Balog Ádám:

Antistatikus lény

Középületek kritikai elemzése

2012

1

Dabas, a Pest megye déli részén fekvő kisváros központja 2011-ben teljesen megújult.

Európai Uniós támogatásból felújították a főtér és a főutca tereit, járdáit és kerékpárútjait,

bővítették a dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelő Intézetet és a Táncsics Mihály

Gimnáziumot, valamint felújították a Kossuth Lajos Általános Iskola homlokzatát. Külsőleg

megújult a főtér, és a város egyik legjelentősebb építészeti alkotása a (Emődy Attila, Ybl-díjas

építész által tervezett) közigazgatási épületegyüttes egy része, a bíróság és a földhivatal is. A

szökőkutakon, térbútorokon és épületmegújításokon túl a pályázati programban szerepelnie

kellett egy kereskedelmi épületnek is, amelynek üzemeltetését minimum öt évig vállalta a

helyi önkormányzat. A város vezetése úgy döntött, hogy ez a kereskedelmi funkció

(amelynek megfogalmazása pontatlan és kissé homályos volt) egy teljesen új piaccsarnok lesz,

amely a város nagyszámú termelő rétegének árusítóhelye kíván lenni a jövőben.

A piacnak, mint funkciónak, korábban nem volt jelentős hagyománya Dabason. A legkorábbi

piac, ami egy csarnokban kapott helyet, a víztorony mellett létesült az 1980-as évek végén, s

pályafutása alig egy hónapig tartott. Az új csarnok megjelenéséig pedig a városközpontban

lévő „ÁFÉSZ üzletház” mellett volt egy néhány standból álló, amolyan spontán árusítóhely,

ahol néhány idős ember árult zöldséget, gyümölcsöt. Ez a spontán szerveződés, nem

működhetett sokáig adómentesen, hiszen az önkormányzat hamarosan úgynevezett

helypénzt fizettetett az ott árusító idős termelőkkel. Ha a piacnak nem is, viszont a

vásározásnak van hagyománya Dabason, hiszen a mai napig megrendezik, minden hónap

második vasárnapján, a hatalmas dabasi vásárt.

A dabasi lakosságot és a csekély létszámú építész társadalmat meglepetésként érték az egyik

pillanatról a másikra megjelenő hírek, és látványtervek az új fejlesztésekről. Régóta lehetett

tudni, hogy a városvezetés készül valamire, de végül valahogyan mégis elkezdődött a projekt

kidolgozása. Tervpályázatról szó sem esett, hiszen ilyen esetekben – így Dabason is – azzal

érvelt a helyi politika, hogy egy pályázat kiírása túlságosan sokba kerül az önkormányzat

számára. A tervpályázat sokak szerint az építészeket juttatja munkához, és kis szerencsével

A torony öncélú eleme a tömegformálásnak, hiszen eredeti funkcióját (szellőztetés) nem képes betölteni (fotó: Ligetvári Dorottya)

2

akár egy kevés jövedelemhez is, de őszintén szólva a tervpályázatok lényege sokkal inkább az

építésztársadalom mentális állapotának karbantartására szolgálnak. Gondoljunk csak bele,

hogy sok olyan téma kerülhet elő egy pályázatkor, amellyel egy építész, általános megbízás

keretein belül, nem találkozhatna. Dabason mindez elmaradt, s nem csak a helyi

építésztársadalmat, de az egész szakmát megfosztották ettől az izgalmas feladattól.

Maradt tehát a jól bevált módszer: megbíztak egy építészirodát (amit valahonnan ismertek,

vagy mások ajánlottak), amelynek vezető építészei terveztek egy-egy házat, teret. Így történt

ez a piaccsarnok esetében is, amelynek tervezésére a Kiss és Járomi Építészirodát kérte fel

Dabas Város Önkormányzata.

Az építésziroda korábbi jelentősebb munkái között szerepel néhány budapesti villa és egy

(Kapy Jenővel közösen tervezett) bankszékház, a Paksi Képtár, és meg kell még említeni a

csepeli uszoda valamint a szentesi Napház (Megújuló Energia Kompetencia Központ) tervét

is.

Kiss Gyula és Járomi Irén munkássága egy évtizede kezdett el igazán kibontakozni. Ennek jele

lehet az is, hogy mindkettőjüket Ybl-díjjal tüntették ki a közelmúltban (Kiss Gyula 2006-ban,

Járomi Irén 2009-ben kapta meg a díjat). Korai műveikben már megmutatkozott az

extravaganciára és a szokásostól eltérő megoldásokra való hajlam. A formákkal való állandó

kísérletezés és a sokféle építészeti, funkcionális megbízás eddig munkásságukban szerteágazó

építészetet eredményezett, melyben a közös nevező megtalálása igen nehéz feladat. Úgy

tűnik, mintha ez a folyamatos kísérletezés egy meglehetősen bizonytalan válasz lenne jelen

korunk kihívásaira, amikor mindenki pontos, és világos választ vár a kérdéseire. Kiss Gyula és

Járomi Irén építészetét nem lehetne olyan pontosan körvonalazni, mint a hasonlóan ismert és

tehetséges kortársaikét.

Kiss Gyula az egyik első alkotását mesterével, Kapy Jenővel tervezte, aki a rendszerváltás

után a dekonstruktívizmus egyik hazai képviselője lett. Kapy Jenő saját bevallása szerint „a

dekonstruktívizmus a kötöttségektől való megszabadulás. (...) A strukturalizmussal létre jött egy

A dabasi piaccsarnok tetőjének tartószerkezete (fotó: Ligetvári Dorottya)

3

gondolkodásra való igény, amely megpróbálja az egyetemes igazságoknak, a nagy meséknek a

világát szétrobbantani, bízva valamiféle szerves, öntörvényűen formálható kultúra lehetőségeiben. Ez

a fajta gondolkodás mindenképpen a sokféleség mellett érvel. Látszólag egy káosz jön létre, de

ebből a káoszból való kiszakadás, kiemelkedés útja nem lehet valami totalitárius elképzelés vagy

szellemi konstrukció. A dekonstruktívizmus nem akar szétrobbantani semmit, inkább szembe akar

nézni a centrum vesztett világunkkal. Az ésszerűség nem elég stabil rendezőelv. A ráció káoszt szül,

mert a ráció önmagában nem ad legitimitást. A túlságosan merev rendszerek, a túlságosan felépített

logikai konstrukciók egy ponton nem gondolatok tovább. Tehát be kell lépnie az embernek egy olyan

gondolkodása, amely az intuícióval, az inspirációval és az imaginációval van kapcsolatban.”

Kiss Gyula és Kapy Jenő ismeretségének kezdete az 1980-as évek végére tehető, amikor is

egy helyen kezdtek el tanítani mindketten. A „Ybl”-iskola szellemi légkörét nagyban

befolyásolja még ma is Kapy Jenő gondolkodása, aki építészként az IPARTERV-ben

nevelkedett. Kapy és Kiss szellemi rokonságát jól mutatja, hogy az 1990-es években közös

irodát is nyitottak, ezért a továbbiakban elkerülhetetlen a tanítvány épületeit elemezni a

mester szavai nélkül.

Megfigyelhető, hogy Kiss Gyula eddigi munkássága talán két részre osztható: arányos

megoldású, ám félbe maradt épület felújításokra és erősen formalista felfogású új épületekre.

Az első kategóriába tartozik a már említett 1968-ban tervezett dabasi közigazgatási

épületegyüttes homlokzatfelújítása. Ebben a projektben Kiss Gyula keze igencsak meg volt

kötve, hiszen szűk költségvetésből kellett látványos megoldást kitalálnia. Tőle szokatlan

érzékenységgel nyúlt hozzá Emődy Attila ritmusos homlokzatú, monumentális épületéhez,

azzal az alapvetéssel, hogy az épület már kész van, csak az idő okozta néhány hibát kell

kijavítani. A homlokzatot hőszigetelték, és hogy ne sérüljenek a ritmusos ablakkiosztás

arányai, különleges, ék alakban vágott hőszigetelést alkalmaztak.

Az épületfelújítások sorában sokkal kiemelkedőbb a Paks iparterületén lévő kortárs képtár,

amely egy régi konzervgyárból lett átalakítva. A dabasi felújítással összefüggésbe hozható ez a

ház, hiszen a szűk költségvetés miatt, a gyárépületnek csak egy részét újították fel, így oldalsó

homlokzatai befejezetlenek maradtak. A ház főhomlokzatát rozsdásodó acéllemezzel vonták

be, mint egy régi-új réteg, amely egyben visszaidézi a gyári mivoltot, másrészt megfelelően

divatos és kortárs megoldás ahhoz, hogy felfigyeljen rá a szakma és a használó közönség is.

Ennél az épületnél kevésbé a forma, sokkal inkább az anyag dominál. Le kell szögeznünk, hogy

az épület egy olyan időszakban született, amikor a nyugati világban újra felfedezték a rozsdás

acélt, amelyre korai kísérletek már születtek a 1960-as évek nyers, brutalista korszakában is.

A fém burkolat lehetőséget adott egy homogén, mégis változatos textúrákkal megjelenni

képes megoldás létrehozására. A burkolat néhol tömör, néhol pedig perforált, de még a

tartószerkezete is acélból van, tehát az anyag sík- és vonalszerűen is viselkedik. A belső

Bíróság és földhivatal, Dabas, (1969) 2010 (fotó: Balog Ádám) Képtár, Paks, 2007 (fotó: Balog Ádám)

4

térben egyértelműen a kiállított műtárgyaké a főszerep, csak egy szintkülönbségekkel játszó

emeleti rámpában érhető tetten a különlegességre vágyó építészi mentalitás.

A paksi épület anyagszerű gondolkodásmódjára és a későbbi művek megértése érdekében fel

kell idézni Kapy Jenő 2005-ben elhangzott nyilatkozatát, ahol az anyag és a parametrikus

építészet összefüggéséről beszél:

„Az, hogy a művész kezében Krisztusivá válik az anyag, amelynek kisugárzása van, nem jelenti az

anyag sűrűsödését. Azt jelenti, hogy minél fejlettebb az anyag, minél fejlettebb szinten vagyok képes

ráhatni az anyagra, annál erőteljesebb szellemi kapcsolatot tudok létre hozni. Itt érezhetők meg

azok a törekvések, amiket puha építészetnek, vagy napjainkban folyékony építészetnek nevezünk,

ahol az anyag a művész kezében mintegy feloldódik, de egy szellemi sűrűsödés által, és ebben

mintegy maximális kisugárzásra tesz szert, amely kisugárzás hordozza azt a szellemiséget, amelyik

egy következő kultúrkorszaknak szellemisége lesz; az Istennel való közvetlenebb kapcsolat

lehetőségét megteremtve. A múltunk és a jelenünk egymás mellé tud rendeződni. Egy alkotói

cselekvés lehet - éppen ebben a vonatkozásban - gondolatiságot hordozó, hogy ezeket a

dimenziókat is képes felvállalni.”

Kapy Jenő az anyag és a forma következetes egységére utal ebben a néhány sorban,

ugyanakkor legitimizálja a puha, vagy folyékony építészetet, és annak „szellemi sűrűsödését”.

Ha azonban jobban megnézzük ezt a témakört Frank O. Gehry-től, Hani Rashidon át, Jürgen

Mayer H-ig az anyag nem játszik komoly szerepet alkotásaikban. Éppen ezért, a gyakran

szoborként aposztrofált épületeik, valójában nem plasztikák, mert nincs kötődésük az

anyaghoz. A Michelangelo által megfogalmazott ars poetica, amely az anyagban rejlő

szoborról szól, a XXI. század küszöbén született sztárépítészeti alkotásoknál csak kevés

kivétellel tudott érvényre jutni, azért mert ezen alkotások alapja nem az anyag, hanem a

forma. Ebből a meglehetősen szűk sztárépítészi körből talán Zaha Hadid emelkedik ki, aki

öntött vasbeton szerkezeteivel (különösen a Vitra-nak tervezett tűzoltóság (ma kiállítótér), a

Folding vidéken, avagy a dabasi piaccsarnok mozgalmas tömege (fotó: Ligetvári Dorottya)

5

wolfsburgi tudományos központ és a római MAXXI múzeum esetében) valóban anyagszerű

alkotásokat tudott létre hozni.

Kenneth Frampton A modern építészet kritikai története című könyvében a globalizáció korának

építészetét hat kategóriába sorolja be: topográfia és fenntarthatóság, morfológia és

anyagszerűség, lakás és középületek. A morfológia és anyagszerűség kategóriákat az

expresszív jelzővel látja el. Frampton a morfológia kategória ismertetése során sztárépítészek

munkáit elemzi, különös tekintettel Frank O. Gehry bilbaoi Guggenheim Múzeumát, amelynél

megállapítja, hogy a tér-forma-anyag hármasa nem állnak egymással konzekvens viszonyban.

Ezzel szemben kiemeli a FOA (Foreign Office Architects) iroda yokohamai nemzetközi

kikötőjét és terminálját, ahol a szerkezet és a forma, valamint anyag összhangjáról beszél.

Frampton ezen következtetése némiképp megcáfolható, hiszen a könyv ugyanezen

fejezetében közli az építészek nyilatkozatát erről az épületről, akik azt állítják, hogy a

szerkezet kiválasztása a tervezés bejező stádiumában történt, tehát az „anyagszerű”

gondolkodás ebben az alkotásban sem játszott komoly szerepet.

Frampton, könyvében, az anyagszerűség kategóriáról szóló részt Sigurd Lewerenz

téglaépítészetével kezdi, majd Peter Zumthor és a Gigon&Guyer páros munkáin át halad a

fejlett építőanyagok, mint a terrakotta lécrács, anyagszerű használatának elemzése felé.

Írásának üzenete, hogy ebben a kategóriában az anyag a primer épületformáló erő, és ennek

van alárendelve – többek között – az építészet lényege a tér is. Tanulmányában megemlíti

Gottfried Semper „Bekleidung”, azaz „beburkolás” fogalmát, amely az anyag konzekvens

használatának ellentmondásosságára utal. Kiolvasható, hogy sem Semper, sem Frampton nem

érez komoly ellentmondást tartószerkezet és a burkolat anyagának különbözőségében,

viszont akkor az anyagszerűséggel, mint szóval, vagy egy adott épületcsoport közös

jellemzésének hívószavával van a hiba. Frampton Zumthornál kiemeli, hogy az anyaggal egy

érzést akar megjeleníteni, és kevésbé annak építési logikájára helyezi a hangsúlyt. A nagy

A piaccsarnok legnagyobb értéke az időben változó színű és textúrájú rézburkolat (fotó: Ligetvári Dorottya)

6

nemzetközi példákon túl, akár sokkal szemléletesebb magyar példákat is lehetne találni

anyagszerűségre, gondoljunk csak például Nagy Tamás vagy Pazár Béla építészetére.

A fentiekben leírtakkal vessük össze még egyszer Kapy Jenő szavait, aki az anyagra való

ráhatásról beszél, az anyag formálhatóságáról, ha kell annak tulajdonságaival ellentétes,

újszerű viselkedésformáról, amely anyag és forma egységétől ingen távol áll. Moravánszky

Ákos szavaival élve: „Az építészet története folyamán az épületek jelentéssel telítődtek.” Majd ezt

kiegészíthetjük azzal, hogy a formán túl az anyagok is jelentéssel teltek meg, minden anyaghoz

valamilyen tulajdonságot és hangulatot kötünk, valamint, hogy minden anyaghoz hozzátartozik

egy építési technológia, logika is. A későbbiekben tárgyalásra kerülő réz (és általában a

fémlemez) könnyen formálható, viszont ahhoz hogy merev legyen, hordozófelületet kell

számára biztosítani, ezzel, ha az anyaghoz mellérendeljük a homogenitás igényét is, veszélybe

kerül az anyag valóban anyagszerűen konzekvens használata. A folyékony, vagy folding

építészet tehát sokkal inkább egy művészi gondolat vagy forma anyagokkal és

tartószerkezetekkel történő valóra váltását jelenti.

A formaorientált építészet a gazdaság terméke amit Kenneth Frampton is megállapít. Az

eladhatóság (ami mind a tervre, mind a megépült épület piacra való kikerülése során fontos

tényező) soha nem játszott még ennyire fontos szerepet, mint jelen korunkban, ahol a használó folyamatosan fogyasztójává vált az építészetnek. Eközben persze távolodunk attól a

belső lényegtől is, amelyről az épületeinknek szólnia kellene. Tehát ezek a furcsa kinézetű,

állandóan mozgásban lévő, folyékony házak a „centrumvesztett világunk” bálványai. Mai

korunk lenyomatai, és nem egy szebb jövőn történő merengés higgadt ideái. Ráadásul

ezekkel a fecsegő korlenyomatokkal, nem ellene megyünk annak a világnak, ami bizonyítottan

rosszul hat az ember mentális állapotára, hanem továbbfűzzük a globalizáció és a helyvesztett

világ, zsákutcába jutott frázisait.

A mozgást szimbolizáló, antistatikus épületek kora egyre inkább leágazóban, hiszen a

gazdaság, amely létre hozta ezeket, néhány éve már válságban van. Ez azt bizonyítja, hogy a

folding, puha, vagy folyékony építészet a sebezhetősége, gazdasági függősége miatt nem lehet

„egy következő kultúrkorszak szellemisége”, ahogy azt Kapy állítja.

Kiss Gyula közelmúltban tervezett két „folyékony háza” egyelőre terv szinten maradt. Talán

elsősorban a gazdasági nehézségek okán, másrészt illeszkedési problémák miatt. A

parametrikus építészetnél azonban nem beszélhetünk illeszkedési problémákról, hiszen ilyen

módszerrel lehet megtalálni a legkönnyebben és a legegyszerűbben azokat a pontokat,

melyekkel illeszkedni tudunk, például egy szomszéd házhoz. Ez egy olyan felfogás, amely

megszabadítja alkotóját a hosszú és keserves gondolkodás drámájától. Pusztán formai választ

ad egy kérdésre, s nem jut el a megfelelően érzékeny, de mégis absztrakt megoldásig. Sidney

Pollack Sketches of Frank O. Gehry (Frank O. Gehry skiccei) című filmje jut az ember

eszébe, amikor a művész, Gehry, belátást enged alkotóműhelye működésébe, ahol szabadon,

kötöttségek nélkül vágják, ragasztják, gyúrják, formálják a síkokat. Itt ismét vissza kell utalni

Kapy Jenő szavaira, amikor arról beszél, hogy az építészeknek be kell lépnie egy olyan

Uszoda, Csepel, 2007 (forrás: www.kiss-jaromi.hu) Napház, Szentes, 2010 (forrás: www.epiteszforum.hu)

7

gondolkodásának, amikor kizárólag az érzéseikre hagyatkozva formálják az alkotást. A nehéz

úton kiművelt gondolat, és az érzéseink által, szabályozatlanul létrejövő gyors, imaginációs

felfogás távol áll egymástól, ugyanakkor bármelyik hiánya, magában a létre jött épületben is

hiányt fog okozni, ezért egyik felfogás sem lehet kizárólagos.

A dabasi piaccsarnok Kiss Gyula és Járomi Irén építészetében, saját rendszerükben

értelmezve, a korábbi évek kísérleteinek esszenciájaként jelenik meg. Benne vannak azok a

már korábban felvállalt gondolatok, amelyeket az „Ybl-iskola” szellemi közössége jelent.

Dabas piaccsarnoka nem akar illeszkedni, legalábbis a városszövethez biztosan nem. A piac,

csarnokszerű épületként megfogalmazva elsősorban nagyobb városok sajátja, ezért értetlenül

áll az ember azelőtt, hogy miért kellett Dabason (ahol a lakosság száma nem éri el a 17 ezer

főt) csarnokszerű piacot létesíteni? A már említett pénzpályázati rendszer és az tény, hogy a

piacot nem csak magának a városnak, hanem vonzáskörzetének is szánták, talán választ adhat

erre a kérdésre. Ennek ellenére nem szerencsés egy olyan városban zárt piacot építeni, ahol

nem beszélhetünk kiforrott köztérhasználatról, és a városi kultúra teljes hiányát

tapasztalhatjuk, amelyre némi megoldást jelentett volna egy szabadtéri piac létesítése.

E tekintetben kiemelkedő a szlovéniai Celje városában létesült piac, amit az építészek

(Arhitektura Krusec) lefedett térként fogalmaztak meg. A korábban parkolóként működő tér

megújítása nem volt annyira egyszerű, hiszen a tér egyik oldalát egy börtön foglalja el. A

fennmaradó három oldalon lakóépületek, és néhány üzlet helyezkedik el. A megoldás, hogy

egy gyakorlatilag „halott” térre piacot telepítenek sikeresnek bizonyult, hiszen a piacnapokon

kívül egy fedett kávézó is elhelyezésre került, valamint létre jött egy nagy fedett, de nyitott

tér, ahol esetleg más rendezvényeket is meg lehet rendezni. A börtön siralmas kinézetű falai

elé pedig raktárak kerültek, illetve a piac feltöltő útvonala, így a környezetesztétikai

vonatkozásban is kiemelkedőnek tekinthető ez az építmény.

Az illeszkedés talán nem is kérhető számon egy piac esetén, hiszen a későbbiekben

bemutatott történeti példákban sincs szó szolgai illeszkedésről. Tágabb értelemben vett

illeszkedésről, formakeresgélésről azonban már lehet szó. Mizsei Anett, a dabasi

piaccsarnokról szóló cikkében jelzi, hogy Kiss és Járomi épülete a torony felőli homlokzaton

a klasszikus piacok csarnokszerkezetének metszetét idézi. Ez a feltételezés valószínűleg a

torony léte miatt születhetett, ami önmagában már kérdéseket vet fel.

A történeti építészet csarnokszerű piacait átnézve, nem egyszer találkozunk toronnyal a

homlokzaton. Vélhetően pusztán esztétikai vagy szimbolikus okai lehettek annak, hogy a

piacokat toronnyal látták el, amivel elsősorban a fontosságukat próbálták érzékeltetni az

építészek. Sőt Budapesten nem is tornyokról, hanem inkább sarokrizalitokról (hangsúlyokról)

beszélhetünk. A főváros vásárcsarnokait egy időben (1897) építették, de talán mindegyik

archetípusának a Pecz Samu által tervezett Fővám téri Központi Vásárcsarnok számít. Ebben

az időben kezdődött el ugyanis az a kezdeményezés, amikor a szabadtéri piacokat felváltották

Bíróság, szolgáltató- és lakóépület, piac valamint a nagy élettelen tér (fotó: Ligetvári Dorottya)

8

az időjárás viszontagságaitól védett, fedett vásárcsarnokok. Hatalmas méretük miatt

elmosódnak a határok külső- és belső tér érzése között. De gondoljunk csak az ezredforduló

talán legnagyobb ívű budapesti beruházására, a Westend City Centerre, amelynél az

építészek arra törekedtek, hogy a plázában sétáló látogatónak olyan érzést adjanak át, mintha

a város egyik utcáján járkálnának.

Dabas piaccsarnoka (érdemes figyelni a szóhasználatra is) a torony funkcióját tekintve a

szellőztető rendszer hordozója, amely biztosítja a csarnok belső terének friss levegővel

történő ellátását, erősíti a kürtőhatást, valamint nem engedi, hogy nyáron a térben

beszoruljon a meleg levegő. A szellőztető rendszert automatika irányítja, amelynek

működését már többen bírálták, mivel idő előtt bezárja a rendszer a szellőzőnyílásokat a

torony tetején. A csarnoktér pedig túlságosan kicsi ahhoz, hogy az ember „fedett utcán vagy

téren” érezze magát. A lépték tehát egyértelműen egy szabadtéri, fedett-nyitott építményt

kívánt volna (itt visszautalva a celjei piac arányos megoldásához).

A folytonos, kívülről homogénnek tetsző forma (torony nélkül is) már önmagában bravúros

megoldás Dabason, hiszen korábban ilyen formálású épületre még nem volt példa ebben a

meglehetősen konzervatív ízlésvilágú kisvárosban. A folytonos épülettömeg burkolására több

anyag felmerült, volt szó például zöldhomlokzatról is, amelyet, fenntartási okokból, a megbízó

önkormányzat elvetett. Az épületről szóló első ismertetésen a tervezők egy speciális cement

bevonatról beszéltek, ami kiderült, hogy túlságosan drága a városnak, majd végül szinte a

burkolat felhelyezésének pillanatában a réz mellett döntöttek. Már az előtörténet is arra utal,

hogy a korábban elemzett anyagszerű gondolkodás abszolút semmilyen szerepet nem játszott

az épület tervezésekor. Szinte mindegy volt a tervezőknek, hogy mivel burkolják be a házat,

csak arra az elvre figyeltek, hogy olyan anyagot kell találni, amivel a külsőleg homogénnek

tetsző, folytonos forma előállítható.

Látható, hogy a réz erre abszolút nem volt jó választás, hiszen az elemek korcolásával állítják

elő, valamint ki kell szellőzhetni, már felszerelésekor mechanikai hatások érik, aminek a

következménye az lesz, hogy hullámosodik a felület, az ablakokhoz vízcseppentőket kell

helyezni, a tetőre ereszcsatornát és hófogókat. Egyszóval rengeteg olyan, az építésből

származó kiegészítő elem, és szerelési pontatlanság beleszól az összképbe, amely a

homogenitás eszméjét gyengítik. A piaccsarnok tehát nem szobornak tűnik, hanem sokkal

inkább olyan háznak, amit nem a szokványos technológiával állítottak elő. Ha megnézzük a

budapesti Csörsz utcai Sportmax épületét, akkor azt tapasztaljuk, hogy ott a tervezők

végiggondolt csomópontokat készítettek, valamint a kivitelezés (érthető okoból) sokkal

jobban sikerült Dabason, ezért itt meg tudott valósulni a folytonos felület hajtogatásának

érzete.

A már sokat fejtegetett anyagbeli konzekvencia viszont nem a szerelés következményeiből

nem képes létre jönni, hanem egyszerűen azért, mert az épület tartószerkezete

meglehetősen heterogén, amit a belső térben meg is mutattak a tervezők. A falakat betonból

A belső térben kortárs hangulat uralkodik, viszont a sok különböző anyag nehezen befogadhatóvá teszi a teret (fotó: Ligetvári Dorottya)

9

öntötték ki, a tetőszerkezet magas keresztmetszetű, rétegelt-ragasztott fa tartókból áll,

amelyre trapézlemez födém került, a torony acélszerkezetű, a rézburkolat pedig fa

deszkázatra fekszik fel. A tartószerkezetek heterogén anyaghasználata, a sok anyag

különbözőféle viselkedése és tulajdonsága, Mizsei Anett szavaival élve, valóban „anyagbeli

sűrűsödést okoz a térben”, ám nem abban a fennkölt értelemben, mint ahogyan ő értette.

A réz burkolat, mint anyag talán az egyetlen olyan eleme a háznak, ami valódi élményt tud

okozni. Telepítési szempontból meghatározó látvány, hogy az épület Dabas nagykiterjedésű

városi erdője mellett található. A piac helyén régen egy mocsaras-erdős terület volt, amely

mögött már állt az általános iskola. A réz előbb-utóbb zölden kezd el patinásodni; egy élő,

természetes anyag, amelynek az ember adott formát. Szerves és mesterséges áll itt, ezen a

helyen, természet és város mezsgyéjén. Ezt a hatást akkor is érezni, ha a parkba tartunk, és

akkor is, ha abból éppen kifelé jövünk.

Az időben változó látványú rézburkolat miatt a dabasi piacot sokszor Kiss és Járomi paksi

képtárához hasonlítják, hiszen ott is korosodó anyaggal burkolták az épületet. A korábban

már említett és röviden elemzett paksi épületnél a fém különböző építészeti megjelenésének

tárházát láthatjuk, ami a dabasi épületnél elmarad, feltehetően az anyagválasztás

bizonytalansága miatt.

A piaccsarnoknak nem csak az anyaghasználata, hanem a nyílászáróinak elrendezése is következetlenségre utal. A környező épületek homlokzata mind kisméretű ablakokkal van

szerkesztve, mivel főleg lakó- illetve cellás jellegű épületekről van szó. Nagyobb

üvegfelületeket csak a földszinten lévő üzletek kaptak. A piaccsarnok nyílászárói talán a

szomszédos szolgáltató- és lakóépület arányait szeretné megidézni, ám fel kell hívni a

figyelmet arra a tényre, hogy a piaccsarnok belső tere nagy, egybefüggő tér, amely azonos

rendeltetést tölt be. A nyílászárók elosztása a homlokzaton kétszintességre utal, és több

kisebb helyiséget sejtet a homlokzat mögött. Ráadásul az épület hagyományos fa

nyílászáróival mondd ellent leginkább a szoborszerű, hajtogatott mivoltának. A nyílászárók

aránya a homlokzathoz képest nagyon csekély, amit az építészek azzal magyaráztak, hogy

inkább a hőtároló felületek arányát akarták növelni, hogy a piacot télen is (fűtés nélkül, csak

temperálással) lehessen használni. Rögtön a használatbavételkor, a piacba beköltözött egy

étterem is, amelynek – szerencsétlenségére - éppen abban a sarokban találtak helyet, ahol

közvetlenül egyetlen nyílás sincs, így kizárólag a csarnoktérből kap fényt, a térelválasztó

üvegfalon keresztül; ugyanez igaz az irodahelyiségekre is.

Az épület körüli terek jelenleg sivár képet mutatnak. Az egyik oldalán parkoló helyezkedik, az

ezzel átellenes oldalon egy definiálatlan tér terül el, amivel a város jelenleg nem tud mit

kezdeni. Arra vonatkozóan van kezdeményezé, hogy az iskola közelsége miatt, létre

hoznának egy olyan teret, ahol a fiatalok gördeszkázhatnak, ugrálhatnak, hangoskodhatnak. A

piaccsarnok meglehetősen egyedi arcot tudna adni egy ilyen állandó mozgásban lévő, fiatalos

térnek. Az épület két végpontjának irányultságai és terei értelmezhetetlenek. Az iskola felé a

gazdasági bejárat, valamint a torony néz, egy órával. A másik oldalon (az étterem

homlokzatán) egy szögtörés okoz szokatlan téri helyzetet, ám ez az épület leginkább

A városközpont erdőjéből kilépve a piaccsarnok képe fogadja az arra haladókat (fotó: Ligetvári Dorottya)

10

kihasználatlan része: a piaccsarnok és a szolgáltató ház közötti terület annyira zárt, hogy

semmilyen funkciót nem tudna betölteni. Egyedül a piac tudta volna oldani ezt a zártságot,

viszont az építészek (ha lehet) inkább ráerősítettek erre a zárt hatásra.

Elképzelhető, hogy az épület Dabas új jelképé válik, de nem a jövőbe mutat, hanem a

jelennek szól, amely mindössze egy pillanat. Sokkal valószínűbb, hogy a város ki fogja lökni

magából ezt a mozgalmas artefactumot, vagy átalakítja azt. Egy mozgásban lévő antistatikus

lényről van tehát szó, amely a burkolatával, az esetlen megoldásaival, a körülötte tervezett

mozgalmas közterületekkel a város állandóan megújuló, adott kortárs helyévé válhat, ha a

város felismeri az épület ezen értékeit. Kiss Gyula és Járomi Irén olyan épületet tervezett,

amely sok funkciónak helyet adhat még a jövőben, adott esetben piacként is sikeresen tud

működni, habár a piac archetípusa vidéken mindig is a szabad téri kereskedelem marad.

Elképzelhetőnek tartom, hogy ez a mozgalmas alkotás, minden kortünetével együtt, tovább

fog változni, ha kell új funkcióval, de egyszer majd célba ér és gyökeret ver a kiskunsági

homokban.

Felhasznált irodalom:

- Kenneth Frampton: Építészet a globalizáció korában: topográfia, morfológia,

fenntarthatóság, anyagszerűség, lakás és a nyilvánosság formái 1975-2007, in.: A modern építészet kritikai története, 2. bővített kiadás, 468-475. oldal és 485-492.

oldal, TERC kiadó, Budapest, 2009

- Csontos János, Csontos Györgyi: Tizenkét kőmíves I. – Kapy Jenő, 47-57. oldal,

TERC kiadó, 2006

- Botzheim Bálint: Csarnok óratoronnyal. Piaccsarnok Dabason, in.: Régi-Új Magyar

Építőművészet 2012/1. 34-35. oldal.

- Mizsei Anett: Anyagsűrűsödés a térben – Dabas, Piaccsarnok, Építészfórum

(http://epiteszforum.hu/node/19415)

- Balog Ádám: Ritmusos tömegek – a dabasi közigazgatási épületegyüttes megújulása

(http://epiteszforum.hu/node/18142)

- Vargha Mihály: Legendafolytatás – elkészült a Paksi Képtár új épülete

(http://epiteszforum.hu/node/7368)

- Architektura Krusec: Piactér, Celje, Szlovénia (http://arhitekturakrusec.si/trznica-

celje/)

- Dudics Krisztián: Játszani is enged - Sportközpont a Csörsz utcában

(http://epiteszforum.hu/node/11220)

- Tompos Viktor: Buborék Napház Szentesen (http://epiteszforum.hu/node/14932)

- Simon Mariann: Vágyódás az egyszerűségre, in.: Régi-Új Magyar Építőművészet -

Utóirat 2012/1. 20-22. oldal.

- Kiss Gyula, önélerajz, ArtPortál (http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kiss_gyula)

- Járomi Irén, önéletrajz, ArtPortál (http://artportal.hu/lexikon/muveszek/jaromi_iren)

- Kiss-Járomi Építésziroda honlapja (http://www.kiss-jaromi.hu/)

Alaprajz (forrás: Magyar Építőművészet) Metszet (forrás: Magyar Építőművészet)