orosz_sajto19_szakdolgozat

Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Szakdolgozat

Oroszország a magyarországi sajtó tükrében, az 1876-1878-as orosz-török háború idején

Készítette: Petró Krisztina EHA kód: pekpaab.sze Történelem

Témavezető: Kertészné Varga Beáta, Dr. Docens

Tartalomjegyzék

1. Bevezetés........................................................................................................................... 3

2. A háttér: a balkáni felkelés és a háború ........................................................................ 6

3. Nagy Péter végrendelete................................................................................................ 10

4. Az orosz politika irányítói a magyar sajtó szemszögéből .......................................... 12

4. 1. II. Sándor ............................................................................................................... 12

4. 2. Alekszandr Gorcsakov herceg ............................................................................... 17

5. Oroszország területe, népessége és népei..................................................................... 19

5. 1. Finnek .................................................................................................................... 20

5. 2. Kozákok................................................................................................................. 21

5. 3. Orosz-Lengyelország............................................................................................. 23

5. 3. 1. Az annektált lengyel területek helyzete Oroszországban................................. 23

5. 3. 2. Vallásüldözés Oroszországban – a római katolikusok helyzete....................... 28

6. Belpolitika ...................................................................................................................... 32

6. 1. Az államszervezet.................................................................................................. 32

6. 2. A társadalom.......................................................................................................... 35

6. 3. Mozgalmak ............................................................................................................ 36

6. 4. Az igazságszolgáltatásról ...................................................................................... 43

6. 4. 1. A büntetés egy módja: Szibéria........................................................................ 46

7. Oroszország pénzügyi és gazdasági helyzete............................................................... 47

7. 1. Az állami költségvetés.......................................................................................... 48

7. 2. Pénzügy ................................................................................................................. 49

7. 3. Gazdaság, kereskedelem........................................................................................ 52

7. 4. Vasútpolitika.......................................................................................................... 55

8. Oroszország viszonya más államokkal ........................................................................ 57

8. 1. Oroszország helyzetének megítélése ..................................................................... 57

8. 2. Pápaság .................................................................................................................. 61

8. 3. Poroszország.......................................................................................................... 62

8. 4. Anglia .................................................................................................................... 62

8. 5. Oroszország és Magyarország ............................................................................... 63

9. Művelődéstörténet ......................................................................................................... 66

9. 1. Ismeretterjesztő cikkek .......................................................................................... 66

9.2. Földrajz, éghajlat .................................................................................................... 67

9. 3. A két főváros ......................................................................................................... 68

9. 4. Oktatás ................................................................................................................... 69

9. 5. Irodalom, sajtó ....................................................................................................... 71

10. Befejezés ....................................................................................................................... 74

Melléklet ............................................................................................................................. 77

Bibliográfia......................................................................................................................... 87

Források ......................................................................................................................... 87

Szakirodalom................................................................................................................. 90

Weblapok....................................................................................................................... 90

1. Bevezetés

A XIX. századi Oroszországra vonatkozóan változatos információkkal rendelkezik mind a

magyar, mind a külföldi tudományos irodalom, de eddig nem került sor arra, hogy az északi

kolosszust a magyarországi, magyar nyelvű sajtó tükrében vegyék szemügyre. A

dolgozatomban ezt a hiányt fogom pótolni.

A témaválasztásnál elsősorban azt tartottam szem előtt, hogy minél több periodika álljon

rendelkezésemre a dolgozat elkészítése során, és ezek lehetőleg mind a kormánypárti, mind az

ellenzéki sajtó véleményét tükrözzék. A felhasznált anyagok a szegedi Somogyi Könyvtár

gyűjteményéből származnak. Másrészt azt vettem figyelembe, hogy folyamatban legyen egy

olyan nemzetközi esemény, melyben Oroszország is érdekelt. Így választottam ki az 1876-

1878 között zajló balkáni felkelés, majd orosz-török háború időszakát, az események kapcsán

érthetően a magyar sajtóban is felélénkült az érdeklődés az Orosz Birodalom iránt, mely

elsősorban a megjelent cikkek számában nyilvánult meg.

Milyen alapokon működött a magyar sajtó az 1870-es években? A politikai lapok

szerkesztői nagyrészt országgyűlési képviselők voltak, politikusi rangjukat újságíróként,

szerkesztőként alapozták meg. Ilyen volt báró Kemény Zsigmond (Pesti Napló), Jókai Mór

(Hon), Csernátony Lajos (Ellenőr) és Csávolszky Lajos (Egyetértés). A sajtóban mindent

áthatott a politikai szempont, a meggyőzés és az új hívek szerzése volt a legfontosabb, az

elfogulatlanság a háttérbe szorult.1 1875-ben létrejött a balközép és a Deák-párt fúziója,

melynek eredményeként megalakult a Szabadelvű Párt,2 amely esemény a sajtóban is éreztette

hatását. Újrarendeződtek a kormánypárti és az ellenzéki lapok. A következőkben áttekintem

azokat a lapokat, melyekből a dolgozatomhoz használt cikkeket válogattam.

1876 és 1878 között három kormánypárti lap működött a Hon, az Ellenőr és a Magyar

Hirlap. A Hon 1863-ban kezdte működését, még ellenzéki újságként, ez volt a balközép párt

legnagyobb lapja. Munkatársainak mentalitása, alapelveinek egy része a viktoriánus angol

napilapokat követette, ilyen volt például a programszerű névtelenség, melynek keretében a

cikkek szerzői megőrizték személyazonosságukat. Az 1875-ös pártfúzió után alakult át

kormánypárti lappá.3 Az Ellenőrt 1869-ben alapította a Honból kivált Csernátony Lajos, mely

Tisza Kálmán politikai céljainak hűséges orgánumává vált. Ez a lap teremtette meg az

1 Buzinkay Géza: Magyar hírlaptörténet 1848-1918. Corvina, Szekszárd, 2008. 68. (Továbbiakban: Buzinkay 2008.) 2 A magyar sajtó története. II./2. Főszerk.: Szabolcsi Miklós. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985. 251. (Továbbiakban: Szabolcsi 1985.) 3 Buzinkay 2008, 73.

újságírás új iskoláját, mely szerint a lap elsődleges célja a manipulálás, és ennek érdekében

mindent eszköz gátlástalanul felhasználható.4 A Magyar Hirlap 1877-ben kezdte meg

működését, mint a középosztály napilapja, de később politikai lappá alakult, népszerűségét

közérthetősége és rövidsége garantálta.5

Az ellenzéki lapok közül felhasználtam a Pesti Naplót, az Egyetértést, a Független

Polgárt, a Budapestet, a Közvélemény, a Szegedi Naplót, és a balközépi ellenzéknek

elkötelezett Igazmondót is. A Pesti Naplóra az 1875-ös pártfúzió nagy hatással volt, a

kormánypárttal szimpatizáló lapból, ellenzékiségbe hajló független újsággá alakult, a Reform

c. lap beolvadása után, pedig az elégedetlen polgárok szószólója lett.6 Az Egyetértés a

Függetlenségi Párt lapjaként jelent meg, szerkesztője Csávolszky Lajos volt. A lap a Kossuth

kultuszt és az ellenzékiséget testesítette meg. A Független Polgár elismerte ugyan az 1867-es

közjogi alapot, de a létező pártok egyikéhez sem csatlakozott, gyakorlatilag a pártok felettiség

programja mellett állt ki, a szakérdekek, és a szakértelem politikájának fontosságát hirdette

meg.7 A Közvélemény, a Független Polgárhoz hasonlóan deklarálta a pártok felettiség

programját, de a mérsékelt baloldalhoz közelített.8 A Budapest c. lap 1877-ben kezdte meg

működését. Minden eddigi lapnál tudatosabban kereste és elégítette ki olvasóközönségének

igényeit, az első oldalon vezércikk helyett fametszetet közölt, mellyel felkeltette olvasói

figyelmét. Független-szabadelvű lapként jelent meg, bár jelszava a „népjólét és függetlenség”

volt, melyet viszont nem választott el világosan a pártok programjától.9

Az 1870-es években a megyeszékhelyek harmadában jelent meg helyi újság, magyar

nyelven főleg Kelet- és Dél-Magyarországon, illetve Erdélyben. Ezek a régiók

hagyományosan ellenzéki területek voltak, a pártok is úgy tekintettek az itt megjelenő

lapokra, mint a még kialakulatlan pártszervezetek pótlékaira.10 Ilyen kisebb jelentőségű

újságok közül megtekintettem a Szegedi Néplap, a Szegedi Lapok és Pécsi Figyelő c. lapokat.

A vidéki ellenzéki sajtó közül kiemelendő a Szegedi Napló, mely a város legtartalmasabb és

legszínvonalasabb napilapja volt. A Szegedi Napló a mérsékelt ellenzékkel rokonszenvezett, a

4 Buzinkay Géza: Kis magyar sajtótörténet. Haza és haladás alapítvány, Budapest, 1993. 69. (Továbbiakban: Buzinkay 1993.) 5 Szabolcsi 1985, 285. 6 Buzinkay 2008, 69. 7 Szabolcsi 1985, 333-334. 8 Szabolcsi 1985, 339. 9 Szabolcsi 1985, 339-341. 10 Buzinkay 1993, 73-74.

polgári-vállalkozó réteg lapja volt, mely politikailag változatos képet mutatott, de az önálló

gazdasági szerepvállalás fontosságát hangoztatta.11

A közművelődési sajtó körébe tartozott a Vasárnapi Ujság és ennek melléklete, a Politikai

Ujdonságok. A Vasárnapi Ujság az „enciklopédiai”, illetve a képes ismeretterjesztő hetilapok

mintaképe volt. A korszakban az adott dzsentri réteget kiszolgáló képes családi lap szerepét

töltötte be.12

A Konzervatív, katolikus magyar sajtóorgánumok közül megvizsgáltam a Katholikus

Hetilapot, és a Magyar Államot, a katolikus folyóiratok közül, pedig a Religiot és a

Tájékozót. Ezekben általános álláspontként nyilvánult meg az oroszellenesség, mely a lengyel

kérdés kapcsán volt a legjobban megfogható.

A szakfolyóiratok közül a Földrajzi Közlemények és a Természet c. folyóiratok képezték

vizsgálódásom tárgyát, ezek jellegükből adódóan leginkább gazdasági és földrajzi adatokkal

járultak hozzá a dolgozat elkészüléséhez.

Ezek azok a periodikák, melyek a dolgozat alapját képezik. A lapok kiválasztásakor szem

előtt tartottam, hogy hozzáférhetőek legyenek.13 A sajtóból gyűjtött cikkeket forrásul

használva célom egy általános kép megrajzolása a korabeli Oroszországról. Nem célom és

nem is lehet az, hogy egy teljes – bel- és külpolitikai, társadalmi, tudományos, nemzetiségi –

ábrázolást készítsek az Orosz Birodalomról. A dolgozatban megjelenő témákat erősen

befolyásolta, hogy a magyar sajtó mit publikált, így munkám tulajdonképpen epizodikus

szerkesztéssel készült. Ahol lehetőségem nyílt rá a sajtó által közölt adatokat összevetettem a

szakirodalomban megtalálható tényekkel, de erre a vizsgált periódus rövidsége miatt kevés

kérdés kapcsán tudtam sort keríteni. Az adatok nagyobb része a szakirodalmakban nem

lelhető fel.

Vizsgálatom tárgyát képezi a belpolitika, a kultúra, a hagyományok, a lengyelek és a más

vallásúak helyzete a birodalmon belül, mivel ez a balkáni kérdés birodalmon belüli

ellenpontjaként szolgál, mert az államon kívül a keresztények védnökének tüntette fel magát,

míg saját területén a legnagyobb etnikumot és vallást következetesen elnyomta. Ezen kívül

Oroszország etnikumai, a földrajzi tudósítások, a gazdasági és tudományos közlések, a

politikai élet irányítói, illetve az ország külkapcsolatai. Nem soroltam témáim közé magát a

háborút, annak esemény- és diplomáciatörténetét, de mivel bizonyos kérdések pl. a lengyelek

11 Szabolcsi 1985, 268. 12 Szabolcsi 1985, 444. 13 A Vasárnapi Ujság megtalálható a http://epa.oszk.hu weboldalon.

helyzete, és az, hogy a magyar sajtó véleményét is befolyásolta a harctéri helyzet

megkerülhetetlenné tették ennek tárgyalását, így a dolgozat elején röviden vázolom főbb

okait, eseményeit, és eredményeit, mint a háttérben zajló folyamatokat.

2. A háttér: a balkáni felkelés és a háború

1875 áprilisában Ferenc József (1848-1916) dalmáciai körútra indult, az út során

találkozott a montenegrói fejedelemmel Nikitával (1860-1918) is. A császár megjelenését a

szlávok biztatásként értékelték, így ennek hatására tört ki ez év júniusában a hercegovinai

felkelés. Ezt alapvetően parasztfelkelésként értékelték a kutatók, mely kezdetben a hatályos

adó- és közigazgatási rendszer ellen irányult, majd nemzeti színezetet kapott. Ennek

megjelenése a boszniai szervezet, az Ifjúság (Omladina) megalakulásával érhető tetten, mely

már a politikai önállóság igényével lépett fel.14

Az oszmán kormányzat intézkedései kiváltották a közvélemény ellenszenvét azzal, hogy a

birodalom keresztény alattvalói ellen fegyverrel léptek fel. A szerb fejedelemség aktívan

támogatta a felkelést, ezzel annak egyre inkább európai színezete lett, mely tovább erősödött

1876 áprilisában, amikor Dél-Bulgáriában is kitört a lázadás. A bolgár megmozdulást a

hadsereg és a helyi török lakosság addig példa nélküli kegyetlenséggel fojtotta el.15

Oroszország a felkelések kitöréséből azt a következtetést vonta le, hogy a keleti kérdés

megoldásához nem kell háborúba kezdenie az Oszmán Birodalommal, hanem elég az, ha

Szerbiát és Montenegrót rábírja a hadviselésre, amelyhez csak anyagi és személyi segítséget

nyújt nekik az odaküldött önkéntesek révén. Ezt a célt szolgálta a Szláv Bizottság, mely

társadalmi szervezetként jött létre, és a pánszláv eszmék terjesztését tűzte ki céljául. A

bizottság ugyan többször szembekerült a hivatalos politikával, de a kormány szlavofil körei

mindvégig támogatták működését, ez a szervezet végezte az anyagi támogatások begyűjtését

és eljuttatását a balkáni hadszíntérre.16

A török kegyetlenségekre reagálva 1876. június 30-án Szerbia hadat üzent az Oszmán

Birodalomnak. A szerbek oldalán orosz önkéntesek és tisztek is harcoltak,17 bár Oroszország

még nem állt hadban Törökországgal, de a moszkvai Szláv Bizottság kezdeményezésére

toborzóiroda alakult, ahol önkéntesek jelentkezhettek a szerb hadseregbe. Számuk elérte a

14 Font Márta – Krausz Tamás – Niederhauser Emil – Szvák Gyula: Oroszország története. Pannonica, Budapest, 2001. 386-387. (Továbbiakban: Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001.) 15 Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001, 387. 16 Heller, Mihail: Orosz történelem I. : Az Orosz Birodalom története. Osiris, Budapest, 2000. 536. (Továbbiakban: Heller 2000.) 17 Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001, 387.

6000-et (többségükben szolgálaton kívüli katonák voltak, pl. Mihail Csernyajev tábornok),18

de jelenlétük nem tudta ellensúlyozni a törökök katonai fölényét, a kialakult helyzetben lépnie

kellett az európai diplomáciának is.19

A balkáni népek lázadása a keleti kérdés újabb fejezetét jelentették, ismét felmerült az

Oszmán Birodalom széthullásának veszélye, mely felvetette, hogy az általa hagyott örökségen

az európai államok hogyan osztozkodjanak a későbbiekben. Az európai államok diplomáciája

1875-1876-ban arra irányult, hogyan tartsák fenn a Török Birodalmat úgy, hogy közben a

keresztény lakosságnak is biztosítsák a kedvező reformok bevezetését.20 Az Andrássy Gyula

osztrák-magyar külügyminiszter által kiadott jegyzék ilyen reformokat követelt a szultántól a

keresztény alattvalók védelmében, melyet ugyan a szultán elfogadott, de a felkelők nem. 1876

májusában a három császár a berlini memorandumban kedvezőbb feltételeket javasolt a

keresztényeknek, de ezt viszont a török kormányzat utasította vissza. Júliusban a csehországi

Reichstadtban találkozott II. Sándor cár (1855-1881) és Ferenc József, illetve a két ország

külügyminiszterei, akiknek a megállapodása szerint a konfliktus lezárásáért cserébe

Oroszország visszakapná az 1855-ben elvesztett Dél-Besszarábiát, Bosznia-Hercegovinát

pedig megosztják Szerbia és az Osztrák-Magyar Monarchia között.21 Ezeknek a

megállapodásoknak és tervezeteknek egyelőre semmilyen gyakorlati következményük nem

Az orosz balkáni politika legnagyobb ellenzője Anglia volt, mely abban volt érdekelt,

hogy Oroszország ne tudja túlzottan meggyengíteni az Oszmán Birodalmat, ennek érdekében

letaszították trónjáról, majd megölték Abdul Aziz szultánt (1861-1876), mivel rá nagy

befolyást gyakorolt a konstantinápolyi orosz követ, Nyikolaj Ignatyjev. A palotaforradalom

szervezője Midhat pasa, a nacionalisták vezére volt, ő hagyományosan elutasított minden

engedményt a keresztények számára, de ez nem volt kedvező a fennálló helyzetben. Az új

szultán 1876 májusában V. Murád lett, akinek hatalmát még ugyanebben a hónapban

megdöntötték, helyére II. Abdul Hamid (1876-1909) került, aki Midhattal egyetemben a

reformok ellenzője volt.22

Eközben Anglia fellépésének eredményeként a nagyhatalmak elhatározták, hogy

december 23-án összehívják a konstantinápolyi nagyköveteiket, hogy ezek dolgozzák ki

18 Heller 2000, 537. 19 Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001, 387. 20 Heller 2000, 537. 21 Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001, 387. 22 Heller 2000, 537.

azokat az intézkedéseket, melyek a leginkább szolgálják a balkáni keresztények védelmét. A

konferenciának nem volt gyakorlati jelentősége, mivel II. Abdul Hamid bejelentette, hogy

alkotmányt ad országának, mely biztosítja az alattvalók egyenjogúságát és sérthetetlenségét.23

A szultán Midhat pasát bízta meg az alkotmány kidolgozásával, melyet 1876 decemberében ki

is hirdettek, így Törökország alkotmányos monarchiává vált. Ezután Abdul Hamid

hangsúlyozta, hogy az alkotmány kiadása tárgytalanná tett minden tárgyalás szükségességét,

mely a keresztény népek jogait illeti, mivel a birodalom népeit az alkotmány szerint egyenlő

jogok illették meg.24 Ez nyilvánvalóan kedvezőtlen volt Oroszország számára.

1877. február 28-án Szerbia és az Oszmán Birodalom súlyos feltételek mellett békét

kötött. De ezt megelőzően a kérdésben a két leginkább érdekelt hatalom a Habsburg

Monarchia és Oroszország 1877. január 15-én, Budapesten titkos egyezményt írt alá, melynek

értelmében, ha háborúra kerülne sor, Oroszország létrehozhatna egy bolgár vazallusállamot,

cserébe az Osztrák-Magyar államszövetség megszállhatja Boszniát és Hercegovinát. Utolsó

kísérletként a londoni jegyzőkönyv reformokat követelt a török kormányzattól, de ezt a

szultán április 9-én visszautasította. Ekkora nyilvánvalóvá vált, hogy az orosz hadüzenet

elkerülhetetlen lett, mely végül 1877. április 24-én megtörtént.25 A háborút az orosz nemzet

nagy egyetértéssel fogadta, úgy tartották, hogy a háború céljai nemesek, mivel az orosz

hadsereg a szláv testvérek megsegítésére vonult hadba. A háború kezdetén mind a katonai

parancsnokság, mind a közvélemény biztos volt abban, hogy a háború gyorsan és fényes orosz

győzelemmel ér majd véget,26 de számításaik nem teljesen váltak be.

A Balkán és a Kaukázus voltak a háború fő hadszínterei. Június 27-én az orosz csapatok

átkeltek a Dunán, miután előzetesen megállapodtak Romániával a csapatok szabad

átvonulásáról. Júliusra már elérték a Balkán-hegységet, de itt váratlan akadállyal találták

magukat szemben. Plevna erődjét három rohammal sem tudta bevenni az orosz hadsereg, a

Sipka-szoros déli kijáratánál pedig a török rohamokat csak nehezen tudták visszaverni. Ezzel

szemben a kaukázusi hadszíntéren viselt háború eredményesebb volt az orosz hadsereg

számára, mint a Balkánon, itt elfoglalták Ardahant, majd Karsz erődjét. A Balkánon Plevnát

csak hosszú és véres harcok árán sikerült bevenniük, ezután indult meg az átkelés a Balkán-

23 Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001, 387. 24 Heller 2000, 537-538. 25 Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001, 387. 26 Heller 2000, 538.

hegység hágóin, elfoglalták Drinápolyt, és a hadsereg egészen Konstantinápoly elővárosáig

nyomult előre, amikor 1878. január 31-én végül megkötötték a fegyverszünetet.27

A békét 1878. február 19-én (március 3-án) kötötték meg San-Stefanóban. A szerződés

értelmében Románia, Szerbia és Montenegró függetlenné vált, emellett a bolgár egyház28

irányítása alá álló területekből létrehozták a Bolgár Fejedelemséget, mely a szultán

vazallusállama maradt, de adófizetés fejében gyakorlatilag elnyerte függetlenségét, területéről

kivonultak a török csapatok is. Emellett Törökország arra kötelezte magát, hogy reformokat

hajt végre Bosznia és Hercegovina területén. Oroszország visszakapta a krími háborúban

elvesztett Dél-Besszarábiát, a Kaukázusban pedig Batumot, Karszt, Ardahant és Bajazet

városait. A keleti kérdést ez a béke egyértelműen Oroszország javára döntötte el,29 mely

sértette mind az angol érdekeket, mind a budapesti megállapodás cikkelyeit, ezért a két állam

– az Osztrák-Magyar Monarchia és Anglia – együttesen nyomást gyakorolt Oroszországra,

hogy a békét felülvizsgálhassa egy európai nagyhatalmi kongresszus. Az északi kolosszus

kénytelen volt beleegyezni a kongresszus összeülésébe, mivel a háborúban 200 000 embert

vesztett, így képtelen lett volna ellenállni egy európai fegyveres intervenciónak.30

A kongresszus Berlinben ülésezett 1878. június 13. – július 13. között, de ezt megelőzően

májusban már létrejött egy előzetes angol-orosz megállapodás, melyben tisztázták a béke

legfontosabb pontjait.31 A kongresszus eredményeként sikerült kialakítani a végleges

megegyezést, melynek értelmében Bulgáriát két részre osztották, az északi részen autonóm

fejedelemség alakult, a déli terület pedig az Oszmán Birodalom része maradt, de

adminisztratív autonómiát kapott. Területtel gyarapodott Anglia és az Osztrák-Magyar

Monarchia is, bár nem vették részt a háborúban, Anglia megszerezte Ciprust, az osztrák-

magyar állam pedig az adminisztratív igazgatás jogát Boszniában és Hercegovinában.

Oroszország megkapta Dél-Besszarábiát, amiért cserébe Romániának jutatták Dobrudzsát. A

kaukázusi hódításait II. Sándor megtarthatta, csak Bajazet városát kellett feladnia.32 Románia,

Szerbia, illetve Montenegró függetlenné váltak, bár Szerbia területét jelentősen csökkentették.

27 Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001, 388. 28 Bolgár egyház az 1870-ben felállított Bolgár Exarchátussal azonos, az ennek alárendelt területekből jött létre a Bolgár Fejedelemség. 29 Heller 2000, 539. 30 Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001, 388. 31 Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001, 388. 32 Heller 2000, 540.

Összegzésként elmondható, hogy a béke értelmében a Balkán keleti része Oroszország

érdekszférája lett, míg a nyugati az Osztrák-Magyar Monarchiáé.33

A béke megkötésével lezárult a keleti kérdés egy újabb fejezete, hatalmas áldozatok árán

sikerült győznie Oroszországnak, de nem tudta teljesen kiaknázni diadalát, viszont a háború

eredményeként a Balkán térképe ismét átrendeződött, ezzel ismét csökkent a törökök által

ellenőrzött területek nagysága. Ez tehát az a fontos esemény, mely a magyar sajtóban

felkeltette az érdeklődést az Orosz Birodalom iránt, ezzel lehetővé vált egy általános kép

megrajzolása a lapok alapján a korabeli államalakulatról.

Nézzük meg először honnan indult az orosz hódítási politika, illetve milyen elvek mentén

szerveződött. Mindezekre I. Péter cár (1682-1725) állítólagos végrendeletében találhatunk

válaszokat, melyet már a sajtó is jól ismert a korszakban.

3. Nagy Péter végrendelete

A sajtó sokat foglalkozott a végrendelettel, mely nem azonos a cár által 1722-ben

kibocsátott trónörökösödési rendelettel. Ezt az okmányt az orosz keleti politika alapjának

tekintették a magyar lapok. Péter volt az első, aki területet szerzett a Török Birodalomtól, bár

ezt (Azovot) egy későbbi sikertelen háború miatt vissza kellett adnia a törököknek, de mégis

őt tekintették a kortársak a keleti (balkáni) politika meghirdetőjének. A hódítások II. Nagy

Katalin (1762-1796) uralkodása alatt folytatódtak, gyakorlatilag az ő korától kezdve

beszélhetünk a hagyományos értelemben véve orosz-török háborúkról. De a sajtó alapján

tekintsük át miért is I. Péter alapozta meg Oroszország keleti politikáját.

Az újságcikkek mind pozitívan méltatták a cár érdemeit, ismertették életét, a nagy

követséget Európába, tanulmányait Hollandiában és Angliában. Oroszország modernizálására

tett kísérleteit, melynek keretében nyugati iparosokat hívott az országba. Türelmességét a

reformok minden tekintetében, de következetességét is méltatták, ha valaki elmulasztotta

teljesíteni kötelességét, akkor nem riadt vissza a büntetéstől sem. A sajtó is úgy vélte, hogy a

modernizáló cár kora óta fordult Oroszország Európa felé, ekkor kezdett beavatkozni ügyeibe,

de elismerte azt is, hogy az általa követett politikát lehetetlen megjósolni, mivel „ha e

követendő politika bizonytalan egy alkotmányos országban, hol az egy képviseleti

törvényhozás által ellenőriztetik, mennyivel inkább bizonytalan egy absolut kormány

politikája a hol az, egy embernek szeszélyétől és kedélyállapotától van gyakran feltételezve, ki

születés által hivatva van a felett uralkodni. Egy felelős kormány politikáját a körülmények, a

33 Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001, 389.

korlátlan monarchia politikáját az uralkodó jelleme határozzák meg.”34 Az elítélő hangvételű

idézet nyilvánvalóvá tette, hogy az orosz politika a kortársak vélekedése szerint

kiismerhetetlen volt, nem lehetett tartósan szövetkezni vele, mert a cári szeszély könnyen

módosíthatta irányultságát, céljait.

A végrendeletet35 Beaumont francia követ küldte Párizsba 1757-ben. A követ Erzsébet

cárnő (1741-1761) szolgálatában állt.36 Az iratot 1775-ben adták ki először Amszterdamban,

így lett Európa minden területén ismert.37

Már ekkor, a XIX. században felmerült az okmány hitelességének kérdése, de a lapok

szerint nem az a fontos, hogy hiteles-e vagy sem, hanem hogy Péter halála után mindenkor ez

képezte az alapját az orosz udvar politikai akcióinak, melybe természetesen a keleti kérdés is

beletartozott. Azt sem tekintették fontosnak, hogy a szerző valóban a cár volt-e, mivel a sajtó

szerint helyes utasításokat adott az orosz diplomáciának és az orosz politikai tradíció alapját

képezte.38

A végrendelet legfontosabb tartalmi közlése, hogy folyamatosan szükség van arra, hogy

az állam háborút viseljen, mivel a népnek hozzá kell szoknia, a folyamatos háború megerősíti

a nemzetet. Az utasítások szerint ezt csak akkor szüntessék be, ha a pénzügyek, vagy a

hadsereg kérdései megkívánják, megindítására mindig meg kell várni a legalkalmasabb

pillanatot. Európából kell a hadvezéreket és a tudósokat Oroszországba hívni, hogy tőlük a

nép tanuljon, és így átemeljék az országba a nyugati műveltséget. Az európai ügyekben

mindig részt kell vennie az országnak. A végrendelet támogatta Lengyelország belügyeibe

való beavatkozást és annak felosztását, melybe csak szükséges esetben kell más európai

hatalmakat bevonni, de hasonló törekvéseket fogalmazott meg Svédország kapcsán is.

Angliával és Ausztriával a szövetséget pártolta, előbbivel az angol tőke és hajózási ismeretek,

utóbbival, pedig a lehetséges török elleni szövetség miatt. Az orosz külpolitika irányát a 8. és

a 9. pont határozta meg, ezek szerint: „Szakadatlanul terjeszkedjenek északnak a balti tenger

partjainál, s délnek a Fekete tenger mellékén. Lehetőségig közeledjenek Indiához és

Konstantinápolyhoz. A ki ott uralkodni fog, az lesz a világ valódi ura. E czélból minduntalan

34 Egyetértés 1877. július 4. (XI./163.) Az orosz birodalom. 35 A teljes szöveget lásd a mellékletben. 36 Igazmondó 1876. július 30. (X./31.) Nagy Péter czár végrendelete. 37 Egyetértés 1876. július 6. (X./153.) A keleti kérdés. 38 Igazmondó 1876. július 30. (X./31.) Nagy Péter czár végrendelete. A végrendeletről még: Igazmondó 1878. március 10. (XII./10.) Nagy Péter orosz czár végrendelete, illetve Budapest 1878. március 10. (II./68.) A keleti események és Nagy Péter czár végrendelete.

provokáljanak háborukat, majd Törökország, majd Perzsia ellen.”39 A végrendelet szerint

meg kell osztani az európai udvarokat, köztük viszályt kell szítani, és egyik állam segítségével

kell a másikat meghódítani, ha az orosz hadsereg Franciaországot és Németországot

meghódította, akkor Európa többi része könnyen és gyorsan hatalmukba kerülhet, mivel csak

„eként kell és lehet Európát meghódítani.”40 A végrendelet bizonyos pontjai nyilvánvalóan

utalnak arra, hogy az okmány nem Péter uralkodása alatt született meg, gondolva itt

Lengyelország felosztására. Véleményem szerint ezzel, csak az orosz politika történeti

megalapozottságát akarták alátámasztani.

Tehát Oroszország legfőbb célja egész Európa meghódítása volt, azt mindenképpen

elmondhatjuk, hogy ez az okmány tényleg évszázadokra meghatározta az Oroszország által

követett politikát, hiszen 1917-ben megdőlt ugyan a cári trón, de a Szovjetunió – ha tágan

értelmezzük a hódítás fogalmát – a végrendelet szellemében járt el akkor, amikor Kelet-

Európa több államát magához láncolta. De ki, vagy kik azok, akik a háború alatt

meghatározták az orosz állam életét? Erre szintén választ kaphatunk a sajtóból.

4. Az orosz politika irányítói a magyar sajtó szemszögéből

4. 1. II. Sándor

A cári autokráciát tekintették az orosz politika meghatározójának, így nem meglepő, hogy

sokszor felmerült az uralkodó személye a magyar sajtóban is. Ki volt ő? 1855-ben került

Oroszország trónjára I. Miklós (1825-1855) halála után, megörökölte apjától a krími-háborút

(1853-1856).41 Miután ezt nem a legeredményesebb módon lezárta, elkezdte az ország

modernizálását, szemben Miklós korábbi intézkedéseivel. Felismerte a reformok

szükségességét, és úgy vélte, ha mindenképpen meg kell történniük, akkor jobb, ha felülről

indítják el ezeket. Nevéhez köthető a jobbágyfelszabadítás, az ehhez kötődő adóreform, és a

közigazgatás átalakítása, illetve az 1874-es hadseregreform, melynek keretében nemcsak

modernizálták a hadsereget, de az általános hadkötelezettséget is bevezették, és ezeken kívül

még sok egyéb intézkedést is uralkodása alatt léptettek életbe. Nem véletlenül illeti őt a

39 Igazmondó 1876. július 30. (X./31.) Nagy Péter czár végrendelete. 40 Igazmondó 1876. július 30. (X./31.) Nagy Péter czár végrendelete. 41 Krími háború: kirobbanásának oka, hogy Oroszország védnöki jogkört követelt a Portától az ortodox vallású lakosság felett. A szultán ezt megtagadta, és a nyugati hatalmak támogatását remélve visszautasította az orosz ultimátumot. A háború orosz vereséggel zárult, 1856. március 30-án megkötötték a párizsi békét, melynek főbb pontjai a következők voltak: a Fekete-tenger semleges övezet lett, így nem tarthatott itt hadiflottát Oroszország, illetve kötelezték a part menti erődjeinek lerombolására, a tengerszorosokat lezárták, Oroszország elvesztette Besszarábia déli részét és a Duna-deltát. In: Bebesi György: A roskatag kolosszus bukása : Oroszország története a 19. században. MOSZT, Pécs, 2011. 40-42.

szakirodalom a reform- vagy a felszabadító cár névvel. A Vasárnapi Ujságban jelent meg a

legjobb összefoglalója a cár uralkodásának pozitív, és negatív oldalairól, a cikk szerint „II.

Sándor nemzeti alapon hoz egy rég sóvárgott reformot létre: a jobbágyság felszabadítását, s

ezzel szélesebb alapra, az egész nép alapjára, fekteti Nagy Péter reform-művét. De itt megáll:

s az egyeduralom hagyományaival nem bír szakítani, s a valódi polgárosodás és művelődés

akadályait nem birja elhárítani.”42 Legnagyobb érdeme a jobbágyfelszabadítás volt, de nem

tudott megszabadulni az autokrátor szerepétől, így műve sem lehetett teljes. Reformjait a

társadalom egyes körei túl soknak, míg a mások túl kevésnek tartották, végül a

befejezetlenség az életébe került. Ebben a fejezetben csak azt a két és fél évet mutatom be

életéből, mely vizsgálatom tárgyát képezte.

A hírek első nagyobb csoportja Sándor lemondási terveivel foglalkozott 1876 elején. Az

Egyetértésben jelent meg az első ilyen témájú cikk, mely szerint a cár el volt határozva arra,

hogy meleg éghajlat alá költözzön egészségének javítása céljából. Az ügyek intézését a tervek

szerint a trónörökös, a későbbi III. Sándor (1881-1894) venné át.43 A hírt a lapok hamar

felkapták, a Politikai Ujdonságok szerint Sándor terhesnek találta az uralkodás gondjait,

kimerültnek és lehangoltnak érezte magát, ezért Máltára akart utazni. A cikk szerint, ha az ó-

orosz párt kerekedne felül az udvari politikában, akkor a háború biztosan ki fog robbanni, és

Sándor visszavonulása véglegessé válhat.44 Nem szabad elfelejteni, hogy Sándor ekkor még

határozottan a béke mellett nyilatkozott, azt hangoztatva, hogy célja a háború elkerülése,

melyből végül semmi sem valósult meg. Pár nappal később már alaptalannak nyilvánították a

hírt, jelezve, hogy a cár bár gyengélkedett, de részt vett az államügyek intézésében.45 A

cáfolat ellenére a lapok tovább foglalkoztak a lemondási tervvel. Az Igazmondó szerint a cár

visszavonulási terve és nyomasztó kedélyállapota kapcsolatban állt Mária Nyikolajevna

halálával. A cár mellette volt halálos ágyán és állítólag megjegyezte, hogy korán szakítja el

őket a halál egymástól, mire nővére azt válaszolta, hogy nem korán, mivel a családban senki

nem élte meg a 60 éves kort. Úgy gondolták, hogy ettől az állítólagos jelenettől eredt a cár

melankóliája, mivel az uralkodó ekkor már 58 éves volt.46 Az Egyetértés átvette az angol

Saturday Review c. lap cikkét, melyben a cáfolat ellenére még mindig a lemondással

42 Vasárnapi Ujság 1877. augusztus 19. (XXIV./33.) Vázlatok Oroszországról V., A történelmi befolyások Oroszországra. In: http://epa.oszk.hu/html/vgi/boritolapuj.phtml?id=00030 (2012.06.20. 13:52) 43 Egyetértés 1876. március 28. (X./71.) Különfélék. 44 Politikai Ujdonságok 1876. március 29. (XXII./29.) Oroszország. 45 Egyetértés 1876. március 31. (X./74.) Különfélék. 46 Igazmondó 1876. április 9. (X./15.) Mi hir van külföldön?/Oroszország.

foglalkoztak. Az angol újság az orosz sajtó megnyilvánulásaiban azt látta, hogy Oroszország

kész kivonulni a három császár szövetségéből, és ha Sándor mégis visszavonulna egy kis

időre, akkor egy meggondolatlan lépés könnyen háborúhoz vezethetne.47 A sajtó ezen meg-

nyilvánulásai arra utaltak, hogy ekkor csak a cárt látták a béke megóvására szolgáló

eszköznek, akit ha eltávolítanak trónjáról, akkor kirobban a háború.

A hírek másik csoportját a cár 1876-os utazási tervei képezték. A Hon szerint Sándor

először Emsbe, majd innen Jugenheimbe fog utazni. Végül a krasznoje szelói tábori

gyakorlatokra megy. Nyáron ellátogat Helsingforsba, augusztusban pedig Varsóba, hogy

különböző helyszíneken csapatszemléken vegyen részt. A cári pár az előzetes tervek szerint

végül Livádiába utazik, ahonnét csak késő ősszel térnek majd vissza Szentpétervárra. A

nyáron emellett több előkelő külföldi személy látogatását várták.48

A tervek nem maradtak tervek, az utazás minden részlete megvalósult. Poroszországi

útjára az egész külügyminiszteri iroda elkísérte az uralkodót.49 Az európai út során Sándor és

Ferenc József találkozását is felemlegette a sajtó, ezt július 8-ára tervezték. A Pesti Napló

igazolta azon híreket, melyek szerint a cár egészsége nem javult, sőt értesüléseik szerint

állapotán rontottak a konstantinápolyi események, ezért ha az orosz politika az események

kapcsán meghátrál, annak elsődleges oka a cár egészségi állapotában keresendő.50 Július 8-án

végbement az uralkodók találkozása a csehországi Reichstadtban, de a sajtónak nem voltak

pontos adatai a megegyezés tárgyáról, viszont azt tudni vélték, hogy bizonyosan kötöttek

valamilyen megállapodást, melynek a keleti kérdéshez volt köze.51 A találkozásról a Politikai

Ujdonságok a következőt jelentette meg; az uralkodók között szívélyes volt a találkozás,

ebből arra lehet következtetni, hogy a keleti ügyekben nincs köztük nézeteltérés. A

találkozónak a balkáni események fényében ez a lap is politikai jelentőséget tulajdonított,

melynek eredménye kielégítő és megnyugtató volt a béke megóvása szempontjából.52 Ebben a

kérdésben a lap ugyan tévedett, bár információi ekkor még hitelesnek mondhatók, de Sándor

nem akarta fenntartani a békét, bár ekkor még törekedett arra, hogy mindenki úgy érzékelje,

hogy igen. Abban viszont egyáltalán nem tévedtek a lapok, hogy a reichstadti találkozásnak

47 Egyetértés 1876. április 8. (X./81.) Különfélék. 48 Hon, esti kiadás, 1876. április 3. (XIV./77.) A „Hon” magántávsürgönyei/Szentpétervár, április 2. 49 Egyetértés 1876. április 26. (X./96.) Különfélék. 50 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1876. június 23. (XXVII./143.) A császárok találkozása. 51 Egyetértés 1876. július 10. (X./156.) A reischstadti találkozás. 52 Politikai Ujdonságok 1876. július 12. (XXII./28.) Ferencz József király és Sándor czár találkozása Reichstadtban.

volt politikai jelentősége, melynek tárgyát viszont nem ismerték, viszont erről a háborúról

szóló fejezetben már említést tettem.

Július 11-én a cár visszatért Szentpétervárra, de hamarosan továbbutazott Helsingforsba az

ipari kiállításra.53 Július 17-én ismét az orosz fővárosba érkezett, ahonnan egyből a nyári

kastélyába ment, ahol a cárné ifjabb gyermekeivel és az edinburghi hercegnővel, Mária

Alexandrovnával tartózkodott.54 Szeptemberben arról informálódhatott az olvasó, hogy

Sándor vonatbalesetet szenvedett, amikor Odesszába tartott, de nem sérült meg súlyosan.55

Látható pusztán ezekből a híradásokból is, hogy II. Sándor a magyar sajtó bulvárhősének

tekinthető ekkor, mivel mindent leközöltek róla válogatás nélkül, de keveset tudósítottak

érdemleges politikai lépéseiről. A kisebb, és jelentéktelenebb tudósítások helyett a fejezet

további részében arra koncentrálok, hogyan változott meg a róla kialakult kép a sajtó

hasábjain.

1876 elején láthattuk, hogy a sajtó a béke védelmezőjét látta benne, és úgy gondolták, ha

nem Sándor uralkodik, akkor hamarosan kitör a háború. Ebben az időszakban egyetlen egy

lap gondolkodott másként és meglátta benne a béke veszélyeztetőjét, ez volt a Szegedi Lapok.

A cikk egyes részleteit érdemes idézni, eszerint „a czár fogfájásban szenved. Legujabban

balkáni pecsenyére fáj a foga. Orvosai azt állitják, hogy fájós foga azonnal ki fog törni,

mihelyt angliai hideg vasat tesznek reá.”56 Ez a lap már ekkor elítélte a Sándor-féle politikát,

és helyette a béke fenntartójaként Angliát nevezte meg, mint az egyetlen hatalmat, amely

képes Oroszországot hatékonyan ellensúlyozni a Balkánon. Ezzel ellentétesen nyilatkozott az

Egyetértés, amikor kifejtette, hogy ha a cár akarata szerint történne az ügyek intézése semmi

esetre sem lenne háború, de elismerte azt is, hogy az orosz politika legfőbb elve a

terjeszkedés, és a szlávok feletti szupremácia megszerzése.57 Ezekről pedig tudjuk, hogy

megvalósításuk békés eszközökkel nehezen kivitelezhető feladat volt.

1876 végén azonban megváltozott a sajtó hangvétele a Vasárnapi Ujság a következőt írta a

cárról: „[...]Eddig az volt neve, hogy a „béke-czár". 'S valóban olyannak is mutatta magát,

hogy szinte meg lehetett bizni békés hajlamaiban, úgy beszéltek róla, mint Oroszország

egyetlen befolyásos emberéről, ki a béke hive. A többi mind háborupárti. S a béke egyetlen

orosz hive mind ez ideig valóban kemény módon tartotta magát a háborús áramlatokkal

53 Hon, reggeli kiadás, 1876. július 12. (XIV./159.) Oroszországból. 54 Hon, reggeli kiadás, 1876. július 17. (XIV./164.) Oroszországból. 55 Egyetértés 1876. szeptember 13. (X./220.) Ujdonságok. 56 Szegedi Lapok 1876. július 2. (IV./27.) Távirat/Szent-Pétervár, június 29. 57 Egyetértés 1876. július 4. (X./151.) Éjjeli Posta/Oroszország nagyhatalmi ambíciói.

szemben. Mindjárt trónra lépése a krimi hadjáratot befejező béke megkötésével esett együvé,

azóta Oroszország mindig a legóvatosabb várakozó állást foglalta el. [...]”58 Ekkor már

érezte a sajtó is, hogy a Sándor által képviselt, vagy képviselni mutatott politika megbukott, ő

nem volt a béke híve, vagy legalábbis ekkor már semmiképpen sem az volt. Amikor a cár

kijelentette, hogy nem áll szándékában elfoglalni Konstantinápolyt, az ellenzéki Egyetértés

vitriolos hangvételű cikkben „méltatta” a cári becsületszót. „Mintha bizony a czárok

becsületszavának értékét a történelemből eléggé meg nem tanulták volna ismerni az angolok,

s mintha Konstantinápolynak ez idő szerint való kihagyása a hódítási játékból

megnyugtathatna bárkit, midőn Bulgária elfoglalása minden esetre oly lépés volna, mely a

jövőben bizonyossá tenné annak meghóditását. Még Sándor czár halála sem kell hozzá, hogy

az orosz kormány fel legyen mentve urának becsületszó igéretei által, ha ez komolyan találná

venni, a mire nézve első példát nyujtana a czárok között, mert hát a beteg czárt könnyen félre

lehet tenni az utból, s a sokszor hangoztatott terv szerint a trónörököst tenni a helyébe.”59 A

cikkből érezhető az erős kétkedés a cár által követett politika irányában, a lap jóslatai viszont

nem váltak be. A háború ugyan kitört, de Sándor a trónján maradt, és ígéreteihez híven

tényleg nem foglalta el Konstantinápolyt, bár ebben az angol flotta fellépése is közrejátszott.

1877-ben a plevnai győzelem után a magyar sajtó teljesen elítélte a diadal tiszteletére

rendezett ünnepi lakomáit, melyet a legyőzött Törökország felett ült. „A czár mulat. Vér festi

pirosra bíborát, holttetemek ezreiből emelt emlékének diadaloszlopot, nagyobbat minden

pyramisnál s égő falvak lángja képezi fölkent feje körül a gloria-fényt. […] Nincs józan

ember, aki ne tudná, hogy hóhér és mészáros, de teszi magát az egész hivatalos világ, mintha

elhinné neki, hogy áldozó pap. Szükség van e hit látszatára, mert másképp nem elfogadható

társasága a többi uralkodónak.”60 Nyilvánvaló, hogy az ellenzéki sajtó elítélte az orosz

győzelmet, és az ezért fizetett árat, de érdekes, hogy bár a magyar kormány is a háború

elkerülése mellett állt ki, és Törökországot pártolta a háború alatt, mivel az orosz balkáni

hódítás érdekeivel ellentétes volt, de a hivatalos lapokban – a Honban, a Magyar Hirlapban

vagy az Ellenőrben – nyomát sem találtam ilyen jellegű és hangvételű cikkeknek. A

kormánypárti sajtó 1877-78-ban nem bírálta a cárt, csak egyszerű hírközlésekkel lehet bennük

találkozni a cár harctérre való utazásáról, és a győzelem után tartott szentpétervári

bevonulásról, de ezek kapcsán a lapok megőrizték semleges hangvételüket.

58 Vasárnapi Ujság 1876. november 9. (XXIII./47.) Sok zaj – valamiért. 59 Egyetértés 1876. november 26. (X./283.) A czár biztatásai. 60 Egyetértés 1877. december 28. (XI./338.) A czár mulat.

A végső ítéletet a cár és politikája felett egy politikai élclap, a Bolond Istók mondta ki,

mely jó lezárása a róla szóló fejezetnek. „Míg élsz, semmit sem gyűlölsz úgy, mint csak a

békét. Majd fölibéd írják: »Lengjen a béke porán.«”61

4. 2. Alekszandr Gorcsakov herceg

1798. június 16-án született, családfáját egészen Rurikig (†879) vissza tudta vezetni. A

híradások szerint a család ősei között két szent is volt, Vladimir és Mihail (egy csernyigovi

herceg), de ősei között ott találjuk Bölcs Jaroszlavot (1019-1054) is, tehát mindenképpen

elmondható Gorcsakovról, hogy igen előkelő családból származott. A herceg öröklött nemesi

címet viselt, az összes orosz, és több külföldi rendjel birtokosa volt. A sajtó szerint

unokatestvérei a krími-háborúban szolgáltak. Idősebb fia, Mihail orosz követ Bernben.62

A családban hagyománnyá vált az állam szolgálata, így a későbbi kancellár is diplomáciai

pályára állt. 1824-ben kezdte meg szolgálatát Londonban, mint követségi titkár, itt tanult meg

több európai nyelvet, melyeken folyékonyan beszélt. 1830-ban már Firenzében, majd 1832-

ben Bécsben teljesített szolgálatot az itteni orosz nagykövetségeken. Bécsben a nagykövet

halála után fiatalsága ellenére ő vette át a követség vezetését, ekkor alapozta meg későbbi

hírnevét. 1841-ben rendkívüli követként Stuttgartba küldték, ahol közbenjárt Olga hercegnő

és a würtenbergi trónörökös házasságának ügyében. 1848 és 1850 között német területeken

szolgált, 1854-től visszahelyezték Bécsbe, mint nagykövetet. Ekkori megbízatása szerint meg

kellett nyernie Ausztria szövetségét a krími-háborúhoz, de munkáját nem koronázta siker,

mivel Ausztria a semlegesség mellett döntött.63

Erős test és szellem ötvöződött benne, a diplomaták egész eszköztárával rendelkezett,

mely sikeressé tehette, és tette is. A krími-háború után lett Oroszország külügyminisztere,

ennek lezárása után a vereség megtorlásán és a veszteségek pótlásán munkálkodott. Első

külügyminiszteri körlevelében állítólag a következőket jelentette ki: „Oroszország nem

haragszik; majd összeszedi magát.”64 Utalva a háborút lezáró kedvezőtlen párizsi-

békeszerződésre. „A jelenre csillapítás és béke, a jövőre kihívás és háború volt e szavakban, -

folytatta a Vasárnapi Ujság - s úgy látszik, czárja fülébe megsúgta már, hogy „Oroszország

61 Bolond Istók 1878. május 19. (I./20.) Sándor czárnak. 62 Szegedi Lapok 1876. október 1. (IV./39.) Vegyesek. Ugyanezt a cikket közli: Vasárnapi Ujság 1876. július 30. (XXIII./31.) Egyveleg, illetve Pesti Napló, reggeli kiadás, 1876. szeptember 14. (XXVII./221.) A „Pesti Napló” tárczája/A Gorcsakoff család. 63 Vasárnapi Ujság 1876. november 9. (XXIII./47.) Két diplomata. (Disraeli és Gorcsakoff.) 64 Vasárnapi Ujság 1876. november 9. (XXIII./47.) Két diplomata. (Disraeli és Gorcsakoff.)

haragudhatik, mert összeszedte magát."[...]”65 Mellyel nyilvánvalóan a háborús tervekre

utalt, amelyre véleményük szerint a kancellár tudatosan készítette fel az országot.

Nevéhez köttette a sajtó a lengyel felkelés leverését, a jobbágyfelszabadítás előkészítését,

illetve azt, hogy Gorcsakov vezetése alatt Oroszország két évtizedig megőrizte semlegességét

úgy, hogy közben nem vesztett tekintélyéből sem a birodalom. Az 1870-71-es porosz-francia

háborúban semlegességet nyilvánított ki Oroszország nevében, melyért cserébe a poroszok

megjutalmazták, így visszakapott az ország mindent, amit a krími-háború után elvesztett.

Ebben a lap mindenképpen tévedett, hiszen Besszarábiát nem kapta vissza, ez majd csak

1878-ban történik meg. Oroszország Gorcsakov vezetésével 1871 után ismét erősítette

nemzetközi pozícióit, és befolyását a szlávokra. Az újság véleménye szerint 1876-ban

Európának akadályt kell gördítenie az orosz terjeszkedési politika elé, mivel ezt diktálja az

Osztrák-Magyar Monarchia, Törökország és Anglia érdeke is. Gorcsakov háborús terveihez a

következő megjegyzést fűzte a Vasárnapi Ujság „Vagy fölteszi a koronát húsz évi

működésére, vagy el kellend ismernie, hogy a mit húsz év alatt helyrehozott Oroszországban,

azt vénségére befejezésül tönkre tette. S ekkor a Gorcsakoff név is a Nesselrode66 neve mellé

kerül.”67 Mint tudjuk, végül sikerült megkoronáznia húsz évi munkáját.

A háború alatt még többször felbukkant neve a sajtó hasábjain, legtöbbször a háború és az

ezzel kapcsolatos intézkedések kapcsán, de a lapok 1876 júniusában arról is beszámoltak,

hogy szabadságra ment, így távolléte miatt van esély a béke megtartására.68 Itt érdemes

visszautalnunk a cár ekkori megítélésére, és egyből meglátjuk az ábrázolások közötti

kontrasztot, amennyire Sándorban látták a béke képviselőjét, annyira Gorcsakovban a háború

támogatóját. A fentieken kívül tudósítottak még arról is 1877-ben, hogy lemondási

szándékával felkereste a cárt, de az elutasította tervét,69 vagy 1878-as betegségéről,70 de

ezekről bővebben szólni véleményem szerint nem érdemes.

Gorcsakov politikai tehetségét a magyar sajtó egyértelműen elismerte, sőt dicsérte, de a

keleti kérdésben, és főként az 1876-78-as konfliktus kapcsán egyértelműen negatívan ítélték

meg, pontosabban fogalmazva nem őt, hanem az általa irányított, és motivált orosz politikát.

65 Vasárnapi Ujság 1876. november 9. (XXIII./47.) Két diplomata. (Disraeli és Gorcsakoff.) 66 Karl Robert Nesszelrode gróf, 1816 és 1856 között Oroszország külügyminisztere. Gorcsakov reformprogramja Nesszelrode Feljegyzés Oroszország politikai kölcsönviszonyairól (1856) c. munkáján alapult. In: Heller 2003, 489. 586. 67 Vasárnapi Ujság 1876. november 9. (XXIII./47.) Két diplomata. (Disraeli és Gorcsakoff.) 68 Egyetértés 1876. június 22. (X./142.) Külföld. 69 Pécsi Figyelő 1877. február 24. (V./8.) Legujabb. 70 Hon, esti kiadás, 1878. március 8. (XVI./60.) A „Hon” magántávsürgönyei/Szentpétervár, március 7.

Ez nem is lehetett másképp, hiszen a Habsburg Monarchia érdekei szemben álltak a

kérdésben Oroszországéval, és a lapok, illetve a magyar közvélemény hagyományosan

elutasította az orosz szimpátiát. A háború kérdésében is inkább Törökország pártját fogták,

így nem meglepő az elítélő hangnemük sem. De vajon mekkora volt az általa irányított ország

népessége, és milyen etnikumok éltek területén? A lapok ezt is bemutatták, így érdemes ezzel

folytatni.

5. Oroszország területe, népessége és népei

Az ország területére vonatkozóan a Természet c. folyóirat közölt adatokat Petermann

Mittheilungenjának71 adatait felhasználva. Ezek szerint az európai Oroszország területe 4 909

193,7 km2, ehhez hozzá kell számítani Lengyelországot (127 316,5 km2), Finnországot (373

536,2 km2), a Kaukázust (447 644,5 km2), Szibériát (12 495 109,7 km2), Közép-Ázsiát (3 381

167,6 km2) és a Kaszpi-tengert (439 418,4 km2).72 Tehát Oroszország egész területe 22 173

386,6 km2.

Az ország népességét nem lehet pontosan meghatározni a sajtó alapján. Több adat áll

rendelkezésre, az egyik egy 1870-es népszámlálásra hivatkozva 71 730 980 főt említett az

európai Oroszországra vonatkozóan, míg ugyanebben a cikkben Oroszország teljes

népességét 86 586 000 főre becsülték, mely kétszer akkora, mint a korabeli Egyesült Államok

lakossága volt.73 Egy másik lap szerint Oroszország teljes népessége 73 609 200 fő volt. 74

Tehát a teljes népességre vonatkozóan a magyar sajtó alapján egy 73 és 86 millió körüli

számarányra becsülhetjük a birodalom népességét. Ezek a számok természetesen nemcsak az

orosz nemzetiséget (52 825 000) jelölték, mivel mellettük jelentős számban éltek a

birodalomban lengyelek (4 410 000), németek (962 600), zsidók (2 351 600), finnek

(3 035 000), tatárok (2 289 000), litvánok (2 625 000) és más népfajok is (5 111 500).75 A

számokból látható, hogy a sajtó szerint a birodalom lakosságát túlnyomórészt az orosz

etnikum alkotta, mely adat csak úgy állhat elő, ha Ukrajna népességét is oroszként kezelték az

adatokban. Ezekből az is kitűnik, hogy az orosz után a két legjelentősebb nemzetiség a

lengyel és a finn volt. Ha pedig összehasonlítjuk a területre vonatkozó adatokkal, akkor

71 August Heinrich Petermann: Geographische Mitteilungen (röviden PGM) c. folyóiratáról van szó, mely 1855-ben kezdte meg működését. In: http://de.wikipedia.org/wiki/Petermanns_Geographische_Mitteilungen (2013.02.24. 12:44) 72 Természet 1877. január 15. (IX./2.) Oroszország területe és népessége. 73 Vasárnapi Ujság 1877. április 29. (XXIV./17.) A föld népessége. 74 Közvélemény 1877. június 26. (I./175.) Különfélék/Hány nemzetiség áll a czár jogura alatt? 75 Közvélemény 1877. június 26. (I./175.) Különfélék/Hány nemzetiség áll a czár jogura alatt?

láthatjuk, hogy az európai országokhoz viszonyítva hatalmas népesség élt Oroszország

területén, bár a népsűrűség igen alacsony volt. A sajtóban megjelent adatokat nem tudtam

összehasonlítani a szakirodalommal, mivel nem találtam a témában vonatkozó közléseket, így

az itt ismertetett adatok kritikával kezelendők.

Látható, hogy rengeteg etnikum élt az orosz területeken, melynek pont ez képezte

legnagyobb gyengeségét a lapok szerint. Az orosz etnikum a birodalom középső területein

helyezkedett el, körülötte, és határain az alávetett népek gyűrűje található, melyek

gyakorlatilag bekerítették az oroszokat. De nemcsak elhelyezkedésük, hanem számuk is

jelentős problémaforrást jelentett, mivel „ennyi belső ellenséggel, vagy legalább is meg nem

bizható alattvalóval birni, mindig elég — sok is lehet, bármily hatalmas birodalomnak.”76

Többször összeütközésbe is került velük az állam, elég csak a XIX. századi lengyel

felkelésekre gondolnunk.

A vallás szerinti megoszlás azt mutatta, hogy legnagyobb arányban az ortodoxia

képviselte magát (51 millió fő), ezt követték a római katolikusok (2 840 000), és a protestáns

vallásúak (2 100 000). Jelentős volt a zsidó és az örmény katolikus vallás elterjedtsége is.77

Az adatok egyik legszembeötlőbb vonása, hogy az unitus, vagyis a görögkatolikus vallást

nem kezelte különálló csoportként, sőt nem is tett említést róla ez a cikk, mely talán annak

jelentős háttérbe szorulására utalt.

A magyar sajtó sokat foglalkozott az Orosz Birodalom nemzetiségeivel, így itt kerítek sort

arra, hogy a legnagyobb etnikumokat bemutassam, a lengyelekkel külön alfejezetben

foglalkozom, először csak a nagyszámú finn, és az orosz etnikumba besorolt kozák lakosságot

ismertetem.

5. 1. Finnek

A Vasárnapi Ujság szerint a finnek határozottan a mongol fajhoz, annak uráli-altáji

ágához tartoztak, melyet a nyelvi és az alkati különbségek élesen elhatároltak Oroszország

többi népfajától. Úgy gondolták, hogy a kőkorszakban Európa lakóinak nagy része a finn

népcsaládhoz tartozott, amit a csontbarlangok leletei igazoltak is. Csak később szorultak

Európa északi területeire. Ekkor lassan száz éve orosz fennhatóság alatt éltek, és a sajtó

szerint fenyegette őket az asszimiláció veszélye, kivételt képezett az a törzsük, mely hatékony

államalapításba fogott, de más törzseik előbb-utóbb be fognak olvadni az orosz etnikumba.

Az államalapítást végrehajtó törzset nevezzük hagyományos értelemben finneknek, ez volt a

76 Vasárnapi Ujság 1877. augusztus 5. (XXIV./31.) Vázlatok Oroszországról. Népfajok – Az orosz. 77 Közvélemény 1877. június 26. (I./175.) Különfélék/Hány nemzetiség áll a czár jogura alatt?

szuómi törzs, a korszakban ők alkották a Finn Hercegség lakosságának 5/6-át, de a finnek

Oroszország egyéb területein is jelentős kisebbséget alkottak, a lap új tudta, hogy

Szentpétervárt is tulajdonképp finn területre építették, mely csak a legutóbbi időkben

oroszosodott el. A finnekkel való keveredés nem vált Oroszország kárára, mint azt sokan

tartották – írta a Vasárnapi Ujság – hiszen „Töredékes szétszórtságukban e finn törzsek önálló

miveltségre igaz, hogy nem emelkedhettek; de annál nagyobb fogékonyságot mutattak

mindenütt a környezethez való szellemi és testi alkalmazkodásra, a mit mutat az is, hogy a

keresztyénséget már régóta fölvették, s ez is segítette a szlávokkal való egybeolvadásukat.”78

A finn népet, tehát a sajtó pozitív elbírálásban részesítette, mely nem meglepő, hiszen

feltételezték a finn-magyar rokonságot. A cikk pontatlanságai közül érdemes kiemelni, hogy a

terület hivatalos elnevezése Finn Nagyhercegség volt, és megközelítőleg sem volt száz éve

orosz fennhatóság alatt. Az államot 1809-ben hódította el Svédországtól I. Sándor cár (1801-

1825). Sajátos helyzetéről nem beszélt a sajtó, de ez volt az egyetlen terület Oroszországban,

melynek alkotmánya volt, közigazgatása és törvényhozó parlamentje változatlan megmaradt

az orosz annektálás után is egészen a XIX. század végéig.79 A magyar sajtó inkább eredetükre

koncentrált a fennálló viszonyok helyett.

5. 2. Kozákok

A magyar sajtóban az az általános kép alakult ki a kozákokról, hogy ők voltak az oroszok

leghűebb katonái. Megjelenésük okát helyesen jelölték meg a tatár portyákban, melyek ellen

védelemre volt szükség, ezek sikeresen harcoltak. A sajtó szerint elnevezésük is a tatároktól

eredt, mely azok nyelvében a leggonoszabb rablót jelölte.80 Valójában a kozák nevet olyan

határőrszolgálatot teljesítő katonai egyénekre alkalmazták, akik szükség esetén ellenséges

területre is vezettek portyákat.81 Nem egységes etnikumról, hanem egy közös foglalkozást űző

emberek csoportjáról volt szó kezdetben, melyet a sajtó nem hangsúlyozott kellően.

A lengyelországi ellentétek okán kitört a Hmelnyickij-felkelés (1648-54), ennek során a

kozákok Oroszország segítségét kérték és a vezetőik kimondták az Oroszországhoz való

csatlakozást, melyért cserébe teljes szabadságot kaptak a cártól. A kozákok így kerültek orosz

fennhatóság alá, bár ezt a megállapodást a birodalom nem tartotta be sokáig.82 Emellett

78 Vasárnapi Ujság 1877. július 29. (XXIV./30.) Vázlatok Oroszországról II. Népifajok: A finnek; tatárok. 79 Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001, 302. 80 Pécsi Figyelő 1877. szeptember 29. (V./39.) Tárca/Hogyan lett a kozák orosszá? 81 Font Márta – Varga Beáta: Ukrajna története. Bölcsész Konzorcium, Szeged. 2006. 95. 82 Pécsi Figyelő 1877. szeptember 29. (V./39.) Tárca/Hogyan lett a kozák orosszá?

szabadságuk sem nevezhető teljesnek, bár a sajtó itt főbb vonalaiban helyesen ismertette a

csatlakozás folyamatát.

A Vasárnapi Ujság a „Fortnightly Review" c. lap vonatkozó cikkét83 közölte. E szerint a

kozák egységeket néha rendes módon újoncozták, de az is előfordult, hogy a börtönökből

küldtek ki határszolgálatra fegyenceket, és ezeket kezdték kozákoknak nevezni. A szabad

kozákok a birodalom határain kívül éltek, katonai szervezetben. A híradások szerint minden

dél felé tartó folyó felett a kozákok gyakoroltak joghatóságot, engedélyük nélkül nem volt

ajánlatos senkinek utaznia. Színleg a kozákok az ortodox vallást követték, de valójában nem

törődtek ezzel, és nem ismertek el maguk felett egyházi joghatóságot sem.84

A politikai viszonyokat is nehéz meghatározni, a cárnak elvileg hűséget fogadtak, de

„azért nem mindig tartják szükségesnek és hasznosnak ebbeli fogadalmuk megtartását,

legfeljebb akkor és addig, a mikor és a meddig az czéljaikkal és érdekeikkel összeegyeztethető.

És a czár is, meg kell vallanunk, épen ily módon szokott eljárni velük szemben. Ha példának

okáért úgy találta czélszerünek, akkor hü és engedelmes alattvalóinak nevezte őket; ha pedig

panaszt emeltek nála ellenök, hogy béke idején a török területre gyakran átcsatangolnak és

ott pusztítnak, olyankor a czár készséggel kijelenté, hogy hü kozákjai nyomorult rablók, futó

betyárok és útonállók, s megérdemlik, hogy a szultán úgy büntesse őket, a hogy épen jónak

látja, természetesen csak úgy, ha lehet. Mindazáltal ugyanakkor, mikor a czár tolvajoknak és

rablóknak nevezte őket, Moszkvából rendesen kapták zsoldjukat…”85 Ez a kettős politikai

arculat tényleg meghatározó volt a cár és a kozákok kapcsolatában.

A kozákok két legnevezetesebb csoportját a doni, és a Dnyeper-melléki kozákok alkották.

Az utóbbiak a Dnyeper egy szigetén éltek, egy megerősített állandó katonai táborban, ahonnét

a nők ki voltak tiltva, és a lakosság nagy része katonaként teljesített szolgálatot. A doni

kozákoknak nem volt állandó táborhelye, csak akkor gyűltek össze, ha a szükség úgy kívánta.

Mindkét kozák „törzs” jogállását tekintve félszabad volt, közösségeiket demokratikus

alapokon szervezték, maguk választották elöljáróikat. A kozák csapatok nemcsak a

szárazföldön, de a vízen is bevethetők voltak.86

A szabadságuk nem tartott sokáig, mivel az ukrajnai kozákok autonómiáját II. Katalin

megszüntette, egy részüket a Kubány folyó északi partján telepítette át, hogy itt újabb

határszolgálatot teljesítsenek a kaukázusi törzsekkel szemben. A doni kozákokat reguláris 83 A cikk teljes szövegét lásd a mellékletben. 84 Vasárnapi Ujság 1877. február 18. (XXIV./7.) A kozákok. 85 Vasárnapi Ujság 1877. február 18. (XXIV./7.) A kozákok. 86 Vasárnapi Ujság 1877. február 18. (XXIV./7.) A kozákok.

csapatokká szervezték át, és a XIX. században is hűségesen szolgálták a cárt.87 Velük

szemben a lengyel népességről sokkal inkább korabeli híreket közölt a sajtó, térjünk át most

5. 3. Orosz-Lengyelország

„Oroszországban elkövetnek mindent a lengyel elem kiirtására. Nem állapodtak

meg az alkotmány és szabadság megsemmisitésénél, hanem hozzáfogtak a vallás és

nyelv kiirtásához is. Alkotmányunk két szóból áll: elkobzás és Szibéria.”88

Ezzel a szavakkal írta le a svájci lengyel emigráció az ország helyzetét Oroszország

fennhatósága alatt, amikor felléptek azért, hogy azokat a jogokat biztosítsák maguknak,

melyeket Oroszország követelt a délszlávok számára. Ebből az alapvetésből kiindulva nézzük

meg, hogyan alakult sorsuk 1876-1878 között, és a magyar sajtó, hogyan jellemezte

helyzetüket, mit tartott érdemesnek ismertetni róluk.

5. 3. 1. Az annektált lengyel területek helyzete Oroszországban

Lengyelország felosztásakor Oroszország nagy területeket szerzett meg,89 ezután állandó

belpolitikai kérdés volt a lengyelek helyzete. Nyilvánvalóan az orosz fennhatóság nem nyerte

el a lengyel nemzet többségének helyeslését, erre utaltak a többszöri felkelések is (1830,

1863). 1830-ban hasonló barbárságot tanúsított Oroszország a lengyel szabadságharc

leverésekor, mint a Balkánon 1877-78-ban, pedig a Független Hirlap szerint a lengyel

felkelést az orosz kormányzat maga provokálta, hiszen az alkotmányt, melyet I. Sándor adott

Lengyelországnak a nagyhatalmak jóváhagyásával, Miklós lábbal tiporta, ennek természetes

következménye volt a felkelés, melyet csak az orosz túlerő tudott elfojtani.90 A balkáni válság

újból megteremtette a lehetőségét annak, hogy újra napirendre kerüljön a lengyel-kérdés,

mely ezután szinte elválaszthatatlanná vált a keleti-kérdéstől.

Az 1876 júliusában életbe lépett cári rendelet szerint Lengyelországban ezután a hivatalos

nyelv az orosz lett, illetve a lengyel területekre is kiterjesztették az orosz igazságszolgáltatási

rendszert. A Politikai Ujdonságok cikke szerint ez az intézkedés a gyász napja volt

Oroszországban, mivel „az orosz nyelv Orosz-Lengyelországot Ázsiává süllyeszti. Míg

Európa a szellemileg, s nemzetiség tekintetében fejletlen dél-szlávokkal rokonszenvez,

87 Vasárnapi Ujság 1877. február 18. (XXIV./7.) A kozákok. 88 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1877. január 2. (XXVIII./1.) Oroszország és a lengyelek. 89 Lengyelország azon területei, melyek a Nyeman és a Bug folyóktól keletre helyezkedtek el Oroszországhoz kerültek. Ezek: Podólia, Belorusszia, Volhínia, Ukrajna lengyel fennhatóság alatt maradt területei, Kurföld és Litvánia. In: http://terkepek.adatbank.transindex.ro/legbelso.php?nev=34 (2013. 03.04. 15:41) 90 Független Hirlap 1878. június 26. (I./4.) Tárca/A lengyel ügy az 1832/36-iki magyar országgyűlésen.

Oroszország azok védnökét játsza: a müvelt Lengyelországot a moskoviták irgalmatlanul

megsemmisítik.”91 A cikkíró nyilvánvalóan elítélte a lengyel területek oroszosítását, hiába

játszotta Oroszország a védnököt a Balkánon, hiszen saját területén továbbra is zsarnok

maradt. Ezt bizonyítja az is, hogy az orosz állam nem akart tudomást venni a lengyel kérdés

létezéséről sem, egy orosz félhivatalos tudósító szerint lengyel kérdés már ekkor nincs is,

hiszen az oroszosítás hatására egy teljesen új társadalmi osztály alakult ki, ennek

következménye, hogy a lengyel eszmét már csak a főnemesek ápolták, de a parasztok nem,

viszont a tudósítónak ellentmondott a valóság. A lengyelek az 1876 decemberére tervezett

konstantinápolyi konferencián fel akarták vetni a lengyel kérdést, ahol azokat a jogokat

követelték maguknak, amiket Oroszország a dél-szlávoknak, és erre a nagyhatalmaktól vártak

volna garanciát. A lengyel kérdés napirendre kerülése talán új fordulatot adott volna a

háborúnak, mivel 200 000 lengyel harcolt az orosz hadseregben, akik könnyen Oroszország

ellen fordulhatnak, mellyel a hadsereg egységét veszélyeztették volna.92 A lengyelek

hűségének megtartása ezért nagy fontossággal bírt 1876-1878 között, ha nem jó szándékkal,

akkor fenyegetésekkel próbálták lázadásuknak, és a törökök oldalára való átállásuknak gátat

vetni. Ezt szolgálta az a cári rendelet, mely tetemes pénzbüntetéssel sújtotta azokat a

lengyeleket, akiknek családja Törökország oldalán harcolt a háborúban.93 Bár ez az intézkedés

sem gátolta meg egy lengyel légió megalakulását, akik Oroszország ellen küzdöttek a

konfliktus alatt.

Helyzetük ellenére 1876 decemberében a varsói lengyel lakosok 800 aláírással ellátott

hódolati feliratot küldtek a cárhoz, melynek gondolata az orosz lapok szerint minden kényszer

hatása nélkül született meg az emberekben. 1861 óta a cikk tanúsága szerint ez volt az első

lengyel hódolati felirat, mellyel megteremtették a közvetlen kapcsolatot a cárral. A feliratban

határozott választ fogalmaztak meg arra a feltevésre, hogy közönyösök lennének a szlávok

sorsa iránt. A felirat ezt határozottan elutasította, és kinyilvánította, hogy felsorakoznak szláv

testvéreik mellett, és minden áldozatot készek értük vállalni.94 Ha fel is vetődik, hogy a

lengyel nép tényleg minden külső befolyás nélkül cselekedett a felirat megfogalmazásakor,

akkor sem valószínű, hogy a felirattal az egész nemzet, vagy annak túlnyomó többsége

rokonszenvezett volna, hiszen a balkáni konfliktust arra próbálták felhasználni, hogy saját

91 Politikai Ujdonságok 1876. július 19. (XXII./29.) Oroszország. 92 Igazmondó 1876. november 26. (X./48.) A lengyel kérdés. 93 Politikai Ujdonságok 1876. december 13. (XXII./50.) Mi Ujság? 94 Hon, reggeli kiadás, 1876. december 14. (XIV./301.) A lengyelek és az orosz sajtó.

helyzetükön javítsanak. Emellett viszont elképzelhető, hogy létezett egy szűk csoport, mely

szimpatizált Oroszországgal.

Lengyelország helyzetének javítására az egyetlen reménynek az oroszok által viselt

háború volt, ezt alkalmasnak látták arra, hogy megismertessék Európával az orosz kormányzat

drákói szigorát, mely korlátozta szabadságukat. Ebből a célból röpiratokat készítettek az

európai államokhoz. Az egyikben a következők szerepeltek: „Oroszország most ugyanazt

teszi a törökkel a mit egykor a lengyelekkel tett. […] De Törökország még nincs legyőzve,

Oroszországnak tud válaszolni. Válasza egy szóból áll »Lengyelország!«”95 Ez is

nyilvánvalóvá teszi, hogy a keleti és a lengyel kérdés elválaszthatatlanná vált egymástól. A

lengyelek úgy látták és ezzel nyilvánvalóan a Pesti Napló is egyetértett, hogy Oroszország

ugyanúgy szeretné a Balkánt felosztani, mint egykor Lengyelországot, de most az oszmánok

rovására, melynek lenne esélye a győzelemre, ha a lengyeleket Oroszország ellen fordítja.

II. Sándornak nem csak a határokon belül, de azon kívül is volt félnivalója a lengyelektől,

hiszen a lengyel emigráció ebben az időben mindent megtett, hogy a lengyel ügyet képviselje

Európában. Ebből az okból az uralkodó több orosz titkosrendőrt küldött Berlinbe, Genfbe,

Londonba, Párizsba és Bécsbe is. Eközben Platen grófot Zürichben megválasztották a lengyel

menekültek hivatalos képviselőjének.96 Az európai lengyel emigráció minden bizonnyal nagy

problémát jelentett Oroszországnak, melynek megoldását az már nem halogathatta sokáig. A

hazai bonyodalmaktól tartva – közölte a kormánypárti Magyar Hirlap – az orosz kormányzat a

lengyel határokon megszigorította az útlevelek ellenőrzését, mellyel minden bizonnyal a

lázadásnak, és a nem kívánatos elemek mozgásának próbált gátat vetni. Ugyanez a lap közölte

a 40 000 varsói munkás állítólagos tervét, mely bizonyította, hogy az orosz rendfenntartó

intézkedések nem működtek kellő hatékonysággal. A hírek szerint a munkások azt tervezték,

hogy mihelyt kivonul a városőrség (ekkor már Oroszország készült hadüzenetre, bár a

hadműveletek még nem kezdődtek el) kitűzik a városfalakra a vörös zászlót, tehát létrehozzák

a varsói kommünt. A lap a terv megszületését a varsói nyomornak és a tűrhetetlen

állapotoknak tudta be,97 melyeket, kimondva – kimondatlanul az orosz kormányzat okozott.

Arról nem értesülünk a lapokból, hogy a tervet megvalósították volna, bár tudjuk, hogy az

1870-es évek második felében politikai önképzőköröket szerveztek a fiatal lengyel

értelmiségiek, így Ludwik Waryński is. A szervezet 1878-ban szocialista programot adott

95 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1876. december 29. (XXVII./315.) Lengyel tervek. 96 Magyar Hirlap 1877. január 27. (I./23.) A keleti kérdés. 97 Magyar Hirlap 1877. április 17. (I./89.) Külföld, 1877. április 25. (I./96.) A kommün Varsóban.

közre, melyet a hatóságok megtévesztése miatt brüsszeli programnak neveztek el. Ez a

marxista elméletekre hivatkozva kifejtette, hogy a proletariátus önálló társadalmi osztályként

értelmezhető,98 de a varsói kommün tervéről nem hallunk többet.

1877 májusában már odáig fajult a helyzet, hogy megtiltották a vadászfegyverek

használatát is Orosz-Lengyelországban, melyből a Magyar Hirlap azt a merésznek tetsző

következtetést vonta le, hogy hamarosan ostromállapotot hirdetnek ki. Emellett a lengyel

hatóságokat utasították, hogy a legközelebb esedékes adót csak aranyban fogadják el.99 Az

adók aranyban való beszedése egyértelműen jelezte a papírpénz devalválódását, mely

Oroszország állandó problémája volt a háború alatt, bevételei ugyanis nem álltak összhangban

kiadásaival és a költségvetési hiányt papírpénz kibocsátásával akarták pótolni, mellyel csak

lerontották a rubel értékét.

Ugyanebben a hónapban a Közvélemény c. ellenzéki lap már egy kivégzésről tudósított a

varsói fellegvárban. Ahol főbe lőtték az 1863-as felkelés egyik vezérét, Krysinski-t, aki egy

korábbi amnesztiát hirdető cári rendelet miatt tért haza, de megérkezésekor mégis elfogták, és

Szibériába száműzték. Krysinski az ítéletet súlyosnak találva szökést kísérelt meg, de

elfogták, és golyó általi halállal sújtották.100 Ez az eset jól megvilágítja az orosz

igazságszolgáltatás működését, az ilyen és az ehhez hasonló intézkedések Európában sehol

nem váltottak ki rokonszenvet Oroszország irányába.

1877 júniusában megtört az oroszok balkáni előrenyomulásának első lendülete, ami a

lengyelekkel szemben követett politikában is éreztette hatását. A nyári hónapokban a lapok

egységesen arról tudósítottak, hogy az orosz állam próbálta elkerülni az összeütközéseket a

lengyelekkel, akik a háborútól várták, hogy lényegesen megváltozzon a fennálló kormányzati

rendszer. Közben, pedig több előkelő orosz személyiség kapcsolatot keresett azokkal a

lengyel nemesekkel, akik az 1863-as lengyel felkelés előtt az oroszokkal való kibékülés

fontosságát hangsúlyozták. Az orosz kormányzat pedig próbálta normalizálni a fennálló

viszonyokat, és ígéretet tett rá, hogy a háború befejezése után napirendre kerül a lengyel

kérdés, ha majd nem szorulnak a segítségükre, meg fogják hallgatni a panaszaikat is, de addig

legyenek hűségesek az orosz kormányzathoz. A megoldás olyan lesz majd – írta a Magyar

Hirlap –, mely a leginkább megfelel majd az Orosz Birodalom érdekeinek. A mérsékelt

lengyel kívánságok a következők voltak: vallási türelem, önkormányzati jogok és a lengyel

98 Szokolay Katalin: Lengyelország története. Balassi kiadó, Budapest, 1996. 115. 99 Magyar Hirlap 1877. május 10. (I./109.) A „Magyar Hirlap” magántáviratai/Krakó, május 9. 100 Közvélemény 1877. május 28. (I./146.) Különfélék/Oroszosan.

nemzetiség elismerése.101 Ezeket tényleg csak mérsékeltnek lehetett nevezni, hiszen szó sincs

bennük a függetlenségről, vagy az autonómiáról.

1877-re már a sajtó szerint nyilvánvalóvá vált, hogy akárhogy is végződik majd a háború,

már nem lehet levenni a lengyel kérdést a napirendről, amíg meg nem oldják. A katolikus

Magyar Állam szerint, ha felbomlik a három császár szövetsége, akkor mindenképpen a

lengyelek helyzete kerül előtérbe. Lengyelország Oroszország Achilles-sarka volt, ezen a

ponton lehetett a leginkább támadni, és birtoklása nem biztosította a birtokos számára

nyugalmat, mivel ez az elnyomott, az emberi jogokat sértő állapot sokáig nem tartható fenn.

Lengyelország egyetlen reményének ez a napilap Franciaországot látta, melyben meg volt

szerinte az a potenciál, hogy szétrobbantsa a három császár szövetségét, hogy ezáltal a lengyel

kérdés is napirendre kerüljön.102 A cikkíró mindenképpen tévedett, hiszen a háború lezárulása

után sem rendezték Lengyelország helyzetét, majd csak az I. világháborút lezáró békék oldják

meg, újraalkotva a független lengyel államot.

Az átmenetileg megenyhülő orosz-lengyel viszonyt novemberben újabb szigorú

rendelkezések váltották fel. A cár olyan rendeletet léptetett életbe, mely megakadályozott

minden tanácskozást, ezzel az összeesküvés lehetőségét próbálta meggátolni. A hatalom

leginkább a lengyel nemességtől tartott, ezért Varsóban a földbirtokosok számára elrendelték,

hogy minden összejövetelt kötelesek legalább hat nappal korábban bejelenteni a hatóságnál.

Az illetékes hatóság jelentette ezt a kerületi főnöknek, aki határozatot hozott arról, hogy

megtartható-e a rendezvény, illetve hányan, és kik vehetnek részt rajta.103 Ez a rendelkezés

mindenképpen sértette a szabad gyülekezés jogát, de az orosz államnak mindenképpen

tartania kellett egy lengyel összeesküvéstől, és ha számításba vesszük, hogy Oroszország –

így közvetve Lengyelország is – hadban állt, már nem is tűnik annyira kegyetlennek az orosz

rendelet, hiszen a háborús szükség nagyobb kellemetlenségeket is okozott már.

1878-ban a berlini kongresszus után a lengyelek nem voltak megelégedve az ott hozott

határozatokkal,104 helyzetükön nem javított, sőt nem is foglalkozott vele érdemben. A háború

lezárult, de a lengyel kérdés nyitva maradt. A Bolond Istók humorisztikus szavai jól

szemléltették a lengyelek helyzetének kilátástalanságát mind a háború végén, mind a jövőre

vonatkozóan: „A muszka czár ukáza szerint a lengyel földbirtokosoknak külföldről haza kell

101 Magyar Hirlap 1877. június 9 (I./138.) Varsóból június 5., 1877. július 29. (I./188.) A lengyel kérdés, Varsó, július 25. Egyetértés 1877. július 19. (XI./178.) Oroszország szigora enyhülni kezd Lengyelország irányába. 102 Magyar Állam 1877. szeptember 26. (XVIII./219-5299.) A lengyel kérdés. 103 Magyar Állam 1877. november 20. (XVIII./265-5345.) Külföld/Orosz-Lengyelország. 104 Hon, reggeli kiadás, 1878. július 20. (XVI./177.) Bosznia a congressuson.

jönniük, különben vagyonukat a czár elkoboztatja; ha pedig haza jönnek, felakasztják őket.

Vagy, vagy.”105

5. 3. 2. Vallásüldözés Oroszországban – a római katolikusok helyzete

Az ortodox birodalomban mindig érdekes megvizsgálni a más vallásúak, jelen esetben a

katolikusok helyzetét, mely leginkább a fent tárgyalt Lengyelországot érintette. 1596-ban,

Lengyelországban a pravoszlávok rekatolizációjának céljával létrejött egy új egyház, mely a

görögkatolikus (más néven unitus) nevet viselte, ez a pravoszláv szertartásrendet követte, de

elfogadta a pápa főségét, ezzel Lengyelországban gyakorlatilag megpróbálták felszámolni az

ortodox egyházat, hiszen hivatalt csak az viselhetett, aki a nyugati kereszténységhez tartozott.

A rendeletet később visszavonták, de az unitus egyházat nem szüntették meg. A Hmelnyickij

mozgalom kirobbanásában, mint említettem a vallási kérdés is közrejátszott, hiszen a

lengyelek nem kezelték egyenrangúként az ortodox lakosságot, többek között ezért

deklarálták a kozák vezetők az Oroszországhoz való csatlakozást az 1653-as perejaszlavi

radán. Mondhatnák, hogy a folyamat éle pólust váltott Lengyelország felosztásai után, hiszen

az Oroszországhoz került területeken vallási szempontból is elnyomóból elnyomottá váltak.

Innentől nem a katolikusok üldözték az ortodoxokat és a más vallásúakat, hanem fordítva.

Lengyelországra saját valláspolitikája ütött vissza.

A fentiek tükrében nem meglepő az a hír, mely szerint IX. Pius pápa (1846-1878) levelet

intézett a cárhoz, melyben kilátásba helyezte a legkeményebb szankciókat, és a Romanov

dinasztiát kiátkozással fenyegette meg, amennyiben nem hagynak fel a lengyel katolikusok

üldözésével. A Politikai Ujdonságok még azt is tudni vélte, hogy a levelet Antonelli bíboros

megbízásából egy előkelő személyiség adta át a cárnak.106 A sajtó szerint viszont a levél

létezését Szentpéterváron a hivatalos források tagadták.107 A pápai fellépés hitelét a lengyel

katolikusok üldözésének fényében nem kérdőjelezném meg. Az érvényes orosz rendeletek

szerint külföldi pap nem léphette át Oroszország határait, és minden papnak meg kellett

esküdnie arra, hogy nem fog soha Rómába zarándokolni, ezzel kijelentve, hogy nem fogadják

el a pápai főséget. Częstochowában ugyan hagytak működni negyven katolikus papot, de

újoncokat nem fogadhattak, így nem volt biztosítva az utánpótlásuk, így itt sem volt sokáig

fenntartó az istentisztelet. Ugyanebből a motivációból szintén megtűrte az orosz kormányzat a

105 Bolond Istók 1878. július 21. (I./29.) Muszka circulus vitiosus. 106 Politikai Ujdonságok 1876. február 16. (XXII./7.) Mi Ujság?/A pápa levele Sándor czárhoz. 107 Hon, reggeli kiadás, 1876. február 18. (XIV./39.) A „Hon” magántávsürgönyei/Szentpétervár, február 17.

varsói papneveldét is, de a kihaló oktatókat nem pótolhatta az intézmény108 így, a ritkuló

tanszemélyzettel az intézet előbb-utóbb saját maga pusztul majd el, anélkül, hogy az orosz

hatóság felszámolta volna. Az oroszosítás eszköze volt a hittan oktatás is, 1878. március 2-án

a közoktatási minisztérium rendelete kimondta, hogy idegen felekezetek vallástanítása már

nem rendes tantárgy az iskolában, csak szülők, vagy gyámok oktathatják, de iskolaidőn kívül

tartható a vallásoktatás az iskola épületében is, de csak orosz nyelven.109 Ezek alapján

elmondhatjuk, hogy az orosz kormányzat minden eszközzel törekedett a lengyel elem

elnyomására, és beolvasztására, ugyanez volt a helyzet a vallás kérdésében is.

A Religio szerint Oroszországban vallási türelem volt hatályban, de nem a katolikusok

számára, a lakosság 1 200 000 lengyelt számlált, akik túlnyomórészt ezt a vallást követték,

viszont sem papjuk, sem templomuk nem volt, de ha lett is volna pap, akkor is az életét

kockáztatta volna a misézéssel. Erős oroszosítás folyt az élet minden területén, orosz

hivatalnokokat telepítettek be, kényszeríttették az áttérést az ortodoxiára, orosz nyelven kellett

tartani az istentiszteletet is. Kezdetben a szentpétervári katolikus zsinat gyakorolt felettük

névleges joghatóságot, ellenjegyezte a bevezetett intézkedéseket, de ténykedésük miatt a pápa

kiátkozta őket, ezért ekkoriban már csak adminisztratív ügyekkel foglalkoztak, ennek ellenére

az orosz állam még erőszakosabban lépett fel a katolikusokkal szemben. A térítéseket a

megtért unitusok között is folytatták, ennek egyik eszközét a kozákok jelentették. Ők a más

vallású embereket a templomba terelték össze, és a gyermekeket elvitték az ortodox pópához

megkeresztelni. Az áttértek közül többen nem őszinte meggyőződésből írták alá az áttérési

nyilatkozatot, hanem mert életüket féltették.110 Ez nem is elképzelhetetlen, hiszen a minimális

jogbiztonságot, csak az ortodox vallás tudta a lengyel nemzetnek biztosítani. Ezt bizonyította

a Magyar Állam egyik cikke is, melyet a Golosz c. orosz lap kivonatolásaként közölt. Eszerint

voltak áttért lengyelek, akik még mindig a katolikus vallást gyakorolták, ezekre vonatkozott a

Büntetőtörvénykönyv 190. osztálya, mely megtiltotta, hogy az ortodox szülők a gyermekeket

más egyházban kereszteljék meg, ha még is megtették 8 és 16 havi fogság szabható ki

rájuk.111 Az ellenszegülőkkel szemben kegyetlenül felléptek, nemcsak fogságra ítélhették, de

gyakran életükkel fizettek vallásuk megőrzéséért az újságok tanúsága szerint. A Politikai

Ujdonságok szerint Chełm püspökség egyik falvában a parasztok titokban még mindig a

108 Religio 1876. június 21. (XXXV./50.) Orosz-Lengyelország. 109 Religio 1878. március 23. (XXXVII./24.) Oroszország. 110 Religio 1876. október 11. (XXXV./30.) Orosz-Lengyelország. 1876. november 18. (XXXV./41.) Orosz-Lengyelország. 111 Magyar Állam 1877. január 6. (XVIII./4-5084.) A katholicismus Oroszországban.

görög katolikus vallást gyakorolták, amit az ortodox pap felfedezett, és a rendőrkapitány

segítségével próbálta őket jobb belátásra bírni. Az eset odáig fajult, hogy a községbe

kirendelték a katonaságot is, az ellenszegülők nagy részét megölték, a megmaradt lakosságot

pedig Szibériába száműzték.112 Nem tudni mennyi az igaz és mennyi nem, ebből a történetből,

de az orosz vallásüldözés ténylegesen hatalmas méreteket öltött, de nehéz elfogadni, hogy a

falu egész lakosságát Szibériába száműzte volna az orosz kormányzat, hacsak mindezt nem

elrettentésnek szánták.

A térítések erőszakosságára mutatott rá a Religio c. folyóirat cikke is, melyet a Kuryer

Poznánski c. porosz-lengyelországi újságból vett át, a cikk írója járt a megtérített podlasiei-i

falvakban, ahol a megtéréseket motiváló golyók nyomai ottjártakor is láthatóak voltak. Egy

szemtanú beszélte el neki, hogy a kozákok ezredenként indultak eltiporni azokat, akik nem

akartak megtérni, ha a lovak alól még sikerült kimenekülniük, akkor leszúrták őket. A

katolikus falvakat katonaság szállta meg, kémek járták a településeket, akik a gyanús

eseményeket orosz feljebbvalóiknak jelentették.113 Felvetődik a kérdés, hogy nem túlzóak-e

ezek az adatok, hiszen 1877-ben Oroszország már hivatalosan is háborúban állt, honnan lett

volna elég katonája arra, hogy Lengyelországban erőszakos térítéseket folytasson? De hasonló

kegyetlenkedések leírásával több újságban is találkoztam,114 ez a tény arra enged

következtetni, hogy az elkövetett kegyetlenkedéseknek volt realitásuk, még akkor is, ha az

ekkor publikált adatok korábbi időszakra vonatkoztak.

A Magyar Állam c. katolikus napilap odáig merészkedett, hogy a lengyelországi

állapotokért egyenesen a protestantizmust vádolta, mivel véleménye szerint a protestantizmus

bűne volt Lengyelország megsemmisítése, mivel feldúlta az ország vallási békéjét és

egyneműségét, ezáltal vallási viszályokat idézett elő, melyek pártoskodáshoz vezettek a

nemzeten belül. A felosztást is egy protestáns állam (Poroszország) kezdeményezte, az

ortodox Oroszországhoz csatlakozva. De a vesztfáliai békerendszer is vétkes volt, hiszen

ezután kezdődött meg a volt katolikus államokban a pápa nélküli, sőt elleni diplomáciai

működése, és a lap véleménye szerint ezek azok az okok, melyek Lengyelország jelenlegi

helyzetéhez vezettek. A lengyelek egyik reményének a pápát tartotta, mivel ő nevén merte

nevezni az orosz kegyetlenségeket, ezáltal „a gyilkos kard élét hathatósan szokta

112 Politikai Ujdonságok 1877. március 14. (XXIII./11.) Orosz kegyetlenkedések Lengyelországban. 113 Religio 1877. április 7. (XXXVI./28.) 114 Hasonló tudósítások jelentek meg: Politikai Ujdonságok 1877. április 25. (XXIII./17.) Vallásüldözés Oroszországban. Hon, reggeli kiadás, 1877. június 13. (XV./148.) A lengyelországi katholikusok ügye.

tompitani.”115 A pápa ténylegesen próbált tenni a katolikusok érdekében ezért diplomáciai

tárgyalásokat is folytatott több olyan lengyel püspök ügyében, akik az 1863-as felkelés óta

még mindig börtönben ültek. A tárgyalások eredményeként egy lengyel püspököt

visszahelyeztek javadalmaiba, de az orosz kormányzat a vallási türelemért cserébe elvárta

volna, hogy a miséket orosz nyelven tartsák meg. Arról, hogy miként reagált a pápa az orosz

követelésekre nincs egyértelmű adat, a lengyel katolikusok tagadták, hogy elfogadta volna

azokat,116 viszont az tény, hogy a két állam között fennálló viszony ezután sem javult. Sőt

1878-ban odáig fajult a helyzet, hogy Pápai Állam megszakította a fennálló diplomáciai

kapcsolatait az orosz állammal, mivel annak ügyvivője Uruszov herceg azokat az okmányokat

nem továbbította kormányzatnak, melyek felhívták a figyelmet, a lengyel katolikusokat ért

jogtalanságokra, és kérték őket, hogy változtassanak a fennálló állapotokon. Az ügyvivő két

hét múlva visszaadta az iratokat a Vatikánnak, azzal a megjegyzéssel, hogy kormánya nem

fogad el leckéztetést senkitől. Ekkor felmerült, hogy a lengyel egyházmegyéket kivonják

Oroszország felügyelete alól, de ez valószínűleg még nagyobb mérvű orosz brutalitást váltott

volna ki, de ezzel helyreállhatott volna az egyház szellemi függetlensége, mely az anyagi

függetlenség előfeltétele volt.117

Az új pápa, XIII. Leó (1878-1903) is megpróbált közbenjárni a szentpétervári udvarnál a

lengyelek érdekében. Megválasztása után a sajtó szerint IX. Pius leveléhez hasonlót küldött a

cárnak, melyben kérte, hogy biztosítsa az alattvalóinak lelkiismereti- és vallásszabadságot. Az

uralkodó válaszában megfogalmazta, hogy a vallási türelem Oroszországban a politikai

hagyományok és a nemzeti szokások alapján szentesített elv,118 eszerint tehát már létezett a

vallási tolerancia. Vagy eltitkolták az igazságot, mint a cikkíró is feltételezte, vagy sajátosan

értelmezték a vallási türelem fogalmát.

Oroszország mindeközben a Balkánon a keresztények védnökének szerepében

tetszelegett, a cár kiáltványában is megfogalmazta, hogy az orosz hadsereg a keresztényeken

akar segíteni. „És ha a czárban oly hő a buzgalom a keresztény népeknek sorsa iránt más

államban, akkor hinni kellene, hogy saját keresztény alattvalói iránt a szeretet és türelmesség

vezérli egyedül a czár politikáját.”119 Ezt írta 1877-ben a Pesti Napló utalva arra, hogy ha

külföldön a vallási tolerancia jegyében jár el Oroszország, akkor nem ártana ezt saját területén

115 Magyar Állam 1877. június 16. (XVIII./136-5216.) A pápa, Lengyelország és a keleti kérdés. 116 Magyar Hirlap 1877. július 22. (I./181.) Muszkaországból. 117 Tájékozó 1878. február 15. (11.) Egyházpolitikai áttekintés/Oroszország és a Szentszék. 118 Budapest 1878. március 29. (II./86.) Egy uj muszka hazugság. 119 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1877. április 26. (XXVIII./101.) Muszka humanismus.

is megvalósítania. Ellenben másról tanúskodtak az angol parlament elé terjesztett iratok, ezek

az 1871 és 1876 közötti lengyel állapotokat mutatták be. A kiadott rendeletek szerint a más

hitű egyházakat az ortodox egyháznak kell alárendelni, meg kell indítani a térítést, az ellenálló

papokra pedig büntetést kell kiszabni, illetve inkvizíciós bíróságot kell felállítani. A térítés

eszközei a vérontások, a kínzások, a kényszermunka és a száműzetés voltak. „De azért a

nemeskeblü czár mégis jogositva érzi magát a törökországi keresztények sorsának javitása

végett Oroszország és egész Európa nevében hadat üzenni.”120 Hasonló véleményt

fogalmazott meg a katolikus sajtó is a vallási türelem, és Oroszország balkáni fellépése

kapcsán.121

Összességében elmondható, hogy az orosz fennhatóság alatti lengyel területek helyzete

mind politikailag, mind vallásilag is elkeserítő volt. Még az alapvető politikai jogokkal sem

rendelkeztek, vallásilag elnyomták őket, és csak egy európai állam állt ki mellettük, a Pápai

Állam, ezenkívül még Franciaországban reménykedhettek Az emigráció mindent elkövetett,

hogy európaivá szélesítse a lengyel ügyet, mely ugyan többször eljutott az angol parlamentbe,

de érdemleges akciókat, vagy támogatást nem sikerült szerezniük ügyükhöz. A háborúhoz

fűzött reményeik sem teljesültek, helyzetük nem javult, és a nagyhatalmak a berlini

kongresszuson sem vették figyelembe érdekeiket. A magyar sajtóban megjelent cikkek

alapján egyértelműen állítható, hogy függetlenül attól, hogy kormánypárti, vagy ellenzéki

újságról van szó mindegyik erősen szimpatizált, és együtt érzett a lengyel nemzettel, illetve

elítélte Oroszország elnyomó politikáját.

6. Belpolitika

6. 1. Az államszervezet

Az orosz állam berendezkedésének alapjairól tudjuk, hogy a cári autokrácia határozta meg

a mindennapokat, és az egész államgépezetet. Nem volt választott kormány, ennek ellenére a

magyar lapok sokszor úgy utaltak az orosz kormányra, mintha az, demokratikus alapokon

szerveződött volna, és nem a cár, illetve a hivatali szabályzat alapján kerültek volna emberek

az egyes tisztségekbe. Véleményem szerint indokoltabb a kormány helyett a kormányzat szó

használata, ebből kifolyólag érdemes megnézni, hogyan gondolkodtak az orosz

államszervezet felépítéséről a lapok és mennyiben volt helyes, avagy helytelen leírásuk.

120 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1877. április 26. (XXVIII./101.) Muszka humanismus. 121 Ilyen vélemények fogalmazódtak meg: a Magyar Állam 1877. január 6. (XVIII./4-5084.) A katholicismus Oroszországban, illetve a Religio 1876. november 18. (XXXV./41.) Orosz-Lengyelország c. cikkeiben is.

Az orosz trón az 1797-es törvény122 alapján öröklődött, mely az elsőszülöttséget tekintette

mérvadónak, és meghatározta, hogy nők csak akkor kerülhetnek a trónra, ha a férfiág kihalt.

Az 1820-as pótcikkely arról rendelkezett, hogy csak törvényes utódra lehetett örökíteni a

trónt.123 Az 1797-es törvénycikk ténylegesen szabályozta az öröklés rendjét, de a sajtó nem

foglalkozott jelentőségével, mivel ez váltotta fel az 1722-es I. Péter által hozott törvényt, mely

lehetővé tette, hogy az uralkodó kijelölhesse utódát, akinek nem feltétlenül kellett az

elsőszülött fiúnak lennie, de még az sem volt kikötve, hogy csak férfi lehetett az utód. Az

1797-es cikkellyel viszont visszaállították a törvényes öröklést, melybe már nem volt

beleszólása az aktuális uralkodónak.

A cár volt a törvényhozás forrása, ő a legfőbb közigazgatási hatalom, minden hatóság az ő

nevében járt el. A hatóságokat három csoportra lehet felosztani ezek; a felső, nagy birodalmi,

a közép vagy kormányzósági, illetve a kerületi vagy városi hatóságok voltak. A Birodalmi

Tanács különböző osztályokra tagolódott, ide kerültek a törvényjavaslatok, s innen

továbbították ezeket a cárnak. Az intéző Szenátus képviselte a legfőbb polgári hatóságot, míg

a legfelsőbb zsinat az egyház ügyeivel foglalkozott. A hivatali hierarchia csúcsán állt a cári

kancellária.124

Közigazgatási téren az ország 76 kormányzóságra, és 15 vidékre tagolódott, melyeknek

legfőbb hatóságai a miniszterek közvetlen közegei voltak. Léteztek kerületi közegek, ahol

néhány hivatalnokot a kerület lakossága választott.125 Gondolva itt a Sándor által létrehozott

zemsztvóra, illetve a városi dumákra.

Az orosz szabadelvű elképzelést nem tudta komolyan venni a sajtó, véleményük szerint

Oroszországban nem lesz parlament, mert elképzelhetetlen az, hogy a cár akaratát

alárendeljék a nép akaratának. A kormánypárthoz kötődő Hon a II. Katalin mit akart által

összehívott törvényelőkészítő bizottság126 működését hozta fel példának, melynek nem volt

122 Ezt 1797. április 5-én adta ki I. Pál cár, aki ezzel kívánta biztosítani a hatalom öröklődésének biztonságos folytonosságát. A cárnak ezután nem állt jogában kinevezni utódát, így a hatalom a primogenitúra alapján öröklődött, így az aktuális uralkodó már nem zárhatta ki a dinasztia egyik tagját sem az öröklésből. Emellett a rendelet kimondta, hogy nők csak abban az esetben kerülhetnek hatalomra, ha a férfiág kihalt. In: Az újkori orosz történelem forrásai XVIII. század, Főszerk.: Szvák Gyula. Pannonica, Budapest, 2006. (Törvény a trónöröklés rendjéről) 157-158. 123 Hon, reggeli kiadás, 1877. április 19. (XV./94.) Oroszország állami szervezete. 124 Hon, reggeli kiadás, 1877. április 19. (XV./94.) Oroszország állami szervezete. 125 Hon, reggeli kiadás, 1877. április 19. (XV./94.) Oroszország állami szervezete. 126 A cárnő célja a bizottság összehívásával az volt, hogy a felvilágosodás tételeit alkalmazva az orosz viszonyokra új törvényeket alkosson meg, hogy Oroszországot egy európai legitim, alaptörvényeken nyugvó államként mutathassa be a fejlett nyugatnak. A bizottság egybehívása mindenképpen az I. Péter által megkezdett modernizáció folytatásaként értelmezhető, bár működése nem járt eredménnyel. In: Szvák 2006, (Az új törvénykönyv tervezetét előkészítő bizottságnak szóló utasítás) 93. A kutatók között az a vélemény is

eredménye, és végül a cárnő fel is oszlatta, mert kitört a háború az Oszmán Birodalommal,

így Katalin demokratikus reformjaiból nem lett semmi. A lap levonta a helyzethez illő

következtetést, az oroszok a parlament hiánya miatt a törököket fogják a végén hibáztatni…127

1877-ben jelent meg az a hír a sajtóban, hogy belpolitikai mozgalmak miatt jelentkezett

Oroszországban az alkotmányosságra való törekvés. A kormányzat az alkotmányhoz, vagy a

képviseleti rendszerhez közeledett. A cár kijelentette, hogy személyesen nem ellenzi az

alkotmányos reformokat, de a háború miatt nem alkalmas az időpont a belpolitikai kérdések

mélyreható megvitatásához, de a békekötés után haladéktalanul foglalkoznak majd vele.128

Feltesszük, hogy a hír igaz, Sándor tényleg ebben a hangnemben nyilatkozott, alkotmányt

ígért, melyet az októberi hírek is igazoltak, melyek szerint állítólag ekkor már Gorcsakov az

alkotmány kidolgozásával foglalkozott, mely a tervek szerint nem fog hasonlítani az európai

modern formákhoz, hanem a tényleges orosz viszonyok határozzák meg mibenlétét, ebben

kijelölik majd a történeti jogok és előjogok helyét is a híradások szerint.129 Jelent ez valamit?

Semmit, a cár nyilatkozott, talán a folyamat ténylegesen elindult, de megvalósítás a terveket

nem követte. Továbbra is a hírek valódiságának képzetében maradva felhívom a figyelmet két

dologra. Az első a cikkek publikálási ideje, mely 1877 nyara és ősze között történt meg, ekkor

a Balkánon megakadt az orosz támadás, Plevnánál hatalmas veszteségeket szenvedett a

hadsereg, a másik az aktuális belpolitikai helyzet; forradalmi mozgalmak tarkították

Oroszországot. A rendteremtés nem volt teljes és nem bizonyult tartósnak sem, kellett valami,

amiben az emberek reménykedhettek, valami, amiért a mozgalmak felléptek, és ez a rendezés,

az alkotmány volt. Tudjuk, hogy a cár a lengyeleknek is hasonlóan nyilatkozott, amikor

kijelentette, hogy a háború után hajlandó megvitatni problémáikat, és rendezni a viszonyokat.

Véleményem szerint a liberális átalakításra vonatkozó deklarációkat, illetve magát az

alkotmány tervét csak az aktuálpolitika motiválta. Nehezen venném komolyan az orosz

alkotmányos monarchia tervezetét, tehát ebben mindenképpen egyetértek a korabeli sajtóval.

A magyar sajtó számomra egyik legmeglepőbb cikke az Igazmondó c. lapban jelent meg

Pártok Oroszországban címmel. Az elnevezés számomra a politikai pártok képzetét teremtette

meg, és úgy is írtak ezekről a –csoportokról, mintha Oroszországban tényleges fennálló

meggyökeresedett, hogy a cárnő így tesztelte uralmának szilárdságát, hogy voltak-e olyan erők a birodalomban, melyek komolyabban veszélyeztetnék uralmát, más vélekedések szerint komolyan gondolta a reformokat. In: Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001, 285. 127 Hon, esti kiadás, 1877. február 7. (XV./34.) Egy parlament Oroszországban. 128 Igazmondó 1877. június 3. (XI./22.) Vegyes hírek. 129 Politikai Ujdonságok 1877. október 31. (XXIII./44.) Külföldi krónika/Orosz alkotmány.

parlamentáris demokrácia lenne, melyben különböző elvek mentén szerveződő pártok

irányítanák az országot, ez természetesen nem állta meg a helyét a korabeli orosz

viszonyokban. A cikk négy kategóriát hozott létre, ezek közül az első a kormányi elnevezést

viselte, ezt a cár akarata irányította, tehát egyszerűen az autokrácia hívei által alkotott

csoportnak nevezném. A következő a nemzeti, melynek élén Miklós nagyherceg állt, ennek

hívei a hadseregben, a klérusban és a fiatal hivatalnokok között voltak fellelhetőek. Hogy mit

képviselt, mit nem, tisztázatlanul maradt, ugyanúgy, mint elnevezésének eredete is. A

szocialisztikus forradalmi párt egy újabb külön csoportot alkotott, ide gyakorlatilag azok az

oroszok tartoztak, akik ellenezték a fennálló hatalmi berendezkedést. Az utolsó csoport a

legérdekesebb, külön elnevezése nem volt, én érdekeltség nélküli pártnak nevezem, azokat

sorolták ide, akik az első három csoporthoz nem tartoztak. Furcsa módon a lap ide sorolta az

összes nemzetiséget, a lengyelektől kezdve a balti németeken és a finneken keresztül a

kaukázusi népekkel bezáróan,130 mintha köztük nem lehetne valaki a szocialisztikus

forradalmi párt, vagy az autokrácia híve. Ha feltesszük, hogy a cikk tényleg a fennálló

politikai pártokról értekezett, akkor miért nevezte ez a lap is a többivel egyetemben

elképzelhetetlennek Oroszország liberalizációjának vízióját? Véleményem szerint itt

semmiképp sem beszélhetünk a szó szoros értelemben véve politikai pártokról. Ellenben ha

nem politikai pártként értelmezzük a csoportokat, hanem politikai érdekegyezés alapján

létrejött csoportosulásokként, akkor a lap tévedését nem nevezném olyan nagynak, mintha

tényleg elhitték volna, hogy 1877-ben pártok léteztek volna Oroszországban, sőt nem is egy,

mindjárt négy. Feltevésem ellenére a nemzetinek nevezett csoportosulás szerveződési elve, és

célja számomra tisztázatlan, sőt a nemzetiségek távolmaradását a többi csoportosulástól sem

értem, mivel ha megvizsgáljuk az ő oldalukról a dolgot, akkor azt láthatjuk, hogy a különböző

népek nem ugyanazokkal, hanem maximálisan is csak hasonló követelésekkel léptek fel, de

egy közös politikai csoportot nehezen tudnék köztük elképzelni, főleg ha eltérő viszonyaikat

és helyzetüket is számításba vesszük. Az államszervezet után megvizsgálom azt, hogy milyen

publikációk láttak napvilágot az orosz társadalomról.

6. 2. A társadalom

A témában a sajtó nem publikált az orosz társadalmi osztályokról, vagy a hierarchiáról, de

egy általános jellemrajz mindenképpen összeállítható a cikkekből. Az orosz társadalom

hagyományos rétegződése egyébként is ismert. Fontosabb számomra az, ahogy a sajtó látta a

társadalmat. 130 Igazmondó 1877. június 24. (XI./25.) Pártok Oroszországban.

A lapok között a legfontosabb közös vonást az orosz erkölcsi és társadalmi süllyedés

alkotta, mely minden történelmi periódusban az orosz történelem részét képezte, ilyenek

voltak az összeesküvések, a palotaforradalmak és a parasztlázadások. Ezeket a kormánypárti

Hon összefoglaló néven vibrióknak nevezte, véleménye szerint ezek előbb-utóbb összedöntik

az Orosz Birodalmat.131 A Budapest szerint ingott a Romanov trón a háború okozta belső

megmozdulások miatt. „Oroszország népe kezdi belátni, hogy elég volt már százezreknek,

millióknak elhullani egy ember szeszélye miatt. […] milliók akarják jogaikat érvényesíteni

egyesek ellenében.”132 A lap szerint a műveletlen nép csak eszköz volt a hatalom kezében, de

kezdte felismerni, hogy helyzete nem különbözött az igába fogott állatokétól, és feléledt

köztük a szabadság utáni vágy, hiszen megértette a nép, hogy „a föld amelyen lakik nemcsak

föld, hanem haza is.”133 Megjelent köztük az emberek egyenlőségének eszméje is, már nem

tartották jogosnak az elnyomást, melyben addig éltek, mivel minden hatalom a néptől

származott a divatos eszmeáramlatok szerint. Ezen eszmék megjelenésében valószínűleg a

nyomor és munkanélküliség is közrejátszott, mivel pangott a kereskedelem, a földbirtokosok

is elszegényedtek, és az elégedetlenség napról-napra fokozódott. Kezdték felismerni, hogy

helyzetük megváltoztatásához szükséges a reformok bevezetése. Még csak gyenge szellőként

jelentkeztek a követelések, de ez csak az előszele egy hatalmas viharnak, mely felkavarja

majd Oroszországot. Lehet, hogy a nép műveletlen, de a lap úgy vélte innen „fog a

mennyrázó fergeteg kerekedni, mely ha megvalósul bömbölve végig az ó-világon.”134

A háború miatt tényleg megnőtt Oroszországban a zavargások száma, mely konkrét

veszélyt jelentett, ezekkel szemben csak egyetlen eszközt, a rendőrséget lehetett felhasználni,

de erről más helyen szólok. Akármekkora is volt ekkor az elégedetlenség, a változások, a

társadalmi robbanás csak a XX. században érte el Oroszországot, amikor a bolsevikok

átvették a hatalmat, bár a társadalmi forradalom nem terjedt át Európa más területeire a lapok

által jósoltakkal ellentétben.

6. 3. Mozgalmak

„Kívül háboru, belül forradalom, ez a nemezis iszonyu bosszuja Plevnáért és San-Stefanóért!”135

131 Hon, reggeli kiadás, 1877. február 11. (XV./38.) Az orosz vibriók. 132 Budapest 1878. április 26. (II./113.) Forrongások Oroszországban. 133 Budapest 1878. április 26. (II./113.) Forrongások Oroszországban. 134 Budapest 1878. április 26. (II./113.) Forrongások Oroszországban. A témában lásd még: Igazmondó 1877. szeptember 23. (XI./38.) A hangulat Oroszországban. 135 Budapest 1878. április 15. (II./108.) Az orosz vulkán.

Az 1870-es évek Oroszországban a zavargások évtizede volt, ezt szemlélteti a fejezet

mottója, melyből erős ellenérzést tapasztalhatunk az ország háborús politikája és győzelmei

iránt. Több politikai pernek és zavargásoknak lehetünk tanúi a korban. Az államhatalmat és a

társadalmat különböző mozgalmak ásták alá, melyek közül a legjelentősebb a nihilisták136

szervezkedése volt. Még a háború kitörése előtt jelentkezett a mozgalom Szentpéterváron, a

szervezet politikai forradalmat akart kirobbantani az Orosz Birodalomban. Az ellenük

lefolytatott vizsgálatok a sajtó értesülései szerint azt mutatták, hogy ha fel akarják számolni a

mozgalmat, akkor a társadalom felétől kellene megszabadulniuk.137 Ez véleményem szerint

mindenképp túlzó becslés volt, de tény, hogy a nihilista mozgalom a ’70-es években már igen

kiterjedt volt, több pert indítottak a szervezet tagjai, vagy vélt tagjai ellen.

1876 februárjában tudósítottak a lapok az első perről, mely 2000 nihilistát érintett. Az

ügyet Szentpéterváron tárgyalták, de a vádlottakat a birodalom különböző részeiben

tartóztatták le.138 A Szegedi Lapok a per végkimeneteléről a következően vélekedett „ugy

látszik, hogy Szibéria lakosainak száma tetemesen meg fog szaporodni.”139 A nihilisták

többször kifejezték elutasító véleményüket a kormánypolitikával kapcsolatban. Ennek egyik

esete volt 1876. december 19-én a szentpétervári Kazany székesegyházbeli zavargás. A

megmozdulásban orvostanhallgatók, polgárok és kereskedők fiai, parasztok, nemesek, és nők

vettek részt. Ezek megzavarták az istentiszteletet, majd a szemben levő térre vonultak, azt

hitték, hogy kormányellenes tüntetés fog kirobbanni.140 A Politikai Ujdonságok úgy értesült,

hogy a tüntetés valójában Nyikolaj Csernisevszkij141 tiszteletére történt. Az egybegyűltek imát

mondtak egészségéért, majd a térre vonultak, ahol valaki beszédet mondott Csernisevszkij írói

erényeiről, és ismertette elveit a munkások helyzetéről.142 Az események után többeket

letartóztattak, majd vizsgálat indult ellenük.143 A Pesti Napló tudósítása szerint nem a

rendőrség, hanem a „czárhoz hű nép” fojtotta el a tüntetést, a rendőrség nyolcvan embert

letartóztatott, sokaknak közülük revolvere volt, de nem használták a fegyvereket. Moszkvában 136 A nihilista kifejezés valójában a forradalmi demokratákat jelentette. Az elnevezés Ivan Turgenyevtől származott. In: Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001, 406-407. 137 Budapest 1878. április 15. (II./108.) Az orosz vulkán. 138 Politikai Ujdonságok 1876. február 16. (XXII./7.) Mi ujság?/Nagy politikai pör. 139 Szegedi Lapok 1876. február 20. (IV./8.) Vegyes. 140 Igazmondó 1877. február 4. (XI./5.) Keleti ügyek. 141 Nyikolaj Csernisevszkij: a forradalmi demokraták első nemzedékének központi alakja, közíróként ismert, emellett filozófiával foglalkozott. A forradalom híve volt, mely majd eltörli a fennálló rendszert. In: Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001, 406-407. 142 Politikai Ujdonságok 1877. február 7. (XXII./6.) Külföldi krónika/Az orosz soczialisták pöre. 143 Egyetértés 1876. december 22. (X./304.) Ujdonságok.

a hírek szerint a nyár óta több nihilistát börtönbe zártak, a lap úgy vélte, hogy a

megmozdulások elkerülése végett szükséges volna a tanulók nagyobb ellenőrzése.144 A

Magyar Hirlap arról tudósított, hogy a székesegyházbeli akció mögött sokkal nagyobb

formátumú dolog állt, mint ami végül kisült belőle, mert a rendőrség sikeresen gátat vetett

neki. A fiatalság csak eszköze volt a mozgalomnak, arra számítottak, hogy segítséget kapnak,

de társaik cserbenhagyták őket. Az esemény miatt a cár bizalma megrendült a hadseregben,

mivel úgy gondolták, ott található a legtöbb összeesküvő, de nem kezdtek el utánuk kutatni.145

Ugyanez a lap úgy vélte, hogy az orosz nihilisták a párizsi kommunisták egyik rokon vállfaja

volt, akik nem voltak megelégedve a fennálló társadalmi renddel, ezért annak megbontására

törekedtek, és ha kiadták a hadparancsot, fel fognak lázadni.146 Ebben a kormánypárti Magyar

Hirlap tévedett, a nihilisták még nem a kommunizmus elveit követték, bár tény, hogy sok

szempontból tekinthetők annak előfutárának is, de az mindenképpen igaz, hogy a fennálló

rend megbontására törekedtek. Másrészt a várt lázadás sem következett be, bár forradalmi

megmozdulások zajlottak, de a fennálló rendet egyiknek sem sikerült lerombolnia. A

megmozdulások miatt a harmadik ügyosztály erélyesebb tevékenységbe fogott a nagyobb

városokban. Harkovban többen meghaltak és megsebesültek a rendőrség fellépése miatt.147

A letartóztatottakat azzal vádolták, hogy ők idézték elő a csoportosulást, a kormányellenes

beszédeket lelkesen fogadták, Zemlja i volja (föld és szabadság)148 feliratú zászlót

lobogtattak, illetve arra biztatták a tömeget, hogy az vegyen részt a tüntetésben. Emellett a

házkutatások során tiltott iratokat és nyomtatványokat találtak náluk.149 A perbe fogottak

közül csak három embert mentettek fel, a többieket kényszermunkára ítélték, nagyrészt

Szibériába száműzték.150 A pert a nihilisták arra használták fel, hogy programjukat minél

szélesebb társadalmi réteggel ismertessék meg, így nem meglepő, hogy ez a magyar sajtóban

is megjelent. Az okmány hűen jellemezte szervezetüket, elveiket, melyek alapján a

kormányzatot meg akarták buktatni. Kimondták a tagok egyenlőségét, köztük a teljes

144 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1876. december 25. (XXVII./312.) Nihilista mozgalom feléledt Oroszországban. 145 Magyar Hirlap 1877. január 3. (I./2.) A muszka összeesküvők. 146 Magyar Hirlap 1877. január 10. (I./8.) Muszka baj! 147 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1877. január 11. (XXVIII./9.) Legujabb. 148 Zemlja i volja: a Szovremennyik-körből kivált csoport, mely a parasztsággal történő kapcsolatfelvételben és a műveltség vidéki terjesztésében gondolkodott, ezzel léptek színre a narodnyikok, akik a parasztság felvilágosítását és forradalmasítását tűzték ki szervezetük céljául. Közéjük tartozott többek között Mihail Bakunyin is. In: Bebesi 2011. 59. 149 Igazmondó 1877. február 4. (XI./5.) Keleti ügyek. 150 Politikai Ujdonságok 1877. február 14. (XXIII./7.) Külföldi krónika.

szolidaritást, a teljes bizalmat és a nyíltságot minden szervezeti ügyben. Az új tagok felvételét

minden tagnak jóvá kellett hagynia. Csak elkötelezett emberek lehettek szervezetük tagjai,

melyhez elengedhetetlen volt az önfeláldozás és a titoktartás. Minden tag köteles volt a

forradalmi tevékenység legalább egy fő funkciójában részt venni. A társaság engedélye nélkül

nem lehetett elhagyni a lakóhelyüket, és személyes vagyonuk sem lehetett, de a forradalmi

tevékenység módját minden tag maga választhatta meg, és vállalnia kellett, hogy csak a saját

nevében cselekedik. Az elvek terjesztésének módja lehetett egyszerű beszélgetés, könyvek

átadása, felvilágosítás, a rábeszélés és különféle körök alapítása a társulaton kívül.151 Ez

számomra sokkal inkább működési szabályzat volt, mint program. Megismerhettük belőle

elveiket, a felvétel módját stb. de nem hallunk arról, hogy milyen tényleges reformokat

tartanak szükségesnek, ha megdöntötték a fennálló hatalmat, sőt az újrarendezés elveit sem

tisztázta az okmány. A sajtó valószínűleg a programjuk helyett tévesen a szervezeti

szabályzatukat publikálta.

A kormánypárti sajtó újabb nihilista felkelésről tudósított 1877 őszén. A Magyar Hirlap

szerint falragaszok jelentek meg Szentpétervár utcáin a következő felirattal: „Le a czárral,

halál minden zsarnokra.”152 A falragaszok megindokolták azt is, hogy miért szükséges a cár

leváltása,153 de a lap ezt nem tartotta közlésre érdemesnek. A Hon egy tervezett felkelésről

tudósított, a lap szerint a rendőrség kiterjedt összeesküvést fedezett fel, ezért több embert

elfogtak, másokat rendőri felügyelet alá helyeztek. De a lap szerint hiába lépett fel hatékonyan

az orosz rendőrség, még így is valószínű, hogy a háború befejezése után Oroszországban kitör

a forradalom, hiszen a mostani megmozdulásoknak is az egyik legfőbb oka, hogy a hadsereg

legnagyobb része a harctéren van, ha a háború alatt törne ki a forradalom, a kormányzat nem

tudna a leveréshez megfelelő mennyiségű csapatot mozgósítani, mivel sok katona elesett a

Balkánon.154 Bizonyos szempontból igaza volt a lapnak, de a forradalom mégsem tört ki, sem

a háború alatt, sem azután, így nem tudtuk meg, hogy lett-e volna elég ereje a kormányzatnak

egy általános forradalom leveréséhez.

A konzervatív Magyar Állam is hasonló mozgolódásokról számolt be. Kronstadtban

állítólag egy összesküvést fedeztek fel, melynek célja a nyikolajevi hajógyár elfoglalása volt.

151 Hon, esti kiadás, 1877. március 15. (XV./65.) Az orosz nihilisták programmja. 152 Magyar Hirlap 1877. szeptember 18.(I./237.) A „Magyar Hirlap” magántáviratai/Szentpétervár, szeptember 17. 153 Magyar Hirlap 1877. szeptember 18.(I./237.) A „Magyar Hirlap” magántáviratai/Szentpétervár, szeptember 17. 154 Hon, esti kiadás, 1877. október 23. (XV./273.) Budapest, október 23.

A hírre Szentpétervárról egy zászlóalj matrózt rendeltek ki a kormányépületek védelmére, a

szervezkedés vezetőit letartóztatták. Egy másik akcióra Moszkvában került sor, ahol elfogtak

egy egész fegyverszállítmányt, melyet ócskavas címen szállítottak a nihilistáknak.155 Kijevben

egy forradalmi társaság nyomdáját fedezték fel, mely röpiratokat sokszorosított. A szervezet

célja a lapok szerint a Romanov-dinasztia trónfosztása volt. Emellett zavargások törtek ki

Szaratovban és Kazanyban is, ahol véres összetűzésekre került sor a lakosság és a rendőrök

között. A megmozdulás előkészítését a nihilisták számlájára írták, de a szervezés

hatékonyságához kétségtelenül hozzájárult a nyomor és a gazdasági hanyatlás megjelenése

is.156

1877. október, újabb hatalmas per indult a nihilisták ellen, melyet a szakirodalom157 csak

a 193-ak pereként ismer. A per október 30-án vette kezdetét, nemcsak a vádlottak, hanem a

tanúk száma is jelentős volt, az ügyészség 472, a védők 150 tanút hívtak a tárgyalásra. Teljes

zűrzavar uralkodott, mindennaposak voltak az állítólagos nihilisták letartóztatásai is. Az

Igazmondó szerint „Oroszországban már most az olyan embereket is nihilistáknak nevezik,

kik azt a borzasztó büntettet követik el, hogy alkotmányt követelnek.”158 A megmozdulások

mindenképpen lehetőséget biztosítottak az orosz kormányzatnak, hogy a nem kívánatos

elemeket félreállítsák az útból. Az ellenük felhozott vád az volt, hogy meg akarták dönteni a

fennálló viszonyokat és törvényeket, illetve céljaiknak több hívet szereztek. A bíróság zárt

tárgyalást rendelt el, de a védők és a vádlottak ragaszkodtak a nyílt tárgyaláshoz, ezért a

vádlottak megpróbálták elhagyni a termet, melyet csak az őröknek sikerült

megakadályozniuk. Ezután elvezették a vádlottakat, és a törvényszék elnöke elnapolta a

tárgyalást.159 Ez az utolsó tudósítás a perről a magyar sajtóban. A tárgyalás csak a következő

év elején zárult le, a vádlottak kisebb részét börtönbüntetésre ítélték, a többségüket

felmentették, de a rendőrség ekkor közbelépett, és közigazgatási úton száműzték őket.160

A magyar és a külföldi sajtóban is nagy visszhangot keltett Vera Zaszulics pere, aki

megsebesítette Trepov rendőrfőnököt. Az ügy Oroszországot is megrázta. Vera Zaszulics

saját vallomása szerint szülésznő volt. Egy moszkvai magánintézetben nevelkedett, ahol

155 Magyar Állam 1877. október 24. (XVIII./243-5323.) Forradalmi mozgalmak. 156 Igazmondó 1877. október 28. (XI./43.) Forradalmi tünetek Muszkaországban. 157 A magyarul megjelent két orosz történeti monográfiában is ezen a néven szerepelt az eljárás. (Heller 2000, és Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001,) 158 Igazmondó 1877. október 28. (XI./43.) Vegyes hirek. 159 Politikai Ujdonságok 1877. november 7. (XXIII./45.) Külföldi krónika. 160 Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001, 409.

megismerkedett Nyecsajev nővérével, majd magával Nyecsajevvel161 is, aki három-négy

bizalmas levelet adott át Zaszulicsnak, aki így gyanúba keveredett, hogy Nyecsajev elvtársa

volt, ezért két évre börtönbe vettették a Péter-Pál erődben. Ügyében nem volt elég bizonyíték,

így nem került sor a tárgyalásra, szabadulása után hazatért, de hét nap múlva ismét

letartóztatták, és a novgorodi kormányzóságba vitték, ahol elengedték, hogy a kijelölt

városban szabadon élhet, de előírták számára, hogy minden szombaton jelenjen meg a

rendőrségen ellenőrzés céljából. A rendőri felügyelet helyett a kóborlást választotta, a pentai

kormányzóságban értesült Bogoljubov esetéről.162

Bogoljubovot 1877-ben fogta el a rendőrség a Kazany székesegyház előtti zavargás

alkalmával. A börtönben találkozott Trepovval, aki látszólag minden ok nélkül leverte a

sapkát Bogoljubov fejéről, majd huszonöt ütést mért rá.163 Zaszulics saját bevallása szerint

„nem tudott megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy egy embert büntetlenül ugy lehessen

gyalázni, ahogy Bogoljubovval történt, akit különben nem ismert. Tettével fel akarta költeni a

világ figyelmét és elejét venni annak, hogy ily esetek többé ne ismétlődjenek.”164 A vádló

sikeresen bizonyította a perben, hogy Zaszulics nem megsebesíteni, hanem megölni akarta

Trepovot, ennek ellenére az esküdtszék mégis felmentette. A Pesti Napló szerint „Szaszulics

Vera öntelten és kegyetlen módon egyesitette magában a vádló, védő és bíró szerepét, már

pedig bírói ítélet nélkül senkit sem szabad elítélni és kivégezni.”165 A Napló itt is a már-már

szokásos realitásáról tett tanúbizonyságot, amikor felvettette, hogy Zaszulics úgy próbált az

igazságért és az emberi jogokért harcolni, hogy önbíráskodott, bírói ítélet nélkül tört egy

ember életére. A magyar lapok közül csak a Pesti Napló őrizte meg a távolságot az üggyel

kapcsolatban, a többiek helyeselték tettét, sőt némelyik lap hasábjain hőst faragtak belőle.

Az Igazmondó üdvözölte Zaszulics felmentését,166 mely váratlan fordulat volt az orosz

igazságszolgáltatás történetében. A Hon a per kapcsán az orosz kormányzat brutalitására hívta

fel olvasóközönsége figyelmét, mely nemzeti felháborodást keltett Oroszországban,

elképzelhetőnek tartotta, hogy ha nem sikerül konszenzust találni, akkor könnyen megdőlhet a

Romanov trón is. Zaszulics pere felkavarta a kedélyeket az országban, azok közül, akik a

161 Szergej Nyecsajev Mihail Bakunyin tanítványa. 1869-ben, Moszkvában titkos szervezetet alapított, amelynek egyik tagját árulás vádjával kivégezte, ezután Svájcba menekült, de 1872-be kiadták az orosz hatóságoknak, akik húszévi börtönbüntetésre ítélték. In: Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001, 408. 162 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1878. április 18. (XXIX./95.) Szaszulics Vera pere. 163 Vasárnapi Ujság 1878. május 12. (XXV./19.) Szaszulics Vera. 164 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1878. április 18. (XXIX./95.) Szaszulics Vera pere. 165 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1878. április 18. (XXIX./95.) Szaszulics Vera pere. 166 Igazmondó 1878. április 21. (XII./16.) Hirharang.

bíróságon megéljenezték őt, többeket megöltek, míg másokat letartóztattak,167 ha hinni lehet a

lap tudósításának, mivel ennek más lapokban nem találtam nyomát. Az orosz nép Zaszulicsot

„az orosz Corday Saroltának” keresztelte el, míg az orosz lapok a per óta veszélyes eszméket

közvetítettek.168

A felmentés után kezdődött csak Vera igazán kalandos élete a lapok hasábjain, több

egymásnak ellentmondó cikk jelent meg a magyar sajtóban. A legkorábbi a Politikai

Ujdonságokban, mely szerint Zaszulics elhagyta Oroszországot a nihilistáktól kapott pénzen,

hogy elkerülje a deportálást Szibériába. A hírek szerint április 24-én érkezett Párizsba, ahol

sok lengyel és orosz gyűlt össze üdvözlésére, de állítólagos megérkezéséről csak egy bécsi lap

értesült.169 Ezzel szemben a Budapest c. napilap május 14-én arról cikkezett, hogy Vera

Zaszulicsot felmentése után rögtön letartóztatták, és minden hír koholmány volt, mely arról

szólt, hogy Párizsban tartózkodott. Onnan írt levele, mely bejárta az egész európai sajtót

egyszerű hamisítvány, mivel szerintük valójában börtönben ült, azt nem tudni hol, mivel a

harmadik osztály tartóztatta le.170 Ugyanez a lap június 9-én arról tudósított, hogy a Szenátus

megsemmisítette Zaszulics perének határozatait többszörös formai hibára hivatkozva, és új

vizsgálatot rendelt el, mellyel a novgorodi törvényszéket bízták meg.171 Egy hónap múlva

állítólag már Genfben tartózkodott, ahol lakomát adtak tiszteletére, mivel úgy gondolták,

hogy felvirult vele a felszabadulás napja Oroszországban.172 Ezt a képet a Vasárnap Ujság

annyival színesítette, hogy Zaszulics tényleg elhagyta Oroszországot, de nem tisztázta, hogy

mikor, a második elfogatásról nem tett említést, pusztán megemlítette, hogy egy rövid párizsi

tartózkodás után jelenleg Genfben tartózkodik, ahol megérkezésekor lakomát rendeztek

tiszteletére.173 Véleményem szerint az utóbbi verzióban több igazság rejlik, valószínűleg

tartom, hogy az első per lefolyása után elhagyta Szentpétervárt, majd Párizsba, végül Genfbe

ment. Az újbóli elfogatás lehetőségét azért tartom valószínűtlennek, mivel erről egyedül a

Budapest értesült, és a Vasárnapi Ujság közölt hasonló információt, de jelezte azt is, hogy

nem tudni mi igaz ezekből, viszont a pert itt sem említették. Sehol nem találtam nyomát az

újabb elfogatásnak, illetve a második per lefolytatásának sem, de úgy gondolom, ha

167 Hon, esti kiadás, 1878. április 27. (XVI./103.) Az orosz belzavarok. 168 Hon, esti kiadás, 1878. április 27. (XVI./103.) Az orosz belzavarok. 169 Politikai Ujdonságok 1878. május 1. (XXIV./18.) Mi ujság? 170 Budapest 1878. május 14. (II./131.) Zavargások Sz.-Pétervárott Sassulich Vjera elfogatása miatt. 171 Budapest 1878. június 9. (II./157.) Mi ujság a nagyvilágban?/Oroszország. 172 Budapest 1878. július 10. (II./187.) Ujdonságok/Szaszulics Verona Genfben. 173 Vasárnapi Ujság 1878. július 14. (XXV./28.) Egyveleg.

megtörtént volna, akkor az semmiképp sem maradhatott titokban, ha a menekülése ekkora

visszhangot okozott.

A per következményei között hangsúlyoznunk kell, hogy Zaszulics felmentése nagy hatást

gyakorolt az orosz népre. Olyan iratok terjedtek Oroszországban, melyekben ezt

korszakalkotó eseményként írták le, és a per felmentő ítéletén felbuzdulva alkotmányt, és egy

közjóléti bizottság felállítását követelték.174

A magyar sajtó Zaszulics felmentésében a zsarnokság alkonyát látta. Az Igazmondó a

következőképpen fogalmazott „[a felmentéssel] kimondták az ítéletet az emberbaráti

hajlamokkal szédelgő czár kormánya felett.”175 A Vasárnapi Ujság szerint „[…] bizonyos,

hogy a nép ama része, mely gondolkozik s ellenszenvvel viseltetik a czárismus önkényuralma

ellen, már ö benne látja saját vágyainak bátor képviselőjét, s olybá tekinti, mint a ki az orosz

nemzet szabadságra törő részének személyesitője.”176 Zaszulics, tehát az orosz

szabadságeszmény megtestesítőjévé vált.

A berlini kongresszus lezáráskor a magyar sajtó arról cikkezett, hogy hiába tűnt 1878

júliusában nyugodtnak az orosz belpolitikai élet, a hamu alatt ott rejlett a parázs, mely még

súlyos veszélyeket rejt Oroszország számára. Az elégedetlenség folyamatosan nőtt, de az

állam nem megszüntetésére, hanem csak elfojtására tett kísérletet, nem vette tudomásul, hogy

a radikális szerveződések egyre több hívet szereztek a nép körében. Ennek bizonyítékát látták

két rendőr meggyilkolásában is, akik mellett a következő felirat volt látható: „Halál a czár

minden szolgájára /a nemzeti kormány végrehajtó bizottsága/.”177 Az események végzetes

irányban haladtak tovább, a cár nem volt hajlandó a radikálisnak tartott követelésekről

tudomást venni, de nem is tudta a szervezkedéseket hatékonyan felszámolni. A

megmozdulások odáig fajultak, hogy 1881-ben a Narodnaja Volja178 sikeres merényletet

követett el II. Sándor ellen.179

6. 4. Az igazságszolgáltatás

A háború alatt az orosz igazságszolgáltatás és a balkáni kegyetlenségek igen felkapott

témák voltak, hogy bizonyítsák a hódító agresszivitását és civilizálatlanságát. Itt most csak az

igazságszolgáltatás kérdésével foglalkozom. A sajtó a kérdés kapcsán nem alkotott átfogó

174 Politikai Ujdonságok 1878. május 15. (XXIV./20.) Csendélet az orosz fővárosban. 175 Igazmondó 1878. május 19. (XII./20.) Szaszulics Vera. 176 Vasárnapi Ujság 1878. május 12. (XXV./19.) Szaszulics Vera. A teljes cikket lásd a mellékletben. 177 Független Hirlap 1878. július 13. (I./21.) Hirek. 178 Narodnaja Volja, a narodnyikok radikális szervezete, mely a terror szükségességét hangoztatta. 179 Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001, 410-411.

képet az orosz igazságszolgáltatási rendszerről, ezért mielőtt a magyar lapok híradásait

ismertetném, mindenképpen szólni kell a cár 1864-es vonatkozó reformjáról, mely az európai

jogrendhez közelítette az oroszországi bíróságokat. A törvény implicit elismerte a

törvényelőtti egyenlőség fogalmát, mivel rendi hovatartozástól függetlenül ítélkezett,

szétválasztotta a végrehajtó- és törvényhozó hatalmat, a bírák elmozdíthatatlanok lettek,

illetményeiket jelentősen megnövelték, hogy gátat vessenek a korrupciónak. A bírósági

tárgyalásokat nyilvánosság tették és bevezették a szakképzett ügyvédi kamarák intézményét,

és amerikai mintára az esküdtek rendszerét. A bírákat az igazságügyi miniszter nevezte ki,

emellett minden kormányzóságban kineveztek egy folyamatosan működő szakképzet

bíróságot, ennek fellebbviteli fórumaként tíz bírói kamara alakult. A Legfelsőbb Bíróságként

a Szenátus Polgári, illetve Büntető Osztálya funkcionált, majd 1872-től külön osztály alakult

az államellenes bűncselekmények elbírálására.180 Ez tehát az a valós történelmi helyzet,

melyről a cikkekből nem értesülünk, de több dologról hírt kapunk, melyekben nem a nyugati

szellemben meghozott reformok tükröződnek, hanem az ázsiai állapotok, a kegyetlenkedések

és a korrupció, ezt mindenképpen vegyük figyelembe a cikkek hitelének értékelésekor.

A Vasárnapi Ujság egy cikksorozatot jelentetett meg 1878-ban az orosz rendőrségről,

annak általános mentalitásáról. A rendőrséget a cikk szerint, mint minden önkényuralom alatti

országban, nyilvános és titkos rendőrségre lehet osztani. A szentpétervári rendőrparancsnok a

nyilvános rendőrség vezetője volt.181 A rendőrségben is elterjedt a korrupció, sőt ha hihetünk

a beszámolónak, akkor az orosz karhatalom erről volt híres. „A rendőrség az oroszt már

bölcsőjében megragadja s szem elől nem téveszti, mig kényelmesen el nincs helyezve tarkára

festett koporsójával a Waszily Osztrowon, a nagy temetőben. Oroszországban árvaságra jutni

nem oly keserves vesztés, mint akármely más országban; mert a rendőrség az orosznak apja,

anyja, bátyja, nénje. […] Itt ül ő nagysága [a rendőrségi őrnagy] és ítél az eleibe lánczba

verve hozott bűnösök felett. […] Itt ül ő nagysága és itt „szerez". Szerez a rendőrség és pedig

következő módon: minden külföldi vagy benszülött, a ki Pétervárott hotelt, vendéglőt,

kávéházat, vagy pálinkás boltot akar nyitni, kényszerülve levén a rendőrségről ajánlást, sőt

épen szabadalmat szerezni, könnyen fölfogható, hogy mindegyik kérvényező siet megnyomni a

rendőrség markát.”182 Összegezve, a rendőrségi hivatal súlyos sápot szedett a lakosságtól,

180 Bebesi 2011. 54-55. 181 Vasárnapi Ujság 1878. január 6. (XXV./1.) Az orosz manó. Társadalmi kép az orosz fővárosból. 182 Vasárnapi Ujság 1878. január 13. (XXV./2.) Az orosz manó. Társadalmi kép az orosz fővárosból.

bizonyos jogcímeken, melyek miatt a lakosság gyűlölte, hiszen munkáját nem végezte, csak a

károsultak károsította meg még jobban.

A sajtóban visszatérő téma volt az orosz rendőrség harmadik ügyosztálya, vagyis az orosz

titkosrendőrség, melynek működése 1877-től felélénkült a belpolitikai események

függvényében. Több nagyobb városban jelen voltak, hogy elfogják a rendet veszélyeztető

egyéneket.183 Az ügyosztály hatásköre a határokon túlra is kiterjedt, a legkisebb gyanú

elegendő volt, hogy valaki ezen osztály karmába kerüljön. A vádlottakat a hírek szerint egy

kényelmes szobában helyezték el, és ha a gyanú alaptalan volt udvariasan bocsánatot kértek

tőle és elengedték. A szobában található volt egy süllyesztő, a vádlottat ezen leengedték, úgy,

hogy csak a feje maradt a szobában, a ruháit levették, és kancsukával verni kezdték, a verés

után emelték fel a süllyesztőt és hallgatták ki a vádlottakat. Ezt a kihallgatási módot állítólag

Puskinon is alkalmazták. A harmadik osztály rendőrei bárki elfogására fel voltak hatalmazva.

A Szegedi Néplap szerint „ez egyik intézménye azon Oroszországnak, mely a humanismus

álcáját veszi zsarnok arca elé.”184

A Budapest közlése szerint 1878-ban új rendszabályokat hoztak a politikai és társadalmi

összeesküvők ellen, ezután a politikai bűnösök felett már nem az esküdtszék hozott ítéletet.

Ha a bűntény jellege olyan volt, hogy a vádlott nem vesztené el állását miatta, akkor rendes

törvényszék elé került, ellenkező esetben az ügyet a megerősített bíróságokhoz rendelték. Ha

összeesküvés vagy felségárulás volt a vád, akkor a Legfelsőbb Törvényszék hirdetett a vádlott

felett ítéletet, ehhez a rendi képviselőket abban a kormányzóságban kellett választani, ahol az

ügyet tárgyalták, csak akkor lehetett fellebbezni, ha az ítéletet a rendi képviselők részvétele

nélkül hozták meg. Ha hivatalnokok ellen történt a merénylet, akkor az illetékes

törvényhatóságok határoztak, az esküdtszék részvétele nélkül.185 A szigorítás okai között

szerepet kaphatott a belpolitikai helyzet és Vera Zaszulics felmentése, mely az orosz

igazságszolgáltatás számára hatalmas kudarc volt.

A jogszolgáltatás másik neme a kancsuka volt, melyet többször alkalmaztak testi

fenyítésként, az ellenzéki Igazmondó szerint ez Oroszországban jogosnak és emberségesnek

számított, míg Európában atrocitásokra adna okot. A kancsuka alkalmazásától nem riasztotta

el semmi a büntetőket, lehetett az áldozat öreg vagy fiatal, az nem számított.186

183 Hon, reggeli kiadás, 1877. január 11. (XV./9.) Utolsó posta. 184 Szegedi Néplap 1878. március 14. (I./32.) Különfélék/Az orosz népbíróság. 185 Budapest 1878. június 9. (II./157.) Mi ujság a nagyvilágban?/Oroszország. 186 Igazmondó 1877. október 21. (XI./21.) Vegyes hirek/Muszka czivilizáczió.

A Budapest beszámolt az orosz igazságszolgáltatás kegyetlenségeiről, nyilvánvaló

elfogultsággal. A peterhofi kerület Ropsa nevű községében a községi elöljáró bezárt egy

részeg parasztot, augusztus 28-án, hogy kijózanodjon. A parasztnak volt ideje kijózanodni,

hiszen október 5-ig bent tartotta. Harminckilenc napot töltött meztelenül egy szűk cellában,

végül éhen halt, csak egy órával halála előtt szállították kórházba.187 A cikket erős kritikával

kezeljük, hiszen azt nem közölte a napilap, hogy melyik évről is van szó, de nyilvánvalóan

nem 1878-ról, felmerül a kérdés, hogy hat hónap alatt szereztek az eseményről tudomást,

vagy egyszerűen csak szükség volt egy Oroszország ellen szóló cikkre, hogy bizonyítsák

rendszerének kegyetlenségét. Most is szem előtt kell tartanunk, hogy ekkor már San-

Stefanóban megvitatták a békefeltételeket. Ezek ismeretében a cikk hitelét mindenképpen

megkérdőjelezhetjük, melynek tartalma – függetlenül attól mennyire felel meg a valóságnak –

jól szemléltetette Oroszországnak és az általa követett politika elítélését.

6. 4. 1. A büntetés egy módja: Szibéria

„…az Ural bányáiban ezerek és ezerek görnyedeznek, s Szibéria jégsivatagai az elfojtott szabadság utolsó nyögéseit is elnyelik.”188

Az idézet is jól szemlélteti, hogy Szibéria a büntetés, és a rabság szinonimája volt a

magyar sajtóban, de nemcsak itt. Ez szolgált száműzetési helyül, a kényszermunkára ítélt

bűnözők is nem egyszer itt töltötték le büntetésüket. A balközépi kötődésű lap, az Egyetértés

egyenesen az „élőhalottak hazájának”189 nevezte a helyet. A szibériai száműzetés nem nyerte

el a magyar sajtó rokonszenvét, sőt azt mélyen elítélte.

1875-ben az orosz lapok adatai szerint egyedül Moszkvából 14 196190 embert deportáltak

Szibériába, akik közül 3303 gyermek volt, nagy többségben lányok (3282 fő). A

száműzötteket gyakran rokonaik is elkísérték, így 1875-ben 1553 ember vándorolt ki a

száműzöttek mellett a lapok adatai szerint. A fenti szám nem tekinthető rendkívülinek, hiszen

az 1876-os évben csak májusig 12 000 embert deportáltak.191

Az utazás körülményeiről a közművelődési sajtót idézem, a lap szerint „az önkénytelen

utazás csak a hajózási időszak alatt, azaz májustól szeptemberig tart. Nisni-Novogrodig

187 Budapest 1878. március 11. (II./69.) Híreink/Orosz igazságszolgáltatás. 188 Vasárnapi Ujság 1877. július 22. (XXIV./29.) Vázlatok Oroszországról. 189 Egyetértés 1876. július 9. (X./156.) Ujdonságok. 190 Máshol ez a szám: 11196, de a 14 196 embert közlöm a főszövegben, mivel ezt a Katholikus Hetilap adatai is alá támasztották. 11196 In: Vasárnapi Ujság 1876. július 30. (XXIII./31.) Egyveleg. 14196 In: Katholikus Hetilap 1876. június 28. (XXXII./26.) Rövid hirek. 191 Egyetértés 1876. július 9. (X./156.) Ujdonságok.

vasúton, Permig hajón történik a szállítás, azontúl gyakran több hónapon át igen nagy

fáradsággal gyalog kell a szerencsétleneknek rendeltetésök helyére vándorolni. De a vasúti

utazás sem sokkal kellemesebb, Moszkvától hetenként 5—800 számüzöttet küldenek el egy

vonattal, melyben 10, legfeljebb 20 külön e czélra alkotott vagon van.”192 Nemcsak a

deportálás terhe nehezedett szerencsétlen száműzöttekre, de még utazásukat sem könnyítette

meg a kormányzat.

A száműzötteknek a szibériai bányákban kellett dolgozniuk, a munkások között akadtak

politikai elítéltek is. A magyar sajtó új gondolta, hogy az itt végzett kényszermunka nem

egyéb, mint a halálbüntetés lassú és kínos változata. A rabok egész évben a föld alatt

dolgoztak ezüstöt, vagy higanyt bányásztak. A felügyelők fel voltak hatalmazva a rabokkal

szemben mindenre, nem kellett velük kíméletesen bánniuk. A bánya egyes folyosóit

vaskapukkal zárták el egymástól, hogy megakadályozzák a rabok lázadását. A kapuk a

bányászokat huszonöt fős csoportokra osztották, akik a sziklákba vájt mélyedésekben aludtak.

A foglyok borzalmas kínokat álltak ki a higany által okozott kéztőgyulladástól, „mint élő

csontvázak kemény munkára kényszerítettnek.”193

Csak két ünnepnap volt számukra engedélyezve egész évben, a karácsony és a húsvét,

ezek a napok jelentették számukra az egyetlen pihenési lehetőséget. Akik végleg

elgyengültek, azokat a felszínre vitték, ahol halálukig egy rosszul felszerelt kórházban

helyezték el őket. Azok az emberek, akik a bányákban dolgoztak, büntetésük letöltése után

sem térhettek haza, a rabok számára az jelentette a legfőbb jutalmat, ha elhagyhatták a bányát,

és jó magaviseletük miatt a felszínen dolgozhattak. A bányákban nők is dolgoztak, leginkább

rostálóként, de helyzetük nem volt jobb, mint a férfiaké, nem élveztek nagyobb figyelmet.194

A szentpétervári lapok szerint a szibériai száműzöttek úgy éltek itt, mint a szabad

gyarmatok telepesei.195 Ez a vélemény felveti, hogy miként gondolkodhattak Oroszországban

a telepesek szükséges életminőségéről. A magyar sajtó a szibériai száműzetést az orosz

igazságszolgáltatás egyik legkeményebb és legigazságtalanabb formájának vélte, nem is

véletlenül.

7. Oroszország pénzügyi és gazdasági helyzete

192 Vasárnapi Ujság 1876. július 30. (XXIII./31.) Egyveleg. 193 Természet 1878. május 15. (X./10.) Különfélék/Szibériai bányák. 194 Természet 1878. május 15. (X./10.) Különfélék/Szibériai bányák. 195 Természet 1878. május 15. (X./10.) Különfélék/Szibériai bányák. Lásd még: Budapest 1878. január 12. (II./12.) A szibériai bányák, illetve Politikai Ujdonságok 1878. február 6. (XXIV./6.) Tárca/A szibériai bányák.

7. 1. Az állami költségvetés

A költségvetés vizsgálata nemcsak abban áll segítségünkre, hogy a birodalomról

alakítsunk ki képet, de összehasonlítás alapjául is szolgálhat. A magyar lapok részletesen

foglalkoztak az orosz állam költségvetésével, így nem meglepő, hogy a kormánypárti Hon

megjelentette az 1874. évi zárszámadást. Eszerint az évet 14 416 000 rubel többlettel zárta

Oroszország, melyhez hozzájárult, hogy két fő bevételi forrása meghaladta az előirányzott

mértéket, ezek közül az egyik a szeszadó (200 000 000 rubel), a másik a vámbevétel (56 000

000 rubel) volt. 1875-re előirányoztak 559 millió rubel bevételt és 556 millió rubel kiadást,196

melyben a bevétel a tervek szerint ismét meghaladta a kiadások összegét.

A szintén kormánypárti Ellenőr ismertette az 1876-ra vonatkozó költségvetést. Az éves

bevételt 570 138 308 rubelre becsülték, míg a kiadásokat 570 052 138 rubelben határozták

meg, melyből látható, hogy a bevételek javára 86 170 rubel többlet mutatható ki. A bevételek

megoszlása a következő volt kerekszámban kifejezve: a közvetlen adók 130 650 000, a

szeszadó 191 787 000, a sójövedék 11 231 000, a dohányjövedék 10 819 000, a cukorrépa

illeték 3 899 000, a bélyeg utáni adó 9 722 000, az útlevélügy 2 540 000, a vámok 60 470

000, a bányaadó 2 932 000, a pénzverési jövedelem 31 980 000, a posta 10 333 000, a távírda

4 991 000, és a kincstári vagyon összesen 28 778 000 rubellel járultak hozzá a bevételekhez.

A különféle bevételek nagyságát 45 854 000 rubelben határozták meg, ehhez járult még a

transz-kaukázusi tartományokból befolyt összeg (7 106 000 rubel), illetve az üzemi bevételek

az elárusítandó kincstári tárgyakból (24 453 000 rubel).197 Mit olvashatunk ki ezekből az

adatokból? Az oroszok szerettek inni, és a cár ezt a szokásukat ki is használta, hiszen a

legnagyobb százalékát a költségvetésnek a szeszadó tette ki, meghaladva a közvetlen adók

mértékét is. Van igazság a Magyar Hirlap véleményében, amely szerint „Oroszország

amennyire lehetséges kiissza magát pénzügyi válságából.”198

A főbb ágazatok szerint csoportosítva a következő adatokat kapjuk, az egyenes adókból

befolyt összeg 130 651 000 rubel, a közvetlen adókból 300 944 000, a kincstári regáliákból 21

445 000, a kincstári javakból 28 778 000, a különféle bevételekből 45 854 000, a Transz-

Kaukázusból 7 106 000, az üzemi bevételekből 24 453 000 illetve az államvasutakra és

révekre megjelölt külön forrásokból 10 893 000 rubel volt.199

196 Hon, esti kiadás, 1876. február 3. (XIV./26.) 197 Ellenőr 1876. január 28. (VIII./27.) Oroszország állami költségvetése 1876-ra. 198 Magyar Hirlap 1877. március 16. (I./63.) Oroszország erkölcsi s gazdászati állapota (Bécs, március 12.) 199 Ellenőr 1876. január 28. (VIII./27.) Oroszország állami költségvetése 1876-ra.

A kiadások közül a legnagyobb hányadot a hadügyre szánták, 180 267 000 rubelt, a

második helyen álló állami kölcsönök a hadügyre szánt összegnek csak töredékét tették ki, 75

960 000 rubellel. A két adatot érdemes összehasonlítani azzal, hogy a közoktatási

költségvetésre összesen csak 15 152 000 rubelt szánt a kormányzat,200 ez az összeg a hadsereg

költségvetése mellett nevetségesen eltörpült, és nem is bizonyult elégségesnek egy ekkora

birodalom számára.

Az 1877-re előirányzott költségvetés a következőképpen alakult. A bevételeket 570 778

000 rubelben határozták meg, míg a kiadásokat 568 770 000 rubelben. A cukornál egy, a

posta és távírdai bevételeknél két millió rubel növekedést szabtak meg, míg a vámbevételeket

három millió rubellel alacsonyabbra irányozták elő.201 A rendes kiadásokat három és fél

millió rubellel magasabb összegben határozták meg.202 Ebben az évben szintén arra irányultak

az állam törekvései, hogy a kiadások alacsonyabbak legyenek a bevételek összegénél. Ez a

terv az adóbehajtás szigorúságát nézve nem tűnt megvalósíthatatlannak, egy 1877-es cári

rendelet szerint az október 10-ig be nem fizetett adótartozások megkétszereződnek, melyet

aranyban kellett beszolgáltatni, így a befizetendő összeg a papírpénz értékének csökkenése

miatt az eredeti adó háromszorosát is jelenthette.203 De természetesen a költségvetés léte

nemcsak az adókon állt vagy bukott, hiszen a háborús kiadások jelentősen megterhelték az

államkincstárt és az államot, a rendelet pusztán az adók megfizetését próbálta kellően

biztosítani. Nem tudtam meghatározni mennyiben tekinthetők pontosnak a sajtó itt közölt

adatai, mivel vonatkozó adatokat még a külföldi szakirodalmakban sem találtam.

7. 2. Pénzügy

Az általános pénzügyi helyzet vizsgálatakor először az ország adósságait érdemes

megvizsgálni. Ezt a sajtó szerint három főbb csoportra lehetett osztani; a kamatozó

adósságokra, a kamattalan adósságokra és a vasúti adósságokra. Az utóbbi esetben csak a

kamat azon részét fizette az állam, mely a vasúti tiszta bevételen felül a kamatfizetésre

megkívántatott. A kamatozó adósságok 1 255 000 000 rubel, a nem kamatozó adósságok

561 000 000, a vasúti adósságok 265 000 000, a névleges vasúti tartozás 795 000 000 és a

jelzálog- és végleszállási adósság 582 000 000 rubel értéket képviselt. Ezek alapján

200 Ellenőr 1876. január 28. (VIII./27.) Oroszország állami költségvetése 1876-ra. 201 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1877. január 13. (XVIII./11.) Pesti Napló táviratai/Szentpétervár. 202 Magyar Hirlap 1877. január 13. (I./11.) Táviratok/Pétervár január 12. 203 Egyetértés 1877. szeptember 29. (XI./249) Ujdonságok.

Oroszország összes adóssága tehát 3 458 000 000 rubel volt.204 Mely igen jelentősnek

számított, illik ide az Egyetértés ironikus megjegyzése a Habsburg Monarchia és Oroszország

államadósságairól, mely szerint „ha másban nem is, egy dologban hát bruderek vagyunk.”205

Oroszország pénzügyi helyzete a háború előtt sem volt kielégítő, de mint fentebb már

utaltam rá 1876-től adósságai jelentősen nőttek, és a papírpénz folyamatosan devalválódott.

1876 májusában 759 millió bankjegy volt forgalomban, de csak 199 millió értékű ércalappal

rendelkezett a birodalom.206 Ez az állapot a háború során csak romlott, végig külföldi és

belföldi kölcsönökre volt utalva, de emellett a hamis rubelek kibocsátása is rontotta a pénz

értékét. 1876. július 9-én az orosz arany és ezüst bevitel 1 814 661 rubel volt, mely 1 626 255

rubellel kevesebb, mint 1875-ben. A vámházak jövedelme 1875-höz képest 2 895 940 rubellel

kevesebb volt, 1876-ban csak 23 468 351 rubel hasznot termeltek. A fémek és az értékek

kivitele viszont nőtt 49 998 899 rubelre, mely érték 35 987 802 rubellel több, mint az 1875-

ben az ebből származó jövedelem.207

1876 elején még jelentős pénztartalékokkal rendelkezett Oroszország, de ezt a háborús

készülődés első fázisa felemésztette, novemberre már szükséges volt 100 000 000 rubel

belföldi kölcsön felvétele, ugyanebben az évben külföldről 200 000 000 rubel és 300 000 000

márka értékben vett fel hiteleket. A háború miatt igénybe vette az állambank segítségét is az

állam, innen 1877-ben 250 000 000 millió rubel értékű kölcsönt vett fel. A bankjegyforgalom

közben hatalmasra nőtt, csak 1877-ben a Pesti Napló szerint 1 030 000 000 rubel volt

forgalomban. 1878-ban újabb 35 000 000 rubel értékű kölcsönt vett fel az állambanktól és

hatalmas adósságai ellenére megindította a 4%-kal kamatozó kincstári utalványok

kibocsátását is. A háború kitörése óta összesen 850 000 000 rubel értékű kölcsönt vett fel a

birodalom, de ezt nem tudta fedezni, ezért valószínűleg elesik a további hitelektől. A

pénzügyi szükségleteit csak további papírpénzek kibocsátásával tudná fedezni, de ezek a Pesti

Napló szerint értéke már így is 50%-ra esett.208 1878-ban a Hon is azt jelentette, hogy

feltűnően csökkent az orosz papírpénzek és az értékpapírok értéke. 1877-ben három kölcsönt

voltak kénytelenek felvenni, de sem ezek, sem a rendkívüli bevételek nem bizonyultak

elégnek költségek fedezésére a háború miatt.209 A pénzügyi nehézségek ellenére 1878 elején

204 Hon, reggeli kiadás, 1876. augusztus 29. (XIV./207.) Oroszország államadósságai. 205 Egyetértés 1876. november 14. (X./171.) Ujdonságok/Orosz államadósság tételes kimutatása. 206 Független Polgár, esti kiadás, 1876. május 23. (1045-234.) Táviratok/St-Pétervár, május 22. 207 Orosz kereskedés, In: Földrajzi közlemények, szerk. Berecz Antal, Budapest, 1876. 1. kötet. 208 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1878. április 19. (XXIX./96.) Oroszország pénzügyei. 209 Hon, reggeli kiadás, 1878. április 4. (XVI./83.) Oroszország pénzügyi helyzete.

egy cári ukáz felhatalmazta a pénzügyminiszter, hogy szükség esetén időről időre kiadhasson

kincstári kötvényeket, 210 mely megoldás Oroszország adott helyzetében nem tűnt a

legátgondoltabb cselekedetnek.

A pénzügyi nehézségek mellett a kormányzatnak szembe kellett néznie az országban

tömegesen előforduló sikkasztásokkal is. Az első ilyen hír 1876 szeptemberében jelent meg a

sajtóban, ekkor arról tudósítottak, hogy több kisebb sikkasztás is történt Oroszországban,

emellett a Volga-Kama bank egyik magas beosztású alkalmazottja, Pogankin 600 000 rubelt

akart ellopni, de „félelmében mégis a nyakát szegte inkább.”211 1876-nál maradva a katonai

raktáraknál is több sikkasztást fedeztek fel. Az odesszai kerületben 28 000 000 rubel értékben

történt sikkasztás, amely miatt néhány tábornokot is perbe fogtak. Jekatyerinoszlavban 225

000 vászoning és 122 000 pár csizma hiányzott.212 1877-ben is hasonló csalásokat fedeztek fel

az orosz hadikölcsön kapcsán. A csaló hivatalnokok nyugtákat adtak ki teljes befizetésekről,

noha csak az összeg egy részét fizették be, így a forgalomba hozott kötelezőket olyan

bélyeggel látták el, mely igazolta a teljes befizetést, pedig csak törlesztés történt. A tetteseket

letartóztatták, az egyiknél 80 000 rubel hamisított kötelezőt, a másiknál nagy mennyiségű

pénzt és a hamis bélyegzőt találtak.213

A pénzügyi nehézségeket az Orosz Birodalom hamis pénzek kibocsátásával próbálta

enyhíteni, ez 1877-ben felkeltette a sajtó érdeklődését. A Politikai Ujdonságok szerint a hamis

pénzek már két éve vannak forgalomban, leginkább a Balkánon és az európai fővárosokban

terjedtek el. Az orosz kormányzatnak sikerült ezekkel kompromittálnia magát, mivel elterjedt,

hogy a hamis rubelek terjesztését saját embereivel végeztette.214 Szeptember 1-jén, Bécsben

elfogtak egy Agop István nevű 33 éves kereskedőt, akit a Werner és társa bankház pénztárosa

jelentett fel a rendőrségen.215 Agopnak kulcsszerepet tulajdonítottak a hamis rubelek

terjesztésében. Vallomása szerint két héttel korábban egy párizsi kávéházban egy úrral

ismerkedett meg, aki csekély pénzért rubelt ajánlott neki, az ajánlatot kedvezőnek találta,

ezért vett tőle ezret. A rendőrség úgy hitte, hogy több bűntársa is akadt Bécsben.216 Arról

210 Budapest 1878. március 1. (II./59.) Éjjel érkeztek/Szentpétervár, február 28. 211 Egyetértés 1876. szeptember 20. (X./226.) Ujdonságok. 212 Igazmondó 1876. december 24. (X./52.) Hirharang. 213 Hon, esti kiadás, 1877. október 12. (XV./267.) Különfélék/Orosz állampapírok hamisítása. 214 Politikai Ujdonságok 1877. szeptember 5. (XXIII./36.) Mi ujság?/Hamis rubelek. 215 Közvélemény 1877. szeptember 2. (I./242.) Különfélék/Hamis orosz rubelek. 216 Politikai Ujdonságok 1877. szeptember 5. (XXIII./36.) Mi ujság?/Hamis rubelek.

nincs információnk, hogy állítólagos bűntársait megtalálták-e, de a hamis rubelek ügye

bizonyára nem zárult le ekkor.

Összegezve az elmondottakat, a magyar sajtóban – véleményem szerint – a valóságnak

megfelelően egy olyan kép alakult ki Oroszországról, hogy súlyos pénzügyi nehézségekkel

küzdött. E tekintetben nem különbözött sem a kormánypárti, sem az ellenzéki sajtó

véleménye, érzékelték a problémákat, melyek belülről emésztették Oroszország teherbíró

képességét. De a nehézségek ellenére mindvégig jelentős hangsúlyt fektettek a vasutak

kiépítésére, melyet a gazdaság fejlesztése összekapcsolódva a kölcsönök tettek lehetővé. Ezért

nézzük meg, hogy milyen helyzetben volt a korszakban az orosz gazdaság.

7. 3. Gazdaság, kereskedelem

A lapok keveset foglalkoztak az orosz gazdasággal, főként az iparral, a mezőgazdaság

területéről néhány népi foglalkozást emeltek ki csak, de a gazdaság egészéről nem kapunk

képet. Az általános vélemények megfogalmazásán sem a kormánypárti, sem az ellenzéki sajtó

nem lépett túl. A kereskedelem kapcsán sem sok információt közöltek a lapok, de nézzük meg

milyen hírek láttak napvilágot.

A mezőgazdaság rossz állapotban volt, erről már többször volt szó, a parasztság

nyomorgott, a felszabadított jobbágyok, pedig elszegényedtek. Ezért a kormányzat 1872-ben

felállított egy mezőgazdaságot felügyelő bizottságot, valószínűleg azért, hogy ellenőrizze a

földeken folyó gazdálkodást.217 1876-ban az Egyetértés jelentette, hogy az előző évi kemény,

de hó szegény tél súlyos károkat okozott a mezőgazdaságnak, leginkább a téli vetésnek. Az

árpa és a zab hozama kielégítő, de a szárak túl rövidek voltak. A lóhere termése rossz, így

kevés téli táplálék ígérkezett az állatoknak. A len az egyetlen, melynek termése tökéletes volt,

hosszúra nőtt, illetve mennyiségileg és minőségileg is megfelelő volt. Az aratást általában

közepesen rosszra becsülték, melyről csak remélni tudták, hogy elég lesz a következő évig.218

Ez a mezőgazdaság általános helyzete, mely nemcsak a parasztok lustaságának, a

jobbágyfelszabadításnak, vagy a kedvezőtlen éghajlatnak köszönhető, hanem annak, hogy

elmaradott eljárási módon termeltek, még mindig a háromnyomásos gazdálkodás volt a

meghatározó, nem volt megfelelő fejlődés a nagyobb hozamok eléréséhez. 1877-ben a Pesti

Napló szerint már a termés hozamával nem volt gond, bő termés, és kitűnő minőségű gabona

volt várható, de nagyobb problémát jelentett, hogy a háború miatt nem tudták begyűjteni,

mivel kevés volt a munkaerő. A belső kormányzóságokban a munkaerőhiány miatt szokássá

217 Magyar Hirlap 1877. március 16. (I./63.) Oroszország erkölcsi s gazdászati állapota (Bécs, március 12.) 218 Egyetértés 1876. szeptember 19. (X./225.) Közgazdaság/Revalból.

vált, hogy a végzett munka fejében a munkásnak átengedték a termés harmadát.219 Ezekből az

adatokból melyek felelnek meg a valóságnak? Ezt csak a szakirodalom alapján lehet

megválaszolni. Nyilvánvaló, hogy az 1861-es jobbágyfelszabadítás jelentős hatással volt a

mezőgazdaságra, de mint már említettem nem a termelés technikája változott meg, hanem a

földek tulajdonjoga. A reform után jelentős erőfeszítések kellettek mind a megcsonkított

nemesi birtokok, mind a parasztgazdaságok részéről, hogy alkalmazkodni tudjanak a

megváltozott körülményekhez, ennek eredményeként 1871-ig 66 %-kal nőtt a termelés, ezzel

együtt javult az egy főre jutó termékmennyiségek is. Ennek ellenére az elmaradott technika

(háromnyomásos gazdálkodás, faeke) és az egyoldalú művelési szerkezet (főleg

gabonanövények) hatására alacsonyak maradtak a termésátlagok, mely 1860 és 1890 között

29 pudról csak 39 pudra nőtt. A változást a szegényparaszti réteg sínylette meg a leginkább,

ezt a tömeget az ipar nem volt képes felszívni, és jelentősen volt köztük a népességgyarapodás

is, ezek kénytelenek voltak földjeik megművelése mellett bérmunkát vállalni, de egy rossz

termésű év még így is végzetes lehetett számukra,220 tehát összességében elmondható, hogy a

lakosság életkörülményei tényleg nem voltak megfelelőek.

A halászattal több lap is foglalkozott, melyek megegyeztek abban, hogy ezt tartották

Oroszország egyik legfontosabb jövedelemforrásának, némely vidéken ez volt a lakosság

egyetlen bevételi forrása. A halásztelepeket három osztályba lehetett sorolni, az elsőbe az

állam által fenntartott, vagy a tőkepénzesek tulajdonában levő telepek tartoztak, a másik két

csoportot a magánkézben levő közép- és kis halásztársaságok alkották. Az állami telepeken

„a halászatot […a] lehető legnagyobb arányokban folytatják rég megállapított szabályok és a

munkafelosztás elve szerint. A halászok az egész halászó idényre szoktak elszegődni s

munkadíjul bizonyos menynyiségü halat kapnak. Az összefogott halakat mindjárt ott a

helyszínén tisztítják meg, sózzák s csomagolják be és helyezik el raktárakba. A halnak minden

részét külön rakják el […] Az ily nagyobbszerü halásztelepeken szigorúan számon tartják a

fogott halak számát és súlyát, valamint azt is, hogy a halakat mily módon készitették el,

mielőtt a kereskedésbe bocsátották volna. A kevésbbé fontos halásztelepeken a tulajdonos

maga látja el a kellő utasításokkal munkásait, s érdekükben áll eltitkolni a halászat igazi

eredményét. Minthogy azonban a Káspi és Azovi-tenger partjainak legnagyobb részén olyan

folyók ömlenek a tengerbe, a melyeknek vidékén kozákok laknak, ezek szigorú ellenőrzést

219 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1877. augusztus 22. (XXVIII./216.) Szent-Pétervár, augusztus 15. 220 Bebesi 2011. 48-51.

gyakorolnak e halászat-bérlök felett […]”221 A halászat felügyeletére kiküldött bizottság

jelentése szerint az európai Oroszország területén évente 24 millió rubel értékben folytatták a

halászatot.222

A kereskedelem kapcsán a magyar lapokból megtudhattuk, hogy Oroszország legnagyobb

vásárát Nyizsnyij Novgorodban tartották minden évben július közepétől szeptember közepéig.

Több területről érkeztek ide kereskedők, ilyen volt Kína, Szibéria, Buhara, Turkesztán és a

Kaukázus is. Az 1875-ben odavitt áruk értékét több mint 15 millió rubelre becsülték.223

Emellett Oroszországban virágzott a lókereskedés is. A kereskedők ügynökei gyakran

cigányok voltak, akik elutaztak a legtöbb vásárra, hogy megszerezzék a számukra megfelelő

lovakat. A kereskedők gyakran fél évig is utazgattak, hogy fenntartsák üzleteiket. A

lókereskedők legnagyobb számban Oroszország déli területein találhatók, mivel itt kevés volt

a művelhető földterület, így más megélhetés után kellett nézniük. A Vasárnapi Ujság szerint a

következő módon zajlott a kereskedők élete: „Ezek a lókereskedök nyakukba veszik a

birodalmat és bebarangolják azt keresztül-kasul, vásárról-vásárra járva, csereberélve

folytonosan. A mi lovat egyik vásáron vettek, azt a másikon ismét eladják, s ők szállítják a

kormánynak is a remonta-lovakat. Legjobb üzletet a kormánynyal szoktak csinálni; a kormány

méregdrága áron jut a remonta-lovakhoz, részint azért, mert a lóvásárlással megbizott

közegei is kegyetlenül csalják, részint pedig azért, mivel vannak lovasezredek, főleg a

testőrseregben, a melyeknek a lovai egészen egyszinüek. így tehát a lovak színére is súlyt

kellvén helyezni, nagyon természetes, hogy a rátartó kereskedők igen jól kizsákmányolják a

kormány e különös szenvedélyét.”224 De nem csak a kormányzat vásárolta fel a lovakat,

hanem Anglia is, mivel ott az apró orosz lovak kiválóan beváltak a bányászatban.225 A

lókereskedelem mindenképpen jó üzletnek számított, hiszen ekkor még a hadseregnek is

fontos elemét képezte, illetve még a mindennapi közlekedésben is jelentős szerepet töltött be

a vasút mellett.

Az angliai lóexport is valószínűleg megszűnt, amikor 1876 novemberében egy cári

rendelet életbe léptette a kiviteli tilalmat Oroszország nyugati és déli területein,226 melyet csak

221 Vasárnapi Ujság 1877. szeptember 23. (XXIV./38.) Halászat Oroszországban. 222 Vasárnapi Ujság 1877. szeptember 23. (XXIV./38.) Halászat Oroszországban. A halászatról lásd még: Földrajzi közlemények, szerk.: Berecz Antal, Budapest 1877. 5. kötet, illetve Egyetértés 1877. november 3. (XI./284.) Ujdonságok. 223 Vasárnapi Ujság 1876. január 30. (XXIII./5.) Egyveleg. 224 Vasárnapi Ujság 1877. augusztus 19. (XXIV./33.) Orosz lókereskedők. 225 Egyetértés 1876. október 31. (X./261.) Ujdonságok. 226 Hon, esti kiadás, 1876. november 15. (XIV./273.) A „Hon” magántávsürgönyei/Pétervár, november 15.

1878 februárjában oldott fel a kormányzat.227 Nem lehet nem látni, hogy a kiviteli tilalmat a

balkáni válság idézte elő, Oroszország 1876 végén már készült a háborúra, ehhez pedig

szükség volt lovakra is. Szintén nem véletlen, hogy a tilalmat 1878 februárjában szüntették

be, amikor már gyakorlatilag megnyerték a háborút. Tehát a háborús szükségletnek minden

alárendelődött Oroszországban.

Összegzésként elmondható, hogy magyar sajtó keveset tudott a gazdaságról, illetve a

kereskedelemről, vagy nem tartotta érdemesnek ezeket közölni. Az orosz iparról egyetlen

cikkel sem találkoztam, ám helyzetéről elmondható, hogy a jobbágyfelszabadítás után

megindult a nagyipari fejlődés, bár a kézművesipar ekkor még több ember foglalkoztatott

annál. Az ipar húzóágazata a nehézipar volt, nem meglepő módon a vas- és acéltermelés. Az

orosz nagyipar egyik sajátossága a nagyfokú koncentráció volt.228

A magyar lapok közléseiből azt egyértelműen megállapíthatjuk viszont, hogy

gazdaságilag is jelentősen elmaradt Oroszország Európától, bár az ipar felívelő szakaszban

volt, de a mezőgazdaságban tapasztalható elmaradott állapotokat ez nem kompenzálta, melyet

elég a háromnyomásos gazdálkodás létével alátámasztanunk. Vajon elmondható-e ugyanez az

elmaradottság az orosz vasutakról is?

7. 4. Vasútpolitika

A XIX. században a vasút már az egyik legfőbb közlekedési és szállítási eszköz volt,

hiszen ezzel olcsón és gyorsan lehetett utazni. A fejezetben azt mutatom be, hogy a sajtó

milyen információkkal rendelkezett Oroszország vasútvonalairól, különös tekintettel az

építést motiváló tényezőkre és az épülő vonalakra, a vasúti szerencsétlenségekre, illetve a

háború következményeire a vasúti szállítás terén.

Oroszország már 1852-ben elkezdte vasútvonalait kiépíteni, melyet kizárólag katonai

szempontok motiválták, amivel megkockáztatta azt, hogy gazdasága könnyen összeomolhat,

mert a hatalom nem volt hajlandó figyelembe venni az egyes tartományok érdekeit és

szükségleteit. Erre jó példa a Szentpétervár és Moszkva között húzódó vonal, mely teljesen

egyenes volt, lakatlan területeken, erdőkön és mocsarakon vezetett keresztül, így szükségessé

vált a mellékvonalak kiépítése is, hogy más városokat is el lehessen érni, de ezáltal hatalmas

pénz ráfordítással járt a vasútépítés. Az átgondolatlan vasútpolitika következménye volt az

ellenzéki Pesti Napló szerint, hogy a vasúti értékpapírok hanyatlásnak indultak, és hiába

227 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1878. február 11. (XXIX./38.) A Pesti Napló táviratai/Pétervár. 228 Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001, 376-377.

fektettek be hatalmas összegeket az nem felelt meg a hozzáfűzött stratégiai érdekeknek sem.

A szállítás lassú volt, de mégis sok baleset történt.229

Az épülő vonalakról az első tudósítás 1876 februárjából származik, amikor a Természet c.

lap arról tájékoztatta olvasóit, hogy hamarosan elkezdődik a szibériai vasút építése, melyet az

1875. december 30-i minisztertanácson, a cár elnöklete alatt határoztak el. A vonal Nyizsnyij

Novgorodtól, Kazanyon, és Jekatyerinburgon keresztül Tyumenyig halad, a tervek szerint

négy év alatt fog elkészülni, de azt nem határozták el, hogy innen merre fog tovább vezetni a

vonal.230 Ugyanezen év októberében az Egyetértés már a munkák előrehaladásáról és a

vonalépítés felgyorsulásáról tudósított, annyi eltérés mutatható ki a két cikk között, hogy az

1700 orosz mérföld hosszú vonal végállomása az Egyetértés szerint nem Tyumeny, hanem

Artamonov lesz.231 De ez az információ nem bizonyult helyesnek, mert a végállomás végül

Tyumeny lett. 1878. március 3-án a vonal egy részét, a Perm és Jekatyerinburg közötti sávot

átadták az utazóközönségnek, ez volt az első alkalom, hogy gőzvasút haladt át az Urál-

hegységen.232 A tervezett vonal Nyizsnyij Novgorod és Perm közötti szakasza még 1895-ben

sem volt kész, tehát a négy évre tervezett kiépítés kudarcba fulladt. Véleményem szerint nem

tévedünk nagyot, ha a Perm és Jekatyerinburg közötti vasúti szakaszban a későbbi

Transzszibériai vasútvonal egyik alkotóelemét látjuk.

A magyar sajtó több vasúti balesetről közölt híreket, de először nézzük meg, hogy

mennyire tartották veszélyesnek a vasúti utazást, és milyen volt a helyzet Oroszországban

Európához viszonyítva. Az itt közölt adatok a lapok szerint egy 1853-54-ben kiküldött francia

bizottság jelentésén alapultak. A közlemény szerint már kevésbé veszélyes a vasúti utazás,

mint korábban. A vasúti balesetek száma a legkisebb Németországban volt (1 millió utasra

esett egy haláleset), és a legnagyobb Oroszországban, ahol 117 001 emberre jutott egy halálos

baleset, ezt a tényt azzal magyarázta a lap, hogy a birodalomnak nem volt megfelelően

képzett vasúti személyzete, és a legtöbb baleset az ő hibájukból keletkezett.233 Nyilvánvalóan

magyarázható a személyzet képzetlenségével a balesetek nagy száma, hiszen Oroszországban

az általános műveltségi színvonal jóval elmaradt az európaitól, de azt is figyelembe kell

venni, hogy a hatalmas lakosság mellett ez a szám nem tekinthető jelentősnek, emellett

hatalmas kiterjedésű kiépített vasútvonalakkal rendelkezett már ekkor Oroszország, a

229 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1877. június 11. (XVIII./146.) Az orosz és román vasutak. 230 Természet 1876. február 15. (VIII./4.) Különfélék/Vasút Szibériába. 231 Egyetértés 1876. október 22. (X./254.) Ujdonságok. 232 Természet 1878. május 1. (X./9.) Különfélék. 233 Vasárnapi Ujság 1876. május 7. (XXIII./19.) A vasúton való utazás veszélyessége.

Földrajzi Közlemények egyik adata szerint az orosz vasúthálózat 18 488 km kiterjedésű volt

1877-ben.234

1876. január 23-án az Igazmondó egy, január 5-i vasúti szerencsétlenségről tudósított,

mely a Kijev – Odessza közötti vonalon történt. Egy vegyes vonat Burzula közelében

lezuhant a magas vasúti töltésről, mert a váltó nem volt megfelelően megerősítve. A vonaton

419 újonc és 20 katona utazott. A mozdony a hóba fúródott, a kocsik pedig összezúzták

egymást, és kigyulladtak, mivel a kocsikat szalmával bélelték ki, és ezzel fűtöttek bennük.

Azok az emberek, akiknek vagonja alulra sodródott a baleset után nem tudtak kijutni a

vonatból. A vasúti őrök 51 ember tudtak kimenteni a romok közül, akik csak könnyebben

sebesültek meg, emellett 58 súlyosan sérült, vagy csonkolt ember találtak. 220 ember eltűnt,

valószínűleg meghaltak a baleset során.235 Ezért a balesetért a vasúti személyzet

képzetlenségét lehetetlen okolni, a baleset oka sokkal inkább a vasútépítés minőségében és a

vonalak karbantartásában volt kereshető. A magyar sajtó többször tudósított még a vasúti

szerencsétlenségekről,236 de ezek ismertetésétől eltekintek.

A balkáni válság a vasúti szállításra is kihatással volt, ezt már 1876 novemberétől

tapasztalni lehetett, amikor beszüntették a teherforgalmat több vasútvonalon. Ilyenek voltak a

Varsó – Tereopol – Kijev, a Breszt – Moszkva, a Breszt – Tambov – Szaratov, a Grjaszy –

Caricin, a Harkov – Nyikolajev és a Moszkva – Kozlov vonalak.237 Viszont ez még nem

korlátozta jelentősen az utazás lehetőségét, hiszen csak a teherforgalomra vonatkozott, de

1877-ben a Kijev – Odessza vonalon már a magánforgalmat is teljesen leállították, ezután

csak csapatszállításra lehetett használni ezt a vasúti szakaszt.238 Ebben már érezhető a

háborúra való készülődés, melyben a hadsereg igényei teljesen felülírták az állampolgárokét.

8. Oroszország viszonya más államokkal

8. 1. Oroszország helyzetének megítélése

Az ország általános helyzete mindig fontos téma, különösen, ha nem a saját

szempontjából vizsgáljuk, hanem kvázi független szemlélők nyilatkoznak róla. Tudjuk, hogy

a kolosszus fennállása során mindig problémákkal küzdött, de mit láttak ebből a kortársak? A

balkáni válság már elkezdődött, Oroszország támogatta a felkelőket, de a kérdés az, hogy

234 A föld vasúthálózata. In: Földrajzi Közlemények, szerk.: Berecz Antal. Budapest, 1877. 5. kötet. 80. 235 Igazmondó 1876. január 23. (X./4.) Hirharang. 236 A vasúti balesetekről lásd még: Egyetértés 1877. október 17. (XI./267.) Ujdonságok, illetve Vasárnapi Ujság 1877. szeptember 30. (XXIV./39.). Egyveleg. 237 Hon, esti kiadás, 1876. november 17. (XIV./275.) A „Hon” magántávsürgönyei/Pétervár, november 17. 238 Magyar Hirlap 1877. február 21. (I./43.) Táviratok/Odessa, február 20.

megtehette-e ezt gazdasági és belpolitikai szempontból? Hogyan ítélte meg Oroszországot és

helyzetét a magyar sajtó? Ezt fogom a következőkben megvizsgálni.

Az első kiválasztott cikk egy összehasonlítást közölt 1855-re és 1876-ra vonatkozóan az

Agence Russe adataira alapozva. 1855-ben Oroszországnak 21 milliárd rubel adóssága volt,

az éves költségvetése 200 millióra rúgott. 974 km kiépített vasúthálózattal rendelkezett, és

144 gőzhajó közlekedett a folyókon. A nép ennek ellenére szolgaságban élt, nem tanulhatott,

és nem birtokolhatott földet. Ezzel szemben 1876-ig jelentős fejlődésen ment keresztül az

ország, hiszen ebben az időben már szabad esküdtszékek léteztek, nem volt jobbágyság, a

földbirtokosok szavazati joggal bírtak. A vasúthálózat 1844 km-re nőtt, melyhez társult még a

már építésben levő 2078 km, 700 postahajó közlekedett, és a kereskedelmi flotta 2500 hajóval

bővült. A költségvetés 570 millió rubelre nőt, viszont az államadósság csak 30 millióval

emelkedett. Az Egyetértés szerint ennyire jótékony kihatással volt Oroszországra II. Sándor

uralkodása.239 A cikk mindenképpen pozitív, sőt számomra idealizált képet festett meg az

Orosz Birodalom helyzetéről, ennek nem csekély köze lehet ahhoz, hogy az adatok forrása

egy orosz lap, mely az országot pozitív színben akarta feltüntetni. Az adatok hitelességét nem

vonom kétségbe, de árnyalnám ezt a képet, a cikk nem szólt arról, hogy a bevételek mellett a

kiadások is nőttek a vizsgált időszakban, nem beszélt ezek egymáshoz viszonyított arányáról,

mely jobb támpontot szolgáltatott volna az értékelésnek. A jobbágyfelszabadítás ugyan

megtörtént, de az emberek nem voltak szabadok, sőt sokuknak a sorsa még rosszabbra fordult.

Elindult ugyan a gazdaság fejlődése, de nem volt annyira gyorsütemű, mint Európa nyugati

területein, a közlekedés fejlődéséről szép mutatókat közöltek, de ha a birodalom területét is

figyelembe vesszük a számok már nem annyira lenyűgözők, mint első ránézésre. Sándor

uralkodása mindenképpen pozitív korszaka volt Oroszországnak, de Nyugat-Európa korabeli

fejlődését és fejlettségét így sem tudták megközelíteni.

A belső problémák is foglalkoztatták a sajtót, ezek közül első helyen az előbb már említett

jobbágyfelszabadítás szerepelt. Ennek negatív hatása, ekkor kezdett érződni az

államgépezetben, mivel a felszabadított jobbágyok rosszul gazdálkodtak, vagy nem is

művelték meg földjeiket, és elpazarolták kis birtokaikat, a lakosság nyomorogott, amit

súlyosbítani látszott, hogy az 1875-ös aratás igen gyenge volt. A felszabadítás után

szükségessé vált egy új közigazgatási rendszer bevezetése, és az adómentesség

megszüntetése, ezzel egy új adórendszer bevezetése is. Az adókat az adózóképességhez kellett

239 Egyetértés 1876. március 7. (X./54.) Oroszország helyzete ma és 21 éve

igazítani, a folyamatot el is indította a kormányzat, de az, a vagyonos elemek ellenállásába

ütközött, így nem is tudták jól végrehajtani.240

A problémák másik csoportját az általános hadkötelezettség bevezetése képezte, ennek

hatására sokan elvándoroltak pl. a tatárok. Az általános hadkötelezettség megkívánta, hogy

legyen egy nagyszámú tisztikar, de a sajtó szerint az ehhez alkalmas elemek hiányoztak

Oroszországból. A reform keretében a szolgálati időt a műveltséghez igazították, ha a

besorozott egyén tanult, iskolákat végzett, csökkenthette a szolgálat idejét, a kormányzat ezzel

próbálta serkenteni a műveltség terjedését. Összegezve, az Igazmondó c. lap szerint 1876-ban

Oroszország nem gondolhatott a háborúra, mivel átmeneti stádiumban, átalakulás alatt volt.

„Az orosz kormány a reform utján lassan, de bizton halad előre, habár hosszu évek kellenek

még, míg képes leend a nehézségeket legyőzni.”241 Ebben a lapban is az orosz fejlődés

elindulása domborodott ki, melynek érhetően nagy jelentőséget tulajdonítottak, ámbár

helytelen következtetést vontak le a reformokból, mivel egy év múlva már nemcsak

segélyezte a balkáni népeket, de maga is háborúba vonult, nem foglalkozva azzal, hogy

mennyire állt készen erre az ország.

Teljesen eltérően és reálisabban ítélte meg a Pesti Napló az Oroszországban rejlő

képességeket és lehetőségeket. A cikk előfeltevése az volt, hogy Oroszországot azonosították

az „agyaglábú északi kolosszus” képzetével, és ilyen előítéletek alapján mérték fel erejét. A

lap szerint a reformok lehetővé tették azt, hogy hatékonyan lépjenek fel bármilyen ellenséggel

szemben. Az Orosz Birodalom célul tűzte ki, hogy a nép minden elemét kiművelje, ebből a

célból sikeres rendszabályokat vezetett be, melyekért hatalmas áldozatokat hozott. Bevezették

az iskolakényszert, amihez szükség volt 150 000 iskolára, ennek megvalósulásáért 1875-ben

több tanítóképzőt, vegyes gimnáziumot, reáliskolát, és középtanodát alapítottak, emellett az

egyetemek is teljesen új struktúrát nyertek. A vasúthálózat bővítése is fontos, és szükséges

intézkedés volt, de a legnagyobb átszervezés a hadseregben ment végbe, mint korábban már

említettem, az 1874-es hadseregreform242 keretében bevezették az általános had-

kötelezettséget, ezáltal átalakult a hadsereg szervezete. Az átszervezés leginkább a lovasságot 240 Igazmondó 1876. február 13. (X./7.) 241 Igazmondó 1876. február 13. (X./7.) 242 Az 1874-es rendelet csak az általános hadkötelezettség bevezetéséről rendelkezett, a hadsereg modernizálása már 1861-től megindult. 1864-ben 15 katonai körzetre osztották fel a birodalmat, ezek voltak a hadsereg és a hadügyminisztérium közötti összekötőkapcsok. A reform keretében megszüntették a tüzérség különállását, és a katonai telepeket, illetve kiépítették a katonai középiskolák országos hálózatát is. Az 1874-es rendelet értelmében minden 20. évét betöltött fiút besoroztak, kivételt képeztek egykék, családfenntartók, illetve azok, akiknek egy fiútestvére már a hadseregben szolgált. A szolgálati időt hat évben határozták meg, de ez műveltségi cenzussal csökkenthető volt, ezért több új katonai főiskolák alakult. A katonai reformok egy modern európai tömeghadsereg kialakulását tették lehetővé. In: Bebesi 2011. 56.

és a lovas-tüzérséget érintette, melyeket európai normák szerint fejlesztettek. „Bármiként

gondolkodjék valaki e reformokról – írta a Pesti Napló – annyi kétségtelen, hogy azok

alkalmasak arra, hogy Oroszország jelentőségét, melylyel az európai nagyhatalmak között

jelenleg is bir, még inkább emeljék.”243 1876-ban a Napló is pozitívan értékelte a reformokat

és a fejlődést, de ezeket elégségesnek találta, fel sem vetette, annak a lehetőségét, hogy

Oroszország háborúba keveredik, sőt esetleg a Monarchiát, és így Magyarországot is

belesodorja abba.

1877 elején már másképp gondolkodott a sajtó, ekkor már hangsúlyozták, hogy a

reformok után gazdasági és kereskedelmi pangás volt tapasztalható Oroszországban, mely

kiváltotta a lakosság nyugat-ellenes érzelmeit. A parasztok jobban nyomorogtak, mint

korábban, az iparágakat a kormányzat mesterségesen tartotta fenn, és az országnak még a

nihilisták szervezkedésével is szembe kellett néznie, ebből következett, hogy „…Oroszország

meg van bénítva minden tagján, sebesen halad a gazdasági kimerültség felé.”244 A külpolitika

miatt nem tudtak figyelni a belföldi helyzetre, a gazdaságnak okozott károkra, amelyért

hatalmas árat kell fizetniük, ha lezárul a Balkán-válság. A lap egyetértett a végcéllal, de az

eszközöket és a végrehajtás módját helytelenítette.245 Összegezve, megmaradt a reformok

iránti rokonszenv, de már megfogalmazódott a végrehajtás módjának kritikája is, melyben

leginkább a balkáni helyzet játszott közre, mely csak kárt okoz és fog okozni Oroszországnak.

1878-tól még inkább megélénkültek az Oroszországot bíráló hangok a magyar sajtóban

miközben az a kereszténység védelmezőjeként állt Európa élén, de a saját területén élő

etnikumok „…legembertelenebb, legkereszténytelenebb, legzsarnokibb uralom alatt nyög.

Inog is benne minden.”246 Ekkor is kiemelték a gazdasági és társadalmi recessziót és a negatív

fejlődési tendenciát, melyet nem tartóztathat fel „egy bölcs és erényes kormány”, mert

Oroszország nem ismert ilyet. A lap szerint az államszervezet alapja I. Pétertől, II. Sándorig a

cár akarata volt, és az alattvalók akarathiánya. A Tájékozó c. katolikus folyóirat mélyen

elítélte a despotizmust, mert az, szerinte soha nem lehet jó, mivel csak a legerőszakosabb

rendőruralom tarthatja fenn, melynek eredményeként a száz éves elnyomás sem tudta

eltörölni a népfajok különbözőségét, ezért hiányzott a birodalom népeiből az összetartozás

tudata,247 mely pedig az egyetlen hatékony összetartó erő lehetett volna egy ekkora

243 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1876. június 15. (XXVII./137.) Oroszország előhaladása. 244 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1877. január 8. (XXVIII./6.) Oroszország helyzete. 245 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1877. január 8. (XXVIII./6.) Oroszország helyzete. 246 Tájékozó 1878. január 15. (1.) Oroszország. 247 Tájékozó 1878. január 15. (1.) Oroszország.

birodalomban. A katolikus lap orosz ellenességéről tett tanúságot, melynek éle leginkább

zsarnokság és annak következményei ellen irányult.

A Vasárnapi Ujság is teljesen elítélően nyilatkozott Oroszországról kifejtve, hogy az orosz

nem is európai nép, csak földrajzi helyzete folytán tartozott a kontinenshez. A népre

ráerőszakolt reformok ugyan kialakítottak egy civilizációt, de ez csak a felszínen létezett.

„Vakard meg az oroszt, és a tatár fog kilátszani belőle”248 – írta a lap. A nyugati műveltség

nem honosodott meg, sőt a társdalom elutasította azt. A lap véleménye szerint az ország

egyetlen közös vonása Európával a szocializmus és a nihilizmus elterjedése volt. Azt várták,

hogy Oroszország elveszítse a háborút, és ez megadja a lökést a birodalom bomlásának, mivel

a zsarnokság nem tartható fenn sokáig, a viszonyok rendezésének egyetlen módjaként az

alkotmányosság bevezetését tartotta az író, melytől szerinte a cár jobban félt, mint a

szocialista törekvésektől.249 Most viszont nézzük meg hogyan ítélték meg a hírlapok

Oroszország viszonyát az egyes európai államokkal, először a Pápai Állammal.

8. 2. Pápaság

A kérdés egy részét a lengyelek kapcsán már ismertettem, ezen a helyen az ott közölt

adatokat nem ismételném meg.

A korszakban folyamatosan nézeteltérés volt köztük a lengyel területek és a katolikus,

illetve az unitus egyház helyzete miatt. Oroszország többször ígéretet tett a fennálló

viszonyok módosítására, de ezeket soha nem tartotta meg, így a két ország közötti viszony

nem enyhült. XIII. Leó pápa kezdeményezésére újabb tárgyalások indultak meg, de ezek

sikerében a magyar sajtó nem reménykedett. Ellenben úgy gondolták, hogy Oroszországnak

mindenképpen szüksége van a Pápai Államra, hogy az támaszt jelentsen számára az európai

hatalmakkal szemben, de idegen lenne az orosz mentalitástól, hogy a szerződésekben vállalt

kötelezettségeket betartsa.250 Nem érzem indokoltnak a lap azon feltevését, hogy Oroszország

támasza lehetne a pápaság az európai nagyhatalmakkal szemben, mivel ekkor a birodalomnak

elsősorban nagyobb szüksége volt katonai támogatásra, mint ideológiaira, melyet a katolikus

egyház feje adhatott volna.

248 Vasárnapi Ujság 1877. június 10. (XXIV./23.) Oroszország belső bajai. 249 Vasárnapi Ujság 1877. június 10. (XXIV./23.) Oroszország belső bajai. A cikk teljes szövegét lásd a mellékletben. 250 Tájékozó 1878. április 15. (IV.) Egyházpolitikai áttekintés.

8. 3. Poroszország

A császárságról elmondható, hogy a béke fenntartása mellett állt ki, de családi kötelék251

és hála kötötte Oroszországhoz, így a háború kérdésében a semlegesség álláspontjára

helyezkedett. Ezzel vállalták a kockázatot, hogy orosz-francia, vagy angol-francia-osztrák

szövetség jön létre ellenük. A magyar sajtó úgy ítélte meg – véleményem szerint helyesen –

hogy 1877/78-ban Poroszország vállalta a semlegességet, cserébe azért, mert Oroszország is

hasonlóan cselekedett 1866-ban és 1870-ben, és az Osztrák-Magyar Monarchiát is a

semlegesség felé tereli, mint azt korábban Oroszország is tette a német egység kérdésében.252

Poroszország a háború végéig megőrizte semlegességét, sőt Bismarck elvállalta a közvetítő

szerepét is.

8. 4. Anglia

A korszakban az angol kormány álláspontja volt a legvilágosabb a kérdésben, mélyen

elítélte Oroszország hódításait a Balkánon, mivel az érdekeit sértette, hagyományosan

Törökország fenntartása mellett állt ki, mivel így a tengerszorosok nem kerülhettek orosz

fennhatóság alá, mivel ez Anglia számára létkérdés volt. Viszonyuk ezért kifejezetten

ellenséges volt, főként a san-stefanói békekötés után.

Ezek után nem meglepő, hogy a magyar sajtóban is kidomborodott az angolok

oroszellenessége, de a lapok tudtak olyan körökről is Angliában, akik az oroszbarátságot

hirdették, viszont a többség az orosz hódításról úgy vélte, hogy ez veszélyezteti az ezredéves

fejlődést.253 Az angol társadalom nagy része viszont elítélte Oroszországot. A Pesti Napló

szerint ennek egyik bizonyítéka egy röpirat volt, mely a The vita fraue of Russia címen jelent

meg Angliában. Ez kritikával illette az orosz kultúrát, a humanizmust, és az

igazságszolgáltatást, és bemutatta az oroszok hazugságait is. A röpirat szerint Oroszország

Ázsiával állt egy szinten, és ez a leggonoszabb ország, melynek bizonyítékai a Romanovok

rémtettei voltak.254

Ennyit tartott érdemesnek közölni a magyar sajtó Oroszország és más államok

viszonyáról. Összességében helyesen írták le az egyes államokhoz fűződő kapcsolatát, és

251 1762-től III. Péter uralkodásával kezdődően Oroszország élén Holstein-Gottorp-Romanov dinasztia állt, innen eredeztethetők a családi kötelékek Poroszországgal. 252 Vasárnapi Ujság 1876. december 17. (XXIII./51.) Salisbury marquis utja. 253 Egyetértés 1876. december 10. (X./294.) Az angol-oroszbarátok gyűlése. 254 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1877. január 26. (XXVIII./24.) Egy orosz ellenes röpirat Angolországban.

annak okait, kiemelve, hogy csak Poroszországtól várhattak baráti, vagy semleges magatartást

a balkáni háború kapcsán. A külföld után térjünk a magyar-orosz kapcsolatok kérdésére.

8. 5. Oroszország és Magyarország

Ezen téma jelentős része érintette a háború problémáját, hiszen az orosz önkéntesek

átvonulásáról, azoknak elfogásáról és az országban való tartózkodásáról, illetve a magyar

társadalom oroszellenességéről szólt a közlések legnagyobb része. A cikkek legnagyobb

számban 1876-ra és 1877-re datálhatóak, a háború utolsó évében már csak elvétve

foglalkozott a sajtó az orosz-magyar kapcsolatokkal.

Az 1876 és 1878 között megjelent cikkeket három csoportra lehet osztani, az első és

legnagyobb számú az orosz önkéntesek átvonulásával, a második Oroszország általános

megítélésével, és Ausztriával való viszonyával foglalkozott, a harmadik csoportba soroltam

egy elfogott orosz deportálását Jászberénybe.

Először nézzük az önkéntesek témáját 1876. augusztus és 1876. október között több

transzport utazott át Budapesten. Közülük több embert letartóztattak, mert fegyvereket

birtokoltak, melyeket vallomásuk szerint csak önvédelemből tartottak maguknál. Akiket

elfogtak, arra az időre, amíg megvizsgálták útleveleiket Magyarországon internáltak.

Okmányaikat a szentpétervári vöröskereszt állította ki, mely már akkor is elismert szervezet

volt, ezért tovább engedték őket Szerbiába, hogy a hivatalos indoklás szerint egészségügyi

szolgálatot teljesítsenek, de minden lap feltételezte, hogy inkább harcolni mentek, melyet az

Igazmondó c. ellenzéki napilap szerint ők maguk sem titkoltak. Budapesten általában az

István főherceg, vagy a London városa elnevezésű szállodában szálltak meg, ahol saját

hordárjuk volt, aki valamelyest beszélt oroszul és vállalta, hogy kalauzolja őket. Október

közepére az Egyetértés számításai szerint körülbelül 1500 orosz önkéntes vonult át

Budapesten, és a szállítmányok mindig a vörös kereszt jelvényét viselték.255 Az önkéntesek

közül több tiszt tért vissza október végén Szerbiából Budapestre, ahol megpihentek. Az

ellenzéki Egyetértés gúnyos megjegyzéssel „üdvözölte” őket: „Kissé furcsa, hogy míg

elmenetkor nagy podgyászt vitt magával, pénze is volt, s a fogadóban átutaztakor két szobát

bérelt, most a legszerényebb szobácskában vonta meg magát.”256 Tehát az önkéntesek nem

nyerték el a lapok rokonszenvét.

255 Egyetértés 1876. augusztus 30. (X./207.) Ujdonságok, 1876. október 18. (X./250.) Ujdonságok, illetve Igazmondó 1876. szeptember 3. (X./36.) Az oroszok Magyarországon, 1876. október 8. (X./41.) Hirharang. 256 Egyetértés 1876. október 29. (X./260.) Ujdonságok.

A másik hírcsoport a Jászberénybe deportált oroszról tudósított. Itt helyezték el a

veszedelmes pánszláv agitátorokat, mint 1876-ban Szarapov Szergiust is, aki iratai alapján

politikai ügynök volt Horvátországban. Művelt és több nyelven beszélő fiatalember volt,

akiről az a hír járta, hogy Andrássy Gyulával és Gorcsakovval is folytatott tárgyalásokat.

Kiadatását Oroszország arra hivatkozva kérte, hogy iratai hamisak, mely miatt a kormányzat

előtt kell felelnie, ezt Andrássy az iratok valódiságáról meggyőződve megtagadta, így került a

fiatalember Jászberénybe, ahol Sipos Orbán, alkapitányra bízták őrizetét. A Vasárnapi Ujság

szerint „a fiatal ember a jászkunkerületi törvényhatóság és a jászberényi kir. törvényszék

közös udvarán egészen szabadon sétálgat; ott az udvaron még csak annyit sem vesz észre,

hogy figyelemmel kisérik, legfeljebb csak a kíváncsiak érdeklődését veszi észre, kikkel szívesen

áll szóba, ha németül, francziául, vagy valamelyik szláv nyelven tudnak beszélni. De már kinn

a városon nem járhat olyan otthonosan, mert a jászkun alkapitány nem koczkáztathatja azt,

hogy önkénytelen vendége be találja szavát váltani, azért rendesen őrökkel kisérteti, de elég

tisztességes távolban.”257 Az ellenzéki sajtóban itt érződött először egy kevés szimpátia az

oroszok irányában, de ez nem az egész országnak és annak keleti törekvéseinek szólt, melyet

határozottan elítéltek, hanem csak a jászberényi fogolynak, és műveltségének. 1877-ben

Szarapov mindössze 22 éves volt. Jászberényben a műveltsége miatt hamar megkedvelték, és

rövid idő alatt magyarul is megtanult, megszerette Magyarországot és irodalmát is, ezért

fordította oroszra Tóth Kálmán Nők az alkonyatban c. vígjátékát.258 Beilleszkedését azon is

nyomon lehetett követni, hogy a helyi lapokban francia nyelvoktatásra hirdetette magát,259

mely minden bizonnyal elnyerte környezete tetszését. 1877. májusában a Közvélemény már

arról tudósított, hogy Szarapov Szergius, aki ellenségből baráttá lett, elhagyta

Magyarországot, és az emigrációban élő Kossuth Lajost is felkereste, akivel több beszélgetést

is folytatott.260 A sajtóban többet nem foglalkoztak a fiatal orosz agitátorral, de az

mindenképpen elmondható, hogy a lapok egységes rokonszenvvel nyilatkoztak róla.

A cikkek következő csoportja Oroszország megítélésével és Ausztriával való viszonyával

foglalkozott. 1876-ban az Egyetértés szerint politikájukban érződött a machiavellizmus, mely

már más országot nem jellemzett ekkor, ez tette lehetővé, hogy Ausztria alárendelődjön az

orosz érdekeknek. 1849-ben, amikor a magyar szabadságharc leveréséhez orosz segítséget

kértek, akkor az Orosz Birodalmat protektorrá tették a Habsburg Monarchia és a dinasztia 257 Vasárnapi Ujság 1876. július 2. (XXIII./27.) Egy muszka Jászberényben. 258 Igazmondó 1877. január 14. (XI./2.) Hirharang/Egy áttért muszka. 259 Politikai Ujdonságok 1877. január 17. (XXIII./3.) Mi ujság?/ Egy orosz Jászberényben és Kecskeméten. 260 Közvélemény 1877. május 23. (I./141.) Különfélék/Serapov Szergius.

sorsa felett, melyet ők nem is haboztak megragadni, de ha ez a barátság sokáig fennáll

könnyen veszélyessé válhat az Osztrák-Magyar Monarchia számára. „Hogy mi lesz a vége

ennek a kézszorításnak, ha majd a medve erősebbé teszi a szoritást, azt el lehet képzelni…”261

– vonta le az orosz barátság következményeit az Egyetértés, de ezt a véleményt erősítette meg

a közművelődési sajtó is. Úgy tűnt Oroszország azt a feladatot szánta a Habsburg

Monarchiának, hogy segítsék győzelmét kivívni, és az orosz-török háború ideje alatt tartsák

megszállva Boszniát és Szerbiát, majd a tervek szerint fegyveres semlegességet hirdetnének,

és csapatokat helyeznének el a román határszélen. „Ez a se hús, se hal-féle politika kifolyása

lenne.”262 Nyilvánvalóan mindkét cikk elítélte az orosz barátságot, és a háborúba való belépés

politikáját, mely megítélésük szerint nem szolgálná az Osztrák-Magyar Monarchia érdekeit.

Érdemes lett volna a kormánypárti sajtó véleményét is megnézni, de a tárgyban nem

találtam vonatkozó cikkeket. 1877-ben megváltozott a lapok hangvétele Oroszországgal

szemben, úgy gondolták Oroszország retteg a közös hadsereg erejétől. Régen az északi

kolosszus volt a mumus, de ekkora a magyar lapok szerint a helyzet megváltozott, és

Oroszország alig tudta palástolni rémületét.263 Az Osztrák-Magyar Monarchia fellépése

Törökország mellett valószínűleg okozott volna kellemetlenségeket az orosz hadseregnek, de

erre végül nem került sor, és a közös hadsereg sem képezett akkora hadi potenciált, mint

amelyet a lapok tulajdonítottak neki.

1878-ra az Igazmondó szerint már a polgárok is kiábrándultak Oroszországból. Ennek

példája Dr. Aradi István orvos, aki a magyar szabadságharc alatt nemcsak a magyar, hanem az

orosz sebesülteket is ellátta, ezért az orosz cár egy magas rendű éremmel tüntette ki. Aradi

állítólag értesülve az oroszok balkáni kegyetlenkedéseiről arra kérte Tisza Kálmán

miniszterelnököt (1875-1890), hogy az érmet jutassa vissza a cárnak, mert „ő szégyenli oly

zsarnoktól adományozott éremnek birtokosa lenni, ki a civilisatio és humanitas minden

postulatumát oly iszonyu módon lábbal tapodja, s ki az emberiség ellen elkövetett

kegyetlenség s embertelenségben még Dsingis-khanon is tultesz.”264 Aradi István, vagy a

cikkíró igen erős kritikával illette Oroszországot, akkor amikor az már Törökország felett a

halotti tort ülte. A cikk hitele számomra kétséges, de ugyanezt a cikket egy másik napilap is

leközölte, mely hitelessége mellett tanúskodhat.265

261 Egyetértés 1876. július 28. (X./175.) A muszka barátság. 262 Vasárnapi Ujság 1876. október 23. (XXIII./43.) A tizenkettedik órában. 263 Egyetértés 1877. július 14. (XI./173.) Az oroszok félnek. 264 Igazmondó 1878. március 10. (XI./10.) Hirharang/Egy orosz érem visszaküldése. 265 A cikket lásd: Budapest 1878. március 3. (II./61.) Hireink.

Az itt ismertetett cikkek közös hangvétele függetlenül attól, hogy melyik évben

publikálták őket az erős és hangsúlyos oroszellenesség, eltekintve Szarapov egyéni esetétől.

Mind a kormánypárti, mind az ellenzéki sajtó elítélte az orosz balkáni hódítást, ezzel mintegy

összhangban állt az Osztrák- Magyar Monarchia politikájával.

9. Művelődéstörténet

Oroszországról a tudomány és a művelődéstörténet területéről is közölt a magyar – főleg a

közművelődési – sajtó érdekes információkat. A cikkek között kapcsolat nincs, mindegyik

egy-egy témára koncentrált, ezekből válogattam ki a legérdekesebbnek tűnőket. Ebben a

témakörben is természetesen vizsgálatom az 1876-78-as periódust ölelte fel, de a cikkek

adatai gyakran más időszakra utaltak, de a tudomány és ismeretterjesztés témakörében nem

hiszem, hogy ez zavaró lenne.

9. 1. Ismeretterjesztő cikkek

A tudományos fejlődésről értesült az olvasó, amikor beszámoltak arról, hogy két

Párizsban élő orosz mérnök, bizonyos Jablocskov266 és Bapov, az orosz állam támogatása

nélkül megtalálták a módját annak, hogy a villamos energia által keltett fényt megosszák,

mely a tudományos világ számára forradalmi felfedezést jelentett. A szerkezet előnyei a

következők voltak: „1. a villamos fény tökéletes megoszthatósága; 2. e megosztott fény teljes

mozdulatlansága; 3. az a lehetőség, hogy minden oldal felé a kivánt erővel égő kisebb-

nagyobb lángok vezethetők el.”267 Az új találmányt nemcsak a kikötőkben, a

világítótornyokban, az utcai kivilágításban, a vasúton az éjszakai szerencsétlenségek

megelőzésére használják majd, hanem az élet összes területén teret fog hódítani a cikkíró

szerint.268 Mai szemmel nézve nem tűnik túl jelentősnek a találmány, de a XIX. században

még nagyon is az volt.

Szintén állandó téma volt a sajtóban a farkas támadások és károkozások Oroszországban.

1876. február 6-án Moszkvától tíz mérföldnyire hat szánkát támadtak meg, huszonhárom

embert széttéptek, csak egy kocsisnak sikerült lóháton elmenekülnie. Az orosz kormányzat a

támadás után húsz ezüst rubel jutalmat tűzött ki minden elejtett farkasért cserébe.269 Ez a

magas összeg is jelezte azt, hogy a farkasok Oroszország állandó problémáját jelentették, bár

266 Pavel Nyikolajevics Jablocskov (1847-1894) orosz fizikus itt leírt találmányát az orosz fénynek, vagyis ívlámpának nevezzük. In: Niederhauser Emil – Sargina Ludmilla: Az orosz kultúra a XIX. században. Gondolat, Budapest, 1970. 338. 267 Vasárnapi Ujság 1878. július 21. (XXV./29.) A légszesz napjai meg vannak számlálva. 268 Vasárnapi Ujság 1878. július 21. (XXV./29.) A légszesz napjai meg vannak számlálva. 269 Igazmondó 1876. március 5. (X./10.) Mi hir van külföldön?/Oroszország.

a birodalom népesebb területein, mint Lengyelországban már ritkaságszámba mentek, de az

északi kormányzóságokban még mindig nagy károkat okoztak. A vjatkai kormányzóságban

hivatalos kimutatás készült a farkasok által okozott károkról. Több ezer állat (tehenek, lovak,

baromfi stb.) és tizenhét ember vált a farkasok áldozatává. A károk értékét az emberéleteket

nem számítva 364 000 rubelben határozták meg.270 Több hasonló kimutatás készült és jelent

meg a sajtóban, ezekben a farkasok számát 170 000 és 200 000 közötti számra becsülték, és

kiirtásukra a lakosság erélyesebb intézkedéseket várt a hatóságoktól.271 A farkasok

problémájáról a magyar sajtó elfogulatlanul, a háború kérdését érintő gúnyos megjegyzésektől

mentesen tudósított a problémáról.

Végül az orosz orvostudomány köréből is ismertetek egy cikket. 1876-ban egy orosz

orvos feltalálni vélte az veszettség (ebdüh) gyógyszerét a Xanthium spinosum (szúrós

szerbtövis) nevű növény leveleiben. A növény megtalálható volt Podóliában és

Franciaországban. Az orvos szerint a leveleket meg kell szárítani és porrá törni, majd a porból

felnőtteknek kilenc grammot, gyerekeknek négy és fél grammot kell három héten keresztül

napi háromszor bevenniük, hogy kigyógyuljanak a betegségből.272 A hír természetesen

alaptalan. A korban lehet, hogy hatékonynak tartották, ma már oltásokkal kezelhető és

megelőzhető.273

Az ismeretterjesztő cikkek után nézzük meg mit tudtak a kortársak Oroszország

éghajlatáról és földrajzáról.

9. 2. Földrajz, éghajlat

Érdemes megvizsgálni azt is, hogy Oroszország éghajlatáról, földrajzáról milyen

információkat közöltek a korabeli magyar lapok, hiszen egy ország teljes megismerését a

földrajz nélkül nehéz megvalósítani.

Éghajlatát tekintve minden újság arról tájékoztatta olvasóit, hogy Oroszországban

rettenetesen zord, hideg időjárás uralkodott. A Vasárnapi Ujság több alkalommal tudósított

rettenetes hóviharokról és rekord vastagságú jégburkolatról,274 mely adatok természetesen

csak Oroszország bizonyos területeire lehettek érvényesek. De a borzalmas időjárást a Pesti

270 Természet 1877. március 15. (IX./6.) Különfélék/A farkasok Oroszországban. 271 Igazmondó 1876. szeptember 10. (X./36.), 1877. június 24. (XI./25.) A farkasok Oroszországban; Egyetértés 1876. szeptember 1. (X./209.) Ujdonságok, illetve Természet 1878. július 1. (X/13.) Farkasok Oroszországban. 272 Vasárnapi Ujság 1876. október 15. (XXIII./42.) Ujabb gyógyszer az ebdüh ellen. 273 http://www.oek.hu/oek.web?nid=138&pid=1 (2013.03.04. 16:59) 274 Vasárnapi Ujság 1876. január 30. (XXIII./5.) Egyveleg. 1876. február 20. (XXIII./8.), 1876. február 27. (XXIII./9.) Egyveleg.

Napló is megerősítette 1877-ben, amikor tudósított a Szentpéterváron mért -31 fokos

hőmérsékletről, melyhez hasonlót tudomásuk szerint már 153 éve nem mértek.275 Az

éghajlatról az újsághíradások kapcsán egy reálisnak tekinthető kép alakult ki, melyben nem

tettek említést a nyári évszakról, mely valószínűleg annak köszönhető, hogy az európai

szemmel is szokványosnak volt tekinthető.

A különböző expedíciókról is megemlékezett a magyar sajtó, a leírások nem részletes

kalandregények, egyszerű tényközlések az expedíció megtervezéséről, az utazás céljáról,

esetleg sikereiről. Az egyik ilyen utazás feladata az volt a tervek szerint, hogy keressen

kereskedelmi utat Észak-Oroszországból a Bering-szoroshoz. A célra egy személy, az ipar- és

kereskedelem előmozdítására működő testület ülésén 25 000 rubelt ajánlott fel, az expedíció

vezetőjének Nordenskiold276 svéd tanárt választották. Egy másik felfedezőútra 26 000 rubelt

gyűjtöttek össze, ennek feladata az Ob-öböl feltérképezése volt, illetve az Arhangelszk és

Szibéria közti tengeri út felkutatása.277 Szibériába már több csapatot küldtek, melyeket az

orosz kereskedők is támogattak, felismerve a terület kizsákmányolhatóságát,278 mely

számukra a meggazdagodás lehetőségét rejtette magában. 1878-ban már gyarmatalapítási

kísérletről tudósított a sajtó. 1877 őszén az orosz állam Novaja Zemljára hat vitorlást küldött.

Megbízatásuk hat ház építésére és felszerelésére szólt, az általuk épített házakat szamojéd

családoknak szánták, akik a tervek szerint a gyarmat első lakosságát fogják alkotni, mint

telepeseknek az ő feladatuk lesz, hogy kereskedelmi összeköttetést létesítsenek a Jenyiszej és

az Ob torkolatai között. A gyarmatot egyébként a kormányzat a politikai bűnösök száműzetési

helyéül szánta.279

Ezekből a közlésekből látható, hogy a földrajz kapcsán a magyar sajtó leginkább a

felfedező utakkal foglalkozott, mivel ezek jelentettek érdekességet az olvasóközönségük

számára, de nem hallunk az ismertebb orosz tájegységekről pl. az Urál-hegységről. Az

éghajlati viszonyairól is csak a szélsőséges hideg időjárást tartották kiemelésre érdemesnek.

9. 3. A két főváros

Köztudott, hogy Nagy Péter cár uralkodásáig Moszkva volt a főváros, ő alapította

Szentpétervárt, melyet fővárossá is tett. Moszkva a tradicionális Oroszország szimbóluma 275 Pesti Napló, reggeli kiadás, 1877. január 6. (XXVIII./5.) Különfélék. 276 Nils Adolf Erik Nordenskiöld (1832-1901) finn báró, geológus, minearológus és sarkkutató. Itt az 1878-as útjáról van szó. In: http://en.wikipedia.org/wiki/Adolf_Erik_Nordenski%C3%B6ld (2013.02.24. 13:28) 277 Földrajzi Közlemények, szerk.: Berecz Antal, Budapest, 1876. 4. kötet. Orosz éjszaksarki expeditiók. 278 Vasárnapi Ujság 1876. július 2. (XXIII./27.) Expedicziók Szibériába. 279 Természet 1878. július 1. (X./13.) Különfélék/Novaja Zemlján gyarmatot készül az orosz kormány alapítani.

volt, míg Pétervár az új, a nyugati kultúrát testesítette meg. A két főváros szembenállása az

élet több területén megmutatkozott elég csak a szlavofil és nyugatos ellentétet említenem.

Nézzük meg e két város jellemzését a magyar sajtó alapján is.

A Vasárnapi Ujság a következőket jelentette meg a két fővárosról: „Moszkva egy félig

európai, félig ázsiai, vagy helyesebben félig nyugoti félig keleti nagyváros, melynek

középpontja a Napoleon-féle tűzvészben egyedül épen maradt Kreml és a mellette fekvő Kitaj-

górod (khinai város) — egy érdekes darab a szlávbyzanczi középkorból.[…] A várost némileg

Konstantinápolyhoz lehetne hasonlítani. Moszkva mellől ugyan hiányzik a tenger, hanem az

összehasonlítást igazolja némileg a minaretszerü karcsú tornyok, bizanti ízlésű vaskos

kupolák és a haranglábak megszámlálhatlan sokasága.[…] Szent-Péter váron, a

birodalomnak korra nézve második, de fényre és gazdagságra nézve első és tulajdonképeni

fővárosában mindenütt Európa és a nyugat lép előtérbe, s csak itt-ott kandikál elő, mintegy

idegenszerüen érezve magát— egy kis darab Ázsia. Mindenfelé a nyugoti polgárisultság keze

nyoma látszik: utczákon, köztereken, köz és magán épületeken, sőt a lakosok viseletében és

modorában is. […] Ez az állami és kormányzati középpont, itt vannak a nyugot-európai

intézményeknek— melyeknek nagy részére az orosz nemzet még most is rossz szemmel tekint

— gyökérszálai lerakva, itt van az annyira gyűlölt német befolyás központja. Részint ezek

miatt, részint ősi kegyeletből az orosz nemzet többsége nem Pétervárt tartja az igazi orosz

fővárosnak, hanem a vele különben is egyenlő népességű Moszkvát.”280 Tehát a kortársak is

ismerték az Oroszországot övező kettőséget, melyben Moszkva a hagyományos orosz életet, a

dicső múltat, melyet legjobban a tatár iga lerázása, és a részfejedelemségek egyesítése

fémjelzett, míg Szentpétervár a nyugati befolyást képviselte.

A cikk még egy képet281 is közölt a két város nevezetesebb épületeiről, melyen

Szentpétervárról a Kazanyi székesegyház, az Izsák templom, Sándor cár oszlopa, a

Szentháromság székesegyház, a tőzsdeépületével és a Péter-Pál erőd egy részével, míg

Moszkvából a Kreml, annak kapuja, a Boldogasszony templom, a Nagy Iván harangtorony és

a Szent-Miklós kapu szerepelt.282

9. 4. Oktatás

Az orosz nép műveltségéről szólva a közművelődési sajtó véleménye szerint ezen a téren

az orosz nép jelentős hátrányban volt Európa más népeivel szemben, és nem volt képes a

280 Vasárnapi Ujság 1878. május 19.(XXV./20.) Szent-Pétervár és Moszkva. 281 A képet lásd a mellékletben. 282 Vasárnapi Ujság 1878. május 19.(XXV./20.) Szent-Pétervár és Moszkva.

világ és önmaga műveltségét fejleszteni.283 A közlésnek volt valóságtartalma, de nem

feledhetjük el, hogy a társadalom túlnyomó többsége soha sem jelölheti az egész társadalmat.

Viszont el kell ismernünk, hogy az orosz közoktatási viszonyok tényleg nem voltak

megfelelőek egy ekkora birodalom számára. A statisztikai adatok kedvezőtlen színben

tűntették fel az ország műveltségi állapotát, valószínűleg a valóságnak megfelelően. A

moszkvai kormányzóságban csak harminchat falura esett egy iskola, az egész területen hat

fiúgyermek közül egy, míg a lányok esetében huszonhét közül egy járt iskolába, ebből

következően magas volt az analfabéták aránya Oroszországban.284

A középszintű oktatásról nem tett említést a sajtó, ellenben a felsőoktatással foglalkozott.

1876-ban tudósítottak arról, hogy egy orosz hírlap szerint egy gazdag aranybánya tulajdonos

Tomszk városának 100 000 rubelt ajánlott fel egy szibériai egyetem alapítására. A lap szerint,

ha sikerül a terv Szibéria is elindul a polgárosodás útján.285 A tomszki egyetem 1878-ban

alakult meg, ezzel ez a terület is bekapcsolódott a felsőoktatás hálózatába.286

Az orosz akadémiai felosztást is megismerhetjük az újságok alapján. Eszerint

Oroszországban akadémiai célokból tíz kerületet hoztak létre, ezek; Szentpétervár, Moszkva,

Dorpat, Kijev, Varsó, Kazany, Harkov, Vitna, Odessza és a Kaukázus. Ez a felosztás, tehát

Szibérián kívül Oroszország egész területét lefedte. Mindegyik kerület felett egy kurátor

(felügyelő) elnökölt, akinek kinevezésekor udvari kapcsolatai nagyobb súllyal estek

számításba, mint képzettsége. A kurátor elméletileg illetékességi területén mindenható volt,

de a gyakorlatban nem tett semmit az Akadémiai Tanács megkérdezése nélkül. A tanács hat

főből állt, ebből ketten nyugdíjazott tanárok, hárman katonatisztek voltak és egy ember a

rendőrhivatalt képviselte, tehát az Akadémiai Bizottságban kisebbségben voltak az

illetékesek, a karhatalom négy képviselőjével szemben, ez a tény rámutat Oroszország sajátos

felfogására az oktatással kapcsolatban. A testület határozta meg, hogy mely könyveket

használták, kiállította a bizonyítványokat, hozzájuk érkezett a nevelésre szánt pénz, emellett

ez volt a fő fóruma az akadémiai diszciplináris kérdéseknek is.287 A kérdés csupán az, hogy a

tudományos vitákat a karhatalom képviselői milyen szempontok alapján vitatták meg és

döntötték el? Feltéve persze, ha hihetünk a sajtó közlésének, de az bizonyos, hogy 1863-ban

az egyetemeken is szerkezeti átalakítást hajtottak végre, ennek eredményeként az

283 Vasárnapi Ujság 1877. július 22. (XXIV./29.) Polgárosultság és háború. 284 Vasárnapi Ujság 1877. december 30. (XXIV./52.) Orosz közoktatásügyi viszonyok. 285 Vasárnapi Ujság 1876. április 9. (XXIII./15.) Egyetem Szibériában. 286 www.tpu.ru/en/ (2013. február 23. 17:56) 287 Természet 1878. július 1. (X./13.) Különfélék/Oroszország akadémiai felosztása.

intézmények nagyrészt függetlenedtek a tankerületi főigazgatóktól, visszaállt az

autonómiájuk, és innentől az egyetemi tanács nevezte ki a professzorokat is. De az évtized

végén ismét szigorították az egyetemek és a hallgatók felügyeletét. 1867-ben jelent meg a

diákok egyetemen kívüli viselkedésének ellenőrzéséről szóló szabályzat, ennek alapján

minden hallgatót nyilvántartottak, és a forradalmi mozgalmak résztvevőit azonnal kizárták az

egyetemekről. 1875-ben kezdték el kidolgozni az egyetemek új reformtervezetét,288 a sajtó

alapján vázolt kép a szigorítások utáni orosz egyetemi hierarchiát írta le.

Ezek azok az adatok, melyeket a sajtó, főleg a tudományos és közművelődési sajtó

fontosnak tartott ismertetni Oroszország oktatási viszonyai kapcsán, a kérdéssel a napilapok

egyáltalán nem foglalkoztak a korszakban. A lapok megítélése egyértelműen negatív volt, bár

véleményem szerint nem az orosz gyűlölet miatt, hanem sokkal inkább az elmaradott

állapotokból kifolyólag. Az viszont meglepő, hogy nem említették sehol a megindult

fejlődést, hiszen az 1860-as években elindult az iskolák reformja, egyre több zemsztvo hozott

létre saját elemi oktatási intézményt. Ez ugyan megtorpant a ’70-es években, és Dmitrij

Tolsztoj közoktatási miniszter megszigorította az iskolák felett az ellenőrzést, ezután a

kormányzatnak ismét döntő szava volt az iskolatanácsokban (Rendelet az elemi népiskolákról,

1874).289

9. 5. Irodalom, sajtó

Az oktatáshoz hasonlóan kevés napilap foglalkozott az irodalmi alkotásokkal, viszont

ebben a tárgyban is találtam pár érdekes hírt. A megjelent könyvek számáról és jellegéről egy

érdekes adat. Oroszországban 1873-ban és 1874-ben több mint 5200 irodalmi termék jelent

meg. Ezek közül a legtöbb teológiával foglalkozott (679 db), jelentős volt a kiadott

szépirodalmi munkák száma is (438 db), a tudományos irodalmak közül a jogtudomány (322

db) és az orvostudomány (324 db) emelkedett ki. A kiadott történeti munkák száma 247 volt,

mely a teológiai irodalomhoz viszonyítva igen csekélynek nevezhető.290 Nem lehet meglepő a

teológiai munkák nagy száma, azoknak, akik ismerik Oroszország történetét, és tudják, hogy a

vallás mindig központi szerepet játszott az orosz nép életében. Az már inkább feltűnő, hogy a

szakmunkák száma akkor sem haladná meg a teológiai munkák számát, ha a két legnagyobb

példányszámú szakterületet, az orvos- és jogtudományt összevonjuk, ez a tény mindenképpen

288 Szabó Miklós: Az orosz nevelés története (988-1917). Akadémiai kiadó, Budapest, 2003. 277. 339. 289 Szabó 2003, 346-347. 290 Vasárnapi Ujság 1876. október 8. (XV./41.) Oroszország irodalma.

utalhat az orosz elmaradottságra, ahol a fejlődés és a tudományos vívmányok kisebb

jelentőséggel bírtak, mint az egyházi értekezések.

A közvélemény szabadságáról az Egyetértés a következőket írta: „Még a czár

mindenhatóságának kancsukás szabadságát élvező Oroszországban sem a minden orosz ura

véleménye és akarata irányozza a közvéleményt, hanem ott is megalakul az saját ösztönéből

érdekeiből, ha mindjárt nincs is az ínyére az istenhelyettesítő földi nagyságnak.”291

Ellenpontozva a fent idézett cikket, a szabad közvélemény kifejlődhetett ugyan, de a cári

cenzúra döntötte el mi jelenhetett meg nyomtatásban, és mi nem. A megjelenő anyagoknak

az éppen aktuális orosz irányvonalat kellett követniük. A sajtó képes volt befolyásolni a

közhangulatot, az ország népét buzdítani a szlávok megsegítésére, de a politikára kevés

befolyást gyakorolt. A sajtószabadságot, viszont a magyar lapok szerint csak akkor élvezték,

ha az orosz hódítási terveket hirdették minden elképzelhető formában, a röpiratoktól a

zeneművekig, ezt képviselte a pánszlávizmus megjelenése is az orosz lapokban.292

A Szegedi Napló szerint az orosz sajtó a hatóságok felügyelete alatt állt, egy lap sem mert

olyan politikai híreket közölni, melyet azok minimálisan nem tűrtek volna el.293 A Vasárnapi

Ujság is a fenti véleményekhez csatlakozott, amikor a következőket írta: „A czár

birodalmában nincs sajtószabadság. A lapok fölött damoklesi kard gyanánt függ a

rendőrminiszter által gyakorolt ellenőrzés. Szabadságával játszik az a szerkesztő, lételével az

a lap, mely a kormány akarata ellenére viselne támadó hadjáratot egy szövetséges állam

iránt.”294 A lapok közlése nem teljesen felelt meg a valóságnak az orosz cenzúrát 1860-tól

kivették az Oktatási Minisztérium hatásköréből, és külön cenzori igazgatóság alakult, melyet

1862-től a Belügyminisztérium felügyelt. Létezett állami, katonai és egyházi cenzúra, de a

könyvek és az időszakos kiadványok (mint a sajtó) előzetes cenzúrája megszűnt, ezzel

párhuzamosan létrehozták a felelős szerkesztő intézményét, aki ezentúl a kiadványok

tartalmáért felelt. A cenzúra továbbra is létezett, de utólagos, büntető ellenőrzésként

funkcionált.295

Az orosz “sajtóforradalmat” életre hívó Leontyijev, orosz újságíró, vállalkozó 1876-ban

hunyt el, melyről a magyar lapok is megemlékeztek, mivel ő indította el a fejlődést az orosz

sajtóban. 1855 körül kezdte meg működését, több népszerű és jól szerkesztett lapot alapított,

291 Egyetértés 1876. július 19. (X./166.) A paritás. 292 Igazmondó 1876. augusztus 20. (X./34.) Mi hir van külföldön?/Oroszország. 293 Szegedi Napló 1878. július 30. (I./2.) Külpolitikai szemle. 294 Vasárnapi Ujság 1876. augusztus 13. (XXIII./33.) Fekete pontok. 295 Bebesi 2011. 57-58.

melyek a közművelődés terjesztői lettek. Ilyen volt a Golosz c. lap is, mely ugyan nem

nyilváníthatott politikai kérdésekben önálló véleményt, de újdonsági, illetve irodalmi és

tudományos szemléi megbízhatók voltak a magyar sajtó szerint. Leontyijev működése előtt

csak két nevezetesebb lap működött Oroszországban, melyek a hírlapirodalom gyatra

termékei voltak.296 A magyar lapok, tehát neki tulajdonították a színvonalas orosz sajtó

megteremtését, melyet üdvösnek tartottak Oroszország fejlődésének szempontjából.

Az irodalmi élet egyik közlése a híres pánszláv érzületű író és történész, Mihail Petrovics

Pogogyin halálhírét tudatta az olvasóval. Pogogyin 1835-től a Moszkvai Egyetemen tanított,

és több német illetve francia nyelvű történeti munkát fordított le oroszra, 1841 óta tagja volt a

szentpétervári akadémiának is. Saját munkásságának keretében az orosz és szláv régiségekről

jelentetett meg egy könyvet, melynek elkészítése végett beutazta Oroszországot. Leghíresebb

munkái a politikai levelei voltak, melyeket áthatott a pánszlávizmus eszméje, az 1850-es

években levelei nagy népszerűségnek örvendtek Oroszországban.297

Több lap foglalkozott Ivan Turgenyevvel298, és legújabb regényével is. Az írót az orosz

regényirodalom legkiválóbb alakjának tartották a korban, aki kimagasló helyet töltött be a

világirodalomban is, mert amint megjelent egy könyve, az hamarosan két-három nyelven

olvasható volt. Stílusára a plasztikus festés, az eleven elbeszélés és a nemes egyszerűség volt

jellemző. Minden általános emberi témáról hű képet festett, de leginkább az orosz életről

szóló művei voltak maradandóak.299 Ma már munkássága kevésbé ismert, a legtöbben a

korszakból inkább Tolsztoj, vagy Dosztojevszkij műveit emelnék ki.

Az irodalom területéről az utolsó érdekes közlésnek Herzen300 angliai lapjának, a

Kolokolnak (Harang) a kivonatolását tartottam. Herzen neves orosz agitátor, filozófus 1861-

ben megjelent cikke a közvélekedés szerint kiválóan jellemezte az oroszok

gondolkodásmódját. A cikk abból indult ki, hogy az oroszok szükség esetén az istent is

hajlandóak megcsalni. Ezt az állítást egy példával szemléltette, eszerint egy jómódú

parasztgazdának a pénzen kívül mindene meg volt, de hogy az is legyen, elindult a vásárba az

egyik lovával. Ám útközben a Volgán nem sikerült átkelnie, a lóval együtt beleesett. A parton

296 Vasárnapi Ujság 1876. augusztus 6. (XXIII./32.) Kelet-európai szláv és török hírlapok. 297 Vasárnapi Ujság 1876. január 2. (XXIII./1.) Halálozások. 298 Turgenyevről lásd még: Vasárnapi Ujság 1877. november 18. (XV./46.) Irodalom és művészet. 299 Hon, reggeli kiadás, 1877. március 14. (XV./64.) A „Hon” tárczája/Az ifjú Oroszország Turgenyew legujabb regényében. 300 Alexandr Herzen orosz emigráns, a szocialista irányzat híve, de kezdetben nyugatos beállítottságú, élete végén már a szlavofilekhez közeledtek nézetei; az orosz szocializmusban gondolkodott, de ennek fejlődését úgy képzelte el, hogy az a nyugati normáktól eltérjen. In: Font – Krausz – Niederhauser – Szvák 2001, 353-354.

álló papoktól kért segítséget, akik ezt üzletként fogták fel, végül a paraszt kénytelen volt

beleegyezni, hogy a ló árát a templomnak adományozza a segítség fejében. A papok

kiszabadították, majd elindult az egyik pap által kísérve a vásárba. Útközben ellopott egy

kakast, hogy átverje majd a papot. A piacon a lovat 15 kopejkáért kínálta, sok vevő akadt, de

a paraszt kikötötte, hogy a lovat nem adja a kakas nélkül, amit viszont száz rubelre taksált. „A

szép ló testvérek között is megérte a száz rubelt s a vevő alkudozás nélkül leolvasta a pénzt a

lóért és a kakasért. A paraszt aztán zsebre dugta a kakas árát a száz rubelt, — a ló árát, a

tizenöt kopeket pedig átadta a papnak, ki sóbálványnyá kövült ezen a furfangon, de nem

szólhatott ellene. Így csalta meg a muszka magát az istent is.”301 Nem véletlenül 1877

májusában vették elő Herzen 1861-es írását, hiszen ekkor már folyt a háború Törökország

ellen, senki nem várt Oroszországtól nemes szívűséget, hanem csak fondorlatot. Én ebben a

kontextusban úgy tudnám értelmezni Herzen írását, mint az orosz gondolkodás és

egyszersmind a politika tükrét. Ebben az összefüggésben a paraszt egyértelműen

Oroszországgal, a papok a balkáni török iga alatt élő népekkel, a ló és a kakas

Törökországgal, míg a vásárlók Európa többi hatalmaival, elsősorban az Osztrák-Magyar

Monarchiával azonosíthatók. Ha ebből a szemszögből nézzük, akkor tényleg Törökország

kiárusítását kísérelte meg az Orosz Birodalom a Balkánon, megígérve a balkáni népeknek

mindent, amit kértek, majd saját érdekei szerint cselekedett, és a többi nagyhatalomnak csak

kényszerből jutatott érdekeltséget a félszigeten. Persze 1877-ben nehéz lett volna megjósolni

a háború kimenetelét, de a sajtó a fent ismertetett politizálást várta (és tényleg meg is kapta)

az Orosz Birodalomtól. Egy év múlva, pedig San-Stefanóban, majd Berlinben tényleg

kiárusította Törökországot, és saját magának próbálta a legelőnyösebb feltételeket kicsikarni,

mely a san-stefanói béke után a félsziget protektorává vált, de Berlinben sikerrel szorították

vissza hatalmi térnyerését.

10. Befejezés

Összességében elmondható, hogy a magyar sajtó a háború ideje alatt nem volt pártatlan

Oroszországgal szemben. Rengeteg cikk foglalkozott az állammal, melyek lehetővé tették,

hogy egy áttekintést nyújtsak az 1876-1878 közötti állapotokról. Néhol nem tartottam be a

korszakhatárt pl. a művelődéstörténeti fejezetben, de ahol ez megtörtént, ott indokoltnak

tartottam figyelmen kívül hagyni azokat.

A magyar lapokból megismerhettük az orosz belpolitikát, a külpolitikai elveket és

irányvonalakat, a politika irányítóit, az állam viszonyát más hatalmakhoz, a sajtó véleményét 301 Vasárnapi Ujság 1877. május 20. (XXIV./20.) Hogyan csalta meg a muszka az – istent?

Oroszországról. Az ország költségvetési, gazdasági és pénzügyi problémái szintén az

érdeklődés középpontjába kerültek. De a művelődés, az irodalom és a tudomány területéről is

több közléssel találkozhatunk.

Az mindenképpen elmondható, hogy a lapok általános politikai értékelése negatív volt az

Orosz Birodalomról. Kivételt csak egyes esetek, vagy egy-egy józanabb hangvételű cikk

képezett a Pesti Naplótól, de az ország általános megítélése mindenképpen negatív volt.

Ebben nem különbözött sem a kormánypárti, sem az ellenzéki sajtó, az osztrák-magyar

államalakulat érdeke ellentétben állt Oroszországéval, mely ez esetben nem vonta maga után

az ellenzék felvonulását a másik oldalon. Viszont élénkebben kritizálták Andrássy Gyula

tárgyalásait az orosz kormányzattal, és itt jelentkezett az első fontosnak ítélt eltérés a lapok

között. Andrássy tárgyalásait nem hogy elítélte volna, de egyáltalán nem foglalkozott a

témával a kormánypárti sajtó, sőt a háború lehetőségével is alig számoltak. Azt viszont

egységesen méltatta az összes sajtóorgánum, ha a tudományok, vagy az irodalom kapcsán az

oroszok maradandót alkottak, ezekbe a cikkekbe nem vegyült bele az ország iránti ellenérzés.

Érdemes viszont azt megnézni, hogy az egyes témák leginkább milyen típusú lapokban

jelentek meg. Nem meglepő, hogy az irodalmi, tudományos, kulturális, néprajzi jellegű és

életrajzi cikkek legnagyobb számban a közművelődési sajtóban ( Vasárnapi Ujság, Politikai

Ujdonságok) és a hetilapokban kerültek publikálásra. Míg kül- és belpolitikai híradások a

politikai napilapokba kerültek. Az meglepetést okozott, hogy Oroszország politikai értékelését

a kormánypárti sajtó próbálta elkerülni, és semlegesnek akart látszani a témában. Ellenben

sokkal többet foglalkoztak az állam gazdasági és pénzügyi helyzetével (Hon, Ellenőr), míg az

ellenzéki sajtó kapcsán ez csak a Pesti Naplóról volt elmondható. A katolikus sajtó

kevesebbet foglalkozott a fent jelzett témákkal, viszont annál többet a lengyelek és a

katolikusok helyzetével, melyre a napilapok általában csak a háború vonatkozásában

kerítettek sort.

Nézzük meg végül, hogy milyen volt az általános kép, amely a magyar hírlapok vizsgálata

után az olvasó szeme elé tárult. Oroszország a magyar sajtó szerint Európához viszonyítva

sokkal fejletlenebb térség, mely inkább Ázsiához hasonlított. A lakosság műveletlen volt és

nyomorogott, míg az egész politikai életet egy személy, a cár határozta meg. Az uralkodó, II.

Sándor ugyan több reformot vezetett be, de ezeken képtelen volt túllépni, és nem tudta, vagy

nem akarta demokratikusabbá tenni Oroszországot. A jelenlegi, 1876-78-as formájában nem

állt szilárd lábakon a kormányzat sem, az egész belpolitikai életet különböző mozgalmak

kavarták fel, a rendfenntartás egyetlen eszköze a rendőrség volt, ezen belül is a harmadik

ügyosztály. Az állam az adósságok tengerében úszott, a kiadásokat – főleg a háború kitörése

után – már nem fedezték a bevételek, és több kül- és belföldi kölcsönt volt kénytelen felvenni

a kormányzat, melyekre nem volt fedezete. A költségvetési hiány pótlására kibocsátott hamis

rubelek is, hozzájárultak a papírpénz devalválódásához. A nép nagy többsége műveletlen,

még nagyobb többség pedig analfabéta volt, nem volt megfelelő iskolarendszer sem, bár

ennek ellenére a társadalom kisebbik fele bizonyos tudományterületeken maradandót alkotott,

ilyen volt Turgenyev az irodalomban. És míg Oroszország a Balkánon a keresztények

védnökét játszotta, otthon erőszakosan lépett fel alattvalóival szemben, ennek egyik példája,

hogy áttérésre kényszeríttette a katolikus lengyeleket, akiknek következetes oroszosítása

egyébként is folyt. Oroszország a sajtó interpretálása szerint, tehát egy elmaradott, elnyomó

hatalom, melyben forradalmi megmozdulásokra lehet számítani a háború lezárulása után.

Mennyire helyesek azok az információk, melyek megjelentek a sajtóban? Egyes tévedések

akadtak, alkalmasint fel is hívtam rájuk a figyelmet, az összképet viszont helyesnek vélem, de

nem társítanék hozzá annyira erős negatív élt, mint ami a magyar lapokból kirajzolódott.

Oroszország, bár I. Péter uralkodása óta többé-kevésbé azon munkálkodott, hogy Európával

szembeni elmaradását pótolja, még korszakunkra sem ért ezen út végére. Viszont

kétségtelenül megindult a modernizálás, melyet a lapok nem hangsúlyoztak kellően, és olyan

államalakulat volt, melynek erejével számolni kellett a korszakban, a sajtó azon véleményével

ellentétben, miszerint a kalandor vállalkozások miatt összeomlik az egész államgépezet, mert

a belső mozgalmak meglehetősen aláásták talapzatát. Elmaradott technikákat alkalmaztak a

mezőgazdaságban, gondoljunk csak arra, hogy a XIX. században a nyugati államok már a

vetésforgót alkalmazták a termelésben, míg Oroszországban még mindig a háromnyomásos

gazdálkodás volt a meghatározó termelési forma. A vasútépítés üteme volt az egyetlen terület,

ahol Európával versenyre kelhettek; sőt megelőzték azt, bár a vasútépítés minősége elmaradt

az európai normáktól. Sándor törekedett az ország modernizálására, de egyet kell értenem a

sajtó azon véleményével, hogy intézkedései igen kevésnek bizonyultak, melyet már a

kortársak is érzékeltek. A reformok iránti elégedetlenség a belső mozgalmak megjelenésében

érhető a leginkább tetten.

Ez, tehát az az összefoglalás, melyet Oroszországról lehetett adni a sajtó alapján, hogy

miben támadt hiányérzetem? Elsősorban a gazdasági közlések tekintetében, a lapokból két

orosz foglalkozásról (halászat, lókereskedelem) értesülünk, de az orosz iparral nem

foglalkoztak a lapok, mely viszont kétségtelen jelentőséggel bírt már ekkor. A másik terület a

kultúra, nem hallunk Repinről, Csajkovszkij korabeli munkásságáról vagy Tolsztoj, illetve

Dosztojevszkij munkáiról, melyeket a korabeli magyar sajtó úgy tűnik nem tartott közlésre

érdemesnek.

Melléklet

Nagy Péter czár végrendelete. In: Igazmondó 1876. július 30. (X./31.)

„A legszentebb s oszthatatlan háromság nevében!

Mi I. Péter utódainkhoz s követőinkhez a trónon s az orosz nép feletti uralomban.

A nagy isten, kitől életünket s koronát nyertünk, ki reánk mindig leküldé fényének

sugarait, s minket isteni segélyével támogatott, megengedé, hogy uralkodjam az orosz nép

fölött, mely hivatva van jövőre az egész Európa fölötti uralomnak gyakorlására. Arra alapitom

ez eszmét, hogy az európai népek nagy részben már a kor azon stadiumába léptek, mely a

tehetetlenséggel határos, vagy hogy ehhez nagy léptekkel közelednek, a miből kitűnik, miként

ezeket könnyen s kétségtelenül hatalma alá ejtheti egy ifju s uj nép, mihelyt elérte ereje

teljének kifejlődését.

Nyugat és kelet országainak északról történő jövendőbeli invasióját periodicus mozgásnak

tekintem, mely a gondviselés terveiben rejlik, s ezáltal elhatároztatott, a mely ugyanily módon

a római népet is a barbarok invasiója által ifjitotta meg. Észak népeinek e vándorlásai

hasonlítanak a Nil áradásához, mely bizonyos időkben megtermékenyiti Egyiptom kiszáradt

téreit. Oroszországot kis pataknak találtam, s most nagy folyóként hagyom vissza; utódaim

nagy tengerré alakitandják azt, a mely hivatva lesz az alásülyedt Európa

megtermékenyitésére; hullámainak át kell törni minden korláton, a melyet ellene emelnek, ha

utódaim érteni fogják folyásának vezetését. Ezért hagyom át számukra a következő tanokat,

ajánlván egyuttal, hogy azokra mindig figyelmet forditsanak, s magukat azokhoz tartsák:

1. Az orosz nép folyvást háboruban tartandó, hogy a katona megszokja a harczot, s

mindig készen álljon. A háboru csak akkor szünjék meg, ha az állam pénzügyeit

kell rendezni, vagy a hadsereget javitani. A meginditásra mindig az alkalmas

pillanat választandó. E módon oda kell törekedni, hogy Oroszország felvirágzása

érdekében a béke a háborunak, s a háboru a békének legyen hasznára.

2. Háboru idején a hadvezéreket minden lehető eszközzel a polgárisult európai

népektől kell ide vonni, békében pedig a tudósokat, hogy ezuton az orosz nép más

országok szerencsés viszonyaiból hasznot huzzon, de e mellett a magáéit se

hangolja el.

3. Minden európai ügybebn és controvesiában, minden alkalommal részt kell venni,

főleg azonban Németországban, mely hozzánk közelebb fekszik s minket

közvetlenül is érint.

4. Lengyelországnak fel kell osztatni, s abban folytonos nyugtalanság, s a

féltékenység szelleme tartandó fenn. A befolyásosabbakat pénzzel kell megnyerni:

az országgyülésekre befolyást kell gyakorolni, s azokat demoralisálni, hogy ezáltal

be lehessen folyni a király-választásra. Hiveink megválasztását kell elömozditani, s

őket támogatni. Lengyelországot orosz katonaság szállja meg, s hosszabitsa meg

ott tartózkodását addig, míg mindenkorra ott maradhatnak. Ha a szomszéd

hatalmak nehézségeket támasztanak, csendesitsék le őket pillanatnyilag azáltal,

hogy Lengyelországot velök egyetemben osszák fel, míg eljő az idő, midőn

elvehetik tőlük, a mit kaptak.

5. Svédországtól vegyék el, a mi elvehető, s tudják azt Oroszország elleni támadásra

birni, hogy aztán ürügyök legyen meghóditására. E czélból isolálni kell azt

Dániától s gondosan fenn kell tartani a kettő közötti surlódásokat.

6. Az orosz herczegek számára, nőket mindig a német herczegnők közül

válaszszanak, hogy ezáltal szaporitsák a családi kötelékeket, közelebb hozzák

egymáshoz kölcsönös érdekeket, s megnyerjék Németországot ügyünknek, mialatt

befolyásunk nagyobbodni fog.

7. Nyomatékosan törekedjenek a szövetkezésre Angliával, kereskedése miatt, s mert

tengerészete számára a legtöbbet tőlünk szerezheti be, s a mi saját

tengerészetünknek is nagy hasznára lehet. Fáinkat s más terményeinket cseréljék

be pénzéért. Kereskedői s hajósai és a mieink közt szoros összeköttetéseket

tartsanak fenn, mi által embereink a kereskedelemre és hajózásra kiképeztetnek.

8. Szakadatlanul terjeszkedjenek északnak a balti tenger partjainál, s délnek a Fekete

tenger mellékén.

9. Lehetőségig közeledjenek Indiához és Konstantinápolyhoz. A ki ott uralkodni fog,

az lesz a világ valódi ura. E czélból minduntalan provokáljanak háborukat, majd

Törökország, majd Perzsia ellen. A Fekete-tengernél gyárakat kell állitani a

hajóépítés számára, s az valamint a balti tengert is lassanként meghódítani, a mi

jólétünk szempontjából kétszeresen szükséges. Perzsia bukása siettetendő, ha lehet,

Syrián át meg kell ujitni a régi levantei kereskedést, s közeledni Indiához, mely a

világnak nagy raktára. Ha egyszer ott leszünk, nem lesz többé szükségünk az angol

pénzre.

10. Törekedjenek szövetkezésre Ausztriával, s tartsák azt a leggondosabban fenn.

Támogassák látszólag a Németország feletti uralomra irányult törekvését, ellenben

titkon szitsák ellene a fejedelmek gyülöletét. Legyenek rajta, hogy egyik vagy

másik fél Oroszország segélyét kivánja, s gyakorolják afölött a protectió azon

nemét, mely a jövő uralmat elkésziti.

11. Eszközöljék ki az osztrák udvar érdeklődését a török kiüzetése iránt Európából s

neutralisalják Konstantinápoly elfoglalása iránti féltékenységét, vagy provokálják

ellene valamely régi európai hatalom háboruját, vagy pedig adjanak neki egy részt

a zsákmányból, melyet később ismét visszavegyenek tőle.

12. Legyenek a megnyerésén azon görög egyesülteknek, kik Magyarországon,

Törökországban s Lengyelország déli részében szétszórva vannak; képezzék

számukra a központot, nyujtsanak nekik segélyt, s készitsék elő az egyházi

suprematia által a világuralmat. Barátokat fognak bennök birni sok ellenségök

közepette.

13. Svédország, Persia, Lengyelország s Törökország meghóditása után, midőn

seregeinket concentráltuk, s a Fekete- és Balti-tengerek őrizetét hajóhadunkra

biztuk, proponálni kell a világuralom megosztását – titokban s mindeniknek külön

– előbb a versailles-i, s aztán a bécsi udvarnak. Ha ez államok közül egyik rááll, a

minek meg kell történni, ha dicsvágyak s önszeretetét felélesztik, ugy használják

azt fel a másiknak leküzdésére; azután pedig lássanak az ő megsemmisítéséhez is,

a mi nem lehet kétséges, mihelyt Oroszország egész keletnek s Európa legnagyobb

részének birtokában leend.

14. Ha, a mi valószinütlen, ez államok mindenike, elvetné Oroszország propositióit,

viszályokat kell éleszteni köztük, hogy egymást kölcsönösen gyengitsék. A

következő alkalmas pillanatban vesse Oroszország hadseregét előbb

Németországra, míg két kitünő hajóhada az egyik azow-i tengerből, a másik

Archangelből ázsiai hordákkal kiindult a Fekete- s Balti-tenger jól felfegyverzett

flottáinak védelme alatt. A Kézép tengeren s Oczeánon át közeledve, egyik

oldalról elárasztandják Francziaországot, míg a másik oldalról Németország lesz

megszállva. Akkor, e két állam legyőzése után Európa többi része könnyen, egy

lövés nélkül le lesz igázható.

Ekként kell s lehet Európát meghóditani!”

A kozákok. In: Vasárnapi Ujság 1877. február 18. (XXIV./7.)

Egy angol iró a „Fortnightly Review" egyik közelebbi számában érdekes ismertetést közöl a

kozákokról, s minthogy közleményében több uj s ennélfogva kevésbbé ismert adatot

találtunk, ezek közül a nevezetesebbeket már a tárgy korszerűségénél fogva is jónak látjuk

olvasóinkkal megismertetni. Hajdanában, — irja angolunk — mikor még az oroszok kül- és

"belellenségeikkel majdnem örökös harczban állottak, szükséges volt a birodalom déli

határainál jókora számú rendetlen könnyű csapatodat tartani, hogy ezek a letelepült lakókat a

kóbor tatárok rabló támadásai ellen megvédjék. E csapatokat néha rendes utón ujonczozzák

össze, néha meg a börtönök lakóit küldöttek a határokra és ez uj katonákat kozákoknak

kezdették nevezni. Azonban ezek nem ama kozákok valának, kiket a történetből és

regényekből ismerünk. A tulajdonképeni „szabad kozákok" a birodalom határain tul tanyáztak

s bizonyos katonai szervezetben éltek, mely nem csupán arra tette őket képesekké, hogy

magukat a tatárok ellen védelmezzék, hanem arra is, hogy a tatárok területére átcsapjanak és

visszafizessék ama kegyetlenségeket és pusztításokat, melyeket a tatárok, az orosz

birodalomban elkövettek. Minden folyó fölött, mely dél felé tart, milyenek a Dnieper, Don,

Volga, Jaik vagy Ural egy-egy ilyen szabad kozák csapat uralkodott és területükön az ö

engedélyök nélkül senkinek sem volt szabad átutazni, sem orosznak, sem tatárnak.

Hivatalosan oroszok, az orthodox vallás buzgó "bajnokai és a czárok hü alattvalói voltak, de a

valóságban egészen másképen állt a dolog. Bár eredetüknél, szokásaiknál, nyelvöknél és

rokonszenveknél fogva csakugyan oroszok lettek volna, mégis ama szokásuk, hogy rabló

kirándulásaik alkalmával szivesen magukkal vitték a tatár nőket, sok tatár vért vegyitett

közéjök. S bár nyíltan mindig az orthodox hit "buzgó követőinek vallották magukat,

mindazáltal bármely vallással édes keveset törődtek, s az egyházi hatóságok tekintélyét

maguk fölött soha sem ismerték el. Politikai állapotukat szerfölött nehéz meghatározni. A

czárnak ugyan hűséget és engedelmességet fogadnak, de azért nem mindig tartják

szükségesnek és hasznosnak ebbeli fogadalmuk megtartását, legfeljebb akkor és addig, a

mikor és a meddig az czéljaikkal és érdekeikkel összeegyeztethető. És a czár is, meg kell

vallanunk, épen ily módon szokott eljárni velük szemben. Ha példának okáért úgy találta

czélszerünek, akkor hü és engedelmes alattvalóinak nevezte őket; ha pedig panaszt emeltek

nála ellenök, hogy béke idején a török területre gyakran átcsatangolnak és ott pusztítnak,

olyankor a czár készséggel kijelenté, hogy hü kozákjai nyomorult rablók, futó betyárok és

útonállók, s megérdemlik, hogy a szultán úgy büntesse őket, a hogy épen jónak látja,

természetesen csak úgy, ha lehet. Mindazáltal ugyanakkor, mikor a czár tolvajoknak és

rablóknak nevezte őket, Moszkvából rendesen kapták zsoldjukat és hadi Készleteiket, miként

ez a nem régen közzé tett okmányokból eléggé kitűnik. E sajátságos katonai szervezetű

félszabad községek közt legnevezetesebb volt a dnieperi és doni kozákoké, melyek azonban

szervezetökre nézve sokban eltértek egymástól. Az előbieknek a Dnieper egy szigetén

megerősített állandó táboruk volt és a lakosság nagy része valóságos katona életet élt,

olyanformán, mint a hogy a keresztes háborúk korában keletkezett katonai lovagrendek

élhettek. Minden kürennek vagy századnak közös asztala és közös alvóhelye volt s az

erődített táborból a nők szigorúan ki voltak tiltva. Az utóbbiaknak, t.i. doni kozákoknak, nem

voltak ilynemű állandó táborhelyeik, s csupán akkor gyűltek össze, mikor a körülmények úgy

kívánták. Mindkét kozák nemzetség demokratikus alapokon és elvek szerint volt szervezve és

tisztjeiket maguk választották. Egyaránt készek voltak átcsapni a török területre bármikor,

akár volt rá ok, akár nem volt. Alkalmilag még apró hajókból és csónakokból álló hajóhadat is

eresztettek a Fekete-tengerre, keresztül kasul czirkálták azt, elpusztították a partokat, néha

városokat is bevettek ostrommal épen úgy, mint a hogy a normannok tették a IX. században

Nyugot-Európa partjain. E különböző kozák szövetségeknek a sorsa és vége is különböző

volt. A Dnieper-melléki kozákokat II. Katalin czárnő ugrasztotta szét erővel, s részben a

Kubán északi partjára telepitette át őket, hol több nemzedék idején keresztül, mint Fekete-

tenger-melléki kozákok, őrizték a határt és álltak örökös versengésben a Kaukázus zavargó

törzseivel. A Volga-melléki kozákok eltűntek nyomtalanul. A Don és Ural mellettieket

lassanként rendetlen csapatokká alakították át s ezek ma is hűségesen végezik a czárok által

nekiek szánt feladatot. S. L.

Szasszulics Vera. In: Vasárnapi Ujság 1878. május 12. (XXV./19.)

Oroszországról mindinkább bebizonyul, hogy az egy roppant nyers anyag, melynek még

egyszer igen nagy forráson kell keresztül menni, mielőtt népe a szabad kultur-nemzetek

sorában foglalhatna helyet. Az államot összetartó kapocs nem valami egységes eszme, az

összetartozandóság természetszerű önkénytes érzete, hanem szurony, az ólombányák, Szibéria

és a — kancsuka. Ez a legutóbbi nagy forrongásnak volt elő idézője közelebb. Utóvégre a

muszka nép sem kutya, s annak műveltebb osztályaiban szintén akadnak önérzetes emberek, a

kik inkább választják a golyót a szivökbe, mint egy ütést az arczukra. Ez azonban nem fér a

hatalom kezelőinek a fejébe s valamint a lengyel fölkelések elnyomásakor állati vadsággal

vetkőztettek meztelenre mivelt nőket és aggokat, nyilvánosan korbácsolván meg őket, úgy

hogy a meggyalázottak és hozzátartozóik szégyenükben öngyilkosokká váltak: azon módon

odahaza sem tagadja meg magát nálok e vad természet, s nem értvén meg azt, hogy az

ütésekkel a lelkes embernek nem testét kínozzák meg, de lelkére mérnek megbélyegző

csapást, — a nép porkolábjai, a hivatalnokok vérlázító könnyelmuséggel alkalmazzák az

emberre leggyalázóbb büntetést saját nemzetük tagjaira is. Múlt évben a kazáni templom előtt

történt zavargás alkalmával a többi között elfogtak egy Bogoljuboff nevű tanulót s börtönre

vetették. Trepoff tábornok, a rendőrség főnöke — e szerint czár után a leghatalmasabb ember

szent Oroszországban,— találkozott vele, midőn ez a börtön udvarán sétált, s elébb tulajdon

kezével vervén le a sipkát a fejéről, huszonötig csapatta a védtelen rabot. Trepoff nem

gondolta meg, hogy a Bogoljuboffra mért ütésekben végre az a nemzet fogja magát

meggyalázva érezni, mely ennél már nagyobb bántalmakat is oly bámulatos türelemmel viselt

el. Hiszen Gessler önkényuralmának sem az a kalap volt legborzasztóbb rémtette, melyet a

nép által süvegeltetett, mégis ez tette zsarnokságára a koronát s megteremtette a Teli

Vilmosokat. Bogoljuboff megvesszőztetésének hire borzasztó fájdalmas benyomást gyakorolt

egy leány lelkére és fölkorbácsolta azt. A leány nem ismerte tanulót, nem is látta soha,

megveretésében tehát nem a személy, hanem az emberiség bántalmát látta s rajongó levén és

az Oroszországban nagy számmal élő azon nők közé tartozván, kik vakon engedik magokat

bizonyos eszméknek s oly szívóssággal és önfeláldozással szolgálják, minőre a férfi nem

képes: elhatározá, hogy elégtételt vesz az emberi méltóság sérelmeért, fölkereste a

rendőrfőnököt és golyót röpített oldalába. A nőt elfogták, börtönbe vetették és az

Oroszországban — csodálatos módon — fennálló esküdtszék elé állították. És az fölmentette.

Ha már a nyilvános tárgyalás és a vádlott védőjének Alexandroff ügyvédnek mély értelmű

meggyőző védbeszéde is roppant izgatottságot keltett: minőnek kellett lenni még a hatásnak,

melyet a fölmentő ítélet tett a kedélyekre! A közvélemény örömujjongással fogadta a hírt,

csoportosulások, tüntetések, lázongások történtek a nagyobb városokban, úgy hogy azokat

rendőrségnek és katonaságnak vérbe kellett fojtani. Szasszulics Vera neve zászló lőn,

emlegetik, mint egy nemzeti hősnőt, tündért, mely a szabadság hajnalát földeríteni jött

elnyomott nemzetre, s nevét oda helyezték Corday Saroltáé mellé. Gorcsakoff herczeg maga

is jelen volt, mikor a fölmentő ítéletet kihirdetek, s tanuja lehetett, hogy az 5—600, többnyire

előkelő s a kormánynak lekötelezett emberből álló hallgató közönség hogyan tör ki lelkes

tapsokban, hogy hat ki az utczákat ellepő sokaságra, s hogyan költ üdvriadás viszhangot a

kolosszális ország különböző pontjain, gyújtva és hullámzást idézve elő széles körökben, s a

társadalom mindenféle osztályaiban. Szasszulics Vera esete nemzeti eseménynyé vált. A nép

öröm-riadallal fogadta, midőn a tárgyalási teremből kilépett. De rendőrök nyomultak utána,

kik bérkocsit hozattak számára. A nép körülvette a kocsit, tolongás, zavar, verekedés, lövés

támadt körötte. E pillanatban a kocsi elindult, a bakon egy ismeretlen férfival, elhajtatott ezzel

Szasszulicsnak nyoma veszett. Senki sem tudá hová lett, s mindenféle hir kezdett keringeni

róla. Némelyek azt mondák, hogy a nihilisták segélyével elmenekült s Parisba érkezett. De a

hir nem bizonyult valónak. A legújabb tudósítás szerint a rendőrség a fölmentő ítélet daczára

elfogta a Novoja-Ulicza egy fogadójában, a hol több napon át rejtőzött. Mi igaz e hírekből,

rövid időn megválik. Lehet, hogy az orosz kancsuka-rendszer butaságának sikerül belőle még

nagyobb martyrt csinálni. Annyi már eddig is bizonyos, hogy a nép ama része, mely

gondolkozik s ellenszenvvel viseltetik a czárismus önkényuralma ellen, már ö benne látja

saját vágyainak bátor képviselőjét, s olybá tekinti, mint a ki az orosz nemzet szabadságra törő

részének személyesitője. Szasszulics Vera, — kinek arczképét érdekesnek láttuk ez

alkalommal szintén bemutatni, jelenleg 28 éves. Már 17 éves korában üldözőbe kezdte venni

a rendőrség, csupán azért, mert iskolatársa volt a nihilista Netsajeffnek, kinek bátyja

összeesküvésben részvétellel volt gyanúsítva. A rendőrség elfogta s minden kihallgatás nélkül

előbb keleti Oroszországba, azután Krescsibe küldték a novgorodi kerületbe. Aztán

hurczolták egyik helyről a másikra, egyideig Tverben volt elzárva (1871) sógorával együtt,

aztán Kharkowban (1875), mialatt se el nem ítélték, se törvényszéket felette nem tartottak.

sinylett nyolcz egész évig, s csak akkor sült ártatlansága, mire aztán haza bocsátották. Ez

elkeserítette, de nem ragadta odáig, hogy saját ügyének bírája legyen. Csendesen elvonultan

élt egész a múlt év júliusáig, midőn Bogoljuboff esete tudomására esett, mely annyira

fölháboritotta, hogy merész elhatározását végrehajtotta. Valamint Szasszulics Vera typusa az

orosz nihilista nők fajának, úgy Trepoff tábornok is typusa a muszka hivatalnoknak. Durva és

embertelen. Modora hunyászkodó fölebbvalóival, s embertelen az alatta valókkal szemben.

Alacsony, zömök embernek mondják, kinek az orosz adminisztráczióban az a

megbecsülhetetlen előnye van, hogy ridegen teljesít mindent, s nem fél eljárásában sem isteni,

sem emberi törvényt sérteni. Akármit kövessen el, tudja, hogy büntetlenül teheti, mert erős

vára neki a czár, kinek kiváló kegyével dicsekszik. A lengyelek üldözése által vivta ki a czár

tetszését, ki őt Varsó rendőrfőnökévé tévé s onnan hivá Szent-Pétervárra. De egyúttal

tisztességtelen szolgálatokat is teljesített az udvari szerelmi kalandok körül, miért bizalmas

körökben csak Leporellónak nevezték, mint a Don Jüan inasát. Azt beszélték róla, hogy

magas hivatala daczára szegény ember, a mi bizonyos cátói színezetet adott neki. Azonban

kisült, hogy csak játsza a szegényt s több millióra menő gazdagságot zsarolt össze.

Megsebesülése nem veszélyes, bár a golyót még nem sikerült kivenni sebéből, csak egypár

csont-szilánkot, a mit a testébe hatoló golyó magával sodort. Még örülhet sebének; a czár

ujabb kegyekkel halmozta el a despotizmus e „szegény szenvedő martyrját."

Oroszország belső bajai. In: Vasárnapi Ujság 1877. június 10. (XXIV./23.)

Az orosz népet ma még nem tarthatjuk európai nemzetnek; tényleg félig-meddig az de

lényegében ma is keleti és ázsiai, legalább is annyira mint a török nép, sőt ha igazságosan

ítéljük meg a dolgot, igen sok tekintetben ázsiaibb és keletibb emennél. A nyugot nemzetei, az

angolok, francziák s még a németek is, úgy látszik, hogy az orosz életet, sőt nem ritkán az

orosz nemzet és kormány tényeit és szándékait is, egészen nyugot-európai szempontból ítélik

meg, holott ha közelebbről veszik szemügyre s gondos tanulmányuk tárgyává teszik az orosz

viszonyokat, rögtön látni fogják, hogy az orosz nép s az orosz birodalom csak földrajzi

véletlenségből, tehát csak esetlegességből tartozik Európához. Kitűnik ez állítás helyessége,

ha Oroszország politikai és társadalmi viszonyait, népének szokásait, életmódját s főleg

műveltségét, jobban mondva műveltséghiányát valamely tisztán nyugoti államéval kíséreljük

meg összehasonlítani. Szeretik felhozni Oroszország barátai, hogy e birodalom és lakói Nagy

Péter czár kora óta óriási előhaladást tettek a művelődés terén. A dolog nem áll így egészen;

Oroszország nem tett oly nagy előhaladást, mert a reform-áramlatokkal szemben mindig

passzív magatartást tanúsított, hanem tétettek vele a viszonyok és körülmények. Oroszország

csekély fokú czivilizácziója olyas valami, a mit népére mintegy ráerőszakolt ugyan a külső,

nyugoti befolyás, e nagy ellenállhatatlan hatalom, melynek azonban czéljaival, eszméivel és

törekvéseivel az orosz nép soha sem rokonszenvezett, s azokat nem tette a magáéivá; vérévé,

testévé nem váltak azok. midőn Oroszország e czivilizácziót, akarva, nem akarva, elfogadta,

nem fogadta el egyszersmind azon eszméket és törekvéseket is, melyeket az ama nemzeteknél

teremtett és megtestesített, a melyektől Nagy Péter czár és utódai azt átkölcsönözték. A

czárok úgy szólva bemázolták és betapaszolták Oroszországot a nyugoti nemzetek

szokásaival és intézményeivel, de az orosz nép változatlanul megmaradt a máz és tapasz alatt

annak, mi volt. ,/Vakard meg az oroszt, és a — tatár fog kilátszani belőle"— monda valaki

nagyon is találóan. Az orosz engedett a czárok reformáló parancsainak, de sohasem

szentesitette azokat. Kényszerűségből alá vetette magát e parancsoknak, de azokban sohasem

nyugodott meg. Kedvetlenül és zúgolódva fogadott minden újítást. E változtatások európai

színezetű állammá tették Oroszországot, de az oroszokat nem tették európaiakká. Ma is

oroszok ők, abból a régi, félbarbár, félkeleti fajtából, a melyhez a mongolok és tatárok

tartoztak, s gondolkozásmódjuk ma is olyan, mint őseiké volt századok előtt. Egy s más

dologban mégis közeledtek az oroszok a nyugoti népekhez- A szoczializmus, communizmus

és nihilizmus óriási mértékben van elharapózva közöttök, annyira, hogy ha Oroszország

veszteni talál a mostani háborúban (kívánjuk neki teljes szivünkből!), akkor aligha bomlásnak

nem indul a roppant birodalom egész belső mivolta. Oly tömérdek különböző nemzetiségből,

vallásból és felekezetből álló birodalom és társadalom a legszigorúbb zsarnoki kormányzás

alatt nem is állhat fenn sokáig. Csak közelebbről is olvashattunk szoczialista mozgalmakról és

összeesküvésről Oroszországban; felforgató és romboló eszmék terjedéséről, melyet csakis a

legszigorúbb kényszer rendszabályokkal tudott a hatalom elfojtani, s jutott ennél szerep—

szokás szerint— a kancsukának és Szibéria zordon sivatagjainak és ólombányáinak is elég.

Mondják, hogy e világon minden dolognak megvan a maga kiegészítő része, minden éremnek

a maga két oldala; s politikai és társadalmi tekintetben is teljesen igaznak látszik az az állítás,

hogy a hol egyik szélsőség megvan, ott leskelődik a másik is. Oroszországban az egész föld

kerekségén a legzsarnokibb despotismus uralkodik, mely még nagyobb erőt és hatalmat nyer

az által, hogy az egyházi és világi legfőbb tekintély ugyanazon kezekben van egyesítve.

Vasmarkú rendőri rendszer hálózza be az egész roppant birodalmat; óriási katonaság áll az

uralkodó rendelkezésére s csak intését lesi, hogy annak bárminő irányú parancsát teljesítse;

fizetett kormány - bérenczektöl, kémektől és titkos rendőröktől hemzseg minden város és

minden falu; az „állam" ellen ekövetett bűnök és merényletek gyors és szigorú megtorlására

embertelen törvények, ukázok vannak kibocsátva. A szoczializmus mégis be tudott szivárogni

Szt.-Pétervárnak argus-szemü őrködése mellett, s az egyenlőség és testvériség eszméi

hódításokat tettek úgy a moszkovita főurak fővárosi palotáiban, mint a Fekete- és Káspitenger

partjának és az Ural bérczeinek távol eső helységeiben. S a mi e fontos jelenséget még

feltűnőbbé, meglepőbbé teszi, ez ama bámulatos könnyüségben és gyorsaságban áll, melylyel

— a muszka népfaj és gondolkozásmód alantias voltánál fogva — minden uj eszme vízözön

módjára terjed szét az ottani nép milliói között. „Nyugot-Európa nemzeteinél" —mondja egy

angol iró — „az intézmények különfélesége, a társadalmi állások és osztályok különböző

volta, egyesek gyors emelkedése születés, vagyon vagy tehetségek által — mindez megannyi

gátul és akadályul szolgál valamely uj eszme, mozgalom avagy törekvés elterjedésénél. De ha

lehetséges lenne a Balti-tenger vizét csak néhány lábbal is magasabbra emelni, akadálytalanul

öntené el az azt az egész megmérhetetlen síkságot, mely Lengyelország és az Ural-hegység

közt elterül. Épen így bármely vallási vagy politikai mozgalom, melyet Oroszországba

csempészni sikerül, oly lázas gyorsaságban terjed szét az oroszok közt, a mily rohanosság és

átalánosság a nyugoti világ sokoldalú polgárosultsága mellett nem is képzelhető."

Kétségtelen, hogy a rabszolgaság (mert az orosz úgynevezett jobbágyok egészen rabszolgák

voltak) eltörlése sokat tett a szoczializmus gyors lábra kapására Oroszországban. Nem

lehetlen, hogy a kormány ezóta meg is bánta talán ezt az egy intézkedését, de visszavenni azt

többé nem lehet. A birodalomnak bele kell nyugodnia ez intézkedés következményeibe, vagy

erőszakosan elfojtani azokat. Természetes, hogy úgy lehetne a dolgon legbiztosabban segíteni,

ha a czár a deszpotikus kormányzatot alkotmányossal cserélné fel; az egyik szélsőség

megszűnése a másiknak is élét venné, mert az utóbbi úgyis az előbbinek volt természetes

következménye. Ámde az orosz czár az alkotmányosság eszméjétől sokkal jobban fél, mint a

szocziálista és komtnunisztikus mozgalmaktól. Ezekkel szemben bátran érvényesítheti

megszokott erőszakos rendszabályait, de alkotmányos viszonyok közt ez még Oroszországban

sem járná. így tehát ama bámulatos látványnak lehetünk szemtanúi, hogy a kommunizmus és

internationale szelleme, mely Franczia-, Spanyol- és Olaszországban egészen kihaltnak vagy

legalább is alvónak látszik, Európának legzsarnokibban kormányzott és legműveletlenebb

népénél ütött állandó tanyát. Sámi Lajos.

Szent-Pétervár és Moszkva. In: Vasárnapi Ujság 1878. május 19.(XXV./20.)

Bibliográfia

Források

Bolond Istók

1878. I. Évfolyam: május 19. július 21.

Budapest

1878. II. Évfolyam: január 12. március 1. március 3. március 10. március 11. március 29.

április 15. április 26. május 14. június 9. július 10.

Egyetértés

1876. X. Évfolyam: március 7. március 28. március 31. április 8. április 26. június 22. július

4. július 6. július 9. július 10. július 19. július 28. augusztus 30. szeptember 1. szeptember 13.

szeptember 19. szeptember 20. október 18. október 22. október 29. október 31. november 14.

november 26. december 10. december 22.

1877. XI. Évfolyam: július 4. július 14. július 19. szeptember 29. október 17. november 3.

december 28.

Ellenőr

1876. VIII. Évfolyam: január 28.

Földrajzi Közlemények, szerk.: Berecz Antal, Budapest

1876. 1. és 4. kötet.

1877. 5. kötet.

Független Hirlap

1878. I. Évfolyam: június 26. július 13.

Független Polgár

1876. május 23.

Reggeli kiadás

1876. XIV. Évfolyam: február 18. július 12. július 17. augusztus 29. december 14.

1877. XV. Évfolyam: január 11. február 11. március 14. április 19. június 13.

1878. XVI. Évfolyam: április 4. július 20.

Esti Kiadás

1876. XIV. Évfolyam: február 3. április 3. november 15. november 17.

1877. XV. Évfolyam: február 7. március 15. október 12. október 23.

1878. XVI. Évfolyam: március 8. április 27.

Igazmondó

1876. X. Évfolyam: január 23. február 13. március 5. április 9. július 30. augusztus 20.

szeptember 3. szeptember 10. október 8. november 26. december 24.

1877. XI. Évfolyam: január 14. február 4. június 3. június 24. szeptember 23. október 21.

október 28. október 28.

1878. XII. Évfolyam: március 10. március 10. április 21. május 19.

Katholikus Hetilap

1876. XXXII. Évfolyam: június 28.

Közvélemény

1877. I. Évfolyam: május 23. május 28. június 26. szeptember 2.

Magyar Állam

1877. XVIII. Évfolyam: január 6. június 16. szeptember 26. október 24. november 20.

Magyar Hirlap

1877. I. Évfolyam: január 3. január 10. január 13. január 27. február 21. március 16. április

17. április 25. május 10. június 9. július 22. július 29. szeptember 18.

Pécsi Figyelő

1877. V. Évfolyam: február 24. szeptember 29.

Pesti Napló

Reggeli kiadás

1876. XXVII. Évfolyam: június 15. június 23. szeptember 14. december 25. december 29.

1877. XXVIII. Évfolyam: január 2. január 6. január 8. január 11. január 13. január 26. április

26. június 11. augusztus 22.

1878. XXIX. Évfolyam: február 11. április 18. április 19.

Politikai Ujdonságok

1876. XXII. Évfolyam: február 16. február 16. március 29. július 12. július 19. december 13.

1877. XXIII. Évfolyam: január 17. február 7. február 14. március 14. április 25. szeptember

5. október 31. november 7.

1878. XXIV. Évfolyam: február 6. május 1. május 15.

Religio

1876. XXXV. Évfolyam: június 21. október 11. november 18.

1877. XXXVI. Évfolyam: április 7.

1878. XXXVII. Évfolyam: március 23.

Szegedi Lapok

1876. IV. Évfolyam: február 20. július 2. október 1.

Szegedi Napló

1878. I. Évfolyam: július 30.

Szegedi Néplap

1878. I. Évfolyam: március 14.

Tájékozó

1878. január 15. február 15. április 15.

Természet

1876. VIII. Évfolyam: február 15.

1877. IX. Évfolyam: január 15. március 15.

1878. X. Évfolyam: május 1. május 15. július 1. július 1. július 1.

Vasárnapi Ujság In: http://epa.oszk.hu/html/vgi/boritolapuj.phtml?id=00030 (2012.06.20.

13:52)

1876. XXIII. Évfolyam: január 2. január 30. február 20. február 27. április 9. május 7. július

2. július 2. július 30. augusztus 6. augusztus 13. október 8. október 15. október 23. november

9. november 9. december 17.

1877. XXIV. Évfolyam: február 18. április 29. május 20. június 10. július 22. július 22. július

29. augusztus 5. augusztus 19. augusztus 19. szeptember 23. szeptember 30. november 18.

december 30. december 30.

1878. XXV. Évfolyam: január 6. január 13. május 12. május 19. július 14. július 21.

Szakirodalom

A magyar sajtó története. II./2. Főszerk.: Szabolcsi Miklós. Akadémiai Kiadó, Budapest,

Az újkori orosz történelem forrásai XVIII. század, Főszerk.: Szvák Gyula. Pannonica,

Budapest, 2006.

Bebesi György: A roskatag kolosszus bukása : Oroszország története a 19. században.

MOSZT, Pécs, 2011.

Buzinkay Géza: Kis magyar sajtótörténet. Haza és haladás alapítvány, Budapest, 1993.

Buzinkay Géza: Magyar hírlaptörténet 1848-1918. Corvina, Szekszárd, 2008.

Font Márta – Krausz Tamás – Niederhauser Emil – Szvák Gyula: Oroszország története.

Pannonica, Budapest. 2001.

Font Márta – Varga Beáta: Ukrajna története. Bölcsész Konzorcium, Szeged, 2006.

Heller, Mihail: Orosz történelem I. : Az Orosz Birodalom története. Osiris, Budapest, 2000.

Niederhauser Emil – Sargina Ludmilla: Az orosz kultúra a XIX. században. Gondolat,

Budapest, 1970.

Szabó Miklós: Az orosz nevelés története (988-1917). Akadémiai kiadó, Budapest, 2003.

Szokolay Katalin: Lengyelország története. Balassi kiadó, Budapest, 1996.

Weblapok

http://en.wikipedia.org/wiki/Adolf_Erik_Nordenski%C3%B6ld (2013.02.24. 13:28)

http://epa.oszk.hu/html/vgi/boritolapuj.phtml?id=00030 (2012.06.20. 13:52)

http://de.wikipedia.org/wiki/Petermanns_Geographische_Mitteilungen (2013.02.24. 12:44)

www.tpu.ru/en/ (2013. február 23. 17:56)

Köztes Európa térképtár, szerk.: Pándi Lajos. In:

http://terkepek.adatbank.transindex.ro/legbelso.php?nev=34 (2013. 03.04. 15:41)

http://www.oek.hu/oek.web?nid=138&pid=1 (2013.03.04. 16:59)

orosz_sajto19_szakdolgozat

Documents

БОРБЕНИ АВИОНИ КОМПАНИЈЕ СУХОЈ

Курcовой проект по переходным...

honorários nova ponte sor

clinica dental portugal

antoni gaudi arhitectura

active partner list (international)

puntuación paef,s

1 시스템분석입문

Бандеровщина

תורכיה והאיחוד האירופי

Άσκηση1 4

英文的金玉良言

1학년1학기

Γιάννης Χοντζέας - Για την...

shmeiwseis-mmf2

עבודת סיום וירולוגיה

コニカミノルタ様　phase-1 結果評価 ver 1 2

حقوق الانسان بين الإسلام وبين...

Šolski spis: glista

plantilla proyecto de inversion