremvidékeit osztja fel az ifjabb fivérek között, a központi területeket egyben, érintetlenül hagyja.204204 A birodalom központi területeinek, szűkebb értelemben a mai Párizsi-medencének elnevezése.



birtokoltak, vagy a mi időnkben ismeretesek birtokolni.

12. Az ifjabb fivérek a vámokat (tributa), adókat (census) és nemesfémeket, amiket hatalmukban áll beszedni vagy birtokolni, birtokolják, hogy ezekből szükségeikben magukról gondoskodhassanak és az idősebb fivérnek adandó ajándékokat jobban elő tudják készíteni.

13. Akarjuk azt is, hogy ha valamelyikük halálunk után házasodna meg, az idősebb fivér tanácsával és egyetértésével válasszon feleséget; a viszályok és a káros események elkerülése érdekében figyelmezendőnek véljük, hogy az idegen nemzetségekből egyikük se merészeljen feleséget szerezni. A többi ember pedig a béke elmélyítése érdekében gondos választás után bárhol házasodhat.

14. Ha valaki az ifjabb fivérek közül elhunyván törvényes fiakat hagyna hátra, a hatalom ne osztassék fel közöttük, hanem inkább az egyként összegyűlő nép válassza meg közülük azt az egyet, akit az Úr akar, és őt az idősebb fivér fivérének és fiának fogadja el, s atyai szeretettel kitüntetve ezen rendelkezést irányában mindenekben őrizze meg. A többi fiúról pedig kegyes szeretettel gondoskodjanak, őket atyáink szokása szerint neveljék és tanáccsal lássák el.

15. Ha pedig valaki az ifjabb feleségek közül törvényes fiúgyermekek nélkül hunyna el, hatalma az idősebb fivérre kiáramoljon. És ha ágyasságból született fiúgyermekei (liber ex concubinis) lennének, figyelmeztetjük, hogy irányukban könyörületesen cselekedjen.

16. Ha pedig az ifjabb fivérek valamelyike halálunkkor a ripuári törvény szerint a törvényes kort 205205 még nem érte el, akarjuk, hogy míg az előre megszabott korhatárhoz nem ér, addig – miképpen most – mind őt, mind királyságát az idősebb fivér gondozza, kormányozza. És amikor a törvényes kort eléri, az említett módon mindenekben birtokolja hatalmát.

17. Itália királysága nevezett fiunknak (Lothár) – ha Isten is úgy akarja, hogy utódunk legyen – vettetik alá mindenekben, miként valaha atyánknak, s jelenleg Isten akaratából a mi uralmunknak alávetve marad.

18. Emlékeztetjük egész népünket azon fogadalomra és a minden nemzetségben mélyen lakozó közismert űség szilárdságára, hogy ha fiunk, aki isteni jóváhagyással örökösünk lesz, törvényes fiú utódok nélkül halna meg, mindenki üdve, az egyház nyugalma és a birodalom egysége érdekében fiúörököseink közül egyet – ha túlélnék ezen fivérüket – válasszanak meg; azt az állapotot pedig, melyet az ő megválasztásához létrehoztunk, folytassák tovább, hogy az ő megerősítésével ne az emberi, hanem az isteni akarat teljesülhessen.

3.8. A király feladatairólJonas, Orléans püspöke (818–844), Jámbor Lajos tanácsadója Pippin, Aquitánia királyához írt munkájában (De institutione regia ad Pippinum regem) a királyi kormányzásról a Szentírás és Szt. Ágoston tézisei alapján értekezik.

PL, CVI, 287–290. o.

III. fejezet

Mit jelent királynak lenni, milyen legyen, mitől óvakodjék

A király a helyes uralkodásról kapta a nevét. Ha tehát jámboran, igazságosan és könyörületesen uralkodik, méltó arra, hogy irálynak hívják, ha azonban e tulajdonságok nincsenek meg benne, elveszti király nevét. A régiek minden uralkodót türannosznak hívtak, de később a jámboran, igazságosan és könyörületesen uralkodók a király nevet kapták. Azokat azonban, akik istentelenül, igazságtalanul és helytelenül uralkodnak, nem királynak, hanem türannosznak mondjuk.

Mivel tehát nevét a helyes uralkodásról kapta, arra kell törekednie a királynak Krisztus kegyes segítségével, hogy önmagát és házát a mihaszna dolgoktól megtisztítsa és hasznosakkal gazdagítsa, hogy erről alattvalói mindig jó példát vegyenek. Önmaga pedig Krisztus üdvözítő rendeléseit híven teljesítse és helyes kormányzásával azokat, akik felett idővel múló hatalma van, a békességben, egyetértésben, szeretetben és egyéb jótéteményekben állhatatosakká tegye, amennyire csak Isten engedi, szavakkal és példaadással őket bölcsen jámbor, igazságos és könyörületes tettekre buzdítsa, szem előtt tartva, hogy róluk Istennek fog számot adni; ha így végzi feladatát, e földi száműzetés után ama szent királyok sorsában fog osztozni, akik leküsmeretes

205205 A 14. életév.



szolgálatukkal Isten tetszését megnyerték.

Ezt olvashatjuk a mózesi törvények könyvében arról, hogy milyennek kell lennie és mitől kell óvakodnia a királynak: „Mikor bemégy arra földre, a melyet az Úr, a te Istened ád néked, és bírod azt, és lakozol abban, és ezt mondod: Királyt teszek magam fölé, miképpen egyéb népek, a melyek körültem vannak:

Azt emeld magad fölé királyul, a kit az Úr, a te Istened választ a te atyádfiai közül.” 206206 És rögtön utána: „Sok feleséget se tartson, hogy szíve el ne hajoljon; se ezüstjét, se aranyát felettébb meg ne sokasítsa. És mikor az ő országának királyi székére ül, írja le magának könyvbe e törvénynek mását a Lévita papokéból. Es legyen az őnála, és olvassa azt életének minden idejében, hogy tanulja félni az Urat, a te Istenedet, hogy megtartsa a törvénynek minden igéjét és e rendeléseket, hogy azokat cselekedje. Fel ne fuvalkodjék az ő szíve az ő atyafiai ellen, se el ne hajoljon a parancsolattól jobbra vagy balra, hogy hosszú ideig éljen az ő országában, ő és az ő fiai Izráelben.”207207

Fontold meg, hogy az istenfélelem, az ő törvényeinek betartása és az alázatosság, mely nem engedi, hogy a felebarátjai fölé emelkedjék, és az igazságosság nemcsak magát a királyt, hanem fiait is hosszú időre uralkodókká teszi. Óvakodjék tehát a király a kevélységtől, ahogy Sirák is figyelmezteti: „El ne bízd magadat! Légy olyan a társaságukban, mint aki közülük való.”208208

A Példabeszédek könyvében: „Annak a királynak mindenkor fennmarad a trónja, aki a szegények fölött igazsággal ítél.”209209 Később: „A kegyelmesség és az igazság megőrzik a királyt, megerősíti irgalmasság által az ő székét.”210210

Mivel kétségtelen, hogy az Úrral együtt uralkodó szentek tanításai, melyek a Szent Lélek adományaként jöttek létre, nagyobb hatással vannak a hallgató szívére, mint a mi szerény szavaink, beillesztünk egy részt Krisztus vértanújától, boldog Cyprianustól ebbe a szerény képességünktől telő műbe, melyet arra ajánlunk, hogy fenséged mindig keze ügyében tartsa, mindig olvassa és elmélkedjék róla, hogy szavaiban, mint tükörben folyvást azt nézze, milyennek kell lennie, mint kell tennie és mitől óvakodnia. Így szól: „Az önellentmondások kilencedik fokozata az igazságtalan király. Szükséges ugyanis, hogy a király ne igazságtalan, hanem az igazságtalanságok orvoslója legyen, és ezáltal őrizze meg személyében nevének méltóságát. A király név ugyanis azt jelenti, hogy minden alattvalójával szemben a helyes útra térítés feladatát látja el. Hogy igazíthatna azonban az másokat a helyes útra, aki önmagát nem képes a tévelygéstől visszatartani. A király igazságossága felmagasztalja trónusát, méltányossága pedig megszilárdítja hatalmát a népek felett. A király esetében azt jelenti az igazságosság, hogy senkit nem nyom el hatalmával igazságtalanul, hogy személyválogatás nélkül ítélkezik saját rokonai és más ember ügyében, hogy az idegenek, árvák és özvegyek védelmezője, gátat vet a rablásnak, bünteti a paráznaságot, nem támogat gonoszt, szemérmetleneket és komédiásokat nem etet. Az istenteleneket elveszti a föld színéről, az apagyilkosokat és esküszegőket nem engedi élni, az egyházat védelmezi, a szegényeket táplálja, az állami teendőket megbízható emberekre bízza, idős bölcs és józan tanácsadókat tart, a mágusok és jósok által terjesztett babonákra ügyet sem vet, nem hirtelen haragú, hazáját bátran és teljes erejéből védelmezi az ellenséggel szemben, mindenben az Istennel él, szerencséjében nem bízza el magát, minden nehézséget békességgel elvisel, az istenbe vetett egyetemes hitet megőrzi, nem engedi, hogy fiai istentelenségeket kövessenek el, a kellő időben buzgón imádságba mélyed és az illő idő előtt nem nyúl az ételhez.”211211 „Jaj neked, ország, ha gyerek a királyod, s ha fejedelmeid már reggel lakmároznak.”212212 Ezek eredményezik a királyság jelenlegi jólétét, a királyt pedig a még tökéletesebb mennyei királyságba juttatják. Nem csoda, hogy a birodalmát sújtó sok csapással néz szembe az, aki királyságát nem ezeknek a törvényeknek megfelelően igazgatja. Gyakran emiatt szakad meg a békés élet, érik csapások az országot, még a föld is gyérebb termést hoz, a népre szolgaság vár; sok gyötrelem mérgezi meg az ország jólétét: gyerekek és számukra kedves személyek halála okoz fájdalmat, a tartományokat mindenfelől ellenséges betörések dúlják fel, a csordákat és nyájakat ragadozók tizedelik, a tavaszi és téli kedvezőtlen időjárás terméketlenné teszi a földet és járhatatlanná a tengert, lehetetlenné teszi a halászatot, és olykor villámcsapás égeti ki a mezőt, virágzó fákat, szőlőt.

206206 Törv. XVII, 14–15.

207207 Törv. XVII, 17–20.

208208 Bírák XXXII, 1.

209209 Péld. XXIX, 14.

210210 Péld. XX, 28.

211211 Pseudo Cyprianus, De XII abusivis saeculi IX. Ed. S. Hellmann, Lipcse, 1910.

212212 Préd. X, 16.



Ráadásul a király igazságtalansága nem csupán az ő uralmát szennyezi be, hanem fiai és unokái számára is lehetetlenné teszi, hogy örökségükhöz jussanak, mert bemocskolja őket. Salamon véke miatt is kivette Israel Istene a hatalmat fiai kezéből, Dávid király érdemei miatt pedig nemzetségnek örök szövétneket gyújtott Jeruzsálemben, Íme, tisztán megmutatkozik annak, aki megvizsgálja, milyen nagy szerepe van a királyi igazságosságnak: ez biztosítja a nép békés életét, ez a haza védelme, a nép biztonsága, a nemzet oltalma, csüggedtek támasza, az emberek öröme, a kedvező időjárás, a tenger csendje, a föld termékenysége, a szegények vigasza, az utódok öröksége, saját magának pedig a jövendő üdvösség reménye.

Azt is tartsa azonban szem előtt, hogy miként a trónján ülve ő az első az emberek között, ugyanígy a bűnhődésben is elöl fog járni, ha nem tartja magát a törvényekhez. Mindazok a bűnösök, akik most alattvalói, ama jövendő bűnhődésben fölötte fognak állni.

Ezt mondja Fulgentius Az elrendelés és a kegyelem valóságosságáról című könyvében: „Kegyelmes uralkodó, nem azért van a kegyelem edénye a dicsőségre előkészíve, mert a földi hatalom csúcsát elérte, hanem ha a hatalom csúcsán is az igaz hit szerint él, ha szíve igaz alázatossággal van tele, ha minden méltóságok legnagyobbikát, a királyságot alárendeli a szent hitnek, ha nagyobb öröme telik abban, hogy istent félelemmel szolgálja, mint hogy népén kevélyen uralkodik, ha szelídség enyhíti benne a hirtelen haragot, hatalmát jóindulat ékesíti, ha mindenkivel szemben inkább szeretetre méltó, mint félelmetes, ha alattvalóiról üdvösen gondoskodik, ha úgy igazságos, hogy közben nem felejtkezik meg az irgalmasságról sem, ha mindenekelőtt azzal válik az egyetemes anyaszentegyház fiává, hogy békéjének és nyugalmának szolgálatába állítja hatalmát az egész világon Birodalma, melyet igazgat és gyarapít, akkor keresztényibb, ha mindenütt a földön az egyház helyzetéről gondoskodik, mintha az idő múlásának kitett gondtalanságért a föld bármely pontján.”213213

Isidorus: „Aki helyesen él a királyi hatalommal, mindenki előtt úgy jelenik meg, hogy minél fényesebb a rangja, lelkében annál alázatosabb és Dávid király példáját szeme előtt tartja, aki érdemeivel nem kérkedett, hanem alázatosan leborulva megkérdezte Elizeustól: »Megöljem őket, atyám?« – Ő pedig azt válaszolta: »Nem szabad megölnöd, akiket foglyul ejtesz: Tégy eléjük ételt és italt, hogy egyenek és igyanak. – Ezután térjenek vissza Urukhoz.«”214214

Isidorus másutt ezt írja: „Aki a világban hatalmát, mely idővel elmúlik, helyesen használja, vég nélkül örökké fog uralkodni, e világ dicsősége örök dicsőséggé változik. Aki azonban királyi hatalmát helytelenül gyakorolja, miután lehull róla a fényes ruha, a drágakövek ragyogása után mezítelenül és elesetten száll alá majd a poklok kínjaiba. A királyok a helyes kormányzásról kapták nevüket, ezért helyes tettekkel nevüket megőrzik, a bűnökkel elveszítik.”215215 Ezt mondja Gregorius a Moraliákban: „Azt találjuk a szent szövegekben, hogy a szent férfiakat is királyoknak nevezik, annak alapján, hogy helyesen cselekszenek, érzelmeiket jól kézben tartják, maguknak ellenállva indulataikon ésszerű megfontolás alapján uralkodnak. Azokat nevezik helyesen királynak, akik mind magukat, mind másokat meg tudnak békíteni jó irányítással. Némelyek az uralkodót jelölő szót a rémisztő kegyetlenség szinonimájává tették: mihelyt a hatalom csúcsára érnek, elszakadnak a hittől, színük a kevélységben úgy megkeményedik, hogy minden alattvalójukat megvetendőnek tartják magukhoz képest, és azokat, akik felett hatalmat kaptak, észre sem veszik.” Nem sokkal később: „Bár a királyok a többi ember felett valónak érzik magukat, ismerjék mégis el, hogy halandók, és ne a királyi dicsőségre tekintsenek, amely a földön emeli őket szárnyára, hanem olyan tettekre törekedjenek, melyeket magukkal visznek a sírba.” Majd nem sokkal később: „Isten ajándéka, ha jó a király, ha pedig rossz, a nép bűnösségét kell érte okolni. A köznép érdemei jelölik ki irányítójának útjait. Jób tanúsága szerint: Képmutatót ültetett a királyi székbe a nép bűnei miatt. 216216

Isten haragjából olyan uralkodót kapnak a népek, amilyeneket bűneikkel megérdemelnek. Az sem ritka, hogy megváltoznak a királyok is a nép gonoszsága miatt és akik azelőtt jónak látszottak, miután megszerezték a királyságot, igazságtalanok lettek.”217217

Mindezek alapján, arra kell tehát törekednie a királynak, hogy ne csak önmagával, hanem alattvalóival szemben is valósítsa meg a király név tartalmát, gondoskodjék róla, hogy a hatalma alatt álló nép jámborságban, békében, szeretetben, igazságosságban, könyörületességben, egyetértésben és egyéb jótéteményekben bővelkedjék, hogy mindezek birtokában kiérdemelje az Isten támogatását, legyen meggyőződve, hogy nem csak a maga, hanem a népe jótéteményének gyümölcsét is számon kéri rajta az Úr.

213213 Fulgentius, De veritate praeedestinationis et gratiae, lib. II. cop. XXII. PL. 65, 603–672. o.

214214 Kir. II. 6,22.

215215 Isidorus Sententiae II. 49. – PL. 83, 537–738. o.

216216 Jób XXXIV, 50.

217217 Ez a rész Isidorus, Sententiae ep. 48 n. 7–8-ból, ahol utalás található Gregorius munkájára: Moralia in Librum Job; PL 75, 509–576. o.



4. TÁRSADALOM, GAZDASÁG A VIII–X. SZÁZADBAN. KAROLING-KORI CAPITULARÉKBŐLA capitulare elnevezés az ilyen jellegű források fejezetekre osztottságából fakadt. A capitulare királyi utasítás, s mint ilyen, mindig az uralkodótól s nem valamelyik tisztviselőjétől származik. Jellegét tekintve azonban igen sok formája van a törvényektől az egyszerű gazdasági utasításig.

A fejezetekre osztott királyi törvények, amelyek vagy a szűkebb királyi tanács, a püspökök és világi előkelők megkérdezése után (capitula per se scribenda) vagy a törvényhozó gyűlésben (placitum generalium) történt megbeszélés után születtek meg, rendszerint kapcsolódtak az érvényben levő barbár vagy a megelőző uralkodók által alkotott törvényekhez. Érvényességük csak a legritkább esetben volt általános, az egész birodalomra kiterjedő, hiszen, miként a közölt szövegekből is kitűnik, még a birodalom egységét legjobban megtestesítő császári hivatalnokok is „valamelyik törvény szerint éltek”, azaz az etnikai különbségek a soknyelvű birodalomban a jog különbözőségét is jelentették, azaz a burgundok, szászok, ripuári vagy száli frankok még Nagy Károly korában is a különböző kiegészítésekkel ellátott ősi törvényeik szerint éltek.

A törvények mellett capituláknak nevezték a különböző királyi hivatalnokoknak (missusoknak, comeseknek stb.) adott utasításokat, akár az államéletre, akár a gazdasági életre vonatkoztak.

Végül capitulák voltak a királyi ítéletek gyűjteményei is.

MGH, Capit, II/1. 1881–1897.

4.1. Karoli Magni notitia Italica a. 776 v. 7811. Mindenekelőtt jónak láttuk, hogy azokat a kötelezvényeket, melyeket olyan emberek állítottak ki, akik magukat, feleségüket, fiaikat vagy leányaikat szolgaságba adták – bárhol találhatók is ilyenek –, tépjék el, azok pedig ugyanolyan szabadok legyenek, mint azelőtt.

4.2. Capitulare Haristallense. Forma Langobardica. a. 7794. § Azokról az egyházi birtokokról, amelyeket mostanáig adományoztak el világiaknak a király úr szava szerint218218 (elhatároztuk), hogy úgy bírják (birtokosaik), mint korábban, hacsak a király úr szavára vissza nem kerül az egyházhoz (a föld).

9. §. A rablókat az immunitásból a bírák és vogtok219219 a comesek parancsára, mikor ezt velük közölték, állítsák elő. És ha valamelyikük azt mondja, hogy nem tudja a rablót előállítani, meg kell esküdnie, hogy már akkor sem tudta volna elővezetni, amikor az erre vonatkozó utasítást megkapta, továbbá, hogy a rablóval az igazságszolgáltatás kijátszására nem egyezett meg, sem kijátszás okából a rablót hatalmából vagy hatósága területéről el nem engedte (szöktette); és arra is esküdjön meg, hogy mihelyt megteheti, a rablót az igazságszolgáltatás elé állítja. Ha ezt nem tenné, hűbérét és tisztét veszítse el. Hasonlóképpen az uralkodó vassusai is ehhez tartsák magukat; aki pedig ezt az esküt érvénytelenül tette le, ha hűbére vagy hivatala volna, veszítse el azt, ha pedig hűbére nincsen, a királynak büntetést fizessen.

4.3. Capitulare Saxonum a. 797III. Az összes szászoknak egyformán kedvező volt, hogy azokban az esetekben, amikor a frankok a törvény szerint 15 solidust tartoznak fizetni, a nemes származású szászok 12; a szabadok 5; a litusok 4 solidust fizettek.

4.4. Capitula addita ad Legem Salicam a. 803Kezdődnek azok a fejezetek, amelyekkel a fenséges Károly úr a mi Urunk Jézus Krisztus megtestesülésének

218218 „Verbo regis.” A feltételes adománybirtok, a prekária egyik formájáról van szó a szövegben, az ún. „precaria verbo regis”-ről. A prekária a földhasználatnak az a formája, amelyben a használó a tulajdonosnak az írásbeli kérelemben foglaltak szerint szolgáltatásokkal tartozik. A prekária általában az államhatalom beavatkozásától független magánszerződés, van azonban olyan formája is, amelyben a tulajdonos (rendszerint az egyház) a király utasítására adja át földtulajdonának egy részét a prekaristának.219219 A latin advocatusból származó szó, a Karoling-korban általában az egyházi személyek képviselője világi bírósági ügyekben.



803-ik, császárságának pedig 3. esztendejében a Lex Salicát megtoldotta.220220

1. §. Aki subdiakonust megöl, 300 solidust tegyen le, aki diakonust, 400-at, aki presbitert, 600-at, aki püspököt, 900-at. Aki pedig szerzetest öl meg, 400 solidusra büntessék.221221

2. §. Ha valaki immunitásban valamilyen kárt tesz, 600 solidust tegyen le. Ha pedig lopást vagy emberölést követ el egy ember, vagy pedig akármilyen bűnt nyilvánosan elkövetve immunitás alá fut,222222 a comes utasítsa vagy a püspököt, vagy az apátot, vagy a vikáriust, vagy bárkit, aki a püspök vagy az apát helyét birtokolja, hogy adja át neki a bűnöst. Ha megtagadja azt, és nem akarja átadni, az első ellentmondásra 15 solidust fizessen büntetésül. Ha pedig a második megkeresésre sem akarja visszaadni, 30 solidust fizessen büntetésül. Ha pedig a harmadik megkeresés alkalmával sem tudnak megegyezni, mindazt a kárt, amit a tettes okozott, tartozzék megfizetni az, aki őt az immunitás alatt tartja és nem akarja visszaadni. És az odaérkező grófnak szabad ezt az embert az immunitás alatt keresni és bárhol elfogni. Abban az esetben, ha a comes azonnal az első felszólításra olyan választ kapna, hogy a bűnös valóban az immunitásban tartózkodott, de már elszökött, azonnal eskesse meg azt, aki azt állítja, hogy a bűnöst az igazságszolgáltatás elől nem ő szöktette meg, és ezzel a dolognak eleget is tett. Ha pedig az immunitásba belépő comesszel szemben valaki fegyveres kézzel ellenállást kísérelne meg, a comes a király vagy princeps elé vigye az ügyet, és ott úgy ítéljenek; miként az, aki az immunitásban kárt okozott 600 solidust köteles fizetni, ugyanúgy azt, aki a comesnek fegyveres kézzel mert ellenállni, 600 solidusra büntessék.

3. §. Ha valaki az egyházhoz menekült, annak az egyháznak előcsarnokán belül legyen békessége, és nem kell belépnie az egyházba, és innen (ti. az előcsarnokból) senki se merészelje őt erőszakkal elhurcolni, hanem legyen szabad megvallania, amit tett, és innen az esküdtek kezével vezessék a nyilvánosság elé (az üldözés) megszüntetésére.

5. §. Ha valakit szabadságában megháborítottak, és attól fél, hogy szolgaságba kerül, és valakit azok közül a hozzátartozói közül, akiktől félt, hogy szolgaságra juttatják, megöl, vagyis atyját, anyját, nagynénjét, unokatestvérét, nagybátyját vagy bármilyen személyt hozzátartozói közül; és aki ezt elkövette, haljon meg, atyafisága és rokonsága pedig jusson szolgaságra. Ha pedig tagadja, hogy megölte volna, lépjen kilenc tüzes ekevasra, hogy istenítélettel vizsgálják meg.223223

7. §. Ha valaki szabadságlevéllel törvényes szabadságot szerez urától, maradjon szabad. Ha pedig valaki arra törekszik, hogy jogtalanul szolgáljon, ő pedig szabadságlevelét megmutatja, de ellenfele ennek ellenére is helyesli szolgálatát; az, aki arra törekedett (hogy szolgáljon), tartozzék kifizetni azt a büntetést, ami meg van írva a szabadságlevélben. Ha pedig a szabadságlevelet azért nem tudja megmutatni, mert az, aki őt a szolgálatra kényszeríteni akarta, eltüntette (a bűnös) tegye le (a felszabadított) vérdíját; két részét annak fizesse, akit szolgálni kényszenített, a harmadikat a királynak, és ő (a felszabadított) ismét a király utasítása szerint keresse szabadságát.

8. §. Ha egy szabad, aki zálogképpen saját magát más hatalma alá rendelte, ilyen állapotban valakinek kárt okozott, az, aki őt zálogban tartja, vagy a kárt térítse meg, vagy pedig az illetőt a törvénykező gyűlés előtt bocsássa szabadon; ebben az esetben az adósságot nem hajthatja be, amely miatt az adóst zálogba vette; azonban az, aki a kárt okozta, tettének mértéke szerint szabadon bocsátása után saját maga köteles a kártérítésre. Ha azalatt, míg zálogban volt, szabad származású feleségétől gyermekei születtek, azok szabadok maradnak.

4.5. Capitulare de Lege Ripuarense a. 803I.

1. §. Ha egy szabad ember (egy másik) szabadot megver 15 solidust fizessen büntetésül.

VII.

220220 A kiegészítés legnagyobb része egyháziakra vonatkozik, ami teljesen érthető is, hiszen a pogány korban született száli törvénykönyv nem tartalmazhatott intézkedéseket a katolikus egyházzal kapcsolatban.221221 A subdiaconus, diaconus, presbiter egyházi rangfokozatok. Az utóbbi a plébánia élén álló áldozópap.

222222 Az immunitás szó szerint mentességet jelent. Kifejezője annak az állapotnak, amelyben a legalsóbb államhatalmi és bírói funkciók a földtulajdonos kezébe kerülnek, ami abban fejeződik ki, hogy a király tisztviselői ezeket a feladatokat a mentesített területeken nem láthatják el. Az immunitás azonban csak a birtokon vagy a mentesített területen élőkre vonatkozott, de nem az oda menekülőre, akit az immunitással rendelkező tulajdonos köteles volt kiszolgáltatni az állami hivatalnokoknak.223223 „Ad novem vomeres ignitos judicio Dei examinendus accedat.” Az istenítélet egyik formája volt, amelyben a gyanúsított úgy bizonyíthatta ártatlanságát, ha meztelen Iába sértetlen maradt, miután megérintette a megtüzesített ekevasat.



48. §. Ha valakinek nincs gyermeke, és valaki mást akar örökösévé tenni, a király, gróf, scabinus224224 vagy királyi küldött225225 előtt tegye, akik akkor a tartományban szokásban levő igazságszolgáltatás szerint tegyék meg az átadást.

4.6. Capitulare missorum de exercitu promovendo a. 8081. §. Hogy minden szabad ember, aki négy művelt parasztbirtokot használ, akár a magáé, akár valaki másnak a jóvoltából beneficiumként bírja, a saját költségén fegyverkezzék fel és vonuljon az ellenségre vagy a seniorával, ha már az is útra kész, vagy a comesével. Akinek három saját parasztbirtoka van, csatlakozzék hozzá valaki, akinek csak egy birtoka van, segítsen neki a felkészülésben és kettejük helyett menjen. Akinek pedig két saját birtoka van, legyen társa egy másik, akinek szintén kettő van, és kettejük közül az egyik a másik segítségével készüljön fel és vonuljon az ellenségre. Akinek végül csak egy parasztbirtoka van, adjanak mellé három olyat, akinek hasonlóképpen csak egy van, ezek segítsék őt a felkészülésben, és csak az első menjen, az a három pedig, aki neki segítséget adott, maradjon otthon.

4.7. Capitula de causis cum episcopis et abbatis tractandis a. 8115. §. Meg kell kérdezni tőlük (a papoktól), hogy valóban lemondott-e erről a világról az, aki birtokait bármi módon, bármi eszközzel továbbra is folyton csak növeli, közben a mennyország boldogságáról beszél és a pokol örök büntetésével fenyegetőzik, az Isten vagy valamely szent nevével visszaél, és mind a szegényeket, mind a gazdagokat, akik egyszerűbbek, kevésbé műveltek és óvatosak, minden vagyonukból, törvényes örököseiket pedig örökségükből úgy kiforgatja, hogy igen sokan olyan nyomorba jutnak, hogy bűnök és gaztettek elkövetésére kényszerülnek. Így tehát rablást és útonállást mintegy a szükségtől űzetve követnek el olyanok, akiktől az atyai örökséget, hogy birtokukban ne jusson, más ragadta el.

6. §. Meg kell kérdezni továbbá, hogy lemondott-e a világról az, aki kapzsiságtól vezettetve, csak azért, hogy más vagyonát megszerezze, másikat megvesztegetéssel hamis esküre és hamis tanúskodásra bír, és nem igazságos és istenfélő vogtot és jószágkormányzót fogad, hanem kegyetlen, kapzsi és esküszegéssel mit sem törődő embert, és a vagyonszerzésben nem a mód, hanem csak a mennyiség érdekli.

4.8. Capitula de rebus exercitalibus in placito tractandis a. 8111. §. Mindenekelőtt azt teszik vita tárgyává és állítják, hogy a püspököknek, apátoknak és vogtjaiknak semmi hatalmuk sincs többé megnyírt klerikusaik és egyéb embereik fölött, hasonlóképpen a comesek sem rendelkeznek többé a pagusukhoz tartozókkal.

2. §. A szegények amiatt panaszkodnak, hogy megfosztják őket vagyonuktól; ezzel mind a püspököket, apátokat és vogtjaikat, mind a comeseket és centennariusaikat egyformán vádolják.

3. §. Azt is mondják, ha valaki vagyonát a püspöknek, apátnak, comesnek, bírónak vagy centennáriusnak nem akarja adni, valami ürügyet keresnek ellene, aminek alapján elítélhetik, vagy pedig állandóan katonai szolgálatra hívják be mindaddig, míg ennek következtében el nem szegényedik és akarva, nem akarva tulajdonát át vagy el nem adja; azok ellenben, akik ezt már megtették, minden bátorítás nélkül otthon maradnak.

4. §. A püspökök és apátok, valamint a comesek szabad embereiket a katonaságtól haza szokták bocsátani, mintha azok ministeriálisok volnának. Ilyenek a solymászok, vadászok, vámosok, gazdatisztek, decanusok és általában olyanok, akik a missusokat és kíséretüket fogadni szokták.

5. §. Mások azt is mondják, hogy ezeket a szegényebbeket szorongatják és az ellenség ellen küldik, és azokat, akikről tudják, hogy adhatnak, hazaküldik.

6. §. A comesek viszont azt állítják, hogy a pagusbeliek közül egyesek nem engedelmeskednek nekik, sőt még a császár úr parancsát sem akarják teljesíteni, azt állítván, hogy a hadba hívó parancsnak csak a császár úr missusainak vezetése alatt tartoznak megfelelni, nem pedig a comes vezetése alatt, viselkedésükön még akkor sem változtatnak, ha a comes házukat bannus alá veti, 226226 ha csak az házukra nem tör és ott engedelmességre

224224 Jogképzett bíró.

225225 „Missus” császári hivatalnok. A rendszerint egy püspökből és egy világi tisztviselőből álló „missi” feladata a helyi közigazgatás és igazságszolgáltatás ellenőrzése volt.226226 Bannire – megidézni, perbe hívni.



nem kényszeríti őket.

7. §. Vannak olyanok is, akik azt állítják, hogy ők Pippin vagy Chlodvig emberei és uraik szolgálatára akkor állnak, amikor a többi pagusbeli hadba vonulni kénytelen.227227

8. §. Ismét mások azt mondják, hogy ők azért maradnak otthon, mert hűbéruraik is ezt teszik, márpedig ők, bárhová rendelné is őket a császár parancsa, csak hűbéruraikkal kötelesek hadba vonulni. Ez az oka annak, hogy vannak olyanok, akik csak azért ajánlják fel magukat bizonyos hűbéruraknak, mert tudják róluk, hogy nem fognak háborúba menni.

9. §. Mindent összevéve, a pagusbeliek a comesszel és az utazó missusszal szemben sokkal inkább engedetlenek, mint azelőtt voltak.

4.9. Capitula singillatim tradita a. 81321. §. Se püspökök, se apátok, se comesek, se vicariusok, se bírák és egyáltalán senki gonosz ürüggyel vagy szándékkal a szegények, vagy kevésbé tehetősek vagyonát megvásárolni, vagy éppen erőszakkal elvenni ne merészelje; ha pedig valaki ilyenektől valamit vásárolni akarna, a nyilvánosság előtt tegye ezt, alkalmas tanúk jelenlétében, és írásban. Ha pedig bárhol ezzel ellenkező módon jártak volna el, ezen intézkedésünk értelmében tegyék azt jóvá.

4.10. Capitula XX. de justitiis faciendis, ex lege Salica, Romana et Gundobalda4. §. Azok, akik a mi beneficiumainkat bírják, annak minden dologban jó megőrzésén fáradozzanak. És a mi missusainknak legyen tudomásuk erről.

5. §. A mi vikáriusaink vagy centennáriusaink a királyi szolgák közül ne vásároljanak rabszolgát…

7. §. Ha az örökösök között az örökségben vita van, és a király elküldi az ő küldöttjét annak (az örökségnek). elosztására, a tizedik rabszolga és a tizedik (föld-) sáv az örökségből a királyi fiskusnak adassék…

15. §. Azok, akik lopás miatt magukat szolgaságra adni kívánják, ne találkozzanak a vikárius beleegyezésével, hanem (a vikárius) az igaz törvény szerint határozzon.

4.11. Capitulare incerti anni2. §. Szökött klerikusokat és vándorokat senki se fogadjon be ajánlólevél nélkül.

3. §. Presbiterek, diaconusok vagy más klerikusok idegen asszonyt ne tartsanak házukban.

4. §. Szerzetesek és klerikusok ne lépjenek be a pincébe evés vagy ivás céljából…

6. §. Asszonyok ne lépjenek az oltárhoz.

7. §. Az egyházban csak kánoni könyveket olvassanak…

14. §. A klerikusok és szerzetesek ne tegyenek csalárd dolgokat pásztoruk ellen…

44. §. Szolgai munkát az Úr napján ne végezzenek. És az Ur napja vesperától vesperáig terjed…

48. §. A comesek és bírák vallják be milyen törvény szerint akarnak élni és e szerint ítéljenek…

S1. §. A szegény szabad embereket senki se sanyargassa igazságtalanul…

55. §. Azok, akik a császár úr beneficumaként egyházi birtokkal rendelkeznek, igyekezzenek kilencedet és tizedet adni és a templom helyreállításához hozzájárulni.

4.12. Capitulare de litteris colendis227227 Pippin és Chlodvig Nagy – Károly fiai.



Karolus, Isten kegyelméből a frankok és langobardok királya és római patrícius, Baugulfus (fuldai) apátnak és egész gyülekezetének, a te gondozásodra bízott hűséges igehirdetőinknek a mindenható Isten nevében szerető üdvözletünket küldjük.

Váljék tehát ismeretessé Istennek tetsző kegyelemességed előtt: híveinkkel együtt hasznosnak ítéltük, hogy a Krisztus kegyelméből a mi kormányzásunkra bízott püspökségek és monostorok a szerzetesi élet rendjén és a szent vallás gyakorlásán kívül azoknak, akik az Úr adományából tanulni tudnak, kinek-kinek képessége szerint a tudományokban is oktatást nyújtsanak, mert amiképpen a szerzetesi életszabály a tisztes erkölcsöket, úgy díszíti és ékesíti a tanítás és a tanulás szorgalmazása a szavak rendjét. Tehát, akik Istennek tetszeni vágynak helyes életükkel, ne hanyagolják el azt se, hogy tessenek helyes beszédükkel. Mert meg vagyon írva: „A te beszédidből ismertetel igaznak, és a te beszédidből ismertetel hamisnak.” Mert bár jobb a jó cselekedet, mint az ismeret, mégis előbbrevaló az ismeret, mint a cselekedet. Tehát mindenkinek meg kell tanulnia, amit cselekedni óhajt, hogy a lélek annál tökéletesebben megértse, mit kell cselekednie, minél inkább a hazugságok gátjai nélkül siet a nyelv a mindenható isten dicséretére. Mert ha minden ember kötelessége, hogy kerülje a hazugságokat, mennyivel inkább el kell kerülniük lehetőség szerint azoknak, akik csakis arra vannak kiválasztva, hogy kizárólag az igazságot szolgálják.

Mikor az utóbbi években több kolostor küldött hozzánk nem is egyszer olyan írásokat, amelyekből kiviláglik, hogy érettünk az ott lakozó testvérek szent és jámbor beszédekkel küzdenek, ugyanezeknek egynémely említett írásaiban nemcsak helyes gondolatokat olvashattunk, hanem faragatlan kifejezéseket is, mivel amit az istenes jámborság belülről híven diktált, azt kívülről a csiszolatlan nyelv a tanulmányok elhanyagolása miatt nem tudta kifogástalanul kifejezésre juttatni.

Így azután attól kezdtünk tartani, hogy amiképpen kisebbedett az írásban való jártasság, azonképpen sokkal kisebb lesz a szentírások megértéséhez szükséges tudás is, mint amekkorának lennie kellene. Jól tudjuk mindannyian, hogy bár veszedelmesek a szavakban való megtévedések is, még sokkal veszedelmesebbek az érzésekben mutatkozó megtévedések.

Ezért serkentünk benneteket, hogy ne hanyagoljátok el a tudományok tanulmányozását, hanem inkább alázatos és Istennek tetsző szándékkal azért vetélkedjetek a tanulásban, hogy a szent írások misztériumaiba annál könnyebben és helyesebben tudjatok behatolni. Mivel pedig a szent könyvek lapjain mindenütt találunk schemákat és tropusokat és hasonló dolgokat, senki előtt sem lehet kétséges, hogy ezeket olvasás közben mindenki annál gyorsabban megérti, minél bővebben élvezte előzőleg a tudományokban való oktatást. Erre a feladatra pedig olyan férfiakat kell kiválogatni, akikben egyaránt megvan a tanulásra és a mások tanítására irányuló akarat, képesség és vágyakozás. Es ezt csakis olyan jóakarattal lehet véghezvinni, mint amilyen jámbor szándékkal mi elrendeljük. Mert mi azt óhajtjuk, hogy amiképpen az az egyháznak belülről jámbor és kívülről tudós, helyes életükkel tisztaságukat és helyes beszédükkel tanultságukat bizonyító katonáihoz illik, ha benneteket az Úr nevében és a szent életmód nemessége miatt bárki is látni óhajt, nemcsak látástokon épülve, hanem az olvasásban vagy az éneklésben megmutatkozó bölcsességtekről is meggyőződve hálát adhasson a mindenható istennek és örvendezve térhessen otthonába.

4.13. Capitulare de villisAz egyetlen irat a IX. század első harmadából, mely hosszú előírásokat tartalmaz a királyi birtok tisztviselői számára. Vitatott, hogy Nagy Károly adta-e ki az egész birodalomra vonatkozó érvénnyel vagy fia, Lajos aquitániai király (794–813), s ez esetben csak e tartományra korlátozódó érvénnyel. Mindenesetre az okirat a kor gazdaságtörténetének igen fontos forrása.

K. Gareis, 1895.

1. Akarjuk, hogy falvaink, melyeket szolgálatunkra rendeltünk, kizárólag csak nekünk szolgáljanak és ne másnak.

2. Mindazok, akik hozzánk tartoznak [a família], kedvező körülmények közt éljenek, és senki őket szegénységbe ne döntse.

3. A bírák szolganépünket saját szolgálatukra kényszeríteni ne merészeljék, hogy ti. robotot teljesítsenek, fát vágjanak vagy bármiféle ajándékot legyenek kötelesek adni: lovat, ökröt, tehenet, sertést, juhot, malacot, bárányt vagy más dolgot, kivéve egy kevés italt, kerti veteményeket, gyümölcsöt, baromfit és tojást.

4. Ha szolgáink közül valaki javainkban tolvajlással vagy hanyagsággal kárt tett volna, tegye azt jóvá; azonban



törvény szerinti büntetését is nyerje el, és verjék meg, feltéve, ha nem emberölésről vagy gyújtogatásról van szó, mert akkor még freudát is tartozik fizetni. Ami a többi embert illeti, úgy ítélkezzenek fölöttük, amint a törvény rendeli, de szolgáink, mint mondottuk, a nekünk okozott kárért veréssel bűnhődjenek. A szabadok [frankok] pedig, akik birtokainkon vagy falvainkban tartózkodnak, bármit követtek is el, törvényük szerint tartoznak elégtétellel, de amit freudaként adtak, minket illet, akár állat, akár más érték.

5. Amikor bíráink nekünk dolgoznak: vetés vagy aratás, a termés begyűjtése, kaszálás vagy szüret idején mindenfajta munka helyén személyesen ügyeljenek fel, és úgy irányítsák a dolgokat, hogy minden rendben menjen. Ha pedig a bíró nem lenne otthon, és olyan helyen tartózkodnék honnét haza sem jöhet, valakit a famíliából, vagy bárki más megbízható embert jelöljön ki a munkálatok vezetésére, hogy azok jól menjenek. Különösen arra ügyeljen a bíró, hogy akire ezeknek a dolgoknak intézését bízza, hűséges ember legyen.

6. Akarjuk, hogy bíráink minden termésből a teljes tizedet adják meg azoknak a templomoknak, melyek birtokainkon vannak, más templomnak azonban csak akkor adjanak tizedet, ha ez már régtől fogva így szokás, továbbá más klerikus, mint aki famíliánkból származik vagy udvari papunk, birtokainkon nem juthat templomhoz.

7. Minden bíránk szolgálatát teljesen és úgy végezze el, amint azt neki előírták, és ha valami szükség folytán többet kell teljesítenie, számítsa ki, mire van inkább szüksége: több emberre-e vagy hosszabb időre?

8. Bíráink szőlőinket, melyek gondjukra vannak bízva, jól műveltessék, a bort jó edényekbe töltsék, és gondosan ügyeljenek, hogy semmi kárba se vesszen; más idegen bort pedig ott vásároljanak, ahonnét az falvainkba szállítható; ha pedig esetleg több bort vásároltak volna, mint amennyire falvainkban szükség van, közöljék ezt velünk, hogy megfelelőképpen intézkedhessünk. – Szőlőoltványokat is küldjenek szükségletünkre szőlőinkből. – Akik falvainkban borral adóznak, adójukat pincéinkbe szállítsák.

9. Akarjuk, hogy minden bíró tisztkedése közben a vékának, sextariusoknak, situláknak egyet – nyolc sextariussel számítva – és a corbusnak228228 olyan mértékével éljen, mint az palotánkban szokás.

10. Majorosaink, erdőkezelőink, lovászaink, pincemestereink, tizedeseink, vámszedőink és más tisztségviselőink szántassanak és hízókat adjanak telkeik után, kézi munka helyett pedig tisztüket lássák el jól. Majorosaink közül az, akinek hűbére van, állítson helyettest, aki a kézi munkát és más szolgáltatásokat elvégzi.

11. Bíráink közül senki magának vagy akár kutyáinak szállást ne foglaljon embereink vagy [a birtokon élő] idegenek kárára.

12. Egy bíró se bízza másra falvainkban őrizetére adott kezest.

13. A méneket, azaz waraniókat, jól gondozzák és semmiképpen egy helyben sokáig ne hagyják, nehogy ez a legelőnek ártson. Ha már valamelyikük nem lenne használható vagy kiöregedett, vagy éppen kimúlt volna, megfelelő időben jelentsék ezt nekünk, hogy [az első két esetben] az igavonók közé helyeztessük.

14. Igás lovainkat jól gondozzák, a csikókat idejében különítsék el, és ha sok kancacsikó lenne köztük, ezeket is külön nyájba gyűjtsék.

15. A nekünk szánt csikókat Szent Márton téli ünnepére juttassák el palotánkhoz.

16. Akarjuk, hogy amit mi vagy a királyné, vagy a mi meghagyásunkból az udvarnagy vagy pohárnok elrendeltünk, úgy, amint a parancs szól, teljesítsék, ha pedig valamit hanyagul végeztek volna el, tartózkodjanak az italtól mindaddig, amíg mi vagy a királyné magunk elé nem hívatjuk, hogy bocsánatot kérjen. Ha pedig a bírák háborúban vagy határőrzésben, követjárásban alárendeltjeikkel együtt nem úgy jártak volna el, amint parancsunk szólt, gyalogosan jelenjenek meg a palotában, és mindaddig tartózkodjanak az italtól és hústól, amíg hanyagságukról számot nem adtak. Akkor kapják meg büntetésüket: verjenek a hátukra és büntessék őket más módon is, amint mi vagy a királyné jónak látjuk.

17. Kinek hány falu van gondjaira bízva, annyi embert tartson a használatunkra szánt ménesek gondozására.

18. A csűröknél a nagyobb falvakban nem kevesebb mint 100 csirkét és 30 libát, a kisebbekben nem kevesebb mint 50 csirkét és 12 libát tartsanak.

228228 Corbus és situla – gabonaűrmértékek, a sextarius hatodrészük.



19. A malmoknál a malom milyensége szerint minél több, lehetőleg jó libát és csirkét tartsanak.

20. Minden bíró elegendő mennyiségben küldessen terményeket az udvarba, és háromszor, négyszer vagy még ennél is többször vizsgálja felül a küldeményeket.

21. Azokban a majorokban, melyekben már azelőtt is voltak halastavak, a bíró továbbra is tartsa fent, és ha növelhetők, növelje azokat; ahol pedig eddig nem voltak és most már lehetnek, újonnan létesítsen ilyeneket.

22. Akik szőlőket művelnek [esetleges] használatunkra legalább három-négy szőlőkoszorút tartsanak.

23. Minden falunkban minél nagyobb számban legyenek tehénistállók, disznóólak, juh-, kecske-, és kosaklok és ezek sem hiányozhatnak. Ezenkívül pedig legyenek tehenek szolgáink gondozásában, szolgáltatásaik teljesítésére, hogy a földesúri szükségletre tehenek vagy igásállatok soha ne hiányozzanak. Hússzolgáltatásaik teljesítésére a lesántult ökröket használják fel, ha azok egyébként nem betegek, hasonlóképpen teheneket és lovakat is, olyanokat, melyek nem fekélyesek, ezeket és más állatokat is csak akkor, ha egészségesek. Az ilyen szolgáltatások teljesítése érdekében azonban, mint már mondottuk, a tehenek vagy igásjószágok számát csökkenteni nem szabad.

24. Minden bíró kötelességszerűen ügyeljen arra, hogy mindaz, amit asztalunkra adni tartozik jó, sőt igen jó legyen, gondosan, tisztán elkészítve. Amikor pedig ő áll asztalunk szolgálatára,229229 a gabonából kétszeri érkezésre kapjon: a használatunkra szánt élelmiszerek minden tekintetben jók legyenek, mind a tésztafélék, mind pedig a húsfélék.

25. A makkoltatásról szeptember 1-jén tegyenek jelentést, hogy megtörténik-e vagy sem.

26. A majorosokra pedig ezentúl nagyobb terület ne legyen bízva, mint amit egy nap alatt bejárhatnak, és amire fel tudnak ügyelni.

27. Házaikban mindig legyen tűz, és azokra vigyázzanak, hogy baj ne történjék. Amikor küldött vagy követség jön a palotánkba, vagy onnét távozik, majorjainkban szállást ne követeljen, csak akkor, ha mi vagy a királyné ezt külön engedélyeztük. Az a comes pedig, akinek ez tisztjéhez tartozik, és azok az embereink, akiknek ez régtől fogva kötelességük, küldötteinket és a követségeket úgy gondozzák, vezetéklóval és minden szükségessel úgy lássák el a szokott módon, hogy jól és tisztességesen ellátva juthassanak el a palotánkhoz és térhessenek onnét vissza.

28. Akarjuk, hogy – rendelkezésünk szerint – a nagyböjtben virágvasárnap, amit Hozsannának mondanak, a termények eladásából származó jövedelmet – miután tudomásunkra hozták, hogy milyen volt a termés – szállítsák be.

29. Ha embereink közül valamelyiknek peres ügye lenne, a bíró intézze el, hogy ne legyen kénytelen panaszával elénk járulni, és így azokat a napokat, melyeken szolgálni tartoznék elmulasztani. Továbbá, hogy ha egy szolgának kívülállókkal támadna peres ügye, közvetlen felettese támogassa igaza elnyerésében teljes igyekezettel, ha pedig ez nem sikerülne, szolgánk az üggyel tovább ne törődjék, hanem feljebbvalója saját maga vagy küldöttje útján a helyzetet velünk közölje.

30. Akarjuk, hogy ami szolgálattal és terménnyel palotánknak tartoznak, házanként és pásztoronként külön jegyezzék fel, hasonlóképpen azt is, hogy háború idején milyen szállításokkal tartoznak. Minden évben előre különítsék el azt, amit a béreseknek vagy a nők munkahelyeire tartoznak adni, és kellő időben hiánytalanul osszák szét, nekünk pedig adjanak számot: hogyan intézték el ezt, és honnan vették a kiosztandó dolgokat és járandóságot.

31. Azt pedig, amit a béreseknek [provendarii] és a munkaházban [genicia a görög gynaikeionból] dolgozó nőknek ki kell adni, [a termésből] különítsék el és kellő időben, hiánytalanul adják ki; velünk pedig tudassák, hogyan hajtották ezt végre és mennyit fordítottak erre a célra.

32. Minden bírónak gondja legyen arra, hogy jó, sőt igen jó vetőmag álljon rendelkezésre, még akkor is, ha máshonnan kellene vásárolni.

33. Miután az említett dolgokat mind elkülönítették és a vetést elvégezték, mindazt, ami a termésből még fennmaradt, további intézkedésünkig őrizzék, és azután parancsunk szerint vagy adják el, vagy tartalékolják.

229229 Utalás arra a rendszerre, amelyben a királyi udvar sorba járta a birtokokat és felélte az ott felhalmozott feleslegeket.



34. Nagyon ügyeljenek arra, hogy mindazt, amit kezük munkájával készítenek: szalonnát, sonkát, kolbászt, sózott húst, bort, ecetet, eperpálinkát, borpárlatot, halpástétomot, mustárt, sajtot, vajat, malátát, sört, méhsört, viaszt, lisztet – a legnagyobb tisztasággal készítsék.

35. Akarjuk, hogy a kövér juhokból éppúgy zsírt nyerjenek, mint a sertésekből; azonkívül minden birtokon legyen legalább két hízott ökör, akár azért, hogy ott helyben levágják és zsírjához jussanak, akár pedig azért, hogy hozzánk szállítsák.

36. Erdőségeinket és cserjéseinket jól őrizzék, és ahol jónak látszik, irtványt csináljanak, ahol viszont szükséges, arra ügyeljenek, hogy a szántóföldeket be ne nője az erdő; ne engedjék azt sem, hogy az erdősítésben kárt tegyenek vagy a fákat kivágják; vadjainkat az erdőkben jól őrizzék; a sólymokkal és karvalyokkal vadászást, amennyiben hasznunk van belőle, engedélyezzék, és az ezért járó díjakat szorgosan hajtsák be. A bírák, ha sertéseiket hizlalásra erdőnkbe bocsátják, hasonlóképpen a majorosok és embereik is, az ezért járó dézsmát jó példaadás okából elsőkként adják, hogy így mások is hiánytalanul leróják dézsmájukat.

37. A szántóföldeket és más ültetvényeket jól gondozzák, a réteket pedig, mikor annak ideje van, gondosan őrizzék.

38. A hízott libákat és csirkéket, mikor azzal szolgálni tartoznak, szükségletünkre elegendő mennyiségben küldjék.

39. Akarjuk, hogy a baromfit és tojást, amit szolganépeink és telepeseink évenként beszolgáltatnak, vegyék át, és amennyiben nem lenne rá szükségünk, adják el.

40. Méltóságunkra való tekintettel minden bíró tartson falvainkban pávákat, fácánokat, kacsákat, galambokat, fürjeket, gerléket.

41. Majorjainkban az épületek és az azokat körülvevő kerítések jó karban legyenek, hasonlóképpen az istállók, konyhák, sütőházak, présházak gondosan legyenek megépítve, hogy ott szolgáink munkájukat rendesen végezhessék.

42. Minden birtokon legyenek a raktárban hálózsákok, matracok, pehelypárnák, lepedők, asztalterítők, asztalkendők, réz-, ólom-, fa- és vasedények, vasrudak, láncok, vaskampók, kádárgyaluk, bárdok vagy fejszék, ékek, nagy kések és mindenféle más felszerelés olyan menynyiségben, hogy ne legyen szükséges azt máshonnét beszerezni vagy kölcsönkérni. Szigorúan tartsák kötelességüknek, hogy azok a szerszámok, amelyeket háború idején katonai célokra küldenek, jó állapotban legyenek, és amikor visszakerülnek, újra a raktárba jussanak.

43. A nők munkahelyeire, miként erre már van rendelkezés, a szükséges dolgokat idejében adják ki, azaz: vásznat, gyapjút, kék festéket, piros festéket, kártolót, bogáncsot, szappant, kenőcsöt, edényeket és egyéb kisebb dolgokat, amik ott szükségesek.

44. A böjtös eledelekből minden évben két részt küldjenek, mind a főzelékféléből, mind a halfélékből, sajtból, vajból, mézből, mustárból, ecetből, kölesből, lencséből, száraz vagy még zöld gyógyfüvekből, gyökerekből, ezenkívül karalábéból, viaszból, szappanból és más dolgokból, és írásban közöljék velünk, hogy mi maradt ott. Ezt semmiképpen se mulasszák el, mint eddig tették, mert a beküldött két rész alapján akarjuk megtudni, hogy mi maradt ott.

45. Minden bíró működése területén jó mesterembereket tartson: vaskovácsokat, aranyműveseket, ezüstműveseket, vargákat, asztalosokat, ácsokat, fegyverkészítőket, halászokat, madarászokat, azaz madárfogókat, szappanfőzőket, szeszfőzőket, azaz olyanokat, akik sört, alma- vagy körtepálinkát, vagy bármi más ivásra alkalmas [szeszes] italt tudnak készíteni, pékeket, akik használatunkra zsemlét sütnek, hálókészítőket, akik mind vadászatra, mind halászatra, mind madarak fogására alkalmas hálókat készítenek, hasonlóképpen más szolgákat is, akiket felsorolni hosszas lenne.

46. Vadaskertjeinket, melyeket a nép brogilusnak nevez, jól karban tartsák, a [kerítéseket] időről időre javítsák ki, és semmiképpen addig ne várjanak, míg teljes újjáépítésük válik szükségessé. Ugyanígy cselekedjenek minden más épülettel.

47. Vadászaink, solymászaink és más szolgálattevőink, kik a palotában állandóan szolgálatunkra vannak, mikor valami ügyünk elintézésére küldjük, vagy az udvarnagy pohárnok valamivel megbízza őket, aszerint, amint mi vagy a királyné levelünkben megállapítjuk, birtokainkon ellátást kapjanak.



48. Birtokainkon a szőlőpréseket jól készítsék elő, és ügyeljenek a bírák arra, hogy a szőlőt senki meztelen lábbal ne tapossa, hanem mindent tisztán és tisztességes módon végezzenek.

49. A nők műhelyei jól legyenek rendezve. Legyenek lakó-, sütő, és fonóházaik, mind ezek jól körülkerítve és erős kapukkal ellátva, hogy zavartalanul dolgozhassanak nekünk.

50. A bíró állapítsa meg, hogy hány ló lehet egy istállóban és hány lovász szükséges. Azok a lovászok, akik szabadok, a birtokon kapjanak hűbért és a hűbérből éljenek. Ugyanígy a fiscalinusok, akiknek telkeik vannak azokból, akinek pedig nincs telke, a földesúri részből kapjon ellátást.

51. Vigyázzon arra minden bíró, hogy a vetőmagot a gonosz emberek ne rejtsék föld alá vagy máshová, nehogy így gyöngébb legyen az aratás. Hasonlóképpen más varázslatoktól is tartsák vissza őket, hogy ilyeneket ne tegyenek.

52. Akarjuk, hogy a [bírák] a fiscalinusoknak, szolgáinknak, és azoknak a szabadoknak, akik a birtokon vagy falvainkban tartózkodnak, másokkal szemben felmerült ügyeikben, amint megérdemlik, de mindenesetre teljes és tökéletes igazságot szolgáltassanak.

53. Minden bíró ügyeljen arra, hogy a tisztsége alá tartozó embereink semmiképpen ne váljanak rablókká vagy varázslókká.

54. Minden bíró ügyeljen arra, hogy szolganépünk jól végezze munkáját, és dolgát elhanyagolva vásárokra ne járjon.

55. Akarjuk, hogy mindazt, amit a bírák a mi szükségletünkre adtak vagy szolgáltak, vagy tartalékoltak, jegyzékbe foglalják, és amit egyébként felhasználtak egy másikba: ami pedig ezenkívül még maradt, nekünk írásban jelentsék.

56. Minden bíró hatósága területén gyakran lásson törvényt és szolgáltasson igazságot: gondoskodjék arról, hogy embereink tisztességesen éljenek.

57. Ha valaki szolgáink közül felettese ellen panaszt akarna tenni, ne tiltsák meg neki, hogy hozzánk jöjjön. Ha pedig egy bíró megtudná, hogy alárendeltjei a palotánál ellene akarnak panaszt tenni, a panasz okát maga a bíró juttassa el a palotához, mert így akarjuk megtudni, hogy szükséges-e saját magunknak személyesen megjelenni, hogy panaszukkal feleslegesen ne alkalmatlankodjanak.

58. Mikor bíráinknak kutyakölyköket küldünk nevelésre, maga a bíró sajátjából táplálja azokat, vagy segédeinek, azaz a majorosoknak, tizedeseknek, pincemestereknek adja ki gondozásra, akik [szintén] a sajátukból lássák el azokat, kivéve, ha mi vagy a királyné úgy intézkedünk, hogy birtokunkon a mi részünkből nyerjék táplálékukat; ebben az esetben ugyanis a bíró állítson egy embert, aki gondozásukat jól ellátja, és ez már előre különítse el táplálékukat, hogy ne legyen kénytelen mindennap a raktárból kikérni.

59. Minden bíró, amíg nekünk szolgál, minden időben adjon három font viaszt és a szappanból 8 sextariust; ezenkívül, bárhol vagyunk is udvarunkkal, Szent András napjára hat font viaszt adjon, ugyanígy a böjt közepén is.

60. Soha ne a tehetősebbek közül válasszák a majorosokat, hanem a szegényebbek közül, ha azok hűségesek.

61. Minden bíró szolgáltatásai közt a palotához malátát (is) szállítson, hasonlóképpen mestereket is küldjön, hogy itt jó sört készítsenek.

62. Minden bíró évenként karácsony táján külön-külön, pontosan és világosan közölje velünk, hogy az egész jövedelemből mennyi esik igaállításra, mennyi szántó-vető munkákra, mennyi a sertéshizlalásra, a legeltetési pénzekre, az adóslevelekre, a freudákra, az erdeinkben engedély nélkül szerzett [és elkobzott] prémekre, a jóvátételekre, malmokra, erdőkre, mezőkre, hajókra, hidakra, [rév- és hídpénzekre], a szabad emberekre [szolgáltatásaikra], a centenusokra, akik birtokukon dolgoznak, a vásárokra, szőlőkre, azokra, akik borban adóznak, szénára, fára, fáklyákra, deszkákra, és más épületfákra, parlagföldekre, arra, hogy mennyi főzelékféle van, köles, lencse, gyapjú, vászon, gyümölcs, dió és mogyoró, gyümölcsoltvány, hogy mi van a kerti veteményekkel, répákkal, halastavakkal, mennyi különféle bőr van, szőrme, szaru, méz, viasz, zsír, szappan, eperpálinka, borpárlat, méhsör, ecet, sör, új és régi bor, új és régi gabona, mennyi csirke és tojás, kacsa és lúd van, mi van a halászokkal, fegyverkészítőkkel, vargákkal, a kenyértartó- és ládakészítőkkel, asztalosokkal, nyergesekkel, kovácsokkal, a vas- és ólombányászokkal, adózókkal, a csikókkal és lovakkal, hogy így



megtudhassuk: mi és mennyi van a különböző jószágokból.

63. Bíráink ne tekintsék túlzott szigorúságnak, hogy mindezeket számon kérjük, mert azt akarjuk, hogy alárendeltjeiktől ők is ugyanígy számon kérjenek mindent, és ezek se méltatlankodjanak; a bírák gondoskodjanak arról, hogy mindaz, ami egy házban vagy faluban meg szokott lenni, falvainkban is meglegyen.

64. A szekerek, melyeket hadicélra küldenek, jól megépített basternák legyenek: az ernyők jól be legyenek bőrrel borítva, és úgy összevarrva, hogy egész terhükkel, ami bent van, ha vízen kell átkelni, a folyón átjussanak, s a víz ne hatolhasson be, és így, mint mondottuk, bennük levő dolgaink épen maradjanak. Akarjuk továbbá, hogy ezeken szükségletünkre lisztet is küldjenek, mégpedig 12 vékányit, azokon pedig, amelyeken bort szállítanak, 12 modius230230 bort küldjenek, a mi mértékünk szerint: [végezetül] minden szekér még pajzzsal, lándzsával, tegezzel és íjjal is el legyen látva.

65. Halastavainkból a halakat adják el, [de] helyükre másokat tegyenek, hogy a tavakban mindig legyen hal, továbbá, ha mi nem megyünk ki a birtokra, a halakat adják el, és bíráink azokból a mi hasznunkra nyerészkedjenek.

66. A kecskékről és kosokról, azok szarváról és bőréről évenként adjanak számot, és ugyancsak évenként zsíros, sós húsokat is szállítsanak belőlük.

67. Jelentsék nekünk, hogy hány üres mansus231231 van, és hány mancipium,232232 akiket nem tudnak elhelyezni.

68. Akarjuk, hogy a bírák mindig tartsanak készen háborúba és a palotához szállításra jól megabroncsozott hordókat; bőrtömlőket ne készítsenek.

69. A farkasokról állandóan jelentsék, hogy mennyit fogtak meg közülük, és a bőrüket mutassák be. Május havában a farkaskölyköket kutassák fel és fogják meg, akár méreggel és vadászhálóval, akár pedig csapdával és kutyákkal.

70. Azt akarjuk, hogy a kertekben mindenféle növény meglegyen: liliom, rózsa, görögszéna, bazsalikom, zsálya, ruta, üröm, uborka, tök, lopótök, bab, borsoskömény, rozmaring, konyhakömény, csicseriborsó, csillagjácint, gladiolus, kígyófű, ánizs, vadtök, napraforgó, medvetalp, árticsóka, saláta, fekete kömény, borsmustár, torma, lapu, bolhafű, mirhafű, petrezselyem, zeller, lestyán, boróka, kapor, édeskömény, köles, cikória, szarvasgyökér, mustár, borsfű, vízi menta, kerti menta, erdei menta, gilisztahajtófű, macskafű, ezerjófű, mák, répa, vadgyömbér, fehérmályva, mályvarózsa, sárgarépa, paszternák, paraj, kenőfű, karalábé, káposzta, hagyma, metélőhagyma, póréhagyma, retek, mogyoróhagyma, vöröshagyma, fokhagyma, festőbuzér, bogáncs, lóbab, borsó, koriander, karaboly, nadragulya, muskátzsálya. A kertész háza tetején kövirózsát termesszen.

Ami a gyümölcsfákat illeti, azt akarjuk, hogy bíráink különféle fajta almafákat, körtefákat, szilvafákat, továbbá berkenyét, naspolyát, gesztenyét, különféle fajta barackfákat, birsalmát, mogyorót, mandulát, babért, fenyőt, fügét, diót és különféle cseresznyét tartsanak.

Az almák nevei: rozmaringa, geroldinga, crevedella, spirauca, egyesek édesek, mások savanyúak, de mind eltehető, viszont legyen olyan is, amit rögtön leszedése után el kell fogyasztani, mert nem áll el. Az eltevésre alkalmas körte három- vagy négyfajta: édes, aszalni való és kései.

A királyi capitulare vége.

5. A FORMULÁKBÓLA formulák a királyi kancellária tevékenységét segítették azokban az esetekben, amikor az írásba foglalás érvényességi kelléke volt valamilyen jogi aktusnak. A formulák valójában olyan minták, amelyek alapján a szükséges okmányt különösebb fogalmazási készség nélkül, a nevek behelyettesítésével is ki lehetett állítani. Tárgykörük igen széles, a királyi adománylevéltől a rabszolgák vagy birtokok vásárlásakor kiállított okmányokig mindent felölelt, s nemegyszer levélmintákat is tartalmazott.

Legismertebb Marculf saint-denis-i szerzetes Formuláskönyve, amelyet Landry párizsi püspök rendeletére a VII.

230230 Űrmérték, 52 liter.

231231 Üres telek.

232232 Rabszolga.



század derekán készített. A mintákat két csoportra osztotta, az egyik könyvben voltak azok, amelyek ügye a király elé tartozott (cartae regales), pl. a privilégiumok, immunitás, birtokadományozás, rabszolgák felszabadítása, királyi kíséretbe fogadás stb. A másik könyv a helyi ügyek formuláit tartalmazta (carte pagenses), pl. prekáriákkal, birtokok, rabszolgák adásvételével, a kölcsönökkel, óvadékokkal, az örökösök megegyezésével, birtokfelosztásokkal kapcsolatos mintákat találhatunk benne. A Marculf-féle gyűjteményt a IX. század elején újabbakkal egészítették ki (cartae senonicae). A formulák úgy készültek, hogy megfeleljenek a helyi jogok követelményeinek, azaz ahányféle helyi jog volt, annyi formulagyűjteményt kellett összeállítani. Így a Marculf-féle formulák a száli törvénykönyv szerint élők számára voltak megfelelőek. A szentgalleni formulák (Collectio Sangallensis) az alamann jog körzetében, a tours-i formulák (Formulae Turonenses) a nyugati gót jog területén voltak alkalmasak jogesetek megfogalmazására. Az angers-i formulák (Formulae Andecavenses) egyaránt mutatják a germán és a római jog hatását.

5.1. III. Immunitas Regia (VIII. század) Marculfi monachi formularum liber I. 3.MGH, Form 1886, 43., 53. o.

Országunk erejét azáltal hisszük növekedni, hogy megfelelő javadalmakat vagy helyeket az egyházaknak (vagy akire alkalmazni akarod) jóindulatú elhatározással átengedünk és az Úr segítségével állandó birtoklásra átírunk. Tudja meg tehát serénységtek (sollertia vestra), hogy N. apostoli úrnak, N. város püspökének kérésére az örök jutalom reményében a következő kiváltság engedélyezését láttuk jónak: N. úr egyházának falvaiba, melyeknek jelenleg a mi vagy bárki más adományából már birtokában van, vagy melyet az isteni kegyesség ezután ama szent hely birtokába juttat, semmiféle bírói ítélkezés, vagy freuda233233 behajtása céljából soha behatolni ne merészeljen, hanem mindezeket a főpap és utódai az immunitás teljes értelmezése szerint hatalmukban tarthassák. Kijelentjük tehát, hogy sem ti, se alárendeltjeitek sem bármiféle más bírói joghatósággal felruházott személy ama egyháznak országunk területén bárhol fekvő, a király vagy magánosok bőkezűségéből adományozott vagy ezután adományozandó falvaiba perek elintézése céljából behatolni, bármi ügyből kifolyólag freudát behajtani, lakott vagy elzálogosított telkeket lefoglalni soha ne merészeljen, hanem ha ezután az ingenuusoktól vagy serviensektől, vagy más emberektől, akik ama egyház földjein, határai között vagy birtokán tartózkodnak, mindaz, ami a fiscusnak freuda vagy más címen jár, ezen engedélyünk alapján, eljövendő üdvösségünkre tekintettel, az azt behajtók által mindörökre ama egyház fényére fordíttassék. Ezt, amit mi a magunk és utódaink lelke üdvére teljes buzgósággal megengedtünk, sem a királyi fenség, sem bárki más bíró gonosz indulata meg ne rontsa. És hogy e levelünk hatálya mind most, mind a jövendő időkben Isten segítségével sértetlenül megmaradjon, saját kezünk aláírásával erősítettük meg.

5.2. XXII. Praeceptum denariale57. o.

És mivel N. apostoli vagy kiváló férfiú, az ő szolgáját N.-et; N.-nek a keze által jelenlétünkben dénárt dobva 234234

a száli törvény szerint elbocsátotta, mint szabadot;235235 az ő feloldozását a jelen hatalmunknál fogva megerősítjük, elrendeltük ugyanis, hogy miként a többi mansoarius,236236 akik ezen a címen a Fejedelem jelenlétében megvizsgáltattak és a szolgaság igájából megszabadulva szabadok lettek, úgy és olyan módon az említett N. a mi rendeletünk által Isten nevében, a legteljesebben megerősítve és senki által nem háborgatva, Isten és a mi kegyelmünk folytán örök időkre maradjon szabad és biztonságos.

5.3. Marculfi monachi formularum liber II.10. o.

XLI. Si aliquis rem alterius quam excolit, ad proprietatem habere vult, et non potest, et postea eam precaverit.237237

233233 A királyt illető részesedés az ítéletben kivetett bírságból.

234234 Vö. Lex Salica XXVI.

235235 „Dirrisit ingenuum.” A manumissio a szolgák felszabadításában még évszázadokig a legfontosabb eljárási mód volt, s nevével akkor is megőrizte, amikor nem kapcsolódott hozzá az említett szertartás.236236 A mansus a megművelt, földesúri tulajdonban levő telek, amelyért a használó szolgáltatásokkal tanozik. A mansoarius vagy mansuarius, a telek használója akár szolga, akár szabad eredetű.



N.-nek, a kiváló úrnak, az én uramnak, én, N.

A gonosz emberek tanácsára, amit nem kellett (volna tennem), a ti N. helyen levő földetekből el szoktam ragadni egy részt,238238 és azt a földet tulajdonommá szerettem volna tenni, de nem tudtam, mert nem volt rá mód,239239 mivel ti és a ti hivatali embereitek (agentes vestri) visszaköveteltétek a ti részetekre, minket pedig kiűztetek onnan. Aztán később érdemes emberek kérésére nekünk adtátok megművelésre. Ezért ezt a precariát… ameddig nektek tetszik, addig tartsuk meg, és bármit tesznek is a többi szomszédok (prekaristák) a ti valamilyen előzetes döntésetek nélkül, mi megfogadjuk, hogy visszaadjuk. Amit ha nem tennénk és ezt megtagadnánk, s késlekedők és csökönyösök lennénk, akkor nyilvánosan ítéljenek el aszerint, amit a törvény a késlekedők és tagadók esetében rendel, még ha minden öt évben ezt a precariát meg is újítottunk volna, erről a földről legyen jogotok kiűzni bennünket.

Ez a precaria készült (itt) (ezen a) napon, (ebben az) évben, N. király uralkodása alatt.

5.4. XXXVIII. Securitas pro homicidio facto Formulae Turonenses156. o.

… Ezért elhatároztuk, hogy – amint illik – ezt az oltalomlevelet írassuk meg számodra, hogy ti. édestestvérünk haláláért sem az én részemről, sem leszármazóim részéről, sem a törvényes bíróságtól, sem bárki mástól semmi bántódásod vagy károd semmi esetre sem lesz, ilyentől tehát többé nem kell félned, mert ebből az ügyből kifolyólag teljességgel fel vagy mentve minden hasonló alól…

5.5. IV. Cartae Senonnicae187. o.

Testvér uramnak, N.-nek én, N. Mindenki tudja, hogy a nagy szükség, amelyben vagyok és súlyos gondjaim annyira tönkretettek, hogy már semmim sincs, amiből táplálkozhatnám vagy ruházkodhatnám. Ezért te kérésemet meg nem tagadtad, hanem nagy szükségemben ezüstben vagy amactusban érvényes solidusokat adtál nekem kölcsön, nekem azonban semmim sincs, amiből ezt visszafizethetném. Ezért, szabadságomról lemondva, a magam elkötelezését határoztam el, és ehhez kérem hozzájárulásodat, oly módon, hogy mindazt, amit született mancipiumaiddal, azok eladása, elcserélése, megbüntetése tekintetében tenni szoktál, ugyanazt cselekedni a magam személyét illetőleg is a mai naptól kezdve korlátlan és rendíthetetlen hatalmad legyen. Ha pedig, amit fel sem szabad tételezni, akár magam, akár örököseim, esetleg más személy ezen elkötelezés ellen valamit cselekedni megkísérelne, neked vagy a fiscusnak büntetésül N. uncia aranyat fizessen, e kötelezvény azonban épségben maradjon.

5.6. XXVIII. Indiculum240240

197. o.

…Minden püspöknek, az összes tiszteletre méltó apátoknak, a méltóságos és nagyságos férfiaknak, udvari embereinknek, a vicariusoknak, centennariusoknak, minden hasonlónak, barátainknak és távol levő küldötteinknek N. méltóságos férfiú, a frankok királya. Tudd meg, hogy ez az ember hozzánk jött, és mi őt kegyes lélekkel fogadtuk és kérését teljesítettük. Ennek megfelelően most valamennyiőtöket kérjük, mindnyájatoknak parancsoljuk, hogy sem ti, sem alárendeltjeitek, sem utódaitok őt vagy embereit mindabban, ami őt jogosan megilleti, ne háborgassátok, vagy éppen meg ne károsítsátok, jószágaiból valamit elvenni vagy barmait elhajtani ne merészeljétek. Ha pedig a jövőben mégis előfordulna ilyen dolog, vagy már elő is fordult volna, tekintettel arra, hogy (különlegesen) hozzánk tartozik, ügyeinek elintézését is magunknak tartottuk fent, az említett esetekben a végleges döntés jelenlétünkben történjék.

Hogy pedig e levelünknek nagyobb hitele legyen, kezem írásával megerősítettem és gyűrűmmel

237237 A feltételesen adományozott birtokok, a prekáriák egyik formájáról szól a formula, az ún. „precaria daca”-ról, amelyben olyan földet kap megművelésre a megadományozott, amely korábban nem volt az övé, hanem az adományozó tulajdonában volt, s a prekáriát kérő, miként a szövegből is kiderül, legfeljebb szerette volna tulajdonként megszerezni akár törvényesen, akár törvénytelenül.238238 A szövegben az excolere ige szerepel, ami csak megművelést jelent, s legfeljebb arra utalhat, hogy valamilyen elszántásról van szó. Az excolere igét korábban helyettesítő revellare viszont világosan mutatja az elbirtoklás tényét.239239 „Quod nec ratio praestitit.”

240240 Az indiculum olyan levél, amely parancsot vagy utasítást továbbít.



megpecsételtem.

5.7. XXXIII. Praestaria241241 (VIII. század)200. o.

Kedves asszonyomnak, N.-nek én, N. apátnő

Mivel tudjuk, hogy te napokkal ezelőtt N. pagusban N. helyen fekvő birtokodat Szent Mária monostorának átadtad és erről tőlünk, illetőleg a monostortól precariát kértél, ezért jelen levelünkkel biztosítunk téged, hogy míg élsz, a jószág haszonélvezetét megtarthatod és rendelkezhetsz is vele, úgy azonban, hogy azt elidegeníteni már nincs jogod, és ha ezt megkísérelnéd, magát a jószágot is azonnal elveszted. Hogy pedig jelen levelünk erejében növekedjék, kezünk vonásával alul megerősítettük.

5.8. II.5. o.

Uramnak, N.-nek és feleségének. Miután rám bizonyították, hogy javaitokat elloptam, és ezt másképp jóvátenni nem tudom, csak úgy, ha egész valómat szolgálatotokra kötelezem, ezért kijelentem, hogy senki által nem kényszerítve, teljesen saját elhatározásomból, magamat szolgálatotokra kötelezem. Tőletek annyi bért kapjak, annyi solidust, amennyit ti jónak láttok, és a mai naptól kezdve velem is mindazt tehetitek, amit más nektek lekötött mancipiumotokkal Isten rendelése szerint tehettek. Ha pedig akár én magam, akár a rokonaim közül valaki vagy esetleg idegen személy ez eladás ellen, amit a magam jószántából hajtottam végre, valamit cselekedni megkísérelne, neked és a fiscusnak ennyi solidust fizessen, és így tegye jóvá; amit pedig így lefizetett, vissza ne követelje, és ez a saját magam eladása és erre vonatkozó elhatározásom szilárdan megmarad.

5.9. III. Formulae Andecavenses6. o.

Tulajdon uramnak, N.-nek én, N. Mivel rám bizonyították bűneimet és hitványságomat azzal a lopással kapcsolatban, amit elkövettem, amiért kínpadra is vontak és olyan vallomást tettem, amiért halállal kellene bűnhődnöm: kegyességed azonban saját vagyonából ennyi solidust adott (és így kiváltott), ezért ezzel az eladási levéllel egész valómat minden vagyonommal neked akarom átadni, hogy bármit akartok ezentúl velem tenni a mai naptól kezdve, úgy, mint a többi született mancipiummal, Isten rendelése szerint, mindenben hatalmatok lesz megtenni. Ha pedig akár én magam, akár a rokonaim közül valaki, esetleg egy idegen személy ez eladás ellen, amit a magam jószántából tettem, valamit próbálna cselekedni, neked és a fiscusnak ennyi solidust fizessen jóvátételül, és amit így lefizetett, vissza ne követelje, ez a magam eladása pedig örök időkre szilárdan érvényben maradjon.

5.10. Formulae Visigoticae591. o.

Az én örökös uramnak N.-nek N. Minthogy naponként szükséget szenvedtem és ide-oda vándoroltam, hogy valami megélhetést keressek, és egyáltalán nem találtam, végül is uraságod kegyes jóindulatához folyamodtam, kérvén, hogy nekem N. nevű helységében precarius jogon művelésre földet adass; kérésemet uraságod helybenhagyta és eredményre is juttatta, úgy, hogy az említett helyen annyi modiusra 242242 való földet, amint kértem, precarius jogon nekem adni méltóztatott. Ezért e precariám szavaival fogadom, hogy a földek miatt neked soha semmiféle nehézséget vagy kárt okozni nem fogok, hanem ígérem, hogy minden tekintetben a ti hasznotokon munkálkodom, és a nekem nyújtott védelmet szolgálataimmal viszonozni fogom. A dézsmákat pedig ígérem, hogy pénzben vagy természetben, mint a colonusok szokták, évenként beszállítom. Ha pedig erről megfeledkezném és a jelen precariámban foglaltakat akár teljes egészükben, akár csak kis részben is meg merném szegni, megesküszöm minden isteni dologra és legdicsőségesebb urunk, N. király uralkodására, hogy

241241 A prestaria nehezen különíthető el a precariától, hiszen mindkettőben birtokadományról van szó, a prestariákat azonban rendszerint az adományozó nevében fogalmazzák meg, míg a precaria a kérelmező folyamodványa.242242 A modius római űrmérték, 52 liter. Területmértékként akkora terület, amelybe 52 liter magot vetnek. Gabonafélékből kb. 500-600 négyszögöl.



neked korlátlan hatalmat engedek, hogy engem az említett földekről elűzz, és jogod szerint, mint illik, azokat másnak add. Ebben a precariában, mint jelenlevő jelenlevővel állapodtam meg és tettem ígéretet, kezem vonását alul rájegyeztem, és a tőlem megkért tanúknak nagyobb hitelesség okából megerősítésre átadtam.

5.11. XV. Collectio Sangallensis (IX. század 2. fele)405–406. o.

Én N. öregségemre és arra, ami azzal együtt jár, a nyomorra gondolván, N. helynek vagy bárki más hatalmas férfiúnak mindazt, ami birtokomban van és amihez akár örökség, akár vétel útján jutottam, átadom, oly módon, hogy azt ama férfi, püspök vagy a hely elöljárói azonnal birtokba vehetik, engem pedig gondozásukba és oltalmukba fogadnak, továbbá nekem holtom napjáig minden évben két vászon- és ugyanannyi gyapjúruhát, valamint kenyérben, sörben, hüvelyesben, tejben elegendő táplálékot, ünnepnapokon még húst is késlekedés nélkül kiadnak. Minden harmadik évben köpennyel, kesztyűvel, cipővel és lábtekerccsel lássanak el, gondoskodjanak továbbá szappanról és fürdőről is, mert ezekre a betegeknek igen nagy szükségük van, ágyfelszerelést pedig, amint a szükség kívánja, bármikor adjanak, és mindezt azért, mert mindenemet nekik adtam és nem fiamnak vagy valamely rokonomnak. Ha azonban az említett dolgok bármelyikét is megvonnák tőlem, vagyonomat adják vissza, különösen akkor, ha az én figyelmeztetésemre és alázatos kérelmemre velem emberségesebben bánni nem akarnak; ha pedig, mint azt remélem is, jól fognak velem bánni, ama hely elöljárói – örököseim vagy rokonaim minden ellentmondásának mellőzésével –, ha szükséges, hatalmi eszközökkel is biztosítsák maguknak minden javam örök birtoklását.

5.12. XLIII. Formulae Turonenses158. o.

Nagy uramnak, N.-nek. Mivel mindenki tudja, hogy semmim sincs, amiből táplálkozhatnám vagy ruházkodhatnám, ezért magamban elhatároztam, hogy kegyességtektől kérni fogom, hogy magamat mundoburdumotokba243243 adhassam és ajánlhassam; ezt ezennel meg is teszem, mégpedig oly módon, hogy élelem és ruházat dolgában, amint azt neked szolgálván megérdemlem, segíteni és könnyíteni fogsz rajtam; én pedig, amíg élek, a szabad emberek sorában neked szolgálok és hódolok, hatalmadból vagy mundoburdumodból magamat ki nem vonom mindaddig, amíg élek, sőt ellenkezőleg: életem minden napján a te hatalmadban és védelmedben fogok megmaradni. Ezért helyénvaló, hogy amennyiben bármelyikünk ezt a megállapodást meg akarná változtatni, ennyi solidust fizessen a másik félnek bírságképpen, azonban a megállapodás maga változatlanul érvényben maradjon; ugyanezért e megállapodásról két azonos szövegű levél készüljön, és azt aláírásukkal erősítsék meg; ez meg is történt.

5.13. XLIV.159. o.

Nagyságos testvéremnek, N.-nek én, N. Kérésemre úgy határoztál, hogy nekem javaidból ennyit ennyi évre kölcsönadsz. Ezt meg is tetted. Én tehát e jótétemény viszonzásául elzálogosítom neked N. helységet, mely birtokomhoz tartozik, neve N., és N. pagusban fekszik, teljes egészében és érintetlenül, azzal a feltétellel, hogy mikor az említett évek letelnek és te a föld terméséből már elegendőt begyűjtöttél, én neked az említett adósságot lefizetem és jószágomat e záloglevéllel együtt kezeidből visszakapom. Ha azonban hanyag vagy késedelmes lennék a fizetésben, az említett adósságot kétszeresen kell neked megfizetnem.

6. A FÜGGŐ NÉPEK HELYZETE AZ ANGOLSZÁSZ KIRÁLYSÁGOKBANKövetkező szemelvényeink a rabszolgaság maradványainak meglétére utalnak.

6.1. Athelstan király rabszolgát szabadít fel, 925Cartularium saxonicum. G. Birch 1885, N° 639.

243243 Mundeburdium, mundeburdis, mundium = elsősorban a frank uralkodó hatalma, amely többek között a védelemnyújtásban (defensio, tuitio) nyilvánult meg. Ebben az értelemben került át a szóhasználatba a különleges és hatékony oltalom jelölésére.



Athelstan király felszabadította Eadhelmet rögtön azután, hogy király lett. Aelfheah, a pap és a közösség, Aelfric, az ispán, Wulfnoth, a Fehér, Eanstan, a perjel és Byrnstan, a pap voltak tanúi ennek. Aki megmásítja ezt, vonja magára Isten kegyének elvesztését s mindannak következményét, amit Én, Isten kegyelméből Angliában megszereztem. És Én a gyermekeknek ugyanazt adományozom, mint amit az apának adományoztam.

6.2. Wulfsige püspök rabszolgát szabadít fel, 963–981 közöttKemble. Codex diplomaticus N° 909.

Wulfsige püspök felszabadította Iudprostot fiaival együtt Edgar király és saját lelki üdvéért a következő tanúk előtt: Brihtsige a pap, Electus, a pap, Abel, a pap, Morhatho, a diakónus, Canretheo, a diakónus, Riol a diakónus.

6.3. Patronatus, X. század második feleN° 925.

Ebben a könyvben244244 tudatjuk, hogy Aelfric, Aelfwine fia, Putraelt rabszolgájává akarta tenni. Akkor Putrael elment Boiához és közbenjárását kérte fivérénél, Aelfricnél. Akkor Boia egyezségre lépett Aelfrickel, nevezetesen, hogy Putrael adjon Aelfricnek nyolc ökröt a bodmini templom kapujában, és adjon 60 pennyt Boiának a közbenjárásáért, és legyen attól a naptól fogva maga és minden ivadéka mindörökre szabad és mentes a pörlekedéstől, ami Aelfricet és Boiát és Aelfric valamennyi gyermekét és maradékát illeti; ebben a tanúk Isaac a pap, Wunnung, a pap, Saewulf, a pap, Godric, a diakonus, Cufure, a perjel, Wincuf és Wulfweard és Gestin, a püspök tiszttartója, és Artaca és Kinilm és Godric Map és Wulfgar és több jó ember.

6.4. Azok felszabadítása, akik élelemért adták el magukatX. század vége

N° 981.

[Geatfleda] szabadságot adott Isten szeretetéért és saját lelki üdvéért, nevezetesen Ecceardnak, a kovácsnak és Aelfstannak és feleségének és minden ivadékaiknak, élőknek és még meg nem születetteknek, és Arcilnak és Ecgferthnek és Ealdhun lányának és mindazoknak az embereknek, akiknek szabadságát élelem fejében vette el a rossz napokban. Bárki megmásítja ezt és ezzel akarja elrabolni [a felszabadító] lelki üdvét, annak a Mindenható Isten vegye el életét és mennyei boldogságát, s legyen átkozott halálában és életében örökké. És ő felszabadította azokat az embereket is, akiket Cwaespatrictől kért, nevezetesen Aelfwoldot és Colbrandot és Aelfsiget és fiát Gamalt, Ethelred Tredewudét és mostohafiát, Uthredet, Aculft és Thurkilt és Aelfsiget. Bárki megfosztja őket ettől, a Mindenható Isten és Szt. Cuthbert haragját vonja magára.

7. ADOMÁNYLEVELEKAz oklevelek (diplomák), a középkor legnagyobb tömegben ránk maradt forrásai valójában azonos elvek szerint készültek Európa különböző országaiban. A pápai minták nyomán a frank királyi udvarban kialakult oklevelezési gyakorlat egész Nyugat-Európára hatással volt.

Az oklevél mindig valamilyen jogi aktust rögzít. Bizonyító erejéhez azonban szükséges volt, hogy bizonyos külső és belső formáknak megfeleljen. Így a szokás kialakította az oklevelek szövegének hármas tagozódását (protocollum, textus, eschatocollum), s ezen belül is még számos szükséges részt kellett tartalmaznia.

A diplomák felépítésének szigorú rendje természetesen lehetőséget teremtett arra, hogy a formuláskönyvek számos oklevélmintát is tartalmazzanak. Az itt közölt Dagobert-oklevél vázát megtalálhatjuk Marculf formuláskönyvében, csak a narratióban és dispositióban (az oklevélkiadó elhatározását kiváltó körülmények elbeszélésének és elhatározását tartalmazó részben) eredeti a szöveg.

7.1. Dagobert király kiváltságlevele, 635MGH, Diplomata regum Francorum, T. I., 1906, 15. o.

244244 A szövegek nem oklevél formájában maradtak fenn, hanem egy régi biblia lapjaira feljegyezve.



I. Dagobertus a frankok királya,245245 a kiváló férfiú – apostoli atyáinknak, püspök uraiknak és a kiváló hercegeknek, valamint nagyságos Chanulfus comesnek és minden jelenlegi és jövendőbeli tisztségviselőnek, akiket országunkban bárhol Isten nevében (hivatalba) állítottunk.

A fejedelmi kegyességnek a sokféle kérés közül azt kell engedékeny meghallgatással felkarolni, és minden habozás nélkül foganatosítani, ami a lelki üdvösségre szolgál vagy amit Isten nevének tiszteletére kívánnak, hogy legyen különbség a jutalmazásban, midőn Isten szolgáinak az ő nyugalmukra vonatkozó törvényes igényét elégítjük ki, mert a tökéletes hit nem kételkedik abban, hogy a Legmagasságosabb kegyelméhez tartozik, ha – az Ő ékes szava szerint – valami alázatos lélekkel a hit szolgáinak javára fordíttatik, mert meg van írva „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa”.246246

Tehát mivel a kitűnő férfiú, Dado, a mi referandariusunk247247 és az ő édes testvérei, Ado és Rado; Szent Péter és Szent Pál, valamint Szent Antal tiszteletére a szerzetesek, vagyis a peregrinus barátok lakásául, hogy ott Isten nevében magános életet éljenek, a meldei248248 területen fekvő, közönségesen Resbacisnak nevezett (helyen), Isten segítségével alázatosan Jeruzsálem monostort építettek – ezért nekünk is úgy tetszett, hogy Isten szolgáinak nyugalmáért, az ő kérésükre ezt a hathatós parancsunkat nyilvánosságra hozzuk, amely szerint, minthogy a monostor nyilvánvalóan a mi kincstárunk költségén épült és részben onnan van ellátva, amit saját lelki üdvösségünkért engedélyeztünk, azok a szerzetesek ott Isten oltalma alatt, a vallás szabályai szerint örökösen lakhassanak békességgel, [ezért] úgy döntöttünk, hogy ezt a rendszabályt bővebben is ki kell fejteni; mert egyáltalán semmit sem ront le a kánonok tekintélyéből,249249 ha amint mondottuk, a hit szolgáinak békés nyugalmára valamit engedélyezünk, s nekünk sem származhat hátrányunk abból, ha ebben újólag határozunk, mivel az agauni, lirini és loxovi szent életű emberek monostorral, sőt Marcellus úr szerzetesei is [mindenki által] láthatóan a pápák szabályai szerint, [de] királyi megerősítés mellett élnek a szabadság kiváltságával. Ha tehát ugyanott vagy királyi ajándékból, vagy a fentebb megírt férfiak, vagy bárki másnak az ajándékából villákat, rabszolgákat vagy bármiféle hátrahagyott dolgokat, sőt akár állatokat is utaltak át, továbbá adtak [a monostorhoz], míg nálunk van, mivelhogy – amint említettük – a mi bőkezűségünk folytán épült; egyetlen püspök, se a jelenlegiek, se ezek utódai, sem hivatalnokaik, sem pedig más, bármilyen rendű személy ne merészelje őket arról a helyről eltávolítani, vagy bármiféle hatalmat szerezni magának a monostor felett, vagy esetleg átalakítás ürügyével abban valamit kisebbíteni, vagy a misztérium ékességei vagy az oltárra helyezett áldozati ajándékok közül valamit elvenni; s a monostorba vagy annak celláiba az ő súlyos megterhelésükre még a püspök se merészeljen bemenni, hacsak szónoklat tartása végett nem, s akkor is csak az apát vagy a congregatio250250 akaratával; hogy az Isten nevével együtt élő szerzetesek annál szabadabban birtokolhassák idők során az igaz adományt.

És ha az apát, akit a congregatio a saját tagjai közül választott, kiszólíttatik az élők sorából, a szent szabályzat értelmében a legidősebbet kell a helyébe állítani, mindenben a delegáció óhajtása és a tekintély megerősített rendje szerint, hogy ezáltal ott [a monostorban] minden [dolog] zavar nélkül induljon növekedésnek. Hozzátesszük [az elmondottakhoz], hogy se egyetlen bírónak, se bármiféle embernek egyáltalán ne legyen szabad a fent említett monostor dolgaiból Isten szolgáinak akarata nélkül valamit is csalárdul elvenni, vagy vakmerő lélekkel azok közül bármit is saját hasznukra bitorolni, nehogy, ami a legfontosabb Istent és minket megbotránkoztassanak… és a fiscustól súlyos pénzbírságot kapjanak…

A magunk és a fent jelzett férfiak teljes költségviselése alapján méltányosnak tartva, úgy tetszett nekünk, hogy [az elmondottakhoz] azt is hozzátegyük: hogy mindazon birtokokra, amelyek akár a mi bőkezűségünkből, akár Dadónak, testvéreinek, atyjának vagy bárki másnak adományából a [monostor] tulajdonába kerültek, vagy kerülni fognak, semmiféle világi bírói hatóság sem most, sem a jövőben peres ügyek lefolytatása vagy valamiféle adóbehajtás címén oda behatolni ne merészeljen, hanem ellenkezőleg, köteles azt a monostort minden mentességében megtartani251251 és [vigyázni, hogy] a monostor és testülete az ilyen ügyekből származó

245245 I. Dagobert, II. Chlothar fia (629–638).

246246 Máté 5,3.

247247 A Meroving királyi udvar tisztviselője. Feladata a királyi rendeletek, diplomák, kiváltságlevelek stb. szerkesztése és továbbítása. A későbbiekben cancellariusnak nevezik.248248 Meaux.

249249 Az egyháziak már a korai középkorban elkülönültek a laikusoktól azáltal, hogy nem a világi, hanem az egyházi törvények, a kánonjog szerint éltek.250250 A monostorban élő szerzetesek testülete.

251251 Sub omni emunitate. Az immunital (emunitas) királyi adomány útján megszerzett olyan kiváltság, amelynek értelmében a megadományozott mentesül az államhatalom befolyásától s a jogi és államhatalmi funkciók ellátását saját maga biztosítja.



fredusokat252252 háborítatlanul birtokolhassa, sőt ezenkívül mindazt, amit a fiscus esetleg követelhetne az ő embereiktől; akár szabadoktól, akár szolgáktól, akár az ő megmaradó földjeiktől vagy bármiből, a mi engedélyünk alapján fordítsák azon szent hely fényére vagy Isten segítségével míg élünk, de az idők folyamán minket követő utódaink alatt is, hogy azoknak a szerzeteseknek legyen kedvük az örök üdvösségért, az állandó bodogságért és az ország megmaradásáért Isten mérhetetlen irgalmát minden időben kérni. Hogy a mi dekrétumunknak ez az utasítása Krisztus segítségével minden részletében még erősebb legyen, siettünk saját kezünkkel aláírni.

Dagobert király aláírta, Dado tanúskodott.

Kelt október első napján, uralkodásunk 14. évében Clippiacumban.253253 Isten nevében.

7.2. Hlothhere király254254 adománya Brihtwold apátnak, 679Codex diplomaticus, T. I., 1839, N° 16.

A Mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus nevében. Én, Hlothhere, Kent népének királya, lelki üdvömért neked, Brihtwoldnak255255 és kolostorodnak földet adományozok Thanetben, amit Westanae-nak256256 hívnak, valamennyi tartozékával, szántókkal, legelőkkel, mocsarakkal, kis erdőkkel, lápokkal, halászhelyekkel, mint mondtuk, mindennel, ami hozzátartozik. Ahogyan ezt mind ez ideig bírtuk, jól ismert határait én és ispánjaim kijelöltük, mindezt most rád és kolostorodra ruházzuk. Tartsd és bírd azt, és utódaid szintúgy örökké. Ne mondjon ellent ennek senki. Theodore érsek és Eadric, fivérem fia, és valamennyi főember beleegyezésével, az adományozás szerint, bírjad te és utódaid. Mégis, bárki megkísérelné megszegni ezt az adományt, űzettessék ki a kereszténységből, fosztassék meg a Mi Urunk Jézus Krisztus testétől és vérétől, ezen adománylevél mindenek ellenére maradjon érvényben. És én egyrészt saját kezemmel a Szent Kereszt jelével megerősítettem, másrészt tanúkat kértem, hogy írják alá.

Kelt Reculver városában, május hónapban, a hetedik indictióban…257257

7.3. Cynehard, Winchester püspöke és Cynewulf király258258 megerősítik Cenred király259259 adományát, 759Codex diplomaticus, T. I., N° 104.

A Mi Urunk és Megváltónk Jézus Krisztus nevében. Azon dolgokat, melyek helyesen követik az egyház tanait és a zsinati rendeleteket – bár a szó önmagában is bizonyítaná – őket mégis a legbiztosabb írásba és oklevélbe foglalni, hogy a jövendőben elkerüljük a bizonytalanságot.

Ezért Én, Cenred, lelkem üdvéért és bűneim bocsánatáért elhatároztam, hogy egy bizonyos szerény nagyságú földet, egy tiszteletre méltó embernek, Bectum apátnak adományozok, mintegy 30 hide-ot északra egy Fontmell nevű folyótól, aminek déli partján a szent emlékű Leuthere püspök földje fekszik260260 Most Én, a fent nevezett földek rögjeit a nagyobb biztonságért a szentírás védelme alá helyezem, úgy, hogy [az apát] mind e mai naptól kezdve minden dolgaival szabadon és biztos hatalommal tartsa, bírja és birtokolja.

Ha pedig valaki, akár püspök vagy király megpróbálna szembeszállni ezzel az elhatározással, akár saját vakmerőségből, akár szentségtörő gyűlölettel, tegye ki magát Isten haragjának, s taszíttassék ki a Szent Egyház küszöbén, s ne legyen képes vágyát beváltani, ha erre törekedne.

252252 A bíróság által kiszabott ítéletek után a büntetéspénzekből az ítélethozót megillető rész.

253253 Clichy.

254254 Kent királya, uralkodott 673–685.

255255 Reculver apátja, 692-től Cambridge érseke.

256256 Jelentése: a Tanae folyótól nyugatra.

257257 Eredetileg Constantinus által bevezetett 15 éves római pénzügyi időszak. A középkorban különböző kezdettel használják.

258258 Wessex királya, uralkodott 757–785.

259259 Wessex királya, uralkodott 688-ig. Adományának szövege csak a megerősítésben maradt ránk.

260260 Az eredeti szöveg – mint a megerősítésből kiderül – több adományozást foglalt magába. A másolat másutt is változtatott a Cenred-féle adományozás szövegén, így kerülhetett pl. az egyik aláíró, az akkor még élő Leuthere püspök neve mellé a „szent emlékű”.



Én, Cenred, aki saját kezemmel jelöltem meg ezen adománylevelemet és hű tanúknak adtam megerősítés végett +

Én, Leuthere püspök, bár méltatlan arra, aláírtam ezen adománylevelet +

Én Cyneberth apát, aláírtam +

Én, Haedee apát, aláírtam +

Én, Wynberth pap, aki a fent említett apát kívánságára leírtam és aláírtam ez oklevelet + stb.

Én, Cyneheard, az Úr érdemtelen püspöke, pecsétemmel láttam el ezen oklevelet, hogy megerősítsem, ami a következőképpen történt: a fent nevezett Bectun apát utóda, név szerint Catwali a fent meghatározott 30 hide földet Wintra apátnak eladta pénzért, s egy másik oklevelet állított ki az adományozásra és a fent leírt birtokra. Ő azonban magánál tartotta az eredeti adományozás oklevelét a királyok, püspökök, apátok és fő emberek aláírásával, mert ez a földdarab más földjeinek bizonyságai közé van beiktatva, s nem lehetett volna könnyen szétválasztani őket, s nem lehet ma sem. És ezért, mivel az eredeti tanúk elhunytak, hosszú vita keletkezett a két kolostor között, s tart mind mai napig. Mert azon idő után, amikor a nevezett apát Wintrának adta a földet, s annak utódai rendelkeztek vele, a másik közösség utódai továbbra is tartották magukat az eredeti adományhoz, amelyet a fenti tanúk erősítettek meg.

Ezért most én és királyunk, továbbá azok a tanúk, akiknek aláírása alant áll, békés megegyezést tettünk közöttük, részben a pénz megadásával, részben eskü tételével, arra vonatkozóan, hogy ezután Wintra apát utódai, azaz Ecgwold és közössége, akik a Tisbury nevű kolostorban élnek, birtokolják most és örökké azt a földet, amely felett oly sokáig állt a vita, a másik közösség – melynek élén Tidbald apát áll – beleegyezésével én kiállítottam a jelen adományt, és Tidbald apát és közössége hozzájárulásával kivonatot készítettem az eredetiből, amit Bectun apát kapott, és ezt az írást Ecgwold apátnak átadtam, miután az alant megnevezett tanúk beleegyeztek és megerősítették, de elutasítottak más írásokat, amelyek ugyanerre a földre vonatkoztak.

S ezek a dolgok a Mi Urunk megtestesülésének 759. évében történtek, a 12. indictióban. +Cynewulf, a király

+Herewold, a püspök

+Scilling, a pap

+Cerdic, a pap stb.

7.4. Athelstan király261261 adománya, 926Codex diplomaticus, T. I., N° 1099.

… Én, Athelstan, az angolszászok királya… hűségesen thegnemnek, Ealdrednek öt hide földet adományozok, amit Chalgreve-nek és Tebworthnek neveznek, amelyet ő saját pénzén megvásárolt, nevezetesen tíz fonton aranyban és ezüstben a pogányoktól Edward király parancsára… hogy bírja és tartsa, míg csak él, örökös szabadsággal, és halála után adja annak az örökösnek, amit maga kíván…

És a nevezett föld adományozása legyen szabad minden évszázados tehertől, kivéve a katonai szolgáltatást és hidak és erődök építését, viszonzásképpen a megfelelő pénzösszeg fejében, amelyet én tőle kaptam, az pedig 150 mencuse262262 tiszta arany…

Ezek azok a birtokok, amelyeket Athelstan király oklevelével Ealdrednek adományozott, cserébe annak valódi pénzéért, s tanúi itt következnek:263263

7.5. Építő Dávid adományleveleM. N. Tyihomirova, 1960, 340–342. o.

261261 Eredetileg Wessex királya, uralkodott 924–939. Ő és apja, a szövegben is említett Edward, az idősebb (900–924) űzték ki a dánokat Angliából, s így az ország első királyainak tekinthetők.262262 Régi angol pénznem 30 penny értékben.

263263 Az oklevélnek csak az érdemi részeit vettük át, így – a fordításból – kimaradt az invocatio, a salutatio, a birtok határainak leírása, az anathema stb.



A Sio-mgvimi kolostor számára készült oklevél (1123) fejlett feudális viszonyok meglétéről tanúskodik. Építő Dávid grúz király (kb. 1073-1125).

Isten kegyelméből… mielőtt elindultam hadba Sirván ellen [meglátogattam a Sio-mgvimi kolostort és] védőszentemhez, Szent Sióhoz fordultam könyörgéssel, hogy nyújtson nekem segítséget. Úgy találtam, hogy az általam emelt templom elkészült. És megkaptam a kolostor valamennyi szerzetesének áldását. Arszeniusz szerzetes, reménységem és világosságom meghagyta nekem, hogy írjam meg ezt a végrendeletet. Ami hiányzik belőle, a sietség miatt történt. Ha Istennek úgy tetszik és visszatérek, úgy jobbal cserélem fel, ha pedig nem, maradjon érvényben ez…

Attól az időtől kezdve, hogy Isten rám bízta az általa kormányzott királyságot és kifürkészhetetlen gondviselése révén engem méltatlant méltónak talált a fényes tisztségre, rám emelte kegyelmes kezét, hogy ellásson engem, és ő maga, a királyok királya, a nehezet könnyűvé tette [számomra], elpusztította [kezem által] építésének nyílt ellenségeit, és nem engedte meg azok gonoszságát, akik titokban támogatták a gonoszokat. Az egyik közülük, Dzagam, aki megharagította az Istent és megsértette szolgáit, még Istennel szemben is erőszakot merészelt alkalmazni. Fiával, Modisztosszal, az ál főpappal együtt garázdálkodott, pártfogói jótéteményeit éles nyilakká változtatta ellenük, [fia pedig az isteni adományokat] az Isten ellen fordította, elfoglalta egyházait, hogy kielégítse becsvágyát. Isten kifürkészhetetlen ítélete azonban nem engedte ezt meg, és megakadályozta, hogy a bűnös jogara érintse az igaz vagyonát: a pásztort, aki nem az ajtón át ment be [a templomba], az igazi pásztorok kivetették, és Dzagamot, akinek sikerült elmenekülnie és a Sio-mgvimi pusztában megvetnie a lábát, Isten kezembe adta, amihez a mgvimi szerzetesek nem csekély szolgálatokat nyújtottak nekem.

Mindazokat a birtokokat, amelyeket atyáim és őseim adománylevelei értelmében áldoztak ennnek a szent pusztaságnak, de amelyeket az idők gonoszsága elragadott a kolostortól, visszaadtam a kolostornak, és megújítottam az adományokra vonatkozó feljegyzéseiket. Azonkívül valamennyi birtokot, mind a királyok és különböző nagyurak által adományozottakat, mind a kolostor által emberemlékezet óta vásároltakat már teljesen felmentettem az adók és illetékek alól, és minden szolgáltatástól mentesen adtam át Szent Sió atyának.

Ezenkívül valamennyi birtokot, amelyet [a kolostor] Tbiliszi városában vett, amikor ez a város a perzsák kezében volt vagy most, vagy amelyeket magam adományoztam, éppúgy, mint azokat, amelyeket a kolostor a jövőben fog szerezni, mentesítem minden, a királyi kincstárat megillető vám és adó alól.

Miután hitünk feje, Joannesz katolikosz úr264264 már elrendelte, hogy a Sio-mgvimi kolostor birtokainak egész lakossága ennek a kolostornak az egyházi bírósága alá tartozik, ítélkezzék a mgvimi diakónus, és [a befolyó bíráskodási illetéket] használják arra, hogy olajat vásárolnak a kolostor számára.

Minthogy a mirhát egyházamnak a katolikosz [juttatja], emlékezzék meg róla a pap a korábbi katolikoszokkal együtt.

Az általam adományozott kristályból és üvegből készült csillárokat, amelyeket Arszeniusz szerzetes helyezett el, senki se merje elvenni.

A gyertyatartókat, egyházi edényeket és az istentisztelethez tartozó minden tárgyat vegyék meg abból a harminc litra265265 ezüstből, amelyeket Arszeniusznak adtam.

A viaszt idejében szállítsák a [tbiliszi] kereskedők, ahogy ezt már elrendeltem.

A szerzetesek ételét: kenyeret és szárított gyümölcsöt, 500 dram266266 súlyban, mindig adják ki. A bort a kolostori szolgák szállítsák egyenesen a kolostorba, közvetlenül a szüretelés után, a termésnek megfelelően mindegyik egy szackavit,267267 éppúgy, mint minden szükségeset a kolostor jövedelméből.

A többi [jövedelmet]: bírságpénzeket, boltok, mészárszékek és malmok jövedelmét oszszák fel [a szerzetesek közt] ruhára.

Most 30 öszvért adományoztam a kolostornak, és a jövőben a kolostorban ez a szám ne fogyatkozzék meg.

264264 475 óta ez a grúz egyház fejének címe.

265265 Litra – súlymérték, 360–400 g.

266266 Dram – súlymérték, 3411 g.

267267 Szackavi = 1 mérő bor.



A kolostor régi idők óta külön oklevél értelmében jogot szerzett arra, hogy adómentesen legeltessen 3000 juhot a hegyeken és völgyeken. Most még 2000 juhot adományozok. Ezt az 5000 juhot legeltessék adómentesen, mint a királyi nyájat, az állami nyájakkal együtt teljesen szabadon.

A nyájból származó jövedelmeket használják fel a következő módon: a szaporulatból származó pénzből vegyenek öszvéreket; a gyapjút használják fel a kolostori cselédség [fizetésére], a tejtermékeket pedig a szerzetesek javára.

Adományozok a kolostornak száz tehenet, ezeket legeltessék [adómentesen] a Trialeti hegyekben, Bcsiti falvában, és a Bcsiti fölött levő falvakban [télen] Muhrani faluban. A fölös számú teheneket adják el a kolostori cselédség számára szükséges öszvérek és lovak vásárlására; a bikákat pedig használják fel a lakott földeken való munkákra…

8. BIRTOKJEGYZÉKEK, ÖSSZEÍRÁSOK8.1. Polyptycha abbatis IrminonisA polyptycha eredeti jelentése: többrétű, összehajtogatott, azt a formát jelöli, ahogyan ez az összeírás és a hozzá hasonlók fennmaradtak. Valójában a polypthychák az urbáriumok ősei, olyan összeírások, amelyek a földesúri nagybirtok leírását tartalmazzák, mind a magánkezelésben levő részét (terra indominicata), mind azt, amely colonus- vagy servus-telkekre volt felosztva. Ez utóbbinál a föld használójának nemcsak személyes állapota, hanem birtokának részei, szolgáltatásai és a munkába bevonható családtagjai is fel vannak sorolva.

P. Lognon, 1886.

VIII. Breve de Novigente

1. Van Novigentumban egy földesúri mansus házzal és elegendő mennyiségű melléképülettel.

Van ott 55 bunarium268268 szántóföld három nyomásban, lehet bele vetni… modius269269 magot (nincs feltüntetve, hogy mennyit).

Van ott egy szőlőskert, 41 és fél aripennis,270270 terem rajta 300 modius bor.

Van ott 43 aripennis (terjedelmű) rét, össze lehet gyűjteni rajta 120 szekér szénát.

Van ott egy erdő… meg lehet hizlalni (benne) 1000 sertést.

Van ott egy malom, amely az őrlésből 30 modius gabonát ad.

2. Van ott egy templom. Tartozik hozzá egy szabad mansus, amely 6 bunarium szántóföldből, 1 aripennis szőlőből és 2 és fél aripennis rétből áll.

37. Eudaldus – rabszolga, felesége colona, a neve Landa, Szent Germanus emberei. Négy gyermekük van… Egy rabszolga mansust művel, amely 2 és fél bunarium szántóföldből, 3/4 aripennis szőlőből és 2 aripennis rétből áll. Ezért fizet egy bárányt és 3 modius bort. Őszi alá 2 perticát,271271 tavaszi alá 1 perticát szánt. Kakast 3-at, tojást 15-öt. Mezei munkát, favágást, fuvarozást, kézi munkákat annyit (teljesít), amennyit parancsolnak neki.

38. Erlebaldus – Szent Germanus colonusa fél mansusa van, amely 2 bunarium szántóföldből 1/2 aripennis szőlőből és 1 aripennis rétből áll.

8.2. Megállapodás a szolgáltatásokról a Hurstbourne-ben (Hampshire, 1050 körül)A. J. Robertson, 207. o.

268268 Bunarium 5 római hold = 177,5 x 177,5 m.

269269 Modius = 52 liter.

270270 Aripennis, fél római iugerum, vagyis olyan négyzet, amelynek egyik oldala 35,5 m.

271271 Az aripennisnél kisebb szabályos négyszögletes földdarab.



Itt felsoroljuk mindazokat a szolgáltatásokat, amelyeket a parasztoknak Hurstbourne-ben teljesíteniök kell. Először minden hide-ról 40 pennyt kell fizetniök az őszi napéjegyenlőség idején, és 6 mittan 272272 sört és 3 sester búzát kenyérnek, és fel kell szántaniok 3 acrét a saját idejükben, 273273 és bevetni azt saját gabonájukkal, és behozni azt a földesúr csűrjébe saját idejükben, és 3 font árpát adni mint bért, és fél acre rétet lekaszálni saját idejükben, és boglyába rakni azt és gondoskodni 4 fother274274 hasított fáról mint bérről, azt rakásba rakni a saját idejükben, és gondoskodni 16 pole275275 kerítésről mint bérről hasonlóképpen saját idejükben, és Húsvétkor adniuk kell 2 anyajuhot 2 báránnyal – mi 2 fiatal juhot felnőtt juhnak számítunk –, és nekik kell megmosniuk a juhokat és megnyírni őket a saját idejükben és dolgozni, ahogy nekik megparancsolják minden héten, kivéve hármat – egyet tél közepén, a másodikat Húsvétkor, a harmadikat Búzaszentelő Napok idején.

9. FÖLDBIRTOKRA VONATKOZÓ OKLEVELEK9.1. Edgar király földet ad bérbe, 961Codex diplomaticus, T. I. N° 1231.

… Én, Edgar, egész Britannia királya, kormányzója és uralkodója egy biztos és jó thegnem számára, akit egyesek a jól ismert Aethelwulf néven neveznek, 10 hide földet adtam azon a helyen, amelyet a vidék lakosai az ősi Kilmeston néven jelölnek, Brihthelm püspök és az egész egyházközösség beleegyezésével, azzal a feltétellel, hogy megadja azt, amivel az egyháznak tartozik, azaz az egyházi földadót, és öt köteg zsindelyt és egy deszkát évente; így bírhatja és tarthatja azt élethossziglan, és azt maga után még két örökösére hagyhatja, s mindhármuk halála után hagyja a Szt. Péter egyházra, amely korábban adta azt.

És a fent nevezett föld legyen szabad minden világi tehertől, minden hozzá kapcsolódó dologgal, szántóval, réttel, erdővel, kivéve a közmunkát, a katonai szolgáltatást és a hidak és erődök építését…

+ Én, Edgar, az angolok királya, teszem a nevezett adományt

+ Én, Dunstam, Canterbury egyházának érseke, megerősítem ezen király adományát a Szent Kereszt jelével stb.

9.2. Aelfric Modercope végrendelete, kb. 1043D. Whitelock, 1930, 74. o.

Ez azon végakarat, melyet Aelfric készített, mielőtt átkelt volna a tengeren. Először: Szt. Edmund kolostorának276276 adományozom a loddoni erdőt, szántót és mocsarat, mindazon jogokkal, amelyekkel én bírtam őket, és Szt. Ethelreda kolostorának277277 a berghi birokomat, mindazon jogokkal, amelyekkel én megszereztem, mind az erdőt, mind a szántókat; és Szt. Benedek kolostorának, Holme-ban, Bartont, azon teljes jogokkal, amelyekkel az enyém volt. És Ramseynek278278 adok 6 márka279279 ezüstöt és ezt fivérem, Godric fizesse ki. És Thurwineholmt adom Loddonnal együtt, és Fuglholmt Berghgel együtt. És a birkanyájat osszák két részre, fele Loddonnal, fele Berghgel jusson. És heriotként280280 hagyok 1 márka aranyat és Godric, fivérem fizesse ki ezt. És Aelfric püspökre hagyom sátramat és hálóköntösömet, a legjobbat, amelyet bírtam, kivéve azt, amelyet utazásomra magammal vittem. És Aelfric püspök és Tofi, a Büszke és Thrym legyenek ezen végakarat végrehajtói, különösen abból a célból, hogy senki se változtathassa meg azt. És ha valaki megváltoztatni kívánja, a Mindenható Isten fordítsa el arcát tőle a Végítélet Napján.

9.3. Egy kolostor birtokjogának uralkodói elismerése272272 Régi űrmérték, 1 mittan = 8 bushel = 2,9 hektoliter.

273273 Nem fizetségért, tehát robotban.

274274 Szekérrakomány.

275275 Régi hosszmérték. 1 pole = 5,5 jard = 5 méter.

276276 A kolostor Szt. Edmund király sírjának védelmét szolgálta. Róla kapta nevét a mellette alapult város: Bury St. Edmunds (St. Edmund Sírja) Kelet-Angliában.277277 A híres elvi apátságról van szó, Northumbriában.

278278 Apátság Huntingdonshire-ben.

279279 Régi skandináv súlyegység, 1 márka kb. 22 dkg.

280280 A hűbérúrnak járó szolgáltatás a hűbéres halála esetén, rendszerint a vazallus lovát és fegyverzetét foglalta magába. Később jószággal (szarvasmarha), majd pénzzel váltották meg.



Egy majorsági birtok tulajdonjoga fölötti perben császári bíróság hoz döntést.

Ficker, 1874, 187–188. o.

1050. június 11. Piacenza

Midőn Piacenza városában, azon a nyílt utcán, mely az Urunk feltámadásáról és Szent Sixtusról és Szent Fábiánról elnevezett monostor külső falának kapuja előtt van, törvényt ült Wido, Henrik császár küldötte, hogy igazságot szolgáltasson és ítélkezzék, és vele együtt ülték az ítélőszéket Antoninus, kit Azónak is neveznek, továbbá: János, Amizo, Rainer, Dajbert, Tado, Anzold, Gandulf, kik valamennyien a császári kúria bírái nemkülönben Prexadei Albert, Sinnai Gellért, Villanovai Teodosius, hasonlóképpen Gellért is, kit más néven Sorzónak is neveznek – utóbbiak valamennyien a császár hűbéresei –, a néhai Manfréd fia Henrik, a néhai Rainer fia Obert, valamint Ubald és Sigezo, kik édestestvérek, hasonlóképpen Rivaltellai Winizo, a néhai Anzold fia Gellért és még sokan mások. – És ott ugyanezen bíróság elé járult Adeleida asszony, a monostor apátnője, Widóval – ki saját ügyvédje, de egyben a monostor ügyvédje is –, s együtt így kezdtek beszélni: „Van nekünk, és monostorunk birtokában tartunk egy curtist,281281 amelynek neve Lardaria; rajta egy újonnan megkezdett várépülettel s a hozzá tartozó szántóföldekkel, rétekkel, legelőkkel, öregebb és fiatalabb erdőkkel, mocsarakkal, halászóvizekkel és minden egyebekkel együtt, ami csak hozzá tartozik ugyanazon curtishoz, kivéve e curtis területéből harminchat holdnyit, amely terület egy csereügyletből készült oklevél tanúsága szerint, néhai Rivaltellai Raineré lett; továbbá: tartozik még a curtishoz egy Formola nevű erdő is, de egy mélyen fekvő tó is, amelynek neve Paldeningo, s az említett erdő mellett fekszik; s ez az egész jószág Lauda várkörzetben van. És ha akadna akár egyetlen ember is, aki valamiféle, ezzel ellenkező dolgot akarna mondani, mi készek vagyunk arra, hogy számot vessünk vele, s törvényes bírói ítélet által zárjuk le az ügyet; és ami még ennél is több: megkérdezzük a jelen levő Henriktől: mondja meg, de vele együtt szóljon Sulpicia is, a felesége, kit Blangának is neveznek, hogy vajon az említett curtis, minden tartozékával együtt, valamint az említett Formola nevű erdő, s a fent leírt tó az imént nevezett monostor tulajdona-e vagy sem.” – Miután pedig Adeleida apátnő ügyvédjével, Widóval együtt az előbbiek szerint szólott, szavaikra válaszolva, Henrik és Sulpicia, kik házastársak, nekik válaszolva ezt mondották, és így vallottak: „Igaz az, hogy az a curtis, melynek Lardaria a neve, a már említett, újonnan épülő várral együtt, illetve a már fentebb részletezett minden tartozékával együtt, és azzal az erdővel, melyet Formolának hívnak, meg az említett tóval együtt – kivéve ebből a Lardaria curtisból 36 hold földet, amelyet az említett monostortól csereügylet során az erről készült oklevél által kapott meg néhai Rainer, a monostor sajátja, s ezek semmiféle birtokjog, semmiféle jogigény alapján nem tartoznak, de törvényesen nem is tartozhatnak hozzánk azért sem, mert nincs erről semmiféle oklevelünk, semmiféle jogerős okmányunk; de arra sincs semilyen jogalapunk, s nem is lehet, amelyre támaszkodva a monostornak, mint peres ellenfelünknek ellene mondhatnánk, vagy amelynek alapján elvehetnénk tőle a curtist; hanem – amint elmondottuk már – saját tulajdona az az említett monostornak, s a törvények szerint annak is kell maradnia.” – És megígérték ugyanazon házastársak, Henrik és Sulpicia, hogy ha ők, fiaik, leányaik vagy örököseik az itt felsorolt jószágot illetően valaha is pereskedni, avagy azokból bármit is elvenni merészelnének, és ha azt illetően nem maradnának csendben vagy elégedetlenkednének; avagy ha napvilágra kerülne bármiféle ilyen tettük és cselekedetük, vagy bármiféle olyan oklevél, amellyel ők e jószágot illetően a másik peres fél ellen fellépnének, akkor legyenek kötelesek a felsorolt javak kétszeresével elégtételt adni, ezenfelül pedig legyen a bírságuk kétezer fontnyi, jó veretű paviai ezüstdénár. Egyben hozzájárultak ahhoz, hogy ennek a pernek lefolyásáról, ugyanazon monostor jogainak biztosítása céljából kiadassék ez az oklevél. – Én pedig, Antonius, a császári kúria jegyzője, a császár előbb említett küldöttének parancsára s az ítélőbírók intésére, leírtam mindezt, a mi Urunk, Jézus Krisztus megtestesülésének ezerötvenedik esztendejében, amikor Henrik volt az Isten kegyelméből uralkodó dicsőséges császár, s az ő uralkodásának Isten segítségével negyedik esztendejében, június hónap 11. napján a harmadik indikcióban. – Mindez szerencsésen így történt a fent írt Piacenza városában. Én, Wido, a császár úr küldötte, aláírtam. Én, Antonius, a császári kúria bírája, jelen voltam. Én, Rainer, a császári kúria bírája jelen voltam. Én, Gandulf, a császári kúria bírája, jelen voltam. Én, János, a császári kúria bírája, jelen voltam. Én, Daibert, a császári kúria bírája, jelen voltam. Én, Anzold, a császári kúria bírája, jelen voltam.

9.4. Kresimir horvát király birtokadományaAz oklevél (1066) a feudális viszonyok kialakult volta mellett az egyház jelentős szerepét is mutatja.

Fr. Raèki, 1877, 66. o.

A mi urunk Jézus Krisztus megtestesülésének 1066. évében. Amikor Dukas a császár Konstantinápolyban. Én

281281 Curtis: kiváltságos majorsági birtok, tartozékaival együtt.



Kresimir, Horvátország és Dalmácia királya, István király fia, Lőrinc spalatói érsek és királyságunk valamennyi püspöke engedélyével és István hercegünk, valamint a többi horvátországi comes jóváhagyásával királyi szabadságot adományozok Szűz Mária jaderai kolostorának, amelyet húgom, Cicca építtetett; mégpedig úgy, hogy ha valaki erőszakosan szembe akar szállni a nevezett kolostorral vagy valamit eltulajdonít, akkor a négyszeres értékét térítse meg az egyháznak, és mindene kerüljön a királyi jog hatálya alá. És ezt az érsek és valamennyi püspök a kánonok szerint megerősítette és az egész gyülekezet jóváhagyta. L(őrinc) érsek jóváhagyom. István jaderai püspök jóváhagyom. Rainerius horvátországi püspök jóváhagyom. János trogiri püspök jóváhagyom. Debro belgradi püspök jóváhagyom. Drago arbei püspök jóváhagyom. Péter osori (absarensis) püspök jóváhagyom.

Az Úr születése napján Sibenikben adatott ez az írás a fent nevezett Cicca apátnőnek.

9.5. Egy birtok összeírása Tidenhamben (1060 körül)Robertson, 1926, 205. o.

Tidenhamben van 30 hide, ez 9 hide demesne földből és 21 hide paraszti földből áll. Stroatnál van 12 hide, ehhez tartozik 27 yardland282282 bérfizető föld és 30 kosár varsa a Severnen. Miltonnál 5 hide, ehhez tartozik 14 yardland bérfizető föld, 14 kosár varsa a Severnen és 2 gereben varsa a Wye-on. Kingstonnál van 5 hide, ehhez tartozik 13 yardland bérfizető föld, és 1 hide, amely a gáton túl most szintén bérfizető földnek számít, és ami ott a bekerített földön kívül esik, részben még a demesnébe jut, részben bérért walesi hajósoknak adatott. Kingstonnál van 21 kosár varsa a Severnen és 12 a Wye-on. Bishtonnál van 3 hide és 15 kosár varsa a Wyeon. Landcautban van 3 hide és 2 gereben varsa a Wye-on és 9 kosár varsa. Végig az egész birtokon 12 penny a szolgáltatás minden yardland után és 4 penny alamizsna. Mindegyik varsából a 30 hide-ról minden második hal a manor283283 uráé legyen, és minden ritka hal, amely értékes – tokhal vagy delfin, hering vagy tengeri hal – és ha az úr a birtokon van, tudta nélkül senkinek sincs joga eladni pénzén halat. Tidenhamről több munkaszolgáltatás származik. A geneatnek dolgoznia kell akár a birtokon, akár távol tőle, bárhol is parancsolják, és lovas és futárszolgálatot végezni, és szállítóeszközt biztosítani, és a nyájat hajtani és sok más dolgot tenni. A boornak is végezni kell kötelezettségeit: heti robotban fel kell szántania egy fél acrét és magának kell elhoznia a vetőmagot az úr csűrjéből, és a saját csűrjéből kell bevetnie egy teljes acrét az egyház számára. A varsa készítéséhez adnia kell 40 nagyobb vesszőt vagy egy köteg kisebb vesszőt; 15 pole sövényt kell telepítenie vagy kiásnia 5 pole árkot: telepíteni és ásni 1 polét az urasági ház élősövényéhez, learatni másfél acrét és lekaszálni egy fél acrét és dolgozni más munkáknál is, mindig arányban a munkával. Húsvét után adnia kell 6 pennyt és egy sester mézet, augusztus elsején 6 sester malátát. Szt. Márton napján egy gombolyag jól megfont fonalat. Ugyanazon a birtokon az a szabály, hogy akinek 7 disznója van, az adjon hármat és azután mindig a tizedét, és e fizetség ellenében makkoltathasson, ha van makk.

9.6. Értekezés a birtok irányításáróla) Rectitudines Singularum Personarum

A Hitvalló Eduard284284 korában keletkezett leírás, melyet a földbirtok adminisztrációjának egy szakembere készített, bemutatja az angol paraszti társadalom különböző rétegeit. A kéziratnak egy latin és egy angolszász nyelvű változata maradt fenn.

Liebermann, T. L., 1903, 444–453. o.

A thegn joga.285285 A thegn joga, hogy oklevéllel birtokolt földje legyen, és hogy földjéért háromféle szolgáltatással tartozzék: fegyveres szolgálattal, erődök javításával és hidak építésével. Sok birtokon azonban a király parancsára további szolgáltatásokra is kötelezik őket, úgymint hajtóvadászaton való részvételre a király lakhelyén, és őrhajó felszerelésére, és a tengerpart őrzésére, és katonai őrségre, alamizsnaadásra és egyházi járadékra, és sok más különböző dologra.

282282 Földmérték, egy negyed hide jelölésére (30 acre = 21 kat. hold).

283283 Az urasági birtok (saját kezelésű és paraszti föld együttesének) elnevezése. Igen sokszor egybeesett a faluval, de attól el is térhetett.

284284 Angolszász király (1042–1066).

285285 A thegn rang ekkor még nem jelentett zárt nemesi osztályhoz való tartozást. Az olyan thegn fiú, aki nem örökölt legalább 5 hide földet, jobbággyá vált. Ez a bizonytalanság érződik a szolgáltatásokon is.



A geneat joga.286286 A geneat jogai különfélék, aszerint, hogy hogyan rögzítették a birtokot illetően: néhol bért kell fizetnie és egy disznónak egy évi takarmányát kell adnia, futár- és fuvarszolgálatokat végeznie és gondoskodnia a kocsi felszereléséről, dolgozni és ellátni urát, aratni és kaszálni, a vadaskertek sövényeit vágni és fenntartani a vadászhelyeket, építeni és elkeríteni urának házát, idegeneket hozni a faluba, fizetni az egyházi járadékot és az alamizsnapénzeket, őrséget állni az úrnál, gondozni a lovakat, hírt vinni messzire és közelre, bárhová is küldik.

A cottar joga.287287 A cottar jogait a birtokon levő szokások szabják meg: néhol dolgoznia kell urának minden hétfőn egész évben vagy három napot minden héten aratás idején… Nem kell fizetnie földjéért. Lehet 5 acre földje: több is, ha az a szokás a birtokon, de ez túl kicsiny ahhoz, hogy kevesebb lehetne; mert munkájának szaporának kell lennie. Adja meg Péterfillérét Áldozócsütörtökön éppúgy ahogy minden szabad embernek tennie kell. Végezzen szolgálatot urának demesne-földjén,288288 ha úgy parancsolják, őrködjön a tengerparton és segítsen a királyi vadászatban a hajtásban és más ilyen, állapotához illő dolgokban. Egyházi járadékát fizesse Szent Márton napján.

A boor joga.289289 A boor kötelességei különbözőek, egyes helyeken súlyosak, másutt könynyűek. Egyes birtokokon a szokás az, hogy heti két nap hetirobotot kell végeznie, amint neki parancsolják, és három napot Gyertyaszentelőtől290290 Húsvétig. Ha fuvaros szolgáltatást végez, nem kell dolgoznia, míg lova odavan. Szent Mihály napján 10 penny gafolt291291 kell fizetnie, és Szent Márton napján 23 sester292292 árpát és két tyúkot kell adnia, és Húsvétkor egy fiatal bárányt vagy két pennyt. És Szent Márton naptól Húsvétig urának karámjában kell aludnia ahányszor ráesik a sor, és attól fogva, amikor először szántanak, Szent Márton napjáig minden héten fel kell szántania 1 acrét, s magának kell megjelennie a terménnyel a földesúr magtárában, továbbá fel kell szántania 3 acrét robotmunkában, és kettőt takarmánynak. Ha több fűre van szüksége, keresse meg magának ahogyan a lehetőség adja. Szántson fel 3 acrét mint gafol-földet293293 s vesse be a saját magtárából és fizesse meg a Péter-fillérét. S minden két boor tartson egy vadászkutyát, s minden boor adjon 6 kenyeret az úr disznói kondásának, amikor az a kondát kihajtja makkoltatni. Ugyanazon földdel, amelyet a szokások szerint paraszt művel meg, birtokbavétel esetén 2 ökröt, 1 tehenet, 6 juhot és bevetve 7 acre földet kell adni. Azon év után pedig tegyen eleget valamennyi szolgáltatásának, ami ráesik, és kapjon szerszámokat munkájához és eszközöket háztartásához. Ha halál ragadja el, ura vegye gondjaiba mindazt, amit hátrahagy.

A birtok rendje az egyes birtokoktól függ: egyes helyeken, mint mondtam, súlyosabb, más helyeken könnyebb, mert nem minden szokás egyforma a birtokokon. Egyes birtokokon a boor mézben fizeti szolgáltatását, másutt élelemben, megint másutt sörben. Aki az uradalmat vezeti, annak tudnia kell mindig, milyen az ősi megegyezés a birtokon, s mi a vidék szokása.

A méhészről. A méhész, ha kaptára van, ami fizetség alá tartozik, fizessen, amennyi a birtokon szokás. Nálunk az a szokás, hogy adjon 5 sester mézet adóként, néhány birtokon nagyobb a járadék. Továbbá bizonyos időkben készen kell lennie nehányfajta munkára urának hasznára, a robotmunka, és a gabona aratása és a rétek kaszálása mellett, amikor parancsolják. És ha földet is juttatnak neki, egy lovat is kell adni mellé, hogy urát igásmunkával is szolgálhassa, vagy lovával maga mehessen oda, ahová küldik. És sok más dolgot is kell az ilyen állapotú embernek tennie; nem is tudom, mindannyiját felsorolni. Ha a halál elragadja, ura gondoskodjék mindarról, amit hátrahagyott, kivéve, ha valami azok közül szabad.

A kondásnak állatai levágásával kell szolgálnia a birtok szokása szerint. Sok birtokon ezt évi 15 disznóban határozták meg, 10 öregben és 5 fiatalban. Legyen övé, ami ezt túlhaladja. Sok birtokon súlyosabb teher is nehezedik a kondásra. Minden kondás ügyeljen rá, hogy az állatot leölése után maga készítse elő és perzselje meg: így megilleti a jutalom. Es ezenkívül – amint már a méhésznél említettem – álljon készen mindig mindenfajta munkára, s urának szükségei szerint kapjon lovat.

A rabszolga kondás és a rabszolga méhész haláluk után ugyanazon törvény alá esnek.

A rabszolga kondásnak, aki urához tartozik s annak saját kondájára felügyel, legyen egy saját malaca az ólban, s

286286 Itt lovas szolgát jelent, talán egy nagyobb birtok ispánját.

287287 A legalacsonyabb szinten álló jobbágy (zsellér), akinek földje általában nem haladta meg az acrét.

288288 Urasági saját kezelésű föld.

289289 Boor = gebur. Jobbágy, akinek legalább 10 acre földje van. Személyében függőnek tekinthető.

290290 Február 2.

291291 Pénzszolgáltatás, fordítása „bér” lehetne.

292292 Kihalt szó, jelentése: korsó, köcsög.

293293 Talán a saját kezelésű föld művelésre parcellánként felosztott része.



kapja meg a borravalót, ha elkészítette a szalonnát, s tegye meg azokat a szolgáltatásokat, amelyek a rabszolgára tartoznak.

A férfiak ellátásáról. Minden rabszolga ellátásként kapjon 12 font jó gabonát, 2 levágott juhot és egy jó tehenet élelmezésre, és jogot, hogy fát vágjon a birtok szokásainak megfelelően.

Az asszonyok ellátásáról. Egy női rabszolga kapjon 8 font gabonát élelemként, 1 juhot vagy 3 pennyt téli élelemként, 1 sester babot Nagyböjtre élelemként, nyáron savót vagy 1 pennyt.

A birtokhoz tartozó valamennyi rabszolga kapja meg élelmét Karácsonykor és Húsvétkor, kapjon egy parcella földet felszántani és learatni szolgáltatásai mellett.

A cselédekről. Egy cseléd kapjon használatra 2 acrét, egyet bevetve és egyet bevetetlenül. Az utóbbit vesse be maga. És joga van élelmére és lábbelire és kesztyűre.

A magvetőről. A magvető kapjon egy vetőtarisznyát tele mindenféle maggal, amikor maga elvetett minden magot az év folyamán.

Az ökörgulyásról. Az ökörgulyás legeltessen 2 ökröt vagy többet az úr csordájával a közös legelőn a felügyelő tudomásával. Emellett keresse meg magának a lábbelijét és kesztyűjét. És tehene járjon legelni az úr ökreivel.

A tehéngulyásról. A tehéngulyásé legyen egy öreg tehén teje egy hétig, miután leborjadzott és egy fiatal tehén első teje két hétig. Tehene legelni járjon az úr teheneivel.

A juhászról. A juhásznak jár Karácsonykor 12 éjszaka trágyája és egy bárány az az éviek közül, 1 ürü gyapja és nyájának teje egy hétig a napéjegyenlőség után és egy tál savó vagy író egész nyáron.

A kecskepásztorról. A kecskepásztor kapja meg nyájának tejét Szt. Márton nap után, azelőtt a porcióját savóból és egy gödölyét, egyéveset, ha saját maga gondozza.

A sajtkészítőről. 100 sajt tartozik egy sajtkészítőre, s úgy illik, hogy a sajtból kinyomott savóból készítsen vajat az úr asztalára,294294 s legyen övé az író, kivéve a juhász részét.

A magtár kezelőjéről. A magtár kezelője kapja meg a csűr ajtajánál kiömlött gabonát aratás idején, ha a felügyelője azt neki adja, s ő megérdemli azt.

A sekrestyésről. A sekrestyés legyen felmentve a robot alól tiszte miatt, mivel állandóan készenlétben kell állnia. Kapjon némi földet is munkájáért.

Az erdőkerülőről. Minden fa, amit a szél döntött le, legyen az erdőkerülőé.

Nyilvánvaló, hogy a csősznek munkájért azokat a földeket kell juttatni… amelyek a legközelebb esnek a legelőhöz, mert ha lustaságból elhanyagolja urának földjét, sajátja sem lesz megvédve, ha így rendezik azt el. Ha biztonságban lesz, amit rábíztak, megérdemli jutalmát.

A birtokok szokásai különfélék, mint ezt korábban mondottam. A leírt rendelkezéseket sem alkalmazzák minden vidéken. Mi csak azt nyilvánítottuk ki, hogy milyen szokásokat ismerünk. Ha jobbról hallunk, kíváncsian fogjuk felkutatni, hogy miben tanulhatunk, és miben védelmezzük emezt, aszerint a szokás szerint, amelyet most használunk.

Ezért mindenkinek arra kell törekednie az emberek között, hogy megismerje a törvényeket, ha ezt nem teszi, el fogja veszíteni tekintélyét a birtokon.

Sok közös jog van: egyes vidékeken szokás a téli ellátás, a húsvéti ellátás, arató ünnepség a gabona levágásáért, ivászat a szántásért, jutalom a szénakaszálásért, élelem a kazalrakásért, egy szálfa minden kocsirakomány után a fa fuvarozásáért, élelem a gabonaszállításért a kazal befejezésekor és sok más dolog, amit nem tudok elsorolni.

Ez azonban emlékeztet az emberek ellátására. És én mindezt előbb felsoroltam.

9.7. Szemelvények a Domesday Bookból294294 Homályos értelmű, mert a vajkészítés ilyen módon lehetetlen. A sajtkészítő a szövegben – nyelvtanilag – nőnemben szerepel, tehát a mondottak asszonyra vonatkoznak.



A Domesday Book Hódító Vilmos rendeletére készült katasztergyűjtemény (1089). A hatalmas munka területi felmérés alapján készült. A felülvizsgálat célja, hogy a királyi jogokat stabilizálja, így feljegyzésre került a földek értéke, birtokosa, a bérletek, jogok stb. „Utolsó Ítélet könyvének” nevezték az eskü szövege után.

Douglas, T. II., 1953, 879. o.

Kennett majort Edward király idejében 3 és 1/2 ekényire becsülték: most 3 és 1/2 ekényire. 10 ekének való föld van. Miklós bírja Vilmostól. 5 ekéje van az uraságnak, és 7 paraszt meg 5 zsellér bír 5 ekét. Van 12 rabszolga; egy malom mely semmit sem hoz; rét 2 ekényi, és legelő a falu állatainak. Az egész 12 fontot ér; amikor megkapta, 9-et, Edward király idejében 12 fontot. Tochil, Edward király thegnje, bírta ezt a majort Edward király idejében és egy sokemannek volt 1 virgátja az ő fennhatósága alatt. A sokeman fuvarozást végzett vagy 8 pennyt fizetett, de átadhatta és eladhatta a földjét.

Cambridgeshire leírása

Cambridgeshirben. Staploe században a következők tettek eskü alatti vallomást: Kennetti Miklós; Heselingesi Hugó; Chippenhami Vilmos; Sohami Warin; Fordhami Róbert; Badlinghami Ormar; Burwelli Alan; Snailwelli Aluric, Picot a sheriff, valamint az összes franciák és angolok.295295 Ebben a században Miklós bírja Kennettet Warenne-i Vilmostól. Edward király idejében 3 és 1/2 ekényire becsülték, most 2 és 1/2 ekényire. 10 ekének való föld van. 5 ekéje van az uraságnak, 5 a parasztoknak. 6 paraszt van, 1 pap és 12 rabszolga. Van malom is, de semmit sem hoz. Rét van 2 ekényi. Az uradalom állatállománya 8 szarvasmarha, 480 juh, 10 sertés, 4 pulyka, Van legelő is a falu állatállománya számára. Az egész 12 fontot ér; amikor megkapta 9 fontot, Edward király idejében 12 fontot ért. Thobillus, Edward király thegnje, birtokolta ezt a majort s ebben a majorban volt egy Gordirc nevű sokeman,296296 s ez rendelkezhetett a földjéről ura engedélye nélkül. Edward király idejében ugyanez a fóld mindig fuvarozással szolgált egy évente 57 penny szokásszerű őszeget fizetett.

9.8. Vilmos parancsa Baldwinhoz, Devonshire sheriffjéhez (valószínűleg 1070–1071)Douglas, T. II., 431. o.

Vilmos, az angolok királya, Baldwinnak, Devonshire sheriffjének, és abban a megyében levő összes báróinak és szolgáinak üdvözletét. Tudjátok meg, hogy a battlei szerzeteseknek adtam az exeteri Szent Olaf templomot a sherfordi és „cheneberie”-i földekkel, és ahhoz az egyházhoz tartozó minden egyéb földdel és jószággal. Ezért akarom és elrendelem, hogy szabadon és békességben birtokolják azt, és legyen mentes a földi szolgálat minden terhétől, minden keresettől és igénytől, s a megyéknek és századkerületeknek járó minden kötelezettségtől, valamint a segélyektől, ajándékoktól, geld és danegeld297297 fizetésétől és hadjáratoktól. Bírják azt sake és soke,298298 toll és team299299 és infangenthef,300300 legyen mentes a várakon és hidakon teljesítendő munkától, mintha az én saját uradalmi egyházam volna.

Tanúk: Tamás, yorki érsek; és William fitz Osbern Winchesterben.

9.9. Elton majorság (Huntshire) leírásaII. Henrik idejében a ramseyi apát részére készített összeírásban részletesen följegyzik a birtok tartozékait és a bérlők szolgáltatásait.

Douglas, T. II., 831–833. o.

Henrik király idejében301301 és még most is,302302 Eltonban 10 és 1/2 ekeföld volt és van, mindegyik ekényi 5

295295 A Domesday esküdtek.

296296 Paraszti hűbér (socage) birtokosa.

297297 Eredetileg a dánoknak fizetett sarc, melyet a földbirtokra vetettek ki; a XI. századtól egy földadó lett; adóegysége a hide.

298298 Tulajdonképpen a bíráskodás és az ebből eredő jövedelem; általánosan így nevezték az immunitással bíró területet Angliában.

299299 Földesúri vámszedés privilégiumai.

300300 A földesúr joga, hogy a majorjában elfogott tolvajt megbírságolja.

301301 I. Henrik (1100–1135).

302302 Amikor a felvétel történt, azaz II. Henrik (1154–1189) idejében.



virgátát tartalmaz. S azokban az időkben teljesen adózott minden dologból, és 10 fontot fizetett az apát kincstárába. Felszerelése ilyen volt: 5 eke, mindegyikhez 8 ökör, valamennyi 40 pennyt ér; 10 tehén és 1 ökör a maga árán; 160 juh; 2 ló boronáláshoz; végül 100 disznó.

A szabad hűbérek közül Aednoth fia Reiner bírt Henrik király idejében 3 szabad virgátát, s ezekért részt vett a grófság és a század [bíróságán].303303

Thurinak, a papnak 2 virgátája volt, és részt vett a grófság és a század [bíróságán]. Volt még 10 acréje, és egy 8 penny értékű tanyahelye a templom szomszédságában.

Edward, Jordan apja 1 és 1/2 virgátát birtokolt. Követte a grófság és a század [bíróságát]. És minden pénteken felszántott egy fél acrét. És boronált. Ugyancsak adott évi 2 shilling haszonbért és 13 pennyt heusire fejében. 304304

Ugyanez a föld van most fiának, Jordannak a kezén, ugyanezért a szolgálatért, csakhogy ő 12 pennyvel többet fizet.

Blundelnek, Gilbert nagyapjának, 1 és 1/2 virgátája volt ugyanazért a szolgálatért. Gilbert pedig, az ő unokája, ugyanezt a földet ugyanazon a módon birtokolja. Az említett Blundelnek volt még másik 1 és 1/2 virgátája is, amelyért 7 shillinget fizetett, s ezt most fia, Richard ugyanazon a módon birtokolja.

Gilbert, az elöljáró, akkor birtokolt és most is bír egy virgátát, ugyanazon a módon, 6 shilling fizetése és 6 acre felszántása fejében. Van még egy másik virgátája is 7 shillingért.305305

Thorold, a pap 1 virgátát birtokolt 6 shillingért, és szabad volt minden munkától és szolgálattól. Rainald pedig, Robert klerikus fivére, most ugyanazt a földet ugyanolyan módon tartja kezében és szabad.

Gisla özvegynek akkor volt, és most is van egy virgátája 6 shilling és 6 acre felszántása fejében.

A malom, amelyhez 1 virgáta és 6 és 1/2 acre tartozott, azelőtt 40 shillinget szokott adni. S az, aki bérelte a falut, onnan kapta ellátását.

Alan Ruffusnak két telke van 4 shillingért, Walter apát6 adományából, és 1 virgátája, melyet egy Dac nevű ember birtokolt, 4 shillingért.

Henrik király306306 idejében ebben a faluban 35 munka fejében307307 bírt virgáta volt, az urasági földön pedig 8 gulyás, 1 kondás és 1 juhász földje. Most azonban csak 28 és ½ virgáta van, amelyet munka ellenében birtokolnak.

1 virgáta [birtokosának] ez a munkája és szolgálata:

Szent Mihálytól augusztus elejéig 2 napot dolgozik, és egy harmadikon szánt, kivéve Karácsonyt, Húsvétot és Pünkösdöt. Augusztus elejétől Mária születésnapjáig308308 pedig hetenként 3 napot dolgozik. Mária születésnapjától Szent Mihályig mindennap dolgozik, kivéve a szombatot. Télen feszónt egy fél acrét, és beveti a saját magjával; majd boronálja és learatja, azonkívül egy másik fél acrét augusztusban.309309 És szállító szolgálatot végez a maga költségén. Ezenkívül 2 mitt malátát310310 készít az úr gabonájából, és egy „milla” egyhatodát. Fizet a közlegelőre való jogért, és 13 pennyt fizet heusire címén. Még 4 pennyt fizet Szent Mihálykor, és 1 félpennyt gyapjúért. Utakra is kell mennie: ha kilép a grófság határán, mentesül a heti munkától, kivéve a szántást. Augusztusban 1 faszállító fuvart végez, 1 alkalommal dolgozik a növényen és 2 gabonaszállító fuvart teljesít. És minden 5 virgáta 4 pennyt ad halra és minden 2 virgáta 1 szekér zsuppot ad és azt el is készíti. Amikor a cséplő megjön, mind az udvarba mennek, és nap mint nap csépelik a gabonát, amíg a „farm” nincs készen. Ha pedig oly erős a hideg télen, hogy nem tud szántani, akkor a szántás helyett minden

303303 A megye és a századkerület bíróságán való megjelenés kötelessége már a hódítás után nem sokkal egyes telkekhez kapcsolódott. Az ilyen emberek neve hundredors volt.304304 Valószínűleg házbér.

305305 Említést érdemel, hogy I. Henrik idejében Elton részéről a megyei bíróságon való megjelenést az elöljáró, a pap és a község négy első embere teljesítette.306306 I. Henrik.

307307 Ad opus.

308308 Szeptember 8.

309309 Figyeljük meg a heti munka mértékének változását évszakok szerint és növekedését aratáskor.

310310 Talán 8 bushel.



pénteken dolgozik. És ha a gazda augusztusban robotmunkát kíván, arra egész háznépével jön el, s akkor a gazda élelmezi.

Henrik király halála után „Asekirche”-i Ralph Walter apáttól 6 shilling haszonbérért 1 virgátát kapott, melyet azelőtt munka fejében birtokoltak.

Rainald fia Richard 2 virgátát bír, mely azelőtt Thuri papé volt. Franceis 1 virgátát birtokol 6 shillingért és 6 acre felszántásáért.

Walsokeni Geoffreynek 1 virgátája van 6 shillingért és 6 acre felszántásáért.

Newtoni Gilbertnek 1 virgátája van 6 shillingért és 6 acre felszántásáért. „Loituna”-i Gilbertnek 1 virgátája és 1 telekhelye van 6 shillingért, és minden pénteken szánt; boronál is. Ezenkívül egynegyed acre (1 rood) is van a kezén 4 pennyért.

A fehér Godwinnek 1 virgátája van 5 shillingért és 3 acre felszántásáért.

Az eltoni udvarhaznak ez a felszerelése: 4 eke 24 ökörrel és 8 lóval és 10 tehénnel. Mindegyik ökör és ló 4 shillinget ér; mindegyik tehén 40 pennyt ér. 160 juh; 26 egyévesnél idősebb disznó és 24 malac; 16 kakas. Most ezzel a felszereléssel adja a teljes haszonbért (farm) és 10 fontot pénzben, amellett a malom 100 shillinget hoz.

Egy bizonyos Vilmosnak fél acréje van 2 pennyért. Ralph mester egy acre urasági földet bír.

Az eltoni emberek 17 pennyt adnak egy telekért.

És ez az Eltonból bejövő fizetés összege: 6 font, amellett a 28 és 1/2 munka fejében bírt virgáta.

Róbertnek, Thurkil fivérének, egy acre földje van 16 pennyért.

A 13 acre föld közül a hat legjobb 18 shillinget fizet, a többi egyenként 20 pennyt. Van 2 telekhely, amelyet Ketelburn és az özvegyek bírnak 18 pennyért.

Walter 15 pennyt fizet egy telekhelyért. Egy bizonyos özvegy 6 pennyt. Tamás 12 pennyt. Hestida 12 pennyt. Ralph 12 pennyt. Roger 18 pennyt. Hurri 12 pennyt. Hured 12 pennyt. Ailsueda 12 pennyt. Róbert 12 pennyt. Geoffrey a foltozóvarga 12 pennyt. Siwald 12 pennyt. A másik Tamás 12 pennyt.

Edward birtokol 12 acrét in lanssetagio311311 9 pennyért és egy félpennyért; 12 acre urasági földet 2 pennyért, és juhait 8 pennyért.

9.10. Parasztok felkelése NormandiábanGuillaume de Jumiège Normandiai krónikájából

Guillaume, a Calculusnak nevezett, Benedek-rendi szerzetes (megh. 1090) Jumièges-ben. Gesta Normannorum ducum című munkáját Hódító Vilmosnak ajánlotta.

Marx, 1914, 123–124. o.

Mikor tehát II. Richárd312312 oly feltűnően kiváló jó tulajdonságokkal bővelkedett, még ifjúságának első idejében kárhozatos viszálykodás burjánzott fel a normann hercegségben. Ugyanis az összes parasztok az egész normann föld minden grófságában gyakran összegyülekeztek és gyűléseiken elhatározták, hogy ezentúl úgy fognak élni, ahogyan nekik tetszik: mind az erdők, mind a vizek használatában a régen megállapított joggal mit sem törődve, csak a saját maguk szabta törvényekre lesznek tekintettel. És hogy ezek az elgondolások szilárd formát öltsenek, az eszét vesztett tömeg minden csoportjából két férfit választottak követnek, hogy határozataikat az országos nagygyűlés elé vigyék. Amikor a herceg ezt megtudta, Raoul grófot nagyszámú katonával ellenük küldötte, hogy azokkal a parasztok szilajságát megfékezze, és a parasztok tömegeit szétverje. Ez nem is késlekedett, hanem a követeket és még néhány mást közülük elfogadott, kezüket, lábukat levágatta, és miután már semmi hasznukat sem lehetett venni, övéikhez visszaküldte azért, hogy azok a többieket élő példakép gyanánt visszatartsák hasonló dolgoktól és figyelmeztessék őket, hogy még náluknál is rosszabbul járhatnak. Miután ezt

311311 Szó szerint földtelepülés, itt valószínűleg jobbágyföldet jelent.

312312 II. Richárd normandiai herceg (996–1027).



a parasztok megtudták, a lázongással tüstént felhagytak és visszatértek az eke szarvához.

9.11. Házassági szerződés a X–XI. századbólAz eljegyzési és házassági szerződések vagyonjogi biztosítékul szolgáltak.

9.12. EljegyzésLiebermann, 1903, 442–444. o.

Hogyan jegyezhet el bárki egy hajadont, és milyen egyezséget kell tenniök?

1. Ha egy férfi egy hajadont vagy özvegyet kíván eljegyezni, s ez a lánynak és atyafiainak is kedvére van, akkor az a helyes, hogy a vőlegény először Isten törvényeinek és évszázados szokásainknak megfelelően kötelezze el magát és ígérje meg azoknak, akik a menyaszszony szószólói, hogy őt óhajtja választani olyan módon, hogy védelmezni fogja Isten törvényei szerint, mint férj védelmezi feleségét, és barátai kezeskedjenek érte.

2. Ezután tudni kell, hogy kit illet a térítés felneveléséért. A vőlegény tegyen ígéretet arra és barátai kezeskedjenek érte.

3. Ezután a vőlegény nyilvánítsa ki, hogy mit ajándékoz a menyasszonynak kezének elnyeréséért, s mit hagyományoz rá, ha az túléli őt.

4. Ha ebben megegyeztek, az a helyes, hogy a menyassszony rendelkezzék a javak felével – az egésszel, ha gyermekük születik –, míg újra férjhez nem megy.

5. A vőlegény ígéretét esküvel erősítse meg s barátai kezeskedjenek érte.

6. Ha mindben megegyeztek, a menyasszony atyafiai adják feleségül törvényes házasságban annak, aki őt kérte, s az aki az eljegyzést vezette, nyerjen biztonságot.

7. Ha azonban valaki arról a környékről, ahol a menyasszony élt, másik thegnébe kívánja vinni, akkor érdeke megkívánja, hogy barátai előtt szavatolják, hogy semmi rossz nem történik vele, s ha ő ott valami vétket követ el, meg kell azt engedni, hogy atyafiai a kárpótlás fizetésében mellé álljanak, ha neki nincs annyi vagyona, amennyivel fizetni tudna.

8. A házasság megkötésénél a jognál fogva legyen jelen egy pap, aki Isten áldásával egyesíti őket boldogulásukban.

9. Jó arra ügyelni, hogy valaki tudja, nem túl közeli rokonok-e, nehogy később kelljen szétszakítani, amit korábban egyesítettek.

9.13. Házassági szerződés Kentből (kb. 1016–1020)Codex diplomaticus, No. 732.

Ezen írás tudatja az egyezményt, amelyet Godwinwe kötött Brithrickel, amikor az lányának kezét megkérte; először nevezetesen, hogy Brithric egy font313313 súlyú aranyat ad a leánynak viszonzásképpen kezének elnyeréséért, s a Streetnél földet ad neki, minden tartozékával és 150 acrét 314314 Burmarshnál és hozzá 30 ökröt és 20 tehenet, 10 lovat és 10 rabszolgát.

Ezt az egyezményt Kingstonban kötötték, Knut király jelenlétében Lifing érsek és a Krisztus egyházközösség és Aelfmaer apát és a Szent Ágoston közösség és Aethelwine a sheriff… tanúskodásával.

És amikor a leányt elhozták Brightlingből, kezességet vállaltak a dologban Aelfgar, Sigered fia és Frerth, Folkestone papja és Leofwine, Dover papja… és kettejük közül bármelyik éljen is tovább, lépjen másikuk örökébe minden birtokában, mind földben, amit most birtokolnak, mind más javakban. Minden megbízható ember Kentben és Sussexben, thegn vagy ceorl ismeri ezeket a feltételeket.

313313 Angol súlymérték, 45 dkg.

314314 1 acre = 0,7 hold, 0,44 hektár.



És ezen okmányból három példány van: egy a Krisztus közösség templomában, a második Szent Ágostonéban, a harmadik pedig magánál Brithricnél.

10. FEUDÁLIS INTÉZMÉNYEK, EURÓPA AZ EZREDFORDULÓ UTÁN10.1. Eudes blois-i gróf levele Róbert királyhozBouquet Variorum epistolae XX. t. X., 1874, 501–502. o.

Urának, Róbert királynak, Eddes gróf

Keveset kívánok szólni hozzád, Uram, ha meghallgatni méltóztatnál. Richard gróf, a te hűbéresed, felszólított, hogy jelenjek meg előtted igazságszolgáltatás, vagy egyezkedés végett, azokkal a panaszokkal kapcsolatban, melyeket te ellenem hangoztattál. Én az egész ügyet az ő kezébe tettem le. Ő azután, a te beleegyezéseddel határidőt tűzött ki nekem a tárgyalásra. Amikor azonban az idő igen közel volt, és én már felkészültem ennek a dolognak az elintézésére, azt üzente nekem, ne fárasszam magamat azzal, hogy a bejelentett placitumra (ítélkezésre) elmegyek; mivel Neked nincs szándékodban más igazolást vagy egyezkedést elfogadni, csak azt, hogy megtiltsad nekem, hogy mint méltatlan, Tőled bármiféle hűbért birtokomban tarthassak. Illetéktelennek mondta magát továbbá arra, hogy engem a pairek315315 meghallgatása nélkül ilyen ítélkezés elé állítson. Ez az oka annak, hogy a placitumon nem jelentem meg előtted.

De azon nagyon csodálkozom, Uram, hogy Te engem annyira sietve, az ügy megvitatása nélkül, a hűbérre alkalmatlannak ítéltél. Mert, hogy származásomra tekintünk, Isten kegyelméből valóban képes vagyok az örökösödésre. Ha pedig az általad nekem adott hűbér milyenségét nézzük, nyilvánvaló, hogy azt a Te kegyelmed nem a királyi birtokból, hanem az őseimtől örökjogon rám szállt birtokokból juttatta. Ha szolgálataim érdemére vagyunk tekintettel, Te magad is tudod, hogy amíg kegyelmedben voltam, hogyan szolgáltam Neked otthon, háborúban és idegenben. Azonban, miután kegyelmedet elfordítottad tőlem és arra törekedtél, hogy azt a megtiszteltetést, amelyben eddig részeltettél, elvedd tőlem, ha Neked becsületem védelmében véletlenül valami kárt okoztam, ezt a jogtalanságoktól fölingerelve és a szükségtől kényszerítve tettem. Mert becsületem megvédését hogyan is mulaszthatnám el? Istenre és lelkemre mondom, inkább akarok becsülettel halni, mint becstelenül élni. Ha azonban ezentúl nem bántod becsületemet, semmi a világon nem lesz, amit inkább óhajtanék, minthogy kegyelmedet vagy megtartsam, vagy kiérdemeljem. Mert a Veled való egyetlenkedés nekem ugyan igen kellemetlen, de Tőled is Uram, kormányzásod gyökerét és gyümölcsét veszi el; az igazságot és a békét mondom. Ezért könyörögve kérem kegyességedet, ami benned a természet szerint megvan, ha gonosz tanács el nem veszi, hogy hagyj fel végre üldözésemmel, és engem vagy udvari embereid által, vagy az előkelők által engeszteltess ki. Vale.

10.2. Fulbert püspök levele Róbert királyhoz (XI. század eleje)Uo.

Urának a felséges Róbert királynak Fulbert, a chartres-iak alázatos püspöke. Írtunk Önnek azokról a bajokról, amelyeket Gaufrey vicecomes okozott egyházunknak. Nem féli ez se Istent, se excellenciádat, amiről elegendőképpen és fölöttébb bizonyságot tett, midőn helyreállította az Ön által egykor lerombolt gallardoni várat.316316 Elmondhatjuk erről az írás szavaival: „Íme, keletről terjed szét egyházunknak baja”; másrészt még egy másik várat is merészelt építeni Illiers317317 mellett, a mi Szűz Mária egyházunk falvai közt, amiről viszont el lehet mondani: „Lám, nyugatról jő a gonoszság.” Most, hogy e bajokról már a szükségest megírtuk, könyörületért esedezünk önhöz, tanácsot és engedelmet kérve, minthogy az ön Hugo fiától semmi segítséget és vigaszt nem kaptunk bajunkban. Mindezek miatt a bennünket ért fájdalom úgy összefacsarta szívünket, hogy már búbánatra adtuk magunkat. Elhatároztuk tehát, hogy felhagyunk a jókedv és öröm kinyilvánításának általunk szokásos módjával, a harangozást megszüntetjük, és szomorúságunknak valamiképp kifejezést adunk. A misét, melyet mindeddig egyházunkban Isten kegyelméből ujjongó szívvel és szájjal szoktunk megtartani, elmondjuk siralmasan, fojtott szóval, szinte néma csendben. Ezért síró szívvel és lélekkel, térdre hullva kérjük az ön jámborságát, siessen az anyaszentegyház segítségére, melynek élére ön minket, az ön méltatlan hívét állította,

315315 A pairek (latin par, azaz egyenrangú szóból) királyi fővazallusok.

316316 Ma mezővárosok Chartres vidékén.

317317 Ma mezővárosok Chartres vidékén.



akinek vigasza és lélegzethez jutása az elszenvedett bosszúságok közepette Isten után egyedül öntől függ. Gondolkozzék tehát, miképp szabadulhatnánk meg ezektől a bajoktól. S hogy keservünket örömre fordítsa, szólítsa fel Eudes grófot és parancsolja meg neki nyomatékosan, királyi tekintélyénél fogva, hogy irtsa ki vagy irtassa ki igaz szándékkal az ördögi hajlam fent számba vett mesterkedéseit… Mert ha sem ön által, se ő általa nem szűnnék meg az egyházmegyénkben szinte örökösen uralkodó zűrzavar, úgy mi más maradna hátra, mint hogy teljesen felfüggesszük az istentisztelet tartását egész püspökségünkben… Hogy erre mégse kényszerüljünk, ismételten esdve kérjük az ön könyörületességét. Nehogy megessék – ami távol álljon tőlünk –, hogy ön által elutasítva, kénytelenek legyünk elmenekülni és idegen királynál vagy a császárnál állítani azt, hogy ön nem akart vagy talán nem is volt képes Krisztusnak a mi gondjainkra bízott jegyesét, a szent egyházat oltalmazni.

10.3. A hűbéres lovagok magánháborúiAdémar de Chabannes, Benedek-rendi szerzetes [szül. Chabannes-ban (Limousin) 988, megh. Jeruzsálemben 1034]. Krónikája a kezdetektől az 1028-as évekig terjed. Főleg Aquitania történetére vonatkozó forrás.

J. Chavanon, 1897, 150. o.

Ez időben (1010) Alduin (limoges-i) püspök Vilmos herceggel társulva felépítette Beljoc várát Saint Junien monostora közelében, Jourdain, Chabannes hercege ellen. Miután a herceg (Vilmos) eltávozott, Jourdain válogatott fegyveresekkel a vár megvívására és a püspök legyőzésére sietett. A püspök azonban sok fegyverest gyűjtött össze és testvére, Wido által is segítve elébe ment. Szigorú tél idején kemény csata keletkezett, sok vér folyt, végül is a limoges-iak a püspökkel és vicomte-jaikkal megfutamodtak. Jourdain tehát győztesen, sok előkelő fogollyal indult haza. Amikor már biztonságban hitte magát egy lovag, akit ő győzött le, hátulról tarkón vágta, és így meghalt. Viszonzásul azokat, akiket övéi foglyul ejtettek, karddal átdöfködték, úgyhogy vérükkel együtt lelküket is kiadták. (Hozzátartozóik) ezeket jobban megsiratták, mint azokat, akik a csatában hullottak el. Jourdain Manzer, az elhunyt testvére, kevés idő múlva foglyul ejtette a püspök testvérét és mindaddig fogva tartotta, amíg az említett várat le nem rontották.

Ebben az időben (1024) Aimery Roncinie hercege, hűbérura: Guillaume, Angoulême grófja ellenében, míg ez Rómában tartózkodott, a húsvéti napokban Saintogne vidékén felépítette Fractabotum várát, pedig Szent Eparchius szent saruinak ereklyéire esküdött hűséget neki. És minthogy megszegte esküjét, nem sok idő múlva Jofré, az említett gróf fia találkozván vele, karddal átdöfte, mire késedelem nélkül kiadta lelkét. Guillaume gróf viszont fiával, Odouinnel, a várat sokáig ostromolta és miután hősiesen megvívta, lerombolta, hosszabb idő múltán azonban ismét felépítette és Jofré fiának birtokába adta. Guillaume, Martiliac vicomte-ja és testvére, Odolric sokáig tartó súlyos egyenetlenségbe keveredett testvérével, Odouinnel, Rofiac vára miatt. Végül is az történt, hogy Guillaume gróf megbékítette őket, ők maguk pedig a békére és a megállapodás megtartására Szent Eparchius teste fölött megesküdtek. Esküjüket azonban meghazudtolva, esküszegőkké váltak: mire egyiküket megvakították, a másik kettő pedig tisztségét vesztette. Guillaume és Odolric magához hívatta Odouint. Miután a húsvétot megelőző héten, nagyszerdán velük vacsorázott és vendégházukban aludt, még mielőtt az ágyból felkelt volna, megragadják, nyelvét kivágják, szemeit kivájják. Így szerezték meg Rofiacot. A Rómából visszatérő Guillaume gróf elhatározta, hogy ezt a súlyos gonosztettet megtorolja. Ezért Guillaume herceget magához véve, Martiliacot megostromolta, tűzzel elpusztította, az árulóknak életüket és tagjaik épségét meghagyta ugyan, de minden tisztüktől megfosztotta őket, Rofiacot pedig a megvakított Odouinnek engedte át. Néhány év elteltével ugyanazon gróf parancsára fia Odouin, Martiliacot felépítette és a saját birtokában megtartotta.

10.4. ÉhínségRaoul Glaber francia krónikás (szül. a X. század végén, megh. 1050). Kedve ellenére lett szerzetes, kolostorról kolostorra járt Clunytól Saint-Germain d’Auxerres-ig. Itt írta meg Historiarum libri quinque c. munkáját. A 900–1046-ig terjedő évek eseményeit jegyezte fel.

M. Prou, 1866, lib. IV. ch. 4. 98–100. o.

A következő időben (1032-ben) az egész földkerekségen éhínség támadt, és csaknem az egész emberi nemzetség pusztulása fenyegetett. Ugyanis az időjárás annyira viharossá vált, hogy sem a vetésre, sem az aratásra nem volt alkalmas idő, főként a felhőszakadások miatt. Az elemek egymás közt szinte azon versengtek, hogy az emberi gonoszság elnyerje büntetését: az állandó esőzés miatt a föld annyira sáros lett, hogy három év folyamán egyetlen mag befogadására alkalmas barázdát sem lehetett találni. Aratás idején viszont a különféle dudva és



gaz a szántóföldek egész felületét ellepte: egy modiusnyi elvetett mag, ahol még a legjobban fizetett, aratáskor egy sextariust adott, ez a sextarius azonban legföljebb egy marokra való lisztet jelentett. Ez a pusztító terméketlenség Keleten kezdődött. Görögország elpusztítása után Itáliába jutott, innét elárasztotta Galliát és kiterjedt Anglia minden vidékére is. Akkor az egész nép az élelemhiány következtében mintegy összeaszott, a nagyok és középrendűek a szegényekkel együtt éhségtől sápadoztak: a gazdagok ragadozó kedve is megszűnt az általános nyomorúságban. Ha véletlenül valami élelmiszer eladásra került, az eladó belátása szerint szabadon lehetett méltányos árat kérni vagy azt messze túllépni: sok helyen a modius ára 60 solidus volt vagy másként: egy sextarius 15 solidus. Ezenközben, miután a vadállatokat és a szárnyasokat is megették az emberek a kegyetlen éhségtől hajtva – még elmondani is borzalmas – mindenféle dögöt megettek. Voltak, akik, hogy a halált elkerüljék – erdei gyökereket és vízinövényeket rágtak, de hasztalanul, mert az Isten bosszuló haragját nem lehet másként elkerülni, csak ha ő akarja. Borzalom elbeszélni, hogy akkoriban az emberi nem mennyire megromlott. Amit azelőtt csak nagyon ritkán lehetett hallani, a mardosó éhség arra kényszerítene az embereket, hogy emberhúst faljanak fel: az úton járókat a náluk erősebbek elragadták, darabokra vágták és tűzön megsütve, felfalták. Olyanokat, akik az éhség elől menekülve egyik helyről a másikra vándoroltak, és valahol szállást kaptak, vendéglátóik éjjel legyilkolták és megették, sokan mások pedig almával vagy tojással félreeső helyekre csalták a gyermekeket, ott meggyilkolták és megették őket, sok helyen a földből ásták ki a holttesteket, így akarták éhségüket csillapítani. Végül is ez az őrjöngés annyira fokozódott, hogy sokkal biztosabban élt valahol magányosan valami állat, minden ragadozástól mentesen, szabadon, mint az ember: mert minthogy már szokásba jött, hogy emberhúst esznek, valaki sült húst vitt eladni a tournous-i vásárra, mintha az valami állat húsa lenne; amikor felfedezték, ezt a borzasztó bűnt nem is tagadta: végül is agyba-főbe verték és megégették. Földbe temetett testét valaki más kiásta és éjjel megette; azt is hasonló módon megégették.

Abban az időben ugyanezeken a tájakon olyasmire is történt kísérlet, amiről eddig még sohasem hallottunk, hogy valaki is megcselekedte volna. Sokan ugyanis agyaghoz hasonló fehér földet ástak ki, ezzel ami lisztjük, korpájuk még volt, összekeverték és ebből sütöttek kenyeret, hogy az éhhaláltól megmeneküljenek. Igyekezetüket az életben maradás reménye sarkallta, de teljesen eredmény nélkül. Sápadtság és soványság látszott mindenki ábrázatán, sokak bőrét viszont gyulladás püffesztette meg. Az emberek hangja annyira elvékonyult, hogy halódó madarak csicsergéséhez vált hasonlatossá.

Akkoriban a farkasok már beleuntak a nagy tömegük miatt temetetlenül heverő holttestek lakmározásába, és az emberek közül ragadoztak zsákmányt, amire pedig hosszú idő óta példa nem volt. Mivel pedig, mint már mondottuk is, a halottakat éppen nagy sokaságuk miatt egyenként eltemetni nem lehetett, némely helyeken az istenfélő emberek csontházakat (carnariun) építettek, ahová ötszáz vagy több holttestet vetettek félmeztelenül vagy teljesen ruhátlanul – amennyi csak elfért bennük. Az útkereszteződések és a szántóföldek barázdái is temetőszámba mentek. Ha pedig valaki úgy hallotta, hogy jobb dolga lenne, ha más földre költözne és útnak is indult, útközben pusztult el az ínségtől.

10.5. Az „Isten békéje” intézmény szerveződéseA X. század végétől az egyház a magánháborúk korlátozására, olyan békemozgalom szervezésére törekedett, amelynek általános tekintélyt szerezhetett. A mozgalom Dél-Franciaországból indult el, egész sor területi zsinat tartásával. Felhívásokat bocsátottak ki az egyház, a szerzetesek és parasztok védelmére, s meghatározott napokra fegyvernyugvást hirdettek.

10.6. Raoul Glaber HistoriájábólUo. lib. IV. ch. 5. 103–106. o.

Az Úr szenvedésétől számított ama ezres évben, amely az említett csapás nyomorúságait követte, az esőzések megszűntek, és az Isten jóságának és irgalmának ránk tekintése folytán az ég vidám orcával kezdett tündökölni. Kedvező szelek fújtak, hirdetve szelíd békéje által a Teremtő nagylelkűségét. Az egész föld vidám zöldbe öltözött, s termésének bőségével teljesen elűzte az ínséget. Ekkor kezdtek először Aquitania részein a püspökök, apátok és az egész népből a szent vallás ájtatos férfiai gyűléseket tartani, amelyekre sok szent testét és számtalan ereklyetartót vittek el. Ezután az arles-i és lyoni tartományokban, majd egész Burgundiában, egészen Franciaország határáig, az összes püspökségekben kihirdették, hogy az egész ország főpapjai és előkelői tartsanak zsinatokat a béke és a szent hit megújítására. Ezt hallva, az egész ország népe örvendezett és beleegyezett abba, a legnagyobbak, közepes állapotúak és a legkisebbek is, hogy készségesen fognak engedelmeskedni mindannak, amit az Egyház pásztorai parancsolnak, ugyanúgy, mintha az emberekhez itt a földön égből jövő szózat hangzana. Mert még mindenkit riadalomban tartottak az elmúlt idők általános csapásai: attól féltek, hogy a bőségesnek ígérkező termés gazdagságát esetleg elveszítik. Okiratot állítottak ki, melyben



pontról pontra felsorolták, hogy mit nem szabad ezentúl tenniük, és azt is, hogy ájtatos ígéretükkel mit ajánlottak fel Istennek. Ezek közül a legfontosabb volt az, hogy a békét sértetlenül meg fogják őrizni, hogy ti. mindkét rendhez tartozó férfiak, bármiféle bűnt követtek el azelőtt, ezentúl félelem nélkül és fegyvertelenül járhatnak: a rablót vagy más vagyonának pusztítóját a törvény szigorával sújtják, mert vagy vagyonát vették el, vagy testi büntetéssel fenyítették. Azonban minden egyházi szent helynek oly nagy tiszteletet és hódolatot mutattak, hogy ha valaki bármiféle bűntől terhelve hozzájuk menekült, onnét sértetlenül távozhatott, kivéve azt, aki az említett békére vonatkozó megállapodást megsértette; ezt ui. még az oltárnál is elfogták és az előre megállapított módon bűnhődött; hasonlóképpen minden klerikust, szerzetest és apácát is annyira tiszteltek, hogy ha valaki velük utazott, senkitől sem szenvedhetett bántódást. Ezeken a zsinatokon még igen sok olyan dolgot határoztak el, amit igen hosszas lenne elmondani. Azt azonban érdemes megemlíteni, hogy mindenkinek tetszésével elhatározták, hogy minden hét péntekjén a bortól örökre szóló érvénnyel tartózkodnak, szombaton pedig a hústól, kivéve, ha súlyos betegség az ellenkezőre nem kényszeríti őket, vagy valami igen nagy ünnep közbe nem jön; ha pedig valami folytán megtörténnék, hogy ez a szigorú fogadalom meglazulna, három szegényt kell étellel ellátni. Akkoriban a szenteknek ezeken az összejövetelein számtalan beteg meggyógyult. Azonban nehogy bárki is könnyelműen gondolkozzék ezekről, sokakban a már szétmállott bőr, a lábaknak és karoknak szétesett húsa eredeti állapotába tért vissza, és igen sokszor még a vér is folyt. Ez sok kételkedőben is megerősítette a hitet. Ennek következtében mindenki annyira föllelkesült, hogy a püspökök kezüket és pásztorbotjukat az ég felé emelték és az Isten felé tárt kezekkel valamennyien ezt kiáltották: béke, béke, béke; s ebben az Istennel való egyezség jelét, az ígéret megújítását látták. És a béke megszilárdításáért folytatott öt év eltelte után minden megújult, az egész világon csodálatos ragyogással megújult a béke… Ebben az évben a gabona, a bor és egyéb termés is olyan bőséges volt, amennyit az eljövendő öt évre sem remélhettünk… miként a régi mózesi nagy jubileum idején. A következő második, harmadik és negyedik évben sem lett kevesebb a termés…

lib. IV., ch. 1. Ugyanazon időben történt az isteni kegyelem ihletésére, hogy először az aquitaniai részeken, később lassanként Gallia egész területén egyezséget kötöttek az Isten szeretete és félelme által egyként vezettetve; eszerint szerda estétől hétfő hajnalig senki a halandók közül más emberen nem erőszakoskodhatik, sem bosszút nem állhat, sem adósától a vadimoniumot (zálogot) nem követelheti. Ha pedig valaki e közösen hozott határozat ellen mégis tenne valamit vagy életével fizessen, vagy a keresztények közösségétől kiűzetve, hazáját is hagyja el. Ezenkívül mindenki tetszésével találkozott az is, hogy ezt a megállapodást mintegy köznyelven Treuga Domininak (az Úr békéjének) nevezzék.

10.7. A tulujes-i zsinat (1046) határozatábólA béke megtartásáról a legmesszebbmenő határozatokat a Roussillon tartományban fekvő Tulujes-ben tartott zsinat hozta.

Bouquet, T. XI., 1875, 510–511. o.

I. Ez az a béke, amelyet megerősítettek a püspökök, apátok, grófok és őrgrófok és a többi istenfélő mágnások a narbonnei püspökségben, hogy ti. ettől a naptól kezdve senki templomot fel nem törhet, sem annak kerítését, sem a temetőt, sem azokat a házakat, amelyek a templom környékén vannak vagy lesznek 30 egyházi lépés távolságra.

II. Azokat a templomokat azonban nem értjük bele ebbe a tilalomba, amelyekből erődöket csináltak vagy fognak csinálni; sem azokat a templomokat, amelyekben a rablók vagy a tolvajok a zsákmányt vagy a lopott holmit összegyűjtötték, vagy ahonnét gonosztettek elkövetésére kijárnak, vagy ahová visszatérnek; azonban még ezeknek is bántatlanságot biztosítunk mindaddig, amíg az elkövetett gonosztett miatti panasz ennek a helynek a püspökéhez vagy ugyanazon szék kanonokjainak testületéhez el nem jut. Ha pedig a püspök vagy az említett kanonokok ugyanazon püspöki székhelyen a gonosztevő miatt valami kárt szenvedtek, és az nem akar elégtételt adni, azután az említett püspöknek vagy az említett kanonokoknak a parancsa alapján a gonosztevő és holmija abban a templomban tovább biztonságban nem maradhat. Az az ember pedig, aki valamely templomra rontott, vagy pedig az említett gonosztevőkön kívül ott mások ellen valami rosszat követett el, vagy pedig a templom környékén 30 egyházi lépés távolságra levő házakat megrohanta, az említett szentségtörés jóvátételét és a gonosztettek miatt a panaszosoknak járó kártérítést kétszeresen köteles megadni.

III. Hasonlóképpen helyesnek látták, hogy azokat a klérikusokat, akik nem viselnek fegyvert, vagy a szerzeteseket és apácákat senki meg ne rohanja, sem jogtalanságot vagy valami gonosztettet ellenük el ne kövessen. Kanonokoknak, szerzeteseknek vagy apácáknak házait, vagy azokat az egyházi majorokat és birtokokat, amelyeket a mi püspökségünk egyházai vagy fegyvertelen klérusai, esetleg szerzetesek és apácák



tartanak birtokukban, senki fel ne törje, onnét semmit el ne ragadjon: ha ilyet tenne, kétszeres jóvátétellel tartozik.

IV. Hasonlóképpen megerősítették azt is, hogy senki ebben a püspökségben kancát vagy csikót az elkövetkező félévben el ne raboljon, se ökröt, se tehenet, se szamarat, se nőstényszamarat, se juhot, se bárányt, se kecskét vagy bakot, se ezeknek kicsinyeit.

V. A pagensiseknek318318 vagy a fegyveres klérikusoknak házait, baromfióljait, csűrjeit senki fel ne gyújtsa és el ne pusztítsa. Parasztot vagy parasztasszonyt, fegyvertelen klerikusokat, szerzeteseket vagy apácákat senki ne merészeljen megölni, megsebesíteni vagy bántalmazni, sem elfogni vagy megkötözni, legfeljebb akkor, ha ellenük valami bűnt követtek el. Akkor se kötözzék meg őket mással, csak egyszerű kötéllel, de ez is csak akkor történhetik, ha már előzőleg hiába panaszkodtak rájuk, mint előbb mondottuk. A parasztoktól ne vegyék el ruháikat, az ekevasat vagy az ásókat, olajligeteket ne gyújtsák fel és ne égessék el, és azok termését ne pusztítsák el.

VI. Hasonlóképpen megállapodtak abban is, hogy senki ne foglalja le zálogba másnak a holmiját kezesség vagy bárkivel kötött üzlet miatt, különösen, ha az már fizetett. És ha bárki ezt a békét, amit az előbbiekben előadtunk, megszegné, és annak, akinek kárára megszegte, 15 napon belül egyszeri összeggel azt jóvá nem tette, 15 nap elmúltával a kétszeresét fizesse, az összeg kétszerese pedig azt a püspököt vagy comest illeti, aki az ügyben ítéletet hozott.

VII. Az Úr békéjét pedig igen nyomatékosan megerősítették az említett püspökök, hogy ti. azt az összes keresztények minden időben tartsák meg szerda, azaz Mercurius napjának napnyugtától a hét második napja, azaz hétfő napfelkeltéig. Hasonlóképpen állandóan tartsák meg az Úr ádventjének első napjától kezdve vízkereszt octavájáig (nyolcadáig), amikor Szent Hilarius ünnepét ülik. Hasonlóképpen tartsák meg állandóan attól a hétfőtől kezdve, amely a böjt kezdete előtt van, addig a hétfőig, amelyik közvetlenül pünkösd octavájának vasárnapja után következik. Ugyanez vonatkozik az Úr keresztje feltalálásának és felmagasztalásának vigíliájára és ünnepeire, Szent Mária három vigíliájára és ugyananynyi ünnepére, minden apostol vigíliájára és ünnepeire, Szent Lőrinc vigíliájára és ünnepére; ennek a vallásos kötelezettségnek a megtartását kiterjesztették még a következő ünnepekre vigíliákkal együtt: Narbonne-i Szent Pál, Keresztelő Szent János, a szent Apostolok, Szent Mihály arkangyal, Szent Márton hitvalló, továbbá mindenszentek vigíliája és ünnepe. Hasonlóképpen a kántorböjtöket is e rendelkezés alá vonták. Az említett napokat, amelyek az Úr treugájában vannak, megerősítették a püspökök a megelőző és követő éjszakákkal együtt, vagyis a napnyugtától, amikor a treuga domini kezdődik, annak a napnak a napfelkeltéig, amikor megszűnik. Ha pedig valaki az említett treuga domini idején valahol valami bűntettet követett volna el, kétszeres kártérítéssel tartozik, azután pedig a hideg víz büntetésével tegye jóvá azt, amit az Úr békéje ellen vétett. Ha pedig valaki e treuga tartalma alatt szándékosan embert ölt, a keresztény emberek helyeslésével határozatba ment, hogy egész élete tartamára számkivetésre ítéljék, ha ezt szándékosan tette; ha pedig véletlenül történt, hagyja el a földet akkora távolságig, amekkorát a püspök és a kanonokok jónak látnak kijelölni. Ha valaki egy másik ember meggyilkolása vagy elfogatása céljából lest vetett, vagy pedig másnak a várát el akarta foglalni, még akkor is, ha ez nem sikerült, a püspök és a kanonok ítélete szerint az Úr békéjére való tekintettel úgy adjon elégtételt, mintha sikerült volna az, amire törekedett.

Ugyanígy megtiltották azt is, hogy e folyamatos treugák, azaz ádvent és nagyböjt idejének kezdetétől senki vár vagy erősség építését elkezdeni ne merje, kivéve, ha már a folyamatos treugák kezdete előtt 15 nappal elkezdte. Az említett Úr békéjével és treugájával kapcsolatban bármikor lehet panaszt emelni a püspök és kanonokjai előtt. Azok pedig, akik fölött a püspök vagy az említett szék kanonokjai már bíráskodtak az Úr békéjének, vagy treugájának helyreállításának dolgában, amennyiben a mellettük tanúskodók vagy kezesek hamis esküt tettek az Úr békéjére, vagy treugájára vonatkozóan az említett püspök vagy kanonokok előtt, a püspök és ugyanazon szék kanonokjai támogatóikkal és segítőikkel együtt közösítsék ki őket mindaddig, amíg makacskodnak, mint az Úr békéjének és treugájának megszegőit; ők maguk és vagyonuk nem tartoznak az Úr békéje és treugája alá.

10.8. Bernard béziers-i püspök levele, 1170Histoire Générale de Languedoc, III. T. IX., 1872, 118. o.

Bernard, Isten kegyelméből Béziers püspöke, az ő nagyrabecsült Viduinjának, Béziers archipresbiterének, békességet és üdvözletet. Úgy gondolom, legkedvesebb (testvérem), hogy bűneink sokasága miatt – nemcsak az elmúltakért, hanem a jelenlegiekért is – joggal szakadtak reánk azok a nyomorúságok, amelyeket szenvedünk…

318318 A pagus (grófság) területéhez tartozó parasztok.



Bár nagy háborúságok és veszedelmek szorongatnak bennünket, bizalmunkat mégis Isten irgalmába helyezve, jólétet és békességet óhajtunk biztosítani a tartomány számára. E végből felhívtuk Raynold (béziers-i) algrófot és tartományának lovagjait, és felszólítottuk őket, hogy tegyenek esküt a béke megtartására. A béke védelme alá vontuk: az összes szerzeteseket, az összes egyháziakat javaikkal, az összes parasztokat javaikkal, az összes halászokat, vadászokat, asszonyokat és fegyver nélküli kísérőiket, a temetési menetek résztvevőit, az összes patkolatlan kancákat, az összes teherhordó állatokat málhájukkal, az összes utazókat és kereskedőket áruikkal, amelyeket visznek vagy hoznak, a bikákat, a teheneket, juhokat, sertéseket, kecskéket, malmokat és olajfaültetvényeket.

Evégből tisztünknél fogva kötelességetekké tesszük: figyelmeztessétek egyházközségetek tagjait, hogy Urunk színeváltozása előtti vasárnapig tegyék le az esküt a béke megőrzésére, és mindenkit, aki a békét megzavarja, kényszerítsenek rá, hogy felhívásunkra bírósági vizsgálat céljából megjelenjék. Ha pedig valamelyik várral rendelkező hűbérúr az említett vasárnapig nem teszi le az esküt a béke megőrzésére, mindaddig nem szabad jelenlétében istentisztelet tartani, amíg le nem teszi az esküt, tiltassanak ki az egyházból… Ugyancsak elrendeljük, hogy szerda napnyugtától kezdve hétfő napfelkeltéig minden fegyvertelen az Isten békéjének védelem alatt álljon, hogy senki ne merjen mást fogságba vetni, megkínozni, és ellene rosszat tenni.

10.9. A templomok újjáépítéseRaoul Glaber Historiájából

M. Prou, 62. o.

III. könyv 4. Amint közeledett az ezredik év utáni harmadik esztendő, majd az egész Fóldön, de főleg Itáliában és Galliában a templomok újjáépítését lehetett látni. Jóllehet nagyrészük igen jól épített volt, s nem volt szükséges felújításuk, minden keresztény közösséget valóságos versengés sarkallt, hogy temploma még ragyogóbb legyen. Mintha a világ megrázta volna magát, hogy levetve régi ruháját, a templomok új fehér ruhájába öltözzön. A püspöki székhelyek majd minden temploma, a különböző szentek tiszteletére alapított monostorok egyházai, hasonlóképpen a falvak kis kápolnái a hívők által felújítva, nagyobbak és sokkal szebbek lettek.

10.10. Ereklyék feltalálásaIII. 5.

Miután az egész világ mint mondottuk magát az új templomok fehérségével ékesítette, az Úr megtestesülésének ezredik évét követő nyolcadik esztendőben történt, hogy különböző jelek lehetővé tették számos szent ereklyéjének fellelését, azokon a helyeken, ahol hosszú idő óta rejtve voltak. Mintha vártak volna dicső feltámadásukra, az isteni jelre, hogy elmélkedés céljából átadassanak a híveknek, hatalmas vigaszt árasztva szívükbe.

10.11. A Szent Jakab-zarándokútA jeruzsálemi Szent Sír, Rómában az Apostolok (Szent Péter és Pál) sírja mellett, a X. századtól fontos zarándokhely lett a compostellai Szent Jakab-sír. A zarándokok számára készült itinárium megemlíti az útvonalon található nevezetes helyeket. A közölt szövegrészlet Nagy Károly hispániai hadjáratának eseményeit idézi fel, amelynek hőseit a Roland-ének népszerűsítette.

J. Vielliard, 1938, 24–27. o.

Baszk földön a Szent Jakab út egy nevezetes hegyen vezet át, amelyet Portus Cisere-nek neveznek, talán mert ez Hispánia kapuja, talán mert ezen a hegyen át szállítják egyik országból a másikba a hasznos árukat. Ahhoz, hogy átkeljünk rajta 8 ezer métert kell kapaszkodni fölfelé, és ugyanennyit lefelé ereszkedve. Ez a hegy olyan magas, hogy az eget látszik érinteni, s aki fölfelé halad, azt hiheti, hogy saját kezével megtapinthatja az eget. A csúcsról be lehet látni a bretagne-i tengert, Nyugatot és három ország határát: Kasztíliát, Aragóniát és Galliát. A hegy ormán van egy hely, amit Károly keresztjének neveznek, mert amikor Nagy Károly seregével Hispániába vonult, karddal, bárddal, fejszével utat vágva, ezen a helyen szimbolikusan felállította az Úr keresztjét, majd letérdelt, s Galícia felé fordulva imát küldött Istenhez és Szent Jakabhoz. Az a szokás alakult ki, hogy ide érkezve a zarándokok térdre borulnak és imádkoznak Szent Jakab országa felé fordulva s mindenki leszúrja a keresztjét, mint egy zászlót. Ezer keresztet is lehet itt látni. Ezért ez a hely az első imaállomás a Szent Jakab útján. Mielőtt



a kereszténység szélesebben elterjedt Hispániában, az itt élő kegyetlen baszkok és navarraiak szokása volt a Szent Jakabhoz menő zarándokokat nemcsak kifosztani, de el is veszejteni őket. A hegy közelében észak felé egy völgy húzódik, neve Vallis Caroli (Károly-völgy), ahová Károly seregével menekült, miután harcosait megölték Roncevaux-nál. Sok zarándok, akik nem bírnak átkelni a hegyen, ezen a völgyön át veszik útjukat Szent Jakabhoz. Leérkezve a csúcsról eljutunk a kórházhoz és ahhoz a templomhoz, amelyben egy szikla található. Ezt a sziklát Roland, ez az emberfeletti hős, kardjának három csapásával felülről lefelé középen kétfelé hasította. Ezután következik Roncevaux, ahol a nagy csata folyt, ahol Marsile király, Roland, Olivier, 40 ezer keresztény lovag és szaracén katona lelte halálát. A völgy után belépünk a navarraiak országába, ahol nem hiányzik sem a kenyér, sem a bor, sem a tej, sem az állat. A navarraiak és a baszkok hasonlítanak egymásra. Ugyanolyan módon táplálkoznak, öltözködnek, beszélnek, de a baszkok arcszíne fehérebb, mint a navarraiaké.

10.12. V. Vilmos, Aquitánia hercege (990–1030)Adhémar de Chabannes Krónikájából

J. Chavanon, 1897, lib. III. ch. 4.

Ebben az időben Aquitánia hercege, Poitiers grófja, a hatalmas és dicsőséges Vilmos volt, aki mindenkivel szemben szeretetre méltó, csodálatos bölcsességgel megáldott okos tanácsadó, nemeslelkűséggel és bőkezűséggel teli, a szegények oltalmazója, a szerzetesek atyja, templomok építője és a római szentegyház igaz barátja. Már ifjúkorától szokása volt évente Rómába menni, az Apostolok székvárosába, és részt vett egy jámbor zarándokúton is a galíciai Szent Jakab sírjához.

Mindenütt, ahová ment, ahol megjelent, nyilvános gyűlések alkalmával, személyét olyan dicsőség és tisztelet övezte, hogy nem annyira egy herceg, mint inkább egy király benyomását keltette. Nemcsak egész Aquitániát vette hatalma alá, úgy; hogy senki sem merte kezét emelni ellene, de még a frankok királya 319319 is nagy barátsággal viseltetett iránta s palotájában minden más hercegnél nagyobb tisztelettel fogadta. Továbbá Alfonz,320320 a spanyolok királya a navarrai Sancho,321321 éppúgy, mint a dánok és angolok királya, Kanut oly nagyra becsülték, hogy minden évben drága ajándékokat küldtek hozzá követeikkel, amelyeket ő még értékesebbekkel viszonzott. Elénk barátság kötötte össze Henrik császárra,322322 az egymás iránti kölcsönös tiszteletet ajándékokkal erősítették meg. Többek között Vilmos herceg egy szép arany kardot küldött a császárnak, amelyre a következőket vésette: HENRIK CSÁSZÁR, Caesar AUGUSTUS. Mikor Rómába ment, a pápák dicső uralkodóhoz méltóan fogadták, és az egész szenátus mint atyját éltette. Fulko, Anjou grófjának, aki vazallusa volt, Loudun várát és több erődített helyet engedett át hűbérbe, így Saintes városát is várakkal együtt.

A nevezett herceg, ha tudomást szerzett egy kiváló klerikusról, azonnal pártfogásába fogadta. Így Renaut szerzetest is, akit bölcsessége miatt Platónnak neveztek, a Saint-Maixent-monostor fejévé tette. Franciaországból meghívta a híres tudományú Chartres-i Fulbertet, neki adta a Saint-Hilaire kincstárát s az iránta tanúsított nagy tiszteletét nyilvánosan kimutatta. Társaságában majd mindig volt legalább egy püspök.

A limoges-i Saint-Martfal-monostornak adományozta az Aunis mellett fekvő parókiát, amit egyébként korábban apja is ennek a monostornak adományozott, továbbá a Szent Péternek ajánlott Ainas parókiát. A clunyi monostornak, az itáliai clusai Szent Mihály-monostornak, s több más templom javára Burgundiában és Aquitániába számos adományt tett, s tengerparti birtokok járadékaival növelte Krisztus szolgáinak jövedelmét. A szabályozott szerzeteseket és apátokat elhalmozta figyelmességével és államának kormányzatában igénybe vette tanácsaik segítségét.

Gazdag ajándékokkal kereste fel Odilo clunyi apátot, akiben a Szentlélek igazi templomát tisztelte, magát vazallusává tette és autoritása alá helyezte hercegségének több monostorát.

A nemes herceg újjáépítette a híres Maillezais-kolostort Poitou-ban, a nevezetes bourgueil-i apátságot Anjou-ban lévő birtokán, anyjával Emmával, Odo champagne-i gróf nővérével egyetértésben. Ebben a monostorban nagyszámú szerzetest gyűjtött össze, akik itt éjjel-nappal Isten dicsőségét énekelték. Élükre a szent élet iránti buzgósággal telt Theudelin apátot választották, az égi disciplinák megingathatatlan oszlopát, aki a zsidó vallásból tért át. Az aquitániai seniorokat, akik több ízben is lázadni akartak ellene, mindig megfékezte és

319319 Jámbor Róbert (996–1031).

320320 V. Alfonz, Leon királya (999–1027).

321321 III. Sancho, Navarra királya (1000–1035).

322322 II. Henrik (1002–1024).



letörte. Mikor a Saint-Charroux melletti Rochemaux vár ostrománál Boso gróf nagy csapat merész lovaggal szállt szembe vele, s a harcban Boso előnyre tett szert, végül is a herceg lett a győző, és Boso elmenekült…

10.13. A társadalom három rendjeAdalberon, 977-től Laon püspöke, Carmen ad Robertum regem című versében a társadalom hármas, funkciók szerinti felosztásának ideáját fogalmazta meg, a király és a püspök közti dialógus formájában (1030 kör.).

G. A. Hückel, 1901, 148–156. o.

(Isten országának lakóiról, a király kérdésére válaszolva)

Püspök:

Kérdezd az Areopagitának nevezett Dionysinost, aki két könyvet írt e témáról.323323 A szent atya Gergely, ugyancsak szólt erről a Moralia-jóban, amelyben a boldog Jób hitét elemzi, s igen világosan értekezik róla a Homéliában és Ezékiel könyvéhez írt kommentárja végén.324324 Írásait elküldte Galliába is. Ezek a dolgok azonban nem könnyen érthetők az emberek számára. Kifejtem tehát számodra, a szavak szimbolikus értelmével együtt…

Az ég lakói több rendet alkotnak, s ennek mintájára rendeződött a föld népessége is. A régi egyház népének törvényében, amely egyház a Zsinagóga szimbolikus nevet viseli, Isten Mózes közvetítésével állította fel papjait és szabályozta hierarchiáját. A szent történetek elmondják, milyen papi rendeket létesített. A mi egyházunk rendje, az égi királyság nevet viseli és Isten maga rendezte itt be folt nélküli papságát, és az új törvény Krisztus uralkodása alatt él. A hit által ihletett főpapok döntése határozta meg, hogyan milyen rangban és ki által kell a papság rendjét felállítani.

Hogy az állam élvezhesse az egyház nyugodt békéjét, az szükséges, hogy két különböző törvénynek vesse alá magát, amelyek mindegyikét, a bölcsesség, minden erény anyja, határozta meg.

Az egyik az isteni törvény, mely nem tesz semmi különbséget szolgái között, valamenynyien egyenlő feltételekkel bírnak, legyenek bár születésük, rangjuk vagy természetük szerint különbözők, a paraszt fia nem alábbvaló a király örökösénél. Számukra ez a kegyelmes törvény megtilt minden durva világi foglalatosságot. Nem hasítják az ekével a földet, nem hajtanak ökröket, alig foglalatoskodnak a szőlőskertekkel, a gyümölcsössel, a kertekkel, nem lesznek mészárosok, sem fogadósok, sem disznókat, sem kecskéket, sem juhokat nem pásztorolnak. Nem rostálják a gabonát, s nem ismerik a zsíros fazekak melegét, nem foglalkoznak a ruhák fehérítésével, méltatlan hozzájuk a vászonneműek főzése. Ugyanakkor feladatuk, hogy megtisztítsák lelküket és testüket, hogy erköcseikkel megbecsülést szerezzenek maguknak és mások erkölcsei felett is őrködjenek. Isten örök törvénye úgy intézkedett, hogy folt nélküliek legyenek, s minden szolgai feltételtől szabadnak nyilvánítja őket. Isten magához fogadta őket, az ő szolgái lettek, ő egyedüli bírájuk, aki az ég magasságából inti, hogy egyszerűek és tiszták legyenek. Parancsolatában rájuk bízta az egész emberi nemet, ami alól egyetlen fejedelem sem kivétel. Azt rendelte nekik, hogy őrizzék és tanítsák az igaz hitet, s azokat, akiket megtanítottak rá, mártsák meg a keresztelés szent vizében, a lélek orvosaivá tette őket, hogy szavaikkal égessék ki a lelket megfertőző sebeket. Rájuk bízta azt a fenséges feladatot, hogy testének és vérének szentségét kiszolgáltassák, amit csak papjai végezhetnek, akiktől azt kéri, hogy életüket neki ajánlják. Megígérte, hogy nem lesznek elutasítva, miként azt tudjuk és hisszük, hacsak saját vétkeik nem űzik el őket, ezek a papok első helyre kerülnek majd a mennyben. Őrizkedniök kell tehát, hogy megtartóztassák magukat az ételben és a javakban, s szüntelen imádkozniok kell a nyomorult népért és önmagukért. Keveset mondtam ugyan az egyházi szervezetről, de mindenesetre minden egyházi személy feltételeit tekintve egyenlő.

A király:

Isten háza tehát egy, és egyetlen törvény szabályozza?

Püspök:

323323 Az V–VI. században élt keresztény neoplatonista filozófus, írásainak tekintélyét kívánta növelni azzal, hogy azokat Szent Pál tanítványának, Dionüsziosz Areopagitész neve alatt adta ki. Az említett két munka: Az égi hierarchia (Peri tész uraniasz hierarkhiasz) és az Egyházi hierarchia (Peri fesz ekklésziasztikész hierarkhisz) latin fordítását a IX. században Johannes Scotus Erigena végezte el.324324 I. Szent Gergely (540–604) 590-től pápa, idézett munkái: Moralia in Job, In Ezechielem prophetam homiliae XXII és In diversas Evangelii lectiones homilae XL.



A hívők társadalma ugyan egyetlen testet alkot, de az állam három részből áll. Mert a másik törvény az emberi törvény két rendet különböztet meg: a nemesekét és a szolgákét, akik nem azonos állapotúak. Két személyiség az első rangot foglalja el: az egyik a király a másik a császár, az ő kormányzásuk biztosítja az állam szilárdságát. Vannak olyanok, akiknek feltételei nem szenvedik semmiféle hatalom kényszerét, amennyiben tartózkodnak a királyi igazságszolgáltatás által elítélt bűnöktől. Ezek a katonák, az egyház védelmezői, a nép oltalmazói, nagyokéi és kicsikéi, vagyis mindenkié s egyidejűleg saját biztonságuk őrei. A másik csoport a szolgáké. Ez a szerencsétlen rész semmivel sem rendelkezik, csak amit szenvedése árán szerez. Ki tudná megszámlálni abakusz segítségével a terheket, amelyeket a szolgák viselnek? A hosszú eljárásokat, a kemény munkájukat. Pénzt, ruhát, táplálékot ők szolgáltatnak mindenki számára. Egyetlen szabad ember sem élhetne meg a szolgák nélkül. Es a szolgák nem látják végét könnyeiknek és sóhajaiknak.

Isten háza tehát, amelyet egynek hiszünk három részre oszlik: egyesek imádkoznak, mások harcolnak, és ismét mások dolgoznak. Ez a három rész, mely együtt létezik, nem szenvedheti a szétválasztást. A szolgálat, amit egyik végez, a másik kettő munkájának a feltételét adja, mindenki a maga részéről köteles az együttest segíteni. Így ez a hármas összetétel valójában egységet alkot, s ezáltal győzedelmeskedhet a törvény és örvendezhet a békének a világ. De napjainkban a törvények romokban vannak, a béke elmenekült, az emberek erkölcse megromlott, az állam szerkezete meggyengült. Király, te nem tartod egyenesen az igazság mérlegét, nem kormányozod a világot, ha azoknak a törvénye szerint tartod a gyeplőt, akik a bűn lejtőjén csúsznak.

10.14. A hűbéri kötelezettségekrőlFulbert chartres-i püspök levele Vilmos Aquitánia hercegéhez (1020)

Fulbert de Chartres (960–1028) francia prelátus, 984-ben Reimsben Gerbert tanításait hallgatta, majd Chartres-ban orvostudományt tanult. 1006-ban a város püspöke lett. V. Vilmos aquitániai herceg segítségével hozzákezdett az 1020-ban tűzvész pusztította katedrális felépítéséhez. Barátja és hű tanácsosa volt Robert francia királynak. Nagy tekintélyt szerzett mint ékesszóló egyházi oktató. Korának igen fontos forrása az a 125 levél, melyet titkára, Sigon gyűjtött össze.

Bouquet, T. X., 1874, 463. o.

Az aquitánok dicsőséges hercegét, Vilmost üdvözli és imádságának segítségét kéri Fulbert püspök. Mivel felszólítottál, hogy írjak valamit a hűségeskü lényegéről, a Könyvek tekintélye alapján röviden lejegyeztem Nektek a következőket. Aki urának hűséget eszküszik, ezt a hat dolgot kell mindig emlékezetben tartania: sértetlenség, megbízhatóság, becsületesség, hasznosság, könnyedség, lehetőség.325325 Sértetlenség, hogy ti. ura testében kár ne essék. Megbízhatóság, azaz hogy a rábízott titokkal vagy azokkal az intézkedésekkel kapcsolatban, amelyek ura biztonságát szolgálják, hiba ne legyen. Becsületesség: hogy az igazságszolgáltatás terén vagy más ügyekben, melyek becsületét érintik, kára ne essék. Hasznosság, hogy birtokain kár ne érje. Könnyedség vagy lehetőség, azaz, hogy az a jó dolog, amit ura könnyen megtehetne, ő miatta ne legyen nehézzé; sem az, amit meg lehet tenni, ne váljék lehetetlenné. Méltányos legyen, hogy az, aki a hűségesküt leteszi, ezeket az ártó dolgokat elkerülje, de ezért még a hűbérbirtokokat nem érdemelné meg: mert nem elegendő a rossztól tartózkodni, ha nem teszünk jót is. Mert ha valaki ezt nem teszi, joggal tekintik úgy mint akinek az esküje nem sokat ér; mint ahogyan azt is, akit valami gonosztettben cselekedete vagy beleegyezése révén részesnek találtak, hitszegőnek és esküszegőnek tekintik. Hosszasabban írtam volna nektek, ha sok más dolog nem foglalna le, különösen városunk és egyházunk újjáépítésével kapcsolatban, melyet a minap borzalmas tűzvész pusztított el. Bár e csapás miatt lehetetlen, hogy meg ne rendüljünk, azonban az Isten és a Ti segítségetek reményében mégis megvigasztalódunk.

10.15. A párizsi püspök hűbéreseiCartulaire de l’Église Notre Dame de Paris, 6–11. o.

Ezek mind a párizsi püspök hűbérbirtokai, melyeket Eudes püspök idejében (1197–1208) a következők tartottak birtokukban:

Jean de Macy a párizsi püspök hűbérese, a király iránti hűségesküje épségben tartásával, a Macyban levő tizedekre vonatkozólag és mindazokra a tizedekre vonatkozólag, melyeket valaki más tőle megkapott, és mindarra vonatkozólag, ami Vitryben és Fresnes-ben birtokában van, és a Pereyben levő birtok felére való tekintettel; és mindaddig, amíg ezt a hűbért birtokolja, a püspök felszólítására a püspök költségén vonul hadba.

325325 Az eredetiben: incolume, tutum, honestum, utile, facile et possibile.



Erenburge, Renaud lovag felesége hűbérben bírja a párizsi püspöktől azt a földet, ami Fresnes mellett van, és amit Chamaus földjének mondanak; szolgáltatásképpen egy lovat ad.

Mathieu, Montmorency ura, a párizsi püspök hűbérese, minthogy hűbérben bírja tőle az egész Bourg-St-Marcelt Saint Denis mellett, kivéve a vár előudvarát, amit viszont a párizsi főesperestől kap hűbérbe, a főesperes pedig magától a püspöktől. Azonkívül közvetlenül a püspöktől függ, és aranygyűrűvel kell beiktatni. Tartozik két lovagot a püspök költségén hadba küldeni.

Tournan ura a párizsi püspök hűbérese. Tournan vára és az egész várnagyság révén, aranygyűrűvel kell beiktatni.

Guy de Chevrez a párizsi püspök hűbérese és hűbérben tartja tőle Chevrez várát és várnagyságát, amiért 25 solidus értékű gyertyát tartozik adni.

Ferric de Bronai a párizsi püspök hűbérese az egész Gentily falu révén. Ezért 20 solidus értékű gyertyát és a püspök költségén két katonát ad; továbbá megkapja még majdnem egész Chenevrey falut és az egész Párizs melletti Saint Laurent falut. Ez hordozza.326326

Robert de Sainte Croix a párizsi püspök hűbérese, és hűbérben bírja tőle Sainte Croix hűbérbirtokot Saint Denis mellett, melyen 8 telek van.

Bar-le-Duc grófja a párizsi püspök hűbérese Torcy és Torcy tartozékai révén; aranygyűrűvel iktatják be.

Saint Marcel dékánja a püspök hűbérese a dékánság révén.

Raoul de Marly a püspök hűbérese annak az 55 livre-t kitevő jövedelemnek révén, amit a conflans-i révpénzből kap, ama megállapodás folytán, melyet Thibaut úrral kötött.

Thibaut hűbéresküt tett 45 livre-re vonatkozólag. Thibaut, az említett Jean testvére, a püspök úr hűbérese ama 45 livre-t kitevő jövedelem révén, amit ugyanazon átkelési helyen nyer. Ebből a 45-ből 15 livre-t eladott Renier Flamencnak, aki hűbérese, Thibaut pedig 30 livre-re marad hűbéres.

10.16. Oklevél 1194-bőlHistoire de Languedoc, T. III., Preuves, 176. o.

Én, Rajmond, Isten kegyelméből Toulouse grófja, örök hűbérül adom neked, Vilmosnak, Montpellier hűbérurának, néhai Matild hercegnő fiának és a te utódaidnak Frontignan várát teljes egészében, minden tartozékával együtt… Te és a te utódaid pedig ennek fejében kötelezitek magatokat, hogy támogatást és segítséget adtok nekem mindenki ellen, természetesen csakis a nevezett vár, valamint a vár emberei és katonái által… Én pedig, Vilmos, Montpellier hűbérura, a nevezett Frontignan várát tőled, Rajmond hűbéruramtól, a felsorolt feltételek alapján elfogadom, és hűségesküt teszek neked a te életedre és tagjaidra. És a jelzett várat háború esetén, amelyet te és a te utódaid a Rhoˆne és az Ebro közötti területen bárkivel viseltek, én és az utódaim minden alkalommal, ahogyan kívánjátok, a ti rendelkezésetekre bocsátjuk. Ha pedig vazallus vagy bárki más a nevezett várat elvenné és erőszakkal megszállva tartaná, mi kölcsönösen segítséget és támogatást nyújtunk egymásnak a vár visszahódítása érdekében.

10.17. A cambrai krónikából (1200 és 1219 között)Du Cange Glossariumának Hominium címszava alatt.

Egy d’Oisyi hölgy visszaszerezte Oisy városát Flandriai grófjától, amely azóta Artois grófságához tartozik. Amint az öregek mondják, volt akkoriban Cambraiban egy püspök, igen szép és okos ember, a neve pedig Jehan de Bethune. Ettől a püspöktől kellett hűbérbe kapni Oisy várost és tartozékait, mint már előzőleg elődeitől, a cambrai püspöktől és Cambrai grófjaitól. Azonban az történt, hogy amikor ez a hölgy el akart jönni, hogy hűségesküt tegyen a püspöknek Oisy földjére, elküldött valakit a püspökhöz, hogy megtudja a napot és a helyet, mikor és hol lesz hajlandó őt fogadni. A püspök pedig tudatta egy káplánja által a helyet és napot, ahol a hölgyet a hűségeskü letétele céljából fogadja. Mikor a hölgy ezt hallotta, elragadtatva így szólt: Nagyon boldognak kell lennem, hogy megcsókolhatom a legszebb prelátust, akit csak ezen a vidéken ismernek. A káplán eltávozott,

326326 Ti. a püspököt, a felszentelésének évfordulóin rendezett ünnepélyes felvonulásokon.



visszatért urához, a püspökhöz és azt mondta neki, hogy a hölgy nagyon szívesen jön neki hűségesküt fogadni, és megemlítette a szavakat, melyeket a hölgy mondott. Amikor a nagyon is szigorú lelkiismeretű püspök ezt hallotta, fontolóra vette a dolgot, és azután azt mondta, hogy a hölgynek nem szabad azzal dicsekedni, hogy őt megcsókolta, mert ebből könnyen bűn keletkezhetik, amire a hölgy talán nem is gondol. Amikor azután a hölgy eljött fogadalmat tenni, a püspök a bailli által fogadtatta és nem akart tőle semmit elfogadni. Ez azután felháborodva távozott, hogy az említett földről az említett (Artois) grófnak tegyen hűségesküt. Így és ez alkalommal vesztette el a birodalom Cambrai grófság Oisy föld hűbéruraságát…

10.18. Hűbéri esküJegyzőkönyv az esküről (1068)

Histoire de Languedoc, T. II., Preuves, 266. o.

Itt következik a jegyzőkönyv arról az esküről, amelyet Rajmond-Beranger (Narbonne algrófja), Hercend fia, Bernardnak (Albi és Nimes algrófjának), Renhard fiának tett.

A jelen órától kezdve a jövőben én, Rajmond, Hercend fia, Bemard algrófot, Renhard fiát csalárdul el nem hagyom sem abban, ami életére vonatkozik, sem abban, ami testének tagjaira vonatkozik, nem fosztom meg őt életétől, fogságba nem ejtem, és egyetlen férfi, sem pedig egyetlen nő ilyet az én tanácsomra el nem követ ellene. Nem veszem el sem városaidat, sem hűbérbirtokaidat, amelyeket most bírsz és a jövőben segítségemmel megszerzel… És ha bármely férfi vagy asszony azt tenné, én Rajmond, becsületesen és álnokság nélkül segítőd leszek, mihelyt te magad személyesen vagy meghatalmazottaid útján felszólítasz…

10.19. A homágium(Az ún. Glanville-féle jogkönyvből)

Ranulf de Glanville (XII. sz.) angol jogász. Jelentős szerepet játszott II. Henrik idejében a királyi igazságszolgáltatás fejlesztésében.

Douglas T. II., 1953, 937–940. o.

IX. könyv I. fejezet

Hátravan, hogy tovább tárgyaljuk a homágium327327 teljesítését és az öröklési illeték (relief) beszedését. Az atya vagy bármely más felmenő halála után a hűbér ura mindenekelőtt köteles elfogadni az igazi örökös 328328

homágiumát, akár teljeskorú az örökös, akár nem, mindig feltéve, hogy férfiról van szó. A nők ugyanis a jog szerint nem tehetnek homágiumot, bár általánosságban szólva hűséget szoktak esküdni uraiknak. De ha férjnél vannak, férjük köteles homágiumot teljesíteni az úrnak hűbérükért, ha ugyanis jár a homágium az ilyen hűbérek fejében. Ha azonban az örökös férfi és kiskorú, a hűbér urát jog szerint nem illeti meg az örökösnek vagy birtokának gyámsága, amíg az örököstől nem kapta meg a homágiumot; általános szabály ugyanis, hogy senki sem hajthat be az örököstől, legyen az nagykorú vagy sem, bámilyen szolgálatot, öröklési illetéket vagy egyebet, amíg nem fogadta el az örökös homágiumát annak a birtoknak a vonatkozásában, amelyből a szolgálatot igényli. Egy személy tehet ugyan több úrnak is homágiumot több különböző hűbér fejében, de ezek közül egyik kell, hogy a fő homágium legyen, vagyis a lige homágium,329329 s ezt annak az úrnak kell teljesíteni, akitől a homágiumot tevő személynek a fő hűbérbirtoka származik. A homágiumot olyan módon kell teljesíteni, hogy az, aki azt teljesíti, urának az embere lesz, úgy hogy hűséges lesz hozzá annak a birtoknak fejében, amelyért a homágiumot teszi, és megvédi urának földi tisztességét minden dologban, kivéve a királynak és örököseinek járó hűséget. Ebből nyilvánvaló, hogy a vazallus nem okozhat sérelmet urának anélkül, hogy meg ne szegné a homágiumban foglaltatott hűséget, kivéve talán a maga védelmét, vagy azt az esetet, amikor a királynak ura ellen menő seregéhez csatlakozott. Általánosságban szólva a jog szabálya, hogy a homágiumban benne foglaltatott hűség megszegése nélkül senki sem tehet bármi olyat, ami urának örökségétől való megfosztására irányul, vagy olyat, ami testének megszégyenítésére vezet. Ha tehát egy hűbéres több hűbérbirtok tekintetében

327327 A homágium az a szertartás volt, amellyel a hűbéres urának „emberévé” vált. Ez mintegy vallási köteléket létesített közöttük. A homágiumon kívül a hűbéresnek még hűséget is kellett esküdnie.328328 Minthogy a homágium elfogadása az örökösödés elismerését jelentette, az úrnak ügyelnie kellett rá, hogy gondos kivizsgálás nélkül ne fogadja el a homágiumot akárkitől.329329 A homágium legszorosabb köteléke, mely minden más kötelezettséget felülmúlt. Minden főhűbéres lige homágiummal tartozott a királynak, mert tőle bírta főhűbérét (caput honoria).



különféle uraknak tett homágiumot, s ezek utóbb egymás ellen viselnek hadat, s a fő ura 330330 meghagyja a hűbéresnek, hogy személyesen menjen vele egy másik ura ellen, köteles engedelmeskedni a parancsnak, fenntartván azt a szolgálatot, amivel a másik úrnak a tőle kapott hűbér tekintetében tartozik. Az elmondottakból tehát az következik, hogy ha egy hűbéres bármi olyat tesz, ami urának birtokától való megfosztására irányul, és ebben bűnösnek találtatik, a jog szerint maga és örökösei minden időkre elvesztik az urától bírt hűbérbirtokot.331331 Ugyanez a következmény áll be, ha a hűbéres kezet emel urára vagy megsebesíti őt, vagy megszégyeníti, és azt a bíróságon törvényesen rábizonyítják. De kérdezheti valaki, rá lehet-e kényszeríteni valakit, hogy az úr bíróságán védekezzék ura ellen az ilyen vádakkal szemben, a királynak vagy bíráinak parancsa nélkül, illetve a királynak vagy főbírájának írott utasítása (writ) nélkül. Valóban, a jog megengedi az úrnak, hogy bírósága ítéletével megidézzen és kényszerítsen valakit, aki homágiumot tett neki, hogy törvényszékén megjelenjék, és ha az ilyen ember nem tudja tisztázni magát urának vádjával szemben három emberrel vagy amennyit a bíróság rendel, elmarasztalják az úr javára annak az egész hűbérbirtoknak erejéig, amelyet ura kezéből bír. Azt is lehet kérdezni, kényszeríthet-e az úr valakit, aki homágiumot tett neki, hogy megjelenjék törvényszéke előtt és feleljen egy olyan szolgáltatásról, amelyet ura állítása szerint nem teljesített, vagy amelynek egy részével hátralékban maradt. A felelet az, hogy az úr a jog szerint megteheti ezt, még a királynak vagy bíráinak parancsa nélkül is. S egy ilyen nézeteltérés esetén az úr és embere, aki homágiumot tett neki, a vita eldöntését párviadalra vagy a nagy assizára bízhatják, a hűbéressel egyenrangúak egyikének útján, aki kellőképpen tanúsítja azt a tényt, hogy látta a hűbérest magát vagy őseit, amint ezt a szolgálatot a hűbér fejében az úrnak vagy őseinek teljesítették, és hogy ő kész e tényt bizonyítani, és ha a hűbérest e vád alapján elmarasztalják, a jog szerint elveszti az egész hűbért, amelyet urától kezében tart. Ha azonban valaki nem képes hűbéreseit kényszeríteni, akkor a (király) kúriájához kell folyamodnia. Minden szabad férfi teljesíthet homágiumot, akár teljeskorú, akár nem, akár klerikus, akár laikus. De a felszentelt püspökök nem szoktak homágiumot tenni a királynak még bárói uradalmaik fejében sem, csupán esküvel megerősített hűségígéretet tesznek. Választott püspökök azonban felszentelésük előtt szoktak homágiumot tenni.

II. fejezet

Homágium csak olyan földbirtokért, szabad hűbérért, szolgáltatásért és pénzben vagy természetben megszabott járadékért esedékes, amelyet pontosan meghatároztak. A domaniális földek tekintetében senkinek sem lehet homágiumot tenni, csak a királynak. De nem mindenfajta földbirtokért jár homágium. Így nem esedékes a hozományba vagy szabadon juttatott házassági ajándékba adott földért, sem az ifjabb nővéreknek a legidősebbtől bírt hűbérért, mindkét oldalon harmadízig; nem esedékes a szabad alamizsna332332 gyanánt adott hűbérbirtokért, sem azért a birtokért, amelyet bármilyen módon házassági juttatásként adnak, amennyiben annak a férjnek a személyéről van szó, akinek a feleségéé a házassági juttatásként adott birtok.

III. fejezet

Mindazonáltal homágiumot lehet teljesíteni minden szabad személynek, akár férfi, akár nő, akár teljeskorú, akár nem, akár klerikus, akár világi. De ezt úgy kell érteni, hogy ha valaki egy hűbérbirtokért homágiumot tett egy nőnek, s ez utóbb férjhez megy, akkor a hűbéresnek meg kell azt ismételnie ugyanezért a birtokért a férjjel szemben. Ha azonban valaki bíróságon kötött egyezséggel visszaszerzett egy birtokot valakitől, aki előzőleg örökösödési illetéket fizetett érte a fő hűbérúrnak, kérdéses, hogy a birtokot így visszaszerző személynek kell-e érte további illetéket fizetnie.

10.20. Jean Ibelin könyvébőlJean Ibelin (1200–1266) ciprusi hűbérúr és jogász. Könyve egyike a jeruzsálemi és ciprusi királyságban érvényben volt jogszokások gyűjteményének. A Jeruzsálemi Királyságba az északfrancia feudális jogszokásokat ültették át. Ezek írásba foglalását még Godefroi de Bouillon idejében kezdték el. A két részből álló gyűjtemény (a polgárságra és a nemességre vonatkozó), az ún. Jeruzsálemi Assises eredetije elveszett. A XIII. század folyamán Jean Ibelin, Philippe de Navarre és Geoffroy Le Tort a szokásjog újabb kodifikálását végezték el. A gyűjteményt 1368-ban felújították, de ez is csak velencei közvetítéssel, 1531-ben készült másolatban maradt fenn.

Beugnot, T. I., 1841.

195. fejezet

330330 Capitalis dominus.

331331 Ez a háramlás (escheat).

332332 Frankalmoign.



Miképpen kell hűségesküt tenni a királyság hűbérurának és miképpen annak, aki nem főhűbérúr, és mire kötelezi a hűbérest a hűbérúrnak tett hűségeskü?

A hűségeskü szertartása a következő: a hűségesküt tevő férfi vagy nő térdre ereszkedik a királyság főhűbérura előtt, akinek hűségesküt kíván tenni, összekulcsolt kezét annak kezei közé teszi és ezeket mondja:

„Uram az Ön hűbéresévé leszek ezen birtok révén – és itt meg kell neveznie, hogy melyik birtokért teszi a hűségesküt – és ígérem, hogy oltalmazni és védeni fogom minden élő és halandó lény ellen.”

Az úrnak pedig így kell válaszolnia:

„Én pedig felfogadom Önt Isten hitében és az én hűségembe, jogaim épségben tartása mellett.”

Azután a hűség jeléül szájon csókolja (hűbéresét). Ám, ha a főhűbérúrnak ily módon hűségesküt kívánó hűbéres ezt megelőzőleg már hűségesküt vagy ligéance-t tett a főhűbérúr valamely hűbéresének, vagy másnak, akkor fel kell őt menteni az alól, hogy hűségesküt tegyen, mert aki már hűbérese valakinek, nem tehet újabb hűségesküt anélkül, hogy meg ne szegné esküjét első hűbérura iránt. Ez csak abban az esetben lehetséges, ha ez feloldja őt előbbi hűségesküje alól. Aki olyan birtok után tesz hűségesküt, amely nem a főhűbérúr birtokán fekszik, a már leírt módon megteheti, de ligéance-t már nem tehet még egyszer, mert a főhűbérúr hűbéreseinek valamennyi hűbérese a törvény előtt (par assise) tesz ligéance-t, amely vele szemben kötelező érvényű, ha tehát másnak is ilyet tenne ezáltal máris megszegné az elsőt.

Aki pedig hűségesküt tesz valakinek, s megígéri, hogy védeni és oltalmazni fogja minden élő és halandó lény ellen, ennek erejénél fogva tartozik neki azzal, hogy sem maga ne emeljen reá kezet, sem mást ne béreljen fel ilyesmire, és amennyiben hatalmában áll, ne egyezzék bele és ne tűrje el, hogy mások tegyék ezt. Nem vehet el és nem tarthat vissza semmit urának tulajdonából, az ő engedélye nélkül vagy akarata ellenére, legfeljebb azon hűbérura kedvéért, akinek birtokaihoz tartozik az ő hűbérbirtoka, amelyért neki hűségesküt tett. Nem adhat senkinek tanácsot ura ellen, sem nyilvánosan nem vehet védelmébe senkit ura ellen. Nem emelhet fegyvert urára, legfeljebb olyan hűbérúr oldalán, akinek előbb tett hűségesküt. Nem szabad tudatosan keresnie vagy előmozdítania urának szégyenét, vagy kárát, vagy ha tőle függ, eltűrni, hogy tudtával és beleegyezésével más urának kárára vagy gyalázatára törjön. És nem szabad ura feleségének vagy leányának testi gyalázatát kívánni, vagy velük bárminemű testi érintkezést keresni, csakis házasságban. Ugyanígy nem szabad ezt cselekednie urának oltalma alatt álló nőtestvérével sem, vagy eltűrni vagy beleegyezni, hogy mások ezt tegyék. És becsülettel kell tanácsot adni urának legjobb tudása szerint mindabban, amiről ő a tanácsát kéri.

196. fejezet

Mire köteles a hűbérúr hűbéresével és mindazokkal szemben, akiknek hűségesküjét elfogadta?

Nem szabad a hűbérúrnak hűbéresére kezet emelni vagy bárminő tulajdonához nyúlni, vagy mást az ő bántalmazására, vagy megkárosítására felbérelni, csakis az ő udvara (curia) tudtával és arra való tekintettel.

Tartozik a hűbérúr a köztük fennálló hűbéri hűségnél fogva hűbéresének mind azzal a felsorolt dologgal, amelyre a hűbéres hűbérurával szemben köteles. Mert a hűbérúr és hűbérese között egyazon hűség van, amelyet mindkettő egyformán köteles elismerni és megtartani minden előbb elmondott dologban.

Ezenfelül tartozik a hűbéres tiszteletet adni urának mindenben.

Egyébként egyaránt tartoznak az egymás iránti hűséget szilárdan és tisztán megtartani, de ezen hűségeskü megtartásáért nem kötelesek tisztességüket és jó hírüket feláldozni.

A hűbéres azonban többre köteles uráért, mint az ő érette. A hűbéres köteles túszként jelentkezni fogságba esett uráért, ha az ezt kívánja és ezen kívánságát vele bármely úton közölte. És mindazok, akik hűbéruraknak hűségesküt tettek, ha uruknak fegyverre vagy lóra van szüksége, vagy őt ellenség kezében, vagy halálos veszedelemben találják – kötelesek becsülettel minden tőlük telhetőt megtenni, hogy ebből a veszedelemből megszabadítsák. Ha pedig másképp nem tudnák ezt véghezvinni, saját hátaslovukat vagy más állatukat is az ő rendelkezésére kell bocsátaniuk. Minden módon segítségére kell lenniük, hogy biztonságba kerülhessen, és tőlük telhetően támogatniuk kell őt testi épsége megmentésében.

Aki pedig elmulasztja uráért megtenni mindezen dolgokat, vagy ezek bármelyikét, és ha a hűbérúr ezt be tudja bizonyítani az udvarnál – úgy járhat el vele és minden birtokával, mint ahogy hűtlenségen ért emberrel szokás.



Aki ellenben megtette ezeket uráért, azt a hűbérúr a köztük levő hűbéri hűségnél fogva köteles kiszabadítani. És ha ezen hűbéresét vagy hűbéreseit, akik őt ilyen módon megmentették, éppen ezen cselekedetükért azonban fogságba estek vagy börtönbe kerültek, köteles őket kiszabadítani, amennyiben ez hatalmában áll.

Mindazok, akik hűbérbirtokot kaptak valakitől, tartoznak urukért olyan összeg erejéig kezességet vállalni, amennyi a tőle kapott hűbérbirtok eladási értéke. Aki pedig ezt elmulasztaná megtenni uráért, egész életére elveszítené a tőle kapott hűbérbirtokot.

Ha ellenben a hűbérúr elfogadja ily módon hűbéresétől a kezességet, és annak anyagi természetű kára származott, köteles neki megtéríteni az egész kárt, amit az miatta szenvedett. Azon hűbéres pedig, akit nem szabadít ki a kezességből, bármilyen összegű adósságért tette is ezt, nem köteles többé kezességre lépni semminemű adósságért, ameddig meg nem térítette neki az egész kárt, amelyet neki okozott. A hűbérúr pedig tartozik hitelt adni károsult hűbérese szavának a bejelentett kár felől, a neki tett, illetőleg elfogadott hűségeskünél fogva és köteles megtéríteni és jóvátenni neki a leírt módon bejelentett kárt.

208. fejezet

Ha a hűbérúr az udvar ítélete nélkül elfogatja és bebörtönözteti valamelyik hűbéresét, hogy szabadíthatják ki hűbértársai, mit kell tenniük, és mit mondjanak a hűbérúrnak?

Ha valamely hűbérúr az udvar ítélete nélkül elfogatja egyik hűbéresét, ezzel megszegi a hűbéri hűséget, és többi hűbéreseinek is okot ad a tiltakozásra.

Ha ui. ezeknek tudomására jut, hogy hűbéruruk elfogott egyet vagy többet társaik közül, akkor hozzámenve így szólhatnak: „Uram, hallottuk, hogy ezt a társunkat (vagy ezeket a társainkat; – itt megnevezik) elfogattad és bebörtönöztetted az udvar tudta és beleegyezése nélkül. Arra kérünk tehát, hogy őt, akit elfogattál és hatalmadban tartasz, bocsásd szabadon és állítsd törvény elé. Így majd elválik, hogy hajlandó-e elégtételt adni neked vagy bárkinek, akinek joga van ezt követelni tőle. Mi pedig helyt állunk érte annyira, amennyire a hűbérestársak kötelesek társukért elégtételt adni. De sem a törvény, sem ennek az országnak a szokásai nem engedik meg, hogy rátedd kezedet, őt elfogd vagy elfogasd, vagy bebörtönöztesd, sem nem tarthatod tovább is fogva, ha kijelenti, hogy hajlandó udvarodnál társai előtt neked elégtételt adni.”

A hűbéri eskü és a hűbérbirtok védi az illetőt, úgyhogy a hűbérúr, aki elfogatta, köteles most szabadon bocsátani. Ha pedig mégis megtagadná, ezzel jogot ad hűbéresének, hogy egyszer s mindenkorra megtagadja a neki járó szolgálatot, a tőle kapott hűbérbirtokot azonban e nélkül is tovább birtokolhatja: mégsem szegte meg ezzel hűbéresküjét, melyet urának tett, de az megszegte a hűbéresének tett esküt. Mert ha valaki megszegte a hűségesküt valaki iránt, akkor a másik ettől kezdve fel van mentve a hűség és a hűbéri szolgálatok alól. De a másikat, aki megszegte, ez sem menti fel.

Ha pedig a hűbérúr megígéri, hogy meghatározott napon kiszabadítja, és nem tartja meg ígéretét, a kitűzött nap elmúlta után azt kell mondaniuk: „Uram, hallottad, amint kértük, hogy szabadítsd ki ezt a társunkat, akit fogva tartasz; te pedig megígérted nekünk, hogy kiszabadítod és tudtunkkal még mindig nem tetted meg. Most tehát azt kérjük tőled, mint hűbérurunktól, a nekünk járó hűség által, hogy ezt a társunkat haladéktalanul szabadítsd ki. Ha pedig nem teszed meg, kénytelenek leszünk kötelességünket teljesíteni.”

És ha a hűbérúr tagadja, hogy elfogta és fogva tartja, ezeket kell mondaniuk: „Uram, akkor hát megengeded és ránk bízod, hogy megkeressük és felkutassuk őt mindenütt, ahol sejtjük, hogy fogva lehet? És ha megtaláljuk, és hajlandónak mutatkozik minden elégtételt megadni neked és mindazoknak, akik ellen vétett, akkor kiszabadítsuk?” A hűbérúrnak pedig meg kell engednie ezt. Nekik aztán keresniük kell minden helyen, ahol csak sejtik, hogy bebörtönözve lehet. És ha megtalálják, így kell szólniuk hozzá: „Társunk, hallgasd meg, mit mondunk! Ha elégtételt adsz az udvarnál hűbéruradnak, aki a mi hűbérurunk is, azért, amit tőled követel, kiszabadítunk és segítünk téged, mint társunkat.”

Ha a fogoly hajlandó erre, kiszabadíthatják és támogathatják, mint társukat. Ha azonban megtagadja ezt, ott kell hagyniuk a fogságban, és többet nem járhatnak közbe érte.

Ha pedig a hűbérúr nem engedi meg, hogy keressék, joguk, sőt kötelességük mindazonáltal keresésére indulni. És ha megtalálják, és hajlandó elégtételt adni, akkor ki kell szabadítaniuk bármi módon, akár erőszakkal is, ha nem hűbéruruk személyesen áll ellen nekik, mert urukra nem emelhetnek fegyvert, és nem támadhatják meg. Ha tehát hűbéruruk személyesen állja útjukat, ezt kell neki mondaniuk: „Uram, miután Te, aki hűbérurunk vagy megakadályoztad, hogy kiszabadítsuk ezt a társunkat, hogy elégtételt adjon neked általunk, ahogy kívánja, mi,



mint a Te hűbéreseid, nem emelhetünk rád fegyvert, és nem alkalmazhatunk veled szemben erőszakot, de most ezért mindnyájan együttesen megtagadjuk a szolgálatot, amivel neked tartozunk, mindaddig, amíg ezt a társunkat – megnevezik – szabadon nem bocsátod.”

És ettől a naptól kezdve nem kötelesek neki sem engedelmeskedni, sem szolgálatot teljesíteni, amíg ki nem szabadítja társukat.

Ha a hűbérúr nem szabadítja ki őt kérésükre, de nem is tiltja meg, hogy kiszabadítsák, és ez megtörtént, akkor meg kell társukat védeniük mindenki ellen, csak a hűbéruruk ellen nem, mert őellene egy hűbéres sem támogathat senkit, legfeljebb azt, akinek őelőtte fogadott hűséget.

211. fejezet

Hogyan és milyen okokból kifolyólag emelhet fegyvert hűbérura ellen az, aki több hűbérúr hűbérese, anélkül, hogy az illetővel szemben kötelező hűségét megsértené?

Ha egy hűbéresnek több hűbérura van, segítheti első urát, akinek a többiek előtt tett hűségesküt, mindenben és minden módon, mindezen többiek ellen, a nélkül, hogy vétene az ezen többieknek tett hűségeskü ellen, mert ezeknek hűbérese lett mindenben, ezen elsőnek hűségét kivéve.

Úgyszintén megsegítheti a többiek bármelyikét is, csak első hűbérura vagy olyan hűbérura ellen nem, akinek ezelőtt tett hűségesküt. Mert ha egy hűbérúrnak oly hűbérese van, aki előtte már más úrnak volt a hűbérese, és felhívja az illetőt, hogy segítsen neki megvédeni földjét halálos ellenségei ellen, akik azért jöttek, hogy kifosszák őt és szolgáit, és segítsége nélkül az a veszély fenyegeti, hogy kiforgatják birtokából, akkor haladéktalanul fel kell vennie velük a harcot. És amikor hűbérese felfegyverkezve és harcra készen eljön az ő megsegítésére, és amikor megbizonyosodott arról, hogy előző hűbérurainak egyike, akinek még mostani hűbérura előtt hűbérese lett, a másik oldalon áll fegyverben azokkal, akik jöttek, hogy kifosszák – akkor a hűbéresnek, ha nem akar előző ura hűsége ellen véteni, oda kell állnia a hadat vezető hűbérura elé, és így kell szólnia hozzá emberei jelenlétében:

„Uram, az Ön hűbérese vagyok, ennek – itt megnevezi az illetőt – a hűségét kivéve, és ő most íme, fegyverrel jön Ön ellen. Nagyon bánt engem, hogy nem segíthetem meg Önt ebben a szükségben, amely az Öné és az enyém is, mert az én hűbéruram a másik oldalon harcol és nekem nem szabad fegyvert emelnem reá, ezért félrevonulok, és nem segítem fegyverrel sem Önt, sem őt ebben a szükségben. De igenis akarom, hogy az én embereim segítsék Önt az ellen, aki ki akarja fosztani és aki az Ön elleni hadjárat vezetője.”

Hűbérura ezt mondhatja neki:

„Tudja, hogy felhívtam, jöjjön segítségemre megvédelmezni engem és a földemet halálos ellenségeim ellen, akik jogtalanul akarnak kifosztani. Megüzentem Önnek, hogy csak az Ön segítségével indíthatok ellenük sereget, – és Ön eljött, eleget tévén az én felhívásomnak (semonce). Én pedig csak Önben bízva indultam el ellenük. És most cserben akar engem hagyni válságos helyzetemben, az ütközet előtt, azt mondván, hogy első hűbérura is az én ellenségeimmel tart. Nos, ha ez így van is, ő önkényes és sérelmes módon járt el velem szemben, anélkül, hogy az ellenségeskedésre okot adtam volna. Ezért nem tudom megérteni, hogy Önnek miért kellene engem cserben hagynia, aki csak önben bízva jöttem a küzdőtérre és vettem fel a harcot ellenségeim ellen. Most pedig újból kérem Önt, kívánom és követelem Öntől a hűségeskünél fogva, amelyet nekem tett, és felhívom hivatkozva mindarra, amit tőlem kapott, ne hagyjon cserben, hanem jöjjön és küzdjön velem ellenségeim ellen. Nagyon könnyen megteheti, hogy őrizkedik attól, hogy urára kezet emeljen, nem valószínű, hogy erre szükség legyen.”

Amire a hűbéres így felelhet:

„Uram, akár megérti Ön ezt, akár nem, és bármit mond is nekem, mégis csak azt felelem, hogy én nem foghatok Önért fegyvert ebben a küzdelemben, amelyben az én hűbéruram, akinek Ön előtt lettem hűbéresévé, fegyverben áll a másik oldalon: mert amikor az Ön hűbéresévé lettem, csakis az ő hűségét kivéve lettem azzá. Ezért nem foghatok fegyvert az Ön oldalán ellene. De itt hagyom Önnek egész seregemet, amivel Önnek tartozom a hűbérbirtok után, amelyet Öntől kaptam, de a fegyveres szolgálatot megtagadom. Ennél többet igazságosan és ésszerűen senki sem kívánhat tőlem, mert nem vagyok köteles Önt ellene támogatni, mert ezt nem tehetném meg hitszegés nélkül. Ezért nem akarom elfogadni és nem is fogadhatom el sem a felhívást, sem a parancsát. Csak azt mondhatom Önnek, hogy ha nem is segítem Önt ebben a szükségben fegyverrel és elhagyom a csatateret, ezt csak azért teszem, hogy megőrizzem hűségemet és megtartsam eskümet, amelyet ezen



embernek – megnevezi őt – tettem, aki az én hűbéruram, Ön előtt, és hogy ne vádolhassanak meg árulással, hogy fegyvert fogok ellene.”

Ezek után eltávozhat és félrevonulhat a csatából. Ha pedig valóban így tesz, minden bizonnyal megtette kötelességét mindkét hűbérura iránt: ellenkező esetben azonban megszegné hűségesküjét első ura iránt, ura pedig árulással vádolhatná és törvény elé vihetné őt, hogy igazságot szolgáltassanak neki vele szemben.

Ha azonban így tesz, második ura sem emelhet jogosan vádat ellene, és így sem a hitszegés, sem a köteles szolgálat elmulasztásának bűnébe nem esik.

216. fejezet

Miféle szolgálatok terhelik azokat, akik hűbéruruk személyes szolgálatára vannak kötelezve; kinek és hol kötelesek szolgálni?

Most következnek azok a szolgálatok, amelyekre a hűbéresek hűbérurukkal szemben kötelezve vannak, akinek személyesen kötelesek szolgálni az ajándékozott hűbérbirtok fejében, amikor (a hűbérúr) személyesen vagy mások útján értesíti őket. Hívására kötelesek szolgálatra jelentkezni lóval és fegyverrel, mégpedig a királyság bármely pontján, ahova szólítja őket… Szolgálatban pedig egy esztendeig kell maradniuk: a jeruzsálemi királyság törvénye és szokása szerint egy évnél tovább terjedő időre nem kell elfogadni a katonai szolgálatra való felszólítást. Az, aki személyében, lovaggal vagy szolgával együtt köteles szolgálni, a királyság egész területén köteles szolgálatot teljesíteni… ha értesítése szabályszerűen történt. Ha pedig a hűbérest az udvarba idézik, köteles oda elmenni és tanácsot adni annak a férfinak vagy nőnek, akit hűbérura megjelöl, ha az illető történetesen nem ellensége, vagy ha a per nem érinti őt is személyében, mert senki sem köteles maga ellen vallomást tenni, még ha hűbérura, vagy akárki más ezt parancsolná is. Hasonlóképpen köteles részt venni az udvar előtt folyó vizsgálatokon, tárgyalásokon és eljárásokon, ha a hűbérúr azt parancsolja; köteles tanúskodni gyilkossági ügyekben, ha a hűbérúr az udvar nevében így rendelkezik; a hűbérúr parancsára köteles részt venni olyan öszszetűzések kivizsgálásában, amelyekkel a hűbérurat vádolják, hogy a vádat az udvar előtt magára vállalja; köteles végigjárni az egész királyságot, hogy az udvar nevében és hűbérura parancsára kihirdessen valamit; köteles megjelenni a perlekedő felek között föld- és vízosztásokon, ha hűbérura így rendelkezik; köteles vizsgálatot folytatni, ha hűbérurától ezt követelik, az pedig őt bízza meg a vizsgálat lefolytatásával; köteles megszemlélni a földeket vagy bármi mást, ha hűbérura az udvar nevében megszemlélését parancsolja; köteles végül bármi más szolgálat teljesítésére, amelyre az udvar tagjai kötelezhetők, ha hűbéruruk megparancsolja.

A hűbéresek mindezeket az említett szolgálatokat kötelesek teljesíteni az egész királyságban, mindenütt, ahová csak hűbéruruk… elmegy vagy el sem megy, ha megfelelő úton kapják az értesítést. A királyságon kívül három esetben kötelesek szolgálatot teljesíteni, a hűbérúrnak, ha a hűbérúr vagy valamelyik gyermeke házasodik; másodszor, hogy megvédelmezzék és megőrizzék a hűbérúr hűségét és becsületét; harmadszor, ha nyilvánvaló veszedelem fenyegeti hűbéruraságát vagy földjének közjavát. Az pedig (vagy azok), akit (akiket) a hűbérúr személyesen vagy mások útján, törvényes módon értesít az említett három szolgálati kötelezettség valamelyikének fennforgásáról, a hűbérúrnak emez értesítés folytán járó szolgálat teljesítése során illő tartást igényelhet(-nek) tőle,… hiszen mindenki tudja, hogy a hűbéresnek nem is lehet vagyona az ország határain kívül… Az olyan aszszony pedig, aki személyes szolgálat kötelezettségével járó hűbért birtokol, azzal szolgálja hűbérurat, hogy hűbérura utasítására köteles férjhez menni, ha az megparancsolja neki, hogy menjen férjhez. Ha pedig házasságot köt, férje köteles teljesíteni valamennyi említett szolgálatot a hűbérúr javára.

226. fejezet

Milyen szolgálattal tartozik hűbérurának a hűbéres, ha a fegyveres szolgálatra megszabott kort meghaladta vagy látható betegségben szenved?

(A C kéziratban szereplő szöveg:)

Szokás és törvény a jeruzsálemi királyságban, hogy miután egy hűbéres elmúlt 40 éves, vagy annyira nyomorék vagy beteg, hogy már lovagolni vagy fegyvert forgatni nem képes, felszabadul a személyes fegyveres szolgálat alól, és többé nem tartozik hűbérurának másféle szolgálattal sem. Azonban köteles fegyvereit és szerszámait urának átadni, amit a hűbérúr tőle akár személyesen, akár megbízottja által saját használatára átvehet, ha erre szüksége van.

(A traumassierei kiadás, valamint a D és E kézirat erre vonatkozó szövege:)



Törvény és szokás, hogy minden lovag életének hatvanadik évén túl, vagy ha súlyos külső és belső betegségbe esik, már nem teljesít fegyveres szolgálatot hűbéruránál. Ha pedig elérte a 60. évet, hűbérurához fordulhat, hogy neki ezt bejelentse és ezen a címen a fegyveres szolgálat alól felmentést kérjen. Ebben az esetben azonban uráé lesznek lovai és fegyverei, kárpótlásul az ő személyes fegyveres szolgálatáért, minden alkalommal, amikor őt a hűbérúr erre fel kívánná hívni. Ha ugyanis a hűbérúr ismét hadat vezet, ezután már nem köteles abban részt venni, legfeljebb, ha saját jószántából kívánja ezt mégis megtenni.

228. fejezet

Hogy utasíthatja vissza női hűbéres a hűbérúr felhívását, hogy egyik nemes emberéhez menjen feleségül, ha az előírt kort meghaladta, és mit kell mondania, hogy hűbérura ne vádolhassa a szolgálat elmulasztásával?

Amikor a hűbérúr felszólítja vagy felszólíttatja hűbéresnőjét, aki hűbérbirtokáért személyes szolgálattal tartozik neki, hogy utasítása szerint házasságra lépjen, jóllehet a köteles kort már meghaladta, akkor képviselője által a következőket kell mondania: „Uram, ezt az úrhölgyet – itt megnevezi – felhívtad szolgálatodra, ő pedig ezeket feleli általam: nem teljesítheti a felhívást és nem is fogadja el az udvar engedélyével. Mégpedig azért, mert már eleget tett és fel van mentve a szolgálat alól, amire mint udvarhölgy köteles volt. Először is szokás és törvény a jeruzsálemi és ciprusi királyságban, hogy amikor a személyes szolgálatra kötelezett hűbéres elmúlt 60 éves, kényszerűségből ne szolgáljon, ha önszántából nem vállalkozik erre. És sem a jeruzsálemi, sem a ciprusi királyságban nem kényszerítettek senkit akarata ellenére.

Így tehát ez a hölgy is tudtodra adja, hogy kegyességeddel nem kényszerítheted őt arra, hogy a józan ész ellenére házasságra lépjen. Való igaz és köztudomású, hogy a házasság célja a föld benépesítése, annak tiszta és bűntelen módján, az pedig világos dolog, hogy a 60 éven felüli nő a természet törvényei szerint elveszítette képességét a házasságra. Ezért tehát jog- és észellenes lenne őt arra kényszeríteni, hogy kedve ellenére házasságra lépjen. Uram, most tehát közli veled, hogy elmúlt 60 éves és a természet törvényei szerint nem képes a házasságra és nem is kívánja, hanem meg akarja őrizni tisztaságát.”

A hűbérúr pedig nem szólhat semmit ellene, és az udvarnak is el kell fogadnia elégséges okul a felhívás visszautasítására.

11. KERESZTES HADJÁRATOK11.1. Foucher de Chartres Gesta FrancorumábólFoucher de Chartres (Fulcherius Cartonensis, szül. 1059) Robert normandiai herceg és Etienne de Blois kíséretében vett részt az első keresztes hadjáratban. A Nicaeából Antiochiába vezető úton Foucher elhagyta a keresztes hadakat és flandriai Balduinnal Edessába ment. Godefroy de Bouillon halála után mint Balduin káplánja Jeruzsálembe költözött, tisztségét a következő király, II. Balduin alatt is megtartotta. Naplószerűen írt művében a frankok cselekedeteiről az 1095-től 1127-ig terjedő eseményeket öleli fel (Gesta Francorum Hierusalem peregrinantium.).

H. Hagenmeyer, RHC Hist. occid., 1913, T. III., 311–313. o.

Az Úr megtestesülésétől számított 1095. esztendőben II. Orbán pápa… értesülvén arról, hogy a turkok már Romania333333 belső tartományait is elfoglalták a keresztényektől és pusztító kíméletlenséggel uralmuk alá hajtották, kegyes szánakozással, az Isten szeretetétől indítva, átkelt az Alpokon, Galliába jött és Auvergne-ben, Clermont városába zsinatot hívott össze… Miután a meghívottak összejöttek, egy jól hangzó beszédben előadta a gyűlés okát. A gyászoló egyház nevében nem csekély panasszal állt elő és hosszasan tárgyalta ennek az ingatag világnak a béke megszegésével feltámadt viharait.

… Miután ezeket és más dolgokat megfelelőképpen elrendezett, az összes jelenlevők, mind a papság, mind a nép, hálát adtak Istennek, az Orbán pápa úr által előadottakhoz készségesen hozzájárultak, és a határozatokat, és a határozatok megtartását esküvel erősítették. A pápa azonban rögtön egy másik, az előbbinél nagyobb és rosszabb veszedelemről kezdett beszélni, mely a kereszténységet a világ más táján fenyegeti, és így szólt:

„Mivel, ó Isten fiai, a szokottnál is férfiasabban ígértétek meg Istennek, hogy egymás között a békét, az egyháznak pedig jogait megőrzitek, érdemesnek látszik, hogy az Úrtól adott bocsánat által megerősödve, egy másik, Istennel közös ügyetekre fordítsátok javulástokból fakadó erőtöket. Szükséges ugyanis, hogy Keleten

333333 Romania: így nevezték Kis-Ázsiának a bizánci görögök fennhatósága alatt maradt részét, szemben a törököktől megszállt Turciával.



lakozó testvéreiteknek, kiknek oly sokszor kért segítségetekre szükségük van, sietve segélyt vigyetek. Elözönlötték ugyanis őket a turkok és az arabok egészen a Földközi-tengerig, 334334 addig a részig ti., amit Szent György karjának335335 neveznek, Romania határainál; e keresztények földjeit hovatovább meghódítják, túlnyomó erejükkel legyőzték őket, sokukat megölték vagy foglyul ejtették, a templomokat feldúlták, az országot elpusztították. Ha ezeket ott egy ideig békén hagyjátok, az istenhívőkön még inkább erőt fognak venni. Ezért könyörögve kérlek titeket, de nem is én, hanem az Úr, hogy minden rendű embernek, lovasnak és gyalogosnak, szegénynek és gazdagnak egyaránt ti, Krisztus hírnökei, sietve mondjátok el, hogy e gonosz népségnek a vidékeinkről való kipusztítása céljából a keresztényeknek idejében vigyenek segítséget. A jelenlevőknek ezt én magam mondom meg, a távollevőknek üzenem; azonban maga Krisztus az, aki parancsolja. Mindazok pedig, akik oda elmennek és akár szárazföldi, akár tengeri útjukban, akár a pogányok ellen harcolva életüket vesztik, bűneik bocsánatát elnyerik: Istentől ekkora hatalommal felruházva, ezt (a kegyet) engedélyezem az útra készülőknek. Ó, mily nagy szégyen, ha egy annyira megvetett és nemtelen nép, amely az ördögöknek szolgál, a Mindenható Isten hitével ékes és Krisztus nevével tündöklő népet legyőzné! Ó, mily nagy szemrehányásokat tenne nekünk az Úr, ha a keresztény hiten levőket úgy nem segítenétek, mint mi magunkat! Akik akárhányszor meg nem engedett módon a hívők ellen szoktak harcba szállni, induljanak most a hitetlenek ellen olyan harcba, melyet méltó elkezdeni, és amelyet győzelem koronáz. Legyenek most lovagok azok, akik eddig rablók voltak. Most joggal harcolnak a barbárok ellen azok, akik azelőtt testvéreik és rokonaik ellen küzdöttek. Most örök jutalmat nyernek el azok, akik eddig kevés pénzért csak zsoldosok voltak. Kettős bérért dolgozzanak azok, akik testük és lelkük kárára vesződtek eddig. Sőt, akik itt szomorúak és szegények, ott mindenben bővelkedők, itt az Úr ellenségei, ott barátai lesznek. Akik pedig menni szándékoznak, utazásukat ne halogassák, hanem a tél elmúltával, a következő tavaszon, miután minden dolgukat elrendezték, a költségeket összeszedték, az Úr vezetésével vidáman induljanak útnak.”

11.2. A clermonti zsinat és II. Orbán pápa beszédeAnonymi Gesta Francorum et aliorum Hierosolymitanorum

H. Hagenmeyer, RHC Hist. occid., 1890, T. II., 101–105. o.

A Gesta névtelen szerzőjéről csak annyit tudunk munkájának tartalmából, hogy Bohémond normann seregének lovagja, s az első keresztes hadjárat résztvevője volt. Írását vallásos lelkesültség hatja át, de nem hallgatja el az események árnyoldalait sem.

Mikor már elközelgett az az időpont, amit az Úr Jézus híveinek naponként jelez, különösen pedig midőn az evangéliumban így szól: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen engem” – hatalmas mozgalom támadt Gallia minden tartományában. Ezt mondották: ha valaki az Urat serényen, tiszta szívvel és elmével óhajtja követni, és az ő példáját követve a keresztet hűségesen akarja hordozni, ne késlekedjék gyorsan a szent sír felé vezető ösvényen336336 zarándokolni.

Ez azért volt, mert a római szék apostoli főpapja, Orbán sietve a hegyeken túlra 337337 utazott és ott érsekeivel, püspökeivel, apátjaival és papjaival alapos tárgyalásokba kezdett, majd így szónokolt: „Ha valaki lelkét meg akarja menteni, ne késlekedjék az Úr útját alázatosan elkezdeni; ha pedig pénzben szűkölködnék is, elegendő lesz neki az Úr irgalma.” Így szólt még az apostoli úr (a pápa): „Testvérek, sokat kell szenvednünk Krisztus nevéért, ti. nyomorúságot, szegénységet, mezítelenséget, üldözéseket, szükséget, betegséget, éhséget, szomjúságot és más ilyesmit, mint ahogyan az Úr mondotta tanítványainak: »Sokat kell szenvednetek az én nevemért« és: »ne szégyelljetek szólani az emberek színe előtt«, »én pedig szájat adok néktek és ékesszólást« és végezetül: »nagy jutalomban lesz részetek«.”

Mikor már ez a beszéd Gallia különböző vidékein és tartományaiban ismertté kezdett válni, a frankok 338338 ezeket meghallván, bal vállukra azonnal kereszteket kezdettek varratni és azt mondták, „hogy valamennyien Krisztus nyomdokait követik, aki kiszabadította őket az ördög kezéből”.

334334 Pontosabban: az Égei-tengerig.

335335 A keresztes hadjáratok korában így nevezték a Dardanellákat egy itteni Szent György-templomról.

336336 Az Úr sírja felé vezető ösvény” vagy még gyakrabban: „az Úr ösvénye” – a keresztes hadjáratoknak a középkorban használatos elnevezése.337337 A pápa Itáliából az Alpokon keresztül Franciaországba utazott. Itt Clermont városában gyűlt öszsze 1095 őszén a zsinat, amelynek ülésezése után a pápa a szerző előadásába iktatott beszédet mondotta.338338 Gallia: a középkori írók, a római szóhasználatot követve, így nevezik Franciaországot. A „frankok” a franciákat, de általában valamennyi európait is jelenthetik. Írónk itt ebben az utóbbi értelemben használja a szót.



11.3. Készülődés a keresztes hadjáratraGuibert de Nogent történeti műveiből

Guibert de Nogent (Guibertus de Novigento) (1053–1122)

Korában igen művelt, a nogenti Notre Dame-kolostor apátja. Krónikáját (Gesta Dei per Francos) 1108–1110 között írta. Átdolgozza benne a Névtelen krónikás hadjáratra vonatkozó leírásait. Önéletrajzában (De vita sua libri III) színes és reális képét adja a családi nevelésnek, a feudális háborúknak, a kolostori életnek; a Szentek relikviáiról írott művében (De Pignoribus Sanctorum), kritikai szemlélete és módszere igen figyelemreméltó.

PL, CLVI. 702–704. o.

(II. c. 3.) A clermonti zsinat befejezése után (1095. november havában) Franciaország minden részében nagy izgalom támadt. Mindazok, akikhez a szárnyaló hír elvitte a pápa parancsát, hogy induljanak el az Úr Útjára (mert sajátos névvel így nevezték), szomszédaikat és házuk népét a parancs megfogadására buzdítják. A palotagrófok még csak alig-alig kezdtek gondolkozni a dolgon, a lovagok éppen csak mozgolódtak, mikor már íme, a szegények lelkesedése oly nagy fokra hágott, hogy egyikük sem törődött az alacsony árakkal, házának, szőlőjének, földjeinek kedvezőbb eladásáig nem is várt, hanem vagyonának javát sokkal kevesebbért vesztegette el, mintha fogságban a tömlöc szörnyűségei a váltságöszszeg minél gyorsabb összegyűjtésére sürgették volna.

Abban az időben, az általános szükségben, még a gazdagabbak is igen érezték a termények hiányát, mert jóllehet a kereslet igen nagy volt, semmit vagy csak alig valamit lehetett vásárolni. A szegények már megtanulták, hogy éljenek a szabadon tenyésző növények gyökereiből, mivel az igen ritkává vált kenyér elégtelenségét mindenféle más eledellel próbálták pótolni. De már a gazdagokat is fenyegette a mindenki által panaszolt nyomor, mert a legkisebb közember sem akarta súlyos verejtékkel végzett munkájának gyümölcsét eladni, bár az éhség gyötörte, inkább csak takarékoskodott, nehogy könnyelmű fogyasztással elvesztegesse mindenét. Az uzsorások telhetetlen szíve örül ezeknek az időknek, mert busás nyereségre számítottak és régóta őrzött gabonatartályaik nézegetése közben arra gondoltak, hogy mit adhatnak még hozzá hegyként gyűlő pénzükhöz, ha ez még évekig így tart.

Miközben egyesek kínlódtak, mások nyerészkedtek, hirtelen „heves, hatalmas széllel öszszetörvén társisi hajókat” (Zs. 47, 6.), Krisztus csaknem minden lélekben megszólalt és az, ki „hatalmával a foglyokat kiszabadítja” (Zs. 67, 7.), szétszakította a kapzsiságnak gyémánt keménységű bilincseit, melyek a kétségbeesett emberek szíveit szorongatták. Az történt ugyanis, hogy – mint említettem – ama terméketlen idő mindenki vagyonát megcsappantotta, és mivel igen sok embert önkéntes számkivetésre késztetett, sokan áruba bocsátották holmijukat, és olyasmi, ami valójában drága lett volna, vevő hiányában alacsony áron került eladásra, mert mindenki csak azzal az úttal törődött. Mivel pedig mindenki csak mielőbbi útnak indulásával gondolt, az árak oly váratlanul és kétségbeejtően leestek, hogy csak egy példát mondjak, öt dénáron hét juhot vesztegettek el. A gabonahiány bőségre változott: hogy csak valami kis pénzhez jussanak, mindenüket eladják, az árakat nem ők, hanem a vevő szabja meg; mindezt csak azért, nehogy késve induljon az Úr Útjára. Csodálatos, hogy drágán vásároltak és olcsón adtak el egyszerre; sietségükben drágán vásároltak, viszont, ha az útiköltségekről volt szó, olcsón adtak el, hogy az útiköltséget összegyűjthessék, és amit kevéssel azelőtt sem börtön, sem kínzás ki nem csikart volna tőlük, most kevés pénzért mindenestől eladták.

De az sem kevésbé nevetséges, hogy akiknek ma még eszükbe sem jutott, hogy elutazzanak és gúnyolódtak azokon, akik mindenüket eladták, mondván, hogy nyomorogva indulnak útnak, de még nagyobb nyomorban térnek majd vissza – másnap hirtelen megváltozva néhány fillérért mindenüket elkótyavetyélik és útnak erednek azokkal együtt, akiket kinevettek. „Ki tudná elmondani, hány gyerek, hány öregasszony indult a háborúba?” „Ki tudná megszámlálni a szüzek csapatait?…”

Valami más, nem kevésbé csodálatos dolgot is láthattál volna, amin nagyon jól lehet tréfálkozni: némely szegények az ökröket járomba fogták, lovak módjára megpakolták, és azokkal húzatták a vagyonkájukkal és gyermekeikkel megrakott szekeret; a gyerekek pedig minden útjukba kerülő kastélyról és városról azt kérdezték, hogy ez-e Jeruzsálem, ahová igyekeznek…

(II. c. 4.) Mivel a fejedelmeknek, kiknek sok költségre és nagy kíséretre volt szükségük, dolgaikat csak késlekedve és habozva intézték, a csekély vagyonnal rendelkező, de számra igen nagy tömeg egy bizonyos Péter nevű remetéhez csatlakozott és neki mind ez ideig (mivel e dolog még folyamatban van), mint mesterének engedelmeskedett. Úgy hallottuk, hogy – ha nem tévedek – Amiens városából származik és valahol Franciaország felső vidékén, szerzetesi ruhában remete életet élt. Innét felkerekedett – hogy miért, nem tudom –,



és hitszónoklás ürügyével a városokat és falvakat járta; oly nagy tömeg rajzotta körül, oly sok ajándékkal halmozták el, életszentségének oly nagy hírét költötték, hogy talán még senkit nem tiszteltek meg hasonló módon. A sok adományból sok mindent bőkezűen szétosztogatott, bukott nőket a saját pénzén kiházasított, és így ismét a becsület útjára segített, viszályokban a békét és egyezséget csodálatra méltó tekintéllyel állította helyre. Bármit tett vagy mondott, mintegy isteni dolognak tekintették, annyira, hogy még az öszvéréből kitépdesett szőrt is ereklyének tisztelték. Ezt nem mint tényt, hanem csak mint példát említjük a tömeg újdonságszeretetére. Inge fölött gyapjútunikát, mindkettő felett kukullát, efölött még egy csuklyás köpenyt is viselt, nadrágja nem volt, és mezítláb járt; kenyérrel, kevés hallal élt, bort majdnem sohasem ivott.

11.4. Aacheni Alberich jeruzsálemi krónikájábólAacheni Alberich (születése és halála dátumát nem ismerjük) egykorú történetírója az első keresztes hadjárat eseményeinek. Keleten nem járt, a kortársak szóbeli elbeszélései alapján írta meg Historia Hierosolymitanáját, amelyben leírja a kereszteseknek a lakosság elleni kegyetlenkedéseit.

RHC Hist. occid., T. IV., 275. o.

(L. I. c. 27.) Nem tudom, hogy Isten ítéletéből-e vagy megtévelyedésből kegyetlen lélekkel támadtak, 339339 a különféle városokban szétszórt zsidóság ellen; kegyetlenül gyilkolták őket, különösen Lotharingiában, és azt állították, hogy e keresztény hit ellenségei elleni szolgálatuknak és hadjáratuknak a kezdete. A zsidókat először Köln városában kezdték öldökölni a polgárok: meglepetésszerűen megrohanták kis gyülekezetüket, sokukat súlyosan megsebesítettek, másokat felkoncoltak, házaikat és a zsinagógákat feldúlták, a sok-sok pénzt egymás közt felosztották. E kegyetlenségek láttára az éjszaka leple alatt mintegy kétszázan hajón Nassauba akartak menekülni. A zarándokok és keresztesek azonban észrevették őket és egyet sem hagytak életben közülük, hanem valamennyit lemészárolták és mindenüket zsákmányul ejtették.

(c. 28.) Ezek után, amint megígérték, nagy tömeggel késedelem nélkül Mainzba érkeztek. Ott Emicho gróf, ez az igen előkelő és azon a tájon nagyon hatalmas férfiú a németek nagy csapatával várta a zarándokok érkezését, akik különböző helyekről jövet, a királyi úton340340 arrafelé tartottak. A városban lakó zsidók, miután értesültek testvéreik lemészárlásáról és mivel tudták, hogy oly nagy sokaságtól meg nem menekülhetnek, oltalmat remélve Routhard püspökhöz fordultak és rengeteg kincset bíztak őrizetére és becsületére. Igen bíztak védelmében, lévén ő a város püspöke. A város főpapja a zsidóktól átvett hallatlanul sok pénzt gondosan biztonságba helyezte, őket magukat házának igen tágas tetőteraszán Emicho gróf és társai elől biztonságba helyezte, hogy ezen az igen biztos és nagyon erős helyen épen és egészségesen megmaradjanak. Azonban Emicho és emberei haditanácsot tartanak, majd napfelkeltekor nyíllal és lándzsával támadnak a tetőn tartózkodó zsidókra. Betörik a zárakat és kapukat, és mintegy hétszáz zsidót megölnek. Azok hasztalan próbáltak oly sok ezernyi ember erejének és támadásának ellenállni. Ugyanígy halomra ölték az asszonyokat, és kardélre hányták az akármilyen korhoz és nemhez tartozó gyenge gyermekeket is. Mikor pedig a zsidók látták, hogy a keresztények ellenségként törnek rájuk és gyermekeikre, és senkinek sem kegyelmeznek, ők is saját maguk és testvéreik, gyermekeik, asszonyaik, anyjuk és nővérük ellen fordultak és kölcsönösen gyilkolták egymást. Az anyák – még elmondani is borzalom – késsel metszették át szopós gyermekeik torkát; inkább saját kezükkel veszítették el őket, semmint hogy a körülmetéletlenek fegyvere oltsa ki életüket.

11.5. Salamon ben R. Simeon krónikájábólSalamon ben Simeon életéről csak az ismeretes, amit krónikájában maga jegyzett fel. Maroz város lakója volt, ott írta krónikáját 1140-ben.341341 Munkájában adatszerűen az áldozatok hosszú névsorát is közreadva követi nyomon annak az öldökléssorozatnak a történetét, amely 1096-ban a Rajna-vidéki zsidóság túlnyomó részének életébe került. Szenvedélyes előadásában, amelynek részleteit más egykorú források is hitelesítik,342342 elégtétellel szól arról is, hogy Kálmán magyar király vereséget mért a fosztogatva haladó seregre, s hogy a hadjárat végül is összeomlott a bizánciak csapásai alatt.

Székely 1936, 193–198. o.

339339 Emicho gróf és a seregéhez csatlakozott csapatok.

340340 A királyi út (via regia) – a Rajna és a Duna mentén Bizánc felé vezető út, amelyen egy minden történeti alapot nélkülöző legenda szerint Nagy Károly ment Keletre.341341 Meyer Waxman: A History of Jewis Literature. New York, 1938. I. 427.

342342 Vö. H. Graetz: Geschichte der Juden, Leipzig, VI. 363–374. p.



A világ megteremtése után 4865, száműzetésünk után 1028 évvel343343 történt: Mindazok a rémségek, melyekkel a Tóra344344 könyvei fenyegetnek, beteljesednek rajtunk; minden, ami írva van, és ami nincs írva, bekövetkezett leányainkon és fiainkon, öregeinken és gyermekeinken, szolgálóinkon és szolgálóleányainkon. Nagyjaink és kicsinyeink mind keserű bajba kerültek. A bűnös Róma pápája felemelkedett, és felszólította mindazokat a népeket, Edomnak fiait,345345 akik Krisztusban hisznek: gyűljenek össze, és vonuljanak Jeruzsálem ellen, és hódítsák meg a várost… És akkor felkelt egy Gottfried nevű herceg, a Bouilloni – hogy még a csontjai is megőröltessenek! – egy önfejű ember, akinek a szellemét a sok kicsapongás elkábította, hogy ő is az elvetemültekkel tartson. Sötét esküt fogadott, hogy bárhova is vándoroljon, az ő Istenének vérét megbosszulja Izraelen, és mindazok közül, kik zsidó nevet viselnek, se maradékot, se menekülőt nem hágy…

A hitközség346346 fejei, akiknek tekintélyük volt a püspök előtt, felkerekedtek, elmentek hozzá, 347347 tisztviselőihez és szolgáihoz, hogy velük tárgyaljanak. Megkérdezték: mit tegyünk mi, mivel hírt hallottunk testvéreinkről, akiket Speyerben s Wormsban agyonütöttek? „Halljátok a tanácsunkat – volt a válasz –, hozzátok minden vagyonotokat a mi kincstárunkba, és asszonyaitokkal, fiaitokkal és leányaitokkal jöjjetek mind a püspök házába, amíg ezek a seregek elvonulnak; így menekülhettek a keresztesek elől.” ők azonban nem gondolták ezt becsületesen, csak azt akarták, hogy mi mind a hatalmukba kerüljünk, és megfogjanak bennünket, mint ahogyan a halat megfogják a hálóval, hogy elrabolják a pénzünket, mint ahogy azt azután tették: a vég elárulja a kezdetet. Egyedül a püspök szándéka volt becsületes, meg akart erejével bennünket védeni; hiszen mi neki és tisztviselőnek nagy jutalmat adtunk azért az ígéretért, hogy bennünket megment.

De végül nem használt semmi. Sem megvesztegetés, sem könyörgés, a harag napján semmi sem védett meg bennünket a bajtól.

Szivan hó újhold napján348348 történt, amikor Emicho gróf, minden zsidók nyomorgatója – hogy még a csontját is vasmalom őrölje meg – sok hadinéppel, keresztessel és falusival Mainz elé jött, és annak falai alatt ütött tábort, mert a város kapuit elzárták előle. A mi leggonoszabb ellenségünk volt ő, aki nem kímélt sem öreget, sem szüzet, nem ismert irgalmat sem csecsemővel, sem beteggel szemben. Isten népét a porba tapodta, az ifjakat karddal verte agyon, és terhes asszonyok hasát vágta fel…

Ó, erről a keddről, Szivan harmadikáról,349349 amelyen az ellenség betört az udvarba,350350 a sötétségnek erről a napjáról – bár elnyelné őt a sötétség! – az égbeli Isten ne kérdezzen felőle, és semmiféle világosság ne sugározza be. Jaj ennek a napnak, amelyen lelkeink szorongatását láttuk. Ó, csillagok, miért nem rejtettétek el fényeiteket, hogy az ellenség pusztító munkáját ne a ti világosságotoknál végezze el.

Amikor a Szent Frigy gyermekei látták, hogy beteljesedett rajtuk a sors, az ellenség győzött, és benyomult az udvarba, mindannyian, öregek és fiatalok, szüzek és gyermekek, szolgák és szolgálólányok az égbeli Atyához kiáltottak, és siratták magukat és az életüket. De alávetették magukat az ég bíróságának, és így szólottak egymáshoz: „Hadd legyünk erősek, és viseljük a szent istenfélelem igáját! Mert az ellenség csak egy pillanat idejére öl meg bennünket – a négy halálmód legkönnyebbjével, karddal –, de mi élni fogunk, a mi lelkeink az éden kertjében tartózkodnak majd, a fényben és világosságban mindig, örökké!” Megadással és készséges hittel mondották: „A végső törvény, hogy ne emésszük magunkat afelett, hogy mi a Szent lényege és célja, áldott legyen ő és az ő szent neve. A Tórát adta nekünk, és megparancsolta, hogy szent nevének egységéért megölessük magunkat. Üdvösség nekünk, ha megtesszük az akaratát. Üdvösség mindenkinek, ki ilyen halállal hal meg… A sötétségnek világát a fény világával, a szenvedés világát az öröm világával, a mulandóságét az örökkévalóságéval cserélik ezek fel.” És akkor mindannyian hangos szóval, mint egy ember kiáltották: „Nincs tovább mit vonakodjunk, mert már rajtunk az ellenség. Hadd siessünk, hogy mi magunk mutassunk be az Úrnak a mi áldozatunkat. Akinek kése van, vizsgálja meg, hogy elég éles-e. Előbb ölje meg a másikat, azután vágja át a saját nyakát, döfje kését a szívébe.”

343343 1096-ban.

344344 Mózes öt könyvének gyűjtőneve az ótestamentumban.

345345 Utalás az ókori zsidóság ellen kegyetlen harcot folytató edomitákra.

346346 Mainz városának zsidó hitközsége.

347347 A mainzi zsidók értesültek arról, hogy János speyeri püspök az ottani mészárlás hírére a zsidók segítségére sietett. Hasonló fellépést reméltek városuk püspökétől, Ruthardtól is.348348 1096. május 25-én.

349349 Május 27-rő1.

350350 A támadó sereg előtt mégis megnyílt a városkapu. A zsidók a püspöki várba húzódtak, és fegyveresen védekeztek. A zsoldosok azonban cserbenhagyták őket, a püspök pedig elmenekült. A túlerő végül is felülkeredett, s a támadók behatoltak a belső várba.



Az elsők, akiket az ellenség szembe talált, amikor az udvarba benyomult, a község legszentebbjei voltak, akik lemondtak arról, hogy a vár belsejébe meneküljenek, és így életüket néhány órával még megvásárolják. Sőt, inkább úgy ültek ottan imakönyveikbe burkolva, az égnek ítéletét szeretettel véve magukra, és elkészültek arra, hogy a Teremtő akaratát azonnal teljesítsék. Az ellenség kövekkel és nyilakkal borította el, és azután kardjaival lemészárolta őket. Amikor pedig azok, akik a belső termekben voltak, jámboraiknak ezt a tettét látták, és amikor az ellenség rájuk támadt, így kiáltották: „A legjobb lesz, ha életünket feláldozzuk!”

És az asszonyok lágyékukat megerősítették, és előbb fiaikat és leányaikat mészárolták le, azután pedig magukat. És sok férfi megerősítette a szívét, és lemészárolta asszonyát, gyermekeit és házanépét. Szelíd és gyenge asszonyok legkedvesebb gyermeküket ölték meg, férfiak és asszonyok egymás után mészárolták le egymást. És amikor lányok, vőlegények és menyasszonyok kinéztek az ablakon, így kiáltottak: „Nézz reánk Istenünk, és lásd, hogy mit teszünk, hogy a Te nagy nevedet megszenteljük, és ne kelljen Téged a Keresztrefeszítettel elcserélnünk.” Az egyik lemészárolta a másikat, és aztán őt mészárolták le. A kiömlő vér egybefolyt, férfiak vére elkeveredett az asszonyok vérével, az apák vére a gyermekek vérével, a fivér vére a nővér vérével, a tanító vére a tanítvány vérével, a vőlegény vére a menyasszony vérével, a gyermekek és csecsemők vére az anyjuk vérével. Mind így halt meg, így pusztult el a magasztos és félelmetes Név egységének kedvéért. Aki ezt hallja, annak zúgnak a fülei, mert ki hallott ilyesmit, és ki látott ilyet! Kérdezzetek meg bárkit is arról, hogy vajon Ádám napjai óta hoztak-e még ilyen áldozatot. Ezeregyszáz áldozat egyetlenegy napon és mindegyik olyan, mint Izsák feláldozása, Ábrahám fiáé. Ám azért az egy áldozásért megremegett a föld, miként írva van: „Az ég seregei kiáltottak, és az ég elsötétedett.” Miért nem sötétedett el most az ég? Miért nem oltották el a csillagok a fényüket? Miért nem sötétedett el az ég boltozata, a nap és a hold, amikor egyetlenegy napon, Szivan hó harmadik napján ezeregyszáz lelket gyilkoltak meg, és mészároltak le? Ó megannyi gyermek és csecsemő közöttük, tiszták és szegények, akiknek nem volt semmi bűnük. Tűrheted-e ó Úristen, hogy ez megtörténhessék, és nyugton tudsz maradni, hiszen érted pusztították el ezek magukat. Ó, bosszuld meg szolgáidnak ezt az elrontott vérét mihamarább. A mi napjainkban, a mi szemeink előtt. Ámen.

Most pedig arról akarok beszélni és jelentést tenni, hogy milyen nagyok voltak a mi igazságosaink akkori tettei. A halálba hajszolták magukat, egyik meg akarta előzni a másikat, és így szóltak egymáshoz: „Én akarom elsőnek a Királyok Királyának nevét megszentelni, az Örökkévaló nevét, dicsértessék.” Az asszonyok, büszke királylányok, pénzt dobtak az ablakon át az ellenségnek, hogy amíg azt felszedik, idejük legyen arra, hogy a Teremtő akaratát beteljesítsék, fiaikat és leányaikat megöljék. Amikor pedig az ellenség az ajtókat feltörte, és behatoltak a szobákba, ott találták áldozataikat vérükben fetrengve. Kifosztották őket mindenükből, meztelenre vetkőztették őket; akiben még szikrányi élet volt, agyonverték, úgyhogy senki sem menekülhetett meg. Ez történt minden teremben, ahol csak zsidó tartózkodott. Egyetlenegy terem volt csak erősebb, de estére ez is a többi sorsára került. Amikor ezek a szentek látták, hogy az ellenség erősebb, mint ők, megkeményítették szívüket, és lemészárolták gyermekeiket. Az asszonyok az ablakból köveket dobálták az ellenségre, de azután őket is addig dobáltak kővel, amíg testük és arcuk csupa szétroncsolt hús lett…

11.6. A lovagi keresztes hadjárat vezéreiFoucher de Chartres Jeruzsálemi Históriájából

H. Hagenmeyer, RHC Hist. occid., 1913, III., 316. o.

(I. c. 2.) Ebben az évben (1096) a világ minden tájéka bővelkedett békességben, búzában, borban; az Isten rendezte ezt így, nehogy kenyér híján az úton vesszenek el azok, akik keresztjeiket feltéve, az ő parancsa szerint az ő követését választották. Mivel pedig illő az oda (Jeruzsálembe) zarándokló fejedelmek nevét emlékezetben tartani, megemlítem Nagy Hugót, (II.) Fülöp francia király testvérét, ki a hősök között elsőnek kelt át a tengeren351351, és Durazzo városánál, Bulgáriában szállt partra. Azonban mivel oktalanul csak kis csapattal indult útnak, az ott lakók elfogták és a konstantinápolyi császárhoz352352 vitték, akinél egy ideig nem túlságos szabadságban tartózkodott.353353

Utána ugyanazon az úton354354 vonult seregével Guiscard Róbert355355 fia, a normann származású, apuliai

351351 Nagy Hugó Itálián keresztül vonult és az Adriai-tengeren kelt át.

352352 I. (Komnénos) Alexios bizánci császárhoz.

353353 A császár megadta neki a kijáró tiszteletet, de fogságban tartotta.

354354 A Balkán-félszigeten keresztül, Konstantinápoly felé.

355355 Robert Guiscard, Szicília normann hercege.



Bohemund.356356 Gottfried, Lotharingia hercege357357 nagy seregével a magyarok hazáján át vonult. Raymond, Provence grófja358358 pedig a gótokkal359359 és gasconokkal, valamint Ademar360360 paui püspökkel, Dalmácián át vette útját.

Egy bizonyos Péter nevű remete kelt elsőnek útra; sok hozzácsatlakozott gyalogossal, 361361 de kevés lovaggal, mégpedig Magyarországon keresztül. Seregének később a Pénztelennek nevezett Walter lett a vezére. Ezt a kitűnő lovagot idővel a törökök ölték meg Nicaea és Nicomedia között sok társával együtt.

Szeptember havában indult útnak Róbert, Normandia grófja, Vilmos362362 angol király fia, normannokból, angolokból és bretonokból toborzott nagy serege élén; vele ment Étienne, Blois grófja, Thibaut fia, Róbert, Flandria grófja és még sok más nemes…

11.7. A keresztesek BizáncbanAnna Komnéné Alexiosából

Anna Komnéné – Alexios Komnénos császár (1081–1118) leánya – az első keresztes hadjárat korában élt. Könyvében a bizánci történet 1069-től 1118-ig terjedő eseményeit mondja el, apjának túlzott magasztalásával, akit a „világmindenség fáklyájának”, „tizenharmadik apostol”-nak nevez. Személyes megfigyelései, szemtanúk elbeszélései és a hivatalos források alapján írt. A kereszteseket és viselt dolgaikat bizánci nézőpontból ítéli meg.

A. Refferscheidius. Vol. II. 1884, 73–74., 93–95., 95–97., 97–98. o.

(Alexios császár) még ki sem pihenhette magát (az előző háború fáradalmai után), máris meghallotta azt a szájról szájra járó hírt, hogy végtelen nagy frank seregek közelednek. Félelemmel várta érkezésüket, mivel tapasztalatból363363 ismerte indulatuk féktelenségét, lelkületük állhatatlanságát, befolyásolható voltát és egyéb tulajdonságaikat, amelyek a kelták364364 természetének minden dologban sajátjai vagy kísérő jelenségei. Tudta azt is, hogy mivel kincsekre áhítoznak, egy-egy éppen előadódó ok miatt mindig könnyen felrúgják szerződéseiket. Hiszen egyre csak ezt a híresztelést hallotta róluk, és ez nagyon is igazat mondott. A császár nem hagyta el magát, hanem alaposan nekikészülődött, hogy szükség esetén készen legyen a hadba vonulásra. S valóban, a tények még nagyobb arányúaknak és félelmetesebbeknek mutatkoztak, mint amilyenek a hír szárnyán szálló mendemondák voltak. Ugyanis az egész Nyugat és az Adrián túl a Herakles oszlopáig elterülő földön lakó sok barbár nemzet mind összesereglett, felkerekedett és Európa többi részén áthaladva iastul-fiastul Ázsia felé vonult…

…Amikor tehát (az egyes nagy feudális urak keresztes seregei) elérkeztek a fővároshoz (Bizánchoz), a (főurak) seregeit a császár parancsára a Kosmidion-monostor365365 közelében helyezték el. A seregek szállásai egészen Hieronig366366 értek el. És nem kilenc hírnök tartotta őket kordában kiáltásaival, 367367 mint egykor a hellén sereget, hanem az elegendő számú és derék nehéz fegyverzetű katonakíséret bírta rá őket engedelmességre a császár parancsaival. Mivel pedig a császár rá akarta őket venni annak az eskünek a letételére, amelyet előttük Gondofre368368 is letett, külön-külön hívatta őket magához és négyszemközt beszélte meg velük, amit akart, úgy, hogy az engedékenyebbeket közbenjárókként használta fel a nehezebben hajlandók felé. Miután pedig

356356 Bohemund, a dél-itáliai Apulia hercege.

357357 Egyik hűbérbirtokáról vett ismeretesebb nevén: Bouillon Gottfried

358358 Raymond toulouse-i gróf.

359359 Gótok: az egykori nyugati gótoktól benépesített Dél-Franciaország lakosai.

360360 Ademar püspök pápai legátus volt a keresztesek hadseregében.

361361 A köznépből kikerülő gyalogosok itt szembe vannak állítva az előkelő lovagokkal.

362362 Hódító Vilmos.

363363 A Robert Guiscard ellen folytatott háborújából.

364364 A frank, kelta és latin archaizáló népneveket az írónő a nyugati, római katolikus világ általa ismert típusának képviselőire (franciák, normannok és olaszok) felváltva alkalmazza.365365 Szent Kosmosról elnevezett monostor és külváros Bizánc közelében.

366366 Hely Konstantinápoly közelében, a tengerparton.

367367 Az Ilias szavaival a trójai háborúra céloz.

368368 Bouillon Gottfried, aki a többieknél előbb érkezett volt Konstantinápolyba. Alexios olyan hűbéri esküt követelt a keresztes vezérektől, melynek értelmében minden olyan meghódított várost, amely korábban a bizánci birodalomhoz tartozott, átadnak majd neki.



Baimundos369369 megérkezését lesték és nem hajlottak a szavára, hanem változatos furfanggal hol ilyen, hol olyan követeléseket támasztottak, folyvást újabb és újabb igényekkel álltak elő, a császár játszi könnyedséggel tette ártalmatlanná a neki állított kelepcét, és végre rábírta őket a Gondofre-féle eskü letételére azzal, hogy magát Gondofrét is visszahívatta Pelekanosból, hogy jelen legyen annak az eskünek a letételénél, amely a tengeren való átkelés ára volt. Amikor pedig már mindnyájan összegyűltek, maga Gondofre is, és miután már az esküt is letette valamennyi gróf, az egyik vakmerő nemes leült a császár trónszékére. A császár pedig egyetlen szó nélkül tűrte ezt, hiszen régóta ismerte a latinok szemtelen természetét. Balduinos (flandriai) gróf odament az illetőhöz, megfogta a kezét, felkeltette onnan és erősen lehordta, mondván: „Nem lett volna szabad ilyent tenned itten, méghozzá éppen most, miután szolgaságot ígértél a császárnak. Hiszen a rómaiak császárai nem szokták megosztani ülőhelyüket alattvalóikkal. Miután pedig felesküdt szolgáivá lettünk őfelségének, országa szokásait is meg kell tartanunk.” Az pedig Balduinoshoz nem szólt ugyan egy szót sem, ellenben még dühösebben rámeredt a császárra, s a maga nyelvén néhány szót szólt maga elé, így szólván: „Nézd, micsoda paraszt! Egymaga ül itt, amikor ilyen neves urak állnak mellette.” Ajkának mozgása nem kerülte el a császár figyelmét; magához szólított egy latin nyelvű tolmácsot és megkérdezte tőle az elejtett szavak értelmét. Miután pedig meghallotta, hogy mit mondott az illető, egy ideig egy szót sem szólt a latinhoz, de megjegyezte magában a mondást. Mikor azonban mindnyájan rendbe álltak a császár színe előtt, magához szólította a dölyfös és szemtelen latint, és megtudakolta, kicsoda, honnan jött, és milyen népből való.

Az pedig így szólt: „Színtiszta frank vagyok, a nemesek sorából, és csak egyet tudok: Abban az országban, ahonnan jöttem, egy keresztútnál van egy réges-régen épült templom. Mindenki, aki szemtől szembe meg akar vívni valakivel, párharcra felkészülve oda szokott menni, ott kéri Isten segítségét, azután ott időzik, várja, hogy ki mer vele kiállani. Magam is jócskán elidőztem ennél az útkereszteződésnél, várakozva és lesve valakit, aki megvív velem. De egyszer sem tűnt fel olyan merész férfi.” A császár, miután végighallgatta, így szólt: „Nos, ha akkor keresve sem akadtál küzdőfélre, most itt az idő, amikor még meg is csömörlesz a sok háborútól. Azt a tanácsot adom neked, ne helyezkedjél az osztagnak sem a végére, sem az élére, hanem állj a középső sorbeliek közé. Mert a törökök harcmodorát régóta kitapasztalhattam.” Ezt a tanácsot nemcsak neki adta, hanem a többieknek is tanácsokat adott mindarra nézve, ami az úton vonultukban megeshetik velük. Arra intette őket, ne legyenek féktelenek az üldözésben, ha nekik adja Isten a győzelmet a barbárokon, nehogy a lesvetéshez értő csapatvezérekbe ütközve elpusztuljanak.

Baimundos pedig, miután a többi gróffal megérkezett Aproiba,370370 mivel tudatában volt annak, hogy nem főnemesi származású és pénzszűke miatt nem is jöhetett nagy hadsereggel, szerette volna megnyerni a császár jóindulatát, egyúttal azonban leplezni akarta azt is, amit ellene forralt. Ezért mindössze tíz frank kíséretében, a többi grófokat megelőzve, igyekezett eljutni a császárvárosba. De a császár, aki ismerte cselszövéseit és már régtől fogva kitapasztalta alattomos és fondorlatos jellemét, még a többi grófok megérkezése előtt akart vele tárgyalni, hogy szándékainak kipuhatolása után rávegye az átkelésre, nehogy amazokkal egyesülve tervüket is megváltoztassa. S amint belépett, a császár mindjárt derűsen nézett rá, érdeklődött utazása felől és arról, hogy hol hagyta a grófokat? Miután pedig Baimundos minden kérdésben elmagyarázta neki, hogy mi a véleménye, a császár most már szellemesebben emlékezteti mindarra, amit Dyrrhachionnál és Larisszánál elkövetett ellene, és céloz arra az ellenségeskedésre. Az pedig így szól hozzá: „Ha akkor ellenséged és ellenfeled voltam is, most azonban úgy jövök hozzád, mint császári felséged önkéntes barátja.” A császár pedig sokfelől megközelítette és mintegy észrevétlen tapogatózással tette próbára szándékát. Miután pedig meggyőződött róla, hogy beleegyezik a hűségeskü letételébe, így szólt hozzá: „Pillanatnyilag arra van szükség, hogy – mivel ki vagy merülve az utazástól – elmenj és kipihend magadat; utóbb majd beszélgetünk mindenről, amiről csak akarunk.” Mármost, miután elment a Kosmidionba, ahol szállást készítettek elő számára, dús asztalt tettek eléje, tele mindenféle hússal és ennivalóval. Utóbb a szakácsok háziállatok, vadak és szárnyasok húsát is kínálták neki: „Ezeket az ételeket, mint látod, a szokott módon készítettük el; ha azonban nincsenek ínyedre, vannak itt nyers húsok is, készíttesd el ezeket úgy, ahogy óhajtod.”

A császár hagyta meg nekik, hogy így készítsék el a lakomát, és így beszéljenek. Mert amilyen mester volt abban, hogy egy ember jellemét felismerje, mestere annak, hogy behatoljon mások szívébe és kitalálja számításaikat, ismerte ennek az embernek gyanakvását, ferde jellemét és el is találta az igazat. Azért vitette eléje a nyers húsokat is, hogy egyáltalán ne gyanakodjék rája. És a császár most sem tévedett. Ugyanis az agyafúrt Baimundos nemcsak, hogy egyáltalán meg sem ízlelte az ételeket, de még csak az ujja hegyével sem mert hozzájuk nyúlni. Anélkül, hogy bárkinek egy szóval is elárulta volna a benne támadt gyanút, mindent szétosztott a mellette állóknak. Így kifelé azt színlelte, mintha kedveskedni akart volna nekik, valójában pedig a halál italát keverte számukra. Még csak nem is tartotta titokban cselét: annyira megvetően bánt az alárendeltjeivel.

369369 Tarentumi Bohemund normann fejedelem, Robert Guiscard fia.

370370 Aproi: thrakiai város, a mai Afnadzsik.



Mindazonáltal saját szakácsainak megparancsolta, hogy a nyers húsokat készítsék el szülőföldje szokásai szerint. Másnap azután az illetőktől kérdezte, hogy érzik magukat. Miután pedig azt felelték, hogy nagyon is jól, és hogy semmi bajuk nyomát nem észlelik, felfedte előttük a titkot és így szólt: „Én vele folytatott háborúimra emlékeztem vissza és attól féltem, hogy esetleg halálomat készíti elő az ételekbe csempészett halálos méreggel.”

A császár pedig magához hívatta Baimundost és tőle is követelte a latinok részéről szokásos esküt. Az pedig tudatában lévén helyzetének, nem éppen előkelő származásának és pénzhiányának, készségesen hajlott a császár szavára, de nem valami nagy haderővel, hanem csak a kíséretében levő néhány frankkal, mivel egyébként is természetétől fogva esküszegő volt. A császár kiválasztott egy szobát valahol a császári palotában és ennek a padlójára mindenféle kincset szóratott. Annyira megtöltötte a termet pénzes zsákokkal, szövetekkel, aranyból, ezüstből és kevésbé értékes anyagból vert pénzzel, hogy ott a nagy tömeg pénztől még lépni sem tudott senki. Az az ember pedig, aki mindezt megmutatta Baimundosnak, azt a parancsot kapta a császártól, hogy egyszerre tárja szét előtte az ajtószárnyakat.

Az pedig ezek láttára megdöbbenve így szólott: „Ha ennyi kincsem volna, magam már régóta óriási területek urává lettem volna.” Amaz pedig így válaszolt: „Mindezt a mai napon neked ajándékozza a császár.” Baimundos roppant nagy örömmel fogadta és hálás köszönetet mondott, majd eltávozott, hogy megpihenjen szállásán. Miután azonban mindezt odaszállították neki, ő, aki korábban elcsodálkozott, most meggondolta magát és így szólt: „Sohasem hittem volna, hogy a császár ekkora sértést követ el rajtam, fogjátok csak és vigyétek vissza annak, aki küldte.” A császár azonban ismerve a latinok természettől adott állhatatlanságát, a nép e közmondásával felelt: „A hitvány jószág szükségképp visszatér gazdájához.” Baimundos, miután ezt meghallotta és látta, hogy a szállító emberek a kincseket újra gondosan összeszedegetik, ő, aki az előbb még vissza akarta küldeni és haragudott miattuk, megint meggondolta magát és barátságos tekintetet vetett a szállító emberekre, akárcsak valami polip, amely rövid idő alatt tudja alakját változtatni: mert ez az ember természettől fogva gonosz volt, és az események hirtelen hatottak rája. Gonoszság és bátorság dolgában annyira felülmúlta valamennyi latint, aki akkoriban átutazott a fővárosunkban, mint amennyire mögöttük maradt haderő és pénz dolgában…

11.8. A keresztesek átvonulása Kappadókián és ArméniánAnonymi Gesta Francorumból

H. Hagenmeyer, RHC Hist. occid., T. II., 1890, 226–228. o.

(C. 11.) A fősereg pedig, ti. Raymond, Saint-Gilles grófja, az igen tanult Bohemund, Gottfried herceg és más fejedelmek, a turkok vérét szomjazva és hevesen kívánva, az örmények földjére371371 nyomult. Eljutottak egy várhoz, mely annyira meg volt erősítve, hogy mit sem tudtak vele kezdeni. Volt pedig ott egy Simeon nevű ember, aki azon a tájon született372372 és ezt a földet az ellenséges turkok kezéből vissza akarta szerezni. A (keresztes) fejedelmek önként neki adták a földet, az pedig seregével ott maradt.

Mi pedig innét eltávozva szerencsésen eljutottunk a kappadókiai Kaisareiáig. Miután Kappadókiából továbbmentünk, egy gyönyörű és nagyon gazdag városhoz érkeztünk, amelyet jövetelünk előtt (1097. okt.) nem sokkal a turkok három hétig ostromoltak, de elfoglalni nem tudtak, viszont nekünk, alighogy megérkeztünk, nagy örömmel meghódolt. Ezt a várost egy Pierre d’Aulphs nevű lovag magának kérte valamennyi hűbérúrtól, hogy az Isten, a Szent Sír, a szeniorok és a (bizánci) császár iránti hűségben megvédelmezze. Ezt nagy szeretettel és szívesen meg is engedték neki. A következő éjjel Bohemund arról értesült, hogy a turkok, kik a várost ostromolták, állandóan előttünk járnak. Lovagjaival azonnal felkészült, hogy velük harcba szálljon, de nem találta őket.

Azután egy Gueuksun nevű városhoz értünk, melyben mindent, amire szükségünk volt, nagy bőségben találtunk. A város keresztény lakosai azonnal megadták magukat; három napon keresztül éltünk ott kitűnően, és embereink jól magukhoz tértek. Mikor Raymond, Saint-Gilles grófja, meghallotta, hogy Antiochia turk őrsége eltávozott, tanácsával úgy döntött, hogy a város gondos őrzésére néhány lovagot küld. Azután kiválasztotta azokat, akiket el akart küldeni. Ezek a következők voltak: Pierre de Castillon vicomte, Guillaume de Montpellier, Pierre de Roaix, Pierre Raymond d’Haut Poul és még 500 más lovag. Ezek tehát eljutottak egy völgybe Antiochia környékén, és abban a paulicianusok373373 egy várához; itt tudták meg, hogy a városban turkok

371371 Arméniának a XI. században a Kis-Ázsia délkeleti részében elterülő örmény fejedelemséget nevezték. A névtelen szerző az „örmények földjén” Kis-Ázsia egész déli felét érti, tehát az elnevezést szokatlanul tág értelemben használja.372372 Nyilván valami kis bennszülött fejedelem Ergle és a kappadókiai Kaisareia között.

373373 Paulicianusok: tanításaikat tekintve az európai albigensekkel rokon szekta. A bizánci hatóságok üldözése elől – főleg a IX. században



vannak és erősen készülnek a védelemre. Pierre de Roaix elvált a többitől, elhaladt Antiochia mellett és a Riha völgyébe nyomult, ott turkokra és szaracénokra talált. Megküzdött velük, sokat megölt közülük, a többit megfutamította. Amikor ama föld lakói, az örmények látták, hogy a pogányokat vitézül legyőzte, azonnal megadták magukat.

Mi pedig, kik a főseregnél visszamaradtunk, onnét eltávozva az ördögi hegységbe jutottunk. Ez oly magas és meredek volt, hogy a hegyen átvezető ösvényen egyikünk sem mert a másik előtt járni. A lovak egyre-másra zuhantak el, és egyik málhásállat magával rántotta a másikat. A lovagok teljesen kétségbeestek és kétségbeesésükben, fájdalmukban a fejüket verték. Nem tudták, mit tegyenek magukkal és fegyvereikkel; 3-5 dénárért vesztegették el pajzsaikat, kitűnő páncéljaikat, sisakjaikat, vagy ahogy éppen megvették tőlük. Amint ebből az átkozott hegységből kivergődtünk, egy Marisium nevű városba jutottunk. A város lakói örömmel jöttek elénk és sokféle árut hoztak. Itt nagy bőségben éltünk, úgy vártuk Bohemund úr érkezését. Lovagjaink tehát így jutottak el ama völgybe, melyben Antiochia királyi városa, egész Szíria fővárosa fekszik.

11.9. Jeruzsálem ostroma és elfoglalásaFoucher de Chartres Jeruzsálemi históriájából

RHC Hist. occid., III., 349. o.

(C. 18.) Mikor a frankok Jeruzsálemet megpillantották és látták, hogy nehéz lesz elfoglalni, a fejedelmek ostromlétrákat készítettek, hogy ezek segítségével, egy bátor roham után, a falakon át – Isten segítségével – a városba tudjanak nyomulni. Miután elkészültek a létrák, a vezérek parancsára napfelkelte után, kürtök harsogása közben, bámulatos lendülettel kezdték a várost mindenfelől ostromolni. Azonban mikor már a nap hatodik órájáig folytatták az ostromot, és a kevés létra segítségével nem tudtak a városba nyomulni, leverten abbahagyták az ostromlást.

Ekkor a tanácskozás eredményeképpen elrendelték, hogy a mesteremberek gépezeteket készítsenek. Ezeket a falakkal szemközt állították fel és abban bizakodtak, hogy reményeik most már Isten segítségével valóra válnak. Ezt a parancsot is teljesítették. Ezenközben sem kenyérben, sem húsban szükséget nem szenvedtek, de mivel a hely, mint fentebb már volt róla szó, vízben szegény volt és folyóvíz nélkül szűkölködött, embereink és állataink igen nagy hiányt szenvedtek ivóvízben. Ezért minthogy a szükség így kívánta, a távolban kerestek vizet és négy-öt mérföld távolságról tömlőkben szállították nagy keservesen az ostromló sereghez.

Az ostromgépek – azaz faltörő kosok és hajítógépek – elkészülte után ismét rohamra készülődtek. A többi ostromszerszám között egy tornyot is készítettek kisebb gerendákból, mert fában nagy bőségük volt, és ezt éjjel – parancs szerint – óvatosan közel vitték a város falaihoz. Reggel azután, mikor már kőhajító szerszámokkal is felszerelték, nagy gyorsan a fal közvetlen közelében állították fel. Miután pedig már felállították és kívülről bőrökkel bevonták, lassan mozgatva még közelebb vitték a falakhoz. Ekkor kürtjel hallatszott: kevés, de bátor lovag felment reá és azonnal köveket és nyilakat kezdett lövöldözni. A szaracénok védekezésből ugyanezt tették: olajjal és zsírral megkent fáklyákat röpítettek ki parittyáikból. Így próbálták a tornyot a benne levő lovagokkal együtt elfoglalni. Mindkét, egymással viaskodó fél részéről sokan elestek.

Azon az oldalon, ahol Raymond gróf állt embereivel, azaz Sion hegye felől, főként gépekkel folyt hevesen az ostrom. A másik oldalon azonban, ahol Gottfried herceg, Róbert, Normandia grófja és a flandriai Róbert volt, inkább a falakat rohamozták. Azon a a napon ezt tették. A következő napon aztán harsonaszóra ugyanezt még bátrabban folytatták, úgy, hogy faltörő kosaikkal a falat végül is egy helyen bedöntötték. A szaracénok a várfalak elé kötelekkel két gerendát erősítettek, hogy az ostromlóknak és rájuk követ dobálóknak akadályul szolgáljon. Azonban amit a maguk javára eszeltek ki, az Úr rendeléséből kárukra fordult. Ugyanis a frankok a tornyot egészen közel vitték a falhoz, a gerendákat tartó köteleket elvágták és belőlük hidat rögtönöztek, amelyet a toronyról óvatosan a falra csúsztattak. Egy bástyatorony azon a falon, amelyre a mieink ügyesen tüzet vetettek, lassan égni kezdett. Mivel pedig a tűz a faszerkezetekben táplálékot talált, a tűz és a füst olyan erőre kapott, hogy a városbeliek közül senki sem tudott megmaradni a falakon.

A frankok tehát déltájban, azon a napon, mely egykor Venusé volt (pénteken), kürtharsogás közben, zajongva, férfiasan küzdve, „Isten segíts”-t kiáltva a városba nyomultak. Mikor az egyik falon zászlójuk megjelent, a pogányok igen megrémültek: bátorságukat feledve a város szűk utcáinak tekervényein futásnak eredtek. De bármily gyorsan menekültek is, még gyorsabban üldözték őket.

– tömegesen telepedtek le muszlim fennhatóság alá tartozó földeken, ahol vallási türelmet élvezhettek.



Ezt Raymund gróf, aki a másik oldalon támadott, még nem tudta, de emberei sem tudták mindaddig, míg nem látták, hogy a szaracénok a bástyafalról eléjük vetik magukat. Mikor ezt látták, ujjongva a városba tódultak, és a gaz ellenséget a többiekkel együtt üldözni és öldösni kezdték. Ekkor egyes szaracénok, arabok és etiópok Dávid várába menekültek, mások viszont az Úr és Salamon templomába zárkóztak. E templom csarnokaiban is hevesen küzdöttek velük. Nem volt hely, ahol kardforgató vitézeink meg ne találták volna őket. Sokan Salamon templomának tetejére menekültek fel. Innen zuhantak alá halálos nyíltól találva. Ebben a templomban mintegy tízezer embert fejeztek le. Ha ott lettetek volna, bokáig vérben gázoltatok volna, mint mi. Mit is beszélek erről annyit? Egyikük sem mentette meg életét, de még a nőknek és a gyermekeknek sem kegyelmeztek…

Csodálatos dolgot láttatok volna ott, midőn a fegyverhordozók és a szegényebb gyalogosok, mikor értesültek a szaracénok ravaszságáról, a megöltek hasát felmetszették, hogy beleikből vegyék ki a bizánci aranyakat, amelyeket még élve nyeltek le. Ezért történt az is, hogy néhány nap elteltével a holttesteket nagy halomba gyűjtötték és elégették, hogy a pénzt a hamvak között is megtalálják.

Tankréd az Úr templomába rontott be sietve, és ott sok arany és ezüst holmit (mit pedig istentelenség volt elrabolni) és még drágaköveket is zsákmányolt. Azonban ezt később azáltal tette jóvá, hogy mindezeket vagy ellenértéküket ama szentséges helynek visszaadta…

Ez öldöklés után a házakba rontottak és megszerezték mindazt, amit ott találtak, úgy, hogy az, aki elsőnek lépett a házba, akár szegény volt, akár gazdag, minden háborítás nélkül birtokába jutott a háznak vagy palotának és mindannak, ami benne található volt. Az erre vonatkozó megállapodást meg is tartották. Így azután sok szegényből gazdag lett.

11.10. A genovaiak részvétele Palesztina meghódításábanCafforo di Caschifelone genovai consul krónikájából

De liberatione civitatum orientis liber

L. T. Belgramo – C. de S. Angelo, 1890, 44–47. o.

A frankok elfoglalták Jeruzsálem városát… Ezután Raymond, Saint Gilles grófja, Konstantinápolyba távozott. Két genovai, Guglielmo Embriaco és testvére, Primo, két gályát vitt Jaffába; ezeknek a hajóknak a faanyagából készültek az ostromgépek, melyeknek segítségével Jeruzsálemet elfoglalták; e testvérek, mikor a frankok serege legyőzte Babilónia királyát, és az a harctérről megfutott, a király rengeteg aranyát, ezüstjét és gyöngyét zsákmányul ejtették; azután egy gályát vásároltak, átkeltek a tengeren, és a szerzett hatalmas vagyonnal karácsony vigíliáján érkeztek meg Genovába… Más városokat is foglaltak el különböző időpontokban; ennek elbeszélését az elsőkkel kezdjük. Kaisareiát és Azotot a genovaiak Balduin királlyal együtt július havában foglalták el. Akkoriban az 1101-ik esztendőt írták. Mikor pedig a genovaiak e két város elfoglalása után hazafelé igyekeztek és Romaniába (Bizáncba) érkeztek, Val de Comparnál találkoztak a konstantinápolyi császár hajóhadával, melynek vezére Cotromil volt, és hatvan salandriusból374374 állott. Ezek közül a genovaiak hetet elfogtak, majd felgyújtva útjukra engedték. Ezzel szemben a többit a maguk 26 gályájával fegyveresen akarták elfoglalni. A vezér, amikor látta, hogy a genovaiak milyen dühödten támadnak ellene, követet küldött hozzájuk, hogy a békefeltételekről tárgyaljon. Miután megállapodtak, Korfu városáig együtt mentek. Innét az említett vezér és a genovaiak Alexios császárhoz követet küldöttek: Raynaldo de Rodolfót és Lamberto Guesót. Mikor már három napja tartózkodtak Korfuban, nyolc genovai gálya, nyolc goraba 375375 és egy nagy hajó érkezett meg, genovai lovagokkal és zarándokokkal a fedélzetén. Korfu szigetén két napig maradtak; a Kaisareiából érkező genovaiakkal elbeszéltették, hogy micsoda szerencse érte őket, majd miután kibeszélték magukat, örvendező lélekkel váltak el egymástól; azok, akik a nyolc gályán és gorabán, meg a hajón voltak (a gályákon Mauro de Platealonga sok nemes emberrel, a nagy hajón viszont Pagano de Volta szintén sok nemessel), Jeruzsálembe igyekeztek, hogy az Úr sírját meglátogassák. A szent helyek meglátogatása után Tortosa alá vonultak és Raymonddal, Saint Gilles grófjával, aki Konstantinápolyból akkor tért vissza a keleti részekre, megostromolták és elfoglalták a várost. Akkor az úr 1101-ik évét írták…

11.11. A jeruzsálemi latin királyságGuillaume de Tyr történeti művéből

374374 Salandrius – középkori viszonylatban nagy, kétemeletes hadihajó, amelyen 150 főnyi legénység is helyet foglalhatott.

375375 Goraba – kisebb hajótípus.



Guillaume tyrusi érsek (Palesztinában született 1130 körül, megh. 1184 után). A XII. század 80-as éveiben írott művében az első keresztes hadjárat és a jeruzsálemi királyság történetét írja meg 1184-ig. Első 15 könyve kevéssé jelentős, más szerzőktől átvett kompiláció; a második részben azonban (16–23. könyv) fontos, a szerző saját megfigyeléseire és hivatalos okmányokra épít. Arab forrásokat is használ.

Guillelmi Tyrensis archiepiscopi historiae rerum transmarinarum lib. IX. c. 19. – PL. t. CCI., 451. o.

(IX. 19.) Abban az időben, mikor már csaknem minden fejedelem, ki a hadjáratban részt vett, hazatért, úgy, hogy a herceg, akire az országot rábízták (Bouillon Gottfried), egyedül maradt Tankred úrral, ki a herceg úrral, mint bölcs, serény és szerencsés kezű ember, minden gondját megosztotta, a mi erőnk annyira szerény volt, és harcosunk oly kevés, hogy ha valamennyit összehívták, alig voltak többen 300 lovasnál és 2000 gyalogosnál. Kevés város került a hatalmunkba, azok is ellenséges területek közé voltak ékelődve, úgy, hogy szükség esetén is csak a legnagyobb veszély árán lehetett az egyikből a másikba átmenni. A határainkon belül fekvő falvakat is hitetlenek és szaracénok lakták, kiknél a mi népünknek dühödtebb ellenségei nincsenek; és annál rosszabbak, mert velünk laknak; „mert nincs vészesebb pestis, mint a házunkban lakó ellenség”. Ezek nem csupán leölték, vagy az ellenségnek adták el rabszolgának óvatlanabbul közlekedő embereinket, hanem még földek művelését is megakadályozták, hogy a mieinket kiéheztessék; mert szívesebben szenvedtek éhséget ők maguk is, semmint, hogy a mieink szükségleteit kielégítsék, mert ellenségeiknek tekintettek bennünket.

De nemcsak a városon kívüli utak voltak veszélyesek, hanem akkor is alig hihették magukat biztonságban, ha otthon voltak házaikban, a város falain belül, olyan kevesen laktak bent, és a falak is részint romokban hevertek. A rablók éjjel betörtek a kihalt, kevéssé lakott városokba és sokakat tulajdon házukban öltek meg; ezért egyesek titkon, mások nyíltan otthagyták szerzett birtokaikat, mert úgy vélekedtek, hogy egy napon alul maradnak azok, akik e földet védeni igyekeznek, és nem lesz senki, aki őket a fenyegető veszedelmekkel szemben megvédelmezze.

11.12. A velenceiek kiváltságai a jeruzsálemi királyságbanSzerződés a frankok és a velenceiek között

(1124) Continuateurs de Guillaume de Tyr.

RHC Hist. occid., T. I., 473–475. o.

„…Mi azért Gormund, Isten kegyelméből Jeruzsálem szent városának patriarchája, a mi egyházunk alá rendelt püspök testvéreinkkel, Guillaume de Bury connetable-lal és Pagano kancellárral, valamint az egész jeruzsálemi királyság báróival és lovagjaival Acconban a szent Kereszt templomában összejöttünk és Balduin királynak376376 a velencei doge követei által Velencébe küldött szerződéstervezetét levele és a követek kijelentései alapján saját kezünkkel, valamint a püspökök és a kancellár kezével, békecsókot váltván, ahogyan a rend kívánja, írásba foglaltuk és megerősítettük…

Az említett királynak és minden utódjának, valamint összes báróinak uralma alatt levő városokban a velenceieknek templomuk, egy teljes utcájuk, egy terük, fürdőjük és pékségük lehet, amit örök jogon birtokolhatnak mindörökké és minden adókivetésből ugyanúgy szabadon, mint a király a maga tulajdonát. Azonban jeruzsálemi városrészükben csak anynyit birtokolhatnak, amennyit a király. Ha a velenceiek acconi városrészükben pékséget, malmot, fürdőt, mérlegházat, továbbá bor, olaj vagy méz mérésére modiust akarnak készíteni, vagy létesíteni, mindazok, akik ott laknak, minden ellentmondás nélkül ugyanott süthetnek, őröltethetnek, fürödhetnek, mint a király jószágain szokás. Azonban a modiusokkal, a sztatérának és búzának mértékével a következő módon élhetnek. Ha velenceiek egymás közt kötnek üzletet, saját, azaz velencei mértékeiket használhatják, ha dolgaikat másoknak adják el szintén a saját, azaz velencei mértékeiket használják az eladásnál, azonban akkor, ha idegentől vásárolnak valamit, a király mértékével és az általa megállapított áron kössék meg az üzletet.

Ezenkívül a velenceiek semmiféle illetéket sem tartoznak fizetni, amit szokás folytán vagy más okból tőlük megkövetelhetnének, sem akkor, mikor megérkeznek, itt tartózkodnak, eladnak, vesznek, letelepednek, sem amikor eltávoznak, csakis akkor, ha zarándokokat szállító hajókon érkeznek vagy távoznak, akkor ugyanis a király szokásjoga szerint harmadrészt tartoznak a királynak adni.

376376 II. Balduin király ebben az időben (1124) fogoly volt. Ezért írta alá a szerződést is a jeruzsálemi latin patriarcha mint az államban a király után első helyen következő személy.



Önnek pedig, Velence dogéja, és az Ön népének azt is megígérjük, hogy azoktól a népektől, melyek Önökkel kereskedést folytatnak, nem követelünk többet, mint amennyit egyébként is adnának, és amennyit azoktól szoktunk kapni, akik másokkal kereskednek. Ezenkívül az acconi területnek vagy utcájuknak azt a részét, amelynek egyik vége Pietro Zanni telkén van, a másik vége viszont Szent Demeter monostoránál, és ugyanezen utcának másik részét is, ti. ahol egy fából és két kőből épült lakóház van, és ahol valamikor csak nádkunyhók állottak, és amely részt Balduin, Jeruzsálem királya valamikor Sidon elfoglalása alkalmával Szent Márknak és utódainak adományozott, tehát mondom ezeket az utcarészleteket Szent Márknak,377377 és Önnek, Domenico Micheli, Velence hercegének, és az Ön utódainak birtokában ezen okiratunkkal megerősítjük, és felhatalmazást adunk Önnek arra, hogy ezeket megtartsa, birtokolja, és amit jónak lát, velük mindig megtehesse. Ugyanezen utcának pedig egy másik részét, mely Bernardo de Castelnuovo (egykor Giovanni di Giuliani) házától egészen Guibert de Joppen, Landa vejének házáig egyenes vonalban húzódik, ugyanolyan módon, mint azt a király tette, teljesen az Ön hatalmába adjuk, még pedig olyan módon, hogy amikor velencei ember a királynak, vagy báróinak hatalma alatt álló területre érkezik, ott tartózkodik vagy onnét távozik, semmiféle címen illetéket adni nem tartozik, hanem éppolyan szabad marad, mint amilyen Velencében volt.

Ha pedig egy velenceinek valami peres ügye, vagy bármiféle elintéznivalója lenne velencei ellenében, a velenceiek törvényszéke előtt intézzék el, úgyszintén, ha valakinek velencei ellen kell panaszt emelnie, ez ugyanazon velencei törvényszék előtt történjék. Azonban, ha egy velencei idegennel szemben emel vádat, a király törvényszéke elé tartozik az ügy.

Ezenfelül, ha egy velencei végrendelettel vagy végakarat nélkül, ahogy nálunk mondják: „nyelv nélkül” halt meg, minden vagyonával a velenceiek rendelkezhetnek. Ha továbbá egy velencei hajótörést szenved, vagyonában semmi bántódás ne érje,378378 amennyiben pedig a hajótörés alkalmával elpusztult, megmaradt dolgait, örököseinek vagy más velenceinek adják át. Ezenkívül bármiféle más néphez tartozzanak is azok a polgárok, kik a velenceiek negyedében vagy házaiban laknak, a velenceiek fölöttük is ugyanazt a joghatóságot gyakorolják, mint a király az övéi felett.

Végül Tyrus és Ascalon városok harmadrészét tartozékaival együtt és az összes hozzájuk tartozó földek harmadrészét, amelyek jelenleg a szaracénok kezében, és nem a frankok birtokában vannak, ha ezeket a Szent Lélek Isten segítségével és az ő támogatásával a keresztények hatalmába fogja adni, a velenceiek a harmadrészt is ugyanúgy, mint a másikat, mint a király a neki jutó kétharmadrészt, szabadon és királyi módon, minden ellentmondás kizárásával, örökös jogon mindörökre birtokolják.

Mi valamennyien, különösen mi, Gormund, Jeruzsálem patriarchája arra kötelezzük magunkat, hogy a királyt, ha Isten segítségével valamikor kiszabadul fogságából, e levél megerősítéseként az Evangéliumra megesketjük. Ha pedig valaki más akarna a jeruzsálemi királyság trónjára jutni, mielőtt trónra emelnők, kötelezni fogjuk, hogy e fenti feltételeket és megállapodásokat megerősítse, egyébként nem egyezünk bele királyságába. Hasonlóképpen ugyanennek megerősítésére kötelezzük e bárók utódait és a jövőben báróságra jutókat. Ami pedig az Antiochiával kapcsolatos ügyeket illeti, amelyről jól tudjuk, hogy II. Balduin király ugyanazon szerződéstervezetében Önöknek ígérte, azaz, hogy az antiochiai fejedelemséget Önöknek, velenceieknek fogja átadni, mégpedig úgy, hogy Antiochiában éppen úgy, mint a király többi városában a királynak, az antiochiaiak a hűségesküt Önöknek fogják letenni, mi tehát, ugyanazon Gormund, Jeruzsálem püspöke, a papsággal, bárókkal és Jeruzsálem népével Önöknek ezekben az ügyekben tanácsot és segítséget adunk, amint erre vonatkozólag a pápa úr nekünk írásban utasítást küldött, ez utóbbiaknak jóhiszeműen igyekszünk megfelelni, és mindannak a teljesítését, amit itt fent megírtunk, a velenceiek javára megígérjük.

11.13. A templomos rend alapításaGuillaume de Tyr történeti művéből

Uo. T. I., 526–527. o.

(XII. 7.) Ugyanabban az évben (1118) néhány nemes férfiú a lovagok sorából, buzgók, vallásosak és istenfélők, a patriarcha úr kezében a szerzetes kanonokok módjára Krisztus szolgálatára kötelezték magukat: tisztaságban, engedelmességben és tulajdon nélküli életre örökös fogadalmat tettek. Ezek között az elsők és legfőbbek tiszteletre méltó férfiak voltak: Hugues de Payens és Geoffrey de Saint Audemar. Mivel sem templomuk, sem

377377 Velence védőszentjeként Szent Márkot tisztelték.

378378 A középkori partjog értelmében a hajótörést szenvedett vízi jármű rakománya annak a földnek a tulajdonosát illette, amelyre kivetődött vagy amelynek közelében a szerencsétlenség történt. Sok hűbérúr éppen ezért, mert érdeke fűződött a hajószerencsétlenségekhez, megtévesztő jelzéseket adatott stb., hogy így az arra haladó hajók az „ő” partja előtt fussanak zátonyra.



saját házuk nem volt, a király379379 ideiglenesen lakást engedett nekik abban a palotában, mely az Úr temploma mellett dél felé van. Az Úr templomának kanonokjai pedig azt a térséget, mely az említett palota körül terül el, bizonyos feltételek mellett átengedték melléképületek emelésére. A király úr pedig előkelőivel, a patriarcha úr viszont az egyházak főpapjaival birtokaiktól bizonyos javadalmakat engedtek át neki ételre és ruházkodásra vagy ideiglenesen, vagy véglegesen. Az első dolog, amire őket a patriarcha úr és a többi püspök bűnbocsánat mellett kötelezte, az volt, hogy az utakat főként a zarándokok biztonsága érdekében a rablóktól és útonállóktól őrizzék. Alapításuk után 9 évvel is még világi öltözetben jártak, és azokat a ruhákat használták, melyeket az emberek ajándékoztak nekik lelkük üdvére. Végül is a kilencedik évben a franciaországi Troyes mellett zsinatot tartottak. Ezen részt vettek a reimsi és soissons-i érsek urak az alájuk rendelt püspökökkel, továbbá az albanói püspök, mint az apostoli szék követe… Itt Honorius380380 pápa és István jeruzsálemi patriarcha úr kívánságára szabályt állapítottak meg és fehér öltözetet írtak elő részükre. Mikor pedig már kilenc esztendeje folytatták ezt az életmódot és még mindig csak kilencen voltak, számuk hirtelen növekedni kezdett, és birtokaik is megsokasodtak. (Azután pedig) Jenő pápa úr idejében, ahogy beszélik, vörös posztóból, hogy mások közt fölismerhetők legyenek, keresztet varrattak köpenyeikre, mind a lovagok, mind pedig az alsóbbrendű testvérek, kiket szolgálóknak mondanak. Seregük oly mérhetetlenül megnövekedett, hogy ma már a konventben közel 300 lovag van, kik fehér chlamysba (köpenybe) öltözködnek, nem számítva a testvéreket, kiknek csaknem végtelen a száma. A tengeren túl és innen hatalmas birtokaik vannak úgyannyira, hogy nincs már a keresztény világban olyan tartomány, mely javaiból e testvéreknek részt nem engedett volna,381381 és azt mondják, hogy gazdagságuk a királyokéval vetekedik…

11.14. A „Szaladin-tized” elrendelése, 11881187-ben Szalah-ed-Din szultán elfoglalta a keresztesektől Jeruzsálemet. A pápa, III. Orbán új keresztes hadjáratot hirdetett. A keresztes hadjárat előkészületei az európai fejedelmek számára új rendkívüli adóztatásra adtak alkalmat, amelyet „Szaladin-tizednek” neveztek. Angliában II. Henrik Geddingtonban tartott gyűlésén rendelte el ezt az első általános adót, amelyet minden angol ingó és ingatlan vagyona után tartozott fizetni.

Douglas, 1953, T. II., 420–421. o.

1. Ebben az évben mindenki adja alamizsnába jövedelmének és ingóságainak egy tizedét, kivéve a lovagok fegyvereit, lovait és ruháit, valamint a klerikusok lovait, ruháit, és egyházi öltözeteit, meg mindenféle istentiszteleti szereit, továbbá mind a klerikusok, mind a laikusok drágaköveit.

2. Ezt a pénzt minden parókiában a plébános, az esperes, egy templomos lovag, egy ispotályos lovag, 382382 a király szolgájának és klerikusának, a báró szolgájának és klerikusának, valamint a püspök klerikusának jelenlétében kell összegyűjteni; előzőleg az érsekek, püspökök és esperesek valamennyien hirdessenek kiközösítést minden egyes plébánián azokra, akik nem fizették meg törvényesen az említett tizedet, azoknak jelenlétében és tudtával, akiknek – mint mondottuk – jelen kell lenniük. Ha pedig valaki az ő tudomásuk szerint kevesebbet adott, mint kellett volna adnia, a plébániából négy vagy hat törvénytisztelő embert válasszanak, akiknek eskü alatt kell megjelölniük azt a mennyiséget, amennyivel kevesebbet adott.

3. Azok a klerikusok és lovagok pedig, akik felvették a keresztet, nem fizetik ezt a tizedet, csak saját tulajdonukból és az uradalomból; amivel vazallusaik tartoznak, azt az előbb említettek a szükségleteikre gyűjtsék össze, és adják át nekik az egészet.

4. A püspökök pedig levelük útján hirdettessék ki püspökségük minden parókiáján Karácsony és Szent János ünnepén, hogy mindenki szedje össze otthon az említett tizedet a Szent Szűz purifikációjának ünnepéig a következő napon és utána pedig mindenki fizessen az említett személyek jelenlétében azon a helyen, ahova hívják.

11.15. Bizánc elfoglalásáról és kirablásárólA negyedik keresztes hadjárat eseményeit egy résztvevő, a pairisi kolostor apátjának elbeszélése nyomán írta le

379379 II. Balduin király (1118–1131) a palotának a jeruzsálemi főtemplom (latinul: templum, franciául: temple) felé eső szárnyát utalta ki a templomosoknak. Ebben a templomban van az a koporsó, amelyben egyházi hagyomány szerint Krisztus teste feküdt. Erről a templomról nevezték el a lovagrendet is „templomosoknak” (templiers, chevaliers du Temple).380380 II. Honorius pápa (1124–1130).

381381 A templomosok főként uzsoraüzleteiknek köszönhették, hogy mindenfelé hatalmas birtokra tettek szert.

382382 A keresztes hadjáratok során létrejött számos egyházi lovagrend közül kiemelkedő szerepe volt a Szent János betegápoló rendnek (1113) és a Szent Sír védelmére alakult (1118) Templomos rendnek



a szerző, aki maga is a kolostor szerzetese volt.

Részletek Gunther von Paris Historia Constantinopolitana (1207–08) című művéből

PL, T. CCXII., 222–250. o.

Amint tehát Veronába érkeztek, a zarándokharcosokat vezéreikkel a város népe… örömmel fogadta. A város püspöke Mártont nagy tisztelettel házában látta vendégül és nyolc héten keresztül itt tartotta. Azután felkerekedtek Velence felé…

…Hercegeink nagy dicséretre méltó elhatározásával azonban a velenceiek ravasz alávalósága állott szemben, akik, mint a hajók tulajdonosai és az Adriai-tenger urai, számukra az átkelést meg akarták tagadni, hacsak velük együtt Zárát meg nem hódítják, Dalmácia forgalmas városát, amely azonban magyar fennhatóság alatt állott. Azt mondták ugyanis, hogy ez a város mindig hasznuk ellen volt úgy, hogy annak polgárai az ő árukkal megrakott hajóikat rablótámadással gyakran kifosztották.

Az egész ügy istenfélő hercegeink számára éppenséggel keserű véteknek tűnt, mert a városban keresztény nép lakozott és a magyar király383383 uralma alatt állott; ő pedig maga is felöltötte a kereszt jelét, és ahogy szokás volt, magát és birtokait a pápa védelme alá helyezte…

Így utazott tehát a flotta az Adriai-tengeren keresztül… sebes iramban, ám nehéz és szomorú szívvel léptek harcosaink az átellenes ország partjára. És hogy ne soká időzzenek egy botrányos és számukra is elátkozott dolognál, ostrom alá vették az említett várost hangos, rémítő zajongással, három napig támadták inkább fenyegetőleg, mint igazán ellenségesen, és a gyilkosság és vér nélkül való átadást kényszerítenék; azonban csakhamar, hogy a várost a győzőnek átadták, a velenceiek elkeseredett gyűlölettel lerombolták alapjáig. Miután ezen cselekedettel a mieink kiátkozás alá estek – hiszen a magyar király tulajdonához nyúltak, aki a kereszt felvételével Szent Péterre és a pápára bízta azt –, a mieinknek célszerűnek tűnt, hogy éppen a pápához küldjenek követséget, hogy teljes könyörületességgel legyen elnéző irántuk a rájuk erőszakolt vétek miatt, és őket a kiátkozás büntetése alól oldozza fel. Tehát ezen követség keresztülvitelére alkalmas és megbízható férfiakat kerestek, megválasztották Márton apátot, véle Soissons püspökét, nagy életszentségű embert és lenyűgöző szónokot, és harmadikul a párizsi János mestert, igen művelt, jól társalkodó franciát; személyes közbenjárásukkal kellett az ügyet a pápánál erősen kedvezőbben befolyásolni…

Amíg követségünk a Kuriában tartózkodott, történt azonban, hogy az a határozott hír járta: egy görög, az ifjú Alexiosz jött a táborba, Izsák384384 konstantinápolyi császárnak leszármazottja és fia; Fülöp,385385 a németek királya küldte légyen őt üzenetekkel és megbízatásokkal, melyekben az a sereget nyomatékosan felszólította, legyenek azon, hogy az ifjút királyságába visszahelyezzék.

A dolog valódi menete a következő – amennyiben rendezetlen, kegyetlen események elbeszélésénél egyáltalán igazi folyamatosságról szó lehet: Amikor a görögöknél ezen Izsák, kiről szólottunk volt, uralkodott, testvére Alexios, az ifjabb Alexiosnak – akit épp említettünk – nagybátyja, néhány gonosz ember, különösen vérrokona, az előkelő, de hűtlen Murciphlo (ami annál a népnél a szív virágát jelenti) tanácsára letaszította ezen fivérét, Izsákot a trónról és magához ragadta az uralmat; ennek fiát, saját unokaöccsét, ugyanazon Alexiost pedig, kiről jelenleg itt szó esik, nehéz rabságban tartotta. Ez mégis kedvező alkalmat talált, hogy észrevétlenül megszökjék, és gyorsan titokban Németországba menekült; Fülöp királyhoz jött, aki nővérét feleségül bírta, 386386 és könnyek között panaszolta el neki az ő és atyja szenvedéseit és nagybátyja kegyetlenségét. Fülöp király az ifjút nagy tisztelettel magához vette, hosszú ideig szívélyes szeretettel magánál tartotta, s gazdag és bőkezű ellátást és szolgálatait nyújtotta neki. Amikor hallotta, hogy seregünk Zára meghódítása után Görögország határán áll, az ifjút követséggel és leveleivel a hercegekhez küldötte, hogy azon legyenek: amennyiben lehetséges, vezessék vissza őt atyja királyságába.

(Márton bűnbocsánatot hoz a seregnek a pápától, majd Akkonba utazik.) Ott nagyszámú német nép volt, köztük jó néhány hatalmas nemesúr, akik Mártont már régebben Németországban megismerték és megszerették, és most teljes tisztelettel fogadták be.

Ezen a nyáron azokban a napokban, melyeket a gonosz hőség miatt rendszerint kánikulának neveznek, súlyos

383383 Imre, magyar király (1196–1204).

384384 II. Angelosz Izsák.

385385 Sváb Fülöp, VI. Henrik öccse.

386386 Iréné, II. Izsák leánya.



járvány tört ki. Az emberi test megfertőzése oly méreteket öltött, ahogy hírlik, hogy egyetlen napon több mint kétezer holttestet hantoltak el. A járvány azonban oly hirtelen és minden előzetes jel nélkül lépett fel, hogy mindenki, aki a betegségbe esett, három napon belül biztos halálát várhatta. Ezért sokan, akiket a hirtelen betört kór megtámadott, az apátot hívatták, miután vagyonukról nem tudtak rendelkezni, és összes javaikat átadták neki azzal a felhatalmazással, hogy tartsa meg magának, vagy a szűkölködő bajtársak között ossza szét – anélkül, hogy saját részét tetszése szerint magának meg ne tartaná. Márton mindezt oly lelkiismeretesen vitte véghez, hogy két nap alatt – ahogy már röviddel ezelőtt elmondtuk – százhúsz márkát és a harmadik napon hetven márkát adott tovább ilyen célokra. Néhány bátor férfiú fegyvereit is, akik anyagi szükségből azokat elzálogosították, maga egészen önzetlenül ismét kiváltotta, anélkül, hogy valami viszonzást várt volna. Azonkívül ellátta a betegeket, mikor közöttük jámbor buzgósággal járkált, jóságosan tanáccsal és anyagi segítséggel is, emlékeztette őket az őszinte bűnbánatra és az örökkévalóság biztos reményére, és intette őket, hogy ne féljenek a halál rövid pillanatától, mivel utána az örök életet fogják elnyerni. Az egészségeseket is erélyesen figyelmeztette, hogy ne ijessze meg őket a rövid és oly gyorsan tovatűnő szenvedés, hogy készségesen vértezzék fel magukat mindkettőre: vagy azt az életet Isten dicsőségére továbbélik, vagy a társakat követik és rövid időn belül az örök életet boldogan elérik…

(A velenceiek unszolják Bizánc megrohanását)

…A velenceiek is, kiknek hajóhadát használták, különösen törekedtek arra, részint az ígért pénz reményében, amelyet ez a nép különleges mohósággal kíván, részint pedig azon okból is, mert ez a város bizakodva hajói nagy számában, a vezetést és az uralmat ezen az egész tengeren saját részére igényelte…

(Bizánc leírása)

Hadaink most, mint mondottam, a királyi város előtt táboroztak, de a meghódítás minden reménye nélkül; mert nemcsak a polgárok megszámlálhatatlan tömegével bírt, de mindenféle javakkal is dúsgazdagon ellátva és olyan ügyességgel megerősítve, hogy csak kis sereggel is számtalan ellenséggel szemben meg lehetett védeni. Mert a város háromszögletű, ahogy mondják azok, akik látták, és minden oldala jó egy mérföldnyi vagy még hoszszabb is; azon az oldalán, ahol összefügg a szárazfölddel, hatalmas árokkal és igen erős fallal van háromszor lezárva; véges-végig magas, erős tornyai vannak, amelyek oly közel vannak egymáshoz, hogy egy hétéves fiú az egyik toronytól a másikig el tud dobni egy almát. A városban benn azonban a házak építési módja, a templomok, tornyok, a nagyok palotái szinte igen nehezen leírhatók és annak, aki mindezt elmondaná, csak azt hinné, aki maga is saját szemével látta. Azonban azon az oldalon, ahol a várost a Hellespontus tengere mossa, amely Európától Ázsiát választja el – némely helyen oly keskeny, hogy egyik földrészről a másikra át lehet tekinteni –, mert ezen az oldalon, mondom, lehetetlen volt erődöt építeni, a kikötő erős forgalma miatt, amely teljességgel biztonságos és igen látogatott, bámulatra méltó vastagságú magas falak állanak és sűrűn rakott tornyok, melyek olyan magasságig épültek, hogy megborzad az, aki föltekint oromzatára…

(Az ostrom)

…A hajókat így átalakították, hogy Isten kegyelméből a kikötő elfoglalásával körüljárják a várost… hogy leküzdjék a falakon és tornyokon állókat. A kikötő azonban be volt zárva egy teljesen biztos öböllel és hatalmas vasláncokkal, melyek a kikötő egyik homlokzatáról a másikig ki voltak feszítve… Amikor a mieink nagy fáradsággal átszakították, a görögök mindenekelőtt a rémülettől, melyet a számszeríjak okoztak, ezek elviselhetetlenek voltak számukra, futásnak eredtek, és a bezárt hajókat a győzőknek hagyták, akik azokat különösen kedves zsákmányként foglalták el, és saját oldalukon hadba állították.

Azután a tornyokkal felfegyverzett hajók, ameddig csak lehetett, közelebb jutottak, és mivel a legbátrabbak már felhágtak a létrákra, egy herold által, kihirdették, hogy aki legelsőként ugrik az ellenséges falakra, száz márka jutalmat kap…

(Néhányan beugrálnak, gyújtogatni kezdenek.)

A kinyíló kapukon üdvrivalgással tódultak be most azok, akik a hajókon voltak, a megrettent ellenséget lándzsával, karddal, számszeríjjal, nyíllal és a fegyverek számtalan nemével halálra fenyegették, de csak látszatra és a további vérontás szándéka nélkül: mint a szétszórt birkákat, úgy kergették őket a város minden utcáján keresztül; azok olyan tömegben menekültek, hogy az utcák korlátozott szélessége alig volt elegendő a futásra… És ahol mégis lehetőség volt az öldöklésre… csak igen keveset öltek meg közülük, ők maguk adtak önszántukból kegyelmet, mert a táborban velük élő szerzetesek, Márton és mások is, arra intették őket, hogy amennyire csak lehet, a vértől tartsák tisztán kezüket. Mindezek ellenére, ezen a napon kétezer polgár elesett, de valóban nem a mieinktől, hanem néhány franciától, itáliaitól, velenceitől, némettől és más népekhez tartozóktól,



akik már korábban a városban laktak, de az ostrom idejében kiűzték őket…

Így tehát a város bevétele és kirablása, valamint a városi épületeknek az új polgárok közötti szétosztása után felmerült az új király megválasztásának kérdése, hogy az új polgárok ne maradjanak fejedelem, mondhatni fő nélkül. Azonban két igen tisztelt és nagyrabecsült férfiút találtak seregükben, a montferrati Bonifác őrgrófot és a flandriai Balduin grófot; hogy kettejük közül az egyiket királlyá válasszák, úgy látszott, maga az a tény is elősegítette, hogy a hadsereg is ezt kívánta. És miután mindketten sokak kegyeire támaszkodhattak és nem egykönnyen lehetett egyiket a másik elé helyezni, mivel mindkét férfiút igen rátermettnek tartották, mindnyájuk számára jónak tűnt a választás és a döntés jogát tizenkét férfiúra ruházni, kik mindannyiuk közül különösképpen feddhetetlenek és fontos tanácsadónak számítottak. Tehát hosszas tanácskozás után a flandriai grófot nevezték meg, őt a birodalom trónjára vezették és fejére tették a koronát.

A birodalom provinciáit három részre osztották, hogy az egyik a király fennhatósága alatt álljon, a másodikat a velenceiek kapják, a harmadik, vagyis Szaloniki, és a távolabbi vidékek az őrgrófnak jussanak, akinek, mint arról biztos tudomásunk van, az volt a szándéka, hogy a mi Mártonunkat magával viszi és püspökké teszi. ő azonban ezt köszönettel visszautasította, fogadalmára való tekintettel, mert inkább akart szerényen és hivatal nélkül visszatérni testvéreihez, ha Isten is úgy akarja. Azután a kisebb birtokok, várak, falvak, városok és más hasonlóak az arra leginkább érdemesnek látszó személyek közt kerültek szétosztásra. Azonban a törvények a jogok és egyéb berendezések, amelyek ősidőktől fogva úgy a városban, mint falun dicséretre méltónak tarthatók voltak, további fennállását engedélyezték, úgy ahogy azok régen voltak, amit azonban hibásnak láttak, kijavították vagy teljesen megváltoztatták…

11.16. Konstantinápoly egy keresztes lovag szemévelRobert de Clari (1170 k. – 1216 u.) részt vett a 4. keresztes hadjáratban, De chiaus qui conquistrent Constantinople című krónikáját személyes élményei alapján írta meg.

A. Pauphilet – E. Pognon, 1952, 6–81. o.

Nyolcvanadik fejezet

A szállásfoglalással és a zsákmány elosztásával kapcsolatos megállapodások

Másnap reggel a papok és klerikusok, főleg dánok és más nemzetből valók, papi ornátusban körmenetet tartottak a franciák táborában, irgalmukért könyörögtek, majd tudatták velük, hogy a görögök mind elmenekültek, s a városban csupán a szegények maradtak. Ennek hallatán nagy boldogság szállta meg a franciákat. Kihirdették a táborban, hogy senki ne foglalja el a házakat addig, amíg a foglalás mikéntjéről nem határoznak. Akkor összegyűltek az előkelő és gazdag urak, s maguk között eldöntötték – anélkül, hogy erről akár a közrendűek, akár a sereg szegény lovagjai tudtak volna –, hogy a város legfényesebb palotáit ők veszik birtokba. Ekkor kezdték elárulni a köznépet, és velük szemben rosszindulatúan és rossz társként viselkedtek, amiért később drágán megfizettek; mint ahogy azt majd el fogjuk mondani.

Elküldték tehát embereiket, hogy foglalják le nekik a város legjobb és leggazdagabb palotáit, mielőtt a sereg szegény lovagjai s a közvitézek észbe kaphattak volna. Amikor azután a szegények rájöttek, hogy mi történik, egymással versenyezve fölkerekedtek, s birtokba vették azt, amit még elérhettek. Találtak jó sok házat, el is foglaltak elég sokat, de maradt még bőven, mert a város hatalmas és igen népes volt.

Az őrgróf a Bukoleón palotát, a Hagia Sophia-templomot és a pátriárka házait foglaltatta le magának, a többi előkelő úr valamint a grófok pedig a legfényesebb palotákat és a leggazdagabb apátságokat, amik csak voltak. Ugyanis a város elfoglalása után már nem bántottak senkit, sem szegényt, sem gazdagot. Sőt, aki akart, elmehetett, aki pedig maradni akart, az ott maradt, s épp a város leggazdagabb urai hagyták el a házaikat.

Nyolcvanegyedik fejezet

A zsákmány elosztása (április 13–20.)

Ezután megparancsolták, hogy az összes zsákmányolt holmit vigyék a városban lévő egyik apátságba. Így is történt, majd kiválasztottak mind a zarándokok, mind a velenceiek közül tíz-tíz lovagot, akikről úgy gondolták, hogy becsületesek, s rájuk bízták a javak őrzését. Oly sok drága arany- és ezüstedény, arannyal szőtt takaró és drága ékszer volt ott, hogy az valóságos csoda. Amióta a világ áll, soha ennyi s ilyen gazdag, pompás kincset nem látott és nem hódított senki, sem Nagy Sándor idejében, sem Nagy Károly alatt, sem azelőtt, sem pedig



azután. Ami engem illet, én nem hiszem, hogy a világ negyven leggazdagabb városában volna annyi gazdagság, amennyit Konstantinápolyban találtak. A görögök is azt tanúsítják, hogy a föld gazdagságának kétharmad része Konstantinápolyban található, egyharmada pedig szétszórtan a világban.

És lám, pontosan azok, akiknek a kincseket őrizniük kellett volna, azok vették el az arany ékszereket s amit még megkívántak, s ellopták a zsákmányt. Mindegyik előkelő vett magának belőle vagy arany ékszert, vagy arannyal átszőtt selyemtakarót, vagy ami még jobban tetszett neki, s azt elvitte. Így kezdték a kincseket ellopni, úgyhogy semmit nem osztottak szét a sereg közkatonái között, s a szegény lovagok és a gyalogos vitézek, akik pedig segítettek a zsákmányt megszerezni, sem kaptak semmit, kivéve a közönséges ezüstneműt, mint azok az ezüstedények, melyeket a város asszonyai a fürdőbe szoktak magukkal vinni. A többi javakat, amelyeket pedig szét kellett volna osztani, a fent leírt tisztességtelen módon elrejtették maguknak, de azért a velenceiek megkapták a részüket. A megmaradt drágakövek és a nagy kincsek, melyeket még el kellett volna osztani; becstelen úton eltűntek, amint arról még szólni fogunk.

Nyolcvankettedik fejezet

Konstantinápoly csodái. A Bukoleón palota.

Miután a várost bevették, és a keresztesek a már elmondottak szerint berendezkedtek és a palotákat elfoglalták, azokban olyan tömérdek gazdagságot találtak, hogy az minden képzeletet felülmúl. Elmondom most, hogy milyen volt s milyen pompás a Bukoleón palota.

Ebben a palotában, mely az őrgróf birtokába került, ötszáz lakóház volt, melyek egymással érintkeztek, s mind aranymozaikkal volt díszítve. Volt ott ezenkívül harminc kis és nagy kápolna is. Volt közöttük egy Sainte Chapelle nevű, amely olyan gazdag és fényűző volt, hogy nem akadt egyetlen sarokvas, zár vagy más vasból készülő lakatosmunka, amit ők ne ezüstből készítettek volna. Egyetlen oszlop sem volt benne, mely ne jáspisból, porfírból vagy más értékes drágakőből készült volna. A kápolna fehér márvánnyal volt kikövezve, mely olyan sima s olyan tiszta volt, mintha kristály lett volna. S ez a kápolna oly gazdag és oly pompás volt, hogy lenyűgöző szépségét és nemes pompáját le sem tudnánk írni. A kápolna belsejében számos drága ereklyét találtak: két darabot az Igazi Keresztből, melyek olyan vastagok voltak, mint egy ember lábszára, és fél öl hosszúságúak. Megtalálták annak a lándzsának a vasát, mellyel a Mi Urunk oldalát átdöfték, azután a két szöget, melyeket a kezébe s a lábába vertek. Egy kristály fiolában ott találták az ő vérének egy nagy részét, azonkívül ott volt az a tunika, melyet viselt, s amelyet levetettek róla, amikor a Kálváriára vezették. Ott megtalálták az áldott koronát is, amellyel megkoronázták; s amely olyan szúrós sünzanótból készült, mint a lándzsahegy. A Szűzanya ruhája is ott volt, meg Keresztelő Szent János úr feje, s még számos egyéb relikvia, melyekről nem tudnám megmondani, hogy valódiak-e.

Nyolcvanharmadik fejezet

A Blakhernai palota

Voltak még más ereklyék is ebben a kápolnában, melyekről elfelejtettem szólni: volt ugyanis két díszes aranyedény, melyek vastag ezüstláncon függtek a kápolna közepén. Az egyik edényben egy tetőcserép, a másikban pedig egy darab gyolcs volt. Elmondom, hogy honnan kerültek ide ezek a relikviák. Élt hajdanán egy szent életű ember Konstantinápolyban, s ez a szent ember egyszer az Isten iránti szeretetből cseréppel fedte be egy özvegyasszony házát. Amint a tetőn dolgozott, megjelent neki a Mi Urunk, s szólott véle. A jó ember mellett volt éppen egy gyolcskendő. „Add ide nekem, mondta a Mi Urunk, azt a gyolcsot.” A jóember átnyújtotta neki, a Mi Urunk pedig megtörölte vele az arcát, úgy, hogy annak lenyomata rajta maradt, majd visszaadta a kendőt. Azt mondta az embernek, hogy vigye, és érintesse meg a betegekkel, s aki hisz őbenne, az megtisztul a betegségétől. A jó ember fogta a gyolcsot, s el is vitte; de mielőtt elvitte volna, azután, hogy Isten azt visszaadta neki, estig elrejtette egy tetőcserép alá. Vecsernye idején azután elment érte, s amint a cserepet fölemelte, látta, hogy a lenyomat a cserépen is megvan, ugyanúgy, mint a gyolcson. Akkor magával vitte a cserepet is, meg a gyolcsot is, és nagyon sok beteget gyógyított meg általuk. S ezek az ereklyék függtek a kápolna közepén, ahogy azt meséltem.

Még egy ereklye volt ebben a szent kápolnában, mégpedig egy kép Szent Demeterről, melyet egy deszkára festettek. Ez a kép olyan sok olajat eresztett, hogy alig győzték viszszatartani, annyi folyt ki a képből.

A Blakhernai palotában vagy húsz kápolna és legalább kétszáz ház volt, ha nem háromszáz, s ezek mind szorosan egymás mellé épültek, s aranymozaikkal voltak kirakva. Ez a palota is oly gazdag és oly fényűző volt, hogy lehetetlen volna leírni. Ebben a palotában rengeteg értékes és drága kincs volt, mert ott tartották azokat a



drága koronákat, amelyek a korábban hatalmon lévő császárokéi voltak, a drága arany ékszereket, a drága, arannyal hímzett selyemkelméket, az értékes császári öltözékeket és a pompás drágaköveket. Oly sok egyéb gazdagság volt még a palotában és a város sok más helyén, hogy a sok arany- és ezüstkincset nem is tudnánk összeszámolni.

Nyolcvannegyedik fejezet

A keresztesek bámulatba esnek

A zarándokok azután megnézték a város nagyságát, a palotákat és a gazdag apátságokat, a díszes templomokat és a városban található nagy csodákat, melyek mind ámulatba ejtették őket. Igen álmélkodtak a Hagia Sophia-templomon is, s a benne található gazdagságon.

Nyolcvanötödik fejezet

A Hagia Sophia-templom

Most elmondom nektek, hogy milyen volt a Hagia Sophia-templom. Hagia Sophia görögül annyi, mint franciául a Szentháromság. A templom teljesen kerek volt. A kupola körül, a templom belsejében karzatok épültek, melyeket nagyon értékes oszlopok tartottak, s nem volt oszlop, mely ne jáspisból vagy porfírból, vagy értékes drágakőből lett volna. S egyetlen oszlop sem volt, melynek ne lett volna valamilyen gyógyító ereje: volt olyan, amelyikhez ha hozzádörzsölődtek, meggyógyította a vesebajt, olyan, amelyik a lágyék betegségét gyógyította, s olyan, amely más betegségeket orvosolt. Ebben a templomban minden ajtó, sarokvas, zár és más kellék, aminek vasból kellett volna lennie, ezüstből készült. A templom főoltára felbecsülhetetlenül gazdag volt, ugyanis az oltáron lévő asztalt aranyból és drágakövekből készítették, melyeket összetörtek, megolvasztottak majd ezeket formába öntötték. Az asztalt, mely vagy tizennégy láb hosszú volt, egy gazdag császár készítette. Az oltár körül ezüstoszlopok álltak, melyek egy, az oltárra helyezett tabernákulumot tartottak. Ez harang formájú volt, s tömör ezüstből készült, s oly drága volt, hogy az értékét meg sem lehet határozni. Az a hely, ahol az evangéliumot olvasták föl, szintén oly díszes és oly pompázatos volt, hogy azt le sem tudnánk írni nektek. Azután vagy száz lámpatartó függött a templomban, s ezek mindegyike karvastagságú ezüstláncon csüngött lefelé. Minden lámpatartóban huszonöt lámpás világított vagy még több is, s egyetlen ilyen csillár értéke sem volt kevesebb kétszáz ezüstmárkánál.

A templom ezüst nagykapujának láncán függött egy cső, melynek anyagát nem ismertük. Akkora volt, mint a síp, amit a pásztorok fújnak. Most elmondom, hogy mi volt ennek a csőnek az erénye: ha egy beteg, akinek belül a testében volt valamilyen baja, például puffadás a hasában, a szájába vette, akár csak egy kicsit is, a cső rögtön kiszívta belőle a betegségét, s a száján keresztül kivette belőle a mérget. De olyan erősen tartotta az embert, hogy az már a szemeit forgatta, de addig nem tudott elmenni, amíg a cső egészen ki nem szívta belőle a betegséget: ezért, aki súlyosabb beteg volt, azt hosszabb ideig tartotta fogva, ha pedig olyan valaki vette a szájába, aki nem volt beteg, azt semeddig sem tartotta.

Nyolcvankilencedik fejezet

Az Aranykapu

A város egy másik pontján volt még egy kapu, azt Aranykapunak hívták. Két olyan hatalmas, rézből öntött elefánt díszítette, hogy az valóságos csoda volt. Ezt a kaput soha ki nem nyitották, csak akkor, amikor a császár csatából tért vissza, s meghódított valamely földet. Mikor a hódító hadjáratból hazatért, a város papsága körmenetben a császár elé vonult, akkor a kaput kitárták, majd előhoztak egy aranyszekeret, ami olyan volt, mint bármely más négykerekű szekér, de ezt diadalszekérnek nevezték, E diadalszekér közepén állott egy magas szék, a széken volt egy trónus, körülötte pedig négy oszlop tartott egy mennyezetet, amely a trónus fölé árnyékot adott, s még az is mintha aranyból lett volna. Erre a trónusra ült föl a császár, fején koronával; s ezen a szekéren és ezen a kapun át vezették őt nagy örömujjongás és ünneplés közepette egészen a palotájáig.

Kilencvenedik fejezet

A kocsiversenypálya

Megint másutt a városban újabb csodálatos dolgot láttunk: a Bukoleón palota mellett volt egy tér, melyet úgy hívtak, a Császári Játékok tere. A tér mintegy másfél nyíllövés hosszúságú, és majdnem egy nyíllövés szélességű volt, s körülötte harminc vagy negyven lépcsőfok húzódott, ezekre ültek a görögök, hogy a játékokat nézzék. A lépcsőfokok tetején volt egy nagyon fényűző, pompázatos páholy, ott foglalt helyet a császár és a császárné a



játékok idején, s a többi nemes úr és hölgy is. A játékokban két csapat vett részt, s a császár és a császárné fogadásokat kötött, hogy a kettő közül melyik lesz a jobb a másiknál, s a nézők is mind így tettek. A tér hosszabbik oldala mentén egy jó tizenöt láb magas és tíz láb széles, vastag fal húzódott, melynek a tetején férfiakat, nőket, lovakat, ökröket, tevéket, oroszlánokat és rengeteg egyéb állatot ábrázoló rézszobrok voltak, olyan jól és olyan élethűen megmintázva, hogy sem a keresztény, sem a pogány világban nincs olyan jó mester, ki ilyen kiválóan tudna alakokat ábrázolni vagy megformázni. Valaha régen ezek valamilyen varázslat folytán meg is mozdultak, de akkor már nem mozogtak. A franciák nagy csodálattal nézték a Császár Játékterét, amikor meglátták.

11.17. Dekrétum a keresztes hadjáratrólA VI. lateráni ökumenikus zsinat (1215. nov.) az egykorú keresztény világ nagy vallási és politikai gyűlése volt. III. Ince pápa meghívó levele a „Szentföld felszabadításá”-ban és az „egyetemes egyház megreformálásá”-ban jelölte meg a zsinat feladatát. A kihirdetett 70 kánon a vallásgyakorlatot és az egyházi szervezet működését számos vonatkozásban korszerűsítette. A zsinat harcot hirdetett az eretnekek ellen és részletes intézkedéseket dolgozott ki az 1217-ben indítandó keresztes hadjárat előkészítésére.

A. Weissembach, 1913, Bd. I., 190–191. o.

Égő vággyal óhajtván a Szentföldnek az istentelenek kezéből való kiszabadítását… a szent zsinat jóváhagyásával úgy határoztunk, hogy a keresztesek úgy készüljenek fel, hogy a legközelebbit követő június hónap első napjára mindazok, akik úgy határoztak, hogy a tengeren kelnek át, gyűljenek össze Szicília szigetén, mások pedig a szükség szerint és a jó rendnek megfelelően Brindisiben, mások megint Messinánál s mind e helyekkel szomszédos területeken; úgy határoztunk, hogy mi személyesen… is jelen leszünk annak érdekében, hogy tanácsadásunk és segítségünk nyomán okos rendbe szerveződjék a kereszténység serege, és Isten áldásával s a mi apostoli áldásunkkal keljen útra. Ugyanerre az időpontra álljanak készen azok is, akik szárazföldön akarnak utazni; gyülekezésüket azonban időközben jelentsék nekünk, hogy tanácsadás céljából és segítségükre alkalmas legátust küldhessünk közvetlen környezetünkből hozzájuk.

…úgy akarjuk, és meg is parancsoljuk, hogy a pátriárkák, az érsekek, a püspökök s mások is, akiknek feladata a lelkek gondozása, szorgosan hirdessék a reájuk bízottaknak a kereszt igéjét, kérve az Atya, a Fiú és a Szentlélek, az egy igaz, örök Isten nevében a királyokat, a hadvezéreket, a fejedelmeket, az őrgrófokat, a grófokat és a bárókat, s a többi főrangút is, valamint a városok, a falvak, a mezővárosok közösségeit arra, hogy mindazok, akik nem mennek személyesen a Szentföld megsegítésére, toborozzanak megfelelő számú harcost, lássák el őket 3 évre elegendő költséggel, lehetőségeikhez mérten, bűneik bocsánatára…

Annak érdekében pedig, hogy ne tűnjék úgy, mintha súlyos és elviselhetetlen terheket akarnánk rárakni az emberek vállára, amelyeknek elviseléséhez még az ujjunk megmozdításával sem akarunk hozzájárulni…, íme, mi abból a pénzből, melyet a szükséges és mértéktartó kiadások után még tartalékolni tudtunk, 30 000 font ezüstöt engedményezünk és adományozunk e célra, azon a hajón kívül, amelyet a Városból s annak környékéről útbainduló kereszteseknek adományozunk, kiutalva csak erre a célra külön háromezer márka ezüstöt…

Minthogy pedig azt óhajtjuk, hogy az egyházak többi prelátusai is, de valamennyi egyházi rendbeli személy is részesedjék és közösséget vállaljon mind az érdemszerzésben, mind pedig a jutalomban, a zsinat egyhangú jóváhagyásával úgy határoztunk, hogy minden egyházi rendbeli személy és mindenütt, legyen bár alacsony fokozatú, avagy prelátusi méltóságban, az egyházi jövedelme egyhuszad részét három esztendőn át ajánlja fel a Szentföld megsegítésére, azok keze által, akiket a mi apostoli gondoskodásunk erre kirendel… Mi pedig s a mi testvéreink, a szent római egyház bíborosai az egész tizedet e célra fogjuk befizetni.

Minthogy továbbá úgy szól az igazságos ítélet, hogy azokat, akik az égi Úr szolgálatára adják magukat, különleges kiváltság illeti meg, s mivel az útbaindulás időpontja kevéssel több, mint egy év múlva következik el, a keresztesek legyenek mentesek mind a kollekta, mind pedig a fejadó, de minden egyéb teher alól is; személyüket és javaikat pedig a kereszt felvételét követően Szent Péter oltalmába helyezzük, s a mi oltalmunkba vesszük.

Nemkülönben: mivel e feladat teljesítéséhez mindenekelőtt arra van szükség, hogy a keresztény nép fejedelmei egymással szemben megőrizzék a békét, a szent egyetemes zsinat javaslatára úgy rendelkezünk, hogy az egész keresztény világban legalább négy éven át általános legyen a béke, mégpedig úgy, hogy az egyházak prelátusai vezessék vissza a békétlenkedőket a teljes békére, avagy vegyék rá őket legalább arra, hogy őrizzék meg sértetlenül az Isten békéjét, ha pedig akadna olyan köztük, aki semmiképpen sem nyughatna, azt a személyére s esetenként egész országára kiterjedő hatályú kiközösítéssel kell erre a legkeményebben rákényszeríteni…



Mi tehát…, akiket – jóllehet erre méltatlanok vagyunk – az Isten felruházott a kötés és az oldás hatalmával, e hatalmunknál fogva mindazoknak, akik ezt a fáradságot saját személyükben és saját költségükön vállalják, teljes bűnbocsánatot engedélyezünk mindazon bűneikre, melyeket igaz szíwel megbánnak és becsületesen meggyónnak, s megígérjük nekik, hogy az igazak megjutalmazásakor e tettük örök üdvösségük gyarapítását fogja szolgálni. Azoknak pedig, akik nem saját személyükben mennek a Szentföldre, hanem csak saját költségükön küldenek oda lehetőségeikhez és személyi adottságaikhoz mérten megfelelő férfiakat, valamint azoknak is, akik ugyan mások költségén, de saját személyükben mennek oda, bűneik teljes bocsánatát engedélyezzük. E bocsánatnak legyenek részesei – a segítségnyújtásuk és áhítatuk minősége szerint – azok is valamennyien, akik javaikból méltó módon járulnak hozzá a Szentföld megsegítéséhez, avagy okos tanáccsal, jókor jött segítséggel szolgálják az ügyet.

11.18. Részlet II. Frigyes IX. Gergelyhez írott levelébőlA császár keresztes hadjáratának eredménye a Malik-al-Kamil egyiptomi szultánnal kötött egyezmény, amely 10 évre a keresztények birtokába adta a fő zarándokhelyeket.

A. Weissembach, 1913, Bd I., 193. o.

Amikor mi ugyanott387387 tartózkodtunk… a babyloni388388 szultántól hozzánk, s tőlünk is ugyanazon szultánhoz több követ jött és ment, több ízben is, ide is, oda is. És mivel a Szentföld visszaadásáról tárgyaltak mindkét fél követei egymással, végül is Jézus Krisztus, az Isten fia… megadta nekünk azt, hogy Babylonia 389389 szultánja visszaadta Jeruzsálemet, a szent várost… És hogy pontosan tudósítsuk Atyaságodat e visszaadás minden részletéről, tudja meg Atyaságod, hogy nemcsak magát a szent várost kaptuk vissza, hanem azt az egész területsávot is, mely a várostól egészen a tengerpartig megy le és Joppe váráig, azért, hogy a jövőben a zarándokoknak szabad legyen az útjuk a Sírhoz, s biztonságos legyen visszatérésük is; de annak fenntartásával, hogy mivel a szaracénoknak is van ott valamiféle tiszteletben tartott templomuk, zarándokokként eljárhassanak abba, hogy szertartásuk szerint ott imádkozzanak; meg kell engednünk, hogy szabadon bejöhessenek oda, de fegyverek nélkül, és csakis annyian, amennyit mi akarunk; és nem is fognak ott tanyázni, hanem csak a városon kívül, s miután elvégezték imájukat, távozniuk kell. Ezenfelül visszakaptuk Bethlehem városát, s azt a közbeeső területet is, amely Jeruzsálem és e város között fekszik, de visszakaptuk Nazareth városát is, s az Accon és e város közé eső területet is, továbbá Turon egész földjét, mely széles és bőven termő terület, s eléggé megfelelő a keresztények számára; valamint Sydon városát is az egész síksággal és birtoktartozékaival együtt; ez utóbbi hely a jövőben legalább olyan hasznos lesz a keresztények számára, mint amennyire szükséges volt eddig a szaracénoknak, s termékenyebb is a többi helynél; annál is inkább, mert itt kikötőjük volt, s innen igen gyakran szállítottak fegyvert és sok más szükséges dolgot Damaszkusz városába és Damaszkuszból Babyloniába. Ezen felül a szerződés szerint jogunk van újjáépíteni Jeruzsálemnek, a szent városnak falait, Joppe várát, Sydon várát, a caesareai várat, valamint a németeknek390390 a Szűz Mária házáról elnevezett várát, melyet az Accon hegységben kezdtek felépíteni – ennyit eddig soha, egyetlen fegyvernyugvás alkalmával sem engedtek meg a keresztényeknek. Ugyanazon szultán azonban a fegyvernyugvás tartama alatt – melyet 10 esztendőre kötöttünk meg egymással – nem köteles semmiféle várat vagy épületet helyreállítani vagy felépíteni. Ezek után a most elmúlt február hónap 18. napján, mely vasárnap volt… e békeegyezséget mindkét fél megerősítette esküjével. – Tudja meg Atyaságod, hogy a most folyó március hónap 17-én, szombati napon, a keresztény sereg ujjongása közepette bevonultunk Jeruzsálembe, a szent városba, s mint katolikus császárhoz illik, tiszteletteljesen meglátogattuk az élő Isten sírját, s a következő, vasárnapi napon meghordoztuk ugyanott a mi koronánkat is, a Legfőbb Király tiszteletére és dicsőségére; gondoskodtunk arról, hogy megkezdődjék a város újjáépítése, s úgy rendelkeztünk, hogy távollétünkben is olyan jól és olyan szilárdan erősítsék meg falakkal és tornyokkal, mintha mi jelen lennénk, s hogy – Isten segítségével – ne kelljen a jövőben e város miatt aggódni. Végül azt is tudnia kell Atyaságodnak, hogy az említett szultán azokat a foglyokat, kiket a keresztényekkel Damiette elvesztése után391391 kötött szerződés értelmében már akkor vissza kellett volna adnia, de nem adott vissza, de azokat is, akik később estek fogságba, köteles kivétel nélkül nekünk visszaadni.

12. FEUDÁLIS KIRÁLYSÁGOK

387387 Joppéban.

388388 Kairói.

389389 Egyiptom.

390390 Német lovagrend.

391391 1221.



12.1. I. Henrik megválasztása német királlyá (919. május)Widukind (v. Wittekind) német krónikás (925–1000 körül) a corveyi apátság szerzetese. Rerum gestarum Saxonicarum libri III című 967 körül írt munkájában a szászok történetét mondja el. A mű klasszikus reminiszcenciákkal és bibliai idézetekkel tűzdelt. Jóllehet a szerző korának művelt embere volt, forrásként számos esetben legendát használt.

MGH, SS, 1904., 32–33. o.

A király392392 pedig elment a bajorok földjére, csatát vívott Arnulffal393393 s vannak, akik azt beszélik, hogy onnan sebesülten tért vissza hazájába. Midőn pedig úgy érezte, hogy e mellé az előző baja mellé még betegség is gyötörni kezdi, magához hívatta fivérét, ki azért kereste őt fel, hogy meglátogassa, s így kezdett hozzá beszélni: „Úgy érzem – mondotta –, hogy tovább már nem tarthatom meg e földi életemet; Isten parancsolja így, aki így rendezte ezt el, de erre kényszerít engem súlyos betegségem is. Ezért legyen gondod önmagadra, s ami elsősorban reád tartozik: a frankok egész országáról gondoskodj, figyelmezve az én tanácsaimra, ki fivéred vagyok. Mert testvér, megvan nekünk a módunk arra, hogy hadsereget toborozzunk, s annak élére álljunk, s vannak városaink s vannak fegyvereink, királyi jelvényeink is, és minden egyebünk is megvan, amit csak megkövetel a királyi méltóság – de szerencsénk, de erkölcsi tekintélyünk – az bizony nincs. A szerencse, testvér, a legnemesebb erkölcsökkel együtt Henriknél van, s a közügyekben a szászok a legszerencsésebbek. Fogd tehát e jelvényeket, a szent lándzsát, az arany karkötőket, a régi királyok köntösével, kardjával s koronájával együtt, s menj el velük Henrikhez, köss békét vele, hogy örök szövetségét biztosítsd a magad számára. Mire lenne jó az, ha frankok népe veled együtt az ő kezétől esne el? ő ugyanis minden bizonnyal király lesz, és sok nép ura s parancsolója.” – E szavaira fivére könnyes szemmel azt válaszolta, hogy egyetért vele. Ezután pedig meghalt a király.394394

26. Úgy is történt, ahogy a király megparancsolta, elment Evurhard Henrikhez, s átadta neki önmagát, a királyi kincsekkel együtt, megkötötte vele a békét, megszerezte Henrik barátságát, s ezt mindvégig híven s jó baráthoz méltóan meg is tartotta. Összehívta ezután a fejedelmeket és a frankok seregnagyjait arra a helyre, amelyet Fridislerinek neveznek;395395 s a frankok és a szászok népe előtt királynak jelölte őt. És amidőn felajánlotta Henriknek a szent kenetet a koronával együtt, a legfőbb pap, aki abban az időben Hiriger volt,396396 vissza ugyan nem utasította, de el sem fogadta, mondván: „Elég nekem az, ha főrangú alattvalóim királynak neveznek s ki is jelölnek erre a méltóságra, Isten kegyelmének segítségével s a ti jámborságotok folytán. De legyen a kenet és a korona azé, aki jobb, mint mi vagyunk, mi saját magunkat méltatlannak tartjuk ekkora megtiszteltetésre.” Tetszett ez a beszéd az egész sokaságnak, s jobbjukat az ég felé emelve messzehangzó kiáltással kiáltva ki az új király nevét, odasiettek hozzá mind, hogy köszöntsék őt.

12.2. I. Ottó német királlyá választása és megkoronázása (936. aug. 7.)Uo. 53–54. o.

1. Elhalálozván tehát a haza atyja, a királyok legnagyobbika és legjobbika: Henrik, a frankok és a szászok egész népe, az apa által trónutódként már régen kijelölt fiút, Ottót választotta meg királyává. Úgy döntöttek, hogy az egyetemes választás színhelye az aacheni palota legyen. Miután ott összegyülekeztek a fejedelmek és az előkelők, s a fejedelmek katonáinak seregei is, a Syxtus kápolnában, mely Nagy Károly bazilikájával egyben van építve, emelték az ott megépített trónra az új uralkodót, kezüket adván neki, hűséget is fogadtak, megígérve, hogy támogatni fogják minden ellenséggel szemben, egyszóval szokásuk szerint tették őt királlyá. Míg a fejedelmek és a többi rangbeli úr ezzel voltak elfoglalva, a főpap397397 az egész papsággal és az egybegyűlt néppel odalent a bazilikában várta az új király kivonulását. És amikor előlépett, a főpap eléje ment, baljával megérintette a király jobbját, saját jobbjában a pásztorbotot hordozva, miseingbe, stólába, miseruhába öltözötten, fején infulával398398 elhaladt egészen a szentély közepéig, s visszafordulva a körülálló nép felé, mert

392392 I. Konrád (911–919).

393393 Bajorország hercege, aki fellázadt ellene.

394394 918. december 23.

395395 Fritzlar, Hessen tartományban.

396396 Mainzi érsek.

397397 Hildebert mainzi érsek.

398398 Püspöksüveg.



erre az alkalomra a bazilikában körben, fent is, lent is dobogókat építettek, úgy hogy az egész nép láthassa, így szólt: „Íme, elétek vezetem az Istentől kiválasztott, és Henrik király által már régen kijelölt Odot, kit most választottak meg a fejedelmek együttesen királlyá. Ha helyeslitek e választást, jelezzétek ezt az ég felé emelt jobbotokkal!” Erre az egész nép az ég felé emelve jobbját erős szóval felkiáltva kért minden áldást az új uralkodóra. Ezt követőleg a főpap a királlyal együtt – aki a frankok szokása szerint körülövezett, egyszerű köntösbe volt öltözve – az oltár mögé vonult. Az oltárra már ki voltak rakva a királyi jelvények, a kard az övvel, a mente a selyeminggel, a bot a jogarral és a korona. Az érsek pedig az oltárhoz menve, felemelte a kardot az övvel együtt, s a királyhoz fordulva így szólt: „Vedd e kardot, s űzd el vele Krisztus minden ellenségét, a barbárokat és a rossz keresztényeket, a reád ruházott isteni felhatalmazás s a frankok egész birodalmának hatalma által, valamennyi keresztény hívő legszilárdabb békéje érdekében.” Aztán vette a selyeminget a mentével, reá öltötte mindkettőt e szavakkal: „Büszkeségedet a földig meghajtva, legyen e ruházat figyelmeztetőd arra, hogy el kell telned a hitbeli buzgósággal, s a béke megoltalmazásában életed végéig ki kell tartanod.” Majd így szólva nyújtotta át neki a botot és a jogart. „E jelvények arra intsenek, hogy alattvalóidat atyai fegyelmező szóval kell feddned, s irgalmasságod kezét elsősorban Isten szolgái, az özvegyek és árvák felé nyújtsd ki; és soha ne hiányozzék fejedről az irgalom olaja, hogy most is és a jövőben is örök értékű jutalom legyen a koronád.” Ezután Hildebert és Wielfrid399399 nyomban olajat öntöttek a fejére, s megkoronázták őt aranykoronával. S miután így a törvényesen előírt felkenési szertartás befejeződött, a két főpap a trónszékre vezette őt fel, melyhez csigalépcső vezetett, s a trónszék csodálatos szépségű két márványoszlop közé volt felépítve, ahonnan ő is láthatott mindenkit, de őt is láthatta mindenki.

2. Miután pedig dicséretet mondtak Isten tiszteletére, s az ünnepélyes szentmisét is bemutatták, a király leszállott s a palotába ment, odajárult a királyt megillető ékességgel feldíszített márványasztalhoz, melléült a főpapokkal és az egész néppel, a fejedelmek pedig felszolgáltak az asztalnál. Izilbert, a lotaringok fejedelme gondoskodott mindenről, hiszen a hely maga az ő felségjoga alá tartozott, Evurhard 400400 vezette az asztal körüli szolgálatot, a frank Herimann401401 volt a főpohárnok. Arnulf402402 pedig az egybegyűlt lovagi rendnek parancsolt, s intézte a táborhelyek kiválasztását, s a táborvezetést… Ezt követőleg pedig a király minden egyes előkelőt királyi bőkezűségéhez mért ajándékkal tisztelt meg, s nagy vidámságban bocsátotta el az egybegyűlt sokaságot.

12.3. Knut dán király elfoglalja AngliátFlorence of Worcester: Krónikák krónikája

Florence of Worcester (megh. 1118.), angol krónikaíró, a worcesteri kolostor szerzetese. Életét teljes homály borítja. Chronicon ex chronicis című műve a teremtéssel kezdődik, s a szerző a bibliai történetekhez kapcsolja Anglia történetét, s dolgozza fel egészen 1117-ig. Bár csak az 1106-ot követő időszakra vonatkozó rész tekinthető önálló műnek, a korábbi szakaszokban is jól egészíti ki az egykorú angol krónikák adatait. Fő érdeme a pontosság, a költött elemek mellőzése.

B. Thorpe, T. I., 1948, 178–179. o.

1016: …Mikor néhány nap eltelt ezen események403403 után, és Vasbordájú Edmund király404404 még mindig harcolni kívánt Knuttal, a galád Eadric ealdorman és néhányan mások, akik semmi esetre sem akarták ezt eltűrni, azt tanácsolták neki, hogy kössön békét Knuttal és ossza fel a királyságot. És mikor – bár vonakodva – beleegyezett, követek indultak a két fél között, és túszokat cseréltek, és a két király találkozott azon a helyen, amit Deerhurstnek neveznek; Edmund seregével tábort ütött a Severn nyugati partján és Knut övéivel a keleti parton. Ekkor a két királyt csónakon egy Alney nevű szigetre vitték – ez a folyó közepén fekszik – és ott, amikor a békét, barátságot és testvériséget mind fogadalommal, mind esküvel megerősítették, a királyságot felosztották. Edmund kapta Wessexet, Kelet-Angliát és Essexet Londonnal, Knut kapta Anglia északi részeit; a királyság koronája azonban Edmundé maradt. Ezután kicserélve fegyvereiket és öltözéküket, s megállapodva a sarcban, ami a hajósoknak járt, elváltak. De a dánok visszatértek hajóikhoz a szerzett zsákmánnyal, s London polgárai békét kötöttek velük, fizettek nekik s megengedték, hogy a telet falaik között töltsék.

399399 Kölni érsek.

400400 Frankföld hercege.

401401 Svábföld hercege.

402402 Bajorország hercege.

403403 Az ashingdoni csatáról volt szó.

404404 Az 1016-ban elhunyt Ethelred utóda, de rövid uralmát – mint a szövegből is kiderül – meg kellett osztania a dánokkal.



Ezen események után Vasbordájú Edmund király Szt. András apostol ünnepe táján 405405 a 15. indictióban, Londonban meghalt, de Glastonburyben temették el nagyapja, Edgar, a Békeszerető mellé. És halála után Knut király megparancsolta, hogy mind a püspökök és ealdormanek és vezető emberek és az angol nép valamennyi nemese gyűljenek össze Londonban. Amikor azok eléje gyűltek, mintha nem tudná, ravaszul megkérdezte azokat, akik tanúi voltak neki és Edmundnak, mikor a barátsági egyezményt kötötték és az országot maguk között felosztották, hogyan szóltak – ő és Edmund – egymással az utóbbi fivéreire és fiaira vonatkozóan; vajon fivérei és fiai megkaphatják-e az uralmat atyjuk halála után a nyugati szászok királyságában, ha Edmund még Knut életében meghalna. És ők azt mondták, hogy kétségen kívül tudják, Edmund király nem bízta kiráyságának egyetlen részét sem fivéreire, sem életében, sem halála után; és azt is mondták, hogy tudják, Edmund Knutot akarta fiai támogatójának és védelmezőjének megtenni, amíg eléggé érettek nem lesznek az uralkodásra. Valójában – Isten a tanú rá – hamis vallomást adtak, s álnokul hazudtak, úgy gondolván, hogy egyrészt kegyesebb lesz hozzájuk hazugságuk miatt, és másrészt nagy jutalmat kapnak tőle. De ugyanez a király nem sokkal ezután többet a hamis tanúk közül halállal sújtott…406406

1017: Ebben az évben Knut király megszerezte az uralmat egész Anglia felett, s azt négy részre osztotta, Wessexet magának tartotta, Kelet-Angliát Thorkel earl, Merciát Eadric ealdorman, Northumbriát Eric earl kapta. Egyezményt is kötött a vezető emberekkel és az egész néppel, és azok vele, s esküjükkel szilárd barátságot fogadtak, s félretettek és véget vetettek minden régi ellenségeskedésnek. Azután az álnok Eadric ealdorman tanácsára Knut király száműzte Eadwig herceget, Edmund király fivérét, és Eadwiget, akit a „ceorlok királyának” neveztek. Később ez az Eadwig mégis kibékült a királlyal, de Eadwiget, a herceget, akit ugyanazoknak az árulása veszejtett el, akiket ez idáig leghűbb barátainak tekintett, ártatlanul ugyan, még ugyanebben az évben Knut király parancsára és kérésére meggyilkolták. Eadric azt tanácsolta neki, hogy ölesse meg a fiatal hercegeket is, Edwardot és Edmundot, Edmund király fiait; de mert nagy szégyenére vált volna, ha Angliában pusztulnak el, rövid idő múlva a svédek királyához küldte őket, hogy ott gyilkolják meg mindkettőjüket. Az azonban nem nyugodott bele ebbe a kérésbe, bár szerződés volt közöttük, mégis elküldte őket a magyarok királyához, akit Salamonnak hívtak, hogy viselje gondjukat és neveltesse őket. 407407 Egyikük, Edmund, idővel ott is halt meg, de Edward a házasságban Agathának, Henrik császár fivére leányának kezét nyerte el, s tőle született Margaret, a skótok királynője, és a szent szűz Krisztina és Edgar herceg.

Július hónapban Knut király feleségül vette Ethelred király özvegyét, Aelgifu királynét. És az Úr születésének napján,408408 amikor Londonban tartózkodott, parancsot adott, hogy az álnok Eadric ealdormant gyilkolják meg a palotában, mert félt attól, hogy ő is árulása áldozata lesz, mint annak korábbi urai, Ethelred és Edmund; s megparancsolta, hogy testét hajítsák ki a város falán, hagyják temetetlenül…

12.4. A normann hódításUo. 207–217. o.

1066: Csütörtökön, Vízkereszt előestéjén409409 a negyedik indictióban meghalt az angolok büszkesége, a békeszerető király Edward, Ethelred király fia, Londonban, miután huszonhárom évig, hat hónapig és hét napig uralkodott az angolok felett. A következő napon királyi pompával temették el minden jelenlevő keserű gyásza mellett. Temetése után az alkirályt,410410 Haroldot, Godwine earl fiát, akit a király utódjának nevezett ki, egész Anglia főemberei királylyá választották; és ugyanezen a napon Haroldot nagy ünnepélyességgel Aldred, York érseke királlyá koronázta. A királyság vezetését átvéve, Harold azonnal hozzáfogott, hogy eltörölje az igazságtalan törvényeket, és jókat alkosson helyettük; hogy támogassa a templomokat és kolostorokat; hogy különös tisztelettel illesse a püspököket, apátokat, szerzeteseket és papokat; s hogy magát jámbornak, szerénynek és barátságosnak tüntesse fel minden jó ember szemében. A gonosztevőkkel nagy szigorúsággal bánt el, és általános érvényű rendeleteket adott az earlöknek, ealdormaneknek, sheriffeknek és thegneknek, hogy börtönözzék be valamennyi tolvajt, rablót és a királyság megzavaróját. Maga, mind tengeren, mind szárazon, országának megvédésén ügyködött. Ez év április 24-én egy üstököst láttak nem csak Angliában, hanem mint

405405 November 30.

406406 A következőkben a szerző Knut királlyá választását és a trónörökösök elleni cselszövéseket írja le.

407407 Bár a hercegek útja körül sok a legendaszerű elem és a pontatlanság (Salamon uralma csak sokkal később kezdődött), maga a tény, hogy Edmund fiai Magyarországon találtak menedéket, megfelel a valóságnak.408408 Karácsonykor.

409409 Január 5-én

410410 Subregulus: Angliában nem volt ilyen méltóság. Harold volt az ország legnagyobb birtokosa, az ő, illetve öccsei kezében volt a hat grófságból négy.



mondják az egész világon, s az hét napig lankadatlan fénnyel ragyogott.411411 Hamarosan ezután Tosti412412

visszatért Flandriából és kikötött Wight szigetén. Miután az ott lakókat adófizetésre kényszerítette, elindult és fosztogatva haladt végig a tengerparton, míg Sandwichbe nem ért. Mihelyt Harold király, aki akkor Londonban tartózkodott, hírt vett erről, nagy hajórajt és egy csapat lovast gyűjtött össze, s maga készült Sandwichbe menni. Tosti meghallván ezt, magához vette a hely néhány hajósát (akár akarták, akár nem) és útját Lindsey felé vette, ahol sok falut felégettek és sok embert halálba küldött. Ezért Edwin, Mercia earlje és Morcan, Northumbria earlje, sereggel siettek oda, s kiűzték őt az ország azon részéből. Ezután ő Malcolmhoz, a skótok királyához ment, s nála maradt egész nyáron át. Közben Harold király Sandwichbe érkezett, és ott várt flottájára. Mikor összegyűlt a flotta, átkelt vele Wight szigetére, és mivel Vilmos, a normannok grófja arra készült, hogy Angliát sereggel hódítsa meg, egész nyáron és ősszel jövetelére várt. Emellett egy csapatot szétosztott a megfelelő pontokra a tengerparton. De Mária Születésének ünnepe413413 körül elfogyott az élelmük, s így a tengeri és szárazföldi csapatok hazatértek. Ezután Harold Hardradi, a norvégok királya, Szent Olafnak, a királynak fivére hirtelen az országban termett és partra szállt a Tyne folyó torkolatánál több mint ötszáz nagy hajóból álló hatalmas flottájával. Tosti earl, korábbi megegyezés szerint, csatlakozott hozzá flottájával. Sietősen behajóztak a Humberbe és felhajóztak az Ouse-on, a víz folyásának ellenében és Ricallnál partra szálltak. Harold király sietősen Northumbria felé vonult. De még megérkezte előtt a két earl fivér, Edwin és Morcan nagy hadsereg élén megütközött a norvégokkal az Ouse folyó északi partján York közelében, szerdán, Szent Máté apostol ünnepének előestéjén.414414 Kezdetben oly bátran harcoltak, hogy az ellenségből sokat megöltek; de hosszú küzdelem után az angolok képtelenek voltak ellenállni a norvégok támadásainak és nagy veszteséggel elmenekültek. Többen fulladtak a folyóba, mint ahányan a csatában veszítették életüket. A norvégok a mészárlás helyének urai maradtak, és százötven túszt szedve Yorkból, s a saját embereik közül ugyanannyit hátrahagyva túszként, hajóikhoz mentek. Öt nappal később, azaz hétfőn, szeptember 25-én, amint Harold, az angolok királya Yorkba érkezett, sok ezer jól felfegyverzett harcossal egy Stamford Bridge nevű helyen megütközött a norvégokkal. Levágta Harold királyt és Tosti earlt415415 hadseregük nagy részével, s teljes győzelmet aratott. Ennek ellenére a csata bátor küzdelem volt. Harold, az angolok királya megengedte Olafnak, a norvég király fiának, és Pálnak, Orkney earljének, akik a hadsereg egy részével a hajókat őrizték, hogy húsz hajóval és az életben maradottakkal bántatlanul hazatérjenek, de csak miután alattvalói hűséget esküdtek és túszokat adtak. Ezen dolgok közben, és amikor a király úgy gondolta, hogy valamennyi ellenségét legyőzte, tudomására jutott, hogy Vilmos, a normannok grófja számtalan lovasból, parittyavetőből, íjászból és gyalogosból álló seregével megérkezett és hatalmas segítséget hozott magával Gallia minden részéből. Hírül vitték neki, hogy Pevenseynél szállt partra. Ezért a király egyszerre és nagy sietséggel hadseregével Londonba vonult. Mivel jól tudta, hogy jó néhányan a legbátrabb angolok közül elestek az előző két ütközetben, és hogy hadseregének fele még nem érkezett meg, nem sietett, hogy minden erejével Sussexbe jusson az ellenség elé. Szombaton, október 22-én, 416416

mielőtt hadseregének egyharmada készen állt volna a harcra, ütközetbe bocsátkozott velük, kilenc mérföldnyire Hastingstől, ahol ellenei egy várat emeltek. De mivel az angolok szűk helyen vonultak fel, sokan visszafordultak, s csak kevesen maradtak hűek hozzá. Ennek ellenére a nap harmadik órájától a szürkületig bátran ellenállt az ellenségnek, s olyan hősiesen és állhatatosan harcolt, védve magát, hogy az ellenséges erők nem tudták felmérni a helyzetet. Végül, a mindkét oldalon végbement nagy mészárlás után, szürkületkor a király – sajnos – elesett. Lemészárolták Gyrth earlt és fivérét, Leofwine earlt 417417 is, s Anglia szinte valamennyi főurát. Akkor Vilmos gróf embereivel visszatért Hastingsbe. Harold kilenc hónapig s ugyanennyi napig uralkodott. Haláláról értesülvén, Edwin és Morcar earlok, akik nem vettek részt az ütközetben, Londonba mentek és nővérüket, Edith418418 királynét Chesterbe küldték. De Aldred, York érseke és a mondott earlok, London polgáraival és a hajósokkal úgy tervezték, hogy Edgar herceget, Vasbordájú Edmund unokaöccsét választják a trónra, s azt ígérték, hogy vezetése alatt felújítják a harcot. De miközben készülődtek a csatára, az earlok visszavonták segítségüket és hadseregükkel hazatértek. Közben Vilmos Sussexet, Kentet, Hampshiret, Surreyt, Midlesexet és Hertforshiret pusztította, falvakat égetett fel és lemészárolta lakosait, míg Berkhamstedtbe nem ért. Ott Aldred érsek, Wulfstan, Worcester püspöke, Walter, Herelord püspöke, Edgar herceg és Edwin és Morcar earlok és London főemberei és sokan mások jöttek hozzá, s túszokat adván megadták magukat és hűséget esküdtek neki. Így ő egyezségre lépett velük, de mindazonáltal megengedte embereinek, hogy gyújtogassák a falvakat és folytassák a fosztogatást. De amikor közeledett Karácsony napja, Londonba ment egész seregével,

411411 A Halley-üstökös.

412412 Harold király legidősebb öccse, akit korábban száműztek.

413413 Szeptember 8-án.

414414 Szeptember 20-án.

415415 Ti. Harold Hardradit, a norvég királyt.

416416 Pontatlan, a csata október 14-én zajlott le.

417417 Mindkettő Harold király öccse volt.

418418 Harold király felesége. Nem tévesztendő össze Hitvalló Edward feleségével, akit szintén Edithnek hívtak, s Harold király húga volt.



hogy király legyen. És mert Stigand egész Anglia prímása, vád alatt állt a pápánál, hogy a palliumot 419419 nem kánoni420420 úton szerezte meg, Vilmost Aldred, York érseke kente fel. Ez Karácsony napján történt, nagy ünnepélyességgel. Még ezelőtt (mivel az érsek feltételként szabta meg), a király Szent Péter apostol oltára előtt421421 megesküdött a papság és a nép jelenlétében, hogy megvédelmezi Isten Szent Egyházát és szolgáit, hogy igazságos módon és királyi gonddal fog uralkodni az alája rendelt népen, hogy igaz törvényeket alkot, és hogy a legteljesebb módon megtilt minden fosztogatást és jogtalan ítéletet…

12.5. Villelmus Gesta Normannorum Ducum (Részlet)Guilleaume de Jumièges, normandiai szerzetes a XI. század második harmadában élt. Fő művét a normann hercegek életének szentelte. Bár a korábbi fejezetekben erősen követi forrásait, I. Róbert herceg uralkodásától (1028–1072) önálló művet alkot. Érdeklődése és érzelmei Normandiához húzzák, de műve sok fontos adatot tartalmaz Angliára, különösen a hódításra és annak előzményeire.

J. Marx, 1914, 132–136. o.

Edward, az angolok királya, aki isteni rendelkezés következtében utód nélkül maradt, Róbertet, Canterbury érsekét a herceghez küldte, üzenettel, amelyben a herceget teszi meg örökösének abban a királyságban, amelyet Isten ráruházott. Azután ugyancsak a herceghez küldte Haroldot, aki királysága leghatalmasabb grófja volt, vagyonban, tekintélyben és hatalomban egyaránt. Azért tett így, hogy Harold hűséggel ismerje el a herceg koronáját, s ezt erősítse meg a keresztény szokások szerint tett esküvel. Mikor Harold küldetésére indult, a szelek hajóját elsodorták s ő Ponthieu-nél szállt partra, ahol Guynek, Abbeville grófjának fogságába esett, aki őt kíséretével együtt azonnal börtönbe vetette. Amikor a herceg meghallotta ezt, követeket küldött, s erővel kiszabadította őket. Harold még egy ideig a hercegnél maradt, sok esküvel hűséget fogadott neki a királyságot tisztelve. Ezután a herceg számos ajándékkal visszaküldte őt a királyához.

Edward király hamarosan bevégezte boldog élete folyását s eltávozott ebből a világból a Mi Urunk Megtestesülésének 1065. évében.422422 Ekkor Harold azonnal magához ragadta a királyságot, s így megszegte esküjét, amelyet a hercegnek tett. Ezért a herceg követeket küldött Haroldhoz, hogy sürgesse, álljon el ettől az esztelen politikától s legyen hű ahhoz, amire esküjét adta. Harold azonban nemcsak a követ meghallgatását tekintette rangján alul való dolognak, hanem valamennyi angolt elfordította a herceg iránti engedelmességtől. Ezekben a napokban egy csillag tűnt fel három hosszú csóvával. Beragyogta a déli égbolt nagyobb részét mintegy két hétig, sokan úgy gondolták, hogy ez nagy változásokat vet előre valamely országban.

Vilmos herceg így arra kényszerült, hogy csak szemlélje Harold napról napra növekvő erejét akkor, amikor a herceg volt az, akit a királyi fejékkel kellett volna koronázni. ő ezért gyorsan flottát épített háromezer hajóból. Végül is ez a flotta Szt. Valerynél, Pothieu-ben vetett horgonyt, ahol ő erős lovakkal és igen sok bátor emberrel, páncélingekkel és sisakokkal töltötte meg. Azután, amikor kedvező szél támadt, vitorlát bontott és átkelve a tengeren, Peveseynél partra szállt, ahol azonnal egy várat építettek erős földsánccal. Ezt egyik serege védelmére hagyta és másokkal Hastingshez sietett, ahol másik hasonló erősséget emeltek. Harold, nem hallgatva a figyelmeztetésre, megtámadta ezt, miután egész éjjel lovagolt, s kora reggel érkezett meg a csatamezőre.

De a herceg elővigyázatos volt az ellenség éjjeli támadásával szemben, és amint a sötétség közeledett, megparancsolta embereinek, hogy maradjanak fenn hajnalig. Hajnalhasadáskor pedig csapatait három csatasorba állította fel és rendületlenül a félelmetes ellenfél ellen indult. A csata a nap harmadik órájában kezdődött és vérontás zűrzavara között az éj leszálltáig tartott. Harold maga, seregének élén harcolva, halálos sebtől borítva elesett. És az angolok látván királyuk halálát, elveszítették hitüket biztonságukban, és amikor az éj leszállt, megfordultak és elmenekültek.

A legvitézebb herceg, abbahagyva az ellenség üldözését és mészárlását, az éj közepén visszatért a csatamezőre. Hajnalhasadáskor, megfosztván mindenüktől ellenei hulláját és eltemetve kedves bajtársai testét, a London felé vezető úton indult meg. Úgy mondják, hogy ebben a csatában sok ezer angol pusztult el, s Krisztus így büntette őket Alfréd,423423 Edward király fivére lelkéért és galád meggyilkolásáért. Végül a csata legszerencsésebb ura, aki

419419 Érseki ornátus.

420420 Nem az egyházi szabályoknak megfelelően

421421 A Westminster-apátság templomában, Londonban.

422422 Pontatlan, Edward 1066. január 5-én halt meg.

423423 Alfréd 1036-ban tért vissza Normandiából Angliába, ahol meggyilkolták. Valószínű, hogy a gyilkosság sugalmazásában Godwine-nak, Harold király apjának is szerepe volt. A gyilkosság megtorlása mindenesetre részét képezte a Harold-ellenes normann propagandának.



ugyanilyen kiváló volt a tanácskozásban is, elkerülte a fővárost, és egy mellékúton Wallingfordba jutott, itt csapataival biztonságban átkelt a folyón, s megparancsolta nekik, hogy verjenek tábort. Innen támadta meg Londont. Mikor seregének előcsapatai elérték a főváros központi terét, ott egy nagy csapat lázadót találtak, akik heves ellenállással fogadták őket. A normannok ezért szembeszálltak velük, s nagy gyászt okoztak a város lakosságának, mivel nagyszámú fiatalembert és polgárt levágtak. Végül a londoniak belátták, hogy nem tudnak továbbra is kitartani. Ezért túszokat adtak, s alávetették magukat s minden vagyonukat örökletes 424424 uruknak, legnemesebb hódítójuknak. Győzelmét így oly sok veszély után teljessé tette, és csodás erényeit még dicséreteink sem képesek kimeríteni. Karácsony napján a főemberek mind normann, mind angol részről királlyá választották; a királyi koronával ékesítették el a Mi Urunk Megtestesülésének 1066. évében.

12.6. Hódító Vilmos törvényeiI. Vilmos Anglia meghódítása után kiadott rendeletei azt a törekvését tükrözik, hogy hatalmának biztosítása érdekében felhasználja a normann hódítás előtti kormányzati rendszert és hagyományokat.

Douglas, 1953, T. II., 398–400. o.

Itt adjuk tudtul azt, amit Vilmos, az angolok királya határozott nagyjaival együtt, Anglia meghódítása után.

Először mindenekfölött azt kívánja, hogy egy Istent tiszteljenek egész országában, hogy mindig sértetlenül tartsák meg Krisztus egyetlen hitét, és hogy béke és biztonság maradjon fenn angolok és normannok között.

Ugyancsak elhatározzuk, hogy minden szabad ember kötelezze magát esküvel és szerződéssel: hűséges lesz Vilmos királyhoz mind Angliában, mind azon kívül, vele együtt teljes hűséggel védi birtokait és tisztességét és megoltalmazza őt ellenségeitől.

Továbbá azt akarom, hogy mindazok, akiket magammal hoztam vagy akik utánam jöttek, az én békém védelmében és nyugalmában éljenek. Ha pedig valamelyiküket megölnék, a gyilkost ura fogja el öt napon belül, ha tudja; ha nem, kezdjen el nekem megfizetni 56 ezüst márkát mindaddig, amíg vagyonából futja. Ha pedig az ő vagyona kimerül, a maradékot fizesse meg közösen az a századkerület, amelyben a gyilkosság történt.

Minden francia, aki rokonomnak, Edward királynak idejében Angliában az angolok szokásainak részese volt, fizesse az angolok törvényei szerint azt, amit ők „scot és lot” névvel illetnek. Ezt a dekrétumot Gloucester városában hozták.

Megtiltjuk azt is, hogy élő állatot adjanak-vegyenek másutt, mint a városokban, s ezt is csak három hűséges tanú előtt; régi holmit se adjanak-vegyenek kezes és biztosíték nélkül. Ha valaki másként járna el, fizessen egyszer, s utána másodszor bírság gyanánt.

Az is határozattá lett, hogy ha egy francia vádol egy angolt esküszegéssel, gyilkossággal, lopással, emberöléssel vagy „ran”-nal, ahogyan az angolok a le nem tagadható nyilvános rablást hívják, az angol vagy tüzesvaspróbával vagy párviadallal védje meg magát, amint jobbnak látja. De ha az angol beteg, keressen valakit, aki helyette kiáll. Amelyikük alulmarad, fizessen 40 shilling büntetést a királynak. Ha egy angol vádol egy franciát, de nem akar bizonyítani próbával vagy bajvívással, azt akarom, hogy a francia érvényes esküvel tisztázza magát.

Azt is elrendelem és úgy akarom, hogy mindenki őrizze meg és tartsa meg Edward király törvényét, földjét és minden jószágát illetően, azokkal a kiegészítésekkel, amelyeket az angol nép javára elrendeltem.

Mindenki, aki szabad ember mivoltára tart igényt, rendelkezzék kezessel, 425425 és ha bármiben vétene, kezese ragadja meg, és állítsa bíró elé. Ha pedig egy ilyen ember elszökik, kezesei tegyenek róla, hogy azonnal fizessék meg az ellene támasztott követelést, és tisztázzák magukat abban, hogy a szökésben nem volt részük. Keresettel forduljanak a század és a grófság bíróságaihoz, amint elődeink meghagyták. Azokat pedig, akiknek jog szerint el kellene jönniük, de nem jelennek meg, idézzék meg egyszer: ha meg másodszor se akarnak eljönni, vegyenek el tőlük egy ökröt, és idézzék meg őket harmadszor. Ha pedig harmadszor sem jönnének el, vegyenek el tőlük még egy ökröt. Ha meg negyedszer sem jelennének meg, vegyék el a makacsul távolmaradó ember javaiból a követelés összegét, melynek „ceapgeld” a neve, és ráadásul még a királynak járó bírságot.

424424 A hangsúly Vilmos örökölt hatalmán van.

425425 A frankpledge rendszerére utal.



Megtiltom, hogy bárki is embert adjon el az országon kívülre, a nekem járó teljes bírság terhével.

Megtiltom azt is, hogy valakit megöljenek vagy felakasszanak bűncselekményért, hacsak nem tolják ki a szemét és vágják le a heréit. S ezt a parancsot a nekem járó teljes bírság terhével tilos megszegni.

12.7. I. Vilmos parancsa (writ) az egyházi birtok visszaadására, 1077Uo. T. II., 431–432. o.

Hódító Vilmos egyházpolitikája arra irányult, hogy a legyőzött angolszász és az új normann világi arisztokráciával szemben biztosítsa az egyház támogatását.

Vilmos (Isten kegyelméből) az angolok királya, Lanfranc canterburyi érseknek, Geoffrey coutances-i püspöknek, Róbert eu-i grófnak, Richardnak, Gilbert gróf fiának, monfort-sur-risle-i Hughnak és Anglia minden mágnásának üdvözletet. Utasításomra idézzétek meg sheriffjeimet, és mondjátok meg nekik nevemben, hogy vissza kell adniuk püspökségeimnek és apátságaimnak minden uradalmat és uradalmi földet, amelyet püspökeim és apátjaim akár gondatlanságból, akár félelemből, akár kapzsiságból nekik adtak az én püspökségeim és apátságaim birtokaiból; aminek a megtartásához hozzájárultak vagy amit ők erőszakkal foglaltak el. És ha nem adják vissza az én egyházaim birtokaihoz tartozó olyan javakat, amelyeket mindeddig jogtalanul tartottak kezükben, a ti kötelességetek őket akarva, nem akarva restitucióra szorítani. És ha bárki más vagy közületek valaki,426426 akikhez az igazságosságnak ezt a levelét intéztem, ugyanilyen vád alá esnék, ugyanúgy adja vissza mindazt, amit az én püspökségeim és apátságaim birtokaiból kezében tart, nehogy közületek valaki, aki hasonló jogtalansággal birtokol valamit, kevésbé legyen képes valamelyik sheriffet vagy más személyt, aki ilyen módon egyházaim javait bitorolja, kényszeríteni.

12.8. A Királyi Háztartás Szervezete (Constitutio Domus Regis)Az okirat feltehetően 1135-ben, I. Henrik angol király halála után készült István informálására. Az I. Henrik által átszervezett udvartartás tagjainak járó fizetségeket és járadékokat jegyezték fel benne.

Douglas, T. II., 422–427. o.

Ez a királyi háztartás szervezete

A kancellárnak jár: 5 shilling naponta, 1 úri finomlisztcipó, 2 sós finomlisztcipó, 1 messzely tiszta bor, 1 messzely közönséges bor, 1 vastag viaszgyertya és 40 darab gyertya.

Az iroda mesterének járandósága először napi 10 penny, 1 sós finomlisztcipó, fél meszszely közönséges bor, 1 vastag viaszgyertya és 12 darab gyertya volt; Henrik király azonban a „pecsétről nevezett” Róbert 427427

járandóságát annyira felemelte, hogy a király halála napján Róbert 2 shillinget, 1 messzely közönséges bort, 1 sós finomlisztcipót, 1 kis viaszgyertyát és 24 darab gyertyát kapott.

A kápolnáért és az ereklyékért felelős káplán két ember ellátását kapja; a kápolna négy szolgája pedig fejenként dupla ellátásban részesül, s a kápolnához rendelt két málhásló mindegyikére napi egy penny juttatást kapnak, amellett havonként egy pennyt patkolásra. A kápolnában teljesített szolgálatukért 2 viaszgyertyát kapnak szerdán és kettőt szombaton; 30 darab gyertyát; továbbá 1 gallon tiszta bort a miséhez; 1 messzely közönséges bort Nagycsütörtökön az oltár lemosásáért; Húsvét napján pedig 1 messzely tiszta bort az áldozáshoz, és 1 messzely közönséges bort.

Ami a sáfárokat illeti

A sáfárok ugyanannyit kapnak, mint a kancellár, ha a király háztartásán kívül élnek; ha azonban a király háztartásában élnek, naponta 3 shillinget és 6 pennyt, 2 sós finomlisztcipót, 1 messzely közönséges bort és egy gyertyát kapnak. A kenyér és a bor kiadásánál szolgáló klerikus naponta 2 shillinget, 1 sós finomlisztcipót, 1 messzely közönséges bort, 1 kis viaszgyertyát és 24 darab gyertyát kap.

Ami a kiosztókat illeti

426426 Richard Fitz Gilbert és montfort-sur-risle-i Hugh maguk is kifosztották a canterburyi egyházat.

427427 De Sigillo, I. Henrik udvarának jelentős tisztségviselője, és számos oklevelének tanúja.



A kenyér kiosztómestere, aki állandóan szolgálatban van, minden napra 2 shillinget és 10 pennyt kap, ha a király háztartásán kívül él, valamint egy sós finomlisztcipót, 1 messzely közönséges bort, 1 kis viaszgyertyát és 24 darab gyertyát; ha azonban a király háztartásában él, 2 shillinget, fél messzely közönséges bort és 1 gyertyát kap.

Ami a felváltva szolgáló kiosztókat illeti428428

Ha a király háztartásán kívül élnek, járandóságuk napi 10 penny 1 sós finomlisztcipó, 1 messzely közönséges bor, 1 vastag viaszgyertya és 20 darab gyertya. Ha a király háztartásában élnek, 10 pennyt, fél messzely közönséges bort és egy gyertyát kapnak.

Ami az asztalnokokat illeti

Az asztalnok a szokásos ételjárandóságot kapja. Naponta 3 félpennyt kap emberére és 1 pennyt málháslovára, valamint havonta 1 pennyt ennek patkolására.

A fogások bejelentője ugyanazt kapja, kivéve a málhástóért járó fizetést.

A kenyérszámlálóknak a szokásos ellátás jár.

Ami a négy péket illeti, akik páronként felváltva szolgálnak

Az a kettő, aki a király házában szolgál, a király háztartásában is él; az a kettő, aki előre utazik, 40 pennyt kap, hogy egy bushel roueni (búzát) vehessen, melyből 40 úri finomlisztcipót, 140 sós finomlisztcipót és 260 közönséges cipót kell sütnie a pékműhelyben. Egy úri finomlisztcipó jár nekik négy emberre; egy sós finomlisztcipó kettőre; egy pékcipó egyre.

Ami az ostyasütőt illeti

Az ostyasütőnek429429 a szokásos ételjárandóság jár, valamint napi 3 félpenny az emberére.

Aki az asztalokra ügyel,430430 ugyanebben részesül, valamint egy málhásló járandóságában.

Az alamizsnás tál vivője éljen a király háztartásában.

Ami a húskamra-felügyelőt illeti

A húskamra-felügyelő mestere ugyanabban a járandóságban részesül, mint a kenyér és a bor kiosztómestere. Ugyanígy a húskamra felváltva szolgáló felügyelői ugyanazt a járandóságot kapják, mint a kenyér és a bor felváltva szolgáló kiosztói. A húskamraőrök, akik felváltva szolgálnak, a szokásos ellátást kapják, és naponta 3 félpennyt az emberükre. A húskamra ajtónállója hasonlóképpen. A vágóhídon dolgozó ugyancsak a szokásos élelemben részesül.

Ami a szakácsokat illeti

A király konyhájának szakácsa éljen a király háztartásában, és napi 3 félpennyt kapjon emberére. Ugyanannak a konyhának ajtónállója a szokásos ellátásban részesül, és 3 félpennyt kap az emberére. Az edények őre 431431 éljen a király háztartásában, kapjon napi 3 félpennyt emberére, azonkívül egy málháslovat ennek járandóságával. Ugyanannak a konyhának kuktája432432 a szokásos ellátásban részesül. A király magánháztartásának szakácsa és sáfára hasonlóképpen. Ralph de Marchia, aki haláláig (I. Henrik) király szakácsa volt, a király háztartásában élt, és 3 félpennyt kapott emberére.

Ami a nagy konyhát illeti

Oinus Pochard a szokásos élelemben részesül, és naponta 3 félpennyt kap emberére. Két szakácsnak ugyancsak a szokásos élelem jár, és napi 3 félpenny emberükre. Ugyanannak a konyhának a szolgái a szokásos ellátást

428428 Ti. akik a kiosztómesterek helyetteseiként működnek.

429429 Nebularius.

430430 Bordarius.

431431 Vasarius.

432432 Sumelarius.



kapják. A nyársak ajtónállója a szokásos élelmet kapja meg 3 félpennyt emberére. Ugyanígy a nyársforgató. A tányérok őre ugyanazt kapja, valamint egy málháslovat járandóságával. A nagy konyha kocsisának dupla élelem jár, valamint a lovát megillető ellátás. Ugyanez áll a húskamra kocsisára. Az a szolga, aki behozza a vadászat során elejtett vadakat, a király háztartásában él, és napi 3 félpennyt kap emberére.

Ami a pohárnokságot illeti

A pohárnokmester egyenlő (rangú) a sáfárral és mindketten ugyannabban a járandóságban részesülnek. A pohárszék felügyelő mestere egyenlő a kenyér és a bor felügyelő mesterével. A pohárszék felváltva szolgáló felügyelői egyenlőek a fogások kiosztóival, kivéve azt, hogy egy gyertyával többet kapnak, minthogy 1 kis viaszgyertya és 24 darab gyertya jár nekik. A pohárszék ajtónállója a szokásos élelmet kapja, valamint 3 félpennyt emberére. A borosedények őrei433433 a király háztartásában éljenek, és mindegyikük kapjon 3 félpennyt naponta emberére. A borostömlők őrének a szokásos élelem jár, 3 penny emberére, fél meszszely közönséges bor és 12 darab gyertya. A pince őrének a szokásos élelem jár, de Sereius emellett napi 3 félpennyt kap emberére, és 2 málháslovat ezek járandóságával.

Ami a kupák őreit illeti434434

Négyen szolgálnak felváltva, közülük kettő él a háztartásban, mindegyikük napi 3 félpennyt kap emberére. A másik kettőt a szokásos ellátás illeti, és ugyancsak napi 3 félpenny emberükre.

Ami a gyümölcs felszolgálóit illeti

A gyümölcs felszolgálója a király háztartásában él, és napi 3 pennyt kap embereire. A kocsisnak a szokásos ellátás jár, és a lovaira való járandóság.

A kamarásmester járandósága egyenlő a sáfáréval. A kincstartó a kamarásmesterrel egyenlő, ha az udvarban van, és kincstárban szolgál. William Mauduit435435 kapjon napi 14 pennyt, éljen mindig a király háztartásában, továbbá kapjon 1 vastag viaszgyertyát, 12 darab gyertyát, és 3 málháslovat ezek ellátásával. A király ágyának vivője éljen a király háztartásában, és kapjon napi 3 félpennyt emberére meg egy málháslovat ennek ellátásával. A szolgálatban levő kamarás napi 2 shillinget, 1 sós finomlisztcipót, 1 messzely közönséges bort, 1 kis viaszgyertyát és 24 darab gyertyát kap. A gyertyás kamarásnak napi 8 penny és fél messzely közönséges bor jár. A király szabója436436 éljen a király háztartásában, és kapjon napi 3 félpennyt emberére. Azok a kamarások, akik nem kapnak illetményt, élhetnek a király háztartásában, ha akarnak. A kézmosótálvivőt437437 a szokásos élelem kétszerese illeti meg, és amikor a király útra indul, napi egy pennyt kap, amiért megszárítja a király ruháit, s amikor a király megfürdik,438438 4 penny illeti meg, a három nagy ünnepet kivéve. 439439 A mosónő bére némileg kétséges.

Az istállómesterek olyan járandóságban részesülnek, mint a sáfárok. William, Odo fia 1 úri finomlisztcipót, 1 messzely tiszta bort, 1 viaszgyertyát és 24 darab gyertyát kap. Henry de la Pomerainak, ha a király háztartásán kívül él, napi 2 shilling, 1 sós finomlisztcipót, 1 messzely közönséges bor, 1 kis viaszgyertya és 24 darab gyertya jár. Ha a háztartásban él, 14 pennyt kap, fél messzely közönséges bort és gyertyát tetszés szerint. Roger d’Oilly ugyanígy.

A lovászmesterséget illetően

A lovászmesternek, azaz Jánosnak, hasonló fizetése van; amellett rovás jár neki azon ajándékok és juttatások után, amelyeket a király kincstárából és kamarájából adnak; rovás alapján követelhet (díjat) a király minden ilyen ügy tanúja. Az a négy lovász, aki a királyi háztartás tagjait szolgálja – klerikusokat, lovagokat, szervienseket – napi 8 pennyt, egy gallon közönséges bort és 12 darab gyertyát kap akkor, ha beszállásolásra megy, vagy a király ügyében az ő háztartásán kívül tartózkodik. Ha azonban a háztartásban élnek, napi 3 pennyt

433433 Hosarii. A hosa valószínűleg csizma alakú borosedény.

434434 De escantionibus. Ezek az obskurus tisztviselők hamar eltűntek.

435435 William Mauduitnek, egy hampshire-i főhűbéresnek (1086) a fia volt; az Exchequer kamarási tisztét viselte, mely utána fiára szállt át.436436 Tallator.

437437 Aquarius.

438438 János király fürdősének csak napi félpenny járt, de külön 5 pennyt kapott akkor, ha a király – rendszeresen kéthetenként – fürdőt vett.439439 Karácsony, Húsvét, Pünkösd.



kapnak emberükre és egy gyertyát. De ha valamelyik lovászt kiküldik a király ügyében, csak napi 8 penny illeti. A lovászok szerviensei, amikor a a király ügyében küldik ki őket, egyenként napi 3 pennyt kapnak, de ha a király háztartásában élnek, akkor nem. Az ajtónállók, ha lovagok, éljenek a király háztartásában; napi 3 félpennyt kapnak mindegyik emberükre, és 8 darab gyertyát. Gilbert Goodman és Rannulf éljenek a király háztartásában és kapjanak napi 3 félpennyt embereikre. A többi ajtónálló, aki nem lovag, a király háztartásában él minden további illetmény nélkül. Az őröknek kétszeres élelem és emberükre 3 félpenny, valamint 4 gyertya jár; ezenkívül mindegyiküknek adjanak reggel 2 cipót, egy tál húsételt és egy ital sört. A tűzpiszkáló éljen mindig a király háztartásában, és Szent Mihálytól Húsvétig napi 4 pennyt kapjon a tüzelésért. A kamara ajtónállója minden napra, melyet a király úton tölt, 4 pennyt kap a király ágyáért. A sátrak őre éljen a király háztartásában, s amikor a sátrakat szállítani kell, egy emberre és egy málháslóra való juttatást kapjon.

Minden egyes kürtösnek napi 3 penny jár. Emellett van 20 szolga, akik fejenként napi 1 pennyt kapnak. Az agarak mindegyik őrét440440 3 penny illeti naponta, ezenkívül 2 penny embereire és napi félpenny minden agár után. A kutyafalka felügyelője441441 napi 8 pennyt kap. Mindegyik lovagi vadásznak napi 8 penny jár. A vadászlegények442442 fejenként 5 pennyt kapnak. A véreb vezetőjét443443 napi 1 penny illeti, és 1 félpenny a vérebre. A futó kutyák444444 őre napi 3 pennyt kap. A szarvasvadászatban részt vevő vadászok445445 mindegyikét napi 3 penny illeti; emellett minden négy nagy kopó után 1 penny és minden hat kisebb kopó után 1 penny jár. Két ember, fejenként napi 1 penny bérért, őrizze a nagyobb kopókat, és két ember, fejenként napi 1 penny bérért, őrizze a kisebb kopókat. A kiskutyák mindegyik őre446446 napi 3 pennyt kap. A farkasvadászat vadászai447447 napi 20 pennyt kapnak lovakra, emberekre és kutyákra, s elvárják tőlük, hogy 24 futó kutyát és 8 agarat tartanak; emellett évi 6 font jár nekik lovak vásárlására, de a maguk véleménye szerint 8 fontnak kellene lennie. Az az íjász, aki a király íját viszi, napi 5 pennyt kap, s a többi íjászok ugyanígy. Bemard, Ralph le Robeur és társai fejenként napi 3 pennyt kapnak.

12.9. A reconquista sikerei Hispániában

12.10. VI. Alfonz elfoglalja ToledótA reconquista kezdeti szakaszára vonatkozó krónikarészlet a királyi hatalom és a mór lakosság kapcsolatát mutatja be.

A. Huici, 1913.

867. fejezet. Ebben az évben (1085) Alfonz király448448 roppant sereget gyűjtött össze, nagyobbat, mint bármikor, és felvonult Toledo ellen, miként ez korábban is megtörtént, és körülfogta a várost. A mórok jól megerősítették Toledót, a várost falak vették körül, és biztosan védte a Tajo folyó is. De nagy tömeg ember torlódott össze Toledóban, kimerültek a készletek és a mórok kénytelenek voltak átadni a várost Alfonz királynak. Szent Orbán napján történt ez, május hónap tizenkettedik napján.

A mórok azzal a kéréssel fordultak a királyhoz, hogy hagyja meg őket a városban, s hogy megtarthassák házaikat, vagyonukat és mindazt, amit bírnak. Alfonz király úr úgy rendelkezett, hogy az Alcazarban és az Alcantarai kapunak az előbbi felé eső oldalán levő kertekben éljenek, továbbá meghagyta, hogy a mórok ugyanazt a fejadót fizessék, amelyet a mór királyok szedtek tőlük, és azonkívül kijelentette, hogy a főmecset örökre a mórokat illeti meg. Ez volt a megegyezés, amelyet Alfonz király úr és a mórok egymás között kötöttek Toledo bevétele után.

A megegyezést ezután megerősítették és hitelesítették aláírásukkal, a keresztények pedig megvetették lábukat a városban, s a király hadjáratot vezetett azok ellen a városok és falvak ellen, melyek Toledo környékén

440440 Veltrarii.

441441 Mueta regis.

442442 Catatores.

443443 Ductor liemarii.

444444 Bemarii.

445445 Vernatores del garrede.

446446 Braconarii.

447447 Luparii.

448448 VI. Alfonz (1065–1109) León és Asztúria királya, 1072-től Galícia, Portugália, Kasztília és Navarra felének ura – „Isten Kegyelméből egész Hispánia császára” címet viseli (1077)



fekszenek. Mindazok a földek, amelyeket meghódítottak, a mieink lettek, miként erről Rodrigo toledói érsek úr beszámol… És a királyi trónt átvitték a toledói királyi udvarba, ahol kőfalakat és erős várakat emeltek. Minthogy annak előtte csak vert falak voltak ekkortájt Toledóban. Így mesélik azok, akik ismerik a régi hagyományokat. Azonkívül letelepedtek Toledóban keresztény hitet valló emberek is, mégpedig tartósan és annyian voltak, hogy számban felülmúlták a város előbbi lakosságát. Ezután Alfonz király úr látván az Úr áldását, megparancsolta, hogy attól fogva cortesei Toledóban gyűljenek össze. És felhívatta a „ricos ombres”-eket449449 az egész országból, hogy jöjjenek Toledóba, és azokkal együtt megjelentek más neves férfiak, érsekek, püspökök, apátok és egyéb papi személyek is…

12.11. Valencia ostroma, 1092Az ismeretlen arab szerző művéből vett részlet érdekessége, hogy az eseményeket nem keresztény oldalról világítja meg. Az E. Lévy-Provençal által Marokkóban talált kézirat nyomán spanyol fordításban közölte R. Menendez-Pidal.

1906, T. II., 796–798. o.

Midőn Alkadir Valenciát hatalmába ejtette, újításokat vezetett be, ítéleteket függesztett fel, és igen megvetésre méltó magatartást tanúsított; Alfonzzal450450 baráti kapcsolatba lépett, ajándékokat küldött neki és fenntartotta vele az összeköttetést… Valencia lakói, akik gyanakodtak, hogy városukat Alfonz király kezére fogja játszani, amint azt annak idején Toledóval tette, öszszefogtak és megegyeztek, hogy megölik. Ibn Gahhafot választották vezetőjükké. Ő pedig behatolt Alkadirhoz és megölte őt, amint már említettük, hétfő este, Ramadán hava 23-án. Midőn következő reggel, kedden, 485 Ramadán hava 24-én451451 Ibn Gahhafot uralkodónak kiáltották ki, ő a palotába vonult, ahol nagy mennyiségű pénzt, ingó javakat és királyi kincseket talált és vett birtokba. Ibn Gahhaf Játivában tanult jogtudományt Abú Amru ’Abd al-Barr-nál, Abú 1’Abbasz al-Idri-nél és más tudósoknál pedig Muhammadról hallgatott előadásokat.

Valencia ura maradt, amíg egy bizonyos keresztény gróf, akit „El Campeador”- nak neveztek, ami annyit jelent: „a hadak ura”, és akinek neve Rodrigó volt, ellene nem vonult. Ez el akarta foglalni Valenciát és ezért makacs ostromba kezdett, ezáltal megakadályozta az élelmiszerrel való ellátást, hadigépeket állított fel és hozzálátott, hogy a falakat aláássa. Az ostromlottak élelmiszerei elfogytak, patkányokat, kutyákat és döghúst ettek, végül már egymást ették meg, és mihelyt valaki ébenhalt közülük, a többiek felfalták. Végül lehetetlenné vált az ellenállás. A város akkori helyzetéről és az ostromról Ibn Alkarra könyvet írt, mely az olvasót könnyekig meghatja és az értőt megrendíti.

Midőn felismerték, hogy ez a kétségbeejtő állapot még hosszan eltarthat, midőn a türelem végül is kimerült és nyilvánvalóvá vált, hogy az Almoravidák452452 visszavonulnak Andalúziából, s már senkitől sem lehet segítségre számítani, akkor elhatározták az ostromlottak, hogy átadják a várost a Campeadornak és felkérik őt, biztosítsa nekik személyük, javaik és családjuk biztonságát. A Campeador a maga részéről azt a feltételt szabta, hogy Ibn Gahhaf szolgáltassa ki neki Alkadir minden kincsét. Miután kölcsönösen megállapodtak a feltételekben, mindkét fél részéről aláírták a békeszerződést és megnyitották a kapukat. A Campeador bevonult a városba, megtelepedett a palotában és birtokba vette Valenciát. Ez 488-ban 453453 történt. Ibn Gahhaf uralma eszerint három évig, négy hónapig és hét napig tartott.

Rövid idő múlva a Campeador megölte Ibn Gahhafot. Ennek az volt az oka, hogy Ibn Gahhaf, midőn kiszolgáltatta a Campeadornak – Isten büntesse meg őt – Alkadir kincseit, egy igen értékes ékszert megtartott magának. Midőn erről valami a Campeador fülébe jutott, kérdőre vonta Ibn Gahhafot az ékszer felől; ő azonban tagadta, hogy az a birtokában lenne. Erre a Campeador megeskette őt efelől tanúk, jelentős muszlimok és keresztények jelenlétében. Ibn Gahhaf meg is esküdött, hogy sem nem látta azt a bizonyos ékszert, sem birtokában nincs, mire a Campeador szabadon engedte őt. Nem sokkal ezután mégis bizonyságot nyert arról, hogy Ibn Gahhaf mégis csak birtokolja az ékszert.

Abú l’Abbász Ahmad Ibn Alkama azok közé tartozott, akik úgy ennél az eseménynél, mint az ostromnál jelen

449449 Ricos ombres (szó szerint nemesemberek) hatalmas földesurak, a kasztíliai királyság feudális főnemességének képviselői.

450450 Kasztíliai VI. Alfonz király (1073–1109). Toledo utóbb említett bevétele 1085-ben következett be.

451451 1092. október 28. csütörtökre esett és nem keddre.

452452 Az Almoravidák, arabul al-murabitun, muszlim szekta volt, melyet 1040-ben egy berber teológus, név szerint Ibn Jasin al-Ghuzuli alapított Marokkóban. Egész Északnyugat-Afrikában hatalomra jutva, 1086-ban átmenetileg Spanyolországban is felléptek, 1090-ben magukhoz ragadták az ottani arab országrészek feletti uralmat.453453 Keresztény időszámítás szerint 1095.



voltak; ő beszéli el, hogy a Campeador Ibn Gahhaf kincseit kikötötte a maga számára, és hogy Ibn Gahhaf csak egy csomó holmit és ingó javat adott át neki. Erre mondta a Campeador: „Akinek ilyen holmijai vannak, annak ne lenne pénze?” Feldühödve megparancsolta, hogy vonják kínpadra. Miután borzalmasan megkínozták, megparancsolta a Campeador, hogy gyűjtsenek sok fát és ássanak egy gödröt. Ide bevezették Ibn Gahhafot, körülrakták fával és meggyújtották azt. Ibn Gahhaf kezével maga húzta magához a lángoló máglyát, hogy halálát hamarabb előidézze.

Valencia a Campeador hatalmában maradt, míg csak az almoravida Mazdali 495-ben454454 fel nem szabadította.

12.12. Bøetislav cseh fejedelem törvényei, 1039I. Bøetislav (1034–1055), cseh fejedelem egy Lengyelország elleni hadjárat során Gnieznóban, Szt. Adalbert sírjánál hirdette ki ezeket a törvényeket, ezek az első írott cseh törvények. Szövegük Cosmas krónikája mellett fennmaradt az olomouci káptalani levéltár egyik XIII. századi kéziratában is. Fordításuk az utóbbi változat alapján készült.

Vaneèek, III., 1951–52, 132–134. o.

Első parancsom hozzátok tehát legyen a legigazibb: házasságtok, amely eddig olyan volt, mint a bordélyházban és mint az állatok közt, ezentúl igazodjék a kánoni rendhez úgy, hogy a feleség elégedjék meg egy férjjel, a férfi pedig egy feleséggel, akit a törvény szerint az egyház előtt vett el.

Másodszor, ha a feleség megvetné a férjét vagy a férj a feleségét, és a viszály kettejük közt szakadásra vezet, nem akarom, hogy azt közülük, aki nem akarna visszatérni a törvényesen megkötött korábbi kötelékbe, országunk szokása szerint mint ennek a dolognak a megzavaróját rabszolgaságba vessék, hanem inkább megmásíthatatlan parancsunk szorítására, legyen az bármilyen személy, küldjék száműzetésbe Magyarországra, és semmiképpen se engedjék meg neki, hogy visszatérjen az országba, és kiváltsa magát, nehogy egy juh mételyétől beszennyeződjék Krisztus egész nyája.

Harmadszor, ha a hajadonokra, özvegyekre és ágyasokra rábizonyulna, hogy szemérmükkel együtt elvesztették jó hírüket, és házasságon kívül szülnek gyermekeket, ugyanaz a büntetés sújtsa őket. Mert amikor szabad elhatározásukban áll, hogy férjhez menjenek, miért követnek el ágyasságot, és miért hajtják el magzatukat, ami a leggonoszabb bűn Isten előtt?

Negyedszer, ha a feleség panaszkodna, hogy férje nem szereti illendően, hanem hogy rosszul bánik vele, legyen köztük istenítélet az egyház előtt, és aki bűnösnek találtatik, fizesse meg a fejedelemnek a köteles bírságot.

Hasonlóképpen azokról, akikről az hírlik, hogy embert öltek: az esperes írja meg nevüket az illetékes vár parancsnokának (comes), és a parancsnok küldje őket a bíróságra, és ha ellenkeznének, vesse börtönbe, amíg vagy megfelelő bűnbánatot nem gyakorolnak, ha pedig megtagadják, a tüzes vas vagy víz révén nyilvánítsák ki bűnösségüket vagy ártatlanságukat. Azonban azokat, akik testvérüket, atyjukat, papi személyt gyilkoltak meg, és azokat, akiket hasonló súlyos vétséggel vádoltak meg, az esperes jelentse a várparancsnoknak vagy a fejedelemnek, és ezek testükhöz bilincselt kézzel kergessék ki az országból, hogy meggyalázva és földönfutó módjára osztozzanak a világon Kain sorsában.

Ötödször, minthogy a kocsma minden gonoszság gyökere, ahonnan a lopások, gyilkosságok, bujálkodások és minden egyéb gonoszságok származnak, aki kocsmát létrehoz vagy meglevő kocsmát fizetés ellenében átvesz: azt a kocsmárost, ha megfogják, vezessék a piactér közepére, kötözzék egy oszlophoz, és addig vesszőzzék, ameddig a pribék csak akarja, de vagyonát ne vegye el a kincstár, ne jusson a fejedelmi kamara kezére, hanem ássák el a föld mélyébe, hogy senkit se fertőzzön meg az olyannyira átkozott ital. Az iszákosak pedig, ha a kocsmában fogták el őket, addig ne hagyják el a börtönt, amíg nem fizettek 300 dénárt a fejedelmi kamara részére.

Hatodszor pedig, hogy vasárnap és a nagy ünnepeken ne tartsanak vásárokat, hiszen ezeket főképp azért ünneplik országunkban, hogy a többi napot a munkának szentelhessék. Ha pedig valakit az említett napokon valamilyen szolgai munkán tetten érnének, magát a munkaeszközt és azt, amit a munkában találnak, vegye el az esperes, a bűnös pedig fizessen a fejedelmi kamarának 300 dénárt; hasonlóképpen azok, akik a hitben elhunyt halottaikat mezőkön vagy erdőkben temetik el,455455 aki erre merészkedik, adjon egy ökröt az esperesnek, a

454454 1101 vagy 1102. Valójában ez már 1099-ben megtörtént.

455455 Vagyis pogány szokás szerint.



fejedelemnek pedig 300 dénárt, a halottat pedig vigyék a keresztény temetőbe.

12.13. Az orosz törvényA Russzkaja Pravda az első orosz jogszabálygyűjtemény, amely hosszabb idő során jött létre, így különböző változatai a feudális társadalom kibontakozásának különböző szakaszait világítják meg. A rövid változat valószínűleg a legrégibb. A XII. századból származó bővített változat részben pontosabban szövegez meg egyes cikkeket, részben egészen újakat is tartalmaz.

B. D. Grekov, 1947.

Orosz törvény

(Rövid változat)

1. Ha szabad ember öl meg egy másik szabad embert, akkor álljon bosszút a testvérért a testvér; az apáért a fiú vagy fivérének gyermeke, vagy nővérének fia, ha pedig nem lesz, aki bosszút álljon, tegyen le (a gyilkos) 40 grivnát456456 a meggyilkoltért.

Ha a (meggyilkolt) ruszin,457457 grigyin,458458 kereskedő, jabetnyik,459459 kardhordó,460460 izgoj461461 vagy szlovenyin volt, akkor 40 grivnát tegyen le érte (a gyilkos).

2. Ha valakit véresre vagy kékre-zöldre vernek, akkor ez az ember ne keressen tanúkat, ha nincs rajta (az ütlegelésnek) semmi nyoma, akkor jöjjenek a tanúk; ha nincs tanúja, akkor az ügynek vége szakad. Ha nem tudja magát megbosszulni, vegyen el a bűnöstől 3 grivnát sérelme orvoslására, és az orvosnak járó pénzt is.

3. Ha valaki egy másikat akár bottal, akár doronggal, akár kézzel vagy serpenyővel, vagy ivókürttel, vagy kardlappal megver, az 12 grivnát (fizet); ha nem fogják meg, akkor fizessen, és ezzel vége van a dolognak.

4. Ha hüvelyében levő karddal vagy a kard markolatával ütnek, 12 grivna (jár) a sértésért.

5. Ha (valaki kardjával) kézre sújt, és a kezet levágja vagy az (az ütés következtében) elszárad, ez 40 grivna… Ha a láb épségben marad, (de) ha megsántul, kényszerítsék alázatra (a bűnöst a sebesült) fiai.

6. Ha (valakinek) bármelyik ujját levágják, a sérelemért 3 grivna (jár neki).

7. A (kitépett) bajuszért 12 grivnát, a (kitépett) szakállért 12 grivnát (kell fizetni).

8. Ha valaki kardot ránt, de nem sújt le vele, tegyen le 1 grivnát.

9. Ha ölre megy az egyik szabad ember a másikkal, az három grivna, ha két tanút állít; de ha (az, akit megvertek) vareg vagy kolbeg,462462 akkor esküdjön meg.

10. Ha a rabszolga varegnél vagy kolbegnél rejtőzik el, és három nap alatt nem adják vissza (előbbi tulajdonosának), akkor, ha a harmadik napon felismerik (az előbbi tulajdonos), vegye vissza rabszolgáját és még 3 grivnát is kárpótlásul. Törvény, amelyet az orosz föld számára akkor hoztak, amikor Izjaszlav, Vszevolod, Szvjatoszlav,463463 Kosznyacsko Perenyeg, Nyikifor Kijevljanyin, Csugyin, Mikula464464 egybegyűltek…

18. Ha megölik az ognyiscsanyint,465465 a sérelemért a gyilkos fizessen 80 grivnát, a többieknek nem kell (fizetni).

456456 1 grivna felkerekítve 410 gramm.

457457 Vagy városlakót jelent, szemben a szlovenyinnek nevezett földművelővel, vagy kijevit, szemben a novgorodival.

458458 A fejedelem kisebb kíséretének (druzsina) a tagja.

459459 A fejedelem gazdatisztje.

460460 A fegyveres kíséret tagja, ítélet-végrehajtó.

461461 A XI. században: a faluközösségből kivált ember.

462462 Normann néptörzs Novgorod környékén.

463463 Bölcs Jaroszlav fejedelem fiai, Izjaszlav 1054–1073 és 1076–1078, Szvjatoszlav 1073–1076, Vszevolod 1078–1093 kijevi nagyfejedelem.464464 A tanácskozáson részt vevő bojárok.

465465 A fejedelmi gazdaság vezetője, udvarmester.



A fejedelem jövedelmét begyűjtő szolga megölése is 80 grivna.

19. Ha rablógyilkosságnak esik áldozatul az ognyiscsanyin, és a gyilkost a lakosság nem keresi, akkor a vérpénzt fizesse meg a közösség, amelynek földjén a holttest fekszik.

20. Ha az ognyiscsanyint a házban vagy ló-, bika-, vagy tehénlopáson érik, mint egy kutyát, öljék meg. Ugyanez az eljárás a tyiun466466 esetében is.

21. A fejedelem tyiunjáért 80 grivna, a ménest vezető főlovászmesterért (is) 80 grivna, így határozott Izjaszlav, amikor a dorogobuzsiak megölték az ő lovászmesterét.

22. (A fejedelmi) falvak és szántók ügyét intéző hivatali emberekért 12 grivna, a fejedelmi tyiun segédének megöléséért 5 grivna.

23. A szmerdért467467 és holopért468468 öt grivna jár.

24. Ha (valaki) megöli a dajkát vagy nevelőt,469469 13 grivnát (fizessen).

25. A fejedelem bélyegzővasával ellátott lovaiért 3 grivna, a szmerd lováért 2 grivna.

26. Kancáért 60 rezany,470470 ökörért egy grivna, tehénért 40 rezany, hároméves üszőért 1 S kuna, 471471 kétéves üszőért fél grivna, borjúért S rezany, birkáért 1 nogata,472472 bárányért 1 nogata…

30. Ha felgyújtják a földesúr méhesét, vagy kiűzik onnan a méheket, 3 grivnát (kell fizetni).

31. Ha a fejedelem parancsa nélkül kínozzák meg a szmerdet, (fizessenek) 3 grivnát a sérelemért.

32. Az ognyiscsanyin, tyiun és kardhozó (parancs nélküli) megkínzásáért 12 grivnát.

33. Ha (valaki) beszántja a mezsgyét, vagy megsemmisíti a fákon a mezsgyejeleket (fizessen), 12 grivnát (kárpótlásul a károsultnak)…

42. Íme a rendelkezés a vérpénz begyűjtője számára. A vérpénz begyűjtője egy hétre vegyen el hét veder473473

méhsört. Úgyszintén egy bárányt vagy más állat húsának felét, vagy 2 nogatát; szerdán egy rezanyt vagy sajtot, ugyanazt pénteken is; kenyeret vegyen annyit, amennyit meg bír enni, tyúkot kettőt vegyen el egy napra; tartsanak számára 4 lovat, és ezeket tartsák állandóan jól lakva; és fizessenek a vérpénz begyűjtőjének 60 grivnát,474474 10 rezanyt, 12 vevericát,475475 megérkezésekor kapjon 1 grivnát, ha böjt idején halat kíván enni, akkor a halért vegyen 7 rezanyt; minden hétre 15 kunát kapjon, kenyeret adjanak, amit meg bír enni: a vérpénz begyűjtője egy hét alatt szedje be a vérpénzt. Így határozott Jaroszlav.

43. Ez meg a hídépítők476476 számára megállapított adó: ha hidat építenek, akkor vegyenek el a munkáért 1 nogatot, és minden egyes hídlábközért is egyet; ha a régi hídnak (útnak) 3, 4 vagy 5 (régi) gerendáját kicserélik, ugyanannyi (pénzt) vegyenek el.

Az orosz törvény

(Bővített változat)

1. Ha szabad ember öl meg egy másik szabad embert, akkor álljon bosszút a testvérért a testvér, az apáért a fiú

466466 Különféle feladatokat ellátó fejedelmi szolga.

467467 Valószínűleg eredetileg szabad paraszt, később azonban már feudális függőségbe lesüllyedt paraszt.

468468 Ekkor rabszolga.

469469 Belső szolgálatot teljesítő rabszolgák.

470470 Pénzegység. Egy grivna = 50 rezany.

471471 Másik pénzegység. Egy grivna = 25 kuna.

472472 Másik pénzegység. Egy grivna = 20 nogata.

473473 Kb. 11,31 liter.

474474 Valószínűleg elírás, a bővített változatban ennél a helynél 8 grivnáról van szó.

475475 Másik pénzegység. Egy veverica = 1/3 kuna. (Mindkét egység prém.)

476476 A mosztnyik jelenti még a városi utak faburkolatait rendben tartó személyt is. A címet a munkát vezető fejedelmi szolgák viselték.



vagy az unokaöccse, vagy testvérének valamely más rokona; ha senki sem akad, aki bosszút álljon érte, 80 grivnát kell letenni, ha (a meggyilkolt) a fejedelem embere 477477 vagy tyiunja. Ha ruszin vagy grigyin, kereskedő, főemberi tyiun, kardhordó vagy izgoj, vagy szlovengyin lesz (a meggyilkolt), akkor 40 grivnát tegyenek le érte.

2. Jaroszlav halála után fiai: Izjaszlav, Szvjatoszlav, Vszevolod és ezek emberei, Kosznyacsko Perenyeg, Nyikifor újból egybegyűltek, és megszüntették a vérbosszút a gyilkosság esetére, de (a gyilkosság) pénzzel való megváltását határozták el, ami pedig a többit illeti, elhatározták, hogy amint Jaroszlav ítélkezik, úgy ítélkeznek majd az ő fiai is.

A gyilkosságról

3. Ha valaki megöli a fejedelem emberét, és a gyilkost nem keresik, akkor a 80 grivna vérpénzt fizesse meg az a közösség, amelyben a holttest fekszik. Ha egyszerű ember, akkor 40 grivnát.

4. Ha valamely közösség idegen vérpénzt478478 kezd fizetni, megfizetheti, ahány év alatt tudja, mivel a gyilkos (részvétele) nélkül fizet. Ha azonban a gyilkos a közösségben van, akkor segítsenek neki (a vérpénz kifizetésében), mert ő maga is fizetne mások helyett (hasonló esetben). De együtt fizetni (csak) 40 grivnát (kell), a családnak járó kártérítést a bűnösnek magának kell (fizetnie), úgyszintén a közösen fizetett 40 grivna ráeső részét is.

5. Ha valaki ok nélkül követ el gyilkosságot; ha a gyilkosságot nem előzte meg veszekedés, akkor a gyilkosért az emberek ne fizessenek (pénzbírságot), hanem adják ki őt feleségével együtt a fejedelemnek száműzetésre és vagyonának elkobzására.

6. Ha valaki nem vesz részt az idegen vérpénz kifizetésében, akkor annak a többiek nem segítenek, maga köteles fizetni…

29. Ha valaki elvesztett vagy ellopott lovát, ruháját vagy szarvasmarháját felismeri, nem mondja, „ez az enyém”, hanem (így beszéljen): „gyerünk a törvény elé (megtudjuk), honnan vetted.” Ha a bírósági eljárás során kiderül, ki a bűnös, arra száll a felelősség a lopásért. Akkor ő (a panaszos) vigye el tulajdonát, ami pedig elpusztult belőle, azt fizesse meg (a tolvaj).

30. Ha azonban lótolvaj, adassék át a fejedelemnek száműzetésre, ha meg csak közönséges tolvajról van szó, az fizessen 3 grivnát.

A szvodról479479

31. Ha a szvod csak a városon belül lesz, akkor a panaszos vigye végig a dolgot; de ha a szvod kiterjed a város környékére is, akkor (a panaszos) menjen a harmadik (alperesig), a harmadik pedig fizessen neki a (már előkerült) dolgokért, és most már ő folytassa végig a szvodot, a panaszos ne várjon hiányzó pénzére; mikor az ügy elért az utolsóhoz (vagyis a tolvajhoz), (a tolvaj) fizessen meg mindent, a büntetéspénzt is.

A lopásról

32. Ha (valaki) a piacon lopott holmit vett meg (éspedig), lovat, ruhát vagy szarvasmarhát, állítson tanúnak két szabad embert vagy a vámost; ha nem tudja, kitől vette meg (a lopott tárgyat), akkor ezek a tanúk esküdjenek meg az ő javára, a panaszos pedig vegye át tulajdonát: ami (pedig) ezzel együtt veszett el, azért a lopott tárgy megvásárlója fizessen pénzével, mivel ő maga (hibás, hogy) nem tudja kitől vásárolt, ha később felismeri [azt, akitől vette (a lopott tárgyat)], akkor vegye vissza a pénzét, és az fizessen az elő nem került tárgyakért és a bírságot is a fejedelemnek.

Vlagyimir Vszevolodovics (Monomah) rendelete

48. Vlagyimir Vszevolodovics Szvjatopolk480480 halála után Beresztovóban összehívta druzsináját: Ratibort, kijevi hadvezérét, Prokopijt, belgorodi hadvezérét, Sztanyiszlav perejaszlavi hadvezérét, Nazsirát, Miroszlavot és Oleg

477477 A nagy kíséret tagja, bojár.

478478 Az a díj, amelyet a felderítetlen gyilkosságért fizet a közösség.

479479 A tolvaj felkutatására szolgáló bírósági eljárás, amelynek során a lopott tárgy tulajdonosa megnevezhette azt, akitől vásárolta, az ismét egy harmadik személyt, itt a vizsgálat lezárult.480480 Szvjatopolk Izjaszlavics 1093–1113-ig kijevi fejedelem.



fejedelem emberét, Ivanka Csugyinovicsot;481481 és elhatározták, hogy a pénzt kölcsönzőknek háromszori kamatszedést engedélyeznek. Ha valaki két ízben szedett kamatot, jár neki a kölcsönadott összeg is, ha meg három alkalommal vett fel kamatot, a kölcsönzött pénzt nem veheti vissza…

50. Ha egy kereskedő, miután idegen pénzzel útra kelt, hajótörést szenved, vagy megrabolja az ellenség, vagy pedig tűzvész pusztítja el áruját, ne kényszeríttessék a pénz megfizetésére, ne adják el (őt és vagyonát), hanem ahogy elkezdte évenként fizetni adósságát, úgy fizesse azt tovább is, mivel a szerencsétlenség Isten akaratából történt, és ezért ő nem hibás. De ha elissza és eljátssza pénzét, és esztelenségében az idegen áruhoz is hozzányúl, az történjék vele, amit az áru tulajdonosai jónak látnak: ha akarják, várnak rá (amíg a hiányt pótolja), ha akarják, eladják (őt is és vagyonát is)…

79. Ha valaki a szérűt felgyújtja, adják át száműzetésre, házát pedig prédálják el. Először fizessék ki (ebből) a károsultat, ami megmarad a száműzetés után, a fejedelmet illeti. Ugyanígy (kell eljárni), ha valaki a (gazdasági) udvaron gyújtogat.

80. Ha valaki rossz szándékúan lovat vagy marhát pusztít el, 12 grivna bírságot fizessen, és a tulajdonos veszteségét is (térítse meg).

A szolgaságról

102. Az örökös szolgaságba jutásnak három formája (szokott lenni), ha megvesznek valakit, akár egy fél grivnán is, ha erre tanúk vannak, és ha a szolga jelenlétében az eladónak legalább egy nogatát lefizetnek.

103. A szolgaságba jutás másik formája, ha (előzetesen kötött) szerződés nélkül szolgálót vesz valaki feleségül, de ha a szerződésnek megfelelően veszi el, akkor ahogy megegyeztek, úgy is marad a dolog.

104. A szolgaságba jutás harmadik formája, ha valaki tyiunságot vállal, vagy ha a kulcsári tisztet482482 látja el, anélkül, hogy erre előzetes megállapodást kötött volna…

108. Ha valaki egy városban felkutatta szolgáját, és erről (a szökött szolgáról) városi elöljáró nem tudott, akkor közölni kell ezt az elöljáróval, és a törvényszék emberével (a szolgát) meg kell kötöztetni. Ezért (fizessen neki) 10 kunát, de az elfogásért járó díjat nem kell megfizetni…

109. Ha valaki tudtán kívül idegen szolgával találkozik, szóba áll vele, magánál tartja, és az továbbmegy tőle, akkor esküdjön meg: nem tudta, hogy az szolga volt, és akkor nem kell fizetnie.

110. Ha a szolga csalárd módon pénzhez jutott, és az (aki a pénzt adta) nem tudván (hogy szolga) adta (a pénzt), akkor gazdája vagy kiváltja, vagy elveszti szolgáját; de ha (aki a pénzt adta) tudta, kinek ad (pénzt), ő veszti el a pénzét.

111. Ha kereskedni küldik a szolgát, és az ott adósságot csinál, akkor a gazda váltsa ki, és ne mondjon le róla…

115. Ha a szolga meglopott valakit, a gazdája váltsa meg, vagy pedig adja ki (azokkal együtt), akikkel lopott, feleségét, gyermekeit nem kell kiadni, ha azonban (ők) együtt követték el a lopást és rejtették el (a lopott dolgot), akkor a gazda mindnyájukat adja ki, ha vele (a szolgával) együtt szabadok is részt vettek a lopásban, azok fizessenek bírságot a fejedelemnek.

13. KÖZPONTOSÍTÁS, KIRÁLYI HATALOM A XII–XIII. SZÁZADBAN13.1. A II. Henrik és Becket Tamás közti viszály kezdeteWilliam fitz Stephen (de Newburgh) (1136–1198) Ágoston-rendi szerzetes. Műve, a Historia rerum Anglicarum az 1066–1198-ig terjedő eseményeket tárgyalja.

Douglas T. II., 1953, 712–713. o.

481481 Oleg Szvjatoszlavics csernyigovi fejedelem 1116 augusztusában halt meg, embere csak ezután vehetett részt egyenjogúan a tanácskozáson. A rendelkezés tehát legkorábban 1116-ban jött létre.482482 A tyiunok és kulcsárok általában a fejedelem rabszolgái közül kerültek ki.



Az ős ellenség megirigyelte ezt a szálegyenes pillért az Úr templomában, ezt a fényes gyertyát az Úristen gyertyatartóján. Az ellenség konkolyt hintett. Először is elvette az érsektől a király jóindulatát, az utóbbi ugyanis sértésnek fogta fel, hogy az az ember, akit előbb kancellárrá, azután érsekké tett, most kilépett az ő szolgálatából,483483 és számos ügyben ellenáll neki. A király udvaroncai, akik kegyét hajhászták és fecsegési viszketegben szenvedtek, rágalmazták és ok nélkül gyűlölték az érseket. Ez volt az iránta érzett ellenségeskedésnek első oka. Ebben a viszályban a király és az udvaroncok oldalára állt sok püspök is, akik birtokuk és javaik elvesztésétől féltek. Az érsek nélkülözte az ő tanácsukat és segítségüket. A királynak és az ország nemességének méltatlankodását növelte az érseknek az a kísérlete, hogy visszaszerezze Clare-i Rogertől, az earltől Tonbrige várát és egész uradalmát, amelyet azelőtt a canterburyi egyháztól idegenítettek el; hiszen a jog szerint elődei és az egyház kegyurai484484 csak arra voltak felhatalmazva, hogy a javadalmat gondozzák és növeljék, de nem arra, hogy csökkentsék vagy elidegenítsék. De ezen túl majdnem az egész angol arisztokrácia rokonságban állott az említett earllel, húga pedig felülmúlta szépségben az ország minden más asszonyát, s a király valamikor szenvedélyesen szerette őt. Mindamellett az érsek még régebben engedélyt kapott a királytól arra, hogy visszakövetelje a canterburyi egyház számára az elődei által elidegenített vagy világiak bitorolta tulajdonát. Továbbá az érsek az eynsfordi plébániát egy bizonyos, Lőrinc nevű klerikusnak adományozta, mert prezentációs joga volt báróinak és a canterburyi szerzeteseknek üres egyházaira. A városka ura, Eynsfordi Vilmos, tiltakozott, és kikergette Lőrinc embereit; erre az érsek kiközösítette. A király azonnal írt az érseknek, hogy oldozza fel. Az érsek azt felelte, hogy nem a király dolga elrendelni bárkinek a feloldozását vagy kiközösítését. A király azt vitatta, hogy királyi előjogai közé tartozik, hogy egyetlen főhűbéresét sem szabad kiközösíteni anélkül, hogy előbb meg ne kérdezték volna.485485 Végül az érsek feloldozta Vilmost, hogy kibékítse a királyt, aki addigra féktelenül haragudott rá, és csak követek útján volt hajlandó érintkezni vele. S a király azt mondta róla Windsorban: „Nos, ezért nem tartozom neki köszönettel.” Továbbá nem sokkal előbb, azaz Theobald érsek idejében, a király egyes klerikusok arcátlanságán felindulva tervet kovácsolt Anglia egész papsága ellen…486486

13.2. A Clarendoni Konstitúciók, 1164II. Henrik korlátozni kívánta az egyházi személyeknek a királyi igazságszolgáltatás alóli függetlenségét. Az 1163. októberi westminsteri gyűlésen Becket elutasította a súlyos bűnökkel vádolt klerikusok világi bíróság elé állításának jogosságát. Az 1164. január 30-án Clarendonban összegyűlt királyi tanács döntésének engedett ugyan, de az okiratra nem tette rá pecsétjét, és visszavonult az udvartól.

Douglas T. II., 1953, 718–722. o.

Urunk megtestesülésének 1164. évében, mely Sándor487487 pápaságának negyedik, II. Henrik, az angolok felséges királyának pedig tizedik éve volt, a nevezett király jelenlétében készült. Elődei, nevezetesen nagyatyja: Henrik király szokásai, szabadságai és kiváltságai bizonyos részének és más dolgoknak – amelyeket meg kell tartani és őrizni az országban – feljegyzése és kijelentése. És azok miatt az ellentétek és viszályok miatt, amelyek a klérus, a király úr bírái488488 – és az ország bírói között a szokások és az országos kiváltságok dolgában keletkeztek, ez a kijelentés az ország érsekei, püspökei és papsága, valamint earljei, bárói és mágnásai jelenlétében történt. S ugyanezeket a szokásokat elismerték az ország érsekei, püspökei, valamint earljei, bárói, nemesei és öregjei. 489489

Tamás, Canterbury érseke; és Roger, York érseke; Gilbert, London püspöke; Henrik, Winchester püspöke; Nigel, Ely püspöke; Robert, Lincoln püspöke, Hilary, Chichester püspöke; Jocelyn, Salisbury püspöke; Richard, Chester püspöke; Bertalan, Exeter püspöke; Róbert, Hereford püspöke, Dávid, Szent Dávid püspöke; Roger, Worcester választott püspöke, hozzájárultak és élőszóval állhatatosan, az igazság szavával jóhiszeműen és gonosz szándék nélkül megtartják és követik. Jelen voltak: Róbert, Leicester earlje; 490490 Reginald, Cornwall

483483 Utalás Tamásnak a kancellárságról való lemondására.

484484 Oeconomis ecclesiae.

485485 Ezt Eadmer (Historia Novorum) mint a Hódító Vilmos részéről megkövetelt szokások egyikét említi; később a Clarendoni Konstitúciókba is bekerült, lásd ott.486486 Itt a Scarborough-ban előadott panaszokra tér át. Ezek a főesperesek és esperesek zsarolásaira vonatkoztak, akiket a fórumkiváltság következtében nem lehetett a király bírósága elé állítani.487487 III. Sándor (1159–1181).

488488 A „bűntettes klerikusok” vitájáról van szó.

489489 Antiquiores.

490490 Beaumonti Róbert.



earlje; Conan, Bretagne grófja; János, Eu grófja; Clarei Roger, az earl;491491 Manneville-i Geoffrey, az earl;492492

Hugh, Chester earlje; Vilmos,493493 Arundel earlje; Patrick earl;494494 Ferrieres-i Vilmos, az earl;495495 Lucéi Richard; Saint-Valeryi Reginald; Bigot Roger; Reginald de Warenne; Laigle-i Richer496496 Briouzi Vilmos; Richard de Camville; Nigel de Moubrai; Simon de Beauchamp; Humprey de Bohun; Herefordi Máté; Mayenne-i Walter; Bissett Manasser, a sáfár; Malet Vilmos; Courcyi Vilmos; Dunstaville-i Róbert; Jocelyn de Balliol; Vilmos de Lanvalis; Vilmos de Chesney; Geoffrey de Ver; Hastingsi Vilmos; Morville-i Hugh; Alan de Neville; Simon fitz Peter; Maudit Vilmos, a kamarás; Maudit János; János, a lovász; Petrus de Mara, és az ország sok más mágnása és nemese, klerikusok és laikusok egyaránt.

Az ország elismert szokásainak és kiváltságainak egy része pedig a jelen iratban foglaltatik, s e részben fejezetei a következők:

1. Ha vita keletkezik laikusok, klerikusok és laikusok vagy klerikusok között az egyházak kegyuraságát és a prezentáció jogát illetően, a király úr kúriájában tárgyalják le és döntsék el.497497

2. A király úr hűbérbirtokán levő egyházakat nem szabad örökbe adományozni az ő beleegyezése nélkül.498498

3. Azok a klerikusok, akiket bármilyen ügyben megidéznek és vádolnak, a királyi bíró idézésére a király kúriájába fognak jönni, s ott felelnek azokban az ügyekben, amelyet a királyi kúria oda tartozóknak talál és az egyházi bíróság elé fognak állni olyan ügyekben, amelyek oda tartozóknak látszanak, de úgy hogy a király bírája kiküld valakit a szentegyház bíróságára, hogy meglássa: milyen módon folyik ott a per. Ha pedig a klerikust elítélik vagy beismerő vallomást tesz, azontúl az egyház ne védje meg őt.499499

4. Az érsekek, püspökök és az ország (egyházi) személyei500500 nem hagyhatják el az országot a király úr engedélye nélkül. Ha pedig kiutaznak, a király kívánsága szerint biztosítékot kell adniuk, hogy sem mentükben, sem kint tartózkodván, sem jöttükben nem törekszenek a királynak vagy az országnak kárt vagy sérelmet okozni.501501

5. A kiközösítetteknek nem kell biztosítékot adniuk a jövőbeni jó magatartásukra,502502 sem esküt tenniük, csak arra kell kezességet és biztosítékot nyújtaniuk, hogy alávetik magukat az egyházi bíróságnak, s ennek alapján feloldozást nyernek.

6. A világiakat csak hiteles és törvénytisztelő vádlók és tanúk vádolhatják a püspök bírói jelenlétén, mégpedig úgy, hogy a főesperes joga vagy bármilyen ebből származó jövedelme ne csorbuljon általa.

És ha olyanokat vádolnak be, akik ellen senki sem akar vagy mer vádlóként fellépni, a sheriff a püspök kérésére a szomszédságból vagy a községből való tizenkét jogtisztelő embert eskessen meg arra a püspök előtt, hogy az ügyben legjobb tudomásuk szerint503503 az igazságot fogják vallani.

491491 Hertford earlje.

492492 Essex earlje.

493493 Aubignyi Vilmos.

494494 Salisbury earlje.

495495 Derby earlje.

496496 Becket ifjúkori pártfogója volt, ő segítette be Theobald érsek udvarába.

497497 A „ius praesentationis”-ból, a kegyúri jogból származó pereket az egyház magának követelte azon a címen, hogy a lelkigondozással függenek össze, a király viszont magának azon a címen, hogy a földbirtokokra vonatkoznak. István idejében kétségtelenül az egyházi bíróságok tárgyalták ezeket, de II. Henrik a szokást birtolásnak tartotta, és a cikkben elődeinek „régebbi jogát” próbálta visszaszerezni.498498 Azaz a király birtokain levő templomokat nem szabad elidegeníteni. Ennek a szakasznak a hűbéri szolgáltatások biztosítása volt a célja, és Becket nem is tiltakozott ellene.499499 A súlyos bűncselekménnyel (gyilkosság stb.) vádolt klerikusnak először a királyi bíró előtt kell felelnie a király békéjének megsértéséért. Azután az egyházi bírósághoz kísérik át, hogy mint klerikus feleljen az emberölésért; a per ezen a fórumon folyik le („res ibi tractabitur”). Ha ez a bíróság elítéli, akkor degradálják és „azontúl az egyház ne védje meg őt”. Átkísérik a királyi bíróságra, s itt már további vizsgálat nélkül a laikusokra kiszabható büntetésben (halál, testcsonkítás) részesül. Királyi tisztet abból a célból küldenek át az egyházi bíróságra, hogy megakadályozza a tettes szökését.500500 „Personis.”

501501 A szakasznak az a célja, hogy korlátozza az angol papság érintkezését Rómával; így a fellebbezésekről szóló 8. cikkel kapcsolatban kell értékelni.502502 Ad remanens”: a szakasz méltányos bánásmódot kíván biztosítani a kiközösítettek számára.

503503 „Secundum conscientiam suam”: az eskü alatti vallomástétel itt mint vádoló esküdtszék jut szóhoz



7. Sem a király közvetlen hűbérese, sem uradalmainak tisztviselője nem sújtható kiközösítéssel, s az ilyenek birtokai sem vethetők interdiktum alá, amíg nem fordultak a királyhoz, ha az országban van, vagy fő bírájához, ha külföldön tartózkodik, hogy tegyen igazságot: úgy, hogy a királyi kúriát illető ügyeket ott kell eldönteni, az egyházi bíróságot illetőket pedig oda kell átküldeni, és ott tárgyalni.504504

8. Ami a fellebbezéseket illeti, ha ilyenek történnek, a főesperestől a püspökhöz kell menniük, a püspöktől pedig az érsekhez. Ha pedig az érsek nem szolgáltatna igazságot, az ügyet végül is a király úr elé kell vinni, hogy a jogvitát az ő utasítása szerint, az érsek bíróságán fejezzék be, és semmi esetre se kerüljön tovább a király úr beleegyezése nélkül.505505

9. Ha egy klerikus és egy laikus, vagy egy laikus és klerikus között vita támad valamilyen birtokról, amelyet a klerikus mint alamizsnát506506 igényel, a laikus pedig mint világi hűbért, tizenkét törvénytisztelő ember kijelentése alapján a király főbírája fogja eldönteni, vajon az a birtok alamizsna-e vagy világi hűbér. 507507 És ha a döntés úgy hangzik, hogy alamizsna, a pert az egyházi bíróságon kell lefolytatni, ha viszont úgy találják, hogy világi hűbér, a király kúriájában, hacsak nem ugyanattól a püspöktől vagy bárótól igénylik mindketten. Ha azonban ezt a hűbérbirtokot mindkét fél ugyanattól a püspöktől vagy bárótól igényli, a pert az utóbbinak bíróságán kell letárgyalni, úgy azonban, hogy aki eredetileg birtokban volt, a (hatásköri) döntéssel nem kerül birtokon kívül, amíg az ügy per útján el nem dőlt.

10. Ha a király úr városának, várának, mezővárosának vagy uradalmi majorjának valamelyik lakosát a főesperes vagy a püspök megidézi egy olyan cselekményért, amelyért előttük kell felelnie, ő azonban nem tesz eleget az ő idézésüknek, szabad őt interdiktum alá vetni; kiközösíteni azonban nem szabad, amíg meg nem keresték a király első tisztviselőjét abban a városban, hogy ítéletével kényszerítse az illetőt elégtételre. Ha azonban a király tisztviselője elmulasztja ezt, (az ő büntetése) a király kegyelmétől függ, s a püspöknek módjában van a bevádoltat az egyházi jogszolgáltatás eszközeivel kényszeríteni.

11. Az érsekek, püspökök és az ország minden egyházi személye,508508 aki közvetlen hűbérese a királynak, birtokait báróság módjára bírja a király úrtól, és a király bírái meg tisztjei előtt felel értük; az ilyenek követik és teljesítik a király igényeit és szokásait, és a többi bárók módján kötelesek részt venni a király kúriájának ítélkezésében a bárókkal együtt,509509 amíg testcsonkítás vagy halálos ítélet kimondására nem kerül sor.510510

12. Ha egy érsekség, püspökség vagy a királyi birtokon fekvő apátság, vagy prépostság megüresedik, az ő saját kezébe kerül és az összes jövedelmet és hasznot511511 úgy szedi belőle, mint uradalmának részéből. S amikor eljön a javadalom betöltésének ideje, a király úr hívja össze 512512 az egyház jelentősebb javadalmasait, s a választás a király úr kápolnájában, az ő hozzájárulásával és az ország papságának a tanácsával történjék, melyet erre a célra öszsze kell hívnia. A megválasztott klerikus ugyanott tegyen homágiumot és hűségesküt a király úrnak, mint közvetlen (lige) urának, ami életét, testét és evilági méltóságát, de nem egyházi rendjét illeti, és csak azután szenteljék fel.513513

13. Ha az ország valamelyik mágnása erőszakkal megakadályozza valamelyik érseket, püspököt vagy főesperest abban, hogy a maga vagy alárendeltjei jogait érvényesítse, a király kényszerítse rá arra, hogy igazságot szolgáltasson. Ha pedig valaki erőszakkal megfosztja514514 a király urat az ő jogától, az érsekek, püspökök és főesperesek kell, hogy a jog eszközeivel elégtételadásra kényszerítsék.

504504 Ismét megerősíti a két joghatóságnak I. Vilmostól származó elválasztását.

505505 Azaz nem lehet Rómában fellebbezni a király beleegyezése nélkül. Ez a szakasz heves ellenállást váltott ki, s a király avranches-i kapitulációjában (1172) el is ejtette.506506 A frankalmoign nevű, tisztán egyházi hűbér.

507507 Ez az „Utrum assiza”, a II. Henrik által a hűbéri birtoklás módjának eldöntésére bevezetett eljárás. Az eskü alatti vallomást itt ténykérdés tisztázására használják.508508 „Universae personae regni.”

509509 A korona egyházi főhűbéresei a rendes hűbéri birtoklás módján, a feudális jognak és szokásnak alávetve bírták javaikat. Ez ellen Becket nem tiltakozott.510510 A kánonjog szerint klerikus nem lehetett jelen, nem vehetett részt „vérontásban”, ezért a papi bírák visszavonulhatnak a kúria üléséről, amikor ilyen ítéletet hoznak.511511 „Omnes reditus etexitus.”

512512 „Mandare.”

513513 A szakasz az I. Henrik és Anselm között létrejött egyezményt (1107) foglalja írásba.

514514 „Oefortiaverit.”



14. Az olyanok ingóságait, akik elvesztették ezeket a király javára, egyetlen templomban vagy temetőben se tartsák vissza a király bírájától, mert ezek a királyt illetik, akár egyházakban, akár azokon kívül találhatók.515515

15. Parasztok fiait ne szenteljék fel annak az úrnak az engedélye nélkül, akinek birtokán születtek.516516

A nevezett királyi szokások és kiváltságok jelen feljegyzése készült az ország érsekeinek, püspökeinek, earljeinek, báróinak, nemeseinek és öregjeinek (gyűlésében) Clarendonban, a szent Szűz Mária tisztulásának ünnepét megelőző negyedik napon,517517 Henrik úrnak518518 és atyjának: a király úrnak jelenlétében. Van még az anyaszentegyháznak, a király úrnak és az ország bíróinak sok jelentős szokása és kiváltsága, amelyek nem foglaltatnak ebben az okiratban. Maradjanak meg azok sértetlenül a szentegyház, a király úr örökösei és az ország bárói számára, és tartassanak meg épségben mindörökre.

13.3. A Clarendoni AssizeAssize-nak nevezték Angliában a curia regis által kiadott törvényes oklevelet. Az 1179-ben kiadott assizák a földesúri igazságszolgáltatást nagymértékben korlátozták.

Douglas, T. II., 1953, 407–410. o.

Itt kezdődik a clarendoni határozat, amelyet II. Henrik király519519 egész Anglia érsekeinek, püspökeinek, apátjainak, earljeinek és báróinak beleegyezésével hozott.

1.520520 Először is az említett Henrik király minden bárójának tanácsára, a békesség megőrzése és az igazságosság megtartása végett elrendelte, hogy az egyes grófságokban és az egyes századkerületekben tartsanak vizsgálatot,521521 a századok 12 törvénytisztelő embere és minden község 4 törvénytisztelő embere útján, akik esküdjenek meg, hogy igazán megmondják: van-e századkerületükben vagy községükben valaki, akit azzal vádolnak, vagy közönségesen úgy ismernek, hogy rabló, gyilkos, tolvaj vagy rablók, gyilkosok, tolvajok gazdája, a király úr uralkodásának kezdete óta. S ezt a bírák vizsgálják meg egymás közt, és a sheriffek is egymás közt.

2. S akit az említettek esküje olyannak mutatta, akit azzal vádolnak vagy közönségesen úgy ismernek, 522522 hogy rabló, gyilkos, tolvaj vagy azok gazdája, a király úr uralkodásának kezdete óta, azt fogják el és vessék alá a vízpróbának, és tegyen esküt arra, hogy nem volt rabló, gyilkos, tolvaj vagy azok gazdája, amióta a király úr uralkodik, öt shilling értékben, amennyire ő tudja.

3. Ha pedig az így elfogott embert ura, ennek asztalnoka vagy emberei az elfogatástól számított harmadnapon belül kezességre kikérik, bocsássák ki őt és ingóságait biztosíték mellett, amíg ő maga törvény elé nem áll.

4. Ha pedig egy rablót, gyilkost, tolvajt vagy azok gazdáját az említett eskü következtében elfogtak, és úgy látszik, hogy a bírák nem fognak egyhamar abba a grófságba jönni, ahol le vannak tartóztatva, a sheriffek adjanak hír a legközelebbi bírónak egy értelmes ember útján, hogy ilyen embereket fogtak el; a bírák pedig üzenjenek vissza a sheriffeknek, hogy hova vezessék elébük azokat; a sheriffek meg állítsák őket a bírák elé. Velük együtt vigyenek két-két törvénytisztelő embert abból a századból és községből, ahol elfogták őket, hogy vigyék meg a grófságnak és a századkerületnek a feljegyzését arról: miért estek fogságba, majd ott a bíró előtt álljanak törvénybe.

5. S azoknak az ügyében, akiket a jelen határozat említett esküje folytán fogtak el, senki sem követelhet bírói széket, joghatóságot vagy ingóságokat, csak maga a király úr az ő kúriájában, bíráinak jelenlétében: minden ingóságuk a király urat illesse meg.523523 De azoknak az ügyében, akiket nem ennek az eskünek a következtében

515515 A szakasz a király jogait biztosítja azoknak a hátrahagyott javain, akiket hűtlenség vagy árulás címén elítéltek s azután megszöktek az országból. Az ilyen ingóságokat gyakran rejtegették egyházi területen.516516 A szakasznak az a célja, hogy biztosítsa a parasztoktól járó hűbéri szolgáltatásokat.

517517 1164. január 29.

518518 Később az „ifjú király”.

519519 II. Henrik (1154–1189).

520520 A szakaszok számozása hagyományos, de nincs meg az eredetiben.

521521 Ti. a vándorbírák körútjain (eyre).

522522 „Rettatus vel publicatus.”

523523 A király az új eljárásban a joghatóság minden hasznát magának követeli.



fogtak el, történjék az, ami a szokás szerint szükséges.

6. A sheriffek, akik elfogták őket, állítsák a bíró elé, a tőle kapott (utasításon túl) egyéb idézést nem várva. Amikor pedig a rablókat, gyilkosokat, tolvajokat vagy ezek gazdáit, akiket az eskü folytán vagy más módon fogtak el, átadják a sheriffeknek, ezek vegyék át őket rögtön, haladék nélkül.

7. S azokban a grófságokban, ahol nincsen börtön, építsenek ilyet a városban vagy valamelyik királyi várban, a király költségén és az ő erdejéből, ha közel van, vagy valamelyik közeli erdőből, amelyik a király szolgáinak felügyelete alatt áll, avégből, hogy a sheriffek ott őriztessék azokat, akiket az ezt szokás szerint végző tisztek elfognak, az ő szolgáik segítségével.

8. Továbbá azt akarja a király úr, hogy ennek az eskünek a letételére mindenki jelenjék meg a grófság bíróságán úgy, hogy senki se maradjon távol, akármilyen kiváltság, bírói hatóság vagy soke birtoklása címén, 524524 hanem jöjjön el az esküt letenni.

9. És ne legyen senki a maga várában vagy azon kívül, még a wallingfordi uradalom (honor) területén sem, aki megtiltaná a sheriffeknek, hogy belépjenek bíróságára vagy birtokára annak megvizsgálására, vajon mindenki a szabadok kezessége alatt áll-e,525525 s ezeket a frankpledge alatt állítsák a sheriffek elé.

10. S a városokban vagy mezővárosokban senki se tartson embereket, ne fogadjon be olyanokat házába, birtokára vagy soke-ja területére, ha nem tudja őket kézbefogni és a bíró elé állítani, ha ezt kívánják tőle; különben legyenek a frankpledge alatt.

11. És ne legyen senki városban, mezővárosban, várban vagy azon kívül, még a wallingfordi uradalom területén sem, aki megtiltaná a sheriffeknek, hogy belépjenek birtokára vagy soke-ja területére, hogy letartóztassák azokat, akik annak a vádja vagy nyilvános gyanúja alatt állanak, hogy rablók, gyilkosok, tolvajok vagy ezek gazdái, vagy törvényen kívüliek, vagy az erdő elleni cselekménnyel vádoltak;526526 a (király) éppen azt parancsolja, hogy segítség őket az elfogatásban.

12. És ha valakinél a rablás vagy lopás zsákmányát találják, és ha rossz hírű és a közvéleményben rossz színben áll, és nincs kezese, nem kell törvény elé állítani.527527 De ha nem éri notórius gyanú a birtokában levő ingóságok miatt, menjen vízpróbára.

13. Ha pedig valaki a rablást, gyilkosságot, lopást vagy ezek tetteseinek befogadását törvénytisztelő emberek jelenlétében vagy a századbíróságon bevallotta, azután pedig tagadni akarná, nem kell törvény elé állítani.528528

14. Továbbá a király úr azt akarja, hogy akik bíróság előtt állottak és felmentésben részesültek, de rossz hírűek, akiket számos jogtisztelő ember bizonysága nyilvánosan és súlyosan becsmérel, esküvel kötelezzék magukat arra, hogy elhagyják a király országait,529529 azaz nyolc napon belül átkelnek a tengeren, ha a szél nem akadályozza meg őket; és hogy az első (kedvező) széllel áthajóznak a tengeren, és nem térnek vissza Angliába, kivéve a király úr kegyelme alapján; és ezek mind most, mind visszatérésük esetén legyenek törvényen kívül, és ha visszajönnek, mint törvényen kívülieket kell elfogni őket.

15. S a király úr megtiltja, hogy csavargónak, azaz vándornak vagy ismeretlen személynek, bárhol szállást adjanak a városokat kivéve, és még ott sem maradhatnak meg egy éjszakánál tovább, kivéve, ha maguk vagy lovuk megbetegszik, s így nyilvánvaló mentségre tudnak hivatkozni.

16. És ha az ilyen egy éjszakánál tovább marad ott, fogják el és tartsák ott, míg ura el nem jön, hogy biztosítékot adjon érte, vagy ő maga nem hoz biztos kezeseket, s azt, aki szállást adott neki, ugyancsak fogják el.

17. És ha valamelyik sheriff üzenetet küld a másiknak, hogy grófságából rablás, gyilkosság, lopás, tetteseik befogadása, törvényen kívül esés, vagy a király erdejét illető cselekmény vádja miatt átszöktek a másik

524524 Kiváltságlevél vagy karta által biztosított magánjoghatóság. Ez a cikk egyenesen a hűbéri bíróságok kiváltságainak korlátozására, hatáskörük megszorítására irányul.525525 A sheriff szokása szerint évente kétszer végezte ezt, helyi rendészeti feladata volt.

526526 Az erdőtörvény elleni vétségekről van szó.

527527 Azaz a tetten ért gonosztevőket, ha nincs kezesük, eljárás nélkül meg kell büntetni.

528528 Ha a vádlott bevallotta bűnösségét, további eljárásnak nem volt helye.

529529 Új vonás a büntető jogszolgáltatásban: akiket egy konkrét vád alól felmentettek, nem szabad és jogtisztelő emberek, ha rovott múltúak.



grófságba, az utóbbi fogja el őket; ugyancsak, ha saját magától vagy másoktól tudja, hogy ilyen emberek menekültek grófságába, fogja el őket és őrizze mindaddig, amíg biztos kezeseket nem állítanak elébe.

18. És minden sheriff készítsen jegyzéket mindazokról a szökevényekről, akik elmenekültek grófságából; ezt a grófság bíróságának kell elvégezni, s a jegyzékben foglalt neveket a bírák elé kell terjeszteni, mihelyt abba a grófságba jönnek, hogy egész Angliában keressék őket, s ingóságaikat lefoglalják a király szükségleteire.

19. És azt akarja a király úr, hogy miután a sheriffek megkapták a vándorbírák idézését, mely szerint meg kell jelenniük előttük a megyebeliekkel együtt, gyűjtsék össze őket, és vizsgálják meg mindazokat, akik a jelen Assiza után jöttek grófságukba; ezeket vagy kezesség mellett elbocsátják, hogy álljanak a bírák elé, vagy pedig őrizetben tartják őket, míg a bírák hozzájuk nem érkeznek, s akkor állítják őket a bírák elé.

20. Továbbá a király úr megtiltja a szerzeteseknek, kanonoknak vagy bármilyen szerzetesházaknak, hogy az alsóbbrendű emberek közül szerzetesnek, kanonoknak vagy fráternek fogadjanak be valakit, amíg ki nem derül, milyen magaviseletű ember, kivéve, ha halálos beteg.

21. Továbbá megtiltja a király úr mindenkinek egész Angliában, hogy birtokán, soke-jában vagy a neki alárendelt házban befogadjon valakit azoknak a renegátoknak a szektájából, akiket Oxfordban kiközösítettek és megbélyegeztek.530530 És ha valaki befogadja őket, (büntetése) a király úr kegyelmétől függ, a házat pedig, amelyben voltak, ki kell vinni a faluból és elégetni. És minden sheriffnek meg kell esküdnie, hogy ezt megtartja, és hogy minden tisztjét, a bárók asztalnokait, a megyék összes lovagjait és szabad birtokosait megesketik erre.

22. S a király úr azt akarja, hogy ezt az Assize-t tartsák meg országában mindaddig, amíg neki tetszik.

13.4. Párbeszéd az Exchequerről(Dialogus de Scaccario)

Az exchequer (scaccarium) Angliában I. Henrik óta a királyi tanácsból különvált kincstár neve. Elnevezése („sakktábla kamara” Court of Exchequer Chamber) a pénz számolási rendszerével függött össze; a sakktáblaszerűen felállított asztalon megfelelő sorrendben helyezték el, majd csoportosították a pénzt. A Dialogus II. Henrik korából való, feltételezett szerzője Richard fitz Niegel.

Douglas, T. II., 1953, 491–493., 555–557. o.

Előbeszéd

Szükséges, hogy teljes félelemmel alávessük magunkat az Istentől rendelt hatalmaknak, s engedelmeskedjünk nekik. Mert minden hatalom az Úristentől való. Nem ésszerűtlen tehát, sem nem idegen az egyházi férfiaktól, hogy szolgálatot vállalván a királyoknál, mint legfőbbeknél, és az egyéb hatalmasságoknál, óvják meg jogaikat, különösen olyan ügyekben, amelyek nem ellentétesek az igazsággal és a tisztességgel. De nemcsak azoknak a méltóságoknak megőrzésével kell őket szolgálni, amelyekben a királyi hatalom dicsősége tündöklik, hanem azoknak a világi javaknak bőségével is, amelyek hivataluk erejénél fogva megilletik őket. Azok ugyanis felmagasztalnak, az utóbbiak hatalmat adnak. Továbbá az anyagiak bősége vagy hiánya emeli fel vagy alázza le a fejedelmek hatalmát. Akik ugyanis hiányt látnak bennük, ellenségeik zsákmányává lesznek; akik pedig bőven el vannak látva ezekkel, zsákmányukká teszik ellenségeiket. Bár lehetséges, hogy az anyagi javak nem valamilyen szilárd jogi alapon jutnak a fejedelmeknek, hanem néha országaik törvényeiből következően, néha a maguk szívének rejtett szándékából, alkalmanként még a maguk önkényes cselekedetei folytán is, nem alattvalóik dolga az ő tetteiket megvitatni vagy elítélni. Azoknak az ügye ugyanis, akiknek szíve és ennek rezdülései Isten kezében vannak, s akikre maga isten bízta egyedülálló módon alattvalóik gondozását, az isteni és nem az emberi ítélettel áll vagy bukik. Így bármilyen gazdag legyen is valaki, ne ringassa magát abban a hitben, hogy büntetlenül marad, ha nem így cselekszik, mert az ilyenekről van megírva: „A hatalmasok pedig hatalmasan fognak szenvedni kínokat.”531531 Tehát bármilyen is vagy bármilyennek tűnjék is a gazdagság megszerzésének eredete, vagy módja, azok, akikre hivataluknál fogva azok megőrzése hárul, nem mulaszthatnak el semmilyen gondosságot. Összegyűjtésében, megőrzésében és szétosztásában a gondosság és szorgalom illik azokhoz, akiknek mintegy az ország állapotáról kell számot adniuk, hiszen sértetlensége az ő vállukon nyugszik. Valóban tudjuk, hogy főként okossággal, bátorsággal, mértékletességgel, igazságossággal és egyéb erényekkel kormányozzák az országokat és őrzik meg a jogot; a világ kormányzóinak tehát ezekben kell

530530 A katharokról van szó.

531531 Bölcs VI. 6.



erőseknek lenniük. De megtörténik olykor, hogy amit józan tanáccsal és kitűnő szándékkal képzelnek el, még sikeresebben hajtható végre, ha vannak anyagi eszközök; ami pedig nehéznek látszik, könnyen kivihető az ügyek intézésének bizonyos szokásszerű útján. Pénzre nemcsak háború, hanem béke idején is szükség van. Az előbbi esetben ugyanis a jövedelmet a városok erődítésére, a katonák zsoldjának fizetésére és – az érintett személyek állapotának megfelelő – számos más módon az ország fenntartására költik; az utóbbi esetben pedig, bár a fegyverek nyugszanak, a jámbor fejedelmek templomokat építenek. Krisztust a szegények személyében táplálják és ruházzák, s az evilági Mammont a szeretet más műveiben osztják szét. A fejedelmek dicsősége abban áll, hogy békében és háborúban egyaránt hatalmas tetteket hajtanak végre, de különösen kitűnik azokban, amelyeknél a földi javak befektetésének örökös és áldott a jutalma.

Ezért, felséges király, a legnagyobb a világi fejedelmek között, 532532 mivel gyakran voltam tanúja dicsőségednek békében és háborúban egyaránt, aki nem kímélted kincseidet, hanem a helyhez, az időhöz és a személyhez képest kijáró összegekről szorgosan gondoskodtál, magasságodnak ajánlottam ezt a kis munkát, amely nem a magas politikáról szól, nincs is ékes nyelven megírva, hanem falusi nyelven tárgyalja a te Exchequered szabályszerű eljárását. Továbbá időnként tapasztaltam az ilyen dolgok iránti érdeklődésedet, annyira, hogy bizonyos bölcs és bizalmas tanácsosaid útján megkérdezted róluk a néhai elyi püspök véleményét. 533533 Nem is volt ésszerűtlen dolog az, hogy egy olyan ragyogó értelmű férfiú és egy olyan nagyhatalmú fejedelem, mint te, egyéb súlyos állami gondjai mellett erre is figyelmet fordított. Hiszen az Exchequer szabályai nem véletlenül alakultak ki, hanem nagy emberek határozatai és döntései útján; és ha ezeket a szabályokat minden részletükben megtartják, mindenkinek megmarad a saját joga, és a kincstárnak járó jövedelem is teljességben befolyik hozzád, hogy legnemesebb elméd szolgája, a te kezed megfelelő módon elkölthesse.

I. Könyv. Előszó

II. Henrik király uralkodásának huszonharmadik évében,534534 amikor egy a Temze folyóra néző toronyablakban ültem,535535 egy bizonyos ember nagy határozottsággal így szólt hozzám: „Mester, nem olvastad, hogy az elrejtett tudomány vagy kincs nem hoz hasznot?” Amikor pedig azt feleltem neki: „Olvastam”, rögtön így folytatta: „Akkor miért nem tanítod meg másoknak az Exchequerre vonatkozó ismereteket, amelyekről úgy hírlik, hogy nagy bőségben vannak nálad, és miért nem foglalod azokat írásba, hogy veled el ne pusztuljanak?” Erre azt feleltem: „Lám testvérem, már régen ülsz az Exchequer padjain, és semmi sincs rejtve előtted, hiszen túlságosan is lelkiismeretes vagy; és valószínűleg ez vonatkozik a többiekre is, akik ott ülnek.” De ő így szólt: „Éppen úgy, mint azok, akik a sötétségben járnak és kezükkel tapogatódznak, gyakran elbotlanak, itt is sokan ülnek olyanok, akik nézvén nem látnak, és hallván nem értenek.” Mire én: ,Tiszteletlenül szólsz, hiszen sem a megkívánt tudás nem olyan nagy, sem az érintett dolgok nem olyan jelentősek. Talán inkább úgy van, hogy akik nagy dolgokra törekszenek, azoknak elméje hasonló a sas karmaihoz: a kicsiny zsákmányt kiejtik, de a nagyot nem engedik el.” ő pedig: „Legyen úgy, de bár a sasok magasan röpülnek, alacsony helyeken pihennek meg és találnak felfrissülést; azért kérünk, magyarázd meg azokat az alacsonyrendű dolgokat, amelyek a sasoknak is hasznukra válnak.” Mire én: „Féltem attól, hogy könyvet írjak ezekről a dolgokról, mivel testi érzékeinknek vannak alávetve, és a mindennapos használatban megromlanak; nincs, de nem is lehet bennük absztrakt elvekről való vita, vagy az újság kellemes látszata.” ő így felelt: „Akik az újságban lelik örömüket, akik az absztrakt dolgok lendületét keresik, azoknak ott vannak Arisztotelész és Platón művei, hallgassák azokat. Te azonban ne elméleti, hanem gyakorlati dolgokról írj.” Én pedig: „Azokról a dolgokról, amelyeket te kívánsz, csak falusias beszéddel és közönséges szavakkal lehet szólni.” ő azonban haragra gerjedvén, mivel a vágyódó léleknek semmi sem elég gyors, így szólt: „Az artes írói536536 sok eszmét tettek magukévá, és különös szavak alá rejtették őket, hogy ki ne tűnjék tudatlanságuk, és hogy a fogalmazás művészetének megértését megnehezítsék. Te azonban nem az írásművészettel foglalkozol, hanem az Exchequer bizonyos jogaival és szokásaival; mivel pedig e dolgok közérdekűek, szükségszerűen közönséges szavakat kell használni, hogy a stílus kapcsolatban legyen azokkal a tárgyakkal, amelyekről szó van. Továbbá, bár gyakran meg van engedve az új nevek kitalálása, kérlek, hogy mégse restelld a tárgyalt dolgok szokásos neveit használni, nehogy a szokatlan szavak használatából új nehézség támadjon, és zavart okozzon.” Mire én: „Látom, hogy mérges vagy, de nyugodj meg; megteszem, amire ösztönzöl. Kelj hát fel, és ülj le velem szemben; tégy fel kérdéseket azokról a dolgokról; amelyek zavarba hoznak. Ha azonban olyasmit vetsz föl, amiről nem hallottam, nem fogom röstellni, hogy bevalljam tudatlanságomat; de inkább egyezzünk meg mint bölcs emberek.” ő így felelt: „Azt teszed, amit kívántam. Bár

532532 II. Henrik.

533533 Nigel elyi püspökre, az író atyjára történik a hivatkozás, aki 1154–1158 között az Exchequer kincstartója volt.

534534 1177-ben, mivel az év – az Exchequer szabályai szerint – Szent Mihálykor végződött.

535535 A szöveg nem jelöli meg pontosan a Dialogus keletkezési helyét; bizonyos érvek szólnak Westminster vagy a londoni Tower mellett. Egyáltalán nem bizonyos, hogy ebben az időben az Exchequer rendes székhelye Londonban volt.536536 Az iskolában tanított „hét szabad művészet”.



csúf és nevetséges dolog egy öregember, aki az elemi ismereteket tanulja, magam az elemi dolgokkal fogom kezdeni.”…

II. könyv XIII. fejezet. A fizetésképtelen emberek különféle fajtái, akiket illetően a sheriff esküt ajánl fel, és hogy az esküt milyen szavakkal kell letenni

Továbbá itt különbséget kell tenni az adósságok és az adósok közt, hogy világos legyen előtted, milyen esetekben van megengedve az eskütétel, és milyenekben nem. Mert ha egy lovagot, más szabad embert, parasztot vagy bármilyen jogállású és nemű személyt valamilyen tartozás terhel a királlyal szemben, amelynek azonban valamilyen vétség büntetésének és nem önként megajánlott fizetésnek kell lennie, a kincstartó megelégszik a sheriffnek felajánlott esküjével, melyet az eljárás végén tesz le. Ezenkívül az a férfi vagy nő, aki ellen szegénysége miatt a kereset sikertelen volt, újra bekerül az évi jegyzékbe mint adós, ugyanazzal az összeggel, mint az előző volt. Más az eset, ha a kérdéses adós városi vagy mezővárosi polgár, azaz vagy származása polgári, vagy a szükségtől hajtva, szabad akaratából alávetette magát polgártársai törvényeinek. Ilyen esetekben nem elég, ha a sheriff – amennyiben valamelyik adós nem rótta le a megkívánt összeget – csak ingóságai értékét fizeti be, vagy esküt ajánl fel arra nézve, hogy keresett ilyet, de nem talált; ezáltal még nem kap felmentést az Exchequernél. Le kell foglalnia házaikat, földjeiket és a várostól nekik járó bármely jövedelmüket, s azokat haszonbérbe kell adnia másoknak, hogy ezen az úton összeszedje a királynak járó összeget. De ha nem találna senkit, aki vállalná ezt a terhet, hiszen az ugyanazon állapotú emberek rendszerint vonakodnak egymás ellen cselekedni, zárja le a sheriff házaikat, torlaszolja el rudakkal, és műveltesse meg birtokaikat szorgalmasan. Ha viszont időközben megfizetik azt, amire kötelesek, a birtokokat akadály nélkül vissza kell nekik adni – mint jogos tulajdonosoknak – a sheriff kezéből.

Tanítvány: Nem tudok eléggé csodálkozni azon, hogy amikor azonos a bűnösség, „mért sújtja jobban törvényünk ezt az emberfajtát”.

Mester: A földbirtokosoknak és a mezőgazdaságból élőknek vagyona zömében marhákból, állatokból és termésből, valamint olyan dolgokból áll, amelyek nem egykönnyen kerülik el szomszédaik figyelmét. Azoknál viszont, akik a kereskedelemmel foglalkoznak, akik takarékoskodnak a költséggel, minden erejükkel és minden eszközzel vagyonuk gyarapítására törekedvén, a készpénz megszerzése a legfőbb szempont. Hiszen ennek segítségével könnyebben űzhetik a kereskedést, nyereségüket pedig könnyen letehetik valamilyen biztos, de titkos helyen. Ezért gyakran megesik, hogy egy gazdag embert szegénynek tartanak, mivel nem sejtik rejtett vagyonát. Ezért van az, hogy a törvény szigorúbb velük szemben, mert a gazdagság túlcsorduló forrása láthatóan nem egyhamar merül ki.

Tanítvány: Hogy mi az általános becslés, hogy kik és milyen rendben felelnek érte, az az előbbiekből már nagyrészt világos. Most, kérlek, fejtsd ki részletesen a városok és mezővárosok segélyeit vagy ajándékait; hogyan kell ezekről számot adni, és kiket kell értük elsősorban felszólítani vagy kényszeríteni; a kényszerítés módja ugyanis már nyilvánvaló abból, amit eddig mondottál.

Mester: Örülök, hogy emlékszel ezekre, és – bevallom – ezzel még jobban biztatsz engem. Tudd meg hát, hogy igen fontos kérdés: valamely város ajándékát vagy segélyét a bírák ennyiben és ennyiben állapítják meg fejenként, a benne lakó polgárok száma szerint, vagy a polgárok a bíráknak felajánlanak egy összeget, amely méltó az uralkodóhoz, s azok elfogadják. Ebben a két esetben ugyanis különböző a kényszerítés módja. Ha ugyanis az ajándékot a bírák állapították meg a lakosság számához képest, s ezek valamelyike nem képes fizetni, a fizetésképtelen polgárokra vonatkozó, említett törvény lép működésbe, azaz megfosztják házától és jövedelmeitől, amíg nem fizet. De ha a polgárok jelentették ki: „Ezer fontot adunk a királynak”, s ezt az összeget elfogadásra méltónak találták, maguknak kell gondoskodniuk róla, hogy az említett összeg a kitűzött időben együtt legyen. Ha azonban mentségeket kezdenek keresni, hivatkozván egyeseknek a szegénységére, akik az összeg egy részéért felelősek, akkor gondos vizsgálatot kell tartani, vagyis a sheriff esküjét kell kivenni arra nézve, hogy a kérdéses személyek nyilvánvalóan fizetésképtelenek voltak-e abban az időpontban, amikor az ajándékot vagy segélyt elhatározták. Ha ez az eset, gondoskodjanak másokról, akik az említett összeget meg tudják fizetni, vagy pedig osszák el maguk között a hátralevő tartozást. Ha azonban a megajánlás időpontjában gazdagok voltak, de a természeténél fogva változékony szerencse törvénye folytán mostanra elszegényedtek, haladékot kell nekik adni addig, amíg Isten segítségével ismét meg fognak gazdagodni.

Tanítvány: Úgy látom, hogy – bár mindenben mértéket tartasz –, mindig a király érdekeit tartod szem előtt.

Mester: Emlékszel rá, mit kell tenni a fizetésképtelen városi vagy mezővárosi polgárokkal. De ha netán egy lovag vagy más szabad ember, lesüllyedve állapota méltóságáról amitől Isten óvjon! – arra adta a fejét, hogy nyilvános kereskedelemmel vagy a haszonszerzés legaljasabb módján: uzsorával gyarapítsa pénzét, és nem fizeti



meg a tőle kívánt összeget szabad akaratából, a sheriffet nem mentik fel pusztán arra tett esküje alapján, hogy nem talált semmit. Sőt, miután közölte ezt az elnökkel, az utóbbi szigorú utasítást ad neki, hogy a mulasztónak a tőle kívánt összeg erejéig fizetését biztosító kezeseket kell állítania a kitűzött napon. Ha ezt megtagadja, minden jövedelmét elkobozzák, mert e tekintetben joggal hasonlítható azokhoz, „akik bármilyen módon gyarapítják javaikat”.537537

Tanítvány: Bizonyosan méltányos, hogy egy elkorcsult lovag vagy más szabad ember, aki rút haszonszerzésért lemond rangjáról, a szabadok törvényének általános mértékén túl bűnhődjék…

13.5. Az angol rendiség kialakulásaPárizsi Máté Krónikájából

Matheus Parisius angol krónikás és diplomata (1195–1259) Saint Albans-i szerzetes. 1248-ban Haakon norvég királynál járt pápai küldöttként. 1257-ben III. Henrik angol király tanácsosa lett. Művei a Chronica maiora (1235–1259) és a Chronica minora vagy másképpen Historia Anglorum.

H. R. Luard, 1884.

1214. év

Miklós tusculumi püspök és szentszéki követ Péter és Pál apostolok ünnepén a (Szent Pál) székesegyházban ünnepélyesen feloldotta (János királyt) az egyházi átok alól… János angol király miután a tengerentúli részeken teljesen eligazította ügyeit, október közepén visszatért Angliába. Ugyanebben az időszakban Anglia grófjai és bárói Bury St. Edmundsban megbeszélésre gyűltek össze egy kegyes zarándoklat ürügyével, mert hiszen az ok egészen más volt. Mert miután már jó ideje tanácskoztak titokban, I. Henrik király egy oklevelét (carta) hozták a nyilvánosság elé, amelyet ezek a bárók (Langton) István canterburyi érsektől, miként szó volt, London városában kaptak… Tehát valamennyien összegyűltek szent Edmund templomában és a nagy oltár előtt rangsor szerint megesküdtek arra, hogy ha a király a mondott törvényeket és szabadságokat vonakodnék elismerni, akkor ők fölmondják a hűséget iránta, és mindaddig harcolni fognak ellene, amíg saját pecsétjével megerősített oklevélben meg nem erősíti számukra mindazt, amit kértek. Abban is megegyeztek közösen, hogy karácsony után valamennyien együtt mennek a király elé és kérni fogják tőle az írásba foglalt szabadságok jóváhagyását. De addig is úgy ellátják magukat lóval és fegyverrel, hogy tüstént bevehessék várait, és követeléseik kielégítésére kényszeríthessék abban az esetben, ha történetesen visszalépne saját esküjétől, amit kétszínűsége miatt joggal feltesznek róla.

1215. év

Az említett főurak (magnates) tüntető fegyverdíszben felvonultak a király elé, és kérték tőle (Hitvalló) Edvárd király szabadságainak (libertates) és törvényeinek megerősítését, az angol királyság, valamint az angol egyház számára adott egyéb szabadságjogokkal együtt, miként az írásba foglalva megtalálható I. Henrik király oklevelében s az előbb említett törvényekben… A király meghallgatva őket… a húsvétot bezáró hétig halasztást kért tőlük. Ezalatt pedig a király – a jövőre gondolva – saját maga biztonságáról kívánt gondoskodni: egész Angliában mindenkivel hűséget fogadtatott és megújíttatta a hűbéri köteléket (homagia). S hogy biztonságáról még jobban gondoskodjék, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján (február 2.) felvette a keresztet… Húsvét hetében Stamfordnál a főurak összejöttek… A lovas serviensek és a gyalogosok kivételével ezt a haderőt kétezer lovagra lehetett becsülni… István canterburyi érsek pártolójuk volt. Ebben az időben a király Oxfordban tartózkodott… Április 27-én az említett bárók ismét Brackley falu határában gyülekeztek… (A király) elküldte hozzájuk a canterburyi érseket és Vilmos pembroke-i grófot, a főlovászmestert, hogy tudják meg tőlük, melyek azok a törvények és szabadságok, amelyeket követeltek. Amazok a követeknek… jegyzéket nyújtottak át, mely nagyobbik részében az ősi törvényeket és az ország szokásait tartalmazta… Ekkor az érsek társaival együtt elvitte ama jegyzéket a királyhoz, és – semmit ki nem felejtve – pontról pontra felolvasta előtte… Midőn tehát az érsek és Vilmos főlovászmester semmiképpen sem tudták a királyt beleegyezésre bírni, a király parancsára visszatértek a bárókhoz… a főurak… Róbertet, Walter fiát tették meg a sereg fejének, s hadrendben… Northampton (vára) ellen fordultak… London városából követek jöttek hozzájuk és tudomásukra hozták nekik, a legnagyobb titokban, hogy ha be akarnak jutni a városba, úgy nagy sietséggel menjenek oda… (Egy csapatjuk) Ware-ig előre lovagolt… és május 17-én… benyomultak London városába (civitas) nagyobb csatazaj nélkül… Miután a lovagok segítséget kaptak a polgároktól, leveleket küldtek ama grófokhoz, bárókhoz és lovagokhoz, akikről úgy látszott, hogy Angliában, noha színlelve, a királyhoz csatlakoztak… Mindezek, miután megkapták a

537537 Horatius, Ep. I. 45.



bárók felszólítását, nagyrészt Londonba mentek, és szövetkezve a nevezett főurakkal, a királyt teljesen cserben hagyták… A királynak napot tűztek ki, hogy jelenjék meg előttük megbeszélésre a Staines és Windsor közt fekvő réten, június 15-én… Végre, miután… János király, látva hadrendjének egyenlőtlenségét, a bárókéhoz képest, nehézség nélkül elfogadta a törvényeket… és a szabadságokat.

13.6. A Magna Charta Libertatumból1215. június 17-én a felkelt bárók kötelezték Földnélküli János királyt az általuk javasolt szöveg aláírására. Az okiratban szabályozták a feudálisok jogkörét egyidejűleg visszaállítva a normandiai királyok és II. Henrik által adott szabadságok jogérvényességét. A XIII. század folyamán az uralkodói önkény elleni harc a Magna Chartára támaszkodott, amely így alkotmányos jogforrás lett. Az alábbiakban szövegének egyes részleteit közöljük.

Ch. Bémont, 1892, 26–39. o.

János, Isten kegyelméből Anglia királya, Skócia fejedelme, Normandia és Aquitania hercege, Anjou grófja, üdvözletet az érsekeknek, püspököknek, apátoknak, grófoknak, báróknak, bíráknak, erdőmestereknek, sheriffeknek, elöljáróknak (praepositi), közegeknek (ministri), valamennyi megbízottnak (ballivi) és hívének. Tudjátok meg, hogy mi, isteni sugallatra és a mi magunk, valamint elődeink és utódaink lelki üdvére, Isten ékességére és a szentegyház felmagasztalására, királyságunk megjavítására…

1. Mindenekelőtt megadtuk és jelen levelünkkel megerősítettük Isten, mi magunk és örököseink nevében mindörökké, hogy az angol egyház legyen szabad, bírja teljes jogait és sértetlen szabadságait…

12. Hadmegváltási és más adót (scutagium vel auxilium) csakis királyságunk közös tanácsával lehet kivetni, kivéve azt az esetet, amikor miértünk váltságdíjat kell fizetni, vagy amikor elsőszülött fiunkat lovaggá ütik, vagy amikor idősebbik lányunk első ízben férjhez megy, de ezekben az esetekben is a követelt adó mértéktartó legyen. Hasonlóképpen kell eljárni London város adóival (auxilia) is.

13. London városának (civitas) legyen meg minden ősi szabadsága és szabad szokása, mint a többi város, mezőváros, község és kikötő (civitates et burgi, et villae, et portus) éljen összes szabadságával és szabad szokásával.

14. Ha nem az említett három adóról van szó, hanem más adó (auxilium) kéréséről vagy a hadmegváltási adó (scutagium) kivetéséről, úgy a királyság közös tanácsának megtartása végett (névre szóló) pecsétes meghívólevelünket fogjuk küldeni az érsekekhez, püspökökhöz, apátokhoz, grófokhoz és a nagy bárókhoz. Továbbá általánosságban, a sheriffek és a mi ballivusaink útján fogjuk meghívni mindazokat, akik közvetlen hűbéreseink (de nobis tenent is capite), de meghívásuk meghatározott napra, mégpedig legalább negyvennapos határidőre és meghatározott helyre szóljon. Mindezekben a meghívólevelekben a meghívás okát meg fogjuk jelölni. Ha ilyenformán megtörtént a meghívás, a kitűzött napon kerüljön az ügy tárgyalásra a megjelentek tanácsával, még akkor is, ha nem mindegyik meghívott jön el.

15. Egyébiránt nem engedjük meg, hogy valaki saját szabadjaitól adót (auxilium) szedjen, kivéve azt az esetet, midőn életéért kell váltságdíjat fizetni, avagy elsőszülött fiát ütik lovaggá, avagy elsőszülött leányát első ízben kiházasítja, de ilyenkor az adó ne haladja meg a mértéket.

16. Senkit sem lehet arra szorítani, hogy a lovagi hűbér, avagy más szabad hűbér (liberum, tenementum) után nagyobb szolgálatot teljesítsen, mint amennyivel az előbbiek alapján tartozik.

17. Az udvari bíróság, ha közös perekben (communia placita) ítélkezik, ne kövesse udvarunkat vándorlásában, hanem valamilyen meghatározott helyen tartózkodjék…

20. Szabad ember (liber homo) kis vétek esetében engesztelési díjat csak a vétek mértéke szerint fizessen (amercietur). Nagy vétek esetében az engesztelési díj is a vétek nagyságához igazodjék, de ne érintse létfenntartását (contenementum suum). Ugyanígy fogják büntetni a kereskedőt, de áruja érintetlen marad, s ugyanígy büntetik a villanusokat, akiknek sértetlenek maradnak munkaeszközeik (wainnagium). S a nevezett büntetéseket nem fogjuk másként kiróni, mint a szomszédságból származó becsületes esküdtek vallomása alapján…

35. Az egész királyság területén csak egyféle mértéke legyen a bornak, a sörnek (cervisia), a gabonának (blad), mégpedig a londoni fertály. A festett kelméknek, a közönséges rőtszínű szöveteknek (russetum) és a páncélingre való anyagnak (halbergettum) szélessége is egy legyen, a szélétől számított két rőf (ulna). A súlyokra ugyanaz



vonatkozzék, ami a többi mértékekre…

39. Egyetlen szabad embert se fogjanak el, vessenek tömlöcbe, fosszanak meg javaitól, helyezzenek törvényen kívül vagy száműzzenek, vagy más módon ne tegyenek tönkre, s mi sem fogunk ellene támadni, se mást nem fogunk ellene küldeni törvényes ítélet nélkül, melyet a vele egyenlők (pares sui) hoztak hazája törvényei alapján.

40. Igazságot és bírói ítéletet (justicia) senkinek eladni, senkitől megtagadni vagy senki számára elnapolni nem fogunk.

41. Az összes kereskedők épségben és biztonságban utazhatnak ki Angliából, jöhetnek be Angliába és tartózkodhatnak vagy közlekedhetnek bent az országban, szárazföldön és vízen egyaránt, akár venni, akár eladni akarnak, az ősi helyes szokások alapján, anélkül, hogy mindenféle jogtalan vámot követelnének tőlük, kivéve a háborús időket, ha olyan területről valók, amely háborús állapotban van velünk. Hogyha ilyen kereskedőket találnak területünkön a háború kezdetén, törvényes őrizetbe kell venni őket testi épségük és javaik károsítása nélkül mindaddig, amíg tudomásunkra vagy főbíráink (capitalis justiciarius) tudomására nem hozzák, hogy miképpen bánnak a mi területünk kereskedőivel, akik a velünk háborúban álló területen tartózkodnak. És ha a mieink épségben megvannak ott, az övéik is sértetlenek legyenek a mi területünkön…

52. Akit mi megfosztottunk birtokaitól, váraitól, kiváltságaitól vagy jussától a vele egyenlők törvényes ítélete nélkül, annak mindazt tüstént vissza fogjuk juttatni. És ha emiatt viszály támadna, az ügyben az a huszonöt báró ítélkezzék, akikről a béke biztosításával kapcsolatban alább történik említés. Mindazoknak az ügyében pedig, akiket a vele egyenlők ítélete nélkül, akár a mi atyánk, Henrik király, akár a mi testvérünk, Richárd király valamijüktől megfosztott, ami a mi kezünkre szállt vagy mások birtokába jutott, de amiért nekünk kell kezeskednünk, haladékot fogunk kapni, úgy amint ez általában a kereszteseknek jár. Kivételt képeznek azok ügyei, akiknek javára már bírósági eljárás indult meg, vagy parancsunkra eljárást foganatosítottak a keresztnek általunk történt felvétele előtt. Ezeknek tüstént teljes igazságot fogunk szolgáltatni, mihelyt visszatérünk zarándoklatunkról, vagy pedig most azonnal, ha zarándoklatunk történetesen elmaradna…

61. Mindezeket az elmondottakat megengedtük Isten kedvéért, királyságunk megjavítása céljából, valamint a köztünk és a bárók közt keletkezett viszály kedvező lecsendesítése végett. Mindörökre örvendezni kívánván ezek teljes és szilárd tartósságának, az alább leírt biztonságot engedélyezzük nekik. Ti. azt, hogy a bárók válasszanak tetszésük szerint huszonöt bárót az országból, akik saját erejükhöz képest tartoznak őrizni, megtartani s őriztetni a békét és a szabadságokat, amelyeket nekik adtunk és jelen oklevelünkkel megerősítettünk, mégpedig olyképpen, hogy ha mi vagy udvarbíránk (justiciarius), vagy ballivusaink, vagy valaki közegeink (ministri) közül hibázni fog valamiben és valaki ellen, vagy a béke és biztonság valamelyik cikkelyét át fogja hágni, és a vétek a huszonöt báró közül négynek tudomására jut, akkor e négy báró keressen fel bennünket, vagy távollétünkben udvarbíránkat és jelentse nekünk a sérelmet s kérje tőlünk egyúttal késedelem nélküli orvoslását. És ha mi – vagy ha országon kívül vagyunk, a mi udvarbíránk – a bejelentéstől számított negyven napon belül nem orvosolná a sérelmet, abban az esetben a négy báró ismertesse az ügyet a többi báróval a huszonöt közül. Ezek huszonöten pedig az egész ország közösségeivel (cum communa totius terrae) nyugtalanítsanak és sanyargassanak bennünket minden módon, ahogyan csak bírják: vegyék be várainkat, foglalják el földjeinket, birtokainkat, amíg véleményük szerint az orvoslás meg nem történt. Személyünk, a királyné és gyermekeink személye azonban épségben maradjon. Mihelyt az orvoslás megtörtént, ragaszkodjanak ismét hozzánk, miként előbb tették. Az országból, aki akar, esküdjön meg arra, hogy a nevezett huszonöt báró parancsát teljesíteni fogja a felsorolt megtorlások végrehajtására, és hogy velük együtt fog bennünket sanyargatni, amennyire csak bír. Mi pedig nyilvánosan és szabadon engedélyt adunk eskü letételére annak, aki esküdni akar, és senkit se fogunk valaha is ebben megakadályozni. Az országból mindazok, akik vonakodnak maguktól és önként esküdni a huszonöt bárónak arra, hogy velük együtt nyugtalanítsanak és sanyargassanak bennünket, parancsunkból esküdjenek meg, a mondottak szerint. Ha valamelyik a huszonöt báró közül meghalna, vagy eltávozna az országból, vagy más módon lenne akadályozva és ezzel a megtorlásokat kevéssé tudnák végrehajtani, úgy azok, akik megmaradtak a huszonöt báróból, szabad elhatározással válasszanak mást az illető helyére, aki azután hasonlóképpen tegyen esküt, mint a többiek. Minden dologban, melynek végrehajtására a huszonöt báró összegyűlik, ha történetesen a huszonöt jelen van, de egymás közt valamiben nincs meg az egyetértés, vagy közülük egyes meghívottak nem akarnak vagy nem képesek részt venni, úgy az jusson szilárd érvényre, amit a jelen levő többség el fog határozni és meg fog parancsolni, mintha mind a huszonöten egyetértettek volna. A nevezett huszonöt esküdjön meg arra, hogy minden fent elmondott dolgot híven meg fog tartani és minden erejével meg fogja tartani. Mi pedig semmi olyat nem fogunk követelni más valakitől, sem személyesen, sem más által, ami ezekből az engedményekből és szabadságokból valamit is visszavonna vagy kisebbítene. És ha ilyesvalamit sikerülne kieszközölni, úgy az legyen érvénytelen és hiábavaló, soha senki fel ne használhassa, sem mi, sem más.



13.7. Meghívás a parlamentbe, 1265A XIII. század politikai harcai során, amelyekben a bárók mellett a lovagok és a városok képviselői is részt vettek, kialakult az angol rendi képviseleti szerv, a parlament.

a) Főúr személyére szóló meghívás

A király üdvözletét küldi kedves és hűséges atyafiának, Edmondnak, Cornwall grófjának. Minthogy intézkedéseket kell foganatosítanunk azokkal a veszedelmekkel szemben, amelyek ezekben a napokban egész királyságunkat fenyegetik, önnel, valamint országunk többi főuraival tanácskozást és értekezést akarunk tartani, azon hűségnek és szeretetnek nevében, amellyel ön irányunkban van. Szigorú utasítással meghagyjuk önnek, hogy a téli Szent Márton-nap538538 után következő legközelebbi vasárnapon személyesen jelenjék meg a Westminsterben, hogy velünk, a főpapokkal és a többi főurakkal, valamint királyságunk egyéb lakosaival együtt megvitassa, elrendelje és végrehajtsa mindazt, aminek segítségével elháríthatjuk ezeket a veszedelmeket. Láttamoztatott a király által Canterburyben, október első napján.

b) A grófságok és városok képviselőinek meghívása

A király Northamptonshire sheriffjének. Minthogy tanácskozást és értekezést kívánunk tartani a grófokkal, bárókkal és királyságunk egyéb főuraival, hogy intézkedéseket foganatosítsunk azon veszedelmek ellen, amelyek ezekben a napokban fenyegetik a királyságot, ez okból meghagyom nekik, hogy Szent Márton téli ünnepe utáni legközelebbi vasárnapon jelenjenek meg előttünk, a Westminsterben, hogy megvitassuk, elrendeljük és végrehajtsuk azt, aminek segítségével elháríthatjuk ezen veszedelmet. Neked is szigorú utasítással meghagyom, haladéktalanul rendeld el, hogy a nevezett grófságból két lovagot, ugyanazon grófság minden városából két városi polgárt, minden mezővárosból két lakost, olyanokat, akik legalkalmasabbak a feladatra, válasszanak ki és a jelzett napra és helyre küldjenek el, úgy, hogy a nevezett lovagok a maguk és a nevezetes grófság közössége nevében, és a nevezett polgárok és lakosok a maguk és a nevezett városok és mezővárosok közössége nevében, azoktól távol teljes és elegendő hatalommal rendelkezzenek, hogy mindazt megtehessék, amiről előbb szó volt, olyan módon, hogy a nevezett felhatalmazás hiánya miatt a megnevezett ügy semmiképpen se szenvedjen halasztást. És tenálad is meglegyenek itt a lovagok, polgárok és lakosok nevei, valamint ezen parancs. Láttamoztatott a király által Canterburyben, október 3-án.

13.8. II. Fülöp Ágost kormányzásaII. Fülöp Ágost (1180–1223) a harmadik keresztes hadjáratra indulása előtt 1190-ben az alábbi, a királyi domínium adminisztrációjára vonatkozó utasítást adta. Ebben az okiratban esik szó először részletesen az új királyi hivatalnokokról, akik később jelentős szerepet töltöttek be a területi igazgatásban.

Berger, 1916, T. I., 417. sköv o.

…1. Mindenekelőtt megparancsoljuk, hogy a mi baillink539539 az egyes prévôtékban;540540 hatalmunk képviseletében, válasszanak ki négy bölcs, törvényes dolgokban járatos és jó hitelű embert. A község (villa) ügyei ne kerüljenek tárgyalásra tanácsuk vagy legalább kettőjük tanácsa nélkül, Párizs azonban kivételt képez, ahol ugyanis számára hat derék és alkalmas embert kell kijelölni…

2. Birtokainkra is, ha saját nevükkel megkülönböztethetők, a mi baillinkat helyeztük, akik körzetükben (baillivia)541541 havonta tartsanak assisiának nevezett törvénynapot. Ezen minden panaszos meg fogja tőlük kapni jogát és igazát késedelem nélkül, mint ahogyan nekünk is biztosítani fogják jogainkat, és mindazt, ami megillet bennünket. ők fogják összegyűjteni és számba venni a bírságpénzeket is, melyek ugyancsak minket illetnek.

3. Továbbá azt is akarjuk és elrendeljük, hogy igen kedves édesanyánk, Adél királyné, igen kedves nagybátyánkkal és hívünkkel, Vilmos reimsi érsekkel együttesen tartsanak törvénynapot minden negyedik hónapban Párizsban, ahol hallgassák meg országunkból az emberek panaszait és igazítsák ott el ügyüket Isten dicsőségére és a királyság javára.

538538 November 11.

539539 A bailli magas rangú királyi hivatalnok.

540540 A prévôté vagy prévôtage meghatározott kerület, amelynek élén a prévôt áll. A prévôt-k a király helyi megbízottai. A prévôtéknak ezután engedelmeskedniök kellett a bailli parancsainak.541541 A bailli körzetét s az elnöklete alatt működő bíróságot a baillie, baillié és a bailliage francia szavak jelölik.



4. Megparancsoljuk még, hogy ugyanezen a napon tartsanak a mi baillink is assisiát községeink emberei számára, hogy hallják területünk bajait.

5. Ha pedig baillink közül valamelyik, gyilkosság, lopás, emberölés vagy árulás esetét kivéve, vétket követne el és vétke bebizonyosodnék az érsek, a királyné és mindazok előtt, akik a mi baillink vétkeinek (forefactal) meghallgatására gyűltek össze, úgy megköveteljük, hogy nekünk évente háromszor, valamint a két nevezettnek írásbeli jelentést tegyenek, melyik bailli hibázott, s mit követett el, mit és kitől fogadott el pénzt, ajándékot vagy szolgálatot, aminek következtében embereink megrövidülnének jogaikban, avagy mi a mieinkben.

6. Hasonlóképpen adjanak jelentést nekünk baillink a mi prévotinkról.

7. A királyné és az érsek nem mozdíthatják el saját baillik segítségével a mi baillinkat, hacsak ez utóbbiak nem követtek el gyilkosságot, lopást, emberölést vagy árulást. Nem tehetik ezt a baillik se a prévôtékal, kivéve a felsorolt eseteket. Mert mi fogjuk őket Isten sugallatára megtorlásban részesíteni, miután majd a megnevezett férfiak az igaz tényállást jelentették nekünk, melynek igazsága másokat is méltán elrettent majd.

8. A királyné és az érsek hasonlóképpen adjanak számot nekünk évente háromszor királyságunk állapotáról és ügyeiről.

9. Ha püspöki székhely vagy királyi apátság időközben megüresednék, úgy akarjuk, hogy a megürült székesegyház kanonokjai, illetve az apátság szerzetesei járuljanak a királyné és az érsek elébe, miként ha elénk jönnének, s kérjenek tőlük engedélyt a szabad választásra. Mi úgy akarjuk, hogy ezt ellenkezés nélkül adják meg nekik.

10. Mi pedig, mind a kanonokokat, mind a szerzeteseket figyelmeztetjük, hogy Istennek tetsző és a királyságnak hasznos pásztort válasszanak maguknak.

11. A királyné és az érsek kezelje addig a regálékat,542542 amíg a megválasztottat fel nem szentelték és meg nem áldották, ami után a regálékat ellenkezés nélkül szolgáltassák ki neki…

15. Ha valaki háborúságot kezdene fiammal, s ennek jövedelme e célból nem bizonyulna elegendőnek, úgy valamennyi hűbéresem személyében és vagyonával siessen az ő segítségére, az egyházak pedig adják meg neki azt a segítséget, melyet nekem szoktak megadni.

16. Prévoˆt-inknak és baillinknak azonfelül megtiltjuk, hogy valakit elfogjanak és vagyontárgyait elszedjék, ameddig jó eskütársakkal tud kezeskedni, hogy igazát a mi udvarunkban kívánja keresni, kivéve az olyan eseteket, mint gyilkosság, emberölés, lopás vagy árulás.

17. Megparancsoljuk továbbá, hogy számunkra befolyt minden jövedelmet, szolgáltatást és járadékot Párizsba szállítsanak, mégpedig három időszakban: először Szent Remig ünnepére, másodszor Mária megtisztulásának napjára, harmadszor Jézus mennybemenetelének ünnepére. Ott pedig adják át általunk megnevezett polgároknak és a vicemarsallnak. Ha valaki közülük időközben meghalna, Guillaume de Garlande állítson helyére másikat.

18. Ádám, a mi klerikusunk lesz jelen javaink átvételénél, s azokat majd jegyzékbe foglalja. Az őrzéssel megbízott személyek valamennyien kapjanak egy-egy kulcsot valamenynyi láda zárához, melyekben vagyonunkat őrizzék a templomban. A templom viszont kapjon egy másik kulcsot. Ebből a vagyonból annyit küldjenek nekünk, amennyire parancsot adunk majd leveleinkben.

13.9. „A király negyven napja”II. János francia király 1353. április 9-i rendeletében felújítja IX. Lajosnak (1252–1270) a magánháborúk tilalmára vonatkozó rendelkezését.

Ordonnances, T. I., 1723, 56–58. o.

Régi időben, mégpedig rendeletek útján parancsolta meg a boldog emlékezetű Szent Lajos francia király a mi elődünk, amikor élt, hogy valahányszor civódás, viszály, verekedés vagy erőszakoskodás támad a mi királyságunk alattvalói közt, akár parázs összecsapásból, akár előre kitervelt csapda következtében – miből igen gyakran emberölések, megcsonkítások és egyéb sérelmek adódnak – a viszály és vétség okozóinak rokonsága

542542 Regálénak nevezik mindazokat a királynak járó illetékeket, adókat, sőt jogokat is (így helyenként az invesztitúra jogát), amelyek nem a király saját birtokával függenek össze.



biztonságban lehet, sőt biztonságban tartozik lenni a támadás vagy gaztett elkövetésének napjától folytatólagosan számított negyven napon át. Nem vonatkozik ez a rendelkezés olyan bűnösökre, akik latorságokat követnek el, ezek ugyanis elfoghatók és bebörtönözhetők a negyven nap alatt és utána is. Az ilyen ember annak a bíróságnak börtönébe vethető, amelynek körzetében a gaztett történt, hogy elnyerhesse büntetését a vétek minősége szerint úgy, ahogy azt a jogrend megköveteli. Ha pedig valaki bármelyik fél, de főleg a viszály okozójának családjából, ivadékából, vérrokonságából vagy sógorságából még a negyvennapos határidő lejárta előtt bármi okból megsértené az előírást és rosszat követne el, bosszút véve vagy másképp – nem számítva ide a latrokat, akik miképp mondtuk, elfoghatók és büntethetők esetüknek megfelelően – úgy ezeket, mint álnok és elvetemült gonosztevőket s mint a királyi szabályzatok és rendelkezések áthágóit kell megbüntetni és elítélni, mégpedig annak a rendes bírónak, akinek hivatali körzetében követték el vagy igazolták be a vétséget.

Fenti rendeletek, amelyeket királyságunk több különböző területén ma is – és korántsem ok nélkül – megtartanak, mégpedig szilárdan, az ország és a királyságunkban lakozók védelme s a közjó érdekében, törvényhez illően megtartandók úgy, amint fentebb mondottuk…

13.10. Tanácsok a jó kormányzáshozIX. Szent Lajos (1226–1270) francia király fia, a későbbi III. Fülöp számára írt intelmei („Enseignement”) a korabeli királytükrök mintájára a jó és igazságos uralkodáshoz kívánnak útmutatót adni.

Ch. V. Langlois, t. IV 1928, 35–42. o.

(15) Kedves fiam, midőn király leszel, őrizd meg azokat az erényeket, amelyek a királyhoz illőek, vagyis légy igazságos, s ne hajolj el az igazságtól semmi dologban. Ha egy szegény és egy gazdag között viszály támadna, inkább a szegény mellé állj mindaddig, míg a teljes igazságot meg nem ismered, és csak ennek ismeretében cselekedj a jog szerint.

(18) Gondosan őrködj az országodban élő különböző feltételek között élő emberek felett és különösen óvd az egyházhoz tartozókat, védelmezd őket, hogy se személyeiken, se javaikon ne kövessenek el erőszakot. Emlékeztetni kívánok ezzel kapcsolatban elődöm, Fülöp543543 király szavaira, amelyet tanácsának egyik tagjától hallottam. Egy nap a királyi tanácsban azt mondták neki, hogy az egyház emberei sokat ártanak neki, és csodálkoznak azon, hogy ő ezt elszenvedi. Mire a király így válaszolt: „Elhiszem, hogy az egyháziak sok jogtalanságot követnek el ellenem, de ha azokra a javakra gondolok, melyeket a mi Urunk nekem adott, szívesebben elszenvedem a károkat, mintsem hogy olyan dolgokat tegyek, ami botrányt váltana ki köztem és a Szentegyház között.” Azért emlékeztetlek erre, hogy ne higgy könnyen azoknak, akik az egyházi személyek ellen vannak, mert feladatod az, hogy tiszteld és oltalmazd őket, hogy békében szolgálhassák a Mi urunkat.

(23) Kedves fiam, tanácsolom, hogy amennyire tőled függ, őrizkedj a keresztények közti háborúskodástól. Ha igazságtalanságot tesznek ellened, próbálj meg olyan utat találni, ami által visszaszerezheted jogaidat, mielőtt erővel vennéd el. Az a szándék vezessen, hogy elkerüld a bűnt, amit a háború által elkövetnél. Ha mégis úgy adódik, hogy indokolt háborút viselned – akár mert egyik embered eltávolodott udvarodtól, akár mert kárt okozott valamelyik egyháznak, vagy a szegényeknek, vagy bárki másnak, és megtagadta a kártérítést –, legyen bár, de légy óvatos és figyelmes a vezetésben, nehogy a szegény emberek, akiknek nem volt részük a bűntettben, kárt szenvedjenek, őrizd meg őket a tűzvésztől és minden más kártól. Jobb ha te kényszeríted a gonosztevőt elvéve javait, vagy megostromolva várát vagy városát. De mielőtt kitörne bármilyen háborúskodás, bizonyosodj meg róla, hogy az ok nagyon igazságos és ésszerű, s a delikvens a megfelelő mértékben bűnhődjék.

(25) Kedves fiam, ügyelj arra, hogy jó baillik és jó prévôt-k544544 legyenek földjeiden és gyakran ellenőriztesd, hogy jogosan cselekszenek-e, hogy ne kövessenek el semmi jogtalanságot, s ne okozzanak kárt semmiben. Ugyancsak óvatos légy mindazokkal, akik udvarodban vannak, ügyelj, hogy ne kövessenek el semmi jogtalant, mert gyűlölnöd kell másokban a rosszat, de leginkább azokban, akik tőled kapták hatalmukat, őrködj azon, hogy ilyesmi ne következhessék be.

(26) Kedves fiam, add szívesen a hatalmat a jóakaratú, bölcs embereknek, akik helyesen tudnak élni vele. Nagy gonddal ügyelj arra, hogy a bűn legyen kivetve földedről; a hamis eskü, s mindaz, amit Isten, a Miasszonyunk, vagy a szentek ellen mondanak, vagy tesznek, a test bűnei, a kockajáték, a kocsma és minden egyéb vétség. Nyomd ezeket el bölcsen, okosan, helyes módszerekkel. Az eretnekeket és más rossz embereket amennyiben tőled telik, űzd el földedről a jó emberek tanácsa szerint.

543543 II. Fülöp Ágost (1180–1122).

544544 Bailli királyi tisztviselő egy adott területen; a prévôt városi elöljáró.



(29) Kedves fiam, figyelmezz arra, hogy dénárjaidat jól és igazságosan kamatoztasd. őrizkedj az esztelen költekezéstől és a jogtalan beszedéstől, hogy a te dénárjaid jól legyenek beszedve és kiadva, a Mi Urunk tanítása szerint, legyen helyes az, ami hasznos is.

13.11. Rendi gyűlés összehívása FranciaországbanA beaucaire-i sénéchalhoz545545 intézett királyi oklevél (1302. február)

Ez az oklevél meghívás Franciaország első rendi gyűlésére, amelyet IV. Fülöp hívott öszsze, amikor viszály keletkezett közte és VIII. Bonifác pápa között az egyházi javak megadóztatása ügyében.

G. Picot, 1901, N° l., 1–2. o.

Fülöp, Isten kegyelméből a franciák királya, a beaucaire-i sénéchalnak vagy helyettesének üdvözletét. A főpapokkal és a főnemesekkel (barones), valamint magunk és e királyság más híveivel és igaz alattvalóival tárgyalni és dönteni óhajtunk számos súlyos ügyben, amelyek korántsem jelentéktelenül érintik személyünket, magunk és királyságunk, valamint az egyházak s egyháziak, a nemesek s a világi személyek, továbbá e királyság minden egyes lakosa állapotát és szabadságát. Ezért meghagyjuk önnek, hogy a mi részünkről parancsolja meg a … városok (civitates), valamint Montpellier és Beaucaire községek (villae) konzuljainak és közösségeinek (universitates)…, hogy e közösségek nagyjai és legokosabbjai közül két vagy három… teljes hatalommal felruházott (képviselő) által… vegyenek részt a Párizsban virágvasárnap előtti vasárnapon (április 8-án) mivelünk megtartandó tárgyalásokon és döntéseken mindannak tudomásulvétele, végrehajtása és a jelzett községek konzuljai által történő jóváhagyása végett… amit mi ezekkel kapcsolatban… elrendelünk. Figyelmeztesse őket, hogy máskülönben – ha e parancs szerint nem jelennek meg előttünk – ahogy a dolog megkívánja, eljárás fog megindulni ellenük a hozandó határozat értelmében.

13.12. Rendi gyűlés összehívása 1308-ban Tours városábanA Templomos lovagrend elleni per 1307-ben kezdődött a francia királyságban. IV. Szép Fülöp ösztönzésére V. Kelemen pápa a vienne-i zsinat döntésével 1312-ben feloszlatta a rendet. Üldözésük 1314. június 18-án Jacques de Molay nagymester kivégzésével zárult. Hatalmas vagyonukat a király foglalta le. Jean de Paris Memoriale historiarumából.

Guizot, T. IV., 176–177. o.

A király gyűlést hívott össze Tours-ba, nemesekből és közrendűekből, királyságának valamennyi várából és városából. Még mielőtt a pápához indult volna Poitiers-ba, tanácsukat akarta kikérni, hogy mitévő legyen a templomosokkal, vallomásuk megtétele után. A napot, mindazok számára, akiket ide meghívott, a húsvét utáni hónapkezdetben állapította meg. A király nagy körültekintéssel akart eljárni. S hogy ne kelljen határozatát esetleg visszavonnia, királysága minden állapotú emberének döntését és hozzájárulását óhajtott. Ám, nemcsak a nemesek és az írástudók véleményét és ítéletét kívánta megszerezni, hanem a polgárokét és a világiakét is. Mindezek személyesen megjelenvén, szinte egyhangúlag kinyilvánították, hogy a templomosok méltóak a halálra. A párizsi egyetemet, elsősorban a teológia magisteneit, kifejezetten felkérték határozathozatalra, melyet írnokukkal le is jegyeztettek azon a szombaton, mely követte a Mennybemenetel ünnepét.

13.13. IV. Szép Fülöp ellenzékeIV. Fülöp adópolitikája a városokon kívül, amelyeket az úgynevezett „maltôt” terhelt (a kereskedelmi forgalomban minden livra után 1 dénár), a társadalom egyéb rétegeit is sújtotta. Hadiadó fizetésére kötelezte mindazokat, akik nem vettek részt hadjárataiban (az egyháziaktól tizedet, a nemességtől ötvenedet, huszadot vagy századot, a lovagoktól „taille”-t, vagyis füstpénzt szedett). 1314-ben egy újabb hadiadó kivetése miatt a nemesség ligát alkotott és a királyt – két nappal halála előtt – az adó beszedésének megszüntetésére kötelezte.

Uo. 177. o.

Mindazoknak, akik látni vagy hallani fogják jelen levelünket, Champagne nemeseinek és közrendűinek, nekünk, továbbá Vermandois, Beauvaisis, Ponthieu, La Ferre, Corbie vidékének s Bourgogne minden nemesének és közrendűjének, valamint a francia királyság határain belül a mi valamennyi szövetséges és csatlakozó társunknak üdv. Tudjátok meg mindnyájan, hogy igen jeles és hatalmas fejedelmünk, az igen szeretetreméltó és

545545 II. Fülöp Ágost óta a Plantagenet-háztól elfoglalt birtokon kiépített királyi adminisztráció vezetője.



tiszteletet parancsoló Fülöp úr, Isten kegyelméből Franciaország királya, hogyan vetett ki és hajtott be többféle adót, miképpen váltott be pénzt, s mi más dolgot művelt még, amik mind sokszor nyomták és szegényítették a nemeseket és a közrendűeket… Nem világlik ki, hogy mindezek a király és a királyság becsületére és javára, vagy a közjó védelmére lennének. Az elszenvedett károkat több alkalommal szóvá tettük a király úrnak, s többször kértük őt alázattal és hódolattal, hogy hagyjon fel velük és szüntesse meg őket, de mindhiába, mert nem tett semmit. Sőt még a folyó évben, 1314-re, a mi király urunk jogtalan adókat vetett ki a királyság nemeseire és közrendűire, s igyekezett segélypénzeket behajtani. E dolgokat nem szenvedhetjük és nem viselhetjük el jó lelkiismerettel, mert így elveszítenők becsületünket, szabadságunkat és kiváltságainkat, nemcsak mi, hanem utódaink is. Mi, megnevezett nemesek és közrendűek, ezek miatt a dolgok miatt és a magunk, rokonságunk, szövetségeseink s mások javáért, a francia királyság határain belül ez elmondott módon, megesküdtünk és eskü alatt, szabályszerűen és jó szándékkal megfogadtuk magunk és örököseink érdekében az auxerre-i és a tonnerre-i grófságoknak, e grófságok nemeseinek és közrendűinek, a velük szövetkezőknek és a velük tartóknak, hogy mi nekik segíteni fogunk, saját költségünkre és kiadásunkra, a jelen év rendkívüli adójával s minden más teherrel és jogtalan adóval kapcsolatban, melyet a francia királyok, uraink vagy mások, kivetettek, kivetnek és kivetni fognak… Mindezt elhatározva, leszögeztük és leszögezzük, akartuk és akarjuk, hogy minden eskü alatt és eskü nélkül fogadott engedelmességet, hűséget, hódolatot és hűbérfogadalmat, valamint minden egyéb kötelességet, mellyel urainknak, a francia királyoknak, valamint többi urainknak és ezek utódainak tartozunk, épen megőrzünk és fenntartunk.

13.14. II. Frigyes kiváltságlevele az egyházfejedelmek számára (1220. április 26.)Miközben a császár Itáliában centralizált hatalmának kiépítésén fáradozott, birodalma másik felében Németországban számos engedményt tett mind a világi, mind az egyházi fejedelmeknek. Uralkodása alatt szilárdult meg a feudális széttagoltság német területen. Hogy elérje fiának, Henriknek német királlyá választását, a frankfurti gyűlésen elhalmozta kedvezésekkel az egyházfejedelmeket.

MGH, Const., 1896, T. II., 86. o.

Méltó figyelemmel megfontolván azt, hogy kedvelt híveink, a mi egyházi fejedelmeink mindeddig milyen hathatósan és híven állottak mellettünk, a birodalom élére segítve bennünket, s amikor már odajutottunk, birodalmunk megszilárdításában is, végül pedig Henriket, a mi fiunkat jóakarattal s egyetértéssel királyukká és urukká választva; ezért úgy véltük, hogy őket, akik bennünket segítettek, nekünk is mindenkor segítenünk kell, s akik által erősekké lettünk, őket egyházaikkal (egyházmegyéikkel) együtt nekünk is mindenkor meg kell erősítenünk a mi védelmünkkel minden bajjal szemben. Tehát, mivel az ő sérelmükre bizonyos szokások, vagy hogy helyesebben mondjuk, a birodalom hosszan tartó zűrzavaraiban – melyek most Isten kegyelméből lecsillapodtak, és nyugodalomban is fognak maradni – visszaélések burjánoztak el az új vámok és az új pénzérmék körül, mely utóbbiak a rajtuk levő képek hasonlósága miatt egymás értékét kölcsönösen rontani szokták, az ügyvivők egymás közötti pereskedései és a számtalan egyéb baj közepette e visszaélések ellen néhány határozatot hoztunk, éspedig:

1. Először is megígérjük, hogy az elhunyt egyházfejedelmek hagyatékát a jövőben nem foglalják le a királyi kincstárnokok… hanem legyenek azok utódáé akkor, ha az előd végrendelkezés nélkül halt meg; ha azonban végrendelkezett, akkor végrendeletét érvényesnek tartjuk.

2. Hasonlóképpen: a jövőben az ő területükön vagy joghatóságuk területén nem rendelünk el megkérdezésük nélkül, vagy akaratuk ellenére új vámokat, sem új pénzérméket nem veretünk, hanem épségben és szilárdan megtartjuk és meg is óvjuk régi vámszedési jogaikat s egyházmegyéiknek engedélyezett pénzverési jogukat.

3. Hasonlóképpen: azokat az embereiket, akik hozzájúk tartoznak a szolgálat bármiféle fajtája által, bármilyen okkal hagynák is el e szolgálatukat, nem fogjuk befogadni városainkba, nehogy nekik ezzel jogsérelmet okozzunk.

4. Hasonlóképpen: elhatároztuk, hogy senki se károsítsa meg egyik egyházat sem javaiban akkor, amikor ugyanazon javakban az ügyvivői teendőket látjuk el…

5. Hasonlóképpen: ha valaki közülük vazallusát (hűbéresét) – ki esetleg megbántotta őt – a hűbér jogán perbe hívja, s a hűbért (hűbérbirtokot) ez úton megnyeri, e hűbért mi meg fogjuk védeni az ő használatára. – Ha bármilyen módon, avagy a hűbér birtokosának halála folytán megüresedett hűbérbirtok jut az egyházfejedelem birtokába, azt sem önhatalmúlag, még kevésbé erőszakkal soha meg nem támadjuk…; hanem azon leszünk,



hogy hatékonyan megvédelmezzék őt annak használatában.

6. Hasonlóképpen: az egyházfejedelmek által kiközösítetteket – így kívánja meg ezt az igazságosság is – el fogjuk kerülni…, s mindaddig nem szolgáltatunk számukra igazságot, amíg feloldozást nem nyernek.

7. És minthogy az anyagból készült kard a lelki kar megsegítésére rendeltetett, azoknak a kiközösítetteknek kiközösítését, kik ebben az állapotukban két hetet meghaladó ideig megmaradnak…, ha erről tudomást szerzünk, kövesse az általunk kimondandó száműzetési és birtokfosztási ítéletünk is…

8. Szilárdan megígérjük, hogy így és minden egyéb módon is ti. igazságos ítélkezésünkkel is az egyházfejedelmek javára leszünk, és így járunk majd előttük; ők viszont hitük letételével (esküvel) megígérik, hogy minden olyan emberrel szemben, aki az ilyen, nekik szolgáltatott igazságnak erőszakkal ellene szegülne, teljes erejükkel segítségünkre lesznek.

9. Hasonlóképpen elhatároztuk, hogy egyházi birtokon senki se építhessen semmiféle épületet, ti. se várat, se várost, sem azon a címen, hogy ő az egyházi javak ügyvivője, sem pedig más ürüggyel. Ha pedig épültek volna ilyenek azok akarata ellenére, akiké a birtok, királyi hatalommal kell valamennyit lerombolni.

10. Hasonlóképpen megtiltjuk azt, hogy tisztségviselőink bármelyike is az egyházfejedelmek városaiban bármiféle joghatóságot tulajdonítson magának akár a vámügyekben, akár a pénzérmék ügyében, akár bármiféle más, hivatalos dologban.

13.15. A Mainzi Konstitúciókból1235-ben a mainzi birodalmi gyűlésen II. Frigyes kísérletet tett a németországi intézmények megreformálására; de óvakodott a fejedelmek és az egyház kiváltságainak csorbításától.

MGH, Const., II., 241. o.

Második Frigyes, az isteni kegyelem kedvezése folytán a rómaiak mindenkor dicső császára, Jeruzsálem és Szicília királya.

Az isteni gondviselés jóváhagyásával elnyervén a császári méltóság trónját, alattvalóink kormányzásában gondoskodtunk arról, hogy szándékainkat a béke és az igazságosság kettős köteléke erősítse meg, hogy ezáltal öregbíthessük hírnevünk dicsőségét, és alattvalóink jólétét fokozhassuk. Hiszen különösképpen az erősíti meg az uralkodó tekintélyét, ha a béke megőrzésében s az igazság szolgáltatásában annyira rettegnek tőle a gonoszok, amennyire szeretik őt az igaz emberek. Minthogy pedig a reánk bízott ország kormányzásában az a legfőbb gond sürget bennünket, hogy a mi uralkodásunk szerencsés körülményei között, a hatalmunk alatt álló népek körében a béke és az igazság rendje virágozzék…, kedvelt egyházi és világi fejedelmeink tanácsa folytán, a Mainzban ünnepélyesen megtartott gyűlésünkben bizonyos konstitúciókat hirdettünk ki, ugyanazon fejedelmek, igen sok nemes és birodalmunkbeli más híveink jelenlétében. E konstitúciókat közhitelű oklevélbe foglalva, megparancsoltuk, hogy azokat sértetlenül őrizze meg mindenki, együttesen és egyenként, s megszabtuk azt a büntetést is, ami a szent konstitúciók megszegőire vár úgy, ahogyan azt megsértett felségünk tekintélye s a bűn elkövetőjének könnyelműsége egyaránt megköveteli.

1. Elhatároztuk…, szilárdan és nyomatékosan megparancsoljuk, hogy a városokban, mezővárosokban, falvakban s a mi szent birodalmunk valamennyi helységében igazságtalanul senki ne merészeljen szembe szegülni a püspökök, illetve a főesperesek egyházi joghatóságával, hanem az egyházi ügyekben kiadott rendelkezéseiket, törvényes ítéleteiket mindenki tartsa tiszteletben…

3. Gyakran megesik, hogy a fegyvernyugvás előírásainak kötelmeivel különösen a katonaemberek közt támadt viszályokat le lehet csendesíteni… Ezért szilárdan és szigorúan megparancsoljuk, hogy ha az, aki a fegyvernyugvás megsértését elszenvedte, két szabad, tanácsbeli emberrel együtt, saját illetékes bírája előtt a fegyvernyugvás megsértéséről eskü alatt vallomást tesz, a sértő felet törvényen kívül kell helyezni… Ha pedig a fegyvernyugvást valakinek az erőszakos halála által sértik meg, s a megölt ember vérrokona teszi le a bizonyító esküt…, az elmarasztalt sértő fél legyen mindörökre becstelen (erenlos) és jogfosztott (rehtlos).

4. Úgy határoztunk…, hogy a mi fejedelmeink s mindazok, akik tőlünk kapják közvetlenül ítélőbírói joghatóságukat, az eléjük tárgyalásra kerülő ügyeket országuk bölcs szokásjoga szerint zárják le ítéletükkel; s ők is ugyanezt parancsolják meg azoknak a bíráknak, akik alárendeltjeik, s kik bírói joghatóságukat tőlük kapták… Ha akadna valaki, aki nem így cselekednék, azt törvényes szigorral meg fogjuk büntetni.



5. E hatóságokra van bízva a törvénykezés is, és senki se legyen saját sérelmének boszszulója, mert ahol a törvénykezés tekintélye megszűnik, ott felemeli fejét az önkény szabad tombolása. Úgy akarjuk tehát, hogy senki se legyen saját sérelmének megtorlója, bármiben szenvedett is kárt vagy jogsérelmet, hanem panaszát vigye az abban illetékes bíró elé, s a törvényes út betartásával vigye azt végig a perdöntő ítéletig; csak az az egyetlen eset a kivétel, ha saját testi épsége vagy javainak oltalmazása hirtelen azt követeli meg, hogy az erőszakot erőszakkal verje vissza, amit köznyelven – kényszerű önvédelemnek (nothwere) nevezünk.

6. Ha pedig valaki úgy, amint arról előbb szóltunk, bíró előtt indít eljárást peres ügyében, de ott nem kapott igazságot, s a szükség arra kényszeríti, hogy óvást jelentsen be ellenfelével szemben, amit köznyelven – ellentmondásnak – (widersage) neveznek, akkor azt még aznap tegye meg, s attól kezdve a negyedik napig, azaz három egész napon át az is, aki az óvást bejelentette, s az is, akivel szemben ezt megtette, őrizze meg kölcsönösen a teljes békét, mégpedig személyre is, vagyonra is kiterjedően.

7. …úgy döntöttünk, hogy minden szárazföldi és vízi vámszedőhely, amelyet bárki, bárhol a mi boldog emlékezetű apánk, Henrik császár halála után állított fel, teljes egészében szűnjön meg; csak azokét nem kell megszüntetni, akik a császár színe előtt bebizonyítják, hogy vámszedőhelyüket jogosan, törvényes alapon bírják. Hasonlóképpen megparancsoljuk, hogy minden vámemelés szűnjön meg, teljességgel semmis legyen, és az eredeti, alapításkori állapot maradjon érvényben. Ha pedig valaki megsértené ezt az intézkedésünket, avagy a jogos és törvényes vámnál többet csikarna ki vagy bitorolna, avagy ha jogtalan helyen követelne vámot… éppen úgy bűnhődjék nyilvánosan, mintha zsivány vagy útonálló lenne. Mind a szárazföldi, mind a vízi vámok szedőit megfelelő módon kötelezni kell arra, hogy tartsák karban a hidakat és az utakat, s a legjobb tudásukhoz mérten gondoskodjanak az átutazók, illetve átkelők békéjéről, biztonságáról, nyugodt átvonulásukról, hiszen tőlük kapják a vámot; és saját körzetük területén mindebből semmit el ne mulasszanak.

11. Kemény paranccsal úgy határoztunk, hogy a boldog emlékezetű Henrik császár, a mi apánk halála óta vert minden pénzérme érvénytelen legyen teljességgel, bárhol is vezette azt be bárki; kivéve azokat, akik előttünk bebizonyítják, hogy pénzverési joguk törvényes, s a császártól származik. Aki pedig törvénytelenül forgalomban tartana pénzérméket, azt úgy kell megbüntetni, mintha pénzhamisító lenne. A régi veretű pénzérméket pedig a kellő módon, törvényesen és magától értetődően meg kell tartani a forgalomban. A pénzérmék körüli minden csalást és fondorlatot a legszigorúbban eltiltva, mindezen felül elhatároztuk még azt is, hogy pénzhamisítókként kell mindazokat is megbüntetni, akik idegen veretű pénzt használnak, vagy idegen pénzérme veréséhez való formát tartanak birtokukban.

12. Szigorúan megtiltjuk, hogy bárki pénzért zsoldost toborozzon, hacsak a birodalomtól (a birodalmi gyűléstől) hűbérúri jogán nem kapott e toborzásra jogot.

13. Megparancsoljuk, hogy a „phalburgar”-ok546546 intézményét mind a mi városainkban, mind másokéiban teljességgel szüntessék meg, s őket e tisztüktől mozdítsák el. A „muntmann”-ok 547547 is teljességgel szűnjenek meg mindenütt.

14. Senki se merészeljen a területileg illetékes bíró ítélete nélkül másvalakin zálogot venni; ha mégis akadna olyan, aki megtenné ezt, úgy kell megbüntetni, mintha rabló lenne…

23. Hasonlóképpen úgy határoztunk, hogy mindaz, aki egy éven és egy napon át megmarad a császár által proskribáltak jegyzékében… ítéletünk által nyilváníttassék „erenlos”-nak és „rehtlos”-nak…

25. Szigorúan megtiltjuk, hogy bárki menedéket adjon a proskribáltaknak, vagy éppen tudatosan vendégül is lássa őket; ha valaki mégis így cselekedne…, ugyanaz legyen a büntetése, mint a proskribáltaké… Ha a proskribáltakat bárhol tilalom alá helyeznék vagy megtámadnák őket, senki se vegye védelmébe egyiküket sem; ha pedig valaki tudatosan védelmébe venné az ilyen személyt… vele, illetve az övével azonos legyen a bűne, és proskribáltként ítélkezzenek felette.

26. Egyetlen város, egyetlen mezőváros se fogadja be tudatosan a proskribáltat; senki se védje meg, ha valami baj éri; semmit se adjanak neki szívességből; senki se társuljon vele sem vételi, sem eladási ügyletben, ellenben: mindenki kerülje el őt…

28. A birodalom kormányzása s a különböző területek és tartományok ügyei lekötik a mi gondoskodásunkat, és

546546 Phalburgar – olyan városon kívül lakó személy, aki teljes polgárjoggal bírt, s rendszerint ellenszolgáltatás-képpen e városnak katonai szolgálattal tartozott.547547 Muntmann – olyan szabad, aki magát a király, egy hatalmas úr vagy egyházi testület – később gazdag városok – oltalmába helyezte (cliens, mundialis stb.).



mivel gyakorta fordul elő az, hogy ezeket az ügyeket személyes szorgoskodásunkkal kellene megoldani, úgy akarjuk, hogy a pereskedők olyan ügyeit, melyek feletti bíráskodást saját személyünkben nem vezethetjük, kipróbált hűségű, tisztes hírnevű legfőbb bíró zárja le helyettünk. Úgy rendelkezünk tehát, hogy királyi kúriánknak legyen ítélőbírója… ő… vezesse a törvénykezést… igazságot szolgáltatva minden pereskedőnek, kivéve a fejedelmek és más főrangú személyek olyan pereit, amelyek személyüket, jogaikat, becsületüket, hűbérbirtokaikat, tulajdonukat és örökségeiket illetik; továbbá: igen fontos tárgyú perek tárgyalását is és az ezekben való ítélkezést is saját felségünknek tartjuk fenn.

A birodalom általános békéjének érdekében adtuk ki, és tettük közhírré ezeket a konstitúciókat… Az Úr megtestesülésének 1235. esztendeje augusztus havában, a nyolcadik indikcióban, amikor második Frigyes úr uralkodott, és Isten kegyelméből ő volt a rómaiak mindenkor dicsőséges, legyőzhetetlen császára, Jeruzsálem 548548

és Szicília királya, szerencsés uralkodásának tizenötödik, jeruzsálemi királyságának tizedik, szicíliai királyságának harminchetedik esztendejében. Amen.

13.16. II. Frigyes császár aranybullája, 1212Az aranybulla örökös királyi címet adományozott I. Ottokárnak és rendezte Csehországnak a birodalomhoz fűződő laza viszonyát.

MGH, Const. II.

Frigyes, Isten kegyelméből választott római császár, mindenkor a birodalom növelője, szicíliai király, apuliai herceg és capuai fejedelem.

Minthogy a császári dísz és hatalom meghaladja rendünket, hogy felségünk nemcsak a többi fejedelem méltóságát, hanem királyi jogarakat is adományoz, dicső és nagy dolognak tartjuk, hogy bőkezűségünk ilyen nagy jótéteményétől másoknak is megnő királyi méltóságuk bővülése, és hogy ettől magasztosságunk semmiféle csorbát sem szenved.

Ezért tekintetben véve az odaadás dicső szolgálatait, amelyeket az egész cseh nép régi idők óta híven és odaadóan tanúsított a római császárság iránt, és hogy felséges királyunk, Ottokár 549549 kezdettől fogva a többi fejedelem sorában a többieknél inkább minket választott császárrá, és választásunk mellett állandóan és hasznunkra kitartott: amint kedves nagybátyánk, boldog emlékezetű Fülöp király,550550 fejedelmeivel megtanácskozva, kiváltságlevelében elrendelte, mi is királlyá tesszük őt és megerősítjük, és ezt az igen szent és méltó rendelést jóváhagyjuk, és a cseh királyságot bőkezűen és minden, udvarunknak járó pénz kirovása és szokásos igazságosság nélkül neki és örököseinek örökre átengedjük: azt akarjuk, hogy bárkit is választanak királlyá, jöjjön hozzánk vagy utódainkhoz és kellő módon vegye át a királyi jelvényeket. Azt is megengedjük, hogy ő és utódai birtokolják mindazokat a határokat, amelyek az említett királyságot megilletik, bármilyen módon is idegenítették volna el azokat. Ugyancsak teljességgel átengedjük neki és utódainak a jogot és hatalmat, hogy királysága püspökeit hivatalukba beiktassa; de úgy, hogy élvezzék azokat a szabadságjogokat és biztonságot, amelyet elődeinktől kaptak. Elrendeljük még bőkezűségünk túláradásában, hogy a nevezett felséges király és örökösei nem kötelesek bármelyik birodalmi gyűlésünkre eljárni, kivéve, ha Bambergbe vagy Nürnbergbe hívjuk össze, ha pedig Merseburgba rendeljük a lefolytatását, ott szintén kötelesek megjelenni. Ha a lengyel fejedelem, amennyiben meghívták, eljön, kötelesek neki kíséretet adni, ahogy valamikor elődeik, a cseh királyok meg szokták tenni; azzal azonban, hogy eleve hatheti haladékot adnak nekik, hogy az említett birodalmi gyűléseken megjelenjenek. Azzal a fenntartással, hogy ha minket vagy utódainkat Rómában megkoronáznak, nevezett Ottokár király vagy utódai akaratára bízzuk, hogy háromszáz páncélos lovast küld nekünk, vagy háromszáz aranyat fizet.

Ezen rendeletünk és megerősítésünk tartós emlékére és hatalmára írattuk meg ezt a kiváltságlevelet Párizsi Henrik, jegyző és hívünk keze által, és aranypecsétünkkel megerősítettük, az alább megírt évben, hónapban és indikcióban.

Ennek a dolognak tanúi: a bari érsek, a tridenti püspök, a baseli püspök, a konstanzi püspök, a churi püspök, a reichenaui apát, Sankt Gallen apátja, a wisemburgi apát, Bertold von Neifen, a királyi udvar főjegyzője; Ulrik kyburgi gróf, Rudolf habsburgi gróf és elzászi tartományi gróf, Lajos és Hermann friburgi grófok, Werner hohenburgi gróf, Arnold wartei nemes, Rudolf raprechstweileri várnagy, Rudolf von Ramensberg, Albero von

548548 A Jeruzsálem királya címet 1227-től Izabellával, Jean de Brienne jeruzsálemi király leányával kötött házassága óta használta.

549549 Ottokár (1192–1193, 1197–1230).

550550 Sváb Fülöp (1198–1208) német király.



Tanehaus, kamarás és számos más főméltóság és nemes és szabad, akiknek a tanúbizonyságával van megerősítve ez a kiváltságlevél.

Történt ez az Úr megtestesülésétől számított 1212. évben, szeptember havában a 15. indikcióban, urunk, Frigyes, a legfelségesebb választott római császár és mindenkor a birodalom növelője, szicíliai király uralkodásának 15. évében.

Adatott a nemes Basel városában Ulrik helyettes protonotárius keze által szeptember 26-án szerencsésen. Amen.

13.17. A német lovagok megtelepedése a BaltikumbanLett Henrik Livónia krónikája című latin nyelvű munkájából részlet. Henrik (kb. 1187–1259) 1225–1226 során írta a művet, már korábban (1208 óta) részt vett a balti német hódításokban, ezeknek szószólója.

MGH, SS. XXIII.

Albert püspökségének második éve.

Püspöksége második évében (1200) Albert Konrád de Tremonia (Dortmundi) gróffal, Harbert de Yborchhal és sok zarándokkal együtt Livóniába ment 23 hajón. Miután behajózott a Dvina torkolatába és magát és övéit Istennek ajánlotta, Holm vára felé tartott, és tovább haladva, Ikeskolába készült menni, de amikor felfelé haladtak a folyón, megtámadták őket a lívek, egyeseket megsebesítettek, Miklós papot és másokat pedig megöltek. A püspök ennek ellenére elérte Ikeskolát, ha nem is minden nehézség nélkül. Az első püspök ideje óta ott élő testvérek és mások örömmel fogadták őket. Az összegyülekezett lívek tüstént három napra békét kötöttek a teutonokkal, de csak cselből: hogy ezalatt sereget gyűjtsenek. A béke megkötése után a püspök elindult a folyón lefelé Holmba, és a békében bízva hajón futárokat küldött Dinamündébe a püspöki trónért, öltözékért és egyéb szükséges holmikért. A küldöttek elvitték, amit akartak, és az állítólag teljes béke védelme alatt ugyanezen az úton visszatértek. Az úton, amikor Rumbulét elhagyták, a lívek, megbontva a békét, kegyetlenül megtámadták őket; az egyik hajó visszafordult és megmenekült, a másikat azonban elfogták, és majdnem mindenkit megöltek, aki rajta volt. Azután Holmig nyomultak a lívek, és megostromolták a püspököt embereivel együtt. Az ostromlottak igen nehéz helyzetben voltak, mert nem volt élelmiszerük sem a maguk számára, sem lovaik számára, de végül is felásták a földet és különböző helyeken sok elásott gabonát és egyéb élelmiszert találtak. Közben megjöttek a frízek, mindössze egy hajón, felégették a lívek földjeit, és amennyire csak erejükből telt, kezdtek ártani egyiknek és másiknak egyaránt. A lívek ennek láttára, minthogy nagyobb veszélytől féltek, megújították és megerősítették a békét, a püspökkel és teutonokkal Riga városához mentek, ahol Asso és sokan mások a keresztség kegyelmében részesültek. A püspök azonban nem bízott a békében, hiszen a lívek hitszegő módon már sokszor megsértették, ezért kezeseket követelt Annótól, Kaupótól és az ország nemzetségfőitől. Lakomára hívták őket, mind megjelentek, és bezárták őket egy házba. Mivel attól féltek, hogy a tengeren át Teutóniába viszik őket, fiaik közül mintegy harmincat átadtak a püspöknek, a legjobbakat, akiket csak találni lehetett a Dvina mentén és Toreidában. A püspök örömmel fogadta őket, azután az Úrra bízta az országot, és elhajózott Teutóniába.

Elutazása előtt a lívek megmutatták neki a városnak való helyet, amelyet Rigának551551 neveztek el, vagy a Riga tó nevéről, vagy a vizek bősége miatt, mert a helyet felülről és alulról víz mossa. Alulról abban az értelemben, hogy ott sok a víz és az öntözött legelő, vagy mert a bűnösök ott teljesen bűnbocsánatot nyernek, következésképpen felülről is megmosdanak, mert méltóak lesznek a mennyek országára; vagy Riga azt jelenti, hogy az új hit által öntözött, ahonnan a környékbeli népeket megöntözi a keresztség szent vize.

A püspök tisztában volt a lívek gonoszságával és látta, hogy a zarándokok segítsége nélkül semmire sem megy ezekkel az emberekkel, ezért a Toreidából való Teodorich testvért Rómába küldte, hogy oklevelet hozzon keresztes hadjáratra.

Teodorich kifejtette Ince pápa őszentségének a rábízott ügyet, és a nevezett oklevelet kegyelmesen kiadták neki.

Ugyancsak az ő állhatatos kérésére a római főpap a legszigorúbban, kiközösítés terhe alatt megtiltotta mindenkinek, aki Semigalliában1 jár kereskedés végett, hogy meglátogassa a helyi kikötőt.

Ezt az intézkedést később maguk a kereskedők is helyeselték; közösen elhatározták, hogy a kikötőt kiközösítés alatt levőnek tekintik, és a jövőben mindenkit, aki oda akar menni kereskedni, megfosztják vagyonától és

551551 Riga – alnémet nyelven patak, csatorna.



életétől.

Amikor később, két évvel a város felépítése után, néhányan meg akarták szegni ezt az ígéretet, a kereskedők mind először erősen kérlelték őket, ne utazzanak Semigalliába.552552 Azok azonban semmibe sem vették az apostoli parancsot, és nem törődve a kereskedők közös határozatával, hajón leereszkedtek a Dvinán. Ekkor mások, makacsságuk láttán, hajón odamentek, megtámadták őket, és miután kettőt közülük, mégpedig a révkalauzt és a kapitányt elfogták és kegyetlenül kivégezték, a többiek kénytelenek voltak visszatérni.

13.18. Részlet a Szász TükörbőlA német jogszabály első teljes lejegyzése nem a császár, nem is a fejedelmek ösztönzésére jött létre, hanem mint magánmunka, 1215 és 1235 között jegyezte fel Eike von Repgau a Szász Tükörben a szász (tulajdonképpen az ostfáliai) szokásjogot. Verses előszavában így indokolja meg a címet:

„E könyvet a Szászok Tükrének nevezik,

Mert benne a szászok joga ismertetik,

Oly módon, amint a tükörben a dámák

Tiszta arcocskájuk nézegetni szokták.”

Idővel a Szászok Tükre birodalmi jog érvényére emelkedett, jóllehet a pápa (XI. Gergely) 1374-i bullájával egyes cikkelyeket mint eretnekeket elvetett.

A Szászok Tükre mellett a Svábok Tükre (1275 körül) érte el a legnagyobb tekintélyt, ennek valószínűleg egyházi szerzőjét nem lehet pontosan megállapítani.

Fontes iuris Germ., 1933.

I. l.553553 Két kardot hagyott Isten a földön a kereszténység megoltalmazására: a pápának az egyházit, a császárnak a világit. A pápa arra is van rendelve, hogy meghatározott időben fehér lovon lovagoljon. És a császárnak kell a kengyelt tartani, hogy a nyereg el ne csúszszon. Ez azt jelenti, hogy a császár a világi jog útján kényszerítsen a pápának járó engedelmességre, ha az olyan ellenállásra talál, melyet az egyházi jog által nem tud leküzdeni. Így kell az egyházi hatalomnak is a világi bíróságnak segítséget adni, ha arra szükség van…

I. 35. Mindenfajta kincs, mely a föld mélyében fekszik, mélyebben az eke járásánál, a királyi hatalomé…

I. 38. Akiket a birodalom egyévi és egynapi időre554554 kiközösített, azokat mind úgy ítélik meg, mint jogtalanokat és felosztják saját és hűbérbirtokukat, a hűbért az uraknak mint megüresedettet, a sajátjukat a királyi hatalomnak.

I. 39. Akik jogukat tolvajlás vagy rablás miatt elvesztették, esküjük alapján – ha ismét lopás vagy rablás vádja alá kerültek – nem nyilváníttathatnak ártatlannak. Csak három választásuk van: ártatlan voltuk bizonyítására tüzes vasat vinni, vagy pedig könyökig forró vizes üstbe nyúlni, vagy viadalban védeni magukat…555555

I. 42. Napjai előtt (nagykorúságáig) és évei után (élemedett kora után) lehet az embernek gyámja, ha szüksége van rá, de nélkülözheti is, ha akarja… A férfi 21 éves korában jut napjaihoz, és 60. életévén felül van napjain túl.

II. 13. A tolvajt fel kell akasztani. Ám ha egy faluban nappal lopás történik 2 schillingnél kisebb értékben, az illetőt a parasztok elöljárója556556 ugyanazon a napon ítélje el bőrére és hajára557557 vagy engedje ezt 3 schillinggel megváltani. De az illető becstelen és jogvesztett marad… Ugyanígy kell ítélni hamis mérték, hamis súly és

552552 Semigallia – Lettország középső területe, egy lett törzs, a semigallusok vagy zemgolok lakták.

553553 A következő szövegben a római számok a könyvekre, az arab számok a cikkelyekre utalnak. Az eredeti szövegben ezeket szavakkal jelölték.554554 Szász jog szerint egy év és egy nap: egyévi és még hatheti és háromnapi időtartamot jelent.

555555 Ordal, istenítélet.

556556 A „Bauermeister” egy-egy paraszti együttes elöljárója; ha bíró nincsen, ő ítél a faluban.

557557 Azaz: a tolvajt megverték és fejéből egy kerek fára csavarva kitépték a haját, mely a szászoknál a szabad ember dísze volt.



hamis élelem adásvétel esetében, ha valakit rajtakapnak. Minden gyilkost és azokat, akik az ekét vagy a malmot,558558 a templomot vagy a temetőt kirabolják és a gyújtogatókat mind kerékbe kell törni. Akik valakit megvernek vagy elfognak, vagy kirabolnak vagy megégetnek – a gyújtogatást kivéve – és akik békebontók és házasságtörésen kaptak rajta, azokat le kell fejezni. Aki tolvajt fogad be vagy rablást eltitkol, vagy ilyenek elkövetőit segíti, támogatja, még ha felülkerekedik is mindezen, úgy kell azt elítélni, mint amazokat. Aki keresztény létére hitetlen varázslást vagy méregkeverést folytat és ez rábizonyul, azt máglyán kell elégetni…

II. 66. Mindennap és minden időben békessége legyen papnak, egyházi embernek, lánynak, asszonynak testükben, javaikban egyaránt. Templom, temető és minden falu a maga árkain és sövényein belül, eke és malom és királyi utak vízben és mezőkön: mindnek és mindazoknak, akik ezekbe jönnek, állandóan békességük legyen…

III. 45. Fejedelem, báró és esküdtnek választható ember559559 mind egyformának számít bírság560560 és vérdíj561561

dolgában. Értük a bírság 80 schilling, a vérdíj 18 pfundt. 562562 Minden aszszonynak feleannyi bírság és vérdíj jár, mint a férjének. Más szabad embernek is, annak, akit ottlakónak hívnak, s odajön a vendégképp az országban jár, s ott tulajdona nincsen, 15 schilling bírságot adnak és 10 font a vérdíjuk…

Két gyapjúkesztyű és egy trágyavilla a napszámosnak járó bírság. Lantosoknak s mindazoknak, kik önmagukat mondhatják sajátjuknak, bírságképp egy ember árnyékát fizetik.563563 Nem jár vérdíj egy jogvesztett személynek sem. Aki azonban ezek közül valakit megsebesít vagy megöl, vagy vele verekszik és velük kapcsolatban a békét megszegi, afölött a béke joga szerint kell ítélkezni…

III. 52. A németeknek a jog szerint kell a királyt választaniuk. Ha őt aztán felszentelték a püspökök, akik erre vannak hivatva, és az aacheni királyi széket elfoglalja, akkor királyi hatalmat és király nevet nyer. Ha a pápa fölszenteli őt, birodalmi hatalmat és császár nevet nyer.

13.19. A livóniai törvényXIII. századi, alnémet nyelvjárásban írt törvénygyűjtemény

M. N. Tyihomirova, 478–480. o.

Alább következik a világi jog, amelyet a livóniai püspök úr és Isten lovagjai és a lív nemzetségfők rendeltek el, a paraszti jog, amely általában érvényben van Livóniában.

1. Először, akinek a szemét kiszúrják, annak (fizessenek) 20 márkát.

2. Lábát elvágták – 20 márka.

3. Karját levágták – 20 márka.

4. Nagyujját levágták – 5 márka.

5. Mutatóujját levágták – 5 márka.

6. Középső ujját levágták – 4 márka.

7. Gyűrűsujját levágták – 3 márka.

8. Kisujját levágták – 3 márka.

9. Gyilkosságért – 40 márka.

10. Ha valaki lopással vádol egy másikat, a vádlott eskütétellel igazul meg, a vádló viszont köteles (a vádat)

558558 Akik az ekétől a fogatot vagy a malomból a gabonát elvitték.

559559 Akik alkalmasak voltak az esküdt tisztségének betöltésére: a Szász Tükör szerint kisebb, csekély birtokkal rendelkező nemes urak.

560560 Megsebesítéskor.

561561 Megölés esetében. A „Wergeld”, „Manngeld”, az egy férfi megöléséért járó bírság, vérdíj.

562562 1 pfundtban 20 schilling volt, 1 schilling 12 pfennig.

563563 Azaz semmit.



három feddhetetlen férfiú tanúbizonyságával igazolni.

11. Ha valaki késsel megsebesíti a másikat – 3 márka.

12. Ha valaki karddal megsebesíti a másikat – 1 márka.

13. Ha kenyérvágó késsel – 6 márka.

14. Ha kopjával – 3 márka.

15. Ha fejszével – 1 márka.

16. Ha valaki erőszakot követ el egy nőn, és a nő ezt három feddhetetlen férfiú tanúbizonyságával igazolni tudja – akasszák fel.

17. Ha valaki ellopja az úr tizedjét – akasszák fel.

18. Ha valaki jobbágyföldet (?) kivág (?) – 9 márka.

19. Ha valaki idegen földet megkapál – 9 márka: Jól vigyázz: minden (nyomás) földért külön kell kártérítést adni.

20. Ha valaki a határjelző karót átülteti saját földjén – 6 márka.

21. Ha valaki elragadja más barmát zálogba vagy elragadja az istállóból – 9 márka.

22. Vagy az udvarról veszi el – 6 márka.

23. Ha egy férfi elhajtotta az állatot a földről, és megfogják, és elfogják (az állatot) – 3 márka.

24. Aki más barmát elragadja a földön – 1 márka.

25. (Aki) sebet (okoz) az arcon – 6 márka. Ennek a harmada az úr javára.

26. Két folt az arcon, de nem a haj alatt – 3 márka.

27. Aki mást mintegy négy foggal megharap – minden fogat 4 márkával kell megváltani; ellenkező esetben kiverik őket.

28. Vér (seb) a ruha alatt – 3 márka.

29. Kék folt a ruha alatt – 1 márka.

30. Kék folt a fejen – 1 márka.

31. Aki szándékosan megölt valakit, azt törjék kerékbe.

32. A varázslót meg kell égetni.

33. Aki ő királyi felsége urunk elöljárója parancsának nem engedelmeskedik, azt verjék meg vagy akasszák fel.564564

34. Aki megrágalmaz mást, és nem tudja bizonyítani, verjék meg.

35. Aki más mellett tanúskodik (sebesítés esetén), és nem tudja bebizonyítani – 1 márka, vagy legyen úgy, hogy jog szerint igazolta, mint kell.

36. Sebesítés vagy gyilkosság esetén adódó minden kárpótlásból egyharmad illeti meg az urakat, és kétharmad a vádlót mint érdekeltet.

37. Az erőszaktétel és elítélés (?) után járó kárpótlás az urakat illeti meg.

564564 A király elöljárójára vonatkozó rész valószínűleg későbbi svéd betoldás.



38. Aki szénát lop az uraktól, köteles az uraknak minden szekér után 3 márkát fizetni.

39. És ezen felül a szénát is meg kell fizetnie.

40. Aki úton 6 pfenninget elrabol mástól – akasszák fel.

41. Ha fürdőben és templomban – ugyanaz.

42. Ha egyszer már eldöntött ügy (újból) az urak elé kerül – 1 márka.

43. Aki alaptalanul panaszkodik – 1 márka.

44. Ha a béres szolga vagy béres szolgálóleány a határidő előtt elmegy vagy elszökik – elveszti bérét.

13.20. Szemelvények a lengyel jogforrásokbólA legrégibb lengyel jogi kódex szövegének egy XIV–XV. század fordulóján készített másolatból vett részlete a XIII. századi Lengyelország életét és joggyakorlatát világítja meg.

J. Matuszewski 1959, 176., 186., 194. o.

12. cikkely

1. Néha ember azt tartja, hogy aki a hercegi istállóból kancát lop, az 70 márka büntetést fizet.

2. Aki a hercegi lakásból lop, az 70 márka büntetést fizet.

3. Aki az egyik országrészből a másikba, vagy egyik falucsoportból a másikba vezet (visz) olyan embert, aki valakit kirabol vagy lop, az 70 márka büntetést fizet, vagy ha amaz gyújtogat vagy valakit megöl, avagy valakin súlyos bűncselekményt követ el, akkor azért 70 márka büntetést fizet az illető, aki azt odavitte.

4. Ha pedig az illető meg akar esküdni tanúkkal, hogy azt az embert, aki a kárt okozta, nem vitte magával, akkor tizenkettedmagával kell erre megesküdnie.

5. Aki pedig a herceg pincéjéből vagy konyhájából lop, avagy ami a várában volt (ellopja), az 50 márka büntetést fizet.

6. Ha pedig meg akar esküdni tanúkkal, hogy ártatlan, azt kilencedmagával kell tennie.

7. Aki valaki házából lop, akár lovag, akár paraszt legyen, az 12 márka büntetést fizet.

8. Aki egyedülálló szolgalegénytől lop, akinek nincs felesége, a batyujából, vagyis a zsákjából, avagy ha nincs batyuja, aki az iszákjából lop el abban található dolgot, az szintén 12 márka büntetést fizet, mivel az egyedülálló szolgalegénynek nincs más rejtekhelye, mint a batyuja vagy iszákja.

9. Ha pedig esküt akar tenni az említett tolvajlás ügyében az, akit avval vádolnak, azt hatodmagával kell tennie.

10. Aki pedig olyan lovagtól vagy paraszttól lop, aki nőtlen ember vagy nem viseli a szolga nevet, a batyujából vagy az iszákjából (oly dolgot) ami ott van benne, az 6 márka büntetést fizet.

11. Ha pedig a bűnös erről esküdni akar, ezt harmadmagával kell tennie.

15. cikkely

1. Az országút565565 a hercegi békével védett, ezért, ha valaki azon valamiféle jogtalanságot követ el, az a hercegi békét törte meg. Ezt a lengyelek hercegi kéznek nevezik.

2. Ha előfordul, hogy valaki hospest öl meg az ország útján, az az elhunytért 50 márka kártalanítást fizet.

3. A halottat rokonai viszik el. Hogyha nincsenek ott rokonai, akkor a herceg viszi el.

565565 Az országút kifejezés a herceg védelmét élvező fő közlekedési utat jelenti. A fejedelmi garanciát nevezték hercegi kéznek.



4. És békéjéért, mely megtöretett az országúton, a herceg 50 márkát vesz kézhez

5. Ha valaki kereskedőt vagy lovagot öl meg az országúton, az annak rokonai számára 50 márkát fizet.

6. Ha annak nincsenek rokonai, akkor a herceg veszi kézhez, valamint (emellett) másik 50 márkát és békéért, amely megtöretett az országúton.

7. De ha valaki ez alól esküvel akarja magát tisztázni, ezt kilencedmagával kell tennie.

8. Ha valaki parasztot öl meg az országúton, 30 márkát fizet érte, a hercegnek pedig a herceg országútjáért – 50 márkát.

9. Ha pedig ez alól esküvel akarja magát tisztázni, ezt hatodmagával kell tennie.

10. A falusi úton, amely egyik faluból a másikba vezet, ha ott lovagot, vagy lovaggal egyenlő rangú embert öltek meg, ezért a rokonoknak 50 márkát kell fizetni.

11. És annak, akié a bíráskodás, 6 márkát fizetnek a békéért, mely megtöretett az úton.

12. Ha valaki ez alól tisztázni akarja magát, azt kilencedmagával kell tennie.

13. Ha pedig egy parasztot ölnek meg egy falusi úton, ezért 30 márkát kell fizetni. Az út békéjéért – 6 márkát.

14. Ha paraszt leüt egy lovagot a falusi úton, anélkül hogy az ütés halálos lenne, azért 6 márka kártalanítást fizet. Az út békéjéért – 6 márkát.

15. Ha pedig ez alól esküvel akarja magát tisztázni, ezt harmadmagával kell tennie.

16. Ha pedig lovag üt meg egy parasztot anélkül, hogy az ütés halálos lenne, ezért háromszáz (fizetéssel) bűnhődik. Az út békéjéért – 6 márkát.

17. Ha pedig ő esküvel akarja magát tisztázni, ezt másodmagával kell tennie.

18. Ha egy lovagot ütnek meg a piacon, anélkül, hogy az ütés halálos volna, azért 6 márka büntetést kell fizetni.

19. Ha pedig ez alól esküvel akarja magát tisztázni, ezt harmadmagával kell tennie.

20. Ha egy parasztot ütnek meg a piacon anélkül, hogy az ütés halálos lenne, ezért háromszáz (fizetéssel) kell bűnhődni. A piac békéjének megtöréséért – 6 márkával.

21. Ha pedig ez alól esküvel akarja magát tisztázni, másodmagával kell tennie.

22. Ha valakit a kocsmában leütnek, legyen az lovag vagy paraszt, vagy pap, ezért háromszáz (fizetésével) kell bűnhődnie.

23. A háromszáz büntetése a lovagnak 8 scotust566566 tesz ki; a háromszáz büntetése a paraszt számára 3 scotust tesz ki.

24. Ha pedig valaki esküvel akarja magát tisztázni az ütés miatt, ezt másodmagával kell tennie.

25. Ha pedig egy vladárt (vagyis intézőt vagy kamarást) vecsernye előtt leütnek a kocsmában anélkül, hogy az ütés halálos lenne, azért 6 márka büntetést kell fizetni, mivel az a vélelem, hogy ő ura érdekeltségeit szemléli meg.

26. És ha valaki ez alól esküvel akarja magát tisztázni, ezt harmadmagával kell tennie.

27. És ha az említett kamarást a vecsernye után ütik le a kocsmában, anélkül hogy az ütés halálos lenne, ezért a háromszázat fizetik büntetésül, mert az a vélelem, hogy ő akkor inni ment oda.

28. Ha pedig valaki ez alól esküvel akarná magát tisztázni, ezt másodmagával kell tennie.

17. cikkely

566566 Scotus – ezüstmárka (182,5 g) huszonnegyed része.



1. Ha valaki nemesleányt megerőszakol, vagy annak akarata ellenére magával viszi, ezért 50 márka büntetést fizet a bírónak, a nemesleánynak pedig annyit, amennyit a bíró megítél szégyenéért.

2. Ugyanígy jár a bíróság el, ha valaki nemesasszonyt erőszakol meg, vagy annak akarata ellenére magával viszi.

3. Ha valaki ez alól esküvel akarja tisztázni magát, ezt kilencedmagával kell tennie.

4. Ha valamilyen parasztlány vagy parasztasszony bogyóért vagy almáért, vagy más dologért az erdőre megy és ott megerőszakolják, ezért 6 márka büntetést kell fizetni.

5. Ha valaki ez alól esküvel kívánja tisztázni magát, ezt harmadmagával kell tennie.

6. Ha pedig egy kisleány megy a mezőre vagy erdőre almáért vagy más dologért és ott megerőszakolják, ezért büntetésül a háromszázat kell fizetni, miután nem engedett, hogy úgy (ti. egyedül) menjen.

7. Ha ő (a tettes) ez alól esküvel akarja magát tisztázni, ezt másodmagával kell tennie.

13.21. II. Iván Aszen cár tirnovói felirataA feliratot a cár a tirnovói 40 szent vértanú templomban állíttatta fel a Theodoros Komnénos epiruszi deszpota felett aratott győzelme emlékére.

Dujcsev 40. o.

A 6738. (1230) évben a 3. indikcióban én, Iván Aszen, Krisztus urunkban a bolgárok istenfélő cárja és egyeduralkodója, az öreg Aszen cár fia, felépíttettem és festményekkel színültig felékesítettem ezt a 40 szent vértanú nevéről elnevezett igen tiszteletreméltó templomot, akiknek a segítségével uralkodásom tizenkettedik évében, amely évben kifestették ezt a templomot, hadba indultam Romániába567567 és szétvertem a görög sereget, magát a cárt, Theodoros Komnénos urat valamennyi bojárjával együtt fogságba ejtettem. És elfoglaltam egész országát Drinápolytól Dracig,568568 a görög földet és az albánt és a szerbet; azokban a városokban meg, amelyek Konstantinápoly körül vannak, és magában ebben a városban a frankok uralkodtak, de ezek is meghajoltak cárságom jogara előtt, mert nem volt más cár rajtam kívül, és nekem köszönhették, hogy napjaikat eltöltötték, mert isten így rendeli, mert nélküle sem tett, sem szó nem megy végbe. Neki dicsőség örökkön örökké, amen.

14. SZERZETESI REFORMOK14.1. Volpianói Vilmos569569

Raoul Glaber Historia, III. könyv, V. fejezet

Abban az időben, midőn Isten házainak megszépítése mindenfelé megmutatkozott, a tiszteletre méltó Vilmos apátot a boldog emlékezetű Majolus570570 apát a Szent Benignus mártír egyházának fejévé jelölte.571571 Ezt az egyházat hamarosan olyan csodálatosan újjáépítette, hogy nehéz lett volna hozzá hasonló szépségűt találni. Vilmos nem csak a szabályok szigorú betartásában tűnt ki, de senki sem volt rendjének oly kiváló propagátora, mint ő. Azonban amennyire elnyerte ezáltal a jámbor és vallásos emberek szeretetét, annyira magára vonta az istentelen és galád emberek ócsárlását és rosszindulatát.

Itáliában született nemes szülőktől, de nemessége még nagyobb lett ismereteinek és tudásának gyarapítása által. Szüleitől örökölt birtokán, amelyet Volpianónak neveztek, ezer szépségű monostort építtetett, amelyet Fructuariának nevezett el. Minden szükséges javakkal meggazdagította, s élére egy János nevezetű minden szempontból méltó vezetőt állított.

Vilmost éles elméje és kiváló bölcsessége miatt gyakran hívták palotáikba királyok és fejedelmek. Valahányszor

567567 Vagyis a bizánci kézben levő terület ellen.

568568 Durazzo, Durrës albániai városról van szó.

569569 962–1031.

570570 Maiolus clunyi apát (847–994).

571571 Dijonban.



egy monostor pásztor nélkül maradt, a király, a gróf, vagy a főpap, akitől az intézmény függött, azonnal hozzá fordult, hogy vegye kézbe irányítását és reformálja meg, mivel látták, hogy a pártfogásába vett monostorok mint váltak gazdagsága és szentsége nyomán virágzókká. Saját személye jelentette a garanciát, hogy a szerzetesek pontosan betartsák a szabályok előírásait, s az eredményt ragyogóan igazolták a rábízott monostorok.

14.2. ClunyUo.

Ez a szabályzat majdnem teljesen elavult lett, de Isten kegyelméből a bölcsesség otthonában új lendületet vett, számos ágat hajtott a Cluny néven jól ismert monostorokban. Ez az intézmény a nevét a helyét jelölő „inclutus” szótól nyerte, de talán jobban megfelelne a „cluere” szó, amivel a megnövekedést fejezzük ki. Ugyanis ténylegesen napról napra növekedett a különböző adományok révén a kezdettől fogva. Eredetileg a beaumi monostor priorja, Berno építtette, az igen jámbor Vilmos, Aquitánia hercegének rendelkezése szerint a maconi tartományban a kis Grosne folyócska mellett.572572 A monostor mindössze 5 mansus földet kapott, és mint mondják 12 szerzetes gyűlt ide. Ez a kivételes vetés megsokszorozódott s az Úr katonáinak családja betöltötte a föld nagy részét. Állandó gondjuk Isten szolgálata mellett az igazságosság és a könyörületesség gyakorlása, így megérdemlik, hogy minden jóval elhalmozzák őket, annál is inkább, mivel a jövendő számára is méltán követendő példát nyújtanak.

Berno után az apátság vezetését az igen bölcs Odo573573 töltötte be. Ennek a hittel teli embernek, aki korábban a toursi Szent Márton egyházát vezette, valóban csodálatos volt a szentsége, erkölcse, egész életvitele. A szabályzat terjesztésében akkora lelkesedést fejtett ki, hogy Beneventumtól az óceánig a legjelentősebb monostorok Itáliában és Galliában tekintélye alá helyezték magukat. Halála után Aymard574574 követte, egyszerű lélek, bár nem lett oly híres, de nem kevésbé volt a szabályok tisztaságának éber őre. Utána a szent és tiszteletre méltó Maiolust575575 választották, aki maga jelölte utódjául a szerzetesek irányítására Odilót,576576 Berno óta ő lett az 5. clunyi apát. A különböző országok kolostoraiba gyakran kértek szerzeteseket a monostortól, akik ott mint elöljárók ezer módon szolgálták és képviselték az Úr ügyeit.

14.3. A karthauzi rend megalakulásaGuibert de Nogent, De vita sua.

E. R. Labande, 1981, 62–73. o.

Ch. XI. Ebben az időben Reims városában a szabad művészetekben igen jártas és művelt Bruno nevű férfiú 577577

az érseki iskola vezetője (magnorum studiorum rector), a körülmények alakulása miatt a szerzetesi életet választotta. Ugyanis a kiváló Gervasius érsek halála után simonia útján egy Manasse nevű ember szerezte meg a város kormányzását. Ez az ember származását tekintve ugyan nemes volt, de semmi sem volt benne a lélek nemességéből, ami mindenekelőtt az előkelő származás követelménye. Érseki rangra emelkedve, olyan gőgössé lett, hogy szinte az idegen uralkodók méltóságát látszott utánozni, ezen uralkodók minden dölyfösségét. Azt mondtam, idegen, mert a francia királyokat mindenkor áthatotta a természetes szerénység, önmérséklet, olyannyira, hogy öntudatlanul is megvalósították a Bölcs szavait: „Fejedelemmé tettek, de ne emeld fel magad, hanem légy olyan, mint egy közülük” (Bírák 32,1). Ez a Manasse a lovagok társaságában tetszelgett és elhanyagolta a klerikusokat. Azt mondják, egy nap így szólt: „Jó dolog reimsi érseknek lenni, csak ne járna vele a mise éneklésének feladata.”

A becsületes embereket a főpap mélyen ostoba magatartása és rossz erkölcsei, utálattal töltötték el, és Bruno, aki rendkívül híres volt a gall egyházban, elhagyta Reims városát a becstelenség iránti gyűlöletből, több nemes klerikus társaságában.

Később Hugo de Die, Lyon érseke, az apostoli szék legátusa, kiváló férfiú, ismert igazságossága révén, ismételten kiközösítéssel sújtotta Manassét, akit miután fegyveres erővel kirabolta egyháza kincstárát, a nagyok,

572572 910-ben.

573573 Odo clunyi apát (879–942).

574574 942–947.

575575 947–994.

576576 994–1049.

577577 Szent Bruno (1030 k.–1101).



a klérus és a polgárok elűzték bűnös úton elfoglalt főpapi székéből. Örök száműzetésre ítélték, egy ideig az ugyancsak kiközösített Henrik császárnál keresett menedéket, majd pedig különböző helyeken kóborolt, végül feloldozás nélkül halt meg.

Egy esemény elmondása érdemesnek látszik, amely Manasse rablásához fűződik. A kultusz tárgyai között, amelyeket zsarnoki tetteiben osztozó lovagjai között szétosztott, volt egy értékes aranykehely. Értékes, egyrészt kivételes nagysága miatt, másrészt – a híre szerint, bele volt olvasztva egy rész abból az aranyból, amit a három király ajánlott fel az Úrnak. A nagy kelyhet darabokra vágták, s a részeket Manasse bőkezűen emberei között akarta szétosztani; de senki sem merte elfogadni a szentnek tekintett tárgyat. Végül az egyik lovag telve jótevőjéhez hasonló gonoszsággal, merészkedett azt elfogadni. Arcátlanul kézbe vette a kelyhet, amelynek szentségét megvetette, s azon nyomban őrültség tört ki rajta, mielőtt módja lett volna ezt a bért, amelynek elfogadása megengedhetetlen volt, elkölthette volna, mértéktelen mohóságának merészsége elnyerte büntetését.

Bruno pedig miután elhagyta a várost, úgy döntött, hogy lemond a világról, övéivel való minden kapcsolatáról, s Grenoble vidékére ment.578578 Ott egy meredek, és szinte félelmetes szikla oldalán választott lakhelyet, ahová csak nehezen járható és ritkán látogatott út vezetett, s amelynek lábánál egy tátongó mélység, egy rendkívül szoros völgy látszott. Itt szervezte meg azt az életmódot, amit a következőkben leírok, s amit tanítványai a mai napig követnek. A monostorban 13 szerzetes élt. Eltérően más monasztikus rendektől, a szerzetesek külön házakban laktak, a kolostort körülvevő falon belül, ahol dolgoztak, étkeztek, aludtak. Vasárnaponként az elöljáró átadta ellátásukat, a kenyeret, és a főzelékfélét, amit mindegyikük a cellájában maga készített el. Az ivásra és egyéb használatra szolgáló víz egy forrásból érkezett és minden cellába külön vezetéken került be. Vasárnap és a nagy ünnepeken halat és sajtot fogyasztottak, amikhez nem vásárlás útján, hanem jámbor emberek bőkezűségéből jutottak. Egyébként nem fogadtak el sem ezüstöt, sem aranyat, sem templomi edényeket, mindössze egyetlen ezüstkelyhük volt. A templomban a szokásostól eltérő időben gyűltek össze imádkozni, misét, ha nem csalódom, vasárnap és ünnepnapokon hallgattak. Úgyszólván soha nem beszéltek, ha nagy szükségük volt valamire, jeleket használtak. Ha a szigorúan megszabott alkalmakkor bort ittak, olyan mennyiségű vízzel vegyítették, hogy az sem erőt, sem élvezetet nem okozott. Testükön vezeklő övet hordtak s csupán könnyű ruházatot viseltek. Elöljáró irányítása alatt éltek, az apáti, vagy a kincstáros feladatát a szent életű grenoble-i püspök látta el. 579579

Jóllehet magukat a legnagyobb szegénységben tartották, gondjuk volt rá, hogy gazdag könyvtárat gyűjtsenek. Ha kevéssé voltak bőségében a földön az evilági kenyérnek, annál többet dolgoztak arcuk verejtékével, hogy elnyerjék azt a táplálékot, amely mindörökké élő marad.

Szegénységüket rendkívüli gonddal őrizték. Ebben az évben, amikor ezt írom, a nevers-i gróf, éppoly tökéletesen kegyes, mint amilyen hatalmas, házuk kiváló hírnevétől buzdítva, miután a világ mohósága ellen ismételten megvédte, meglátogatta őket.580580 A szerzetesek nagy szegénységét látva, teljesen elfeledkezett mindarról a figyelmeztetésről, amit rá pazaroltak, hazatérte után számos ezüsttárgyat, nagy értékű tálakat, kupákat küldött a kolostorba. De ők (a szerzetesek) nem felejtették el, amit neki mondtak, s értesülve szándékairól az ajándékokat visszautasították: „Elhatároztuk, mondották neki, hogy nem használunk föl semmilyen összeget, ami kívülről jön, sem saját fenntartásunkra, sem szent tárgyakra. Ha mi semmit sem költünk e két célra, mire szolgálna ezek elfogadása?” A gróf elpirult, mivel tette ellentétes volt korábbi szavaival. Mindenesetre úgy tett, mintha nem értette volna a visszautasításukat és ezután nagy mennyiségű ökörbort és pergament küldött, amelyekre elkerülhetetlen szükségük volt munkáikhoz.

Monostorukat karthauzinak (Chartreuse) nevezik. A földnek csak kis részén termelnek gabonát, de elég nagy számban tartanak juhokat gyapjuk miatt, amelyből szükséges ellátásukat fedezik. A hegy lábánál lévő völgyben vannak a grangiak, ahol mintegy húsz, kipróbált laikus dolgozik a monostor irányítása alatt. A szerzetesek pedig, akiket a kontempláció buzgósága oly mértékben áthatott, megőrizték a szabályokat, s az idő múlásával szigorú és nehéz életvitelük semmiben sem lazult.

A csodálatos Bruno, miután szavaival és tetteivel emlékezetükbe véste tanításait, amiket itt röviden összefoglaltunk, nem tudni mi okból Apuliába, vagy Calabriába ment és itt hasonló intézményt alapított. Az alázatosság és jámborság példáját sugározta mindenfelé oly mértékben, hogy az apostoli szék a püspöki méltóságot ajánlotta föl neki. ő azonban elmenekült előle, mert félt a világtól, félt, hogy elveszíti azt, amit megtanult Isten szeretetében. Valójában, amikor elvetett magától egy ilyen nagy ajándékot, ezt abból a meggondolásból tette, hogy nem az isteni, hanem a világi funkció volt az, amit elutasított.

578578 1084 körül.

579579 Szent Hugo, Grenoble püspöke (1053–1132).

580580 A rendi szokásokat (Consuetudines) az 5. perjel Guido foglalta írásba 1121–1127 között, az 1142-ben tartott első rendi káptalan erősítette meg.



Ilyenek voltak tehát azok az emberek, akik nyilvánvalóvá tették, hogy ebben az időben egy megtérési korszak kezdődött. Szinte azonnal csatlakoztak hozzájuk a társadalom valamennyi rendjéből mindkét nembeliek csoportjai, és ez a hullám egyre növekedett. Ami pedig az éveiket illeti, láthattunk 10–11 éves gyermekeket az idősebbek mintájára, sokkal szigorúbb életvitel gyakorlásában, mint amit ifjú koruk megengedhetőnek tartana. Ezek a szent életbe vezető utak a mártírokéra emlékeztettek. A tanulatlanoknál és a gyenge korúaknál sokkal élőbb hit mutatkozott meg, mint azoknál, akikben virágzott a tekintély az évek, vagy a tudomány.

Attól kezdve, hogy a szerzetesek száma megnövekedett, s nem találtak másutt szállást, mint a régi monostorokban, elkezdtek hát mindenféle újakat építeni, s nagy mennyiségű jövedelmet áldoztak a mindenfelől odasereglő emberek fenntartására. Akiknek nem volt elég módjuk, hogy monostort alapítsanak, azok két, négy vagy több szerzetes ellátásáról gondoskodtak, tehetségük szerint. Így hamarosan a falvakban, a burgokban, a városokban, erődített helyeken egészen az erdőségekig láthattuk a szerzetesek rajzását, amely nem szűnt meg fáradhatatlanul terjedni mindenfelé, s számos hely, mely korábban csak vadállatok barlangja, vagy rablók tanyája volt, Isten nevével és a szentek tiszteletével lett megjelölve…

14.4. A ciszterci rend 1134. évi szabályzatábólA ciszterci rendet 1098-ban Molesme-i Robert alapította, Citeaux-ban (latin neve Cistercium). A rend széles körű elterjedése és tekintélyének növekedése Clairvaux-i Szent Bernát nevéhez fűződik.

Statuta capitulorum generalium Ordinis Cisterciensis. T. I., 1933, 12–32. o.

A Charta caritatis581581 többek között tartalmazza, hogy valamennyi monostor apátja, akik Isten kegyelméből a különböző provinciákban vannak, évente egyszer a citeaux-i apátságban gyűljenek össze, és itt a Szent Regula megtartásáról a legnagyobb gonddal továbbá, az egész szerzetesi életvitelről és a köztük lévő megbonthatatlan béke fenntartásáról tanácskozzanak… Ez okból hozta létre a fent említett helyen tartott gyűlés, a kongregációnk testvéri egységét fenntartó káptalanokat.

I. Milyen helyen kell a kolostort felépíteni.

Egyetlen kolostor se épüljön városokban, várakban, külvárosokban, csakis az emberekről távoli, kevéssé látogatott helyen.

II. Az életmód egysége az isteni és emberi dolgokban.

Hogy az apátságok között a megbonthatatlan egység ne szűnjön meg, és állandóan fennmaradjon, elrendeljük mindenekelőtt, hogy Szent Benedek Regulája legyen mindenki számára közös és azonos módon tartsák be. Kötelesek ugyanazokat a könyveket használni az isteni officiumoknál. Végül mindenkire azonos étkezési és öltözködési, továbbá életviteli előírások vonatkoznak.

IV. Az öltözetről

Az öltözet egyszerű, durva, festetlen anyagból, prém nélkül készüljön. Alatta vászoning (estamin), ahogyan a szabályzat előírja.

V. Honnét származzék a szerzetesek tápláléka.

Rendünk szerzeteseinek tápláléka a kétkezi munkából, azaz a földművelésből és állattenyésztésből származzék. Ezért megengedett, hogy saját szükségletünkre vizeket, erdőket, szőlőskerteket, legelőket, szántókat birtokoljunk a világiaktól lakott területekről távol eső helyeken, továbbá, hogy állatokat tartsunk, kivéve olyanokat, mint az őzek, szarvasok, darvak és más hasonlóak, amelyeket sokkal inkább különleges érdekességként, vagy hiúság tárgyaként szokás tartani, semmint hasznosságuk miatt. A mezei munkák végzése, az állatok tenyésztése és a termékek tárolása céljából grangiákat létesíthetünk a conversusok őrizetére bízva, akár a közelünkben, akár távolabb, de egynapi járóföldnél nem messzebbre.

VIII. Conversusok.582582

A grangiákban a munkákat a conversusok végzik és az általunk igénybe vett munkások. Utóbbiakat a püspök

581581 A Charta caritatis (szeretet okmánya) Hanting Szent István citeaux-i apát alkotása, a rend alapokmánya lett, 1119-ben II. Callixtus pápa hagyta jóvá.582582 Conversi = megtért testvérek (azaz a világi életből megtértek).



engedélyével a szükséges segítség mértékéig vesszük igénybe és mint conversusokat tekintjük őket. A munkás testvérek miként a szerzetesek, velünk egyenlőek, a mi testvéreink, akik osztoznak velünk minden javainkban, a lelki és anyagi javakban egyaránt.

IX. Nem rendelkezünk járadékokkal.

Rendünk intézménye kizárja a templom, az oltár, a temetőhely, a munka, vagy állatok tizedét, a falvak, a jobbágyok földjáradékát, a kemence és a malomjövedelmet és minden más hasonlókat, amelyek ellentétesek a szerzetesi tisztasággal.

XXXII. A grangiák583583 szomszédsága.

Az egyes apátságok grangiáinak egymástól legalább két mérföld távolságra kell lennie.

XXXIV. A filiálék évente egyszer látogassák az anyakolostort. A keresztény alázatosság szellemének megfelelően, a Gondviselés bölcsességéből és az ésszerűség alapján úgy rendelkeztünk, hogy a filiálék legalább egyszer évente, az apát személyében látogassák meg az anyakolostort.

14.5. ClairvauxXIII. századi névtelen szerzetes leírása a clairvauxi-i kolostorról. Descriptio positionissen situationis Clarae Vallae.

PL, CLXXXV. 569–570. o.

Ha a clairvaux-i kolostor fekvését akarod megismerni, vedd ezt az írást kezedbe tükör helyett. A kolostortól nem messze két hegyvonulat kezdődik, melyeket előbb csak egy szűk völgy választ el egymástól, mely minél közelebb ér a kolostorhoz, annál szélesebbre tárul, az egyik vonulat az apátság egyik szárnyának felét, a másik pedig a másik szárny egészét foglalja el. Az egyiken szőlő terem, a másikon pedig gyümölcs érik, szemet gyönyörködtetőek és hasznos szolgálatot tesznek: mert az egyiknek lankáin megterem, amit megesznek, a másikén, amit megisznak. A hegyekben gyakran akad munkájuk a szerzeteseknek, bár kellemes és a pihenésnél is kedvesebb: az elöregedett gallyakat összeszedni, összekötözni őket nyalábokba az égetéshez, az elvadult bozótot kiirtani, a hasznavehetetlen gallyakat elégetni, a tövises csipkebokrot kiszedni, (hogy Salamon szavát idézzem) fattyúhajtását elpusztítani (Bölcs, IV. 3), mely vagy a növekvő facsemeték ágait fonja körül vagy a gyökereit fojtja meg, hogy a kemény tölgyet ne akadályozhassa meg abban, hogy magasba nyúló koronájával a csillagoknak intsen vagy hogy a puha hárs kiterjeszthesse karjait, a könnyen hasadó, törő kőrist hogy szabadon nyújtózkódjék a magasba, a terebélyes bükkfa meg széltében terjeszkedjék.

Az apátság hátsó része egy széles síkságra fut ki, melynek nagy részét bekeríti az apátságot körülvevő hosszú fal. A körülkerített területen számtalan sokféle gyümölcsfa egész kis gyümölcsös erdőt alkot. Ide néz a betegek hálóterme, és komoly enyhülést nyújt a beteg barátok bajára vigasztaló ajándékaival, mert azoknak, akik járni képesek, tágas teret nyújt a sétákra, és még a súlyos betegeknek is jó ott kifeküdni. Leül a beteg a zöld gyepre, és még akkor is a kellemesen hűvös árnyékban kivédheti a nap hevét a fák lombkoronája alatt, és még akkor is illatoznak a virágok fájdalmai enyhítésére, amikor a kánikula csillagkép kegyetlen hőséggel perzseli a földeket és kiszárítja a folyókat. Szemeiket gyönyörködteti a virágok és a fák üde zöldje, az elébük táruló és a szemük láttára növekedő kimondhatatlan szépség; nem hiába mondja az írás: Az ő árnyékában felette igen kívánok ülni; és az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek (Én 2,3.). A tarka madarak édes dala tölti meg a szellőt; és egyetlen betegség gyógyítására az isteni könyörületesség sokféle enyhülést kínál: míg a tiszta égbolt derűsen mosolyog, a föld termékenységet áraszt és az ember szemével, fülével és orrával élvezheti a színek, hangzatok és illatok gyönyörűségét.

A gyümölcsös végében kezdődik az a kert, melyet a benne futó patakocskák külön részekre osztanak. Mert úgy tűnhet bár, hogy vize szundikál, lusta folyással mégis halad medrében. Szép látvány tárul itt is a gyengélkedő szerzetesek szeme elé, amint a tiszta víz zöldellő partján ülve nézik a halacskák játékát a kristályos habokban, és harcos csatájukat, ha szemben úsznak egymásnak. Ez a víz kettős célt szolgál: halat tenyésztenek benne és veteményes kertjeiket öntözik vele. A hírneves Alba (Aube) folyó kiapadhatatlan hullámai táplálják. Az apátság különböző üzemein áthaladva mindenütt hűséges szolgálatának áldásait hagyja maga után: nem kis munka árán jut fel ide, de nem is haszontalanul henyélve halad át a területen. A kanyargós völgy közepén húzódik a medre, melyet nem a természet, hanem a barátok szorgos keze épített, csupán a felét küldi az apátságba a patak,

583583 Majorságok, a rend birtokai.



mintegy a barátok üdvözlésére, s hogy mentegesse magát, amiért nem teljes egészében érkezik, minthogy nem akadt olyan mederre, amelyik magában tarthatná egész tömegét. Ha ez a folyó kiáradva pusztító sodrással tör előre, az útjába állított fal visszatartja, és oda tereli, ahol folynia kell, a visszafolyó áradást így ismét magába fogadja eredeti medre.

Miután tehát bejut annyi, amennyit a fal mint valami portás beenged, elsőként a malomba veszi útját, ahol igen sok feladat vár rá, és alaposan megdolgoztatják: először a malomkövekkel megőrli a gabonát, majd finom szita segítségével elválasztja a lisztet a korpától.

A következő épületben megtölti a fazekakat, átengedi magát a tűz hevének, amikor italt ad a barátoknak, ha a satnya termés nem hálálja meg a szőlőműves fáradozásait, s a szőlő vérveres levének hiányát az árpa ajándékával kell pótolni. De itt sem enyészik el. Innen a ványolómalom hívogatja magához, mely rendeltetését tekintve a malom rokona: amott azért dolgoztatták, hogy legyen a barátoknak mit enniük, itt azért szolgál, hogy legyen mit felvenniük is. Nem ellenkezik tehát, s nem tagad meg semmit, amit tőle kérnek: emelgeti a súlyos ütőket, vagy ha tetszik, nevezzük őket pörölynek, vagy talán még inkább falábaknak (ez az elnevezés ugyanis, úgy tűnik, még jobban illik az ugráló ványolódorongok munkájára), melyeket váltakozva hol felemelve, hol leengedve nehéz munkától váltja meg a ványolókat; ha szabad mókát csempészni a komoly szavak közé: megváltja őket a bűneik büntetésétől. Jóságos Istenünk, mily nagy vigaszt nyújtasz Te a szegényeknek, hogy ne nyelje el őket a bánat árja! A bűnhődőknek mekkora enyhítést adsz büntetésükben, nehogy gyakran mértéktelen szenvedésük elpusztítsa őket! Hány ló inait szakítja meg, hány ember karját lankasztja el a küszködés, melytől minket munka nélkül megvált ez a drága folyó, mert nélküle sem ruházatunk, sem élelmünk nem lenne? Részt vállal munkánkból, s nem vár más jutalmat szolgálataiért, melyeket szakadatlan végez, mint hogy, ha mindent serényen elvégzett, szabadon folytathassa útját. Számtalan sebes kereket hajt forogva, és olyan habosan kerül ki közülük, mintha őt is megőrölték és megpuhították volna.

Innen a cserzőműhelyhez folyik, ahol szorgos tehetségét olyan dolgok elkészítésére fordítja, melyek a barátok lábbelijéhez szükségesek. Majd elaprózva magát sok ágra válik szét, szorgos folyással különféle munkákhoz veszi útját, mindenütt fáradhatatlanul azt keresve, miben hogy segíthet; vonakodás nélkül felajánlja segítségét a főzéshez, rostáláshoz, mozgatáshoz, csiszoláshoz, öntözéshez, mosdáshoz, őröléshez. Végül pedig, nehogy bármi híja legyen áldásos tevékenységének vagy nehogy bármely tekintetben is befejezetlenül maradjon munkája, a szemetet magával viszi, és mindent tisztán hagy maga mögött. Miután szorgalmasan elvégezte, amiért érkezett, sietős gyorsasággal fut a folyóhoz, hogy minden jótéteményéért köszönetet mondjon neki Clair Vaux nevében, s hogy köszöntését méltóképpen viszonozhassa: tüstént visszaönti belé vizét, melyet hozzánk elhozott, és úgy egybeforrasztja ismét a kettőt, hogy semmi jele nem marad újraegyesülésüknek, és mit kiválásával meggyengített, elerőtlenített, most hozzávegyülve újult lendületre ösztökéli.

Minthogy folyónkat a helyére vezettük, térjünk vissza a medrecskékhez, melyeket hátunk megett hagytunk, és amelyek a folyóból leágazva szerteszét bebarangolják a szántót, hogy a föld szomját oltsák, öntözzék és sarjadásra serkentsék: nehogy a tavasz érkeztével, amikor a várandós föld világra hozza sarját, az újszülött magoncok nedvesség hiányában elsorvadjanak, ne legyenek kiszolgáltatva a felhőkből koldult vízcseppek öntözésének, mert kellőképpen táplálja őket rokonuk, a folyó gondoskodása. Ezeknek a kis medreknek vagy inkább árkoknak a vizét, betöltvén hivatását, ismét felszívja a folyó, amely az imént magából kibocsátotta őket, s máris ismét a teljes Alba folyó fut meredek medrében lefelé a völgyön át. De minthogy egy kissé hosszabban elkísértük útján, s ő maga már Salamon szavaival a maga helyére már visszatért (Préd. 1,7), térjünk hát mi is vissza oda, ahonnan elkalandoztunk és a mező tágas síkját szavunkkal nekirugaszkodva ugorjuk át.

Sok szépséget tartogat ez a hely, sok olyasmit, ami a megfáradt lelket felemeli, oldja a fojtogató bánatot, sok olyat, ami az istenkeresőket hitre gyújtja, és a mennyei gyönyörűségre emlékeztet, amely után áhítozunk, míg a földnek mosolygó orcája változatos színekkel, a tavasz képével gyönyörködteti szemünket, édes illatokkal tölti el orrunkat. De amíg látom a virágokat, amíg érzem illatukat, régenvolt napok történeteit idézi elém a mező. Amikor ugyanis teleszívom magam az illatok gyönyörűségével, felötlik lelkemben, hogy az ősapának, Jákobnak a ruhái illatát a teli mező illatozásához hasonlították. Míg szemeimet a színeken pihentetem, eszembe jut, hogy ez az, amelynek nagyobb becsületben volt része, mint Salamon bíborkelméje, aki legnagyobb dicsőségében sem kelhetett versenyre a mező liliomaival, jóllehet sem bölcsességéből az ízlés, sem gazdagságából a szükséges anyag nem hiányzott; ezért, amíg a külső adományokban gyönyörködöm, ugyanúgy a rejtett misztériumban is örömömet lelem. Ez a mező a rajta keresztülhaladó folyó vize miatt virul, gyökereit egészen a nedvességig mélyeszti, így nincs mitől félnie akkor sem, ha jön a nyár. Ez a mező olyan messzire elnyúlik, hogy amikor a fű levágott gyapját a nap szénává szárítja, begyűjtése kétszer tíz napon át emészti fel a szerzetesek erejét. De nemcsak a szerzetesekre vár ez a feladat, hanem a barátokkal együtt éppúgy gyűjti a levágott füvet a sok laikus testvér és oblátus, mint a számtalan napszámos, és ritka gereblyével fésüli a lenyírt földet.



Ezen a mezőn két majorság, (grangia) gazdasági épület osztozik, melyek közt az Alba folyik pártatlan bíróként és földmérőként, hogy elejét vegye a vitáknak; kinek-kinek kijelöli a maga részét szinte mérőzsineggel, és önmagát olyan határrá teszi, melyet átlépni, hogy a másik területére behatoljon, egyik sem merészel. Ezekről a gazdasági épületekről azt gondolhatná az ember, hogy nem is a laikus testvérek szállásai, hanem a szerzetesek kolostora, ha az ökrök igái, az ekék és egyéb mezőgazdasági munkához szükséges szerszámok le nem lepleznék a lakókat, és még az, hogy itt könyvekkel nem foglalatoskodnak. Ugyanis ami az épületeket illeti, azokról bizton állíthatjuk, hogy a szerzetesek nagy kolostorához hasonlítanak fekvésükben, ahhoz illenek szépségükkel és nagyságukban felveszik vele a versenyt.

A mezőnek a kolostor falával szomszédos részén a termőföldet bővizű tóvá változtatták: ahol korábban az izzadó munkás éles kaszájával vágta a szénát, ott a vízhez rendelt szerzetes ül ma mozgékony falován a víz ragyogó, sima mezőjén, sarkantyú helyett vékony rúd az, amivel futásra készteti, és mellyel irányítja a gyeplő helyett. Kibontja hálóját a víz alatt, amelybe belegabalyodik majd a halacska, és már készíti neki a csalétket, mit különösen szeret, de horog bújik meg benne, amelyen fennakad óvatlanul. Ez a példa is arra int minket, hogy ne engedjünk az élvezetnek: mert ártalmas a gyönyör, melyért fájdalom a fizetség; csak az feledkezhetik meg az ilyesmi szomorú végéről, aki vagy nem vétkezik, vagy bűnét nem jól vezekli le. Az Isten tartsa távol tőlünk a gyönyört, amelynek kapujában a halál vár, aki a bölcs leírása szerint:

Olyan ő, akár a kis méh

Finom ízű mézet ad, s már

Tovaröppen, és a szívbe

Beletört fullánkja éget.

A tó partját körbe teljes magasságban fonott ágakkal és gyökerekkel erősítették meg, nehogy a föld az odacsapódó hullámoktól leomoljon. A mellette folyó patak táplálja a tavat, mely alig hatszor hat láb távolságban halad tőle, kanyarogva beleönti kevéske tápláló vizét, és ugyanolyan keveset ki is önt belőle. Változatlan marad tehát a tó, és sem a beömlő víztől nagyobb, sem pedig a kifolyótól kisebb nem lesz, minthogy egymaga fogadja és méri meg a vizet majdpedig engedi tovább.

De miközben repülve futok át a síkságon, kifulladva lihegek a hegyek között, és a mező bíbor felszínét magának a Bölcsesség szerzőjének kezével festem le, míg leírom a hegyek fáktól borzas gerincét, hálátlansággal vádol a finom vizű kis patak amelyből sokszor ittam, amely sok jót tett velem, s én nem háláltam meg neki. Vádolva szememre veti, hogy sokszor segített szomjomat eloltanom, és magát megalázta nemcsak kezem, de lábam mosására is, jóindulatának és barátságának számtalan ajándékával halmozott el, én pedig a jóért csupa rosszal fizettem: a hely leírásában csak az utolsó hely jutott neki, s majdnem még az sem, aki pedig szerénységéért az elsőt érdemelné. Valóban nem tagadhatom, hogy későn jutott eszembe, amikor előtte mást idéztem fel. A föld alatt jő le és folyik el oly hangtalanul, hogy útját a leghalkabb morajlás sem árulja el, mint a Siloe vize, amely csendben folyik, mintha lelepleződni félne, elfedi forrását és láthatatlan marad. Mit gondoljak, mit akar elhallgatni, aki – látom – csak fedett helyen akar megmutatkozni. Ez a forrás tehát (ami állítólag a jó forrás jele) a kelő nappal ellentétes oldalról fakad, így nyári napfordulónál a vörös hajnal rózsaarcát szemből köszönti. Egy kunyhó, vagy hogy nagyobb tisztelettel szóljak róla, egy szép kis pavilon fedi és zárja magába, nehogy bárhonnan is piszok érje. Ahol a hegy kilöki, a völgy elnyeli: azon a helyen, ahol megszületik, szinte meg is hal és eltemettetik. De nem kell Jónás próféta jelére várni, hogy három éjjel és három nap rejtezve bujdosson: ezer lépésnyire, a kolostoron belül, szinte a föld szívéből előtörve fölbuzog, és valamiképpen ismét életre kelve megjelenik, látni is és hasznosítani is engedi magát a testvéreknek, hogy ezután sorsa ne máshoz, csak a szentekhez kösse.

15. ERETNEKSÉGEK15.1. A bolgár állam harca a bogomil mozgalom ellenRészlet a bolgár egyház szinodikjából,584584 amely az 1211-ben tartott bogomilellenes országos zsinat végzéseit tartalmazza.

I. Dujcsev, 1944, 156–157., 158., 160., 161. o.

584584 Szinodik = egyházi könyv, az elhunytak nevét írják be, hogy az istentisztelet során megemlékezzenek róluk.



38. Mivel gonoszsággal teli ellenségünk az egész bolgár földön elhintette a manichaeus eretnekséget, miután elegyítette azt a massalianus585585 eretnekséggel is, mindazokat, akik kezdeményezői ennek az eretnekségnek, anathema sújtsa.

39. Bogomil papra, aki Petr bolgár cár idején átvette ezt a manichaeus eretnekséget és elterjesztette azt a bolgár földön… korábbi és most is meglevő tanítványaira, az ún. apostolokra, anathemát mondunk.

40. És mindenkire, aki folytatja ezt az eretnekséget, fenntartja szokásaikat, éjszakai gyűléseiket, szentségeiket és haszontalan tanításaikat, valamint arra is, aki velük közlekedik, anathema szálljon…

41. Mindazokra, akik bizalmas viszonyban vannak velük, és egyetértésben együtt esznek-isznak velük, valamint ajándékokat kapnak tőlük, mint velük egyetértő társaira, anathemát mondunk.

79. Minden eretnekre anathema szálljon…

99. Mindazokra, akik megkísérlik az igazhitű császároktól és az üdvükért aggódó keresztényektől a szent egyházaknak, püspököknek, monostoroknak és a többi templomoknak adományozott aranypecsétes és közönséges oklevelekkel megerősített birtokokat megsérteni vagy bármit is elvenni bármiből is, amit Istennek szenteltek, háromszoros anathemát mondunk.

103. Minden bojárra, kicsire és nagyra, papra és szerzetesre és az egész népre, amely engedelmes alázattal mindenkor megőrzi a tiszta és igaz szeretetet a cár és a főpapok iránt, örök emlékezés.

Minden tolvajra, rablóra, gyilkosra és azokra, akik ezeknek segítenek, anathemát mondunk.

15.2. A valdens mozgalom kezdeteBernát inkvizítor jelentése a XIV. század elejéről. Bernardi Guidonis Practica Inquisitionis. C. Douais, 1888, 244. s köv. o.

A valdensek, illetve a lyoni szegények 1170 körül jelentek meg. Egy bizonyos lyoni polgártól, Valdesiustól vagy Valdensustól erednek, aki javakban bővelkedett, és mindenét otthagyva elhatározta, hogy ezentúl szegénységben él és az evangéliumi tökéletességre fog törekedni, miként erre példát adtak az apostolok. A maga számára lefordíttatta francia (gall) nyelvre az evangéliumot és a Bibliának egyik-másik könyvét, valamint Szent Ágostonnak, Jeromosnak, Ambrusnak és Gergelynek egy néhány jelentős mondását, címszavak szerinti rendben, amelyeket ő és követői szentenciáknak neveztek. Noha mindezeket igen gyakran olvasták közösen, csak keveset értettek belőlük, s elméjüknek elbizakodottságával, minthogy kevéssé voltak műveltek, maguknak kisajátították az apostolok tisztét, az evangéliumot merészelték hirdetni falvakban és a városok utcáin. Valdesius mindkét nemből sok követőre talált hasonló elvetemültséggel. Ezeket tanítványok gyanánt szétküldte prédikálni. Minthogy pedig ezek tudatlan és műveletlen emberek voltak, sok tévtant terjesztettek mindenfele: szerte futkostak a városokban, benyomultak a lakóházakba, férfiak és nők egyaránt, de főleg férfiak hirdették az igét a nyílt utcán, de még a templomokban is.

Amikor a lyoni érsek, név szerint Jean de Bellesmains mindezt megtiltotta nekik, azt felelték, inkább engedelmeskednek Istennek, mint az embereknek. Márpedig Isten megparancsolta, nekik, legyenek apostolok és hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek. A főpapságot és a papságot megvetették azért, mert bőségben és világi örömökben élnek. Mindezért az egyházból kitaszították, Lyon városából és területéről pedig kiűzték őket. Így aztán szétszóródtak Provence-ban és Lombardia szomszédos és határos részein. Minthogy az egyházból kitagadták őket, más eretnekekkel keveredtek el, akiknek tévedéseit magukba szívták, s ezáltal saját kitalálásaikhoz még hozzávegyítették ősrégi eretnekségek tanait és tévelygéseit.

A valdenseknek van felettesük (superior), akit maguk fölé helyenek, és majoralisuknak hívnak. Ennek mindannyian engedelmességgel tartoznak, miként valamennyi katolikus engedelmeskedik a pápának…

Akiket felvettek ebbe az általuk testvériségnek (fraternitas) hívott gyülekezetbe, s akik megfogadták, hogy engedelmeskednek felsőbbségüknek és megtartják az evangéliumi szegénységet, azok attól kezdve kötelesek szűzi életet élni és többé tulajdonnal nem rendelkezhetnek; el kell adniuk mindenüket, amijük csak van, s a befolyt pénzt le kell tenniük a közösség kezébe. Ezentúl már csak azokból az alamizsnákból élnek, amelyeket nekik a hívők és a cselekedeteikkel egyetértők adnak…

585585 A IV. század második felében szíriai, örmény és kis-ázsiai kolostorokban keletkezett tanítás, amely szerint a démonok hatalmától hosszas imádság révén felszabadult emberre már nem kötelezőek a közönséges emberekre vonatkozó erkölcsi szabályok.



15.3. Az albigens eretnekségHeisterbachi Cézár: Dialogus Miraculorum.

A ciszterci szerzetes, Heisterbachi Cézár a XIII. század első felének neves írója (meghalt 1240 körül). Párbeszédek a csodákról című könyve középkori legendák gyűjteménye, s egyike a középkori életszemlélet legszínesebb emlékeinek.

J. Strange, 1881, T. I., 300–302. o.

A jelenlegi Honorius pápa elődje, Ince pápa586586 idejében, amidőn még tartott a széthúzás (szkizma) Fülöp és Ottó587587 római királyok (reges Romanorum) közt, az ördög gyűlölködésére kihajtott, vagy helyesebben mondva, beérett az albigensek eretneksége. Oly hatalmas volt ennek az eretnekségnek az ereje, hogy úgy látszott, a nép hitének búzája a tévelygés konkolyává válik. Elküldték rendünk588588 apátjait egy néhány püspökkel együtt, hogy az igazhitű prédikációk kapájával gyökerestül irtsák ki a gazt, keveset értek el azonban, mert szembehelyezkedett velük az emberiség ellensége, a gaz magvetője…

Az albigensek a manicheizmussal egybehangzóan két őselemet (principia) vesznek fel: egy jó és egy gonosz Istent, vagyis az ördögöt, aki szerintük megteremtett minden testet, míg a jó isten minden lelket… Tagadják azt, hogy a testek feltámadnak; nevetnek azokon a jótéteményeken, melyeket az élők a holtaknak megadnak,589589

haszontalan dolognak tartják a templomba járást vagy az imádkozást a templomban… Elvetik a keresztelést, s káromolják Krisztus testének és vérének szentségét…

Azt mondják, várják a lélek megdicsőülését. Az említett apátok kíséretében az egyik szerzetes észrevett egy lovagot, amint lován ülve beszélgetett földmívesével. Minthogy eretneknek vélte, ami később be is bizonyosodott, közelebb lépett hozzá és így szólt: „Tisztelt férfi, mondd meg nekem, kié ez a föld?” Miután ez azt felelte: „Az enyém”, hozzátette: „S vajon ennek a földnek a hasznát mire fordítod?” – „Jómagam és családom abból élünk”, válaszolt a lovag, „s valamit juttatok belőle a szegényeknek is.” A szerzetes kérdésére: „Mi jót vársz az adott alamizsnáért?” – a lovag ezekkel a szavakkal válaszolt: „Hogy lelkem dicsőségben vándoroljon halálom után.” Erre a szerzetes: „Hová vándoroljon?” Mire a lovag azt felelte: „Ahová érdeme szerint eljuthat. Ha helyesen élt, és ha azt Istennél kiérdemelte, elhagyva testemet, valamelyik jövendőbeli fejedelem, vagy király, vagy más előkelő személy testébe költözik, ahol gyönyörűség lesz a része: ha viszont rossz életmódot folytatott, akkor egy nyomorult és szegény ember testébe bújik, amelyben gyötrődés vár reá.”

Ugyanis a balga, miként a többi albigens, azt hitte, hogy a lélek érdeme szerint különböző testekben vándorol tovább, így állatoknak és kígyóknak testében is…

Annyira megerősödött az albigensek tévelygése, hogy rövid idő alatt közel ezer várost mételyezett meg, és ha a hívők kardja nem gátolja meg, úgy hiszem, egész Európát megrontotta volna.

15.4. Eretnekek elleni törvényA negyedik lateráni zsinat határozatából. 1214. nov. 11–30.

Weissembach, 1913, 188–190. o.

Kiközösítünk és átokkal sújtunk minden eretnekséget,590590 mely e szent, igaz és katolikus hit ellen támad…, kárhoztatva valamennyi eretneket, bármilyen névvel nevezzék is őket…

1. §. Az eretnekségben elmarasztaltakat pedig a mindenkori világi hatalmak legfőbb képviselőinek vagy azok megbízott ügyvivőinek kell megbüntetés céljából átadni, a kellő figyelmeztetéssel; ha egyházi rendűek, akkor meg kell fosztani őket papi rendjüktől; az így elmarasztaltak javait pedig, ha világi személyek voltak, el kell

586586 III. Ince.

587587 II. Sváb Fülöp és IV. Braunschweigi Ottó. Viszálykodásuk, melyet trónviszályuk robbantott ki, VI. Henrik halála után (1198) II. Fülöp halálával fejeződött be 1208-ban.588588 A ciszterci rend.

589589 A halottért mondott mindenféle istentiszteletek, amelyek a katolikus egyházban fontos szerepet játszanak, különösen a tisztítótűzről szóló tanítással kapcsolatban. Az egyház azt állította, hogy az ő imádságai meg tudják rövidíteni a lelkek tisztító büntetésének határidejét a tisztítótűzben, de az imádság hatékonysága a halott rokonainak bőkezűségétől függ.590590 Albigens eretnekség.



kobozni, ha egyházi rendbeliek, akkor azoknak az egyházaknak kell átadni, amelyektől előzőleg javadalmaikat kapták.

2. §. Azokat pedig, akiket az eretnekségnek csak gyanújával is meg lehet bélyegezni, abban az esetben, ha a gyanú jellege és személyük minősége szerint saját ártatlanságukat kellő tisztázással be nem tudnák bizonyítani, az egyházi átok kardjával kell sújtani, s mindaddig, míg kellő elégtételt nem szolgáltatnak, kerülje el mindenki; és ha egy éven át megmaradnak kiközösített állapotukban, akkor eretnekekként kell ítélkezni felettük.

3. §. A világi hatalmasságokat pedig figyelmeztetni kell és rá is kell venni, sőt: ha szükséges, akár rá is kell kényszeríteni arra…, hogy ha azt kívánják, hogy hívőknek tartsák és tekintsék őket, akkor a hit védelmében tegyenek nyilvánosan esküt arra, hogy a saját joghatóságuk alá tartozó területekről mindazokat az eretnekeket, akiket az egyház megbélyegez, a legjobb tudásukkal és teljes erejükkel el fogják űzni… Ha pedig a világi úr – bár az egyház felkérte és figyelmeztette is őt erre – elmulasztaná földjeit az eretnek szennytől megtisztítani… a kiközösítés büntetésének bilincsével kell őt megbéklyózni. És ha még ezt is semmibe véve, egy éven át nem szolgáltatna elégtételt, e tényt jelenteni kell a pápának, hogy az egy esztendő leteltétől kezdődően az ilyen úr vazallusait mentse fel hűségesküjük alól, a területet pedig foglaltassa el a katolikusokkal, hogy kiűzve onnan az eretnekeket, azt a földet ellentmondás nélkül birtokolhassák… A földesúri jog épségben tartása mellett, de csak addig, míg az az ügy sikere elé akadályt nem gördít…

4. §. Azok a katolikusok pedig, akik felvéve a kereszt jelét, harcba indulnak az eretnekek üldözésére, nyerjék el ugyanazon búcsúkat, és kapják meg ugyanazt a kiváltságot, amit azok kapnak, akik a Szentföld védelmére kelnek útra.

5. §. Úgy döntöttünk, hogy az eretnekségben levőket, de azokat is, akik befogadják, védelmezik őket, avagy kedveznek nekik, kiközösítéssel kell sújtani; szilárdan elhatározva azt is, hogy ha az ilyenek közül valakit a kiközösítés büntetése sújtott, és ő ezt semmibe véve, egy éven belül nem szolgáltatna elégtételt, akkor jogkövetkezményként legyen gyalázatba esett, azaz ne legyen se köztisztségre, se tanácsba választható, de még bizonyságtételre se legyen bocsátható. Ne legyen jogképessége és lehetősége a tanúzásra sem, de örökösként se lehessen senkinek jogutóda. Ezenkívül: senki ne tartozzék neki felelősséggel semmiféle ügyben, őt viszont kényszeríteni kell a felelősségvállalásra. Ha esetleg bíró lenne, ítélete ne legyen jogerős, sőt: peres ügyet se lehessen eléje vinni, hogy azt meghallgassa. Ha ügyvivő lenne, nem szabad megengedni, hogy bármilyen ügyben is védő lehessen. Ha közjegyző lenne, az általa készített oklevelek semmisek legyenek, átkozott szerzőjükkel együtt legyenek azok is átkozottak. Megparancsoljuk, hogy az ezekhez hasonló esetekben ugyanígy kelljen eljárni. Ha pedig egyházi személy lenne, minden egyházi tisztétől és javadalmától meg kell fosztani őt… Ha pedig akadnának olyanok, akik semmibe vennék azt a parancsot, hogy az efféle embereket – azt követőleg, hogy az egyház megbélyegezte őket – el kell kerülni, őket is kiközösítéssel kell sújtani mindaddig, míg megfelelő elégtételt nem adnak. Az egyházi rendbeli személyek pedig semmiképpen se szolgáltassák ki ezeknek a pestiseseknek az egyház szentségeit, ne merészeljék őket keresztény temetéssel eltemetni, ne fogadják el sem alamizsnáikat, sem megajánlásukat, mert ha az ellenkezőjét tennék, őket is meg kell fosztani egyházi tisztüktől…

6. §. Minthogy pedig sokan jámborságot színlelve… a prédikálás jogát bitorolják maguknak, holott az Apostol azt mondja: „Hogyan fognak prédikálni, ha nincs rá küldetésük?” 591591 Éppen ezért mindazokat, akik számára ez tilos, avagy, akik erre az Apostoli Széktől vagy a megyéspüspöktől származó küldetést nem kaptak, nyilvánosan, vagy magánhelyen bitorolni merészelnék a prédikálás tisztét, a kiközösítés bilincsével kell megbéklyózni, és ha gyorsan nem térnének észre, más, megfelelő büntetéssel is sújtani kell őket.

7. §. Mindehhez hozzáfűzzük még azt is, hogy minden érsek és minden püspök, személyesen vagy főesperese, avagy erre alkalmas tisztes személyek útján évente kétszer, de legalább egyszer járja be saját egyházmegyéjében azt a területet, amelyről az a hír járja, hogy ott eretnekek laknak, és ott három vagy több közhitelű férfiút, de ha hasznosnak látszik, akár az egész szomszédságot eskesse meg arra, hogy ha közülük bárki tudomást szerezne arról, hogy ott eretnekek vannak, avagy olyanok, akik titkos összejöveteleket tartanak, illetve olyanok, akik a hívek szokásos életmódjától eltérő életet élnek, és szokásaikban is elütnek tőlük, akkor az ilyeneket sietve fel fogja jelenteni a püspöknél. A püspök pedig idézze saját személyes jelenlétének bírósága elé a bevádoltakat, s ha ezek nem tudnák magukat tisztázni az ellenük emelt vád alól, avagy ha tisztáznák ugyan magukat, de visszaesnének a régi eltévelyedésükbe, az egyházjog előírásai szerint büntesse meg őket. Ha pedig akadna köztük bárki, aki átkos makacssággal semmibe véve az eskü szentségét, nem akarna esküt tenni, ez önmagában véve elegendő ahhoz, hogy eretneknek tekintse mindenki.

591591 Róm. X. 15.



15.5. Egyházi emberek vérontási tilalmaA IV. lateráni zsinat592592 18. kánonja

Friedberg, 1889, Corpus Juris canonici lib I. tit. L. cap. 9.

Egyetlen klerikus se mondjon ki és ne hozzon halálos ítéletet, semmilyen véres büntetést ne gyakoroljon, és ne vegyen részt ilyen ügyekben.

Ha valaki ezen tilalom okából az egyház embereinek, klerikus tagjainak kárt okozni merészel, legyen az egyházi hivatal által megbüntetve.

Továbbá egyetlen klerikus sem diktálhat és nem szerkeszthet olyan írást, amelynek tárgya véres megtorlás, következésképpen a fejedelmi bíróságokon ezt a feladatot ne klerikusokra, hanem laikusokra bízzák.

Egyetlen klerikus sem lehet portyázók, poroszlók, fegyveresek s más vérontó emberek vezetője.

Sem diakónus, sem archidiakónus, sem pedig pap nem gyakorolhatja a sebészetnek azt a részét, amely kiégetést vagy kimetszést igényel.

Senki nem végezhet hideg- vagy forróvíz-, illetve tüzesvas-próba szertartásánál áldást vagy megszentelést.

16. CSÁSZÁR ÉS PÁPA, A LELKI ÉS VILÁGI HATALOM16.1. I. Gelasius pápa593593 levele Anastasios császárhoz,594594 494A pápának az egyházi és világi hatalom kérdésében, a két hatalom megosztásáról és viszonyáról kifejtett nézete egészen a XI. századig általánosan elfogadott volt.

A. Weissenbach, Bd. I., 1913, 13–14. o.

2. Dicsőséges császár, két olyan intézmény van, amely elsősorban kormányozza ezt a világot: az egyik a legfőbb papok megszentelt tekintélye, a másik pedig a királyi hatalom. A papok viselte teher annyiban nehezebb, amennyiben az Isten ítélőszéke előtt az embereken uralkodó királyokért is nekik kell számot adniuk. Hiszen jól tudod magad is, te legjámborabb fiunk, hogy ha az emberi nembeliek előtt jársz is méltóságoddal, azok előtt, akik az Isten dolgaiban elöljárók, magad is alázatosan meghajtod a fejedet, s te is tőlük várod saját üdvözülésed útját-módját, s az égi eredetű szentségek felvétele tekintetében, s azok illendőképpen való kiosztásában a vallás rendje szerint el kell ismerned azt, hogy neked kell magadat alájuk rendelned, s nem te állsz az ő élükön; egyszóval: ezekben a dolgokban te függsz az ő ítéletüktől, s nincs is szándékodban az, hogy te rendeld őket a saját akaratod alá. Ha pedig – már ami a közrendet illeti – az egyházi elöljárók, tudván azt, hogy hatalmadat felső rendelésből kaptad, törvényeidnek maguk is engedelmeskednek, annak érdekében, hogy még a világi dolgokban se támadjanak külön vélemények, akkor tehát – azt kérdem tőled – milyen odaadással kell azoknak engedelmeskedni, akik a mindenekfelett tiszteletre méltó misztériumokkal vannak felruházva? – És ha illendő dolog az, hogy a hívek általában véve valamennyi olyan papnak, aki a szent dolgokkal igaz módon törődik, alárendeljék szívüket, mennyivel inkább egyet kell érteni a legfőbb papi széknek azzal a betöltőjével, akikről úgy rendelte a legfelsőbb isteni akarat is, hogy valamennyi pap élén álljon, de ezt a akaratot követve, az egyetemes egyház áhítata is mindenkor ezzel a tisztelettel övezte?!

3. Amint a te jámborságod is világosan felismeri: soha nem történhet meg az, hogy akárki is, az emberi elmére támaszkodva, föléje akarjon kerekedni ama kiváltságos személynek, avagy annak a hitvallásnak, akit és amelyet Krisztus szava helyezett mindenki fölé, s akit és amelyeket az egyház mindenkor tisztelettudóan megvallott, illetve ama is elöljárójaként tisztel. Az emberi vakmerőség támadhatja ugyan az isteni döntés alapította intézményeket, de nincs olyan emberi hatalom, amely legyőzhetné őket.

592592 1215-ben.

593593 I. (Szent) Gelasius pápa (492–496) afrikai eredetű tekintélyes teológus volt, a római egyház tagja. Értekezést írt a monofiziták ellen. Rövid, de jelentős pápasága alatt készült írása a papi és világi hatalom kérdéséről.594594 I. Anastasios (491–518).



16.2. Iustinianos egyházi törvényadásaAz egyház és a császári hatalom kapcsolatára vonatkozó bevezető rész a bizánci császár felfogását tükrözi.

Corpus Juris Civilis III. Novellae… Schoell–Kroll, 1899, 35. f.

6. novella: Előszó

Az Isten legnagyobb adományai, melyeket magasságbeli kegyelméből juttatott az emberiségnek: a papi és a császári méltóság; amaz az Istent szolgálja, emez pedig az emberi dolgok élén áll, s azokban szorgoskodik; egy és ugyanazon létrehozó okból kiindulva ékesíti mindkettő az emberi életet. Ebből következik az, hogy a császároknak semmire sem kell inkább törekedniük, mint arra, hogy a papokat tisztelet övezze, hiszen minden bizonnyal értük magukért is szakadatlanul könyörögnek az Istenhez. És ha a papi testület minden tekintetben büntetlenül áll, és az Isten bizalmának a teljességét élvezi, a császári méltóság pedig helyesen és illő módon ékesíti a reá bízott államot, kialakul egy bizonyos jó összhang, amely az emberi nem számára mindazt meghozza, ami annak hasznára válhat. Nekünk tehát igen nagy gondunk van az Isten igaz hittételeire, de a papság tisztességére is, mert hisszük, hogy ha ezt megkapják, akkor ezáltal az Isten igen nagy adományokkal halmoz majd el bennünket is, s mindazt, ami már megvan, szilárdan birtokban tarthatjuk, s mindazt, ami eleddig nem valósult még meg, megvalósíthatjuk. Helyesen és megfelelő módon intéződik minden dolog, ha indítóoka tisztes, és az Isten előtt kedves. Hisszük, hogy mindez így valósul majd meg, ha ama szent tanok betartásán őrködünk, amelyeket az Isten igéjének dicséretre és tiszteletre méltó őrei, az apostolok hagytak ránk, s amelyeket a szentatyák megőriztek és magyaráztak is.

132. novella: Az eretnekek megbüntetéséről

Hisszük, hogy minden ember számára az első és legfőbb jó a keresztények igaz és makulátlan hitének helyes megvallása, s hogy ez erősödjék mindenekelőtt, és a földkerekség legszentebb papjait az egyetértés kapcsolja össze, s egybehangzóan prédikálják a keresztények kristálytiszta hitvallását, és minden olyan ellenvetést, amit az eretnekek találnak ki, zúzzanak szét – amint mindezt sok könyvünkben és ediktumunkban magunk is bebizonyítottuk már. De mivel az eretnekek, mit sem törődve az istenfélelemmel, de nem gondolva az ilyesmire a törvények szigora folytán rájuk váró vég nélküli büntetésekkel sem, teljessé teszik az ördög művét, s az Isten szent, katolikus és apostoli egyházának egyszerűbb emberei közül néhányat tévútra vezetve, titkon csalárd összejöveteleket és hamis kereszteléseket tartanak, éppen ezért úgy véltük, hogy a jámborság ügyét szolgáljuk, ha ezzel az ediktumunkkal arra figyelmeztetjük mindazokat, akik ilyenek, hogy egyrészt ők maguk is lépjenek vissza eretnek esztelenségüktől, másrészt pedig ne döntsék pusztulásba mások együgyű lelkét, hanem térjenek meg inkább az Isten szent egyházába, amelyben a helyes hittételeket hirdetik, s amelyben minden eretnekséget átokkal sújtanak fő tanítóikkal együtt. Azt akarjuk, hogy mindenki tudja meg: ha akadnának a továbbiak során olyanok, akik hitellenes összejöveteleket szerveznek, vagy saját otthonukba ilyen összegyülekezőket befogadnak, akkor az ilyen embereket nem fogjuk megtűrni, hanem azokat a házakat, melyekben az ilyen vétek megesik, átadjuk az anyaszentegyháznak, egyben megparancsoljuk, hogy azokat is, akik az ilyen gyülekezeteket szervezik, de azokat is, akiknél összejönnek, sújtsák a törvények szabta büntetésekkel.

A 131. novella 1. és 2. fejezete: Az ökumenikus zsinatok jelentősége; a római pápa jogállása

545. március 18.

1. Szentesítés erejével kimondjuk, hogy azok a szent egyházi szabályok, melyeket a négy zsinaton vitattak meg, illetve erősítettek meg, elnyerik a törvények jogerejét; ezek a zsinatok pedig: a nicaeai 595595 háromszáztizennyolc, a konstantinápolyi596596 százötven szent zsinati atya által alkotott szabályok; továbbá: az első ephesosi597597 zsinat, melyen Nestoriust598598 ítélték el, végül a kalcedóniai,599599 melyben Eutychést600600 Nestoriusszal együtt kiátkozták.

595595 Az első egyetemes zsinat 325-ben, a még meg nem keresztelt Nagy Konstantin császár elnökletével hittétellé fogadta el Athanasius tanait az Atya és Fiú egyező természetéről, elítélve alexandriai Ariust, aki szerint a Fiú és az Atya csupán hasonló természetű.596596 381-ben a második egyetemes zsinat a Szentháromság tanával kapcsolatos nicaeai döntést erősítette meg az Atya, Fiú és Szentlélek azonos lényegűségét, s nem egylényegűségét mondva ki.597597 431-ben. Elítélte Nestorius tanait és megerősítette Szűz Mária mint Istenanya (Theotokos) tiszteletét.

598598 Nestorius (†450) konstantinápolyi pátriárka megkülönböztette Jézus isteni és emberi természetét, utóbbit hangsúlyozva, azt tanítva, hogy Mária Jézus anyja volt, de nem istené. Ellenfele Cyrill, Alexandria pátriárkája.599599 451-ben a negyedik ökumenikus zsinat kimondotta, hogy Krisztus tökéletességében egyszerre volt meg az isteni és emberi természet elválaszthatatlan, de össze nem keverhető egységben. A dogma mind Keleten, mind Nyugaton az ortodoxia alapköve lett.600600 Eutychés szerzetes Nestorius ellenfele, aki azt hirdette, hogy Krisztusnak csupán egyetlen, isteni természete volt. Nagy Szent Leó



Tehát az itt elsorolt négy zsinat hittételeit éppen úgy elfogadjuk, mint a szentírás szövegét, s a szabályokat éppen úgy betartjuk, mintha törvények lennének.

2. Éppen ezért a törvény erejével szentesítjük e zsinatok meghatározásai szerint azt, hogy az idősebbik Róma pápája a legelső valamennyi pap között, az új Róma, azaz Konstantinápoly szentséges érsekéé pedig a második hely az idősebbik Róma apostoli szentszéke mögött, viszont valamennyi többi főpapi szék elé helyezendő.

16.3. Constantinusi AdománylevélAz Adománylevél (Constitutum constantini) valószínűleg a 750-es években a pápai kancelláriában készült hamisítvány. A középkorban hitelesnek tartott okirat első kritikáját a XV. századi humanista, Lorenzo Valla, pápai levéltáros adta.

Fontes Iuris Germanici Antiqui in usum scholarum, 55–98. o.

A szent és oszthatatlan háromság, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Imperator Caesar Flavius Constantinus Krisztus Jézusban, e Szentháromságból való egyetlen üdvözítő Urunkban és Istenünkben hű, szelíd, hatalmas és jóságos, alamann, gót, szarmata, germán, brit, hun, kegyes boldog győzedelmes, diadalmas és örökké fenséges, az atyák legboldogabb atyjának, Szilveszternek, Róma város püspökének és pápájának, s valamennyi utódának, akik boldog Péter székében ülnek az idők végezetéig, nemkülönben az egész földkerekségen ezen császári rendeletünkkel a szentséges római egyház alá rendelt valamennyi tiszteletre méltó főpapnak és Isten előtt kedves katolikus püspöknek, akik most és minden hátralevő időben hivatalukban lesznek, kegyelem, békesség, szeretet, öröm, hosszú türelem, irgalom mindnyájatokkal a Mindenható Atyaistentől, az ő fiától Jézus Krisztustól és a Szentlélektől.

Mindazt, amit üdvözítő és megváltó Urunk és Istenünk, Jézus Krisztus, a legmagasztosabb Atya fia, szent apostolai Péter és Pál révén, a mi Szilveszter atyánk, a legfőbb pap és egyetemes pápa közbenjárásával csodálatosan megcselekedni jónak látott, legkegyesebb felségünk ezen császári rendeletünk levelével érthetően elbeszélve igyekszik az egész földkerekség valamennyi népének tudomására hozni. Kinyilvánítva pedig elsőként hitünket, melyre legboldogabb dicső atyánk és mesterünk, Szilveszter egyetemes főpap tanított bennünket, szívünk mélyéről jövő vallomástétellel valamennyiőtök lelkének épülésére s így Istennek ránk árasztott irgalmát hirdetve.

Tudatni akarjuk ugyanis veletek (miként korábbi szent ünnepélyes rendeletünkkel kinyilvánítottuk), hogy a bálványok imádását, a néma, érzéketlen, emberkéz alkotta képmásokat, az ördögi alkotásokat és a Sátán minden hivalkodását elhagytuk, s a keresztények tökéletes hitére tértünk meg, mely igaz világosság és örök élet, és aszerint, amire ezen legdicsőbb atyánk és tanítónk, Szilveszter főpap oktatott bennünket, hiszünk a mindenható Atyaistenben, ég és föld, minden láthatók és láthatatlanok teremtőjében, Jézus Krisztusban, az ő egyetlen fiában, a Mi Urunkban és Istenünkben, aki létrehozott mindent, és a Szentlélekben, az egész teremtett világ urában és éltetőjében. őket, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket valljuk, ily módon a tökéletes háromság magába foglalja mind az istenség teljességét, mind a hatalom egységét: Atyaisten, Fiúisten, Szentlélekisten, s e három egy Jézus Krisztusban. Így három forma egy hatalom.

Az öröktőlfogva bölcs Isten ugyanis kibocsátotta igéjét, mely által mindig voltak s lesznek megszülető korszakok, és bölcsességének egyedüli igéjével a semmiből formálta meg egykoron az egész teremtett világot, megalkotva mindent – minthogy belőle van – a maga rejtélyes titkával. A mennyek tökéletes erényeiből és a föld minden anyagából, bölcsességének kegyes akaratából s a föld porából a saját képére és hasonlóságára teremtette meg az első embert, a boldogság paradicsomába helyezte őt – kit az ősi kígyó, az irigy ellenség, az ördög, a tiltott fa keserű megízleltetésével száműzötté tett ezen örömökből, s annak kiűzése után sem szűnik meg sok módon lődözni mérgezett nyilait, hogy az emberi nemet az igazság útjáról letérítve a bálványok szolgálatára csábítsa, minthogy általuk azokat, akiket csalárdságának hálójába ejt, magával együtt örök büntetéssel teszi elégetendővé.

De Istenünk szánva teremtményét, elrendelte szent prófétáit, akik által hírül adva a jövendő élet fényét, tudniillik fiának, Urunknak és Istenünknek, Üdvözítőnknek Jézus Krisztusnak eljövetelét, elküldte ezen egyszülött fiát és a bölcsesség igéjét. Aki leszállva az egekből, megszületett a Szentlélektől és Szűz Máriától a mi üdvünkért, „az Ige testté lett és lakozzék miközöttünk”.601601

pápa „Epistula dogmatica” című levelében tiltakozott az egy természet (monophysis) ellen, s ezzel erősen befolyásolta a kalcedóniai zsinat döntését.601601 Jn 1,14.



Semmit sem veszített el abból, ami korábban volt és kezdett lenni, ami még nem volt: tökéletes Isten és tökéletes ember; Istenként csodákat végbevive, emberként szenvedéseket elviselve. Úgy ismertük meg az igaz embert és igaz Istent Szilveszter főpap atyánk tanításából, hogy semmi módon nem kételkedünk: igaz Isten, igaz ember volt, és tizenkét apostolt kiválasztva színük a megszámlálhatatlan nép sokasága előtt csodákkal ragyogott. Valljuk, hogy urunk Jézus Krisztus beteljesítette a törvényt és a prófétákat, hogy szenvedett, keresztre feszíttetett és az írások szerint a harmadik napon feltámadott, az égbe jutott és ül az atya jobbján, egy napon eljön majd ítélni élőket és holtakat és királyságának nem lesz vége.602602

Ez a mi igaz hitvallásunk, amit legboldogabb atyánk, Szilveszter főpap adott át nekünk, buzdítunk ezért minden népet és a pogányok különféle nemzeteit, hogy e hitvallást tartsa meg, ápolja és hirdesse, a Szentháromság nevében vegye magához a szentség kegyelmét, és a mi Üdvözítőnkhöz, Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, aki az Atyával és a Szentlélekkel együtt él és uralkodik örökkön örökké, s akit a mi legboldogabb Szilveszter egyetemes főpap atyánk hirdet, ájtatos szívvel imádkozzon. A mi urunk Istenünk tehát, szánván engem, a bűnöst, elküldte szent Apostolait, hogy látogassanak meg bennünket,603603 fénylő világosságra ránk ragyogott és mi hálát adunk, hogy elvonva a sötétségtől a valódi fényhez és az igazság megismeréséhez vezetett engemet. Mivel mikor a lepra súlyos szennye egész testemet megtámadta, és a számos odasereglő orvos kezelésétől nem nyertem egészséget, akkor eljöttek a Capitolium papjai, mondván: medencét kell készítenem a Capitoliumon, megtölteni az ártatlan ifjak vérével, s abban megfürödve tisztulhatok meg a láztól. Ám mikor a pogányok istentelen papjai meg akarták őket ölni és vérükkel a medencét megtölteni, a mi felségünk látva az anyák könnyeit, megrémültem nyomban a gaztettől, és szánván őket megparancsoltuk, hogy kapják vissza fiaikat, kocsikat adtunk és ajándékokkal elláttuk őket, s örvendezve megpihentünk.

Miután a nap végeztével éjjeli csönd támadt és eljött az álom ideje, megjelent nekem Szent Péter és Pál apostol mondván: „Mivel a gaztetteknek határt szabtál és az ártatlan vér kiontásától visszariadtál, Krisztus a mi Urunk és Istenünk elküldött bennünket, hogy tanácsot adjunk neked egészséged visszanyeréséhez. Hallgasd tehát intésünket és tedd, amit mondunk neked.

Szilveszter Róma város püspöke üldözésed elől a Seraptis hegyhez menekülve a sziklák barlangjaiban rejtőzködik papjaival. Mikor magad elé hívatod majd, ő neked a kegyesség medencéjét nyújtja, melyben midőn harmadszor megmerít, a lepra minden fertője elhagy téged. Ami akkor történik majd, viszonozd a te üdvözítődnek: parancsodra minden egyház állíttassék helyre az egész földkerekségen, magadat pedig uszítsd meg oly módon, hogy elhagyva a bálványok babonás tiszteletét, az élő igaz Istent, ki egyedüli és valóságos, imádd, s tiszteld, hogy az ő akaratához eljuss.”

Felébredvén tehát az álomból, rögvest elvégeztem azt, amire a szent apostolok intettek, s előhívatván eme kitűnő és dicső atyát, a mi elménket megvilágosító Szilveszter egyetemes pápánkat, minden szót, amit a szent apostolok nekem átadtak, elmondtam és megtudakoltam tőle, kik ezek az istenek: Péter és Pál? Erre ő: „Őket nem isteneknek, hanem a mi Urunk és Istenünk, Jézus Krisztus apostolainak kell mondani.” Majd újra kérdezni kezdtük ezen igen boldog pápát, vajon ezen apostolok képmását birtokolja-e, hogy a képből megtudjuk, ők-e, akiket a kinyilatkoztatás megmutatott. Akkor a tiszteletre méltó atya elrendelte diakónusának, hogy ezen apostolok képmásait mutassa meg, melyeket mikor megpillantottam, és arcukat, melyeket az álomban megjelenni láttam, a képmásokban felismertem, hatalmas kiáltással minden helytartóm színe előtt megvallottam, hogy ők azok, kiket az álomban láttam.

Ezek után ezen igen boldog Szilveszter atyánk, Róma város püspöke kiszabta ránk a bűnbánat idejét, hogy mindent, amit istentelenül elkövettünk és igazságtalanul intéztünk, virrasztásokkal és böjtölésekkel, könnyekkel és imádságokkal lateráni palotánk hálószobájában vezeklőövben rójuk le a mi Urunknál és Istenünknél, üdvözítőnknél, Jézus Krisztusnál.

Majd a papok kézrátételeivel e főpaphoz mentem, ahol lemondva a Sátán díszeiről és műveiről, s minden emberkéz alkotta bálványról, szabad akaratomból kinyilvánítottam az egész nép színe előtt, hogy hiszek a mindenható Atyaistenben, és a föld, láthatók és láthatatlanok teremtőjében, Jézus Krisztusban, az ő egyetlen fiában, a mi Urunkban, aki a Szentlélektől és Szűz Máriától született, és harmadik megmerítésre az áldott forrásban az üdvösség hulláma megtisztított engem.

Ott pedig miután a forrás közepébe helyeztek, saját szememmel láttam, hogy az égből kéz érint meg, s általa tisztán felemelkedve a lepra minden szennyétől megtisztultam. Miután kiemeltek engem a csodálatos forrásból,

602602 A hosszas teológiai fejtegetés a 325. évi nicaeai, 381-es konstantinápolyi, a 431-es kalcedóniai zsinatok vitái után letisztult krisztológiai elveket fogalmazza meg.603603 A következő szöveg az V. században keletkezett Szilveszter-legendából átvett és átalakított rész.



fehér ruhába öltöztettek, s a hétformájú Szentlélek bizonyságával az áldott keresztség olaját és a szent kereszt zászlaját kenve homlokomra mondta: „Megjelöl téged Isten az ő hite pecsétjével az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében a hit bizonyságával.” Az egész papság válaszolt: „Ámen.” Hozzátette a főpap: „Béke veled.”

Azon a napon, amikor a szent keresztség szertartásában részesültem és testem kigyógyult a lepra szennyétől, beláttam, hogy nincs más isten, mint akit az igen boldog Szilveszter pápa hirdet: az Atya, a Fiú és Szentlélek, hármasság az egységben, egység a hármasságban. Mivel a pogányok minden istenei, akiket addig tiszteltem, ördögi lényeknek, emberkéz alkotásainak bizonyultak, hiszen igen világosan elmondta nekünk e tiszteletre méltó atya, hogy mekkora hatalmat adott a mi üdvözítőnk az ő boldog Péter apostolának és mennyben és a földön, mikor megkérdezve s hűnek találva őt, így szólt: „Te Péter vagy és ezen a kősziklán építem fel anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.”604604 Figyeljetek hatalmasok, és nyissátok ki szíveteket, mit tett hozzá tanítványának a jó mester és úr: „És néked adom a mennyek országának kulcsát; és amit megkötsz a földön, a menynyekben is kötve leszem és mit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen.”605605 Bizony csodás és dicsőséges kötni s oldani a földön és kötve s oldva lenni a mennyben.

És hogy ezt boldog Szilveszter szavaiból beláttam, s felismertem, hogy egészségünket boldog Péter jótéteményei által nyertem vissza, hasznosnak ítéltük együtt minden helytartónkkal, az egyetemes szenátussal, valamint a főemberekkel és az egész római néppel, mely dicsőséges uralmunk alatt áll, hogy amiként kitűnik róla: Isten fiának vikáriusa ezen a földön, úgy a főpapok, akik az apostolok eme fejedelmének helyettesei, az uralkodói hatalmat, melyet a mi császári felségünk evilági kegyelmessége látszik méltán birtokolni, a továbbiakban tőlünk és a mi hatalmunkból birtokolják, kiválasztva nekünk az apostolok ezen fejedelmét avagy az ő megbízható vikáriusait, hogy Istennél pártfogóink legyenek. És mivel e világi császári hatalom a miénk, úgy határoztunk, hogy szentséges római egyházát hódolattal megajándékozzuk – inkább, mint a mi hatalmunkat s földi trónunkat – és boldog Péter szentséges székét dicsőségesen felmagasztaljuk, juttatván neki hatalmat, a dicsőség kiváltságát császári hatáskört és tiszteletet.

Elrendeljük, hogy a főséget tartsa meg a kiemelkedő négy szék, tudniillik az antiochiai, az alexandriai, a konstantinápolyi és a jeruzsálemi, az egész földkerekségen Isten minden egyháza fölött; és a főpap, aki ezen szentséges római egyház élén fog állni, emelkedjék ki a földkerekség minden papja közül, legyen elöljárója azoknak és az ő döntésére intézzék mindazon dolgokat, melyek Isten tiszteletét és a keresztény hit állandóságát szolgálják. Jogos, hogy ott tartsa fenn a törvény a hatalom fejét, ahol a szent törvények elrendelője, a mi Üdvözítőnk megparancsolta boldog Péternek, hogy az apostoli széket foglalja el, ahol a kereszt kínjait kiállva a dicső halál serlegét ürítette, mestere és ura követőjeként jelent meg; s ott hajtsák fejüket a pogányok Krisztus nevének megvallásával, ahol tanítójuk Pál apostol Krisztusért nyakát hajtva, vértanúsággal koronáztatott meg, s ott keressék mindvégig a tanítót, ahol szent teste nyugszik, és ott szolgáljanak az égi király Jézus Krisztus, a mi Istenünk és Üdvözítőnk előtt meghajolva és megalázkodva, ahol a gőgös földi király hatalmára szolgáltak.

Akarjuk, hogy a pogányok és minden nemzetek népe tudja az egész földkerekségen, hogy lateráni palotánkban felépítettük a mi üdvözítő urunknak és istenünknek, Jézus Krisztusnak az egyházát, keresztelőkápolnával, és tudjátok meg, hogy annak alapzatából a tizenkét apostol száma szerint tizenkét földdel teli kosarat saját vállainkon kihordtunk; s elrendeltük, hogy ezen szentséges egyházat minden egyház legfőbb fejének mondják, tiszteljék és hirdessék az egész földkerekségen, miként más császári rendeleteinkkel megparancsoltuk. Felépítettük tehát az apostolok fejedelmeinek, boldog Péternek és Pálnak egyházait, 606606 amelyeket arannyal és ezüsttel gazdagon elláttunk és ahol legszentebb testüket a legnagyobb tisztelettel elhelyeztük, koporsóikat borostyánból – melyen semmi nem képes erőt venni – készíttettük el, keresztet is színaranyból, értékes drágakövekkel ellátva a koporsókra helyeztük, aranyszegekkel rögzítettük, s nekik az égi birtokok megalapozásaként prédiumokat adományoztunk, ezeket különböző javakkal gazdagítottuk s császári rendeleteink levelével úgy keleten, mint nyugaton, valamint északi és déli területeken, ti. Iudeában, Graeciában, Asiában, Thraciában, Africában és Itáliában s a különböző szigeteken adományokat engedtünk át nekik abból a megfontolásból, hogy a mi igen boldog Szilveszter főpap atyánk és utódai rendelkezzenek valamennyi felett.

Örüljön velünk együtt az egész nép és a pogányok nemzetei az egész földkerekségen, buzdítjuk mindannyiukat, hogy istenünknek és üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak velünk egyetemben mérhetetlen sok hálát adjanak, mivel ő az az Isten fenn az egekben és lenn a földön, aki bennünket szent apostolai által meglátogatva méltóvá tett arra, hogy a keresztség szentségében és testünk egészségében részeltessünk. Ezért a szent apostoloknak, a mi urainknak, a legboldogabb Péternek és Pálnak és általuk boldog Szilveszter atyánknak, Róma város egyetemes

604604 Mt 16,18.

605605 Mt 16,19.

606606 A lateráni palotát Constantinus 313-ban adta át Miltiades pápának (310–314); Szent Péter és Pál temploma pedig valóban I. Szilveszter pápa idején épült.



pápájának és minden főpap utódjának, akik a világ végezetéig Szent Péter székében ülnek majd, adományozzuk és ezennel átadjuk hatalmunk lateráni palotáját, mely az egész földkerekségen első helyen áll és felülmúl minden palotát, továbbá a koronát, fejdíszünket, süvegünket és felsőruhánkat is, a szalagot, mely császári nyakunkat szokta övezni, a bíbor köpenyt, a skarlát tunikát és minden császári öltözetet, s a legfőbb császári lovasok méltóságát, a császári jogart, egyszersmind a zászlókat, jelvényeket, különféle császári díszeket, a császári fenség valamennyi velejáróját és hatalmunk dicsőségét.

Az igen tiszteletreméltó férfiaknak, a szentséges római egyháznak szolgáló papi rendeknek azt a tekintélyt, kiváltságot, hatalmat rendeljük birtokolni, melynek dicsőségével a mi legfőbb szenátusunk ékesíttetik, azaz, legyenek patríciusoknak és konzuloknak nyilvánítva, s ezenfelül rendelkezzenek különféle császári méltóságokkal, s miként a császári hadsereget, úgy díszítsék a római egyház papságát is. És amint a császári hatalmat is különféle tisztségek, kamarások, ajtónállók és őrök szolgálata veszi körül, ugyanígy a szent római egyházat is részeltetni akarjuk ezekben, s hogy a főpapi dísz a leginkább ragyogjon, azt is elrendeljük, hogy ugyanezen egyház papjai hófehér kelméből készült kendőkkel díszítsék lovaikat, s úgy lovagoljanak, amiként a mi szenátusaink, ők is nemezből készült fehér sarukat használjanak, hogy amint az égi, úgy a földi dolgok is Isten dicséretére ékesíttessenek; mindenekelőtt pedig szabadságot adván szenátusunktól legszentebb atyánknak, Szilveszternek, Róma püspökének és pápájának, s minden boldog főpapnak, aki örökébe lép az eljövendő időkben, Krisztus a mi Urunk és Istenünk eme nagy és katolikus apostoli egyházában hogy akit saját akaratából pappá akar majd szentelni és az egyháziak közé felvenni, mindenekben helyesen cselekszik.

Elrendeltük továbbá azt is, hogy tiszteletre méltó Szilveszter atyánk, a legfőbb pap és minden utódja színaranyból és drágakövekből készült fejdíszt, azaz koronát – amit neki ajándékoztunk – viseljen Isten dicsőségére, boldog Péter tiszteként; azonban a legszentebb pápa a papság koronája 607607 fölé semmiképpen sem akart aranyból készült koronát, ezért fehér fényű süveget helyeztünk saját kezünkkel az ő legszentebb fejére – az Úr feltámadásának ragyogását jelezve – és lovának gyeplőjét tartva, boldog Péter tisztéhez méltóan lovászként szolgáltunk neki, s elrendeltük, hogy minden főpapi utódja egyként ezen süveget használja hivatalában a mi hatalmunk hasonlatosságára.

Azért, hogy a papi föveg ne értéktelenedjen, hanem ékesebb legyen, mint az elvilági császárság méltósága és dicsőségének hatalma, úgy palotánkat, mint Róma városát, egész Itália és a nyugati területek provinciáit, vidékeit és városait a mondott legboldogabb főpapnak, a mi Szilveszter atyánknak, egyetemes pápának és az ő főpapi utódai hatalmának és uralmának adományozzuk, szilárd császári döntéssel, ezen levelünk és ünnepélyes rendeletünk által a római szentegyház fennhatóságában való állandó megmaradásra.

Ezért illőnek láttuk, hogy uralmunkat és királyságunk hatalmát keletre helyezzük át, s Bizánc vidékén a legmegfelelőbb helyen nevünkre várost építtessünk, s ott alapítsuk meg uralmunkat – mivel nem jogos, hogy ott a földi uralkodó hatalmat bírjon, ahol a papok főségét, a keresztény vallás fejét az égi uralkodó elrendelte.

Mindezeket pedig, miket ezen császári levelünk és más rendeleteink által megparancsoltunk és megerősítettünk, csorbíthatatlannak és háboríthatatlannak rendeljük, ezért az élő Isten színe előtt, aki uralkodni rendelt bennünket, az ő félelmetes ítélete előtt megtiltjuk minden császári utódunknak, főemberünknek, helytartónknak, legdicsőbb szenátusunknak és az egész földkerekség minden népének, amely most és a még hátralévő időben uralmunk alatt áll, hogy közülük valaki is bármilyen módon ezekkel szembeszegülni merészeljen, megsemmisítse, vagy bármiben elpusztítsa. Ha pedig valaki – amit nem hiszünk – ebben szembeszegülőnek vagy becsmérlőnek bizonyulna, örök ítélet sújtsa és Isten apostolainak szent fejedelmeit, Pétert és Pált jelen s jövendő életében ellenségeinek tudja, s a pokol mélyében égve az ördöggel és minden istentelennel pusztuljon.

Ezen császári rendeletünket megerősítve saját kezünkkel boldog Péternek, az apostolok fejedelmének tisztelendő teste fölé helyeztük, s ott ígéretet téve kijelentettük, hogy mindent sértetlenül megőrzünk, s rendelkezéseinkben ezek megóvását hagyjuk császári utódainkra, s a legboldogabb főpapnak, Szilveszter atyánknak és egyetemes pápánknak s általa valamennyi főpapi utódának az Úristen és üdvözítőnk, Jézus Krisztus jóváhagyásával örökös és áldásos birtoklásra engedjük át.

Császári aláírás: az istenség tartson meg benneteket számos évig, legszentebb és legboldogabb atyák.

Kelt Rómában, április Kalendájának harmadik napján, Flavius Constantinus császárságának negyedik, az ő és Gallicanus, e tiszteletre méltó férfiak konzulságának évében.608608

607607 Tonzúra.

608608 315. március 30.



16.4. Jámbor Lajos és Pascalis pápa609609 egyezménye, 817Jámbor Lajos a hagyományos császár–pápa kapcsolat felújításakor (817) a pápai birtokok megerősítésén kívül lemondott római jurisdikciójáról és a pápaválasztásba való beavatkozásról.

MGH, Capit, I., 353. o.

…és amikor Isten által szólíttatva a pápa elköltözik erről a világról, egy alattvalómnak sem szabad, akár frank, akár longobárd vagy bármilyen nemzetiségű, de a mi fennhatóságunk alatt van, a rómaiakat (Róma város lakosait) nyilvánosan vagy magányosan választásra kényszeríteni, és senki se merje Szent Péter országában ezt a gonoszságot elkövetni, ellenkezőleg a rómaiak minden zavargás nélkül temessék el tiszteletteljesen püspöküket, és azután, akit Isten segítségével és Szent Péter közreműködésével az összes rómaiak, egyetértésben, minden ígérettétel követelése nélkül a pápai rangra választottak, azt minden ellentmondás nélkül, a kánoni szokás szerint fel kell szentelni. Miután pedig felszentelték, küldje el követeit hozzánk vagy az utánunk következő frank királyokhoz, hogy azok köztünk és köztük barátságot és békét kössenek, amint ez boldog emlékű atyánk és nagyatyánk korában volt…

16.5. Constitutio Romana, 824I. Lothár az új pápa megválasztása alkalmával (824. november) felújította a teljes frank császári szuverenitást a pápai szék fölött.

MGH, Capit, II., 270. o.

…3. Azt akarjuk, hogy a pápaválasztásra senki – sem szabad, sem szolga – ne merészeljen elmenni olyan célból, hogy valami akadályt gördítsen azoknak a rómaiaknak az útjába, akiknek régóta szokásuk volt a szent egyházatyák rendelkezése szerint a pápát megválasztani. Ha pedig valaki szembeszáll e parancsunkkal, azt számkivetésbe kell küldeni…

A rómaiak esküje: Én, N fogadom a mindenható Istenre és erre a négy szent evangéliumra, és a mi Urunk Jézus Krisztusnak erre a keresztjére,610610 és Szent Péter első apostol ereklyéjére (corpus), hogy ettől a naptól mindörökre hűséges leszek a mi urunknak, Lajos és Lothár császároknak… (ígérem), hogy csalárdság és gonoszság nélkül (leszek), s nem egyezek bele abba, hogy a római püspöki székbe való választás másként legyen, mint ahogy a kánonok szerint törvényesen történik, és az akit pápává választottak, az én hozzájárulásommal ne szenteltessék fel mindaddig, míg le nem teszi az esküt a császár követeinek és a népnek a jelenlétében, amit Eugenius611611 pápa önként tett le, és ami az összes dolog megőrzése végett le is van írva.

16.6. I. Ottó kiváltságlevele a római egyház számáraAz oklevél (962) pontosan felsorolja a pápai állam, illetve a pápai főhatóság alá eső területeket, tartományokat és városokat, ide értve Dél-Itáliát is. A császár biztosítja a pápának Toszkána és Spoleto adóját, magának tartva fenn e két terület feletti főhatalmat. A pápaválasztást illetően hangsúlyozza a kánoni választást, de azt is, hogy beiktatásához a császári jóváhagyás szükséges.

A. Weissembach, I., 1913, 119–122. o.

A mindenható Istennek, az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.

Én Ottó, Isten kegyelméből dicsőséges császár, a mi fiunkkal Ottóval, a dicső királlyal 612612 együtt, az isteni gondviselés rendeléséből odaígérjük és odaadjuk, jelen megerősítő levelünk által, neked, Szent Péter, te apostolok fejedelme, s a mennyország kulcsának őrzője, és általad a te helyettesednek, XII. János úrnak, a főpapnak,613613 s az egész egyház pápájának, úgy amint ő és elődei veled együtt a mai napig saját hatalmatokban és uralmatok alatt bírtátok és rendelkeztetek vele, Róma városát, a város fejedelmi székével együtt, a hozzá tartozó alsóvárossal, valamennyi faluval és területi tartozékokkal, hegyvidékekkel, tengeri területekkel,

609609 I. Paskál római pápa (817–824).

610610 Az esküt a bibliára és a keresztre tett kézzel kellett mondani.

611611 II. Jenő pápa (824–827).

612612 A későbbi II. Ottó (873–883), akit apja 961-ben német királlyá választott.

613613 XII. János pápa (955–963).



tengerpartokkal és kikötőkkel együtt. Vagyis: Tuscia valamennyi városával, várkastélyával, mezővárosával és falujával együtt, tehát: Portót, Civitavecchiát, Cerveterit, Biedát, Monteranót, Bomarzót, Sutrit, Nepit, a Gallesei várat, Ortét, Ameliát, Todit, Perugiát, a három szigettel együtt, vagyis a nagyobbat is, a kisebbet is ideérte, Pulvensét, Namit, Otricolit, a felsorolt városok határaival és a határvonalaikon belüli területeikkel együtt. Továbbá a ravennai exarchatust teljes egészében a nagyvárosokkal, városokkal, mezővárosokkal, várkastélyokkal együtt, melyeket a kegyes emlékezetű Pippin úr614614 és Károly úr,615615 a legkiválóbb uralkodók, a mi elődeink egykor adománylevélben616616 adományoztak Szent Péter apostolnak és a ti elődeiteknek, nevezetesen Ravennát, valamint Emiliát, Sarsinát, Cesenát, Forlipopolit, Frolit, Faenzát, Immolát, Bolognát, Ferrarát, Comacchiót, Adriát, melyet Cavellónak is neveznek, ezek valamennyi határvonalát, határaival, szigeteivel, mindazzal, ami a szárazföldön és a tengeren a felsorolt városokhoz tartozik. Hasonlóképpen a Pentapolist is, mégpedig Riminit, Pesarót, Fanót, Senigalliát, Anconát, Osimót, Numanót, Jesit, Fossombronét, Montefeltrót, Urbinót, s a valvai területet, Caglit, Luciolit, Gubbiót e városok valamennyi határvonalával és határterületeivel együtt. Ugyanígy a Sabin földet is, amint azt Károly császár úr, a mi elődünk Szent Péter apostolnak írásos adománylevélben teljes egészében átengedte. Hasonlóképpen a lombard Tusciában Citta di Castellót, Orvietót, Bognoreát, Ferentit, Viterbót, Orchét, Marcát, Toscanellát, Soanát, Populoniát, Rosellát, az alsóvárosokkal, valamennyi faluval, területekkel, tengerpartokkal, tengerparti falvakkal, egyszóval mindazzal, ami határaikon belül van. Hasonlóképpen a Lunától kezdődő területet Korzika szigetével együtt, továbbá a sarzanai területet, nemkülönben a La Cisa-it, a bercetóit, a pármait, a reggióit, majd ettől kiindulva a mantuait, a monselicéit, a velencei és istrai tartományokbelit, továbbá az egész spoletói hercegséget, illetve Beneventumot, Szent Krisztina ama templomával együtt, mely Pavia közelében van, négy mérföldnyire a várostól, a Pó folyó mellett. Hasonlóképpen Campaniában Sorát, Arcót, Aquinót, Arbinót, Teanót és Capuát. Valamint az uralmatok és joghatóságtok alá tartozó örökségeket is, így a beneventumi és nápolyi örökségeket, valamint a felső- és alsó-calabriait – Nápoly városát magát csak annyiban, amennyiben ezekhez az örökségekhez tartozik, a hozzá tartozó várakkal, földekkel, és határvonalakkal, valamint a szigetekkel együtt –, továbbá a szicíliai örökséget akkor, ha Isten azt kezünkbe fogja adni. Hasonló módon Gaeta városát és Fondit tartozékaikkal együtt. Ezenfelül felajánlunk neked, Szent Péter apostol, s helyettesednek János Pápának és az ő utódainak, saját lelkünk üdvéért, valamint a mi fiunk és szüleink lelkének üdvösségéért, a mi saját országunkból is városokat és mezővárosokat, a hozzájuk tartozó halászati joggal együtt, nevezetesen Rietit, Amilernót, Furconét, Norciát, Valvát, Marsicát, s más területen Teramót tartozékaikkal együtt.

Valamennyi felsorolt tartományt, nagyvárost és várost, mezővárost és várat, falvakat és földeket, valamint örökségeket, a mi, a mi fiunk, és a mi szüleink s utódaink lelke üdvéért, továbbá az Istentől eddig megóvott egész frank nép további megoltalmazásáért a te említett egyházadnak, Szent Péter apostol, s általad a te helyettesednek és a mi lelkiatyánknak, János főpap úrnak és egyetemes pápának, valamint az ő utódainak e világ végezetéig olyan formában erősítjük meg birtokaitokként, hogy bírjátok mindezeket saját birtokjogotokba tartozókként, uralmatok és felségjogotok alatt.

Hasonlóképpen ezen átruházási egyezségünk keretében megerősítjük azokat az adományokat is, melyeket a kegyes emlékezetű Pippin király úr, utána pedig Károly úr, a legkiválóbb császár, önként adományoztak Szent Péter apostolnak, továbbá azt az adót, illetve pénzbeli szolgáltatást is, illetve azokat a természetbeni adományokat, melyeket évente be szoktak szolgáltatni a lombardok királyának palotájába, akár Tusciából, akár Spoletóból, úgy, amint az benne van az említett adománylevelekben, s ahogyan a szent emlékezetű Hadrián 617617

pápa és Károly császár úr egymás között megegyezett akkor, amikor ugyanazon pápa megerősítette a toszkán és spoletói hercegségek feletti császári hatalmát, de olyképpen, hogy az említett pénzbeli szolgáltatást minden esztendőben Szent Péter egyházának kell kifizetni, fenntartva azonban a két hercegség felett mindenben a mi főségünket, és a mi fiunk főségét is, valamint e hercegségek irántunk köteles alattvalói viszonyát.

Egyébként, mind mondottuk, a felsoroltakat úgy erősítjük meg a ti javatokra, jelen megerősítő levelünkkel, hogy azok a ti birtokjogotokban, főségetek és uralmatok alatt maradjanak, és sem általunk, sem utódaink által semmiféle érveléssel avagy mesterkedéssel bármilyen tekintetben se legyen megkisebbíthető a ti hatalmatok, s ne legyen tőletek bármelyik is megvonható a leírt tartományokból, nagyvárosokból, városokból, mezővárosokból, várakból, falvakból, szigetekből, földekből, örökségekből, szolgáltatásokból és adóktól; olyképpen, hogy sem mi nem teszünk, sem azok szándékához nem adjuk beleegyezésünket, akik ilyesmit, készülnek tenni: sőt magunkat, amennyire ez csak hatalmunkban áll, Szent Péter apostol és az ő szent székén ülő

614614 Kis Pippin frank király (751–768).

615615 Nagy Károly (768–814) 800-tól császár.

616616 II. István pápa és Kis Pippin találkozása, 754, és az ún. Pippini adománylevél; Nagy Károly és III. Leó pápa találkozása és az ún. Constantinusi adományra vonatkozóan lásd Ohnesorge: A Konstantin-féle adományozás és a kuriális római császáreszmény kezdetei (Középkori egyetemes történet, II/IV. Budapest, 1958).617617 I. Hadrián (Adorján) pápa (772–795) és Nagy Károly egyezsége Károly harmadik itáliai útjára datálódik (780–781).



pápák védelmezőinek valljuk mindannak tekintetében, ami fentebb olvasható, tehát a tartományok, nagyvárosok, városok, mezővárosok, várak, földek, örökségek, szigetek adók és szolgáltatások tekintetében annak érdekében, hogy mindezek a szentszék birtokában, használatában és rendelkezési joga alatt szilárdan megmaradhassanak.

Épségben tartva mindenben saját hatalmunkat, fiunkét és utódainként is aszerint, amint az megtalálható Jenő pápa egyezségében618618, határozatában és ígéretében, valamint az ő utódaiéban is, azaz hogy az egész klérus, s az egész római nép nemessége, különféle szükségszerűségek folytán, továbbá a pápáknak a nekik alárendelt néppel szembeni túlzott szigorúsága megfékezése érdekében esküvel kötelezze magát arra, hogy a pápák megválasztása a jövőben kinek-kinek saját belátása szerint, de kanonikusan619619 és törvényesen történjék; és hogy azt a főpapot, akit erre a szent és apostoli kormányszékre kiválasztanak, senki se merészelje beiktatni mindaddig, míg a mi fiunk küldöttei, avagy nemeseink egyetemessége előtt meg nem fogadja, hogy mindannak eleget tesz a jövőben, s mindazt betartja, amit nekünk a mi urunk és tisztelendő lelkiatyánk, Leó pápa – mint azt mindenki tudja – önként megígért.

Ezeken kívül még néhány kisebb jelentőségű dolgot is bele akarunk foglalni ebbe az oklevelünkbe; így azt is, hogy a pápaválasztásra sem szabad, sem szolga ne merészeljen eljönni azzal a céllal, hogy azoknak a rómaiaknak, akiknek a választáson való megjelenését a szentatyák döntése nyomán az ősi szokás lehetővé teszi, valamiféle akadályt támasszon, és ha bárki e rendelkezésünkkel szembeszegülne, száműzetéssel bűnhődjék. Ezenfelül azt is megtiltjuk, hogy a mi küldötteink bármelyike is akadályt támasztó kifogást merészeljen kitervelni az említett választás ellen.

Miután azt is általános érvénnyel elrendeltük, hogy akit egyszer az apostoli úr avagy magunk különleges oltalmunkba fogadtunk, törvényesen élhessen is ezzel az oltalommal; éppen ezért, ha bárki meg merészelne sérteni bárkit is azok közül, akik ezt az oltalmat kiérdemelték, a sértő fél tudja meg, hogy e tettével saját életét tette ki veszélynek. Azt is megerősítjük, hogy az apostoli úrnak mindenki mindenben engedelmeskedjék, éppen úgy, mint ki-ki a saját fejedelmének vagy bírájának, ha azok bíráskodnak felette. Úgy ítéltük meg, hogy ehhez a rendelkezéshez még azt is hozzá kell fűzni szükségképpen, hogy mind az apostoli úr, mind pedig mi, mindenkor ki fogunk jelölni küldötteket arra, hogy azok nekünk, vagy a mi fiunknak évente jelenthessék, hogyan tesznek igazságot az egyes fejedelmek és bírák a saját népük között, s hogyan tartják be ezt a császári konstitúciót. Úgy akarjuk, hogy ezek a küldöttek valamennyi panaszt, melyet a fejedelmek vagy bírák hanyagsága okozott, először az apostoli úrnak jelentsék, s a rendelkezésre kiküldendő két küldött egyikét ő választja ki, s vagy a helyszínen orvosolják a bajokat ezek az újabb kiküldöttek maguk, vagy ha a mi kiküldöttünk nekünk jelentést tesz, akkor mi rendelünk ki olyanokat, akik majd rendbehozzák a bajokat.

Annak érdekében, hogy az Isten szent egyházának hívei és a mi híveink is ezt a mi megerősítő oklevelünket jogerősnek ismerjék el, megerősítettük azt saját kézjegyünkkel, s a mi nemeseink legelőkelőbbjei is megerősítették aláírásaikkal, s megjelöltük azt bullánk lenyomatával.

A legfelségesebb császárnak, Ottó úrnak, valamint püspökeinek, apátjainak, grófjainak kézjegye. (Következnek a nevek.)

Az Úr megtestesülésének 962. esztendejében az ötödik índikcióban, február hónapban, ugyanezen hónap 13. napján, Ottó úr, a legyőzhetetlen császár uralkodásának huszonhetedik esztendejében készült szerencsésen ez az egyezség.

16.7. A 965. évi pápaválasztás(Continuator Reginonis, 965)

MGH, SS. Kurze, 1890, T. I., 176. o.

Ugyanabban az esztendőben meghalt Leó pápa úr.620620 És akkor a rómaiak követei, ti. Azo főlevéltárnok és Marinus, a sutri egyházmegye püspöke felkeresték Szászországban a császárt, hogy nevezze meg, kit akarna római pápának; a császár tisztelettel fogadta s ugyanúgy bocsátotta is el őket. Es Otger speyeri, valamint

618618 II. Jenő pápa (824–827) és I. Lothár 824. évi egyezsége, amely szerint a pápaszentelést csak a császár vagy megbízottja jelenlétében lehet végbevinni. Vö. 278. sz. szemelvény.619619 Azaz az egyházjog előírásának megfelelően.

620620 VIII. Leó (963–965).



Liudprand cremonai püspököt küldte el velük Rómába. Akkor azután az egész római nép Jánost, 621621 a narni622622

egyházmegye püspökét választotta meg, s az apostoli szék főpapjaként trónra is emelték őt.

16.8. A pápaválasztást szabályozó dekrétumA pápaválasztással kapcsolatos alábbi dekrétumot II. Miklós pápa (1059–1061) hirdette ki a római lateráni székesegyházban 1059-ben. Ez a dekrétum igen fontos szerepet játszott a katolikus egyház történetében: a pápát az itt szabályzott módon választják a bíborosok mind a mai napig. Ugyanakkor jelentős helyet foglal el ez a dokumentum a pápák és a császárok harcának történetében is.

Altmann-Bernheim, 1904, 99–101. o.

1. Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak, Urunknak, Istenünknek nevében. Az ő megtestesülésétől számított 1059. évben, április havában, az indictio 12. évében a szentséges evangéliumokat magunk elé téve, valamint főtisztelendő és boldogságos Miklós apostoli pápa elnökletével a lateráni patriarchium Constantiniának is nevezett bazilikájában összeülve a főtisztelendő érsekek, püspökök, apátok, továbbá a tiszteletre méltó áldozópapok, és diakonusok, ugyanazon tiszteletre méltó főpap a pápaválasztásról apostoli tekintéllyel határozatot hozván így szólt:

2. Boldogságtok előtt ismeretes, legkedveltebb testvéreink és püspöktársaink, de az alsóbb tagok előtt sem titok, hogy elődünk, a kegyes emlékezetű István úr halála után az apostoli szék, melynek Isten rendeléséből szolgálok, mennyi bajt viselt el, különösen pedig a simoniakus eretnekség kovácsai által hány és mily gyakori kalapácsütéseket szenvedett, úgyannyira, hogy az élő Isten oszlopa már szinte megingott, és a legfőbb halász sajkáját a rázúduló viharok csaknem a hajótörés örvényébe sodorták. Ezért testvéreim, ha nektek is úgy tetszik, Isten segítségével az ilyen esetek megismétlődését bölcsen meg kell előzni, az egyház állapotáról pedig előre kell gondoskodni, nehogy a jövőben az újraéledő bajok – távol legyen! – erőt vegyenek rajta: ezért elődeinknek és más szent Atyáknak tekintélyére támaszkodva elhatározzuk és elrendeljük:

3. Hogy emez egyetemes római egyház főpapjának elhunytával mindenekelőtt a bíboros püspökök tárgyalják meg igen szorgos megfontolással az ügyeket, vegyék maguk mellé a bíboros klerikusokat, majd végül az egyéb papság és a nép is járuljon hozzá az új választáshoz.

4. Hogy pedig a kalmárkodás betegsége semmiféle módon ne üthesse fel a fejét, a pápaválasztásban az egyházi férfiak legyenek az irányítók, és a többiek őket kövessék. Ezt a választási rendet valóban helyesnek és törvényesnek kell tekinteni, ha a különféle atyák által adott szabályokra, valamint tetteikre gondolunk és boldog elődünk, Leó szentenciáját emlékezetükbe idézzük: „Semmiféle ok nincs rá – mondja –, hogy püspöknek tekintsék azokat, akiket nem a klerikusok választottak, nem a nép kérelmezett és a tartománybeli püspökök a metropolita intézkedésére föl nem szenteltek.” Miután pedig ez az apostoli szék a földkerekségen minden egyház előtt áll és ezért maga fölött metropolitát nem ismerhet, ezért a püspök bíborosok kétségkívül a metropolita helyett járnak el, amikor ti. a megválasztott főpapot az apostoli méltóság magaslatára emelik.

5. A választás pedig ennek az egyháznak (ti. Rómának) a kebeléből történjék, ha alkalmasat találnak, ha pedig ebben nem találnak, máshonnét vegyenek.

6. (E tekintetben) szem előtt tartottuk a kedvelt fiunknak, Henriknek kijáró tiszteletet és hódolatot, aki jelenleg király, a jövőben pedig, ha Isten engedi, császár lesz, kinek az erre vonatkozó jogot átengedtük, miként azon utódainak is, akik ezt az apostoli széktől személyesen elnyerik.

7. Ha pedig az elvetemült és gonosz emberek aljassága oly nagy lenne, hogy tiszta, őszinte és meg nem vásárolt választás e Városban már nem lehetne, a püspök bíborosok az istenfélő klerikusokkal és katolikus laikusokkal, még ha kevesen vannak is, felhatalmazást nyernek arra, hogy ott válasszák meg az apostoli szék főpapját, ahol legmegfelelőbbnek tartják.

8. Miután a választás megtörtént, azonban háborús zavarok vagy az emberek bármiféle gonosz szándékú törekvései megakadályoznák, hogy az, akit megválasztottak, az apostoli székhelyen, szokás szerint trónra ülhessen, a megválasztott, mint pápa, ennek ellenére hatalmat nyer arra, hogy a szent római egyházat úgy kormányozza és minden vagyonával úgy rendelkezzék, amint Szent Gergely is még felszentelése előtt megtette.

621621 XIII. János (965–972).

622622 Város Umbriában a Nar folyó mellett.



9. Ha pedig valakit ezen zsinati határozattal kihirdetett dekrétumok ellenére pártütő vagy bitorló módon vagy bármiféle mesterkedéssel megválasztanának, vagy akár felszentelnének vagy beiktatnának, ne pápának, hanem sátánnak, ne apostolinak, hanem aposztatának (hitehagyónak) tekintessék, és az Isten, Szent Péter és Pál apostol tekintélye alapján mindazokkal együtt, akik az illetőt megválasztották, neki kedveznek vagy őt követik, az Isten egyházának küszöbétől eltaszíttatva, mint Antikrisztus és a kereszténység támadója és megrontója örökös anathéma (átok) alá essék, és anélkül, hogy neki ezzel kapcsolatban magyarázkodásra időt engednének, mindazon egyházi fokozattól, amelyben előzőleg már volt, haladék nélkül fosszák meg. Mindazok, akik hozzá csatlakoztak vagy neki mint pápának engedelmeskedtek, vagy akármiben védelmezni merészelték, hasonló ítélet alá essenek. Mindazok pedig, akik ezen dekretális szentenciánkat623623 megsértik és a szent római egyházat e rendelkezés megvetésével megzavarni és megszégyeníteni merészelnék, ama gonoszok közé számítódjanak, akik az ítélet napján nem támadnak fel. A mindenható Istennek, Atyának, Fiúnak és Szentléleknek haragját érezze, valamint a jövendő életben Szent Péter és Pál apostoloknak, kiknek egyházát felzavarni merészelte, neheztelésével találkozzék. Legyen a háza elhagyott, és hajlékában senki se lakjék. Árvákká legyenek fiai, özveggyé a felesége. Szanaszéjjel kóborolva kolduljanak fiai, s űzzék ki őket hajlékukból. Uzsorás kutassa fel minden vagyonát, idegenek prédálják fel jószágát. A föld kereksége harcoljon ellene, és minden elem támadjon ellene, minden békén nyugvó szent érdeme legyen gyalázatára és már ebben az életben nyilvánvaló bűnhődésére.

10. Ezen mi dekrétumunk megtartóit pedig a mindenható Isten kegyelme oltalmazza, és Szent Péter és Pál apostoli tekintélyével minden bűnének bilincsétől oldozza fel.

Én, Miklós, a szent római katolikus és apostoli egyház püspöke ezen általunk kihirdetett dekrétumot, mint fent olvasható, aláírtam. Bonifác, Isten kegyelméből albanói püspök aláírtam. Humbert, Silva Candida szent egyházának püspöke aláírtam. Péter, az ostiai egyház püspöke aláírtam. És mind a többi püspökök, szám szerint hetvenhatan, az áldozópapokkal és diakonusokkal együtt aláírták.

16.9. A simoniáról és az investiturárólLampert (Thüringia 1058–Hersfeld 1080) Benedek-rendi szerzetes, műve világkrónika, amelynek csupán az 1040–1077 közti eseményeket tárgyaló része eredeti alkotás.

MGH, SS. Holder–Egger, 1874, T. V., 236–237. o.

16.10. A bambergi papság vádja Germanus püspök ellen(A. 1075.) Megjelent együttesen az egész bambergi papság küldöttsége is. Előadták panaszukat és a római pápa (bűnös) türelmét hevesen támadták, amiért az Isten egyházát oly sokáig engedi beszennyezni egy eretnek emberrel való közösködéssel, aki nem mint pásztor az ajtón, hanem mint tolvaj és rabló a simoniakus eretnekség útján és rengeteg pénz elszórásával tört be a juhok aklába; aki elődje, Miklós pápa előtt oly nagy bűnt titkolt el, és – mint mondani szokás – a tüzet karddal, az eretnekség vádját hamis esküvel uszította meg, aki a püspöki katedrát és a szent hitszónoklás szolgálatát a szent kánonok ellenére teljesen tudatlanul, szemérmetlenül foglalta el, aki püspöksége előtt az összes főbűnökkel és mindenféle gaztettel nevezetessé és hírhedtté tette magát; aki Mainz városában, ahol felnevelkedett, az üzérkedő és uzsoráskodó mesterséget, melybe gyermekségétől fogva beletanult, miután a mennyei talentumok kezelőjévé tették, még szorgosabban gyakorolja, úgyannyira, hogy az egyházmegyéjében fekvő apátságokat és egyházakat, melyeket rútul kaparintott meg, a legrútabb módon áruba bocsátja…

16.11. A fuldai és lorschi apát megválasztása(A. 1075.) A következő napon, mikor a király a fuldai apát választására a fejedelmekkel összeült, az apátok és a különböző helyekről szép számban összejött szerzetesek között nagy volt a vetélkedés. Mintha valami óriási zajjal rendezett versenyfutásról lett volna szó, mindenik tőle telhetőleg küzdött a díjért: az egyik aranyhegyeket, a másik a fuldai birtokából hatalmas javadalmakat, ismét más a szokottnál buzgóbb állami szolgálatokat ígért, de az ígérgetésben sem a mértéket, sem a szerénységet meg nem őrizték. És ó erkölcsök, ó idők! Ó, a pusztulás utálatossága, mely ott áll, ahol nem kellene, és a Mammon, mely a mi időnkben az isten templomába nyilvánosan betelepszik és föléje helyezi magát mindannak, amit Istennek mondanak vagy tisztelnek! Az apátokat és szerzeteseket a törtetés szelleme annyira elragadta, hogy a kapzsiságtól sem a keresztény név miatti szégyenkezés, sem a szigorú életet jelentő ruha, sem a bambergi püspök új keletű példája vissza nem riasztotta,

623623 Kánonjogi döntésünket.



akit a minap nem más okból fosztottak meg püspökségétől és közösítettek ki, minthogy a szent rendhez bűnös bőkezűséggel nyitott magának utat. Ezeknek szemérmetlenségét, mint ahogy helyes is volt, a király igen hevesen kárhoztatta, és amikor innen-onnan tolakodó kérdésekkel zaklatták, hirtelen, mint hiszik, isteni ihletésre egy Ruzelin nevű hersfeldi szerzetest hívatott elő. Ez a monostor ügyében, apátja parancsára jött az udvarba. Ennek, aki semmit sem várt kevésbé, és a nem is sejtett dolog csodálatos volta miatt szinte eszméletét vesztette, ajánlotta fel a pásztorbotot a császár és először őt választotta meg apátnak, azután a többieket, mind a szerzeteseket, mind a lovagokat nyomatékosan felszólította, hogy a választásba egyezzenek bele. Így mindazok, akik jelen voltak, ujjongó helyesléssel szavaznak és kényszerítik, hogy az apátságot fogadja el. És mivel még sokáig ellenállott, majd járatlanságát, majd rossz egészségét, majd apátjának távollétét hozta fel okul, végül is nagy nehezen, a jelen levő püspökök felszólításának engedve, beleegyezett. Hasonlóképpen a minap elhunyt Ulrich lorschi apát halála után, mikor a szerzetesek és lovagok a prépost megválasztásában egyetértően megállapodva az udvarba jöttek, és úgy vélték, hogy a király sem fog másként vélekedni a sok szolgálat folytán, melyekkel az (a választott), míg a monostor prépostja volt, a (király) kegyét és szeretetét szerfölött buzgó serénységével is kiérdemelte, a király ugyanazon kolostor egy más, Adalbert nevű szerzetesét, aki a többi testvérrel ilyesmit nem is sejtve jött el, hirtelen megragadta, középre vonta és mindenki ámulatára a meglepettnek adta át a pásztorbotot.

16.12. A milánói „pataria”A következő krónikarészlet szerzője Arnulf, az események egykori tanúja. Bár nem rokonszenvezett a mozgalommal, művéből mégis pontos és lelkiismeretes leírást kapunk.

MGH, SS, T. VIII., 18–21. o.

Ebben az időben az ambrosianus (milanói) klérust nagy rémület szállta meg, minthogy a mindkét félen elhatalmasodott bűnök miatt a nép felkelt ellene, mert mindnyájan vétkeztek és megfogyatkoztak Isten dicsőségében.624624 Ennek a tévelynek kezdeteit és további folyását, mivel még szemeink előtt játszódnak le a dolgok, ahogy tudjuk, elbeszéljük. Hogy mi lesz a vége, azt csak az látja, ki az alpha és omega, és mindeneket csodálatosan rendez. A dézsmaszedők (decumanusok) közül egy Arialdus nevű diakonus, aki Guidó főpásztornál625625 nagy kegyben állt és sok megtiszteltetésben részesült, miután kitanulta a tudományokat, az isteni törvény igen szigorú magyarázójává lett, azonban kizárólag csak az egyháziakat bírálta keményen. Mivel alacsony származású volt és így nagyobb tekintélyre nem számíthatott, bölcsen az előkelőbb és ezért az ilyen dolgokra alkalmasabb Landulf mellé szegődött, és az ő bizalmas társa lett. Landulf pedig, mivel értett a szónokláshoz és igen hajszolta a népszerűséget, máról holnapra neves szónok lett, jóllehet a prédikálás hivatalát az egyházi törvény ellenére bitorolta. Ez, bár semmiféle egyházi rendre nem volt felszentelve, terhes igába hajtotta a felszenteltek fejét, pedig Krisztus igája szelíd és terhe könnyű.626626

Tehát naponként rágta a nép fülét, és egy nap így szónokolt a nép között: „Kedves uraim, a szívemben megfogant beszédet nem tudom magamban tartani. Ne vessétek meg uraim, egy ifjú és a szónoklásban járatlan ember szavait, mert gyakran a kisebbeknek nyilatkoztatja ki Isten azt, amit a nagyobbaktól megtagad. Mondjátok, hisztek-e a hármas egy Istenben.” Felelték: „Hiszünk.” Ez pedig folytatta: „Jelöljétek meg homlokotokat a kereszt jelével.” Megtették. Ezek után így szólt: „Nagyon épülök jámborságtokon és veletek szenvedek a közeli pusztulás miatt. Már sok ideje nincs itthon a városban az Üdvözítő. Már hosszú ideje tévelyegtek, nyoma sincs bennetek az igazságnak. A világosságot összetévesztitek a sötétséggel, valamennyien vakok vagytok; mert vezetőitek is vakok. De vajon vak vezethet-e világtalant? Nemde mindketten verembe esnek? A papok, léviták és a többi egyházi személy között elhatalmasodott a sokféle bujaság és a simoniakus eretnekség.627627 Mivel pedig ezek nikolaiták628628 és simoniakusok, méltán el kell vetni őket. Ha üdvösségeteket az Üdvözítőtől remélitek, a jövőben ezektől mindenképpen óvakodjatok, ezeknek semmiféle szolgálatát el ne fogadjátok. Az ő áldozatuk csak annyi, mint a kutyák piszka, bazilikáik pedig barmok istállói. Ezért minden javukat sajátítsátok ki; mindenkinek joga legyen mindenüket elragadni, bárhol vannak, a városban vagy azon kívül. Igaz, hogy én is igen sok dolgot követtem el, amiért büntetést érdemlek; de ami mindennél rosszabb,

624624 A krónikaíró, az észak-olaszországi városok (Milánó, Lodi és Pavia) között III. Henrik halálát követőleg (1056-ban) végbement véres összetűzésekre, valamint arra a küzdelemre céloz, amelyet egyes városokban (pl. Astiban) a városi lakosság a helyi papsággal vívott.625625 Milánói érsek.

626626 Evangéliumi kifejezés (Máté 2,30.).

627627 A pataria egyik vezérének, Arialdusnak életrajzírója rikító színekkel ecseteli a simonia elterjedtségét. Amikor a pataria mozgalom megindult, érseki körökben, a papság és a lovagság túlnyomó többsége, de még az egyszerű nép, az érsek és a papság hívei között is ilyen beszélgetéseket lehetett hallani: „Ha győzedelmeskedik az új tanítás (elítéli a simoniát), keserves lesz az élet nekünk is, gyermekeinknek is. Micsoda élet az, ha nem adhatjuk-vehetjük az egyházi beneficiumokat, mint eddig?”628628 Az egyik keresztény szekta elnevezése. Maga a szekta még a kereszténység első századaiból származik.



ezekkel a méltatlanokkal mindmáig érintkeztem, és így az egek királyát megsértettem. Most pedig az Isten jóvoltából bűnbánatot tartok, és az ilyesmit a jövőben kerülni fogom. Tehát kedveseim, legyetek követőim és éljetek úgy, mint ahogyan a mi példánk mutatja.”

Miután ilyeneket mondott, és még egyebeket is, amiket az emberi emlékezet megőrizni nem tud, a forrongásra mindig hajlamos nép mód nélkül felindult a papság ellen. Egyesek azt gondolták, hogy az Istennek tesznek ezzel szolgálatot, másokat azonban csak a kapzsiság vezetett. Landulfus cinkosával, Arialdusszal együtt hosszú időn át izgatta a tömeget, a népszerűség kedvéért állandóan, új tetszetős és még nem hallott dolgokat beszélt nekik. Meggondolatlanságának megfékezésére az egyház nagyjai gyakran összejöttek; a szentírást és a kánoni törvényeket hozták fel ellene. ő azonban mindezzel nem törődve, csak tovább űzte ezeket a dolgokat. Sőt, egy ünnepnapon a piaci néppel betört a templomba, a kórusról valamennyi zsoltározót erőszakkal kidobta, azonfelül minden zugban tovább üldözte őket. Azután ravaszul valami határozatot fogalmaztatott a tisztaság megőrzéséről, amit a kánonjog figyelmen kívül hagyásával világi törvényekből szedett össze; ezt az ő és a világiak kényszerítésére kénytelen-kelletlen az ambrosianus egyházmegye papjai is aláírták.

Ezenközben a gonosztevők, miután a városban629629 is már több házat feldúltak, átkutatták a papok házait és elrabolták vagyonukat. Az ily sokféleképpen szorongatott papság követek útján alázatosan panaszkodott először a tartománybeli630630 püspököknek, azután a római pápának. Róma élén akkor István631631 állott, aki, miután mérlegelte a hallottakat, apostoli tekintélyével nyugalomra intett, az érseknek pedig megparancsolta, hogy az ügy kivizsgálására zsinatot hívjon egybe. Ennek a felhatalmazásnak a birtokában Guido főpásztor sietve összehívta a főpapok gyülekezetét, Landulfnak és Arialdusnak pedig megparancsolta, hogy a tárgyalásokon, mint illik, jelenjenek meg.

Sok főpap részvételével össze is ült a zsinat, azon a helyen, amelyet Fontanetónak 632632 neveznek. Itt, miután három napig foglalkoztak az egyházi ügyekkel és Landulfék érkezésére várakoztak, végül is úgy látták jónak, hogy az ekkora felelőtlenséget jogos kiközösítéssel büntessék. Így is történt. Landulf azonban mindezekkel mit sem törődve, ahelyett hogy félt volna, még inkább felfuvalkodott. Ezután gyalázni kezdte a püspököket, főként a metropolitát, dühöngve tajtékzott a papok ellen, és azzal vádolta őket, hogy neki és övéinek vesztét akarják; a világiakat ezzel szemben testvéreiként pártolta. Mivel pedig a színlelésnek minden tekintetben mestere volt, és sokan kedvelték, mindent a maga tetszése szerint tudott irányítani, és így csodájára járt a világ. És miután a hatalmat megszerezte, elrendelte, hogy minden világi esküt tegyen arra, hogy harcolni fog az egyháziak bujasága és a szent dolgok áruba bocsátása ellen. Ezután nem sokkal az egyháziakat is ennek az eskünek a letételére kényszerítene. Ugyanazon időtől kezdve férfiaknak és nőknek megszámlálhatatlan sokasága szegődött a nyomába és őrizte éjjel-nappal. Ezek mindnyájan megegyeztek abban, hogy a templomokat megvetették a papokkal együtt, az isteni szolgálatot lenézték és minderről azt állították, hogy simoniakus eretnekség. El is nevezte őket a tömeg gúnyosan patarénusoknak.633633 Közben Arialdus igazoló levelekkel Rómába utazott. Mivel pedig ott az ambrosianus papságot vádolta és azt állította, hogy valamennyien nikolaiták és simoniakusok, és ráadásul a római egyházzal szemben is engedetlenek, ő és Landulf viszont odaadó hűséggel van iránta és csak az igazságért harcol, a rómaiak kegyét gyorsan megnyerte. Ezek ugyanis az apostoli jogra támaszkodva, csak elsőbbséget követelnek, de valójában mindeneken uralkodnak és mindent hatalmuk alá vetnek, jóllehet az evangéliumi tanító alázatosságra oktatja apostolait, amikor így szól: „A pogányok királyai uralkodnak rajtuk, és akik hatalmukat éreztetik velük, azokat mondják jóknak. Ti azonban ne ilyenek legyetek: hanem aki közületek nagyobb, az olyan legyen, mint aki kisebb, és aki elöljáró, olyan, mint a szolga.”

Az említett zavarok miatt Rómából gyakran érkeztek követek Milanóba, még pedig Hildebrandus, aki szerzetesből lett kardinális fődiakonus, Péter ostiai, Anselm luccai püspök és még sokan mások sorjában. Ha ezek a néppel folytatott tárgyalásokban gondosan ügyeltek volna arra, amit az apostol mond: „Ha csak az embereknek tetszeném, nem lennék Krisztus Szolgája”, magunknak és a papságnak is többet használtak volna…

16.13. VII. Gergely a pápai hatalomrólA pápai autoritásra vonatkozó határozatok gyűjteményének hitelességét korábban vitatták; ma elfogadott VII. Gergely szerzősége, de nem tudjuk pontosan, milyen alkalomból került sor összeállítására.

629629 Milanó.

630630 Provincia – tartomány –, amelyhez a milánói dioexesis is tartozott.

631631 IX. István (1057–1058).

632632 Milánótól nyugatra fekvő, ma is fennálló városka.

633633 Így nevezték Milánó egyik negyedének lakóit, akik főképpen ócskaságokkal kereskedtek; másképpen „pazaroknak" is nevezték őket.



K. Hofmann, 1933.

Dictatus Papae

1. Egyedül a római egyházat alapította maga az Úr.

2. Egyedül a római pápát mondják joggal egyetemesnek.

3. Püspököket egyedül ő tehet le és helyezhet székükbe vissza.

4. Követe a zsinaton minden püspököt megelőz, mégha ő maga alacsonyabb rendű is; ugyancsak a püspökök elmozdítására ítéletet is hozhat.

5. A pápa távollevőket is letételre ítélhet.

6. Az általa kiátkozottakkal egyebek közt még ugyanabban a házban sem tartózkodhatunk.

7. Egyedül neki szabad a korszükségletnek megfelelően új törvényeket hozni, új püspökségeket alapítani, káptalant apátsággá alakítani, és fordítva, gazdag püspökségeket feloszlatni és szegényeket egyesíteni.

8. Egyedül ő használhat császári jelvényeket.

9. Egyedül a pápa lábait kötelesek az összes fejedelmek megcsókolni.

10. Egyedül az ő nevét említik az egyházakban.

11. Az egész világon csak őt illeti meg a pápa név.

12. Jogában áll császárokat letenni.

13. Jogában áll, ha a szükség úgy kívánja, püspököket az egyik püspöki székből a másikba áthelyezni.

14. Bármely egyház klerikusát tetszése szerint felszentelheti egy másik részére.

15. Az, akit a pápa szentelt fel, bármelyik egyház elöljárója lehet, és nem bízható rá alacsonyabb tisztség; azt, akit a pápa szentelt fel, más püspök magasabb rendre nem szentelheti fel.

16. Rendelete nélkül nem lehet egyetemes zsinatot összehívni.

17. Tekintélyének támogatása nélkül semmiféle capitulum és semmiféle könyv nem tekinthető kánoninak.

18. Ítéletét senki meg nem változtathatja, míg ő egyedül minden ítéletet megmásíthat.

19. Senki fölötte nem ítélkezhetik.

20. Senki ne merészeljen az apostoli székhez fellebbezőt elítélni.

21. Minden egyház fontosabb ügyét eléje kell terjeszteni.

22. A római egyház még soha nem tévedett, az írás tanúsága szerint örökké tévedhetetlen lesz.

23. A római pápa, ha a kánonoknak megfelelően választották, Szent Péter érdemeire való tekintettel kétségkívül szent lesz, mint ezt Szent Ennodius paviai püspök bizonyítja, kivel ebben sok szent atya egyetért és amint Szent Symmachus pápa dekrétumaiban található.

24. Az ő parancsára és felhatalmazásával az alacsonyabb rendűek is vádat emelhetnek.

25. Püspököket zsinat egybehívása nélkül is letehet vagy visszahelyezhet.

26. Nem tekinthető katolikusnak az, aki a római egyházzal nincs egységben.

27. A gonoszoknak tett hűségeskütől az alattvalókat feloldozhatja.



16.14. A császár és a pápa közötti küzdelem IV. Henrik felhívása VII. Gergely elmozdítása ügyébenAmikor a pápa az alighogy engedelmességre kényszerített, de megint fellázadó szászországi püspökök mellett foglalt állást, IV. Henrik azzal válaszolt, hogy 1075–1076 telén Wormsba zsinatra hívta össze a német püspököket és arra kényszerítene őket, hogy VII. Gergelyt mozdítsák el a pápai trónról, majd ezt Rómával is közölte. Bruno, De bello Saxonico.

MGH, SS. Wattenbach, 1880, T. V., 352. o.

Henrik, Isten kegyelméből király, az egész szent római egyház papságának és népének kegyelmet, üdvöt és minden jót. Azt a hűséget tekintjük szilárdnak és rendíthetetlennek, amit a jelenlevővel és távollevővel szemben egyaránt megtartanak, amit sem a hosszas távollét, sem az idő hosszúságának unalma meg nem változtat. Mi tudjuk, hogy Ti irányunkban ilyen hűséget őriztek, ezt meg is köszönjük és arra kérünk, hogy ez továbbra is maradjon meg, hogy ti. amint ezt meg is teszitek, barátainknak állandóan barátai, ellenségeinknek pedig ellenségei legyetek. Ez utóbbiak között különösen Hildebrand szerzetest (a pápát) említjük és Titeket ellene ellenségeskedésre buzdítunk, mivel megállapítottuk, hogy ez az egyház megtámadója és elnyomója, a római államnak és a mi országunknak álnok kártevője, amint ez a neki küldött levelünkből azonnal kitűnik:

„Henrik, Isten kegyelméből király, Hildebrandnak. Minthogy mind ez ideig Tőled azt vártam, amit egy atyától szokás, és Neked híveinknek nagy méltatlankodására mindenben engedelmeskedtem, Tőled olyan viszonzást kaptam, aminő csak olyan valakitől telhet ki, aki életünknek és országunknak legveszedelmesebb ellensége. Ugyanis, amikor mindenekelőtt azt az örökölt méltóságot, amely engem ama (ti. pápai) széktől megillet, gőgös merészséggel elragadtad, azon még messze túlmentél és Itália királyságát is a leggondosabb mesterkedéssel elidegeníteni próbáltad. De még ezzel sem elégedtél meg, hanem a főtisztelendő püspökökre sem féltél kezet emelni, akik velünk, mint legkedvesebb tagjaink egyek, és őket, mint ők maguk mondják, gőgös jogtiprással, az isteni és emberi jog keserű bántalmazásával zaklattad. Mikor én mindezt türelmesen elnéztem,Te ezt nem türelemnek, hanem gyávaságnak vetted és maga a fő ellen merészeltél támadni. 634634 Azt üzented, mint magad is tudod, hogy – a Te szavaiddal – vagy Te fogsz meghalni, vagy életemet és országomat elveszed. Ezt a hallatlan konokságot én nem szavakkal, hanem inkább tettel akartam megtörni, tehát az ország minden előkelőjének kérelmére általános gyűlést hívtam egybe. Itt mindazt, amit eddig félelemből vagy tiszteletből elhallgattak, most nyilvánosságra hozták. Igaz állításaik alapján, melyeket leveleikből Te is meg fogsz tudni, nyilvánvaló lett, hogy Te az apostoli széken semmiképpen nem maradhatsz. Mivel véleményük igaznak és helyeselhetőnek látszott Isten és az emberek előtt, én magam is csatlakozom hozzá és a pápasághoz való eddig élvezett jogodat Tőled megtagadom és megparancsolom, hogy távozzál ama városból,635635 melynek patríciussága636636 Isten adományából és a rómaiak esküvel támogatott hozzájárulása alapján engem illet.”

Ez tehát Hildebrand szerzeteshez írt levelünk tartalma. Ezt azért írtuk meg Nektek is, hogy akaratunk egyetértésre találjon köztetek, szeretetetek pedig örömöt okozzon nekünk, vagy inkább Istennek és nekünk. Keljetek fel tehát ellene híveim, és aki a hűségben első, legyen az kárhoztatásban is az első. Nem azt mondjuk, hogy vérét ontsátok, mert hiszen letevése után nagyobb büntetés számára az élet, mint a halál, hanem, ha ő akarná, kényszerítsétek, hogy távozzék, majd valamennyi püspök és a Ti tanácsotok alapján tőlünk választott másvalakit fogadjatok be az apostoli székbe. Az majd meg akarja és meg is tudja gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket amaz (Hildebrand) az egyháznak okozott.

16.15. IV. Henrik kiközösítéseVII. Gergely pápa IV. Henriket 1076 februárjában, a római lateráni székesegyházban fosztotta meg királyi méltóságától és közösítette ki az egyházból, miután a zsinaton Henrik követei is megjelentek és közölték, hogy a német főpapoknak a király parancsára egybehívott wormsi zsinata a pápát elmozdította trónjáról.

a) A kiközösítés szövege

634634 A zendülő szászországi püspökök panasszal fordultak a pápához IV. Henrik ellen, kevéssel azután, hogy engedelmességet fogadtak neki. VII. Gergely melléjük állott, és azt követelte a császártól, hogy egyezzék bele az ügynek egyházi zsinaton, a pápa jelenlétében történő kivizsgálásába.635635 Vagyis Rómából.

636636 A „patrícius”, vagyis „Róma védelmezője” kitüntető címet a pápák nemcsak a frank királyoknak, hanem a német császároknak is megadták.



Uo. 45–46. o.

Szent Péter, apostolok fejedelme, hajtsd hozzám, kérlek, kegyesen füledet és hallgasd meg szolgádat, akit gyermekségétől tápláltál és mind e mai napig a gonoszok kezétől megszabadítottál, akik engem az irántad való hűségért gyűlöltek és gyűlölnek. Te vagy az én tanúm, és úrnőm, az Isten anyja, és a Te testvéred, Szent Pál minden szentek között, hogy a Te szent római egyházad engem akaratom ellenére állított a kormányhoz, és én nem tekintettem nyereségnek, hogy a Te székedre szállhatok, és inkább akartam életemet zarándokságban végezni, mint a Te helyedet a világ dicsőségéért, világias szándékoktól vezettetve, magamhoz ragadni. Ezért a Te kegyelmedben és nem az én cselekedeteimben bízva hiszem azt, hogy tetszett Neked és fog is tetszeni, hogy a különlegesen rád bízott keresztény nép Te helyetted nekem engedelmeskedjék, mert különösképpen énreám van bízva, és hiszem, hogy nekem a Te kegyelmed révén van hatalmam Istentől kötni és oldani égben és földön.

E bizalomtól megerősítve, a Te egyházad becsületéért és védelmében, a mindenható Atya és Fiú és Szentlélekisten részéről is a Te hatalmaddal és tekintélyeddel Henrik királynak, Henrik császár fiának, aki hallatlan gőggel támadt a Te egyházad ellen, Németország és egész Itália kormányzását megtiltom, hogy bárki is neki mint királynak szolgáljon. Méltó ugyanis, hogy az, aki egyházad tisztességét csökkenteni akarja, maga is veszítse el tisztét, amelyről azt hiszi, hogy az övé. És mivel keresztény létére nem akar engedelmeskedni, sem az elhagyott Istenhez vissza nem tér, kiközösítettekkel tart, sok gonoszságot cselekszik, és az én intelmeimet, melyeket üdvössége érdekében hozzá intéztem, Te vagy rá a tanú, megveti, és az egyháztól, minthogy abban szakadást akar előidézni, saját magát különválasztotta, őt a Te helyettesedként anathema (átok) bilincsével kötözöm meg, hogy tudják meg a népek és bizonyítsák, hogy Te vagy Péter, és az élő Isten erre a kőszálra építette fia egyházát, és a pokol kapui sem vesznek erőt rajta.

16.16. VII. Gergely levele a német egyházi és világi hűbérurakhozUo. 46–49. o.

Az alábbi levelet VII. Gergely 1076 márciusában küldte szét Németország minden részébe. A levél megírásának célja az volt, hogy a német hűbéruraknak a császár kiközösítésének jogosságát illetőleg felmerült mindenféle kétségét és bizonytalanságát eloszlassa. Ez a pápai propaganda hozzájárult ahhoz, hogy IV. Henrik németországi ellenségei sűrűbb sorokba tömörültek és 1076 nyarán Szászországban ismét fellázadtak ellene.

Gergely püspök, Isten szolgáinak szolgája, mindazon püspököknek, hercegeknek, grófoknak és egyéb híveknek, kik a németek országában a keresztény hitet védelmezik, üdvöt és apostoli áldást.

Hallottuk, hogy vannak köztetek, akik Henrik király kiközösítése felől bizonytalankodnak, és azt kutatják, vajon jog szerint van-e kiközösítve, és hogy a mi törvényes büntetés tekintélyével hozott ítéletünket a szükséges megfontoltsággal hoztuk-e. Ezért, hogy miként jutottunk erre a gondolatra, hogy őt kiközösítsük, amint az igazságnak leginkább megfelelő módon lehetett, lelkiismeretünk szerint gondoskodtunk arról, táruljon mindenki szeme és értelme elé, nem annyira azért, hogy az egyes okokat világgá kiáltsuk – ezek, sajnos, nagyon is ismertek –, hanem azért, hogy ama vélekedésnek megfeleljünk, mely szerint mi a lelki kardot könnyelműen és inkább felindulásból, semmint az Isten félelméből és az igazság szeretetéből ragadtuk meg.

Mikor még a diaconatus tisztét viseltük, a király cselekedeteinek igen rosszat sejtető és becstelen híre jutott el hozzánk, ezért a császári méltóság miatt, nemkülönben apja és anyja iránti tiszteletből, valamint megjavításának reménye és vágya miatt levelek és követek útján ismételten intettük, hogy hagyjon fel a gonoszsággal, és emlékezetében tartva dicső származását és méltóságát, életét oly erkölcsökben élje le, melyek a királyhoz és, ha Isten megadja, a jövendő császárhoz illenek. Miután pedig méltatlan létünkre a pápaság magaslatára jutottunk, minthogy kora és gonoszsága egyként haladt előre, megértvén, hogy a mindenható Isten annál szigorúbban fogja tőlünk számon kérni lelkét, minél nagyobb szabadságot és tekintélyt adott mások előtt az ő megfenyítésére, igen nagy gonddal, minden módon: feddéssel, kéréssel, korholással buzdítottuk élete jobbítására. Ezzel szemben ő, míg nekünk ájtatos üdvözleteket és leveleket küldözgetett és azzal mentegette magát, hogy egyrészt kora miatt még ingatag és bizonytalan, másrészt azok, akiknek kezében a kormányzás volt, sokszor rosszra beszélték rá, neki rossz tanácsot adtak, szavakkal megígérte ugyan, hogy intelmeinket napról napra inkább igyekszik megfogadni, valójában azonban bűneinek halmozódásával csak lábbal tiporta.

Ezenközben néhány familiárisát, kiknek tanácsára és üzelmei folytán a püspökségeket és apátságokat simoniakus eretnekséggel szennyezte be, amennyiben pásztorok helyett pénzért farkasokat helyezett beléjük, bűnbánatra szólítottuk fel, hogy az egyháznak oly bűnös üzlet árán, szentségtörő kézzel megkaparintott javait, míg a javulásnak helye van, ama tiszteletre méltó helyeknek adják vissza, ők maguk pedig az elkövetett gonoszságért a bűnbánat könnyeivel adjanak Istennek elégtételt. Mikor pedig láttuk, hogy a teljesítésre adott



határidőt semmibe sem veszik és szokásukká vált bűneikhez makacsul ragaszkodnak, mint szentségtörőket, az ördög tagjait és szolgáit az egész egyház közösségétől és testétől elválasztottuk, a királyt pedig figyelmeztettük, hogy űzze ki őket házából és tanácsából, velük, mint kiközösítettekkel, ne érintkezzék. Mikor azonban a szászországi ügyek637637 a király kárára fordultak, és (Henrik) látta, hogy az ország ereje és hatalma tőle elfogyatkozik, ismét könyörgő és alázattal teljes levelet küldött hozzánk, melyben beismerte, hogy vétett a mindenható Isten és Szent Péter ellen, valamint mi ellenünk, és kérte, hogy ami hibája folytán az egyházi ügyekben a kánonjog és a szent atyák intézkedései ellen történt, apostoli gondoskodásunkkal és tekintélyünkkel igyekezzünk helyrehozni: erre vonatkozólag engedelmességéről, hozzájárulásáról és hűséges segítségéről biztosított bennünket. Ugyanezt újabb ígéretekkel erősítette meg testvéreinknek és legátusainknak, Humbertus palestrinai és Geraldus ostiai püspököknek, akiket hozzá küldöttünk, és akik őt bűnbánatra fogadták, kezeiket a nyakukban függő szent stólára638638 téve.

Azután rövid idő múlva, mikor a király a szászokkal csatázott, és a kivívott győzelemért úgy mondott köszönetet és úgy mutatott be hálaáldozatot Istennek, hogy javulására vonatkozó fogadkozásait azonnal megszegte, mit sem törődve ígéreteivel, környezetébe és társaságába kiközösítetteket fogadott, és az egyházat a tőle már megszokott gyalázkodásokkal illette. Emiatt súlyosan bánkódván, jóllehet az égi király jótéteményeinek megvetése után javulására vonatkozólag csaknem minden reményünket elvesztettük, mégis elhatároztuk, hogy érzelmileg még egyszer próbára tesszük, mert inkább azt óhajtottuk, hogy az apostoli szelídséget tapasztalja, semmint szigorúságunkat érezze. Ezért figyelmeztető leveleket küldöttünk neki, hogy emlékezzék meg arról, mit és kinek ígért, és ne higygye azt, hogy áltathatja Istent, kinek minél tovább tart a türelme, annál súlyosabb lesz, mikor ítélni kezd haragja. Ne vonja meg tehát Istentől a tiszteletadást, aki neki tisztséget adott, sem pedig hatalmát ne arra használja, hogy az Istent megvesse és apostolát meggyalázza, megemlékezvén arról, hogy Isten a kevélyeknek ellentáll, az alázatosoknak azonban kegyelmet ad. Ezenkívül három jámbor és hozzá ragaszkodó embert küldtünk hozzá, akik által mi őt titokban arra intettünk, hogy tartson bűnbánatot gonosz tetteiért, melyekről még beszélni is borzalom. De sajnos, nagyon is ismertek ezek, és széltében-hosszában elterjedt a hírük. Ezek miatt, míg megfelelő elégtétellel nem szolgál, nem csupán a kiközösítést érdemelte ki, hanem királyi méltóságából való elmozdítását is, a jóvátétel minden reménye nélkül, isteni és emberi jog szerint. Végül közöltük vele azt is, hogy amennyiben a kiközösítetteket környezetéből el nem távolítja, mi másképp fölötte nem ítélkezhetünk és róla másképp nem dönthetünk, mint hogy maradjon az Egyházból kitaszítva, azoknak a kiközösítetteknek a társaságában, akikkel szívesebben vállal közösséget, mint Krisztussal.

Természetesen, ha intéseinkre hallgat és megjavul, akkor mi Istent hívjuk tanúul – és ezt most is megtesszük –, hogy mennyire örülünk gyógyulásának és tisztességének, és hogy milyen szeretettel fogjuk visszafogadni szentegyházunk kebelébe, mint olyan embert, akit fejedelemséggel és a birodalom vezetésével bíztak meg, aki az egész kereszténység békéjének és jogának oltalmazója.

Azonban hogy mennyit adott írásbeli vagy követeink által kifejezésre juttatott szóbeli üzeneteinkre, tettei mutatják.

Mivel nehezen viselte el, hogy bárki is megfeddje vagy korholja, nem csupán arra nem lehetett rábírni, hogy hagyjon fel gonoszságával és javuljon meg, hanem bűneinek tudatában mégcsak nagyobb indulatra gerjedt, és addig nem nyugodott, míg Itáliában csaknem valamennyi püspököt, Németországban pedig ahányat csak tudott, Krisztusban való hitükben megtántorítván arra nem kényszerített, hogy tagadják meg azt az engedelmességet és tiszteletet, amivel Szent Péternek és az apostoli széknek tartoznak, és amit maga Jézus Krisztus, a mi urunk biztosított (az apostoli szék) számára.

Mivel tehát láttuk, hogy gonoszsága már a legmagasabb fokot elérte, ez okokból, ti. először: mivel nem akart tartózkodni azoknak a társaságától, akik szentségtörésért és simoniakus eretnekségben bűnösnek találtatván, kiközösítés alá estek; azután pedig azért, hogy életének bűnös cselekedetei miatt bűnbánatot tartani nemcsak nem óhajtott, de erre még csak ígéretet sem akart tenni, meghazudtolva követeink kezébe tett fogadalmát, nemkülönben azért, hogy Krisztus testét, azaz a szent egyház egységét széttépni nem átallotta: mondom, mindezekért a bűnökért zsinati ítélettel őt kiközösítettük, hogy mivel szelídségünkkel nem tudtuk Isten segítségével, majd szigorúságunkkal hívhassuk vissza az üdvösség útjára, vagy pedig, ha – távol legyen – még a szigorú ítélettől sem félemledne meg, legalább a mi lelkünk legyen szabad attól a vádtól, hogy hanyagság vagy félelem vezetett bennünket.

Ha tehát valaki azt vélné, hogy ezt az ítéletet igazságtalanul vagy ésszerűtlenül hoztuk meg, ha akadna, aki a

637637 A szászországi felkelésre céloz.

638638 Vagyis a stóla végén levő keresztekre, amelyekben ereklyék voltak.



szent törvények elől elméjét elzárja, velünk szálljon vitába és hallgassa meg türelmesen nem azt, amit mi, hanem azt, amit az isteni tekintély tanít, hogy az hogyan dönt ebben a kérdésben, mit állít erre vonatkozólag a szentatyák egybehangzó szava, és abban nyugodjék meg. Nekünk azonban az a véleményünk, hogy nincs olyan, az egyházi törvényeket ismerő hívő, aki tévedésben volna az iránt, hogy ha nyíltan nem mondja is ki, de szívében mégis úgy véli; ez nem volt igazságtalanság.

Ha mi, amitől Isten mentsen, nem eléggé komoly okból vagy nem a törvényeknek megfelelően kötöztük meg őt ezzel a bilinccsel, még ebben az esetben is, mint a szentatyák tanítják, nem kell megvetni az ítéletet, hanem teljes alázattal kell keresni a feloldozást…

16.17. VII. Gergely pápa a canossai eseményekrőlPL, T. CXLVIII., 465–467. o.

Gergely püspök, Isten szolgáinak szolgája, a német királyság minden érseknek, püspökének, hercegének, grófjának és más fejedelmének, kik a keresztény hitet védelmezik, üdvöt és apostoli áldást.

Mivel az igazság szeretetéből velünk együtt a keresztény harc küzdelmeiben közös ügyet vállaltatok és a veszedelemből is kiveszitek a részeteket, ezért őszinte szeretettől vezettetve szükségesnek találjuk elmondani nektek, hogy a megalázott király miként nyerte el a feloldozást bűnbánata által, és hogyan folytak az ügyek Itáliába érkezésétől kezdve a mai napig.

Mint ahogyan a ti hozzánk küldött követeitekkel megállapodtunk, Lombardiába jöttünk mintegy húsz nappal azelőtt, hogy az átkelőhelyen egy vezetővel találkozzunk. Ennek érkezését vártuk, hogy hozzátok indulhassunk. Azonban idő múltával azt a hírt kaptuk, hogy különféle, hihető nehézségek következtében jelenleg nem tudtok vezetőt küldeni elénk, és egyébként sincs lehetőség arra, hogy hozzátok induljunk. Ekkor nem csekély aggodalommal mérlegeltük azt, hogy mit is kell most tennünk.

Ezenközben biztos értesülést szereztünk arról, hogy megérkezett a király, aki, mielőtt Itáliába jött volna, könyörögve küldött hozzánk követeket és megígérte, hogy minden tekintetben elégtétellel szolgál Istennek, Szent Péternek és nekünk. Kötelezte magát arra is, hogy életének megjavítására mindenben engedelmeskedni fog nekünk, csak elnyerhesse tőlünk a feloldozásnak és az apostoli áldásnak kegyelmét; mikor pedig vétségei miatt küldötteink útján több alkalommal keményen megfeddtük, végül is, hogy megmutassa békés és szilárd elhatározását, kevesedmagával eljött Canossa városába, melyben akkor tartózkodtunk, és ott a kapu előtt három napon keresztül minden királyi dísz nélkül, szánalomkeltő módon, mezítláb, darócba öltözve ácsorgott, és sok siránkozással addig esedezett az apostoli könyörület támaszáért és vigasztalásáért, mígnem mindazokat, akik akkor jelen voltak, és kikhez ennek híre eljutott, oly nagy szánakozásra és könyörületes együttérzésre indította, hogy sok kéréssel és siránkozással közbenjártak érette és mindnyájan lelkünk szokatlan keménységén csodálkoztak, sőt olyanok is voltak, akik bennünket és nem az apostoli szigor komolyságát, hanem szinte zsarnoki kegyetlenséget panaszoltak.

Végül is töredelmétől és a jelenlevők esedezésétől legyőzetve a kiközösítés bilincsének feloldásával a közösség kegyelmébe és az anyaszentegyház kebelébe visszafogadtuk, miután elnyertük tőle azokat a biztosítékokat, melyek alant írásban olvashatók, és amelyeknek megerősítését a clunyi apát, leányaink, Mathilda és Adelaida grófnő és más erre a célra megfelelőnek látszó fejedelmek, püspökök és világiak keze által biztosítottunk.

Miután ezeket így elintéztük, hogy az egyház békéjére, az ország egységére (mint ahogy azt már régóta kívántuk) Isten segítségével mindent elrendezhessünk, az első adandó alkalommal hozzátok szándékozunk menni. És akarjuk, hogy kedvességtek kételkedés nélkül tudja meg azt, hogy miként az írásban foglalt biztosítékból is láthatjátok: ez az egész ügy még annyira függőben van, hogy a mi elmenetelünk és a ti tanácsotok a végleges elintézéshez nagyon is szükséges. Ezért abban a hűségben, amely kezdettől fogva sajátotok, és az igazság szeretetében valamennyien tartsatok ki és higgyétek el: mi a királynak több engedményt nem tettünk, mint hogy szokásunk szerint őszinte szóval megmondtuk, hogy mindabban számíthat ránk, ami az ő üdvösségére és becsületére vonatkozik, vagy amiben igazságossággal s irgalmassággal a mi lelkünknek és az ő lelkének veszedelme nélkül segítségére lehetünk.

16.18. IV. Henrik német király esküjeÉn, Henrik király azzal az elégedetlenséggel kapcsolatban, melyet irányomban az érsekek, püspökök, hercegek, grófok és a német királyság többi fejedelmei tanúsítanak (és mások is, akik őket ebben a tekintetben követik), azon a napon, amelyet Gergely pápa úr megállapít, ítélete szerint vagy elégtételt adok, vagy tanácsa szerint



egyezkedni fogok, ha engem vagy őt ebben valami meg nem akadályoz, azonban az akadály megszűntével ennek végrehajtására kész leszek. Hasonlóképpen, ha ugyanez a Gergely pápa úr a hegyeken túl vagy a föld más részére akarna menni, részemről és mindazok részéről, kikre hatalmam kiterjed, életének és tagjainak sérelmétől vagy fogságtól, mind ő, mind azok, akik vezetői vagy kíséretében vannak és mindazok, akiket ő valahová küld, vagy akik hozzá a föld bármely részéről jönnek, nála tartózkodnak vagy tőle visszatérnek, biztonságban lesznek és semmiféle más háborgatásban tudtommal része nem lesz, amennyiben ez becsülete ellen irányulna, ha pedig ellene valaki ilyesmit cselekednék, amennyire tehetem, őt jó lélekkel segíteni fogom.

Végeztetett Canossában, az indictió 15. évében (1077-ben), január 28-án.

16.19. Guiscard Robert hűbéresi esküje, 1059Guiscard Robert, Tancred de Hauteville normann herceg fia, 1046-ban jött Dél-Itáliába. Fokozatosan vette birtokba a görög tartományokat (Calabria, Apulia). II. Miklós pápa évi adó és hűségeskü fejében támogatta, mivel szövetségest remélt benne a császári törekvésekkel szemben.

Weissembach, T. I., 1913, 105–106. o.

Én, Róbert, Isten és Szent Péter kegyelméből Apulia és Calabria hercege, s mindkettő segítségével Szicília leendő uralkodója, a hagyomány megerősítéseképpen és a hűség nyílt elismerése érdekében, mindama föld után, melyet uralmam alatt birtokolok, s amelyből eddig semmit sem engedtem át egyetlen ultramontánnak sem birtoklásra, megfogadom, hogy minden ökörfogatnyi (ekényi) területért, esztendőnként tizenkét dénárt fogok fizetni paviai veretű dénárokban Szent Péternek és neked, Miklós pápa,639639 mint uramnak, s a te valamennyi utódaidnak avagy utódaid nunciusainak. E pénzbeli fizetés pedig esedékes lesz mindenkor az év tényleges elmúltával, a szent feltámadás vasárnapján. E pénzbeli szolgáltatás feltétele mellett leköteleztem magamat, mind örököseimet és utódaimat, neked, Miklós pápa, mint az én uramnak és a te utódaidnak. Isten engem úgy segéljen és e szent evangéliumok. Én, Róbert, Isten és Szent Péter kegyelméből Apulia és Calabria hercege, s mindkettő segítségével Szicília leendő uralkodója, ettől az órától kezdve s ezután mindvégig híve leszek a római egyháznak, és neked, Miklós pápa, az én uramnak. Nem veszek részt semmiféle olyan tanácskozásban, sem olyan cselekedetben, amellyel életedre vagy épségedre törnek, vagy éppen foglyul akarnak ejteni, gonoszul kitervelt elfogatással. Az olyan tervet, amit rám bízol, s megtiltod, hogy azt nyilvánosságra hozzam, tudatosan és károdra nem fogom feladni. A szent római egyháznak mindenben, mindenkivel szemben segítője leszek, erőmhöz képest abban, hogy megtarthassa és gyarapíthassa Szent Péter felségjogait, a birtokait. És segíteni foglak téged abban, hogy biztonságosan és tisztelettől övezve bírhasd a római pápaságot s Szent Péter földjét és elsőségét, és sem támadó, sem területszerző, sem pusztító hadjáratot nem merészelek indítani a te és azon utódaid határozott engedélye nélkül, akik Szent Péter méltóságának örökébe lépnek majd, és csakis olyan esetekben teszem ezt, ha te megengeded, avagy ha az utódaid meg fogják engedni. Szent Péter ama földje után, melyet én bírok és bírni fogok, becsületes hűséggel úgy fogok a járandóság megfizetésén fáradozni, hogy e járandóságot a római egyház évente megkapja. Valamennyi egyházat, mely az én uralmam alatt áll, ezek minden vagyonával együtt a te hatalmad alá bocsátok, s védelmezőjük leszek abban, hogy hívek legyenek a szent római egyházhoz. És ha te és a te utódaid előttem költöznétek el e földi létből, aszerint, amint erre a főbb rangú bíborosok, a római egyházi és világi rendűek figyelmeztetni fognak, azon leszek, hogy segítségemmel megfelelő pápát válasszanak, s Szent Péter tiszteletére szenteljék személyét. A fent leírtakat teljességgel és becsületes hűséggel megtartom, mind a szent római egyháznak, mind pedig neked, s ugyanezt a hűséget fogom megtartani Szent Péter tiszteletére szentelt utódaidnak is, akik viszont majd megerősítik az általad nekem engedélyezett beiktatást. Isten engem úgy segéljen és a szent evangéliumok.

16.20. A pápaságrólJohn of Salisbury Policraticus című munkájából.

Joannes Saresberiensis (1115–1180) angol teológus, történetíró. Párizsban, majd Chartres-ban tanult. 1150-től titkár Thibaud, majd Thomas Becket canterburyi érsekek mellett. 1176-tól Chartres püspöke. Megírta Szent Anzelm és Thomas Becket életrajzát, politikaelméleti jellegű munkái a Metalogicon és a Policraticus, Historia Pontificalisa az 1148–52-es évek pápaságának történetét írja meg.

C. Webb, 1909, Vol. II., 67–73. o.

VI. könyv XXIV. fejezet

639639 II. Miklós (1059–1061).



… Emlékszem, hogyan indultam el egyszer Apuliába, hogy meglátogassam a pápa urat, IV. Adorjánt,640640 aki benső barátságába fogadott. Közel három hónapig voltam nála Beneventóban.641641 Barátok módján gyakran beszélgettünk különféle tárgyakról. Egy alkalommal meghagyta nekem, hogy őszintén és bizalommal mondjam el neki, hogy mit mondanak az emberek róla és a római egyházról. Teljes őszinteséggel válaszoltam, és megismertettem vele a panaszokat, amelyeket a különféle egyháztartományokban hallottam. Mert sokan állították azt, hogy a római egyház, valamennyi egyháznak az anyja, inkább mostoha, mint édesanya módján bánik fiaival. Azt mondották, hogy írástudók és farizeusok ülnek székeiben, akik súlyos, alig elviselhető terheket raknak az emberek vállaira, de maguk nem nyúlnának hozzájuk egy ujjal sem. 642642 A római főpapok uraskodnak a klérus fölött, ahelyett, hogy mintául szolgálnának a nyájnak úgy, hogy az örök életre vezető egyenes, keskeny ösvényen járnak.643643 Drága bútorzatot halmoznak fel, arannyal és ezüsttel rakják meg asztalaikat, vagy éppen korlátozzák magukat kapzsiságból. Szegény embert ritkán vagy sohasem hívnak meg lakomájukhoz, és ha mégis megteszik, inkább hiúságuk viszi rá őket, mint Krisztus szelleme. Zaklatják az egyházakat, pereket szítanak, egymás ellen izgatják a klérust és a népet, s a bajba jutottak gondjával és nyomorúságával mit sem törődnek. Az egyházaktól szerzett zsákmánnyal töltik kedvüket, s az ájtatosságot nyerészkedésnek tartják.644644 Igazságot nem az igazságért, hanem pénzért szolgáltatnak. Ma mindennek megvan az ára, és holnap semmit sem lehet már elérni, ha nem fizetnek érte. Gyakran okoznak sérelmet, és utánozzák a démonokat, amelyekről azt tartják, hogy csak akkor hagynak fel a károkozással, ha valami hasznot látnak; kivételként találunk néhányat, akik megfelelően töltik be a pásztor hivatalát és illően viselik ezt a nevet. Még maga a pápa is mindenki számára terhesség és majdnem elviselhetetlenné vált. Továbbá mindenki panaszkodik, hogy míg az atyjuk jámborságából emelt templomok roskadoznak és romokká lesznek, míg oltárok vannak elhagyatva, a pápa palotákat építtet,645645 s azokban nem hogy bíborba, de aranyba öltözve lakik. A papok palotái pompában tündökölnek, míg Krisztus egyházát bemocskolják az ő kezeik. Kirabolják és kifosztják a tartományokat, mintha Krőzus kincstárát akarnák helyreállítani. De a Fölséges úgy bánt velük, ahogy megérdemelték, hiszen látjuk, hogy ők viszont másoknak, gyakran a leghitványabb embereknek lesznek zsákmányai. Az a véleményük, hogy ameddig az úttalan úton járnak,646646 Isten csapásai sohasem hagyják el őket. Mert az Úr szája mondotta ki: amilyen ítélettel ítéltek, olyannak ítéltetnek meg, és amilyen mértékkel mérték, visszaméretik nekik.647647 Mert az Öröktől való nem ismert hazugságot. „Ez az, Atyám, amit az emberek mondanak, minthogy azt akarod, hogy az ő véleményüket ismertessem meg veled.” „És te magad mit gondolsz?” – kérdezte a pápa. „Mindenhonnan veszedelem vesz körül” – feleltem –, „mert ha én volnék az egyetlen, aki ellentmond a népnek, félnék a hamisság és a hízelgés vádjától. Másrészt, ha nem így teszek, félek a főbenjáró cselekmény elkövetésétől és a halálos ítélettől, mert úgyszólván az égre tátottam szájamat. 648648

Mindazonáltal, minthogy Dens Guido, Szent Prudenciána presbiter-bíborosa, nyilvánosan tanúságot tett erről, nem mernek semmiben sem ellentmondani neki. ő ugyanis kijelentette, hogy a római egyház, mely a kétszínűség forrása és a kapzsiság ösztönzője, a kútfeje és forrása minden bajnak. Nem is valamilyen sötét sarokban tette ezt a megjegyzést, hanem nyilvánosan jelentette ki bíborostársainak a Ferentinóban tartott ülésben, melyen a szent életű Jenő pápa elnökölt,649649 amikor személy szerint rám haragudott ok nélkül, és kétségbe vonta ártatlanságomat.650650 De egy dolgot bátran elismerek, s ezt lelkiismeretem tanúsítja, hogy sehol sem találtam becsületesebb klerikusokat, sem a kapzsiságot jobban gyűlölőket, mint a római egyházban. Ki ne csodálná azt a becsületességet és a pénznek azt a megvetését, amelyet Rennes-i Bernard, Szent Kozma és Damján diakonus-bíborosa tanúsít? Nem született még meg az az ember, akitől ő ajándékot fogadna el. Sőt amikor egy alkalommal unszolták, hogy tegye azt, visszavonult testvérei közösségéből, mert magasabb törvény vezérelte. Ki ne bámulná a palestrinai püspököt,651651 aki a lelkiismeret-furdalástól félve lemondott a minden bíborost megillető javak élvezetéről? Ilyen mértékletesség, ilyen komoly felfogás jellemez még sok mást, akik így nem alábbvalók Fabriciusnál, sőt minden tekintetben felülmúlják, minthogy megismerték az üdvözülés igaz útját. Minthogy pedig komolyan unszolsz, és meghagyod nekem – s az embernek semmiképpen sem szabad

640640 Nicholas Breakspear, az egyetlen angol pápa, IV. Adorján néven (1154–1159).

641641 IV. Adorján 1155 novemberétől 1156 júliusáig tartózkodott Beneventóban.

642642 Vö. Máté 23,2, 4; Luk. 11,46.

643643 Vö. Mt 7,14.

644644 1Tim 6,5.

645645 Utalás azokra a palotákra, amelyeket III. Jenő és IV Anasztáziusz a régi római egyházak szomszédságában építtetett.

646646 Vö. Zsolt 17,40.

647647 Mt 7,2.

648648 Zsolt 73,9.

649649 III. Jenő 1150. november 23. és 1151. június 22. között tartózkodott Ferentinóban.

650650 Valószínűleg az angol egyházi ügyekkel kapcsolatban, amelyek sokszor szerepeltek az ottani zsinat tárgysorozatában.

651651 Bolognai Guarino.



hazudnia –, elismerem, hogy ebben az esetben utasításodat végre kell hajtanom, bár nem minden pápát kell követni cselekedeteiben. Az ugyanis, aki nem ért egyet tanításoddal, vagy eretnek, vagy szakadár; de Isten kegyelméből vannak egyesek, akik nem utánozzák valamennyietek munkáit. Így néhány pápa bűnei beszennyezték a becsületeseket is, és szégyent hoztak az egyetemes egyházra; sőt véleményem szerint azért halnak el olyan sűrű időközökben, hogy ne rontsák meg az egész egyházat. De néha a jó pápákat is elviszi a halál, hogy rosszakká ne váljanak, és mivel a korrupt Róma Isten szemében nem érdemli meg őket. Ezért te, aki ma a pápai trónon ülsz, keresd meg és pártold a szelídeket, s azokat, akik megvetik a hiú dicsőséget és a gazdagságot. De attól félek, hogy ameddig makacsul követed a magad akaratát, továbbra is nehezen emészthető igazságokat fogsz hallani szabadszájú barátodtól. Miért van az, atyám, hogy felboncolod mások életét, de olyan ritkán vizsgálod meg a magadét? Mindenki szépen beszél rólad, atyának, és mindenek urának nevez, és a bűnösök olaját önti a fejedre.652652 Ha tehát atya vagy, miért vársz ajándékot és jutalmat gyermekeidtől? Ha úr vagy, miért nem félemlíted meg a te római népedet, miért nem nyesegeted merészségüket, és miért nem hozod vissza őket hűségükre?653653 Ajándékokkal akarod megtartani a várost az egyház számára? Vajon Szilveszter pápa ilyen eszközökkel szerezte meg?654654 Atyám, már úttalan úton jársz, és letértél a járt útról.655655 A várost ugyanazokkal az adományokkal kell megtartani, amelyek megszerezték. „Ingyen vettétek, ingyen adjátok. 656656

Az igazságosság az erények királynéja, és szégyenkezik, ha pénzre váltják fel.657657 Ha a jövőben részrehajló lesz, legalább legyen az ingyen;658658 ne dönts szégyenbe pénzért megronthatatlant, mert ő mindig tiszta és mocsoktalan marad. Amíg te elnyomsz másokat, te magad még súlyosabb elnyomást szenvedsz.”

A pápa nevetett, és gratulált nekem ahhoz, hogy ilyen szabadon beszéltem. Meghagyta, hogy haladék nélkül hozzam tudomására, ha reá vonatkozó kedvezőtlen vélemény jut fülemhez. És miután sok mindent elmondott válaszul, egyeseket a maga javára, másokat maga ellen, a következő mesét tárta elém… (Menenius Agrippa meséje.) „Így van ez, testvérem – tette hozzá a pápa – a politikai testületben is, ha a mesét helyesen alkalmazod. Itt, bár a magasabb hivatalt jobban keresik, az ember nem önmagáért, hanem másokért halmozza fel az ilyent. Mert ha a gyomor üres, semmi sem ad erőt a tagoknak; mert a gyomornak ugyanaz a tiszte a testben, mint az uralkodónak az államban… Ne ítélj hát keményen rólunk és a világi fejedelmekről, hanem légy tekintettel a közérdekre.”

16.21. John of Salisbury Bresciai ArnoldrólA pápa úr659659 s a rómaiak közt a békéről folyt a tárgyalás, s mindkét fél sűrűn küldözte egymáshoz követeit. Ám a békét abban az időben sok minden akadályozta, főképpen pedig az, hogy nem akarták számkivetésbe küldeni Bresciai Arnoldot; azt beszélték ugyanis róla, hogy esküvel kötelezte el magát a Város és a rómaiak állama dicsőségének szolgálatára, viszonzásul pedig a római nép segítséget és támogatást ígért neki mindenkivel szemben, de mindenekelőtt a pápa úr ellen; őt ugyanis kiközösítette a római egyház, és megparancsolta, hogy mint eretneket, mindenki kerülje el őt. Ez a férfiú a papi méltóságot hordozta, állapota szerint kanonokrendbeli szerzetes volt, testét pedig durva öltözékkel és böjttel sanyargatta. Elméje éles volt, a szentírást kitartóan tanulmányozta, mint hitszónok ékes szavú volt, s a világ megvetésének szenvedélyes prédikátora. De – legalábbis így beszélik – lázadó természetű ember volt, s hitszakadás szerzője, s amerre csak megfordult, sehol sem tűrte, hogy békés maradjon a polgárok s a klérus közötti viszony. Bresciai apát volt, s mikor az ottani püspök Rómába utazott és egy ideig ott is időzött, Arnold ezalatt úgy átformálta a polgárok lelkét, hogy a visszatérő püspököt alig akarták újra maguk közé fogadni. Emiatt Ince pápa660660 úr elcsapta Arnoldot, ki Itáliából száműzöttként Franciaországba utazott661661 s ott Abélard Péterhez662662 csatlakozott, s az akkoriban bíbornoki méltóságot betöltő Jácint úrral együtt Abélard pártján állva, a clairvaux-i apát663663 ellen szállt síkra. Azt követőleg pedig, hogy Péter mester Clunybe utazott, ő Párizsban maradt, s a Szent Genovéva hegyén a tanulóifjúságnak

652652 A hízelgést, vö. Zsolt 140.

653653 Ad fidem, utalás a Bresciai Arnold vezetése alatt álló római köztársaság lázadó polgáraira.

654654 Utalás Donatio Constainira.

655655 Vö. Zsolt 147,40.

656656 Mt 10,8.

657657 Cicero: De Officiis III. 6, 28.

658658 Si gratiosa futura est, sit gratutia.

659659 II. Jenő pápa.

660660 II. Ince (1130–1143).

661661 1139-ben.

662662 Petrus Abelardus (1079–1142) skolasztikus filozófus, a párizsi világi iskola tanára.

663663 Szent Bernát (1091–1153) a clairvaux-i ciszterci kolostor alapítója (1115) és első apátja. Korának legnagyobb egyházi tekintélye. Abélard ellenfele.



magyarázta a szentírást Szent Hilarius monostortemplomában, ott, ahol előzőleg már az említett Péter is vendégként lakott. Ám hallgatói kivétel nélkül olyan szegények voltak, akik ajtótól ajtóra kopogtatva, nyilvánosan koldultak alamizsnát, hogy mesterükkel együtt abból tengessék életüket. Arnold arról beszélt, ami a keresztények törvényeivel leginkább egyező, de amitől nagyon erősen elütő volt a valóságos élet. Nem kímélte ő a püspököket sem kapzsiságuk, bűnös úton szerzett vagyonuk, de elsősorban erkölcstelen életmódjuk miatt, és azért is, mert az Isten egyházát vérontás árán igyekeznek gyarapítani. Az apátot, kinek nevét egyébként sok érdeme tette híressé, azzal vádolta meg, hogy hiú dicsőséget hajhászik, s mindenkire irigy, aki valamire vitte a tudományban s a hitvallásban, ha nem az ő iskolájából került ki. Az apát emiatt azután ki is eszközölte azt, hogy a legkeresztényibb király száműzze Arnoldot a frankok országából.664664 Ezután, Ince pápa úr halálát követően, visszatért Itáliába, s miután megfogadta, hogy elégtételt ad a római egyháznak és engedelmes fia lesz a jövőben, Jenő pápa úr visszafogadta őt Viterbónál. A pápa kiszabta reá a penitenciát, s ő nyíltan vallotta: teljesíteni is fogja azt mindvégig, böjtöléssel, virrasztással s a Város területén levő szent helyeken elvégzendő imádságokkal; az engedelmesség betartására pedig ünnepélyes, nyilvános esküt tett. Ámde mialatt bűnbánattartás ürügyén Rómában időzött, ismét megnyerte magának a Várost, s mialatt a pápa úr Franciaországban tartózkodott, szabadabban prédikálhatott, s az emberekből szektát gyűjtött maga köré, melyet mai napig is lombard eretnekségnek neveznek. Követői önmegtartóztató életet éltek, s azért tetszettek meg a népnek, mert a tisztesség látszatát keltették, s életmódjuk is igen szigorúnak tűnt, és főként a szerzetesnők körében leltek lelkes támogatókra. Őt (Arnoldot) magát sűrűn lehetett hallani a Capitoliumon s nyilvános hitszónoklatai alkalmával. Már nyíltan lehordta a bíbornokokat is, odamondván nekik, hogy testületük a gőg, a kapzsiság, a képmutatás, a sokfajta gyalázatos bűn miatt már nem az Isten egyháza, hanem kereskedés (kalmárkodás) háza,665665 és a latrok barlangja,666666 ők maguk pedig az írástudók és a farizeusok szerepét töltik be a keresztény nép körében. A pápa sem az, akinek magát mondja, tehát nem apostoli férfiú, s nem is a lelkek pásztora, hanem a vérontás embere, aki tűzvész támasztásával és emberek legyilkolásával teremt magának tekintélyt, 667667 az egyházak kínzója ő, s az ártatlanság megtiprója, aki mást sem tesz e világban, mint a testi gyönyöröket hajhássza, s miközben jól teletömi saját szuszékait, a másokét fenékig üríti. Arról beszélt, hogy úgy „apostoli” a pápa, hogy sem az apostolok tanítását, sem életmódjukat nem követi, éppen ezért senki sem tartozik neki sem engedelmességgel, sem tisztelettel, továbbá: nem szabad maguk között megtűrniük olyan embereket, akik a birodalom székhelyét, a szabadság forrását: Rómát, a világ úrnőjét akarták rabszolgasorba dönteni.

16.22. I. Frigyes császár itáliai hadjárataiRészletek Freisingi Ottó I. Frigyes császár tettei című munkájából. A szerző (kb. 1113–1158) Babenbergi Lipót osztrák őrgróf fia, anyja révén rokonságban állt a Hohenstauf császárral, Párizsban tanult, majd ciszterci szerzetes lett, 1137-től Freising püspöke. Művei: a Chronicon a világ teremtésétől 1146-ig terjedő összefoglaló világtörténet: a Gesta Friederici I. imperatorist (1157–58) a császár kérésére írta. Szemelvényeinket az utóbbi munkából vettük.

Gombos A. F. XV–XVI., 1913, 182–191. o.

II. könyv 28. c.

A király668668 a Város669669 felé vivő útjában Viterbo táján tábort ütött. A bíbornokai kíséretében ideérkező Adorján670670 római pápát magas méltóságának megfelelően fogadják és tiszteletteljesen meghallgatják, amidőn népe ellen súlyos panaszt emel. A nevezett nép ugyanis amióta a szenátori rend felújításán buzgólkodott, nem átallotta főpapjait vakmerő módon sokféle gonoszságokkal bántalmazni. E lázadó tevékenységet súlyosbította, hogy valami Bresciai Arnold, akiről már megemlékeztem a vallás leple alatt és – hogy az Evangélium szavaival éljek – farkas létére báránybőrt öltve671671 a Városba ment és a műveletlen nép lelkét tetszetős tanával lángra lobbantván, azon lázadás alkalmával óriási tömegeket vont magához, azaz félrevezetett. Ez az itáliai Bresciából származó Arnold ugyanezen város egyházának papja, azaz csak lectora volt és azelőtt Abélard Péter volt a tanítómestere. Nem éppen gyenge eszű, de mégis inkább olyan férfiú, akiben nagyobb volt a szóbőség, mint a

664664 Száműzetése után Németországban tevékenykedett.

665665 Jn 1,16.

666666 Mk 11,17–18.

667667 Vö. Zsolt 5,8. és 25,9. – Utalás Jenő pápának 1149. évi Róma elleni támadására.

668668 I. Frigyes (1152–1190) 1155-ben nyerte el a császári koronát.

669669 Róma.

670670 V. Adorján.

671671 Mt 7,15.



tartalmi súly. A különlegességet szerető és újításra vágyódó ember volt és az ilyenféléknek szelleme eretnekségek hirdetésére és schismatikus tévelygések felé hajlik. Midőn galliai tanulmányútjáról Itáliába visszatért, szerzetesi ruhát öltött, hogy annál jobban tévedésbe ejthesse a világot, és senkit sem kímélve mindent megtépázott, mindent megrúgott. A papok s püspökök ócsárlója, a szerzetesek üldözője volt, csupán a világiaknak hízelegvén. Azt hirdette ugyanis, hogy a papok, akiknek vagyonuk, a püspökök, akinek regáliájuk, a szerzetesek, akiknek birtokuk van, semmiképpen sem üdvözölhetnek. Minden a fejedelemé és annak adományozása révén csakis a világiak használatára kellene átengedni. Ezeken kívül úgy mondják, az Oltáriszentségről és a kicsinyek megkereszteléséről se gondolkodott helyesen. Mint ilyen és más hasonló tanokkal, amiket felsorolni hosszadalmas volna, a bresciai egyházat felkavarta és az egyházi személyeket ezen hely világi népe előtt, amelynek úgyis viszketett már a füle a papságra, legyalázta, a város püspöke más jámbor férfiakkal együtt az Ince672672 alatt Rómában tartott zsinaton bevádolta.673673 A római pápa, hogy a veszedelmes tan át ne ragadjon másokra is, elhatározta, hogy e férfiút hallgatásra kötelezzék. És így is történt. Ez az ember azonban Itáliából elmenekülve, az Alpokon túlra ment és az Alemanniának Zürich nevű városában tanítói tisztséget vállalt, egy ideig ott hintegette szét veszélyes tanait. Amikor meghallotta Ince halálát, Jenő pápaságának kezdetén visszatért a Városba, azt pápája ellen lázadásra ingerelte és nem követve a bölcs ama tanácsát, amely ez esetben így szól: „Ne hányj fát a tűzre!” 674674 – még inkább felkelésre buzdította, példának eléjük tárván a régi rómaiakat, akiket a szenátus érett felfogása és az ifjú lelkek vitézségének rendje és deréksége a földkerekség uraivá tettek. Azért is azt tanította, hogy a Capitoliumot helyre kell állítani, a szenátusi méltóságot fel kell újítani és a lovagi rendet meg kell reformálni. A római pápának nincs köze a Város igazgatásához, neki meg kell elégedni az egyházi fennhatósággal. E mérges tan a bajt hovatovább oly nagyra növelte, hogy nemcsak a házait rombolták le az előkelő rómaiaknak és bíborosoknak, hanem a feldühödött csőcselék a bíborosok közül néhány tiszteletre méltó személyt még bántalmazott is, sőt egyeseket gyalázatosan meg is sebesítettek. Ezek és hasonló dolgok huzamosabb időn át – azaz Celestin halálától 675675 mostanig – szakadatlanul és tiszteletlenül folytak, mert az ellene hozott kánonjogi egyházi ítéletet, véleménye szerint mint érvénytelent megvetette, míg végre néhányaknak kezei közé kerülve Tuscia határában fogságba esett,676676 s úgy tartották a fejedelem ítéletéig, aztán pedig a Város parancsnoka bitófa alá vitette és porrá égetett tetemét a Tiberisbe szórták, hogy teste az együgyű nép előtt tiszteletet tárgyává ne váljék.

Hogy azonban visszatérjek oda, ahonnan tollam kitért, a világ fejei és kíséretük egybeolvadtak és amíg néhány napon át együttesen haladtak tovább, a szent atya és a fiú között 677677 édes társalgás folyik, s aminthogy a két fejedelmi udvarból – úgyszólván – egy állam alakult, egyházi és világi ügyek egyaránt társalgás alá kerülnek.

29. c. A római polgárok, értesülvén a fejedelem jöttéről, elhatározták, hogy szándékát küldöttség útján kipuhatolják. Rátermett és tanult követeket választottak tehát, hogy azok Sutri és Róma között eléje járuljanak, miután előbb menlevelet kapnak, és így a királyi tanács gyülekezete elé jutva beszédüket ilyképpen kezdették: „Minket, a Város követeit, a városnak nem csekély részét, óh legjobb király, a szenátus és a római nép Felséged elé rendeltek. Hallgasd meg jó lélekkel, kegyes fülekkel, amiket neked a város, a földkerekség áldást osztó úrnője előad, amelynek te közelebbről Istennek segélyével fejedelme, császára és ura leszel. Ha mint békeszerető jöttél s mivel hiszem is, hogy mint ilyen jöttél, örvendek. A föld uralmára vágyódol s én szívesen felkelek, örömmel eléd sietek, hogy a koronát átnyújtsam. Hiszen miért ne jöhetne békés szándékkal az, ki népét akarja meglátogatni, s miért ne tekinthetne dicséretes engedékenységgel arra, aki nagy és hosszas várakozással nézett eljövetele elé, hogy a papság tűrhetetlen jármát lerázza? Kívánom, hogy térjenek vissza a régi idők, kérem, hogy nyerje vissza kiváltságait a hírneves Város; e fejedelem alatt kapja vissza a földkerekség Városa a kormányt, hogy ez a császár megfékezze és a Város uralma alá hajtsa a földkerekség büszkeségét. Az ilyen főnök Augustusnak úgy a nevével, mint a dicsőségével ékeskedjék! Tudod, hogy Róma városa a szenátusi intézmény bölcsességénél fogva és a lovagi rend vitézsége és fegyelmezettsége következtében gyökereit tengertől tengerig terjesztette, s uralmát nemcsak a föld széléig vitte, hanem a föld kerületén kívül fekvő szigeteket is a földhöz fűzte és fennhatóságának sarjait oda is átplántálta. Nem tudták azokat megvédelmezni sem a tengerek háborgó hullámai, sem az Alpok meredek sziklabércei, a legyőzhetetlen római vitézség mindent legyűrt. A bűnök azonban, mivel fejedelmeink tőlünk messsze tartózkodtak, azt okozták, hogy az ókor nemes dísze – a szenátust értem – a tétlen hanyagság miatt züllésnek indult, és így az okosság aludván, szükségképpen az erők is meggyengülnek. Fölemelkedtem mind a te, mind az isteni birodalom dicsőségére, hogy a szent város szent szenátusát és lovagi rendjét visszaállítsuk, hogy annak tanácsai folytán, ennek fegyverei által visszatérjen

672672 II. Ince.

673673 1139.

674674 Préd 8,4

675675 II. Celesztin pápa.

676676 1155.

677677 Ti. a pápa és a császár.



a római birodalom és személyed számára a régi dicsőség. Felségednek vajon nem tetszenék ez? Nem ítélnék-e az ilyen dicső és tekintélyednek megfelelő tettet megjutalmazandónak? Türelmesen és kegyesen hallgass meg tehát, óh fejedelem néhány szót a te s az én igazamról. Előbb mégis a tiédről s azután az enyémről, mert »Jupitertől a kezdet«!678678 Vendég valál, polgárrá én tettelek, jövevény valál az Alpokon túli tájakról, én fejedelemmé tettelek. Ami jog szerint az enyém volt, neked adtam. Először is biztosítékot kell nyújtanod, hogy jó szokásaimat és régi törvényeimet megtartod, amelyeket a császári elődeid alkalmas formában megerősítettek, hogy a barbárok dühe azokat meg ne sértse, hogy hivatalnokaimnak, akik a Capitoliumon kiáltani fognak, kiadásaira 5000 fontot adsz, hogy az államtól a jogtalanságot még vérontás árán is elhárítod, s hogy mindezt szabadalmakkal megerősíted és esküvel saját kezűleg megfogadod.”

30. c. Erre a király, a beszédnek éppoly büszke, mint szokatlan hangjától haragra lobbanva, félbeszakította a szóáradatot, azoknak köztársaságuk és birodalmuk jogairól itáliai szokás szerint hosszadalmasan és körülményesen elnyújtott beszédét, és testének tartását, királyi gondolkodását megóva, kellemes arckifejezéssel, készületlenül, de nem meggondolatlanul így válaszolt: „Sokat hallottunk eddig a rómaiak bölcsességéről és bátorságáról, de mégis inkább a bölcsességéről. Ezért nem tudunk eléggé csodálkozni, hogy soraitokban, amint érezzük, több az ostoba fennhéjázás, mint a bölcsesség. Kiemeled városod ősi nemzetségét, isteni államod régi állapotát a csillagokig emeled. Elismerem, s hogy történetíród szavaival éljek: »volt valamikor ebben az államban erkölcs«. Mondom »valamikor«, és oh, akárcsak oly igazán, mint szívesen mondhatnók a »most«-ot. A te, helyesebben a mi Rómánk érezte a dolgok változását. De egyedül nem kerülhette el azt a sorsot, amelyet az örök törvény szerint a mindenek alkotója a holdgolyó alatt élők számára rendelt. Mit mondjak még? Világos, hogy nemességed ereje e városunkról először a Kelet királyi városára szállott át, és sok éven át szívta gyönyöreidnek emlőit az éhező görögöcske. Jött aztán a frank, névleg és lényegileg is nemes, és azt a nemességet, ami még benned maradt, bátran elragadta. Meg akarod ismerni Rómának régi dicsőségét? A szenátori méltóság súlyát? A sátrak rendjét, a lovagi rend erkölcsét, mocsoktalan s határtalan bátorságát, midőn harcba indul? Nézd a mi államukat! Nálunk mindez megvan. A császársággal mindez ránk szállott. Nem meztelenül maradt ránk a hatalom, erényeivel felruházva jött. Díszeit magával hozta. Konzuljaid nálunk vannak, szenátusod nálunk van, hadsereged nálunk van. Maguk a frank előkelők fognak tanácsukkal kormányozni. Maguk a frank lovagok fognak jogtalanság esetén fegyverrel védelmezni. Azzal kérkedel, hogy engem te hívtál, hogy te engem először polgárrá, aztán fejedelemmé tettél, és hogy amit kaptam, az a tiéd volt. Hogy ennek a beszédnek újszerűsége mennyire oktalan, s mennyire híján van az igazságnak, azt bízzuk a te méltánylásodra, s az okosak ítéletére. Tekintsük csak át: az új császárok tetteit a mi isteni fejedelmeink, Károly 679679 és Ottó680680 nem mások adományából kapták, hanem a vitézségükkel meghódított várost Itáliával együtt a görögöktől s a longobárdoktól ragadták el és a frankok földjéhez csatolták. Erre tanítanak Desiderius681681 és Berengár,682682 a te zsarnokaid, akikkel büszkélkedtél és akikre mint fejedelmekre támaszkodtál. Biztos hírből tudjuk, hogy ezeket a mi frankjaink nemcsak legyőzték és fogságra vetették, hanem hogy ott is öregedtek meg s hunytak el azoknak szolgaságában. Erre nézve a legszembetűnőbb bizonyíték az, hogy hamvaik nálunk vannak elhantolva. Te azonban azt mondod: »az én hívásomra jöttél«. Beismerem: hívtak. Mondd meg az okát, hogy miért hívtak? Ellenség szorongatott, és sem a saját kezeddel, sem a görögök puhaságával nem tudtál megszabadulni. A frankok vitézségét hívtad segítségül. Inkább könyörgésnek, mint hívásnak nevezhetném azt. Mint nyomorgó hívtad a szerencsést, mint gyenge az izmost, mint erőtlen az erőst, mint aggódó a gondtalant. Ebben az értelemben híva, ha ez hívásnak nevezhető, jöttem. Fejedelmedet alattvalómmá tettem és téged mostanig meghódolásra kényszerítettelek. A jogos tulajdonos én vagyok. Csavarja ki, aki tudja, Hercules kezéből a buzogányt. Tán a szicíliai,683683 kiben bizakodol, megteszi ezt? Tekints vissza a korábbi példákra. A frankok vagy a németek keze még nem lett erőtlenné. Isten segedelmével, ha megérjük, még vele is megéreztethetjük vakmerőségének következményeit. Igazságodat követeled, amellyel tartozom neked. Elhallgatom, hogy szükségképpen a fejedelem szab törvényt a népnek, s nem a nép a fejedelemnek. Elmellőzöm, hogy valamely birtokos, midőn birtokába akar lépni, semmiféle feltétel kikötését sem tartozik eltűrni. Ésszerűen harcoljunk. Úgy látom, hogy három esküt ajánlsz. Mindegyikre válaszolok. Azt mondod, hogy esküdjem meg, hogy császári elődömnek részedre kiváltságokkal biztosított törvényeit és jó szokásaidat megtartom. Hozzáteszed még, hogy a hazának saját fejem veszélyeztetéséig védelmet esküdjem. Erre a kettőre egyszerre adom meg a választ. Amiket követelsz, vagy jogosak, vagy jogtalanok. Ha jogtalanok, úgy nem rád tartozik azoknak követelése, s nem rám azoknak megengedése. Ha jogosak, akkor elismerem, hogy akarom azokat, mert tartozom is velük, és tartozom

678678 Vergilius: Aeneis 219: „Ab Jove principium generis”.

679679 Nagy Károly.

680680 I. Ottó

681681 Desiderius longobárd király.

682682 Berengár friauli őrgróf, majd 888-tól itáliai király, 915-ben a pápa császárrá keni: élete a partikuláris hatalmakkal való állandó harcban telt.683683 Vilmos szicíliai király (1154–1166).



velük, mert akarom. Ezért fölösleges lesz önként elismerni, kötelességre és kötelességszerű akaratra hitet tenni, mert hogyan is akarnám jogaidat csorbítani én, aki mindenkinek, még a legkisebbnek is megtartani óhajtom azt, ami megilleti. Miért ne védelmezném én a hazát, és különösen birodalmam székhelyét, saját fejem veszélyével is, én, akinek mindenkoron gondja volt, amennyire tehettem, ugyanazon veszély mérlegelésével határainak helyreállítására is? Tapasztalta ezt a minap meghódított és a római birodalomhoz csatolt Dánia, és valószínűleg más több tartomány és királyság is megérezte volna, ha a mostani ügy meg nem akadályozott volna. S most rátérek a harmadik pontra. Azt állítod, hogy neked bizonyos pénzösszeg miatt személyesen esküt tenni tartozom. Micsoda vakmerőség! Fejedelemtől oh, Róma, olyat követelsz, amit inkább valamely inas követelhetne a szatócstól. Nálunk a foglyoktól követelnek ilyesmit. Vagy tán fogságban vagyok? Talán rajtam vannak az ellenség bilincsei? Nem ülök-e én itt dicsőségesen, hatalmas és bátor seregekkel körülvéve? Kényszeríthető-e a római fejedelem, hogy akarata ellenére tegyen valakinek valamit s ne önként adományozzon? Eddig úgy szoktam, hogy királyilag és fényesen adjak, akiknek tetszett, s amennyi illett és különösen akik előttem érdemeket szereztek. Mert amiként joggal megkövetelik a kicsinyektől a köteles engedelmességet, az igazságnak megfelelően úgy osztják a megérdemelt jutalmat a nagyok is. Ezt az isteni szüleimtől örökölt szokást, amelyet másutt megtartottam, miért tagadnám meg a polgáraimtól és miért ne tegyem bevonulásommal boldoggá a Várost? Aki azonban nem jogosat jogtalanul követel, annak érdeme szerint jogosan minden megtagadtatik.” Ezeket mondta, és beszédét lelkének méltó felháborodásával befejezve elhallgatott.

31. c. Midőn a körülállók közül néhányan azt kérdezték a küldöttektől, hogy van-e még mondanivalójuk, azok egy kis gondolkozás után ravaszul azt közölték, hogy előbb közlik polgártársaikkal a hallottakat és a tanácsból majd visszatérnek a fejedelemhez. Erre elbocsáttattak, és elhagyva az udvart sietősen visszamentek a Városba. A király cselt sejtvén, elhatározta, hogy ebben az ügyben atyjával, a római pápával tanácsot tart. Az pedig mondá: „Fiam, a római csőcselék körmönfontságát még jobban is meg fogod ismerni. Tapasztalni fogod ugyanis, hogy ravaszságból jöttek és ravaszságból távoztak. De Istennek – aki azt mondja: »Megfogom a bölcseket az ő csalárdságukban«!684684 – hathatós kegyelmével megelőzzük ravasz cselvetéseiket. A seregből haladéktalanul bátor és ügyes ifjakat kell kiküldeni, hogy Szent Péter templomát és Leó várát megszállják. Ott vannak az erősségekben lovagjaink, akik akaratunkat megtudva, azonnal beeresztik őket. Melléjük adjuk továbbá Octavianus bíborost, aki a legnemesebb római vérből származik és hozzád igen hűséges.” Így is történt. A legközelebbi éjjelen685685 a fegyveres lovagok közül csaknem ezer, igen derék ifjút választottak ki, akik hajnalhasadtakor bevonultak Leó várába, és az előcsarnokot s a lépcsőket megszállva őrzik Szent Péter templomát. A táborba pedig hírnökök mentek megvinni az örömhírt.

32. c. Napfölkelte után, amikor az első óra már elmúlt – mialatt Adorján pápa a bíborosokkal s a papokkal előrement s a király érkezését a lépcsőkön várta – táborát megindítá a király és övéivel felfegyverkezetten a Mons Gaudius lejtőjén leereszkedve az úgynevezett Aranykapun át Leó városába nyomult, amelyben most a sereg úgy tündökölve a fegyverek fényében, oly nagyszerű példás rendben bevonulva, hogy joggal mondhatták volna róla: „Rettenetes, mint a zászlós tábor”686686 és a Makkabeusok ama szava szerint: „Tündöklött a nap az aranyos pajzsokon és ragyogtak tőlük a hegyek.”687687 Midőn a fejedelem Szent Péter templomának lépcsőihez ért, a pápa tiszteletteljesen fogadta és egészen Szent Péter sírjáig vezette. A pápa ünnepi misét mondott és a király, fegyveres seregével körülvéve a szokásos áldás kíséretében elnyerte a császári koronát, királyságának negyedik évében, június havában 14 nappal július kalendája előtt.688688 És a jelenlevők mindnyájan örömujjongásban törtek ki, a nagyszerű fényért, Istent dicsőítvén. Közben azt a hidat, amely Crescentius vára 689689

mellett, Leó városától egészen a város kezdetéig nyúlik, övéivel őriztette, hogy a dühöngő nép meg ne zavarhassa ezen ünnep kedvességét. Minden véget érvén, a császár koronával a fején, egyesegyedül a már felkantározott lóra ült, míg a többiek gyalog haladtak és ugyanazon a kapun, amelyen jött, kivonulva visszatért a táborba, amely közvetlenül a falak alatt volt; s a római pápa pedig az egyház mellett fekvő palotájában maradt.

33. c. Mialatt ez történt, a római nép a szenátoraival a Capitoliumon gyülekezett. Amikor aztán meghallották, hogy a császár az ő hozzájárulásuk nélkül a birodalom koronáját elnyerte, dühbe jöttek, nagy rohanással átkeltek a Tiberisen, és Szent Péter templomáig előnyomulva attól sem riadtak vissza, hogy néhány hátramaradt lovászt magában a legszentebb templomban megöljenek. Lárma keletkezett, a császár ezt hallva parancsot adott a nagy meleg, szomjúság és kimerültség folytán pihenni vágyódó seregének, hogy szereljen fel. Annál is inkább sietett, mert attól tartott, hogy a feldühödött csőcselék megrohanja a pápát és a bíbornokokat. A harc megkeződött. Az

684684 Jób könyve 5,13.

685685 1155. június 17–18.

686686 Én 6,7.

687687 Mak 1,639.

688688 1155. június 18.

689689 Angyalvár.



egyik oldalon Crescentius vára mellett a rómaiakkal, a másik oldalon Piscina mellett a Tiberisen túliakkal. Látni lehetett, hogy most ezeket szorítják azok a tábor felé, majd meg ezek hajtják azokat a hídhoz. A mieinknek javára volt, hogy őket nem sértették a Crescentius várából kődobálásokkal és hajítódárdákkal, mert még az emelvényeken álló asszonyok is – mint mondják – figyelmeztették övéiket, hogy a gyáva csőcselék őrjöngése miatt azok, akik a várban valának, a fent említett módon meg ne sebesítsenek egy ilyen rendezett, pompás lovassereget. Sokáig küzdöttek mindkét részről kétes eredménnyel, míg végre a rómaiak nem állhatván ellen a mieink keménységének, hátrálni kényszerültek. Láthatták volna, hogy mily kegyetlenül, szilajul gyúrták a rómaiakat, agyonütvén, megölvén s a földre tepervén őket, mintha mondanák: „Nesze neked Róma, arab arany helyett német vas. Ez az a pénz, amit néked a fejedelmed a koronáért ad. Így veszik a frankok a birodalmat. Ilyenképpen egyezkedik veled a te fejedelmed, ilyen esküt teszen néked!”

Ez a csata a napnak tizedik órájától csaknem egészen éjjelig tartott. Elestek vagy a Tiberisbe fúltak itt mintegy ezren, vagy hatszáz fogságba került, számtalanon megsebesültek, a többiek pedig megfutamodtak, míg a mieink közül – kimondani is csodálatos – csak egy esett el és egy jutott fogságba. A mieinknek ugyanis a kedvezőtlen időjárás, éppen abban az időben a Város körüli roppant hőség többet ártott, mint a rómaiak fegyvere.

16.23. A velencei békeA Lombard Ligától 1176-ban Legnanónál elszenvedett veresége után I. Barbarossa Frigyes békét kötött III. Sándor pápával Velencében 1177 augusztusában.

MGH, Const, T. I., 362. o.

1. Minthogy Frigyes császár úr Sándor pápa urat katolikus és egyetemes pápának ismerte el, a köteles tiszteletet is meg fogja neki adni ugyanúgy, amint saját katolikus elődei az ő katolikus elődeinek megadták. De ugyanezt a tiszteletet fogja tanúsítani a katolikus módon pápai trónra lépő utódai iránt is.

2. És a császár úr biztosítja az igaz békességet mind Sándor pápa úrnak, mind valamenynyi utódának, de az egész római egyháznak is.

3. Minden olyan birtokot és birtoktartozékot, akár földesúri jogon bírt az, akár más jellegű, ami egyszer a római egyházé volt és vagy ő (a császár) maga vette el, vagy mások útján vétetett el, becsületesen visszaad, épségben tartva azonban valamennyi császári jogot. És a római egyház is becsületesen visszaad a császárnak minden olyan birtokot és birtoktartozékot, melyet vagy maga vett el tőle, vagy mások által vétetett el, épségben tartva a római egyház valamennyi jogát.

4. A császár úr segítséget nyújt majd azoknak a birtokoknak megtartásában, melyeket visszaad.

5. Hasonlóképpen az egyház valamennyi olyan vazallusát, akit a szakadás alkalmával elhurcolt vagy befogadott a császár úr, elbocsátja és visszaadja Sándor pápa úrnak és a római egyháznak.

6. Ezenkívül: a császár úr is, a pápa úr is kölcsönösen segíteni fogják egymást mind az egyház, mind a birodalom tiszteletben tartásának és jogainak biztosításában, mégpedig a pápa úr úgy mint jóságos atya a jámbor és legkedvesebb fiát, és a legkeresztényibb császár mint kedves és tisztelendő atyját és Szent Péter helytartóját.

7. Mindazt, amit a szakadás idején vagy a szakadás ürügyén, avagy bírói eljárás nélkül vett el az egyházaktól (egyházközségektől) a császár úr vagy övéi, vissza kell adni az egyházaknak.

8. Beatrix császárné úrasszony szintén elfogadja Sándor pápa urat katolikus és egyetemes pápának. Fiuk, Henrik690690 király úr szintén elfogadja őt, és neki, valamint katolikus utódainak megadja a köteles tiszteletet, s ő is leteszi ugyanazt az esküt, amelyet a császár úr letett.

9. A császár úr és fia, Henrik király úr biztosítják a békét Szicília felséges királyával691691 15 esztendőre…

10. A konstantinápolyi császárnak692692 is, de a római egyház valamennyi segítőjének is biztosítja (a császár) az igazi békét, és semmi rosszat sem tesz ellenük, sem saját maga, sem saját emberei útján azért, mert segítséget adtak a római egyháznak.

690690 VI. Henrik. Atyja már 1169-ben királlyá választotta.

691691 II. Vilmos (1166–1189).

692692 II. Manuel (1143–1180).



11. Azokat a panaszokat és vitákat illetően, melyek Adorján pápa úr idejét megelőzően az egyház és a birodalom között felmerültek, a pápa úr és a császár úr egyaránt közvetítőket küldenek ki, akiknek meghagyják mindketten, hogy e vitákat akár saját döntésük útján, akár egyezség formájában zárják le. Ha azonban az említett közvetítők nem tudnának megegyezni, az ügyet a pápa úr és a császár úr vagy az általuk e célra külön kirendeltek döntése alapján kell lezárni.

A 12–21. pontokban: (Az egyházszakadás miatt zavarossá vált egyházi ügyek rendezése. – III. Callixtus ellenpápa egy apátságot kap.)

22. A pápa úr és az összes bíborosok pedig, amint elfogadták Frigyes urat a rómaiak és a katolikusok császárának, ugyanúgy el fogják fogadni az ő boldog feleségét: Beatrix úraszszonyt katolikus és római császárnénak, úgy azonban, hogy koronázza őt meg a pápa úr avagy legátusa. Henrik urat pedig, az ő fiukat elfogadják katolikus királynak.

23. A pápa úr és a bíborosok szintén az igaz békét biztosítják Frigyes császár úrnak, Beatrix császárné úrasszonynak és Henrik királynak, az ő fiuknak, s mindazoknak, akik őket segítik…

24. A pápa úr pedig megígéri, hogy e békét mind maga, mind valamennyi bíboros az igazság szavával meg fogja tartani; s kiváltságlevelet is készít róla, melyet alá fognak írni a bíborosok is valamennyien…

27. A császár pedig az egyházzal kötött, fent leírt békét, továbbá a Szicília felséges királyával 15 évre kötött, már szintén említett békét, valamint a lombardok fegyvernyugvását693693 – ti. a legközelebbi augusztus elsejétől számított hat esztendőn keresztül – mind a saját, mind a fejedelmek esküjével meg fogja erősíteni, és a saját pártján levő lombardokkal is… meg fogja erősíttetni ugyanazon fegyvernyugvást.

16.24. III. Ince és az 1198. évi királyválasztás A pápa határozata a császárság ügyében és a három megválasztottIII. Ince pápa (1198–1216) energikus politikája az egyház és a világi uralkodók fölött pápai autoritás kiterjesztésére irányult. VI. Henrik halála után, a német-római császárságra a ghibellin Sváb Fülöppel szemben Brunswick Ottót támogatta, de amikor az elfoglalta Toszkánát (1210), kiátkozta és II. Frigyes jogait ismerte el.

Epistolae Innocentii, III.

Baluze, 1862, T. I., 697. o.

Az Atya, Fiú és Szentlélek nevében

Fontos dolog az apostoli szék számára, hogy odaadóan és bölcsen foglalkozzék a római birodalomról való gondoskodással, mert a császárság köztudomás szerint eredetében is és végső mozzanatában is reá tartozik: eredetében azért, mert általa és miatta szállott át Görögországból, mint az átvitel megvalósítója által, hogy miatta nagyobb védelemben álljon; végső mozzanatában pedig azért, mert a császár a pápától kapja a császárrá levést betetőző és kiteljesítő kézrátételt, amikor megáldja, megkoronázza és a császárságba beiktatja. Amint legutóbb hármat választottak királlyá: a fiút,694694 Fülöpöt és Ottót, ekként mindegyiküknél három körülményt kell megvizsgálni: azt, hogy mi szabad, mi illik és mi célszerű. A gyermeknél, Henrik császár fiánál első tekintetre úgy látszik, hogy nem szabad megválasztásával szembeszállni, mert a fejedelmek esküje megerősítette. De úgy látszik, nem is illik, hogy amidőn az apostoli szék gyámkodására bízatott és védelmébe is fogadott, 695695 akkor az fossza meg a császárságtól, akinek pártolnia kellett volna őt jogában… Hogy pedig nem célszerű szembeszállni vele, legjobban abból a megfontolásból tűnik ki: midőn ez a mostani gyermek a teljes kor éveihez jutva látná, hogy a római egyház fosztotta meg a császári méltóságtól, nemcsak hogy nem viseltetnék iránta a megszokott tisztelettel, hanem minden lehető módon ellene támadna, Szicília királyságát is elvonná az iránta való hódolattól és megtagadná a vele szemben szokásos engedelmességet.696696 Ám ezzel szemben ellenkezőjeként az látszik, hogy szabad is, illik is és célszerű is állást foglalni megválasztása ellen. Hogy szabad, abból látszik, hogy amaz esküvések szabálytalanok voltak, s választás pedig nem helyénvaló. A személy ugyanis, akit választottak, nem volt megfelelő: … Alig kétéves gyerek, aki még újjá sem született a szent keresztség fürdőjében. Ezért a látszat

693693 A Lombard Liga csak 1183-ban, Konstanzban írta alá a békét.

694694 VI. Henrik (1190–1197) német császár fia, a későbbi II. Frigyes.

695695 Anyja, Constanza szicíliai királynő halálakor, 1198-ban III. Ince pápa gyámságára bízta fiát.

696696 A szicíliai királyságot a pápaság hűbéruraság alá tartozónak tekintette. Constanza, VI. Henrik özvegye alávetette magát a pápai invesztitúrának.



az, hogy az ilyen szabálytalan és helytelen esküvéseket nem kell megtartani. Az meg mindenki számára világos, hogy nem illik uralkodnia. Hiszen kormányozhat-e másokat, aki maga is mástól való kormányoztatásra szorul? Hogy nem célszerű a császárságot elnyernie, abból világlik ki, hogy ezáltal a szicíliai királyság egyesülne a birodalommal és ebből az egyesülésből az egyházra nézve nagy zavarodás támadna. Fülöpről 697697 szintén az a látszat, hogy nem szabad szembeszállni megválasztásával… Mivel többen és méltóbbak választották meg, és több és méltóbb fejedelem követi, jog szerint választottnak látszik. Ezért úgy tűnik, nem szabad szembeszállni a jog szerinti és törvényes választással. Nem illőnek azért látszik, hogy ne mutatkozzunk saját sérelmeink megbosszulójának, ha őt üldöznénk, mert atyja és fivére üldözte az egyházat. … Hogy nem célszerű, világos és nyilvánvaló. Minthogy nagy a hatalma mind föld, mind vagyon és emberek felett, nem látszik célszerűnek, hogy karunkat a rohanó ár ellen szegezzük, ilyen hatalmassággal szállván szembe úgy, hogy az egyház és a magunk ellenségévé tesszük, és nehogy még nagyobb viszályt szítani lássanak minket és ne legyen az utóbbi tévelygés rosszabb az elsőnél, holott inkább az a feladatunk, hogy a békét keressük, kövessük és hirdessük másoknak, ami, ha őt pártoljuk, könnyen történhet. Ám ezzel szemben van az a látszat, hogy szabad fellépnünk ellene. Elődünk ugyanis igazságosan és ünnepélyesen a kiközösítés ítéletével sújtotta… ezenkívül, mivel köztudomás szerint hűségesküt tett a gyermeknek, most pedig megkaparintotta a német királyságot és amennyiben rajta állna, a császárságot is, ezért nyilvánvalóan esküszegésben vétkes. Erre az az ellenvetés, hogy ha… azt az esküvést szabálytalannak tekintjük, miként mondhatjuk őt esküszegésben bűnösnek… De erre a válasz az, hogy, ha szabálytalan volt is az az eskü, akkor sem sérthette volna meg vakmerően a maga kényére, hanem előbb a mi szándokunkat kellett volna megkérdeznie… Ekként tehát úgy látszik, hogy szabad is, tartozunk is szembeszállni a kiközösített esküszegővel… Az, hogy illik is szembeszállnunk vele, onnét tetszik ki nyilvánvalóan, hogy ha most a fivér úgy lépne közvetlenül fivére örökébe, mint annakelőtte a fiú az atyáéba, akkor az a látszat keletkeznék, hogy nem választással adják neki a császárságot, hanem örökségként illeti őt meg és örökletessé lenne az, aminek kegytől kell függenie; főként ti. azért, mert nemcsak Frigyes tette utódává fiát, hanem Henrik szintén fiát akarta maga helyére állítani, és így a jövőben a visszaélés netán gyakorlattá rögződnék. Azt mindenki világosan tudja, hogy célszerű Fülöppel szembeszállnunk. Mivel üldözőnk ő és üldözők ivadékából származik, ha nem szegülnénk szembe vele, azt látnák, hogy magunk ellen fegyverezzük fel a dühöngőt és fejünk ellen adunk kardot a kezébe. (Az egyház V. Henrik, I. Frigyes és VI. Henrik általi „üldöztetéseinek” felsorolása következik.)… Fülöp pedig, akiről szó van, egyházüldözéssel kezdte és most is ezt az utat járja. Korábban ugyanis az egyház örökségét iparkodván bitorolni, Tuscia és Campania hercegének címezte magát… Most is… üldöz minket és a római egyházat, és igyekszik elragadni tőlünk a szicíliai királyságot. Úgy látszik, hogy Ottónak698698 nem szabad kedvezni, mert kevesek választották meg; azért nem illik, nehogy az a látszat legyen, hogy nem iránta való kegyességből, hanem a másik iránti gyűlölségből részesítjük őt apostoli kedvezésben; s azért nem célszerű, mert tekintetbe véven a másikat az ő pártja erőtlennek és gyengének tűnik. Viszont… mivel a választott személy alkalmasságának, vagyis méltó voltának nem kevésbé, hanem inkább kell tekintetbe jönnie az ilyen dolgokban, mint a választók számának, de meg a választókat nézve sem pusztán a számbeli többség, hanem az elhatározás bölcsessége nyom a latban, és Ottó alkalmasabb a birodalom kormányzására Fülöpnél, mert… Fülöp ősei vétkeit utánozza az egyház üldözésében, minthogy, ámbár nem kell a rosszat rosszal viszonozni, hanem jól kell bánnunk a velünk szemben gonoszat cselekvővel, mégsem tartozunk… magunk ellen fegyverezni a dühöngőket… ezért szabadnak, illőnek és célszerűnek látszik őt (Ottót) apostoli kegyben részesítenünk. Mert távol legyen tőlünk, hogy embernek engedjünk Istennel szemben, vagy hogy féljünk a hatalmas arcától… Mi ezért az előbb mondott okokból úgy gondoljuk, nem kell fellépni a fiúért, hogy mostanság elnyerje a császárságot, Fülöp személyét pedig nyilvánvaló akadályok miatt teljesen elvetjük és kimondjuk: meg kell akadályozni, hogy bitorolhassa a császárságot. Egyebekben úgy kell eljárni követünknek a fejedelmeknél, hogy vagy egyezzenek meg alkalmas személyt illetően, vagy bízzák magukat ítéletünkre vagyis döntésünkre. Ha egyiket sem tennék, mivel már sokáig vártunk, mivel intettük őket az egyetértésre, mivel útbaigazítottuk őket levelünk és követünk útján és tudtukra adtuk tanácsunkat… minthogy ez az ügy nem tűr halasztást, mert Ottó maga is odaadó híve az egyháznak és mindkét ágon is ilyenekre vezeti vissza eredetét, anyja részéről az angol királyi házra,699699 apja részéről a szász hercegek nemzetségére,700700 akik mindnyájan az egyház hívei voltak, jelesen pedig Lothar császár a dédapja, aki az apostoli szék méltóságáért kétszer is Apuliába vonult,701701 és a római egyház szolgálatában halt meg, nyilván az ő pártjára kell állni, őt királlyá fogadni és megtörténvén előbb mindaz, aminek a római egyház méltóságáért előzetesen végbe kell mennie, őt kell a birodalom koronájához juttatni.

697697 Sváb Fülöp német király (1198–1208) VI. Henrik öccse, hatalmas birtokain kívül élvezte a német fejedelmek nagy részének támogatását és II. Fülöp Ágost francia király szövetségét.698698 Welf IV. Ottó (1198–1218) csak kisszámú párthíveire támaszkodhatott. Meg akarván nyerni a pápai támogatást, hűséget nyilvánított, és számos ígéretet tett Incének.699699 Anyja Mathild III. Henrik angol király leánya.

700700 Apja Oroszlán Henrik szász herceg.

701701 Lothar (1125–1137); szicíliai Roger ellen 1132 és 1136-ban.



16.25. Sváb Fülöp híveinek levele III. Incéhez (1202. január körül)Baluze, T. I., 178–179. o.

Szentséges Atyánknak, Ince úrnak… az Isten kegyelméből való magdeburgi és brémai érseknek, a wormsi, passaui, rengensburgi, konstanzi, augsburgi, eichstätti, havelbergi, meisseni és naumburgi püspökök, a bambergi választott püspök, a fuldai, hersfeldi és kempteni apátok, a cseh király, a zähringeni herceg és Burgundia rectora, a szász herceg, az osztrák és stájer herceg, a meráni herceg, a türingiai tartománygróf, a morva őrgróf, a keleti, meisseni és brandenburgi gróf, az orlamündi, somersenburgi, brémai és wettini grófok üdvözletet és a Krisztusban köteles tiszteletet.

A szentséges római szék szentsége és mindeneket kegyesen segítő atyai mivolta semmi módon sem engedi feltennünk, hogy csodálatos bölcsességtek tudtával történt mindez, sem azt nem hihetjük, hogy a bíborosok szent testületének beleegyezése járult ahhoz, ami joggal összeférhetetlen és tisztességgel ellenkező dolgot a praenestei püspök úr, amint ő állítja, Szentségtek követe a római király választásának ügyében felette illetlenül véghezvitt. Mert ki hallott még ehhez hasonló vakmerőséget? Ki lehet igaz tanúja annak, hogy ilyesmire merészkedtek, amikor ilyenre még nem volt példa, a történelem sem ismer és semmiféle könyv nem szól ilyesmiről? Vajon hol olvastátok, ó főpapok, hol hallottátok szent atyák, az egész egyház bíborosai, hogy elődeitek vagy követeik a római király választásába avatkoztak, akár úgy hogy választókként viselkedtek, akár úgy hogy bíróként a választás érvényét mérlegelték? Nem hisszük, hogy van erre ellenvetésül feleletetek. De minthogy a szent kúriától mint kegyes anyától ért minket ez a gyalázat, és mi a római birodalom címének kötelékében vagyunk, arra kényszerülünk, hogy ne hallgassuk el a rajta esett jogsérelmet. A fentebb írt fejedelmek összessége tehát fájdalommal tárja elétek, hogy a praenestei püspök minden jog rendjével szemben a római király választásába avatkozott, és nem láthatjuk, milyen minőségben viselkedik gáncstalanul. Mert vagy választóként vagy bíróként viselkedik. Ha választóként, akkor hogyan kereshetett alkalmat arra, hogy szemtanúk nélkül hazugsággá változtassa az igazságot és bűnné az erényt? Mert hogyan vettethetett meg olyan nagyon jogtalanul a fejedelmeknek az a része, amelyet tekintélyessé tesz száma és kiválóvá méltó volta? Ha bíróként viselkedett, így nem viselkedhetett. Ha ugyanis a római király választása magában hibát szenvedett, akkor sincs olyan felsőbb bíró, akinek ítélete hivatott ezt kijavítani, hanem a választók önakarata kell hogy helyrehozza. Mert az Isten és emberek közti közbenjáró, Jézus Krisztus, az ember, saját tetteinek és méltóságainak elválasztásával elkülönítette a két hatalom feladatait, hogy az, aki Isten katonája, a legkevésbé se ártsa magát e világi ügyekbe és viszont az, aki a világ ügyeivel van elfoglalva, látszólag se avatkozzék az isteni dolgokba. Ám ha titeket bírónak ismernénk el, ez sem mentené a dolgot. Tulajdon kardotokat forgathatjuk ugyanis ellenetek, mert a bírónak a másik fél távollétében kimondott ítélete híjával van az erőnek. Ugyan mit erősíthetett meg a mondott praenestei püspök ítélete Ottónak, amikor előzőleg semmi sem volt neki? Mert mi lesz az vagy mi ereje lehet annak, amit azok tesznek, akiket csekély számuk korlátoz, akiket kicsi tekintély övez, és amit hibássá tesz a másik fél távolléte? Érvényesüljön tehát szigorotok vele szemben, aki ilyen helyén nem való dolgokat művelt, legyen azonban fenyítéstek kegyesen szigorú. Elhatároztuk ugyanis, Szent Atyánk, tudomástokra hozni, hogy választásunk szavazatát kegyes Fülöp urunkra, a rómaiak mindig felséges királyára adjuk egyhangúlag és közös egyetértéssel, megígérvén és szilárdul megfogadván, hogy a ti és a római szék iránti engedelmességtől nem fog eltántorodni, odaadása kedvessé fogja tenni Isten és ti előttetek, a fiúhoz illő félelem és az egyház védőjéhez illő buzgalom fogja kegyetekbe ajánlani. Kérjük ezért, hogy alkalmas időben és helyen ne tagadjátok meg tőle a felkenés jótéteményét, amint ez tisztetek.

16.26. A „Venerabilem” kezdetű bulla III. Ince pápa V. Bertold zähringeni herceghez (1202. március)Baluze, T. I., 180–181. o.

Azt a levelet, …amelyet… a fejedelmek intéztek hozzánk, gondosan felolvastattuk és jól megjegyeztük mindazt, amit tartalmaz. A többi közt, amit a mondott fejedelmek ebben a levélben tudomásunkra adtak, főként azzal az ellenvetéssel éltek, mondván, hogy tisztelendő testvérünk, a praenestei püspök, az apostoli szék követe vagy a választó, vagy a bíró tisztében lépett fel; ha választóként viselkedett, más vetésébe vágott sarlójával és a választásba avatkozva, megsértette a fejedelmek méltóságát, ha pedig bíróként, akkor úgy látszik, hogy az ellenfél távollétében szabálytalanul járt el, mert nem idézték meg, és így nem lehetett volna makacsságban elmarasztalni. Mi azonban, akik apostoli szolgálatuk feladatai szerint kinek-kinek adósai vagyunk az igazságban, nem szándékszunk magunknak igényelni a fejedelmek jogát, amint nem akarjuk azt sem, hogy más bitorolja azt, ami igazság szerint a miénk. Ezért, amint kötelességünk, elismerjük ama fejedelmek jogát és hatalmát arra, hogy megválasszák az utóbb császárrá teendő királyt, akiket ez jog és régi szokás alapján



köztudomás szerint megillet, különösképpen mivel ez a jog és hatalom rájuk az apostoli széktől háramlott, amely a római császárságot a felséges Károly személyében702702 a görögöktől germánokra vitte át. De a fejedelmeknek is el kell ismerniük és el is ismerik, hogy a királlyá választott és a császárságra emelendő személy megvizsgálásának joga és hatalma minket illet, aki őt felkenjük, megszenteljük és megkoronázzuk. Mert általánosan megtartott szabály az, hogy arra tartozik a személy vizsgálata, akit a kézrátétel is illet. Vajon ha a fejedelmek nem pártokra szakadva, hanem akár egyetértésben is királlyá választanának valami szentségtörőt vagy kiközösítettet, zsarnokot vagy félkegyelműt, eretneket vagy pogányt, akkor az ilyen embert is fel kellene kennünk, meg kellene szentelnünk és koronáznunk? Isten mentsen az ilyesmitől! A fejedelmek ellenvetésére válaszul azt mondjuk tehát, hogy követünk, a praenestei püspök választóként sem viselkedett… mármint senkit sem választatott meg, sem nem választott, és így egyáltalán nem avatkozott a választásba, de bírónak sem tolta fel magát, mert a kettő közül egyikük választását sem erősítette meg, sem nem érvénytelenítette, mint a választók dolgát, és így egyáltalán nem bitorolta a fejedelmek jogát és nem szállott szembe vele. Gyakorolta pedig a kinyilvánító tisztét, mert a herceg személyét méltatlannak nyilvánította, a király személyét pedig alkalmasnak mondotta ki a császárság elnyerésére, nem annyira a választók akarata, hanem a megválasztottak érdeme miatt; ámbár tanúsítják, hogy többen azok közül, akiknek jog és szokás szerint hatalmuk van a császárrá emelendő király választására, egyetértenek Ottó királyságában, és Fülöp hívei nyilvánvalóan törvénytelenül jártak el, mert őt a többiek távollétében és megvetésével merték megválasztani, minthogy kétségtelen bizonyosságú jog az, hogy a választásnak inkább akadálya csak egynek a megvetése is, mint a sokak ellentmondása. Ezért, mivel rászolgáltak privilégiumuk elvesztésére, azok, akik visszaéltek a rájuk ruházott hatalommal, méltán belátható, hogy az ilyen jogsérelem nem akadályozhatta a többieket joguk gyakorlásában. S mert az említett herceg a koronát és a felkenést nem nyerte el ott és attól, ahol és akitől kellett volna, a mondott király viszont ott, ahol kellett, ti. Aachenben és akitől kellett, ti. tisztelendő testvérünktől, a kölni érsektől nyerte el mind a kettőt, mi egyáltalán nem Fülöpöt, hanem Ottót tekintjük és nevezzük királynak, így követelvén az igazságosság. Fülöpnek, az előbb mondott sváb hercegnek az elvetésénél pedig, a személyét illető nyilvánvaló akadályok miatt nem vádemelésre, hanem inkább elítélésre volt szükség, mert ami nyilvánvaló, az nem igényel vádemelést, hanem elítélést. Hogy megintés és várakozás után kedvezhetünk az egyik félnek, amikor a választásnál a fejedelmek szavazata megoszlik, főként azután, hogy tőlünk kérik a felkenést, megszentelést és koronázást, amint mindkét fél sokszor kívánta tőlünk, ez a jogból éppoly világos, mint a példából. Mert vajon, ha a fejedelmek figyelmeztetés és várakozás után sem akarnak vagy nem képesek egyetértésre jutni, akkor az apostoli szék nélkülözni fogja gondviselőjét és védelmezőjét, és azoknak a vétke reá hulljék büntetésként? Mi tehát… őket (Fülöp híveit) intjük, hogy amint mi is tartózkodunk az ő joguk megsértésétől, akként ők se viselkedjenek semmiképpen sem jogsértőként a mi jogunkkal szemben, hanem álljanak el az általunk igazságos ítélettel elvetett herceg pártjáról, és ne tagadják meg az előbb mondott Ottó királyhoz való csatlakozást, ha végtére is személyes vagy törvényes ügyben ellene nem hoznak fel és bizonyítanak valamit. A sváb hercegre vonatkozó akadályok ugyanis köztudottak: a nyilvános kiközösítés ti. a nyilvánvaló esküszegés, és az a közismert üldözés, amelyet ősei és ő maga merészkedett az apostoli szék és más egyházak ellen művelni. Ezenfelül, ha az előbb mondott herceg megszerezné a császárságot, amitől Isten mentsen, akkor veszendőbe menne a fejedelmeknek a választásra vonatkozó szabadsága és azután elvennék a többiektől a császárság elnyerhetésének reményét. Mert ha most akár Frigyes úgy lépne Fülöp örökébe vagy Fülöp Henrikébe, amint hajdan Frigyes Konrádéba és azután Henrik Frigyesébe, akkor az volna a látszat, hogy a császárság nem választással, hanem örökségként jár ki. Továbbá, minthogy a birodalom számos fejedelme egyformán nemes és hatalmas, az ő sérelmükre válnék, ha azt látnák, hogy csak a sváb hercegi családból lehet valakit a császári méltóságra emelni. Mivel tehát mi szándékunktól semmi szín alatt sem térhetünk el …nemességedet intjük és buzdítjuk az Úrban, és apostoli iratban meghagyjuk, hogy… ezután a fent mondott Fülöp herceg pártjáról teljességgel állj el, ne gátoljon az az eskü, amelyet esetleg neki a királyság okán tettél, mert az ilyen esküvést nem kell megtartani, miután ő a császárság elnyerésére nézve elvettetett. Csatlakozz, nyíltan és hatalmasan az említett Ottó királyhoz, akit – az Úr engedelmével – szándékunk a császári koronához szólítani.

16.27. II. Frigyes körlevele IX. Gergely pápa ellenA császárság és pápaság küzdelmének utolsó szakasza a hatalma tetőfokán álló pápai udvar és a Dél-Itáliát is birtokában tartó császár között zajlott le. Részletet közlünk az 1229. április 20-án kiadott körlevélből.

MGH, Const, II., 291. o.

A salzburgi érseknek, s valamennyi alárendelt püspökének…703703

702702 Nagy Károly (800) – császárrá koronázása.

703703 A többi fejedelem is megkapta ugyanakkor az alábbi hasonló szövegezésű levelet.



(A császár először részletesen leírja a pápa elleni valamennyi panaszát, majd így folytatja): Ne csodálkozzék tehát az egyetemes egyház, ne csodálkozzék a keresztény nép sem azon, ha mi nem tiszteljük az ilyen bíró ítéleteit; s ezt nem azért tesszük, mintha megvetnénk a pápai tisztet, avagy az apostoli méltóságot, hanem azért, mert magát a pápa személyét vádoljuk fondorlattal, mint aki méltatlanná tette magát az ilyen nagy hatalom trónusára. Annak érdekében pedig, hogy minden keresztény fejedelem megismerje szándékunkban a szent elhatározást s a kegyes jámborság buzgalmát, és azt is, hogy a római világi uralkodót nem a gyűlölködés tüze fűti a római egyház fejedelme ellen, hanem a legigazságosabb és legkényszerítőbb ok miatt fordul ellene, mégpedig attól való félelmében, hogy az úr nyáját az ilyen pásztor a tilosba fogja vezetni, íme, arra kérjük követeink és levelünk útján a szentséges római egyház bíborosait, Jézus Krisztus vérére és az Isten ítéletére hivatkozva, hogy hívják össze az egyházfők és a többi Krisztus-hívő általános zsinatját, egybegyűjtve a ti követeiteket s a többi fejedelméit is, kiknek jelenlétében mi készen állunk arra, hogy a fentieket személyesen és részletesen előadjuk s bizonyítsuk is, sőt; még az azoknál súlyosabb dolgokat is feltárjuk. Annak a lehetőségnek a számbavétele is erősen zavar bennünket, hogy az egyházak eme kormányzója, akinek valamennyi erény, de elsősorban az állhatatosság erényének kellene lennie, a testvérek tanácsa nyomán nekünk tett levélbeni ígérete ellenére, amely levélben ti. azt ígérte, hogy a birodalom jogainak helyreállításában nem hagy cserben bennünket, hanem ellenkezőleg: tanácsával, segítségével, kegyével mellettünk fog állni –, személyünk gyalázása mellett arra törekszik, hogy a birodalom jogait is lábbal tiporhassa… Ti tehát kedvelt fejedelmeink, ne csak értünk bánkódjatok, de bánkódjatok az egyházért is, mely valamennyi keresztény gyülekezete, s amelynek feje elerőtlenedett, fejedelme úgy jár népe között, mint az ordítozó oroszlán, prófétája hamis, vezérférfia hűtlen, papja meggyalázza szentségét, amidőn a törvénytelenség útján jár. Mi még a világ többi fejedelménél is méltán siratjuk jobban az ilyen legfőbb főpap vétkét, hiszen helyileg hozzá közelebb eső, és tisztségben is vele rokon méltóságot viselünk, s ugyanolyan gondokat is élünk át. De azt sem mulasztjuk el, hogy gondosan figyelmeztessünk benneteket arra, hogy az általunk elszenvedett gyalázatot kapcsolatba kell hoznotok a rajtatok esett jogtalansággal is. Fussatok vízzel telt edénnyel saját házaitokhoz, ha felgyújtották a szomszédaitokét. Figyelmezzetek a pápa indulatainak okára, hiszen az ellenünk lázadóknak akar kedveskedni, midőn ezt cselekszi. Az igaz, hogy ezt az okot a mai napig nyíltan nem mondotta ki, de kétségtelenül ez van cselekedetei mögött. Attól kell félnetek, hogy hasonló veszedelmek fenyegetnek benneteket is saját házatok táján. Hiszen könnyen elképzelhető valamennyi többi király és fejedelem megalázása is akkor, ha már a római császár – kinek pajzsa tartóztatja fel az első dárdadöféseket – hatalmát tiporják. Ez ugyanis az igazi ok a lombardok ügyében is, mely belsőleg égette és szúrta a pápa szívét,704704 jóllehet azt nem merészelte nyilvánosságra hozni a ti és a hallgatóság várható megbotránkozása miatt. Mindezekről nem azért akartunk benneteket tudósítani, mintha e nagy jogtalanságnak visszavetésére nem lennénk elég erősek, de azért tettük ezt, hogy megtudja az egész világ: mindannyiunk becsületét érinti ez, ha a világi fejedelmek testületéből bárkin esik sérelem.

16.28. IV. Ince pápa bullája1245. június 28-án ült össze a IV. Ince (1243–1254) által egybehívott lyoni zsinat első tanácskozása. II. Frigyes ügyes védelme ellenére, melyet megbízottja, Thaddeus de Suessa vitt nagy ékesszólással, a pápa kimondta ítéletét a császár ellen.

MGH, Const, II., 508. o.

Ince püspök az isten szolgáinak szolgája a (lyoni) szent zsinat jelenlétében, ennek az ügynek örök emlékezetére.

…nem lévén képesek (a császár) bűneit továbbra is eltűrni Krisztus súlyos sérelme nélkül, lelkiismeretünk sürgető szava arra kényszerít bennünket, hogy a törvény szabta úton járjunk el ellene. És hogy ezúttal egyéb bűneiről ne is szóljunk, arról a négy legsúlyosabb bűnéről beszélünk csak, amelyeket elkövetett, s amelyeket semmiféle kifogással nem kendőzhet már el. Ugyanis, bár sokszor fogadkozott erős esküvéssel, mégis vakmerően meg-sértette az egyház és a birodalom közt egykor helyreállított békét; a szentségtörés bűnét is elkövette akkor, amikor elfogatta a szent római egyház bíbornokait és más egyházak prelátusait és egyházi rendbeli személyeit, szerzeteseket éppen úgy, mint világi papokat, akik mind arra a zsinatra igyekeztek, amelyet ugyanazon elődünk705705 akart összehívni; végül eretnekséggel is gyanúsítható, mégpedig nem kétséges és nem is felületes, hanem súlyos és nyilvánvaló bizonyítékok alapján.

(Ezután az első két pont bővebb magyarázata következik: a császár a római egyháznak s a pápának tett többszöri esküjét IX. Gergelyre szórt rágalmaival, pápai legátusok fogságba vetésével, a kiközösítés semmibevételével,

704704 1236-ban IX. Gergely tiltakozott Frigyes észak-itáliai hadjárata ellen, kinyilvánítva, hogy a lombardok a pápa támogatása alatt állnak. Október 26-án a császárhoz írott egyik levelében a constantinusi adományra hivatkozva magának vindikálta a császári jelvényeket és jogart nemcsak Róma, de az egész birodalom területén.705705 IX. Gergely pápa (1227–1234).



egyházi javak kisajátításával megszegte; megsértette az 1229-es San Germanó-i békét azzal, hogy a békefeltételekkel ellentétben boszszút állt a pápa párthívein, egyházi birtokokat támadott meg; továbbá: Szicíliában az egyházi választások szabadságát sértette meg; a klérusra és az egyházi javakra adókat rótt ki, s megsértette a vásárkiváltságot is.)

Az is bizonyos, hogy szentségtörést követett el. Mert midőn… A portói és a praenestei püspökök, de sok más prelátus is, valamint szerzetes és világi papi személy az apostoli szék meghívására arra a zsinatra igyekezett tengeri úton, melyet a császár kérésére hívott egybe az Apostoli Szék, a császár parancsára mégis elzárták előlük a szárazföldi utakat; a császár kiküldötte Ensius nevű fiát706706 gályák sokaságával, de egyéb, már jó előre felkészített hajókkal is, Toszkána táján tengeri csapdába csalta őket, és hogy még a fondorlatos tervnél is súlyosabban hasson a méreg, vakmerő szentségtörés árán el is fogatta; e fogságba ejtés közben a prelátusok közül is néhány, de mások is a tengerbe vesztek; sokukat meg is ölette; akik menekülni próbáltak, azokat kíméletlenül üldöztette, s a többieket pedig minden javuktól megfosztva, helységről helységre haladva, a szicíliai királyság területére hurcoltatta gyalázatos módon, s ott kemény rabságba vetette őket. Voltak köztük olyanok, akik a kínzásoktól és az éheztetéstől elgyötörten, nyomorúságos körülmények között pusztultak el. De ezenfelül joggal támadt fel vele szemben a bűnös eretnekség gyanúja is, mert miután… Gergely pápa őt az egyházi átok bilincsével béklyózta meg, azt követőleg a római egyház bíbornokainak, prelátusainak, klerikusainak – kik különböző időpontokban az Apostoli Székhez voltak útban – fogságba ejtésével megvetette s azóta is megveti az egyház kulcsait, hiszen saját maga szervez és rendez, vagy helyesebben: profanizál istentiszteleteket, s folytonosan azt hangoztatja… hogy ő ugyan semmibe sem veszi az említett Gergely pápa ítéleteit.

Ezenkívül gyalázatos barátságot kötött a szaracénokkal, gyakran küldött hozzájuk követeket is, ajándékokat is, s a viszonzást is tiszteletteljesen és örömest fogadta el tőlük; szertartásaikban tetszését leli, jelentős számban tart a maga körüli mindennapos szolgálattevők közt is szaracénokat; az ő erkölcseik szerint több, királyi vérből származó feleséget is tart, s melléjük őrként nem átallott eunuchokat állíttatni, különösen azok közül, akiket mint azt komoly szóval állítják róla – saját maga kasztráltatott. S ami még jobban kárhoztatandó: régebben, amikor a tengerentúli területeken járt, bizonyos szerződést, helyesebben: cinkostársi megállapodást kötve a szultánnal, megengedte, hogy Mohamed nevét az Úr templomában nappal és éjjel nyilvánosan hirdessék. 707707 …Bajorország hercegét, ki a római egyház különlegesen odaadó híve volt – s erről is megbízható hírek szólnak –, megölette az assisiakkal és Batatiusnak,708708 Isten és az egyház ellenségének – kit a kiközösítés ítélete… zárt ki a hívek közösségéből – feleségül adta tulajdon leányát. Semmibe véve a katolikus fejedelmekhez illő viselkedést és erkölcsi szabályokat, saját jó hírnevének, lelki üdvösségének hanyag sáfárjaként, mit sem törődik a jámbor cselekedetekkel. Sőt, mindezen felül – hogy saját gyalázatos túlkapásairól ne is szóljunk – ámbár jól kitanulta az elnyomás gyakorlását, arról már nem gondoskodik, hogy az elnyomottakat irgalmas szívvel fel is tudja emelni; kezét nem nyújtja ki alamizsnaosztásra, bár ez illenék fejedelmi személyéhez; ezzel szemben teljes erejével templomok lerontásán fáradozik, s mind szerzetesi, mind egyéb egyházi személyeket folytonosan új meg új csapásokkal gyötör, sem templomokat, sem monostorokat, sem egyéb jámbor célú épületeket nem épít – mint mindez köztudomású felőle. Mindez nem elég: a szicíliai királyságot, mely Szent Péter különleges öröksége, s uralkodója az Apostoli Széktől bírta hűbérbirtokként, már olyan szolgaságra, s az egyháziakat és világiakat olyan ínségére juttatta, hogy azoknak jóformán semmijük sem maradt; szinte minden becsületes embert kiüldözött már onnan, azokat pedig, akik közülük még ott maradtak, arra kényszeríti, hogy csaknem rabszolgasorban éljenek, ugyanakkor a római egyházat, amelyhez pedig elsősorban tartoznak s melynek vazallusai is, sokszorosan megsértsék, s ellenségként támadják meg. Azt is joggal szemére lehetne vetni, hogy az évi 1000 arany megfizetését – amivel e királyságért a római egyháznak tartozik – már több mint kilenc esztendeje egyszerűen elmulasztja. Mi tehát az ő felsorolt, de igen sok egyéb hitszegéséről és gonoszságáról előzetesen szorgos tanácsot tartva testvéreinkkel és a szent zsinattal, mint hogy mi – jóllehet méltatlanul – Jézus Krisztus helytartója vagyunk a földön, s nekünk is szólt a Szent Péterhez intézett szózat: „Mindaz, amit megköttök a földön”… stb., az említett uralkodót, ki saját magát mind a birodalomhoz, mind az országokhoz, továbbá minden tiszteletadáshoz és minden méltóságviseléshez olyannyira méltatlanná tette, és akit az Isten súlyos bűnei miatt elvetett magától, hogy ne uralkodhassék és ne parancsolhasson, a saját bűneitől megbéklyózottnak és az Isten által kivetettnek, továbbá: minden tisztétől és méltóságától megfosztottnak nyilvánítjuk és jelentjük ki, sőt: saját ítéletünkkel is megfosztjuk; mindazokat, akiket iránta hűségeskü köt, ez alól az eskü alól örök érvénnyel felmentjük; apostoli hatalmunknál fogva szigorúan megtiltva azt, hogy az elkövetkező időkben bárki is úgy engedelmeskedjék neki, mint császárnak vagy királynak, avagy úgy hallgassa szavát; elhatározván azt is, hogy mindazt, aki neki mint császárnak vagy királynak tanácsot vagy segítséget ad,

706706 II. Frigyes Enzio nevű fia (szül. 1220 előtt–megh. 1272).

707707 Utalás Frigyes és az egyiptomi szultán szerződésére.

708708 Vatatzes János niceai császár (1222–1225); leánya, Constanza 1244-ben lett II. Frigyes felesége.



avagy kedvére cselekszik, magánál e tettnél fogva a kiközösítés bilincsének kell alávetni. Azok pedig, akiknek ugyanezen birodalomban feladatuk a császár megválasztása, válasszák meg szabadon utódát. Az említett szicíliai királyságról pedig úgy fogunk gondoskodni, ahogyan azt – meghallgatva ugyanazon testvéreink tanácsát – a legjobbnak fogjuk látni.

16.29. II. Frigyes levele Franciaország nemeseihez (1245. szept. 22.)A lyoni zsinat határozata ellen tiltakozva fordult Frigyes a világi fejedelmekhez, főleg IX. Lajos francia királyhoz. Jóllehet utóbbi két ízben is felkereste a pápát Clunyben, nem ért el semmit Frigyes érdekében.

Weissembach, Bd. I., 1913, 202. o.

Minthogy néhány esztendő óta joggal érezzük azt, hogy a római Szentszék volt főpapjai és a jelenlegi is, nekünk s a világ más királyainak, fejedelmeinek és nemeseinek is, kik országok, fejedelemségek élén állanak, illetve, kiknek bármiféle tisztségük és joghatóságuk van, jogsérelmet okoztak, illetve okoz, mégpedig azáltal, hogy ők Isten és az Igazság ellenére, olyan joghatóságot és hivatalos hatalmat sajátítanak ki a maguk számára, mely szerint hatalmuk van arra, hogy uralomra juttassák vagy eltávolítsák, illetve megfosszák országaiktól, fejedelemségeiktől, méltóságaiktól a császárokat, a királyokat és a fejedelmeket vagy bármely más főméltóságot, világi hatalmat gyakorolván felettük, világi módon; sőt: feloldják az alól az eskü alól a vazallusokat, mely hűbéruraikhoz köti őket azáltal, hogy egyszerűen kihirdetik a hűbérurak ellen a kiközösítés ítéletét. Továbbá, ha per vagy viszály keletkezik a hűbérurak és vazallusaik között, avagy ha két szomszédos, egymással veszekedő nemes között támad ilyesmi, ahogyan az már lenni szokott, akkor az imént említett pápák csak az egyik fél kérésére is, világi fejedelem módjára közbelépnek, s őket akaratuk ellenére a velük való egyezségre vagy más úton való kibékülésre akarják kényszeríteni, s arra igyekeznek rávenni híveiket hűbéruraik ellenében, vagy egyik felet az említett felek közül, hogy addig ne kössenek békét egymással, míg el nem kötelezik magukat nekik a békekötésnél, ugyanakkor olyan ígéreteket csikarnak ki a vazallusoktól, hogy nem fognak kibékülni hűbéruraikkal. Továbbá azért is, mert az említett pápák az ugyancsak nevezett királyok és fejedelmek joghatóságának és méltóságának jogsérelmére, mind egyházi, mind világi rendű személyek kérelmére elfogadják, sőt: megparancsolják azt, hogy a világi ügyekben való vizsgálatokat, továbbá a hűbérbirtokokra és várbirtokokra vonatkozó ügyeket is egyházi bírói fórum előtt tárgyalják. Íme, tehát annak érdekében, hogy a fent leírt jogtalanságot nyilvánvaló bizonyítékokkal bebizonyítsuk, s e jogtalanságot magunktól s tőlük okos módon eltávoztathassuk, úgy döntöttünk, hogy elküldjük Lajoshoz,709709 a franciák felséges királyához, a mi legkedvesebb barátunkhoz Vineai Péter mestert, a mi birodalmi főbíránkat és Ocrai Gualterius papot, a mi kedvelt híveinket, szívünkből kérve és a mi s a mi birodalmunk jogainak biztosítására és védelmére, valamint más királyok és fejedelmek, de valamennyi más nemes védelmére is, nyomatékosan kérlelve őt arra, hogy maga elé gyűjtve országa világi rendű főméltóságait s más nemeseket is, akik ti. az ilyen nagy ügyhöz megfelelőek, és velük együtt a fent elmondott valamennyi s minden egyes dologban hallgassa meg a mi igazunkat.

16.30. VIII. Bonifác pápa „Unam Sanctam” kezdetű bullájaA bulla (1302. nov. 18.) a teológiai vagy még inkább jogi argumentumokra építve, a korlátlan pápai hatalmat, az egyházi egységet foglalja össze.

Marx – Bilkei, 1932, VIII–IX. o.

Hitünk sürgető szava arra késztet bennünket, hogy az egy, szent, katolikus, egyben apostoli egyházban higgyünk, s e hitet tartsuk is meg; és mi szilárdan hiszünk is benne, s csak ezt valljuk; kívüle nincs üdvösség, nincs bűnbocsánat, éppen úgy, ahogyan a jegyes kiált fel az Énekek énekében: „Egyetlen az én galambom, s ő a legtökéletesebb lény. Egyetlen szülöttje ő édesanyjának, egyetlen választottja az ő szülőjének!” 710710 – s ezzel azt az egyetlen misztikus testet jelképezi, melynek feje Krisztus, Krisztusé pedig maga az Isten. Ebben az egyházban egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. A vízözön idején egyetlen bárka volt csak: Noé bárkája, s előképe volt e bárka az egyetlen egyháznak, hiszen egyetlen hajóterének egyetlen kormányosa volt s egyetlen vezérlője: Noé, és – mint olvassuk – minden, e bárkán kívüli lény elpusztult. Egyetlenként tiszteljük ezt az egyházat, aminthogy az Úr is azt mondja a próféta szavával: „Ragadd el a kard elől, Uram, az én lelkemet, a

709709 IX. Lajos (1226–1270) 1252-ig, a király kiskorúsága idején, anyja, Kasztíliai Blanka mint régens kormányzott.

710710 Én 6,6.



kutya mancsaiból mentsd ki az én egyetlenemet!”711711 – Midőn a lelkéért imádkozott, akkor egész önmagáért mondott imát; egyszerre imádkozott fejéért is, testéért is; s ez az egyetlen test az egyetlen egyházat jelenti, amely egyházban egyetlen a jegyes, egyetlen a hit, a szentségek és egyetlen a szeretet. Ez az egyház az Úrnak ama varratlan köntöse, melyet meg nem szaggattak, hanem sorsvetéssel döntötték el, kié legyen.712712 Tehát az egy és egyetlen egyháznak egy a teste, egy a feje, nincs két feje, mint valami szörnyszülöttnek. Krisztus ti. ez a fej és Krisztus helytartója: Péter, és Péter apostol utóda; aminthogy az Úr is egyedül Péternek mondotta: „Legeltesd juhaimat.”713713 Az „enyémek”-et említette és általánosságban értette, s nem külön-külön egyiket vagy másikat; és úgy kell érteni, hogy valamennyit reá bízta. Ha tehát a görög (keleti) hitűek, avagy mások azt mondják, hogy ők nincsenek sem Péterre, sem az ő utódaira bízva, ezzel szükségképpen azt is megvallják, hogy ők nem tartoznak Krisztus juhai közé, hiszen az Úr azt mondja János evangéliumában, hogy egy az akol és egy a pásztor. 714714 De az evangélium szavai tanítják nekünk azt is, hogy ezen az egyházon belül s annak birtokában két kard van: a lelki hatalom és a világi hatalom kardja. Mert amikor az apostolok azt mondják: „Íme, a két kard” 715715 – ti. az egyházban –, az apostolok e szavaira az Úr nem azt mondja, hogy sok, hanem azt: elég. Minden bizonnyal az, aki tagadja, hogy Péter hatalmában világi kard is van, rosszul értelmezi az Úr ama szavait: „Tedd viszsza hüvelyébe kardodat!”716716 Tehát mindkét kard, a lelki is, az anyagi is az egyház hatalmában van. Ámde az utóbbit az egyházért kell forgatni, az előbbit pedig maga az egyház forgatja; azaz: a lelkit a papok forgatják, az anyagit a királyok s a katonák ugyan, de csak akkor, ha a papok azt helyeslik vagy megengedik. Mert egyik kardnak a másik alatt kell lennie, s a világi hatalmat alá kell rendelni a lelki hatalomnak. Mert midőn az Apostol azt mondja: „Nincs hatalom, csakis az Istentől, mert minden hatalmat az Isten rendezett el.” 717717 Ámde: nem jól lenne elrendezve, ha az egyik kard nem lenne a másik alá rendelve, s az alantabb állót nem a másik emelné fel a magasba. Mert, mint Szent Dénes mondja: az istenség törvénye az, hogy ami legalul van, azt a középen álló útján emeli fel a legmagasabbhoz. A rend tehát nem az, hogy minden egyszerre és közvetlenül rendeződjék el, hanem az, hogy a legalsók a közbülsők útján, illetve az alsóbbak a felsőbbek által rendeződjenek. És annyival világosabban kell azt vallanunk, hogy a lelki hatalom mind méltóságban, mind nemességben minden földi hatalomnál előbb való, amennyivel a lelki dolgok megelőzik az evilágiakat. És ezt világosan és szembeötlően szemlélhetjük a tizedek szolgáltatásának kötelezettségében, az áldásosztásban, a megszentelés gyakorlásában, magának a hatalomnak eredetében is, a lelki ügyek kormányzásában is. Mert az igazság arról tesz tanúbizonyságot, hogy a lelki hatalomnak van joga arra, hogy a földi hatalom rendjét vigyázza, s ha az nem bizonyulnék jónak, ítélkezzék is felette. Így igazolódik az egyházról s az egyházi hatalomról szóló jeremiási jövendölés: „Íme, én ma a nemzetek és országok fölé helyeztelek téged!” stb.718718 ahogyan következik. Ha tehát a földi hatalom tévútra kerül, ítélkezni a lelki hatalom fog felette; ha az alacsonyabb fokon álló lelki hatalom, akkor saját felettese ítéli majd meg; de ha a legfelső lelki hatalom vétene, felette már csakis az Isten ítélhet, ember ne, mert az Apostol is ilyen bizonyságot tesz. „A lelki ember minden felett ítélkezik, felette azonban senki ne ítélkezzék.”719719 Ez a hatalom ugyanis, bár ember kapta, s ember is gyakorolja, nem emberi, hanem bizonnyal isteni, melyet isteni szózat adott át Péternek, személyesen neki, valamint benne az ő utódainak is, amikor erős kősziklának nevezte őt, illetve, midőn az Úr így szólt magához Péterhez: „Mindaz, amit megkötsz…” stb.720720 – Mindaz tehát, aki az Istentől így rendelt hatalomnak ellenáll, az Isten rendelésének áll ellen, hacsak azt nem képzeli – mint Manicheus,721721 hogy kettős princípium van, ezt azonban hamisnak és eretneknek ítéljük, mert Mózes tanúsítja, hogy Isten az eget és a földet nem a kezdetekben, hanem kezdetben teremtette meg.722722 Végezetül kijelentjük, állítjuk és kihirdetjük: mindenképpen szükséges az üdvözléshez minden emberi teremtmény számára, hogy alárendeltje legyen a római pápának. – Kelt a Lateránban, pápaságunk nyolcadik esztendejében.

17. PARASZTI TÁRSADALOM, FÖLDESÚRI

711711 Mt 26,35.

712712 Jn 19,24.

713713 Jn 21,17.

714714 Jn 10,16.

715715 Lk 22,38.

716716 Jn 18,11.

717717 Róm 13,1.

718718 Jer 1,18.

719719 Kor 2,15.

720720 Mt 16, 19.

721721 Mani (215–276) perzsa vallásalapító (manicheizmus).

722722 Ter 1, 1.



GAZDASÁG A XII–XIV. SZÁZADBAN17.1. Jobbágyi kötöttségek Megegyezés Giraud de Vitry ügyében (1160–1196)M. Guérard, I., 1850, 54–55. o.

Én, Maurice, Isten kegyelméből párizsi püspök, tudtára adom mindenkinek, mind a jelenvalóknak, mind az eljövendőknek, hogy viszály támadt Szent Marcell kanonokjai és Giraud de Vitry között, mivel ez utóbbi egy rabszolganőnket vette feleségül, aki Szent Marcell famíliájába tartozik. Ezenfelül amiatt is panaszkodott, hogy egy földdarabot és szőlőrészt, ami apja és anyja révén került Giraud birtokába, az említett kanonokok maguknak követeltek. Végül is a viszály, miután elénk terjesztették, a következő megegyezéssel végződött: Giraud fiaiból az első a miénk lesz, a második a kanonokoké, a harmadik ismét a miénk, a negyedik az övék, mind a már megszülettek, mind az ezután születendők. Ha pedig egy páratlan maradna, azt klerikusnak adjuk. Giraud-nak és feleségének örökségét köztük, mint testvérek között, megfelelőképpen kell szétosztani.

17.2. Baudry le Roux és Auric cseréje, 1288Uo. 450–451. o.

Guillaume, Isten kegyelméből párizsi püspök mindazoknak, akik jelen levelünket stb. Tudjátok meg valamennyien, hogy miután Baudry le Roux, az elhunyt Durand fia, a káptalan jobbágya, már házasságot kötött Isabelle-lel, Laurent le Cloutier leányával, a mi jobbágynőnkkel, Auric, Hugues fia, a mi jobbágyunk viszont házasságot akar kötni Constance-szal, Durand leányával, a káptalan jobbágynőjével; úgy intézkedtünk tehát, hogy mindkét fél, azaz a mi és az említett káptalan beleegyezésével és jóváhagyásával, hogy a mondott Baudry és Isabelle és már megszületett vagy ezután születendő gyermekeik a párizsi káptalan jobbágyai lesznek, és annak a hominiumában maradnak örökre; Auric pedig és Constance, öszszes gyermekeikkel a mi jobbágyaink lesznek és a mi domíniumunkban maradnak.

17.3. A személyileg szabad parasztok Egy 1060-ból való oklevélbőlSée, 1901, 217. o.

Vétessék tudomásul, hogy minden dézsmát fizető porta egyforma dézsmát fizet: évenként minden porta 8 dénárt, 8 mérő búzát és 24 mérő zabot köteles adni… Azt a szőlőhegyet pedig, amelyet hajdan az apát szőlőjének neveztek, évenként kétszer kötelesek megkapálni, megnyesni és abban minden szükséges munkát ellátni, a mustot kipréselni, és [egybeöntés céljából] eljuttatni az uraság hordóihoz, ha pedig a szőlőhegyet szántóföldként művelik meg, kötelesek elvégezni a mező megművelésével kapcsolatos munkákat, ahogyan az szükséges, és ahogy ez illik egészen addig, amíg az összegyűjtött termés le nem jut az urasági magtárakba.

17.4. Oklevél a XII. század elejérőlGéraud, T. II., 483–484. o.

(L. III., XXIII.) E levelünk által mind a jelenvalóknak, mind az eljövendőknek tudtára akarjuk adni, hogy Willelmus Coetus a hűbéréhez tartozó erdőt nekünk, a chartres-i Szent Péter szerzeteseinek birtoklásra, úgyszintén művelésre és betelepítésre is átengedte. Mi, szerzetesek viszont e föld telepeseinek oltalma és védelme érdekében neki megengedtük, hogy mindaz, aki ezen a földön lakik, és a földet ökrökkel és ekével műveli, Karácsony harmadnapján Braiocum mellett fizessen neki 1 sextarius zabot, kappant és pénzt, mások csak egy minta723723 zabot, kappant és pénzt. De ezt is csak a (gazdaságot vezető) szerzetes felszólítására és tekintélyével; az ő servienseinek felszólítására és tekintélyével azonban sem ezt, sem mást nem kötelesek megtenni. Megengedtük továbbá Willelmus úrnak, hogy ha leányát, amennyiben az a feleségétől van, férjhez akarja adni, vagy ha várat vásárol, szabadon követelhet ezen föld telepeseitől hozzájárulást, de csak Szent Román perjelének közbejöttével; ugyanezt akkor is megteheti, ha fogságba esik és váltságdíjra van szüksége. Hasonlóképpen, ha a királlyal vagy gróffal összes embereivel együtt hadba vonul, ha jónak látja, e föld

723723 Görög eredetű mértékegység. A középkori Európában számos változatban terjedt el mint űrmérték, kb. 105,7 liter.



telepeseit is magával viheti kíséretnek, ez utóbbiak azonban csak személyes vezetése alatt tartoznak hadba vonulni. A többi szokásos szolgáltatásoktól azonban, amelyeket a saját vagy emberei kezelésében levő birtokairól szokott behajtani, megengedte, hogy – Szent Péter embereihez hasonlóan – teljesen szabadok és mentesek legyenek.

17.5. A hűbéri szolgáltatások fokozódása Petrus Venerabilis clunyi apát leveléből (XII. század)Pl, T. CLXXXIX. 146. o.

Az epistolae (levelek) szintén sajátos csoportját alkotják a középkori forrásoknak. Nem minden esetben jelentenek másokhoz eljuttatott írásművet (missilis).

Mindenki előtt nyilvánvaló, hogyan zsarnokoskodnak a világi földesurak szolgáikon és szolganőiken. Nem elégszenek meg ugyanis azok szokásos és kötelező szolgálatával: hanem a jószágokat a személyekkel, a személyeket pedig jószágokkal könyörtelenül teljesen maguknak követelik. Ezért van az, hogy a szokott szolgáltatásokon kívül, egy évben háromszor vagy négyszer, vagy ahányszor nekik jónak látszik, javaikat elragadozzák, számtalan sok szolgálattal őket megnyomorítják, súlyos és elviselhetetlen terheket raknak rájuk: így azután őket sokszor arra kényszerítik, hogy saját földjüket elhagyják és idegenbe meneküljenek, és ami még rosszabb, ezeket a személyeket, akiket oly drága váltság, Krisztus tulajdon vére váltott meg, annyira hitvány dologért, mint pénz, eladni nem átallják.

17.6. Egy XII. századi oklevélbőlJ. Flach, T. I., 1886, 401. o.

Tudja meg minden ember, hogy a Burbureno nevű faluból származó emberek, akik Bézeben laknak, a mi földünkön már előzőleg bírt házaik leégése után másokat akartak építeni, és ezért ama hely Stephanus nevű apátja elé járultak, hogy az újraépítéshez engedélyt kérjenek. Ez így szólt hozzájuk: „Távol legyen, hogy a mi birtokunkon ezután is olyan feltételek mellett tartózkodjatok, mint eddig, hanem ellenkezőleg, azokat a szolgáltatásokat adjátok meg, amelyeket a mieink és mások, akik a mi [földesúri] hatóságunk alatt élnek, meg szoktak adni. Ha pedig ezt nem akarjátok, építési engedélyt tőlünk nem kaptok.” Amikor az apátnak eme szavait hallották, maguk közt tanácsot tartottak, és azután vele tartós megállapodást kötöttek úgy, hogy ezután mindegyikük a placitum generale alkalmával csak 12 pénzt fizet, a szokásos többi szolgáltatást vállalják, kivéve a borszállítást Gibryből, ha csak valamelyikük ezt a maga jószántából nem akarná megtenni. A továbbiakban Stephanus apát úgy intézkedett, hogy a jövőben sem ő, sem más tőlük talliót nem követelhet, a többi szokásos szolgáltatást azonban megkívánhatja. Abban is megállapodtak, hogy ha valamelyikük a szerzetesektől vagy Szent Péter szolgáitól jogtalanságot szenvedett, nem tesz másnál panaszt és nem keres igazságot mindaddig, amíg az apát vagy jószágkormányzó igazságot szolgáltatni hajlandó.

17.7. Egyházi birtok jövedelmének összeírása (XII. századból)1149–1156-ban a clunyi apátság domíniumainak általános leltárba vételét rendelte el az apát, aki újjá akarta szervezni a kolostor ellátásának rendszerét. Ebből a jegyzékből adunk részletet.

G. Duby, T. II., 1962, 686–687. o.

A Szent Hyppolit esperesség területéről jár nekünk Szent Mártonkor 724724 9 livra 10 solidus, Keresztelő Szent János születésekor725725 4 livra. Minden szamár után, amely fát hoz az erdőből 12 dénár, s ez együtt 10 solidust tesz ki. Ezenkívül Szent Mártonkor 19 mérő búza a clunyi mérték szerint, és 21 mérő gabona ugyanolyan mértékben, továbbá 6 és 1/2 mérő bor, 15 kappan és 5 tyúk.

Pugeos-ban van egy ember, aki ekét birtokol 4 ökörrel, ebből kettő az úré és kettő az emberé, s az úr kapja minden haszonnak a felét. Tized kötelezettségre fizet 18 mérő gabonát clunyi mérték szerint, de a terméketlen évben, vagy ha jobb az időjárás, változhat a mérő száma. Van itt 7 helyiség, amelyben malom van, s az jó időben 2 mérőt hoz hetenként, vagy az itt levő kemencével 20 ember napi ellátását tudják biztosítani.

724724 November 11.

725725 Június 24.



Van még továbbá 5 eke, mindegyik 6 ökörrel. Ez évi borjú 5, múlt évi 20, ökör 7, szamár 3, disznó 19 kicsi és nagy vegyesen. Jól gondozott szőlők is vannak itt, amelyek 6 szekér bort adnak. Ezenkívül van egy új telepítésű szőlő, amelyről a jövőben szüretelhetnek 6 szekérnyi bort, s ez a terület a többi szőlővel együtt 6 livráért jól megművelhető.

Szent Hyppolitban és Chaselles-ben 60 mérő búzát vetettek, és még két mérővel a bérelt földeken, amiről az úr a termés felét szedi be. Chaselles-ben Szent Mártonkor tartoznak 58 solidusszal és 6 mérő gabonával, Szent Vince napján726726 14 solidusszal. Keresztelő Szent Jánoskor 12 solidusszal vagy még többel. Ugyancsak itt gyűjthetünk be 60 taliga szénát. Két malom is van, amelyek jövedelme 15 mérő fele búzában, fele árpában.

Az ez évben bevetett földek terméséből Cluny kapott 150 mérő búzát, abból eladott 30-at és elvetett 60 mérőt. Augusztusban kaptak 107 mérő árpát és zabot egész évre. Minden pásztor és gulyás kapott 7 mérőt mindegyik gabonából.

Az összege ezeknek 18 livra, 26 és fél mérő búza, 169 mérő rozs 7 és 1/2 mérő árpa, 3 modius és 12 és 1/2 mérő bor, 15 tyúk, 5 csirke. Mindez a domínium jövedelmén kívül van. A domíniumról begyűjthetnek még 12 taliga bort és 60 taliga szénát.

17.8. Odo püspök adományleveleOklevél Burchard püspök korából (1141–1162).

A XII. századi strassburgi káptalan oklevele megerősítés céljából átír egy X. századi adománylevelet.

Franz, 1940, 63–66. o.

Minthogy szent atyáink példájára oklevelekben szoktuk feljegyezni, amit követőink emlékezetére bízni kívánunk, tudott legyen a jelenben és a jövőben Krisztus minden követője előtt, hogy én Odo, Isten kegyelméből a strassburgi egyház méltatlan püspöke, Máriának, Isten anyjának, a strassburgi egyház dicsteljes védelmezőjének és azoknak, akik őt ott szolgálják, saját és szüleim üdvözülésére szabályszerű eljárással odaajándékoztam egy prédiumot727727 18 mansusszal, útjaival és úttalanjaival, rétjeivel és szántóival, művelt és műveletlen földjeivel és minden egyéb tartozékával. Ez a birtok Ortenau területén Bohlsbachban, Stadelhofenben, Schwabhausenben, Auenheimben, Diersheimben, Gamshurstben és Volmersbachban fekszik. Két mansus azonban az elszászi Schäffolsheimben fekszik. A prédiumot azzal a feltétellel adjuk át, hogy a majorság kivételével minden egyes mansus Keresztelő Szent János ünnepén 5 solidust ad, Szent Adolf ünnepén 4 dénárt, 4 csirkét és 10 tojást, karácsonykor egy könyöknyi széles és ugyanolyan hosszú kenyérből 12-öt, kifejlett disznó sonkájából 8 darabot, 1 veder sört és 24 pint zabot, húsvétkor hasonlóképpen 12 kenyeret és 8 kappant. Minden egyes mansus adjon 2 igát a tavaszi, ugyanígy az őszi talajművelésre, és állítson 4 aratót a téli és a nyári termés728728 learatására. Minden egyes mansus köteles évente háromszor, a három törvénykezési napon 4 dénárt fizetni. A Schäffolsheimben fekvő 2 mansus szolgáltatásaiból 2 Malter 729729 kenyér és 1 Malter hüvelyes termény kerüljön szétosztásra a szegények között. A többi mansus minden szolgáltatása teljes egészében a barátoké legyen. Ha a beneficium ura730730 felcserélődik, a mansus fizessen 5 solidust utódjának, ha a mansus birtoklója hal meg, úgy az úrnak jut barmainak legjobbika. Aki mansust szerez, 5 solidust fizet az úrnak. Ezenkívül tudtul adatik, hogy Schwabhausenben egy fél mansust az ispán birtokoljon, hogy igaz ügyintéző és oltalmazó legyen. A hatalom erejével ezen a prédiumon csak akkor léphet fel, ha arra az úrtól felszólítást nyer; akkor 6 lóval kell jönnie, az úrnak pedig kielégítő étkezést kell biztosítania számára. Mindezt Istennek nevében és a boldog apostoloknak, Péternek és Pálnak a hatalmával rendeljük el, és megerősítjük a kiátkozás terhe mellett, hogy senki se merje ezt a prédiumot eltulajdonítani vagy elvesztegetni, vagy magának azt a szabadságot venni, hogy másra, mint a barátok hasznára fordítsa. Hogy ezen rendelkezésünket megerősítsük és megmásíthatatlanná tegyük, írattuk le és pecsételtettük le pecsétünk rányomásával. Készítettük a Mi Urunk Jézus Krisztus megtestesülése után a 961. esztendőben, a negyedik indikció idején. Ottó király uralkodása alatt.

726726 Január 22.

727727 A prédium a középkori latinban általában földbirtokot, fekvő jószágot jelentett. Volt minősített értelme is: a földesúr saját eszközeivel folytatott mezőgazdasági üzemére vonatkoztatták. Vö. Szabó István: A prédium. Agrártörténeti Szemle, 1963.728728 Az őszi és a tavaszi gabona.

729729 Malter = középkori, német földön és Svájcban elterjedt mértékegység. Különböző helyi változatait, mint űrmértéket 128–660 literre, mint súlymértéket 56–224 kg-ra teszik.730730 Ti. a javadalmas püspök.



17.9. Kétoldalú biztosítékkal kötött szerződés a XII. századbólItáliában a paraszti birtok hűbérbe adása írásbeli megállapodással járt, amely pontosan szabályozta mind a földesúrnak, mind a föld művelőjének jogait és kötelességeit.

R. Piattoli, 1942, 19. o.

Az Úr nevében, megtestesülésének 1103. évében február harmadik kilencedében a 12. indikcióban. Én Martin, a Szent Mária-kolostor és egyház rectora, az egyház nevében és megegyezésünk értelmében elhatároztam, hogy neked Rainier, Bonand fia átadom mindazt a parcellát, szántót, szőlőt és jószágot, amelyet te Rainier a Compositoliban levő Szent Mária-kolostor és egyház kegyéből kapott adománylevéllel tartasz, hogy azt birtokolhasd, abban dolgozhass, termését élvezhesd és azt megjavíthasd. Az említett javak Casiban és más helyeken fekszenek. Átadom, és megerősítsem használatodban e földeket, az összes itt található épületekkel együtt, neked, Rainier és örököseidnek. Te és örököseid ezekért a földekért és jószágért a fent nevezett egyháznak és kolostornak az alábbi kötelezettséggel tartozol: Minden év karácsony oktávjában731731 nekünk vagy küldöttünknek, ti vagy megbízottatok fizet 4 jó és új luccai ezüstdénárt a földért és 4 solidust a felújításért. És ha az egyezséget megtartjátok s én a prior vagy utódaim, akár egy személy által, aki a mi képviselőnk, akár egy korábban írt oklevelünk kapcsán megtámadnánk téged Rainier vagy örököseidet ezekkel a földekkel kapcsolatban; lecsökkentve azt ingóban vagy ingatlanban; avagy számukra előnyösebben megterhelnénk, mint azt fent írtuk, ez esetben 20 solidus pénzbírságot jó luccai dénárban tartozunk nektek fizetni.

És én, Rainier esküszöm, hogy ha elhanyagolnám, vagy leszármazottaim és örököseim a fent írt járadék évenkénti megfizetését a mondott kolostornak és egyháznak, úgy 20 solidus bírság fizetésére vagyunk kötelezve.

17.10. Az egyházi javadalmas jogainak meghatározása, Vesztfália, 1176A soltész örökíthető majorsági birtok használatához jutott. Örököseinek lovagi rangra emelkedése új, az apátság számára veszélyessé váló helyzetet teremtett. Ezért találta szükségesnek jogai írásbeli körülhatárolását.

Franz, I. 1940, 34–138. o.

Én Konrád, isten kegyelméből Corvey apátja valamennyi utódomnak az örökkévalóságban. Tiszteségünkből következik buzgósággal és gondossággal őrködni azon, hogy minden tisztségviselőnek csorbítatlanok maradjanak a jövedelmei, hogy általuk is előrejussanak egyházi feladataikban és gyarapodást tapasztaljanak a világi javakban, úgyhogy a mi hivataloskodásunkat ne illesse szemrehányás, mert a mi legfőbb kíváságunk, hogy a mi emlékünk minden időkben áldott legyen a barátok között. Ennélfogva azt akarjuk, hogy a mi egyházunk minden híve tudomással bírjon arról a jelenben és a jövőben, hogy egy bizonyos Brunó, a mi egyházunk szolgálattevője udvart kapott Haversforde-ban soltész732732 joggal, szeretett testvérünk Henrik, az akkori perjel733733 és őrkanonok734734 egyetértésével és hozzájárulásával. Midőn ő minden húsból valónak útjára lépett735735 Bernát, ennek a Brunónak a fia nyerte el – ismételt kérésére – kezelésére az említett udvart ugyancsak fent nevezett Henrik testvér, perjel és őrkanonok egyetértésével és hozzájárulásával. Maga Henrik perjel kérte egy kiváltságlevél kibocsátását tőlünk, hogy a jövőben ne legyen az őrkanonok kárára, hogy ezt az udvart olyan sok lovag kezeli, mert ez az emberfajta ritkán elégszik meg a sajátjával, hanem túlkapások révén mindig többnek a megszerzésére törekszik. A fent nevezett Brunó atya, Herenfried kezelte elsőként a lovagsorúak közül maga ezt a földet, korábban ugyanis mindig a parasztok használták. Tekintettel erre, a kegyes és Szent Vitus iránti tiszteletteljes kérésre, annak a pártfogónknak a kezdeményezésére, akinek oltári javait úgy kell őriznünk, mint szemünk fényét, elismerjük, elhatározzuk és kinyilvánítjuk, hogy az egész Haversforde falu minden javaival és tartozékaival, egész határával és mindennel, ami hozzá kapcsolódik, azaz a házakkal és egyéb épületekkel, szántókkal, rétekkel, erdőkkel, mezőkkel, tavakkal és folyóvizekkel, művelt és műveletlen földekkel álljon az őrkanonok hatalmában. őt illesse a falu minden haszonélvezete, így a falu, az udvar, a

731731 Karácsonyt követő 8. napon, azaz január 1-jén.

732732 „Schultheiss” a telepített község kiváltságokkal felruházott feje, elöljárója.

733733 Prior, többnyire a kolostor házfőnöke, illetve gazdasági ügyintézője.

734734 Custos (canonicus), az egyházi kincstár, levéltár felügyelője, őrzője.

735735 Azaz meghalt.



mansusok bérbeadásának a joga, az elhaltak hagyatéka, a jobbágyok 736736 adója, a lányok mennyegzői szolgáltatása, amit a nép nyelvén „beddemunt”-nak neveznek és a környező erdők jövedelme, amit a nép nyelvén „sundere”-nek mondanak. Minden, ami ehhez a faluhoz tartozik, illesse az őrkanonokot, s jóllehet mi ebben [az erdőben] egykoron sertéseket hizlaltunk, ezt csak az őrkanonok beleegyezésével tettük. Az őrkanonok olyan gyakran, ahogy az szükséges, a jobbágyokkal együtt döntsön a hasznos és haszontalan dolgokban, tekintettel arra, hogy a falu mentes az ispán mindenféle ítélkezésétől. Mindezekből következik, hogy a birtok majorbérlője a jobbágyok felett semmiféle hatalommal sem bír, és kérés formájában sem követelhet rajtuk semmit. Neki pusztán az udvar kezelése lett átengedve, minden egyéb – amint ez ki lett jelentve – az őrkanonok kezelése alá tartozik. Nehogy lehetősége legyen bármelyik utódunknak e jámbor intézkedés ellen rosszhiszeműen fellépni, vagy bármikor csalfa módon kivételt tenni, írattunk ezt az oklevelet és erősítettük meg pecsétünkkel. Isten nevében szólítunk fel arra, hogy ez a mi bizonyságtételünk és határozatunk örök időkre érvényes és bolygatatlan maradjon. Tanú ez a [4 barát] és az egész egyházi gyülekezet. A világiak közül ezek [7 név] és még sokan mások. Kelt Corveyban az Úr megtestesülésének 1176. évében, a 9. indikció idején, május 27-én, Konrád apát hivatalkoskodásának 16. évében.

17.11. Műveletlen területek termővé tétele (XII. század)Az érsek a terület ura, telepeseket toboroz, a mocsaras területek termősítésére. A németalföldi területekről jött telepesek igen kedvező feltételeket kapnak.

Franz, Bd. I., 87–90. o.

Frigyes Isten kegyelméből a hamburgi egyház érseke, minden keresztény hívőnek a jelenben és a jövendőben, örökös áldásomat küldöm. Azt akarjuk, hogy mindenki számára legyen ismert ez a szerződés, amelyet mi a Rajnán inneni emberekkel, akiket hollandoknak neveznek, kötöttünk. Ezek az emberek felkeresték felségünket, igen erősen kérve a püspökségünk területén fekvő eddig műveletlen, mocsaras, az ország lakói számára haszontalan földek átengedését, hogy azt termővé tegyék. Híveink tanácsára úgy ítéltük, hogy ez hasznos lenne nekünk és utódainknak, ezért nem utasítottuk el kérelmüket, hanem beleegyezésünket adtuk.

Egyezséget kötöttünk, amelynek értelmében a fent nevezett földbirtok minden mansusáért évenként 1 dénárt fizetnek nekünk. Szükségesnek tartjuk lejegyezni itt a mansus kiterjedését, azért, hogy a jövőben ne legyen semmi viszály a lakosság között: tehát 720 királyi vessző737737 hosszúságú és 30 szélességű, a földön áthaladó folyóval együtt, melynek használatát hasonló módon átengedjük nekik. Végül akaratunknak megfelelően elfogadták, hogy a föld gyümölcsének tizedét nekünk adják, tudniillik: a tizenegyedik kévét, a tizedik bárányt, malacot, kecskét, ludat, a mézből, a lenből is egy tizedet; 1 dénárral megválthatják a Szent Mártonig 738738

felnevelt csikót és 1 obulussal a borjút. Megfogadták, hogy mindenben alávetik magukat a zsinat ítéleteinek a szentatyák dekretáliái szerint, a kánoni igazságszolgáltatásnak és az utrechti egyház institúcióinak. A világi törvények szerinti igazságszolgáltatást és bíróságot illetően, azért, hogy ne szenvedjenek idegenek részéről sérelmet, kötelezték magukat évenként minden 100 mansus után két márka fizetésére, hogy maguk között dönthessenek minden pörben. Ha jelentős ügyben nem tudnak saját bíróságukon dönteni, a püspökhöz fordulnak, hogy ítéljen az esetről. Ez alkalomból őket terheli a püspöki bíróság ellátása az ott-tartózkodás idejére. A büntetéspénzből megkapják a kétharmadot, s csak egyharmada marad a püspöknek. Megengedtük továbbá, hogy templomokat építsenek ott, ahol szükségesnek látszik. Átengedtük ezeknek a templomoknak a plébános használatára a parókiából nekünk járó tized egytized részét. Minden parókiából kötelesek a pap szükségleteire átadni egy mansust.

Azok nevei, akik a szerződés megírására és megerősítésére hozzánk jöttek: Henrik pap, akiknek átengedtük élete végéig ezeket az egyházakat, világiak: Helikinus, Arnold, Hiko, Fordolt, Referic, akiknek és örököseiknek átengedtük a nevezett földeket a törvények és a megegyezés szerint. A megállapodást Krisztus megtestesülésének 1106. évében a 6. indictióban írtunk le IV. Henrik dicsőséges római császár uralkodása alatt.

17.12. Német jogú falutelepítés LengyelországbanAz oklevél (1291) a Magyarországon is ismeretes új telepítést mutatja be.

736736 Az oklevél a középlatin „litus” fogalommal él, amely a középkori német „latan”-ból eredt és eredetileg félszabadot jelentett. A XII. századra azonban ennek a rétegnek a maradéka is – helyenként egy ideig őrizve még a megkülönböztető elnevezést és régi jogainak csökevényeit – jobbágysorba süllyedt.737737 Nagyobb területre vonatkozó hosszmérték, 2865 és 4672 m között ingadozott.

738738 November 11.



Codex Diplomaticus Maioris Poloniae, 1878, II., 46. o.

…Mi, János gróf, Cechoslav fia, Galewóból, Albert testvérünkkel együtt tudomására akarjuk adni a jelenben és a jövőben egyaránt, annak, aki e levelünket megszemléli, hogy a közönségesen Radlinnak nevezett öröklött birtokunkat Staniewóinak mondott Mártonnak és törvényes leszármazóinak német jogon (Teutonico iure) locatióba adjuk, mégpedig olyan jogon, amilyenen Nowy Tárg (Novum Forum) község (civitas) és lakói (cives) törvényeikben birtokolják, a következő megegyezés és forma szerint: a már említett község (villa) lakói évente mindenik kis telek (mansus)739739 után Boldog Márton740740 napján szolgáltatni tartoznak két mérő búzát, négy mérő rozsot, hat mérő zabot, mégpedig a pisdri mérték szerint, valamint egy fertály ezüstöt; ezt az adót pedig kötelesek elvinni a közelebb fekvő udvarházunkba. Minden fent elősorolt kötelezettség teljesítésére vonatkozóan a fent nevezett község lakói kilenc évre mentességet fognak kapni minden behajtás és fizetés alól. Nevezett M(árton) soltész és örökösei pedig a telepítés fejében a hetedik telket szabadon fogják bírni minden joggal és hatalommal, miként mi azt a mi birtokainkon gyakorolni szoktuk. Ezenkívül a soltész és ivadéka saját használatára saját telkéhez kapcsolhat két kertet fent nevezett községben minden adóval és bevétellel együtt, és bármilyen bírósági ügyben a harmadik dénár az övé. Megadjuk még nevezett M(árton) soltésznek és örököseinek azt a jogot, hogy szabadon malmot építsen, ahányat csak bír az illető örökbirtokon; kocsmát, mészárszéket, kézimalmot szabadon tarthat és posztót is eladhat. Megadjuk M(árton) soltésznak és utódainak az ítélkezés jogát egészen addig, hogy fejét és tagjait levághatják azoknak, akik az említett községben bűntettet követnének el. Ehhez járul még az a kiváltság is, hogy a soltész csak egy másik soltész előtt, német jog alkalmazásával felel, ha előttünk pere vagy viszálya támadna. Minden korlátozás nélkül akarjuk továbbá, hogy a fent nevezett M(árton) soltésznak és utódainak hatalmában álljon nyulakra, foglyokra és fáncánokra vadászni s a mondott örökbirtok vizeiben, bármelyik lelőhelyen, halakat fogni. Nemkülönben e község lakói (villani) hadjárat esetén hajtsanak számunkra egy kétlovas kocsit. A község egyházának pedig két szabad telket adományozunk. S nehogy utódaink közül valaki meggondolatlan merénylettel a mi megfontoltan tett adományunkat megakadályozni merészelje, ezt az oklevelet pecsétünk erejével megerősítjük. Adtuk Kozminban… az 1291. évben.

17.13. Értekezés a gazdálkodásrólA XIII. századi Angliában összeállított gazdasági tanácsokat tartalmazó leírások különböző változatokban maradtak fenn. Ezek a gyűjtemények, melyek a földesúr közvetlen kezelésében levő birtokra vonatkoznak számos gyakorlati útmutatót tartalmaznak a munkák végzésére, a terméshozamra, az állattartásra, a piaci kalkulációk stb. vonatkozóan.

Duby, T II. 1962, 311–314. o.

A béresek feladatai

A béreseknek értelmes embereknek kell lenniük, jól kell tudniuk vetni, kijavítani az ekét és a megromlott boronát, évszakonként jól megdolgozni a földet; tudniuk kell az ökrökkel bánni, befogni, vezetni őket, anélkül hogy ütnék vagy megsebesítenék, jól kell tudniuk takarmányozni, őrizni a takarmányt, hogy el ne hordják. Jól kell tudniuk őrizni az állatokat a réteken és a különböző legelőkön, és elkeríteni az itt található többi állatoktól. Az állatok és az őrzők számára karámot és sövénykerítést kell csinálniuk, s a földeket felásni és megforgatni, hogy kiszárítsák és lecsapolják a vizeket. Nem szabad megnyúzniuk egyetlen ökröt sem anélkül, hogy megvizsgálták volna a halál okát. És semmiféle tüzet nem hozhatnak az enyhelyre, hogy ott fűtsenek, sem gyertyát nem tarthatnak világításra, ha az nincs lámpába téve, és akkor is csak nagy veszély vagy szükség esetén.

Hogyan kell elosztani a munkásokat augusztusban és kaszálás idején

Igen jól meg tud kapáltatni 1 acre földet 1 dénárért és lekaszáltatni 1 acre rétet 4 dénárért, a puszta rétet 3 dénár 1 obulusért. A forgatást és begyűjtést elvégeztetheti 1 acre réten 1 dénár 1 obulusért, puszta réten 1 dénár és 1/3 obulusért. Tudnia kell, hogy 5 ember naponként két acre területet tud levágni és összekötni különböző gabonafélékből, egyikből többet, a másikból kevesebbet. És ha mindenki 2 dénárt kap naponta, 1 acre után 5 dénárt kell kiadnia, és ha négyen kapnak egyenként 1 dénár 1 obulust naponta és az ötödik, mivel az kötözött, 2 dénárt kap, akkor 1 acre után 4 dénárt fizet. És ha acre szerint nem tudnak vágni, akkor az aratókat csapatban kell tartani. Tudniillik 5 férfi vagy nő tesz ki 1 csapatot, és 25 ember 5 csapatot; és 25 ember le tud vágni és felkötni naponta 10 acrét végigdolgozható napon, és 10 nap alatt 100 acrét, 20 nap alatt 200-at. Így tehát

739739 Kis vagy flandriai telek = kb. 30 hold.

740740 Szt. Márton napja: november I1.



számításba veheti, hogy hány acréja van levágásra, és annak megfelelően oszthatja fel a napokat. És ha több napot számítanak, mint ami ez szerint szükséges, nem tartozik fizetni nekik, mert az ő hibájuk, ha nem végezték el a munkát és nem dolgoztak jól, ahogyan kellett volna.

Hogyan kell gondozni az ökröket

Azt mondom önnek, a ló többe kerül, mint az ökör… Szokás ugyanis, hogy az igás állatokat Szent Lukács és Szent Kereszt741741 között 25 héten át jászolnál tartsák. És hogy a ló erőben legyen a napi végzéséhez, éjjel legalább egy véka zab egyhatodát kell kapnia, ára fél dénár; és nyári évszakban legalább 12 dénár takarmányt, és hetenként – egyszer többet, egyszer kevesebbet – 1 dénárt vasalásra, hogy a négy lába patkolva legyen. Az összeg 12 solidus 5 dénár évenként, nem számítva az almozást és a szalmát.

És hogy az ökör erőben legyen a napi munkája végzéséhez megfelelő, neki 3 és fél kéve zabot adni hetenként, 1 dénár áron. 10 kéve felel meg 1 véka zabnak. Nyári évszakban legalább 12 dénár értékű füvet kell kapnia. Az összeg 3 solidus 1 dénárt tesz ki, nem számítva az almozást és a szalmát.

És ha a ló megöregedett és megrokkant, csak a bőrét lehet lenyúzni, de ha az ökör öregedett el, 10 dénár értékű takarmánnyal fel lehet hizlalni, hogy szalonnás legyen és jól el lehet adni, de legalább annyiért, amibe került.

Hogyan kell kimustrálni az állatokat

Állatait évente egyszer Húsvét és Pünkösd742742 között ki kell válogatnia. Ugyanis azokat a szarvasmarhákat, ökröket, teheneket, amelyeket nem akar megtartani, hizlalásba kell venni. És ha költ a takarmányozásra, hogy jól felhízzanak, csak nyerni fog rajta. Mert tudja meg az igazságot, hogy többe kerül a rossz, mint a jó. Hogyan? Megmondom. Ha egy igásállatról van szó, megfelelő, hogy jobban legyen gondozva és kímélve, mint a többiek, és ahhoz, hogy ezt kíméljék, a többiek lesznek fokozottan terhelve. És ha állatokat akar vásárolni, Húsvét és Pünkösd között vegyen, mivel ilyenkor az állatok soványak és olcsók. És mindig cserélje ki állatait, mielőtt nagyon kiöregednének, megrokkannának vagy megbetegednének, mivel kevés ráfordítással jobbat és fiatalabbat vehet, ha időben vásárol.

Eladni és vásárolni egy vagy két törvényes ember jelenlétében kell, hogy tanúskodhassanak a dologról, mivel gyakran előfordul, hogy akik a számlát csinálják, megnövelik a vásárlást és csökkentik az eladást. És ha súlyra vesz vagy ad el, legyen figyelmes, mivel igen nagy a csalás, ha nem tud eléggé őrködni…

A gabona hozama

A hozamhoz tudni kell, mennyit vetettek mindegyik gabonaféléből és mennyi felel meg a végeredménynek. Mivel az árpa hozama nyolcszoros, vagyis 1 quarterből 8 lesz az eredmény; rozsból hétszeres, babból hatszoros, borsóból hatszoros a hozam. A búza és rozs kétszerese, ha egyenlő arányban keverték, hatszoros eredményt hoz, ha több a rozs a búzánál többet, s ha több a búza a rozsnál kevesebbet kell hoznia. A tiszta búza hozama ötszörös, a zabé négyszeres. De a földek nem hoznak minden évben egyformán, ezért szükséges a jó tanács, hogy minden esetre figyelembe kell venni a talaj minőségét és az időjárást, mivel gyakran a telelés igen jó és a tavaszi vetés elromlik, máskor a tavaszi igen jó és az őszi vetés megy tönkre…

Haszonbérlet a XIII. századból

A roueni érsek egyházához tartozó emberének bérbe adja egyik birtokát, azonban csak a szántás és vetés terheli teljesen a bérlőt, az aratás költségeit közösen viselik.

Duby, T. II., 1962, 729. o.

Odo testvér, Isten kegyelméből a roueni egyház méltatlan tisztviselője, mindazoknak, kik jelen levelet olvasni fogják, örök üdvösséget Jézus Krisztusban. Tudjátok meg, hogy bérbe adjuk a mi kedves hívünknek, Renaud-nak, a klerikusnak alihermonti földjeinket és annyit a croixdalle-i irtásból, mennyit fel tud törni, 6 évre az 1253-as évtől Szűz Mária mennybemenetele után.743743 A földet 6 év terméséért tarthatja a következő feltételekkel:

Nevezett Renaud szántassa föl és vettesse be a földeket saját költségén, az aratás költségei közösek legyenek, a betakarítást az övéivel végeztesse el, a termés felét magának tartva a másik felét hűségesen nekünk tartja fenn,

741741 Október 18–május 3.

742742 Húsvét után 7. vasárnap.

743743 Augusztus 15.



és a felosztáshoz megvárja a mi utasításunkat. Ami az irtott földeket illeti, ezek költségeit mi viseljük, mi fizetjük a márgázást744744 és a házak javításának és fenntartásának költségeit. Magunknak tartjuk meg teljes egészében a cserépkészítőt. Nevezett Renaud megtarthatja a gabona szalmáját a trágyázás és más szükséges felhasználásra, de abból a mi földünket trágyázza, és küldöttünk külön felhatalmazása nélkül nem szállíthatja azt máshová.

Jelen okiratunkat lepecsételtük és pecsétünkkel megerősítettük. Készült Alihermontban Szent Lukács utáni kedden az Úr 1253. évében.

17.14. A kölni Szent Gereon-kolostor felesbérleti szerződéseA Rajna-vidéki gazdaságra vonatkozó bérleti szerződésben figyelemre méltó az aratáskor fizetendő munkabér, továbbá a márgázására fordított összeg nagysága.

Franz, 1940, Bd. I., 210–211. o.

A dékánnak nevezett Theodericus megkapja felesművelésre a langheimi gazdaságot 6 esztendőre az Úr 1277. esztendejében Szent Péter székfoglalásának745745 ünnepén, oly módon, hogy Szent Gereon urai adnak a nevezett colonusnak minden egyes esztendőre vetőmagként 15 Malter rozsot és 11 solidust a gabona learatására és betakarítására. Ezenkívül a nevezett urak adtak ennek a colonusnak 4 márkát, amit ő márgázásra fog használni az elkövetkező három évben naponként 3 solidust számítva. Továbbá, az urak és a colonus azonos számú marhát, disznót és egyéb jószágot fognak a gazdaságban tartani, a colonus – csirkék és libák kivételével – más állatot külön nem tarthat; s ha telente szükséges lesz, az urak és a colonus azonos összeggel járulnak hozzá az állatok takarmányának megvásárlásához. Továbbá, a gazdaságban termett almán, dión és egyéb gyümölcsön az urak és a colonus azonos arányban osztoznak. Továbbá, a colonus minden esztendőben 2 napnyit vethet magának a parlagon, de amit ezenfelül vet, az már felosztandó az urak és a colonus közt. Továbbá, a colonus saját munkájával és költségén szállítja az általa vetett terményt a kolostor kölni magtára elé. Továbbá, az urak nem adnak és nem nyújtanak semmiféle fizetséget a juhok, a marhák, a disznók és más jószágok őrzéséért. Végeztetett a mondott évben és napon, az urak részéről jelen voltak (hárman746746), a nevezett colonus részéről (négyen747747).

17.15. Bérleti szerződés a XIII. századbanSzemelvényünk tanúsága szerint egy falu közössége egész uradalom bérbevételére vállalkozik.

Duby T. II., 1962, 732–733. o.

Minden kereszténynek, akik olvassák és megértik a jelen írást, Guillelmus Isten kegyelméből Ramsey apátja üdvözlet az Úrban. Tudjátok meg, hogy átengedtük haszonbérbe a mi hemingfordi embereinknek hemingfordi manorunkat, Henrik király fiának, Edwardnak uralkodása 8. évében748748 Szent Mihály napjától az elkövetkező 7 évre, évenkénti 40 livráért, amit négy terminusban tartoznak megfizetni: Szent Mihálykor 10, Szent Andráskor 10, Gyümölcsoltó Boldogasszonykor 10 és Szent Jánoskor 10 livránként.749749

Embereink bírják a manort minden tartozékával együtt, kivéve az egyházi beneficiumot, ha az üresen marad, a halastavat és a malmot, amiket megtartunk saját kezünkben. Az övéké lesz a falu minden jövedelme, kivéve a nekünk járó adót,750750 a sheriffnek fizetendő századadót,751751 a király úr pajzspénzét752752 és azon perek jövedelmét, amelyekben nem ítélhetnek a mi vagy bíróink ítélete nélkül. A bírságpénzeknek a felét kapják, de a frankpledge-ből753753 és a Ramsey elöljáró földjének jövedelméből nem rendelkeznek.

744744 Ti. talajjavításra.

745745 Február 22-én.

746746 Ennyien láttamozták a megállapodást.

747747 Ennyien láttamozták a megállapodást.

748748 1279.

749749 Szeptember 29., november 30., március 25. és június 24.

750750 Tallia – minden nem nemestől szedett jövedelemadó, fejadó.

751751 Hundred – a századkerület, igazgatási kerület a XIII. századtól, főleg törvénykezési körzet a sheriff vagy más királyi tisztviselő irányítása alatt.752752 Scutagium – a személyes katonai szolgálat megváltása.



Tudniuk kell, hogy ha egy bérlő örökös nélkül hal meg, annak engedjük át házát és földjét, akinek akarjuk, és magunknak őrizzük meg a gersumot.754754 A nevezett bérlők nem engedhetik át a földet vagy a házat senki idegennek, vagy egy másik úr vazallusának a mi külön engedélyünk nélkül.

A bérlők a következő tőkét kapják induláskor: egy csűrt tele gabonával, minden oldalon az ajtótól az ajtófélfáig, és az ajtó mögötti gerendáig 9 láb magasságban, és az ajtó oldalán a fal hosszában a magtár padlásáig. A csűrt zabbal feltöltve az ajtó keleti oldalán. A csűr szélessége 28 láb, hossza 39 láb, oldalai kerekek, magassága középen a boltív mélyéről kiindulva 30 láb, oldalt magassága 5 és fél láb. Kapnak még 36 láb hosszúságban és 11 láb szélességben, középen 18 láb széles és I 1 láb magasságban felhalmozott árpát.

Továbbá, minden őszön magukra hagyja őket az apátság felügyelője, kivéve az utolsó évet, mikor az apátság szokása szerint felbecsüli a tőkét. Ugyancsak elengedjük nekik az évi elszállásolást, azonban minden látogatásunk alkalmával el kell látniuk sóval, szalmával és szénával.

A hetedik év végén visszaadják nekünk a manort és az induláshoz kapott tőkét. A földet jól megművelve és kétszer felszántva adják vissza.

17.16. Földesúri kezelésben tartott föld bérbeadásaA gazdaságot, melyet korábban a kolostor szerzetesei használtak, két bérlőnek adják át termésrészesedésért és pénzjáradék fizetéséért.

Franz, 1940, 239–240. o.

Ottó Isten kegyelméből Hildesheim püspöke… A tiszteletre méltó Ernest, az escheri kolostor elöljárója eddig szerzeteseivel műveltette az eddinghauseni gazdaságot. A kihasználás azonban nagyon előnytelen volt, s mint hűséges kormányzó a kolostor virágzását és minél nagyobb hasznát akarván bérbe adja ezért a nevezett gazdaságot a hozzá tartozó javakkal együtt két bérlőnek, Dietrich Biberingnek és Ludolf Langehebennek három évre a következő feltételekkel. A nevezett kolostor elöljárója minden évben beszedi a gazdaságtól és tartozékairól a termés és az állatok után a tizedet. Nevezett bérlők a kolostornak adják minden termés egyharmadát, ezenkívül minden évben adnak a szerzeteseknek ezekért a javakért 12 disznót egyenként 1/2 ferton [értékben],755755 továbbá 1 ezüst márkát, 62 csirkét, 12 ludat, 20 juhot Szent Mihály napján. A harmadik év lejártakor nevezett bérlők visszaadják a kolostornak a gazdaságot minden javaival együtt, de egyáltalán nem abban a rossz állapotban, amelyben most van, hanem a régivel megegyező vagy még inkább feljavított állapotban. Hogy senkinek ne legyen kétsége a fentiek felől, tanúbizonyságunkat adtuk jelen levelünk lepecsételésével.

Készült az Úr 1324. évében szeptember idusán.

17.17. Szőlőskert bérbeadása, 1423. december 20.Duby, T. II., 1962, 733. o.

Legyen tudott, hogy a tiszteletre méltó és jó hírű urak, a bordeaux-i Szent Seurin káptalan kanonokjai és doyenje saját kezelésükben tartják egyházuk nevében a bordeaux-i Grayes-ben, a „Pradères” nevű helyen fekvő elhagyott szőlőt, amely után korábban évenként a bortermés 1/4-ét és a szokásos tizedet szedték. Azonban megfigyelték, hogy semmi hasznuk, sem előnyük nem származik abból, hogy saját kezelésükben tartják a szőlőt, tekintve az évi munkálatok végeztetéséért kifizetett költségeket. Ezért a tiszteletre méltó és jó hírű urak, a Szent Seurin egyház kanonokjai a káptalan szokásai szerint harangszóra összegyűltek az egyház kolostorának refektóriumában, és ott a maguk és a káptalan távol levő urai és minden utódaik nevében hűbérbe adták új feltételekkel az elhagyott szőlőt a Szent Pál parókiához tartozó Arnaud Costau szőlőművelő bordeaux-i polgárnak a következők szerint. Nevezett polgár a Bordeaux-ban fogalomban levő pénzben 2 dénárt fizet a bérlet [elnyeréséért], és ugyanebben a pénzben 5 solidus évi censust, melyet minden évben Karácsony napján kell megfizetni és elhozni a Szent Seurin egyház kolostorába.

Ezt az elhagyott szőlőt Arnaud Costau köteles ígérete szerint megművelni, és itt minden munkálatot, amelyeket a grayes-i szőlők igényelnek, a bordeauxi szokásoknak megfelelően elvégezni.

753753 Tíz szabad kölcsönös jótállása, kezessége.

754754 A birtok átvételekor a földesúrnak fizetendő összeg.

755755 1/2 ferton = 1/8 márka.



17.18. Hosszú lejáratú bérleti szerződés (XIV. század)A gazdaság hasznosításának eddigi módja, minden befektetést mellőzve teljesen kimerítette a földet, erősen lecsökkentette a birtokos jövedelmét. A földesúr új hosszú lejáratú bérletbe adja tehát meghatározott pénzjáradék ellenében.

Bland–Brow–Tawney, 1925., 83. o.

1332

János, a dicsőséges angol király fia, Cornuaille earlje, mindazoknak, akik jelen írásunkat megismerik, üdvözlet az Úrban. Tudomásul hozzuk, hogy a Lindseyben fekvő Kirton manorunkhoz tartozó gazdaság jövedelme az elmúlt időszakban igen erősen lecsökkent, s azok az emberek, akik ezeket a gazdaságokat bérelték, mind tönkrementek, nem jutván semmi haszonhoz a hűbérből, mivel a mi elődünk nem fordított ezekre a gazdaságokra semmi költséget, sem a földek javítására, sem az épületek fenntartására. Óhajtván pedig amennyire tudjuk megnövelni a gazdaság jövedelmét, magunk és örököseink nevében átadjuk jelen írásunk által Westminsteri Jánosnak, feleségének, Emmának és fiának, Tamásnak Kirton faluban levő minden gazdaságunk kétharmad részét az összes tartozékaival együtt. Ugyanezen János jelen írás elkészítése előtt megelégedésünkre hasznosította azt a hűbért, amelyet régebben a tönkrement Bromholmi Tamás kezelt volt. Adjuk tehát a fent írt gazdaságot János, Emma és Tamás kezére, és aki közülük legtovább él, annak egész életére azzal a megterheléssel, hogy nekük és örököseinknek évente 100 solidus sterlinget fizessenek egyenlő részletben Húsvétkor és Szent Mihálykor.

17.19. Városi polgár és paraszt társulási szerződéseEgy genovai polgár és egy környéki földműves közötti szerződés állatok tartására.

Duby, T. II., 1962, 796. o.

János, akit Ravagliano di Bernardininek neveznek, és aki a genovai tengerparton fekvő Biasciában, Massa de Luni lakója, kapott tőlem, Miliadussótól egy fekete kocát, bal lapockáján és első lábain fehér szőrrel, amelyet én 10 livra luccai dénárért vettem, hogy azt 3 évig tartsa. A koca szaporulatának fele Jánosé, fele az enyém lesz. Ha az állatok ok nélkül hullanak el, kárunk közös lesz, de ha a rossz gondozásból eredően, akkor a kár egyedül Jánost terheli. A három év végén a koca árának egyik fele Jánost, a másik fele engem illet. Az árverésen közösen veszünk részt, én nem tartozom neki segítséggel, amikor a koca ellik, de fizetem költségeinek a felét, ha kanhoz viszi az állatot.

A társulási szerződést Stefano de ser Guido massai jegyző készítette Urunk születésének 1355. évében április hó 28-án.

17.20. Szerződés a chartres-i szerzetesek és az abonville-i nép között, 1265A parasztok és a földesúr közti ellentétet olyan megegyezés zárja le, amely meghatározza a szolgáltatásokat pénzjáradék, robot és tized formájában, de eltörli a szolgai eredetű terheket.

H. Géraud, 1850, N° 137.

Mindenkinek, aki e levelet olvasni fogja, üdvöt kíván az úrban Hugues de Saint Just, orléans-i bailli. Tudja meg mindenki, hogy per támadt egyrészt a chartres-i Szent Péter konvent és apátja, a szerzetesek, másrészt az abonville-i lakosok közt. Nevezett apát és konvent azt állították, hogy nevezett lakosok az említett apát és konvent szolganépei (homines de corpore), s hogy ezért mindegyikük a mondott apátnak és konventnek a négy denáros fejadót (census corporis) fizetni tartozik: továbbá, akiknek lovuk van, évente háromszor robotolniuk kell (corveia); igényt tartanak továbbá a szerzetesek arra, hogy ezeken az embereken Chartres-ban minden bírói ügyben bíráskodást gyakorolhassanak; még azt is kívánják tőlük, hogy a szerzetesek abonville-i malmában őröljenek. Az abonville-i emberek viszont, miután kihallgattuk őket, nem ismerték el, hogy ezekre egészben és külön-külön kötelezve volnának. Végre, egyfelől az apát és a konvent, másfelől az abonville-iek, derék emberek tanácsára a béke útjára léptek, nevezetesen, hogy az apát és a konvent ezeket az embereket mostantól fogva és örökre a szolgaságtól ment szabadjaik közé fogják számítani. Az abonville-i emberek és bárki más, ha az abonville-i községben vagy annak határában földdel vagy birtokkal rendelkezik vagy rendelkezni fog, ilyet bír



vagy bírni fog, az apátnak és konventnek fizetni tartozik majd évente tíz tours-i vagy chartres-i fontot, mégpedig boldog Mária születésének ünnepén. Ezenkívül az említett abonville-iek a faluban vagy annak határában akármilyen más birtokosok is az apátnak és konventnek vagy az ő meghatalmazottjuknak bért fognak fizetni, amiként az birtokaik után szokásos, azután tizedet, kéverészt, teljesíteni a fuvarozási kötelezettséget, amint ez szokásos, robotot egy évben kétszer, mégpedig azok, akiknek lovuk van, egyszer március havában, másodszor a tarlókon, és más hagyományos szolgáltatást, melyeket teljesíteni szoktak, kivéve a szolgaságból eredőket, amelyeknek kötelezettségét mindig tagadták. Az említett szerzetesek viszont tartoznak majd adni a szolgálatot teljesítőknek, míg robotol, kenyeret, bort és három tojást, miként ez ősi szokás. Ezenfelül az abonville-i emberek az apát és konvent abonville-i malmában őrölnek, s ezért úgy fizetnek, ahogyan a szomszéd községek szoktak. Az apát és a konvent vagy az ő megbízottjuk bírói széket tart felettük minden ügyben, s akkor, amidőn az apát és a konvent akarja, mégpedig Abonville-ban, ha a per összege a húsz solidust nem haladná meg; ha azonban meghaladja, az apát vagy megbízottja Chartres-ban vagy Boisville-ben fog ítélkezni. Ha megesnék, hogy az említett népek közül valamelyik a mondott tíz fontból reá eső részt az előírt határidőn túl se fizetné meg, az apát és a konvent vagy megbízottjuk ráteheti kezét az illető minden ingó és ingatlan vagyonára, míg a pénzt és a büntetést meg nem fizeti nekik… Kelt az Úrnak 1265. évében…

17.21. IX. Lajos oklevele, 1246A királyi rendelkezés egy falu jobbágyainak személyi szabadságot ad, a korábbi szolgáltatások kötelezettségének fenntartásával.

Ordonnances, T. XII. (1777), 321. o.

A szent és oszthatatlan háromság nevében, Amen. Lajos, Isten kegyelméből a frankok királya. Ismerje meg mindenki, mind a jelenben, mind a jövőben, aki jelen oklevelünket megtekinti, hogy a Párizs melletti Villeneuve-le-Roi községünk lakói, férfiak és nők egyaránt, akiket alább feljegyeztünk és megneveztünk, a mi szolga állapotú jobbágyaink. Kegyességtől és könyörülettől indíttatva felékesítettük őket, valamint jelenbeli és jövőbeli örököseiket a szabadság örök ajándékával, de megtartjuk és épségben megőrizzük magunk és örököseink számára egyéb jogainkat és jövedelmünket, melyet nekünk előbb is adni tartoztak és fizetni szoktak. Elrendeljük azonban, hogy ha az alább feljegyzettek közül egyesek vagy azoknak leszármazói a felszabadítás után szolga állapotú személyekkel házasodnának össze, úgy azonmód vissza fogjuk őket űzni korábbi szolgaságukba, minden jószáguk pedig reánk és örököseinkre háramoljék. (Következik mintegy 300 jobbágy nevének felsorolása.) Kelt Pontoise-ban, az Úr testtéválásának 1246. évében, október havában, uralkodásunk huszadik évében…

17.22. X. Lajos rendelete a szolgaság megváltásáról, 1315A királyi birtokon élő jobbágyok összességére vonatkozó rendelkezés kimondja a szolgai állapot megváltásának lehetőségét, megfelelő kártérítés ellenében.

Ordonnances, T. XII. 583. o.

Lajos, Isten kegyelméből Franciaország és Navarra királya, a mi szeretett és hűséges tisztjeinknek, Saince de Chaumont-nak és Nicole de Braye-nek üdvözlet és szeretet. Mivel a természetjog szerint mindenki szabadnak kell hogy szülessék, s mert a mi köznépünk (comun peuple) soraiból sokan, a királyságunkban ősidők óta bevezetett és mindmáig megőrzött némely hagyományok és szokások következtében, továbbá, történetesen az illetők elődei által elkövetett gaztettek miatt szolgaság (servitude) és különböző állapotok kötöttségébe estek, ami nagyon visszatetszik nekünk, mérlegelve azt, hogy a mi királyságunkat a frankok756756 királyságának hívják, úgy akarjuk, hogy az valóban megfeleljen nevének, s hogy az emberek állapotán javítsunk új kormányzásunk jövetelekor. Ezért Nagytanácsunk határozataképpen elrendeltük és elrendeljük, hogy a hozzánk és utódainkhoz tartozó birtokainkon egyetemlegesen, az egész királyságban mindeme szolgaságok szabadságokká (franchises) váljanak újra. Mindazok, akik akár eredet vagy öröklés révén, akár újólag, házasságkötéssel vagy úgy, hogy szolga terhű földön telepedtek le, szolgaságba estek vagy eshetnek, nyerjék el a szabadságot jó és megfelelő feltételek mellett. Tesszük pedig ezt azért is, hogy az adóhajtók (collecteurs), a végrehajtó közegek (sergents) és más tisztségviselők, akik a múltban a holtkéz (mainmorte) és a formariage beszedésével voltak megbízva, ne sanyargassák és károsítsák emiatt köznépünket, s ne okozzanak kárt, mint eddig, ami ugyancsak visszatetszik nekünk. Tesszük még azért is, hogy a többi földesúr példát vegyen rólunk, és emelje szolgarendű népét (hommes de corps) a szabadság állapotába. Mi, akik teljességgel megbízunk a ti ragaszkodástokban és

756756 „Franc” francia szó jelentése: szabad.



dicséretes gondosságtokban, e levél tartalma értelmében megbízunk benneteket, és parancsoljuk, hogy menjetek el Senlis bailli-körzetébe s annak egyes járásaiba, minden helységbe, városba, kommunába, valamint egyes személyekhez, akik az említett szabadságot kérni fogják. Tárgyaljatok és állapodjatok meg velük meghatározott egyezségben, melynek révén megfelelő kárpótlást kell kapnunk azokért a járandóságokért, melyek a mondott szolgaság révén mienk és utódainké lehetnének. Adjatok a kérelmezőknek az általános és örök szabadságból annyit, amennyi szükséges a mi és utódaink szempontjából, az említett módon, s aszerint, ahogy azt nektek bővebben elmondtuk, kinyilvánítottuk és élőszóval rátok bíztuk. Mi pedig ígérjük igaz hittel, hogy a magunk és utódaink részéről jóváhagyjuk, megerősítjük, megtartjuk és gondosan megtartatjuk majd mindazt az egyezséget, melyet ti a fent mondott dologban kötni fogtok. Az okleveleket, melyeket a városoknak, kommunáknak, helységeknek vagy egyes személyeknek a szabadságok megkötéséről adtok, eleve megerősítjük, s kiállítjuk erről számukra a mi oklevelünket, valahányszor kérelmezni fogják. Parancsba adjuk valamennyi bírónknak és közegünknek (justiciers et sujets), hogy mindezekben a dolgokban engedelmeskedjenek nektek és buzgón hallgassanak rátok. Kelt Párizsban, július harmadik napján, a kegyelem 1315. évében.

17.23. Falusi közigazgatás (XIV. század)Itáliában és Dél-Franciaországban a falvak a városokhoz hasonlóan fejlett területi igazgatással rendelkeztek. A fennmaradt okiratok a szántóföldek, legelők és erdők védelmét szolgáló intézkedésekről tanúskodnak.

17.24. Szántóföldek és erdőterületek védelmére hozott határozatok egy itáliai községben, 1315. március 30.Fonti di Storia Trentina, 1929, 28–29. o.

A község terén, a folgarabeli emberek általános gyűlésén határozták el ezeket a szabályokat, amelyeket mindenkinek be kell tartania.

Ha a közösség őre meglát valakit, amint állataival kárt okoz éjszaka a más legelőjén vagy szántóföldjén, 60 solidus büntetést fizet, ha nappal találják, úgy 12 solidust fizet minden állata után.

Ha valakit a szőlőkben látnak meg juh- vagy kecskenyájjal, 20 solidust fizet a nyájért, ha másutt találják, 5 solidust.

Ha valaki nem az úton halad át a réteken ökör- vagy tehénfogattal, 5 solidus büntetést fizet az állatok párja után.

Ha az őr valakit a más szőlőjében talál szarvasmarhát legeltetve, 5 solidus pénzbüntetést vet ki rá állatonkét.

Ha valaki kárt csinál vagy fát vág ki más tanyáján, 5 solidusra büntetik minden tönk után.

Ha egy ló kárt okoz más legelőjén vagy a már bevetett szántóföldjén, tulajdonosa 5 solidust fizet és az okozott kár értékét.

Ha valakit megfognak, amint fát vág a hegyoldalon a Galina és a Costa közötti erdőben, 5 solidust fizet minden rönkért.

Senki ne merjen vörösfenyőt kivágni tüzelőfának ezen a helyen, 5 solidus pénzbüntetés terhe alatt minden kivágott fa után.

Senki se merészeljen fát kivágni a Xomótól a slameri csúcsig, se a csúcstól le Xomo felé, kivéve házépítés vagy tűzifa céljára, 5 solidus pénzbüntetés terhe mellett minden tönk után.

17.25. Határozatok a „védett” területek biztosításáról Provence-ban, 1344. november 6.Duby, T. I., 1962, 339. o.

Legyen köztudomású, hogy egyrészről a nemes és hatalmas Raibaude de Caussal úrnő, Cipières falu ura, másrészről a nevezett falu közösségének emberei, akiknek nevei és utónevei alulírottan feljegyeztettek, a nevezett úrnő bíráskodási termében az ő rendeletére és Jean Escoffier nuncius udvari kikiáltó és bíró felhívására összegyűlt közös tárgyalásán, elhatározták, kimondották és elrendelték a nevezett Cipières faluban és földjein az



alábbi határozatokat és rendeleteket, a nevezett úrnő és a közösség embereinek korábban hozott döntéseivel ellentétben is.

Ezeket a határozatokat Jean Mayrgues de Trets jegyző írta le a felek megerősítésével.

Tehát a nevezett nemes Raibaude úrnő az alulírott emberekkel együtt úgy akarta, kimondta és elrendelte, hogy Cipières falu minden lakosa, a jelenlegi és a jövendő személyek, szabadon tarthassanak és legeltethessenek 1 tehenet a Syr és a Plan védett legelőjén az ökrök és igás szarvasmarhák mellett, s hogy ez a tehén legelhet minden évszakban mindenütt, ahol az igásállatok.

Továbbá, hogy Cipières falu emberei a jelenben és a jövendőben szabadon tarthatnak és legeltethetnek 4 kecskét azon az úton, amelyik Cipières faluból a cailloli dombok felé vezet a Plan kerítésén kívül, és a cailloli dombokon, de a védett területre szarvas állat nem léphet be, pénzbírság terhe alatt, amelyeket a nevezett védett területekre vonatkozó statútum magába foglal.

17.26. Itáliai faluközösség statútuma az állattenyésztés szabályozására, 1411Uo. T. II., 797–798. o.

… A magisztrátus elrendelte továbbá, hogy tekintettel a legelő kiterjedésére, amellyel Bucino közössége rendelkezik, a nevezett comune-ben lakó minden személy, aki juhot, bárányt, kecskét, sertést vagy tehenet akar tartani, a legelőért a közösség javára minden év november kalendáján fizessen minden kecskéért 10 solidust, minden kocáért 5 solidust, tehénért és mindenféle nem igás szarvasmarháért 5 solidust, minden juh, bárány vagy kos után 8 denárt a mondott időben, vagy 4 denárt októberben és 4-et májusban. Aki nem fizet a kellő időben az állatokért, az egynegyedével többet fizet. A büntetéspénz negyede a podesztáé.

Elrendelte továbbá a nevezett magisztrátus, hogy senki ne merészeljen szamarat felnyergelni, ökröt befogni és más kézi munkát végezni Miasszonyunk,757757 a 12 apostol, a 4 evangélista,758758 szent Apollinarius759759 ünnepén, vasárnapokon és Húsvét napján, 5 solidus büntetés terhe mellett, a podeszta úr külön felhatalmazása nélkül. Kivétel, hogyha ezen napok valamelyikén megengedik a gabona összerakását a mezőn, vagy a malomba menést vagy az állatok számára házhoz takarmány szállítását. Azonban Húsvét vasárnapján, Miasszonyunk ünnepén és Nagypénteken760760 ezeket a dolgokat sem szabad végezni.

17.27. Határozatok Montepescali községben a határhasználat szabályozásáról, 1427Uo. T. II., 798. o.

Aki egy búzával bevetett terület mellett ökörrel vagy más állattal szánt, búzát vagy más gabonafélét vet, annak a bevetett föld mentén 4 barázdát kell (szántatlanul) hagynia, hogy a vetésben ne okozzon kárt. Aki ez ellen vét, minden alkalommal 10 solidusra és az okozott kár megtérítésére büntetik.

Ha egy montepescali személy, bármily feltételekkel, egy idegennel állatok tartására társul, erről a szerződés megkötése utáni 8 napon belül értesíteni tartozik a vikáriust és a priorokat. A vikárius kötelessége, hogy az állatok számát és a kikötött időt bejegyezze az emlékeztető könyvbe, 100 solidus büntetés mellett. A bejelentő pedig ettől kezdve a legelő használatáért a közösségnek fizetni tartozik. Minden földműves tartozik a közösség földjéből felszántani fogatpáronként761761 12 vékányit, a vidék szokása szerint. Akinek csak 1 pár ökre van, 6 véka földet szánt fel. Köteles továbbá megadni a szokásos terméshányadot a közösségnek, vagy a szokásos részt, 5 solidus büntetéspénz fizetése mellett.

18. VÁROSI TÁRSADALOM, GAZDASÁG, 757757 Augusztus 15.

758758 Február 24., április 25., május 11., június 29., július 25., augusztus 24., szeptember 21., október 18. és 28., november 30., december 21. és 27.759759 Július 23.

760760 Húsvét előtti péntek.

761761 4 ökröt ért ezen.



INTÉZMÉNYEK18.1. Lucca város kiváltságlevele, XI. századA charta a földesúr és a polgárok közti megegyezés eredménye. Szankcionálja a közösségi intézményeket, a kormányzatot, a polgári és bűnügyi jogszolgáltatást, és főleg meghatározza a polgárság és a földesúr kapcsolatát az igazságszolgáltatást és az adózást illetően. Az egyes charták különböző mértékben adnak betekintést a municipális szervezet belső életébe.

Ficker, 1874, 125. o.

A szent és oszthatatlan Háromság nevében. Negyedik Henrik762762 király, az isteni kegyelem jóvoltából. Úgy illik a királyi méltóság viselőjének felségéhez – amely méltóság minden más méltóságot megelőz a neki járó tiszteletadásban –, hogy az odaadó és hűséges polgárok méltányosságot érdemlő kérelmeit – mérlegelve tartós hűségük becsületességét s odaadásukat a serény szolgálattételben – meghallgassa, s fel is emelje minél gyakrabban megtisztelő kiváltságokra őket. Ebből következik az, hogy Krisztus minden hívőjének és valamenynyi saját hívüknek, azoknak is, akik eljövendők és azoknak is, akik most élnek, emékezetül akarjuk adni, hogy mi a luccai polgároknak – azért, mert jól megőrizték irántunk való hűségüket, de azért is, mert szorgalmasan szolgáltak nekünk, nemkülönben a mi hívünknek, Burchard lausanne-i püspöknek, egyben kancellárunknak közbenjárására – királyi hatalmunk teljességéből megadjuk, és megadván úgy határoztunk, hogy egyetlen hatalmasság, egyetlen ember se merészelje Lucca városának a várost körülvevő régi vagy új városfalát sem megrongálni, sem lerombolni, s azokba a házakba, amelyek e városfalon belül épültek vagy ezután épülnek majd, avagy környeskörül az alsóvárosban egyetlen halandónak se legyen szabad bármiféle módon, bármiféle ürüggyel – ha nincsen erre törvényes bírói ítélet a kezében – berontani. Ezenfelül megengedjük ugyanazon polgárainknak, hogy sem a városon belül, sem fellegvárukban ne legyenek kötelesek számunkra királyi palotát építeni, s ne merészeljen náluk senki erőszakkal vagy hatalmaskodva ingyen vendéglátást követelni. Megadjuk nekik ezenfelül azt a kiváltságot is, hogy ezentúl senki ne merészeljen tőlük semmiféle katonatartást követelni, se úti ellátást Paviától Rómáig, sem pedig a tengerparti adót Pisa városában, avagy a hozzá tartozó megyében. Azt is elhatároztuk, hogy ha bárki felfelé haladna akár a Sercolo, akár a Motro folyón, akár egy hajóval, akár többel azért, hogy kereskedjék a luccaiakkal, ezeket a kereskedőket avagy a luccabelieket senki se merészelje sem akkor, amikor felfelé haladnak a folyón, sem akkor, amikor visszatérnek, sem akkor, amikor megállnak, zaklatni, avagy bármiféle törvénytelenséget cselekedni velük szemben, se ne merészelje megrabolni őket, avagy valamiféle módon ezt nekik megtiltani. Megparancsoljuk azt is, hogy ha kereskedők jönnének az országúton Luna felől Luccába, senki se tiltsa meg ezek szabad közlekedését, ne merészelje másfelé irányítani, avagy tévútra vezetni őket, hanem ezek biztonságosan közlekedhessenek egészen Luccáig, s ebben senki részéről sem tűrünk ellentmondást. Azt is akarjuk, hogy az említett várostól számított hat mérföldön belül várkastélyok ne épüljenek; ha pedig valaki mégis erődíteni merészelne, építményét parancsunkra és segítségünkkel le kell rombolni. S a város és alsó városa lakói közül senkit se tartóztassanak le törvényes bírói ítélet nélkül. És ha az említett polgárok valamelyikének birtoka vagy falubirtoka lenne, abban az esetben ha bizonyítéka van a birtokszerzésről vagy az adományozóról, akkor nem szabad őt zaklatni sem bajvívással, sem perdöntő párbajjal. Megparancsoljuk azt is, hogy az említett luccaiak szabadon adhassanak-vehessenek a Szent Domninus-i és Szent Comparmulus-i vásáron, azzal a kikötéssel, hogy a firenzeieknek ugyanakkor ne legyen meg ez a kiváltságuk. A Bonifác őrgróf óta terhükre bevezetett helytelen szokásokat teljességgel eltiltjuk, s megparancsoljuk, hogy azok a továbbiakban szűnjenek meg. Ezenfelül megengedjük azt, hogy mindazok a kedvezmények, melyeket akár az őrgrófok, akár más hatalmasságok, velük megegyezve, nekik engedélyeztek, jogerősen és jogérvényesen továbbra is megmaradhassanak, és azt is, hogy a lombardok bírája tetszése szerint ne gyakorolhassa bírói tisztét az említett városban, annak várában, csakis akkor, ha vagy saját magunk személyesen jelen leszünk, avagy személyünkben fiunk vagy kancellárunk vesz részt az ítélkezésben. Ebben az engedmény okiratunkban, vagyis adománylevelünkben úgy határoztunk, hogy egyetlen püspök, herceg, őrgróf, de országuk egyetlen személye se merészelje ezekben a szabadságokban megzavarni, zaklatni vagy azoktól megfosztani az említett polgárokat; és ha – amit ugyan nem hiszünk – mégis akadna valaki, aki ezt vakmerően meg merészelné tenni, az tudja meg, hogy bírságként le kell tennie 100 fontot a legfinomabb aranyból, mégpedig a felét a mi kamaránk javára, másik felét pedig annak a számára, akinek terhére a jogsértést elkövette. – Annak érdekében pedig, hogy mindennek nagyobb legyen a hitele, s minél szorgosabban be is tartsa ezeket mindenki, megparancsoltuk, hogy az erről készült jelen oklevelünket, melyet – mint az alul látható – saját kezű aláírásunkkal erősítették meg, jelöljék meg pecsétünkkel is. – Negyedik Henrik király kézjegye. Hitelesítette Burchrad püspök és kancellár. Urunk emberi testet öltésének 1081. esztendejében, a negyedik indikcióban, június hónap 23. napján. Kelt pedig, Henrik úr uralkodásának 27., királyságának 25. esztendejében,

762762 IV. Henrik (1056–1106).



Rómában. Szerencsésen kibocsátottuk. Amen.

18.2. A Végítélet KönyvébőlA Hódító Vilmos rendeletére készített nagy összeírás, a Domesday Book több városi településről tesz említést, következő szemelvényeink ezekből mutatnak be példákat.

Douglas, II., 1953, 229–230., 232. o.

18.3. Chester város számadásaChester városa Edward763763 király idejében 50 ekeföldért fizetett geldet.764764 Van még 3 és 1/2 ekeföld a városon kívül, azaz 1 1/22 ekeföld a hídon túl, 2 ekeföld pedig Newtonban és Redcliffben és a püspök mezővárosában; ezek a várossal fizettek geldet.

Edward király idejében 431 ház volt a városban, amelyek geldet fizettek, emellett a püspöknek 56 háza volt, amelyek ugyanazt fizették. A város tehát 10 és 1/2 ezüstmárkát fizetett. Kétharmada a királynak, egyharmada az earlnek jutott.

Ezek voltak az akkor követett jogszabályok:

Ha valaki megsértette a király békéjét,765765 amelyet saját kezével vagy írott parancsával vagy követe útján hirdetett ki, a király 100 shilling pénzbüntetést szedett be. De ha a királynak ugyanezt a békéjét az ő parancsára az earl hirdette ki, az earl kapta meg annak a 100 shillingnek a harmadrészét, amelyet ezért a vétségért büntetésül beszedtek. Ha azonban ugyanezt a békét a király elöljárója vagy az earl szolgája hirdette ki, a megszegő 40 shilling pénzbüntetést fizetett, és az earlnak járt a harmadrésze.

Ha egy szabad ember, megsértvén a király kihirdetett békéjét, házban ölt embert, egész birtoka és ingóságai a királyra háramlottak, ő maga törvényen kívül került. Az earl is beszedte a büntetést, de csak ha a saját embere követte el a cselekményt, a törvényen kívülinek azonban senki sem adhatta vissza békéjét, csak a király beleegyezésével.

Aki hétfő reggeltől szombaton délig vért ontott, 10 shilling pénzbüntetést fizetett. De szombaton déltől hétfő reggelig a vérontásért járó pénzbüntetésnek 20 shilling volt az öszszege. Ugyancsak 20 shillinget fizetett büntetésül az az ember, aki Karácsony 12 napján, Gyertyaszentelőkor, Húsvét első napján, Pünkösd első napján, Áldozócsütörtökön, Szűz Mária mennybevitelének és születésének ünnepén, valamint Mindszentek napján vért ontott.

Aki ezeken az ünnepeken embert ölt, 4 font büntetést fizetett; a többi napokon 40 shillinget. Ugyanúgy az, aki gamfarét766766 vagy forstealt767767 követett el ezeken az ünnepeken és vásárnapon, 4 fontot fizetett, más napokon 40 shillinget.

Aki hengwite-et768768 követett el a városban, 10 shillinget fizetett; de ha a király vagy az earl elöljárója követte el a vétséget, 20 shilling pénzbüntetés sújtotta.

Aki rablásban vagy lopásban volt bűnös vagy erőszakot követett el egy nőn egy házban, 40 shilling pénzbüntetést fizetett.

Ha egy özvegy törvénytelen kapcsolatot tartott fenn egy férfival, 20 shilling pénzbüntetést fizetett; egy leány pedig ugyanezért 10 shillinget.

Aki elfoglalta másnak a birtokát a városban és nem tudta bizonyítani, hogy az övé, 40 shilling pénzbüntetést

763763 Hitvalló Edward (1042–1066).

764764 Járadék, adószolgáltatás. A „geld” a korai időben nem az érmét jelentette, hanem mindenféle szolgáltatást, amit „fizetni” kellett. Később általános földadó lett.765765 (Pax regia.) Általános béke, mely eredetileg a népjogon nyugodott. A királyt és kíséretét védő béke továbbhatott, s minden alattvaló a királyi védelem alatt állt. Angliában már korán a király joghatóságán nyugodott.766766 Betörés vagy rablás.

767767 Itt valószínűleg úton elkövetett erőszakosság.

768768 A tolvaj üldözésére való felszólítás elmulasztása.



fizetett. Ugyanez érte azt, aki vádat emelt, de nem tudta bizonyítani jogcímét.

Aki meg akarta váltani a maga vagy rokona földjét, 10 shillinget adott, de ha ezt nem tudta vagy nem akarta megfizetni, a sheriff a király kezébe vette a birtokot.

Aki nem tudta megfizetni a gafolt769769 esedékességkor, 10 shillinget fizetett pénzbüntetésül.

Ha tűz ütött ki a városban, az az ember, akinek a házából kiindult, 3 unciányi pennyt fizetett büntetésül, és közvetlen szomszédjának 2 shillinget adott.

Mindezeknek a pénzbüntetéseknek kétharmada a királyt, egyharmada az earlt illette.

Ha a király engedélye nélkül hajók érkeztek a város kikötőjébe vagy eltávoztak onnan, a király és az earl 40 shillinget kapott minden ember után, aki a hajókon volt.

Ha egy hajó a király békéje és tilalma ellenére jött ide, a hajó az emberek és minden, ami a hajón volt, a királyt és az earlt illette.

De ha egy hajó a király békéjével és az ő engedélyével jött, akkor a fedélzeten levők zavartalanul eladhatták, amijük volt. Mégis a távozáskor a király és az earl 4 pennyt vett minden last után.

Ha a királyi elöljáró megtiltotta a nyestbőrök tulajdonosainak, hogy eladják addig, amíg a király nem látta azokat, és nem volt módja vásárolni, a tilalom megszegői 40 shilling pénzbüntetést fizettek.

Ha férfit vagy nőt azon értek, hogy hamis mértéket használ a városban, 4 shilling pénzbüntetést fizetett. Ugyanígy azt, aki rossz sört főzött, vagy bedugták az árnyékszékbe, vagy 4 shillinget fizetett az elöljáróknak. A király és az earl tisztjei a városban szedték be ezt a büntetést, bárkinek a földjén – a püspökén vagy bárki másén – vált is esedékessé. Ugyanígy szedték a vámot is, és aki három éjszakán túl halogatta megfizetését, 40 shilling pénzbüntetést fizetett.

Volt még a városban Edward király idejében 7 pénzváltó, akik a pénz megváltásakor 7 fontot fizettek a királynak és az earlnak a haszonbéren kívül.

Volt akkor 12 bíró is a városban, s ezeket a király, a püspök és az earl embereiből vették. Ha valamelyikük távol maradt a századbíróság üléséről annak napján, megfelelő mentség nélkül, 10 shilling pénzbüntetést fizetett a királynak és az earlnak.

A városfal kijavítására az elöljáró egy embert hívott be a grófság minden ekeföldjéről. Annak az embernek az ura, aki elmulasztotta a megjelenést, 40 shillinget fizetett a királynak és az earlnak. Ez a pénzbüntetés nem foglaltatott benne a haszonbérben (farm).

Ez a város akkoriban 45 font farmot adott és 3 gerendányi (timbres) nyestbőrt. Ennek egyharmada az earlé volt, kétharmada pedig a királyé.

Amikor Hugh earl kapta meg, nem ért többet 30 fontnál, mert igen leromlott; 205 házzal kevesebb volt benne, mint Edward király idejében. Most ugyanannyi a számuk, amenynyit ő talált ott.

Mundret a várost 70 fontért és 1 arany márkáért birtokolta az earl kezéből. Ugyanez a Mundret 50 fontért és 1 arany márkáért bérbe vette az earl összes pereit a grófság és a századok törvényszékein, kivéve Englefieldet.

Az a föld, amelyen Szent Péter temploma áll, amelyet Rhuddlani Róbert mint (lovag) thegn-földet igényelt, sohasem tartozott valamilyen városon kívüli majorhoz, s ezt a grófság tanúi bizonyították. A városhoz tartozik s a királynak meg az earlnak járó szolgáltatásokat mindig úgy fizette, mint a többi polgárok földjeit.

18.4. Oxford és Oxfordshire szokásaiUo. 867. o.

Oxford grófsága három éjszakára való „haszonbért” fizet. Tehát 150 fontot fizet. Ennek megművelése folytán 25 fontot fizet súly szerint. A mezővárosból 20 font jön be súly szerint. A pénzverőből 20 font jön be pennykben,

769769 Adó, dézsma, szolgáltatás királyi, egyházi vagy földesúri viszonylatban. Az alávetett nép földadója, amely alól a paraszt mentesült, ha a föld tulajdonosa lett.



amelyekből huszat számolnak egy unciára; 4 shillinget fizetnek fegyverekért; 100 shillinget „leszámolva” a királyné ajándékára; 10 fontot fizetnek egy sólyomra; 20 shillinget egy málháslóra; 23 pennyt, unciánként 20-ával számolva, a vadászkutyák tekintetében; 6 messzely mézet és 15 pennyt a szokásos illetékek fejében.

Edwin earlnek oxfordshire-i és warwichkshire-i földje után a királynak 100 font és 100 shilling jár.

Aki a királynak keze írásával és pecsétje alatt kihirdetett békéjét megszegte úgy, hogy emberölést követ el, annak élete és tagjai a király kegyelmében lesznek. Ti. ha elfogják. És ha nem tudják elfogni, törvényen kívülinek kell tekinteni, s aki megöli, azé minden birtoka.

A király lefoglalja annak az idegennek a birtokait, aki Oxfordot választotta lakóhelyéül, aki abban a városban mint házbirtokos, de rokonság nélkül hal meg.

A király 100 shillinget vesz meg mindenkin, aki másnak házára vagy udvarára ront, s a támadással halálát vagy sebesülését okozza.

A király ugyancsak 100 shillinget vesz meg mindenkin, akit katonai szolgálatra hívtak be, de ezt teljesíteni elmulasztja.

A királynak joga van bárkinek a testére és jószágaira, aki egy másikat a saját udvarában vagy házában öl meg, kivéve mindig felesége hozományát, ha felesége van és ez hozományt kapott.

18.5. Newcastle-upon-Tyne szokásaiI. Henrik (1100–1135) idejében több angol város nyert kiváltságainak biztosítására királyi oklevelet.

Douglas, II., 970–971. o.

Ezek a törvények és szokások, amelyekkel Newcastle-upon-Tyne polgárai éltek Henriknek, Anglia királyának idejében, s amelyekkel jog szerint élnek most is:

A polgárok zálogolhatnak idegeneket piacukon és azon kívül, és házaikban és azokon kívül, és városukban és azon kívül, s ezt az elöljáró engedélye nélkül tehetik meg, kivéve ha a bíróságukat a városban tartják meg, vagy ha hadiszolgálatban a harcmezőn vannak, vagy várőrséget állnak. De polgár nem zálogolhat másik polgárt az elöljáró engedélye nékül.

Ha egy polgár a városban kölcsönöz valamit olyannak, aki a városon kívül lakik, az adós köteles az adósságot visszafizetni, ha elismeri, vagy máskülönben a város bíróságán igazságot tenni.

A városban keletkező pereket ott kell folytatni és befejezni, kivéve azokat, amelyek a király koronáját illetik.

Ha egy polgárt bármilyen keresettel megtámadnak, nem köteles a városon kívül perbe szállni, kivéve a bíróság hiányának esetén; sem válaszolnia nem kell, kivéve a meghatározott időben és helyen, hacsak nem adott már balga választ vagy ha az ügy a koronára tartozó dolgokat érint.

Ha egy hajó feljön a Tyne-on és ki akar rakodni, a polgároknak legyen szabad megvásárolniuk, amit akarnak. Ha pedig egy polgár és egy kereskedő közt vita támad, a harmadik árapály előtt el kell intézni.

Amilyen árut egy hajó tengeren hoz, azt ki kell vinni a szárazföldre, kivéve a sót és heringet, amelyet a hajó fedélzetén kell árusítani.

Ha valaki egy földbirtokot jogszerűen és megtámadás nélkül egy éven át és egy napon át polgári hűbérben (burgage) tartott, senki keresetére nem kell már válaszolnia, kivéve ha a felperes Anglia királyságán kívül van, vagy pedig fiú, akinek nincs perképessége.

Ha egy polgárnak fia van házában és asztalánál, a fiának ugyanaz lesz a szabadsága, mint az apjáé.

Ha egy paraszt jön lakni a városba, és mint városlakó ott marad egy évig és egy napig, azontúl mindig maradjon ott, hacsak nem volt megelőző megállapodás közte és ura közt, hogy csak bizonyos ideig lesz ott.

Ha egy polgár perel valakit bármilyen dologban, ez nem kényszerítheti a polgárt párviadalra, hanem a polgár esküjével kell hogy megvédje magát; kivéve az árulás vádját, amikor a polgárnak párviadallal kell megvédenie



magát. A polgár se ajánljon fel bajvívást paraszt ellen, hacsak előbb le nem mondott polgárságáról.

Semmilyen más kereskedő, mint polgár nem vásárolhat gyapjút vagy bőröket, vagy más árut a városon kívül, a városon belül sem vásárolhat, csak polgároktól.

Ha egy polgár pénzbüntetést von magára, 6 ora-t adjon az elöljárónak.

A városban nincsen merchet,770770 sem heriot,771771 sem bloodwite,772772 sem stengesdint.773773 Bármelyik polgárnak lehet kemencéje és kézimalma, ha akarja, kivéve mindig a király kemencéjét illető jogokat.

Ha egy asszony büntetést von magára kenyér és sör miatt, senki se törődjön vele az elöljárón kívül. Ha kétszer vétkezik, pénzbüntetés sújtja. Ha háromszor vétkezik, az igazságszolgáltatásnak szabad útja nyílik.

Senki sem vásárolhat vásznat festésre, sem nem készíthet, sem nem nyírhat, csak polgár. Egy polgár elidegenítheti vagy eladhatja birtokát, amint akarja, és oda mehet, ahová akar, szabadon és nyugodtan, kivéve, ha a földhöz való jogát kétségbe vonják.

18.6. János, Mortain grófjának774774 Bristol javára adott chartájaDouglas, T. II., 964–965. o.

János gloucesteri earl minőségében bocsátotta ki a következő oklevelet, Izabellával, a tartomány örökösnőjével kötött házassága (1189. aug. 29.) után.

János, Mortain grófja, minden embernek és barátainak, franciáknak, angoloknak, walesieknek és íreknek, a jelenben élőnek és a jövedőbelieknek üdvözletet. Tudjátok meg, hogy én megadtam és a jelen karfával megerősítettem bristoli polgáraimnak, akik a falakon belül és a falakon kívül élnek, egészen a város határáig, azaz Sandbrook és Bewell és Brightnesbridge és az Aldebury közelében, Knowle-nál levő forrás között mindazokat a szabadságokat és szabad szokásokat, olyan jól, szabadon és teljesen, amelyeket és ahogyan az én időmben vagy elődeim idejében bírtak. Az így nekik adott szabadságok a következők: Hogy Bristol egyetlen polgára se folytasson pert a város falain kívül bármilyen jogvitában, kivéve olyanokat, amelyek nem a város századkerületéhez tartozó birtokokra vonatkoznak. S a város határain belül legyenek mentesek az emberölési bírságtól. S egyetlen polgárt se kényszerítsenek, hogy párviadalnak vesse alá magát, hacsak nem olyan idegen, nem városbeli személy halálával vádolják, akit a városban öltek meg. És senki se telepedhessen le a falakon belül assize vagy a lovászmesterek utasítása alapján, a polgárok akarata ellenére. És legyenek mentesek a vámtól, teherdíjtól, révtől és átkelési illetéktől, és minden más szolgáltatástól az én tartományom és hatalmam területén. És senkit se ítéljenek pénzét illetően „kegyelemre”, kivéve a századkerület törvénye szerint, azaz 40 shilling pénzbüntetésig. S a század bíróságát csak hetenként egyszer tartsák. S egyetlen perben se hivatkozhassék valaki az esküszöveg elvétésére. És birtokolják földjeiket, hűbéreiket, zálogaikat és követeléseiket, amint az jogszerű, egész tartományom területén, bárki legyen is adósuk. És szolgáltassanak nekik igazságot a város jogszokása szerint, valamennyi föld és birtok tekintetében, amely a városon belül van. És a pereket, amelyek Bristolban vállalt tartozások és zálogok tekintetében folynak, a városban és annak szokása szerint kell lefolytatni. És ha bárki, tartományom bármelyik részéből való is, vámot szed a bristoliaktól, és a visszaszolgáltatásra való felszólítás után ezt elmulasztja, akkor ennek fejében a bristoli elöljáró zálogot vehet, és folytathatja a zálogolást mindaddig, amíg a visszaszolgáltatás meg nem történt. S a városon kívüli kereskedő ne vehessen a városon belül bőröket, gabonát vagy gyapjút idegentől, hanem csak a polgároktól. S idegen ne tarthasson kocsmát, kivéve a hajó fedélzetét, vásznat se adhasson el szabásra, csak a vásáron. S egyetlen idegen se tartózkodjék áruival a városban negyven nap időtartamon túl, hogy azokat eladja. S egyetlen polgárt se fogjanak perbe tartományomban vagy zálogoljanak bármilyen adósságért, kivéve ha ő maga az adós vagy a kezes. És házasodhatnak és fiaikat, leányaikat, özvegyeiket férjhez adhatják anélkül, hogy uraiktól engedélyt kérnének. Uraik egyike se gyakoroljon gyámságot fiaik, leányaik és özvegyeik fölött, se házasságkötésre ne szoríthassa ezeket azon a címen, hogy a polgároknak földjeik vannak a városon kívül; az urak csak azokat a birtokokat őrizhetik meg a gyámoltak nagykorúságáig, amelyek tőlük vannak hűbérben. És senki se szedjen

770770 Házassági illeték.

771771 Hadi felszerelés háramlása.

772772 Vérontás bírsága.

773773 Más megveréséért fizetett bírság.

774774 Későbbi Földnélküli János király (1199–1216).



tine-t775775 a városban, kivéve a gróf úr számára, s ezt is a város szokása szerint. Gabonájukat pedig ott őröltethetik, ahol akarják. És legyenek meg az ő törvényes gildáik ugyanúgy, amint megvoltak Róbertnek és Vilmosnak, az ő fiának, Gloucester earljeinek idejében. S egyetlen polgár se legyen köteles akarata ellenére biztosítékot adni bárkiért, még akkor sem, ha a saját földjén lakik. Megadtam nekik azt is, hogy minden birtokukat a falakon belül vagy a falakon kívül, az említett határokig, telkeken, kertekben, vízparti épületekben, és mindenütt a városban szabad polgári hűbérbe (burgage) birtokolják, azaz a landgable776776 fizetése ellenében, amelyet a falakon belül fizetnek. Megengedtem azt is, hogy mindegyiküknek legyen szabad a víz mentén vagy egyebütt épületeket emelni és kijavítani, feltéve, ha ez nem válik a közösség és a város kárára. S legyen nekik szabad tetszésük szerint építkezni bármilyen földön vagy üres helyen, amelyet az említett határokon belül birtokolnak. Ezért azt akarom és szilárdan elrendelem, hogy az én említett bristoli polgáraim és örököseik élvezzék és bírják a mondott szabadságaikat és szabad szokásaikat, amint fentebb le vannak írva, tőlem és örököseimtől olyan jól és teljesen, amint valaha is bírták azokat bármilyen időben, amióta érvényesülnek. Bírják azokat jól, békességben és tisztességben, és legyenek mentesek bármilyen akadályozástól és zaklatástól, melyet bárkitől szenvednének. [Tanúk nevei: Ridel István, kancellárom; Grillaume De Wenneval; Roger de Planis; Neufborug-i Roger; Berkeleyi Móric; fivére, Róbert; Valognes-i Haimo; Simon De Marisco; Gilbert Bass; Falaise-i Vilmos; Benedek mester; Péter mester és sokan mások.] Kelt Bristolban.

18.7. Fülöp Ágost megerősíti a beauvais-i kommuna szokásjogát, 1182Beauvais már 1099-ben kommunajogot nyert, szokásjogainak azonban itt részletes és bővebb kifejtését találjuk.

A. Giry, 1855, 6–13. o.

A szent és oszthatatlan Háromság nevében. Amen.

Mi, Fülöp, Isten kegyelméből a franciák királya, tudtára adjuk mindazoknak, akik ma élnek, s azoknak is, akik eljövendők, hogy mi azt a kommunát, melyet a beauvais-iak a mi atyánktól, Lajostól 777777 és a mi elődeinktől sok idővel ennek előtte kaptak, s ők odaítélték azokat nekik, megerősítjük és mi is engedélyezzük számukra azokkal a szokásjogokkal együtt, amelyeket ez az oklevél tartalmaz, az irántunk való köteles hűségük fenntartásával.

1. Valamennyi lakos, aki csak a város falai alatt, avagy a váralján778778 lakik, bárkinek a földjén tartózkodik is, a kommunára tesz esküt, azok kivételével, akik az elöljáró779779 (maire), továbbá a tanácsbeliek, avagy a tanácsbeli esküdtek tanácsára ebből kimaradnak.

2. A váralján élő lakosok mindegyike segítse a másikat becsületesen, saját belátása szerint.

3. Ha valaki latorságot követ el olyan emberrel szemben, aki erre a kommunára felesküdött, akkor a kommuna elöljárói és tanácsbelijei – ha e tettről hírt kapnak – ítélkezzenek a lator teste és vagyona felett saját megítélésünk szerint, ha bűntettéért az nem szolgáltatta az általuk megítélt elégtételt.

4. Ha pedig az, aki a latorságot elkövette, menedékhelyre menekül, akkor a kommuna elöljárója és tanácsbelijei a menedékhely urával vagy azzal, aki helyettesíti, megegyeznek az ügyben, s ha az elégtételt ad az ellenfélnek az ő kezükbe, mégpedig ítéletük szerint, akkor rendben van a dolog; ha azonban megtagadná az elégtételt, akkor az ő emberein, illetőleg vagyonán vegyék meg az ítéletük szerinti elégtételt.

5. És ha eljönne egy kereskedő Beauvais-be kereskedés céljából, s valaki a város külvárosában latorságot követne el vele szemben, s ennek híre eljutna az elöljáróhoz és a tanácsbeliekhez, és ha a kereskedő megleli a gonosztevőt a város alatt, akkor az elöljáró és a tanácsbeliek saját megítélésük szerint szolgáltassanak igazságot ebben az ügyben; és ha az a kereskedő nem volt az ellenségeik közül való, továbbá, ha a gonosz elkövető valami menedékhelyre menekülne, és ha a kereskedő vagy a kommuna elöljárója avagy a tanácsbeliek elküldenék hozzá megbízottjukat, és elégtételt adna a kereskedőnek vagy kellőleg bizonyítani tudná azt, hogy nem ő követte el a latorságot, ezzel a kommuna megelégszik. Ha azonban ezek egyike sem állna fenn, akkor – ha a gonosz

775775 Borilleték. (Tine vagy tyne = fából készített edény ingadozó űrtartalommal.)

776776 Földadó, telekadó.

777777 VII. Lajos (1137–1180).

778778 Alsóváros, külváros.

779779 A maire v. major (korábban a szenior régi domaniális tisztviselője) a városi adminisztráció feje lett, ugyanolyan hatalommal, de már nem az úrtól, hanem attól a kommunától függött, amelyik megválasztotta.



elkövető elfogható lesz a város területén – az elöljáró és a tanácsbeliek ítélete szerint toroltassék meg tette.

6. Rajtunk és a mi asztalnokunkon kívül senki sem fogadhat be a városba olyan embert, aki a kommuna valamelyik tagjával szemben latorságot követett el, csakis abban az esetben, ha azért jön, hogy gonosztettéért elégtételt adjon. Viszont ha a beauvais-i püspök befogad valakit a városba, akiről nem tudta, hogy a kommuna valamelyik tagjával szemben latorságot követett el, később, amikor már a püspöknek ezt bebizonyítják, semmiképpen sem fogadhatják be, csakis az elöljáró és a tanácsbeliek engedélyével; s ebben az esetben a püspök visszafogadhatja ezt az embert.

7. Minden egyes malomban csak két molnárlegény legyen; ha pedig valaki több legényt venne oda, avagy más rossz szokásokat akarna bevezetni a malmokba, s ennek híre eljutna az elöljáróhoz és a tanácsbeliekhez, akkor ezek saját megítélésük szerint annak szolgáltassanak igazságot, aki a feljelentést ez ügyben megtette.

8. Ezenkívül: ha a beauvais-i püspök a mi három törvénynapunkra akarna utazni, avagy ha hadba akarna vonulni, akkor minden törvénynapra csak 3-3 lovat kapjon, de ezek a lovak semmiképpen sem lehetnek idegen emberéi. Ámde, ha akár ő, akár szolgálattevő embere a kommuna valamelyik tagjától megkapta volna a ló helyett a váltságdíjat, akkor utána püspök már nem kaphat lovat a megváltott ló helyébe. Ha viszont három lónál többet követelne, s ennek híre eljut az elöljáróhoz és a tanácsbeliekhez, akkor ezek mindenkor, becsületesen, saját megítélésük szerinti, segítséget nyújtják majd az ilyen panasztevőnek.

9. Hasonlóképpen: ha a beauvais-i püspök nekünk halat akarna küldeni, ehhez kapjon egy lovat.

10. A kommuna egyetlen tagja se adjon kölcsön pénzt vagy ne juttasson pénzt a kommuna ellenségeinek, míg a háború tart; ha mégis megtenné, akkor ezzel a hitszegés bűntettét követné el. És ha bebizonyosodnék az, hogy bármennyit is hitelezett vagy juttatott volna nekik, akkor az elöljárók és tanácsbeliek ítélkezzenek felette belátásuk szerint.

11. És, ha úgy adódnék, hogy a kommuna kivonul ellenségei ellen a város falain kívülre, a kommuna tagjai közül senki se váltson szót az ellenséggel, csakis az elöljáró és a tanácsbeliek engedélyével.

12. Ezenfelül: ha valaki a kommunából a városiak valamelyikének kölcsönadná pénzét, és az, aki a kölcsönt kapta, elmenekülne valami menedékhelyre, akkor a menedékhely ura, ha hírét veszi ennek vagy adja meg a kölcsönt, vagy vesse ki menedékhelyéről az adóst; ha pedig sem azt, sem az utóbbit nem tenné meg, akkor a menedékhely férfiai felett – mihelyt megtalálják őket – tegyenek törvényt a kommuna elöljárója és tanácsbelijei, saját megítélésük szerint.

13. Hasonlóképpen: ha valaki a kommuna egyik tagjától pénzt vesz el [lop el], és utána bemenekül egy menedékhelyre, és ha erről hírt kapnak az elöljáró és a tanácsbeliek, akkor rajta – mihelyt megtalálható lesz –, valamint a menedékhely urán és emberein tegyenek törvényt az elöljáró és a tanácsbeliek, saját megítélésük szerint, hacsak a pénzt vissza nem adja.

14. A posztók kifeszítésére szolgáló függesztőfákat úgy kell a földbe erősíteni, hogy azok egyforma magasak legyenek; aki pedig ezekben a függesztőfákban vagy a posztóverő műhelyben, avagy a műhely tartozékaiban valamiféle kárt tenne, s ennek híre eljutna az elöljáróhoz és a tanácsbeliekhez, akkor ezek saját megítélésük szerint ítélkezzenek a kártevő felett.

15. Jól vigyázzon a kommuna minden tagja arra, hogy ha idegennek kölcsönözne pénzt, meglegyen rá a megfelelő biztosíték, mert az ilyen kölcsönért az adóson kívül a kezest is fogságra lehet vetni.

16. Ezenkívül: az, aki felesküdött a kommunára, a város falain kívüli helység elöljáróságához ne menjen pereskedni vitás ügyeiben.

17. Hasonlóképpen: ha megtörténnék az, hogy a kommuna egyik tagja örökséget [földbirtokot] vásárolna, és azt egy éven és egy napon át birtokban is tartja, s azon építkezne, bárki jönne is e határidő után, és vádat emelne ellene e vásárlás miatt, akkor a vádlónak már semmit sem kell felelni, hanem a vevő maradjon meg az örökbirtok békés birtoklásában.

18. A kommuna tagjai közül tizenhárom tanácsbelit kell kiválasztani, s e tanácsbeliek, valamint a tanácsbeli esküdtek javaslata szerint egy vagy két elöljárót kell ezek közül megválasztani.

19. Az elöljáró és a tanácsbeliek pedig megesküsznek arra, hogy a kommunából senkit sem részesítenek előnyben azért, mert barátjuk, és senkit sem bántanak meg azért, mert nincsenek vele jó viszonyban, és a



legjobb meggyőződésük szerint szolgáltatják mindenben az igazságot. A kommuna többi tagja pedig arra tesz esküt, hogy az elöljáró és a tanácsbeliek ítéletének engedelmeskednek, és azt támogatják.

20. Mi pedig azt az igazságtételt és ítélkezést, mely az elöljáró és a tanácsbeliek által lesz, engedélyezzük és megerősítjük a beauvais-i kommuna számára.

21. Jóváhagyjuk azt is, hogy ezt az oklevelünket semmiféle ok miatt nem fogják kivinni a város falain kívülre. És bárki akarna ellene szót emelni, azt nem hallgatjuk meg, miután mi ezt az oklevelet megerősítettük, és biztosítékot is adtunk felőle.

Annak érdekében, hogy ez a jövőben is hiteles és sérthetetlen maradjon, megparancsoltuk, hogy ezt az oklevelet a mi pecsétünk tekintélyével és alul írott királyi nevünk jegyével is meg kell erősíteni.

Így történt ez Fontaineblau-ban, az Úr testet öltésétől számított 1182. esztendőben, uralkodásunk harmadik évében, amidőn jelen voltak palotánkban azok, akiknek neve és pecsétje alant következik: Teobald gróf, asztalnokunk pecsétje; Guido pohárnokunk pecsétje; Máté kamarásunk pecsétje; Rátolf főlovászmesterünk pecsétje. Kiadja Hugo kancellárunk, saját kezével.

18.8. Strassburg első városjogaA XII. századi városjog [charta] szerint a település a hűbérúr (püspök) fennhatósága alatt csak korlátozott önállósággal bírt.

F. Keutgen, 1899, 93–101. o.

1. Más városok mintájára Strassburgot is azzal a kívánsággal látták el, hogy benne minden ember, akár idegen, akár a város lakója, minden időben mindenektől békében lesz.

2. Ha valaki a városon kívül valami bűntényt követett el és a büntetéstől való félelmében odamenekült, biztonságban ott maradhat. Erőszakosan senki reá kezet ne emeljen, viszont ő is az igazságszolgáltatással szemben engedelmes és készséges legyen.

3. Senki zsákmányolt vagy lopott dolgot oda ne vigyen be, és ott őrizni ne merjen, kivéve ha (a dolog) tulajdonosával hajlandó elszámolni.

5. E város minden hatósága a püspök hatalma alatt áll, úgy, hogy vagy ő maga nevezi ki, vagy mások által nevezteti ki (a hatóságokat). A magasabb állásúak ugyanis rendelkeznek az alacsonyabb rendűekkel, amennyiben azok alárendeltjeik.

6. Közhivatalt senki másra nem köteles bízni, csak olyanra, aki egyházának famíliájába tartozik.

7. Azt a négy tisztviselőt, ki a várost kormányozza, saját maga iktatja hivatalba. Ezek: a schultheis (scultetus, bíró), a várgróf, vámszedő és a pénzverő mester.

8. A schultheisről, akit ügyvivőnek (causidicus) is mondanak, szólunk először. Az ügyvivőnek jogában áll, hogy a maga helyettesítésére két személyt, úgynevezett bírákat rendeljen. Ezeknek annyira tisztes embereknek kell lenniük, hogy a polgárok előttük az ítéletet becsületük sérelme nélkül állhassák.

11. Az elítéltekkel szemben használatos kényszerítő hatalmát (bannust) azonban nem a püspöktől, hanem a vogttól nyeri. Ugyanis olyan hatalmat, amely vérontással akasztással, lefejezéssel, csonkítással és más, a bűntettnek megfelelő ilyesfajta büntetéssel kapcsolatos, egyházi személy nem birtokolhat. Ezért van az, hogy miután a püspök a vogtot kinevezte, a császár a bannust, azaz a pallosjogot az ilyesfajta büntetésekre vonatkozólag, valamint a kényszerítő hatalmat ez utóbbinak adja át…

44. A várgróf hivatalához tartozik, hogy a városban űzött összes iparágak élére mestereket állítson. Ilyenek a nyergesek, a szűcsök, kesztyűsök, vargák, kovácsok, molnárok, kádárok, fegyverkészítők, gyümölcsárusok, kocsmárosok. Ezek fölött, amennyiben hivatásuk gyakorlásában valami vétséget követtek el, joga van ítélkezni…

80. Aki a város falaiban vagy várárkaiban kárt tett, a várgrófnak 40 dénárt fizessen.

81. Aki az utcára építkezett, hasonlóképpen a várgrófnak fizessen büntetést. Ez alól felmentés nincs.



82. Senki trágyát vagy ürüléket háza elé ne tegyen, legfeljebb akkor, ha azt azonnal elszállítani készül. Vannak azonban helyek, ahová ezeket kihordhatják. Ilyenek találhatók a vágóhíd mellett, Szent István temploma mellett, a lóvásártéren levő kút mellett, és végül a Gewirkének nevezett helyen.

83. A város sáncárka a falakon kívül 60 láb, a falakon belül 30 láb széles legyen…

86. Senki a városban disznót nem tarthat, csak ha a disznópásztorra bízza…

93. Az összes polgárok évenként bizonyos napokon öt alkalommal kötelesek úrdolgát végezni, kivéve az összes pénzverőket, az egyház famíliájához tartozókat, kivéve továbbá 12 szűcsöt, az összes nyergeseket, 4 kesztyűst, 4 posztókészítőt, 8 vargát, az összes kovácsokat, az összes ácsokat, mészárosokat és kádárokat…

102. A szűcsök között tizenketten vannak olyanok, kik a püspök költségén bőröket és szőrméket kötelesek kikészíteni, mégpedig annyit, amennyire a püspöknek szüksége van. Az ehhez szükséges anyagot a szűcsök mestere e tizenkettő közül magához véve annyit, ahányra szüksége van, a püspök pénzén Maimban vagy Kölnben vásárolja meg. Ha utazás közben valami károsodás érné őket, akár vagyonukban, akár pedig mert fogságba jutottak, a püspök adjon kártérítést.

103. A kovácsoknak jogukban áll, hogy amikor a püspök a császárral együtt hadba indul, mindegyikük lovanként négy patkót ad szöggel együtt. Ebből a várgróf a püspöknek 24 lóra elegendőt ad ki, a többit pedig visszatartja.

104. Ha a püspök a curiába megy, mindegyikük lovanként két patkót ad szögekkel, amiből a várgróf 12 lóra szükséges mennyiséget ad át a püspöknek, a többit visszatartja.

105. Ezenkívül a kovácsok kötelesek a püspök palotájában az ajtókon, ablakokon minden vasmunkát elvégezni, úgy, hogy anyaggal ellátják őket és a munkálatok alatt élelmezésükről gondoskodnak.

106. Ha a püspök egy várat ostromol vagy ellenkezőleg, őt veszik ostrom alá, háromszáz nyilat adnak neki. Ha többre lenne szüksége, az ő költségére és terhére annyit szállítanak neki, amennyire szüksége van.

107. A város kapuinak elzárására szükséges zárakat és láncokat a város költségén kötelesek elkészíteni.

108. A vargák között csak nyolc van olyan, aki a püspöknek, mikor a curiába megy vagy a császárral háborúba indul, gyertyatartók, tálak és korsók szállításához szükséges bőrládákat készít. Mindazon dolgokat, amelyekre az előbb említett esetben vagy várostromnál szükség van, mint például a bőrtömlőket vagy más bőrrel bevont edényeket, megfelelő módon fekete bőrből készítsék, szintén a püspök költségére és terhére.

18.9. A polgárjog megszerzésének feltételeiA polgárjog megszerzéséhez szokássá vált az 1 év és 1 nap helybenlakási határidő letöltése. A városi függetlenség vonzotta a jobbágyparasztot, amely számára a szabadságot jelentette. („A városi levegő szabaddá tesz.”)

18.10. I. Frigyes kiváltságlevele Bremen részére, 1164Keutgen, 1899, 18–19. o.

Mi, Frigyes, Isten kedvező kegyelméből a rómaiak felséges császára, … fontolóra véve Bremen városa polgárainak becsületességét és irányunkban tanúsított odaadó szolgálatait, hűségüket méltó módon viszonozni akarjuk, ezért nekik és Bremen városának ama jogait, melyeket a szent emlékezetű Károly császár a bremeni egyház fő papjának, Szent Willehadnak kérésére ugyanazon városnak engedett, újra engedélyezzük és megerősítjük. Ezek a következők:

1. Ha egy férfi vagy nő Bremen városában azon a területen, amit közönségesen Weichbildnek (wichilethe) mondanak, egy évet és egy napot háborítatlanul eltöltött, annak, aki ezután szabadságát el akarná venni, hallgatást parancsoljanak. Neki pedig jogában áll szabadságát megtartani, minthogy az ezzel szemben (esetleg) fennálló jogok az említett idő alatt elévülnek; ez nem vonatkozik a bremeni egyház és a hozzá tartozó többi egyházak famíliáinak tagjaira.

18.11. II. Frigyes kiváltságlevele Goslar város részére (1219.



július 13.)Uo. 179. o.

1. Ha valaki Goslar városába letelepedett és életében senki rá nem bizonyította, hogy előbb szolgarendű volt, halála után senki őt szolgának ne minősítse, és ennek megfelelően hagyatékával mint szolgáéval ne bánjon.

2. Ha pedig valaki idegen az említett városba költözik, ott egy évet és egy napot eltölt és ezenközben senki azzal nem vádolta és rá nem bizonyította, ő maga pedig be nem vallotta, hogy előzőleg szolgaállapotú volt, a többi polgárral közös szabadságot élvezzen; halála után pedig hagyatékával senki úgy ne bánjon, mint a szolgákéval szokás…

18.12. I. Ottokár cseh király kiváltságlevele Unièov város lakosainak, 1223A legrégibb cseh városi kiváltságlevél. A kiváltságokban részesült városok általában régebbi települések voltak.

Hu¹a, 1954, 48–49. o.

+C+ Az Atya és Fiú és Szentlélek nevében, Amen. Mivelhogy azt, amiről köztudomású, hogy az elődök istenfélő és dicséretes módon rendelték el vagy helyesen engedélyezték, nem szabad, hogy a királyi bőkezűség megváltoztassa vagy csökkentse, hanem inkább, hogy megőrizze és növelje, ezért én Ottokár, akit Pøemyslnek is neveznek, Isten kegyelméből cseh király fiaimmal együtt tudatom mindenkivel, mind jelenlevőkkel, mind eljövendőkkel, hogy azt a jogot és azt a szabadságot mindenben, amelyet boldog emlékezetű fivérünk, Vladislav, egykor morva őrgróf, Unièovba, vagyis Nová Vesbe való kedves polgárainknak ugyanebben a városban vagy a városon kívül engedélyezett, elrendeltük, hogy ugyanezt a szabadságot királyi szívességünkből bőkezűen engedélyezzük nekik és ünnepélyesen megadjuk hiteles oklevélben. Vagyis, hogy a nevezett város minden évben Szent Márton ünnepén780780 köteles hat dénárt fizetni, minden ekealja szántóföld után negyed font ezüstöt és három mérő gabonát, mégpedig egy mérő rozst, egy mérő búzát, egy mérő zabot. Hasonlóképpen megengedjük a polgároknak, hogy szabad legyen az erdő, amelyet faizásra kaptak harminc esztendőre, amiből már tíz eltelt, hogy bármelyikük fázhasson abban. Továbbá királyi hatalmunkból elrendeljük, hogy megőrizzék kerületük szabad és biztonságos határait, mind az erdők, mind a szántók és legelők tekintetében, ahogy nevezett fivérünk, az őrgróf korábban igazságosan megszabta. Azt is megengedjük nekik, hogy szokásaik szerint minden vétséget úgy ítéljenek meg, ahogy eddig egymás között és maguknál ítélkeztek fivérünk engedélye alapján, hacsak nem valami súlyos és nagy bűnről van szó, amelyet a jog szerint előttünk vagy tisztviselőink előtt kell elintézni. Ugyancsak kegyelmesen meg akarjuk adni ugyanezeknek a polgároknak egészében a magdeburgi jogot és ugyanazokat a jogszokásokat, amelyeket bruntáli polgáraink élveznek. Ezenkívül azt akarjuk, hogy a hatalmat vagyis bírói tisztséget, amelyet említett fivérünk, mint ismeretes, Detrich bírónak és örököseinek megadott, ugyanez a Detrich és örökösei békességben megtartsák, ahogy a bírói hatalmat nekik adományozták. Hogy pedig ez az engedélyük állandó és biztos legyen, megerősítjük ezzel az oklevéllel és pecsétünk oltalmával, és megkérjük a tiszteletre méltó Róbert atyát, olomouci püspököt, aki szintén jelen volt, hogy ennek az engedélynek nagyobb hatékonysága érdekében függessze hozzá pecsétjét; ezt meg is tette. Adatott Brnóban az Úr megtestesülésének 1223. évében a 11. indictióban, Vigbert jegyzőnk keze által sok tanú jelenlétében, akiknek a neve a következő: Zdislaw, a brnói Szent Péter (káptalan) prépostja, Konrád brnói írnok, Stepán Medlov, Jindrich, Vitek fia, és fivére, ifjabb Vitek, Divis, Svatopluk, Holas, Kojata és Zemislav, olomouci várnagyok, Bavor, olomouci kamarás, Závise, Stibor, Velis, olomouci bírák, Zpytata, Petr z Lozic és fivére, Mikulás.

18.13. Krakkó város alapítóleveleA város a X. századtól jelentős kereskedelmi település, a XI. század óta fejedelmi székhely, 1257-ben kapott német városjogot.

R. Grodecki, 1959, 31. o.

Az Atya és Fiú és Szentlélek nevében, Amen.

A támogatást érdemlő dolgokat illendő megerősíteni és megszilárdítani oklevelekkel és tanúkkal, közhírré tevéssel és a tény nyilvánosságával, hogy azok ne legyenek elhomályosítva a feledés ködével vagy elferdítéssel.

780780 November 11.



Ha már az emberek társulása, amely természetes és annak számít, igazságosságot cselekszik a földön, ez a társulás egyformán méltó mindenki támogatására, mint ahogy maga az igazságosság az. Tehát várost szándékozván alapítani Krakkóban, és ott minden éghajlatról összegyűjteni az embereket, tudtára adjuk mindenkinek, úgy a mostaniaknak, mint az eljövendőknek, hogy mi Boleszláv, Isten kegyelméből Krakkó és Sandomierz hercege, felséges anyánkkal, Grzymislawával és nemes nejünkkel, Kunigundával együtt azon a jogon alapítjuk meg azt (ti. a várost), melyen Boroszló városát alapították, mégis azzal, hogy ne az [tartsa magát] legyen, ami Boroszlóban történik, hanem aminek történnie kell a jog szellemében és Magdeburg város mintájára. És ha valamilyen kétség támadna ez irányban, a kételkedőknek az írott törvényhez kell fordulniok.

Mindenekelőtt tehát maradandóan akarjuk figyelmébe ajánlani wojtjainknak:781781 Stilvoytnak nevezett Gedkónak, Jakabnak, ki egykor Nysaban volt bíró és a Wolknak nevezett Dietmarnak, akik személyesen jelentek meg színünk előtt, megígérjük, hogy tántoríthatatlanul megtartjuk: egyetlen, ezen a helyen lakozó polgárnak sem kell adnia vagy tennie semmiféle adót avagy [úrbéri] szolgáltatást saját személyük vagy lakhelyük után, akár sajátjuk, akár a városhoz tartozik, hat évig: a kelmét árusító boltok utáni és az árusok boltjai – melyeket közönségesen bódénak hívnak – utáni adót kivéve, amelyekből – amennyiben saját költséggel és munkával építjük fel [mert ezt is megígértük nekik] – az adó öt része a miénk, a hatodik részt pedig öröklés alapján az előbb mondott advocatusok fogják összegyűjteni; ámde mindezt nem a jog szerint, hanem kivételes kegyünk által. Hogyha pedig elmúlik a hat év, minden lakóhely után kötelesek nekünk fizetni 1/2 német mérték szerinti lat ezüstöt, ha elkövetkezik a fizetés határideje; mindazonáltal ami a mészárosok, pékek és vargák boltjait illeti, megadjuk az advocatusoknak a jogot és szabad hatalmat, hogy azt visszatartsák maguknak vagy örökre átadják másoknak úgy, hogy az említett boltok tulajdonosai örökre mentesek legyenek minden adótól. Az advocatusok a szabadságjog lejárta után minden hatodik porta adóját birtokba veszik örökre és szabadon; ezeket azonban nem a jog, hanem különleges kegyünk alapján bírják. Hasonlóképp más épületeket a városon kívül, ahol a marhát levágják, szabadon fogják birtokolni éspedig örökösödési joggal. Szintén megengedjük és megígérjük, hogy tántoríthatatlanul megtartjuk, hogy az előbb mondott advocatusok szabadon, minden illetékünk és vámunk nélkül örökösen keresztülvihetik minden árujukat és keresztülutazhatnak egész hatalmunkon és hercegségünkön; ezen város más pofárai pedig 10 éven át ugyanennek a szabadságnak örülhetnek.

Úgyszintén megesküszünk az advocatusoknak és minden polgárnak, hogy nem helyezünk föléjük sem rendkívüli, sem általános bírót, hanem ha előáll valamilyen ügy, amely pontosabb vizsgálatot követel meg, akkor abban vagy személyesen veszünk részt, vagy valakit részünkről kiküldünk kizárólag ennek az ügynek az elintézésére.

Úgyszintén óhajtjuk és megengedjük ennek a városnak, hogy földművelés űzése, legeltetés, és egyéb hasznok érdekében birtokolják örökösödési jogon azt a falut, amelyet közönségesen Rybitwynek neveznek, ezen falu minden tartozékával együtt, csak a tó, valamint azon egész terület kivételével, mely a város és a Pradnik folyó között található, kört írva le a nevezett Rybitwy falutól a Kriwidrza nevű faluig úgy, hogy magát Kriwidrza falut is minden tartozékaival együtt kapcsolják hozzá, azonban a püspöki jog feltételével, úgy a földeken, és malmokon, mint az említett folyón.

Ugyancsak ezen a folyón átengedjük az advocatusoknak vagy azoknak, akik javára ők átadják, két malmunkat és a harmadikat, mely egykor a miechowi barátok tulajdona volt, valamint a negyediket, mely a jedrzejowi szerzeteseké volt; ha azonban az előbbi folyón még több malmot tudnak építeni, azonban nem a többi malom kárára és rovására, hatalmat adunk nekik az örökösödési jog oly értelmében azon az alapon, hogy minden malomkerék, úgy mostani, mint jövőbeni után kötelesek lesznek fizetni nekünk évenként egy werdungot 782782 az ez idő szerint érvényben levő pénzben.

Ugyancsak megadjuk a városnak a használati jogot a Visztula folyó felett mindkét parton Zwierzyniec határától egészen a mogilai kolostor határáig oly módon, hogy benne megengedett lesz a szabad halászat, az előbb mondott advocatusok pedig építhetnek három malmot és bírhatják örökösödési joggal szabadon minden illetéktől; csak avval a kikötéssel, hogy kötelesek lesznek nekünk azon a helyen vagy annak közelében gabonát őrölni szükségletünkre, jelesen három mérföldes körzetben. Ha azonban valaki ennek a folyónak a térségében több malmot akarna építeni, legyen szabad neki az advocatusok engedélyével és beleegyezésével, de olyan feltétellel, hogy köteles lesz nekünk évenként az éppen használatos fél márka ezüstöt fizetni minden malomkerék után.

Ugyancsak örök használatra adjuk ennek a városnak a Visztula felső részénél levő egész erdőt, amelyet

781781 Advocatus.

782782 A márka 1/4 része.



Chwacimiechnek hívnak. Az említett advocatusoknak is adunk 30 frankoniai ekealja földet, amely adótól és szolgálattól és mindenféle hercegi jogtól és bármiféle illetéktől [mentes] örökösödési jogon.

És miután a törvény alapelve az, hogy a panaszos [felperes] köteles a vádlott számára illetékes bíróság előtt megjelenni, elrendeljük és óhajtjuk, hogy ha valaki ezen város polgárai közül panaszt emel a krakkói egyházmegyéből való lengyelre, akkor ügyét lengyel bíró előtt kell érvényre juttatnia, és fordítva, ha lengyel hurcol törvény elé egy polgárt, akkor az advocatusok döntik el az ügyet és hoznak ítéletet.

Szintúgy megesküdtek nekünk ezen advocatusok, hogy sem mi, sem az egyház, sem senki más alávetettjét, és úgyszintén azon olyan szabad lengyelt, aki eddig falun lakott, nem tesznek polgártársukká, hogy emiatt ne néptelenedjenek el a földművelő falvak, akár a mieink, akár püspökiek vagy a kanonokok avagy mások tulajdonában vannak.

Úgyszintén örökre elismerjük az advocatusoknak és ezen város minden jelenlegi és jövőbeni polgárának és azok utódainak szintén a kedvezmény befejeződése után, hogy közülük senki se vonuljon ki és ne küldjön ki [maga helyettesítésére] senkit támadó vagy védekező háborúra a krakkói hercegség azon határain túlra, melyek között most ezt a hercegséget bírjuk vagy a jövőben birtokolni fogjuk Isten engedelméből.

Továbbá akarjuk és kihirdetjük a városnak azt a rákényszerített feltételt, hogy a pénzverők – bármifélék is volnának – Prandota krakkói püspöknek és örökre utódainak fizessenek a krakkói egyház (ti. a székesegyház) javára minden nehézség és hozzánk való fellebbezés nélkül egészben és a tized megkisebbítése nélkül a pénzverdéből a nekünk és utódainknak [rendelt] kilenced rész (9/10) kifizetésének határnapján és hogy a püspök ha valaki akadályozná ezt a kifizetést avagy késleltetné azt, egyházi büntetéssel fékezhesse meg őt…

Történt ez a gyűlésen (colloquium generale) a falu mellett, melyet közönségesen Koporynának 783783 neveznek; az Úr megtestesülésének 1257. évében, június 5-én, Krisztusban tisztelendő atyánk Prandota, krakkói püspök és Ádám comes krakkói várnagy, Pelka kancellárunk, Miklós (Mikolaj) comes krakkói vajda, János (Jan) comes sandomierzi bíró, Miklós (Mikolaj) comes krakkói bíró, Warsz comes, sandomierzi asztalnok, Lasota skalbmierzi plébános, Twardoslaw, udvarunk alkancellárfa jelenlétében.

18.14. A rajnai városok szövetsége. A wormsi gyűlés (1254. október 6.)A rajnai városok szövetségének kialakulásában nagy szerepe volt a hűbérurak elleni védekezés szükségességének, különös tekintettel a Németországban az 1254–1273-as években uralkodó anarchiára.

Altman–Bernheim, 1895, 227–229. o.

Az Úr nevében, Amen. Az Úr ezerkétszázötvennegyedik évében, Szent Mihály oktávján, a béke megőrzésére szövetkezett felső és alsó városok követei Worms városában összegyűltünk, és miután megbeszéltük és megtárgyaltuk mindazt, ami a közbékességgel kapcsolatos, Isten és az anyaszentegyház, valamint a szent birodalom tiszteletére, amely birodalom élén most felséges urunk, Vilmos római király 784784 áll, a közjó érdekében a határozatok betartását becsületesen és sértetlenül mind gazdagnak, mind szegénynek egyenlő módon elrendeltük…

I. Először is úgy intézkedtünk, hogy hadjáratot csakis a városok és községek bölcs elhatározása alapján viselünk, és főként csak olyan helyeken, ahol az valóban szükséges, és ez esetben egymást erőnkhöz képest segítjük és a nehézségeket közösen viseljük.

II. Hasonlóképpen úgy döntöttünk, hogy aki a közbékének és nekünk ellenszegül, semmiféle várostól vagy velünk szövetségben levő hűbérúrtól sem élelmet, sem fegyvert nem kaphat, sem kereszténytől, sem zsidótól segélyben nem részesülhet.

III. Az ilyeneknek városainkban, minthogy a békének és nekünk ellenségeink, hitelezni vagy kölcsönt adni nem szabad.

IV. Ugyancsak elhatároztuk, hogy bármelyik városban egyetlen polgár sem lehet ilyenekkel összeköttetésben, nem szolgálhat nekik tanáccsal, segítséggel, kedvezéssel. Ha ilyesmi kitudódik és nyilvánvalóvá lesz, mint

783783 Koperina Pinczow mellett.

784784 Holland Vilmos, Németország királya 1248-tól 1256-ig.



például ha ő saját maga is bevallja, a városból űzzék őt el, ami pedig vagyonát és házait illeti, mások okulására úgy büntessék meg, hogy senkinek se legyen kedve példáját követni.

V. Ha egy katona, irántunk ellenséges urának várán kívül, üldöz minket vagy kellemetlenkedik nekünk, és ily módon urát a közbéke ellen segíti, az ilyen emberre vagy vagyonára, bárki legyen is az, gondunk lesz, főként, hogy magunkat rajta megbosszuljuk. Ha ilyen embert valamelyik városban elfognának, addig tartsák fogságban, míg méltó elégtétellel szolgál. Azokat a falusiakat pedig, kiknek védelmét magunkra vállaltuk, abban az esetben, ha velünk békében élnek, meg is akarjuk védeni és oltalmazni a jogtalanságokkal szemben; ha azonban ilyenek ellenünk támadnának, rajtuk megfelelő módon bosszút állunk, s ha elfogják őket a városban, mint gonosztevőket büntetjük meg.

VI. Azt akarjuk, hogy az összes városok a velük szomszédos révekről a hajókat magukhoz vonzzák és irányítsák, hogy sehol máshol ne legyen révátkelés, csak a szövetséges városoknál, nehogy a béke ellenségei bárhol a Rajnán át tudjanak kelni vagy bármi módon haszonhoz jutni.

VII. Ugyancsak elhatároztuk azt is, ha egy hűbérúr vagy lovag velünk együtt a békét elő akarja mozdítani, erőnk szerint azon igyekszünk, hogy békében élhessen: aki azonban a békét nem támogatja a mi oldalunkon, e közbékéből tartósan ki lesz rekesztve…

XI. Súlyos büntetés terhe alatt megtiltjuk, hogy bárki a polgárok közül a velünk ellenséges viszonyban levő hűbérurakkal viszályba keveredjék, mert nem akarjuk, hogy őmiattuk rajtunk álljanak bosszút, inkább mi figyelmeztetjük előbb az urakat arra, hogy jogtalan eljárásukkal hagyjanak fel, nehogy mi legyünk kénytelenek ellenük eljárni…

XIII. Megígértük azt is, mert erre gyakran szükség van, hogy bárhol is gyülekezzünk öszsze, az urak és városok csak négy meghatalmazott követet küldjenek el vagy ennél kevesebbet, amint az éppen szóban levő ügy tárgyalása megkívánja. Ezek a városaiktól erre vonatkozó teljes felhatalmazással rendelkezzenek, és az ott hozott határozatokat városaiknak tudomására hozzák. Mindazok pedig, akik a városi követekkel utaznak vagy akik hozzájuk jönnek, sérthetetlenek, bírósági eljárás alá nem vonhatók…

XV. Szilárdan megfogadtuk, hogy amennyiben e békeszövetség tagjai közül szegné meg valaki a békét, gyorsabban fogunk ellene eljárni, mint egy idegennel szemben, és őt megfelelő elégtétel adására kényszerítjük.

XVI. Megfogadtuk azt is, hogy a velünk szövetséges urakat és egymást mindarról, amit ellenségeinkkel kapcsolatban megtudtunk, levélben hűségesen tájékoztatjuk, hasonlóképpen másokról is, akik nekünk árthatnak, hogy így idejében intézkedhessünk.

XVII. Úgy határoztunk, hogy világi papoknak vagy bármiféle egyháziaknak, szürkéknek, feketéknek, fehéreknek, szerzeteseknek vagy apácáknak és más egyházi személyeknek majorjait vagy házait senki erőszakosan el ne foglalja, vagy tőlük szállást, élelmet, szolgálatokat vagy bármi mást akaratuk ellenére ki ne kényszerítsen. Ha pedig valaki ezt könnyelműen megkísérelné, úgy kell tekinteni és elítélni, mint a közbékesség megsértőjét.

XVIII. Elhatároztuk azt is, hogy minden város, szomszédaitól vagy a környékbeliektől, kik e béke betartását még meg nem fogadták, követelje és kívánja meg, hogy a béke megtartására megesküdjenek. Ha pedig ezt elmulasztják, a béke reájuk egyáltalán ne vonatkozzék úgy, hogy az, aki őket személyükben vagy vagyonukban bántalmazná, a békét nem sérti és nem zavarja.

18.15. Szemelvények a bergeni városjogbólMagnus Haakonarson (1263–1280) jogalkotó tevékenységéért a „törvényjobbító” (Lagaboter) melléknevet is kapta. Városjoga magába olvasztotta a korábbi, az ősi norvég és svéd piacjogból kifejlődő városi jogszokásokat.

R. Meissner, 1950, 159–165., 221., 223., 239. o.

18.16. VI. A város rendje2. Éjszaka minden embernek otthon kell tartózkodnia

Éjszaka minden embernek otthon kell tartózkodnia, s az ellátás szükségén kívül nem szabad mások udvarába mennie. Ha azonban valaki ezt teszi, és ott áll az udvar bejáratánál vagy az előtérben, akkor büntetlenül a városi



őrség őrszobáján kell tartóztatni, hogy ott várja meg ítéletét.

Polgárgyűlést a karácsonyi időben is tartanunk kell, mint azelőtt, kivéve ha a mi személyünk épségéről vagy lopásról van szó, s akkor éppen úgy minden tanút igénybe kell vennük, mint egyébként.785785

Mindaz, amit egymás között a polgárgyűlésen kézfelemeléssel határozunk, vételről, eladásról vagy más hasonlóról, ami városunknak hasznára van, maradjon mind közöttünk, hacsak a törvénykönyv mást nem rendel. Aki ezt megsérti, valamennyi fél márka ezüst büntetésbe esik, hacsak a király valami jobbat nem határoz.

Amikor pedig városunkban részeg emberek járkálnak, s az őrökkel találkoznak, akkor a helyes útra kell vezetni őket, nem tévútra, legyenek azok férfiak vagy nők. S evégből meg kell kérdezni tőle, hol lakik. Ha pedig tudja, az [őrök] haza kell hogy kísérjék. Ha azonban nem tudja, vigyék a legközelebbi gazdához, és ott hagyják feküdni, amíg rá nem jön, hogy hová kell mennie, ha ugyan a házigazda nem akarja előbb hazakísérni. De az az ember, aki más útra vezeti őt, egy márka ezüst büntetést von magára. Ha pedig valaki egy részegtől, akár férfitől, akár nőtől, titkon elveszi ruháit, pénzét vagy fegyvereit, éppen úgy felel érte, mintha ugyanannyit lopott volna.

3. Itt a nálunk levő őrségről lesz szó

Amíg a karácsonyi béke ideje tart, őrséget kell felállítani. Ez hat megbízható férfiúból álljon, akiket sem nagyobb, sem kisebb lopással nem vádolnak. Az elöljáró (soltész) nevezze ki őket a gazdák beleegyezésével, bérük pedig öt márka ezüst legyen a város polgárainak pénzéből. Ennek a felét karácsony előtt, a másik felét meg karácsony 12. napján kell kifizetni. S amikor ez a hat ember őrségbe áll, a fövenyhídnál találkozzanak; közülük hárman menjenek le a kikötődhídhoz, a király almáskertje mellett vezető legközelebbi úton, majd tovább a kikötőhíd hosszában, a másik három pedig haladjon a felső hosszú utca mentén, s [az előbbi hárommal] találkozzék az Olaf-templomnál a belső öbölben; ekkor a kikötőhíd hosszában jöttek kifelé fordulnak a felső útra és a felső úton érkezettek kifelé fordulnak a kikötőhíd hosszában, s [a többiekkel] a fövenyhídnál találkoznak. Így kell mindig menniük és megfordulniuk, míg csak a nap fel nem kel, s a kápolnákban nem harangoznak. Kiáltaniuk kell minden keresztutcánál, amely áthalad városunkon.

És ha egy olyan ember, akit az elöljáró a polgárok beleegyezésével kijelölt, nem akar őrséget állni, akkor 2 ezüstőre büntetésbe esik, és mást kell kijelölni a helyére. Ha pedig az egyik őr elalszik az őrségen, egy ezüstőrét fizet. Ha pedig az őrök egyike mulasztja el őrszolgálatát, aki felvette a polgárok pénzét, akkor 2 ezüstőre büntetés sújtja. S az őrszolgálatot akkor kell elmulasztottnak tekinteni, ha a városban tűz üt ki, és mások hamarább veszik észre [az őrnél], vagy betörnek az emberek házába, s ellopják onnan az emberek javait, vagy haddal közelednek, a város ellen, ti. egy hadihajó, melyet evezőpadok szerint meg lehet határozni, vagy több is, és mindezt mások hamarább veszik észre, mint ők.

Ha pedig haddal közelednek a város felé, s az őrök észreveszik, fussanak a toronyőrökhöz, és szólítsák fel őket, hogy húzassák meg a harangokat; néhányan meg siessenek a városi küldönchöz azzal a felhívással, hogy fújja meg a kürtöt, mihelyt tudja, s az őrök kötelesek megmondani neki, hogy a hajók merről közelednek a part felé. És minden szabad és felnőtt férfi rohanjon oda minden fegyverével. Ha pedig ellenséges hadsereg közeledik, a király tetszése szerint bárkit hazaárulással vádolhat, aki másként cselekszik, hacsak nem szükséghelyzet akadályozza.

Minden éjszaka toronyőrséget kell állítania a Miklós-templom tornyába. Ezt két derék, megbízható férfi lássa el, akiket jogellenes magatartással nem vádolnak, s akiket az elöljáró a városi polgárok beleegyezésével nevez ki. Ezek ketten 12 hónapra 8 ezüstmárka bért kapnak. A kettő közül mindegyiknek két ezüstmárkát kell fizetni a téli éjszakára [október közepén], és kettőt Pál fordulásakor [január 25.], kettőt a nyár kezdetén [április 14.], és kettőt a Seljai786786 szentek vigiliáján [június 8.]. Ha pedig az, akit erre kijelöltek, nem akar őrséget állni, két ezüstőre büntetés éri, s az elöljárónak mást kell kijelölnie a helyére. A kerületi elöljáró nevezzen ki két embert, akik az őrséget minden este ellenőrzik; ha az őrt alva találják az őrségen vagy nem jelenik meg addigra, amikor a tűz eloltására harangoznak, akkor egy ezüstőre büntetést fizessen vagy vessék a tömlöcbe. őrségüket akkor kell elmulasztottnak tekinteni, ha tűz üt ki a városban, és mások náluknál előbb veszik észre, vagy hadsereg közeledik a városhoz, egy vagy több hadihajó tart erre. És ha ilyesmi történik, ugyanolyan módon felelnek, amint a karácsonyi őrségre nézve meg van határozva.

785785 A karácsonyi időre vonatkozó szabály nem helyes szövegben maradt ránk, és érthetetlen. A karácsonyi béke idején a vagyonjogi ügyletek szünetelnek, de személy megsértése és lopás címén vádat lehet emelni, s akkor természetesen sor kerül polgárgyűlésre is. Hasonló szabály érvényes a nagyböjtre vonatkozólag is.786786 Sunnifa és követői; ereklyéiket Selja (Selö) szigetéről hozták át Bergenbe.



Hat embernek minden éjszaka éppen úgy el kell látnia az őrjáratot, mint karácsony idején. Valamennyien a fövenyhídnál találkozzanak, amikor őrszolgálatukat megkezdik, s ugyanúgy kell haladniuk és fordulniuk, amint előbb mondottuk a karácsonyi őrségnél. Mindegyikük egy ezüstertogot787787 kap minden éjszakára a polgárok pénzéből, az elöljáró kijelölése szerint minden udvar utáni kiegészítéssel.

4. Hogyan kell városunkban berendezni a házakat

Mindazok a házak, amelyek már korábban is megvoltak, álljanak azon a módon, amint reánk maradtak. De ha egy háztulajdonos át akarja építeni a házát, mostantól fogva csak úgy rendezheti be, amint a jogvédő és a soltész vagy a tanácsosok jónak látják, hogy a legjobban beilleszkedjék mind az utcába, mind a kikötőhidak788788 közé, valamint a keresztutcák és közök viszonylatába.

Így minden utca legyen ugyanolyan magas, mint a többi, és 12 könyök széles, a kikötőhidak ugyancsak. Akiknek a kikötőhídjaik túl magasak, azoknak alacsonyabbra kell venniük, másoknak viszont feljebb kell emelniük, amint a jogvédő vagy a soltész, vagy a tanácsosok jónak látják, hogy valamennyi egyforma magas legyen. Ha pedig később beszakadna egy kikötőhíd, annak kell megjavítania, akihez tartozik, s a megszabott magasságot elérőkkel egy szinten kell tartania.

A keresztutcáknak 8 könyök széleseknek kell lenniük, a közöknek 3 könyöknyieknek az udvarok között. Az épületeket is úgy kell építenünk, udvarainkon, hogy még a legszűkebb helyen is fel lehessen vinni egy hajófontot,789789 és lefelé is, a főutca és a kikötőhidak közt. Mindegyik udvarnak fölfelé és nyitva kell lennie az utcára, amint elrendeltük az alsó részre. És ha valaki mostantól kezdve úgy építi házát vagy melléképületét, hogy kinyúlik az említett terek egyikére, egy ezüstmárka büntetésbe esik, és köteles az építményt öt éjszakán belül eltávolítani. Ha pedig akkorra nincs eltávolítva, az elöljáró és a tanácsosok trombitáltassák össze a polgárok gyűlését, és ezen a polgárgyűlésen jelöljenek ki embereket arra, hogy odamenjenek, és a házból annyit hordjanak el, amennyi kinyúlik vagy felülnyúlik az utcán, a kikötőhidakon, keresztutcákon, közökön vagy udvarokon azon túl, amennyit most meghatároztunk. Három könyöknyi kiugrást meglehet tűrni a kikötőpallókon, de szélesebbet nem. Aki pedig nem akar odamenni és lehordani, egy ezüstőre büntetésbe esik.

16. Mely férfiaknak kell a polgárgyűlésen megjelenniük

Senki se kürtöltesse össze a polgárgyűlést éjszaka, kivéve ha tűz üt ki vagy ellenség közeledik a városhoz. Nappal össze kell trombitálni a polgárgyűlést, ha valaki úgy kívánja. És ha tűz üt ki vagy ellenséges had közeledik, mindenki rohanjon oda, mihelyt a kürtöt vagy a harangot hallja, máskülönben fizessen egy ezüstmárkát a királynak.

Más polgárgyűlésekre azonban senki sem köteles elmenni a városi lakosokon kívül, s ugyanúgy a városi lakos idézésére sem. Egy ezüstőre büntetés éri azt, aki nem jön, mihelyt a kürtöt hallja.

Városi lakosok pedig azok, akiknek udvaruk van vagy udvarokat bérelnek fél évre, illetve 12 hónapra, teljesen, félig vagy egynegyedrészben, és más bérlőket is fogadnak be. Kezességet nem szabad követelni, miután már vecsernyére harangoztak, hacsak valaki

nem áll elutazás előtt, s akkor sem kérheti később, (mint olyankor, amikor a másiknak) még elég ideje van kezesről gondoskodni. Ha az elöljárónak kétsége van, tanúval kell bizonyítania, hogy legjobb tudása szerint járt el. A kezesség teljesítésénél nyáron a Nap, télen a [naptári] nap az irányadó.

24. Itt a kezesség megköveteléséről és teljesítéséről lesz szó

Amikor valaki egy másiktól törvénybe állásra vonatkozó kezességet követel, akármilyen perről legyen is szó, meg kell fontolnia, hogy [az alperesnek] abban az ügyben itt vagy másutt kell felelnie. És ha az országban kell felelnie, arra vonatkozó kezességről gondoskodjék, hogy lakóhelyére megy, s az ő gazdagsága lesz érte a kezes, s a felperesnek ilyenkor az országos jog szerint kell lefolytatnia a pert.

Bárki átruházhatja másvalakire perének lefolytatását, ha akarja, akár férfi, akár nő. S annak, aki a meghatalmazást elfogadja, a másik perét úgy kell lefolytatni, mint a magáét, mert gyakran előfordul, hogy valaki nem teheti ezt maga.

787787 1 márka = 8 őre = 24 ertog.

788788 A kikötőhidak az egyes udvarokhoz tartoztak.

789789 A legsúlyosabb font neve.



Ha pedig valaki a vidékről más ember jószágával790790 városunkba szökik, a gazda utána jön és a magáét követeli, amaz pedig elrejtőzik, amíg a gazda a városban van, s ez sehol sem tudja [törvénybe] állítani, de mihelyt a gazda elhagyta a várost és hazament, ismét napvilágra jön – akkor a gazda hatalmazzon meg valakit a maga keresetével, ha akarja, s ez úgy folytassa a pert, amint a másik saját maga tenné, ha itt volna.

A kereskedőváros lakosai közül senki se okozzon sérelmet a vidéken lakóknak, sem a vidékiek a kereskedővárosbelieknek. Mindenkinek legyen meg a magáé, és senki se rabolja ki a másikat.

Ha valaki egy másiktól kezességet követel arra, hogy a jogvédő idézésének és döntésének [eleget tesz], de az ítélet sem birtokot, sem [alperesi] esküt nem ítél meg neki, akkor térítse meg [alperesnek] a költségét duplán, mert hamis ügybe vonta bele, és fizessen a királynak egy márkát; kivéve, ha az, aki kezességet követelt, egymaga esküt tesz rá, hogy hite szerint igazságos ügyet vitt.

25. Ha valaki igazságtalanul követel kezességet

Ha valaki kezességet követel egy másiktól, meg kell neki mondania, hogy hol teljesítse azt. Akkor ott kell teljesítenie, ahol amaz mondotta, máskülönben egy márkával bűnhődik a király javára, ha nem teljesíti. Ha azonban a másik nem mondja meg, hol kell teljesítenie, akkor semmilyen büntetés sem éri, még ha nem is teljesít. Ha pedig valakinek kezest kell állítania, vigyen magával három, a városban lakó férfiút, nem többet; egyet, aki kezességet vállal érte, és még kettőt, akinek tanúsága mellett a kezest állítja. Ha azonban többen követik és szemtelenséget követnek el [a felperessel szemben], szidalmazó szavakkal és illetlenséggel, akkor a sértett házratörés miatt emelhet panaszt ellenük; akkor az, aki kezességet vállalt, 8 ertog és 13 ezüstmárka büntetésbe esik, a többiek mindegyike egy ezüstmárkába. Ugyanígy kell lennie, ha valaki törvénytelen módon követel kezességet: a királynak egy ezüstmárkával fizet érte.

Az pedig, aki ellen a házratörés irányult, egy ezüstmárkát kap abból a 13 márkából, akár városi lakos, akár vagyontalan legyen. S ugyanígy a házratörés tárgyában tanúságot tehetnek mellette vagyontalanok csakúgy, mint városi lakosok; kivéve, ha a kezességet követelő ember tanúi vagy a kezességet nyújtó ember tanúi képesek bizonyítani, hogy ez mindenki másnak megtiltotta, hogy az udvarba kövessék, a három emberen: két tanúján és a kezesen kívül. Akkor társai nem bűnhődnek, de azok mindegyike, akik önkényesen mentek vele és illetlenséget követtek el, egy ezüstmárkát fizet a királynak.

Az az ember pedig, aki fizetésért vállal kezességet, de sem háza, sem hajója nincs a kereskedővárosban, amint a törvény meghatározza, és azt állítja, hogy háza vagy hajója van, holott nincsen, 4 ezüstmárkával bűnhődik a király javára. [A fél] pedig, mivel olyan embert bírt rá kezesség nyújtására, akinek sem háza, sem hajója nincsen, ugyanolyan mértékben büntetendő, vagyis a kezességre rábíró éppen úgy mint a kezességet nyújtó, kivéve ha [az utóbbi] leteszi az esküt a (szent) könyvre, hogy megmondotta neki: se háza, se hajója nincsen.791791

Ha valakinek kezességet kell kívánnia egy másiktól, két városi lakos férfi legyen mellette, és ne több. S ha egy városi lakos megtagadja, hogy vele menjen, hogy kezességet kérjen vagy nyújtson, őt erre fel kell szólítania. 792792

Ha pedig ezután éppen úgy nem akar vele menni, mint azelőtt, egy ezüstőrével tartozik a királynak.

Ha pedig valaki a szabadban találkozik egy emberrel, és kezességet akar kívánni tőle, de ez észreveszi, s onnan elszalad, ellovagol vagy elevez, akkor olyan hangosan kell rákiáltania, hogy tanúi bizonyságot tehessenek róla: hallania kellett, ha akarta volna, s ebben az esetben kezességet kell vállalnia. Ha pedig ezt nem teszi meg, a király javára egy ezüstmárkával bűnhődik. Ha meg valaki egy ember udvarába vagy házába fut be, és bezárja az udvarajtót vagy a kaput, akkor rá kell kiáltani és felszólítani, hogy nyissa ki. Ha pedig az emberek nem akarják [ezt megtenni], ott a helyszínen kell tőle kezességet követelni, és olyan hangosan kell beszélni, hogy meghallja, ha akarja, és hogy [a fél] tanúi bizonyságot tehessenek róla: hallania kellett, ha akarta volna, s akkor nyújtson kezességet vagy fizessen egy ezüstmárka büntetést a királynak. Ha nem akarja, nem kell neki megmondani, hogy hol kell a kezességet teljesítenie, s ez a törvény szerint éppen olyan érvényes, mintha megmondották volna.

27. A játékról és a fogadásról

Amikor az emberek pénzben játszanak vagy kockáznak, minden a király meghatalmazottjára háramlik, ami az asztalon van, és mindegyikük fél ezüstmárka büntetést fizet a királynak.

790790 Ez az adósra is vonatkozik.

791791 Világos, hogy mindkettő tisztázhatja magát esküvel, a szöveg azonban a két ellentmondó eskü közül csak az egyiket említi.

792792 Meghatározott formában, amelynek jogi hatása van.



Ha pedig az emberek fogadnak, ez jogilag nem érvényes, de nem is kell megbüntetni.

18.17. Beaumanoir a városi igazgatásrólPhilippe de Berry sire de Beaumanoir (1250–1296). Robert le Clermont-nak, IX. Lajos francia király öccsének megbízásából írta híres jogi munkáját Coutumes de Beauvaisis címmel. 1279–1282 közt clermont-i bailli, 1384-től Poitou sénéchalja, Vermandois és Senlis baillije. Fenti jogi művén kívül két verses kalandregényt, több szerelmes chansont, sőt fabliau-t is írt.

Salmon, 1900, T. II., 269–270. o.

Sok kiváltságos várost láttunk, ahol a szegényeknek és a középrendűeknek a város kormányzásában semmi részük nincs. Ez ugyanis teljesen a gazdagok kezében van, akik akár vagyonuk, akár származásuk révén a polgárjoghoz hozzájutottak. Ha az egyik évben maire,793793 esküdt vagy városgazda volt valamelyikük, a következő évben testvérüket, unokaöccsüket vagy más közeli rokonukat teszik meg ilyenné, úgyhogy tíz vagy tizenkét év leforgása alatt minden vagyonos polgár részt vesz a város igazgatásában. Ha azután a községbeliek el akarják számoltatni, azzal védekeznek, hogy ezt már a többieknek megtették. Azonban az ilyen eseteket nem szabad tűrni. A közvagyonról megkövetelt elszámolást ne azok ellenőrizzék, akik maguk is elszámolásra vannak kötelezve. Az elszámolás a város földesurának vagy megbízottainak és az erre a célra küldött községi képviselőknek jelenlétében történjék, és ha valami visszaélést fedeznek fel, vigyék törvény elé az ügyet. Ha az elszámoltatás során ilyesmi előadódik, akkor a jövedelmek kezelői adjanak számot a jövedelmekről, ha pedig valamiről nem tudnak elszámolni, vessék őket börtönbe, haladéktalanul foglalják le vagyonukat, és így kényszerítsék őket az okozott kár megtérítésére.

Ha egy jó város polgárai közt viszálykodás vagy gyűlölködés miatt ellentétek támadnak, uruk ne tűrje. Tegyen meg mindent, ami mindkét felet kielégíti; ha ez sikertelen, kötelességének ismerje, hogy a viszálykodó feleket elfogassa és addig tartsa fogságban, míg a béke közöttük helyre nem áll, vagy ha megegyezni nem tudnak, legalábbis kellő biztosítékot nem adnak, hogy a békét nem bontják meg, mert egyébként a családok közti gyűlölködés miatt e jó városok tönkremennének.

18.18. Giacomo Tiepolo velencei dózse esküje 1229-bőlVelencében már a XII. századtól a patríciusokból álló Nagy Tanács (Maggior Consiglio) és a Kis Tanács (Signoria) erősen korlátozza az élethossziglanra választott dózse hatalmát. A XIII. századtól a patríciusok teljesen kezükben tartják a törvényhozást és a dózseválasztást is. – Giacomo Tiepolo 1229–1249 között tölti be a dózse méltóságot, 1234-ben segítséget nyújtott a latin császárnak a görögök és bolgárok ellen, 1239-ben IX. Gergely szövetségese II. Frigyessel szemben, 1242-ben visszafoglalja a felkelt Zárát és Dalmáciát.

Storia documentata di Venezia, T. II., 1860, 431–432. o.

Mi Giacomo Tiepolo, Isten kegyelméből Velence, Dalmácia és Horvátország dózséja, a római birodalom negyedének ura, megígérjük nektek és Velence egész népének, kicsiknek és nagyoknak és örököseiteknek, hogy mostantól kezdve, minden napon, melyet nekünk az Úr élni enged, e méltóságunkban magunkat Velence kormányzásának gondjával foglaljuk le, és jóhiszeműen megtartjuk törvényeit, ahogyan megtartották azt elődeink is.

Velence haszna és dicsősége legyen tanácsunk, határozataink és törekvéseink célja, teljes hittel, csalárdság nélkül. És annak a pártnak tanácsára figyelmezünk, amelyik a legésszerűbbnek tűnik nekünk. Mindazt a titkos tanácsot, amelyet tanácsosaink nagyobb része ad, titokban tartjuk a szabályok és előírások szerint. És ha kormányzásunk alatt Velence közösségének jövedelméből vagy birtokaiból valaki adományt kap vagy bérletet szerez, ez az adomány vagy bérlet csak akkor szilárdul meg, ha a Kis és Nagy Tanács szavazatának többsége megerősítette.

Ami a negyvenedet, nyolcvanadot és a többi hányadokat illeti, amelyeket a mi közösségünk püspöki hűbéruraságainak szokása beszedni; továbbá a warneri piacjövedelmet, kivéve a Lombardiából érkező gyümölcsöket, ebből a kétharmaddal rendelkezünk, és a püspöki hűbér egyharmadával. De nem tarthatunk igényt sem a tengeren belépő áruk utáni ötvenedre, sem a castelnuovói jogokra, sem a nagypecsét sójövedelmére, sem a kispecsét jövedelmére, amit Capodargo mellett szednek, sem a halak, sem a hús után, kivéve azokat a tiszteletbeli ajándékokat, amelyeket udvarunk nagycsütörtökön szed magánellátásunkra.

793793 A városi közigazgatás első tisztviselője; később polgármester.



Nem küldhetünk Tanácsunk többségének döntése nélkül sem követeket, sem leveleket a pápának, a császárnak, a királyoknak vagy bármilyen más személyiségeknek – kivéve az üzleti leveleket – ha ez szükséges; és ha a pápa, a császár vagy valamelyik király leveleket küld nekünk, kötelesek vagyunk azokat Tanácsunk többségének alávetni.

Nem szedünk egyéb ajándékot vagy adományt senkitől, bármi legyen az és bármilyen formában, se nem engedjük ezek szedését, kivéve a rózsaolajat, a levelek és virágok, illatos füvek aromáját és illatszereket, vagyis azokat, amelyek elfogadása megengedett, nekünk és küldötteinknek. Ha mi vagy valaki a nevünkben az említett kivételeken kívül adományt vagy ajándékot fogad, háromnapi határidő után, hogy ez tudomásunkra jutott, kötelesek vagyunk azokat visszaadatni vagy a Velencei Köztársaság kamarásának kezeibe adni.

18.19. Tommaso Mocenigo dózse „végrendelete”Tommaso Mocenigo velencei dózse (kormányzatának ideje: 1414–1423) beszédeit, amelyek velencei krónikások előadásában maradtak ránk, 1421-ben mondta el, egyiket azonban, amelyet itt közlünk, 1423-ban nem sokkal halála előtt. Olykor ezt éppen ezért „Tommaso Mocenigo végrendeleté”-nek szokták nevezni.

Velence állami jövedelmei, amelyek körülbelül egymillió dukátra rúgtak, Franciaország jövedelmeivel voltak egyenlőek. Felülmúlták olyan államok jövedelmeit, mint Spanyolország, Anglia, Burgundia (900 ezer dukát), és messze túlszárnyalták olyan itáliai városokéit, mint Milánó, Firenze, sőt a pápai kúria jövedelmeit is.

Marino Sanudo: Vita de’duchi di Venezia.

Rerum Italicarum Scriptores, 1723, T. 22., 958–960. o.

…Közlöm önökkel, hogy a mi időnkben 4 milliónyi adósságot tüntettünk el… Kincstárunkban 6 millió dukát794794

van… a mi Velencénk évente 10 millió dukátnyi tőkét fektet navejein795795 és galeráin796796 az egész világba szétküldött árukba, még pedig oly módon, hogy az innen elszállított áruk után 2 milliónyi dukát a nyereség, míg városunkba e hajókon visszatérőben szállított áruk után szintén 2 millió dukát, összesen tehát 4 millió dukát a nyereség.

Látták önök, hogy hajózásunk háromezer 10–200 amfora797797 terhelésű hajóból áll, melyeken 17 ezer matróz szolgált. Látták azt is, hogy van 300 nagyobb hajó 8 ezer matrózzal. Látták azt is, hogy kisebb-nagyobb gályánk átlagban 45 van, és ezeken 11 ezer matróz. Látták azt is, hogy I6 ezer hajóácsunk van.

Az összes házak becsértéke 7 millió, bérbeadásuk révén a jövedelem 500 ezer dukát. Ezer nemesnek jövedelme évente 70-től 4 ezer dukátig terjed.

Látták azt is, hogyan élnek nemeseink, polgáraink és a parasztok. Arra intem azonban önöket: könyörögjenek a mindenható Istenhez, aki sugallatával rávezetett minket arra, hogyan cselekedjünk, hogy aztán önök is így cselekedjenek. Ha így tesznek, meglátják, hogy a keresztények minden aranyának urává lesznek, és az egész világ félve fogja önöket tisztelni. Mint a tűztől, óvakodjanak más megrablásától vagy az igazságtalan háborútól, mert különben az Isten elpusztítja önöket. Azért, hogy megtudjam, kit akarnak dózsének halálom után, súgják a nevét fülembe, hogy melyik az, aki méltó a választásra és aki városunk javára szolgál. (Mocenigo itt felsorolja Marino, Cavallo stb. nevét. Ezek jelöltségét helyesli. Nem úgy azonban Francesco Foscari megválasztását, aki éppen valóban az utódja lett.) Ha őt (Foscarit) akarják dózsénak, hamarosan háborúba keverednek. (Akkor pedig) 10 ezer dukátból csak ezer marad, tíz házból csak egy, tíz öltözetből csupán egy…

Még azt jegyzem meg, hogy a törökökkel viselt háború bátor embereket termett, akik járatosak a tengeri ügyekben s a kormányzásban is. Ezzel kapcsolatban közlöm önökkel, hogy 8 kapitányuk 798798 van, 60 gálya és egyéb hajó vezérletére. Az íjászok között is vannak olyan nemesek, akik alkalmasak gályák és egyéb hadihajók parancsnokságára s azokat valóban tudják vezetni. 100 olyan emberük van, akik értenek a hadvezetéshez, így a hadivállalkozás nem lesz kockázatos, továbbá van 100 gályára elegendő fegyveres, valamint 100 gályához szükséges evezős. Mindenki mondja – s ez a törökkel vívott háború következménye –, hogy a velenceiek

794794 Dukát v. zecchino = (a pénzverdét jelentő zecca szó után) arany pénzdarab, melyet 1284-től vertek Velencében. Aranytartalma 3,56 g. 1 dukát = 100 solidus.795795 Széles, vitorlás teherhajó.

796796 A galera = (gálya) gyors járatú evezőshajó. Hadicélokra és értékes rakományok szállítására használták

797797 űrmérték = 0,6 tonna.

798798 Hajórajparancsnok.



rendelkezésére kapitányok, hajóstisztek és fegyveresek állnak. Van továbbá 10 olyan emberük, akik fontos ügyek intézésében már beváltak, s akik a szárazföld igazgatásában különösen felhasználhatók, mivel ügyes szónokok, mindenkinek meg tudnak felelni. Sok, a tudományokban járatos, doktor van. Vannak, akik a tenger ügyeinek irányításában járatosak. Tapasztalatból tudhatják azt is, hogy az idegenek mennyire megelégedettek a palotabírák ítéleteivel…

Tudomást szereztek önök arról is, hogy a pénzverdében évenként egymillió arany dukátot vernek, ezüstből pedig vegyesen 20 ezer grossettót és mezzaninót, soldót viszont 800 ezret egy évben.799799 Minden évben 500 ezer dukát és grossetto kerül forgalomba Szíriában és Egyiptomban, elsősorban a mi ottani telepeinken. A Terra fermán800800 mezzanino, soldo és dukát 100 ezer, a mi tengeri helyeinken801801 minden évben grossetto, soldo és dukát 100 ezer. Angliában évenként 100 ezer soldo értékű dukát. A többi Velencében marad.

Arról is tudomásuk van önöknek, hogy a firenzeiek minden évben 160 ezer vég igen finom, finom és közepes posztót szállítanak ide. Mi ezt elhelyezzük Apuliában, a Szicíliai Királyságban, Berberiában, Szíriában, Ciprusban, Rhodoszon, Egyiptomban, Romaniában, Cindiában, Moreában és Istriában. Az említett firenzeiek minden héten 7 ezer dukát értékű árut hoznak ide, ami egy évben 392 ezer dukátot tesz ki. Francia és katalán gyapjút vásárolnak, karmazsint, bíborbogarat, selymet, arany- és ezüstfonalakat, viaszt, cukrot, drágaköveket a mi készleteinkből. Hasonló módon cselekednek az összes többi népek is, akikkel kapcsolatban vagyunk…

18.20. Génua a XIII. század végénJacopo d’Oria (szül. 1234) Génua utolsó hivatalosan alkalmazott történetírója volt. A város történetét 1270 és 1279 közötti években három társával közösen jegyezte le az évkönyvekben, majd egyedül folytatta a művet 1294-ig. Munkájának értékét emeli, hogy személyesen is résztvevője volt szülővárosa politikai és katonai eseményeinek.

Fonti per la storia d’Italia, T. XII., 681. o.

Ebben az évben802802 Thedisius de Auria, Ugolinus de Vivaldo és testvére néhány más génuai polgárral együtt olyan utazást tett, amilyent addig még senki sem mert megkísérelni. ők ugyanis a lehető legjobban felszereltek két gályát, ellátták élelmiszerrel, vízzel és minden egyéb szükséges holmival, és május hónapban a ceutai tengerszoros irányába küldték el azokat, hogy az Atlanti-óceánon át Indiába kormányozzák és onnan hasznos árukat hozzanak.

A De Vivaldo testvérek maguk is hajóra szálltak, velük két ferences szerzetes. Ez a dolog mindenkinek, aki csak hallotta vagy látta, csodálatosnak tűnt fel. Miután azonban elhagyták a Gozorának 803803 nevezett helységet, semmi biztos hír nem érkezett többé róluk. Óvja őket az Úr és vezesse ismét haza egészségesen és épségben.804804

Az utódoknak tudniuk kell, hogy ebben az időben805805 Génua városa igen gazdag és nagyra becsült volt, hogy az egész partvidék, vidék, városok és helységek Monacótól Corvumig,806806 és a hegynyereg túloldalán is mint egy édesanyának mindenben neki engedelmeskedtek, és hogy Génua kimagaslott Itália többi városai közül tekintélyben, hatalomban és gazdaságban vízen és szárazon egyaránt. Tartsa meg a mindenható Isten továbbra is az ő szent szolgálatára és dicsőségére. A háború807807 ideje alatt Génuában a kereskedők minden évben 50-70 gályát szereltek fel, melyek Szardíniába, Szicíliába, Romaniába808808 és a posztóbálák miatt Aigues-Mortes-ba809809

799799 A grosso = ezüst pénzdarab, amelyet 1200 körül vezettek be Velencében az addigi vékony, elértéktelenedett dénárok helyett. A grosso 124-125 dukátot ért. A grossetto a grosso legkisebb váltópénze, a mezzanino a grosso fele, 4 soldo tesz ki 1 grossót.800800 Terra ferma – szárazföld, kontinens,Velence itáliai birtokai a kontinensen. Maga Velence, mint ismeretes, szigeteken fekszik.

801801 A tengeren túli gyarmatokon.

802802 1291.

803803 Kap Nun Marokkóban vagy a tőle délnyugatra fekvő Kap Juby.

804804 A Vadino és Guido de Vivaldo fivérek már 1281-ben megkísérelték, hogy Afrika körül Indiába vitorlázzanak. Az expedíciónak nyoma veszett.805805 A XIII. század végén.

806806 Corvaria?

807807 A Pisával folytatott háborúban – Pisa volt a XI. századtól a XIII.-ig a nyugati Földközi-tenger leghatalmasabb kereskedővárosa – a génuaiak a XII. század kezdetétől fogva elkeseredett küzdelmekben és győzelmekben (Meloria, 1284) felülkerekedtek. Génuának még Aragon ellen is kellett harcolnia.808808 Latin császárság.

809809 Dél-Franciaországban



mentek, valamint más égtájak felé is. Ezek az utak megszakítás nélkül folytatódtak február közepétől november közepéig, és még tovább is; ezeket egyenként felsorolni az olvasónak csak unalmas lenne. Ugyancsak minden évben igen nagyszámú gályát és galeonát810810 szereltek fel, hogy gyapjút, boldronét811811 és más árukat vigyenek Motronéba,812812 ezt túlságosan nehéz lenne mind felsorolni, alig is jutna valamennyi az eszembe. A kimenő és befutó hajóktól minden font után négy dénárt szedtek be, és ezt az illetéket nyilvános árverésen egyetlen évre 49 000 fontért vagy még többért adták haszonbérbe. A község együttes jövedelme pedig, úgy a vámok, mint a többi, amit haszonbérbe adtak, ugyanebben az évben 110 000 fontra rúgott, beleszámítva az említett négy dénáros illetéket, de nem értve bele a sóeladásból származó bevételt, mely 30 000 fontot, többet is kitett.

Jóllehet a város ebben az időben ilyen hatalomnak, ilyen gazdagságnak és tekintélynek örvendett, mégis egyre inkább elszaporodtak a városban és területén a gyilkosok, bűnözők és más személyek, akik túltették magukat a törvényeken, mert a legutóbb kinevezett podeszta813813 idején is igen sok ilyenfajta ember csavargott éjjel-nappal közelre és távolra ható fegyverekkel, s nem volt hiány a meggyilkoltakban sem. Ez Génua minden belátó polgárát igen közelről érintette és ezért január 29-én814814 a nagy tanácsban tizennyolc előkelő és bölcs férfit választottak, akik egy hónapon át, és ha a tanács jónak látja, még tovább korlátlan hatalmat gyakoroljanak és felhatalmazással bírjanak minden intézkedést meghozni, melyek alkalmasak arra, hogy a városban és tartományban a rendezett állapotok helyreálljanak. A podesztának pedig kötelességévé tették, hogy a legpontosabban végrehajtsa mindazt, amit ők vagy kétharmad részük e tekintetben határoz. A tizennyolc megválasztott hozzáfogott a feladathoz, melyre elhivatott volt, a közösségnek pedig visszatérítette vagyonának sok részét, melyet egyesek maguknak kisajátítottak.

18.21. A firenzei igazságszolgáltatás ordinamentumai, 1293A XIII. század folyamán megerősödött nagy céhek 1293-ban, megtörve a nemesek (magnati) hatalmát, új alkotmányt vezettek be („Ordinamenti di Giustizia”), amely kizárólagos hatalmat biztosított számukra a város kormányzatában. Az alkotmány megkülönböztette az ún. nagy céheket és kis céheket, s a politikai jogokból nemcsak a nemeseket, de a céhen kívülieket is kizárta. Az alkotmányt később módosították, bővítették (1295), a következőkben az első változat szövegét adjuk.

G. Salvemini, 1899, 384–432. o.

A Szentlélek kegyelme legyen velünk. Amen.

A mi urunk Jézus Krisztus, az ő anyja boldogságos Szűz Mária, Keresztelő Szent János, Szent Reperata, Szent Zenobius, akiknek neve és oltalma alatt Firenze várost kormányozzák, s Isten többi szentjeinek és szent asszonyainak tiszteletére, dicséretére a dicsőségére, továbbá a podeszta úr, a kapitány úr s a védő (defensor) úr kormányának, a céhek elöljáró urai, s a vexillifer iustitiae tisztségének tiszteletére, felmagasztalására, megerősödésére és gyarapodására, nemkülönben a mesterek, céhek és az összes néphez tartozó (popularis), a Firenze egész közösségének, városának s területének is igazi és örökös egyetértésére s egységére, békés és nyugodt állapotának megtartására és gyarapítására.

Az alább írottak azok a határozatok, amelyeket méltán és nem ok nélkül „Ordinamenta Iustitiae”-nek neveznek a továbbiakban.

A céheknek az alábbi „Ordinamentum”-ban kifejezett társulása, egysége, ígérete és esküvései

Rubrica I.

Minthogy az bizonyul a legtökéletesebbnek, ami minden részében fennállva létezik, s ezt mindenek ítélete igazolja, ezért az előbb említett podeszta, védő (defensor) kapitány és céh elöljáró urak és bölcs férfiak a már mondott tekintéllyel felhatalmazással és érvényességgel elhatározták és elrendelték, hogy a 12 legnagyobb céh, tudniillik: a bírák és jegyzők céhe, a Calimala kereskedők céhe, a pénzváltók céhe, a gyapjús céh, a Szűz Mária kapujánál levő (porta S. Mariae) kereskedők céhe, az orvosok és gyógyszerészek céhe, a szűcsök céhe, a mészárosok céhe, a vargák céhe, a kovácsok céhe, a kő- és fafaragó mesterek céhe, a zsibárusok céhe és Firenze

810810 Nagy kereskedelmi hajók.

811811 Bőrzsákok.

812812 Kereken 6 kilométerre északra Viareggiótól; Lucca kikötője volt.

813813 Petrus de Carbonensis. – Az olasz városokban a konzulok testületének arisztokratikus kormányzását gyakran egy hivatalnokkal, a podesztával pótolták, hozzá elsősorban az igazságszolgáltatás és a hadvezetés tartozott.814814 1294.



város összes többi alább leírt céhei, amelyek tudniillik a következők: a borkereskedők céhe, a nagyobb vendégfogadósok céhe, a só-, olaj- és sajtárusok céhe, a durva-tímárok céhe, a vért- és kardcsiszárok céhe, a régi és új szeg- és patkolókovácsok céhe, a szíjgyártók és pajzskészítők céhe, a durva-famegmunkálók céhe, a pékek céhe, amelyek Firenze közösségétől öt évnél régebben zászlókkal bírnak s a céhek kézművesei, akiknek és amelyeknek oltalma alatt biztos a védelme Firenze közöségének, az alant elmondott dolgokra nézve utasítással ellátott, megfelelő és alkalmas ügyvivőket kötelesek és tartoznak állítani a törvénynek megfelelően, a védő (defensor) vagy kapitány úr által a céh vezetőinek vagy konzulainak megszabott időn belül. Ezt legyenek kötelesek megtenni a jelen január hónaptól, amelyben vagyunk: tudniillik minden egyes mesterség egyet a saját céhéből. Ezek az ügyvivők elegendő és teljes megbízással jelenjenek meg és tartozzanak megjelenni Firenze város kapitány és védő ura előtt, úgy, hogy meghatalmazásuk a védő és kapitány úrnál fogva marad.

Viseljenek gondot, a könyvet személyesen megérintvén, amint a mondott kapitány úr ugyanazoknak az ügyvivőknek és bármelyiknek közülük esküjét letenni akarja; és a mondott ügyvivők is egymásnak kölcsönösen ígéretet tegyenek céheik nevében, amelyeknek ügyvivői most és lesznek a jövőben. E céhek emberei meg fogják tartani és őrizni a többi előbb említett céhekkel, s azoknak embereivel a jó, tiszta és hű szövetséget és társulást. Egyszersmind kölcsönösen egyetértők lesznek egy szíwel s lélekkel a podeszta, kapitány és védő urak, a céhelöljáró és vexillifer iustitiae815815 urak hivatala, Firenze város és grófság (comitatus) céhei és kézművesei és az egész firenzei nép méltóságának, védelmének, felemelkedésének és békés és háborítatlan állapotának dolgában. A mondott ügyvivők egymásnak kölcsönösen arra is meg fognak esküdni és meg fogják ígérni, hogy gondoskodnak arról és úgy cselekszenek, hogy a céhek, melyeknek ügyvivői lesznek, s ama céhek emberei engedelmeskedni fognak a podeszta, kapitány elöljáró és vexillifer iustitiae uraknak mindenben, ami a mondott urak méltóságára s a mondott város közösségének, népének, céheinek és kézműveseinek felemelkedésére, védelmére, jó és békés állapotára fog vonatkozni és ezt fogja illetni. És hogy a mondott céhek és ama céhek jelvényvivői és emberei tanácsot, segítséget, segélyt és jóindulatot fognak tanúsítani és adni a podeszta, kapitány elöljáró és vexillifer iustitiae uraknak, amikor és ahányszor kívánatos lesz. Hasonlóképpen ha hozzájuk fordulnak, szavukat fogadva és engedelmeskedve, fegyverben vagy fegyvertelenül, nekik vagy közülük bárkinek, hivataluk hozzájuk illő, derekas és tisztes gyakorlására, a lentebb írt ordinamentumoknak, azoknak, amelyek abban foglaltatnak s azok bármelyikének sértetlen megtartására és eredményes teljesítésére is. Ezek [az ügyvivők] egymásnak kölcsönösen arra is meg fognak esküdni és ígéretet fognak tenni, amint megmondott, hogy az említett céhek és ama céhek emberei egymást kölcsönösen védeni és segíteni fogják az ő igazságuk és joguk oltalmára és védelmére, úgy és olyan módon, hogy senki és semmi igaztalanul ne sújtsa vagy sanyargassa őket. És hogy ha Firenze városból vagy grófságból, vagy a területéről valaki előkelő vagy hatalmas sújtaná vagy háborgatná a mondott céhek valamelyikét, vagy a céhek kézművesei közül valakit akár személyében, akár vagyonában, akkor annak a céhnek vezetői vagy konzulai, amelyből a sértett való, az ilyen sértettnek vagy jogtalanságot szenvedettnek vagy másiknak, aki helyette kívánja és keresi, a megkeresésére és kívánságára, sőt ha kívánatos, az összes céheknek a vezetői és konzulai tartoznak és legyenek kötelesek a podeszta, kapitány céhelöljáró és vexillifer iustitiae uraknak, és közülük bármelyiknek, vagy Firenze közössége bármely más tisztségviselőjének jelenléte elé járulni, amikor és ahányszor szükséges, és előadni a kézművesnek okozott sérelmet vagy igazságtalanságot, vagy sértést, és törekedni, kérni és eredményesen gondoskodni, hogy a hatóságok, közülük bármelyik és bármely tisztségviselő eredményesen és gyorsan intézkedjék és hasson oda, hogy az ilyen sérelem és jogtalanság megszűnjék és ne legyen, és hogy a [sértett] jogában és szabadságában megmaradjon, s az az előkelő vagy hatalmas, aki az előbb mondott sérelmet, jogtalanságot vagy sértést okozta vagy előidéztette, kihágásának mértéke szerint bűnhődjék személyében és vagyonában; a podeszta, kapitány, céhelöljáró és vexillifer iustitiae urak és Firenze közösségének méltósága, s az irántuk való tisztelet az összes lent és fent írtakban mindig épségben maradván.

Ezek az ügyvivők kifejezetten mondjanak le az összes és bármiféle szövetségekről, társulásokról, szövetkezésekről, ígéretekről, kötelezettségekről és esküvésekről is, amiket és amelyeket a mondott céhek, közülük egyesek vagy azok bármelyikének ügyvivői bármikor vagy bárhogyan egymás közt kölcsönösen és viszonosan kötöttek, ígértek vagy tettek akármi módon vagy okból. És ünnepélyesen fogadják meg egymásnak kölcsönösen, hogy semmi más szövetkezést, ígéretet, kötelezettséget, egyezséget, megállapodást vagy esküvést nem tesznek és meg nem tartanak, csak ezt az összes céhek közt kötendő szövetséget, társulást, esküvést és általános egyesülést, mint az előbb mondott. És hogy a mondott ügyvivők és mindegyikük annak a céhnek a nevében, melynek ügyvivője lesz, ígérje meg, hogy minden egyes fent írt dolgot megtart és szem előtt tart, és céhének tagjaival is eredményesen megtartatja és szem előtt tartatja, ezer font kis forint büntetés terhe alatt és büntetésével; ezt a büntetést a védő és a kapitány úr annyiszor róhassa ki s legyen joga és kötelessége behajtani Firenze közösségének javára, ahányszor a fentebb mondott dolgok vagy közülük valamelyik ellen történik valami, vagy a mondottakat, amint mondatott, bármiben ténylegesen nem tartják meg. És hogy a védő és a

815815 Igazságszolgáltatás zászlósa.



kapitány úr a fentebb mondottakban s azok minden dolga felől jogosult és köteles legyen nyomozni és a feltalált vétkeseket megbüntetni, amint jobbnak látják; úgy, hogy minden egyes fent mondott dolognak foganatja legyen és sértetlenül megtartsák. Ezt mind, tudniillik az esküvéseket, ígéreteket és kötelezettségvállalásokat, hajtsák végre az előbb mondott ügyvivők, mindenben s minden tekintetben a védő, kapitány s a tizenkét nagyobb céh elöljáróinak általános és külön tanácsában.

Hogy ígéretek, megállapodások, társaságok, szövetkezések, kötelezettségvállalások és esküvések a céhek részéről ne történjenek és megtartassanak.

Rubrica II.

Ugyancsak jónak látták és elrendelték, hogy az összes ígéretek, megállapodások, társaságok, szövetkezések, kötelezettségvállalások, szerződések és eskük, amelyek eddig Firenze város bármely céhe vagy céhei, akár a céhek ügyvivői, konzulai, vezetői vagy tagjai, vagy ezek közül valakinek a részéről, írásban vagy írás nélkül történtek, az erről készült okiratok erőtlenek, hiábavalók és érvénytelenek legyenek. És hogy az összes céhek, azok ügyvivői, vezetői és tagjai az ilyenféle szerződésektől, ígéretektől, megállapodásoktól, társulásoktól, szövetkezésektől, kötelezettségvállalásoktól és esküvésektől kell hogy teljesen feloldoztassanak. És hogy a továbbiakban semelyik céh vagy a céheknek sem ügyvivője, konzulja, vezetője vagy tagja ne merészeljen, se ne bátorkodjék bármiféle szerződést, ígéretet, társulást, szövetkezést vagy esküt tenni, kötni és létesíteni se nyíltan, se titokban, se írásban, se írás nélkül, semmiféle elmondható vagy kiagyalható jogcímen se egy vagy több céhével, se azok ügyvivőivel vagy vezetőjével, se senkijével, csak amint fentebb meg van írva, az előző ordinamentumban. És aki az ellen cselekszik vagy kísérel cselekedni, azt a védő és a kapitány úr ítélje el és büntesse meg: az ez ellen cselekvő céh ezer font kis forinttal, az a személy, aki ügyvivőt vagy meghatalmazottat állít vagy fogad ilyesmire, 50 kis forinttal, és az az ügyvivő vagy meghatalmazott, aki ilyesmire képviseletet vagy megbízást fogad el, vagy gyakorol és akárki más is, aki kapitány vagy védő úr létére, bárminek nevezzék is, a fent mondott dolgokba keveredik, fejvesztéssel lakoljon úgy, hogy életét veszítse; és a jegyző, aki erről oklevelet állít ki, ötszáz font kis forinttal bűnhődjék; és a konzulokat és vezetőket, akik konzulságuk vagy vezetői mivoltuk jogcímén cselekednek az előbb mondottak, vagy azok bármelyike ellen, vagy erre csak törekednek is, és akármelyikük ötszáz font kis forintban marasztalják el mindannyiszor. És a védő és kapitány úrnak legyen joga arra, hogy a fent említettekben, s azok bármelyikében nyomozhasson, vizsgálhasson és eljárhasson nyíltan és titokban mindenki ellen, aki az előbb mondott dolgok vagy azok akármelyike ellen tesz, vagy valami módon tenni próbál nyíltan vagy titokban, amint jónak látszik; s legyen joga is arra, hogy akiket bűnösöknek talál, a fenti büntetésekkel sújtsa és elmarasztalja, többé vagy kevésbé megfontolván a céh, a személy s a vétek milyenségét, s legyen joga az ítéletek eredményes végrehajtására. És hogy a mostani kapitány úr, ezen ordinamentumok jóváhagyása és kihirdetése után 13 napon belül és bárki más kapitány és védő, aki akkoron lesz, kormányra lépése után 15 napon belül tartozzék és legyen köteles pontosan ugyanazon védő úr az általános tanácsban a céhek vezetőit és konzulait az Isten szent evangéliumaira személyesen megesketni, hogy a fent mondott ordinamentumot minden részében sértetlenül megtartják, ellene tenni semmi módon nem próbálnak, hanem az ellene cselekvőt feljelentik a kapitány úrnak.

A céhelöljáró urak megválasztása és tisztsége

Rubrica III.

Ugyancsak a céhek elöljáró urainak megválasztásáról és tisztségéről megválasztásuk és tisztségük felől a kézművesek, céhek és népből valók (populares) és a köztársaság érdekében is hasznosan gondoskodni akarva, jónak látták és elrendelték, fontolóra vétetvén az elöljárók választásáról szóló, a kapitány úr által adott rendelet mikéntje, hogy a céhek leendő elöljáróinak választása a továbbiakban az itt leírt formában és módon történjék. Firenze város védő és kapitány ura a céhelöljáró urak tudtával és akaratából arra a helyre, amelyet az elöljárók jónak látnak, az elöljárók hivatalról való lelépése előtt egy nappal, vagy ha az elöljárók jobbnak látják, még előbb, hívassa egybe a 12 nagyobb céh nagyjait (capitudines) és azokat a bölcs és derék kézműves embereket, akiket és ahányat a céhelöljáró urak erre a célra kívánnak választani. És ama elöljáró urak jelenlétében, a mondott védő és kapitány úr a céhnagyoknak és bölcs embereknek adja elő és kérje tanácsukat, milyen módon és formában menjen végbe és kell történnie az előbb mondott közösség érdekében a leendő céhelöljárók választásának, akiknek száma hat kell hogy legyen, minden kerület (sextus) után egy, az akkor következő két hónapra. És azon mód és forma szerint, amelyet a mondott céhnagyok és bölcs emberek ott meg fognak határozni, a leendő elöljárók választását, mielőtt ama céhnagyok és bölcs emberek arról a helyről elmennének, a kapitány és elöljáró urak előtt, tartsák meg és foganatosítsák jó előjellel. Azok hatan tehát, akiket az említett módon meghatározandó forma és mód szerint meg fognak választatni, legyenek kötelesek és tartozzanak Firenze közösségének érdekében a mondott város céheinek és kézműveseinek elöljárói lenni arra a két következő hóra, melyeket ama hónap tizenötödik napjától kell számítani, amikor a mondott választás történni és



végbemenni fog. És úgy legyen, és tartsák meg ezentúl minden évben, kéthavonként, a mondott időben, az elöljárók választásának megejtéséről előterjesztést téve, mindig ilyen módon és formában kell a választásnál eljárni. Elsősorban, a leendő elöljáró választásakor, mielőtt erről bármit is javasolnánk vagy tennénk, meghatározandó és eldöntendő a rend, amely szerint az első, a második és így a többi kerület a választást megejteni tartozik. Majd ezután a mondott céhnagyok és bölcs emberek személyesen esküt tesznek, hogy az elöljárók választásának helyes és megfelelő módjáról és formájáról gondoskodnak, nemkülönben a céhek, kézművesek, a néphez tartozók s Firenze közösségének érdekében is, a választás hagyományos formájának megfelelően, helyes és jó elöljárót választanak. Csak olyan személyeket választanak, akiket megfelelőnek és alkalmasnak gondolnak s tartanak az elöljárói tisztség gyakorlására. Olyant nem jelölnek, nem választanak s szavazatukat olyanra nem adják, aki kérelmet nyújtott vagy nyújtatott be, hogy az elöljárói tisztre megválasszák, ha csak valószínűnek nem tartható, hogy az ilyen benyújtott kérések koholtak, mert az illető nem kívánja elöljáróvá választását. Firenze város okosabb, jobb, törvénytisztelőbb és állandó mesterséget folytató kézművesei tartozzanak s legyenek kötelesek megnevezni és írásban beadni, akiket elöljáróvá akarnak választani, de ezek katonák ne legyenek. Kötelesek kinyilvánítani és kihirdetni azt is, melyik céh részéről fogják őket s bármelyiküket nevezni és beadni. Annak a mesterségnek a részéről tartozzanak őket nevezni és beadni, amelyet ténylegesen űznek. És ha történetesen a mondott választók egy valakit vagy többek két vagy több mesterség kézművesei részéről neveznének vagy adnának be, akkor mielőtt a választást folytatnák, a mondott tanácsban intézzék el és határozzák meg, hogy az ilyen egy vagy több, különböző céh részéről feltüntetetteknek melyik céhnél kell megmaradniuk. És hogy a leendő elöljáró választásánál a kellő helyesség és illő méltányosság megmaradjon, senki a 12 nagyobb céh nagyjai vagy az erre összehívott bölcs emberek közül, se aki a választás idején elöljárói hivatalban levő egyén házából vagy hajlékából való, sem aki bármi módon az akkoron legközelebb elmúlt két évi időn belül elöljárói hivatalban volt, sem aki nem űzi folyamatosan mesterségét vagy katona, semmi módon az elöljárói tisztre választandó vagy választható ne legyen, s azt be ne tölthesse. Hasonlóan ugyanebben az időben egyazon céhből két vagy több elöljáró nem lehet, és nem is választható. És, ha ezekkel ellentétben folynék le az elöljárók vagy egyikük választása, akkor érvénytelen és hatálytalan legyen; sőt a védő és kapitány úr esküjénél fogva tartozzék azt mindenképpen érvényteleníteni és érvényteleníttetni; és az összes rendelkezések és határozmányok, amelyek ezekkel a szabályokkal és intézkedésekkel ellentétben vannak s ezekkel ellenkeznek, bármi módon, érvénytelenek és hatálytalanok legyenek. Ha a választás az említett módon megtörtént, a védő és a kapitány úr az elöljárók hivatalba lépésének első napján reggel a tanácsban vagy a gyűlésen, ahol az igazság jelvényét át fogják adni, a jelvény átadása előtt eskesse meg az újonnan megválasztott elöljárókat, hogy tisztségüket gondosan, törvényesen és hűen látják el, esküjük szerint. És az elöljárók közül senkinek, akit a forma szerint választottak meg, ne lehessen vagy ne kelljen már említett tisztéről leköszönni, akármi módon vagy okból. Amit pedig a hat elöljáró és a vexillifer iustitiae vagy legalább közülük öt az elöljáróság tisztében tesz, elhatároz és megerősít, éppoly érvényes és jogerős legyen, mintha az előbb említett hat elöljáró mind és a vexillifer tette vagy cselekedte volna. És az összes elöljárók a vexillifer iustitiaevel egyetemben legyenek kötelesek együtt tartózkodni, időzni, aludni és étkezni egy épületben, ahol akarnak, s amelyet hivataluk jobb gyakorlására alkalmasabbnak találnak. És Firenze városból vagy grófságból senkinek se legyen lehetősége vagy bátorsága az említett elöljárókkal vagy vexillifer iustitiaevel vagy bármelyikükkel beszélni, csak akkor, amikor az elöljárók a vexilliferrel mind vagy nagyobb részük nyilvános kihallgatást tart. És minden egyes, a hivataluk hű, folyamatos, méltó és tisztességes gyakorlásával kapcsolatos dologban tartozzanak a kapitány úr utasítása fejezeteinek rendjét, amelyek kötelességükről s kötelességük betartásáról szólnak, esküjük szerint és sértetlenül megtartani. Jegyzőjük, írnokuk és hat futárjuk kiválasztását a céhelöljáró és vexillifer urak azon személyek közül és úgy tegyék meg, ahogy az elöljáró és vexillifer urak jónak és megfelelőnek tartják a közösség javára s hivataluk előnyös gyakorlására. Az elöljáró és vexillifer urak írnoka és jegyzője tisztében egy éven át bíróság elé állítástól mentességet élvezzen, semmiféle rendelkezés vagy szabály az előbb említett dolgok vagy azok bármelyike tekintetében akadályt nem képezvén, sem a tanácskozásoknak, az elmondottakkal vagy azok bármelyikével ellenkező megváltoztató végzése nem állván meg.

A vexillifer iustitiae és az ezer gyalogos megválasztása és hivatala

Rubrica IV.

Ugyancsak elhatározták, hogy a továbbiakban azon a napon, amelyen a céhelöljáró urakat választják, a védő és kapitány úr és az akkori elöljáró urak hívják maguk elé a tizenkét nagyobb céh nagyjait, oda, ahova az elöljáró urak akarják, és minden kerület részéről két, az elöljáró urak által kiszemelendő derék embert is. Ezek a választás törvényes lebonyolítására tett esküjük után hamarosan válasszák ki és nevezzék meg a kerületet, ahonnan a vexillifer legyen; a kerületet megnevezvén, válasszanak abból a kerületből hat derék, a néphez tartozó kézműves embert, és azután a hat felől tartsanak titkos vizsgálatot. A céhnagyok és választott bölcs emberek, akik abból a kerületből valók, amelyből a vexillifer választásának történnie kell, a vizsgálaton részt ne vegyenek



s ott szavuk ne legyen. És aki több szavazatot nyer, legyen a vexillifer iustitiae az akkor kezdődő két hónapra, amely napon az új elöljárók hivatalukat megkezdik. És legyen az a vexillifer Firenze város néphez tartozó nagyobb, (maior) kézművesei közül való, s ne legyen a mondott város előkelői (magnates) közül való. És a vexillifernek legyen tisztsége és szava az elöljárók közt mint az elöljárók egyike, és velük legyen, étkezzék és aludjék, amint és ahogyan az elöljárók vannak és cselekszenek. Legyen érvényes és hatályos, amit közülük öt végez, a vexillifer személyét az elöljárók közé számítván; és ez a vexillifer ne lehessen abból a házból vagy hajlékból, ahonnét ama hat elöljáró valamelyike való, akikkel együtt kell lennie, vagy ahonnét ama elöljárók egyike való, akik az ő választása idején elöljárói hivatalban voltak. Ez a vexillifer az elöljárókkal együtt keresse fel a podeszta és kapitány urakat, s köteles rávenni és buzdítani őket, hogy mindenkinek szolgáltassanak igazságot, és a gonosztevőket büntessék meg, amint a vétek súlya kívánja. Köteles őket buzdítani és rávenni, hogy kormányzásukat gondosan és körültekintően intézzék, úgy és olyan módon, hogy Firenze város békés és nyugodt állapota megmaradjon. Az ő hivataloskodása két hónapig tartson, ezek elmúltával más vexillifer választása történjék, más kerületből, a fenti módon és formában. Ez is az elöljáró urakkal legyen, amint megmondatott s ugyanaz legyen a tiszte; s két hónapig tartson az ő hivatala is. És így legyen és tartsák meg ezután örökké két hónaponként; de mégis úgy, hogy minden évben minden kerületből egyszer legyen vexilliferválasztás, amíg az összes kerületek száma ki nem telik. Ez a vexillifer mentes legyen a felelősségre vonástól, hivatala leteltétől számított egy éven át. És a mondott vexillifernek egy nagy, jó és tartós fehér selyemből (zendadó) való zászlója legyen, közepén az egész zászlót átérő vörös kereszttel, s tartozzék ezt az elöljáró urak házában magánál tartani. A vexillifer Firenze közösségétől tiszteletdíja és költségei fejében a két hónap minden napjára kapjon 10 solidus kis forintot, amit az elöljáró urak tiszteletdíjával együtt kell kifizetni. A zászlót a kapitány úr nyilvános gyűlésen tartozzék átadni a vexillifernek, szerencsés előjelben, a régi és új elöljáró urak előtt azon a napon, amelyen az új elöljáró urak tisztükbe lépnek, azon a helyen, amelyet az elöljáró urak választanak; összehívatván azok is, akiket az elöljáró urak akarnak. Ezt a zászlót vigyék a céhek elöljáróinak házába és tartsák ott, ahogyan megmondatott. Az a két nagy zászló pedig, amelyeket az igazság zászlainak szoktak nevezni, ezután teljességgel legyen érvénytelen; s az a kétezer gyalogos pedig, akiket a mondott két zászló követésére rendeltek, szintén ne legyen ezután. Firenze város céheinek zászlóit ne semmisítsék meg, hanem adják át azokat Firenze város kézműveseinek a szokásos időben és helyen. A vexillifer iustitiae Firenze közösségének költségén tartsa az elöljáró urak házában a mondott zászlót, továbbá 100 pajzsot (pavenses senti, tergiae), 100 vassisakot, melyekre az igazság zászlójának jelvényei vannak festve, 100 lándzsát, s 25 ballisztát a lövedékekkel s más szükséges készletekkel. Ezt a zászlót s a fegyvereket legyen köteles megőrizni és maradéktalanul utódjának átadni, közokirat közbejöttével. És minden évben, február hóban, az említett kapitány elöljáró és vexillifer urak amilyen hamar csak lehet válasszanak vagy választassanak ki, a leghasznosabb módon, 1000 gyalogost a Firenze város népéhez tartozók vagy a kézművesek közül, akik Firenze város békéjének és nyugalmának kedvelői. Akiket így kiszemeltek, esküdjenek meg, hogy az elöljáró s a vexillifer urak házához vonulnak bármely hírre és valahányszor csak a futár harangozó vagy zászló jelzés útján hívják őket, s követik azt a vexillifert, aki akkor e tisztet betölti s együtt lesznek és vele tartózkodnak, s mindazt eredményesen végrehajtják, amit a firenzei közösség és nép becsülete, védelme és felemelkedése érdekében a podeszta és kapitány urak, vagy az elöljáró és vexillifer urak nekik rendelnek. És tartozzanak a mondott palotába vagy házhoz vonulni teljes fegyverzettel vagy fegyver nélkül is, amint nekik azt parancsolják. Eme 1000 gyalogosnak legyen pajzsa, az igazság zászlaja jelével jelölve; és legyenek kötelesek más alkalmas fegyverzetben felvonulni a szolgáltatot teljesíteni, amint mondatott, a firenzei nép és közösség védelme és nyugodt, békés állapota érdekében, 25 font kis forint bírság terhe alatt fejenként és alkalmanként, s ez lehet több vagy kevesebb a kapitány kívánatára.

A néphez tartozókon sérelmet elkövető előkelők ellen rendelt és kiszabott büntetések

Rubrica V.

Elrendelték és jónak látták azt is, hogy ha valaki Firenze város vagy terület előkelői közül bármikor is megölne, megöletne vagy megsebezne, vagy megsebesíttetne Firenze város vagy grófság népéhez tartozó embert, úgy, hogy abból a sebből vagy sebekből halál lenne, akkor a podeszta úr ezt az előkelőt, aki ilyen gonosztettet követett vagy követtetett el, s bárkit közülük, aki ilyet tett vagy tétetett, főbenjáró ítélettel sújtsa, vétesse fejét és fejüket, úgy, hogy halál legyen a végük, ha Firenze közösségének hatalmába kerülnek, és nem kevésbé legyen köteles és tartozzék azoknak s mindegyiküknek minden vagyonát feldúlatni és leromboltatni; s feldúlatván és leromboltatván, koboztassanak el Firenze közösségének javára. Ha pedig az ilyen gonosztevők nem jutnának Firenze közösségének hatalmába, nem kevésbé ítéljék őket fővesztésre; úgy, hogy ha valamikor Firenze közösségének hatalmába kerülnének fejét vagy fejüket veszítsék, és így haljanak meg; és minden vagyonukat dúlják fel és rombolják le és leromboltatván szálljon Firenze közösségére. És nem kevésbé az ilyen előkelő jótállóit, akik a vétkesekért jótálltak, a podeszta úr kényszerítse és tartozzék kényszeríteni, hogy fizessék meg Firenze közösségének azt a pénzösszeget, amelynek erejéig az előkelő vétkéért jótálltak. Az ilyen jótálló a



kifizetett pénzmennyiségért kapjon biztosítékot a vétkes feldúlt és lerombolt javaiban, miután gondosan felbecsülték az ilyen vagyont, és az, ami fennmarad, Firenze közösségét illesse.

Ha pedig valaki előkelő valamilyen fajta vaseszközzel vagy fegyverrel sebesítene vagy sebesíttetne meg Firenze város vagy grófság népéhez tartozó embert arcán, úgy, hogy a sebéből vére folynék vagy valamilyen testrészén, úgy, hogy ama tagjában csonkulás maradna vissza, s az azt tevő vagy mással tétető egyén Firenze közösségének hatalmába kerülne, a podeszta úr 2000 font kis forintra ítélje. Ha e bírságot az elmarasztalás napjától számított 10 napon belül nem fizetné meg, vágják le jobb kezét, úgy, hogy karjától elváljék. Ha pedig nem jutna Firenze közösségének hatalmába, a podeszta úr ítélje 2000 fontra, s ha valamikor Firenze közösségének hatalmába esnék és a bírságot 10 napon belül nem fizetné meg, vágják le kezét, hogy teljességgel elváljék karjától. Abban az esetben, ha nem kerül a közösség hatalmába, az ilyen vétkes előkelőnek minden vagyonát dúlják fel és rontsák le, s vagyonuk lerontatván, szálljon a közösségre. Nem kevésbé annak jótállóit, aki nem került a közösség hatalmába, a podeszta úr kényszerítse, hogy fizessék meg Firenze közösségének azt a pénzmennyiséget, amelynek erejéig jótálltak. A fizetett összegért nyerjenek biztosítékot az így lerontott javakban, amint mondatott, miután az említett vagyont felbecsülték; és az e javakból fennmaradó rész Firenze közösségét illesse. Fenntartván, hogy ha az ilyen elítélt kezesei az ítélet napjától számítandó 10 napon belül teljesen megfizetik a mondott bírságot. Az elítéltnek a Firenze város területén, külvárosain és külső jótállók ha fizetnek, amint említtetett, az elítélt vagyonában kapjanak biztosítékot, és azontúl az ilyen jótállók jótállásuk címén, ebből az okból ne kényszerüljenek semmit sem fizetni, ha az említett közösségnek teljesen kifizették azt az összeget, amelyért kezeskedtek, amint megmondatott.

Ha pedig Firenze város vagy grófság valamelyik előkelője úgy sebezne meg vagy sújtana le, vagy sebeztetné meg vagy sújtatna le valamilyen fajta fegyverrel valaki Firenze város vagy grófság népéhez tartozó embert, hogy a sebéből vér folyik, de sem halált sem okoz, sem sebzés az arcon nem történt, sem testrész csonkulása nem következik be, ez esetben a podeszta úr ezer font kis forintot ítéljen meg minden seb vagy csonkulás után; és ha nem vérzik, 500 font kis forintban marasztalják el mind a tettest, mind az ilyet tétetőt. És ha puszta kézzel ütné vagy üttetné meg a néphez tartozó embert, 300 font kis forintra ítéljék, ha Firenze közösségének hatalmába került. Ha nem került a közösség hatalmába, akkor is a mondott összegekben kell elmarasztalni, amint említtetett; és vagyonukat fel kell dúlni, és feldúlatván szálljon a közösségre. Nem kevésbé kezeseik, aki érte vagy értük Firenze közösségénél jótálltak, kényszerüljenek fizetni, Firenze közösségének annak az öszszegnek erejéig, amely összegekért jótállást vállaltak. És kapjanak biztosítékot annak javaiban, akikért fizettek, a fizetett összeg erejéig. Fenntartván, hogy ha az elítélt jótállói a kirótt bírságot 10 napon belül megfizetik, akkor az elítélt javait ne dúlják fel s ne kobozzák el, hanem a jótálló az elítélt ellenében kapjon biztosítékot azért az összegért, amelyet helyette megfizetett. És az előbb említett valamennyi esetben ne használjon semmiféle békesség, amelyet a (sértett) az ilyen sértővel vagy sértést elkövettetővel, vagy elítélttel vagy más, helyette lejáróval bármikor is köt. És az összes előbb említett esetekben s azok bármelyikében a tettes vagy elkövettető előkelőkkel, szemben szolgáljanak elégséges bizonyítékul a köztudomás (publica fama) alapján bizonyító tanúk, vagy ha életben van, a sértett esküje; s ha nem él, akkor fia vagy fiainak esküje, ha fia vagy fiai nincsenek, vagy ha van fia vagy fiai, de azok tizennégy évnél fiatalabbak, akkor a sértett atyjának vagy fivérének esküje, vagy más közeli rokonáé, ha atyja vagy fivére nincs. És az ilyen előkelő, még ha meg is fizette a rá kirótt büntetést, öt éven belül Firenze közösségétől vagy a közösség érdekében hivatalt, hűbért vagy méltóságot ne nyerhessen.

És az előbb említett minden egyes esetben a podeszta úrnak legyen szabadságában és jogában nyomozni, kivizsgálni és kutatni, és tartozzék és legyen köteles a bűncselekményeket s azok mindegyikét kivizsgálni és a tettesek ellen ítéletet hozni, amint mondatott, a bűncselekmény elkövetése után 5 napon belül. Miután jelentették neki vagy tudomására jutottak ti. a halált okozó, arcon sebesítő vagy testrészt megcsonkító bűntettek; ha ezt nem teszi meg, podesztai hivatalától essék el és fosszák meg. A többi jelzett bűncselekményeket nyolc napon belül legyen köteles kivizsgálni és megbüntetni, miután jelentették neki vagy tudomására jutott, s ha ezt nem tenné meg, tiszteletdíjából veszítsen el ötszáz font kis dénárt. És ha az előbb mondottakat a podeszta úr nem hajtja végre, amint megmondatott, az említett időn belül, akkor a határidő után a védő és kapitány úr tartozzék azokat a bűntetteket kivizsgálni és megbüntetni öt napon belül, miután jelentették neki vagy tudomására jutott a fentebb írt módon, ti. a halált okozó, arcon sebet ejtő vagy testrészt csonkító bűncselekményeket. Más, előbb említett bűneseteket pedig nyolc napon belül, amint mondatott; ha ezt nem teszi és hanyagnak bizonyul, a mondott három esetben, ti. halál, az arc megsebesítése és testrész megcsonkítása esetében, fosszák meg joghatóságától és kapitányi tisztétől; és a többi esetekben veszítsen tiszteletdíjából 500 font kis forintot. És ha a podeszta úr a mondott bűncselekményeket nem bünteti meg, ahogyan említtetett, akkor Firenze város összes kézműveseinek műhelyét Firenze város kézművesei legyenek kötelesek leállítva és zárva tartani. És közben semmi munka ne folyjék, hanem a kézművesek felkészülten álljanak fegyverben, és úgy maradjanak, amíg az előbb említett összes dolgok ténylegesen meg nem történnek, amint az előbb mondatott, 25 font kis forint büntetés terhe alatt, amelyet a kapitány úr fog a másként cselekvőtől behajtani. És minden egyes, az előbbieket meg nem tartó



kézművessel szemben a kapitányúrnak teljes és tiszta szabadsága legyen a nyomozásban, kivizsgálásban és megtorlásban. És a vexillifer iustitiae tartozzék és legyen köteles eredményesen intézkedni és gondoskodni, hogy minden egyes mondott dolgot véghez vigyenek a mondott időn és időkön belül, 200 font kis forint bírság terhe alatt, amelyet a kapitány úr fog a vexilliferen behajtani. Fenntartván és jelesül hozzátétettvén, hogy Tebaldus de Bruxatis úrnak, Firenze jelenlegi podesztájának, ha az említett bűntetteket nem fogja tudni kinyomozni és kivizsgálni, és az azokat elkövető vagy elkövettető előkelőket a mondott határidőn belül nem bünteti meg, amint mondatott, akkor legyen szabad az említett határidő után is a mondott dolgokban nyomozni, vizsgálni és büntetni, ahogyan mondatott; csak hajtsa végre azokat a közösség statútumai által számára előírt időn belül, úgy hogy Tebaldus úr, a mostani podeszta semmi büntetés alá ne essék az előbbiekben írtak közül, ha az előbb mondottakat a statútumokban foglalt időn belül megteszi.

És hogy azoknak zabolátlan vakmerőségét, akik nem félnek ilyesmit tenni, megfékezzék, ahogyan az helyénvaló, a podeszta úr kormányzatának méltósága és a néphez tartozók szabadságának és jó állapotának megőrzése érdekében elrendelték és jónak látták, hogy ha Firenze város vagy grófság egyik előkelője történetesen valami bűntettet követne vagy követtetne el Firenze város vagy grófság népéhez tartozó ember személye ellen, úgy, hogy a bűncselekmény következtében halál vagy a roppant sebtől az arc elcsúfulása vagy testrész levágása következnék be, úgy, hogy az a tag a test egyéb részeitől elválik, akkor Firenze város podeszta ura legyen köteles és tartozzék esküjénél fogva bármi haladék nélkül, amint csak tudtára jutott, hogy bűncselekmény történt, a város harangját félreveretni és közhírré tétetni a vexillifer tudtával, hogy a kiválasztott ezer gyalog fegyveresen futva gyülekezzék és késedelem nélkül sietve igyekezzék a vexillifer házához. És a vexillifer iustitiae haladéktalanul a gyalogosokkal együtt, fegyverben és az igazság zászlajával menjen a podeszta úr házához vagy palotájához. És akkor a podeszta úr bármi kivétel vagy halogatás nélkül küldjön, s tartozzék és legyen köteles küldeni bírát vagy katonái közül egyet vagy többet, familiárisai közül, azoknak társaságában, akiket akar, a vexilliferrel és gyalogokkal, derekasan és hathatósan, az imént felsoroltak közül valamelyik bűncselekményt elkövető vagy elkövettető előkelő javaira és házára; s ezeket a Firenze város területén, külvárosaiban s külső részein fekvő házakat és javakat teljesen és gyökerestől rontsa és dúlja vagy romboltassa és pusztíttassa el, mielőtt eltávoznának onnét, ahol a mondott vagyontárgyak voltak. Ama többi fentebb írt, az előkelők által a néphez tartozók ellen elkövetett bűneseteknél pedig, amelyekből halál vagy testrésznek a többi tagtól való eltávolítása vagy az arcnak a roppant sebtől eltorzulása nem származik, amelyekért a mondott bűncselekményeket elkövető vagy elkövettető előkelők vagyonát el kellene pusztítani és lerontani az említett módon, a podeszta úr, a vexillifer, a gyalogosok és a podeszta úr familiárisai pontosan ugyanezt tartsák be, és tegyék az ilyen bűncselekményeket vagy azok bármelyikét elkövető vagy elkövettető előkelő bűnös elítélésének napjától számított tíz nap eltelte után, ha a mondott tíz napon belül az előbb említett bírságot Firenze közösségének teljesen meg nem fizetik. És mindig, amikor a vexillifer a podeszta famíliájával és a gyalogokkal az említett javak lerontására indul, amint mondatott, az előbb írt összes céhek zászlóvivői céheik tagjaival kötelesek fegyverben állani, és felkészülten lenni arra, hogy vitézül és hatalmasan a kapitány úr házához vonuljanak, és mindenben engedelmeskedjenek az ő parancsainak szándék és meghagyás szerint.

A néphez tartozók házaiban, földjein vagy birtokain erőszakosságot, háborítást vagy jogsérelmet okozó előkelők büntetése

Rubrica VI.

Ugyancsak elhatározták és jónak látták, hogy ha Firenze város vagy grófság valamelyik előkelője Firenze város vagy grófság népéhez tartozó egyén házát, földjét vagy birtokát erőszakos úton elfoglalja vagy megtámadja, akkor a védő és kapitány úr ezer font kis forinttal büntesse és ítélje el. Az így elfoglalt vagy megtámadott házat, földet vagy birtokot pedig adassa vissza, az onnan nyert vagy nyerhető jövedelmekkel együtt, tíz napon belül, miután ez a kapitány úr tudomására jutott. Ha pedig az ilyen előkelő a Firenze város vagy grófság népéhez tartozó egyén házát, földjét vagy birtokát zavarná vagy zavartatná, háborgatná vagy háboríttatná, vagy ott sérelmet okozna vagy okoztatna, vagy a néphez tartozó egyén zselléreinek (inquilini), parasztjainak (coloni) vagy munkásainak (laboratores) megtiltaná, hogy a házat, földet vagy birtokot lakják vagy műveljék 10 napon belül, amint ez a védő és kapitány úr tudomására jutott, marasztalja el őt mindannyiszor Firenze közösségének fizetendő 500 font kis forintban. És az ilyen előkelő a háborgatástól, zaklatástól és sérelemokozástól álljon el, és nem kevésbé ítéljék a károknak a jogsérelmet és háborítást szenvedett egyénnek való megtérítésére. És az említett esetek bármelyikében találjon hitelt és álljon helyt a sértett vagy sérelmet szenvedő és parasztjának, zsellérének vagy munkásának esküje, két, a köztudomás alapján bizonyító tanúval. Ezekben az összes esetekben a védő és kapitány úrnak teljes, tiszta és szabad joga legyen a nyomozásra, vizsgálásra, kutatásra és eljárásra az ilyen előkelő betolakodók, bitorlók, erőszakoskodók és jogsértők ellen, és büntetésre és ítélethozatalra is, amint mondatott, kereseti eljárással s anélkül, ahogyan a kapitány úrnak tetszik és jónak látja.

Az olyan ingatlan vagyontárgyat vásárló vagy szerző előkelő büntetése, akinek társtulajdonosa néphez tartozó



egyén volt

Rubrica VII.

Ugyancsak jónak látták s elfogadták a védő és kapitány úr határozatának azt a fejezetét, amelynek ez a rubricája: „Hogy az előkelők közül senki ne vásárolja vagy egyéb címen ne szerezze meg más egyén ingatlan jószágának részét, a társtulajdonos híre nélkül” és így kezdődik: „Elrendelték és elhatározták, hogy az előkelők közül senki… stb.” A podeszta úr, s a kapitány úr és bármelyikük tartozzék ténylegesen és egészében megtartani, és ha előfordulna, hogy egy előkelő e fejezet rendelkezésével ellentétben, egy a néphez tartozó egyén ellen cselekednék vagy tétetnék, valamint a Firenze város vagy grófság népéhez tartozó személy ingatlana vagy ingatlanrésze dolgában, akkor ezt az előkelőt a podeszta vagy kapitány úr 500 font kis forintra ítélje mindannyiszor. És kényszerítsék, hogy a mondott fejezet rendelkezése ellenére szerzett, vásárolt vagy bérelt ingatlant s annak birtoklását a néphez tartozó egyénnek adja vissza, s a szerzett jogról mondjon le, a továbbiakban úgy tegyen, amint azt az idézett fejezet bővebben tartalmazza.

A néphez tartozó személy büntetése, ha előkelő részéről sérelmet s bántalmat szenved, és a szenvedett sérelmet vagy bántalmat nem jelenti fel

Rubrica VIII.

Ugyancsak elrendelték és jónak látták, hogy minden egyes esetben mindenki, akit sérelem ért, tartozzék és legyen köteles jelenteni a podeszta úrnak, ami az ő hivatalához tartozik s a védő úrnak, ami az ő tisztébe vág, ti. a halott vagy meggyilkolt ember fia vagy fiai, ha 14 évnél idősebbek vagy ha ennél fiatalabbak, akkor gyámjaik, ha gyámjaik nincsenek, akkor fivéreik, és ha fivéreik nincsenek, akkor közeli rokonaik; Firenze városában a bűncselekmény elkövetésétől számított három napon belül, ha pedig a grófság területén történt, 10 napon belül, 100 font kis forint büntetés terhe alatt, amelyet a podeszta vagy kapitány úr fog az ellenkezően cselekvőtől behajtani. És ha a megsebesített vagy személyében sértett egyén életben van, legyen köteles a rajta esett sérelmet a podeszta úrnak jelenteni három napon belül, ha a sértés vagy sebesülés Firenze város területén, külvárosaiban vagy külterületein történt, ha pedig a grófságban, 10 napon belül, 50 font kis forint bírság terhe alatt, amelyet a podeszta úr fog rajta megvenni, mindannyiszor. Azok pedig, akiknek birtoka, háza, földje, munkásai vagy zsellérei vagy parasztjai ellen esett a sérelem, az erőszakosságot vagy háborítást tartozzanak a védő úrnak jelenteni a sérelem erőszakosság vagy háborítás megtörténte vagy elkövetése után 15 napon belül, 50 font kis forint terhe alatt, amelyet a kapitány úr fog tőlük behajtani. És nem kevésbé minden egyes felsorolt bűntettet tartozzék a mondott podeszta és védő úr belátása szerint kinyomozni, megvizsgálni és megtorolni, amint előbb említtetett.

Az elítélt előkelő ne léphessen fel acceptusigénnyel

Rubrica IX.

Ugyancsak jónak látták s eldöntötték, hogy Firenze város vagy grófság előkelői közül senki, akit elítéltek vagy el fognak ítélni, a róla kimondott vagy kimondandó ítélet jogcímén ne követeljen s ne követelhessen firenzei polgártól vagy grófságbeli embertől semmi pénzt vagy valamilyen szolgáltatást (acceptus), sem más dolgot pénzben vagy másban elítéltetésért, vagy az elítéltetés jogcímén. Azt az előkelőt, aki másként cselekszik, a podeszta vagy kapitány úr 500 font kis forinttal büntesse; és azt, aki helyette az ilyen szolgáltatás végett jár, vagy helyette felveszi vagy követeli, vagy aki a mondott előkelőnek vagy helyette másnak a mondott okból valamit is küld vagy ad, száz fonttal lakoljon minden esetben és mindahányszor. És a mondott ügyekben az említettek dolgában legyen elég a közhír általi bizonyítás, és a podeszta és kapitány úr vagy akármelyikük, valahányszor elítélnek egy előkelőt, legyen köteles nyomozni és vizsgálatot tartani az elmondottak felől; és az előbb említettek ellen s azok dolgában legyenek kötelesek titkos figyelőket vagy feljelentőket tartani, s ezek fürkésszék ki, nyomozzák s jelentsék fel mindazokat, amilyen módon megfelelőnek találják, akik a mondottak vagy azok bármelyike ellen tesznek. És legyen két zsák; ezek közül az egyik a podeszta úr palotájában álljon, az új loggia alatt, a másik zsák pedig a védő úr palotájában, nyilvános és szabad helyen, s ezekbe a zsákokba mindenkinek legyen szabad olyan cédulát tenni, amely azok nevét tartalmazza, akik e jelen ordinamentumban foglaltak vagy azok bármelyike ellen cselekedtek. És a podeszta és védő úrnak és bármelyiküknek legyen joga, hogy az ilyesmit adó vagy elfogadó, vagy adató vagy elfogadtató előkelők ellen a mondottakat nyomozza, vizsgálja s ez ellentétesen eljárókat megbüntesse, amint mondatott. És ha más cédulákat tennének a zsákokba egyéb ügyekről, akkor tekintsék azokat semmiseknek.

Az idegen eredetűeknek ne engedjék meg az ügyvédeskedést



Rubrica X.

Ugyancsak elrendelték és elhatározták avégett, hogy a podeszta és kapitány urak szabadabban és gyanúsítás, fennakadás vagy romlásuk nélkül végezhessék feladatukat, és Firenze város egyes céheibe ne keveredhessenek idegen származású vagy rosszhiszemű emberek, hogy minden egyes személyt, aki jó hírét elveszítette, vagy üzleti csalás miatt (baratterie) nyilvános becstelenség hírében áll, vagy ilyen csalást visz véghez, követ vagy követett el, tartsanak távol s űzzenek messzire a podeszta és kapitány urak és Firenze közösségének más tisztségviselőinek palotáitól. Mivel az idegen születésűek s azok, akik nem Firenze városból, területről vagy grófságból származnak, gyakran követnek el és szoktak elkövetni csalásokat és visszaéléseket, és Firenze közösségének tisztviselőit is megrontják, amint ezt tapasztalásból már megtanultuk; s ez mind a Firenze közössége népéhez tartozóknak, a kézműveseknek kárára és romlására, a firenzei közösség kormányának, Firenze városa ama céhei derék és becsületes tagjainak csúfságára, gyalázatára és átkára válik, amely céhek tagjainak vallják magukat ezek az idegenek, azért jónak látták és eldöntötték, hogy senki, aki idegen, vagy nem Firenze városból vagy grófságból származik, ügyvédi gyakorlatot Firenze városában ne folytathasson, semmilyen címen vagy okból, sem megbízatást maga vagy más személy közbejöttével ne vállalhasson, semmiféle perben vagy ügyben tanácsot ne adjon, szolgálatot ne teljesítsen, sem védelmet, sem tisztséget ne nyújtson vagy el ne lásson, Firenze közösségének egyik tisztviselője előtt sem, bármilyen peres ügyben vagy keresetben. A podeszta, a kapitány úr és bármelyikük, azok bírái és tisztjei és Firenze közösségének egyéb tisztviselői ne tűrjék, hogy előttük ilyen idegenek ügyvédet bízzanak meg vagy keresetet támasszanak. S ha meg is történt, ne legyen érvényes; és Firenze közössége vagy népe statútumainak azon összes fejezetei legyenek semmisek és hatálytalanok, amelyek ezzel az ordinamentummal ellenkeznek vagy valamilyen módon bármely részükben ellentétesek. Épségben maradván és fenntartván mégis, hogy ez az ordinamentum egyik pontjában se okozzon sérelmet annak vagy azoknak a jegyzőknek esetében, s annak vagy azoknak a jegyzőknek ellenében, akinek vagy akiknek eddig a közösség határozatai eldöntötték és megengedték, hogy Firenze városban vagy grófságban jegyzői hivatást, mesterséget és egyebet folytassanak és űzzenek, ama határozatok tartalma és mikéntje szerint; és a mondottakat ne értelmezzék úgy, hogy az a mondott jegyzőknek adott engedély és végzés ártalmára volna bármely részében.

Azok, akiket Firenze közössége ellen elkövetett árulás miatt fognak elítélni, ezután a közösségtől semmiféle tisztséget ne kaphassanak

Rubrica XI.

Ugyancsak (elhatározták), hogy bárki, akit ezután bármiféle olyan árulás miatt fognak elítélni, amelyet Firenze közössége ellen Firenze közösségének valamelyik tisztségében, vagy valamelyik vár vagy erődítmény őrzése alkalmával követ el vagy cselekszik, a továbbiakban ne kaphasson s ne kapjon a közösségtől vagy Firenze közösségének érdekében semmiféle olyan hűbért vagy hivatalt, amely hűbér vagy hivatal után valamilyen tiszteletdíjat hasznot vagy jutalmat húzhatna vagy nyerhetne.

Azoknak az előkelőknek büntetését, akiket e néphez tartozóknak okozott sérelemért fognak elítélni vagy törvényen kívül helyezni, ne érvénytelenítsék

Rubrica XII.

Ugyancsak azért, hogy a bűnösök, akikről előbb történt említés, eredményesen kellő büntetéssel lakoljanak, jónak látták és elrendelték, hogy senki olyan előkelőt, akit az előbb említett ordinamentumokban vagy azok bármelyikében foglalt okok miatt ítélnek el vagy helyeznek törvényen kívül, ne lehessen vagy kelljen Firenze közösségének ítélete vagy büntetése alól kivenni, vagy mentesíteni békés megegyezés címén sem más okból, hűbér vagy kiváltság alapján, jog vagy ok ürügyén, ha a reá kiszabott bírságot vagy bírságokat teljesen meg nem fizeti; és békés megegyezés, kiváltság vagy hűbér címén vagy okából, vagy más megfontolás, jog vagy ok folytán a róla hozott ítéletet vagy ítéleteket ne lehessen halogatni, késleltetni vagy gátolni abban a tekintetben, hogy a törvényen kívül helyezett vagy elítélt személyén vagy javaiban végrehajtsák. Az is kifejezetten hozzátétetvén, hogy ha egy előkelőt fejvesztésre ítélnek, egy, a néphez tartozó ember személye ellen elkövetett olyan bűntett miatt, amelynek következtében a mondott ordinamentumok szerint fejét kell venni, sem pénzösszeggel sem más módon ne lehessen megváltani azt.

Az elítéltek és törvényen kívül helyezettek büntetését ne érvénytelenítsék, csak meghatározott módon

Rubrica XIII.

Ugyancsak jónak látták és meghagyták, hogy Firenze közösségének ítéleteitől vagy büntetéseitől sem



személyében sem vagyonában ne menekülhessen meg, s ne mentesülhessen egyik elítélt vagy törvényen kívül helyezett sem, semmiféle kiváltság vagy hűbér jogcímén vagy okából, vagy valami más ok vagy megfontolás alapján, csak azokban az esetekben, amelyeket részletesen és név szerint kifejt Firenze közössége konstitútumának az a fejezete, amelynek Rubricája: „A törvényen kívül helyezettek visszafogadása”, kezdete pedig: „Bárki…” stb., továbbá azokban az esetekben, amelyeket a védő úr határozatának az a fejezete fejt ki és részletez, melynek Rubricája: „A törvényen kívül helyezettek visszafogadása.” Az összes többi esetben pedig, amelyeket a mondott fejezetek név szerint és részletezve nem tartalmaznak, a podeszta és kapitány úrnak, s azok bírái és tisztjei semmi kérést el ne fogadjanak, helyt ne adjanak, elítéltet vagy törvényen kívül helyezettet a büntetéstől való ítélettől ne mentesíttessenek, s ne engedjék azt meg, csak a mondott fejezetekben részletesen kifejezett esetekben, 500 font kis forint büntetés terhelvén mindannyiszor azt, aki ez ellen cselekszik. Ebben a büntetésben kell elmarasztalni mindenkit, aki ilyen kéréseket foganatosít. Fenntartva és kimondva mégis, hogy azon összes egyéneket, akikkel kapcsolatban eddig Firenze közössége oblatiót eszközölt, s a börtönből elengedett, s azokat is, akikkel kapcsolatban a közösség oblatiót fog eszközölni, s oblatio útján fog a börtönből elengedni, szabadon és büntetlenül lehessen mentesíteni és kivenni a büntetések és ítéletek alól, amelyek miatt velük kapcsolatos oblatio történt és kiszabadultak, amint említtetett. Az eddigiekhez azt is hozzátéve és kifejezetten meghagyva, hogy Firenze város vagy grófság olyan előkelőjével kapcsolatban, akit a továbbiakban Firenze közössége valamelyik néphez tartozó egyén személye vagy javai ellen elkövetett vagy véghezvitt sértés vagy bűncselekmény miatt ítél el vagy helyez törvényen kívül, semmi módon ne lehessen vagy ne kelljen oblatiót eszközölni vagy a közösség tömlöcéből elengedni, valamelyik határozat megújításának jótéteményéből vagy kegyéből.

Az előkelők ne járulhassanak a kapitány úr tanácsa elé

Rubrica XIV.

Ugyancsak elrendelték és meghagyták, hogy Firenze város előkelői közül senki se legyen jogosult vagy köteles bármi okból is a kapitány úr tanácsa elé járulni vagy menni, a kapitány úr vagy a céhelöljáró urak hivatalának engedelme vagy meghagyása nélkül; 25 font kis forint terhe alatt mindenkire nézve mindannyiszor, amit a kapitány úr fog az előkelőktől behajtani Firenze közösségének javára.

A podeszta és kapitány bíráskodása a sértő szavakat mondó előkelők felett

Rubrica XV.

Ugyancsak (elrendelték), hogy, ha Firenze városából vagy grófságából való előkelő a podeszta, kapitány, céhelöljáró vagy vexillifer iustitiae urakra nézve megvetést és tiszteletlenséget eláruló szavakat merészel és bátorkodik mondani vagy szólni, azok és bármelyikük jelenlétében vagy színe előtt, s ezek a szavak az említettek, közül néhány vagy bármelyikük hatóságának vagy hivatalának gyalázatára és becsmérlésére válni látszanak, akkor a podeszta úr és a kapitány úr ezt az előkelőt a határokon túlra küldhesse, a Firenze városon és grófságon kívül tarthassa, ott és akkor, ahol jónak látja, belátása és szándéka szerint ítélhesse el és büntettesse, tekintetbe véve a személy, a szavak s a gőg milyenségét. Ugyanezt tehessék akárkivel, aki a podeszta úr, a kapitány úr vagy a céhelöljáró és vexillifer iustitiae urak által tartott bármely tanácskozáson sértő és csúf szavakat mond az említett tanácskozásokon vagy azok bármelyikén részt vevő akármelyik személyre.

Előkelő ne szerezhessen jogot jótállás alkalmával népéhez tartozó egyén ingatlanába, csak bizonyos ünnepélyesség betartásával

Rubrica XVI.

Ugyancsak elrendelték s meghagyták azért, hogy az előkelők ne ragadják el s bitorolják a néphez tartozók ingatlan javait, hogy ha Firenze város vagy grófságbéli előkelő Firenze város vagy grófság népéhez tartozó egyénért kötelezettséget vállal vagy fog vállalni Firenze közösségével, valamelyik közülettel vagy akár egyes személyekkel szemben, jótállás, ígéret (promissio) vagy bármilyen más kötelezettség címén, és az ilyen előkelőnek fizetnie kell, s fizet a mondott közösség, közület vagy egyes személy részére bizonyos pénzösszeget a néphez tartozó emberért, akiért jótállt, vagy más módon kötelezettségét vállalt, az ilyen előkelő semmiféle jog vagy eljárás címén, amit vagy amelyet az ilyen néphez tartozó emberrel vagy javaival szemben az említett fizetés okából támasztott, sem maga sem más révén, sem a saját, sem Firenze közössége vagy a város valamelyik vezetőjének vagy bírájának, vagy tisztségviselőjének hatáskörében ne kaphasson s ne nyerhessen semmi birtoklást vagy birtokot népből való személy ingatlan jószágában s jószága felett, csak az alább írt rend és mód megtartásával ti.: Miután az előkelő a néphez tartozóért fizetést teljesített, a fizetés napjától számított 10 napon belül legyen köteles bejelenteni, tudtára adni, adatni és bejelenteni személyesen közokirat közbejöttével,



hogy kifizette érte a teljes pénzöszszeget, s amaz tartozik neki kiegyenlíteni a pénzt, amelyet érte kifizettek, valamint a törvényes, szükséges és helyénvaló költségeket, amelyek a fizetés teljesítése alkalmával felmerültek. Ha a mondott néphez tartozó egyén vagy helyette más az említett pénzösszeget, amelyet érte fizettek, a törvényes és szükséges kiadásokkal együtt, az említett előkelőnek vagy másnak, aki helyette átveszi, megfizeti vagy megfizetteti, vagy valamelyik kereskedőnél a törvénynek megfelelően letesz vagy letéteti a tudtára adás napjától számított 10 napon belül, akkor a mondott előkelő tartozzék és legyen köteles az ilyen néphez tartozó embernek vagy aki helyette átveszi, maga vagy másvalaki révén átadni valamennyi oklevelet, jogot és eljárást, amit neki e néphez tartozó egyén vagy javai ellen vagy javaiban volt, és azokat ünnepélyesen lezárni, mindazzal kapcsolatban, amit csak a mondott néphez tartozóval szemben és javai felől követelhetett vagy igényelhetett, a jótállás, jog és eljárás címén.

És a mondott előkelőnek, ha nem elégítik ki, amint említtetett 10 napon belül, legyen joga, szabadsága büntetlenül és szabadon érvényesíteni minden jogát az említett néphez tartozó személynek javaiban s javai felett, Firenze közössége és népe jogának és statútumainak mikéntje szerint. És, ha ez az előkelő történetesen e tíz nap után a néphez tartozó vagyonában vagy vagyona felett bármilyen birtokot vagy birtoklást szerezne, nyerne, vagy azokat a javakat akárkitől az említett jogon megtenné, legyen köteles ezeket a javakat, birtokot vagy birtoklást és ama vagyon feletti jogokat szabadon és akadály nélkül a néphez tartozó embernek, rokonainak vagy társainak átadni, ha az említett tíz nap utolsójától számítandó egy hónapon belül maradéktalanul megfizetik azt a pénzt, amelyet az előkelő a néphez tartozóért kifizettetett, a törvényes költségekkel együtt, ahogyan megmondatott, vagy akár letétbe helyezik vagy letétbe helyeztetik a mondott előkelőnek az említett pénz és költségek fejében járó kielégítés végett, erre alkalmas kereskedőnél.

És ha előkelők közül valaki az előbb mondottak vagy azok bármelyike ellen tesz vagy tétet, a podeszta úr vagy kapitány úr 500 font kis forintra ítélje és büntesse minden alkalommal. És az ilyen előkelőt a podeszta vagy kapitány úr kötelezze és eredményesen kényszerítse, hogy az említett jogokat és a mondott vagyon birtokát és birtoklását a néphez tartozó félnek vagy annak, aki helyette átveszi, adja vissza, engedje át és származtassa vissza, és mondjon le minden olyan jogról, amelyet a néphez tartozó fél javaiban szerzett, amint megmondatott, a jelzett bírság terhe alatt, amelyet a podeszta vagy kapitány úr fog az ilyen előkelőn behajtani.

Néphez tartozó személy ingatlanjavait a közösségtől előkelő ember ne vehesse meg

Rubrica XVII.

Elrendelték és meghagyták azt is, hogy Firenze város vagy grófság egyik előkelője se legyen sem jogosult, sem köteles arra, hogy néphez tartozó ember ingatlanát vagy valamilyen jogot abban Firenze közösségétől megvegyen, megvetessen vagy más módon megszerezzen vagy megszereztessen, ama néphez tartozó embernek Firenze város valamelyik hatósága által történt vagy leendő elítélése alkalmából, hanem csak az előző ordinamentumban foglalt forma szerint. Épségben maradnak mégis az alkotmánynak ama fejezetei, amelyek megengedik, és lehetővé teszik az elítélt személy üzlettársainak az elítélt fél részének megváltását.

Firenze város és grófság előkelőinek elégtételadása

Rubrica XVIII.

Ugyancsak, ama számos csalárdság elkerülésére, amelyet Firenze város és grófság nagyon sok előkelője és nemese mindennaposan művel azokkal az elégtételekkel és biztosítékokkal kapcsolatban, amelyeket Firenze közössége határozatai „Firenze város előkelőinek biztosítékadása” Rubrica alatti, és „Hogy különösen az előkelők féktelen…” stb. kezdetű fejezetének értelmében s alapján tartoznak adni, meghagyták és elrendelték, hogy minden a határozat fenti fejezetében felsorolt házból és hajlékból való törvényes vagy természetes (akár csak természetes eredetű, akár általánosan „bastardus”-nak nevezett) születésű 15 és 70 közötti életkorban levő ember legyen köteles, s a podeszta úr ténylegesen kényszerítse, hogy tegyen ígéretet, adjon biztosítékot, s megfelelő és alkalmas kezesekkel tegyen eleget Firenze közösségének vagy a közösség egyik tisztségviselőjének, a mondott fejezetben foglalt mennyiségben minden ott feltüntetett dologgal kapcsolatban, a fejezet tartalma és mikéntje szerint. Nem jelent kivételt az sem, ha ezek a nevezett házakból vagy hajlékokból való személyek, vagy akármelyikük kézműves mesterséget vagy kereskedést folytat vagy folytatott. Kifejezetten elrendelve azonban, hogy ha akadna az említett házak és hajlékok közül olyan, amelyből valamennyi személy a legutóbb eltelt öt esztendőn belül és az öt év tartalma alatt bármilyen módon, akármi ügyben kimentette magát, mentesített, szabad és mentes volt az ilyenfajta elégtételadástól és biztosítéknyújtástól, továbbá ha a mondott időn belül nem kényszerítenék őket elégtételre, a vonatkozó fejezet szerint, vagy az említett elégtétel és biztosíték nélkül voltak és maradtak az öt év alatt, akkor ilyen hajlékból és házból valók mindnyájan s bármelyikük a szóban levő elégtétel és biztosíték nyújtására és teljesítésére a következőkben kötelezve ne



legyenek, sem a mondott közösség, sem annak valamely tisztségviselője semmi módon arra ne kényszerítse, s ne kelljen kényszerítenie, akkor sem, ha az a ház vagy hajlék a közösség konstitútumának mondott fejezetében fel van tüntetve. Ezenfelül az ebből a házból és hajlékból valók mindnyájan és egyenként minden tekintetben és szempontból néphez tartozóknak tekintendők, tartandók, s úgy kezelendők. Semmi módon vagy okból ne tekintsék s tartsák őket előkelőknek, s ne kezeljék őket úgy. A kapitány úr határozmányának „Kiket kell nemesnek és előkelőnek mondani s annak tekinteni” Rubrica alatti és „Ugyancsak, hogy a hatalmasok…” című fejezete vagy akármelyik más, ellenkező tartalmú rendelet vagy határozat alapján, ha az az idő szerinti céhelöljáró urak tisztükben úgy látnák, hogy amaz említett hajlékokból és házakból való emberek, akik mint előbb megmondatott, kötelesek elégtételt és biztosítékot adni, szegénységük miatt képtelenek és meg nem felelőek volnának a mondott fejezetben foglalt mennyiség szerint való biztosítékadásra és elégtételnyújtásra, akkor az elöljáró urak szabadon eldönthessék, meghatározhassák és megszabhassák azt a mennyiséget és mértéket, amely szerint azok, akiket az elöljáró urak amint mondatott, képtelennek és helytállni nem tudónak látnak, kötelesek legyenek és tartozzanak a mondott közösségnek elégtételt adni és biztosítékot nyújtani. Az elöljáró uraknak legyen szabad azoknak a kötelezettségvállalásoknak a dolgában is dönteni és határozatot hozni, amelyekre azok kötelesek, akik az említett ígéreteket, elégtételeket és biztosítékokat nyújtották, amint ezt az elöljáró urak helyesnek fogják tartani. Amit pedig a céhelöljáró urak ezekről a dolgokról, amelyeket, mint említtetett, rájuk bíztak, határoznak, végeznek és döntenek, mindaz hatályos és érvényes legyen és ténylegesen tartsák meg; nem képezvén akadályt Firenze közössége vagy a kapitány úr konstitútumának egyik fejezete sem, sem pedig az előbb mondottakkal vagy azok bármelyikével akármiben is vagy bármi módon ellenkező vagy ellentétes más rendelkezés. Épségben maradván, hogy ami a mondott hajlékokból és házakból való egyénekről szól, amelyek elégtételt adni nem kötelesek, ahogyan mondatott, annak helye ne legyen olyan emberekkel vagy személyekkel szemben, akik és amelyek az említett öt esztendőn belül Firenze közössége ellen lázadtak és lázadnak.

Azokról, akik monostorok, egyházak vagy ispotályok javait vagy birtokait elfoglalják

Rubrica XIX.

Ugyancsak, mivel az egyházakkal és az egyházat illető birtokokkal kapcsolatban sok botrányos dolog történik és történt a múltban, s ezek közül főleg az előkelők miatt támadhat nézeteltérés viszálya, ezért előrelátó intézkedéssel elhatározták és meghagyták, hogy ha valaki, különösen az előkelők közül monostorokhoz, egyházhoz vagy ispotályhoz tartozó birtokokat, jószágot vagy akár vagyontárgyat igazságtalanul elfoglal vagy birtokban tart, anélkül hogy az őt megilletné, főként ha peres eljárás van folyamatban, a mondott egyházak, monostorok vagy ispotályok miatt olyan egyházi személyek közt, akik azt állítják, hogy az egyházhoz, monostorhoz vagy ispotályhoz joguk van, vagy a mondott egyház javairól egyezséget kötöttek vagy fogadtak el annak sérelmére, akkor a kapitány úrnak legyen teljes joga és felhatalmazása arra, hogy nyomozást indítson és eljárjon ezeknek a javaknak vagy vagyontárgyaknak az elfoglalói vagy bitorlói ellen, s ezeket a foglalókat vagy bitorlókat az ilyen javaknak vagy vagyontárgyaknak a mondott egyházak vagy egyházak birtokosai javára történő visszaszolgáltatásra kötelezze feltéve, ha azok, akiknek birtokában az említett egyházat találják, ezeket a püspök akaratából birtokolják vagy tartják birtokukban. Bármelyik ilyen vagyon- vagy jószágfoglalót vagy bitorlót meg is büntethesse, ha meghagyására azt vagy azokat az említett birtokosnak nem adja vissza; az ilyesmiről készült okleveleket is érvényteleníthesse és visszavonhassa, amint az igazsághoz képest helyesnek fogja látni.

Azok büntetése, akik a podeszta, a kapitány, az elöljárók s a vexillifer iustitiae választásáról tárgyalnak vagy kérelmet terjesztenek elő

Rubrica XX.

Ugyancsak jónak látták és eldöntötték, hogy se valamelyik céh, se a céh consulai vagy vezetői sem mások, akármilyen állapotúak legyenek is, a továbbiakban ne merjenek s ne bátorkodjanak egyik helyen se összejönni vagy összegyülekezni abból a célból, hogy Firenze városa podesztájának vagy kapitányának, vagy az elöljáróknak, vagy a vexillifer iustitiae-nek a kinevezéséről, megválasztásáról s megválasztatásáról tanácskozzanak, határozzanak s intézkedjenek, vagy kérelmet nyújtsanak vagy nyújthassanak be egy vagy több személy érdekében, ilyen címen. Azok pedig, akiket az előbb mondott vezetőknek és tisztségviselőknek a kellő mód és rend szerint való megválasztására kiszemeltek és meghívtak, azon a napon és helyen, ahol és amikor az ilyen választások vagy azok bármelyikének lebonyolítása végett összejöttek, kellő gondossággal és ünnepélyes megfontolással végezzenek és döntsenek a választásnak a közösség javára való és üdvös véghezviteléről és megtartásáról, a kapitány úr vagy a közösség statútumának, vagy a határozatok erről kiadandó ünnepélyes megújításának mikéntje szerint. Ha pedig valaki másként vagy az előbb mondott forma ellenére, az előbb említett dolgokról vagy azok bármelyikéről tanácskozást vagy intézkedést folytat vagy tesz, kérelmet terjeszt



vagy terjesztett be, száz font kis forintra ítélje a podeszta vagy a kapitány úr, mindannyiszor Firenze közösségének javára, ahányszor ez ellen cselekszik; és a választók minden ilyen választásnál legyenek kötelesek esküt tenni Isten szent evangéliumaira, hogy Firenze közösségének érdekében jó és hasznos választást tartanak, harag, kedvezés, megvesztegetés, közbenjárás és minden más emberi elfogultság kizárásával.

Azokkal a perekkel és ítéletekkel szemben, amelyeket és amikor az előbb mondott ordinamentumok alapján folytatnak le és hoznak, ne lehessen fellebbezéssel és semmisségi panasszal (de nullitate) élni

Rubrica XXI.

Ugyancsak azért, hogy a mondott bűncselekmények vagy azok bármelyikének esetében a nyomozás, vizsgálat, eljárás, határozathozatal, ítélkezés és büntetés során ne lehessen a kivételezés vagy halasztgatás semmiféle akadályát közbevetni, elrendelték, hogy ha a podeszta vagy kapitány úr valamilyen eljárást, vizsgálatot, rendelkezést vagy ítéletet hoz a mondottak vagy azok bármelyike ellen tevő vagy tétető előbb említett személyek valamelyike ellen vagy azzal kapcsolatban, akkor a nyomozás, eljárás, ítélet vagy határozat, büntetés vagy elítélés ellen fellebbezni, semmisségi panaszt emelni vagy más módon ellentmondani nem lehet, hanem az ilyen eljárás, nyomozás, meghagyás vagy ítélet hatályos, érvényes és teljes jogerejű legyen. Nem képez akadályt, ha az előbb említettekben vagy bármelyikükben nem tartották be a jog vagy a statútumok által előírt ünnepélyes alakiságot, hanem a mondottakat hajtsák végre és a podeszta vagy kapitány úrnak vagy valamelyik tisztségviselőjüknek ne kelljen vagy ne legyen szabad ezekkel kapcsolatban semmi rendeletet kiadni. Ha megtennék, érvénytelen legyen, s ne akadályozhassa ezt a közösség vagy a kapitány úr statútumának olyan fejezete, amely szerint a mondott tisztviselők vagy azok bármelyike bizonyos egyének kérelmére peres ügyekkel kapcsolatban rendeletet hozni köteles.

Az igazságszolgáltatás ordinamentumainak általános zárórésze és megtartásuk

Rubrica XXII.

Elrendelték és meghagyták azt is, hogy minden egyes előbb említett ordinamentumot és határozatot meg kell tartatni, és azok erősebbek legyenek és erősebbeknek kell lenniük minden más olyan rendelkezésnél, statútumnál, törvénymegújításnál vagy intézkedésnél, amelyet Firenze közössége, Firenze közösségének vagy népének tanácskozásai eddig hoztak vagy ezután fognak hozni; és ne lehessen semmi módon, okból vagy alapon eltörölni, megszüntetni, hatálytalanítani, elodázni és csorbítani; és a céhek elöljárói vagy a vexillifer iustitiae ne tarthassanak se nyilvános se titkos tanácskozást, se ne fontolhassák, hogy jó volna tanácsot tartani az említett ordinamentumok vagy azok bármelyikének eltörléséről, elodázásáról, felfüggesztéséről vagy megnyirbálásáról. A podeszta vagy kapitány úrnak, vagy bármelyiküknek ne lehessen és ne kelljen olyan tanácskozást tartani, amelynek következtében a mondott ordinamentumokat vagy bármelyiküket eltörölnék, felfüggesztenék, módosítanák, elodáznák vagy megnyirbálnák. És, ha ez említett urak vagy bármelyikük ez ellen vét, veszítsen el tiszteletdíjából 1000 font kis forintot; ezt a kamarások, akik az idő szerint lesznek, kötelesek a mondott tiszteletdíjból levonni, és semmi módon ne fizessék ki; és nem kevésbé az ez ellen cselekvő podesztát vagy kapitányt hivatalától, ha ez ellen tennének, s bármelyik tanácsost, aki ez ellen szónokol, 500 font kis forinttal büntessék. Bárki más, aki ez ellen vét, 300 font kis forint bírsággal bűnhődjék; és ettől fogva, miként ezelőtt is, tekintsék őket ítélettel sújtottaknak, és ezen felül legyenek becstelenek is. És Firenze közössége és a védő úr constitutumának minden olyan fejezete, s minden más eddigi vagy ezután leendő határozat és rendelkezés, amely ellentétes lenne az előbb elmondottakkal, érvénytelen legyen annyiban, amennyiben az említetteket akadályozza s azokkal ellenkezik. Épségben maradván, hogy a közösség s a kapitány úr constitutumának a mondottakról vagy azok bármelyikéről szólófejezetei, annyiban, amennyiben az említett intézkedésekkel és rendelkezésekkel nem ellentétesek, legyenek továbbra is csorbítatlanul érvényben…

18.22. A flandriai városok és FranciaországRészlet az Annales Gandensesből. (Szerzője, a genti ferences kolostor szerzetese 1308-ban kezdte írni művét.)

H. Johnstone, 1951, 19–31. o.

Az Úr 1302. esztendejében elkezdődött az a kíméletlen, kegyetlen és öldöklő háború, mely már hosszú idő óta érlelődött, s mindjárt kitörésekor számtalan ember borzalmas és bőséges vére ontásával indult; és e háborúban az egyik oldalon Fülöp király állott, valamennyi vazallusával, s mindkét országa: franciaország- és navarrabeli



alattvalóival,816816 valamint Hainaut grófjával817817 s mindazzal a harcias, elszánt férfiúval, akiket az említett király zsoldjába tudott fogadni, vagy meg tudott nyerni a maga számára két országán kívül, a különböző grófságokból, hercegségekből, és országokból akár készpénzzel, akár kérő szóval; a másik oldalon pedig Guidónak,818818 a fogságban levő grófnak a fia, továbbá a flandriai kommunák – mind a városokban, mind a szántóföldeken, mind a mezőkön települtek kommunáinak – tagjai, továbbá néhány zeelandi nemes – viszonylag kevesen, azok ti., akiket kiűztek földjeikről, mint az a későbbiek során nyilvánvaló lesz majd – állt szemben vele. – Az úgy volt, hogy május eleje táján, miután a brugge-i és a genti városi kommunák megmozdultak, és Jakab, Saint Pol grófja819819 mindkét kommunát a végpusztulással és a teljes kiirtással fenyegette meg; ekkor egy hatalmas és bátor szívű ifjú, egyházi férfiú: Jülichi Vilmos utrechti prépost, nagybátyjainak: Jánosnak és Guidónak tanácsára Brugge-be érkezett, s nagyapja helyébe szívesen fogadták őt Brugge, Damme és Ardenburg városok; s midőn befogadta őt kebelébe a brugge-i kommuna, felgyújtotta egy katonának, Zessele úrnak a házát; ez az úr ugyanis ellenfele volt az ő nagyapjának; majd megostromoltatta néhai nagyapja igen szép, Mala nevezetű palotáját; ez a palota valamelyest meg volt erősítve, s benne a király emberei tanyáztak. A brugge-i kommuna népe ezt a palotát – igen nehezen és sok véres seb árán – bevette, s utolsó szálig leöldöstek ott mindenkit a brugge-iek akit csak bent találtak. Mikor erről néhányan értesültek a genti kommuna tagjai közül – kik hívei voltak a grófnak és fiának –, eljöttek Brugge-be, hogy szövetséget kössenek a brugge-i és a genti kommunák között a királyi hatalommal való szembeszállás céljából. És a brugge-iek közül sok olyanra találtak, aki szívesen hajlott erre a szövetségre. Ám midőn a gróf említett barátai visszatértek Gentbe, a kommuna hangulatát már egészen másnak találták, mint amilyenre számítottak. Ugyanis néhány városbeli főember tanácsára – kiket „liliard”-oknak 820820

neveztek (minthogy a király pajzsán sok liliomot hordozott) –, de a kommunabeli néhány olyan gazdagabb ember szavára is, kik egyrészt a király hatalmától, másrészt vagyonuk elvesztésétől rettegtek, a kommunabeliek többsége nem akart beleegyezni a szövetségbe, hanem kitartott a király pártján. S a liliardok voltak azok, akik arról is gondoskodtak, hogy a hozzájuk közvetítőket küldő Saint Pol-i Jakab enyhébb hangú választ kapjon. A gróf említett barátai mindenek láttán elhagyták városukat, s vállalták a brugge-iekkel együtt a közös veszélyt.

Jakab pedig az idő tájt magához hívatta tanácskozásra az auxerre-i püspököt821821 és Pierre Flotte urat,822822 ki egyként volt katona és törvénytudó, ezeket a fáradhatatlan, tapasztalt, de rosszindulatú embereket, a király legfőbb tanácsadóit, s tanácsukra Franciaországból, Picardiából, Hainault-ból és Flandriából Courtrai mellett hatalmas nemesi lovashadsereget gyűjtött egybe, de voltak seregében íjászok, és igen sok gyalogos katona is (ezek számát sem az elkövetkező csata, sem az azutáni ütközetek leírásánál nem írom ki pontosan, mert pl. a flandriaiak, ezek az erőteljes, jól táplált, kitűnően felfegyverzett férfiak szinte semmibe veszik a francia gyalogosokat), s elhatározta, hogy akár furfanggal, akár a fegyverek erejével, de vadállati kegyetlenséggel fogja megbosszulni a két kommuna tetteit. Midőn Jülichi Vilmos ezt megtudta, s látta azt is, hogy mind Brugge-ben, mind Gentben valamennyi gazdag polgár nagyon fél a franciák hatalmától és törekvéseitől, és sem az a néhány liliard főember, aki még ott maradt a városban (ugyanis sokan elmenekültek onnan közülük), de még a két városbeli barátai sem éreznek együtt vele, hanem inkább a királyhoz húznak, óvatosan eltávozott Brugge városából, és Flandriának arra a területére húzódott vissza, melyet a Négy Officium (Quatre-Métier) 823823

földjének neveznek, és itt kereste őt fel Guido nevű nagybátyja. Coninck Péter 824824 pedig magához véve kb. ötszáz jól felfegyverzett gyalogost és száz íjászt a brugge-i kommunából, Gent városa elé érkezett abban a reményben, hogy szép szóval képes lesz a genti kommunát elfordítani a királytól, és sokaknak bizalmasan tudtára adta, hogy abban az esetben, ha készek lennének a brugge-iekkel testvéri szövetségre lépni, akkor a gróf fia és unokája mindkét kommuna segítségére fog sietni. Ám – mint erről már szólottam – a liliardok és a kommunabeli gazdagok úgy a maguk pártjára vonták a köznépet, hogy már azok sem akartak a királytól elszakadni. Sőt: a liliardok a király helytartójával együtt fegyveresen kivonultak a városból, csatarendbe álltak, s harcra készülődtek, Péter azonban nem, akarván ezúttal harcba bocsátkozni, visszavonult Gent alól. Guido és Vilmos pedig hazatértek.

816816 IV. Fülöp francia király felesége, Jeanne jogán I. Fülöp néven Navarra királya is volt (1274–1305).

817817 Jean, Hainaut grófja.

818818 Gui de Dampierre, Flandria grófja, a francia király fogságába került.

819819 Jacques de Chatillon, Flandria királyi kormányzója.

820820 Flamand nyelven „leliaertz” – a királypárti nemesség és felsőpolgárság egy csoportja.

821821 Pierre de Mornay.

822822 Pecsétőr, a „királyság általános titkára” címet viselte, a VIII. Bonifác és IV. Fülöp közti viszály kibontakozásában nagy szerepet játszott.823823 Parti területrész a Schelde torkolatától délre, Axel és Hulst környékén.

824824 Coninck flamand nyelven királyt jelent – Peter Coninck a brugge-i néppárt („clauwertz”) vezére volt, amely harcot kezdett a franciapárti városi oligarchiával (leliaertz). Mielőtt a király elhagyta volna Flandriát, felkelést indított. Egyéni sorsa bebörtönzés, száműzetés, visszatérés és újbóli elmenekülés. Gui gróf és fiai felhasználták pártját egy ellenállási mozgalom szervezésére.



Alighogy visszaérkezett Péter Gentből Brugge-be, megtudta, hogy az ardenburgi liliardok, annak hallatára, hogy a gentiek nem akarnak velük egyetérteni, (letették) a kommunát, s elvetvén Vilmos felségjelvényeit, a királyi felségjelvényeket tűzték ki. Emiatt (Péter) nagy haragra lobbant, s híveivel együtt megtámadta Ardenburg városát, s bár az jól meg volt erősítve, mégis bevette, helyreállította a kommunát, leszaggatta a királyi jelvényeket, leverte a liliardokat, sőt: jó néhányat meg is ölt közülük.

És miután Ardenburgból visszatért Brugge-be, a brugge-i kommuna, látva azt, hogy az ő tanácsára már igen sok rosszat tett a király ellen, ugyanakkor nem tudta megnyerni magának a genti kommunát, jóllehet ebben erősen bízott, Vilmos pedig már eltávozott tőlük, a kommuna tagjai haragjukban csaknem megölték Pétert. Ő azonban a kommuna kezéből óvatos ügyességgel kisiklott, ideiglenesen el is menekült mind Brugge városából, mind pedig Flandriából. Erre aztán roppant félelem és rettegés fogta el az egész várost. S midőn mind a tehetősebb, mind a szegényebb polgárok látták, hogy súlyos és igen nagy veszedelembe estek, hiszen Jakab Courtrai-ból elindult Brugge ellen seregével, tanácsot tartottak, s közmegegyezéssel kiválasztottak maguk közül néhány közvetítőt, hogy azok menjenek el Jakabhoz, s ajánlják fel neki azt, hogy a kommuna teljességgel alkalmazkodik parancsaihoz, s a király említett tanácsadóiéhoz, s először szorgos bírói vizsgálatot fognak tartani, de azt is felajánlották feltételként, hogy (már e vizsgálatot megelőzően) mindazok, akik tudatában vannak annak, hogy Jakab ellen és a király ellen valamit is vétettek, előre megszabott határidőn belül távoznak mind a városból, mind az országból, s távozásuk után Jakab vonuljon be a városba. Néhány napon át e felett az ajánlat felett szorgos tárgyalások folytak, végül is létrejött a kétoldalú megegyezés, de azzal a kiegészítéssel – s ennek teljesítését Pierre Flotte meg is ígérte a közvetítőknek –, hogy ő és Jakab csak háromszáz lovassal, s barátságos szándékkal vonulnak be a városba, méghozzá fegyvertelenül. – Akkor aztán, egy szerdai napon, ti. a június első napját megelőző 17. napon (május 16.) közhírré tették Brugge városában, hogy mindazok, akiknek félnivalójuk van az említett vizsgálattól, holnap reggel 9 óra előtt hagyják el a várost. S ezt meg is tette kb. 5000 férfi, apródonként még azon a szerdai napon, majd a rákövetkező éjszakán és másnap kora reggel elhagyva a várost; Damme-ba, Ardenburgba, Oostburghba és a Zwin nevű tengeri kikötő feletti partvidékre vonultak át. Azok, akik Damme-ba érkeztek közülük, ott találták Jakab szakácsait és sok szolgálattevőjét, de rábukkantak ott arra a rengeteg borra és élelmiszerre is, amit Jakab azért küldött előre, hogy majd abból biztosíthassa a Brugge előtt álló hadserege ellátását; s a brugge-i menekültek úgy mentek be Damme-ba, és úgy rendezkedtek be ott, mintha otthon lennének, sőt: Jakab szakácsai és szolgálattevői közül néhányat megöltek, sokukat megsebesítettek, a bort és az élelmet elrabolták és felélték.

Csütörtökön, vagyis június első napját megelőző 16. napon (május 17.), az említett Jakab és Pierre Flotte az esti ima órája táján, mit sem törődve ígéretükkel s az egyezséggel (hogy ti. csak háromszáz lovassal jönnek és fegyvertelenül), ezerhétszáz kitűnően felfegyverzett lovaskatonával, valamint az íjászok és gyalogosok igen nagy sokaságával vonult be Brugge városába, az auxerre-i püspököt pedig hátrahagyták Courtrai-ben. Jakab pedig, szemlátomást gőgösen és sértődötten, nem tudta türtőztetni magát, hogy szúrós szavakat ne vágjon oda az eléje jövő néhány kommunabelinek, s tekintete, mellyel végigmérte őket, zord volt és kegyetlen. Ezeknek az előjeleknek nyomán azok közül néhányan, akik a kommunából a városban maradtak, bőrüket féltve – így beszélik azt, de a bekövetkezett eredmény is ezt tanúsítja –, szürkületkor azt tanácsolták azoknak, akik kivonultak a városból, hogy ha meg akarják menteni saját életüket, s feleségeik, fiaik és leányaik, illetve barátaik életét s magát Brugge városát, térjenek vissza hajnalban, hogy megvívjanak a franciákkal; azok erre önként és készségesen vállalkoztak is. Midőn tehát az említett csütörtökön este a gallok, illetve a franciák megvacsoráztak, Jakab elrendezte katonáit, a lovasok és gyalogosok közül egyaránt sok őrt rendelt ki őrszolgálatra, hogy ezek az elkövetkező éjszaka folyamán hajnalig őrizzék a várost; miután pedig ezek őrszolgálatuk idejének leteltével nyugodni tértek, s helyüket más, kirendelt fegyveresek vették át, íme, a rákövetkező pénteki napon, napkelte körül azok, akik elhagyták volt a várost, magukkal hozva sok flandriait Damme-ból is, de más parasztfalvakból is, sőt, a földekről is mindenünnen, amerre csak bújkáltak az eltelt rövid idő alatt – kiket részben könyörgéssel, részben fenyegetéssel vettek rá erre – most már fegyveres kézzel tértek vissza Brugge-be, s néhány helyen betömve a védőárkot, lerombolva a sáncot, a város néhány kapuján át betörtek a városba, s szinte őrjöngve hívták ki harcra az őrségen álló franciákat. S íme, megütköznek velük, legyőzik őket, azok megfordulnak s futásra kényszerülnek; a támadók harc közben két szót kiabáltak, úgy, amint összebeszéltek egymás közt a harcba indulás előtt. Az egyik szó latinul „scutum” vagy „clipeus”, a másik pedig a latin „amicus”-nak megfelelő szó volt; azért, mert a „clipeus” megfelelőjét a flamandban olyan hehezettel ejtik, amit a franciák, illetve gallok képtelenek ejteni, de így kell leírni: „scilt”. Mihelyt minderről tudomást szereztek azok, akik visszamaradtak a városban, s akik közül kevéssel előbb némelyek tényleges, mások pedig csak színlelt ragaszkodással és szeretettel a franciákhoz csatlakoztak, most valamennyien szívvel-lélekkel győztes polgártársaik mellé állva, velük együtt kezdték öldösni s mészárolni a még alvó vagy már felserkent franciákat egyaránt, s beözönlő polgártársaikkal most már együtt kiáltották a két jelszót: „pajzs” és „jóbarát”. Jakab és Pierre Flotte nagy rémülettel menekültek ki a városból, veszni hagyták minden felszerelésüket, hadiszerszámukat s minden holmijukat is, kivéve azokat a lovakat, melyeket saját maguk öltek meg, saját



hadinépükből mintegy ezerötszáz halottat és száz foglyot vesztve. Akkora volt felettük a vész, hogy Jakab alatt összerogyott futtában a paripa, s ha fegyverhordozói sebten nem gondoskodtak volna számára egy másik lóról, ott helyben lelte volna halálát. A franciák azt mondják, hogy őket ebben a csatában árulással győzték le és öldösték le; az bizonyos azonban – amennyire én ezt a legszorgosabb nyomozással ki tudtam deríteni –, hogy ha volt is ott valamiféle árulás, akkor arról csak igen kevesen tudhattak, de bizony én még ennek sem találtam biztos nyomát; a franciák inkább saját magukat hibáztathatják, hiszen nem voltak elég óvatosak, de elég okosak sem, amikor bementek ebbe a kevéssé megerősített városba, miközben a város közelebbi és távolabbi környéke egyaránt teli volt a legelkeseredettebb ellenségeikkel, akik erősek is voltak, kitűnően fel is voltak fegyverezve, és a végsőkre el voltak szánva. – Jakab tehát futva menekült Courtrai-ig, s a courtrai-i vár élelmiszerekkel, harcosokkal és hadigépekkel való ellátása volt a sürgős gondja hogy ott védekezhessen a flandriaiak ellen. Pierre Flotte pedig Lille-be ment, s megesküdött az élő Istenre, hogy mindaddig nem lép francia földre, míg a rajta esett gyalázatot és kárt meg nem bosszulja.

Az előbbiekben elbeszélt csata után enyhébbé és barátságosabbá vált a tárgyalások hangja Jakab és a gentiek között; Jakab ugyanis az övéi közül ügyesen tárgyaló férfiakat küldött hozzájuk, akik mindenbe beleegyeztek, amit csak a genfiek kértek, s abban is megegyeztek, hogy sem a gentiek, sem a brugge-iek nem fognak sem a király, sem Jakab ellen lázadni.

És akkoriban megváltozott a genti városszervezet is. Ugyanis már hosszú idő óta 39 esküdtje volt a városnak, s ezek a tehetősebb és előkelőbb polgárokból adódtak, akik igen erősen elnyomták a kommuna népét, s a város vezetését háromévenkénti váltással látták el; de akit egyszer megválasztottak esküdtnek, az az is maradt élete végéig. Most azonban a kommuna kérésére, magából a kommunából s a kommuna által a király részéről 13 esküdtet választottak meg, hogy ők lássák el egy éven át a város vezetését, de az egy esztendő letelte után egyikük sem lehetett esküdt, csakis akkor, ha újra megválasztották. Brugge-ben is a kommunából való esküdtek és elöljárók kerültek a város élére.

A csata utáni harmadik vagy negyedik napon Jülichi Vilmos és Péter Coninck visszatértek, és a brugge-iek barátságosan fogadták őket. Vilmos tehát sereget gyűjtött Brugge-ből és a Brugge környéki területről, mert, ez a környező terület is nyomban azután, hogy elűzték s menekülésre kényszerítették a liliardokat, szívvel-lélekkel csatlakozott hozzá, s e sereggel néhai nagyapjának egykori nemesi falubirtokát, Winendale-t ostromolta meg, illetve a birtok várának ostromzár alatt tartásához hátrahagyott kellő számú harcost a környékből való férfiakból – ezek ezt a megerősített helyet három héten belül be is vették, mégpedig úgy, hogy szabad elvonulást biztosítottak a benne levő királypártiaknak holmijukkal együtt; erőszakkal ugyanis képtelenek lettek volna bevenni ezt az erődítményt, mert jól meg volt az erősítve téglából épített erős várfallal és hatalmas árokkal egyaránt –, ő maga pedig a slype-i, furnesi, bergues-i és bourbourg-i területre indult május vége felé, s e területek köznépe örömmel, sőt: szívvel-lélekkel csatlakozott hozzá, hiszen ezeket a népeket a franciák és a liliardok elnyomás alatt tartották, és már-már szolgasorba döntötték őket. Midőn pedig elérkezett Bergues mellé hatalmas serege élén, az egyébként kitűnően megerősített városban levő, mintegy 700 főnyi francia és liliard lovaskatona, nem bízván a helybeli lakosságban, nem merte megvárni a város ostromát, hanem valamennyien kiszöktek a városból, és St. Omer városába menekültek, így aztán Bergues-t Vilmos kardcsapás nélkül vette be. Bergues-ből Casselnek vette útját, s ez az egész terület s maga Cassel városa is önként megadta magát neki; egyedül Cassel vára – mely egy hegytetőre épült, nagyon erős vár volt, de Jakab is kitűnően ellátta élelmiszerekkel, hadigépekkel s vitéz harcosokkal egyaránt – állt neki ellen; a várat azután hosszú időn át ostromolta, végül ezt is bevette.

Június havának elején Namuri Guido, a gróf fia Brugge-be érkezett, s örvendezve fogadta őt mind a város, mind a terület, egyszóval: hazája népe; ő aztán kellő létszámú hadsereget véve maga mellé, elindult Courtrai-be; mind a város, mind a courtrai-i, mind az oudenardi terület népe önként megadta magát neki; a liliardokat megfutamítva, megostromolta Courtrai várát, ostromzárral véve azt körül. Igen derék, és mindenki számára kedves katonaember volt ez a Guido, s az ő, illetve Vilmos jelenléte azt eredményezte, hogy a flandriaiak, kik Guido apjának jó barátai voltak, kivétel nélkül olyan bátrakká lettek, mint az oroszlánok. Ypres (Ypern) városa is megadta ugyan magát neki, de azért a liliardok maradtak az urak a városban; ezek aligha adták volna át neki a várost, ha nem féltek volna annyira tőle, és ha nem rettegtek volna a Guidóval rokonszenvező kommunától. Ez az oka annak, hogy a courtrai-i vár ostromához sem küldtek többet ötszáz gyalogosnál saját költségükön, s küldtek kevés íjászt is, de mindezt kelletlenül tették.

Gent városa királyhű volt ugyan, de csak a liliardok ösztökélése és tanácsai nyomán, mert egyébként az egész kommuna a grófhoz húzott.

Mikor Jakab látta, hogy Guido is, Vilmos is ilyen sikereket aratnak, s ő nem képes nekik ellenállni, Pierre Flotte-ot a katonai táborban és Lille városában hátrahagyta, azzal a hadsereggel, melyet össze tudott szedni;



maga pedig elment a királyhoz és a királynéhoz – utóbbi nővére leánya volt, tehát unokahúga –, és terjedelmes panaszt ontott eléjük arról az igazságtalanságról, szorongattatásról és kárról, amit a flandriaiak okoztak neki, de egyben kimutatta azt is: ami Flandriában történt, ami a királyi felség legsúlyosabb megsértése is volt. Így adódott az, hogy a király, bárói és kamarásai tanácsára (ez a neve ugyanis titkos tanácsosainak), fegyverbe szólította az egész Franciaországot Champagne-t, Normandiát, Picardiát és Poitou-t, s annyi katonát gyűjtött, amennyit csak tudott, sőt: harcedzett katonákat s nemes lovagokat zsoldjába is fogadott idegen országokból, ti. a lotharingiai hercegségből és grófságból, Brabantból és Hainaultból, s így egy nagyon erős és létszámra is hatalmas hadsereget szedett össze, élére pedig Artois grófját: Róbert herceget állította, aki rokona volt, ugyanis a királynénak volt a nagybátyja; ez a főrangú férfiú, bátor és heves természetű ember volt, ki kora ifjúságától gyakorolta a harcot, s tapasztalt bajvívója volt a lovagi tornáknak is; egyébként már addig öt vagy hat öldöklő csatában aratott diadalt.825825 Június vége felé Róbert gróf elindult a hadviselésre alkalmas csaknem valamenynyi franciaországi gróffal és báróval együtt, s azzal a hadsereggel, melyet a király össze tudott gyűjteni: kb. tízezer lovassal, s az íjászoknak és gyalogosoknak akkora tömegével, hogy ilyen sokaságot én még nem is hallottam, végül Lille-be érkezett. Mihelyt Guido és Vilmos kémeik útján erről tudomást szereztek, s azt is megtudták, hogy seregét Courtrai alá akarja vezetni, hogy ha tudja, akkor a vár ostromlásának abbahagyására, majd, megfutamodásra kényszerítse a flandriaiakat, ugyanis a várat védő királypárti őrség ellátása csak 2 hónapra volt biztosítva. Vilmos meglehetősen nagy létszámú sereget hagyva hátra a casseli vár ostrománál, hatalmas sereget állított maga mellé Nyugat-Flandriában, s ezzel elindult nagybátyjához, Guidóhoz Courtrai-be.

Ez idő tájt akkora volt a nyomorúság és éhínség Gentben, hogy a közrendű nép általában zabból sütött kenyeret evett; ugyanis Gent városa a király pártján állott, egész környéke pedig Guidóval és Vilmossal tartott, ezért kenyérgabonát és más élelmiszert csak lopva lehetett a városba becsempészni. Gentben nagy volt a belviszály is, hiszen a köznép a gróf hoz húzott, a liliardok s a gazdagabbak pedig a királyhoz, úgyhogy emiatt gyakorta félő volt, hogy kitör a városban a polgárháború a két párt között.

Június havának elején Róbert elindult hadseregével Lille-ből, s Courtrai-nak vette az irányt, s tábort ütött az említett város mellett kb. 4-5 stadiumnyira.826826 És a flamand ajkú Flandriába érkező franciák – azért, hogy lelkük vad indulatait megmutassák, s hogy megrémítsék a flandriaiakat – nem kímélték sem az asszonyokat, sem a csecsemőket, sem a betegeket, hanem kardélre hánytak mindenkit, aki csak eléjük került; sőt: a templomokban még a szentek képeit és szobrait is lefejezték, mintha azok is élő emberek lennének, s testük egyéb tagjait is levagdosták. Ám mindez nem rémítette meg a flandriaiakat, hanem csak arra ösztönözte, őket, s arra hívta ki haragjukat s dühüket, hogy kegyetlenek tudjanak lenni a harcban.

Mihelyt Guido és Vilmos tudomást szereztek az annyira gyűlölt ellenség megérkeztéről, frissen és szinte örvendezve gyűjtötték egybe hadseregüket, mintegy hatvanezer főnyi gyalogost, kik kemény s kitűnően felfegyverzett katonák voltak, s a hűséges szívű emberek kivétel nélkül özönlöttek hozzájuk, hiszen mindenki szerette őket, és nemcsak Flandria tájairól, s nemcsak azok, akik az ő pártjukon voltak és a királytól már korábban elszakadtak, hanem jött Gentből is kb. hétszáz jól felfegyverzett férfi, akik titokban szöktek ki a városból, s emiatt az ottani liliardok nyomban száműzték is mindegyiküket; és aki csak összegyűlt köréjük, az kivétel nélkül szinte égett a vágytól, hogy végre harcba szállhasson a franciák ellen. Guidónak és Vilmosnak nem volt több hadvezetésben járatos embere tíznél, kik közt a legjobbak; Henri de Loncin a limburgi hercegségből, Han de Renesse a zeelandi grófságból, Gossuin de Goidenshoven a brabanti hercegségből, s Dietrick de Hondschoote, Robert de Leewerghen, Balduin de Popperode a flandriai grófságból. Guidóval és Vilmossal együtt ezek rendezték, szervezték és lelkesítették a hadsereget, és miután három-négy napon át a két sereg között kisebb összecsapások és megütközések voltak, egyszer csak, egyik szerdán, július havának, idusát megelőző ötödik napon827827 Guido és Vilmos, kik kémeik útján megtudták, hogy az egész francia sereg reggel készül nagy csatát állni, ők is felkészültek ugyanúgy, és az ypresieket a vár elé helyezték, hogy szálljanak szembe a várbeliekkel, ha azok a csata tartama alatt ki akarnának törni, s úgy 3 óra tájban kivezették nagyon hosszú és nagyon tömött hadrendjüket, és az ellenséget a mezőn várták be. Hat óra lehetett, amikor a francia fegyveresek megjelentek a mezőn; ők egész hadseregüket, mind a lovasaikat, mind a gyalogosaikat kilenc csatasorba rendezték, de mikor meglátták, hogy a flamandok egyetlen, nagyon hosszú és nagyon tömött hadrendben állanak, s bátran készek a harcra, kilenc csatasorukból hármat csináltak, s egyet hátvédnek hagyva, kettővel készültek a csatába indulni. Kevéssel kilenc óra előtt iszonyú csatazajjal és kavarodással megkezdődött a harc, s mindjárt az elején igen sokan meghaltak; vadul és keményen csatáztak ott, ámde nem hosszú ideig, mert az Isten megkönyörült a flamandokon, s csakhamar megadta nekik a győzelmet, s a franciákat, akik – amint ez később világosan bebizonyosodott – ha győztek volna, előre kitervelt szándékaik szerint iszonyú

825825 Ő volt a furnes-i győztes; Lincoln earlje felett nevezetes csatát nyert Bonnut-nél 1297. febr. 2-án.

826826 1 stadium = 600 láb, kb. 200 m.

827827 1302. július 11.



dolgokat cselekedtek volna Flandriában, semmivé tette.

(Itt a csata leírása következik, majd az alábbi összefoglaló):

…Így történt, hogy Isten rendeléséből és az ő mindent irányító keze által a takácsok, a posztóványolók s a közönséges flamandok előtt, kik csak gyalogosok voltak – igaz, hogy bátrak, erősek, jól felfegyverzettek s egyet akarók –, összeomlott a hadművészet, elpusztult a katonák színe-virága, kik pedig válogatott lovakon, erős paripákon jöttek ellenük; s a legerősebb hadsereg tündöklő szépsége s hatalma csak arra lett jó, hogy megtrágyázza a földet, s a franciák dicsősége ott szemétté s földbeli féreggé változott. A flandriaiak ugyanis ama kegyetlenség miatt, melyet a franciák Lille és Courtrai közötti területen gyakoroltak, nagy haragra gerjedtek, s nem kegyelmeztek a sebükben összeeső franciáknak, de még a lovaiknak sem, s valamennyit megölték kegyetlen öldökléssel mindaddig, míg teljességgel meg nem bizonyosodtak győzelmükről; ugyanis a flandriaiak seregében a csata előtt hadvezéreik azt a parancsot hirdették ki, hogy aki a csata közben valami értéktárgyat elrabol, avagy az ellenség közül bárkit, még ha nemesember is, élve foglyul ejt, saját bajtársai ölik meg a tetthelyen…

18.23. Flandria helyzete 1337-ben (Jacques D’Artevelde fellépése)J. Froissart krónikás (1333–1400) művelt klerikus, aki udvari környezetben lovagok között élt, sokat utazott. Angliában a királynő titkára. A Fekete herceget elkísérte hadjárataira (1364–1369). Blois gróf káplánja, majd Chimay kanonokja lett. Krónikáját, mely a százéves háború történetének fontos forrása, 1384 körül kezdte írni.

Kervyn de Lettenhove, 1867, T. II., 409–413. o.

Az angol király lezárta az összes tengerszorosokat, semmit sem engedve jönni Flandriából, sem érkezni oda, legkevésbé pedig gyapjút és gyapjas báránybőrt. Egész Flandria megdöbbent, hiszen a posztókészítés a legfőbb mesterség, amelyből él az ország. Sok jóravaló nép és gazdag kereskedő elszegényedett a zárlat következtében. Számos tisztességes férfit és nőt, aki eddig a posztógyártás munkájából jómódra tett szert, el kellett távolítani Flandriából, hogy Hainault-ban és másutt próbálja kenyerét keresni. Flandriában nagy zúgolódás támadt s szétáradt mindenfelé, kiváltképpen a tekintélyes városokban.828828 Mondták is, hogy keserűen és szenvedve kell megfizetniük a szeretetért, amellyel az ő gróf uruk a franciák iránt viseltetik, hiszen általa és tettei miatt kerültek ebbe a veszedelmes állapotba és vonták magukra az angol király gyűlöletét. Egész Flandria közös érdekében jobb volna, ha az angol királlyal, nem pedig a franciával állnának egyetértésben és szeretetben.

Igaz ugyan, hogy sok gabona jön részükre Franciaországból, de miből vegyék meg, miből fizessék, ha nincs kereset. Számukra minden rosszra fordul, mert hiszen mily keserves a filléres gabona annak, akinek nem jut. Ám Angliából jön hozzájuk a gyapjú s ezzel a nagy haszon, ami jómódot teremt nekik és örömteli életet. Hainault felől elég gabonát kapnak, miután megvan közöttük és e terület közt az egyetértés.

Ilyen és sok más izgatott szóval gyakran morogtak a közérdekekről Flandriában, főleg azonban Gent városában, mert egész Flandriában ebben a városban készült a legtöbb posztó, s itt tudnak a legkevésbé meglenni a posztógyártás nélkül, következésképpen a veszteség is itt volt a legnagyobb. Helyenként összegyülekeztek egy rakásba és csapatba, s beszéltek, tárgyaltak sokféle módon, ahogyan éppen a köznép szokott beszélni és vitatkozni, vagyis faragatlanul, Lajos grófnak, tartományuruknak dolgairól. Mondogatták egymás közt, hogy mindezt nem lehet elviselni: ha ez a szegénység hosszú ideig tart, a legnagyobbak és leggazdagabbak is valamennyien megszenvednek miatta, s Flandria romlásba jut.

Flandria grófja igen jól tudta, hogy alattvalói együtt zúgolódnak őmiatta és dolgai miatt. Amennyire csak tudta, megpróbálta őket lecsendesíteni és megnyugtatni, mondván és mások által üzenvén nekik: „Jó népem, tudjátok meg, hogy ez a dolog nem tarthat sokáig. Ugyanis biztos híreket hallottam barátaimtól, akik Angliában tartózkodnak. Ezek azt állították, hogy az angolok avégből, hogy értékesíthessék gyapjújukat, nagyobb civódásban vannak királyukkal, mint amekkora a ti vágyatok a gyapjú birtoklására. Nem bírják eladni a gyapjút, sem elhelyezni másutt, mint tinálatok, hacsak tömérdek veszteséggel nem. Nyugodjatok meg, mert látom a sokféle szép orvoslás módját számotokra, minek következtében nemsokára ismét örvendeni fogtok. Ne gondoljatok és ne beszéljetek semmi ellenséges és rossz dolgot a franciák nemes országáról, ahonnan annyi jó érkezik nagy bőséggel hozzátok.”

Így beszélt a gróf vagy beszéltek az ő megbízásából, hogy megerősítse és megnyugtassa őket. Mégis, a többség

828828 A francia bonnes villes kifejezés a tekintélyes városokat jelenti.



igen le volt verve a szükségtől és szegénységtől, amely napról napra csak nőtt úgy, hogy nem lehetett őket megnyugtatni. Bármit is mondtak nekik, nem látták a közeli haszon semmi vigasztaló jelét feltűnni, s ezért napról napra egyre izgatottabbak és szomorúbbak lettek. De nem volt közöttük egy sem oly bátor, aki tetthez merészelt volna folyamodni, annyira féltek a gróftól.

Jó időn át ez volt a helyzet, s egyre másra csoportokba verődtek tereken és útkereszteződéseken, mialatt Gentben városszerte különböző helyeken és utcákon közéjük elegyedett vitatkozni néhány legény, akik hallották volt, amint egy Jacques d’Artevelde nevű méhserfőző polgár igen okosan, a kedvük szerint beszélt. Szavait ezek a legények elismételgették a többiek hallatára, s hozzáfűzték, hogy igen okos ember. Azt is hallották, hogy ilyesmit mondott: ha hallgatnának rá és hinnének neki, úgy ő rövid időn belül Flandriát oly jó állapotba helyezné vissza, hogy minden hasznukat visszanyernék, s jó viszonyban lennének mind a francia, mind az angol királlyal. Ezek a szavak, egyre inkább sokasodva, szájról szájra jártak, s a városnak jó egynegyede vagy fele tudomást szerzett a dologról, legkivált a kisemberek és a közrendűek, akiket a baj leginkább érintett. Gyülekezni kezdtek tehát az utcákon és útkereszteződéseken, s csapaltaik elegyedtek egymással.

Egy szép napon, ebéd után, több mint ötszázan elhagyták hajlékukat, és egymást követve házról házra, beszéltek társaikhoz mondván: „Menjünk, menjünk hát meghallgatni a bölcs ember tanácsát.” Így jutottak egészen Jacques d’Artevelde házáig, ahol őt az ajtónak támaszkodva találták. S amint a távolból megpillantották, megemelték kalpagjukat, és meghajolva előtte ezt mondták nekik: „Ó drága urunk, az Isten kegyelmére hallgasson meg bennünket! Tanácsért jöttünk önhöz, minthogy azt mondták nekünk, hogy az ön tanácsa Flandriát majd vissza fogja állítani jó állapotába. De magyarázza meg nekünk, hogyan? Legyen segítségünkre, mert igen nagy a szüksége annak, hogy fontolóra vegye szegénységünket.”

Erre Jacques d’Artevelde előzékeny így felelt: „Társurak, valóban állítottam, hogy ha mindenki hallgatna rám és bíznék bennem, Flandriát jó állapotba helyezném, s fejedelmi uraink se lennének általa megbántva.” Ekkor versengve átöltelték őt s magukkal vitték, ezt kiáltván: „Úgy van, hinni, meghallgatni, félni és szolgálni fogjuk önt.” „Urak, urak! – válaszolta Artevelde –, szükséges, hogy a nyilatkozattételnél Gent városának legerőteljesebb része teljes egészében jelen legyen, és hogy önök nekem esküt tegyenek, önök, akik itt vannak s mindazok, akik önökkel egyetértésben vannak vagy lesznek, hogy támogatnak és segítenek minden esetben, egészen a halálig.” S a jelenlevők mind egy hangon kiáltották: „Úgy legyen!” Erre azt mondta nekik, hogy másnap az első ima idején legyenek egy helyen, amelyet Bijloke-nak hívnak, s ezt adják tudtára mindenkinek Gent városában. Itt aztán ő mindenki jelenlétében kinyilvánítja majd azt, aminek az egész város örvendezni fog. Egy hangon felelt mind: „Jól mondta! Jól mondta!” Így aztán ennek a híre szétterjedt Gent városában úgy, hogy a városnak harmadrésze már tudott a dologról. Másnap, az első ima órájában a Bijloke tér teljesen megtelt emberekkel, s ugyancsak az az utca is, ahol (Artevelde) lakott. Házából kijövet karjukon vitték, s mindenféleképpen utat vágva a tömegen, eljutottak a Bijloke térre, ahol szép emelvényt állítottak, s arra vezették őt fel. Innen kezdett beszélni, szépen és okosan úgy, hogy minden szívet megtérített a saját felfogására. Az volt pedig a nézete, hogy Flandriának nyitva és készen kell állnia az angol király és övéi fogadására, ha ide akarnának jönni, továbbá fizetnie kell mindazt, amit itten fogyasztanának, mert a háború és gyűlölség a flamandok és az angolok közt nem járna rosszul, hanem csak sok költséggel. Artevelde felfedte előttük az utakat és módokat, de ezeket nem lehet mind leírni, minthogy igen sok szóra lenne szükség. A gyűlés azonban azzal végződött, hogy ígéretet tettek és megesküdtek, arra, hogy e naptól fogva őt fogják tekinteni parancsolójuknak, s csak általa és tanácsára rendelkeznek. Feltűnő kedvességgel vezették vissza házába. Napról napra sokszorozódott tekintélye. Ez Mihály-nap körül történt. 1337-ben…

18.24. Augsburg tanácsának döntése a város jogviszonyainak szabályozásárólAz 1340. augusztus 23-án kelt oklevél az első adatszolgáltatás arról, hogy a kézműves lakosság befolyást gyakorolt a városi alkotmányra, és képviselettel bírt a Nagytanácsban. A határozatot az 1368-as részletes szabályozás előkészítőjeként tekinthetjük. A közösségnek a közpénzek feletti rendelkezési jogát 1363-ban erősítették meg.

Die Chroniken der deutschen Städte, Bd. IV., 1865, 129–131. o.

Isten nevében, Amen. Mi, Augsburg városának tanácsosai, azok is, akik ez idő szerint a Kistanácsnak, és azok is, akik ez idő szerint a Nagytanácsnak vagyunk tagjai ugyanebben a városban, és mi, a város gazdag és szegény lakosainak közössége, kik most azzal a szándékkal gyűltünk egybe, hogy tanácskozzunk a mi városunk, Augsburg ügyeiről, tudtára adjuk mindazoknak, akik ezt az oklevelünket akár saját szemükkel nézve olvassák, akár saját fülükkel hallgatják, hogy mi igen nagy adósságokba estünk, és attól félünk, hogy Augsburg városa



emiatt nagy károkat, nagy szerencsétlenséget, nagy bajokat, sok gyűlölséget fog elszenvedni; ezért történt az, hogy közösen, mind a gazdag, mind a szegény lakosság többségével, okos tanácskozással, jó szándékkal jóakarattal, szeretettel és barátságosan abban egyeztünk meg, hogy a jövőben, annak megakadályozására, hogy a nagy adósság és késedelmeskedés ne okozzon nagy károkat, Augsburg városának, de különösképpen annak megakadályozására, hogy megeshessék olyasmi, hogy bárki is – akárki legyen is az, legyen bár a Kistanács avagy a Nagytanács tagja, legyen bár gazdag vagy szegény – erőszakkal álljon a város élére, s erőszakos uralmat teremtsen vagy szándékozzék teremteni; tehát annak érdekében, hogy ilyesmi a jövőben ne történjék, de ne is történhessék meg, valamennyien így egyeztünk meg a nép többségével együtt, s így döntöttünk eskünket szem előtt tartva, városunk hasznára és becsületére: hogy ti. monstantól kezdve, mindörökre, itt Augsburg városában a Kistanácsot minden esztendőben cserélni és változtatni kell, mégpedig Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét (febr. 2.) megelőző legközelebbi hétfői napon, az alant írt szabályok és jogi formák szerint; éspedig úgy, hogy az a 24 tanácsos, aki ez idő szerint benne van a Kistanácsban, s akik valamennyiben augsburgi lakosok, jöjjenek össze a városházán a tanácsteremben a Gyertyaszentelő ünnepe előtt legközelebbi hétfői napon, s itt becsületesen különüljön el a régi tizenkettő az új tizenkettőtől sorshúzással vagy kockadobással; és az a tizenkettő, aki nyer közülük, akár kockadobással, akár sorshúzással, tegyen arra esküt a Nagytanács és a polgárok közössége előtt a szentekre, hogy ők ennek az Augsburg városának hűséges tanácsadói lesznek a Gyertyaszentelő ünnepétől számított egy esztendőn át. Az a másik tizenkettő pedig, aki vesztett ez alkalommal, Gyertyaszentelő ünnepétől számított három egész éven át ne legyen tanácsossá választható; de ha azok a tanácsosok, akik tanácsosok maradtak, tanácsadásra meghívják őket, mert szükségük van reájuk, akkor hívásukra jönniük kell, ugyanakkor három esztendőn át ne lehessenek és ne is legyenek tanácsosok. Majd pedig az a tizenkettő, aki bent maradt a tanácsban, vegyen maga mellé másik, tizenkét férfiút a leginkább köztiszteletben álló és legokosabb városbeli polgárok közül; bele kell azonban esküszövegükbe venni – amely esküt akkor kell letenniük, amikor tanácsosokká lesznek –, hogy senkit sem vesznek maguk mellé szeretetből vagy barátságból, avagy bármiféle egyéb indítóokból, hanem csakis Augsburg városának hasznát és javát keresve; és azok is, akiket így maguk mellé vesznek, tegyenek esküt a Nagytanács és a nép közössége előtt éppen úgy, amint azok is letették az esküt, akik maguk mellé vették őket. És miután azok, akik bent maradtak a tanácsban, s egy esztendőn át ellátták tanácsosi teendőiket egészen Gyertyaszentelő ünnepéig, akkor nekik is távozniuk kell a tanácsból, és teljes három esztendőn keresztül ők sem lehetnek tanácsosok, de ugyanúgy be lehet majd őket is tanácsadásra szólítani, mint azt már megmondottuk. És azok, akik tizenketten bent fognak maradni az újraválasztott tanácsban, azok megint vegyenek maguk mellé másik tizenkettőt a leginkább köztiszteletben álló és legokosabb polgárok közül; s nekik is le kell tenniük a nagy esküt a szentekre, éppen úgy, amint azt elődeikről megírtuk. De ők sem hívhatnak maguk mellé senkit azok közül, akik távoztak a tanácsosi funkcióból mindaddig míg ezek mindegyike le nem tölti a teljes három esztendőt a tanácson kívül. És így kell minden esztendőben felcserélni és változtatni a tanácsot; s ezt a váltogatást mostantól kezdve mindörökre így kell megtenni mindaddig, amíg csak létezik ez a város. Továbbá: azt is tudja meg mindenki, hogy azok, akiket a tanács hozzájárulásával arra a célra vettek fel, hogy ebben a városban ők szedjék be az adót, azoknak minden esztendőben el kell számolniuk a beszedett adóval tizenkét tiszteletre méltó férfiú előtt, akiket a Kis- és a Nagytanács együttesen jelöl ki az elszámoltatásra; e tizenkettő közül hat legyen a Kistanácsból való és hatot a népközösség válaszszon, hadd tudják meg a szegények is, a gazdagok is: hova került az ő adójuk. Továbbá: tudja meg azt is mindenki, hogy azok, akiket megtesznek e város polgármestereinek, évente kötelesek elszámolni az általuk bevett és kezelt kamatokról, tőkékről, adósságokról; a számadásnál legyen ott, és hallgassa azt meg hat tanácsos a Kistanácsból és a népközösségeknek is hat küldötte, hadd tudják meg azt is a szegények s a gazdagok egyaránt: hová kerültek ezek a pénzek. De tudja meg azt is mindenki, mostantól fogva mindörökre: hogy azok, akiket e város szolgálatában követségbe küldenek – legyenek akár a Kistanácsból, akár a Nagytanácsból valók – minden napra, saját ellátásukra is lovuk tartására egy font jó veretű dénárt kapnak összesen és nem többet. Nemkülönben: azt is tudja meg mindenki, hogy az a huszonnégy tanácsos, aki ez idő szerint benne van a Kistanácsban, avagy akiket a jövőben választanak majd meg ebbe a tanácsba, öt font augsburgi pfennig erejéig rendelkezhetnek, közpénzek felett és több felett nem, csakis a gazdagok és szegények tanácsának tudtával és engedélyével. Végül azt is tudja meg mindenki: hogy egyetlen polgár, legyen bár gazdag vagy szegény, senkitől sem szedhet soha többé tanácsi adó címén semmit. És mi mindnyájan, gazdagok és szegények, becsületes szándékkal letettük a bizonyságtevő esküt a szentekre, hogy mi ezt a törvényt teljes egészében, úgy amint leírtuk, városunk hasznára és becsületére, mostantól fogva mindörökre, szilárdan és teljes egészében, mint akaratunkkal megegyezőt, betartjuk; és ellene ne cselekedjék senki, sem titokban, sem nyíltan, sem szóval, sem tettel, annak az eskünek erejénél fogva, amellyel mindaz, aki ennek a városnak polgára vagy leendő polgára, elkötelezte vagy el fogja magát kötelezni a városnak; s ennek az oklevélnek nem lehet kárára sem másik oklevél, sem tőle eltérő cselekedet; és annak érdekében; hogy ezt a törvényt szó szerint, úgy, amint leírtuk és megalkottuk, mi is betartsuk, de utódaink is mindörökre, szilárdan és töretlenül megtartsák, leírattuk és elkészítettük ezt az oklevelet, amelyet azután megpecsételtünk Augsburg városának nagy pecsétjével, melyet ráfüggesztettünk, hogy tegye jogerőssé a leírtakat. Ezt az oklevelet pedig akkor adtuk ki, amikor a Krisztus születése utáni ezerháromszázadik és hozzá a negyvenedik esztendőt számláltuk. Szent Bertalan apostol



ünnepének előestéjén (1340. aug. 23.).

18.25. Augsburg második céhlevele, 1368. december 16.Urkundenbuch der Stadt Augsburg, T. II., 1878, 148–152. o.

Mi tanácstagok, kik abban az időben a tanácsban ültünk, valamint Augsburg városának valamennyi polgára, gazdagok és szegények829829 megörökítjük és ezen levelünk által magunk és utódaink tudomására hozzuk, láttuk és felismertük, hogy a Szent Római Birodalom minden városában, ahol céhek léteznek, a tisztesség, jó barátság, béke és igazságosság virágzik, növekszik és gyarapszik. Ezért mi, egyetértően, szeretettel és barátsággal, közös szándékkal és jóakarattal, mindnyájan, gazdagok és szegények, a Szent Római Birodalom méltóságáért, magunk, városunk és utódaink hasznáért és javáért, valamint ama viszályokra és ellenségeskedésekre való tekintettel, amelyekbe eddig bonyolódtunk vagy ezután még belekeverednénk, Isten segítségével bevezettük, szabályoztuk, elrendeztük és megalkottuk a céhrendszert, azon a módon, amint itt írva áll vagy amint a jövőben, Isten segítségével a legjobb és legbiztosabb módon elrendezzük és a legszilárdabban újra megállapítjuk, hogy ti. az a Szent Római Birodalom javára váljék, mi pedig ily módon a zavarokat és ellenségeskedést elkerüljük.

Mindenekelőtt tanácsunkat a következőképpen rendeztük, szabályoztuk és alkottuk és ezen levelünkkel is rendezzük, szabályozzuk és megalkotjuk, hogy ez az intézkedésünk, mint a legmegfelelőbb eljárásmód, kellő erővel és hatállyal bírjon. Elrendeljük, hogy városuk közönségéből a kézművesek tizennyolc céhet alkossanak. Ezek mindegyike egy atyamester alatt álljon, ki a tanácsnak is tagja. Ha a céh elég nagy és tekintélyes, akkor az atyamesteren kívül még egy tagot küldjön a tanácsba, úgy, hogy az ilyen céhből a tanácsba ketten kerülnek be. Amennyiben azonban olyan iparágak is lennének, melyek önállóan nem tudnak atyamestert választani, az ilyenek a tizennyolc céh valamelyikével egyesüljenek és ahhoz tartozzanak. Ezek szerint tehát úgy határoztunk és döntöttünk, hogy az említett tizennyolc céhből a tanácsba összesen huszonkilenc ember kerüljön. Ez a huszonkilenc ember köteles a legbecsületesebb és legszótartóbb polgárok830830 közül tizenötöt kiszemelni és kiválasztani, akik velük együtt egy évig a tanács tagjai lesznek. A tanács tehát ezekkel egyetemben negyvennégy tagból fog állami.

Továbbá az említett atyamester és tanácstag a községből, azaz az iparosok közül, valamint a polgárok közül is két polgármestert választ: egyet a polgárok közül, egyet pedig a céhek közösségéből. Ezek esküjüket a legszigorúbban tartsák meg. Az említett huszonkilenc tanácsos a céhek, tagjai és a polgárok közül négy épületmestert, két pecsétőrt és hat adószedőt válasszon, azokban az időpontokban, amikor az illő és szokásos. Tudni kell azt is, hogy tanácsunk és tanácsosaink, a polgármesterek, épületmesterek, pecsétőrök és adószedők évenként kicserélődnek és vállalkoznak, helyükbe másokat kell választani, mégpedig polgármestert, épületmestert és pecsétőrt Gyertyaszentelő napján, az adószedőket pedig Szent Mihály napja után, azon a módon, amint itt írva következik. Mindenekelőtt az említett huszonkilenc atyamester és céhekből választott tanácsos, valamint a polgárokból kikerülő tizenöt tanácsos is felerészben, megszűnik a tanács tagja lenni, 831831

amennyiben sorshúzás, vagy kockavetés útján kiválasztják és kijelölik (a távozókat), azután minden céh annyi új tagot küld a tanácsba, ahányan abból távoztak, hogy így ismét az előírt huszonkilenc vegyen benne részt. Ez a huszonkilenc választ és jelöl ki a polgárok közül is annyit, amennyi a tanácsból kivált, hogy ezek is újra tizenöten legyenek. Ezek után abban az évben, mint már megírtuk, együtt teszik ki a tanácsot. Ezután kell a huszonkilenc előbb említett atyamesternek és az iparosközösségből választott tanácsosoknak a polgármestert, épületmestereket, pecsétőröket és adószedőket kijelölniük és megválasztaniuk, egészen azon a módon, mint ahogyan arra vonatkozólag már intézkedtünk és határoztuk.

Azokat pedig, akik a tanácsból kiváltak, a következő két év folyamán a tanácsba bevenni nem szabad, csakis akkor – és erre különösen ügyeljenek –, ha egy céh atyamesterét ismét a tanácsba akarja küldeni, és az az atyamesternek nincs ellenére. Akkor ezt megteheti. Minden atyamester, aki a tanács tagja, céhéből a legbecsületesebbek sorából tizenkettőt válaszszon ki, kik a tanácsnak tegyenek esküt; ha a Nagytanácsot akarják összehívni, akkor ezeket kell részvételre felszólítani, amennyiben az ügy fontossága is úgy kívánja. Ha az atyamester a tizenkettővel valamit kérni akar a tanácstól vagy pedig meg akar tudakolni valamit, akkor a városházán gyűljenek össze és ott adják elő, vagy közöljék velük azt, ami szükséges, minden atyamester a

829829 A krónikaíró a patríciusi Kistanács tagjaira gondol, akik kénytelenségből nyilvánosan elismerték ugyan a város igazgatásának új rendszerét, de az újítást ellenséges szemmel nézték.830830 A „polgárokon” a céhlevél nyilván a patríciusokat érti, mint a lakosságnak a „községgel” vagy a céhekkel szemben álló csoportját.

831831 A tanácsban tehát 29 tag képviseli a céheket és 15 a patrícius polgárokat. A 44 tag fele évenként újakkal pótlódik, vagyis minden tanácstag két esztendeig foglal helyet a tanácsban. Azonban 1368-ban az egész tanácsot újjászervezték, valamennyi tagját egyidejűleg választották meg. Ekkor sorshúzás útján jelölték ki azokat, akiknek még abban az évben le kellett köszönniük, míg a többiek a következő évben is a tanács, tagjai maradtak.



sajátjaival. Ennek egy nappal a Nagytanács összeülése előtt meg kell történnie. Ha azonban az ügy annyira jelentős, hogy érte a tizenkettő a felelősséget nem vállalhatja, akkor az atyamester az alája tartozó összes iparosokat hívja össze, közölje velük, és hozza tudomásukra az ügyet, hogy így a dolog a lehető legjobban intéződjék el, ha pedig vele kapcsolatban valami tennivaló van, a legmegfelelőbb módon lássanak az elintézéshez vagy hajtsák végre az intézkedéseket. E tizenkettő nélkül semmilyen jelentősebb ügyet meg nem tárgyalhatnak, hanem azt mindig közölni kell velük és tudtukra kell adni.

Továbbá azt is elrendeltük, megalkottuk és megerősítettük, valamint, e levelünk rendjében a leghatározottabban elrendeljük, megalkotjuk és megállapítjuk, hogy annak a lehető legnagyobb ereje és hatálya legyen hogy ti. az említett céhekből álló község itt, Augsburgban, a város minden kapujának kulcsát és mindazt, ami hozzá tartozik, a Perlach-tornyot a benne levő haranggal, pecséteinket, a városi könyveket, okleveleinket, az ezek őrzésére szolgáló városi helyiséget és pincét, minden ezekhez tartozó felszerelési tárggyal együtt, minden félreértés, ellenkezés és ellentmondás nélkül a legteljesebb békében, teljes joggal, mindörökké teljesen birtokába vegye, és a céheknek a város megőrzésére bőségesen gondjuk legyen, amint azt a legjobban tehetik és arra képesek. Különösen pedig azt említjük meg és úgy határozunk, hogy abban a helyiségben, ahol városunk pecsétei, könyvei, oklevelei és szabadságlevelei vannak elzárva, azokon kívül, kiket a céhek tagjai közül a tanács ezek őrzésére adott és rendelt, senki semmit se merjen tenni.

Városunk adózását is úgy rendeztük el és úgy állapodtunk meg, hogy minden férfi és nő, szegény és gazdag, bárki is legyen az, minden jószága után, amit magáénak mond, akár ingó, akár ingatlan, használt vagy használaton kívüli, bármint nevezzék vagy mondják, bárhol legyen is az, a városon kívül vagy azon belül, adózás alá köteles vetni, értéke szerint legalább egy fontnyi összegben, kivéve a házi felszerelést, ágyneműt, a vizeskészletet, ékszereket, kiszabott ruháit, egy évre való élelmiszerkészletet, két fejőstehenet; mindezekhez egy tisztes polgár egy vagy két szolgálólányt is tarthat, amit ezek keresnek szintén adómentes lesz, feltéve, hogy (természetbeni) keresményüket nem bocsátják áruba, mint ahogy ez már régtől fogva szokás.

Továbbá, ha egy tisztes férfi vagy asszony, bárki legyen is az, háztulajdonos és házát bármilyen feltételek mellett bérbe adja, az adónak a bérhez kell igazodnia; ha azonban nem adja bérbe házát, az adót úgy kell kivetni, mint ahogyan az esetleges bérre vonatkozólag eskü alatt ő maga nyilatkozik: tíz font után egy font száraz pfenniget. Az olyan házat, amelyet a tulajdonos nem használ, úgy kell megadóztatni, amint az a legjobbnak látszik. Minden font kölcsönzött pénzt meg kell adóztatni: hat font száraz pfenniget egy font liptingre, a búza ára szerint számítva, vagy pedig más érték szerint, amint éppen jónak látják. Ha pedig egy férfi vagy nő, bárki legyen is az, több ágyneművel rendelkezik, mint amennyire neki vagy háza népének szüksége van, amiből arra lehet következtetni, hogy vendégeket fogad vagy az ágyneműt bérbeadja, az olyan dolgokat is megfelelő módon meg kell adóztatni. Ha egy férfi vagy asszony, bárki legyen is az, a városon kívül, más városokban is javakkal rendelkezik, melyeket az illető helyen adó alá nem vetnek, ezekért itt nem kell adót fizetni, azonban, ha belső zavarok vagy háború következtében ezek miatt kára származik, a város segítségére semmiképpen se számítson.

A Kistanács ez idő szerinti vagy jövőbeli negyvennégy tagja fel van hatalmazva arra, hogy öt font pfennig értékű ügyekben döntsön, ezen összegen felül azonban nem. Azonban ennek is csak a szegények és gazdagok közös megegyezésével szabad megtörténnie. Minden évben minden gazdaggal és szegénnyel tudatni kell, hogy mennyi az adó, és hogy még mennyi kamat jön hozzá, hogy a városnak mivel tartoznak, vagy ellenkezőleg Isten segítségével már mekkora összeggel vannak előnyben.

A legkomolyabban és leghatározottabban megígértük és megfogadtuk azt is, és erre vonatkozó határozatunknak teljes ereje és hatálya van, hogy senkitől, bárhonnét jöjjön is, adót nem szedünk semmiféle viszonylatban, kivéve azt a fogyasztási adót, amit jelenleg is szedünk és az italok után ezután is fogunk szedetni, de ezt sem tovább, csak a legközelebbi Szent Péter és Szent Pál napjáig, amint ez írva van abban a kiváltságlevélben is, amit kegyelmes urunktól, Károly császártól erre vonatkozólag nyertünk.

Ha valaki, szegény vagy gazdag, bárki legyen is az, a jövőben az itt megállapított szabályokat és cikkelyeket szóval vagy tettel, titkosan vagy nyilvánosan megsértené, vagy másokat erre fölbújtana, vagy közülünk bárkit emiatt sérteni vagy bántalmazni merne, és ezt hét tisztes férfiú rábizonyította, a tanács és az atyamesterek vagy ezeknek legalább nagyobb része pedig úgy látja, hogy ezek heten elfogulatlan emberek, és előttük a város becsülete kedves és drága – ebben az esetben az illetőt el kell fogni és élete felől úgy kell dönteni, mint valami kártevőéről és minden irgalom nélkül a városra száll bármiféle vagyona, mely a városban vagy környékén található, felesége és gyermekei a várost kötelesek minden ellenkezés nélkül, örökre elhagyni és oda többé soha vissza nem térhetnek.

Mi, ezen itt megírt szabályok és cikkelyek megtartására valamennyien, szegények és gazdagok, fölemelt ujjakkal a Szentírásra megesküdtünk, hogy mindezeket szilárdan és csorbítatlanul megtartjuk és az előírásokat



minden vonakodás nélkül teljesítsük. Fenntartjuk magunknak és kikötjük, a teljes hatalmat arra is, hogy a szabályokat és cikkelyeket annyiszor és amilyen mértékben jónak és megfelelőnek látjuk, helyesbítjük, úgy, amint a tanács és az atyamesterek tanácsa azt helyesbíteni vagy értelmezni helyesnek tartja. Hogy pedig ezek a szabályok és artikulusok ettől fogva mindörökké épen és változatlanul megmaradjanak, ezért mi gazdagok és szegények ezen levelünket alapos megfontolás és gondos mérlegelés után megfogalmaztuk és megírattuk és városunk nagy pecsétjével és az alulírott tanácsosok pecsétjeivel megerősítettük és mindazokat ráfüggesztettük… (következnek az aláírások) … Ezeken kívül még mi többi polgárok, gazdagok és szegények közösen, eskü helyett becsületünkre fogadjuk, hogy azt, ami itt írva áll, mindig megtartjuk és teljesítjük.

Ez történt Krisztus születése után az ezerháromszázhatvannyolcadik évben, a karácsony előtti Szent Tamás-napot megelőző szombaton.

18.26. „Zsigmond császár reformációjá”-bólA birodalom és az egyház szétziláltsága, különösen a bázeli zsinat ideje alatt, egész sor reformtervet hívott életre. Nikolaus Cusanus De concordantia catholica (1433) című irata mellett, több átfogó követelményt fogalmaztak meg anonym szerzők, melyek mint Zsigmond császár reformtervezetei ismeretesek, jóllehet semmi közük sincs ehhez az uralkodóhoz. Az először 1476-ban, majd később még többször némi változtatásokkal kinyomtatott irat szerzőjéül előbb az 1458-ban Strassbourgban kivégzett Friedrich Riesert, utóbb egy augsburgi plébánost, majd később Valentin Eber augsburgi városi írnokot jelölték meg.

H. Werner, 1908, 68–73. o.

A városokbeli céhekről, amelyeket meg kell szüntetni

Tudnivaló, hogy a jó városokban, úgymint a birodalmi városokban, céhek vannak, ezek most igen hatalmasak lettek, és drágán kell a céhekbe való felvételt megfizetni. Szabályzatokat készítenek maguk közt, körülbelül úgy, mint azt a városok tették. Sok városban ők szabályozzák a tanácsot, és hogy minden céhből hányan menjenek a tanácsba…

Ha van egy céh, amelyet meg kellene büntetni az ipara miatt, melyet gyakorol, mivel az a közösségnek a városban nem válik javára – mészárosokat, akik a húst drágán adják, vagy pékeket, akik a kenyeret túl kicsire sütik, vagy szabókat, akik túlságosan magas munkadíjakat szednek és még több efféléket – a céhek közül, melyek a tanácsban ülnek, hűséget és igazságot esküdtek a városnak és a közösségnek, mégis az egyik hathatósan segíti a másikat úgy, mintha azt mondanám: „Segíts engem, én hasonlóképpen elnézéssel segítelek téged.” Így azután a közösség be van csapva… Ha azonban valóban javulást akarunk előidézni és elérni, hogy mindenki igaz legyen a másikhoz, akkor meg kell szüntetni a céheket, igazi közösséget és pártatlan községi képviseletet, igaz tanácsot kell létesíteni.

Hogy mindenki a maga iparát és mesterségét űzze

Ugyancsak ismeretes baj városokban és falun mindenféle, hogy valaki több mesterséget űz, mint ami megilleti. Az egyik borkereskedő és amellett sót vagy posztót árul, egy másik szabó és kereskedést is folytat… Ha azonban hallani akarjátok, mit rendel a császári törvény – elődeink nem voltak bolondok. A kézművességet azért gondolták ki, hogy ki-ki a mindennapi kenyerét keresse vele, és senki se ártsa bele magát másnak a mesterségébe. A császári parancs értelmében azért meg kell gátolni, hogy bárki a más kézművességébe avatkozzék bármiféle ipari tevékenységgel, ahol észrevétetik, hogy a birodalmi városok azt nem veszik tekintetbe, 40 márka pénzbüntetés terhe alatt.

A városokban levő kereskedő társaságokról

Hasonlóképpen nagy társaságok jöttek létre, melyek összefognak és nagy kereskedelmi vagyont hoznak létre, akár jól, akár rosszul megy nekik.832832 Mindenkor úgy forgatják a dolgot, hogy ne veszítsenek. Ez ugyancsak minden községnek kárára van városon és falun. Fel kell lépni ez ellen, hogy az ilyenfajta kapcsolatok megszakadjanak és többé sehol elő ne forduljanak, sem nemesek sem polgárok között. Aki pedig egy ilyenfajta társulásban részt vesz, annak kereskedői vagyona – amennyiben egy birodalmi város polgára – kizárólag és teljesen a városra szálljon, és semmi őt meg ne védelmezze az ellen. Ha pedig nemes, akkor kegyvesztett legyen a birodalomban, kereskedői vagyona pedig mindenki számára szabad legyen.833833

832832 Nyereségre vagy veszteségre.

833833 Törvényen kívül helyezett.



Hogyan kell az elővételt megszüntetni

Azt is tudni kell, hogy szükséges a keresztény közösség számára mindennek az áruba bocsátásáról gondoskodni, legyen az bor, gabona, hús, zsír, bármiféle zöldség, amit fogyasztani kell. Ez egyik országban sikerül. Másutt találni egyeseket, akik ezzel gondolva elővásárlást űznek, ha ezt megtehetik rendkívüli nyereséget csapnak hozzá, és szorongatják a szegény embert, amikor semmi sem terem, jégeső, sújtó fergeteg, felhőszakadás következik, ami hatalmában van az elemeknek. Mindezt megértve, minden birodalmi város válaszszon mindegyik kézművességből egy bölcs, jámbor férfiút és eskesse meg valamennyit személyes esküvel Istenre és a szentekre, hogy az évi terméshozam alapján a gabona, bor és más élelmiszerek árát úgy állapítsák meg, hogy a paraszt és a szőlősgazda meg tudjanak maradni munkájuknál.

18.27. A városi életAz augsburgi alkotmányból vett részlet a város rendjének szabályozására vonatkozik. Meyer, 1878, 70–71., 297–299. o.

18.28. XIII. cikkely: A vészharangról1. Augsburgban minden vogtnak joga van a vészharangot megszólaltatni, valahányszor azt szükségesnek látja; így, ha tolvajok, rablók, gyilkosok és más kártékony emberek fölött akar ítélkezni. Továbbá, ha tudomására jut, hogy a város előtt polgárokat fosztogatnak, a harangokat meghúzhatja akár nappal, akár éjjel; ugyanígy, ha tüzet jeleznek, vagy a polgárok és vendégek összecsapnak, és ezt nem tudta megakadályozni. Ebben az esetben, akár nappal van, akár éjjel, szólaltassa meg a harangokat. Ha a vogt a polgárok tanácsával viszályba keveredik és a polgárokkal szemben súlyos helyzetbe kerül, húzassa meg a harangokat. Az említett eseteken kívül a vogt semmi más esetben nem harangoztathat a tanácsbeliek hozzájárulása nélkül.

2. Urunknak, a püspöknek és várgrófjának joga van ahhoz, hogy ha neki a kanonokkal és a városi tanáccsal egyetemben az élelmiszerárak szabályozásával vagy a pénz becserélésével kapcsolatban kihirdetnivalója van, vogttal a harangot megszólaltathassa.

3. Tudni kell továbbá, hogy a harangnak a polgárok birtokában kell lennie. Nekik kell megállapítaniuk, mikor akarják használni. Az, akire a harangot bízták, és annak őre a várostól fel van jogosítva arra, hogy ha tüzet észlel vagy rablásról, vagy tolvajlásról, a polgárok és vendégek közt támadt verekedésről hall, verje félre a harangot, és így adjon figyelmeztetést a béke és a rend helyreállítására.

4. Ezenkívül minden tanácsbéli mindaddig, míg a tanács tagja, valahányszor, tüzet, rablást, betörést, verekedést előbb vesz észre, mint az őr, akár nappal van, akár éjszaka, meghúzhatja a harangokat, de csak ő és nem más.

18.29. A koldusszabályzatból, 1491A tanács szükségesnek ismerte el és megállapította; mindenekelőtt tilos a jövőben bárkinek, akár házas asszony vagy férfi, akár özvegy vagy nőtlen, akár jövevény, akár helybeli, a város polgára vagy lakója, úgy nappal, mint éjszaka másképp gyűjtenie alamizsnát, mint ahogy azt az érdemes tanács elrendeli és megállapítja. Az ilyeneknek (a tanácstól) különleges ismertetőjelet kell kapniuk, mégpedig egy bádogjegyet. Az említett jegyet minden alamizsnagyűjtőnek magánál kell hordania és viselnie, enélkül alamizsnát gyűjteni tilos. A külországi zarándokok és vándorló koldusok kivételképpen három napra engedélyt kapnak de többre nem, hogy itt alamizsnát gyűjthessenek. Azok a férfi- és nőszemélyek, akik – mint fentebb mondottuk – engedélyt kapnak alamizsna gyűjtésére, naponként a templom előtt tartoznak kéregetni, még pedig úgy, hogy maguk mellett tartják gyermekeiket. Ezeket tilos szerteküldeni kéregetés céljából. A város minden polgára vagy lakója, akinek törvényes felesége a tanács engedélyével e célból kiadott jelvény birtokában naponként a templom előtt alamizsnát gyűjt, köteles minden vasár- és ünnepnap maga is ott állni vagy ülni a templom előtt a felesége mellett és visszautasítás nélkül elfogadni az alamizsnát. Ez, vagy azok, akik hanyagságot mutatnak ezzel a rendelkezéssel szemben… éppen úgy, mint feleségük és gyermekeik, a jövőben elvesztik jogukat, hogy alamizsnát kéregethessenek. A tanács megállapította és szigorúan elrendelte, hogy mindazokat a személyeket, akiknek az említett módon jegyet fognak kiadni, keresztnevükön és családi nevükön jegyzékbe vegyék, továbbá, hogy minden ilyen személyről és viselkedéséről tudomással bírjanak és megfigyelést végezzenek.

És, ha megállapítást nyer, hogy az összegyűjtött alamizsnát haszontalanul elpusztítja, vagy más módon visszaélést követ el és rosszul viseli magát, vagy ha olyan embert találnak, aki engedély nélkül gyűjt alamizsnát a templom előtt vagy más nyilvános helyen, ilyen esetben a tanács határozatai szerint, az ügy körülményeit



figyelembe véve, törvényesen és elnézés nélkül kell eljárni, annak megfelelően, ahogyan a tanács parancsolja.

18.30. Királyi oklevél egy párizsi polgár javáraA városi polgárság meggazdagodásának, és nemessé válásának egyik példáját idézi alábbi oklevelünk.

Viard, T. I., 1899, 1. o.

1327. január hó.

Fülöp, Valois és Anjou grófja, Franciaország és Navarra régense, tudtára adjuk azoknak is, akik most élnek, és azoknak is, akik eljövendők, hogy miután Étienne le Haubergier párizsi polgár egy nemesi hűbérbirtokot, évi tizenkét párizsi font ezüst jövedelemnek megfelelő, vagy a körüli értékben, Antony faluban, illetve annak határában, hűbéreskü által, tehát biztos és törvényes jogcímen – mint mondotta – a Párizs közelében fekvő Sain Germain des Prés apátság szerzetes apátjától meg akart szerezni, ámde az imént említett apát ugyanazon Étienne-t, miután nem nemesember, vonakodott s mai napig is vonakodik hűbéresének elfogadni, ezért, az említett Étienne alázatosan arra kért bennünket, hogy ebben az ügyben adományozzuk őt meg különös kegyünkkel. Mi tehát, kegyesen hozzájárulva az ügybeni kérelméhez, különleges kegyünkkel megengedjük ugyanazon Étienne-nek, mégpedig mind saját személyének, mind pedig örököseinek, hogy ő és örökösei, jóllehet ugyanazon Etienne nem a nemesi rendből származik, az említett hűbérbirtokot éppen úgy bírhassa, illetve bírhassák mindörökre, békésen és háborítatlanul, mintha Étienne nemesember lenne; és ugyanazon Étienne-t hivatalos hatalmunkkal és akaratunk által ezennel jogképessé tesszük erre, és meg is parancsoljuk, hogy ugyanazon apát ugyanazon Étienne-t mostantól fogva fogadja el hűbéresének az említett hűbérbirtok miatt, miután az említett akadály ezennel megszűnik. Hogy pedig mindez jogerős és szilárd maradjon az eljövendő időkben is, rátétettük erre az oklevelünkre azt a pecsétünket, amelyet, még akkor használtunk, amikor az elöl említett országok kormányzása nem szállott át reánk. Kelt Párizsban, az Úr ezerháromszázhuszonhetedik esztendeje január havában.

18.31. Egy párizsi polgár végrendeletével kapcsolatos perFagniez, T. II., 1900, 124–128. o.

Guillaume de Saint-Yon, Grande boucherie-beli mészáros834834 végrendeletileg hátrahagyott javai, 1383. március 7.

Miután per indult a mi parlamentünk kúriája előtt egyik részről Jean le Pontonnier és felesége, Florencia, Louis Thiberdi és felesége, Jeanne – a férjek, nevezett feleségük ügyében szálltak perbe – mint felperesek, másik részről Phillipota asszony – egykor néhai Guillaume de Saint-Yon felesége – és Jean Chartain, mint az említett férjének néhai Guillaume-nak testamentuma, vagyis végső akaratának végrehajtója – ki egyben az említett Phillipota asszony nevében is eljár –, mint alperesek között, amely per során a felsorolt felperesek azt állították, hogy a nevezett le Pontonnier és Thiberdi feleségei vér szerinti nővérei, s így közelebbi örökösei a minap elhunyt Guillaume-nak következésképpen az általános szokásjog szerint, mely úgy szól, hogy a halott jogképessé teszi az élőt, a két nővér fivérük halála után jogképessé vált az elhunytnak valamennyi ingó és ingatlan java felett, amit csak az birtokolt halála időpontjában; továbbá: hogy Guillaume-ot abban az időben, amikor meghalt, a párizsi nagy Saint-Jacques hentesüzletsor leggazdagabb mészárosának tartotta mindenki; nemkülönben: hogy attól az időtől fogva, mikor az említett Saint-Yon, a nevezett Phillipotát feleségül vette, a Saint-Jacques hentesüzletsoron általában három elárusítóhelye is volt, amelyekben állandóan árusította a húst a saját hasznára és jövedelmére; s ebből minden héten jó kétszáz párizsi livre értékű húst forgalmazott, s ebből könnyedén megvolt neki a 20–30 párizsi livre tiszta haszna; továbbá hogy olyan sikeresen kereskedett, hogy elhalálozása idején évi tiszta jövedelme ebből is már jó 600 párizsi livre volt, s ennyi volt állandóan; és voltak házai is, mégpedig Párizs városában, aztán Kalában, de Bundizben is, sőt Monciaulx-ban is; s ezek a házak igen gazdagon fel voltak szerelve mindenféle használati tárggyal; különösképpen pedig párizsi házában voltak a halála időpontjában nagy ezüstserlegei, kanalai, dísztűi, nagy értékű ezüst kiscsészéi, madeira csészéi ezüstlábakkal, több mint 100 livre értékben; és az említett Phillipotának is igen sok és nagyon szép, nagy értékű ékszerei voltak, különösképpen pedig volt neki egy arany karkötője, övei, erszényei, dísztűi, még ezer livre-nél is nagyobb értékben, és volt nagyon sok ruhája is: hosszúak is, rövidek is; ezek finoman béleltek voltak; és volt három nyesttel bélelt köpenye is, és gyönyörű volt a vászon-, illetve fehérneműje is abban az időben, amikor az említett Guillaume meghalt. Nemkülönben: volt neki 300 darab olyan ökörbőre, amelynek mindegyik darabja

834834 A Saint-Yon család már a XIII. század végén Párizs város leggazdagabb mészárosai közé tartozott, tagjai a nagy mészároscéh mesterei és elöljárói voltak.



minden bizonnyal megéri a 24 solidust; s volt vagy 800 mérő zsírja, mely mérőnként 3 1/2solidust ér, de volt neki 800 élő birkája is, melyek mindegyike megérte még a 12 solidust is, vagy az akörüli összeget; és figyelembe véve azt a kereskedést is, amit az említett Guillaume űzött az élőállatokkal, s azt a hasznot, amit ezeken is nyert, lehetetlen az, hogy halálakor az említett Guillaume-nak ne lett volna igen nagy mennyiségben forintja készpénzben is; sőt: lehetetlenség az, hogy legalább 500 vagy 600 forint készpénze ne lett volna; továbbá: hogy az említett Guillaume olyan szorgosan és olyan sikeresen kereskedett, hogy az említett elhalálozása idején ingó javakban legalább 12000 forint értéke volt; és hogy ennyi volt, az közbeszéd tárgya, de feljegyzéseiből is ezt állapították meg. De az éppen úgy közismert dolog, hogy az említett Phillipota, már akkor, amikor Guillaume betegeskedett, de még inkább közvetlenül a halála után minden értékét eldugta, és gonosz szándékkal elrejtette; különösképpen pedig az említett néhai Guillaume ezüst pecsétnyomóját, láncával együtt; és a holmikat gonosz szándékkal áthordta fivéreinek és vérrokonainak s másoknak házába, egy kisebb mennyiség kivételével, ami úgy 600 livre értékű lehet összesen, vagy akörüli, s ezt a kis mennyiséget azután egy bizonyos leltári jegyzékbe vétette. És még arra is képes volt, hogy ünnepélyesen esküt tegyen arról, hogy ő bizony bemutatta és feltárta az említett néhai Guillaume teljes vagyonát. – Mindezen felül elmondották a megnevezett felperesek még azt is, hogy az 1380. esztendő július hava 24. napján, egy hétfői napon olyan súlyos betegségbe esett az említett néhai Guillaume, hogy annak következtében elvesztette minden érzéklését és teljes értelmét, és ebben az állapotban meg is maradt szerdán déltájig, amikor is meghalt; következésképpen: nem is volt képes arra, hogy valamiféle végrendelkezést tegyen a szokásos és törvényes formában; és ha mégis készült valamiféle írás akár a jegyző, akár mások keze által az említett Guillaume végrendelkezéséről, az csakis olyanformán keletkezhetett, hogy az említett Phillipota az örökhagyásról szóló bizonyos rendelkezéseket leíratott saját kénye-kedve szerint valamiféle jegyzőkkel, s ezek a rendelkezések mind saját maga és cinkostársai javára szóltak, s az ott fekvő Guillaume-tól megkérdezte, hogy ez-e az ő akarata, s talán az is lehetséges, hogy a beteg rábólintott, hogy „legyen”, de anélkül, hogy a kérdést megértette volna, avagy bármi módon felfogta volna azt. De mindez nem elég: az említett Phillipota annak érdekében, hogy teljessé tegye cselvetéseit és gonoszságát, a felperesek feleségeit abban az időben elküldte zarándoklatra a mi Párizs városunk két különböző szélére, és nem tűrte, hogy az említett feleségek, kik vér szerinti nővérei az elhunyt Guillaume-nak, még csak szót is váltsanak vele, illetve: hogy egyáltalán meglátogassák betegségének egész tartama alatt: de mindezen felül: az említett Guillaume halála után nyomban odament a házhoz Guillaume Porel mester, aki akkor a mi városi vizsgálóbíránk volt, s fogadta ott az említett Phillipotát, aki panaszkodott neki néhai férje végrendeletével kapcsolatban, s mondta is a vizsgálóbírónak, hogy ő kételkedik afelől, hogy vajon érvényes-e egyáltalán ez a végrendelet; és az említett Porel mester erre azt válaszolta, hogy ne kételkedjék, hanem inkább tegye meg azt, hogy ő, Porel mester, is kapjon belőle egy fogalmazványt az említett jegyzőktől azért, hogy ő azt átnézhesse, s ki is javíthassa, hogy az majd jó és kellő formában legyen megírva; és hogy később ezt a példányt meg is kapta az említett jegyzőktől; és ezt a példányt az ő szobájában nézegette az egyik kliens, kezében tartva; s ennek a kliensnek azt mondotta Porel íródeákja, hogy tegye le azt, mert az az említett Guillaume végrendelete, s úgy értesült róla, hogy azt semmissé kell nyilvánítani, mert nem úgy készült, ahogyan kellett volna készülnie. – És még azt is elmondották az említett felperesek, hogy a nevezett Guillaume halála után, az említett Phillipota megkeresésére, a mi párizsi prévoˆt-nk kirendelte az említett Porelt Jean Truquent mesterrel együtt, hogy készítsék el a javak leltárát; ámde az említett Porel annyira részrehajlóan viselkedett a szekrények, a kamrák és az említett ház egyéb helyiségeinek a lepecsételésénél, hogy egészen más módon és formában pecsételte le ezeket, mint ahogyan az szokásos volt. Sőt: még az is megtörtént, hogy az említett Porel néhány szekrényt kinyitott, azokból értéktárgyakat szedett ki, s átadta azokat az említett Phillipotának, a felsorolt felperesek távollétében, hiszen még csak meg sem hívták őket oda. Mindezen felül: amikor már az ő részvételükkel folyt a későbbi leltározás a javakból, találtak két olyan ládát, amelyekről le voltak törve a pecsétek és a pecséten átfutó zsinórok is le voltak szaggatva; de külön találtak még egy nagy, nyitott és üres dobozt is, amely akkor, amikor még ép volt rajta a pecsét, igen sokat nyomott. Mindezek miatt fel kell tételezni, hogy az említett Phillipota csalárdan és gonoszul járt el a felsorolt javak kártevő szándékkal történt elhordásánál, következésképpen az általános és közismert jogszokás szerint, az általa elrejtett és elvont javakat el kell veszítenie, s valamennyit a felpereseknek kell odaadni…

(A forrásszöveg folyamatossága itt megszakad. Az alábbi szövegrész már az alperesek válaszából kiemelt részlet):

…és azon sincs semmi csodálkoznivaló, hogy nem találtak olyan értékű javakat, mint ahogyan azt a megnevezett felperesek hitték. Mert az igazság az, hogy az említett Guillaume nem sokkal halála előtt sok pénzt kifizetett vagyonából. Ugyanis volt négy pere, amelyek a városi bíróság előtt folytak, ezekre nagy összegű pénzeket fizetett ki; továbbá: teljesen újjáépítette párizsi házát, s erre az építkezésre háromezer forintot fizetett ki; kiházasította két leányunokáját is, s ez újabb kétezer forintjába került. Nemkülönben: tizenkét esztendő óta nagyon sok pénzt vesztett a sertésekkel való kereskedésen, s emiatt több kereskedőnek igen sok pénzzel volt adósa… (A forrásszöveg itt megszakad.)



18.32. Városi élet Dalmáciában (XIV század)Két szemelvényt közlünk Kotor (Cattaro) város jegyzőkönyvéből, amelyek mutatják az olasz városállamokra emlékeztető, gyakorlatilag majdnem teljesen önálló közösségek belső életét.

Mayer, 1951, 23., 180. o.

18.33. Egyházi birtok bérbeadása, 1326Július hó kilencedik napján. Én… diakónus, boldogult Mátyás fia, a folyami Szűz Mária-egyház rektora, a nevezett egyház papjaival együtt adom, odaengedem és bérbe adom örökre Miklósnak, Triphon Mundina fiának a maga és örökösei számára a nevezett egyház földjét, amely nevezett Miklós háza és Szent Triphon földje között helyezkedik el, igazságtalanságtól megóva és biztosan minden tartozékával és jövedelmével. És én, nevezett Miklós kötelezem magam, hogy minden évben Szent Luca ünnepén835835 tizenkét keresztes garast fizetek és adok. Ha pedig nem, úgy a nevezett föld kerüljön a nevezett Szent Szűz egyházának hatalma alá. Erre nézve pedig van két hasonló és nyilvános okirat. Végrehajtva Marinus Golia esküdt bíró, Marinus Mechsca auditor és Nycolaus Cuffectus tanú jelenlétében.

18.34. A városi közösség oklevele a pápához küldött követség tárgyában, 1330Az Úr 1330. esztendejében február 15-én. Mi Catarus város esküdt bírái, úgymint Petrus Sergius Belecy (fia), Triphon Bucha (fia) és Marcus Drago (fia) nyilvánosan tanúsítjuk, hogy Catarus közössége harangszó mellett János úrral, Isten kegyelméből catarusi püspökkel és az ő káptalanjával követséget rendeltünk a pápa úrhoz a püspökség ügyében, és erre követként kijelöltük Luce de Palma urat, Petracust, az elhunyt Marinus Petracus (fiát), és bizonyos büntetéspénzt róttunk ki. És nevezett Luce úr gőgössége miatt nem akart elmenni. Így a közösség nevezett Luce helyett Fülöp jegyzőt küldte és adott neki LX aranyforintot. És azt akarta nevezett közösség mindenek jó akaratából harangszó mellett, hogy nevezett Luce fizesse meg a nevezett forintokat a közösségnek. Ezért mi nevezett bírák minden előbb mondottat megértve és megismerve, hogy nevezett Luce nem akart menni, ítéletünkkel megerősítjük, hogy nevezett Luce fizesse meg a nevezett forintokat a nevezett közösségnek. Amely bírák megbízásáról Péter Vitus (fia), Catarus közösség esküdt jegyzője, megírtam.

18.35. Moszkva III. Iván korábanRészlet Ambrogio Contarini velencei nemes 1487-ben kiadott útleírásából. Contarini velencei követként utazott 1473-ban Urun Haszán akkojuntu szultánhoz, de 1475-ben kénytelen volt Moszkván keresztül hazatérni, mert a törökök a fekete-tengeri olasz gyarmatok elfoglalásával elvágták az útját.

Szkrzsinszkaja, 1971, 31. o.

Moszkva városa alacsony dombon épült, s minden épülete, a várat sem kivéve, fából van. Középen folyó szeli át, amelynek szintén Moszkva a neve, és amely két részre osztja: az egyikben van a vár. A folyón a városban több híd vezet keresztül. Moszkva a nagyfejedelem székhelye. Nagy erdőségek övezik, amelyek úgyszólván Oroszország egész területét elborítják és bővében van minden fajta gabonaneműnek. Az élelmiszerek olyan olcsók Moszkvában, hogy ott-tartózkodásom alatt a mi mértékünk szerint 10 stara 836836 búza egy cservonyecbe837837

került (hasonló arányban a többi gabonanemű); három font hús egy soldo,838838 100 tyúk vagy 40 kacsa szintén egy cservonyec: a legszebb lúd sem drágább három soldónál. Nyúl igen sok van, másféle vadat azonban úgyszólván egyáltalán nem lehet kapni, valószínűleg azért, mert a moszkvaiak nem értenek a vadfogáshoz. Különféle szárnyasokat is nagy mennyiségben hoznak fel és igen olcsó áron árusítanak. A moszkvaiak nem készítenek szőlőbort, és általában semmiféle gyümölcs nem terem náluk, csak uborka, dió és vadalma. Országuk nagyon hideg, úgyhogy a lakosoknak kilenc hónapig kell tüzelniük házaikban a kályhákban. Egyébként ezt az évszakot használják fel arra, hogy készleteket szerezzenek be nyárra, mert amikor fagy, az orosz egylovas szánokon igen könnyű mindennemű teher szállítása, míg nyáron az olvadás és a hatalmas erdőségek következtében az út majdnem teljesen járhatatlan a sártól. Október végén a Moszkvát keresztülszelő folyót erős

835835 December 13.

836836 Velencei űrmérték.

837837 Tíz rubel.

838838 Velencei váltópénz.



jégréteg borítja be, amelyen a kereskedők felállítják bódéikat, különféle áruikkal, és így valóságos piacot rendeznek, a városban pedig úgyszólván teljesen beszüntetik a kereskedelmet. Az a véleményük, hogy ez a hely kevésbé van kitéve a hidegnek, és a szélnek, mert mindkét felől épületek védik. Erre a piacra egész télen keresztül mindennap visznek kenyeret, húst, disznót, fát, szénát és egyéb szükségleti cikkeket. November végén a környék minden lakosa levágja tehenét és disznaját, s a városba szállítja eladásra. Érdekes látványt nyújt ez a hatalmas tömeg fagyott hús, megnyúzva és kibelezve, s két hátulsó lábán állva a jégen. Így az oroszok három vagy több hónappal ezelőtt levágott állattal táplálkoznak. Ugyanúgy a hallal, szárnyassal és minden állattal. A folyón lóversenyeket és hasonló mulatságokat is tartanak.

19. MESTERSÉGEK, CÉHEK19.1. Ipari termékek szolgáltatásaAz 1062 körül keletkezett oklevél a földesúri joghatóság alá tartozó település iparos jellegére utal.

Fagniez, T. I., 1900, 65–66. o.

Ennek a községnek (Redon) censusát, melyet a Saint-Sauveur szerzetesei kell hogy kapjanak, azelőtt nem adták meg nekik teljesen, míg csak Conanus comes át nem vette Bretagne kormányzatát és erélyesen uralkodni nem kezdett. Ekkor a szerzetesek látván és érezvén, hogy községük nem adja meg nekik a járandóságot, méltatlankodtak ezen a dolgon, és fel keresték az előbb mondott comest, aki kéznél volt, mert éppen akkor jött Redonba, és a legnagyobb buzgalommal tudomására hozták panaszukat. Az egész község népe ellenkezőt kért, tiltakozván az ellen, hogy vám alá vessék. A comes pedig összehíván akkor az összes előkelőket, akik vele jöttek, meghagyta, hogy ezeket vizsgálják meg és hozzanak róluk igazságos ítéletet. Az előkelők pedig meghallgatván mindkettőjük pereskedését, ti. a szerzetesekét és a laikusokét, a comes jelenlétében úgy ítéltek, hogy ezentúl ez a község és lakosai a Saint-Sauveurnek és szerzeteseinek adják meg a járandóságukat, amint az egész vidék számos más községe is. A viszály elsimítása után tehát elrendelték, hogy ezentúl ez a község milyen járandóságokat adjon és ezenfelül az említett comes emlékezetül meghagyta, hogy ez az oklevél összeírva tartalmazza azokat a kötelezettségeket, amelyeket ennek a községnek a tisztségviselői ezentúl valamennyien be fognak hajtani. Először is tehát, a comes és a vele együtt ítéletet mondó nemesek parancsára bármilyen jogügyletet kötnek a burguson belül, azaz kenyérről, húsról és más minden eladásra kerülő dologról, a szerzetesek vámosa szedje be utána a maga illetékét Saint-Sauveur számára; ha bor kerül eladásra, akkor egy mérő után egy korsót szedjenek Saint-Sauveur számára. Hasonlóképpen a mézsörből, a sörből és a kevert italból, ha olyan van; azoktól pedig, akik posztót adnak el karácsony előtt, egy ing járjon évenként a többi illetékkel együtt. A kötélverőktől pedig tizenkét pénz és egy pár cipő az Úr születésekor és húsvétkor. Az ürük vagy bárányok [bőrének] vargáitól hasonlóképpen, és mindkét rendbeliek az Úr születése és húsvét előtt, ha netán valami munka volna a kolostorban és az apát megparancsolná, végezzék el azt, amit nekik a barátok meghagynak. A nyergesektől és a lószerszámkészítőktől egy nyereg húsvétkor és egy másik az Úr születésekor. Mindez pedig ezen tanúk előtt történt: Conanus comes, aki ezt elrendelte; Almodus apát, akinek idejében ez történt, mint tanú; Vitalis, Szent Gildasius apátja mint tanú; Robertus, Vitré ura mint tanú; Alan, Eudon és a másik Eudon vicecomesek mint tanúk; Hudgnanti Juthael fia Judicael mint tanú; Guethenuc fia Maenkiou mint tanú; Reusi Alan fia Rodalt mint tanú; Fredgor fia Herveus mint tanú; Cariou, Conanus comes mestere mint tanú; ugyancsak tanú vagyok én, Dávid, aki az ispán meghagyásából és az apát parancsára ezeket feljegyeztem.

19.2. Kis kehely gyártásaTheophilus Presbyter Schedula diversarum artium című munkája számos, a kolostori műhelyekben alkalmazott eljárást ismertet. A XI. századi irat a korai középkor kézműipari technikájának legjelentősebb forrása.

A kis kehely gyártásáról

Fagniez, T. I., 1900, 78–80. o.

Amikor elkezded kikalapálni, keresd meg a közepe táját, és csinálj egy közepet a körzővel, akörül pedig alakíts ki egy négyszögű nyúlványt, amelybe a lábat kell beillesztened. Amikor pedig annyira meg van gyöngítve, hogy kézzel lehetne hajlítani, csinálj belül köröket a körzővel a közepétől a feléig, kívül pedig a felétől a szájáig; azután kerek kalapáccsal verd ki belülről a körök mentén, hogy ettől mélységet kapjon, kívülről meg kerek vasszerszámmal a körök mentén egészen a szájáig, hogy ettől szorosabb legyen; s ezt mindaddig végezd, míg megkapod az ezüst mennyiségének megfelelő alakját és kerületét. Ezt elvégezvén dörzsöld belülről és kívülről egyaránt a reszelővel, és a szája körül is, amíg mindenütt egyenletes lesz. Ezután az ezüst megmaradt felét oszd



ketté, mint előbb, s az egyik részből végy el hat pénznyi súlyt, s ezt add a másikhoz, amelyből a lábat készíted majd, amit később innen reszeléssel le fogsz venni és visszateszed a maga részéhez. S a lábat úgy öntsed és verd ki, mint az edényt, egészen megvékonyodásig, kivéve, hogy nyúlványt nem csinálsz rajta. Ennek megvékonyítása után megadod neki a mélységet kerek kalapáccsal egy kerek vasszerszám fölött, majd egy hosszú fölött mindkét részről, míg a nyakat olyan kecsessé nem teszed, amilyenre akarod; gondosan ügyelvén arra, hogy az egyik helyen ne verd jobban, mint a másikon, nehogy véletlenül valamelyik oldalra elhajoljon a gomb, hanem álljon a középen, mindegyik részén egyformán benyomva és egyforma szélesen. Ezután tedd az szén fölé és töltsd meg viasszal, és miután kihűlt, fogd meg a lábat bal kezedbe, jobbodba pedig egy könnyen kezelhető vékony vasat (ductile ac teune); és ültesd le magad mellé az inast, aki kicsiny kalapáccsal üsse ezt a vasat bármelyik helyen, ahová teszed; így fogod kialakítani a gyűrűt, amelynek kerületére nézve a gomb és a láb között kell lennie. Ezt kijelölvén, öntsd ki a viaszt, s a lábat újból felmelegítvén ismét töltsd bele, hogy a gyűrűt mélyebbre kalapáld ki, mint az előbb; s így járj el, míg ezt egyenletesen, szemeivel együtt el nem készítetted. Ezután reszeld a gombot és dörzsöld a láb tájékán belülről, és a száját is; így készítesz a gomb közepén egy négyszögletes nyílást a felső edény nyúlványának megfelelő mértékben, s ebbe beleteszed az ezüst összenyomott, kerek részét, ugyanolyan módon átfúrva. Csinálj még egy gyűrűt külön, amelynek a gomb és a felső edény között kell állnia, ugyanolyan mennyiségből és olyan külsejűt, mint amilyent a gomb alatt a vékony vasszerszámmal formáltál ki, majd nyersvasat dörzsölj egyenletesen az oldalakra, majd fölébe tölgyfából való törött szenet és azzal fényesítsed az edényt kívülről és belülről, továbbá a gombot, a lábat és a gyűrűt, s ugyanígy dörzsöld vászonnal és finoman őrölt krétával, míg a munka teljesen fényes nem lesz. Ezt így elvégezvén hasítsd be az edény nyúlványát négyrészesen a közepéig egy finom reszelővel, és fordítsd meg azt egy kerek vasszerszám fölött úgy, hogy egyenlően függjön és tedd rá a gyűrűt, s a gomb nyílásába a nyúlványt, meg föléje a benne levő részecskéket, s ezeket bal kezeddel erősen és egyenletesen tartva, jobb kezedben a vésőt tedd a gombra, s üttesd fölülről közepes kalapáccsal, míg szilárdan be nem illesztetted. Ezután olvaszd össze azt az ezüstöt, amelyet lereszeltél és ledörzsöltél a maradékkal, és verd ki a körzővel egyenletessé tett fedelet olyan szélességűre, amekkora a kehely magassága alulról a lábtól felül egészen a szájáig, sőt egy kicsit nagyobbra, és úgy verd ki a mélyedést alulról az edény szélessége szerint, hogy egyenletesen tudjon feküdni rajta. És ha akarod, csinálj két kört belülről a körzővel, és húzd meg tompa árral a közepén a bárány képmását vagy mintegy az égből leszálló és jelt adó jobb kezét, és betűket a két kör közé, s a vésővel finoman vésd ki, kicsiszolva azt éppen úgy, mint a kelyhet.

19.3. II. Henrik chartája a londoni takácscéh számára (1154–1169)A londoni takácscéh első chartája a céhtagok már korábban élvezett kiváltságait erősíti meg.

Douglas, T. II., 1953, 947–948. o.

Henrik, Isten kegyelméből Anglia királya, Normandia és Aquitania hercege, Anjou grófja, a püspököknek, bíráknak, sheriffeknek, báróknak, minden szolgáljának és hűbéresének Londonban üdvözletet. Tudjátok meg hogy a londoni takácsoknak megengedtem, hogy legyen meg a céhük Londonban, mindazokkal a szabadságokkal és szokásokkal, amelyek nagyatyám, Henrik király idejében megvoltak nekik. Senki se űzhesse ezt a mesterséget az ő engedélyük nélkül, és anélkül, hogy céhükbe tartoznék, akár a városban, akár Southwarkban vagy más Londonhoz tartozó helyeken, kivéve azokat, akik ezt megtehették nagyatyám, Henrik király idejében. Ezért azt akarom, és szilárdan meghagyom, hogy mindenütt törvényesen űzzék foglalkozásukat, és az összes elmondottakat olyan jól, békében, szabadon, tisztességgel és teljességgel bírják, amint nagyatyám, Henrik király idejében bírták; azzal a feltétellel, hogy e kiváltságért minden évben Szent Mihálykor 2 márka aranyat fizetnek nekem. És megtiltom bárkinek is, hogy emiatt sérelmet vagy bántódást okozzon nekik, 10 font pénzbüntetés terhével. Tanú: Canterburyi Tamás; Warin fitz Gerold. Kelt Winchesterben.

19.4. A nîmes-i kőfaragómesterek kiváltságaiV Rajmund, toulouse-i gróf mentesíti a kőfaragókat az udvarában hozott bírói ítéletek, illetékfizetése alól, s ezért heti 1 napot dolgoznak építkezésein, és elkísérik hadjárataira, amely időre élelmet és minden lerombolt vár után 100 solidust ad a mestereknek.

Fagniez, T. I., 1900, 92–93. o.

Az Úr megtestesülésének 1187. esztendejében, augusztus hónapban, mi R(ajmund), Isten kegyelméből Toulouse grófja, Narbonne hercege és Provence őrgrófja, jóhiszeműen és csalárdság nélkül megegyezünk és megengedjük neked, Durandnak és B. Bilgeriusnak és R. de Veranicisnek és az összes kőfaragómestereknek, akik jelenleg Nîmes városának lakosai vagy azelőtt azok voltak, azt a hűbéri jogot, amit hallomásunk szerint régtől fogva



megkaptok, ti. hogy ne adjatok bírói illetéket és ne fordítsatok költséget azokra az ügyekre és perekre, melyeket a mi nîmes-i kúriánkban folytattatok, egyedül a bíró számára, s ezt is az ügy minősége és mennyisége szerinti igazságos mérték szerint [adjátok meg], az emberölés és árulás kivételével. És ezért a hűbéri jogért mindahányan minden héten egy napig, amikor Nîmes-ben építkezünk, kötelesek vagytok szállás nélkül dolgozni, de élelmiszert a kúriából kell kapnotok, s a többi napokon szállást és élelmezést kaptok, mint bárki más. Továbbá, amikor a mi seregünkkel kivonultok, kötelesek vagytok vasszerszámaitokkal együtt kivonulni, s én köteles vagyok nektek vasszerszámaitok szállítására állatot adni, és élelmezést szolgáltatni, valamint minden egyes erőd lerombolásáért száz solidust. Ez a megegyezés Carnaz mellett jött létre, R. Milo, R. de Bocheto, Rascaon, B. Petrus de Anglada, W Ricardi, Poncius Figeria és sok mások jelenlétében. Petrus Petit írta mindkét fél megbízásából.

19.5. A párizsi takácsok határozataiA Párizsban működő iparoscéhek statútumainak első gyűjteménye a Livre des Métiers, melyet 1260-ban a párizsi prévoˆt, Etienne Boileau állíttatott össze.

Lespinasse–Bonnardot, 1879, 93–102. o.

1. Párizsban senki sem lehet takács, csak ha ipart vásárol a királytól. Ezt pedig a király nevében az adja el, aki megvette a királytól, egyik embernek drágábban, a másiknak olcsóbban, ahogy jónak látja.

2. A párizsi kerület határain belül sem takácsnak, sem másnak nem lehet műhelye, ha maga nem ért ipara műveléséhez, és ha nem mesternek a fia.

3. Minden párizsi takács két széles és egy keskeny szövőszéket tarthat a házában, de házán kívül egyet sem, ha nem akar tartani olyan jogokkal, amilyenek az idegent megilletik.

5. Minden takács házában tarthatja egy testvérét és egy unokaöccsét. Mindegyikük számára két-két széles és egy-egy keskeny szövőszéket tarthat a házban, hogy így testvérei és unokaöccsei a maguk kezével dolgozzanak, és mihelyt nem dolgoznak, a mester nem tarthat szövőszéket. A mester testvérei és unokaöccsei nem kötelesek ipart vásárolni a királytól, sem éjszakai őrszolgálatot teljesíteni, sem [taliumot] fizetni, mindaddig, amíg testvérük vagy nagybátyjuk gyámsága alatt élnek.

6. Takácsmester nem tarthat szövőszéket házán kívül fiai, testvére vagy unokaöccsei miatt.

7. Egyetlen takácsmester sem tarthat szövőszékeket, csakis törvényes feleségétől származó fiai vagy testvérei, vagy unokaöccsei számára.

8. Minden takácsmester csak egy tanulót tarthat a házában, azt is csak négy évre és 4 párizsi livre fejében, vagy ötévi szolgálatra 60 párizsi souért, vagy hatévi szolgálatra 20 párizsi souért, vagy hétévi szolgálatra fizetség nélkül.

9. A takácsmester hosszabb ideig tartó szolgálatra a nagyobb fizetség fejében vehet maga mellé tanulót, de kevesebbért nem.

10. A tanuló megválthatja magát a szolgálat alól, ha a mester beleegyezik, de csakis négy év leszolgálása után. De a mester sem el nem adhatja, sem meg nem válhat tőle, ha tanulója a négy esztendőt le nem szolgálta.

11. A takácsmesternek nem lehet [másik] tanulója az alatt a négy év alatt, amíg az [első tanuló] ott szolgálhat, ha ez a tanuló meg nem halt vagy mindörökre le nem mondott az iparról.

12. Ha a tanuló meggondolatlanságból, vagy könnyelműségből megszökik mesterétől, köteles megtéríteni a mesternek mindazokat a kiadásokat és veszteségeket, amelyeket hibája folytán okozott neki, mégpedig úgy, hogy ennek és nem más mesternek a műhelyébe térhet vissza, ha a mester nem akar tőle megválni.

13. Ha a tanuló a mester hibájából távozik mesterétől, ő maga vagy barátja menjen el a takácsok fejéhez és ezt jelentse be neki. A takácsok feje két héten belül hívassa magához a tanuló mesterét, feddje meg és mondja meg neki, hogy tartsa illő módon tanulóját, mint tiszteletben álló ember fiát, lássa el ruhával és lábbelivel. Ha pedig [a mester] ezt nem teszi meg, a tanulónak másik mestert keresnek…

17. Az atyamester és két, három vagy négy esküdt… köteles ellenőrizni, hogy a mester elegendő vagyonnal és tudással rendelkezik-e, hogy tanulót fogadhasson. És ha a céhmester és az esküdtek úgy találják, hogy a tanulót



felfogadó mester nem rendelkezik a kellő képességekkel ahhoz, hogy tanulót tarthasson, akkor jó és elegendő zálogot vehetnek tőle, ami arra serkenti [az illető mestert], hogy minden kötelességét híven teljesítse tanulójával szemben, hogy így a tanuló ne vesztegesse el az idejét, atyja pedig a pénzét…

23. Párizsban egy takács sem szőhet teljes [vég] posztót, csak úgy, hogy egyformán erősek a hosszanti és a vetülékfonalak, ha a szövet teljes szélességében legalább 1600 fonál van… Különben öt sou büntetést fizet.

24. Tiszta posztónak Párizsban azt a posztót nevezik, amelyben a hosszanti és a vetülékfonalak egyforma erősségűek…

26. Minden posztószövetnek, bármilyen fajta is, legalább 7 negyed szélességűnek kell lennie, különben az említett büntetés jár érte…

41. A posztó készítésekor senki sem vegyítheti össze a valódi gyapjút a bárány gyapjával. Ha valaki mégis ezt teszi, 10 sou büntetést fizet minden csomó után: ennek a fele a királyt, másik fele az atyamestert és az esküdteket illeti munkájukért és fáradozásukért.

32. Minden posztónak tiszta gyapjúból kell lennie és ugyanolyan jónak az elején, mint a közepén. Ha nem ilyen, akkor készítője minden vég posztóért 5 sou büntetést fizet, bármilyen szövőszékről került is le, ennek fele a királyt, fele a céhmestert és az esküdteket illeti munkájukért és fáradozásukért…

47. (A margón:) Az említett céh tagjai közül senki sem kezdheti a munkát napfelkelte előtt, különben a mester 12, a segéd 6 dénár büntetést fizet, ha nem forgott fent az a körülmény, hogy a vég posztót be kellett fejezni. Ebben az esetben a segéd (korábban) bemehet, de csak egy napon keresztül.

48. A takácsok éjszakai királyi őrsége annyit jelent, hogy az atyamester és a takácsok 20 párizsi sout fizetnek a királynak minden éjszaka, amikor rájuk kerül az őrség sora, és 10 párizsi sout azoknak, aki ellátják. Ez az ő fizetésük, valamint a Kis- és a Nagyhíd őrségének a fizetése, továbbá kötelesek a takácsok 60 főnyi őrséget állítani minden éjszaka, amikor rájuk kerül a sor.

49. A takácscéh feje hívja össze az éjszakai őrséget. Ebben a tekintetben ő is királyi tisztviselő, ezért kötelességének híven és becsülettel kell eleget tennie, esküje szerint…

51. A takácssegédek hagyják abba a munkát, mihelyt a vecsernyére hívó harang megszólal, bármely plébánia területén dolgoznak is, és a vecsernyére szóló harangozás után be kell fejezniük…

53. Mindezeket a felsorolt büntetéseket a párizsi prevoˆt-nak vagy helyettesének kell befizetni. Az esküdtek a prevoˆt vagy helyettese kezéből kapják munkájukért ennek a felét, mint előbb kifejtettük.

19.6. A champagne-i posztósok szabályzataAz oklevél a posztóipar céhei közötti kapcsolatokat mutatja be.

Fagniez, T. II., 1900, 4. o.

Mi, Fülöp,839839 Isten kegyelméből a franciák királya, tudtul adjuk mindenkinek, azoknak is, akik most élnek, s azoknak is, akik elkövetkeznek, hogy miután egyik részről a provins-i gyapjúszövők, másik részről pedig az ugyanottani gyapjúfestők és gyapjúkészítők között viszály keletkezett több olyan cikkelyt illetően, melyek nem csekély mértékben érintik a közjót is, éppen ezért a magunk részéről bizonyos bizottságokat alakítottunk, amelyek tüzetes vizsgálatokat folytattak Champagne grófság határain belül is, de rajta kívül is, mindenütt, ahol csak posztó készül, az igazság kiderítésére, majd pedig jelentést tettek nekünk mindarról, amit ebben az ügyben fontolóra kellett vennünk a közjó érdekében, végül is a vitás cikkelyekben az alább leírt megegyezés jött létre.

1. Mégpedig az első cikkelyben arról, hogy ha egy gyapjúszövő tanulófiút vesz fel és tart házában azért, hogy őt a gyapjúszövetek szövésének mesterségére megtanítsa és meghal, mielőtt a tanulófiú tanulóideje letelt volna, ha az elhunyt gyapjúszövő özvegye házasságot köt egy gyapjúfestővel vagy gyapjúkikészítővel, mindaddig, amíg az özvegy él, úgy folytathatja mesterségét az özvegy és második férje mellett is, ahogyan az első férjjel kötött egyezsége szólt.

2. A második cikkely pedig, amelyben megegyeztek, az, hogy valahányszor egy tanulófiú a gyapjúszövő-

839839 IV. Szép Fülöp szerezte meg és csatolta a királysághoz Champagne grófság területét.



mesterségben teljes tanulóidejét letölti a megállapodott határnapig, utána az említett mesterségben ott legyen szabad neki tovább dolgoznia, ahol éppen akar.

3. Hasonlóképpen a harmadik cikkelyben úgy egyeztek meg, hogy ha valamelyik gyapjúszövő, akinél a gyapjúszövés mesterségének megtanulása céljából ott van a gyapjúfestők vagy gyapjúkikészítők bármelyikének fia, vagy unokája, a gyapjúszövés mesterségének gyakorlását teljességgel abbahagyná, akkor az említett tanulófiút átadhatja és elhelyezheti e célra alkalmas személynél, hogy annál tanulja ki az említett mesterséget, ám olyan tudású legyen ez a személy, hogy a nevezett tanulófiút e mesterségben megfelelő módon képes is legyen oktatni.

4. Hasonlóképpen a negyedik cikkelybeli egyezségük úgy szól, hogy minden gyapjúszövő azt a posztót, melyet elkezdett szőni, fejezze is be teljesen, az erre vonatkozó megállapodás szerint, annak fenntartása mellett, hogy ha az, akié a posztó valami hibát találna benne, legyen köteles azt tekintélyes férfiak döntése szerint kijavítani; és a gyapjúfestők és gyapjúkészítők is ugyanerre kötelesek a saját mesterségük területén, a gyapjúszövők posztóját illetően.

5. Az ötödik cikkelyt illetően pedig úgy egyeztek meg, hogy ha a gyapjúszövő-mesterséget tanulók már teljesen kitöltötték tanulóidejüket az említett mesterség tanulásában, az egyezség szerinti határnapig, akkor e mesterségüket akár Provins-ben, akár egyebütt, tetszésük szerinti helyen gyakorolhatják.

6. A vita során elénk terjesztett hatodik cikkelyt illetően pedig, miután meghallgattuk a vizsgálatokról szóló jelentéseket, tájékoztatásokat és véleményezéseket, melyeket a mi vizsgálóbiztosaink terjesztettek legfőbb bírói székünk elé, ugyanezen legfőbb bírói székünk tüzetes megfontolás és az ország javának mérlegelése után úgy rendelkezett, hogy az említett gyapjúfestők és gyapjúkikészítők kitanítják a saját mesterségükre az említett gyapjúszövők tanulósorban levő fiait és unokáit, és hasonlóképpen nevezett gyapjúszövők is kitanítják a gyapjúszövő-mesterségre a gyapjúfestők és gyapjúkikészítők Champagne-ban született fiait és unokáit abban az esetben, ha azok az adott mesterséget tizenötödik életévük betöltése előtt kezdik el tanulni. És ha megtörténnék az, hogy az említett gyapjúszövők ettől a rendelkezéstől el akarnának térni, és az említett gyapjúfestők és gyapjúkikészítők fiait és unokáit nem akarják saját mesterségükre jól és hűségesen (becsületesen) kitanítani, akkor akaratuk ellenére nem kényszeríthetők az említett gyapjúfestők és gyapjúkikészítők sem arra, hogy a mondott gyapjúszövők tanulósorban levő fiait és unokáit kitanítsák a saját mesterségükre.

Mi tehát azt akarjuk, hogy az egyezséget és a mi legfőbb bírói székünk fenti rendelkezését mindenben és minden körülmények között tartsa meg mindenki, és meg is parancsoljuk és meg is hagyjuk, hogy sértetlenül be is tartassanak azok. Annak érdekében pedig, hogy mindez jogerős legyen a jövőben, jelen oklevelünkre rátétettük saját pecsétünket. Így történt ez az Orgia feletti Athyasnál, az Úr ezerháromszázötödik esztendejének június havában.

19.7. A firenzei céhstatútumokbólXIV. század

A selyemszövő céh (Arte della Seta) statútuma a céhtagok ligái és szövetségei ellen

N. Rodolico, 1899, 131–132. o.

A keresztény tanítás apostola mondotta, hogy mindnyájan legyünk testvérek Krisztusban, ezért akik követik és lehetőségük szerint követni óhajtják Pálnak ezen szent szavait, eltávoztatni törekszenek az e céhez tartozó emberek szívéből és eszéből azt, ami az igaz és legkedvesebb szeretet ellen is van és igen közeli dolog, ti. a társulásokat, szövetkezéseket, ligákat és szövetségeket (monopolia posturas ligas et doganas), valamint az eskütételeket és jogtalan sarcolásokat. Ilyenek a mi kézműveseink és mások között különösen azoknak a statútumoknak és rendelkezéseknek következtében szoktak előfordulni, amelyeket ők elvonulva és titkon alkottak meg, amelyek nem foglaltatnak ennek a céhnek vagy más céheknek statútum-köteteiben, amelyek tekintetében Firenze közössége céheinek statútum-vizsgálói (approbatores statutorum) nem egykönnyen tudnak intézkedni. Szabadságot nyújtván minden kézművesnek, hogy saját hivatását azon céh valamelyik vezetőjének (rectoris) vagy bármely néven nevezett tisztségviselőnek (officialis) mindennemű akadályozása, sérelme vagy jogtalansága nélkül gyakorolhassa, elhatározták, hogy ezen céh egyetlen vezetője (rector), konzula, ügyvivője (sindicus) vagy tisztségviselője – bármilyen névvel illessék is – se merjen, merészeljen vagy legyen felhatalmazva bármilyen statútumot, ordinamentumot, határozatot vagy szabályozást (decreta seu reformationes) alkotni vagy létrehozni ennek a céhnek tagjai és kézművesei között, akár be vannak írva, akár nem, szóval tettel vagy kimondottan, hallgatólag vagy kifejezetten, amelynek vagy amelyeknek kapcsán parancsot, ítéletet vagy



eljárást lehet (kiadni, hozni vagy indítani) ennek a céhnek tagjai között, ellenük vagy valamelyikük ellen (és ne merjen) joghatóságot gyakorolni másként, mint ahogyan azok a vezetők, konzulok akarják, vagy ahogyan ennek a céhnek vagy másoknak jóvá hagyott statútumai szerint történhetik.

És ha valami az előbb mondott alakiság ellenére és azon túl történnék, amint mondottuk, ipso iure legyen érvénytelen és semmis. És hogy a podeszta, kapitány és bármelyikük, akit az előbb mondottak kapcsán először megkeresnek, legyen köteles és tartozzék megbüntetni az ilyen rektort, konzulokat vagy officialist és bárki mást 200 font kisforintra mindannyiszor és amennyivel (akarja, és) legyen a nevezettek kapcsán teljes hatósága eljárni, és mindenképpen vizsgálatot tartani az előbb mondottak ellen vétkező és tevő személlyel szemben.

A gyapjúfonó céh (Arte della Lana) statútumainak felirata, melyben egyházi intést és kiközösítést akarnak kieszközölni azok ellen a gyapjúfésülők ellen, akik rosszul fonják a gyapjút.

Hogy eszközöljenek ki leveleket azok ellen, akik a gyapjút (stamen) egy szálnál többre fonják. Az ez idő szerinti konzul urak legyenek kötelesek és tartozzanak tíz font büntetés terhével – mindegyikük után – minden esztendőben legalább egyszer hatékonyan úgy eljárni, hogy leveleket szerezzenek és eszközöljenek ki a tisztelendő atyáktól, a firenzei és fiesolei püspök uraktól és mindkettőjüktől vagy azok vikáriusától, amelyeket Firenze grófsága és kerülete minden egyes részébe, és bármelyikük egyházmegyéjébe küldjenek ki a plébánosoknak, perjeleknek, egyházigazgatóknak és káplánoknak az egyes egyházakba. Ezek legalább (négyszer) egy évben, november elején, Karácsony napján, Húsvétkor és Pünkösdkor legyenek kötelesek és tartozzanak valamennyien a maguk templomában népüket és híveiket első, második és harmadik hirdetésként meginteni, s azt követően minden és minden egyes, bármilyen rendű és rangú személyt kiközösíteni, aki a gyapjúfonalat több mint egy szállal fonja meg (inaspaverint). És aki ez ellen cselekednék a mondott hirdetés és kiközösítés után, azt tekintsék kiközösítettnek és legyen az; s ebből a kiközösítésből másként ne menekülhessen ki vagy az alól másként feloldozható ne legyen, csak úgy, hogy előbb a gyapjúnak minden motringja (matassa) után, melyet, egynél több szálra font meg, a maga egyházának oltárára vagy annak a papnak kezéhez, akitől feloldozást kér, a nevezettek után egy solidus kisforintot ajánl fel. És akkor az a pap, akitől az ilyen bűntettesek a bocsánatot és feloldozást kérték, ezek alól feloldozhatja, de súlyos penitenciát kell kiszabnia reájuk. És hogy a konzulok kötelezzék a gyapjúkereskedőket arra, hogy Firenze kerületének minden egyes üzletében (mercato) tartsanak egy mintapászmát (? unum par articulariorum), és nyomoztassanak azon fonónők után, akik több mint egy szálra fonnak, s akit ez ellen vétkezőnek találnak, 40 solidusszal bűnhődjék. És a konzulok legyenek kötelesek minden esztendőben legalább három alkalommal elküldeni poroszlóikat (berroviarios) és futáraikat a nevezett céh emberei közül, hogy a mondottak tárgyában vizsgálatot tartsanak. És ha kívánatosnak látják, küldjenek ezenkívül is, a nevezettek költségén.

19.8. A frankfurti posztókészítők szabályzataSchmidt, 1914, T. I., 225. o.

Az 1345. évi szabályzat

Mi, Frankfurt posztókészítő mesterei, az alábbiakban a főbíró urak (Scheffen) és az egész tanács tudomására hozzuk jogainkat és szokásainkat, ahogyan azokat ősidőktől fogva megőriztük.

1. Szegéllyel ellátott posztót céhünk egyetlen tagjának sem szabad készíteni, csakis a főbírók (Scheffenek), megrendelésére, akik családjaikkal együtt viselhetnek ilyen posztót…

3. Szokásunk, hogy magunk ügyelünk fel kártolóinkra és fonóinkra…

5. Olyanoknak, akik nincsenek benne céhünkben és nem élnek városunkban, tilos posztóra alkalmazott pecsétünket használni.

6. Aki ellen feljelentés érkezett, és nem tudja bebizonyítani tisztességes voltát, nem maradhat céhünkben…

9. Ősidőktől fogva szokásban van nálunk, hogy mesterségünk szükségleteivel kapcsolatban minden rendelkezést magunk adhatunk ki, kivéve, ha olyan rendelkezésekről van szó, amelyek a város bíráinak vagy a tanácsnak a hatáskörébe tartoznak.

10. Kulman Zach, Folmar von Bibra, Heine Holzheimer és Godfried, von Dorfeldin a fentebb felsorolt cikkelyeket előterjesztette a főbírónak és az egész tanács elé, és eskü alatt vallotta, hogy a posztókészítők céhe mindezen szokásait az elődöktől vette át.



11. A bírságokat és büntetéseket, amelyeket nálunk megállapítottak, és amelyeket mi is megtartunk, az alábbiakban soroljuk fel.

12. …Ha valahol szegéllyel ellátott vagy helyenként bevágott posztót találnak, vagy pedig olyat, amelyről kiderül, hogy hulladékból vagy gyapjúcafatokból készült, vagy amelyet világos fonallal javítottak meg, az ilyen posztót el kell kobozni a mestertől, az utóbbi pedig fizet egy font heller840840 bírságot.

13. Ha valaki a városon kívül ad szőni vagy kikészíteni posztót és kiderül, hogy az szegéllyel van ellátva, az ilyen posztót el kell kobozni a mestertől, a mestert pedig egy évre meg kell fosztani attól a jogtól, hogy mesterségét folytassa; a határidő elteltével a tilalom felfüggesztését kérheti mestereinktől, de köteles 5 márka pénzbüntetést fizetni.

14. A szegéllyel ellátott posztót senki sem festheti tarkára. (Következményei ugyanazok, mint a 13. cikkely alatt.)

15. Ugyanilyen büntetést fizet az is, aki kettőnél több szövőszéken dolgozik…

20. Aki ólompecsét nélkül ad el posztót, 2 grosch pénzbírságot fizet mestereinknek…

24. Ha valakinél elrejtett szövőszéket találnak, 1 márkát fizet utána…

27. Az az ügynök, aki vásári időn kívül jutalékot fogad el vagy aki posztót készít, egy márka bírságot fizet.

28. Az a mester, aki az ügynöknek jutalékot ad, ha nem látja vendégül házánál, minden alkalommal félnegyed bort fizet.

29. Aki posztót készít, ennek hosszát szegély nélkül is 33 könyöknyire köteles kidolgozni, aki hosszabbra készíti a posztót, a mestereknek 1 fontot fizet.

30. Ha rövidebb vég posztót találnak valahol, 1 verdung pénzbírság jár érte.

31. Akit éjjeli munkán tetten érnek, 1 márkát fizet…

34. …A két mester, aki megvizsgálja a posztót, hogy megállapítsa, milyen benne a gyapjú mosása, minden posztóvég után egy-egy hellert kap.

35. Ha valamely mester bolyhozza a posztót, és a két mester feljelentést tesz, hogy azt rosszul mosta ki, a hibás fizet egy verdung büntetéspénzt és bead egy negyed bort a céhházba.

36. Aki szóval vagy tettlegesen megsérti „a két” mestert, annyi büntetéspénzt fizet, mint amennyi a céh „négy”841841 elöljárójának megsértéséért jár.

40. A szövőknek senki sem adhat Urunk körülmetéltetése, azaz Gyertyaszentelő napjától Szent Mihály napjáig 16, egyéb időszakban pedig 14 hellernél több napidíjat, ha pedig darabbérben dobozik, minden tízmotringos posztódarab után 5 schillinget kell kapnia, ha a munka egész idő alatt egyforma; ha a munka váltakozik, akkor kötelesek a mesterrel szerződést kötni; kilencmotringos posztóért 5 és 1/2 schillinget szoktak fizetni. Aki többet ígér vagy többet ad, mint amennyit a fentiekben megállapítottunk, a céhházba bead egy negyed bort.

41. Az a szövő, aki mestertársainktól a megállapítottnál többet kér, négy hétre elveszti a jogot, hogy mesterségét

840840 A középkorban az ún. számolási pénz és a tényleges pénz nem esett egybe. Az egyes érmék értéke és formája gyakran változott. Németország területén az egyes tartományok, illetve városok pénze is különbözött. A szemelvényben közölt pénznemek értékaránya:

1 funt heller = 20 schilling (solidus).

1 márka = 12 schilling.

1 grosch = 1 schilling = 12 pfennig (dénár).

1 heller = 1 pfennig.

1 verdung = 1/4 pfennig.841841 A „négyek” (vierer), „hatok” (sesser), „a tizenkettők” (zwölfer), a „kettők” (zwenw): mesterek kollégiumai, akiket azért választanak, hogy segítségükre legyenek az atyamestereknek. Ez a kifejezés: „tizenkettők”, néha az egész céh választott kollégiumát jelenti a gyűléssel együtt.



folytassa, ő maga is és a felesége is.

44. A festőcsüllenget azon a két vásárcsarnokon kívül, ahol azt ellenőrzik és értékelik, tilos vásárolni, büntetés: egy verdung és negyed bor.

45. Senkinek sem szabad, mikor csüllenget vásárol, többet venni egy kötegnél. Büntetés: fél márka és egy negyed bor.

46. Céhünk tagjai közül senkinek sem szabad csüllenget nem városbelinek eladni… Büntetés: egy funt és negyed bor a céhház számára.

47. Senki sem csalhatja el más embereit, sem munkást, sem munkásnőt. Bírságpénz: fél márka.

19.9. A takácsok, csapók és kártolók Beauvais-benA posztóipari céheken belüli ellentétek rendezését szolgáló okirat (1390. június 23.) munkaidőre vonatkozó adatai kivételes figyelmet érdemelnek.

Fagniez, T. II., 1900, 135–144. o.

Minthogy egyik részről a Beauvais városabeli takácsok és a takácsmesterség (= a takácscéh) mesterei, másik részről pedig ugyanazon városbeli csapók és kártolók s e mesterségek (= céhek) mesterei között sok kérdés és nem kevés vita támadt az ő mesterségükre, illetve mesterségük gyakorlására vonatkozó statútumokat és rendelkezéseket illetően, amelyekkel kapcsolatban a felsorolt felek a mi kedvelt híveinket és katonáinkat, egyben tanácsosainkat is: Arnold de Corbeyt ki akkor parlamentünk első elnöke volt, s ki most a mi franciaországi kancellárunk, valamint Jean de Vienne-t, Franciaország tengernagyát közös megegyezéssel megkerestük, s az említett kancellár és tengernagy, az igazság kiderítése céljából együttesen kijelöltek bizonyos számú megbízottat, azért, hogy ezek folytassanak le vizsgálatot ebben a vitában; az említett kancellár és tengernagy azonban, miután bizonyos ügyekben el voltak foglalva, az említett vitát nem tudták rendezni, s mindezek miatt, nevezett takácsok kérésére az említett vizsgálat ügyében a mi parlamentünk 842842 elé terjesztették, ahol is az említett kártolók azt az előterjesztést tették, hogy – az általános szokás és gyakorlat szerint – hasznosabb és tisztességesebb dolog az, ha a különböző foglalkozásokat és mesterségeket több, különböző személy kormányozza, és hogy a takácsok mestersége a kártolók és a csapók mesterségétől ősi idők óta teljességgel külön volt választva, mint a takácsoké; és hogy a legősibb idők óta a kártolóknak Beauvais-ben megvolt a maguk külön testülete, és hogy ugyanezen város említett kártolóinak volt meg az egyedüli és szilárd joga arra, hogy a gyapjút kártolhassák nevezett város területén, anélkül, hogy az említett takácsok valaha is gyakorolhatták volna a kártolás mesterségét; és ha egyáltalán volt valaki, aki az említett városban a saját gyapjúját felkártolhatta, akkor azok csakis a csapók voltak; ők valóban felkártolhatták saját gyapjújukat, de mások semmi esetre sem; és hogy a kártolóknak megvolt az a joguk is, hogy az említett takácsok sem a saját házukban, sem azon kívül nem kártolhattak gyapjút, és nem gyakorolhatták a kártolás mesterségét sem; és hogy a posztókészítés területén a takácsok semmiféle más mesterséget nem gyakorolhattak, csakis a szövőmesterséget; ennek ellenére Michel Fabri, Richard de Caigneux, Pierre de Veteri Furno és Drouet Chambos takácsok saját házukon belül s azon kívül egyaránt gyakorolták a kártolómesterséget…

Miután pedig az említett város polgármestere és pairjei kaptak tőlük bizonyos oklevelet arról, hogy kényszerítsék az említett takácsokat, csapókat és kártolókat arra, hogy mesterségét mindegyikük az ősi statútumok szerint gyakorolja; ennek az oklevélnek erejénél fogva, az említett takácsok megkapták a parancsot arra, hogy munkájukba szokás szerint napfelkeltekor induljanak el, és hogy a takácsok napfelkeltekor a saját utcájukon haladva menjenek munkába; s ott, ahol a takácsok utcájának vége van, a kártolók szoktak járni a saját utcájukon; és végül az említett csapók a kártolók utcáját követő saját utcájukon kötelesek járni…

És mivel a takácsok mestersége könnyű és kevés fáradságú munka; és mivel egy takács egy fiú segítségével egész nap, folyamatosan, testének megerőltetése nélkül, könnyen el tud dolgozni napnyugtáig; ezért kötelesek a napfelkelte kezdetén munkájukba indulni, aminthogy ezt meg is tették a vászon-, a kárpit- és a takarószövő takácsok. Ugyanakkor az említett csapók és kártolók mestersége olyan nehéz munka, hogy testi erejük károsodása nélkül sem a csapók, sem a kártolók munkájukat egész napon át folytatni nem tudják, éppen ezért e mesterségükkel járó elfáradás miatt csak későbben kellett munkába indulniuk, mint az említett takácsoknak. És hogy jó 50 esztendeje, sőt: már annyi ideje, hogy az meghaladja az emberi emlékezetet, nem tudunk ellenkező gyakorlatról, hanem az volt a szokás, hogy az említett csapók és kártolók reggel, akkor tájt, amikor a nagymise

842842 Királyi bíróság.



folyik a beauvais-i Szent Péter-templomban, szoktak először étkezni, s ez a reggelijük, de ennek elköltésére csak rövid időt szoktak szánni, majd pedig úgy kilenc óra tájban abbahagyták a munkájukat, hogy megebédeljenek, de még mielőtt a kilencet elharangozták volna az említett beauvais-i templomban, kötelesek voltak mindig visszatérni munkájukhoz; és ez az ebédidő télen olyan rövid volt, hogy gyakran még be sem fejezhették ebédjüket, már kongatták is a kilencet az említett templomban…

És hogy az említett takácsok nemrégóta a szokásosnál későbben indulnak munkába, mégpedig akkortájt, amikor már harangoznak az első órára az említett templomban843843 s akadtak olyan takácsmesterek is, akik az említett városbeli takácsok közül többeket arra vettek rá, hogy ne induljanak munkába addig, míg az említett templomban az első órára nem harangoznak; továbbá hogy a szokásosnál rosszabb minőségű munkát végezzenek; nemkülönben a posztóért is magasabb árat akartak kapni, mint amennyit szoktak, továbbá: hogy a takácsok rossz munkája nyomán igen sok vég posztót gyakran rossznak és hitványnak találtak; és hogy az említett takácsok egy idő óta meghatározott órában mentek el ebédelni, pedig ez soha nem volt szokás azelőtt – s mindezt az említett városbeli néhány olyan takács felbujtására tették meg, akik egyben gyapjúval is nagyban kereskedtek. Nemkülönben, hogy az említett takácsok úgy határoztak, hogy a mesterség megtanulására szegődött inasaiknak négy teljes esztendőn át kell szolgálniuk mestereiket, s a mesterség tanulásáért saját pénzükből ugyanazon mestereiknek négy párizsi font ezüstöt kell kifizetniük; sőt: ha akadt a takácsok között olyan mester, aki minden fizetség nélkül, semmiért meg akarta tanítani a mesterségét valakinek – éppen úgy, ahogyan azt egykor a csapók és a kártolók szokták cselekedni –, a többiek nem engedték ezt meg neki; és hogy az említett csapók szegődött inasaiknak meg tudták tanítani mesterségüket úgy, hogy csak egy megszakítás nélküli esztendőn át tartották meg őket saját szolgálatukban és saját gyapjúcsapó munkájukban, de már a második évben az említett szegődött inasok a hét három napján mesterük házán és műhelyén kívül voltak kötelesek dolgozni, és csak a másik három napon át ismét mesterük házában; és hogy az említett városban nemcsak hogy elegendő számú csapó volt, hanem akkora bőség volt belőlük, hogy igen gyakran tétlenségre voltak kárhoztatva, munka hiányában. Továbbá: hogy az említett kártolók szegődött inasaikat saját házukban és saját gyapjújuk kártolásával csak egy esztendőn át foglalkoztatták, de a második évben ezeket a szegődött inasokat már más mester házánál dolgoztatták; és hogy a csapó- és a kártolómesterséget a csapók és a kártolók bármiféle pénz elfogadása nélkül tanították meg…

Ugyanakkor az említett takácsok azt adták elő, hogy Beauvais városa egykor jelentős és népes város volt, amelyet kitűnő kelméiről ismertek, s a város lakosságának nagy része a posztócsinálás mesterségéből élt; és hogy régente, még abban az időben, amikor a dicséretes szokásokat és rendelkezéseket megtartották, a kereskedők messze földről és sok országból csak úgy özönlöttek is, hogy itt vegyenek posztót… A csapók és kártolók azt követelték, hogy módjuk legyen arra, hogy később induljanak munkába, mint a takácsok, tehát az első óra táján és nem korábban. Az első étkezésüket az első óra idején tartották meg, és egy óra hosszán át akartak pihenni, hogy ezt az étkezésüket azalatt fogyasszák el, majd pedig délután, a nap kilencedik órája táján haza mehessenek, hogy megebédeljenek, s hosszabb időn keresztül, egészen addig, míg a beauvais-i templomban a kilencedik órát el nem harangozták, otthon akartak maradni. Csak azután akartak visszatérni munkájukba – ahogyan ezt elmondották –, és munkájukat az esti ima eléneklését követő kompletóriumot jelző harangszókor844844 teljesen abba akarták hagyni. Ugyanakkor azonban odahaza, a saját házaikban, kora reggel, még mielőtt a közös munkába elindultak volna, majd pedig ebédidőben is, valamint az egyébként testi felfrissülésükre szánt, s a kompletóriumot követő esti időben, sőt: még éjszaka is erősen dolgoztak s préselték a posztót. Ez az otthoni magánmunka annyira kifárasztotta őket, hogy napközben munkájukat már nem tudták úgy elvégezni, hogy az kellő minőségű legyen ahhoz, hogy a pénzbeli nyereséget meghozza… És, hogy az említett csapók és kártolók a közös munkában fél napon túl már nem is vettek részt, s e munkájukat az otthon nappal és éjjel egyaránt végzett magánmunkájuk miatt már nem a kellő minőségben végezték. A csapók és kártolók akkor, ha saját gyapjúikon a saját házukban dolgoztak egész napon át, egészen napszálltáig, benne voltak munkájukban, anélkül, hogy a testi felfrissülésükre szánt szüneteket megtartották volna. A csapók önhatalmúlag hoztak egy statútumot, melyben előírták azt, hogy másként egyetlen csapó sem fogadhat fel inast a mesterség megtanulására csakis úgy, hogy ha a mester és inasa egy teljes esztendőn át az említett mester saját gyapjúján és saját csapóműhelyében dolgozik. Az inasnak még a második esztendőben is mestere gyapjúján kell dolgoznia, kivéve a hét két napját, amikor is házon kívül dolgozhatott a szegődött inas, de akkor is a mestere házon kívüli munkájában. A kártolómesterek is hoztak egy másik statútumot arról, hogy a szegődött inasok legyenek kötelesek két esztendőn át mestereiknél szolgálni, a kártolás mesterségét tanulva. Az első esztendőben a mester

843843 A szövegben itt előforduló órák a Breviarium Romanum napjárás szerinti, egyben napszakbeosztást is jelentő „órái”: prima = reggel 6 h, tertia = de. 9 h, sexia = dél, nona = du. 3 h, s e nappali órákat megelőzi matutinum = a hajnali 3 h, a szövegben „napfelkelte”, s követi a „vesperae” = du. 6 h, az este, és a „nocturnus” = éjfél, azaz az éjszakai napszak. – Később, a kúria ítélkező szövegrészében – s ez az egyik érdekessége ennek az oklevélnek – viszont már a ma is használatos, 24 órás beosztásnak megfelelő óraszámítás szerepel; azzal egybevetve, az itt előforduló órák is jól meghatározhatók.844844 A completorium: a papi zsolozsmában, a breviáriumban a napi imádságok sorát záró, befejező zsolozsmarész.



és inasa a mester gyapjúján, annak saját házában dolgozik, és nem másutt. És ezek a statútumok károsak és a köz java ellen valók voltak, mert Beauvais városában kevés olyan gazdag csapó- és kártolómester akadt, aki egy egész esztendőn át egyfolytában, valamelyik szegődött inasával együtt, saját gyapjúján dolgozva, a folyamatos foglalkoztatottságot biztosíthatta volna. Ezekből az okokból és statútumokból adódott azután az, hogy az említett csapó- és kártolómestereknél nagy hiány támadt szegődött inasokban…

A kártolás mestersége gyorsan és könnyen, mintegy fél esztendő leforgása alatt jól megtanulható, a szakmai finomságok nélkül; és sok kellemetlenség származott abból, hogy az említett csapók és kártolók később indultak el a munkába, mint ahogyan az kötelességük lett volna. Továbbá rossz munka került ki a kezük alól amiatt a magánmunka miatt, amit otthonaikban, szinte éjjel-nappal csináltak; és a gyapjúszöveteket csak durván és keményen mosták át…. Az volt az ősi idők óta megtartott szokás a régi statútumok és rendelkezések szerint, hogy a csapók, a kártolók és a takácsok, de minden más személy is, aki csak részt vett a posztókészítés munkájában, ha pénzkereset céljából napszámba akart menni, akkor kora reggel, a napfelkelte órájában kellett munkába indulnia bármelyik mesterségből való volt, megkülönböztetés nélkül. Az első óra táján ették meg a reggelijüket, de csak futtában, s igen rövid ideig ettek ilyenkor; majd pedig a nap kilencedik órája táján fogyasztották el ebédjüket, ez az étkezés már valamivel hosszabb ideig tartott. Utána azonban kötelesek voltak munkájukat egészen napszálltáig folytatni. Az ebéd órája a nyári évszakban, tehát Húsvét ünnepétől Szent Remig napjáig845845 egy gall mérföld napjárásnyi időn túl,846846 Szent Remig ünnepétől Húsvét ünnepéig pedig egy, fél gall mérföld napjárásnyi időn túl, nem tarthatott. Ezt a rendet tartották be nagyon régi idő óta általánosan a szomszédos helységekben is, így Artois-ban, Hisduin-ben és St. Andomarban, tehát ott, ahol a posztókészítés iparát gyakorolták. Továbbá: az ősi gyakorlat és az ősi rendelkezések szerint Beauvais városában, s a többi helységben, ahol a posztókészítés iparát űzték, megengedett dolog volt az, hogy a takácsok és a csapók odahaza a saját házuknál felkártolják a saját gyapjújukat, anélkül, hogy ezt a kártolómesterek akadályozhatták volna. Nemkülönben: mindenkinek, aki a kelmék készítésében dolgozott, joga volt megcsapni, vagyis vesszőkkel végigverni saját gyapjúját; és ezekben az esetekben nem volt szükség arra, hogy a gyapjúkat felkártoltassák a kártolókkal. Abból, hogy a takácsok kizárólag a saját gyapjújukat odahaza felkártolták, nem származott jogsérelem az említett kártolómesterekre; ellenkezőleg; nyilvánvaló volt az, hogy ebből a közjó gyarapodik csak hiszen a takácsok rövid idő alatt jártasságot szereztek a kártolásban is. Ugyanakkor a takácsok és csapók mesterségéből a finomabb és több fejtörést igénylő munkaszakaszokba a másik mesterségbeli nem árthatta bele magát, s ezek mindkét mesterségben teljesen elkülönülten megmaradtak. És még azt is elmondották a továbbiakban, hogy a takácsok a maguk mesterségén (= céhén) belül hoztak egy statútumot, amelyet azután hosszabb időn át be is tartottak, s az úgy szólt, hogy senki a takácsmesterséget meg nem tanulhatta addig, míg nem volt együtt négy font ezüstje – ez a pénz lehetett sajátja, de valamelyik barátja is odaadhatta azt neki –. Ezt a pénzt az elszegődött személy köteles volt odaadni a tanítómesterének, hogy annak ellenében tanítsa meg őt a mesterségére. A mesterséget négy éven át kellett tanulnia, s szolgálnia ez alatt az idő alatt mesterét. És ha mestere a négy esztendő letelte előtt meghalt, avagy ha szegénységre jutott, akkor e mesterség (= céh) takácsmesterei az említett inast a takácsok céhének költségén más mesterhez helyezhették, s ott folytathatta tanulását, míg csak le nem telt a négy esztendő. – Továbbá: hogy az említett város közjava érdekében jó lenne az is, ha megszületnék egy olyan rendelkezés, amely előírja, hogy legyen ebben a városban külön egy harang. Ennek szavára induljanak el a csapók, a kártolók és a takácsok a munkába, és térjenek is meg abból. Mindig egyazon utcában és egyazon órában legyenek kötelesek egybegyűlni valamennyien; és tartassanak meg e rendelkezések egyidejűleg Picardia valamennyi egyéb olyan helységében is, amelyeket a posztóipar gyakorlására alapítottak. Mindezért kérték: adassék ki rendelkezés arról, hogy az említett város csapói és kártolói, legyenek kötelesek kora reggel munkába indulni, akkor, amikor kelni kezd a nap; és abban az órában, mint a takácsok… és, hogy az említett csapók és kártolók legyenek kötelesek első, reggeli étkezésüket a prima körül, de nem előtte, igen röviden elfogyasztani, és anélkül, hogy ezért hazamennének. Ne legyen szabad nekik a közös munkát magánügyeik miatt abbahagyniuk; s a második étkezést, vagyis ebédjüket a nap kilencedik órája táján, de semmi esetre sem előtte fogyaszthatják el. Erre már valamivel hosszabb időt fordíthatnak, mégpedig: a hosszú nappalokon, tehát Húsvét ünnepétől Szent Remig napjáig egy gall mérföld napjárásnyi időn át, a rövid nappalokon pedig, azaz Szent Remig napjától Húsvét ünnepéig, egy fél gall mérföld napjárásnyi időn át legyen erre a célra munkaszünetük. Továbbá: az említett csapóknak és kártolóknak meg kell tiltani azt, hogy abban a szabad időben, amit azért kapnak, hogy a testi erejüket helyreállíthassák, tehát az éjszakai és a korai hajnali órákban, még mielőtt munkájukat elkezdenék, odahaza elgyötörjék a testüket azzal, hogy éjszaka ványolják (kallózzák) a posztót, avagy más nehéz testi munkát végezzenek. Különösképpen azokon a napokon ne tegyék ezt, amikor egész napos napszámjuk van, s pénzkereset céljából mennek dolgozni. Továbbá: napi munkájukból ne foglaljanak le sok időt olyan magánügyek intézésére, amilyen a lakodalomba és temetésre járkálás, vagy a

845845 Október 1.

846846 „Leuca” vagy „leuga” = egy gall mérföld = 1500 lépés. Hogy ez időben mennyit jelenthetett, arra vonatkozóan lásd a kúria ítélkező szövegében a normál órákban megadott analógiát.



bíróság elé idéztetés. És adassék ki számukra parancsba az is, hogy az utolsó étkezés után, miután ti. ebédjüket elfogyasztották, legyenek kötelesek napnyugtáig híven kitartva még tovább dolgozni, tehát dolgozzák ki az egész napszámot… A kúria ítélete szerint kimondatott az, hogy a kártolómestereket meg kell hagyni saját szerzett jogaikban, s az egyes takácsok által támasztott akadályokat a mi parlamentünk kúriája eltávolította. …Elrendelte továbbá a kúria, hogy Beauvais városában legyen egy bizonyos óra, amely szerint a takácsmesterség, csapómesterség minden munkása munkájában igazodni köteles. Azok a takácsok és csapók, akik pénzkereset céljából napszámba szegődtek el, kötelesek a számukra kijelölt utcákon végighaladva, összegyülekezni; és minden mesterségnek legyen egy kijelölt külön helye, ahol a napszámosok gyülekeznek. Ugyanazon takácsok és csapók a nyári évszakban, tehát Húsvét ünnepétől Szent Remig napjáig, a számukra kijelölt utcán haladva, a nap ötödik és hatodik órája közti időben menjenek ki arra a helyre, ahol napszámba elszegődhetnek, de úgy, hogy munkájukat 6 órakor már el is kell kezdeniük, első étkezésüket egy óra alatt fogyaszthatják el, a második étkezésre, az ebédre másfél órányi munkaszünetük lesz, és munkájukból ebéd után a 6. és 7. óra között eltávozhatnak, illetve el is kell távozniuk. A téli évszakban, ti. Szent Remig napjától egészen Húsvét ünnepéig a takácsoknak és csapóknak 6 és 7 óra között az utcán kell lenniük, és munkájukat 7 órakor meg kell kezdeniük. Az első étkezésre csak fél óra és ebédre csak egy óra szünetet kapnak, s napi munkájukból délután öt óra tájban távozhatnak. Mindezen felül ugyanazon kúria megparancsolja a takácsoknak és csapóknak, hogy a munkaszünetekben, amit étkezésre kapnak, továbbá éjszaka, avagy hajnalban mielőtt munkába indulnának, ne végezzenek olyan nehéz munkákat, mint a ványolás (kallózás) vagy más efféle, ami súlyosan igénybe veszi testi erejüket. Olyan napokon, amikor szegődött napszámban dolgoznak, magánügyeikben ne járkáljanak se lakodalomba, se a halottak temetésére, mert mindezzel jogsérelmet okoznak azoknak, akiktől napszámbérüket kapják. Ha megesnék az, hogy az efféle magánügyben mégis elhagynák munkahelyüket, akkor az így eltöltött időnek megfelelő napszámbért összes munkabér-járandóságukból le kell vonni. – Ami pedig a kártolókat illeti, az ő munkarendjükkel kapcsolatban úgy rendelkezett a kúria, hogy a továbbiakban a kártolók nem kötelesek egész napszámra bérmunkába állni, hanem a gyapjú fontja és nehezéke szerint vállalhatják a munkát vagy taxa szerint, vagy pedig úgy, hogy bizonyos számú órára elszegődnek, ki-ki annyi időre, amennyit dolgozni tud, de anélkül, hogy kötelezhetők lennének arra, hogy egész napszámot vállaljanak. Ami pedig a szegődött inasokat illeti, mindhárom felsorolt mesterségen a kúria ítéletében kimondotta, statútumaik szerint járhatnak el, tehát szokásaik szerint; fenntartván azonban annak lehetőségét, hogy néhány takácsmester e mesterséget bizonyos személyeknek jámborságból és alamizsnálkodásból úgy taníthatja meg, hogy semmiféle pénzt nem fogad el tőlük, ha erre engedélyt kap a mesterség céhmestereitől, úgyhogy készkiadásait a takácsok közössége téríti meg neki.

19.10. A párizsi Notre-Dame harangjának újraöntési költségei (1397. április 15.)Fagniez, T. II., 1900, 152–164. o.

Számadás a párizsi székesegyház Mária nevű harangjának újraöntési költségeiről; ez a harang ugyanis megrepedt az Úr ezerháromszázkilencvenötödik esztendejének február hava 24. napján, akkor, amikor a mi király urunk szentmiséjére harangoztak be; a számadást Jean de Villars készítette – aki ez idő szerint a templom építésére szolgáló alapítványok káplánja – mind a bevételeket, mind a kiadásokat feljegyezve, úgy és olyan formán, ahogyan az következik.

És azt is tudni kell, hogy az említett harangot beolvasztották, és ez augusztus hónap utolsó napján történt, az ezerháromszázkilencvenhatodik esztendőben.

Bevételek:

Legelőször is az én uraimtól és mestereimtől, Laurent de Mongeria mestertől, valamint Filibert de Saux mestertől, kik mindketten a párizsi székesegyház kanonokjai és ugyanazon templom építésére szolgáló alapítványok intézői 1396. június 5-én kaptam 50 frankot, 40 párizsi livre értékben.

Említett uraimtól a rákövetkező augusztus hónap harmadik napján ismét 50 frankot kaptam, mely 40 párizsi livre-t ér.

Ugyancsak tőlük, az említett hónap 19. napján 100 frankot, mely négyszer húsz (= 80) livre értékű.

Ismét tőlük, az említett augusztus hónap 29. napján nyolcszor húsz (= 160) frankot, ami hatszor húsz és 8 livre-t (= 128 livres-t) ér.



S újra csak tőlük a rákövetkező szeptember hónap 22. napján 20 frankot, ami 16 livre-t ér. Hasonlóképpen tőlük, a rákövetkező október hónap 3. napján 100 frankot, négyszer 20 (= 80) livre értékben.

Nemkülönben tőlük, az említett hónap 24. napján 20 frankot, 16 livre értékben. Mindez összesen kitesz négyszer 100 (= 400) livre-t.

Kiadások erre az összegre:

Először is: arra a faanyagra és azokra az eszközökre, amelyek az említett harang leeresztéséhez voltak szükségesek, s amelyeket franciául, „chables”-nak neveznek, továbbá: a fuvarokra, az ácsok fizetésére stb.

Ezek közül először: Allermus la Mouche-nak, az épületfaanyag-kereskedőnek, ki Mortallariában lakik, hat darab gerendáért, amelyek 2 1/2 tézia847847 hosszúak voltak, és hat másikért, melyek két tézia hosszúak, s valamennyi, minden irányban mérve másfél lábnyi vastag volt, a hozzájuk való felszereléssel együtt, továbbá: négy szarufáért, amelyek az emelőhöz kellettek – ezt az emelőszerkezetet franciául leviers-nek hívják –; ezek kellettek tehát az emelőcsiga-szerkezethez és az említett eszközökhöz. Majd Jean de Haya ácsmesternek, ugyanazon templom esküdtjének, valamint: a fenti anyagok felrakásáért, a templomig szállításukért és a templom tövében való lerakásukért összesen 58 solidus.

Étienne de la Nesse-nek, ki a Maubert utcában lakik, egy darab 14 láb hosszú és minden irányban 2 és 1/2 láb széles gerendáért, az említett harang számára haranglábnak – amelyet az említett Jean de Haya vásárolt meg Étienne-től, 7 livre és 4 sou.

A második darab gerendáért, de azt négy darabban elmetszve, 13 sou.

A felsorolt gerendák szekérre rakásáért, fuvarozásáért és a templom tövében való lerakásáért 10 sou.

Az 1395. évben, a március 25-e hetét záró szombaton Jean de Haya-nak azért, mert egy napon át dolgozott az említett emelőszerkezeteken: 6 sou 6 denier.

Filipotus de la Garde-nak, aki szintén egy napot dolgozott, 5 sou.

Oudinet Clergastre-nak ugyanazon egy napért 4 sou 6 denier.

A nagyhéten Jean de Haya, azért, mert azokon a szerkezeteken dolgozott, amelyek segítségével az említett harangot le lehet engedni, s ez a munkája öt napon át tartott, minden napjáért 6 sou 6 denier, összesen tehát 32 sou 6 denier.

Az említett héten, ugyanazon okból Jean Bonnart ácsnak négynapi munkájáért, naponta 6 sout számítva. Jean de Haya rendelkezése szerint, összesen 24 sou; Jean Lami 5 napi munkájáért, napi 6 sout számolva, összesen 30 sou; Filipotus de la Garde-nak 5 napi munkájáért, napi 5 sout számolva, 25 sou; Mathieu Boileaue-nak hasonlóképpen 5 napi munkájáért, napi 4 sout számolva, 20 sou; Jean Lambert négynapi munkájáért, 4 sou 6 denier-vel számolva napját, összesen 18 sou; Briton fia Étienne-nek 4 napért, napi 4 souval, öszszesen 16 sou; Jean Lescuier-nek 4 napért, 4 sou 6 denier-vel számolva napját, összesen 18 sou; Thomas Herlebot-nak 4 napért, minden napját 4 sou 6 denier-vel számolva, 18 sou; Guillaume Longueville-nek 4 napját hasonlóképpen elszámolva, 18 sou; Oudinet Clergastre-nak 5 napjáért napi 4 sou 6 denier-vel, 22 sou 6 denier; Thierric d’Aunoy-nak 4 napért, mindegyiket 4 sou 6 denier-vel számítva, 18 sou; Jean Lassuznek 4 napért, napi 5 sout számolva, összesen 20 sou; Guillaume Briart-nak 4 napért, napi 4 sou 6 denier-t számolva, összesen 18 sou; ezek végösszege: 14 livre, 10 sou és 6 denier.

A négy csigaszerkezet kenéséhez szükséges kenőcsre, az említett harang leeresztésekor 4 sou.

Három mesterlegénynek, mert segédkeztek az említett hét csütörtökén a harang leeresztésénél, egyenként mindegyiküknek 8 denier, összesen tehát 2 sou.

Jean Regis kötélverőnek a Straminis utcában, közel Szent Ince templomához, egy kenderkötélért, melyet franciául „chable”-nak neveznek, s melynek hossza 62 tézia volt, négy olyan kötéllel együtt, amelyet franciául „chambliaux”-nak neveznek, és amely kötelek együtt 450 fontot nyomnak, valamint két szalmakötegért, amelyek a harang leeresztéséhez voltak szükségesek, s valamennyiüket a már említett Jean de Haya vásárolta meg, az említett kötélverővel megalkudván, összesen 16 livre 12 sou.

847847 Tézia = (francia toise) helyenként változó hosszmérték, a párizsi 6 láb (180 cm) hosszúságnak felelt meg.



A kötélzetnek a Saint Sauveur utcából a templomhoz való szállításáért 2 sou.

Ezek a részösszegek együtt 45 livre 3 sout tesznek ki. Ebben a számadásban több erről nincs, mert a templomépítési alapítványok káplánja mindezekről, a harang újraöntésével kapcsolatos kiadások befejeztével, az 1396. esztendőben, Keresztelő Szent János ünnepén számolt el. És itt azért sorolta fel a részösszegeket, és csakis azért tette ezt, hogy világosabban kitűnjék: mi volt a költsége az említett harang újraöntésének. Az összeg tehát 45 livre 3 sou.

*

Kiadások érc, ötvözőérc és ón vásárlására, s az ezekkel kapcsolatos fuvarokra:

Először is: a Saint-Martin-des Champs kolostor priorjának 800 font ércért, minden 100 fontot 8 livre-vel számolva, összesen 64 livre.

Az említett érc felrakásáért és a Szent Márton-kolostortól a párizsi Notre-Dame-templomhoz fuvarozásáért 6 sou.

Reginald Morise-nak, ki a Saint-Martin utcában lakik, hétszer száz négyszer húsz és tizenhárom egész és fél font ötvözőércért, száz fontját 7 livre-vel számítva, összesen 52 livre 2 sou 10 denier.

A fuvarköltség: 4 sou.

Jean Testart fűszeresnek, ki a Saint-Denis utcában lakik, egy darab ónért, mely 221 fontot nyom, 19 frank, 111 sou, 8 denier.

Az ón fuvarköltsége 16 denier.

Uraim parancsára a káptalanból elvitettem egy kis harangocskát, amely a templom kis harangtornyában volt és hatszor húsz font harangércet nyomott.

Július hó harmadik napján, az említett Mária-harangot darabokra törettük a templomban, és átszállíttattuk a káptalan udvarára, s ott megmértük, és úgy találtuk, hogy 9350 font harangércet nyom.

E darabok elszállításáért több személynek kifizettem 8 sout.

Jean Dote-nak azért, mert a Notre-Dame üvegezett csarnokából a Saint-Denis-templom tornácára – ami körülbelül egy mérföldnyi távolságot jelent – átvitte azt az ércet, ami megmaradt a másik, a Mária nevű harangból, 2 sou 8 denier.

Pierre Clerici vasművesnek, ki a Petit Pont mellett lakik, egy vaskalapácsért, amely a fenti érc szétveréséhez kellett, és nagy alakú kalapács volt és 30 font vasat nyomott, fontját 8 dénárban számítva, összesen 20 sou.

Tudni kell azt is, hogy miután az említett harang teljes egészében elkészült, visszamaradt még 2 ezer és 60 font érc, de ebből a mennyiségből le kell vonni az említett 60 fontot, mert az nem volt jó és nem volt tiszta. Így végül is 2000 font érc maradt, s ezt a menynyiséget Jean Voygnon mester párizsi kanonok és Pierre Maillerac úr, az említett párizsi templom káplánjának jelenlétében mértük meg.

Ezzel egyidejűleg visszamaradt még 60 font ón; ebből azután elvettek 28 fontot az orgona javításához, mert éppen akkoriban javították azt is. És a templom ablaküvegeinek ónkarikái javításához is elhasználtak 8 font ónt. Így végül is 24 font ón maradt vissza.

A fenti részösszegek összesen hatszor húsz és tizennégy livre-t és 6 deniert tesznek ki.

*

De pénzt kellett kiadnunk a Párizs városa területén lefoglalt fújtatók kölcsönzési díja címén is, s azoknak a mesterlegényeknek, akik segítettek a fújtatásnál a készülő harang ércének olvasztásakor; de egyéb kiadásaink is voltak a harang elkészítésével kapcsolatban. Éspedig:

Először is a mi urunk, a király oklevelének pecsétdíjára 6 sou; ebben az oklevélben a párizsi (Notre-Dame-) templom engedélyt kap arra, hogy lefoglalhassa Párizs városa területén a fújtatókat, bárhol legyenek is azok, s bárhol is találhatók, de – tisztességes kölcsönzési díj ellenében.



Következik a fújtatók kölcsöndíjára kifizetett összeg, illetőleg költség:

Először is: Jean de Gonmoytól egy pár fújtató; Reginald de Hallistól egy pár fújtató; Pons Belinitől egy pár fújtató; Guillaume Brisset-től egy pár fújtató; néhai André du Vergier özvegyétől egy pár fújtató; Martin de Valle fia Guillaume-tól egy pár fújtató; Hennequid Laloge-tól egy pár fújtató; Anglicus fia Guillaume-tói egy pár fújtató; Theirric Lalemantól egy pár fújtató; a „Püspök”-nek nevezett Jeantól két pár fújtató; Hennequin de Ganttól egy pár fújtató. És így összesen tizenkét pár fújtató; amelyek az említett érc olvasztásához kellettek elejétől fogva, végig. Mindegyik párért 8 sou, összesen tehát 4 livre 16 sou.

A felsoroltak közül két fújtató bőrének megjavításáért – ezek ugyanis elégtek a harang öntésénél –, darabját 10 souval számolva, összesen 20 sou.

Más fújtatók: Reims-i Radulftől 1 pár fújtató; Simon de Fossától…, a Párizsi Roger-től…, Thomas Sainteriustól…, Reginald de Hallistól stb. És így összesen öt pár olyan fújtató volt, amelyekkel semmit sem dolgoztak, s ezeket őrizet alá helyeztük, hogy ne legyen vita felőlük s ne legyen hiány se bennük; ezeknek minden párjáért fizettünk 4 sout, összesen tehát 20 sout.

És így valamennyi fújtatóért összesen 6 livre és 16 sou.

Következik a fújtatólegények fizetése. Ezek közül először is:

Étienne de Lyonnak, Simon de Vynek és a „Püspök”-nek nevezett Jeannak – kik valamennyien fújtatólegények, és mindegyikük egy-egy napot dolgozott, azokra a napokra, amikor dolgoztak, akár a fújtatásban, akár az érc elrendezésében és kohóba rakásában, mindegyiküknek 6–6 sou. Összesen tehát 18 sou.

Más fújtatólegényeknek, ti. Pierre Rosette-nek stb… tehát valamennyiüknek, kik egy napon és egy éjszakán át dolgoztak – és ez két napnak számít, mert az éjszakát is egy napnak számítjuk – összesen volt 56 napszámjuk; egy fújtatónak – kiknek mindegyike úgy dolgozott, hogy vagy nappal fújtatott, vagy éjjel rakta a kemencébe az ércet – kinek-kinek közülük egy napra vagy éjszakára 4 párizsi sou, összesen 11 livre és 4 sou.

Gillis Lescuier-nek… stb., tehát e fújtatólegények valamennyijének egy napszámja volt fújtatási munkában, s e napok száma összesen 74 napot tesz ki; mindegyiknek egy napra 4 sou, összesen 14 livre 16 párizsi sou.

Guillaume Rouget városi darabontnak, mert végigjárta Párizsban sok kovács házát, s tudtukra adta király urunk parancsát, hogy tudniillik gyorsan és minden halogatás nélkül adják át fújtatóikat az izzó érc fújtatásához, hogy elkészülhessen a szóban forgó harang; s e szolgálatban az említett darabont három egész napot töltött el, naponta 6 sou, összesen tehát 18 sou.

Simonetto de Fossa kovácsnak azért, mert együtt ment az említett darabonttal, hogy megmutogassa: hol laknak azok a kovácsok, akiknek van fújtatójuk, s ebben a dolgában járva, három napot töltött el, éppen úgy mint az említett darabont, napi 6 sou, összesen 18 sou.

„Johanni, dicto la Cras” – érmevésnöknek azért, mert készített és formált egy bélyegzővasat, amellyel le lehet bélyegezni azokat az érméket, amelyeket – annak érdekében, hogy beléphessenek arra a helyre, ahol az olvasztókemence állt – átadták azoknak, akiket kiválogattak arra, hogy jöjjenek, és vegyenek részt a fújtatás munkájában, 8 sou.

Denis le Bercheron fuvarosnak, azért mert bejárta Párizs városát, összeszedve fuvaroskocsijával azt a 17 pár fújtatót, melyekről már szó volt, s azokat összehordta az öntés helyére, majd pedig – amikor a harang már készen volt – visszaszállította azokra a helyekre, ahonnan összeszedte őket, ezért az odahordásért és visszahordásért külön-külön kapott Raimond de Temple mester rendelkezés szerint –16–16 deniert, összesen tehát 17 párizsi sout.

A fújtatással kapcsolatos költségek összege tehát: 37 livre 6 sou és 8 denier.

*

Kiadások a felsorolt napszámosokra és fújtatómunkásokra:

Ti. reggeli étkezésükre, mielőtt elkezdek volna fújtatni, majd pedig – miután már megolvadt a harang – ebédjükre. Az alábbi költségek, számba véve mind a fújtatókat, mind segítőiket, hatszor húsz, vagy még ennél is több személyre váltak szükségessé.



Először is: 16 tucat kenyérért, melyet a Maubert utcába vettünk, tucatját 22 denier-ért, összesen 29 sou és 4 denier.

Egy hordó vörösborért, melyet Jean Candelier-nél vásároltunk, „A rókafarokhoz” címzett vendéglőben, közel Saint-Marine-templomához, 4 livre-ért.

E hordó bornak a Saint-Denis-templom közelébe szállításáért, lerakásáért és ászokra emeléséért 4 sou.

Henrik fia Jean hentesnek, ki a Saint Germain de Près mellett lakik, ürükért és egy negyed ökörért 48 sou.

Sóért, e húsok megsózására és az ebédhez, 4 sou.

Mustárért 3 sou.

Mazsolaszőlőért – ez uraim kiadása volt – 4 sou és 8 denier.

Jeanne de Aurelianisnak, aki „A medvéhez és az oroszlánhoz” címzett fogadó előtt lakik, zöldségfélékért, 2 sou.

Félszáz köteg rőzséért, melyeket a Petit Pont melletti tűzifa-kereskedésben vettünk, és helyszínre szállításáért összesen 6 sou.

Ivó- és más cserépedényekért, 4 sou.

Gyümölcsökért, hogy azokat a fújtatólegények fogyasszák, miközben munkájukat végzik, 4 sou.

Jean Regisnek, aki a Garlandie utcába lakik, abroszok és kéztörlő kendők kölcsöndíja fejében, 6 sou.

Óntányérok és ónkupák kölcsönzési díja címén, 6 sou.

Ezeknek a tányéroknak oda- és visszaszállításáért 8 denier.

Több segítőnek, akik elmentek és kerestek asztalokat, sütőformákat, tepsiket, melyekre mind a konyhánál volt szükség, 4 sou.

*

Kiadás azoknak a munkásoknak a fizetésére, akik az említett harangot öntötték, felfüggesztették, s arra a helyre helyezték s ültették fel, ahol most van.

Először is: Thomas de Claville párizsi lakos, harangöntőnek a harang megöntéséért; ehhez az öntéshez saját maga előlegezte a költségeket és a kiadásokat, kivéve a fújtatókét s a velük együtt dolgozó személyekét, amely költségekről már szó volt, az említett Thomas-val való megegyezés szerint: 200 frank, ami megfelelő nyolcszor húsz livre-nek.

Jean de Haya ácsnak, az említett templom esküdtjének, azért, mert a harangot arról a helyről, ahol megöntötték, a templomhoz szállíttatta, s felmenve a toronyba, a harangot a megfelelő helyre állíttatta, a káptalanbeli uraim és az említett Jean közötti alku szerint, 32 livre.

Egy szíjért, magyarországi bőrből, amelyet a főutcán, ti. a Saint-Denis utcában vettünk az említett harang számára, s kifizettük du Marchés, más néven Pierre Pouret, az említett templom harangozójának jelenlétében, 18 sou.

Egy tartóhorogért, egy vascsigával együtt, a tartószíjhoz, 2 sou.

Ezek a részösszegek összesen kitesznek kilencszer 20 és 12 livre-t.

*

Kiadásokat a régi, törött harang elszállítására, s a kész, új harang visszaszállítására. Először is: Thomas de Belvac kovácsnak… 6 livre 8 sou… és 9 livre 6 sou…

(Annak leírása következik, hogyan készített a kovács szerkezeteket, vasszerszámokat a nagy munkához, s hogyan végezték a szállítást, vasgörgők segítségével Jean de Haya ácsnak, a templom esküdtjének



irányításával.)

*

Más kiadás a Saint-Denis-monostor melletti iskola javítására, ahol tudniillik a harangot öntötték, s egy tartógerenda készítéséért, melyet az említett harang haranglábja fölé ácsoltak, valamint az ácsok munkabérére.

Először is: Jean le Branchu, aki a Mortellerie-ben lakik, egy darab gerendáért a tartógerendához; ezt a gerendát Jean de Haya, a templom ácsa vásárolta meg, 36 souért.

Két másik darab gerendáért, az említett harangláb mérlegkarja elkészítéséhez, 8 sou.

Az említett gerenda négyes fogatú szekérre rakásáért, és a templom tövében való lerakásáért, 4 sou.

Az említett Jeannak és legényének, azért, mert kétfelé vágták a gerendát, s egy másikat is, az iskolaépület javításához, 8 sou.

Thomas Sainteriusnak, a harangöntőnek három darab gerendáért, melyeket ugyanarra a célra tőle vásároltunk, 20 sou.

Dominique Pilot-nak és Jean Juppinnek, kik mindketten ácsok, azért, mert az említett javítási munkán dolgoztak, azon a héten, amely szombati nappal kezdődött, október hónap 14. napján, s mindketten 3–3 napon át dolgoztak, napi 5 souért, összesen 30 sou.

Guillaume Britonisnak, az asztalosnak, aki a Maubert utcában lakik, azért, mert kijavította a Saint-Denis-monostor melletti iskola padjait és lépcsőit, ugyanis itt történt a harang öntése, s ezek a lépcsők össze voltak töredezve, a harangöntés munkája miatt, 5 sou.

E munkához szükséges szögekért 12 denier.

E részköltségek összesen 112 sout tesznek ki.

*

Kiadások kőfaragómunkára, a káptalan monostorszárnyán és a templomban; valamint kiadások a föld és kavics szállításért a rakodóhelyre.

Először is: Berthaud de Grigny kőfaragónak, a monostorbeli oszlopok vagy oszloprészek áthelyezéséért; ezeket ugyanis a harang miatt el kellett mozdítani; ebben a munkában egy napot dolgozott, az augusztus 28-ával kezdődő hét hétfői napján. 5 sou.

Guillaume D’ Istreville-nek, Jean Filleulnek és Jean de Temple-nak, kik ugyanabban a munkában foglalatoskodtak 1–1 napot 5 souval számítva napjukat, összesen 15 sou.

Guillaume De Lozanának, aki segédkezett e munkában egy napot, 2 sou 4 denier.

Két darab szekérre való zsákért 2 sou.

E részösszegek összesen 24 sou 4 denier-t tesznek ki.

*

Az említett Bertraud-nak, azért, mert visszahelyezte az oszlopokat és oszloprészeket, miután a harang teljesen elkészült, szeptember utolsó hetében, a hónap 25. napján, kétnapi munkájáért 10 sou.

Thomas Dantgille-nak; ki ugyanebben a munkában, ugyancsak két napot dolgozott 10 sou.

Guillaume De Lozanának és Jean Moreau-nak, kik munkájukban segítették őket, mindkettőjüknek 2–2 napért, napját 2 sou 4 denierben számítva, összesen 9 sou 4 denier. Simon Burneau-nak egy szekérfuvarért 6 sou.

Pierre Belonnak és Guillaume de Montargiacónak, ezért, mert elhordták a kőtörmeléket a kavicsrakodóhelyre e kőfaragó munka után, és mert behúzták és elegyengették azt a nagy gödröt, amelyben a harangot megöntötték, mindegyiküknek 2-2 napot számolva, napi 2 sou 4 denier-vel, összesen 9 sou 4 denier.



E részösszegek együtt 45 sou 8 denier-t tesznek ki.

*

A „Le Corbilloys”-nak nevezett Jean kőfaragónak, azért, mert október hónap 28-án, szombaton a Saint-Denis-templom melletti csarnok és iskola falait és fülkéit megjavította és felújította – ezek ugyanis megrepedeztek és megrongálódtak a harangöntés munkája miatt –, s ki ebben a munkában 4 és 1/2 napot dolgozott, minden napra 5 sout számítva, öszszesen 22 sou 6 denier.

Pierre Cailleuze-nek, aki segített neki, 4 és fél napra, napi 2 sout számolva, összesen 9 sou.

Simon Burneau fuvarosnak öt fuvarért 30 sou. Ugyancsak neki további két szekérre való zsákért 2 sou.

Jean Majorisnak és Jean Bonelnak, azért, mert elhordták azt a kőtörmeléket a kavicslerakóhelyre, ami kikerült az említett falakból és fülkékből, s amely munkában mindketten 1–1 napon át dolgoztak, napi 2 sout számítva, összesen 4 sou.

E részösszegek összesen 46 sou 6 denier-t tesznek ki.

*

Jean Mandelot-nak és Guillaume Gobet-nak, a november 11-ét követő szombaton, azért, mert földet fuvarozott a lerakóhelyre, amely földből az a kemence készült el, amelyikben megöntötték a harangot; miután, mindketten szállították a földet 5–5 napon át, napi 2–2 sout számítva, összesen kifizetve 20 sou.

Az említett tisztségviselő fáradozásáért és fizetésképpen 6 livre.

Ennek a számadásnak megírásáért, elrendezéséért és lemásolásáért, valamint papírért, és hártyáért (pergamenért) összesen kifizetve 40 sou.

A részösszegek együttesen 20 livre 12 sou és 10 denier.

*

Az összes kiadás tehát 410 livre, 16 sou és 6 denier. Összevetve a feljegyzett teljes bevétellel – ami 400 livre volt – a kiadás a bevételt 10 livre, 16 sou és 6 denier-vel lépi túl, amivel a templompénztár tartozik az említett tisztségviselőnek.

De Socco

Ezt a számadást meghallgattuk az Úr ezerháromszázkilencvenhatodik esztendeje április havának 15. napján.

R. de Loniaco s. k.

19.11. Inasszerződés, 1404A különböző tárgyú szerződések, a város gazdasági tevékenységét és a polgárok személyi kapcsolatait bemutató források egyik fontos pontja a kölcsönös biztosítékokat magába foglaló záradék.

H. Loesch, 1907, 221–222. o.

Én, Johann Toynburch, régi kölni polgár, minden embernek tudtára adom, hogy a tisztes férfiúnak, Ailff Bruwer aranyműves mesternek bérbe adtam (vermeit hain) tulajdon fiamat, Toenist, aki bele is egyezett abba, hogy az aranyműves mesterséget Kölnben megtanulja és neki nyolc, éven keresztül hűségesen szolgáljon. Ez a nyolc év pedig a levél kelte után következő Szent Márton apostol napján kezdődik és megszakítás nélkül tart. Ailff mester köteles fiamat e nyolc év folyamán eltartani. Én pedig, Johann, említett Toenis fiamat ez egész nyolc év folyamán tisztességes ruházattal látom el. Továbbá, amennyiben Toenis fiam az említett nyolc év első felében meghalna, Ailff mester köteles abból a tizenhat aranyból visszaadni, amit neki előlegbe adtam. Ha azonban ugyanez a Toenis fiam akár csak egy nappal is az első év befejezése után halna meg, akkor az említett Ailff mester sem nekem, sem örököseimnek egy fillért sem tartozik visszaadni.

Továbbá kijelentem, hogy ha én, Toenis, említett Ailff nevű mesteremtől a nyolc év során elszökném, csukasson



a céh börtönébe, a nyolc évet pedig hosszabbítsák meg, majd befejezte után negyvenkét arany büntetést tartozom Ailff mesternek fizetni. E bírság megfizetése végett Ailff mester ellenem panaszt tehet minden törvényszéknél vagy akár egyházi, akár világi bírónál, Kölnön belül és kívül. Ebben az esetben pedig én, Toenis, az említett Ailffnak köteles vagyok haladék nélkül eleget tenni az említett összeg erejéig, és azután én, Toenis, minthogy erre is kötelezve vagyok, a nyolc évet, mint említettem, leszolgálom és befejezem, mint ahogyan az a céhben, Köln városában jogos és szokásos.

Erre az okmányra én, Johann Toynburch, pecsétemet függesztettem, hogy azt hitelesítsem, és ugyanerre kértem Jacob von Meerheim nevű kölni polgártársamat, a tiszteletre méltó férfiút, hogy ősi saját pecsétjét függessze erre a levélre, az abban foglaltak megerősítéséül; e pecsétek alatt én, Toenis még elismerem, hogy azok ott írva állanak.

Közjegyző előtt kötött inasszegődtetési szerződés

Fagniez, T. II., 1900, 188–189. o.

Jean de Camps fűszerkereskedő szerződése inasával, Fortonóval 1407. február 15.

Hasonlóképpen a fenti (1407) esztendőben, február hónap 15. napján Fortono Arribat, ki Villa-Franche helységből, a rhodezi egyházmegyéből származik, önként elszegődött a jelen levő, s erre kezet adó Jean de Camps-hoz, ki fűszerkereskedő Toulouse-ban; éspedig a mai naptól egymás után következő két esztendőre, s megígérte, hogy ez alatt az idő alatt szolgál neki a fűszerkereskedésben is, de más, nem tiltott és tisztességes ügyeiben is, nappal és éjjel egyaránt; azt cselekszi majd, ami hasznos, s el fogja kerülni azt, ami haszon nélkül való; a házi titkokat meg fogja őrizni, s a károkat, amelyeket okoz, akár idővesztegetéssel, akár másként, azt mind megtéríti; továbbá: az említett Fortono és a tiszteletre méltó férfiú: Jean de Buffeto úr, a törvények tudományának licenciátusa, Toulouse város választott bírája, együttesen és külön-külön is szilárdan megígérték, hogy adnak és fizetnek Jean de Camps-nak – aki jelen volt, és kézadással megegyezett velük –, azoknak a költségeknek fedezésére, melyek Fortonóval kapcsolatban merülnek majd fel, a két esztendő egyikére is, másikára is 10–10 fontot (ezüstben) …, éspedig a felét az Úr pünkösdjének ünnepén, a másik felét pedig Szent Tamás apostol napján,848848 s megtérítik neki azokat a károkat, amelyeket esetleg Fortono okoz neki a kereskedésben… És Jean de Camps megígérte, hogy gondoskodik nevezett Fortonóról, és kitanítja őt a fűszerkereskedés mesterségére, mégpedig nemcsak az üzlethelyiségbeli, de a vándorkereskedés mesterségére is…

19.12. A nyomtatás kezdeteiPrága városából való Prokop Valdfoghel aranyműves egyezséget köt Davin de Cadarossia avignoni zsidóval, hogy megtanítja a héber betűformák öntésére, s ennek ellenében Davin a kelmefestés különleges eljárásaiba vezeti be Prokopot.

Fagniez, T. II., 1900, 235–237. o.

A fent írt esztendőben (1446-ban), március hónap tizedik napján az említett felek önként, saját maguk és övéik nevében, kölcsönösen és barátilag megegyeztek egymás között, az alább következő szerződés és megállapodás pontjaiban:

1. Először is: ugyanaz a Prokop megígérte a jelen levő ugyanazon zsidónak, és meg is egyeztek abban, hogy csinál és el is készít, és oda is ad neki huszonhét héber betűt, kiformálva, kimetszve vasból, jó és kellő minőségben, az írás tudománya és gyakorlata szerint; és két éven át betanítja az említett Prokop a nevezett Davint és megmutat neki mindent, beleértve a kellékek használatát, legyenek bár azok az öntéshez valók, legyenek bár ónból avagy vasból; s ezt mostantól fogva meg is teszi, már a teljes jövő héten át.

2. És az említett Davin viszont megígérte ugyanazon Prokopnak és meg is egyezett vele, hogy megtanítja és kioktatja őt becsületesen és tökéletesen a kelmefestésre, skarlát, vörös és barna, valamint fekete színben, mégpedig a posztó, a selyem, a vászon, a fonal és a pamut festésére egyaránt, és megtanítja neki a festés teljes elméletét és gyakorlatát is, Prokop saját költségén, bármi merüljön is fel az említett mesterségben, melynek a zsidó iparosa és mestere; sőt: mindezen felül megadja neki a valódi receptjét annak is, hogy hogyan kell őszibarackszínűre festeni a kelmét, égetés nélkül.

848848 December 21.



3. Hasonlóképpen az is benne volt az egyezségben, hogy ugyanazon Davin megfizeti az ónt, s a héber íráshoz szükséges öntő- és egyéb szerszámok árát.

4. Hasonlóképpen: Prokop megígérte, hogy ugyanazon Davinnak az elkövetkező hét folyamán kifizet 10 forintot, avignoni forintokban, amaz pedig azt ígérte meg, hogy visszaad neki bizonyos zálog-, illetve használati tárgyakat, amelyek nála, Davinnál vannak elzálogosítva, s az említett Prokopéi, a fenti 10 forintért, és visszaadja azokat neki, mentesen minden uzsorakamattól, kamattól és kötelezettségtől.

5. Hasonlóképpen: az egyezség keretében ugyanazon Davin megígérte, és meg is egyezett Prokoppal afelől, hogy addig, ameddig az említett Prokop ebben a városban időzik vagy olyan városrészekben, illetve egyéb olyan helyeken, ahol Prokop éppen időzni fog, sem a szomszédoknak, sem senki fiának ezen a világon el nem fogja mondani, és semmi módon fel nem fogja fedni, sem ő maga személyesen, sem más által ezt az elméleti és gyakorlati tudományát és senkit a világon meg nem fog rá tanítani, és senki által nem fogja felfedni, hogy erre megtanította Prokop őt, Davint.

Megígérvén kölcsönösen… stb. Ennek nagyobb bizonyságára… stb. Kelt Avignonban, az avignoni Rancurellius Bertalan házában, ki egykor a felső emeleten lakatosmester volt, tanúk jelenlétében. És én is jelen voltam: de Brieur Jakab jegyző.

20. KERESKEDELEM, VÁSÁROK, HITEL20.1. A leicesteri kereskedők első chartája (1103–1118)Douglas, T. II., 1953, 968. o.

Róbert, Meulan grófja, Ralph pohárnoknak, valamint minden francia és angol bárójának, egész Angolországában, üdvözletet. Tudjátok meg, hogy valamennyi leicesteri kereskedőmnek megengedtem kereskedő-gildájukat valamennyi szokással együtt, amelyeket Vilmos király idejében, és fia: Vilmos király idejében megtartottak, és most Henrik király849849 idejében megtartanak. Tanú: Róbert, Alcitil fia.

20.2. A kereskedők elleni földesúri hatalmaskodásrólFagniez, T. I., 1900, 74. o.

Thibaud, Blois grófjának levele Suger apáthoz, 1149

Sugeriusnak850850 Isten kegyelméből Saint-Denis apátjának, legkedvesebb barátjának, Theobaldus, Blois grófja üdvözletét és szeretetét. Tudtodra, akarom adni, hogy Courtenay-i Reginaldus igen nagy gyalázatot hozott a királyra és reád, aki őrzője vagy annak a területnek, mert a király kereskedőit, akik az átkelővámot Orléans-ban és Sens-ban, s az összes illetéket a király földjén megfizették, elfogta és javaikat elvette tőlük. Ezért meghagyom neked, hogy parancsold meg neki a király és a magad nevében, teljességgel szabadítsa ki a király kereskedőit és adja vissza jószágaikat. Ha ezt nem akarná megtenni, te pedig megtorlást akarsz venni rajta és sereggel menni reá, üzend meg nekem, és én segítségedre leszek, hogy boszszút tudj állani rajta.

20.3. Kereskedő-gilda (XII. század)A saint-omer-i kereskedők szövetségének (gilda) legkorábbi jogszokásai.

Fagniez, T. I., 1900, 105–107. o.

Ezek a kereskedő-gilda jogszokásai:

1. Ha valamelyik a mi községünkben vagy a külvárosban tartózkodó kereskedő be nem akarna lépni a mi gildánkba, és máshová mentében zaklatás éri vagy elvesztette jószágait, vagy párbajra hívták ki, semmilyen segítséget nem kap tőlünk.

849849 Hódító Vilmos (1066–1087), II. Vilmos (1087–1100), I. Henrik (1100–1135).

850850 Suger (†1151,) VI., majd VII. Lajos fő tanácsadója, mikor utóbbi 1147-ben a keresztes hadjáratba ment, rábízta országa kormányzását.



2. Ha a gildához nem tartozó ember valamilyen árut (? waram) vagy bőrt, vagy más ilyesfélét felbecsült, és egy gildához tartozó ember odajön, ha ez nem akar részt kapni abban a vételben, a kereskedő vegye meg, amit felbecsült. Ha pedig egy gildához nem tartozó ember valamilyen – nem élelmezésre szolgáló – árut, ami 5 nagy solidust vagy többet ér, felbecsült, és egy gildához tartozó ember jönne oda, ennek része lesz abban az üzletben ha akarja; ha pedig az (első) alkudozó megakadályozza a később jövőt abban, hogy részesedjék, s ezt a dékán előtt két gildához tartozó ember tanúságával rábizonyítják, hogy a részesedést meggátolta, két solidussal bűnhődjék.

3. Amikor pedig eljön a (közös) ivás ideje, a jog úgy kívánja, hogy dékánok szólítsák fel káptalanukat, hogy azon a napon legyenek jelen az ivásnál, s ugyanott parancsolják meg, hogy délután háromkor békében jelenjenek meg az ő székhelyükön, és mindenki tartson békét a másikkal a régi, és új cselekmények dolgában.

4. Elhatározták azt is, hogy ha valaki másvalakit, fiát, unokaöccsét vagy szolgáját magával hozná az ivásra, mindegyik után 12 dénárt adjon, de ebből a kötelességből a mestereket kivesszük.

5. Ha pedig valaki olyan jönne az ivásra, aki nem tartozik a gildához, és ott titkon iváson érnek, öt nagy solidust fizessen vagy abban a percben váltakozzék be a gildába; ez alól kivesszük az egyháziakat, a katonákat és az idegen kereskedőket.

6. Ha valaki sakkot vagy „patinos”-t hozna be a gildhallába, fél uncia ezüstöt vagy tíz dénárt fizessen.

7. Ha valaki oktalanul a dékánok ellen beszél, két uncia ezüstöt fizessen.

8. Ha valaki oktalanul szól a másik ellen, és ketten hallják, egy fél unciát fizessen.

9. Ha valaki egy másikat ököllel vagy tenyérrel, vagy kővel megüt, de más fegyver nincs kezénél, két unicát fizessen.

10. Ha valaki haraggal pattan fel más ellen üléséből, egy unciát fizessen.

11. Ha valaki a csengetés hallatára lármát csap vagy felegyenesedik, fél unciát fizessen.

12. Ha valaki itallal telt kelyhet engedély nélkül kivisz a gildhallából, fél unciát fizessen.

13. Ha valaki az első harangszóra nem jön el a maga káptalanára, 12 dénárt fog fizetni; aki pedig engedély nélkül nem betegség kényszerítésére távozik, 12 dénárt fog fizetni.

14. Minden elhamarkodott tettről vagy szóról (stultitia), amely az ivás utáni két napon belül történik, a dékánok előtt, nem valamilyen más bíró előtt kell fizetni, mert így határozták el ezt Ouvry Rabel 851851 várnagy idejében, s így osztották el Ouvry és a polgárok között.

15. Elhatározták, hogy a dékánok szerezzék be a bort és mindazt, ami a gildának szükséges, mindaddig, míg a szerzeményekből meg nem kapják a magukét.

16. Az ivásuk idején a kapuőrök, akik a kaput ivásra vagy káptalanra jövő polgároknak kinyitják, egyenként egy ital (bort) kapjanak, a felszolgálók (propinatores) mindegyike minden éjszaka egy italt, az ajtót őrzők mindegyike egy italt; aki a gilda tagjai közül betegeskedik és a szomszédai ezt tudják, minden éjszaka egy italt. Ha valaki a mi vidékünkön kívül van, felesége kap minden éjszakára egy italt. Ha pedig lakodalomban van, az ő boráról senkinek sem kell felelnie. A papok pedig, akik a vecsernyén vannak, valamennyien fejenként és minden éjszakára egy italt (kapnak), tehát valamennyien, akiknek különböző plébániáihoz tartozunk. Saint-Omer őrkanonokja, aki az elsőt harangozza, aminek szavára káptalanunkra összegyűlünk, s aki nekünk az ereklyéket szolgáltatja, minden éjszakára egy italt (kap). Azért négy kezest kell állítani, hogy ha egy is marad életben közülük, az az egy fizesse meg teljesen (azt az összeget, melyért) valamennyien kezeskedtek. Az adós halálával pedig az összes kezesek szabaduljanak fel.

17. Ha valaki beváltja magát a gildába, akár fiatal, akár öreg, a névjegyzékbe (cartula) való felvétele előtt fizessen két dénárt a notáriusnak, a dékánoknak pedig (ugyancsak) két dénárt.

18. A dékánoknak pedig az a joguk, hogy az első harangszó előtt (ante primam) két nappal étkezhetnek az ő jegyzőjükkel közköltségen a gildhalla kerevetén, s akkor bort kapnak, ha pedig ez nem történik meg, mert

851851 Ouvry Rabel Saint-Ouen várnagya (1072–1083).



valamilyen ügyben le vannak foglalva, mindegyik dékánnak juttasson a káptalan szállására fél sextarius bort; a jegyző meg kapjon egy italt a reggeli borkóstolásért (prelibacione). És miután minden egyes éjszakát elrendeltek és felosztottak, mint igazságos, mindegyik dékán kapjon a szállásán egy sextariust, a jegyző pedig egy fél sextariust. Aki fegyveresen akar belépni a kapun, az őrök tartsák vissza fegyvereit addig, amíg kijön, vagy amíg házigazdája vagy más ismerőse békés embernek nem bizonyítja őt. Az italozás végezetével és az összes költségek kifizetése után azt, ami megmaradt, fordítsák a köz hasznára, vagy az utcákra, a kapukra vagy a város erődítésére, azután pedig minden utódunkat arra intjük Krisztusban, hogy a szegényekkel és a bélpoklosokkal irgalmasságot gyakoroljanak.

20.4. A saint-omer-i polgárok „gildhalle”-jaFagniez, T. I., 1900, 77–78. o.

Én Theodoricus, Isten engedelméből Flandria comese, feleségemnek: Sibillának egyetértésével azt a földet, amelyet Saint-Omer-nél a Gildhallavan piacon, ugyanazon közösség polgárainak adtam át, hogy örökös jogon birtokolják és benne mindenféle kereskedést folytassanak. És még azt a szabadságot is adtam nekik, hogy ha valaki abba belép, bármiben is legyen bűnös, a bírónak nem szabad rátennie a kezét abban a házban. Az pedig, akinek őrizetében van a gildhalle, a bírótól kapott figyelmeztetés után – hacsak a vádlott nem védelmezi meg magát kezessel – a vádlottat a gildhalle küszöbéig vezetve, két vagy több scabinus jelenlétében adja át őt a bírónak. A bíró pedig, akinek ő már hatalmában van, a törvények és a szokásjog sajátosságai szerint fog vele bánni. Hozzátettük azt is, hogy külföldi kereskedő sehol másutt ne tegye ki vagy adja el eladó áruit, mint az említett házban vagy a piacon. Egyedül a polgároknak szabad eladni a gildhalléban, a piacon vagy – ha úgy látják jobbnak – a saját házukban. Minthogy pedig minden emberi dolog elöregszik a tárgyaknak és az időknek változásával, ezt pecsétem tekintélyével és az alulírtaknak tanúságával erősítettem meg: Gislebert de Mons (de Bergis) várnagyéval, Galterus saint-omer-i várnagyéval, Henricus brocborci várnagyéval, Roger, Rius cortrici soltészével, Radulfus bruges-i várnagyéval, Ernoldus guines-i comesével, Gercaskusével Vincbrocból, Balduinéval Bellából, Baldevinével Botelből, Hugóéval Ravenesbercből, Krisztiánéval Ariából, Gonela Walterével, Grimmai Eustache-sal, Vilmos étekfogójával, Roger sáfáréval (dispensatoris). Ez az Úrnak 1151. esztendejében történt.

20.5. A párizsi borkereskedés korlátozásaA párizsi kereskedők szövetsége fokozatosan szerezte meg a szajnai hajózás monopóliumát. Következő oklevelünk, jelentős állomás a kereskedők szövetségének megerősödésében. (1190. április 5. és október 31. között)

Fagniez, T. I., 1900, 94–95. o.

A szent és oszthatatlan háromság nevében. Amen. Fülöp,852852 Isten kegyelméből a frankok királya. Tudja meg mindenki, a jelenlegiek és a jövendőbeliek egyaránt, miszerint Párizs városának és polgárainknak gyarapodására, ugyanazoknak a polgároknak kérésére megengedjük és azt akarjuk, hogy senki se rakodhasson ki Párizs földjén azok közül, akik Párizsba vízi úton bort hoznak, csak aki Párizsban telepedett meg és ott lakik, derék párizsi emberek tanúsága szerint: de az az ember, akié a bor, szabadon eladhatja a hajón vagy a csapszékben, vagy nagyban. Ha pedig valamelyik idegen venné meg a bort a hajóban, rakja fel azt a bort a hajóból szekérre és vigye ki a párizsi bailliage-on kívülre, anélkül hogy a földre kirakná. Hogy ennek örökös szilárdsága legyen, a jelen oklevelet a mi pecsétünk tekintélyével és királyi névjegyével – mely alább van odaírva – megerősíteni rendeltük el. Kelt Senlis-ban, az Ige megtestesülésének 1192. évében, uralkodásunk tizenharmadik esztendejében. A mi palotánkban körülöttünk álltak azok, akiknek nevük és jegyük alább helyezkedik el. Asztalnok nincs. Guido pohárnok jegye. Máté kamarás jegye. Istállómester nincs. Kelt a kancellári méltóság megüresedésekor.

20.6. Rouen kiváltságleveleFöldnélküli János Rouen polgárainak kereskedelmi és polgári kiváltságokat juttat. (1199. május 21.)

Fagniez, T. I., 1900, 97–100. o.

János, Anglia és Írország ura, Normandia és Aquitania hercege, Anjou grófja, érsekeinek, püspökeinek,

852852 II. Fülöp Ágost.



grófjainak, báróinak, vicegrófjainak, baillijeinek, szolgáinak és minden hívének a tengeren innen és túl üdvözletet. Tudjátok meg, hogy mi Rouen polgárainak megengedtük és a jelen oklevéllel megerősítettük szabadságaikat és biztosítékaikat…853853

13. Továbbá, hogy a roueni polgárok, bármerre járjanak is a mi földünkön, bármilyenféle áruikkal, békében és nyugodtan adják el azokat kicsiben vagy másként tetszésük szerint, azokat felrakhatják és lerakhatják, vihetik és hozhatják, amerre akarják, kivéve az ő boruk utáni járandóságunkat, mellyel rendelkezünk Londonban a mi használatunkra, megivás és tetszésünk szerinti elajándékozás, de nem eladás céljából, ti. minden egyes hajórakomány borból két hordót, az egyiket a kiforrás előtt, a másikat a kiforrás után, a mi kiválasztásunk szerint és illetékül azért, hogy annak a hajónak a többi borát eladják; s annak a bornak az árát amely nekünk jut, tizenöt napon belül teljesen adják meg. És azt akarjuk, hogy az a megvámolás történjék meg nyolc napon belül az után, hogy azoknak a boroknak a szállítói bejelentették ezt a mi baillinknek, aki a mi megvámolásunkat Londonban végrehajtja; és ha ez a mondott határidőn belül nem történik meg, akkor az említett polgárok tegyenek vele, amit akarnak, s erre senkitől sem kell engedélyt kérniük.

14. Továbbá a roueni polgároké legyen London mellett a Downgate (Dunegate) kikötő, amint az övék volt Edward király idejében, olyan jogszokás mellett, hogy ha abban a kikötőben valamilyen – bárhonnan származó – hajót találnának, szólítsák fel távozásra, várjanak meg egy apályt és egy dagályt, és ha a hajót még akkor sem vinnék el onnan, Rouen polgárai vágják el a hajó köteleit, ha akarják s azt taszítsák ki onnan minden zaj és vétség nélkül, ha pedig annak a kitaszításnak következtében az a hajó veszélybe kerül, senkinek sem felelnek róla.

15. Továbbá hogy egyetlen kereskedő se hajózzon át áruival együtt Rouenon, a Szajna vizén ár ellen vagy az árral haladva, csak Rouenban megtelepedett polgár.

16. Továbbá kizárólag Rouen lakosa rakhat ki bort pincében vagy házban.

17. Továbbá, hogy azok a polgárok legyenek mentesek az átkelési és a legeltetési illetéktől minden erdőinkben és földünkön.

18. Továbbá, hogy Rouen polgárai, hajóik és embereik, jószágaikkal és pénzükkel ár ellen és ár mentén hajózhatnak, és közlekedhetnek a mi Szajnánk vízi útjain, amerre csak akarnak s a hidakat és zsilipeket – ha szükségük lesz rá – bárkinek engedélye nélkül elbontathatják és ismét visszaállíthatják.

19. Továbbá egész Normandiából egy hajó se hajózzon ki Írország felé máshonnan, mint Rouenból, kivéve egyetlenegyet, melynek évente egyszer szabad Cherbourgból kihajózni, és amelyik hajó Írországból jön, Guernsey (sziget) csúcsának elhagyása után jöjjön Rouenba; ebből nekünk minden egyes hajó után egy timbre854854 nyestbőr vagy tíz roueni font jár, ha a hajó kereskedői megesküsznek, hogy azt a nyestbőrt nem a berakodó kikötőben vásárolták, a mi illetékünk fejében; s a roueni vicegróf kapjon minden egyes hajó után húsz roueni solidust, és a tancarville-i kamarás egy „aucipitris”-t vagy tizenhét roueni solidust.

20. Továbbá egyetlen idegen se vásárolja meg azoknak a hajóknak vagy más tengeren túlról jövőknek a rakományát, csak a roueni emberek közvetítésével. Ha pedig valaki mégis megtenné ezt, a roueni polgárok ítélkezése során kiszabott pénzbüntetésnek a fele a mienk lesz, a másik fele pedig Rouen polgáraié a bűncselekményekért.

21. Továbbá Dieppe vámügyi szokásjoga legyen hasonló a roueni polgárok szokásjogához.

22. Ugyancsak megengedjük és megerősítjük Rouen polgárainak az ő commune-jukat minden szabadságukkal és joghatóságukkal együtt amint valaha a legteljesebben rendelkeztek vele.

23. Ugyancsak akarjuk és erősen megparancsoljuk, hogy amikor hadat viselünk, egyetlen katona se tartózkodjék Rouen városában egy éjszakánál tovább, kivéve a mi parancsunkra vagy testének betegsége miatt.

Tanúk: Róbert meulani gróf, William Marshall, Kreoni Willelmus, Gerarde de Fournival, Rogone de Saceio, Willelmus de Prateillis, Cante loui Willelmus, Johanne de Bracestria, Alanus fia Willelmus. Kelt Roscelin kezétől, aki akkor a mi kancellárunk helyettese volt, Dieppe mellett, május 21. napján, hercegségünk első esztendejében, Matheo Grosso akkori roueni elöljáró (maior) idejében.

853853 A roueni kommuna chartájából, melyet II. Henrik adományozott, a szemelvény csak a kereskedelemre vonatkozó részleteket tartalmazza.854854 Timbre: meghatározott mennyiségű nyersbőr.



20.7. A flamandok kiváltságai KölnbenKöln városának igen fontos szerepe volt a flandriai áruk kereskedelmében.

Fagniez, T. I., 1900, 97. o.

Tudja meg mindenki, hogy a kölni és a flandriai polgárok abban egyeztek meg, hogy amikor valamelyik flandriai, szárazföldi vagy vízi úton eltávozni készül, a kölni jog szerint kell bizonyítani vele szemben annak, aki tőle valamilyen adósságot követel, s erről tanúi vannak, tovább azonban nem tartóztathatja vissza; ha pedig nincsenek tanúi, a perbefogott fél egyedül letett egyszerű esküvel, a byvanc855855 nevű kifogás és a halasztás mellőzésével, tisztázhatja és szabadíthatja ki magát. Az ő földjükről valók közül senkit sem lehet nálunk párbajra kihívni, vagy arra az ítéletre, amelyet közönségesen ordeilnek856856 hívnak, kivéve ha netán emberölést követett el, vagy valakit megsebesített, avagy hamis pénz (verésen) fogták rajta, vagy megsértette a békét. Semmit sem lehet követelni tőlük másnak a tartozásért, hacsak nem ígérték meg annak teljesítését saját szavukkal vagy kezességet nem vállaltak. Ez az Úr megtestesülésnek 1197. esztendejében történt. Kelt Kölnben, március 25-én.

20.8. A regensburgi kereskedők jogai AusztriábanA herceg védnöksége alá fogadja Regensburg kereskedőit, vámkedvezménnyel segíti a kereskedelem fejlődését, a forgalom biztonságát. (1192. július 9.)

Keutgen, 1899, 52–54. o.

Mi, Lipót, Isten kegyelméből Ausztria és Stájerország hercege, … a regensburgi polgárok fenségünknek teljesített, gyakori hűséges szolgálatait mérlegelve úgy találtuk, hogy őket másoknál jobban meg kell becsülni, mivel irányunkban megnyilvánuló odaadásuknak igen sokszor nyilvánvaló bizonyítékát tapasztaltuk.

1. A mi tartományunkba behozott vagy innét kivitt áruk után nekünk járó illetéket szokott bőkezűségünkkel elengedjük nekik.

2. A tisztviselőink részéről esetleg őket érő kellemetlenségek ellen védelmül, mint velünk szorosabb kapcsolatban álló személyeket, azzal az állandó joggal ruházzuk fel, és ennek a jövőben is állandó érvénye lesz, hogy ha valaki tisztviselőink közül valamelyiküket megsebesítené, még pedig oly mértékben, hogy abból olyan testi kár érné, mitől nyomorékká válna, a bírónak tíz talentumot fizessen. Ha a sebesült nem szenvedne ekkora testi kárt, s vérontásért mégis három talentumra büntessék.

5. Ha valaki egy kereskedőnek a haját kitépte, vagy arcul ütötte, 3 dénár büntetést fizessen. Ha pedig a megállapított összegű dénárt nem lenne képes befizetni, a bíró jelenlétében 40 botütést kapjon.

6. Ha valaki egy kereskedőt gyalázna, és kurafinak nevezné, 40 dénárt fizessen. Ha pedig kutyakölykének vagy tolvajnak mondaná, ugyanazt a büntetést fizeti, mint amit a hajtépésért és arculütésért már megállapítottunk.

9. Ha a bíró a vádpontok közül bármelyiket valakivel szemben felhozza, azonban nincs senki, ki a vádat képviselné vagy emiatt panaszt tenne, az illető fölemelt kézzel (esküvel) tisztázhatja magát.

14. Ha egy kereskedő a polgárok közül valakinek bármiféle árut eladott, a vevő pedig az árut anélkül, hogy megvizsgálta volna, a városból elszállította, és azután a kereskedőt bíróság előtt azzal vádolta, hogy neki rossz árut adott el, a kereskedő ezért felelősségre nem vonható. Ha azonban egy polgár az üzlet megkötése után valami hibát fedezett fel, a kereskedő viszont azt a bírság közbejötte nélkül is hajlandó helyrehozni, a bíróság ebben az esetben nem járhat el a kereskedővel szemben.

15. Ha a kereskedő egy polgárnak szakadt posztót adott el, és a vevő emiatt az eladót bíróság elé idézte, amennyiben a kereskedő fölemelt kézzel megesküszik arra, hogy ez a figyelmét elkerülte, a bíró külön büntetésre nem ítéli, csak a kár megtérítésére kötelezi. Ha azonban vonakodna az esküt letenni, a bírónak fél talentumot ad, a törvényszolgának pedig tizenkét dénárt.

16. Akarjuk továbbá, hogy arany, bőr és ezüst kivételével bármi mást minden korlátozás nélkül vásárolhassanak.

855855 Fenntartás.

856856 Istenítélet.



17. Továbbá egy olyan szekér teher után, amelyet közönségesen ponyvás szekérnek neveznek, és amilyet a kölniek szoktak használni, három talentumot fizessenek. Ha a vámszedőnek úgy látszik, hogy a ponyva alatt a szokásos tehernél nagyobb mennyiség van, elegendő, ha a kereskedő fölemelt kézzel megesküszik arra, hogy a szokásos tehernél nincs több a szekéren.

20. Amikor inkább szárazföldön, szekereken akarnak utazni, mint hajón, mint ahogy ez télen másképp nem is történhet, egy ponyvás szekér után két dénárt fizetnek jöttükben, távozásukkor pedig fél dénárt.

23. Az Oroszországba utazók, bármikor utaznak is, két dénárt fizetnek, Oroszországból visszaérkezésükkor pedig felet. Ha valahová be akarnának térni, minden esetben még 12 dénárt fizessenek.

20.9. I. Alexios Komnenos császár chrysobullonjából, 1082Az aranypecséttel ellátott különleges oklevél (chrysobullon) kereskedelmi kiváltságokat biztosít Velence számára, mivel a dél-itáliai bizánci birtokok elfoglalása után az adriai partokon is támadó normannok ellen a velenceiek a császár segítségére küldték flottájukat.

Telel–Thomas, 1856, II/12., 53–53. o.

…Jutalmul a velenceiek ilyen szolgálataiért császári felségem kegyeskedett a jelen aranypecsétes oklevéllel elhatározni, hogy a velenceiek az illetményfizetés idején évente 20 libra 857857 tiszteletajándékot kapjanak… Úgyszintén megtiszteltem nemes dózséjukat is az igen megtisztelő protosebastos címmel, a neki járó teljes illetménnyel együtt… Ennek, a tisztségnek szünet nélkül valónak és örökösnek kell lennie, és át kell szállnia örökségként, azokra, akik ő utána dózsék lesznek a városban…

…Ezenkívül odaadja (császári felségem a velenceieknek) felső emeletükkel együtt azokat a műhelyeket, amelyek a Perába (Konstantinápoly egyik kerületébe) vezető rakpart mentén vannak, amelyeknek arról bejáratuk van, kijáratuk pedig a zsidónegyedtől a Vigláig terjedő egész területre, mind a lakottakat, mind a lakatlanokat, mind a velenceiek, mind pedig a görögök által használt műhelyeket. Három tengeri kikötőhelyet is ad nekik, amelyek az előbb említett területen vannak. A Szent Akindynosnak 858858 pedig azt a pékműhelyt adományozza, amely a templom mellett van.

(A császár) megengedi nekik azt is, hogy szabadon kereskedhessenek az egész Romania (bizánci birodalom) minden területén mindennemű áruval… úgy, hogy egyáltalán semmit sem kell fizetniük semmiféle kereskedelmi ügyletükért sem… akár magában a nagy városban (azaz Konstantinápolyban) akár általában mindazokon a területeken, amelyek kegyes császári felségünk hatalma alatt állnak…

20.10. A genovaiak I. Manuel Komnenosszal kötött szerződéséből, 1169A XII. századi Bizánc szabadulni szeretne a velencei kereskedelem uralmától. Mivel azonban nincs elég ereje ahhoz, hogy egyedül szálljon szembe vele, Velence akkori vetélytársára, Genovára támaszkodik, hogy a két város ellentétéből előnyt szerezhessen.

Zepos–Zepos, 1931, T. I., 419–420. o.

…A rómaiak szentséges császár ura… megígéri, hogy szolgálatáért és birodalma… iránt tanúsított hűségéért ad a genovai köztársaságnak egy rakpartot, kikötőhelyet és templomot Konstantinápolyon kívül, az ún. Orkuban… Ugyszintén ad a genovai köztársaságnak ünnepi ajándékként minden évben 500–500 hyperpyront és 2–2 palliumot, a genovai érseknek pedig 60–60 hyperpyront és 1–1 palliumot… Kereskedelmi vámot pedig így kell fizetniük: Konstantinápolyban 4%-ot fognak fizetni, Romania (a bizánci birodalom) több kerületén pedig ugyanannyi vámot, mint a többi latinok.

A genovaiak személyét és vagyonát a császár úr minden területén, sérthetetlenül megőrizzük. Ha pedig őket (a genovaiakat) bárki is megsértené, ő császári felségénél találnak majd igazságot és elégtételt, amint ez illik. Mihelyt panaszt tesznek valaki ellen a görögök közül vagy más nemzetbeliek (azaz nem genovaiak) ellen a

857857 Libra (velencei) = font, pénzegység, amelyet két bizánci fonttal tartottak egyenértékűnek. A bizánci (konstantinápolyi) nomisma vagy hyperpyron: pénzérme kb. 3,5 gramm aranytartalommal. Lehetséges, hogy itt „20 font hyperpyron”-ról van szó, melyből 1 font 72 hyperpyront jelent. Ez esetben óriási összegről, 1440 hyperpyronról van szó.858858 A velenceiek temploma Konstantinápolyban.



császár színe előtt, ő császári felsége törvényszékén találnak majd igazságot.

A genovaiak hajóinak szabadságukban áll majd kereskedés végett elvitorlázniuk mindenhová, ahová csak akarnak, Rusia és Matica859859 kivételével, hacsak esetleg ő császári felsége ez utóbbira külön engedélyt nem ad…

Ha netalán egy genovai hajó, bármely rész felől érkezett is, Romaniában hajótörést szenved és rakományából bármit is eltulajdonít valaki, akkor ő császári felsége elrendeli, hogy kutassák fel és adják vissza az elveszett holmikat…

Ha a genovaiak valakit valamiképpen megsértettek, nem az idegenek közül valaki ítélkezik felettük, hanem a császár úr törvényszéke ítél, ügyükben… és a bűnöst az ítéletig nem zárják börtönbe, ha kezest állított…

20.11. VIII. Michael Paleiologos és a genovai köztársaság szerződéseA szemelvény azokat a kiváltságokat sorolja fel, amelyeket Genova szerzett az 1261 után visszaállított bizánci birodalomban. Minthogy a császár a birodalom helyreállítása érdekében rászorult Genova segítségére, kénytelen volt a szerződés számára súlyos feltételeit is elfogadni.

Zepos–Zepos, 1931, T. I., 488–491. o.

(Nymphaion, 1261. március 13-án)

…Először: császári felségünk és felségünk örökösei a mai naptól fogva a jövőben szeretetben és örök békében fognak élni a genovai köztársasággal és a területén élőkkel, viszont háborút fognak viselni a velencei köztársaság ellen és minden velencei ellen, a mi ellenségeink ellen, s nem fognak békét kötni az említett köztársasággal, sőt fegyverszünetet és egyezményt sem a genovai köztársaság tudta és akarata nélkül. S az említett genovai köztársaság nem fog békét, fegyverszünetet, sem egyezményt kötni az említett velencei köztársasággal császári felségünk tudta és akarata nélkül.

Úgyszintén gondoskodni fog… (ő császári felsége) minden genovai, valamint a genovai területről valók és a genovaiaknak nyilvánítottak épségéről… Minden genovai, valamint a genovai területről valók és a genovaiakká nyilvánítottak legyenek szabadok, valamint mentesek egész előbb említett birodalmunk területén szerte mindennemű vámtól adótól és illetéktől a birodalmunkba történő beutazásukkor és kiutazásukkor, ott-tartózkodásuk alatt és egyik területről a másikra tengeri vagy szárazföldi úton, árukkal vagy azok nélkül történő átmentésükkor, akár oda behozott, akár kivitel céljára ott vásárolt árukról van is szó, mind ők személyükben, mind pedig áruik is…

… (A császár) az alább felsorolt helyeken és mindazokon a területeken, amelyek hozzájuk tartoznak: Anaiában,860860 Szmirnában, Adramyttionban861861 és, Isten irgalmából, Konstantinápolyban.862862 Szaloniki területén és Kassandreia mellett, valamint az alább megnevezett szigeteken és a hozzájuk tartozó területeken, azaz: Mytilenében, Chioson és – Isten irgalmából – Krétán és Negropontén,863863 teljes tulajdon- és birtokjoggal üzlethelyiséget, palotát,864864 templomot, fürdőt, kemencét, kertet és elegendő házat (adományozott) ama kereskedők beszállásolására, akik oda mennek kereskedelmi ügyleteket lebonyolítani; úgy azonban, hogy tőlük nem szabad semminemű bérfizetést kérni és behajtani. Valamennyi említett területen és szigeten s az ezekhez tartozó területeken a genovaiaknak legyenek és kívánságuk szerint lehetnek konzuljaik, kúriájuk s tiszta és vegyes jurisdictiójuk minden polgári és büntetőjogi jogesetben, minden genovai vagy Genova területéről való felett, valamint azok felett, akiket genovaiakká nyilvánítottak.

Úgyszintén megígérte és megállapodott velük abban, hogy egész most meglevő birodalmában és azokon a területeken, amelyeket Isten irgalmából még hozzá szerze, a genovaiak közül… senkit sem tartóztat vagy

859859 Rusia: a későbbi források adatai szerint orosz település a Don torkolatánál, a folyó bal partján. Matica: A Tamara-félszigeten, az Azovi-tengerbe vezető bejárónál, talán a régi Tamutarkany, amelyről az orosz évkönyvek beszélnek. Az Azovi-tenger felől a bizánciak nagyon előnyösen kaptak óriási mennyiségű halat.860860 Város Kis-Ázsia nyugati partján, Samos szigetével szemben.

861861 Kis-Ázsia nyugati partvidékének északi részén.

862862 Konstantinápoly még nem volt a császár hatalmában, ezt még el kellett foglalnia, s éppen e célra kötötte meg a szerződést a genovaiakkal.863863 Ezek a szigetek még a velenceiek hatalmában voltak.

864864 Középület, melyben a kolónia feje: a podeszta vagy konzul lakott.



tartóztattat majd le… másnak a tettéért vagy vétkéért semminemű ügyben, sem személyét illetően, sem vagyonát nem foglalják le, hanem a vétkeseket magukat sújtsa a büntetés úgy, hogy a többiek ne szenvedjenek, semminemű kárt vagy sérelmet más személy vétke, adóssága vagy rablása miatt.

…Nem fogja megengedni császári felségünk birodalmának egyetlen területén vagy szigetén sem… bárminemű olyan flotta felszerelését, amely flotta a genovai köztársaság vagy a genovaiak és genovai területek elleni hadműveletekre készülne, vagy amelyeket arra szánnának.

…A genovaiak ellenségeinek (a császár) nem nyújt semmiféle piacot, kivéve a pisaiakat, akik hű emberei császári felségünknek; és kiűzi egész birodalmunkból mindazokat a kalózokat, (akik) a genovai köztársaság ellen (tevékenykednek). Üldözni fogja őket és a bűnösöket a törvény szerint megbünteti…

… (Arra az esetre, ha sikerül hatalmába kerítenie Konstantinápolyt, a császár megígéri, hogy megerősíti a genovaiak mindazon kiváltságait, amelyeket ott élveztek volt), valamint palotát, lakóhelyiséget és birtokokat ad a genovai köztársaságnak a nevezett városban és területein, s ezenfelül kegyet tanúsít a köztársaság iránt, nevezetesen azzal, hogy odaadja a nevezett köztársaságnak a Szent Mária-templomot, amelyet jelenleg a velenceiek tartanak birtokukban, azokkal az üzlethelyiségekkel együtt amelyek a templom körül vannak, továbbá temetőjét, valamint a velenceiek várkastélyának telekbirtokát, amely magában a városban van. Mindezt akkor, ha a nevezett köztársaság gyors és hathatós hajóhad segítséget küld a nevezett város elfoglalására.

Úgyszintén odaadta és átengedte (a császár) tulajdon- és birtokjoggal, teljes tiszta és vegyes jurisdictióval Szmirna városát és annak kikötőjét, (a városnak alárendelt) felsorolt birtokokkal, területtel, lakossággal s szabad és akadálytalan tengeri és szárazföldi beutazással és kiutazással örökös birtoklásra… (A nevezett város) mindenkinek nagyon alkalmas kereskedés céljára, jó kikötője van, s oda özönlik minden elképzelhető árucikk.

Szintén megígérte és megegyezett arra nézve is, hogy az egész említett birodalomban semmiféle tilalmat sem fog alkalmazni a genovai köztársasággal szemben… semminemű árura, élelmiszerre vagy gabonára sem, hanem meg fogja engedni valamennyi genovainak egyenként és összesen, hogy árukat, élelmiszereket és gabonát szerezhessenek be az említett egész birodalomból, onnan kivihessék szabadon és akadálytalanul… Ugyancsak megígérte (a császár) hogy a jövőben nem engedi meg kereskedelem folytatását, a Nagy- (Fekete-) tenger körzetén belül a latinok közül senkinek, a genovaiak, a pisaiak és azok kivételével, akik pénzt vagy különféle dolgokat hoznak a császári udvar számára. A genovaiakkal szemben nem fog tilalmat alkalmazni a Nagy-tenger körzetében való behajózásban s az onnan történő kihajózásban, akár árukkal, akár áruk nélkül hajóznak is, hanem szabadon, mindennemű vámfizetés nélkül hajózhatnak oda s hajózhatnak onnan ki.

20.12. Ivan Alekszandar bolgár cár adománylevele a velenceieknek, 1352A szemelvény Bulgária és Velence kapcsolatára utal.

Dujcsev, 1944, II., 136–137. o.

Cári felségem ezt az oklevelet velencei frank865865 barátainak és testvéreinek adja, és cári felségem esküszik az Atyaistenre és Szűz Máriára… és önnön lelkére, hogy valamennyi velencei kereskedő épségben és biztonságban jöhet-mehet hajóival és áruival szerte egész birodalmunkban. A kereskedésért 3 százalékot kell fizetniük. Büntetést nem viselhet fiú az atyja helyet, sem atya a fiú helyett. Ha véletlenül, szerencsétlenség folytán elpusztul egy hajó, mind rakománya, mind személyzete oltalom alatt áll. Egy 100 perper866866 értékű rakományért 4 grossót kell fizetni… 1 cantar súlyú áru lemázsálásáért 1 és 1/4 asprót. Nagy hajó árboca után 2 perpert, kishajó után 1 perperc [kell fizetni]. Ha az áruk nem kelnek el, akkor [a kereskedők] elmehetnek szárazföldön vagy tengerre, amerre akarnak, és nem kell semmit sem fizetniük. Úgyszintén nem lehet zár alá venni semmit, vagy zálogot venni egyetlen velenceinek a házában sem, ha nem fordulnak előbb a bírósághoz, senki sem rendelkezhetik az illető javaival, csak maguk a velenceiek. Ugyancsak vásárolhatnak vagy építtethetnek templomokat és üzletházakat, ahol nekik tetszik ezeken a területeken, anélkül, hogy bárki is ellenszegülhetne ezen elhatározásuknak. S ha valaki ellenszegülni merészelne, az illető cári felségem árulója lesz.

20.13. Velence és Genova háborújának kezdete

865865 Általában így nevezték a keleti egyház területén a nyugati és a nyugati egyházhoz tartozó embereket.

866866 Arany pénzérme Bulgáriában, 16 2/3 karát. Egy perperben 6 grosso (ezüstpénz) és 5 aspro van. 1 grossóban 6 aspro van.



A. Morosini Chronicája az 1403-as évről

Dorez, 1898, T. I., 61. o.

A genovaiak Boucicaut vezetésével egész flottájukkal Beyrouth ostromára vonultak. Ez a hely, mint mindenki tudja igen gyenge volt, mivel falai olyan alacsonyak voltak, hogy egy ember a kezével elérhette a tetejét, ezenkívül csak kevés fegyveressel rendelkezett, így alig volt védelme. A genovaiak ezért ellenállás nélkül bevonulhattak. Az a néhány katona, aki ott tartózkodott elmenekült a szárazföld felé. Ekkor a flotta utasai fosztogatni kezdtek, nem nézve sem barátot sem ellenséget amit csak találtak mindent elvittek, olyannyira, hogy a damaszkuszi velencei kereskedők itteni lerakataiba is behatoltak, s elvittek 500 bála fűszert, amit a mi damaszkuszi kereskedőink küldtek a beyrouthi faktoraikhoz. A nevezett flotta emberei betörték a kapukat kifosztották az üzleteket és magukkal vitték az itt raktározott árukat. A nevezett faktorok ekkor felkeresték a hajókon Boucicaut urat és panaszt tettek az eset miatt. Ő pedig azt válaszolta nekik, hogy az okozott kár ügyében nincs dolga Velencével, mivel békében van velük, de megengedett mindannak elfoglalása, ami a szaracénok területén található. A faktorok a velencei köztársaság nevében tiltakoztak a válasz ellen, és az ügyből fakadó minden felelősséget Boucicaut úrra hárították. Ő azonban nem sokat törődött szavaikkal és gúnyolódott rajtuk. A faktorok visszatértek a szárazföldre és amilyen gyorsan csak tudták értesítették a ciprusiakat arról, ami kereskedőikkel történt. A ciprusiak megkapva hírt levelet küldtek Rhodosba ser Epifano d’Acre címére, aki a hely velencei konzulja volt. Ó pedig késlekedés nélkül felfegyverzett hajót küldött Carlo Zeno a velencei flotta kapitányához, értesítve az eseményekről. A nevezett messer Carlo ekkor egyik teljes fegyverzetben lévő flottáját Velencébe küldte. A gálya érkezésekor a hírt mindenki súlyosnak ítélte, különösen azok, akiket a jelzett veszteség érintett, de azok is akiket ugyan közvetlenül nem érintett, de mindenkinek úgy tűnt, hogy ez lett a kezdete a köztünk és Genova közötti háborúnak, amely már teljesen elő volt készítve. Tudjátok meg tehát, hogy az a nap, amikor a genovaiak ezt a kárt okozták 1403. augusztus 8-a volt és a mondott 500 bála fűszer értéke 30 ezer aranydukátot képviselt.

20.14. Szerződés Marseille és Ampurias grófja közöttFagniez, T. I., 1900, 125–131. o.

A szerződés Marseille és a joghatósága alá tartozó kereskedők és Ampurias grófság kereskedőinek kölcsönös kereskedelmét, hajózását és személyi védelmét garantálja, továbbá azt is, hogy a grófság hajói szabadon szállíthatnak el fát a marseille-i partvidékről, ezzel szemben Marseille kereskedői a gabona kivitelére nyernek jogot a grófság területéről.

Az Úr nevében, az ő megtestesülésének 1218. esztendejében, a 6. indictióban, július 24-én. Tudja meg mindenki, mind a jelenlegiek, mind az eljövendők, hogy mi, Marseille elöljárói (rectores), ti. Stephanus Rigaldus, Martinus Castaneti, Willelmus Marinus, Arnaldus de Podio, Durandus Amelius, ifjabb Willelmus Vinaldus és Oto Capra a magunk és az összes társaink és utódaink nevében, Marseille egyetemességének nevében, mely vicegrófi község, ezekről teljes és elhatározott, a harang szavára összegyűlt tanácsot tartván a tanácsosokkal, a mesterségek fejeivel és igen sok más derék férfiúval, örökre megadjuk és megengedjük nektek, Hugo úrnak, Ampurias grófjának867867 és a te embereidnek, hogy ezentúl ti a tieitek és minden emberetek, és valahányan a ti földetekről vagy kerületetekből, avagy joghatóságotok köréből, mindig biztonságban jöhessenek Marseille-ben és Marseille kerületébe avagy joghatósági körébe, és innen (ugyanúgy) mehessetek ki és távozhassatok, fával vagy fa nélkül, csak az a farakomány legyen vagy származzék a partvidékről, felrakott avagy rakomány nélküli, felrakandó vagy lerakandó (járművekkel), árukkal vagy áruk nélkül, (és) ti és a tieitek és előbb mondott embereitek mindnyájan és mindahányan, vásárolhassatok és vásárolhassanak, eladhassatok és eladhassanak, cserélhessetek és cserélhessenek, kereskedhessetek és kereskedhessenek, ha nektek vagy a tieiteknek, vagy a mondott embereiteknek vagy a földetekről, vagy joghatósági körötökből valóknak úgy tetszik. Kivesszük azonban ebből azt a személyt vagy azokat a személyeket, akik egy vagy több marseille-it személyében megsértettek; az ilyenek pedig nem jöhetnek Marseille-be, csak a nevezett és sérelmet szenvedett marseille-i személy beleegyezésével és jóváhagyásával. És mindezeket az említett dolgokat ti és tieitek és a ti embereitek és a ti földetekről, kerületetekből és joghatósági körötökből valók megtehetitek minden adózás, illeték vagy szokásos járandóság nélkül, kivéve a régi szokás szerinti vámot és kivéve a marseille-i tengeri jog (tabulae Massiliensis de mari) elrendelte illetéket, azt a pénzt ti., melyből 60 királyi koronás solidus ér egy ezüstmárkát.

2. Továbbá mi, a mondott elöljárók, a mi, társaink és utódaink részéről és a nevezett marseille-i egyetemesség

867867 Ampurias v. Empurias grófság hasonló nevű helységgel, mely az i. e. VI. századi föníciai görög alapítású Emporium utóda, katalán területen (Gérona tartomány), a Rosas-öböl partvidékén helyezkedett el.



nevében megadjuk és megengedjük mindörökre nektek, a nevezett grófnak és tieiteknek, hogy egy hajót, amely a tietek vagy embereiteké, ti. olyanoké, akik a ti földeteken vagy kerületetekben vagy joghatósági körötökben állandó lakosok és nem megőrzésre vagy ideiglenesen (van nálatok), avagy amely hajó a tietek és Marseille vicegrófi város lakóié, megrakhattok Marseille-ben idegenekkel avégből, hogy tengeren túlra menjen, akárhányszor csak akarjátok és idegeneket tudtok felvenni, vagy a nevezett hajóval Marseille kikötőjéből máshová hajózni, vagy azt más hajóútra küldeni, ti. Alexandriába, Bugie-ba vagy Ceutába, vagy amely más útra csak küldeni akarjátok, rakománnyal vagy rakomány nélkül; s a nevezett hajó számára Marseille-ben állványzatot tarthattok vagy tartathattok, mint valamelyik marseille-i vagy egyes marseille-iek az ő hajóik számára abban az időben Marseille-ben állványzatot fognak tartani, s az említett hajót bevihetitek Marseille kikötőjébe, s ott tarthatjátok és kiköthetitek, s azt ott állomásra vihetitek vagy elhelyezhetitek rakománnyal vagy rakomány nélkül; és ezeket ti és a tieitek hasonlóképpen mindörökre minden adózás, illeték és szokásos járandóság nélkül tehetitek, kivéve a régi szokás szerinti vámot és kivéve a marseille-i tengeri jog elrendelte illetéket, erre az illetékre ugyanis a ti említett hajótok az időhöz, s annak a hajónak minőségéhez és (rakománya) mennyiségéhez képest annyi fizetésre legyen köteles, mint a marseille-iek bármelyik hajója.

3. Ha pedig esetleg megtörténnék, hogy valamilyen – egy vagy több – tilalmat mondanának ki a marseille-i hajókra, azt a tilalmat s azokat a tilalmakat a ti említett hajótok mindig éppen úgy tartozik megtartani, figyelembe venni és teljesíteni, amint bármelyik marseille-i hajó megtartja azt a tilalmat vagy azokat a tilalmakat, s ugyanazon büntetés terhével, amelyet az említett tilalom vagy tilalmak megtartása és figyelembevétele érdekében kiszabnak. Ezt a büntetést Marseille az idő szerinti elöljárói hatékonyan behajthatják és beszedhetik a ti hajótoktól, a ti, a tieiteknek és bármely személynek a nevezett hajó érdekében tett tiltakozástok és tiltakozásuk ellenére; s a büntetés behajtása után az előbb mondottak és az alább kövekezők mind, és a köztetek és a köztük létrejött minden és minden egyes megegyezés, ígéret, kötelezés és szerződés mindazonáltal mindig szilárdan maradjon meg a maga hatályában.

4. Mi, a nevezett elöljárók, magunk, minden társunk és utódunk, és az említett marseille-i egyetemesség nevében megígérjük nektek, nevezett grófnak és a tieiteknek, ünnepélyes kötelességvállalás útján, hogy a mondottakat és alább következőket mindet, valamennyit és ezek mindegyikét, meg az említett engedélyt és juttatást elfogadottként és szilárdul megtartjuk, figyelembe vesszük és teljesítjük a maga egészében, és semmiképpen, semmilyen okból vagy kifogás ürügyén vagy alkalmán, vagy bámely jogon, vagy jogi vagy tényleges fortély alapján sem teszünk ellene, nem akadályozzuk meg és nem vonjuk vissza.

5. S ezenfelül (megígérjük), hogy titeket és embereiteket, mindet és mindahányat, mindaddig és mindenütt lehetőségünkhöz képest, jóhiszeműen és csalárdság nélkül, különösen Marseille földjén, joghatósági körében és kerületében, személyetekben és jószágaitokban megóvunk, megőrzünk és megvédünk, és tőletek, tieitektől vagy embereitektől nem követelünk és nem hajtunk be semmilyen módon semmiféle illetéket vagy járandóságot, akármilyen okból vagy alkalomból, akármilyen időben, kivéve a régi szokás szerinti vámot, mint mondottuk. Mi, a nevezett elöljárók biztos tudomásunk alapján elismerjük és bevalljuk, hogy mindezen mondottakat és következőket mindahányat a mi, Marseille városa, illetve a nevezett egyetemesség, valamint a benne és Marseille kerületében meg joghatósági körében lakók előnyére és hasznára, nem pedig ugyanannak az egyetemességnek sérelmére vagy hányattatására tesszük, ti. azért, mert ti, a nevezett gróf úr, magatok és tieitek nevében örökre nekünk, a nevezett elöljáróknak – akik a mondott egyetemesség Marseille minden és minden egyes polgára, valamennyi ugyanott, s a marseille-i kerületben és joghatósági körben lakó ember nevében fogadtuk el – adtátok, engedtétek és bocsátottátok át, és bocsátjátok meg adjátok át bármilyen fajta és minden hajó s más faalkotmány hajótörésének maradványát (naufragium), egész földeteken és egész földetekre, kerületetekben és joghatósági körötökben, szárazon és vízen.

6. Továbbá, mivel magatok és a tieitek nevében megengedtétek és átadtátok és átbocsátottátok, és átadjátok és átbocsátjátok nekünk, az előbb mondott rektoroknak – akik a mi, nevezett Marseille városa és egyetemessége, Marseille valamennyi és minden egyes polgára és ezek egyetemessége, valamint a Marseille városában, kerületében és joghatósági körében lakó valamennyi ember nevében fogadtuk el – a teljes, általános és szabad hatóságot és engedélyt, hogy mindenféle gabonát rakjunk fel és szállítsunk ki hajón, bármiféle más faalkotmányon és faalkotmány nélkül szárazon és tengeren, egész földeteken és földetekről, vagy földeteknek, joghatósági körötöknek és területeteknek bármelyik részéről, amint nekünk vagy Marseille, Marseille kerülete vagy joghatósági köre lakosainak tetszik, hacsak nincs a ti egész földeteken igen nagy és nyilvánvaló ínség gabonában, mégpedig olyan és akkora, hogy sem ti, sem a ti embereitek, sem valamely más idegen személy nem szállít ki semmilyen gabonát a ti földetekről, joghatósági körötökből vagy kerületetekből (egyébként) nekünk vagy a mieinknek, avagy Marseille, joghatósági köre és kerülete lakosainak nem állhat ellen a ti, a tieitek vagy bármely személy akármilyen tilalma vagy tiltása. És mindezeket az előbb mondottakat mi és Marseille említett polgárai és (városnak) kerületének vagy joghatósági körének lakosai bármilyen szolgáltatás vagy illeték nélkül



tehetjük és tehetik meg, kivéve a régen szokásos vámot (usatico antiquo), ami minden egyes mérő búza után hét barcelonai solidust, és minden egyes mérő árpa után öt barcelonai solidust tesz ki, amelyekből ötven solidus ér egy ezüstmárkát.

7. Továbbá, mivel nekünk, akik a magunk, Marseille említett egyetemessége és ugyanazon marseille-i egyetemesség minden egyes és minden tagja, s az ott, a marseille-i kerületben a joghatósági körében lakók nevében fogadtuk el, megígértétek és megígéritek ünnepélyes lekötelezéssel, hogy Marseille minden egyes polgárát és lakosát, és Marseille kerületének és joghatósági körének minden lakóját, akik a ti földetekre mennek, személyükben és vagyonukban, mindig és mindenütt, a lehetőségekhez mérten, magatok és a tieitek útján, megóvjátok, megőrzitek és megvéditek minden személytől vagy személyektől.

8. És megígértétek és megengedtétek, hogy a ti földeteken és egész földetek, kerületetek vagy joghatósági körötök határán belül Marseille, említett polgárai, s ennek vagy kerületének vagy joghatósági körének lakosai szabadon és biztonságban jöjjenek, tartózkodjanak és menjenek, vásároljanak, eladjanak cseréljenek és üzletet kössenek, amilyen más módon csak akarnak, minden szolgáltatás vagy illeték nélkül, kivéve a régen szokásos vámot.

9. Továbbá, mivel nekünk az elöljáróknak, akik a magunk, Marseille említett egyetemessége, és ugyanazon marseille-i egyetemesség minden és minden egyes tagja, s az ott, a marseille-i kerületben és joghatósági körben lakó minden egyes ember nevében fogadtuk el, bizonyos más dolgokat is engedtetek meg, adományoztatok és bocsátottatok át, valamint adományoztok, bocsátotok át, engedtek meg és ígértek meg, amint az erről Rostagnus Payne marseille-i közjegyző kezével készült közokiratban foglaltatik, a fent írt minden és minden egyes dolog tekintetében lemondunk minden írott és íratlan jogról (vagyis) római jogi, kánonjogi és szokásjogi, megalkotott és megalkotandó, minket megillető és megilletendő (jogosítványról), melynek révén bármely időben, bármely okból vagy bármilyen jogon és előbb mondottakat vagy azok közül valamelyiket megszeghetnénk, visszavonhatnánk vagy ellenük tehetnénk és különösképpen lemondunk az eredeti állapotba való visszahelyezés segítéséről, illetve jótéteményéről, a kétszeres érték miatti megcsalatásáról, valamint a 20 nap és négy hónap határidejéről.868868

10. Továbbá mi, a mondott elöljárók megegyezünk abban, és megígérjük a magunk és minden társunk és utódunk, valamint a nevezett egyetemesség nevében nektek, az említett grófnak, hogy miután Marseille városa vagy egyetemessége feloldozást kap és felszabadul azon kiközösítés és tilalom ítélete vagy ítéletei alól, amely vagy amelyek most lekötve és megbéklyózva tartják (akkor), ha nektek és a tieiteknek úgy tetszik, az előbb említett minden engedményt, adományozást, elengedést, ígéretet, esküt, joglemondást és az említetteket mind és valahányat megújítjuk és megismételjük nektek s a tieiteknek, vagy valakinek, aki a ti és a tieitek nevében azt elfogadja, és hogy erről oklevelet vagy közokiratot készíttetünk egy bölcs ember ítélete és döntése szerint.

11. És hogy a mi részünkről az előbb mondottakat mind és valahányat megtartsák, figyelembe vegyék és betöltsék a maguk egészében, mi, a mondott elöljárók meghagytuk kedves marseille-i polgártársunknak, Cambavariának, hogy Isten szent Evangéliumaira tettleg esküdjék meg a mi lelkünk és az említett egyetemesség minden és minden egyes tagja lelke üdvére.

Én pedig, az említett Cambavaria, az előbb mondott elöljárók parancsára és megbízásából, az ő és a mondott egyetemesség minden és valahány tagjának lelkére tettleg megesküszöm, Isten szent Evangéliumaira, amint elmondatott. Kelt Marseille elöljáróinak káptalanában. Tanúkként jelen voltak: Ancelmus Ferus, Willelmus Vivaldus, Mosquetus, Karolus de Mari stb. (25 név). – Én pedig, Rostagnus Payne, marseille-i közjegyző, aki a nevezett elöljárók meghagyásából és a mondott ampuriasi gróf kérésére a jelen közokiratot megszerkesztettem és jelemet rátettem, ezenfelül minden fent mondottaknak nagyobb szilárdságára, minden ebből eredő kétség elhárítására, és hogy a fentiekről ezentúl a kételkedésnek semmilyen aggálya ne merülhessen fel, a jelen közokiratot az említett elöljárók parancsára a marseille-i elöljárók káptalanénak ólompecsétjével erősítettem meg.

20.15. Egyezség Lübeck és Hamburg között. A városszövetség első egyezményeKeutgen, 1899, 520–521. o.

Lübeck városának vogtja, tanácsa és közönsége…

868868 Ezek római jogi kifogások.



Mi, kedvelt barátainkkal, a hamburgi polgárokkal, a következő módon állapodtunk meg.

1. Ha esetleg rablók vagy más gonosztevők a mi polgártársaink és az ő polgártársaik ellen támadnának és ama helytől: ahol a Travena a tengerbe szakad, egészen Hamburgig, valamint az Elbán le egészen a tengerig, a mi polgártársainkat vagy az ő polgártársaikat ellenség módjára megrohannák: mindama költségeket és kiadásokat, melyek e rablók kipusztításával és kiirtásával kapcsolatban felmerülnek, egyenlő módon elosztva, közösen viseljük mi ővelük, és viselik ők mivelünk.

2. Egyébként, ha netalán valaki a városon kívül egy hamburgi vagy lübecki polgárt fennhéjázó módon ok nélkül megölt, megsebesített, megbotozott vagy bármi más módon, ami távol legyen, bántalmazott: mindama kiadást, ami ennek jóvátételére, vagy megbosszulására felmerült, ők velünk, mi pedig velük egyenlő módon elosztva, közösen viseljék, illetve viseljük azzal a feltétellel, hogy ha az ő polgártársaikat városuk környékén, a mi polgártársainkat a mi városunk környékén valami bántódás érné, ők a saját polgártársaikkal és mi is a saját polgártársainkkal együtt közköltségen szereznek, illetve szerzünk elégtételt.

3. Továbbá, ha az ő polgáraik a mi Lübeck városunk mellett, a mi polgáraink Hamburg város mellett bántalmat szenvedtek, mi az ő nyomozójukat vagy nyomozóikat a tettesek megbüntetésében, felkutatásában és üldözésében, ők viszont a mi nyomozónkat vagy nyomozóinkat közköltségen egyenlőképpen támogatni fogjuk, illetve fogják…

20.16. Szerződés a wisbyi kolónia és Lübeck közöttA szerződés a balti-tengeri kereskedelmi kapcsolatok védelmére készült 1280-ban.

Hölbaum, 1876, T. I., 289. o.

Mindenkinek, akihez ez az írás eljut, a világ Megváltójának nevében üdvözletünket küldik a Wisby 869869

városában lakó németek vogtja, konzuljai és közössége.

Köztudomásra akarjuk hozni, hogy mi és a mi kedves barátaink, Lübeck város tiszteletre méltó polgárai, kereskedői és minden lakosa, kölcsönösen az alább következőkben állapodtunk meg. Hogyha megtörténnék – bár ilyesmi be ne következzék –, hogy valamilyen, akár magasabb, akár alacsonyabb rangú személy, akár bennünket, akár őket, akár az ő, akár a mi polgártársainkat, vagy bármely más velük őszinte jó viszonyban levő német kereskedőt a Travena folyó kikötőjében vagy a Sund-szorosban, vagy ezektől a helyektől kezdve bárhol Novgorodig, vagy bárhol a Keleti-tengeren870870 bármely kikötővárosban, bármely közbeeső hajóállomáson, bármiféle módon hátrányos helyzetbe hozna, terhekkel sújtana, vagy megkárosítana, mi ezt a lübecki polgárokkal együttesen akadályozzuk meg, és ha ilyen baj mégis bekövetkeznék, közös erőfeszítéssel toroljuk meg azt. Ilyen esetben közösen vállaljuk a költségeket a mi részünkről és az ő részükről az e célból igénybe vett erők arányában, mert ily értelemben történt közös megállapodás köztünk és közöttük.

Bizonyságul, hogy a jelen szerződésnek tíz évig kell változatlanul fennmaradnia köztünk és közöttük, a jelen lapon a fentebb írottakat aláírásunkkal hitelesítjük, és függő pecsétünkkel szilárdan megerősítettük.

Kelt Krisztus születése után az 1280. évben, az Istenanya születésének ünnepe előtti szombaton.

20.17. Lübeck, Rostock és WismarA kalózok és rejtegetőik üldözésének közhírré tétele (1259).

Keutgen, 1899, 512–522. o.

Minden Krisztus-hívőnek – Lübeck, Rostock és Wismar városok közönsége.

Mivel a kereskedők, akik áruikkal nyerészkedés végett a tengereken vitorláznak, szilárd békét, jó biztonságot, mint eddig, már nem élvezhetnek, közös megállapodással elhatároztuk és jelen írásunkkal mindenki tudomására hozzuk, hogy mindazok, akik kereskedőket fosztogatnak, sehol békében ne legyenek, sem a templomokban, sem a temetőkben, sem vízen, sem szárazon, hanem minden város és kereskedő úgy tekintse őket, mint törvényen kívül helyezetteket. Tartomány vagy város, ahová a rablók zsákmányukkal eljutottak, s amely zsákmányuk

869869 Gotland kikötővárosa.

870870 Azaz a Balti-tengeren.



biztonságba helyezésében segítségükre volt, ugyanolyan bűnös, mint a rablók, s az összes városok és kereskedők törvényen kívül állónak tekintik…

20.18. A Hanza első közös határozatai (1260–1264)Az északnémet tengerparti városok wismari gyűlésén hozott első közös határozat, a közös érdekvédelemről és egymás kölcsönös segítéséről.

Keutgen, 1899, 522. o.

Óhajtjuk, hogy tudomást szerezzetek arról a határozatról, melyet derék és megfontolt férfiak gondos mérlegelés után hoztak mindazon kereskedők támogatására, akik a lübecki joggal élnek.

1. Először is minden város – lehetőségei szerint – tisztítsa meg a tengert a kalózoktól és más gonosztevőktől, hogy a tengert járó kereskedők üzleti ügyeiket szabadon intézhessék.

2. Ha valakit bűnei miatt az egyik városból elűztek, más város be nem fogadja.

3. Ha egy polgár fogságba esett, vagyona árán ne váltsák ki, de küldjék el neki övét s egy kést is hozzá.

4. Egy polgár sem vásárolhat meg más embert, s adósság törlesztése fejében nem fogathat el senkit. Ha ezt teszi, sem abban a városban, ahol lakik, sem a lübecki jog alá tartozó többi városban tovább nem maradhat.

5. Ha valakit útonállásért vagy rablásért az egyik városban törvényen kívülinek nyilvánítottak, valamennyi többiben is annak tekintsék.

6. Ha egy úr valamelyik várost ostrom alá veszi, egyetlen más város sem támogathatja az ostromlót, kivéve, ha saját uráról van szó.

7. Ha valahol háború dúlna, nem történhet meg, hogy az ottani városokból származó polgárnak még egy más városunk is testében vagy vagyonában ártalmára legyen, ellenkezőleg, őszinte jóakarattal támogassa.

8. Ha valaki egyik városunkban megházasodik, s ezután megjelenik első felesége és magának követeli őt: amennyiben hitelt érdemlő tanúkkal tudja bizonyítani, hogy valóban a felesége, a férfit fejezzék le.

9. Ha leányát vagy unokahúgát egy polgár férjhez adja, s egy másik férfi azt állítja, hogy az illető már előbb az ő törvényes felesége volt: ha állítását megfelelő tanúkkal bizonyítani nem tudja, fejét vegyék.

E határozatok egy évig maradnak érvényben. Hogy mi történjék azután, azt egyik város a másikkal levélben közölje.

Kelt Keresztelő János napján, Wismarban.

Az 1265. évi határozatokból

2. Évenként egyszer egybe kell gyűlni, mikor is a városok ügyeit megtárgyaljuk.

5. Ha tengeren kalózok verődnének össze, valamennyi város, a ráeső rész arányában, a kiirtásukhoz szükséges költségekhez járuljon hozzá.

20.19. A bergeni városjogbólMeissner, 1950, 259–265., 297. o.

Itt kezdődik a tengeri hajósok joga; mit tekinthetünk törvényes szállítási szerződésnek? Törvényesen jön létre a szállítási szerződés, és csak úgy törvényes, ha a hajó kapitánya vagy törvényes helyettese kezet ad rá, ha két vagy több tanú van megnevezve, ha a fuvarozást megrendelők megjelölik a rakományt, és a hajótér bérbeadója a szállítmány bérét megállapítja.

Ha ezután vita támad a szerződés fölött, annak lesz igaza, akit a tanúk támogatnak, s ezt a kijelentést teszik, majd erősítik meg esküvel: „Mindkettőtök szavait hallottuk: amikor kereskedelmi megállapodásra jutottatok, és megegyeztetek a hajóval való fuvarozásról, valamint a rakományról és a bérről.” Így a tanúság jogérvényes, a



szállítási szerződés törvényes, a városi polgárok igaz törvénye szerint jön létre.

Melyik hajó útra kész valamennyi útra?

Az a hajó, amelyben 24 órán belül (csak) háromszor kell meríteni útra késznek tekintendő valamennyi útra, hacsak a hajó személyzete871871 nem elégszik meg ennél szivárgósabb hajóval. Ha pedig a hajóskapitányok éjszaka, a hajó személyzete előtt titokban kimerítik, ez az ő megtévesztésüknek számít, és a kapitányoknak felelniük kell minden kárért, amely – akár az emberek életében, akár javaikban, akár mindkettőben – ebből származik, mert mindenki felelős a maga elkövette csalásért.

A rakomány immár a fedélzeten van, ugyanígy a csomagok, az élelem, az ivóvíz, és minden egyéb, amit terveztek, s a hajó személyzete úgy gondolja egymás között, hogy a hajó így túl van terhelve; a kapitányok azonban másként gondolkoznak, s azt állítják, hogy megfelelően van terhelve. Ekkor más hajókról két kapitányt kell kijelölni, ha kéznél vannak. Ha most már ezek Istenre hivatkozva azt állítják, hogy ők is elindulnának egy így megrakott hajóval egy ugyanolyan hosszú útra, akkor a hajó személyzete már nincs feljogosítva arra, hogy a kapitánynak a rakomány miatt nehézségeket okozzon, hanem el lehet indulni úgy, ahogy (a hajó) van. Ha azonban a felkért kapitányok úgy vélik, hogy túl van terhelve, akkor először az (illető) hajó kapitányainak kell minden olyan árujukat levinni a fedélzetről, amely nem a hajó felszerelésének megvásárlását szolgálja; egyetlen hajó sem lehet ugyanis útra kész, ha felszereléséből valami hiányzik. És ha még mindig túlterhelt lenne, akkor annak kell először (áruját) levinni a fedélzetről, aki utolsónak kötött fuvarozási szerződést, s azután abban a sorrendben, ahogyan a szerződést megkötötték, amíg csak az ügy tisztázására felkért és kijelölt személyek úgy nem látják, hogy a hajó megbízhatóan van megrakva.

És ha nincsenek a többi hajón kapitányok olyan közelben, hogy elérhetők volnának, olyan gazdákat kell kijelölni, akik a legközelebb laknak, és a leginkább értenek hozzá, és kereskedelmi utakat szoktak tenni, hogy az említett módon tisztázzák az ügyet.

Továbbá a hajóskapitányok kötelesek mindenkinek, aki csomagjával és áruival kénytelen elhagyni a fedélzetet, ugyanolyan jó utazási lehetőséget biztosítani abba az országba, ahová előbb el akartak jutni. Ha pedig ilyet nem kapnának, ugyanazt a díjat kell kifizetniük nekik, amelyet tőlük kaptak volna, ha oda utaztak volna, ahová a szállítási szerződés szerint, szándékoztak.

Azon a napon pedig, amelyen a hajóskapitány el akar indulni, a személyzet valamennyi tagja köteles megjelenni, kivéve a szükséghelyzet esetét. Ugyanígy a személyzet valamenynyi tagja köteles a hajónál maradni, amikor kirakodásra kerül a sor, kivéve a szükséghelyzetet. Aki pedig nem jelenik meg, egy ezüstőre büntetéssel tartozik a királynak. Szükséghelyzetnek azt kell tekinteni, amit a törvény megjelöl.

És mihelyt a hajó fara odaér, ahol előbb a tőke volt,872872 és a hajó útra kel, a kapitányt illetik az összes bérleti díjak, hacsak nem intézkedett másként.

Arról szól, hogy az emberek ott vannak a vásárhelyen, ahová utazni akartak

Most az emberek eljutnak arra a vásárhelyre, ahová utazni szándékoztak, vagy máshová, eladják árujukat, és már elutazáshoz készülődnek, berakodnak, ismét haza akarnak jutni, de nem kapnak alkalmas szelet, s a kapitány felajánlja nekik a hajóját, hogy olyan hosszú ideig várakozzanak a hazatérésre, ameddig akarnak – ekkor egyesek tovább akarnak vesztegelni hazatérésig, mint mások; szavazzanak tehát, és azok szava döntsön, akik – legalább eggyel – többen vannak, s a kapitánynak mégis jár a bére, 873873 még ha hajóját meg is rakták. Tavasszal pedig a kapitány köteles kiállítani hajóját, de útját maga határozza meg; ekkor azoknak van elsőségük a fuvarozásra, akik ott voltak vele, mégpedig azonos tehernél azonos díjért.

Ha valaki szállítási szerződést köt egy kapitánnyal

Most az emberek szállítási szerződést kötnek egy kapitánnyal, s az mindegyiknek megmondja, hogy hová akar utazni – de amikor útjaik elválnak, mindegyik oda akar eljutni, ahová a szerződésben kikötötte, s ebből viszály támad közöttük. Ekkor azoknak az akarata érvényesüljön, akik – akár csak eggyel is – többen vannak. A hajóskapitánynak azonban nincs szavazata az ügyben. Ha pedig egyforma számban állnak mindkét oldalon,

871871 Itt „a hajó személyzete” magában foglalja az utasokat is, akiknek árujuk van a fedélzeten, útjukért fizetnek, és a hajón végzett munkára is kötelesek.872872 A hajó farával éri a partot.

873873 Ti. a hazautazásra. Ennek fejében az utasok előjogot kapnak, hogy részt vegyenek azon az úton, amelyet a kapitány a következő tavaszon tesz meg.



akkor sorsot kell vetni, s azoknak az akarata érvényesül, akiknek a sors kedvez.

Ha most már azok, akiket hazugsággal és csalfa beszéddel megtévesztettek, el akarják hagyni a hajót, a kapitány köteles mindegyiküknek, aki a fedélzetről távozik, egy ezüstmárkát és még a tőle kapott bért is kifizetni. Azoknak pedig, akik a fedélzeten maradnak, annyi emberről kell gondoskodniuk, hogy teljesen megfelelő legénységük legyen, s ezt a maguk, költségén addig a vásárhelyig kell ellátniuk, ameddig a szállítási szerződést megkötötték.

Ha az emberek kereskedelmi társaságra lépnek

Amikor (két) ember kereskedelmi társaságra lép egymással, tanúknak kell jelen lenniük. Ezt a társaságot nem szabad senkivel sem bővíteni, kivéve, ha mindketten akarják. Ha pedig egyikük kibővíti, egy ezüstmárkát vehet el a közös vagyonból az, aki előbb szerződött vele. Nem szabad neki874874 szükséghelyzet esetén kívül (az árut) messzebb vinnie, mint ahogyan megegyeztek, különben kezesként felel mindenért. A társaságot nem bonthatja fel, nem sértheti meg, fajtalanságért vagy más bűncselekményért kirótt pénzbüntetést és egyéb kiadást nem fedezhet (a közösből), hacsak nem egyeztek meg ebben mind a ketten.

Amikor pedig kereskedőtársaságukat felbontják, elő kell adni annyit, amennyit akar, és kijelenteni: „Itt van minden, a haszon is és az egész befektetett jószág, amit közösen bírunk”, majd megerősíti egyedül letett esküvel. S amikor a közösséget megszüntetik, ugyanolyan ruhát viseljen, és nem rosszabbat, mint amelyet hordott akkor, amikor társaságra léptek.

Az emberek úgy is létesítenek társaságot, hogy csak az egyik ad betétet; ekkor annak, aki betét nélkül csatlakozik,875875 a maga vagyonából kell ruházkodnia, táplálkoznia, és semmit sem vehet annak a javaiból, aki vele társaságra lépett, kivéve a hajótér bérét, s annak a vagyonrésznek a be- és kirakási díját, amelyet a társaságba befektettek. Ezért pedig éppen annyira felelős, mint a saját vagyonáért. Mindegyiküket megilleti a haszon fele, de először amaz kapja meg betétjét, amellyel a társaságba belépett.

Most határozzák meg, ha meg tudnak egyezni, hogy hová utazzon (a társ) az áruval. Ha máshová viszi őket, ha máshová megy, ő a felelős mindenért. Ha pedig rossz vásárra mennek, s emez nem tudja az árut annyiért eladni, amilyen becsértékben átadták neki, akkor haza kell vinnie, s a tulajdonosnak vissza kell adnia jószágát. Ha azonban olcsóbban adja el, ez annak a kára, aki az áruval utazik, és nem a tulajdonosé.

Ha az emberek közösen értékesítik árujukat

Máskor az emberek kereskedőtársaságba lépnek, mindketten közös tárcából fizetnek, poggyászukat a fedélzetre hozzák, és odautaznak, ahová a szállítási szerződés szól. Ha ilyenkor egyikük megbetegszik, és halálos veszedelembe kerül, társának a hajóskapitányhoz és a hajó személyzetéhez kell mennie és kérnie őket, jöjjenek a beteghez. Ez most köteles javairól és a kereskedőtársaságról nyilatkozni. Ha ezután meghal, a jelen volt férfiak kötelesek tanúságot tenni, ha bármilyen kétség merül fel; a jószágot pedig meg kell becsülni, mihelyt partot érnek, s az veszi át a becsült értékében, aki vele utazik, és továbbra is hasznot húzhat belőle, de a (meghalt) betétjét át kell adnia a törvényes örökösnek vagy meghatalmazottjának. Ha pedig nem tudja azokat az embereket előállítani, akik a becslést végezték, erősítse meg állítását azoknak az embereknek a bizonyságával, akik az örökös lakóhelyére utaznak.

Ha kereskedőtársa akkor hal meg, miután a rakományt rögzítették, de az utat még nem kezdték meg, (a társ) ültessen valakit a rakomány mellé, s ez a merítést, evezést, sátorverést és minden kiadást a megholt vagyonából köteles teljesíteni. Több azonban nem jár neki, hacsak az örökös nem akar neki többet juttatni.

20.20. II. Edward oklevele a londoni német kereskedőknekAz oklevél (1317. december 7.) a Hanza-kereskedők angliai működési feltételeit világítja meg.

Keutgen, 1899, 523–524. o.

Edward, Isten kegyelméből Anglia királya… üdvözöltet. Tudjátok meg, hogy a híres emlékezetű Henrik, 876876

egykor Anglia királya, a mi ősünk, a németországi kereskedőknek, azoknak ti., kiknek London városában házuk

874874 Itt az a feltevés, hogy a kereskedőtársak egyike otthon marad.

875875 Olyan kereskedőtársaság, amelynél az egyik adja az árut vagy a pénzt, a másik pedig vezeti az üzletet.

876876 III. Henrik (1216–1272).



van, melyet a németek Gildhalljának mondanak, nyílt levelet adott arra vonatkozólag, hogy valamennyiüket egyenként és összevéve, mindazon szabadságokban és kiváltságokban egész országában megtartja és védelmezi, melyeket azok az ő és elődeinek idejében használtak és élveztek…

Mi, azt akarván, hogy az említett kereskedők irányában kegyünket még megnöveljük… magunk és utódaink nevében megengedtük és ezen levelünkkel meg is erősítjük, hogy ők és utódaik, kik az említett ház birtokában vannak, országunkban és a hatalmunk alatt álló területeken a következő szabadságjogokkal rendelkezzenek.

1. Hogy ti. sem őket, sem javaikat vagy árujukat az országban és eme hatalom földjén mások mint ők maguk el ne fogják, illetőleg le ne fogják olyan adósságért, melynél sem mint kezesek, sem mint főadósok nem szerepeltek, vagy éppen holmi elkövetett vagy megkísérelt bűntény miatt.

2. Mi, vagy utódaink sem személyükre, sem vagyonukra vagy árujukra igazságtalan új adót ki nem vetünk, kivéve a nekünk és utódainknak régtől járó illetékeket.

3. Őket, vagyonukat és áruikat hídvámmal, kövezetvámmal vagy erődítési adóval877877 egész országunkban soha ne terheljék.

20.21. A brüggei Hanza-képviselet alapszabályaiA szemelvény a Hanzának az észak-európai kereskedelemben betöltött szervező szerepét mutatja be.

Keutgen, 1899, 526–528. o.

1348 körül

Az Úr nevében, ámen… A német-római birodalom kereskedőinek, szövetsége hasznára és javára, a jelenleg Brüggében tartózkodó mondott szövetséges kereskedők tudtával és jóváhagyásával ezek a pontok állapíttattak meg és fogadtattak el, amelyek az alábbiakban írva vannak:

1. Először is a mondott kereskedők azt akarják, hogy ha valaki a kiváltságainkban tiltott pontokat megszegi, amiben az urakkal és a törvénnyel szemben árt és vét, büntetést fizessen a mondott kereskedők szövetségének.

2. Továbbá azt akarják, hogy senki se adjon el semmiféle olyan árut, amely veszteség nélkül sem Brüggében, sem Flandria tartományaiban nem adható el: senki se adjon ki pénzt kölcsönbe, zálogra vagy határidős adóslevélre azon célból, hogy a mondott városon és tartományon belül pénzben és javakban nagyobb hiány álljon elő. És ha megtörténnék, hogy valakit ezáltal igazában becsaptak, és ez két derék kereskedővel vagy közvetítővel bizonyítható, az illető a mondott kereskedőknek öt schillinget fizessen a teljes összeg minden fontja után. És bármikor is akarják a kereskedőfőnökök (olderiude), bárkit, akit csak akarnak, kötelezhetnek arra, hogy eskü alatt megmondja az igazságot ezekről a dolgokról.

3. Továbbá, hogy senki a közvetítőnek többet ne adjon, mint amennyi régtől fogva szokásos volt, öt schilling büntetés terhe alatt, annyiszor, ahányszor ezt teszi.

4. Továbbá, hogy egyetlen kereskedő se idéztesse meg a másikat, sem egymást más bíróság elé saját bíróságukon kívül, hacsak nem volna valamelyik szökésben; senki közülük a másik vagyonát ne zároltassa, hacsak nem tart attól, hogy másvalaki a flamand jog alapján vele tesz így vagy pedig, ha ezt a kereskedőfőnökök engedélyével teszi: egy márka, arany büntetés terhe alatt.

5. Továbbá, ha megesnék, hogy valaki, akit büntetni nem állna jogunkban, közülük valakinek ártana, és e tettei után az illetőt nem akarná kártalanítani, úgy ezt jelentse a főnököknek: akkor a főnökök hagyják meg a szövetséges kereskedőknek, hogy ezt az embert addig egy pfennig nyereséghez se juttassák, amíg le nem fizeti a büntetést. És ha megesnék, hogy valaki közülünk ezt megszegné, az illető egy fontnyi bírságot fizessen annyiszor, ahányszor ezt teszi…

Ezek a pontok, amelyek alább írva vannak, Németország azon szövetséges kereskedőinek beleegyezésével és jóváhagyásával állapíttattak meg, akik ebben az időben,… Brüggében voltak. Urunk születésének 1354. esztendejében, április havának 20. napján.

7. Továbbá, elrendeltetett ugyanebben az időben és esztendőben: ha megesnék, hogy valaki nem oly mértékben

877877 A városi falak javítására szolgáló adóról van szó.



fizetne vámot árujáért, mint azt Flandriában köteles, és a vámos rajtakapná, annyit legyen köteles fizetni a kereskedők szövetségének, amennyivel a vámost meg akarta károsítani, s ezen felül 10 schillinget, és ezt ne engedjék el neki.

8. Továbbá, ha valaki a német jogot lefitymálja, és gőgjében vagy haragjában a kereskedők engedélye nélkül megtagadja, sem a kereskedői jog oltalma alá ne vétessék, sem pedig e tiszteletre méltó joggal semmi alól ne mentesíttessék, amíg ezt számára meg nem engedik. És ha valaki ilyen előbb mondottal társult volna, akár ingatlanra vagy kereskedelmi hajó közös részesedésére vonatkozóan, az a most következő egy éven és egy napon belül ezt a társulást egy márka arany büntetés terhe alatt szüntesse meg.

1360 táján

9. Továbbá senkinek, aki német jog alá tartozik, nem szabad flamandokkal sem társaságba lépnie, sem ingatlant közösen birtokolnia, egy márka arany büntetés terhe alatt.

20.22. Kalózok az Északi-tengerenAz 1339. április 1-jén Exeterben kiadott királyi rendelet Hull, Newcastle, Boston, Lynn, Great Yarmouth, Ipswich, Sandwich, Winchelsea, Southampton és Bristol kikötővárosok baille-jait és polgármestereit figyelmezteti a kereskedőhajókat veszélyeztető kalózokra.

Déprez, 1902, 247–248. o.

A király London polgármesteréhez és mindazon sheriffeknek, akik a fenti helyeken a vámokat beszedik.

Több biztos forrásból tudomásunkra jutott, hogy fegyveres hajók, melyeknek száma a 18-at is eléri, horgonyt vetettek a flandriai Écluse kikötőjében, fedélzetükön nagyszámú fegyveressel, hogy csapdát állítsanak a királyságunkból gyapjúval és más áruféleségekkel Antwerpen vizeire érkező hajóknak, hogy elfoglalják őket.

Elhatároztuk tehát, hogy az így előre megfontolt cselfogást megelőzzük, ezért elrendeljük, hogy minden London kikötőjéből és a Temze partvidékének más pontjairól gyapjúval és más kereskedelmi áruval Antwerpen felé hajózó kapitány és tengerész legyen igen elővigyázatos, olyan körültekintéssel hajózzanak, és olyan fegyveres kísérettel ellátva, hogy a nevezett ellenség részéről megnyilvánuló Isten ellen való mindenféle agresszió veszélyét elkerülhessék.

A rendelkezés elhanyagolása súlyos büntetést von maga után.

20.23. Határozat a novgorodi Hanza-kereskedelemről, 1346. február 22.A novgorodi kereskedelemre vonatkozó határozat egész sor rendszabályt hoz a kereskedők versenyének kiküszöbölésére, illetve a Hanza kereskedelmi monopóliumának biztosítására.

Höhlbaum, 1876, T. I., 528–529. o.

Jusson tudomására mindazoknak, akik ezt az írást látják és hallják, hogy az akkor Novgorodban levő szövetséges német kereskedők főnökei és legbölcsebbjei teljes egyetértésben megegyeztek a belföldi és a külföldi, valamint a tengerparti városok követeivel, vagy írásbeli utasításai alapján, az alább következőkben:

1. Hogy senki se utazzék Novgorodba évente egynél többször, akárki legyen is az, sem évente egynél többször ne hozzon árut, akár sajátja, akár társaságé vagy akármilyen is az áru. Ha pedig megtörténnék, hogy valakinél ilyen említett árukat találnának, ezek elveszett javaknak tekintessenek, akár az országon kívül, akár az országon belül, akárhol is legyenek, mégpedig a Szent Péter-templom878878 javára.

2. Továbbá, aki szánon jön ide, az szánon is távozzék, hacsak nem közös tulajdon (szállításról) vagy sürgős tennivalóról volna szó, ami bizonyítható, akkor az illető az első vízi járművel (az első vízzel) utazzék. Ha megesnék, hogy az első említett vízi járműre (vízre) száll, akkor nevezzék nyári utazónak.

3. Továbbá, aki ide vízi úton jön, az vízi úton utazzék el, hacsak nem olyan közös tulajdon (szállításáról) volna

878878 Arról a Szent Péter-templomról van szó, amely a novgorodi Hanza-szállás közepén volt.



szó, amilyent itt írunk le, akkor az télen utazzék. Ha megesnék, hogy valaki az említett utolsó vízi járművet elmulasztaná, azt téli utazónak nevezzék. Mindez karácsonyra álljon le, ahogy több mint három éven át is így volt, és amit be is kell tartani becsületesen.

4. Továbbá szárazföldön senki se utazzék áruval, akár Poroszországon, akár Svédországon keresztül, sem szekérrel Ösel-szigeten vagy Kurlandban, vagy akármilyen útja volna szekérrel, fej- és jószágvesztés terhe mellett, hanem egyedül csak vitorláson Rigába, Revalba és vagy Pernovba. Ha megesnék, hogy valaki az említetteket megszegné, meg kell fosztani szabadságától és vagyonától, és ezt nem szabad tűrni.

5. Továbbá az előbb említett készárukkal kapcsolatban, minthogy itt a város területén vagyunk, ahol állandóan nem akarunk letelepedni, az oroszokkal szemben a következőkhöz kell tartanunk magunkat: teljes egyetértésben megegyeztünk a szövetséges kereskedők javára, hogy a most következő Szent Mihály napja 879879 után ne lehessen vásárolni sem kicsiben, sem nagyban nyersárut, posztóárut, szőrmeárut, amit az oroszok készítenek, sem más árut, amit házon kívül készítenek: hanem csak gabonát és hasonló (terményeket) értékük szerint. Ezeket az előbb megnevezett árukat senki se vásárolja a legközelebbi Szent Mihály napja után sem Novgorodban, sem Pszkovban, sem Polockban, sem Rigában, sem Dorpatban, sem Revalban, sem Fellinben, sem Gotland szigetén, és sehol, ahova oroszok szoktak utazni. Aki ilyen előbb említett árukat megvásárolna, egyetlen alkalommal éppúgy vétkeznék, mintha ezerszer tenné. Ilyen árukat ne vásároljon meg az, aki a kereskedők jogának védelme alatt akar lenni, akárki legyen is az. Ha megesnék, hogy valaki az előbb említetteket megszegné, jószágvesztéssel és 10 márka ezüsttel bűnhődjék, és ezt ne engedjék el neki, a Szent Péter-templom javára.

6. Továbbá, hogy Novgorodban senkinek se legyen évente több mint 1000 márka (befektetése) sem társas, sem egyéni üzletben, sem másban. Ha pedig megesnék, hogy valakinek ennél több volna, a többlet elveszett vagyonként a Szent Péter-templomé legyen.

7. Továbbá a Szent Péter-testület főnökei ezennel kötelezettséget vállalnak, hogy mindenkitől esküt vesznek ezen okmány rendelkezéseinek Isten, valamint összes szentjei és kegyes urunk Szent Péter segítségével minden fondorlat nélkül való megtartására…

8. Továbbá, hogy 20 éven felüli inas nem tartozhat a novgorodi jog alá, aki azonban a kereskedői jog alá akar tartozni, Novgorodban tanuljon, akárki legyen is az.

Kelt az Úr 1346. esztendejében, a Szent Péter-székesegyházban… ez oklevél másolatát a hajó orrára kell erősíteni…

20.24. Bréma kötelezettségeiSzemelvényünk a Hanza-szövetségben való részvétellel járó kötelezettségeket ismerteti. Figyelemre méltó a kereskedelmileg fontos területek katonai védelmének megszervezése.

Koppmann, 1870, T. I., 143–144. o.

Mi, Bréma város konzuljai és közönsége a tengeri városok, s más városok konzuljainak, valamint a Római Szent Birodalom német Hanzájához tartozó valamennyi kereskedőnek mérhetetlen nagy hálánkat fejezzük ki, amiért kegyelmükbe fogadtak, és a mondott kalmárok szabadságaiból és kiváltságaiból nekünk is részt engedtek, jóllehet bizonyos ideig e jogokból nem részesülhettünk.880880

Továbbá azt is kívánjuk, hogy mindazok, egyenként és együttesen, akik jelen írásunkat hallják vagy olvassák, mindörökre vegyék tudomásul, amit a jelenlevők előtt is nyilvánosan kijelentük, hogy minden egyes szerződési pontot és megállapodást, melyek alább írva vannak, s amelyeket – nevünkben és részünkről Lübeck városában a tiszteletre méltó férfiak, a Doneldynek mondott Heinrich és Bernard Dettenhusen urak, konzulságunkban társak, kiket mi ennek az ügynek tárgyalására külön kiküldünk, Lübeck városának és más, az említett Hanzához tartozó városok konzuljaival, akik Lübeckben összegyűltek – megtárgyaltak, s amelyekben megállapodtak, sértetlenül és szilárdan meg akarunk tartani.

Elsősorban a következőt: valahányszor az alulírott városok, ti. Lübeck, Wismar, Rostock, Stralsund és Greifswald konzul urai felszólítanak arra, hogy az összes említett kalmárok előnyére és hasznára a Nordsundnak nevezett kikötőt megsegítsük és megvédjük, akkor mi kötelesek vagyunk – de önként is szívesen megtesszük –

879879 Szeptember 29. utalás az évszakos vásárok tartására.

880880 Nem ismeretes pontosan, hogy mikor szüntették meg korábbi jogait. A városnak a Hanzába való újrafelvételéről van szó.



ötven fegyveressel és más hadifelszereléssel ellátott jó hajót költségünkre és kockázatunkra odaküldeni. S ha az említett kikötőnek nyújtott segítségünket és oltalmunkat Isten ama kalózok és rablók fölött győzelemmel jutalmazza, az abból származó zsákmányt kötelesek vagyunk – s ezt meg is tesszük – segítőtársainkkal, a fegyveresek száma, azaz a részvétel arányában, felosztani.

Ugyanúgy, ahányszor csak a hamburgi konzul urak az Elba védelmére felszólítanak bennünket, e védelem céljaira az Elbára, szintén költségünkön és kockázatunkra, hajón száz fegyverest vagyunk kötelesek és fogunk is küldeni, s ha a rablóktól ott is zsákmányhoz jutunk, azt a (fegyveres) személyek száma és mennyisége szerint – mint kifejtettük – méltányosan megosztjuk. Ha pedig szükségesnek látszanék, hogy az említett célokra több fegyveres hajót küldjünk, úgy ezt minden ellentmondás nélkül megtesszük.

Továbbá készségesen elvállaljuk, hogy mindazokat a szerződéseket és megállapodásokat szigorúan betartjuk, melyeket az említett városok konzul urai az összes kereskedők nevében megtárgyaltak és megkötöttek. Így, ha polgáraink közül valaki könnyelmű merészséggel hajóival és árusaival tiltott útvonalakon vitorlázna, a konzul és kereskedő urak által tilalmazott helyeket keresne fel, a szerződéseket és megállapodásokat megszegné, azokat betartani nem akarná, az ilyet minden árujától fosszák meg és fogják el. Abban a városban levő áruiból, ahol elfogták, kétharmad rész a kereskedőknek, egyharmad rész pedig a város konzuljainak jusson. Városunkban vagy másutt levő javai azonban épségben örököseire vagy rokonaira maradjanak.

Hasonlóképpen jelen levelünkkel megígérjük és kötelezzük magunkat, hogy megnevezett kalmárokat megvédjük minden kártól. Azokból a kiváltságlevelekből és szerződésekből, melyeket abban az időben, mikor a nevezett kereskedők szabadságjogainak élvezetéből ki voltunk zárva, Angliában, Norvégiában és Flandriában nyertünk, illetve kötöttünk, az említett kereskedőkre kár nem származhat; tudniillik azt meg nem engedjük, hogy ezek a szerződések és kiváltságok a nevezett kereskedők kárára, sőt veszélyére szolgáljanak, és az itt előrebocsátottakhoz sem álnokságból, sem rosszindulatból származó külön feltételt hozzá nem adunk.

Továbbá, ha, amitől Isten őrizzen, mi, vagy közülünk valaki, vagy polgáraink, vagy bárki más a mi nevünkben, tudtunkkal, a fentiek ellen egészben vagy részben valamit tenni merészelne, minket és utódainkat az említett kereskedők Hanzájából és annak kiváltságaiból örök időkre zárjanak ki s jogaikban soha többé ne részesüljünk.

A fentiek nyilvánvaló bizonyságául városunk pecsétjét jelen levelünkre függesztettük…

20.25. Kereskedelmi kapcsolatok Közép- és Kelet-Ázsiával (XIV. század)Francesco Balducci Pegolotti A kereskedelem gyakorlata (Practica della Mercatura) c. könyve egyike e téren a legrégibb és legrészletesebb gyakorlati vezérvonalaknak és kézikönyveknek.

Pegolotti firenzei származású, 1311-ben mint Firenze követe kereskedelmi tárgyalásokat vezetett a szomszédos Sienával. A Bardi-bankház szolgálatában néhány évet Németalföldön, majd (1317–1320-ig) Angliában töltött. 1324–1327-ig Ciprus szigetén vezette a Bardi-ház ügyleteit. Úgy látszik Pegolotti maga nem utazott Belső-Ázsiába, de valószínű, hogy sokszor hallott részletes beszámolókat ezekről az utakról az ott járt kereskedőktől.

The Mediaeval Academy of America. Cambridge Mass. 1936, 21–23. o.

Útbaigazítás, hogyan lehet Tanán keresztül Kínába881881 utazni és onnan áruval visszatérni Tanából Dzsintarhanba882882 ökrös szekéren az út 25 napig, lovas szekéren azonban csak 10–12 napig tart. Úti kíséretre elegendő mokkoló, azaz fegyveres van. Dzsintarhanból Szárába883883 vízi úton egynapi, Szárából Szarakankóba884884 nyolcnapi az utazás a folyón. Lehet ugyan szárazon is menni, de vízi úton olcsóbb az áru. Szarakankóból Organcsáig885885 tevefogaton 20 nap az út. Ha valaki árukkal utazik, jól teszi, ha Organcsát felkeresi, mert az igen kedvező piachely. Organcsából Oltraróba886886 35–40 napig tart az út tevefogaton. Ha

881881 A szövegben mindenütt Kitaj (Kathay) áll, ahogyan akkortájt nevezték Észak-Kínát a nyugat-európai utazók.

882882 Dzsintarhan = Asztrahany. A régi Asztrahany városa, amelyet Tamerlán rombolt le, a Volga bal partján feküdt. 8-10 kilométerrel északabbra a mai Asztrahanytól.883883 Szára, Szaraj: az Aranyhorda kánjának székhelye az Ahtuba mellett. Igen eleven kereskedelmi gócpont, ahol különösen a rabszolga-kereskedelem volt élénk.884884 Szarakanko, Szarajcsik: a mai Szarajcsikovszkaja sztanyica falu az Urál folyó mellett. Kb. 60 kilométerre a folyó torkolata felett.

885885 Organcsa, Urgencs, az Amu-darja mellett, 40 kilométernyire Hívától.

886886 Oltraro, Otrar: az ősi Farab.



valaki Szarakankóból indul el és egyenesen Oltraróba megy, 50 napig lesz úton. Olyannak, akinél nincs áru, ez az útvonal jobban megfelel, mintha (előbb) Organcsába menne. Oltraróból Armalekkóba 887887 45 nap az utazás öszvéren; kísérő fegyveresek állandóan találhatók. Armalekkóból Kamekszuig888888 70 nap az út szamárháton, Kamekszuból egy folyóig, melynek neve…889889… lovon 45 napig kell utazni. A folyótól Kasszaiba890890 mehetsz és ott ezüstpénzedet beválthatod, amiért ez vásárlásra is alkalmas hely. Kasszaiból olyan pénzzel utazhatsz tovább, amelyet az itt beváltott ezüstért kaptál. Ez a pénz papírból van és baliszcsi891891 pénz a neve. Négy ilyen pénz tesz ki egy ezüstszommót, amely Kína tartományaiban érvényes. Kasszaitól Gamalekkóig,892892 mely Kína fővárosa, 30 napig tart az utazás.

Mire van szükségük az említett úton Kínába igyekvő kereskedőknek?

Mindenekelőtt ajánlatos, hogy nagy szakállt növesszen és ne borotválkozzék. Tanában fogadjon fel turkméneket és ne sajnálja a pénzt, ha közülük jót kaphat. A jó ugyanis nem kerül majd útközben annyi kellemetlenségbe, mint a rossz. A turkméneken kívül jó még, ha legalább két derék gyalogost is visz magával, akik a kun nyelvet jól beszélik… Tanából Dzsintarhanig ajánlatos 25 napi élelemmel ellátnia magát, mégpedig liszttel és sózott hallal. Húst az útjába eső helyeken is eleget talál. Hasonlóképpen az összes helyeken, melyek az egyik országból a másikba vezető út mentén vannak, a fenti beosztás szerint, helyes, ha ellátja magát, liszttel és sós hallal. Egyéb élelmiszert, különösen pedig húst, útközben is talál.

A Tanából Kínába vezető út; az azt megjárt kereskedők elbeszélése szerint éjjel-nappal egyaránt igen biztonságos. Azonban, ha egy kereskedő menet vagy jövet közben meghal, minden áruja annak az országnak uráé lesz, ahol meghalt a kereskedő. Az uralkodó tisztjei mindenét lefoglalják. Ugyanúgy, ha Kínában hal meg. Ha esetleg testvére van vele vagy jó barátja, aki hajlandó magát testvérének mondani, annak kiadják vagyonát, melyet az országból elszállíthat. Ezenkívül még más veszély is lehetséges. Ha ugyanis a fejedelem meghalt, mindaddig, amíg másik nem lépett a helyébe, a közbeeső időben néhányszor már a frankoknak és más idegeneknek kellemetlenségben volt részük. (Frankoknak nevezik az összes keresztényeket Romániától keletre mindenütt.) Az út sem biztonságos, míg az elhunyt uralkodónak utóda nem lesz.

Kína egy tartomány neve, mely nagy kiterjedésű és sok lakott helye van. A többi közt van egy, amely főváros is s ahol kereskedők tartózkodnak, és ahol a kereskedelem nagy részben lebonyolódik. Ezt a várost Gamalekkónak nevezik. A város kerülete 100 mérföld, tele van idegen emberrel, fényes épületekkel, lakossággal.

Számításunk szerint egy kereskedő egy turkménnel, két gyalogos katonával és 25 ezer aranyforint893893 értékű áruval Kínáig 60-80 ezüst szomót ad ki úti felszerelés beszerzésére; az egész úton Kínából Tanába visszatérőben körülbelül 5 szommót. A szommó 5 aranyforintot érhet. Számításunk szerint továbbá a szekeret egy ökör vontatja, és terhelése 10 genovai cantera,894894 egy tevés szekeret három teve húz, terhelése 30 genovai cantera. A lovas szereket egy ló húzza 6 és ½ genovai cantera terheléssel. Selyemből 250 genovai font súlyt bír el. Egy vég selymet 110–115 genovai font súlyúnak szokás számítani.

Gondolni kell arra is, hogy a Tanából Szarába vezető út kevésbé biztos, mint bármely más út. De ha 60 ember van együtt, még ha az út veszélyeztetett is, olyan biztonságos a közlekedés, mint otthon.

Aki Genovából vagy Velencéből megy az említett helyre, és onnét utazik Kínába, vigyen magával vásznat és jól teszi, ha azzal Organcsát útba ejti. Organcsában adja el, hogy szommóhoz jusson, és menjen tovább anélkül, hogy pénzét más áruba fektetné. Különösen, ha még van néhány vég igen finom vászna, melyek nem foglalnak el nagyobb helyet, mint más sokkal durvább vásznak.

A kereskedők az utat lovon vagy szamáron, vagy más hátas állaton lovagolva tehetik meg.

887887 Armalekko: a város, amely ezt a nevet viselte (Armaleha, Armalit, Alimali), az Ili, a mostani Kuldzsa folyó termékeny és népes völgyének környékén feküdt. De van olyan vélemény is, amely szerint Armalekko a mostani Alma-Ata.888888 Kamekszu: Kancsu városa a Kínai Nagy Fal nyugati végében.

889889 Pegolotti könyvének egyetlen kéziratos példányából a folyó neve véletlenül kimaradt. Feltételezhető, hogy Pegolotti Tanhóra, a Sárga-folyó mellékfolyójára gondolt.890890 Kasszaj valószínűleg kínai város.

891891 Babiszcsi – vagy baliszcsi – nem a papírpénzek közös neve, ahogyan Pegolotti írja, hanem meghatározott pénzösszeg, tekintet nélkül arany, ezüst vagy papír minőségére.892892 Khan Balig, a Calambuc név torzított alakja.

893893 Firenzei arany pénzérme kb. 3,9 gramm aranytartalommal.

894894 A genovai cantera egyenlő 47,25 kilogrammal.



Mindazt az ezüstöt, amelyet a kereskedők Kínába visznek, Kína uralkodója elveszi tőlük a kincstárába téteti, a kereskedőnek pedig papírpénzt ad. Ez sárga papiros, melyen rajta van az uralkodó pecsétje. Ezt a pénzt baliszcsiknek nevezik, melyen selymet és minden más árut vásárolhatsz. Az ország minden lakosa köteles elfogadni és a kereskedelmet sem zavarja az, hogy a pénz papírból van. 895895 E papírból háromféle címlet van. Hogy az első értéke a másik kettőhöz hogyan viszonylik, az uralkodó állapítja meg.

Számításunk szerint Kínában 19–20 genovai font kínai selymet kaphatsz egy ezüst szommóért, ami viszont 8 és 1/2 genovai unciának felelne meg. Egy fontban 11 uncia896896 és 17 finom dénár van.

Ugyancsak Kínában 3–3 és 1/2 rőf selyem kamukát897897 kapsz egy szommóért, 3 és 1/2 –5 rőf aranyszövésű selyem nachettót898898 egy ezüstszommóért.

20.26. A vámszedők jogaiAz augsburgi alkotmányból vett részlet (XIII. század) az idegen kereskedők kötelezettségeit szabályozza.

Meyer, 1878, 24–25. o.

X. cikkely: A vámszedők jogai a városban és a hidaknál

1. Ha egy vendég (hospes idegen kereskedő) áruját itt, e városban adja el, fontonként négy pfenniget fizet.

2. Ha két vendég egymás közt köt üzletet, mindegyikük fontadót fizet, mégpedig fontonként négy pfenniget.

3. Ha egy idegen kereskedő (vendég) itteni polgárral cserél árut, a vámosnak joga van arra, hogy tetszése szerint vagy a behozott, vagy az itt vásárolt áru után szabjon ki vámot.

4. Ha egy vendég a városba jön, és itt áruját eladja, hogy itt pénzhez jusson, azután az így szerzett pénzen magának más árut vásárol, bármi legyen is az, a vámszedőnek joga van akár az itt eladott, akár az itt vásárolt árura vámot kiszabni…

7. Ha egy vendég áruját már eladta, de a vámost is előzőleg kielégítette, az áruért semmi vámot nem köteles fizetni.

8. Ha valakinek lova, vagy szarvasharmája elpusztul, bőrét a városban piacra viheti, és ezért vámot nem fizet.

9. Ha egy vendég a vámost megtéveszti, fogják el, a vámosnak a vámot, amit meg kellett volna adni fizesse meg; ez utóbbi az árut foglalja le és tetszése szerint bánjon vele.

10. Ha egy vendég áruját egy polgár magáénak mondja csak azért, hogy így a vámost megtévessze, a vámos ezt megtudja és hitelt érdemlő módon bizonyítja, hogy így áll a dolog, az illető a vámosnak a vámösszeg kétszeresét fizesse meg, a vogtnak pedig öt shillinget adjon, mert a törvényt semmibe vette.

11. Tudni kell a következőket: a vámosnak az említett ügyekben semmi hátrányt nem szabad szenvednie mindaddig, míg a vámszedésben a jognak megfelelően jár el; viszont ő se nyerészkedjék, hanem érje be azzal, ami őt és alkalmazottait megilleti, ha pedig valami nehézsége támadna, a vogt siessen segítségére és segítse őt jogához.

20.27. Pénzátutalás (1214. április 6. Genova)A magánhitelpapírok (átutalás, fizetési kötelezvény adóslevél stb.) igen változatos formái ismertek a XIII–XV. századi Európában. Valamennyinél általános követelmény volt, a hitelező és az adós megnevezése, az összegnek, a kifizetés helyének és idejének pontos megjelölése. Végül a kifizetés elmaradása vagy késedelme esetére vonatkozó kártérítési záradék. Egyes kötelezvények bemutatásra vonatkozó záradékot is tartalmaznak, ilyen esetben a hitellevél bemutatójának kellett az összeget kifizetni. A hitellevelek mindig a kiállítási hely

895895 Pegolotti az Európában széles körben elterjedt pénzrontásra céloz. Nem teljes súlyú vagy alacsonyabb karáttal bíró pénzérméket hoztak forgalomba, azaz nagyobb mennyiségben kevertek hozzájuk nem nemes fémeket, mint ahogyan közhírré tették; névértékét azonban megtartották.896896 Egy font = 12 uncia, 1 uncia = 20 dénár.

897897 Selyem, kamukának nevezik a damaszt egyik fajtáját.

898898 A (selyem) nacchetto a brokát egyik fajtája.



municipális jogainak biztosítékaival bírtak.

Collection des documents, 1880, T. III., 5. o.

Én, Symon Rubeus bankár átvettem tőled Rajmund Podiozandinus, Genovában 34 font dénárt és még 32 dénárt. Ezért cserébe ígérek neked vagy annak, akit te hozzám küldesz, annak ti., aki ezt a cédulát átadja nekem, nyolc márka jó, törvényes mértékű és kereskedelmi forgalomban levő ezüstöt Montpellier-ben, a most következő pünkösdig. Ha ezt nem tenném, kétszeres bírságot ígérek neked. Kelt Genovában, április hóban, a hónap, hatodik napján, három óra előtt. A tanúk: … stb.

20.28. Ítélet egy eladósodott veronai polgár ellenA hitelező kérésére a városi törvények szerint a konzulnak le kell rombolnia a nem fizető adós épületeit.

Ficker, 1874, 313. o.

A negyedik napon, április utolsó napja előtt, Veronában, a veronai kommuna székházában, Ventura, Jacobinus, Domonkos, Zucho, Paxetus jegyző és mások jelenlétében, Omnebonus bíró úr és Verona konzulja színe előtt, a Crescentiusok nemzetségéből való Ugotio úr, Verona podesztája899899 idejében. – Ugyanott a cremonai Pontius Auratus úr elmondotta és bejelentette Omnebonus bíró úrnak, egyben Verona konzuljának, s általa a veronai kommunának, hogy neki, ti. a konzul úrnak, ugyanazon Pontius Amatus úr kérésére le kellene rombolnia, illetve romboltatnia Naimerinus Grosius úr javait, úgy, amint az Verona városa adóstörvényében benne van, amaz adósság miatt, amellyel Grosius úr ugyanazon Pontius úrnak tartozik, mondván, hogy a törvény szerint a legnagyobb összeget hitelező követelésére le kell rombolni a nem fizető adós javait. Az Úr ezerkétszázhuszadik esztendejében, a nyolcadik indikcióban. Én, Bonaconsa, akit Prevedellusnak is neveznek, Ottó császár úr és az ő kúriájának jegyzője, jelen voltam, s miután erre felkértek, megírtam ezt az oklevelet.

20.29. Zsidóknak adott kiváltságok AusztriábanA II. Frigyes császár által 1238-ban kamaraszolgáinak, a bécsi zsidóknak adományozott privilégiumok érvényüket vesztették a császár és Frigyes herceg közötti béke értelmében. Az itt közölt kiváltságlevél ezeket a korábbi jogokat újította fel és terjesztette ki az egész hercegség területén élő zsidó lakosságra.

J. Aronius, 1890, 235–236. o.

1244. július 1.

Frigyes, Ausztria, Stájerország és Krajna hercege, az uralma alá tartozó valamennyi zsidónak az alábbi kiváltságot adományozza:

1. Először is elrendeljük, hogy az olyan ingó, vagy ingatlan vagyon miatt indított peres ügyekben, avagy bűnügyekben, amelyek zsidó személyét vagy vagyonát érintik, tanúként keresztényt csakis egy másik kereszténnyel és egy zsidóval együtt szabad a bíróság elé engedni.

2. Hasonlóképpen: ha egy keresztény egy zsidó ellen indít keresetet, azt állítva, hogy elzálogosított neki valamit, s a zsidó azt tagadja, abban az esetben, ha a keresztény a zsidó egyszerű szavának nem akarna hitelt adni, akkor a zsidó esküvel legyen köteles a neki elzálogosított értéket illetően saját vallomását bizonyítani, s ha ezt megteszi, kapja meg a felmentést.

3. Hasonlóképpen: ha egy keresztény azt állítja, hogy a zsidónak kisebb összegért zálogosított el valamit, mint amekkora összeget a zsidó állít, esküdjön meg a zsidó a zálogöszszeget illetően; és azt az összeget, amelyet a zsidó eskü alatt vall, a keresztény ne vonakodjék neki kifizetni.

4. Hasonlóképpen: ha egy keresztény azt mondja, hogy a zsidónak zálogba adott valamit, de erre tanúkat nem állít, és a zsidó ezt tagadja, akkor a keresztény saját személyében tegyen esküt, és így tisztázza magát.

5. Hasonlóképpen: a zsidó zálogba fogadhat mindent, minden néven nevezendő holmit, s nem köteles vizsgálni a tárgy eredetét; kivéve a véres vagy átnedvesedett ruhákat, illetve a szentelt (istentiszteleti célokat szolgáló) ruhákat; ezek közül egyet se merészeljen elfogadni.

899899 Észak- és Közép-Itáliában a XII. század közepétől (először Bolognában 1151-ben) a város egyedüli vezetője a konzulátus helyén. A podeszta általában egy külső (a városon kívüli) nemes volt, akit 1 évre választottak. A császártól függő városokban az nevezte ki a podesztát.



6. Hasonlóképpen: ha egy keresztény indít keresetet egy zsidó ellen amiatt, hogy a zálogtárgy, ami a zsidónál van, lopott, avagy nyílt erőszakkal elvett holmi, a zsidó esküdjön meg e zálogtárgyat illetően arra, hogy amikor zálogba fogadta a tárgyat, nem tudta, hogy az lopott, avagy erőszakkal elvett holmi; de foglalja bele esküjébe azt is, hogy mennyiért zálogosították el neki a szóban forgó tárgyat; s miután így tisztázta magát, a keresztény fizesse meg neki a zálog tőkeösszegét, az időközben felgyűlt kamatokkal együtt.

7. Hasonlóképpen: ha a zsidó akár tűzvész, akár tolvajlás, akár pedig erőszakos cselekedet által elveszti vagyonát, s azzal együtt a neki elzálogosított értéktárgyakat is, és ez köztudomású tény, s a keresztény, aki a zálogot elhelyezte nála, ennek ellenére keresetet indít ellene, akkor a zsidó saját esküjével tisztázza magát.

8. Hasonlóképpen: ha a zsidók között ténylegesen egyenetlenség vagy viszály támadna, városunk bírája ne követeljen a maga számára az ő ügyeikben semmiféle joghatóságot, hanem a felettük való ítélkezés jogát maga a herceg, vagy az ország főkamarása gyakorolja. Ha a bűntett személy elleni bűncselekmény, akkor az ilyen eseteket fenn kell tartani a hercegnek, hogy ő ítélkezzék bennük.

9. Hasonlóképpen: ha egy keresztény bármiféle sebet ejt zsidón, akkor az ilyen tett elkövetője fizessen a hercegnek tizenkét márka aranyat, s ezt szállítsa is be a herceg kamarájába; a sebesültnek pedig fizessen tizenkét márka ezüstöt, és térítse meg neki azokat a költségeket, amibe a gyógyításhoz szükséges orvosságok kerültek.

10. Hasonlóképpen: ha egy keresztény megölt egy zsidót, kapja meg bírói ítélettel méltó büntetését, s mind ingó, mind ingatlan vagyona szálljon át a herceg birtokába.

11. Hasonlóképpen: ha egy keresztény megüt egy zsidót, de úgy, hogy vérét nem ontja, fizessen a hercegnek négy márka aranyat, a megütött zsidónak pedig adjon négy márka ezüstöt. Ha a tett elkövetőjének nem lenne pénze, csapassék le a keze, s így adjon elégtételt tettéért.

12. Hasonlóképpen: ha egy zsidó átutazik a joghatóságunk alá tartozó területeken, senki se akadályozza őt meg ebben, ne zaklassa, ne bántsa őt; és ha valamiféle árut vagy más olyan holmit vinne magával, ami után vámot kell fizetni, valamennyi vámszedő helyen csakis azt az előírt vámot fizesse meg, amelyet annak a városnak bármelyik polgára köteles megfizetni, amely városban a zsidó éppen tartózkodik.

13. Hasonlóképpen: ha a zsidók, szokásuk szerint, valamelyik halottjukat egyik városból a másikba, avagy egyik tartományból a másikba, avagy egyik országból a másikba szállítanák át, úgy akarjuk, hogy vámszedőink semmiféle vámot ne csikarhassanak ki ezért tőlük; ha a vámszedő mégis kikényszerítene tőlük valamit, úgy kell megbüntetni, mint valami útonállót, akit köznyelven szólva „Rauber”-nak, azaz rablónak neveznek.

14. Hasonlóképpen: ha egy keresztény a zsidók temetőjét900900 valamiféle vakmerőségtől indíttatva megrongálja vagy megtámadja, törvényes bírói ítélet által haljon meg, s bármely néven nevezendő teljes vagyona szálljon át a herceg kamarájára.

15. Hasonlóképpen: ha bárki arra merészkedne, hogy gúnyodva szóljon a zsidók iskoláiról, úgy akarjuk, hogy az ilyen fizessen ki a zsidók bírájának két talentumot.

16. Hasonlóképpen: ha egy zsidót saját bírája elmarasztal abban a pénzbírságban, amelyet „Wandel”-nak neveznek, az ezen a címen 12 dénárt fizessen ki a bírónak.

17. Hasonlóképpen: ha egy zsidót saját bírája a bírói szék elé idéz, s a zsidó sem az első, sem a második idézésre nem jelenik ott meg, mindkét alkalomért fizessen bírájának 4–4 dénárt. Ha a harmadik idézésre sem jelenne meg, akkor az említett bírájának 36 dénárt fizessen.

18. Hasonlóképpen: ha egyik zsidó megsebesíti a másik zsidót, ne vonakodjék saját bírájának két talentumot bírságpénzként – amelynek neve „Wandel” – kifizetni.

19. Hasonlóképpen: úgy határoztunk, hogy egyetlen zsidó se esküdjék a törvénytekercsre, csakis akkor, ha a mi személyes jelenlétünk bírósága elé idéztettük.

20. Hasonlóképpen: ha egy zsidót titokban gyilkoltak meg, úgy hogy barátai nem tudják bizonyítani: ki volt az, aki megölte, abban az esetben, ha a vizsgálat során valaki ellen gyanút fognának, a gyanúsítottal szemben a zsidók helyett mi fogunk perdöntő bajvívót kiállítani.

900900 Feltehetően a bécsi temetőre vonatkozik, mivel a korabeli források csak itt említenek zsidó temetőt.



21. Hasonlóképpen: ha egy keresztény erőszakos módon vetné kezét egy zsidó nőre, úgy akarjuk, hogy csapassék le a keze.

22. Hasonlóképpen: a zsidók bírája a zsidók közt felmerült vitás ügyek közül csak azokat vigye bíróság elé, amelyeknél erre őt panasz formájában felkérik.

23. Hasonlóképpen: ha egy keresztény úgy váltja ki zálogát a zsidótól, hogy a kamatot nem fizeti ki neki, akkor ha a kamatokat egy hónapon belül nem rendezné, e kamatokkal növekedjenek meg az eredeti kamatok (kamatos kamatot tartozzék fizetni).

24. Hasonlóképpen: úgy akarjuk, hogy zsidóházba senkit se szállásoljanak el.

25. Hasonlóképpen: ha egy zsidó az országbeli főrangúaknak akár birtokaira, akár adóslevélre pénzt adott kölcsön, s ezt a birtokában levő oklevéllel és pecséttel igazolja, akkor mi azokat a birtokokat zálogbirtokokként lekötjük neki, s meg is védelmezzük erőszak ellen e zálogbirtokait.

26. Hasonlóképpen: ha bárki – akár férfi, akár nő – elcsábítja a zsidótól magához a zsidó fiát, azt akarjuk, hogy az ilyen tolvajként bűnhődjék.

27. Hasonlóképpen: ha a zsidó egy éven át birtokában tartott már egy kereszténytől kapott zálogtárgyat, abban az esetben, ha a zálogtárgy értéke nem haladja meg túlságosan a kölcsönadott pénz értékét, hozzászámítva a kamatokat, mutassa be a zsidó saját bírájának a zálogtárgyat, s utána szabadon értékesíthesse azt. Ha pedig a zálogtárgy egy év és egy napnyi időn túl visszamarad a zsidónál, ezután már senkinek sem tartozik számadással felőle.

28. Hasonlóképpen: úgy akarjuk, hogy senki se merészelje a zsidót arra kényszeríteni, hogy vegye át a zálogtárgyáért járó pénzt a zsidó saját ünnepnapjain.

29. Hasonlóképpen: ha egy keresztény a zsidótól erőszakkal viszi el zálogtárgyát, vagy erőszakoskodik a zsidó házában, akkor az ilyenre, mint a mi kamaránk megkárosítójára kell súlyos büntetést kiszabni.

30. Hasonlóképpen: zsidó ellen csakis a saját iskolájuk épületében lehet bírói eljárást lefolytatni, másutt nem; kivéve saját magunkat, mert nekünk jogunk van őt személyes jelenlétünk bírósága elé idézni.

31. Hasonlóképpen: úgy döntöttünk, hogy a zsidók se szedhessenek magasabb kamatot, mint hetenként nyolc dénárt egy talentum után.901901

20.30. Zsidókra vonatkozó rendeletek FranciaországbanOrdonnances, 1723, T. I., 317. o.

20.31. 1288. év Pünkösdjén tartott parlament határozataElrendeltetett, hogy a Franciaországban élő zsidókat vagy egy valakit, avagy többeket közülük nem szabad elfogni, vagyis bebörtönözni egyetlen szerzetes atya vagy szerzetes testvér rendelkezése vagy megkeresése alapján sem, de másokéi alapján sem, bármiféle tisztséget viseljen is az illető, csakis abban az esetben foghatók el vagy fogható el közülük bárki, ha előbb azt a sénéchalunkat vagy baillinkat, akinek a joghatósága alatt élnek, tájékoztatják arról az okról, amiért az elfogatási parancsot vagy az erre irányuló megkeresést kiadták; és ennek az oknak olyan világosnak kell lennie, hogy azért valóban el kelljen fogni egyet vagy többet közülük, de annak is ki kell tűnnie belőle, hogy a parancsot kiadók joghatósága alapján kinek kell az elfogatást végrehajtania, s utóbbinak az Apostoli Szék által kiadott parancslevél szövege szerint kell megtörténnie; s azt akarjuk, és meg is parancsoljuk, hogy erről a parancslevélről kapjon másolatot valamennyi sénéchal és bailli, összesen és egyenként, de kapja meg minden tisztségviselőnk is, hogy azután ne mentegethessék magukat ezek a mi tisztségviselőink azzal, hogy nem tudtak a dologról, s azért nem hajtották végre az említett Apostoli Széktől származó parancslevelekben foglaltakat. És ha valami kétség merülne fel, vagy valami nem lenne világos, se egy se több zsidót el ne fogjanak mindaddig, amíg ki nem kérik a király úr kúriájának és ítélőmesterének véleményét.

20.32. Az 1290. évi gyertyaszentelői parlament határozata a 901901 Egyes szerzők számítása szerint ez évi 170%-ot jelent.



zsidók kiűzésérőlElrendeltetett a király úr jelenlétében és parancsára, hogy mindazokat a zsidókat, akik Angliából és Gascogne-ból902902 érkeztek Franciaország területére a böjtközép napjáig, ki kell kergetni (száműzni) az országból.

20.33. Uzsorakamat elleni királyi rendeletIV. Szép Fülöp 1299-ben felújította IX. Szent Lajos hasonló tárgyú rendeletét.

Ordonnances, 1723, T. I., 333. o.

Fülöp, Isten kegyelméből stb. – Mindazoknak, akik látják majd ezt az oklevelünket (üdvözletünket).

Tudjátok meg valamennyien, hogy mi a mi elődeink jámbor nyomdokain akarván járni, különösképpen pedig a mi nagyatyánkat, Szent Lajost akarván követni mindabban, ami elősegíti az erényeket és kiirtja a bűnöket, alattvalóinknak pedig nyugalmát és békéjét szolgálja, ezért azt a statútumot, vagyis rendelkezést, melyet Szent Lajos az uzsora elsodró örvényének megszüntetésére, prelátusai és országbárói tanácsára egykor kiadott – azt ti., hogy azokat, akik kötelezvénylevéllel vagy más, kezességi biztosítéklevéllel el vannak kötelezve a zsidóknak vagy más hírhedt uzsorásoknak, egyetlen jogszolgáltató személy se kényszerítse a fizetésre –, úgy akarjuk, elrendeljük és megparancsoljuk, hogy sértetlenül tartsa meg mindenki. És nehogy valaki is meghiúsíthassa a jövőben ennek a rendelkezésnek végrehajtását, királyi hatalmunk teljességéből megtiltjuk minden tisztségviselőnek és alattvalónknak, bármilyen rendű és rangú legyen is, hogy a jövőben ilyen kötelezvénylevelet készítsen zsidók vagy más hírhedt uzsorások számára, ilyet pecséttel el ne lásson, és ha e tilalom ellenére mégis készültek volna ilyenek, azok ne legyenek sem jogerősek, sem érvényesek. Úgy akarjuk továbbá, és el is rendeljük, hogy a fenti módon a múltban zsidóknál, avagy más hírhedt uzsorásoknál keletkezett adósságokat, azokat is, melyeket már peresítettek, az első ráta szerint teljességgel fizessék vissza, ami azonban az első ráta (a törvényes kamat) felett van, el kell engedni teljességgel.

Mindennek bizonyságául erre az oklevelünkre rátétettük pecsétünket. Kelt a meluni apátság mellett, Péter és Pál apostolok ünnepén, az Úr 1299. esztendejében

20.34. Részlet egy városi polgár végrendeletéből, 1281A magánoklevelek igen jelentős csoportját alkotják a végrendeletek, amelyek a polgári gazdaság (vagyon) bemutatásán túl, közvetlenül ábrázolják az adott társadalom életét.

M. Yans, 1937, 23. o.

…Hasonlóképpen: van nekem Theoderik de Meffia-i mesternél, a jegyzőnél egy talpas ezüstkupám, ennek értéke harmincöt liège-i solidus, vagy akörüli; ezt zálogba kötöttem le neki mostohafiam, Hanet helyett, bizonyos pénzösszeg miatt, amellyel ez a Hanet az említett Theoderiknek tartozik, a jegyző által végzett írásbeli munka miatt, s a becsértékét a liège-i királyi tisztségviselő szabta meg. Hasonlóképpen a feleségem ruházatát is, nevezetesen egy „surcot”903903 barna mintás kelméből egy mentével (tunika) fehér teveszőr szövetből szürke prémmel hat márka értékben zálogba kötöttem le a caours-iaknak904904 negyven solidusért. És az én említett mostohafiam azt ígérte Hugo Picart, a liège-i városi jegyző és Olivier de Houdier és más elöljárók előtt, hogy ezt a ruházatot és azt az ezüstkupát vissza fogja váltani és nekem vagy említett feleségemnek, vagy – ha időközben meghalnék – végrendeletem végrehajtóinak oda fogja adni halogatás és kár nélkül. Hasonlóképpen a caours-iaknak zálogosítottam el ugyanazon mostohafiam és Henrik fivérem helyett három márkáért egy mellvértet, lábvértéket, egy széles szájú, lábatlan ezüstserleget, amelyek egykor Jakab fivéreméi voltak, és ezzel a három márkával ugyanazon Jakab fivérem tartozott nekem egy lóért, melyet neki adtam el és engedtem át; ugyanezen Jakab megígérte, hogy ő majd kiváltja ezeket a zálogtárgyakat, s engem azáltal tehermentesít a zálogtól, mégpedig a legutóbb elmúlt Szent András-naptól fogva, mert akkor kellett volna neki kifizetnie azt a három márkát.

20.35. Külföldi kereskedők a francia királyságban902902 1290-ben az Angliából menekültek átmeneti letelepedését engedélyezték.

903903 Felsőruha.

904904 Hivatásos uzsorások. Elnevezésük eredete vitatott; egyes szerzők (pl. Wolff) a dél-franciaországi Caours városból származó pénzváltókkal, mások (pl. Tihon) a lombardokkal, vagyis az itáliai eredetű bankárokkal azonosítják.



IV. Fülöp francia király több kedvezményt ad a lombard és itáliai kereskedőknek az eladott áruik után meghatározott adókötelezettség fejében.

Ordonnances, 1723, T. I., 27. o.

Fülöp, Isten kegyelméből a frankok királya, mindazoknak, akik ezt az oklevelet látni fogják, üdvözletünket. Hisszük, hogy méltányosan cselekszünk akkor, ha királyi jobbunkat nyújtva azok felé, akiknek készséges, odaadását alkalmas időkben tapasztaltuk, őket méltó kedvezésünkkel megerősítjük, s különös kegyünk jelével halmozzuk el. Ebből következik az, hogy miután néhány lombard905905 – kik a mi országunk területén élnek – helyettünk és a mi legkedvesebb feleségünk, Johanna, a frankok királynéja helyett az általunk kedvelt Biccio és Musciatto Guidi fivéreknek, kik hűbéreseink s kik befogadják e lombardokat, jámbor szívességből megígérték, hogy ők – ti. ezek a lombardok – összességükben és egyenként nekünk, avagy bennünket és említett feleségünket helyettesítő más személyeknek minden font értékű eladott vagy elcserélt árujuk után fizetnek egy dénárt, egy obulust és egy pogéziát, vagyis pictát,906906 ahogyan azt a mi champagne-i vásárainkon részt vevő kereskedők is megadják és megfizetik, és amint ezt az általunk nekik is adott kiváltságlevél bővebben tartalmazza, épségben tartva azonban az alább olvasható feltételeket – mi az ő odaadásuk készségét e tekintetben méltányoljuk, s meg akarjuk őket ajándékozni különös kegyünk kinyilvánításával, s ezért magunk és említett felségünk nevében, ugyanazon lombardoknak jelen soraink tartalmával megengedjük, hogy ők együttesen és egyenként, teljességgel szabadok és mentesek legyenek minden kollektától, fejadótól a kölcsönös segítség címén szedett hadiadótól, kirovásoktól, lovaskatonai szolgálattól, gyalog és igásrobottól, s bármi néven nevezendő egyéb szolgáltatástól, még abban, az esetben is, ha mi ezt a kollektát, hadiadót vagy egyéb terhet országunk elmúlt, jelenlegi vagy jövőbeni szüksége miatt vetettük vagy vetjük is ki, úgy, amint az a nevezett kereskedőknek adott, előbb említett kiváltságlevélben bővebben benne van; mégpedig olyképpen, hogy ezek a lombardok állandó lakást nem tarthatnak a mi országunk területén egyebütt, hanem csakis azokban a falvakban és helységekben, amelyek fel vannak sorolva kötleveleikben; ugyanis mi ezt az engedményünket csakis azokra a lombardokra akarjuk vonatkoztatni, akik már be vannak jegyezve, vagy akiket a jövőben fogunk bejegyezni azokba az egyezségekbe és kötlevelekbe, amelyeket ők az említett befogadó urakkal kötöttek meg; s azt akarjuk, hogy az itt leírtak összességükben és egyenként szilárdan és visszavonhatatlanul érvényesek legyenek, s tartsa is be azokat mindenki az alatt az egész idő alatt, ameddig e lombardok kötlevelei érvényesek. Hozzátéve még azt is, hogy az említett lombardok a dénárt, az obulust és a pogéziát csakis azok után az eladásaik és cseréik után fizetik s adják, s fizetni és adni kötelesek a jövőben is, amelyeket országunk területén egymás közt, vagy bármely más olyan személlyel bonyolítanak le, aki nem ennek az országnak lakója, és ezt a dénárt, obulust és pogéziát megadják és megfizetik ez idő szerint is, s meg kell adniuk és meg kell fizetniük a jövőben is.

Mind ennek bizonyságára, erre az oklevelünkre rátétettük pecsétünket.

Mi pedig, Johanna, Isten kegyelméből a frankok és Navarra királynéja, Champagne és Brie grófnője, mindazt, ami fentebb olvasható, akarjuk és jóváhagyjuk, s megadjuk mindehhez saját beleegyezésünket, s a nagyobb biztosíték kedvéért rátétettük erre az oklevélre saját pecsétünket is, a mi urunk, királyunk pecsétje mellé.

Kelt Compiègne-ben, Mindszentek ünnepén, az Úr ezerkétszázkilencvenötödik esztendejében.

20.36. Hitelügyletek rendezése a champagne-i vásáronA champagne-i vásárokon kiállított kötelezvények, amelyeket a vásári pecsét, illetve a magisztrátus aláírása hitelesített, különleges bizonyító erővel bírtak, s rendelkeztek mindazokkal a kiváltságokkal, amelyeket a vásárjog magában foglalt.

Collection des documents, T. III., 1880, 18–19. o.

Az Úr nevében. Amen. Ugyanazon Urunk emberi testet öltésének ezerkétszázkilencvennyolcadik esztendejében, a tizenegyedik indikcióban, pénteki napon, mely szeptember havának ötödik napja. A troyes-i Szent János-napi vásáron, a piacenzai kereskedők házában, Lafranco di Paulo, Janatius de Cugullo, Guilelmus Pastorello, Obertonus de Fonle előtt, kik valamennyien piacenzabeliek, s mint meghívott tanúk jelentek meg Marco di Artengo velencei polgár és kereskedő, saját maga, valamint apja, egyben üzlettársa, Donato di Artengo úr nevében határozott nyilatkozatot tett, s mindkét módon: saját akaratából és biztos tudomásával ígéretet tett és megegyezett Oberto Angusollával, aki piacenzai polgár és kereskedő, s aki jelen volt, és kézadással elfogadta az egyezséget mind saját maga, mind pedig apja, Nicola Angusolla, valamint Conrado Angusolla nevében, hogy ti.

905905 Lombardok, itáliai eredetű kereskedők és pénzváltók.

906906 Pogesia v. picta a dénár 1/4 részét kitevő pénzérme.



általa ugyanazon Nicolának és Conradónak átad és kifizet, odaad, hiánytalanul megad, nekik ti. avagy örököseiknek, avagy, akire engedményezik, avagy közülük akár egyiküknek is, olyképpen, hogy ha a kifizetés megtörténik, ugyanazon Marco és apja ettől az adósságtól legyenek teljességgel mentesek; tehát fizet előbbiek szerint Cremona városában, a most következő november havának Kalendae (első napjáig) kétszáz font imperiálist, 135 livre és 12 sou „petits tournois”-ért cserébe, és ezek értékeképpen, amely pénzt – mint azt az említett Marco saját maga és említett apja nevében szilárdan vallotta – az említett Nicolától átvett és megkapott cserébe, a nemrégiben elmúlt provins-i vásáron, aki a pénzt saját maga és az említett Oberto és Conrado nevében is adta. Nyilatkozattevő pedig lemondott a pénz meg nem számlálása címén tehető kifogásról, valamint arról a kifogásról is, hogy nincs neki tours-i aranya, illetve olyan pénze, amelynek értéke egyenlő lenne a fenti összeggel, továbbá: a csalárdság címén emelhető kifogásról is, de minden egyéb, bármely jogcímen emelhető kifogás jogáról is. Egyébként az említett Marco mind saját, mind apja nevében megígérte az említett Obertónak, és megegyezett vele, aki a maga és az említettek nevében ezt is kézadással elfogadta, hogy ha nem tartaná be fentieket, bírság címén kettőre hármat ad – a megegyezett összegen felül, illetve annak épségben tartásával; ezenkívül megtéríti neki valamennyi kárát és költségét akkor is, ha azokat egyszerűen, élőszóval elsorolja neki, s esküt sem kell tennie, és a bizonyítás terhe alól is mentesül. És afelől is megegyeztek, hogy sem ő maga nem kér, sem más útján nem kéret másik példányt ebből az oklevélből, sem jegyzéket, sem írásbeli panasziratot sem terjeszt elő; továbbá: nem emel kifogást az elmondottak vagy azok valamely része ellen; olyanformán, hogy az adósság megadását egészben vagy részben, ne lehessen másként bizonyítani, csakis ennek az oklevélnek betépésével, avagy másik, új oklevél megszerkesztésével, melyet közjegyőnek kell elkészítenie. Továbbá: az elmondottak egészéért s azok minden részéért elkötelezte Oberto úrnak – aki azt elfogadta az elmondottak nevében is – zálogként mind saját, mind apja vagyonát, e tárgyban is lemondva saját maga és apja nevében szilárdan a csalárdság, a megfélemlítés címén emelhető kifogásról, az ok nélkül vagy törvénytelen ok alapján történő ellentmondásról, az általánosságban vagy részletekre kiterjedően indítandó peres kereset jogáról, kijelentve, hogy az általános ellentmondás is érvénytelen lenne. Továbbá: e megkötött egyezség megtartására mindenütt, minden champagne-i területi bíró, konzul, polgármester, kapitány és vásárnagy színe előtt ténylegesen és személyesen kötelezhetők legyenek a felek.

Én, Gerardus Roncharollo, piacenzai közjegyző ott voltam ennél az egyezségnél, és miután a felek erre felkértek, megírtam ezt az oklevelet.

20.37. Eljárás vásáron keletkezett adósság végrehajtásáraA champagne-i vásárok mestereinek levele Piero Gradenigo velencei dózséhez, amelyben kérik egy velencei kereskedő vagyonának elkobzását a troyes-i Szent János-napi vásáron keletkezett adósságai fejében.

Collection des documents, T. III., 1880, 20–23. o.

A kiváló nemességű és hatalmú férfiúnak, s nagyon tisztelendő és hírneves Pietro Gradenigónak, Isten kegyelméből Velence, Dalmácia és Horvátország dózséjának, az egész Római Birodalom negyedrésze és ennek felerésze urának, mi Fremevillai Petrus miles és champagne-i Robertus, mindketten a mi legfelségesebb urunk, a franciák királya nevében a champagne-i vásárok gardiens-jei (vásárnagyai), teljes hódolattal és tisztelettel küldjük üdvözletünket s bőséges jókívánságainkat.

Miután más alkalommal már kérelemmel és megkereséssel fordultunk Nemességedhez a mi nyílt levelünk által, melyet megjelöltünk a mi vásárunk pecsétjével, s kértük, hogy kényszerítse és kényszeríttesse a velencei Marco Dartent arra, hogy ottani javainak eladása után saját személyében térjen vissza hozzánk és adjon meg és fizessen Doffo Bardinak, a firenzei Bardi társaságából, s általa az említett társaság tagjainak háromszáz tours-i „petits livres”-t, a jogos és mérsékelt költségekkel együtt, s a köteles kártérítéssel egyetemben; továbbá: a nekünk szóló, elégtételadást is hozzáadva, vásár elmaradása jogcímén; ugyanis ugyanazon Marco ezzel a pénzösszeggel az említett Doffónak adósa maradt a troyes-i Szent János-napi vásáron, az elmúlt 1299. esztendőben, mégpedig egy adóslevél alapján, amelyet az említett Marco adott át az imént említett Doffónak Francisco… és Jacobo Don Querque yperni kereskedők helyett, személyesen akkor, amikor állt a vásár; s ezt a hitelegyezményt törvényesen kötötték meg, és Marco ezért ténylegesen el van kötelezve úgy, amint az elmodottakat Doffo hajlandó bizonyítani Marcóval szemben a mi színünk előtt, a champagne-i vásárok gyakorlata és jogszokása szerint. És miután Nemességed megértette ezt a mi előző levelünket, a kellő megfontolás után azt tartotta helyesnek, hogy nekünk visszaírja válaszként az alábbiakat: hogy ti. örül Nemességed, hogy ebben az ügyben vagy akár másban is hallhatja kérő szavunkat és megkeresésünket, és szándékunknak eleget akarván tenni, készen áll Nemességed arra, hogy megtegye, aminthogy már eddig is megtette mindazt, amit megtehet vagy megtehetett; és, hogy megtudta Nemességed azt, hogy ez a Marco Darten már régen elszökött Nemességed városából, és a joghatósága alá tartozó területről és mint szökevény kóborol, Nemességed hűséges alattvalóinak sok hitelét



hordozván magával, de gondos kutatás árán sem tudták felkutatni még az apját sem, s annak fedezetül szolgálható vagyonát sem; és hogy Nemességed megtette volna mindazt ezzel a Marcóval, ami Nemességedre tartozott volna, ha akár Marcót, akár javait meg lehetett volna találni; ámde – mint Nemességed írja – még azt megelőzvén, hogy levelünk megérkezett Nemességedhez, Marco ottani hitelezőinek kérésére, Nemességed saját bírái útján lefoglaltatta összes javait, és zároltatta is már, ti. azokat a javakat, amelyeket egyáltalán sikerült feltalálni, és hogy e javakat zárlat alatt tartja Nemességed mindaddig, míg az adósságokat nem tisztázza; és hogy a hitelezők iránti kegyből és széles körű igazságtétel érdekében Nemességed elrendelte azt, hogy apja javait is foglalják le fia adósságai miatt; és hogy e javak felől úgy rendelkezett Nemességed, hogy miután már megtudta azt az összeget, amit Doffo hitelezett Marcónak – besorolja Nemességed őt is Marco többi hitelezője, a Nemességed joghatósága alá tartozó polgárok közé, majd pedig miután ugyanazon Marco és apja javai eladásra kerülnek, akkor majd Doffónak is – ha bizonyítja úgy, ahogy kell, hogy mennyit hitelezett Marcónak – a hitelhez mért arány szerint, a többi hitelező között adat majd arányos részt Nemességed, bőkezűsége folytán, fontra és solidusra kiszámítva ezt a részt; és hogy az ezekben véli Nemességed megtenni mindazt, amit a fentiekben meg kellett és meg lehetett tennie.

Nagytekintetű Nemességednek minderre az alábbiakban kívánunk válaszolni:

Először is: hogy az említett Marco apjának javait – amelyekről azt írja Nagyságod, hogy a fentiek miatt zároltatnia kellett – részleteznie kellett volna Nemességednek, s le kellett volna írni azokat, s tudomásunkra kellett volna hoznia azok mennyiségét és értékét, hogy azután mi körültekintőbben járhattunk volna el, és bizonyosabb választ küldhettünk volna most Nemességednek.

A második az, hogy az említett apa, az említett kötelezettség keletkezése idején, de azt követőleg is, üzlettársa volt a nevezett adósnak, amint azt Doffo állítja, s vállalja azt is, hogy – ha szükséges – törvényesen be is bizonyítja; és éppen e társas viszony alapján, mely köztük fennállt el kell adni az apa javait az említett adósság miatt, éppen úgy, mint az említett fiú javait.

Harmadszor, hogy a mi vásáraink tartama alatt keletkezett szerződések és adóslevelek elismerése és azok feletti joghatóság bennünket illet meg és senki mást, a reánk bízott vásárigazgatási jogkörünknél fogva. Ebből következik az, hogy ha az említett Doffónak bizonyságot kell tennie az őt illető és általa nyújtott hiteléről, ezt a bizonyságtételt nem Nemességed előtt fogja foganatosítani, és erre Nemességed nem is kényszerítheti őt, hanem előttünk, kik erre rendeltettünk, amint azt fentebb bővebben tudtára adtuk Nemességednek.

Negyedszer: a vásárjog gyakorlásának kötelmei szerint – amely gyakorlat jellegénél fogva a többi joggyakorlatot és jogszokást, legyenek bár ezek országosak, vagy egyes falvakéi vagy városokéi, felülmúlja és előzi – a vásárokon keletkezett adósságokat, minden más tartozást megelőzően kell kifizetni; így tehát, még ha úgy is áll a dolog, hogy az említett Marco vagy apja tartoznak Nemességed polgártársai közül néhánynak, bizonyos, vásáron kívül keletkezett adóssággal, akkor, ha sor kerül javaik eladására, elsősorban a vásárban keletkezett adósságot kell a javak árából fedeznie; és mivel Johannes de Monte Aremari ki nekünk esküvel van elkötelezve vásárbeli szolgálatunkban, élőszóval eskü alatt mondotta el nekünk, hogy ő az imént említett levelünket bemutatva, gyakran megkereste nevünkben Nemességedet, hogy azt a huszonnégy font velencei ezüstgarast, amely befolyt az említett Marco ingó javainak és használati tárgyainak eladásából – amint ugyanazon szolgálattevő nemesünk ezt megtudta, és amint az tudomására jutott, mint maga mondta, egyrészt az igények felől döntő bírótól magától, aki maga is elismerte neki, hogy az említett pénzösszegből még nála van húsz font velencei ezüstgaras, nevezett Marco javainak értékesítéséből; másrészt pedig más, szavahihető polgártársaitól Nemességednek – ne engedje Nemességed más célra felhasználni, mint az említett vásártartozások rendezésére és kiegyenlítésére. S neki azt választolta erre Nemességed, hogy igazságos választ fog kapni Nemességedtől. Ámde ebben az ügyben Nemességed mást sem tett, illetve nem is akart mást tenni, mint csak azt, hogy írt nekünk egy választ, amelyet idéztünk tartalma szerint; s tette ezt annak ellenére, hogy mi is többször megkerestük Nemességedet. És a mi szerviensünk vallomására élőszóval megesküdött előttünk.

Mindezért: a franciák királya, a mi urunk nevében ezennel megkeressük Nemességed bölcsességét, s a tőlünk telhető legnagyobb szorgossággal kérjük jelen sorainak szavával, hogy a nevezett Marco minden jószágát, de a társas viszony alapján apja valamennyi jószágát is, akár zároltak azok, akár ezután kerülnek majd zár alá, hirdettesse meg Nemességed eladásra és adassa is el haladéktalanul, s az értékesítésükből befolyó pénzt az említett huszonnégy font velencei ezüstgarassal együtt e levelünk vivőjének adassa át, megbízható őrizet mellett, annak érdekében, hogy ezen az úton elégíttessék ki a fenti adósság, Marcót pedig, ha ugyan a Nemességed joghatósága alá tartozó területen elfogható lesz, ugyancsak e levelünk vivőjével, megbízható és biztos őrséget adva őrizetére, hozzánk, a mi vásárunkra elküldeni semmiképpen el ne mulassza Nemességed, hogy az említett jogszokásaink szerint bíróságunk elé álljon, s ott adjon számot a fentiekről; utazásának költsége ez esetben már a hitelezőt terheli.



Ha pedig a mi megbízottunk előbb elmondott jelentése ellen bármi előadnivalója is lenne Nemességednek, akkor küldjön Nemességed kellően felhatalmazott személyt maga helyett, avagy, ha azt jobbnak látná, akkor személyesen is megjelenhet előttünk, Provins mellett, Szent Ayoul most következő ünnepét követő harmadik napon, a vásár bontása napján, s ott elmondhatja Nemességed mindazt, ami csak tetszik Nemességednek. Elhatározott szándékunk egyébként az, hogy úgy fogunk cselekedni a mi említett kérelmeinknek megfelelően, ahogyan Nemességeddel és övéivel szemben méltányosságból kötelesek vagyunk cselekedni, csak az be ne következzék – ami távol legyen –, hogy Nemességed távolmaradása miatt okunk, illetve alapunk legyen a Nemességeddel és alattvalóival szembeni eljárásra, a mi vásártörvényeink és jogszokásaink szerint. És arról, hogy végül is mit szándékozik Nemességed tenni ebben az ügyben, pátenslevele útján tájékoztasson bennünket Nemességed; amely pátenslevelet, jelen levelünk egyidejű visszaküldése mellett, adja át Nemességed a soraink átadójának.

Kelt az Úr ezerháromszázadik esztendejében, július havában.

20.38. A párizsi parlament döntése vásári adósság ügyében (1312. június 28.)H. Laurent, 1934, 370. o.

A párizsi parlament, mint legfőbb bíróság, elmarasztaló ítéletet hoz egy párizsi polgárral szemben, aki a champagne-i vásáron keletkezett adósság ügyében vállalt kezességét nem teljesítette.

Miután per indult a párizsi prévôt (elöljáró) előtt, egyik részről Aleman fia Gefrin – ki a champagne-i vásárok oklevél-végrehajtója907907 a párizsi prévôt-i hivatalban –, másik részről Nicolas de Lagny párizsi polgár között, mégpedig azért, mert az említett Gefrin azt mondotta, hogy midőn ő az említett vásárok mestereinek hozzá intézett írásbeli meghagyása, nyomán Thibaud de Bucci párizsi polgárt és javait 722 livre miatt, mely összeggel az említett Thibaud tartozott a Lemantnak nevezett Gilles malines-i posztókereskedőnek, tehát az említett, és Ginesnek a megszabott határnapra ki nem fizetett adósságösszeg miatt, s a vásármesterek kártalanítására is, úgy, amint az benne volt – Gefrin állítása szerint – abban az oklevélben, amelyet az említett vásármesterek adtak át neki végrehajtás céljából; és mint az említett meghagyás, valamint az említett vásárok más okleveles ügyeinek végrehajtója, nevezett Thibaud javaiból, különböző helyekről származó hatvanhét vég posztót – mint az említett pénzösszeggel egyenértékű árut – lefoglaltatott, őt magát pedig elfogatta és bezáratta;908908 erre az említett Nicolas odaállva a nevezett végrehajtó elé, várnagyi pecséttel ellátott oklevélben is jogérvényesen kötelezte magát arra, hogy ő az említett Thibaud helyett megadja és megfizeti ugyanazon Gilles kereskedőnek a fent írt pénzösszeget, az említett vásármestereknek járó kártérítéssel egyetemben; és olyan határidőre vállalta ezt, amely azóta már lejárt, és amelyre saját magát, mint főadóst kötelezte el, ugyanolyan módon és formában, amilyen módon és formában az említett Thibaud volt adósa ugyanazon kereskedőnek. Így adódott az, hogy az említett Gefrin végrehajtó – hallgatva Nicolas adott szavára – az említett Thibaud-t a szintén említett börtönből szabadon engedte, és ugyanazon Nicolasnak az említett hatvankét vég posztót átadta, s feloldotta a zárlat alól. És mivel az említett Nicolas, a szintén említett pénzösszeget a nevezett Gilles kereskedőnek a legkevésbé sem fizette meg, az említett Gefrin a nevezett Nicolast Párizs prévôt-ja közbenjöttével elfogatta, javait lefoglaltatta, s kérve kérte az említett párizsi prévôt-t, hogy az említett Nicolast addig tartsa fogva, s közben azt se engedje meg neki, hogy javait eladhassa vagy szétoszthassa, míg ugyanazon kereskedőt s a szintén említett vásármestereket – utóbbiakat a nekik járó kártérítés összegével – ki nem elégíti. Az említett Nicolas pedig sok ellenérvet adott elő az elhangzottakkal szemben, mondván, hogy az említett pénzt nem köteles Gefrin útján kifizetni, továbbá: hogy a prévôt-tól felmentvényt kell kapnia mind személyére, mind javaira vonatkozóan, s vissza kell kapnia szabadságát is teljes egészében. A prévôt pedig, meghallgatván a feleket, az említett Nicolast Gefrin említett kérelme ellenében ítéletével elmarasztalta.

Az említett Nicolas ezt az ítéletet, mint hamis és gonosz ítéletet, megfellebbezte a mi kúriánkhoz. – Meghallgatván pedig az említett feleket, az imént említett kúria, mint fellebbezési fórum előtt, s áttekintvén az egész per lefolyását, s mi kúriánk kimondotta az ítéletet, s ebben úgy döntött, hogy az említett prévôt jól ítélt, és az említett Nicolas helytelenül fellebbezett, és hogy ezt kellő időben helyesbíteni kell.

20.39. Királyi rendelet a gyapjúkivitel szabályozásáról, 1302

907907 A champagne-i vásárokon speciális bíróság működött, amelynek feladata volt mindenféle kereskedelmi jogszolgáltatás és azonnali ítélethozatal.908908 A champagne-i vásárjog szerint a hitelező kérésére a vásárbíróság végrehajtási utasítást adhatott a nem fizető adós vagyona és személye ellen.



A francia gyapjú kivitelét csak azzal a feltétellel engedélyezték, hogy az abból készült posztót csakis francia kereskedőnek szabad eladni.

Fagniez, T. II., 1900, 2. o.

Mi, Fülöp, Isten kegyelméből a franciák királya, országunk főméltóságainak, elöljáróinak, a határok s átkelőhelyek őrzőinek, mindazoknak kikhez ez a levelünk eljut, üdvözletünket. Minthogy mi úgy véljük, hogy különös kegyünkből megengedjük a mi kedvelt emberünknek és hívünknek, Hainaut grófjának azt, hogy országunkból a Hainaut grófságban levő Valenciennes és Malbeuge nevű falvakba (helységekbe) gyapjút szállíthassanak át, és ki is vihessenek szabadon mindaddig, amíg mi ezt így akarjuk, az ezzel ellenkező határozat vagy tilalom ellenére is, úgy azonban, hogy sem magát a gyapjút, sem pedig az abból készítendő posztót az említett grófságból nem szabad kiszállítani, sem eladni, sem elárusítani, csakis a mi országunkbeli kereskedőnek és a mi megbízott embereinknek; erre vonatkozóan azoknak a helységeknek a főemberei, bírái, esküdtjei és más elöljárói, ahová a gyapjút szállítják, s amelyekben abból posztót készítenek, adjanak a mi, külön e célra kiküldendő embereinknek esküjükkel biztosítékot; ezért parancsszavunkkal tudtotokra adjuk, hogy a szóban forgó gyapjút jelen engedélyünk erejénél fogva mindaddig ki lehet szállítani a megnevezett falvakba, ameddig az a mi akaratunknak úgy tetszik. Így történt ez Saint-Germainnál Layában a Magdolna ünnepe (július 22.) utáni csütörtökön (július 26.), az Úr ezerháromszázkettedik évében.

20.40. II. Richard rendelete Bordeaux javára, 1393Fagniez, T. II., 1900, 146–148. o.

Richard,909909 Isten kegyelméből Anglia és Franciaország királya, Írország ura, kedvelt híveinek, Bordeaux városa majorjának és esküdt polgárainak, üdvözletét.

Az említett város néhány tehetős polgára már ismételten előadta nekünk és királyi tanácsunknak is, panasz formájában, hogy miután a mi Angliánk kereskedői áruikkal odaérnek hozzájuk, azt követően, hogy eladták ezeket az árukat, azt az aranyat vagy ezüstöt, amit értük kaptak – ahogyan ez eddig gyakorta előfordult – elvitték La Rochelle-be, s oda hordták, hogy ott bort vegyenek rajta, sőt: ezzel manapság sem hagynak fel, hanem nap mint nap oda viszik és oda hordják az aranyat is, az ezüstöt is, s ott költik el, a velünk szemben ellenséges franciák gyarapítására és megsegítésére, akik ebből kifolyólag sokszorosan meg is gazdagodtak. És ebből számunkra is, de az említett városbeli hűséges polgáraink számára is nem kevés sérelem következik gyakorta; sőt: egyre nagyobb sérelmektől is félniük kell a jövőben azért, mert az imént említett kereskedők, akik a múltban boraikat ugyanazon városban szerezték be, és Bordeaux váránál szokták kifizetni vámjukat, illetve adójukat, most már valamicske bort sem vásárolnak ott, s az imént említett vámot, illetve adót sincs szándékunkban megfizetni.

Mi az imént említett város javát és hasznát szívünk mélyéből kívánva – hiszen ez a város igen gyakran viselt el nagy bajokat és veszedelmeket ellenségeink támadásaitól és rajtaütéseitől –, s azon gondolkodva, hogyan tudnánk megfelelő módon gondoskodni róla, tanácsunk egyetértése és javaslata alapján azt akarjuk és úgy rendeljük, hogy Anglia valamennyi és minden egyes kereskedője, aki bármiféle gabonáját az imént említett városba szándékozik átszállítani, Angliából távozta előtt a mi kancelláriánkon kellő biztosítékot adjon afelől, hogy gabonaféléjét csakis az említett városig viszi vagy viteti, s nem más, velünk szemben ellenséges helységekbe, valamint afelől is, hogy azokon a dénárokon, amelyeket e gabonafélék eladásából kap, más áruféléket abból a célból, hogy azokat említett országunkba behozza, csakis az említett városban fog vásárolni és beszerezni, illetve vásároltatni és beszereztetni; vagy pedig minden pénzösszeget, amit eladásra elvitt gabonaféléiért Bordeaux-ban kap – épségben tartván saját, helyesen felszámított költségeit – vagy maga hozza vissza, vagy mással hozassa vissza a mi nevezett országunkba, az említett gabonafélék eladását követő egy esztendőn belül.

És ezért meghagyjuk nektek hogy ezt a mi akaratunkat és rendelkezésünket az említett város területén, amennyiben ez rajtatok áll, szilárdan tartsátok be, s azokról a kereskedőkről – s mindarról, amit e tekintetben cselekszenek –, akik az említett gabonafélékkel városotokba érkeznek, a város közhitelű pecsétje alatt elkészített levélben időről időre, részletesen és nyíltan tájékoztassátok a mi angliai kancelláriánkat.

Ennek a dolognak bizonyságára elkészítettük ezt az oklevelünket, amely addig marad érvényben, ameddig az nekünk tetszik.

909909 II. Richard uralkodott 1377–1399.



Kelt a mi nottinghami várunk mellett, július hó negyedik napján, uralkodásunk tizenhatodik esztendejében.

A király és tanácsa által.

20.41. Megállapodás Norvégia királya és Flandria grófja közöttA szerződés a hajózás és kereskedelem szabadsága, a hajóroncsok megvámolása (zsákmányként kezelése) megszüntetésére stb. vonatkozott.

Fagniez, 1900, T. II., 17. o.

1308. szeptember 8.

Mindazoknak, akik ezt az oklevelet látni fogják, én, Ako, Haakon úrnak, Isten kegyelméből Norvégia felséges királyának kancellárja, valamint különleges megbízatással a kiváló fejedelemhez: Róbert úrhoz, ugyanazon kegyelem folytán Flandria grófjához kiküldött ügyvivője és követe, üdvözletet mondok az Úr Jézus Krisztusban. Tudjátok meg valamenynyien, hogy én a nagyságos fejedelemmel, Róbert úrral, az említett flandriai gróf urának fiával, egyben Flandria helytartójával, az Úr ezerháromszáznyolcadik esztendejében, a boldogságos Szűz Mária születése napján, (szept. 8.) Brügge-nél, ügyvivői minőségemben, az alábbiakban egyeztem meg:

1. Először is abban, hogy egyrészről az én uram, Norvégia említett királya, s az ő, királyságbeli utódai és alattvalói, másrészről pedig az említett kiváló uralkodó, Róbert úr, Flandria grófja, s a grófságban utódai és alattvalói közötti valamennyi, eleddig keletkezett kártételt, panaszt és minden vitás kérdést illetően szilárd és erős békességet kötöttünk, a mai naptól számítva öt, egymás után következő esztendőre, s e békességet mindenféle fondorlat és csalárdság nélkül sértetlenül meg kell őrizni, mégpedig olyképpen, hogy az én uram és királyom emberei Flandriába s a gróf úréi Norvégiába szabadon hajózhassanak ez alatt az idő alatt áruikkal és egyéb holmijukkal; az adott országban biztonságban tartózkodhatnak, áruikat eladhatják, s amire szükségük van, azt meg is vásárolhatják, kivéve azokat az árukat, melyek ősi idők óta tilalmasak voltak, s nem is követelhető tőlük más vám vagy egyéb költség, csakis az, amit a régi időkben is fizettek.

2. Mindezenfelül hozzáfűztük azt is, hogy ha úgy adódnék – ami távol legyen! –, hogy a norvég királyság emberei és kereskedői a flandriai grófságban, avagy fordítva: a flandriai grófság emberei a norvég királyság területén hajótörést szenvednének, szabad legyen mindnyájunknak a törött vagy összeütközött hajókat rakományukkal együtt, békésen és szabadon megjavítani, vagy másokkal megjavíttatni, az árukat összeszedni és birtokba venni újból mindaddig, amíg a roncsot maguk ott nem hagyják; a mindenkori királyi főhivatalnok pedig mindkét fél területén, ott és amikor a hajótörés megtörtént, a hajótörötteket törött hajóikkal és rakományaikkal együtt a zaklatók és a fosztogatók támadásai ellen köteles híven megóvni és védelmezni; ha egyebet tenne, akkor tettének vagy hanyagságának minősége szerint meg kell őt büntetni.

3. Azokat a tartozásokat illetően, melyek Norvégia felséges királyurait, vagy ennek az országnak valamelyik közösségét, avagy egyes magánszemélyeit terhelik, akár a múltban keletkeztek azok törvényes úton, akár a jövőben keletkeznének szabályos formák között, olyan megállapodás jött létre, hogy ezeket a tartozásokat Norvégia király urának és Flandria gróf urának, valamint mindenkori utódaiknak nyilvános, írásbeli megkeresése alapján, a kitűzött határnapig ki kell fizetni; ha azonban a király a fenti tartozásokat illetően a hitelezőknek vagy ezek ügyvivőinek csak hanyagul, vagy vonakodva szolgáltatna igazságot, akkor a király vagy az adós közösség, avagy az adós magánszemély javait a megfelelő kiegyenlítés idejéig le lehessen foglalni, a lefoglalt javak értékéről a (flandriai) királyi főhivatalnok és két közhitelű tanú pecsétjével megerősített nyílt oklevelet (pátenst) kell kiadni.

4. És az ilyen, a norvég királyság és a flandriai grófság törvényei és jogszokásai szerint végrehajtott lefoglalás (zár alá vétel) miatt nem szabad egyik félnek sem kimondania azt, hogy valamiféle békeszegés történt; a mindkét félnél időközben lefoglalt ilyen javakról pedig történjék, megfelelő elszámolás és kiegyenlítés, mert ezt így követeli meg az ésszerű rend.

5. Kimondottuk azt is ezenfelül, s el is rendeltük, hogy ha e békesség létrejötte után tartóztattak volna fel bárkit, akkor az illetőt a lehető leggyorsabban, minden fondorlat nélkül, árujával együtt szabadon kell bocsátani.

6. Ha pedig bárki meg merészelné sérteni azt, amit ebben az oklevélben a felek kimondottak és elrendeltek, akkor az említett király úr és gróf úr, vagy az ő utódaik írásbeli megkeresésére legyen köteles két hónapon belül az általa elkövetett szerződésszegés ügyében maradéktalanul a törvényes elégtételt megadni.



Becsületesen megígérem azt is, hogy az én uram és királyom ezt az egyezséget a fenti szöveg megismerésétől számított tíznapnyi időtartam alatt nyílt oklevelével (pátensével) is meg fogja erősíteni.

20.42. Az áruszállításokkal kapcsolatos kockázat és felelősség, 1312Egy párizsi posztókereskedő és egy szállítmányozási vállalkozó pörében hozott királyi bírósági ítélet szövege, szemléletes képet ad, a szállítási szerződés megkötésekor alkalmazott sokoldalú kölcsönös biztosítékokról.

Fagniez, 1900, T. II., 22. o.

A párizsi bíró előtt per indult egyrészről Caute Bonfantin, másrészről Guillelmus Gasconis szállító között, melynek során az említett Caute elmondotta Guillelmus ellenében azt, hogy az említett Guillelmus Párizs városában átvett és kézhez kapott tőle hatvannégy vég posztót tízezer livre értékben azzal, hogy ez a Guillelmus fuvarozza el a posztót saját állataival, de az ő kiadásain és költségén Párizsból a tenger melletti Savona városába; kapott pedig tőle az említett Guillelmus – mint mondotta – minden végért tíz tours-i livre-t. Elmondotta még azt is, hogy kellő módon megegyezés jött létre közöttük az említett megállapodás keretében afelől is, hogy az említett Guillelmus a fenti fuvarköltségért az említett végeket épségben és egészben szállítja el Párizsból, egyenes úton, Mâcon mellett haladva, majd Mâcontól Savoya földjén át egyenesen az Argentière-en, majd pedig a szicíliai Róbert király földjén keresztül, szintén nyílegyenes úton viszi egészen Savona városáig, nem tér le más útra, sem tengeren, sem szárazföldön; s mindezt 35 nap alatt teljesíti. Továbbá: az említett Guillelmus kellő módon elkötelezte magát ugyanazon Caute-nak, hogy mindezeket megtartja, s a leírt posztóvégek értékének kétszeresét adja meg, a felmerült összes költségekkel együtt, ha Caute miatta elveszítené az árut, vagy ha az történne meg, hogy az említett Guillelmus a fentiek ellenére cselekednék. Elmondotta ezután az említett Caute azt is, hogy ez a Guillelmus az elmondott megállapodással ellentétben, s az abban foglaltakat megszegve, a fent írt posztóvégeket egészen más útvonalon szállította, ti. a Cenis-hágón át, majd onnan egyenest Asti városába és földjére, ahol nagy háborúság dúlt éppen. Az említett Guillelmus azt mondotta, hogy ezen a földön elvesztette a végeket, s ez nem történt volna meg – Caute állítása szerint –, ha a posztót a megbeszélt útvonalon fuvarozta volna. Ezért, miután az a 35 nap, amely idő alatt az említett Guillelmusnak a kettejük közti megállapodás szerint a posztóvégeket át kellett volna adnia Savona városában ugyanazon Caute-nak vagy meghatározott megbízottjának, már régen elmúlt, mégpedig anélkül, hogy ez a Guillelmus elszállította, átadta vagy visszaadta volna ugyanazon Caute-nak a szóban forgó végeket egyezségük szerint, s ahogyan erre magát közhitelű okmányban is kötelezte, sőt megszegve az említett megállapodásukat, mindent ellenkezőleg csinált, mint azt Caute állítja, éppen ezért az említett Caute kérte, hogy a bíró marasztalja el Guillelmust és kényszerítse arra, hogy egyszer a 64 vég posztót, majd kétszeres bírság címén még egyszer annyit adjon meg, avagy fizessen ki neki 20 000 livre-t az említett posztómennyiség értéke és a még egyszer annyi bírság fejében, úgy, amint egyezségük szólt, azzal a 640 livre-rel együtt, amelyet Guillelmus azért a fuvarért vett fel az említett Caute-tól, amelyet nem is teljesített; egyben tiltakozást is jelentett be, Caute az elszenvedett károk miatt azzal, hogy a neki okozott külön költségeket s azok kamatait is követelni fogja, megfelelő helyen és időben. Ezután az említett Guillelmus a saját védelmére több okot vetett ellen s adott elő, és azt állította, hogy saját személyében sosem kötött megállapodást Caute-tal, annyi azonban igaz, hogy egy bizonyos napon, helyen és órában az e célból odahívott személyek jelenlétében az említett Caute saját nevében, valamint több más kereskedő nevében megállapodott és egyezséget kötött Martini Gervasius fuvarossal, ki saját nevében, valamint az ő, tehát Guillelmus nevében s még másik két társuk nevében szólt, az említett 64 vég posztónak Párizsból Savona városába fuvarozására, mégpedig minden véget 10 livre fuvardíjért, és az is igaz, hogy ebben az egymás közti szerződésben és megállapodásban kifejezetten is kijelöltek bizonyos helyeket, melyeken áthaladva kellett az említett Gervasiusnak, Guillelmus és többi társuknak az említett végeket fuvarozniuk, ti. Mâconon és Savoyán keresztül, majd pedig innen a nagy és egyenes, erősen használt és szokásos királyi úton Savone városáig, úgy amint az részletesebben is benne van a párizsi városi tanácsnak erről kiadott oklevelében. És egyidejűleg úgy rendelkeztek, illetve egyeztek meg egymás között, hogy az említett Caute melléjük adja egyik segédjét, hogy az velük menjen, és vezesse őket, mutassa meg nekik az utat, illetve országutat, amelyen haladva szállítaniuk kell a szóban forgó végeket. Caute azután melléjük is adta Mátyás nevű segédjét, ennek odaadta a városi tanács levelének láttamozott (hitelesített) másolatát, annak érdekében, hogy minél jobban mutathassa nekik a levélben is leírt útvonalat, s meg is parancsolta a szállítóknak, hogy az említett segédjének útközben mindenben engedelmeskedjenek. Elmondotta még azt is, hogy – mint már fentebb szólt róla – az említett szállítók elindultak Párizsból, s megkezdték útjukat a mondott segéddel együtt, s az ő vezetésével fuvarozták a szóban forgó végeket Mâcon-on és Savoyán keresztül, majd onnan egyenesen haladva a nagy, királyi (ország) úton Savona irányába, úgy, ahogyan azt megígérték, s ahogyan az említett segéd magának Caute-nak és társainak nevében vezette őket; azután pedig, amikor már vagy két mérföldnyit haladtak ezen az úton, s Montagnas táján tartottak, szembejött velük több fegyveres férfi, akik azt mondották nekik, hogy Caute és társai nagy összegű



pénzzel tartoznak nekik. Ezek a férfiak azután erőszakkal, fegyveres kézzel, az említett fuvarosok és a segéd akarata ellenére elvették a végeket, s felvitték a montagnas-i várba. Mindebből az következik, hogy mivel az említett Guillelmus Gasconis és társai – mint Guillelmus maga elmondotta – tisztességesen és kellő módon jártak el feladatuk teljesítésében, és úgy cselekedtek, ahogyan azt megígérték, s a szóban forgó végeket Caute és társai előzetes cselekedete miatt vették el tőlük a nyílt országúton, Savona közelében, attól mintegy 3 napi járóföldre, a fuvarosok közbejötte vagy vétke nélkül. S ez a Guillelmus ezután azt mondta még, hogy őt a bírónak fel kell mentenie, s ártatlannak kell nyilvánítani ítéletében, viszont Caute jogtalanul és ok nélkül fogatta el őt; s helyeztette zár alá vagyonát, s jogtalanul vettette szigorú rabságra; őt is, vagyonát is fel kell oldani, s az említett Caute-ot kell marasztalni azoknak a károkozásokban és költségekben, amelyeket az említett rabságra vetése által neki el kell viselnie. – A bíró pedig miután meghallgatta a feleket és bizonyítékaikat, az említett Guillelmust felmentette ítéletében a Caute által emelt vád alól, s az említett Caute-ot a párizsi városi jogszokás szerint – mely úgy szól, hogy az, aki elesik a zár alá vétel, illetve az adósok börtönébe záratás jogától, köteles az általa börtönbe juttatott fél valamennyi költségét megtéríteni – elmarasztalta a Guillelmusnak ezáltal okozott költségek megtérítésében. A bírónak ez ellen az ítélete ellen – azt hamisnak és rosszindulatúnak jelentve ki – az említett Caute a mi legfőbb királyi bírói székünkhöz fellebbezett. Mi pedig meghallgatván a megnevezett feleket az imént említett fellebbezés tárgyában, s miután megtekintettük és jól meg is értettük a mi legfőbb királyi bírói székünk útján az említett per lefolyását, a tanúk eskü alatti vallomásait, azokat az okleveleket és okmányszerű bizonyítékokat, amelyeket a felek a bizonyítási eljárás során bemutattak, a mi legfőbb királyi bírói székünk kimondotta: a fent nevezett bíró helyesen ítélt, az említett Caute helytelenül fellebbezett, és ezt jóvá is kell tennie.

Kelt a Pünkösd ünnepe (május 14.) előtti pénteken (május 12.).

20.43. Ramond Jean Angilbaud és Jean Brugier társulásaEgy montpellier-beli kereskedő és egy toulouse-i pénzváltó társulási szerződése kereskedelmi ügyletek bonyolítására feleshaszonra. A pénzváltó adja a tőkét, a kereskedő köti az üzletet.

Fagniez, 1900, T. II., 224–226. o.

A fenti esztendőben (1429-ben), június hónap utolsó napján, Jean Brugier montpellier-i kereskedő önként elismerte, hogy kapott és kézhez vett, s most magánál tart a tisztes férfiútól, a jelen levő Ramond Jean Angilbaud, toulouse-i pénzváltótól, társas viszony keretében, vagyis társaként, mégpedig közösen megosztandó és közösen viselendő fele-fele haszonra és fele-fele kárral létrejött társulás formájában 100 scudo jó, toulouse-i veretű aranyat, amely aranyakból a mi fivérünk, a király törvénye szerint minden 100 arany 22 negyedaranyat magában foglaló márkában számítandó; s ezt kapta az említett Jean azért, hogy tartsa magánál, és rendelkezzék felette, csereügylet keretében. Keresztelő Szent János legközelebb következő ünnepéig, amely napig ez a társulás tart; és ugyanazon Jean megígérte, s meg is egyeztek a felek afelől, hogy ezzel a 100 arany scudóval Jean csereügyleteket fog kötni; nemkülönben valamennyi faluban és helységben, ahová csak el tud jutni, tehát Montpellier-ben is, de másfelé is az országban piacokról piacokra és vásárokról vásárokra fog járni, s minden egyebet is meg fog tenni e társulás és a csereügyletek sikere érdekében, hogy azokat jól, törvényesen és szorgosan bonyolítsa le, az említett társulás közös javára és hasznára; és ugyanazon társulás végén, ugyanazon Angilbaudnak jó, törvényes számadást fog átadni Toulouse-ban, s minden egyebet teljesít; és miután Angilbaud így visszakapta az elöl említett fő tőkeösszeget aranyban – amiről azt mondotta ugyanazon Jean, hogy azt megadja, hacsak valami balszerencse nem éri a társulást, ami távol legyen –, azt a hasznot pedig, amit Isten, ad majd e társulás keretében, meg fogja osztani fele-fele arányban az említett Angilbaud-val olyanformán, hogy ugyanazon Angilbaud kapja majd a felét annak a haszonnak, és a másik felét ugyanazon Jean saját részére tartja majd meg. Ha pedig az említett társulást balszerencse vagy kár érné – ami távol legyen –, valamiféle váratlan esemény miatt, de Jean vétke nélkül, az ilyen kárt teljes egészében fele-fele arányban és egyformán fogják a felek viselni, és így egyeztek meg; és ugyanazon Jean megígérte, hogy a fentieket mind megtartja, megteszi és teljesíti, minden javának kifejezett lekötése és elkötelezése mellett. Mindezt kinyilvánította ugyanazon Jean, és teljességgel elkötelezte magát, a toulouse-i városi magisztrátus nagyobb pecsétje, továbbá: a toulouse-i és magalonne-i s más királyi kúriák tisztségviselőinek pecsétje alatt, javai lefoglalásának terhével, kivéve azonban saját személyének fogságra vetését; és ügyvédeit is megvallotta, hogy azok tegyék meg vallomásukat a fentiekről, és esküdjenek is meg az ő nevében: ti. a fenti kúriák esküdt jegyzőit, valamint hivatalból eljáró ügyészeit, azokat ti., akik most hivatalban vannak, de az eljövendőket is. És végül esküjét is letette minderre. – A tanúk: Guillaume Davini selyemkereskedő, Chatard de Croso fűszerkereskedő és Pierre Garaudi szabó, toulouse-i lakosok.

20.44. Girolamo Priuli naplójából



Girolamo Priuli, XV–XVI. századi velencei kereskedő és bankár, érdekes naplót hagyott ránk, Diazii, amelyben napról napra feljegyezte benyomásait az itáliai kereskedelem szempontjából végzetes eseményről: a keleti útnak a portugálok által történt felfedezéséről.

RIS, T. XXIV/III., 423. o.

Végül e hó (1501. július) 24. napján a velencei Signoria egy követétől levél érkezett, melynek az volt a célja, hogy részletesen ismertesse: mi, az igazság amaz indiai utazás910910 körül, amelyet a (portugál) király kezdeményezett… s ami több kárt okozott a velencei államnak, mint amennyit, egy török vagy bármi más háború okozhat.

Ez a követ a velencei kormánynak az elmúlt június 27-én a következő levelet írta, melyet azután ki is nyomtattak:

„Fenséges fejedelem!

Portugália királya hajókat küldött Indiába, melyek most tértek vissza, azonban 13 hajóból 7 az úton elveszett… Az egyik hajó, amely hazatért, a firenzei Bertalané, s a következő árukat hozta: 300 cantera911911 bors, 120 cantera fahéj, 50-60 cantera festőlakk, 15 cantera illatos olaj; szegfűszeget azonban nem hoztak, mert azt a mórok elvették tőlük; gyömbér sem volt a hajókon, bár ez Kalikutban912912 megterem…”

Eddig tart a velencei kormányhoz érkezett jelentés másolata, amelyet mint mondottuk, hitelt érdemlő személy küldött. A bölcs olvasók megfontolására bízom e dolgot, mert e levélben a mi időnkben történt oly csodálatos és csaknem hihetetlen dolgok vannak, melyeket az enyémnél kiválóbb tehetségű emberre bízok, hogy megvizsgáljon. Idővel azonban az igazság jobban ki fog derülni…

Megtudtuk azonban azt is, hogy Portugália említett királya ezekkel a hajókkal 60 ezer dukát értékben korallokat, mindenféle posztót és pénzt küldött. Ez az összeg egyenlően oszlott meg a király és az indiai utazásban részt vevő kereskedők között, de hogy mekkora haszna volt a Portugáliába érkezett árukból, még nem lehet megállapítani. Jóllehet hét hajó elpusztult, de a hat hazatért hajó annyi árut hozott, 913913 s oly nagy értékben, hogy azt felbecsülni igen nehéz. A nyereség mértékéül csak azt mondom el, hogy egy dukát több, mint százat hozott. De ha még nem is ilyen nagy a haszon, mint állítják, tény, hogy mindenképpen jelentős.

Ha ez az utazgatás még tovább tart, ami véleményem szerint könnyen lehetséges, Portugália királya a pénz királyának nevezheti magát. Ugyanis mindenki ezt az országot keresi fel, hogy áruhoz jusson, s így pénzét Portugáliában hagyja. Ebből főként az a haszon származik, hogy évenként lehet hasonló utazásokat szervezni.

Mikor ez a hír Velencében ismeretessé vált, az egész város nagy lázba jött és általános volt az izgalom amiatt, hogy éppen a mi időnkben találták meg ezt az utat, melyről a régiek és őseink még soha nem hallottak, s melyet közülük senki sem látott. Az okos emberek erről a hírről úgy vélekedtek, hogy az a lehető legrosszabb, ami a Velencei Köztársasággal kapcsolatban, szabadsága elvesztésén kívül, felmerülhet. A háborúk és egyéb bajok, melyek jelenleg vannak, vagy a jövőben keletkezhetnek, ehhez az újsághoz képest egészen jelentéktelenek, mégpedig azért, mert ha az igazságot akarjuk megírni, és nem akarunk hazudni, kétségtelen, hogy Velence városa azt a hírnevet és tekintélyt, melynek jelenleg örvend, csak a tengernek köszönheti, azaz a tengeri szállításoknak és hajózásnak, továbbá az utazásoknak… Ezek révén ugyanis a város gályái és egyéb hajói évenként oly nagy mennyiségű árut szállítottak ide, hogy az csak e kereskedelmi szervezettel volt lehetséges. Ezért azután az egész világ aranya Velencébe özönlött, hogy itt minden szükséges árut megvásároljanak és termékeiket is eladják…Azonban most, hogy megtalálták azt az új portugál útvonalat, Portugália királya mindezeket az árukat Lisszabonba fogja szállíttatni. Ebből viszont kétségtelenül következik, hogy a magyarok, németek, flamandok és franciák és általában a hegyeken túliak, akik pénzüket eddig Velencébe hozták, hogy itt vásároljanak, most inkább Liszszabonba fognak menni, lévén az közelebb az összes többi ország számára. Könnyebb innét a szállítás is, a vásárlás kényelmesebb, mert mindent egy helyben találnak.

Főként azonban azért lesz ez így mert a Velencébe érkező árukat egész Szírián és a szultán egész területén át szállították és mindenütt súlyosan megadóztatták. Ugyanígy a velencei kormánynak is elviselhetetlenül nagy

910910 Itt a Cabral vezette második indiai expedícióról van szó. A 13 karavellából álló expedíció 1500. március 9-én futott ki Lisszabonból és 1501. június 24-én tért vissza.911911 Cantera = 150 „nagyobb” velencei font, amely 72 kilogrammal egyenlő.

912912 Kalikut, Hindosztán nyugati, malabári partján.

913913 Indiából 2000 cantera borsot, 800 cantera fahéjat, 400 cantera gyömbért stb. hoztak.



adókat, ajándékokat és illetékeket kellett fizetni. Így történt, hogy a szultán birodalmából Velence városába szállított árukat ezek az ajándékok, adók és illetékek úgy megdrágították, hogy ezek miatt, ami csak egy dukátba került, 60, esetleg 100 dukátra drágult. Ezt úgy értem, hogy ami Kalikutban került volna ennyibe, annak az ára ment fel az említett mértékben. Mivel pedig Portugália királyát a másik útvonal felfedezése folytán csak a karavellákkal914914 kapcsolatos kiadások terhelték, amelyek viszont az említett egyéb terhekhez viszonyítva jelentéktelenek voltak sokkal előnyösebb feltételek mellett kereskedhettek, mint a velencei kereskedők. Ami az árunak Flandriába, Magyarországba, Angliába és Franciaországba és más helyekre szállítását illeti, Portugáliából és Lisszabonból szintén kisebb költséggel történhetett, mint Velence városából. Mindezt azzal fejezem be, hogy e Lisszabonból Kalikutba vezető, most felfedezett útvonal következtében a velencei gályák és ezek tulajdonosai nem fognak tudni áruhoz jutni, márpedig e kereskedelmi kapcsolatok nélkül Velence csak olyan, mint egy szopós gyermek, akinek nem adnak tejet, sem egyéb táplálékot. Egészen világosan ebben látom Velence romlását. A kereskedelem híján ugyanis el fog fogyni a pénz is, melynek pedig Velence dicsőségét és tekintélyét köszönheti.

Sokan azonban úgy vélekedtek, hogy az egész hír nem igaz. Mások azt mondották, hogy Portugália királya nem folytathatja a Kalikutba utazgatást, mivel az indiai útra küldött 13 karavellából csak hat jött épségben vissza, így tehát nagyobb volt a kár, mint a haszon. Meg azután nem is akad majd ember, aki erre az életveszélyes útra vállalkozzék. Mások azzal biztatták magukat, hogy majd a szultán úr915915 vállalja magára az egész ügy elintézését, mert hiszen, ha az áruk nem Szíriába és Alexandriába érkeznek, hatalmas kinccsel felérő haszontól esik el…

Egy azonban mindjárt az elején bizonyosan megállapítható volt: e hírre Velencében az összes áruk értéke nagymértékben esett, mivel a szokott vásárlók a hír hallatára nagyon tartózkodók és óvatosak lettek, amint hogy okos emberekhez más nem is illik.

Tudom, hogy erről a dologról túl sokat beszéltem és írtam. Mégis kérem olvasóimat, bocsássák meg ezt nekem, főként pedig azt, hogy zavarosan és ügyetlenül adtam elő mondanivalómat. Azonban e hazánkat érintő nagy fontosságú hír okozta, hogy tollam a kelleténél jobban elszabadult. Viszont a baj mégis csak az enyém is.

A mondott hónap (1504. február) ötödik napján Alexandriából visszatérőben Velencébe érkezett három gálya… Ezek üresen, áru nélkül érkeztek, pedig senki nem emlékezett arra, hogy valaha is megtörtént volna, hogy egy gálya útjáról áru nélkül térjen haza.

Az Alexandriából visszatért kereskedők azt is beszélték, hogy a szultán úr nagy erőfeszítéseket tett, hogy Indiában, Kalikutban a portugálokat és a gályákat ne fogadják be. Azt is hallották, hogy az említett karavellákat Kalikutban valóban nem fogadták be, a Lisszabonba irányított árukat pedig a mórok a hajókról és bárkákról rabolták… A mórok azt is mondták, hogy a szultán gondoskodni fog arról is, hogy a portugál karavellák Indiába többé ne mehessenek. Azt is kijelentették a mórok, hogy ők arról az utazásról nem hallottak…

(1506. június.) Egy Genovából nagyon gyorsan érkezett levélből megtudtuk, hogy a portugáliai Lisszabonba március 24-én áruval megrakott négy karavella érkezett, melyek az indiai útról tértek vissza, és rakományuk 25 ezer cantera bors és szantálfa volt.

Ugyanilyen hír érkezett igen gyorsan a flandriai Antwerpenből e hónap 18-án. Ez is megerősítette az újságot, annak hozzáadásával, hogy Lisszabonba öt karavella érkezett Kalikutból árukkal megrakva, melyeknek mennyiségét a fenti hírrel egyezően adták meg. Ezeket még más karavellák követik, melyek érkezése hamarosan várható.

Ez a hír egész Velence városában nagy elkedvetlenedést okozott, mert a hajózást nagy romlás fenyegeti. Most már kétségkívül világos lett az is, hogy ez az utazás Portugáliából Indiába rendszeressé válik, s hogy általában évenként tehetik meg karavellák ezt az utat. Így ezután a velencei kalmárok sem mehetnek Szíriába, mivel árut ott már nem kaphatnak. Az Indiába vezető másik út felfedezése igen nagy dolog volt. A Velencei Köztársaságot régóta nem fenyegette nagyobb kár vagy veszély…

21. TANÍTÁS, ISKOLÁK, MŰVELTSÉG21.1. Mester és tanítvány beszélgetése

914914 Karavella – hajófajta.

915915 Az egyiptomi szultán, akinek fennhatósága alá a szíriai partvidék tanozott.



Aelfric (955?–1010), Eynsham apátja, a X. századi angliai szerzetesi megújulás egyik meghatározó alakja, Szent Aethelwold tanítványa. Legfontosabb teológiai művei: Homiliák, De Sancta Trinitate et de Festis Diebus per Annum, De Falsis Deis, De XII Abusivis, De Doctrina Apostolica. Kolostori iskolájának tanulói számára pedagógiai műveket is írt, ezek a Grammatica, a Glossarium és a Colloquium. Ez utóbbi a latin nyelvű társalgás megtanulásához kívánt könnyű példamondatokat adni az olvasóinak. A beszélgetésben a mester és tanítványai különböző foglalkozások megszemélyesítőiként szólalnak meg.

Garmonsway, 1939, 18–49. o.

– Mester, mi, gyerekek kérünk téged, hogy taníts meg bennünket helyes latinsággal beszélni, mivel tudatlanok vagyunk és hibásan beszélünk.

– Mit szeretnétek mondani?

– Nem számít, hogy mit mondunk, csak az, hogy helyes és üdvös legyen, ne pedig fecsegő, vagy hibás.

– Hajlandók vagytok a megvesszőzést is eltűrni a tanulás során?

– Inkább vállaljuk a megvesszőzést is a tanításért, mint hogy tudatlanok maradjunk. De tudjuk, hogy te szelíd vagy és nem akarsz minket megverni, csak ha mi arra kényszerítünk téged.

– Azt kérdezem, hogy mit mondasz nekem. Mi a te munkád?

– Szerzetes vagyok, testvéreimmel naponta hétszer éneklem a zsoltárokat, az olvasmányokkal és az énekléssel vagyok elfoglalva, de közben mégis meg akarok tanulni latinul beszélgetni.

– Mivel foglalkoznak a társaid?

– Egyesek szántóvetők, mások pásztorok, néhányan ökörpásztorok, vannak vadászok, halászok, madarászok, amazok kereskedők, vargák, sóbányászok, pékek, szakácsok.

– Mit mondasz, te, szántóvető? Miképp gyakorlod te a mesterségedet?

– Ó uram, nagyon sokat dolgozom. Kihajtom pirkadatkor a marhákat a legelőre és az eke elé fogom őket. Nem lehet olyan kemény tél, hogy otthon merjek maradni, mivel félek az uramtól. Befogom a marhákat, megerősítem az ekevasat és az ekét. Mindennap egy egész szántóföldet fel kell szántanom, vagy még többet.

– Van-e társad?

– Van egy fiú, aki egy bottal ösztökéli a marhákat. Neki szintén rekedt a hangja a hideg és a kiabálás miatt.

– Mit teszel ezen kívül egy nap?

– Bizony sok dolgom van. Meg kell töltenem a marhák jászolát szénával, meg kell itatnom az állatokat és kihordanom a trágyájukat.

– Ó, valóban rengeteg munkád van.

– Igen, nagyon sok, mivel nem vagyok szabad.

– Mit mondasz, te juhász? Van-e munkád neked is?

– Van bizony. Kora reggel kihajtom a juhaimat a legelőre és kutyáimmal őrzöm őket melegben és hidegben egyaránt, nehogy a farkas felfalja őket. Behajtom a nyájat a karámba, napjában kétszer megfejem őket, és odébb viszem a karámot, Sajtot és vajat is készítek, hű embere vagyok uramnak.

– Ökörpásztor, mi a te feladatod?

– Bizony uram, sok munkám van. A legelőre hajtom a marhákat, amikor a szántóvető kifogja őket az igából, és egész éjjel virrasztva őrzöm őket a tolvajoktól, és kora reggel, jól megetetve és megitatva őket ismét átadom őket a szántóvetőnek.

– Ő a társaid közül való?



– Igen.

– Te mit tudsz?

– Egy mesterséget ismerek.

– Melyiket?

– Vadász vagyok.

– Kinek a vadásza vagy?

– A királyé.

– Hogyan gyakorlod a mesterségedet?

– Hálót fonok, és alkalmas helyen felállítom azt, ösztökélem a kutyáimat, hogy üldözzék a vadat, amíg az óvatlanul bele nem szalad a hálómba, és így csapdába nem kerül. A hálóban pedig elvágom a vadak torkát.

– Csak hálóval tudsz vadászni?

– Tudok anélkül is.

– Hogyan?

– Gyors kutyákkal követem a vadak nyomát.

– Milyen vadakat szoktál elejteni általában?

– Szarvast, vaddisznót, őzet, vadkecskét, és néhanapján még nyulat is.

– Voltál ma is vadászni?

– Nem voltam, mivel ma az Úr napja (vasárnap) van, de tegnap vadásztam.

– Mit ejtettél el?

– Két szarvast és egy vadkant.

– Hogyan fogtad meg őket?

– A szarvast hálóval fogtam meg, a vadkant pedig leszúrtam.

– Hogy voltál olyan bátor, hogy leterítsd a vadkant?

– A kutyák hajtották elém és én vele szemben állva hirtelen leszúrtam.

– Nagyon bátor voltál akkor.

– A vadász nem lehet félénk, mivel az erdőben sokfajta vadállat él.

– Mit teszel a zsákmányoddal?

– A királynak adok mindent, amit csak elejtek, hiszen az ő vadásza vagyok.

– Ő mit ad neked?

– Gazdagon ruház engem és táplál, néhanapján még lovat, vagy karkötőt is kapok tőle, hogy még szívesebben gyakoroljam a mesterségem.

– Te pedig melyik mesterséget ismered?

– Halász vagyok.



– Mit szerzel munkáddal?

– Táplálékot, ruhát és pénzt.

– Hogyan fogod meg a halakat?

– Hajóra szállok és a hálómat a folyóba vetem, kidobom a horgot, valamint a halászkosarat és bármit fogok, elviszem.

– Mit teszel, ha tisztátalanok a halak?

– A tisztátalanokat visszadobom, és csak a tisztákat tartom meg ételnek.

– Hol adod el a halaidat?

– A városban.

– Ki veszi meg?

– A városiak. Nem tudok annyi halat fogni, mint amennyit el tudnék adni.

– Milyen halakat szoktál fogni?

– Angolnát és csukát, fürge csellét és márnát, pisztrángot és ingolát, mindenféle halat, amely a folyóban él. (…)

– Miért nem halászol a tengeren?

– Néha ott is szoktam, de ritkán, mivel a tengerig hosszan kell hajóznom.

– Milyen halat szoktál a tengeren fogni?

– Heringet és lazacot, delfint és tokhalat, osztrigát és rákokat, kagylót, tengeri csigát, szívkagylót, lepényhalat, nyelvhalat, polipot, és hasonlókat.

– Szeretnél-e cethalat is fogni?

– Nem.

– Miért?

– Mivel az igen veszélyes dolog. Biztonságosabb a folyón horoggal halászni, mint bálnavadászatra menni egy halászflottával.

– Miért?

– Mert szívesebben fogok olyan halat, amelyet magam is meg tudok ölni, mint egy olyat, amely nemcsak engem, hanem társaimat is egyetlen csapásával el tud süllyeszteni, vagy meg tud ölni.

– Azonban sokan halásznak cetet, elkerülik a veszélyeket és ezzel nagy haszonra tesznek szert.

– Igazat beszélsz, de én nem mertem ezt tenni, mivel gyáva vagyok.

– És mit mondasz, te, madarász? Hogyan fogod meg a madarakat?

– Sokféleképp lehet madarat fogni: hálóval, kelepcével, léppel, vagy füttyögéssel, sólyommal, vagy hurokkal.

– Van neked sólyommadarad?

– Van bizony.

– Meg tudod szelídíteni a sólymot?

– Igen, értek hozzá. Mire jutnék, ha még egy sólymot se tudnék megszelídíteni?



– Adj nekem egy sólymot!

– Szívesen adok, ha te meg egy gyors kutyát adsz helyette. Milyen sólymot szeretnél? Nagyobbat, vagy kisebbet?

– Add nekem a nagyobbat!

– Hogyan eteted a sólyommadarat?

– Télen ők látják el táplálékkal magukat és engem is, tavasszal pedig elengedem őket, hogy elrepüljenek az erdőbe. Ősszel fiatal sólymokat fogok magamnak, és megszelídítem őket.

– Miért engeded meg, hogy a megszelídített sólymok elrepüljenek tőled?

– Nem akarom őket nyáron is táplálni, ugyanis nagyon sokat esznek.

– Többen vannak, akik a megszelídített sólymokat nyáron is ellátják élelemmel, hogy aztán jól felkészített madaruk legyen.

– Igen, így tesznek, de én nem akarok ennyit dolgozni velük. Tudok én fogni másikat helyette, nem csak egyet, de többet is.

– Kereskedő, mit mondasz te?

– Azt állítom, hogy hasznot hajtok a király, a fejedelmek, a gazdagok és az egész nép számára.

– Hogyan?

– Hajóra szállok áruimmal, és a tengeren túlra hajózom, eladom, amim van, és értékes dolgokat veszek, olyanokat, melyek ezen a földön nem találhatók meg. Ezeket nagy veszélyek közepette ideszállítom nektek a tengeren keresztül. Néhanapján hajótörést szenvedek, elvesztem mindenemet, az életemet is alig tudom megmenteni.

– Milyen dolgokat szállítasz ide?

– Bíbort és selymet, drágaköveket és aranyat, különféle szöveteket és festéket, bort és olajat, elefántcsontot és sárgarezet, rezet és ólmot, ként és üveget, és hasonlókat.

– Annyiért szeretnéd-e eladni áruidat itt, amennyiért másutt megvetted?

– Nem. Milyen hasznom származna akkor a munkámból? Az árumat drágábban szeretném eladni itt, mint amennyiért azt megvettem, hogy valamennyi haszonra is szert tegyek. Ebből tartom el magamat, feleségemet és fiaimat.

– Hát te, varga, milyen haszon származik munkádból?

– Az én mesterségem igen hasznos és szükséges számotokra.

– Hogyan?

– Bőröket és prémet vásárolok, a saját mesterségem szabályai szerint kikészítem azokat, és különféle lábbeliket készítek belőle. Sarut, cipőt, bakancsot, bőrtömlőt, kantárt, homlokvédőt, palackokat, bőrzacskót, pórázt, szíjat, tarisznyát és erszényt. Senki sem szeretné közületek a telet eltölteni az én mesterségem termékei nélkül.

– Sóbányász! Milyen hasznot hajt számunkra a te mesterséged?

– Nagyon fontos az mindnyájatok számára. Senki sem lelné örömét közületek a reggeli, vagy déli étkezésben, csakis akkor, ha az én mesterségem is vendégül látja.

– Hogyan?

– Melyik ember tudná élvezni az édességeket a sós íz nélkül? Ki töltené meg a kamrát, vagy éléstárat nélkülem? Még a vajatok és sajtotok is tönkremenne, ha nem én őrizném, még a zöldségeket sem tudnátok megenni



nélkülem.

– Te, pék, mit mondasz? Kinek hasznos a te mesterséged, élhetnénk-e egyáltalán nélküled?

– Egy ideig élhetnétek az én mesterségem nélkül, de nem sokáig és nem jól. Nélkülem minden étel mellől hiányolnátok valamit, és kenyér nélkül minden ennivalótól megundorodnátok. Én megerősítem az ember szívét, én adom az erőt a férfiaknak, és még a legkisebbek sem akarnak engem elkerülni.

– Mit mondjunk a szakácsról? Szükségünk van-e egyáltalán az ő mesterségére?

– Azt mondja a szakács: Ha kiűztök engem a társaságotokból, a zöldségeket és a húst nyersen eszitek majd meg, pecsenyéteket nélkülem pedig csak sótlanul fogyaszthatjátok.

– A te mesterségeddel pedig nem törődünk, az számunkra felesleges. Amit meg kell főzni, azt magunk is meg tudjuk főzni, a sütnivalókat pedig meg tudjuk sütni.

– Azt mondja a szakács: Ha így tesztek és elűztök engem, akkor ti is mindnyájan szakácsok lesztek, közületek senki sem élhet úrként. Az én mesterségem nélkül nem ehettek meg semmit.

– Ó, szerzetes, aki velem beszélsz! Úgy látom, hogy derék és igen hasznos munkát végző társaid vannak. Kik ők?

– Asztalosok, kovácsok, arany-, ezüst-, és rézművesek, favágók, és sok más mesterség művelői.

– Van neked bölcs tanácsadód?

– Bizony van. Hogyan is lehetne a mi társaságunkat irányítani tanácsadó nélkül?

– És bölcs, te mit mondasz? Szerinted melyik mesterség a legelébb való az említettek közül?

– Azt mondom, hogy Isten szolgálata a legfontosabb ezek közül, ahogy az evangéliumban áll: „Keressétek azért először az Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind hozzáadatnak nektek.”

– A világi foglalatosságok közül szerinted melyik a legfontosabb? – A földművelés, mivel mindnyájunkat a szántóvető táplál.

– A kovács erre azt mondja: Honnan lenne akkor a szántóvetőnek ekevasa, vagy kése? Még ösztökéje sincs, csak ha én készítek neki. Honnan lenne a halásznak horga, a vargának árja, a szabónak tűje? Vajon nem az én munkámból?

– A tanácsos azt válaszolja: Igaz amit mondasz, de mindannyian szívesebben vendégeskedünk inkább a szántóvetőnél, mint tenálad. A szántóvető ugyanis kenyeret és innivalót ad nekünk. Te pedig a műhelyedben semmi mást nem adsz nekünk, mint a vas szikráit, a lecsapó kalapácsok pengését és a fújtatók fúvását?

– A favágó azt mondja: Van-e közületek olyan, aki nem használja az én mesterségem termékeit, hiszen én házakat építek, faedényeket készítek és hajókat ácsolok mindnyájatok számára?

– A kovács azt válaszolja: Miért beszélsz így, favágó hiszen egyetlen lyukat sem tudnál fúrni, ha az én mesterségem erre képessé nem tenne.

– A tanácsadó azt mondja: Ó, társaim, derék mesteremberek! Hagyjuk abba mielőbb ezt a vetélkedést, legyen béke és egyetértés közöttetek. Mindegyikőtök a saját eszközeivel segítse a másikat, és találkozzunk mindig a szántóvetőnél, ahol magunknak táplálékot, lovainknak pedig abrakot találunk. Azt tanácsolom mindegyik mesterembernek, hogy a saját mesterségét mindenki szorgalmasan gyakorolja. Ugyanis, aki felhagy saját mesterségével, azt a mestersége is cserbenhagyja. Légy akár pap, akár szerzetes, vagy világi személy, lovag, és a saját mesterségedben gyakorold magad! Az legyél, ami vagy! Nagy hiba és szégyen ugyanis, ha valaki nem akar az lenni, ami, vagy aminek lenni kellene.

– Fiúk, hogy tetszettek nektek ezek a szavak?

– Nagyon tetszettek, de igen mély értelmű volt, amit mondottál. Szavaid túlmentek a mi életkorunkon. Kérünk, a mi értelmünknek megfelelően beszélj velünk, hogy megérthessük, amit mondasz!



– Azt kérdezem most tőletek, hogy miért tanultok olyan szorgalmasan.

– Azért, mert nem akarunk olyanok lenni, mint az oktalan állatok, amelyek semmit sem ismernek, csak a növényeket és a vizet.

– Mit akartok tehát?

– Bölcsek szeretnénk lenni.

– Milyen bölcsességre vágytok? Olyanok akartok-e lenni, akik a hazugságban álnokok és ravaszkodóak, cselszövő szavúak, fortélyosak, furfangosak, szépen beszélők, de gonosz módon gondolkodók, akik édes szavakkal csalogatnak, de belül álnokságot rejtenek? Olyanok, mint a díszesen festett sír, amely azonban belülről bűzt áraszt.

– Nem efféle bölcsességre vágyunk mi, mivel az nem bölcs, aki tettetéssel önnönmagát is rászedi.

– Milyenek akartok tehát lenni?

– Egyszerűek képmutatás nélkül és bölcsek, akik elkerülik a rosszat és a jót cselekszik. Eddig azonban mélyértelműbben beszéltél velünk, mint azt értelmünk felfogni képes. Kérünk tehát, hogy hozzánk illő szavakkal beszélj velünk, ne pedig ily mélyértelműen!

– Úgy teszek, ahogy kértek. Te, fiam, mit csináltál ma?

– Sok mindent. Éjjel, amikor a jelzést hallottam, felkeltem az ágyamból és a templomba siettem, énekeltem az éjjeli imádságot a testvéreimmel. Azután az összes szentekről énekeltünk, majd a reggeli dicséretet. Ezután a príma és hét zsoltár következett a litániával és az első misével. Ezt követte a tertia, majd a nap miséjét mutattuk be. Elénekeltük a sextát, ettünk és ittunk, majd aludtunk. Ismét felkelve a nonát énekeltük. Most pedig itt vagyunk előtted, készen, hogy meghallgassuk a szavaid.

– Mikor akarjátok a vesperást és a completoriumot elénekelni?

– Amikor itt lesz az ideje ezeknek.

– Megvesszőztek titeket ma?

– Nem, mivel óvatosan viseltem magam.

– És a társaidat?

– Miért kérdezel erről? Nem merem feltárni előtted a titkainkat. Mindenki tudja magáról, hogy megvesszőzték-e, vagy sem.

– Mit eszel ma?

– Mostanáig húst ettem, mivel gyermek vagyok, a pálca fenyegetésében élek.

– Ezen kívül mit eszel?

– Zöldséget és tojást, halat és sajtot, vajat és babot. Ezen kívül, hálát adva, minden tiszta dolgot elfogyasztok.

– Nagyon falánk vagy, ha mindent megeszel, amit csak eléd raknak.

– Annyira nem vagyok nagyétkű, hogy mindenféle ennivalót egy étkezés alkalmával megegyek.

– Hogyan eszel tehát?

– Egyszer ebből, máskor abból az ételből eszem mértékletesen, ahogy egy szerzeteshez illik, nem pedig falánk módon, mivel nem vagyok torkos.

– Mit szoktál inni?

– Sört, ha van, vagy pedig vizet, ha nincs sör.



– Nem iszol bort?

– Nem vagyok olyan gazdag, hogy bort vásárolhatnék magamnak. A bor nem a gyermekek vagy az együgyűek, hanem a vének és bölcsek itala.

– Hol alszol?

– A hálóteremben a testvéreimmel együtt.

– Ki ébreszt fel az éjjeli imára?

– Néha meghallom magam is a jelzést és felkelek, máskor szigorúan pálcával ébreszt a mesterem.

– Ó, derék fiaim és kedves diákok, tanítótok arra buzdít benneteket, hogy engedelmeskedjetek a szent tanításnak, és mindenütt helyesen viselkedjetek. Engedelmesen jöjjetek, amikor meghalljátok a templom harangját, lépjetek be az ima helyére és alázatosan hajtsátok meg magatokat a szent oltár előtt! Fegyelmezetten álljatok és együtt énekeljetek, könyörögjetek bűneitek bocsánatáért, és bolondozás nélkül menjetek a kolostorba vagy az iskolába!

21.2. A reimsi érseki iskola és Gerbert d’Aurillac916916

Richerius, Gerbert tanítványa, krónikájában részletesen beszámol híres mesterének tanítási módszereiről.

Latouche, 1937, T. II., 51–59., 65. o.

Gerbert megérkezése Galliába. – Miközben (az érsek) ezeken a dolgokon gondolkodott, a Gondviselés maga küldte hozzá Gerbert-t, a nagy tudású és csodálatos ékesszólású embert, aki hamarosan, mint egy égő fáklya beragyogta fényével egész Galliát. Gerbert Aquitániában született, s gyermekkorától a szent hitvalló Geraldus monostorában917917 nevelkedett, s itt tanulta a grammatikát. Ifjúként is itt folytatta tanulmányait, mikor a véletlen úgy hozta, hogy Borrel az innenső Hispánia hercege918918 érkezett a monostorba, hogy itt imádkozzék. Az apát nagy szívélyességgel fogadta, s a beszélgetés során megkérdezte vendégét, vajon vannak-e Hispániában a szabad művészetekben tudós emberek. A herceg igenlő válaszára az apát megkérte, vigye magával a monostor egyik szerzetesét, hogy ott a tudományokban képezhesse magát. A herceg szívélyesen eleget tett a kérésnek, magával vitte Gerbert-t, a fráterek egyetértésével és rábízta tanítását Hatton érsekre.919919 Ennek irányítása alatt Gerbert elmélyülten tanulmányozta és nagy sikerrel a matematikát.

Mivel a Gondviselés azt akarta, hogy a még sötétségben lévő Galliát nagy fénnyel világítsa meg, az isteni sugallat nyomán a herceg és a püspök Rómába mentek zarándoklatra. Az előkészületek után útrakeltek, s magukkal vitték a gondjaikra bízott ifjút. A Városba érkezve, miután imádkoztak az apostolok sírjánál, felkeresték a szent emlékezetű pápát, magukat bemutatva, felajánlották ajándékaikat.

Az ifjú ember okossága és tanulási vágya nem kerülte el a pápa figyelmét. Mivel Itáliában a zene és az asztronómia teljességgel ismeretlen volt, legátusa által tudatta Itália és Germánia királyával Ottóval, a matematikában oly jártas és a tanításban buzgó ifjú érkezését. A király nem késett javasolni az ifjú visszatartását Rómában. A püspöknek és a hercegnek a pápa kijelentette, hogy a király akaratának megfelelően itt tartja az ifjút, de szívesen visszaküldi, ha a király úgy akarja. A herceg és a püspök tehát visszatért Hispániába, otthagyva az ifjút, akit a pápa bemutatott a királynak.920920 Midőn ismereteiről kérdezték, azt válaszolta, hogy a matematikában előrehaladt, de még tanulni szeretné a logika tudományát. Mivel ebben is eredményt akart elérni, nem sokáig maradt Rómában.

G. reimsi archidiakonus921921 nagy tekintéllyel bírt a logika tudományában. Éppen őt küldte ekkoriban Lothár Franciaország királya követként Ottóhoz Itáliába. Érkezése örömmel töltötte el az ifjút, aki felkereste a királyt, és elérte, hogy G.-re bízatott. Csatlakozva hozzá, rövid idő múltán elkísérte Reimsbe. Gerbert a logika tanulásában gyors haladást ért el. Munkájának kiválóságával magára vonta az érsek figyelmét, aki kegyeibe

916916 940- vagy 945-ben született 996-tól III. Ottó titkára, 999-től II. Szilveszter néven pápa, 1003. május 12-én halt meg.

917917 Szent Gerald-apátság Aurillacban (Auvergne).

918918 Borrel Urgel grófja, 966-tól Barcelona és a Spanyol Mark ura.

919919 Hatton Vich püspöke (Barcelonai grófságban).

920920 I. Ottó 970-ben töltötte a Karácsony ünnepét Rómában.

921921 Gerannus archidiakonus.



fogadta, s kérésére megbízta az érseki iskolában a diákok tanításával.

Milyen sorrendben tanította Gerbert a könyveket. – A didaktikát világossá tette, sorrendben a következő könyveket magyarázva: kezdte Porphüriosz922922 Isagoge, azaz Bevezetés című munkájával. Victorinus rétor, és Manlius fordítása alapján; majd Arisztotelesz értekezését fejtette ki a Kategoriákról. Ezek után tökéletesen elmagyarázta a Peri Hermeneias923923 azaz Interpretációk tartalmát, és végül megtanította hallgatóságának a Topicákat – vagyis a bizonyítás alapjait –, amiket Cicero fordított görögből latinra és Manlius konzul kommentárt fűzött hozzá 6 könyvben.924924

…Ezen munkák megtanítása után azt akarta, hogy tanítványait bevezesse a retorika tudományába; de félve attól, hogy lehetetlen lenne számukra felemelkedni a szónoklás művészetéhez a kifejezés módjának ismerete nélkül, amit csak a költőktől lehet megtanulni. Olvasta tehát és magyarázta a költőket. Vergiliust, Statiust, Terentiust, éppúgy a szatirikus Juvenalist, Horatiust, és a történetíró Lucanust. Mikor tanítványai megismerkedtek ezekkel a szerzőkkel és megtanulták a stílus alkotás módját, rábízta őket egy szofistára, hogy a vitatkozást gyakorolja velük, mert azt akarta, hogy úgy tudják magukat kifejezni, mintha a mesterség segítsége nélkül beszélnének, ami a szónok legnagyobb tökéletessége.

Mindaz, amit a logikáról mondtunk jellemző mindarra az erőfeszítésre, amit a matematika elsajátíttatásáért tett. Elkezdte tanítványait bevezetni az aritmetikába, ami az első része a matematika tudományának; majd megtanította nekik a zene alapjait, ami addig teljesen ismeretlen volt Galliában. Érzékelhetővé tudta tenni a különböző jeleket egy monocordon segítségével, felosztva az összhangzatot és akkordokat, hangokra és félhangokra, ditonokra és a hanglejtésekre.

…Gerbert hírneve elterjedt egész Galliában és Itáliában. Szenvedélye a tudományok iránt és tanítványainak száma mindennap növekedett. Egy ilyen nagy doktor hírneve nem korlátozódott Galliára, hanem eljutott Germánia népeihez is, áthatolt az Alpokon, szétáradt Itáliában egészen a Tirrén-tengerig és az Adriáig…

21.3. Egy XII. századi iskolaA párizsi Saint-Victor kanonokrendi közösség, a XII. század egyik híres kulturális központja. Iskolájában neves magiszterek tanították a diákok sokaságát, s egyidejűleg jelentős tudományos, elméleti munkák alkotóműhelye volt. Neves személyiségei: Hugo (†1141), Richard (†1173), András (†1175).

Hugo de Saint-Victor De Vanitate mundi II. PL. CLXXV, 709. o.

Fordulj a másik oldalra és nézz. Megfordultam és nézek. Mit látsz? Diákok nagy gyülekezetét látom, minden korosztályból valók nagy sokaságát. Vannak köztük gyermekek, fiatalok, felnőttek és idősek is. Tanulmányaik is különböznek. Egyesek még tudatlanul az új betűk kiejtését, a számukra szokatlan hangok kimondását gyakorolják. Mások a szavak változására figyelnek, megtanulják eredetüket, összetételüket, s ismétlésekkel emlékezetükbe vésik. Ismét mások viasszal bevont tábláikon íróvesszővel dolgoznak. Megint mások ügyes kézzel hártyákra, változatos színekkel különféle ábrákat rajzolnak. Vannak, akik buzgóságtól égve még komolyabb dolgokkal foglalkoznak, vitatkozva arra törekednek, hogy a másikat ügyes érveléssel legyőzzék. Látok olyanokat, akik a számolásba merültek el. Olyanokat is, akik fából készült darabokra kifeszített húrokat ütögetnek, s ezáltal változatos melódiákat csalnak elő. Egyesek a geometriai formákat magyarázzák, mások bizonyos eszközök segítségével a csillagok állását, és a bolygók mozgását. Vannak akik a növények természetéről, az embert alkotó elemekről, az erényekről, és minden dolgok tulajdonságairól értekeznek.

21.4. EgyetemekRobert Courcon pápai követ statútuma (1215. augusztus)

Denifle–Chatelain, T. I., 1889, Nr, 20.

R. Krisztus keresztjének szolgája, a mennyei könyörületesség folytán a Caelius-hegyi Szt. István-templom tituláris kardinális presbitere, az apostoli Szentszék legátusa minden párizsi oktatónak és hallgatónak üdvözletét küldi. Mindenki tudja meg, hogy a Pápa őszentsége rendkívüli megbízatásában járunk, hogy a párizsi egyetem javító reformjára eredményesen munkálkodjunk. A jóravaló emberek közösségének és a tudományoknak a

922922 Híres filozófusa az alexandriai iskolának, a IV. század elején halt meg.

923923 Boëthiusnak e munkához fűzött kommentárjáról lehetett szó, s nem az eredeti Arisztotelész-műhöz.

924924 Szintén Boëthius munkájáról van szó, aki Anicius Manlius Severinus Boëthius névvel jelölte munkáit.



zavartalanságáról kívánunk gondoskodni és a következőképpen rendelkezünk:

Senki se adjon elő Párizsban a tudományokról életének huszonegyedik éve előtt, és legalább hat évet hallgassa tudományát, mielőtt előadni kezdene, és vállalja, hogy legalább két évig fog előadni, hacsak elfogadható egyéb ok ebben meg nem akadályozza, melyet nyilvánosan az ügyet vizsgáló bírák előtt kell igazolnia; erkölcsi feddhetetlenek legyenek, és mindazokat, akik elő akarnak adni, olyan módon vessék alá vizsgának, ahogyan az rögzítve van a Párizs érseke által kiadott iratban, amely azt a megegyezést tartalmazza, amely a kancellár és a diákok között jött létre, s melyet megerősített és támogatott a Pápa őszentségének megbízottja. Olvassák az intézményben rendszeresen s ne csak alkalmanként Arisztotelész könyveit az új és a régi logikáról. Olvassák rendszeresen Priscianus két művét, de legalábbis az egyiket925925. Ünnepnapokon csakis filozófiát és szónoklatról szóló könyveket, a quadrivium tárgyait, etikát, és ha úgy kívánják, a Topika negyedik könyvét. Ne olvassák azonban Arisztotelész metafizikáról és természetfilozófiáról szóló könyveit, sem az ezekről szóló összefoglalásokat, sem pedig a Dinantból származó Dávid, Amaricus eretnek vagy a hispániai Mauritius tanításait.

A professzorok beiktatása vagy gyűlése illetve az idősebb vagy fiatalabb diákok nyilvános disputáinak idején ne tartsanak mulatságokat. Meghívhatják magukhoz barátaikat, de csak keveset. A szokásos ruha és egyéb adományok legyenek még gyakoribbak, különösen a szegényeknek. A szabad művészetek oktatói csakis kerek fekete fejfedőt hordjanak és talárt, lehetőleg újat. Jó hasznát vehetik a köpenynek is. Ha a szabad művészetek vagy a teológia hallgatói közül valaki elhalálozik, egyszer a hallgatók egyik csoportja menjen virrasztani, máskor pedig a másik, s ne távozzon el a sírtól, amíg a másik meg nem érkezik, hacsak ebben valamely elfogadható indok meg nem akadályozza. Ha a teológia vagy a szabad művészetek tanára halálozik el, minden tanár legyen jelen a virrasztáson, valamelyikük olvasson vagy olvastasson fel zsoltárokat, egészen éjfélig tartózkodjanak abban a templomban, ahol a vigiliát tartják, egészen éjfélig vagy tovább, hacsak elfogadható ok ebben meg nem akadályozza. A temetés napján sem előadást, se vitát ne tartsanak.

A Saint Germains de Près mezejét korábbi tulajdonát megerősítjük, és teljes egészében biztosítjuk számukra…

A teológusok helyzetét a következőképpen rendezzük: senki se adjon elő Párizsban életének harmincadik éve előtt, és mielőtt legalább nyolc évig a tárgyát nem hallgatta, és a műveket diákként alaposan át nem tanulmányozta, és öt évig hallgasson teológiát, mielőtt nyilvánosan magánelőadásokat tartana, de a professzorok előadása előtt három nappal ilyen előadást tartani nem lehet. Párizsban ünnepi előadást és prédikációt csakis kifogástalan jellemű és életvitelű személy tarthat. Ne legyen egyetlen párizsi diák sem, akinek nincsen saját tanára…

21.5. Egy oxfordi diák beszámolója anyagi nehézségeiről (kb. 1220)H. Rüthing, 1963, 61. o.

A.-nak, tiszteletre méltó urának üdvözletét küldi B.

Bizonyára tudja méltóságod, hogy a legnagyobb buzgalommal tanulok Oxfordban, de a pénzhiány sok akadályt gördít előrehaladásom útjába. Már két hónap eltelt azóta, hogy elfogyott a pénzem, amit küldött. A lakás ugyanis drága és rengeteg kiadással jár; vendégeket kell hívni, meg kell vásárolni a szükséges dolgokat, és sok minden egyéb, amit most nem tudok felsorolni. Ezért alázattal esedezem atyai jóságához, hogy az isteni jóságot szem előtt tartva segítsen rajtam, hogy befejezhessem, amit sikeresen megkezdtem. Ne feledje, hogy Ceres és Bacus (!) nélkül béna Apollo. Ezért hát tegye lehetővé, hogy amit közbenjárására sikeresen megkezdtem, be is végezhessem. Vale.

21.6. IV. Károly aranybullája a prágai egyetem alapításáról, 1348V. Chaloupecky, 1948, 141–142. o.

Károly, Isten kegyelméből római király … mindenkor a birodalom növelője, és Csehország… királya. Örökös tudomásul.

Szívünk vágyai és azon sürgős ügyek sorában, amelyek állandóan foglalkoztatják királyi elmélkedéseinket,

925925 A grammatikatanítás fő műve: Institutionem grammaticarum libri. XVIII.



főképp szellemünk vágyódása késztet gondolkodásra és gondolatunk éle különösen arra fordul, hogyan lehetne cseh királyságunkat, melyet akár örökölt, akár szerencsésen szerzett egyéb méltóságainknál és birtokainknál jobban szeretünk szívünk rendkívüli hajlandóságával, amelynek felemelésére minden igyekvésünkkel, amellyel tudunk, törekszünk, és amelynek becsületére és javára teljes erővel igyekszünk, hogyan lehetne azt a királyságot, amely isteni elrendelés révén az élethez szükséges dolgok természetes feleslegének örvend, így előrelátásunk parancsából a mi korunkban bölcs férfiak sokaságával mesterségesen feldíszíteni. Ennek azért kell megtörténnie, nehogy királyságunk hűséges lakosainak, akik szüntelenül éheznek a tudományok gyümölcseire, idegen országokban alamizsnáért kelljen könyörögniük, hanem hogy királyságunkban találjanak a vendéglátásra felkészített asztalt, és hogy azok, akik kitűnnek velük született értelmi képességeik szellemes mivoltával, műveltek legyenek a tudományok ismerete révén, és nemcsak hogy ne kényszerüljenek, hanem fölöslegesnek is tarthassák, hogy a tudományok megszerzése érdekében bejárják az egész világot, idegen nemzetekhez zarándokoljanak vagy, hogy óhajuk kielégítést nyerjen, ismeretlen országokban kolduljanak, hanem, hogy éppen dicsőségüknek tartsák, hogy másokat hívhatnak meg idegenből a kellemes illatra és az ilyen jótéteményben való részesülésre.

Ezért, hogy a léleknek ilyen üdvös és dicséretesen megfogant gondolata méltó tetteket szüljön, azt akarjuk, hogy ennek a királyságnak fennköltségét az újdonság örvendetes kezdeményezései növeljék, és előzetes érett megfontolás után elhatároztuk, hogy kies székvárosunkban, Prágában, létrehozunk, elrendelünk és újonnan megalapítunk, egy generale stúdiumot, hiszen ez a város mind a föld termésének gazdag voltával, mint a hely kellemességénél fogva teljes mértékben hasznosan alkalmas ilyen nagy feladatra.

Ezen az egyetemen lesznek valamennyi kar doktorai, magistenei és diákjai, és jelentős birtokokat ígérünk nekik, azoknak pedig, akiket erre méltónak találunk közülük, királyi ajándékokat adunk. Azt akarjuk, hogy bármelyik kar doktorai, magisterei és diákjai, mind együtt és mindegyik külön, bárhonnan is jöjjenek, felségünk különös védelme és oltalma alatt legyenek mind érkezésükkor, mind itteni tartózkodásuk alkalmával, és hasonlóképpen, amikor elmennek; készek vagyunk mindegyiknek biztos kezességet adni, hogy mindnek és mindegyiküknek, aki ide akarna jönni, bőkezűen megadjuk mindazokat a privilégiumokat, kiváltságokat és szabadságokat, amelyeket akár a párizsi, akár a bolognai egyetemen a doktorok és diákok királyi hatalomból használni és élvezni szoktak, és hogy gondoskodunk arról, hogy ezeket a szabadságokat mindenki és külön minden egyes sértetlenül megőrizze. Mindezeknek tudomására és teljesebb biztonsága érdekében írattuk meg ezt az oklevelet és erősítettük meg felségünk pecsétjével készült aranybullával…

Adatott Prágában, az Úr 1348. évében, az első indikcióban, április 7-én, uralkodásunk második évében.

22. A KÉSŐ KÖZÉPKOR, XIV–XV SZÁZAD22.1. A nagy pestis1347-től 1351-ig hatalmas pestisjárvány dúlt egész Európában. A járvány a népesség nagyarányú csökkenését okozta, aminek a XIV. századi gazdasági társadalmi fejlődésben többoldalú következményei lettek. – A nép a csapást Isten büntetésének tartotta, vezekléseket, engesztelő, önostorozó meneteket tartottak. Fellángolt a zsidók üldözése is, egyesek őket vádolták a járvány terjesztésével. Avignonban VI. Kelemen pápa a lakosság ellenséges magatartása láttán védelmébe vette az üldözötteket. Következő szemelvényünk a pápa életrajzából való.

Vitae Paparum, 1915, T. I., 252. o.

22.2. A járvány terjedéseAz Úr 1348. évében majd az egész föld területén926926 olyan nagy halálozás pusztított, amelyhez hasonlót alig ismertünk. Az életben maradottak alig voltak elegendők ahhoz, hogy eltemessék a halottakat, vagy irtózattal elkerülték őket. Oly nagy rettegés kerítette hatalmába az egész világot, hogy amint valakin egy fekély, vagy daganat keletkezett, általában a hónaljon, vagy az ágyékon, az áldozatot minden segítségtől megfosztva elhagyták, még rokonai is. Az apa elhagyta betegágyon levő fiát, és fiú az apját. Senki sem csodálkozhat ezen, mert midőn egy házban valakit ez a betegség sújtott és belehalt, igen gyakran bekövetkezett, hogy az összes többi lakó megfertőződött és ugyanolyan gyorsan meghalt; sőt borzasztó dolog még hallani is, a kutyák, a macskák, kakasok, tyúkok és az összes háziállatok ugyanerre a sorsra jutottak. Akik egészségesek voltak a félelemtől fejvesztetten elmenekültek. Így számosan haltak meg gondatlanságból, akik lehet egyébként megmenekülhettek volna. Sokat, akiket a betegség megtámadott, s azt hitték róluk bizonyosan hamar

926926 Ázsiáról és Európáról van szó.



meghalnak, a legkisebb meg különböztetés nélkül az árkokba vitték, hogy elföldeljék, s nagy számban kerültek így élve a föld alá. Ehhez a bajhoz jött még egy másik: az a hír terjedt el, hogy egyes bűnözők, de különösen a zsidók megmérgezték a folyókat és a kutakat, s ettől terjedt el annyira a pestis. Ez az oka annak, hogy annyi keresztény és zsidó, ártatlanok és feddhetetlenek, megölettek, megégettettek vagy kínzást szenvedtek, holott mindez a csapás a csillagok állásából927927 vagy isteni bosszúból eredt. És a járvány a mondott éven túl meghosszabbodott, és tovább tartott a következő két éven át, s azokon a vidékeken is elterjedt, ahol korábban nem dühöngött…

22.3. FlagellánsokMatthias von Neuenburg (†1370 előtt) krónikás. Bolognában tanult, Bázelben, majd Strasbourgban az egyházi bíróság ügyésze lett. Krónikája gazdag és megbízható forrása az 1273–1350-es évek történetének.

MGH, SS Nove Series, IV. II., 1924, 426–427. o.

A pestisjárvány kezdetén Németországban a lakosság vonulni kezdett az utcákon önmagát ostorozva. 1349. június közepén így érkeztek vagy hétszázan Svábföldről Strassburgba. Kijelöltek maguk közül egy vezetőt és még két másik mestert, akiknek minden utasítását véghezvitték. A nap első óráiban átkeltek a Rajnán, és a felduzzadt tömeg hatalmas kört alkotott. Ennek közepén az emberek miután levetették felső ruháikat és cipőiket s csak sarokig érő vászon fehérneműiket hagyva testükön, egyik a másik után keresztbe tárt karokkal földre vetették magukat. Egymás fölött átlépve haladtak miközben gyengén érintették kengyelszíjaikkal azokat, akik már földre borultak; a sor végén levők, akik elsőként kuporodtak le újból fölkeltek, hogy magukat a csomókkal és négy vasszeggel ellátott szíjjal megostorozzák. És így haladtak tovább, népi kantátákat énekeltek az Úr segítségét kérve. Hárman közülük a kör közepére álltak s igen magas hangon énekelni kezdtek, hogy ezzel buzdítsák a többieket az ostorozásra, utánok másik három követte őket; így maradtak egy rövid ideig, majd az ének meghatározott jelére valamennyien térdre roskadtak, karjuk keresztben, arccal a földön, imádkozva és vérezve…

22.4. A százéves háború. A poitiers-i csataAz angol–francia úgynevezett százéves háború (1337–1453) első szakaszának egyik legnagyobb ütközete volt a poitiers-i csata, melynek következményei kiélezték a francia társadalom válságát. A következő szemelvény a XIV. századi normandiai krónikákból való.

Molinier, 1882, 112. o.

I. Tárgyalások a csata előtt

János király igen nagy sereget gyűjtött és elindult a walesi herceg 928928 ellen… A walesi herceg amikor tudomást szerzett a király megérkezéséről, visszavonulásba kezdett, s a király egészen Poitiers-ig üldözte őt. Ezen üldözés alatt Poitiers és Chauvigny között a herceg emberei összetalálkoztak Joigny gróffal és több mint kétszáz harcosával; a franciákat szétverték, Joigny grófot és sok mást foglyul ejtettek. János király annyira üldözte a herceget, hogy Poitiers közelében utolérte őt, ahol ez és vele együtt összes emberei az erdőben ütöttek tábort. A helyet, ahol a herceg tartózkodott, Maupertuis-nek929929 nevezték… A herceg nyolcezer emberrel rendelkezett, akik közül mindössze háromezer volt nehéz fegyverzetű, a többi pedig íjász. János király serege oly közel ment a herceg seregéhez, hogy látták egymást, és várták a következő napot, a küzdelem napját. Ekkor megjelent Périgord bíboros, akit a pápa küldött, hogy békét közvetítsen kettejük között. És megjelent a bíboros János király előtt, hogy a herceg nevében fegyverszünetet kérjen. A herceg, hogy megkapja a fegyverszünetet, felajánlotta, hogy visszaadja János királynak mindazokat a várakat és erősségeket, amelyeket a francia királyság területén meghódított, és amelyek három év óta kezében voltak, s hogy 10 0000 arany forintot fizet; a herceg abba is beleegyezett, hogy foglyul és túszul adja magát, míg mindezeket nem teljesítik és rendezik, csak az emberei harc nélkül vonulhassanak el. Ezeket az ajánlatokat János király elutasította, és azt felelte a bíborosnak, hogy a herceg és annak minden embere feltétel nélkül adja meg magát, máskülönben erőszakkal ejti foglyul őket. Amikor a herceg értesült erről a feltételről, csatasorba állította társait és nagy aggodalommal várta a csatát, mert János királynak igen nagy serege volt.

927927 A párizsi egyetem doktorai a járvány okát bizonyos csillagképek egybeesésével magyarázták.

928928 Angol trónörökös, az angol hadsereg parancsnoka.

929929 A Maupertuis-mező volt a Poitiers-től északra lezajlott csata színhelye.



II. A csata

Az angolok a maguk arcvonala mellett két szárnyat alkottak íjászaikból, és hadirendbe álltak egy nagyobb mezőn, melyet szőlőtőkék borítottak és sövény vett körül, rajta számos réssel. János királynak mintegy tizenkétezer nehéz fegyverzetű vitéze volt, de kevés másféle harcosa, mint amilyenek az íjászok és a számszeríjászok, és azután az angol íjászok biztosabban céloztak, amikor sor került az ütközetre. János király több vonalat állított fel, és ezek közül az elsőt a marsallokra bízta, akik annyira siettek összecsapni az ellenséggel, hogy a király arcvonala még messze hátul volt, a marsallok pedig már áthatoltak a sövényen és már felvették az érintkezést az angolokkal az elkerített hely belsejében, ahol ezek hadirendbe állottak. Az angolok nyomban szétverték őket, embereik nagy részét levágták és foglyul ejtették. Clermont marsall elesett, a másik marsall pedig fogságba került. Nyomban ezután ért oda a normandiai herceg, aki igen sűrű nehéz fegyverzetű arcvonal felett rendelkezett, de az angolok a sövény réseinél összegyülekeztek és kissé előrenyomultak. A herceg emberei közül néhányan behatoltak a sövény mögé, de az angol íjászok olyan nyílzáport bocsátottak rájuk, hogy a herceg arcvonala hátrálni kezdett, s ekkor az angolok támadásba mentek át a franciák ellen. A herceg arcvonalából sok ember halt meg és esett fogságba itten, sokan megfutamodtak, egy részük pedig egyesült a királyi hadtesttel, amely éppen csak, hogy közeledett. Az orléans-i herceg katonái szétfutottak, azok pedig, akik megmaradtak, egyesültek a királyi hadtesttel. Az angolok összevonták hadsoraikat és kissé kifújták magukat, a király és emberei azonban nagy és hosszú utat tettek meg, ami igen kimerítette őket. Ekkor a király és hadteste felzárkózott: nagy és kegyetlen csata keletkezett, az angolok közül sokan visszafordultak és megfutottak, de a franciák annyira összezsúfolódtak az íjászok által nyakukba zúdított nyílzápor nyomán, hogy legnagyobb részük el sem jutott a küzdelemig, hanem egyik a másikra hullott. Ekkor már nyilvánvaló lett a franciák veresége. János király és fia, Fülöp fogságba estek … Károly herceget azonban lovagjai elragadták onnan, ugyanígy az Anjou herceget és a touraine-i herceget. A csatában nem annyira a halottak száma volt nagy, mint inkább a súlyos sebesülteké; mindent egybevetve, mintegy 800 nehézfegyverzetű francia esett el. A csata 1356-ban történt.

Utána János királyt és fiát, Fülöpöt, valamint a többi foglyot Bordeaux-ba vitték, Károly, Normandia hercege pedig Párizsba vonult és Franciaország kormányzójává lett…

22.5. A rendi gyűlés összehívásaA Grandes Chroniques de France a francia királyság hivatalos krónikája. A kezdetektől a XV. század végéig terjed. Első része a XII. sz. elején a Saint-Denis-apátságban a különböző latin krónikák összegyűjtéséből készült, újabb gyűjteményt fűztek hozzá a XIII. században, VIII. Lajos koráig terjedőt. 1286-ban IX. Lajos és III. Fülöp korával egészítették ki. A szerzők egyike Primat szerzetes volt. A XIV. századtól francia nyelven írták, sőt a korábbiakat is lefordították.

Delachenal, 1910, T. I., 75–85., 87–89., 155. o.

(1356.) október 15-én, egy szombati napon, a Langue d’oil területéről számos egyházi ember és nemes, valamint a tekintélyes városok sok polgára jött Párizsba; majd az ezt követő hétfőn egybegyűltek a parlament 930930

termében a jelen levő normandiai herceg931931 parancsa szerint. Itt, a herceg jelenlétében, Pierre de La Forest, Rouen érseke és Franciaország kancellárja, ismertette a három renddel a király foglyulejtésének történetét: habár derekasan küzdött önkezével, balszerencse folytán fogságba esett. A kancellár felfedte továbbá előttük, miképpen kell mindenkinek a király kiszabadításán fáradoznia, s a rendek kérésére, melyet az említett herceg tolmácsolt, tanáccsal szolgált arra nézve, hogyan lehetne a királyt visszakapni, mi lenne a hadvezetés módja, és e célból milyen segítségre volna szükség.

…Következett 15 nap vagy körülbelül annyi. Sokaknak ez fáradságos volt, mivel a három rend hosszú ideig várt e dologban a válaszadással. Mégis, miután több mint tizenöt napon át tanácskoztak és üléseztek, mindenik rend képviselőket választott, akiket meghatalmazott azzal, hogy mindazt rendeljék el, ami a királyság javát látszik szolgálni. A küldöttek mindhárom rendből összesen körülbelül ötvenen – azt üzenték a normandiai hercegnek, hogy szívesen beszélnének vele titokban. Evégett a herceg csupán hatodmagával a minorita barátok rendházába ment a rendek megbízottaihoz, akik közölték vele, hogy többnapi összejövetel után mindenben megegyeztek egymással. Arra szólították fel a herceget, hogy tartsa titokban mindazt, amit neki a királyság megmentése érdekében mondani fognak, mire ő azt felelte, hogy erre sohasem fog megesküdni. Mindazonáltal elmondották neki a következő dolgokat:

930930 Parlamentum, a királyi udvar (curia regis) tagjaiból alakult igazságszolgáltatási szekció. IX. Lajos óta Párizsban állandó székhelye volt. Az alkalmanként megjelenő prelátusokon és nagy szeniorokon kívül 20–30 (egyházi és laikus) állandó tagja is volt.931931 Azaz Károly trónörökös.



22.6. A rendi gyűlés követeléseiElőször is kijelentették neki, hogy a király az elmúlt időben rosszul kormányozta az országot: ezért pedig azokat kell okolni, akik neki tanáccsal szolgáltak. Általuk tette a király mindazt, amit tett. Ezek a királyságot kifosztották és oly veszélybe sodorták, hogy teljesen tönkrement és elveszhet. Azt követelték továbbá a hercegtől, hogy azokat, akiket ők megneveznek, fossza meg minden tisztségtől, fogassa el és börtönöztesse be őket, vagyonukat pedig vegye zár alá és koboztassa el. Pierre de la Forest, roueni érsek és Franciaország kancellárja szintén ama tisztségviselők közé tartozott, akik ellen a rendek panasszal éltek. Minthogy egyházi személy volt és nem tartozott a herceg joghatósága alá, arra szólították fel a rendek a herceget, hogy saját kezűleg írjon a Szentszéknek és kérjen tőle biztosokat, akiket majd a három rend képviselői fognak megnevezni. Ezeknek a biztosoknak hatalmában állna aztán megbüntetni az érseket mindazon ügyekért, amelyekben a rendi megbízottak bíróilag eljárnak ellene és a többi tisztségviselő ellen.

A rendi megbízottak követelték, hogy biztosokként azokat nevezzék ki, akiket ők neveznek meg s akik eljárnak majd a nevezett tisztségviselőkkel szemben azon ügyekben, melyekben a rendi megbízottak őket vádolják. És ha ezeket a tisztségviselőket vétkesnek találják, büntessék meg őket; azonban még ha ártatlanoknak bizonyulnának is, a rendi megbízottak kívánsága szerint vesszen el egész vagyonuk, és királyi tisztségben sohase legyen részük.

A rendi megbízottak azt is követelték a hercegtől, hogy helyezze szabadlábra a navarrai királyt, akit tömlöcbe vetett a király, a herceg atyja, miként erről már előbb szó volt. Elmondták még, hogy amióta a navarrai király tömlöcben sínylődik, e vétek miatt semmi jó sem származott a királyra és a királyságra.

A rendi megbízottak arra is felszólították a herceget, hogy vegye át az egész ország kormányzását meghatározott tanácsosok segítségével, akiket a rendi megbízottak fognak melléje adni mindhárom rendből, mégpedig négy egyháznagyot, tizenkét lovagot és tizenkét polgárt. Ezek a tanácsosok minden téren ugyanolyan hatalmat gyakoroljanak, mint a király, tehát helyezzék hivatalukba vagy mozdítsák el a tisztségviselőket, s más hasonló dolgot. A rendi megbízottak ezenkívül még sok más nagy és súlyos követelményt támasztottak a hercegnél.

A herceg azt válaszolta nekik, hogy a dolgokat készségesen hozza tanácsa tudomására döntés végett, de mindenképpen szeretné tudni, hogy a három rend minő segítséget kíván nyújtani neki. Erre a rendi megbízottak azt felelték, hogy maguk közt megállapodtak a következő módon: az egyházi emberek fizetni fognak egy tizedet és felet az évi jövedelemből,932932 de erre nézve a pápa engedélye szükséges; a nemesek ugyanannyit; végül a tekintélyes városok polgárai egy katonát állítanak ki minden századik tűzhely után. A rendi megbízottak véleménye szerint ez az adó csodálatosan nagy, felszökhet 30 000 fegyveresre. Miután a herceg megkapta a felvilágosítást az elmondott dolgokra vonatkozólag, eltávozott körükből azzal, hogy másnap ebéd után választ ad nekik. Evégett a herceg rokonságából és a többi lovagok közül sokakat meghívott a Louvre-palotába, meghallgatta véleményüket és döntésüket a tárgyalt dolgokban. Másnap, valamint az azt követő 2-3 napon a herceg több rokonát elküldte a minorita barátok házába a rendi megbízottakhoz, hogy tárgyaljanak velük, hogyan lehetne egynéhány követelésük visszavonására rávenni őket, nevezetesen az említett három pontra vonatkozólag, tudomásukra hozva, hogy ezek a követelések igen közelről érintik atyját,933933 a királyt, s így nem meri őket teljesíteni atyjának kifejezett jóváhagyása nélkül.

Végül is, minthogy a rendi megbízottak nem voltak hajlandók elállni követeléseiktől, se azok egy részétől, a herceg rokonai közül többen, és más lovagok, akik e dolgokban tanácsadói voltak, egy akarattal azt ajánlották a hercegnek, hogy teljesítse azokat. Ugyanis másképp nem tudja megkapni a három rend támogatását, márpedig e támogatás nélkül a hadvezetés tehetetlen. A rendek kérésére, hogy hallják nyilvánosan azt, amit mondani akarnak, egy napot tűztek ki az összejövetelre a parlament termében, mégpedig a Mindenszentek ünnepe előtti hétfő reggelt. A herceget igen felháborították és megzavarták az ismertetett követelések, amelyeket titokban támasztottak a rendek, de amelyeket most a parlament üléstermében nyíltan akartak támasztani. Úgy vélte, ezeket a követeléseket nem tudja teljesíteni anélkül, hogy atyját, a királyt fel ne háborítaná és alaposan meg ne sértené. Meghagyta tehát, hogy jöjjenek hozzá más tanácsosok, akiket ez ügyekben még nem hívott. Előttük aztán élőszóval feltárta a három rend követeléseit, és azt a segítséget is, amelyet felajánlottak neki. Akarta, hogy tanácsosai megmondják neki nézetüket e kérdésben. Ezek pedig, azoknak a jelenlétében, akiket már máskor is meghívott, kimutatták a hercegnek, hogy a közölt követeléseket miért nem szabad teljesítenie. Bebizonyították azt is, hogy a segély melyet felajánlottak neki, nem elegendő a háború költségeinek fedezésére. S noha a rendi megbízottak úgy tüntették fel a herceg előtt, hogy a segély, elegendő 30 000 fegyveres katona felszerelésére és ellátására, azaz katonánként napi fél forintot tesz tallérban, az említett tanácsosok a herceg előtt feltárták, hogy a

932932 Azaz évi jövedelmük 15 százalékát.

933933 Aki ekkortájt Angliában volt fogságban.



segély legfeljebb 8-9 ezer fegyveres emberre rúghat, többféle tényből és okból kifolyólag, melyekkel a többiek is egyetértettek a herceg tanácsában, melynek létszáma lehetett jó harminc vagy még annál is több. S habár megelőzőleg a tanácsosok legnagyobb része amellett volt, hogy a herceg teljesítse az említett követeléseket és ilyen értelemben is adtak neki tanácsot, miként azt már mondtuk – most mégis megváltoztatták álláspontjukat és általános lett a nézet, hogy a herceg ne engedjen.

Mivel azonban a parlament termében igen sok nép gyűlt össze, ahol Robert le Coq mesternek, a laoni püspöknek kellett volna élőszóval előadnia a herceggel szemben támasztott követeléseket, a herceg tanácsot kért, hogy miképp lehetne ezt a népet szétoszlatnia, majd a kapott tanáccsal élve, a palota legfelső termébe, ahol tartózkodott, magához kérette a három rend egynéhány tagját, főleg azokat, akik elsősorban irányítják a többieket, és akik a követeléseket tanácsolták. Ide járult elébe Raymond Saquet mester, lyoni érsek, Jean de Craon, reimsi érsek és a már említett Robert le Coq mester, laoni püspök az egyháziak részéről. A nemesek képviseletében jöttek: luxembourgi Waleran, Jean de Conflans, Champagne marsallja és Jean de Picquigny, akkor Artois kormányzója. A tekintélyes városok részéről megjelentek: Étienne Marcel, a párizsi kereskedők elöljárója, Charles Toussac esküdt (échevin) és sok más a többi tekintélyes városból.

Akkor a herceg előadta nekik a híreket, melyeket atyjáról, a királyról, meg nagybátyjáról, a császárról hallott. Tanácsot kért tőlük: helyesnek látják-e, ha a három rend követeléseit és a reájuk adandó választ – aminek meghallgatására a nép összegyűlt a parlament termében egy másik napra halasztanák a herceg által előttük ismertetett okoknál fogva. A követeléseket és a rájuk adandó választ elnapolták a következő csütörtökre, noha észre lehetett venni azt, hogy a rendi küldöttek közül néhányan szívesebben vették volna, ha az ügyet nem halasztják el…

22.7. A párizsi zavargások 1357 áprilisábanA virágvasárnap utáni szerdán, április 5-én, kikiáltották és kihrdették Párizsban királyi nyílt levéllel és rendelettel az (angolokkal kötött) fegyverszünetet, melyet említettünk. De ugyancsak kikiáltották és közhírré tették, hogy a király nem akarja, hogy a három rend által kivetett segélyt – melyről már szó volt – befizessék. Nemkülönben azt se akarja, hogy a három rend összegyűljön a rendek által kitűzött húsvét utáni 15. napon. De más napon se. Ezen a párizsi nép igen felindult, különösképpen a sens-i érsek ellen, aztán Eu grófja, a király unokatestvére ellen, valamint Tarquenville gróf ellen, akik a király leveleit a fenti tartalommal Bordeaux-ból hozták, és akiket a király megbízott e dolgokat nyilvánosságra hozatalával, valamint még sok egyéb dolog véghezvitelével.

Párizs népének zöme arról beszélt, hogy hamis beszéd és árulás volt kihirdetni, hogy fegyverszünet jött létre, továbbá arról, hogy megakadályozták a három rend gyűlését és a segély beszedését. A városban az izgalom és a zűrzavar oly nagy volt, hogy az említett érseknek és a két grófnak tanácsos volt sietve eltávoznia. S mivel úgy hírlett, hogy ezek felettébb neheztelnek a durva bánásmódért, amelyben részesítették őket, s hogy ezért fegyveres katonákat gyűjtenek össze abból a célból, és azzal a szándékkal, hogy Párizs városának egyes lakóin gyalázatosságokat kövessenek el, a várost igen nagy gonddal őrizték, éjjel és nappal egyaránt, s a Nagy Híd felé eső részben mindössze három kaput tartottak nyitva, de éjjelre valamennyit bezárták.

Húsvét előestéjén, vagyis nagyszombaton, április hó 8-án közhírré tették és kiállították Párizsban, hogy a rendi segélyt ki fogják vetni, és a három rend a húsvét utáni 15. napra össze fog gyűlni, bármit is hirdettek ki az előző szerdán. A normandiai herceg pedig azért rendelte el ennek kihirdetését, mert a három rend tanácsolta, vagy inkább kényszerítette őt erre, azaz a laoni püspök, aki a három rend fővezére volt, a kereskedők elöljárója, s néhányan mások.

22.8. Felkelés Párizsban 1358 februárjában1358. február 22-én, csütörtökön reggel – ez volt a nagyböjt második csütörtökje – a kereskedők elöljárója összegyűjtötte Párizs valamennyi céhét, felfegyverezve, a Saint-Éloy kolostorban, a palota közelében. Közel háromezerre becsülték a fegyveresek számát. Három óra tájt egy parlamenti ügyvéd, név szerint Regnant d’Acy, elhagyva a palotát, házába tartott, amely a Saint-Landry-templom közelében volt. A Magdolna-kolostor közelében aztán megölték, egy cukrász házában, ahová elbújt, midőn észrevette, hogy életére törnek. Annyiszor és úgy megsebesítették, hogy azonmód, mukkanás nélkül meghalt. Mindjárt ezután az elöljáró s vele együtt többen felsiettek a palotába, a herceg szobájába, amely a bazárosok karzata fölött van. Ott találva a herceget, az elöljáró nagyjából a következő szavakat intézte hozzá: „Sire, ne rémüljön meg azon, amit lát, mert így rendeltetett el és így kell történnie.” Alighogy azután e szavak elhangzottak, néhányan az elöljáró kíséretéből Jean de Conflans-ra, a champagne-i marsallra rontottak s a herceg ágyának közvetlen közelében és a herceg



jelenlétében lekaszabolták. Az elöljáró többi társa viszont rávetették magukat Robert de Clermont-ra, a herceg marsalljára, aki próbált eltűnni a herceg másik lakószobájában, de utánairamodtak és leszúrták. A herceg, a látottakon szörnyen megrémülve, kérlelte az elöljárót, hogy mentse meg őt, minthogy valamennyi embere elmenekült a szobából és őt egyedül hagyta. Ekkor az elöljáró azt felelte neki: „Sire, ne féljen.” Ezzel odanyújtotta neki sapkáját, mely a városi sapkák közül való volt, egyik fele piros, a másik – a jobb – kék színű. Ő pedig magára vette a herceg sapkáját, melynek sötétbarna kelméjét aranyhímzés díszítette, s ezt hordta egész nap, míg a herceg az elöljáró sapkáját hordta. Mindjárt ezután egyesek az elöljáró kíséretéből megragadták a két lovag tetemét és embertelenül vonszolták a herceg színe előtt, egészen a palota udvaráig, a márvány kiszögellés elé. Ide tették őket közszemlére, kiterítve, és fedetlenül, hogy mindazok lássák, akik látni akarják. Ebédidő is elmúlt, de senki sem merte elhordani őket.

A kereskedők elöljárója és ennek kísérete elvonult a Grève téren levő házukba, melyet a város házának hívtak. És az elöljáró a városház ablakából beszélt a város Grève téren öszszegyűlt nagyszámú felfegyverzett népéhez. Kijelentette, hogy az, ami történt, a királyság javára történt, s hogy akiket megöltek, azok hamisak, gonoszak és árulók voltak. Felszólította a népet, hogy támogassa őt ebben az ügyében, hiszen ő mindezt a királyság javára tette. Erre többen egyértelműen azt kiáltották, hogy a történteket helyeslik és készek együtt élni és halni az elöljáróval.

Kisváratva ezután az elöljáró visszatért a palotába, de annyi fegyveres néppel, hogy a palota udvara teljesen megtelt velük. Felment abba a szobába, ahol a herceg tartózkodott. Sőt, még a két lovag holtteste is ott feküdt a palota udvarán, a márvány kiszögellés előtt, úgy, hogy a herceg láthatta őket szobája ablakaiból. Amint az elöljáró nagyszámú fegyveres kísérettel a szobába ért, kérte a herceget, hogy ne bánkódjék azon, ami történt, hiszen a nép akaratából következett be, egy rosszabb elkerülése végett. Azok, akik meghaltak, hamisak, gonoszak és árulók voltak. Arra szólította fel a herceget a nép nevében, hogy a történteket hagyja jóvá és legyen mindenben egy ővelük. De ha mégis szükség lenne holmi bocsánatra, amiatt, ami megtörtént, úgy a herceg bocsásson meg mindent nekik. Erre a herceg jóváhagyta a mondott ügyeket, és arra kérte az elöljárót, hogy a párizsiak legyenek az ő jó barátai, miként ő az övéké lesz. E célból az elöljáró egy kék színű és egy piros kelmét küldött a hercegnek, hogy azokból magának és háza népének sapkát csináltasson, olyant, mint amilyent a párizsiak viselnek, nevezetesen kék és piros részre osztva, jobbról a kékkel. S valóban, a herceg készíttetett is ilyen sapkákat, és hordta háza népével együtt. De ugyanígy jártak el a parlament és a többi udvari hivatalok tagjai, s minden tisztségviselő Párizsban…

Ugyanennek a hónapnak 24. napján, szombaton, a herceg megjelent a parlament termében. Vele volt tanácsának néhány tagja, akik mellette maradtak. Ide vonult fel az elöljáró és vele együtt sokan mások, fegyveresek és fegyvertelenek. Felszólították a herceget, hogy töretlenül tartsa meg mindazt a rendelkezést, melyet a három rend az elmúlt évben hozott; s hogy engedje őket kormányozni, úgy, ahogyan azt régebben tette. Azt is követelték a hercegtől, hogy bocsássa el azt a néhányat, akik még megmaradtak tanácsában, mert a nép túlságosan elégedetlen sok olyan dologgal, melyet a nép ellen követtek el a hercegi tanács akaratából. Fogadjon be a herceg a nagytanácsba három vagy négy polgárt, akiket majd megneveznek neki. Mindezeket a dolgokat a herceg megadta nekik.

22.9. A Fekete Herceg hadjárata934934

M. Thompson, 1889, 132. o.

A sereg kedden érkezett Carcassonne-ba, amely igen szép város, rendkívül gazdag, jól megépített, s a falakon belüli területe nagyobb kiterjedésű mint London. A külváros és a város között, amelyet kettős fal övez, folyik egy szép kőhíd alatt az Aude folyó. A híd lábánál van egy kórház. A külvárosban négy kolostora van a koldulórendeknek, amelyeknek papjai, vagyis a fráterek nem menekültek el, miként a kis mesterek és polgárok, akik a belső városban kerestek menedéket. A sereg jól elhelyezkedett a külvárosban, mintegy 3/4 részét véve birtokba, bőségesen ellátva muskotály borral és más szükséges élelemmel.

Ugyanezen a napon a külváros előtt a legnagyobb rendben felsorakoztak sire Albert fiai, sire Basset Dreitone, aki saját bandériumot vezetett, továbbá Roland Daveys és sokan mások, akiket lovaggá ütöttek. Szerdán és csütörtökön a sereg a külvárosban pihent, miután fegyverszünetet kötöttek. A város küldöttei 250 ezer arany écut ajánlottak fel a békéért, hogy megmentsék a külvárost. A herceg azonban az ajánlatra azt válaszolta, hogy nem pusztán azért jött idáig, hogy aranyat szerezzen, hanem hogy igazságot nyerjen, s nem kereskedni akar, hanem birtokba venni a várost. A polgárokat azonban visszatartotta a félelem, hogy természetes uruknak hűségesküt

934934 Edward, a Fekete Herceg (1330–1376) III. Edward legidősebb fia, 1343-tól walesi herceg, trónörökös. Kiváló hadvezér, aktívan vett részt a százéves háború alatt a franciaországi hadjáratokban.



tegyenek, félve annak megtorlásától, aki Franciaország koronáját viseli,935935 s akinek alattvalói voltak. A herceg ezért másnap elrendelte a külváros felgyújtását. Pénteken, miután felgyújtották a külvárost, a hadsereg elvonult, s csak a szerzetesektől, akiknek házait megkímélték, tudták meg, hogy a külváros hamuvá lett.

Ugyanezen a napon, Szent Leonard napján a sereg egy sziklás és mocsaras gyötrelmes úton vonult, balra elkerülve a megerődített Botenake várat, amely így megmenekült. Majd áthaladva a síkságon és a falvakon, amelyet La Rusticának neveznek, az egész vidéket felégették.

Szombaton, a por és a szél miatt nyomasztóan kemény menetelésben, elhagyták a Esebon nevű mintegy 20 kilométer körzetű tavat, amit csak az eső és föld alatti források tápláltak. Megérkeztek Syloine városához, amit átadtak a hercegnek, így meg lett kímélve, hála a polgármester, Isidis de Bretagne úr, a herceg iránt tanúsított barátságának. A herceg pedig a jó Canet városában vett szállást.

22.10. A brigand-ok936936 feldúlják FranciaországotFroissart Krónikájából.

K. v. LeHenhove, T. I., 1877, 224–225. o.

a) A brigand-ok Limousinben. Bacon kapitány hőstettei (1348)

Azok (a brigand-ok), akik Gascogne-ban, Poitou-ban és Saintonge-ban állomásoztak, mind franciák, mind angolok, korántsem tartották be szigorúan a fegyverszünetet,937937 melyet a két király elrendelt, hanem szereztek és elhódítottak egymástól városokat és erődített kastélyokat, egyiket a másik után, fegyverrel vagy csellel, rohammal vagy éjjeli és nappali rajtaütéssel. Gyakran adódtak szép kalandok, hol az angolok, hol a franciák részéről. És a szegény brigand-ok szüntelenül rabolták és fosztogatták a városokat és a kastélyokat, s ilyenformán mesébe illő vagyont harácsoltak. Némelyikük oly gazdag lett, hogy felcsapott más brigand-ok vezérének és kapitányának, hiszen volt köztük olyan is, akinek pénze meghaladta a negyvenezer tallért. Amit elkövettek, valóban csodálatos látványt nyújtott. Megesett, és nem is ritkán, hogy kikémleltek egy-két napi távolságra valamely tekintélyes várost vagy kastélyt, aztán úgy húsz-harminc brigand összesereglett és rejtett utakon, éjjel-nappal mindaddig menetelt, míg pirkadatkor be nem jutott abba a városba vagy kastélyba, amelyet előzőleg kikémleltek. Ilyenkor csóvát dobtak az egyik házra. A városbeliek, abban a hiedelemben, hogy ezer vasba öltözött fegyveres akarja lángba borítani a várost, futásnak eredtek, ki amennyire bírt. Erre a brigand-ok betörtek a házakba, felfeszítették a ládákat és szekrényeket, s mindazt elvitték, amit találtak. Ezután, megrakodva a zsákmánnyal, folytatták útjukat. Így tettek Donzenacban, de több más városban is, így szereztek meg sok-sok kastélyt, melyeket azután újra eladtak.

Az egyik a sok brigand közül, a Languedoc határszélen kikémlelte ily módon a megerősített Comborn-kastélyt, mely igen nehezen járható vidéken, Limousinben feküdt. Éjnek idején harminc társával odalovagolt, megrohanták, bevették, a várurat, akit Comborn vicomte-jának hívtak, foglyul ejtették, háza népét azonban teljesen kiirtották. A várurat saját kastélyában mindaddig fogva tartották, amíg vissza nem szerezte szabadságát, huszonnégyezer tallér készpénzért. De a kastélyt azután is megszállva tartotta az említett brigand, s jól megrakta fegyveresekkel, onnan rablóhadjáratokat indított a környező vidék ellen, mígnem a francia király – e vitéz tetteiért – maga mellé nem kívánta venni. Kastélyát húszezer tallérért megvette, s ő mint a francia király fegyveres ajtónállója (huissier d’armes) nagy becsületben állott a királynál. Ezt a brigand-t Baconnak hívták, mindig kitűnő harci ménjei, igáslovai és málhásállatai voltak. Úgy volt felfegyverezve, mint egy gróf, igen gazdagon ruházkodott, s élete végéig nagy jómódban élt.

22.11. Párizsi élet a százéves háború második felébenSzemelvények a Journal d’un Bourgeois de Paris à la fin de la guerre de Cent Ans című munkából. Az ismeretlen krónikás a VI. és VII. Károly uralkodása alatti eseményeket jegyezte fel. A háborús események mintegy állandó háttért képeznek a korabeli párizsiak mindennapi életét hitelesen ábrázoló tablókon.

J. Thiellay, 1963, 13–15. o.

935935 V. Bölcs Károly (1337–1380).

936936 A brigand-ok könnyűfegyverzetű gyalogosok voltak (fegyverzetük: íj vagy rövid lándzsa és rövid kard), és a brigád szóról kapták nevüket, mert csoportosan jártak. Garázdálkodásaik következtében kapta nevük az „útonálló” jelentést.937937 A fegyverszünetet, amely 1351 áprilisáig tartott, 1347 szeptemberében kötötték meg.



1410

Augusztus hónap vége felé mindkét párt938938 annyi embert koncentrált Párizs körül, hogy mintegy 20 települést a város körzetében teljesen kifosztottak. A burgundi herceg és testvérei magukkal hozták flandriai és burgundiai haderejüket. A herceg emberei és az őt segítő szeniorok csak élelmet vettek el, de abból igen sokat. Ami Berry herceg939939 híveit és pártját illeti, főleg az Armagnac gróf940940 emberei és a bretonok raboltak, loptak, öltek a templomokban és mindenütt, aminek az eredménye lett a kenyér árának olyan drágasága, több mint egy hónapig, hogy a liszt setierje941941 54-60 francba942942 került. A szegények reményvesztetten elmenekültek, sokan a csetepaték áldozataiként vesztek el. Mindez az Armagnacok féltékenysége miatt volt, mivel a párizsiak inkább szerették a burgundi herceget és a párizsi prévôt-t, Pierre des Essarts-t, aki igen jól védte a várost. Nappal és éjjel többször végigjárta Párizst teljes fegyverzetben nagyszámú katonával és minden éjszakára a legjobb őrséget jelölte ki. Azok, akik nem tudták az őrséget ellátni, házaik előtt és az utcán ügyeltek. A negyedek, tizedek és ötvenedek rendeleteire nagy tüzeket gyújtottak hajnalig. De a Berry herceg emberei olyan közel jutottak Párizshoz a Saint-Jacques, Saint-Marceau és Saint-Michel kapuk oldalánál, hogy a szőlők művelését és a vetési munkálatokat nem lehetett elvégezni egészen Saint-Clémentig a város körül. Hála Istennek csak kevés szőlő romlott el, mivel az idő igen kedvező volt, de a bort már nem tudták a pincékben kiforrasztani. Ami a kenyeret illeti, csak annyi érkezett Párizsba, amit fegyveres segítséggel, vízi vagy szárazföldi úton be tudtak szállítani. Ez a helyzet olyan sokáig tartott, hogy elhúzódott egészen Mindenszentekig. Egy Messire Morelet de Béthencourt nevű lovag, aki a Saint-Denis káptalanban lakott, embereivel Saint-Brice-be ment élelmet keresni.

Valamivel korábban a Mathurins egyház lelkésze, igen jó ember, a király előtt prédikált, és rámutatott az Armagnacok kegyetlenkedéseire, a jó tanács hiányára és azt is hozzátette, hogy sok az áruló ebben az országban. Egy prelátus, Bar kardinálisa, aki maga is részt vett az eskünél, „paraszt kutyának” nevezett sokakat az egyetemről és a nép közül is, akiket gyűlölt. Szoros kapcsolata volt az Armagnac-párt más lovagjaival és a Berry herceg követe volt. Ennek a klikknek sikerült lemondatnia a prévôt-t féltékenységből, mivel a nép szerette elöljáróját, aki oly jól védte a várost, s nagyrészt tőle remélte a város kifosztásának elkerülését. Azt kezdték beszélni, hogy minden rossz, ami történt, az Armagnac gróf műve, aki tele van rosszindulattal, és ezután kegyelem nélkül megölték azokat, akikre azt mondták „ez is egy armagnac”.

Ebben az időben a Szajna olyan alacsony volt nyáron, Szent Jánoskor, amilyen máskor még karácsony előtti Szent Tamáskor sem, és mégis hála Istennek körülbelül 5 héttel a fegyveresek kivonulása után Párizsban 18-20 souba943943 került a gabona setier-je…

1416

A helyzet olyan rossz volt Párizsban, hogy senki sem mert szüretelni menni a városon kívülre…, mert a burgundiak nagyon gyűlölték a párizsi polgárokat, s egészen a külvárosig űzték őket, s ha valakit elfogtak, magukkal hurcolták a táborba. A Temple-kapuhoz egy bizonyos Simonnet de Bois-t neveztek ki kapitánynak, jóllehet korábban pap volt; Jacquot l’Empereur lett a királyi ládák őrzője; Jeannin Neveu rézművest és egy másik rézművesnek Colin nevű fiát a Saint-Martin kapu őrévé jelölték. Októberben igen súlyos adót vetettek a sóvásárlásra. Mindenkit köteleztek két vagy három setier megvételére, a nagyoknak fél vagy egész muidot 944944

kellett vásárolniuk, s ha nem fizették az adót, számolniuk kellett a garnizon szolgák zaklatásával, vagy a Palais börtönébe zárták őket. A só setierje 4 écube került amelyből egy ért 18 párizsi sout. 945945 A várost elfoglaló kapitányok azzal az árpával fizettek, amit felraktároztak, hogy itt biztonságban legyen, s ezenkívül megengedték katonáiknak, hogy raboljanak amit akarnak Párizs körül két vagy három helységben, s azok nem is vonták meg magukat ettől. A Saint-Germain des Près mészárosai ebben az időben székeiket egy pincefélébe állították fel, ahová 10 lépéssel kellett lemenni a Cordeliers és a Porte Saint-Germain között. A heringet 16 párizsi livre-ért

938938 VI. Károly uralkodása alatt két feudális csoport belháborúja kezdődött el a burgundi hercegek vezetésével a „burgundi” és az orléans-i hercegek és rokonaik, az Armagnac grófok körül csoportosuló „armagnac” párt között.939939 Jean (de France), Poitou grófja, Berry és Auvergne hercege, II. Jó János francia király harmadik fia volt. Kezdetben közvetített a két párt között, 1410-től az Armagnac oldalra állt. Neve híres kéziratos könyvtára révén vált ismertté.940940 VII. Bernard.

941941 Régi francia űrmérték, kb. 156 liter.

942942 A franc 1360-ban került kibocsátásra, eredetileg 3,877 g aranytartalommal és 1 livre tournois értékben. (A két királyi pénzverde a párizsi és a tours-i érméi között 1/4 értékkülönbség volt a párizsi javára.) A franc értéke és aranytartalma a későbbiekben egyre romlott, 1420-ban már 4 franc ért 1 écut.943943 A sou számolási pénzegység volt, 1 sou = 12 dénier és 20 sou = livre.

944944 Vidékenként változó űrmérték, a párizsi muid kb. 18 hl-nek felelt meg.

945945 Az écu a franc helyettesítésére 1385-ben kibocsátott új aranypénz volt 3,909 g aranytartalommal és 22 sou 6 dénier tournois értékben. 1411-től aranytartalma csökkent.



adták hordónként. Senki sem mert a város körül sehol kalandozni, félve, hogy kirabolják vagy ellenállás esetén megölik a fegyveresek, akik Párizshoz tartoztak ugyan, de ha akarták, rablás végett elhagyhatták a várost. Aki visszajött, úgy kifosztották, mint sündisznó az almát, de senki sem mert egy szót sem szólni, mivel így tetszett azoknak, akik Párizst kormányozták. – A burgundiak tehát elmentek Corbeil megostromlására, körüljárták a vidéket, több rohamot indítottak, de a várost nem tudták bevenni és visszatértek Chartres-ba. Szent Kelemen éjszakáján hirtelen Párizs alatt termettek, és a városból a fegyveresek gyakran csetepatéztak velük, mindig nagy veszteséggel. Akik megmenekültek és visszajöttek a falvakon és külvároson keresztül, raboltak, fosztogattak, magukkal hurcolva mindenféle állatot, amit csak találtak, ökröt, tehenet, kecskét, szamarat, öszvért, sertést, juhot, bárányt, lovat, csikót és mindazt, amiből pénzt remélhettek szerezni. A templomokból elvették a misekönyveket és mindent, ami csak a kezükbe került; a Párizs környéki apácakolostorokból a misszálékat, breviáriumokat, és minden mozdítható értéket; s ha valaki ezek miatt panaszkodott vagy reklamált a connétable bírósága előtt, vagy a kapitányoknál, jobban tette volna, ha hallgat. És az emberek akik Normandiából jöttek Párizsba, s váltságdíj fizetése ellenében megszabadultak az angoloktól, vagy valami más módon, újra elfogták őket a burgundiak, majd a franciák, s olyan kegyetlenül bántak velük, mintha szaracénok lettek volna. A jó kereskedők becsületszavukra állították, hogy három hadsereg foglyai voltak, s bár minden alkalommal fizetniük kellett, az angolok több barátságot mutattak irányukban, mint a burgundiak, és utóbbiak hasonlóképpen többet mint a párizsiak, amin ők erősen csodálkoztak és csodálkozni is kell ezen minden kereszténynek. Kevéssel Mindenszentek után a fa annyira megdrágult, hogy két frankba került 100 rőzsenyaláb, a hasábfa 24 souba, a puhafa hasábja 10 párizsi souba, és ez a drágaság egész télen tartott. A hús ára is úgy megemelkedett ebben az időben, hogy egy kis quartier juhhúst 7-8 souért adtak, egy kisdarab marhahúst 2 souért, ami októberben még csak 6 denier volt, a juh belső részeiért 2-3 blanc-t946946 kértek, egy juhfejért 6 denier-t. A sózott vaj livre-je 8 blanc, egy egészen kis malac ára 60 sou vagy 4 franc volt…

1422

Az angol király947947 Karácsonytól Vízkeresztig Meaux-t ostromolta. Emberei egész Brie területét kifosztották, s e vidéken senki sem tudott vetni, amit kellett volna. Gyakran panaszkodtak emiatt uraiknak, de azok csak gúnyolták és kinevették embereiket s megduplázták gonoszságaikat. A parasztok közül sokan felhagytak a föld művelésével, s odahagyva aszszonyaikat és gyermekeiket reménytelenül elmenekültek, mondván egyik a másiknak: „Mit csináljunk? Adjuk magunkat az ördög kezére! Nem számít, hogy mivé leszünk. Többet ér a gonosz, mint a legjobb, s többet érne a szaracénokat, mint a keresztényeket szolgálni; vigyünk tehát végbe minden lehető rosszat. Úgysem foghatnak és ölhetnek meg bennünket. Mivel az árulók rossz kormányzata miatt le kellett mondanunk asszonyainkról és gyermekeinkről, magunkat az erdőkbe kényszerültünk bevenni, mint az üldözött állatok. És mindez nem egy-két, de már 14-15 éve tart így! Franciaország szeniorainak többsége meghalt kard, méreg vagy árulás következtében, gyónás nélkül, vagy gonosz, természetellenes halállal.” Ebben az időben Párizsnak nem volt püspöke, mivel Jean Courtecuisse urat, az egyház, az egyetem és a parlament választottját elmozdította az angol király. Nem érezvén magát biztonságban párizsi házában, egész éven át Saint Germain des Près-ben maradt, s nem vette birtokba a püspökséget.

A szívesen látott burgundi herceg úr948948 kihirdette, hogy a „noiret”-nak nevezett kis váltópénz, aminek értéke 1 poitevinc volt, 1 „mailletournois”-t949949 ér. És ez volt minden jó, amit nekünk párizsiaknak tett, akik annyira szerettük őt, és annyit szenvedtünk miatta és apja miatt, olyan könnyelmű és kényelmes mindenben, hogy csak az Isten a megmondhatója. A fiú igen hasonló az apához, az ember három hó alatt elvégezhetné, azt, amit ő három évig visz végbe. S apja halála óta950950 úgy látszik még kevésbé és szinte semmivel sem törődik. Napjait és éjjeleit dorbézolásban tölti, mint ahogyan az orléans-i herceg és más szeniorok tették, akik igen gyalázatosan haltak meg.951951 Fiatal bolondsággal és gőggel teli lovagok befolyása alatt teljesen felhagyott a kormányzással, csak imitálja az irányítást, és azok is imitálják az övét. Isten igazsága szerint senki sem teheti csak azt, amiben élvezetét találja.

22.12. Jeanne d’Arc levele az angol királyhoz

946946 Ezüst pénzérme 5, illetve 4 dénier értékben.

947947 V. Henrik (1413–1422).

948948 III. vagy Jó Fülöp burgundi herceg (1419–1467).

949949 1417-től Franciaországban egyidejűleg élt a pénzkibocsátás jogával az angol és a francia király, valamint a burgundi herceg. Az említett érmék a különböző uralkodók kis értékű váltópénzei voltak. A noiret az angol niquet váltópénze (4:1) – a niquet 2 dénier-t ért. A poitevinc poitoui eredetű francia érme, értéke 1/4, 1/3, 1/4 dénier között ingadozott. A „maille tournois” 1373-ban került kibocsátásra, mivel „a népnek szüksége volt aprópénzre, hogy alamizsnát s egyebet adhasson” – 0,781 g ezüsttartalommal, 1/2 dénier forgalmi értékben.950950 Félelemnélküli Jánost 1419-ben ölték meg az Armagnacok.

951951 Utalás Louis d’Orléans halálára, akit 1407-ben öltek meg a burgundi herceg hívei.



A levél 1429 tavaszán íródott, amikor Jeanne d’Arc az ostromlott Orléans felszabadítására készülődött.

Ch. de Roche–G. Wissler, 1926, 356–359. o.

Anglia királya és ön, Bedford hercege, aki a francia királyság kormányzójának mondja magát… adjanak elégtételt az ég királyának az ő királyi véréért. Szolgáltassák ki a Szűznek, akit Isten, az ég királya küldött ide, mindama kiváltságos városok kulcsait, melyeket önök elfoglaltak és erőszakkal bírnak Franciaországban. Azért jött ő ide Isten nevében, hogy visszaköveteljen minden királyi vért. 952952 Valóban kész ő a békekötésre, ha önök elégtételt adnak neki azáltal, hogy Franciaországot visszahelyezik jogaiba és megfizetnek azért, amit belőle birtokoltak. Önök pedig íjászok, nemesek és közrendűek hadinépe, akik Orléans városa előtt állnak. Isten hírével menjenek vissza hazájukba, mert ha nem így cselekszenek, úgy hírt fognak hallani a Szűzről, aki csakhamar meglátogatja majd önöket, az önök nagy kárára. Anglia királya! Ha nem így cselekednék, tudja meg, hogy hadvezér vagyok és bárhol Franciaországban találkozom embereivel, meneszteni fogom őket onnan, akár akarják, akár nem. Ha engedelmesek, megkegyelmezek nekik, de ha makacskodnak, megöletem valamennyit. Istennek, az ég királyának akaratából jöttem ide, teljes szívvel és lélekkel avégett, hogy egész Franciaországból kiűzzem önöket, és mindazokat, akik árulást, bajt és kárt akarnának hozni a francia királyságra. Korántse vélekedjék olyaténképpen, hogy a francia királyságot… el fogja nyerni. Károly 953953 király az igazi örökös, aki éppen azért fogja bírni, mert Isten, az ég királya akarja így … Károly nagy sereggel vonul majd be Párizsba! Ha nem akar ön hinni Isten és a Szűz kinyilatkoztatásának, majd megütközünk, bárhol is találjunk önre. Ígéri és értésére adja önnek a Szűz, hogy ott oly nagy mészárlást fog véghezvinni, amekkorát ezer esztendő óta nem csináltak Franciaországban. Tudja meg, hogy az ég királya annyi erőt fog a Szűznek küldeni, hogy minden ellenállás hiábavaló lenne ő és jó fegyveresei ellen. És az ütközet alkalmával meglátjuk majd, vajon az ég Istene oldalán-e a jog vagy az önén… Válaszoljon tehát, Orléans városában kíván-e békét. De ha ezt nem tenné, úgy csakhamar emlékeztetni fogom erre, az ön nagy kárára.

Íratott kedden, a szent héten.

22.13. Jeanne d’Arc pöre és kivégzéseA leírás a burgundiak oldalán álló párizsi krónikás tollából való. A Jeanne d’Arc tetteit elítélő szerző azonban hangot ad a pozitív vélekedéseknek is.

Thiellay, 1963, 126–129. o.

A szent Oltáriszentség vigiliáján, amely ez évben (1431) május 30-ra esett, Jeanne, aki Compiègne előtt fogságba esett, és akit Szűznek (la Pucelle) neveztek, Rouenba került vallatás alá. Egy emelvényen úgy helyezték el, hogy mindenki jól láthatta férfiruhába öltözötten. Felsorolták előtte mindazt a nagy és fájdalmas rosszat, ami bűnei következtében érte a kereszténységet, és elsősorban a francia királyságot. Mindenki megtudta hát róla, hogy Párizs megostromlását, tűzbe és vérbe borítását tervezte a Miasszonyunk születése napjára. 954954

Ezenkívül még több nagy és óriási bűnt követett el; Senlis-ban és más helyeken is képmutatása miatt a nép bálványozottja lett, mivel egyszerűségükben úgy hallgatták őt, mint egy szent szüzet. Azt állította magáról, hogy hallotta a dicsőséges arkangyalt, Szent Mihályt, Szent Katalint, Szent Margitot és több más szenteket, akik gyakran megjelentek neki és barátságosan szóltak hozzá, nem úgy ahogyan Isten sugalmaz néha, de testi alakban saját szájukkal.

17 év körüli volt s Lotharingiában gyakorta járt szégyentelenül apja, anyja, rokonai és barátai ellenére egy szép forráshoz, amit Bonne-Fontaine-aux-Fées-Notre-Seigneur-nek neveztek,955955 és ahová az idevalósiak lázukat jöttek gyógyítani. Egy nagy fa alatt, amely beárnyékolta a forrást, jelentek meg Szent Katalin és Szent Margit Jeanne-nak, s azt mondták neki, menjen el egy kapitányhoz, akit meg is neveztek. 956956 Jeanne oda is ment, anélkül, hogy apja, anyja engedélyét vette volna; és a kapitány miután férfiruhába öltöztette, kardot kötött a derekára, egy fegyverhordozót és négy szolgát adott mellé s felszállította egy nagy lóra. Így érkezett el a francia királyhoz,957957 akinek azt állította, hogy Isten küldte őt hozzá, s azért jött, hogy a világ leghatalmasabb fejedelmévé tegye, de kérte mindazok kegyelem nélküli megölését, akik nem engedelmeskednek neki. Szent

952952 Célzás az orléans-i hercegre, aki ez idő tájt az angolok fogságában volt, s akit Jeanne d’Arc mindenáron ki akart szabadítani.

953953 VII. Károlyról, a „bourges-i király”-ról van itt szó.

954954 Szeptember 8.

955955 Ezekkel a vádpontokkal boszorkány voltát akarták bizonyítani.

956956 Robert de Baudricourt, Vaucouleurs kapitánya.

957957 Jeanne Chinon várában találkozott az akkor még megkoronázatlan VII. Károllyal.



Mihály és a többi angyalok, mondotta egy nagyon gazdag koronát és egy kardot adtak a király számára, de csak a háború végén adhatja át azokat. És naponta lovagolt a királlyal, egyetlen nő a hadi férfiak között, maga is férfi módra öltözve, felszerelve és felfegyverkezve, egy nagy bottal a kezében, amivel ha valaki félreértette a férfiak közül, nagyot ütött rá, mint egy igen kegyetlen asszony.

Azt állította, biztos benne, hogy napjai végeztével a paradicsomba fog menni, s nem kevésbé biztos volt abban is, hogy olyan gyakran beszélhet Szent Mihállyal, Szent Katalinnal és Szent Margittal, amint csak akarja, s hogy igen jól látta őket arany koronával a fejükön. Mindazt amit tett, Isten rendeletére tette, s ami a legsúlyosabb, azt is mondotta, hogy ismeri a jövendő nagy részét. Többször járt-kelt férfiruhában teljes fegyverzetben, kerek hajjal, rongyos sapkában, gipponban,958958 vörös cipőkben, nagy számú tűvel. Néhány nagy úr és dáma gúnyolta is őt nevetséges ruhája miatt, mondván, milyen kevéssé becsülte őt az Úr, asszony létére csak ilyen ruhát adva neki, mire ő rögtön azt válaszolta, hogy semmi áron sem változtatna ezen, s inkább meghalna, mintsem megváljon a férfiruhájától, ami néki védelmet nyújt. Azt is hangoztatta, ha akarná mennydörgést és más csodát is tehetne, s midőn egyszer erőszakoskodni akartak vele, leugrott egy magas toronyból anélkül, hogy megsérült volna.

Több helyen öletett meg asszonyokat és férfiakat, akár csatában, akár csak önkényesen, bosszúból, mert kegyetlenül bánt mindazokkal, akik nem engedelmeskedtek levelének. Bizonygatta és ismételte, hogy semmit sem tett, csak amit Isten rendelt Szent Mihály arkangyal, Szent Katalin vagy Szent Margit közvetítésével, akik nem úgy jelentek meg, mint a Mi Urunk Mózesnek a Sínai hegyen, hanem személyükben felfedve előtte a jövő titkát.

Ezek voltak azok a tévelygések, amikkel Jeanne-t vádolták, és amit mind felsoroltak a nagy tömeg jelenlétében, akiket elborzasztottak ezek a hit elleni bűnök. Mialatt felidézték Jeanne-nak nagy bűneit és rontásait, nem ijedt meg azoktól, sem el nem csodálkozott, hanem mintha démon szállta volna meg, merészen válaszolt minden pontra. Az egyetem papjai alázatosan kérték, bánja meg és vonja vissza gonosz tévedéseit, hozzátéve, hogy elnyerheti így a bocsánatot, míg ellenkező esetben el fogják égetni s kárhozott lelke a pokol fenekére kerül majd. Megmutatták neki a máglya előkészületeit, s a helyet ahol rövidesen tűzre vetik, ha nem vonja vissza bűneit.

A fenyegetés hatására kegyelemért kiáltott és szóban mindent visszavont. Ruháját levették, női öltözetet adtak reá, de mikor így látta magát, visszaesett tévedésébe, s újból kérte a férfiruháit. Ezután valamennyi bírája halálra ítélte. Hozzákötötték egy karóhoz a vérpadon, ahol a tűzre tették. Hamarosan vége lett és ruhája teljesen leégett. Azután elvonták róla a tüzet, hogy a népnek ne legyen semmi kétsége, és láthatták teljesen meztelenül a nő minden titkával. Mikor a látvány elég tartós volt, a hóhér újból tüzet tett szegény holttestére, ami hamar elszenesedett, csontjai és húsa hamuvá lett. Az emberek egy része azt mondta már ott is és másutt is, hogy mártír volt, aki feláldozta magát az igazi fejedelemért; mások viszont azt állították, hogy csak rosszat tett vele, amiért oly sokáig támogatta. Így beszélt a nép, de akár jól, akár rosszul cselekedett, ezen a napon elégettetett…

22.14. A vidéki lakosság számának csökkenése a XIV. századbanA XIV. század első felében a falusi lakosság nagyarányú létszámcsökkenése figyelhető meg Európában. A következő okiratrészlet egy Provence-ban 1343-ban kivetett adó hiányos behajtása miatt elrendelt felülvizsgálat szövegéből való. A felülvizsgálat az adóköteles családok eltűnésének okait kereste.

Archives Dép. des Bouches du Rhône B. 543.

A Castellet les Sausses-i emberekről szóló oklevél. A mi urunk, Jézus Krisztus nevében, Amen. Ugyanazon Urunk emberi testet öltésének ezerháromszáznegyvenharmadik esztendejében, július hónap nyolcadik napján, a tizenegyedik indikcióban. Tudja meg mindenki, azok is, akik most élnek, de azok is, akik eljövendők, hogy a puget-thenier-i királynői kúriában, a nemes és bölcs férfiak Aynesius Autrand úr, a királynő udvarbírája a Briansoni Vilmos úr, a királynő kincstárnoka előtt, nemes Salicei Péter úr, az említett hely és Castellet les Sausses társbirtokosa bemutatott és átnyújtott ugyanazon uraknak… bizonyos pátens levelet, mely a nemes és hatalmas férfiútól, Hugo úrtól, Baux urától, Avellino grófjától, valamint Provence és Forcalquier sénéchaljától származik… [itt insertumban a sénechal levele következik, majd:] … és az említett udvarbíró és kincstárnok urak … július hónap kilencedik napján személyesen mentek el az említett Castellet les Sausses-ba, velem, az alant írt jegyzővel és Thomasius Vilmos úrral, az említett kúria kiküldöttjével együtt … és amikor elérkeztek az említett várba … színük elé idéztették Pallerius Jakabot, a vár kerületi királynői bíráját, s ezzel a bíróval megbeszélést folytattak, s vele együtt döntöttek is az említett vár népeinek helyzetéről és mivoltáról is, s ezután

958958 Rövid ujjú tunika, férfiak viselték.



színük elé idéztették Ausape Rajmundot, Olivari Vilmost… [stb., nevek felsorolása, majd:] … kik valamenynyien előkelő és törvényes állapotú emberek, s kiket az említett várban általában a jobb emberek közé sorolnak, s ilyeneknek is tekintik őket… És az említett udvarbíró és kincstárnok urak… kivévén ezektől az emberektől az esküt Isten szent evangeliumaira, ténylegesen megérintetvén velük az evangeliumos könyvet, megparancsolták ezeknek a derék embereknek…, hogy ugyanazon udvarbíró és kincstárnok uraknak egyenként mutassanak meg a várhoz tartozó minden házat, hogy azokat egyenként láthassák a saját szemükkel, mindazokat a házakat, amelyekben emberek, illetve nemzetségek laknak, és amelyekben tüzet raknak, s e tűz körül élnek; mindazokat az embereket, akik a füstpénz megfizetésére bármilyen módon kötelesek, illetőleg: akik e házakban füstpénzt szoktak fizetni, s mondják meg nekik ezeknek az embereknek családi és keresztnevét is, az egész várbirtok területén ajtótól ajtóra vezetve el az említett urakat, mindent szemük elé tárva, semmit ki nem hagyva; s ha lennének emberek, akik az említett vár földjein, de a váron kívül élnek, azokat is nevezzék meg, s nevüket adják az említett urak tudtára; és ha akadnának olyan lakosok is a vár népei közül, akik akár a tengerparti vidékre, akár másfelé elmentek volna, hátrahagyva az említett várbeli lakásokat, azzal, hogy ha majd megjön a nyár, vissza fognak térni ide, ezek neveit is sorolják fel és nevezzék meg őket rendre, annak érdekében, hogy a tűzhelyek számáról teljessé és világossá váljék az igazság… Ezek a férfiak azután… ugyanazon udvarbíró és kincstárnok uraknak összesen és egyenként megmutogatták az említett vár házait, úgy amint az alább következik, bejárva az egész várat, s velük együtt ajtóról ajtóra, személyesen végigmentek, s megmondották pontosan, hogy melyik házban kik laknak, nevük és keresztnevük szerint, olyan rendben, amint az alább következik: … [itt a nevek felsorolása, majd:]

Következnek az erdőkbeli emberek, s először is a Mostayretum Salsarum-beliek: … [itt 10 név] …Következnek az ourentiak: …[12 név] …Valamennyiüket számba véve, ezek együtt 69 tűzhelyet tesznek ki.

Miután pedig így tüzetesen számba vették a tűzhelyeket, a fent említett udvarbíró és kincstárnok urak úgy találták, hogy nagyon erősen lecsökkent a tűzhelyek száma, ti. negyveneggyel; bizonyságot akarván pedig szerezni a csökkenés okáról, megkérdezték a fent felsorolt férfiakat: mi lehet az imént említett csökkenés oka; ezek a férfiak ezután – anélkül, hogy bármelyiküknek is eltérő véleménye lett volna – azt mondották, hogy a vár felett, de a várhoz tartozó terület felett is elhatalmasodtak a viharok, ennek következtében a népeknek nélkülözniük kellett sok éven át szokásos terményeiket, így nem tudták viselni a maguk és családjuk ellátásának terhét, eladósodtak a zsidóknál, s mindenestül itthagyták a várat, mégpedig úgy, amint alább rendre felsorolva következnek, ti. elsőként: Porcelli Péter Mostayretum Salsarumból, a magára vállalt sok kezesség és más adóssága miatt, eladván minden vagyonát, idegen földre költözött el lakni. Hasonlóképpen: Porcellus fia Bertrand, szintén Mostayretumból, miután igen sok adósságba bonyolódott bele, eladta mindenét, amije csak volt, a mostayretumi egyháznak, és elment innen. – Hasonlóképpen: Peyrin felesége, Gaufridis meghalt, semmi sem maradt utána, fiai pedig elszéledtek, senki sem tudja, merre. Hasonlóképpen: Porcellus fia, János, sok zsidónál el volt már adósodva; minden javát hátrahagyva, megszökött, s az említett zsidók áruba bocsátották, és el is adták mindenét, amije csak volt. Hasonlóképpen: Peyron fia, Vilmos azért hagyta itt egészen a várat, mert semmije sem volt már. – Hasonlóképpen: Plasenta Langer átköltözött Provence-ba, és a mostyretumi egyház kapta meg minden javát. – Hasonlóképpen: Pagan fia, Ferraud utódok hátrahagyása nélkül halt el, javai fivérei kezében vannak, s őket be is számították a tűzhelyek számbavételénél. – Hasonlóképpen: a Castellet les Sausses-i Milo Vince, mindenét, amije csak volt, odaadta a leányának, ő maga pedig eltávozott. – Hasonlóképpen: Jurner fia, Jakab meghalt úgy, hogy se utód, se vagyon nem maradt utána. – Hasonlóképpen: Saute Jakab felesége, elment innen, s ami kevés vagyonkája volt, az a Szt. János ispotályé lett. Hasonlóképpen: Olivar fia, Jakab, mindenét, amije csak volt, odaadta egyik leányának, ő maga pedig eltávozott innen. – Hasonlóképpen: Milo Vilmos eladta minden javát, és elment, de azóta meg is halt már. – Hasonlóképpen: Alba Rajmund, most Grasse-ban él, földesuráé lett mindene, amit itthagyott. – Hasonlóképpen: Asin fia, Péter, meghalt, nem maradt se gyereke, se vagyona. – Hasonlóképpen: Rajbaud fia, Péter, mikor már nagyon el volt adósodva, eltávozott innen, hitelezői kiárusították javait. – Hasonlóképpen: Blanqui Bertrand örökösei azért hagyták el a várbirtokot, mert más semmijük sem volt. – Hasonlóképpen: Casan fia, Vince, örökös nékül halt meg, javai most nővérei birtokában vannak. Hasonlóképpen: Muto fia, Péter, mert sok adóssága volt már a zsidóknál, eladta javait, és meg is halt. – Hasonlóképpen: David fia, Vilmos meghalt, minden java földesuáré lett. Hasonlóképpen: Malhet Bertalan, elhagyva meglehetősen kevéske vagyonát, elment innen, van annak már két esztendeje is. – Hasonlóképpen: Bartholomea Rajmunda, minden javát odaadta Albano Rajmundnak, és most vele együtt él. – Hasonlóképpen: Clotus fia Honoratusnak semmije sem volt, s így is távozott el a várból. – Hasonlóképpen: Basto fia, Ismard meghalt, javait, hitelezői kérésére, kiárusították. – Hasonlóképpen: Alsiar fia, Rajmund, örökös nélkül halt meg, s az említett vár urai kapták meg javait. – Hasonlóképpen: Milo Péter örökösei, kevés javukat eltékozolták, aztán végleg itthagyták a várat. – Hasonlóképpen: Blanqui Pontius is elhagyta a várat, mert tartozott már kereszténynek, zsidónak egyaránt. Hasonlóképpen: Ayros fia, Péter, meghalt, leányai férjhez mentek, javait ők kapták meg. Hasonlóképpen: Amode fia, Péter, meghalt, a zsidók minden javát kiárusították. – Hasonlóképpen: Moriner fia, Péter, meghalt és a hitelezői mindenét eladták. – Hasonlóképpen:



Claressa Alaysia eltávozott, de itt nincs semmi vagyona. – Hasonlóképpen: Rodrol fia, János meghalt és javai földesura kezébe kerültek. – Hasonlóképpen: Calvin fia, Péter örökösei eltávoztak, s nincsenek javaik. – Hasonlóképpen: Masse Vilmos meghalt, javait átvették hitelezői. – Hasonlóképpen: Dominique fia Bertrand Grasse-ban lakik harmadik esztendeje már, s az említett várban nincsenek javai. – Hasonlóképpen: Ortolan fia, Isnard már második esztendeje a moginis-i várban lakik. – Hasonlóképpen: Rikolf fia, Rajmund, meghalt a puget-i, várban, s ebben a várban nincsenek javai. – Hasonlóképpen: Langer fia, Péter, meghalt, eladták minden vagyonát. – Hasonlóképpen: Bonus Rigo átköltözött a cannes-i várba, ott is lakik, és a castellet-i várban nincsenek javai.

És a fent felsorolt derék férfiak mindegyike ezt saját esküjével vallotta, s kérték, hogy a fent elmondottak tétessenek közhírré; s miután ez a közhírrététel megtörtént, az említett nemes Salicei Péter a fent felsorolt nevekről közhitelű oklevelet kért a maga számára, az említett közösség jogainak biztosítása céljából. És az említett kincstárnok saját jogainak biztosítása céljából kérte: állíttassék ki az ő számára is egy oklevél. És meg is történt ez, ugyanezen a napon, Castellet-ben, az említett helyen, a Tecai dombon, a nemes Salicei Giraud fia, Rajmund, az említett hely társbirtokos földesura, a nemes Maurin fia, Maurin, a nemes Vilmos fia, Rostang, az említett vár ifjabb birtokos urai, a nemes Thomas fia, Vilmos, a királynő kúriájának kiküldötte, mint külön-külön e célra meghívott és felkért tanúk előtt; és énelőttem, Giraud fia, Rajmund előtt, ki királyi felhatalmazás folytán Provence és Forcalquier közjegyzője vagyok, s felkérésére ezt a közhitelű oklevelet megírtam, és szokott közjegyzői kézjegyemmel is megjelöltem.

22.15. Királyi rendelet a jobbágyterhek korlátozásárólA pestis és a háborús pusztítások következtében egy falu lakóinak nagyarányú megfogyatkozása miatt a servust terhelő szolgáltatásokat eltörlik és csökkentik a szeniori jogokat.

Ordonnances, T. IV., 402–403. o.

Tudatjuk mindenkivel a jelenben és a jövendőben, hogy a Burgundiában levő Buxeaul falu lakói évente kétszer adóztak nekünk tetszésünk szerinti összegben mégpedig Szent Remigiusz959959-napkor és Nagyböjt kezdetén,960960

ezenkívül bizonyos robotmunkával és egyéb szolgáltatásokkal is tartoztak. A nevezett falu lakossága az itt dúló pestisjárvány következtében igen megfogyatkozott, mivel a halálozás előtt 50-60 család lakott, most alig több tíznél. Mindemellett ugyanolyan nagy adót akartak velük fizettetni, mint amelyet a mondott halálozás előtt szedtek tőlük, amit nem tudtak, és nem bírtak megfizetni. Ezért elmenekültek és elköltöztek a nevezett helyről, elszegényedtek és koldusokká lettek. Alázatos könyörgéssel fordultak hozzánk, hogy járjunk el kegyesen velük ez ügyben; tekintetbe véve még azokat a károkat is, melyeket a háború során szenvedtek, mivel a mi ellenségeink kirabolták és kifosztották őket mindenükből, hogy semmijük sem maradt, amiért is a lakosság napról napra elhagyja ezt a helységet. Így akik még megmaradtak, nem tudják a mondott járadékokat és adókat megfizetni, ezért kérték a mi kegyességünket. Figyelembe véve az elmondottakat, továbbá azért is, hogy azok, akik az adóterhek és más járadékok miatt távoztak el, visszatérhessenek ide és itt élhessenek és lakhassanak; meghallgattuk kérésüket. Mi tehát burgundiai utazásunk alkalmából engedélyezzük és adományozzuk a nevezett lakosságnak és örököseiknek, s a községben lakó utódaiknak teljes hatalmunkkal és különleges kegyünkkel kimondva, hogy a fent említett évi kétszeri adó helyett, amit Szent Remigiusz napján és Nagyböjt kezdetén fizettek ezentúl csak egyszer adózzanak, mégpedig Szent Remigiuszkor. Továbbá, hogy a nevezett lakosok ne legyenek képességeiken túl adóztatva, mint ahogyan eddig voltak, külön kegyünk révén felszabadítjuk őket, utódaikat és örököseiket a holtkézi adó terhétől, amelyre jogunk volt az elhalt személye és vagyona után annak örökösétől… Jelen levelünket átadjuk és elküldjük Aisi várnagyunknak, s a mi burgundiai hercegségünk többi hivatalnokaiknak és bíráinak, jelenben és jövőben, úgyszintén helyetteseiknek és mindazoknak, akik hozzájuk tartoznak, hogy jelen rendelkezésünket adományunkat és kegyünket megismerjék, megtartsák és teljesítsék, s mostantól ennek megfelelően hagyják a nevezett lakosokat örököseiket és utódaikat annak élvezetében és örömében mindenkoron. Rendeletünk, kegyünk és adományunk megtartását ne akadályozzák, vagy korlátozzák valamilyen módon, hanem éppen ellenkezőleg a kellő módon betartsák és betartassák. És hogy a fenti döntések lezártak és örökké szilárdak legyenek, rátettük pecsétünket e levélre.

Kelt a fent nevezett Buxeaul faluban 1361. év február havában.

22.16. A francia parasztság és a „Jacquerie”

959959 Október 1.

960960 Húsvét előtti 46. nap.


tankonyvtar.hu · web viewami a testnek a fej, az az államban a hadsereg: aszerint, hogy ezek...

Documents