T. S. Randhawa

AZ UTOLSÓ VÁNDOROK*Etnikai kaleidoszkóp

A nomádok és más őslakó törzsek– letelepedett és ván-dorló csoportok egyaránt – India törzsi és vidéki tár-sadalmának szélsőségeit képviselik. Fajilag, nyelvük-ben, vallásuk és hivatásuk tekintetében teljeseneltérnek. Számuk India népességének mintegy hétszázalékát teszi ki, ötszáznál is több közösséget alkot-nak, s száznál is többféle nyelvet-dialektust beszélnek.Egyesek homogén csoportokat alkotnak, míg másokalcsoportosulásokban keverednek. A valódi vándor-népekről nincsenek pontos statisztikai adataink, ám ateljes népesség egy százalékának töredékénél is ke-vesebben lehetnek.

Nehéz lenne megegyezni abban, hogy a törzs kife-jezés a hétköznapi nyelvhasználatban milyen jelleg-zetességeket feltételez, s hogy mely csoportokat lehetezek szerint azonosítani. Nem minden őslakó tömörültörzsekbe, de egy törzs tagjai sem feltétlenül őslakosok.Még a bennszülöttségre utaló „őslakó” kifejezés iscsupán a terület történelmének egy bizonyos idősza-kára vonatkozik. Egyes vándorló csoportokat hivata-losan törzsként sorolnak be, míg másokat vándorlóvagy félnomád közösségekként, illetve úgynevezett„volt bűnözőkből álló” törzsekként, fejlődésben el-maradt osztályokként és kisebbségként tartanak szá-mon.

A „törzs” kifejezés hivatalosan az őslakókra, illetvebennszülött törzsekre vonatkozik. India Alkotmányameghatározza, hogy egy bizonyos körzeten belül melycsoportok tekinthetők törzseknek. Az Alkotmány ide-vágó, törzsek csoportosítását tárgyaló bekezdései ( akasztokat is beleértve) a gazdasági és társadalmielmaradottságot figyelembe véve bizonyos előjo-gokkal ruházzák fel a törzseket. A besorolásnál a törzsmegjelenhet egy bizonyos államban vagy körzetben,de máshol nem, az egyes területek elmaradottságátólfüggően. Aki India törzseivel szeretne foglalkozni,annak az Alkotmányban felsorolt törzsek listájánál kellkezdenie. A kutatók mindezek ellenére folytatják azakadémikus vitát arra vonatkozóan, hogy a törzs pon-tosan hogyan épül fel, és miképp lehetne a legmeg-

felelőbben definiálni. A „törzs” és a „primitív törzs”kifejezések között már hivatalos megkülönböztetés-nek lehetünk tanúi: eszerint az utóbbi elmaradottabb,sérülékenyebb és több támogatásra szorul.

A törzs kifejezést a meghódított területek elnyomóiegyes esetekben a gyarmati eredetet lenézve, azelmaradottabb őslakókra vonatkoztatják. Az Indiábaérkező angolok az előkelő rádzsput és dzsát kasztokatkezdetben az őslakosok törzsei közé sorolták. Az indi-ai nyelvekben nem találjuk a „törzs” kifejezés pontosmegfelelőjét. A legjobban talán az ádivási, ádimdzsáti(eredeti bennszülött), dzsanadzsáti, és az (erdő- és hegy-lakó jelentésű) vánádzsáti és pahári szavak közelítikmeg.

Néhányan a politikai fejlődés során létrejött állam-közösség vagy a helyi közösségek és a „csoportosulás”közti átmenethez hasonlítják a törzseket. Másokszimpla vagy összetett feltételekhez kötik a törzsmeghatározását. A legtöbbször emlegetett feltétel anyelv vagy nyelvcsoport kritériuma. Ez a fajta be-sorolás azonban nem túl meggyőző, ugyanis a dialek-tusok, sőt maguk a nyelvek is át-átcsúsznak egymásbaa szomszédos csoportok között, s így nehézkessé teszika nyelvi határok azonosítását. Gyakran még ott iskülönbségeket találunk az egyes kulturális jellemzőkközött, ahol a nyelvi hasonlóságok egyértelműek. Atörzsi nyelvek besorolásának problémája tehát vál-tozatlanul fennáll.

A törzset meghatározó „összetett” kritériumok akövetkezők lehetnek: kulturális és egyéb jelleg-zetességek, ökológiai függetlenség, helyi közösségekösszetétele, genealógiai kapcsolatok, a terület korábbilakói, viszonylagos elszigeteltség, társadalmi és gaz-dasági elmaradottság, közhiedelmek, mindennapiszokások, minimális társadalmi hierarchia, primitívgazdasági élet, animizmus és primitív vallások. Ezek azegyüttes feltételek azonban a legjobb esetben is csupánhozzávetőleges eredményeket mutathatnak. Mivelnincsenek tökéletes összhangban, az egyik kritériumszerinti besorolás nem egyezhet meg a másik feltételáltal meghatározottakkal. Az is elképzelhető, hogymaga a kritérium pontatlan.

Az elmaradottság relatív kifejezés. Nem állíthatjukteljes meggyőződéssel, hogy egy bizonyos közösség élta legkorábban egy területen, illetve hogy onnan szár-

* Részlet a szerző The Last Wanderers című könyvéből (MapinPublishing Pvt. Ltd., 1996)

3

mazik. Vannak bizonyítékaink arra nézve, hogy akorábbi, úgynevezett „érintetlen” kasztok India benn-szülöttei, akik az Indus-völgyi civilizáció során kizárat-tak a védikus kasztrendszerből. Hasonlóképpen, ha adravidákat nem preárja vándorokként sorolnánk be,származásuk szerint bennszülötteknek számítanának.A fizikai elszigeteltség kritériuma nem tartható, mivela bhíl, gond és szantál csoportok mindegyike területilegdomináns közösség. Nem minden törzs távoli erdőklakója, mint ahogy az erdőkben élő elmaradottközösségeket sem mind törzsekként osztályozzuk. Atársadalmi ranglétra bizonyos mértékben mindenüttjelen van, de a törzsi közösségekre a rétegződés isjellemző. A nagy gond törzsnél – a rádzs (uralkodó) ésa dhur gond kettéválás mellett – számos mesterségszerint felosztott kasztot is megtalálunk, például a szol-gáltató jellegű csoportokat: agaríja ('vasöntő'), ódzshá('jövendőmondó'), nagarcsi ('zenész'), pardhan ('ván-dormuzsikus'), szolaha ('ács'), koilabhutia ('táncos').Nem hiteles kritérium a primitív vallás sem, hiszenmeglehetősen nehéz azt meghatározni, egyes nem-törzsi vallások pedig igen közel állnak a primitívbabonákhoz. A Himalája bizonyos törzsei buddhisták,de akadnak közöttük keresztény törzsek is. Primitívgazdaságirendszer? Egy törzs bőséges forrásokkal ren-delkezhet, miközben fel sem fogja a monetáris gaz-daság fontosságát.

A törzs fogalmának meghatározása Indiában mégnehezebb, mint bárhol másutt, hiszen itt egy helyenvannak jelen hindu kasztok, más etnikai csoportok éstörzsközösségek. Egyes nem-törzsi kasztok karak-terükben úgyszólván „törzsiebbek”, mint maguk azőslakó törzsek. India etnikai csoportjainak megkülön-bözetése is különféle jellegzetességeken alapul, mintpl. a nyelv, vallás, származás, faj és a kaszt.

Az etnikai csoportok közötti elmosódó határokmiatt az ilyetén kritériumok szerinti besorolás nemkönnyű. Egy vallásilag homogén csoport nem feltét-lenül ugyanazt a nyelvet vagy dialektust beszéli, míga lingvisztikailag megkülönböztetett csoport sem biz-tos, hogy ugyanolyan vallású illetve származású. Indiaesetében tehát a törzs fogalmának meghatározásánála „törzset” a „kaszt”-hoz való viszonyában kell vizs-gálnunk, mint két pólust, melyek között különféle cso-portok folytonossági láncolata bontakozik ki, kettejükösszehasonlító jellegű kritériumaitól függően – ezazonban nem könnyű feladat! A közösségen belüliinterdependencia magas foka például sokkal inkábbjellemző egy kaszton alapuló társadalomra, mint egytörzsközösségre, ahol minimális a funkcionális egy-másrautaltság. Ha azonban a törzs konkrét definíciójátkeressük, egyszerre csak úgy használhatunk fel több-fajta kritériumot, ha tudjuk, a legtöbb törzsre nemmin-degyikük alkalmazható, valamint hogy a jelleg-

zetességek – a látszólagos hasonlóságok ellenére – szá-mottevő változásokat mutathatnak.

K L A S S Z I F I K Á C I Ó

Nehéz lenne India bármely vegyes osztályát „tisz-tán”, véglegesen besorolni. Míg a letelepedett kö-zösségek etnikai klasszifikációja épphogy csakmegoldható, a vándorcsoportok (főként melyek nemilleszkednek a vidéki India kasztrendszerébe) olyanetnikai mozaikot alkotnak, melyet különösen nehézdarabjaira szedni. Egyes vándorcsoportok kimondot-tan a primitív őslakosokra emlékeztetnek; mások a töb-bi törzzsel való vándorlás során létrejött nagyfokú ke-veredést mutatnak, de találkoztam már néhányelvárosiasodott csoporttal is. Mintha kaleidoszkópbanéznénk: millió darabka alakul át folyamatosan, attólfüggően, hogyan vizsgáljuk a csoportokat – fajuk,nyelvük és vallásuk szerint, vagy strukturális viszo-nyaikat, szokásaikat, művészetüket figyelembe véve.

India bennszülött törzsei főként Közép-, Nyugat-,Észak- és Északkelet-Indiában szóródtak szét, néhánydél-indiai és egy-egy szigetlakó törzs kivételével.Legjellemzőbb közöttük a negroid, proto-ausztralid ésmongolid típus.

Míg az Andamanokon negroid jegyeket hordozószigetlakó törzsek élnek, India szárazföldjein nemtalálunk tiszta bennszülött negrito vonalat; Nyugat-India Sidhi nevű negroid törzsének tagjait valószínű-leg csupán néhányszáz évvel ezelőtt hozták át rab-szolgának Afrikából. Amikor először látogattam elhozzájuk a Gir erdő idegenek előtt zárt falvaiba (aholegyütt élnek az ázsiai oroszlánnal), mintha csakAfrikában lettem Volna. Ennek ellenére egyes dél-indi-ai törzsek, pl. a kádar és irula közösségek határozottannegroid vonásokkal rendelkeznek, az északkeletihegyekben pedig bizonyos gáró csoportok mongolidvonásai negrito jegyekkel keverednek.

Második fő fajként a proto-ausztralidokat nevez-hetjük meg, akik Ausztrália bennszülötteihez hasonlí-tanak, bár utóbbiak magasabbak, és jellegzetesebbvonásokkal rendelkeznek, mint indiai rokonaik. Kö-zép-India legtöbb törzse ebbe a kategóriába sorolható,annak ellenére, hogy némelyiküknél nem hangsúlyo-zódnak ki a tipikus jellemzők, és néhányuk más,például az ausztroázsiai csoportokkal mutat rokonsá-got.

A harmadik fő csoport a mongolid. Velük leginkábba Himalájában, a Himalája alatti területeken, valamintIndia keleti határvidékén találkozhatunk.

Bár ezek a legfontosabb törzsi típusok, a hármasosztályozás szerint nem minden közösség sorolhatóbe, így az antropológusok számos másfajta osztályo-

4

zási rendszer bevezetésén dolgoznak. Minthogy azindiai nép fogalmába a törzsek is beletartoznak, a fajibesorolásnál fiziognómiai és antropometriai szem-pontokat is figyelembe vesznek. Míg ezek a módszereka főbb típusok esetében valóban általános következ-tetésekre vezetnek, egyedi csoportokon belül nehezenalkalmazhatóak, és egymagukban nem elegendőekahhoz, hogy a nagyszámú törzset és kasztot összeha-sonlíthassuk-minősíthessük.

A letelepedettek esetében alkalmazott faji beso-rolást meglehetősen nehéz a nomád közösségekre ésvándorló törzsekre vonatkoztatni, mivel a vándorokés kalandorok csapatához számos más faj csatlakozott.Fehér bőrű, magas, árja jellegzetességekkel és perzsafiziognómiával, valamint sötét bőrű, alacsony, primi-tív bennszülött vonásokkal rendelkező népek talál-koznak itt, akik hasonló ösztönökkel és képességekkelbírnak, a legelőkelőbb kasztbeliektől kezdve a legala-csonyabb rendűekig. Vándorlásuk során más csopor-tok tulajdonságait is átvették, s így még nehezebbtipologizálni őket. Én például egy bizonyos területenélő közösség tagjai között óriási különbségeketfedeztem fel. Úgy tűnik, India minden egyes népemegtalálható ebben az egyvelegben.

A nyelv szerinti besorolásnak is megvannak a magahátulütői, főként manapság, mivel számos csoport adomináns, nem-törzsi nyelvet beszéli. A kétnyel-vűséggel kezdődő folyamat sajnos a saját nyelv, majda szájhagyomány elsorvadásához vezet. A gond törzs-béliek mintegy fele már más nyelvre ( hindire, orijárailletve maráthira) cserélte a gondit. Ezeknek a gondtörzseknek az énekmondói sajátságos módon két-nyelvűek; egyes pardhanok például a mindennaposkommunikációban a maráthi nyelvet részesítik előny-ben, de a gond szájhagyomány és szertartások őr-zőiként a gondit használják. A toti énekmondók ezzelszemben csak gondiul énekelnek, mivel a gondokkalállnak a legszorosabb kapcsolatban. A bonda törzsekmundául értekeznek egymás között, de a síkvidékihindukkal orijá nyelven értetik meg magukat. Ezt akívülállókkal teremtett kapcsolatok is szükségesséteszik, hiszen a törzsi nyelvekből és dialektusokbólhiányoznak a kereskedelmi kifejezések és az udvari-asabb fordulatok. A kétnyelvűség elkerülhetetlennéteszi a szavak, kifejezések, szólások keveredését. Atörténelem során ide-oda vándorló népek, valamint aszubkontinens populációjának állandó változása miatta nyelvészeti és antropológiai klasszifikációt nemkönnyű összeegyeztetni. Figyeljük meg például,miféle faji enigmával találkozunk Beludzsisztán bráhuinomádjainál. A bráhui nyelv dravida rokonságotmutat (bár ma már szindhi és beludzsi hatás érződikrajta) de maguk a bráhuik aligha dravidák. Követ-kezésképp félrevezető lenne a nyelvet és a faji jel-

legzetességeket közvetlen kapcsolatba hozni, habárutóbbi fontos lehet a vándorlás elemzésénél – a bráhuinép ezek szerint Északnyugat-India utóvédje, vagypedig a délről elvándorlók előfutára.

Az a két fő törzs, mely megőrizte saját nyelvét, amundát és sino-tibetit beszélő csoportok. Közép- ésKelet-India munda nyelvei az ausztrál nyelvcsoportausztroázsiai alcsoportjába tartoznak (a másik alcso-port az ausztronéziai). Ezeknek a nyelveknek és dialek-tusoknak négy fő csoportja van – az észak-munda(mundari, szantáli, asszuri, birhor, hó), melyet főkéntBiharban használnak; az északnyugati munda MadhjaPradés-ben; a közép-munda (dzsuang) Oriszában, és adél-munda (bonda és szora) szintén Oriszában.

A sino-tibeti nyelvek két fő osztálya a tibeto-burmaiés a thai-kínai. Ezeket a Himalája és Északkelet-Indiatörzsei használják. Bizonyos elszigetelt ősi nyelvek (pl.az andamán) továbbélnek ugyan az említett két cso-port mellett, de India törzsi populációjának továbbitagjai nem az ősi, hanem főként indoárja, dravida vagykeverék nyelveken kommunikálnak. A hatalmas bhílcsoport dialektusai tehát a maráthi, gudzsaráti ésrádzsasztáni nyelvekkel rokonítható aldialektusokfolyamatos láncát alkotják.

A vándorló törzsek is saját nyelvvel rendelkeznek,bár a letelepedett városi társadalommal fenntartottkapcsolataik révén két-, sőt háromnyelvűek is lehet-

5

nek, hiszen a vándorlás során bejárt körzetek domi-náns nyelveit ugyanúgy használják, mint a sajátjukat.A meglehetősen nagy területen mozgó vándornépekesetében a saját, függetlennyelv birtoklása szinte szük-ségszerű, mivel számos más nyelvvel is kapcsolatbakerülnek útjuk során. A bandzsarák például mégmindig használják saját nyelvüket, a gorbólit. Amikorbandzsara férfiakkal és asszonyokkal gudzsaráti vagyhindi nyelven beszélgettem, észrevettem, hogy magukközött folyamatosan gorbólira fordítják le a beszél-getést. Az ód nép saját nyelve az ódki. Néhányan önál-ló dialektust vagy argó kifejezéseket használnak atitoktartás eszközeként, magánéletük privát jellegétmegőrizendő. A qualandar nyelv titkos szótára számoseredeti perzsa szót tartalmaz; a gadia lóhárnak nevezettvándorkovácsok dialektusa a farasi, mely a marvári,mevári, malvi és gudzsaráti keveréke, valamint néhányönálló szóalkotás. A vapribóli elnevezésű dialektusttöbb vándornép is használja különféle helyi változa-tokkal. Ezek a nyelvek és dialektusok fontos szerepetjátszanak a nomád törzsek útvonalának meghatáro-zásában.

A „nomád” kifejezés szintén magyarázatra szorul.A szó szigorú értelemben véve csupán azokra a pász-tornépekre utal, akik– otthon híján – nyájukkal együttállandóan vándorolnak. Szélesebb, bár nem pontosértelmezés szerint a „nomád” szó minden olyan közös-ségre vonatkozik, mely a vidéket járva önellátó tevé-kenységet folytat (gyűjtögetés, vadászat, kereskede-lem, házalás, kézművesség). A sokszínűséget jellemzi,hogy lehetnek köztük utcai előadó- és szórakoz-tatóművészek: akrobaták, zsonglőrök, pantomimmű-vészek, varázslók, kóklerek, kígyóbűvölők, zenészek,,táncosok, énekesek, tenyérjósok, jövendőmondók.Természetesen finomabb megkülönböztetés is létezik.Ezek a vándornépek különféle nomád vagy félnomádcsoportokból, kasztokból, ismeretlen törzsekből vagyúgynevezett elmaradott közösségekből származnak.Népességük az egyes államokban jelentős eltéréstmutat. Csak hogy néhányat említsünk az effajtaközösségek helyi megnevezései közül: „ghumantu”,„ghumakar” (hindi), „vicharti jati” (gudzsaráti),„bhataknara” (maráthi), „taprivasi” és „pakhiwas”(pandzsábi).

A nomádok és vándornépek legtalálóbb megje-lölése a khánabadós. A perzsa eredetű szó jelentése:„hátamon a házam”. Ennek ellenére nem mindenkhánabadós vándorol állandóan. Néhányan valójábansaját otthonnal rendelkeznek, ahová esküvők és máshasonló ünnepek alkalmával évente vissza-vissza-térnek bizonyos időszakokban; a szervezettebb cso-portok, például a bandzsarák még a tanda elnevezésűtábori hálózatot is kiépítették. A teljesen nomád és fél-

nomád csoportok között tehát különbség van. Akhánabadós kifejezés logikus megközelítésben jelölnéa gyakran maldharinak nevezett pásztorkodó nomá-dokat, a „testi jólét birtokosait”. Itt is szükség van azon-ban megkülönböztetésre, mivel ők alapvetően mások,mint a nem pásztorkodó vándornépek, viszonylag biz-tonságosabb létformájuk és útvonalaik miatt, miáltalhelyzetük inkább a hinduizmus vagy iszlám követő-iéhez közelít.

A pásztorok és gulyások nomád életvitele megle-hetősen elterjedt. Jól feltérképezett utakon járnak,állataikkal (tevékkel, marhákkal, bivalyokkal, szama-rakkal, juhokkal, kecskékkel) együtt gyakran 1500-2000 kilométert tesznek meg éves vándorlásuk során,zöldebb legelőket, gazdagabb piacokat keresve. Azállatok értékes trágyája miatt a farmerek még fizetnekis azért, hogy vetés előtt az ő földjükön táborozzanak.A nomádok megfelelő díjazás ellenében a farmerállatainak legeltetését-őrzését is vállalják egy időre.Állatok adásvételéből, állati eredetű termékekből (tej,vaj, gyapjú, irha) tartják fenn magukat; a nyájak biz-tosítják megélhetésüket. A vándorló népek barátsá-gosak, segítőkészek az út során megismert falusiakkal,még személyes dolgaikat is náluk hagyják megőrzésrea következő évig. A Himalája nomádjai télen a fenn-síkokra kényszerülnek, ahol enyhébb időjárási kö-rülmények között legeltethetik az állatokat.

A nomád pásztorélet nem a gyűjtögető és a letele-pedett életmód közti átmenetet képviseli. Ellen-kezőleg: nagyon is különleges létforma. A férfiak álta-lában az állatokat őrzik, míg az asszonyok a táborraügyelnek. A társadalmi életet az öregek tanácsa ellen-őrzi. A többi vándornépnek – a pásztorkodó nomá-dokkal ellentétben – nincs meghatározott útvonala, ígyaz általuk megtett távolság változó lehet. Ráadásul ke-vésbé homogén csoportokba tömörülnek.

Mint már említettük, a vándorló közösségeket nemkönnyű földrajzilag besorolni, vagy egyszerűenetnikailag-fajilag tipizálni őket. Utazásaiknak köszön-hetően egész Indiában megtalálhatóak (ugyanazonnéven vagy annak szinonimájával), függetlenül attól,honnan is származnak. Még az is megtörténhet, hogyszülőföldjükön kívül nagyobb számban lesznek jelen.Ezeket a tényezőket figyelembe véve a vándornépeketleginkább mesterségük szerint csoportosíthatjuk,amint én is tettem ebben a könyvben. Ez azért istalálóbb, mert a csoportok nagy részét csupán fog-lalkozásuk szerint ismerik. Mivel a nomád pásztorokfoglalkozása ugyanaz, őket egyszerűen földrajzilagosztályozhatjuk.

A nomád életvitel őshazájának elsősorban Nyugat-Indiát tekintik. A legtöbb vándornép erről a termékenysíkságokkal, nyílt legelőkkel megáldott, a Nagy Indiai

6

Sivatagot és a Kaccsh mocsárvidéket magába foglalóterületről származik. Északnyugat-India századok ótaa szubkontinens kapujának számít, melyen keresztülszámos faj jutott át azért, hogy India bizonyos részeitmeghódítsa-kifossza (pandzsábi nyelven van is egyközmondás: Khada peeta lahe da, baki Nader Shahe da –„amit ma élvezünk, az a miénk, a többi Nadir sahé” –ez az iráni uralkodó óriásifosztogatástrendezett annakidején Indiában). A gyakori összeütközések és azokeredményeként fellépő társadalmi anarchia, valamintaz állandó szárazság miatt a terület (óriási etnikai kat-lan) őslakosai állandó költözködésre kényszerültek.Ma már általánosan elfogadott az az elmélet, melyszerint a Föld cigány népei Nyugat-Indiából érkeztek.Könyvemben ezért nagyobb figyelmet szenteltemNyugat-Indiának, az ország legszínesebb régiójának,mely magába foglalja Rádzsasztán, Gudzsarát államo-kat, valamint Madhja Pradés és Mahárástra egyesrészeit.

A cigányokat más-más névvel illetik szerte a vilá-gon: „athingani” (Görögország), „pogányok” (Német-ország), „bohémek” (Franciaország), „zingare” (Olasz-ország), „zigeuner” és „tatárok” (Svédország), „kouli”és qorbati” (Irán), „csurivála” (Afganisztán), „gupti”(Bulgária), „gitanos” (Spanyolország), „rudári” (Romá-nia), valamint „juki” (Törökország). Az európai cigá-nyok önmegnevezése a „rom” ('ember'), asszonyaikesetében a romani, a nem cigányokat pedig „gádzsó-nak”, illetve „gorgiónak” (angolosan: 'yokel'vagy'bar-bár') hívják. Ezek a megjelölések időnként pontatlanoklehetnek, sőt egyes országokban a nem roma nyelvűvándorcsoportokat is ezzel a névvel illetik. A külön-böző államokban élő, különbözőképp elnevezettromák azonban lényegében egyformák, jóllehet a máramár területileg elszigetelt csoportok eltérőek lehetnekfizikumukat, temperamentumukat, szokásaikat, mes-terségüket tekintve. Az európai cigányok öt csoportotkülönböztetnek meg maguk között: a lovárit, csurárit,kalderást, gitanót és a manusht vagy szintit.

Amióta a cigányok Európában és más vidékeken fel-bukkantak, származásuk kérdése állandó zavart oko-zott az antropológusok, etnológusok és filológusokkörében. Bizonyos feljegyzések szerint Romániában1370-ben, Görögországban 1378-ban, Csehszlovákiá-ban (sic!) 1427-ben, Lengyelországban 1428-ban, hol-land-belga területen 1420-ban, Spanyolországban1447-ben, Svédországban 1512-ben, Angliában pedig1514-ben jelentek meg először. Korábban egyiptomiszármazásúnak tartották őket, ezért is ragadt rájuk a„fáraó népe” elnevezés. A 'gypsy' (cigány) a „gypcian”(egyiptomi) szó származéka. A zavart tovább fokozta,hogy a cigányok tréfás címeket aggattak magukra:„Kis-Egyiptom grófja”-ként, „Kis-Egyiptom lordja”-

ként, „Alsó-Egyiptom keresztényei”-ként mutatkoztakbe. Néhányan Bohémia királyától, Zsigmondtól kapottmenlevelet mutattak fel, ennek köszönhető, hogy mégmindig bohémeknek nevezik őket.

Az etnikai kirakósjáték tehát befejeződött, ésáltalánosan elfogadottá vált, hogy a cigányok vala-honnan Északnyugat-Indiából érkeztek (a maiPakisztán bizonyos részeit is beleértve), az európaicigányok nyelve, a romani, a szanszkritból származik,és számos kifejezésükhasonlít bizonyos Északnyugat-Indiában használt szavakhoz. Alcsoportjaik elne-vezése ugyancsak hasonló hangzású – szinti („szind-hi”), zott („dzsát”), zaruchia („saurashtria”), lovári(„lóhár”).

A romani nyelv számos dialektussal rendelkezik.Ezeket attól függően különböztethetjük meg, hogy acsoportok milyen útvonalon haladtak Európa felé,hiszen útközben rengeteget gyarapodott szókincsük.A romani nyelv tanulmányozása és lingvisztikai becs-lések szerint a filológusok valóban meg tudják ha-tározni az útvonalat. Néhány csoport Irakon és Szíriánkeresztül haladt, mások Egyiptomon át; akadtak, akikOroszországba indultak, míg egy csoport egészenKrétáig jutott. Az ellenséges európai fogadtatás miattegyesek a XVII-XIX. század között még Amerikába,Mexikóba és Ausztráliába is kivándoroltak.

Hogy mi késztette őket India elhagyására? Nehézlenne kideríteni, ám számos feltevés létezik. Lehet,hogy az éhínség miatt, vagy esetleg gazdagabbterületeket keresve indultak útnak. Elképzelhető,hogy Nagy Sándor indiai előrenyomulása volt a kiváltóok. Azt is mondják, Mahmúd Ghazni többezernyi, aPandzsáb és Szind, valamint a mai Gudzsarát és Ra-dzsasztán területéről származó rabszolgát vitt magá-val, de később felszabadította őket, és csak közép-ázsi-ai, fehérebb bőrű rabszolgákat tartott meg. Az is lehet,hogy ezek a rabszolgák el tudtak szökni, amikorMahmúd Ghazni fiúörököse elveszített egy háborút ésegy birodalmat a szeldzsuk törökökkel szemben. Egymásik ősi legenda, melyet a nagy költő, Firdauszi említ„Sáhnáme” című művében, arról szól, hogy az V.században Perzsia királya, Bahrám Gór Bagdad mellettfekvő fővárosából tízezer zenészt kért Észak-Indiakirályától. Miután megnézte előadásukat, annyirameglepődött, hogy megkérte őket, telepedjenek leországában, és földet, ökröket, gabonát ajándékozottnekik. Mivel a zenészek nem értettek a földmű-veléshez, hamarosan felélték a gabonát és az állatokat.A felbőszült király ekkor elűzte földjéről a (lurinaknevezett) muzsikusokat, és ők azóta vándorolnak.

Maguk a cigányok úgy tartják, hogy egy Gangeszmenti legendás király fiát, Tchent megátkozta egyboszorkány: „Örökké vándorolnotok kell a földön, soha nemihattok ugyanabból a kútból!”, és ők emiatt kóborolnak.

7

Akármi is az ok, a vándorlás nem egyszerre, hanemhullámokban történt. Európába tartó és onnan elve-zető útjukat hegyek nevei őrzik: a törökországiZingána-hágó és az iráni Gardanehye-Kouli Kós (szó sze-rint: Kouli Gyilkos szoros). Néhányan vissza is jöttek.Irán zargar cigányai például a XVIII. században kovács-ként visszatért európai cigányok leszármazottai.

Egy másik válaszra váró kérdés az, hogy miután fel-szabadították őket (amennyiben a rabszolga-elméletpontos), miért nem tértek vissza szülőföldjükre ahe-lyett, hogy tovább nyomultak Európa irányába.Egyrészt talán azért, mert mesés történeteket hallottakaz európai utazóktól. Másrészt pedig nem lehettek biz-tosak abban, hogy ők, akik rabszolgaként vándoroltakel, ha évekkel később visszatérnek, ugyanúgy be tud-nak illeszkedni a hindu kasztrendszerbe.

A vándorló közösséget és annak életmódját min-denhol másként értékelik. Az indiai khánabadós és amásutt élő cigány csoportok között lényeges elté-réseket találunk. A vándorló cigányoknak az indiaikhánabadós közösségek tagjaival ellentétben nincsállampolgárságuk, saját vallásuk, történelmi érzé-kenységük vagy előrelátásuk. Mára, minthogy külön-böző országokban telepedtek le, indentitásuk bele-olvadt a környezetébe, s a felnövekvő generációkéletmódjuk állandó változásával fokozatosan vesztikel cigány azonosságtudatukat. Az egyes európai orszá-gokban élő cigányok teljes mértékben eltérnek egy-mástól. A különbség számottevő, és egyenesen ará-nyos a cigány csoportok közti elszigeteltséggel.

Jelentős eltérés mutatkozik az elfoglalt társadalmihelyzet és a társadalomnak nyújtott hasznosság tekin-tetében is. India társadalma túlnyomórészt agrár jel-

8

legű, itt a khánabadós a társadalom – főként az elszi-getelt területek – számára hasznos munkát végez(kézműipar, kereskedelem). A falusiak alig várják agadia lóhár és a szikligár kovácsok megjelenését, hogymunkaeszközöket vegyenek tőlük, illetve megjavít-tassák, elkészíttessék velük szerszámaikat. Még sza-kosodással is találkozhatunk – a szikligár kovácsok hi-deg formázásra specializálódtak.

(A cigány mesteremberek Európában nem játszottak tár-sadalmilag fontos szerepet, sőt, gyanakvást keltettek ru-hájukkal, bőrszínükkel, gyakori helyváltoztatásukkal. Kez-detben vándormesterségeket űztek, voltak köztük réz-művesek, kovácsok, bádogosok, utcai árusok, házalók,köszörűsök, lókupecek, fazekasok, harangöntők, kosárfonók,asztalosok, kocsi- és szekérfestők, orsókészítők, gyapjúke-reskedők, vigécek, virágárusok, cirkuszi akrobaták. Az ipariforradalom idején ezek a mesterségek feleslegessé váltak, acigányokból fokozatosan vándormuzsikusok, énekesek, tán-cosok, jövendőmondók lettek, ám néhány kisebb lopástól el-tekintve, csak kevesen váltak bűnözővé. Akadtak köztükolyanok, akik megelégedtek a mások által megvetett foglal-kozásokkal is (sintér, hóhér, sírásó).

Északnyugat-India népe, mely feltehetőleg Európábavándorolt, vagy erőszakkal hurcolták el rabszolgának, a tár-sadalom és egy vesztes hadsereg katonáinak találkozásáttükrözi. Míg etnológiai szempontból ugyanonnan ere-deztethetjük az európai és indiai cigányokat, mesterségükettekintve nincs közöttük kapcsolat: az európai cigány kovácsoknem hozhatók összefüggésbe indiai rokonaikkal. Az az elméletsem igazán megalapozott, mely szerint az európai cigányokkizárólag „bűnöző törzsek” leszármazottai, akik bizonyosokok miatt kényszerültek Északnyugat-Indiát elhagyni, vagyaz uralkodó űzte el őket.)

A khánabadós közösségek a letelepedett törzsekkelellentétben nem elszigetelten élnek – kapcsolatot tar-tanak mind a vidéki, mind a városi társadalommal. Aszoros családi kötelékeknek köszönhető, hogy ennekellenére megőrizték identitásukat és kultúrájukat. Agazdaságilag fejlett területekre vándorló khánabadósközösségek tagjai még hagyományos mesterségüket ishajlandóak feladni egy nyereségesebbért, vagy – azévszaktól függően – többfajta foglalkozást űznek.Csupán a szükség viszi rá a közösség néhány tagját,hogy kolduljon vagy lopjon. Mivel kemény munkávaltartják fönn magukat, legyen az szerszámkészítés,kereskedelem vagy utcai mutatvány, nem mondhat-juk, hogy az indiai társadalom ingyenélői, naplopóivagy csavargói lennének. A kézműves khánabadósnaknéha annyi munkája van, hogy egy pillanatot sem tudáldozni vendégeire. Egyes törzsek – például a gadialóhárok – szervezetten vándorolnak. Miután elértekegy központi helyre, szétszóródnak–mindenki választ

magának egy-két települést, ahol munkát keres.Később aztán, a megbeszélt időpontban, újra össze-gyűlnek, és a karaván tovább halad.

Minthogy általában az éj leple alatt hagyják eltáborukat, vagy érkeznek meg új helyükre, gyanakvás-sal fogadják őket, noha nem rossz szándékkal teszikezt; gyors eltűnésük csupán túlélési taktika, a titokza-tosság álcája.

(Az európai cigányok az önvédelem terén még továbbléptek. Az ellenséges fogadtatásra válaszul mítoszokatkezdtek terjeszteni arról, hogy hatalmukban áll bárkitmegátkozni vagy rontást hozni rá. Jövendöléseiknek köszön-hetően bizonyos félelmet és tiszteletet ébresztettek magukiránt a társadalom többi, letelepedett tagjában. Mivel nincse-nek házaik, ahová a külvilágot kívülrekesztve elbújhatnának,magánéletük gyakorlására sajátos „kódot” fejlesztettek kimaguk között, ami a nem cigányok számára nehezen érthető.Gyakran például kolduláshoz folyamodnak, vagy úgy tesz-nek, mintha fertőző betegségben szenvednének, hogy akíváncsiskodókat távol tartsák.)

A vándorlókat még egy okból félreértik. Az urbani-zálódott, különféle mesterségeket űző khánabadósok,akik nevükön kívül semmiben sem hasonlítanak ván-dorló rokonaikhoz, kényelmi okokból gyakran a tudó-sok céltábláivá válnak. Ők ezt ki is használják, és rejté-lyes, tréfás, olykor hamis válaszokat adnak (egyeskhánabadósok még nagyobb bűnöket is bevallanak, sképesek megríkatni magukat a tudósokat). A valódi,vándor-khánabadós azonban ugyanolyan istenfélő,mint más polgárok, és az általa elkövetett bűnök szá-ma nem magasabb a társadalmi átlagénál.

A khánabadósok főként gazdasági okokból ván-dorolnak, ám a legtöbb közösség legendákat őriz ván-doréletének eredetéről. Ezek szerint a gadia lóhárokletelepedett kézművesek voltak, míg a mogulok le nemgyőzték Chittorgarh-béli uralkodójukat, MaháranaPratápot. A kalbelia jógik gurujuk, Górakh Nathvezetésével kezdtek vándorolni. A bhopa és durgirnurgiközösség úgy tartja, Istennek kedveznek azzal, ha ván-dorolnak és vallásos himnuszokat énekelnek. Abharátri énekmondók akkor indultak útnak, mikor ahetvenegy ráni (királynő) egyike, Pingla, belehalt abba,hogy Bharátri rádzsa próbára tette szerelmét.

A britek a múlt századvégéig számos vallási, etnoló-giai és földrajzi jellegű felmérést jelentettek meg, éskötetek születtek, többek között az Indiai Civil Szolgá-lat segítségével. A szerzők – akár hivatalból, akár üresóráikban tették – jelentős időt szenteltek a munkának,és rengeteg értékes adatot bocsátottak nyilvánosságraIndia „szülötteiről”, a különféle törzsekről, kasztokrólés fajokról vallásukat, hagyományaikat, babonáikatfigyelembe véve – a gyarmatosítók szemszögéből.

9

Az indiai nép adatainak – egyébként hasznos – fel-dolgozása azonban hátrányokkal is járt, minthogycsupán bizonyos területekre koncentrált, s nem szü-letett egy, az egész országot áttekintő, az összefüg-géseket is elemző mű. Maradtak tehát a különbözőtörzseket és kasztokat különféle területeken, különféleszempontok alapján vizsgáló kiadványok. Emellett azis előfordult, hogy a fontosabb csoportokról nem esettérdemben szó. A hiányosságok oka valószínűleg afelmért anyag csekély mennyisége, jóllehet néhányangenealógusok, sőt törzsi énekmondók segítségét isigénybe vették. A feldolgozásra váró terület azonbanolyan óriási volt (az egyes csoportokalcsoportjai, a ma-gasabb rendű kasztokkal való keveredés tendenciája,valamint a vándorló közösségek állandó mozgása),hogy az adatgyűjtés különösen nehézzé vált.

A köztudatban az egzotikus szokásokkal ren-delkező törzsek idilli környezetben, sűrű dzsungelek-ben, csörgedező patakok mentén élnek, s a sűrű erdőkközött vadásznak, táncolnak, énekelnek gondtalanul.A valóság ezzel szemben teljesen más. Anakroniz-musuknak köszönhetően a khánabadósokra is nehézidők várnak.

A bandzsarák karavánját korábban, főként aszályidején, kitörő lelkesedéssel fogadták. A gyermekekemlékezetében ott éltek a madari kígyóbűvölők, a qua-landár varázslók, a bazigár akrobaták, dholi énekesek;a rossz gyerekeket mindig meg lehetett ijeszteni asáfrányköntösbe öltözött jógikkal. Néhányszor fel-léptek az uralkodók előtt, akiket elbűvölt a khánabadósasszonyok szépsége, amint azt Dzsaszma Ódan és Szidh-rádzs király meséjéből tudhatjuk. Bizonyos palotákmarionett-színházaiban (kathputli mahal) bábjáté-kokat adtak elő. A bizalom kölcsönös volt, és ha anomád csoportok vezetői egy falu elöljáróival találkoz-tak, barátságuk jeléül turbánt cseréltek. A genealógu-sok fontos társadalmi szerepet töltöttek be, és bele-egyezésük nélkül nem jöhetett létre házasság.Bizonyos területeken egy Bhat hitelesítése nélkül arendeletek érvénytelennek számítottak. Sok nomádhatalmas területeket uralt.

A karavánokat azonban ma már nem várják, és avándorok egy része tragikus körülmények között él. Akereskedelmivé vált szórakoztatóipar, a mozi és atelevízió kiszorította az utcai énekeseket és előadókat.Az elektronikus média emellett könnyebben képeskiszolgálni a koncentrálódott népességet, mivel atradicionális szórakoztatás kisebb közönségnek szól,és néha még a közönség részvételére is igényt tart. Amodern társadalom, a tömegközlekedés, az iparosodáskora a vándorló kézművesek munkáját feleslegesséteszi. A nomádokat már nem fogadják örömmel a fal-vakban, mivel a települések és a legelők száma jelen-tősen csökkent. A nemzetközi határok megerősítése a

mozgásteret szűkíti le. A khánabadósoknak azonbannincs olyan szervezetük, mely jogaikért harcolna.

Nagy szükség lenne a közösségek fejlesztésére, dea „fejlesztést” az izolációs stratégiát követő antropoló-gusok egészen másként értelmezik. Mások ezzel szem-ben úgy gondolják, hogy az optimális megoldás aközösségek társadalomba való teljes asszimilációjalenne. Az igazság valahol a kettő között van, beszél-nünk is kell róla, hogy megérthessük a jövőjét ezekneka közösségeknek, melyek nem szabad, hogy egy törzsi„állatkert” díszpéldányaivá, vagy a modern társa-dalom „cirkuszi mutatványosaivá” váljanak.

Veress Krisztina fordítása

10