Budapesti Corvinus Egyetem, BCE

Nemzetközi Tanulmányok Intézet

Az első Obama-kormányzat

és az izraeli-amerikai kapcsolatok változása

„Segítségét kértem egy döntő - talán végzetes - pillanatban.Azt mondta, megtesz mindent, ami lehetséges, és így is tett.

Aktiválta az Egyesül Államok minden eszközét és befolyását - ami minden bizonnyal jelentős. Azt hiszem, különleges hálával tartozom neki. Ez tanúsítja az

erős szövetséget Izrael és az Egyesült Államok között.”Benjamin Netanjahu

Háfra LászlóH1KH2QSzakmai Kommunikáció Esszédr. Gálik ZoltánSzerda 9:40

Budapest, 2013

Tartalom

Tartalom................................................................................................................................................2

Bevezetés..............................................................................................................................................3

1.Áttekintés...........................................................................................................................................4

2. Amerikai Egyesült Államok és Izrael. Az alapok.............................................................................6

3. A szövetség esetleges fennakadásai és azok okai.............................................................................8

4. Izrael: differenciálódó társadalom és politika..................................................................................9

4.1. Liberális, askenázi elit; a mizrahi zsidóság; az ultraortodoxok és az izraeli arabok.................94.1.1. Haredi – ultraortodox zsidóság.........................................................................................104.1.2. Orosz anyanyelvű zsidóság..............................................................................................114.1.3. Izraeli arabok....................................................................................................................12

4.2. Differenciálódó politika a zsidó államban...............................................................................135. Az első Obama adminisztráció és Izrael – gyengülő kapcsolatok?................................................16

5.1. Republikánusok és Izrael.........................................................................................................165.2 Együttműködés és támogatás...................................................................................................17

6. Konklúzió.......................................................................................................................................19

Hivatkozásjegyzék..............................................................................................................................21

Melléklet.............................................................................................................................................24

2

Bevezetés

Az esszében megcáfolásra kerülő tézis úgy hangzik, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Izrael

szövetsége gyengült az első Obama-kormányzat alatt, az izraeli demográfiai és az ebből fakadó

politikai változás, irányváltás miatt. A kérdés releváns volta abból ered, hogy a nemzetközi

publikum egyre gyakrabban szembesül olyan hírekkel, eseményekkel, melyek arra engednek

következtetni, hogy mélyreható változások zajlanak a két ország között, látványos nézeteltérések

játszódnak le, s nem tudnak egyazon állásra jutni fontos kérdésekben. S itt is merül fel, hogy ezek a

fontos kérdések pedig igencsak meghatározzák a világpolitikát, gondoljunk itt az iráni

atomprogramra vagy a palesztin nemzet kérdésére. Mindkét konfliktus főszereplői között ott

található egyaránt az Egyesült Államok és Izrael is.

Az esszé ugyanakkor nem próbál meg válaszolni arra, hogy mi volna a legjobb megoldás és

mi lehet a kimenetel, azáltal, hogy vajon ezek kidolgozása révén roppan e meg a szövetség a két

ország között. Sokkal inkább a háttérben meghúzódó politikai virtusváltás, s az ezt alakító

népesedési átalakulás hatása a kérdés válaszadója, karöltve az amerikai közvéleménnyel és politikai

orientációkkal.

Ennek folytán rövid áttekintés, egy történeti áttekintés és a szövetség hátulütőinek gyors

levezetése után egy elemzés révén bemutatásra kerül Izrael demográfiájának alakító tényezői, az

újonnan felemelkedő és befolyásos szerepet kapó társadalmi közegek. Utánuk az izraeli

pártrendszer és előbbi csoportok hatása a pártokra kerül előtérbe, végül pedig az Egyesül

Államokkal való viszony elemzése következik, kiemelten a tézis által meghatározott első Obama-

adminisztráció 2008 és 2012 közötti tevékenységével.

Az esszé során felhasznált források a kiemelkedő izraeli és amerikai személyek köré

épülnek. A feldolgozásra került anyagok folyóiratok esetében az írott sajtó nagy nemzetközi

újságaiból került ki, mint például az amerikai The New York Times vagy az izraeli Haaretz, illetve

olyan szakmai lapokból, mint a Foreign Policy. Több emlékirat, illetve beszéd idézete is fellelhető,

így például a Moszad korábbi vezetőjétől, az izraeli védelmi minisztertől, vagy Benjamin

Netanjahu, izraeli miniszterelnöktől. A feldolgozott másodlagos források között találhatóak CSIS

(Center for Strategic and International Studies) tanulmányok, illetve a témában jártas szakértőktől

eredő megállapítások. Ezen kívül pedig felhasználásra kerültek felmérések, közvélemény-kutatások

eredményei és a Központi Izraeli Statisztikai Hivatal adatai.

3

1. Áttekintés

Kortárs nemzetközi politika egyik manapság igen vitatott kérdése az amerikai-izraeli kapcsolatok.

Mint köztudott az Egyesült Államok belpolitikájának számottevő szereplője az izraeli lobbi, ám

ennek viszonyát és működését az észak-amerikai államban nehéz egyszerűen jellemezni, akárcsak a

két országot befolyásoló faktorokat. Először is számba kell venni, hogy két független, szövetséges

országról lévén szó, teljesen eltérő társadalmi tendenciák uralják kettőjüket, így az ezek által

kialakult nyilvános attitűdök alakítják az aktuális politikát. Erre lesz példa a későbbiekben látható

megosztottság az izraeli és amerikai zsidóság között abban a kérdésben, hogy a 2012-es

választásokon mely jelölt mögé álltak be.

Továbbá a 20. században mindemellett nem beszélhetünk teljes izraeli-amerikai

szövetségről, Harry Truman által hozott döntés után, mellyel elismerte az új zsidó államot, a '60-as

évekig a viszony meglehetősen hűvös és távolságtartó maradt. A lényeges változás gyökere David

Ben-Gurion (1962-ig) miniszterelnöksége idején keresendő. A miniszterelnök Izrael biztonságának

érdekében az atomfegyverkezés mellett döntött, melyet sikertelenül ugyan, de Kennedy és Jefferson

amerikai elnökök elutasítottak. A szoros szövetség a két állam között az 1967-es háború, majd a

váratlan 1973-as Jóm kippúr-i háború során érett meg. Izrael Nixon és Kissinger elnökök

regnálásával került abba a pozícióba, hogy az ország lett az Amerikai Egyesült Államok potenciális

partnere a hidegháborúban, s olyan stratégiai szövetséges, amely demokrata vagy republikánus

kormányzattól függetlenül megtartotta potenciálját. Ezt a potenciált az utóbbi időben a palesztin

kérdés ássa alá mindinkább, karöltve az átható változásokkal.

Izraelnek része az a mentalitás, hogy az Egyesült Államokat fő partnerének, barátjának

tekintse, ugyanakkor az elmúlt hat évtized megmutatta, hogy a diplomáciai-politikai válságok során

makacsul ragaszkodott az önvédelemhez való szuverén jogának gyakorlatához, ebből adódóan sok

esetben sértette az Államok által a szélesebb arab világban követett érdekeit.

Iránnal kapcsolatos vitákban is megjelennek ezek a tényezők. Míg az iráni nukleáris

fegyverek léte az USA számára a régió destabilizációját, Irán nagyhatalmi státusát és a

fegyverkorlátozási politika súlyos vereségét jelenti, addig Izrael számára egzisztenciális veszély,

mert az Egyesült Államokkal szemben Izraelt nem választja el óceán a perzsa államtól. Így a zsidó

állam következetesen a szélsőséges, katonai erő alkalmazását hangsúlyozza (például a sokat

hangoztatott preventív, megelőző katonai csapások alkalmazása), míg az USA helyett a potenciális

lehetőség Irán teljes elszigetelése, gazdaságának blokkolása és megbénítása.

A konfliktusok enyhítését és a szövetség tartósságát a közös vallási és politikai értékek és a

zsidóság elleni kimondhatatlanul brutális erőszak iránti emlékezet adja. A nem teljesen elfogadott

stratégiai doktrína meghatározó része a közös elkötelezettség a demokrácia, az emberi jogok és a 4

jogállamiság irányába, a közös fenyegetések felfogása. Ezek fényében átláthatóbb értelmezni az

izraeli lobbi sikeres jelenlétét az Egyesült Államok Kongresszusában. Ugyanezt a jövőben erősítheti

a régió egyre összetettebbé váló és feloldhatatlannak tűnő problémái, melyek növelik ugyan a

stresszt az íratlan partnerség fenntartásában, ugyanakkor növeli az egymásrautaltságot is, s

elősegítheti mindkét állam kölcsönös engedményeit. (izraeli hajlandóság a palesztin kérdés

rendezésére, „két állam-megoldás”)

Ezeken kívül a leglényegesebb, ami említendő, hogy a szövetség szempontjából rendkívüli

szereppel bírtak és bírnak a két nemzet vezetői, nem csak a múltban, hanem az elkövetkezendő

évtized kihívásai és feszültségei tekintetében is. (Malka 2011:VIII-X.)

5

2. Amerikai Egyesült Államok és Izrael. Az alapok

Izrael az alapítása óta egyedi államként van jelen a közel-keleti erőviszonyok palettáján:

demokratikus kormánya elkötelezett a jogállamiság iránt, célkitűzése a hatalmi ágak szétválasztása,

biztosítja a széleskörű emberi szabadságjogokat, működik a hadsereg civil felügyelete, továbbá a

tudományos és üzleti élet számára dinamikus és innovatív környezetet biztosít. Ez az értékrend

határozta meg a 20. században azt a folyamatot, mely miatt az amerikai közvélemény figyelme is

mindinkább a zsidó állam felé fordult.

Harry Truman elnök 1948-ban elismerte Izrael létezését. Ez egy olyan történelmi pillanat

volt, mely a zsidó-keresztény hagyományok tiszteletén alapult, egy olyan korszak tette lehetővé,

mikor a holokauszt emléke borzalommal töltötte el, nem csak az érintett zsidóságot, hanem az egész

civilizált világot. A zsidó állam újonnan történő felállását egyben a(z) (amerikai) keresztények is

támogatták, egyrészt a már említett kulturális közelség miatt, továbbá abból a szempontból is, hogy

ezáltal a Szentföld is új megvilágításba került. Truman számára meggyőződés és morális döntés

volt, ám ezzel megalapozta a hosszú távú amerikai-izraeli szövetséget.

A következő másfél évtizedben ezek fényében az amerikai társadalom attitűdjei eltávolodtak

az antiszemitizmustól, és ez elősegítette a szolidaritás kialakítását, mely olyan politikai és pénzügyi

támogatást jelentett Izraelnek, mellyel biztosította a stabilitását az első éveiben. Az Egyesült

Államokban az izraeli kormány a domináns, askenázi kultúrából származó követekkel képviselte

magát, akik magukévá tették a nyugati szellemiségű és liberális nézetet, így is erősítve a kölcsönös

összetartás képét. Ugyanezen értékek határozták meg az amerikai zsidóságot is, akik ezt hirdetve

Izraelt a maguk képére akarták formálni, mely előbbi tudatában könnyed feladatnak bizonyult,

hiszen az izraeli kormányzatot is a balra tolódás jellemezte ezekben az években. Ugyanakkor a

cionizmustól való tartózkodás során a vezető, egyesült államokbeli zsidó szervezetek nem

támogatták Izrael teljes körű támogatását, míg Ben-Gurion vissza nem vonta azt az álláspontját,

miszerint a fiatal amerikai zsidóságnak Izraelbe kell, hogy kivándoroljon. Az akadály elhárulásával

a közélet keresztény oldalán is egyfajta újjáéledés volt tapasztalható, így Izrael már nem csak egy

bibliai prófécia beteljesülését jelentette, hanem egyben egy nyugati kultúrájú állam létrejöttét,

melynek fontos szerepe van a kommunizmus elleni harcban. Ez az attitűd már előrevetítette azt,

hogy rövidesen Izrael támogatása immáron nem csak a Demokrata Párt prioritása volt, hanem

kétpárti elkötelezettség, mely az izraeli lobbi szempontjából óriási jelentőséggel bír (Malka 2011:4-

5.).

A kommunizmus elleni harcban való felismerés alapja az volt, hogy egyfelől Izrael a

biztonsága érdekében kiváló kémhálózatot tartott fenn, illetve a betelepült izraeliek nagy része a

vasfüggöny keleti oldaláról származott, így viszonylag könnyű volt rést találni a szovjet blokkba. 6

Ez stratégiailag rendkívüli előnyt jelentett Izraelnek, s egyben az Amerikai Egyesült Államoknak.

Továbbá a Szovjetunió közel-keleti partnerei evidens módon szemben álltak az USA-val, akárcsak

Izraellel is. Ezek tekintetében az áttörés 1962-ben következett be, amikor Kennedy elnök már nem

csak formális módon támogatta Izraelt, hanem eladásra kerültek Hawk típusú légvédelmi rakéták is,

melyek az izraeli légvédelem szerves részévé váltak. (Bass 2004:6.). Ezt követte 1965-ben Lyndon

B. Johnson elnök döntése, mely értelmében Izrael korszerű tankokat (210 darabot) tudott beszerezni

az amerikai hadseregtől (M-48 Patton tank). Egy évvel később pedig megismétlődött a tranzakció,

ám utóbbi esetben már harci repülőgépek beszerzése történt. (Malka 2011:8.) Így következett be az

1967-ea arab-izraeli háború, ahol Izrael gyors és átfogó győzelmet ért el. Ettől kezdve folyamatos

katonai hitelek és támogatások folytak be az Egyesült Államokból, és az USA elnökei

következetesen vallották azt az álláspontot, miszerint Izraelt megilleti az önvédelem joga a

biztonság és stabilitás érdekében. Az 1973-as Jóm kippúri háborút követően az USA (Carter elnök)

potenciált látott az izraeli győzelemben a közel-keleti politika átalakulása terén, így született meg a

camp david-i egyezmény Begin, izraeli és Anvar Szadat, egyiptomi elnök között 1978-ban

(Előzményként Szadat 1977-ben beszédet mondott a knesszetben, illetve az egyezmény értelmében

Egyiptom távolodni kezdett a Szovjetuniótól). (Carter 1978) E tények fényében a bipoláris

kapcsolatok egyik pillére részben átalakult, ugyanakkor egyelőre fennmaradt a szovjetellenes

attitűd. (Malka 2011:9.)

1981-es és 1983-as megállapodások révén mélyült el leginkább a viszony: az amerikai

hírszerzés látta el Izraelt az arab országokról szóló adatokkal, információkkal; közös bürokratikus

intézmények jöttek létre, a katonai együttműködés koordinálásának céljából. 1987-ben a zsidó

állam vált véglegesen az amerikai segélyek legnagyobb kedvezményezettjévé, továbbá a Haifa

kikötőjét megkapta az amerikai haditengerészet, növelve az amerikai jelenlétet a Mediterráneum

keleti felén.

Ennek az amerikai felkarolásnak a következménye többek között az izraeli társadalom

átalakulása. Az amerikai kultúra hatása mélyen befolyásolta az izraeli közvéleményt, így

kialakulhatott egyfajta „izraeli álom”, az azutáni életlehetőség utáni vágy, ahol jólétben, terrorizmus

és az állandó fenyegetettség nélkül tudják élni az emberek hétköznapjaikat. Az Egyesült Államok

támogatása olyan hatásokkal járt, mint az infláció korlátozása hatalmas gazdasági támogatással,

illetve a fogyasztói cikkek folyamatos exportja is megtalálta a megfelelő piacát a dinamikusan

növekvő izraeli középosztály képében. (Malka 2011:6.)

Nem elhanyagolható ugyanakkor az a tény sem, hogy mint részben láthattuk, az érdekek

átfedése adja a szövetség működésképességét, vagyis amennyiben nagymértékű az átfedés, garantált

a teljes támogatás, míg fordított esetben ez problémákkal járhat. Erre láthatunk példát a következő

fejezetben. (Waxman 2012:1.)7

3. A szövetség esetleges fennakadásai és azok okai

Az együttműködés és támogatás alapjának tényezőit látva egyértelmű, hogy mély erkölcsi tartalma

és mélyültsége miatt nehezen kezelhetőek a kritikák. Másrészt a közösségek kapcsolata révén

mindkét fél számára nagyfokú betekintés állt és áll rendelkezésre a másik államban, ennek

gyakorlati példája, hogy az Egyesült Államok egészében átkarolja az izraeli hadsereg szerkezetét,

vagy, hogy az államokbeli sajtó ebben a kérdésben (USA-Izrael) nagy nyomás alatt tartja a politikai

közösség szereplőit. Előbbihez hozzátartozik, hogy ez azzal is járt, hogy Izrael katonai üzleteit

korlátozhatta az USA, így annak ellenére, hogy sok izraeli vezető elismeri az Államok befolyását,

nehezményezhetővé válik ennek kihatása az izraeli diplomáciára - s annak kezdeményezéseire -

amely korlátozódhat egyes esetekben. Ezzel szemben súrlódások gyökere lehet(ett) az amerikai

hadiipar is, ahol sok arab és más, harmadik világbeli állammal került veszélybe a tranzakció, s ez

által az exportbevétel is, vagyis a kapcsolat részben korlátozta az amerikai fegyvergyártás

mozgásterét. Az utolsó tényállás, hogy az USA világhatalmi pozíciója és az ebből adódó érdekei

gyakran felülírhatták Izraelt, például az öbölháború során. A zsidó állam sorozatos

kompromisszumkötésre kényszerült, hogy betagozódjon az amerikaiak regionális céljainak

kivitelezésébe. Ezt a kapcsolatot jól írják le a korábbi Moszad-vezető, Efraim Halevy szavai:

„Miután mindent elmondtunk, Izrael nagymértékben függ az USA támogatásától mind

gazdaságilag, mind katonailag, és elképzelhetetlen volt, hogy ezek függetlenül működjenek az

amerikai globális érdek szemszögéből.”1

Az izraeli közvélemény ugyanakkor ezeket a konfliktusokat könnyedén aggasztó jeleknek

tekinthetik, ha figyelembe veszik a két ország változó demográfiai viszonyait, s a társadalmi

változásokból eredő problémákat is, melyek hozzájárul(hat)nak a partnerségi kapcsolat válságainak

kialakulásához., így mélyítve a bizonytalanságot a két nemzet között. (Malka 2011:12-13.)

1 „After all had been said and done, Israel was heavily reliant on U.S. support and aid both economically and militarily and it was unthinkable that it could act independently on a matter of vital U.S. global interest” (Halevy 2006:58.)

8

4. Izrael: differenciálódó társadalom és politika

A szövetség régi távlatok óta fennáll, így nem meglepő, hogy gyökeres társadalmi változások is

lezajlottak a két országban. Erre példa a spanyolajkúak növekvő száma az Amerikai Egyesült

Államokban, vagy az izraeli demográfia drasztikus megváltozása a zsidó vallás eltérő irányvonalai

mentén. A mindig változó politikai környezetben ezek egy újabb kihívást jelentenek a szövetségben,

s éppen ezért hatása nagymértékben megmutatkozik a hagyományosan erős izraeli

érdekérvényesítés működésén.

4.1. Liberális, askenázi elit; a mizrahi zsidóság; az ultraortodoxok és az izraeli arabok

A demográfiai átalakulás során a kül- és biztonságpolitikát meghatározó izraeli attitűd lassacskán

nacionalista és konzervatív formát öltött. Konfliktusok sorát okozhatják, hogy a mizrahi és

ultraortodox zsidók száma dinamikusan növekszik, míg az orosz anyanyelvű bevándorlók '90-es

évekbeli betelepülése is fokozza ezt a tézist. Mindeközben az arab származású állampolgárok az

izraeli radikalizálódás következtében elidegenednek a többségtől. A zsidó államiság első

évtizedeiben a közép- és kelet-európai, askenázi és neológ zsidó bevándorlók határozták meg az

egész politikai és gazdasági életet, ahogy már említve volt, az ő liberális értékeik nyújtottak

megfelelő alapot az USA-val kialakuló szövetségnek. Ő hozzájuk köthető a kibuc-mozgalom, a

jogállamiság kialakítása nyugati mintára. Ám már a kezdetekkor is jelen voltak az ortodox zsidók,

akiknek a nagyobbik része már Palesztinában élt, szegény és sokkal militánsabb közösségben, akik

kevésbé pragmatikusan álltak hozzá a zsidó-palesztin konfliktushoz és az államiság

megalapításához (az ENSZ-tervezet elutasítása, zsidó jog szerepe), így folyamatos kritikát

gyakoroltak a vezető elitre. A két csoport közötti, részben etnikai eredetű különbség láthatóan már

ekkor is tapintható volt, de az askenázi elit ekkor még képes volt az elutasításra. Még nagyobb

különbség volt megfigyelhető a mizrahi zsidóság révén: kelet-ázsiai és afrikai eredetük miatt

teljesen más világnézetet képviseltek az izraeli politikai palettán, olyannyira, hogy a társadalom

szélén ragadtak, ami a jövőre nézve súlyos problémát jelent Izrael számára. (Paragi 2010)

Az izraeli erőviszonyok azonban hosszú évtizedekig változatlanok maradtak, míg 1977-ben

a választásokat meg nem nyerte Menachem Begin. Revizionista-cionista politikájában oldódásnak

indult a régi liberális szemlélet, s a szekuláris világnézet az ortodoxok és mizrahik előtérbe

kerülésével együtt háttérbe szorult.

Begin győzelmével egybeesett a lakosság nagymértékű növekedése, 2010-re a népesség

száma megduplázódott és a 7,6 millió főből 5,8 millió zsidót tartanak számon, mely a világ

zsidóságának 40%-a. Ugyanakkor az egykori askenázi többség születési rátája csökkent, tehát a

növekedés az (ultra)ortodox és arab közösségekhez köthető, illetve a már említett, az egykori

9

Szovjetunióból betelepült zsidósághoz. (zsidó autonómia, Birobidzsan). A növekvő csoportok Izrael

lakosságának több, mint 40%-át teszik ki. 2008-as statisztikai felmérés során az 5 és 12 év közötti

izraeli tanulókról megállapították, hogy 48%-uk vagy arab, vagy ultraortodox közösség tagjai.

(Malka 2011:19-20.)

4.1.1. Haredi – ultraortodox zsidóság

Az ortodox és neológ zsidók közötti különbség már a 19. századtól megfigyelhető. Ekkor ment

végbe egy részben asszimilációs folyamat Nyugat-, és még inkább Közép-Európában, ahol a

zsidóság nagyobbik fele áttért a pragmatikusabb neológizmusra. Mint már láthattuk, ez a folyamat

eredményezte azt a társadalmi csoportot, mely értékrendje meghatározta Izrael születését.

Ugyanakkor szó volt már arról is, hogy az ortodox és ultraortodox zsidóság már jelen volt

Izraelben, illetve az Afrikából, Közel-Keletről és az Arab-félszigetről bevándorló zsidóság is

szélsőségesebb világképet képviselt. A neológ-ortodox elkülönülés, s utóbbiak részleges ellenállása

végig kísérte Izrael történelmét, és most a fenti demográfiai adatok tekintetében elmondható, hogy

egyre inkább megjelenik a politika hatalmi viszonyainak befolyásolása, mely az izraeli lobbi és az

amerikai zsidóság kapcsolatát is átalakítja.

Az államalapítást a kezdetektől fogva elutasították az ortodox közösség rabbijai, ők nem egy

szekuláris, világi állam létrejöttét akarták, hanem egy harciasabb vallási alapokon nyugvó országot

szerettek volna kiépíteni. Ebből kifolyólag a lakosság akkori 1,5%-át kitevő csoport továbbra is a

társadalom szegény és elkülönült szélén foglalt helyet. Vallásosságuk révén elérték, hogy elsődleges

szerepük az állam keretei között a Tóra tanulmányozása és az Izrael népéért való imádkozás legyen.

Előbbiek mellett sikerült kiharcolniuk egy olyan kedvezményezettséget, ami leginkább a mai

politikai, gazdasági és demográfiai helyzetben jelent problémát: felmentést katonai sorozás alól.

A jobboldali politikában igen meghatározóak az ortodox érdekek, így például a

ciszjordániai terjeszkedés, telepalapítások (például: Palesztina ENSZ általi elismerését egy frissen

bejelentett telepépítési programmal kompenzálta az izraeli kormányzat). (Malka 2011:21-22.) A

magas születési ráta (átlagosan 6,74 gyermek jut egy családra) miatt éppen ezért lehet számolni az

agresszív terjeszkedés alapjául szolgáló lakosság utánpótlásával és az ő tradicionális mentalitásuk

meglétével. Az a tény azonban, hogy az ortodoxok a lakosság 10%-át teszik ki, nem csak a

szaporodás hatalmas mértékének köszönhető, hanem az 1990-es években kiteljesedő vallási

ébredésnek is, ami után sok új taggal bővült a vallási közösség. Az ortodoxokat övező korábbi

keretek miatt sokuk nem dolgozik, ebből adódóan a gyermekek után járó állami kifizetések

biztosítják a megélhetésüket. Zárt jellegű oktatási rendszerük miatt az innen kikerülő tanulók nem

rendelkeznek a megfelelő képesítéssel – a vallási szövegek nem nyújtanak versenyképességet a

szolgáltatások és az információs-kommunikációs ipar által uralt piacon. „A munkaképes korú

10

ultraortodox férfiak foglalkoztatási rátája a fejlett világban a legalacsonyabbak között van számon

tartva, és a munkanélküliségi rátájuk a fejlett világban azonos korú csoportokhoz képest átlagosan

ötször nagyobb.”2

Az így kialakuló hátrányos helyzetük rákényszeríti őket, hogy közeledjenek a „többségi”

izraeli társadalomhoz, hogy minél többen keressenek maguknak munkát. Ezt a tendenciát legjobban

az mutatja, hogy az államilag finanszírozott felsőoktatásba jelentkező (ultra)ortodox, haredi fiatalok

száma 2009-re nagymértékben megugrott. Ezzel egy időben magániskolák is megjelentek, melyek

kifejezetten a csoport tagjait képzik a munkaerő-piaci elvárások tekintetében. A megjelenésük a

tágabb társadalomban egyre inkább nagyobb kölcsönhatást eredményez, kihatva az izraeli élet

minden szférájára.

4.1.2. Orosz anyanyelvű zsidóság

Az egykori Szovjetunió területéről érkező zsidóság sok nehézség elé nézett, hogy etnikai és

kulturális identitásukból eredő eltérés miatt betagozódjanak a többségi izraeli társadalomba. Az

1990-es évek korai szakaszán megközelítőleg 1 millió zsidó választotta új otthonának a zsidó

államot. A FÁK-tagállamok egykori zsidósága (betelepülők és azok családjai) ma Izrael

lakosságának mintegy 862 ezres részét adják, majdnem 12%-át az össznépességnek. (Malka

2011:23.)

Az integrálásuk nem járt teljes sikerrel, ez az orosz kultúrához való erős kötődés

következménye. Egyfelől a többségi társadalom felől volt jelen egyfajta kirekesztés és

elidegenedés, másfelől orosz anyanyelvűségük mély változásokat okozott. Erős kulturális

identitásuk megkívánta az orosznyelvű írott és sugárzott sajtó megjelenését. Például az Israel Plus

az egész ország területén sugároz orosz nyelvű híradásokat (Steinerné 2011:56.), egy 2009-es

közvélemény-kutatás során arra jutottak, hogy a közösség 56%-a a mai napig orosz kiadványokból,

műsorokból tudakozódik. (Arian, Philippov, Knafelman 2009:57.) Politikai hátterük miatt pedig

szokatlan jelenség, hogy a klasszikus amerikai-izraeli kapcsolat helyett sokkal jelentősebb

gazdasági kapcsolattal rendelkeznek Oroszország irányába. A kétoldalú kereskedés eredményeit

tekintve: az 1990-es 50 millió dollárról 2008-ra 1,8 milliárd dollárra növekedett, utóbbinak pedig

része pilóta nélküli repülőgépek értékesítése Oroszországnak, 49 millió dollár értékben. (Malka

2011:23.)

A közösséget mindemellett alulfoglalkoztatottság és magasabb munkanélküliség jellemzi.

Gyakori, hogy alacsonyabb fizetést kapnak, s gazdasági-társadalmi státusuk nem növekedett

jelentős mértékben. Az ultraortodoxokhoz hasonlóan képzettség hiányában nem fedték le teljesen a

2 „The employment rates of working-age ultra-Orthodox men (between the ages of 35 and 54) are among the lowest in the developed world, and unemployment in the Haredi sector is nearly five times higher than the average for developed countries in the same age group.” (Malka 2011:22.)

11

kisméretű, izraeli gazdaság elvárásait, így csak kisebb fizetéssel járó munkakörökben tudtak

elhelyezkedni. Ugyanakkor a gazdaság méretéből adódó korlátozott mobilitási lehetőségektől is

távol estek. A már Izraelben felnőtt, fiatal generáció azonban már kevésbé van kiszorulva a

társadalomból.

Politikai szempontból a régi vágású liberális és az ortodoxok közötti, átmeneti nézetben

foglalnak állást. Külpolitikailag jobboldali, míg szociális kérdésekben, vagy a szekularizációt

figyelembe véve baloldali szemléletűek. A politikai kultúrájukat megjelenítő párt a Yisrael Beiteinu,

legjelentősebb képviselőjük pedig Avigdor Lieberman (exkülügyminiszter, 2012 végén lemondott

korrupciós vádak miatt). A palesztin kérdéshez viszonylag pragmatikusan viszonyulnak,

konszenzuskeresés jellemzi őket. A felmérések is ezt a vegyes politikai orientációt fedik fel: míg

támogatják az egyéni jogok biztonságát, és elutasítják az ultraortodoxok radikalizmusát, addig

elfogadják a mérsékelt politikai erőszakot, és a többségnél jobban, 77%-uk hajlanak az izraeli

arabok kitelepítésére. (Arian, Philippov, Knafelman 2009:64.) Végül számolni kell azzal a ténnyel,

hogy az oroszul beszélő izraeliek ma már egy megkerülhetetlen része a társadalomnak, politikai

előretörésüket a palesztin kérdés is erősítette, így az őket leginkább megjelenítő párt a harmadik

legnagyobb lett Izraelben, maga mögött tudva sok fiatalt és sok szavazót, akik nem az orosz

származású közösségből kerültek ki. (Malka 2011:22-25)

4.1.3. Izraeli arabok

Mint láthattuk, az ultraortodoxok és orosz nyelvű zsidók száma, s ezzel együtt politikai befolyása

folyamatosan növekszik. Ám ugyanekkora mértékben csökken az arab származású polgárok

társadalmi státusa, számottevő marginalizálódás jellemzi őket. A társadalmon belüli részarányuk

nem változott jelentősen, 1948-ban 19% volt, míg jelenleg másfél milliós közösségük valamivel

több, mint 20%-ot foglal el. A demográfiai és ebből kifolyólag a politikai jelentőségét ennek az

adja, hogy közel a fele 19 éven aluli, így egyrészt meghatározó a magas születési ráta, továbbá e

tendencia újratermeli magát: felmérések alapján 2030-ra az izraeli lakosság egynegyedét alkotja

majd az arabság. (CBS 2009:161.) A tapasztalható elidegenedés időszakonként váltakozó viszony

következménye. Az 1990-esek évek izraeli-palesztin békére való hajlandóság során fontos szerep

hárult rájuk, míg a békefolyamat megakadásával kölcsönösen romlottak a kapcsolatok.

Az arabok által dominált körzetekben az iszlám mozgalmak folyamatos erősödésével (85%-

uk muszlim) és a palesztin nacionalizmus térhódításával kell számolni, illetve a politikában egyre

nagyobb hatalmat ragad meg a Muszlim Testvériség által képviselt politikai irányzat. Jelenlétük

bizonyos szinten fenyegetettséget jelenthet, a Shin Bet, izraeli biztonsági ügynökség jelentése

szerint az arabok 40%-a érintett terroristagyanús tevékenységben, például házasítások révén a

Hezbollah emberei családegyesítési joguk folytán letelepedhetnek Izraelben.

12

Ennek okán az araboknak számolnia kell azzal, hogy az izraeli többségi társadalom, annak is

leginkább jobboldala a bizalmatlanság és radikalizmus miatt elősegíti a lesüllyedési folyamatot.

Nacionalista pártok és szervezetek az arab politikai erők kizárásáért lobbiznak, részleges sikerük

miatt az arabok pedig befordulnak a helyi és közösségi politika felé. Részvételük a közéletben és a

politikai porondon korlátozottabb. Ezek ellenére a nemzetközi politikai áramlatok miatt egyre

inkább figyelembe kell vennie Izraelnek őket, annak ellenére, hogy továbbra is egységbe tömörülve

kiállnak Izrael abszolút zsidó jellege mellett. (Malka 2011:25-26)

4.2. Differenciálódó politika a zsidó államban

Ahogy sokszor láthattuk a korábban meghatározó liberalizmus a demográfiai átalakulás során

veszített jelentőségéből. Alapítása óta a bal- és jobboldaliság párharca jellemezte a politikát,

azonban az elmúlt évtizedben egyértelműen megszűnt ez a tendencia, és egy tartósan jobbközép

politikai blokk alakult ki a korábbi pártrendszer romjain. Viszont a társadalmi konfliktusok és

törésvonalak nem tették lehetővé, hogy ez a blokk képviseljen valamennyi társadalmi csoportot. Így

a fent említett közösségek szerveződései és új formációk is megjelentek a pártok szintjén: először a

'90-es évek hajnalán az mizrahi zsidóság Shas elnevezésű pártja, majd a 2000-es évek elején a

Kadima.

A Shas alapvetően vallási párt, nem meglepő, hiszen leginkább a közel-keleti zsidóságot és

az ő ultraortodox jellegű politikájukat reprezentálja a politikai színtéren. Így a párt jellemzői

megegyeznek az ultraortodox csoportok prioritásaival, így a vallási élet erősítésével, a Tóra

beépítésével a hétköznapokba, illetve a hátrányos helyzetű ortodoxok/mizrahi mobilitási

lehetőségeinek, az oktatás segítségével történő, szélesítésével. Ugyanakkor a párt jelleme miatt az

ultraortodox jelentése ez esetben nem jelenti az askenázi ultraortodoxokat is, sokkal inkább csak a

közel-keleti, afrikai, jemeni eredetű zsidóságot. A Shas párt jelentőségét mutatja, hogy tagja a

Cionista Világszervezetnek, aktívan részt vesz a knesszet létfontosságú bizottságaiban (külügyi és

honvédelmi). Ezek a tények előrevetítik, hogy a párt jelentős hatással van a palesztin

békefolyamatokra is.

A Shas megjelenése után a következő töréspont Ariel Sharon, a Likud korábbi vezetője által

irányított Kadima alapítása volt. A Kadima elősegítette a jobbközép blokk kialakulását, míg ennek

hatására radikalizálta a többi irányzatot, illetve a baloldali Munkáspárt pedig a politikaipaletta

szélére szorult, a szintén baloldali Meretz párttal együtt. Az alapítók liberális-cionista hagyományait

képviselő állampolgároknak nem maradt versenyképes formációja, mely alternatívaként

szerepelhetne. (Malka 2011:26-29)

Természetesen, mint már korábban szó volt róla, nem csak a Kadima és a Shas előretörése

okoz változást, hiszen az orosz nyelvű zsidóság és az askenázi/szefárd eredetű ultraortodoxok révén

13

is plusz energiát kapott a politikai jobbratolódás. (De utóbb az új pártok is nyitottak e közösségek

felé.) Így olyan tényezőkkel kell számolni, hogy a kommunális igényeik révén a szegény és

nagycsaládos ultraortodoxok adják a ciszjordániai telepépítések alapját. Ugyanezt támasztják alá

megfigyelők állításai, miszerint a térség tökéletesen illeszkedik az adott csoport igényeihez, mind

társadalmi (olcsó lakhatás, zsidó népesség „garantálása”), mind politikai (közel a többségi zsidóság

által lakott központi országrészekhez – Jeruzsálem) szempontból. Izraeli felmérések alapján

Ciszjordánia lakosságának egyharmada ultraortodox, míg az ott született gyermekek közel 70%-át

szintén ők adják. A politikában úgy jelenik meg e törekvés, hogy a terjeszkedés céljából új

kapcsolatokat keresnek, így a vallási (pl.: Shas) és radikálisan nacionalista világi csoportok

befolyásának segítségével nyomást gyakorolnak a jobbközép blokk pártjaira, ami mára már nem

jelent feltétlenül nehézséget: Benjamin Netanjahu és pártja (illetve kormánya) is támogatja több

okból is e célokat. Az egyik nyílván, hogy a szavazatokért az ultraortodoknak is kedveznek, hiszen

nem igazán lehet megkerülni őket, míg más pártokat ugyanezzel háttérbe lehet szorítani (vagy

legalábbis megpróbálhatják), erre példa Joe Biden, Obama alelnökének látogatása 2010-ben. A

kormány olyan nyíltan támogatta a telepbővítést, hogy a látogatás alatt jelentették be 1600 új ház

felépítését (Kelet-)Jeruzsálem közelében, ennek ellenére a későbbi felelősséget mégis a Shas pártra,

és annak vezetőjére (Eli Yishai) hárították (Malka 2011:30.), akik a jobbközép pártoknál sokkal

agresszívebben kezdeményezték az előrelépést ez ügyben.

Ezek azt jelentik Izrael számára, hogy a gyakorlati és vallási érdekek sok esetben

egybeesnek a szélsőséges rétegek esetében, így mára biztos és tartós helye van e politikai erőknek

és irányzatoknak.

Ugyanakkor jelen vannak kevésbé szélsőséges csoportok, nagyszámban modern

ortodoxokkal a soraikban. A cionizmust nem utasítják el az ultraortodoxokkal ellentétben, sokkal

inkább isteni terv részének tekintik, jelenlétük a közvéleményt szintén jobbra tolja. A

leglényegesebb tény, ami szintén megkülönbözteti őket az előbbiektől, hogy ők központi szerepet

játszanak a katonai szolgálat terén, rájuk nem volt érvényes a mentesség. Ez olyan

következményekkel járt, hogy az askenázi eredetűek motivációjának csökkenésével növekvő

számban kerültek fontos pozícióba a hadseregben, révén a kedvező tulajdonságaiknak: cionizmus

vallási támogatása, mobilitási vágy (karöltve a kedvező lehetőségekkel). Ráadásul az elmúlt évtized

eseményei kedvező hatást gyakoroltak az ortodoxok számára, a fiatalok motivációja arányosan

növekedett, így potenciális utánpótlást jelentenek az izraeli hadsereg számára. A hadsereg

kiadványai és felmérései alapján 1990-ben a gyalogsági tisztek 2,5%-a vallotta magát vallási

nacionalistának, míg 2010-ban 23%. Továbbá meglepő tény, hogy az aktív szolgálatot teljesítő

parancsnokok 13%-a él Ciszjordánia valamely településén. Az ortodox terjeszkedés mindemellett

részben átalakította a hadsereg morális képét, és a további ortodox fiatalok önkéntes jelentkezését 14

támogatva létrehozták a Hesder Yeshivot programot, mely keretében 4 éves szolgálat mellett

oktatásban is részesülnek.

Viszont nem beszélhetünk egyértelmű előnyökről. A többségi társadalom aggodalmát és a

politikai vezetés megosztottságát az okozza, hogy kétségbe vonható a katonák lojalitásának

klasszikus iránya. Vagyis nem garantált a parancsnokokkal szembeni megszokott fegyelem, sokkal

inkább a rabbik szerepe erősödik meg. Ez a tényező újabban egyfajta veszélyforrást is jelenthet,

ugyanis a Hesder Yeshivot program résztvevőinek oktatásában jelentős befolyással bírnak a

harciasan vallásos és radikális ortodox rabbik, akik nem feltétlenül támogatják a kötelező erejű

rendeleteket, egyezményeket – pl. a gázai kivonulás és négy észak-ciszjordániai telep kiürítése

alkalmán). Ebből kifolyólag született a döntés, hogy a kockázatosnak tartott telepeken

felfüggesztették a programot.

Előbbi állítások ennek ellenére mégsem jellemzik egészen a társadalmat, mivel maga a

hadsereg alakulása is a társadalmi trend változását követi, így nem ítélhető el azon emberek

tevékenysége, akik az izraeli hadsereg tagjaként Izrael létéért és biztonságáért dolgoznak, vagy

azért mert valamilyen mértékben nacionalista. Ez egy szellemi és politikai küldetés, mely Izrael

jövőjét előlegezi meg. Ebből eredően újabb trend, hogy az ultraortodox lakosság tagjait toborozzák

(logisztika és hírszerzés területére, magasabb fizetéssel), hogy egyfelől biztos megélhetést

biztosítsanak nekik, illetve ha leszereltek, versenyképesen vessék bele magukat a civil életbe, a

visszasüllyedés jelentéktelen mibenléte mellett.

Tehát a pártok megjelenésével, majd megerősödésükkel egy régóta zajló, hosszú folyamat

eredménye került napvilágra, mely meghatározta és átalakította Izrael idomulását az amerikai

politikai irányhoz. A következő fejezetben erről olvashatunk. (Malka 2011:29-33.)

15

5. Az első Obama adminisztráció és Izrael – gyengülő kapcsolatok?

Obama első négyéves kormányzása az Egyesült Államok élén sok kritikát kapott az Izraellel

folytatott viszonya miatt. Azonban korán sem csak arról van szó, hogy a republikánusok elítélik, és

úgy vélekednek, hogy Obama nem Izrael-párti, míg a demokraták fordítva. A háttérben ugyanúgy

meghúzódnak az Izraelben megjelent, demográfiailag jelentős csoportok hatásai.

A sokat emlegetett jobbratolódás, jobboldali blokk kialakulása azonban nem törölte el azt az

alapállást, hogy Izrael és az USA közös értékekre épült. Ezt az amerikai zsidóság sem feledte el.

Bizonyos szinten ez a folyamat játszhat közre abban, hogy a Republikánus Párt választási

kampányának része volt, hogy minél nagyobb számban csábítsanak el zsidó szavazókat,

adományozókat, s hogy az aktívabb támogatás mellett foglaltak állást, s ezzel kudarcot vallottak.

(Waxman 2012:1.)

5.1. Republikánusok és Izrael

Előzményként, illetve példaként említhető két fontos tényező: Barack Obama és Benjamin

Netanjahu fagyos viszonya és Mitt Romney látogatása Izraelben. Obama azért is sok kritikát kapott,

mert első ciklusa alatt nem járt Izraelben, ezzel régi hagyományt szakított meg – Bill Clinton

négyszer, George W. Bush két alkalommal látogatott Izraelbe. (The Washington Post 2012) Többek

között ezért is 2012 szeptemberében Benjamin Netanjahu az Egyesült Államokba látogatott. Az

amerikai elnökkel mindig hűvös viszonyt tápláló izraeli vezető kritikával illette az amerikai

szankciókat Irán ellen, továbbá elutasította Hillary Clinton nyilatkozatát a vörös vonalról. (McGreal

2012) Netanjahu beszédet tartott az ENSZ Közgyűlés előtt az iráni atomprogrammal kapcsolatosan

húzott piros vonallal –red line- kapcsolatban. Amennyiben Irán eléri a 90%-os szintet, az izraeli

válaszcsapással jár (Netanjahu 2012), míg ezt az amerikai külügyminiszter elutasította, illetve Leon

Panetta amerikai védelmi miniszter, ugyan biztosította Izraelt a támogatásról, a piros vonalat más

közegben és jelentéstartamban húzta meg. (Shanker 2011) Ebből adódóan elmondható, hogy

természetesen a demokrata kormányzat Obama megfontolt és alaposan megvitatott támogatói

hozzáállását képviseli, amit a republikánusok és az izraeli jobboldal aggasztónak talál.

Utóbbival szemben a republikánusok máshogy vélekednek, Izrael kormányzó pártját és az

általa képviselt értékeket nagyobb mértékben ismerik el, s ennek bizonyítására Mitt Romney

látogatást tett a zsidó államba (hivatalos találkozó Netanjahuval és Simon Peresz államfővel is,

adománygyűjtő est a King David Hotelben), mutatva hogy az USA alkalmazkodóképes az izraeli

közvélemény és érdekek változásához a klasszikus szövetség képviseletében. Például elhangzott,

miszerint Jeruzsálemnek kellene Izrael fővárosának lennie, ami a város eddigi bizonytalan

státuszának, s egyben a palesztin-izraeli békefolyamat elutasítása, Obama „két állam megoldás”-

16

ával szemben. Ez viszont ellentmond a hosszútávú érdekekkel, hiszen a populista elemekkel

tarkított arab tavasz következtében sokat segíthetne Izrael elszigetelt helyzetén egy palesztin béke,

ráadásul a demográfiai mutatókat nem száműzhetik, figyelembe kell venniük, hogy egyre nehezebb

lesz fenntartani a domináns zsidó és demokratikus jelleget. Romney és stábja továbbá kiemelte,

hogy nem utasítanak el nyilvánosan egy esetleges izraeli támadást Irán ellen. (Kahl 2012) Ezek

ellenére nem mondható, hogy Romney sikert aratott volna Izraelben, egyfelől ugyan megnyerte

magának az izraeli zsidóság 57%-ának támogatását (Obama 22%), azonban a demokrata

kormányzat sikerei, Obama intézkedései, az amerikai zsidóság közvélekedése és az izraeli arabok

támogatása (Obama; 65%) megkérdőjelezte a republikánus álláspontokat. (IDI, TAU 2012)

5.2 Együttműködés és támogatás

Mint már elhangzott, Obama és a Demokrata Párt sok kritikát kapott mindkét oldalról, mégis az

általuk képviselt politika kapott egy újabb esélyt. Ugyan teljesen igaz és megcáfolhatatlan, hogy az

Amerikai Egyesült Államok figyelme folyamatosan a Csendes-óceán térsége felé fordul, a dél-kínai

tengeren előretörő Kína és az ázsiai gazdasági potenciál miatt, mégsem mondható el, hogy ne lenne

meg a megszokott éle az izraeli-amerikai szövetségnek.

A republikánus retorika egyik eleme volt, hogy Obama nem tett látogatást Izraelben, amivel

megsértett egy régi hagyományt. Ez az állítás azonban nem igaz, ugyanis az Obama előtt az

Egyesült Államok élén álló 11 elnök közül 7 nem járt Izraelben, aki viszont elutazott, az esetek

nagy többségében csak Egyiptom és Szaúd-Arábia meglátogatása után kerített rá sort. (Kahl 2012)

Barack Obama kellően megfontolt politikát folytat, ami aggasztotta az izraeli vezető erőket,

mely folytán elhidegült a kapcsolat Obama és Netanjahu között. Mégsem állítható, hogy az USA

sokkal inkább magára hagyta a zsidó államot, ugyanis 2009 óta Obama tett a legtöbbet az izraeli

biztonságért a védelmi támogatások révén. Ez idő alatt megközelítőleg 10 milliárd amerikai dollár

támogatás folyt be az izraeli honvédelem kasszájába. Ösztönzők sorával fejlesztették az operatív

együttműködést, mellyel katonai előnyt biztosítanak a közös konzultációk következtében, hogy így

lehessenek versenyképes hatalom a Közel-Keleten.

2008-as szenátori látogatásakor Obama nem adománygyűjtő körúton volt, hanem

meglátogatott egy palesztin rakétatámadást átvészelő izraeli települést. Ez részben már akkor

mutatta, hogy Obama politikájában a rakéták elleni védelem jelenti a legnagyobb prioritást, ez a

főárama az amerikai segítségnyújtásnak. (Kahl 2012)

Az elmúlt évek során évi 3 milliárd dollár állt Izrael rendelkezésére, hogy a legújabb és

leghatékonyabb technológiákat alkalmazza. 2009-ben és 2012-ben mindent átfogó közös

hadgyakorlatra került sor. Az Iron Dome elnevezésű védelmi rendszer – rakéták és egy

radarrendszer a Negev-sivatagban – 275 millió dollárnyi támogatást kapott, melynek rakétaelfogó

17

szerepének hasznossága és fontossága megmutatkozott a legutóbbi, novemberi konfliktus során,

amely során a sikerességi arány 80 és 90 százalék közé esett. (Kershner 2012) A további, kiegészítő

támogatás összege (650 millió dollár) a duplája, mint amennyit a Bush-kormányzat e célra szánt

2000 és 2008 között. Ezen kívül lehetőség nyílt F-35-ös vadászgépek vásárlására, illetve olyan

rakéták beszerzésére, melyek képesek földalatti bunkerek megsemmisítésére. (NJDC 2012) Ehud

Barak, izraeli védelmi miniszter így nyilatkozott az amerikai támogatásról: „széles, mindenre

kiterjedő és soha nem látott.”3

Obama 2012 nyarán, Romney izraeli látogatása előtt egy nappal írta alá ünnepélyes keretek

között az Amerikai-Izraeli Fokozott Biztonsági Együttműködési Törvényt/ United States-Israel

Enhanced Security Cooperation Act/. Ezáltal sor került a legnagyobb együttműködési-támogatási

döntés (pénzügyi támogatások, közös hadgyakorlatok, kiképzési lehetőségek, elmélyítendő

partnerség a légierő és hírszerzés terén) hitelesítésére az amerikai zsidóság vezetőinek részvételével,

párttól függetlenül. (Ravid 2012)

Tehát belátható, hogy gazdasági, és még inkább katonai szempontból a két ország közötti

kapcsolatok sok szempontból rekordmértékűek, s kiemelendő, hogy Obama készséggel fellépett a

diplomácia terén Izrael biztonságát és önvédelmi jogát hangsúlyozva (ENSZ, kairói nagykövetség

ostroma), illetve nem támogatta az palesztin államiság egyoldalú létrehozását. (Kahl 2012) Szintén

itt említendő, hogy Mubarak bukása után az új egyiptomi kormányzat tudtára hozta Obama, hogy

csak és kizárólag abban az esetben számíthat az Egyesült Államok támogatására, amennyiben

betartja az Izraellel kötött megállapodásait.

3 "wide, all-encompassing, and unprecedented” (Barak 2011)18

6. Konklúzió

Mindent összevetve a tézis, miszerint az amerikai-izraeli szövetség gyengült a demográfiai és

politikai változások miatt az első Obama-adminisztráció alatt, nem helytálló. Kiindulópontként

feltűnő és aggasztó lehet, hogy Izraelben nagyarányú változások következtek be, ami könnyen

belátható. Az amerikai külpolitika is változóban van, de hatalmas törés nem várható, révén hogy a

demokraták maradtak hatalmon. Fenti példák ellenére természetesen találhatóak bizonytalanságok.

„Mivel a két ország teljesen eltérő méretekkel, eltérő terültekkel és nagyon eltérő képességekkel

rendelkezik (egyik szuperhatalom, a másik regionális hatalom)”4, jól látható, hogy nem mindig

adott, hogy könnyű utat találjanak az eltérő érdekek miatt, ráadásul ebből adódóan a különböző

eseményeket más szemmel is szemlélik. Míg az Irán elleni bojkott és gazdasági/diplomáciai háború

az Egyesült Államokból nézve részben sikeres, addig ezt Izrael teljességgel elutasítja.

Fenti adatokkal alátámasztva enged bepillantást az amerikai külpolitika, hogy Izrael

továbbra is fontos az Amerikai Egyesült Államok számára, s ez az eleve tipikusan demokrata

amerikai zsidóságot meggyőzte. 68-70%-uk támogatta Obama-t, ezzel szemben Romney minden

igyekezete ellenére csak 25%-ot szerzett tőlük. (Az is igaz viszont, hogy kis mértékben, de 2008-

hoz képest csökkent az arány). (Gallup 2012) Azonban – és bár nyilvánvaló, hogy az amerikai adat

a létfontosságú – ez a tendencia már nem teljesül Izraelre. Az elemzett demográfiai változások

folytán alakuló politikai közvélemény nem találta kielégítőnek az amerikai lépéseket. Így látható,

hogy míg az USA-ban fennmaradt a liberális és demokrata zsidóság, mely egykor megtalálta

önmagát Izraelben, addig a jelenlegi izraeli társadalomban egyre kisebb szelettel rendelkezik az ő

közel-keleti, egykor domináns párjuk. Obama szemlélete és a klasszikus ultraortodox/orosz

anyanyelvű zsidóság közötti ellentét jól látható az említett csoportok befolyása és irányadása révén

a közvéleményben (pl. a zsidóság 63%-a vélekedik úgy, hogy egy palesztin béke létrejötte esetén

sem enyhülne az ország elszigeteltsége; érdekesség viszont, hogy vallási radikalizmust a lakosság

64,5%-a aggasztónak találja). (Peace Index 2011) Vagyis röviden a fenyegetettség máshogy néz ki

Ciszjordániában, máshogy Tel-Avivban és máshogy Washingtonban, mégis ami összeköti őket, az

az, hogy Izrael helyzetét közel azonosan tudják megítélni. Rendkívüli szükség van előrelépésre az

izraeli elszigetelődés mértéke miatt. A palesztin megoldás szükségességének belátása is közös, s

illetve az, hogy Irán valamilyen mértékben, de veszélyt jelent Izrael és a közel-keleti régió

stabilitására. A jelenleg felmerülő ellentétek pedig, melyeket az eltérő érdekek is táplálhatnak, abból

adódnak, hogy ezekre a felfogott tényekre milyen választ adnak. Például az elszigetelődés ellen a

centrumtól jobbra elhelyezkedő zsidóság remélhet segítséget erőteljesebb amerikai fellépéstől,

4 „As two states of very different size in very different areas, and with very different capabilities (one a superpower, the

other a regional power)” (Waxman 2012:83.)19

orosz anyanyelvű zsidóság remélheti az orosz gazdasági kapcsolatoktól, míg az egykori liberális,

askenázi értékeket képviselők az izraeli arabokkal együtt Obama megfontoltságában és „két állam”

megoldásában láthatnak alternatívát. Irán esetében lehet szó preventív háborúról, gazdasági

bojkottról, vagy mint informális módszer az atomtudósok elleni merényletekről. A palesztinok

esetében pedig nem csak Izrael a megosztott, hogy ki elutasítja, ki törekedne egy békére, hanem

még a palesztin territóriumok feletti hatalom birtokosai is különböznek. (A világi Fatah

Ciszjordániában, vagy a Hezbollah a Gázai-övezetben).

Izrael egészét érintően egyetlen lezárt tényt vehetünk figyelembe, hogy az amerikai-izraeli

kapcsolatok melegségének mértékét dramatizáló álláspontot figyelmen kívül hagyva Izrael mindig

és a jövőben továbbra is számíthat az észak-amerikai szuperhatalom támogatására. Az összes, zsidó

államot érintő kérdés azonban nyitott kérdéseket hagy maga után, hiszen előbbi példákat látva

nehéz egyszerű és átfogó megoldásokat találni, sőt első lépésként magát a kérdés lényegi tartalmát

kellene tisztázni a társadalmi csoportok, politikai pártok, s nemzetközi közvélekedés szintjén.

Végül pedig megemlítem tehát, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Izrael közötti

kapcsolatok nem gyengültek, természetükben ugyan változtak (vezetői és lakossági, retorikai és

politikai kultúrai téren is), de nincs fajsúlyos jele annak, hogy fennállna-e bármilyen veszély, ami

csorbítaná vagy akár véget vethetne a nagy múltú barátságnak.

20

Hivatkozásjegyzék

Másodlagos

Tanulmány, elemzés, cikk

Arian, Asher; Philippov, Michael; Knafelman, Anna (2009): The 2009 Israeli Democracy Index,

Guttman Center of The Israel Democracy Institute, Jerusalem, 57. o.

http://en.idi.org.il/media/1354408/Index2009-Eng.pdf, 2012.12.28., 11:28

Bass, Warren (2004): Support any Friend: Kennedy's Middle East and the Making of The U.S.-

Israel Alliance, Oxford University Press, New York, 6. o.

Halevy, Efraim (2006): Man in the Shadows: Inside the Middle East Crisis with a Man Who Led the

Mossad, St. Martin’s Press, New York, 58. o.

Kahl, Colin C.(2012): Obama Has Been Great For Israel, Foreign Policy, Washington D.C.,

http://www.foreignpolicy.com/articles/2012/08/16/obama_has_been_good_for_israel?page=0,2,

2013.01.13., 10:45

Kershner, Isabel (2012): Israeli Iron Dome Stops a Rocket With a Rocket, The New York Times,

New York, http://www.nytimes.com/2012/11/19/world/middleeast/israeli-iron-dome-stops-a-rocket-

with-a-rocket.html?_r=0, 2013.01.13., 11:23

Malka, Haim (2011): Crossroads - The Future of the U.S.-Israel Strategic Partnership, CSIS,

Washington D.C. http://csis.org/files/publication/110908_Malka_CrossroadsUSIsrael_Web.pdf,

2012.12.27., 10:56

McGreal, Chris (2012): Obama not snubbing Netanyahu during US visit, says White House,

Guardian, London http://www.guardian.co.uk/world/2012/sep/11/obama-binyamin-netanyahu-us-

visit, 2013.01.04., 11:23

Paragi Beáta (2010): Zsidók, Grotius,

http://www.grotius.hu/doc/pub/AHLLNB/2010_59_paragi_beata_zsidok.pdf, 2012.12.29., 16:32

Ravid, Barak (2012): One day before Romney's visit, Obama to sign act expanding military

cooperation with Israel, Haaretz, Tel Aviv, http://www.haaretz.com/news/diplomacy-defense/one-

day-before-romney-s-visit-obama-to-sign-act-expanding-military-cooperation-with-israel-1.453860,

2013.01.07., 13:12

21

Shanker, Thom (2011): Defense Chief Says Israel Must Mend Arab Ties, The New York Times,

New York, http://www.nytimes.com/2011/12/03/world/middleeast/panetta-says-israel-must-mend-

ties-with-arab-neighbors.html?_r=2&, 2013.01.12., 11:48

dr. Steinerné dr. Molnár Judit (2011): Multikulturalizmus – orosz zsidók Izraelben, Országos

Rabbiképző-Zsidó Egyetem, Budapest, 56. o. http://www.or-zse.hu/phd/steinerne_habil_ert.pdf,

2012.12.29., 15:46

Waxman, Dov (2012): The Real Problem U.S.-Israeli Relations, CSIS, Washington D.C.

http://csis.org/files/publication/twq12springwaxman.pdf, 2012.01.27., 13:50

Egyéb másodlagos források

Associated Press, www.ap.com, 2013.01.14., 12:37

B’TSELEM, http://www.btselem.org/ 2013.01.14., 10:43

The Nuclear Threat Initiative, www.nti.org, 2013.01.14., 11:21

The Washington Post: Obama knocked for not visiting Israel,

http://www.washingtonpost.com/blogs/fact-checker/post/obama-knocked-for-not-visiting-israel/

2012/08/03/9420de6e-dce3-11e1-8e43-4a3c4375504a_blog.html, 2013.01.04. 12:34

United Press International, www.upi.com, 2013.01.14., 11:59

Elsődleges

Beszéd, nyilatkozat

Barak, Ehud; nyilatkozat (2011), The Jerusalem Post, Jeruzsálem

http://www.jpost.com/DiplomacyAndPolitics/Article.aspx?id=238899, 2013.01.09., 14:18

Carter, Jimmy (1978): camp david-i beszéd; http://millercenter.org/president/speeches/detail/3401,

2012.12.28., 14:40

Netanjahu, Benjamin (2012): beszéd az ENSZ Közgyűlése előtt,

http://www.cfr.org/israel/netanyahus-remarks-un-general-assembly-september-2012/p29167,

2012.11.30., 12:38

22

Statisztika, elemzés, felmérés, közvélemény-kutatás

Gallup felmérés eredménye, 2012 június 1-26., The Jerusalem Post,

http://www.jpost.com/DiplomacyAndPolitics/Article.aspx?id=279196, 2013.01.02., 14:34

Izraeli Központi Statisztikai Hivatal, CBS: 2009-es népesedési statisztika, 161. old.

http://www1.cbs.gov.il/reader/shnaton/templ_shnaton_e.html?num_tab=st02_26&CYear=2009,

2012.12.30., 17:33

Izraeli Demokrácia Intézet és a Tel Avivi Egyetem közös statisztikája, IDI és TAU (2012), Haaretz,

http://www.haaretz.com/news/u-s-elections-2012/poll-most-israeli-jews-back-romney-most-israeli-

arabs-support-obama-1.472768, 2013.01.08, 14:45

National Jewish Democratic Council, NJDC elemzése, (2012)

http://www.njdc.org/media/entry/obama_israel_the_facts, 2012.01.09, 13:51

Peace Index 2011. novemberi közvélemény-kutatásának eredménye,

http://www.peaceindex.org/indexMonthEng.aspx?num=237&monthname=November, 2013.01.12,

14:48

23

Melléklet

1. ábra: Ciszjordánia (B’TSELEM 2002)24

2. ábra Izrael, a közel-keleti térség és az iráni atomhelyzet (NTI 2012)

3. ábra: ultraortodox fiatalok Jeruzsálemben (UPI 2008)

25

4. ábra: Barack Obama és Benjamin Netanjahu (AP/Charles Dharapak 2012)

26