biblikus lelkigondozás - modul 1
TRANSCRIPT
Isten hozott! Ezen a héten egy vízió beteljesülésének lehettek a részesei! Tudjátok, először 1995 tavaszán beszéltünk arról, hogy szükség lenne egy biblikus lelkigondozói képzést elindítani Magyarországon. Már majdnem 30 éve ismerjük egymást. Volt egy időszak a 80-as években, amikor mindketten lelkipásztorként szolgáltunk Amerikában, két egymástól nagyjából 50 kilométer távolságra levő gyülekezetben. Azokban a napokban közösen szolgáltunk az Élet Szava konferenciáin, de álmodni se mertünk volna arról, hogy a mai napon mindketten Magyarországon leszünk. Al a 90-es években jött Magyarországra, és a Tóalmási Bibliaiskola tanulmányi vezetője lett, ahol én (Wayne) vendégtanárként szolgáltam évről évre. Az iskola első évében (1994-1995) már arról álmodoztunk, hogy egyszer talán eljön ez a nap. De Alt lekötötték az iskolai feladatai, én pedig még mindig Amerikában szolgáltam lelkipásztorként. Néhány éve azonban Isten mindkettőnk életébe nagy változásokat hozott! Al a Bibliaiskola igazgatója lett és én egy új misszióra indultam, mely során biblikus lelkigondozói képzéseket tartottam a világ különböző pontjain. Al Közép-Európa gyülekezeteinek, én pedig a világ különböző nemzeteinek lelkipásztoraival dolgoztam együtt az évek során. Tapasztalataink alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy ugyan minden lelkipásztor nagyon jól ismeri a Bibliát, többségük mégsem tudja, hogyan használják azt a problémákkal küzdő hívők javára. Teológiai meggyőződéseinknek gyakorlatiasnak kell lenniük! Tehát nagy izgalommal és örömmel köszöntelek benneteket Magyarország első multi-moduláris Biblikus Lelkigondozói Képzésén. Ez az első konferencia csak egy bevezetést nyújt a biblikus lelkigondozói szolgálat alapvető elveiről. A novemberi képzés a biblikus lelkigondozás módszertani kérdéseit fogja tárgyalni. A jövő képzései pedig segíteni fognak abban, hogy a valós életben alkalmazhassuk mindazt, amit megtanultunk. Minden képzés során legalább egy vendég tanító fogja segíteni a munkánkat. Ebben a szerepben a jelenlegi konferencián Joe Schenke van, aki már évek óta rendszeresen tanít ebben a Bibliaiskolában, és akinek ezúton is szeretnénk hálánkat kifejezni áldozatkész szolgálatáért. Már izgatottan várjuk, hogy szolgálhassunk felétek! Soli Deo Gloria!
__________________________________ __________________________________
Konya Sándor Dr. Wayne A. Vanderwier
Executive Director, Word of Life, Hungary Executive Director, Overseas Instruction in Counseling
Május 31, kedd
16:00 - Bejelentkezés
18:00 - Vacsora
19:00 - Előadás: Áss le a problémáid gyökeréig (Dr. Wayne A. Vanderwier)
Június 1, szerda
08:00 - Reggeli
08:45 - Előadás: A biblikus lelkigondozás történelmi háttere (Vanderwier)
09:30 - Szünet
09:45 - Bizonyságtétel: Hogyan változtatta meg az életemet, családomat és szolgálatomat a biblikus lelkigondozói képzés? (Joe Schenke)
10:30 - Szünet
11:00 - Előadás: A biblikus lelkigondozás alapvető kérdései és az azokra adott válaszok
(Vanderwier)
11:50 - Szünet
12:10 - Előadás: Mitől biblikus a biblikus lelkigondozás? (Schenke)
13:00 - Ebéd, szabadidő
15:00 - Előadás: A biblikus lelkigondozás meghatározása (Vanderwier)
15:50 - Szünet
16:10 - Előadás: Építsd az életedet az érzelmeid helyett az igazságra! (Schenke)
17:00 - Szünet
17:20 - Kérdések és válaszok
18:00 - Vacsora
19:00 - Előadás: Isten bölcsességének próbája (Schenke)
Június 2, csütörtök
08:00 - Reggeli
08:45 - Előadás: Mi nevezhető pszichológiának, és mi nem? (Vanderwier)
09:30 - Szünet
09:45 - Bizonyságtétel: Hogyan változtatta meg az életemet és szolgálatomat a biblikus lelkigondozói képzés? (Rákossy Mónika )
10:30 - Szünet
11:00 - Előadás: Ők és mi: az önsegítő módszerek összevetése (Schenke)
11:50 - Szünet
12:10 - Előadás: Mítoszok a pszichológiáról és az összeegyeztethetőség kérdése
(Vanderwier)
13:00 - Ebéd, szabadidő
15:00 - Előadás: Az orvosi modell: amikor a bűnt betegségnek nevezik (Vanderwier)
15:50 - Szünet
16:10 - Előadás: Megváltást eredményező kommunikáció (Schenke)
17:00 - Szünet
17:20 - Kérdések és válaszok
18:00 - Vacsora
19:00 - Előadás: Találj menedéket a vihar idején! (Vanderwier)
Június 3, péntek
08:00 - Reggeli
08:45 - Előadás: A biblikus megbocsátás teljessége (Schenke)
09:30 - Szünet
09:45 - Előadás: A biblikus lelkigondozás kritikusainak cáfolata (Vanderwier)
10:30 - Szünet
11:00 - Előadás: Hogyan tovább? (Vanderwier)
12:30 – Ebéd
Kedd, Május 31.
Áss le a problémáid gyökeréig
Dr. Wayne A. Vanderwier
Bevezető:
Kedveled a “Hogyan…” könyveket?
Az Újszövetségben található Jakab levele a keresztény élet kézikönyve!
1) Ismerd fel az emberi küzdelmek forrását, az ember bűnös szívét! (v. 1-2)
2) Lásd meg a bűnös vágyaid eredményeit! (v. 3-5)
*
*
*
3) Az élet problémáit a forrásánál / gyökerénél oldd meg – a szívedben (v. 6-10)
A kegyelem segítségével…
* *
* *
* *
*
Szerda, Június 1. A biblikus lelkigondozás történelmi háttere
Dr. Wayne A. Vanderwier
Bevezető:
Hogy értünk ide?
Kérdések és válaszok: A probléma: Az alapelv: Egy kis történelem… …„joghatósági konfliktus” A megoldás:
Szerda, Június 1.
A biblikus lelkigondozás alapvető kérdései és az azokra adott válaszok
Dr. Wayne A. Vanderwier
K: #1 - Mikor és miért kezdődött el a tanácsadás?
Először a kertben … (1Móz. 1:28)
Megint a kertben … (1Móz. 3:1)
K: #2 - Mi a „biblikus tanácsadás”?
Kulcsszöveg -
Más versek - Apcsel. 20:31; 1 Kor. 4:14; Kol. 1:28, 3:16; 1 Thessz. 5;12,14; 2 Thessz. 3:15
Egyszerű meghatározás:
Egy teljesebb meghatározás:
K: #3 - Ki végezzen biblikus lelkigondozást? (Gal. 6:1-2)
*
K: #4 - Miért olyan nagyon fontos ez a szolgálat? (Col. 1:28)
*
K: #5 - Mit jelent mindez számodra – és a gyülekezeted számára?
* A személyes lelki növekedés életed végéig tartó folyamatát muszáj folytatnod
(Efézus 4:22-24)
* Fel kell készülnöd a személyes szolgálatra (2 Tim. 2:15)
* Ellen kell állnod a kísértésnek, hogy fontoskodó legyél (2 Thessz. 3:11)
* Fenn kell tarts – és hagynod kell, hogy mások is fenntartsanak – egy helyénvaló
bizalmasságot (2 Kor. 12:20)
* Támogatnod kell másokat – beleértve a gyülekezeted vezetőit -, akiknek ilyen típusú
személyes szolgálata van, vagy ezt tanítják (Zsidók 13:7,17)
Szerda, Június 1.
Mitől biblikus a biblikus lelkigondozás? Joe Schenke
Bevezető:
A tanácsadás tekintetében…
1) A Biblia, mint alap
2) A Biblia elegendő (2 Timóteus 3:16-17; 2 Péter 1:3-5 & c.f., 20-21) “A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített."
* * * *
3) A Biblia a lelkigondozó legfőbb diagnosztikai eszköze.
Zsolt. 19:7-11 Zsid. 4:12
4) „A nagy parancsolat” (Máté 22:36-40)
Szeresd______________
Szeresd ______________
5) Az embernek, mint Isten teremtményének, természetéből fakadóan szüksége van tanácsolásra. ___________________________________________________(1 Mózes 1:26-30) ___________________________________________________(1 Mózes 3:1-7) ___________________________________________________(1 Mózes 3:9-20; 4:1-15) ez a külső tanács azt eredményezte, hogy hajlamosak vagyunk (1 Mózes 4)
6) A bűn az elsődleges probléma, amit figyelembe kell venni a lelkigondozás során. A bűn három forrása: ___________________________________________________(Róma 3:23) ___________________________________________________(Lukács 17:3-4; Ef. 4:32) ___________________________________(Róma 1:26-32;5:12; 8:19-22; 1 Ján. 2:17)
7) Krisztus evangéliuma a válasz az alapvető problémáinkra. Rossz ___________ - ____________ (Galata 3:10-13; Róma 3:24, 25; 5:8,9; 8:1; 10:3) Rossz ___________ - __________ _____________ (Jeremiás 17:9-10; 2 Kor. 5:17; Kol. 1:21; 3:5-7) Rossz ___________ - ___________ ____ __________ (Ján. 8:38-44; Apcsel. 26:18; 1 Ján. 1:19; 2 Kor. 4:4; Ef. 2:2; 6:12)
8) Egyértelműen meghatározott célok, amikre irányul
9) A legfőbb tanácsadó a lelkigondozás során a Szentlélek:
10) A lelkigondozás csak egy jól működő helyi evangéliumi közösség keretein belül lehet hatékony.
Szerda, Június 1.
A biblikus lelkigondozás meghatározása Dr. Wayne A. Vanderwier
Bevezető:
Tulajdonképpen többféleképpen is meg lehet határozni a biblikus lelkigondozás fogalmát
1) Az ilyen fajta lelkigondozás...
“ ... az a cselekedet vagy folyamat... ” (Máté. 18:15-17) 2) Az ilyen fajta lelkigondozás...
“ ... szeretettel... törődve... ” (Efézus 4:15) 3) Az ilyen fajta lelkigondozás...
“ ...hívők (vagy hívők csoportja)... ” (János 21:15-17 / Apcsel 18:24-26; Máté. 18:16 / 1 Kor. 1:10-11; Gal 1:6; Máté. 18:17)
4) Az ilyen fajta lelkigondozás...
“ ... szembesít... ” (Apcsel 20:31; 1 Kor. 4:14; Kol. 1:28; 3:16; 1 Thessz. 5:14) 5) Az ilyen fajta lelkigondozás...
“ ... biblikusan... ” (2 Tim. 3:16-17) 6) Az ilyen fajta lelkigondozás...
“ ... tanít... ” (János 17:17) 7) Az ilyen fajta lelkigondozás...
“ ... a (vétkező vagy szenvedő) hívő testvért” (Máté 28:19; Galata 6:1-2)
8) Az ilyen fajta lelkigondozás...
“ ... hívő testvér... ” (Róma 15:14) 9) Az ilyen fajta lelkigondozás...
“ ... Isten dicsőítésének céljából... ” (1 Kor. 10:31; Máté 5:16) 10) Az ilyen fajta lelkigondozás...
“ ... változás... ” (Efézus 4:17-24; Galata 6:1-2)
Szerda, Június 1.
Építsd az életedet az érzelmeid helyett az igazságra! Joe Schenke
Bevezető:
Hogyan segítsünk gondozottainknak, hogy érzelem-központú helyett igazság-központú életet éljenek. (Efézus 4:17-24)
Az érzelmek és a szív természetének megértése:
1) Érzelmeink nyelvének megértése A. Tapasztalat: érzéki felfogás B. Érzelmek kifejezése C. Gondolatok, hiedelmek, hozzáállás D. Vágyak
2) Az érzelem-orientált élet jelenti az emberek központi motivációs problémáját.
3) Az Ige szerint az “érzelmek” valójában a gondolatok és/vagy a cselekedetek melléktermékei. János 13:17 János 15:11 Zsoltárok 42:5 1Mózes 4:6
4) Különböző emberek hasonló helyzetekben másképpen reagálhatnak.
5) Az érzelmeket meg lehet változtatni. a. b.
A szív/érzelmek megértése és a bibliai változás
Amit hiszek Amit érzek Amit teszek
Isten-központú / önközpontú
Róma 12:1-3; 13:14
2 Korintus 10:5
Efézus 4:22-24
Filippi 4:8
Körülmények
Gondolkodás Érzelmek Viselkedés
Isten szerinti / istentelen Isten szerinti / istentelen
Isten szerinti / istentelen
János 13:17
Szerda, Június 1.
Isten bölcsességének próbája
Joe Schenke
Bevezető:
1 Királyok 3:5-12; 11:1-10
1. Az igazi bölcsesség Isten dicsőítésével kezdődik.
2. Az igazi bölcsesség az alázatos szívűek számára érhető el.
3. Az igazi bölcsesség egy Istentől kapott ajándékként értelmezhető a legjobban.
Ha Salamonnak ilyen bölcsessége volt, akkor mi történt?
Ha bízol Isten Igéjében, akkor nem teheted próbára Isten bölcsességét.
Ha bűnös vágyakat ébresztettél fel, nem valószínű, hogy képes leszel őket kordában
tartani.
Csak azért, mert tudod, mi a helyes, nem feltétlenül fogod megcselekedni azt, ami helyes.
Csütörtök, Június 2.
Mi nevezhető pszichológiának, és mi nem? Dr. Wayne A. Vanderwier
Bevezető:
Ez egy óriási tudományos terület!
Mi a pszichológia meghatározása? Mi a pszichológia … … etimológiailag Pszichológia= Pszichometria? = Antropometria? = … a jelenleg érvényes definíciók szerint … a köznyelv szerint És mi nem… * * * * Tehát mi legyen a hozzáállásuk a Biblia tanulmányozóinak a pszichológiához? *
*
*
Csütörtök, Június 2.
Ők és mi: az önsegítő módszerek összevetése Joe Schenke
Bevezető:
Néha jó tudni, mit gondolnak a “többiek”
Megnevezés Klassz. Pszichoterápia
Viselkedés-lélektan Kliens-központú terápia
Biblikus lelkigondozás
Alapja Pszichodinamika Megfigyelhető viselkedés
Humanizmus Biblia
Elismert Gyakorlói
Az ember
A probléma
Felelősség
Bűntudat
A segítő
Csütörtök, Június 2.
Mítoszok a pszichológiáról és az összeegyeztethetőség kérdése
Dr. Wayne A. Vanderwier
Bevezető:
A populáris pszichológia társadalmunk tartozékává vált; aforizmái és féligazságai behatolnak a
mindennapjainkba. Ebben a részben sorra veszünk néhány széles körben elterjedt mítoszt a
populáris pszichológiáról.
1) A mítosz, hogy a pszichológia tudományos
A pszichoanalízis a tudományos módszert használja?
2) A mítosz, hogy a pszichológia hatékony
A pszichoanalízis jobb, mint a barátság?
3) A mítosz, hogy a pszichológiát a szánalom motiválja
A pszichoanalízis ingyenes?
4) A pszichológiai címkék mítosza A pszichoanalízisben használt fogalmak segítenek?
5) A mítosz, hogy a pszichológia megbízható
A pszichoanalízis elvei változnak? 6) A mítosz, hogy a pszichológia meggyógyítja a múltat
A pszichoanalízis helyettesítheti a bűntudatot a vádaskodással?
Összeegyeztethető a pszichológia és a keresztyénség?
Humanizmuson alapuló pszichológia
Biblián alapuló szolgálat
Gyakorlat
A tekintély forrása
Előfeltételezések
Terapeuta / elméleti tanácsadó (a segítő megnevezése)
Cél
Csütörtök, Június 2.
Az orvosi modell: Amikor a bűnt betegségnek nevezik Dr. Wayne A. Vanderwier
Bevezető:
Mire utal az „elmebaj” kifejezés?
Amikor az orvosi modellt „belső ember” ügyekre alkalmazzák, ilyen előfeltételezésekkel indulnak: 1. 2. 3. Tehát az orvosi problémára orvosi modell alapján kell kezelést adni. Hogyan diagnosztizálnak „elmebajt”? Bevezetés: 1. 2. 3. 4. Az „elmebaj” tesztelésének módszerei 1. 2. Az „elmebaj”-tesztelés problémái 1. 2. 3. Összegzés: De egyszerűen MUSZÁJ kategorizálnunk az embereket! 1. 2. 3. 4. 5.
Csütörtök, Június 2.
Megváltást eredményező kommunikáció (Efézus 4:17,25-32) Joe Schenke
Bevezető:
Van nagyobb célja a kommunikációnak, mint csupán átadni az üzenetedet?
1. Szólj _______________________ szeretetben (v.17, 25)
2. Szólj _______________________ a megfelelő időben (v.26)
3. Szólj _______________________ az építésre (v 29-30)
4. Szólj _______________________ a megbocsátásra (v.31-32)
Csütörtök, Június 2. Találj menedéket a vihar idején! Dr. Wayne A. Vanderwier
Bevezető:
Problémád van?
Isten környezetében élni (v.1-2)
Élet egy elromlott világban (v. 3-4)
Szándék… Jelenlét… Kiváltság… Védelem… Dicséret (v. 4-6)
Problémák! (v. 7-12)
A helyreállítás közeleg… és amit addig tehetünk. (v. 13-14)
Péntek, Június 3.
A biblikus megbocsátás teljessége Joe Schenke
Bevezető:
A megbocsátás egy érzés, egy érzelmi állapot, vagy egy tudatos döntés, amit saját
akaratunkból hozunk meg?
1) Mi is valójában a megbocsátás?
a. A megbocsátás ______________________________________________ b. A megbocsátás egy ________________________________(Ézsaiás43:25; Jeremiás 31:24) c. A megbocsátás _______________________________________ (2 Korinthus 5:18-19) d. A megbocsátás __________________
i. ___________________________(Máté 5:21-25; Apcsel 24:16)
ii. ___________________________ (Máté 6:12-14; Efézus. 4:32; Kol. 3:13)
e. A megbocsátás _____________________ (Kolossé 3:12-14)
2) A megbocsátás nem:
3) Miért kéne megbocsátanunk?
a. (Kolossé 3:13)
b. A helyreállításhoz szükség van a bűnök megbocsátására.
c. (Efézus 4:32)
d. (2 Kor. 5:18-19)
4) Miért nem bocsátunk meg?
a.
b.
c. Megkopott abból a tudatból fakadó örömöd, hogy Isten megbocsátott neked.
5) Hogyan bocsássunk meg? (Kolossé 3:13) a. _____________________________________________________________(Ézsaiás 53:3 ff)
b. ______________________________________________________________(Lukács 6:27-37) c. ______________________________________________________________(1 Péter 5:10)
6) Hogyan kérjünk bocsánatot:
* Helytelenül cselekedtem. ________.
* Helyette ezt kellett volna tennem _________.
* Már kértem Isten bocsánatát, te megbocsátasz nekem?
* Isten segítségével meg fogok változni.
7) Kérdések, amiket fel kell tenni a lelkigondozás során: * Volt már, hogy valaki nagyon mélyen megbántott? Mi történt?
* Milyen ezzel az emberrel most a kapcsolatod?
* Ki az, akivel a legkevésbé szeretnél együtt lenni? Miért?
* Könnyű, vagy nehéz számodra megbocsátani egy olyan embernek, aki vétkezett ellened?
* Hogyan kérsz bocsánatot, amikor megbántasz valakit?
* Mikor kértél legutoljára bocsánatot valakitől? Mi történt?
* Amikor megbántasz valakit és kéred Isten bocsánatát, úgy gondolod, hogy attól az
embertől is bocsánatot kell kérned?
Péntek, Június 3.
A biblikus lelkigondozás kritikusainak cáfolata
Dr. Wayne A. Vanderwier
Bevezető:
Ez az új “Bibliáért folyó harc” világszerte a főiskolákban, középiskolákban, gyülekezetekben,
missziós szervezetekben és különböző felekezetekben zajlik.
Egy kritikus mondhatná…
Nincs igazi különbség a biblikus lelkigondozás és a keresztyén pszichológia között.
Azt hallottam, hogy a bibliai lelkigondozók nem együttérzőek, és rosszindulatúak.
A biblikus lelkigondozás leegyszerűsített.
A biblikus lelkigondozók semmilyen információt nem hajlandóak felhasználni más tudományos
területekről és a pszichológiából.
A biblikus lelkigondozásból semmit nem kaphat az, aki hitetlenként jön tanácsért.
Péntek, Június 3. Hogyan tovább? Dr. Wayne A. Vanderwier
Bevezető:
Most már érted, hogy ez nem csak egy “konferencia”
Stratégiai célunk: Segítsünk akkreditált nemzeti bibliai lelkigondozói szervezeteket létrehozni, s biztosítsuk azok folyamatos fejlődését. Egy napon… Hogyan tudjuk ezt elérni? Mi lesz az új emberekkel? Igen, ha… * * * És addig…
Feladatok a növekedéshez
1) Olvasd el és tanulmányozd az Efézusi levelet. Legalább tíz személyes alkalmazást sorolj fel, amik kihívást jelentettek, és megváltoztattak
téged. Sorolj fel 10 szakaszt (legalább néhány igevers), amelyet prédikációvá vagy kiscsoportos
beszélgetéssé lehetne fejleszteni.
2) Tanuld meg az Efézus 4:22-24-et!
3) Olvasd el John MacArthurtól a Biblikus lelkigondozás c. könyvet Írj egy 1 oldalas összefoglaló esszét bármely 5 fejezetéről. Törekedj átgondolt, tömör, precíz
írásra, amely a gondolataid „átdolgozásának” eredménye. Ne csak összefoglalót írj. Válaszolj: írd le a hozzászólásaid, ha alkalmaztad, ha nem értesz egyet, a következtetéseidet, a példáidat, a kérdéseidet stb. Olvass figyelmesen, és foglald össze a gondolataidat egy gondosan tagolt tanulmányban.