Az Ószövetségi Tanszék az interkulturális és vallásközi tapasztalatok

nyomán Isztanbulban

Istanbul…

a Boszporusz mentén lévő több mint 14 milliós metropolisz

– a világ egyetlen olyan nagyvárosa, amely egyszerre két

kontinensen, Európában és Ázsiában található – az

egykori Bizánc, görög gyarmatváros - a kelet-rómaiak Új

Rómája, Νέα Ῥώμη latinul Nova Roma, közismertebb nevén

Konstantinopel (azaz Konstantin városa) – aztán az

Oszmán Birodalom fővárosa – napnyugat és napkelet közt

feszülő identitás és kultúra - avagy az aktuális török

belpolitikai irányultságok, széles spektrumú vallási

irányzatok origója.

Mindezen történelmi, vallástörténeti előzmények és a

dialógusépítés szándéka arra indította a neuendettelsaui

Augustana Egyetem Interkulturális Teológiai Tanszékének

és a nürnbergi Brücke-Köprü (Keresztények és Muszlimok Találkozási Központja)

munkatársait, hogy „Nemzet és vallás Törökországban” címen közös

blokkszemináriumot és tanulmányi utat szervezzenek Isztanbulba teológus hallgatók

számára 2014. márc. 25. és márc. 31. között, a projekthez az Evangélikus

Hittudományi Egyetem öt hallgatója is csatlakozhatott. (Személyes beszámoló –

Móricz Nikolett, fotók: Bonnyai Anna)

Istanbul a Terra-SAR-X radarfelvételén a világűrből

1

I.

Az iszlám a XXI. század küszöbén

Isztanbulban a legkülönfélébb kultúrák, korszakok, vallási áramlatok és életstílusok

szédítő kavalkádja ölt testet, ahol az omladozó bizánci városfal tövében új

irodaépületek, bevásárlóközpontok, Dubait idéző modern épületegyüttesek

emelkednek, miközben a távolban minarettek sziluettje rajzolódik ki, a bazárokban és

a villamoson egymás mellett sorjáznak a farmeros, pólós, öltönyös, kosztümös és a

modern öltözetű fejkendőt viselő, avagy tradicionálisan elfátyolozott, napszemüveges

járókelők. A távolból imaidőre hív a müezzin, a mecsetekben elkülönített sorokban

férfiak és nők ezrei borulnak földre, miközben az éttermek, csemegeüzletek

tulajdonosai tovább kínálják portékáikat, egy-egy lassító autóbusz mögött megannyi

autó dudálása hallatszik, a félreeső szegletekben szíriai menkültek húzódnak meg, a

Galata-híd felől halszagot hoz a szél…

Nemzet és vallás viszonya, önmeghatározása

1923/24 óta valamiképpen így ingadozik

kozmopolita és partikularista tendenciák,

nyugatiasodás és identitásőrzés között. Kemal

Atatürk reálisan látta a török köztársaság

megalapításakor, hogy a vallást nem lehet

marginalizálni, ezért számára instrumentalizált

(eszköz) szerepet szánt az újonnan formálódó

köztársaságban: ettől kezdve az iszlámot a török

kultúra részeként határozták meg és az etnikai,

vallási, nyelvi és kulturális különbözőségeket

magába olvasztó egységes nemzet koncepciót ösztönözték. Az államalapító nézeteit nagy

mértékben hatotta át a pozitivista gondolkodás (Auguste Comte) amely csak az empirikus

tudományokon alapuló világértelmezést fogadta el, átfogva a politika és morál területét is,

ebben a rendszerben metafizikai, avagy teológiai gondolkodásnak nem volt helye. A

bontakozó nacionalizmus keretében az iszlám a társadalmat összefogó, lényegi alkotóelemmé

vált. Ennek egyik szimbolikus mozzanata volt a kalifátus megszüntetése, az Hagia Sofia

múzeummá alakítása, az arab írás latinra váltása, a gregorián naptár és a vasárnap, mint

ünnepnap bevezetése, és a Szúfi Rend folklórrá nyilvánítása, valamint annak az annak körébe

tartozó dervis kolostorok bezáratása. A szunnita iszlámhoz való tartozás vált a fiatal

köztársaság lényegi identitásjegyévé. A homogenizálási törekvések hatásaként a lakosság

mintegy 15-30%-át kitevő alevita1 irányzatot is muszlimként tartották nyilván, ami az alevita

csoport önértelmezésének nem felel meg. Atatürk óta az iszlám vallás nem bontakozhatott ki

saját önértelmezésének, azaz az iszlám sokszínű teológiáinak és jogiskoláinak megfelelően.

1 síita vallási irányzat

Félúton Ázsia és Európa közt

Azok a csoportok, amelyek nem illeszkedtek a szunnita iszlám hivatalos-állami olvasatába,

ettől fogva csak folklóregyletként létezhettek.

Atatürk Törökországot francia előkép alapján laicista államként szervezte újjá. Mindenesetre

a laicizmust Törökországban nem abban az értelemben gyakorolták, ahogyan az a francia

forradalomban elgondolásra került, vagyis állam és vallás intézményes szétválasztásaként.

Sokkal inkább arról van itt szó, hogy az állam a vallást mindazon politikai aktivitástól távol

tartja, amely az állami belátásnak ellentmond. A továbbiakban állam és vallás viszonya a

következő képletben határozható meg: A vallást politikailag kontrollálják, hogy az ne váljék

politikaivá.

A vallási élet megszervezésének intézményes eszközévé a Diyanet vált, a Vallási ügyek

Direktóriuma, amelynek feladata, hogy hitkérdések és vallási kultusz dolgában döntést

hozzon. Napjainkban a vallási hatóság hatókörébe kb. 80 000 hivatalnok tartozik, szervezete

1961 óta az alkotmányban is helyet kapott.

Orhan Pamuk Nobel-díjas török író regényeiben újra és újra hangot ad a török társadalom

elhúzódó identitáskrízisének, amely útját Európa és Ázsia közt keresi.

„A Kelet és Nyugat, vagy ahogy én szívesebben fogalmazom, hagyomány és modernitás,

országom és Európa közt feszülő probléma, mindig összeköttetésben áll egy soha ki nem

törölhető szégyenérzettel. Ahol valaki túl büszkén és magabiztosan lép fel, másfelől

tudvalevőleg a szégyen és megalázás árnyékában áll. És aki önmagát lealacsonyítva tünteti

fel, ott könnyen megmutatkozik a büszke nacionalizmus is2.

Az elkövetkezőkben találkozásaink mentén vázolom fel a napjainkban Törökországban jelen

lévő főbb politikai tényezőket és vallási irányzatokat:

1. Valláspolitika

Ottjártunkkor éppen

parlamenti választások

zajlottak Törökországban, egy

alkalommal szemtanúi

lehettünk az aktuális

miniszterelnök Recep Tayyip

Erdoğan választási

kampányának is, amikor

felkerestük a város európai

részén, az Aranyszarv-öböl

közelében található közkeletű

zarándokhelyet, az Eyüp

2 Orhan Pamuk: Eine Schule des Verstehens. Dankesrede zum Friedenspreis des deutschen Buchhandels 2005

(http://www.boersenblatt.net/sixcms/media.php/747/24-33_FRIE%20Dankesrede%20A4.38596.pdf) heruntergeladen: 20.03.2014.

Találkozás az AKP sajtóreferenseivel

Szultán Mecsetet. A közelben lévő tereken és utcákon hullámzó, éljenző tömegben lelkes

aktivisták zászlókat osztogattak a bámészkodó turistáknak is. Az önmagát konzervatív-

vallásosként azonosító Erdoğan –Kormány 2003 márciusa óta töretlenül van hatalmon az

AKP (Igazság és Fejlődés Pártja) képviseletében, az idei március végi választással

harmadik ciklusát kezdi meg. A tanulmányút részeként egyik este ellátogatott hotelünkbe

az AKP Párt néhány munkatársa, köztük az egykoron sajtóügyekért felelős Ibrahim

Yıldırım ügyvezető is.

A párt legismertebb lépései közé tartozott a török új líra bevezetése, amely az infláció

csökkentését jelentette, a gazdaság élénkülése, egy nagy összegű IMF-hitel elnyerése és az

európai uniós csatlakozási tárgyalások megindítása, valamint az ún. fejkendő-törvény

eltörlése.3

Sok laicista azonban úgy véli, hogy az intézkedéseknek köszönhetően az iszlám vallás a

politikában aránytalanul nagy teret foglalhat el, ami egyenlőre még beláthatatlan

következményekkel járhat. Az utóbbi hónapok külpolitikai híradásai pedig a kormányfő és

kormányközeli tisztviselők korrupciós botrányaitól és az azokat kísérő tüntetésektől voltak

hangosak, válaszként a szólásszabadságot korlátozva az ország területén elzárták a

Twitter-t és a Youtube-ot is. Mára, a neve szerint egykoron központi vízelosztó szereppel

bíró Taksim Meydanı tér és az azt körülfogó Gezi Park az ellenzéki vonal sokszínű

törekvéseinek gyűjtőfogalmává vált, mint a vallásos-nacionalista tendenciák és a széles

mértékű társadalmi egyenlőtlenség elleni tiltakozásé, a műemlékvédelmet sértő

beruházások elleni fellépésé, illetve a szegregáció ellen színre lépő kozmopolita

megmozdulásoké.

2. Főmufti:

A vallási törvényben illetékes legfőbb tanácsadó

főmuftival, Prof. Rahmi Yaran-nal való

találkozásra annak hivatalában került sor a

történelmileg nevezetes Süleymaniye mecset

közelében. A beszélgetés a vallásközi párbeszéd

aktuális kérdéseit, a Törökország területén lévő

vallási kisebbségek helyzetét, az aktuális

valláspolitikai változásokat és etikai dilemmákat

járt körül.

3 Törökországban a köztársaság fennállása óta tilos volt fejkendőt vagy szimbolikus vallási ruházatot viselni

állami épületekben, iskolák és egyetemek területén.

Rahmi Yaran főmufti hivatalában

3. Gülen-mozgalom:

Világszerte találhatóak szervezetek, amelyek Fethullah Gülen török prédikátor, imám

tanításán alapulnak, mindenekelőtt a gazdaság, média és képzés területén sikeresek.

Útunk során egy, a Boszporusz ázsiai oldalán lévő képzési központba látogattunk el és

folytattunk beszélgetést annak egyik vezetőjével. Az alábbiakban röviden ismertetem

a mozgalom hátterét és aktuális helyzetét.

A 72 éves 1999 óta önkéntes pennsylvaniai száműzetésben élő Fethullah Gülen egy

török-szunnita konzervatív irányultságú, szufizmustól áthatott iszlámértelmezést

képvisel. A modern iránti nyitott, sokak által vitatott pragmatikus gondolkodásuk

szerint „A másokkal való találkozás során…fontosabb mások értékelképzeléseinek

legalább egy részében közbenjárni, mintsem a túlságosan nyitott iszlám fellépés árán

az iszlám körökön túlra semmilyen hatást sem kifejteni.” A hálózat az iszlám által

inspirált szociális mozgalomként értelmezi önmagát. Ez a

fajta pragmatikus rugalmasság és alkalmazkodás nem utolsó

sorban eredetkontextusából fakad. Törökországban az

iszlámot hosszú ideig kiszorították a közintézményekből és

az az államtól független privát szférában lévő párhuzamos

struktúrákra szorítkozott. A szekuláris tudományok jórészt

vallásellenesként értelmezték magukat, a vallásosak nagy

része pedig ennek megfelelően szkeptikus volt a

tudományokkal szemben. Ebben a légkörben született meg az ún. Nurculuk-

mozgalom, melynek alapítója, Nursi (1879-1960) nyíltan hirdette a tudomány(ok) és

az iszlám összeegyeztethetőségét. A tudomány és gazdaság eszközeivel folytatott

dzsiháddal akarták nemcsak a tudatlanságot, szegénységet és viszálykodást legyőzni,

hanem a nyugattól való függetlenséget is elérni. Ennek megfelelően a szekuláris

képzés az iszlám szempontjából nem csupán elfogadhatóvá, hanem jelentőssé, mitöbb

vallási feladattá vált. Fethullah Gülen a természettudomány jelentőségét hangsúlyozza

Fetullah Gülen

az iszlám jövője számára. Gülen gyakorta idézett mondása így hangzik: „Alapítsatok

iskolákat mecsetek helyett!

4. Szufizmus, dervisek

- Fehér virágok örvénylő tengere –

A szufi-dervisek táncuk során Isten szeretetét keresik. A nők is fontos szerepet játszanak az

iszlám ezen irányzatában. Ez alkalommal a Mevlevi-rend egyik tekke-jét (központját,

kolostorát) kerestük fel.

A szufi misztikát egészen Mohamedig vezetik vissza, a mai napig meghatározza

Törökországban és Indonéziában a tradicionális iszlámot, az iszlám ultrakonzervatív

irányzatainak nemtetszésére, amelyek szemében szálka a misztika.

Amikor beléptünk a terembe, rögtön három portrét láttunk a falon: Aliét, Mohammed próféta

vejéét, akit főként a siíták tisztelnek; a költő és misztikus Djalaledin Rumiét (1207-1273), a

rend alapítójáét, valamint Kemal Atatürkét, a modern Törökország megalapítójáét. Az utóbbi

meglepő. Hiszen az Oszmán Birodalomban elismertnek és támogatottnak számító Szufi-

rendet (1299-1923) Atatürk az állam ellenőrzése alá vonta és a kolostorokat (tekke) is

bezáratta. A hagyományos ruházatot és a vallási címeket törvényben tiltották. A kérdésre,

hogy miért függ ott a képe, a következő válasz érkezik: Atatürk gyakran kereste fel Rumi

sírját Konya-ban, azonkívül tisztelik, mert Törökországot megújította és egységre vezette.

A szertartás órákig tartó imádsággal, meditációval és recitáló énekléssel veszi kezdetét.

Látogatóként körben ülünk és kívülről figyeljük a földön külön sorokban térdeplő

asszonyokat és férfiakat, akik sokféleképpen élik meg az eseményeket, némelyek

Fethullah Gülen

1938-ban (vagy 1941-ben) született Törökország északkeleti részén. Imámmá válása után

csatlakozott a Nurculuk-mozgalomhoz és mind több embert tudott megnyerni az iszlám

kegyességgel átitatott modern szociális mozgalomnak. Gülen könyvei és prédikációi mindenkelőtt

a török középrétegre fejtettek ki maradandó hatást. 1980-tól Gülen aktívan látott hozzá a

mozgalom felépítéséhez. Tevékenységi körét nemzetközi szintre is kiterjesztette és a vallásközi

dialógus irányában nyitott. Miután hazájában puccskísérlettel gyanúsították meg, 1999

márciusában az USA-ba ment és ott is maradt. Mozgalmát a világ minden tájáról finanszírozzák.

Az amerikai „Time” magazin a világ 100 legfontosabb személyisége között tartja nyilván. Gülen

jó ökumenikus kapcsolatot ápolt II. János Pál pápával, valamint Bartholomaios isztanbuli ortodox

patriarchával is. Mások azt vetik fel ellene, hogy voltaképpen egy radikális-iszlám szekta

vezetője. Becslések szerint mintegy 7 millió híven van Törökországban, közülük sokan a

rendőrségben és igazságszolgáltatásban tevékenyek. Erdoğan miniszterelnök és más

kormánypártiak többek közt a Gülen-mozgalom törökországi szimpatizánsait és azok

összeesküvését teszik felelőssé az elmúlt hónapokban kirobbant korrupciós botrányokért. A

Gülen-mozgalom földrajzi központjai Törökország mellett megtalálhatóak Európa-szerte, az USA-

ban és Közép-Ázsiában is.

mosolyognak, mások sírnak, a földre borulnak, egy idő után szinte valamennyien módosult

tudatállapotba kerülnek. Az Isten nevet recitáló mantrák - a kultúrközi és mentalitásbeli

különbségek hatásán keresztül - a látogatók egy részére elidegenítően hatnak, néhányan a

szünetben már nem is várják meg a dervisek táncát.

A dervisek öltözete a szufi útjára

emlékeztet: arra az útra, amelyen az Ego-

nak meg kell halnia, hogy Istenhez

juthasson. Süvegük a sírkőre, fekete

posztójuk a földre és a testüket borító fehér

öltözet pedig a halotti lepelre utal. A

dervisek – köztük nők is – lassan lépkednek

körbe, majd kabátjukat levetve, megkezdik

rituális sema (arabul hallást jelent) kerengő

táncukat. A lényeg a középpont megtalálása

és annak megtartása. Órákig tartó fájdalmas

gyakorlás szükséges ahhoz, hogy a

középpontból kiinduló mozgás azon könnyedségét elérjék, amely a saját testtengely körüli

állandó körforgást lehetővé teszi. Az öltözet elmossa a különbséget férfiak és nők között, a

végén olyanná lesz, mint megannyi fehér virág örvénylő tengere. Csaknem egy óráig tart a

szertartás, a végén a dervisek újra felveszik a fekete posztót és egyesével elhagyják a termet.

A nők kezdettől fogva fontos szerepet töltöttek

be a szufizmus fejlődésében. A hagyomány

szerint Fatima (Mohammed próféta lánya és a 4.

kalifa, Ali felesége) volt az első szufi

misztikusnő. Ugyanakkor a hagyományos

történetírás háttérbe szorította a szufi

hagyomány későbbi spirituális tanítónőit, de a

legtöbb szufi rendben mindig akadt egy női ág,

mégha az rejtetten vagy a férfiaktól elkülönülten

létezett is. Itt azonban, a Mevlana-rendben a

férfiak és nők egyszerre gyakorolják rituális

táncukat.

A szufizmus iránti érdeklődés 2007-től éledt fel újra, amikor is az Erdoğan-kormány a

szufizmust a török kultúra fontos örökségének nyilvánította.

5. Iszlám Tanulmányok Központja (Center for Islamic Studies – ISAM)

Az ISAM célja a török

történelem, vallás, kultúra és

civilizáció tanulmányozása

és hiteles megjelenítése a

nyilvánosságban.

Munkatársai több

nemzetközi projektben is részt vesznek közös kutatások, konferenciák, szimpóziumok etc.

keretében. Megérkezésünkkor az előadó rögtön kérdéssel indított és

egyesével megkérdezett valamennyiünket,

mi miért is választottuk a teológiát? Ezt

követően rövid betekintést nyerhettünk az

ottani teológiai és más képzési rendszerbe,

megtekinthettük a több mint 4000kötetes

archívumot és könyvtárt is, amelynek egyik

ékköve a TDV Encyclopedia of Islam

sorozata, melynek angolra történő átültetése

folyamatban van. A kötetekben lapozgatva szócikket fedeztünk fel

Lutherről és a reformációról is…

II.

Vallási kisebbségként élni Isztanbulban

Az elmúlt évtizedben Törökországban zajló valláspolitikai változások élénk hatással vannak

az ott élő vallási kisebbségek (zsidóság, keresztények etc.) mindennapjaira is, így a

dialógusépítés során figyelemmel kísértük a diaszpóraközösségek helyzetét is.

1. Zsidóság Isztanbulban és Törökországban

Isztanbul Beyoğlu nevű városrészében kerestük

fel Ishak Haleva főrabbit, aki köszöntőjében

rögtön arra buzdította a csoport tagjait, hogy

kérdezzenek bátran, különösképpen a fiatalok,

mert nekik még igazán lehet

hibázniuk…Beszélgetésünk során hosszú utat

jártunk be a történelmi gyökerektől kezdve

egészen a mai sokszínű zsidó életvilágokig, etikai

kérdésekig és a vegyes házasságok, szociális

viszonyok témaköréig.

Már a Kr.e. 4. század óta éltek zsidó közösségek az Égei-térségben elszórtan. Ősi zsinagógák

maradványait találták többek között Sardis, Miletus, Priene és Phocee térségében és zsidó

települések nyomait fedezték fel Bursa közelében, délkeleten és az Égei-, Földközi-és Fekete-

tenger mentén.

A 16. században mintegy 44 zsinagógát tartottak számon Konstantinápolyban.

A jelenlegi zsidó közösségek alapítói azonban túlnyomórészt a XV. század végén érkeztek a

spanyolországi progromok és inkvizíció hatására. II. Bajazid szultán jóváhagyásával és

támogatásával több mint 10 ezren telepedtek le; ennek tudható be, hogy a mai Törökország

területén nagyrészt szefárd4 gyökerekkel bíró közösségek találhatóak, amely a családneveken

(Amado, Ventura) is tükröződik. Az újonnan letelepülők mindenekelőtt a könyvnyomtatás

terén tűntek ki. Az oszmán időkben a kisebbségben lévő zsidók és keresztények, mint a

„könyv népei” szociális privilégiumokkal (kiváltságokkal) rendelkeztek. Integrációjuk és az

interkulturális hatások jól nyomon követhetőek a Zsidó Múzeum egyes kiállítási tárgyain is,

például egy minarettet ábrázoló hanukka lámpatartó formájában.

Ebben az időszakban a zsidó irodalom is virágzásnak indult. Joseph Caro állította össze az

ún. Shulhan Arouh-ot5. Shlomo ha-Levi Alkabes pedig az ún. Lekhah Dodi himnuszt

komponálta meg, amellyel szefárd és askenázi rítus szerint fogadják a sabbátot.

Akadtak azonban kevésbé pozitív tapasztalatok is: így III. Murád szultán törvényben rendelte

el minden zsidó megölését, ez azonban soha nem lépett érvényre. 1702-ben elrendelték, hogy

sárga papucsot és fekete bőrből készült ruházatot kell viselniük. 1720-tól pedig mindazon

zsidóknak, akik a Valide-mecsetek mellett rendelkeztek lakóházzal, ingatlanaikat a

muszlimoknak kellett eladniuk.

A II. világháborúig a zsidó lakosság 85%-ának a ladinó6 volt az anyanyelve; manapság ennek

csak kevesen vannak birtokában, mindenekelőtt a zsidó folklórban él tovább.

1923-ban vezették be a laicitás elvét Törökországban, ezt követően a vallási hovatartozás

kérdése is tabuvá vált. Az egységes Törökországért való fáradozás során a kisebbségekben

mindenekelőtt problémát láttak. Miután súlyos adókat vetettk ki a nem-muszlimok számára és

sokakat ez anyagilag ellehetetlenített, Izrael Állam megalapítását követően több tízezrek

vándoroltak ki Izraelbe.

1948-ban Törökország, mint első – túlnyomórészt muszlim népességgel rendelkező ország –

ismerte el az újonnan megalapított Izael Államot. 1991-től az Izraelhez fűződő kapcsolatokat

követségi szintre is emelték; viszonzásképpen az izraeliek is támogatják Törökország Európai

Uniós csatlakozási törekvéseit.

4 A Szefárd szó Spanyolország héber neve. Kevésbé ismert azonban, hogy Abdiás próféta könyvében a Szefárd

(1,20) régió voltaképpen a Sardis környéki területekre utalhat, ahová Jeruzsálem ostromát követően Nebukadnezzar a lakosok egy részét deportálta. Később ezt a nevet alkalmazták Spanyolországra is. Az 1492 után Spanyolországból és 1496 után Portugáliából elűzött zsidókat nevezték szefárdoknak. 5 Magyarul ’Terített asztal’: 16. századi híres könyv, halachikus (életvezetésre) vonatkozó szabályok

gyűjteménye. 6 zsidó-spanyol nyelv

1992-ben ünnepelték meg a szefárd zsidóság 500 évvel ezelőtti letelepedését az Oszmán

Birodalomban, mindez a nyilvánosságban is nagy teret kapott.

Napjainkban kb. 2500 zsidó él Törökországban, túlnyomórészük Isztanbulban, emellett

kisebb közösségek találhatóak többek között Ankarában és Izmirben. A törökországi az egyik

legnagyobb, muszlim környezetben található zsidó közösség.

Jogilag és politikailag is érvényesül az egyenjogúság elve Törökországban, mindezzel

párhuzamosan azonban diszkriminatív esetkre is sor kerülhet, valamint az idegenség

közvetítésére. Így például egyes médiajelentések a zsidó diaszpórát tették felelőssé a 2013.

május végén kezdődő és napjainkig is tartó Gezi-parki tüntetésekért, amelyek az oda tervezett

építkezések ellen lépnek fel.7

Az elmúlt évtizedben elrettentő példákra is sor került, így pl. 1986-ban, ill. 2003-ban intéztek

támadásokat zsinagógák ellen, amelyek több mint 20 halottal és több sebesülttel is jártak.

Ezért mindenütt fokozott biztonsági ellenőrzésekre kerül sor.

2011-ben rendelte el Erdoğan miniszterelnök a korábban elkobozott ingatlanok és szakrális

épületek zsidók közöségeknek történő visszaadását. Napjainkban az isztanbuli zsidó közösség

két kórházzal, két idősek otthonával és (alap-közép és gimnáziumot magában foglaló)

iskolával rendelkezik. Ez utóbbit mintegy 700 tanuló látogatja, az oktatás török nyelven

történik, hébert 3-5 órában oktatnak.

Galata és Ortaköy városrészben a zsidóság isztanbuli történetének megannyi emlékét

követhetjük nyomon, napjainkban azonban a zsidó közösségek Isztanbul különböző

városrészei közt elszórtan helyezkednek el.

2. Kereszténység

A keresztény élet nyomat első pillantásra nem mindig fedezhetőek fel Isztanbulban, hiszen

sok templomot építettek át mecsetté, múzeummá vagy gabonatárolóvá. Csaknem 2000 éve

élnek keresztények Törökországban, történetük pedig egy színes, olykor zavarbaejtő

mintákból összeszőtt szőnyeghez hasonlatos. Napjainkban a lakosság mintegy 0,2%-a tartozik

a sokféle keresztény felekezet valamelyikéhez.

A térképre tekintve elszórtan található, apró

mozaikpontokból rajzolódik ki több mint 2000

év egyháztörténete. Pál apostolnak római

polgárjogát tarsusi születése (ApCsel 21,39)

tette lehetővé. A mai Törökország délkeleti

részén fekvő Urfa (antik nevén Edessa)

területén alapította meg szíriai Efrém a korai

kereszténység egyik legjelentősebb teológiai

7 http://www.zeit.de/politik/deutschland/2013-07/tuerkei-atalay-erdogan-proteste-juden-antisemitismus

(letöltve: 23.3.2013) 7

iskoláját. Tovább pásztázva a térképet (Efes, azaz Ephesus, Philadelphia, Pisidia, Iconium,

Caesarea, Antiochia etc.) szembeötlenek a jól ismert kisázsai bibliai-egyháztörténeti nevek.

Nicea, Ephesus, Chalkedon és Konstantinápoly városai, amelyekben a Kr.u. első

évszázadokban az ún. ökumenikus zsinatokra sor került, a mai Törökország nyugati részén

találhatóak. Eredeti elgondolás szerint a gyorsan növekvő kereszténység (és ezzel együtt a

Római Birodalom) egységét voltak hivatottak elősegíteni, mégis szakadásokra is kínáltak

lehetőséget. A 451-es kalkedoni zsinat végén jött létre az a három felekezet, amely a keleti

keresztény egyházak főbb irányvonalait a mai napig meghatározza: az ókeleti (kelet-szíriai;

szír-ortodox; örmény-apostoli) egyházak; az ortodox (görög; arab-melkita) egyházak és a

katolikus (kaldeai; szír-katolikus; örmény-katolikus;görög-katolikus; maronita és latin)

egyházak. Ezek a korai egyházszakadások éppúgy visszatükröződnek a mai Törökországban

élő kereszténységben, miként a nyugati (latin) és keleti egyház közti szkizma, valamint a

katolikus és protestáns egyházak töréspontjai.

A kelet-szíriai keresztények egészen a századfordulóig Törökország délkeleti részén éltek,

mígnem a nagyhatalmi érdekek kereszttüzébe kerültek és csaknem teljesen felörlődtek. Az

szintén kelet-szíriai tradícióból származó káldeusok is, akik a 16. század óta Rómához

közeledtek, időközben csaknem valamennyien kivándoroltak.

Napjainkban a Törökországban élő keresztények több mint felét az örmény-apostoli és a szír-

ortodox (vagy ahogy önmagukat nevezik, ószír) egyház teszi ki. Eredeti értelemben az ún.

„Ortodoxokhoz” tartoznak az isztanbuli Ökumenikus Patriarchátus görög-ortodoxai, valamint

az antiochiaia patriarchátus arab nyelvű melchita keresztényei. A latin egyház voltaképpen

egy „külföldi egyház”. Korábban többségük az ún. levanteiek köréből került ki, napjainkban

követőik többsége külföldi, akik csak átmenetileg tartózkodnak az országban. Ugyancsak a

katolikus egyházhoz tartozónak vallják magukat az ún. maroniták és az örmény, görög és

szíriai egyházak uniált ágai.

Az elmúlt évtizedekben mindenekelőtt Nagy-Britanniából és az USA-ból érkező protestáns

missziológiai törekvéseknek köszönhetően elszórtan protestáns gyülekezetek is találhatóak.

Az alábbiakban tematikusan villantom fel az Isztanbul/Konstantinápolyban jelenlévő

kereszténység élő emlékeit, nyomait, aktuális életmegnyilvánulásait:

Hagia Sophia:

A metropolisz történelmi centrumából mint

alaktalan, homokszínű hegy emelkedik ki,

közelebbről szemügyre véve, kupolák, minarettek,

támfalak és oldalhajók egymásba ágyazott halmaza

tornyosul előttünk. A tér esztétikája belülről tárul

fel előttünk teljes monumentalitásában. A

párkányokkal és ívekkel szegélyezett félhomályban

lévő előtereken és oldalhajókon át jutunk a

fényárban úszó, arányos felépítésű csarnokba, körös-körül díszes oszlopok, oszlopfők,

kalligráfiákkal ékesített pajzsok és gyönyörű bizánci ikonográfiai emlékek, mozaikok.

A császári középkapu átlépésével bontakozik ki a

világ 8. csodájaként számon tartott kupola teljes

szépségében: a focipálya nagyságú és alaprajzú

több tonnányi súlyú, 56 m magas és 31 m széles

kupola lenyűgöző

könnyedséggel tör a

magasba. A

tekintetet

önkéntelenül is az ég

felé, a boltozatot koszorúzó, 40 ablakon keresztül

beáradó fény felé irányítja. Az építési tervek a feledés

homályába kerültek, így nem tudhatjuk, hogy az antik kor

technikai eszközeivel miként tudták megvalósítani a

káprázatos kupolaegyüttest, melynek a római Szent Péter-

székesegyház megalapításáig nem akadt párja, és amely a régió valamennyi

földrengését (557, 989 és 1346) is sértetlenül állta és keletkezési körülményei sem

voltak mindennaposak:

532 januárjában borult lángokba a Bizánci Birodalom fővárosa, Kis-Ázsia, Palesztina,

Egyiptom, Itália és a Balkán egyes részeivel együtt. Az indulatok elszabadultak, az

utcák a hömpölygő tömeg „Nika!Nika”, „győzz, győzz” üvöltésétől voltak hangosak.

Végezetül I. Justinianus császárnak mégis sikerült levernie a felkelést. 30 000 holttest

borította a hippodrom8 padlóját, amelyben az uralkodó ellen lázadó nép összegyűlt. A

feldúlt arénához hasonlóan, romokban és hamuban

hevert vele szemben a Bizánci Birodalom

legnagyobb temploma is. A késő antik kor egyik

legvéresebb fejezete teremtette meg a

művészettörténet egyik leggrandiózusabb

alkotásának előfeltételét, Isten házának

újraépítését még hatalmasabb, még szebb

kivitelezésben, amely a későbbiekben az Hagia

Sophia, azaz „szent bölcsesség” néven tesz szert

világhírre.

A 15. századig a kereszténység

leghatalmasabbnak számító templomában

koronáztatták meg magukat a bizánci császárok,

és mintegy 900 évig tisztelték itt Istent az

ortodox keresztények. Miután 1453-ban II.

Mehmed elfoglalta Konstantinápolyt, csaknem

öt évszázadig térdeltek le az oszmánok Mekka

8 lóversenypálya a görög ’hipposz’( ló) és ’dromosz’ (futás, vágta) szóból ered.

felé fordulva számtalan olajlámpa fényénél a mecsetté alakított templomban. 1934 óta

a Hagia Sofia múzeumként működik, az olajlámpákat villanykörtékre cserélték, a

patriarcha és a müeezzin éneke is elhalt. Az évente milliók által látogatott, az

UNESCO-Világörökség részét képező épületegyüttesben csak elgondolni, megérezni

tudjuk, milyen lehetett egy antik keresztény úrvacsora vétele vagy az imám által

recitált pénteki ima megélése.

Chora-templom:

Az Isztanbul Fatih városrészében található

Chora (eredeti görög nevén Ἐκκλησία του Ἅγιου

Σωτῆρος ἐν τῃ Χώρᾳ) templom és a hozzá

tartozó kolostor alapjai az 5-6. századra

mennek vissza. Neve a görög Χώρᾳ (föld, vidék)

szóra vezethető vissza, melynek eredetéül két

lehetséges magyarázat is kínálkozik: 1. a

templomot a városfalon kívüli területen

alapították 2. Utalás a templomban található

mozaikfeliratokra, amelyek Krisztust „az élők földjeként”, Máriát pedig „a végtelen

földjeként” jellemzik.

A 8/9. századból szír szerzetesek tevékenységéről

szóló feljegyzéseket találtak, később a templomot

többször is lerombolták, majd újjáépítették. A Latin-

korban többször is

kifosztották és 1453-ban

a Chora-templom az

oszmánok által elsőként

meghódított templomok,

épületek között volt, így rövidesen mecsetté is alakították,

ezzel együtt a freskókat és mozaikokat befalazták és a

Kariye Camii (falu) nevet kölcsönözték neki. Később több földrengést és összeomlást is

átélt. 1948-tól kezdődtek meg restaurálási munkálatai és azóta múzeumként működik.

A templom köszübének átléptekor tekintetünk rögtön Krisztus Pantokrátorként való

ábrázolására esik, vele szemben a főbejáratnál Mária,

mint Istenanya mozaikból kirakva, jelezve, hogy

újjászentelésekor a templomot Krisztusnak és

Máriának ajánlották. A freskók, ikonográfiai

ábrázolások vezérmotívuma az inkarnáció (Isten

emberré létele) és az ember megváltása. A sírkápolna

freskóinak fő motívumát pedig Krisztus második

eljövetele adja.

Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus:

A patriarcha a késő antiktól napjainkig

juriszdikciós (jogi hatáskörrel rendelkező)

egyházi felsőbbség. A szó a görög πατριάρχης

(„első az atyák között”) szóból ered. Az

ortodox patriarchák egykoron a négy

ókeresztény patriarchátus (Konstantinápoly,

Antiochia, Alexandria és Jeruzsálem) élén

álltak.

1991 óta I. Bartholomaiosz a konstantinápolyi

pátriárka. Török jog szerint a pátriárkának török állampolgárnak kell lennie, az

évtizedek során azonban akadtak kivételek is.

Amiként a római püspök Péter apostol utódaként értelmezi

önmagát, úgy a konstantinápolyi püspök pedig András

apostoléként, akit a város első püspökeként tisztelnek. A II.

ökumenikus konstantinápolyi zsinat (381) óta a

konstantinápolyi ökumenikus pátriárka az alexandriai,

antiochiai és jeruzsálemi pátriárka előtt, az ortodox

kereszténységen belüli első helyet tölti be. Ez jut kifejezésre

ún. ökumenikus címében, amely ebben az esetben nem

interkonfesszionális (felekezetek közötti) hanem

intrakonfesszionális (felekezeten belüli) jelentéssel bír.

1589-ben a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka a

moszkvai metropolitának is pátriárka címet kölcsönzött. Azóta öt patriarchaszékhely

van, illetve a történelem folyamán Szerbiában, Romániában, Bulgáriában és

Grúziában is jöttek létre autokefál9 (’saját fejű’) egyházak. Időközben új helyzet állt

elő: minden második ortodox keresztény az Orosz Ortodox Egyház tagja, ezzel

ellentétben a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátusnak Törökországban mára

csak néhány ezer tagja maradt, ugyanakkor világszerte mintegy 3,5 millió tagja van.

Legjelentősebb püspökségei

Görögországban, Krétán és a Dodekanes-

szigetcsoportokon, valamint Athos-

félszigetén találhatóak, de hatáskörébe

tartoznak az ausztriai, magyarországi,

közép-kelet európai, belgiumi,

argentíniai, kanadai, franciaországi,

németországi, hongkongi, koreai,

mexikói, közép-amerikai, új-zélandi,

szingapúri, svédországi, skandináviai,

9 Hivatalosan nem tartozik másik autoritás alá. Az autokefál egyházak egyben nemzeti egyházak is.

I. Bartolomaiosz ökumenikus pátriárka

spanyolországi és portugáliai, valamint svájci etc. metropoliták is.

Az isztanbuli Szent György-székesegyház a székhelye, melyet ottjártunkkor mi is

felkerestünk. Konstantinápoly meghódításáig a Hagia Sophia volt a patriarchátus

székhelye. A keleti kereszténység megerősödését és térnyerését segítette elő Nagy

Konstantin császár lépése, aki Bizáncot a Római Birodalom második fővárosává tette.

Ezentúl „Új Rómának”, Konstantinápolynak nevezték. A 451-es kalcadóni zsinaton

Konstantinápolyt Új Rómaként erősítették meg és Róma elsőbbségét feloldották.10

Az

1054-es szkizma a nyugati latin és a keleti görög egyházak hivatalos szakadását

jelentette. A nyugati pátriárka (IX. Leó pápa) és a konstantinápolyi pátriárka (I.

Mihály) kölcsönösen kiátkozták egymást.

Konstantinápoly meghódítása (1453) után a

konstantinápolyi pátriárka az iszlám által meghatározott

Oszmán Birodalomban is valamennyi ortodox gyülekezet

felsőbbsége maradt. A pátriárkák oszmán államhatalommal

való összefonódása miatt az egyes népek egyházai

függetlenségi mozgalmaik során egymás után váltak ki a

konstantinápolyi patriarchátus szervezeti kötelékéből.

A XX. században a görögök többségének el kellett hagynia

Törökországot. A török hatóságok a pátriárkát (Konstantin

VI., 1924-1925) is kiutasították. Ez ellentmondott az ún.

lausanne-i (1923) egyezménynek, mely az I. világháború győztes nagyhatalmai és

Törökország között köttetett. Ebben az isztanbuli patriarchátus maradását nemzetközi

jog szerint biztosították. Ezért Görögország a pátriárka kiutasítását a Népszövetség és

a Nemzetközi Törvényszék elé vitte. A vita eredményeként a pátriarkát lemondatták,

egyidejűleg azonban a Török Köztársaságnak el kellett ismernie a konstantinápolyi

patriarchátust, mint a területén élő görög kisebbségek vallási intézményét.

A nyugati és keleti egyház megbékélésének jeleként 1964 januárjában került sor

Jeruzsálemben Athinagora pátriárka és VI. Pál pápa találkozójára. Ennek fontos

gesztusaként a római pápa visszaadta az ortodox patriarkának András apostol fejét,

melyet még keresztesek raboltak el 1204-ben. A következő találkozásra 1967

júliusában került sor Isztanbulban. VI. Pál pápa meglátogatta az Ökumenikus

Patriarkát, amelyet az ugyanezen év októberében viszonzott. Ezek az összejövetelek

odavezettek, hogy a római-katolikus egyház és az ortodox egyházak képviseletében a

konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus az 1054-es exkommunikációt (kölcsönös

kiátkozást) visszavonták.

Teológiai képzés: az ortodox papság képzése jelenleg Törökországban nem lehetséges.

Mindez a képzett egyházi vezetőség választását is befolyásolja. A Márvány-tengeren

található Hercegek-szigetén (gör. Chalki) volt az egyetlen megmaradt görög-ortodox

papszeminárium. 1971-ben zárták be, amikor Törökország valamennyi privát

egyetemet államosított. Azóta a teológusoknak és a papságnak külföldön kell

tanulmányokat folytatniuk.

10

Az ókeleti patriarchák egyházai nem ismerik el a kalcedóni zsinatot. Ide tartoznak t.k. a koptok, nesztoriánusok, örmények etc.

Az Ökumenikus Patriarchátus és a török állam közti viszony alapvetően továbbra is

nehéz. Ez egészen a belső egyházi választásokba való befolyásig terjed. Így

Athinagoras pátriarka halálát követően a török kormány megvétózta Kalkedóni

Meliton metropolita megválasztását. Ezt követően a

Szent Zsinat 1972 júliusában egy másik jelöltet, I.

Demetrius metropolitát választotta.

2011 augusztusában Erdoğan-miniszterelnök elrendelte

a korábban elkobzott ingatlanok és szakrális helyek

visszaadását a keresztény kisebbségeknek is. A külső

jelek szerint Törökország az ország területén lévő

vallási kisebbségek jogi helyzetének javítására

törekszik.

Migránsként:

Útunk során ellátogattunk az egyik német ajkú

katolikus gyülekezetbe is, ahol istentiszteleten

vettünk részt, illetve megismerkedtünk a gyülekezet

történetével, betekintést nyerhettünk egy migráns

keresztény közösség mindennapjaiba. A gyülekezet

egyik legfontosabb karitatív tevékenységei közé

tartozik a migránsok, menekültek segítése, az ezzel

kapcsolatos tevékenységek koordinálása. Többek

között tanácsadással, élelmiszeradománnyal, orvosi

segítséggel és képzési lehetőségekkel járulnak hozzá

a többezer, főként Ázsiából és Afrikából érkező migránsok integrációjához. Az

önkéntes segítők biztonsági okoból szeretnék megőrizni tevékenységük anonimitását,

ezért külön kérésüket tiszteletben tartva a gyülekezet nevét nem közöljük.

Sonja Grasmug: A híd

III.

Építészet

Több mecsetben (Kék-mecset; Kücük Aya

Sofia; Suleimaniy) is jártunk, amelyek

térszimbolikáját, szakrális jelentését és a

napjainkban ott folyó vallási élet

megnyilvánulásait is tanulmányozhattuk.

A mecset (arabul Masijd=leborulás helye) az

imádkozás, Istennel való találkozás helye,

valamint egyszerre szolgál szociális

találkozási pontként is. Fontos elemei közé

tartozik a a) külvilágtól való elhatároltság 2.)

a Mekka felé irányultság és a 3.) Kultikus

tisztaság. Ez utóbbi abban nyilvánul meg, hogy a

szőnyeggel borított mecsetekbe csak cipő nélküllehet

belépni, illetve a nőknek kendővel kell fejüket

fedniük. Ennek párhuzamát az Ószövetségben is

megtaláljuk Mózes Istennel való találkozásánál a

Hóreben: „Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb!

Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely,

ahol állasz.” (2Móz 3,5)

A mekkai Kába-követ tekintik az első mecsetnek. Az iszlám terjedésével az egyes régióknak

megfelelően különböző építészeti stílusok fejlődtek ki. Az első századokban főként a

meghódított városok templomait alakították át mecsetekké. Első épületeiket ún. spártai módon

építették: azaz téglalap alaprajzra árokkal és külső fallal határolva, a tetőt az ún. Qibla-oldalon

(imádság iránya) helyezték el, hogy az imádkozókat védjék a viharoktól. Előképként a próféta

medinai háza szolgált.

Már az első századokban eltolódott a próféta által adott célszerű egyszerűség az uralkodói

reprezentáció irányába. Ily módon az építkezésre gyakorta nyomta rá bélyegét a megbízó

szociális és politikai irányultsága.

A 9/10. századig gyakoriak voltak az oszlopcsarnokkal ellátott mecsetek. A Szeldzsuk-

uralkodók idején kezdték megalkotni az első kupolaépítményeket – a kupola továbbra is a

mecset helyét jelölte, ehhez jöttek még a minarettek, akár 50m magasságig. Tipikusnak

számítottak az ún. iwane-k is (udvarra nyíló csarnokok).

Kék mecset

Kék mecset

Különösen sokszínű kavalkád bontakozott ki a mai Törökország területén – ahol gyakorta az

egymással versengő udvarok diktálták az építkezés ütemét, stílusát. A 15. századtól

alkalmaztak többszörösen festett csempéket dekorációként.

A Mamlukok korában az imádság helye került a fókuszba, az udvarok

kisebbek lettek. Kórházzal, madrasa-val (iskolával) és mauzóleummal

ellátott komplexumokat kezdtek építeni.

Miután az Oszmán Birodalom hódításai révén a 16. századra

nagyhatalommá vált, az uralkodók fényűző mecseteket kezdtek építeni.

A nagyobb mecsetekhez tartozott egy ún. alapítványkomplexum

(madrasa-val, fürdővel, a szegények konyhájával és uralkodói

mauzóleummal).

A mecset fontos elemei

legfontosabb rész az imacsarnok (musalla)

az imafülke (mihrab) jelzi az imairányt és akusztikus hatása

van, amikor az imám onnan imádkozik

a szószékről (minbar) tartják a pénteki imádságot

egy karzat (dikka/mahfil) az imámnak és az uralkodónak

van fenntartva, a Korán-recitáció helyéül szolgál

Kék mecset

A minarettek nem szükségszerű építészeti részei a mecsetnek, különösképpen az első

évszázadokban volt szimbolikus jelentőségük

a rituális tisztálkodás helye

a nők számára fenntartott karzatok a 20. századtól terjedtek el

Szimbolika:

semmilyen figurális vagy természeti ábrázolás nem megengedett (alapelv: a teremtő

erő Istené)

Lehetséges díszítések: kalligráfiák ( pl.: Korán-idézetek), arabeszkek, geometrikus

formák

a 13. századtól helyeznek félholdakat a minarettekre, a motívum története nem

tisztázott

Hárem:

A háremek falai mögötti világ évszázadok

óta felcsigázta a kívülállók és nyugati utazók

fantáziáját. A hárem (arabul: ḥarīm ,

„felszentelt, sérthetetlen hely”) szóval jelölik

egy családi lakhely külvilágtól elzárt részét,

amelyen a nők fátyolozatlanul

tartózkodhatnak. Az iszlám szokást,

miszerint a család női tagjait a férfi

társaságtól térbelileg is el kell választani,

gyaníthatóan a 7. században vették át a bizánciaktól.

A Koránban ezt a szigorú elválasztást nem javasolják explicit módon;

jóllehet a nők felszólítást kapnak, hogy ne bocsássák magukat s zemlére

(Szúra 24,31)

Korábban a háremet a ház urának

feleségei (a poligámia szabályai

szerint 1-4) lányai, vejei, valamint

egyéb családhoz tartozók lakták.

Ebbe a világba a férjeken, fiakon,

kivételes esetekben orvoson kívül

kizárólag nőknek volt bejárása. Az uralkodóházak tágasabb háremeit szolgálónők,

rabszolganők, ágyasok, adott esetben akár több

ezer nő is lakhatta, amelyet eunuchok őriztek.

Ennek legismertebb példája a pazar, fényűző

uralkodói Topkapi Palota Isztanbulban, melyet

mi is megtekintettünk. A hárem világa gyakorta

volt terepe véres uralkodói, trónutódlási

Haseki Hürrem szultána (Roxelane)

A Topkapi palota háreme

intrikáknak is. Feljegyzések szerint a legnagyobb befolyásra és hatalomra a görög származású

Haseki Hürrem háremhölgy, későbbi szultána (Roxelane) tett szert.

A hárem ezen f ormája az Oszmán Birodalom széthullásával, illetve a poligámia tiltásával

megszűnt. Napjainkban a hárem szó alatt „női- vagy családi lakrészt”, illetve a női lakóházak

összességét értik.