a nyilvánosság elemzésétől a...

A nyilvánosság elemzésétől a választáskutatásig

A nyilvánosság elemzésétőla választáskutatásig

Tanulmányok Angelusz Róbert emlékére

ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi SzakkollégiumBudapest

2012

A nyilvánosság elemzésétől a választáskutatásig – Tanulmányok Angelusz Róbert emlékére

© Éber Márk Áron, Fonyó Attila, Gerő Márton, Gergor Anikó, Horváth Dániel, Kmetty Zoltán, Lőrincz Dalma, Meixner Boglárka, Petényi Mirkó, Szabó Fanni

ISBN: 978-963-284-294-3

Szerkesztők: Gerő Márton, Fonyó Attila, Petényi Mirkó, Szabó Fanni

Lektorálták:Somlai Péter és Tardos Róbert

Olvasószerkesztők:Szabó Fanni, Krámer Lili, Benkő Zsuzsanna, Meixner Boglárka

Borítót tervezte:Balla Csönge

A kötet kiadásáta Nemzeti Tehetség programjának NTP-SZKOLLl-11 számú pályázata

támogatta

Kiadja az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium

Felelős kiadó: Vígvári András

Kiadás éve 2012

A nyomdai előkészítés:Lavik ’92 Timp Kiadó Kft.

Nyomdai munkák:Z-Press Kiadó Kft./ Könyvműhely.hu3532 Miskolc, Liszt Ferenc u. 16 /A.

Tartalom

A szerkesztők előszava7

Éber Márk ÁronTársadalmi struktúra- és miliőkutatás

9

Gerő MártonA személyközi kapcsolatok szerkezete

24

Horváth DánielDoktoráltak akkor és most

51

Kmetty ZoltánPolitikai diskurzus és a participáció

63

Gregor AnikóA (szélsőjobb) szimpatizánsnak is van neme

94

Fonyó AttilaNyilvánosságképek a magyarországi rendszerváltás folyamatában

125

Lőrincz Dalma–Meixner BoglárkaMagyar puzzle – A sajókazai népszámlálás ügye a magyar médiában

154

A kötet szerzői186

7

A szerkesztők előszava

A könyv, amelyet kezében tart az olvasó, a kötetet kiadó Szakkollégium névadójának állít emléket. Nem klasszikus emlékkötet azonban annyiban, hogy nem pálya-

társak, társszerzők, munkahelyi kollégák írták a tanulmányokat, hanem olyan fiatal kutatók, akik leginkább oktatóként találkoztak Angelusz Róberttel. Így munkájuk meghatározó forrásaként viszonyulnak hozzá, akinek életművére nem befejezett, lezárt, hanem inspiráló, folytatásra és újragondolásra érdemes korpuszként tekintenek. A kötet anyagának egyik kiindulópontját az – akkor még – ELTE Társadalomtudományi Szakkollégium által 2011 tavaszán ugyanebben a szellemben megrendezett előadás-sorozat jelentette, melyen a kötet szerzői közül Éber Márk Áron, Fonyó Attila, Gerő Márton, Kmetty Zoltán és Lőrincz Dalma előadóként is szerepelt. Az előadások és a tanulmányok is azt tűzték ki célul, hogy feldolgozzák Angelusz Róbert munkásságának egy-egy területét, ugyanakkor ne csupán ismertessék, bemutassák azt, hanem tegyenek kísérletet a továbbgondolásra, kapcsolódásra is. Az előadásokon inkább a bemutató jelleg dominált, az itt megjelenő tanulmányokban már erősebben jelenik meg a to-vábbgondolás kísérlete. Gregor Anikó és Horváth Dániel tanulmánya jól illeszkedik a kötet vezérfonalához, olyan témákat dolgozva fel, amelyek a többi írásban nem, vagy kevésbé hangsúlyosan jelennek meg. A tanulmányok lektorálását Angelusz Róbert állandó szerzőtársa, Tardos Róbert, valamint kollégája és barátja, Somlai Péter végezte. Így lektoraink nem csupán a szigorúan vett szakmai szempontokat kérték számon a tanulmányokon, de sok esetben az értelmezett, vizsgált munkák mögött meghúzódó célokra és szándékokra is figyelmeztettek bennünket.

A tanulmányok egymáshoz lazán kapcsolódó, tematikus ívben fogják át az Angelusz Róbert által is tárgyalt témákat. Éber Márk Áron írása átfogó jelleggel mutatja be Angelusz struktúraképét és empirikus tudásszociológiáját. A tanulmány érzékletesen szemlélteti, hogy a kettő egymástól elválaszthatatlan, hiszen Angelusz Róbert – és állandó szerzőtársa, Tardos Róbert – „Olyan tudásszociológiai rétegződésmodell kidolgozására törekszik, amely alkalmas a különféle vélemények, nézetek és ideológiák pluralitásának empirikus magyarázatára.” (Ld. 12. oldal). Gerő Márton tanulmányának egyik célja Angelusz Róbert munkásságának egy meghatározó szegmensének, az előző szerző által ismertetett kulturális-interakciós rétegződés modellel útjára indított kapcsolatháló vizs-gálatok bemutatása. A tanulmány igyekszik számbavenni az elmúlt két és fél évtizedben történt változásokat. Ha ez a feladat csak töredékesen teljesíthető is, jól látható, hogy a ’80-as évek végén megkezdett kutatási program hogyan alakult a későbbiekben és milyen meghatározó jellegűvé vált a következő kutatói generációk számára.


8 9

Horváth Dániel tanulmánya a kötet szerzői számára sem érdektelen kérdést, a tudo-mányos fokozattal rendelkezők jellemzőit vizsgálta meg, és hasonlította össze Angelusz Róbert és szerzőtársai 1997-es, e témában Magyarországon első elemzésével.

A kötet következő két tanulmánya a politikai viselkedéssel foglalkozik. Kmetty Zol-tán azt vizsgálja, hogy milyen hatást gyakorol a politikai részvételre az, ha hasonló vagy más politikai nézettel rendelkező ismerőseinkkel, barátainkkal beszélünk politikáról. Azt a közkeletű nézetet veszi górcső alá, miszerint az intenzívebb politikai diskurzus, a párbeszéd növeli a részvételt. Gregor Anikó egy igen aktuális és sokakat foglalkoztató jelenség, a JOBBIK – és ezen keresztül a radikális szélsőjobboldali pártok – sikeré-nek megértéséhez járul hozzá a pártra adott szavazatok mögött meghúzódó gender-specifikus tényezők feltárásával.

Angelusz Róbert nyilvánosság-koncepciója, közvéleménnyel kapcsolatos kutatásai és a korábban már említett struktúrakutatási munkálatok és empirikus tudásszociológia közötti kapcsolat a kötet nyilvánossággal foglalkozó tanulmányaiban is érzékelhető. Előbbi témák vizsgálata ugyan időben megelőzte a kulturális-interakciós rétegződés vizsgálatot, mégis mintha e vizsgálatok fényében határozottabban rajzolódna ki a nyil-vánosság-koncepció jelentősége is. Ez indokolta, hogy az időbeli sorrendet inkább tematikus elrendezés váltsa fel, és az esetlegesen a tanulmányok sorrendjében haladó olvasó már a korábbiak ismeretében a későbbi időszak szempontjait is ismerve olvassa Fonyó Attila valamint Lőrincz Dalma és Meixner Boglárka tanulmányait. Fonyó Attila a Jürgen Habermas által felvázolt nyilvánosság-típusokat szembesíti Angelusz Róbert „a közvélemény és nyilvánosság empirikus leírására tett fogalmi distinkciói”-val, az 1989-es rendszerváltás ellenzéki csoportjai és a Magyar Szocialista Munkáspárt nyilvá-nosságképének rekonstruálásán keresztül. Amellett, hogy az ellenzék csoportjain belül megmutatkozó különbségeket feltárja, a tanulmány érdekes szempontokkal szolgálhat a rendszerváltás utáni folyamatok megértéséhez. Lőrincz Dalma és Meixner Boglárka egy aktuális ügy, „A sajókazai népszámlálás ügyének” médiabeli megjelenése elemzésén keresztül mutatja be és egészíti ki Angelusz Róbert hírértékkel és hírkonstrukcióval kapcsolatos gondolatait. Az egyes médiumokban megjelenő, jelentősen eltérő inter-pretációk bemutatása érthetővé és plasztikussá teszi számunkra, hogyan járulhat hozzá a média a vertikálisan elhelyezkedő rétegeket átmetsző, ám világnézetileg, politikai beállítódásaikban homogén miliők létrejöttéhez.

A Szakkollégium névadójának közel fél évszázados kutatói munkásságának fel-dolgozásához egyetlen kötet természetesen nem elegendő. Így vannak olyan témák, amelyek nem, vagy nem megfelelő súllyal jelennek meg a kötetben. Ilyen a társadalmi látásviszonyok kérdése, amely ugyan szüntelenül felbukkan, de önálló tanulmányt is megérdemelne, vagy a társadalmi tőke kérdése. Kötetünkkel tehát csupán elkezdtük e témák számbavételét és megértését. Így a könyv, amelyet most a kezében tart az olvasó egy sorozat első darabja lehet, amelyet reméljük még több hasonló követ.

A Szerkesztők

Éber Márk Áron

Társadalmi struktúra- és miliőkutatás1

Angelusz Róbert társadalomképe és empirikus tudásszociológiája

Az alábbiakban öt kérdésre keresek választ: 1. Miért fontos a társadalmi struktúra témája Angelusz Róbert életművében? 2. Milyen struktúrakép Angelusz Róbert

(és Tardos Róbert) sajátja? 3. Mik e struktúrakép megkülönböztető sajátosságai? 4. Mi jellemzi a társadalmi (makro)miliőket? 5. Hogyan kapcsolódik mindehhez a társadalmi látásviszonyok szociológiája (a „társadalomoptika”) mint empirikus tudásszociológia? Zárásképpen utalok arra is, mi az, ami meglátásom szerint a fiatalabb kutatói nemzedék számára feltétlenül megőrzendő Angelusz Róbert társadalomszemléletében, és miért feltétlenül folytatandó kutatási stratégiája.

1. Miért fontos a társadalmi struktúra témája Angelusz Róbert életművében?

Alapvetően három okát látom annak, hogy szerzőnk életművét tárgyalva feltétlenül szót kell ejteni a társadalmi struktúra, illetve a miliők kutatásáról.

Az első az, hogy meggyőződése szerint a társadalmi struktúra problémája kitűntetett helyet foglal el a társadalomkutatás témái között. Gyakran mondogatta: meglátása szerint ez a „szociológia esszenciája”. Valamely társadalminak tekinthető jelenség szo-ciológiai magyarázata klasszikus értelemben társas és társadalmi okokat hív segítségül a vizsgálat szűkebb tárgyának jobb megértéséhez és kauzális magyarázatához. Így van ez majd’ minden esetben. A társadalomszerkezet-elméletek és kutatási eredmények éppen e társadalmi tényezőknek az összefüggéseit tisztázzák. A strukturális magyarázat valahogy így érvel: a kérdéses társadalmi jelenség kialakulását, fennmaradását (részben) az magyarázza, hogy e jelenség létrejöttének és újrateremtésének folyamatában részt vevő szereplők meghatározott helyet foglalnak el a társadalom szerkezetében; e helyzet sajátos erőforrásokat, habitust, perspektívát, helyzetdefiníciót, cselekvésszervezési stra-tégiákat kínál a számukra, amelyek áttekintése felől valamelyest már az is megérthető, hogy a szóban forgó aktorok miért éppen így gondolkodnak és cselekszenek. Ha nincs használható képünk a társadalom szerkezetéről, aligha vagyunk képesek magyarázatot adni egyéni és kollektív társadalmi cselekvések menetére és hatásaira.

1 Írásom az ELTE Társadalomtudományi Szakkollégium által Angelusz Róbert és Némedi Dénes emlékére szervezett előadássorozatának harmadik részeként 2011. március 8-án azonos címmel elhangzott referátum gondolatmenetét foglalja össze.


10

Éber Márk Áron Társadalmi struktúra- és miliőkutatás

11

A második ok, amiért e téma különösen fontos, hogy az Angelusz Róbertet mint tanárt megismerők mindenekelőtt a Társadalmi struktúra című kurzus oktatójaként emlékezhetnek rá. A legtöbb fiatalt, akit tanított, ezen a kurzusán tanított – itt beszélt azokról a társadalomszerkezet-elméletekről, rétegződésmodellekről és kutatási ered-ményekről, amelyek a fent említett szociológiai megértést és strukturális magyarázatot egyáltalán lehetővé teszik. Ha Marx, Weber, Blau vagy Nan Lin struktúrakoncepcióiról beszélt, annak jelentősége messze túlment egyes szerzők egyes gondolatainak ismerte-tésén. Nemcsak kiváló stílusa és megnyerő személyisége, hanem a társadalomelemzésre mintapéldát kínáló gondolatmeneteinek megvilágító és meggyőző ereje is lenyűgöző előadóvá, hiteles szakemberré tette. Jól láthatóan élvezte, hogy meggyőződése szerint a „szociológia eszenciáját” nyújthatja át fiatal hallgatóságának.

A társadalomszerkezet témája mint különös jelentőségű terület harmadszor az életmű integritásában játszott szerepe miatt is fontos. A (tömeg)kommunikáció, a látásviszonyok, a választáskutatás és a kapcsolathálózatok mint érdeklődésének kü-lönféle ágai talán éppen e pontban futnak össze. A kérdésekre – mitől függ valamely jelenség percepciója a nyilvánosságban?; hogyan határozódnak meg társas-kapcsolati kontextusban a valóságról szerezhető információk?; milyen tényezők befolyásolják a választási hajlandóságot és a pártpreferencia kialakulását, fennmaradását vagy éppen átrendeződését? – jellemzően strukturális választ keresett. Amit a „szociológia eszen-ciájának” nevezett, egyúttal az ő szociológiájának eszenciája is volt. A társadalomszer-kezet kérdése sohasem önmagáért valóan, hanem mint eszköz volt fontos a számára. A sokszor elvont teoretikus és metodológiai megfontolások a kezében szerszámokká váltak. Olyan eszközökké, amelyek hozzásegítenek a társadalmi jelenségek, szerkezetek és folyamatok alapos megértéséhez és szakszerű magyarázatához.

2. Milyen struktúrakép volt Angelusz Róbert sajátja?

A társadalomszerkezet klasszikus-kanonikus elképzelését egyik kedvenc szerzője, Nan Lin (magyarul Angelusz Róbert jóvoltából megjelenő) tanulmányának három makrostrukturális előfeltevése alapján rekonstruálhatjuk. A három előfeltevés a kö-vetkező:

„Először: [az elmélet] feltételezi, hogy a makrostruktúra a legtöbb társadalomban hierarchikus, azaz az egyes szintek (pozícióegyüttesek) differenciált rangsorban és távolságra helyezkednek el egymástól. Ezt a rangsort és ezeket a távolságokat az egyes szintek rendelkezésére álló értékes erőforrások szabják meg. Az értékes erő-források olyan szimbólumokként és tárgyakként határozhatók meg, amelyeket egy társadalmi rendszerben konszenzuálisan jelentősnek és hasznosnak tekintenek. A legtöbb rendszerben a státus, a gazdagság és a hatalom egységei, illetve szimbólumai alkotják őket. A struktúrának ez a felfogása egybevág Breigernek a foglalkozások osztályhierarchiáját hirdető tételével (1981).

Másodszor: az elmélet feltételezi, hogy bár a különböző értékes erőforrások hierarchikus struktúrák alapjául szolgálnak, és minden értékes erőforrás meghatá-roz egy bizonyos hierarchiát, ezeket a hierarchiákat általában az egymásnak való megfelelés és az egymással való felcserélhetőség jellemzi, azaz bizonyos megfelelés van a különböző erőforrás-dimenziókban a hierarchiákban elfoglalt pozíciók kö-zött. Az egyik erőforrás-dimenzió tekintetében viszonylag magas pozíciót elfoglaló személy általában egy másik erőforrás-dimenzió tekintetében is viszonylag magas pozíciót foglal el. […]

Harmadszor: az elmélet feltételezi, hogy ez a hierarchikus struktúra piramisra emlékeztet, ahol is a felsőbb szinteken kevesebben foglalnak helyet, mint az alsób-bakon. Meglehet, hogy empirikus szempontból egy ilyen struktúra valójában nem piramis alakúnak tűnik, mivel minden ilyen struktúra alakulóban van, és eltolódik egy másfajta tagozódás felé” (Lin 1991, 23–24).

A társadalomszerkezet tehát az erőforrások vertikális eloszlása miatt (a) hierarchikus, a státusok (b) viszonylag konzisztensek, és a népesség empirikus eloszlása miatt a szer-kezet hozzávetőlegesen (c) a piramishoz hasonló alakot ölt. Angelusz Róbert elfogadta ezeket a premisszákat, munkáiból azonban – különösen a nyolcvanas évek második felétől – nem ez az egyértelműen hierarchikus, vertikálisan tagolt társadalomkép bon-takozik ki. Az alábbi, 1. ábra vizuálisan is jól reprezentálja felfogását.

Míg a folytonos vonallal elkülönített társadalmi helyzetek és nagycsoportok egyér-telműen egymás alatt és felett helyezkednek el (vö. a jelmagyarázat „A rétegek határai” jelölésével), addig a tényleges interakciós csoportok, az egymással rendszeresen érint-

1. ábra A réteghatárok és az interakciós csoportok hierarchikus kötöttségei

Forrás: Angelusz 2010, 160.


12


13

kező egyének csoportjai és hálózatai egyszerre tagolják horizontálisan és vertikálisan a társadalmi teret. Az erőforrások tekintetében heterofil státusúak sem feltétlenül záród-nak ki azokból az interakciós helyzetekből, amelyek alapvetően mégiscsak a homofília elve szerint szerveződnek. (A homofil szerveződés heterofil tendenciáinak e látszóla-gos ellentmondását a státus többdimenziós elmélete oldja fel: a homofília, vagyis „a hasonló hasonlónak örvend” általános szabályszerűségének nem mond ellent, ha az erőforrás-ellátottság tekintetében eltérő státusúak más szempont szerint hasonlónak érzékelik magukat és egyazon interakciós közösség tagjaivá válnak – például hasonló nemzedéki-életkori helyzetük, vallási-hitéleti beállítottságuk, világnézeti-ideológiai meggyőződésük, vagy kifejezetten pártpolitikai preferenciáik alapján.)

Angelusz Róbert 1976-ban publikált először együtt Tardos Róberttel, nézeteik így több mint három évtizedes együttműködésben, közös kutatómunkában csiszolódtak össze. Jelen vonatkozásban legfontosabb, 1987-ben megjelenő programadó cikkük (Angelusz–Tardos 1987), majd 1991-ben publikált könyvük (Angelusz–Tardos 1991) alighanem kulcsszerepet játszott e társadalomkép kiforrásában.2 A TÁRKI és a Magyar Közvéleménykutató Intézet együttműködésében 1987-ben elvégzett, háromezer meg-kérdezettet érintő adatfelvételen alapult az a Miliők elnevezésű vizsgálat, amelyre az elemzés elméleti-koncepcionális kerete miatt is kulturális-kommunikációs, illetve kultu-rális-interakciós rétegződésvizsgálatként utalhatunk. Kutatási tervükben egy „kifejezet-ten tudásszociológiai szempontú rétegződésmodell konstruálását” (Angelusz–Tardos 1991b, 9) célozzák meg, melynek motivációját így foglalják össze:

„A tudásszociológiai, ill. véleményvizsgálatok általános tapasztalata szerint […] az esetek többségében alkalmazott – voltaképpen nem kulturális, ill. tudásszociológiai elemzésre kimunkált – rétegződés-modellekkel a vélemények, gondolkodásmódok különbségeit csak nagyon kis mértékben lehet magyarázni. (Sőt [írják még 1986-ban] összehasonlítva a korábbi eredményekkel, az a benyomás is megfogalmazható, hogy a rétegződési csoportosítás »diszkriminatív ereje« az elmúlt időszakban még csökkent is). […] Az eddigi eredmények másfelől számos ponton arra utaltak, hogy a tudati-kulturális jelenségeket és a gazdasági-társadalmi helyzeteket meghatározó tényezők együttese nem esik egybe” (Angelusz–Tardos 1991b, 9).

Márpedig a szerzőpáros éppen „a vélemények, gondolkodásmódok különbségeit” sze-retné strukturálisan megmagyarázni, a „tudati-kulturális jelenségek”-et kívánja szocio-lógiailag megérteni. Olyan tudásszociológiai rétegződésmodell kidolgozására törekszik, amely alkalmas a különféle vélemények, nézetek és ideológiák pluralitásának empiri-kus magyarázatára. Amennyiben ez nem vág egybe az erőforrás-eloszlás hierarchikus-piramid struktúrájával, akkor olyan társadalomképet kell rajzolni, amely a nézetek, vélemények, mentalitásmódok tagolódását jobban meg tudja ragadni. Mint írják:

2 Ez utóbbi óvatos kritikával átszőtt méltatásához ld.: Böröcz József 1993.

„A kulturális-kommunikációs rétegződés felfogásunk szerint mindenekelőtt abban tér el a különböző típusú, egyenlőtlenségen alapuló rétegződés-modellektől, hogy olyan interakciós-, ill. mentalitáscsoportokon alapul, amelyek nem ragadhatók meg csupán a több–kevesebb dimenziójában; az ilyen típusú tagolódásban az azonosság–másság legalább ilyen szerepet játszik” (Angelusz-Tardos 1991b, 11–12).

A „több–kevesebb” mint a vertikális tagolódás elve mellett megjelenő másik szem-pont, amit az „azonosság–másság” fejez ki, a társadalmi érintkezés horizontális szer-veződésére utal – azaz e leírás egybevág a társadalomszerkezet első ábrán látható in-terakciós csoportok szerinti felosztásával. Érdemes azonban tovább olvasni a kutatási tervezetet:

„Az iskolázottságtól nem függetlenül, de részben azt is keresztezve, rajzolódnak ki azok a hasonló érdeklődési irányok által jellemezhető csoportok, amelyekben a szabadidő-felhasználás, az ízlés, a téma-irányultság közössége közvetlen interakciós alapot képez. A hasonló érdeklődés, időtöltés, vagy nézetek alapján képződő egye-sületek, klubok, társaságok, szervezetek tagsága szintén olyan interakciós csoportot képez, amely átmetszi a pozícionális csoportok határait” (Angelusz-Tardos 1991b, 10–11 kiemelés az eredetiben).

E megfogalmazás a társadalmi miliők meghatározása is lehetne. A miliők sajátossága az lehet, hogy nem elsősorban a különféle erőforrások eloszlása alapján – jobbára a kutatók alapján – meghatározott „csoportosítást” fejez ki (több az egymással ekvivalens pozíciók összegénél); a miliők elvben tényleges interakciós csoportok rekonstrukciói, s mint ilye-nek, sokkal inkább relacionálisan, mint pozicionálisan szerveződnek. Mint írják:

„Olyan csoportokra gondolunk, amelyeken belül – noha a közvetlen személyes ismertség már csak a csoport mérete miatt sem jellemző – hasonló jellegű kontaktu-saik alapján a csoporttagoknak nagyobb az esélyük az egymással való interakciókra, mint más csoportok tagjaival” (Angelusz-Tardos 1991b, 13).

Mindez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy a miliők az erőforrások elosz-lásától teljes egészében függetlenül strukturálódnának. Az 1. ábra ezért olyannyira kifejező: az interakciós csoportok tendenciaszerűen átmetszik az erőforrás-eloszláson alapuló hierarchiákat, mégsem függetlenednek teljességgel tőle. (A metszés „szöge” biztosan nem kilencven fokos, hiszen ez a társadalom tisztán horizontális tagoltságát feltételezné, egyértelműen egymás mellett elhelyezkedő miliőket kialakítva.) Így lehet-séges, hogy a miliőket egyszerre kell úgy elképzelnünk, mint amik egymás alatt–felett és mellett helyezkednek el:

„Az érdeklődési irányok horizontális tagolódása mellett – különböző társadalmak-ban eltérő mértékben – kialakulnak különböző klasszifikációs mechanizmusok által vertikálisan tagolt életstílus-csoportok is. Az erős kulturális tagoltság viszonyai között az intézmények széles körében figyelhető meg az életstílus-fokozatok szerinti


14


15

merev elkülönülés, társadalmi távolságtartás. (Ez közvetlenül is megnyilvánul olyan térbeli határtartásokban, mint pl. a közlekedés, a vendéglátás, a szabadidős létesít-mények exkluzívabb és »tömegesebb« színterei vagy szellemi téren az elitkultúra és a tömegkultúra kettéválása)” (Angelusz-Tardos 1991b, 11).

3. Mik e struktúrakép megkülönböztető sajátosságai?

A társadalomkép sajátosságai, a fogalomhasználat eltérései nem implikálják más hazai társadalomszerkezet-felfogások elvetését, diszkreditálását vagy megkérdőjelezését. Az Angelusz Róbert (és Tardos Róbert) képviselte kulturális-interakciós rétegződésmodell nem helyezi hatályon kívül a Ferge Zsuzsa nevéhez kapcsolódó „munkajelleg-cso-portokat”, Hegedüs András és Andorka Rudolf preferálta „rétegeket”, Szelényi Iván, Konrád György, Szalai Erzsébet és mások által következetesen érvényesített (weberi, némely elemében marxi) „osztály-”, illetve – a weberi Stand értelmében vett – „rend-szempontú” elemzést, Kolosi Tamás „strukturális-”, illetve „státuscsoportjait”3 vagy a társadalomszerkezet csúcsának aktoraira koncentráló „elit”-értelmezéseket. Egy állás-foglalásból nem következik szükségképpen más álláspontok tagadása vagy cáfolata. Egy implicit vita mégis megfigyelhető.

A kommunikációs-kulturális rétegződés-modell interakciós csoportjait ugyanis el-sősorban nem a termelőeszközökhöz fűződő (tulajdon)viszony vagy a társadalom új-ratermelési folyamatában elfoglalt helyzet határozza meg (mint Marx osztályait); nem a (munkaerő)piaci pozíció vagy a társadalmi megbecsültség (presztízs), a sajátos rendi életvitel (mint a weberi osztályt, illetve rendet); nem a munkamegosztásban elfoglalt hely, a végzett munka jellege vagy – később újrafogalmazva – a különféle erőforrásokhoz való hozzáférés esélyei (mint Ferge Zsuzsa munkajelleg-csoportosítását); nem a teljes népességet reprezentáló mintát többdimenziós elemzés alapján klaszterekbe soroló hasonló életkörülmények (mint Kolosi Tamás státuscsoportjainál); de nem is a hata-lom, vagyis az olyan kiemelt strukturális helyzet, amelyből a sokakat érintő döntések befolyásolására, közügyek formálására viszonylag jó esélyek nyílnak (ahogyan azt az elitkutatások deklarálják). A miliőket mint interakciós csoportokat sokkal inkább a valóságos, vagy nagy valószínűséggel potenciálisan létrejövő relációk definiálják.

Ha sikerül e hálózatokat, egyben csoportosulásokat a megfelelő módszerekkel re-konstruálni, akkor ennyiben ezek valóságos (vagy legalábbis nagyobb eséllyel reali-zálódó) csoportok, nem a pusztán névleges, kutatói csoportosítások eredményei. A társadalomszerkezet-kutatás azon irányzatai, amelyek ilyen módon reális csoportosu-

3 Ez utóbbi szintén a weberi értelemben vett Stand Parsons angol fordítása nyomán előbb statusszá, majd statusgrouppá alakuló, az angolszász társadalomkutatásban széles körben elterjedt fogalmának magyarra visszafordított változata, ami az eredeti weberi koncepció elméleti tartalmának szinte teljes kiüresedésével járt együtt. Lásd ehhez: Böröcz 1997. A „státus(csoport)” Kolosi Tamás használta koncepciójának weberi alapú kritikájához lásd: Nagy 1990.

lások elhatárolására törekszenek, összességében markánsan eltérnek azoktól, amelyek a termelőeszközökhöz fűződő (tulajdon)viszonyok vagy az azok fölötti rendelkezés; a termelési viszonyok, a tőkeviszonyok a társadalmi munkamegosztás, a (munkaerő)piac vagy a foglalkozásszerkezet kontextusában elfoglalt azonos helyzet vagy a különféle tőkékhez, erőforrásokhoz történő hozzáférés alapján sorolnak csoportokat azonos kategóriákba a hasonló érdekekre, életkörülményekre, életesélyekre vagy cselekvési esélyekre utalva. Természetesen mindkét itt vázlatosan jelzett irányzat legitim. Jóllehet számos kutatásukban pozícionális struktúraképet is felhasználtak, Angelusz Róbert és Tardos Róbert választása inkább a miliőket kereső irányzatra esett.

4. Mi jellemzi a társadalmi (makro)miliőket?

A struktúrakutatásban egy csoport valóságos csoportlétének talán legfontosabb kri-tériuma a csoporton belüli kommunikáció csoportközinél gyakoribb, sűrűbb volta.4 E roppant nehezen vizsgálható problémát a kutatók jellemzően a potenciális interak-ciós helyzetek, illetve az interakciós esélyek megbecslésével igyekszenek megoldani: egy miliőbe sorolhatjuk azokat, akik között elég nagy az esély arra, hogy ha adott a közös érdeklődés és a közös „nyelv”, akkor azonos interakciós helyzetbe kerülve az e tekintetben homofil aktorok valóban szóba állnak egymással. Ez önmagában természe-tesen még nem elég. További feltétel az is, hogy az ilyen potenciális kommunikációs helyzetekben az interakciók nagyobb eséllyel realizálódjanak annál, mint amikor a felek túlságosan nagy távolságokat, különbségeket, nézeteltéréseket vagy kifejezett ellentéteket észlelnek maguk között. Ez utóbbi vagy eleve meghiúsítja az interakciónak még a lehetőségét is, vagy az interakció folyamatában felszínre kerülő gátló tényezők miatt fut rövid vagy hosszabb távon zátonyra.

Az interakció alapkereteit lényegében a családi és baráti összejövetelek, szakmai alapon, a kollégákkal folytatott beszélgetések, a kisebb-nagyobb társasági együttlétek és az ismerősök közötti csevegések alkotják. Az egocentrikus hálózatok nézőpontjából ezek a társasági keretek alkotják Ego mikromiliőjét; azt a társas-társasági kontextust, amelyben nézeteit kifejtheti és másokét meghallgathatja, érdeklődése a hozzá hason-ló érdeklődésűekkel találkozhat: egy olyan valóságot, amellyel azonosulni tud, ahol otthon érzi magát, s amelynek építésében maga is részt vesz.5 A társadalmi (makro)miliők rekonstrukciója koncepcionálisan e társas mikrokozmoszokból, mini-miliőkből összekapcsolódó átfogóbb kontextusok elhatárolását és azonosítását célozza. Lévén e kisebb társas összefüggések is hálózatok, összefüggéseik, átfogóbb szerveződésük

4 Vö. pl. Blau, 1997, 363; valamint: Schulze 1992, 374–377.5 A „valóságfelépítés” ebben az értelemben természetesen a fenomenológiailag inspirált tudásszociológia

értelmezési keretére utal. Vö.: Berger–Kellner 1984. Lásd még: Berger–Luckmann 1998.


16


17

lehatárolása és meghatározása sokszor csak külsődlegesen és mesterségesen, kutatói elválasztással lehetséges.6

A miliőket kereső kulturális-interakciós rétegződéskutatás után, a nyolcvanas évek végétől a politikai palettát pluralizáló rendszerváltás nyomán, a két szerző fokozottan érdeklődni kezdett a világnézeti-ideológiai beállítottság, a politikai hovatartozás és pártválasztás kérdései iránt is.7 A „választói erőtér blokkosodása”, a „választói töm-bök” ki- és átalakulása, a szavazótáborok közötti, illetve azokon belüli választóvonalak, törésvonalak átrendeződése, a (párt)politikai identifikáció mintázatai mind olyan problémák, amelyek megértésében és szociológiai magyarázatában kiválóan alkalmaz-ható a hálózat- és miliőszemlélet. Ha az a kérdés, hogy miként formálódnak közéleti események (párt)politikai irányvonalakkal gyakran szoros összefüggésben sajátos vi-lágnézeti-ideológiai témákká, majd ezek hogyan formálják a közvéleményt, pártok és politikusok népszerűségét, illetve a szavazótáborokat, akkor az információfeldolgozás és valóságfelépítés hasonló folyamataira lehetünk figyelmesek, mint amilyenek egy-egy miliőt is fenntartanak.

A tág értelemben vett társadalmi valóságról kevés első kézből szerzett tapasztalattal rendelkezünk. A másodkézből szerzett tapasztalataink egy része tömegkommuniká-ciós médiumokon (sajtó, televízió, rádió, internet) keresztül, a másik része jellemzően személyközi kommunikáció útján jut el hozzánk. Ez utóbbi nagyban függ az egyént körbevevő véleményvezérektől és attól a társas mikro-, illetve makrokörnyezettől (a milieu franciául környezetet, közeget is jelent), amely az eleve értelmezett informáci-ókat megszűri (kiválasztva, mi válhat témává), és a maga interpretációs logikája szerint értelmezi (meghatározva, hogyan válhat témává). A társadalmi valóságra vonatkozó információk e pályákon keresztül eleve értelmezve és szelektálva érik el az egyént: az információ miliőspecifikus sémák által formálódik. E miliőspecifikus információfeldol-gozás sajátos folyamata körkörösen összefügg a miliőspecifikus valósággal. A miliők sajátos „értelmező közösségekként”8 tartják fenn magukat: a valóságból jellemzően azokat az információkat emelik ki, a kiemelteket pedig úgy interpretálják (át), hogy azok azt a valóságképet erősítsék meg, amelyet már eleve osztottak.9 Talán ez is oka

6 A hálózatok határproblémáját mindkét szerző gyakran hangsúlyozza. Lásd pl. közös cikküket: Angelusz– Tardos 2002.

7 Egyes cikkek helyett itt most csak Angelusz Róbert publikációs jegyzékére utalok, amiből jól követhető a kutatói érdeklődés bővülése: In Somlai et al. 2009.

8 Az „értelmezési” vagy „értelmező közösségek” [interpretive communities] e témára alkalmazott elmélete az irodalomtudományban eredendően valamely irodalmi mű befogadásának társas összefüggéseit hivatott értel-mezni. Eszerint az irodalmi művek befogadásának csoportspecifikus mintázatai alakulhatnak ki. Stanley Fish, akinek nevéhez a koncepció fűződik, ugyanakkor nem tisztázta kellő precizitással, hogy az értelmező közösség konstituálja-e a mű specifikus olvasatát, a mű aurája vagy értelmezése hozza-e létre az értelmező közösséget – va-gyis hogy voltaképpen mi mű, értelmezés és közösség alakulásának pontos viszonya. Ennek hiányában körkörös viszonylatról is beszélhetünk: a közönséget, az olvasási stratégiát és az olvasatot egymás okaként és okozataként is felfoghatjuk. Ld. ehhez: Fish 1980. Magyarul lásd: Fish 1996. Továbbá: Hajdu 2001; Kálmán C. 2001.

9 Kézenfekvő példákkal szolgálnak erre azok a népszerű közösségi oldalakon olvasható miliőspecifikus kommentárok, amelyek aktuális közéleti eseményekről szólva jellemzően a közösen felépített és fenntartott valóság kölcsönös megerősítésére futnak ki.

lehet annak, hogy a világnézeti-politikai elemzésekben ritkán hallhatunk meggyőzésről vagy meggyőzetésről; sokkal inkább szimpatizánsok mozgósításáról vagy demobilizá-ciójáról, elbizonytalanodásáról vagy megerősödéséről (vagyis az elkötelezettség inten-zitásának csökkenéséről vagy erősödéséről) esik szó. A kérdés ezért sokkal inkább az, mennyiben hallatják hangjukat vagy éppen némulnak el e mikromiliők; mennyiben áll a rendelkezésükre olyan koherens narratíva, állítás, illetve érvelés, amellyel igazolhatják hovatartozásukat, megerősíthetik identitásukat.

A társadalmi valóságról, a közéletről szerezhető információk másik fontos forrásai a különféle tömegkommunikációs médiumok, melyeknek az elmúlt két évtizedben megfigyelhető világnézeti-ideológiai tagolódása éppen arra vall, hogy kialakult az egyes világnézeti miliők párhuzamos valóságainak kialakításához és fenntartásához szüksé-ges plurális médiapaletta.10 Elemzők és médiamunkások nyíltan vallanak arról, hogy e médiumok fontos funkciója a saját olvasótábor információigényének kielégítésén, vagyis a fogyasztók számára nézetek, narratívák, állítások, illetve érvelési minták (a miliőspecifikusan értelmezett és szelektált információk, hírek és témák) előállításán és felkínálásán túl, a közéleti-politikai mezőben rivális értelmezések szisztematikus torzítása, diszkreditálása is.

A miliőket természetesen nem kizárólag világnézetileg, ideológiailag, esetleg po-litikailag meghatározott értelmező közösségekként képzelhetjük el. Egészen más strukturáló elvei is lehet(né)nek a miliők szerveződésének. Mégis, Angelusz Róbert és Tardos Róbert kutatásai azt igazolják, hogy a politikai hovatartozás homofil ten-denciája minden más strukturálódási elvet háttérbe szorító kristályosodási magjává vált a személyes-baráti kapcsolatoknak. Mint írják:

„…Magyarországon a kapcsolatok szelektivitásában kitüntetett szerepet játszik a po-litikai mozzanat, és ha ez már az 1997–98-as időszakban is így volt, mára csak tovább erősödött. Akár a többértékű, akár a kétértékű blokkváltozó alapján számított muta-tókat tekintjük, a politikai mozzanat rendre magasabb az iskolázottság, az életkor […] mutatóinál… …a partnerkapcsolatok jellege szerinti elemzés azt erősíti meg, hogy a szorosabb kapcsolatoktól, erősebb (családi, baráti) kötésektől a gyengébbek [szomszé-dok, ismerősök] felé […] haladva csökken a partnerkapcsolatok politikai feszességének mértéke. […] A munkahelyi kapcsolatok pedig, amelyek előzőleg még félúton voltak a politikailag lazább és feszesebb vállfaj között, mostanra egyértelműen az utóbbiak mellé »zárkóztak fel« – ez esetben is a kapcsolatok politizáltságának erősödését és ilyen értelmű egyneműsödését jelezve” (Angelusz–Tardos 2005, 120–121).

10 Magától értetődő voltából adódóan aligha szükséges részletekbe menően bizonyítani, hogy a Hír TV, ill. az Echo TV mint táboron belüli riválisok valóságértelmezése (a közéletre vonatkozó információk szelekciója és értelmezése a hír- és témakonstrukciók terén) szisztematikusan eltér az ATV-étől (vagy a megszűntetése előtt a közszolgálati televízióban helyet kapó Nap TV-étől). Hasonló figyelhető meg az országos terjesztésű közéleti-politikai napilapok piacán (Magyar Nemzet, ill. Magyar Hírlap versus Népszabadság, ill. Népszava); a hetilapoknál (pl. Heti Válasz, Demokrata, Magyar Fórum, Barikád versus HVG, Élet és Irodalom, Magyar Narancs, 168 óra); vagy a rádiók esetében (Lánchíd Rádió vs. Klubrádió) és így tovább.


18


19

A társas kapcsolatok, különösen a közeliek, fokozódó mértékben politikai szem-pontok szerint szerveződnek – ez ad különös jelentőséget a miliők mint világnézeti, ideológiai, és (párt)politikai jellegű értelmező közösségek felfogásának. (A jobbol-dali–baloldali, illetve a konzervatív–liberális tengely közötti összefüggés erősödése következtében ez legegyszerűbben és legátfogóbban egy jobboldali-konzervatív és egy baloldali-liberális makromiliőt jelent.) (Angelusz–Tardos 2005, 65–93.)

Későbbi kutatásaik eredményeiben látszódnak ugyan bizonyos átrendeződések, a fenti tendenciát azonban ez nem érinti érdemben. A (párt)politikai blokkhovatartozás szerepe bizonyos tekintetben stagnál, más tekintetben tovább erősödik a későbbi ada-tok szerint is (Angelusz–Tardos 2010). Társadalomszerkezetileg 1986–1987 és 2005 között kimutatható, hogy míg a vagyoni, a kulturális és a kapcsolathálózati erőforrások közötti konszolidáció (a strukturális paraméterek közötti összefüggés erőssége) egy-értelműen nőtt, addig a politikai erőforrások nem társulnak e strukturális záródási folyamatba: a fokozatosan kristályosodó, megcsontosodó társadalomszerkezetben a politikai hovatartozás nem annyira a többi jelentős erőforrás eloszlási logikája szerint, hanem azt keresztbe metszve hoz létre kapcsolatokat (Angelusz–Tardos 2006).11

5. Hogyan kapcsolódik mindehhez a társadalmi látásviszonyok szociológiája (a „társadalomoptika”)

mint empirikus tudásszociológia?

Hasonlóan ahhoz a megfogalmazáshoz, hogy a különféle miliők valóságépítménye a társadalmi valóságról érkező információk szelekcióján és interpretációján alapul, azt is mondhatjuk, hogy a miliők a társadalmi valóságnak csak részösszefüggéseit látják. A valóság komplexitásából jobbára csak azokat a szeleteket emelik ki, amelyek a korábban kialakított valóságképükből fakadó előzetes várakozásaikat igazolják vagy legalábbis nem állnak azokkal szöges ellentétben. Jellemzően csak azt és csak úgy akarják látni az egészből, ami és ahogyan a valóságról alkotott miliőspecifikus értelmezési sémájukba még beilleszthető.

A látás, a láthatóság és a látásviszonyok mint az ismeretszerzés és a tudásszervező-dés optikai metaforái rendkívül közel álltak Angelusz Róberthez.12 Mindez szorosan kapcsolódik a nyilvánosság, a (tömeg)kommunikáció, valamint a tudásszociológiai problémák iránti érdeklődéséhez is. A társadalomoptikával e vizsgálati területeket kívánta integrálni, egyben teoretikusan kitágítani és komplexebbé tenni. Mint írja:

11 A státus(in)konzisztencia (Lenski), illetve a konszolidáció (Blau) fogalmainak értelmezéseihez lásd: Lenski 1997; Blau 1997. Összehasonlító értelmezésükhöz: Angelusz–Tardos 2003.

12 Erre utalnak a témában született tanulmányaiból összeállított gyűjteményes kötetek címválasztásai is. Lásd pl. Optikai csalódások (Budapest: Pesti Szalon Kiadó, 1996.), A láthatóság görbe tükrei: Társada-lomoptikai tanulmányok (Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó, 2000.). (A születésnapi köszöntő kötet – Látás-viszonyok – címválasztását is ez motiválta.)

„E megközelítés szerint a társadalmi láthatóság a nyilvánosságnál átfogóbb témakör, amely felöleli a technikai látásviszonyokat, a struktúra láthatóságát a cselekvések, a normák és a közvélemény áttekinthetőségének kérdéseit” (Angelusz 2000, 8).

Érdemes hosszabban is idézni a láthatóság témájában írt, összegyűjtött tanulmányai-hoz írt elméleti bevezetőjét:

„A társadalmi struktúrában elfoglalt pozíciók látószögeinek és a partikuláris ideoló-giák fénytörésének tanulmányozása mellett elemzés tárgyává kell tenni a látókörbe kerülő tárgy optikai sajátosságait, kiterjedését, komplexitását, rejtőzködő vagy áttetsző jellegét, a tömegkommunikáció kultivációs hatását, az életvilág közegében mozgó ember hibás mintaválasztásait, és mindazokat a torzító feltételeket, amelyek a társadalmi látásviszonyokat korlátozzák” (Angelusz 2000, 7–8).

Ha összegezni próbáljuk, mit érthetünk a társadalmi látásviszonyok kutatásának, a társadalomoptikának mint továbbfejlesztett, empirikus tudásszociológiának13 a programja alatt, az alábbiakra juthatunk. A társadalmi látásviszonyok összefüggései magukba foglalják egyrészt azt a kérdést, hogy egyének és csoportok mennyiben látha-tóak egymás számára, hogy – másrészt – társadalmi jelenségek, problémák, események mennyiben láthatóak a társadalmi cselekvők számára; harmadrészt pedig azt, hogy egyének, csoportok strukturális pozíciók mennyiben láthatóak a kutató számára. A látásviszonyok érdekességét a sajátos társadalmi horizontok, nézőpontok és látószö-gek, fénytörések, prizmák és tükröződések bonyolult játéka adja – ebben az optikai csalódásokkal teli bonyolult láthatósági-megismerési játékban pedig maga a társada-lomkutató és teljes megfigyelési apparátusa is benne van. Még ha tudása vártáján állva messzebbre is lát, mint a legtöbb, mindennapi életét élő ember, a kutató megfigyelő-állását (miszerint Beobachtungsstelle) is megtréfálják olyan kiismerhetetlen légköri viszonyok – mintavételi hibák, elérhetetlen címek, nem válaszoló megkérdezettek, félreértett kérdések, rosszul kódolt válaszok, torzító számok –, melyek ismeretelméleti problémáira is magának a megfigyelőnek kell éberen ügyelnie.14

Angelusz Róbert a strukturális viszonyok megfigyelhetőségére vonatkozó diagnózisa, a társadalmi látásviszonyok (a láthatóság) tendenciózus romlása, nem morális ítélet, de nem is a társadalom dezintegrációját vagy az együttélés degradációját sugalmazó állítás. A strukturális viszonyok áttekinthetősége romlik, a társadalmi jelenségek kör-vonalai tűnnek elmosódottabbnak.15 Az általa hangsúlyozott láthatósági problémákat kivételesen hosszabban idézem:

13 A „tudás léthezkötöttsége” – a mannheimi tudásszociológia tétele – átfogalmazva a tudás hálózathoz, miliőhöz kötöttségét jelenti. Hogy bizonyos társadalmi jelenségeket a társadalomszerkezet különböző szegmenseiben elhelyezkedő egyének hogyan látnak és értékelnek, nagyban függ miliő-meghatározott-ságaiktól. Vagyis a társadalmi láthatóságot (mind az egyének láthatósága, mind a társadalmi jelenségek és problémák egyének általi percepciója, mind a társadalomkutató megismerési kísérleteinek sikeressége) nagyrészt strukturális tényezők függvényének kell tekintenünk.

14 Lásd például: Mihalicz 2003.15 Lásd pl. Angelusz 2000, 39–58.


20


21

„Továbbra is hiányzik a nagycsoportok »teljes körének« összegyűjtése és rendsze-rezése. Kérdéses a logikai klasszifikációk és a tényleges csoportalakzatok viszonya. A kétségtelenül jelentős elméleti erőfeszítések és osztályozási kísérletek ellenére ma sem kellően tisztázott a tudományos és a hétköznapi vonatkoztatási kategóriákban megjelenő klasszifikátorok összefüggése, a csoporthelyzeteket meghatározó látható és láthatatlan determinánsok szerepe.

A stratifikáció kérdéseit napjainkban bizonytalanság lengi körül. A társadalmi hierarchizálódást alakító erőforrások heterogenitása, az erőforrások közötti inkonzisz-tenciák, a növekvő gradualitás és az elmosódó csoporthatárok érvényesülése mellett még a szociológia modern technikai-módszertani apparátusával is nehéz a lakosság csoportokba szerveződését nyomon követni, s az esetek növekvő számában válik két-ségessé egyes személyek és csoportok besorolása. A különböző stratifikációs modellek csak fogyatékosan tudnak eleget tenni annak a hagyományos elvárásnak, hogy jól áttekinthető, adekvát leírást adjanak a társadalmi nagycsoportokról és valamiféle fogódzót nyújtsanak a szövevényes társadalmi viszonyok közötti eligazodáshoz.

Az osztály- és réteghatárok elmosódó körvonalai természetesen differenciálják a kapcsolatteremtés és a csoportidentifikáció esélyeit. Az érzékelhető csoporthatárok és az identifikáció bizonyos szintje ugyanis feltétele annak, hogy a csoporttagok társadalmi cselekvései a típus más tagjainak viselkedéséhez, s így cselekvéseik va-lóban csoportszerűek legyenek. A különböző nagycsoportok (rendek, osztályok, rétegek) percepciójának nehezedő feltételei mellett nem tűnnek megalapozatlan-nak azok a felfogások, amelyek szerint a csoporthovatartozás meghatározó ereje relativizálódik, és így az osztály- vagy réteghelyzet a korábbinál kevésbé alkalmas számos tömegmagatartási forma esélyének magyarázatára. Szaporodnak azok a kérdésfeltevések is, amelyek megkérdőjelezik a hagyományos nagycsoportok léte-zését” (Angelusz 1997, 5–6).16

Ha a nagycsoportok léte kérdéses is, az utolsó sorokban megidézett individualizá-ciós-tézist (újra) megfogalmazó Beck is hangsúlyozza: az egyének viszonylagos füg-getlenedése társas-társadalmi kontextusuktól (Anthony Giddens kifejezésével élve: társas viszonyaikból történő „kiágyazódása” [„disembedding”]) maga is nagy horderejű társadalomszerkezeti folyamatok eredménye.17 A második világháborút követő nyugat-német gazdasági prosperitás, a jóléti állam kiépülése, a(z) (felső)oktatási expanzió, az általános jogkiterjesztés és az emancipációs mozgalmak sikerei eredményezte „felvonó-hatás” (a társadalomszerkezet szintjeinek felfelé tolódása) nélkül aligha beszélhetnénk a hagyományos csoport-meghatározottságokon (rendeken, osztályokon és rétegeken) túlmutató individualizációs folyamatról. A nyíló, gazdagodó és erősödő nyugat-német társadalomban is társadalomszerkezeti folyamatok tették lehetővé az egyének társas kötöttségeik alóli felszabadulását. Mit mondhatunk akkor ma, a nem annyira nyíló

16 Ld.: Angelusz–Tardos 2002.17 Vö.: Beck 1997.

(mint inkább záródó), nem annyira gazdagodó és erősödő (mint inkább zsugorodó és gyengülő) társadalmak cselekvőinek kiágyazódási esélyeiről?

Beck nézeteit a nyolcvanas-kilencvenes évek (Nyugat-)Németországában (tágabban: a fejlett Nyugaton) is vitatták – a kritikai észrevételek e tézissel szemben ma talán még meggyőzőbbek. Különösen nehezen igazolható az állítás a poszt-államszocialista Ke-let-Közép-Európában, ill. Magyarországon, ahol a blaui értelemben vett strukturális paraméterek (a vagyoni, a kulturális és a kapcsolathálózati erőforrások) konszolidációja nőtt az elmúlt húsz évben; ahol a jelek szerint éppen a társadalomszerkezet záródása, osztályosodása és kikristályosodása a trend.18 A strukturális meghatározottságok inkább erősödtek, mint gyengültek volna, a formálódó csoportok, a cselekvési esélyeket is meghatározó magyarázó kategóriák határai ennek ellenére igen elmosódottak, nehezen áttekinthetők. Minden jel arra mutat, hogy az erőforrások jelentősége növekszik, a státusok tekintetében konzisztensebb, kristályosodó (Lenski), konszolidálódó (Blau), csontosodó, alighanem osztályosodó társadalomszerkezet formálódik, mely fokoza-tosan szűkíti a szinteket átívelő interakciók esélyeit. Egy osztálykeretekbe merevülő struktúrában, a rendies életvilágokba záruló miliőket vizsgáló kutató számára aligha nyújt vigaszt, ha a kilencvenes és kétezres évek kavarodása után a leülepedési tendenciák a láthatóság viszonyain is javítanak.

6. Perspektivikus szociológia

Angelusz Róbert szociológiája perspektivikus, mert folytonosan reflektál az elem-zés tárgyául szolgáló cselekvő és gondolkodó ember látóterére; mert kezelni tudja a társadalmi jelenségek állásponthoz kötött, perspektivikus észlelését és értékelését; mert ügyel a szociológiai megismerés lehetőségeire és korlátaira, a kutatási folyamat ismeretelméleti problémáira – mert tekintettel van elemző és elemzett társadalmi lá-tásviszonyaira egyaránt. Perspektivikus ez a szociológia annyiban is, hogy a vizsgálódás általa művelt formájának távlatai, jövője, perspektívája van. Volt kollégái, munkatársai és tanítványai, különösen Tardos Róbert és a fiatalabb kutatói nemzedék tagjai foly-tatni fogják e páratlanul szakszerű, elméletileg és módszertanilag egyaránt példaadó megismerési programot.

E tanulmány akkor éri el igazi célját, ha az Angelusz Róbert nevét most felvevő szakkollégium jelenlegi és jövőbeni fiatal kutatói számára is megadatik az a felvillanyo-zó élmény, hogy e nagy ívű vállalkozás ambiciózus „tettestársaiként” pillanthassanak magukra. Mindannyiunknak ezt kívánom.

18 Vö.: Angelusz–Tardos 2006, 233–236; Kolosi–Dencső 2006; Kolosi–Keller 2010.


22


23

Hivatkozott irodalom

Angelusz Róbert (1996): Optikai csalódások. Budapest: Pesti SzalonAngelusz Róbert (1997): Előszó. In uő. (szerk.): A társadalmi rétegződés komponensei.

Budapest: Új Mandátum. 5–8. old.Angelusz Róbert (2000): A láthatóság görbe tükrei. Társadalomoptikai tanulmányok. Bu-

dapest: Új MandátumAngelusz Róbert (2010): Tőke vagy erőforrás? Adalékok a társadalmi tőke elméletéhez.

Szociológiai Szemle, 20 (3): 147–166. old.Angelusz Róbert publikációinak kronologikus, válogatott listája. In Somlai Péter – Surányi

Bálint – Tardos Róbert – Vásárhelyi Mária (szerk.) (2009): Látás-viszonyok. Tanul-mányok Angelusz Róbert 70. születésnapjára. Budapest: Pallas. 533–545. old.

Angelusz Róbert – Tardos Róbert (1987): Kulturális-kommunikációs rétegződés. Szoci-ológia, 16 (2): 209–231. old.

Angelusz Róbert – Tardos Róbert (1991a): Kulturális-interakciós rétegződés. Kutatási tervezet. In uők.: Hálózatok, stílusok, struktúrák. Budapest: ELTE Szociológiai Intézet – Magyar Közvéleménykutató Intézet. 9–32. old.

Angelusz Róbert – Tardos Róbert (1991b): Hálózatok, stílusok, struktúrák. Budapest: ELTE Szociológiai Intézet – Magyar Közvéleménykutató Intézet

Angelusz Róbert – Tardos Róbert (2002): Szociológia határok nélkül? In Felkai Gábor – Molnár Attila Károly – Pál Eszter (szerk.): Forrásvidékek. Társadalomtudomá-nyi tanulmányok Némedi Dénes 60. születésnapjára. Budapest: Új Mandátum. 437–451. old.

Angelusz Róbert – Tardos Róbert (2003): A konszolidáció/interszekció fogalompár pers-pektívái a szociológiában. Szociológiai Szemle, 13 (4): 3–19. old.

Angelusz Róbert – Tardos Róbert (2005): A választói tömbök rejtett hálózata. In uők. (szerk.): Törések, hálók, hidak. Választói magatartás és politikai tagolódás Magyarországon. Bu-dapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány. 65–159. old.

Angelusz Róbert – Tardos Róbert (2006): Hálózatok a magyar társadalomban. In Kovách Imre (szerk.): Társadalmi metszetek. Érdekek és hatalmi viszonyok, individualizáció és egyenlőtlenség a mai Magyarországon. Budapest: Napvilág. 227–252. old.

Angelusz Róbert – Tardos Róbert (2010): A törésvonalak átrendeződése, avagy egy divergenciaspirál megjelenése? Szociológiai Szemle, 20 (1): 4–25. old.

Beck, Ulrich (1997): Túl renden és osztályon? Társadalmi egyenlőtlenségek, társadalmi individualizációs folyamatok és az új társadalmi alakulatok, identitások keletkezése. (Ford.: Babarczy Eszter.) In Angelusz Róbert (szerk.): A társadalmi rétegződés kom-ponensei. Budapest: Új Mandátum. 418–468. old. (Eredeti megjelenése: 1983.)

Berger, Peter L. – Kellner, Hansfried (1984): Valóságfelépítés a házasságban. A tudás mikroszociológiájához. (Ford.: Hernádi Miklós.) In Hernádi Miklós (szerk.): A fenomenológia a társadalomtudományban. Budapest: Gondolat. 431–453. old. (Eredeti megjelenés: 1964.)

Berger, Peter L. – Luckmann, Thomas (1998): A valóság társadalmi felépítése. Tudásszocio-lógiai értekezés. (Ford.: Tomka Miklós.) Budapest: Jószöveg. (Eredeti megjelenése: 1966.)

Blau, Peter M. (1997): Egyenlőtlenség és heterogenitás. Primitív elmélet a társadalmi struktúráról. (Ford.: Szalai Éva.) In Angelusz Róbert (szerk.): A társadalmi réteg-ződés komponensei. Budapest: Új Mandátum. 359–382. old. (Eredeti megjelenés: 1977.)

Böröcz József (1993): Kapcsolataink rétegei. BUKSZ, 5 (4): 444–449. old.Böröcz, József (1997): Stand Reconstructed: Contingent Closure and Institutional Change.

Sociological Theory, 15 (3): 215–248. old.Fish, Stanley (1980): Is There a Text in This Class? The Authority of Interpretive Communities.

Cambridge – Massachusetts – London: Harvard University PressFish, Stanley (1996): Van szöveg ezen az órán? (Ford.: Kálmán C. György.) In Kiss Attila

Atilla – Kovács Ferenc – Odorics Ferenc (szerk.): Testes könyv I. Szeged: Ictus – JATE Irodalomelmélet Csoport. 265–282. old.

Hajdu Péter (2001): Tegyük fel, hogy vannak értelmezői közösségek… In Kálmán C. György (szerk.): Az értelmező közösségek elmélete. Budapest: Balassi. 149–157. old.

Kálmán C. György (2001): Mi a baj az értelmező közösségekkel? In uő. (szerk.): Az értel-mező közösségek elmélete. Budapest: Balassi. 36–62. old.

Kolosi Tamás – Dencső Blanka (2006): Osztálytársadalom? In Kolosi Tamás – Tóth István György – Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 2006. Budapest: TÁRKI. 19–41. old.

Kolosi Tamás – Keller Tamás (2010): Kikristályosodó társadalomszerkezet. Kolosi Ta-más – Tóth István György (szerk.): Társadalmi Riport 2010. Budapest: TÁRKI. 105–138. old.

Nagy Endre (1990): A skizma összefoldozása. Osztály/struktúra vagy rétegződés? Replika, 1 (1): 19–28. old.

Lenski, Gerhard E. (1997): Hatalom és privilégium. In Angelusz Róbert (szerk.): A tár-sadalmi rétegződés komponensei. (Ford.: Szalai Éva.) Budapest: Új Mandátum, 302–340. old. (Eredeti megjelenés: 1966.)

Lin, Nan (1991): Társadalmi erőforrások és társadalmi mobilitás: a státuselérés strukturális elmélete. (Ford.: Atkári János.) In Angelusz Róbert – Tardos Róbert (szerk.): Tár-sadalmak rejtett hálózata. Budapest: Magyar Közvéleménykutató Intézet. 23–53. old. (Eredeti megjelenés: 1987.) Valamint: in Angelusz Róbert (szerk.) (1997): A társadalmi rétegződés komponensei. Budapest: Új Mandátum. 383–416. old.

Mihalicz Csilla (2003): Interjú Angelusz Róberttel, az ELTE Szociológiai és Szociálpo-litikai Intézet Szociológia Tanszékének vezetőjével. (Készítette: Mihalicz Csilla.) BUKSZ, 15 (1): 64–73. old.

Schulze, Gerhard (1992): Die Erlebnisgesellschaft. Kultursoziologie der Gegenwart. Frankfurt am Main – New York: Campus.

24

Gerő Márton A személyközi kapcsolatok szerkezete

25

Gerő Márton

A személyközi kapcsolatok szerkezeteKutatási eredmények, irányok Angelusz Róbert munkássága nyomán

A kapcsolathálózatok vizsgálata a társadalomtudományi kutatás egyre több terü-letén jelenik meg. Nem csupán a személyközi hálózatok, hanem a háztartások,

szervezetek, intézmények, szemantikai hálózatok vizsgálatában is egyre nagyobb te-ret nyer. Alkalmazási területeinek bővülésével már nem csak a szociológia, hanem a politikatudomány, az antropológia, a nyelvészet, sőt újabban a biológia és statisztikus fizikai is beépítette eszköztárába.

A magyarországi kapcsolatháló kutatás körülbelül huszonöt évre nyúlik vissza. A kapcsolathálózati megközelítés – a szociometriai előzményeket nem számítva – az 1980-as évek végén tűnt fel a magyar szociológiában. Nagyjából egyszerre, egymás-sal találkozásban, mégis három különböző irányból jelent meg: Angelusz Róbert és Tardos Róbert a társadalmi struktúra kutatásának igényével (1991b; 1991f ), Utasi Ágnes (1991) a személyes kapcsolatok, családi és más segítői hálózatok feltárásával, valamint Sik Endre (Sik 1984; Sik–Czakó 1987) a háztartások és szervezetközi cserék kapcsolathálózati szemléletű tárgyalásával. Később a kapcsolathálózatok vizsgálatához számos szerző csatlakozott, mind a személyes kapcsolatrendszerek, barátságok, cse-reügyletek, mind a háztartások vagy szervezetek kapcsolatainak elemzésével. Ehhez kötődően elterjedt a családon belüli és általános bizalom kérdésének vizsgálata, vala-mint a társadalmi tőke elméletének egyre szélesebb körű alkalmazása is. Bármennyire sokrétűvé vált azonban a magyar kapcsolathálózati irodalom, úgy tűnik, hogy a kezdeti vizsgálatok hosszú időre kijelölték a magyarországi kapcsolathálózati kutatás irányait. Angelusz Róbert szerepe azonban nem csak az alapok lerakásában, hanem a későbbi építkezésben is jelentős. Figyelemmel kísérte a hálózatkutatás fejleményeit a lehető legtöbb területen, ahogy foglalkozott az ehhez szorosan kapcsolódó társadalmi tőke kérdésével is. 2009-es, Tardos Róberttel közös publikációjában (Angelusz–Tardos 2009) számba vette a hálózatkutatás terepeit1 három szempont szerint: 1) a hálózat dimenzióinak száma (egy vagy több), 2) az alkalmazott megközelítés relációs, vagy pozicionális-strukturális jellege, valamint 3) a vizsgálat teljes vagy egocentrikus há-lózatokra vonatkozó jellege. Angelusz Róbert vizsgálatainak sokrétűségére utal, hogy azok között mind egocentrikus és teljes hálózati vizsgálatok, egy- és többdimenziós, valamint relációs és strukturális szempontokat érvényesítő munkákat is találunk.

1 Elsősorban a politikatudományi alkalmazásokra való tekintettel, de a kialakított tipológia ennél szélesebb körben is érvényes.

Mivel e vizsgálatok elsősorban az interperszonális hálózatokra vonatkoznak, a ta-nulmányban magam is ezekre koncentrálok, ráadásul – mivel ezek hangsúlyosabbak az életműben – elsősorban az egocentrikus vizsgálatokat tekintem át.

Mind Angelusz Róbert és Tardos Róbert, mind Utasi Ágnes ilyen irányú munkája az elmúlt huszonöt évben – bár hangsúlyeltolódások természetesen megfigyelhetőek – esz-közeiben és szemléletmódjában meglehetős koherenciát mutat. Ez azonban nem csupán az ezáltal lehetővé vált összehasonlító vizsgálatok miatt jelentős, hanem azért is, mert olyan kérdéseket, problémákat körvonalaznak, amelyek a 90-es és 2000-es években megjelenő szerzők számára is igazodási pontként szolgálnak. Ebben a tanulmányban elsősorban Angelusz Róbert és Tardos Róbert munkái alapján próbálom meg rekonst-ruálni, bemutatni a magyar társadalom személyes kapcsolathálózatainak sajátosságait azok mentén a legfontosabb szempontok mentén, amelyek végighúzódnak az elmúlt két és fél évtized munkáiban. Arra törekszem, hogy röviden bemutassam az alkalmazott módszereket, kitérjek hozzájárulásukra a társadalmi hálózatok elméletéhez, és bemutas-sam konkrét empirikus eredményeiket is. Ugyanakkor célom, hogy ezt a munkásságot elhelyezzem a hazai interperszonális hálózatok, kapcsolatok kutatásai között is.

A személyközi hálózatok kutatása

Az első kapcsolathálózati szempontokat is érvényesítő kutatások Magyarországon 1986-ban és 1987-ben zajlottak. Előbbi során Utasi Ágnes vizsgálta a segítő kapcso-latok hazai sajátosságait a nemzetközi International Social Survey Programme (ISSP) 1986-os adatfelvétele alapján (Utasi 1991), utóbbi pedig Angelusz Róbert és Tardos Róbert vezetésével 1987–1990 között a kulturális-interakciós rétegződési minták feltárására törekedett, és ennek egyik pilléreként vizsgálta a személyközi hálózatokat. (Angelusz–Tardos 1991b)

A kulturális-interakciós rétegződésvizsgálat – azaz inkább vizsgálatsorozat – magyar viszonylatban elsőként kapcsolta össze a nagymintás survey vizsgálat technikáját egy részletesen kidolgozott network adatfelvétellel, amely lehetővé tette a részletes kapcso-latháló-elemzést és a látens makrocsoportok társadalmi kapcsolatrendszerek alapján történő azonosításának kísérletét.2 A szerzők későbbi hasonló kutatásaik során lénye-gében az alábbiakkal egyező módszertant alkalmaztak, kisebb-nagyobb mértékben az adott kutatás lehetőségeihez, illetve az idővel változó kontextushoz alkalmazkodva.

A network adatok vizsgálatának egyik célja az erős és gyenge kötések számbavétele volt. Anélkül, hogy e helyütt részletesen foglalkoznánk az eltérő kapcsolattípusok kér-désével, a megkülönböztetés hátterében nagyjából az áll, hogy a szakirodalom szerint az erős kapcsolatok – ilyenek például a családi kapcsolatok, erős barátságok – inkább az érzelmi, lelki segítségnyújtás funkcióit látják el, a gyenge kapcsolatok pedig – távolabbi

2 Erről ld. a kötetben Éber Márk Áron tanulmányát.


26


27

ismeretségek, üzleti kapcsolatok stb. – jellemzően instrumentálisnak tekinthetőek, elsősorban az információk megszerzésében, erőforrások mozgósításában játszanak szerepet (Angelusz–Tardos 1991a; Granovetter 1983).

E kapcsolatok az egyén társadalmi struktúrában elfoglalt helyére is hatással lehet-nek, előbbiek a státusz megtartását, utóbbiak a mobilitást, státusszerzést szolgálják (Lin 1991). Az erős és gyenge kapcsolatok kutatása az utóbbi évtizedben a társadalmi hálózatok mint komplex rendszerek vizsgálatának szemszögéből is fontos elméleti jelentőségre tettek szert: az erős kötések elősegítik a csoportkohéziót, ugyanakkor szegregáló, dezintegráló hatásuk lehet, míg a gyenge kapcsolatok közvetítő szerepükön keresztül ellensúlyozzák ezt, és a nagy hálózatok stabilitásához járulnak hozzá.

Az erős kapcsolatokat az ún. névgenerátor módszerrel mérték, nyolc életszituáci-óban3. E technika lényege abban áll, hogy a kérdésekre nevekkel kell válaszolni, így azonosíthatóvá válik minden egyes kapcsolat, az egyes kérdésekre adott válaszok átfe-dései, és így a teljes – mintavételes kutatás esetében egocentrikus – network. A vizsgálat során nyolc kérdés megválaszolása után arra kérték a válaszadót, hogy jelölje meg azt a legfeljebb öt személyt, akit fontosnak ítél, és adjon meg róluk néhány plusz információt (foglalkozás, életkor, végzettség, a kapcsolat jellege), illetve próbálja meg páronként a közöttük lévő kapcsolatokat is megbecsülni (Angelusz–Tardos 1991e).

A vizsgálat másik pillére a gyenge kapcsolatokra irányult, melyeket három indiká-toron keresztül vizsgáltak4:

a) Pozíciógenerátor: A pozíciógenerátor (Lin–Fu–Hsung 2001) arra szorítkozik, hogy megkérdezze, a válaszadó hány, adott pozícióban – jelen esetben foglalko-zásban – dolgozó embert ismer. A kulturális interakciós rétegződés vizsgálat egy 20 foglalkozásból álló listát alkalmazott. Az adott foglalkozásokhoz 1-1 network - presztízs pontszámot is rendeltek.5

b) A kérdőívben megkérdezték, hogy hány karácsonyi, illetve újévi üdvözlőlapot küldtek el.

c) Megbecsültették az ismerősök teljes körét. A komplex mérőeszközök lehetővé tették az egocentrikus hálózatok szerkezeté-

nek (kiterjedtségének és heterogenitásának) vizsgálatát, ahogy a kétféle technika al-kalmazása és a megjelölt személyekről származó plusz adatok elvezethettek a látens makrocsoportok és a kapcsolathálózati erőforrások vizsgálatáig.

Utasi Ágnes (Utasi 1991; 2004) és nyomában Albert Fruzsina és Dávid Beáta (pl. Albert-Dávid 2003; 2007) elsőként az ISSP adatfelvételek elemzésén keresztül, majd utóbbi szerzőpáros a különböző (legtöbbször a TÁRKI által készített) magyar és nem-zetközi adatfelvételekben, de leggyakrabban az ISSP-hez hasonló módszerrel vizsgálta

3 A szituációs kérdések a barátságra, családi, munkahelyi, szomszédsági kapcsolatokra, segítségnyújtásra, azonos érdeklődésre vonatkoztak.

4 A három kérdés során előálló adatokból egy összesített indexet készítettek, amely a későbbi többváltozós elemzések network változójaként szolgált.

5 A network-presztízs mérésének módjáról lásd Angelusz–Tardos 1991e.

az interperszonális kapcsolatok alakulását. A névgenerátor módszer helyett itt a kü-lönböző kérdésekre az adott szituációt lefedő kapcsolatok számával kellett válaszolni, ami jóval rövidebb időt vesz igénybe, ugyanakkor kevesebb lehetőséget nyújt a pontos kapcsolatháló szerkezet megjelenítésére. A barátságra vonatkozó kérdések mellett (pl.: Hány barátja van Önnek?) rendszeresen szerepeltek a segítségnyújtásra (lelki támasz, instrumentális, pénzbeli segítségnyújtás) vonatkozó kérdések is. Míg előbbiekre rend-szerint a kapcsolatok számával, utóbbiakra a segítségnyújtás forrásának megjelölésével (szülő, testvér, barát, valamilyen szervezet) kellett válaszolni. Ez a kutatási irány tehát nagyobb hangsúlyt helyez a segítségnyújtás kapcsolataira. Ugyanakkor fontos, hogy Albert Fruzsina és Dávid Beáta a baráti kapcsolatokkal párhuzamosan vizsgálják a bi-zalmas kapcsolatokat is. Míg előbbi indikátora rendszerint a barátok számára vonatko-zó kérdés, utóbbi elsősorban a bizalmas információk közlésére „használt” kapcsolatok számából indul ki. Így lehetőség nyílik arra, hogy a barát sokrétű, kevéssé definiált fogalmát egy másik, hasonló, ám jóval pontosabb kérdés segítségével körvonalazzák.

A fentiek alapján mindenképpen fontos megjegyeznünk, hogy a különböző kutatá-sok megegyeznek abban, hogy a kapcsolatokat elsősorban funkciójuk szerint különböz-tetik meg. Akár az erős-gyenge, akár a baráti, bizalmas és ezen kívül eső kapcsolatokat vizsgáljuk, akár a családi, baráti, ismerősi kapcsolattípusokat, ezekben minden esetben fellelhető egy, tulajdonképpen az erős és gyenge kötések irodalmához köthető funk-cionális felosztás, amely ahhoz vezet, hogy a kapcsolatokra erőforrásként vagy azok mozgósításának eszközeként tekintsenek.

A kapcsolatháló a más társadalmi egyenlőtlenségeket létrehozó tényezőkkel (vagyon, kulturális tőke stb.) ekvivalens erőforrásként való tárgyalása már a kulturális interakciós rétegződésvizsgálatban megjelenik, és végigvonul Angelusz Róbert későbbi munkássá-gán. Szinte adja magát, hogy a kutatásoknak ezt a koncepcionális elemét az időközben egyre népszerűbbé váló társadalmi tőke fogalomhoz kösse. A fogalom meg is jelenik a publikációkban, Angelusz azonban rendkívül körültekintően jár el azzal kapcsolatban. „Általánosságban véve, a kapcsolatok legkülönbözőbb fajtáiról szólva, helyesebbnek tartjuk a kapcsolathálózati erőforrások némiképp semlegesebb, elméletileg kevesebb előfeltevés kifejezésének alkalmazását.” (Angelusz–Tardos 1998, 238) A kutatások során így elsősorban erőforrásokról beszélnek, hozzátéve, hogy célszerű lenne a tár-sadalmi tőkét szűkebben, a tőke közgazdasági értelmében használni6. Egy Nan-Lin szerkesztette kötetben a társadalmi tőke különböző – instrumentális, szimbolikus, normatív – típusait különböztették meg (Angelusz–Tardos 2001). Ezzel kapcsolatos koncepcióját végül 2010-es posztumusz cikkében fejti ki (Angelusz 2010).

6 Angelusz Róbert szerint a társadalmi tőke fogalmának tőke jellege a fogalom tisztázatlansága, majd egyre népszerűbb használata során egyre inkább elmosódott, és a társadalmi tőkének nevezett jelenségeket egyre kevésbé választották el az erőforrásoktól. A tőkét olyan erőforrásnak tartja, amely képes reprodukálni és növelni önmagát – ezen keresztül pedig a társadalmi egyenlőtlenségeket – ráadásul korlátozott jószág. Így az elemezés során mindenképpen szükséges az erőforrásokon belül lehatárolni a tőkeként működő erőforrásokat.(Angelusz, 2010).


28


29

A személyes kapcsolathálók szerkezete a 80-as évekbenAz interperszonális kapcsolatok hazai kutatásának talán legtöbbet tárgyalt kérdése a kapcsolathálók szerkezete: azok kiterjedése, a rokoni és nem rokoni kapcsolatok ará-nya, valamint a nem és az iskolai végzettség szerinti heterogenitása. Ezek a szempontok részben a nemzetközi szakirodalom hatására jelennek meg, ugyanakkor mindvégig fontos szerepet játszik a rendszerváltás környékén érezhetően felbomló és alakuló társadalmi formák és rendszerek megértéséhez jobban illeszkedő eszközök keresése, és az egyenlőtlenségek keletkezésének a klasszikus foglalkozási besorolásokon alapuló rétegződési modellekkel egyre kevésbé leírható metódusainak vizsgálata. A vizsgálatok alapján a felsorolt szempontok azok, amelyek mentén a társadalom olyan alapvető tagolódási pontjait lehet azonosítani, amelyek nem csupán valamilyen elméleti kate-gorizálás, hanem a modernizációhoz való viszony és az egyenlőtlenségek kialakulás-ban szerepet játszó különböző erőforrások kezelésében való eltérések tekintetében is magyarázó erővel bírnak.

A kulturális interakciós rétegződésvizsgálat alapján (Angelusz–Tardos 1991e) a 80-as évek második felében a személyes kapcsolathálók kiterjedtsége átlagosan 6,1 fő volt. A legkiterjedtebb kapcsolathálóban 23 személy szerepelt. A megkérdezettek 1,6 százalékának egyetlen kapcsolata sem volt, 1–4 személyt jelölt meg 36 százalékuk, 5–9-et 48 százalékuk és ennél is többet a válaszadók 15 százaléka. Az egocentrikus hálózat kiterjedtségére az iskolai végzettség és az életkor gyakorolt jelentős hatást, mindkettő pozitív irányban. Azaz minél idősebb és minél iskolázottabb volt valaki, annál nagyobb eséllyel volt több barátja, ismerőse. A hálózat életkorral való növekedése azonban idős-korban megállt, és 70 éves kor felett jelentősen csökkent a kapcsolatok száma.

A rokonsági hányados7 átlagos értéke alapján az egocentrikus kapcsolathálózatok erősen tradicionális jellegűnek mutatkoztak, hiszen a kapcsolatok 47 százalékát roko-nok adták. Persze a községekben ennél valamivel magasabb (53%), míg a városokban alacsonyabb (41%) a mutató értéke. Ehhez hasonlóan a magasabb iskolai végzettség is modernebb, kisebb rokoni részvételű kapcsolathálót eredményez. A nemi különb-ségek is jelentősek, a férfiak kapcsolathálóiban 43, míg a nőknél 50 százalék a roko-nok aránya, ami a nők rokoni kapcsolatokat ápoló, családot összetartó szerepére utal. A rokoni kapcsolatok aránya a korral együtt növekedett: a húsz év alattiak körében még 42 százalék volt a nem rokon barátok aránya, a következő 10 év kohorszában 31 százalék, míg 30 felett 20 százalékot tettek ki. Ebben a csoportban már elsősorban a munkatársak közül kerülnek ki ezek a nem rokon ismerősök és barátok.

Az egocentrikus hálózatok heterogenitását nem csak a rokonság, hanem életkor, nem, település és iskolai végzettség szerint is vizsgálták. Az eredmények több szempontból is a Laumann féle like-me, azaz hasonlósági elv érvényesülését mutatták (ld. pl. Laumann 2006): A kapcsolatok jelentős része, mintegy kilenctizede származott a megkérdezett településéről, míg nem szerint 60, életkor szerint 57 százalékos, iskolázottság szerint

7 A rokoni kapcsolatok aránya az összes kapcsolat között.

53 százalékos volt a hasonló kapcsolatok aránya. A network heterogenitása ebben az esetben is az iskolázottsággal és a lakóhely urbanizáltságával növekszik.

Az 1986-os adatokon alapuló, nemzetközi ISSP vizsgálat adatfelvétele szerint 1986-ban a magyar 18 éven felüli népesség 64 százalékának átlagosan 3,05 barátja volt (Al-bert–Dávid 2007, 189). Azonban Utasi Ágnes elemzéséből az is kiderül, hogy például a ház körüli munkák esetén segítség nélkül maradók aránya kevesebb, mint 2 százalék (Utasi 1991, 175), tehát a kulturális-interakciós vizsgálat és az ISSP hasonló eredmény-re jutott a kapcsolatnélküliek arányát tekintve. Utasi cikke (1991) röviden tárgyalja a ház körüli munkavégzés sajátosságait, kiemelve, hogy a magyar nők nagyobb mér-tékben vannak állásban, mint a nyugati asszonyok, azonban a háztartás körüli kisebb munkákat is nagyobb eséllyel végzik házastársuk segítsége nélkül. A férfiak a nagyobb fizikai igénybevétellel járó munkákat látják el, sokszor rokoni, baráti segítséggel.

A rokoni kapcsolatok relatíve fontos szerepét ez a vizsgálat is kiemeli: a nem rokoni barátokat megnevezni tudók aránya a vizsgált hét ország közül Magyarországon volt a legalacsonyabb (64,4%). Azonban a kutatás nemcsak a baráti kapcsolatok hiányára hívja fel a figyelmet, hanem arra is – szintén összhangban Angelusz Róbert és Tardos Róbert vizsgálatával –, hogy ezek a barátságok nagyrészt a munkahelyen születnek8 és a családi kapcsolatokhoz hasonlóan erősen instrumentálisak, kevéssé jellemző a lelki támogató – emocionális szerepük (Utasi 1991, 184).9

Albert Fruzsina és Dávid Beáta felhívja a figyelmet arra is, hogy a rokoni kapcsolatok aránya a kifejezetten bizalmas kapcsolatokon belül még magasabb lehet. Míg 1985-ben az Egyesült Államokban átlagosan 55 százalék volt a rokonok aránya a bizalmas kapcsolathálókon belül, és az amerikaiak 30 százalékának állt kizárólag rokonokból a bizalmas kapcsolathálója, addig Magyarországon ez az arány jóval magasabb: a 80-as évek közepén a magyarok 71 százalékának kizárólag a családból kerültek ki a bizalmas kapcsolatai (Albert–Dávid 2007). Utasi Ágnes szerint a nők a férfiak hosszú mun-kaideje és többletmunkája miatt (is) más országoknál hangsúlyosabban kerültek a család összetartó és irányító szerepébe, ami jól magyarázhatja a magasabb rokonsági hányadost egocentrikus hálózatukban. E hálózat azonban döntően az instrumentális segítségnyújtásra szerveződik, ahogy a férfiak kiterjedtebb kapcsolathálóiban is jelentős szerephez jutott a kaláka intézménye (Utasi, 1991).

A kapcsolatok instrumentális jellege a lelki válságok idején való pszichés segítség-nyújtás hiányát eredményezhetik. Az emocionális segítség hiánya az ISSP vizsgálat alapján a magyaroknál volt a legjellemzőbb: a minta 19,9 százaléka nem tudott kihez fordulni házastársával való konfliktus esetén. Az egyéb, pszichésen nehéz helyzetek a nők kulcsszerepét mutatták: országokon átívelő jelenség, hogy a feleségek nagyobb arányban nyújtanak lelki támaszt férjüknek, mint fordítva. Azonban a magyar anyák

8 A minta több mint fele választott innét, míg például Olaszországban csupán a megkérdezettek 5%-a jelölte meg a munkahelyet a barátság forrásaként.

9 Emocionális segítséget nyújtó barátot a magyar népesség mindössze 30,3 százaléka jelölt meg, míg a többi országban ez 34,9 és 55,1 százalék között mozgott.


30


31

mintha még kevésbé támaszkodhatnának férjükre, és inkább a lányukkal beszélnének a problémákról, mint más országokban. A munkatársak szerepe – ha nem is túl nagy, mindössze néhány százalék jelölte meg –, de mégis jelentősebb, mint más, a vizsgálat-ban részt vett országokban, ami szintén a hosszú munkaidő és többletmunka miatt az e terepen kialakuló baráti kapcsolatok szerepére utal (Utasi 1991).

A rendszerváltás utánAngelusz Róbert és Tardos Róbert a kulturális interakciós rétegződés vizsgálathoz hasonló módszerrel 1997–1998-ban, 2001-ben és 2005-ben végzett újabb vizsgála-tokat. Ugyanakkor a kutatási fókusz megváltozása miatt – már a kapcsolathálózati és más erőforrások álltak a középpontban – csupán a 97–98-as kutatásról közöltek a kapcsolatháló kiterjedtségére és összetételére vonatkozó összehasonlító adatokat a 87-es vizsgálattal. Ez a vizsgálat a kisebb terjedelmi lehetőségek miatt a névgenerátor technika egy háromszituációs változatát alkalmazta10, ugyanakkor megmaradt az üd-vözlőlapok számának kérdése, illetve ezúttal összehasonlították a társadalmi szerve-zetekben betöltött tagságok egy főre jutó számát is.

1. táblázat. Kapcsolathálózati jellemzők 1987, 1997

1987 1997Kapcsolatháló kiterjedtsége 6,1 3,5Rokonsági hányados 47% 75%Üdvözlőlapok 9 (85%) 5,8 (70%)Tagságok 0,27 (20%) 0,44/fő (33%)1

Multiplexitás – 1,81Az adatok forrása:Angelusz–Tardos 1998

A kapcsolatháló szűkülése és a rokonsági hányados növekedése elsősorban arra utal, hogy a rendszerváltást elsősorban a rokonságon kívüli kapcsolatok sínylik meg. Ebben persze jelentős szerepe lehet a munkanélküliség növekedésének is. A gyenge kapcsola-tok csökkenését mutatja az elküldött üdvözlőlapok számának – és egyáltalán küldők arányának – csökkenése. Az egyetlen pozitív változást a társadalmi szervezeti (politikai, civil, szakszervezeti) tagságok esetén tapasztaljuk, ugyanakkor az 1987-es értékbe nem számít bele a kötelező szakszervezeti tagság, 1997-ben igen: e nélkül 23 százalék vesz részt politikai és civil szervezetekben, az egy főre jutó tagság átlaga pedig 0,33-as érték. Összehasonlításképpen, az Egyesült Államokban ez 1,5 ugyanebben az időszakban.11

10 Ez alkalommal az amerikai General Social Survey kérdéseit vették át, amely tartalmilag lefedi a korábbi nyolc szituációt. A három kérdés a fontos ügyek személyes megbeszélésére, a háztartás körüli ügyes-bajos dolgokban való segítség igénybevételére és a szabadidő eltöltésén, a közös programokon keresztül történő kapcsolattartásra vonatkozott.

11 Emellett természetesen az 1987-es társadalmi szervezeteket nem hasonlíthatjuk az 1989 utáni társadalmi szervezetekhez, hiszen utóbbiak már az egyesülési jog alapján, előbbiek hatalmi célok és kezdeményezések mentén jöhettek létre.

Albert Fruzsina és Dávid Beáta kutatásai megerősítik a kapcsolathálók beszűkü-lésének tendenciáit a rendszerváltás után, sőt a szűkülés tovább folytatódott (ld. 2. és 3. táblázat), a rokoni kapcsolatok aránya pedig egyre növekedett. Albert és Dávid (Albert–Dávid 2003) a 90-es években öt adatfelvétel alapján vizsgálták a bizalmas kapcsolatok alakulását. Ez némileg eltér a korábban ismertetett kutatások fókuszától, hiszen ott teljes kapcsolathálózatokról (nem csak bizalmas, baráti viszonyokról) volt szó. Ugyanakkor a tendenciák mégis hasonlónak mutatkoztak: az öt adatfelvételből három a barátságok számát, míg kettő a bizalmas kapcsolatok alakulását vizsgálta.

A kapcsolatok homogenitása korcsoportonként változó: a 16–25 éves korosztály inkább kortársaihoz, míg a 26–35 éves kohorsz rokonaihoz, házastársaihoz fordul segítségért.

2. táblázat. Barátok száma 1993–2000

1993 1997 2000Barátok átlagos száma 7,1 4,5 5,4Nincs barátja 20% 30% 29%

3. táblázat. A bizalmas kapcsolatháló méreteés a rokoni kapcsolatok aránya a bizalmas kapcsolathálózaton belül 1997, 1999

1997 1999Bizalmas kapcsolathálózat átlagos mérete 2,23 1,8Rokoni kapcsolatok arány a bizalmas kapcsolatok között 75% 85%Nincs bizalmas kapcsolata – 10%

A szerzők kiemelik a nemek közötti különbségeket: bár 35 éves korig férfiaknak és nőknek hasonló számban vannak bizalmas kapcsolataik, előbbiek körében 35 év felett 20 százalékkal csökkent a legalább 2 bizalmassal rendelkezők aránya. Érdemes itt meg-említenünk, hogy a nemi különbségek már a ’87-es vizsgálat során is láthatóak voltak: a férfiak több gyenge, a nők több erős kötéssel bírtak (Angelusz–Tardos 1991a, 79-80). Ez a különbség a munkába állással és a családalapítással logikusan jöhetett létre a magyar tár-sadalomra jellemző tradicionális nemi szerepek következtében (Dupcsik–Tóth 2008). A nagyobb háztartásban élőknek jellemzően több bizalmasa van (Albert–Dávid 2006).

A magyar kapcsolathálózatok kor és iskolai végzettség szerinti szelektivitása mellé a 2000-es években egy új dimenzió társult: a politikai polarizáció. A vizsgálatok arra mutatnak rá, hogy egyre jelentősebb homogenizáció tapasztalható az egyes pártok – főként a két nagy párt, az MSZP és a FIDESZ – szavazótáborai tagjainak egocentrikus kapcsolathálójában. Azaz a hasonlósági elv már itt is érvényesül, szívesebben választunk hasonló politikai nézetű ismerősöket. Angeluszék arra hívják fel a figyelmet, hogy a polarizációs tendencia a társadalmi konfliktuspotenciál növekedésének veszélyét rejti magában (Angelusz–Tardos 2009; 2010).

Adatok forrása: (Albert-Dávid 2003)

Adatok forrása: (Albert-Dávid 2003)


32


33

A magyar társadalom különböző csoportjainak hálózatai

A fenti vizsgálatok a magyar társadalom egészét próbálták jellemezni. Persze az egyes tényezők – városi vagy falusi környezet, iskolai végzettség, nem és életkor hatása a hálózat szerkezetére – már sejtetik, hogy az átlagok jelentős különbségeket fednek el az egyes társadalmi csoportok között. „A »gyenge kötések« ereje és gyengesége” című tanulmány (Angelusz–Tardos 1991a) felhívja a figyelmet arra, hogy a gyenge és erős kapcsolatok egyenlőtlen eloszlása e kapcsolatok eltérő funkciójára és a társadalmi rétegek eltérő erőforrás-mozgósítási képességeire utal.

Az egyes társadalmi csoportok közötti különbségekre, speciális csoportok vizsgálatá-nak jelentőségére a kulturális-interakciós rétegződésvizsgálat egy kiegészítő eleme hívta fel a figyelmet, amely egyetemi hallgatók körében készült12 (Angelusz–Tardos 1991c). E csoport vizsgálata az összehasonlításon (nem egyetemista fiatalokkal, értelmiségi – diplomás – felnőttekkel és néhol a teljes populációval) keresztül jól jelzi, hogy nem feltétlenül beszélhetünk a teljes társadalomra jellemző kapcsolathálózati jellemzőkről (inkább mintázatokról), sőt egy adott társadalom struktúrájára jellemző dinamika okai éppen az ezek közötti, akár radikális eltérésekben keresendő. Az egyetemi hallgatók vizsgálatát az indokolta, hogy a szerzők szerint ez a csoport bírhat a legmarkánsabb miliőjegyekkel, a hasonló életkor, tevékenység és a térbeli koncentráltság okán.

Az egyetemi hallgatókra vonatkozó vizsgálat az egyetemisták kapcsolathálóinak jelentős különbségét tárta fel mindkét, az összehasonlításban szereplő populációhoz képest. Míg arra számíthatnánk, hogy a hallgatók és az értelmiségiek csoportja egy-máshoz hasonló lesz, a felnőtt értelmiségiek – bár majdnem minden mutató esetében a két csoport között helyezkedtek el – jellemzően a nem tanuló fiatalokhoz esnek közelebb. A kapcsolatháló mérete jellemzően nagyobb a hallgatók csoportjában, több az átlagos kapcsolat (10), mint a másik két csoportban (8,4 és 7,2), és jóval kevesebb volt ebben a körben a kapcsolatszegény – mindössze 2 százalék a másik két csoport 15 és 23 százalékhoz képest – és nagyobb a kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezők aránya is. Ugyanígy a rokonsági hányados kisebb a hallgatók kapcsolathálójában13 (ld 4. táblázat). Ezzel ellentétes tendencia, hogy a többfunkciós (multiplex) kötések aránya, és így az erősnek tekinthető kötések aránya jóval magasabb. Ez a tér- és élethelyzetbeli koncentráltságnak, összezártságnak volt köszönhető.

12 Az egyetemi hallgatók vizsgálatára külön adatfelvételt folytattak, amelynek eredményeit a korábbi fel-vételnek megfelelő alpopulációinak adataival hasonlítottak össze.

13 Alacsonyabb rokonsági hányados oka: nem a rokoni kapcsolatok alacsony száma, hanem az egyéb kap-csolatok bősége.

4. táblázat. Kapcsolathálózati jellemzők egyetemi hallgatók, felnőtt értelmiségiek és 18–25 éves nem tanulók csoportjában

a kulturális-interakciós rétegződésvizsgálat adatai alapján

Egyetemihallgatók

Értelmiségiek,vezető állásúak

18-25 évesnem tanulók

Rokonsági hányados 27,2 39 41,5Barát-ismerősi kapcsolatok 54,5 32,5 35, 5Erős kötések 67,3 49,1 53,2

Az adatok forrása: (Angelusz–Tardos 1991c, 153)

5. táblázat. A személyes kapcsolathálók összetételea kapcsolatjelleg szerint (átlagos db szám)

Egyetemihallgatók

Értelmiségiek, vezető állásúak

18-25 éves nem tanulók

Közeli családtag(szülő, házastárs, gyerek)

1,28 1,4 1,3

Egyéb rokoni 1,44 1,88 1,96Barát, ismerős 3,45 2,73 2,53Munkatárs 1,15 1,39 0,81Szomszéd 0,48 0,72 0,52Egyéb 0,23 0,19 0,1

Forrás: (Angelusz–Tardos 1991c, 152)

Ugyanakkor a hallgatói csoportra és a felnőtt értelmiségiekre is jellemző volt a mun-katársi és baráti kapcsolatok magasabb száma, és az individualisztikusabb kapcsolathá-ló, amelyben a fontosnak ítélt személyek kisebb eséllyel ismerik egymást.

A hallgatói csoport miliő jellegét talán legjobban az életkori és végzettség szerinti zártság mutatja. Ez a zártság a diplomás családi hátterű hallgatók esetében elérte a 81 százalékot.

Így a szerzők az egyetemista csoport hálózatait olyan társadalmi körökként értelme-zik, amelyek „személyes kapcsolathálózatok lazán egymásba nyúló, különböző »hida-kon« keresztül érintkező tágabb hálózatai, amelyeknek viszonylag távol eső pontjai is látens interakciós viszonyban állnak egymással.” (Angelusz–Tardos 1991c, 155)

Az értelmiségiek csoportja az ismerős személyek számát azonban jóval többre (6-800-ra a másik két csoport 4-500-as becslésével szemben) becsüli, a foglalkozási listából is több „ismerős” foglalkozást tudtak választani. Az egyetemista élethelyzet tehát valóban a kapcsolathálókban is megmutatkozó különbségekhez vezethetett. Igaz, az eredményekből az is kirajzolódik, hogy a munkába állással, a tanulmányok befejeztével ezek a kapcsolatok jelentősen átrendeződhettek az általános tendenciák-nak megfelelően: a tágabb kapcsolatháló mérete az életkorral növekedhet, a szűkebb csökken, és dominánsabbá válnak a rokoni kapcsolatok.


34


35

A roma népességAz egyetemi-főiskolai hallgatók mellett a magyar kapcsolathálózati kutatások célcso-portját képezték a különböző kisebbségi csoportok, elsősorban a romák kapcsolatainak vizsgálatai Albert–Dávid 2006; Dávid 2010; Messing–Molnár 2011).

A Tárki 2004-ben egy országos, reprezentatív, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete 2009-ben két, egy Pest megyei és egy Bor-sod-Abaúj-Zemplén megyei kistérségben vizsgálta a romák, utóbbiban elsősorban hátrányos helyzetű kisgyermekes nők kapcsolathálóját, mindkét térségben a roma és nem roma népesség összehasonlításával. A kutatások kiterjedtek a családi kapcsolatok vizsgálatára is, erre azonban most külön nem térek ki, csupán a személyközi hálózatok-ban mutatkozó különbségeket mutatom be.

A roma népesség kapcsolathálójának alapkarakterisztikáját a családi kapcsolatok még az össznépességnél is erősebb jelenléte adja. A romák nagyobb arányban élnek kapcsolatban (78 százalékuk a nem romák 61 százalékával szemben) és jóval többféle és nagyobb számú rokonnal rendelkeznek (ld. 6. táblázat). A megkérdezett romákra is igaz, hogy minél nagyobb a család, annál több a bizalmas kapcsolat, azonban fel-tehetően éppen a család nagyobb szerepe miatt az egyedül élők között a teljes roma népességhez képest tízszer akkora a bizalmas nélküli emberek aránya, mint a nem roma népességben. A roma népességen belül az iskolai végzettség nem jár a kapcsolatháló kiterjedtségének növekedésével és modernizálódásával.

6. táblázat. Potenciális rokoni kapcsolatoka teljes felnőtt és a roma népesség körében 2004

Van… Teljes felnőtt népesség Roma népesség% N % N

Unokatestvér 85 866 98 758Testvér, sógor, sógornő 83 847 98 761Gyerek 74 758 91 703Szülő 62 635 73 567Házas/élettárs 61 625 78 604Nagybácsi, nagynéni 59 600 79 610Unoka 32 328 35 272Nagyszülő 26 261 25 196

Forrás: (Albert–Dávid 2006, 353)A bizalmas kapcsolatok száma a roma népességen belül nem különbözik a teljes

népességtől, és a rokoni kapcsolatok aránya is nagyjából megegyezik (79, illetve 84%) ezen a szűkebb körön belül. Ugyanakkor eltérés tapasztalható a fiatalabb korcsoport-okban: míg a nem roma népesség bizalmasainak 74, a romák szűkebb ego-hálójának 84 százalékát adják a rokonok.

A roma nők kapcsolathálójában még az országosnál is magasabb arányú a családi kapcsolatok aránya14 (Albert–Dávid 2006), a bizalmasok között azonban valamivel alacsonyabb, mint a teljes népességben (51 vs. 46%). A 2009-es MTA kutatás ennek ellentmond, 5 százalékkal magasabb a nők aránya a bizalmasok között (53 és 58%) (Dávid 2010, 100).

A 2009-es vizsgálat (Dávid 2010) két, egy Pest és egy Borsod-Abaúj-Zemplén me-gyei kistérségben folyt, mindkét térségben a roma és nem roma népesség összehason-lításával. A kutatás kiemeli a beágyazottság fontosságát. A kutatók megvizsgálták, a beköltözők hogyan illeszkednek be, milyen kapcsolatokat képesek kialakítani. Míg az alacsonyabb iskolai végzettségű nők jellemzően férjük miatt költöznek el más település-re, és ez jelentős hátrányt jelent új baráti kapcsolatok kialakítás szempontjából, addig a magasabb végzettséggel rendelkezők korábban, más okok miatt költöznek, munkakap-csolatokat és baráti kapcsolatokat már a házasság előtt kialakítva a településen.

Az országos (2004-es) adatokkal való összehasonlítás a kisgyermekes anyák elszige-teltségére világít rá: „még a legszorosabb, bizalmas kapcsolatok tekintetében is elszige-teltebbnek és kiszolgáltatottabbnak tűnnek. Bizalmasaik számának átlaga nem éri el a 2 főt, ez mintegy 0,5-del kevesebb, mint amit 2004-ben mértünk. A bizalmas kapcso-latok számát tekintve nincs különbség a roma és nem roma nők között. Ugyanakkor a roma nők magasabb mértékű elszigeteltségét mutatja, hogy közel egyötödüknek egyáltalán nincs bizalmasa!” (Dávid 2010, 99)

Ez a kirekesztettség a magasabb iskolai végzettségűek között is jellemző, ugyanak-kor a romák esetében súlyosabb a helyzet, hiszen az ő esetükben az iskolai végzettség emelkedése sem segít.

A kutatás ugyanakkor talán legfontosabb megállapítása, hogy még a kisgyermekes anyák, vagy a roma kisgyermekes anyák csoportján belül is jelentős különbségeket tapasztalunk a két kistérséget összehasonlítva. A bizalmasok számát vizsgálva nem csupán arról van szó, hogy egyik kistérségben kevesebb, a másikban több bizalmasa van egy-egy csoportnak, hanem azt látjuk, hogy a roma és nem roma népesség közötti eltérés iránya is megváltozik (7. táblázat).

Ezek az adatok a kistérség, vagy a település sajátos értékrendjére, kapcsolati viszo-nyaira, önálló struktúrájára utalnak. Míg a BAZ megyei kistérségben a romák közötti összetartó kapcsolatok még működnek, és szociális hálóként is szolgálnak – jóval in-kább, mint ahogy a nem roma népességben tapasztalták –, addig a Pest megyei kistér-ségben már a csoporton belüli szolidaritás is eltűnt, a leszakadás így sokkal nagyobb mértékűvé vált (Dávid 2010).

14 84% 2004-ben, a nem roma nők esetében mért 79%-kal szemben.


36


37

7. táblázat. A bizalmas kapcsolatok jellemzői kistérségés etnikai hovatartozás, a születés helye és iskolai végzettség szerint (N=1.250)

Hány bizal-mas (átlag) Bizalmasok között (arány)

Kistérség Etnikaihovatartozás

Nő Azonosszármazású

Családikapcsolat

Házas/élettárs

BAZ megyei kistérség

Roma 1,65 54 71 77 29Nem roma 1,9 60 85 92 33

Pest megyei kistérség

Roma 1,8 55 65 67 31Nem roma 1,4 48 91 78 30

Forrás: (Dávid 2010, 102)

Messing és Molnár kvalitatív kutatásaik során (Messing–Molnár 2011) a rokoni kapcsolat sajátos értelmezését tárták fel a szegény roma családok esetében: „a vérségi kapcsolat és a fizikai lakóhely távolságától szinte függetlenül azt tekintik rokonnak, aki részt tud venni a jövedelmet termelő tevékenységben, vagy a kölcsönösségen alapuló, gyakorlati támogatásban.” (Messing–Molnár 2011, 59)

E többféleképpen is értelmezhető, dinamikusan változó rokoni kapcsolatok ellené-re a legelesettebb romáknak már nincsenek ilyen összetartó, erős rokoni kapcsolatai sem. A nagycsalád sem működik abban az esetben, ha nincs mozgósítható erőforrás, ahelyett, hogy támogatást nyújtana, versengő nukleáris családokra esik szét.

A gyenge kötések megléte, száma és a kapcsolati háló heterogenitása meghatáro-zó a családot érő krízisek átvészelése (pl. munkanélküliség) szempontjából. Mivel az alacsony képzettségűek iránti kereslet jóval kisebb, mint az arra mutatkozó kínálat, a munkaszerzéshez kapcsolatok kellenek – ráadásul csak ezek segítségével győzhetőek le a diszkrimináció jelentette nehézségek is. A kapcsolati háló azonban az esetek jelentős részében homogén, más társadalmi csoportokkal, intézményekkel, jobb társadalmi státuszúakkal nincsenek kapcsolataik.

ZsidóságA magyarországi zsidóság kapcsolataival csupán egy tanulmány foglalkozik, Angelusz Róbert és Tardos Róbert tollából (Angelusz–Tardos 2002). A kutatás a 97–98-as Tárki vizsgálathoz hasonlóan háromkérdéses névgenerátor módszerrel vizsgálta a zsidóság egocentrikus kapcsolathálóit.

A vizsgálati eredmények arra utalnak, hogy a magyar társadalom egy kapcsolatháló-zati szempontból „modernebb” szegmenséről van szó. Az 1997-es teljes népességre rep-rezentatív kutatás adataival összehasonlítva kapcsolatai kiterjedtebbek (4,61), kisebb a rokonsági hányados (0,51), és alacsonyabbak a multiplexitás mutatói is (1,61).

Ugyanakkor e különbségek jelentős része nem a származási-vallási háttérnek, hanem a zsidó népesség iskolai végzettség és anyagi helyzet szerinti, a teljes populációtól eltérő összetételére vezethető vissza. A fővárosi, vagy a diplomás népességgel összehasonlítva e különbségek jelentősen csökkennek

Az elsősorban a társadalmi háttérre visszavezethető, a kapcsolatháló kiterjedtségé-ben és szerkezetében tapasztalt különbségek oka, hogy a három szituáció (ld. 10-es lábjegyzet) esetében megjelölt személyek eloszlása különbözik a teljes népesség és a zsidó minta esetében. Míg a teljes népességben a kérdésenként megjelölt kapcsolatok száma hasonló, addig a zsidó népesség tagjai jóval több olyan kapcsolatot jelöltek meg, akikkel fontos személyes kérdéseket osztanak meg, illetve szabadidőpartnerként.

Ezt támasztja alá a kapcsolatok forrásainak vizsgálata is. Az 5 legjelentősebbnek ítélt kapcsolat kisebb mértékben származik a családból, mint a teljes vagy a fővárosi iskolázott népesség esetében, ugyanakkor jelentősebb a közös társaság és az iskola sze-repe (8. táblázat).

8. táblázat. A legfontosabb partnerek ismertségi forrása a zsidóaz országos és a városi iskolázott népességen belül (%)

A kapcsolat forrása Zsidó népesség Országos népesség Fővárosi iskolázott népességCsalád, rokonság 56 77 65Közös társaság 16 7 9Iskola, egyetem 11 3 7Munkahely, szakmai kör 9 6 10Szomszédság 3 4 3Sport, hobbi 1 1 1Egyéb 4 2 5Összesen 100 100 100

Forrás: (Angelusz–Tardos 2002, 55.)

A homogenitás nem csak a családi kapcsolatokban, hanem a többi kapcsolatforrás esetén is jelentősebb, mint a nem zsidó népesség esetében.

A kapcsolathálózat relatív nyitottságának köszönhető a nemek szerint alacsonyabb a szelektivitás (ld. 9. táblázat). A magasabb iskolázottsági és életkori szelektivitás közül előbbi a már említett összetételbeli sajátosságokra vezethető vissza, utóbbi azonban a zsidó népesség sajátosságának tekinthető. Angeluszék szerint nemzetközi kutatások is azt igazolják, hogy a zsidó népességben erős a generációk szerinti homogén kapcso-latrendszer.

9. táblázat. Kapcsolathálózati szelektivitás iskolázottság, életkor és nem szerinta zsidó és az összehasonlított népességekben (korrelációs együtthatók)

Szelektivitási dimenziók Zsidó népesség (1999) Országos népesség Fővárosi iskolázottIskolázottság 0,43 0,56 0,39Életkor 0,74 0,58 0,6Nem 0,14 -0,06 0,2

Forrás: (Angelusz–Tardos 2002, 51)


38


39

A 90-es évek végén a magyar zsidók vallás és származás szerint erősen homogén kapcsolathálókat tartottak fenn: a válaszadók egocentrikus hálózataiban átlagosan 60 százalékos volt a zsidók aránya, ami más felekezetekkel összehasonlítva roppant magasnak tűnik. Ugyanakkor az e szerinti homogenitás erősen összefügg a vallási–származási identitással: egy identitás-skála két végén állók között jelentős különbséget tapasztaltak: azok között, akik fontosnak érezték zsidó identitásukat, 70 százalékos ez az arány, míg az ellenkező póluson elhelyezkedő válaszadók, akik számára zsidóságuk semmit sem jelent, kapcsolatai között csupán 40 százalékos a homogenitás értéke.

A település hatása ebben a csoportban is erős, a minta jelentős részének otthont adó budapesti belső kerületekben lakó válaszadók 60 százalék feletti, a külső kerületekben élők 50 százalék alatti kapcsolati homogenitásról számoltak be.

A család származási összetétele, azaz a származási homogenitás, és a házasság szárma-zás vagy identitás szerinti homogám vagy heterogám jellege e csoport esetében külön tartalommal bír, hiszen szorosan összefügg a vallási, származási hagyományokhoz való viszonnyal és a különböző zsidó identitás-stratégiákkal is.

Az 1999-es vizsgálat alapján a teljes minta 72 százaléka homogén családból szár-mazott, azonban ez a fiatalabb generációk felé csökkent: a 75 év felettieknek még kilenc-tizede (89%) a 35 év alattiaknak már csak 39–40 százaléka származik homogén családból.

A házasodási homogámia is hasonló tendenciát mutat, a legidősebb, 75 év feletti korosztály még 70 százalékban homogám, ami a következő, 66–75 éves korcsoportra már jelentős csökkenést mutat (51%). Érdekes módon azonban a csökkenés a 26–35 éves korosztálynál megáll (37%) és a 18–25 éves házasok között megint majdnem ötven százalékos a homogámia. Ez a rendszerváltás utáni vallási, illetve a részben ezen belül megmutatkozó, részben ettől független „zsidó reneszánsz” hatására utal. A fér-fiak és nők eltérő házasodási stratégiáit érezteti, hogy a nők nagyobb, a férfiak kisebb arányban lépnek házasságra hasonló származású féllel.

HajléktalanokAlbert Fruzsina és Dávid Beáta könyvükben (Albert–Dávid 2001) a hajléktalanságot hiányállapotok rendszereként definiálják, amelynek a kapcsolatok hiánya is fontos eleme. A hajléktalanság okai között a kapcsolatokban beköszöntött változások, a válás, a kapcsolatok elvesztése, erodálódása és a különböző konfliktusok is fontos szerepet töltenek be. Ugyanígy a kapcsolatháló a reintegrációban és a visszakerülés esélyeinek fenntartásában is fontos.

A szerzők azonosítják a különböző kapcsolatok hiányát a vizsgált mintában: a) A származási kapcsolatok hiánya elsősorban az állami gondozotti létből az utcára

kerülő hajléktalanokra jellemző. Míg a teljes népesség 1,1 addig a hajléktalanok 30 százaléka volt állami gondozott. A roma származású hajléktalanokon belül ennél is na-gyobb, több mint 52 százalékos volt ez az arány. (A nem romák esetében 26,5%.)

b) A hátrahagyott család hiánya: a hajléktalanok kétharmada vidéki, így nincs napi kapcsolat az otthonmaradtakkal, a segítségnyújtás lehetősége is alacsony. Emellett

a hajléktalan életforma olyan átmeneti lét, amelyben nagyon nehéz kapcsolatokat teremteni.

c) A választott társ hiánya: a hajléktalanság oka lehet a válás, így jellemző, hogy a hajléktalansággal együtt jár a házasság felbomlása is. A budapesti hajléktalanok 45 százaléka volt elvált a vizsgálat időpontjában, további 9 százalékuk külön élt házas-társától. Ugyanakkor a roma hajléktalanokra jellemzőbb, hogy van házastársuk. Azokra a hajléktalanokra, akik nem valamilyen családi konfliktus miatt kerültek utcára, jellemzőbb a nagyobb kiterjedtségű network. A válást követően a férfiak nagyobb eséllyel kerülnek utcára (a hajléktalanok túlnyomó része férfi) a nők hálózataiban található több rokoni, családi kapcsolat miatt.

d) A segítségnyújtás kapcsolatainak hiánya: a minta mindössze 29 százaléka jelölt meg olyan nem hajléktalan embert, akitől segítséget kérhet, jellemzően barátok (45%) és rokonok (48%).

A kapcsolatháló kiterjedtsége átlagosan kevesebb, mint egy fő (0,95), ami az eleve alacsony kapcsolatszám mellett a kapcsolatnélküliek magas arányából (38%) adódik. Kapcsolat nélkülinek a minta 38 százaléka bizonyult, csak hajléktalan kapcsolatai pedig negyedüknek (24%) volt, míg kizárólag nem hajléktalan nexusokkal hasonló arányban (23%) rendelkeztek. A kapcsolatháló típusát, méretét az iskolai végzettség, az életkor és a családi kapcsolatok nagyban befolyásolják. A nők kapcsolathálója ki-terjedtebb, és a házasoknak van a legtöbb kapcsolatuk. A hajléktalanként eltöltött idő a kapcsolatok erodálódásával jár. A hajléktalanok között leginkább a fiatalok találnak társakat. Ezek a kapcsolatok azonban sokszor rövid életűek, változékonyak, amiket a barátság jegyeivel ruháznak fel (Albert–Dávid 2001; Nagy 2004). Nagy Terézia 2–4 fős állandó csoportokról, patrónus–kliens viszonyokról, és erősen elkülönülő területi territóriumokról ír (Nagy 2004).

Nagy szegedi kutatása szerint az egy városban élő hajléktalanok nagyrésze ismeri egymást. Ez a budapesti hajléktalanokra nem igaz, azaz a település mérete, jellege is erősen befolyásolhatja a hajléktalanok kapcsolatrendszerét.

Mindkét kutatás megegyezik abban, hogy a kapcsolatok mind a túlélésben, mind a kikerülésben kulcsszerepet játszanak. A hajléktalan kapcsolatok nagyobb eséllyel segíthetnek hozzá a túlélést segítő védelemhez, italhoz, dohányhoz és informális forrásokból származó pénzbevételhez (Albert–Dávid 2001;Nagy 2004), míg a nem hajléktalanokhoz fűződő kapcsolatok más, higiénés, táplálkozásbeli és a kikerüléshez szükséges intézményes segítséget nyújthatnak (Albert–Dávid 2001). Ezzel összefüg-gésben hivatkozik Albert és Dávid Snow Anderson elméletére, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a hajléktalanidentitás – amellyel együtt jár a helyzet elfogadása és a hajléktalanok között kialakított kapcsolatrendszer is – segíti a túlélés, és a támogatóhá-lózatok kialakulását, de gátolja a visszailleszkedést. A magyar mintán is megfigyelhető jelenség, hogy az intézményeket igénybe vevő hajléktalanok nem szívesen építenek kapcsolatokat más hajléktalanokkal. A hajléktalanoknak leginkább az alsó középosz-tállyal, szegényebb csoportokkal vannak kapcsolataik (Nagy 2004).


40


41

Ugyanakkor a két típusú kapcsolat hatásai nem válnak el ennyire tisztán egymástól. Igaz ugyan, hogy a túléléshez szükséges erőforrásokat a tiszta hajléktalan kapcsola-ti hálóval rendelkezők szerzik meg a legnagyobb eséllyel, ugyanakkor a hajléktanok életminőségét a vegyes kapcsolati háló emeli leginkább. Azonban az andersoni elmé-letet támasztja alá az az eredmény, miszerint a kikerüléshez, reintegrációhoz szükséges erőforrásokhoz való hozzájutáshoz feltétlenül szükségesnek tűnik a nem hajléktalan kapcsolatok megléte.

Migránsok hálózataiA migránsok – legyen szó akár végleges letelepülőkről, Magyarországon ideiglenesen állomásozókról vagy ingázókról – egy adott társadalom kapcsolathálózati szempontból különösen érdekes szeletét képviselik, hiszen átmeneti helyzetükben mind a kibocsá-tó, mind a fogadó társadalomban rendelkeznek kapcsolatokkal. Ugyanakkor mivel a bevándorlás jellemzően nem egyenletesen oszlik el, hanem – részben pont a migrációs hálózatok révén – egy-egy régióban vagy településen koncentrálódik, az adott célte-rületen élők kapcsolathálózatait is jelentősen befolyásolhatja.

Sik Endre szerint (1992, 2012) a migráció válsághelyzet, így az felerősíti a kapcso-latok erőforrásként való használatát. Könnyű belátni, hogy a kapcsolatok a vándorlás előtti információszerzésben, a kezdeti nehézségek áthidalásában majd a beilleszkedés-ben is kitüntetett szerephez juthatnak. Azaz látszólag alacsony költségek mellett növeli a bizalmat, segíti az információáramlást és annak hasznosulását, és képes csökkenteni a vándorlás során felmerülő kockázatokat (Sik 2012). Ugyanakkor a migránsok hálóza-taiban jelentős szerepet betöltő rokoni kapcsolatok meg is akadályozhatják a betelepülő integrációját (Gödri 2010). A magyarországi migráns hálózatok kutatásának egyik fo-galmi újítása Sik Endre „migrációs burok” fogalma, amelyet a következőképpen határoz meg: „A migrációs burok az egyént körülvevő hálózat funkcionális alrendszere, amely-ről feltételezzük, hogy meghatáro zó szerepe van a migrációs döntés meghozatalában, a migráció előkészítésében, kivitelezésében és – bármi legyen is a cél – sikerességében.” (Sik 2012, 156) A fogalom implikálta megközelítés nem annyira a szerkezet, hanem a magyar tanulmányok többségéhez hasonlóan a kapcsolatok a migrációs folyamatában betöltött szerepét hangsúlyozza.

A magyarországi kutatások közül csupán kettő, Albert Fruzsina és Dávid Beáta kül-földi diákok hálózatairól szóló (Albert–Dávid 1994) és a Bevándorlók 2002 vizsgálat (Gödri–Tóth Pál 2004, Gödri 2010) foglalkozott kifejezetten a migránsok –, illetve azok valamely csoportjának szerkezeti jellemzőivel.

Albert és Dávid 1994-es tanulmánya egy kisebb, 100 fős, a Semmelweis Orvos-tudományi Egyetemen tanuló külföldi diákok mintáján mutatja be, hogy a külföldi diákok hálózata néhány hasonlóság mellett (pl. jellemzőek az általában kiterjedt há-lózatok; a saját országbeli kapcsolatok túlsúlya; erős, multifunkcionlis kapcsolatok) a kibocsátó régió (németországi, izraeli, afrikai, arab, illetve volt szocialista területekről érkezői diákok) és az ebből következő kulturális, financiális különbségek miatt jelen-tős különbségeket is mutathat. Ugyanakkor a kutatás alapján úgy tűnt, a kapcsolatok

heterogenitását, nyitottságát a fogadó ország felé elsősorban az oktatási intézmény, másodsorban a személyiség nyitottsága és az etnikum határozta meg. Az egyes diák-csoportok egymással nem ápoltak kapcsolatot, azaz a „külföldiség” önmagában nem kapcsolatképző tényező.

A Bevándorlók 2002 kutatás kapcsolathálózati adatait először Gödri Irén és Tóth Pál Péter dolgota fel közös tanulmányában, (2004), később pedig Gödri Irén doktori disszertációjában (2010). Az 1015 főt megkérdező, reprezentatív vizsgálat a kapcso-lathálózatok szerkezetének feltárására lehetőséget adó kérdéseket is tartalmazott. A Fischer-módszer rövidített, három kérdéses változatával a mindennapi háztartás körüli segítség, a rekreáció és a fontos kérdések megbeszélésének kapcsolatait térképezték fel. A kapcsolathálók szerkezete mellett Gödri 2010-es munkájában feltérképezi a migráció során mobilizált kapcsolati tőkét is. Illeszkedve a tanulmány által tárgyalt korábbi témákhoz, előbbit foglalom össze vázlatosan.

Más szerkezeti vizsgálatokhoz hasonlóan ezúttal is sor került a kapcsolati háló ki-terjedtségének és heterogenitásának vizsgálatára.

A vizsgált csoport tagjai inkább instrumentális jellegű kapcsolatokkal ellátottak. Az első két kérdésekben kiterjedtebb – átlagosan 4,2 és 3,5 fős – kapcsolathálóról számoltak be, mint a legutolsó kérdés esetében (átlagosan 2 kontakt). Ennek meg-felelően utóbbiban a legmagasabb (38%) a kapcsolatnélküliek aránya (Gödri 2010). Összességében 4,4 személy a kapcsolatháló átlagos mérete, ami meghaladja a korabeli15 magyar populáció átlagát, ugyanakkor viszonylag jelentős, összesen 9 százalék a kap-csolatnélküliek aránya is. A teljes populációval összehasonlítva16 kiderül, hogy mind-három szituációban jóval magasabb a kapcsolatnélküliek aránya a migránsok között. Különösen igaz ez a személyes dolgok megbeszélését lehetővé tévő kapcsolatokra: a teljes népességben e kérdés mentén mutatkozott a kapcsolathiányosok legkisebb, míg a migránsok esetén a legmagasabb aránya. Úgy tűnik tehát, hogy a migránsok között viszonylag nagy arányban vannak a kapcsolathiányosok, ugyanakkor akinek van kap-csolata, az a magyar átlagnál több nexussal rendelkezik (Gödri 2010). Az iskolázottság és a kor hasonló hatással bír a kapcsolatháló méretére, mint a teljes magyarországi populációban. A településtípus szerint azonban abban eltérés mutatkozik a teljes népes-séghez képest, hogy a migránsok kapcsolathálói Budapesten a legkisebbek. A gazdasági aktivitás hatása szintén részben eltérő: a munkanélküliek és az egyéb fizikai munkát végzők kapcsolathálózata átlagon felüli méretű (5,4, illetve 5 személy). A külföldi diákoknál tapasztaltakkal ellentétben ez a kutatás azt állapítja meg, hogy a migránsok kapcsolatai kevésbé multiplexek, sokrétegűek, mint a teljes népességé. Ugyanakkor a kapcsolatok meglehetősen sűrűnek, zártnak mutatkoztak17.

15 Az 1998-as vizsgálattal hasonlítják össze az adatokat.16 Ehhez a minta súlyozására volt szükség, hiszen életkorban és végzettségben is jelentősen eltért a két minta

összetétele17 A két eredmény némileg ellentmond egymásnak, hiszen a sűrű hálózatokban gyakrabban fordulnak elő

multiplex kapcsolatok. Az ellentmondást részben feloldhatja, hogy a migránsok között nagyobb arányú a kapcsolatnélküliek száma, különösen a személyes problémák megbeszélésének funkcióját tekintve. Azaz ez utóbbi funkció jóval ritkább előfordulása eleve csökkenti a multiplex kapcsolatok kialakulásának esélyét.


42


43

Iskolai végzettség és életkor szerint ezek a hálózatok is homogénnek mutatkoztak, de az alacsonyabb végzettségűek és idősebbek körében nagyobbnak mutatkozott a heterogenitás, mint a többi csoport esetében. Ennek oka a rokoni kapcsolatok felül-reprezentáltsága e két csoport hálózataiban.

Ennek megfelelőn a szelekciós tényezők hasonlóak a teljes populációnál tapasztaltak-hoz: elsősorban az iskolai végzettség, másodsorban a generációs hovatartozás jelentik a kapcsolatok fontosabb szűrőit (Gödri 2010).

További fontos jellemzője a migráns-hálózatoknak a születési országból származó kapcsolatok magas aránya, összességében a megjelölt személyek fele ilyen. A legfon-tosabbnak ítélt öt kapcsolat között az első és második helyen jellemzően a származási országban születettek szerepelnek, a 4–5. helyen pedig Magyarországról származó személyek (Gödri–Tóth Pál 2004).

Kapcsolathálózat és struktúra – kapcsolathálózati erőforrások

A fentiekben az egocentrikus kapcsolathálózatok struktúráját tekintettem át, első-sorban az egyén életére gyakorolt hatás szempontjából. A heterogenitás vizsgálatán keresztül is látszik, hogy a személyes kapcsolathálózatok jelentős szerepet töltenek be a társadalom strukturálódása, a különböző csoportok integrációja vagy elkülönülése szempontjából. Az alábbiakban néhány olyan vizsgálati eredményt, elméleti megállapí-tást mutatok be, amely a bemutatott empirikus alapok segítségével, de már a struktúra jellegére és az egyenlőtlenségek természetére vonatkozik.

A presztízselvAmennyiben a kapcsolatokat erőforrásként értelmezzük, a különböző csoportok kö-zötti kapcsolatok a társadalmi mobilitás lehetőségéről is számot adnak.

Ezt a szempontot érvényesítette Angelusz Róbert és Tardos Róbert annak vizsgá-latával, hogy hogyan alakulnak a különböző iskolai végzettségű csoportok közötti kapcsolatok a kulturális-interakciós vizsgálat adatai alapján.

A 11. táblázat annak különbségét mutatja be, hogy a válaszadók mekkora hányada tartozott egy adott végzettségű csoportba (arány), illetve milyen arányban választot-ták (megjelölt kapcsolatok) az adott csoport tagjait. Jól látható, hogy a magasabb (középiskolai és diplomás) végzettségű csoportokba tartozó kapcsolatokat a minta-beli arányuknál többen, az alacsonyabb végzettségűekhez tartozó ismerősöket pedig kevesebben jelöltek meg. Ezt a jelenséget a szerzők presztízselvnek nevezték el, és arról árulkodik, hogy a hasonlósági elv érvényesülése mellett szívesebben választunk olyan ismerősöket, akik magasabb státuszú csoportokba tartoznak, hiszen ez olyan erőfor-rások mozgósítását teheti lehetővé, amely a vertikális mobilitást segítheti elő.

11. táblázat. Presztízselv – az egyes iskola végzettségű csoportok arányaa mintában és a meg jelölt kapcsolatok között (%)

Iskolai végzettség Arány Megjelölt kapcsolatok8 alatt 22 138 osztály 45 42Középiskola 23 29Diplomás 10 16

forrás: (Angelusz–Tardos 1991e, 60)

Az egyes társadalmi csoportok kapcsolatát a szerzők által megadott asszociációs indexeken keresztül vizuálisan kapcsolathálóként is megjeleníthetjük. Az asszociációs indexek azt jelzik, hogy a mintában való előforduláshoz képest hányszoros az adott csoportra eső választás. Az indexek egyszerre jelzik a hasonlósági és a presztízselvet18.

Az asszociációs indexek táblázatából (12. táblázat) jól látszik, hogy a „like-me” elv a diplomások között a legerősebb, míg a különböző társadalmi csoportok között meg-valósuló választások minden esetben az alacsonyabb csoport felől a magasabb státuszú csoport felé erősebbek. Az asszociációs indexek alapján az egyes társadalmi csoportok közötti kapcsolati hiányokat – strukturális lyukakat (ld. Burt 2001) is azonosítani le-het: az egynél kisebb asszociációs indexek azt jelölik, hogy a várhatónál kisebb mértékű a kapcsolat a két csoport között. Ilyen strukturális lyukat látunk például a 8 osztálynál kevesebbet végzettek és a társadalom többi csoportja között, vagy a 8 osztályt végzettek és a diplomások viszonyában. A presztízselv ugyanakkor nem feltétlenül érvényesül a társadalom minden csoportjában: Gödri Irén migránsok közötti kutatásai alapján úgy tűnik, hogy ebben a speciális csoportban – legalábbis 2000-es évek elején – a „like-me” elv sokkal erősebb, gyakorlatilag minden eltérő végzettségi csoportok közötti kapcsola-tot a strukturális lyukak jellemzenek, csupán a szakmunkások és érettségizettek közötti kapcsolatok asszociációs indexei közelítik meg az egyet (Gödri 2010).

12. táblázat. Asszociációs indexek

Iskolai végzettség Kevesebb, mint 8 osztály 8 osztály Középiskola Főiskola/

Egyetem8 alatt 1,67 0,95 0,6 0,748 osztály 0,56 1,4 1,06 0,77Középiskola 0,19 0,62 2,05 2,08Diplomás 0,15 0,3 1,22 5,6A választottak megoszlása 12,6% 42,1% 29,4% 15,9%

Adatok forrása: (Angelusz–Tardos 1991, 60)

18 A kapcsolatháló elemzés újabb, részben természettudományi ihletettségű irányaiban a hasonlósági elv tulajdonképpen a kisvilág hálózatok klaszterképződési tulajdonságainak vizsgálatában, míg a presztízselv a skálafüggetlen hálózatokat jellemző preferenciális kapcsolódások elvében köszön vissza (bővebben ld. pl. Schnettler 2009).


44


45

A presztízselv mellett a csoportok közötti kapcsolatokat a patrónus–kliens viszonyok is jellemezhetik. Angelusz Róbert és Tardos Róbert 1991-es tanulmányukban (1991e) felvetik ugyan a patrónuselv érvényesülésének lehetőségét is – azaz a magasabb csoport-ból alacsonyabb csoportokba irányuló, függőségi kapcsolatokat jelző választásokat –, ugyanakkor ezek jelenlétét nem találják szignifikánsnak a mintában.

Mühlmann szerint a patronátus intézményesült pozíciót fejez ki, amelyben a patró-nus engedményeket adhat a kliensnek, de cserébe ellenszolgáltatásokat vár el (Hofer 1991). Az intézményesült jelleg, és az egymásnak adott engedmények–szolgáltatások miatt a patrónus–kliens viszonyok vizsgálata különösen nehéz – ha nem lehetetlen – kérdőíves eszközökkel. Ugyanakkor, ha ez statisztikai módszerekkel nehezen is kimutatható, Hofer Tamás a falusi kliens–patrónus viszonyokról szóló tanulmánya (1991), valamint a 70–80-as évek üzemi szociográfiái alapján ezek minden bizonnyal jelen voltak a magyar társadalomban, a jelenlegi korrupciós kutatások, vagy a falusi társadalom, (Letenyei 1999), illetve a hajléktalanok kapcsolatainak vizsgálata (Nagy 2004), pedig ezek továbbélését is valószínűsítik.

Az erős és a gyenge kapcsolatokról Az erős és gyenge kapcsolatok a látens interakciós csoportok vizsgálatának alapjaként való alkalmazása elvezetett egy másik újszerű, ám inkább elméleti és nem empirikus ered-ményen alapuló gondolathoz is. A szerzők úgy látják, hogy a kapcsolattípusok és azok funkciói az alábbi koordinátarendszerben helyezhetőek el, amelynek X tengelyét az erős-ség-gyengeség, Y tengelyét a kapcsolat heterofil vagy homofil jellegét képező skála alkotja. Az erős kapcsolatok hagyományos funkcióit az erős és homofil kapcsolatok metszetében elhelyezkedő szűkebb hálózat testesíti meg, míg a gyenge kötések instrumentális jellege a gyenge és heterofil kapcsolatokra igaz. Ugyanakkor azonosítható a két szempont olyan konstellációja, amely kevésbé fordul elő a szakirodalomban: az erős és heterofil kapcso-latok, amilyeneket például az aszimmetrikus, sokszor rokonsági kötelékeket is involváló patrónus–kliens viszonyok jelentenek. A másik pedig a gyenge, ám homofil kötések, ame-lyek a miliőnek, a látens nagycsoportnak az otthonosság, a „sok ismerős arc” érzetét keltő felületes ismeretségeit adják, ám mégis inkább expresszív hangsúlyuk lehet (3. ábra).

Egy másik, szintén az erős és gyenge kapcsolatok elméletét kiegészítő eredmény annak az alaptézisnek az árnyalása, hogy a két típusú kötés a szakirodalomban jel-lemzően megjelölt funkciókat tölt be. A „Gyenge kötések ereje és gyengesége” című tanulmányban a kulturális–interakciós rétegződésvizsgálat adatai alapján mutatták be, hogy az erős kötések felerősítik a gyenge kötések instrumentálisan pozitív hatását. Ezt a jövedelem mértéke és a kapcsolattípusok közötti összefüggés reprezentálta a legjobban. A válaszadókat négy csoportra osztották az egocentrikus networkök szempontjából, így megkülönböztettek kapcsolatszegényeket, akik mind erős, mind gyenge kötésekben az átlagosnál rosszabbul állnak; erős kötésűeket, akiknek túlnyomórészt erős kapcso-lataik vannak; dominánsan gyenge kötésűeket; és kapcsolatgazdagokat, akik mind erős, mind gyenge kötéseikben átlagon felüliek. A kapcsolattípusok és a jövedelem közötti összefüggés vizsgálata meglepő eredményt hozott: igaz ugyan, hogy az erős és gyenge kötések hatását külön-külön vizsgálva csupán a gyenge kötések gyakorolnak szignifikáns hatást a jövedelem mértékére – az elvárásoknak megfelelően, azaz több gyenge kötés magasabb jövedelemmel jár együtt – a kapcsolatháló e négyes típusával való összefüggések szerint ezt a hatást az erős kötések megléte felerősíti.

A dominánsan gyenge kötésekből álló hálózat is a jövedelem növekedésével jár együtt, ugyanakkor a kapcsolatgazdagok csoportjában ennél is magasabb lesz ez a hatás.

13. táblázat. A munkahelyi fizetéseknek az átlagtól való eltérései kapcsolattípusok

szerint az iskolai végzettség, a nem, az életkor és a lakóhely kiszűrése után

Kapcsolatszegények -180Erős kötésűek -254Gyenge kötésűek +66Kapcsolatgazdagok +195

Forrás: (Angelusz–Tardos 1991a, 84)

Mindemellett a dominánsan erős kapcsolatúak csoportjában volt a legalacsonyabb az átlagfizetés, azaz ez ebből a szempontból nagyobb hátrányt jelenthetett, mint a kapcsolatszegény állapot.

Kapcsolathálózati erőforrásokAz addig túlnyomórészt inkább szakirodalmi alapokon erőforrásként kezelt kapcsola-tok összefüggését más erőforrásokkal – és így hatását a társadalmi státuszra – 1998-tól Angelusz Róberték elkezdik empirikusan is tesztelni. Több cikkükben (Angelusz–Tardos 1998; 2003) foglalkoznakazzal a kérdéssel, hogy vajon a kapcsolathálózati erőforrások – ezek indexét mindig a korábban már bemutatatott kapcsolathálózati adatokból képzik – mennyiben függnek össze, vagy válnak el a vagyoni, kulturális vagy politikai erőforrásoktól. Az empirikus jelleg mellett ez a vizsgálati irány a rend-

1. ábra

Erős Gyenge

Patrónus-kliens viszonyokhoz fűződő(helyi rokonsági kötelékek)

Látens instrumentális jelleg

Magasabb nexusokra is kiterjedőkapcsolati diverzitás

Instrumentális orientáció

(Családi stb.) szűkebb hálózatonbelüli személyes szálak

Expresszív tendencia, multiplex jelleg

Makro-csoportokhoz fűződő(identitásképző „katnet” jellegű) viszonylatok

Expresszív hangsúly (szolidaritás)

Homofília

Heterofília

Forrás: (Angelusz–Tardos 2006, 248)


46


47

szerváltás bizonyos, a társadalomszerkezetre vonatkozó „ígéreteinek” tesztelését is jelentette, hiszen ahhoz erős interszekciós várakozás társult. Azaz annak reménye, hogy a társadalom nyitottá válik, és a mobilitás, a státusszerzés több csatornán, különféle erőforrásokra támaszkodva is lehetséges lesz.

Ezzel szemben a kutatások az erőforrások egymáshoz való viszonyában nagyfokú stabilitást és növekvő konszolidációt mutattak, azaz azok egyre jobban összefügg-nek egymással, meghatározzák egymást. Másképpen fogalmazva a közelmúltban a Kolosi Tamás és Keller Tamás által jelzett státus-kikristályosodás folyamatairól lehet szó (Kolosi–Keller 2010), amely egyrészt azzal jár, hogy a társadalmi státusz külön-böző dimenziói (pl. vagyon és iskolai végzettség) mentén elfoglalt helyek összhangba kerülnek egymással, másrészt a különböző erőforrások egymás hatását erősítik, így egyre jobban beszűkülnek a társadalmi mobilitás, a struktúrában lehetséges mozgások lehetőségei. A kevés változás egyike a politikai bevonódás jelentőségének csökkenése (Angelusz–Tardos 2003), illetve a politikai és kulturális erőforrások kapcsolatának gyengülése (Angelusz–Tardos 2006). A Budapestre jellemző nagyvárosi környezetben az ország egyéb területeire jellemzőnél erősebben érvényesült az interszekciós jelleg a rendszerváltozást megelőző időszakban, azonban a 97-es és 2001-es vizsgálat már hasonló mértékű összefüggésekről árulkodtak. Az egyetlen – szintén modernebb, nagyvárosi miliőnek köszönhető különbség –, hogy nagyobb szerephez jutnak a kap-csolathálózati erőforrások (Angelusz–Tardos 2003).

A kapcsolatháló mélyén

Éber Márk Áron a kötetben található írása jól foglalta össze az Angelusz Róbert nevével fémjelzett struktúrakutatási program elméleti forrásait és motivációit, így e helyütt ezeket nem ismétlem meg, csupán kiegészítésül fogalmazok meg néhány gondolatot a fentiekben korántsem teljeskörűen bemutatott tanulmányokra, eredményekre vo-natkozóan.

A kapcsolathálózatok szerkezetével foglalkozó munkák közös jellemzője bizonyos elméleti és empirikus rigorózusság. E tanulmányok elsősorban szakirodalmi kérdések-ből indulnak ki, és az empirikus elemzések értékelése is mindig a kezdeti szakirodalmon alapuló feltevésekhez kapcsolódnak, és nem vonatkoznak a kutatásokból kirajzolódó társadalmi helyzet értékelésére. Elvétve találunk olyan megjegyzéseket is, amely azokra a motivációkra, Angelusz Róbertet foglalkoztató kérdésekre reflektál, amelyek végül a hálózatkutatáshoz vezették. Az életmű e tárgykörbe tartozó írásainak áttekintése mégiscsak kirajzolt egy központi elgondolást, mégpedig a rendszerváltás környékén felbomló – vagy felbomlani látszó – és újraalakuló társadalmi formák, intézmények, társadalmi rétegek problematikáját.

„A tudásszociológiái, ill. véleményvizsgálatok általános tapasztalata szerint azonban az esetek többségében alkalmazott – voltaképpen nem kulturális, ill. tudásszociológiái

elemzésre kimunkált – rétegződés-modellekkel a véle mények, gondolkodásmódok különbségeit csak nagyon kis mértékben lehet magyarázni. (Sőt, összehasonlítva a korábbi eredményekkel, az a benyomás is megfogalmazható, hogy a rétegződési csopor-tosítások »diszkriminatív ereje« az elmúlt időszakban még csökkent is.)” (Angelusz–Tardos 1991d, 9)

Talán nem véletlen, hogy a hálózatkutatás a rendszerváltozás környékén jelenik meg: ahogy maguk a szerzők is utalnak rá, a korábbi struktúrák oldódása és a klasszikus modellek magyarázóerejének ebből következő csökkenése új megközelítést kívánt. (1991d) Az interakciós–hálózati megközelítés különösen alkalmasnak bizonyult a képlékeny struktúrák vizsgálatára.

Ugyanakkor ez a megközelítés alkalmas volt a társadalmi struktúra kutatás másik két nagy irányzatának (a foglalkozásszerkezeten alapuló és a kulturális–fogyasztási) integrációjára is. Így alternatív modellek helyett inkább egymást kiegészítő modellek-ként szerepeltette azokat, és kísérletet tett egy átfogóbb, a különböző tényezők mentén történő csoportképzés előnyeit egyesítő magyarázat kialakítására.

Ennek az az előnye, hogy a különböző struktúra- és csoportképző dimenziók viszo-nyát dinamikusan kezeli, elismerve, hogy hol egyik, hol másik játszhat döntő szerepet. A kutatások így erre a viszonyra érzékenyen tudják változtatni fókuszukat. A kutatási kérdések hangsúlya a kapcsolathálók szerkezetéről és az e mentén azonosítható nagy-csoportokról a 90-es évek második felére az erőforrások mozgósításának problémájára helyeződött át, majd a 2000-es években az e cikkben nem tárgyalt politikai részvétel vált erőteljesebbé. Ugyanakkor az egyes fókuszok közötti kommunikáció is folyamatos volt, hiszen a választói magatartás vizsgálata egyértelműen csatolt vissza a korábbi kutatásokhoz a politikai szimpátia a generációs és végzettségi dimenziókhoz hasonló törésvonallá válásának azonosításával. A figyelmes olvasó e „témahálózat” feltérképe-zésével és összekapcsolásával mégiscsak felfedezheti és újragondolhatja azokat az em-píriába ágyazott, a társadalomszerveződésre vonatkozó szempontokat, amelyek mind a nyilvánossággal kapcsolatos, mind a politikai magatartás, mind a kapcsolathálózatok területén végzett munkáiban megjelennek.

Tanulmányomban igyekeztem bemutatni azokat a fontosabb módszereket és szem-pontokat, amelyek ezt a munkát, kutatási programot a kapcsolathálózatok oldaláról kísérték. E szempontok – ahogy az például a romák vagy hajléktalanok kapcsolatainak vizsgálata mutatja – nem csupán az ő munkásságában voltak jelentősek, hanem végig-vonulnak az elmúlt 25 év kapcsolathálózat-kutatói munkáin.

Angelusz Róbert kutatásainak határozottan konzekvens jellege, programszerűsége, ugyanakkor dinamizmusa nem egymás ellentéte, hanem egymásból következik. A hálózatkutató mintha nem csak a társadalmat, de a kutatási kérdéseket, a társadalom szerveződésének elveit is egy hálózatként képzelte volna el, amelyek térben és időben sem szakadnak el egymástól. Remélem, hogy jelen tanulmány segít e két és fél évtized alatt szövődő hálózat feltárásában és megértésében.


48


49

Felhasznált irodalom

Albert, F., Dávid, B. (2003) Az emberi kapcsolatok alakulása Magyarországon a XX. század utolsó évtizedében. Budapest. Tárki http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a592.pdf

Albert, F., Dávid, B. (2001). Ha elszakad a háló. Budapest: Új Mandátum.Albert, F., Dávid, B. (2006). A kapcsolati tőke dimenziói etnikai metszetben. In T. Kolo-

si, G. Tóth István G. Vukovich (Eds.), Társadalmi Riport 2006. Budapest: Tárki. 351-369. old.

Albert, F., Dávid, B. (2007). Embert barátjáról – a barátság szociológiája. Budapest: Szá-zadvég.

Angelusz, R. (2010). Tőke vagy erőforrás?: adalékok a társadalmi tőke elméletéhez : kapcso-lathálók, nexusok, erőforrások. In L. Kiss (Ed.), A cselekvő értelmiségi: tanulmányok Huszár Tibor 80. születésnapjára. Budapest: Argumentum, ELTE Társadalomtu-dományi Kar.9-27. old.

Angelusz, R., Tardos, R. (1991a). A gyenge kötések ereje és gyengesége. In R. Angelusz R. Tardos (Eds.), Hálózatok, stílusok, struktúrák. Budapest: ELTE szociológiai Intézet, Magyar Közvéleménykutató Intézet. 74-99. old.

Angelusz, R., Tardos, R. (1991b). Hálózatok, stílusok, struktúrák. Budapest: ELTE Szo-ciológiai Intézet.

Angelusz, R., Tardos, R. (1991c). Kapcsolathálózati minták, tudás-stílusok és gondolko-dásmódok egyetemi hallgatók körében Hálózatok, stílusok, struktúrák. Budapest: ELTE Szociológiai Intézet, Magyar Közvéleménykutató Intézet.

Angelusz, R., Tardos, R. (1991d). Kulturális-interakciós rétegződés. In R. Angelusz R. Tardos (Eds.), Hálózatok, stílusok, struktúrák. Budapest: ELTE Szociológiai Inté-zete, Magyar Közvéleménykutató Intézet. 9-33. old.

Angelusz, R., Tardos, R. (1991e). A magyarországi kapcsolathálózatok néhány sajá-tossága Hálózatok, Stílusok, Struktúrák. Budapest: ELTE Szociológiai Intézet. 55-73. old.

Angelusz, R., Tardos, R. (1991f ). Társadalmak rejtett hálózata, avagy mit remélhet a tár-sadalomkutatás a kapcsolathálózati megközelítéstől? In R. Angelusz R. Tardos (Eds.), Társadalmak rejtett hálózata. Budapest: Magyar Közvéleménykutató In-tézet. 5-19. old.

Angelusz, R., Tardos, R. (1998). A kapcsolathálózati erőforrások átrendeződésének tenden-ciái a 90-es években. In T. Kolosi, G. Tóth István G. Vukovich (Eds.), Társadalmi riport 1998. Budapest: TÁRKI. 237-256. old.

Angelusz, R., Tardos, R. (2003). A konszolidáció/interszekció fogalompár perspektívái a szociológiában. Szociológiai Szemle, 13(4), 3-19. old.

Angelusz, R., Tardos, R. (2006). Hálózatok a magyar társadalomban. . In I. Kovách (Ed.), Társadalmi metszetek. Érdekek és hatalmi viszonyok, individualizáció és egyenlőtlen-ség a mai Magyarországon. Budapest: Napvilág kiadó. 227-252. old.

Angelusz, R., Tardos, R. (2002): Társas kötelékek és kulturális tradíciók a magyar zsidóság különböző nemzedékeiben. In: A. Kovács: Zsidók a mai Magyarországon. Buda-pest: Új Mandátum, 41-76. old.

Burt, R. S. (2001). Structural holes versus network closure. In: Lin, N., Cook, K. Burt, R. S. (eds.) Social Capital. Theory and research. New York: Aldine De Grutten. 31-56. old.

Dávid, B. (2010). Társas kapcsolatok – a kirekesztődés dimenziói. In A. Kóczé (Ed.), Nehéz sorsú asszonyok feketén fehéren. Roma nők munkaerő-piaci és megélhetési lehetőségei két kistérségben. Budapest: MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségi Kutatóintézet. 95-112. old.

Dupcsik, C., Tóth, O. (2008). Feminizmus helyett familizmus. DEMOGRÁFIA, 51(4), 307-328.

Gödri, I.–Tóth Pál, P. (2004): The Social Position of Immigrants. In: T. Kolosi, G. Vuk-ovich–G. Tóth István: Social Report 2004. Budapest: Tárki Social Research Centre Inc. 411-426. old.

Gödri, I. (2010): Migráció a kapcsolatok hálójában. A kapcsolati tőke és a kapcsolathálók jelenléte és szerepe az ezredvégi magyarországi bevándorlásban. Budapest: Köz-ponti Statisztikai Hivatal, Népességtudományi Kutatóintézet, 211 http://www.demografia.hu/letoltes/kiadvanyok/Kutjelek/Kutjel89_honlapra.pdf

Granovetter, M. (1983). The Strength of weak ties: A network theory revisited. . Sociological Theory, 1. 201-233. old.

Hofer, T. (1991). Patrónus-kliens kapcsolatok a paraszti társadalomban In Á. Utasi (Ed.), Társas kapcsolatok. Budapest: Gondolat. 148-158. old.

Kolosi, T., Keller, T. (2010). Kikristályosodó társadalomszerkezet. In T. Kolosi G. Tóth István (Eds.), Társadalmi riport 2010. Budapest: Tárki. 105-135. old.

Laumann, E. O. (2006). A 45-year Retrospective on Doing Networks. Connections, 27(1), 65-90.

Letenyei, L. (1999). A falusi társadalom rejtett kapcsolatai. In E. Borsos, A. Csite L. Letenyei (Eds.), Rendszerváltozás után. Falusi sorsforduló a Kárpát-medencében. Budapest: MTA Politikai Tudományok Intézete, Számalk Kiadó. 113-148 old.

Lin, N. (1991). Társadalmi erőforrások és társadalmi mobilitás. A státuselérés strukturális elmélete. (A. János, Trans.). In R. Angelusz R. Tardos (Eds.), Társadalmak rejtett hálózata. Budapest: Magyar Közvéleménykutató Intézet.

Lin, N., Fu, Y.-c., Hsung, R.-M. (2001). The Position Generator. In N. Lin, K. Cook R. S. Burt (Eds.), Social Capital: Theory and Research. New York: Aldine de Gruyter. 57-81. old.

Messing, V., Molnár, E. (2011). Bezátódó kapcsolati hálók: szegény roma háztartások kapcsolati jellemzői. Esély, 2011(5), 47-74. old.

Nagy, T. (2004). Kapcsolatháló elemzés egy szegedi hajléktalancsoportban. In I. Pászka (Ed.), A látóhatár mögött. Szociológiai tanulmányok. Szeged: Belvedere Meridionale. 91-139. old.

Sik, E. (1984). A háztartások egymás közötti kapcsolatai Egy korosztály életútja. Budapest: MTA Szociológiai Kutatóintézet. 338-388. old.


50 51

Sik, E., Czakó, Á. (1987). A „megszemélyesült” szervezetközi csereügyletekről – a mező-gazdasági nagyüzemek példáján Közgazdasági Szemle(12), 1489-1495. old.

Sik, E. (2012.): A migrációs burok. Budapest: ELTE társadalomtudományi Kar, 133-158. old. http://www.tarki.hu/hu/about/staff/sb/Migracio_Szociologiaja_2.pdfSik, E., (1992): A társadalmi előnyök rekonverzióka a menekülés során. Szociológiai Szemle. 63-73. old.

Schnettler, S. (2009): A structured overview of 50 years of small-world research. Social Networks. (31) 165-178. old.

Utasi, Á. (1991). Az interperszonális kapcsolatok néhány nemzeti sajátosságáról. In Á. Utasi (Ed.), Társas kapcsolatok. Budapest: Gondolat. 169-193. old.

Horváth Dániel

Doktoráltak akkor és mostTudományos fokozattal rendelkezők néhány jellemzője

az 1990-es évek végén és 2009-ben

Angelusz Róbert életművében fontos helyet foglal el az értelmiség különböző cso-portjainak vizsgálata. Az 1980-as évek végén, a piaci viszonyok kiszélesedésének

időszakában a közgazdászok kereseti viszonyaival (Angelusz 1987; Angelusz 1986), az 1980-as évek első felében az újságírók társadalmi helyzetével (Angelusz–Tardos 1983; Angelusz et al. 1982; 1980), míg az 1970-es évek második felében a jogászok csoportjának életútjával, szakmai mobilitásával és társadalmi jellemzőivel foglalkozott szerzőtársai segítségével (Angelusz et al. 1977a; Angelusz et al. 1977b).

Szintén Angelusz Róbert és munkatársai végezték el hazánkban elsőként a tudomá-nyos fokozattal rendelkezők vizsgálatát az 1990-es évek végén (Angelusz et al. 1998; Angelusz–Tardos 1998; Angelusz et al. 1999). A felmérés a Központi Statisztikai Hi-vatal (KSH) 1997-es adatfelvételén alapult, mely a hazai doktoráltak teljes körének vizsgálatát tűzte ki célul. A postai úton kiküldött kérdőívet végül a címzettek 33 szá-zaléka küldte vissza (Angelusz et al. 1999).

A doktoráltak helyzetéről átfogó képet legközelebb az ezredforduló környékén ad-tak a téma szakértői. Ekkor több kutatócsoport is felmérte a doktoráltakat, illetve e csoport kisebb szegmenseit bizonyos témákra, kérdésekre fókuszálva (Fábri 2010; Mosoniné–Tolnai 2010). A tudományos fokozattal rendelkezők köréről a legátfogóbb képet a hazánk bevonásával lezajlott Career Development of Doctorate Holders (CDH) nemzetközi kutatás adja – a hazai vizsgálatot a KSH koordinálta, az MTA Könyvtára Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztályának munkatársai – mint a jogelőd MTA Kutatásszervezési Intézetének kutatói – az előkészítésbe és elemzési feladatokba kapcsolódtak be. A felmérés a 70 évnél nem idősebb doktoráltakra fókuszált, a kutatás kérdőívét végül 1764 fő töltötte ki.

A CDH kutatás hazai adatai és az Angelusz Róbert nevével fémjelzett kutatás főbb megállapításai sok esetben összehasonlíthatók, annak ellenére, hogy természetesen a két vizsgálat sok szempontból különbözik. Angelusz és munkatársai elsősorban a de-mográfiai, jövedelmi és családi viszonyokra, valamint a rekrutáció jelenségére koncent-ráltak, a KSH által koordinált kutatás ugyanakkor a nemzetközi és a munkahelyi mo-bilitás kérdését helyezte a középpontba (Horváth 2011, Mosoniné–Horváth 2012).1

1 Részletes elemzés a CDH kutatás magyar adataiból: www.mtakszi.hu/kszi_aktak/doc/ksziaktak_1102.pdf, illetve Magyar Tudomány 2012/8., 958-968


52

Horváth Dániel Doktoráltak akkor és most

53

A két felmérés adatfelvétele között eltelt több mint tíz év ugyanakkor messzemenőkig indokolja a két átfogó kutatás eredményeinek összevetését, hiszen az eltelt idő alatt a doktoráltak csoportja számos tekintetben változhatott. Jelen cikkben – tisztelegve Angelusz Róbert személye és munkássága előtt – megkíséreljük számba venni a korábbi kutatás néhány megállapítását, összevetve, illetve bizonyos témakörökben kiegészítve a CDH kutatás hazai eredményeivel.

A részletes kutatási beszámoló megjelenését követő évben Angelusz és szerzőtársai a Magyar Tudomány folyóiratban publikálták a vizsgálat főbb eredményeit (Angelusz et al. 1999). Az összehasonlítás alapjául e cikk szolgál, ennek néhány kijelentését, követ-keztetését sorra véve próbáljuk a doktoráltak ezredforduló előtti és jelenlegi2 helyzetét összehasonlítani – ahol ez lehetséges. Az összevetést követően ízelítőt adunk a CDH kutatás nemzetközi mobilitásra vonatkozó megállapításaiból.

1. megállapítás: a doktoráltak csoportja elöregedő korösszetételt mutat

Angelusz és munkatársai kutatásukban kimutatták, hogy a tudományos fokozattal rendelkezők korfája az idősebb csoportok határozott túlsúlyát jelzi. A válaszadók 17 százaléka idősebb 70 évnél, a 60–69 évesek részaránya 23 százalék, ugyanakkor a fiatal, 40 év alatti doktoráltak aránya mindössze 7 százalék (Angelusz et al. 1999).

Hogyan változott a korösszetétel az elmúlt időszakban? A CDH kutatás eredményei alapján jelentős korszerkezeti átrendeződés állapítható meg. (Itt említjük meg, hogy mivel a CDH kutatás csak a 70 évnél nem idősebbekre koncentrált, ezért az adatok összehasonlíthatósága végett az Angelusz-féle kutatás korcsoportonkénti arányait en-nek megfelelően módosítjuk, kihagyva a legidősebb korosztályt.)

1. táblázat. A két kutatás válaszadóinak kor szerinti megoszlása

Korcsoportok Angelusz et al (1997-)1999 CDH-KSH 2010Maximum 40 éves 8,4% 31,5%60–69 éves 27,7% 20,2%

A két kutatás eredményeinek összehasonlításával kimutatható tehát, hogy – a tár-sadalom általános elöregedése mellett (KSH 2012) – a doktoráltak körében jelentős fiatalodás ment végbe. Ennek három fő oka van:

• Az 1990-es évek második, valamint a 2000-es évek első felére eső felsőoktatási expanzió keretében mind a graduális, mind a posztgraduális képzésben jelentősen nőtt a hallgatói létszám, megteremtve ezzel a doktorált-kutatói utánpótlás bázisát (Felsőoktatási Statisztikai Kiadvány 2009).

2 A CDH kutatás adatai 2009. december 1-jei időpontra vonatkoznak.

• Ehhez kapcsolódva a doktori képzés 1992-es intézményesült bevezetése (doktori programok indulása), illetve a 2000-es években gombamód szaporodó doktori iskolák egyre több fiatalnak adták meg a lehetőséget a doktori fokozat megszer-zésére (Felsőoktatási Statisztikai Kiadvány 2009).

• Fontos célkitűzés volt az utóbbi évtizedben, hogy a kutatói pályát vonzóvá tegyék a fiatalok előtt. Angelusz és munkatársai kifejtik, hogy az 1990-es évek végén a ku-tatói pálya egyáltalán nem jelentett vonzerőt a fiatalok számára. Ennek oka főként a kedvezőtlen kereseti viszonyokban rejlik – a fiatalok inkább a jobb jövedelmet biztosító versenyszférát részesítették előnyben. A kutatói pálya gyenge vonzereje részben magyarázza az elöregedő korösszetételt a fokozattal rendelkezők körében (Angelusz et al. 1999, 429). A kutatói pálya vonzóvá tétele érdekében az utóbbi években számos program és pályázat indult, mely egyaránt szolgálja az utánpótlás kitermelését és a fiatal kutatók fokozottabb anyagi megbecsülését.

2. megállapítás: a kor szerinti összetétel tudományterületenként változik

Az 1990-es évek végén a kutatók korösszetételében jelentősnek mondható különbség állt fenn tudományterületenként. A fiatalok legnagyobb arányban a természettudo-mányok terén jelentek meg – arányuk a matematikai, illetve fizikai tudományok ese-tében a 20 százalékot is megközelítette (Angelusz et al. 1999, 424).

Változott-e a helyzet e tekintetben az elmúlt mintegy 10 év alatt? Mint azt láthattuk, általános fiatalodás jellemzi a doktoráltak csoportját – van-e ez valamilyen hatással a tudo-mányterületek3 szerinti kormegoszlásra? A kérdésre a 2. táblázatból kaphatunk választ:

2. táblázat. A CDH kutatás válaszadóinak kormegoszlása tudományterület szerint

Korcsoportok Termtud. Műszaki Orvos Agrár Társtud. Bölcstud.Maximum 40 éves 31,1% 39,6% 25,9% 34,1% 29,9% 28,6%60–69 éves 19,3% 18,9% 24,4% 17,8% 20,0% 22,4%

A táblázat adatainak értelmezése során nem szabad elfelejteni, hogy a CDH vizsgálat csak a 70 évesnél nem idősebbekre terjedt ki. Ezt is figyelembe véve elmondható, hogy már nem a természettudományok, hanem a műszaki, valamint az agrártudományok doktoráltjai között legnagyobb a fiatalok aránya. E két területen a maximum 40 évesek aránya kétszeresen haladja meg a 60–69 évesek részarányát. „Legidősebb” az orvostu-dományok terén doktoráltak csoportja, ám még e téren is érzékelhető fiatalodás az 1990-es évekhez képest.

3 Doktori fokozat szakterülete


54


55

3. megállapítás: a doktoráltak körében alacsony

a nők aránya

Angelusz és munkatársai megállapították, hogy 1997-ben a minősítettek körében a nők aránya mindössze 19 százalék volt. Ezt részben azzal magyarázták, hogy a nők tömeges megjelenése a felsőoktatásban csak az 1990-es években ment végbe. Felhív-ják továbbá a figyelmet arra, hogy a nők esetében a társadalom által elvárt szerepek és a tudományos karrier sok esetben nem, vagy csak igen nehezen egyeztethető össze (Angelusz et al. 1999, 425).

A 2010-es felmérés a nők arányát a fokozattal rendelkezők körében 31,6 százalékra teszi, ami jelentős változásnak tekinthető a mintegy tíz évvel korábbi helyzethez képest. Mégis, ha figyelembe vesszük, hogy 2009-ben a doktorandusz hallgatók közel fele (48,8%) nő volt (Felsőoktatási Statisztikai Kiadvány 2009), akkor még ez az arány is alacsonynak mondható. Adatok híján csak valószínűsíthető, hogy a doktori képzést elkezdő, de fokozatszerzésig el nem jutók körében felülreprezentáltak a nők. Ez ösz-szefüggésben lehet azzal, hogy a társadalom által elvárt női szerepek és a tudományos kutatói szerep közti feszültség továbbra is fennáll.

4. megállapítás: a nők aránya életkori csoportonként

változatos képet mutat

Angelusz és munkatársai egy nagyon érdekes tendenciára híják fel a figyelmet. A nők aránya az idős kutatók körében a legalacsonyabb (a 70 év felettiek esetében mindössze 10 százalék), ez a „fiatalodással” először növekszik (a negyvenes éveikben járók körében 25 százalék), majd ismét csökken (a legfiatalabb korosztályon belül már ismét csak 19 százalék). Az ismételt csökkenésnek két (egymással összefüggő) oka lehet (Angelusz et al. 1999, 425):

• A nők átlagosan mintegy 1–2 évvel később szerzik meg tudományos fokoza-tukat.

• A családot alapító nők egy része csak akkor lép a kutatói pályára, ha a gyerekek már elértek egy bizonyos kort.

A CDH kutatás e téren is változást jelez. Megállapítható ugyanis az adatok alapján, hogy az elmúlt időszakban korcsoportonként kiegyenlítődött a nők aránya a doktorál-tak körében (arányuk mindegyik életkori csoportban 31–34 százalék közötti). Kivételt képez a CDH felmérés legidősebb korcsoportja (61–70 évesek), ahol ennél néhány százalékponttal alacsonyabb a női doktoráltak részaránya. Kimutatható némi eltérés a doktorálás életkorában: a férfiak nagyjából egy évvel fiatalabban szerzik meg doktori fokozatukat (férfiak: átlagosan 36 éves korban, nők: átlagosan 37 éves korban).

5. megállapítás: tudományterületenként változik a nők aránya

Az 1990-es évek végén jelentős különbséget sikerült kimutatni tudományterületenként a nők arányára vonatkozóan. Két végpontként a humán- és társadalomtudományok, illetve a műszaki tudományok adhatók meg (nők aránya előbbiek esetében 25–28%, utóbbinál 5% körüli). Angelusz és munkatársai a jelentős különbséget elsősorban arra vezetik vissza, hogy a tudományterület kiválasztásánál jelentős szerepet játszik a ha-gyományos női beállítódás (Angelusz et al. 1999, 425).

Milyen jellegű változások érhetők tetten az azóta eltelt több mint 10 év alatt? Az egyértelmű, hogy a nők arányának általános növekedése mindegyik tudományterületet érintette. Kérdés csupán az, milyen mértékben. Erre ad választ a 3. táblázat:

3. táblázat. Nők aránya tudományterületenként a CDH kutatás alapján

Tudományterület Nők arányaTermészettudományok 23,8%Műszaki tudományok 25,0%Orvostudományok 37,8%Agrártudományok 30,0%Társadalomtudományok 39,2%Bölcsészettudományok 39,5%

Az elmúlt időszakban a humán- és társadalomtudományok megőrizték vezető he-lyüket a nők arányát illetően, de az orvostudományok területén is átlag feletti a nők részaránya. További érdekesség, hogy a CDH kutatás adatai alapján immár nem a műszaki, hanem a természettudományok terén találjuk arányaiban a legkevesebb nőt. Ennek oka az (is) lehet, hogy az utóbbi időben több olyan tudományág is teret hó-dított a műszaki tudományokon belül, melyek korábban kisebb súllyal képviseltették magukat a tudományterületen belül, s szemben a klasszikus műszaki tudományokkal, nőknek is jelentősebb vonzerőt jelenthetnek (pl. biomérnöki és környezetmérnöki tudományág).

Az összes tudományterületet vizsgálva megállapítható, hogy egyfajta kiegyenlítődés ment végbe a nők arányát illetően. Az 1990-es évek végén a nők átlagos arányának mindössze egynegyedét érte el részarányuk a „legférfiasabbnak” minősülő műszaki tudományok terén; ez a különbség (szórás) az utóbbi években jelentősen mérséklődött: az immáron „legférfiasabbnak” számító természettudományi területen arányuk elérte az átlag (31,6%) háromnegyedét (23,8%). Szintén kimutatható a kiegyenlítődés, ha a „legférfiasabb” és „legnőiesebb” tudományterületeket vetjük össze: az 1990-es évek végén öt-hatszoros különbség adódott, az utóbbi években ez nem éri el a kétszeres eltérést sem.


56


57

6. megállapítás: összjövedelem tekintetében különbség mutatható ki

az egyes tudományterületek között

Angelusz és munkatársai kimutatták, hogy a tudományos fokozattal rendelkezők köré-ben a jövedelem tekintetében kettősség érvényesül. A főállásból származó nettó jövede-lem terén nem állapítható meg különösebb eltérés (Angelusz et al. 1999, 426), ám ha az összjövedelmet vesszük alapul, akkor már kimutatható különbségeket találunk, mely szerint legkedvezőbb helyzetben az orvostudományok és a társadalomtudományok mű-velői, legkedvezőtlenebb helyzetben pedig a bölcsészettudományok, agrártudományok és a természettudományok képviselői vannak (Angelusz et al. 1999, 428).

A CDH kutatás eredményei csak kissé térnek el ettől: a társadalomtudományok képviselői mellett a műszaki tudományok doktorai vannak a legkedvezőbb helyzetben összjövedelem tekintetében, az orvostudományok képviselői (a természettudományok doktoráltjaival együtt) az átlaghoz állnak közel e tekintetben. Legkedvezőtlenebb helyzetben ez esetben is a bölcsészek és az agrártudományi szakemberek vannak. Ösz-szehasonlításképp:

4. táblázat. A havi nettó 300.000 Ft feletti összjövedelemmel rendelkezőkrészaránya tudományterületenként a CDH vizsgálat alapján

Tudományterület Havi nettó 300.000 feletti összjövedelműek arányaTermészettudományok 32,5%Műszaki tudományok 42,9%Orvostudományok 31,4%Agrártudományok 26,5%Társadalomtudományok 42,5%Bölcsészettudományok 23,0%

Megállapítható tehát, hogy az egymáshoz viszonyított összjövedelem-különbség te-rén az elmúlt időszakban csak kisebb változások történtek. Mivel a főállásból származó jövedelmekben nem mutatható ki jelentősebb különbség, így feltételezhető, hogy a két legelőnyösebb helyzetben lévő tudományterület képviselői esetében a mellékállásokból származó jövedelem átlagon felüli arányt ér el.

7. megállapítás:viszonylag jelentős a főálláson kívüli tevékenységből származó

jövedelmek aránya

Az 1990-es évek végén a doktori fokozattal rendelkezők jövedelmének mintegy negye-de (24%-a) származott főálláson kívüli jövedelemforrásból. A kiegészítő tevékenység-ből származó jövedelemrész a műszaki és társadalomtudományok művelői körében volt

a legjelentősebb (30, illetve 36%). A plusz jövedelmek többletmunkából és a különféle akadémiai címekért járó havi juttatásokból fakadtak (Angelusz et al. 1999, 426).

Az utóbbi időben a fokozattal rendelkezők főálláson kívüli forrásból származó jö-vedelmének részaránya csökkent. A CDH kutatás adatai szerint az egyéb jövedelem-forrásokból származó bevételek aránya az összes válaszadó tekintetében 16,4 százalék. A csökkenés visszavezethető többek között a többszörös foglalkoztatás („intercity-professzorok”) háttérbe szorulásával. A tudományterületek közti különbségek az utób-bi időben nem sokat változtak: a főálláson kívüli forrásból származó jövedelmek aránya továbbra is a műszaki és társadalomtudományok esetében a legjelentősebb (19,4, illetve 21,5%). Ez – ahogy arra már utaltunk – részben magyarázhatja e két tudományterület átlagnál kedvezőbb jövedelmi viszonyait.

8. megállapítás: a 40 év alattiak jövedelme jóval elmarad az átlagtól

A jövedelmi helyzet nyilvánvalóan jelentősen függ az életkortól, illetve a pályán eltöltött évek számától. Az akadémiai és egyetemi kutatóhelyeken foglalkoztatottak az oktatói–kutatói bértábla alapján sorolhatók be különböző jövedelem-kategóriákba. Az egyes beosztások közötti ugrások (pl. tudományos munkatársból tudományos főmunkatárssá válás) szoros összefüggést mutatnak az életkorral annak ellenére is, hogy az előrelépéshez nem szükséges bizonyos életkor elérése. Angelusz Róbert és munkatársai az 1990-es évek végén igen jelentős különbséget tapasztaltak a fiatal és idősebb doktoráltak jövedelmi helyzete között, ami – részben legalábbis – a tudományos ranglétrán elfoglalt helyükkel magyarázható (Angelusz et al. 1999, 427). Az eredmények ugyanakkor azt is jelzik, hogy 60 év felett a jövedelmi helyzet már inkább romlik, ami arra utal, hogy ebben a korcsoportban már igen élesek az elitpozícióban lévők (pl. akadémikusok), illetve a perifériára sodródottak közti különbségek (Angelusz et al. 1999, 428).

Változott-e a helyzet azóta? Sikerült-e a fiatal doktoráltak jövedelmi helyzetét javí-tani? A CDH kutatás adatai továbbra is a maximum 40 évesek jelentős lemaradását mutatják jövedelem terén:

5. táblázat. A CDH felmérés által kimutatott havi nettó összjövedelem alakulása korcsoportok szerint

KorcsoportHavi nettó 200.000 Ft alatti

összjövedelműek arányaHavi nettó 300.000 Ft felet-

ti összjövedelműek arányaMaximum 30 évesek 62,1% 10,3%31–40 évesek 50,1% 23,3%41–50 évesek 31,8% 28,7%51–60 évesek 20,5% 42,2%61–70 évesek 16,5% 48,2%


58


59

Mint látható, a jövedelmi különbségek igen jelentősek. Ha a havi 200.000 Ft-nál ke-vesebb nettó jövedelemmel rendelkezők arányát nézzük, akkor valóban a 40 év alattiak és 40 év felettiek között húzódik a legjelentősebb törésvonal. Ha viszont az átlag feletti, 300.000 Ft-ot meghaladó havi nettó jövedelmek gyakoriságát vizsgáljuk, akkor inkább egy korcsoporttal feljebb, az 50 éveseknél lehet a markáns törést megtalálni. Ennek oka, hogy a doktoráltak az idő előrehaladtával előbb kikerülnek a legalsó jövedelmi kategóriából, de a legkedvezőbb, havi 300.000 Ft feletti havi nettó jövedelmet jelentő kategóriában csak jó 10 év múltán jelennek meg nagyobb arányban. Ezt jelzi az is, hogy a havi 200.000 és 300.000 Ft közötti nettó jövedelemmel rendelkezők a 41–50 éves doktoráltak körében fordulnak elő legnagyobb arányban.

Az utóbbi években több kezdeményezés indult annak érdekében, hogy a kiemelkedő fiatal doktoráltak jobb anyagi megbecsülésben részesüljenek. Jó példa erre a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Programja, mely – kedvező anyagi feltételeket biz-tosítva – egyrészt igyekszik hazacsábítani a külföldön tevékenykedő fiatal kutatókat, másrészt megpróbálja itthon tartani őket.

9. megállapítás: a tisztán tudományos, kutatói tevékenységekhez közelítve egyre

romlanak a kereseti viszonyok

Angelusz és munkatársai kimutatták, hogy a tudományos berkeken belül a kizárólag kutatói tevékenységet végzők jövedelmi helyzete a legkedvezőtlenebb. Ennél kedvezőbb jövedelmi viszonyok jellemezték azokat, akik a kutatás mellett (helyett?) más típusú te-vékenységet is végeztek (pl. oktatnak, orvosként praktizálnak, stb.). Legkiemelkedőbb jövedelemmel a vezetők rendelkeztek, ami tulajdonképpen természetesnek tekinthető, ám a doktoráltak esetében a különbség igen jelentős (Angelusz et al. 1999, 428).

A CDH vizsgálat részben alátámasztja, részben árnyalja Angelusz és munkatársai megállapításait. A vezetők kiemelkedő jövedelmi helyzete nem változott az eltelt idő alatt: ötödrészük havi nettó jövedelme meghaladja az 550.000 Ft-ot, míg a vezető pozícióval nem rendelkező (beosztott vagy önálló) doktoráltak esetében e kategória aránya mindössze 7 százalék. A kizárólag kutatómunkát végzők jövedelemhátrányát már nem sikerült ilyen egyértelműen kimutatni. Ennek oka, hogy a döntően oktató-munkát végzők is hasonlóan hátrányos jövedelmi helyzetben vannak a többiekhez képest. Megállapítható tehát (a vezető pozícióban lévőktől most eltekintve), hogy aki csak egyféle tevékenységet végez (legyen az akár kutatás, akár oktatás), az kedvezőt-lenebb helyzetben van jövedelem tekintetében. A CDH kutatás adatai azt mutatják, hogy az alkalmazottak közül azok a doktoráltak vannak a legjobb helyzetben, akik több lábon állnak, vagyis akik egyszerre végeznek kutatói és oktatói tevékenységet. A csak kutatói, illetve a csak oktatói tevékenységet végzők közül ez utóbbiak jövedelmi helyzete kedvezőtlenebb.

10. megállapítás: a foglalkozási átrétegződés elsősorban a felsőoktatás felé irányul

Az 1980-as évektől megfigyelhető tendencia, miszerint egyre többen áramlanak a tisztán kutatói pályáról a felsőoktatásba. A kutatói és oktatói oldal közti csere Angelusz és munkatársai szerint elsősorban a fiatal kutatók körében jellemző. Vizsgálataik során úgy találták, hogy pályakezdéskor a megkérdezettek 21 százaléka dolgozott a kutatás terén, az adatfelvétel idején viszont csak 14 százalékuk. Ezzel párhuzamosan jelentősen (10 százalékponttal) nőtt a felsőoktatásban dolgozó doktoráltak aránya. Kimutatható tehát, hogy az 1990-es évek végén a foglalkozási átrétegződés a felsőoktatás felé irányul (Angelusz et al. 1999, 431–432).

A 2009-es felmérés is hasonló eredményre jutott. Ez esetben azt vizsgáltuk, hogy az utolsó munkahelyváltás során történt-e munkahelytípus-változás. Ez azok esetében vizsgálható, akiknek legalább két – doktorált életpályába illő – munkahelye volt az utóbbi 10 évben. A CDH vizsgálatban szereplő 1764 doktorált közül e kritériumnak 552-en feleltek meg, s 318 esetben járt együtt a munkahelyváltás munkahelytípus-változással. Az egyes munkahelytípusok közötti mozgást szemlélteti az 1. ábra:

1. ábra: Utolsó munkahelyváltás során tapasztalt átrendeződés az egyes munkahelytípusok között

Legfigyelemreméltóbb a felsőoktatás többlete: 80 kilépő mellett 162 fő váltott erre a munkahelytípusra, ami egyértelműen jelzi, hogy az 1990-es évek végére jellemző felsőoktatás felé irányulás továbbra is fennáll a doktoráltak körében. Szintén említést érdemlő, hogy a felsőoktatáson kívül nem találunk más munkahelytípust, mely belépési többlettel rendelkezne. A felsőoktatási intézményekbe legnagyobb számban a vállal-


60


61

kozási szférából, az akadémiai intézetekből és a költségvetési szektorból áramlottak a fokozattal rendelkezők.

A kutatói migráció kérdése

Angelusz és munkatársai a nemzetközi kutatói mobilitás kérdésével nem foglalkoz-tak behatóan, az 1990-es évekhez képest ugyanakkor az ezredforduló után jelentő-sen megnőtt a kutatói migráció jelentősége. A külföldi kutatóhelyen foglalkoztatott doktoráltak döntő többsége ugyanakkor nem véglegesen választja a külföldi kutató-munkát, hanem idővel visszatér Magyarországra. A CDH nemzetközi felmérés egyik fontos része volt a doktoráltak nemzetközi mobilitásának vizsgálata (Horváth 2011; Mosoniné–Horváth 2012), mely a fokozattal rendelkezők külföldi tartózkodásnak jellemzőit tárta fel. A vizsgálat megállapította, hogy az adatfelvételt megelőző 10 év-ben a doktoráltak 20,8 százaléka élt tartósan (legalább fél évig) külföldön. A külföldi tartózkodás és az életkor között igen erőteljes kapcsolat figyelhető meg: a maximum 40 évesek 34 százaléka, az 55 évesnél idősebbeknek viszont csak 8,7 százaléka számolt be hosszabb külföldi tartózkodásról az adatfelvételt megelőző 10 évre vonatkozóan. Ez két – egymással összefüggő – dologra enged következtetni:

• A hosszabb időtartamú külföldi tartózkodás (kutatói munkavállalás) az utóbbi időben vált viszonylag gyakorivá.

• A külföldi kutatómunka a doktoráltak karrierútjának korai szakaszában fordul elő nagyobb arányban.

A külföldi tartózkodás gyakorisága tudományterületenként eltérő: legnagyobb arányban a természettudományok képviselőire, legritkábban a társadalomtudomány-ok doktoráltjaira jellemző. Az esetek többségében (57,7% a külföldi karrier-állomással rendelkezők közül) maximum néhány éves külföldi tartózkodásról van szó (még akkor is, ha minden kint tartózkodási periódust összeadunk), így inkább lehet szó külföldi tapasztalatszerzésről, sem mint „agyelszívásról”. A vizsgált időszakot végig külföldön töltők aránya elenyésző. A célországok közül az Egyesült Államok, Németország és Nagy-Britannia foglalja el a képzeletbeli dobogó három fokát. A külföldi tartózkodás okai között anyagi és szakmai tényezők egyaránt megtalálhatók.

Ha nem csak a már realizálódott, hanem a közeljövőben tervezett külföldi tartózko-dásokat is számba vesszük, létrehozható egyfajta kategorizáció a doktoráltakon belül, mely az egyes csoportokat a nemzetközi kutatói migrációban való részvételük szerint osztályozza (2. ábra).

A válaszadók 70 százalékának nemzetközi mobilitási szintje alacsony. Ez azt jelenti, hogy az adatfelvételt megelőző 10 évben nem volt tartósan külföldön, illetve az azt követő egy évben nem is tervezett külföldre távozni. A közepes-magas mobilitási szintű csoportba azok a doktoráltak tartoznak, akik vagy voltak külföldön, vagy tervezik azt. A legmobilabb csoport tagjai voltak is külföldön és tervezik is a közeljövőben a külföldi kutatói munkavállalást.

Összegzés

A két vizsgálat kiragadott eredményeit összehasonlítva képet kaphattunk azokról a változásokról, melyek az utóbbi tízegynéhány évben a doktoráltak csoportját jelle-mezték. A változások nem voltak egetrengetőek, sőt, sok kérdésben a CDH vizsgálat eredményei inkább alátámasztották a korábbi megállapításokat. Ha mégis meg kellene nevezni két területet, ahol a legjelentősebb változások történtek az elmúlt időszakban, az a doktoráltak életkori és nemek szerinti összetétele. A két vizsgálat közti bő évtizedet ugyanis a fiatalodás és a nők arányának jelentős növekedése jellemezte. Ezek mellett több területen is sikerült átrendeződést, változást kimutatni, ezek nagyságrendje azon-ban jóval csekélyebb.

2. ábra: A CDH vizsgálat válaszadóinak megoszlása nemzetközi mobilitási szint szerint


62 63


Angelusz Róbert, Bukodi Erzsébet, Falussy Béla, Tardos Róbert (1999): Akadémiai foko-zattal rendelkeznek. Magyar Tudomány. 4, 424–432. old.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (1998): Létviszonyok és utánpótlás a tudományos szfé-rában. Századvég. 11, 63–79. old.

Angelusz Róbert, Bukodi Erzsébet, Falussy Béla, Tardos Róbert (1998): A tudományos fokozattal rendelkezők anyagi viszonyai, családi háttere és mobilitása, 1997. Köz-ponti Statisztikai Hivatal, Budapest

Angelusz Róbert (1987): A közgazdászok és a reform. Társadalomkutatás. 2, 5–27. old.Angelusz Róbert (1986): A közgazdászok kereseti viszonyairól. Szociológia. 3–4, 241–260.

old.Angelusz Róbert, Tardos Róbert (1983): A magyar újságíró társadalom 1981-ben. Jel-Kép.

3, 12–28. old.Angelusz Róbert, Békés Ferenc, Nagy Márta, Tímár János (1982): Az újságírók társadalmi

helyzete 1981-ben. MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpont, BudapestAngelusz Róbert, Békés Ferenc, Nagy Márta, Tímár János (1980): Az újságíró-iskolába

jártak. Jel-Kép. 4, 23–30. old.Angelusz Róbert, Balogh Zoltán, Körmendi Mária, Léderer Pál, Székelyi Mária (1977):

Adalékok a jogászság szakmai mobilitásához. Szociológia. 4, 457–486. old.Angelusz Róbert, Balogh Zoltán, Körmendi Mária, Léderer Pál, Székelyi Mária (1977): A jo-

gászság társadalmi helyzete és szakmai életútja. NIM IGÜSZI, Budapest, 252. old.Fábri György (2010): Mire jó a doktori fokozat a munkaerő-piacon? In: Mosoniné Fried

Judit, Tolnai Márton (szerk.): Fiatal kutatók. Az életpálya kezdete. Typotex, Bu-dapest, 107–125. old.

Horváth Dániel (2011): Doktori fokozattal rendelkezők mobilitása. KSZI-AKTÁK 2011/2. (online)

Mosoniné Fried Judit, Horváth Dániel (2012): Tudományos fokozattal rendelkezők élet-pálya-vizsgálata. Fókuszban a mobilitás. Magyar Tudomány. 8, 958–968. old.

Mosoniné Fried Judit, Tolnai Márton (szerk.) (2010): Fiatal kutatók. Az életpálya kezdete. Typotex, Budapest

Valamint:A népesség korösszetétele, eltartottsági ráta, öregedési index. KSH 2012Felsőoktatási Statisztikai Kiadvány 2009

Kmetty Zoltán

Politikai diskurzus és a participáció

Bevezetés helyett

Angelusz Róbert sokoldalú munkássága már életében is nagy hatást gyakorolt a kortárs magyar társadalomtudományi gondolkodásra. Önálló és Tardos Ró-

berttel közös munkáiban a problémák újszerű megközelítésével próbáltak túllépni a hagyományos elemzési kereteken. Ez módszertanilag és elméletileg egyaránt számos új mozzanattal gazdagította a társadalomtudományos diskurzust. Éppen ezért nagy kihívás és egyben megtiszteltetés egy Angelusz Róbertnek emléket állító kötetbe ta-nulmányt írni.

Munkásságának1 fontos elemei voltak a politikai szociológiával kapcsolatos írásai. Ezek fókuszában a részvételi motívumok vizsgálata állt2, de foglalkozott az egyes pártok társadalmi bázisának vizsgálatával3 és a választásszociológia módszertani kérdéseivel is4. Ettől nem elkülönülten, de önálló problémaként több írása a kapcsolathálózat, illetve a kapcsolathálózati erőforrások kérdéskörét vizsgálta5. Azt, hogy mennyire érdekelte ez a kérdés, jól példázza, hogy utolsó posztumusz írása is ebben a témakörben jelent meg (Angelusz 2010).

A kapcsolathálózati megközelítés politikatudományi alkalmazása egy sajátos szinté-zise a két kutatási területnek. A politikatudományban a network szemlélet alkalmazá-sának nagyon hosszú hagyománya van. Ahogy Angeluszék is megjegyzik (Angelusz–Tardos 2009b), gyakorlatilag a columbiai iskolához vissza lehet vezetni az első olyan modelleket, amik a kapcsolathálózat szerepének fontosságát hangsúlyozták. Mivel jelen tanulmányban politikai diskurzusról is bőven esik szó, nem kerülhető meg Angelusz Róbert életművének azon része sem, amely a kommunikáció és a társadalmi nyilvános-ság kérdéskörével foglalkozott. Itt is számos munka idézhető, többek között a média- és befogadás-elméleteket összegyűjtő többekkel közösen szerkesztett szöveggyűjtemény (Angelusz–Tardos–Terestyéni 2007), amelynek egyes írásait ebben a tanulmányban

1 Bár a szövegben többször is egyes számban hivatkozok Angelusz Róbertre, de ahogy az idézett publikációk is mutatják, a témában keletkezett írásai szinte kivétel nélkül Tardos Róberttel közösen készültek.

2 Angelusz–Tardos 1994a, Angelusz–Tardos 1994b, Angelusz: 1997, Angelusz–Tardos 2002, Angelusz-Taros: 2003a, Angelusz–Tardos 2003b, Angelusz–Tardos 2003c, Angelusz–Tardos 2005c, Angelusz–Tardos 2006a

3 Angelusz–Tardos 1990, Angelusz–Tardos 1991a, Angelusz–Tardos 1992a, Angelusz–Tardos 1992b, Angelusz–Tardos 2000, Angelusz–Tardos 2005a, Angelusz–Tardos 2005b, Angelusz–Tardos 2011

4 Angelusz: 1973, Angelusz–Tardos 2006b, Angelusz–Tardos 2009a5 Angelusz–Tardos 1991b, Angelusz–Tardos 2001, Tardos-Angelusz: 2008, Angelusz–Tardos 2009b


64

Kmetty Zoltán Politikai diskurzus és a participáció

65

is felhasználtuk. De ha korábbra tekintünk, 1980-ban készített kandidátusi értekezése (Angelusz 1980), szintén a kommunikáló társadalom kérdéskörét járta körbe, ahogy az írásmű címe is utal erre. Az ezredfordulón kiadott könyve, „A láthatóság görbe tükre” (Angelusz 2000), pedig a politikai kommunikáció kérdéskörét is vizsgálja, ahogy erre majd a későbbiekben is utalni fogunk.

Jelen tanulmánynak nem az a célja, hogy Angelusz Róbert témában írt publikációit, könyveit összefoglalja, de egy Angelusz Róbertnek emléket állító kötetben feltétlenül fontos, hogy röviden kitérjünk a legfontosabb eredményeikre. Angeluszék írásain kívül röviden bemutatom a participáció és politikai diskurzus témában megjelentett néhány fontosabb nemzetközi tanulmány eszenciáját is. Ahogy a későbbiek is mutatni fogják, a téma feldolgozása nem csak elméleti, hanem számos módszertani mozzanatot is tartalmaz. Ezeket a módszertani mozzanatokat szeretném kiemelni, és ezek fényében bemutatni a magyar adatokat, reflektálva Angeluszék korábbi eredményeire is.

Kivel beszélünk politikáról?

Ha a tanulmányunk fókuszát a lehető legegyszerűbben próbáljuk megfogalmazni, visszavezethetjük a problémát egyetlen kérdésig: a politikai diskurzus miként befolyá-solja a politikáról (és ezen keresztül az élet más területeiről) alkotott vélekedésünket. A szűkebb és tágabb kapcsolatainkban érvényesül-e, és ha igen, miként a politikai tagolt-ság – van-e polarizáló, illetve mozgósító hatása. A kérdés kommunikációs aspektusa kapcsán visszanyúlhatunk egészen a 40-50-es évekig. A média befogadásának korai elméletei (Lasswell – lövedékelmélet [Lasswell 2007]) a befogadást egy egyirányú és nagyon erős folyamatként értelmezték. Ezzel szemben Lazarsfeld a kétlépcsős6 befoga-dás-elméletében kiemeli, hogy a médiatartalmak a véleményvezéreken keresztül jutnak el a polgárokig (Lazarsfeld–Katz 2007). Ez gyakorlatilag egy társadalmilag beágyazott befogadást feltételez, amiben megjelenik a személyközi aspektus is. Bár Lazarsfeld maga még nem foglalkozott a hálózatok kérdésével, kétségkívül tekinthetjük ezt az elméletet a politikai diskurzus network szempontú beágyazottságának előfutáraként. A politikai részvétel társadalmi beágyazottságával foglalkoztak a 2000-es évek előtt is (például Huckfeldt 1979), azonban a 2000-es évek után erősödik meg a nemzetközi színtéren az ezzel kapcsolatos diskurzus.

A vita és a kérdésfelvetés részben elméleti jellegű. Deliberáció szempontjából tár-sadalmilag azt tekinthetjük hasznos alakzatnak, ha a politikai diskurzus divergens, az emberek megvitatják eltérő nézeteiket egymással, és megpróbálják egymást meggyőzni igazukról. Azonban a magas konfliktuskerülő potenciál miatt a hasonló nézetű embe-rek hajlamosabbak tömörülni, keresik a „like-me” típusú embereket, kapcsolathálózati terminológiával élve homofil tömbök alakulhatnak ki (aminek természetesen szocia-

6 Pontos neve: kommunikáció kétlépcsős modellje

lizációs aspektusai is vannak, ezekre itt most nem térünk ki). A politika diskurzusban a konfliktusok a gyakori összeütközések miatt stresszhez, és akár a diskurzusból való kivonuláshoz vezethetnek (Huckfeldt–Mendez–Osborn 2004). Ezt akár személyi szinten, akár csoportnyomás szintjén értelmezhetjük. Utóbbival már a 40-es években foglalkoztak például Lazarsfeld és szerzőtársai (cross-pressure fogalma – Lazarsfeld–Berelson–Gaudet 1944). A politikai diskurzusnak természetesen megnyílhatnak sze-mélytelenebb formái is (erre klasszikus példa az interneten és blogokon való politizá-lás), erre azonban most nem térünk ki részletesen.

Angelusz Róbert maga is sokat foglalkozott a nyilvános megnyilatkozások gyakor-lati következményeivel, 2000-ben elkészült monográfiájában (Angelusz 2000), külön fejezetet szánt a nyilvános megnyilatkozás vizsgálatának. Témánk szempontjából fon-tos eredmény, hogy az akkor felállított modelljeiben különválasztotta a társasági és a politikai megnyilatkozásokat (Angelusz 2010, 179), utóbbi főleg a magasabb iskolai végzettségűekre, a fővárosiakra, és a férfiakra volt jellemző az eredmények alapján. Bár közvetlenül nem foglalkozott a politikai diskurzus részvételre gyakorolt hatásával, de akkori írása alapján egyértelműen kirajzolódik az az álláspontja, hogy az egyes néző-pontok társadalmi elterjedtsége, láthatósága befolyásolhatja később az egyes kérdések támogatottságát, választások esetén a szavazati arányokat is7.

A politikai diskurzus vizsgálatának első fontos módszertani kérdése az, hogy meny-nyire vagyunk egyáltalán tisztában azzal, hogy az ismerőseinknek, barátainknak milyen a politikai nézetük. Huckfeldték (Huckfeldt–Mendez–Osborn 2004) ezzel kapcsolatban arra a megállapítása jutottak, hogy általánosan alábecsüljük a politikai diskurzusban az egyet nem értés nagyságát – fontos megjegyezni, hogy ez a kijelen-tés az Egyesült Államokra vonatkozik, valójában erősen kultúrafüggő. A különböző nézetű emberek között gyakran nem is realizálódik, hogy eltérően gondolkodnak. Ennek több oka is lehet. Vagy nem játszik szerepet a diskurzusokban a politika, vagy a távolabbi kapcsolatoknál a konfliktus kikerülése miatt nem is kezd az ember olyan politikai diskurzust, aminek vita lehet a vége.

Huckfeldték hivatkozott munkájában a 2000-es amerikai NES adatokkal dolgoztak. Egy, elsősorban erős kötéseket mérő névgenerátor8 kérdésblokkon belül (ahol maxi-mum 5 embert nevezhettek meg) az alterek politikai preferenciáját is lekérdezték. Az eredményeiket úgy foglalhatjuk össze, hogy a jelöltek (Bush, Gore) melletti szimpátia nagyságát kis mértékben növelheti, ha a jelöltre szavazó ismerőseink vannak, de nem csökkenti igazából az sem, ha olyan embereket ismerünk közelről, akik nem szavaz-nának a jelöltre. Alapvetően a politikai részvételt az növeli, ha beszélünk politikáról. Azonban az fontos adalék, hogy a kutatás szerint az adott időszakban az amerikaiak

7 Angelusz hivatkozott könyvében sokat foglalkozik E. Noelle–Neumann hallgatási spirál elméletével, illetve annak kritikai átgondolásával

8 Az erős kötés itt a közeli magkapcsolatkora utal, a névgenerátoros módszer jellegéből kifolyólag. Előbbi kapcsán lásd Granovetter: 1973, utóbbi kapcsán pedig McAllister–Fischer: 1978.


66


67

közel felének csak saját jelöltjüket támogató ember volt a szűk9 kapcsolati hálójában. Az eredmény az eredeti kérdésfelvetés kapcsán némileg ambivalens eredményeket hozott. A heterogén politikai hálóval rendelkezők kevésbé érdeklődnek a politika iránt, és kisebb valószínűséggel vennének részt szavazáson, de ez a hatás nem túl erős. A poli-tikai aktivitás szempontjából tehát szerencsésebb, ha valakinek heterogén a politikai diskurzushálója, mint ha nincsen (Huckfeldt–Mendez–Osborn 2004). Ahogy erre a későbbiekben még sokszor fogunk utalni, a politikai diskurzus intenzitása (erőforrás jellege) jobban számít, mint a diskurzus heterogenitása.

A politikailag heterofil kapcsolati háló részvételre gyakorolt hatását járja köre Mutz is (Mutz 2002). Mutz a „cross-cutting network” kifejezést használja, amely fogalmat egészen Simmelig vissza lehet vezetni. Simmel úgy képzelte el a modern társadalmat (szemben a hagyományos társadalommal), hogy abban az emberek egymást átfedő csoporthálózatok metszetében helyezkednek el (Simmel 1950 [Baldassarri 2007]). A különböző célú és típusú csoportok nyomást is gyakorolhatnak az emberekre, más-részről a diverz csoporttagság csökkenti is a csoportok emberek feletti befolyását. Blau, Simmel részben elméleti fejtegetéseit szintetizálva, empirikus módszerekkel vizsgálta a társadalmi határokon átívelő csoportok társadalmi integrációra gyakorolt hatását (Blau-Schwartz 1984). Blauék a társadalmi integrációt a különböző egyesületeken belüli belső csoportmintákkal hozták összefüggésbe, és azt állapították meg, hogy a csoportokon belül tapasztalható differenciálódás (és egyenlőtlenség), erősíti a társadal-mi integrációt. Ahogy Baldassarri (Baldassarri 2007) is kiemeli, nem nehéz megtalálni Blau fejtegetései és a klasszikus liberális egyenlőtlenség-felfogás közötti párhuzamot, miszerint az egymást keresztező társadalmi csoportok és osztályok növelik a társadalom stabilitását (lásd ezzel kapcsolatban pl.: Dahl 1961, Olson 1997). Ennek természetesen a politikai szociológiában is vannak előzményei, elég csak Lipset és Rokkan (Lipset–Rokkan 1967) fejtegetéseire utalnunk, miszerint az exkluzív egyesületek és politikai csoportosulások Nyugat-Európában vertikálisan felépülő hálózatokat hoztak létre, amik megvédték a tagjaikat a csoportokon átívelő diskurzustól, és külső nyomástól.

Mutz az eddig említett elméletekkel szemben abból indul ki, hogy a politikailag át-ívelő kapcsolatok több okból is a részvételt gyengítik. Az egyik a politikai ambivalencia, ami arra utal, hogy egy vegyes kapcsolati hálójú ember a politikai diskurzus hatására elbizonytalanodhat saját nézeteivel kapcsolatban, ami a részvételi esélyeket csökkenti. Ezt a gondolatsort párhuzamba állíthatjuk Noelle-Neumann hallgatási spirál elméle-tével (Neulle–Neumann 2007). Ha a környezetünkben sok olyan személy van, akik másként gondolkodnak a politikáról, mint mi, akkor a saját véleményünket egy idő után deviánsnak érezhetjük, ami egyrészről a saját véleményünk eltitkolásához vezethet, vagy extrémebb esetben a politikai részvételből való kivonuláshoz10. A másik lehetséges

9 A névgenerátoros kérdezéstechnika miatt elsősorban a közeli, „mag” kapcsolatokra vonatkoztathatók ezek az eredmények.

10 Noelle–Neumann inkább makrotársadalmi szinten értelmezte a hallgatási-spirált, de kétségtelen, hogy elméletét érdemes mikroközösségek szintjén is átgondolni.

probléma a társadalmi kötelezettségek oldaláról érkezhet. Egy heterogén politikai há-lóban nem lehet megfelelni minden résztvevőnek. Amennyiben a politikai támogatás a személyközi diskurzusban valósul meg (meggyőzni egy másik embert, hogy arra a pártra szavazzon, akit mi támogatunk), akkor ez óhatatlanul konfliktushoz vezet, és növeli a lehetőségét a politikai ambivalencia megjelenésének, illetve fokozhatja a társadalmi kötelezettségek okozta normatív kényszerek negatív hatását, és a csoport (pl.: baráti/ismerősi kör) széthullásához vezethet. Ez a mozzanat szintén a részvétel ellen hathat. A konfliktushatás elkerülhető, ha a szavazók a politikai oldalak támogatását nem a kom-munikációs térben, hanem más módon, például pártok anyagi támogatásával valósítják meg. Mutz (Mutz 2002) több adatsoron is teszteli hipotéziseit, és ezek mind alátámaszt-ják a heterofil (pártokon átívelő) politikai háló részvételre gyakorolt negatív hatását, aminek szerinte a konfliktuselkerülés áll a hátterében. A tanulmány egyik legfontosabb elméleti megállapítása az, hogy a demokratikus és mindent megvitató polgár ideájának meghatározásakor több olyan elméleti kiindulópontot használunk, amik a gyakorlatban divergálnak (ennek kapcsán lásd még: Almond–Verba 1989, Berman 1997). Elméletben akkor tartunk jól működőnek egy demokratikus rendszert, ha sokan vesznek részt a döntésekben, a döntéseket megvitatják minden szinten, a politikai diskurzus nem zá-ródik be tömbökbe, emellett viszont magas csoportközi és társadalmi bizalmat tartunk ideálisnak. De hogy várhatunk magas bizalmat olyan emberektől, akik folyton vitáznak egymással – teszi fel Mutz a kérdést (Mutz 2002). Mutz a hivatkozott kutatásokban szintén névgenerátoros módszereket használt (illetve azok egyes speciális változatait), tehát ezek az eredmények is a szűkebb, erős kötésű hálókra vonatkoznak.

Bár maga Mutz nem említi Colemant, más aspektusból utóbbi érvei is a heterofil poli-tikai diskurzus részvételt csökkentő hatására utalnak. Coleman abból indul ki (Coleman 1990), hogy a szavazási részvétel fontos komponense a normatív mozzanat, amit első-sorban az tud megerősíteni, ha a családban, vagy a barátok között viszonylag zárt, és egy irányba mutató a politikai diskurzus (ennek kapcsán lásd: Angelusz–Tardos 2003a).

A képet tovább árnyalják azok az eredmények, amik látszólag ellentétes összefüg-géseket mutatnak, mint amit eddig bemutattunk. Érdemes röviden Campbell 2004-ben publikált tanulmányából néhány fontos mozzanatot kiemelni (Campbell 2004). Campbell visszanyúl a participációs mechanizmusok szétválasztásához egészen Robert Dahl 1961-es munkájáig (Dahl 1961). Dahl megkülönböztette a homo civicust, és a homo politicust mint embertípust (ennek kapcsán lásd még: Fieldhouse et all. 2010). Campbell a participációt választja szét politikaira (politikai cél elérését szolgáló rész-vétel), és civilre (társadalmi cél elérését szolgáló részvétel).

Campbellnek az a kiinduló hipotézise, hogy a politikai heterogenitás csökkenti a civil részvételt és ezzel szemben növeli a politikai részvételt (Campbell 2004), melyet több adatsor elemzésén keresztül bizonyít. A korábban bemutatott szerzőkkel az ellent-mondás azonban csak látszólagos, mivel az elemzésében több fontos mozzanatában is más módon operacionalizálta az általunk is vizsgált fogalmakat, mint amit a korábbi tanulmányokban bemutattunk. Egyrészről a politikai heterogenitást nem az egyéni


68


69

kapcsolatháló szintjén értelmezte, hanem makroszinten. Egyrészről egy olyan mutatót állított elő, ami területi szinten a korábbi amerikai választási eredményekre építve vizsgálta, hogy mennyire volt egyenletes a szavazatok eloszlása. Minél nagyobb arányt ért el a győztes párt, annál homogénebbnek tekintette politikai szempontból az adott területet. Az így felépített változót használta kontextuális elemként a modelljeiben11. Gondolhatjuk azt, hogy a politikai diskurzus network szinten mért heterogenitása és a választási eredmények heterogenitása összefügg egymással, de kétségkívül a két megközelítés között jelentős különbségek vannak. A pártok szavazatmegoszlásának heterogenitása a politikai diskurzusnak egy szélesebb aspektusára utal. Esetleg erőlte-tett párhuzamba állíthatjuk egy gyenge kötéseket tartalmazó network-megközelítéssel, de ehhez kétségkívül több előfeltevést is meg kell fogalmaznunk, amire helyhiány miatt most nincs lehetőség kitérni. A másik fontos különbség az, hogy a politikai részvétel fogalmát a korábban bemutatott szerzőkhöz képest akcionalistább módon operacionalizálja. Két fogalmat is használ, az egyik a pártkötődés (adomány, segített pártnak), a másik pedig a politikai véleménynyilvánítás (demonstrációban való rész-vétel). Ezek kétségkívül a politikai részvétel egy erősebb aspektusát jelzik a választási részvételhez képest. Ezekben a dimenziókban valóban növeli a részvételt a heterogén politikai háló, de az összefüggés iránya nem egyértelmű. Megközelíthetjük úgy is a kér-dést, hogy azokon a területeken, ahol a választók nagyon aktívak politikai szempont-ból, megnövekedik a választási verseny. Ez azonban nem eredményezi egyértelműen a tágan értelmezett választási részvétel emelkedését.

A politikai diskurzus szerepe és a részvétel összefüggései Magyarországon

A politikai részvétel kapcsolathálózati beágyazottságát számos Magyarországról készült elemzés is alátámasztotta már. A magkapcsolatok mérete (kapcsolathálózati erőforrások) növeli a választási részvételi esélyeket, bár a civil participációra nagyobb hatással van (lásd pl.: Angelusz–Tardos 2003a, Angelusz–Tardos 2005b, Lup 2010). A politikai diskurzus gyakorisága a maghálózatban szintén növeli a választási részvétel esélyeit (Lup 201012).

A téma szempontjából kiemelt érdeklődésre tarthat számot Angelusz Róberték négy falu kutatása (Angelusz–Tardos 2009b), amelyben négy kistelepülés teljes kapcsolat-hálózati feltárását végezték el. A két kiválasztott magas választási részvételű telepü-

11 Cambell több adatsoron is tesztelte a hipotéziseit. Egy második megközelítésben survey eredményekből kiindulva közösségeken belül vizsgálta a politikai heterogenitás kérdését. A surveyben megkérdezett konzervatív-liberális skála közösségi szintre aggregált szórását használta indikátorként hierachikus reg-ressziós modellekben (24p).

12 Bár a választási részvételi esélyre pozitív hatással van a politikai diskurzus gyakorisága, ha az elmúlt vá-lasztáson történt megjelenést vizsgáljuk (és kontroláljuk a modellünket a kapcsolathálózat nagyságával), akkor már nem áll fent az összefüggés Lup elemzései alapján.

lésen a kapcsolathálózati pozíciók jobban meghatározták a részvételi esélyeket, mint az alacsonyabb részvételű településeken. A magas részvételi mutatókkal rendelkező településeken sűrűbb volt a kapcsolathálózat, kevés volt az izolált személy. Szintén fontos megállapítás volt, hogy az alacsony részvételű településeken a kapcsolathálózati centrumban rendre olyan szereplők tűntek fel, akik nem szavaztak.

A kapcsolathálózati diskurzus fontos alapeleme, hogy mennyire jellemző az adott társadalomban a választók politikai pártok mentén megfigyelhető tömbösödése. Angelusz Róberték kutatásai azt mutatták (Angelusz–Tardos 2009b), hogy a rend-szerváltozás óta fokozatosan erősödött a tömbösödés, és emellett a szavazati arányok is egyre inkább koncentrálódtak (ez 2010-ben némileg már módosult [Angelusz–Tardos 2011]).13 A politikai diskurzus mutatta a legerősebben homogenizáló jeleket a külön-böző kapcsolati tulajdonságok közül, mely arra utal, hogy a társadalom horizontális tagolódásának nagyon erős szervezőerejét képzi, blaui terminológiát használva fontos nominális változóként funkcionál (Blau 1997).

Angeluszék foglalkoztak természetesen azzal is, hogy a politikai heterofília milyen hatással van a politikai aktivitás különböző elemeire (Angelusz–Tardos 2005b). A külföldi tanulmányok kapcsán már érintett névgenerátoros módszerrel megbecsült magkapcsolati politikai heterofilia, illetve egy általuk kifejlesztett Lin-Dumin foglal-kozási pozíciógenerátor (Lin-Dumin 1986) alapgondolatára épülő pártgenerátoros kérdéssor alapján elkészült mezoszintű politikai nexusdiverzitás mutató hatásait vizs-gálták. A tanulmányunk szempontjából legfontosabb megállapítás, hogy a politikai kiállást (demonstrációkban való részvétel) szignifikánsan növelte a magkapcsolati politikai heterofília és a politikai nexusdiverzitás is (lásd a korábbi részekben Campbell eredményeit), ezt támasztják alá Lup eredményei is14 (Lup 2008), annyival kiegészítve, hogy a politikai magkapcsolatokon belüli ambivalencia viszont csökkenti a részvételi esélyeket, tehát a homofil kapcsolathálók közük csak azok növelik a részvételt, amik blokkosodnak. Lup arra szintén rámutatott (Lup 2010), hogy a különböző politikai aktivitás dimenziókból felépített részvételi dimenzióban a heterogén politikai diskur-zus hálózat növeli a részvételi esélyeket.

Adatok és változók

A külföldi és magyar eredményeket bemutató rövid szakirodalmi áttekintés jól pél-dázza, hogy a politikai diskurzus részvételre kifejtett hatásmechanizmusai nagyon ösz-szetettek, és gyakran ellentmondásos eredményekre vezetnek. Fontos kiinduló kérdés, hogy ezek a hatások időben és térben mennyire tekinthetők állandónak. A politikai klíma változásai befolyásolhatják azt, hogy mennyire mernek egymással beszélgetni

13 Ezt a folyamatot alátámasztja szintén: Lup: 2007.14 Lup a hivatkozott tanulmányában ugyanazokat a 2003-as DKMKA adatokat használta, mint Angelusz

Róberték.


70


71

az emberek politikáról. Ez kiegészülhet azzal, hogy a tömbösödési folyamatok együtt járhatnak politika iránti bizalomvesztéssel is (lásd Magyarország), aminek hatására egyre inkább csak a politikailag elkötelezettek hajlandók beszélgetni egymással politi-káról. A választási helyzethez közeli survey kutatások intenzívebb politikai légkörben (amikor a pártok is jobban aktivizálódnak) zajlanak – teljesen más aspektusba helyezik a politikai kommunikációt. Ez kifejezetten igaz kiélezett választási versenyek idején. Mind a részvételt, mind a politikai diskurzus kapcsolathálózati momentumát több aspektusból lehet konceptualizálni és operacionalizálni. A konceptuális keretekre a tanulmányokban nagyobb hangsúly esik, ezért az ebből fakadó különbségek inkább kézzelfoghatók. Az operacionalizálási lehetőségek azonban szerteágazóak, és az alkal-mazott modellek is nagyon sokrétűek. Ezek hatásainak teljeskörű tesztelése természe-tesen nem lehet feladata egy ilyen tanulmánynak, de néhány esetben jelezni fogjuk az operacionalizálási problémákat is.

A tanulmányban felmerülő kérdések vizsgálatára több adatfájl is lehetőséget nyújt az elmúlt tíz év választásszociológiai kutatásaiból. A hely szűkőssége okán ebben az elemzésben csak egy 2003-as kutatás adatait vizsgáljuk, amelyet a DKMKA választás-kutatási programjának keretében kérdeztek le15. Az adatfelvételt 2003-ban készítették16 és összesen 1516 fő szerepel benne.

A politikai diskurzuson kívül a részvétel különböző formáinak magyarázatára a lehetséges bevonható háttérváltozók köre nagyon széles (ennek kapcsán lásd Norris 2009). A modellekben kontrollváltozóként szerepeltetett politikai aktivitás, nem, kor-csoport, iskolai végzettség, településtípus, és fogyasztási index váltózók megoszlásait a melléklet tartalmazza.

Kérdések és hipotézisek

A tanulmány elsősorban azt a célt tűzi ki maga elé, hogy a vizsgálandó kérdések körét lehatárolja, és bemutassa azokat a konceptuális kereteket és operacionalizálási lehető-ségeket, amelyekkel jól megragadhatók a korábban már bemutatott fogalmak. Ebből következően a következő két fejezet elsősorban a fogalmak tisztázását célozza meg. Első lépésben lehatároljuk a politikai participáció három lehetséges mozzanatát, és bemutatjuk ezeknek a külön dimenzióknak a populációs megoszlását.

Az ezt követő fejezetben bemutatunk három olyan survey módszert, amellyel a po-litikai diskurzus heterogenitását lehet mérni. Ahogy a későbbi elemzés során többször is utalni fogunk rá, az indikátorok előállításánál elkülönítjük a politikai diskurzus intenzitását mérő mutatókat – ezeket később kvantitatív, illetve vertikális dimenzió-

15 Bővebb dokumentációért lásd: www.valasztaskutatas.hu.16 A DKMKA 2003-as adatfelvételét a Medián és a Tárki vette fel, 1516 fő szerepelt benne. A személyes

adatfelvétel a legfontosabb demográfia adatok mentén (nem, korcsoport, településtípus, iskolai végzett-ség) illeszkedik a 18 évesnél idősebb magyar lakosság megoszlásaira.

nak is nevezzük, illetve a diskurzus heterogenitását mérő horizontális, avagy kvalitatív változókat. Itt elsősorban Blau társadalmi tényezők nominális, illetve graduális kon-cepciójára építünk (Blau 1976). Az indikátorok elemi bemutatásán túl arra is vállal-kozunk, hogy röviden kitérjünk azok konceptuális eltéréseire, illetve egymással való összefüggéseire is.

A legfontosabb függő és független változók bemutatása után arra vállalkozunk, hogy két-, illetve többdimenziós modellek segítségével röviden körbejárjuk, hogyan is hat a különböző politikai participációs formákra a politikai diskurzus intenzitása, illetve heterogenitása. A várható eredmények kapcsán már ebben a fejezetben is érdemes megfogalmaznunk néhány előzetes hipotézist. A korábban bemutatott szakirodalmi eredmények egybehangzóan azt mutatják, hogy a politikai diskurzus intenzitása min-den szempontból növeli a részvételi esélyeket. Tehát kiinduló hipotézisként ezt mi is megfogalmazhatjuk. Másrészről azt is várjuk, hogy a homofil politikai kapcsolatháló fog inkább a választási részvételnek kedvezni, de várakozásunk szerint ez a hatás csak azoknál az indikátoroknál lesz mérhető, amelyekkel a közeli kapcsolatok heterogeni-tását vizsgáljuk. Harmadik hipotézisünk pedig az, hogy az erősebb politikai részvételi szintet vizsgáló participációs indikátorok esetében megfordul majd a hatásmechaniz-mus, és a heterofil politikai networkkel rendelkező személyeknek lesz magasabb ezen részvételi dimenziókban az arányuk.

Politikai participáció

A participációnak csak a politikával összefüggő mozzanataival fogunk a tanulmá-nyunkban foglalkozni (így tehát a civil részvétel most nem képezi tárgyát az elemzé-sünknek). A politikai részvétel klasszikus definícióját Verba és szerzőtársai adták meg (Verba–Nie–Kim 1978, 46): „..a szavazók azon cselekedetei, amelyek arra irányulnak, hogy befolyásolják, hogy kiket válasszanak meg képviselőknek, illetve arra, hogy ha-tást gyakoroljanak azok cselekedeteire”. Tanulmányunkban három különböző szintjét különböztetjük meg a részvételnek.

A választási részvétel, a klasszikus „ha most vasárnap választások lennének, elmen-ne-e szavazni?” kérdés felhasználásával lett kialakítva. Azokat tekintettük részt venni szándékozónak, akik teljesen biztosra mondták szándékukat. A létrehozott változó tehát két értéket vehetett fel.

A politikai véleménynyilvánítás változót négy itemből alakítottuk ki. Azokat kó-doltuk igenre, akik részt vettek valamilyen tüntetésen (megengedett, illegális), vagy kapcsolatba léptek politikussal, vagy aláírtak petíciót, beadványt.

A személyes politikai aktivitás a vizsgált három részvételi aspektusnak a legerősebb szintje, ez követeli meg a kérdezettől a legerősebb elkötelezettséget. Azokat kódoltuk igenre, akik tevékenykedtek pártban, vagy politikai szervezetben, kihelyeztek politikai plakátot, vagy pénzt adományoztak pártnak.


72


73

A három részvételi változó megoszlásait a következő táblázat foglalja össze:

1. táblázat. Részvételi dimenziók – a felnőtt népesség arányában (százalék)

DKMKA 2003 (N=1516)

Nem IgenVálasztási részvétel 35,8% 64,2%

Politikai véleménynyilvánítás 79,5% 20,5%Személyes politikai aktivitás 92,6% 7,4%

Ahogy az adatokból is jól látható, a választási részvétel a legjellemzőbb a vizsgált sokaságban, a politikai véleménynyilvánítás, illetve a személyes politikai aktivitás sokkal kevesebb emberre jellemző. Utóbbi két indikátor tudatosabb, akcionalistább hozzáállást feltételez az állampolgárok részéről.

A politikai diskurzus intenzitásánakés heterogenitásának lehetséges indikátorai

Mikro szinten a (mag)kapcsolatok pártheterogenitása (névgenerátor)Az ego-networkok feltárására alkalmazott egyik legelterjedtebb kérdezési technika a névgenerátoros módszer (McAllister–Fischer 1978). Az idézett Huckfeldt és Mutz tanulmányokban is ennek segítségével mérték a politikai diskurzus heterogenitását. Három dimenzió mentén (fontos dolgot meg lehet vele beszélni, szórakozás-kikap-csolódás, segítés) maximum 5-5 személy nevét, és adatait adhatták meg a kérdezettek (természetesen lehetettek többszörös jelölések, ezek vizsgálatára most nem térünk ki). A blokk végén ki kellett választani a korábban felsoroltak közül az 5 legfontosabb sze-mélyt, és velük kapcsolatban további kérdések lettek feltéve. Ebből két kérdés nagyon fontos a tanulmányunk szempontjából: beszélget-e az illetővel politikáról, és tudja-e, hogy melyik párt áll hozzá a legközelebb.

2. táblázat. Az ego-networokok és a politikai ego-networkok nagysága

N Minimum Maximum Mean Std. Deviation

DKMKA 2003

Magkapcsolatainak száma 1507 0 12.00 3.0200 1.93300

Hány emberrelbeszélget politikáról 1507 .00 5.00 1.6771 1.66648

A magkapcsolatok átlagos száma három körül mozgott, politikáról pedig 1,7 ember-

rel beszélgettek átlagban az emberek. A két változó közötti korreláció 0,53 volt.

Az egohálózatok alapján kialakítottunk egy mikroszinten értelmezhető politikai dis-kurzus heterogenitását mérő változót. Azok diskurzusait, akiknek van a saját pártjuktól eltérő személy az ego-hálójukban, heterofilnek tekintettük. Azoknak a diskurzusait, akiknek csak olyan személyek voltak az egohálójukban, akik velük megegyező pártpre-ferenciájúak, homofilnek tekintettük. A többi esetet (nem beszélget politikáról, vagy a kérdezett, vagy az egohálójában szereplő személyek politikai preferenciája ismeretlen) egy harmadik, gyűjtő kategóriába soroltuk.

3. táblázat. A névgenerátoros kérdés alapján képzett politika diskurzus változó

Senkivel nem beszélget politikáról vagy ismeretlen a válaszoló, vagy kapcsolatainak preferenciája

Homofil Heterofil

DKMKA 2003 47,5% 35,3% 17,2%

Ahogy már korábban is utaltunk rá, az elemzésben megkülönböztetjük a változók kvantitatív és kvalitatív jellemzőit. A korábban tárgyalt blaui társadalmi tér koncep-ciót alapul véve a graduális (kvantitatív) mozzanatot a „hány emberrel beszélget po-litikáról” indikátorral mértük. A nominális (kvalitatív) dimenziónak a vizsgálatakor pedig leszűkítettük az elemzést azokra, akiknél be tudtuk azonosítani, hogy homofil vagy heterofil a diskurzus networkjük. A felhasznált adatbázisban 731 ilyen eset volt, kétharmaduknak volt homofil a politikai maghálózata, és egyharmaduknak heterofil. A két dimenzió gyakorlati szétválasztása ezen módszerrel természetesen nem garantál-ható, mivel a nominális dimenzió továbbra is tartalmaz graduális elemeket. A nagyobb politikai maghálózattal rendelkezők magasabb valószínűséggel rendelkeznek heterofil politikai networkkel. Ezt az elemzések interpretálásánál mindenképpen szem előtt kell tartani.

Véleményütközés a közeli és a távoli kapcsolatokbanStandard kérdezési technikákkal is van lehetőség arra, hogy a kapcsolatok politikai véleményheterogenitását megvizsgáljuk. A 2003-as DKMKA adatfelvételben lekér-dezték a következő kérdésblokkot:

• …xy-nal milyen gyakran beszélgettek politikáról a választások során• … xy-nal való beszélgetéseknél hasonló volt a politikai véleményük

A családra, a barátokra, a szomszédokra, és a munkatársakra vonatkozóan kellett ezt a kérdést megválaszolni.


74


75

4. táblázat. … milyen gyakran beszélgettek politikáról a választások során(sorszázalék)

soha néha gyakran Családban… 25,4% 48,9% 25,7%

Barátaival… 43,4% 40,2% 16,4%

Szomszédaival… 74,8% 21,0% 4,2%

Munkatársaival… 64,1% 26,4% 9,5%

Ahogy a fenti táblázatból is látható, a diskurzus intenzitása növekszik a közelebbi kapcsolatok esetében. A családban a leggyakoribb a politikai beszélgetés, a barátokkal ritkább, és a szomszédokkal a legritkább. Ezeket a változókat tekintettük a vélemény-ütközés graduális indikátorainak.

A kutatás során megkérdezték, hogy a politikáról legalább néha beszélgetők között mennyire egyezik a véleményük a politikai kérdésekben.

5. táblázat. …a beszélgetés során hasonló volt a véleményük?

hasonló különböző is-is Család (N=1054) 65,2% 12,1% 22,8%Barátok (N=795) 37,0% 19,4% 43,5%Szomszédok (N=359) 29,2% 18,6% 52,1%Munkatársak (N=519) 21,6% 24,0% 54,4%

A családban voltak leginkább hasonlóak a vélemények, és a munkatársak között voltak a leginkább ellentétesek. Tehát a politikai kapcsolati heterofília folyamatosan növekszik a távolabbi „gyengébb” kötésű kapcsolatok irányába.

Az elemzésben az „is-is” és a „különböző” válaszkategóriákat összevontuk heterofil címke alá, a hasonló vélemények esetében pedig homofilnek tekintettük a diskurzust. Az így kialakított négy változót tekintettük a véleményütközés nominális dimenzióinak.

Nexus diverzitás pártok szintjén – Mezoszinten értelmezett pártheterogenitás (pártge-nerátor)A 2003-as DKMKA adatfelvételben lekérdeztek egy úgynevezett pártgenerátor kér-désblokkot, ami a Lin-Dumin féle foglalkozási pozíciógenerátor alapgondolatára épült. Ez a kérdésblokk unikálisnak számít a nemzetközi választáskutatási szakirodalomban is, ehhez hasonló kérdezési technikát mások nem alkalmaztak.

A kérdésblokkban a következő kérdések szerepeltek:• Ismer-e olyan embert, aki a … híve, és rá szavazott•Hány embert ismer, aki a … híve, és rá szavazott•Van-e olyan, akitől segítséget kérhet és aki a … híve

A foglalkozási pozíciógenerátor használatakor Angeluszék a kérdezett által „elér-hető” foglalkozások számát a nexusdiverzitás fogalmával jelölték. Ennek analógiájá-ra kiszámolható a pártok szintjén értelmezett politikai nexusdiverzitás mutató is. A nexusdiverzitás változónak vizsgálható egy általános szintje, illetve egy közeli kapcso-latokra szűkített változata.

6. táblázat. Pártok esetében mért nexusdiverzitás

N Minimum Maximum Mean Std. DeviationHány pártnak ismeri a szavazóját 1507 ,00 8,00 2,0677 1,91217

Hány pártból ismer olyan szavazót,akitől segítséget kérhet 1507 ,00 8,00 1,2742 1,55145

A kérdezettek átlagosan két párt híveit ismerik. Ha ezt leszűkítjük olyan emberekre, akiktől segítséget is kérhetnek, akkor már mindössze 1,2 pártot kapunk. A pártgene-rátor kérdések esetében ez a két változó méri a graduális dimenziót.

Ezekből a kérdésekből is összeállíthatunk egy pártheterogenitását mérő mutatót. Ha a megkérdezett csak az általa is támogatott pártból ismer szavazót, akkor homofil az ismertségi háló, ha más pártból is, akkor heterofil. Az eredményeket tovább bont-hatjuk, ha különvesszük azt a dimenziót, amikor csak az ismerősei kapcsán nyilatko-zott a kérdezett (általános), és amikor azokról, akiktől segítséget is kérhet (közeli). Ezt a kapcsolati dimenziót Angeluszék terminológiáját követve mezoszintnek ne-vezzük.

7. táblázat. Pártgenerátor kérdés alapján készült mezonetwork indikátorok(sorszázalék)

Homofil Heterofil

Pártdiverzitás „pártgenerátor” alapján – távoli (N=1039) 9,2% 90,8%Pártdiverzitás „pártgenerátor” alapján – közeli (akitől segítséget kérhet) (N=806) 19,3% 80,7%

Ahogy ezt már Angelusz Róberték is megállapították, mezoszinten kevésbé érvé-

nyesül a homofília, jelentősen megnő a heterofil kapcsolattal rendelkezők aránya, és nagyon leszűkül a homofil kapcsolatok aránya17. Ez a különbség csökken, ha a közelebbi kapcsolatokat vizsgáljuk. Itt fontos megjegyeznünk, hogy a pártdiverzitás esetében nem feltétlenül beszélhetünk a politikai diskurzusok diverzitásról, hiszen attól, hogy tudjuk valakinek a pártpreferenciáját, nem feltétlen beszélgetünk vele politikáról. Eb-ből következően ezek az indikátorok a kapcsolathálózat politikai diverzifikáltságának egy más minőségű aspektusát jelölik.

17 Ennek módszertani okai is vannak, melyekre később röviden kitérünk.


76


77

Az elemzést kibővíthetjük, ha nem pártok szintjén, hanem pártcsaládonként vizs-gáljuk meg a kérdést. Ebben a konnotációban akkor tekintjük valaki politikai hálóját heterofilnek , ha a saját pártjához képest más pártcsaládba18 tartozó személyt is ismer.

8. táblázat. Pártgenerátor kérdés alapján készült pártcsaládokra kiterjesztett mezonetwork indikátorok (sorszázalék)

Homofil HeterofilPártdiverzitás „pártgenerátor” alapján pártcsaládokra – távoli (N=976)1 11,8% 88,2%

Pártdiverzitás „pártgenerátor” alapján – közeli (akitől segítséget kérhet) (N=718) 26,4% 73,6%

Ahogy az várható volt, a pártcsaládokra kiterjesztett mutatók valamelyest növelték a homofil kapcsolathálózati besorolás nagyságát, bár a növekmény nem volt nagyon jelentős, az érvényes válaszadók 2-5 százaléka került a heterofil besorolásból a homofil besorolásba. Ez előrevetíti számunkra, hogy a későbbi vizsgálatok során várhatóan nem lesznek jelentős különbségek az indikátorok szűkebb vagy tágabb változata adta eredmé-nyek között. Itt fontos megjegyeznünk, hogy a pártdiverzitás-mutatók előállításánál más logikát követtünk, mint Angelusz Róberték, ezért a kapott változók megoszlásai külön-böznek az ő eredményeiktől (lásd ezzel kapcsolatban: Angelusz–Tardos 2009b).

Eredmények

AlapösszefüggésekAhogy az elméleti részben is többször körbejártuk, a fő kérdésünk az, hogy a személyek politikai hálózatának nagysága és heterogenitása miként befolyásolja a participáció különböző formáit. Az elemzés első részében egyszerű kétváltozós összefüggéseket mu-tatunk be. Ezen belül is elsőként a network változók graduális indikátorait teszteljük: miként hatnak a részvételi formákra. A szakirodalom és a saját korább hipotéziseink alapján is azt vártuk, hogy a politikai „diskurzus”hálózat intenzitása minden esetben pozitívan hat a részvételi formákra. (9. táblázat)

A korrelációkat összegyűjtő táblázat alátámasztja a várt hipotéziseinket. Mind a hét graduális indikátora a politikai hálózatoknak pozitívan függ össze a participációs formákkal, a táblázat összes statisztikája szignifikáns (p<=0.05). Az összefüggés a szomszédokkal történő beszélgetés és a közeli ismerősökre értelmezett nexusdiverzitás esetén a leggyengébb. Az is látható az adatokból, hogy a diskurzus intenzitása leg-erősebben a személyes politikai aktivitással függ össze leginkább. Tehát a politikai

18 Definiált pártcsaládok: Szélsőbal: Munkáspárt; Bal: SZDSZ, Centrum, MSZP; Jobb: FIDESZ, FKGP, MDF; Szélsőjobb: MIÉP

kapcsolathálózat nagysága, a diskurzus intenzitása, illetve a politikai nexusdiverzitás is növeli a részvételi esélyeket, bármely politikai participációs formában. Ezek a bemu-tatott változók jól párhuzamba állíthatók a társadalom többi erőforrás indikátorával, mint például az iskolai végzettség (kulturális) vagy a vagyoni helyzet (gazdasági). A társadalmi erőforrásoknak speciális, „politikai” változatait mérik a politikai hálózat nagyságát vizsgáló kérdéseink – ezért nem is érhet minket váratlanul, hogy a politikai részvétel különböző szintjeivel pozitív korrelációban állnak.

A függő és független változó közötti összefüggés iránya egyébként ebben az esetben nem teljesen egyértelmű. Kérdés, hogy a gyakori politikai párbeszéd sarkalja arra az embereket, hogy politikailag aktivizálják magukat, vagy az erős politikai aktivitás ered-ményezi azt, hogy sok emberrel beszélgetnek politikáról és több pártból is ismernek szavazókat. Valószínűsíthetően egy egymást felerősítő folyamatról van leginkább szó, bár a szakirodalomban általában a participációs indikátorokat tekintik függő válto-zóknak. (10. táblázat)

A táblázat kiértékelését rögtön egy fontos módszertani észrevétellel kell kezdenünk. A különböző indikátorok közötti részvételi arányok ugrálása rámutat arra, hogy az egyes változók készítése során alkalmazott kényszerű szűkítések alapvetően jelentősen befolyásolják a vizsgált sokaság participációs szintjeit. Ez óvatosságra kell hogy intsen minket az eredmények interpretálásakor. A p=0.05 szinten szignifikáns összefüggé-seket pirossal kiemeltük a táblázatban.

A választási részvétellel csak a pártgenerátor kérdés alapján összeállított közeli is-merősökre értelmezett pártheterogenitás függ össze. Azok, akiknek a közeli ismerősei között csak saját pártjukhoz köthető személyek vannak, magasabb választási részvételi

9. táblázat. A politikai diskurzus kvantitatív dimenzióját mérő indikátorok és a participációt mérő változók közötti összefüggések (Spearman korreláció)

Válasz-tási

részvétel

Politikaivéleménynyilvánítás

Személyes aktivitás

1. Hány emberrel beszélget politikáról .224 .193 .2412. Családban milyen gyakran beszélgettek

politikáról a választások során .283 .216 .263

3. Barátaival milyen gyakran beszélgettek politikáról a választások során .252 .285 .306

4. Szomszédaival milyen gyakranbeszélgettek politikáról a választások során .099 .146 .176

5. Munkatársaival milyen gyakranbeszélgettek politikáról a választások során .159 .192 .240

6. Hány más pártnak ismeri a szavazóját .119 .225 .2457. Hány pártból ismer olyan szavazót,

akitől segítséget kérhet .123 .158 .176


78


79

aránnyal rendelkeznek. Visszautalhatunk Mutz korábban ismertetett eredményeire, miszerint a választási részvételnek inkább a homofil diskurzus kedvez, azonban fontos kiemelnünk, hogy a pártgenerátor kérdésnél, ahogy többször is jeleztük, nem feltétlen beszélhetünk aktív diskurzusról. A barátokkal történő véleményütközés szintén ha-sonló tendenciákat mutat, miszerint a barátok között csak hasonló politikai nézettel rendelkező embereknek magasabb a részvételi aránya, mint az ilyen szempontból heterofil hálóval rendelkezőknek, de ez az összefüggés csak 10 százalékos szinten szignifikáns.

A politikai véleménynyilvánítás szintjére a közeli (mag)kapcsolatok heterofil jellege pozitívan hat. A más pártállású közeli kapcsolattal rendelkezők több mint másfélszer akkora arányban vesznek részt demonstráción, írnak alá petíciót, lépnek kapcsolatba politikussal. A pártok szintjén értelmezett heterofil háló mindegyik indikátora hasonló összefüggést mutat, a heterofil politikai háló kedvez a politikai megnyilvánulásoknak. Ennek további magyarázatára a későbbiekben még részletesen kitérünk.

A közeli kapcsolatok heterofil jellege a személyes aktivitással is pozitív összefüggést mutat. Ezen felül a pártokra értelmezett mezoszintű heterofília volt pozitív összefüg-gésben a személyes aktivitás szintjével.

A táblázat fontos tanulsága, hogy a 2003-as adatok alapján a véleményütközés külön-böző formáit és szintjeit bemutató indikátorok nem függenek össze egyik esetben sem a részvételi változókkal. Ez utalhat arra, hogy a változók kevésbé érzékenyen ragadják meg azokat a konceptuális mozzanatokat, amik a kapcsolati háló politikai tagoltságára utalnak.

ModellekAz előző fejezetben röviden bemutattuk a politikai háló erőforrás-, illetve heterogeni-tás-dimenzióinak a különböző részvételi formákkal való alapösszefüggéseit. Ebben a fe-jezetben kísérletet teszünk arra, hogy az eredményeket beágyazzuk egy szélesebb elem-zési keretbe, és további jellemző háttérváltozókat vonjunk be a politikai participáció vizsgálatába. Természetesen a hely szűke miatt nem lehetséges, hogy az összes lehetséges modellt bemutassuk, ezért elemzésünket a névgenerátoros kérdéssor alapján elkészí-tett közeli kapcsolatok politikai hálózatát magukban foglaló indikátorokra, illetve a pártgenerátoros kérdéssor pártokra értelmezett változójára szűkítjük le. A modelleket hierarchikusan mutatjuk be. Az első lépésben bevonjuk az adott indikátorsor erőforrás változóját, majd második lépésben hozzáadjuk a modellekhez a nominális elemet is. Ezen modellek kiválasztásakor az előző alfejezet eredményeire támaszkodtunk. A függő változóink minden esetben igen-nem típusú binomiális megoszlást követő változók voltak, ezért logisztikus regressziós modelleket futtattunk19.

19 Nem a klasszikus logisztikus regressziós modellt használtuk, hanem általánosított lineáris modelleket futattunk binomiális függő változóra robusztus becslő módszerrel. Ezzel a módszerrel jobban kezelhető a független változó esetleges multikollinearitása.

10. táblázat A politikai diskurzus és politikai kapcsolatháló heterogenitását mérő indikátorok és a participációt mérő változók közötti összefüggések (sorszázalék)

Választásirészvétel

Politikaivéleménynyilvánítás

Személyesaktivitás

Nem Igen Nem Igen Nem Igen

Közeli kapcsolatok – névgenerátor

Homofil 19,8% 80,2% 78,3% 21,7% 90,7% 9,3%

Heterofil 17,0% 83,0% 65,4% 34,6% 84,1% 15,9%

Véleményütközés – család

Homofil 28,9% 71,1% 74,5% 25,5% 90,3% 9,7%

Heterofil 30,9% 69,1% 76,6% 23,4% 91,8% 8,2%

Véleményütközés – barátok

Homofil 22,8% 77,2% 69,1% 30,9% 84,4% 15,6%

Heterofil 28,6% 71,4% 70,3% 29,7% 89,0% 11,0%

Véleményütközés – szomszéd

Homofil 29,9% 70,1% 70,4% 29,6% 82,5% 17,5%

Heterofil 28,0% 72,0% 66,4% 33,6% 86,0% 14,0%

Véleményütközés – munkatárs

Homofil 27,2% 72,8% 64,4% 35,6% 81,9% 18,1%

Heterofil 26,5% 73,5% 68,2% 31,8% 88,3% 11,7%

Mezonetwork pártokra – távoli

Homofil 28,9% 71,1% 85,8% 14,2% 96,6% 3,4%

Heterofil 29,9% 70,1% 74,1% 25.9% 89,9% 10,1%

Mezonetworkpártokra – közeli

Homofil 21,6% 78,4% 81,3% 18,7% 93,1% 6,9%

Heterofil 30,9% 69,1% 72,6% 27,4% 88,8% 11,2%

Mezonetworkpártcsaládokra – távoli

Homofil 28,2% 71,8% 86,5% 13,5% 94,6% 5,4%

Heterofil 28,6% 71,4% 73,1% 26,9% 89,5% 10,5%

Mezonetwork pártcsaládokra – közeli

Homofil 21,3% 78,7% 80,8% 19,2% 92,4% 7,6%

heterofil 27,5% 72,5% 70,6% 29,4% 88,0% 12,0%


80


81

Az első modellnél érdemes röviden bemutatni a „klasszikus” háttérváltozók választási részvételre gyakorolt szerepét. A korral, az iskolai végzettséggel (kulturális tőke), és a fogyasztási javakkal (gazdasági tőke) való ellátottsággal pozitív volt a részvételi válto-zó összefüggése. Ezt alátámasztották már a korábbi magyar részvételi motívumokat vizsgáló kutatások (Kmetty–Tóth 2011), és a községekben lakók magasabb részvételi hajlandóságát is, bár az általában tapasztalt U alakú összefüggést (Budapesten és a községekben a legnagyobb a részvételi kedv), már nem igazolták az összetett modellek. Utóbbi utalhat arra is, hogy a többi demográfiai hatástól megtisztítva a településtípus és a részvétel összefüggése már nem annyira triviális. A nem, illetve a családi állapot nem volt szignifikáns az első modellben. A vártaknak megfelelően a politikai érdek-lődés szintén pozitívan befolyásolja a részvételt, egyébként ennek a változónak volt a legerősebb hatása a modellekben. Az, hogy hány emberrel beszélgetünk politikáról a szűk kapcsolati hálóban, szintén növeli a részvételt, ahogy várható is volt. Minden egyes új szereplő 1,13 szorosára növeli a választási részvétel valószínűségét. A modell magyarázóereje közel 12 százalék volt. A második (jobboldali) modellbe már bevontuk a közeli kapcsolatok pártheterogenitásának nominális indikátorát is. Ahogy az alap-elemzések is mutatták, a változó nem tudott szignifikánsan hozzátenni a modellhez, sőt a szűkített esetszám miatt a magyarázóerő is 9 százalék körülire esett vissza.

A politikai véleménynyilvánításra (lásd következő táblázat) a politikai érdeklődés, az iskolai végzettség és a fogyasztási index hasonló módon hat, mint a részvételre. A többi háttérváltozó esetében azonban vannak eltérések. Egyrészről a férfiak gyakrab-ban vesznek részt demonstrációkon, írnak alá petíciót, mint a nők. Korcsoportok esetében kiemelhetjük a középkorúak (30-44) magas aktivitását, illetve azt is, hogy budapestiek ezen szempont szerint már nem maradnak el a községekben élőktől. A politikai hálózat nagysága a politikai véleménynyilvánításra is pozitívan hat. A modell magyarázóereje 13,5 százalék. A második lépésben bevont politikai heterogenitás komponens szignifikánsan be tudott épülni a modellbe. Bár a szűkítés miatt a ma-gyarázóerő valamivel csökkent, az új változó hatása mindenképpen érdekes. Ahogy a kétváltozós összefüggéseknél láttuk, a homofil kapcsolatháló csökkenti a politikai véleménynyilvánítás valószínűségét. Megfordítva a kérdést, a közeli kapcsolathálóban a más pártra szavazó személyek jelenléte pozitívan hat a participáció ezen formájára. Itt egyébként feltételezhetünk egy tudatos választást is, ahol megfordul a változók közötti összefüggés iránya. Ha valaki nagyon aktív politikailag, az tudatosan felvállalja a politikai eszmecserét a szűkebb politikai networkjében is, attól függetlenül, hogy kire szavaznak a családtagjai, barátai.

11. táblázat. Választási részvétel – névgenerátoros politikai network indikátorok

Választási részvétel

BetaWald Chi-

SquareSig. Exp(B) Beta

WaldChi-

SquareSig. Exp(B)

(Intercept) -0.80 12.46 0.00 0.45 0.14 0.10 0.76 1.15Közelikapcsolatok:homofil

0.00 0.00 1.00 1.00

heterofil – referencia 0.00 . . 1.00

Hány emberrel beszélget politikáról – névgenerátor

0.12 9.03 0.00 1.13 0.05 0.50 0.48 1.05

Politikai érdeklődés 0.77 84.96 0.00 2.15 0.63 19.68 0.00 1.88

Fogyasztási_index 0.68 24.18 0.00 1.98 0.96 16.02 0.00 2.61Iskolaivégzettség (4) 0.16 4.91 0.03 1.17 0.13 1.07 0.30 1.14

Férfi 0.06 0.23 0.63 1.06 0.22 1.08 0.30 1.25Nő – referencia 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.0018-29 -0.85 13.75 0.00 0.43 -0.84 4.52 0.03 0.4330-44 -0.50 6.53 0.01 0.61 -0.62 3.43 0.06 0.5445-59 -0.43 5.63 0.02 0.65 -0.08 0.06 0.81 0.9260- referencia 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.00Budapest -0.44 5.80 0.02 0.64 -0.29 0.82 0.37 0.75Megyeszékhely -0.65 13.13 0.00 0.52 -0.46 1.90 0.17 0.63Város -0.10 0.47 0.49 0.90 0.04 0.03 0.87 1.04Község – referencia 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.00

Nőtlen, hajadon 0.16 0.74 0.39 1.18 0.45 1.62 0.20 1.57Elvált, özvegy 0.08 0.25 0.62 1.09 -0.06 0.04 0.84 0.94Házastársi, élettársi kapcsolatban él 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.00

LL – intercept modell -982.00 -361.00

LL – full modell -858.00 -321.00R2

LA 11.9% 9.1%N 1528 751


82


83

pártban vagy politikai szervezetben, kihelyeztek politikai plakátot vagy pénzt ado-mányoztak pártnak. Az erre a változóra készített modellek eredményeit a melléklet tartalmazza. A modellek magyarázóereje 20 százalék feletti volt, ami igen figyelem-reméltó. Ennek az az elsődleges oka, hogy a politikai érdeklődés nagysága nagyon erősen összefügg ezzel a változóval, messze a legfontosabb komponens a modellben. A magasabb iskolai végzettség és a jobb vagyoni helyzet pozitív összefüggése a személyes politikai aktivitással várt eredmény, akárcsak a férfiak magas aktivitása is (2 közeli esélyhányados érték). A politikai hálózat erőforrás változója szintén pozitívan befolyá-solja az aktivitás szintet. A második lépésben bevont politikai kapcsolati heterogenitás változó hasonlóan működik, mint a politikai véleménynyilvánításnál, azaz a heterofil háló kedvez ennek a participációs formának.

Az eddig bemutatott elemzéseket elvégeztük úgy, hogy a névgenerátor alapján ki-alakított network változókat kicseréltük a pártgenerátoros kérdés mutatóira (lásd melléklet). A modellekben a politikai nexusdiverzitás változót, illetve a pártokra értel-mezett mezonetwork indikátort használtuk fel (az összes kapcsolatra értelmezett mu-tatókat). Az eredmények összefoglalásánál két fontos mozzanatot szeretnénk kiemelni. A nexusdiverzitás mind a három participációs változóval pozitív irányban függ össze. Tehát minél több pártnak ismerjük a szavazóját, annál magasabb a különböző részvételi szinteken a bevonódás aránya. Tehát a politikai hálózatok ilyen szempont szerint mért nagysága is részvételt növelő tényező. Ez alapján tekinthetünk a politikai hálózatok erőforrás dimenziójára úgy is, mint a politikai érdeklődés egy alternatív indikátorára. A nominális dimenzió hatása eltér a kétdimenziós összefüggés esetén tapasztaltaktól. A részvételre a homofil pártnetwork hat pozitívan, méghozzá kettő feletti esélyhánya-dossal. A politikai véleménynyilvánításra, illetve a személyes aktivitásra viszont nem hat szignifikánsan a mezo-network heterogenitása. Ennek oka egyértelműen mód-szertani természetű. Egynél magasabb nexusdiverzitás esetén mindenképpen heterofil valakinek a pártnetworkje. Mivel a modellekben a nexusdiverzitás is szerepel, ezért a nominális dimenziónak csak az erőforrás dimenzió nélküli parciális hatását láthatjuk. Megvizsgáltuk úgy is a modelleket, hogy a pártcsaládokra kiterjesztett mutatókat használtuk, mivel ezeknek valamivel gyengébb a nexusdiverzitással való összefüggése. Bár a részvétel esetén a mezonetwork változó esélyhányados értéke valamivel csökken, de továbbra is a homofil kategória szerepelt pozitív Beta értékkel. Ez rávilágít arra, hogy a pártgenerátor kérdés esetén a nominális indikátor használata nem feltétlen értelmes, mivel olyan erősen összefügg a graduális dimenzióval, hogy nem lehet tisztán értelmezni a kapott eredményeket.

* * *A tanulmányunkban arra tettünk kísérletet, hogy bemutassuk a szűkebb és tágabb

kapcsolatokon belül megvalósuló politikai kommunikációs diskurzus szerepét a participáció különböző formáira. Mivel Angelusz Róberték maguk is sokat foglalkoz-tak a részvétel kapcsolathálózati beágyazottságával, reményeim szerint ez a tanulmány

12. táblázat. Politikai véleménynyilvánítás – névgenerátoros politikai network indikátorok

Politikai véleménynyilvánítás

BetaWald Chi-


Wald Chi-

SquareSig. Exp(B)

(Intercept) -3.80 154.57 0.00 0.02 -3.10 45.57 0.00 0.05Közeli kapcsolatok: homofil -0.50 6.75 0.01 0.61

heterofil – referencia 0.00 . . 1.00

Hány emberrel beszélget politikáról – névgenerátor

0.20 22.99 0.00 1.22 0.22 13.45 0.00 1.24

Politikai érdeklődés 0.58 47.46 0.00 1.79 0.60 30.51 0.00 1.83Fogyasztási_index 0.30 2.89 0.09 1.35 0.42 3.20 0.07 1.53Iskolai végzettség (4) 0.33 15.46 0.00 1.39 0.20 3.70 0.05 1.23

Férfi 0.19 1.89 0.17 1.22 -0.05 0.06 0.81 0.96Nő – referencia 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.0018-29 0.07 0.07 0.79 1.07 -0.12 0.14 0.70 0.8830-44 0.46 4.49 0.03 1.59 0.42 2.18 0.14 1.5245-59 0.11 0.26 0.61 1.12 0.01 0.00 0.97 1.0160- referencia 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.00Budapest -0.05 0.06 0.81 0.95 0.00 0.00 0.99 1.00Megyeszékhely -0.20 1.05 0.30 0.81 -0.20 0.49 0.48 0.82Város -0.55 9.38 0.00 0.58 -0.44 3.09 0.08 0.65Község – referencia 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.00Nőtlen, hajadon -0.22 1.05 0.31 0.80 -0.06 0.05 0.83 0.94Elvált, özvegy -0.07 0.11 0.74 0.93 -0.45 2.09 0.15 0.64Házastársi, élettársi kapcsolatban él 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.00

LL – intercept modell -799 -439.00

LL – full modell -684 -376.00R2

LA 13.5% 12.8%N 1550 755

A participációs indikátorok közül a legmagasabb involváltságot a személyek akti-

vitása követeli meg. Mindössze 7,4 százalék azoknak az aránya, akik tevékenykedtek


84


85

szervesen tud kapcsolódni az ő munkáikhoz. Bár a címben a „politikai diskurzus” szóösszetétel szerepel, az írás nem csak a politikai párbeszéd kommunikációs aspektu-sára fókuszál, hanem a kérdést tágabban értelmezve foglalkozik a politikai hálózatok erőforrás szerepével, illetve a személyek politikai hálóinak heterogenitásával, illetve ezek politikai participációra gyakorolt hatásával.

A tanulmány részben igazolni tudta azokat a hipotéziseket, amiket megfogalmaz-tunk a konkrét magyar adatok megvizsgálása előtt. A szakirodalomban található lát-szólagos ellentmondások jól feloldhatók azzal, ha a participáció különböző formáit pontosan szétválasztjuk egymástól. Teljesen mást jelent egy választáson jelezni a rész-vételi szándékot, mást hallatni a hangunkat különböző politikai akciókban, és megint mást részt venni egy párt munkájában.

A politikai hálózatunk nagysága, legyen szó magkapcsolatokról, mezoszintű politi-kai nexusdiverzitásról, vagy a szomszédokkal való politikai diskurzus gyakoriságáról, mindegyik vizsgált részvételi formát pozitívan befolyásolta. Ahogy ezt korábban is írtuk, a politikai diskurzus intenzitása (erőforrás jellege) felfogható a politikai érdek-lődés egy alternatív mérőeszközének is.

A 2003-as adatok összességben nem igazolták Mutz azon eredményeit, melyek sze-rint a heterofil politikai hálózat csökkenti a választási részvétel nagyságát valamiféle elbizonytalanodás hatására. Itt természetesen fontos megjegyezni, hogy csak egy évet vizsgáltunk, ezért érdemes lehet ezt az elemzést időben kiterjeszteni.

A politikai véleménynyilvánításra, illetve a személyes politikai aktivitásra hatottak a nominális network indikátorok is – ahogyan ezt a hipotéziseinkben is megfogalmaz-tuk. Ez főleg a magkapcsolatok esetében rajzolódott ki élesen, a más pártokra szavazó ismerősökkel rendelkezők magasabb arányban involválódtak ezen participációs for-mákba. Ez Campbell tanulmányával mutat párhuzamosságot, de Angleusz Róberték eredményeit is részben alátámasztja. Fontos lehet az ezzel kapcsolatos eredmények kapcsán kiemelni, hogy konceptuálisan is érdemes átgondolni a változók irányát, és ez alapján esetleg újragondolni a hatásmechanizmust.

Szintén fontos eredménynek gondoljuk azt is, hogy a véleményütközést vizsgáló indikátorok nem működtek ebben az elemzési keretben. Ez természetesen nem je-lenti azt, hogy ezeket az indikátorokat el kell hagyni. Mindenképpen érdemes őket más évekre is tesztelni, esetleg összevonni a közeli és távoli kapcsolatokra mutatókat. Mivel ez a módszer kevésbé komplex kérdezéstechnikailag, mint a névgenerátor vagy a pártgenerátor, érdemes tovább vizsgálni használhatóságát.

A tanulmány terjedelmi korlátai természetesen leszűkítették a vizsgálati teret is. Mindenképpen érdemesnek gondoljuk, hogy az itt bemutatott elemzési sémát kiter-jesszük további adatfelvételek eredményeire is, annál is inkább, mivel a 2000-es években jelentős tömbösödési folyamatok játszódtak le a magyar pártrendszerben, amelyeknek minden bizonnyal hatásuk volt a politikai kapcsolathálózatok nagyságára és jellegére is. Az elemzések tovább árnyalhatók, ha külön vizsgáljuk a bal- illetve a jobboldali szavazók esetében a hatásmechanizmusokat.

A lehetséges részvételi formák esetében is több továbblépési lehetőség van. Az Euró-pai Parlamenti választások, illetve a 2000-es években lezajlott népszavazások a válasz-tási részvételnek „elköteleződés” szempontjából egy közbülső állapotát jelenítik meg, ezért külön érdekes, hogy a politikai kapcsolathálózat indikátorai miként függenek össze ezekkel a participációs szintekkel. A választási részvételi motívumok elkülönítése (expresszív, normatív, instrumentális – lásd Tardos 2011) szintén izgalmas terepét jelent a további vizsgálódásoknak.

Bár a nyilvánosság terében megvalósuló politikai diskurzusnak a személyek szem-pontjából számos negatív következménye lehet, a vizsgált adatok nem támasztották alá, hogy a politikai kapcsolathálózat heterogenitása csökkentené a választási részvételt. Ha a demokráciafelfogás ideáltipikus megközelítéséből indulunk ki, ennek pozitív üzenete van a 2000-es évek elején tapasztalható politikai mikroklímával kapcsolatban. Kérdés, hogy ez a „pozitív” helyzet, megmaradt-e a 2000-es évek második felére is…


Almond, Gabriel, Verba, Sidney (szerk) (1989): The Civic Culture: Political Attitudes and Democracy in Five Nations., Newbury Park, California: Sage.

Angelusz Róbert (1973): Választói magatartás, véleménynyilvánítás, közvélemény. Valóság, 1973. 16 (10): 35–41. old.

Angelusz Róbert (1980): Kommunikáló társadalom – Adalékok a társadalmi informá-cióáramlás makro-jelenségeinek vizsgálatához, kandidátusi disszertáció, Budapest 1980

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (1990): Politikai és kulturális választóvonalak a parlamenti pártok szavazótáborában: I. rész. Társadalomkutatás, 1990. 8 (3–4): 5–24. old.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (1991a): Politikai és kulturális választóvonalak a parlamenti pártok szavazótáborában: 2. rész. Társadalomkutatás, 1991. 9 (1): 32–50. old.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (1991b): Hálózatok, stílusok, struktúrák, Budapest: ELTE Szociológiai Intézet, 1991. 212. old.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (1992a): Hitek, pártok, politikák: Ideológiai átrendező-dések Magyarországon. Világosság, 1992. 33 (3): 161–174. old.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (1992b): Pártmobilitás a választások között. In Andorka Rudolf – Kolosi Tamás – Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 1992. TÁRKI, Budapest, 1992. 376–395. old.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (1994a): Hiányzik-e a szavazó? In Bőhm Antal – Szoboszlai György (szerk.): Parlamenti választások 1994. MTA Politikai Tudo-mányok Intézete, Budapest, 1994. 206–214. old.


86


87

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (1994b): Bizonytalan választók vagy rejtőzködő nem választók. In Bőhm Antal – Szoboszlai György (szerk.): Parlamenti választások 1994. MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest, 1994. 237–245. old.

Angelusz Róbert (1997): A választási részvétel néhány szociológiai-ökológiai összefüggése. In: Stumpf István (ed.) Két választás között. Budapest, Századvég Kiadó, 116-125. old.

Angelusz Róbert (2000): A láthatóság görbe tükre, Új Mandátum kiadó, Budapest, 2000Angelusz Róbert, Tardos Róbert (2000): Pártok között szabadon. Választók és társadalmi

környezet a 90-es évek Magyarországán, Osiris, Budapest, 2000Angelusz Róbert, Tardos Róbert (2001). “Change and Stability in Social Network Resources:

The Case of Hungary under Transformation.” In Social Capital: Theory and Research, eds. N. Lin, K. Cook and R. Burt, 297–323. New York: de Gruyter.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (2002): Választási részvétel és társadalmi integráció. Bu-dapest, KSH. 35.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (2003a): Miért mennek el mégis? Budapest, Századvég 18:(4). 3-31. old.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (2003b). A választási részvétel csalóka változékonysága. Politikatudományi Szemle XI./1-2. 21-50. old.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (2003c). Lokalitás és választói magatartás. In: Kurtán S, [et al] (ed.) Magyarország politikai évkönyve 2002-ről. Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány. 1482-1502. old.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (2005a): Ideológiai pluralizmus és politikai tagolódás In: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László (szerk.) Magyarország politikai évkönyve, Bu-dapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 2005. 143-173. old.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (szerk.) (2005b): Törések, hálók, hidak. Budapest, De-mokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (2005c). A választási részvétel hazai atlaszához. In: Mészá-ros J, Szakadát I (szerk.) Magyarország politikai atlasza 2004. Budapest, Gondolat Könyvkiadó. 67–82. old.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (2006a). „Választási részvétel, 2006”: In: Társadalmi riport 2006. Kolosi Tamás [et al.] (szerk.). Budapest, TÁRKI. 390-416. old.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (2006b): „Rejtőzködő szavazatok” és a társadalmi-politikai miliő – latenciaprobléma vizsgálatának egy megközelítése In: Angelusz R, Tardos R Mérésről mérésre, Budapest: DKMKA – Corvinus, 2006. 111-133. old.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert, Terestyéni Tamás (szerk) (2007): Média nyilvánosság közvélemény (szöveggyűjtemény), Gondolat kiadó, Budapest 2007

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (2008): Assessing Social Capital and Status Attainment Dynamics: Position Generator Appliacations in Hungary, 1978-2003 In: Lin, Nan – Erikson Bonnie H. 2008. Social Capital. An International Research Program Oxford University Press

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (2009a): Demoszkópiai reprezentativitás és demokrati-kus reprezentáció – módszertani problémák és tartalmi dilemmák, In: Enyedi ZS (szerk.) A népakarat dilemmái. Népszavazások a nagyvilágban és Magyarországon, Budapest: Századvég Kiadó, 2009. 293-325. old.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (2009b): A kapcsolathálózati szemlélet a társadalom- és politikatudományban. Politikatudományi Szemle XVIII/2. 29–57. old.

Angelusz Róbert 2010: Tőke vagy erőforrás. Adalékok a társadalmi tőke elméletéhez, Szo-ciológia Szemle 2010/3 147-166 old.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (2011): Régi és új törésvonalak, polarizáció, divergenciaspirál In: Tardos R. – Enyedi Zs. – Szabó A. (szerk.): Részvétel, képvi-selet, politikai változás. DKMKA. Budapest. 347–382. old.

Baldassarri Delia (2007): Crosscutting Social Spheres? – Political Polarization and the Social Roots of Pluralism., Columbia University 2007http://www.princeton.edu/~dbalda/papers/thesis.pdf

Berman, Sheri. (1997). „Civil Society and the Collapse of the Weimar Republic.”, World Politics (April): 401-429. old.

Blau, Peter M. (1976). Parameters of Social Structure. In: P. M. Blau (ed.): Approaches to the Study of Social Structure. London: Open Books Publ. Ltd.

Blau, Peter M.(1997): Egyenlőtlenség és heterogenitás. Primitív elmélet a társadalmi struk-túráról. (Ford.: Szalai Éva.) In Angelusz Róbert (szerk.): A társadalmi rétegződés komponensei. Budapest: Új Mandátum Kiadó, 1997. 359–382. old.

Blau, Peter, Schwartz Joseph (1997):. Crosscutting Social Circles. Testing a Macrostructural Theory of Intergroup Relations. New Brunswick: Transaction Publishers.

Campbell, David. E. (2004): Community Heterogeneity and Participation, Paper prepared for presentation at the Annual Meetings of the American Political Science Association, September 2-5, 2004

Coleman,James. (1990) Foundation of Social Theory. Cambridge: Harvard University PressDahl, Robert A. (1961): Who Governs? Democracy and Power in an American City. New

Haven: Yale University Press.Edward Fieldhouse, Nick Shryane, Rod Ling, David Cutts and Peter John (2010): Homo

Civicus or Homo Politicus: who really makes democracy work?, Research Paper for the project, Rediscovering the Civic: Achieving Better Outcomes in Public Policyhttp ://www.esrc.ac.uk/my-esrc/grants/RES-177-25-0002/outputs/Read/960f80d6-968e-468b-831b-dfda167df912

Granovetter, Mark 1973. „The Strength of Weak Ties”; American Journal of Sociology, Vol. 78, No. 6., May 1973. 1360-1380. old.

Huckfeldt, R. Robert (1979): „Political Participation and the Neighborhood Social Context.” American Journal of Political Science 23 (November): 579-592. old.

Huckfeldt R. Robert,, Mendez, Jeanette Morehouse, Osborn Tracy (2004): Disagreement, Ambivalence, and Engagement: The Political Consequences of Heterogeneous Networks Political Psychology, Vol. 25, No. 1, 2004 65-95p

Kmetty Zoltán, Tóth Gergely (2011): A politikai részvétel három szintje. In: Tardos R. – Enyedi Zs. – Szabó A. (szerk.): Részvétel, képviselet, politikai változás. DKMKA. Budapest. 75–115. old.

Lasswell Harold D (2007): A kommunikáció szerkezetet és funkciója a társadalomban In: Angelusz Róbert, Tardos Róbert, Terestyéni Tamás (szerk) (2007): Média nyilvánosság közvélemény (szöveggyűjtemény), Gondolat kiadó, Budapest 2007, 56–67. old.


88


89

Lazarsfeld, P. F., Berelson, B. R., & Gaudet, H. (1944). The people’s choice. New York: Columbia University Press.

Lazarsfeld Paul, Katz Elihu (2007): A kommunikáció kétlépcsős folyamata In: Angelusz Róbert, Tardos Róbert, Terestyéni Tamás (szerk) (2007): Média nyilvánosság köz-vélemény (szöveggyűjtemény), Gondolat kiadó, Budapest 2007, 766-775. old.

Lin Nan. – Dumin M. (1986): Access to Occupations through Social Ties. Social Networks, 8:365–85.

Lipset, S. M. – Rokkan, S. (1967): Cleavage Structures, Party System and Voter Alignments. In Lipset, S. M.–Rokkan, S. (szerk.): Party System and Voter Alignments. Cross National Perspectives. New York, The Free Press.

Lup, Oana. (2010): The Role of Political Discussion in Developing Democracies: Evidence from Hungary. In Political Discussion in Modern Democracies: a comparative perspective, ed. Michael R. Wolf, Laura Morales, and Ken’ichi Ikeda. Routledge: London.

Lup, Oana (2007). „Political Parties and Social Capital: An Analysis of the Transformation of Social Networks in Post-Communist Hungary.” Paper presented at the CONNEX conference, Mannheim, Germany, 29-30 March 2007.

Lup Oana (2008): When do alters’ influence matters? An analysis of the political relevance of personal networks in Hungary, Paper prepared for the Annual Doctoral Conference, 13-14 April, Budapest 2008

McAllister Lynne, Fischer Claude S. (1978): A Procedure for Surveying Personal Networks, Sociological Methods Research 1978; 7; 131

Mutz Diana C. (2002): The Consequences of Cross-Cutting Networks for Political Participation, American Journal of Political Science, Vol. 46, No. 4 (Oct., 2002), 838-855. old.

Noelle-Neumann Elizabeth (2007): A hallgatásspirál elmélete In: Angelusz Róbert, Tardos Róbert, Terestyéni Tamás (szerk) (2007): Média nyilvánosság közvélemény (szö-veggyűjtemény), Gondolat kiadó, Budapest 2007, 776-800. old.

Norris Pippa (2009): Political Activism: New Challenges, New Opportunities In: The Oxford Handbook of Comparative Politics (ed: Stokes Susan, Boix Carles), Ox-ford Handbooks, 2009

Olson Mancur (1997): A kollektív cselekvés logikája, Osiris kiadó 1997Tardos Róbert (2011): A szavazói motívumok egy új tipológiája- az expresszív, normatív

és instrumentális komponensek alapján – MSZT Politikai Viselkedés Szakosztály műhelykonferencia, 2011. január, Budapest

Verba Sidney, Nie Norman, Kim Jae-on. (1978):. Participation and Political Equality: A Seven- Nation Comparison New York: Cambridge University Press.

Mellékletek

13. táblázat. Személyek politikai aktivitás – névgenerátoros politikai network indikátorok


BetaWald Chi-


Wald Chi-

SquareSig. Exp(B)

(Intercept) -6.29 126.70 0.00 0.00 -6.58 70.18 0.00 0.00Közeli kapcsolatok: homofil -0.34 1.60 0.21 0.71

heterofil – referencia 0.00 . . 1.00Hány emberrel beszélget politikáról – névgenerátor

0.25 14.30 0.00 1.28 0.29 11.88 0.00 1.33

Politikai érdeklődés 1.11 58.07 0.00 3.02 1.12 40.42 0.00 3.07Fogyasztási_index 0.23 0.62 0.43 1.25 0.34 0.97 0.33 1.41Iskolai végzettség (4) 0.21 2.60 0.11 1.24 0.22 2.13 0.14 1.24Férfi 0.65 7.99 0.00 1.92 0.44 2.61 0.11 1.56Nő – referencia 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.0018-29 -0.37 0.61 0.44 0.69 -0.17 0.08 0.78 0.8530-44 -0.41 1.36 0.24 0.66 -0.10 0.05 0.82 0.9145-59 -0.11 0.11 0.74 0.90 0.50 1.54 0.22 1.6560- referencia 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.00Budapest -0.03 0.01 0.91 0.97 -0.03 0.01 0.94 0.97Megyeszékhely -0.41 1.45 0.23 0.67 -0.26 0.34 0.56 0.77Város -0.37 1.63 0.20 0.69 0.01 0.00 0.98 1.01Község – referencia 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.00Nőtlen, hajadon -0.34 0.68 0.41 0.71 0.14 0.07 0.79 1.15Elvált, özvegy 0.04 0.01 0.92 1.04 0.17 0.13 0.72 1.19Házastársi, élettársi kapcsolatban él 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.00

LL – intercept modell -406.00 -267.00LL – full modell -313.00 -205.00R2

LA 21.2% 20.6%N 1550 755


90


91

14. táblázat. Választási részvétel – pártgenerátoros politikai network indikátorok

Választási részvétel

BetaWald Chi-


Wald Chi-

SquareSig. Exp(B)

(Intercept) -0.84 13.53 0.00 0.43 -1.01 9.55 0.00 0.37mezonetwork pártokra: homofil 0.70 6.49 0.01 2.02

heterofil – referencia 0.00 . . 1.00Nexusdiverzitás 0.12 12.56 0.00 1.13 0.09 2.98 0.08 1.10Politikai érdeklődés 0.78 91.08 0.00 2.18 0.70 48.19 0.00 2.01Fogyasztási_index 0.68 23.45 0.00 1.97 0.76 18.16 0.00 2.13Iskolai végzettség (4) 0.15 4.13 0.04 1.16 0.20 5.24 0.02 1.22Férfi 0.04 0.12 0.72 1.04 0.18 1.50 0.22 1.20Nő – referencia 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.0018-29 -0.85 13.50 0.00 0.43 -0.96 11.67 0.00 0.3830-44 -0.49 6.57 0.01 0.61 -0.21 0.66 0.42 0.8145-59 -0.46 6.44 0.01 0.63 -0.29 1.51 0.22 0.7560- referencia 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.00Budapest -0.43 5.49 0.02 0.65 -0.34 2.46 0.12 0.71Megyeszékhely -0.64 12.23 0.00 0.53 -0.58 6.29 0.01 0.56Város -0.07 0.25 0.62 0.93 0.16 0.69 0.41 1.17Község – referencia 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.00Nőtlen, hajadon 0.15 0.67 0.41 1.17 0.29 1.65 0.20 1.34Elvált, özvegy 0.06 0.13 0.72 1.06 0.10 0.18 0.67 1.10Házastársi, élettársi kapcsolatban él 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.00


LA 12.0% 11.0%N 1528 1063

15. táblázat. Politikai véleménynyilvánítás – pártgenerátoros politikai network indikátorok

Politikai véleménynyilvánítás

BetaWald Chi-


Wald Chi-

SquareSig. Exp(B)

(Intercept) -3.81 156.24 0.00 0.02 -4.12 118.03 0.00 0.02mezonetwork pártokra: homofil 0.38 1.28 0.26 1.46

heterofil – referencia 0.00 . . 1.00Nexusdiverzitás 0.21 33.47 0.00 1.23 0.24 19.46 0.00 1.27Politikai érdeklődés 0.59 52.92 0.00 1.81 0.65 48.81 0.00 1.92Fogyasztási_index 0.27 2.37 0.12 1.32 0.37 3.81 0.05 1.45Iskolai végzettség (4) 0.29 12.12 0.00 1.34 0.29 10.34 0.00 1.34Férfi 0.15 1.13 0.29 1.16 0.13 0.70 0.40 1.14Nő – referencia 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.0018-29 0.07 0.08 0.78 1.07 0.23 0.65 0.42 1.2630-44 0.46 4.40 0.04 1.58 0.41 2.71 0.10 1.5145-59 0.05 0.06 0.81 1.05 0.05 0.04 0.83 1.0660- referencia 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.00Budapest 0.02 0.01 0.91 1.02 -0.05 0.05 0.83 0.95Megyeszékhely -0.15 0.55 0.46 0.86 -0.24 1.05 0.31 0.79Város -0.51 8.06 0.00 0.60 -0.33 2.56 0.11 0.72Község – referencia 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.00Nőtlen, hajadon -0.26 1.44 0.23 0.77 -0.40 3.07 0.08 0.67Elvált, özvegy -0.15 0.54 0.46 0.86 -0.17 0.51 0.47 0.84Házastársi, élettársi kapcsolatban él 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.00

LL – intercept modell -801 -611.00LL – full modell -680 -532.00R2

LA 14.2% 11.8%N 1555 1077


92


93

1 A figyelmes olvasónak feltűnhet, hogy a pártcsaládokra értelmezett mutatók esetében alacsonyabbak az esetszámok, mint a szigorúan csak pártokra értelmezett indikátoroknál. Ennek a különbségnek mód-szertani okai vannak. A pártokra értelmezett változók esetében, ha valaki legalább két pártból ismert szavazót, akkor heterofilnek tekinthettük a politikai kapcsolathálóját. Ez azzal járt, hogy nem feltétlen kellett ismernünk az illető pártpreferenciáját ahhoz, hogy besoroljuk. A pártcsaládra értelmezett indi-kátorok esetében ismeretlen pártpreferencia esetén csak akkor tudtuk besorolni a kérdezettet a heterofil kategóriába, ha különböző tömbökben jelölt meg pártokat.

17. táblázat. A modellbe bevont kontroll változók alapmegoszlásai (Forrás: DKMKA 2003)

Esetszám Százalék

Ön mennyire érdeklődik a politika iránt

egyáltalán nem érdeklődik 510 33.9%kicsit 591 39.2%eléggé 311 20.7%nagyon érdeklődik 93 6.2%

A kérdezett neme férfi 712 47.2%nő 795 52.8%

Korcsoport

18-29 333 22.2%30-44 373 24.8%45-59 422 28.1%60- 374 24.9%

Településtípus

Bp 278 18.5%megyeszkh 247 16.4%varos 442 29.3%kozseg 540 35.8%

Iskola

max 8 495 32.9%szakm 444 29.5%kozep 395 26.2%dipl 172 11.4%

Családi állapot

Nőtlen, hajadon 277 18.5%Kötött már házasságot, de egyedül él (elvált, özvegy..) 288 19.1%

Házastársi, vagy élettársi kapcsolatban él 938 62.4%

16. táblázat. Személyes politikai aktivitás – pártgenerátoros politikai network indikátorok


BetaWald Chi-


Wald Chi-

SquareSig. Exp(B)

(Intercept) -6.20 136.24 0.00 0.00 -6.80 101.31 0.00 0.00mezonetwork pártokra:homofil 0.46 0.64 0.42 1.59

heterofil – referencia 0.00 . . 1.00Nexusdiverzitás 0.26 21.06 0.00 1.30 0.33 22.52 0.00 1.39Politikai érdeklődés 1.09 63.51 0.00 2.99 1.13 52.62 0.00 3.11Fogyasztási_index 0.15 0.28 0.60 1.16 0.25 0.69 0.41 1.29Iskolai végzettség (4) 0.15 1.34 0.25 1.16 0.12 0.69 0.41 1.13Férfi 0.58 6.36 0.01 1.79 0.55 4.58 0.03 1.73Nő – referencia 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.0018-29 -0.42 0.81 0.37 0.66 0.03 0.00 0.96 1.0330-44 -0.45 1.70 0.19 0.64 -0.28 0.55 0.46 0.7545-59 -0.17 0.29 0.59 0.84 0.02 0.00 0.96 1.0260- referencia 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.00Budapest 0.08 0.07 0.79 1.09 0.12 0.13 0.71 1.13Megyeszékhely -0.30 0.81 0.37 0.74 -0.25 0.46 0.50 0.78Város -0.34 1.38 0.24 0.71 -0.25 0.63 0.43 0.78Község – referencia 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.00Nőtlen, hajadon -0.43 1.04 0.31 0.65 -0.66 2.15 0.14 0.52Elvált, özvegy -0.06 0.03 0.86 0.94 0.19 0.23 0.63 1.21Házastársi, élettársi kapcsolatban él 0.00 . . 1.00 0.00 . . 1.00


LA 22.2% 21.6%N 1555 1077

94

Gregor Anikó A (szélsőjobb) szimpatizánsnak is van neme

95

Gregor Anikó

A (szélsőjobb) szimpatizánsnak is van neme1

Kísérlet a Jobbikkal való szimpatizálás gender-perspektívából történő magyarázatára

„Természetes, hogy egy radikális, harcos politika inkább a férfiaknak szimpatikus, ugyanakkor a nőknek is kell valami vonzót nyújtani a párt programjában.” (Részlet a Kuruc.info “Hölgyválasz: több a nő a Kuruc.info rajongói közt, mint a Jobbiknál c. bejegyzéséből, 2012. január 31.2)

Bevezetés

Az utóbbi években a Jobbik Magyarországért Mozgalom és nyomában a külön-böző szélsőjobboldali, nemzeti radikális csoportok politikai támogatottságának

növekedésével párhuzamosan egyre több olyan tanulmány jelent meg, amely arra tett kísérletet, hogy különböző hipotézisek segítségével főképp kvantitatív társadalom-kutatási módszerekkel magyarázza a szélsőségesen jobboldali eszméket hirdető poli-tikai pártok újbóli magyarországi vonzóerejét (Rudas 2010, Karácsony–Róna 2010, Tóth–Grajczár 2011, Krekó et al. 2011). A Jobbik látványos mobilizációs sikere nem példanélküli, azzal azonban mindenképpen magára vonta a kutatók figyelmét, hogy egy szélsőjobboldali eszméket közvetítő párt miként tudott ilyen gyorsan, mindössze 1–2 év lefolyása alatt ennyire jelentős létszámú tömeget megszólítani. Ez a gyors, lát-szólag a semmiből érkező növekedés jól vizsgálható a manifeszt és látens közvélemény elméleti keretében is, hiszen ahogyan arra Angelusz Róbert rámutat, a látens közvéle-mény fogalma rávilágít ezeknek a véleményeknek az előzményeire, arra, hogy bizonyos mértékig ezen vélekedések léteztek ugyan a közvélemény mélyebb rétegeiben, de valami miatt manifesztálód(hat)tak (Angelusz 2000).

Az említett tanulmányok, megközelítések a különböző magyarázómodellekben jellem-zően kevés figyelmet fordítottak arra, hogy a Jobbik-szavazók csoportja nemileg heterogén. Legtöbbször tényként közlik, hogy a Jobbikra szavazók közt többségében vannak a férfiak

1 A szerző ezúton szeretne köszönetet mondani Félix Anikónak, aki saját szakmai érdeklődésével a szerző figyelmébe irányította a szélsőjobb és nemzeti radikális nők témáját, és a tanulmány alapötletéhez ilyen módon járult hozzá. A szerző továbbá köszöni Székelyi Máriának az elemzés korábbi verziójához, Tardos Róbertnek pedig a tanulmány korábbi verziójához fűzött tartalmas és értékes lektori megjegyzéseit. A szerző köszönettel tartozik minden tanárának, kollégájának és barátjának, akivel a kutatás alapgondolatait és részeredményeit megoszthatta, türelmükkel, megjegyzéseikkel, kritikáikkal és ötleteikkel ők is tevéke-nyen hozzájárultak a tanulmány elkészüléséhez.

2 Letöltés helye: http://kuruc.info/r/6/91422/ Letöltés ideje: 2012. február 15.

(például Knutsen 2011), továbbá hogy a férfiak aránya jellemzően magasabb, mint más pártok szavazóin belül. Egy interjúban Krekó Péter, a Political Capital egyik munkatársa például „tesztoszteronpárt”-ként aposztrofálta a Jobbikot, az annak szavazóin belül tapasztalható körülbelül kétharmados férfitöbblete miatt3. Ez a jelző – véleményem szerint – azonban nem csupán azért találó, mert jól leírja a szavazók nemek szerinti összetételét, hanem azért is mert a Jobbik nyilvános megjelenése, ha úgy tetszik, a párt társadalmi neme is meglehetősen maszkulin jegyeket mutat. Az erő demonstrálása, a nemzet függetlenségének és autonómiájának hangoztatása, a radikális nyomásgyakorlási eszközökkel való szimpátia, a paramilitáris csoportok életrehívása, illetve az azokkal való együttműködés mind–mind ennek a maszkulinitásnak a jeleiként értelmezhetőek. A már említett választáskutatások azonban ezt az úgynevezett gender aspektust szinte teljesen figyelmen kívül hagyták. Éppen emiatt merülhet fel könnyen az a kérdés, hogy vajon miként képes megszólítani a Jobbik a női, és miként a férfi szavazókat. Vajon milyen eltérések mutatkoznak a Jobbik férfi és női szavazói között abban, hogy milyen tényezők hajlamosítják őket az erre a pártra való szavazásra? Tanulmányomban ezekre a kérdésekre keresem a választ.

Mindezek mellett felmerül továbbá a kérdés, hogy vajon az említett látens közvéle-mény formálódását miképp lenne érdemes külön vizsgálni a férfiak és a nők esetében. Ha figyelembe vesszük azokat a társadalmi konvenciókat, amelyik ha nem is tiltják, de mindenképpen atipikus politikai preferenciának ítélik meg azt, ha nő szavaz a Jobbikra, akkor különösen érdekes lehet feltenni a kérdést, hogy vajon a női szavazók alacsonyabb aránya mennyiben tekinthető a nők csoportján belüli manifeszt és látens közvélemény esetleges szétválásának jeleként.

Állításom szerint a Jobbik a különböző nemű szavazókat, illetve szimpatizánsokat el-térő témák mentén képes megszólítani, vagyis a szélsőjobb retorika által felkarolt külön-böző témák egyenként eltérő mértékben ugyan, de alkalmasak arra, hogy mind a férfiak, mind a nők szempontjából reális választási alternatívaként jelenítsék meg a Jobbikot és vele a szélsőjobboldali ideológiát. A Jobbik populizmusa tehát nem egyszerűen azt jelenti, hogy a hallgatóság, a megszólítandó tömeg heterogenitása nyomán mindenki képes megtalálni magának azt a témát, amely miatt a Jobbik mellé teszi az X-et, hanem egyúttal azt is jelenti, hogy szignifikáns szerep jut ebben a párt és a potenciális választó közötti interakcióban a választó és a párt társadalmi nemének.

Fontos kiemelni, hogy a hangsúly nem közvetlenül a választó biológiai nemén van, hanem azon, ahogyan a biológiai nemétől független keretben konstruálódó társadalmi nemének (re)konstrukciója zajlik a pártválasztás folyamatában. Azaz a párt és a választó közötti interakció során a szavazó nem egy nemsemleges figuraként, hanem társadalmi nemével jelenik meg, amely a pártválasztás során is rekonstruálódik, és végül befolyásolja azt, hogy valaki a Jobbikra szavaz. Ugyanebben a folyamatban a párt társadalmi neme is rekonstruálódik.

3 „Kétharmados többségben az idegengyűlölet: Kimenni és változtatni!” Népszabadság, 2011. december 5. Letöltés helye: http://www.nol.hu/lap/mo/20111205-kimenni_es_valtoztatni Letöltés ideje: 2012. április 15.


96


97

A tanulmányban először a szélsőjobboldalra, nemzeti radikális pártokra való sza-vazásról szóló kurrens magyar és nemzetközi irodalom rövid bemutatására teszek kí-sérletet, majd külön rátérek azoknak az irodalmaknak az összefoglalására, amelyek valamiképpen gender szempontból elemzik a szélsőjobboldali pártok, mozgalmak vonzóerejét. Az elméleti fejtegetéseket a Jobbikkal való szimpátiának a látens közvé-lemény fogalmi keretén belüli megközelítés bemutatásával, és ennek gender szempon-tú értelmezésének felvázolásával zárom. Ezt követően mutatom be a hipotéziseimet, majd a 2010-es European Social Survey adatbázisa4 alapján különböző a magyarázó modellekben arra keresem a választ, hogy milyen tényezők hajlamosítanak valakit arra, hogy a Jobbikra szavazzon. Ugyanezt a modellt ezután külön vizsgálom meg a nőkre és férfiakra vonatkozóan, azt kutatva, hogy milyen hasonlóságok vagy különbségek fedezhetőek fel a két csoport között a Jobbikra való szavazásra hajlamosító társadalmi tényezőkben. A tanulmányt az eredmények összefoglalása és a konklúzió zárják.

A szélsőséges pártokra való szavazást magyarázó korábbi elméletek

A szélsőjobboldali pártokkal kapcsolatos vizsgálatok szinte kikerülhetetlen eleme annak tisztázása, hogy milyen pártokat is tekintünk szélsőjobboldalinak. Jelen tanul-mányban Karácsony Gergely és Róna Dániel megközelítését alkalmazzuk, akik szino-nimaként használják a szélsőjobb, radikális jobb és szélsőséges (extrém) párt megneve-zéseket (Karácsony–Róna 2010, 33). Érvelésük szerint ugyanis ezek az önmagukat is különböző módon megnevező pártok (Tóth–Grajczár 2011, 58) megegyeznek abban, mint a nacionalizmus és etnocentrizmussal társuló idegengyűlölet, rendszerellenesség és autoriter attitűd (Karácsony–Róna 2010, 33). A Jobbik e definíció szerint valóban beleillik e pártok körébe.

A szélsőjobboldali pártokra való szavazást legtöbbször a közgazdaságtani model-lekből már jól ismert kereslet (milyen karakterrel rendelkeznek azok, akik szélsőjobb pártokra szavaznak, vagy azokkal szimpatizálnak) és kínálat oldal (mivel tudják, vagy próbálják a szélsőjobboldali pártok megszólítani a potenciális szavazókat) azonosításá-ból származó megközelítés keretében értelmezik a kutatások, jellemzően inkább egyik, vagy másik oldalra fókuszálva. Az ilyen jellegű elszigetelt megközelítéseket különböző kritikák érik, és egyre több olyan vizsgálatot találunk, amely új módszerek használatával próbálja ötvözni vagy összekapcsolni a keresleti és a kínálati oldal elemzését (például Karácsony–Róna 2010). Mindezek mellett érdemes megemlíteni a megközelítések harmadik fő ágát, amely az intézményes kontextusban és a választások speciális szabá-lyaiban is keresi a választ a sajátosnak tűnő szavazási mintázatokra (Norris 2005, xi).

4 ESS Round 5: European Social Survey Round 5 Data (2010). Data file edition 1.0. Norwegian Social Science Data Services, Norway – Data Archive and distributor of ESS data. Letöltés helye: http://ess.nsd.uib.no/ess/round5/download.html Letöltés ideje: 2011. november 1.

A keresleti oldalt hangsúlyozó kutatások egy része mikroszintű, másik része makroszin-tű megközelítésből indul ki. Előbbiek egyéni szinten, jellemzően valamilyen pszichológiai vagy szociálpszichológiai tényezővel igyekeznek magyarázni egyesek szélsőséges pártok-hoz való vonzódását. Ezen kutatások egyik legrégebbike Theodor Adorno és munkatársai nevéhez fűződik: azt próbálták feltárni, hogy melyek azok a tekintélyelvűségnek kedvező tényezők, melyek a fasiszta ideológia potenciális követőivé tehetik az embereket (Adorno et al. 1950). Ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódnak azok a kutatások, melyek a szélsősé-ges pártokra szavazás motivációja mögött valamifajta radikális indulatot vélnek felfedezni (Tóth–Grajczár 2011). A tekintélyelvűség dinamikájának elmélete szerint a tekintélyelvű nézetek aktivizálódásához elengedhetetlenül szükséges, hogy a külső társas környezetben legyen valamifajta olyan fenyegetés, amely a normatív rendet és magát a közösséget (jelen esetben például a „magyar nemzetet” és a „magyar embereket”) fenyegeti (Stenner 2005, 17). Az ilyen fenyegetettnek észlelt helyzetben születhet meg maga az igény is arra, hogy valamilyen tekintély legyen úrrá a problémákon. Csepeli és szerzőtársai szerint ennek a bizonyos tekintélynek a forrása a társadalom és a társadalmi intézmények átalakulása miatt elsősorban a nemzet, annak elképzelt egysége lett (Csepeli et al. 2011).

A makroszintű megközelítések nagy része amellett érvel, hogy a különböző gyors lefolyású strukturális társadalmi változások teszik fogékonnyá egyre nagyobb arány-ban a szavazókat a szélsőjobboldali pártokra (Norris 2005, 11). Ezek a magyarázatok általában véve az individualizációban, a posztmodern átmenetben, a globális gazdasági recesszióban, a nyomában fellépő szociális bizonytalanságban látják a legfőbb okát annak, hogy miért válnak egyre többen fogékonnyá a radikális pártokra. A képlet ezen megközelítések szerint egyszerű: az egyéni jólét kiszolgáltatottságával, a szegény-séggel, a státusvesztéssel vagy a státusinkonzisztenciával (Andersen–Zimdars 2003) párhuzamosan fordulnak az emberek a szélsőséges pártok felé. A nemzetközi és a hazai kutatások is rámutattak azonban arra, hogy nem lehet kizárólag ezzel magyarázni a szélsőjobboldali pártok növekvő népszerűségét. Bár vannak olyan eredmények, amelyek alátámasztják azt a feltevést, hogy a státusinkonzisztencia jellemző a Jobbik-szavazókra (Tóth–Grajczár 2011), más magyar kutatások kifejezetten amellett érvelnek, hogy a Jobbik-szavazók nem az anyagilag legkiszolgáltatottabb rétegekből kerülnek ki, hanem az átlagosnál jellemzően jobb anyagi helyzetűek csoportjából (Rudas 2010). Ugyanak-kor jelentős hatása van annak, hogy valaki elégedett-e a jelenlegi anyagi helyzetével és a jövőbeli kilátásaival. Azok között ugyanis, akik ezekben a kérdésekben pesszimisták, nagyobb a valószínűsége a Jobbikra szavazásnak (Tóth–Grajczár 2011, 71).

A hazai Jobbik-szavazók profilját feltáró kutatások további eredményei szerint komoly magyarázó faktor a politikai bizalom: a fennálló politikai rendből kiáb-rándultak, vagy abban nem bízók szintén nagyobb valószínűséggel szavaznának a Jobbikra, és általában véve is kevésbé bíznak az embertársaikban ezek a válaszadók (Tóth–Grajczár 2011, 71). További fontos és meghatározó elem a xenofóbia és a ci-gányellenesség (Kapitány–Róna 2010), valamint az EU-szkeptikusság és a rendpártiság (Tóth–Grajczár 2011).


98


99

A kínálati oldal vizsgálatát célzó kutatások arra keresik a választ, hogy milyen témák mentén sikerül a jobboldali pártoknak megszólítani a szavazókat. Tóth András és Grajczár István a Jobbik felemelkedését vizsgáló tanulmányukban amellett érvelnek, hogy a Jobbik retorikájában a radikális jobboldali populizmus kettős üzenete figyelhető meg: a nacionalista és kirekesztő tételek mellett egy forradalmi, új rendet és új világot ígérő hang is domináns (Tóth–Grajczár 2011, 67). Ez a kettősség olyan lehetőséget ad a pártnak, amellyel egészen széles szavazói réteget képes megszólítani és magához csábítani. Tanulmányukban azt bizonyítják, hogy bár csábító lenne kiemelni egy tema-tikát, amely mentén leginkább magyarázhatóvá válik a Jobbik vonzereje (ahogyan azt tette Karácsony Gergely és Róna Dániel 2010-es cikkében a cigányellenességgel), mégis igen összetett, és többféle út vezethet a gazdasági helyzet változásainak percepciójától a bizalmatlanságon, a tekintélyelvűségen, a nacionalizmuson, a xenofóbián és a politikai kiábrándultságon át a radikális jobboldali szimpátiáig (Tóth–Grajczár 2011).

A szavazási viselkedés magyarázatának egy további megközelítése a racionális dön-téselmélet, amely a pártválasztásra és a szavazásra úgy tekint, mint egy olyan eseményre, ahol a szavazó racionálisan kalkuláló egyénként arra a pártra szavaz, amely választás számára a lehető legnagyobb haszonnal jár (Evans 2004, 69). Ez a megközelítés mind-azoknak a motivációknak a racionális megértését tűzi ki célul, amelyek a pártválasz-tásban szerepet játszanak.

A pártválasztás fontos csoportját jelentik mindezeken túl az úgynevezett network tí-pusú megközelítések. Ezek a pártválasztásban a mikro-, illetve a makroszintű hálózatok szerepét és azt a folyamatot kutatják, ahogyan a különböző erejű kötéseken, valamint a különböző szintű és típusú networkökön keresztül történik meg a pártpreferencia kialakulása vagy befolyásolása. A rendszerváltást követő hazai pártpreferencia-kutatá-sokban is kitüntetett szerepet betöltő network-megközelítések szerint az úgynevezett politikai homofília, különösen az erős kapcsolatok tekintetében, erősödött az elmúlt 15–20 évben Magyarországon (Angelusz–Tardos 2009). Tekintve, hogy az általam elemezni kívánt kutatás nem tartalmaz a kérdezett személyes networkjére és ennek politikai homo- vagy heterofíliájára vonatkozó kérdéseket, ezt az aspektust mélyebben nem áll módomban az elemzés során figyelembe venni.

Jelen tanulmányban a pártválasztás szociológiai és szociálpszichológiai modelljének ötvözését használom elméleti keretként. Ennek megfelelően egyszerre fordítom figyel-mem a szavazók társadalmi beágyazottságára és arra a társadalomlélektani folyamatra, amely szerepet játszik a szavazásukban.

A Jobbik felemelkedése: a konkrét kontextus vizsgálata

Tóth András és Grajczár István tanulmányukban azt vizsgálják, hogy miként tudott a Jobbik relatíve rövid idő alatt marginális pártból a magyar politikai pártpaletta megha-tározó erejévé válni. Elemzésük szerint a párt 2006-os gyenge választási eredménye után a kialakuló gazdasági és politikai bizalmi válság, a cigányság és a többségi társadalom

együttélésének nehézségeiként tálalt események, valamint a párt vezetőségében meg-történt váltás és a vezetők stabilizációja jelentette azokat a párton kívül és belüli okokat, melyek együttesen tették lehetővé a minél több szavazó megszólítását (Tóth–Grajczár 2011, 60–63). Ebben a folyamatban – amiként arra a szerzők is rámutatnak – fontos jelenség a Jobbik retorikai hangvételének és sokszor felhozott témáinak mainstreammé és elfogadottá válása. A Jobbik úgy tudott radikális maradni és radikális hangot megüt-ni, hogy eközben mind több és több embert szólított meg azokon a témákon keresztül, amelyeket szinte elsőként sikerült tematizálnia. Ezek közé tartoznak a „cigánybűnözés”, „politikusbűnözés”, „multi-, globalizáció- és EU-ellenesség”, ezeken túlmenően pedig a nacionalista és revizionizmusra emlékeztető jelszavak.

Jeskó József és munkatársai összesen öt pillérre épülőnek látják a Jobbik sikerének titkát ( Jeskó 2012, 82). A már említett keresleti–kínálati modellek a szociálpszicholó-giai titkot, a magyar társadalomban húzódó feszültségek a társadalmi titkot, a csalódott fiatalok megszólítása a generációs titkot, a gazdasági környezet mélypontja a gazdasági titkot, míg a Jobbik vezetősége által kiválóan kiaknázott médiamegjelenések a média-titkot jelentik a Jobbik sikeres előretörésében.

Elemzésemben arra keresem a választ, hogy vajon az említett jelszavak, valamint a különböző pillérek közül – amelyeknek megfelelő indikátorokat az elemezni kívánt adatbázis is tartalmaz – a női és a férfi szavazók ugyanolyan módon választottak-e, vagyis egyaránt képesek-e ezek a jelszavak a női és a férfi szavazókat megszólítani, vagy pedig bizonyos különbségek figyelhetőek meg a különböző nemű szavazók között abban, hogy melyek hatnak rájuk jobban, és melyek kevésbé.

Nők és férfiak aktivitása a szélsőjobboldali politikai mezőben

Szinte minden, a szélsőjobb pártokra való szavazás mechanizmusával foglalkozó tanul-mány, amely egyéni szintű változókkal is magyarázni szeretné a szavazást, megemlíti, hogy a szélsőjobb pártok szavazói jellemzően többségében férfiak. Eddig kevés ta-nulmány foglalkozott kifejezetten az így előálló „gender gap” (Givens 2004) okainak feltárásával

A „gender gap” fogalma a politikai viselkedés alapvetően négyféle területén tapasz-talható nemek közötti különbséget foglalja magában (Wirls 1986, 318):

• részvételi különbség• politikai véleménykülönbség• szavazási különbség• pártosodási különbség.Különösen annak a fényében izgalmas terep a ’gender gap’ jelenségének a vizsgála-

ta, hogy egyes kutatások szerint a női szavazók hajlamosabbak konzervatív pártokra szavazni a férfi szavazókhoz képest (Givens 2004; Arzheimer 2009, 9), bár minden-képpen fontos hozzátenni, hogy erőteljesnek tűnik a téma jellegének hatása is, amiről


100


101

a szavazás zajlik. Wirls például amellett érvel, hogy a különböző jóléti intézkedésekről szóló szavazásokban a nők rendre liberálisabb állásponton vannak, mint a férfiak, ami annak köszönhető, hogy ezeknek az intézkedéseknek jellemzően a nők a haszonélvezői, őket érintik jobban (Wirls 1986, 318). Ugyanakkor kijelenthető, hogy az a jelenség, miszerint a szélsőségesen jobboldali pártok támogatói között jellemzően nagyobb arányban találhatóak férfiak, mint nők, időben és térben is viszonylagos állandóságot mutat (Evans 2005, 80).

A magyarországi szavazói viselkedés kutatásában a szavazó nemének hatása nem igazán állt eddig az érdeklődés középpontjában. A különböző elemzések nem hagyják természetesen figyelmen kívül ezt a tényezőt, de a kérdés legtöbbször nem jelenik meg önálló kutatási témaként. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a rendszerváltás utáni magyarországi pártpreferencia-kutatások rendre arra az eredményre jutottak, hogy különböző pártok szavazóbázisának nemek szerinti megoszlását vizsgálva – leszámítva a szélsőjobb pártokat – nem láthatunk nemek szerint elkülönülő pártválasztásokat, vagyis közel fele–fele arányban található női és férfi szavazó is a támogatók között (például Lévai–Kiss 1997).

Mielőtt rátérnék azoknak az elméleteknek a bemutatására, amelyek arra keresik a választ, hogy férfiak és nők milyen eltérő motivációk mentén kerülhetnek kapcsolatba szavazóként vagy aktívabb tagként szélsőjobboldali pártokkal és egyéb csoportosu-lásokkal, azt az elméletet mutatom be, amelynek keretében értelmezem ezt a jelen-séget. Candace West és Don H. Zimmerman 1987-ben publikálták számtalanszor hivatkozott interakcionista genderkoncepciójukat tartalmazó tanulmányukat. Ennek értelmében a társadalmi nem olyan konstrukció, amelyet az emberek a személyközi kapcsolataikban állítanak elő, vagyis valami, amit létrehoznak (doing gender). Ez azt jelenti, hogy az egyén társadalmi neme tulajdonképpen repetitíven folyamatosan jelen van az egyén életében, folyamatosan „csináljuk” a társadalmi nemünket, és a viselke-désünk, cselekvésünk is felfogható egy olyan folyamat produktumaként, amely során a társadalmi nemünket előállítjuk. Ebben a keretben értelmezve az, hogy valaki a Job-bikra szavaz, szintén értelmezhető egy olyan aktusként, amelyen keresztül a társadalmi nemét fejezi ki és egyben „csinálja”.

Általánosságban véve elmondható, hogy a radikális jobboldali pártoknak a nemzet tisztaságával kapcsolatos véleménye mögött nagyfokú rasszizmus, antifeminizmus és homofóbia húzódik meg (Norocel 2011, 2). Norocel érvelése szerint azáltal, hogy a nemzetet nagyon gyakran egy tradicionális, patriarchális berendezkedésű család ana-lógiájára alkotják meg és jelölik beszédeikben, a radikális pártok képviselői alapvetően a tradicionális nemi szerepeket hirdetik makrostrukturális szinten is (Norocel 2011, 7).

A férfiak bekapcsolódására többféle magyarázat létezik. Michael Kimmel neonáci csoportokhoz kapcsolódó fiatal fiúkkal történő interjús kutatása során jutott arra a következtetésre, hogy a szélsőséges csoportokba való belépés tulajdonképpen serdü-lőkori demonstrálása, alakítása a fiúk maszkulinitásának, és kevésbé van szerepe a csat-lakozásban magának a politikai ideológiának (Kimmel 2007, 203). Kimmel szerint a

résztvevők számára maga a belépés és az ilyen jellegű csoporttagság a felnőtt férfiséghez (manhood) vezető út egyik fontos állomása, és ezen belül is kitüntetett szerepe van a rasszizmusnak, amit Kimmel egyfajta beavatási szertartásként értelmez (Kimmel 2007). Ebben az értelemben ezek a fiatalok nem egyszerűen a férfiasságukat, hanem az adott társas közegben hegemón férfiasságukat (Connell 1987) alakítják, és ezzel fejezik ki azt, hogy nem csak távolságot tartanak a más, például bevándorló, afro-amerikai vagy etnikai maszkulinitásoktól, hanem meg is vetik azt.

A férfiak fokozottabb vonzódása a szélsőjobb vagy radikális csoportosulások felé könnyen értelmezhető a bizonytalanabb gazdasági kontextust is figyelembe véve. Kim-mel szerint a bizonytalan gazdasági pozíció, és ezáltal a tradicionális nemi szerepeknek való nem megfelelés a férfiatlanság érzetét keltheti ezekben a fiúkban és férfiakban (Kimmel 2007, 209). Emiatt vonzóvá válhat a számukra egy erőteljesen maszkulin jegyekkel bíró csoport. Egyfajta túlkompenzálásnak lehetünk a szemtanúi, amely so-rán az egyének hipermaszkulin csoportokba való tartozástól várják azt, hogy ebből a maszkulinitásból rájuk is „ragad” valami, és ily módon profitálhatnak a csoporttag-ságból (Arzheimer 2009, 9).

Mindeközben figyelembe kell venni azokat a globális és társadalmi nemi viszonyla-tokkal átszőtt átalakulásokat, amelyek egyúttal egyfajta támadást intéznek a nemzeti vagy helyi gender rezsimekre (Walby 2011, 103). A globalizáció nem csupán gazdasági értelemben véve alakítja át a mindennapokat, hanem a nemek közötti viszonyokra is hatással van. Egyik kézzel fogható jelenség a globális hegemón maszkulinitás megje-lenése és úttörése, amely a helyi, lokális maszkulinitásokkal áll fölérendelt viszonyban (Kimmel 2003, 604), és éppen ezért szinte természetesnek tűnhet az, ahogy utóbbiak megpróbálnak ennek a fajta „kolonizációnak” ellenállni. Ez a fajta retorika jól tetten érhető a Jobbik (és egyre gyakrabban a Fidesz) esetében, amikor az EU-elleni éles véle-ményeiket (Magyarország csökkenő autonómiája, magyar mezőgazdaság elsorvasztása, liberális értékek ráerőltetése Magyarországra stb.) hangoztatják a párt politikusai. A szélsőjobboldali retorikára jellemző módon továbbá a globalizációellenes diskurzus erőteljesen összefonódik egyfajta zsidóellenes retorikával is. Ebből a nézőpontból a zsidók (még pontosabban a zsidó férfiak) maszkulinitása bizonyos szempontból hipermaszkulin, mindent uralni és legázolni kívánó maszkulinitásként jelenik meg, amellyel szemben jogosnak tűnik az ellenállás5 (Kimmel 2003, 608). Michael Kimmel szerint ez a fajta ellenállás a maszkulinitás mint szimbolikus erőforrás alkalmazásá-nak három pillérén nyugszik: (1) a maszkulinitás alkalmazásával értik meg és fejtik

5 A zsidó maszkulinitást mint a magyarországi kontextusban értelmezendő hegemón maszkulinitásnak alá-vetett maszkulinitási formát egyszerre képes hiper-és hipomaszkulinitásként is megkonstruálni a szélsőjobb (Kimmel 2003). A zsidókkal kapcsolatos sztereotípiák közül előbbire irányul az, miszerint a zsidók dörzsöl-tek, uralják a gazdasági világot és a médiapiacot, amolyan örök nyertes típust testesítenek meg, ugyanakkor jellemző, hogy férfiatlannak is ábrázolják őket: gyakran állítják, hogy a zsidók picik, gyávák és férfiatlanok (itt emlékezhetünk Morvai Krisztina ominózus „aprócska metélt farkincákra” való utalására). Ugyancsak ez a fajta érvelés jelenik meg akkor, amikor nyugat-európai szélsőjobboldali pártok hasonló módon konstruálják meg a bevándorlók maszkulinitását (ennek elemzését lásd például Norocel 2011, 14).


102


103

ki a helyzetüket az ellenállók; (2) retorikai eszköz, amivel problematizálják azokat, akik ellen elképzeléseik szerint harcolnak; (3) olyan eszköz, amellyel más, hasonló helyzetű egyént a mozgalomba lehet bevonni (Kimmel 2003, 605). Vajon ez a fajta ellenállás megfigyelhető-e a szavazók között, és vajon férfiak és nők körében egyaránt és ugyanolyan erővel?

Szalai Erzsébet radikális fiatalokkal készített interjús kutatása nyomán erősíti meg azt az elképzelést, miszerint a radikális jobboldali fiatalok jelentős része alacsony vagy bizonytalan pozícióban található a munkaerőpiacon, vagy éppen munkát keres, és ezek a csoportok saját egzisztenciájuk fenyegetéseként élik meg a globalizációt (Szalai 2011). Elképzelhető, hogy ez a bizonyos fenyegetettség-érzet különösen a férfiak esetében erősödik fel, hiszen az egzisztenciális bizonytalanság a hagyományos nemi szerepek szerint a férfiak vállára rak nagyobb terhet.

Kimmel mindemellett arra is rámutat, hogy a globalizációs környezetben a szélsőségek felé fordulásban alapvető szerepet játszik az állam „férfiatlannak” tűnő képe, amiben az állam olyan entitásként konstruálódik meg a szélsőségesek felé fordulók szemében, mint amely képtelen férfiasan felvenni a harcot a globális hatalmakkal, ezért kell alternatív (értsd: szélsőséges) utakat megtalálni mindehhez6 (Kimmel 2003, 607).

A globalizáció és a globális hegemón maszkulinitás mellett egy másik típusú maszkulinitást is a lokális hegemón maszkulinitásra veszélyesnek érezhetnek a szél-sőjobboldali értékeket vallók, ez pedig a homoszexuális maszkulinitás. A hegemón maszkulinitásnak (legyen szó lokális vagy globális hegemón maszkulinitásról) alapve-tő eleme, hogy heteroszexuális. Ebben az értelemben a homoszexuális maszkulinitás kifejezetten támadja, tagadja a hegemónt, ez utóbbi tehát mindent megtesz annak érdekében, hogy távolítsa magától és maga alá rendelje azt (Connell 1987, 186). Ennek megfelelően azt várjuk, hogy a homoszexuálisokkal kapcsolatos attitűdök összefüg-gésben fognak állni a Jobbik-szavazással, ugyanakkor kérdéses, hogy ez férfiaknál és nőknél egyaránt megfigyelhető lesz-e majd.

A radikális nemzeti csoportok által hangoztatott központi téma a nemzet múlt-, jelen- s jövőbeli sorsának kérdése. Ahogyan arra Nira Yuval-Davis is rámutatott, a nemzetről és a nacionalizmusról szóló tudományos diskurzusok jelentős többsége figyelmen kívül hagyja a társadalmi nemi viszonyokat az elemzéseik során (Yuval-Davis 1997, 1). Yuval-Davis kritikája szerint egy–egy nacionalista jelenség elemzése során a kutatók nem veszik figyelembe a jelenség konstrukciójában résztvevő gender viszonyokat, amelyek ott húzódnak meg a mélyben.

Joane Nagel egyik tanulmányában a nacionalizmus és a maszkulinitás közti viszonyt elemzi, és arra a megállapításra jut, hogy a két fogalom köré épülő témák sokasága több

6 Ehhez annyit tehetünk még hozzá, hogy nem szükséges, hogy csak a globális világ jelenjen meg ilyen külső erőként, amellyel az állam harcképtelensége felépíthető. Ha arra gondolunk, hogy a Jobbikhoz erőteljesen köthető Magyar Gárda, és ennek egyes újabb „reinkarnációi” miként igyekeznek egy állami monopóliumot (erőszak) magukhoz ragadni, és hogy ezt miként torolja meg az állam, még explicitebbé válik a maszkulinitások közötti versengés.

ponton kapcsolódik egymáshoz, hiszen az olyan fogalmak, mint a becsület, hazafiság, gyávaság, bátorság és szolgálat gyakorlatilag mindkét említett fogalom talapzatában megtalálhatóak (Nagel 1998, 252). A hazafisággal – amely a Jobbik retorikájának is központi eleme – kapcsolatban megjegyzi: politikai krízis időszakában a patriotizmus hívó szava szólítja a férfiakat a haza megmentésére (Nagel 1998, 252).

Keresd a nőt!

A szélsőjobboldali, radikális mozgalmak nőtagjainak és bekapcsolódási motivációinak vizsgálata viszonylag újkeletű kutatási téma. Terri E. Givens a radikális pártok szavazói között látható gender gap jelenségről írt tanulmányában jegyzi meg, hogy a szavazók közti férfitöbbletet a legtöbb elemzés a párt által közvetített férfias üzenetek számlájára írja, amellyel inkább férfiakat képesek megszólítani (Givens 2004, 30). Pontosan ezért érdekes annak vizsgálata, hogy vajon melyek azok a tényezők, amelyek a női szavazókat is a radikális, szélsőséges pártok felé fordítják.

Yuval-Davis szerint a nőknek sajátos társadalmi szerepeket és feladatokat ír elő a na-cionalista diskurzus. A nők egyrészt a nemzet biológiai reprodukciójának felelőseként jelennek meg, másrészt rájuk hárul a felelősség a nemzet kulturális értelemben vett újra-termelésében is a jövő generációinak nevelése által (Yuval-Davis 1997, 22–23). Mindez azt jelenti, hogy a nacionalista diskurzus megkülönböztetett figyelemmel igyekszik kontroll alatt tartani a saját definíciójuk szerint az adott nemzethez tartozó nőket. Köz-ponti kérdéssé válik, hogy kiveszik-e a részüket a nemzet tagjainak újratermelésében, és ha nem, akkor azt a nemzet iránti kötelességük elmulasztásaként értékelik. Nem elég ugyanakkor világra hozni a gyermeket: a nemzethez tartozó nőknek fontos szerepet kell abban is vállalniuk, hogy a nemzet iránti elköteleződést átadják a gyermekeiknek. Ez a szerep szorosan kapcsolódik ahhoz, ahogyan a klasszikus nacionalista diskurzus a nemek közti munkamegosztás szerepét is elképzeli: kisgyermekkorban a gyermek több időt tölt az anyjával, akinek emiatt nagyobb a felelőssége abban, hogy mennyire nevel hazafit a gyermekből. Kérdés, hogy vajon a Jobbik meg tudja-e szólítani a női szavazókat ezen témák, feladatok valamelyikével, avagy új típusú megszólítás után kell néznie a pártnak, és alternatív utakat kell találnia a női szavazókhoz.

Az alternatív utak közül az egyik lehetőség a párton belüli új női modellek felállí-tása lehet. Givens megjegyzi, hogy fontos szerep jut a női szavazók megszólításában annak, ha az adott párt vezetőségében találhatunk karizmatikus női figurát, netalántán a párt vezetője nő (Givens 2004). Ennek megfelelően egy következő vizsgálat tárgya lehet, hogy a Jobbikos EP-képviselőként tevékenykedő Morvai Krisztina, vagy a párt országgyűlési képviselője és egykori szóvivője, a Morvainál fiatalabb (női) korosztályt képviselő Dúró Dóra figurája, illetve az általuk képviselt, a nők közéleti és magánszfé-rában betöltött szerepeiről való vélemények, közvetített üzenetek vajon mennyiben járulnak hozzá a női szavazók megszólításához.


104


105

Givens a radikális pártok szavazói közötti gender gap jelenség nyugat-európai és amerikai szakirodalma alapján következtet arra, hogy a nők növekvő foglalkoztatása valószínűsíthetően hatással van arra, hogy a nők hajlamosak inkább baloldali pártokra szavazni, mert a munkaerőpiacra belépő nők sokasága saját bőrén érezhette a nemi diszkriminációt, hátrányos megkülönböztetést. Ez a nemek közötti egyenlőtlenségek tudatosítása irányában hathatott, ami az egyenlősítő elveket hirdető baloldali pártok felé lökte őket (Givens 2004, 36).

A gazdasági aktivitás fontosságát más tanulmány is hangsúlyozza, de egészen más as-pektusból emeli be a téma tárgyalásába. Pető Andrea a magyarországi nyilaskeresztes párt mozgósítási taktikáját elemezve világít rá arra, hogy a nők két világháború közötti munkaerőpiaci tapasztalatai sokban hozzájárultak ahhoz, hogy az említett szélsőséges párt felé forduljanak. A nyilaskeresztes párt első női tagjai ugyanis azok közül kerültek ki, akik elsőgenerációs és klasszikus értelemben vett munkavállalóként (nőként) szembesültek a munkaerőpiac kettős mércéjével, és azzal, hogy a jogi egyenlősítő törekvéseket a gyakorlati életben számos ideológia és vélemény akadályozta (Pető 2008, 76). Hasonló jelenségre hívja fel a figyelmet Kathleen Blee, aki szerint az 1920-as évekbeli Ku Klux Klán női tagozatának sikere mögött – a mozgalom 250 ezer tagot számlált Amerika-szerte – meg-húzódó egyik fő indok az volt, hogy kiválóan tudott csatlakozni a nemek egyenlőségét hirdető elsőgenerációs nőmozgalmakhoz. Az ideológia megegyezett: egy korábban nőktől elzárt szféra megnyitását szorgalmazták a női tagok előtt (Blee 1991, 63).

A jelenkori szélsőséges politikai mozgósítást elemezve szintén Pető Andrea hívja fel arra a figyelmet, hogy a nők szélsőjobboldali politikai mozgalmakban való részvé-tele nem választható el attól a társadalmi–gazdasági környezettől, amelyben jelentős strukturális átalakulások zajlottak, és amely jelentős mértékben befolyásolta a nők mindennapi tapasztalatait a munkaerőpiacon. Pető szerint a felsőoktatás tömegessé válása, és ennek nyomán a diploma értékének devalválódása szintén abba az irányba befolyásolhatja a nőket –akik évről évre többségben vannak a diplomát szerzettek között, bár maga a felsőoktatás is nemileg horizontálisan is szegregált és ezáltal újra-termeli a nemek közti egyenlőtlenségeket (Gregor 2010) –, hogy fogékonnyá váljanak a problémát tematizáló szélsőjobboldali párt iránt (Pető 2012, 133).

Mindehhez még az is társul Pető szerint, hogy a munkaerőpiacon továbbra is szem-besülniük kell ezeknek a frissdiplomás nőknek a különböző jellegű diszkriminációval, amely olyan jellegű frusztrációt eredményezhet, ami szintén hajlamossá teheti őket arra, hogy a protestjelszavakat hangoztató Jobbikot tartsák olyan pártnak, amely a problémákra megoldással szolgál (Pető 2012).

A hazai nemzeti radikális mozgalomban Félix Anikó kutatásai szerint három női csoport különíthető el abból a szempontból, hogy milyen szerepet töltenek be a moz-galomban (Félix 2012). Félix elkülöníti egymástól a spirituális női típust (akik az ideológiai háttér nyomán kapcsolódnak be főleg a mozgalomba), a kultúra hordozói típust (akik a fogyasztói etnocentrizmus révén kapcsolódnak be) és a harcos típust (például gárdista nők).

Gender-különbségek a látens közvéleményben?

A különböző radikális politikát képviselő pártok támogatottságának mérése komoly problémákba ütközik olyan társadalmakban, ahol valamilyen oknál fogva a nyilvános kommunikációban nem merik felvállalni a szimpatizánsok a véleményüket. Ahogyan arra Angelusz Róbert is rámutat, egy közvélemény-kutatási szituáció, ahol a kérdezett-nek egy számára ismeretlen kérdezőbiztos előtt kell felvállalnia politikai preferenciáit, a nyilvános vélemények születésének terepeként értelmezhető (Angelusz 2002). Az a társadalmi kontextus, amelyben egyesek úgy ítélhetik meg, hogy bizonyos (politikai) véleményüket nem vállalhatják fel a nyilvános kommunikációban, így például egy közvélemény-kutatás során negatív következmények nélkül, igen gazdag táptalaját adják a látens közvélemény megszületésének.

Míg korábban a Jobbikkal való szimpátia inkább nyilvánosan rejtett vélemény volt, addig mára egyre inkább nyilvánosan is felvállalható attitűddé vált. A kérdés már csak az, hogy vajon ennek a véleménynek a felvállalása ugyanolyan mértékben történik-e a férfi-ak és a nők között. Indokolt feltenni a kérdést, hogy vajon a női támogatók alacsonyabb aránya nem magyarázható-e azzal, hogy a nők körében még mindig kevésbé vállalható politikai preferencia a Jobbikra való szavazás, hiszen bizonyos értelemben a szavazó neméhez nem illeszkedőnek ítélhető ez a választás. Ebben az esetben elképzelhető, hogy a férfiak körében nagyobb valószínűséggel válik manifesztté a Jobbik-szimpátia egy kérdezési szituációban, mint a nők esetében. Ez azonban pontosan arra utal, hogy a nők körében a manifeszt arányokhoz képest szélesebb körben élvezhet támogatott-ságot a Jobbik, illetve azok az ügyek, témák és értékek, amelyet a párt felkarol. A női Jobbik-szimpatizánsok láthatatlansága – akár a médiareprezentációt, akár a tudományos érdeklődést tekintjük – hozzájárulhatna női radikális szavazók vélt vagy valós abbéli vélekedéséhez, amely a pluralizmus ignoranciája néven ismert a választáskutatásban (Angelusz 1996a). Amennyiben a női Jobbik-szavazók internalizálták az őket körül-vevő társadalom előíró nemi szerepeit, – amit valószínűsít az a megalapozott feltevés, miszerint a Jobbik-szimpatizánsok nemi szerepekről vallott nézetei tradicionálisabbak – akkor elképzelhető, hogy közülük kevesebben vállalják fel a politikai attitűdjeiket egy kérdezési szituációban egy idegen előtt, mert azt gondolják, hogy az elüt a normától. Így jelentős mértékű tud maradni a látencia. E gondolatmenettel kapcsolatban felmerül-het a kérdés, hogy vajon mennyire szűkítik döntésüket le a válaszadó nők a saját nemi viszonyítási csoportjukra, akár preferenciáik felvállalhatóságának mérlegelésekor, akár akkor, amikor azt ítélik meg, hogy mennyiben vannak kisebbségben vagy többségben véleményükkel a szokásos női véleményhez képest. Ráadásul a Jobbik nem szűkölködik ikonikussá vált vagy váló női politikusi figurákban, akik különböző női típusokat képe-sek megjeleníteni, és így a női szavazók előtt eltérő azonosulási modelleket is felállítani, ezzel is növelve a pártszimpátia felvállalhatóságának valószínűségét.

Ezeket a dilemmákat tompíthatja, vagy egyszerűsítheti az a mikroközeg, amelynek a tagjai. Ha ezek a kapcsolatok olyan üzeneteket közvetítenek, amely szerint a nők


106


107

részéről is elfogadott a Jobbik-szimpátia, akkor ez felbátoríthatja ezeket a nőket arra, hogy véleményüket a nyilvánosságban is vállalják.7

A radikális csoportok mintha éreznék, hogy eddig nem mozgósított, vagy eddig kevésbé látható tartalékokkal rendelkeznek a női szavazók között, erre utal a tanulmány elején olvasható mottó is. Ha feltárjuk azt, hogy a manifesztté vált közvélemény a női szavazókon belül milyen háttérváltozók mentén és milyen attribútumok nyomán tevődik össze, akkor magyarázatot kaphatunk arra, hogy kik azok, akik körében fel-vállalhatóvá vált a Jobbikkal való szimpátia.

A magyarázómodell felépítése, hipotézisek

A korábbi magyarországi, a Jobbik-szimpátiát mérő kvantitatív vizsgálatok az alacsony elemszám miatt csupán néhány főbb változó hatásának vizsgálatára voltak alkalmasak. Bár léteznek olyan adatbázisok, amelyeket a különböző közvélemény-kutató intézetek a havi trendvizsgálataikból építenek fel (lásd Karácsony–Róna 2010), és ezek már kellő számú megfigyelést tartalmaznak, a főbb szocio-demográfiai változók mellett kevés magyarázó változóra vonatkozó kérdést sikerül hónapról hónapra feltenni a kérdezetteknek.

A 2010-ben lefolytatott European Social Survey kutatás magyar adatfelvétele során 1561 főt kérdeztek meg. A minta a főbb szocio-demográfiai változók mentén rep-rezentatív a 15 évnél idősebb lakosságra nézve. Összesen három kérdés segítségével mérhetjük fel a Jobbik szimpatizánsok körét: a legfontosabb kérdés az volt, hogy a kérdezést megelőző legutóbbi, azaz 2010. évi tavaszi parlamenti választáson melyik pártra szavazott a kérdezett. Emellett figyelembe vehetjük azt, hogy a kérdezett tagja-e a Jobbiknak, valamint hogy megnevezi-e a Jobbikot olyan pártként, amelyik közel áll hozzá8. Ezek alapján azokat tekintem Jobbik-szimpatizánsnak, akik 2010-ben az or-szággyűlési választáson a Jobbikra szavaztak, vagy tagjai a Jobbiknak, vagy a Jobbikot nevezték meg, mint számukra szimpatikus pártot. Ezek alapján összesen 120 olyan ember található a mintában (a teljes minta közel 8 százaléka), aki Jobbik-szimpatizáns9. Ez a változó képezi a bináris logisztikus regressziós modelljeink függő, azaz magyará-zandó változóját10.

7 A vizsgált adatbázis ugyanakkor nem tartalmaz erre vonatkozó kérdéseket, így sajnos nem teszi lehetővé, hogy mindezeket a feltevéseket teszteljük.

8 Az ESS adatfelvételek nem szoktak jelenlegi pártpreferenciára vonatkozó direkt kérdést (ezalatt a klasszi-kus Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások... kezdetű kérdést értjük) tartalmazni, hanem ezzel a pártszimpátia mutatóval igyekeznek felmérni a jelenlegi pártpreferenciát. A pártszimpátiára vonatkozó kérdésre csak egy válasz adható.

9 Innentől kezdve szinonimaként használom a Jobbik-szavazó, a Jobbik-szimpatizáns és a Jobbik-támogató kifejezéseket.

10 Hasonló megközelítést alkalmaznak Elisabeth Gidengil és munkatársai a kanadai szélsőjobboldali párt szavazói közt látható ’gender gap’ feltérképezése során (Gidengil et al. 2005).

A magyarázó változók száma elég széleskörű. Az ESS-kutatások során igen sokféle olyan változó került lekérdezésre, amelyek összefüggésbe hozhatók a Jobbikra való szavazással. Ezeket alapvetően két csoportba lehet sorolni:

1. szocio-demográfiai változók 2. attitűdváltozók. Az első csoportba tartoznak a következő változók: a kérdezett neme, életkora, iskolai

végzettsége (négy kategóriában mérve), lakhelyének településtípusa (négy kategóriá-ban mérve), gazdasági aktivitása (három változóval mérve: dolgozik-e, és ha igen, akkor biztosnak vagy bizonytalannak érzi-e a munkáját; tanuló-e; munkanélküli-e11).

Ugyanebbe a csoportba tartozik továbbá a kérdezett szubjektív anyagi helyzete12, a szubjektív vallásosság és a szülők iskolai végzettsége. Ez utóbbi Sőrés Anett alapján (Sőrés 2011, 35) kétkategóriás változó formájában kerül bevonásra a modellbe, mely-nek nagyobbik értéke azokat jelölte, akiknek legalább az egyik szülője diplomás, míg a másik értéke azokat, akiknek egyik szülője sem rendelkezik diplomával13.

A magyarázó változók második csoportjába tartozik a szubjektív hangulatot, köz-érzetet mérő változó14, az embertársakba vetett bizalmat mérő főkomponens15, a poli-

11 Az olvasóban felmerülhet, hogy miért pont ezeket a gazdasági aktivitási kategóriákat hoztuk létre, illetve miért ezeket teszteljük. Ahogyan a szakirodalmi áttekintésben is jeleztük, mindenképpen fontosnak tartjuk annak a megjelenítését, hogy ha valaki dolgozik, akkor a munkáját mennyire érzi biztosnak, ez ugyanis infor-mációval szolgál az egyébként dolgozó instabil munkaerőpiaci helyzetéről, kiszolgáltatottságáról. A tanulói és a munkanélküli státus ilyen, azaz dummy változó formájában való bevonását az indokolja, hogy ezeknek a léthelyzeteknek a tiszta hatására voltunk kíváncsiak, vagyis a tanulókat és a munkanélkülieket a nem tanu-lókhoz és a munkanélküliekhez szerettük volna hasonlítani. Ha egy olyan változót hozunk volna létre, amely egy nominális változóként tartalmazza a nem dolgozókat, a tanulókat, a munkanélkülieket, a bizonytalan és a biztos állásúakat, akkor a referenciacsoportként választott nem dolgozókhoz képest ha a tanulókat vizsgáljuk, akkor már más csoportokat vetünk össze (kvázi inaktívak versus tanulók), mint ami a célunk volt (nem tanulók versus tanulók). Az említett változók megoszlását tartalmazó táblázatokat a melléklet tartalmazza.

12 Négy változó felhasználásával mért főkomponens, a főkomponens által megőrzött információ 58 száza-lék. A főkomponenst alkotó változók a tanulmány mellékletében találhatóak.

13 A szülők iskolai végzettségének bevonása természetesen több kérdést is felvet. Egyrészt fontos azt tisztázni, hogy alapvetően az intergenerációs iskolai mobilitás hatására lennénk kíváncsiak, figyelembe véve azt, hogy egyre elterjedtebb, hogy az anya iskolai végzettsége magasabb az apáénál, tehát már nem ragaszkodhatunk csak az apa iskolai végzettségének viszonyítási pontként való alkalmazásához. Másrészt mérlegelnünk kell, hogy vajon érdemes-e egy olyan változót használnunk, amelynek létrehozásához felhasználjuk a kérdezett iskolai végzettségét. Ezáltal ugyanis félő, hogy egy modellben, melyben a kérdezett iskolai végzettsége és a mobilitást mérő változó együttesen is szerepel, egyik vagy másik változó kimaradása azért történik, mert a másik bent maradt változó valamiképpen összefüggésben állt a kimaradóval. Az iskolai végzettség-nek ráadásul különös jelentősége van, hiszen egyes kutatások szerint a magasabb iskolai végzettségűekre (Karácsony–Róna 2010, 41), más kutatások szerint a szakmával és az érettségivel rendelkezőkre jellemző inkább a Jobbikra szavazás (Rudas 2010, 516). Ha külön vonjuk be a szülők iskolai végzettségét és a kér-dezett iskolai végzettségét, akkor képesek vagyunk kiszűrni az előbbinek az utóbbira gyakorolt hatását. Az utóbbi – a minta szintjén – a strukturális átalakulások miatt szükségszerűen magasabb, a kérdés már csak az, hogy vajon a mobilitásnak van-e valamilyen szerepe a Jobbikra szavazásban.




108


109

tikai elégedettséget és bizalmat mérő index16, a határon túli magyarok befogadásával, valamint a bevándorlókkal kapcsolatos attitűdöket mérő változók, a magyar identitást mérő összetett változó, a homoszexualitással kapcsolatos attitűdöt feltérképező változó, az EU-val kapcsolatos szkepticizmust mérő változó, a Schwartz-féle értékek közül a hatalom fontosságát mérő index (Schwartz 1994)17, valamint a rendőrség munkájának megítélését mérő változók18.

Fontos megemlíteni, hogy az attitűdöket mérő változók esetében több esetben felme-rülhet a kérdés, hogy vajon mennyire áll ok–okozati viszony az attitűd és a Jobbikkal való szimpátia között. Jó példa erre a homoszexuálisokkal kapcsolatos attitűd, amely egyszerre lehet oka és következménye is a Jobbikkal való szimpátiának. Ilyen esetekben mindig figyelembe vesszük ezt a speciális viszonyt az eredmények interpretálása során.

A hipotéziseket is tehát ezekre a változókra célszerű megfogalmazni. Tekintve, hogy számos változó kerül bevonásra, a hipotéziseket csoportosítva közlöm.

1. hipotézis: A szocio-demográfiai változók esetében az várható, hogy a férfiak, a fiata-labbak, a közepes vagy magasabb iskolai végzettségűek, a kistelepüléseken élők, a bizonyta-lan munkahelyűek vagy a munkanélküliek között lesz magasabb a Jobbikkal szimpatizálók aránya. Az ugyanebbe a csoportba tartozó szocio-demográfiai változók mentén azt várjuk továbbá, hogy a szubjektíve rosszabb anyagi helyzetűek, a vallásosabbak és az alacsony iskolai végzettségű szülőkkel rendelkezők lesznek fogékonyabbak a Jobbikra.

2. hipotézis: Az attitűdváltozók mentén arra számíthatunk, hogy a rosszabb köz-érzetűek, az embertársaik felé bizalmatlanok, a politikai helyzettel elégedetlenek, a határon túli magyarokat befogadók, a bevándorlókkal szemben intoleránsak, a magyar identitásukat több szinten őrzők, a homoszexualitást elutasítók, az EU-szkeptikusok, a hatalmat felértékelők és a rendőrség munkája miatt elégedetlenkedők csoportja szavaz nagyobb arányban a Jobbikra.

Az elemzés kulcskérdése, hogy vajon milyen tényezők mentén különülnek el a Job-bikra szavazó férfiak és nők, vagyis vajon ugyanazok a változók és ugyanúgy magya-rázzák-e férfiakon és nőkön belül a Jobbikra szavazást. Éppen ezért egy harmadik és egy negyedik hipotézis is megfogalmazunk.

3. hipotézis: A valamilyen szempontból státusukat vesztett vagy azt féltő férfiak (rosszabb anyagi helyzetűek, bizonytalan munkahellyel rendelkezők, fiatalok, a hatal-

16 Öt változó felhasználásával készült index, Cronbach-alfa értéke 0,9. Az index használatát a főkomponsenssel szemben az indokolta, hogy a főkomponens-elemzés során, ha egy megkérdezettnek akár csak egy változón is érvénytelen értéke van, nem vesz részt az elemzésben, ezáltal jelentősen megnő a válaszhiánnyal rendelkezők száma a főkomponens változón, ez pedig azt jelenti, hogy ezek a válaszadók a későbbi logisztikus elemzésben sem vesznek részt. Összesen a megkérdezettek 15 százalékát vesztjük el így. Ezért indexet készítettünk, ahol már csak azok a válaszadók estek ki, akiknek egyik alkotó itemen sem volt érvényes válaszuk.

17 Két változó felhasználásával készült index, mely Shalom Schwartz értékelmélete nyomán került létre-hozásra. Schwartz összesen tízféle alapértéket különít el, ebből az egyik a társadalmi státus és presztízs fontosságát hirdető, más emberek, illetve erőforrások feletti dominanciát és kontrollt fontosnak tartó érték. Az indexet alkotó változókat a melléklet tartalmazza.

18 A kategoriális változók egydimenziós megoszlását a melléklet tartalmazza.

mat felértékelők, homofóbok, xenofóbok, bizalmatlanok) várhatóan nagyobb eséllyel szavaznak a Jobbikra.

4. hipotézis: A nők közül várhatóan azok szavaznak nagyobb eséllyel a Jobbikra, akiknek nagyobb a magyarságtudatuk, a nemzet kulturális határainak védelmét fon-tosabbnak érzik (xenofóbok), vallásosabbak, vagy valamilyen formában egy maszkulin erőtől várnak egyfajta védelmet a bizonytalanságokkal és veszélyekkel szemben.

Eredmények

Elsőként a Jobbik szimpatizánsok csoportját hasonlítjuk össze a többi párt szimpati-zánsaival (1. táblázat).

1. táblázat. A minta pártszimpátia szerinti megoszlása

férfiak nőkN % N % N % N %

Jobbik-szimpatizáns 120 7,7 Jobbik-

szimpatizáns 120 7,7 82 11,5 38 4,5

Fidesz-szimpatizáns 550 35,2

Nem Jobbik-szimpatizáns

1441 92,3 629 88,5 813 95,5

MSZP-szimpatizáns 147 9,4

Egyéb párttal szimpatizáló 168 10,8

Nem szavazott egyik pártra sem, és nem is szimpatizál egyikkel sem

577 37,0

Összes érvényesenválaszoló 1561 100,0

Összes érvényesen válaszoló

1561 100,0 711 100,0 851 100,0

Elsőként egy bináris logisztikus regresszióval adok választ arra, hogy milyen tényezők fejtenek ki szignifikánst hatást a Jobbikkal való szimpátiára, ahol a kétértékű függő változó egyik kategóriájába azok kerülnek, akik a Jobbikra szavaztak vagy szimpati-zálnak ezzel a párttal, míg a másik kategóriába azok, akik nem. Ebben a modellben nem teszek különbséget aszerint, hogy ez utóbbi csoport milyen pártszimpátiájú, vagy esetleg politikailag inaktív egyéneket tartalmaz-e, mindenki bekerült, aki nem Job-bik-szimpatizáns. A teljes modellt ezután külön lefuttatom a nőkre és a férfiakra, és megvizsgálom, hogy ezeket összehasonlítva megfigyelhetőek-e különbségek férfiak és nők között abban, hogy milyen magyarázó változók fejtenek ki hatást a szimpátiára: melyek hajlamosítanak és melyek kevésbé.


110


111

Binomiális logisztikus regressziós eredmények: Jobbik-szimpatizánsok versus nem szim-patizálók modellje

Az első modellben tehát a Jobbik-szimpatizánsokat hasonlítjuk össze az összes többi válaszadóval. Azt vizsgáljuk, hogy az egyes változók esetében a referenciacsoportból a másik csoportba (kategoriális változó esetében) vagy a változó skáláján meghatározott irányba (folytonos változó esetén) való elmozdulással nő (1-nél nagyobb esélyhánya-dost látunk), vagy csökken (1-nél kisebb esélyhányados) a Jobbikkal való szimpátia esélye. A binomiális logisztikus regressziót úgynevezett enter módszerrel futtattuk, méghozzá három lépésben. Elsőként a szocio-demográfiai változók, második esetben az attitűdváltozók, harmadik esetben pedig a két változócsoport változói együtt kerül-nek be a modellbe. Ezzel a technikával lehetőségünk van arra, hogy megvizsgáljuk az egyes változócsoportok külön–külön vett hatásait, valamint hogy megnézzük, vajon a szocio-demográfiai változók hatásában van-e különbség, miután a velük valószínűleg összefüggésben álló attitűdváltozók is bevonásra kerülnek a modellbe.

Az elemzésbe összesen 1152 megkérdezett (az összes megkérdezett 73,8 százaléka) került be. Előzetesen kiszűrtük azokat a válaszadókat, akiknek valamelyik magyarázó változón hiányos vagy érvénytelen válaszuk volt.

Az elemzés eredményeit a következő táblázat tartalmazza (2. táblázat). Az I. mo-dellben csak a szocio-demográfiai változókkal magyarázzuk a Jobbik-szimpátiát, a II. modellben csak az attitűdváltozókkal, a III. modellben pedig a szocio-demográfiai és az attitűdváltozókkal együttesen. Ebben az utóbbi teljes modellben már az összes magyarázó változó szerepel, és a korábbi szeparáltan futtatott modellek segítségével láthatjuk azt, mely változók hatása gyengül le a szocio-demográfiai vagy az attitűdvál-tozók bevonásának hatására. A táblázatban az esélyhányadosokat közöljük, zárójelben a hozzá tartozó szignifikancia értékét. Feketével a 0,05-ös szignifikanciaszintnél ala-csonyabb szignifikanciával rendelkező esélyhányadosokat emeljük ki. Sötétszürkével azok az esélyhányadosok láthatóak, amelyek a kisebb elemszámú modellekben 0,05 és 0,10 közötti szignifikanciával bírnak19. Az alacsony mérési szintű változók esetén zárójelben a referenciacsoport, magas mérési szintű változók esetén pedig a változó „iránya” látható, vagyis az, hogy a változó nagy értéke mit jelent.

Ha csak a szocio-demográfiai változókkal kíséreljük meg modellezni a Jobbikkal való szimpátiát (I. modell), akkor mindössze két változó, a kérdezett neme és a hozott kulturális tőke (a szülők iskolai végzettsége) hat szignifikánsan a Jobbik-szimpátiára. Bár a modell szignifikáns, magyarázóereje igen alacsony (0,06). A nőkhöz képest a férfiak közel háromszor nagyobb eséllyel válnak Jobbik-szimpatizánssá, míg azoknakk

19 Az alacsonyabb elemszám ugyanis indokolttá teszi, hogy figyeljünk azokra az eredményekre is, amelyek a megszokott szignifikanciaszintnél kissé magasabb szignifikanciával rendelkeznek, ezek az esélyhánya-dosok ugyanis valószínűleg 0,05-nél kisebb szignifikanciával rendelkeznének magasabb elemszám esetén. Bizonytalan szignifikanciájuk miatt ugyanakkor ezeket az esélyhányadosokat inkább úgy kezeljük, mint nem szignifikáns esélyhányadosokat.

Változó (referenciaka-tegória vagy a változó iránya)N=1152 (73,8%)

I. modell – szocio-demográfiai változók

II. modell – attitűdvál-tozók

III. modell – minden vál-tozó együtt bevonva

III. a, min-den változó bevonva – FÉRFIAKN=534

III. b, min-den változó bevonva – NŐKN=618

Neme (nő) 2,93 (0,000)3 2,55 (0,000)3 — —Életkor (+: idősebbek) 0,97 (0,12) 0,99 (0,38) 0,98 (0,18) 1,00 (0,94)Településtípus (Budapest) 1 (0,25) 1 (0,30) 1 (0,27) 1 (0,79)

Megyei jogú város 0,54 (0,13) 1,04 (0,93) 0,55 (0,26) 0,44 (0,37)Egyéb város 0,69 (0,23) 1,52 (0,32) 0,45 (0,06) 0,81 (0,74)Község 1,06 (0,84) 1,82 (0,17) 0,82 (0,55) 1,07 (0,91)Iskolai végzettség (legfeljebb 8 általános) 1 (0,15) 1 (0,19) 1 (0,06) 1 (0,48)

Szakma 1,09 (0,83) 1,02 (0,96) 2,34 (0,16) 0,42 (0,26)Érettségi 1,85 (0,09) 1,8 (0,12) 4,23 (0,02)1 1,21 (0,75)Diploma 1,74 (0,20) 1,63 (0,29) 4,55 (0,03)1 0,74 (0,69)Dolgozik-e?(Nem dolgozik) 1 (0,17) 1 (0,04)1 1 (0,30) 1 (0,02)1

Dolgozik és bizonyta-lannak érzi a munkáját 1,83 (0,06) 2,26 (0,02)1 1,47 (0,42) 5,17 (0,005)2

Dolgozik és biztosnak érzi a munkáját 1,62 (0,16) 2,41 (0,02)1 2,08 (0,14) 1,96 (0,32)

Tanul-e? (Nem) 2,14 (0,055) 2,74 (0,02)1 1,09 (0,89) 14,74 (0,000)3

Munkanélküli-e? (Nem) 1,56 (0,36) 1,92 (0,20) 2,47 (0,19) 1,02 (0,98)

Szülők közül hány diplomás (egyik semdiplomás)

0,10 (0,04)1 0,81 (0,57) 1,20 (0,66) 0,15 (0,07)

Szubjektív anyagi helyzet (+: rossz szubjektív anyagi helyzet értékelés)

1,13 (0,27) 1,05 (0,66) 1,13 (0,42) 0,94 (0,76)

Szubjektív vallásosság (+: nagyon vallásos) 0,97 (0,43) 0,98 (0,56) 0,96 (0,48) 0,98 (0,77)

Közérzet (+:rossz, depressziós) 1,00 (0,97) 1,18 (0,18) 1,05 (0,76) 1,31 (0,27)

Embertársakba vetett bizalom (+: az emberek segítőkészek, megbízha-tóak, tisztességesek)

1,04 (0,73) 1,01 (0,90) 0,97 (0,83) 0,98 (0,94)

Politikai bizalom(+: alacsony) 1,19 (0,003)2 1,14 (0,04)1 1,14 (0,12) 1,23 (0,10)

2. táblázat. Bináris logisztikus regresszió eredményei( függő változó értékei: Jobbik-szimpatizáns/nem Jobbik-szimpatizáns)


112


113

magasabb iskolai végzettsége megvéd attól, hogy valaki a szélsőjobboldali pártra szavaz-zon. Fontos hangsúlyozni, hogy a többi, a modellbe bevont szocio-demográfiai változó kontroll alatt tartásával kaptuk ezeket az eredményeket, vagyis úgy tűnik, hogy a férfiak körében valóban van valamiféle erősebb esély a Jobbikkal való közösség vállalására. Kérdés, hogy vajon akkor is megmarad-e ez a különbség, amikor az attitűdváltozók bevonása is megtörténik.

A következő modellben (II. modell) csak az attitűdváltozókkal modellezzük a Job-bik-szimpátiát. Ez a modell is szignifikáns, és az előzőhöz képest gyakorlatilag meg-egyező mértékű, továbbra is alacsony magyarázóerővel rendelkezik (0,08). Rossz hír, hogy a bevont független változók érdemben nem tudták növelni a találatarányt ahhoz képest, amit akkor kaptunk volna, ha a módusszal becsülnénk. Ez arról árulkodik, hogy a modellünk illeszkedése a mért adatokra hagy némi kívánnivalót maga után. Ugyanak-kor mivel maga a modell szignifikáns, ezért elfogadhatjuk, hogy a kapott eredmények leképezik a Jobbik-szimpátia attitűdök mentén való kialakulását. A várakozásoknak megfelelően a fennálló politikai rendszerből20 kiábrándultak, a politikai bizalmukat vesztettek nagyobb eséllyel válnak Jobbik-szimpatizánssá. Ez igazolja, hogy a Jobbik egyfajta anti-establishment attitűdjével is képes a szavazóit megszólítani. Ugyancsak nagyobb eséllyel válnak Jobbik-támogatókká azok, akik a határon túli magyarok be-fogadását szorgalmazzák az ezt elutasítókhoz képest. A homoszexuálisokkal szemben elutasítók szintén nagyobb eséllyel lesznek Jobbik-szavazók, mint az azt elfogadók21. Azok, akik számára a hatalom és mások kontrollálása önmagában véve fontosabb, szintén nagyobb eséllyel lesznek Jobbik-támogatók. Az ország EU-s tagságát negatívan megítélők közt körülbelül kétszer akkora az esélye annak, hogy Jobbik-szimpatizánssá válik valaki, mint azok között, akik támogatják azt, hogy az ország tagja az EU-nak. Mindemellett a rendőrség munkáját kritizálók is nagyobb eséllyel válnak Jobbik-támo-gatóvá azokhoz képest, akik elégedettek a rendvédelmi szerv munkájával.

Nézzük meg, hogy vajon ha együtt vizsgáljuk a szocio-demográfiai és az attitűdvál-tozókat, akkor mely változóknak marad szignifikáns a hatása (III. modell)! A modell szignifikáns, magyarázóereje kissé magasabb (0,15), mint a szeparáltan futtatott mo-delleké. A bevont független változók szignifikáns mértékben tudták javítani a modell illeszkedését, és így a találatarányt. Az attitűdváltozók bevonása után is igaz, hogy a férfiak között két és félszer nagyobb a Jobbikkal való szimpatizálás, mint a nők között. Az attitűdváltozók belépésével, és ezzel egyidejűleg a kontroll alatt tartásukkal szignifi-kánssá vált a gazdasági aktivitást mérő változó ereje: a nem dolgozókhoz képest mind a bizonytalan állásúak, mind a biztos állásúak kétszeresnél is nagyobb eséllyel támogatják

20 Ne feledjük, hogy a kutatás 2010 őszén, vagyis a parlamenti választások után pár hónappal, az eufória időszakán túl zajlott, vagyis a kiábrándultság a regnáló kormánynak is szólhatott.

21 Ahogy korábban jeleztük, itt nem tisztázott a változók kapcoslatának iránya: Azaz, hogy a Jobbik-szimpátia okozza a homofóbiát, vagy a homofóbia a Jobbik-szimpátiát. Mivel magyarázómodell mellett köteleztük el magunkat, ezért érdemes most erre a változóra szintén magyarázó, azaz klasszikus értelem-ben vett „független” változóként tekinteni.

Határon túli magyarok befogadása (+: Mindenkinek meg kell engedni, hogy beköltözzön)

1,54 (0,000)3 1,47 (0,003)2 1,23 (0,18) 2,17 (0,002)2

Hagyni kell, hogy a meleg férfiak és a leszbikus nők szabadon éljék az életüket úgy, ahogy akarják. (+: Egyáltalán nem ért egyet)

1,22 (0,023)1 1,19 (0,054) 1,27 (0,04)1 1,13 (0,49)

Bevándorlókkalszembeni attitűdök(+:elutasító)

1,05 (0,37) 1,09 (0,19) 1,03 (0,71) 1,32 (0,04)1

Magyar öntudat(+: nagy) 0,93 (0,52) 1,08 (0,54) 1,08 (0,65) 1,20 (0,45)

Schwartz-féle értékek: hatalom (+: nag yon fontos mások kontrol-lálása, erőforrások feletti dominancia)

1,28 (0,01)1 1,20 (0,08) 1,33 (0,03)1 1,00 (0,98)

Magyarországnak elő-nyére vagy kárára vált-e európai uniós tagsága? (Előnyére vált)

2,2 (0,001)2 2,51 (0,000)3 2,74 (0,001)2 1,86 (0,18)

Mindent fig yelembe véve, amit a rendőrségtől elvárunk, jól vagy rosszul végzik a munkájukat? (+: Nagyon rosszul)

1,5 (0,018)1 1,35 (0,04)1 1,17 (0,39) 2,00 (0,02)1

A modellt jellemzőmutatókKhí-négyzetértéke, szabadságfokaés szignifikanciája

χ² = 61,15 df =15 p=0,000<0,05

χ² = 75,26 df =10 p=0,000<0,05

χ² = 122,73 df =25 p=0,000<0,05

χ² = 70,33 df =24 p=0,000<0,05

χ² = 59,83 df =24 p=0,000<0,05

Nagelkerke r² 0,11 0,14 0,22 0,23 0,28R²(la) 0,06 0,08 0,15 0,12 0,16P(λ)* n.a. 0,08>0,05 0,004<0,05 0,007<0,05 0,045<0,05

Változó (referenciaka-tegória vagy a változó iránya)

I. modell – szocio-demográfiai változók

II. modell – attitűdvál-tozók

III. modell – minden vál-tozó együtt bevonva

III. a, min-den változó bevonva – FÉRFIAK

III. b, min-den változó bevonva – NŐK

1) p<0,05, 2) p<0,01, 3) p<0,001

* A mutató arról árulkodik, hogy a logisztikus regressziós becsléssel érdemben növelni tudtuk-e a találati arányt ahhoz az esethez képest, ha módusszal becsülnénk. Ha a valós csoporttagság ( Jobbik-szavazó vagy sem) és a modell által becsült csopottagság változóit tartalmazó kereszttábla lambda-értéke 0,05-ös szignifikanciaszint mellett szignifikáns, akkor sikerült növelni a találati arányt, ha nem, akkor nem.


114


115

a Jobbikot, és ugyanez igaz a tanulókra a nem tanulókhoz képest. Ugyanakkor a szub-jektív anyagi helyzetet mérő változónak nincs szignifikáns hatása. A politikai bizalom, a határon túli magyarság befogadása, az EU-tagság és a rendőrség megítélése bír továbbra is szignifikáns erővel, méghozzá olyan módon, ahogyan azt az előzőekben láttuk.

Most vizsgáljuk meg, hogy ha külön a férfiakra és külön a nőkre futtatjuk ugyanezt a modellt, akkor vajon ugyanazok a változók bírnak-e magyarázóerővel a Jobbik felé való fordulás irányába, vagy esetleg részben vagy egészben különbözőek. A férfiak és a nők csoportján belül teljesen eltérő változók magyarázzák a Jobbikkal való szimpá-tiát. Bár a férfiak esetében az iskolai végzettségnek éppen nem szignifikáns a globális hatása, úgy tűnik, hogy a legfeljebb 8 osztályt végzettekhez képest az érettségizettek és a diplomások körülbelül négyszer nagyobb eséllyel támogatják a Jobbikot. Ezen kívül más szocio-demográfiai változónak nincs is hatása a férfiak csoportján belül, vagyis nem igazolódik az a feltevés, miszerint az anyagilag kiszolgáltatottabb, vagy ilyen jellegű státusvesztést érző férfiak szavaznának nagyobb eséllyel a Jobbikra. A közvélekedéssel ellentétben nem az alacsony, hanem a magasabb iskolai végzettségű férfiak támogatnák nagyobb eséllyel a Jobbikot. Fontos kiemelni, hogy a kor hatása sem lett szignifikáns a többi változó kontroll alatt tartása mellett, vagyis önmagában a kornak nincs szignifikáns befolyásoló ereje a Jobbik-szimpátiára.

Az attitűdváltozók közül a homofóbiával kapcsolatos attitűdök, a hatalom fon-tossága és az EU-tagság megítélése hatnak a férfiak esetében, és csakis náluk. Azok a férfiak, akik egyáltalán nem értenek egyet azzal, hogy hagyni kell, hogy meleg férfiak és leszbikus nők szabadon éljék az életüket úgy, ahogy akarják, nagyobb eséllyel válnak Jobbik-támogatókká azokhoz képest, akik elfogadják ezt az állítást. Ez az eredmény alátámasztja azt a feltevést, miszerint a homofób jelszavak elsősorban a férfi támoga-tókat szólítják és érintik meg, és a férfiasság eszményének védelmeként, a hegemón maszkulinitás alakításaként értelmezhető a Jobbikkal való szimpátia.

A hatalom felértékelését és fontosságát mérő változó hasonló eredményeket hordoz magában: minél inkább fontosnak tartja egy férfi a hatalmat, annál inkább nő az esélye arra, hogy a Jobbikot támogassa. A párt tehát a férfi szavazói számára valóban erőt de-monstrál, és egy olyan közösség képével lép színre, amely vonzza azokat, akik mások kont-rollálása felé törekednek. Ez ugyancsak értelmezhető egyfajta maszkulinitás-alakításként, méghozzá egy olyan formaként, amely a domináns, hegemón formára utal.

Azok a férfiak, akik szerint Magyarország kárára vált az EU-s tagság, közel háromszor nagyobb eséllyel szavaznak a Jobbikra azokhoz képest, akik szerint az előnyére. Ez az eredmény különösen annak a versengésnek a fényében érdekes, amely a tanulmány írásának pillanatában is zajlik a Fidesz és a Jobbik között, nevezetesen mindkét párt igen negatív véleményeket kommunikál az EU-ról.

Most vizsgáljuk meg, hogy a nők csoportjában milyen tényezők magyarázzák a Job-bik-szimpátiát! A szocio-demográfiai változók közül a gazdasági aktivitás és a tanulói státus bizonyul szignifikáns hatásúnak: a nem dolgozókhoz képest a bizonytalan állás-ban dolgozók nők ötszörös eséllyel válnak Jobbik-támogatókká. Fontos ugyanakkor

leszögezni, hogy a biztos állással rendelkező nők esélyhányadosa statisztikai értelemben nem különbözik a bizonytalan állásúakétól, vagyis a biztos állással rendelkezők közül ugyanakkora eséllyel lesz valakiből Jobbik-szavazó, mint a bizonytalan állással ren-delkezők közül. Ami viszont jól látható, az az, hogy a tanuló lányok 14-szeres eséllyel szavaznak a Jobbikra a nem tanulókhoz képest, mindezt úgy, hogy a kérdezett életko-ra kontroll alatt van tartva, vagyis ennek a hatását már kiszűrtük az összefüggésből. A tanulói státus tehát egy olyan jellegű bizonytalanságot okoz a lányokban, amely a fiúk esetében nem tapasztalható, és ez arra hajlamosítja a lányokat, hogy a Jobbik felé forduljanak. Ez a bizonytalanság származhat abból, hogy a felsőoktatás horizontális szegregációja miatt – bár a lányok előtt nincs (sincs) akadály a bejutásban – kérdéses, hogy a megszerzett diplomának milyen a munkaerőpiaci értéke. Jellemző ugyanis, hogy a nők kisebb arányban fordulnak elő a nagyobb presztízsű és nagyobb kezdő fizetéssel kecsegtető szakokon, míg nagyobb arányban az alacsonyabb társadalmi megbecsültségű és státusú szakokon. Ezt pedig a nők egy része felismerheti és elége-detlenkedhet miatta.

Érdemes megemlíteni – bár a 0,05-ös szignifikanciaszintnél kissé magasabb (0,07) – hogy jelzésértékű a szülők iskolai végzettségének hatása. Úgy tűnik, hogy a nőknél jellemző inkább a szülők magasabb iskolai végzettségének védőhatása. Mivel a hatás nem szignifikáns, ezért hosszasan nem foglalkozunk az okok fejtegetésével, az azonban elképzelhető, hogy a legalább egy diplomás szülővel rendelkező nők még inkább úgy vélhetik, hogy a társadalmi normákkal szembemegy az, ha a Jobbikra szavaznak.

Az attitűdváltozók esetében a határon túli magyarok befogadásának, a beván dor-lóellenességnek és a rendőrségi munka megítélésének lett szignifikáns hatása. Minél inkább úgy gondolja egy nő, hogy a határon túli magyarok közül minél többnek kell megengedni, hogy beköltözzön Magyarországra, annál inkább esélyes arra, hogy a Jobbikra szavazzon. Emellett minél inkább vall egy nő bevándorlóellenes attitűdöket, annál nagyobb eséllyel szavaz a Jobbikra. Mindkét dimenzióban a nők szerepe egyfajta nemzeti határvédelem, ami klasszikusan női szerep a nacionalista diskurzusban. Úgy tűnik, hogy ez a fajta diskurzus meg is találja a nők között a maga célközönségét, és ezzel a fajta nemzetegyesítő szereppel a nők becsatornázhatóak a radikális jobboldal fősodorába.

Azok a nők ugyanis, akik szerint a rendőrség az elvárthoz képest rosszul végzi a munkáját, kétszer nagyobb eséllyel szavaznak a Jobbikra, mint azok, akik szerint jól. Ezt az eredményt kétféleképpen is magyarázhatjuk. Egyrészt lehetséges, hogy a Jobbik a nők egy csoportját egy potenciális áldozati szerepen keresztül is képes megszólítani. Eszerint tehát a Jobbik azzal, hogy jobb közbiztonságot követel, hogy erőszakos bűn-cselekmények elkövetésének helyszínén tart tüntetést, mintegy azt kommunikálja a nők számára, hogy egy erős közösség van jelen, amelyik képes megbirkózni ezekkel a problémákkal, és egyben meg is védi a védteleneket, nőket, időseket, gyerekeket.

A másik magyarázat szerint a Jobbik sikerrel sajátította ki a 2006-os kormányellenes tüntetőkkel szemben tanúsított rendőrségi túlkapások témáját, és ennek köszönhetően


116


117

is értékelik gyengébbre a rendőrség munkáját. Ha az elméleti keretünket tekintjük, akkor inkább az előző magyarázat illeszkedik ahhoz, hogy a rendőrség munkájának megítélése miért csak a nőknél hat. Bár mindenképpen fontos kiemelni, hogy a párton belül pont Morvai Krisztina az, aki ezt a témát rendszeresen képviseli, és mintegy a joghátrányban szenvedők képviselőjeként tevékenykedik.

Jól látható, hogy a különböző magyarázó változók, amelyek szignifikáns hatást fej-tenek ki abban a modellben, melyben a férfi és a női Jobbik-szimpatizánsok egyszerre vannak jelen, tulajdonképpen megoszlanak akkor, amikor külön a férfiakra és külön a nőkre futtatjuk a modellt (1. ábra).

1. ábra

Megfontolások

A szakirodalomban két olyan tényező is szerepel, aminek konkrét tesztelésére ebben az adatbázisban nem volt lehetőségünk. Karácsony Gergely és Róna Dániel tanulmányuk-ban a cigányellenességet jelölték meg, mint a Jobbikra való szavazás fő mozgatórugóját (Karácsony–Róna 2010). Ennek vizsgálatára az ESS 2010-es adatbázisának elemzése során nem volt lehetőségünk, mert az adatfájl nem tartalmazott olyan változót, amelyet a romaellenesség indikátoraként használhattunk volna. Ennek az az oka, hogy ez az ok inkább a kelet-közép-európai országokban jelenhet meg a szélsőséges pártokra való szavazásban, Nyugat-Európában sokkal inkább a bevándorlók iránt érzett attitűdök a fontosabbak. Ezt tehát mindenképpen figyelembe kell venni, amikor a modelleket értelmezzük, elemezzük. Figyelembevételét az is indokolja, hogy korábbi kutatások során már feltárásra került olyan típusú cigányellenes attitűd, amely kifejezetten a magas iskolai végzettségű, fiatal válaszadókra volt jellemző (Angelusz 1996b), ez akár előzménynek is tekinthető a Jobbik által tematizált cigányellenesség esetében. Angelusz Róbert nevezett tanulmánya arra is rámutat, hogy már a kilencvenes évek közepén nagyfokú volt a társadalomban a látens cigányellenesség (Angelusz 1996b), amely konstans maradt az évek során, majd a radikális mozgalmak színre lépésével egyre inkább manifesztté vált. Sik Endre és Simonovits Borbála legújabb kutatásai szerint a 18–29 év közötti korosztályra a többi korcsoporttal ellentétben az jellemző, hogy a magasabb iskolai végzettségűek körében a legmagasabb a cigányellenesek aránya (Sik–Simonovits 2011). Ahogy láttuk, mind a férfiaknál (a befejezett iskolai végzettség mentén), mind a nőknél (tanul-e még) vannak arra utaló jelek, hogy ez a cigányelle-nesség az iskolai végzettséggel ilyen módon karöltve a Jobbik felé lökjön szavazókat. A Jobbik tehát nem annyira megteremtette, mint inkább kielégítette a magyar társadalom egy részének a cigányellenességgel kapcsolatos igényét. Az ismét kérdéses, hogy vajon ez a tényező egyforma mértékben, illetve ugyanazon logika szerint hat-e a női és a férfi szavazók között.

A másik fontos tényező, melyre már a korábbiakban utaltunk, az, hogy vajon a Job-bikra szavazásban mennyire játszik szerepet a szavazók kapcsolati hálójának politikailag homofil szerkezete, még pontosabban az, hogy a nő vagy a férfi válaszadó családtagjai közül más tagok (jellemzően férfiak, vagyis apjuk, bátyjuk, vagy nők esetében férjük, férfi élettársuk) a Jobbikra szavaznak22. A különböző szélsőjobboldali mozgalmakba való bekapcsolódásnál ez ugyanis egy fontos tényezőnek tűnik (Blee 1991, 64). A kér-dés már csak azért is releváns, mert Angelusz Róbert és Tardos Róbert kutatásai alapján elmondható, hogy a házastársak, illetve a szülő, a gyermek és a testvérek közti erős kötést nagyfokú politikai homofília jellemzi, és ez időben erősödő, vagyis a politikai polarizációval együtt tömbösödő tendenciákat mutat (Angelusz–Tardos 2005; 2009). Célszerű tehát az előbb említett cigányellenesség változó mellett egy másik kérdést is

22 Ezúton köszönöm Kmetty Zoltánnak, hogy ezt a tényezőt a figyelmembe ajánlotta.

DOLGOZIK-E ISKOLAI VÉ TANUL-E GZETTSÉG

RENDŐRSÉG HATÁRON TÚLI MUNKÁJÁVAL MAGYAROK VALÓ MAGYARÁZÓ BEFOGADÁSA ELÉGEDETTSÉG VÁLTOZÓK

EU-VAL KAPCSOLATOS HOMOFÓBIA ATITŰDÖK

HATALOM BEVÁNDORLÓKKAL MINT KAPCSOLATOS ÉRTÉK ATTITŰDÖK

A tiszta fehér háttérrel jelzett változók a női, míg a sötétebb háttérrel jelzett változók a férfi almintán mutattak szignifikáns hatást. Mindezek arra engednek következtet-ni, hogy a nők és a férfiak más témák mentén mozgósíthatóak a Jobbik diszkurzív keretében. Míg a férfiakat az EU ellen folytatott függetlenségi harccal, a hatalom és az erő maszkulin demonstrálásával, és ehhez szorosan kapcsolódva a heteroszexuális nemzetvédő maszkulinitás hangsúlyozásával képes a Jobbik megszólítani, addig a nő-ket az anyagi bizonytalanság, a társadalmi emancipáció, a határon túli magyarok és a bevándorlókkal kapcsolatos attitűdök, és ezáltal a nemzet határvonalainak védelmének témája, valamint a rendőrség munkájának megítélése mentén képes inkább mobilizálni. Mindez arra utal, hogy a választók gendere egy olyan pont lehet, amelyen keresztül bizonyos csoportok valóban megszólíthatóak és a szélsőjobb által mobilizálhatóak.


118


119

figyelembe venni, nevezetesen azt, hogy vajon a kérdezettet befolyásolta-e a szavazás-ban az, hogy a társa vagy közelebbi családtagja is a Jobbikra szavazott. Természetesen fontos annak is a hangsúlyozása, hogy ezzel nem az a célunk, hogy azt bizonyítsuk, a női szavazók esetlegesen nem önállóan döntenek pártpreferenciájukról, de ha feltárjuk az ilyen jellegű befolyásokat, akkor azzal a társadalomban mikroszintjén megjelenő nő–férfi viszonyról is sok mindent elárulunk. Azt is érdemes megfontolni, hogy vajon ezekben a diádokban egymás befolyásolása valóban úgy történik-e, hogy a férfi tag szavazata hat a női tag szavazatára. Ugyancsak érdekes kérdés annak vizsgálata, hogy vajon férfi szavazóknál az apa vagy valamilyen másik közeli férfi családtag (például bátyj) pártpreferenciája miként befolyásolja a kérdezett (férfi) pártszimpátiáját. A szavazási minták átadása vagy a mérsékelt jobboldali szülőhöz képest szélsőségesebb attitűd felvétele egyaránt szignifikáns összetevője lehet a férfi szélsőjobboldali válasz-adók preferenciáinak. Ezeknek az összefüggéseknek a feltárása talán már sokkal inkább kíván kvalitatív, mint kvantitatív eszközöket.

Fontos továbbá kiemelni, hogy a kapott eredmények mindössze egy adatbázis elem-zésén alapulnak. A későbbi hasonlóan sok változót felvonultató kutatások nyomán ad-hatunk választ arra a kérdésre, hogy mennyire masszív és tartós ezeknek az előbbiekben feltárt hatásoknak az ereje. Sok múlik azon is, hogy miként alakul a Jobbik-támogatók száma a jövőben. Ha alacsonyan marad vagy csökken ez az érték, akkor kvantitatív eszközökkel továbbra is csak nehezebben lehet a különbségeket megragadni.

Ugyancsak az alacsonyabb elemszám miatt hiúsul meg annak a vizsgálata, hogy vajon a Jobbik-szimpátiát magyarázó tényezők mennyire képesek hatással lenni a pártválasz-tásra, ha a Jobbik-szimpatizánsokat más, a politikai palettán a vallott értékek nyomán a Jobbikhoz közelebb található párt (nevezetesen a Fidesz) szimpatizánsaihoz vagy politikailag teljesen inaktívakhoz viszonyítjuk. Ennek vizsgálata szintén a későbbiek-ben várat magára.

Konklúzió

Ebben a tanulmányban arra vállalkoztam, hogy bebizonyítsam: a Jobbikra való szava-zás, a Jobbikkal való szimpátia motivációi mögött a háttérben fontos szerep jut a válasz-tó társadalmi nemének. A korábbi tudományos munkák értelmében a férfi szavazókat maszkulinitásuk megerősítése, a női szavazókat femininitásuk kifejezése, valamint az emancipáció felemás sikere (jogi értelemben vett egyenlőség, gyakorlati értelemben vett egyenlőtlenség) vonzhatja a szélsőséges csoportok felé. Mindegyik elemhez kap-csolódóan találtunk olyan eredményeket, melyek ezt az elképzelést támasztják alá. A férfiak közül a homofóbok, a hatalmat mint értéket felülértékelők és az ország EU-tagságáról negatívan vélekedők nagyobb eséllyel támogatják a Jobbikot, mint az ezekkel ellentétes véleményeket képviselők. A nők esetében a bevándorlóellenesség, a határon túli magyarok befogadása és a rendőrség munkájának negatív értékelése hajlamosít

a Jobbikkal való szimpátiára. A Jobbik széleskörű társadalmi csoportokat megcélzó üzenetei tehát a választók nemén keresztül is elérik a célcsoportokat. Külön felhívjuk a figyelmet arra, hogy a dolgozó, ám bizonytalan helyzetben lévő, valamint a tanuló nők körében a Jobbikkal való szimpátiának jelentősen magas esélye figyelhető meg. Ez arra utal, hogy a nők körében azonosítható egy olyan csoport, akik bizonytalanabb jelenlegi és jövőbeli munkaerőpiaci helyzetük miatt a Jobbik felé fordulnak. Ez azt mutatja, hogy bár valóban nyitott a lehetőség arra, hogy nők is továbbtanuljanak, valamint hogy utána elhelyezkedjenek, a(z) (felső)oktatási rendszer és a munkaerőpiac horizontális szegregációja miatt egy vissza-visszatérő globális gazdasági instabilitási korszakban a radikális nemzeti pártok egyre nagyobb számban lesznek képesek szavazóbázisukat ebből a speciális csoportból rekrutálni.

A jövőben az a feladat vár a kutatókra, hogy megvizsgálják, vajon a Jobbik további erősödése milyen társadalmi csoportokból táplálkozik, és hogy az úgynevezett lá-tens közvélemény, amely már a múltban is előhangolta a szélsőségesebb attitűdöket, miként csordogál(t) búvópatakként a látható és elsődlegesen mérhető közvélemény felszíne alatt.

Jelen kutatásban rámutattunk arra, hogy vannak olyan társadalmi csoportok, ame-lyek hajlamosabbak a Jobbikra szavazni. Ez még nem jelenti azt, hogy ezen csoportok minden tagja szavazna is a Jobbikra. Rávilágítottunk azonban olyan változókra, me-lyek hatásának megértéséhez nélkülözhetetlen eszköztárnak bizonyul a válaszadók genderének, vagyis társadalmi nemének konstrukciós folyamata, ennek elemei, lép-csőfokai. Az egyének különböző társadalmi változók metszéspontjában alakítják ki mikrovilágukat, döntenek különféle mindennapi kérdésekben és konstruálják meg véleményüket egy hétköznapi beszélgetésben, vagy éppen válaszadóként egy közvé-lemény-kutatás során. Ebben a tanulmányban azt bizonyítottam, hogy a vélemény-konstrukció folyamatában érdemes figyelembe venni azt a szálat, ahogyan a kérdezett társadalmi neme mint egy előzetes szűrő hatással tud lenni a véleménymegfogalmazás későbbi folyamatára, miközben maga a véleményfogalmazás vissza is tud hatni az alany társadalmi nemére. Az egyén társadalmi nemét emiatt egy olyan fogalomnak foghatjuk fel, amely képes egyszerre oka és következménye is lenni a vélemények születésének. Ebben a tanulmányban a pártszimpátia születését interakciós folyamatnak feltételez-tem, amely a Jobbik és a társadalmi nemmel megjelenő, rendelkező válaszadók között zajlik. Úgy vélem, hogy ez a megközelítés alkalmas lehet arra, hogy más magyar vagy egyéb európai párt preferálását hasonló módon vizsgáljuk. Ha elfogadjuk, hogy a párt-preferencia tulajdonképpen egy vélemény kifejezése, akkor ez a keret azt is megengedi a számunkra, hogy sok egyéb más vélemény vizsgálatánál figyelembe vehessük azt, hogy az alanyok a társadalmi nemükkel lépnek a színtérre, és ezen a nézőponton keresztül is alakítják ki véleményüket. Fontos hangsúlyozni, hogy az egyén társadalmi neme nem lehet kizárólagos magyarázó változó, hiszen tudjuk azt, hogy sok egyéb más fontos identitásképző változóval együtt, különböző interszekciókon keresztül vesz részt a véle-mények megformálásban. Azt azonban ez a kutatás is bizonyítja, hogy mindenképpen érdemes figyelembe venni, amikor valaki különböző vélemények vizsgálatát végzi.


120


121


Adorno, Theodor W., Else Frenkel-Brunswik, Daniel J. Levinson, R. Nevitt Sanford (1950): The Authoritarian Personality. New York: Harper and Row.

Andersen, Robert, Anna Zimdars (2003): Class, Education and Extreme Party Support in Germany, 1991–98. German Politics 12(2):1–23. old.

Angelusz Róbert (1996a): A pluralizmus paradoxonai In Optikai csalódások. Budapest: Pesti Szalon Könyvkiadó. 129–167.

Angelusz Róbert (1996b): A cigányellenesség és a pluralizmus ignoranciája In Optikai csalódások. Budapest: Pesti Szalon Könyvkiadó. 213–252. old.

Angelusz, Róbert (2000): A rejtőzködéstől a megnyilatkozásig In A láthatóság görbe tükrei. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó. 104–130. old.

Angelusz, Róbert (2002): Közvéleménykutatások és a pluralizmus ignoranciája. Médiakuta-tó 2002 ősz. Letöltés helye: http://www.mediakutato.hu/cikk/2002_03_osz/04_kozvelemenykutatas/ Letöltés ideje: 2012. május 15.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (2005): A választói tömbök rejtett hálózata In Angelusz Róbert, Tardos Róbert (szerk.) Törések, hálók, hidak. Választói magatartás és poli-tikai tagolódás Magyarországon. Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Köz-pontja Alapítvány. 65–160. old.

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (2009): A kapcsolathálózati szemlélet a társadalom- és politikatudományban. Politikatudományi Szemle 18(2): 29–57. old.

Arzheimer, Kai (2009): Electoral Sociology: Who Votes for the Extreme Right and why – and when? (kézirat) Letöltés helye: http://www.kai-arzheimer.com/arzheimer-extreme-right-review.pdf Letöltés ideje: 2012. január 15.

Blee, Kathleen (1991): Women in the 1920’s Ku Klux Klan Movement. Feminist Studies 17(1):57–77. old.

Connell, R.W. (1987): Gender and power: society, the person, and sexual politics. Cambridge: Polity Press.

Csepeli György, Murányi István, Prazsák Gergő (2011): Új tekintélyelvűség a mai Magyar-országon. Budapest: Apeiron Kiadó.

Evans, Jocelyn A.J. (2005): The dynamics of social change in Radical Right-wing populist party-support. Comparative European Politics (3):76–101. old.

Evans, Jocelyn (2004): Social structural theories of voting. In Voters and voting: An introduction. New York: SAGE. 42–65. old.

Félix Anikó (2012): „A NŐK most szent harcra kelnek...” A radikális jobboldal mint a női emancipáció eszköze. ELTE Társadalomtudományi Kar. Szakdolgozat.

Gidengil, Elisabeth, Matthew Hennigar, André Blais, Neil Nevitte (2005): Explaining the Gender Gap in Support for the New Right. Comparative Political Studies 38(10): 1171–1195. old.

Givens, Terri E. (2004): The Radical Right Gender Gap. Comparative Political Studies 37(1):30–54. old.

Gregor Anikó (2010): Előíró nemi sztereotípiák 1996-ban és 2008-ban Magyarországon In: Némedi Dénes, Szabari Vera (szerk.): Kötő-jelek 2009, Budapest: ELTE TÁTK DI, 69–104. old.

Jeskó József, Bakó Judit, Tóth Zoltán (2012): A radikális jobboldal webes hálózatai. Poli-tikatudományi Szemle 21(1): 81–101. old.

Karácsony Gergely, Róna Dániel (2010): A Jobbik titka. A szélsőjobb magyarországi meg-erősödésének lehetséges okairól. Politikatudományi Szemle 19(1): 31–63. old.

Kimmel, Michael (2003): Globalization and its Mal(e)contents. The Gendered Moral and Political Economy of Terrorism. International Sociology 18(3): 603–620. old.

Kimmel, Michael (2007): Racism as Adolescent Male Rite of Passage. Journal of Contemporary Ethnography 36(2): 202–218. old.

Knutsen, Oddbjørn (2011): Strukturális hatások, társadalmi koalíciók és pártválasztás Ma-gyarországon. In Tardos Róbert, Enyedi Zsolt és Szabó Andrea (szerk.): Részvétel, képviselet, politikai változás. Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány. 119–157. old.

Krekó Péter, Juhász Attila, Molnár Csaba (2011): A szélsőjobboldal iránti társadalmi keres-let növekedése Magyarországon. Politikatudományi Szemle 20(2): 53–79. old.

Lévai Katalin, Kiss Róbert (1997): Nők a közéletben. In Lévai Katalin, Tóth István György (szerk.): Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről. Budapest: TÁRKI, Munkaügyi Minisztérium Egyenlő Esélyek Titkársága. 52–70. old.

Nagel, Joane (1998): Masculinity and nationalism: gender and sexuality in the making of nations. Ethnic and Racial Studies 21(2):242–269. old.

Norocel, Cristian (2011): A Feminist Reading of Conceptual Metaphors: the Construction of Radical Right Populist Masculinities in Sweden. (kézirat) Letöltés helye: http://www.ecprnet.eu/sg/ecpg/documents/papers/L-Z/NorocelOvC.pdf Letöltés ideje: 2012. április 15.

Norris, Pippa (2005): Radical Right. Voters and Parties in the Electoral Market. New York: Cambridge University Press.

Pető Andrea (2008): The Rhetoric of Weaving and Healing: Women’s Work in Interwar Hungary, a Failed Anti-Democratic Utopia. In Yannis Yannitsiotis, Dimitra Lampropoulou és Carla Salvaterra (szerk.): Rhetorics of Work. Pisa: PLUS-Pisa University Press. 63–82. old.

Pető Andrea (2012): Far Right Movements and Gendered Mobilization in Hungary. Queries No. 01 (7)/2012. 130–135. old.

Rudas Tamás (2010): A Jobbik törzsszavazóiról. In Kolosi Tamás és Tóth István György (szerk.) Társadalmi Riport 2010. TÁRKI: Budapest. 512–526. old.

Schwartz, Shalom H. (1994): Are There Universal Aspects in the Structure and Contents of Human Values? Journal of Social Issues 50(4):19–45. old.

Sik Endre, Simonovits Bori (2011): Xenophobia among Hungarian Youth. CEU, Bri-tish Council és Open Society Foundation: Youth and Extremism Symposium. Budapest. Prezentáció. Letöltés helye: http://www.tarki.hu/hu/news/2011/kitekint/20111202_1.ppt Letöltés ideje: 2012. július 30.


122


123

Sőrés Anett (2011): A szélsőjobboldali ideológia reprezentációja a debreceni egyetemisták körében. DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék. Szakdolgozat. Letöltés he-lye: http://campuslet.unideb.hu/dokumentumok/tanulmanyok1/Szakdolgo-zat_Sores_Anet.pdf Letöltés ideje: 2012. február 1.

Stenner, Karen (2005): Kindred Spirits, Common Sparks: the Theory of the Authoritarian Dynamic In uő: The Authoritarian Dynamic. New York: Cambridge University Press. 13-36. old.

Szalai Erzsébet (2011): Koordinátákon kívül. Fiatal felnőttek a mai Magyarországon. Bu-dapest: Új Mandátum Kiadó.

Tóth András, Grajczár István (2011): Válság, radikalizálódás és az újjászületés ígérete: a Jobbik útja a parlamentbe. In Enyedi Zsolt, Szabó Andrea, Tardos Róbert (szerk.) Új képlet. Választások Magyarországon 2010. Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány. 57–92. old.

Walby, Sylvia (2011): The Future of Feminism. Cambridge: Polity Press.West, Candace, Don H. Zimmerman (1987): Doing Gender. Gender & Society 1(2):

125–151. old.Wirls, Daniel (1986): Reinterpreting the Gender Gap. The Public Opinion Quarterly 50(3):

316–330. old.Yuval-Davis, Nira (1997): Gender & Nation. London, Thousand Oaks – New Delhi:

SAGE.

Melléklet

3. táblázat. A szubjektív anyagi helyzetet mérő főkomponens alkotóelemeiés a változókhoz tartozó kommunalitások

KommunalitásokAz elmúlt 3 évben milyen mértékben került sor: kevesebb jövedelemből kel-lett fenntartanom a háztartást. (0: egyáltalán nem, 6: nagy mértékben) 0,73

Az elmúlt 3 évben milyen mértékben került sor: hozzá kellett nyúlnom a megtakarításaimhoz vagy kölcsönt kellett felvennem. (0: egyáltalán nem, 6: nagy mértékben)

0,73

Az elmúlt 3 évben milyen mértékben került sor: csökkentenem kellett az üdülésre vagy új háztartási gépekre fordítható kiadásaimat. (0: egyáltalán nem, 6: nagy mértékben)

0,60

Az Önök háztartásának jelenlegi jövedelmi helyzetére mi a jellemző? (1: kényelmesen megélünk a jelenlegi jövedelmünkből, 4:nagyon nehezen élünk meg a jelenlegi jövedelmünkből)

0,29

4. táblázat. A közérzetet mérő főkomponenst alkotó változókés a hozzájuk tartozó kommunalitások

KommunalitásokAz elmúlt két hét során milyen gyakran érezte úgy, hogy derűs és jókedvű? 0,75Az elmúlt két hét során milyen gyakran érezte úgy, hogy nyugodt és kipi-hent? 0,62

Az elmúlt két hét során milyen gyakran érezte úgy, hogy aktív és életerős? 0,64Az elmúlt héten mennyire érezte magát magányosnak? 0,38Mennyire elégedett mostani életével? 0,37

5. táblázat. Az emberek iránt érzett bizalmat mérő főkomponens alkotóelemeiés a hozzájuk tartozó kommunalitások

KommunalitásokA legtöbb emberben meg lehet bízni, vagy nem lehetünk elég óvatosak az emberi kapcsolatokban? 0,68

A legtöbb ember megpróbálná kihasználni Önt, vagy igyekeznének tisz-tességesek lenni? 0,65

Az emberek inkább csak magukkal törődnek, vagy általában segítőkészek? 0,66


124 125

6. táblázat. A politikai bizalmat mérő változó alkotóelemei

Mennyire elégedett a jelenlegi magyar kormány munkájával?Mennyire elégedett Magyarországon a demokrácia működésével?Mennyire bízik a magyar Országgyűlésben?Mennyire bízik a politikusokban?Mennyire bízik a politikai pártokban?

7. táblázat. A külföldön élő magyar nemzetiségűek mekkora részénekengedné meg a betelepülést?

N %Senkinek nem kellene megengedni 150 10,0Keveseknek kellene megengedni 387 25,8Jó néhányuknak meg kellene engedni 475 31,6Sokuknak meg kellene engedni, hogy Magyarországra jöjjenek élni 489 32,6Összes érvényesen válaszoló 1502 100,0

8. táblázat. A bevándorlókkal kapcsolatos attitűdöt mérő index alkotóelemei

Magyarország gazdaságának árt vagy használ, hogy más országból származó emberek ide-jönnek élni?Magyarország kulturális életének ártanak, vagy gazdagítják a más országból származó emberek, akik idejönnek élni?Rosszabb vagy jobb hely lett-e Magyarország azzal, hogy más országból származó emberek idejöttek élni?

9. táblázat. Magyarsághoz kötődést mérő index alkotóelemei

Mennyire kötődik Magyarországhoz? (nagyon kötődik)Mennyire büszke arra, hogy magyar? (nagyon büszke)Melyik a legfontosabb csoport, amihez kötődik: a nemzeti hovatartozása? (említette)

Fonyó Attila

Nyilvánosságképeka magyarországi rendszerváltás folyamatában

Tanulmányomban a magyarországi rendszerváltozás időszakában megjelenő egyes nyilvánosságképeket rekonstruálom. A pártállam és a hatalmon lévő Magyar Szo-

cialista Munkáspárt (MSZMP) nyilvánosság, közvélemény valamint médiaképét és nyilvánosság politikáját, illetve a két kibontakozó ellenzéki csoportosulás, a népi–kon-zervatív mozgalom és a demokratikus ellenzék nyilvánosság elképzeléseit mutatom be korabeli dokumentumok elemzése alapján.

Tanulmányomban öt, alapvetően Jürgen Habermas (Habermas 1993) által kifejtett modellen alapuló nyilvánosság ideáltípust vázolok, és Angelusz Róbertnek a közvé-lemény és nyilvánosság empirikus leírására tett fogalmi distinkcióit (Angelusz 1995) alkalmazva vetem ezeket össze a korszakban megjelenő, a nyilvánosságról szóló doku-mentumokból, megnyilatkozásokból rekonstruálható nyilvánosságképekkel. Az ideál-típusok mindegyike a nyilvánosság működésének jellegzetességeit, jellemzőit próbálja megragadni tiszta formájában. Adott kor adott társadalmának, nyilvánosságának, illet-ve nyilvánosságról alkotott elképzeléseinek ilyen ideáltípusokkal való összevetésével, a modellek jellemzőinek egymáshoz viszonyított arányainak, megjelenési formáinak feltárásával elemezhető.1

A késő Kádár-korszak nyilvánosságának szerkezeti jellemzőinek megragadására a dolgozat nem vállalkozik, az ebben bekövetkező változásokat csak fenti három csoport elképzeléseinek kontextusba helyezéséhez jelzem. A vizsgált korszakom a nyolcvanas évek, a Kádár-rendszer válságának és a demokratikus átmenetnek időszaka. A dolgozat behatárolta keretek miatt nem vállalkoztam sem a rendszerváltást esetlegesen előkészítő régebbi folyamatok és események, sem az 1990-es választásokat követő nyilvánosság és médiapolitikai fejlemények elemzésére.

Nyilvánosságmodellek és ideáltípusok

Jürgen Habermas a reprezentatív nyilvánosság modelljét késő középkori, kora újkori nyugat-európai társadalmak bemutatásával írja le. E társadalmakban a magán és köz-szféra nem válik szét. A hatalom megszemélyesített, s nem az intézményi pozícióhoz kötött. A társadalom rendies, tehát különböző megbecsültségű, presztízsű és életvitelű, valamilyen szinten közösséget alkotó csoportok alkotják.

1 Az ideáltípusok mint elméleti konstrukciók megalkotásáról, használatáról lásd: Weber 1998.


126

Fonyó Attila Nyilvánosságképek a rendszerváltás folyamatában

127

A nyilvánosságban a rangos személyek önmagukat és státuszukat jelenítik meg. Mivel a státusz felmutatása egyben annak biztosítéka is, a reprezentáció mind az alattvalók, mind a többi rangos személy felé irányul. A nyilvánosság elé kilépő és a közönség között nem alakul ki dialógus. A politikai döntéshozatal zártkörű, titkos. A reprezentatív nyilvánosság legfontosabb intézményei egyfelől a különböző szertartások, rituálék, ünnepek, felvonulások. Hasonlóan fontos szerepe van a hatalom állandó vizuális meg-nyilvánulásának: az épületek, szobrok, emlékművek, síremlékek státuszt szimbolizáló mivoltának.

A modern polgári vagy kritikai nyilvánosság kialakulása a polgári tulajdonos réteg megerősödéséhez, a kapitalista társadalom kialakulásához köthető Habermas szerint. E nyilvánosságforma alapja a köz- és magánszféra éles elválasztása, illetve az a feltételezés, hogy azok elválaszthatóak. A polgári nyilvánosság az állam, a közhatalom és a polgári társadalom közötti térben alakul ki, miközben a magánszféra része marad.

A polgári nyilvánosságmodell négy kritériuma a következő: 1. Az általános hozzáfé-rés elve, a közönség elvi lezáratlansága. „A polgári nyilvánosság az általános hozzáférés elvével áll vagy bukik. Olyan nyilvánosság, melyből körülhatárolható csoportok eo ipso ki vannak zárva, nemcsak tökéletlen, hanem egyáltalán nem is nyilvánosság” (Habermas 1993, 150). 2. A nyilvánosság uralommentes volta: Szabad és egyenrangú emberek (tehát tulajdonosok, egzisztenciájukban másoktól nem függők) között folyó kommunikáció. 3. A nyilvános vita racionális. A szabad magánemberek véleménycseréje konszenzusra törekszik és az érvek meggyőző erejét fogadja el. 4. A nyilvánosság előtt bármilyen közügy felvethető, megtárgyalható. A legkülönfélébb (köz)ügyek és politikai döntések a nyilvá-nos okoskodás, azaz a közvélemény fórumain megvitathatók és felülvizsgálhatók.

A polgári nyilvánosság előképe, „gyakorló terepe” az irodalmi szalon, ahol irodalmi, művészeti és történeti kérdések kerülnek a felvilágosodás szellemében a racionális kri-tika górcsöve alá. Hasonló fórumok a tudós társaságok és a kávéházak is mint sajátos közösségi terek. Ezen intézmények mellett a polgári sajtó az, mely minden közre tarto-zó információt és véleményt megpróbál a szélesebb nyilvánosság elé tárni. A sajtó mű-ködése végül a politikai döntéshozatal (a parlament) nyilvánosságát is eredményezi.

A kritikai modell normatív, tiszta formájában nem valósult meg a polgári társa-dalmakban. Ugyanakkor legkésőbb a XIX. századtól normaként jelenik meg az ezen elvek szerint működő nyilvánosság. „Minden olyan társadalomban, amelyben már egyszer megindult a polgári fejlődés, az a modell, amelyre Habermas mint a klasszikus polgári nyilvánosságra hivatkozik, valamilyen, bár csökevényes formában jelen van a kommunikációban” (Heller–Némedi–Rényi 1992). Elvárásként jelentkezik, mint a polgári nyilvánosságra vonatkozó szabálytudás.

Habermas modelljében a négy kritérium teljesítése biztosítja, hogy az ütköztetett, partikuláris érdekekben gyökerező egyedi véleményekből kialakuljon a közvélemény.

Habermas harmadik nyilvánosságmodellje a polgári nyilvánosság hanyatlásának terméke. Leírása tulajdonképpen könyve fő tézise: A nyilvánosság szerkezete átalakult, mert a polgári nyilvánosság fokozatosan refeudalizálódik, ismét felveszi a reprezen-

tatív nyilvánosság egyes elemeit, s a kritikai helyébe a manipulatív és szórakoztató funkció lép.

A folyamat alapja a polgári társadalomban egyértelműnek feltételezett köz- és ma-gánszféra elválasztásának megrendülése. A két szféra tendenciaszerűen egybefonódik; bonyolult, átláthatatlan viszonyok jönnek létre. A jóléti állam kifejlődésével a közha-talom behatol a magánszférába. A magánjog és közjog között egyre nagyobb szerepet játszik a szociális és munkajog. Az általános választójog bevezetésével megszűnik a közügyek okoskodó megvitatása, megjelennek a jól szervezett tömegpártok. A politika professzionalizálódik.

A nyilvánosság tere, jellege és funkciói is változnak. A közügyek érdekmentes és racionális megvitatása helyett a nyilvánosság érdekközvetítő térré válik. A racionális ér-velés helyét átveszik a manipulatív technikák, elmosódik a határ hír és hirdetés között, egyre fontosabb szerepet kap a befolyásolásra épített kommunikáció. „A nyilvánosság udvarrá válik, amelynek közönsége előtt presztízst lehet kifejteni – ahelyett, hogy benne kritikát gyakorolnának” (Habermas 1993, 290).

A politikát nem a közösen kialakított vélemények mentén szerveződő csoportok, ha-nem bürokratikus felépítésű, hatékonyságvezérelt szervezetek alakítják. A közügyekről és a közjóról folyó nyilvános diskurzus helyébe a nyilvánosság kizárásával megkötött alkuk lépnek. Ugyanakkor nyilvános megjelenésében a politika világa maga is a fo-gyasztói társadalom egy szeletévé válik.

Habermas a nyilvánosságról szóló könyvéhez 1990-ben írt előszavában részben felül-vizsgálta az abban leírtakat, továbbá az újragondolásnak több tanulmányban is helyet adott (Wessely 1997).

A refeudalizált, manipulatív nyilvánosság modell helyett Habermas felvázol egy ál-talános politikai és kommunikációs keretet, mely biztosítja annak lehetőség-feltételeit, hogy az egymás mellett élő szubkultúrák, értékrendek együttélése biztosított legyen. E modell a posztindusztriális társadalmak erőteljes szegmentálódásának figyelembe-vételére alapul. A mozaikszerű nyilvánosság társadalmi alapja hálózatszerű szervező-dés. A társadalmi osztályok és rétegek képlékennyé válása, a hierarchikus szervezetek felbomlása, lazulása, a döntéshozatali mechanizmusok decentralizálása, és az egyénre szabottság jellemzi e folyamatot.

A modellben nem a közös önértelmezésre törő polgárok konszenzustörekvése a jellemző, mint a kritikai modellben, ugyanakkor lehetőség van a közügyek érdekegyez-tetéssel történő megvitatására, mivel jogállami keretek biztosítják azokat a kommu-nikációs eljárásokat, melyekkel az érintkezés közös kultúrája biztosítható. A „mozaik nyilvánosságok” egymás mellett működnek, de/és biztosított közöttük az átjárás, il-letve az együttélés a kommunikáció univerzális szabályainak betartásával valamint a jogállam általi betartatásával.

Angelusz Róbert azonban Kommunikáló társadalom című, eredetileg 1980-ban megjelent művében rámutat, hogy a fenti ideáltípusok nem elégségesek az empirikus elemzés számára (Angelusz 1995).


128


129

Egyfelől a nyilvánosság formai (kommunikációs eszközök nyitottsága) és tartalmi (közügyek megközelíthetősége) nyitottsága, lehetősége és ténylegessége alapján java-solja elemezni egy adott kor nyilvánosságát és a közvélemény kialakulásának feltétele-it. „Egy adott társadalomban az egyes témák nyilvánossága mind lehetőség, mind a ténylegesség értelmében minden pillanatban skálákkal jellemezhető, amelyek fokozatai a nyilvános megközelíthetőség küszöbétől, azaz a tájékozottság minimumától a nyil-vános megközelíthetőség teljességéig, vagyis a közönség egészére kiterjedő tényleges tájékozottságig terjednek” (Angelusz 1995, 31).

Másfelől álláspontja alapján a nyilvánosan elérhető információk és véleményáram-latok analitikus elkülönítése is szükséges az általuk betöltött információszükséglet szerint. A kormányzati cselekvésre irányuló véleményformálás és a szükségletek köz-hatalom irányába való kommunikálása, azaz tömeges kialakulás esetén a közvélemény, valamint a magánélet eseményeire irányuló közmegítélés, továbbá az egyéb irányú közér-deklődés elkülönítése a nyilvánosság szerkezetének elemzéséhez nélkülözhetetlen. Mint arra a stratégiai nyilvánosságelemzések rámutatnak (Heller–Némedi–Rényi 1990, Heller–Rényi 2000), a köz és a magán, valamint a nyilvános–nem nyilvános határvonal meghúzására vonatkozó stratégiai cselekvések maguk is a nyilvánosság működésének részei. Ugyanakkor az Angelusz által javasolt leíró megközelítés előnye, hogy a tényle-gesen a kormányzati döntésekre és közügyekre vonatkozó „felfele irányuló” vélemény-áramlatok és szükséglet-kommunikáció, valamint az ezzel kapcsolatos „lefele irányuló” tájékoztatás–orientálás elemzése lehetőséget ad a formai szempontból nyitott(abb), széleskörű nyilvános kommunikációt magába foglaló, ugyanakkor a zárt(abb) tartalmi hozzáféréssel rendelkező nyilvánosság szerkezetek leírására és a látens közvélemény kialakulásának feltárásra. A késő Kádár-korszak nyilvánosság, média és kultúrpolitika története pont ebből a szempontból izgalmas: hogyan alakultak a nyilvánosság e fenti jellemzői. A vizsgált korszak szempontjából így az 1980-ban megjelent Angelusz mű egyszerre jelent elméleti kereteket és rendelkezik forrás erővel a ma elemzőjének.

A fentiek alapján megfontolandó egy köztes, átmeneti ideáltípus felvázolása a rep-rezentatív és a kritikai nyilvánosság között az alábbi jellemzőkkel:

• A közügyek megvitatásának létezik korlátozott terepe, egyes kijelölt közügyek vagy közvélekedések megvitathatók.

• Ugyanakkor a nyilvánosság keretei közhatalmilag szabályozottak, nem képezhetik vita tárgyát és a hozzáférés közhatalmi „regisztrációhoz” kötött.

• Hierarchikus és aszimmetrikus kommunikációval jellemezhető a közügyekről szóló információáramlás.

• Ugyanakkor – ellentétben a reprezentatív nyilvánossággal – a közönség tájékozta-tásának igénye normatív elvként megjelenik és az alulról jövő „javító észrevételek” „jobbító kritika”, „felirati javaslatok”, „sérelmek” megfogalmazása mind a formális, mind – korlátozottan, de – a tartalmi hozzáférés szempontjából normatív elem-ként és ténylegesen egyaránt adott.

Egy ilyen, korlátozott–transzmissziós nyilvánosság szerkezet felvázolása egyfelől történelmi előzményekből is kibontható.

A magyarországi polgárosodás nem a középkori városi polgárhoz, hanem elsősor-ban a középnemességhez köthető. A XVIII. század végén, majd a reformkor idején e közegben hatott a polgári nyilvánosság eszméje és e közegből nőtt ki a hazai polgári nyilvánosság a század végére.2 A XVIII. és XIX. században az uralkodó és az udvar bécsi központja miatt a hazai kiváltságosok és a közhatalom gyakorlóinak elkülönülése figyelhető meg. Létrejön egy olyan, a közhatalomtól elvált gazdasági, társadalmi bázis ahonnan annak elkülönülése és önállósága valamint a nemzet/társadalom érdekei a közhatalom felé artikulálhatók. A polgári modellhez hasonló két szféra körvonalazó-dik: a hazai nemesi kiváltságok és gazdaság világa és az ettől elkülönülő politikai szféra, az uralkodó (közhatalom) és a társadalom kiváltságosai közötti közvetítő tér.

A hazai nemességnek az országgyűlés és a hozzá kapcsolódó intézmények3 révén volt egy olyan nyilvános fóruma, mely mind a magánérdekek megjelenítésének terepe volt, mind a racionális okoskodás egyik gyakorlóterepének tekinthető. E fórum működése sem a reprezentatív, sem a polgári nyilvánosság kategóriáival nem leírható.

Az országgyűlés általános hozzáférést biztosít a nemességnek és a szabad királyi városoknak. Ugyanakkor a lakosság, a közügyek által érintettek 90%-a eo ipso ki van zárva akár a közvetett megjelenésből is. E nyilvános forma, tehát amellett, hogy a társa-dalom egy körülhatárolt, kiváltságos részének érdekképviseleti fórumot biztosít, lényegi jellemzője az is, hogy a nem kiváltságosokat kizárja a megjelenésből. A hozzáférés szabályozott és korlátozott, eszmeként sem jelenik meg az általános hozzáférés elve.

Az országgyűlésen megjeleníthetők közügyekről vallott vélemények, partikuláris érdekek, s legfőképpen sérelmek.

Az országgyűlés mint nyilvános fórum jellemzően reprezentatív jellegű felirati ja-vaslatokat tesz. A működés lényege a felirati javaslat, amely sérelmek, vagy kérelmek közvetítésére alkalmas, ellentétben az autonóm működést demonstráló határozattal. A felirati javaslat logikája elismeri egy felsőbb hatalom illetékességét, a határozati javaslat logikája az önigazgatáson alapul – azaz a modern polgári nyilvánosság közhatalom ellenőrző szerepével analóg.4 Az országgyűlés és a közügyekről ott folyó beszéd nem érinti az uralkodó, a közhatalom legitimációját. Az államhatalom egyes intézkedései megkérdőjelezhetők (sérelmek felterjesztése), de az államhatalom legitimitása nem. A közhatalom nem e nyilvános fórumból meríti legitimációját.

A dolgozatom tárgyát képező rendszerváltáskori dokumentumokból – mint lentebb bemutatom – erőtejesen kirajzolódik egy, e fenti szerkezettel és jellemzőkkel analóg, korlátozott-transzmissziós normatív modell, elképzelés – más, a habermasi ideáltípu-sokkal jobban megragadható nyilvánosság képek mellett.

2 Nem vállalkozhatom az kora újkori és reformkori magyar nyilvánosság változásának áttekintésére. A felvetéssel pusztán egy sajátos nyilvánosságmodellt jelzek.

3 Követválasztások, követutasítások, majd a reformkorban az Országgyűlési Tudósítások.4 A határozati vs. felirati szembenállás legkiforrottabb megjelenése természetesen a Deák Ferenc – Teleki

László vita 1861-ben.


130


131

A rekonstruálható nyilvánosságképek

1. A „demokratikus centralista” nyilvánosság és változása A reprezentatív és a manipulatív leírásA Kádár-rendszer nyilvánosságának működését összevethetjük két habermasi mo-dellel.

A szocialista nyilvánosság működésében fellelhetjük a reprezentatív modell jellem-zőit. „A nyilvánosság funkciója nem a közmegegyezést kritizáló okoskodás volt, hanem a fennálló hatalom kizárólagos képviselete, mindenütt jelenvalóságának és egyedüli igazságának prezentálása, amelyek hátterében az anyagi és a szellemi, világnézeti és politikai hatalom egységének a helyreállítása állt” (Szabó M. 1991). A leírás szerint a társadalom rendies jegyeket viselt, a kiváltságos réteg pedig a káderbürokráciában testesült meg. Ennek megfelelően a „»szocialista« nyilvánosság két, egymással ösz-szefüggő kérdése az volt, hogy mit szabad kimondani és a megszólaló a hierarchia milyen szintjén helyezkedik el. A mondandót a státusjelek hitelesítették és a közéletet a kinyilatkoztatott beszéd hatotta át. […] A testületek nem tárgyaltak érdemi döntéseket, nem képviseltek eltérő politikai akaratokat, feladatuk az volt, hogy a demonstratív egyetértést prezentálják az uralkodó személyek és döntések mellett.”5

A reprezentatív modell alkalmazásának legfőbb hiányossága, hogy a Kádár-rendszer társadalma erősen modernizált volt, ahol a státusz már nem feltétlenül személyekhez, hanem – részben – intézményi pozíciókhoz volt kötött. Habermas manipulatív nyil-vánosságmodellje elsősorban a magán és a köz elválasztásának megszüntetése miatt alkalmazható. Az egybefonódás, egybemosódás sem a habermasi modellben, sem a „létező szocializmusban” nem jelöl ki olyan alapot, ahonnan egyértelmű kritikai ál-láspont vagy érdekartikuláció megfogalmazódhatna.

A reprezentatív és a manipulatív modell a csoportok, rétegek, intézmények egy-bemosódását hangsúlyozza, és egész koncepciója azon alapul, hogy a magán és a köz fokozatosan egybeolvad. A Kádár-rendszerben azonban egy ezzel ellentétes tendenciát figyelhetünk meg: a rendszer kivonul a magánszférából. A kádári kiegyezés keretében a személyes tulajdon és gyarapodás elismerése a hatvanas évek elején megteremtődik. Az állami tulajdon mellett nő a szövetkezeti tulajdon, illetve a háztáji és a kisipari tevé-kenység jelentősége. 1982-ben az új vállalkozási formák bevezetésével megteremtődik a magántulajdonú gazdálkodás feltétele, illetve az állami tulajdon magántulajdonként való használata.

A nyolcvanas években a köz vándorol át szép lassan magánba.A két fenti ideáltípus által behatárolt keret leegyszerűsíti az öndefiníciója szerint

„demokratikus centralizmus” vagy a „szocialista pluralizmus” nyilvánosságának elem-zését.

5 Uo.

Legalább három olyan terület van, amely alapján köztes modell vázolható fel:1. a társadalmi vita különféle intézményesített formái,2. az MSZMP vezetőinek sajátos képe vezető szerepük mibenlétéről,3. a rendszerváltás folyamán az ezekben észlelhető változás.

A társadalmi vita intézményesített formáiA Kádár-rendszer és az aczéli kultúrpolitika idején meglehetősen sok olyan intézmény működött, mely a demokratizmust és a vitakészséget volt hivatott demonstrálni. A TV műsorok közönségszavazásától6 és a rendszer egyes működési hiányait feltáró be-telefonálós, kérdezős, műsoroktól7 kezdve, a KISZ által szervezett „kötetlen” – néha megfilmesített8 – kerekasztalokon és a különböző sajtóvitákon9 át a szakmai és politikai döntéshozatal előkészítést szolgálni hivatott, támogatott társadalmi vita intézményéig. Az előbbiek egy része nyilvánosan megjelenő közvélekedések, azaz a nem a közügyekre irányuló nyilvános vélemények kategóriájába tartoznak az Angelusz Róbert által ja-vasolt analitikus elkülönítésben, de a rendszer önképe szempontjából a nyilvánosság létét voltak hivatottak demonstrálni.

A „társadalmi viták a politikai döntésfolyamatok intézményesült elemévé, ha úgy tetszik, rutinszerűen alkalmazott politikai eljárássá váltak” (Bajomi 1987, 105). Már 1958-tól gyakorivá válnak a törvényelőkészítésben. A társadalmi vita intézménye akár a demokratikus és nyitott jelleget, a „demokratikus centralista” nyilvánosság konszen-zusképző és érdekartikulációs szerepét is igazolhatná, de ezt cáfolja a társadalmi viták konkrét szerkezete. A társadalmi vitákat semmilyen formális előírás nem szabályozta, hiányoztak „a véleményezésbe bekapcsolódók jogait szavatolni képes intézményes biztosítékok” (Bajomi 1987; 107).

Önkényesek és esetiek voltak azok a döntések, melyek arra vonatkoztak, hogy egyál-talán legyen-e vita valamilyen kérdésben, milyen szinten lehet bekapcsolódni, milyen mélységű a vitára bocsátott anyagról való tájékoztatás. Általános volt a szűkre szabott határidő, mely a hivatalos véleményező, törvény- és döntéselőkészítő szerveknek is problémát okozott, nem csak az alkalmi véleményezőknek, azaz rendszerint azok-nak, akikre vonatkozott az adott ügy. (Pl. tantestületek az oktatási törvényről.) A vita gyakorlatilag sokszor a vita fogalmának sem felelt meg, hisz nem alakult ki dialógus: a társadalmi vita rendszerint egyetlen fordulóból állt, a véleményezők megkapták az illetékes hivatal által kiküldött anyagot, véleményezve visszaküldték, s ezután már nem volt módjuk befolyásolni a döntéshozatalt, véleményük vagy érdekartikulációjuk további sorsát.

Mindezek ellenére nyílt mód érdekartikulációra, alulról jövő kezdeményezések be-építésére – de rendkívül bizonytalan és nagyon szelektív módon.

6 Pl. a Gyula vitéz télen-nyáron, (1970) mozi játékfilm által parodizált áramfogyasztás szavazás.7 Pl. az 1968-1976 között működő Fórum, vagy az 1981-től indult Ablak.8 Pl. Extázis öttől hétig (1969) TV dokumentumfilm. 9 Pl. „Kesudió” vita, népesedési viták.


132


133

A kritikai önképA nyolcvanas évekbeli MSZMP határozatok a létező szocializmus önképéhez szorosan hozzákötötték a felvilágosítást és a racionális meggyőzést. A határozatokban vissza-visszatérő igény, hogy a párt legkülönbözőbb fórumai és a párttagok világosítsák fel a lakosságot, és racionális érvekkel győzzék meg a kétkedőket:

„A XIII. kongresszus a propagandamunkát, a pártoktatást a társadalompolitikai és gazdasági feladatok megoldásának nélkülözhetetlen feltételeként jellemezte. Hangsúlyozta, hogy eszméink, világnézetünk terjesztésével segítse a szocialista építőmunkát, neveljen a szocializmus melletti meggyőződéses kiállásra, fejlessze a vitakészséget, növelje a tudatosságot, az aktivitást.”10

Állandó kívánalom, hogy a szocializmusban hívők nyilvánítsanak véleményt a vitás kérdésekben, vegyenek részt vitákban. Szintén állandó a vitakészség hiányának tapasz-talata és elítélése. Több előterjesztés is foglalkozik azzal, hogy a fiatalok és egyetemisták között spontán kialakuló vitaklubokat a KISZ keretébe tereljék, illetve hogy a KISZ lépjen fel kezdeményezőként vitaszervezéssel.

Az önképbe szervesen illeszkedik egy másik funkció, amelynek hangoztatása a rep-rezentatív modellel nem leírható. A párt vezetői szerint a párt maga a közvélemény-nek, illetve a nép érdekérvényesítésének és érdekartikulációjának biztosít csatornát. A lakosság – e szerint – „bizalommal fordulhat” a párt munkahelyi vagy települési alapszervéhez, amely továbbítja véleményét magasabb fórumok felé, s viszont: a ma-gasabb fórumok álláspontját a lakosság felé. A párt nyitott minden kezdeményezésre, sőt maga is kezdeményezőleg lép fel, s fórumot biztosít a kritikának is. Ilyen jellegű legitimációs önkép a reprezentatív, nyilvánosságban nem tapasztalható; a manipulatív nyilvánosságban pedig a polgári nyilvánosság normatív elveiként jelenik meg, s nem egycsatornás érdekartikulációként.

A társadalmi vita és ennek szoros ellenőrzése, valamint az önképben meglévő és folya-matosan legfelső szintű ajánlásként megjelenő két funkció miatt a „létező szocializmus” nyolcvanas évekbeli nyilvánosságképe leginkább a tanulmány elején felvázolt korlátozott–transzmissziós nyilvánosság jegyeit viseli magán. A nyilvánosság kereteit a közhatalom birtokosa kizárólagosan határozza meg, illetve próbálja meghatározni; legitimitását nem a nyilvánosságtól nyeri. Az érdekartikulációnak, a sérelmek és „felirati javaslatok” beter-jesztésének viszont – elviekben – kontrollált terepet biztosít. E nyilvánosságformának legfontosabb szereplője az – Koltai Róbert által is kifigurázott – „illetékes”.

Változás a hatalom nyilvánosságképébenMind az MSZMP, mind a tőle a nyolcvanas évek végén függetlenedő kormány rep-rezentatív kijelentéseiben és önképében a nyilvánosságról szóló elképzelések illetve a

10 Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságának irányelvei a pártoktatás 1986/1987. évi felada-taira (1994) In: A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai, 1985-1989, Budapest, Interart

nyilvánossághoz való viszony gyakorlásának változása figyelhető meg. A nyolcvanas évek közepére a „demokratikus centralizmus” bevett formulája helyébe a „szocialis-ta pluralizmus” és a „demokratizálódás” programja és fogalomhasználata lépett. A nyilvánosság kereteinek meghatározásában betöltött kizárólagos szerep fokozatosan elhalványult.

Az önkép és a gyakorlat változásában két jelenség szembetűnő. 1. A deklarált elveket nem követte a gyakorlat. Míg az elvek és a deklarációk a nyi-

tottság, a publikációs szabadság szélesítését, a nyilvánosság intézményeinek de-mokratizálását, a média decentralizálását hirdették, addig a párt vagy a kormány gyakorlata ettől vagy lemaradt, vagy ezzel ellentétes volt. A párt és a kormány képviselőinek magatartásában visszatérő jelenség volt, hogy egy–egy kezdeménye-zést, elvet elfogadtak és hangoztattak, ugyanakkor a gyakorlatba való átültetését, megvalósítását akadályozták, a „konkrétumok kidolgozásáig” halasztgatták. Ez a jelenség figyelhető meg a Hitel című folyóirat engedélyezésének elhúzásában; az 1986-os sajtótörvény elvei és végrehajtási utasításai közötti különbségben; a Fordulat és Reform című tanulmány kezelésében; az 1988. májusi országos párt-értekezletet követő magatartásban; valamint a Nemzeti Kerekasztal tárgyalások alatt a párt delegáltjai által folytatott stratégiában.

2. A gyakorlatban a nyilvánosság szabályainak és kereteinek meghatározása, a sajtó szabadságának kibontakozása a párttól és a kormánytól nagyrészt függetlenül, sokszor ellenében történt a nyolcvanas évek közepétől. Az MSZMP-nek a nyil-vánosság keretfeltételeivel kapcsolatban hangoztatott álláspontja fokozatosan mozdult el az irányított, monopolhelyzeten alapuló elképzeléstől, s csak 1989 nyarára, a Nemzeti Kerekasztal Tárgyalások idejére jut el a valóban plurálisabb nyilvánosság elfogadásáig, akkor is csak a deklarációk szintjén. A hivatalos állás-foglalások a nyilvánosságról és játékszabályai meghatározásáról minden esetben az események által kikényszerített, utólagos aktusok voltak, mint azt a következőkben bemutatom.

Az önkép változása a pluralizmus fogalmának rehabilitálásával kezdődött a foga-lomhasználatban: a „demokratikus centralizmust” a „szocialista pluralizmus” hívószava váltotta fel. A hetvenes évek eleji konzervatív fordulat után ennek első állomását Aczél György 1977-ben megjelent írásai képviselték. Aczél „folyvást azt hangsúlyozza, hogy a szocializmus nincsen »készen«, az egy folyamatosan átalakuló tökéletlen rendszer, amelynek számos változata létezhet a nagyvilágban egymás mellett, amely nem zár-ható dogmákba, amelyben nincsenek kész válaszok, receptek, modellek, amelyben az ellentmondások, érdekütközések folyamatosan újratermelődnek, és mindig más és más alakzatban állnak elő, amelyben alapvető fontosságuk van a vitáknak, s nem mindig feltétlenül a kormánynak van igaza” (Révész 1997, 298). Ekkor használja először azt a formulát, hogy a „demokrácia a szocializmus létformája”, a nyilvános érdekütköztetés ennek velejárója. Még a marxisták és „ellenségeik” közötti vitát is nélkülözhetetlennek tartja. Ez „mindig a rendszeren belüli áramlatok, alternatívák, érdekcsoportok nyílt


134


135

megjelenését, versenyét, választhatóságát, koalícióját jelenti, és természetesen nem a rendszerek közötti választás lehetőségét.[…] Aczél elképzelésében a szocialista plu-ralizmus úgy fejlődik ki szervesen, ahogy a szocializmus ellenzéke, a rendszerszintű alternatíva lehetősége – szervesen – elhal. Minél inkább elhal, annál biztonságosabb, szabadabb, annál kevesebb megszorítást igényel a szocialista pluralizmus” (Révész 1997, 302). Aczél nézőpontja nem vált általánossá 1986-ig, a harmadik, MSZMP KB által hozott „ellenzéki határozatig” (1986. július 1.) legalábbis, a pluralizmus rehabi-litációja azonban megtörtént, amit a tudományos legitimáció mellett (Bayer–Hardi 1985) a hivatalos szóhasználat is mutat. A pluralizmus fogalma 1985-től a peresztrojka fogalmával párhuzamosan válik kötelező irányelvé a párt politikájában.

A nyolcvanas évek elején még egy másik Aczél-formula számított irányadónak a nyilvánosság keretfeltételeinek meghatározásában: A „párt önmaga ellenzéke”. A nyolc-vanas évek elején az MSZMP önképe és nyilvánosságról való felfogása egyértelműen a párt vezető szerepére épült az érdekpluralizmus valóságos meglétének elismerése mellett. E nézet szerint az érdekartikulációs csatorna maga a párt. A nyilvánosságba való belépés kontrollját a párt ellátja, a nyilvánosságban megjelenő témák területén a párt kontrolljának érvényesítése a kívánatos. A sajtó és az elektronikus média szerepe: „a tájékoztatás, az agitáció, a propaganda hármas” feladatának színvonalas ellátása (Az MSZMP KB Politikai Bizottságának határozata a Magyar Televízió munkájáról 1986. július 1.).

Az 1985-ben tartott XIII. MSZMP kongresszus még egyértelműen a nyilvánosság intézményeinek ellenőrzéséről határozott: az ideológiai munkának gyorsan és élesen kell reagálni a szocializmustól idegen eszmékre; a propagandának le kell lepleznie a kapitalizmus kizsákmányoló jellegét, és be kell mutatnia hanyatló voltát; a televízió, saj-tó feladata a párt politikájának megismertetése, a szocialista értékek megbecsülésének közvetítése. (A Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusának jegyzőkönyve 589–590. oldal.)

A kongresszus záródokumentuma ugyanakkor leszögezte: „szélesedett a szocialista demokrácia”, és a demokratikus kibontakozást követendő elvként rögzítette. (A Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusának jegyzőkönyve 569. oldal.) A politikai intézményrendszer reformjának számított az 1985-ös választásokra bevezetett kötelező kettős jelölés, mely elvben lehetővé tette független jelöltek indulását is. A gyakorlat más mutatott: a jelölteknek el kellett fogadniuk a Hazafias Népfront nem is létező program-ját, a független jelöltek listára kerülését pedig a párt alapszervei megakadályozták.

1986-ban csak részleges és minimális elmozdulás tapasztalható a nyilvánosságpoli-tikában, noha ez az év fordulatnak számított: felgyorsultak a gorbacsovi reformok; a csernobili katasztrófa megkérdőjelezte a rendszer egészének irányíthatóságát; nyárra egyértelművé vált a XIII. kongresszus élénkítésre épülő gazdaságpolitikájának kivite-lezhetetlensége.

A nyilvánosságpolitika területén néhány apró változás figyelhető csak meg: A harma-dik „ellenzéki határozat” elismerte a párt korlátozó nyilvánosságpolitikájának hibáit. A

parlament elfogadta a sajtótörvényt (1986. évi II. törvény), mely egyetlen szempontból jelentett előrelépést: törvényi szabályozás határozta meg a sajtó és a média tevékenysé-gét. Maga a szabályozás azonban súlyosan adminisztratív és korlátozó volt.

A sajtótörvény leszögezte: a Magyar Köztársaság Alkotmánya biztosítja a sajtósza-badságot, mindenkinek joga van a sajtó útján közölni nézeteit, alkotásait, ugyanakkor időszaki kiadvány alapítója csak állami szerv, gazdálkodó szervezet, társadalmi szerve-zet, egyesület lehetett, és az engedélyezést az illetékes Minisztertanácsi Tájékoztatási Hivatala egy gumiszabálynak köszönhetően megtagadhatta. Mindennek következté-ben az engedélyeztetéssel gyakorlatilag 1988. közepéig nem lehettet élni11.

Az első valós kísérlet az MSZMP nyilvánosságról vallott hivatalos álláspontjának és gyakorlatának jelentős megváltozására a „Fordulat és Reform” tanulmánykötet elké-szítése, majd megvitatása volt 1987 áprilisában (Antal et al. 1987).

A tanulmánykötet javasolta:

„Politikai reformban ki kellene alakítani a párt alkotmányos helyét, azt az új mun-kamegosztást, amely a párt, a képviseleti és államigazgatási szervezetek, az érdekkép-viseletek, a nyilvánosság intézményei között közgazdaságilag ésszerű, demokratikus és jogilag szabályozott” „A reform alapja a társadalmi nyilvánosság. A nyilvánosság összefüggéseit kommunikációs törvényben célszerű szabályozni, amelyet az ország-gyűlésnek a nyilvánosság ügyeire létrehozott bizottsága dolgoz(tat) ki. Az informális jellegű sajtóirányítást fel lehet, és fel kell váltani egy jogilag pontosan szabályozott tájékoztatás- és tájékozódáspolitikával.” (Uo. 660–661)

A tanulmány szerzői megfogalmazták a reform alapkritériumát és saját kívánságukat:

„A program, az e felett folytatandó vita, illetve a végrehajtás kapjon teljes nyilvá-nosságot a tömegkommunikációban; ki kell dolgozni a nyilvánosság bevonásának feltételeit, intézményi rendszerét.” (Uo. 663)

A javaslatcsomag nem épült be az MSZMP önképébe és gyakorlatába. A reformjavas-latokat az MSZMP KB Közgazdasági Munkacsoportja véleményezte és gyakorlatilag lesöpörte az asztalról (A Közgazdasági Munkaközösség állásfoglalása (1987). A hivatalos álláspont leszögezte ugyan, hogy a „politikai reform keretében előre kell haladni a társa-dalmi nyilvánosság kérdésében. Fontos szempont, hogy a társadalom széles rétegeit érintő kérdésekben ne szülessenek döntések a nyilvánosság bevonása nélkül.” (Uo. 669)

A nyilvánosság és az érdekközvetítés kereteinek meghatározásában élvezett mono-pólium csökkentésére tett javaslatot a határozat elutasította:

„A párt vezető szerepének szélesebb politikai szövetség keretében kell megújulnia, megerősödve érvényesülnie. Ez feltétlen szükséges az erősödő közömbösség ellen-súlyozásához és a másként gondolkodók megnyeréséhez. A párt nélkül létezhetnek reformgondolatok, de nincs reformfolyamat.” (Uo. 670)

11 A Liget első számát például bezúzták.


136


137

A munkaközösség a vitát ezzel lezártnak tekintette. A „Fordulat és reform” megszületése mindenképpen fontos állomás a hivatalos nyil-

vánosságkép változásában, de a tanulmány beterjesztésekor a „demokratikus centraliz-mus” fogalma alatt megfogalmazott nyilvánosság kép nem fordult a reform, és ezáltal egy nem monopolisztikus nyilvánosságkép irányába:

„Az agitáció és a propaganda a helyesen értelmezett társadalmi érdeket képviselje. A tömegpolitikai munkában tegyék világossá a gazdaságpolitikai célokat és köve-telményeket, mozgósítsanak a végrehajtásra. Mutassák be a jó kezdeményezéseket, tárják fel a kibontakozást akadályozó tényezőket, értessék meg, hogy csak a ter-melőmunka hatékonyságának növelése útján juthatunk előbbre. […] A Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a sajtó, a tömegtájékoztatás dolgozói munkájukkal szolgálják a program sikeres végrehajtását. Képviseljék, ismertessék és magyarázzák a párt álláspontját, a kormány intézkedéseit; terjesszék az előremutató, kedvező tapasztalatokat; vitatkozzanak a téves nézetekkel, a kishitűséggel, és bírálják a párt politikájával ellentétes gyakorlatot.” (Az MSZMP KB állásfoglalása a gazdasági-társadalmi kibontakozás programjáról, 1987. július 2.)

Az 1986-ban elkészült dolgozatból a megvitatása után csak egy rövidített és átírt változat jelent meg a fenti hivatalos állásfoglalás kíséretében. A nyilvánosságról szóló leglényegesebb pontok ebből kimaradtak, mint: „A politikai intézményrendszer ke-retében működő fórumok és információs csatornák nem váltak a hatalom és a civil társadalom közötti eszmecsere eszközeivé” (Fordulat és Reform 1988). Megjelentek viszont szamizdatban az AB Hírmondó 1987/2 számában. A teljes szöveg legálisan 1988 májusában az MSZMP májusi országos értekezletével párhuzamosan jelenhetett meg a Medvetáncban.

Az MSZMP történetében és a nyilvánosságképének változásában egyaránt jelentős szakasz volt az 1988. május 20–22-én tartott országos értekezlet. Leváltották Kádár Jánost a főtitkári székből, helyére Grósz Károlyt választották, a Központi Bizott-ságot reformerekkel töltötték fel. Ezen az értekezleten vált hivatalos programmá a szocialista demokrácia megvalósítása és fogalmazódott meg az igény a pártstruktúra átalakítására is.

A változások kikényszerítettek voltak: romlott a közhangulat, a pártalapszervezetek elégedetlenek voltak, a sztrájkok és tüntetések megszaporodtak, s egyre erőteljesebben léptek fel az ellenzéki szervezetek.

1988 januárjában elkezdődött a Magyar Újságírók Szövetségének, majd a Hazafias Népfront keretében a „Fordulat és Reform”: ’Javaslat a nyilvánosság reformjára’ című fejezetének megvitatása. Párhuzamosan jelent meg a felhívás a Nyilvánosság Klub megalakításáról. A nyilvánosság kereteit tágítani kívánó, a társadalmi nyilvánosságot csorbító módszereknek, eljárásoknak együttes erővel elejét venni kívánó egyesületről, az újságírók egy részének nyílt függetlenedési törekvéseiről nem lehetett nem tudo-mást venni.

Az 1988. májusi párthatározat (A Magyar Szocialista Munkáspárt Országos érte-kezletének állásfoglalása a párt feladatairól, a politikai intézményrendszer fejlesztéséről 1988. május 20–22.) elismerte a nyilvánosság kiemelkedő szerepét:

„A szocialista demokrácia kiteljesítésének fontos része a társadalmi nyilvánosság, amely jó lehetőségeket teremt a közéleti tájékozódáshoz, az érdekek különbségének és azonosságának felismeréséhez, a közmegegyezés létrehozásához, a társadalmi ellenőrzéshez. A politikai nyilvánosság terjedjen ki a párt-, az állami, a társadalmi életre, az állampolgári jogokra és gyakorlásuk módjára is.” (Uo. 444)

Az elvi deklarációnak ellentmondott a nyilvánosság intézményei ellenőrzésének fenntartására rögzített igény, a párt vezető szerepének újbóli deklarálása. Azaz e párt-határozat elismeri az érdekartikulációt a nyilvánosságban, de meghatározza a nyilvá-nosságba való kilépésnek kritériumát, két tabu betartását: a szocialista rendszer és a Szovjet szövetség megkérdőjelezhetetlenségét, így a nyilvánosságban való megjelenés keretfeltételeinek meghatározását a párt továbbra is magának vindikálja.

1988 májusa és 1989 februárja között az MSZMP hivatalos nyilvánosságképe nem változott, csupán a tőle függetlenül zajló változásokat kényszerült határozataiban dek-larálni (Az MSZMP KB állásfoglalása a belpolitikai helyzetről és a párt feladatairól 1988. november 1–2.):

„A nyilvánosságnak kitüntetett jelentősége van politikai rendszerünk megújítá-sában és működtetésében. Az önálló tényezőként színre lépett sajtó megfelelően illeszkedjen a demokratizálódási folyamatba. A politikai intézmények és az újságíró társadalom között jó együttműködés, partneri viszony alakuljon ki. Felgyorsítjuk a nyilvánosság korszerűsítésével foglalkozó állásfoglalás előkészítő munkáját. Kö-vetkezetesen érvényesíteni kell a lapalapítók és – fenntartók érdekeit, politikai és anyagi felelősségét. Ez különösen vonatkozik a kormány által felügyelt nagy hatású tömegkommunikációs eszközökre. A különböző alternatív nézeteknek csak [kieme-lés tőlem – F.A.] a tényleges súlyuknak megfelelően adjanak teret. Éljenek jobban az e nézetekkel vitázó kritikai funkciójukkal, amihez mozgósítani kell az érdekelt területen dolgozó kommunistákat. Nyíljon mód arra, hogy a különböző szervező-dések a sajtótörvény alapján teremtsék meg saját nyilvánosságukat.” (Uo. 486)

A párt vezető szerepéről vallott felfogás mit sem változott:

„A pártnak az az álláspontja, hogy vezető szerepét az egypártrendszer kereti között gyakorolja.” (Uo. 488)

Tovább élt és hatott a keretfeltételek meghatározásának igénye. Grósz Károly a Nyil-vánosság Klub megalakulási kísérlete alkalmából megjegyezte, hogy a szervezetek meg-alakulásakor „tudnunk kell, milyen szándék vezeti azokat, akik ilyesmiket elindítanak.” (hiv: Nyilvánosság Klub Ügyvivő Testületének Állásfoglalása 1988. november 8.) Előzetes egyeztetéshez és alkuhoz kötné még 1988 áprilisában is az addigra alkotmá-


138


139

nyosan biztosított egyesülési joggal való élést. Az MSZMP és az MDF között 1989 januárjában tartott nyílt vitán Sólyom László az MDF képviseletében megdöbbenve jegyzi meg, hogy a deklarált elvek ellenére „a vezetők és az apparátusok még mindig fordítva gondolkodnak, és azt hiszik, hogy az ő engedélyük szükséges ahhoz, hogy bármi is történhessék” (Sólyom 1989, 44).

1988 májusa és 1989 februárja között az MSZMP hivatalosan hangoztatott képe a nyilvánosságról sokkal monopolisztikusabb, és sokkal inkább ellenőrzés központú volt, mint a nyilvánosság valódi állapota. A közszolgálati intézményeket a tiltakozások ellenére továbbra is sajátjaként kezelte illetve próbálta kezelni, míg az év folyamán tizenöt 1000 fősnél nagyobb tüntetés adott hangot annak, hogy létezik érdekplura-lizmus. 1988-ban folyamán megalakult számos olyan szervezet, melyek deklaráltan nem a szocializmus alapján álltak. Az év második felében hetilapok és folyóiratok sokasága indult meg.

1989 februárjában és márciusában állt be újabb jelentős változás az MSZMP po-litikájában: a párt feladta a vezető szerep igényét és meghirdette új sajtópolitikáját. (Az MSZMP Központi Bizottságának állásfoglalása a politikai rendszer reformjának néhány időszerű kérdéséről 1989. február 10–11.)

Az MSZMP 1989. március 29-i Központi bizottsági ülésén állást foglalt a politi-kai nyilvánosságról, és az állásfoglalást Berecz János előterjesztésével és vitazárójával egybefűzve még abban a hónapban ki is adta kis füzet formájában (Nyilvánosság és sajtópolitika 1989). A határozatban az MSZMP KB leszögezte saját magáról, hogy a politikai nyilvánosság és tájékoztatás reformját 1988 májusában az MSZMP kez-deményezte, továbbá leszögezte, hogy már szakított a korábbi direkt társadalomirá-nyítás és korlátozott nyilvánosság gyakorlásával. A KB értékelt is, e szerint: a pozitív véleménycsere mellett megjelentek anarchikus tendenciák, és a véleménypluralizmus a szélsőséges nézeteknek is helyt ad, ami negatív folyamat.

A leglényegesebb áttörés a nyilvánosság ellenőrző funkciójának elismerése volt:

„A nyilvánosság egyik fontos funkciója az állam tájékoztatása, informálása a civil társadalom szükségleteiről a sajtó, a közvélemény nyilvános fórumai útján. A nyil-vánosság ereje lehet képes arra, hogy az államot és a hatalmat gyakorló politikai szervezet-rendszert folyamatosan beszámoltassa, ellenőrizze, »legitimációra kény-szerítse« az állampolgárok nevében.” (Uo. 19–20)

Szintén új elem volt annak belátása, hogy az 1986-os sajtótörvény közigazgatási szemléletű, változtatásra szorul, illetve demokratikus törvényi szabályozásra és garan-ciákra van szükség a nyilvánosság intézményeinek működéséhez. Áttörésnek számít az is, hogy a sajtó működését piacgazdasági alapon tartotta elképzelhetőnek a párt-határozat.

Ugyanakkor a határozat továbbra is kívánatosnak tartotta, hogy a kormány hatá-rozza meg az MTI, MR, MTV politikai irányvonalát, és elítélően szólt arról, hogy „gyakori, hogy a politikai, gazdasági rendszer közvetlen vagy közvetett bírálói mel-

lett nem kapnak azonos nyilvánosságot azok, akik nem élezni akarják a társadalmi konfliktusokat, hanem a feszültségek enyhítésén, a konfliktusok oldásán, a nemzeti összefogáson dolgoznak.” (Uo. 21)

A következő szakaszt a Nemzeti Kerekasztal Tárgyalások előkészítése és lefolytatása jelentette. Addigra hatalmi súlyponteltolódás alakult ki: a kormány fokozatosan füg-getlenedett a párttól, az MSZMP pedig veszített befolyásából, rohamosan csökkent taglétszáma és népszerűsége.

A Nemzeti Kerekasztal két okból is érdekes a nyilvánosság szempontjából: egyrészt maguknak a tárgyalásoknak a nyilvánossága, másrészt a nyilvánosság kérdéskörének megtárgyalása miatt. A tárgyalások nyilvánosságát egyértelműen az MSZMP kont-rollálta: sikerült az Ellenzéki Kerekasztallal olyan megállapodást aláíratnia, ami csak a plenáris ülések és a közös zárónyilatkozat nyilvánosságát biztosította, az érdemi viták és döntések zárt ajtók mögött folytak.

Az elvi kérdésekben az MSZMP delegációja elfogadta az Ellenzéki Kerekasztal javas-latait: Az Alkotmány 64. §-ának helyébe a következő rendelkezés kerülését elfogadta: „A véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság mindenkit megillető alapvető szabadságjog” (Vásárhelyi 1999). A tárgyalásokon szintén elfogadta a „Pártatlan tájé-koztatás alapelveiről” szóló elvi határozatot:

„A Magyar Távirati Iroda, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió – mint nemzeti, közszolgálati intézmények – biztosítják, hogy 1. Pártatlanul ismertetik a magyar politikai élet eseményeit, a társadalmi gazdasági

folyamatokat;2. Egyenrangúként kezelik a különböző politikai erőknek, ezek képviselőinek fel-

lépéseit és állásfoglalásait;3. Azonos feltételek között érvényesítik a pártok és szervezetek válaszadási lehetősé-

gét, egyszersmind érvényre juttatják azt a tájékoztatási és szerkesztési elvet, hogy az egyes megnyilatkozások és álláspontok ismertetése tartalmazza eredetüket, hátterüket és egymásra vonatkozásukat;

4. Az intézmények munkatársai munkájukban nem érvényesítik pártpolitikai el-kötelezettségüket;

5. A tájékoztatáspolitikáért és a szerkesztésért felelős vezetők fokozott felelősség-gel tartoznak az általuk vezetett területen a fenti alapelvek érvényesüléséért.” (Beszélő 1999/10; 66)

Az állásfoglalást megjelenése után így kommentálta az MSZMP KB titkára, Barabás János, demonstrálandó, mi az MSZMP álláspontja az ügyben:

„A nemzet televízióját a kormány irányítja. Ezért a kormány érdekeinek nagy szere-pet kell tulajdonítani. A kormány a nemzet kormánya ugyanis, s ha nem a nemzet érdekeit képviseli, akkor majd leváltják a választásokon. Amíg viszont nem váltják le, addig a kormány érdekeit, értékelkötelezettségeit, hangsúlyait nem sértheti a


140


141

nemzet televíziója.” „Ma az MSZMP-nek mint politikai erőnek a kormánya kor-mányoz. A világ legtermészetesebb dolga, hogy ennek a kormánynak a törekvéseit kell elsősorban tükröznie” (Beszélő 1999/10; 67).

Az elvi pontokban hiába született megállapodás, azt azonnal gyengítették e nyilatkoza-tok. Az MSZMP nyilvánosságpolitikájának változatlanságát azonban az a tény demonst-rálja jobban, hogy az elvek gyakorlati megvalósítását megakadályozta akkori legnépsze-rűbb képviselője. A fenti három nyilvános intézmény működését ellenőrizni hivatott öt fős ellenőrző testület személyi összetételét megvétózták. A közszolgálati média ezek után 1990 januárjáig – a csak 1992 júniusában az Alkotmánybíróság által hatálytalanított 1074/1974-es minisztertanácsi határozat értelmében – Pozsgay Imre államminiszter felügyelete alatt állott, aki egyben az akkor már MSZP köztársasági elnök jelöltje és kampányfőnöke is volt. 1990 januárjában saját és az MDF-nek is tetsző embereit nevezte ki a televízió irányítását ellátó elnökségi tagoknak, illetve a híradó főszerkesztőjének.

Az MSZMP monopolhelyzetének lehetősége az 1989. novemberben tartott „négyigenes” népszavazás sikerének köszönhetően, a pártszervezetek munkahelyi ki-tiltásával szűnt csak meg. A kormányzaton keresztül gyakorolt médiakontroll azonban az 1990-es választások második fordulójáig tartott. A hatalom nyilvánosságképe és stratégiája 1988-tól mindvégig korlátozóbb volt, mint a nyilvánosság állapota, s az MSZMP reformjai e téren mind kikényszerítettek voltak.

Azok a visszaemlékezések, melyek az MSZMP-nek vagy hatalomban lévő reform-szárnyának tulajdonítják a rendszerváltás előkészítését, illetve a nyilvánosság demok-ratizálódását a „létező szocializmus” pluralizmusából bontják ki, egész egyszerűen nem felelnek meg a dokumentálható valóságnak. Ugyanakkor azok az elemzések, vélemé-nyek sem támaszthatók alá, melyek az 1989-g tartó totális kontroll rémképét festik a Kádár-rendszer égboltjára.

2. A konzervatívvá váló ellenzék két nyilvánosságképe:a fórumtól a népvezér-követő közönségig

A népi vagy nemzeti jelzővel illetett mozgalom, és az abból 1987-ben megszerveződő Magyar Demokrata Fórum nyilvánosságképének rekonstruálásához áll rendelkezésre a legkevesebb forrás. Mivel a nyilvánossággal kapcsolatban tételesen kifejtett programja nem volt e csoportnak, cikkekből, megnyilatkozásokból sikerült kibontanom két eltérő nyilvánosságmodellt, mely e közegben megjelent.

Az egyik leginkább olyan korlátozott–transzmissziós modellel írható le, mely közel áll a polgári–kritikai nyilvánosság képhez. A másik a népvezér / próféta és egységesnek tételezett népe / követői közötti kommunikációs térre alapozó elképzelés.

A fórum elképzelésAz általam fórum elképzelésnek nevezett nyilvánosságképet az MDF megnyilatkozá-saiból és működéséből próbálom kibontani.

A fórum elképzelés a polgári, kritikai nyilvánosság elemeiből is építkezett. Visz-szatérő követelményként jelent meg benne az általános hozzáférés elve, ugyanakkor a közhatalom ellenőrzésének igénye is, mint pl. az aktanyilvánosságot követelő MDF javaslatban (Sólyom 1989, 46).12 Követelése volt, hogy a társadalom minden független szerveződése „a tulajdonos jogán vehesse igénybe a rádió és a televízió nyilvánosságát” (Csengey 1988).

A közhatalom ellenőrzője és az érdekpluralizmus kifejezője ugyanakkor e rekonst-ruálható elképzelésben elsődlegesen nem a polgári nyilvánosság tere, hanem egyrészt az országgyűlés mint a nemzeti függetlenség kívánt megtestesítője, másrészt maga a szerveződő fórum. A Magyar Demokrata Fórumnak sajátos szerepe van vagy kellene, hogy legyen a megnyilatkozások szerint. E fórum „szellemi koalíció”, olyan „független demokratikus mozgalom, mely kiterjed az ország és a magyarság egészére.” (A Magyar Demokrata Fórum Alapítólevele 1988.) E mozgalom önmeghatározása szerint sem nem ellenzéki, sem nem kormánypárti.

A fórum feladatai:

„– felszínre hozza és a sokszínűség fenntartásával összefogja a magyarság legjobb szellemi erőit minden társadalmi rétegből, az itthon és az ország határain kívül élő magyarság köreiből annak érdekében, hogy a nemzet sorskérdéseire megfe-lelő időben megfelelő megoldásokat keressen, javaslatokat tegyen és azokat a nyilvánosság elé tárja;

– adjon fórumot és nyilvánosságot a gyűlölködéstől, a politikai szélsőségektől men-tes különféle nézeteknek és gondolatoknak;

– más független társadalmi erőkkel együtt törekedjen megteremteni a párbeszéd és az együttműködés lehetőségeit a társadalom és az országot kormányzó hatalom között mindazon ügyekben, amelyekben az eszmecsere és az együttműködés az ország és a magyarság jövője érdekében nélkülözhetetlen.” (Uo.)

A fórum maga négy funkciót tölt(ene) be: nyilvános politikai vitákra (Kiss Gy. é.n.) ad lehetőséget, tehát vitafórum; összefogja és mozgósítja az összes megjelenő érdeket; közvetít a társadalom és a közhatalom között; nemzeti önismeretre nevel. Az MDF ala-pító levele a más társadalmi szervezetekkel való együttműködésre irányul. Ugyanakkor a funkciókból és a felmerülő igényekből – például saját iskolahálózat üzemeltetése – egy olyan kép bontakozik ki, mintha a fórum valamiféle csúcsszerv vagy elsőbbséget érdemlő szervezet lenne.

A fórum elképzelés nyilvánosságképében a fórum a meghatározó érdekközvetítő csatorna és a viták tere. Az érdekegyeztetés kiemelt kerete a parlament, aminek el-sődleges feladata azonban nem ez, hanem a nemzeti függetlenség demonstrálása (az idegen, konkrétan a szovjet hatalom felé). Mellettük működnek még más nyilvános

12 Sajátosan jelentkezik a polgári igény egy vita hozzászólásában: “Hadd térjek vissza a demokratikus úr megszólításhoz és szintén demokratikus magázódáshoz a dzsentri tegeződés helyett. Én inkább a polgári hagyományt követném itt” (Kiss Gy. 1989, 57).


142


143

intézmények, a sajtó és az elektronikus média. Ez utóbbiaknál biztosítandó az általános hozzáférés elve, ugyanakkor elődleges szerepük nem a vita, nem az ellenőrzés, hanem a nemzet felemelése, a „nemzeti önismeretre nevelés” (Ilkei 1989, 37). Mi azonban, akik egy lap segítségével nem csak a politikai s hatalmi rendszert akartuk megváltoztatni, hanem a magyarság megrontott életösztönét, stílusát, lelkületét, sehogy se kezdhettük volna riadalmat keltő radikális eszmékkel és radikális módszerekkel.” – írta Csoóri Sándor a hét év alkudozás után megjelent Hitel című lap első számának bevezetőjében arról, milyen szerepet szán eme sajtóorgánumnak (Csoóri 1988, 4).

A viták a Fórum szellemi koalíciójában, az ellenőrzés a már legitim (valós választások következtében legitimmé váló) parlament keretei között valósulnának meg.

A Fórum gyakorlati működése a szellemi koalíciós igényt, illetve a közhatalom és a társadalom közötti közvetítői funkciót egyaránt megcáfolta. Az első 1987-ben tartott lakitelki találkozóról a „baráti összejövetel” indokával a szervezők eo ipso kizárták a szamizdat készítő demokratikus ellenzéket a fórumban való megjelenéstől. Az MDF mint társadalmi szervezet 1989 februárjáig minden közös ellenzéki kezdeményezés-ből kihátrált. A nemzeti kerekasztal tárgyalások alatt pedig az MSZMP és az MDF vezetőinek alkuiból sajátos „népfrontos” együttműködés lehetősége bontakozott ki, ami a nyilvánosság egy része feletti kormányzati ellenőrzés fennmaradásának veszélyét is magában rejtette.

Az egyes akkori MDF tagok vagy vezetők nyilatkozataiból kibontható fórum elkép-zelés és a szocialista pluralista nyilvánosság modell között rendkívül sok a hasonlóság. A fórum modellben maga a fórum tölt be egyszerre kiemelt érdekközvetítő csatorna és a nemzettudatot erősítő szerepet, míg erre a „demokratikus centralizmusban” a párt és a népfront hivatott. A „demokratikus centralizmus” modellben és a fórum elképzelésben egyaránt meghatározó a felirati jelleg. Ugyanakkor a fórum modell az általános hozzáférés alapján áll, és működését a jogállami keretek biztosítják. Sok-kal demokratikusabb és plurálisabb a „létező szocializmus” nyilvánosságképénél, de a korlátozott–transzmissziós elven nem lép túl. Amint azt legjobban az 1990-ben hatalomra került MDF nyilvánosság és sajtópolitikája ékesen bizonyította, melyet Lázár Guy így jellemez:

„A harcos médiumok a rendszerváltás lezajlásával betöltötték történelmi funk-ciójukat. Az ellenzékiség értelmét vesztette a nép akaratából, szabadon választott kormánnyal szemben. Egy legitim hatalommal szemben a médiumoknak egyfajta »transzmissziós szíj« szerepét kell vállalniuk, hogy az új, demokratikus rendszer minél jobban megszilárduljon és kiteljesedjen” (Lázár 1995).

A népvezéri modellA hol népinek, hol nemzetinek nevezett csoportosulás nyilvánosságképét és a nyil-vános intézményrendszerhez való viszonyát nagymértékben meghatározta egy másik nyilvánosságkép, mely a népi–radikális szárnynak mondható szerzőhármas szövegeiben jelent meg.

Csoóri Sándor, Csengey Dénes és Csurka István rendszeresen foglalkozott a nyil-vánosság, a média, a kultúra kérdéseivel. A népi–nemzeti–konzervatív ellenzéki cso-portok kedvelt, és az MDF kvázi hivatalos folyóiratának tekinthető Hitelbe szinte csak ők írtak a nyilvánossággal, médiával foglalkozó cikkeket 1988 és 1990 között. Így sajátos, sokszor egymásét sem lefedő nyilvánosságképük hatással lehetett az egész népi, konzervatív mozgalomra és politikára. E nyilvánosságkép éppúgy megtalálható Csurka István 1985-ös monori és 1987-es lakitelki felszólalásában, mint Csoóri Sándor hírhedt, 1990-es dolgozatában, a Nappali Holdban (Csoóri 1990).

A népvezérinek nevezhető nyilvánosságkép sem a reprezentatív, sem a polgári–kriti-kai, sem a korlátozott–transzmissziós ideáltípussal nem írható le, egyes elemei viszont a habermasi manipulatív nyilvánosságképpel azonosíthatók.

A népvezéri modell egyik alkotóeleme a „nép” teljesen homogén entitásként való felfogása, azaz a modern nyilvánosság társadalmi alapjának teljes negligálása. E konst-ruált egynemű nép elárvult, nyomorgó, hitét vesztett mivoltát feltételezi a leírás. A nép onanizál, skizofrén, meghasonlott, a nemzethalál előtt áll egyetlen lépéssel (Csurka 1985a, Csurka 1987).13

A második építőelem a nyilvános intézmények működésnek totális elutasítása: a média híg kozmopolitizmust közvetít, idegen műsorok butítják a népet. Az ellenérzés egyik forrása az érték, a minőség, az erkölcs hiánya, a másik a politikai manipulálás.

„Magyarországon az úgynevezett konszolidáció korában terjedt el a televízió. Ennek együtthatását még valószínűleg nem kezdte el vizsgálni a szociológia. Pedig a béna nemzet ott ült szájtátva a képernyő előtt és ott felejtette el igazából, hogy mi is történt vele. És ott, a képernyő előtt kezdett el beszélgetni, családi életet élni, hagyományt átadni, ott a képernyő előtt felejtette el a múltját. Beszélt – és hazudott – helyette a doboz” (Csurka 1985a).

A harmadik elemet egy szűk mag, vagy maga a vezér képviseli, aki egyrészt nem fél, másrészt küldetése van: a magyar önépítés képviselete. E vezér a nép szenvedését eszmévé alakítja, megformálja a nagyvilágnak, a pusztába kiálltja. A vezér, a szűk mag eggyé válik a néppel és vezeti azt (Csurka 1985b).

A negyedik elem a programadás. A vezér felrázza az elárvult lelkeket, programot ad a felemelkedésre, erkölcsi nevelést nyújt, bevilágít „a népi mélysötétbe” (Csurka 1989a).

Az ötödik elem az erkölcsi magasztosság és a szellemi együvé tartozás érzése a néppel, ahol semmilyen érdekmegfontolásnak nincs helye. Minden materiális megfontolás vagy lényegtelen, vagy elvetendő (Csurka 1989b, 1989c).

A hatodik elem meglehetősen sajátos: a nép képviseletéhez nem kell a nép. Csurkáék maguk is elismerik, hogy a szegényparasztság, melynek nevében, melyért felléptek az általuk szellemi elődöknek tartott népi írók, már nem létezett a Kádár korszak második felében (Csurka 1987). Ezért a vezérnek új követői csoportot, eszményi szellemi kö-zösséget (Csoóri 1990) kell felmutatni: az erdélyi magyarságtól kezdve, a létminimum

13 Csurka István hozzászólása a Monori illetve a Lakitelki találkozón


144


145

alatt élőkön át a kocsmában magyarságát elivóig (Csurka 1989a) tart a képviseletre alkalmas nép.

A hetedik elem: a nép érdekeit a vezér képviseli. A nép érdeke az, amit a vezér képvi-sel. Amennyiben a nép mégsem követi a vezért, annak sajátos magyarázata van. Mivel a nép szent, a felkent vezér pedig tévedhetetlen, a nép félrevezetett vagy meggyalázott volta miatt nem követi a vezért. Ez a nyolcadik elem: a feltételezett idegen hatalom és idegenszívű vazallusainak (Csoóri 1990) tevékenysége: az elnyomatástól kezdve a nyilvánosság uralásáig.

Nem nehéz felfedezni e modellben a közép-európai romantikus költői vátesz szerep továbbélését, és az autoriter totalitás igényt. A racionális vitát, azaz kritikai nyilvános-ság lehetőségét, mind az érdekegyeztetés, mindaz értékek egymás mellett élésének lehetőségét kizárja ez az elképzelés, ugyanakkor paradox módon merít a habermasi manipulatív modell egyes elemeiből.

E két fent bemutatott, rendkívül eltérő nyilvánosság felfogás keveredett az MDF, sőt még egyes konkrét képviselőinek megnyilatkozásaiban is. A nemzeti öntudat mint egyetlen legitimáló keret és kötelező közös cél viszont mind a fórum elképzelésben, mind népvezéri modellben közös. A (túl)hangsúlyozott nemzeti azonosságtudat pe-dig „szükségképpen összeütközésbe kerül az egymással egyenjogúan kommunikáló életformák egyetemes együttélési szabályaival” (Némedi 1992).

3. A demokratikus ellenzék nyilvánosságképe: a demokratikus nyilvánosság

A demokratikus ellenzéknek nevezett csoport illetve hálózat nyilvánosságképe és nyil-vánosság-stratégiája három alappilléren nyugodott. Egyrészt programként jelent meg a polgári nyilvánosság megteremtése. Másodrészt a nyugati sajtószabadság élménye és a nyugati nyilvánosság mint viszonyítási pont jelenik meg. A harmadik elem a „létező szocializmus” deklarált elveinek és szabályainak számonkérésén alapult.

A „polgári”-ból „civil”, a „civil”-ből „polgári”A demokratikus ellenzék nyilvánosságképére közvetve és közvetlenül egyaránt hatott a polgári kritikai modell.

Közvetlen hatása volt Habermasnak, hisz Nyilvánosság könyve már 1971-ben megje-lent magyarul is, s az újbaloldali egyetemistáktól kezdve a felfutó szociológia művelői, a későbbi demokratikus ellenzék magja egyaránt lelkesen olvasta.

Szintén közvetlen hatás az, amire már utaltam az elméleti bevezetőben. Minden polgárosodó társadalomban megjelenik a kritikai nyilvánosságra mint szabályrend-szerre, normára való hivatkozás. Magyarországon először a reformkorban (Közhasznu esmeretek tára 1831–1834).

A kritikai nyilvánosság modell közvetve hatott annak elméleti és gyakorlati átala-kítására: az egyrészt a lengyel ellenzéki mozgalmakon, másrészt a Nyugat-Európában

fellépő új társadalmi mozgalmak által képviselt független, alulról építkező civil tár-sadalom eszméjén keresztül. Adam Michnik, a lengyel ellenzék egyik teoretikusa így fogalmazta meg e programot még 1976-ban: „Az evolucionista program igazi címzettje a független közvélemény kell legyen, nem pedig a totalitárius hatalom. A program-nak a társadalom számára kell útmutatást nyújtania, milyen magatartást tanúsítson, nem pedig a hatalomnak, hogyan reformálja meg saját magát. Nincs jobb útmutatás a hatalom számára az igazi, alulról jövő nyomásnál” (Michnik 1996, 68). A program lényege a független intézmények alulról induló megszervezése, és az általuk biztosí-tott független nyilvánosság megteremtése a közvélemény kialakítására (és a félelem lebontására). A nyilvánosság intézményeit (sajtóorgánumokat, médiumokat) a civil társadalom intézményei (egyesületek, szakszervezetek, egyházak, klubok, üzemek) szervezik meg e program alapján, az államhatalomtól, a redisztributív gazdaságtól teljesen függetlenül.

A demokratikus ellenzék nyilvánosságképére hatottak a nyugati társadalmak nyil-vánosságában tapasztalt, vagy a nyugati nyilvánosságról feltételezett polgári–kritikai elemek is. Ugyanakkor a polgári nyilvánosságmodell követésének igényében elvi és gyakorlati következetlenségeket egyaránt találhatunk.

Habermas duális felfogásával analóg módon, ahol a polgári társadalom áll szemben a közhatalommal, és ellenőrzi azt a magánszférára támaszkodó nyilvánosságon keresz-tül, a közép európai értelmiségi ellenzék „a társadalmat elnyomó államapparátussal szemben a közjót, az állampolgári erényeket megtestesítő mozgalomnak látta a maga tevékenységét” (Wessely 1997). E felfogás azonban elsősorban azt nem vette figyelem-be, hogy Habermas könyve e nyilvánosságforma megszűnését, átalakulását elemzi: a társadalom és a közhatalom szétválaszthatatlan egybefonódását.

Wessely Anna felhívja a figyelmet arra, hogy a modell legfontosabb előfeltételéről feledkeztek meg a lengyel (és a hazai) ellenzék teoretikusai: a magánszférához számító gazdasági bázisról és arról, hogy a nyilvánosságban való megjelenés, az állampolgári jogokkal való élés előfeltétele a polgári gazdaságban való független tevékenység, azaz a magántulajdonosi mivolt. A magángazdálkodás, piacgazdaság intézményei nélkül nem lehetséges a közhatalomtól független nyilvános intézmények működése. Kováts Ildikó szerint is utópisztikus az ellenzéki mozgalmakból kinőtt rövid életű kommunikációs modell, „amely a civil társadalom aktivitására épülő igazságosabb, participációs társa-dalom kommunikációs feltételeit kívánta megteremteni, elfelejtkezve arról, hogy ennek legalább annyira feltétele, mint eredménye az aktív civil társadalom” (Kováts 1995).

A polgári modell sajátos újraértelmezése, és követése azonban számos ponton nem tartalmaz elvi következetlenséget és nem tekinthető teljesen utópisztikusnak.

A magán és a köz, a társadalom és a közhatalom szférájának részleges szétválasztása nem bizonyult utópiának. A teória tudomásul vette, hogy a közhatalmat megtestesítő párt az élet minden területére kiterjedő ellenőrzéssel rendelkezett. Ennek ellenében fo-galmazta meg az ettől függetlenedő autonómiák megteremtését. Azaz a polgári modell lehetetlenségét jelentő egybefonódások felszámolását. Paradox, de ebben néha maga


146


147

a közhatalom is partner volt. Magyarországon a magánéleti aktivitás és a „második gazdaság” állami támogatással függetlenedett az államhatalomtól. Más autonóm te-vékenységek pedig a hatalommal szemben, vagy arról tudomást nem véve épültek ki, s a szabadság kis körei végül meglehetősen látványos civil társadalmi aktivitássá értek össze. Egy többmilliós tagságú független szakszervezet (Solidarnosc), a közhatalom ál-tal szervett úttörőmozgalom teljes lecserélése az alulról építkező cserkészmozgalmakra Lengyelországban, vagy az átlagos folyóirati példányszámot produkálni képes Beszélő megszerveződése azt igazolta, hogy az akkori tapasztalatok alapján a civil társadalom modellje legalábbis részben alátámasztott volt.

Az állami szférától való függetlenedésnek Magyarországon lökést adott az 1968-as új gazdasági mechanizmussal kialakuló „második gazdaság” működése. A második gazdaság és a piaci viszonyok államtól független – igaz, korlátozott keretek közt – működése nem tette relevánssá a problémát, miszerint a közhatalom és a magánszféra egybefonódása lehetetlenné tenné a független nyilvánosság megteremtését, hiszen ha második gazdaság létezhet, létezhet második nyilvánosság is. Paradox azonban, hogy míg a második nyilvánosság intézményei – elsősorban a szamizdat irodalom – füg-getlen forrásokból piaci viszonyok részbeni működtetésével tartotta el magát, addig a második nyilvánosság közönségének nagyobbik része nem a második gazdaságból élt. A második gazdaságban (háztáji, gmk, vendéglátó) dolgozók megelégedtek az első nyilvánosság által nyújtott vagy a nyugati export szolgáltatásokkal, s saját kulturális kötődéseikkel.14

A „második nyilvánosság” és a „második gazdaság” nem kapcsolódott össze. A tapasztalatok mellett elvi megfontolások is szóltak a polgári nyilvánosság modell

mint minta megfogalmazása mellett. A polgári társadalom megteremtése ugyanis prog-ramja volt a demokratikus ellenzéknek.

A program két elemből tevődött össze. Egyrészt a hetvenes években történeti, tár-sadalomelméleti kérdésként merült fel, hogy az elfogadott marxi történetszemlélet alapján a szocializmus a tőkés társadalomból és polgári demokráciából nő-e ki. Ez a történeti szakasz ugyanis a magyar történelmi „fejlődésből” kimaradt. A téma a de-mokratikus ellenzék egyik előintézményén, a Szabó Miklós által tartott lakásszeminá-riumokon és a Hétfői Szabadegyetemeken is felmerült. (Még a III/III-as ügyosztály is foglalkozott a témával.) (Szilágyi 1999)

A másik elem: az 1968-as prágai bevonulás után sokak számára szertefoszlott az illúzió, hogy a „létező szocialista” modell reformálható. A hetvenes évek derekán ki-bontakozó demokratikus ellenzék programja fokozatosan a nyugati típusú demokrácia elfogadása irányába tolódott el. A részben szabad piacgazdaság, polgári demokrácia, az alkotmányosan biztosított emberi jogok megteremtése vált céllá. Ehhez illeszkedett a polgári, demokratikus nyilvánosság fokozatos megteremtésének programja.15

14 “Jugóból” csempészett 3+2 kazetta, s nem a Beszélő.15 Utolérő/utánzó forradalom hipotézis, l: Némedi 1992

A „második nyilvánosság” gyakorlatában, és a vele kapcsolatos megnyilatkozások-ban mentalitásbeli különbségeket fedezhetünk fel. A cenzúramentes sajtószabadság, a lapalapítás lehetőségének követelése mögött két eltérő stratégia húzódik meg. Az egyik a civil társadalmi aktivitás megtestesítőjeként fogja inkább fel a lapkészítést, a nyilvánosság intézményeinek működését. Mindez inkább társadalmi feladat, moz-galom, állampolgári (citoyen) jog és kötelesség. A polgári modell másik értelmezése, működtetése nem elvi indíttatású: ez a monopolellenességet, a piaci alapú működést, a polgár (bourgeois) vállalkozói szabadságát hangsúlyozza. Az előbbi mentalitás inkább a Beszélőre, az utóbbi inkább az AB Hírmondóra volt jellemző, ami súrlódásokhoz is vezetett. (Második nyilvánosság 1986)

A realitásokhoz igazodó programjavaslatokban ez a különbség nem látszik. Az első tételesen kifejtett program, mely a nyilvánosságot is érinti, a Beszélő 5–6.

számában jelent meg 1982 decemberében (Hogyan keressünk kiutat a válságból? 1992). A program 4 szakaszban fejti ki a társadalmi, gazdasági átalakulással kapcso-latos javaslatokat.

Az első szakaszban a kormány tájékoztatási kötelezettségét szögezi le, az ország gazdasági állapotával, a reformbizottságok munkájával kapcsolatban. Ez a közügyek nyilvánossá tételének követelése.

A második szakasz kimondja: „Legyen társadalmi vita és egyezkedés tárgya, hogy melyik csoport mit vállaljon a válság és a kilábalás terheiből. […] Az alternatívák nyílt végiggondolása nyomán nyilvános vita döntse el, hogy milyen fajtájú és milyen mér-tékű egyenlőtlenségeket visel el a társadalom a válsággazdálkodás és a reformok sikere érdekében” (Uo. 235) Ez a racionális vita kritériuma.

A harmadik szakasz a jogállami keretek bővítését, a törvényi szabályozás és garanciák kiterjesztését, a képviseleti rendszer bővítését javasolta.

A negyedik szakasz a lap- és könyvkiadás jogszabályi rögzítését, a magánvállalkozás-ok lehetőségének megadását, az előzetes cenzúra megszűntetését szorgalmazta.

A következő fontos és hatásos állomás az 1985-ben tartott budapesti Európai Kultu-rális Fórumnak, az 1975-ben ratifikált Helsinki megállapodást ellenőrző intézménynek eljutatott állásfoglalás, illetve az alternatív fórum volt, ahol a hivatalos fórumon felszó-lalási lehetőséget nem kapott, ellenzékbe szorult írók, tudósok szólaltak meg.

A dokumentum (A magyar demokratikus ellenzék felhívása az Európai Kulturális Fórumhoz 1985) leszögezte: „Magyarországon nincs sajtószabadság! A tömegtájé-koztatást titkos és jogilag körülhatárolatlan cenzúra torzítja el.” A dokumentum meg-fogalmazói követelték:

„1. Alkosson az Országgyűlés törvényt a tömegtájékoztatásról, és ez mondja ki: Szabad minden olyan eszme és nézet bármi békés eszközzel történő terjesztése, mely az erőszakot és a háborút, mint olyat nem magasztalja és nem hirdeti nép-fajok vagy nemzetek diszkriminációját.A kormánynak el kell tűrnie az állami és társadalmi rend megváltoztatásának követeléséig menő nyilvános bírálatot.


148


149

2. E törvényben kell megszabni, hogy milyen rendkívüli feltételek között (pl. há-ború esetén) és milyen mértékben engedhető meg a tájékoztatás korlátozása. A cenzúra minden más, nyílt vagy burkolt alkalmazását meg kell tiltani, és a tilalom megszegőit meg kell büntetni.”

Ez tehát egyértelműen elveti a korlátozott–transzmissziós nyilvánosság logikájában való gondolkodást, és alapnak tekinti a nyilvános kritika lehetőségének megteremtését.

„3. Szüntessék meg a tájékoztatás állami monopóliumát. Napi- és hetilapok, vala-mint folyóiratok kiadására magánszemélyeknek és csoportoknak is engedélyt kell adni, függetlenül attól, milyennek találja politikai álláspontjukat a kormányzat. Engedélyezni kell magánjellegű film- és videófilm-stúdiók működését és az ezek-ben készülő filmek szabad forgalmazását.

4. Véget kell vetni a könyvkiadás állami monopóliumának is. Az élet, a könyvpiac mutassa meg, van-e szükség magánkönyvkiadókra.

5. Engedélyezzék magánnyomdák létesítését. Töröljék el a sokszorosító és fénymá-soló gépek rendőri ellenőrzését.”

E három pont a nyilvánosság intézményi hátterének megteremtésének, a közha-talomtól való gazdasági függetlenedésének lehetőségét követeli. Ezen kívül további három pont foglalkozik a cenzúra nyílt vagy rejtett formáinak tilalmával, a külföldi lapok behozatalával illetve a közkönyvtárak teljes anyagának kutathatóságával.

E dokumentum állást foglalt még a szabad kulturális kapcsolatok, a vallásszabadság, a kulturális életbe való állami beavatkozás kérdéskörében is.

A Társadalmi Szerződésben stratégiai kompromisszumot ajánlott a demokratikus ellenzék 1987-ben: a reformfolyamat során elképzelhetőnek tartották a párt vezető szerepének fennmaradását, amennyiben az beépül az állam jogrendszerébe és

„– meghatalmazásait párttörvény mondja ki;– a törvény nem ad neki több hatalmat, mint amennyire biztosítékfunkciójának

betöltéséhez szükség van;– illetékességi köre nem terjedhet túl azon, amit a törvényből merít;– működése nem sértheti a hatályos törvényeket;– közhatalmi teendőit a nyilvánosság előtt, ellenőrizhető és számon kérő módon

kell ellátnia.” (Uo 759) Célszerű továbbá „kialakítani valamilyen fórumot, ahol a párt egyeztetné álláspontját az alkotmányban nem szereplő társadalmi szervezetek és egyesületek képviselőivel” (Uo 760).

A javaslat tehát kompromisszum volt, mely egyértelműen elmozdult a polgári–civil nyilvánosságmodelltől a korlátozott–transzmissziós nyilvánosságmodell felé, és a mindenkori államhatalom nyilvánosság korlátozó jogosultságának elfogadása felé. Ugyanakkor a dokumentum követelte a társadalmi ellenőrzést a kormány felett, aminek érdekében törvényben kell rögzíteni a kormány tájékoztatási kötelezettségeit. Konkrét sajtóprogramot adott: a lapalapítás teljes szabadságát, a cenzúra lehetőségének törvényi

szabályozását, a műsorszórók (rádió, tv) stúdióinak, csatornáinak decentralizálását, ami a helyi közösségek általi (civil) ellenőrzést tenné lehetővé.

A polgári nyilvánosság modellhez és a polgári demokrácia eszményéhez képest visz-szalépést jelentő programjavaslat 1988 végére érvényét vesztette. Az ellenzéki szer-vezetek megalakulásával 1989 elejére a többpártrendszer bevezetése, 1989 tavaszára pedig a békés átmenet és a nyilvánosság intézményrendszerének teljes átalakítása vált a legfőbb programponttá. Az Ellenzéki Kerekasztal Tárgyalásokon, majd a Nemzeti Kerekasztal idején a demokratikus ellenzékből alakult Szabad Demokraták Szövet-sége, valamint a Liga Szakszervezetek és a Fidesz képviselték leghatározottabban a nyilvánosság intézményrendszerének átalakítását. A civil társadalomra épülő és a nyu-gat-európai közszolgálati modellből egyaránt vettek át javaslatokat és elveket ennek folyamán. A korlátozott–transzmissziós nyilvánosság szerkezet kialakulásának, azaz a párt vezető szerepe megtartásának lehetőségét részben az e szervezetek által kezde-ményezett 1989. novemberi „négyigenes” népszavazás akadályozta meg. (Az 1990. májusi választásokat követő nyilvánosságátalakulás és médiaháború már nem tartozik e dolgozat témájához.)

A második nyilvánosság jelentőségét nem a megfogalmazott programok jelentet-ték, hanem maga a tett. Annak demonstrálása, hogy a közhatalomtól, a pártállamtól, a redisztributív gazdaságtól függetlenül lehet intézményeket létrehozni és működtetni.

A nyugati szabad nyilvánosság szerepeHaraszti Miklós pesszimistán, de találóan mutatott rá esszéjében, hogy a hazai ellenzék, e ”maroknyi romantikus” csak a nyugati nyilvánosság, a másik rendszer meglétének köszönhetően létezhettek mint ellenzék (Haraszti 1986). A nyugati közvélemény figyelme, a nyugati nyilvános intézmények szükséges feltételt jelentettek a „második nyilvánosság” működéséhez.

A nyugati országok nyilvánossága – az emigrációtól kezdve a nyugati döntéshozó-kig – a hazai szamizdatirodalom és a szabadegyetemek mellett egyrészt közönséget jelentett, másrészt közvetítő közeget, hisz az ide el/kijuttatott információ közvetve vagy közvetlenül visszakerült a hazai második vagy első nyilvánosságba, a hazai lakossághoz. A Hétfői Szabadegyetem helyszíneit, a tiltakozó íveket, az ellenzék megmozdulásait ismertette a Szabad Európa Rádió, melyet Budapest rádióhallgatóinak legalább harmada rendszeresen hallgatott, a párizsi emigráns Magyar Füzetek pedig csempészve kerültek az országba.

A számonkérés – kiegészítő szerepA demokratikus ellenzék nyilvánosságképében és a szamizdatirodalom stratégiájában je-lentős szerepet játszott a rendszer saját szabályainak számonkérése. Ehhez a legnagyobb muníciót a szocialista országok többsége, így Magyarország által is ratifikált 1975-ös Helsinki Egyezmény jelentette, mely az emberi jogok tiszteletben tartását írta elő.


150


151

Az első – és a hatalomnak még sokáig fájó (Szilágyi 1999) – számonkérés a „Lehet-séges-e kritikai gazdaságtan?” című elemzés volt Kis János–Bence György–Márkus György szerzőhármas tollából 1972-ből. A marxista alapokból kiinduló mű nem jelen-hetett meg, csak kéziratos terjesztésben, pedig a hivatalos álláspont szerint csak anti-marxista művek kerülhettek indexre. Szintén a szocialista nyilvánosság és kultúrpolitika önképének számonkérése volt a hivatalosan meg nem jelentethető társadalomtudomá-nyi művek publikálása (Nagy 1985), vagy a hivatalosan indexre nem tehető, de mégis indexre tett költők, írók szerepeltetése. A számonkérés egyik látványos gesztusa volt az 1985-ben tartott nemzetközi Kulturális Fórummal párhuzamosan tartott alternatív fórum, mely kényszerű lakásra költözéssel bizonyította, hogy a létező szocializmus kultúrpolitikája nem felel meg a Kulturális Fórum alapeszméinek.

A számon kérő jelleg a második nyilvánosságnak egy másik paradoxonára mutat rá. A második nyilvánosság inkább kiegészítőjeként működött a hivatalos nyilvános-ságnak, mint a Michnik által megálmodott független, öntörvényű intézményként. Témáiban túlnyomórészt a hivatalos nyilvánosság eltitkolt, tiltott témáihoz, azaz a hatalom tematizációjához igazodott, s nem saját kulturális, politikai kötődéseihez. Ebben az értelemben a felirati – sérelmi jelleget is magában hordozta, s hasonlóan a második gazdasághoz, mérete miatt nem a kibontakozó nyilvánosság alapja, hanem egy – a nyilvánosság gyakorlóterepével számos analógiát mutató – szűkebb kompenzáló funkciót betöltő „szabadság kör”.

Konklúzió

A nyilvánosság formai és a tartalmi nyitottsága alapján az MSZMP mint állampárt nyilvánosság képe erősen monopolisztikus a nyolcvanas évek és a rendszerváltás végéig. Ugyanakkor e nyilvánosság felfogást a reprezentatív nyilvánosság modellel nem lehet leírni, mivel egyfelől a modern közszféra és magánszféra elválasztásának elképzelésének alapul, másfelől rendkívül korlátozott keretek közt, de a társadalmi vitának terepet ad, és a közügyekben a racionális tájékoztatás igényéből indul ki. Mivel a közérdeklő-désre számot tartó – nem politikai – ügyek széles elérhetőségét a késő Kádár-korszak nyilvánossága biztosítja, ezért a habermasi refeudalizált modellel is leírhatóak, ahol ugyanakkor a közügyek megközelíthetőségének formai és tartalmi lehetőségei, azaz a közvélemény kialakulásának a feltételei nem adottak.

Szintén korlátozott, a párt helyett a „Fórum” vezető vitaterepként való értelmezésen alapuló elképzelés bontható ki a népi–konzervatív mozgalom nyilvánosságképéből.

Mindkettő leírható egy korlátozott–transzmissziós modellel, amely a kiegyezés „ha-tározati vs. felirati” vitájának fogalmait használva egyértelműen a felirati jelleghez és nem az autonóm működés elfogadásához áll közelebb.

A demokratikus ellenzék nyilvánosságképe egyértelműen Habermas kritikai nyilvá-nosság ideáltípusát tekinti ideálnak. Működésében azonban inkább a nyugati társa-dalmak működő nyilvánossága által segített gyakorló terepnek tekinthető, számos, a korlátozott – transzmissziós modellhez igazodó kompenzációs jelleggel.

Hipotézisként megfogalmazható továbbá, hogy a rendszerváltás utáni média és nyilvánosság viták egyes véleményáramlatainak alapstruktúráiban is a fent bemuta-tott korlátozott–transzmissziós modell kap szerepet, azaz egy, egyes társadalmi cso-portokban, politikai elképzelésekben állandósult vagy vissza–visszatérő nyilvánosság elképzelést lehet feltételezni.

Felhasznált irodalom és forrásjegyzék

1986. évi II. törvény a sajtóról [a végrehajtásra kiadott 12/1986 (IV.22) MT számú ren-delettel egységes szerkezetben] (1987). In: A sajtótörvény. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest

Angelusz Róbert (1995) Kommunikáló társadalom. Budapest, Ferenczy KiadóAntal László és szerzőtársai (1987): Fordulat és Reform. In: Közgazdasági Szemle 1987.

június 660–661. old.A Pártatlan tájékoztatás alapelvei. In: Beszélő 1999/10 Bajomi Iván (1987): Egy társadalmi vita anatómiája. In: Medvetánc 1987/2 103–123 old. Barabás János, az MSZMP KB titkára nyilatkozata 1989. augusztus 27-én. In: Beszélő

1999/10 67. old.Bayer József–Hardi Péter (szerk.) (1985): Pluralizmus: Viták a polgári politikai pluraliz-

mus-koncepciókról. Kossuth Kiadó, Budapest.Csengey Dénes (1988): A nyilvánosságról. Hitel 1988/3Csoóri Sándor (1988): A visszatérés reménye. Hitel 1988/1 Csoóri Sándor (1990): Nappali Hold. Hitel 1990/18Csurka István (1989a): Kiegyezés – „Most vagy soha”. Hitel 1989/3Csurka István (1989b): Danubius keservek. Hitel 1989/16Csurka István (1989c): Munkát kenyeret. Hitel 1989/10.Csurka István hozzászólása (1985a) In: A monori találkozó jegyzőkönyve – gépirat Csurka István hozzászólása az alternatív fórumon (1985b) AB Hírmondó 1985/5Csurka István hozzászólása (1987). Lakitelek 1987 A magyarság esélyei A tanácskozás hiteles

jegyzőkönyve. Budapest–Lakitelek, Püski-AntalógiaFordulat és Reform (1988). Medvetánc mellékletHabermas, Jürgen (1993): A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Századvég, Bu-

dapest.Haraszti Miklós (1986): A cenzúra esztétikája. AB független kiadó – szamizdat kiadás,

BudapestHeller Mária – Némedi Dénes – Rényi Ágnes (1990): Vázlat a nyilvánosság fogalom értel-

mezéséhez. In: Bayer József (szerk.) Tükör által homályosan. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest.


152


153

Heller Mária – Némedi Dénes – Rényi Ágnes (1992) Nyilvános stratégiák és nyilvános szabályok. Szociológiai Szemle 1992/4 53–60. old.

Heller Mária – Rényi Ágnes (2000): A nyilvános kommunikáció szociológiai modellje. In: Kiss Balázs (szerk.): Politikai kommunikáció. Rejtjel, Budapest.

Hogyan keressünk kiutat a válságból? (1992) Beszélő 5–6 – Beszélő összkiadás II., AB–Beszélő, Budapest

Ilkei Csaba (1989): A nemzetei televízió megteremtése nem tűr halasztást! Hitel 1989/6 Kiss Gy. Csaba hozzászólása (1989) In: A demokrácia alternatívái hazánkban Az MSZMP

és a Magyar Demokrata Fórum képviselőinek vitafóruma a Politikai Főiskolán 1989 január 20-án, Kossuth Kiadó, Budapest

Kiss Gy. Csaba (é. n.): Az MDF önképe és átmenet Magyarázatok. Lenkei Júlia (szerk.) Csendes? Forradalom? Volt? T. Twins, Budapest

Kováts Ildikó (1995): Társadalmi rendszerváltás és tömegkommunikáció. Info–Társadalom–Tudomány 1995/december

A Közgazdasági Munkaközösség állásfoglalása (1987). Közgazdasági Szemle 1987. júniusKözhasznu esmeretek tára, (1831–1834). Wigand, PestLázár Guy (1995): Média és politikai közgondolkozás. Info–Társadalom–Tudomány 1995/

decemberA magyar demokratikus ellenzék felhívása az Európai Kulturális Fórumhoz. AB Hirmondó

1985/4A Magyar Demokrata Fórum Alapítólevele (1988). Hitel 1988/1.A Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusának jegyzőkönyve (1985). Kossuth

Kiadó, Budapest A Magyar Szocialista Munkáspárt Országos értekezletének állásfoglalása a párt feladatairól,

a politikai intézményrendszer fejlesztéséről 1988. május 20–22. In: A Magyar Szo-cialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai, 1985–1989, (1994). Interart, Budapest

Második nyilvánosság – beszélgetés Nagy Jenővel, az ABC szamizdat kiadó vezetőjével. AB Hírmondó 1986/1 29. oldal

Michnik, Adam: Új evolucionizmus (1996). Uo.: Gondban a bohóc – esszék és tanulmá-nyok, Pozsony, Kalligram Könyvkiadó

Az MSZMP KB állásfoglalása a belpolitikai helyzetről és a párt feladatairól 1988, november 1–2. A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai, 1985–1989, (1994) Interart, Budapest

Az MSZMP Központi Bizottságának állásfoglalása a politikai rendszer reformjának néhány időszerű kérdéséről 1989. február 10–11. In: A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai, 1985–1989, (1994) Interart, Budapest

Az MSZMP KB állásfoglalása a gazdasági–társadalmi kibontakozás programjáról, 1987. július 2. In: A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai, 1985–1989, (1994) Interart, Budapest

Az MSZMP KB Politikai Bizottságának határozata a Magyar Televízió munkájáról 1986. július 1. In: A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai, 1985–1989, (1994) Interart, Budapest

Az MSZMP Központi Bizottsága Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának jelentése a Politikai Bizottságnak az ellenzéki–ellenséges csoportok tevékenységével összefüggő politikai feladatokról, és a Politikai Bizottság határozata, 1986. július 1. In: Csizmadia Ervin (szerk) (1995): A magyar demokratikus ellenzék. Dokumen-tumok. T. Twins, Budapest

Nagy András (1985): Tisztelet Kemény Istvánnak. AB Hírmondó 1985/5Némedi Dénes (1992): A „helyrehozó” forradalom gondolata Habermasnál. Lenkei Júlia

(szerk.) Csendes? Forradalom? Volt? T. Twins , Budapest Nyilvánosság és sajtópolitika (1989). Kossuth, BudapestA Nyilvánosság Klub Ügyvivő Testületének Állásfoglalása 1988. november 8. fénymá-

solatRévész Sándor (1997): Aczél és korunk, Sik, Budapest.Sólyom László hozzászólása (1989). A demokrácia alternatívái hazánkban Az MSZMP és

a Magyar Demokrata Fórum képviselőinek vitafóruma a Politikai Főiskolán 1989. január 20-án. Kossuth, Budapest

Szabó Márton (1991): A rendi szocializmusról. Előadás gépirataSzilágyi Sándor (1999) A Hétfői Szabadegyetem és a III/III Interjúk, dokumentumok, Bu-

dapest: Új MandátumTársadalmi Szerződés (1992). Beszélő különszám 1987. július – Beszélő összkiadás. AB–

Beszélő, BudapestVásárhelyi Mária (1999) A tárgyalások nyilvánossága, a nyilvánosság tárgyalása. Elbert

Márta (szerk) A rendszerváltás forgatókönyve 5. kötet Budapest: Új Mandátum, Budapest

Weber, Max (1998): A társadalomtudományos és társadalompolitikai megismerés „objek-tivitása” In: Tanulmányok, Osiris, Budapest

Wessely Anna (1997): Habermas politikafilozófiájának szerkezetváltozása In: Világosság 1997/12 37–44. old.

154

Lőrincz Dalma, Meixner Boglárka Magyar puzzle

155

Lőrincz Dalma, Meixner Boglárka

Magyar puzzleA sajókazai népszámlálás ügye a magyar médiában

1. ábra: A sajókazai népszámlálási ügyről írt cikkekben leggyakrabban előforduló szavak1 (worditout.com)

Tanulmányunkban a „sajókazai népszámlálási ügy” médiaelemzésén keresztül mu-tatjuk be Angelusz Róbert hírértékekkel és hírkonstrukcióval kapcsolatos gondolatait, és javaslatokat teszünk arra nézve, hogy a szerző máig jól használható megközelítését milyen további elemekkel lehetséges kiegészíteni.

A sajókazai népszámlálási ügyről beszámoló tudósítások (ismert médiumok cikkei és tévés riportok2) elemzése során arra keressük a választ, hogy az adott esemény mé-diában való megjelenését mely tényezők segítették elő, és melyek hátráltatták, illetve milyen jellegűek a különböző média interpretációk közötti különbségek, végül pedig

1 A vizsgált cikkek listája a Függelékben található. Jelen ábra nem tartalmazza a Kuruc.info cikkét, mivel az majdnem szó szerinti átvétele az Origo cikkének. Az ábra az audiovizuális anyagok szövegét nem tar-talmazza, de az ATV híradója helyett bekerült az ezt összefoglaló rövid szöveg a csatorna honlapjáról. Az ábrán csak a 11-nél többször szereplő szavak látszanak; az alábbi szavakat pedig kizártuk: az hogy nem pedig csak már meg volt azt ezért és mert sem ha olyan el fel mint ez arra itt őket volna de egyik akkor vagy kell aki is való ezt be hanem egy még miatt ki van több során hiszen viszont amikor például ugyanis neki azonban illetve akik így úgy mi. Az ábra a szótövek előfordulásának gyakoriságát nem tudja tükrözni, a ragozás sokszínűsége jelentős hatással van a végeredményre.

2 A vizsgált cikkek listája a Függelékben található. A Magyar Nemzet cikke kivételével csak az online meg-talált tudósításokat elemeztük.

kitérünk a tudósítások összegzése után is homályban maradt elemek és összefüggések jellemzőire.

A tanulmányban megállapítjuk, hogy egy esemény vagy eseménysorozat hírré válásá-ban jelentős szerepe lehet az ún. „kirakattelepülés” jelenségnek, és a médiával szorosabb kapcsolatot ápoló értelmiségieknek, valamint érdekcsoportoknak; illetve rámutatunk, hogy – az internet korában – a hírek több csatornán való könnyű terjedése, és a meg-közelítések sokfélesége elősegítheti ugyan az objektívabb tájékozódás esélyét, ám ez önmagában még nem biztosítja, hogy egy összetettebb ügy részletei ténylegesen tisz-tázódhassanak az érdeklődő médiafogyasztók számára.

1. Eseményből hír1.1. A szabványosított hírértékek szerepeMiért lesz egyes eseményekből hír, míg másokból nem? A folyamatot befolyásolja, hogy az adott időszakban hány esemény versenyez egymással, és mekkora ezeknek az egymáshoz viszonyított hírértéke. Angelusz Róbert Amíg hírekként meg jelennek… Az eseményektől a hírekig c. tanulmányában (Angelusz 2003) foglalja össze, melyek azok a hírérték-típusok3, melyek – ahogy fogalmaz – széles körben elfogadottak, már-már szabványosítottak: a sikeresség és a rekordok; az aktualitás; a váratlanság; a prominen-cia (prominens személyek jelenléte a hírben); a deviancia; a fontosság; a konfliktusok és a fenyegető veszélyek; és az időbeli, a térbeli és a társadalmi-kulturális közelség. Angelusz kitér arra is, hogy a hírértékek ilyesfajta listája nem tekinthető sem teljes-nek, sem állandónak, és a hírértékek közötti hierarchia erőteljesen kontextusfüggő. Az események közül leginkább azoknak van esélyük a hírré válásra, amelyek többféle hírértéket is magukban foglalnak.

A sajókazai népszámlálási ügy több eseményt is magában foglal, melyek időben nem közvetlenül egymás után zajlottak le. Hogy az egyes médiumok melyik történést tették központi hírré, illetve az ügy melyik elemére helyezték a hangsúlyt, nagyban összefüg-gött azzal, milyen üzenetet igyekeztek megfogalmazni a téma kapcsán. A következők-ben tehát nem az egyes események, hanem az egész ügy potenciális hírértékeit vesszük szemügyre, majd megfogalmazunk egy olyan elméletet, mely sikeresen kiegészítheti a hírérték-modellt a hátrányos helyzetű kistelepülések médiába kerülését illetően.

A sajókazai népszámlálás ügyeA különféle médiumok másként számolnak be arról, hogy pontosan mi is történt Sajókazán; ezek a különbségek pedig – az időrend, a szereplők, a konkrét történések, a motivációk és a tanulságok tekintetében – későbbi elemzésünk tárgyát képezik. A kutatás során úgy kívántuk rekonstruálni az eseményeket, hogy csak olyan forráso-kat (riportokat, cikkeket, nyilatkozatokat) használtunk fel, amelyek egy érdeklődő átlagember számára is rendelkezésre állnak – saját terepmunkát, nyomozást nem vé-

3 Angelusz Róbert definíciója alapján egy esemény hírértékkel rendelkezik, ha tömeges információszükség-letet képes generálni, tudatosítani vagy fokozni, illetve akkor is, ha csökkenteni képes azt.


156


157

geztünk. A most következő rövid összefoglaló tehát nem a valóság bemutatása, még nem is elemzés, csupán olyan elemek gyűjteménye, melyekben viszonylagos egyetértés mutatkozott a médiában.

2011 októberében a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajókazán a buddhista Dzsaj Bhím Közösség tagjai a velük már korábban kapcsolatban álló környékbeliek egy ré-szének (feltehetően szegény körülmények között, telepen élő romáknak) internet-eléréssel rendelkező helyszínt biztosítottak a népszámlálási kérdőívek kitöltéséhez, és az online kitöltés folyamata is a szervezet tagjainak közreműködésével zajlott. Erről egy népszámláló biztos (akinek a kiléte nem ismert) értesítette a falu jegyzőjét, Tóth Ábelt, aki csalás miatt feljelentést tett a rendőrségen. A jegyző gyanúsnak találta, hogy – a bir-tokába került előzetes népszámlálási adatok szerint – az online kitöltést választók közül háromszázan vallották magukat buddhistának Sajókazán. Nem egyértelmű azonban, hogy ezek az adatok milyen forrásból és hogyan jutottak el a jegyzőhöz. Orsós János, a Dzsaj Bhím Közösség elnöke erről levélben kérdezte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) illetékeseit, akik azt a tájékoztatást adták, hogy tőlük csak a rendőrség kapott ilyen – személyes adatokra nem lebontható, összegző jellegű – információt.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Sajókazai Rendőrőrse a jegyző feljelentése nyomán még ősszel eljárást indított ismeretlen tettes ellen hamis statisztikai adat-szolgáltatás vétségének gyanúja miatt. Az ügy valamelyik pontján Lázi István János, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke szintén feljelentést tett a népszámlálás előzetes adataival való visszaélés miatt.

Februárban a rendőrkapitányság fejléces nyomtatványával rendőrök járták körbe az egyik cigánytelepet, és arra kérték az ott élőket, hogy nyilatkozzanak, vállalják-e a 2011. októberi népszámlálás során a felekezeti hovatartozásukra vonatkozó válaszuk nyomozati célú felhasználását. A KSH nyilatkozatot tett közzé, miszerint az akciót velük nem egyeztették, és még akkor sem tudnának ilyen adatokat kiadni, ha erre az érintettek engedélyt adnának.

A híradások között nincs egyetértés arra vonatkozólag, hogy a népszámlálási kér-dőívek online kitöltését a környékbeliek kérték a Dzsaj Bhím Közösségtől, vagy a szervezet ajánlotta fel nekik. A tudósítások egy része arra is rámutatott, hogy a budd-hista szervezettel kapcsolatban álló romák többsége katolikus vallású, de a személyi kérdőíven szereplő kérdést („Mely vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzi magát?”) a kitöltők úgy is értelmezhették, hogy az nem a vallásukra kérdez rá, hanem hogy melyik közösséghez tartozónak érzik magukat. Egyes források azt is kiemelik, hogy a sajókazai polgármester, Stefán László azt mondta az érintetteknek, hogy ameny-nyiben a buddhista közösséghez tartozónak vallották magukat, úgy a gyermekeiket nem kereszteli meg a pap, és a halottaikat sem temettethetik el keresztény szokások szerint. Más források szerint azonban „fenyegetés” nem történt, az érintettek egy meg-jegyzést értelmeztek félre.

Több médium is tudósított arról, hogy KSH az ügy egy pontján szerződést bontott a sajókazai népszámlálási felülvizsgálóval, mert a gyanú szerint túllépve hatáskörét

– mely a számláló biztosok munkájának ellenőrzése és koordinálása lett volna – se-gédkezett a kérdőívek kitöltésében is. Volt olyan forrás, amely tudni vélte, hogy a felülvizsgáló Lázi István János, a falu cigány önkormányzatának vezetője volt, ám a KSH ezt hivatalosan nem erősítette meg.

Az események láncolatának megismerése után lássuk, az ügy elemei mennyiben feleltethetők meg az Angelusz tipológiája szerint hírértékeknek: a sajókazai népszám-lálási ügy kapcsán nem játszanak szerepet a sikeresség és rekordok mint hírértékek, ugyanakkor a többi elemnek már lehet jelentősége, így érdemes megvizsgálni, hogy mennyire válik az eseménysorozat „felkapott” hírré a médiában.

AktualitásA sajókazai ügy a 2011 októberében zajló népszámláláshoz volt köthető, aktualitá-sa elsősorban ebből fakadt. Emellett ez volt az első olyan népszámlálás, amelyben a magyarok interneten keresztül is kitölthették az íveket, aminek jelentős szerepe volt a sajókazai eseményeknél. A népszámlálás kapcsán a médiát ebben az időszakban fog-lalkoztatta, vajon jó-e, ha olyan szenzitív adatokat is gyűjtenek, mint a nemzetiség, a vallás, vagy a fogyatékosság, és ez kérdés a sajókazai ügy esetében is visszaköszönt ( Jóri András, volt adatvédelmi biztos az ATV műsorában elmondja, hogy a kérdőív összeállításánál amellett érvelt, legyenek ilyen kérdések). Ezen kívül Máté-Tóth András valláskutató már szeptemberben felhívta a figyelmet a médiában arra, hogy a vallásra vonatkozó kérdéssel problémák lehetnek4, mivel a „Mely vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzi magát?” sor szerinte nem népszámlálási, hanem valláskutatási kérdés. Úgy vélte, a megfelelő kérdés így hangzana: „Mely egyháznak, felekezetnek (vagy más vallási közösségnek) tag ja?”. Bár a sajókazai ügyről megjelent cikkek a „figyelmeztetést” nem említik, mégis azt mondhatjuk, hogy a későbbiekben kulcsszerepet játszó nép-számlálási kérdésnek is volt előtörténete a médiában.

A sajókazai ügy másik aktualitása az új egyházügyi törvény elfogadása, amelynek értelmében a Dzsaj Bhím közösség nem maradhatott tovább egyházi státuszban.5

4 http://hvg.hu/itthon/20110909_hibas_kerdes_nepszamlalas_kerdoiv5 A sajókazai népszámlálási üggyel körülbelül egy időben a Dzsáj Bhím Buddhista Közösség elvesztette

egyházi státusát, ami a Dr. Ámbédkar Gimnázium működtetését, és a szervezet segítő tevékenységét pénzügyileg lehetetlenné tette. A Dzsaj Bhím iskoláit folyamatosan támadták a Jobbik képviselői is: 2011 szeptemberében Endrésik Zsolt parlamenti felszólalásában arról beszélt, hogy a buddhista szervezet mö-gött nincs hitéleti tevékenység, és az iskolában nem folyik valódi szakmai munka. http://www.dalit.hu/a-jobbik-felszolalasa-a-parlamentben-buddhista-ciganyok-akik-holokauszt-menetelnek-zsido-vezetokkel-plane-borsodban/ 2011. december 12-én Orsós János vezetésével az említett gimnázium majdnem kétszáz tanulója elláto-gatott a parlamentbe, hogy jelenlétükkel demonstrálják, tényleg vannak buddhista romák. A Heti Válasz 2012. január 12-i számában Egyháztáji címmel jelent meg interjú Balog Zoltán államtitkárral, melyben így nyilatkozik: „Ötször tárgyaltam az elmúlt félévben a Dzsaj Bhím közösség és a gimnázium vezetőségével, minden rokonszenvem mellett azért megkérdezem: hol az a rengeteg sajókazai buddhista, akik gyermekeiknek igénylik a vallásos nevelést?” http://www.rfmlib.hu/hu/node/406


158


159

Végül aktualitást adhatott az ügynek, hogy a médiában megnőtt azoknak a meg-nyilvánulásoknak a száma, melyek a romákat kifejezetten a törvényszegéssel kapcsolják össze6 – jó példa erre a „cigánybűnözés” kifejezés elterjedése is.

A sajókazai népszámlálás ügye tehát alkalmat adott a médiának, hogy az amúgy is napirenden szereplő kérdésekről egy konkrét történet kapcsán ejtsen szót. Az ilyen epizodikus (eseményorientált) megjelenítés veszélye lehet azonban, hogy a néző/ol-vasó a bemutatott konfliktus kialakulásában csak a történet nevesített szereplőinek felelősségét érzékeli, és kevésbé foglalkozik az eset mögötti társadalmi összefüggésekkel (Iyengar-Simon 2007).

VáratlanságA sajókazai üggyel a média akkor kezdett el foglalkozni (október), amikor a népszám-lálás adatfelvételi része még le sem zárult. A jegyző októberi, HírTV-s nyilatkozatában már a népszámlálás előzetes eredményeire hivatkozott, amely meglepő lehetett azok számára, akik tisztában voltak a feldolgozási folyamat hosszúságával, és nem számítot-tak népszámlálási statisztikai adatokra ezekben a hónapokban.

Prominencia (prominens személyek)A híradások között számos név és szereplő megjelenik, de többségük (jegyző, polgár-mester, pap) csak az adott közösségben tölt be meghatározó szerepet, országos szinten nem ismertek. A híradások többségében megszólaló Derdák Tibor volt SZDSZ-es parlamenti képviselő is csak a politikai-közéleti hírekben jártasak számára ismert, sze-mélye miatt széles tömegek nem olvasták a cikket. (A szélsőjobboldali Kuruc.info portál esetében jelentőséggel bír – így hírérték-növelő elemként funkcionál – Derdák zsidó származása.)

A legjelentősebb szereplő hivatalánál – vagy inkább megszűnt hivatalánál – fogva mégis Jóri András, volt adatvédelmi biztos, aki interjút adott az ATV-nek, és más médiumoknak is nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.

Összegezve, habár Jóri nyilatkozatai súlyt adhattak az ügynek, Derdáknak pedig jelentős része volt az ügy napirenden tartásában, mégsem országos ismertségüknél fogva növelték az események hírértékét, hanem pozíciójukból és tevékenységükből fakadóan.

DevianciaA telepi romák életkörülményei, illetve a tény, hogy nem a katolikus, hanem a buddhis-ta vallási közösséghez tartozónak érzik magukat, mindenképpen az átlagostól eltérőnek tekinthetőek. Habár a jegyző által tett feljelentés nem a „buddhista” romák létszámára,

6 „A média másik hangsúlyos témája [2010-11-ben, a roma-témakörben a politikán kívül] a bűnözés, amelyet az elemzett tudósítások 37 százaléka érintett. Ez nagyon jelentős növekedés a korábbi évekhez képest, és a rendszerváltás óta a legmagasabb arány.” – írja a Bernáth-Messing szerzőpáros „Szélre tolva” című tanulmányában (Médiakutató, 2012 tavasz).

hanem a kérdőívek kitöltésének módjára vonatkozott, a vallási tényező nélkül biztosan nem kapott volna az ügy ekkora nyilvánosságot.

A köznapi értelemben vett deviancia (bűnözés, önpusztító cselekvés) azonban az ügyben kevés szerepet játszik. Említés szintjén jelenik meg néhány cikkben, hogy a szegény romák fát lopnak a tüzeléshez, illetve hogy az egyik, telep végén lakó szomszéd szerint gyakran „törnek-zúznak”.

Fontosság és a problémakörök összekapcsolódásaA sajókazai népszámlálási ügy több olyan problémakört is magában foglal, amely a magyar közvéleményt folyamatosan foglalkoztatja, mivel ezek számos társadalmi konfliktusban szerepet játszanak. Ilyenek például a szegénység, ezen belül is a romák szegénysége; az etnikai feszültségek, és az ezekhez kapcsolódóan megjelenő szegregáció és diszkrimináció; a hivatalos szervek (pl. önkormányzat, rendőrség) iránti bizalmat-lanság az állampolgárok részéről; illetve a civil szerveződések szerepe a települések életében. Ezeket a problémaköröket tehát nevezhetjük a társadalom szempontjából fontos, így hírértékkel bíró témáknak. Az ügy szerteágazósága lehetővé teszi, hogy egyszerre több problémát, konfliktust is be lehessen mutatni. Lehet, hogy az ügy egyes elemei nem érnék el a hírküszöböt, de együttvéve már kellően erősek ahhoz, hogy a médiumok elég nagy fontosságot tulajdonítsanak neki, s elkezdjenek foglalkozni a sajókazai népszámlálás körüli bonyodalmakkal. Ugyanakkor a „fontosság” nem feltétle-nül jelenti, hogy a nézők/olvasók úgy érzik, hogy a mindennapi életükre is befolyással lehetnek a sajókazai események.

Fenyegető veszélyekAz ügy alkalmas volt arra, hogy rámutasson a népszámlálás rendszerében keletkező hézagokra, és felhívja az emberek figyelmét arra, hogy milyen következményekkel járhat, ha az adatfelvétel, illetve az adatok kezelése nem szabályosan történik. Ugyan-akkor az eset sokrétűsége és más problémákba való beágyazottsága (mélyszegénység, etnikai konfliktusok) megnehezítette az egyébként is elvont, a hétköznapi élet szintjén nehezen érzékelhető veszélyek megértését. A statisztikai adatok esetleges torzítottságát a jobboldali HírTV, az adatok védelmének hiányát pedig a baloldali ATV helyezte a középpontba tudósítása során. A többi médium is foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, azonban kevésbé definiálták ezeket fenyegető veszélyként.

Időbeli, térbeli és társadalmi-kulturális közelségAz ügyről két hullámban számolt be a média: a tudósítások egyik része október-no-vemberben, másik része február-márciusban jelent meg. Jellemző, hogy a média egy-egy esemény (pl. rendőri akciók, népszámlálási sajtótájékoztató) nyomán kezd az egész népszámlálási üggyel, tehát a jóval korábbi történésekkel is foglalkozni. A térbeli közel-ség hírértékének hatása, hogy az ügyről elsősorban a magyar médiumok számoltak be – igaz, a 168 óra cikke éppen arról szól, hogy a Le Monde is foglalkozott a magyar nép-


160


161

számlálással (a romák nem vallják magukat romának), és a sajókazai ügyet is említette. Az internetes regionális (Északhírnök) és megyei (Borsod Online) lapok nem számoltak be részletesebben az eseményekről, mint az országosak. A társadalmi-kulturális közelség hírértékként annyiban van jelen, hogy a magyar médiafogyasztókat érdekelhetik egy magyar település konfliktusai. Ám az ilyesfajta tudósításokat olvasók/nézők feltehetően teljesen más társadalmi környezetben mozognak, mint az ügyben érintettek.

1.2. Hírérték-fokozók – Sajókaza, a „kirakattelepülés” és a problémák artikulálóiAngelusz a már említett tanulmányban kiemeli az események helyszínének szerepét a tekintetben, hogy mekkora hírértékkel bírnak. Ő azonban azt hangsúlyozza, hogy az egyes médiumok aszerint szelektálnak a történések között, hogy mely települé-sek vannak földrajzilag illetve kulturálisan közel hozzájuk. A sajókazai ügy rámutat arra, hogy az események helyszíne más okból is fontos lehet: a kisebb és hátrányosabb helyzetű települések közül ugyanis nagyobb esélyük van a hírekbe kerülésre azoknak, amelyeknek már van előélete a médiában, azaz a közelség ebben az esetben közvetett, szimbolikus módon nyilvánul meg. Ha valaki korábban már megismerkedett a médi-án keresztül egy településsel, akkor ugyanúgy fokozottabb figyelemmel követheti az ott zajló eseményeket, mintha személyes élményein keresztül találkozott volna vele. Mindez összecseng Kopper Ákos és Fokasz Nikosz elméletével, miszerint a Pierre Nora-féle emlékezés közösségének szerepét a modern társadalmakban a média veszi át. Amíg kezdetben a közösségben a személyközi interakciókból alakult ki a kollektív emlékezet, mely segített a jelen értelmezésében is, addig most a média témaválasztásai és hangsúlyai határozzák meg a közös emlékezést. A média egyfelől tudatosan (pl. periodikus mellékletek, speciális kiadványok) reflektál a múltra, másfelől öntudatlanul a kiválasztott témákon és hírfolyamokon keresztül válik a közösségi emlékezet köz-vetítőjévé. (Fokasz-Kopper 2009) Azaz ha egy esemény a helyszín, a szereplők vagy a téma által része a közös tudásnak és emlékezetnek, és ezáltal az értelmezése is könnyebb, akkor véleményünk szerint sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mintha egy teljesen ismeretlen helyet vagy ügyet kellene befogadnunk.

Alapvetően két eset segíti, hogy egy Sajókazához hasonló kicsi és szegény település „kirakattelepüléssé” váljon: ha egy botrány ráirányítja a figyelmet, vagy ha – a gyakran kívülről jött – értelmiségiek csoportja felhívja a figyelmet a településre, illetve annak gondjaira7. A média figyelmét azok az emberek tudják felhívni a hátrányos helyzetű településekre, akik képesek a mélyszegénységben élő, s többnyire iskolázatlan embe-

7 Előbbire példa lehet Edelény, ahol Molnár Oszkár polgármester azt állította, hogy a cigány nők gumi-kalapáccsal verik a hasukat, hogy sérült gyermekeket szüljenek, akik után magasabb segély jár (például http://index.hu/belfold/2009/09/07/edelenyi_pm_nyugtatoval_bolonditottak_a_roma_gyerekeket/) ; utóbbira pedig példa lehet Bódvalenke, a „freskófalu” (például http://hvg.hu/nagyitas/20090708_bodvalenke_nagyitas).

rek problémáit artikulálni, és egyben folyamatosan kapcsolatot tartani a médiával. A magas kapcsolati tőkével rendelkező értelmiségiek például azonnal jelezni tudják a média képviselőinek, ha hírértékű események történnek a faluban, és segíteni tudnak az újságíróknak illetve riportereknek az információk, a megszólalók és a fotótémák keresésében is.8 A média képviselői számára szintén könnyebbséget jelent, ha az alanyok elfogadják a kamerák jelenlétét (például könnyen be lehet jutni a cigánytelepekre) és rutinos megszólalók mesélik el a történetet, akiket jól lehet idézni. Az ismert telepü-lésnévre pedig elsősorban azért van szükség, hogy jobban megragadja a nézők/olvasók figyelmét a nagy kommunikációs zajban.

Létrejönnek tehát olyan „kirakattelepülések”, amelyeken keresztül a média bizo-nyos problémákat bemutat, és amelyek szimbolizálják egyes térségek, vagy csoportok életvitelét, konfliktusait, problémáit. Hiába áll szinte fele részben hátrányos helyzetű településekből Borsod-Abaúj-Zemplén megye9, nem lehet minden egyes faluban külön bemutatni az itt jellemző problémákat (mélyszegénységet, etnikai konfliktusokat), mivel ugyanannak a történetnek több alkalommal már nincs hírértéke, és a befogadók is könnyebben elsiklanak felette.

Sajókaza egy olyan hátrányos helyzetű település Borsodban, ahol mind a problémák, mind az azokat artikulálni képes értelmiség megtalálható, így alkalmas arra, hogy betöltse a „kirakattelepülés” szerepét, s különféle problémák bemutatásának a terepe legyen. Sajókaza mind társadalmi, gazdasági és infrastrukturális szempontból, mind a munkanélküliség mértékét figyelembe véve10 a hátrányos helyzetű települések közé tartozik. A Sajó menti faluban két cigánytelep is található, a Sólyom-telep és a Petőfi-telep11, ahol a településen élő romák nagy része csoportosul. A Kazincbarcikától 6 km-re elterülő településen körülbelül egyharmad-kétharmad az arány a nem roma lakosság javára. A konfliktusok akkor kezdtek kiéleződni, amikor bezárt a sajókazai bánya, és ezzel sokan elvesztették a munkájukat.12 A cigány lakosság jelentős részének máig nincs állandó munkahelye. A faluban a 2010-es választásokon 40%-ot szerzett a Jobbik. A falu vezetésében nincs egyetlen roma sem13, de a település közösségi, kulturális és oktatási életében jelentős szerepe van a buddhista Dzsaj Bhím Közösségnek, melynek a tagjai jelentős részben romák. A Közösség 2007 óta működteti a Dr. Ámbédkar

8 A magas kapcsolati tőkét alátámaszthatja, hogy Lázi István János CKÖ képviselőnek közel 1500 isme-rőse, Derdák Tibor iskolaigazgatónak pedig több mint 4500 ismerőse van a Facebookon a cikk írásának időpontjában (2012 tavasz-nyár).

9 http://www.terport.hu/tematikus-terkepek/leghatranyosabb-helyzetu-kistersegek-telepulesei-borsod-abauj-zemplen-megyeben

10 http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=8&ved=0CFcQFjAH&url=http%3A%2F%2Fwww.szmm.gov.hu%2Fdownload.php%3Fctag%3Ddownload%26docID%3D20684&ei=ZqeBT6TaFc7dsgbv3J3aBA&usg=AFQjCNESqsBF4s8P8KoPQI_yndp5LP3sgA&sig2=QR4smyDL1OD8Fp3nX0HYyA

11 http://galeria.index.hu/belfold/2011/10/28/sajokazai_budhistak/?openwith=245390412 http://www.dalit.hu/integracio-voksokban/13 http://www.dalit.hu/integracio-voksokban/ (Cigány Kisebbségi Önkormányzat viszont működik.)


162


163

Gimnáziumot a faluban, ahol hátrányos helyzetű, főként roma származású fiatalok tanulnak.14

Sajókaza esetében – ahogy a fentiekben is említettük – mindkét olyan feltétel adott volt, mely azt valószínűsíti, hogy a településről számos híradás jelenik meg. Több olyan botrány is kötődik a faluhoz, mely lehetővé tette, hogy ne legyen idegen a hely sem az újságíróknak, sem az olvasóknak. Itt történtek a hírhedt áramlopások, és sajókazai volt az a férfi is, aki azért került börtönbe, mert iskolaköteles korú gyermeke folyamatosan túllépte a megengedett hiányzások számát. Emellett Sajókazán is van egy olyan közös-ség és értelmiségi csoportosulás a buddhista Dzsaj Bhím Közösséghez kapcsolódóan, amely segíti a szegénysorsú (főképpen roma) lakosokat problémáik artikulálásában, összegyűjtésében valamint jogtalanságok esetén válaszlépéseket tesz, s ennek részeként célja a nyilvánosság elé tárni az igazságtalanságokat.

Kutatásunk során azt találtuk, hogy – hipotézisünknek megfelelően – Sajókaza a médiában valóban rendszeresen szerepel. A vele kapcsolatos leggyakoribb témák a következők:

• a Sajó áradása• a romák törvényszegései (áramlopás, iskolakerülés) és ezeknek az ügyeknek a ke-

zelése• romákat ért jogsértések és diszkrimináció• a sajókazai buddhista közösség és Derdák Tibor (a sajókazai Dr. Ámbédkár Is-

kola igazgatója, szociológus, és volt SZDSZ-es képviselő) tevékenysége a romák felzárkóztatásáért

• a sajókazai buddhisták és az egyháztörvény (elismerik-e a buddhistákat egyház-ként)

• a politikai helyzet (a szélsőjobboldalt képviselő Jobbik 40%-ot ért el a választá-sokon)

• illetve ezek kombinációja, Sajókaza „életképei”

A fenti témák a nyomtatott és online sajtóban, televíziós és rádiós műsorokban is megjelennek, ugyanakkor a falu életét bemutató sorozatok, videók, életképek elsősor-ban az online és a bulvár médiára jellemzőek.15 16

Jól látható, hogy az ügyek egy része illeszkedik egyes, a médiában már jelenlévő diskurzusokhoz. A kirakattelepülések tehát arra is alkalmat adnak, hogy egyes gyakori témákat ne elvontan, hanem a konkrétumok szintjén mutathassa be a média, ha úgy tetszik, megjelenjenek bennük „kirakatügyek”.

14 A Facebookon a „Sajókaza” szóra keresve megtalálhatjuk a Dzsaj Bhím (2012 nyarán közel 600 kedvelő), a Dr. Ámbédkar iskola (közel 300 kedvelő), Sajókaza közösség (közel 150 kedvelő), a Sajókaza SC (közel 20 tag) és a Sajókazai Cigány Kisebbségi Önkormányzat (körülbelül 450 ismerős) oldalát. Ezeknek a tartalmát ebben a kutatásban nem elemeztük.

15 http://hvg.hu/video/20110420_sajokaza_dzsajbhim vagy http://mozgovilag.com/?p=83016 http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/vago-romatelepen-volt-2004275

1.3. Nem nagy ügy? – A hátráltató tényezőkA problémakörök összekapcsolódása és a „kirakattelepülés” jelenség mellett azonban ki kell térnünk arra is, hogy milyen tényezők akadályozhatták az ügy eszkalálódását. Míg a határozott politikai preferenciájú médiumok (pl. Magyar Nemzet, Népszabadság, 168 óra, HírTV, ATV, Kuruc.info stb.) jól tudták használni a sajókazai népszámlálás ügyét, és a Dzsaj Bhím Közösség is szerette volna a maga oldalára állítani a nyilvánosságot, addig a kormány nézőpontját megjelenítő17 (ám preferenciáját explicitté természetesen nem tevő) közszolgálati médiumoknak18 illetve a KSH-nak nem volt érdeke, hogy az esetet felkapja a média, és ezzel a népszámlálás anonimitása iránti bizalom veszélybe kerüljön. Bár a KSH szóvivői megszólaltak a médiában, és az események tisztázása érdekében nyilatkozatot is kiadtak, legfőképpen azt kívánták hangsúlyozni, hogy az ügy a körülmények szerencsétlen összejátszásából, valamint a helyi konfliktusokból adódik, és nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni belőle a népszámlá-lással kapcsolatban.

Az érintett rendőrkapitányságnak, illetve rendőrőrsnek szintén nem volt érdeke, hogy az ügy nagyobb sajtóvisszhangot kapjon, hiszen megkérdőjelezhető volt, hogy a rendőrségi nyilatkozatok aláíratása mi célt szolgált, ha a KSH nem adhat ki szemé-lyekre vonatkozó információkat. A rendőrség az ügy elcsendesedését szolgáló stratégi-ája egyszerű, ám annál hatékonyabb volt: vagy nem nyilatkozott, vagy későbbre ígért tájékoztatást, s a számításuk be is jött, mivel a médiumok nem tértek vissza az őket érintő kérdések tisztázására.

Mindezeken felül pedig lehetséges, hogy az ügyből azért sem lett valódi, a média egészét beterítő botrány, mert a nézők/olvasók többsége városban élő, legalább kö-zéposztálybeli, nem roma médiafogyasztó, aki nem érezte magát érintve a sajókazai eset kapcsán, és így híréhsége is behatárolt a mélyszegénységgel, a buddhistákkal, vagy éppen egy kis falu hatalmi harcaival kapcsolatban. Azaz visszaköszönt Angelusz hírér-ték osztályozása: hiányzott a társadalmi-kulturális közelség érzete, és – bár a felmerülő kérdések definiálhatók voltak fontosként – az adatok kiszivárgása miatti fenyegetett-ség-érzés („velem is megtörténhet”) alacsony maradt.

2. A sajókazai népszámlálási ügyről szóló tudósításokA sajókazai népszámlálási ügyről az első tudósítások 2011 októberében láttak napvilá-got, majd viszonylagos csend következett a médiában19, és február végén megnövekedett a híradások illetve a cikkek száma. Ennek az az egyszerű oka, hogy a történet ekkor egy újabb fejezettel bővült: a rendőrök februárban kopogtattak a romák ajtaján, hogy alá-

17 Ezt alátámasztó felmérés például: http://republikon.hu/upload/5000255/Media_2011-45-48b.pdf A vizsgált időszakban a Médiahatóság is vizsgálatot indított a kiegyensúlyozottság miatt: http://www.origo.hu/itthon/20110318-fideszes-tulsuly-miatt-vizsgalodik-a-mediahatosag-az-mtvnel.html

18 Egyik közszolgálati adón sem találtunk az üggyel kapcsolatos híradást online keresésünk során.19 A Dzsaj Bhímmel összefüggésben november és január között is jelentek meg híradások az egyháztör-

vényről, az emiatt forrásait vesztő iskoláról. Ez – ha kevésbé látványosan is – de napirenden tarthatta a buddhista szervezet problémáit a népszámlálási ügy februári visszatéréséig.


164


165

írassák azokat a bizonyos nyilatkozatokat. Ennek kapcsán olyan médiumok is elkezdtek foglalkozni az üggyel, melyek ősszel még nem fordítottak figyelmet rá. Úgy véljük, hogy ez a figyelem két okból következett be: egyfelől új elemmel bővült a problémák köre (rendőrök eljárása), másfelől nagy valószínűséggel ekkor fordulhatott a média nyilvánosságához az a sajókazai értelmiségi csoport, mely a mélyszegénységben élő romák problémáit artikulálta.20

Elemzésünkbe minden olyan videó illetve szöveg bekerült, mely magas ismertségű csatornán vagy portálon jelent meg.21 Az ügyet központba helyező cikkek listáját a Függelék 1. számú táblázata mutatja. Bár a címek közül több már az előfeltevéseket is állításként fogalmazza meg („Háromszáz roma buddhistának tekinti magát Sajókazán”, „A buddhistákat nem temeti el a pap”), illetve van, amelyikben a szóhasználat is erő-teljesen szubjektív (szaglászik a rendőrség, hirtelen buddhistákat találtak), szövegüket tekintve a tudósítások már árnyaltabbak. A megvizsgált dokumentumok a következő kérdések egyikét, vagy ezek közül többet is körüljárnak:

• csalás gyanúja a népszámlálási adatfelvételnél – kik töltötték ki az íveket?• a sajókazai romák vallása – katolikusok vagy tényleg buddhisták?• a népszámlálási adatok kiszivárgása – hogyan kerülhettek nyilvánosságra az ér-

zékeny adatok?• a nyomozás folyamata – helyesen járt-e el a rendőrség?A táblázatban említetteken kívül még számos portál, valamint blog foglalkozott az

üggyel, ám ezek nagy része az Origo, az Index vagy a Népszabadság cikkeit vette át, illetve az ezekben található információkat foglalta össze rövidebben.22

3. A sajókazai népszámlálási ügy interpretációiA következő részben különböző szempontok szerint hasonlítjuk össze a sajókazai népszámlálási ügyet központba helyező audiovizuális és szöveges anyagokat. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire térnek el az interpretációk egymástól, milyen diskurzusokba ágyazódnak be a megjelenő elemek, és melyek a központi üzenetek az egyes médiumok szerint.

20 Ez a tudósításokból nem derül ki.21 A tévécsatornák, valamint az ismertebb napilapok és hírportálok online keresőiben a „Sajókaza”, „roma”,

„cigány”, „buddhista”, és a „népszámlálás” kifejezések különböző kombinációit írtuk be kulcsszavakként. Előfordulhat azonban, hogy ennek ellenére is kimaradt releváns tudósítás. A közösségi médiákon (pl. Facebook, Twitter) zajló kommunikációt nem elemeztük.

22 A Népszabadság információra hivatkozott az msn.mainap.hu, a gepnarancs.hu, a vallaldmagad.hu; az Index hírére hivatkozott a romnet.hu, a hirszemle.net, a wita.hu, a szekularisfigyelo.blog.hu, a hirfal.hu; az Origo cikkére a propeller.hu, a wn.com, a frisstv.info; az Origo Kuruc.info által átvett, módosított cikkére az Ellenállás Klub (szexesnewyork.network.hu); a Roma Sajtóközpont hírére a magyarorszag.hu, a hirstart.hu; az eszakonline.hu pedig először az Origo cikkét, majd a Népszava interjúját közölte le. Hosszabb, eredeti szöveget csak a Galamus-csoport blogján találtunk A felzárkóztatásügyi államtitkár és a Dzsáj Bhím címmel.

3.1. A szereplők bemutatásaA szereplők alapvetően két szemben álló oldalra oszthatóak a riportokban: a budd-histákra és támogatóikra, illetve a falu vezetésére és a támogatóikra.23 A riportok többségében mindkét oldal helyet kap, de abban már eltérések mutatkoznak, hogy melyik milyen hangsúllyal szerepel, s hogy melyik fél reagálhat melyikre. Ez utóbbi momentum azért nagyon fontos, mert rámutat arra, hogy a két oldal szerepeltetése önmagában még nem elégíti ki az objektivitásra törekvés kritériumát. A híradások-ban, főként az írott anyagokban érhető határozottan tetten, hogy a politikai kötődés meghatározza a történet tálalását. A baloldali szellemiségű sajtó (Index, Origo, HVG, ATV) a buddhisták narratíváját veszi át, s ők kapják a jogot, hogy reagálhassanak a másik fél állításaira, míg a jobboldali sajtó (Magyar Nemzet, HírTV) esetében éppen fordítva, az önkormányzat és a keresztény pap narratívája a meghatározó, s ők alakíthat-ják a történet végkicsengését. Ezt a jelenséget jól be lehet mutatni a történet egyetlen elemén keresztül is: az, hogy a polgármester megfenyegette a buddhista közösséghez kötődő romákat, hogy a pap nem temeti el őket, több tudósításban is feltűnik – az Index már a címadással is tényként kezeli. Erre ráerősít, hogy a felvezetésben kijelentik, a polgármester fenyegetőzni kezdett, s külön alcím alatt már a második bekezdésben ezt a történetszálat tárgyalják a következőképpen:

„Matisz Katalin a sajókazai Petőfi-telep szélén lakik kis vályogházában, az unokájá-val. A középkorú, csupa mosoly asszony alig 29 ezer forintból él, és néha kertészkedik a polgármesternél is, akit igazi úriembernek tart. Ezért is érezte magát furcsa helyzet-ben pár napja, amikor Stefán László polgármester megkérdezte tőle, tudja-e, hogy a buddhistákat nem temeti el a pap. Ezt az Index tapasztalatai szerint másoktól is megkérdezte, ahogy azt is, tisztában vannak-e vele: a buddhisták gyerekeit nem fogják megkeresztelni.” (Index: Tudja-e, hogy a buddhistákat nem temeti el a pap?)

A Magyar Nemzet cikkében ellenben ezt a momentumot a „nyomozás” címszó alatt tárgyalják, így kisebb hangsúlyt kap. Rámutatnak, hogy a hír torzítva jelent meg a mé-diában, s ezt azzal támasztják alá, hogy idézik a polgármester cáfoló nyilatkozatát.

„Nem felel meg a valóságnak, hogy megfenyegettem volna a romákat – nyilatkozta Stefán László. Mint mondta, nem kijelentő, hanem kérdő mondatként fogalmazta meg

23 A tudósításokban megszólalók a buddhisták - romák oldaláról, gyakorisági sorrendben:Orsós János, a buddhista Dzsaj Bhím közösség vezetője; Lázi István János, a falu Cigány Kisebbségi Önkormányzatának (CKÖ) elnöke; Derdák Tibor, a Dr. Ámbédkar iskola igazgatója; Hell Istán, a Dr. Ámbédkar iskola tanára; ezen kívül a cigánytelepek lakói közül buddhisták és katolikusok egyaránt – név-vel vagy név nélkül. Sajókaza telepeken kívül élő, nem roma lakosai legfeljebb csak néhány vágóképben jelennek meg, véleményüket nem ismerjük meg.A tudósításokban megszólalók az önkormányzat oldaláról, gyakorisági sorrendben: Tóth Ábel, jegyző; Stefán László, polgármester; Vitális Gábor, kazincbarcikai plébános. Míg a buddhisták oldaláról min-dig voltak nyilatkozók és gyakran idézték is őket, hivatkoztak rájuk, addig az önkormányzat oldalának szereplői sokszor elzárkóztak a nyilatkozatoktól.Hivatalos szervek megszólalásai: Egyedné Novodonszki Éva, a rendőrség sajtóreferense; KSH (Virágh Eszter, Németh Zsolt); Jóri András, volt adatvédelmi biztos


166


167

aggályát. – Egy hölgynek tettem fel a következő kérdést: Kati, hogyan fogja eltemetni magát a katolikus pap, ha buddhistának vallja magát? – fogalmazott.” (Magyar Nem-zet: Dilemma Sajókazán: buddhisták vagy katolikusok a romák?)

Megfigyelhetjük, hogy az Index cikke mindkét felet megnevezi, és bár saját sza-vaikkal egyikük verziója sem szerepel, a történteket egyértelműen az (állítólagosan megfenyegetett) asszony és a roma közösség nézőpontjából mutatja be. A fenyegetés ebben az interpretációban nem mint lehetséges értelmezés, hanem mint tény jelenik meg, a polgármester reakciója pedig hiányzik. Ezzel szemben a Magyar Nemzet cikké-ben beazonosíthatóan csak a polgármester szerepel; Matisz Katalinra csupán Katiként utalnak. A szöveg Stefán László szavainak beidézésével a polgármester interpretációját mutatja be az esetről. Ebben a narratívában egyetlen mondat félreértelmezéséről van szó, melyet nem lehet fenyegetésnek tekinteni. A buddhista közösség véleménye ezzel a szállal kapcsolatban hiányzik.

3.2. A narratívában meg jelenő elemek hangsúlyaiAhogyan azt már korábban említettük, ebben az ügyben egymás mellett több prob-lémakör is feltűnt, melyeket a különféle médiumok eltérő hangsúllyal mutattak be. Ezeknek a problémagócoknak a részletes megismerése lehetőséget teremt arra, hogy rámutassunk, ugyanazon ügyben is többféle nézőpont és „igazság” létezik, még akkor is, ha alapvetően azonos történéseket mutatnak be. Mindez jelzi, mekkora hatalom van az újságírók és médiumok kezében, s egyetlen sajtótermékből való tájékozódás mennyire elfogult látásmódot eredményezhet.

3.2.1. SzegénységA legtöbb ügy szempontjából fontos, hogy behelyezhessük egy keretbe, mely segít el-igazodni és megérteni a történteket. A sajókazai keret gyakran maga a falu, s azon belül is a romatelepeken tapasztalható szegénység: az élelmiszerhiány, a leromlott állapotú épületek, a szennyvízelvezetés és az angol vécék hiánya, a segélyből élő munkanélkü-liek az udvarokon. A vizsgált tudósítások a szegénység bemutatásával teszik világossá, hogy a romák miért viszonyulnak pozitívan a buddhisták jelenlétéhez: a Dzsaj Bhím közösség jogsegélyt nyújt a romatelepek lakóinak, megjavítja a tetőket a házaikon, iskolát üzemeltet, ezen kívül pedig közösségi élményt ad számukra, ennélfogva a romák úgy érzik, hogy a buddhista közösséghez tartoznak. A szegénység diskurzusa azonban sokszor ennél mélyebb problémaköröket is feszeget. Az egyik kérdés, hogy mi lenne a helyzet megoldása, és kinek (állam, önkormányzat, egyházi/civil szervezet) kellene, illetve lehetne lépéseket tenni. Másrészt a szegénység bemutatása kapcsán felmerül, hogy sokadrangú probléma, hogy milyen vallásúak a romák, vagy hogy hogyan történt a kérdőívek kitöltése. A legnagyobb probléma maga a nyomor.24

24 „Buddhisták vagy katolikusok, egyre megy.” – állítja az Index az egyik, szegénységet ábrázoló fénykép felirataként.

A HírTV és a TV2 Tények riportjaiban a szegénység és a telepi viszonyok inkább vi-zuális háttérként funkcionálnak. Az Origo és az Index képgalériái azonban kifejezetten ráirányítják az olvasók figyelmét a telepi romák nehéz életkörülményeire, és a cikkek szöveges részei is hangsúlyozzák a szegénység problémáját. Mindkét médium kiemeli a Dzsaj Bhím közösség segítő szerepét, és – az érintettek megszólalásai segítségével – ezt kontrasztba is állítja azzal, hogy mit (nem) tesz meg az önkormányzat.

„Czifra István szerint az önkormányzat sem foglalkozik a teleppel, pedig sok min-dent rendbe kellene tenni itt. „Ömlik a víz, és még csodálkoznak, hogy a gyerekek koszosak” – mondta. Szerinte leginkább a buddhisták szoktak segíteni az itt lakóknak, például zöldséget és krumplit osztanak.” (Origo: Hirtelen háromszáz buddhista romát találtak Sajókazán)

„A romák másik sérelme a küszöbön álló csatornaberuházás. Az egymilliárdos csa-tornahálózat-építésből a publikus tervek szerint kimarad a két romatelep, miközben a szennyvíztisztító a Sajó-parti Petőfi-telep mellé kerülne. »Csatornát nem kapunk, mert még a víz sincs bevezetve, de a falu szara itt folyik majd át. Aztán ha jön az árvíz, járhatunk majd benne bokáig«.” (Index: Tudja-e, hogy a buddhistákat nem temeti el a pap?)

Az ATV riportja szintén előtérbe helyezi a szegénység bemutatását mind a vágóké-pek, mind a szöveg tekintetében, és a szerkesztés által azt az üzenetet igyekszik közölni, hogy a Dzsaj Bhím igyekszik segíteni, de nem tud csodát tenni, mivel az önkormányzat kezében vannak a források.

„A telepen elképzelhetetlen a nyomor. Az utcákat bokáig érő, fekete sár borítja. A házakban 5-6 fős családok zsúfolódnak össze. Munka nincs, a segély semmire se elég. Az őket segítő közösség iskoláztatja őket, de csodát nem tud tenni.” (ATV, Ez a 7 – riport)

„Ki segítsen rajtunk, most őszintén, ha nem a polgármester? (…) Neki van jogában, neki vannak azok a pénzek kiosztva, hogy segítse a szegényeket…” (megszólaló: Rácz Zsolt, ATV – Ez a 7 – riport)

A Magyar Nemzet cikkében ezzel szemben a szerző az önkormányzat eszköztelen-ségére hívja fel a figyelmet:

„Hogy miként oldható meg ez a helyzet, arról így nyilatkozott Stefán László pol-gármester: Sajókaza, mint település egyedül nem tudja megoldani ezt a kérdést. Mint mondta, egy megoldás létezik, mégpedig az, ha ezeknek az embereknek munkából származó jövedelmük lesz, és nem segélyből fognak élni. A polgármestertől megtudtuk azt is, hogy Sajókazán az elmúlt években megsokszorozódott a közfoglalkoztatottak száma, a Start munkaprogramba pedig legutóbb 66 embert vettek fel. Ez azonban szintén kevés a helyzet érdemi megoldásához.” (Magyar Nemzet: Dilemma Sajókazán: buddhisták vagy katolikusok a romák?)

Az ATV híradója a telepi élet bemutatásában a nyomor mellett az ott élők örö-meit is igyekszik vizuálisan érzékeltetni (mosolygós gyerekarcok, falusi romantika), és a narráció szerint „Sajókazán csendesen csordogált az élet”, amíg a rendőrök nem keresték fel a telepen élőket. A Magyar Nemzet azonban azt emeli ki, hogy a romák életmódja elfogadhatatlan. A cikk szerint „A roma gyerekek az utca közepén végzik


168


169

kisebb és nagyobb „dolgukat”. Fogalmuk sincs, hogyan kell az angol vécét használni”. A Népszavának adott interjújában Hell István, a Dr. Ámbédkar iskola tanára sem csupán a szegénységről beszél, hanem a komplex problémáról:

„A cigány telepeken élő emberek korábban halnak meg, mint a magyarországi átlag. A romák között több a krónikus beteg, a munkanélküli, a szegény ember, előfordul, hogy a szülők valamelyike börtönben ül, gyakori, hogy otthon nincs fűtés vagy vilá-gítás. Olyan tanítványunk is van, aki maga is családos, előfordul, hogy fiatal anyák magukkal hozzák, és az iskolában szoptatják meg a kisbabájukat. Meg kell tanítanunk a tanítványainkat tanulni, életmintát kell adnunk nekik a szaktárgyi ismereteken is túl, pótolnunk kell az általános iskolai lemaradásokat is. Éppen ez a Dr. Ámbédkar iskola értelme és lényege.” (Népszava: „A legfőbb bűnünk talán az, hogy cigányok vagyunk”)

A Népszabadság és a HVG a szegénység kérdését nem emeli be kontextusként cik-keibe, inkább a népszámlálási ügy más elemeit (történt-e csalás, rendőrségi „zaklatás”) teszi hangsúlyossá.

Bár a Dzsaj Bhím közösség és a velük szimpatizálók nyilatkozataiban sokszor szerepel, hogy a szervezet nem csupán a romáknak, hanem minden szegény embernek támogatást kíván nyújtani (Hell István – Népszava interjú, Rácz Zsolt – ATV riport), a szegénység és a romaság a tudósítások többségében elválaszthatatlanul összekapcsolódik.

3.2.2. Szegregácó, diszkrimináció és etnikai feszültségekSzintén a háttérhez tartozik, és az eseményeket árnyalja a faluban jelen lévő szegregá-ciónak, diszkriminációnak és az etnikai konfliktusoknak a bemutatása. Ezek is olyan elemek, amelyek általában megjelennek a sajókazai riportok és cikkek többségében, így összefűzik a korábbi, és az itt vizsgált sajókazai történeteket. Ez a háttér magyarázza, hogy miért alakulhatott ki egy ilyen ügyből konfliktus, miért nem közeledtek a felek jóhiszeműen egymáshoz.

Az Origo és a (nagyrészt ennek a cikknek az átvételére épülő) Kuruc.info tudósítás-ban25 már a felvezetésben is a „harc” szó szerepel:

„Mindennapos a feszültség a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajókazán, a harcoló fe-lek a helyi cigányok, az önkormányzat és egy buddhista szervezet. A harc eszközei: lak-címkártyák, népszámlálási adatok, számviteli vizsgálatok, túlzottnak tűnő, de törvényes szabálysértési eljárások, időnként előállítások.” (Origo: Hirtelen háromszáz buddhista romát találtak Sajókazán, Kuruc.info: Így lettek buddhisták a sajókazai cigányok)

A lakcímekkel kapcsolatos problémákról – a népszámlálási ügyet érintő cikkek kö-zül26 – az Origo számol be részletesen: eszerint a Petőfi-telep több lakója szeretne lakhelyére bejelentkezni, azonban az önkormányzat ezt nem engedélyezi, mivel a te-lep ártéren található, továbbá a jegyző szerint az itt élőknek nincs tulajdoni lapjuk a

25 A két cikk hasonlósága miatt a továbbiakban csak az Origóra hivatkozunk. A Kuruc.info cikkére egy másik alfejezetben térünk vissza.

26 A lakcímek problémáiról a Népszabadság is jelentetett meg cikket korábban: http://nol.hu/belfold/20111026-nemkivanatos_lakok, azonban a népszámlálási ügynél ezzel nem foglalkoztak.

házukhoz, engedély nélkül építették fel a kunyhóikat, ezért „önkényes honfoglalók”. Az Index cikke szintén beszámol a lakcímekkel kapcsolatos problémákról: „a község önkormányzata márciusban úgy döntött, hogy csak akkor engedi a lakcímbejelentést, ha az egy főre eső lakótér eléri a tíz négyzetmétert”, mivel „a képviselők szerint egy-egy lakásba 10-20-an is bejelentkeznek, pedig nem is laknak ott”. Mind az Origo, mind az Index ír arról, hogy azok, akiknek nincs bejelentett lakcímük, elesnek a segélyektől és a politikai jogaik (választhatóság és választás) gyakorlásától is. A lakóhelyi szegregáció mellett az oktatási elkülönülés témája is előkerül a tudósítások egy részében, mivel a Dr. Ámbédkar iskolának legfőbb jellemzője, hogy ide főképpen roma gyerekek járnak.27

Az ügyben a diszkrimináció kérdése is felmerül: az Origo az egyik roma érintettet, valamint az iskolaigazgató megszólalását idézi arról, hogy a rendőrök „csip-csup” ügyek miatt rendszeresen büntetik a sajókazai romákat, és az ATV riportja is beszámol ilyen esetekről. A büntetések elvileg jogszerűek, ám a nyilatkozóknak (például Derdák Tibor iskolaigazgatónak) úgy tűnik, mintha a rendőrség azért vetné ki a kiszabható maximá-lis bírságokat, mert így szeretné büntetni a romákat életmódjuk, illetve a buddhista szervezet (például jogsegélynyújtási) tevékenysége miatt.28

„A Dr. Ámbédkar iskola igazgatója szerint amióta a településen vannak, azt tapasz-talják, hogy a helyi romákat csip-csup ügyekkel, így kopott bicikligumik vagy tilos helyen való biciklizés miatt büntetik a rendőrök. (…) Szerinte az önkormányzatnak szilárd meggyőződése, hogy csak kriminalizálással tudja kordában tartani a rossz szo-ciális helyzetben élő romákat. Ez pedig eltér a buddhista közösség felzárkóztatásra koncentráló módszereitől – mondta.” (Origo: Hirtelen háromszáz buddhista romát találtak Sajókazán)

Derdák Tibor iskolaigazgató szerint a romák nem tudják kifizetni a büntetéseket, de az önkormányzat azt sem engedi, hogy közérdekű munkával ledolgozzák ezeket, ezért sokszor börtönbe kell vonulniuk. Míg azonban az Origo cikkében csak az szerepel, hogy a jegyző nem engedélyezi a büntetések ledolgozását („Nem tudom, van-e olyan önkor-mányzat Magyarországon, ahol erre van lehetőség” – mondta), addig a Magyar Nemzet-ben a jegyző és a polgármester álláspontjának részletes indoklása is helyet kap:29

„(…) ő, mint jegyző, a településen nem fogja engedélyezni a közérdekű munkát a szabálysértők számára. A polgármester mindezt számokkal is alátámasztotta. – A köz-munkára behívott ember nyolcórás munkáért napi bruttó 3305 forintot kap, akit pedig közérdekű munka végzésére köteleznek, napi ötezer forinttal törleszti a büntetését – mondta lapunknak a település első embere. Hozzátette: ezek a különbségek ellenté-

27 Az Origo egyik képe alatt a következő megjegyzés szerepel: „A vízelvezetés hiánya miatt a házak körül mindenhol nagy a sár. Az állami fenntartású általános iskolában viszont nem látják szívesen a sárosan érkező gyerekeket”.

28 Jól látszik, hogy a diszkrimináció szintén egy háttérelem, egy eszköz a harcban, de nem ez mozgatja a szálakat és ez önmagában ma már nem is hír. Bármennyire irreálisnak érezzük, hogy egy otthon felejtett személyi igazolványért 50 000 Ft büntetés járjon, ezekről az esetekről a média nem számol be. Itt is az ügy körítéseként, a cigánytelepen lakók mindennapi gondjainak bemutatása során jelenik meg a médiában.

29 A polgármester (és a helyi pap) csak a Magyar Nemzetnek adott interjút.


170


171

teket szítanának az emberek között. Mint mondta, a közérdekű munkának járulékos költségei is vannak, ezenfelül a munkát a hétvégeken is biztosítani kellene, amire az önkormányzatnak nincs kapacitása.” (Magyar Nemzet: Dilemma Sajókazán: budd-histák vagy katolikusok a romák?)

A Magyar Nemzet narratívája szerint azért szabnak ki annyi közigazgatási és szabály-sértési bírságot, mert ilyen sok a probléma, és nem azért, mert a rendőrök „szándékosan vadásznak” a romákra. A „rendőrség bosszúja”- diskurzust ellenben azok a cikkek erő-sítik (pl. Origo, Népszava-interjú), melyek szerint február 13-án a rendőrök bilincsben vittek el néhány, még napokkal korábban egymással verekedő tanulót a Dr. Ámbédkar Gimnáziumból, és ez összefüggésben lehetett a népszámlálási üggyel.30

Összességében a tudósítások egy része alapján kirajzolódik, hogy a település etnikai konfliktusai mögött egy hatalmi harc folyik: miután a buddhista Dzsaj Bhím közösség megkezdte – a jogérvényesítés oktatását is magában foglaló – tevékenységét a faluban, azóta a korábban bevett status quo felborult, és a falu vezetői nem örülnek annak, hogy elképzeléseiket most már csak korlátozottan érvényesíthetik.

„»Nem szeretnek minket« – mondta az önkormányzatról Lázi István János, a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetője, ő is tagja a buddhista közösségnek. (…) „Már nem tudják olyan könnyen lerázni az embereket, mint idáig” – mondta Lázi. „Például ha az önkormányzatnál elutasítanak valamilyen kérelmet, már rákérdeznek arra is az érintettek, hogy konkrétan melyik törvény szolgáltatta az alapot a döntésre, sőt újabban a képviselőtestületi ülésekre is be szoktak járni” – tájékoztatott a helyi cigány önkormány-zat vezetője.” (Origo: Hirtelen háromszáz buddhista romát találtak Sajókazán)

Ennek a harcnak, hatalmi játéknak lehet a része, hogy a különböző oldalak a média nyilvánosságát használják fel arra, hogy visszavágjanak egymásnak, és a hozzájuk kö-zelebb álló szemléletű médiumoknak elmondják saját álláspontjukat és érveiket.

3.2.3. Vallási feszültségSajókazán a hatalmi és az etnikai konfliktusokat vallási feszültség is kíséri, amely szintén kirajzolódik a népszámlálás ügyéről tudósító riportokban, cikkekben. Ahogy arról már szó volt, az ügy egyik kulcsfontosságú eleme, hogy a magukat buddhista közösséghez tartozónak valló romáknak csak egy kis része buddhista vallású, a többiek katolikusnak tartják magukat.31 A népszámlálási kérdőív azonban kétértelmű, s az egyik értelmezés

30 2012. február 13-án diákok veszekedtek a sajókazai Dr. Ámbédkar iskola udvarán, és állítólag egy pofon is elcsattant. Az iskolába napokkal később 8-10 rendőr érkezett ki, akik bilincsben vittek el négy roma fiatalt, akik érintettek voltak az ügyben. Derdák Tibor iskolaigazgató nem értett egyet a rendőrökkel, akik szerint a bilincs használata „szakmailag indokolt volt”, így a rendőrségen panaszt tett emiatt, és az Origo szerint a népszámlálási adatgyűjtő lap miatt is: http://www.origo.hu/itthon/20120223-bilincsben-vittek-el-cigany-iskolasokat-sajokazan.html Az esetről a TV2 Tények is beszámolt, azonban nem kötötte össze a népszámlálási üggyel. http://tv2.hu/tenyek/video/diakok-bilincsben-sajokazan

31 Néhányan valóban felvették közülük a buddhista vallást, de ők a kisebbség. A Dzsaj Bhím vezetője, Orsós János külön hangsúlyozta a vele készült interjúkban (pl. ATV híradó), hogy a közösség nem várja el, hogy a velük kapcsolatba kerülők buddhista vallásúak legyenek – ez mindenkinek a saját választása.

szerint a közösséghez tartozásra kérdezett rá, nem pedig a hitre, ez is szerepet játsz-hatott tehát a meglepő statisztikai eredményekben. Az ügynek ezt az elemét egyik médium sem cáfolja, sőt néhány még az érintett romákat is idézi ezzel kapcsolatban (Index, Magyar Nemzet, TV2, HírTV):

„Magamtól azt mondtam volna, hogy katolikus vagyok, de nem ez volt a kérdés, amit felolvastak. Hanem hogy milyen közösséghez tartozom. Nekünk a buddhisták segítettek mindenben, senkitől ennyi segítséget nem kaptunk még, hát azt mondtam, hogy a buddhistákhoz.” (Index: Tudja-e, hogy a buddhistákat nem temeti el a pap?)

Az ATV híradójának Orsós János, Dzsaj Bhím Közösség vezetője nemcsak arról beszél, hogy a romák miért kedvelik a buddhistákat, hanem arról is, hogy szerinte azért nem járnak a katolikus templomba, mert a többségi társadalom tagjai kinézik onnan őket. A Magyar Nemzetben szintén szó esik arról, hogy a romák – bár többségük meg van keresztelve – nagyrészt távol maradnak a katolikus templomtól. A cikk a katolikus Rácz Jánosnét idézi, aki a Magyar Nemzetnek „újságolja”, hogy nem jár templomba, és ezt azzal indokolja, hogy a templomból kiutálják a romákat.

„Én katolikus vallású vagyok, de nem járok templomba – újságolta Rácz Jánosné, aki szerint senki nem kényszerítette a cigányokat arra, hogy buddhistának vallják magukat a népszámláláskor. (…) – Én azt mondtam, hogy a Dzsaj Bhím vallási közösséghez érzem magam legközelebb, mivel öt éve ismerem őket – mondta a cigány asszony, aki szerint a romákat kiutálják a katolikus templomból.” (Magyar Nemzet: Dilemma Sajókazán: buddhisták vagy katolikusok a romák?)

A Magyar Nemzet azonban ezt a kijelentést rögtön meg is cáfolja a kazincbarcikai plébános, Vitális Gábor szavaival, aki – a polgármesterhez hasonlóan – csak ennek a médiumnak nyilatkozott.

„ Nem igaz, hogy nem fogadjuk szívesen a romákat a templomban – mondta az atya, hozzátéve: a probléma az, hogy nagyon kevés cigány jár templomba. Szerinte nem is tehetné meg, hogy a romákat kinézi, hiszen a templom Isten háza, és minden-kit szeretettel fogadnak.” (Magyar Nemzet: Dilemma Sajókazán: buddhisták vagy katolikusok a romák?)

Ahogy korábban bemutattuk, abban sincs egyetértés a híradások között, hogy való-ban megfenyegette-e a polgármester a romákat azzal, hogy ha buddhistának vallották magukat, akkor a pap nem kereszteli meg a gyerekeiket, és nem temeti el a halottaikat. Itt is jól látszik, mekkora szerepe van annak, hogy melyik megszólaló reagálhat a má-sikra. Azaz kinek a megszólalása határozhatja meg a történet végkicsengését, és ezáltal a cikk szemléletére is nagy hatással lehet.

A sajókazai népszámlálási ügy kapcsán sokat emlegették a híradások a 300-as szá-mot: a jegyző szerint ennyien vallották magukat az online kitöltésnél a buddhista vallási közösséghez tartozónak. Ahogy Tóth Ábel jegyző a HírTV riportjában – még október végén – fogalmazott: „A statisztikai hivatal adatszolgáltatása alapján 300 darab dzsaj bhímista vallású lakost találtak a településen. Ez abból a szempontból lehet azért kicsit érdekes, hogy talán tíz éve nem volt egy darab sem.” A jegyző csalást gyanító


172


173

érvelését több cikk is szó szerint idézi, azonban anélkül, hogy bármelyik is rámutatna: logikus, hogy tíz évvel ezelőtt még nem voltak buddhisták a faluban, hiszen a Dzsaj Bhím csak 2007-ben kezdte meg a működését Sajókazán. A cikkek, amelyek azt emelik ki, hogy „hirtelen” ugrott meg a sajókazai buddhisták száma, valójában arról írnak, hogy a 2001-es népszámlálásnál még senki nem vallotta magát a buddhista közösséghez tartozónak, 2011-re viszont megváltozott a helyzet.

Az egyik legfőbb eltérés a különböző médiumokban szereplő narratívákban nem is az, hogy félreértés vagy befolyásolás miatt lettek-e papíron buddhisták a romák, hanem sokkal inkább, hogy fontos-e egyáltalán, milyen vallásúak valójában. Vajon mi zavarta a jegyzőt: hogy a Dzsaj Bhím vezetői részt vettek a kitöltési folyamatban, vagy inkább hogy túl sokan lettek buddhisták a faluban? A cikkek megközelítésmódja tehát nem csupán azt befolyásolja, hogy kinek a nézőpontja érvényesülhet, hanem azt is, hogy egyazon történésben mi is egész pontosan az „ügy”. Az ATV interpretációjában a népszámlálási ügy például nem arról szól, hogy hogyan történt a kérdőívek kitöltése (szerintük a buddhisták csak segítettek), hanem arról, hogy a romákat zaklatják, mert a külvilág nem fogadja el, ha ők a buddhizmust választják. Orsós János a riportban így fogalmaz:

„Hogyha az értelmiségiek, hogyha a felső-középosztálybeliek elkezdenek ugye a buddhizmushoz nyúlni mint olyan, akkor az nagyon előkelő Európában (…) akkor föl sem merül senkiben, hogy megkérdőjelezze a vallásosságát az értelmiségi embernek. Föl sem merül senkiben az, hogy bemenjenek egy keresztény templomba, megvárják Mari nénit, és megkérdezzék, hogy ugyan már beszéljen nekünk Mózes könyvéről, beszéljen az evangélistákról. Nem gondolom azt, hogy minden néni képben van maximálisan a katolikus vagy a református teológiában, de van valami, amiért ő oda jár. És mihelyt ezt cigányba csomagolják, akkor itt valami baj van, valami nem stimmel.” (megszólaló: Orsós János, ATV – Ez a 7 – riport)

Az ügy ilyen interpretációjára a riport lezárása is ráerősít: „Sajókazán, az Európai Unió egyik tagországában, 2012-ben embereket azért különböztetnek meg, mert máshoz tartozónak érzik magukat, mint a többség elvárása”.32

3.2.4. Csalás az adatfelvételnél (?)Mivel a sajókazai népszámlálási ügy kiindulópontja az a feljelentés volt, melyet a helyi jegyző (még októberben) csalásra gyanakodva tett a rendőrségen, nyilvánvalónak tűnik, hogy minden médiumnak fel kellett derítenie a népszámlálási kérdőívek kitöltésének pontos körülményeit. A történet interpretációi abban meg is egyeznek, hogy egy nép-számlálási biztos (akinek kiléte nem ismert) tájékoztatta a jegyzőt arról, hogy az online kérdőívek kitöltése nem volt szabályos, abban azonban már nem, hogy konkrétan

32 A Magyar Nemzet cikke ugyan nem ezt érzékeli a fő problémaként, de idézi Derdák Tibor hasonló tartalmú megjegyzését: „Utoljára 1944-ben volt hatósági intézkedés tárgya az, hogy a lakosság milyen vallású”. Megyesi Gusztáv publicisztikájában (Hócipő) pedig a kisemberektől elvárt vallási műveltséget teszi paródia tárgyává.

mit tartott az illető gyanúsnak.33 A Magyar Nemzet és az Origo verziója körülbelül hasonló, de utóbbi kicsivel több „gyanús” elemet említ.

„A biztos tájékoztatása szerint több házban azt mondták neki, hogy a Dzsaj Bhím buddhista közösség begyűjtötte a kérdőíveket a Sólyom-telep, a Petőfi telep, a Virág utca és a Szegfű utca környékén. Mint mondta, a szervezet irodájában később azt is látta a biztos, hogy a népszámlálói biztosok munkáját felügyelő roma önkormányzati vezető, Lázi István János és a buddhista közösség egy másik tagja olvassa fel a romáknak a kérdőíven szereplő kérdéseket, és az arra adott válaszokat is ők írják be a számítógép-be.” (Magyar Nemzet: Dilemma Sajókazán: buddhisták vagy katolikusok a romák?)

„A neve elhallgatását kérő népszámlálási biztos szerint neki az lett gyanús, hogy leginkább a romák által lakott utcákban ajánlották fel a kérdőívek kitöltéséhez se-gítségüket a buddhisták, és volt olyan család is, amelytől azt hallotta, hogy pólót és karkötőt ígértek nekik ezért.” (Origo: Hirtelen háromszáz buddhista romát találtak Sajókazán)

A tudósítások különböznek egymástól abban a tekintetben, hogy a Dzsaj Bhím vezetői kezdeményezték-e az online, irodai kitöltést (szervezték/ajánlották), vagy a szervezethez kötődő telepi romák kérték tőlük a segítséget. (Nem kizárt persze az sem, hogy a kettő kombinációja áll a legközelebb az igazsághoz.) A Népszabadság és az Index szerint a romák segítséget kértek, és kaptak, míg a Magyar Nemzet, az Origo és a HírTV úgy tudja, hogy a Dzsaj Bhím kezdeményezte az online kitöltést. A történetnek ez a része rámutat, hogy a tudósítások szemléletmódja jelentősen meg-határozza, hogy az olvasó milyen szerepet tulajdonít az egyes szereplőknek – a Dzsaj Bhím vezetői így lehetnek a romákat kontrollálni akaró manipulátorok, de akár a rajtuk segítő hősök is.

Arról, hogy a kitöltésért ajándékot kaptak volna a romák, csak az Origo és a Ma-gyar Nemzet tesz említést, és mindkét cikkben megszólal Lázi István János, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat (egyébként buddhista) elnöke is, aki szerint csak egy ko-rábbi kampányukból megmaradt ruhadarabokat osztottak szét a jelenlévők között. A népszámlálási borítékok begyűjtésével kapcsolatban az Index cikke ad magyarázatot, amelyben Lázi kifejti, hogy erre azért volt szükség, mert a népszámlálási kérdőívek kitöltésről szóló visszaigazolások nyomtatását csak így lehetett megoldani.

A felmerülő kérdések ellenére a legtöbb tudósítás végül azt sugallja, hogy a kitöl-tésben közreműködő buddhisták valószínűleg tényleg nem hamisították meg a telepi romák válaszait. Kivétel ez alól a HírTV, mely így fogalmaz: „/a romák/ arról nem tudnak, hogy bárki visszaélt személyes adataikkal, a község jegyzője viszont úgy értesült, hogy a romák statisztikai kérdőívét a buddhista közösség tag jai töltötték ki az interneten keresztül”. Ugyanakkor feltűnő, hogy az eseményeknek egyetlen olyan interpretációja sincs, amelyben felmerülne, hogy a Dzsaj Bhím buddhista közösség a kitöltés körülmé-

33 Arra pedig egyedül a Népszabadság (ott is csak a szerkesztő egy megjegyzésben) tér ki, hogy a népszám-lálási biztos a Dzsaj Bhím közreműködése miatt veszíthette el a kitöltési segítségért járó munkadíjat, tehát ez is motiválhatta abban, hogy a jegyzőhöz forduljon.


174


175

nyeinek befolyásolásával (iroda biztosítása, buddhisták jelenléte, kérdés-válasz mód-szer) akaratlanul is torzíthatta a válaszul megadott adatokat. Magyarán: ha a buddhista közösség egyik tagja segít valakinek a kérdőív kitöltésében, akkor az illető valószínűleg nagyobb eséllyel mondja magát a buddhista közösséghez tartozónak.

Az ügy egy további részlete, hogy Lázi István János (CKÖ, Dzsaj Bhím) az adatfel-vétel idején valószínűleg a számlálóbiztosokat ellenőrző felülvizsgálóként dolgozott, így pedig semmiképpen sem vehetett volna részt a kérdőívek kitöltésének semelyik szakaszában. Az Index októberi cikke így fogalmaz:

„A népszámlálási kérdőív online kitöltésekor az állampolgárok csak kezdeti segítsé-get kaphatnak – mondja Virágh Eszter, a népszámlálás szóvivője a KSH-nál. – Meg-mutathatják nekik, hogy működik a rendszer, hol kell belépni, de utána már senki nem ülhet mellettük. Hacsak – teszi hozzá – ők maguk kifejezetten nem kérik azt. Vagyis az online kitöltéshez nyújtott segítség, ha minden esetben valóban így történt, még rendben lett volna. A nagyobbik gond az, hogy Lázi az online kitöltések során segítő-ként maga is közreműködött, holott neki a számlálóbiztosok ellenőrzése lett volna a dolga. »A feljelentés alapján a felülvizsgáló felrúgni látszott a szabályokat« – mondja a szóvivő; Lázi felülvizsgálói szerződését a KSH azonnal megszüntette.” (Index: Tudja-e, hogy a buddhistákat nem temeti el a pap?)

Ez az információ (mely egy sokkal konkrétabb visszaélésre mutat rá) a Népszabad-ságban csak fél évvel később kerül elő, és a KSH ekkor már úgy nyilatkozik, hogy a felülvizsgáló kiléte adatvédelmi okokból nem nyilvános.

A Népszabadság márciusi cikkében (mely a népszámlálás előzetes adatainak kapcsán íródott) arra is kitér, hogy a vallásra vonatkozó adatokat a KSH nem fogja megsem-misíteni – „Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese hangsúlyozta, hogy a népszámlálás önbevalláson alapul, még a bemondott iskolai végzettség valódiságát sem vizsgálja senki, nemhogy a vallási hovatartozást” –, és főképpen arra igyekszik rámutatni, hogy ezt a kérdést a HírTV feszegette az említett sajtótájékoztatón.

3.2.5. Anonimitás és bizalomAz ügy elemeit tekintve a legelvontabb probléma minden bizonnyal a népszámlá-lás intézményébe vetett hit kérdése, mely szorosan összefügg a hivatalos szervekkel (önkormányzat, rendőrség) szembeni bizalommal is. A sajókazai népszámlálási ügy egyik homályos pontja, hogy a jegyző honnan vette azt az adatot, hogy az előzetes népszámlálási statisztika szerint az online kitöltők közül 300 sajókazai lakos vallotta magát a buddhista vallási közösséghez tartozónak. A KSH az Index cikkének állítása szerint úgy nyilatkozott az ügy kirobbanása idején, hogy „a népszámlálást lebonyolító hivataltól a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kérte ki az online összeírás vallási hova-tartozásról szóló adatait (a papíralapú kérdőívek feldolgozása még meg sem kezdődött), a feljelentésre hivatkozva. A KSH október közepén küldte el a 2001-es cenzus felekezeti arányait és a 2011-es népszámlálás előzetes, összesített (nem név szerinti) adatait, de a sajókazai jegyzőnek semmilyen információt nem adtak”.

A jegyző a HírTV-nek adott interjúban azt nyilatkozta, hogy az ominózus 300-as szám alapját a „Statisztikai Hivatal adatszolgáltatása” képezi, ám más források azt valószínűsítik, hogy a jegyző illetéktelenül kapta meg az adatot a rendőrségtől.34 A Magyar Nemzet így fogalmaz:

„Mivel a vallási hovatartozás különleges adatnak számít, s ezért szigorú adatkezelési szabályok vonatkoznak rá, lapunk megkérdezte a jegyzőt, honnan tudta meg ezt a számot, hiszen az adatokat sem a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), sem más nem adhatja ki, mert névtelenek. Tóth Ábel azt mondta, létezik egy monitoring rendszer, amelynek segítségével belelát saját települése adataiba, így tudta meg ezt a számot, amely szerinte még nem pontos és nem végleges adat.” (Magyar Nemzet: Dilemma Sajókazán: buddhisták vagy katolikusok a romák?)

A Magyar Nemzet szerzője tehát felteszi a kellemetlen kérdést, azonban teljes mér-tékben elfogadja a jegyző válaszát is, és nem írja le az olvasók számára, hogy valóban létezik-e efféle, konkrét népszámlálási eredményeket tartalmazó monitoring rendszer. Az ügy ezen eleme is rámutat arra, hogy a médiumokra gyakorta jellemző, hogy csak a források idézésére fordítanak figyelmet, ám arra már nem, hogy az állítások hitelességét ellenőrizzék, vagy további pontosítást adjanak. További példa lehet erre, hogy a sajtó homályban hagyja, hogy a KSH miért adta ki a rendőrségnek a – fokozottan érzékeny jellegű vallási – adatokat, ha azok nyomozati célra a törvény szerint úgysem használ-hatóak fel; miért volt szükséges az előzetes számokat már a népszámlálás folyamata közben kiadni; illetve miért nem vette tekintetbe a KSH, hogy kis elemszám esetén az összesített adatok is utalhatnak egy nagyjából beazonosítható csoport tagjaira.

Az intézmények iránti bizalmatlanságot növelheti – és ezáltal az ügy médiabeli szereplésének is újabb lökést adott – a rendőrség februári fellépése, melynek során a rendőrök végigjárták az egyik sajókazai romatelepet, és a kazincbarcikai rendőrkapi-tányság fejléces beleegyező nyilatkozataira kértek aláírást a romáktól. Az aláírással az érintettek engedélyezték volna a rendőrségnek a vallási hovatartozásra adott válaszuk kikérését a Központi Statisztikai Hivataltól. Miközben a Dzsaj Bhím vezetői ezt zak-latásként értékelték, és válasz-feljelentést tettek, a KSH elhatárolódott a rendőrség lépésétől, és nyilvánvalóvá tette, hogy ilyen típusú adatot még akkor sem adnának ki, ha ez technikailag lehetséges lenne. Mindezt a különböző médiumok másként értékelték és dolgozták fel: míg az Index külön cikket szentelt a rendőrségi akciónak, addig a Magyar Nemzetnek ez inkább csak alkalmat adott arra, hogy szélesebb kontextusban vizsgálja az ügyet, anélkül azonban, hogy ezt helyezné a középpontba.

A médiumok a rendőrség céljait és megfontolásait sem tisztázták kimerítően, ami részben abból fakad, hogy az illetékes szervek nem adtak bővebb tájékoztatást (TV2), vagy későbbre ígértek tájékoztatást (Népszabadság), esetleg speciális kérésük volt (csak írásban feltett kérdésekre válaszolnak – HVG). Kérdés azonban, hogy a riporterek

34 Az Origónak Tóth Ábel annyit mondott az adatok megszerzéséről, hogy „erre inkább nem mondok semmit”.


176


177

vajon milyen hosszú ideig és mennyi energiát fektettek abba, hogy a későbbiekben megkapják a várt válaszokat.

A sajókazai népszámlálási ügy minden bizonnyal ártott a jegyző és az érintett rend-őr-szervezetek reputációjának, de a népszámlálásba vetett lakossági bizalmat is megté-pázhatta. Az ügynek ezt az oldalát a Magyar Nemzet Derdák Tibor szavaival világítja meg, aki szerint az ellenük (Dzsaj Bhím közösség) folyó „széles körű rendőrségi akció árnyékot vet a népszámlálás anonimitására és több száz ember becsületére”, ezen kívül Magyarország nemzetközi megítélésének is árt. Az Index, az Origo, a HVG és az ATV Start című műsora Jóri Andrást, a volt adatvédelmi biztost szólítja meg az ügy kapcsán. Jóri a cikkekben, és az interjúban két dolgot hangsúlyoz: az egyik, hogy a rendőrség eljárásával probléma van: „egy nyomozás során nem szoktak hozzájárulást kérni. Vagy nyomoznak, és szerintük jogszerű, hogy felhasználják az adatokat, vagy nem jogszerű. De másra tolni a felelősséget egy hozzájárulással, ez abszurd” (Origo). A másik pedig, hogy még ha csalás is történt az adatfelvételkor, társadalmilag „sokkal nagyobb érdek fűződik a népszámlálás anonimitásához, mint egy ilyen vitatható társadalmi veszélyességű bűncselekmény nyomozásához” (ATV Start). Az ATV interjúja a volt adatvédelmi biztos üggyel kapcsolatos véleményét egy nagyobb, politikai kontextusba is behelyezi, és a nézők figyelmét arra próbálja felhívni, hogy a korábban erős pozícióval rendelkező ombudsmani rendszert a jelenlegi kormány átalakította, függetlenségét meggyengítet-te. Az interjúer még arra is felhívja a figyelmet, hogy „Brüsszelnek”, vagyis az Európai Uniónak mindez nem tetszik, és még az is elképzelhető, hogy Jóri emiatt majd egyszer visszakapja a pozícióját. Az ATV műsora ezen kívül olyan utalásokat is tartalmaz, mely szerint a kormány a KSH népszámlálási ügyre vonatkozó lépéseit is befolyásolhatja.

3.2.6. Források szerinti áttekintésA sajókazai városvezetés interpretációját a politikai jobboldalhoz köthető HírTV és Magyar Nemzet, a telepi romákét és a buddhista közösségét pedig (részben vizuális elemekkel) a baloldallal szimpatizáló Index, Origo, HVG, Népszava és az egyértelműen baloldali ATV mutatja be. A Népszabadság és a TV2 is inkább a roma/buddhista szem-szögből közelít a témához35, ám ezeknél hangsúlyos elem lesz a KSH mondanivalója is. A Hócipő és a 168 óra távolabbi perspektívát választ: előbbi műfaja miatt, utóbbi pedig a francia nézőpont miatt lóg ki a vizsgált szövegek közül.36

Az ügyet a legtöbb oldalról a Magyar Nemzet és az Origo cikke járja körül, különös figyelmet fordítva a helyi konfliktusokra, hatalmi harcra és a Dzsaj Bhím településen betöltött szerepére. Az Index első cikke és a Népszava-interjú a mélyszegénységet és a diszkriminációt, a HVG, az Index második cikke és a Népszabadság inkább a jegyző adatokhoz való hozzáférését és a rendőrségi eljárást állítja a középpontba. A HírTV

35 A TV2 esetében ez fakadhat inkább abból is, hogy a jegyző nem nyilatkozik.36 A 168 óra egy Le Monde tudósítást idéz cikkében, amely azt emeli ki, hogy a magyarok történelmi okok

miatt rossz emlékeket őriznek a népszámlálásokról, a romák pedig nem merik bevallani származásukat a kérdőíven.

híradójának riportja – mely az ügy első médiabeli megjelenése – az adatfelvétel kö-rülményeit és a csalás gyanúját, míg az ATV jóval későbbi összeállítása és interjúja a vallásválasztás szabadságát és a szenzitív adatok védelmének szükségességét emeli ki.

Jól látható tehát, hogy egyetlen történet milyen sokféle ügy fókuszba állítására ad lehetőséget (pl. hamis adatközlés / a személyes adatok anonimitásának védelme), illetve hogy egyetlen elem is többféleképpen értelmezhető, attól függően, hogy a politikai jobb- vagy baloldallal szimpatizáló sajtó helyezi azt kontextusba (pl. a cigányokkal kapcsolatos gondok gyökere az életvezetésükben / az életkörülményeikben keresen-dő). Emellett nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a tudósítások nem csak más problémákat érzékeltetnek, hanem más-más oldalt is tartanak felelősnek azok kiala-kulásáért.

1. táblázat. A tudósításokban meg jelenő témák

Forrás Cím Hangsúlyosabb elemek, témák

HírTV híradó– riport

Sajókazán egyre több a buddhista cigány. Nyomoznak a rendőrök

nem volt csalás (romák, Lázi), majd: gyanús, hogy mégis volt csalás (Tóth), a rendőrség nyomoz

Indexcikk ésképgaléria

Tudja-e, hogy a buddhistákat nem temeti el a pap?

nem volt csalás (romák, Lázi), az adatok kiszivárgása a jegyzőhöz, a polgármester fenyegetése (romák)

168 óra(Le Monde – MTIhivatkozás)

Népszámlálás: „Könnyű hozzájutni az elvileg bizalmasan kezelt adatokhoz”

a népszámlálás anonimitása Magyar-országon, az etnikai és vallási identitás felvállalása a népszámláláson

Hócipő– publicisztika Romaösvény romák diszkriminációja, a népszámlálás

anonimitása

Index A sajókazai romák vallására kíváncsi a rendőrség

az adatfelvétel körülményei (Lázi), az adatok kiszivárgása a jegyzőhöz, a rendőrség eljárása (Lázi), a népszámlálás anonimitása ( Jóri)

HVG online(RomaSajtóközpont nyomán)

Létszám feletti buddhisták után szaglászik a rendőrség Sajókazán

az adatok kiszivárgása a jegyzőhöz, a rendőrség eljárása (Orsós), a népszámlá-lás anonimitása ( Jóri)

Népszava online(RomaSajtóközpontnyomán)

Nyomoznak a sajókazai buddhisták után a HVG online-nal nagyjából megegyező

TV2 Tények– riport

Buddhistákat kerestek Sajókazán

nem volt csalás (Orsós, romák), a KSH nem adhat ki személyes adatokat, és a jegyzőnek sem adott ki adatokat (szóvivő)


178


179

csaknem szó szerint vette át, ám a hangsúlyokat átalakította: a fő- és szakaszcímeket megváltoztatta, a „roma” szót három helyen is a pejoratív „cigó” kifejezésre cserélte, és a képeken, képfeliratokon változtatott valamelyest37. A cserékkel és átírásokkal a Kuruc.info cikke azt szeretné kiemelni, hogy a romatelepen lakók agresszívak, a buddhisták (a volt SZDSZ-es képviselő és iskolaigazgató, Derdák Tibor vezetésével) csak a lovat adják alájuk fegyelmezés helyett, és olyankor is segítik őket, amikor bajba kerülnek. Mindezek ellenére a cikk tartalmilag mégis csak a Dzsaj Bhím és a romák nézőpontját mutatja be, amely nyilvánvalóan nem volt célja a Kuruc.infónak. Ebből is látszik, hogy több retorikai és vizuális elem együttes használata szüksé-ges ahhoz, hogy a teljes kép határozottan megváltozzon, és az olvasók az eredeti (Origo) cikk szerzőjének szándékától lényegesen eltérő üzenetet tulajdonítsanak a szövegnek.

2. táblázat. Az Origo és a Kuruc.info cikkének összehasonlítása

Főcím Hirtelen háromszáz buddhista romát találtak Sajókazán Így lettek buddhisták a sajókazai cigányok

Szakaszcím Mindig itt vannak a rendőrök Az utcán törnek-zúznak, ordibálnakBeékeltszakaszcím Költözzön el, ha nem bírja!

Szakaszcím A joggal is megismerkednek Kötelességeik helyett jogaikról tanítják őket az SZDSZ-esek

Szakaszcím Személyi nélkül ötvenezer forint A buddhisták segítenek

Szakaszcím Népszámlálási háború Így lettek buddhisták a sajókazai cigányok

Roma / cigó

Azon azonban még ő is meglepődött, hogy a rendőrök csütörtökön nem a túlnyo-mórészt romák által lakott településrészbe mentek, hanem a mellette fekvő középiskolába.

Azon azonban még ő is meglepődött, hogy a rendőrök csütörtökön nem a túlnyomórészt cigók által lakott településrészbe mentek, hanem a mellette fekvő középiskolába.

Roma / cigó

Derdák Tibor, a Dr. Ámbédkar iskola igazgatója szerint amióta a településen vannak, azt tapasztalják, hogy a helyi romákat csip-csup ügyekkel, így kopott bicikligumik vagy ti-los helyen való biciklizés miatt büntetik a rendőrök.

Derdák Tibor, a Dr. Ámbédkar iskola igaz-gatója szerint amióta a településen vannak, azt tapasztalják, hogy a helyi cigókat csip-csup ügyekkel, így kopott bicikligumik vagy tilos helyen való biciklizés miatt büntetik a rendőrök.

37 Az egyik fényképhez tartozó feliratot, mely az Origónál így szerepelt: „Fiatalok társasjátékoznak az egyik tanteremben tanítás után a középiskolában” a Kuruc.info a következőre cserélte: „PR-fotó: társasjátékozó ártatlan cigánygyerekek”.

Népszabadság(online)

Buddhista cigányt nem temet el katolikus pap?

nem volt csalás (Orsós), a polgármester fenyegetése, a KSH nem adott ki adatokat a jegyzőnek (Varga), a rendőrség eljárása

ATV interjú(ATV Start)

300 roma vallotta magát buddhistának - A népszámlálás adatai nem nyilvánosak

az adatok kiszivárgása a jegyzőhöz, a rend-őrség eljárása, a népszámlálás anonimitása, mai politikai helyzet – jogvédelem ( Jóri)

HVG rövidhír Nyomozás Sajókazán a rendőrség eljárása (Orsós)

ATV Ez a 7– riport Adatszivárgás

szegénység, a romák diszkriminációja, a Dzsaj Bhím közösség, nem volt csalás (romák, Orsós), a rendőrség eljárása (Lázi), a népszámlálás anonimitása ( Jóri)

OrigoHirtelen háromszáz buddhista romát találtak Sajókazán

az iskolai bilincsezés, szegénység, bünteté-sek és közmunka (romák, Derdák), a Dzsaj Bhím közösség (Orsós), az adatfelvétel körülményei (Lázi), az adatok kiszivárgása a jegyzőhöz (Tóth), rendőrség eljárása

Népszava „A legfőbb bűnünk talán az, hogy cigányok vagyunk”

szegénység, a romák diszkriminációja, a Dzsaj Bhím helyzete, a népszámlálás anonimitása (Hell)

Kuruc.info(az Origo cikkénekmódosítása)

Így lettek buddhisták a sajókazai cigányok

az Origóval nagyjából megegyező (lásd következő alfejezet)

Magyar Nemzet(nyomtatásban)

Dilemma Sajókazán: buddhisták vagy katolikusok a romák?

szegénység, büntetések és közmunka, helyi konfliktusok, a Dzsaj Bhím közösség (Derdák), az adatfelvétel körülményei (Lázi), a jegyző, a polgármester és a pap véleménye (Tóth, Stefán, Vitális)

Népszabadság(online)

Sajókaza: szerződést bontott a KSH

a KSH nem adhat ki személyes adatokat, és a jegyzőnek sem adott ki adatokat (szóvivő)

3.3. Ideológiai gyorscsomagolásKutatásunk során sokszor tapasztaltuk, hogy a különböző médiumok (főleg online portálok) egymástól vesznek át anyagokat. Ez egyszerű eljárás olyankor, amikor az átvevő szemléletmódjába illik az a megfogalmazás mód, amelyet a forrás használ (például amikor a HVG vagy a Népszava átveszi a Roma Sajtóközpont anyagát), azonban kérdés, mit tehet a portál, ha ez az egyezés hiányzik. Milyen módszert alkalmazhat példának okáért egy szélsőjobboldali médium, ha kis energia-befekte-téssel át szeretne venni egy részletgazdag cikket, ám egyben saját stílusához szeretné igazítani azt? A Kuruc.info megtalálta erre az egyszerű megoldást: az Origo cikkét

Forrás Cím Hangsúlyosabb elemek, témák


180


181

Roma /cigó

Az [origo] által ugyancsak véletlenszerűen megkérdezett sajókazai romák többsége katolikusnak nevezte magát, de volt köztük, aki buddhistát mondott.

Az Origó által ugyancsak véletlenszerűen megkérdezett sajókazai cigók többsége katolikusnak nevezte magát, de volt köztük, aki buddhistát mondott.

4. Hírkonstrukció és objektivitásAngelusz Róbert hírkonstrukcióval foglalkozó tanulmányában (Angelusz 2003) ki-emelten foglalkozik a hírek objektivitásának kérdésével. Véleménye szerint nem meg-felelő az a szemlélet, amely a hírek objektív közlését arra hivatkozva véli lehetetlennek, hogy a valóságot leképezni nem, csak megkonstruálni lehet. Szerinte a konstruktivitás és az objektivitás nem egymást kizáró fogalmak, és a hírek felépítésekor nem csak lehetséges, de feltétlenül szükséges is, hogy az újságírók törekedjenek az igazság fel-tárására.

Angelusz felismeri, hogy az egyre növekvő periodicitás és az aktualitások rövidülő élettartama egyfajta „határidő-szindrómát” okoz a médiában, és az újságírók ezért inkább a gyorsaságra törekszenek, mint a pontosságra, ami akadálya lehet az objek-tivitásnak. Ezzel együtt úgy gondolja, hogy megfelelő újságírói irányelvek használata lehetővé teszi a média fogyasztóinak pontos tájékoztatását. Felhívja a figyelmet arra, hogy a tudósításokban mindig meg kell nevezni a forrásokat, világosan el kell választani a tényektől a hozzájuk fűzött kommentárokat, biztosítani kell a más szférákban elő-állított ún. „médián kívüli adatokat” illetve háttérinformációkat, és különösen fontos az óvatos megfogalmazás és a fennálló bizonytalanságok explicitté tétele a még fejlő-désben lévő, nyitott események esetében. A riporter, illetve újságíró dolga ugyanis az, hogy bemutassa „az eltérő interpretációk szempontjából releváns eseményrészleteket, amelyek az eltérő szemléletű befogadók számára lehetővé teszik az objektív helyzet-értékelést” (Angelusz 2003). Angelusz Róbert szerint a közönség értékeli a pontos tájékoztatást, és elfordul azoktól a médiumoktól, amelyekről kiderül, hogy valótlant állítottak. Azt a reményét fejezi ki, hogy mivel az internet korszakában (a „kicsi a világ szindróma” nyomán) jobban ellenőrizhetővé válnak az információk, a nézők/olvasók egyfajta nyomást gyakorolnak a különböző médiumokra, akik emiatt hajlandóak tö-rekedni az objektív hírközlésre.

A sajókazai népszámlálási ügyről szóló tudósításokat elemezve jól látszanak az internet korának mind a pozitív, mind a negatív hatásai a pontos és széleskörű tájékoz-tatás megvalósulására nézve. Ebből a szempontból mindenképpen pozitív fejlemény, hogy az online cikkek és a híradó adások bármikor visszakereshetőek és elérhetőek a világhálón. Ha az egyes híreken belül nem is érvényesül a releváns eseményrészletek és interpretációk teljeskörű bemutatása, a médiafogyasztóknak elviekben lehetőségük nyílik több csatornából is tájékozódni, hogy a történésekről több információt kap-

hassanak. A probléma az, hogy ezzel a lehetőséggel a hírfogyasztók nem feltétlenül élnek, így végül mégsem ismerik meg mindegyik fél álláspontját és a teljes történetet. Egyetlen sajtótermék információi alapján tájékozódni pedig azért veszélyes, mert ez alapján objektív igazságnak fogadhatunk el egyetlen leírást.

Szintén modern fejlemény, hogy az online formában megjelenő cikkeket gyakran (akár 10-20 fényképből álló) képgalériák, esetenként videók egészítik ki, melyek ese-tenként alkalmasabbak lehetnek a helyzetek és körülmények (például a szegénység) realisztikusabb bemutatására. A beékelt hiperlinkek – melyek segítségével az olvasó eljuthat egy médium korábbi, témához kapcsolódó cikkeihez – részben megoldást nyújthatnak arra a problémára, hogy a gyorsan megírt szövegek nem tartalmazzák az ügyekhez kapcsolódó előzményeket és mellékszálakat.

A sajókazai ügyről szóló médiaanyagok elemzése közben azt tapasztaltuk, hogy az egyes tudósítások között jelentős különbségek vannak aszerint, hogy az eseményekre való gyors reagálás mellett mennyiben fordítottak figyelmet a sajókazai népszámlálási ügy szélesebb kontextusának bemutatására. Egyes cikkek elég sok oldalról megkö-zelítették az ügyet, és jellemző volt ezeknek a részben vagy egészben való leközlése más médiumokban. Az ilyen, internet megjelenésével elterjedt „copy-paste” újság-írás társadalmi haszna, hogy egy-egy hír többféle társadalmi csoporthoz is eljuthat, ugyanakkor ez a lehetőség azt is eredményezheti, hogy egyre kevesebb újságíró látogat el a történések helyszíneire, hogy valódi kutató-nyomozó munkát végezzen (Bajomi-Lázár, 2009). Elemzésünk során azt tapasztaltuk, hogy a cikkek átvételekor a szerzők hivatkoztak az eredeti forrásra, azonban a kisebb módosításokra már nem hívják fel külön a figyelmet (extrém példa a Kuruc.info esete).

A tudósításokra nem is annyira a kontextus hiánya jellemző, mint inkább a homályos pontok, az elsikkadó részletek és az ellentmondások jelenléte, melyek összességében rendkívül „zavarossá” teszik a sajókazai népszámlálási ügyet, anélkül azonban, hogy a bizonytalanságokat explicitté tennék a médiafogyasztók számára.

A vizsgált riportok és cikkek közös jellemzője, hogy • az események nagy részéhez nem tartoznak pontos dátumok, így bizonyos történé-

sek egymáshoz viszonyított időrendje, és a köztük lévő logikai kapcsolat gyakran nem tisztázható;

• az ügyben érintett szereplők megszólalásait csak idézik, de az általuk elmondott tényszerű információkat nem ellenőrzik külső források, jogszabályok, esetleg más szakértők véleménye alapján – így teljesül Angelusznak az az irányelve, hogy a forrás fel legyen tüntetve, azonban nem teljesül a „médián kívüli adatok” és háttérinformációk bemutatásának kívánalma;

• a megszólalóknak nem tesznek fel kényelmetlen kérdéseket (vagy az ezekre adott válaszokat végül nem szerkesztik az anyagba) – ez következhet abból is, hogy azok a szereplők, akiknek a riporterek szívesen feltennének ilyen kérdéseket, a kockázat miatt nem szeretnének az adott médiumnak nyilatkozni;


182


183

• az ügyben érintett szereplők lehetséges motivációira és nyilvánvaló érdekeire nem térnek ki explicit módon38; nem derül ki, hogy pontosan milyen tétek forognak kockán – mit nyer, és mit veszít a Dzsaj Bhím közösség, illetve a Sajókazai Ön-kormányzat azzal, ha léteznek sajókazai buddhisták?;

• nem derül ki, hogy az adott tudósítás médiában való megjelenését ki vagy milyen csoport kezdeményezte, holott ez alapvető lenne a hír értékelése szempontjából;

• nem mondják ki explicit módon, hogy melyik féllel szimpatizálnak, márpedig aki lehetőséget kap a történet interpretálására, aki reagálhat a másikra, az az igazság birtokosának tűnik – ezzel pedig sérül az objektivitás kívánalma.

A médiumokra ezen kívül nem volt jellemző az ügy folyamatos nyomon követése sem: egy médium szemmel láthatóan csak akkor vesz elő egy ügyet másodszorra is, ha felhívják a figyelmét egy új eseményre, illetve szócsöveként használja valamelyik szereplő vagy oldal. Amennyiben viszont az ügy egyik szereplője a riport/cikk készí-tése pillanatában nem ad tájékoztatást (esetleg későbbre ígéri azt), szinte biztos lehet benne, hogy a továbbiakban nem fogják újra megkeresni az újságírók. Talán ennek is köszönhető, hogy nem csupán a sajókazai népszámlálási ügy részletei maradtak homályban, hanem annak következményei is. Elemzésünk időpontjáig (2012 tavasza) nem jelent meg olyan tudósítás, mely a nyomozás eredményéről vagy a feljelentések sorsáról tájékoztatott volna. Az sem tisztázódott egyértelműen, hogy a rendőrség és a KSH eljárása valóban szabályszerű volt-e.

5. ÖsszegzésTanulmányunk első részében a sajókazai népszámlálás ügyén keresztül bemutattuk, hogy az Angelusz Róbert által univerzálisnak tartott hírértékek változatlanul jó tám-pontot adnak annak vizsgálatához, hogy adott eseményeknek, eseménysorozatnak milyen esélye van a médiába kerülésre. A sajókazai népszámlálási ügy hírré válásában ezen kívül jelentős szerepet tulajdonítunk az általunk „kirakattelepülésnek” nevezett jelenségnek is, mely szerint a hátrányos helyzetű községek közül azoknak van esélyük az érdeklődés fókuszába kerülni, amelyeknek már van előéletük a médiában: viszonylag ismertek, és jól reprezentálják a megye vagy a régió településeinek általános nehézsége-it. Ahhoz, hogy egy községből „kirakattelepülés” váljon, és az itt történő eseményekről a média folyamatosan tudomást szerezzen, általában szükség van olyan értelmiségiekre is, akiknek értékes kapcsolati tőkéjük van, és képesek artikulálni a település szegény

38 A Népszabadság februári cikke ezzel kapcsolatban Orsós Jánost idézi, aki szerint „a Dzsáj Bhímnek semmilyen anyagi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy akár kis, akár nagy létszámban e közösséghez tartozónak vallják magukat a helyiek, nincs olyan „normatíva”, amit ez alapján számítanak”. Ez az állítás azonban csak részben igaz. Az új egyházügyi törvény elfogadása éppen erre az időszakra esik (a Magyar Nemzet egy fél mondatban meg is említi, hogy a Dzsaj Bhím március elsejétől nem egyházként, hanem vallási egyesületként működik), ezért az állami források újraelosztásánál nagyon is aktuális lehet, hogy a szer-vezet hány buddhistát, vagy buddhista kötődésű lakost tud felmutatni. Hasonlóképpen, az egyházügyi törvény tárgyalása az Önkormányzatnak is alkalmat adhatott arra, hogy felhívja a figyelmet a Dzsaj Bhím működésének vélt vagy valós problémáira, és ezzel nagyobb befolyást szerezzen a szervezet felett.

és iskolázatlan rétegeinek problémáit. Sajókaza esetében ráadásul egy olyan hatalmi harc folyik a Dzsaj Bhím közösség és a helyi önkormányzat között, amelyben mindkét oldal – de különösen az előbbi – képviselői tudatosan használják fel a médiát a közvé-lemény támogatásának elnyerésére, vagy a politikai nyomásgyakorlásra. Egy esemény vagy eseménysorozat hírré válását tehát az angeluszi kritériumok mellett a különféle érdekcsoportok akarata is befolyásolhatja, azaz hogy érdekében áll-e valakinek az ügyet a nyilvánosság elé tárni. Az érdekcsoportoknak az ügy nyilvános síkra terelésén kívül a történetek narratívájának kialakításában is szerepük lehet. Különösen pikáns mindez abban az esetben – melyet a sajókazai népszámlálási ügy során is tapasztaltunk – ha ezek az érdekcsoportok vélhetően egyben a történet főszereplői is.

A tanulmány középső részében bemutattuk, hogy a sajókazai népszámlálási ügyet a különböző médiumok miként próbálták meg úgy interpretálni, hogy az jobban illesz-kedjen a politikai bal- illetve jobboldal szemléletébe. Az elemzés során nem meglepő módon az eltérő politikai oldalakkal szimpatizáló médiumok különböző elemeket (adatfelvétel kontra adatkezelés) és különböző oldalakon álló szereplők (városvezetés versus Dzsaj Bhím közösség) megszólalásait helyezik a középpontba, ezen kívül eltérő üzeneteket közvetítenek arról, mi a valódi probléma és ki felelős érte. Kiemelendő azonban, hogy az ügy egyes szereplői sem voltak hajlandóak olyanoknak nyilatkozni, akik vélhetően nem szimpatizáltak az ő álláspontjukkal, nem az ő narratívájuk szerint alakították a történetet.

Végül rámutattunk arra, hogy az internet megjelenése számos pozitív változást ho-zott a média fogyasztóinak széleskörű, objektív tájékoztatása szempontjából (ezek egyike a többféle médiacsatornán megjelenő, eltérő interpretációkat bemutató és kü-lönböző elemeket hangsúlyozó tudósítások összehasonlításának lehetősége, amivel azonban nem feltétlenül élnek a médiafogyasztók), ám az újságíróknak és riporterek-nek nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük az ügyek folyamatos nyomon követésére, illetve a homályos részletek és ellentmondások tisztázására. Utóbbi érdekében nem csak a médiában (és az adott médiumban) megszólalni kívánók véleményének tolmácsolásá-ra van szükség, hanem a háttérinformációk felkutatására, a kényes kérdések feltételére, és az ügyek szereplőihez kapcsolódó érdekek és a hatalmi játszmák explicitté tételére. Egyetérthetünk Angelusz Róberttel abban, hogy a hírfogyasztókat olyan módon kell a médiának kielégítenie, hogy végig világos legyen a különbség tények, vélemények és feltételezések között.


184


185


Angelusz Róbert (2003): Amíg hírekként megjelennek… Az eseményektől a hírekig, Jel-Kép, 2003/3

Iyengar, Shanto; Simon, Adam (2007): Az öbölválságról szóló hírek és a közvélemény. In: Angelusz Róbert, Tardos Róbert, Terestyéni Tamás (szerk.): Média, nyilvánosság, közvélemény, Gondolat, 500-506. old.

Bajomi-Lázár Péter (2009): Hírközlés tegnap és ma. Médiakutató 2009 ősz http://mediakutato.hu/cikk/2009_03_osz/10_hirkozles/

Bernáth Gábor, Messing Vera (2012): Szélre tolva. Médiakutató 2012 tavasz http://www.mediakutato.hu/cikk/2012_01_tavasz/05_roma_mediakep/

Fokasz Nikosz, Kopper Ákos (2009): Szenzációk kettős szerepben – Az emlékezés helyei és miliői a médiában, In: Szociológiai Szemle, 2009/4, 25-49. old.

A tanulmányban szereplő linkek 2012 júniusában elérhetőek voltak.

Forrás Időpont Cím

HírTV híradó – riport 2011.10.28.

Sajókazán egyre több a buddhista cigány. Nyomoznak a rendőrökhttp://www.eszakhirnok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=11719:sajokazan-egyre-toebb-a-budhista-cigany-nyomoznak-a-rendroek&catid=1:miskolc&Itemid=3

Index cikk és képgaléria 2011.10.29.

Tudja-e, hogy a buddhistákat nem temeti el a pap?http://index.hu/belfold/2011/10/29/tudja-e_hogy_a_buddhistakat_nem_temeti_el_a_pap/

168 óra (Le Monde – MTI hivatkozás) 2011.11.09.

Népszámlálás: „Könnyű hozzájutni az elvileg bizalmasan kezelt adatokhoz”http://www.168ora.hu/itthon/nepszamlalas-konnyu-hozzajutni-az-elvileg-bizalmasan-kezelt-adatokhoz-85621.html

Hócipő – publicisztika 2011.11.20.

Romaösvényhttp://www.hocipo.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3685

Függelék

1. táblázat: A sajókazai népszámlálási ügy a magyar médiában – a vizsgált cikkek

Index 2012.02.20.A sajókazai romák vallására kíváncsi a rendőrséghttp://index.hu/belfold/2012/02/20/a_sajokazai_romak_vallasara_kivancsi_a_rendorseg/

HVG online(Roma Sajtóközponttól)

2012.02.20.

Létszám feletti buddhisták után szaglászik a rendőrség Sajókazánhttp://hvg.hu/itthon/20120220_buddhista_nepszamlalas_sajokaza

Népszava online(Roma Sajtóközpont-tól)

2012.02.20. Nyomoznak a sajókazai buddhisták utánhttp://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=522922

TV2 Tények – riport 2012.02.21.

Buddhistákat kerestek Sajókazánhttp://tv2.hu/tenyek/video/buddhistakat-kerestek-sajokazan/

Népszabadság(online) 2012.02.21.

Buddhista cigányt nem temet el katolikus pap?http://nol.hu/belfold/20120221-ujrakerdezik_a_romakat

ATV interjú(ATV Start) 2012.02.22.

300 roma vallotta magát buddhistának– A népszámlálás adatai nem nyilvánosakhttp://atv.hu/videotar/20120222_300_roma_vallot-ta_magat_buddhistanak

HVG rövidhír 2012.02.22.Nyomozás Sajókazánhttp://hvg.hu/hvgfriss/2012.08/201208_nyomozas_sajokazan

ATV Ez a 7 – riport 2012.02.26.

Adatszivárgáshttp://atv.hu/videotar/20120227_ez_a_7_2012_02_26 (20:30-tól)

Origo 2012.02.26.Hirtelen háromszáz buddhista romát találtak Sajókazánhttp ://www.origo.hu/itthon/20120225-riport-sajokazarol-a-helyi-buddhista-kozossegrol.html

Népszava 2012.02.27. „A legfőbb bűnünk talán az, hogy cigányok vagyunk”http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=525497

Kuruc.info(az Origo cikkénekmódosítása)

2012.02.27. Így lettek buddhisták a sajókazai cigányokhttp://kuruc.info/r/6/92677/

Magyar Nemzet(nyomtatásban) 2012.03.12.

Dilemma Sajókazán: buddhisták vagy katolikusok a romák?http://www.dalit.hu/dilemma-sajokazan-buddhistak-vagy-katolikusok-a-romak/

Népszabadság(online) 2012.03.27.

Sajókaza: szerződést bontott a KSHhttp ://nol .hu/belfold/sajokaza__szerzodest_bontott_a_ksh

Forrás Időpont Cím

A nyilvánosság elemzésétől a választáskutatásig kötet szerzői

186


187

Éber Márk ÁronAz ELTE Társadalomtudományi Kar egykori hallgatójaként, majd doktoranduszaként (jelenleg doktorjelöltjeként és a Szociológia Tanszék egyetemi tanársegédeként) társa-dalmi szerkezet-koncepciókkal foglalkozom. Angelusz Róbert és Tardos Róbert kutatási programja, eredményei és állításai a magyar társadalom tagolódásáról fontos részét ké-pezik várhatóan 2013-ban megvédendő doktori munkámnak.

Fonyó Attila1975-ben születtem Budapesten. Tanulmányaimat a budapesti Eötvös Loránd Tudo-mányegyetemen végeztem történelem és szociológia szakokon, illetve humánökológia és média szakirányokon. Film és média tanulmányokat folytattam a Stirlingi Egyete-men, Skóciában. Az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium egyik alapító tagja vagyok. Civil társadalommal és társadalmi mozgalmakkal foglal-kozó, valamint a magyarországi környezetvédő és jogvédő civil szerveződésekről szóló kutatásokat végeztem. Emellett környezetpolitikai és oktatáspolitikai felmérésekben vettem és veszek részt. 2001 és 2007 között szociológiát, illetve Angelusz Róberttel társadalmi struktúrát, Róbert Péterrel társadalmi mobilitást oktattam az ELTÉ-n. 2007 óta felsőoktatás fejlesztéssel és tudománypolitikával foglalkozom vezető stratégiai tervezőként.

Gerő Márton 1980-ban születtem Budapesten. Szociológusként szereztem diplomát 2008-ban, je-lenleg az ELTE Társadalomtudományi Kar Doktori Iskolájának doktorjelöltje vagyok. Részt vettem az ELTE Társadalomtudományi Szakkollégium (jelenleg ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium) megalapításában, több társadalmi szer-vezet tagja vagyok. Elsődleges kutatási területeim a civil társadalomhoz és társadalmi hálózatokhoz kapcsolódnak, de részt vettem több kutatási projektben a médiadinamika, a felsőoktatás és a közoktatás területén is. 2011 óta az MTA Társadalomtudományi Központjának tudományos segédmunkatársaként dolgozom.

Gregor Anikó2007-ben szereztem kitüntetéses diplomát az ELTE Társadalomtudományi Karán (TáTK) szociológia szakon, majd ugyanebben az évben a kar Szociológia Doktori Iskolájában folytattam tanulmányaimat. 2011-ben Gender Studies mesterdiplomát szereztem a Közép-Európai Egyetemen (CEU). 2008 óta az ELTE TáTK Társada-lomkutatások Módszertana Tanszék tanársegédje vagyok, ahol mind a kvantitatív, mind a kvalitatív adatfelvételi és elemzési módszerek tanításában otthonosan mozgom.

Kutatásaim során igyekszem kiaknázni az empirikus módszertan és a társadalmi nemek szociológiája területén megszerzett ismereteimet. Disszertációmat a magyarországi fel-nőtt lakosság nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos attitűdjeinek a rendszerváltozás óta eltelt időben tapasztalható változásából írom. Egyetemi és doktori képzésem alatt is több alkalommal látogattam Angelusz Róbert óráit, akinek elméleti széleslátását és kifinomult módszertani ismereteit, a kettő egymásra épülő alkalmazását iskolaterem-tőnek és minden szociológus számára példamutatónak tartom.

Horváth DánielMagyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Tudománypolitikai és Tudományelem-zési Osztályán dolgozom ügyvivő szakértőként. Graduális egyetemi tanulmányaimat szociológusként, illetve történelem és földrajz szakon végeztem, mindegyik diplomá-mat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szereztem. Jelenleg a Nyugat-magyaror-szági Egyetem doktorandusz hallgatója vagyok. Munkahelyemen sokat foglalkozom tudománypolitikai és tudománymetriai kérdésekkel, ezen belül kiemelkedő fontosságot tulajdonítok a kutatói életpálya feltérképezésének, mely témában kollégáimmal már több kutatást is végeztünk, hol a kutatók, doktoráltak egészére, hol speciálisabb cso-portjaikra vonatkozóan. Innen jött az ötlet, hogy az Angelusz Tanár Úrnak emléket állító kötetben egy olyan írással jelenjek meg, mely a Tanár Úr ez irányú eredményeit veti össze kutatásaink legfrissebb eredményeivel.

Kmetty Zoltán2006-ban végeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szociológusként. Alapve-tően a szociológia módszertani és statisztikai része foglalkoztatott a pályám legelején, szakdolgozatomat is egy statisztikai módszer bemutatásából írtam (adatfúzió). 2008-ban kezdtem el az ELTE szociológia doktori képzését, Tardos Róbert témavezeté-sével. A doktori disszertációmat politikai szociológia témában írom, a személyközi politikai hálózatokat, és politikai diskurzus participációs hatásait vizsgálom. Megjelent tanulmányaim legnagyobb része választáskutatási témakörben készült, de továbbra is foglalkoztatnak módszertani kérdések és a network kutatás különböző aspektusai is. 2008 óta tanítok a Károli Gáspár Református Egyetemen, 2011 óta pedig az ELTE Társadalomtudományi Karán.

Lőrincz Dalma2008-ban végeztem az ELTE Társadalomtudományi Karának szociológia szakán, média és kommunikáció szakirányon, majd ugyanebben az évben az ELTE TáTK Doktori Iskolájának szociológia programjában folytattam a tanulmányaimat. Az ELTE


188

Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégiumba 2005-ben, másodéves hall-gatóként nyertem felvételt, és 2008 óta már senior státuszban veszek részt a szervezet életében. Bár a készülő doktori disszertációm médiaszociológiai témájú, különböző (szakkollégiumi, egyetemi, illetve más felsőoktatási intézményekhez kötődő) kutatások keretében szívesen elkalandozom az oktatás, a politika, a család és a gender témakö-rök felé is. A kutatási projektekben való részvétel mellett még óraadó oktatóként is dolgozom.

Meixner Boglárka2009-ben végeztem az ELTE Társadalomtudományi Kar szociológia szakán kommuni-káció és média, illetve változásmenedzsment szakirányokon. Már a kezdetektől vonzott a kutatás világa, ezért csatlakoztam másodévesen az ELTE Angelusz Róbert Társada-lomtudományi Szakkollégiumhoz, ahol jelenleg seniorként tevékenykedem. Az egyetem után egy PR és kommunikációs ügynökségnél helyezkedtem el, így a kommunikációnak nemcsak az elemzési-kutatási, hanem a gyakorlati oldalát is megismerhettem. Eközben a Budapesti Gazdasági Főiskolán marketinget tanultam, diplomamunkámban pedig a két tudományág határterületére szerettem volna koncentrálni, ezért a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának témakörében kutattam.

a nyilvánosság elemzésétől a...

Documents