A DRÁVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE

BEGOVÁCZ RÓZSA

Jelen dolgozatom a Dráva mentén élő horvát etni­kai csoport népviseletével foglalkozik. Ez ideig en­nek a csoportnak a népviseletével foglalkozó nép­rajzi cikk, ismertetés, leírás nem jelent meg.

A ruházat elemi szükséglete az embernek, mely az idők során változhat mind színben, mind szabásban, s alapanyagban is egy meghatározott helyi ízlés sze­rint. A helyi ízlés viszont mint meghatározó tényező az illető vidék hagyományának függvénye. A ha­gyomány így előírta a különböző korcsoportok öl­tözködési normáit is. A normákat igyekezett min­denki megtartani, hogy megkímélje magát a falu, a közösség bírálata ól. Az emberélet fordulóinak ün­nepein viselt ruházatot is a hagyomány határozta meg.

A 2. világháború után a városi civilizáció a Dráva menti horvát falvakba is behatol és gyökeres válto­zásokat eredményez az azideig hagyományos élet­módban. Ebben az időszakban majdnem teljesen sza­kítanak azokkal a hagyományaikkal, melyekhez ed­dig ragaszkodjak, századokon át dédelgetlek, gya­koroltak.

A hagyományok felszámolásánál az elsők között találhatjuk a hagyományos népviselet elhagyását. A viselet letételével megszűnik az addig zárt közösség külső, szemmel látható megkülönböztető jegye, mert megváltozik a keret is, mely elválasztotta, elzárta az illető közösséget a világtól.

A Dráva menti horvátok 95%-a falun lakott és népviseletben járt. A XIX. szd. közepén szembetűnő változások figyelhetők meg. A férfiak fokozatosan felhagynak a hagyományos viselet hordásával, míg a nők viseletében lassanként tért hódít a gyári kelme és egyre erősödik a városias polgári viselet. Ezek a változások tulajdonképpen logikus következményei a kor társadalmi és politikai eseményeinek, melyek a XVIII. szd. végén és a XIX. szd. elején Európában végbemennek és melyeknek hatása természetesen a Kárpát-medencében is érzékelhető.

Az egyik igen lényeges változás, ami bekövetkezik a falun élő nép életében a fent említett események hatására, a nagycsaládok a druzina-k vagy zadruga-k felbomlása, több önálló családdá. A nagycsaládok nem ritkán 60 fősek is lehettek. Minden munka a nagycsalád keretén belül folyt, a beidegződött ha­gyományok között, a nemek és korcsoportok szerinti

munkamegosztás alapján. A nagycsaládon belül a női munkák sorába tartozott a család minden egyes tagjának ruhaneművel való ellátása is. A ruhaneműt is ez az önellátó közösség maga teremtette meg, csak bizonyos meghatározott viseleti darabokat vá­sároltak meg készen, mint pl. a lábbeli és a fejre­való. Az asszonyok feladata volt a textilnyersanyag — kender és len — feldolgozása, a fonás, színezés és szövés; továbbá a ruha megvarrása és díszítése is. Ezt a fontos feladatot a nő a nagycsalád széthul­lása után már nem tudta ellátni, sem ereje, sem ideje nem maradt a többi reá háruló munka elvég­zése mellett. Így nyugodtan állíthatjuk, hogy a nagycsaládok széthullásával a hagyományos viselet pusztulása, ill. módosulási folyamata megindul. Ter­mészetesen nem ez az egyedüli ok. Nem szabad fi­gyelmen kívül hagyni más fontos tényezőket sem, melyek szintén részesei ennek a folyamatnak; neve­zetesen a technika fejlődése. A technikai fejlődés következményeként felgyorsulnak, könnyebbé vál­nak a kereskedelmi kapcsolatok. A manufaktúrák rovására nagymértékben fejlődik a textilipar, ami szintúgy a kereskedelem fellendüléséhez vezet, ami­nek következménye lesz a piac tágulása, elsősorban faluhelyen.

A viselet felszámolását hazánk délszlávsága köré­ben nem szabad úgy tekintenünk, mint egy egysé­gesen, egy időben, azonos intenzitással végbemenő folyamatot. A viselet, melyet egy megha'ározott vi­dék lakossága visel, élő organizmusként is felfog­ható, mely környezetéhez alkalmazkodik, a táj ké­péhez igazodik, éspedig úgy, hogy az alapvető gaz­dálkodási ágazat nyomát magán viseli, belőle az ég­hajlati viszonyokra is következtethetünk, továbbá a közösség jólétére is az egyén gazdasági helyzetétől függetlenül. Végezetül a népviselet az alkotó, hor­dozó ügyességének és a népcsoport művészi felfogá­sának, valamint alkotókészségének tükröződése is, mely ebben az alapvető életszükségletben, a ruházat megalkotásában is megnyilatkozik.

Összefoglalva három tényező határozza meg a viseletet:

a) a természeti környezet, b) a kulturális és történelmi tényezők, c) az egyéni alkotásvágy.

A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1981) 26: 165-195. Pécs (Hungária), 1932.

166 BEGOVÁCZ RÓZSA

A viselet egyike a legtökéletesebb népi alkotá­soknak, de a ruhának, mint népi alkotásnak nem­csak reális, gyakorlati jekntősége volt, hanem ren­delkezett egy mélyebb eszmei, mondhatnánk irra­cionális mondanivalóval is. Itt néhány ruhadarab gonoszt távol tartó, vagy óvó tulajdonsággal felru­házott motívumára gondolunk.

Az öltözködési mód, a zárt falusi közösségben, a fentieken túl tartalmaz egy sor meghatározott sza­bályt, melyek betartásához az évek során szigorúan

1. ábra. Női ing eleje és háta

3. ábra. Alsószoknya eleje (na kikjiéce)

ragaszkodtak, alkalmazkodtak és tovább örökítet­tek. Mindenki a kialakult rend és szabály szerint öltözködött. Ezeken a közösség által megszabott szabályokon keresztül a népviselet társadalmi je­lentőséget is kap oly módon, hogy viselője társa­dalmi rangját is mutatja a közösségen belül; továb­bá viselője nemét, korát, hangulatát és viselési al­kalmát is mutatja, ezen kívül különbséget tesz az ünnepi és a hétköznapos viselet között is.

Dolgozatom célja egyrészt, hogy bemutassam a Dráva mentén élő horvátok egyes viseleti darabjait alapanyag, szín, szabás, motívum szerint, másrészt a két nem öltözetét korcsoportok, ill. hétköznap és ünnepnap viselt ruházata szerint. A dolgozat idő­ben az első vh-t követő időszak viseletét követi nyomon.

A Dráva menti horvátok viseletére jellemző, hogy a férfi és női ruha egyaránt házilag előállított vá­szonból készült a korábbi években, amelyet télen-

4. ábra. Hátas alsószoknya eleje és háta

A DRÄVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 167

nyáron viseltek. A kender és a lentermesztés a női munkák körébe tartozott. A férfiak csak a mag el­vetésénél és a kender, ill. a len áztatásánál segéd­keztek. E vidék jellemzője az is, hogy még az 1950-es években is szőttek kenderből és lenből. A 2. vi­lágháború utáni néhány évben az asszonyok gyap­júszállal is szőttek, ami egyébként nem jellemző erre a vidékre. A gyapjúszőttesből a család férfitag­jai számára öltönyt készítettek.

A vászon minősége és mennyisége mindig a csa­lád nőtagjainak ügyességétől függött. Ezért külö­nös gonddal ügyeltek arra, hogy a család leánygyer­mekeit korán bevonják a vászon-előállítás munká­jába. A vászon nagy becsben állt, mutatja ezt a la­kodalom napján betöltött szerepe is. Az esküvő után az anyós az újasszony lába elé vásznat terít a bejárattól az asztalig (Felsőszentmárton), hogy a családnak mindig elegendő vászna kgyen. Lakócsán is a menyecske lába alá tesznek vásznat azzal a cél­lal, hogy a születendő gyermekek olyan szépek le­gyenek, mint amilyen szép fehér a vászon.

Egy másik jellemzője a Dráva menti viseletnek a ruha szabása. A ruha tulajdonképpen nem is sza­bott, hanem az egyes részeket derékszögű vonalak, szél mentén állították össze és ráncolták, ill, kisebb rakásokba redőzték. Ily módon készítették a férfi vászon hosszúgatyát és inget, de a női ruhadarab majd mindegyike is ezzel az eljárással készült. Ez a tulajdonképpen nem szabott ruha a ruházat tör­téneti fejlődésének egy korábbi szakaszára jellemző, amikoris a szabás&élküli, lepelszerű á.megy a sza­bott-varrott ruhába. (Ribaric—Radaus 1975) Ezek­hez az idő folyamán posztó, ill. szőrméből készült ruhadarabok járulnak. Ilyenek pl. a mellény és a mente. Ezeket a posztóból és szőrméből készült ru­hadarabokat mindig felsőruhaként viselik, egyrészt, hogy a hideg ellen védjen, másrészt dekoratív jel­lege van. Ezeket vásárokon szerezték be a mester­

emberektől, kik mindig a helyi ízlésre támaszkodva készítették portékájukat.

A Dráva mentiek ruházatának alapszínét, a fehé­ret a felhasznált vászon színe határozza meg. Az életkortól függően a nőknél a fehér alapon szőtt vásznon találhatunk piros, fekete-piros, fekete szőt­tes motívumokat az ingvállon, míg a bikla (szoknya) az első szél aljának kivételével mindig hófehér. (Az itt élő horvátok a szoknyát biklának mondják, fel­tehetően a környező magyaroktól vették át a szót.) A férfiak inge és gatyája szintén fehér. A férfiak és a nők köténye nem házilag készült anyagból van. Az 1. világháborút követő időszakban gyári vászon­ból varrták.

Egy teljes viseletet 1 pár ruhának mondták, akár­csak más somogyi falvakban. (Knézy 1981:78)

Most pedig rátérek mindkét nem egyes viselet­darabjainak ismertetésére a fejviselettcl a lábbeliig. Először tárgyalva a női- majd a férfi viseletet.

1. kép. Hprvát iskolás lányok Szentborbás, Somogy megye. (Ltsz.: NM 9692)

Fotó: dr. Varró István, 1908

3. kép- Horvát nők és gyermekek Felsőszentmárton, Baranya megye. (Ltsz.: NM 9685)

Fotó: dr. Varró István, 1908

2. kép. Horvát lányok. Drávasztára, Baranya megye. (Ltsz.: NM 9673)

Fotó: dr. Varró István, 1908

168 BEGOVÄCZ RÓZSA

Hajviselet

A kislányok haját régen nem nyírták míg első életévüket nem töltötték be, azután is, ha hajat vágtak, nem dobták a szemétbe, hogy ne fájjon a fe­jük. A kislányok haját a kosarke-Ьа fésülték, oly módon, hogy a hajat középen elválasztották. A fej köré egy fekete pamutpertlit tettek, majd a hajat homloknál kezdték fonni oly módon, hogy két ágat fogtak a hajból, a harmadik ág volt a pertli. (így fonták régen a hagymakoszorúkat is!) A pertli két végét hátul a tarkón csokorra kötötték. Az iskolás­lányok haját már másképpen fonták. A fejtetőn a fül irányában T alakban elválasztották a hajat, ezt két­oldalt a fül felé 3—3 ágú fonatba fonták, majd ezt a visszamaradó hajba fonták bele, ami szintén há­romágú fonat volt és a leányka háta közepéig ért. Ezt a hajviseletet lopaticke-пак nevezték. A hajfo­nat végére élénk színű szalagot kötöttek.

A nagylányok hajukat középen elválasztva egy háromágú fonatban viselték, melyet nem fontak be végig. Végére élénk színű taft szalagot kötöttek. Ez volt a hétköznapos hajviselet. Ezt íutke-пак ne­vezték. Nagy ünnepeken az ún. futice-t viselték. A hajat a fejtetőn a fülek irányába T alakban elvá­lasztották. A fültől a homlok felé eső hajat sok vé­kony 3 ágú copfba fonták, még vizesen úgy, hogy a három ág egyikét megfogták, majd a másik két ágat feltolták egészen a fejbőrig, majd ezt elkötöt­

ték, így hagyták másnap reggelig száradni. Ekkor óvatosan szétbontották. A füLől a tarkó felé eső hajat háromágú fonatba fonták. Ez nagyon fájdal­mas eljárás volt, ezért csak nagy ünnepeken visel­ték így a hajat.

A férjes asszonyok hajviselete más volt mint a lá­nyoké. Az esküvő napján az újasszony főkötőt ka­pott, amihez a hajnak igazodnia kellett. A főkötő feltevésnél a vőlegénynek is jelen kellett lennie, mert ő vágott bele az újasszony hajába először. A tarkón a hajat le kellett nyírni, hogy ne lógjon ki a főkötő alól. (Későbbiekben az asszonyok tarkóját a borbély nyírta rendszeresen.) A hajat középen el­választották, majd a tarkóra tett fekete pamutpert-lire csavarták, majd nyolcas alakban a két fül közé tekerték, majd a pertlit elkötötték, erre a kontyra húzták rá a főkötőt. Az asszonyok hajviselete ez­után már halálukig változatlan maradt. A menyecs­ke első gyermeke megszületéséig hajadonfőn járha­tott. Mind a leányok, mind az asszonyok hullámo-sították hajukat úgy, hogy azt még vizesen az ujjuk­kal nyomkodták, hogy hullámos legyen.

1941-től kezdték Dráva mentén a hajat csipesszel is göndöríteni, ez Lakócsáról származik. Ezt a bodo-rí ási módot Schuczmann József né tanulta meg és terjesztette el a vidéken. Egy fejhez 32 db csipesz volt szükséges. A csipesz fémből készült, ollószerű szerkezet volt, melyet tűzbe téve melegítettek fel a hajsütéshez.

4. kép. Selyem- és fémszállal hímzett tökötök (Ltsz.: JPM L. 52.3546.1, L. 52.3562.1). Fotó: Zalka Éva, 1981

A DRÄVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 169

Hajat havonta egyszer mostak. Ruhapároláskor lúgban mos ák a hajat. Állítólag a korpásodás és hajhullás ismeretlen fogalom volt ekkor. A hajat disznózsírral, majd később hajolajjal kenték, hogy könnyebben fésülhető legy-en és nek ne strsi (ne lo­bogjon).

A férjes asszony hetente egyszer fésülködött. Az asszony fésülködésénél a család egyetlen egy férfi­tagja sem lehetett jelen, mert egyrészt nagy szégyen­nek tartották látni a kibontott hajú asszonyt, más­részt úgy hitték, hogy az a férfi, aki fésülködő asz-szonyt lát, annak szerencsétlenség kíséri egész nap­ját.

A lánynak mindennap illett megfésülködnie, reá nem vonatkoztak az előbb mondottak.

Főkötő-puculica

A nő főkötőt először életében az esküvői vacsorán viselhetett. A főkötő nem egyéb, mint tenyérnyi szé­lességű háziszövésű, kendervászonnal bevont vastag kartonlapra erősített téglalap alakú pánt, amely há­tul a kontyra kerül és egyik fültől a másikig ér. A főkötő aprólékos hímzésdísze mintában is, színe­zésben is roppant változatos. Három részből álló viseleti darab. A legalsó részét neveznék pucülica-nak (főkötő). Ez különböző színű klott lehetett vagy készülhetett kasmírból, szövetből, bársonyból is. Er­re szabadrajzú színes szállal (selyemmel vagy gyap­júval) virágokat és levél mintákat hímeztek. Legér­tékesebbnek tartották azt a gyári selyemszalagot,

5. kép. Keresztszemes technikával hímzett tökötök (Ltsz.: JPM L. 52.3591.1, L. 52.3585.1, L. 52.3617.1). Fotó: Zalka Éva, 1981

170 BEGOVACZ RÓZSA

amely alapszínétől függetlenül z kiásom (kalászos) motívumú volt. A pucülica lehetett széles gyári, min­tás selyemszalag is. A somogyi Dráva menti hor­vát falvakban a puculicát színes selyem, ill. gyapjú szállal hímezték attól függően, hogy viselője milyen korú és mely alkalommal viselte. A baranyai Dráva menti horvát falvakban viszont megmaradt a felte­hetően korábbi fázisa a hímzéstechnikának, neve­

zetesen az, hogy ezekben a falvakban a régies, ke­resztszemes technikájú és mértanias forma maradt fenn. Ébner Sándor szerint: „A viselet természete szerint az alsó keskenyebb részt hímezték ki job­ban a régi pocelicákon, leginkább keresztszemes öl­tésekkel csaknem gobelin-szerű sűrűséggel színes gyapjúszálakkal, szőttesre emlékeztető geometrikus mintákkal." (Ébner 1932:9)

6. kép. Keresztszemes technikával hímzett tökötök (Ltsz.: JPM L. 52.3588.1, L. 52.3621.1, L. 52.3620.1). Fotó: Zalka Éva, 1981

A DRÁVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 171

A puculica felett helyezkedett el a bar sutiak ti horvát falvakban: „A felső könnyedebb rész cso-(szalag). Ez kb. 1 cm széles volt, fenyőágra emlé- mózással készült csipke kecskeszőrből és gyapjúból keztető mintája vagy selyemmel hímzett, vagy fiit- font durva szállal. A barna, vagy fekete alapot az térrel és gyönggyel kivarrott volt. A barsunak (sza- 5 karéj mentén fehér csíkkal vastagon lekontúroz-lag) a régi keresztszemes technikával hímzett főkö- ták, s közepébe csillagos mintát csomóztak. Később tőkről hiányzik. Ez a középminta a gyapjúszállal a csomózott csipkemezőbe fehér kecskeszőr fonál-hímzetteknél sem általános. A barsunak a selyem- lal hullámvonalakat hímeztek szálöltéssel. Lassan-szállal és fémszállal hímzett főkötőknél vált általa- ként az alsó részen és a láncöltéssel kihímzett csil-nossá. E fölött helyezkedik el a spice. (A főkötő fel- lag és tulipánmotívumok lazább elemei kiszorítot-ső része.) Ez legtöbbször piros alapon fémszállal ták a régi sűrű gobelinszerű mintákat. A hímző hímzett minta, ill. fekete klott alapon fehér pamut- anyag még újabb időben is leginkább gyapjú, vagy cérnával, selyemszállal, gyapjúszállal hímzett minta kecskeszőrfonál, melynek színeiben a sárga és a volt. A spice-t általában két színű (rózsaszín-piros) piros uralkodik, élénk rózsaszín vagy fekete bár­farkasfoggal szegélyezték. A baranyai Dráva men- sony alapon." (Ébner 1932:9)

7. kép. Gyapjúszállal hímzett tökötök (Ltsz.: JPM L. 63J76.J, L. 52.3625.1, L. 52.5899.1). Fotó: Zalka Éva, 1981

172 BEGOVÄCZ RÓZSA

A főkötőhöz tartozott még egy kendervászonból készült danac (kontytartó) is és fekete barsun (pa-mutpertli kötő) is, mellyel a főkötőt a hajhoz rögzí­tették.

A főkötőnek több fajtája volt ismeretes életkortól és alkalomtól függően. Az asszonyok mindig meg­felelő színű és hímzésű főkötőt hordtak. A legdísze­sebbeknek és egyben a legértékesebbnek számítot­tak a sikovne puculice (fémszállal hímzettek), ezek­nek is négy fajtája különböztethető meg.

1. Na vugle (szögletes) : Ezeknek puculica része vagy selyem gyári kalászmotívumos selyemszalag vagy szabadrajzú selyemszállal hímzett volt. Felső része a spice öt egyenlő karéjra van osztva, ezek­ben különböző fémszállal hímzett levél és virágmo­tívumok vannak.

2. Sírom síkom (ragyogós) : A főkötő felső része a spice a főkötő aljának (puculica) szabadrajzú min­táira emlékeztet, de azzal a különbséggel, hogy ezt fémszállal és nem selyem-, ill. gyapjúszállal hímez­ték. A puculica selyemmel hímzett volt.

3. Na barsunac (szalagos) : A fémszállal hímzett motívumok szalagszerűen, egymás felett helyezked­nek el. Alja selyemszállal hímzett, vagy gyári se­lyemszalag.

4. Sikom i svilom (ragyogóval és selyemmel) : A főkötő felső része fémszállal és kevés fehér színű selyemszállal hímzett, motívumból áll, míg alsó ré­sze selyemszállal hímzett, ill. gyári színes selyem­szalag.

5. Svilom (selyemmel) : Ennél a fajtánál a főkötő alja is és felső része is selyemszállal volt hímezve.

8. kép. Gyapjúszállal hímzett tökötök (Ltsz.: JPM L. 52.3572.1, 50.15.55, L. 52.3592.1). Fotó: Zalka Ê., 1981

A DRÄVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 173

fémszálat itt nem alkalmaztak. Leggyakrabban hasz­nált minta ezeknél a na vugle (szögletes) és a na bar-sunac (szalagos) volt.

A legkevésbé értékesnek tartották azokat a főkö­tőket, melyeket az idős asszonyok viseltek. A főkötő alsó része színes gyapjúval volt hímezve (még gyász és böjt alkalmával is!!), felső része pedig öt karéjra volt osztva, ezeket belül fehér szövőcérnával hí­mezték, néhányan ezeket a szögletes hullámvonala­kat lila, világos és sötétkék gyapjúszállal is körül­hímezték. Az előbb ismertetett főkö őket mind ün­nepi alkalmakkor viselték. Hétköznapra minden kor­osztály, szerényebbet, egyszerűbbet és kevésbé dí-szítettet viselt. A fémszállal hímzetteket még az új-asszony is csak templomba menetelkor viselhetett. Istentisztelet után már szerényebb főkötőt kellett húznia. Az asszony főkötő nélkül nem mutatkozha­tott, ill. hajadonfőn nem mehet ki az eresz alól, ha mégis ki kellett mennie valamilyen oknál fogva, akkor egy törölközőt dobott a fejére.

A legszegényebb leány hozományából sem hiá­nyozhatott öt db fémszállal hímzett, egy hétközna­pos főkötő és egy ünnepi és egy hétköznapos, gyász alkalmával viselt. A selyemmel hímzetteket már mint asszony csináltathatta férje házában. A főkö lő készítéséhez nagy kézügyesség szükségeltetett, te­kintve, hogy a motívumok szabadrajzúak voltak, így a minta szerkeszlése nagy gondot, ízlést és figyel­met igényelt.

Pótonyban két a környéken ismert és elismert fő­kötő hímző-varró volt. Szinyákovics Györgyné (sz. Horváth Mária) és a Tótújfaluból Potonyba férjhez­ment Gorjánácz Györgyné (sz. Virovácz Katalin). Felsőszentmártonban is élt egy főkötővarró asszony, de az ada.közlők egybehangzó véleménye szerint munkája nem volt olyan szép, mint az említett két asszonyé.

9. kép. Horvát asszonyok Baranya megye (Ltsz.: JPM 467 RP)

A felvétel készítője és az időpont ismeretlen

Egy főkötőt 4 Ft-ért varrtak 1947-ben.* (Csak összehasonlításként említem, 1 Ft-ért 1 méter vász­nat lehetett kapni; 1 Ft. volt egy napszámos munka­díja.) Ha a főkötővarró asszony adta a hozzávaló anyagot is, akkor a főkötő akár 10 Ft-ba is kerül­hetett.

A főkö tőhöz való gyöngyöt és fémszálat Sellyén szerezte be a varró asszony, selyem, ill. gyapjú­szálat a helyi kiskereskedőnél vette. A gyapjút szá­lanként, a selymet méterenként árulták.

Főkötőfátyol — borondzuk

Anyaga erősen kékített tüll. A menyecske ezt a főkötővel együtt kapta az esküvője napján. A szál­szerű főkötő fátyolt úgy viselték, hogy szélét a fő­kötő aljába a főkö lő tűk segítségével megtűzték, majd a visszamaradó részt két oldalról mellen keresztez­ve hátul derékban kötötték meg. (Vö. a sárközi bí­borral vagy tekerődzővel.) A főkötőfátyolt a me­nyecske mindaddig viselhette, míg első gyermeke meg nem született. Vasárnapi istentiszteletkor hord­ta.

Főkötőtű — driavci, klimavci

Anyaga selyemre tűzött művirág, melyet fémszá­lak és gyöngyök díszítenek. A főkötőtűk lehettek egy-, ketlő-, három-, négyágúak — ezeket drtavci-nak (rezgők) nevezték.

A főkötőtűk egy másik fajtája a klimavci-к (ló­gók). Ezek fémtűk, melyek végén apró láncról le­lógó gömbök, ill. félholdacskák voltak.

Mindkétfajta főkötőtűt a főkötőfátyollal együtt csak a vasárnapi istentiszteletkor viselhette a me­nyecske.

10. kép. Idős horvát asszony főkötőben Baranya megye (Ltsz.: JPM 5572)

Fotó: Mándoki László. 1961

174 BEGOVÄCZ ROZSA

Fejkendő — rubac

A Dráva menti horvát nők négysarkos fejkendőt viseltek. A kendők megkötési módja télen-nyáron, vasár- és ünnepnap más volt.

Nyáron a hé .köznapos otthoni munkáknál és va­sárnap, télen-nyáron hátul tarkón kötötték meg a kendőt oly módon, hogy elöl a kendőt a homlokra húznák. A nyári mezei munkáknál a kendőt úgy kö­tötték meg, hogy arcuk alig látszott. A kendőt mé­lyen a homlokba húzva, elöl az áll alatt kötötték meg. Tették ezt azért, hogy megakadályozzák az arc lebarnulását. Az itt élők ízlése szerint az a nő volt szép, akinek halványpiros, hamvasfehér bőre, fekete, mosolygós szeme és keskeny piros ajka, sö­tét haja volt. Télen hétköznap a leányok is és az asszonyok is elöl kötötték meg a kendőt.

L

Télen az asszonyok úgy, mint a leányok is tették, hátra kötö;ték a fejkendőjüket nagy ünnepeken, hogy a díszes főkö őjük kilássék.

Kb. az 1930-as évektől kezdtek a leányok és a menyecskék kendő nélkül járni télen-nyáron, vasár-és ünnepnap az istentiszteletre, mert Sterbe neve­zetű plébános megtiltotta, hogy a leányok és me­nyecskék télen kendőbe járjanak templomba.

A kendőnek több fajtáját ismerték és viselték ezen a vidéken. A legünnepibbnek számított a kas­mírból készült z debelima ruzama rupci (nagyrózsás kendő). Ezek lehettek piros, rózsaszín, bordó, vilá­goskék, sötétkék, zöld, fehér, fekete, sárga alapon nagymintás rózsa- és levélmotívumokkal.

Kb. 1940-ig lila kasmírkendőket is hordtak néhá­nyan, de ez nem volt általános.

11. kép. Tüll kendő. Baranya megye (Ltsz.: JPM 70.65.264.1) Fotó: Zalka Ê., 1980

A DRÁVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 175

Egy másik fajta kendő a delin rupci (delin ken­dő). Ezeket is ünnepnapokon hordták. Anyaguk kas­mír volt, többnyire fehér, ill. drapp színű volt az alapjuk. Felületükön az alapszín tónusához hasonló színű motívumokkal, melyek lehettek apróbbak, de lehettek nagyméretűek is.

Az újmenyecskék ünnepi viselete volt a négysar-kos tarkón megkötött tüll kendő, singovana krpa, melyet az 1930-as évekig viseltek a Dráva mentén. Ezt a kendőt csak az a nő viselhette, aki már meg­szülte első gyermekét és élete 30. évét még nem töl­tötte be.

A tüll kendőket a rajtuk lévő motívumok szerint más-más névvel illették, pl.:

na musicke (muszlincás) na male grane (kis ágas) na ruze (rózsás).

Az idősebb nők vasárnap, gyász és böjt alkalmá­val fehér házilag szőtt 1,5 szélből összeállított ken­dőt viseltek. Anyaga lehetett len, kender- és pa­mutvászon. Ezt mindig elöl az áll alatt kötötték meg. A leányok, a fiatal és középkorú menyecskék fekete kendőt viseltek gyász és böjt alkalmával.

Az 1930-as években viseltek egy kendőfajtát a go-vedar-t

A kendő széle piros alapú volt, melyet fekete és sárga minták díszítettek. A kendő belsejének alap­színe fekete volt, ezen piros és sárga motívumok voltak.

Hétköznap az idősebb asszonyok mezei munkára kékfestő kendőket viseltek (kék alapon fehér, és kék alapon zöld mintásakat) otthon fekete kendőket hordtak.

A fiatalabbak hétköznapos viselete a mosó (kar­ton) kendő volt.

12. kép. Kasmír kendő. Somogy megye (magántulajdon). Fotó: Zalka É., 1981

176 BEGOVÁCZ RÓZSA

Kendő alá való — podkrpica Női ing - rukavi, oplecak

A podkrpica-t a menyecskék a tüllkendő alatt vi­selték, ennek anyaga zöld alapon apró újmódi min­tás kasmír volt. A podkrpica sapkaszerű fejfedő volt. Ennek tarkó felőli részét a főköíőbe tűrték bele hátul. Elöl kissé homlokba húzva viselték. Elöl a homlok felé eső szélét piros alapú mintás selyem­szalaggal, ill. rózsaszínű farkasfoggal szegték. A podkrpica-t középen is (homloktól tarkóig a haj vá­lasztékát követve) piros alapú mintás selyemszalag­gal, ill. a szalag két szélét is rózsaszínű farkasfog­gal díszítették. Erre a sapkaszerű fejfedőre kötötték aztán a tüllből készült négysarkos kendőt, oly mó­don, hogy azt elöl kissé homlokba húzva, hátul kö­tötték meg a főkötő fölött a tarkón. A podkrpica-t a tüllkendőhöz hasonlóan csak az 1930-as évekig vi­selték a Dráva mentén és csak az volt jogosult vise­lésére, aki már megszülte első gyermekét, ill. éle­te 30. évét még nem töltötte be.

A Dráva menti horvát nők inge házi vászonból készült. Az ing archaikus vonása, hogy oly rövid, hogy még a derekat sem éri el, csupán a mellett ta­karja. Az ing összeállítása igen kezdetleges, a szél mentén állító .ták össze kézi varrással. Az ing ele­jét és hátulját egy-egy szélből, oldalai fél-fél szél­ből állnak, melyek egyben az ujjának belső részei is.

Az ujját másfél szélből állították össze. „Az oldal és ujjatoldást egyetlen, hosszú csíkból

is készítik, olyanformán, hogy az ujj alsó végétől kiindulva, a test formáját köve Ive, hónaljban meg­hajlik és innét a derékhoz varrva, ennek alsó vé­géig ér. Az ily módon alkalmazott toldás fölösleges­sé teszi a pálhát. Az ilyen toldással bíró ingeken azonban a nyaktól lefelé haladva a derék az ujjhoz van hozzávarrva.

23. kép. Delin kendő. Somogy megye (magántulajdon). Fotó: Zalka É., 1981

A DRÁVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 177

14. kép. Női fehér szőttes gyászing háta Baranya megye (Ltsz.: JPM 52.2810.1)

Fotó: Zalka Ê., 1980

16. kép. Az 52.2810.1 leltári számú ing szőttes mustrája

11. kép. Női fehér szőttes gyászing háta Baranya megye (Ltsz.: JPM L. 52. 6. 1) 18. kép. Az L. 52.6.1 leltári számú ing szőttes mustrája

15. kép. Az 52.2810.1 leltári számú ing kézelője

178 BEGOVACZ ROZSA

Egy darabból való oldal és ujjatoldást találunk a Dráva menti horvátokon kívül a krassószörényi szer­beknél, hunyadi oláhoknál és a honti tó oknál." (Pa-lotay 1931:159—160) Nyakban bő redőjű inget kes­keny nyakpánt fogja össze, melyet általában színes szegőszalaggal díszítették.

19. kép. Női horvát gyászing háta Baranya megye (Ltsz.: JPM L. 52.1.1)

Fotó: Zalka É., 1980

A női viselet dísze a szőttes ing. Ennek is bő ing-ujja, melynek gazdag szőttes mintája leginkább pi­ros és fekete pamuttal beleszőtt, csíkokban rende­zett díszítmények sora. Fejlett művészi érzékre vall a minták sokfélesége és a díszítmények térbeni el­rendezése. A Dráva menti női ing pannon típusú, mellévarrott, hosszú, bő szélesujjú. Az ujja könyök­nél húzott, kézelője széles színes szőttes sávval és csipke szegéllyel díszített. Az ing -elöl nyakban mellig hasított, nyakban sodrott kenderszállal kö­tődik. A különböző színű és motívumú ingek vise­lését a hagyomány szabta meg az életkor és alka­lom (hétköznap, ünnepnap) szerint. (Vö. 1. a., 1. b. ábrákkal.)

Az ing részei:

eleje — prvi start háta — straznji start nyakpánt — obesva pálha — latica ujja — rukav kézelője — pod íodri csipke — spice hasi .ék — rasporak

A női ingeket anyaguk szerint két csoportba oszt­hatjuk.

a) házi vászonból készültek, b) gyári anyagból varrottak.

a) A házivászonból készült ingek eleje, háta, ujjá­nak belső fele mindig len, vagy feleszálas (kender + pamut) vászonból készült. Az ilyen ingek ujján és kézelőjén az inget viselő korától függően színes szőttes díszítmény van. Pirossal szövött ingeket, erijeni rukavi, a gyermekek, leányok, fiatal és kö­zépkorú menyecskék viselhettek. Ezek motívumai igen változatosak. Csak néhányat sorolunk föl ezek

20. kép. Az L. 52.1.1 leltári számú ing szőttes mustrája 21. kép. Az L. 52.1.1 leltári számú ing kézelője

A DRÄVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 179

közül: particki (csíkos), na dasku (deszkás), na ig-licu (tűs), na kopce (kapcsos), na gubac (gubacsos), na deteljinke (lóherés), na stricke (tücskös), na ruze (rózsás), na polovinke (parcellás), na mali mak (kis mákgubós), na veliki mak (nagy mákgubós), z mis-nog ruva (miseruhás), gore-доге (felfelé-felfelé), na tulipáné (tulipános), na lokvanj (harangvirágos), na klincoke (szegfűs), na tice (madaras) . . .

A piros szedettes ingeket esetenként kevés zöld, kék és rózsaszínnel is kiegészítették, leginkább a madarasokat. A középkorú asszonyok (40—50 évig) hétköznap piros-feketével szőtt ingeket, mesani ru­kavi, viseltek hétköznap. Az ing ujján és kézelőjén fehér alapon fekete-piros szőttes minták voltak. Drá­va mente baranyai horvát falvaiban találkozhatunk kékkel szövöttekkel is. Ez feltehetően a szőtteseiről méltán híres, szomszédos Ormánság hatására alakult

így. A mesani rukavi mintái lehettek: na polovinke (parcellás), na deteljinke (lóherés), na gubac (guba­csos), na sipkove ruze (tövises, rózsás), na tice (ma­daras), na mak (mákgubós), na kopce (kapcsos), particki (csíkos), na iglicu (tűs).

Az egészen idős asszonyok hétköznapi viselete a fekete alapon kis fehér mintás szövésű ing volt, cmi rukavi. 'Ezek motívumai lehettek : particki (csí­kos), na iglicu (tűs), na dasku (deszkás), na kopce (kapcsos), sir от (túrós), na tice (madaras), na ni-canice (nyüstös). A fekete nagymintás ingeket csak a fiatalabbak viselhették gyász, ill. böjt alkalmával vasár- és ünnepnap délután.

A teljesen fehér színű ingeket az öregasszonyok viselték ünnepnap, ill. gyász és böjt alkalmával hét­köznap és ünnepnap is. A fiatalabbak fehéret hord­tak gyász, ill. böjt alkalmával.

22. kép. Horvát női ing háta, fekete-piros szőttes motívumokkal Baranya megye (Ltsz.: JPM 50.14.62). Fotó: Zalka Ê., 1981

180 BEGOVÂCZ ROZSA

23. kép. Horvát női ing háta. íekete szőttes motívumokká1

Baranya megye (Ltsz.: JPM 50.14.69). Fotó: Zalka É., 1980

A színes ujjú és kézelőjű szőttes ingeket nem vi­selték soha miséremenetelkor, ezeket Ádám—Éva napján, szilveszterkor, nagyszomba'.on és a húsvéti hússzenteléskcr viselték.

A pirossal és feketével szőtt ingeknél megfigyel­hetjük a díszí.őmoiívumok térbeli elrendezésének időbeni változását. A legrégibb típusú ingeknél az ingujjon T alakú csipke és szőttes motívum elren­dezést figyelhetünk meg, a baranyai sokacok, ill. bosnyákok női ingeihez hasonlóan, de azzal a kü­lönbséggel, hogy a Dráva mentén a motívumok szőt­tes technikával készültek, míg az előoö em ítatv: so-kacoknál és bosnyákoknál baranyai magashímzéses technikával készültek a motívumok. A díszítő motí­vumok a Dráva mentén és a baranyai sokacoknál és bosnyákoknál is fekete és piros színűek.

A századforduló környékén szőtt ingeknél az uj­jon levő fehér és színes sző .tes betoldásoknál a váll vonalában kb. 5—б cm széles, az ujjon lévő min-

24. kép. Horvát lányok ünnepi viseletben Drávasztára, Baranya megye (Ltsz.: JPM 168 RP)

Fotó: Kankowsky E., 1931

A DRÄVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 181

táktól eltérő, sávban elhelyezkedő geometrikus mo­tívumokat találunk. Kb. az 1930-as évektől kezdő­dően fokozatosan felhagynak a vállon lévő díszsáv szövésével.

b) Gyári anyagból készült női ingek. A gyári anyagból készült ingeket csak vasár- és ünnepnap hordták, hétköznap soha. Ezeknek is több fajtája volt ismert. A gyári anyagból készült ingek sza­bása uo. volt, mint a háziszőttes vászonból készül­teké, azzal a különbséggel, hogy ezeknek kézelője széles, színes selyemszalag volt (többnyire ka-ász-motívumos volt), amelyet még fekete, rózsaszín, zöld vagy világoskék kb. 3—4 cm-es pamutcsipke is szegélyezett. Egykoron ezeket az ingeket tartot­ták a legértékesebbnek, különösen azokat, melyek tüllből készültek, singovani rukavi. Ezekből minden nőnek volt 7—8 darab. A tüll ingeket a leányok és a fiatal menyecskék viselték. Motívumaik szerint kü­lönböztették meg őket. Ilyenek voltak pl.: na male grane (kis ágas), na velike grane (nagy ágas), na koírcenke (karikás), na tice (madaras), na kosutice (kockás, liliomos), na tulipáné (tulipános), dupla lozica (dupla indás), na klasove (kalászos), na ruske (köriés), sir от grane (szétágazó ágas), tilangosi. (Válltól a kézelő felé egymás felett, sorokban he­lyezkednek el a motívumok. Válltól lefelé halad­va a motívumok méretei egyre nagyobbodnak.) Az utóbbi fajta inget feltehetően a szomszédos ormán-

25. kép. Horvát asszony kisgyermekkel Felsőszentmárton, Baranya megye (Ltsz.-. JPM 6012)

Fotó: Füzes Endre, 1961

sági viseletből kölcsönözték, ahol hasonló motívumú ingeket viseltek. A tilangos anyagát az Ormánság szívében, Sellyén vásárolták.

Retki rukavi (ri ka szövésű). Ezek anyaga fehér áttört mintájú igen vékony pamutanyag volt. Eze­ket adventban, böjtben, újholdvasárnap hordták a lányok, a fiatal és középkorú asszonyok. Ezeket is mo ívumaik szerint különböztették meg : na zeje (káposz':ás), na listove (leveles), na grozdze (szőlős), na bubice (pettyes), na skarje (ollós), na velike bu-bice (nagy pettyes), na musicke (muszlincás), na gübac (gubacsos), na ruze (rózsás), na klincoke (szegfűs).

Újhold vasárnap a leányok és a fiatal menyecs­kék selyemujjú inget viseltek, míg a többiek a ha­gyományos pamutujjúakat.

Gusti rukavi (sűrű szövésű ingek). Ezeket böjt­ben, adventban és újhold vasárnap a leányok, a fia­tal és középkorú menyecskék viselték. Ezeknek két fajtája volt ismert: Az anyaga szerint lehetett cérná­ból és selyemszállal szövött. Ezeknek volt egy ma­deira változata is. A baranyai Dráva menti falvak leányai és asszonyai hosszabb kézelőt hagytak az ingen. így az ing ujja annak ellenére, hogy könyök fölött húzott és kötött volt, majdhogynem leért a csuklóig.

A gyász alkalmával viselt ingeknek megvolt a ma­guk szigorú viselési sorrendje. A Dráva mentén is.

26. kép. Horvát asszony hétköznapos viseletben Felsőszentmárton, Baranya megye (Ltsz.: JPM 6036)

Fotó: Füzes E„ 1961

182 BEGOVÄCZ RÓZSA

27. kép. Alsó női ing háta. Somogy megye (magántulajdon). Fotó: Zalka Éva, 1980

28. kép. Női alsó ing eleje. Somogy megye (magántulajdon). Fotó: Zalka Éva, 1980

akárcsak az Ormánságban fehér volt a gyász színe. A mélygyász idején sima fehér ingeket hordtak, függetlenül viselője korától. Ezek kézelőjét még-csak csipke sem díszíthette. Az előbb tárgyalt ing­fajtát a gyászoló kb. egy évig viselte. A gyász eny­hültével kb. 1—2 hónapig olyan fehér alapú inget hordtak, melynek kézelőjét már csipke is szegélyez­hette, ujján hosszanti irányban elhelyezkedő szőt­tes motívumokkal. A gyász év eltelte utáni 3. hó­napban a még mindig fehér színű inget, rúkavi z tvezom (csipkés) viseltek. Ennek az ingfajtának is ujja és kézelője fehér színű mintákkal volt szövött. Az előbbi típustól abban különbözik, hogy ennél válltól könyökig hosszanti irányban kb. 5 cm-es szé­

lességű fehér horgolt csipkebetét volt. Ebben az időszakban hordhatták a ciK/ar-ból (fodrosvászon­ból készült) készülteket is. Még ez az ingfajta is fehér színű volt, de már valamivel vékonyabb szál­lal sző.ték. A második gyászév felétől hordták a svilenka-t (selyemszállal szövött). Ennek anyaga igen finom, vékony, áttetsző háziszőttes volt. Ez alá rö-vidderekú alsó inget húztak, melynek mindkét uj­ján fehér alapon világoskék, zöld, sárga, lila színű, hímzett virágok (legtöbbször kék nefelejcsek) vol­tak. Ünnepnap a gyászoló a második gyászév 3/4-étől gusti rukavi-t hordott, ez alá is húzott rövid-derekú alsó inget. A második gyászév végétől visel-

A DRÄVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 183

29. kép. Női alsóing hímzett mintái Somogy megye (magántulajdon). Fotó: Zalka Ê., 1980

30. kép. Női alsó ing hímzett mintái Somogy megye (magántulajdon). Fotó: Zalka Ê., 1980

ték vasár- és ünnepnap a retki rukavi-t Még ez alá is gyászosan hímzett alsó ing illett.

A hétköznap viselt gyászingek sorrendje más volt. A mélygyász idején viselt ingek megegyeznek az ünnepeken viseltekkel (az első kettő). Hé köznapra már nem viseltek sem rukaui z tvezom, sem cinjar-t, sem suilenka-t, hanem az első gyászév elmúltával vi­

selték a fekete szövöttet fél évig, majd a második gyászév felétől az év végéig fekete-pirossal szö­vöttet. (A gyászingek viselési sorrendje arra az eset­re érvényes, amikor lány vagy fiatal menyecske gyá­szolja valamely közeli rokonát.)

Az inghez különböző hiedelmek is fűződtek, így pl. ha valaki új inget kapott, akkor először a rózsa­füzért dugták az ing ujjába és az ing elejébe, hogy az ing viselőjét minden baj elkerülje.

Alsó női ing — oplecicak

Anyaga házilag készült pamutvászon. Dereka igen rövid. Háta egy szélből készült. Elejét két és fél szélből állították össze. Eleje nem csukódik. Ujja bevarrott, egy szélből készült, kézelőjén csipke sze­géllyel. Ujján, hátán és vállán gyári anyagból ké­szült rátét van. Ennek alapszíne lehet fehér, sárga vagy kék. A rátétet vis-slője kora és viselési alkalma szerint hímezték.

Az ünnepnapokon hordott alsó női ing lehetett sárga, fehér, vagy világoskék alapon nagyméretű élénkszínű gyapjúszállal hímzett motívumokkal (ró­zsa, tulipán, konkoly). Böjtben, adventban, gyász­ban és újhold vasárnap hordták a lányok és a fiatal menyecskék a fehér alapon világoskék, lila, sárga színű apró motívumokkal hímzetteket. A középkorú asszonyok minden ünnepen ilyet hordtak.

Szoknya (bikla) - tubaca

Anyaga szerint lehet kender-, len- és pamutvá­szon, később készülhetett damasztból és sifonból is.

Ahány szél bőségű szoknyát akartak varrni, any-nyi szoknyahosszúságú darabot vágtak le szálmen­tén a türetből. Az anyag szövött széleit — minden szabás nélkül — simán egymáshoz varrták. A bikla deréknál és az aljánál azonos bőségű. (Knézy 1981:78)

A szoknya öt-hat szélből állt. Az első szél (a kö­tény alatti) mindig durvább szövésű vászonból ké­szült, mint a másik négy. Az első szél alján szőttes technikával készült diszsáv volt, mely piros,- fekete — piros; és fekete színű lehetett. Felsőszentmárton­ban a szoknya alján lévő díszsáv nemcsak színes szőttes lehetett, hanem hímzett technikával is ké­szülhetett. A régies főkötő motívumaihoz hasonló keresztszemes geometrikus mintákkal, vagy az újabb stílusú szabadrajzulatú színes gyapjú, ill. selyem­szállal hímzett az alsó női ingen használatos virag­es levélmintákkal varrták ki.

A szoknya magasított, keskeny derekú és váll­pántos volt. Eleje mélyen hasított volt. Derékrészen vagy ráncolt, vagy rakott volt, kivéve az első szélt, ez mindig sima maradt. A szoknya alján széles fel­hajtás volt. A szoknya sajátos felkötosi módja miatt a nők dereka igen rövidnek lálszott. A szoknya térdig ért, de annál rövidebb is lehetett. A hagyó-

184 BEGOVACZ RÓZSA

32. £ép. Szoknya alján levő szőttes dísz-sáv Baranya megye (Ltsz.: JPM L. 52.3782.1)

Fotó: Zalka Ê., 1980

32. kép. Szoknya alján lévő szőttes dísz-sáv Baranya megye (Ltsz.: JPM L. 52.3745.1)

Fotó: Zalka É., 1980 33. kép. Szoknya alján lévő szőttes dísz-sáv

34. kép. Szoknya Baranya megye

Fotó: 35. kép. Szoknya

Baranya megye Fotó:

Baranya megye Fotó:

alján lévő szőttes dísz-sáv (Ltsz.: JPM L. 52.3777.1) Zalka Ê., 1980 alján lévő szőttes dísz-sáv (Ltsz.: JPM L. 52.3759.1) Zalka Ê., 1980 (Ltsz.: JPM L. 52.3801.1) Zalka É., 1980

A DRÄVA MENTI HORVÄTOK NÉPVISELETE 185

mány szerint a szoknyát azért kötötték fel magas­ra, mert a vidék mocsaras, ingoványos volt.

A szoknyáknak is különböző fajtái voltak. (Vö. 2. ábra.)

a) dretvanka A dretvanka-t a legmélyebb gyász idején viselték

az idősebbek, ill. a fiatalabbak is, ha nagyon közeli hozzátartozójuk halt meg.

Ez a szoknyafajta is öt szélből áll. Kender, ill. lenvászonból készült, kézi varrással állították ösz-sze. Első szélének alján semmiféle színes szőttes dí­szítés nem volt. A szélek alján ék alakú csipkebe­toldás van. A dretvanka apró ráncokba szedett. Anyagát oly módon szőtték, hogy a beverő kereszt­szálak közé vastag cérnaszálakat szőttek bele kb. 3—4 cm-nyire egymástól. Majd, amikor a vászon a szövőszékről lekerült és megmosták, akkor a ven­dégszálakat meghúzták, így a vászon ráncokba redő-zött. így hagyták megszáradni a vásznat. Száradás után a vendégszálakat véglegesen kihúzták az anyagból. Az ilyen módon szőtt, majd megvarrt szoknyából a ráncokat semmiféle módon nem lehe­tett kiszedni, vagy kisimítani.

b) narokljana rubaca - (sűrűn ráncolt) Ez a szoknyatípus is feleszálas kendervászonból

készült. Az öregasszonyok viselete volt ez, ill. eb­ben gyászoltak a leányok és fiatal menyecskék. A narokljana rubaca is öt szélből áll, abban különbö­zik az előbb tárgyalttól, hogy ennek az első szél alján fekete színű szőttes díszsáv van. Derekán a ráncokat tűre fűzték fel. Ezeket a ráncokat min­den ruhapárolás után meg kellett igazítani. Voltak olyan asszonyok a környéken, akik vállalták a szok­nyák pliszérozását. Ilyen asszonyok éltek Felsőszent­mártonban és Potonyban.

cjnasnjitana rubaca — (rakott szoknya) Anyaga pamutvászonból készült. Ezt a gyászév

eltelte után visel'.ék. Az előbbitől csupán abban kü­lönbözik, hogy derékban nem szedett, hanem ra­kott.

d) rozanka Ünnepen viselt szoknyatípus volt ez. Finom vé­

kony gyári fehér anyagból készültek. A mosás előtt az ebből az anyagból készült szoknyák kemények, jó tartásúak voltak. Mosás után az anyag magától rakásokba rendeződött. A rozankat anyaga szerint különböztették meg. Készülhetett: damasztból, si-fonból, selyemből.

A c) és d) pontban tárgyalt szoknyákat kemé­nyíteni is szokták. Ezt nem mindenki maga végez­te, hanem az ebben a munkában különösen jára­tos asszonyokhoz vitték. Ruhakeményítéssel két asz-szony is foglalkozott ezen a vidéken : Lakócsán Ve-riga Vincéné sz. Romolicz Katalin és Tótújfaluban Bunyevácz Vincéné sz. Szinyákovics Mária. Ezek az asszonyok nemcsak keményítették a szoknyákat, de ki is vasalták, ill. a tüll ingeket kékítették is.

A biklához is fűződik néhány hiedelem, ezeket

Gönczi jegyezte le Dráva mente horvátlakta falvai­ban: „Esküvő után ahány napig a nő azt a biklát (fehér vászonszoknya) magán hagyja, annyi évig nem lesz gyermeke") Lakócsa. (Gönczi 1937:24)

Egy másik ilyen hiedelem Gönczi lejegyzésében: „Esküvő után pedig a menyasszony a biklát leveti, azt a feje fölött háromszor megrázza, a szegre, vagy a fogasra akasztja, hogy soha gyermeke ne legyen" (Gönczi 1937:24).

Alsószoknya — pucuknjenka Anyaga házilag szőtt vászon volt. Hétköznapos vi­

selethez kendervászonból, ünnepi alkalomra viselt-hez pamutvásznat használtak. Alsószoknyához sifon anyagot csak a II. vh. után vettek.

A századfordulón még viseltek olyan alsószok­nyát is, ami olyan volt, mint a felsőszoknya, azzal a különbséggel, hogy nem öt, hanem három szélből állt és felhajtása sem volt olyan széles. Ezt a fajta alsószoknyát na kikjisce-nak (vállpántos) hívták (vö. 3. ábra). A századforduló táján kezdték viselni a pucuknjenka-t (lajbis alsószoknyát). Ezt is három szélből állították össze, kézi varrással. Derékrésze magasított, derékban vágott. Felsőrésze mellénysze-rű, ujjatlan (vö. 4. ábra).

A hétköznap viselt alsószoknya felhajtását cak-kokba vág'ák, az ünnepit alul fehér pamutcsipké­vel szegték. A szoknya alá egy alsószoknyát visel­tek, télen-nyáron, vasár- és ünnepnap.

Részei: első szél — prva pola felhajtás — porub derékrész — obesva hasíték — rasporák pánt — kikjisci

öv — pojas

A Dráva menti horvát nők öve igen keskeny, pántszerű kendervászonra erősített viseleti darab. Az öv csak egy része díszített, hímzett, élénk színű mo­tívumokkal. Kötője kendervászon csík. Az öv hát­ra kerülő része színes kasmír, vagy bársony alapra selyem, vagy gyapjúszálból hímzett motívumokból áll. A fiatalabbak öve kék, zöld, fehér, piros, rózsa­szín alapon selyemszállal hímzett volt. (Ezt kb. 35 éves korig viselhették). A középkorú asszonyok öve fehér alapú volt, ezen sötétkék, világoskék, lila szí­nű gyapjúszállal hímeztek. A 40—50 közöttiek fe­kete alapon fehér cérna hímzésű övet hordtak. Az eddig tárgyalt övek alsó és felső szélét piros, kék, vagy fekete színű farkasfog szegélyezte. Felsőszent­mártonban még az 1940-es években is viseltek ke­resztszemes technikával készült öveket.

Az idős asszonyok egyszerű sima fekete színű övet viseltek. Ez a fajta öv klottból készült, farkas­foggal sem szegélyezték. Ilyen fajta övet viseltek a fiatalok és öregek egyaránt gyász alkalmával.

186 BEGOVÁCZ RÓZSA

36. kép. Dráva menti horvát női övek. Ltsz.-ok: (a) JPM L. 63.2419.1, (a-c): Baranya megye, (d-e): Somogy megye

37. kép. Kprvát női kasmír kötény Somogy megye (magántulajdon). Fotó: Zalka Ê., 1980

38. kép. Horvát női selyem kötény Somogy megye (magántulajdon). Fotó: Zalka Ê., 1980

Kötény — írtun, írtunac

A női viselet elengedhetetlen része. Színe és anya­ga a nők életkora és viselési alkalma szerint válto­zott. A kö'ényt általában két kendőből állították össze, legtöbbször kézivarrással. Derékban rakások­ba szedték. Kötője általában rózsaszínű pamutpert-li. Fekete kötője csak a gyász, ill. böjt alkalmával viselt kö ényeknek volt. A kötény alján 2—5 kb. 1 cm széles színes szalag rávarrás, ill. felette fehér farkasfog volt. A kötény alját pamutcsipke szegte. A kötény közepén hosszanti irányban is selyemsza­lag rávarrás volt.

A legértékesebbnek és egyben legünnepibbnek számított a nagyrózsás kötény, (z debelima ruzama

írtun). Ez kasmír anyagból készült. Alapszíne lehe­tett piros, rózsaszín, bordó, sárga, zöld, fehér, fekete, sötétkék, világoskék. Az egész felületen nagyméretű rózsa-, ill. levélmo.ívumok voltak. A következő faj­ta kötény volt az újmódi. Anyaga ennek is kasmír volt. Alapszíne és szabása a fentivel egyező ; viszont abban különbözik a fentebb tárgyalttól, hogy ennek motívumai apróbbak voltak. Az újmódi kötényeket időrendi sorrendben megelőzték az ún. bordürös kö­tények, na venac. Ezek alján koszorú alakban elhe­lyezkedő motívumok voltak. Anyaguk egyszínű kas­mír volt. Szabása a fent tárgyakkal azonos.

Ezen kívül viselhettek még a Dráva menti hor­vátok fekete bársony alapon apró, színes selyem-

A DRAVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 187

39. kép. Horvát nők ünnepi viseletben Drávaszlára, Baranya megye (Ltsz. : JPM 3278 RP)

A totó készítője és a készítés ideje ismeretlen

szállal hímzett motívumú kötényeket is és fekete, sima, ill. mintás selyemből készülteket is.

A mélygyász idején viselt kötény alján nem volt sem középen, sem az alján selyemszalag, csipke és farkasfog.

A baranyai horvát falvakban a gyász idején a nők fehér házivászonból készült kötényt hordtak. Hét­köznapra fekete klóit anyagból készült kötényeket viseltek gyász alkalmával. A hétköznapos kötény kékfestő anyagból készült. Kb. az 1930-as évektől kezdték viselni a félkantárt, mely kartonból készült.

1940-es évektől jött divatba a kantáros kötény, ezeket az előbbihez hasonlóan csak hétköznap visel­ték. A terhes asszony kötényéhez fűződő potonyi hiedelmet jegyzett le Gönczi. „A felkötött kötényt is le kell engedni, mert gyermekén villámcsapás je­le fog látszani, vagy legalábbis fekete lesz az arca". (Gönczi 1937:48).

41. kép. Horvát iiúk Drávasztára, Baranya megye (Ltsz.: NM 9677)

Fotó: dr. Varró L, 1908

40. kép. Horvát fiúk Polony, Somogy megye (Ltsz.: NM 9693)

Fotó: dr. Varró L, 1908

42. kép. Horvát lányok ünnepi viseletben Baranya megye (Ltsz.: JPM 469 RP)

A íotó készítője és a készítés ideje ismeretlen

188 BEGOVÄCZ RÓZSA

43. kép. Horvát nők és gyermekek Drávasztár a, Baranya megye (Ltsz.: NM 9680)

Fotó: dr. Varró 1., 1908

44. kép. Horvát fiatalasszony ünnepi viseletben Drávasztára, Baranya megye (Ltsz.: JPM 99 RP)

Fotó: Kankowsky E„ 1931

Női nyakbavalók

A fiatalabb nők nyakukban több színű, több soros üveggyöngyöt viseltek. Ezek színei lehettek: piros, sötétkék, zöld, sárga, rózsaszínű, fehér, ezüst. Min­den gyöngyhöz színes masnira kötött selyemszalag is járt.

45. kép. Horvát asszonyok ünnepi viseletben Drávasztára, Baranya megye (Ltsz.: JPM 90 RP)

Kb. 1910-től aranyláncot is hordtak a nők. A lánc széles, hosszú volt. A lánc medáljában minden lány szeretője fényképét hordta.

Az 1. világháború előtt fekete, keskeny bársony­szalagot is viseltek a nők. A szalagon porcelánból készült fekete medál volt. Szintén az 1. vh. előtt viselték a na prsa sik-ot is. Ez négyágú selyem­szalagra fámszállal hímzett nyakbavaló volt. Ezt csak a legmódosabbak viselték. Nyakban viselték az ún. „oporac"-ot is. Ez rakott fehér madeira csipke volt, melyet nyakban színes szegőszalaggal szegtek. Drá-vasztárán századfordulón pénzfüzért is viseltek a nők, egy adatközlő állítása szerint.

Vállkendő - topli rubac Télen a leányok is és az asszonyok is gyapjúból

készült vastag négysarkos vállkendőket viseltek. A leányok és a fiatal menyecskék rózsaszínű és fehér vállkendőt, a középkorúak szürkét, míg a legidő­sebbek fekete színűeket viseltek.

Esőkendő — stolnjak Nyáron a leányok és asszonyok eső esetén asztal­

terítőt terítettek magukra. Ez az esőabrosz hétköz­napra kendervászonból, ünnepre pamutvászonból ké­szült. Az esőabrosz két szeles, kézi varrással össze­állított volt.

A gyermekek, lányok és fiatal menyecskék piros szőttes sávval, a középkorúak piros-fekete, a legidő­sebbek fekete szőttes sávval díszítetteket viseltek. A vasárnap viselt esőabroszok szőttes sávja lénye­gesen szélesebb volt, mint a hétköznap viselteké.

Hétköznap ebbe az abroszba kötötték a mezőre vitt élelmet és ruhaneműt, ezt fejen hordva, batyu-

A DRÄVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 189

46. kép. Ûj menyecske ünnepi vállkendője. Baranya megye (Ltsz. : JPM 60 2211) Fotó: Zalka Éva, 1980

42. kép. Új menyecske adventi vállkendője. Baranya megye (Ltsz.: JPM 5314 2) Fotó: Zalka Ê., 1980

190 BEGOVACZ ROZSA

4S. feép. Û; menyecske adventi vállkendője. Baranya megye (Ltsz. Fotó: Zalka Éva, 1980

JPM L. 63.1256.1)

49. kép. Horvát nők ünnepi viseletben Baranya megye (Ltsz.: JPM 453 RP)

A totó készítője és a készítés ideje ismeretlen

ként vitték ki a munkára. Mezei- vagy piszkosabb házimunkához ezt az abroszt kötötték, csavarták ma­guk köré.

Női kabát — kacabajka, menten

A kacabajka fekete színű, hosszú, szúk ujjú, gal­lér nélküli, bélelt ruhadarab volt. Nyakán, elején, alján, és kézelőjén műszőrme díszítés volt. A kaca­bajkát idős asszonyok viselték a vállkendő alatt.,

Menten-t, módosabb, idős asszonyok viseltek. A menten kék posztóból, fehér báránybőr béléssel ké­szült. Nyakán, alján, ekjén és kézelőjén rókaprem szegélyezte. A menten derékig ért, hosszú ujjú, gallér nélküli felsőruházati darab volt.

Lábbeli

Nyáron a nők kb. az 1940-es évekig mezítláb jártak. A hó elolvadásától (márciustól) már láb­beli nélkül jártak. Még az 1960-as években is ta­lálkozhattunk esetenként mezítláb járó asszonyok­kal.

Aratáshoz viszont mindenki bocskort húzott. A bocskort a lakócsai Szt. Antal-napi búcsún vásá­rolták Jelics Pál bocskorostól.

A DRÄVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 191

A Dráva menti horvát nők oldalt csatos (catosi)-fedeles bocskort hordtak, mely disznóbőrből készült. Ara':áshoz és más mezei nyári munkához a horvát nők talp nélküli harisnyát, (lacki) húztak, így véd­ték lábukat a lebarnulástól.

A nők télen korábban tutyit, a későbbiekben fél­cipő!: hordtak. Korábban a fiatal nők barna, az idősebbek fekete patent harisnyát hordtak. Kb. 1920-tól keresztbe csíkos harisnyát (z partama striníle) is viseltek.

Még ennél is később jöttek divatba az ún büty­kös" harisnyák (na bubice striníle). Ezeket a pécsi vásáron vették. A harisnyák lehettek sárga alapon függőleges csíkokban elhelyezkedő bütykökkel. A bütykök színe minden sorban más volt. A büty­kök színe sorrendben a következő volt: kék, zöld, fehér, rózsaszínű. A harisnya lehetett zöld alapszínű is,- ekkor a rajtalevő bütykök színe rózsaszínű volt. A harisnyákat gyapjúból kötötték.

Az 1940-es évekből kezdték hordani a selyem­harisnyákat. Ezek színe szürke, rózsaszín, barack­színű és barna lehetett. Az eddig tárgyalt harisnya­fajták mindegyikét rózsaszínű pamutpertlivel kö­tötték meg a térd alatt.

Férfiviselet

A nőkkel ellentétben a férfiak kevésbé őrizték meg a hagyományos viseletüket. Az 1920-as években már csak a legidősebb horvát férfiak viselték a hagyományos értelemben vett népviseletet, míg a nők még az 1950-es években is horvát ruhában jártak. A 60-as években még húztak biklát, nagy ünnepekkor és lakodalom alkalmával is.

A férfiviselet elemeit a nőkéhez hasonlóan a fej­viselettől a lábbeliig ismertetjük.

Hajviselet Az emlékezettel megragadható időben viseltek

még Dráva-mentén a férfiak középen elválasztott, vállig érő hajat. A hajat zsírozták, hogy ne lobog­jon.

Az 1900-as években vált divattá az ún. kefe­frizura. Hajat havonta egyszer, ruhapároláskor mostak.

Kalap-kapa A kalapok anyaga filc volt. A horvát férfiak széles

karimájú és széles selyemszalagos kalapokat vi­seltek. A felsőszentmártoniak és a drávakeresztú­riak kerek kalapokat, míg a potonyiak és dráva-sztáraiak középen hosszan betűrt kalapokat visel­tek. A legények és házasemberek egyforma kalap­ban jártak. A fia'al férfiak szürke, kék, zöld szí­nűeket, míg az idősek fekete kalapokat viseltek.

Férfiing - rubaca A férfiak inge feleszálas kender, ill. pamutvá­

szonból készült. A hétköznapokra viselt ing anya­ga kendervászon volt. Hosszú, bő, bevarrott kézelő nélküli ujja volt. Gallér nélküli, elöl nyakban hasí­tott volt. Nyakban sodrott kenderszállal csukódott. Az ünnepnapokon viselt ingek anyaga pamutvászon volt. Az ing kis állógallérral készült. Elöl mellen kékszínű gombokkal gombolódott. A mell alatt kissé ráncolt volt. Hosszú, bő bevarrott ujja mandzsettá­ban végződött. A mandzsetta két kék gombbal csukódott. Mellrészen és madzsettán fehér szövő­szállal hímzett szabadrajzú virágok és levélmotívu­mok voltak. Az inget nyáron gatya felett, télen a nadrágba betűrve viselték. Az inghez övet nem viseltek a Dráva menti férfiak. A család férfitagjai bőved napján mindig új inget, gatyát, és kapcát kaptak, hogy az eljövendő évben sok kenderük legyen.

Kendő - rübac A felnőtt férfiak télen fekete, nyakban csokorra

kötött kendőt hordtak. Mellény - prosluk

A férfiak télen-nyáron hétköznap is és vasárnap is mellényben jártak. A mellény fekete színű posz­tóból készült; egysoros gombolású, gallér nélküli, ujjatlan, egyenes derékvonalú, kétoldalt egy-egy zsebbel készült felsőruházati darab volt.

Gatya - gace A férfiak gatyája feleszálas kender-, ill. pamut­

vászonból készült. A hélközben viselt gatyák szára szűk volt; minden szára 1 + 1/2 szélből állt. Ezek feleszálas kendervászonból készültek.

Minden gatyára egyaránt jellemző, hogy a gatya -szárakat szabás nélküli simán egymás mellé varrt vászonszeletekből állítják össze: a két szárat hasi és hátrészen kb. a teljes hosszúság 1/4-én varrják egymáshoz; ide állítják be a nagy négyzetes, pálha jellegű ülepet. A gatya felső szélén vagy 2 ujjnyi anyagot a gatya színére fordítanak ki, s visszasze­gik. A gatyának hasítéka nincs; A varrás során a szárakat nem ráncolják. (Knézy 1981:82)

Az ünnepnap hordott gatyák anyaga pamutvászon volt és akár 12 szelesek is lehettek. Derékban rán­colták, majdhogynem szoknyaszerűek voltak. A gatya takarta a térdet. A gatya alján nem volt rojt, sem a hétköznaposon, sem az ünnepin. Az inget a gatya felett viselték.

A gatyát tulajdonképpen télen-nyáron viselték. Nyáron a férfiak szűk gatyát hordtak; télen viszont bőszárút. Téli viseletnél a nyáron felsőruhaként vi­selt gatya a téli öltözetben más szerepet kapott, alsógatyaként viselték. A nadrág megjelenésével a férfiak téli viselete módosult. A nadrág alá is a nyáron viselt szűk gatyát húzták.

192 BEGOVACZ RÓZSA

Nadrág - lace A nadrág fekete posztóból készült, hosszú szűk

szárral. A nadrágokat készen vásárolták a vásáro­kon. Nadrágot csak télen viseltek. A nadrág alá szűk hosszú szárú, kendervászonból készült gatyát viseltek.

Az inget nadrágba tűrve viselték. Kötényt nad­rághoz is húztak.

Kötény - írtunac A férfiak gatyához is és nadrághoz is viseltek

kötényt. A kötény kékfestő anyagból készült. Ez a ruhadarab egyszeles, kézivarrással szegett, alján fehér hímzésű „V" motívumú díszítéssel. Kötője fe­kete pertli volt. A férfiak hosszú kötényeket visel­tek, melyek takarták a térdet.

A fiúk kötényt csak az iskola elvégzése után kaphattak. A férfiaknak hétköznapos és ünnepen viselt köténye is volt. Esetenként a kötény egyik csücskét átlósan a derékrészbe betűrhették. A kö­tényt mindig a gatya fölé de az ing alá kötötték. Ennek a viselési módnak gyakorlati jelentősége nincs, csupán mágikus óvó hatást tulajdonítottak neki. (Ribaric-Radaus: 1975)

Nagykábát - debeli rekin Az idősebb férfiak télen fekete, vastag hosszú-

kabátot viseltek, melynek nyakán fekete prémgal-lér volt. A fiatalabbak szürke és barna színű nagy-kabátokat viseltek, ezeknek is volt prémgallérjuk.

Szűr ~ kabanica Adaköz1őim a szűrre, mint viseleti darabra már

alig emlékeztek; viszont Endrei Ákos feljegyzése szerint létezett: „A szűr bokáig ért, a vállra akasz­tották. Sokszor nem is volt ujja, vagy csak rövid ujja, melynek fenekét bevarrták (fénekes ujjú szűr). A szűrt rendszeresen két hosszú összecsatolható, czifra szíj szalag díszíti a mely a vállon sárgaréz­csatról lóg alá. Ma már csak a juhászszámadók hordanak szűrt. Előfordul még . . . Potonyon . . . De legtöbb helyt már minden dísz nélkül". (Endrei é. n.)

Lábbeli A férfiak nyáron mezítláb jártak kb. az 1940-es

évekig. Aratáshoz bocskort opanki-t vettek a lakó-csai Szt. Antal napi búcsún, Jelics Pál bocskorostól.

A férfinép fűzős, fedeles bocskort putrani-i hor­dott. A szíjakat térd alatt kö ötték meg.

A csizma megjelenése ellenére néhány horvát férfi télen is bocskort hordott.

A cizme (csizma) csak télen húzták fel. Télen a csizmába is és a bocskorba is kapcát, obojki-t tettek. A kapca feleszálas, mesanica (kender+pa-mu l) vászonból készült. A család minden férfitagja karácsonyestére új kapcát kapott, hogy a jövő év­ben a család bővelkedjen a vászonban.

Egy tótújfalusi hiedelem szerint karácsony napján nem jó mezítláb járni, mert a család viszketegséget kap.

Az alábbiakban az egyes életkori szakaszokban viselhető ruházatról lesz szó.

Csecsemőkor A csecsemő ruházata igen egyszerű. Régi elhasz­

nált ruhából téptek pelenkára valót. A gyermeket három négyszögletes ruhába csomagolták. Egyik ruhával a csecsemő fejét kötötték be úgy, hogy nem rögzítették áll alatt, hanem a mellen keresztez­ték.

A másik pelenkára ráfektették a gyereket, majd kétoldalt betakarva vele a kezeket, a fenék alá tűrték azt. A harmadik ruhával a teljes testet állig becsavarták, majd perűivel lábtól nyakig szorosan megkötözték. „Olyan volt a gyerek, mint a mosó-fa." (Tako bilo dete, ko prajka.) Az adatközlők vé­leménye szerint a csecsemőt azért csomagolták be ennyire, hogy ne fázzon, és te tegyen kárt magába, ill. végtagjai egyenesen fejlődjenek.

Kisgyermekkor A lányok hajviselete az ún. kosarke volt, míg a

fiúk haját kopaszra nyírták. A lányok hétköznapra feleszálas vászonból ké­

szült ingszoknyát (popouicka) viseltek. Ujján piros szőttes motívumokkal. Ennek motívumai lehettek: na daske, na kopce, particki. Hébközben a lány­gyermek nem viselt kötényt Vasár- és ünnepnap a lányka a reiki rukavi-t viselte. Az ünnepi ingszok­nya ujja áttetsző vékony pamutanyagból készült. Ezt a felnőtt elhasznált ingekből varrták. Ennek motívumai: na listove, na zeje, na skarje.

Az ünnepnap viselt ingszoknya alján keskeny piros szőttes díszsáv volt. Vasárnapra a kislány mintás kasmírkötényt kapott. A kislányok advent­ban fekete-piros ; böj'ben és gyász alkalmával fe­kete; nagypénteken fehér szőttes ujjú ingszoknyát viseltek.

A fiúk is feleszálas vászonból készült ingszoknyát viseltek. Ez hosszú ujjú, mandzsettás, fél-, lábszár­középig érő viseleti darab volt. A fiúk kötényt egyáltalán nem viseltek.

A kislányok és a kisfiúk egyaránt mezítláb jár­tak. „A horvátoknál a legutóbbi időkig még iskolás korukban sem jártak a lánygyermekek lábbeliben. Télen is mezítláb jártak az utcán, s mentek isko­lába, sőt egy része még a templomba is." (Gönczi 1937: 164)

Iskoláskor Az iskolás korú gyermekek már nem jártak po-

povicka-Ъап, hanem a felnőtt ruha kicsinyített má­sában.

A lányok haját három háromágú fonatba (lopa-tiöke) fonták. A kislány ruhája már két részből

A DRÁVA MENTI HORVÄTOK NÉPVISELETE 193

állt: egy felső részből (rukavi) és egy alsóból, a szoknyából-biklából (rübaca). A kötényt közvet­lenül a mell alá kötötték.

Hétköznap feleszálas vászonból készült ingben és szoknyában jártak. Az ing ujja piros szőttes volt. Ennek motívumai lehettek na daske, na kopce, par-ticki.

Vasárnap fehér pamutból készült áttetsző ujjú inget retki rukavi-t hord lak. Ennek motívumai: na zeje, na skarje, na listove.

Az iskolás korú lányok vasárnap élénk alapszínű, mintás kasmír-, hétköznap kékfestő kötényeket vi­seltek.

A lányok adventban fekete-piros,- böjtben és gyászban fekete,- nagypénteken fehér szövésű ujjú ingekben jártak.

A fiúk az ún. keíeírizurát viselték. Nyáron feleszálas vászon gatyában és ingben jár­

tak. Kötényt az iskolás fiúk még nem viselhettek. Vasárnap pamultvászonból készült inget és gatyát

hordtak. Mellényt hétköznap és vasárnap egyaránt viseltek.

A téli viselet fekete posztónadrág és mellény, fehér vászon ing, fekete nagykabát, kalap és csiz­ma volt a hozzávaló kapcával.

Ifjúkor A nagylányok hétköznapos hajviselete a három­

ágú fonat íute vagy íutke az ünnepi viselete pedig a íutice volt.

Ünnepnap tüllből készült kékített, keményített ingeket viseltek. Az inghez damasztból készült szoknyát (rozanka) és élénk alapszínű, mintás (nagyrózsás) kasmírból készült kötényeket viseltek.

Adventban, böjtben és új holdvasárnap, ünnep­nap guste és retke ingeket viseltek. Ezekhez kék­kel, lilával, sárgával és zölddel hímzett alsó női inget húztak. A szoknya sifonból készült, derékban rakott volt. Ezen alkalmakkal viselhettek fehér, kék és fekete alapon nagyrózsás, kasmírkötényeket.

Nagypénteken sima fekete kö ényt, sifonból ké­szült rakott szoknyát és svilenka-t vagy cmjar-ЪЫ készült inget viselhettek fekete kendővel. Ugyan­ilyen öltözetet viseltek Virágvasárnap is.

Hétköznap adventben a lányok fekete-piros szőtt ujjú inget viseltek. Böjtben, a böjt félidejéig szin­tén fekete-piros szövésű ingben jártak, míg a fél­időn túl ezt az inget feketére cserélték fel.

A fent tárgyalt alkalmak kivételével a nagylány piros szőttes ujjú ingben járt hétköznap.

A lányok vasárnap istentiszteletre menetelkor zsebkendőt vittek a kézben.

A legények viselete megegyezik az előző fejezet­ben tárgyalt iskolás korú fiúk viseletével; csak ab­ban különbözik tőle, hogy a legények inge mellen és a mandzsettán szövőszállal, szabadrajzú virág­motívumokkal hímzett volt. A legények már kö­tényt is viseltek.

Ifjú házasok viselete. Az asszony legdíszesebben menyecske korában

járt. Mielőtt rátérnék a menyecskeviseletre, szólni kell néhány szót a lány esküvői ruhájáról is.

A lány esküvői ruhája félgyászos öltözet volt. Fe­hér vékony pamutból készült inget (gusti rukavi) viselt. Ez alá gyászosan hímzett alsó női ing illett. A szoknya sifonból készült. Az első szél alját fe­kete-piros szőttes díszsáv díszítette. A kötény fehér alapon nagyrózsás vagy szegfűmotívumos volt. Kas­mírból készült. Nyakban egy aranyláncot és egy üveggyöngyöt viselt. Hajában fekete szalag volt. Fején kétfajta koszorút viselt. Alul volt a horvát koszorú (orvacki venac); ez egy örökzöld növény - Vinca minor - (metik) leveleiből készült. A koszo­rút a lány barátnői az esküvőt megelőző napon egy piros szalagra fűzték, majd mézzel összeragasztották. A koszorúkö.és utolsó fázisa volt, hogy a koszorút „aranyfüsttel bearanyozták".

A horvát koszorúra került aztán a széles, boltban vásárolt koszorú. Ez három, egymás felett elhelyez­kedő, műrózsákból és nefelejcsekből álló koszorú volt. A virágok között tükör darabkák is voltak. Fátyolt ezekhez a koszorúkhoz nem viseltek.

Po'tonyban 1946-ban fűztek horvát koszorút Be-govácz Györgynének (sz. : Szigecsán Magdolna) utoljára.

Az esküvői ruhához különböző hiedelmek is kap­csolódtak; Ha valaki felpróbálja más esküvői ruhá­ját, akkor saját magának nem lesz esküvője.

A lánynak mindig tiltották saját esküvői ruhájá­nak megvarrását, mert az itt élők hite szerint a lány korán özvegyen marad. Ha valaki meny­asszonyi koszorúval álmodik, akkor valaki hamaro­san meghal a családban.

A lakodalmi vacsorához az új asszonyt átöltöz­tették. Haját konytba (kobas) tűz ék, erre fémszál­lal hímzett főkötőt tettek. A főkötőhöz a főkötőtűk segítségével tűzték meg a főkötő fátyolt, (borond-zuk). Vállán selyem, színes rojtos (legtöbbször ró­zsaszínű vagy kék) vállkendőt viselt. Ezen 4 kü­lönböző színű, több soros üveggyöngyöt viselt. A legalsó, az ötödik fajta gyöngysor volt a leghosz-szabb. Minden gyöngysorhoz színes selyem, mas­nira kötött szalag járt. A legalsó gyöngyfűzér sza*-laga tenyérnyi szélességű, általában piros színű, ka-lászmotívumos selyem volt. Ez általában a bikla aljáig ért. Az ing kékített, keményített tüll volt. A szoknya damasztból készült, alján piros szőttes sáv­val. A kötény kasmírból készült, nagyrózsás motí-vumú volt. Színe piros, rózsaszín vagy bordó volt. A tüll ing alá élénk színű gyapjúszállal hímzett alsó-inget húztak.

A menyecske ebben a díszes öltözékben járha lott vasár- és ünnepnap mindaddig, míg első gyermeke meg nem született. A gyermek megszületéséig ken­dő nélkül járhatott, akárcsak a lányok. Szülés után viselete csak abban változót, hogy fejére tüll ken-

194 BEGOVÁCZ RÓZSA

dot tett, mely alá podkrpica-t húzott. Természetesen szülés után már nem járt borondzuk-Ъап.

A megesett lány hajviselete a gyermek megszüle­téséig a háromágú copf volt. Szülés után ő is fő-kötőt kapott.

A menyecske hétköznapi viselete megegyezett a lányokéval. A lányok és a menyecskék nagymintás, pirossal szőtt ujjú ingeket nagyszombaton és bő-ved napján és szilveszterkor viseltek.

Adventban, böjtben, gyászban, nagypénteken, virágvasárnap, hétköznap és ünnepnap viselt öltözet megegyezik a lányok viseletével (Kivéve természe­tesen a hajviseletet!).

A baranyai Dráva menti horvát falvakban a férjes asszonyok ha férjük bevonult katonának, akkor gyászruhát öltöttek, hasonlóan a Dráva menti so-kacokhoz és az ormánsági magyarokhoz. Mind­addig gyászruhában jártak, míg férjük le nem sze­relt.

A fiatal házasemberek viselete a legények öltöze­tével megegyezett.

Középkorúak viselete (kb. 35-50-ig) A középkorú asszony vasár- és ünnepnap selyem­

szállal hímzett főkötőt viselt. Szoknyája sifonból készült. Az első szél alja fekete-piros szőttes dísz­sáv volt. Inge a tetki rukavi volt. Ehhez vasárnap újmódi, nagy ünnepeken kék vagy fekete alapon nagyrózsás kasmírkötényt kötött.

Adven ban, böjtben és újholdvasárnap a gusti ru­kavi inget viselte, hozzá gyászosan hímzett alsó női inget húzott. A szoknya sifonból készült, első szél alja fekete színnel szövött volt. A kötény egyszerű, sima fekete volt.

Virágvasárnap és nagypénteken a középkorú asszonyok fehér, vastag szőttes mintás inget, rakott

szoknyát és sima fekete kötényt a hozzávaló ken­dővel viseltek.

Bőved badnjak napján, szilveszterkor, nagyszom­baton nagymintás szedettes, fekete-piros színnel szövött ujjú ingeket, rakott szoknyát és újmódi kö­tényeket hordtak.

Az év más hétköznapjain egyszerű mintázatú fe­kete-piros szövésű inget, rakott szoknyát és kék­festő kötényt viseltek.

Ünnepnap templombamenetelkor jobb kezükben kendőt hordtak az asszonyok.

Az asszonyok a gabona gereblyézéséhez félünnep-lős ruhába öltöztek.

A középkorú férfiak ruházata megegyezett a fia­tal házas férfiak öltözetével; csak abban különbözött tőle, hogy ingének eleje és kézelője hímetlen volt

Az öregek ruházata Az idős horvát asszonyok színes, gyapjúszállal

hímzett főkötőt viseltek. Az ún. narokljana szok­nyát viselték.

Vasárnap hófehér szőttes inget és fehér lenvászon kendőt hord ak. Kötényük sima fekete volt.

Hétköznap fekete színnel szövött ujjú inget vi­seltek, hozzá sima klott (fekete) kötényt illett visel­ni és derékban ráncba szedett szoknyát. A hétköz­nap viselt kendő színe fekete volt.

Az idős asszonyok télen vagy kacabajka-t vagy menten-t viseltek. Efölé még fekete színű gyapjú vállkendőt is terítettek.

Az idős férfiak viselete abban különbözik a kö-zépkorúakétól, hogy ők fekete színű kalapot, télen fekete színű nagykabátot viseltek.

Végezetül köszönetet mondok adatközlőimnek, kiknek szíves közlései nélkül feladatomat nem tud­tam volna elvégezni.

Adatközlők

Drávákét esztúr : Ardai Józsefné sz. 1919. Kis Kollár József sz. 1935. Kis Kollár Józsefné sz. 1937. Kis Szabó Mihályné sz. 1899. Mosz^vácz Márkné sz. 1916. Pandúr József sz. 1912. Pandúr Józsefné sz. 1922. Szabó Jánosné sz. 1924. Szigecsán Vincéné sz. 1930.

Drávasztára : Dudás Györgyné sz. 1910. Matoricz Józsefné sz. 1933. Mátrai János sz. 1929. Tenke Gáborné sz. 1923. Szilovics Márkné sz. 1907.

Felsőszentmárton : Boros Györgyné sz. 1897. Szigecsán Vendelné sz. 1917. Simára Balázsné sz. 1905.

Lákócsa : Fenyvesi Ferencné sz. 1912.

Fucskár Józsefné sz. 1917. Kovácsevics Györgyné sz. 1918. Pataki Istvánné EZ. 1916. Romolicz Andrásné sz. 1920. Villányi Józsefné sz. 1916.

Potony : Begovácz Márkné sz. 1927. Szigecsán Józsefné sz. 1907. Szilovics Györgyné sz. 1901. Szilovics Józ:efné sz. 1930. Szilovics Vendelné sz. 1907. Tóth Jánosné sz. 1929.

Szentborbás: Borbás Mihályné sz. 1915. Borbás Vince sz. 1897. Fülöp Józsefné sz. 1915. Molnár Ambrusné sz. 1933.

Tótújtalu : Pavlekovics Márkné sz. 1912. Petrinovics Györgyné sz. 1923. Poszovácz Jánosné sz. 1902. Virovácz Józsefné sz. 1934.

A DRÁVA MENTI HORVÁTOK NÉPVISELETE 195

IRODALOM

Endrei, Á. (é. n.) : Somogy vármegye népe. Magyar­ország vármegyéi és városai. - Budapest.

Ebner, S. (1932) : Az ormánysági főkötő. Muskátli, I. évf. 9. - Budapest.

Gönczi, F. (1937) : A somogyi gyermek. - Kaposvár.

Knézy, J. (1980) : Somogy néprajza 2. Anyagi kultúra. - Kaposvár.

Palotay, G. (1931) : A magyarországi női ingek egy szabástípusa. - Néprajzi Ért. 23: 159-160.

Ribaric-Radaus, J. (1975) : Narodne nosnje Hrvatske. - Zagreb.

Nosnja podravinskih Hrvata

RÓZSA BEGOVÁCZ

О vaj rad zanima se nosnjom jedne hrvatske et-nicke skupine koja zivi na lijevov obali Drave. Do sada о nosnji ovog hrvatskog zivlja nije objavljen ni jedan samostalan etnografski opis.

Cilj referata je da s jedne strane prikaze poje-dine djelove nosnje podravskih Hrvata na osnovi osnovnog materijala, bője, kroja i motiva, a s druge strane da da pregled zenske i muske nosnje po uz-rastu i po nosnji raznih blagdana a takoder i poslen dana.

Nosnju ove etnicke skupine karakterizira da je pravljena u ranijim godinama od domaceg platna.

Jedna druga vazna karakteristika je kroj te nos­nje. Naime ruho u stvari nije ni krojeno nego sa-

stavljeno je tako, da su pojedine pravokutne plat-nene komadice sastavili, potom su po rubu sasili a nakon toga i naborali. Na taj nácin su sastavi jene i muöke siroke gace i kosulja (rubaca), a takoder skoro i svaki dio zenske nosnje.

Boju nosnje dala je osnovna bijela bója domaceg platna. Zavisno od uzrasta mozemo sresti kod zenske nosnje podravskih Hrvata crvene, crvene-crne, crne tkane motive na kosuljama tj. rukavima i na prvoj poli suknje tj. rubace, dok je muska nosnja bila potpuno bijela.

Podravski Hrvati svoju, u tradicionalnom smislu uzetu, nosnju napustili su konacno tek 1950-60-ih godina.