A verbita missziós szerzetesek lapja

STAVILÁGPÚjfolyam, XI. évf. 3. sz. 2015. ősz

Missziós iMaközösségek – Verbita baráti kör – Hírek a VilágMisszióból

A szabadságot Krisztus szerezte nekünk (Gal 5,1)

Van, ami összekötRoma kultúra napja Körömben – 4. oldal

Az én békémet adom nektek Gondolatok a nyári szünetre – 6. oldal

Krisztusi hőseinkVerbiták a II. világháborúban – 12. oldal

sta – 2015. nyárVilágp2

A Ferenc pápa által meghirdetett Megszentelt élet évének kiemelkedő eseménye volt Magyarországon a szer-zetesek mátraverebély–szentkúti talál-kozója április 25-én. Szerzetesi hivatá-sunk ünnepe volt ez, amelyen mintegy hatszázan vettünk részt. Az összes Magyarországon működő női és férfi szerzetesrend, még egy klauzúrás rend is, képviseltette magát. Tőlünk, az Is-teni Ige Társaságából és a Szentlélek

Szolgálói Missziós Nővérektől néhány kivétellel mindnyájan ott voltunk.

„Kivonulni – úton lenni – megér-kezni – ünnepelni” – ezekkel a szavak-kal határozták meg e találkozó célját a Magyarországi Rendfőnöknők, illetve Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciájá-nak vezetői, Deák Hedvig domonkos és Labancz Zsolt piarista. Tehát tulajdon-képpen egy nagy zarándoklaton vettünk részt. Nagyszerű élmény volt látni a sok-sok nővért, atyát és testvért a különbö-ző színű rendi ruhájukban, énekelve be-vonulni a szépen megújított szabadtéri oltár elé, amely mögött a napsütésben ragyogott a hatalmas Szűzanya-mozaik.

Először elimádkoztuk a sextát (nap-közi imaórát), utána pedig meghall-gattuk Jose Rodriguez Carballo érsek nagyon érdekes, lelkesítő és sok anek-dotával, humoros megjegyzéssel tar-kított, nagyszabású beszédét. Carballo érsek maga is szerzetes, a ferences rend

tagja, és néhány éve a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társasá-gai Kongregáció titkára.

Lényegében a Szentatya üzenetét hozta el nekünk. Beszédét lehetetlen pár szóban összefoglalni, egyik gondo-latát mégis kiemelném: ne hallgassunk a pesszimistákra – akárkik is legyenek, püspökök, más egyházi elöljárók, eset-leg maguk is szerzetesek –, akik a szer-zetesi élet hanyatlását és megszűnését prófétálják. Ezek hamis próféták! Le-gyünk optimisták, mert maga Isten ve-zet minket ezekben a „lélek sötét éjsza-kájára” emlékeztető időkben is.

Ugyanakkor legyünk realisták, akik látják, hol lehet és kell másképpen él-nünk, jobban tejesítenünk misszióinkat, feladatainkat. Akkor lesznek új hivatá-sok is, mert a fiatalok felismerik, hogy a szerzetesi élet olyan élet, amelyet ér-demes élni.

Werner József svd

A verbita missziós szerzetesek negyedéves hírlevelee-mail: verbita@verbita.hu • honlap: www.verbita.hu

Ingyenes, katolikus kiadvány, fenntartása az olvasók önkéntes adományaiból történik.

Isten fizesse meg a legkisebb adományt is!

Felelõs kiadó: Burbela Gergely svd tartományfõnökSzerkesztõ: Szalontai Anikó

Tördelés: Peidl Péter • Korrektor: Rochlitz BernadettRendi konzulens: Magung Fransis svd

A szerkesztõség címe: 1223 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky u. 3–5., tel.: 06-1/424-5668 vagy 06-30/418-9196

Nyomtatás: D-Plus Kft., 1037 Budapest, Csillaghegyi út 19–21.Felelõs vezetõ: Németh László ügyvezetõ

ISSN 1814–6163

Címlapkép: Játék a missziósház udvarán

Kapcsolatfelvétel a verbita misszionáriusokkal:Missziós TiTkárság:

1223 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky u. 3–5. • tel.: 06-30/418-91969730 Kőszeg, Park u. 1. • tel.: 06-94/562-205

Adományok, miseszövetségi befizetések:10700024-69018251-51100005 (CIB)

Kérésre csekket küldünk.

sta Világp

Házunk tája

Szerzetesek találkozója Mátraverebély-Szentkúton

VeRbItA bARátI KöRHívjuk a testvéreket a Verbita Baráti Körbe! Olyan közösség vagyunk, melynek tagjai – bár nem feltétlenül ismerik egymást, mégis – együtt imádkoznak nap mint nap a misszió-kért. Felvételi díj nincs. Kérjük a jelentkezõket, hogy adják meg nevüket, születési idejüket és születési helyüket, valamint postacímüket. Missziós Titkárság • 9730 Kõszeg, Park u. 1. • tel.: 06–30/418–9196 • verbita@verbita.huMegküldjük a felvételi igazolást az ajánlott, misz-sziókért végzendõ, rövid, napi imádságokkal együtt. Ugyancsak küldjük a Világposta címû missziós újságunkat negyedévenként. Rostás Sándor svd minden hónap 15-én szentmisét ajánl fel a Verbita Baráti Kör tagjaiért és azok szándékaira.

sta2015. nyár – Világp 3

Türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt Lajos atya április 13-án. Rendtestvérünk a Győr-Moson-Sop-ron megyei Egyeden született 1927. július 6-án. Az elemi iskola ötödik osztálya után, 1938-ban ment Kőszeg-re, hogy missziós növendék legyen. Itt kezdte meg a noviciátust is 1943-ban. 1947-ben leérettségizett, majd Auszt-riába ment, hogy Mödlingben, a St. Gabriel Missziósházban, a rendi főis-kolán teológiát tanuljon. Évfolyama volt az utolsó, amelyik ezt legálisan te-hette meg. 1952-ben örökfogadalmat tett, majd még abban az évben pappá is szentelték.

A Fülöp-szigetekre kapott kineve-zést, ahol Mindoro szigetére helyez-ték. 1957-ben plébánosi kinevezést kapott Sablayan településre. Egy öt-éves időszakot leszámítva itt szolgált egészen 1993-ig, Magyarországra való visszatéréséig. A plébánián templo-

mot, a mellékállomásokon kápolnákat épített. A központban elemi és közép-iskolát, majd hitoktatóképzőt alapí-tott, illetve létrehozott egy kórházat is. Feladata volt a hegyekben élő, rész-ben még animista mangyan törzsek pasztorációja, valamint a missziós te-rületén lévő központi nagy büntetőin-tézet ezerötszáz–kétezer fogvatartott-jának lelki gondozása is.

Miután visszahelyezték Magyaror-szágra, egy évig Hajóson volt plébá-nos, majd 2004-ig a rendtartomány missziós titkára volt. Mindeközben gondját viselte a magyarországi filip-pínó közösségnek is. 1995-ben meg-alapította az SVD Baráti Kör című időszakos körlevelet, melyből később megszületett a megújult Világposta.

2011-ben hirtelen rosszul lett, és ettől kezdve komolyabb egészségügyi felügyeletre szorult. Ekkor a székes-fehérvári Országos Papi Otthonba

költözött. Tavasszal tüdőgyulladással kórházba került. Bár ebből még fel-épült, látható volt, hogy közel van a búcsúzás. Április 13-án, hétfőn este 8-kor az Úr magához is szólította hű-séges szolgáját, akit április 21-én kísér-tünk el utolsó útjára. A mindenható Is-ten adjon neki örök üdvösséget!

TZ

Házunk tája

„A szabadságot állandóan meg kell hódítani, nem elég csak birtokolni azt.

Ajándékként kapjuk, ám csak küzde-lem árán tarthatjuk meg. Ajándék és

küzdelem egyaránt.” (Szent II. János Pál pápa)

A szabadság ajándék, az Atyaisten ajándéka, és „Krisztus szerezte meg ne-künk” (Gal 5,1). Emberi erőfeszítéssel nem lehetünk szabadok. Isten szerető törvénye, Jézus, Isten Fiának evangéli-uma tesz minket szabaddá.

Nincs igazi szabadság Isten nélkül. Az élet, melyet emberi akarat és embe-ri forgatókönyv szerint élünk, melyben nincs helye Jézus Krisztus evangéliu-mának, előbb-utóbb rabságába és szen-vedésbe vezet bennünket. Ez nem Isten terve, ő csak engedi, hogy megtapasz-taljuk a saját bőrünkön: az ilyen élet rabságba vezet minket, mert az ember elfoglalja Isten helyét.

Születésünktől kezdve vágyunk a szabadságra. Ugyanakkor tapasztaljuk,

hogy sokszor azt tesszük, ami rossz, ami bűn, vagy olyan dolgokhoz, em-berekhez ragaszkodunk, amik és akik nem engednek bennünket fejlődni az igazi szeretetben. Elfogadni Jézust az életünk minden területén, ez vezet minket a teljes szabadságra. És ez az elfogadás állandó küzdelem.

A szabadság Isten szerető jelenléte által lelki békét hoz nekünk mindig, a szenvedés vagy az öröm közepette is. Ez a lelki béke már a szabadság.

Boldog Ceferino, cigány testvérünk, aki egy pap védelmezése miatt került börtönbe, a kivégzése napján szabadon kiáltotta: „Éljen Krisztus Király!”

A közelmúltban kivégezett etióp ke-resztények is Jézus nevét kiáltották ha-láluk előtt. Jézusért akár meghalni az a szabadság, amely után az emberi szív vágyakozik.

Mikor kezdődik a szabadság? Ben-nem akkor, amikor hű vagyok önma-gamhoz, amikor hűséges vagyok Isten-hez, aki bennem él, és jót teszek Isten

akarata szerint, mely a szeretetre hív. Valaki azt mondta: „Soha ne tekints más emberre felülről, hacsak nem, amikor segítesz neki felállni…” A gőg rabságba vezet, a szolgálat szabadságra.

Pünkösd ünnepe után, a Szentlélek által megújulva legyünk hűségesek Is-tenhez, önmagunkhoz, és szolgáljuk testvéreinket! Ez a legrövidebb út az igazi szabadság felé.

Burbela Gergely svd

tartományfőnök

Ajándék és küzdelem egyaránt...

Elhunyt Halász Lajos atya

sta – 2015. nyárVilágp4

A magyar verbita rendtartomány JPIC (az igazságosság, a béke és a te-remtés megőrzése) irodája első alka-lommal rendezte meg a roma kultúra napját Körömben, ahol többségben cigány származású testvérek élnek. E csodálatos kezdeményezés célja, hogy tiszteletünket fejezzük ki a cigány kultúra iránt, megerősítsük hagyo-mányait, ugyanakkor megmutassuk

a világnak, milyen különlegesen szí-nes és értékes a cigány kultúra.

A verbita rend tagjai (Chavvakula Lourdu és Lando Modest atya), a falu előjárói, a vendégművészek, a meghívott vendégek és a falu apra-ja-nagyja, romák és nem romák együtt töltöttük ezt a délutánt, hogy elfeled-ve minden gondot, bajt, megtaláljuk és élvezzük azt, ami összeköt és felvidít minket. Legyen az egy szép vers, egy vidám jelenet vagy éppen egy gyönyö-rű hang. Hogy lássuk és átéljük, Isten minden népnek csodás kultúrát adott, és lényegtelen, ami elválaszt minket, ha van, ami összeköt. A közös szál maga a kultúra.

Az ünneplés körmenettel kezdő-dött. Kivonultunk a Sajó partjára, ahol Lourdu atya megáldotta a folyó vizét, majd közösen imádkoztunk.

A rendezvény a polgármesteri hivatal kultúrtermében folytatódott. A kö-szöntők után elkezdődött a színvona-las műsor. A Románo Teatro Kultu-rális Egyesület előadói hol önfeledt nevetést okozva, hol könnyeket csal-va szemünkbe, szórakoztattak min-ket. Egy gyönyörű Halleluja énekkel zárták műsorukat, amit a közönség vastapssal jutalmazott. Ezt követően

a Szendrőládi Roma Cursillos Kórus zenélt és táncolt, nagy sikert aratva. A műsort a körömi ifjúsági roma cso-port zárta. A fiatalok megmutatták, hogy a JPIC iroda által koordinált misszió vezetésével értéket teremte-nek és közvetítenek, példát mutatva ezzel környezetüknek. Az ifjúsági cso-port tagjai hétfői összejöveteleiken közösen zenélnek, énekelnek és imá-ban dicsőítik Istent. Reméljük, hogy egyre többen járnak majd e közösség-be, és Isten megtartja őket a jó úton.

Kívánjuk, hogy egyre több ilyen kezdeményezés legyen, hiszen egy né-pet csak a kultúrája megtartásával és emberi méltóságának visszaadásával lehet felemelni. Isten adjon ehhez erőt a verbita rend tagjainak, akiknek ez-úton is köszönjük munkájukat!

Posgay Andrea

Világmisszió

Van, ami összekötA roma kultúra napja Körömben

sta2015. nyár – Világp 5

A Világposta előző számában odáig jutottam visszaemlé-kezésemben, hogy 1948 őszén megkezdtem fölkészülésemet jövendő papi szolgálatomra a szegedi püspöki kisszeminári-umban.

Mikor szüleimnek bejelentettem, milyen hivatás mellett döntöttem, édesanyám a konyhaasztalnál ülve lehajtotta fe-jét, és semmit nem szólva elkezdett könnyezni. Édesapám rövid hallgatás után így válaszolt: „Fiam, jövendő sorsod-ról neked kell felellőséggel döntened. Ha úgy érzed, hogy a papi hivatást kell vállalnod, mi, a szüleid, szívesen támo-gatunk ebben. Tőled csak annyit várunk el, hogy becsülettel álld meg a helyedet, mert ez ma nem könnyű…”

A kisszemináriumban nagyon jól éreztem magamat. Kiváló jezsuita nevelőink voltak. De nem homályosodott el bennem a tudat, hogy tízéves korom óta misszionáriusnak készültem. A következő év tavaszán el is határoztam, hogy jelentkezem a kőszegi missziós szemináriumba. Ösztönzött erre az ak-kori Világpostában közölt toborzó is: „Fizetés nincs, jómód nincs, szabadság nincs, nyugdíj nincs. Ehelyett van sok, ke-mény munka, titokzatos trópusi betegségek és a végén egy elfelejtett sírhant a távoli idegenben. Jöjj tehát közénk!”

1949. augusztus 29-től a missziósház lakója lettem. Mind-járt az első napokban lelkigyakorlat volt a növendékek számá-ra előkészületül a rendi főünnepre, Kisboldogasszonyra. Ezt Seres Béla, volt tartományfőnök atya vezette. Soha nem felej-tem el, az egyik beszédében elhangzott dörgedelmes szavait: „Kedves fiaim, Krisztus egyháza ma nehéz időket él. Ezért ige-hirdetőként, tanúságtevőként lelkes emberekre van szüksége! De nem akármilyen lelkesedésűekre, hanem szentlelkesekre!” És akkorát csapott a pulpitusra, hogy az majd szétrepedt…

Ámde missziós lelkesedésünk hamar próbára tétetett. 1950 nyarán hazaküldtek bennünket, a ház fogadalmas tagjait pe-dig az ateista hatalom emberei elhurcolták.

Megint fordulat következett életemben. Pap bérmaatyám közbenjárására a szegedi püspök fölvett kispapjai közé, hogy ha már misszionárius nem, legalább a pap lehessek. Így to-vábbi hat év múltán egyházmegyés pap lettem.

Szentelésem 1956 nyarán volt. Mikor a szertartás után szüleim köszöntöttek, édesanyám ezt mondta: „Fiam, most már elárulom neked eddig őrzött titkomat. Fiatalasz-szonyként, mikor meggyőződtem róla, hogy anya leszek, olyan boldogság töltött el, hogy a templomba mentem, a Szűzanya oltáránál a jó Isten szolgálatára ajánlottam föl születendő gyermekemet. Mikor te bejelentetted, hogy a papi hivatást választottad, én akkor örömömben sírtam. Eddig nem árultam el a titkomat, hogy ne befolyásoljalak döntésedben.” Meghatottan köszöntem meg ezt a vallomást.

A papszentelés után hat helyen voltam káplán, majd két helyen plébánosként szolgáltam. Helyezést soha nem kértem és nem utasítottam vissza. Ezért mindenütt otthon éreztem magamat a rám bízottak között.

A rendszerváltás után elemi erővel tört fel bennem a vágy, hogy „igazi” misszionárius lehessek, mert erre vo-natkozó hivatástudatom harminchat évnyi egyházmegyés szolgálatom alatt sem hunyt ki a lelkemből. Ezért kére-lemmel fordultam a római rendfőnök atyához levélben, és a személyes találkozáskor is. Válasza először ez volt: „Tud-nod kell, hogy negyvenöt éves kor fölött senkit nem kül-dünk és nem engedünk missziós szolgálatra. Hiszen a leg-nehezebb helyeket nekünk kell betölteni az egyházban.” Én ezt feleltem: „Generális atya, én örömmel mentem volna a húszas éveimben misszióba, de az ateista hatalom ezt nem engedte.”

Szóban ki nem fejezhetem örömömet, amelyet éreztem, mikor Rómából ügyemben megérkezett a levél, mely közölte: a Generális Tanács engedélyezte, hogy öt évig Argentínában missziós szolgálatot végezhetek.

(folytatjuk)Rostás Sándor svd

Szerzetesek éve

Szentlelkes emberekre van szükség!Egy missziós hivatás története (2. rész)

Sokféle módon szentelhetjük életünket a missziónak. Krisztusi küldetésébõl fakadóan minden keresztény ember misszionárius saját családjában, közös-ségében, munkahelyén. Nem annyira a szóbeli hithirdetés, mint inkább a hite-les életpélda a meggyõzõ a mai kor embere számára. Egyesek azonban külön szerzetesi, misszionáriusi hivatást kapnak, és küldetésüket városuk, hazájuk, kontinensük határain túl is meg szeretnék osztani másokkal. A verbita missziós atyák és testvérek nemzetközi közösségek tagjaiként dolgoznak együtt Óceá-nia, Afrika, Amerika és Európa sok-sok plébániáján, iskolájában, kórházában, menekülttáborában, szociális intézményében, hogy Krisztus örömhírét minden ember megismerje. Ha úgy érzed, hogy missziós hivatásod van, ha misszi-onárius akarsz lenni, ismerd meg a verbiták közösségét! Szívesen válaszol kérdéseidre: Hurgoi Sándor svd • Názáret Missziósház • 1223 Budapest, Bajcsy-Zs. u. 3-5. • e-mail: hivatas@verbita.hu

HIVATÁSOM A MISSZIÓ„A misszió nem áldozat, hanem kiváltság.” (Freinademetz Szent József)

Szabó Imre, Rostás Sándor, Mészáros Ferenc és Hirth Vilmos verbita atyák Rómában

sta – 2015. nyárVilágp6

Kedves Érettségizők! A Jóisten boldogságra teremtett ben-nünket. Foglalkozom-e egyáltalán ezzel? Miben keresem a boldogságot? Mi a legnagyobb vágyam?

Hat évig jártam kisszemináriumba, ami alapvétően fiúk bentlakásos iskolája. Tizenhárom éves koromban hagytam ott a szülőfalumat, és csak évente kétszer mehettünk haza. Kilencvenkilencen kezdtük az első évet, s amikor végeztünk, csak huszonhatan voltunk. Emlékszem az első napokra, ami-kor esténként hallottuk, hogy többen sírnak, mert sokaknak ez volt az első alkalom, hogy távol voltak a szüleiktől, sőt néhányan pár nap után haza is mentek, mert nem tudtak uralkodni a honvágyukon. Ugyanakkor, ha visszagondolok ezekre az évekre, mindig jó emlékek jönnek elő.

Amikor véget ér egy szakasz az életünkben, egy új kezdő-dik, ugyanakkor az új az előző folytatása is. Azért vannak az erények, hogy tovább vigyenek, vagy pontosabban, hogy legyen mire építeni, hogy fejlődjünk az életünkben.

Egy évet egy afroamerikai plébánián töltöttem Indianapolis-ban, az Egyesült Államokban. Az afroamerikaiaknak van egy nagyon fontos szimbólumuk, a sankofa, mely egy mitológiai madár, ami mindig hátra néz, a szájában pedig egy tojást tart. Azt szimbolizálja, hogy ahhoz, hogy tovább tudjunk haladni az életünk útján és fejlődjünk, nem szabad elfelejtenünk a bölcses-ségeket, melyeket a múltból tanultunk. Azért fontos ez, mert sokszor csak visszanézve tudjuk helyesen értékelni a dolgokat.

Tizenhárom éves gyerekként például nagyon nehéz volt hozzászoknom, hogy ebéd után kötelező volt a félórás szi-eszta. Sokszor kaptam büntetést, mert ilyenkor lógtam. Csak most jöttem rá, mennyire fontos volt ez, hiszen utána frissen tudtam folytatni a tanulást. Nem annyira szerettem a szom-bati énekpróbákat sem, amikor a vásárnap énekelt különleges dalokat gyakoroltuk. Most annyira hiányoznak ezek, hogy mindig nosztalgiával gondolok e szép napokra. De a legna-

gyobb érték, amit elsajátítottam a hat év alatt, az az időbeosztás volt. Az ima, a tanulás és a rekreáció rendje szokás-sá vált bennem, így amikor véget ért a szemináriumi élet, és olyan helyre kerültem, ahol már nem volt adott napirend, az időbeosztás nem jelentett gondot számomra.

Buzdítlak titeket, kedves érettségizők, hogy amikor to-vábbhaladtok az életetek útján, gondolkodjatok el azon, mik azok az értékek, amiket továbbvihettek, amikre építeni tud-tok. És ne felejtsétek, hogy érdemes időnként visszatekin-teni, mint a sankofa madár, mert sok mindent csak utólag tudtok igazán értékelni.

„Az én békémet adom nektek” (Jn 14,27). Ez a mondat Jézus búcsúbeszédéből való. Ő búcsúzóul valami nagyon értékeset hagyott a tanítványokra. Nem vagyont, még csak nem is tudást vagy felmentést a bűn és a problémák alól, ha-nem olyat, ami alapvető és fontos az ember boldogságához: a békét. Ha meg tudjuk őrizni ezt a békét az életünk során, biztos, hogy nem leszünk távol a boldogságtól, bármi törté-nik is velünk.

Kérjük a Jóistent, hogy ajándékozza nekünk ezt az igazi békét. Legyen ez a béke a szívünkben, a családunkban, a vá-rosunkban, az országunkban és szerte a világon!

Magung Fransis svd

Isten Igéje táplál

Az én békémet adom nektekLevél az érettségizőknek

Kedves Világposta Olvasók!Szeretettel tájékoztatunk benneteket, hogy ismét olvashatók vasárnapi elmélkedések honlapunkon (www.verbita.hu). Arra buzdítunk benneteket, hogy táplálkozzatok Isten igéjéből és az elmélkedésekből! Szívesen fogadjuk a véleményeket, ja-vaslatokat és ötleteket, ahogyan azt is, ha valaki szeretné az elmélkedését megosztani. Elérhetőség: biblia@verbita.hu

A ke resz tény élet híd, amely az üd vös ség föld jé re, az iga zi bol dog ság hoz ve zet. En nek az épí té sé re kap tunk meg hí vást. His szük és re mél jük, hogy lel ki és anya gi tá mo ga-tá sunk kal se gí te ni tu dunk má so kon. A mis szi ós mun ka, ame lyet a mis szi o ná ri u sok vé gez nek a vi lá gon, az imád ság gal, az ige hir de tés sel és a szo ci á lis mun ká val együtt lesz tel jes sé. A verbiták ál tal se gít he tünk azok nak a tõ lünk tá vol élõ sze gé nyek nek, akik sa ját ere jük bõl nem tud ják kór há za i kat, is ko lá i kat, ül tet vé nye i ket és a meg él he-té sük höz szük sé ges dol go kat elõ te rem te ni és fenn tar ta ni. Se gít he tünk ne kik, hogy ne csak a meg él he té si gon dok kös sék le a fi gyel mü ket. A legkisebb adományt is HÁLÁSAN KÖSZÖNI a verbita Missziós Titkárság.

Új bankszámlaszám: 10700024-69018251-51100005 (CIB)

1223 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky u. 3–5. • tel.: 06-30/418-9196, 06-94/562-205 • e-mail: verbita@verbita.hu

Kérésére tájékoztatást és csekket küldünk.

Missziós adoMányok az igazán rászorulóknakÚj számlaszámMostantól új bankszámlaszám

szerepel a verbita Missziós Titkárságcsekkjein:

10700024-69018251-51100005 (CIB).

Az év végéig még a régebbi szám-laszámra befizetett adományokat is megkapjuk. Ugyanakkor buzdítjuk kedves Olvasóinkat és Jótevőinket,

ha lehetséges, ne csekken befizetve, hanem banki átutalással küldjék el adományaikat. Hálásan köszönünk

minden segítséget. Isten fizesse meg!

sta2015. nyár – Világp 7

Világmisszió

A csornai hívek nagy örömmel vár-ták a márciusi missziós hétvégét, amit a verbita szerzetesek és missziós nővé-rek tartottak a Jézus Szíve-plébánián, Varga Balázs atya meghívására. A rossz idő sem akadályozhatta meg, hogy lelkiekben megújuljunk, hitünkben erősödjünk, és szívünk megteljen az örömmel, amit a missziósok jelenléte és tevékenysége által Istentől kaptunk. A verbiták imádságos és derűs lélek-kel tettek tanúságot hitükről a három nap folyamán, és gondoskodtak arról, hogy gazdag lelki programban legyen részünk. Beszélgettek a tanárokkal és a diákokkal a katolikus iskolában, és a kisgyermekekkel is találkoztak, együtt énekeltek az óvodában. Látogatást tet-

tek a Reménysugár Egyesületnél, ahol sérült fiatalokkal találkoztak. Meglá-togatták és vigasztalták a betegeket a kórházban, együtt imádkoztak velük. Rózsafüzért imádkoztak és keresztutat végeztek a hívekkel.

Minden nap szentmisével zárult, amit a verbita atyák plébánosunkkal, káplánunkkal és a városban működő premontrei rend néhány tagjával együtt mutattak be. A szentmisék után pedig még vidám, kötetlen beszélgetésekre, éneklésre, zenélésre is maradt idő.

Egy kérésük volt a verbitáknak, hogy lehetőleg családoknál kapjanak szállást, hiszen ez is a misszió része. Az én csa-ládom is nagy örömmel fogadta be az egyik kispapot, aki Kongóból érkezett hazánkba. Az esti beszélgetéseink témái közül egy különösen nagy hatással volt ránk: Afrikában a vasárnapi szentmisék két–három óra hosszúak, és a hívek aktívan részt vesznek bennük éneklés-sel, zenéléssel és tánccal. Felszabadult örömmel ünneplik Jézus Krisztus feltá-madását. Egy keresztény szívében nincs helye a szomorkodásnak.

Élhetünk a világ bármely részén, be-szélhetünk különböző nyelveken, élet-helyzettől függetlenül éljünk boldog keresztény életet, hisz Jézus Krisztus feltámadt!

Németh Szaniszlóné

A feltámadás örömévelMissziós hétvége Csornán

A tanár néni azt mondta, a verbiták hangszerekkel érkez-tek, biztosan szeretik a zenét, így énekkel fogadtuk őket. Nagy örömünkre ők is bekapcsolód-tak, együtt fújtuk az Azért van-nak a jó barátok című slágert. A beszélgetés hamar a foci irá-nyába terelődött. Megtudtuk, Ellias atya kedvenc csapata a Barcelona. Ennek különösen örültünk! (Bence, 7.b)

Három verbita jött be az óránkra:

egy indonéz, egy sváb és egy lengyel

szerzetes. Meséltek az országukról,

a mindennapi életükről és prezen-

tációt is bemutattak országukról.

Búcsúzóul egy afrikai éneket is

megtanítottak nekünk, és szóróla-

pokat is kaptunk. Mi is készültünk

egy kis ajándékkal: prezentációt ké-

szítettünk az osztályról, hogy job-

ban megismerhessenek bennünket,

és egy osztályfényképet is átadtunk.

(Viktória, 8.b)

Izgalommal vártuk a verbitákat, hiszen még nagyon keveset tud-tunk róluk. Előzőleg egy kicsit ismerkedtünk a munkájukkal, be-szélgettünk az életükről. Egyen-ként bemutatkoztak. Beszéltek a hazájukról, szokásaikról és a mostani feladataikról. Egy-egy dal erejéig anyanyelvükkel is megismerkedhettünk. Számunkra azért emlékezetes ez a találkozás, mert a missziós munka mellett tá-voli országok életébe is bepillan-tást nyerhettünk. (3.a)

Szerintem nagyon hasznos volt, hogy

itt voltak. Jó, hogy ellátogattak ebbe

a kisvárosba, és megmutatták, meny-

nyire szeretik Istent. (Adrienn, 5.b)

sta2015. nyár – Világp 9

Kedves Világposta Olvasók! Egy pálmafás, tengerparti kisvárosból, Madangból gondolok rátok, imával és hálával. Angolt tanulok itt, a Divine Word University-n. Sok sza-badidőm van, és a nagy meleg is azt sugallja: szabadságon vagyok. Azonban arra törekszem, hogy mint fiatal misszio-nárius ezt az ajándékba kapott időt jól használjam fel. Úgy is mondhatnám: szabad vagyok az időmet jól felhasználni.

Pár éve az egyik bátyámmal Szlovéniába mentünk nyaral-ni. Csak mi ketten, autóval, sátorral. Mielőtt elindultunk volna a hosszú útra, a bátyám majd fél napig takarította a kocsiját. Ellenőrizte kívül-belül, hogy minden rendben le-gyen. Valahogy így vagyunk a nyári szabadsággal is: mielőtt egy újabb nagy „útra” indulunk szeptemberben, időt kell szánni arra, hogy rendbe szedjük az életünket.

Isten a teremtést azzal kezdte, hogy a káoszból rendet alkotott. Jó lenne nyár elején megállni, rendet rakni (re-creatio). Ahogy a napi zuhanyzás, úgy a környezetünk ki-takarítása is felfrissít. Jó kitakarítani a szobánkat, kiszórni a feleslegest, lemosni a koszt – lelki értelemben is.

Azonban ha többre, minőségi, igényes nyári szabadság-ra vágyunk, akkor annak az egész emberre kell irányulnia (test–szellem–lélek). Szellemi szükségleteinket például ver-

sek, regények átelmélkedésével vagy olyan dolgok tanul-mányozásával elégíthetjük ki, amelyekre év közben nem volt időnk. Lelki szükségleteinkre pedig még több energiát és időt kell fordítanunk. Ne gondoljátok, hogy az imád-ság vagy egy zarándoklat, esetleg egy lelkigyakorlat idő és pénzpocsékolás! Hiszen pontosan ezek az eszközök ahhoz,

hogy tisztábban láthassuk, mi is valójában Isten álma az éle-tünkről, mi az ő terve a közösségünkkel, családunkkal.

Ezen a nyáron próbáljunk meg eljutni arra a felismerés-re, hogy akkor vagyok igazan szabad, ha távolságot tudok tartani önmagamtól és az önzésemtől, és a másikra, illetve a Másikra tudok figyelni. Ehhez kérem Isten áldását számo-tokra innen, a világ másik sarkából!

Pisztora Ferenc svd

Világmisszió

Minőségi feltöltődésLevél Pápua Új-Guineából

MISSZIÓS MISeSZöVetSÉGDrága kincs önmagunk és mások számára

„Az Eucharisztia Jézus üdvözítõ jelenléte a hívõk közössé-gében, és mint lelki táplálék az Egyház legdrágább kincse, amit csak magáénak mondhat történelmi zarándokútján.”

(II. János Pál pápa: Ecclesia de Eucharistia 9)

A szentmise az a kincs, amelyben Jézus Krisztus érted és értem, vagyis értünk ajánlja fel önmagát az Atyaistennek. Az igazi áldoza-tos szeretet iskolája, amelyben általa és vele együtt imádkozhatunk önmagunk és mások szükségleteiért. Élõ és elhunyt szeretteinket az-zal ajándékozhatjuk meg, hogy mindennap misét mondatunk értük. A miseszövetségi tagság által napi hét szentmisében ajánlhatjuk Istennek a hozzánk közel állókat. A miséket verbita missziós atyák

mondják a világ különbözõ tájain.

Új bankszámlaszám: 10700024-69018251-51100005 (CIB)

A felvétel a miseszövetségbe egyszeri 7000 Ft-os hozzájárulással tör ténik személyenként, mellyel a szegény országok missziós munkáját segítjük. Banki átutalás esetén a közlemény rovatba kérjük feltüntetni a befizető postai elérhetőségét és a befizetett személy vagy személyek neveit. Ké-

résre csekket és tájékoztatót küldünk.

Postacím: Missziós Titkárság • Magung Fransis svd 9731 Kõszeg, Park u. 1. • verbita@verbita.hu

• 06-30/418-9196

MISSZIÓS BARÁTOK TALÁLKOZÓJAa Szent Arnold Lelkigyakorlatos Házban, Budatétényben

JÚNIuS-AuguSZTuS • NyÁRI SZüNeT

SZePTeMBeR 27. • INdIA uTÁN MINdeN MÁS

Előadó: Ribiánszky Ágnes orvostanhallgató

• 17.15 – kezdés (szentségimádás és gyónási lehetõség) • 18.00 – szentmise • 19.00 – elõadás • 20.00 – agapé, kötetlen beszélgetés

Papi lelkigyakorlatAz Isteni Ige Társaságában a kezdetektől nagy hagyománya volt a papi lelkigyakorlatok vezetésének hazánkban. Ezt a hagyományt 2000-ben felújítottuk. Idén egy lelkigyakorlatot szervezünk, amelyet Burbela Gergely verbita tartományfőnök vezet.

Helyszín: Kőszeg, Szent Imre Missziósház. Időpont: július 6–9.

Jelentkezni a www.verbita.hu/papi-lelkigyakorlat webcímen vagy a missziósház elérhetőségein lehet:

Isteni Ige Társasága – Szent Imre Missziósház 9730 Kőszeg, Park u. 1.

• Tel.: 06-94/562-201 vagy 06-30/688-5459• fax: 06-94/562-203

• e-mail: szentimre@verbita.hu

sta – 2014. őszVilágp10

Világmisszió

Az Isteni Ige Társasága

2016-ban ünnepli a rend

magyarországi letelepedé-

sének századik évfordulóját.

A centenáriumra készülve há-

lát adunk Istennek a kapott

kegyelmekért, és tisztelettel

gondolunk azokra a verbita

szerzetesekre, akik az elmúlt

száz évben odaadóan szolgál-

tak a magyarországi, illetve

a világmisszióban. Soroza-

tunkban fényképekkel idéz-

zük fel az elmúlt évszázad

fontos állomásait, pillanatait.

Összejövetel

a nyomorúságos Kassai utca 3-ban

(Budapest, XXII. kerület)

Megdöglött a disznó…

„Illegális tevékenység”:

nyári lelkigyakorlat Székkutason

Közelebb hozott történelem

Centenáriumi fotóalbum 1956–1965

sta2014. ősz – Világp 11

Világmisszió

2014 márciusától a centenáriumi év előkészületire, illet-

ve az ünnepi rendezvények költségeire szervezünk gyűj-

tést. Kérjük, adományaikkal segítsék, hogy méltó módon,

a világmissziót minél többekkel megismertetve ünnepel-

hessük meg rendtartományunk centenáriumát. Adomá-

nyaikat a verbita Missziós Titkárságon keresztül juttat-

hatják el, a Világpostában található sárga csekken vagy

az alábbi új számlaszámra befizetve:

10700024-69018251-51100005 (CIB)

A közlemény rovatban kérjük feltüntetni:

centenárium

Hálásan köszönünk minden adományt!

Ez már veszélyesebb volt: Johannes Schütte generális

titokban Magyarországra látogatott 1960 novemberében

Schütte atya meglátogatta a kórházban

volt osztálytársát, a magyar tartomány-

főnököt, Sziller Ádámot is

A generális a Kassai utcai ház kertjében

Ádám atya ezüstmiséje 1964-ben

Közelebb hozott történelem

Centenáriumi fotóalbum 1956–1965

sta – 2015. nyárVilágp12

Örökségük kötelez

„De szóra sem tartom érdemesnek életemet, csakhogy végigfussam a pályát, és a feladatot teljesítsem.”

(ApCsel 20,24)

2014 őszi számunkban megemlékeztünk az akkor pont száz évvel ezelőtt kitört első világégésről és annak borzalmai között derekasan helytálló missziós nővéreinkről. Ebben a számunkban a II. világháborút elevenítjük fel. Európában idén májusban volt hetven éve, hogy véget ért a szörnyű háború. Karácsonyi számunk Centenáriumi fotóalbumában több képet is láthattak rendtestvéreinkről, akiknek – mint minden lelkipásztornak – kötelességük volt a tábori lelké-szi szolgálat teljesítése. A mindenható Isten kegyelme által végül is egyiküknek sem kellett a frontra mennie, nem úgy, mint a rend missziós testvéreinek.

Közülük ketten is hősi halált haltak. Egyikük a felvidéki Deákiból származó Placidus testvér (Hajdú Nándor hon-véd, címzetes őrvezető), aki a szombathelyi III. híradó-zászlóalj katonájaként a Don-menti védelmi harcok idején Goncsarovka település környékén tűnt el 1943. január 31-én. A másik a délalföldi származású, de pestszentimrei születésű Miklós novícius testvér (Dubecz Ferenc tartalékos honvéd), aki 1944. szeptember 8-án tűnt el az Arad megyei Kispereg térségében.

Ugyanakkor nem kizárólag rájuk szeretnénk emlékezni ebben a cikkben. A háborúban ugyanis nem azok az igazi hősök, aki valamilyen kimagasló katonai tettet vittek végbe, sokkal inkább azok, akik nagy „emberi” cselekedetet hajtot-tak végre, rést ütve ezzel a háborús borzalmak tömör falán. Hála Istennek, a verbiták ezen a „fronton” is helytálltak.

Aki az utóbbi tíz évben megfordult Kőszegen a Szent Imre Missziósházban, láthatott egy márványtáblát a bejárati aj-tónál. Őri István atyának állít emléket, aki rektorként elég bátor volt ahhoz, hogy befogadja az intézménybe, a növen-dékek közé a zsidó származású Görög Sándort. A helyzet akkor vált különösen veszélyessé, amikor a háború vége felé a Szálasi-kormánynak már Veszprémet is el kellett hagynia, és a „nemzetvezető” és gárdája Kőszegre tette át székhelyét. Szálasi kabinetirodáját pont a missziósházban rendezték be. De Isten irgalmas, s bár Görög Sándor családtagjai – nagy-nénjét leszámítva – meghaltak, ő megmenekült, és később a kémia és gyógyszerkutatás terén országos hírű professzor, valamint a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett. A professzor Repkényszaggatás című önéletrajzi írásában meg-emlékezik erről az időszakról is, Őri István pedig 2005-ben megkapta a Yad Vasem Intézettől a Világ Igaza kitüntetést.

A háború a budatétényi Názáret Missziósház környékén is éreztette hatását. Végvári János atya összefogott a szom-szédban élő és szolgáló Legszentebb Üdvözítő Leányai (ma: Nővérei) kongregáció tagjaival. A szovjet katonai hatóságok elfogadták, hogy a két egyházi intézményt egynek vegyék, és ezzel a missziósház védelmet, míg a nővérek által vezetett sérült gyermekek otthona megélhetési lehetőséget kapott. Végvári atyának innentől kezdve már két intézmény ellá-tásáról kellett gondoskodnia, ami 1945-ben minden papír ellenére sem volt egyszerű. Volt rá eset, hogy a már össze-gyűjtött kocsinyi élelmiszert kocsistul, lovastul elkobozták tőle, de ő nem hagyta magát: a kocsi után ment, és senki sem tudja hogyan, de sikerült mindent visszaszereznie.

Ők a mi háborús hőseink, krisztusi hőseink, akikre büszkék vagyunk, akik jobban tudtak szeretni, mint mások gyűlöl-ni. Ismerjük a mondást: a történelem az élet tanítómestere. Azonban láthatjuk, az emberiség mennyire gyenge tanuló. Újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat, és így arra ítéli magát, hogy a szenvedés állandó kísérője legyen az életnek. De Őri, valamint Végvári atya és még sokan mások, köztük névtelenek sokasága, fényes bizonyítékát adták annak, hogy nem okvetlenül kell ennek így történnie. Csak legyünk elég bátrak, és legyen elég hitünk belekapaszkodni abba, amivel Szent Pál lelkesít minket: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?” (Róm 8,31)

Tóth Zoltán svd

Krisztusi hőseinkVerbiták a II. világháborúban

Végvári János svd Őri István svd

Appenzeller Péter Salvius testvér és Végvári Já-nos atya fakitermelésre használnak egy hátraha-gyott japán harckocsit Pápua Új-Guineában

sta2015. nyár – Világp 13

Levelek a misszióból

Az első magyar verbiták 1934-ben mentek távoli misszióba. Ternay Já-nos szeptember 14-én indult el Kínába, Nyugat-Kanszuba, és öt és fél hét ha-jóút után október 23-án érte el a kon-tinentális Kínát. Útinaplójából most sanghaji élményeit idézzük fel.

Este 6-kor értünk partot, ahol a sanghaji missziós prokurátor, P. Schulz és egy újmisés honani misszi-onárius fogadtak. Sanghajban a steyli missziós prokuratura épületében, te-hát saját otthonunkban találtunk ven-dégszerető fogadtatásra: P. Schulz már jó néhány esztendeje fogadja itten az átutazó steyli misszionáriusokat. De ismeri úgyszólván az összes német misszionáriust, akik Kínában működ-nek, mert valamennyien megfordultak már nála, és élvezték vendégszeretetét, amelyet az ember itten – „vadidegen-ben” – kétszeresen jobban tud becsül-ni, mint otthon.

Sanghajban körülbelül tíz szerzetes-rendnek van prokurája. Ezekben bo-nyolódnak le a financiális ügyek, ezek közvetítenek Európa és a misszió kö-zött, ezek csinálják a bevásárlásokat, itt őriztetnek a pénzek, már tudniillik a sanghaji bankokban. Sanghaj hatalmas kereskedelmi központ, az európai és ázsiai óceánjárók itt kötnek ki, a város maga telve a legmodernebb bank- és pénz-, valamint kereskedelmi üzle-tekkel, rengeteg ember: kínai, japán, indus, koreai, maláj, amerikai, angol, francia, orosz (többnyire emigránsok), német, magyar és még sok mindenféle népek és nemzetek képviseltetik ma-gukat ebben a városban, mely ma több mint hárommillió-négyszázezer embert számlál, és hamarosan eléri a négymil-liót, mert még erősen épül és fejlődik.

Sanghajban egyébként megtalál az ember mindent: a legprimitívebb és a legmodernebb dolgok képviselve van-nak. Így a közlekedési eszközök: hor-dozható hintók, riksa, kerékpár, autó

és repülőszolgálat. A forgalom olyan, hogy alig lehet továbbjutni, különö-sen a szűkebb utcákon. Az üzletek, di-vat stb. mindenütt a legegyszerűbb és a legmodernebb képet mutatják. Így látni, amint utcán sütnek-főznek, tisz-togatnak, illetőleg nem tisztogatnak, vagy amott a legfényesebb európai pompában díszelgő kirakat, ahol legin-kább európai, angol, német és francia áruk kerülnek eladásra. A legócskább kunyhók és amerikai felhőkarcolók ta-lálkoznak itt.

Sanghaji tartózkodásunk egy kissé hosszabbra nyúlt, mint szerettük vol-na, azonban nem voltunk tétlenek. Elsősorban megnéztük Zikaweit, a kí-nai jezsuita missziót. Ez kétszeresen is érdekelt: mint jezsuita tanítványt, más-részt mint magyart, mert magyarok is tanulnak az itteni jezsuita főiskolán. A misszió elég beszédes tanúságot nyújt az itten működő páterek önzetlen és vasszorgalmú munkájáról. A könyvtá-rakban könyvek beszélnek eredményes működésükről, az épületek és egyéb látható alkotások mutatják, micsoda szellem hajtja a kollégium és misszió lakóit. P. Truxler volt a vezetőnk, mi-vel a magyarok lelkigyakorlatokban voltak. Miután már mindent, a kollé-

giumot, a noviciátust, a szemináriumo-kat, a műhelyeket, a kereskedést stb. láttuk, a vezetést egy másik páter vette át, aki az obszervatóriumot mutatta meg. Igen érdekeltek a tájfunról felvett naplók (térképek), mert a minap még részünk volt benne. Éppúgy a föld-rengést jelző készülék (szeizmográf), amiben éppen az én missziómnak, Kanszunak volt borzalmas földrengé-sét leíró pontos térképét találhatja meg az ember.

Később mégis csak sikerült a ma-gyarokat megtalálni. Egy óra hosszat beszélgettünk otthoni és helybeli dol-gokról. P. Kerekes és Fr. Szajkó már előbb kikerültek a kínai misszióba. Most várják, hogy P. Szarvas, a mai kí-nai magyar missziónak a főnöke, mint apostoli helynök és püspök magyarja-ival független missziót alakítson. Ami részben kitüntetés lesz, de másrészt új gondot és terhet jelent a magyarok számára. De a jó Isten meg fogja segí-teni, mint minden más nemzetet, ha imádkozunk és meghozzuk a tőlünk telhető és megkívánt áldozatokat, it-ten és odahaza, mert ma mindenkinek misszionáriusnak kell lennie, akár oda-haza van, akár itten, a pogány misszió területén.

Ma mindenkinek misszionáriusnak kell lennieRészletek Ternay János útinaplójából

Kedves Missziós Barátaink!

Mióta a verbita rend Isten csodálatos segítségével Magyarországon újra legálisan elkezdhetett tevékenykedni, folyamatosan azon vagyunk, hogy a lassan százéves hazai történelmünket minél aprólékosabban fel-dolgozzuk, és a már feledésbe merült események emlékeit megőrizzük az utókornak. Mivel azonban 1950-ben a magyar régió archívuma eltűnt, ez a kutatás nem egyszerű.

Ezért szeretnénk kérni kedves barátaink segítségét is: amennyiben valaki régi (1950 előtti) Világpostát, Kis Hitterjesztőt vagy Szent Mihály Missziós Naptárat őriz vagy felfedez, nagy örömmel fogadnánk, ha fel-ajánlaná társaságunknak (akkor is, ha sérült), mert ezeknek a régi folyó-iratoknak nagy szerepük van a verbiták magyarországi múltjának, rend-testvéreink tevékenységének megismerésében. Köszönjük!

Tóth Zoltán svd

sta – 2015. nyárVilágp14

A világ a mi plébániánk

Indiáról, az ottani egyházról so-kat hallhattunk már, hisz évek óta szolgálnak hazánkban indiai papok és nővérek, köztük verbiták is. Most azt nézzük meg közelebbről, hogy az Isteni Ige Társasága miként teljesíti missziós küldetését ebben a hatalmas országban, ahol számos vallás közt a keresztények a lakosság alig két szá-zalékát teszik ki, s gyakran üldöztetést is szenvednek.

Az első verbita szerzetesek 1932-ben érkeztek Indiába, és hivatalosan 1936-ban alakult meg az első rendtar-tomány Indoréban, az ország középső részén.

Az ország nagysága miatt az évek so-rán több tartományt is kialakítottak, hogy a szerteágazó munkát hatékony-nyá tegyék. Jelenleg öt tartomány van – India Középső Tartomány; India Ke-leti Tartomány; India Guwahati Tar-tomány; India Hyderabad Tartomány és India Mumbai Tartomány – , mind-egyikben a helyi igényeknek megfele-lő feladatokat látják el a missziósok, miközben a verbita szellemiséget és lelkiséget egy szívvel-lélekkel követik: prófétai párbeszédben a szegényekkel, más vallásúakkal, más kultúrájúakkal, felekezethez nem tartozókkal a béke érdekében.

Az öt tartományban nyolc püspök, négyszázhatvan pap, negyvenegy örök-fogadalmas testvér, négy ideiglenes fo-gadalmas testvér, százötvenöt tanár,

harmincnyolc novícius él és szolgál. Mind indiaiak, kivéve a középső tarto-mányban egy testvért, aki az osztrák–horvát tartományból származik.

A rendtársak nagy része mindenhol plébánián dolgozik, városban vagy vidéken. Apostoli munkájuk a tanítás mellett kiterjed a bibliaapostolkodás-tól a lap- és filmkiadáson át a PR vagy médiatevékenységig az Indiai Püspöki Konferencia mellett.

Mind a nagyvárosokban, mind vidé-ken részt vállalnak a verbiták a szegé-nyek, a perifériára szorultak, a betegek ellátásában, gondozásában. Kórháza-kat és más egészségügyi intézménye-ket tart fenn a rend. Ilyen például az Asha Jyothi HIV/Aids Gondozó és Segítő Központ a hyderabadi tarto-

mányban, amely javára 2014-ben Ma-gyarországon az adományokat gyűj-töttünk. Az indiaiak többsége nagyra becsüli a missziósok szolgálatát, amit az oktatás–nevelés, az egészségügy és a szegénygondozás terén nyújtanak.

A verbiták különféle iskolákat is fenntartanak az öt tartományban. Mindegyikre jellemző, hogy etnikai és vallási hovatartozástól függetlenül felvesznek tanulókat. Sok iskolához bentlakásos kollégium is tartozik, kü-lönösen ott, ahol a legszegényebbek csak így kaphatnak oktatást.

A nagyobb városokban vallásközi lelkiségi központokban, illetve lelki-gyakorlatos házakban is jelen vannak a verbiták, ahol rendelkezésre állnak mind a papok, szerzetesek, mind a lai-kus hívek számára.

Bár a katolikusok aránya kicsi a la-kosság egészéhez képest, mégis sok a hivatás. Kis- és nagyszemináriu-mok, hivatásgondozó intézetek állnak a pap- és szerzetesképzés szolgálatában. A függetlenség kikiáltása után (1947) a kormányok mind nehezebbé tették a külföldi misszionáriusok beutazását az országba, ezért a hangsúly a benn-szülött papság képzésére helyeződött. A hivatások száma pedig növekszik; sok indiai misszionárius dolgozik külföl-dön, csak verbita szerzetes százkilenc-ven, több mint huszonöt országban.

Hajós Katalin

„Isten szeretetét közvetítjük”A verbiták szolgálatáról Indiában

sta2015. nyár – Világp 15

Missziós nővérek

„Életem legszebb döntése”Beszélgetés Vörös Klára nővérrel

Klára nővért gyakran látjuk a missziós barátok találkozó-in Budapesten vagy a missziós hétvégék alkalmával szerte az országban. Most gyermekkoráról, hivatásának születéséről és szolgálatáról kérdeztük.

– 1950-ben születtem a néhai Csehszlovákiában. Szüleim Gabriellának neveztek el. Két nővérem van. A hit ajándékát szüleim révén kaptam. Felsőkirályi, ahonnan származom, és ahol általános iskolába jártam, erősen katolikus település volt, és ebben nőttem fel én is. Középiskolám a vágsellyei mezőgazdasági szakiskola volt. Húszévesen kezdtem el dol-gozni munkásként egy pozsonyi gyárban. Megpróbáltam szabadságban élni az életemet, így eltávolodtam Istentől. Körülbelül két év után sikerült visszatérnem a hit útjára.

Amikor édesapám meghalt, hazaköltöztem, hogy segít-sek édesanyámnak a ház körüli munkákban. Emellett Nyit-rán dolgoztam. Nem volt szándékom minden áron férjhez menni, szerettem a szabadságomat, független nő szerettem volna lenni.

– Hogyan emlékszik vissza hivatása első jeleire?– Rengeteget olvastam, és édesanyám mindig kifogásol-

ta, hogy nem a szentek életrajzát olvasom. Egyszer a nagy-néném felajánlott pár vallásos könyvet, amikhez abban az időben nem lehetett szabadon hozzájutni. Nem tudtam be-telni a sok széppel és jóval, amit ezekben olvastam. Ez idő tájt kaptam egy Károli Bibliát is zsebkönyv kiadásban, amit szintén kiolvastam.

– Mi történt, amiből megérezte, hogy Isten szerzetes nő-vérnek hívja?

– Egy verbita atya volt a plébános nálunk, ő kezdte irá-nyítgatni a lelki életemet. Az ő buzdítására látogattam meg a missziós nővéreket, és mérlegelés után, hogy igent vagy nemet mondjak az Úrnak, beadtam a felvételi kérelmemet. A kételyek szertefoszlottak, az Úrba vetett bizalmam pedig erősebb lett. Tudtam, és azóta is vallom, hogy az volt éle-tem legjobb és legszebb döntése.

– Az Ön idejében Csehszlovákiában hogyan történt a nő-vérek képzése?

– A posztuláns időben kéthetenként a nővéreknél töltöt-tem a hétvégét. Amikor édesanyám megsokallta gyakori tá-vollétemet, bevallottam, hova és miért járok el. Megköny-nyezte, de nem próbált lebeszélni.

A noviciátust Észak-Csehországban töltöttem egy huszon-három fős csoportban. Sérült gyermekekkel foglalkoztunk, a munkaidőn kívül pedig három nővér irányította a közös-ségbe való beilleszkedést: a lelki élet gyarapodására szolgáló ismereteket oktattak, de tanultunk egyháztörténetet, megis-merkedtünk a kongregációnkkal, az alapítókkal… Ott tettem le az első fogadalmamat 1990-ben. A rendszerváltás után visszamentünk Szlovákiába, ahol Nyitra-Ivánkán, a visszaka-pott házunkban megkezdődött tartományunk újjáépítése.

– Hol, merre szolgált eddig?– Tengerentúli missziókban nem voltam, de huszonöt év

alatt tizenháromszor helyeztek át. Szlovákia majdnem min-den közösségében megfordultam, a németországi nővérek-nél másfél évet, Ausztriában egy évet töltöttem. Mindegyik helyemen azt a szolgálatot végeztem, amire épp szükség volt: voltam portás, hitoktató, betegszállító, sekrestyés, dolgoztam mosókonyhán és kertben is.

– Milyen faladatokat lát el Magyarországon?– A missziós nővérek 2008-ban települtek le ismét Ma-

gyarországon, ami az európai tartományok anyagi segítsé-gével valósult meg, és a közösség a szlovák tartományhoz tartozik. Én 2013-ban jöttem ide. Nyugdíjasként nem vál-laltam már fizetett munkát, hanem önkénteskedem, amire eddig nem jutott idő. Hetente járok a Teréz anya nővé-reihez, segítek a konyhán, de van lehetőségem beszélgetni a hajléktalanokkal is. Hétfőnként egy kórházban végzek lelki gondozást, és legújabban a kórházlelkészség megbízá-sából teljesítek szolgálatot az onkológián.

Koenig Katalin

Isten arra hívott meg minket, hogy az ő szeretetének szolgálói legyünk.

SZENTLÉLEK SZOLGÁLÓI MISSZIÓS NŐVÉREK

Több mint háromezer nővérünk tevékenykedik a világ negyvenhét or-szágában. Nemzetközi közösségekben élünk, sokféle munkakörben dolgozunk, és minden munkánkkal az egyház missziós küldetését szolgáljuk.

CíMünk: Szentlélek Szolgálói Missziós Nővérek• 1223 Budapest, Völgy u. 9. • e-Mail: budapest.ssps@gmail.com

Klára nővér (balról a második) fiatalok társaságában

sta – 2015. nyárVilágp16

Világmisszió

Ház az őserdőbenMissziós önkéntesként Ecuadorban

Ahogy talán előző beszámolóm-ból érződött, a decemberi ünnepek alatt mélypontra jutottam. A munka Ibarrában, a lányotthonban nem köny-nyű, főleg ha nincs semmi, amiből töl-tekezni lehet.

Leültem beszélgetni Elsa nővér-rel, valamint a koordinátorommal is egyeztettem skype-on, és megállapí-tottuk, hogy nem ártana egy kis kör-nyezetváltozás. Így kerültem a nő-vérek egyik missziós házába keletre, Pacayacuba, az őserdőbe. Attól a pil-lanattól fogva, hogy leszálltam a busz-ról és megéreztem a természet illatát, odavagyok ezért a helyért!

Pacayacu nagy településnek számít a maga háromezer lakosával. Lago Agrio, a legközelebbi város egyórányi buszútra van. Az itt élők java az olaj-vállalatoknak dolgozik, vagy kereske-dő. Este, amikor már nincs hőség, az emberek kiülnek a házuk, boltjuk elé, vagy fel-alá motoroznak a főutcán. Hi-hetetlenül zöld és dús itt a növényzet. A vadonban az utak mellett azonban mindenhol látni egy-egy cölöpökön álló házikót.

A nővérek háza – ami első ránézés-re pont úgy néz ki, mint amit az em-ber elképzel, amikor a misszió szót hallja – egy nagy telek közepén áll, hatalmas fákkal és óriási, „mutáns” növényekkel körülvéve. Három nővér lakik itt. Nagyon kedvesek, szívesen beszélgetnek velem, és sokat nevetgé-lünk. Az élet itt sokkal nyugodtabb, mint Ibarrában, néha még társasozni is szoktunk. Reggelente együtt imád-kozom a nővérekkel. Segítek a házi-munkában vagy az adminisztrációban. Emellett angolul tanítom a nővéreket, illetve az egyik szomszédot. A nővérek a környék közösségeinek hitoktatásá-val, illetve annak összefogásával fog-lalkoznak. Ha mennek valahova, álta-lában én is velük tartok.

Itt mindig magunknál kell tartani az iratainkat, mert nagyon közel vagyunk a kolumbiai határhoz, és bármikor el-lenőrizhetnek. Már előre mosolyog-tam, amikor idejövet megállították a buszt. Sejtettem, hogy a rendőr ta-nácstalanul fogja forgatni az útleve-lemet. Csakúgy, mint az állig felfegy-verzett katona, aki egyik alkalommal ellenőrizte a buszunkat. Látszott az arcán, nem látja értelmét annak, hogy én itt önkéntes vagyok a nővéreknél.

A természet körülvesz. De nem azért, mert az ember közel engedi ma-gához. Itt a természet enged egy kis helyet az embernek. Igaz, meg is kéri az árát: főleg a vérünkkel fizetünk. Te-mérdek kis, alattomos szúnyog van. És hangya. Mindenhol. És nem jönnek, hanem egyszer csak ott vannak. A le-vesben, a kekszen, a tiszta edényen, a fogkefén, a megszáradt ruhán, a könyvemen, a laptopomon.

De megéri! Jártunkban-keltünkben láttam már kakaó- és papayafát, ana-nászt (ami nem fán nő), kókuszpálmát és többféle banánfát. Gyönyörű ma-darakat és lepkéket. Az ebédlőben es-ténként néhány gekkó a társaságunk, a kertben pedig óriási csigák vannak. Sőt, majmot is láttam már elsuhanni egy fán ott, ahol a püspök lakik.

Itt most tél van, ami azt jelenti, hogy csak akkor ömlik rólam a víz, ha ki-süt a nap. De sokszor borult az ég, és sokat esik is. Az égszakadás kifejezés új értelmet nyert a számomra. Ha arra gondolok, hogy otthon ömlik az eső, akkor az utcákon hömpölygő víz és a csapadékot el nem nyelő csatornák jutnak az eszembe. Itt megnyugtat a gondolat, hogy az őserdő, ez a hatal-mas zöld szivacs mindent magába szív.

Való Adrienn

sta2015. nyár – Világp 17

Szent II. János Pál pápa életének fontos állomásait láto-gattuk meg utunk során április 15. és 20. között. Burbela Gergely atya vezette a csoportot, aki lengyel származású, és tulajdonképpen „hazavitt” minket.

A buszon jó hangulat uralkodott. Gergely atya egyen-súlyban tartotta az imádságra, az énekre és a vidámságra szánt időt. Még lengyel nyelvórákat is kaptunk. Sok régi barát, ismerős, gyalogos zarándoktárs verbuválódott össze, de az út végére már az ismeretlen útitársaktól is jó barát-ként váltunk el.

Először jártam Lengyelországban. Szent II. János Pál pápa iránt mindig nagy szeretetet és tiszteletet éreztem, és most jobban megismerhettem az életét, szellemiségét.

Első utunk a Fekete Madonnához vezetett Często-chowába. Este kilenc órakor a kegykápolna tele volt imád-kozókkal és zarándokokkal. Másnap délelőtt székelyföl-di és veszprémi hívekkel együtt vettünk részt szentmisén a kegykép előtt, és kértük az Istenanya áldását hazánkra.

A következő fontos állomás Krakkó volt, II. János Pál szeretett városa. Itt tanult az egyetemen, később itt lett érsek. Ezt a gyönyörű várost látni kell! Az egyik legmeg-hatóbb élményem itt volt az út során: ott állhattam és imádkozhattam a székesegyházban az előtt a kereszt előtt, amely előtt Szent Hedvig több száz évvel ezelőtt naponta fohászkodott. Megkoszorúztuk a szent síremlékét, és bol-dogan énekeltük el a magyar himnuszt. Mindig tudtam a magyar és a lengyel nép barátságáról, de a zarándokla-tunk során szembesültem e kapcsolat igazi mélységével. A történelem során az élet minden területén erősítettük, gazdagítottuk egymást.

Ellátogattunk Łagiewnikibe, ahol Szent Fausztina nő-vér, az Isteni irgalmasság hirdetője élt. II. János Pál pápa ezt mondta: „Isten irgalmasságán kívül nincs más remény-

forrása ennek a világnak”. Ennek az üzenetnek hatására készült el az Isteni Irgalmasság-bazilika, amelyet a szent pápa 2002 augusztusában szentelt fel.

A sok-sok emlék közül az egyik legszebb Zakopánéhoz, a Tátrához kötődik. Bár hideg, borús időben indultunk el a felvonóval, mégis ragyogó napsütésben pillanthattuk meg a Giewont legmagasabb pontján felállított keresztet, ahol II. János Pál pápa sokszor gyönyörködött a természet szépségében. Ezzel a képpel búcsúzott tőlem Lengyelor-szág.

Hálát adok a Jóistennek, hogy én is részese lehetettem e szép zarándokútnak.

Weigl Istvánné Zsuzsa

Belső úton

II. János Pál pápa nyomábanZarándoklat Lengyelországba

Wadowice

Krakkó főtereA zarándokcsoport Szent II. János Pál pápa szobránál

sta – 2015. nyárVilágp18

Imaközösségek

Az imaközösségek éves találko-zója idén május első két napján volt Budatétényben, és bár viszonylag ke-vesen voltunk, annál bensőségesebb él-ményt nyújtott. A résztvevők többsége már ismerte egymást, de jöttek új „ta-gok” is, például a nemrég alakult szent-endrei imaközösség képviselői.

Az első este az elmélkedés a húsvéti időhöz kötődött: a feltámadás örömét átérezve legyünk örömmel együtt. Az Úr velünk van, de nem mindig ismerjük fel, mint az emmauszi tanítványok. Csak a szeretet vezet el hozzá.

Szombaton a téma az együttműködés volt a rendtestvérek és a laikusok kö-zött. A missziós imaközösségek révén Magyarországon lelki kapcsolati hálózat alakult ki. A verbitáktól és a missziós nő-vérektől megtudhattuk, mi a helyzet más országokban.

Wolowicz Ádám atya Lengyelországot mutatta be, ahol a missziókat sokféle módon támogatják. Az imaközösségek megünneplik az évfordulókat, rend-szeresen tartanak lelki napokat, filmek, honlapok, a kommunikációs csatornák felhasználásával népszerűsítik a misz-sziót. Ezen kívül miseszándékokkal és célzott támogatásokkal is sokat segíte-nek. Mawasala M’bela Fabian Kongóról számolt be, ahol tíz plébánián van ima-közösség, de plébániákon kívül, képzési központokban is működik verbita ba-ráti kör. Nemcsak imádkoznak, hanem konkrét tettekkel is segítik a verbitákat: befogadnak kispapokat, foglalkoznak utcagyerekekkel a szabadságolások alatt.

Brazíliáról Hurgoi Sándor atya szólt, aki korábban két évet töltött Santa Catarinában. Ott a hívők felajánlják szolgálataikat a plébániának. Mindenki azt teszi, amihez a legjobban ért: nyug-díjasok varrtak a plébániának, mások hajnalban sütöttek, hogy a bevételből a plébániát támogassák.

A Fülöp-szigeteken, ahol 2009-ben ünnepelték a verbiták a centenáriumu-

kat, korábban rengeteg középiskolája volt a rendnek, hogy a papi utánpótlást biztosítsák. Mivel idővel ez már nem működött, inkább a felsőoktatásra kon-centrálnak. A verbiták tartják a kapcso-latot a volt diákokkal, például vacsorá-kat szerveznek a számukra.

Szlovákiában a Szentlélek Szolgálói Missziós Nővérek vezetik az imaközös-ségeket, mint arról Vörös Klára nővér beszámolt. Már a rendszerváltás előtt is működtek ezek a közösségek, csak ki-sebb számban, és persze nem olyan nyíl-tan. Ma kétszázhatvan csoportjuk van. Az imán kívül a tagok vállalják, hogy a plébánia közösségéért is munkálkodnak, és adományokkal is segítik a missziókat.

Bano Maria Blandina nővér Ausztrá-liában töltött öt évet, ahol az emberek nem beszélnek a vallásról. Az országban négy idősek otthona van, ahol Szent Ar-nold misszióját folytatják.

Indonéziában nagy verbita közösség él, és sok minden van a rend tulajdo-nában: napilap, számos iskola, egye-tem, iparos műhelyek, farmok, ben-zinkutak, üdülők. Rengeteg embert foglalkoztatnak, akiket közösségekké formálnak, lelkigyakorlatokat, képzé-seket szerveznek a számukra. A régi dolgozókkal is tartják a kapcsolatot,

ők pedig adományokkal, munkájukkal segítik a missziósokat.

Az utolsó témánk a magyarországi helyzet volt: merre tovább? Vannak örömteli események. A verbita atyák a közelmúltban egy teljesen üres plé-bániát vettek át az egyik településen. Amikor a boltban kiderült, hogy az atya egy kanalat, egy kést és egy villát akar venni, mert még az sincs, körbe-járt a hír, és a hívek adakoztak.

A miseszövetség bevétele fontos forrása a magyar missziónak, ebből tudják például a Világpostát is kiadni. Lelki ajándékai mellett ezért is fontos, hogy felhívjuk közösségeinkben a mi-seszövetségre a figyelmet. A táborok

számára – mint eddig is – gyűjtést szer-veznek a verbiták, ami minden évben nagy segítség.

Felmerült, hogyan lehetne még job-ban bevonni a fiatalokat. Az ifjúsági világmissziósok közössége működik, de cserélődnek a tagok, mivel az évek múlásával a fiataloknak más kötele-zettségeik lesznek. Magung Fransis atya nem osztotta az aggodalmakat: ha rendesen végezzük a ránk bízott feladatokat, az Úrnak lesz gondja az utánpótlásra is.

Lukács Piroska

Szerzetesek és laikusok együttműködéseA missziós imaközösségek éves találkozójáról

A Missziós Titkárság irodája (Budapesten és Kőszegen) nyári szabadságok miatt

2015. augusztus 3-tólaugusztus 23-ig

zárva tart. Legelső munkanap

augusztus 24. Köszönjük a megértést!

sta2015. nyár – Világp 19

Kis misszionárius

Kedves Gyerekek! Szent Pál Galatákhoz írt levélében

olvassuk, hogy a „szabadságot Krisz-tus szerezte meg nekünk”. Ez azt jelenti, hogy minden Jézusban hívő szabad ember, függetlenül attól, hogy hol és milyen körülmények között él. Ha a hite miatt üldözik és börtönbe zárják, akkor is szabad marad, mert a szabadsága Jézusban van.

Sajnos sok ember meg is hal a Jé-zusba vetett hitéért, az apostoloktól kezdve a most üldözött kereszténye-kig. Ők vértanúk, akik tanúságot

tettek Jézusról. De még tőlük sem tudta senki elvenni vagy korlátozni a szabadságukat, mert az igazi sza-badságuk Jézus volt. A vértanúk kö-zött gyerekek is voltak, például Jose Sanchez del Rio, egy mexikói fiú. 1928-ban halt meg, amikor Mexikó-ban üldözték a keresztényeket. Jose kiskorától aktívan részt vett plébáni-ája életében. Amikor tizennégy éves lett, a bátyait követve ő is csatlako-zott azokhoz, akik küzdöttek a ke-resztények elnyomása ellen. Amikor a rendőrök elfogták, megkínozták,

hogy rávegyék: tagadja meg a hitét. De ő kitartott Jézus mellett. Halála előtt ezek voltak az utolsó szavai: „Találkozunk a mennyországban! Éljen Krisztus Király és a Guadalupei Szűz Mária!”

Emlékezzetek arra, hogy a szabad-ság nagy ajándék, de nagy feladat is. Jézus saját élete árán szerezte meg nekünk a szabadságot, ezért nagyon drága ajándék. Vigyázzatok, hogy ne váljatok valaminek – például az internetnek, a tévének vagy a számí-tógépes játékoknak – a rabjává. Sza-badnak lenni nem azt jelenti, hogy azt csinálhatom, amit akarok, hanem hogy csinálhatom azt, ami helyes.

Az igazi szabadság

Húzd ki a négyzetből a képeken látható dolgok neveit! A megmaradt betűket összeolvasva megkapod az idézet első felét is.

Az üres kockákba írd be a szavak hiányzó betűit! Ezeket összeolvasva megkapod a bibliai idézet hiányzó részeit.

Szent Arnold Lelkigyakorlatos Ház(1223 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky u. 3–5.)

A budatétényi Szent Arnold Lelkigyakorlatos Házban sze-retettel várunk mindenkit, aki lelki felfrissülésre vágyik. A www.szentarnold.hu oldalon tájékoztatást adunk a lelki-gyakorlatos ház különböző korosztályoknak szóló, csoportos és egyéni programjairól, az Isteni Ige Társasága és a Szent-lélek Szolgálói Missziós Nővérek által szervezett lelkigyakor-latokról és evangelizációs eseményekről, valamint a ház által nyújtott szálláslehetőségekről.

sta – 2015. nyárVilágp20

Mozaik

A tavaszi lapszámunk rejtvényének megfejtése Ferenc pápa egyik húsvéttal kapcsolatos gondolata volt: Jézus halá-la és feltámadása reményünk éltető szívét jelenti. Nyertesek: Nagy Kálmánné – Budapest; Molnár Péter – Pécs; Máramarosi Lászlóné – Bátaszék. Gratulálunk! Ferenc pápa márciusban Nápolyba látogatott, ahol találkozott a

papokkal és a szerzetesekkel, majd külön a fiatalokkal is. Az ekkor elhangzott beszédeinek egy-egy mondatát lehet aktuális rejtvényünkben megtalálni. Beküldési határidő: július 31.

Őri István Ifjúsági HázCím: 9730 Kőszeg, Park u. 1.Szeretettel várunk:● ifjúsági közösségeket ● cserkész-csapatokat ● hittanosokat● ministránsokatKapcsolat: Tóthné Borsos ÉvaMobil: 06–20/490–0670e–mail: borrsos@gmail.com

Cím: 9730 Kőszeg, Park u. 1.

Szeretettel várunk:● keresztény mozgalmakat, ● egyházközségeket ● lelki napokra középiskolásokat ● lelki napokra egyházközségi

képviselő-testületeket ● adventi és nagyböjti

lelkigyakorlatokra● konferenciákra, összejövetelekre● szállás lehetőséget keresőket

Kapcsolat: Máté ÉvaTel.: 06–94/562–201Mobil: 06–30/335–1496e–mail: szentimre@verbita.hu

Szent Imre Missziós– és Lelkigyakorlatos Ház